A Kúria jogegységi határozata a devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerülő egyes elvi kérdésekről*

Magánjog és munkajog

2014/2 JeMa

Czugler Péter Áron A Kúria jogegységi határozata a devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerülő egyes elvi kérdésekről* A devizaalapú kölcsönök érvényessége Hivatalos hivatkozás: a Kúria 6/2013. számú PJE határozata Tárgyszavak: bírói szerződésmódosítás • devizaalapú kölcsönszerződés érvényessége • devizaalapú kölcsönszerződés tartalma • effektivitási kikötés • érvénytelenség jogkövetkezményei • kirovó pénznem • lerovó pénznem • pénzügyi intézmény tájékoztatási kötelezettsége • szerződési feltétel átláthatósága Értelmezett jogszabályhelyek: 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről (régi Ptk.) 200. § (1) bekezdés, 202. §, 207. § (6) bekezdés, 209. §, 209/A–B. §, 210. §, 227. § (2) bekezdés, 231. §, 237. §, 239/A. §, 241. § és 522–523. § • 1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról (Hpt.) 203. és 213. § • 2007. évi CXXXVIII. törvény a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól (Bszt.) 40–42. §

1. Az indítványok

1. Az indítványok

2. A döntés érvelése 2.1 A devizaalapú kölcsön tartalma 2.2 A devizaalapú kölcsönszerződések érvényessége 2.2.1 A devizaalapú kölcsön konstrukciójának érvényessége per se 2.2.2 A devizaalapú kölcsön jó erkölcsbe ütközése 2.2.3 A devizaalapú kölcsön és az uzsora 2.2.4 A devizaalapú kölcsön és a lehetetlenség 2.2.5 A devizaalapú kölcsön és a színlelés 2.2.6 A devizaalapú szerződés feltételeinek tisztességtelensége 2.3 A pénzügyi intézmény tájékoztatási kötelezettségének terjedelme és a kötelezettség megsértésének jogkövetkezményei 2.4 A devizaalapú kölcsönszerződés érvénytelenségének jogkövetkezményei 2.5 A fogyasztói devizaalapú kölcsönszerződés részleges érvénytelenségének jogkövetkezményei

A közelmúltban Magyarországon elterjedtek a devizaalapú kölcsönszerződések. A 2008. évet követően kialakult gazdasági helyzetben a forintnak az egyes devizákkal szembeni értékvesztése miatt e kölcsönök törlesztésére az adósok jelentős része képtelenné vált, ezért számtalan per indult a bíróságok előtt e szerződések érvénytelenségének megállapítása iránt. A perekben elvi jelentőségű jogkérdésként az érvénytelenség mellett a pénzügyi intézmények tájékoztatási kötelezettségének terjedelme, a tájékoztatási kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezménye és az érvénytelenség jogkövetkezményeinek helyes alkalmazása merült fel. A Kúria Polgári Kollégiumának kollégiumvezetője az egységes joggyakorlat kialakítása érdekében az alábbi kérdésekben indítványozta a jogegységi eljárás lefolytatását:

2.6 Az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződési feltétel tisztességtelensége 2.7 A devizaalapú kölcsönszerződés bírói úton történő módosítása 3. A ratio decidendi 4. Az érvelés kritikája 4.1 A devizaalapú kölcsön tartalma 4.2 A devizaalapú kölcsönszerződés érvényessége 4.2.1 A devizaalapú kölcsön konstrukciójának érvényessége per se 4.2.2 A devizaalapú kölcsön jó erkölcsbe ütközése 4.2.3 A devizaalapú kölcsön és az uzsora 4.2.4 A devizaalapú kölcsön és a lehetetlenség 4.2.5 A devizaalapú kölcsön és a színlelés 4.3 A pénzügyi intézmény tájékoztatási kötelezettségének terjedelme és a kötelezettség megsértésének jogkövetkezményei 4.4–5 A (fogyasztói) devizaalapú kölcsönszerződés érvénytelenségének jogkövetkezményei 4.6 Az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződési feltétel tisztességtelensége

1. Mi a deviza alapú kölcsön tartalma (a devizaalapú kölcsön devizakölcsön vagy forintkölcsön-e)? 2. A devizaalapú kölcsön konstrukciója alapján megkötött szerződések érvényes vagy érvénytelen szerződések-e (vagyis ütköznek-e jogszabályba, nyilvánvalóan jó erkölcsbe, tisztességtelen szerződések-e, uzsorás szerződések-e, illetve szenvednek-e akarati hibában, vagyis színleltek-e, illetve megtévesztés, tévedés folytán kötött szerződések-e)? 3. A pénzügyi intézményt milyen jellegű tájékoztatási kötelezettség terhelte a szerződés megkötésekor, annak esetleges elmulasztása milyen jogkövetkezménnyel jár? 4. Milyen jogi lehetőségei vannak a bíróságoknak arra, hogy a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötés után bekövetkezett körülményváltozások valamelyik szerződő fél lényeges jogos érdekét sértő hatását orvosolják? 5. Amennyiben a devizaalapú kölcsönszerződések bármely okból érvénytelenek, az érvénytelenség törvényi jogkövetkezmé-

4.7 A devizaalapú kölcsönszerződés bírói úton történő módosítása 5. A határozat jelentősége * Szakmai lektor: Menyhárd Attila.

36

Czugler Péter Áron: A Kúria jogegységi határozata a devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerülő egyes elvi kérdésekről

JeMa 2014/2

nyei (érvényessé nyilvánítás, eredeti állapot helyreállítása, hatályossá nyilvánítás) közül a bíróság bármelyiket alkalmazhatja-e, illetve melyik jogkövetkezményt mikor indokolt alkalmaznia? 6. Az egyes lehetséges érvénytelenségi okok az egész szerződés érvénytelenségét, avagy részleges érvénytelenséget (az adott szerződési feltétel érvénytelenségét) eredményezik-e? Hogyan vonhatók le a részleges érvénytelenség jogkövetkezményei? 7. Az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződési feltétel mikor felel meg az átláthatóság követelményeinek (csak akkor, ha az adós fogyasztó maga is ki tudja számolni, hogy a kamat, a költség és a díj milyen arányú emelését tették lehetővé az időközben bekövetkezett változások, avagy elégséges, ha maga az oklista átlátható és az egyoldalú szerződésmódosítások körében vizsgálható, hogy a módosításra a ténylegesség, az arányosság és szimmetria elvének betartásával került-e sor)?

A Kúria 2013. december 16-án hozta meg határozatát. A jogegységi tanács elnöke Darák Péter, az ügy előadó bírója Vezekényi Ursula és Kemenes István volt.

2. A döntés érvelése 2.1 A devizaalapú kölcsön tartalma (I) Az érvelést a Kúria a devizakölcsön, illetve a devizaalapú kölcsönnek a pénzügyi tárgyú jogszabályokban található definíciói ismertetésével kezdte, amelyekről megállapítja, hogy a vizsgált szerződési konstrukciónak nincs egységes jogszabályi definíciója, az egyes jogszabályok a konstrukciót következetlen elnevezéssel illetik és eltérően definiálják. A devizaalapú kölcsönszerződések lényegét a Kúria abban ragadja meg, hogy …az adós olyan konstrukcióban szerezte meg idegen pénz időleges használatának a jogát, amelyben a kirovó és a lerovó pénznem eltér. Ez azt jelenti, hogy a felek a pénztartozást úgy határozzák meg, hogy az adós az esedékességkor annyit fog forintban fizetni (leróni), amennyi megegyezik a szerződésben tipikusan svájci frankban, euróban, jenben kirótt pénztartozással.

A határozat ezt követően meghatározza a devizaalapú kölcsönök gazdasági célját, amely a Kúria szerint az, hogy a kölcsönvevő forinthoz akart hozzájutni és forintban akarta a kölcsönt törleszteni, de a forintra irányadó kamatnál kedvezőbb ellenszolgáltatás (kamat) ellenében. A devizaalapú kölcsön jogszabályi alapjaként a Kúria a régi Ptk. 231. §-át jelöli meg. E jogszabályból kiindulva a Kúria elsőként definiálja a devizakölcsönt, amely a határozat szerint az a kölcsön, „ahol a pénztartozás kirovó pénzneme nem forint”. Ennek a Ptk. 231. §-a alapján két fajtáját különíti el, azon ismérv mentén, hogy a felek megállapodása szerint a felek kötelezettségüknek a kirovó pénznemben kötelesek-e eleget tenni (effektivitási kikötéssel ellátott devizakölcsön), vagy a teljesítés (lerovás) ettől eltérő pénz-


nemben történik-e (effektivitási kikötéssel el nem látott, más néven devizaalapú kölcsön). Ezen az alapon a Kúria a devizaalapú kölcsönt devizában kirótt, de forintban folyósított és törlesztett kölcsönként határozza meg, amelyet így devizakölcsönnek minősít. (II) A devizaalapú kölcsön fogalmának vizsgálata kapcsán a Kúria megjegyzi, hogy a kirovó és a lerovó pénznem közötti átszámítás nem jelent pénzváltást, csak a teljesítendő ös�szegnek a teljesítés időpontjában irányadó árfolyam szerinti meghatározását. A fogalmi elemek között mutat rá a Kúria arra is, hogy bár a pénzügyi intézményekre vonatkozó szabályok szerint a devizaalapú kölcsön mögött devizaforrás áll, ennek meglétét nem lehet és nem is szükséges konkrét szerződésenként vizsgálni. A Kúria szintén nem tekinti a devizaalapú kölcsön fogalmi elemének, hogy a kirótt kamat egyezzen az adott pénznemre irányadó jegybanki alapkamattal, mivel a piaci kamatok meghatározásakor a hitelező más szempontokra is tekintettel van. (III) A határozat szerint a devizaalapú kölcsön fogalmából következő szükségszerű következmény, hogy az adós, illetve a hitelező fizetési kötelezettsége függ a forint gyengülésétől, illetve erősödésétől, a kölcsön folyósítását követően azonban ezt a kockázatot már csak az adós viseli, visszafizetéskor a hitelező „forintban ugyanolyan értékű devizához jut, mint amen�nyit folyósított”. (IV) Szintén a devizaalapú kölcsön fogalmából eredő szükségszerű következmény, hogy az adós tartozásának összegét a kirovó pénznemben meghatározott összegben rögzítik, a szerződés megkötésének időpontjában nem lehet előre meghatározni, hogy az adósnak a lerovó pénznemből mekkora összeget kell a lejáratkor teljesítenie. Ez azonban nem jelenti, hogy a tartozás összege ne lenne meghatározva. 2.2 A devizaalapú kölcsönszerződések érvényessége A határozat e részében a devizaalapú kölcsönszerződésnek az előzőekben ismertetett konstrukcióját vizsgálja önmagában, valamint a gyakorlatban legsűrűbben hivatkozott érvénytelenségi okok kapcsán. Az érvényesség vizsgálatának alapvető szempontjaként a Kúria kiemeli, hogy az érvénytelenség okának a szerződéskötéskor kell fennállnia, az ezt követően bekövetkezett változásokat az érvényesség vizsgálata során nem lehet figyelembe venni. Ugyanilyen elvi alapvetés, hogy külön vizsgálandó az adott érvénytelenségi ok fennállása esetén, hogy az a szerződés egészét vagy csak egy részét teszi-e érvénytelenné. 2.2.1 A devizaalapú kölcsön konstrukciójának érvényessége per se (I) A konstrukció érvényességét a szerződési szabadság elve és a pénztartozás teljesítésére vonatkozó szabályok alapján vizsgálta a Kúria. Az érvelés szerint a szerződési szabadságból eredően a felek a szerződés tartalmát szabadon határozzák meg, a vizsgált szerződések megkötésének időpontjában egy jogszabály sem tiltotta a kölcsön összegének devizában történő


37


meghatározását. A régi Ptk. 231. §-a pedig lehetővé teszi, hogy a kirovó és a lerovó pénznem eltérjen egymástól, ennek szükségszerű következménye, hogy az árfolyamváltozás hatásait (legyen az előnyös vagy hátrányos) az adós viseli. (II) A Kúria az érvénytelenség kapcsán is kitér a törlesztendő összeg meghatározottságának kérdésére. Ezzel kapcsolatban a Kúria két tipikus szerződési konstrukciót ismertet. Az egyik esetben a kölcsön meghatározása eleve külföldi pénznemben történik, míg a másik esetben a kölcsön összegét a felek forintban határozzák meg, de a szerződés egyéb rendelkezéseiből világosan kitűnik, hogy a kölcsön külföldi pénznemben lett megállapítva. A határozat indokolása szerint egyik szerződési konstrukció esetében sem szükséges, hogy a törlesztendő forintösszeg pontosan meg legyen határozva a szerződésben, elegendő, ha az a szerződés alapján a teljesítés időpontjában kiszámítható. (III) Fogyasztási kölcsönszerződések esetén a Hpt. 213. §-ában foglalt feltételek közül egyes elemek hiánya az egész, más elemek hiánya csak a szerződés érintett része semmisségét eredményezi. 2.2.2 A devizaalapú kölcsön jó erkölcsbe ütközése Az indokolás e részben a jó erkölcs fogalma kapcsán kialakult bírói gyakorlat ismertetésével indul (BH 2000. 260.) amelyet a határozat akként foglal össze, hogy „[a] jó erkölcs […] egy olyan absztrakt fogalom, amely a társadalom általános értékítéletét, általános erkölcsi felfogását fejezi ki”. Az ezt követő gazdasági elemzés szerint a devizaalapú kölcsönökkel az adós célja a forintkölcsönnél alacsonyabb kamatozású kölcsön felvétele volt. Ennek egyedüli módját a devizában való eladósodás jelentette, ami szükségképpen magában hordozza, hogy az árfolyamváltozásból eredő kockázatokat az adós viseli, amit ellensúlyoz, hogy a forint erősödéséből eredő kedvezményekből viszont ő profitál. Az árfolyamváltozásokkal kapcsolatos múltbéli tendenciák önmagukban nem alapozzák meg a jövőre vonatkozó változásokat, a hitelek felvételének idején pedig arra lehetett számítani, hogy az országnak az euróövezethez való csatlakozásával a kockázat időben is korlátozott lesz. Egy konkrét eseti döntésre hivatkozva (BH 2012/7/G4.) a Kúria megállapítja, hogy megkötésük idején ezeket a szerződéseket a társadalom nem ítélte el, a szerződéskötést követő, a fogyasztóra nézve hátrányos változások pedig nem adnak alapot az érvénytelenség megállapítására.

2014/2 JeMa

leit a pénzintézet nem az egyes adósok helyzetétől függően, hanem egységesen alakítja ki. Önmagában a hitelező forrásigénye nem jelenti a helyzet kihasználását. Az árfolyam változása következtében a hitelező nem jut illetéktelen előnyhöz, mivel csak a kölcsönadott devizaösszeg forintértékét kapja vissza. 2.2.4 A devizaalapú kölcsön és a lehetetlenség Az indokolás kiindulópontja e kérdés kapcsán, hogy annak tárgya pénztartozás, amely a lehető legfajlagosabb szolgáltatás. Az ügylettel érintett pénznemek létező pénznemek, amelyek átváltási szabályai ismertek, így az átszámítás lehetséges. Az adós helyzetében a szerződéskötést követően bekövetkező változások a szerződés érvényességére nem hatnak ki. 2.2.5 A devizaalapú kölcsön és a színlelés A tömör indokolás e részben a színlelt szerződés törvényi fogalmának ismertetéséből és annak kijelentéséből áll, hogy „[d]eviz aalapú kölcsönszerződések esetén tipikus esetben a felek valós ügyleti akarata olyan kölcsönszerződés megkötésére irányult, amely a tényleges forintkölcsönhöz képest alacsonyabb kamatfizetési kötelezettséget eredményezett”. 2.2.6 A devizaalapú szerződés feltételeinek tisztességtelensége Az indokolás kiindulópontja, hogy a magyar jognak a fogyasztói szerződésekben alkalmazott általános szerződési feltételek és az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételek tisztességtelenségére vonatkozó rendelkezései uniós normákon alapulnak. A Kúria megítélése szerint az indítványozó érintett kérdéseinek megválaszolása az uniós szabályok előzetes értelmezését igényli. Az EUMSZ 267. cikk (3) bekezdésére hivatkozva (amely szerint kötelező az EUB-nál előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezni olyan ügyekben, amelyekben a döntéssel szemben nincs helye jogorvoslatnak) és arra tekintettel, hogy egy konkrét peres eljárásban a Kúria előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett e kérdésben, úgy döntött, hogy a devizaalapú kölcsönszerződés tisztességtelenségére irányuló kérdés ennek lezárulásáig nem válaszolható meg.

2.2.3 A devizaalapú kölcsön és az uzsora

2.3 A pénzügyi intézmény tájékoztatási kötelezettségének terjedelme és a kötelezettség megsértésének jogkövetkezményei

Az indokolás az uzsora törvényi feltételeinek ismertetésével indul. Ennek objektív elemeként a Kúria az adós válságos helyzetét, szubjektív elemeként pedig azt emeli ki, hogy a hitelező e helyzet célzatos kihasználásával jut olyan előnyhöz, amely őt egyébként nem illetné meg. A feltételek fennállásának vizsgálata során a határozat abból indul ki, hogy a devizaalapú kölcsönszerződések tipikusan blankettaszerződések, amelyek kidolgozása során a hitelező „fogalmilag nem lehetett figyelemmel az adósok egyedi szempontjaira”, a kölcsön feltéte-

(I) A pénzügyi intézmények tájékoztatási kötelezettségének szabályait a Kúria a régi Ptk.-ból eredő együttműködési kötelezettség különös eseteként határozza meg, annak kiemelt szerepét a felek közötti információs egyensúlyhiánnyal magyarázza. A tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatos elvi kérdés, hogy a kockázatok ismertetésének ki kell-e terjednie az árfolyamváltozás lehetőségére, illetve annak irányára. E kérdésben az indokolás lényegi elemeként a Kúria visszautalt egy korábbi eseti döntésére (BH 2012/7/G4.), amely szerint az árfolyamvál-

38


JeMa 2014/2

tozás irányát és mértékét hosszú távon nem lehetséges előre prognosztizálni. E megállapítást a határozat a PSZÁF és az MNB közleményeivel támasztja alá. A tájékoztatási kötelezettség elmaradásának jogkövetkezményei körében a Kúria a Ptk. együttműködési kötelezettségre irányadó szabályára utal vissza, amely ezt nem tekinti érvénytelenségi oknak, és amelyhez képest a pénzügyi jogszabályok (Hpt.) különös rendelkezést nem tartalmaznak. (II) A kellő tájékoztatás hiánya a Kúria álláspontja szerint felvetheti a szerződés tisztességtelenségének kérdését, amelynek kapcsán azonban a folyamatban lévő előzetes döntéshozatali eljárás befejezéséig állást foglalni nem lehet. (III) A határozat a tájékoztatási kötelezettség kapcsán kitér a szerződés tévedés, illetve megtévesztés címén történő megtámadásának lehetőségére. A régi Ptk. idevágó szabályainak ismertetése után a Kúria megjelöli az érvénytelenség körében vizsgálandó tényeket (a pénzügyi intézmény okozta-e az adós tévedését, illetve megtévesztette-e az adóst), és az indokolás keretében kiemeli: önmagában az a körülmény, hogy az adós nem olvasta el a szerződési feltételeket, illetve ha azok átolvasása után a nem érthető kérdésekről nem kért felvilágosítást, nem ad alapot a szerződés megtámadására, az adós ilyen eljárása ugyanis nem felel meg az elvárhatósági követelménynek. (IV) A perekben felmerült, hogy a pénzügyi intézmény tájékoztatási kötelezettsége kiterjed a Bszt. 40–42. §-a szerinti tájékoztatásra is. Ezzel kapcsolatos döntésében a Kúria a törvény tárgyi hatályából indul ki, és megállapítja, hogy a befektetési szolgáltatások körét a törvény 5. §-a tételesen felsorolja, ám ezek között nem szerepel a devizaalapú kölcsönszerződések kötése, az csak akkor sorolható ide, ha a devizaalapú hitel egyben befektetési hitel is. Tipikus esetben azonban a két jogviszonynak más a célja, devizaalapú hitel esetén a pénzügyi intézmény biztosít pénzt az adósnak, befektetési szolgáltatás esetében viszont a pénzügyi intézmény szolgáltatása az ügyfél pénzének kezelése. 2.4 A devizaalapú kölcsönszerződés érvénytelenségének jogkövetkezményei (I) Amennyiben a konkrét szerződés vizsgálata alapján a bíróság megállapítja annak érvénytelenségét, úgy az érvénytelenség különös következményeinek alkalmazására csak erre irányuló kereset vagy viszontkereset alapján kerülhet sor, ennek hiányában a bíróság csak az érvénytelenség megállapítására jogosult. A határozat szerint az érvénytelenség jogkövetkezményeire akkor is a Ptk. szabályait kell alkalmazni, ha annak megállapítására a Hpt. 213. §-ában meghatározott okból került sor (azaz, ha a szerződés az ott felsorolt valamely lényeges elemet nem tartalmazza), a Hpt.-ben ugyanis erre vonatkozó különös szabály nem szerepel. (II) Az adekvát jogkövetkezmény kiválasztásának szempontjai körében a határozat indokolása visszautal az 1/2010. (VI. 28.) PK véleményre, amely szerint elsődleges és egymáshoz viszonyítottan egyenértékű jogkövetkezmény az eredeti állapot helyreállítása és a szerződés érvényessé nyilvánítása. Ezek ki-


zártsága esetén kerülhet sor a szerződésnek az ítélethozatalig történő hatályossá nyilvánítására. A két elsődleges jogkövetkezmény közötti választás során a határozat szerint azt kell vizsgálni, hogy melyik a célszerűbb és hogy az érvénytelenség oka a szerződés módosításával kiküszöbölhető-e. Devizahitelek esetén a határozat indokolása szerint a felek, de különösen az adós érdekét az érvényessé nyilvánítás szolgálhatja, mivel az eredeti állapot helyreállításakor a kölcsön összegét egy ös�szegben kellene az adósnak visszafizetnie. A Kúria szerint különösen a szerződés formai hibái esetén lehet indokolt e jogkövetkezmény alkalmazása. 2.5 A fogyasztói devizaalapú kölcsönszerződés részleges érvénytelenségének jogkövetkezményei (I) A szerződési jog általános szabályaitól eltérően a részleges érvénytelenség megállapításának feltétele fogyasztói szerződés esetén nem az, hogy a felek az érintett rész nélkül megkötötték-e volna a szerződést vagy sem, hanem hogy az az érvénytelen rész nélkül teljesíthető-e vagy sem [régi Ptk. 239. § (2) bekezdés]. Az indokolás szerint ennek eldöntése különösen a Hpt. 213. § (1) bekezdésében felsorolt kötelező tartalmi elemek hiánya esetén okozhat problémákat. Mivel a Hpt. az egyes elemek hiányának következményeit külön nem nevesíti, és szabályaiból nem következik, hogy a részleges érvénytelenség megállapítása kizárt lenne, így a határozat szerint e kérdésben a Ptk. 239. § (2) bekezdését kell alkalmazni. A Hpt. 213. § (1) bekezdés a–g) pontja az alábbi elemeket sorolja fel a szerződés kötelező tartalmi elemei között: a) a szerződés tárgyát, b) az éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíjmutatót, a hiteldíjmutató számítása során figyelembe nem vett egyéb – esetleges – költségek meghatározását és összegét, vagy ha az ilyen költségek pontosan nem határozhatók meg, az ezekre vonatkozó becslést, c) a szerződéssel kapcsolatos összes költséget, ideértve a kamatokat, járulékokat, valamint ezek éves, százalékban kifejezett értékét, d) azon feltételeknek, illetőleg körülményeknek a részletes meghatározását, amelyek esetében a hiteldíj megváltoztatható, e) a törlesztő részletek számát, összegét, a törlesztési időpontokat, f) a szükséges biztosítékok meghatározását, valamint g) a szerződéshez kapcsolódóan a fogyasztótól megkövetelt biztosítások megjelölését.

Ezek közül a Kúria csak a d) pontra tér ki határozatában, mivel a perekben a felperesek ennek hiányára hivatkoznak a legtöbbször. Ezzel kapcsolatban a Kúria álláspontja, hogy a szerződés a hiteldíjváltozás figyelmen kívül hagyásával is teljesíthető, így ez a semmisségi ok csak részleges érvénytelenségre vezet. (II) A Hpt.-n alapuló érvénytelenség következményei körében a határozat szerint részleges érvénytelenség esetén úgy kell tekinteni, mintha az érvénytelen rész nem vált volna a


39


szerződés részévé, és a szerződést annak elhagyásával kell teljesíteni. A felek közötti elszámolás esetében – amelyre csak ez irányú kereset esetében kerülhet sor – össze kell vetni az adós által már teljesített szolgáltatást azzal, amit az érvénytelen kikötés hiányában kellett volna teljesítenie. (III) A tisztességtelen szerződési kikötés miatt egészében érvénytelen szerződés hibájának kiküszöbölése kérdésében a Kúria nem nyilvánított véleményt, mivel az EUB előtt C-26/13. szám alatt folyamatban lévő előzetes döntéshozatali eljárás e kérdésre kihatással lehet.1 2.6 Az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződési feltétel tisztességtelensége Ebben a kérdésben a jogegységi tanács döntését az EUB előtt C-26/13. szám alatt folyamatban lévő előzetes döntéshozatali eljárás lezárultát követően fogja meghozni, mivel az ottani döntés „várhatóan kihat” a jogegységi eljárásban indítványozott kérdés megválaszolására. 2.7 A devizaalapú kölcsönszerződés bírói úton történő módosítása Az indokolás kiindulópontja, hogy a tartós hitelezési jogviszonyokban a bíróság a régi Ptk. 241. §-át alkalmazva módosíthatja a felek szerződését, ha a szerződéskötést követően beállott változások miatt felborul a szerződés gazdasági egyensúlya. Ugyanakkor olyan esetekben, amikor szerződések nagy tömege társadalmi méretű és azonos hatásoknak van kitéve, úgy ennek következményeit lehetetlen egyedi peres eljárásokban kezelni, figyelemmel a peres eljárás időigényes voltára, továbbá arra, hogy egyedi perekben a bírói mérlegelés lehetősége kizárja, hogy azonos megoldások szülessenek. Az ilyen helyzeteket a Ptk. 226. § (2) bekezdése alapján a szerződés jogszabállyal történő módosítása útján lehet kezelni. Amennyiben erre sor kerül, úgy ez ugyanannak a szerződésnek a Ptk. 241. §-án alapuló bírói módosítását kizárja, mivel a jogalkalmazó nem mérlegelheti felül a jogalkotó döntését.

3. A ratio decidendi A jogegységi határozat hat elvi kérdésben tartalmaz iránymutatást. 1. A devizaalapú hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződések devizaszerződések, amelyek fogalmi eleme, hogy az árfolyamváltozás előnyeit és hátrányait az adós viseli, a hátrányokat a kedvezőbb kamat kompenzálja (régi Ptk. 231. §). 2. A devizaalapú kölcsönszerződés mint szerződéstípus önmagában amiatt, mert a kedvezőbb kamatérték ellenében az árfolyamkockázatot az adós viseli, nem érvénytelen [régi Ptk. 231. § (2) bekezdés]. 3. A pénzügyi intézmény tájékoztatási kötelezettsége kiterjed az árfolyamváltozás lehetőségére és annak a kamatokra gyakorolt hatására, azonban nem terjed ki az árfolyamváltozás mértékére [régi Hpt. 203. § (6) bekezdés]. 40

2014/2 JeMa

4. A szerződés érvénytelensége esetén a bíróságnak elsősorban az érvényessé nyilvánításra kell törekednie – ha a felek egyike az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazását kéri (régi Ptk. 237. § és 239/A. §). 5. Ha a fogyasztói szerződés az érvénytelen kikötés nélkül teljesíthető, az érvénytelen kikötés nem vált ki joghatást, a szerződést ennek figyelmen kívül hagyásával kell teljesíteni [régi Ptk. 239. § (2) bekezdés]. 6. A bírói szerződésmódosítás nem alkalmas eszköz a társadalmi szinten azonosan jelentkező, szerződések tömegét érintő változások hátrányos hatásainak kezelésére (régi Ptk. 241. §). Ha a jogalkotó e hátrányokat bizonyos körben jogszabállyal rendezte, úgy az e körben a bírói mérlegelést kizárja [régi Ptk. 226. § (2) bekezdés és 241. §].

4. Az érvelés kritikája 4.1 A devizaalapú kölcsön tartalma Ad (I). A devizaalapú kölcsön tartalmának, fogalmának meghatározása újdonság, a jogalkotó korábbi fogalommeghatározási kísérletei alapján nem jött létre egységes fogalom. Vitatható azonban, hogy a fogalmi ismérv meghatározása során a határozat megfelelő jogszabályi alapot választott. A fogalom megalkotásakor a Kúria elsősorban a régi Ptk. 231. §-ára támaszkodott. Ez az elsőre logikus érvelés némileg következetlen, hiszen a Ptk. hivatkozott szabályai arra az esetre szólnak, ha a felek a külföldi pénzben megállapított követelés lerovó pénznemét nem határozták meg, a devizaalapú hitelek sajátossága viszont a határozat szerint éppen az, hogy a felek között van ilyen megállapodás. Ez pedig két eltérő helyzet, amit jól illusztrál az a példa, ha a teljesítés helye megváltozik, mert például a hitelező a székhelyét áthelyezi Svájcba. Ilyenkor a felek közötti megállapodás hiányában a Ptk. 231. §-a szerint (amely továbbra is alkalmazandó lenne az ügyletre) az adósnak svájci frankban kellene törlesztenie, azonban ha a felek a kölcsönszerződésben az adós fizetési kötelezettségét kifejezetten forintban állapították meg, úgy a szerződések alapján a teljesítés pénzneme továbbra is forint marad. Mindebből következően a devizakölcsön fogalmának meghatározásakor nem elegendő csak a kirovó pénznemre koncentrálni, a konstrukciónak ugyanilyen lényeges eleme, hogy a lerovó pénznem kizárólag forint lehetett. Más okból is kifogásolható, hogy a határozat a devizakölcsönre negatív fogalmat ad: „[d]evizakölcsön az, ahol a pénztartozás kirovó pénzneme nem forint.” Pusztán azért, mert a pénztartozás kirovása nem forintban történik, még nem feltétlenül beszélhetünk devizakölcsönről. A jogirodalom szerint ugyanis lehetséges, hogy a kötelem tárgya pénztartozás, akkor is, ha a kitűzés nem is pénzben, hanem például aranyban vagy

1 C-26/13. sz. ügy. A Kúria (Magyarország) által 2013. január 21-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Kásler Árpád és Káslerné Rábai Hajnalka kontra OTP Jelzálogbank Zrt.


JeMa 2014/2

más jószágban (Grosschmid Béni példáját felidézve aszalt szilvában2), vagy akár elszámoló egységben (például ECU) történik.3 Ennek analógiájára lehetséges, hogy a pénztartozás forinttartozás, akkor is, ha annak kitűzésére nem forintban került sor. A jogirodalom a kirovó pénznemet ugyanis nem minden esetben tekinti azonosnak a kötelem tárgyával; előfordulhat, hogy azt csak a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásaként, azaz mértékegységként alkalmazzák a felek (ennek jelölésére az irodalom az értékállósági klauzula elnevezést használja4). Ugyanígy devizaalapú kölcsönök esetében is lehetséges, hogy a külföldi pénzre való utalás csak az értékállandóságot hivatott szolgálni – a határozatban ismertetettek szerint ilyen szerződési konstrukció a hazai gyakorlatban is előfordul. A jogirodalom alapján az ilyen ügyletet nem lehet a valódi devizaügylettel azonosítani, a határozat azonban a distinkciót mellőző kiterjesztő értelmezéssel mégis erre vezet. A fentiekre tekintettel a fogalommal kapcsolatos további kritika lehet, hogy a határozat annak megalkotása során túlzott hangsúlyt fektet az ismert szerződési konstrukciók külső jegyeire. Ez ellentmondani látszik annak az elvnek, hogy a jognyilatkozatokat azok tartalma, elsősorban a felek ügyleti akarata alapján kell minősíteni. Ehhez az elvhez jobban igazodna, ha a devizakölcsön tartalmának meghatározásakor a külső jegyek helyett a felek akaratából indulnánk ki. A határozatban is elemzett külső jegyek vizsgálata legfeljebb a felek akaratának feltárása körében juthat jelentőséghez, nem pedig fogalmi ismérvként. Végül megjegyzendő, hogy devizajogilag pontatlan az a megállapítás, hogy a devizaalapú kölcsön devizakölcsön. A devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2001. évi XCIII törvény 2. § (1) bekezdés 3. pontja szerint deviza a „külföldi pénzre szóló követelés”. Ezzel szemben devizaalapú kölcsön esetén mindkét fél forintban teljesít, illetve csak forintban való teljesítést követelhet, ami így nem tekinthető devizaműveletnek. A devizajog oldaláról vizsgálva tehát a devizaalapú kölcsön forintkölcsön. Ad (II). A határozat nem adja részletes indokát annak, hogy a kirovó és a lerovó pénznem közötti átszámítás miért nem jelent pénzváltást, és hogy a devizaalapú kölcsön mögötti devizaforrás meglétének vizsgálata egyes szerződések esetén miért nem szükséges. Ez azért különös, mert a megállapítások megfelelnek az irányadó jogszabályok rendelkezéseinek [a Hpt. 2007. július 1-jei módosítása szerinti 2. számú melléklet 14. pont és 76. § (1) bekezdés a) 3. alpont], amelyek hivatkozása egy jogegységi határozatban elvárható lett volna. Ad (III). Annak kijelentése, hogy a devizaalapú kölcsön fogalmi eleme lenne, hogy a kirovó és lerovó pénznemek átváltási árfolyamából eredő kockázatokat mindenképpen az adós viseli, nem tűnik megalapozottnak. A határozat nem jelöli meg, de e kijelentés jogszabályi alapját vélhetőleg a régi Ptk. 231. § (2) bekezdése adja, amely szerint a kirovó és a lerovó pénznem közötti átszámítást a teljesítés idején érvényes árfolyam alapján kell elvégezni. Ezzel az indokolással szemben azonban ismételten felvethető, hogy a devizaalapú kölcsön esetén a teljesítés szabályait nem a Ptk. 231. §-a, hanem a felek megál-


lapodása rendezi, így ebből eredően a kockázat elosztása sem tekinthető a jogszabályból eredő gépies következménynek, az sokkal inkább a felek megállapodásának a függvénye (például ha a felek rögzített árfolyamban állapodnak meg, akkor ez a kockázat fel sem merül). Ad (IV). A kialakult bírói gyakorlat konkrét esetre való alkalmazásaként fogadható el annak megállapítása, hogy devizaalapú kölcsönszerződés esetében a törlesztés pontos összege már a szerződéskötés időpontjában megállapítható, csakhogy devizában. Elfogadott, hogy a más pénznemre szóló vagy a más pénznem közvetítésével meghatározott pénztartozás esetében a tartozás meghatározása csak a kirovó pénznemben lehetséges (és ez egyben elégséges), és az ilyen ügyletek velejárója, hogy a lerovó pénznem mennyiségét előre nem lehet meghatározni. Ez éppúgy igaz a kölcsön törlesztőrészleteire, mint annak folyósítására. A következetes bírói gyakorlat szerint a szolgáltatás/ellenszolgáltatásban való megállapodás pénzszolgáltatás esetében sem jelenti azt, hogy a feleknek forintra, fillérre rögzíteniük kellene a szerződésben a fizetendő összeget; elegendő, ha a szerződés alapján a teljesítendő ös�szeg a teljesítés időpontjában meghatározható.5 E feltételnek pedig a devizakölcsön konstrukciója, azaz a tartozás összegének külföldi pénzhez és aktuális átváltási árfolyamhoz kötése kétségkívül eleget tesz. 4.2 A devizaalapú kölcsönszerződés érvényessége 4.2.1 A devizaalapú kölcsön konstrukciójának érvényessége per se A devizaalapú kölcsönszerződés konstrukciójának érvényessége körében adott indokolást mindenképpen ki kell egészíteni azzal, hogy a devizaalapú kölcsön egyik lényegi eleme, hogy az adós devizában adósodik el, így az érvényesség szempontjából a kérdés nem az, hogy a tartozás kirovásának és lerovásának azonos pénznemben kell-e megtörténnie, hanem az, hogy a magyar jogszabályok a devizában történő eladósodást lehetővé teszik-e. Ezt nem a régi Ptk. 231. §-a, hanem a 2001. évi XCIII. törvény 1. § (3) bekezdése rendezi. 6 E körben annyi-

2 Grosschmid szerint a „fizess meg tíz mázsa aszalt szilvát” jellegű lekötelezés pénzkötelmet eredményez, azaz nem szilva tulajdonjogának átruházására irányul, még ha a kirovás nem is pénzben történik. Grosschmid Béni: Fejezetek kötelmi jogunk köréből (Pécs: Ponte Press 2000) 308. 3 Lásd Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata 2. (Pécs: Ponte Press 1999.) 49. 4 Lásd Szladits (3. lj.) 53. 5 Lásd Kisfaludi András: „A tulajdon-, követelés- és jogátruházó szerződések” in Vékás Lajos (szerk.): Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez (Budapest: Complex 2008) 872. 6 1. § „(3) Amennyiben törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik a) devizabelföldiek belföldön és külföldön, b) devizakülföldiek belföldön devizával, valutával, belföldi fizetőeszközzel, illetve belföldi pénznemre szóló követeléssel végzett jogügyletei és cselekményei szabadon végezhetőek.”


41


ban félrevezető a jogegységi határozat indokolása, hogy abban csak az az utalás áll, hogy a devizaügyletek megkötését egyetlen jogszabály sem tiltja. Ehhez képest nem tekinthető érdemi eltérésnek, de az érvelés kritikai elemzésében a pontosság érdekében rá kell mutatni arra, hogy a hivatkozott törvényhely az ilyen ügyleteket kifejezetten megengedi. Ezt azért érdemes kiemelni, mivel a Ptk.-nak a határozatban hivatkozott 231. §-a már a kötött devizagazdálkodás idejében is hatályban volt, amikor a felek szerződési szabadsága aligha terjedhetett ki arra, hogy ilyen konstrukciójú szerződést kössenek. (Nem véltetlen, hogy az új Ptk. ezt a rendelkezést nem a szerződések, hanem a kötelmek általános szabályai közé helyezte el a 6:45. §-ban.) 4.2.2 A devizaalapú kölcsön jó erkölcsbe ütközése Inkább gazdasági, mint jogi érvként fogadható el, hogy a határozat szerint az alacsony kamat elérésére a kérdéses ügyletek megkötésekor csak úgy volt lehetőség, ha az adós devizában adósodik el – e kijelentés jogszabályi alapjai a határozatban nem olvashatók. Szintén hiányzik a jogszabályi alap megjelölése a határozat azon megállapítása mögül, amely szerint a devizaalapú kölcsönfelvétel egyben azt is jelenti, hogy az adós vállalja az árfolyamváltozás kockázatát. Azzal együtt, hogy konkrét esetekben e kijelentés vélhetőleg megállhatja a helyét, jelezni kell: pusztán abból, hogy a kirovó és lerovó pénznem esetleg eltér egymástól, a korábban már kifejtettek szerint még nem következik gépiesen az, hogy ennek minden kockázatát az adósnak kellene vállalnia. Ez ugyanis a felek megállapodásának függvénye, amit sokkal inkább az átváltási árfolyamra vonatkozó megállapodás befolyásol, mint önmagában a kirovó és lerovó pénznem eltérése (ez a kockázat fel sem merül fix árfolyam alkalmazása esetén). Ez tehát inkább tekinthető a felek megállapodásából, mint a jogszabályból eredő következménynek, amelynek érvényessége erre tekintettel vizsgálható. A határozat a jó erkölcsbe ütközés kérdése kapcsán hivatkozik arra, hogy „a devizaalapú kölcsönszerződések megkötésekor ezeket a szerződéseket a társadalom nem ítélte el”. Kifogásolható, hogy ennek alátámasztására a határozat mindössze egy eseti döntést (BH 2012/7/G4.) hív fel. Az eseti döntés a következtetést ráadásul az ilyen ügyletek számára alapítja, amely érvelés azért kifogásolható, mivel a számok önmagukban nem mondanak túl sokat. Ugyanilyen alapon a kijelentés ellenkezője is levezethető lenne abból a tényből, hogy a társadalom tagjainak többsége nem kötött ilyen szerződést, vagy abból, hogy sokan ebben az időben is a forintkölcsönt választották. Egy ilyen érvelés azonban éppoly kevéssé lenne meggyőző, mint az, amely a jogegységi határozatban olvasható. Amúgy is kérdéses lehet, hogy egy konkrét szerződésre vonatkozó eseti döntés a társadalmi értékítélet feltérképezésekor önmagában mennyire bír autoritással és milyen tények alapján. Célszerűbb lett volna, ha e következtetés alapjait a Kúria a jogegységi határozatban maga fejti ki, megjelölve a jogalkalmazás során vizsgálandó szempontokat.

2014/2 JeMa

4.2.3 A devizaalapú kölcsön és az uzsora A jogegységi határozatnak az uzsora kérdésével kapcsolatban kifejtett állásfoglalása lényegében megfelel a jelenlegi bírói gyakorlatnak, abban azonban megjelenik egy olyan új elem, amelyre érdemes felhívni a figyelmet. A devizakölcsönök esetében az uzsorát ugyanis a Kúria a szubjektív feltételek vizsgálata során többek között azon az alapon veti el, hogy a devizaalapú kölcsönszerződések „tipikusan blankettaszerződések, amelyek kapcsán a hitelező fogalmilag nem lehetett figyelemmel az adósok helyzetére”. E megfogalmazás kevéssé szerencsés, mivel akár úgy is olvasható, hogy a blanketták vagy az általános szerződési feltételek alkalmazása fogalmilag kizárná az uzsora megállapítását. Nem igényel különösebb magyarázatot annak belátása, hogy pusztán azért, mert az uzsorás blankettát alkalmaz, a szerződés nem válhat érvényessé.7 4.2.4 A devizaalapú kölcsön és a lehetetlenség A határozatnak a lehetetlen szolgáltatás körében kifejtett részei követik a hatályos gyakorlatot, amely szerint a pénzkötelem mint a legfajlagosabb szolgáltatás nem lehetetlenülhet. Az indokoláshoz legfeljebb egy – a lényeget nem érintő – pontosítást kell hozzáfűzni. E részben a határozat egyik érve, hogy „[a] szerződések nem irányulnak lehetetlen szolgáltatásra, ha az egyes létező pénznemekről való átszámítás szabályait pontosan, szabatosan meghatározzák”. Ez a megállapítás azért kifogásolható, mivel ezt a körülményt a töretlen bírói gyakorlat eddig következetesen nem a szerződés érvényessége, hanem annak létrejötte körében értékelte (lásd például BH 2004. 142.). 4.2.5 A devizaalapú kölcsön és a színlelés A határozat indokolása e részben újdonságot nem tartalmaz. 4.3 A pénzügyi intézmény tájékoztatási kötelezettségének terjedelme és a kötelezettség megsértésének jogkövetkezményei Ad (I). A jogegységi határozat indokolása e ponton részben egyszerű jogszabály-ismertetés. Elvi jelentőségű megállapítása a határozatnak azonban, hogy a pénzügyi intézmény által nyújtott tájékoztatásnak ki kellett kiterjednie az árfolyamváltozás lehetőségére, de „[a] tájékoztatási kötelezettség nem terjedhetett ki az árfolyamváltozás várható irányára, előre nem látható

7 Az idézett mondatnak a bekezdés többi részével való egybeolvasásából arra következtethetünk, hogy a határozat kevésbé szerencsés megfogalmazása nem erre, hanem csupán arra kíván hivatkozni, hogy a hitelezők a hitelkonstrukció kidolgozásakor nem az adósok szorult helyzetéből indultak ki, hanem egy pénzügyi terméket állítottak elő, amelyet az adósok tömegének azonos feltételek mellett nyújtottak. Ez valóban kizárja, hogy uzsoráról beszéljünk, azonban ennek a blanketta fogalmából való levezetése ezzel együtt is félrevezető.

42


JeMa 2014/2

mértékére, a kockázat reális voltára, valószínűségére”. Előrebocsátva, hogy a megállapítással egyet kell érteni, kifogásolható, hogy a megállapítást a határozat a PSZÁF közelebbről meg nem nevezett és nem is ismertetett tájékoztatására, valamint az MNB stabilitási jelentéseire alapítja. A jogegységi határozat funkciójával kevéssé egyeztethető össze és így kifogásolható, hogy a múltra vonatkozó ténykijelentésekre hivatkozva a határozat általánosságban kijelenti, hogy a pénzügyi intézmények a valóságban sem látták előre az árfolyamváltozásnak sem a mértékét, sem az irányát. Kérdés, hogy az egységes jogértelmezést megteremteni hivatott jogegységi határozatban helye lehet-e egy ilyen ténymegállapításnak, vagy inkább az elemzett norma jogi tartalmának feltárására kellett volna törekedni. Ad (II). Nem újdonság, inkább a tételes jog egyértelműsítése, hogy az együttműködési kötelezettség megsértése nem érvénytelenségre, hanem – a szerződés létrejötte esetén – szerződésszegésre vezet, akkor is, ha a kötelezettség megszegése a szerződéskötést megelőző tájékoztatás elmaradásában áll (BH 1997. 481.). Ad (III). A tévedés körében kifejtett álláspont szintén nem tartalmaz újdonságot. E részben azonban az indokolás kifogásolható hiányossága, hogy nem tér ki a tévedés címén történő megtámadás Ptk.-ban szabályozott valamennyi esetére, és nem tesz említést a felek közös tévedése, valamint a jogkérdésben való tévedés eseteiről. Ezek elméleti lehetősége a devizakölcsönök esetében sem zárható ki, így nehezen magyarázható, hogy e kérdéssel a jogegységi határozat miért nem foglalkozott. Kifejezett hiányérzetet kelt az, hogy a határozat ebben a körben nem érintette a felek pozíciójának egyenlőtlenségét és ennek az érvényességet érintő lehetséges következményeit. 4.4–5 A (fogyasztói) devizaalapú kölcsönszerződés érvénytelenségének jogkövetkezményei A Kúria határozatának indokolása e körben kissé következetlen, nincs ugyanis tekintettel arra, hogy az itt hivatkozott C-26/13. számú előzetes döntéshozatali eljárásban feltett harmadik kérdés a fogyasztói kölcsönszerződések érvénytelenségének jogkövetkezményeire vonatkozik. (Ebben az eljárásban a Kúria a Banco Español de Crédito8 ügyben hozott döntés fényében arra kér választ, hogy fogyasztói kölcsönszerződések esetében alkalmazhatók-e a régi Ptk.-nak a szerződés érvényessé nyilvánítására vonatkozó rendelkezései, és ha igen, milyen mértékben.) Az indokolás e részében a Kúria többször is hivatkozik az 1/2010 (VI. 28.) PK véleményre, amelynek egy szűkített jogértelmezését veszi át. Az eredeti állapot helyreállítása és a szerződés érvényessé nyilvánítása közül való választás kapcsán a jogegységi határozat szerint a „Legfelsőbb Bíróság már az 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 5. pontjában egyértelműen kimondta, […] hogy a két elsődleges jogkövetkezmény közötti mérlegelés során elsősorban azt kell vizsgálnia a bíróságnak, hogy van-e mód a szerződés hibájának orvoslására”. E ponton jelezni kell, hogy a most kifejtett állásponttal szemben a PK vélemény elsődleges mérlegelési szempontként még a PK 267. számú állásfoglalásnak a feltűnő értékaránytalanság miatt semmis szerződések


jogkövetkezményei kapcsán megfogalmazott szempontjait jelölte meg, és csak a későbbi gyakorlat alakította ki a jogegységi határozatban is ismertetett szűkítő értelmezést. Az azonban tény, hogy a jelenlegi gyakorlat már ezt követi, így a határozatban kifejtett álláspont érdemben következetes. 4.6 Az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződési feltétel tisztességtelensége A kérdéssel itt külön nem foglalkozunk, alább az 5. részben összefoglalva térünk ki rá. 4.7 A devizaalapú kölcsönszerződés bírói úton történő módosítása A jogegységi határozatnak a bírói szerződésmódosítás kapcsán kifejtett elvi álláspontja megfelel az uralkodó bírói gyakorlatnak és jogtudományi álláspontnak, amely a társadalmi mértékű, és így valamennyi piaci szereplőre kiható körülményváltozások esetén mindig is elutasította a szerződésekbe való bírói beavatkozás eszközének alkalmazását (például BH 1992. 123., BH 1993. 670.). A bírói szerződésmódosítás lehetőségének általános vizsgálata mellett a Kúria határozatában kitér arra a problémára is, hogy vajon egyes szerződéseknek a jogalkotó általi időközbeni módosítása kizárja-e az ezt követő bírói szerződésmódosítást vagy sem. Ezzel kapcsolatban a határozat arra az álláspontra jut, hogy a jogszabályalkotás ilyen esetekben kizárja a bírói mérlegelés lehetőségét. Ez általánosságban megfelel az eddig irányadó gyakorlatnak, amely a szerződés jogszabál�lyal történő módosítása esetén csak a jogszabály hatálybalépését követően bekövetkezett változásokra alapítottan engedi meg a szerződésnek a régi Ptk. 241. §-a szerinti módosítását. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a devizakölcsönöket érintő jogszabályok nem minden esetben módosították a megkötött szerződéseket; olyan jogszabály is volt, amely csupán szerződéskötési kötelezettséget eredményezett a hitelező oldalán, amellyel az adós választása szerint élhetett (erre példa a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény 3. §-a). Mivel a devizakölcsönök adósait segítő jogszabályok nem egy időben születtek, ezért kifogásolható hiánya a határozatnak, hogy nem foglalt kifejezetten állást arról, hogy a szerződéskötési kötelezettséget előíró jogszabályok kizárják-e a Ptk. 241. §-ának alkalmazását vagy sem.

5. A határozat jelentősége A devizahitelesek ügye a 2008-ban kezdődő gazdasági változások óta kiemelt közérdeklődésre tart számot. Az elmúlt években számtalan per indult a devizaalapú kölcsönszer-

8 C-618/10. sz., Banco Español de Crédito ügyben 2012. június 14-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé].


43


ződések érvénytelenségének megállapítására, amelyekben egyre-másra születtek az egymásnak ellentmondó ítéletek. A jogegységi eljárás lefolytatásának célja a folyamatban lévő perekben felmerülő elvi jogkérdések tisztázása lett volna, a fentiek tükrében azonban kérdéses, hogy ezt az igényt a jogegységi határozat kielégítette. A határozat számos kérdésben pusztán ismerteti a hatályos jogszabályokat, illetve visszautal a bírói gyakorlatra. Mivel a problémát éppen ezek értelmezésének nehézségei és ellentmondásai váltották ki, kérdés, hogy a határozat mennyiben fog segítséget jelenteni a jogalkalmazók számára. Talán ezzel magyarázható, hogy a határozat komoly, túlnyomóan negatív visszhangot váltott ki a közéletben, különösen az adósok oldaláról. Határozatában a Kúria több kérdésben is az EUB előtt folyamatban lévő ügyek eldöntésétől tette függővé saját álláspontja kialakítását. Ez a döntés (illetve egyes vélemények szerint annak hiánya) meglehetősen éles kritikát váltott ki. Jelen cikknek nem tárgya, hogy ebben a vitában állást foglaljon. A jogi érvelés elemzése kapcsán mindössze azt kell megjegyezni: elfogadhatónak tűnik, hogy a Kúria be kívánja várni az EUB döntését egy olyan ügyben, amely álláspontja szerint érinti az uniós jog értelmezését, azonban formailag az EUMSZ 267. cikk (3) bekezdésére való hivatkozás ennek kapcsán nem helyénvaló, mivel annak hatálya az egyedi jogviták tárgyában folyó eljárásokra terjed ki, a jogegységi eljárás pedig nem tekinthető ilyennek. E körben annyiból következetlen is a határozat érvelése, hogy ha mégis a 267. cikk (3) bekezdéséből indulunk ki, akkor annak rendelkezései szerint a Kúriának külön is meg kellett volna keresnie az európai társbíróságot, saját eljárásának „felfüggesztése” mellett. Idevág az is, hogy a Bszi. 40. § (1) bekezdése szerint jogegységi eljárásban kétfajta határozat hozható: az elvi kérdésben iránymutatást tartalmazó jogegységi határozat, valamint a határozathozatalt mellőző végzés. A Bszi. tehát nem ismeri a jogegységi határozat azon formáját, amelynek rendelkező része szerint a döntés meghozatalára később kerül sor. E kérdés kapcsán mindenképp jelezni kell, hogy a határozat megszületése óta eltelt időben a Kúria által hivatkozott C-26/13. számú előzetes döntéshozatali eljárásban döntés született.9 A Kúria azon kérdésére, hogy a külföldi pénznem eladási árfolyamának alkalmazása az e pénznemben meghatározott kölcsön törlesztőrészletének kiszámítására a kölcsönszerződés elsődleges tárgya-e vagy sem, az EUB kimondta: … a „szerződés elsődleges tárgyának” fogalma csak akkor terjed ki a szolgáltató és a fogyasztó között létrejött, külföldi pénznemben meghatározott kölcsönszerződésben foglalt olyan, az alapügyben szereplőhöz hasonló, egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételre, amelynek értelmében e pénznem eladási árfolyama alkalmazandó a kölcsön törlesztőrészleteinek kiszámítására, ha a kérdést előterjesztő bíróság a szerződés természetének, általános rendszerének és kikötéseinek, valamint jogi és ténybeli összefüggéseinek értékelése alapján azt állapítja meg, hogy az említett feltétel e szerződés alapvető, és mint ilyen, a szerződést jellemző szolgáltatását határozza meg. […] az ilyen feltétel, mivel azon pénzbeli kötelezettséget rója a fogyasztóra, hogy a kölcsön törlesztése során fizesse meg a kül-

44

2014/2 JeMa

földi pénznem eladási árfolyama és vételi árfolyama közötti különbözetből eredő összegeket, nem tekinthető úgy, hogy olyan „díjazást” tartalmaz, amelynek a hitelező által nyújtott szolgáltatásnak ellenszolgáltatásként való megfelelése a tisztességtelen jelleg tekintetében nem értékelhető a 93/13. irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében.

A Kúria második kérdése kapcsán (amely arra irányult, hogy a szerződési feltétellel szemben támasztott világosság és érthetőség követelménye a nyelvtani követelményeken túl kiterjed-e arra, hogy a szerződési feltétel alkalmazása gazdasági indokainak, illetve a szerződés többi feltételével való kapcsolatának is világosnak és érthetőnek kell lennie) az EUB így foglalt állást: … az alapügyben szereplőhöz hasonló szerződési feltétel esetén azon követelmény alatt, amely szerint a szerződési feltételnek világosnak és érthetőnek kell lennie, nem kizárólag azt kell érteni, hogy az érintett feltételnek nyelvtani szempontból kell érthetőnek lennie a fogyasztó számára, hanem azt is, hogy a szerződésnek átlátható jelleggel fel kell tüntetnie az érintett feltételben meghatározott külföldi pénznem átváltási mechanizmusának konkrét működését, valamint az e mechanizmus és a kölcsön folyósítására vonatkozó többi feltételben előírt mechanizmus közötti viszonyt oly módon, hogy a fogyasztónak módjában álljon egyértelmű és érthető szempontok alapján értékelni a számára ebből eredő gazdasági következményeket.

Végül a Kúria harmadik kérdése tárgyában az EUB kimondta: … az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben, amelyben a szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződés a tisztességtelen feltétel elhagyása esetén nem teljesíthető, e rendelkezéssel nem ellentétes a nemzeti jog azon szabálya, amely lehetővé teszi a nemzeti bíróság számára a tisztességtelen feltételnek a nemzeti jog valamely diszpozitív rendelkezésével való helyettesítése révén az e feltétel érvénytelenségének orvoslását.

E cikknek nem célja az EUB döntésének elemzése, ahogy arra sem teszünk kísérletet, hogy megpróbáljuk megjósolni a Kúria várható döntését a megválaszolatlanul hagyott kérdésekben. Különösen arra tekintettel, hogy a labda ismét a Kúria térfelén pattog. Az EUB döntése nyomán egyetlen szempont kiemelése azonban érveléstechnikai szempontból indokoltnak látszik. A Kúria határozatán érezhető – és erre maga a határozat is utal –, hogy problémát okozhatott a konkrét kérdések megválaszolásának a jogegységi eljárás természetével való összehangolása. A jogegységi határozat funkciója [Bszi. 40. § (2) bekezdés] az egységes joggyakorlat kialakításának előmozdítása, elvi jogkérdésben való iránymutatás adása, azaz elsősorban

9 26/13. sz., Kásler Árpád és Káslerné Rábai Hajnalka ügyben 2014. április 30án hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé].


JeMa 2014/2

a jogszabályok egységes értelmezési kereteinek a kijelölése. Ebből eredően a jogegységi határozat tárgya nem lehet egy szerződés vagy szerződési konstrukció, hanem csak a jog valamely rendelkezése. A válaszra váró kérdések azonban kevéssé álltak ezzel összhangban, és azok nem annyira absztrakt jogértelmezési, sokkal inkább konkrét jogalkalmazási természetűek voltak. Ez kitűnik azok megfogalmazásából, de ezt látszik igazolni az EUB-nak az előzetes döntéshozatali eljárásban hozott határozata is. A két bíróság által vizsgálandó kérdések e szempontból meglehetősen nagy hasonlóságot mutatnak,


így figyelemre méltó, hogy az EUB a neki feltett kérdések kapcsán több ponton is utalt arra, hogy azokat érdemben nem a jogegység megteremtését célzó eljárásban, hanem az érdemi ügyekben eljáró bíróságoknak kell majd esetről esetre megválaszolniuk. Célravezető lett volna, ha ez a szemlélet a Kúria határozatában is erőteljesebben érvényesül. Czugler Péter Áron tanársegéd • Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék • [email protected]. hu


45

A Kúria jogegységi határozata a devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerülő egyes elvi kérdésekről*

Recommend Documents