A kutyák vokális kommunikációjának etológiai vizsgálata

A kutyák vokális kommunikációjának etológiai vizsgálata Szakdolgozat Írta: Molnár Csaba V. évf. biológus-hallgató Témavezetők: Dr. Pongrácz Péter és Dr. Miklósi Ádám

Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Etológia Tanszék

Budapest, 2004

Tartalomjegyzék Összefoglalás

5

Summary

6

Bevezetés

7

Hangtani bevezető

9

Az állati hangok belső állapot-függése

13

Az állati vokális jelek függése a külső környezettől

15

A hangvisszajátszásos kísérletek irodalmának áttekintése

18

Hangtani vizsgálatok a kutyán

22

A kutya hangadásának egyedfejlődése

26

A kutyák vokális kommunikációjára ható esetleges szelekciós hatások

26

Általános módszer

30

A hangfelvétel módja és a felvételek feldolgozása

30

A felvételezett kommunikációs helyzetek

32

Kutyák különböző kontextusokban felvett ugatásainak akusztikai elemzése

34

Kérdés, hipotézis

34

Módszer

34

A felvételek kontextusai

34

A felvételeken szereplő állatok

35

A felvételek vizsgált hangtani változói

35

Adatelemzés

36

Eredmények

36

Értékelés

40

2

Mudis gazdák, egyéb fajtájú kutyák gazdái és nem-kutyások ugatás-visszajátszásos tesztben mutatott teljesítményének összehasonlítása

43

Kérdések, hipotézisek

43

Módszer

44

Alanyok

44

A visszajátszott hangminták

45

A visszajátszás menete

45

A hangminták értékelése

46

A hangfelvételek akusztikai változóinak meghatározása

46

Adatelemzés

47

Eredmények (Pongrácz et al, 2004)

47

Értékelés

52

Mesterségesen létrehozott ugatások visszajátszása mudis gazdáknak, egyéb fajtájú kutyák gazdáinak és nem-kutyásoknak

55

Kérdések, hipotézisek

55

Módszer

56

Alanyok

56

A visszajátszott hangminták

56

A visszajátszás menete

57

A hangminták értékelése

58

Adatelemzés

59

Eredmények

60

Értékelés

66

Kitekintés

70

Összefoglaló értékelés

75 3

Köszönetnyilvánítás

79

Idézett irodalom

80

Függelék

89

I. A kutyák különböző kontextusokban felvett ugatásai akusztikai elemzésének eredményei

89

II. A mudis gazdák, egyéb fajtájú kutyák gazdái és nem-kutyások ugatásvisszajátszásos tesztben mutatott teljesítménye összehasonlításának eredményei

90

III. A mesterségesen létrehozott ugatások visszajátszása mudis gazdáknak, egyéb fajtájú kutyák gazdáinak és nem-kutyásoknak eredményei

92

IV. Kutyás gazdák és nem-kutyások egy egyed hangjainak felhasználásával történő ugatásvisszajátszásos tesztben mutatott teljesítménye összehasonlításának eredményei

94

V. Született nem-látók, az életük során látásukat vesztettek és látók ugatásvisszajátszásos tesztben mutatott teljesítménye összehasonlításának eredményei

95

VI. A CD-mellékleten szereplő hangminták

97

A dolgozat CD-mellékletet tartalmaz, amely a hátsó borító belső felületén lévő tasakban található. A CD lejátszható számítógépen, de asztali CD-játszón is. A CD-n lévő hangok jegyzéke a Függelékben található, de a szövegben is utalunk a vonatkozó hangmintákra, pl. [CD: 1].

4

Összefoglalás E dolgozatban a kutyaugatás esetleges kommunikációs funkcióit vizsgáló kutatásunkat mutatjuk be. Alapvető kérdésünk, hogy az ugatás milyen szerepet játszik az ember és a kutya közötti kommunikációban. Munkánk során két módszert alkalmazunk: egyrészt vizsgáljuk az ugatás egyes akusztikus jellegzetességeinek kontextusfüggését, másrészt teszteljük, hogy az emberek a kutyák hangjait hallva képesek-e a véletlennél nagyobb valószínűséggel helyesen meghatározni a felvétel kontextusát, és hogy egyöntetűen vélekednek-e az ugató kutyák motivációs állapotáról. A különböző szituációkban rögzített hangok egyes akusztikai változóinak elemzésekor a mért változók többségénél szignifikáns kontextusfüggést mutattunk ki. Az egyes helyzetekben különbözött a kutyák ugatásának frekvenciája, a vakkantásaik hossza, a vakkantásaik között eltelt időtartam, és vakkantásaik domináns frekvenciamenete. Második bemutatott kísérletünkben mudi fajtájú kutyák felvett hangjait játszottuk vissza mudis gazdáknak, egyéb fajtájú kutyák gazdáinak és nem-kutyásoknak (Pongrácz et al, 2004). Az alanyok, függetlenül kutyás tapasztalataiktól, képesek voltak egyöntetű képet alkotni a kutyák motivációs állapotáról: a hangok értékeléséhez alkalmazott összes emocionális szempontra (agresszió, félelem, kétségbeesés, játékosság, vidámság) adott pontszámok különböztek a hangok kontextusától függően. Összefüggést találtunk a hallott hangok frekvenciája, tonalitása és a vakkantások közötti intervallum, valamint az alanyok emocionális ítélete között. A felvétel kontextusát az alanyok mindhárom csoportjában a véletlennél jobb valószínűséggel találták el, és a csoportok teljesítménye nem különbözött egymástól. A hallott hang jellegzetességei és a hangot halló emberek döntése közötti összefüggést tesztelendő, harmadik kísérletünkben frekvenciájukban és tonalitásukban hasonló vakkantásokból „mesterséges” ugatásmintákat hoztunk létre, amelyeket az alanyok az első kísérletben alkalmazott módszerrel értékeltek. Kimutattuk, hogy az ugatás frekvenciája és a vakkantásközi intervallum szinte az összes emocionális szempontra adott pontokra hatással van, a tonalitás az alanyok játékosság- és vidámságértékelésére volt kimutatható hatással. Kísérleteink eredményei bizonyítják, hogy az ugatás alkalmas eszköz lehet a kutya és az ember közötti kommunikációban, hiszen akusztikai jellegzetességei kontextusfüggést mutatnak, az ember pedig pusztán a hang alapján képes képet alkotni a kutya motivációs állapotáról, illetve az ugatás kontextusáról. 5

Summary In this thesis, our study on the possible communicative functions of the dog barking will be presented. Our fundamental question was that what kind of role the barking has in the humandog communication. In our work, generally two methods were applied: first, we study the context-dependence of several acoustic parameters of barking, and second, we conducted experiments for study whether the human listeners are able to categorise the played sounds to the right situations above the chance level, and whether they are able to determine unequivocally the possible motivational state of dogs. By analysing the acoustic traits of sounds recorded in different situations, we found that the majority of the measured variables has a strong context-dependency. The barkings of dogs had a different frequency, tonality, interbark interval, and dominant frequency-course in different situations. In our second experiment recorded sounds of mudi breed of dogs were played back to three groups of human listeners: those who are having a mudi, having other breed of dogs, and having no dogs (Pongrácz et al, 2004). The listeners, regardless their experience about dogs, were able to determine equally the possible motivational state of the dogs: they rated all of the five emotionally modalities (aggression, fear, despair, playfulness, and happiness) differently, depending on the context of the sound. We found that the frequency and tonality of barkings, and the inter-bark intervals were connected with emotionality ratings given by the listeners. The recordings were categorised to the right context significantly above the chance level by all of the three groups of subjects. It was no difference in the accuracy of the groups of listeners. For testing the connection between the acoustic parameters of the playbacked barks and the decision of listeners, in our third experiment we assembled “artifical” barkings from single barks similar in their frequency and tonality. These sound samples were rated by the listeners applying the same method used in the earlier experiment. We showed that the frequency of barks and the inter-bark interval had significant effects on almost all the emotionality ratings. The tonality had a significant effect on the playfulness and happiness ratings given by the listeners. Our experiments proved that the barkings might be a useful tool in the human-dog communication. Its acoustic features are context-dependent, and the humans are able to determine the inner state of the dogs and the situation of barkings by only hearing their sounds. 6

Bevezetés A kommunikáció széles körben elfogadott etológiai definíciója szerint a kommunikáció egy olyan viselkedéstípus, aminek segítségével az egyik állat megváltoztatja egy másik állat viselkedését oly módon, hogy az számára adaptív, tehát növeli túlélési és szaporodási esélyeit (Slater, 1985, idézi Csányi, 1994). A két kommunikáló egyed közül az „adó” „jelet” bocsát ki, aminek segítségével a „vevő” információhoz juthat az „adó” belső állapotáról (emócióiról, szándékairól) vagy a kontextusról, tehát a külső környezet egyes elemeiről. Ezen kívül számos kommunikáció-definíció ismeretes az irodalomban (a szerzőket idézi Hauser, 1996). Hailman (1977) szerint a kommunikáció jeltovábbítás útján történő információ-átadás két egyed között. A kommunikáció megléte a vevő egyed viselkedésének különbségéből ismerhető fel két olyan kontextusban, melyek csak a szignál meglétében illetve hiányában különböznek. Egy másik szerző a „tényleges” kommunikáció fogalmát csak azokra az esetekre alkalmazza, mikor a jel észlelése olyan módon változtatja meg a vevő egyed viselkedésének valószínűségi mintázatát, hogy az az ő számára is adaptív (Dusenbery, 1992). Kimura (1993) csak azonos fajú egyedek között értelmezi a kommunikációt. Johnson-Laird (1990) értelmezésében az adó egyed szimbolikus viselkedésével a külső világról alkotott belső reprezentációja egy részét adja át a vevő egyednek. A vevő egyed, miután érzékelte az adó egyed viselkedését, az alapján alakítja ki illetve módosítja a saját belső reprezentációját. A jel az információt kétféle módon tartalmazhatja: a digitális jelek „mindent vagy semmit” jellegűek, jelentésük független a jel intenzitásától, míg az analóg jelek intenzitása információt hordoz, és így befolyásolja a vevő egyed viselkedési válaszát. Az ürgék, mormoták vészjelzési tipikusan digitális jelek, hiszen, bár függnek az adó egyed belső állapotától és a veszély mértékétől, jelentésük nem függ a hangerejüktől (McKee Shriner, 1998, Arenz, Leger, 2000). A farkas agresszív jelzése (fogainak kivillantása és a morgás) analóg jel, azok mértéke belső állapotától függ. Ha a jel úgy utal egy külső tényezőre, hogy közben minősége független az állat belső állapotától, referenciálisnak nevezzük (pl. Shettleworth, 1998). A referenciális jel minőségét nem határozza meg szükségszerűen a jelzett tárgy, így ugyanazon jel eltérő kontextusban jelölhet eltérő objektumokat. Mivel a kutatók számára gyakran megoldhatatlan feladatot jelent az állatok belső állapotának megfigyelése, és a kommunikáció funkcióját jórészt a vevő egyedek viselkedés-változását figyelve vizsgálják, ezért használatos a „funkcionális referencialitás” fogalma. Egy jel funkcionálisan referenciális, ha minőségileg különbözik az állat által 7

kiadott egyéb jelektől, valószínűsíthetően független belső állapotától, az adó egyed meghatározott kontextusban szelektíven alkalmazza, és jól előre jelezhető viselkedési választ vált ki a vevő egyedből (Manser et al, 2002). Bár számos fajnál leírtak kontextusfüggő jelzéseket, mindmáig nem bizonyosodott be, hogy értelmezhető-e az állati kommunikáció a referenciális kommunikáción alapuló modell keretében. Sok kontextusfüggő jelről feltételezhető, hogy az állatok olyan belső állapotát tükrözi, amit általában egy meghatározott külső tényező vált ki. Például a hollók eltérő minőségű táplálékot találva eltérő hangot hallatnak. Annak ellenére, hogy a többi holló a hallott hang alapján meg tudja határozni a hangot adó egyed által talált táplálék minőségét, valószínűleg a hang különbségét a holló motivációs állapotának különbsége okozza (Bugnyar et al, 2001). Mivel az ökológiai környezet, főként az élőhely fizikai tulajdonságai és a jelzést érzékelő állatok képességei nagy hatással vannak a kommunikációban használt jelzések hatékonyságára, ezért az eltérő körülmények között élő állatoknak előnyük származik abból, ha jelzéseik megfelelnek a környezet kívánalmainak. A nappal aktív, nyílt élőhelyen élő fajok számára a látható jelzések előnyösebbek, míg az éjjeli, zártabb erdőben honos vagy nagy távolság áthidalására kényszerülő állatok gyakran szagjelekkel vagy hangjelzésekkel kommunikálnak (Krebs, Davies, 1991). Amint látni fogjuk, hatalmas az állati akusztikus kommunikáció kutatásának irodalma, azonban, meglepő módon, a kutyák hangjai rendkívül kevésé kutatottak. Ennek okait később részletezzük. E dolgozat a kutyaugatás esetleges kontextusfüggését, illetve az ember-kutya kommunikációban betöltött lehetséges szerepét vizsgálja.

8

Hangtani bevezető Mivel a dolgozat további fejezeteiben gyakorta fogunk hivatkozni egyes akusztikai paraméterek tulajdonságaira, azok különbségeire, fontosnak érezzük, hogy itt, a bevezetőben tekintsük át a hang fizikai tulajdonságait, valamint a hangok makro- és mikroszerkezeti elemzésének alapjait. A későbbi fejezetekben konzekvensen fogjuk használni a most bevezetett és definiált fogalmakat. A hang fizikai értelemben kis amplitúdójú mechanikai rezgés (Pap, 2002). A rezgést csak akkor nevezzük hangnak, ha az egy „vevő” állat hallószervében lévő receptorok meghatározott populációjában tovaterjedő akciós potenciált indukál (Zboray, 1997). A hangforrás rezgő részecskéi átadják mozgási energiájukat a hangot vezető rugalmas közegnek. Természetesen a termodinamika II. főtétele szerint egy részecske nem adhatja át teljes energiatartalmát egy másik részecskének, ezért minden egyes ütközéskor a mozgási energia egy része hővé disszipálódik, és véges számú ütközés után értéke – a rendszer szempontjából – 0-ra csökken (Póta, 1999). A közeg fizikai tulajdonsága (főként az egyes részecskék kötöttségi állapota, s így rezgéseik „szabadsága”) határozzák meg, hogy az egyes ütközésekkor mennyi energiát veszítenek a részecskék, és így „milyen jól” vezetik a rezgéséket, például a hangot. Amennyiben a hangforrást körülvevő közeg nem rugalmas (ez természetesen csak elméletben létezik, hiszen nem létezik végtelen nagyságú kötési energia a közeg részecskéi között), tehát részecskéi egyáltalán nem tudnak lokálisan rezegni, s az átvett mozgási energiát a szomszédos részecskéknek átadni, így biztosítva a hang tovaterjedését, akkor a közeg tökéletesen hangszigetelő. Mivel a dolgozat alapvetően a kutyák vokális kommunikációjáról szól, itt a levegőben terjedő hangok jellegzetességeinek tárgyalására szorítkozunk. A levegőben terjedő hang rezgésiránya szinte kizárólag longitudinális, tehát a levegőt alkotó molekulák és atomok a hang hullámfrontjának haladási irányával megegyező irányban végeznek rezgő mozgást. A hang terjedésekor a részecskék csak lokálisan mozdulnak el, tehát csak a mozgási energia halad a térben. A hang hullámfrontját az átvett energia hatására elmozdult, és az előttük lévő, mozgási energia híján még álló részecskékhez torlódó molekulák okozta lokális sűrűségnövekedés (egységnyi keresztmetszetre vonatkoztatva nyomásnövekedés) alkotja. Mint minden rezgés, a hang is jellemezhető a ciklikus rezgések időbeni dinamikáját leíró paraméterekkel, a periódusidővel (T), a frekvenciával (ν) a hullámhosszal (λ) és az amplitú9

dóval (A). A periódusidő azt az időtartamot jelenti, amely egy teljes rezgés, tehát a kiindulási állapotba való visszatéréshez szükséges mozgás megtételéhez szükséges. A frekvencia egységnyi időtartam (általában 1 s) alatt végbemenő teljes rezgések számát jelenti. Belátható, hogy a frekvencia a periódusidő reciproka. Az emberi hallás frekvenciatartományának szélsőértékei: 16 Hz és 20 kHz. A 16 Hz-nél mélyebb hangokat infrahangoknak, míg a 20 kHz-nél magasabbakat ultrahangokanak nevezzük. A kutya hallásának frekvenciatartománya eltér az emberétől, felső szélsőértéke eléri a 35 kHz-et is (Pye, Langbauer, 1997, Demay et al, 1993). Ez felveti a kutyák ultrahang-tartományban történő akusztikus kommunikációjának fontosságát és az erre irányuló jövőbeni kutatások szükségességét. A hullámhossz a hullámfrontok távolsága a hang haladási iránya mentén. Mivel a rezgő, sűrűsödő-ritkuló részecskék a levegő nyomásingadozását okozzák, ezért a hang intenzitása leírható e nyomásingadozás amplitúdójával. Mivel a mikrofonok a levegő nyomásingadozásait elektromos feszültség-ingadozássá alakítják, szokás a hangintenzitást feszültségértékben (voltban) megadni. Általánosan alkalmazott hangintenzitási skála a decibell (dB)-skála. Ezt úgy határozzák meg, hogy az átlagos emberi hallásküszöb hangnyomásértékét (20 µPa) tekintik viszonyítási pontnak, és az aktuális hangnyomásszint ettől való eltérése tízes alapú logaritmusának veszik a 20-szorossát (Pap, 2002). Az 1. ábrán látható rezgésgörbe függőleges tengelyén dB-skálában ábrázoltuk a hangnyomást. Az eddig tárgyalt paraméterek – a periódusidő, a frekvencia, a hullámhossz és az intenzitás – alkotják a hangok makroszerkezeti jellemzőit. A következőkben a hangok mikroszerkezetéről szólunk. Csak a mesterségesen előállított hangok írhatók le egyetlen meghatározott frekvencián végzett harmonikus rezgéssel. A természetben előforduló hangok számos, különböző frekvenciájú rezgések szuperpozíciójából alakulnak ki. A szuperpozíció megfordítható, és Fourier (1822) tétele alapján minden periodikus folyamat előállítható harmonikus rezgések összegéből, ahol az egyes rezgések frekvenciája az alapperiódus egész számú többszöröse. Így egy adott pillanatra vonatkoztatva ábrázolható egy hang spektruma, amelynek pontjait a hangot alkotó különböző frekvenciájú rezgések amplitúdóértékei adják (lásd pl. Gerhardt, 1997, Clements, 1997). Három vakkantás rezgésgörbéjét látjuk az 1. ábrán. Bizonyos állati hangok spektrumain periodikusan ismétlődő, az átlagos zajszintből kiemelkedő csúcsokat figyelhetünk meg (3. ábra), ezeket harmonikusoknak nevezzük (pl. Cortopassi, Bradbury, 2000). A harmonikusok nagyobb hangnyomásértékei azt okozzák, hogy ezek frekvenciái nagyobb hatással lesznek a hang hallható magasságára, mint a hangot alkotó többi 10

1. ábra

2. ábra

3. ábra

4. ábra

1. tábla. A hangok makro. és mikroszerkezeti jellemzői. 1: három vakkantásról készített oszcillogram; 2: egy vakkantás szonogramja; 3: egy tonális vakkantás spektruma és 4: egy atonális vakkantás spektruma

11

komponens. A legkisebb frekvenciaértékhez tartozó harmonikus neve alapharmonikus, ennek frekvenciája megegyezik a hangadó szervben lévő légoszlop rezgésének frekvenciájával. A magasabb frekvenciértékekhez tartozó harmonikusok

a

felharmonikusok,

ezek

az

alapharmonikus frekvenciaértékének egészszámú többszöröseinél jelentkeznek. A hangokat osztályozni lehet aszerint, hogy milyen a harmonikus komponensek és a közöttük lévő irreguláris komponensek hangnyomásértékeinek aránya. A tonális hangokban a harmonikus komponensek intenzitásértékei jelentősen meghaladják az összes komponens átlagos hangnyomás-szintjét (3. ábra). Minél szűkebb frekvenciatartományokban jelentkeznek a harmonikus komponensek, a hang hangzása annál élesebb, tisztább lesz. Jellemző a tonális hangra, hogy spektrumán hány harmonikus komponens figyelhető meg. A kevés, de kifejezett harmonikust tartalmazó hangok csengőbb hangzásúak, míg a sok, sűrűn elhelyezkedő harmonikus komponenssel bíró hangok hangzása nazális. Az atonális hangokban a harmonikus komponensek nem jelentkeznek kiugró csúcsként a spektrumon (4. ábra). [A CD-melléklet 22. és 28. hangmintáinak frekvenciája nagyjából azonos, viszont a 22. atonális, a 28. pedig tonális.] Az atonális hangok között megkülönböztetünk „zajos-harmonikus hangokat” és „spektrális strukturáltságú zajszerű hangokat”. Előbbiek spektrumán, bár kevésbé nyilvánvalóan, de kiemelkednek a harmonikus komponensek a köztük lévő zajból, utóbbiak spektrumán nem határozhatók meg a harmonikusok, azonban jellemző

spektrális

mintázattal

rendelkeznek

(Beeman,

1997).

A

domináns

frekvenciakomponeneseket az idő függvényében megjelenítő ábrát szonogramnak nevezzük (2. és 18-24. ábra). A függőleges tengelyen a frekvencia, a vízszintesen az idő van ábrázolva. A sötétebb tónus a hangosabb komponenst jelzi.

12

Az állati hangok belső állapot-függése

A vokális jelek jellegzetességeit erősen befolyásolja a kommunikáló egyedek belső állapota (Hauser, 1996). A belső állapottól való függés jellegére hatással van az egyedek távolsága, mivel eltérnek a rövid- illetve a hosszútávú vokális kommunikációban szerepet játszó jelzésekre ható szelekciós kényszerek (Morton, 1977). A rövidtávú kommunikációban előnyös, ha a vevő egyed a jelzésből pontosan meg tudja határozni az adó egyed belső állapotát, hiszen egy esetlegesen félreértelmezett jelzés téves viselkedési választ válthat ki a vevő egyedből. A belső állapot pontosabb meghatározása a jelzés jellegzetességeinek (például a hangmagasságnak, a tonalitásnak vagy a hangerőnek) pontos érzékelésén alapulhat. Mivel a kommunikáló egyedek ebben az esetben közel vannak egymáshoz, kevésbé jelentenek akadályt a szóródási jelenségek, amelyek hosszabb távon elfedik a jelzés összetettebb strukturális jellemzőit. Ezzel szemben a hosszútávú kommunikáció esetében a hang jellemzői torzulnak, így a vevő nem érzékelheti az adó egyed belső állapotának változása okozta akusztikai változást. Az adó egyed számára adaptív, ha a vevő egyed pontosan képes belső állapotát meghatározni. Ez a kényszer a darwini antitézis-elv szerint az egyértelmű jelzésekre ható pozitív szelekcióban nyilvánul meg (Morton, 1977). Számos, rendszertanilag egymástól távol eső állat vokális kommunikációját vizsgálva bizonyították, hogy hangadásaik jellegzetességei hasonló kontextusban hasonlítanak egymásra. Általánosságban elmondható, hogy számos vizsgált faj agresszívnek tekinthető helyzetben mély és atonális, tehát érdes hangzású hangokat hallat, míg szubmisszív illetve „barátságos” kontextusban hangjaik magasak és tonálisak, csengők. Ez a konvergens jelenség megfigyelhető madaraknál: tőkésrécénél, Anas platyrhynchos (Abraham, 1974), füsti fecskénél, Hirundo rustica (Samuel, 1971), tarka vércsénél, Falco sparverius (Mueller, 1971), és emlősöknél is: afrikai elefántnál, Loxodonta africana (Tembrock, 1968), tengeri malacnál, Cavia porcellus (Eisenberg et al, 1975) vagy mókusmajomnál, Saimiri sciureus (Schott, 1975). Felmerül a kérdés, hogy mi okozhatja a fent említett, taxonómiai értelemben nem-rokon fajok hangjainak hasonlóságát, miért nem jelzik a különböző fajok belső állapotaikat eltérő jellegzetességű hangokkal. Például miért morog a kutya egy vélhetően agresszív belső állapotot kiváltó kontextusban és nem nyüszít? Az agresszív helyzetekben hallatott hangok jellegzetességeit magyarázó valószínű válasz a testméret és a kibocsátott hang közötti összefüggésben keresendő. Minél nagyobb egy állat, annál mélyebb, és atonálisabb a hangja. Ennek fizikai okai vannak: mind a hangadó szervek 13

átmérőbeli, mind hosszbeli növekedése a mélyebb hangok felé tolja el az adott egyed vokális repertoárját (Fitch, Hauser, 2004). A nagyobb testű egyedek általában nagyobb erőkifejtésre képesek, így egy esetleges összetűzésben nagyobb eséllyel vesznek részt. Így, „őszinte” jelzéseket feltételezve, az a jelzést vevő egyed élvez előnyt társaival szemben, amelyik képes a hang alapján jó eséllyel meghatározni potenciális ellenfele fizikai erejét, és így esetleg alkalma nyílik elkerülni egy reménytelen küzdelmet. Bizonyos fajoknál a vevő egyed döntéseit a hangot adó egyedek hangjuk mélyítésével igyekeznek befolyásolni. Ezt általában a hangadó szerveik méretének növelésével érik el: az emlősök (például egyes szarvas fajok és az ember) ennek érdekében általában gégéjük átmérőjét növelték meg, míg a madarak (mint a kanalas gém, Platalea leucorodia vagy a trombitás hattyú, Cygnus buccinator esetében) gyakoribb a légcső hosszabbodása és akár visszafordulása a mellkason belül (Fitch, Hauser, 2004). A magas és tonális hangok „barátságos” kontextusokban való gyakoriságát magyarázhatja, hogy az ezek újszülött, illetve fiatal állatok hangjaihoz hasonlítanak. Ily módon, ahogy egy fiatal állat hangja gondoskodást vált ki a hangot érzékelő szülő állatból, csökkentheti az adó egyeddel szemben megnyilvánuló agressziót.

14

Az állati vokális jelek függése a külső környezettől Az állatok hangjainak akusztikai jellegzetességei különböznek fizikai és szociális környezetüktől függően (pl. Hauser, 2000, Kajikawa, Hasegawa, 2000, Bugnyar et al, 2001), azonban e jelzések

referencialitása

mindmáig

vitatott.

Az

állati

kommunikáció

esetleges

referencialitására utaló első eredményeket Seyfarth és Cheney közölte 1980-ban (Seyfarth et al, 1980, Hauser, 2000, Shettleworth, 1998). Klasszikus vizsgálataikban kimutatták, hogy a cerkófok (Cercopithecus aethiops) a fenyegető ragadozó típusától függően eltérő akusztikus vészjelzéseket adnak. Háromféle olyan vészkiáltást különítettek el, amit a majmok szigorúan csak egy meghatározott ragadozófajta (ragadozó madár, leopárd vagy kígyó) megpillantásakor hallatnak. Kísérleteikben előzőleg felvett vészkiáltásokat játszottak le cerkófoknak, és elemezték viselkedési válaszaikat. A ragadozómadár-vészkiáltást hallva az egyedek azonnal az eget kezdték kémlelni, majd a legközelebbi bozótosba húzódtak, a leopárd-vészkiáltásra felmásztak egy fára, és a kígyóknak megfelelő jelzést észlelve a földfelszínt kezdték vizsgálni két lábra állva. A viselkedési válaszok nagyfokú előrejelezhetősége arra utalt, hogy a cerkófok csupán a vészkiáltás alapján is képesek voltak különbséget tenni a veszély lehetséges forrásai között. A vészkiáltás referencialitásának azonban ellentmond, hogy a cerkóf kölykök – bár nem annyira differenciáltan, de – már életük korai szakaszában is kontextus-függően vészjeleznek: a fiatal majmok kezdetben például minden madár láttán hallatják a sasra jellemző vészkiáltást, majd tanulva társaik reakcióiból, a vészjelzések egyes típusai egyre szorosabban kötődnek a regadozókhoz. Ez azt valószínűsíti, hogy ragadozót jelző hangok egyes elemei örökletesek, bár azok idővel a tapasztalatok hatására módosulnak (Hauser, 1996). Hasonló vizsgálatot végeztek szurikátákon (Suricata suricatta) Manser és munkatársai (2002). Ezek az Afrika félsivatagos tájain élő állatok 3-33 egyedet számláló csoportokban élnek. Az állatok többsége a nappalt élelemgyűjtéssel tölti, míg mások, az „őrszemek”, a potenciális ragadozókat figyelik. Amint meglátnak egy ragadozót, különféle vészkiáltásokat hallatnak: egyiket a felszínen támadó emlősök, főleg a leopárd (Panthera pardus), a sakál (Canis mesomelas) és az oroszlán (Panthera leo) láttán, a másikat ragadozó madarak, például (PL. ) megpillantásakor, míg a harmadikat kígyók, főként a kobrák (Naja spp.), a fekete és a zöld mamaba (Dendroaspis polylepis ill. D. angustepis) észlelésekor. Az emlős ragadozóra vonatkozó vészkiáltás hatására a hangot halló egyedek a tájat pásztázva gyorsan az őrszemhez futnak, majd együtt elindultak a földalatti járataik bejárata felé. A ragadozómadár-vészjelzés 15

hallatán lekuporodnak a földre és mozdulatlanná dermednek, az eget kémlelik, és berohannak a legközelebbi lyukba. A kígyót jelző vészkiáltás után lassan megközelítik a vészjelző egyedet, és annak közvetlen környezetét kezdik vizsgálni. Rhesus majmokat (Macaca mulatta) vizsgálva megállapították, hogy a hang, melyet a táplálék megtalálásakor hallatnak, függ annak minőségétől (Hauser, 2000). A rhesus majmok egy ritka, jó minőségű táplálék megtalálásakor háromféle hangot adhatnak ki, míg közönséges táplálékot találva egy negyedik félét. A hangot hallva társaik reakciója függ attól, hogy a vokalizáló egyed vélhetően milyen minőségű táplálékra bukkant. Ha a hangjából ítélhetően jobb minőségű táplálékot talált fajtársuk, mint ők, akkor odamennek hozzá. Az értékes táplálék hatására kiadott háromféle hang hallatán mutatott viselkedési válaszaik nem különböznek egymástól, tehát ezek funkcionális szinonimáknak tekinthetők. Lehetséges, hogy kezdetben a jó táplálékot talált egyed nem-referenciális hangjait tanulták meg felismerni társai, és a jelzés csak ezután vált a táplálékra nézve referenciálissá. Talán Pepperberg Alex nevű szürkepapagájával (Psittacus erithacus) folytatott kísérletsorozatának eredményei vetik fel leginkább a referenciális kommunikáció lehetőségét (Pepperberg, 1991). Alex több mint negyven tárgyat, hét színt és öt formát tud felismerni és megnevezni. Ezen kívül képes értelmezni az azonosság, a különbség, a relatív méret fogalmát, el tud különíteni kategóriákat, egytől ötig helyesen használja a számokat. Például az asztalon elhelyezett három piros és négy fakockát látva a „Miben különböznek?” kérdésre azt válaszolja, hogy „Színükben”. Ez után megkérdezik tőle, hogy hány piros kocka van az asztalon, ő pedig azt mondja, hogy „Három”. Alex tanítása közben egy második személy is jelen szokott lenni. Pepperberg kérdéseket tesz fel a harmadik személynek a megtanulandó tárgyról, fogalomról, ő pedig válaszol. Ily módon Alex szemlélője párbeszédüknek, a másik személy számára modell és versenytárs is egyben. Ha Alex helyes választ ad egy kérdésre, csőrébe veheti a tárgyat, amire a kérdés vonatkozott, ezzel erősítik a kifejezés és a jelzett tárgy közötti kapcsolatot. Rejtély, hogy miért rendelkezik a szürkepapagáj ilyen magas szintű intelligenciával. Mivel eredeti élőhelyén, Afrika trópusi vidékein nagy csapatokban él, talán a szociális életben jelent előnyt a relációk és a kategóriák magas szintű értelmezése. Mint látható, Alex a referencialitás számos feltételét teljesíti: az általa használt jelek digitálisak, tanultak, a jel minősége független a jelzett tárgytól. Feltételezhetően a papagáj belső állapota nem különbözik egy piros vagy egy kék műanyag kulcs látványára, ezért valószínűleg a jelek nem a belső állapotától függenek. 16

Az utóbbi időben számos tanulmány született, amelyek „funkcionálisan referenciálisként” írják le pl. a házityúk (Evans, Evans, 1996) vagy a hollók (Bugnyar, 2001) táplálékot jelző hangjait. Amint már említettük, az irodalomban gyakorta használt definíció szerint azon jelek „funkcionálisan referenciálisak” amelyeket az adó egyed a külső környezet egy meghatározott eseményének bekövetkeztekor konzekvensen használ, és a vevő egyed e jel percepciója után jól prediktálható viselkedési választ mutat (lásd pl. Blumstein, 2002, Gifford et al, 2003, Bugnyar, 2001). A hollók egyedenkénti átlagosan tizenkétféle hangot kitevő repertoárjukból (Enggist-Dueblin, 2002) kétféle hangot adnak, mikor táplálékot vesznek észre. Jó és rossz minőségű táplálék találásakor eltérő gyakorisággal hallatják az egyik, illetve a másik típusú hangot. Így tehát a hang adásának gyakoriságából a hangot halló egyedek információhoz juthatnak az adó egyed által talált táplálék minőségéről. Valószínűsíthető, hogy az eltérő minőségű táplálék eltérő belső állapotokat vált ki az azt megtaláló egyedből, és az eltérő hangjelzések e különböző belső állapotok függvényei. Mégis, mivel az eltérő belső állapotok szorosan kapcsolódhatnak bizonyos kontextusokhoz (jelen esetben egyes tápláléktípusok megtalálásához), a jelzést vevő egyedek mégis képesek lehetnek a külső környezet bizonyos elemeiről információhoz jutni.

17

A hangvisszajátszásos kísérletek irodalmának áttekintése A hangok állati kommunikációban betöltött szerepe vizsgálatának széles körben alkalmazott módszere a felvett hangok visszajátszása. Ennek nyilvánvaló oka, hogy csak akkor nyerhetünk értékelhető adatokat a kísérletből, ha ellenőrizni tudjuk a körülményeket (pl. Catchpole, 1992). A visszajátszott hangok alkalmazásával befolyásolni tudjuk a stimulusként használt hang jellemzőit (hangerejét, időtartamát), esetleg módosítani is tudjuk őket, így vizsgálva jellemzőik kommunikatív funkcióját (Lampe, 1991, Slabbekoorn, ten Cate, 1999). A hangot adó egyed hiánya kizárja annak lehetőségét, hogy a vevő állatok viselkedési reakcióit az adó egyed látványa is befolyásolja, ezzel esetlegesen elfedve a hang okozta viselkedés-módosító hatást. Természetesen visszajátszott hang alkalmazása esetén nincs jelen a hangot adó egyed. Azokban az esetekben, mikor a kiváltott viselkedési válaszra hatással van az adó egyed látványa is, ez a körülmény befolyással lehet a kapott eredmények értékelhetőségére. A visszajátszásos kísérletek tervezésekor felmerülő leggyakoribb hiba az ún. pszeudoreplikáció (McGregor, 1992a, 2000). A pszeudoreplikáció általános értelemben az egymástól független mérések száma és a statisztikai analízisben megjelenő elemszám közötti ellentmondás. A legelemibb esete, ha egy egyedet többször mérünk le, és az így nyert adatokat egymástól függetlennek tekintünk. Ez a hiba mindenki számára nyilvánvaló. Sokkal nehezebb viszont észrevenni a pszeudoreplikáció másik típusát, mikor az alanynak visszajátszott stimulusok nem megfelelő ellenőrzöttsége és jellemzői okozhatják azt, hogy a mérések adatainak elemzése nem lesz alkalmas a kezdeti hipotézis tesztelésére. Nézzünk egy egyszerű példát (McGregor, 1992a)! Arra a kérdésre akarunk választ kapni, hogy egy madárfaj hímjei eltérő viselkedési választ mutatnak-e a saját illetve egy másik populációra jellemző dialektusú dal lejátszásakor. Ennek eldöntése érdekében n számú madárnak játsszuk vissza ugyanazt az egyféle saját (A) és ugyanazt az egyféle idegen (B) dialektusú hangot. Ez pszeudoreplikáció, a kísérlet nem alkalmas a feltett kérdés megválaszolására. Ennek oka az, hogy a kísérlet tervezésekor nem vettük figyelembe, hogy a hangok egy dialektuson belül is különböznek. Ezt az egyedi különbözőségek és a hangok jellegzetességeinek belső állapot-függése ugyanúgy okozhatja, mint az időjárás vagy a felvétel során keletkezett műtermék. Így, mivel a hang jellemzői közül csak a dialektust ellenőrizzük, sosem lehetünk biztosak benne, hogy az esetleges viselkedési válaszbeli különbségeket a dialektusok közötti eltérés vagy csupán a kiválasztott hangminták véletlen különbségei okozzák.

18

Amint

a

példából

is

látható,

a

kérdésfelvetéstől

függ,

hogy

mi

minősül

pszeudoreplikációnak és mi nem. A fenti kísérlet tökéletesen alkalmas annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy A és B hangot hallva különböző viselkedési válaszokat mutatnak-e a tesztelt egyedek. De mivel a visszajátszott hangminták nem reprezentálják megfelelő mértékben a dialektusokon belül meglévő varianciát, általánosabb kérdés megválaszolására a kísérlet alkalmatlan (Gerhardt, 1992). Mivel a pszeudoreplikációt általában az okozza, hogy a kezelést jelentő stimulus nem jellemzi eléggé a természetes stimulus sokféleségét, a hiba kiküszöbölésének egyik lehetséges módja a kezelés belső varianciájának növelése, tehát, példánknál maradva, mindkét dialektus esetében több hangfelvétel felhasználása a tesztelés során. Ennek érdekében első bemutatott visszajátszásos kísérletünkben (Pongrácz et al, 2004), mikor arra a kérdésre kerestünk választ, hogy képesek-e az alanyok egyöntetűen meghatározni az eltérő szituációkban ugató kutyák belső állapotát a hallott hang alapján, minden helyzetből három-három, különböző kutyáktól rögzített felvételt játszottunk vissza nekik. Másik kísérletünkben, mikor a vakkantások frekvenciájának, tonalitásának és a vakkantások között eltelt időnek az alanyok ítéletére gyakorolt hatását vizsgáltuk, az egyéb akusztikai jellegzetességek szerepét oly módon igyekeztünk kizárni, hogy a visszajátszott hangmintákat számos kutya, eltérő helyzetekben rögzített hangjaiból kiemelt, majd egymás után illesztett vakkantások segítségével hoztuk létre. Az elmúlt ötven évben számos állatcsoport akusztikus kommunikációjának vizsgálatában széles körben alkalmazták a visszajátszás módszerét (Falls, 1992). A rovarok akusztikus kommunikációját tanulmányozó kísérletekben leggyakrabban tücsköket és szöcskéket vizsgálnak. Az első, pusztán akusztikus stimulust alkalmazó vizsgálatnak tekinthető Regen 1913as kísérlete, mikor hím tücsök hangját telefonon keresztül közvetítette egy másik helyiségben elhelyezett nőstény tücsöknek. A rovarokat vizsgáló hangvisszajátszásos kísérletekben általában a hangok párválasztásban illetve fajtársfelismerésben betöltött szerepét vizsgálják diszkriminációs tesztekben. Békák esetében is régóta használják a hangvisszajátszásos kísérleteket az etológusok. A békák interszexuális kommunikációban használatos hangjai abban hasonlítanak a tücskök hasonló hangjaira, hogy itt is a hím hívja ily módon a nőstényeket. Ezért nem meglepő, hogy a kísérletek jelentős része a hangok szexuális szelekcióban (a hímek egymás közötti vetélkedésében és az ehhez köthető hölgyválaszban) betöltött szerepét vizsgálja. E kettős funkció legfigyelemreméltóbb – és talán legközismertebb – megnyilvánulását egy Puerto Rico esőer19

deiben élő levelibékafaj (Eleutherodactilis coqui) jellegzetes „kokí” hangjában mutatták ki (Gerhardt, 1992, 1991, 1995, 1997). A párzási szezonban a rezidens hím békák gyakran hallatnak „kokí” hangokat, amelyek két, jól elkülöníthető szakaszból („ko” és „kí”) állnak. Narins és Capranica (1976) számos visszajátszásos kísérletet végzett, kiderítendő, hogy milyen szerepet játszik a hang a hím-hím illetve a nőstény-hím kommunikációban. Mikor egy rezidens hímnek visszajátszottak teljes „kokí” vagy csak „ko” hangokat, ők erre azonnal „ko” hanggal válaszoltak, és a hang irányába territóriumvédő magatartást mutattak. A nőstények „kokí” vagy csak „kí” hang hallatán megközelítették a hangszórót, míg csak „ko” hangot hallva nem mutattak viselkedési reakciót. Mindebből arra következtettek, hogy a „ko” szakasz a hím-hím kommunikációban tölt be territóriumvédő szerepet, míg a „kí” szakasznak a nőstények csábítása a funkciója. Változó testhőmérsékletű állatok lévén az időjárási tényezők, főként a hőmérséklet, hatással van a békák anyagcseréjére és izom-összehúzódásaik sebességére. Emiatt a hőmérséklettől függően változik akusztikus jelzéseik minősége, főleg az időegységenként hallatott brekegéseik száma is. Felmerül a kérdés, hogy hogyan viselkednek a jelzéseket vevő társaik a megváltozott hangokat hallva. Két levelibéka fajt (Hyla versicolor és H. chrysoscelis) vizsgáltak (Gerhardt, 1983). Adott hőmérsékleten eltérő gyakorisággal brekegnek, azonban a H. versicolor magas hőmérsékleten (25 °C felett) hallatott hangjai nagyon hasonlítanak a H. chrysoscelis brekegésére alacsony hőmérsékleten (16 °C alatt). A hím békák hangjaikkal hívják a nőstényeket, ezért nagyon előnytelen mindkettőjüknek, ha a nőstény félreértelmezi a hím hívójelét, és eltérő fajú egyedek párzanak. De ez szinte sosem fordul elő, ugyanis – mint hidegben és melegben tartott nőstényeknek visszajátszott hangokra mutatott viselkedési válaszokat elemezve kiderült – a nőstények saját testhőmérsékletükhöz igazodva más és más gyakorisággal brekegő hímet részesítenek előnyben. Az emlősök közül talán a főemlősökön végzett vizsgálatoknak legnagyobb az irodalma. Erre az előzőekben láttunk már néhány példát (cerkófok: Seyfarth, Cheney, 1980; rhesusok: Hauser, 2000). Fogságban tartott csimpánzoknak visszajátszva ismerős illetve idegen csimpánztól felvett hangokat (amelyeket egyébként a hosszú távú kommunikációban használnak) megállapították, hogy a csimpánzok különbséget tudnak tenni a csoporthoz tartozó, illetve más csimpánzok hangjai között, és ettől függött válaszhangjaik minősége is. A hallatott hangok különböztek az egyes egyedek között is, talán eltérő szociális státuszuk miatt (Kajikawa, Hasegawa, 2000).

20

Shriner (1998) sárgahasú mormotákat (Marmota flaviventris) és egy velük szimpatrikus földimókus fajt (Spermophilus lateralis) vizsgálva megállapította, hogy a másik faj vészjelzéseit visszajátszva nekik, arra hasonlóképpen reagálnak, mintha fajtársuk vészjelezne. Afrikai elefántok különbséget tudnak tenni a csordához tartozó és idegen elefántok hangjai között, illetve közeli rokonaik és távolabbi rokonaik hangjai között (McComb, 2000, 2001). A visszajátszásos kísérletek legkiterjedtebb alkalmazási területe a madárének funkcióinak kutatása (Slabbekoorn, 1998, Pepperberg, 1992, Dabelsteen, McGregor, 1996, McGregor, Horn, 1992). A kísérletek jórészt az ének territoriális szerepére (Slabbekoorn, ten Cate, 1998, 1999, Dabelsteen, 1985, 1992, Lampe, 1991), a párválasztásban betöltött funkciójára (Lambrechts, 1992), illetve az énektanulás mechanizmusára (Margoliash, 2003, Janik, Slater, 2000) irányulnak. Feketerigók énekét vizsgálva Dabelsteen és Pedersen (1984, 1992) megállapították, hogy az ének bizonyos trilláinak eltávolítása, illetve a trillák közötti szünetek módosítása után a rezidens hím nem vagy csak nagyon kis mértékben reagál a hangra. Ebből arra következtettek, hogy ezen énekszakaszok és a dallam integritása fontos a fajtárs felismerésében. A teljes, de módosított dallamot visszajátszva úgy találták, hogy az atonális, tehát érdes hangzású hangok a territóriumát védő hím reakciójának fokozódását okozták. Az ember részvétele a visszajátszásos kísérletekben azonban már korántsem olyan elterjedt, mint az állatoknak történő hangvisszajátszás. Egyes kísérletekben gyermeksírást játszottak vissza embereknek (Zeifman, 2001). Úgy találták, hogy nemi különbségek mutathatók ki az nők és a férfiak reakcióiban: a nők pulzusa a sírás hallatán jobban emelkedett, mint a férfiaké. A saját gyermekük sírását az anyák és az apák is nagy biztonsággal ki tudták választani más gyerekek sírásai közül. A dolgozatban bemutatott kísérletekhez hasonló vizsgálatot végeztek házimacskák hangjait visszajátszva embereknek (Nicastro, Owren, 2003). Különböző helyzetekben felvett nyávogást játszottak vissza olyan embereknek, akiknek volt, illetve nem volt azelőtt macskájuk. Úgy találták, hogy a hang alapján az emberek marginálisan szignifikánsan többször határozták meg helyesen a helyzetet, mint az a véletlen választás esetén várható lett volna. A hallgatók teljesítménye jobb volt, ha volt macskájuk, és ha nemcsak egy nyávogást, hanem nyávogás sorozatot hallottak.

21

Hangtani vizsgálatok a kutyán Korábban számos olyan tanulmány született, amelyben kétségbe vonta a különbözőféle ugatások és egyéb hangok eltérő kommunikációs funkcióját (lásd pl. Bleicher, 1963, Cohen, Fox, 1976). Mindezek miatt a legutóbbi időkig alig születtek kísérletes vizsgálatok az ugatás kontextus-specificitásának felderítésére (viszont lásd: Feddersen-Petersen, 2000, Yin, 2002, lásd előbb). A korábbi összehasonlító jellegű tanulmányok jórészt hangtani szempontok alapján igyekeztek kategorizálni az egyes kutyafélék hangjait. Jellemző akusztikai paramétereik alapján meghatároztak különböző hangtípusokat és leírták, hogy a kutyafélék milyen helyzetekben hallatják ezeket a hangokat. Ezek alapján a következő hangtípusokat írták le kutyákat, farkasokat, prérifarkasokat, vörös-, sarki- és ezüstrókákat vizsgálva (Cohen, Fox, 1976, Tembrock, 1976, Feddersen-Petersen, 2000, Lehner, 1978): 1. Nyüszögés (whines). Minden vizsgált fajnál megtalálható rövid, általában magas (1570-3400 HZ-es, természetesen a testmérettől függően), rövid szakaszokból álló hangok. Ez alól kivétel az ún. hullámzó nyüszögés, ami főként a farkasokra, illetve egyes kutyafajtákra (így pl. a huskyra) jellemző. Ez utóbbi több másodpercig tarthat, és – ellentétben a nyüszögéssel – nem fedezhetők fel benne ciklikusan visszatérő minták. A nyüszögés a vizsgált kutyák farkasok és prérifarkasok vokális repertoárjában megjelent számos kommunikációs helyzetben, így üdvözléskor, behódoláskor, kontaktus kereséskor, fájdalomérzetkor és szociális vokalizáció közben. Csak a kutyák esetében figyeltek meg nyüszögést játékra hívás közben. A megfigyelt rókák csak fájdalmas, illetve egyéb kellemetlen inger hatására nyüszögtek. 2. Csaholás (yelps). Rövid, gyorsan és sokszor ismétlődő hangok. Amplitúdójuk meredeken emelkedik és süllyed. Harmonikusaik általában szélesek. Bleicher (1963) szerint a csaholás a kutyák fiatal korában a nyüszögéssel együtt, azzal összefüggésben fejlődik, majd e kettő szétválik, később pedig akusztikai paraméterei átfedésbe kerülnek a morgással, az ugatással és ismét a nyüszögéssel. Emiatt gyakran a nyüszögés lerövidült, repetitív formájaként írják le (Cohen, Fox, 1976). Újszülött korban vadon élő kutyaféléknél is megfigyeltek csaholást – főként kontaktuskeresés közben, illetve kellemetlen inger hatására –, azonban kifejlett korban csak a kutyák hallatják ezt a hangtípust, így felnőtt egyedeknél fajspecifikusnak tekinthető. A kontextust tekintve (üdvözlés, kontaktuskeresés) analóg hangnak tekinthető a prérifarkasok és a sakálok „nyí”-je, illetve a rókák sikolya.

22

3. Sikoly (screams). Leginkább a rókákra jellemző, hosszú (3-4 s vagy hosszabb), magas hangok. Vörös rókáktól rögzített hangok alapharmonikusainak frekvenciája 1200-2000 Hz, míg domináns frekvenciájuk 2000 és 5000 Hz között változik. Az ezüst rókák sikolyai rövidebbek, mint a vörös rókáké, viszont többször ismétlik őket. Bár a többi vizsgált faj esetében is megfigyeltek sikoltást, azonban ez a hangtípus a rókákra jellemző igazán. Kontextusspecificitása nem szigorú, hiszen üdvözléskor, védekezéskor, kontaktus kereséskor és kellemetlen inger hatására is megfigyeltek sikoltó rókákat. Kutyáktól jórészt újszülött korban rögzítettek sikoltást, főleg kellemetlen ingerek hatására (csipkedés, hideg felületre helyezés). 4. Ugatás (barks). Bár szélsőségesen eltérő gyakorisággal és kontextus-specifikussággal, de minden vizsgált kutyafélére (kutyákra, farkasokra rókákra és prérifarkasokra) jellemző. Legfontosabb tulajdonságaik az egyes vakkantások rövidségük (<0.5 s), viszonylagos mélységük (mind az alapharmonikus frekvenciája, mind a domináns frekvencia 2000 Hz alatt marad, sőt, az 1500 Hz-et is ritkán éri el) és széles harmonikus sávjaik. A kutyák és a vadon élő kutyafélék e hangtípus használatában térnek el leginkább. Míg a kutyák szinte minden kontextusban hallatják, kivéve a szubmissziót, addig a vadon élő kutyafélék sokkal ritkábban és szigorúan meghatározott szituációkhoz kötődően ugatnak (csak fenyegetett helyzetben, fenyegetés közben és a csoporton belül). A rókák ugatása egyszeri vakkantásokból áll, a farkasoké állhat különálló vakkantásokból, de ugatás sorozatok is kialakulhatnak, míg a kutyák legtöbbször hosszú sorozatokat ugatnak. Kísérletes adatok állnak rendelkezésünkre arról, hogy a rókák képesek fajtársaikat azok ugatása alapján azonosítani (Frommolt, 2003, bővebben lásd később). A farkasok és a kutyák ugatása között jelentős strukturális különbségek figyelhetők meg: míg a farkasok ugatása zajos, tehát az irreguláris komponensek teljesen elfedik a harmonikus struktúrát, alapvetően mély és spektruma szinte invariábilis, addig a kutyák ugatása tonalitását és egyéb strukturális jellemzőjét tekintve nagyon variábilis, és jellemzően magasabb. A különböző kutyafajták azonos helyzetekben hallatott ugatásainak jellemzőiről elmondható, hogy a tapasztalt különbségek kevésbé strukturálisak, inkább frekvenciabeliek (Feddersen-Petersen, 2000). Ez azt valószínűsíti, hogy e különbségek leginkább a testméret-különbségekből adódnak (a testméret okozta vokális különbségekről lásd: Riede, 1999, Fitch, Hauser, 1995). 5. Morgás (growls). Alapvetően hosszú, de nagyon variábilis időtartamú hangtípus. Éles harmonikus sávok jellemzik, frekvenciája jellemzően mély. Általában nem ciklikus, tehát nem fedezhetők fel benne ismétlődő szakaszok. Általános a védekezés és a fenyegetés közbeni, valamint a csoporton belüli dominanciaviszonyok megerősítését és a rangsorban alacso23

nyabb helyet elfoglaló egyed szubmisszív magatartását kiváltó morgás. A morgás és az ugatás közötti átmenetnek tekinthető az érdes hangzású „kaffogás”. Ezt a típusú hangot leggyakrabban fenyegetett helyzetben, a csoporttársak felé használja a legtöbb megfigyelt faj, leginkább a prérifarkasok. 6. Tutulás (howls). Ezek az üvöltésszerű hangok a farkasokra, a prérifarkasokra és a kutyafajták közül a huskyra, illetve a malamutra jellemzők leginkább. Legfontosabb jellegzetességük a hosszú időtartam. Farkasoktól rögzített üvöltések alapharmonikusainak frekvenciája 400 és 2000 Hz, domináns frekvenciája 1200 és 2900 Hz között változott. Eltérő számú, de nagyon kifejezett harmonikus sávot tartalmaz spektrumuk. Hosszukból adódóan maximális amplitúdójukat viszonylag lassan érik el. Egy üvöltés alatt a frekvencia és az amplitúdó csak a felfutás illetve a lecsengés ideje alatt változik jelentősen, közben hosszú stacionárius szakaszok jellemzik. Sokszor ismétlődő üvöltések követik egymást, ekkor gyakran előfordulnak hirtelen „frekvenciaugrások”, tehát átmenet nélküli, jelentős hangmagasságbeli változások. 7. Nyávogás (mews). A rókákra egész életükben, míg a többi kutyafélére csak újszülött korban jellemző hangtípus. A vizsgált öthetes vörös- és ezüstróka kölykök gyakrabban nyávogtak, mint a hasonló korú kutyakölykök. Időtartamuk rövid, spektrumukat kevésszámú harmonikus sáv jellemzi, alapharmonikusaik frekvenciája 1500-2000 Hz között változik. 8. Gurgulázás (grunts). Ezt a rendkívül mély (alapharmonikus-frekvencia: 85-200 Hz) hangtípust újszülött kutya, farkas és prérifarkas kölyköknél figyelték meg, azonban rókáktól nem sikerült rögzíteni. 9. Makogás (coos). Ez a kizárólag rókákra jellemző hang szociális kommunikációs helyzetekben figyelhető meg: üdvözléskor illetve kontaktuskereséskor. Amint látható, jelentős átfedések vannak az egyes, rövid impulzusokból álló hangokat magukba foglaló kategóriák paraméterei között. Ezen túl gyakoriak a kevert hangtípusok, amelyek nem sorolhatók be egyértelműen egyik kategóriába sem. Mindezek azt okozzák, hogy az impulzusszerű hangok ilyen sok kategóriára való felosztásának gyakorlati használhatósága korlátozott, kommunikációs relevanciája pedig kérdéses. Ezért mi a dolgozat további részében „ugatás”-ként kezelünk minden impulzusszerű, tehát rövid, ismétlődő szakaszokból álló hangot. Az ugatáson belüli különbségeket pedig akusztikai változóik segítségével kíséreljük meg leírni.

24

25

– –

F, C, K C, R, F –

R

K K –

Ú-F, Ú-C, K,C

F, C, K F, C, K –

Ú, K, F, C

Ú, K, F, C

Ú, K, F, C

Ú, F, C, K, R

–

K

Ú, F, C, K, R

–

–

K

K

Ú-F, Ú-C, K

C

R

K

F, C, K

–

F, C, K

F, C, K

–

C

–

–

F

–

–

F, K

tutul

–

C

–

nyí

sikolt

csahol

nyüszög

–

R

–

R

–

–

–

–

R

makog

F, C, K

–

K

–

F, C, K, R

F, C, K, R

–

–

F, K

morog

–

–

–

–

F, C, K, R

F, C, K, R

–

–

–

kaffog

F, K

K

K

C,

–

–

–

–

R

F, C, K, R K

R

–

–

–

csetteg

F, K

–

K

K

ugat

–

–

–

–

F, C, K

F, C, K

–

F, K

–

fogat csattogtat

–

–

–

–

–

–

–

R, K

R

liheg

1. táblázat: kutyafélék hangrepertoárjának szituációk szerinti összehasonlítása (Cohen, Fox, 1976) Megjegyzés: A fenti hangtípusok időnként keverten is előfordulhatnak, pl. ugatás/üvöltés, csaholás/ugatás, nyüszítés/morgás. Jelmagyarázat: K=kutya, F=farkas, C=prérifarkas, R=vörös, sarki és ezüst róka, Ú-, Ú=az adott faj, vagy minden faj újszülöttje. *=Nemcsak fenyegetés, hanem a többiek figyelmeztetése is lehet a cél.

–

–

Csoportos vokalizáció

K, F

–

Ú-R

Gondozás, kontaktuskeresés

–

–

–

Fenyegetés

–

Egyedül van, kontaktust keres

–

Védekezés

–

–

R

Behódolás

–

Ú

–

Játék kezdeményezés

F, K

gurgulázik

Fájdalom, kellemetlenség

R

Üdvözlés

nyávog

A kutya hangadásának egyedfejlődése A hangadás egyedfejlődésének első 12 hetében alapvetően háromféle folyamat játszódik le (Ohl, 1996, Feddersen-Petersen, 2000, Tembrock, 1976): (1) a születés pillanatától tapasztalható hangok később eltűnnek (ilyen például a mormogás, ami leginkább a rövid „hm” hanghoz hasonlít); (2) egyes neonatális hangtípusok velük rokon felnőttkori hangokká alakulnak át (morgás); illetve (3) más hangok előzmények nélkül jelennek meg (pl. az atonális ugatások). Az újszülött kölyköknél megfigyelhető, hogy kellemetlen ingerek hatására gyakrabban vokalizálnak, és ez általában felkelti az anya figyelmét. Az első három hétben nem tapasztalható lényeges különbség a kölyök különböző hangjait halló anya viselkedési reakcióiban: bármely hangot hallva aktívan keresi a kölyköt. A szociális interakciókban használatos hangtípusok csak a harmadik hét után indulnak fejlődésnek. Ennek lehetséges magyarázata lehet az, hogy ezen, meghatározott viselkedési kontextushoz köthető hangok elsajátításához szükség van a fajtársak érzékelésére, így csak a hallás tökéletesedése után nyílik erre lehetőség. Általánosságban elmondható, hogy amint a kölykök egyre gyakrabban kerülnek szociális interakcióba már kölykökkel (például játék közben), jelentősen megnő a hangadás gyakorisága. A szociális hangok késői megjelenését farkaskölyköknél is megfigyelték (Coscia et al, 1991): a vonítás csak a születés utáni 32. napon jelent meg, valószínűleg az újszülöttkori nyüszögés átalakulásával. Természetesen a hangadás egyedfejlődésében is szerepet játszik a légutak anatómiai fejlődése. A bordaközi- (mm. intercostales) illetve a gége porcait mozgató izmok (m. cricoarytenoideus post. ill. lat., m. cricothyroideus) tömegének növekedése hangosabb és magasabb hangok kibocsátását teszik lehetővé (Zboray, 1998).

A kutyák vokális kommunikációjára ható esetleges szelekciós hatások A kutyák vokális kommunikációjának kutatásával meglehetősen kevés kutató foglalkozott a múltban. Ennek legfőbb oka az az általánosan elterjedt nézet volt, hogy a kutya háziasítása és emberközeli életmódja olyannyira „mesterségessé” tette viselkedését és így hangadását is, hogy „alkalmatlanná” vált a természetes magatartásformák tanulmányozására. Ennek bizonyítékát látták az ugatás látszólagos kontextus-függetlenségében is (lásd pl. Cohen, Fox, 1976). Ezt a vélekedést támasztja alá az, hogy a farkasok – a kutyákkal ellentétben – csak ritkán (vokális jeleik alig 2 %-a minősül ugatásnak) és csak kevésszámú, jól meghatározott 26

kommunikációs helyzetben (fenyegetettségkor és territoriális agresszió közben) ugatnak (Feddersen-Petersen, 2000). Felmerül a kérdés, hogy mi okozhatta az ugatás ilyen mérvű sokszínűvé és gyakorivá válását a kutyák esetében. Az egyik elképzelés szerint a kutyák domesztikációja során az ugatás elvesztette specifikus kommunikatív jellegét, így annak diverzifikációját főként neutrális hatások okozták. Egy alternatív hipotézis szerint viszont elképzelhető, hogy a különböző ugatástípusoknak a kutya és az ember közötti kommunikációban van szerepük, kialakulásukban így fontos szerepet játszhatott a mesterséges szelekció. A kutya és legközelebbi rokona, a farkas életmódja mára igen különbözővé vált. Vokális repertoárjuk különbségeit okozhatta maga a domesztikációs folyamat. Az ember, miközben háziasította, és különféle célokra szelektálta a kutya ősét, kiválogatta azokat az egyedeket, amelyek a tőlük elvárt feladatokat a legjobban hajtották végre. Így a kutyák egyes tulajdonságait az ember szándékosan alakította céljainak megfelelően. A kutya és az ember együttélése megkívánta a hatékony együttműködést, ami pontos kommunikációt feltételez. Ezért feltételezhető, hogy az ember azokat a kutyákat szaporította tovább, amelyek képesek voltak kommunikálni vele, megkönnyítve ezzel a munkavégzést. Ennek a kommunikációnak lehetett hatékony eleme az ugatás. Ily módon azok a kutyák, amelyek többféleképpen tudtak ugatni, és ezeket az ugatástípusokat egy-egy belső állapothoz, és ezen keresztül kontextushoz tudták kapcsolni, szelekciós előnyt élvezhettek kevésbé vokális társaikkal szemben (Pongrácz et al, 2003). A belső állapot-függő ugatásokat hallva akkor lehetséges az azt kiváltó kontextust viszonylagos biztonsággal meghatározni, ha az adott belső állapototot nagy valószínűséggel egy adott kontextus váltja ki. Az ugatás diverzifikációjára irányuló szelekció elmélete mellett felvetődik, hogy talán az ugatás elterjedése csupán „mellékterméke” a más tulajdonságokra irányuló szelekciónak. Vadon élő kutyaféléken végzett domesztikációs kísérletekből kitűnik, hogy az ugatás a mesterséges szelekció mintegy „melléktermékeként” is gyakoribbá válhat az állatokban. Beliajev és munkatársai 30-35 generáción keresztül szelektáltak mesterségesen ezüstrókákat (Vulpes fulvus) az emberrel szembeni szelídségre. A szelekció eredményeként a legtöbb róka már nem félt az embertől, és a kutyákhoz hasonlóan üdvözölte a gondozókat. Emellett más fenotípusos változások is történtek, amik nem szerepeltek a mesterséges szelekció szempontjai között, így „járulékos” változásoknak tekinthetők: a rókáknak lógó füleik lettek, bundájukon foltok jelentek meg, és többet ugattak, mint vadon élő társaik. Ez a kísérleti tapasztalat nem bizonyítja, hogy a kutya domesztikációja során is hasonló folyamatok játszódtak volna le, de jelzi, hogy potenciálisan lejátszódhattak. Az is elképzelhető, hogy az ősi kutyáknál az ugatósság a szelíd27

ségre szelektált rókákhoz hasonlóan „spontán” jelent meg, ami később módot adott az embernek a már célzott szelekcióra e téren is. Fontos megemlítenünk, hogy a felnőtt kutyák számos fenotípusos bélyege hasonlít az ivaréretlen farkaséhoz. Ezt a jelenséget, tehát a kölyökkori jellegek egész életen át való fennmaradását neoténiának nevezzük (Csányi, 2000). Mivel több vadon élő kutyaféle (pl. a farkas vagy a prérifarkas) korai életszakaszában többet és többféle helyzetben ugat, mint kifejlett korban, feltételezhető, hogy a kutyák vokális repertoárjának átalakulásában is szerepet játszhatott ez a neotenizációs folyamat. Az ugatástípusok esetleges véletlen elterjedésének és a neotenizáció kizárólagosságának elméletét nem erősíti az ugatások Yin (2002) által kimutatott kontextus-függésére, amely feltehetően befolyásolja az egyed belső állapotát. A kutatónő kutyák hangjait rögzítette három eltérő szituációban: zavaró zaj (egy elektromos csengő) hallatán, játék közben, illetve izolálva, tehát egy szobában magára hagyva őket. Úgy találta, hogy a kutyák mélyebben és hoszszabb vakkantásokkal ugatnak a zavaró helyzetben, mint a másik két szituációban. Melyek az emberhez közeli életmód azon elemei, amelyek hatással lehettek az ugatás evolúciós fejlődésére? A kutyák életkörülményeik folytán sokkal kisebb területet birtokolnak, mint a farkasok. Ezt a kis területet sokkal gyakrabban „fenyegetik” betolakodók, mint a farkasét. Korábban láttuk, hogy a farkasok is ugatnak territoriális fenyegetettség közben, így ebben a kommunikációs helyzetben az ugatás gyakoriságának növekedése részben a stimulusok frekvenciájának növekedésével magyarázható. Ez a viselkedés folyamatos megerősítést nyerhet, amikor egy kerítés mellett elhaladó járókelő, miközben ugat a rezidens kutya, továbbmegy, mintegy elhagyja a kutya territóriumát. Ezzel a kutya „sikeresen” alkalmazta az ugatást mint a behatoló elriasztásának eszközét. Az idegen személy megugatására is hathatott pozitív szelekció: a kutya feladata lehetett a tábort fenyegető idegenek, vadállatok jelzése az embernek. Számos munkakutya feladatának fontos része ma is az ugatással történő jelzés az ember felé, gondoljunk csak az őrkutyákra, a mentőkutyákra vagy a vadászkutyákra (Pongrácz et al, 2003). Fox (1976) szerint a szociális interakciók gyakoriságának növekedése szelekciós tényezőként hat a csoportot alkotó egyedek kommunikációs képességeinek kifinomultabbá válására. A pontosabb információt átadni és felfogni képes egyedek hatékonyabban működhetnek együtt, mint kevésbé kommunikatív társaik, így szelekciós előnyhöz juthatnak azokhoz képest. Tehát a gyakori interakciókat eredményező szociális környezet valószínűleg mindkét kommunikáló fél – az adó és a vevő – kommunikatív képességeit fejleszti. 28

A kutya ember melletti életkörülményeit - mint az ugatás sokféleségének fő okát - erősíti az a megfigyelés is, amit olaszországi kóbor kutyákon tettek (McDonald, Carr, 1995). Úgy találták, hogy ezek az ember mellett élő kutyákkal szemben kevésbé gyakran ugatnak, és a farkasokhoz hasonlóan akkor is csak kevés helyzetben. Ez is azt valószínűsíti, hogy az ugatásnak alapvetően a kutya-ember kommunikációban van szerepe, semmint a kutya-kutya interakciókban. Ezek a kutyák falkákba verődve élnek, és élelmük nagy részét a szeméttelepekről szerzik be. Amikor egy nagyobb falka megérkezik a szeméttelepre, ugatni kezdik a kisebb falka tagjait, mire azok az esetek nagy részében harc nélkül elhagyják a területet. Ezen kívül a falka tagjai megugatnak minden más falkához tartozó kutyát, ha véletlen közéjük verődik. Ezektől eltérő helyzetekben nem tapasztaltak náluk ugatást. A fenti esettanulmány tapasztalataira kínálkozó magyarázat lehet az, hogy a kutya háziasítása során képessé vált különböző akusztikai paraméterekkel rendelkező vakkantások kiadására és arra, hogy ezeket jól prediktálható módon kommunikációs helyzettől függően eltérő gyakorisággal alkalmazza az emberrel való kommunikációkor. Viszont az emberrel fenntartott kapcsolat rendszertelenné válása vagy megszűnte esetén a különböző ugatástípusokat kiváltó szituációk sem fordulnak elő, így a farkas ős viselkedésének megfelelően az ugatás aránya a többi vokalizáció-típushoz képest lecsökken.

29

Általános módszer A hangfelvétel módja és a felvételek feldolgozása A hangfelvételeket egy Sony TCD-100 típusú DAT magnetofonnal készítettük, eközben egy Sony ECM-MS907 típusú mikrofont használtuk. A felvett hangokat Sony PDP-64C típusú DAT hangszalagokra rögzítettük. A felvételek készítése közben 2-5 m-re helyezkedtünk el a kutyától, lehetőleg úgy, hogy felénk nézzen. A felvételeket a kutya gazdájának lakhelyén, esetleg egy parkban illetve kutyaiskolában készítettük. A felvételek készítésekor csak a kutya, a gazdája és a felvételt készítő volt jelen. A kutya a felvétel kezdetekor még nem ismerte a kísérletvezetőt, így az első rögzített kontextus minden esetben az volt, amikor a kutya számára idegen embert lát. A felvett hangokat ezután egy TerraTec DMX 6fire 24/96 típusú hangkártyát használva számítógépre vittük 22.05 kHz-es mintavételi frekvenciát alkalmazva. A hangmintákon szereplő hangok amplitúdóját -6 dB-re normáltuk. A hang akusztikai változóinak mérésére az ACMS hangelemző programot (Zsebők, 2003) illetve a Sound Ruler programot (Gridi-Papp, 2003) használtuk. A program által használt algoritmus megkeresi a felvételen szereplő hangokat, feljegyzi azok kezdetének és végének pozícióját. A hangok időtartamát 100 egyenlő részre osztva minden vakkantáson belül kijelöl 100 mérési pontot, amelyekben felveszi a frekvencia-amplitúdó spektrumot, tehát megméri, hogy az egyes frekvencia-tartományokban mekkora hangnyomással szól az adott hang. Eközben 1024 pontos Fourier-transzformációs ablakot használ (FFT – Fast Fourier-transformation), így a frekvencia-tartományok felbontása 22 Hz volt. Az így kapott adattömböket különböző Excel segédprogramokkal dolgoztuk fel. A felvett spektrumok alapján a következő változókat kapuk minden egyes vakkantásra: 1. Vakkantáshossz. Az egyes vakkantások időtartama. (egység: ms) 2. A vakkantások közötti időtartam. Egy vakkantás végétől a következő kezdetéig eltelt időtartam. (ms) 3. Startfrekvencia. Minden egyes vakkantásokon-belüli mérési pontban egy algoritmust alkalmazva megkeressük a legnagyobb amplitúdóval bíró frekvencia-tartományt, és ezt definiáljuk az adott mérési pont csúcsfrekvenciájaként (peak-frequency). Ezután minden vakkantáson belül átlagoljuk az első 33 mérési pont esetében kiszámolt csúcsfrekvenciát. Ezek átlagát definiáljuk startfrekvenciaként. (Hz) 30

5. ábra

6. ábra

7. ábra

8. ábra

10. ábra

9. ábra 11. ábra

2. tábla. A hangfelvételek kontextusai. 5: a kuty számára idegen embert lát a kerítésnél; 6: őrző-védő gyakorlat közben; 7: sétához készülve; 8: kikötve és magára hagyva; 9-10: labdát ill. ételt „kérve”; 11: játék közben (Fotók: Molnár Csaba)

31

4. Középfrekvencia. Az előző pontban leírtak szerint meghatározott csúcsfrekvenciákat átlagoljuk a 34. és a 66. mérési pont között, vakkantásonként. Az így meghatározott átlag a középfrekvencia. (Hz) 5. Végfrekvencia. A 67. és a 100. mérési pont közé eső csúcsfrekvenciák átlaga. (Hz) 6. Átlagos frekvencia. A vakkantásonként felvételezett 100 mérési pont csúcsfrekvenciáinak átlaga. (Hz) 7. Tonalitás (Harmonics-to-Noise Ratio – HNR) (Yumoto, Gould, 1982, Yumoto et al, 1984, Qi, Hilman, 1997, Riede et al, 2001, Tokuda et al, 2002). Minden vakkantások közepén (tehát az 50. mérési pontban) felvételezett spektrumot használva, az egyes frekvencia-tartományokban meghatározzuk az átlagos zajszintet. Ezt úgy tesszük meg, hogy egy adott frekvencia-tartományból kiindulva átlagoljuk a következő 10 frekvencia-tartomány amplitúdó-értékét, tehát mozgó átlagot számolunk. Az így kapott átlagos amplitúdóértékeket rendeljük az átlagolási ablak kezdetén elhelyezkedő frekvencia tartományhoz, átlagos zajszintként. Ezután az így kapott zajszint-spektrumot alkotó amplitúdó-értékeket kivonjuk az eredeti spektrum pontjaiból. Végül az ekképp számolt különbség-spektrum pontjai közül kiválasztjuk a legnagyobbat. Mindezt egy erre a célra írt algoritmus végzi el Microsoft Excel környezetben. Szemléletesen ez azt jelenti, hogy megkeressük a zajszint és a spektrum hangerejének legnagyobb különbségét. Elvárható, hogy a legnagyobb különbséget a harmonikusok pozícióiban találjuk. Minél inkább kiemelkedik egy harmonikus csúcs a többi frekvencia-komponens közül, annál tonálisabb a hang és ezzel párhuzamosan annál nagyobb értéket fogunk kapni a HNR-indexre. Így az index értéke jól becsüli a hang tonalitás-fokát. A felvételezett kommunikációs helyzetek A következőkben tárgyalt kísérletek mindegyikében a következő kommunikációs helyzetekben rögzített hangfelvételeket használtuk, és az alábbiakban bevezetett rövidített megnevezéseiket a dolgozat további részeiben konzekvensen alkalmazzuk: 1. „Idegen”. A felvételt készítő megjelenik egy számára idegen kutya gazdája lakhelyének kerítésénél, illetve behatol a kertbe. Mindeközben rögzíti a kutya hangjait. (5. ábra) [CD: 6, 9, 16] 2. „Őrző-védő gyakorlat”. A gazda lakhelyén vagy kutyaiskolában a kutya őrző-védő gyakorlaton vesz részt. Ez úgy történik, hogy egy segéd, karján védőkarral színleg megtá32

madja a gazdát, aki kutyáját pórázon tartja. A felvételt készítő 3-4 m-re helyezkedik el a kutyától úgy, hogy jelenléte a kutya viselkedését lehetőleg ne zavarja (6. ábra) [CD: 2, 8, 18]. 3. „Séta előtt”. A gazda úgy viselkedik, mint mikor sétálni mennek a kutyával, tehát előveszi a pórázt, felöltözik, szólítja a kutyát: „Megyünk sétálni”. Eközben a felvételkészítő rögzíti a kutya hangjait. A szituáció jellegéből fakadóan ennek a helyzetnek a felvétele általában a lakásban történt (7. ábra) [CD: 3, 11, 15]. 4. „Kikötve”. Utcán vagy parkban a gazda kiköti egy fához kutyáját, majd eltávolodik tőle olyan irányba, hogy a kutya lássa, amint távolodik. A felvételt készítő a kutyától mintegy öt méterre foglal helyet, úgy, hogy a gazda távolodási irányához viszonyítva nagyjából 90º-ban helyezkedjen el (8. ábra) [CD: 4, 12, 21]. 5. „Labdát »kér«”. A gazda lakhelyének udvarán, kezében labdát tartva „felkínálja” azt kutyájának, amely szemben vele helyezkedik el (9. ábra) [CD: 5, 10, 17]. 6. „Ételt »kér«”. A gazda lakhelyének udvarán, kezében ételdarabot tartva „felkínálja” azt kutyájának, amely szemben vele helyezkedik el, vagy leteszi az ételdarabot a földre, de azt a kutya nem veheti el (10. ábra) [CD: 7, 13, 19]. 7. „Játék közben”. A hangfelvétel időpontjában a kutya gazdájával testi kontaktussal járó játékot játszott, tehát birkóztak, huzakodtak (11. ábra) [CD: 1, 14, 20].

33

Kutyák különböző kontextusokban felvett ugatásainak akusztikai elemzése Kérdés, hipotézis Kérdésünk: kontextusfüggést mutatnak-e a kutyák ugatásának általunk mért változói, tehát kimutathatók-e különbségek a különböző helyzetekben ugató kutyák ugatásainak jellemzőiben? Hipotézisünk: igen, a kutyák ugatása kontextusfüggő, tehát a felvett hangok akusztikai változói eltérőek, a felvételi sztuációtól függően. Alternatív hipotézis: nem, a kutyák hangjainak jellegzetességei nem térnek el szignifikánsan az egyes kontextusokban. Módszer A felvételek kontextusai A felvételeket az Általános módszer című fejezetben definiált helyzetekben rögzítettük. Ezek a következők (zárójelben az adott kontextusú elemzett felvételek száma): 1. „idegent ugatva” (27), 2. „őrző-védő gyakorlat közben” (10), 3. „kikötve” (18), 4. „séta előtt” (19), 5. „labdát »kér«” (19), 6. „ételt »kér«” (14) és 7. „játék közben” (19). Összesen 126 felvétel.

34

A felvételeken szereplő állatok A felvételeken szereplő 46 kutya mind ivarérett korú volt (szuka/kan arány: 26/20). Fajta szerinti megoszlásuk a következő: aerdale terrier

1 egyed

border collie

1 egyed

foxi

1 egyed

labrador

1 egyed

magyar vizsla

2 egyed

malinois

2 egyed

mudi

27 egyed

német juhász jellegű keverék

2 egyed

német juhász

1 egyed

német vizsla

1 egyed

óriás schnautzer

1 egyed

pincsi

2 egyed

retriever

4 egyed

tacskó

1 egyed

A felvételek vizsgált hangtani változói A felvételeket elemezve, az ACMS (Zsebők, 2003) és a SoundRuler (Gridi-Papp, 2003) hangelemző programok segítségével az Általános módszer című fejezetben definiált változókat (a vakkantások időtartamát, a vakkantások között eltelt időtartamot, a vakkantások „startfrekvenciáját”, „középfrekvenciáját”, „végfrekvenciáját” és „átlagos frekvenciáját”, valamint tonalitásukat), illetve a következő jellemzőket mértük meg (a változók neveiben használt kifejezések definícióit lásd korábban): 1. a startfrekvencia és a középfrekvencia különbsége (startfr-középfr, Hz); 2. a startfrekvencia és a végfrekvencia különbsége (startfr-végfr, Hz); 3. a középfrekvencia és a végfrekvencia különbsége (középfr-végfr, Hz); 4. a startfrekvencia és a középfrekvencia (relatív) különbsége, a startfrekvencia százalékában [rel(startfr-középfr), %];

35

5. a startfrekvencia és a középfrekvencia (relatív) különbsége, a startfrekvencia százalékában [rel(startfr-végfr), %]; 6. a startfrekvencia és a középfrekvencia (relatív) különbsége, a startfrekvencia százalékában [rel(középfr-végfr), %]. Az utolsó három változó számításakor azért viszonyítjuk mindegyiket a startfrekvencia értékéhez, hogy megőzizzük összehasonlíthatóságukat. Az elemzéshez felhasznált hangminták körülbelül húsz vakkantásból álltak. Feldolgozásuk és analízisük során alkalmazott módszerünk megegyezett a korábban leírtakkal. A vakkansok között eltelt időtartamok közül azokat vettük figyelembe, amelyek nem voltak hosszabbak 3 másodpercnél. Ezután a vakkantásonként mért változókat minden felvétel esetében átlagoltuk, és az így kapott értéket tekintettük a hangmintára jellemzőnek. Adatelemzés A mért akusztikai változók esetleges kontextusfüggésének vizsgálatához az SPSS for Windows 9.0 statisztikai programcsomagot használtuk. Sokváltozós variancia-analízissel (MANOVA) hasonlítottuk össze a hangtani jellemzők mért értékeit az összes változó bevonásával. Az egyes változók szituációk közötti eltéréseit egyutas variancia-analízissel (ANOVA) elemeztük. Eredmények A különböző szituációkban felvett ugatások, összes mért változóit figyelembe véve szignifikánssan különböztek az egyes helyzetekben (MANOVA: F(11,109)=974.08; 1. függelék - 1. táblázat, a továbbiakban: I/1. függ.), tehát a hangok jellemzői kontextusfüggést mutattak. Egyutas variancia-analíziseket (ANOVA) végeztünk minden egyes mért változó esetleges kontextusfüggését külön-külön elemzendő. A tonalitást (HNR), a start- és középfrekvenciák abszolút illetve relatív különbségét és a start- és végfrekvenciák relatív különbségét kivéve minden általunk mért változó esetében a felvétel kontextusának szignifikáns hatását mutattuk ki (I/1. függ.). A vakkantáshosszokat elemezve, bár az ANOVA eredménye szignifikáns volt (F(6,119)=2.83; P<0.05), a Student-Newman-Keuls post hoc teszt nem mutatott ki szignifikáns eltéréseket a különböző helyzetekben felvett hangminták között (12. ábra). 36

vakkanrásközi intervallum (ms) + SE

vakkantáshossz (ms) + SE

12. ábra

250 200 150 100 50 0 idegen

őrzővédő

séta előtt

kikötve labdát "kér"

ételt "kér"

játék

1200

13. ábra ab

a

ab

abc

bc

800 600 400 200 0 idegen őrzővédő

séta előtt

kikötve labdát "kér"

bc

bc

c

ab

abc

bc

1000 800 600 400 200 0 idegen őrzővédő

séta előtt

kikötve labdát "kér"

ételt "kér"

1200

a

bc

abc

idegen

őrzővédő

séta előtt

a

bc

bc

c

ab

ab

ab

c

ab

ab

bc

800 600 400 200 0 őrzővédő

séta előtt

kikötve labdát "kér"

ételt "kér"

bc

600 400 200 0 kikötve labdát "kér"

ételt "kér"

játék

17. ábra

1000

idegen

abc

800

játék

átlagos frekvencia (Hz) + SE

végfrekvencia (Hz) + SE

a

játék

1000

16. ábra 1200

ételt "kér"

15. ábra középfrekvencia (Hz) + SE

startfrekvencia (Hz) + SE

a

abc

1000

14. ábra 1200

c

1200

ab

ab

bc

ételt "kér"

játék

1000 800 600 400 200 0 idegen őrzővédő

játék

c

séta előtt

kikötve labdát "kér"

18. ábra

40 35 HNR + SE

30 25 20 15 10 5 0 idegen

őrzővédő

séta előtt

kikötve labdát "kér"

ételt "kér"

játék

3. tábla. Különböző kontextusokban rögzített ugatások akusztikai jellemzői I. 12: vakkantáshossz (ms); 13: vakkantásközi intervallum; 14: startfrekvencia (Hz); 15: középfrekvencia (Hz); 16: végfrekvencia (Hz); 17: átlagos frekvencia (Hz); 18: HNR (tonalitás). Azok az oszlopok különböznek szignifikánsan, amelyek fölött nincs ugyanaz a betű. Ezt a jelölési módot használjuk a továbbiakban is.

37

Mindazonáltal a kikötve ugató kutyák vakkantáshosszainak átlaga alacsonyabb volt, mint a séta előtt illetve az idegen embert meglátva ugató kutyák vakkantásainak átlagos hossza. A vakkantások közötti intervallumok is kontextusfüggést mutattak (F(6,119)=3.98; P<0.001; 13. ábra). A vizsgált kutyák idegen ember látványára, őrző-védő gyakorlat végzése közben illetve séta előtt gyorsabb ritmusban ugattak (tehát vakkantásaik között rövidebb idő telt el, mint ételt „kérés” közben, ezen kívül labdát „kérő” ugatásuk is lasabb volt, mint őrzővédő hangjaik. A vakkantások frekvenciáját mérő változók (a start-, a közép-, a vég- illetve az átlagos frekvencia) mind szignifikánsan függtek a kontextistól (startfrekvencia: F(6,119)=6.34; P<0.001; középfrekvencia: F(6,119)=5.62; P<0.001; végfrekvencia: F(6,119)=6.95; P<0.001; átlagos frekvencia: F(6,119)=6.65; P<0.001), eltéréseik jellege az egyes szituációkban hasonló volt. Az idegen embert látó kutyák vakkantásainak első harmada szignifikánsan mélyebb, mint azon kutyák ugatása, amelyek őrző-védő gyakorlaton vesznek részt, gazdájuk sétához készülődik, ki vannak kötve egy fához vagy játszanak velük (14. ábra). A labdát „kérő” kutyák hangjai ugyancsak mélyebbek a kikötött kutyák ugatásánál. Hasonló eredményeket kaptunk a középfrekvenciák elemzésekor (15. ábra): a játékos, őrző-védő gyakorlatot folytató illetve kikötött kutyák vakkantásainak középső harmada magasabb, mint idegent ugató társaiké. A labdát „kérő” kutyák ugatásai második harmadukban is mélyebbek, mint a kikötötteké. A végfrekvenciákat tekintve: játék közben és kikötve a kutyák vakkantásainak utolsó harmada ugyancsak magasabb, mint az idegen embert látó kutyáké, azonban kikötve a kutyák vakkantásainak vége magasabb, mind az őrző-védő, a sétára készülő, a labdát illetve ételt „kérő”, miind a játékos kutyák ugatásánál is (16. ábra). Mivel az átlagos frekvenciát a start-, a közép- és a végfrekvenciák átlagolásával kapjuk, nem meglepő, hogy az egyes kontextusokban rögzített ugatások átlagos frekvenciái is hasonló eltéréseket mutatnak, mint az az előző három változó esetében láttuk (17. ábra): a sétához készülő, őrző-védő gyakorlatot végző, játszó lletve kikötött kutyák ugatása szignifikánsabb magasabb, mint mikor idegen embert látnak. Azen túl a két „kérő” kontextusban is mélyebben ugatnak, mint kikötve. A hangok tonalitását vizsgálva nem tudtunk szignifikáns kontextusfüggő különbséget kimutatni az egyes helyzetekben rögzített hangok között (F(6,119)=2.03; P=0.07; 18. ábra). A hangok tonalitását jellemző HNR-indexek átlagai kikötve és ételt „kérő” helyzetben voltak a legmagasabbak.

38

19. ábra

20. ábra

startfr-középfr (Hz) + SE

60

200 startfr - végfr (Hz) + SE

40 20 0 -20 -40 -60 -80

ab

idegen

őrzővédő

séta előtt

ab

ab

a

ételt "kér"

játék

100

séta előtt

kikötve labdát "kér"

ételt "kér"

50 0

játék

a

b

a

a

a

a

a

ételt "kér"

játék

200 150 100 50 0 -50 idegen

őrzővédő

séta előtt

kikötve labdát "kér"

rel(startfr-középfr) [a strartfr %-ában] + SE

őrzővédő

21. ábra

kikötve labdát "kér"

22. ábra 4 2 0 -2 -4 -6 -8 -10 -12 -14 idegen őrzővédő

séta előtt

kikötve labdát "kér"

20 15 10 5 0 -5 -10 idegen

őrzővédő

séta előtt

kikötve labdát "kér"

ételt "kér"

ételt "kér"

játék

24. ábra rel(középfr-végfr) [a strartfr %-ában] + SE

23. ábra rel(startfr-végfr) [a strartfr %-ában] + SE

ab

-50 idegen

középfr-végfr (Hz) + SE

b

150

-100

250

a

játék

30

a

b

a

idegen

őrzővédő

séta előtt

a

a

a

a

25 20 15 10 5 0 -5 kikötve labdát "kér"

ételt "kér"

játék

4. tábla. Különböző kontextusokban rögzített ugatások akusztikai jellemzői II. 19: startfr-középfr (Hz); 20: startfr-végfr (Hz); 21: középfr-végfr (Hz); 22: rel(startfr-középfr) [a startfr %-ában]; 23: rel(startfr-végfr) [a startfr %-ában]; 24: rel(középfr-végfr) [a startfr %-ában]

39

A start-, a közép- és a végfrekvenciák különbségeit mérő változók közül a start- és a középfrekvenciák és a végfrekvencia abszolút különbségei, illetve a középfrekvencia és a végfrekvencia

relatív

különbsége

mutatott

szignifikáns

kontextusfüggést

(startfr-végfr:

F(6,119)=0.69; P=0.66; 19. ábra; startfr-végfr: F(6,119)=2.21; P<0.05; 20. ábra; középfrvégfr: F(6,119)=5.90; P<0.001; 21. ábra; rel(startfr-középfr): F(6,119)=0.81; P=0.56; 22. ábra; rel(startfr-végfr): F(6,119)=2.15; P=0.05; 23. ábra; rel(középfr-végfr): F(6,119)=5.98; P<0.001; 24. ábra). Az őrző-védő gyakorlat közben ugató kutyák vakkantásainak start- és végfrekvenciájának különbsége nagyobb volt, mint az idegent ugató illetve játszó kutyák hangjainak hasonló jellemzői. A közép- és végfrekvenciák különbségéről elmondható, hogy az őrző-védő kutyáknál minden más helyzetben ugató kutyákhoz képest nagyobb e két változó különbsége. Ugyanez igaz a közép- és a végfrekvencia relatív (a startfrekvenciához viszonyított) különbségéről is. Értékelés Vizsgálatunkkal kimutattuk, hogy a felvett kutyák ugatása kontextusfüggést mutat. Az elemzett tizenhárom hangtani jellemző közül kilenc különbözött a különböző kontextusokban rögzített ugatásokban. Eredményeink alapján megállapíthatók az egyes szituációkban hallatott ugatások általános jellegzetességei (lásd a szonogrammokat a 25-31. ábrákon). Úgy találtuk, hogy azok a kutyák, amelyek idegen embert látnak a kerítésnél, vagy a kertbe belépni, viszonylag mélyen és gyors ritmusban ugatnak. Vakkantásaik viszonylag atonálisak, bár e jellegzetességet tekintve nem tudtunk szignifikáns különbségeket kimutatni a helyztek között. Egy-egy vakkantásukon belül a harmonikusok frekvenciamenetében nincsenek jelentős változások, tehát a vakkantások középső harmadában nem magasabb jelentősen a hang, mint az elején és a végén. Őrző-védő gyakorlat közben, hasonlóan az idegen embert látó kutyákhoz, igen gyorsan ugatnak, tehát rövid idő telik el a vakkantások között. A vakkantások frekvenciája magasabb, mint az idegent ugató kutyák esetében. Elképzelhető, hogy ennek oka az, hogy az általunk vizsgált családi kutyák nem az „elvárt” motivációs állapotban végzik az őrző-védő gyakorlatot. Az őrző-védő ugatás legjellemzőbb tulajdonsága – eredményeink szerint – a domináns frekvenciamenetük jelentős változása a vakkantásokon belül (19-24. ábra). Az ábrákon látható, hogy jelentősen mélyebb frekvenciatartományban leghangosabb a vakkantás vége, mint az eleje vagy a közepe, tehát a frekvenciamenet ereszkedő. 40

5. tábla. Különböző kontextusokban rögzített ugatások szonogramjai. 25: „Idegen”; 26: „Őrző-védő”; 27: „Séta előtt”; 28: „Kikötve”; 29: „Labdát »kér«”; 30: „Ételt »kér«” és 31: „Játék közben” (Pongrácz et al, 2004)

41

Mikor a gazdák úgy tesznek, mint mikor sétához készülődnek, kutyáik általában hosszú vakkantásokkal, és viszonylag gyors ütemben ugatnak. Vakkantásaik magassága általában magasabb az idegen ember látványára hallatottnál, de a domináns frekvencia a vakkantások folyamán nem változik jelentősen. A kikötve ugató kutyák hangjai alapvetően magasak. Vakkantásaik a vizsgált helyzetek közül a legtonálisabbak és a legrövidebbek, bár szignifikáns különbséget nem mutattunk ki e két utóbbi jellemzőt tekintve. Harmonikusaik frekvenciamenetében nincsenek jelentős változások. A két „kérő” szituációban nagyon hasonlóan ugatnak a kutyák, egyik mért változó sem különbözött szignifikánsan e két helyzetben. Általánosságban elmondható, hogy a „kérő” ugatások legjellemzőbb tulajdonsága a lassú ritmusuk. Frekvenciájuk a többi szituációhoz viszonyítva köztes magassságú. Frekvenciamenetük korlátozott mértékű változást mutat. A játékos kutyák viszonylag magasan és gyorsan ugatnak. Az összes kontextust tekintve ennél a helyzetnél találtuk egyedül azt, hogy a vakkantáson belüli frekvenciamenet emelkedést mutatott, tehát a startfrekvencia és a végfrekvencia különbsége negatív volt.

42

Mudis gazdák, egyéb fajtájú kutyák gazdái és nem-kutyások ugatás-visszajátszásos tesztben mutatott teljesítményének összehasonlítása Kérdések, hipotézisek A kísérlet során vizsgált kérdéseink a következők: 1. Képesek-e az alanyok a hallott hang alapján egyöntetűen meghatározni az épp ugató kutya belső állapotát? 2. Van-e különbség az egyes emocionális szempontokra adott pontszámok között attól függően, hogy az épp hallott felvétel milyen kontextusban készült? 3. Van-e szerepe az alany előzetes kutyákkal kapcsolatos tapasztalatainak a hangok emocionális megítélésében? 4. Képesek-e az alanyok a felvétel kontextusának meghatározására nagyobb valószínűséggel, mint az a véletlen választás esetén várható lenne? 5. Van-e különbség a találati sikerességben aszerint, hogy az alanynak mennyi előzetes tapasztalata van kutyákkal? 6. Különböznek-e a találati arányok a hallott hang kontextusa szerint? 7. Van-e összefüggés az emocionális értékelés és a hallott hang frekvenciája, tonalitása és a vakkantások között eltelt időtartam, valamint ezek varianciája között? A fenti kérdésekre adható hipotéziseink (a kérdések sorrendjében): 1. Az alanyok egyöntetűen határozzák meg a kutyák belső állapotát a hallott hang alapján. Alternatív hipotézis: az alanyok nem egyöntetűen határozzák meg a kutyák motivációs állapotát. 2. Az alanyok az eltérő kontextusban felvett hangokat hallva eltérő pontszámokat adnak az egyes emocionális szempontokra. Alternatív hipotézis: a különböző hangulati szempontokra adott pontszámok nem függenek a felvétel kontextusától. 3. Az alanyok hangulati értékelése különbözik az egyes csoportokban, tehát a mudis gazdák, az egyéb fajtájú kutyák gazdái illetve a nem-kutyások körében. Alternatív hipotézis: a hangulati értékelés egyöntetű az alanyok csoportjaiban. 43

4. Az alanyok képesek a hallott hang alapján a felvételi helyzetet jobb eséllyel meghatározni, mint az véletlen választás estén várható lenne. Alternatív hipotézis: az alanyok találati sikeressége nem jobb, minta véletlen választás esetén várható sikeresség. 5. Az alanyok csoportjai, melyeket előzetes kutyákkal kapcsolatos tapasztalaik alapján hoztunk létre, eltérő sikerességgel határozzák meg a felvétel valós helyzetét. Alternatív hipotézis: Az alanyok mindhárom csoportja átlagosan ugyanolyan arányban határozza meg a felvételek helyes kontextusát. 6. A különböző helyzetekben rögzített hangokat az alanyok eltérő valószínűséggel határozzák meg helyesen. Alternatív hipotézis: a találati sikeresség nem különbözik a felvétel kontextusától függően. 7. Az alanyok emocionális értékelése függ a hallott hang (a) frekveniájától, (b) tonalitásától vagy (c) a vakkantások közötti intervallumtól. Alternatív hipotézisek: a hangulati értékelés független a hang (a) frekveniájától, (b) tonalitásától vagy (c) a vakkantások közötti intervallumtól. Módszer Alanyok A kísérletben részt vett alanyokat aszerint osztottuk csoportokba, hogy mennyi tapasztalattal rendelkeznek a mudikról illetve a kutyákról általában. Eszerint az alanyok csoportjai a következők voltak: 1.

Mudi tulajdonosok (N=30; átlagos életkor: 32.97 év, a legfiatalabb 16, míg a legidősebb 65 éves volt; férfi/nő arány: 5/25). Az alanyok ezen csoportjának a kísérlet időpontjában vagy előtte volt mudija, illetve egy háztartásban éltek egy mudival.

2.

Kutyások (N=30; átlagos életkor: 27.57 év, a legfiatalabb 21, míg a legidősebb 66 éves volt; férfi/nő arány: 11/19). Nekik a kísérlet időpontjában, vagy előtte volt kutyájuk, de az nem mudi fajtájú volt.

3.

Kutyával nem rendelkezők (N=30; átlagos életkor: 26.73 év, a legfiatalabb 18, míg a legidősebb 50 éves volt; férfi/nő arány: 14/16). Azokat az alanyokat soroltuk ebbe a csoportba, akiknek a kísérlet időpontjában és előtte sem volt kutyájuk.

44

A visszajátszott hangminták A állatok hangjai nagyban függenek anatómiai jellegzetességeiktől, főként hangadó szerveik és felső légutuk méretétől. Az összefüggés egyrészt a hang frekvenciájában, másrészt spektrális jellegében jelentkezik (Riede, 1999, Fitch, Hauser, 1995). Az összefüggést leegyszerűsítve elmondható, hogy a nagyobb kutya mélyebben ugat. Ez az akusztikai különbség nem a hallatott hangok motivációs állapot-, esetleg kontextusfüggéséből adódik, pusztán fizikai kényszerek hatására jelentkezik. Mivel a visszajátszások során az alanyok nem látják a kutyákat, és nem tudják hangjukat a testméretükhöz „kalibrálni”, ez megzavarhatja őket hang megítélésében. A testméret zavaró hatásának kiküszöbölésére csak egy fajtától, mudiktól rögzített hangokat használtunk fel. Ezt a középtermetű pásztorkutya-fajtát a Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI – Fédération Cynologique International) a 238-as szám alatt tartja nyilván. Hagyományosan nyájak őrzésére, terelésére alkalmazták, így munkája során előnyös volt „ugatós” mivolta. A kísérletben 10 muditól származó hangfelvételeket használtunk fel (átlagos életkor: 4.25 év, a legfiatalabb 1.5, míg a legidősebb 10 éves volt, hím/nőstény arány: 6/4). A felhasznált hangfelvételek a következő kommunikációs helyzetekben készültek (követve az általános módszertant leíró fejezetben bevezetett és definiált megnevezéseket): idegent ugatva, őrző-védő gyakorlat közben, kikötve, séta előtt, labdát „kér”, ételt „kér” és játék közben. Minden egyes helyzetben három különböző kutyától felvett 20 s-os hangmintát használtunk. Az így kialakított 21 hangmintát négy különböző véletlenszerű sorrendben állítottuk össze oly módon, hogy két azonos helyzetben készített felvétel nem következhetett közvetlenül egymás után. [CD: 1-21] A visszajátszás menete A hangmintákat egy számítógéphez kapcsolt Philips MMS 305/A 3.500 típusú sokcsatornás hangfalrendszeren keresztül játszottuk vissza a kísérletben részt vevő alanyoknak. Minden visszajátszás előtt kisorsoltunk egyet a hangminták négyféle véletlenszerű sorrendjéből, és azt játszottuk vissza az aktuális alanynak. A kísérlet két alkísérletre oszlott, így egy alany kétszer, különböző sorrendekben hallotta a 21 hangot. Az alanyokkal nem közöltük, hogy ugyanazokat a hangokat fogja hallani a második alkísérletben. Minden egyes hangminta elhangzása után az alanynak kérdőíven kellet értékelnie az első alkísérletben a hangfelvételen hallható 45

kutya motivációs állapotát, a második alkísérletben pedig a kommunikációs helyzetet, a később részletezett módon. Minden hangmintát egyszer játszottunk le az alanyoknak az egyes alkísérleteken belül, de ha kérték, lejátszottuk nekik még egyszer. A kísérletvezető a kísérlet megkezdése előtt ismertette az alanyokkal a vizsgálat menetét, de szigorúan semmilyen instrukciót nem adott az egyes hangminták értékelésével kapcsolatban. A kísérletvezető az épp következő hangminta lejátszását akkor indította el, mikor az alanyok végeztek az előző hang értékelésével. A hangminták értékelése 1. Hangulati értékelés Az első alkísérletben az alanyoknak pontozniuk kellett azt, hogy az épp hallott hangfelvételen szereplő kutyára mennyire jellemzőek a következő emocionális állapotok: „Agresszivitás”, „Félelem”, „Kétségbeesés”, „Játékosság”, „Vidámság”. Természetesen nem gondoljuk, hogy ezek a motivációs állapotok mindegyike jellemző a kutyákra, viszont e szándékoltan antropomorf szempontok alkalmazása mellett szól, hogy ily módon megkönnyítjük az alanyok döntését, és lehetővé tesszük, hogy pontosabban, sokszínűbben legyenek képesek a kutya motivációs állapotát értékelni. Minden hallott hangmintát mind az öt szempont szerint értékelniük kellett az alanyoknak egy ötfokú skálán, ahol az 1-es jelentette azt, hogy az adott hangulat egyáltalán nem jellemző a hallott kutyára, míg az 5-ös jelentette azt, hogy nagyon jellemző. 2. A kommunikációs helyzet meghatározása A második alkísérlet során az alanyok újból hallották mind a 21 hangmintát. Ekkor a kérdőíven hét kommunikációs helyzet közül választhattak, amelyben a felvételeket rögzítettük. Az alanyoknak minden hangot be kellett sorolniuk a felajánlott helyzetek közül egybe. Az alanyok nem tudták, hogy az egyes helyzetek hányszor fordulnak elő. A hangfelvételek akusztikai változóinak meghatározása A visszajátszott hangminták mindegyikét elemeztük az általános módszertani fejezetben leírtaknak megfelelően, tehát meghatároztuk a felvételeken szereplő vakkantások időtartamát, a köztük eltelt időt, a kezdeti-, a közép-, a vég- és az átlagos frekvenciájukat valamint a tonali46

tásukat. Ezután minden felvétel esetében átlagoltuk az egyes vakkantások változóit és meghatároztuk szórásukat, így a felvételekre jellemző változókat kaptunk. Adatelemzés A hangulati értékelések elemzése során egyutas variancia-analízist (ANOVA) illetve Friedman ismételt méréses tesztet alkalmaztunk Student-Newman-Keuls (SNK) illetve Dunn post hoc teszttel. Az emocionális értékelés és a hangminták egyes akusztikai paraméterei között esetlegesen fennálló összefüggés vizsgálatára Pearson korreláció tesztet alkalmaztunk. Az alanyok helyzet-meghatározásai pontosságának elemzésére egymintás t-tesztet használtunk, a helyesen meghatározott szituációk számát a véletlen választás esetén elvárt értékhez (21/7=3) viszonyítva. Egy adott hang kategorizálásának ugyanazon hang emocionális osztályozására gyakorolt hatását Friedman ismételt méréses teszttel és Dunn post hoc teszttel vizsgáltuk. Eredmények (Pongrácz et al, 2004) 1.

Hangulati értékelés

Összehasonlítottuk az alanyok három csoportja által adott emocionális pontszámokat különkülön az öt hangulati szempont szerint (egyutas ANOVA, Student-Newman-Keuls post hoc teszt). Szignifikáns különbségeket találtunk az agresszivitás, a félelem illetve a játékosság esetében (II/1. függ.). A muditulajdonosok alacsonyabb pontszámokat adtak az agresszivitásra és a félelemre, mint a másik két csoportba tartozó alanyok, míg ugyanők magasabb pontokat adtak a játékosságra, mint az egyéb kutyás gazdák. Megvizsgáltuk, hogy az alanyok három csoportja hogyan értékelte az épp ugató kutyák belső állapotát attól függően, hogy azok milyen helyzetben ugattak. Ennek elemzését két megközelítésből végeztük el. Az első megközelítésben az egyes helyzetekben felvett ugatásokon belül hasonlítottuk össze a különböző emocionális szempontokra adott pontszámokat (Friedman ismételt méréses teszt, Dunn post hoc teszt, II/2. függ., 32-38. és 44. ábrák). A mudis gazdák esetében az egyes hangulati szempontokra adott pontszámok a „séta előtt” és a „labdát kér” helyzetet kivéve az összes helyzetben különböztek. Az „idegen” illetve az „őrzővédő” helyzetekben felvett hangokat hallva az agresszivitásra adták a legmagasabb pontszá47

mokat, míg a „kikötve” szituációnál a félelem és a kétségbeesés kapta a legmagasabb értékeket. Az „ételt kér” illetve a „játék” helyzetekben rögzített hangmintákat pontozva a játékosságra és a vidámságra adták a legmagasabb értékeket, emellett ezekben a helyzetekben a félelem és a kétségbeesés kapta a legalacsonyabb pontszámokat. Az egyéb fajtájú kutyát birtoklók emocionális értékelése nagyon hasonló mintázatot mutat (32-38. ábra, II/2. függ.). Hasonlóan a mudis gazdákhoz, ők sem adtak különböző hangulati pontszámokat a „labdát kér” helyzetre. Az „idegen” és az „őrző-védő” helyzetek magas agresszió és félelem pontszámokat kaptak, míg a vidámságra adták a legalacsonyabb értékeket az „idegen” és a „séta előtt” helyzetek esetében. A „séta előtt” helyzeteket emellett magas kétségbeesés értékekkel pontozták. Hasonlóan értékelték a „kikötve” szituációt is, emellett a félelem is magas pontszámokat kapott. Az „ételt kér” helyzet estében a játékosság kapta a legmagasabb értékeket, hasonlóan a „játék” helyzethez, ahol a játékosságot és a vidámságot értékelték a legmagasabbra. E két helyzetben a félelem- és a kétségbeesés-pontszámok voltak a legalacsonyabbak. Azok az alanyok, akiknek sem a kísérlet idején, sem előtte nem volt kutyájuk, a „séta előtt”, a „labdát kér” valamint az „ételt kér” helyzeteket hallva nem adtak különböző pontszámokat a hangulati szempontokra (II/2. függ.). A többi szituációban felvett hangok értékelése nagyon hasonló volt a másik két csoportnál látottakhoz. Az „idegen” és az „őrző-védő” helyzeteket értékelve az agresszivitásra illetve a félelemre adták a legmagasabb értékeket. A „kikötve” felvett ugatásoknál a félelemre és a kétségbeesésre adták a legmagasabb pontokat, míg az agresszió- és a vidámság-értékek voltak a legalacsonyabbak. A „játék” közben rögzített hangok értékelésénél a játékosság kapta a legmagasabb, míg a kétségbeesés a legalacsonyabb pontokat. A szituációk és a hangulati értékelés közötti összefüggés vizsgálatának másik megközelítésében azt elemeztük, hogy az egyes emocionális szempontokra adott pontértékek különböznek-e a különböző szituációkban (egyutas ANOVA, Student-Newman-Keuls post hoc teszt, II/3. függ.). Az alanyok mindhárom csoportjában mind az öt emocionális szempontot elemezve szignifikáns különbségeket találtunk a helyzetek között. Az összes csoportban az „idegen” illetve az „őrző-védő” helyzetben felvett hangokat hallva adták a legmagasabb agressziós pontokat. Hasonlóan mindhárom csoportban egységesen a „kikötve” helyzetre adták a legmagasabb félelem- és kétségbeesés-értékeket. Elemeztük, hogy van-e összefüggés a hallott hangok akusztikai paraméterei és az alanyok hangulati értékelése között (Pearson-korreláció, II/4. függ.). Mivel nem találtunk lényeges 48

32. ábra

Idegent látva

6

b

b

b

b

a

5

Pontszámok (medián és kvartilisek)

Pontszámok (medián és kvartilisek)

a

4

3

2 1 agresszió

kétségbeesés félelem

bc

c

3

2 1 agresszió

kétségbeesés félelem

34. ábra

vidámság

játékosság

35. ábra

Kikötve és magára hagyva 6

ab

ab

a

ab

b

a

5

Pontszámok (medián és kvartilisek)

Pontszámok (medián és kvartilisek)

bc

4

játékosság

Sétához készülve

b

5

vidámság

6

4

3

2 1 agresszió

kétségbeesés félelem

b

a

a

4

3

2 1 agresszió

kétségbeesés félelem

játékosság

36. ábra

Labdát "kérve"

b

5

vidámság

vidámság

játékosság

37. ábra

Ételt "kérve" 6

6

ab 5

Pontszámok (medián és kvartilisek)

Pontszámok (medián és kvartilisek)

33. ábra

Õrzõ-védõ gyakorlat közben

6

4

3

2 1 agresszió

kétségbeesés félelem

ab

ab

4

3

2 1 kétségbeesés félelem

játékosság

b

5

agresszió

vidámság

a

vidámság

játékosság

6. tábla. Az első ugatás-visszajátszás eredményei I. Az alanyok által adott emóció-pontszámok a hallott hang kontextusától függően. A hallott hangok kontextusai: 32: „Idegen”; 33: „Őrző-védő”; 34: „Séta előtt”; 35: „Kikötve”; 36: „Labdát »kér«” és 37: „Ételt »kér«”. A „Játék közben” kontextust lásd a következő táblán. (Pongrácz et al, 2004)

49

különbségeket az alanyok három csoportjának értékelése között, ezért ehhez az elemzéshez összevontuk a csoportokat, és átlagoltuk az egyes hangmintákra adott pontszámokat, különkülön az öt emocionális szempont szerint. Az agresszivitás a vakkantáshosszt kivéve minden változóval negatívan korrelált. Ezen kívül negatívan korrelált a vég- és átlagos frekvencia valamint a HNR szórásával is. A kétségbeesésre adott pontok csak a HNR-rel nem korreláltak pozitívan. Ugyancsak pozitív összefüggés mutatható ki a vakkantásközi intervallum, a középés az átlagos frekvencia szórása és a kétségbeesés-pontszámok között. A játékosság és a vidámság értékelése csak a HNR-rel korrelált pozitívan, míg a félelmi pontok nem korreláltak egyik hangtani változóval sem (39-41. ábra). 2.

Szituáció-kategorizálás

Elemeztük, hogy az alanyok sikeresebben találják-e el a szituációkat, mint azt a véletlen választás esetében várható volna (egymintás t-teszt). Mivel 21 hangot hallottak, és 7 felajánlott helyzet közül kellett választaniuk, ezért véletlenszerű találgatás esetén, sok eset átlagában, a 21 minta 1/7-ét, tehát 3 hangot határoztak volna meg helyesen, így a véletlen szint 14%-nak adódik. Az alanyok mindhárom csoportja több helyes választ adott, mint az a véletlen választásból kövekezett volna (mudisok: t(29)=10.08, P<0.001; egyéb kutyások: t(29)=9.20, P<0.001; kutyával nem rendelkezők: t(29)=9.54, P<0.001). Az átlagos sikeresség a mudisok esetében 36.03%-os, az egyéb kutyásoknál 29.84%-os, míg a nem-kutyásoknál 33.18%-os volt. A csoportok sikeressége között nem találtunk szignifikáns különbséget (egyutas ANOVA: F(2,87)=2.44, P=0.09; 42. ábra). Összehasonlítottuk szituációnként is az egyes csoportokba tartozó alanyok találati sikerességét. Egyik helyzetet tekintve sem találtunk szignifikáns különbséget sikerességükben, kivéve a „kikötve” helyzetet, ahol a különbség marginálisan szignifikánsnak adódott (Kruskall-Wallis teszt, Dunn post hoc teszt: χ2(30)=5.84, P=0.05). Itt a mudis gazdák jobban ismerték fel a „kikötve” helyzetet, mint az egyéb kutyások. Annak vizsgálatához, hogy az alanyok eltérő sikerességgel találták-e el a helyes szituációkat, attól függően, hogy mely helyzetekben rögzítettük a hangot, a három csoport eredményeit külön-külön elemeztük (43. ábra). Mindhárom csoport esetében szignifikáns különbség mutatkozott a találati sikerességében, a halott szituációtól függően (Friedmann ismételt méréses teszt, Dunn post hoc teszt: mudisok: χ2(7,30)=53.46, P<0.001; egyéb kutyások: χ2(7,30)=45.00, P<0.001; nem-kutyások: χ2(7,30)=68.46, P<0.001). Függetlenül kutyákkal 50

38. ábra

Játék közben

39. ábra 5

5

átl. agresszió-pontszámok

Pontszámok (medián és kvartilisek)

6

4

3

2 1 agresszió

kétségbeesés félelem

4

3

2

1 200

vidámság

játékosság

400

600

800

1000

1200

1400

1600

1800

a vakkantások közt eltelt idő (ms)

40. ábra

41. ábra 4

3.0

átl. vidámság-pontszámok

átl. kétségbeesés-pontszámok

3.5

2.5 2.0 1.5 1.0 650

750

850

950

1050

3

2

1 24.00

1150

27.00

találatok (%) + SE

35

***=P<0.001

***

30

42. ábra 70

***

25 20 15 véletlen szint: 14%

10

43. ábra

5

találati arány (%) + SE

***

33.00

HNR (harmonikus/zaj)

átlagos frekvencia (Hz)

40

30.00

a

ab

cb

ab

c

c

c

60 50 40 30

véletlen szint: 14%

20 10 0

0 Muditartók

Más kutyások

idegen kikötve

Nem-kutyások

játék

őrzővédő

séta előtt

labdát "kér"

ételt "kér"

7. tábla. Az első ugatás-visszajátszás eredményei II. 38: az alanyok által adott emóció-pontszámok a „Játék közben” kontextusban rögzített hangot hallva. 39-41: a hallott vakkantások között eltelt időtartam, a vakkantások frekvenciája ill. tonalitása és az alanyok agresszió, kétségbeesés ill. vidámság értékelései közötti összefüggések. 42: a helyes kontextusba kategorizált hangminták aránya az alanyok három csoportjában. 43: a nem-kutyások találati sikeresége a hallott hang kontextusa szerint. (Pongrácz et al, 2004)

51

kapcsolatos előzetes tapasztalataiktól, az alanyok mindhárom csoportban hasonló relatív sikerességgel találták el az egyes helyzeteket: legjobban az „Idegen”, az „Őrző-védő”, a „Kikötve” és a „Játék” helyzeteket találták el. A „Labdát-” illetve „Ételt kér” helyzetekben rosszabbul teljesítettek. Értékelés Eredményeinkből kitűnik, hogy az alanyok egyöntetűen határozták meg a kutyák belső állapotát a hallott hang alapján, és az általuk az egyes emocionális szempontokra adott pontszámok az esetek többségében különböztek a felvétel kontextusától függően. Amikor az egyes emocionális szempontokra adott pontszámokat hasonlítottuk össze a kontextusok között, minden emóció esetében, az alanyok mindhárom csoportjában szignifikáns különbségeket kaptunk. Emellett, mikor az egyes kontextusokon belül hasonlítottuk össze a különböző emocionális pontszámokat, ugyancsak szignifikáns különbségeket találtunk. Kivételt jelent a „labdát kér” helyzet, ahol a mudis gazdák és a nem-kutyások, illetve a „séta” kontextus, ahol a a nemkutyások voltak képtelenek egyöntetű hangulati jellemzést adni az ugatásokról.. Amellett, hogy az egyes helyzetek értékelésének mintázata nagyon hasonló volt a különböző csoportokban, jellegzetes különbségeket találtunk az alanyok emocionális értékelései között aszerint, hogy mennyi előzetes tapasztalattal rendelkeztek a kutyákról. Ennek elemzéséhez összehasonlítottuk az alanyok által az öt emocionális szempontra adott pontszámokat, függetlenül attól, hogy azokat milyen kontextusú hang hallatán adták. Ebből az derült ki, hogy a mudis gazdák általában alacsonyabb pontszámokat adnak az agresszivitásra és a félelemre, mint a másik két csoport, ezzel szemben magasabb pontszámokkal értékelik a játékosságot, mint a más fajtájú kutyák gazdái. A hang akusztikai jellemzői közötti összefüggést így jellemezhetjük: az emberek minél mélyebb és gyorsabb (tehát a vakkantások között eltelt rövid idővel jellemezhető), érdesebb hangzású hangot hallanak, azt annál inkább agresszívnak ítélik. Az alanyok emellett magasabb agresszivitás-pontokat adtak akkor, ha a fent említett jellemzők kevésbé voltak variábilisak a hallott vakkantássorozaton belül. A hangtani jellemzők kétségbeesés-ítéletre gyakorolt hatása sok tekintetben épp az ellentéte az agresszivitás esetében tapasztaltnak: pozitív korrelációt tapasztaltunk a vakkantások frekvenciája, a vakkantások közötti intervallum, ezek szórása és a kétségbeesésre adott pontszámok között. Tehát az ember számára „kétségbeesett” az ugatás, ha a vakkantások magas frekvenciájúak, az ugatás lassú ritmusú, tehát a vakkantások 52

44.a ábra: agresszió játszik

44.b ábra: félelem

idegen 4 3

őrző-védő

idegen 4 3

játszik

2

2

1

1

ételt "kér"

őrző-védő

séta előtt ételt "kér"

labdát "kér"

44.c ábra: kétségbeesés játszik

kikötve

séta előtt

labdát "kér"

44.d ábra: játékosság

idegen 4 3

őrző-védő

kikötve

idegen 4 3

játszik

2

2

1

1

ételt "kér"

őrző-védő

séta előtt ételt "kér"

labdát "kér"

kikötve

44.e ábra: vidámság játszik

séta előtt

labdát "kér"

kikötve

idegen 4 3

őrző-védő

2 1

ételt "kér"

séta előtt

labdát "kér"

kikötve

8. tábla. Az első ugatás-visszajátszás eredményei III. 44: A sugárdiagramok tengelyein a nem-mudi fajtájú kutyát birtokló alanyok által, a hallott hang kontextusától föggően, az egyes emocionális szempontokra adott pontszámok átlaga látható. (a) agresszió; (b) félelem; (c) kétségbeesés; (d) játékosság és (e) vidámság. (Pongrácz et al, 2004)

53

között viszonylag hosszú idő telik el, különösképpen, ha e jellemzők a hallott vakkantássorozaton belül jelentős változatosságot mutatnak. A játékosság és a vidámság megítélésére pozitív hatása van a magas tonalitásnak. Ezen eredmények nagymértékben egybeesnek a Morton (1977) által leírtakkal. Mint számos tanulmány egybehangzó eredményei alapján kimutatta, sok, egymástól taxonómiai értelemben távol álló faj hangjainak jellegzetességei hasonlítanak egymásra a valószínűsíthetően hasonló belső állapotokat kiváltó helyzetekben. Cikkében kétféle kontextustípust, „agresszív” és „barátságos” illetve szubmisszív helyzetet különít el, és kimutatja, hogy sok emlős és madár is magas és tonális hangokat ad barátságos és szubmisszív szituációkban és mély, atonális hangokat hallatnak agresszió közben. Ez a jelenség magyarázható a darwini antitézis-elv alapján, hiszen ellentétesnek ítélhető belső állapotok több tekintetben is eltérő, így könnyen felismerhető jellegzetességű hangokat váltanak ki a jelt adó egyedből. Mint láttuk, az emberek, a vakkantások között eltelt időtartam mellett, leginkább a vakkantások frekvenciáját és tonalitását veszik figyelembe emocionális ítéletük meghozatalakor. Ezen túl a mély és érdes hangzású hangokat – amelyeket sok faj agresszív kontextusban hallat – az emberek is agreszszívnak ítélik. Hasonló egyezés figyelhető meg a játékosság és a vidámság megítélésére ható tonalitást tekintve. Az alanyok a tonálisabb hangokat, amiket az állatok általában „barátságos” helyzetben adnak ki, inkább vélték játékosnak és vidámnak. Az alanyok, függetlenül kutyákkal kapcsolatos előzetes tapasztalataiktól, a véletlen választás alapján elvárt szinthez (14%) képest szignifikánsan jobb eséllyel találták el az ugatások kontextusát. Mindhárom csoport átlagosan a hallott hangok egyharmada esetében határozta meg helyesen a felvétel helyzetét (mudis gazdák: 36.03%, egyéb kutyák gazdái: 29.84%, nem-kutyások: 33.18%), miközben a csoportok teljesítménye között nem volt szignifikáns különbség. Különbség mutatkozott az egyes kontextusok esetében mutatott találati sikerességben: legnagyobb valószínűséggel az „idegen”, az „őrző-védő” és a „kikötve” helyzeteket találták el, legrosszabb teljesítményt a két (játékot és ételt) „kérő” kontextusban mutattak. Ennek oka valószínűleg az volt, hogy az alanyok, bár úgy vélték, hogy a kutya „valamit kér”, nem tudták megkülönböztetni e két kontextust.

54

Mesterségesen létrehozott ugatások visszajátszása mudis gazdáknak, egyéb fajtájú kutyák gazdáinak és nem-kutyásoknak Kérdések, hipotézisek A kísérlet során vizsgált kérdéseink a következők: 1.

Különböznek-e az alanyok egyes csoportjai által, a különböző hangulati szempontokra adott pontértékek attól függően, hogy mennyi előzetes tapasztalattal rendelkeznek a kutyákról?

2.

Függ-e az alanyok emocionális értékelése a hallott hang frekvenciájától, tonalitásától és a vakkantások között eltelt időtartamtól?

3.

Hatással van-e a hallott hang frekvenciája, tonalitása és a vakkantások között eltelt időtartam arra, hogy az alany az adott hangot melyik felajánlott kontextusba sorolja be?

4.

Az alanyok által az egyes emocionális szempontokra adott pontszámok különböznek-e attól függően, hogy az adott alany ugyanazt a hangot milyen helyzetbe sorolta be?

5.

Különböznek-e az emocionális szempontokra adott pontszámok az adott alany által az egyes szituációkba kategorizált hangokon belül

A fenti kérdésekre felállítható hipotéziseink (a kérdések sorrendjében): 1.

Az alanyok csoportjai, tehát a mudis gazdák, az egyéb kutyák gazdái illetve a nemkutyások eltérően ítélik meg a hallott hang alapján az épp ugató kutyák valószínűsíthető belső állapotát. Alternatív hipotézis: az alanyok, függetlenül előzetes, kutyákkal kapcsolatos tapasztalataiktól, hasonlóképp ítélik a meg a kutya motivációs állapotát.

2.

A hallott hang frekvenciája, tonalitása és a vakkantások közötti intervallum hatással van az alanyok emocionális állapotról alkotott ítéletére, így az egyes hangulati szempontokra adott átlagos pontszámok különbözni fognak a hang akusztikai jellemzőitől függően. Alternatív hipotézis: az alanyok hangulati ítéletét nem befolyásolja a hang frekvenciája, tonalitása és a vakkantások közötti intervallumok.

3.

Az alanyok eltérő pontszámokat adnak az egyes hangulati szempontokra attól függően, hogy az adott hangot milyen lehetséges szituációba sorolták be. Alternatív hipotézis: az 55

alanyok hangulati értékelése és szituáció-kategorizálása független egymástól, így az egyes emocionális szempontokra adott pontszámok nem fognak különbözni attól függően, hogy az adott hangot milyen kontextusúnak gondolták. 4.

Az alanyok különböző pontszámokat adnak az egyes hangulati szempontokra azokat a hangokat hallva, amelyeket később egy adott szituáció-kategóriába sorolnak be. Alternatív hipotézis: az egyes felajánlott kontextusokba besorolt hangokat hallva az alanyok nem adnak különböző pontszámokat az egyes hangulati szempontokra.

Módszer Alanyok A kísérletben részt vett alanyokat a szerint osztottuk csoportokba, hogy mennyi tapasztalattal rendelkeznek a mudikról illetve a kutyákról általában. Eszerint az alanyok csoportjai a következők voltak: 1.

Mudi tulajdonosok (N=30; átlagos életkor: 38.47 év, a legfiatalabb 16, míg a legidősebb 69 éves volt; férfi/nő arány: 7/23). Az alanyok ezen csoportjának a kísérlet időpontjában vagy előtte volt mudija, illetve egy háztartásban éltek egy mudival.

2.

Kutyások (N=30; átlagos életkor: 25.60 év, a legfiatalabb 19, míg a legidősebb 28 éves volt; férfi/nő arány: 13/17). Nekik a kísérlet időpontjában, vagy előtte volt kutyájuk, de az nem mudi fajtájú volt.

3.

Kutyával nem rendelkezők (N=30; átlagos életkor: 21.90 év, a legfiatalabb 18, míg a legidősebb 52 éves volt; férfi/nő arány: 15/15). Azokat az alanyokat soroltuk ebbe a csoportba, akiknek a kísérlet időpontjában és előtte sem volt kutyájuk.

A visszajátszott hangminták A kísérletben visszajátszott hangmintákat mi állítottuk össze különböző mudik különböző helyzetekben felvett vakkantásaiból. Ehhez 15 muditól származó hangfelvételeket használtunk fel. A felhasznált hangfelvételek a következő kommunikációs helyzetekben készültek (követve az általános módszertant leíró fejezetben bevezetett és definiált megnevezéseket): idegent ugatva, őrző-védő gyakorlat közben, kikötve, séta előtt, labdát „kér”, ételt „kér” és

56

játék közben. Összességében a felhasznált vakkantások kiválasztásához mintegy 4000 vakkantást tartalmazó hangtár állt rendelkezésünkre. A vakkantások kiválasztásakor kizárólag azok átlagos frekvenciáit és tonalitásukat vettük figyelembe. Mindkét akusztikai változót tekintve három értéktartományt („alacsony”, „közepes” és „magas” értékeket) határoztunk meg, igazodva a kutyák vakkantásainak általános hangtani jellegzetességeihez. E két változó 3-3 állapota 9 kombinációban fordulhat elő. 10-10 vakkantást választottunk ki, amelyek megfeleltek az egyes kombinációk követelményeinek. A véletlenszerűen kiválasztott vakkantásokat csak akkor cseréltük le, ha a 10 kiválasztott vakkantásból összeállított sorozat nagyon természetellenesen hangzott. A lejátszott hangmintákat a kiválaszott vakkantások egymás után rendezésével állítottuk elő. A vakkantások közötti intervallumok esetében is három értéktartományt („alacsony”, „közepes” és „magas” értékeket) határoztunk meg, így egy adott hangsorozat végül három hangmintában szerepelt, amelyekben a vakkantások közötti szünetek eltértek, de a vakkantások sorrendje nem. Mivel az előzetes vizsgálatok során a pontosan azonos hosszúságú szünetek az alanyokban „gépiesség” érzetét keltették, ezért az intervallumokba 0.1 s-os varianciát vittünk be, számítógépen futtatott randomizáló függvényt használva az intervallumok hosszának pontos meghatározásához. A hangmintákon szereplő vakkantások hangerejét egységesen -6 dB-re normáltuk. [CD: 22-48] Az előállított 27 (33) hangsort négy különböző véletlen sorrendbe rendeztük. Így tehát a létrehozott hangminták a következő változó-hármasok kombinációival lettek jellemezhetők: átlagos frekvencia (Hz) tonalitás (HNR) vakkantásközi intervallum (s) „alacsony” érték

500-700

23-26

0.05-0.15

„közepes” érték

850-1050

29-32

0.25-0.35

„magas” érték

1200-1400

35-38

0.45-0.55

2. táblázat. A vakkantások kiválasztásánál figyelembe vett változók értéktartományai A visszajátszás menete A hangmintákat egy számítógéphez kapcsolt Philips MMS 305/A 3.500 típusú sokcsatornás hangfalrendszeren keresztül játszottuk vissza a kísérletben részt vevő alanyoknak. Minden visszajátszás előtt kisorsoltunk egyet a hangminták négyféle véletlenszerű sorrendjéből, és azt játszottuk vissza az aktuális alanynak. A kísérlet két alkísérletre oszlott, így egy alany kétszer, 57

különböző sorrendekben hallotta a 27 hangot. Az alanyokkal nem közöltük, hogy a hallott vakkantások nem egy „intakt” felvételből származnak, sem azt, hogy ugyanazokat a hangokat fogja hallani a második alkísérletben. Minden egyes hangminta elhangzása után az alanynak kérdőíven kellet értékelnie az első alkísérletben a hangfelvételen hallható kutya motivációs állapotát, a második alkísérletben pedig a kommunikációs helyzetet. Minden hangmintát egyszer játszottunk le az alanyoknak az egyes alkísérleteken belül, de ha kérték, lejátszottuk nekik még egyszer. A kísérletvezető a kísérlet megkezdése előtt ismertette az alanyokkal a vizsgálat menetét, de szigorúan semmilyen instrukciót nem adott az egyes hangminták értékelésével kapcsolatban. Abban az esetben, ha az alanynak különös volt a hallott hang, a kísérletvezető tagadta, hogy módosított hangot hallott volna az alany, és meggyőzte arról, hogy a hangminták esetleges „furcsaságai” a zavaró háttérzajok kiszűréséből származnak. A kísérletben részt vett 90 alany egyike sem jelentette ki a kísérlet alatt vagy utána, hogy nem hiszi, hogy a hallott hangok „igazi” felvételek lennének. Előfordult, hogy egyes muditulajdonosok – akiknél a kísérletvezető előzőleg járt kutyáik hangjait rögzíteni, így számíthattak rá, hogy saját kutyájukat is hallhatják a felvételeken – „felismerték” kutyájuk hangját, sőt, még a felvételezett kommunikációs helyzetet is („Ez a Harmat, miközben labdát kér!” – B. Zs.). A kísérletvezető az épp következő hangminta lejátszását akkor indította el, mikor az alanyok végeztek az előző hang értékelésével. A hangminták értékelése A hangminták értékelése megegyezett az első kísérletben leírtakkal: 1. Hangulati értékelés Az első alkísérletben az alanyoknak pontozniuk kellett azt, hogy az épp hallott hangfelvételen „szereplő” kutyára mennyire jellemzőek a következő emocionális állapotok: „Agresszivitás”, „Félelem”, „Kétségbeesés”, „Játékosság”, „Vidámság”. Minden hallott hangmintát mind az öt szempont szerint értékelniük kellett az alanyoknak egy ötfokú skálán, ahol az 1-es jelentette azt, hogy az adott hangulat egyáltalán nem jellemző a hallott kutyára, míg az 5-ös jelentette azt, hogy nagyon jellemző.

58

2. A kommunikációs helyzet meghatározása A kérdőíven fel volt ajánlva a következő hét kommunikációs helyzet: idegent ugatva, őrzővédő gyakorlat közben, kikötve, séta előtt, labdát „kér”, ételt „kér” és játék közben. Az alanyoknak minden hangot be kellett sorolniuk a felajánlott helyzetek közül egybe. Újfent hangsúlyozzuk, hogy az alanyok nem tudták, hogy az egyes hangminták független vakkantások egymás után rendezésével készültek. Adatelemzés 1. Az emocionális értékelésnek a hallott hangok akusztikai változóitól való függésének vizsgálatához a 27 lejátszott hang esetében csoportonként átlagoltuk az egyes csoportokba (muditulajdonosok, kutyások, nem kutyások) tartozó alanyok által az adott hangot hallva az öt értékelési szempontra („agresszivitás”, „félelem”, „kétségbeesés”, „játékosság”, „vidámság”) adott pontokat. Az így nyert adatsorokat elemeztük háromutas variancia-analízissel (ANOVA) illetve Student-Newman-Keuls (SNK) post hoc teszttel, ahol a három út a három változót (az átlagos frekvenciát, a tonalitást és a vakkantásközi intervallumot) jelentette. 2. A szituáció-kategorizálásnak a hallott hangok akusztikai változóitól való függésének vizsgálatához a 27 lejátszott hang esetében csoportonként összeszámoltuk, hogy az egyes csoportokba (muditulajdonosok, kutyások, nem kutyások) tartozó alanyok közül az adott hangot hallva hányan tippeltek az egyes felajánlott helyzetekre (idegent ugatva, őrző-védő gyakorlat közben, kikötve, séta előtt, labdát „kér”, ételt „kér” és játék közben). Az így nyert adatsorokat elemeztük háromutas variancia-analízissel (ANOVA) illetve Student-Newman-Keuls (SNK) post hoc teszttel, ahol a három út a három változót (az átlagos frekvenciát, a tonalitást és a vakkantásközi intervallumot) jelentette. 3. Egy adott alany által ugyanazon hangra adott emocionális pontok és szituáció-kategóriák közötti összefüggés vizsgálata. Ehelyt emlékeztetjük az olvasót, hogy az alanyok két külön alkísérlet keretében pontozták a kutya motivációs állapotát, illetve sorolták be a hangot az egyik felajánlott szituációba, és az alanyokkal nem közöltük, hogy ugyanazokat a hangokat hallják még egyszer. Így a két értékelés függetlennek tekinthető. Egyrészt elemeztük azt, hogy az azonos szituáció-kategóriákba sorolt hangokon belül különböznek-e az egyes emocionális szempontokra adott pontszámok, másrészt vizsgáltuk, 59

hogy az egyes hangulati szempontokra adott pontszámok különböznek e aszerint, hogy az adott hangot az alany mely szituáció-kategóriába sorolta. Mivel az alanyok az egyes helyzeteket eltérő számban jelölték meg, ezért ez utóbbi esetben a különböző helyzetekhez eltérő számú adatsorok tartoztak. Ezért egy e célra írt Excel segédprogramot alkalmazva a hosszabb adatsorokból véletlenszerűen kiválasztottunk a legrövidebb adatsor elemszámával megegyező számú elemet. Mindkét megközelítéskor Friedman ismételt méréses tesztet és Dunn post hoc tesztet alkalmaztunk. 4. A különböző csoportokba (mudisok, kutyások, nem kutyások) tartozó alanyok hangulati értékelése között fennálló esetleges különbségeket Kruskal-Wallis-tesztel és Dunn post hoc tesztel elemeztük. Eredmények 1. Hangulati értékelés Összehasonlítottuk az egyes csoportok által adott pontértékeket, a hangulati szempontok szerint. Míg a kétségbeesés és a vidámság megítélésében nem különböztek egymástól a mudisok, az egyéb kutyások illetve a nem-kutyások, addig az agresszióra, a kétségbeesésre és a játékosságra adott pontokat tekintve különböztek (Kruskall-Wallis teszt, Dunn post hoc teszt, III/3. függ.). Az agressziót az egyéb kutyások magasabb értékekkel pontozták, mint a mudisok, a nem-kutyások félősebbeknek gondolták a kutyákat, mint a másik két csoportba tartozó alanyok, míg a játékosságnál pont fordított volt a helyzet: itt a nem-kutyások általában alacsonyabb pontszámokat adtak, mint a mudisok illetve az egyéb kutyások. Mivel az öt szempontból háromban különböztek egymástól az alanyok aszerint, hogy mely csoportba tartoztak, ezért a további elemzésekben szeparáltan kezeltük az egyes csoportokat. Elemeztük, hogy milyen hatással vannak a hallott hangok akusztikai paraméterei az alanyok emocionális értékelésére (háromutas ANOVA, Student-Newman-Keuls post hoc teszt, III/1. függ.). Mind az öt szempontra adott pontokat elemezve a hallott hang minőségének erősen szignifikáns hatását találtuk. Az átlagos frekvencia mind az öt vizsgált emóció megitélésére erős hatással volt (45. ábra): minél magasabb hangot hallottak az alanyok, azt annál kevésbé agresszívnek és annál inkább félelemmel telinek, kétségbeesettebbnek, játékosnak és vidámnak ítélték. 60

Jelmagyarázat: minden oszlopcsoportban a bal oldali, sötét szürke oszlop az adott akusztikai változó „alacsony” értékét, a középső, világos szürke oszlop a „közepes” értéket, míg a jobb oldali, fehér oszlop a változó „magas” értékét jelöli.

0

a a b

a b c

a a b

a a b

3 2.5 2 1.5 1 agr.

kétség.

játék.

vidám

46. ábra Vakkantásközi intervallum

4 3.5

fél.

a b c

NS

a a b

a b b

a b b

azon hangok átlagos száma, amelyeket az egyes csoportokban az adott szituációba soroltak

a b c

Átlagos frekvencia 100

abc

aab

NS

abc

aab

NS

labda

étel

abc

80 60 40 20 0 ide.

azon hangok átlagos száma, amelyeket az egyes csoportokban az adott szituációba soroltak

Átlagos frekvencia

3.5

54. ábra

120

őrző.

séta

kiköt.

játék

55. ábra Vakkantásközi intervallum abb

abc

abc

abc

abb

ide.

őrző.

séta

kiköt.

labda

abc

aab

100

3

80

2.5

60

2

40

1.5

20

1 agr.

fél.

kétség.

játék.

47. ábra

Tonalitás 3

a a b

a ab b

a a b

vidám

NS

NS

2.5 2 1.5 1 agr.

fél.

kétség.

játék.

vidám

azon hangok átlagos száma, amelyeket az egyes csoportokban az adott szituációba soroltak

az adott tonalitású hangokra adott átlagos pontszámok + SE

adott vakkantásközi intervallumokkal bíró hangokra adott átlagos pontszámok + SE

az adott frekvenciájú hangokra adott átlagos pontszámok + SE

45. ábra

0

70

játék

56. ábra

Tonalitás

80

étel

NS

NS

NS

aab

NS

ide.

őrző.

séta

kiköt.

labda

NS

ab a b

60 50 40 30 20 10 0 étel

játék

9. tábla. A mesterségesen előállított hangminták visszajátszásának eredményei I. (Az alanyok három csoportja együtt elemezve) 45-47: A hallott hang átlagos frekvenciája, vakkantásközi intervallumai ill. tonalitása és az alanyok emocionális ítéletei közötti összefüggés. 54-56: A hallott hang átlagos frekvenciája, vakkantásközi intervallumai ill. tonalitása és az alanyok kontextuskategorizálása közötti összefüggés. (Minden oszlopcsoportban a bal oldali, sötét szürke oszlop az adott akusztikai változó „alacsony” értékét, a középső, világos szürke oszlop a „közepes” értéket, míg a jobb oldali, fehér oszlop a változó „magas” értékét jelöli.). Rövidítések: agr.: agresszió; fél.: félelem; kétség.: kétségbeesés; játék.: játékosság; vidám: vidámság; ide.: „idegen”; őrző.: „őrző-védő”; kiköt.: „kikötve”.

61

A tonalitás az agresszivitás, a félelem és a kétségbeesés megítélésére volt szignifikáns hatással (46. ábra). Az emberek általában a kevésbé tonális, tehát érdesebb hangzású hangokat tekintették agresszívebbnek, míg a csengőbb hangokat inkább félelemmel teltebbnek és kétségbeesettnek gondolták. A vakkantások közötti intervallumnak egyedül a félelem-pontszámokra nem volt szignifikáns hatása (47. ábra). Minél gyorsabban követték egymást a vakkantások, a hangot annál agresszívebbnek gondolták, illetve minél lassúbb volt a hallott ugatás ritmusa, tehát több idő telt el a vakkantások között, annál magasabb pontszámokat adtak a kétségbeesésre, a játékosságra és a vidámságra. A 48-53. ábrákat szemlélve képet alkothatunk az általunk befolyásolt paraméterek (az átlagos frekvencia, a vakkantások között eltelt idő és a tonalitás) egymáshoz viszonyított súlyáról, illetve együttes hatásaik jellegéről. Általában elmondható, hogy míg a frekvenciának és a vakkantások közötti intervallumnak egymással összemérhető hatásuk van az alanyok döntéseire, addig a tonalitás hatása ennél szerényebb. A 48., a 49. és az 50. ábrákon látható, hogy az agresszió, a játékoság és vidámság megítélésében a vakkantások közötti intervallumnak és a frekvenciának nagyjából hasonló súlya van: az egyes pontszám-tartományokat jelző szintvonalak átlósan húzódnak. Ezeknél elmondhatjuk, hogy a két paraméter hatása összeadódik. Ezzel szemben a tonalitás hatása nagyban függ a másik két változó állapotától. Az 51., az 52. és az 53. ábrákon a frekvencia és a tonalitás együttes hatását ábrázoltuk a kétségbeesettség, az agresszió és a félelem megítélésére. Látható, hogy a kétségbeesés és a félelem estében a tonalitás hatása csak alacsony frekvenciaértékeknél jelentkezik: az agressziónál, ha a hallott hangok mély hangok keltette agresszió-érzetet az érdes hangzás tovább fokozza, de magas hangoknál a tonalitásnak már nincs hatása. Hasonló mintázatot látunk – bár ellenkező előjellel – a kétségbeesés megítélésénél is: a magas hangok – tonalitásuktól függetlenül – magasabb pontokat kapnak, míg a mély hangok alacsony kétségbeesés értékeit tovább csökkenti azok érdes hangzása. Amint azt a 53. ábrán látjuk, a félelem megítélésében egyáltalán nincs szerepe a tonalitásnak. 2. Szituáció-kategorizálás Megkértük az alanyokat, hogy tippeljék meg, vajon milyen helyzetben rögzítettük a hallott hangokat (az alanyok nem tudták, hogy mesterségesen egymás után illesztett vakkantásokból 62

51. ábra

Magas

frekvencia

Magas

Közepes

Alacsony magas

1.5-1.8

1.8-2.1

2.1-2.4

agresszió pontok 2.4-2.7 2.7-3 3-3.3

Közepes

alacsony

1.5-1.8

Közepes

alacsony

1.8-2.1

Alacsony magas

közepes

vidámság pontok 1.5-1.8

kétségbeesés pontok 2.1-2.4 2.4-2.7 2.7-3 Magas

Alacsony magas

intervallum

1.8-2.1

53. ábra

Magas

közepes

Alacsony magas

közepes

tonalitás

játékosság pontok 2.1-2.4 2.4-2.7

Közepes

alacsony

1.8-2.1

Magas

Alacsony magas

közepes

intervallum

50. ábra

52. ábra

Magas

Közepes

alacsony

tonalitás

agresszió pontok 2.5-3 3-3.5 3.5-4

frekvencia

49. ábra

2-2.5

Alacsony magas

közepes

frekvencia

intervallum

alacsony

tonalitás

2.1-2.4

1.5-1.8

1.8-2.1

frekvencia

közepes

1.5-2

Közepes

frekvencia

alacsony

frekvencia

48. ábra

2.1-2.4

félelem pontok 2.4-2.7 2.7-3

10. tábla. A mesterségesen előállított hangminták visszajátszásának eredményei II. Két akusztikai jellemzőnek az alanyok emocionális ítéletére gyakorolt együttes hatása: szintvonalas ábrázolás. 48-50: az átlagos frekvencia és a vakkantásközi intervallum hatása az agreszszió-, a játékosság- és a vidámság-megítélésre. 51-53: az átlagos frekvencia és a tonalitás hatása az agresszió-, a kétségbeesés- és a félelem-megítélésre

63

létrehozott hangmintákat hallanak). Az összes szituációra adott tippek esetében erős hatásuk volt a hallott hangok általunk szabályozott változói aktuális értékeinek (háromutas ANOVA, Student-Newman-Keuls post hoc teszt, III/2. függ.). A hangok átlagos frekvenciája csak a „Séta előtt” és az „Ételt kér” helyzetekre adott tippek számát nem befolyásolta (54. ábra). Minél magasabb volt a hallott hang, annál kevesebben tippeltek „Idegen”-re és „Őrző-védő”re. Ezzel szemben a hangok frekvenciájának emelkedésével nőtt a „Kikötve”, a „Labdát kér” és a „Játék” helyzetek adott tippek száma. A vakkantás-közi intervallum minden egyes helyzet megítélésére erős hatást gyakorolt (. 55. ábra). Gyorsabb ütemű ugatást hallva az emberek nagyobb valószínűséggel tippeltek „Idegen” és „Őrző-védő” helyzetre, mint a közepes vagy lassú vakkantássorozatok esetében. Hasonló, bár nem annyira kifejezett hatás mutatható ki, mikor a „Játék” helyzet megítélését vizsgáljuk. A „Séta előtt” helyzetet tekintve a közepesen gyors ütemű ugatások hallatán adták legnagyobb valószínűséggel erre a helyzetre szavazatukat az alanyok. A „Kikötve”, a Labdát” és Ételt kér” helyzeteket elemezve azt találtuk, hogy a vakkantások között eltelt idő hoszszabbodásával, tehát az ugatás lassulásával nőtt az e helyzetekre adott tippek száma. A tonalitás jóval kevesebb szerepet játszott az alanyok döntésében: csak a „Kikötve” és a „Játék” helyzetek esetében találtunk szignifikáns hatást (56. ábra). A hangok tonalitásának emelkedésével nőtt a „Kikötve” helyzetekre való tippelés aránya, míg a „játék”-ot tekintve a közepes tonalitású hangokat hallva többen adták erre szavazatukat, mint a legcsengőbb hangok hallatán. A hangulati és a szituáció-értékelés összefüggéseit vizsgálva elemeztük, hogy egy adott alany ugyanazon hangra adott emocionális értékelése és szituációtippje között van-e összefüggés. (Fontos megjegyeznünk, hogy a kísérlet során az alanyok a kétféle értékelést külön végezték el. Először emocionális szempontból kellett értékelniük a hangokat, majd újra lejátszottuk nekik a hangmintákat egy másik véletlenszerű sorrendben, anélkül, hogy tudták volna, hogy ugyanazokat a hangokat hallják még egyszer. Ekkor kellett a szituációkra tippelniük. Mindezek miatt a két értékelés közel függetlennek tekinthető.) Az elemzést a három csoportban külön-külön végeztük el, az eredmények azonban szinte azonosak lettek. Az első megközelítésben azt vizsgáltuk, hogy az egyes emocionális szempontokra adott pontszámok különböznek-e attól függően, hogy az alany ugyanazt a hangot milyen helyzetbe kategorizálta (Friedman ismételt méréses teszt, Dunn post hoc teszt). A félelmet kivéve minden emóció esetében szignifikáns hatást találtunk minden csoportban. Az alanyok azokat a 64

57. ábra

5

5

4

3

2 1 idegen

séta elõtt

õrzõ-védõ

labdát "kér" kiköve

3

2 1 idegen

59. ábra 6

5

5

4

3

2 1 séta elõtt

õrzõ-védõ

labdát "kér" kiköve

labdát "kér" kiköve

játék közben

ételt "kér"

60. ábra

Játékosság

6

idegen

séta elõtt

õrzõ-védõ

ételt "kér"

Pontszámok (medián és kvartilisek)

Pontszámok (medián és kvartilisek)

4

játék közben

Kétségbeesés

58. ábra

Félelem 6

Pontszámok (medián és kvartilisek)

Pontszámok (medián és kvartilisek)

Agresszió 6

4

3

2 1

játék közben

idegen

ételt "kér"

séta elõtt

õrzõ-védõ

labdát "kér" kiköve

játék közben

ételt "kér"

61. ábra

Vidámság

Pontszámok (medián és kvartilisek)

6

5

4

3

2 1 idegen

séta elõtt

õrzõ-védõ

labdát "kér" kiköve

játék közben

ételt "kér"

11. tábla. A mesterségesen előállított hangminták visszajátszásának eredményei III. Egy alany által adott emociópontszámok attól függően, hogy ugyanazon hangot hallva, azt milyen kontextusúnak vélte. 57: agresszió-pontok; 58: félelem-pontok; 59: kétségbeesés-pontok; 60: játékosság-pontok; 61: vidámság-pontok

65

hangokat ítélték agresszívebbnek, amelyeket hallva az „Idegen” és az „Őrző-védő” helyzetekre tippeltek. A kétségbeesést tekintve mindhárom csoport azokra a hangokra adta a legmagasabb pontszámokat, amelyeket egyébként „Kikötve” felvettnek gondoltak, ezzel szemben az „Idegen”-nek és „Őrző-védő”-nek vélt hangok jellemzően alacsony értékeket kaptak. A játékosság és a vidámság megítélése nagyon hasonló mintázatot mutatott: míg a „Séta előtt”, a „Játék” és a kérő helyzetekben felvettnek gondolt hangok magas pontszámokat kaptak, addig az Idegen”-nek, „Őrző-védő”-nek és „Kikötvé”-nek vélt hangok alacsonyabbakat. A másik megközelítésben az előbb tárgyalttal „merőleges” elemzést végeztünk. Azt vizsgáltuk, hogy különböznek-e az emocionális szempontokra adott pontszámok az egyes szituációkba kategorizált hangokon belül (Friedman ismételt méréses teszt, Dunn post hoc teszt, 5761. ábra). Itt az „Idegen”, az „Őrző-védő” és a „Kikötve” helyzeteknél mindhárom csoportban, illetve a mudisoknál az „Ételt kér” helyzetben is szignifikáns különbségeket találtunk. Az „Idegen” és az „Őrző-védő” helyzetek esetében az agresszióra minden más emóciónál magasabb pontokat adtak az alanyok, kutyákkal kapcsolatos előzetes tapasztalataiktól függetlenül. Ezen felül a mudisok és a nem-kutyások a félelemre és a kétségbeesésre is magasabb értékeket adtak, mint a játékosságra illetve a vidámságra. A „Kikötve” helyzetbe sorolt hangokat értékelve az alanyok mindhárom csoportban a félelemre és a kétségbeesésre adták a legmagasabb pontszámokat. A mudisok inkább kétségbeesettnek, mint agresszívnek vélték azokat a hangokat, amelyeket „Ételt kérőknek” gondoltak. Értékelés Mivel ebben akísérletünkben különböző kutyáktól, különböző helyzetekben rögzített ugatásokból a frekvenciájuk és a tonalitásuk alapján válaszottuk ki a felhasznált vakkantásokat, majd ezek egymás után illesztésével hoztuk létre a visszajátszott hangmintákat, nagy valószínűséggel sikerült elérnünk, hogy a vizsgált három jellemzőn (a frekvencián, a tonalitáson és a vakkantások között eltelt időtartamon) kívül az ugatás más jellemzői minél kisebb mértékben befolyásolják az alanyok ítéletét. Eredményeik alapján megállapítható, hogy az alanyok hallott kutyákról alkotott általános emocionális megítélése függ kutyákkal kapcsolatos tapasztalataiktól. A személyes tapasztalatok hatása nagy vonalakban így jellemezhető: azok az alanyok, akik általában kutyákkal illetve mudikkal gyakrabban találkoznak, az ugatásukat hallva kevésbé agresszívnek és félelemmel telinek, ezzel szemben inkább játékosabbnak gondolják a kutyákat, mint azok az 66

emberekek, akik, mivel nincs kutyájuk, kevesebb tapasztalattal rendelkeznek a kutyák ugatási „szokásairól”. Mivel ennek elemzéséhez az összes hangmintára adott emocionális pontszámokat felhasználtuk, a kimutatott különbségeket nem okozhatták a hallott hangok akusztikai jellegzetességei, azok valószínűleg az alanyoknak az ugató kutyák belső állapotáról alkotott általános vélekedéseik következményei. Az emocionális értékelés és a hang frekvenciája, tonalitása és a vakkantások között eltelt időtartam közötti összefüggést vizsgálva az első bemutatott visszahallgatásos kísérletben kapott eredményeket igazoltuk. A hallott hangok akusztikai jellemzői erősen szignifikáns hatással voltak az alanyok hangulati ítéleteire. Kitűnik eredményeinkből, hogy az emberek számára „agresszív” kutya mélyen, atonálisan és gyorsan ugat, tehát rövid idő telik el a vakkantások között. A „félős”-nek és a kétségbeesett”-nek gondolt kutya magasan és tonálisan ugat. A kétségbeesettség érzetét tovább növeli, ha a vakkantások lassú ritmusban követik egymást. A magasabb és lassabb ritmusú hangok hallatán az alanyok általában játékosabbnak és vidámabbnak hitték a kutyát. Ezen eredmények összecsengenek azzal a számos állatfaj esetében kimutatott jelenséggel, hogy „barátságos” és szubmisszív helyzetben az állatok magas és tonális, míg agresszív kontextusban mély és atonális hangjelzéseket adnak. Amint láttuk, az emberek, a hangot hallgatva jórészt ugyancsak a hang frekvenciáját és tonalitását veszik figyelembe az állat belső állapotának megítélésekor. A kutyaugatás esetében e jellemzőkön túl fontos szerepe van a vakkantásközi intervallumnak is, amit az tesz lehetővé, hogy az ugatás rövid, impulzusszerű vakkantások sokszori ismétlődéséből áll. A vakkantások közötti időtartam változtatásával is adható át a belső állapotra vonatkozó információ a vevő egyedeknek, jelen esetben az embernek. Az ellenőrzött változók emocionális ítéletekre gyakorolt hatásáról elmondható, hogy a frekvencia és az ugatás ritmusa hasonló súllyal hat az alanyok ítéletére, a tonalitásnak azonban csak a mélyebb hangok esetén van hatása. A hang jellegzetességeinek az alanyok szituáció kategorizálására gyakorolt hatását elemezve kirajzolódik, hogy az emberek elvárásai szerint hogyan ugatnak a kutyák az egyes kontextusokban. Eszerint a házőrző és az őrző-védő gyakorlaton részt vevő kutya az emberek szerint mélyen és gyorsan, kikötve pedig magasan, lassan és csengőn ugatnak. A kérő és a játékos ugatások, az emberek elvárásai szerint magasak és lassúak, míg a játékosak ugyancsak magasak, de gyorsak. Szoros összefüggést sikerült kimutatnunk egy adott hang egymástól független emocionális értékelése és kategorizálása között. Ez az összefüggés nagyon hasonló ahhoz, amit az első 67

visszahallgatásos kísérletben láttunk a hangfelvételek tényleges kontextusa, és az emocionális szempontokra adott pontszámokból kirajzolódó mintázat között. Például azokat a hangokat, amit később „kikötve” vagy „őrző-védő” helyzetekben felvettnek gondoltak, agresszívnek, és kevésbé játékosnak illetve vidámnak ítélték.

68

62. ábra 35

***: P<0.001

***

***

25 20 15 véletlen szint:

5 0 kutyások

5

4

3

2 1 agresszió

nem-kutyások

5

5

Pontszámok (medián és kvartilisek)

6

3

2 1 agresszió

kétségbeesés félelem

vidámság

játékosság

65. ábra

Ételt "kérve"

6

4

kétségbeesés félelem

64. ábra

Kikötve és magára hagyva

4

3

2 1

vidámság

agresszió

játékosság

kétségbeesés félelem

vidámság

játékosság

66. ábra

A gazda távozásakor 6

Pontszámok (medián és kvartilisek)

Pontszámok (medián és kvartilisek)

Pontszámok (medián és kvartilisek)

találati arány (%) + SE

30

10

63. ábra

Õrzõ-védõ gyakorlat közben 6

5

4

3

2 1 agresszió

kétségbeesés félelem

vidámság

játékosság

12. tábla. Az egy egyed hangjainak felhasználásával végzett ugatás-visszajátszás eredményei. 62: a helyesen kategorizált hangok átlagos száma a csoportokban; 63-66: az alanyok emocionális-értékelése a hallott hang kontextusától függően. 63: „őrző-védő gyakorlat”; 64: „kikötve”; 65: „ételt »kér«”; 66: „a gazda távozásakor”

69

Kitekintés Terjedelmi okok miatt e dolgozatban csak munkánk egy részét volt módunkban bemutatni. A két tárgyalt visszahallgatásos teszten túl több más hasonló kísérletet is végeztünk, illetve végzünk jelenleg is. Ebben a fejezetben ezekre térünk ki röviden. Mint korábban írtuk, az első kísérletünkben, mikor azt vizsgáltuk, hogy a különböző kutyákkal kapcsolatos tapasztalattal rendelkező alanyok teljesítményét hasonlítottuk össze, a visszajátszott hangmintákat több muditól rögzítettünk. Amint láttuk, az alanyok, függetlenül attól, hogy melyik csoportba tartoztak, a véletlen választás esetén elvárt értékhez képest sokkal jobb teljesítményt mutattak. Azonban ellenérvként felhozható, hogy mivel tíz mudi hangjait használtuk fel a visszajátszásokhoz, a hangminták válogatásakor azokat a felvételeket választottuk ki, melyek jól hallhatóan különböztek. Egyszerűen fogalmazva, például egy alapvetően agresszív egyedtől rögzítettük az „őrző-védő”-felvételt és egy játékos állattól a „játék közben” kontextusú hangot. Emiatt a kapott eredményeink általánosíthatósága megkérdőjelezhető lenne. Ennek cáfolatára végeztünk egy kiegészítő kísérletet, mikor is az összes felhasznált hangminta egy egyedtől származott. Így a különböző kutyák hangjaiban meglévő egyedi különbségek nem befolyásolták az alanyok ítéletét. A tesztet a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán, állatorvos-hallgatók részvételével végeztük. A kísérletben 137 ember vett részt, közülük 27 nem-kutyás (nő/férfi arány: 23/4; átlagéletkor: 20.63 év, a legfiatalabb 18, a legidősebb 26 éves) és 110 kutyás volt kutyás (nő/férfi arány: 89/21; átlagéletkor: 21.30 év, a legfiatalabb 18, a legidősebb 32 éves). A kísérlet menete szinte teljesen megegyezett az első kísérlet során követett protokollal, azzal a különbséggel, hogy a „játék közben” helyzet helyett az „otthon marad” helyzet szerepelt a visszajátszott hangminták között. Ennek felvétele akkor történt, mikor a kutya gazdája eljátszotta, hogy elmegy otthonról, de a kutyát nem viszi magával. [CD: 49-69] Elemeztük, hogy az alanyok által helyes kontextusba sorolt hangminták száma különbözött-e a véletlen választás esetén elvárt értéktől. Eredményül azt kaptuk, hogy mindkét csoport teljesítménye erősen szignifikánsan jobb volt a véletlen szintnél (egymintás t-próba: kutyások: t(109)=16.95, P<0.001, nem-kutyások: t(26)=7.80, P<0.001; 62. ábra). Összehasonlítottuk a két csoport, tehát a kutyások és a nem-kutyások teljesítményét, ehhez a nem-kutyásokkal megegyező számú (27) kutyás alanyt sorsoltunk ki, és azok eredményeit vettük 70

***= P<0.001 45

70 60

***

***

30 25 20 15 10

találati arány, %)

találati arány (%) + SE

68. ábra

***

40 35

67. ábra

NS

született vakok

azóta vakok

20

0

látók

69. ábra

5

5

Pontszámok (medián és kvartilisek)

6

4

3

2 1 kétségbeesés félelem

80

100

2 1 agresszió

vidámság

kétségbeesés félelem

71. ábra

5

Pontszámok (medián és kvartilisek)

5

4

3

2 1 vidámság

vidámság

játékosság

72. ábra

Õrzõ-védõ gyakorlat közben 6

kétségbeesés

70. ábra

3

játékosság

Játék közben

félelem

60

4

6

agresszió

40

Ételt "kérve" 6

agresszió

20

Életének hány %-ában látott?

Kikötve és magára hagyva

Pontszámok (medián és kvartilisek)

30

0

0

Pontszámok (medián és kvartilisek)

40

10

véletlen szint:

5

50

4

3

2 1 agresszió

játékosság

kétségbeesés félelem

vidámság

játékosság

13. tábla. A nem-látó alanyok részvételével végzett ugatás-visszajátszás eredményei. 67: Az alanyok találati arányai. 68: A születésükkor még látó nem-látók találati arányai látott éveik függvényében. 69-72: a született nem-látóknak a kutyák belső állapotáról alkotott elképzelései, egyes helyzetekben felvett ugatásaikat hallva

71

figyelembe. Nem volt szignifikáns különbség a csoportok teljesítménye között (kétmintás tpróba: t(52)=0.30, P=0.76). Az emocionális értékelést elemezve ugyancsak hasonló eredményeket kaptunk, mint első kísérletünkben: az alanyok egyöntetűen határozták meg a kutya belső állapotát, és minden egyes kontextusú hangot hallva szignifikáns különbségeket találtunk az egyes hangulati szempontokra adott pontszámokat elemezve (63-66. ábra, IV/1. függ.). Hasonló eredményeket kaptunk, amikor a második kísérletben alkalmazott módszerhez hasonlóan azt elemeztük, hogy van-e összefügés az egyes alanyok által egy adott hangra adott hangulati értékelés és az ettől függetlenül elvégzett szituáció-kategorizálás között (IV/2. függ.). Összefoglalva e kísérlet eredményeit elmondható, hogy az emberek képesek voltak egy adott egyed különböző kontextusokban felvett hangjait a véletlennél nagyobb sikerességgel helyesen kategorizálni, és az állat belső állapotát egyöntetűen meghatározni. Az egy kutyától származó hangok használata kizárja a kutyák hangjainak egyéni különbségei okozta műtermék létrejöttét. Egy másik kísérletünkben a kutyákról szerzett vizuális élményeknek a hallott hang alapján történő hangulati értékelésre és szituáció-kategorizálásra gyakorolt hatását vizsgáltuk. Mikor az alanyok a hangokat hallva döntenek a kutya belső állapotáról és a felvétel kontextusáról, elképzelhető, hogy a hang csupán arra szolgál, hogy „előhívjon” egy vizuális élményt egy kutyáról, és a hangulatát valamint a helyzetet igazából e képi tapasztalat alapján határozzák meg. Ennek tesztelésére olyan alanyokat kellett találnunk, akik nem rendelkeznek vizuális tapasztalattal kutyákról, tehát nem láttak még kutyát. Ilyen emberek azok, akik születésüktől fogva nem látnak. Kísérletünk alanyai három 20 fős csoportot alkottak: voltak köztük olyanok, akik születésük óta nem látnak (nő/férfi arány: 13/7, átlagéletkor: 27.95 év, a legfiatalabb 20, a legidősebb 53 éves volt), olyanok, akik életük során vesztették el látásukat (nő/férfi arány: 10/10, átlagéletkor: 35.25 év, a legfiatalabb 25, a legidősebb 50 éves volt) és voltak látók (nő/férfi arány: 13/7, átlagéletkor: 31.20 év, a legfiatalabb 20, a legidősebb 56 éves volt). Minden csoportban 10 kutyás és 10 nem-kutyás alany volt. a visszajátszott hangminták megegyeztek az első kísérletben alkalmazottakkal, hasonlóan a hangulati értékeléshez és a szituáció-kategorizáláshoz, azzal a különbséggel, hogy az alanyokat egyenként tesztelte a kísérletvezető. Mivel egyik csoportban sem különbözött az alanyok teljesítménye aszerint, hogy volt-e kutyájuk vagy sem (kétmintás t-próba: született nem-látók: t(18)=1.74, P=0.10; életük során 72

látásukat vesztettek: t(18)=0.78, P=0.44; látók: t(18)=1.22, P=0.23), csoportonként összevontuk az alanyokat. Mindhárom csoport teljesítménye erősen szignifikánsan jobb volt a véletlen választás esetén elvárt értékhez viszonyítva (egymintás t-próba, elvárt érték 14%: született nem-látók: t(18)=10.17, P<0.001; életük során látásukat vesztettek: t(18)=12.94, P<0.001; látók: t(18)=13.67, P<0.001, V/1. függ.). A csoportok teljesítménye nem különbözött egymástól (egyutas ANOVA: F(2,59)=0.88, P=0.42; 67. ábra). A látásukat életük során elvesztett alanyok csoportjában nem volt összefüggés teljesítményük, és életük azon részének hossza között, amikor láttak (Pearson-korreláció: R=0.20, P=0.39; 68. ábra). Az alanyok, függetlenül látásképességüktől, a korábbi kísérletekben tapasztalttal szinte teljesen megegyező módon jellemezték a kutyák belső állapotát a hangjuk alapján (a született nemlátók eredményeit lásd a 69-72. ábrán; V/2-4. függ.). Amint látható, a nem-látó emberek tesztben mutatott teljesítménye nem tér el jelentősen a látókétól. Annak ellenére képesek a látókkal megegyező sikerességgel helyesen meghatározni a hallott hang kontextusát, és egyöntetű véleményt alkotni a kutya motivációs állapotáról, hogy, a születésüktől nem-látók esetében, még sosem láthattak kutyát. Teljesítményük nem változik szignifikánsan attól, hogy életük hanyad részében láttak. Mindez azt valószínűsíti, hogy a hang önmagában elegendő információt nyújt e teljesítmény eléréséhez. Eddigi kísérleteinkben alanyaink felnőttek voltak. Ők minden esetben a véletlennél jobb valószínűséggel voltak képesek a hallott hangminta felvételi kontextusát kategorizálni. E képesség forrása lehet egyrészt a tanulás. Élete során az emberek többsége kisebb-nagyobb gyakorisággal kapcsolatba kerül kutyákkal, hallja őket ugatni, így, tanulás révén, van alkalma összekötni a hallott ugatás jellemzőit a kontextussal. A képességnek ezen túl lehetnek öröklött elemei is. A tanulás szerepének vizsgálatára folytatunk jelenleg is egy kísérletsorozatot, amelynek keretében gyerekeknek játszunk vissza felvett kutyaugatásokat, és, hasonlóan a felnőttekhez, a kutya belső állapotát és a felvétel kontextusát kellett meghatározniuk. A tesztelt gyerekeket három korcsoportba osztottuk, és teljesítményüket hasonló protokoll szerint tesztelt felnőttek teljesítményéhez tervezzük hasonlítani. Terveink szerint az egyes korcsoportokban 30-30 alanyt fogunk tesztelni. A felnőttek esetében alkalmazott, és az első kísérlet leírásakor bemutatott vizsgálati módszer alkalmatlan a gyerekek vizsgálatára, ezért ebben a kísérletben más protokollt alkalmazunk: a belső állapot meghatározásakor a gyerekeknek azt kell eldönteniük, hogy az épp ugató kutya inkább „mérges”, „fél” vagy „vidám”. Ebben segíti őket három fénykép, amelyek egy-egy „mérges”, „félelemmel teli” és „vidám” 73

embert ábrázolnak. A gyerekeknek rá kell mutatniuk arra az emberre, akinek hangulata hasonlít az épp ugató kutyáéra. A szituáció-kategorizáláskor a következő három kontextusból kell kiválasztaniuk egyet: „idegent ugat”, „kikötve” és „játék közben”. A helyzetek definíciói megegyeznek az Általános módszer című fejezetben leírtakkal. A gyerekek tesztelését óvodákban és iskolákban végezzük. Videófelvételt készítünk arcukról, miközben hallják az ugatásokat. A felvételek alapján esetleg következtetni tudunk majd a hang hatására megváltozott belső állapotukra. Az összes eddig bemutatott visszahallgatásos kísérletben emberi alanyoknak játszottuk vissza a felvett ugatásokat. Ezzel az ugatás ember-kutya kommunikációban betöltött szerepét teszteljük. Ezen kívül vizsgáljuk a vokális jelzések kutya-kutya kommunikációban betöltött funkcióit is. Maros Katalinnal közösen folytatott kísérleteinkben kutyáknak játszunk vissza felvett ugatásokat, és eközben rögzítjük szívfrekvenciájuk változásait, és videófelvételt készítünk viselkedésükről. Vizsgálatainkkal alapvetően két kérdésre keressük a választ: képesek-e a kutyák különbséget tenni egyazon kutya különböző kontextusokban rögzített ugatásai között; illetve meg tudják-e különböztetni a kutyák két, azonos szituációban ugató kutya hangjait. A tesztek egy habituációs szakasszal kezdődnek, eközben a kutyák egy adott kutya azonos helyzetben, de eltérő időpontokban rögzített hangjait hallják. Ezután lejátszunk nekik egy más kontextusú felvételt az adott kutyától, illetve hasonló szituációban felvett hangot egy másik kutyától, és rögzítjük viselkedésük változásait.

74

Összefoglaló értékelés Dolgozatomban a kutyaugatás kommunikatív funkcióját vizsgáltuk, alapvetően az ember és a kutya közötti kommunikációban betöltött szerepére koncentrálva. Elemeztük e kommunikációs forma „adó” és „vevő” oldali jellegzetességeit is. Az „adó” oldalt vizsgálva összehasonítottuk negyvenhét kutya ugatásainak jellegzetességeit hét kontextusban: idegen ember kerítésnél való megjelenésekor, őrző-védő gyakorlat közben, sétához készülve, egy fához kötve és magára hagyva, miközben labdát vagy ételt „kértek” és játék közben. Mivel vizsgálataink leginkább az ugatás ember-kutya kommunikációban betöltött szerepére irányulnak, kísérleteinkben a „vevő” oldalt emberek jelentették. Számos tesztet végeztünk, azt vizsgálva, hogy milyen mértékben képesek különböző emberek a hallott hang alapján képet alkotni az épp ugató kutyák belső állapotáról és a kontextusról. Összehasonlítottuk olyan emberek teljesítményét, akik kutyákkal kapcsolatos tapasztalataikban különböztek: teszteltünk mudis gazdákat (mert a visszajátszott hangmintákon csak mudik szerepeltek, a fajták közötti illetve a testméretből adódó hangadási különbségek kiküszöbölésére), egyéb kutyák gazdáit és olyan embereket, akiknek a kísérlet időpontjában és előtte sem volt kutyájuk. E kísérlet eredményeiből kiindulva egy másik kísérletben a hallott hang bizonyos akusztikai változóinak hatását vizsgáltuk arra, hogy az emberek milyen motivációs állapotot tulajdonítanak a kutyának, illetve milyen szituáció-kategóriába sorolják az adott hangot. Egy újabb vizsgálatban arra a kérdésre kerestünk választ, hogy az emberek képesek-e egyetlen egyed különböző kontextusokban rögzített hangjainak szituációját is a véletlen választás esetén elvárható eredménynél sikeresebben kategorizálni. Az ugatást hallgató emberek vizuális tapasztalatainak tesztben mutatott teljesítményükre gyakorolt esetleges hatását vizsgáltuk negyedik visszajátszásos kísérletünkben. Ekkor nem-látó és látó emberek teljesítményét hasonlítottuk össze, hiszen a születésüktől nem-látók tesztelésekor biztosak lehetünk abban, hogy még sohasem láttak kutyát. Jelenleg pedig azt vizsgáljuk, hogy a gyerekek növekedésével hogyan változik teszben mutatott teljesítményük. Az egyes korcsoportba tartozó gyerekek tesztjeiből nyert esetlegesen eltérő eredmények fakadhatnak egyrészt a tanulásból, hiszen az idősebbeknek több idő „állt rendelkezésükre”, hogy felismerjék a kutyaugatás kontextusfüggő jellegzetességeit, másrészt okozhatják azokat a különböző korú gyerekek eltérő kognitív képességei.

75

A különböző helyzetekben rögzített ugatásokat elemezve számos változó esetében szignifikáns kontextusfüggést mutattunk ki (12-31. ábra). A szituációktól függően jellemzően különbözik a vakkantások időtartama, a közöttük eltelt időtartam, a frekvenciájuk és harmonikusaik frekvenciamenete. Eredményeink alapján megállapítható, hogy mi jellemző a különböző helyzetekben „tipikus” ugatásrokra. Az idegen embert látó kutya mélyen, atonálisan és gyors ritmusban ugat. Őrző-védő gyakorlat közben a vizsgált kutyák gyorsan, közepesen magasan ugattak, vakkantásaik frekvenciamenete ereszkedőnek bizonyult. Számos állatfaj hangjaira jellemző az a konvergens jelenség, hogy „agresszív” kontextusban mélyebb hangot adnak (Morton, 1977). Ez alapján azt vártuk, hogy ebben a helyzetben az ugatásokat mélyebbnek fogjuk találni. Elképzelhető, hogy az ettől eltérő eredmény oka az, hogy a családi kutyák motivációs állapota a gyakorlat végzése közben nem teljesen azonos azokkal a kutyákéval (például őrző- és rendőrkutyák), amelyek „munkájához” tartozik az emberre való támadás. Ennek vizsgálatára tervezzük rendőrkutyák őrző-védő kiképzés közben felvett hangjait elemezni. A gazda sétához való készülését látó és a gazdájukkal játszó kutyák ugatása több tekintetben is hasonló: mindkettő viszonylag magas és gyors. Különböznek viszont egyrészt abban, hogy a séta előtt ugató kutyák vakkantásai igen hosszúak, másrészt a játékos kutyák vakkantásainak magasssága a vakkantáson belül emelkedik, ami egy másik, általunk vizsgált kontextusban hallatott ugatásra sem jellemző. A kikötve ugató kutyák ugatása magas és tonális, vakkantásaik jellemzően rövidek. E jellegzetességek szembetűnő hasonlóságot mutatnak a juhászok magas, rövid füttyeivel, amelyekkel kutyáikat hívják, illetve azzal a kísérleti eredménnyel, hogy a kutyákat könnyebb arra kondícionálni, hogy magas, rövid hangjelzésekre közelítsenek a hangforrás felé, mint hosszú, ereszkedő frekvenciájú hangra (McConnell, 1985, 1990). Saját eredményeinkből és a McConnell által leírt jelenségből arra következtetünk, hogy a magas, rövid és tonális jelzések „hívó” funkciót töltenek be. Az ételt és a labdát „kérő” ugatás között nem mutattunk ki egyetlen jellegzetességükben sem különbséget. Legjellemzőbb tulajdonságuk, hogy a vakkantások között viszonylag sok idő telik el. E két kontextusrajellemző hangok hasonlóságát az is valószínűsíti, hogy a visszahallgatások során általában nagy nehézséget jelentett az alanyoknak e két szituációt elkülöníteni egymástól, bár azt általában helyesen határozták meg, hogy „valamit kér”. Első visszajátszásos kísérletünkben kimutattuk, hogy az emberek a véletlen választás esetén elvárthoz képest jelentősen nagyobb sikerességgel határozzák meg helyesen a hallott hang 76

kontextusát (Pongrácz et al, 2004; 42. ábra). Úgy találtuk, hogy a kutyákkal kapcsolatos személyes tapasztalatok nem növelik az alanyok által helyesen kategorizált hangok számát. Sem a hangfelvételeken szereplő mudi fajtát birtokló gazdák, sem az egyéb fajtájú kutyák gazdái nem teljesítettek jobban a tesztben, mint nem-kutyás társaik. A kutyák belső állapotát a helyzetek többségében egyöntetűen voltak képesek az alanyok meghatározni, ugyancsak tekintet nélkül kutyás tapasztalataikra (32-34. ábra). Az agresszióra adott pontszámok az alanyok mindhárom csoportjában az „idegent lát” és az „őrző-védő” helyzetben volt a legmagasabb. A kikötött kutyák ugatásának értékelésekor a félelemre és az kétségbeesésre adták a legmagasabb értékeket. A játékos helyzetben ugató kutyák hangjait pontozva a játékosságra jelentősen magasabb pontszámokat adtak, mint a félelemre vagy a kétségbeesésre. A hallott hangok akusztikai jellegzetességei és az emocionális értékelés összefüggéseit vizsgálva azt találtuk, hogy leginkább a gyors, mély és atonális hangokat

vélték

az

alanyok

agresszívnak,

a

lassú

ritmusú

magas

hangokat

kétségbesettebbnek, míg a tonálisakat inkább játékosnak és vidámnak gondolták. Ez utóbbi eredményeket tesztelendő, második visszajátszásos kísérletünkben különböző kutyáktól, különböző helyzetekben rögzített hangmintából kiemelt, és frekvenciájuk illetve tonalitásuk szerint válogatott vakkantásokból összeállított mesterséges sorozatokat játszottunk vissza az alanyoknak. A visszajátszott hangminták e módszer szerinti előállítása a lehetőségekhez képest hatékonyan képes „homogenizálni” azoknak a jellemzőknek a hatását, amelyeket nem tesztelünk, így zavarást jelentenek. Azt találtuk, hogy az alanyok vélekedése szerint az agresszív kutyák gyorsan, mélyen és atonálisan, a félelemmel teltek és a kétségbeesettek magasan és tonálisan, a játékosak és a vidámak pedig lassan és magasan ugatnak (39-41. ábra). Ezek illetve az előző kísérlet eredményei sok tekintetben egybecsengenek eredményeinkkel a különböző kontextusokban felvett ugatások jellegzetes különbségeiről, valamint számos faj valószínűsíthetően hasonló belső állapotokban hallatott hangjainak konvergens jellemzőivel (Morton, 1977). Mint korábban írtuk, több madár és emlősfaj estében is kimutatták, hogy agresszív motivációs állapotot kiváltó kontextusokban hangjaik általában mélyek és atonálisak, míg „barátságos” belső állapotban és szubmisszív helyzetben magas és tonális hangokat adnak. Eredményeink alapján valószínűsíthető, hogy az emberek megőrizték képességüket, hogy a hallott hang tonalitása és frekvenciája alapján képet alkossanak a hangot adó állat bel77

ső állapotáról. A mélyebb hangokat agresszívnak, a magasakat kétségbeesettebbnek, játékosnak és vidámnak vélik. A tonalitás szerepét is sikerült kimutatnunk: az atonális hangok inkább agresszívnak, a tonálisak játékosnak-vidámnak „minősülnek”. A mély hangok vélhetően azért kapcsolódnak az agresszív belső állapothoz, mert, „őszinte” jelzéseket feltételezve, jól becsülhető segítségükkel a hangot adó egyed testmérete és ezen keresztül ereje, így egy esetleges összecsapás lehetséges kimenetele is. A magas és tonális hangok általában a fiatal egyedekre jellemzőek, és a velük szembeni agresszió valószínűségének csökkenését, valamint gondoskodó viselkedést váltanak ki. Ahhoz, hogy egy kommunikációs jel betöltse funkcióját, tehát a jelet adó egyed számára adaptív módon változtassa meg a vevő egyed viselkedésének valószínűségi mintázatát (Slater, 1985), arra van szükség, hogy a jelnek belső állapot-, esetleg kontextusfüggő jellegzetességei legyenek, és hogy a vevő egyed biztonsággal legyen képes a jelből meghatározni az adó egyed motivációs állapotát, esetleg felismerje a külső környezet bizonyos elemeire utaló információt (pl. Hauser, 1996, 2000). Kísérleteinkben kimutattuk a kutyaugatás, mint vokális jel kontextusfüggő jellegzetességeinek meglétét, illetve azt, hogy a vevő egyedek (az emberek) képesek egyöntetű képet alkotni a kutyák belső állapotáról. Így bizonyítottuk, hogy az ugatás alkalmas eszköze lehet az ember és a kutya közötti kommunikációnak. Úgy gondoljuk, hogy annak oka, hogy mindeddig kevés tanulmány született a kutyaugatás lehetséges kommunikációs funkcióiról, az, hogy nem a kutya-ember, hanem a kutya-kutya kommunikációban betöltött esetleges szerepét vizsgálták (Fox, Cohen, 1976, Tembrock, 1976). Eredményeink alátámasztják, hogy hogy a feltételek adottak ahhoz, hogy az ugatás a kutya és az ember között töltsön be kommunikatív funkciót. Ezt valószínűsíti az is, hogy míg a vadon élő kutyafélék sokkal ritkábban és csak kevés, jól meghatározott szituációban ugatnak, addig a kutyák számos helyzetben. Mivel a kutya és vadon élő rokonai életmódjában az ember közelsége a döntő különbség, elképzelhető, hogy ez az oka az ugatás gyakorivá válásának is. Talán a kutya domesztikációja során bizonyos kutyák ugatásából az ember képes volt viszonylag pontos képet alkotni a motivációs állapotáról, és esetleg – ezen keresztül – az adott belső állapotot kiváltó kontextusról is. Ez a hatékony kommunikáció segíthette együttműködésüket, így az adott kutya hasznosabbnak bizonyulhatott az ember számára. Emiatt az ember ezeket a kutyákat szaporíthatta tovább, ily módon fejtve ki szelekciót az ugatás elterjedésére (Pongrácz et al, 2004).

78

Köszönetnyilvánítás Köszönöm Dr. Pongrácz Péter, Dr. Miklósi Ádám és Dr. Dóka Antal munkám egészéhez és e dolgozat elkészítéséhez nyújtott segítségét. Köszönet illeti Zsebők Sándort az akusztikai analízisben nyújtott segítségéért és ACMS hangelemző programja rendelkezésünkre bocsátásáért. Hálás vagyok Tóth Lillának sokszori és áldozatos segítségéért. Pótolhatatlan segítséget nyújtott Dr. Gácsi Márta, aki lehetőséget biztosított a Top Mancs kutyaiskolában, hogy hangokat rögzítsünk, illetve alkalmas kutyákat találjunk vizsgálatainkhoz. Köszönet érte. Köszönöm a MEOE Fényes Dezső Mudiklub tagjainak, különösen Balázs Zsófiának, hogy a felvételek elkészítésében közreműködtek. Dr. Molnár István gyakran hasznos tanácsokkal szolgált munkánkhoz, és érdekes cikkekkel segítette eredményeink értelmezését. Köszönöm neki. Köszönöm Dr. Sátori Ágnesnek, hogy megengedte, hogy a Szent István Egyetem Állatorvostudományi Karán tartott előadásán teszteljük az állatorvos-hallgatókat. A hangelemzéshez adott tanácsaikat köszönöm Dr. Thobias Riedenek és Dr. Marcos GridiPappnak. A következő szerzőknek köszönöm, hogy megkereséséemre sziveskedtek tanulmányaikat rendelkezésemre bocsátani: Dr. Sandra Vehrencamp, Dr. Marc Hauser, Dr. Vincent Janik, Dr. Karen McComb, Dr. Dennis Phillips, Dr. Hans Slabbekoorn, Dr. Yumoto Eiji, Dr. Nicolas Nicastro, Dr. Kajikawa Sachiyo, Dr. Jill Soha, Dr. Stewart Hulse, Dr. Ofer Tchernichovski, Dr. Scott MacDougall-Shackleton, Dr. Torben Dabelsteen, Dr. Helene Lampe, Dr. Carl Gerhardt, Dr. Tamar Dayan, Dr. Brian Moore, Dr. Wim van Dommelen. Dr. Karen McCombnak külön köszönöm, hogy egy korábbi közleményünkhöz (Pongrácz et al, 2004) hasznos tanácsokkal szolgált. A vizsgálat az Oktatási Minisztérium FKFP-127/2001 számú támogatásából valósult meg.

79

Idézett irodalom 1. Abraham, R. L. (1974) Vocalizations of the mallard (Anas platyrhynchos). Condor 76, 401-420 2. Arenz, C. L., Leger, D. W. (2000) Antipredator vigilance of juvenile and adult thirteenlined ground squirrels and the role of nutritional need. Anim. Behav. 59, 535-541 3. Beeman, K. (1997) Digital signal analysis, editing, and synthesis. In: Hopp, S. L., Owren, M. J., Evans, C. S. (eds.) Animal Acoustic Communication. Springer, New York 4. Bleicher, N. (1963) Physical and behavioral analysis of dog vocalizations. Am. J. Vet. Res. 24, 415-427 5. Blumstein, D. T. (2002) The evolution of functionally referential alarm communication: multiple adaptations; multiple constraints. The Evolution of Communication 3, 135-147 6. Bugnyar, T., Kijne, M., Kotrschal, K. (2001) Food calling in ravens: are yells referential signals? Anim. Behav. 61, 949-958 7. Catchpole, C. K. (1992) Integrating playback: a wider context. In: McGregor, P. K. (ed.) Playback and studies of animal communication. Plenum Press, New York 8. Cheney, D. L., Seyfarth, L. M. (1986) The recognition of social alliances by vervet monkeys. Anim. Behav. 34, 1722-1731 9. Clements, M. (1997) Digital signal acquistion and representation. In: Hopp, S. L., Owren, M. J., Evans, C. S. (eds.) Animal Acoustic Communication. Springer, New York 10. Cohen, J. A., Fox, M. W. (1976) Vocalization in wild canids and possible effects of domestication. Behavioural Processes 1, 77-92 11. Cortopassi, K. A., Bradbury, J. W. (2000) The Comparison of Harmonically Rich Sounds using Spectrographic Cross-correlation and Principal Coordinates Analysis. Bioacoustics 11, 89-127

80

12. Coscia, E. M., Phillips, D. P., Fentress, J. C. (1991) Spectral analysis of neonatal wolf Canis lupus vocalizations. Bioacoustics 3, 275-293 13. Crockford, C., Boesch, C. (2003) Context-specific calls in wild chimpanzees, Pan troglodytes verus: analysis of barks. Anim. Behav. 66, 115-125 14. Csányi, V. (1994) Etológia. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 15. Csányi, V. (1999) Az emberi természet. Vince Kiadó, Budapest 16. Csányi, V. (2000) Bukfenc és Jeromos. Vince Kiadó, Budapest 17. Dabelsteen, T., McGregor, P.K. (1996) Dynamic acoustic communication and interactive playback. In: Kroodsma, D. E., Miller E.H., (eds.) Ecology and Evolution of Acoustic Communication in Birds pp. 398-408. CornellUniv. Press, Ithaca, New York. 18. Dabelsteen, T., Pedersen, S. B. (1985) Correspondence between messages in the full song of the blackbird (Turdus merula) and meanings to territorial males, as infered from responses to computerized modifications of natural song. Z. Tierpsychol. 69, 149-165 19. Dabelsteen, T., Pedersen, S. B. (1993) Song features essential for species discrimination and behaviour assessmant by male blackbirds (Turdus merula). Behaviour 121, 259-287 20. Demay, F. (ed.) (1993) Larousse Memo. Presse Larousse, Paris 21. Ehter, G., Riecke, S. (2002) Mice and humans perceive multiharmonic communication sounds in the same way. PNAS 99, 479-482 22. Eisenberg, J. F., Collins, R. L., Wemmer, C. (1975) Communication in the Tasmanian Devil (Sarcophilus harrisii) and a survey of autitory communication in the Marsupialia. Z. Tierpsychol. 37, 379-399 23. Enggist-Dueblin, P., Pfister, U. (2002) Cultural transmission of vocalization in ravens, Corvus corax. Anim. Behav. 64, 831-841 24. Evans, C. S., Evans, L. (1999) Chicken food calls are functionally referential. Anim. Behav. 58, 307-319

81

25. Falls, J. B. (1992) Playback: a historical perspective. In: McGregor, P. K. (ed.) Playback and studies of animal communication. Plenum Press, New York 26. Feddersen-Petersen, D. U. (2000) Vocalization of European wolves (Canis lupus lupus L.) and various dog breeds (Canis lupus f. familiaris). Arch. Tierz, Dummerstorf 43 4, 387-397 27. Fitch, W. T., Hauser, M. D. (1995) Vocal production in nonhuman primates: acoustics, physiology and functional constraints on “honest” advertisement. American Journal of Primatology 37, 191–219 28. Fitch, W. T., Hauser, M. D. (2004) Unpacking „honesty”: vertebrate vocal production and the evolution of acoustic signals. In: Simmons, A., Fay, R. R., Popper, A. N. (eds.) Acoustic communication. Springer handbook of auditory research. Springer, New York, in press 29. Frommolt, K-H., Goltsman, M. E., MacDonald, D. W. (2003) Barking foxes, Alopex lagopus: field experiments in individual recognition in a territorial mammal. Anim. Behav. 65, 509-518 30. Gerhardt, C. (1983) Communication and Environment. In: Animal Behaviour Vol. 2 Communication (Ed.: Holliday, T. P., Slater, P. J. B.). Blackwell Sci. Publ., Oxford 31. Gerhardt, H. C. (1991) Female mate choice in treefrogs: static and dynamic acoustic criteria. Anim. Behav. 42, 615-635 32. Gerhardt, H. C. (1992) Conducting playback experiment and interpreting their results. In: McGregor, P. K. (ed.) Playback and studies of animal communication. Plenum Press, New York 33. Gerhardt, H. C. (1992) Multiple messages in acoustic signals. Seminars in the neuroscieces 4, 391-400 34. Gerhardt, H. C. (1997) Acoustic signals of animals: recording, field measurement, analysis, and description. In: Hopp, S. L., Owren, M. J., Evans, C. S. (eds.) Animal Acoustic Communication. Springer, New York

82

35. Gerhardt, H., C., Watson, G. F. (1995) Within-male variability in call properties and female preference in the grey treefrog. Anim. Behav. 50, 1187-1191 36. Gifford, G. W., Hauser, M. D., Cohen, Y. E. (2003) Discrimination of functionally referential calls by laboratory-housed rhesus macaques: Implications for neuroethological studies. Unpublished manuscript 37. Goldman, J. A., Phillips, D. P., Fentress, J. C. (1995) An acoustic basis for maternal recognition in timber wolves (Canis lupus)? Journal of the Acoustical Society of America 97, 1970-1973 38. Gridi-Papp, G. (2003) Sound Ruler. http://soundruler.sourceforge.net/index.html 39. Hauser, M. D. (1996) The evolution of communication. MIT Press, Cambridge 40. Hauser, M. D. (2000) A primate dictionary? Decoding the function and meaning of another species’vocalizations. Cognitive Science 24, 445-475 41. Hersek, M. J., Owings, D. H. (1993) Tail flagging by adult California ground squirrels: a tonic signal that serves different functions for males and females. Anim. Behav. 46, 129138 42. Holekamp, K. E., Boydston, E. E., Szykman, M., Graham, I., Nutt, K. J., Birch, S., Piskiel, A., Singh, M. (1999) Vocal recognition in the spotted hyaena and its possible implications regarding the evolution of intelligence. Anim. Behav. 58, 383-395 43. Hollyday, T. P., Slater, P. J. B. (eds.) (1983) Animal behaviour Vol. 2 – Communication. Blackwell Sci. Publ., Oxford 44. Janik, V. M. (2000) Whistle matching in wild bottlenose dolphins (Triops truncatus). Science 289, 1355-1357 45. Janik, V. M., Slater, P. J. B. (1997) Vocal learning in Mammals. Advances in the Study of bBehavior 26, 59-99 46. Janik, V. M., Slater, P. J. B. (2000) The different roles of social learning in vocal communication. Anim. Behav. 60, 1-11

83

47. Kajikawa, S., Hasegawa, T. (2000) Acoustic variation of pant hoot calls by male chimpanzees: a playback experiment. Journal of Ethology 18, 133-139 48. Krebs, J. R., Davies, N. B. (1991) Behavioural Ecology. Blackwell Sci. Publ., London 49. Lambrechts, M. M. (1992) Male quality and playback in the great tit. In: McGregor, P. K. (ed.) Playback and studies of animal communication. Plenum Press, New York 50. Lampe H. M. (1991) The response of male redwings Turdus iliacus to playback of conscecific songs with or without the terminating twitter. Orn. Scand. 22, 137-142 51. Lehner, P. N. (1978) Coyote vocalizations: a lexicon and comparisons with other canids. Anim. Behav. 26, 712-722 52. Leitão, A., Riebel, K. (2003) Are good ornaments bad armaments? Male chaffinch perception of song with varying flourish length. Anim. Behav. 66, 161-167 53. Manser, M. B., Seyfarth, R. M., Cheney, D. L. (2002) Suricate alarm calls signal predator class and urgency. Trends Cogn. Sci. 6, 55-57 54. Margoliash, D. (2003) Offline learning and the role of autogenous speech: new suggestions from birdsong research. Speech Communication 41, 165-178 55. McComb, K., Moss, C., Durant, S. M., Baker, L., Sayialel, S. (2001) Matriarchs as repositories of social knowlege in African elephants. Science, 292, 491-494 56. McComb, K., Moss, C., Sayialel, S., Baker, L. (2000) Unusually extensive networks of vocal recognition in African elephants. Anim. Behav. 59, 1103-1109 57. McComb, K., Reby, D., Baker, L., Moss, C., Sayialel, S. (2002) Long-distance communication of acoustic cues to social identity in African elephants. Anim. Behav. 65, 317-329 58. McConnell, P. B. (1990) Acoustic structure and receiver response in domestic dogs, Canis familiaris. Anim. Behav. 39, 897-904

84

59. McConnell, P. B., Baylis, J. R. (1985) Interspecific communication in cooperative herding: acoustic and visual signals from human shepherds and herding dogs. Z. Tierpsychol. 67, 302-382 60. McCowan, B., Hanser, S. F., Doyle, L. R. (1999) Quantitative tools for comparing animal communication systems: information theory applied to bottlenose dolphin whistle repertoires. Anim. Behav. 57, 409-419 61. McDonald, D. W., Carr, G. M. (1995) Variation in dog society: between source dispersion and social flux. In: Serpell, J. (ed.) The domestic dog: its evolution, behaviour, and interactions with people. Cambridge Univ. Press, Cambridge 62. McGregor, P. K. (1992a) Design of playback experiments: the Thornbridge Hall NATO ARW Consensus. In: McGregor, P. K. (ed.) Playback and studies of animal communication. Plenum Press, New York 63. McGregor, P. K. (1992b) Quantifíing responses to playback: one, many, or composite mulivariate measures? In: McGregor, P. K. (ed.) Playback and studies of animal communication. Plenum Press, New York 64. McGregor, P. K. (2000) Playback experiments: design and analysis. Acta Ethol. 3, 3-8 65. McGregor, P. K., Horn, A. G. (1992) Strophe length and response to playback in great tits. Anim. Behav. 43, 667-676 66. McKee Shriner, W. (1998) Yellow-bellied marmot and golden-mantled ground squirrel responses to heterospecific alarm calls. Anim. Behav. 55, 529-536 67. Miksis, J. L., Connor, R. C., Grund, M. D., Nowacek, D. P., Tyack, P. L. (2001) Cardiac responses to acoustic playback experiments in the captive bottlenose dolphin (Triops truncatus). Journal of Comparative Psychology 115, 227-232 68. Molnár, Cs. (2003) Az állati hangok bábeli rendje. Élet és tudomány 58, 1357-1359. (2003. október 26.) 69. Morton, E. S. (1977) On the occurence and significance of motivation-structural rules in some bird and mammal sounds. Am. Natur. 111, 855-869 85

70. Mueller, H. C. (1971) Displays and vocalizations of the sparrow hawk. Wilson Bull. 83, 249-254 71. Nicastro, N., Owren, M. J. (2003) Classification of domestic cat (Felis catus) vocalization by naive and experienced human listeners. Journal of Comparative Psychology 117, 44-52 72. Ohl, F. (1996) Ontogeny of vocalization in domestic dogs, breed standard-poodle (Canis lupus f. familiaris). Zool. Beitr. N. F. 37, 199-215 73. Pap, J. (2002) Hang – ember – hang. Vince Kiadó, Budapest 74. Pepperberg, I. M. (1992) What studies on learning can teach us about playback design. In: McGregor, P. K. (ed.) Playback and studies of animal communication. Plenum Press, New York 75. Pongrácz, P., Molnár, Cs., Miklósi, Á., Csányi, V. (2004) Human listeners classify dog barks in different situations. Journal of Comparative Psychology, in press 76. Póta, Gy. (1999) Fizikai kémia. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen 77. Pye, J. D., Langbauer Jr., W. R. (1997) Ultrasound and infrasound. In: Hopp, S. L., Owren, M. J., Evans, C. S. (eds.) Animal Acoustic Communication. Springer, New York 78. Qi, Y., Hillman, R. E. (1997) Temporal and spectral estimations of harmonics-to-noise ratio in human voice signals. J. Acoust. Soc. Am. 102, 537-543 79. Riede, T. Fitch, T. (1999) Vocal tract length and acoustics of vocalization in the domestic dog (Canis familiaris). The Journal of Experimental Biology, 2002, 2859-2867 80. Riede, T., Herzel, H., Hammerschmidt, K. Brunnberg, L., Tembrock, G. (2001) The harmonics-to-noise ratio applied to dog barks. J. Acoust. Soc. Am. 110, 2191-2197 81. Riede, T., Hetzel, H., Mehwald, D., Seidner, W., Trumler, E., Böhme, G., Tembrock, G. (2000) Nonlinear phenomena in the natural howling of a dog-wolf mix. J. Acoust. Soc. Am. 108, 1436-1442

86

82. Samuel, D. E. (1971) Vocal repertoires of sympatric barn and cliff swallows. Auk 88, 839-855 83. Schott, D. (1975) Quantitive analysis of the vocal repertoire of sqirrel monkeys (Saimiri sciureus). Z. Tierpsychol. 38, 225-250 84. Seyfarth, R. M., Cheney, D. L., Marler, P. (1980) Monkey responses to three different alarm calls: Evidence of predator classification and semantic communication. Science 210, 801-803 85. Shettleworth, S. J. (1998) Cognition, Evolution, and Behavior. Oxford Univ. Press, Oxford 86. Slabbekoorn, H., ten Cate, C. (1998) Multiple parameters in the territorial coo of the collared dove: interactions and meaning. Behaviour 135, 879-895 87. Slabbekoorn, H., ten Cate, C. (1999) Collared dove responses to playback: Slaves to the Rhythm. Ethology 105, 377-391 88. Slater, P. J. B. (1985) An intruduction to ethology. Cambridge Univ. Press, Cambridge 89. Striedter, G. F., Freibott, L., Hile, A. G., Burlev, N. T. (2003) For whom the male calls: an effect of audience on contact call rate and repertoire in budgeriars, Melopsittacus undulatus. Anim. Behav. 65, 875-882 90. Sutton, D., Larson, C., Taylor, E. M., Lindeman, R. C. (1976) Vocalization in rhesus monkeys: conditionability. Brain Research 52, 225-231 91. Tembrock, G. (1968) Land mammals. In: Webeok, T. (ed.) Anomal communication. Indiana Univ. Press, Bloomington. 92. Tembrock, G. (1976) Canid vocalizations. Behavioural Processes 1, 57-75 93. Tokuda, I., Riede, T, Neubauer, J., Owren, M. J., Herzel, H. (2002) Nonlinear analysis of irregular animal vocalizations. J. Acoust. Soc. Am. 111, 2908-2919 94. Weiss, D. J., Hauser, M. D. (2002) Perception of harmonics in the combination long call of cottonpop tamarins, Saguinus oedipus. Anim. Behav. 64, 415-426

87

95. Yin, S. (2002) A new perspective on barking in dogs (Canis familiaris). Journal of Comparative Psychology 116, 189-193 96. Yumoto, E., Gould, W. J. (1982) Harmonics-to-noise ratio as an index of the degree of hoarseness. J. Acoust. Soc. Am. 71, 1544-1550 97. Yumoto, E., Sasaki, Y., Okamura, H. (1984) Harmonics-to-noise ratio and psychophysical measurement of the degree of hoarseness. Journal of Speech and Hearing Research 27, 2-6 98. Zboray, G. (1997) Összehasonlító anatómiai előadások XII. – Az érzékszervek. Eötvös Kiadó, Budapest 99. Zboray, G. (ed.) (1998) Összehasonlító anatómiai praktikum. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 100. Zeifman, D. M. (2001) An ethological analysis of human infant crying: answering Tinbergen’s four questions. Dev. Psychobiol 39, 265-285 101. Zsebők, S. (2003) ACMS hangelemző program. http://cerberus.elte.hu/mammals, email: [email protected]

88

Függelék I. A kutyák különböző kontextusokban felvett ugatásai akusztikai elemzésének eredményei F(6,119)= 2.83 3.98 6.34 5.62 6.95 6.65 2.03 0.69 2.21 5.90 0.81 2.15 5.98

vakkantáshossz vakkantásközi intervallum startfrekvencia középfrekvencia végfrekvencia átlagos frekvencia HNR startfr-középfr startfr-végfr startfr-középfr rel(startfr-középfr) rel(startfr-végfr) rel(középfr-végfr)

P <0.05 <0.001 <0.001 <0.001 <0.001 <0.001 0.07 0.66 <0.05 <0.001 0.56 0.05 <0.001

1. táblázat. Az mért akusztikai változók különbségei az egyes kontextusokban (egyutas ANOVA)

89

II. A mudis gazdák, egyéb fajtájú kutyák gazdái és nem-kutyások ugatás-visszajátszásos tesztben mutatott teljesítménye összehasonlításának eredményei

Agresszivitás Félelem Kétségbeesés Játékosság Vidámság

F(2,1887)= 7.53 13.27 2.87 4.09 1.48

P <0.001 <0.001 0.06 <0.05 0.23

1. táblázat. Az alanyok egyes csoportjai (kutyások, mudisok, nem-kutyások) által adott emocionális pontszámok összehasonlítása (egyutas ANOVA)

Idegen Őrző-védő Séta előtt Kikötve Labdát „kér” Ételt „kér” Játék közben

Mudisok χ2(5,90) 92.70; P<0.001 64.37; P<0.001 9.89; P<0.05 53.88; P<0.001 3.40; P=0.49 70.22; P<0.001 80.66; P<0.001

Kutyások χ2(5,90) 118.57; P<0.001 89.68; P<0.001 17.13; P<0.01 91.30; P<0.001 4.93; P<0.001 20.56; P<0.001 62.79; P<0.001

Nem kutyások χ2(5,90) 103.01; P<0.001 72.83; P<0.001 5.87; P=0.21 29.11; P<0.001 6.33; P=0.18 10.43; P<0.05 46.75; P<0.001

2. táblázat. Az egyes emocionális szempontokra adott pontszámok függése a kommunikációs helyzettől, amelyben a hallott hangot rögzítettük, egy adott helyzetben rögzített hangokon belül, az alanyok három csoportjában (Friedman-teszt)

Agresszivitás Félelem Kétségbeesés Játékosság Vidámság

Mudisok F(6,623) 28.35; P<0.001 8.80; P<0.001 18.67; P<0.001 28.84; P<0.001 17.15; P<0.001

Kutyások F(6,623) 33.03; P<0.001 9.25; P<0.001 27.05; P< 0.001 18.05; P< 0.001 14.12; P<0.001

Nem kutyások F(6,623) 20.38; P<0.001 5.64; P<0.001 8.43; P<0.001 10.10; P< 0.001 9.16; P<0.001

3. táblázat. Egy adott emocionális szempontra adott értékelések különbségei az egyes kommunikációs helyzetekben, amelyben a hallott hangot rögzítettük (egyutas ANOVA) Agresszió vakkantáshossz -0.05; P=0.81 vakkantásközi inter- -0.57; vallum P<0.01

Félelem -0.03; P=0.89 +0.27; P=0.23 90

Kétségbeesés +0.14; P=0.55 +0.45; P<0.05

Játékosság +0.18; P=0.43 +0.17; P=0.46

Vidámság 0.00; P=1.00 +0.06; P=0.80

startfrekvencia

-0.44; P<0.05 középfrekvencia -0.46; P<0.05 végfrekvencia -0.49; P<0.05 átlagos frekvencia -0.48; P<0.05 HNR -0.44; P<0.05 SD(vakk. hossz) +0.01; P=0.95 SD(vakkantásközi -0.40; intervallum P=0.06 SD(startfrekvencia) -0.22; P=0.32 SD(közép-0.36; frekvencia) P=0.10 SD(végfrekvencia) -0.50; P<0.05 SD(átlagos frekven- -0.42; cia) P=0.05 SD(HNR) -0.43; P<0.05

+0.27; P=0.23 +0.28; P=0.21 +0.28; P=0.21 +0.29; P=0.20 -0.07; P=0.74 -0.17; P=0.43 +0.42; P=0.05 +0.03; P=0.88 +0.36; P=0.10 +0.08; P=0.72 +0.20; P=0.38 -0.09; P=0.69

+0.59; P<0.01 +0.57; P<0.01 +0.57; P<0.01 +0.60; P<0.01 +0.20; P=0.38 -0.02; P=0.94 +0.54; P<0.01 +0.24; P=0.29 +0.56; P<0.01 +0.41, P=0.06 +0.46; P<0.05 +0.11; P=0.64

+0.26; P=0.23 +0.27; P=0.22 +0.27; P=0.22 +0.28; P=0.21 +0.44; P<0.05 +0.27; P=0.22 -0.09; P=0.71 +0.14; P=0.55 -0.02; P=0.94 +0.34; P=0.13 +0.17; P=0.45 +0.28; P=0.22

+0.16; P=0.49 +0.15; P=0.53 +0.18; P=0.43 +0.18; P=0.43 +0.44; P<0.05 +0.21; P=0.36 -0.09; P=0.70 +0.14; P=0.54 -0.01; P=0.97 +0.34; P=0.13 +0.18; P=0.43 +0.24; P=0.29

4. táblázat. A hallott hangok akusztikai változóinak és azok szórásának összefüggése az emocionális értékeléssel. Ehhez az elemzéshez az alanyok csoportjait összevontuk. (Pearsonkorreláció, R-koefficiensek)

Idegen Őrző-védő Séta előtt Kikötve Labdát „kér” Ételt „kér” Játék közben

χ2(30)= 1.81 2.52 1.24 5.84 0.24 1.65 4.40

P 0.40 0.28 0.54 0.05 0.89 0.44 0.11

5. táblázat. Az alanyok találati sikerességeinek függése attól, hogy mely csoportba tartoznak (tehát, hogy mennyi tapasztalattal rendelkeznek a mudikról), az egyes helyzetekben felvett ugatásokat tekintve (Kruskal-Wallis-teszt)

91

III. A mesterségesen létrehozott ugatások visszajátszása mudis gazdáknak, egyéb fajtájú kutyák gazdáinak és nem-kutyásoknak eredményei

F(26,80)= átl. frek. F(2,80)=

Interakció

HNR F(2,80)= intervallum. F(2,80)= átl. frek. * HNR F(4,80)= átl. frek. * intervallum F(4,80)= HNR * intervallum F(4,80)= átl. frek * HNR * intervallum F(8,80)=

Agresszió 31.24; P<0.001 150.74; P<0.001 6.58; P<0.01 205.15; P<0.001 7.00; P<0.001 6.07; P<0.001 2.74; P<0.05 3.02 P<0.01

Félelem 2.83; P=0.001 17.23; P<0.001 3.31; P<0.05 1.60; P=0.21 2.66; P<0.05 1.13; P=0.35 1.33; P=0.27 1.11; P=0.37

Kétségbeesés 7.72; P<0.001 64.25; P<0.001 9.84; P<0.001 10.60; P<0.001 3.50; P<0.05 0.79; P=0.36 0.86; P=0.49 1.35; P=0.24

Játékosság 4.81; P<0.001 23.04; P<0.001 0.48; P=0.62 15.07; P<0.001 5.24; P=0.001 3.44; P<0.05 1.15; P=0.34 1.08; P=0.39

Vidámság 5.10; P<0.001 27.83; P<0.001 0.72; P=0.49 8.97; P<0.001 5.43; P=0.001 4.77; P<0.01 1.62; P=0.18 1.27; P=0.28

1. táblázat. A hangok három szabályozott változójának (átlagos frekvencia, tonalitás és a vakkantások közötti intervallum) hatása az alanyok által adott emocionális pontszámokra (háromutas ANOVA)

Interakció

F(26,80)= átl. frek. F(2,80)= HNR F(2,80)= intervallum. F(2,80)= átl. frek. * HNR F(4,80)= átl. frek. * intervallum F(4,80)= HNR * intervallum F(4,80)= átl. frek * HNR * intervallum F(8,80)=

Idegen 10.91; P<0.001 62.48; P<0.001 1.24; P=0.30 62.96; P<0.001 0.33; P=0.86 3.57; P<0.05 0.17; P=0.95 1.75; P=0.10

Őrző-védő 11.88; P<0.001 48.99; P<0.001 0.05; P=0.95 82.25; P<0.001 2.78; P<0.05 4.79; P<0.01 1.62; 0.18 1.20; 0.32

Séta előtt 1.77; P<0.05 0.55; P=0.58 1.13; P=0.33 12.11; P<0.001 1.16; P=0.34 1.32; P=0.27 1.22; P=0.31 0.44; P=0.89

Kikötve 8.83; P<0.001 17.70; P<0.001 5.92; P<0.01 62.83; P<0.001 4.24; P<0.01 2.13; P=0.09 2.56; P<0.05 2.53; P<0.05

Labdát „kér” 5.78; P<0.001 16.35; P<0.001 0.55; P=0.58 42.16; P<0.001 1.45; P=0.23 2.53; P=0.05 1.55; P=0.20 1.27; P=0.28

Ételt „kér” 2.58; P<0.01 1.90; P=0.16 0.51; P=0.63 23.33; P<0.001 0.26; P=0.90 1.26; P=0.30 0.53; P=0.71 0.93; P=0.50

Játék 9.92; P<0.001 82.10; P<0.001 3.10; P=0.05 6.68; P<0.01 1.16; P=0.34 11.65; P<0.001 2.93; P<0.05 1.39; P=0.22

2. táblázat. A hangok három szabályozott változójának (átlagos frekvencia, tonalitás és a vakkantások közötti intervallum) hatása arra, hogy az adott hangot mely szituáció-kategóriába sorolták be (annak alapján, hogy egy adott változó, pl. a frekvencia, adott állapotával, pl. ala92

csony érték, bíró hangot milyen arányban soroltak az egyes szituáció-kategóriákba). (háromutas ANOVA)

Agresszivitás Félelem Kétségbeesés Játékosság Vidámság

χ2(810)= 6.57 15.26 2.91 13.20 4.73

P <0.05 <0.001 0.23 <0.01 0.09

3. táblázat. Az alanyok egyes csoportjai (kutyások, mudisok, nem-kutyások) által adott emocionális pontszámok összehasonlítása (Kruskal-Wallis-teszt)

Agresszivitás Félelem Kétségbeesés Játékosság Vidámság

Kutyások (N=85) χ2=36.04; P<0.001 χ2=11.02; P=0.09 χ2=23.61; P<0.001 χ2=18.90; P<0.01 χ2=18.29; P<0.01

Mudisok (N=71) χ2=40.39; P<0.001 χ2=7.59; P=0.27 χ2=28.54; P<0.001 χ2=26.53; P<0.001 χ2=24.44; P<0.001

Nem-kutyások (N=67) χ2=41.26; P<0.001 χ2=10.22; P=0.12 χ2=20.58; P<0.01 χ2=26.78; P<0.01 χ2=26.57; P<0.001

4. táblázat. Egy adott alany által egy adott hangra adott hangulati értékek és az általa megjelölt szituáció közötti összefüggés. Különböznek-e az egyes szituáció-kategóriákba sorolt hangokra adott emocionális pontszámok? (Friedman-teszt)

Idegen Őrző-védő Séta előtt Kikötve Labdát „kér” Ételt „kér” Játék közben

Kutyások χ2(179)=180.98 P<0.001 χ2(119)=63.25 P<0.001 χ2(91)=7.25 P=0.12 χ2(125)=19.88 P<0.001 χ2(100)=4.96 P=0.29 χ2(85)=3.04 P=0.55 χ2(118)=4.02 P=0.40

Mudisok χ2(166)=94.78; P<0.001 χ2(123)=59.00 P<0.001 χ2(101)=4.07 P=0.40 χ2(118)=34.54 P<0.001 χ2(124)=7.46 P=0.11 χ2(71)=13.95 P<0.01 χ2(114)=3.09 P=0.54

Nem-kutyások χ2(187)=124.51 P<0.001 χ2(122)=91.77 P<0.001 χ2(86)=7.15 P=0.13 χ2(117)=45.14 P<0.001 χ2(106)=6.01 P=0.20 χ2(67)=1.44 P=0.84 χ2(132)=1.48 P=0.83

5. táblázat. Egy adott alany által egy adott hangra adott hangulati értékek és az általa megjelölt szituáció közötti összefüggés. Különböznek-e egy szituáció-kategóriába sorolt hangokon belül az egyes emocionális szempontokra adott pontszámok? (Friedman-teszt) 93

IV. Kutyás gazdák és nem-kutyások egy egyed hangjainak felhasználásával történő ugatás-visszajátszásos tesztben mutatott teljesítménye összehasonlításának eredményei Nem kutyások χ2(81) Idegen 27.88; P<0.001 Őrző-védő 204.43; P<0.001 Séta előtt 72.14; P<0.001 Kikötve 56.78; P<0.001 Labdát „kér” 13.04; P<0.05 Ételt „kér” 116.56; P<0.001 Otthon marad 106.29; P<0.001

Kutyások χ2(327) 4744.1; P<0.001 5477.1; P<0.001 4573.7; P=0.21 4881.7; P<0.001 4628.7; P=0.18 4963.5; P<0.05 4771.0; P<0.001

1. táblázat. Az egyes emocionális szempontokra adott pontszámok függése a kommunikációs helyzettől, amelyben a hallott hangot rögzítettük, egy adott helyzetben rögzített hangokon belül, az alanyok csoportjaiban (Friedman-teszt)

Idegen Őrző-védő Séta előtt Kikötve Labdát „kér” Ételt „kér” Otthon marad

Kutyások χ2(423)=7433.4; P<0.001 χ2(240)=347.82; P<0.001 χ2(295)=4858.4; P<0.001 χ2(412)=7347.3; P<0.001 χ2(349)=4246.7; P<0.001 χ2(212)=27.83; P<0.001 χ2(364)=8137.3; P<0.001

Nem-kutyások χ2(100)=62.58; P<0.001 χ2(69)=55.26; P<0.001 χ2(76)=9.52; P<0.05 χ2(101)=56.11; P<0.001 χ2(75)=47.80; P<0.001 χ2(66)=2.32; P=0.68 χ2(86)=44.59; P<0.001

2. táblázat. Egy adott alany által egy adott hangra adott hangulati értékek és az általa megjelölt szituáció közötti összefüggés. Különböznek-e egy szituáció-kategóriába sorolt hangokon belül az egyes emocionális szempontokra adott pontszámok? (Friedman-teszt)

94

V. Született nem-látók, az életük során látásukat vesztettek és látók ugatásvisszajátszásos tesztben mutatott teljesítménye összehasonlításának eredményei

találati sikeresség találati hatékonyság

születésüktől nemlátók (N=20) 2 χ =22.88; P<0.001 χ2=13.97; P<0.05

életük során látásukat Látók elvesztők (N=20) (N=20) χ2=26.27; P<0.001 χ2=36.19; P<0.001 χ2=13.99; P<0.05 χ2=20.26; P<0.01

1. táblázat. Az egyes csoportok találati sikeressége illetve a találati hatékonysága a hallott hangfelvétel kontextusától függően (Kruskal-Wallis-teszt). Találati sikerességen azt értjük, hogy az alanyok milyen arányban kategorizálják helyesen a különböző kontextusokban rögzített hangmintákat. A találati hatékonyság ezzel szemben azt jelenti, hogy az egyes szituációkra leadott tippek közül mennyi volt helyes. A két jellemző közötti különbséget érzékeltetendő képzeljünk el egy alanyt, aki minden egyes hangot hallva azt „idegent lát” kontextusúnak ítéli. Ekkor az „idegent lát” kontextushoz tartozó találati sikeressége 1.00 lesz, hiszen a hallott összes „idegent lát” helyzetben rögzített hangot helyesen kategorizálta, viszont találati hatékonysága csak 0.14, mivel az „idegent lát” helyzetre leadott tippjeinek csupán 1/7-e volt helyes.

Idegen Őrző-védő Séta előtt Kikötve Labdát „kér” Ételt „kér” Játék közben

születésüktől nemlátók χ2(60)= 21.01; P<0.001 77.97; P<0.001 7.39; P=0.12 17.67; P<0.01 1.13; P=0.89 31.58; P<0.001 14.18; P<0.01

életük során látásukat elvesztők χ2(60)= 32.68; P<0.001 82.52; P<0.001 3.75; P=0.44 41.70; P<0.001 4.28; P=0.37 19.74; P<0.001 45.75; P<0.001

látók χ2(60)= 67.01; P<0.001 43.34; P<0.001 6.38; P=0.17 64.89; P<0.001 12.86; P<0.05 9.38; P=0.05 12.20; P<0.05

2. táblázat. Az egyes emocionális szempontokra adott pontszámok függése a kommunikációs helyzettől, amelyben a hallott hangot rögzítettük, egy adott helyzetben rögzített hangokon belül, az alanyok három csoportjában (Friedman-teszt)

Agresszivitás Félelem Kétségbeesés Játékosság Vidámság

születésüktől nemlátók N=49 2 χ =39.32; P<0.001 χ2=17.56; P<0.01 χ2=9.82; P=0.13 χ2=31.67; P<0.001 χ2=37.27; P<0.001

életük során látásukat elvesztők N=43 χ2=29.73; P<0.001 χ2=20.40; P<0.01 χ2=19.07; P<0.01 χ2=38.75; P<0.001 χ2=27.26; P<0.001 95

látók N=40 χ2=39.69; P<0.001 χ2=16.04; P<0.05 χ2=7.84, P=0.25 χ2=27.32; P<0.001 χ2=24.72; P<0.001

3. táblázat. Egy adott alany által egy adott hangra adott hangulati értékek és az általa megjelölt szituáció közötti összefüggés. Különböznek-e az egyes szituáció-kategóriákba sorolt hangokra adott emocionális pontszámok? (Friedman-teszt)

Idegen Őrző-védő Séta előtt Kikötve Labdát „kér” Ételt „kér” Játék közben

születésüktől nemlátók χ2(94)=47.48; P<0.001 χ2(59)=60.56; P<0.001 χ2(51)=5.57; P=0.23 χ2(60)=26.30; P<0.001 χ2(49)=7.06; P=0.13 χ2(54)=1.34; P=0.86 χ2(59)=35.63; P<0.001

életük során látásukat elvesztők χ2(88)=55.53; P<0.001 χ2(61)=56.10; P<0.001 χ2(43)=2.18; P=0.70 χ2(67)=35.26; P<0.001 χ2(51)=20.38; P<0.001 χ2(62)=6.70; P=0.15 χ2(59)=16.20; P<0.01

látók χ2(99)=113.01; P<0.001 χ2(62)=48.23; P<0.001 χ2(52)=2.05; P=0.72 χ2(66)=18.21; P<0. 01 χ2(47)=3.69; P=0.45 χ2(39)=11.20; P<0.05 χ2(55)=40.44; P<0.001

4. táblázat. Egy adott alany által egy adott hangra adott hangulati értékek és az általa megjelölt szituáció közötti összefüggés. Különböznek-e egy szituáció-kategóriába sorolt hangokon belül az egyes emocionális szempontokra adott pontszámok? (Friedman-teszt)

96

VI. A CD-mellékleten szereplő hangminták VI/1. Az első visszajátszásos kísérletben („Mudis gazdák, egyéb fajtájú kutyák gazdái és nem-kutyások ugatás-visszajátszásos tesztben mutatott teljesítményének összehasonlítása”) felhasznált hangminták (zárójelben a felvételen szereplő egyed neve) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21.

játék (Délceg) őrző-védő (Délceg) séta előtt (Guba) kikötve (Fecske) labda (Soma) idegen (Harmat) étel (Sába) őrző-védő (Harmat) idegen (Bogyó) labda (Fecske) séta előtt (Harmat) kikötve (Guba) étel (Guba) játék (Bogyó) séta előtt (Délceg 2) idegen (Fecske) labda (Sába) őrző-védő (Sába) étel (Derűs) játék (Sába) kikötve (Betyár)

VI/2. A második visszajátszásos kísérletben („Mesterségesen létrehozott ugatások visszajátszása mudis gazdáknak, egyéb fajtájú kutyák gazdáinak és nem-kutyásoknak”) felhasznált hangminták 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35.

Átlagos frekvencia alacsony alacsony alacsony alacsony alacsony alacsony alacsony alacsony alacsony közepes közepes közepes közepes közepes

Tonalitás alacsony alacsony alacsony közepes közepes közepes magas magas magas alacsony alacsony alacsony közepes közepes

Vakk.közi intervallum alacsony közepes magas alacsony közepes magas alacsony közepes magas alacsony közepes magas alacsony közepes 97

36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48.

Átlagos frekvencia közepes közepes közepes közepes magas magas magas magas magas magas magas magas magas

Tonalitás közepes magas magas magas alacsony alacsony alacsony közepes közepes közepes magas magas magas

Vakk.közi intervallum magas alacsony közepes magas alacsony közepes magas alacsony közepes magas alacsony közepes magas

VI/3. A harmadik visszajátszásos kísérletben („Kutyás gazdák és nem-kutyások egy egyed hangjainak felhasználásával történő ugatás-visszajátszásos tesztben mutatott teljesítményének összehasonlítása”) felhasznált hangminták. (minden kontextusból három ismétlés) 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69.

étel 1 séta 1 őrző-védő 1 labda 1 kikötve 1 séta 2 őrző-védő 2 idegen 1 gazda távozik 1 séta 3 kikötve 2 gazda távozik 2 étel 2 őrző-védő 3 labda 2 étel 3 idegen 2 kikötve 3 gazda távozik 3 idegen 3 labda 3

98