_______________________________________________________________________________________________________________________
A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok Szabolcs-Szatmár-Bereg
megyei
Kormányhivatal
Környezetvédelmi
és
Természetvédelmi
Főosztály Általános 1995. évi LIII. törvény
a környezet védelmének általános szabályairól
2004. évi CXL. törvény
a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások
2006. évi LIII. törvény 91/2007.(IV.26.)
megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről
Korm.
rendelet 90/2007.
valamint a kármentesítés szabályairól (IV.26.)
Korm.
rendelet 78/2007.(IV.24.)
Korm.
rendelet 72/2007.
a természetben okozott károsodás mértékének megállapításáról,
(IV.17.)
Korm.
rendelet
a környezetkárosodás megelőzésének és elhárításának rendjéről a környezeti alapnyilvántartásról a környezetvédelmi és vízügyi hatósági eljárás során felmerülő egyéb eljárási költségekről a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási
71/2015. (III. 30.) Korm.
feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló
314/2005. (XII.25.) Korm.
a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati
rendelet
engedélyezési eljárásról
2/2005.
(I.11.)
Korm.
rendelet 106/1995.
(IX.8.)
Korm.
rendelet 4/2007.
(II.21.)
KvVM
31.)
FM
eljárás
és
a
végelszámolás
környezet-
és
az egységes környezethasználati engedélyhez kötött tevékenységekkel a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól
(V.18.)
KöM
(X.6.)
Korm.
rendelet 218/2009.
felszámolási
kapcsolatos felügyeleti díj megfizetésének részletes szabályairól (III.
rendelet 7/2000.
a
természetvédelmi követelményeiről
rendelet 14/2015.
egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról
rendelet
a környezetvédelmi hatósági nyilvántartás vezetésének szabályairól a
területfejlesztési
koncepció,
a
területfejlesztési
programés
a
területrendezési terv tartalmi követelményeiről, valamint illeszkedésük, kidolgozásuk, egyeztetésük, elfogadásuk és közzétételük részletes szabályairól
297/2009. (XII.21.) Korm.
a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi
rendelet
szakértői tevékenységről
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály 4400 Nyíregyháza, Kölcsey u. 12-14. 4401 Nyíregyháza, Pf.: 246. Telefon: 42/598-930 Fax: 42/598-941 E-mail:
[email protected] Honlap: http://ftvktvf.zoldhatosag.hu
2
219/2004. (VII.21.) Korm. rendelet
a felszín alatti vizek védelméről
18/2007. (V. 10.) KvVM
a felszín alatti víz és a földtani közeg környezetvédelmi nyilvántartási
rendelet
rendszer (FAVI) adatszolgáltatásáról
3
Hulladékgazdálkodás 2012.CLXXXV. törvény
a hulladékról
439/2012. (XII.29.) Korm.
a
rendelet
valamint hatósági engedélyezéséről
hulladékgazdálkodási
309/2014. (XII. 11.) Korm.
a
rendelet
kötelezettségekről
246/2014. (IX. 29.) Korm.
az
rendelet
üzemeltetésének szabályairól
98/2001.
(VI.15.)
Korm.
rendelet
a
hulladékkal
tevékenységek
egyes
kapcsolatos
nyilvántartási
hulladékgazdálkodási
veszélyes
hulladékkal
nyilvántartásba és
létesítmények
kapcsolatos
vételéről,
adatszolgáltatási kialakításának
tevékenységek
és
végzésének
feltételeiről
271/2001. (XII.21.) Korm.
a hulladékgazdálkodási bírság mértékéről, valamint kiszabásának és
rendelet
megállapításának módjáról
445/2012. (XII. 29.)
az elem- és akkumulátorhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási
Korm. rendelet
tevékenységekről
369/2014. (XII.30.) Korm. rendelet
a hulladékká vált gépjárművekről
442/2012. (XII.29.) Korm.
a
rendelet
hulladékgazdálkodási tevékenységekről
20/2006.
(IV.5.)
KvVM
rendelet 45/2004.
és
a
csomagolási
hulladékkal
kapcsolatos
a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről
(VII.26.)
BM-
KvVM együttes rendelet 3/2002.
csomagolásról
(II.22.)
KöM
az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól a
hulladékok
égetésének
műszaki
követelményeiről,
működési
rendelet
feltételeiről és a hulladékégetés technológiai kibocsátási határértékeiről
145/2012. (XII. 27.) VM
ahulladékolajjal
rendelet
részletes szabályairól
72/2013. rendelet
(VIII.27.)
VM
kapcsolatos
a hulladékjegyzékről
hulladékgazdálkodási
tevékenységek
4
Levegőtisztaság-védelem 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet 110/2013.
(XII.4.)
VM
rendelet
GKM együttes rendelet (X.7.)
KvVM
rendelet 3/2002.
(II.22.)
KöM
rendelet 23/2001.
(XI.13.)
KöM
(I.14.)
VM
(I.14.)
VM
rendelet
a
hulladékok
égetésének
műszaki
követelményeiről,
működési
a 140 kWth és az ennél nagyobb, de 50 MWth-nál kisebb névleges bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezések légszennyező anyagainak a levegőterheltségi szint és a helyhez kötött légszennyező források kibocsátásának vizsgálatával, ellenőrzésével, értékelésével kapcsolatos a
levegőterheltségi
szint
határértékeiről
és
a
helyhez
kötött
légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről (VII.21.)
KöM
rendelet 118/2011.
a légszennyezettségi agglomerációk és zónák kijelöléséről
szabályokról
rendelet 7/1999.
az egyes levegőszennyező anyagok összkibocsátási határértékeiről
technológiai kibocsátási határértékeiről
rendelet 4/2011.
tüzelőberendezések működési feltételeiről és légszennyező anyagainak
feltételeiről és a hulladékégetés technológiai kibocsátási határértékeiről
rendelet 6/2011.
az 50 MWth és annál nagyobb teljes névleges bemenő hőteljesítményű kibocsátási határértékeiről
7/2003. (V. 16.) KvVM4/2002.
a levegő védelméről
a 140 kWth és az ennél nagyobb, de 50 MWth-nál kisebb bemenő hőteljesítményű, helyhez kötött gázturbinák légszennyező anyagainak technológiai kibocsátási határértékeiről
(XII.15.)
VM
a benzin tárolásából, eloszlásából és töltőállomáson a gépjármű feltöltéséből származó illékony szerves vegyület (VOC) csökkentéséről
5
Természetvédelem 1996. évi LIII. törvény
a természet védelméről
2009. évi XXXVII. törvény
az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról
292/2008. (XII.10.) Korm. rendelet
a
veszélyeztetett
vadon
élő
állat-és
növényfajok
nemzetközi
kereskedelmét szabályozó nemzetközi és európai közösségi jogi aktusok végrehajtásának egyes szabályairól
91/2007.
(IV.26.)
Korm.
a természetben okozott károsodás mértékének megállapításáról,
rendelet
valamint a kármentesítés szabályairól
348/2006. (XII.23.) Korm.
a
rendelet
bemutatására vonatkozó részletes szabályokról
276/2004.
(X.8.)
Korm.
rendelet
a
védett
állatfajok
természet
védelmére,
védelmét
szolgáló
tartására, egyes
hasznosítására
támogatásokra,
és
valamint
kártalanításra vonatkozó részletes szabályokról
67/1998.
(IV.3.)
Korm.
rendelet
a
védett
és
fokozottan
védett
életközösségekre
vonatkozó
korlátozásokról és tilalmakról
33/1997.
(II.20.)
Korm.
rendelet 142/2007. (XII.27.) KvVM rendelet 19/2006.
(III.3.)
KvVM
(II.5.)
KvVM
rendelet 3/2008. rendelet
a természetvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos szabályokról a Szatmár-beregi Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról az éti csiga gyűjtéséről és hasznosításáról a
természetvédelmi
kezelési
tervek készítésére,
készítőjére
és
tartalmára vonatkozó szabályokról
12/2005.
(VI.17.)
KvVM
rendelet
a fokozottan védett növény-, illetve állatfajok élőhelyén és élőhelye körüli korlátozás elrendelésének részletes szabályairól a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan
13/2001.
(V.9.)
KöM
rendelet
védett
barlangok
természetvédelmi
köréről,
valamint
szempontból
az
jelentős
Európai növény-
Közösségben és
állatfajok
közzétételéről 2/2002. (I.23.) KöM-FVM együttes rendelet 15/2000.
(VI.26.)
KöM
rendelet
a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén lévő egyes védett természeti területek erdőrezervátummá nyilvánításáról
13/1997.
(V.28.)
KTM
(VII.4.)
KTM
rendelet 19/1997. rendelet 2012.
az érzékeny természeti területekre vonatkozó szabályokról
január
13.
VM
a védett természeti területek és értékek nyilvántartásáról az elkobzott védett természeti értékekkel kapcsolatos intézkedésekről a vidékfejlesztési miniszter közleménye az ex lege lápi és szikes tavi
Értesítő
védettséggel érintett területekről
119/2011. (XII. 15.) VM
a Nemzetközi Jelentőségű Vadvizek Jegyzékébe bejegyzett hazai
rendelet
védett vizek és vadvízterületek kihirdetéséről
2012.
évi
I.
számú
Vidékfejlesztési Értesítő
2012.
évi
1.
számú
Vidékfejlesztési
Értesítő
tartalmazza
a
vidékfejlesztési miniszter közleményét az ex lege lápi és szikes tavi védettséggel érintett területekről
6
NATURA 2000 275/2004. (X. 8.) Korm.
az
rendelet
területekről
269/2007. (X. 18.) Korm. rendelet 14/2010. rendelet
(V.11.)
KvVM
európai
közösségi
jelentőségű
természetvédelmi
rendeltetésű
a NATURA 2000 gyepterületek fenntartásának földhasználati szabályairól az
európai
közösségi
jelentőségű
területekkel érintett földrészletekről
természetvédelmi
rendeltetésű
7
Zaj- és rezgésvédelem 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 280/2004. (X. 20.) Korm. rendelet
a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről
140/2001. (VIII. 8.) Korm.
egyes
rendelet
megfelelőségük tanúsításáról
27/2008. (XII. 3.) KvVMEüM együttes rendelet
kültéri
berendezések
zajkibocsátási
követelményeiről
és
környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról
25/2004. (XII. 20.) KvVM
stratégiai zajtérképek, valamint az intézkedési tervek készítésének
rendelet
részletes szabályairól
93/2007
(XII.18.)
KvVM
rendelet
a zajkibocsátási határértékek megállapításának, valamint a zaj- és rezgéskibocsátás ellenőrzésének módjáról
Nyíregyháza, 2015.április 29. Kozma Péter kormánymegbízott nevében és megbízásából
Szentesi Péter Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály főosztályvezető