KOCSIS KÁROLY
A közigazgatási térfelosztás változásai a mai Szlovákia területén a XX. században*
A közigazgatási térfelosztás elsősorban államhatalmi kérdés, és nagymértékben függ a mindenkori államhatalmi viszonyoktól. Természetesen az adott terület természeti (pl. domborzati, vízrajzi), gazdasági, közlekedési, településhálózati adottságai, az ott élő népesség száma, sűrűsége, vallása és – írásunk szempontjából különös jelentőséggel bíró – etnikai összetétele hasonlóan nagy hatást gyakorol az egyes közigazgatási egységek kiterjedésére, határainak megvonására.1 Jóllehet a vegyes etnikumú népesség lakta fiatal szlovák állam területe a fentnevezett tényezők és a közigazgatási területbeosztás kapcsolatának elemzése szempontjából önmagában is érdekfeszítő kutatási terepnek számít, a téma különös aktualitását azonban a Szlovák Köztársaság új közigazgatási és területi beosztása kapcsán az elmúlt évtizedben kibontakozott heves viták adják. Írásunkban a magyar és szlovák közigazgatási térfelosztásról és ehhez kapcsolódóan az etnikai térszerkezet XX. századi változásáról nyújtunk áttekintést a mai Szlovákia területére vonatkozólag.
1. A magyar fennhatóság időszaka Az elmúlt évezred során a történeti Felső-Magyarország területén is a vármegyék2 képezték a magyar államszervezet alapelemeit, melyek az adott területen a politikai, katonai és gazdasági hatalom térbeli egységeiként működtek. A magyar állami fennhatóság 1918 végi, 1919 eleji megszűnését megelőző közigazgatási térstruktúra alapvetően az osztrák–magyar kiegyezést (1867) követő időszakban jött létre, amikor egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a korábbi zűrzavaros feudális közigazgatás nem felel meg a kor követelményeinek. Ennek eredményeként került sor 1871 és 1886 között Felső-Magyarországon is a feudális jogKisebb eltérésekkel, Magyarok Szlovákiában. Közigazgatási határok és etnikai térszerkezet a 20. században címmel megjelent a Rubicon című történelmi folyóirat 2001/8–9. számának 88–92. oldalán is. 1 Hajdú Zoltán: Településhálózat és közigazgatási területszervezés a Dél-Dunántúlon. Akadémiai Kiadó, Bp., 1987, 7. 2 A vármegye szlovák elnevezése a királyi és rendi vármegyék esetében stolica, a polgári korszakban, az 1848 utáni periódusban zupa. A felvidéki vármegyék kialakulásához, területi változásaihoz lásd Žudel, Juraj: Stolice na Slovensku. Obzor, Bratislava, 1984; Vývoj osidlenia a územnej organizácie. In: Atlas Slovenskej Soc. Republiky. Slovenská Akademia Vied, Bratislava, 1980. *
rendszer intézményeinek fokozatos felszámolására. 1871-ben a korábbi mezővárosok (186) egy részét (40) átalakították rendezett tanácsú (tulajdonképpen járási jogú) várossá, az 1876-os nagy közigazgatási rendezés során a mai Szlovákia területén lévő 24 (!) szabad királyi város közül 19-et megfosztottak e rangjától, míg Pozsony, Komárom, Kassa, Selmecbánya és Bélabánya megkapta az új, törvényhatósági (tulajdonképpen megyei) jogú város címet. (1. TÁBLÁZAT) Ez utóbbi két (egyébként szomszédos) várost 1886-ban ismét összevonták. 1876ban került sor a 16 szepesi város (pl. Poprád, Késmárk, Igló, Szepesbéla, Szepesolaszi, Szepesváralja) kiváltságos helyzetének megszüntetésére is. A megyehatárokat lényegesen nem módosították, csupán az életképtelennek bizonyult Torna vármegye területének nagy részét csatolták az 1881. évi LXIV. tc. alapján Abaújhoz, míg hét községe Gömörhöz került.
1923–1928
1928–1939
1939–1945
1949–1960
1960–1996
1996 óta
Pozsony / Bratislava 452 053 Modor / Modra 8426 Bazin / Pezinok 21 660 Szenc / Senec 14 850 Nagyszombat / Trnava 70 191 Galánta / Galanta 16 763 Somorja / Šamorín 12 231 Dunaszerdahely / Dunajská Stre- 23 791 da Nagymegyer / Veľký Meder 9310 Vágsellye / Šaľá 25 291 Nyitra / Nitra 87 357 Verebély / Vráble 9649 Nagysurány / Šurany 10 514 Érsekújvár / Nové Zámky 43 546 Ógyalla / Hurbanovo 7907 Komárom / Komárno 37 876 Párkány / Štúrovo 13 497 Zselíz / Želiezovce 7628 Léva / Levice 36 502 Ipolyság / Šahy 8502 Korpona / Krupina 8045 Nagykürtös / Veľký Krtiš 14 168 Kékkő / Modrý Kameň 1416
1919–1922
Település
Népességszám (1996)
1867–1918
1. TÁBLÁZAT: A mai Szlovákia néhány településének közigazgatási szerepköre (1867–2001)
1 2 2 2 2 2 2 2
1 2 2 2 2 2 2 2
1 2
2 2
1 2
1
1
1
1 2 2 2 2 1 2
1 2 2 2 2 1 2
2 1 2
2 1 2
2
2
2 2 2 2
2 2 2 2
2 2 2 2
2 1 2
2 2 2
2 1 2
2 2 2 2 2 2
2 2 2 2 2 2
1 2 1 2
2
2
2
2
1 2 2 2
2 2 2 2 2 2 2 2 1 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
2 2
2 2 1 2
2
2
2
2 1
2
2
2
2
2
2
2
2 2
1939–1945
2
2
2
1
1
2
2
1
2 2 2 2 2 2 2 1 2
2 2 2 2 2
2 2 2 2
2 2 2 2
2 1 2
2 1 2
2 2 2 2
2 2 1 2
2 2 2 2
1996 óta
1928–1939
1
1960–1996
1923–1928
2
1949–1960
1919–1922
Losonc / Lučenec 29 029 Poltár / Poltár 5951 Fülek / Fiľakovo 10 268 Rimaszombat / Rimavská Sobo- 25 436 ta Nyustya / Hnúšťa 7484 Nagyrőce / Revúca 13 974 Tornalja / Tornaľa 8445 Feled / Jesenské 2150 Rozsnyó / Rožňava 19 638 Dobsina / Dobšina 4735 Szepsi / Moldava nad Bodvou 9377 Kassa / Košice 240 915 Gálszécs / Sečovce 7430 Tőketerebes / Trebišov 21 959 Királyhelmec / Kráľovský Chlmec 8278 Nagykapos / Veľké Kapušany 9851 Nagymihály / Michalovce 40 968 Szobránc / Sobrance 6199
1867–1918
Település
Népességszám (1996)
2 2 2 2
2
2 2
2
2
2 2 2
2 2
2 2 2 2 2 2 2 1
2 2 2 2 2
2 2 2 2 2
2 2 2 2 2
2
2
2
2
2 1
1
1
2
2
2
2 2
1 = vármegye (župa) székhelye, törvényhatósági, illetve kerületi jogú város; 2 = járás (okres), illetve járási jogú város. A kurzív településnevek 1991-ben magyar többségűnek számító városokat jelölnek.
Az 1880-as, az anyanyelvi hovatartozásra is rákérdező népszámlálás idején a mai Szlovákia területén (teljes egészében vagy részben) 18 vármegye volt fellelhető. Szlovák többségűek: Pozsony, Nyitra, Trencsén, Bars, Hont, Zólyom, Turóc, Árva, Liptó, Nógrád, Szepes, Sáros, Abaúj-Torna, Zemplén, Ung; magyar többségűek: Komárom, Esztergom és Gömör-Kishont. Győr és Moson megye töredékeit nem vettük számításba. A megyéken kívül még két szlovák (Selmec- és Bélabánya, Kassa), egy magyar (Komárom) és egy német (Pozsony) többségű törvényhatósági jogú város, 88 járás és 40 rendezett tanácsú város volt fellelhető a vizsgált területen. (2. TÁBLÁZAT) Az I. világháború végéig terjedő időszakban a megyék és törvényhatósági jogú városok száma és kiterjedése nem változott, a járások száma viszont 97-re nőtt, a rendezett tanácsú városoké pedig 34-re csökkent. A magyar fennhatóság utolsó évtizedeiben az új járásokat (9) kizárólag csak a szlovák többségű területeken hozták létre, ugyanakkor a magyar többségű járások száma mindössze csak eggyel gyarapodott a Verebélyi járás magyar többségűvé válásával. A ruszinoknak a Vízközi, Mezőlaborci és a Szinnai járásban, a németeknek pedig a kés-
márkiban sikerült többségüket megőrizniük. A rendezett tanácsú városok közül a szlovák többségűek száma 18-ra csökkent, a magyar többségűeké viszont 12-re nőtt. Ez a tény is arra utal, hogy az 1867–1918 közötti nagyarányú, főként önkéntes – és nem pedig erőszakolt – magyarosítási folyamat elsősorban a városlakó zsidók, németek és szlovákok körében volt a legelőrehaladottabb.
Az 1867–1918 közötti időszakra vonatkozólag elmondhatjuk, hogy a történelmileg kialakult közigazgatási (megye, járás stb.) határoknak a nem magyar lakosság rovására történő megváltoztatására nem volt példa. Ugyanakkor az is tény, hogy a szlovák értelmiség egy része által követelt úgynevezett Szlovák Vidék (Slovenské Okolie) létrehozásához és a megyehatároknak az úgynevezett szlovák–magyar „nyelvhatárhoz” való igazításához sem járultak hozzá.
2. Az első Csehszlovák Köztársaság kora (1918–1939) Az I. világháború végén, 1918 októberében, a Csehszlovák Köztársaság prágai kikiáltását követően megindult Felső-Magyarország többnyire szlovákok, magyarok, ruszinok és németek lakta megyéinek cseh katonai megszállása,3 mely a Magyar Tanácsköztársaság többé-kevésbé sikeres ellentámadásai következtében véglegesen csak 1919 júliusában sikerült. A Magyar Királyság területének felosztását szentesítő trianoni békeszerződés4 szerint a magyar–csehszlovák határ Komárom, Esztergom, Nógrád, AbaújTorna és Zemplén megyéket kettészelte, Pozsony, Hont és Gömör-Kishont megyékből egy kisebb darabot Magyarországon hagyott, Győr megyéből egy kis részt a Csehszlovák Köztársasághoz csatolt. Már az 1918–1919-es hatalomváltást követően sor került bizonyos közigazgatási átszervezésre. Az Esztergom megyétől elszakadt Párkányi járást Komárom megyéhez, a szlovák–ruszin tartományi határ által kettéosztott Ung megye Szobránci és Nagykaposi járásait Zemplén szlovákiai részéhez csatolták. Árva és Szepes megyék egy része viszont Lengyelországhoz került.5 A korábbi felvidéki magyar vármegyék közül területileg sértetlenül csupán Nyitra, Trencsén, Bars, Turóc, Liptó, Zólyom és Sáros került Csehszlovákiához. A korábbi megyeszékhelyétől, Balassagyarmattól elválasztott szlovákiai Nógrádban Loson-
A cseh légiósok első hullámban a katonailag védtelen, Szakolca és Turócszentmárton közötti északnyugati perifériát szállták meg 1918. november 2. és 12. között. Gyönyör József: Határok születtek. A csehszlovák állam megalakulása és első törvénye. Madách, Bratislava, 1992, 184–185. 4 Csehszlovák–magyar viszonylatban ehhez lásd: Magyar béketárgyalások. Magyar Királyi Külügyminisztérium, Bp., 1920; Temperley, H. W. V.: A History of the Peace Conference of Paris. London, 1921; Houdek, Fedor: Vznik hraníc Slovenska. Bratislava, 1932; Raschhofer, Hermann: Die tschecholowakischen Denkschriften für die Friedenkonferenz von Paris 1919/1920. Berlin, 1937; Low, A. D.: The Soviet Hungarian Republic and Paris Peace Conference. Philadelphia, 1963; Gyönyör József: i. m.; Gyönyör József: Terhes örökség. A magyarság lélekszámának és sorsának alakulása Csehszlovákiában. Madách–Posonium, Bratislava, 1994. – A béketárgyalások nyomán kialakuló csehszlovák–magyar határról kötetünkben is olvashatnak:figyelmükbe ajánljuk Romsics Ignác, Szarka László, Marián Hronský, Peter Zelenák és Bacsa Gábor tanulmányát. 5 Romer, E.: Polski Atlas Kongresowy – Atlas des problèmes territoriaux de la Pologne. Lwów, 1921. 3
cot, a Sátoraljaújhelytől elszakadt szlovákiai Zemplénben pedig Nagymihályt emelték megyeszékhelyi rangra. (2. TÁBLÁZAT) Az összevonások révén létrejött 16 megyéből az 1910-es magyar népszámlálás szerint 10 szlovák, 4 magyar, az 1919-es csehszlovák népszámlálás alapján már 13 „csehszlovák” és csupán egy (Komárom) volt abszolút magyar többségű. (3. TÁBLÁZAT) Csehszlovákia létrehozóinak területszerző mohósága következtében a mai Szlovákia területén élt népességen belül rendkívül magas arányt képeztek a nem „csehszlovákok” (1910-ben 42,1%, 1921-ben 34,9%), mely a nemzetállam építőinek felfogása szerint nagy problémát jelentett a közigazgatási területfelosztásban is. Az északi magyar nyelvterülettel is megnövelt Szlovákiában – a statisztika területén lefolytatott állami szintű, első nagyobb interetnikus erőpróba, a Dél-Szlovákiában alig leplezett visszaélések miatt hírhedté vált 1921-es népszámlálás6 hivatalos eredményei szerint is – még mindig meglehetősen sok (17) járásban képeztek többséget a magyarok. (2. TÁBLÁZAT) 3. TÁBLÁZAT: Az 1919–1923 között létezett szlovákiai megyék népessége etnikai összetételének változása (az 1910. és 1919. évi népszámlálások adatai szerint)*
Megyék Pozsony / Bratislava Nyitra / Nitra Trencsén / Trenčín Turóc / Turiec Árva / Orava Liptó / Liptov Zólyom / Zvolen Hont / Hont Bars / Tekov Komárom / Komárno Nógrád / Novohrad Gömör-Kishont / Gemer-Malohont Szepes / Spiš Abaúj-Torna / Abov-Turna Sáros / Šariš Zemplén / Zemplín
Össznépesség (1919) 410 214 462 307 309 301 52 842 58 769 80 615 127 360 109 847 176 985 149 975 95 941 164 341 159 277 121 679 172 750 296 104
Etnikai összetétel (%) Szlovákok, illetve Magyarok „csehszlovákok” 1910 1919 1910 1919 42,6 52,2 41,9 35,5 71,0 79,4 21,9 15,5 91,8 97,8 4,3 0,8 69,0 77,9 10,0 2,4 92,3 98,4 2,9 0,7 89,9 96,2 5,0 1,2 84,8 95,5 12,4 2,3 46,9 58,6 51,3 40,1 54,8 65,0 34,7 26,5 3,3 8,0 95,2 91,4 61,6 66,7 36,8 30,9 40,0 47,6 56,7 48,8 54,1 58,1 11,3 7,2 29,4 49,5 60,6 41,0 58,3 83,6 10,4 3,6 43,7 50,5 28,0 20,9
* Pozsony, Komárom, Hont és Bars megyék adatai magukban foglalják Pozsony, Komárom, Selmec- és Bélabánya törvényhatósági jogú városok adatait is.
6
Popély Gyula: Népfogyatkozás. A csehszlovákiai magyarság a népszámlálások tükrében 1918– 1945. Írók Szakszervezete, Széphalom Könvyvműhely–Regio, Bp., 1991, 195.
Forrás: A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi népszámlálása I. Magyar Statisztikai Közlemények, Új sorozat, 42. kötet, 1912; Soznam miest na Slovensku dľa popisu ľudu z roku 1919. Ministerstvo s Plnou Mocou pre Spravu Slovenska, Bratislava, 1920.
A magyar múlt részeként értékelt, közel ezer éven át működött magyar vármegyerendszert az 1920:126. sz. törvény értelmében 1923. január 1-jei hatállyal megszüntették, és létrehozták a kinevezett állami hivatalnokok által irányított úgynevezett nagymegyéket (Pozsony, Nyitra, Zólyom, Vág, Tátraalja, Kassa). Az új megyehatárok vajmi kevéssé igazodtak az életképességüket hosszú évszázadokon keresztül bizonyított, végül is csak 1923-ban megsemmisített vármegyék határaihoz. Számos olyan régiót olvasztottak egybe, melyek együvé tartozására soha nem volt példa, és kapcsolattartásuk is nehézkesnek bizonyult. Így került egy megyébe (Tátraalja) a Vág melléki Rózsahegy és a Sajó-parti Tornalja, Zólyomban Zselíz és Breznóbánya, Nyitrában Párkány és Privigye. Az új megyebeosztás természetesen nacionalista célokat szolgált azáltal, hogy a megyék területét úgy jelölték ki, hogy népességükön belül a magyarok mindenütt kisebbségben maradjanak és arányuk a hivatali kisebbségi nyelvhasználathoz szükséges minimális 20%-ot (1920:112 sz. törvény) minél kevesebb megyében érje el. (4. TÁBLÁZAT) Ezt úgy érték el, hogy az állam létére veszélyesnek tartott magyarlakta határvidékből – Vágmellék megye kivételével – minden (kivétel nélkül túlnyomóan szlovák többségű) megye kapott egy szakaszt. Ennek eredményeként a magyar többségű területeket távoli, szlovák tájak központjaiból irányították: pl. a párkányiakat Nyitráról (90 km), a komáromiakat Pozsonyból (100 km), a rimaszécsieket Zólyomból (105 km), a tornaljaiakat Liptószentmiklósról (165 km). 4. TÁBLÁZAT: Az 1923–1928 között létezett szlovákiai „nagymegyék” népességének etnikai összetétele (az 1921. évi népszámlálás adatai szerint) „Nagymegye” (veľžupa) XV. Pozsony / Bratislava XVI. Nyitra / Nitra XVII. Vágmellék / Považie XVIII. Zólyom / Zvolen XIX. Tátraalja / Podtatry XX. Kassa / Košice
Össznépesség (1921) 728 958 441 064 410 942 507 773 308 732 599 579
Etnikai összetétel (%) „cseh–szlovákok” magyarok 60,0 30,2 62,8 30,5 92,7 0,6 69,3 26,2 67,7 14,5 59,4 16,6
Forrás: Statistický lexikon obcí v Republike Československej, III. Slovensko. Praha, 1927.
A „nem csehszlovákok” rovására történő közigazgatási manipulációra a járások szintjén is volt példa. Ezek közül a legfeltűnőbb a magyar Ipolysági járásnak a szlovák Korponai járásba történő beolvasztása, illetve a ruszin többségű Vízközi járásnak a szlovák többségű sztropkóival való összevonása volt.
Később, az 1927. évi 125. sz. törvény értelmében, 1928. július 1-jétől a nagymegyéket is megszüntették, és létrehozták a tartományi rendszert.7 Csehszlovákiát négy tartományra (Csehország, Morvaország, Szlovákia és Kárpátalja) osztották fel, melyeken belül cseh mintára kétszintűvé (járás, község) vált a közigazgatás. A járások határai az 1923–28 közötti állapothoz képest szinte változatlanok maradtak. A visszaélésekben az 1921-es népszámlálást is túlszárnyaló 1931-es népszámlálás8 alapján a magyar többségű járások száma 13-ra csökkent a Rozsnyói járás – statisztikákban nyilvántartott – hirtelen szlovák többségűvé válása miatt. (5. TÁBLÁZAT) A magyarok túlsúlya a csallóközi járásokon kívül az Ógyallai, Zselízi, Párkányi, Feledi, Tornaljai és Királyhelmeci járásokban volt még mindig meglehetősen nagy. A Késmárki és Körmöcbányai járások korábbi német többsége viszont megszűnt, az utóbbi esetben azért, mert a szomszédos, túlnyomóan szlovák lakosú Garamszentkereszti járással vonták össze. 5. TÁBLÁZAT: Az 1928–1938 között létezett szlovákiai járások népességének etnikai összetétele (az 1930. évi népszámlálás adatai szerint) Járás (okres), illetve járási jogú város
Össznépesség (1930)
Pozsony / Bratislava város Pozsony / Bratislava járás Galánta / Galanta Vágsellye / Šaľa Somorja / Šamorín Dunaszerdahely / Dunajská Streda Komárom / Komárno Ógyalla / Stara Ďala Érsekújvár / Nové Zámky Nyitra / Nitra Verebély / Vráble Léva / Levice Zselíz / Želiezovce Párkány / Parkan Korpona / Krupina Kékkő / Modrý Kameň Losonc / Lučenec Feled / Feledince Rimaszombat / Rimavská Sobota Tornalja / Tornaľa
123 844 61 149 67 698 51 450 35 682 45 075 66 144 53 046 62 740 78 548 35 991 45 032 30 754 49 548 48 056 35 786 76 918 33 808 46 465 22 187
Etnikai összetétel (%) „cseh– magyarok szlovákok” 48,4 15,8 76,9 6,6 31,2 61,3 40,3 55,2 11,2 75,6 4,9 86,7 11,9 80,4 27,4 69,6 63,2 31,3 83,5 13,7 71,5 25,6 68,1 27,1 14,6 78,6 15,2 79,6 60,2 36,0 65,4 30,8 68,4 24,2 13,5 74,5 80,6 13,5 11,8 79,8
Duray Miklós – Kvarda József – Oriskó Norbert: A nemzetállam és demokratikus ellenszere. Együttélés–Spoluzitie, Pozsony–Bratislava, 1994, 32. 8 Kundt, Ernst: Die Rechtsgrundlagen, Durchführungsmethoden und Lehren der tschechoslowakischen Volkszählung. Nation und Staat, (4. Jg.) 7. H., 1931. April, 449–468. 7
Járás (okres), illetve járási jogú város Rozsnyó / Rožňava Szepsi / Moldava nad Bodvou Kassa / Košice város Kassa / Košice járás Tőketerebes / Trebišov Királyhelmec / Kráľovský Chlmec Nagykapos / Veľké Kapušany
Össznépesség (1930) 42 904 31 368 70 117 57 833 47 417 40 161 20 557
Etnikai összetétel (%) „cseh– magyarok szlovákok” 54,6 34,4 25,3 53,4 60,2 16,4 86,8 6,1 81,9 7,5 9,9 74,3 36,3 55,0
Forrás: Štatistický lexikon obcí v Republike Československej, III. Krajina Slovenská. Praha, 1936.
Annak ellenére, hogy az első Csehszlovák Köztársaság az általános emberi jogokat tekintve demokratikusabbnak volt tekinthető szomszédainál, az állam cseh vezetése a szlovák nemzet identitástudatát elnyomta, továbbá Szlovákia (és Kárpátalja) autonómiájáról sem akart hallani.9 Ezen tényezők és a hitleri Németország – kezdetben kisebbségvédelmi köntösbe burkolt – expanziós törekvései, kiegészülve a Szudétanémet Párt és Andrej Hlinka Szlovák Néppártjának (a „ludákoknak”) egymásra találásával, döntő szerepet játszottak Csehszlovákia 1939-es felbomlásában. Előtte azonban a szudétanémet területek, illetve a szlovákiai Dévény és Pozsonyligetfalu10 német leválasztását és a sikertelen komáromi magyar–csehszlovák tárgyalásokat11 követően – német és olasz nyomásra – az 1938. november 2-i bécsi döntéssel Magyarország visszakapta a 85%ban magyar anyanyelvű és 88,1%-ban magyar nemzetiségű népesség lakta, 11 927 km2 kiterjedésű „dél-szlovákiai” területeket.12 Az új szlovák államhatárt délen többnyire a magyar–szlovák nyelvhatár mentén húzták meg, vitás esetekben a helyi lakosság véleménynyilvánítását is figyelembe véve. Annak ellenére, hogy az új magyar–szlovák államhatár megvonásánál az etnikai elvet igyekeztek maximálisan figyelembe venni, magyar oldalon különösen Nagysurány, Verebély és Szlovákia politikai és területi integritásának kérdéséhez elsősorban Peter Zelenák tanulmányát ajánljuk figyelmükbe. A kárpátaljai határváltozásokhoz lásd Fedinec Csilla előadását. 10 Dévény (Devín, Theben) és Pozsonyligetfalu (Petržalka, Engerau,) jelenleg a Pozsony (Bratislava) IV és Pozsony V járások részei. Az 1930-as csehszlovák népszámlálás idején 1402 és 14 164 lakosuk volt, melyből a német nemzetiség 55,9 és 22,4%-kal részesült. 11 Az 1938. október 9. és 22. közötti komáromi tárgyalásokon a csehszlovák delegáció október 12-én 1800 km, október 13-án 5405 km, október 22-én 11 300 km 1919-ben elfoglalt terület visszaadását ajánlotta fel Magyarországnak. Jóllehet ez utóbbi ajánlat a bécsi döntőbírósági ítélet 95%-át képezte, de a Pozsony, Nyitra, Léva, Rimaszombat, Kassa, Ungvár, Munkács nyelvhatár menti, kiemelkedő fontosságú városok hovatartozásával kapcsolatos nézeteltérések megakadályozták a közös megegyezést. Ennek megfelelően Bécsben a német és olasz döntéshozók (Ribbentrop és Ciano) tulajdonképpen csak a néhány vitás város hovatartozásáról döntöttek, hiszen a túlnyomórészt magyarlakta rurális térség visszaadását maga Csehszlovákia ajánlotta fel október 22én. Rónai András: Térképezett történelem. Magvető Kiadó, Bp., 1989, 166–181. 12 Az első bécsi döntésről és hátteréről bővebben olvashatnak Pritz Pál és Sallai Gergely tanulmányában. 9
Kassa környékén maradt jelentős szlovák nyelvterület, Szlovákiában pedig Pozsony, Nyitra és Tőketerebes vidékén maradt nagyobb tömegű magyar lakosság.
3. Az első Szlovák Köztársaság kora (1939–1945) 1939. március 14-én – a történelem során először – létrejött a „független” szlovák állam, melynek 38 004 km2-nyi területe a fentiekben említett területi változásokon kívül az alábbiakban tért el a maitól. A ruszin többségű Szinnai, a szlovák többségű Szobránci járás nagy részét 1939. március 23–24-én Magyarország stratégai okok miatt visszafoglalta13 és az autonómiát élvező Kárpátalja ungi közigazgatási kirendeltségéhez csatolta. Árva és Szepes megyék történelmi területének egységét Szlovákia akkor állította vissza, mikor csatlakozott a Lengyelországot 1939 szeptemberében megtámadó náci német csapatokhoz és elfoglalta az 1920-ban Lengyelországnak ítélt árvai és szepesi területeket. A korábban súlyos bel- és külpolitikai tehertételt jelentő nemzetiségi területek döntő többségétől való megszabadulás következtében Szlovákia 2,6 milliós népessége az 1940. december 15-i szlovák népszámlálás idején már sokkal homogénebb nemzetállamnak tűnt (szlovákok: 84,9%). Jozef Tiso Szlovákiájában 1940. január 1-jétől Pozsony, Nyitra, Trencsén, Garammellék, Tátra és SárosZemplén megyék létrehozásával ismét háromszintűvé (megye, járás, község) vált a közigazgatás. Az új megyék területén az államalkotó nemzet aránya már mindenütt meghaladta a 75%-ot. (6. TÁBLÁZAT) Az 59 járásból is csupán két esetben (Mezőlaborc, Sztropkó) haladta meg a nemzetiségek (ez esetben ruszinok) száma a szlovákokét. (2. TÁBLÁZAT) Az 1938–39-ben megvont államhatárok nemcsak kisebb-nagyobb közigazgatási korrekciókat, hanem új járások és járási székhelyek létrejöttét is eredményezték (Dobsina, Nyustya, Lónyabánya), melyek a Magyarországhoz visszacsatolt néhány korábbi járási székhelyt (Rozsnyó, Rimaszombat, Losonc) voltak hivatottak pótolni. 6. TÁBLÁZAT: A megyék népességének etnikai összetétele a mai Szlovákia területén 1940–1941-ben
Pozsony / Bratislava Nyitra / Nitra Trencsén / Trenčín Garammellék / Pohronie Tátra / Tatry Sáros-Zemplén / Šariš-Zemplín
Össznépesség (1940) 455 728 335 343 516 698 443 626 463 286 440 372
Etnikai összetétel (%) szlovákok magyarok 81,7 6,1 78,8 5,3 98,2 0,3 93,5 0,9 77,3 0,7 83,0 2,3
Megyék magyar területen
Össznépesség
Anyanyelvi összetétel (%)
Megyék szlovák területen
13
Botlik József: Egestas Subcarpathica. Hatodik Síp, Bp., 2001, 231–232.
Komárom Nyitra-Pozsony Esztergom Bars-Hont Nógrád Gömör-Kishont Abaúj-Torna Zemplén Ung Ungi közigazgatási kirendeltség
(1941) 166 594 180 970 43 322 119 075 57 205 93 415 135 120 47 256 13 685 44 828
szlovákok 1,6 19,4 2,9 19,5 10,8 7,5 24,6 11,9 1,7 43,5
magyarok 97,5 79,2 96,3 79,3 87,2 90,3 71,3 86,5 97,0 4,5
Forrás: Lexikon obcí Slovenskej Republiky. Bratislava, 1942; Zprávy Štátného Plánovaciého a Štatistického Úradu. Bratislava, 1/1. 1946. jul., 17–18.; 1941. évi népszámlálás. Demográfiai adatok községenként (Országhatáron kívüli terület). KSH, Bp., 1990.
A mai Szlovákia területének a magyar államhoz visszakerült részén 10 megye és 24 járás osztozott, melyből 9, illetve 20 volt magyar többségű. (6. TÁBLÁZAT) A többnyire a „nyelvhatárhoz” simuló államhatár ezúttal is számos történelmi megyecsonkot hozott létre. Ezek közül Pozsony csallóközi járásait Komáromhoz csatolták, a Galántai, Vágsellyei és Érsekújvári járást Nyitra-Pozsony, a Verebélyi, Lévai, Ipolysági és Szobi járást pedig Bars-Hont megye néven vonták össze. Ez utóbbi két esetben nemcsak a megyék, hanem székhelyeik (Érsekújvár, Léva) is újnak számítottak. (1. TÁBLÁZAT) * A vizsgált időszak közigazgatási problémáival kapcsolatban elmondhatjuk, hogy az 1938-as szlovák–magyar államhatár ugyanúgy kettévágott történelmileg kialakult, egységes gazdasági régiókat, ugyanúgy elválasztott számos vonzásközpontot a hozzákapcsolódó vonzásterület egy részétől, mint az 1920-as csehszlovák–magyar határ. Részben emiatt, részben a területi veszteség ténye miatt a szlovákok szemében a „bécsi” határ ugyanolyan gyűlöletes, mint a magyarokéban a „trianoni”. A különbség „csupán” annyi, ami egy adott történelmi periódusban nem lebecsülendő, hogy az 1938-as határ az etnikai-földrajzi adottságokhoz képest abban az időpontban meglehetősen reálisan választotta szét – szinte kizárólag közös, csehszlovák–magyar megegyezéssel, tárgyalásos úton (lásd komáromi tárgyalások 1938. október 9–22.) – a magyar, illetve a (cseh)szlovák etnikai és államterületet.14
4. Az 1945–1990 közötti időszak A II. világháború végén, 1944 decembere és 1945 májusa között – a front elhaladásával párhuzamosan – lezajlott az újabb államhatalom-váltás, melynek része14
Rónai András: i. m. 183.
ként a közigazgatást az úgynevezett nemzeti bizottságok vették a kezükbe. A győztes hatalmak helyreállították Csehszlovákia 1938 októbere előtti határait, melynek eredményeként az északi magyar nyelvterület másodízben is a csehszlovák állam részévé vált. Ugyanakkor helyreállították az 1938-as járási beosztást is. A II. világháború és az azt követő politikai események nemcsak újabb államhatalmi és közigazgatási változásokat eredményeztek, hanem a százezres nagyságrendű, kényszerű migrációs folyamatok következtében gyökeresen átformálták egyes területek népességének etnikai összetételét is. Az 1944-ig kb. 150 ezer főnyi szlovákiai németség döntő többsége 1944 októbere és 1946 novembere között elmenekült, illetve a potsdami határozatok értelmében kitelepítésre került. A ruszinok lélekszáma is zuhanásszerűen csökkent, ami főként 30 ezer ruszinnak 1945. június 29-én a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátaljára, 10 ezernek pedig Csehország németek által üresen hagyott településeibe való átköltözésének volt az eredménye.15 A csehszlovák kormány a németekéhez hasonló módon – kitelepítéssel – kívánta rendezni a legnagyobb szlovákiai nemzeti kisebbség, a kollektíven háborús bűnösként kezelt, állampolgári jogaitól megfosztott magyarok kérdését is.16 1945 júliusáig így került sor 31 780, 1938–1944 között a mai szlovák területre költözött magyar kiutasítására.17 A kiutasítottak mellett jelentős volt azok száma is, akik a teljes jogfosztottság, törvényen kívüliség elől menekültek az új magyar államterületre (kb. 15 ezer fő). Miután a magyarok teljes kitelepítését a nyugati nagyhatalmak nem támogatták, Magyarország és Csehszlovákia között 1947-ben és 1948-ban meglehetősen vontatott lakosságcserére került sor. Az erőltetett „lakosságcsere” siettetése érdekében a csehszlovák hatóságok 1946. október 19. és 1947. február 26. között 43 546 magyart deportáltak Csehországba,18 jórészt az elnéptelenedett úgynevezett Szudéta-vidékre. Végül is 1947. április 21. és 1949. június 5. között 68 407 magyart sikerült Magyarországra deportálni.19 Ugyanakkor a Csehszlovák Áttelepítési Bizottság (CSÁB) 73 273 szlováknak minősített (jórész szlovákul nem, vagy alig tudó) magyarországi lakost tudott anyagi természetű ígéretekkel szlovákiai áttelepülésre csábítani.20 Összességében 1945 és 1948 között több mint 120 ezer magyarnak kellett elhagynia a mai szlovák államterületet. A tömeges deportálások és az úgynevezett reszlovakizációs (visszaszlovákosítási) akció, melynek során 282 594 lakóBohman, Alfred: Menschen und Grenzen. Bd. 4. Bevölkerung und Nationalitäten in der Tschechoslowakei. Verlag Wissenschaft und Politik, Köln, 1975. 16 Kaplan, Karol: Pravda o Ceskoslovensku 1945–1948. Panorama, Praha, 1990, 96.; Janics Kálmán: A hontalanság évei. A szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945–1948. Európai Magyar Protestáns Szabadegylet (Bern), München, 1980, 135. – Lásd még a kötetben Vadkerty Katalin belső telepítésekről szóló tanulmányát. 17 Jablonický, Ján: Slovensko na prelome. Bratislava, 1965, 398. 18 Vadkerty Katalin: A deportálások. Kalligram, Bratislava, 1996, 42. 19 Vö. Zvara, Juraj: A magyar nemzetiségi kérdés megoldása Szlovákiában. Bratislava, 36.; Szabó Károly – É. Szőke István: Adalékok a magyar–csehszlovák lakosságcsere történetéhez. Valóság, 1982/10., 90–94. 20 Zvara, Juraj: i. m. 36. 15
helyéhez ragaszkodó, ezért kényszerűségből magát szlovákká átminősítő magyar kérelmét fogadták el,21 mind a mai napig nagy lélektani teherként nyomasztja a szlovákiai magyarságot, és a szlovák többségű területeken, illetve a városokban – keserű tapasztalataikból eredő óvatosságuk miatt – akadályozza etnikai hovatartozásuk nyílt (pl. a népszámlálások során történő) vállalását. A CSKP 1948. évi győzelmét, a kommunista hatalomátvételt követően, az 1948. május 9-i alkotmány értelmében 1949. január 1-jei hatállyal Szlovákia területén új – háromszintű, a centralizált kommunista államhatalom politikai leányvállalataiként működő nemzeti bizottságokon alapuló – közigazgatási területfelosztásra került sor. Szlovákia területét hat (pozsonyi, nyitrai, zsolnai, besztercebányai, kassai és eperjesi) kerületre (kraj) osztották fel. A kerületek határait ugyanolyan célzattal húzták meg, mint 1923–1928 között a nagymegyékét. A zsolnai kivételével ezúttal is mindegyik kerület kapott egy darabot az állam által belpolitikai feszültségforrásként kezelt magyarlakta déli határsávból. A kerületek – túlnyomóan szlovák többségű – székhelyei járási jogot kaptak. Az erős politikai és gazdasági jogkörrel felruházott, kivétel nélkül szlovák többségű kerületek nemzeti bizottságai alá rendelt, szerény hatósági jogosítványokkal rendelkező járások (okres) számát a korábbi 77-ről 90-re növelték, mely a közigazgatás középső szintjének területi racionalizálását is jelentette. Ez az intézkedés a korábbi járások etnikai-gazdasági jellegű fogyatékosságait nagymértékben csökkentette. Ekkor emelkedett a magyar és ruszin nyelvterület néhány központi szerepkörű települése (Szenc, Nagymegyer, Ipolyság, Vízköz) – többnyire ismét – járási székhely rangra. (1. TÁBLÁZAT) Két évvel később, 1951-ben, néhány kisebb közigazgatási korrekció mellett sor került a Rimaszombat árnyékában lévő Feledi járás felosztására az újonnan létrehozott Füleki és a régi Rimaszombati, Tornaljai járások között. Ez meglehetősen kedvező volt a magyarok számára, mert az Ipoly és a Sajó közötti területen ezzel a magyar többségű járások száma háromra nőtt. Ebben az évben vált ki a Losonci és a Rimaszombati járásokból a szinte kizárólag szlovákok lakta Poltári járás is. A 40-es évek második felében a népesség etnikai összetételében lezajlott nagyarányú változások, főleg a kitelepítések és a „reszlovakizáció” következtében, a magyar többségű járások száma az 1941-beli 20-ról 1951-ben 14-re csökkent. Ugyanakkor a ruszinok – a számukra is viszonylag kedvezően meghúzott járáshatárok ellenére – már minden járásban kisebbségbe kerültek a szlovákokkal szemben. 7. TÁBLÁZAT: Az 1960–1991 között létezett szlovákiai kerületek népessége etnikai összetételének változása (az 1961. és 1991. évi népszámlálások adatai szerint)
Kerület (kraj) Pozsony / Bratislava főváros 21
Etnikai összetétel (%) szlovákok magyarok 1991 1961 1991 1961 1991 442 197 88,7 90,9 5,3 4,6
Össznépesség 1961 260 962
Vadkerty Katalin: A reszlovakizáció. Kalligram, Pozsony–Bratislava, 1993, 107.
Nyugat-szlovákiai kerület Közép-szlovákiai kerület Kelet-szlovákiai kerület
1 499 189 1 712 191 1 301 011 1 609 306 1 112 884 1 505 985
76,4 91,9 88,7
76,8 92,5 86,6
22,5 6,6 7,4
21,3 5,3 6,4
Forrás: Mazúr, E.: Národnostné zloženie. In: Slovensko 3, Ľud, I. čast, Obzor, Bratislava, 1974, 452.; Žudel, Juraj – Očovský, Štefan: Die Entwicklung der Nationalitätenstruktur in der Südslowakei. In: Österreichische Osthefte, (Jg. 33.) 1991/2., 114.; Národnost a náboženské vyznanie obyvateľstva SR (definitivne výsledky ščítania ľudu, domov a bytov 1991). Štatistický Úrad SR, Bratislava, 1993.
Az 1990-ig érvényes kerületi-járási közigazgatási területfelosztási rendszer, mely a kommunista államhatalom területi centralizációs törekvéseinek volt az eredménye, az 1960. július 1-jei közigazgatási reform során jött létre. A kerületek kiterjedését duplájára, a járásokét két-háromszorosára növelték. Hozzávetőleg a korábbi Pozsonyi és Nyitrai kerületből jött létre a Nyugat-szlovákiai, a Zsolnaiból és Besztercebányaiból a Közép-szlovákiai, a Kassai és Eperjesiből a Kelet-szlovákiai kerület. Ennek köszönhetően a szlovákok aránya az új kerületek mindegyikében magasra nőtt, a magyaroké pedig csak a nyugat-szlovákiaiban haladta meg némileg a 20%-ot. (7. TÁBLÁZAT) A járási jogú városok száma kettőre (Pozsony, Kassa), a járásoké 91-ről 32-re csökkent. A közigazgatás centralizálása mellett a nagyjárások területének kijelölése során is fontos cél volt az etnikai homogenizáció, a nem szlovák többségű járások számának, a nem szlovákok arányának minimálisra csökkentése.22 Ezt a célt oly sikeresen valósították meg, hogy a magyar többségű járások száma 14-ről 2-re (Dunaszerdahelyi és Komáromi járás) csökkent. (2., 8. TÁBLÁZAT) A többi magyar többségű járást – általában gazdasági, közlekedési szempontokra hivatkozva – nagyobb népességszámú, szlovák többségű járásokhoz csatolták. Egyes esetekben, ahol a járás – székhelyének méretéhez, gazdasági erejéhez mérve is – túl nagyra sikerült, 1968-ban új járásokat hoztak létre (Nagykürtös, Ólubló, Vízköz, Varannó). Egy évvel később, 1969. január 1-jén Pozsony járási jogú városból kerületi jogú város lett és a Pozsony főváros (Bratislava Hlavné Mesto) nevet vette fel. A kerületeket (kraj) ugyan még ebben az évben (1969. július 1.) megszüntették, de rövid idő múlva, a politikai visszarendeződés és az állami központosítási törekvések eredményeként, 1971. január 1-jén a kerületek és a kerületi nemzeti tanácsok újjászülettek. 8. TÁBLÁZAT: Az 1968–1996 között létezett dél-szlovákiai „nagyjárások” népessége etnikai összetételének változása (az 1961. és 1991. évi népszámlálások adatai szerint)
Járás (okres) Pozsony / Bratislava – vidék 22
Össznépesség (1991) 146 666
Etnikai összetétel (%) szlovákok magyarok 1961 1991 1961 1991 91,1 91,0 7,5 7,2
Bajcura, Ivan: Cesta k internacionálnej jednote. Nakladelstvo Pravda, Bratislava, 1982, 183.
Dunaszerdahely / Dunajská Streda Galánta / Galanta Komárom / Komárno Érsekújvár / Nové Zámky Nyitra / Nitra Léva / Levice Nagykürtös / Veľký Krtiš Losonc / Lučenec Rimaszombat / Rimavská Sobota Rozsnyó / Rožňava Kassa / Košice város Kassa / Košice –vidék Tőketerebes / Trebišov
109 345 142 481 109 279 153 466 211 517 120 703 46 813 95 989 98 987 86 311 235 160 99 292 118 524
12,2 53,8 29,7 58,0 89,6 64,2 74,3 72,3 51,7 71,8 93,5 85,2 60,2
11,3 55,7 26,0 57,0 91,6 66,5 67,2 73,7 49,9 68,8 90,4 77,7 57,4
86,7 45,6 69,4 41,4 9,6 35,1 25,0 27,1 47,6 27,6 3,2 14,3 39,2
87,2 42,8 72,2 41,5 6,8 31,6 30,7 23,8 46,1 26,1 4,6 16,4 39,1
Forrás: Žudel, Juraj – Očovský, Štefan: Die Entwicklung der Nationalitätenstruktur in der Südslowakei. In: Österreichische Osthefte, (Jg. 33.) 1991/2., 114.; Národnost a náboženské vyznanie obyvateľstva SR (definitivne výsledky ščítania ľudu, domov a bytov 1991). Štatistický Úrad SR, Bratislava, 1993.
Az 1990-ig fennállt kerületi és nagyjárási területi felosztásról az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy teljesen „tájidegenek”, történelmi példák szerint legfeljebb II. József vagy a Bach-korszak hasonlóan erőszakos központosító törekvései által létrehozott és éppen ezért elvetélt kísérleteihez hasonlíthatók. A nagy kerületek és a nagy járások nemcsak a tradícióknak nem feleltek meg, hanem a lakosság igényeinek és regionális identitástudatának sem. A lakosságnak beláthatóbb, „emberi” méretű, hagyományos, stabil kiterjedésű közigazgatási egységekre van szüksége. Ezt bizonyítja, hogy a lakosság ma is inkább árvainak, liptóinak, szepesinek, gömörinek, nógrádinak stb. nevezi magát, mintsem pl. közép-szlovákiainak, alsó-kubini, poprádi, rozsnyói járásinak.
5. Az 1990–1996 közötti időszak Az 1989-es csehszlovákiai „bársonyos forradalom” és az azt követő közigazgatási átalakítás (1990/472. Tt. sz. törvény) eredményeként 1991. január 1-jei hatállyal csupán az 1960-ban létrehozott nagykerületek (krajok) szűntek meg. A nemzetiségek jogérvényesítését megnehezítő nagyjárások ugyan fennmaradtak, de a közigazgatás területi decentralizációjának keretén belül a járásokat és a járási jogú városokat – az 5–5 pozsonyi és kassai városi körzettel együtt – 121 körzetre (obvoda) osztották fel. Ezek a helyi lakosság demokratikus érdekérvényesítésére kevéssé alkalmas körzetek kiterjedésüket tekintve a korábbi – 1923ig, illetve 1949–1960 között fennállt – járásokhoz hasonlítanak. Etnikai szempontból közülük 17-ben (!) a magyar lakosság képezte az abszolút többséget az 1991-es népszámlálás adatai szerint.
Az 1948 utáni négy évtizedben működött centralizált adminisztratív területi beosztás sikertelensége és a demokratikus állam közigazgatásával, területszervezésével kapcsolatos hazai és nemzetközi elvárások következtében már a csehszlovákiai rendszerváltás, a demokratikus átalakulás elején, 1990-ben intézkedett a Szlovák Nemzeti Tanács az ország új közigazgatási területfelosztási terveinek elkészíttetéséről. Ezt követően a közvélemény bevonásával széles körű vita bontakozott ki az új területi felosztás alapelveiről. A viták során többféle irányzat bukkant fel, melyek többsége nagy szerepet szánt az eddigi közigazgatási tapasztalatoknak, a történelmi hagyományoknak és a jelenlegi (főként gazdasági) elvárásoknak. A számos terv közül a három – egymástól lényegesen eltérő – legjellemzőbbet, a megyerendszeren alapuló úgynevezett Minarovičféle, a magyar Együttélés politikai mozgalom által elkészített és a régióbeosztáson nyugvó, a Mečiar-kormány által leginkább támogatott tervezetet mutatjuk be. Az úgynevezett Minarovič-tervezet a Középső-Vág menti régió felkérésére 1994 februárjáig elkészített, alapvetően a kormány munkacsoportjának 1992-es III. variánsához visszatérő változata – ellentétben más, szigorúan csak a gazdasági szempontokon alapuló, a történelmi hagyományoktól idegen körzetekkel, régiókkal manipuláló tervekkel – a több mint 900 éves megyerendszer23 visszaállításán alapult. A terv készítői általában törekedtek az 1923-ig érvényben lévő megyékhez közelíteni a terveikben szereplő megyék határait és elnevezését. Az 1992–1995 között készült Minarovič-tervek általunk ismertetett, legutóbbi verziója 16 megye (beleértve a megyei jogú fővárost is) felállítását tervezte. Annak a ténynek köszönhetően, hogy a magyar–szlovák nyelvhatár övezetében fekvő, jórészt a domborzati adottságokhoz igazodva észak–déli irányban elnyúló történelmi magyar vármegyék (pl. Zemplén, Abaúj-Torna, Gömör, Nógrád) déli, túlnyomórészt magyar lakosságú részei a trianoni békeszerződés következtében Magyarországon maradtak, az érintett vármegyék közül – a komáromit kivéve – mindegyikben a szlovák etnikum került többségbe. Így a történelmi megyék 1919–1923 közötti területének visszaállítása is a szlovák nacionalista erőknek kedvezett volna. Azonban az egyetlen túlnyomóan magyar többségű ősi, kb. 950 éves megye, Komárom helyreállításáról nem akartak hallani a tervek készítői. Az 1918–1923 között Esztergom megye szlovákiai részével összevont Komárom megyét a déli irányban elnyújtott Pozsony, Alsó-Nyitra és Bars-Hont megyék között osztották volna fel, kiküszöbölve azt a lehetőséget, hogy a több mint 600 ezres szlovákiai magyar nemzeti közösség a 16 közül legalább egy megyében abszolút többségbe kerülhessen. Az 1990-es évek első felében a Szlovák Nemzeti Tanács egyik legfontosabb ellenzéki erejének számító és – az 1990-es és 1992-es parlamenti választások eredményei alapján – a szlovákiai magyarok többségének bizalmát élvező Együttélés magyar politikai mozgalom területi és közigazgatási tervezete első23
Napjainkban a megyerendszer a Kárpát-medencében Magyarországon (megye), Horvátországban (županija) és Romániában (judetul) képezi a közigazgatási területfelosztás gerincét.
sorban az etnikai elv figyelembevételén alapult. A dél-szlovákiai határvidék népességének abszolút többségét képező magyarság 63%-a a Szlovák Statisztikai Hivatal 1993. júniusi felmérése alapján egyetértett ezen elvnek a területi felosztás során való érvényesítésével, melyet választott képviselői, polgármesterei az 1994. január 8-i, komáromi nagygyűlésükön jóvá is hagytak.24 Az Együttélés IV. országos kongresszusára (1993. február 27.) kidolgozott terv létjogosultságát főként az érintett vidékek lakosságának többségi akarata és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1201-es ajánlásának 11. §-a adta: „… azokban a körzetekben, ahol a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek jelentős számban élnek, jogosultak helyi önkormányzati vagy autonóm szerveket alakítani, illetve speciális státuszt élvezhetnek.” A terv két változattal: vagy egy összefüggő, vagy három magyar többségű régióval számol, attól függően, hogy országosan kevés vagy nagyszámú régión nyugvó területfelosztás került volna elfogadásra. Az első esetben egy 8245,3 km2 területű, a magyar államhatárhoz tapadó, kb. 824 ezer – 61,5%-ban magyar – lakosú régió jött volna létre. A magyar dominanciájú régió 487 községet és 24 várost foglalt volna magában, melyek közül a legnagyobbak Érsekújvár (42 923 fő, 31,1% magyar) és Komárom (37 346 fő, 63,6% magyar). Az így eltervezett régió etnikai földrajzi szempontból sem számított egyedülállónak Európában, hiszen az olaszországi Trentino-Alto Adidge régió Dél-Tirol (Südtirol, Alto-Adidge) nevű, 430 ezer lakosú autonóm tartománya is nyugat–keleti irányban elnyúlt szalagként tapad az anyaországhoz (Ausztriához), és az itteni „németek/osztrákok” aránya mind a tartományon belül (64,9%), mind pedig a tartomány legnagyobb városaiban, Bolzano/Bozen-ben (26,6%) és Merano/Meran-ban (50,5%) kísérteties módon hasonlított az Együttélés által tervezett dél-szlovákiai magyar többségű régió fentiekben ismertetett azonos etnikai jellemzőihez. A második változat szerint a már ismertetett magyar többségű régió három részre oszlott volna: 1. nyugaton Pozsony és Ipolyság között (525 ezer fő, 63,1% magyar), 2. középen Ipolyság és Kassa között (239 ezer fő, 54,2% magyar), 3. keleten Dél-Zemplénben és Ungvidéken (59 ezer fő, 77,3% magyar). A Szlovákia új területi felosztásához készült tervek közül a Mečiar-kormány felkérésére 1993 márciusában elkészíttetett, többször módosított, végül nyolc régión (oblasť) alapuló beosztás került később elfogadásra. Az egyébként korábban 7, 10 illetve 11 régió létrehozását is mérlegelő tervezet – a közigazgatási egységek kiterjedését és elnevezését tekintve – leginkább az 1949–1960 között létezett kerületi beosztáshoz hasonlított. A nyugat-európai régiókkal, közigazgatási modellekkel példálózó terv 600–800 ezer lakosú régióinak székhelyéül Pozsony, Nagyszombat, Nyitra, Trencsén, Zsolna, Besztercebánya (esetleg Zólyom), Eperjes és Kassa lett kijelölve. Feltűnő, hogy a fenti régióközpontok közül öt az északnyugati szlovák magterületről került ki, onnan, ahol a korabeli legerősebb kormánypárt, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HDS), illetve 24
Vö. Az önkormányzat az önrendelkezés alapja. A szlovákiai magyar választott képviselők és polgármesterek országos nagygyűlésének hiteles jegyzőkönyve, Komárom, 1994. január 8. Komáromi Lapok, Szinnyei Kiadó, Komárom–Komárno, 1995, 264.
a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a legnagyobb támogatottságot élvez(ett). A régiók területének lehatárolásánál az etnikai szempontot csak annyiban vették figyelembe, hogy a magyarság településterületét a lehető legtöbb szlovák régió között osszák fel. Ennek következtében a magyarlakta határvidékből csupán a távoli Trencsén, Zsolna és Eperjes régiója nem részesült. A többi esetében pedig sikerült a közigazgatási térképet úgy megrajzolni, hogy a jövőbeli regionális önkormányzatokban a kétharmados szlovák többség mindenütt biztosítva legyen, és ugyanakkor a hivatali nyelvhasználatnál előírt 20%-os határt a magyarok csupán a nyitrai és a nagyszombati régióban (32,8%, illetve 24,9%) érhetnék el, azt is csak az idecsatolt kisalföldi, Pozsony és Ipolyság közötti magyar etnikai területnek köszönhetően.
6. Az 1996 utáni időszak A Szlovák Nemzeti Tanács a „Szlovák Köztársaság területi-közigazgatási rendjéről” szóló, 1996. évi 221. sz. törvényében – miként az várható volt – a nyolc régión (kerületen, „kraj”-on) nyugvó tervet fogadta el 1996. július 3-án. Az 1996. július 24-én életbe lépett törvény Szlovákia 49 030 km2-nyi területét 8 kerületre (kraj), 79 járásra (okres), 136 városra (mesto) és 2867 „önálló községre” (samostatný obec) osztotta fel. (1. ÁBRA)
A kerületek jelenlegi határa nem tér el számottevően a fentiekben vázolt tervezetétől. A déli, magyar etnikai területen öt, túlnyomóan szlovák népességű kerület osztozik, melyek közül csupán a nyitraiban haladja meg a magyarok aránya a 30%-ot. (9. TÁBLÁZAT) 9. TÁBLÁZAT: Szlovákia 1996 óta létező kerületei és a magyar kisebbség
Kerület (kraj) Pozsony / Bratislava Nagyszombat / Trnava Nyitra / Nitra Trencsén / Trenčín Zsolna / Žilina Besztercebánya /Banská Bystrica Kassa / Košice Eperjes / Prešov
Össznépesség száma 1991 2001 608 287 599 015 562 355 551 003 708 313 713 422 604 016 605 582 670 850 692 332 661 628 662 121 748 722 766 012 746 168 789 968
Magyar nemzetiségűek száma (fő) aránya (%) 1991 2001 1991 2001 30 890 27 434 5,1 4,6 136 358 130 740 24,2 23,7 216 633 196 609 30,6 27,6 1 246 1 058 0,2 0,2 670 660 0,1 0,1 85 633 77 795 12,9 11,7 96 021 85 415 12,8 11,2 807 817 0,1 0,1
Forrás: 1991 = Oriskó, Norbert (szerk.): Coexistence-Spolužitie-Együttélés Political Movement. Bratislava, 1996; 2001 = Sčítanie obyvateľov, domov a bytov 26. mája 2001. Štatistický Úrad Slovenskej Republiky, Bratislava, 2001.
Nem csupán a kerületi, hanem a járási beosztás is – a döntéshozók nacionalista céljainak megfelelően – a magyar pártok elképzeléseinek szinte tökéletes ellentétét képezik. A korábbi nagy, átlagosan 1300 km2 kiterjedésű és 140 ezer lakosú járásokat az északi, szlovák etnikai területen többnyire három új, kis járásra osztották fel (400–500 km2 terület, 10–30 ezer lakos!!)25 a közigazgatás decentralizálása elvének megfelelően. A két nagyvárost, Pozsonyt (452 053 lakos, 1996) és Kassát (240 915 lakos, 1996) 5 és 4 járásra (okres), valamint 17, illetve 22 „községre” (obec) osztották fel. A déli, magyarlakta területeken mindezek ellentéte történt. A nagy, 1100–1600 km2 kiterjedésű és 110–160 ezer lakosú, a magyarok felét tömörítő Dunaszerdahelyi, Komáromi, Érsekújvári, Lévai járásokat érintetlenül hagyták. Ennek köszönhetően Szlovákiának ma már 79 járása közül a magyarok továbbra is csak a Dunaszerdahelyi és Komáromi járásokban képezik a népesség abszolút többségét. (10. TÁBLÁZAT) Ennek a közigazgatási területfelosztásban is érvényesített magyarellenes politikának eredményeként a magyar etnikai terület számos városa (pl. Somorja, Ógyalla, Párkány, Zselíz, Ipolyság, Fülek, Tornalja, Szepsi, Királyhelmec, Nagykapos) nem kapta vissza hagyományos járási székhely rangját. (1. TÁBLÁZAT) A magyar etnikai területnek szlovák többségű járások határai
25
Pl. Miavai, Zsarnócai, Selmecbányai, Korponai, Nagybiccsei, Lőcsei, Gölnicbányai, Mezőlaborci, Szobránci járások.
által történő feldarabolása és távoli szlovák városoknak való alárendelése DélSzlovákia keleti részén számít a legfeltűnőbbnek.26 10. TÁBLÁZAT: Szlovákia 1996 óta létező néhány járása és a magyar kisebbség
Járás (okres) Pozsony / Bratislava I–V. Szenc / Senec Dunaszerdahely / Dunajská Streda Galánta / Galanta Vágsellye / Šaľa Érsekújvár / Nové Zámky Komárom / Komárno Léva / Levice Nagykürtös / Veľký Krtiš Losonc / Lučenec Rimaszombat / Rimavská Sobota Nagyrőce / Revúca Rozsnyó / Rožňava Kassa / Košice I–IV. Kassa / Košice-környék Tőketerebes / Trebišov Nagymihály / Michalovce
Össznépesség száma 1991 2001 442 197 428 672 49 868 51 825 109 345 112 384 92 645 94 533 54 159 54 000 153 466 149 594 109 279 108 556 120 703 120 021 46 813 46 741 72 946 72 837 82 112 83 124 41 765 40 918 59 059 61 887 235 160 236 093 99 292 106 999 100 520 103 779 104 003 109 121
Magyar nemzetiségűek száma (fő) aránya (%) 1991 2001 1991 2001 20 312 16 451 4,6 3,8 11 893 10 553 23,8 20,4 95 310 93 660 87,2 83,3 38 615 36 518 41,7 38,6 21 754 19 283 40,2 35,7 63 747 57 271 41,5 38,3 78 859 74 976 74,2 69,1 38 169 33 524 31,6 27,9 14 384 12 823 30,7 27,4 22 513 20 072 30,9 27,6 36 404 34 323 44,3 41,3 10 256 8 994 24,6 22,0 21 434 18 954 36,3 30,6 10 760 8 944 4,6 3,8 16 240 14 140 16,4 13,2 33 191 30 425 33,0 29,3 13 758 12 819 13,2 11,7
Forrás: Saját számítás az alábbi publikáció alapján: Národnost a náboženské vyznanie obyvateľstva SR (definitivne výsledky ščítania ľudu, domov a bytov 1991). Štatistický Úrad SR, Bratislava, 1993. – 2001 = Sčítanie obyvateľov, domov a bytov 26. mája 2001. Štatistický Úrad Slovenskej Republiky, Bratislava, 2001.
Az 1998. évi kormányváltást követően a Magyar Koalíció Pártja (MKP) az új szlovák kormánykoalíció részévé vált, mely a szlovákiai magyarok körében a közigazgatási-területi reformot illetően – mint ez máig kiderült – indokolatlan reményeket keltett. Az 1996-ban létrejött, mind a mai napig érvényben lévő közigazgatási térfelosztást a kormánykoalíció minden tagja (tehát nem csak a magyarok) át kívánja formálni, „természetesen” alapvetően eltérő módon. A „Szlovák Köztársaság területi felosztásáról szóló törvény alapelv-javaslat”, mely elsősorban Viktor Nižňanský kormánybiztos nevéhez kötődik, a meglévő kerületek számát (8) – főleg az egyes területek történelmi-kulturális hagyományai és gazdasági okok miatt – 12-re szeretné növelni. (2. ÁBRA) Ennek megfelelően a kelet–nyugati irányban elnyújtott Kassai és Eperjesi kerületek területén Szepes, Sáros, Zemplén és Kassa (Abaúj) néven szeretné feltámasztani a történeti régiókat. A Zsolnai kerületből a hajdani kicsiny Liptó-Árva-Turóc megyék egye26
Legkirívóbb esetnek Tornalja, Királyhelmec és Nagykapos magyar többségű városoknak, régi járási székhelyeknek és vonzáskörzeteinek a távoli szlovák Nagyrőce, Tőketerebes és Nagymihály alá rendelése számít.
sített területe válna le. A Besztercebányai kerületet pedig a régi nógrádi-gömöri területek hagynák el. A Pozsonyi kerület a főváros területére zsugorodna, átadva volt járásait a szomszédos Nagyszombati kerületnek, mely ezáltal az ország legnépesebb kerületévé válna. A szlovák tervezők a jelenlegi, még a Mečiar-kormány által elfogadott közigazgatási területi beosztást (mind a kerületek, mind pedig a járások szintjén) szinte csak a magyar etnikai területen hagyták érintetlenül.
A Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsa 2000. június 24-én rögzítette a jelenleg is érvényes közigazgatási reformtervezetét, mely az 1990-es évek első felében megszületett, a fentiekben már vázolt, etnikai alapú úgynevezett Együttélés-tervhez képest – elsősorban az Ipolyságtól keletre fekvő területeken – nagyon nagy engedményeket tartalmazott. Már nem törekednek a magyar nyelvhatárhoz simuló határú, Somorja és Nagykapos között húzódó, közel 400 km hosszúságú régió (kerület, megye) létrehozására. Kompromisszumos megoldásként megelégednének, ha a mai Nagyszombati és Nyitrai kerületeknek a magyar településterületre kiterjedő járásait egyesíthetnék egy „Duna mente” (vagy „Komárom”) nevű, 602 ezer lakosú, 55,2%-ban magyar többségű régió alatt. (3. ÁBRA) A szlovákiai magyarság számára jelenleg rendkívül hátrányos járási beosztáshoz csupán annyiban kívánnának hozzányúlni, hogy a szlováklakta Nagysurány vidéke az Érsekújvári járásról leválva a Nyitrai kerületben maradna, a magyar jellegű Nagykapos környéke a Nagymihályi kerületet elhagyva a Kassai kerülethez csatlakozna, ahová a szomszédos bodrogközi magyarság is tartozna. Az ország éléskamrájának számító, a bősi vízerőműnek és a mohi atomerőműnek is otthont adó, magyar többségű Duna menti (komáromi) régió tervét a közigazgatási reform szlovák kidolgozói (csakúgy, mint az ellenzéki nacionalista pártok) „szakmailag megalapozatlannak” és a szlovák állam területi egységére nézve veszélyesnek tartják. Összegzésként megállapíthatjuk, hogy az etnikailag heterogén népességű Szlovákia jelenlegi, látszólag decentralizációra, szubszidiaritásra törekvő közigazgatási térfelosztása és azt módosítani kívánó tervei nem az Európai Unió etnikai alapú, autonóm tartományainak27 pozitív példáját követik, hanem az etnikailag csaknem homogén nyugat-európai régiókat tekintik mérvadónak. A mindenkori szlovák kormány a magyar irredentizmustól való félelmében nem meri tekintetbe venni az ország etnikai-területi sajátosságait, és a még mindig megbízhatatlannak, irredentának vélt itteni magyarságot – a korábbi csehszlovák időszakokhoz hasonlóan – ilyen módon is szinte teljesen megfosztja a demokratikus érdekérvényesítés lehetőségétől.28
Pl. a spanyolországi Katalónia (Catalunya), Baszkföld (Vascongadas), Galicia, az olaszországi Dél-Tirol (Südtirol), Aosta Völgy (Val d'Aosta), Friuli-Venezia Giulia, Szardínia, a finnországi Aland-szigetek. 28 Lásd Duray, Kvarda és Oriskó: i. m.; és az MKP Országos Tanácsának 2000. június 24i állásfoglalását ismertető www.mkp.sk/hirek weblap. – A Sajó és Hernád közötti határszakaszon élők kapcsolatairól, a határ elválasztó szerepéről lásd Molnár Judit tanulmányát a kötetben. 27
