A
KÜRT
GIMNÁZIUM
ISKOLAPOLGÁROK VÁLASZTOTT
SZE RVEZETI
FELÉPÍTÉSE :
CSOPORTJAI , FELELŐSEI ,
AZ
TESTÜLETEI ,
HATÁSKÖRÖK
ÉS
KÖTELESSÉGEK
A KÜRT GIMNÁZIUM FELÉPÍTÉSE a, A Kürt Gimnázium iskolapolgárai a diákok, a szülők és az intézményben dolgozó tanárok, adminisztrációs és technikai munkatársak. b, Az iskolapolgárok csoportjai, testületei, választott felelősei, valamint természetesen az iskolapolgárok dönthetnek minden olyan kérdésben, amelyek csak őket érintik, továbbá azokban, amelyeket az SZMSZ az ő hatáskörükbe utal. c, Az iskolapolgárok csoportjai, testületei, választott felelősei, valamint természetesen az iskolapolgárok a Kürt Gimnázium bármely szakmai vagy irányító testületéhez, személyéhez fordulhatnak. A megszólított köteles érdemi választ adni ésszerű időn, de legkésőbb két héten belül. d, Az iskolapolgárok testületeinek, szervezeteinek ülései általában nyilvánosak. Az adott szervezet vagy testület azonban indokolt esetben elrendelhet zárt ülést, illetve a részvétel formájáról (megfigyelői vagy tanácskozói státusz) az adott szervezet vagy testület a résztvevő jogállása alapján jogosult dönteni.
I. A DIÁKOK Az iskolába beiratkozott összes diák alkotja a diákok csoportját. I. 1. Az osztály a, Az iskolában a diákok osztálykeretben „élnek". b, Az osztály működési rendjét – a Kürt Gimnázium szabályait figyelembe véve - maga alakítja ki, nevét maga választja meg. c, Az osztály képviselőket delegál a Kürt Gimnázium megfelelő testületeibe (Kürttanács, Együttműködés Fóruma).
A Kürt Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata
d, Az osztályt két osztályfőnök vezeti, gondozza. I. 2. A Diákönkormányzat (DÖK) Bizottság a, A Köznevelési Törvényben biztosított diákjogok gyakorlására a diákok önszerveződése
nyomán
alakuló
testület.
Létrejötte esetén a következő jogosítványok illetik meg: b, Felépítését és működési rendjét a diákok alakítják ki. c, A diákok operatív vezető, ügyvivő testülete. d, Dönt a diák iskolapolgárok összességét érintő napi, operatív ügyekben. e, Meghatározza a diákok céljaira fordítható pénzeszközök, egyéb eszközök, támogatások elosztását. f, Megilleti a törvényben biztosított keretek között egy tanítás nélküli munkanap megszervezése. g, A diákok ügyeit érintő napirendek esetén a Munkatársi Közösség programját, előterjesztéseit egy héttel a tárgyalást megelőzően megkapja. h, A Vezetőség minden, a diákságot is érintő döntéséről tájékoztatja a Diákönkormányzatot. i, Kérheti a Munkatársi Közösség egy adott döntése hatályba lépésének elhalasztását. Elutasítás esetén a Munkatársi Közösségnek vagy az érintett testületének, felelősének azt három napon belül írásban kell indokolnia a Diákönkormányzat számára. j, A Kürttanács napirendjét és a vitaanyagokat legkésőbb egy héttel az adott ülés előtt megkapja. k, Amennyiben egy, a Kürttanács hatáskörébe tartozó kérdésben a Vezetőség a működőképesség érdekében dönteni kényszerül, a Diákönkormányzattal megelőzően egyeztetni köteles. l, A Diákönkormányzat munkája ellátásához jogosult a Kürt Gimnázium felszerelését, berendezési tárgyait használni, ha ezzel nem akadályozza az iskola működését.
-2-
A Kürt Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata
II. A SZÜLŐK Az iskolába beiratkozott összes diák szülei, gondviselői alkotják a szülők csoportját. A Kürt Gimnázium működésének elengedhetetlen feltétele, hogy a szülők közössége képviseltesse magát az iskolát irányító szervezetekben. II. 1. Az Osztályszülői Tanácskozás a, Az
egy osztályba
járó diákok
szülei,
gondviselői
az
Osztályszülői
Tanácskozás résztvevői. b, Az Osztályszülői Tanácskozás működési rendjét maga alakítja ki. c, Képviselőket
delegálnak
a
Kürt
Gimnázium
megfelelő
testületeibe
(Kürttanács, Együttműködés Fóruma). d, Az Osztályszülői Tanácskozást évente legalább háromszor össze kell hívni. e, Az Osztályszülői Tanácskozást az osztályfőnökök szervezik meg. Ezek időpontjairól s tervezett témájáról az osztályfőnökök legkésőbb két héttel a találkozást megelőzően értesítik a családokat. f, Az osztályfőnökök a Munkatársi Közösség képviseletében az Osztál yszülői Tanácskozásokon részt vesznek. Itt tanácskozási joguk van, valamint információkkal szolgálnak. g, Az Osztályszülői Tanácskozásokon a diákok is részt vehetnek.
III. A PEDAGÓGUSOK a, A nevelő-oktató munkában résztvevő valamennyi dolgozó (a továbbiakban pedagógus) alkotja a pedagógusok csoportját. b, A pedagógusok lehetnek alkalmazásban állók foglalkoztatottak, ill. óraadó tanárok. Alkalmazásban álló és óraadói státuszú dolgozó felvételéről a pedagógiai vezető, az ügyvezető igazgató, a humánerőforrás vezető és a felveendő tanárral azonos vagy hasonló szakos tanárok képviselője döntenek. c, A pedagógusnak a Vezetőség mondhat fel. A vezetés által elbocsátott pedagógus 8 naptári napon belül a Munkatársi Közösséghez fellebbezhet (elbocsátás napja: 0. nap). A Munkatársi Közösség a fellebbezés benyújtásától (0. nap) számított 15 naptári napon belül, titkos szavazással, egyszerű többséggel dönt a fellebbezésről.
-3-
A Kürt Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata
d, A pedagógus munkáját az egyéni szabadság és felelősség kettős elve alapján végzi. e, A pedagógus munkájáról beszámolni köteles minden iskolai fórumon. f, Az alapdokumentumok alapján, a köznevelés egész követelményrendszerébe illesztve kidolgozza a tantárgyi koncepció tervezetét, illetve előkészíti annak továbbfejlesztését. g, A Gondolkodók Társasága által elfogadott tantárgyi koncepció alapján kidolgozza a tantárgy tantervét, követelményeit, értékelési rendszerét és tananyagát, meghatározza az oktatási segédanyagokat, taneszközöket, a szaktanterem létrehozásának, fejlesztésének szakmai felelősségét vállalja. h, Végzi a napi pedagógiai-szakmai tevékenységet. i, Dönt a tantárgyához tartozó napi, operatív ügyekben. j, Feladata
a
tanulmányi
munkákkal
kapcsolatos
személyes
kérések
megoldásának segítése. k, A vizsgákat és az érettségit, az illetékességi körébe tartozó felvételit és szintfelmérőket előkészíti, lebonyolítja. l, Saját óráján felelős a baleseti jegyzőkönyvek felvételéért. m, Elkészíti a következő évi tantárgyfelosztás tervezetét. n, Felelős a tankönyvrendelésért. o, Elkészíti a tantárgyra vonatkozó éves költségvetési tervezetet. p, Véleményezési joga van a tantárgy működési feltételeit meghatározó gazdasági döntésekben. q, A
pedagógusok
normál
tanári
feladatokon
túli
kötelezettségeit
„A
pedagógusok speciális feladatai a Kürt Gimnáziumban” című melléklet tartalmazza. r, A pedagógusok önkéntes alapon munkaközösségekbe szerveződhetnek. III. 1. A „Munkatársi Közösség” a, A Munkatársi Közösség a pedagógusok legfőbb stratégiai, illetve pedagógiai szakmai döntéshozó testülete. b, A Munkatársi Közösség tagja minden pedagógus, akinek legalább 15 tanítási órája van. Minden más munkatárs csatlakozhat.
-4-
A Kürt Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata
c, A Munkatársi Közösség ülésein a tagok részvétele kötelező, ha valaki nem tud jelen lenni, azt indokával együtt előre közli a levezető elnökkel, aki ismerteti ezt a Munkatársi Közösséggel. d, A Munkatársi Közösség határozatképes, ha a szavazásra jogosultak 2/3-a jelen van. e, A Munkatársi Közösség döntéseit általában egyszerű többséggel hozza, de határozhat úgy is, hogy valamely döntés kétharmados többséget igényel. Személyi kérdésekben minden esetben titkos szavazásra van szükség. f, A Munkatársi Közösség ülései nyilvánosak, hacsak másképp nem dönt a testület. g, A Munkatársi Közösség szükség szerint ülésezik. h, Munkáját a pedagógiai vezető szervezi és elnökli. i, A Munkatársi Közösség tagjainak a napirendi pontokhoz tartozó írásos előterjesztést legalább három nappal a Munkatársi Közösség előtt meg kell kapniuk. j, A Munkatársi Közösség témájává kell tenni minden olyan kérdést is, amit a Munkatársi Közösség tagjainak legalább 1/3-a írásban igényel. Ilyen esetben is szükséges az írásos előterjesztés. k, A Kürt Gimnázium szervezeti és működési szabályzatát, pedagógiai -szakmai programját, alapdokumentumait, alapintézményeit illetően a Munkatársi Közösség a legfelsőbb fórum, minden stratégiai kérdésben ő dönt vagy felsőbb (más) testületek felé ő az előterjesztő. l, Dönt a Kürt Gimnázium értékelési rendszeréről. m, Dönt a felvételi rendszer alapelveiről, ám előtte ki kell kérnie az Kürttanács véleményét. n, Dönt a nap kezdésének és szüneteinek, valamint a tanév időbeosztásáról. o, Elfogadja az iskola költségvetését és a költségvetési beszámolót. p, Elfogadja a tanári bérrendszer változásait. q, A munkatársak közül megválasztja: hároméves időtartamra: a Vezetőség tagjait, a Gondolkodók Társaságának tagjait, egyéves időtartamra: az Kürttanácstagokat, az Együttműködés Fórumának tagjait, a Szociális Bizottság tagjait; ötéves időtartamra vagy az osztály kifutásának idejéig: az osztályfőnököket.
-5-
A Kürt Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata
r, A pedagógiai vezetőt, az ügyvezető igazgatót, a választott vezetőket minden év végén beszámoltatja, szavazással elfogadja beszámolóikat. Amennyiben az „igen” szavazatok aránya 2/3-nál kevesebb, az éves munka részletes megbeszélésére kerül sor. s, A Munkatársi Közösség 1/3-ának írásos beadványa esetén a Munkatársi Közösség tárgyalni, majd szavazni köteles a bizalmatlansági indítványról. Bizalmatlansági indítvány indítható mindenki ellen, akit a Szervezeti és Működési Szabályzat rendelkezése alapján a Munkatársi Közösség választott meg. t, Dönt
más
intézményekkel,
szervezetekkel,
személyekkel
való
közös
társaságok, szervezetek létrehozásáról. u, A Munkatársi Közösség döntéseiről jegyzőkönyv készül. III. 2.
A Gondolkodók Társasága
a, A Kürt Gimnázium fejlesztő vezető testülete. b, Tagjait a Munkatársi Közösség választja meg a pedagógusok közül, létszáma korlátlan. c, A Gondolkodók Társasága ülésein a tagok részvétele kötelező, ha valaki nem tud jelen lenni, azt indokával együtt előre közli a levezető elnökkel, aki ismerteti ezt az ülésen. d, A Gondolkodók Társasága határozatképes, ha a tagok legalább 2/3-a jelen van. e, A Gondolkodók Társasága döntéseit egyszerű többséggel hozza, személyi kérdésekben minden esetben titkos szavazásra van szükség. f, Ülései nyilvánosak a Munkatársi Közösség minden tagja számára, más iskolapolgár is jelezheti előzetesen részvételi szándékát, erről a Gondolkodók Társasága az előző ülésén dönt. g, Szükség szerint ülésezik. h, Munkáját a pedagógiai vezető készíti elő, az üléseket felváltva a tagjai vezetik. i, A Gondolkodók Társasága tagjainak a napirendi pontokhoz tartozó írásos előterjesztést legalább három nappal a Gondolkodók Társasága ülése előtt meg kell kapniuk.
-6-
A Kürt Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata
j, Működési rendjét egyebekben maga alakítja ki. k, Féléves programja a tanári folyóson kifüggesztésre kerül. Napirendjét az ülés megkezdése előtt legkésőbb 3 nappal a tanári folyóson közzéteszi. l, A Munkatársi Közösség elé kerülő stratégiai szintű előterjesztések gazdája. m, A nem stratégiai pedagógiai-szakmai kérdésekben dönt. n, Elfogadja a tantárgyak alapvető tartalmát és működését meghatározó koncepciókat. o, Elfogadja a tantárgyak éves programját. p, Dönt a szakkörök, a fakultáció éves tervéről. q, A Gondolkodók Társaságának működéséről a pedagógiai vezető tanév végén beszámol
a
Munkatársi
Közösségnek,
a
beszámolóban
a
tagok
-
önértékelésükön alapuló - egyéni munkájának elemzése is megjelenik. r, A Gondolkodók Társasága üléseiről jegyzőkönyv készül. III. 3. A Vezetőség a, A Kuratórium, a Kürttanács, a Gondolkodók Társasága és a Munkatársi Közösség döntései alapján irányítja az iskola működését. b, Az iskola operatív szervező, vezető, ügydöntő testülete. c, Döntési kompetenciája kiterjed minden olyan kérdésre, mely nem tartozik a többi szervezeti egység hatáskörébe. d, Az intézmény belső életének szervezője. e, Tagjai a pedagógiai vezető, az ügyvezető igazgató, illetve a Munkatársi Közösség által választott tagok (belső kommunikációs vezető, idegen nyelvi vezető, külső kommunikációs vezető, mérés-értékelési vezető). A Munkatársi Közösség által választott tagok visszahívására is a Munkatársi Közösség jogosult. f, A Vezetőség ülésein a tagok részvétele kötelező, ha valaki nem tud jelen lenni, azt indokával együtt előre közli a levezető elnökkel, aki ismerteti ezt az ülésen. g, A Vezetőség határozatképes, ha a tagok több mint 50%-a jelen van. h, A Vezetőség döntéseit egyszerű többséggel hozza. i, Ülései nyilvánosak a Munkatársi Közösség minden tagja számára, más iskolapolgár is jelezheti részvételi szándékát, erről a Vezetőség dönt.
-7-
A Kürt Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata
j, A Vezetőség rendszeresen ülésezik. k, Munkáját a pedagógiai vezető készíti elő és elnökli. l, A Vezetőség tagjainak a napirendi pontokhoz tartozó írásos előterjesztést legalább egy nappal a Vezetőség ülése előtt meg kell kapniuk. m, Működési rendjét egyebekben maga alakítja ki. n, Feladata a szakmai munka ellenőrzése, segítése, értékelése (hospitálások, megbeszélések). o, Feladata az osztályfőnöki munka koordinációja, az osztályfőnök-párok, az egy osztályban tanító tanárok csoportjának kialakítása. p, A tanártovábbképzés elveinek előterjesztője, felelős a továbbképzési pénzek elosztásáért. q, Irányítja a pályázati munkát. r, Felügyeli a délutáni szakkörök működését. s, Felelős az ünnepek, rendezvények lebonyolításáért. t, A tanárok diákok általi értékelésének felelőse. u, Koordinálja a „közös” fogadóórákat. v, Felelős a nyílt nap lebonyolításáért. w, A Munkatársi Közösség által jóváhagyott alapelveknek megfelelően dönt a felvételi lebonyolításában, a felvételivel kapcsolatos operatív ügyekben, felelős a felvételi eljárás megszervezéséért, végrehajtásáért. x, Döntés-előkészítő munkát végez a felvételi időszakon kívül érkező felvételi, átjelentkezési kérelmek ügyében. A döntést a humánerőforrás vezető és az érintett osztályban tanító tanárok közösen hozzák meg. y, Felelős a helyettesítési, a vizsga-felügyeleti beosztások rendszereinek elkészítéséért, azok működéséért. z, Gondoskodik a hiányzó tanárok helyettesítéséről. aa, A hiányzó tanárokról és helyetteseikről a tanárinál lévő információs táblán tájékoztatni kell az iskolapolgárokat. bb, Felelős a pótvizsgabeosztás elkészítéséért, a vizsgák lebonyolításáért. cc, Felelős
a
mindenkori
megszervezéséért,
érettségire
lebonyolításáért,
felvételire jelentkezés folyamatát.
-8-
való segíti
jelentkeztetésért, a
az
érettség i
továbbtanulást
biztosító
A Kürt Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata
dd, Feladata a központi (országos, fővárosi) mérések iskolai lebonyolításának szervezése. ee, Felelős a külső orvosi vizsgálatok lebonyolításáért. ff, Elfogadja a tantárgyfelosztást. gg, Felelős a tanév és a nap időbeosztása tervezetének elkészítéséért. hh, Felügyeli az órarend elkészítését, karbantartását. ii, Felelős az iskola mindenkori törvényi szabályozásnak megfelelő működéséért. jj, Felelős a tanügyigazgatás jogi-törvényességi szempontból szabályszerű működésért, az iskola jogi biztonságáért, a jogszabályokban előírt tanügyigazgatási adatszolgáltatásokért. kk, Dolga a törvények, rendeletek megkívánta szabályok ismertetése, betartatása. ll, Felelős az adminisztrációs fegyelemért. mm,Felelős az iskola sajátosságainak megfelelő belső dokumentáció szabályszerű vezetéséért, elkészüléséért. nn, Felelős a naplók, anyakönyvek, bizonyítványok, jelentkezési és felvételi lapok, érettségi jegyzőkönyvek stb. törvényben előírtak szerinti kezeléséért. oo, Felelős az irattár megfelelő működéséért. pp, A beérkező leveleket átnézi, eldönti, hogy mely levelek kerüljenek iktatásra, majd a megfelelő címzetthez továbbítja azokat. qq, Felelős a statisztikai kimutatások készítéséért. rr, Felelős a be- és kiiratkozás, a felvételik jogszabályoknak megfelelő adminisztrációjáért. ss, Átfogja, szervezi és irányítja az iskola gazdasági életét, hozzá tartozik minden pénzügyi-gazdasági kérdés azok kivételével, amelyeket az SZMSZ más testületek, vagy személyek hatáskörébe utal. tt, Irányítja az iskola külső partnereivel, támogatóival történő kapcsolattartást, szervezi a finanszírozási források biztosítását. uu, A Kuratórium által elfogadott költségvetésnek és a hatályos jogszabályoknak megfelelő gazdasági működést felügyeli. vv, A „tantárgyi költségvetési tervezeteket" is figyelembe véve elkészíti a naptári év költségvetési tervezetét, melyet a Munkatársi Közösség jóváhagyása után beterjeszt a Kuratórium elé. ww,Végrehajtja a Kuratórium által elfogadott költségvetést. -9-
A Kürt Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata
xx, A költségvetésben elfogadott kiadási főösszegtől nem térhet el anélkül, hogy a Kuratóriumtól engedélyt kapna. yy, A mindenkori infláció mértékét és az intézmény pénzügyi helyzetét figyelembe véve minden évben javaslatot tesz a dolgozók bérfejlesztésének mértékére. zz, Elkészíti a családok hozzájárulásának rendjéről szóló tervezetet. aaa,A családok költségtérítésének zavartalan menetéért felelős. bbb,Az óraadók munkáját elszámolja. ccc,Valamely tantárgy működési feltételeit érintő gazdasági döntés előterjesztése előtt ki kell kérnie az érintett szaktanár(ok) véleményét. ddd,Előterjesztést készít kutatási, fejlesztési pályázatokról, valamint az ezekhez tartozó
keretösszegről.
Az
elfogadott
előterjesztést
benyújtja
a
Kuratóriumnak. eee,Külső szolgáltató által végzett munkák esetén kiválasztja a vállalkozót. fff, Felelős a pályázati folyamatok és beszámolók pénzügyi folyamatainak szabályszerűségéért. ggg,A számlákat ellenjegyzi. hhh,Felelőse a technikai területek munkájának. iii, Tervezi és ellenőrzi az iskolaépülettel kapcsolatos állagmegóvó és fejlesztő munkát. jjj, Felelős az intézmény tűz- és balesetvédelmének biztosításáért, vagyonának, infrastruktúrájának megóvásáért. kkk,Felelős az eszköznyilvántartásért. lll, A pedagógusok munkáltatója. mmm,Feladata az új kollégák beilleszkedésének segítése, óráikon történő hospitálás, munkájuk segítése és értékelése. nnn,A tanév végén valamennyi érintett véleményének figyelembevételével dönt a felvett új kollégák szerződésének meghosszabbításáról. ooo,Felveszi és elbocsátja a technikai dolgozókat. ppp,Feladata a könyvtáros munkájának koordinálása. qqq,Irányítja a rendszergazda munkáját. rrr, A Titkárság munkáját irányítja.
- 10 -
A Kürt Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata
sss,A dolgozók számára a munkaszerződéseket, illetve a munkaköri leírásokat az adott munkaterület felelőseivel egyeztetve egyénekre szabottan elkészíti, elkészítteti. ttt, Tartja a kapcsolatot az óraadókkal. uuu,A Vezetőség minden, a diákságot is érintő döntésről tájékoztatja a Diákönkormányzatot. vvv,Amennyiben a Kürttanács hatáskörébe tartozó kérdésben a Vezetőség a működőképesség érdekében dönteni kényszerül, a Diákönkormányzattal megelőzően egyeztetni köteles. www,Képviseli az iskolát a „külvilág” felé. xxx,Megszervezi, irányítja a felvételihez kapcsolódó iskolai reklám - és marketing-tevékenységet. yyy,Tagjai a tanév végén beszámolnak munkájukról a Munkatársi Közösségnek, a Munkatársi Közösség tagjai évente szavazással nyilvánítanak véleményt munkájukról. zzz,A Vezetőség tagjainak feladatait „A vezetők feladatai” című melléklet tartalmazza. aaaa,Üléseiről jegyzőkönyv készül. III. 4. A Szociális és Átjelentkezők Bizottság a, A költségvetésben rögzített keretek alapján dönt a diákok és a dolgozók szociális ügyeiben. b, Két tagból és egy felelős vezetőből, a titkárból álló testület. Tagja lehet mindenki, aki a Munkatársi Közösség tagja. Tagjait és titkárát a Munkatársi Közösség választja egyéves időtartamra, visszahívásukra is a Munkatársi Közösség jogosult. c, A Szociális Bizottság ülésein a tagok részvétele kötelező. d, A Szociális Bizottság határozatképes, ha a tagok jelen vannak. e, A Szociális Bizottság döntéseit egyszerű többséggel hozza. f, Ülései nyilvánosak a Munkatársi Közösség minden tagja számára, más iskolapolgár is jelezheti előzetesen részvételi szándékát, erről a Szociális Bizottság dönt. g, Szükség szerint ülésezik.
- 11 -
A Kürt Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata
h, Üléseit a titkár készíti elő és vezeti. i, A Szociális Bizottság tagjainak a kérelmeket, írásos anyagokat legalább három nappal az ülés előtt meg kell kapniuk. j, Működését a Munkatársi Közösség jóváhagyása mellett egyebekben önmaga határozza meg. k, Amennyiben a költségvetésben rögzített keret növelésére lenne szükség a kérelmek alapján, előterjesztéssel fordul a Munkatársi Közösséghez. l, Munkájáról a tanév elején tervet készít, a tanév végén pedig beszámol a Munkatársi Közösségnek. m, A Szociális Bizottság döntéseiről egyénenként, írásos határozat készül. n, A tanév közben átjelentkező tanulók átvételi folyamatának koordinálása.
III. 5. Az Osztálytanítók Tanácsa a, Az osztályt, illetve az egyes gyerekeket érintő ügyek döntéshozója. b, Osztályszintű tanácskozó testület. c, Tagja az adott osztályban tanító valamennyi szaktanár és pedagógiai vezető. d, Az Osztálytanítók Tanácsa ülésein a tagok részvétele kötelező, ha valaki nem tud jelen lenni, azt indokával együtt előre közli az osztályfőnökökkel, akik ismertetik ezt az ülésen. e, Az Osztálytanítók Tanácsa határozatképes, ha a tagok legalább 2/3 -a jelen van. f, Az Osztálytanítók Tanácsa döntéseit egyszerű többséggel hozza. g, Ülései nyilvánosak a Munkatársi Közösség minden tagja számára, más iskolapolgár
is
jelezheti
előzetesen
részvételi
szándékát,
erről
az
Osztálytanítók Tanácsa dönt. h, Évente legalább 2 alkalommal az összes tanuló helyzetét áttekinti, a szükséges irányokat megfogalmazza, egyébként szükség szerint ülésezik. i, Üléseit az osztályfőnökök készítik elő és vezetik. j, Az Osztálytanítók Tanácsa tagjainak az írásos előterjesztéseket legalább három nappal az ülés előtt meg kell kapniuk. k, Működését egyebekben önmaga határozza meg.
- 12 -
A Kürt Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata
l, Szavazati joga van: osztályügyben minden, az osztályban tanító tanárnak, a pedagógiai vezetőnek, valamint minden önmagát döntésképesnek tartó pedagógusnak; az egyes tanulókat érintő kérdésekben az adott tanulókat tanító pedagógusoknak,
a
pedagógiai
vezetőnek,
valamint
minden
önmagát
döntésképesnek tartó pedagógusnak. m, Az
osztályfőnökök
az
Osztálytanítók
Tanácsának
munkájáról
évente
beszámolnak az Osztályfőnökök Tanácsának. n, Az Osztálytanítók Tanácsának döntéseiről jegyzőkönyv készül. III. 6. Az osztályfőnökök a, Az osztályt két pedagógus, az osztályfőnökök párosa vezeti, gondozza. b, Az osztályfőnököket a Munkatársi Közösség választja meg, visszahívásukra is a Munkatársi Közösség jogosult. c, Minden segítséget megadnak az osztályukba járó gyerekeknek ahhoz, hogy ők az iskolában legjobb képességeik, tudásuk szerint tudjanak élni, tanulni, dolgozni. d, Feladatuk külön programok szervezése (pl. gólyatábor, kirándulások, színházlátogatás stb.). e, Felelősek az osztályukba járó gyerekek számára szükséges megfelelő információáramlásért. f, Feladatuk a kapcsolattartás a szülőkkel. g, Az osztálykonferenciák felelősei. h, Az Osztályszülői Tanácskozást megszervezik, azon a Munkatársi Közösség képviseletében jelen vannak, tanácskozási joggal bírnak, információkat szolgáltatnak. i, Kötelességük a hivatalos dokumentumok rendszeres, pontos vezetése, elkészítése. j, Legalább
félévente
beszámolnak
az
osztály
helyzetéről,
előmeneteléről az Osztálytanítók Tanácsán. III. 7. Az Osztályfőnökök Tanácsa a, Pedagógiai fórum. b, Minden osztályfőnök, illetve a pedagógiai vezető a tagja.
- 13 -
állapotáról,
A Kürt Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata
c, Az Osztályfőnökök Tanácsa ülésein a tagok részvétele kötelező, ha valaki nem tud jelen lenni, azt indokával együtt előre közli a titkárral (lásd lejjebb), aki ismerteti ezt az ülésen. d, Az Osztályfőnökök Tanácsa határozatképes, ha a tagok legalább 2/3-a jelen van. e, Az Osztályfőnökök Tanácsa döntéseit egyszerű többséggel hozza. f, Ülései nyilvánosak a Munkatársi Közösség minden tagja számára, más iskolapolgár
is
jelezheti
előzetesen
részvételi
szándékát,
erről
az
Osztályfőnökök Tanácsa dönt. g, Szükség szerint ülésezik. h, Üléseit az osztályfőnökök közül, önmaguk által választott titkár készíti elő és vezeti. i, Az Osztályfőnökök Tanácsa tagjainak az írásos előterjesztéseket legalább három nappal az ülés előtt meg kell kapniuk. j, Működését egyebekben önmaga határozza meg. k, Az Osztályfőnökök Tanácsa titkára a testület munkájáról tanév végén beszámol a Munkatársi Közösségnek. l, Az Osztályfőnökök Tanácsának döntéseiről jegyzőkönyv készül. III. 8. A Költségvetési Tanács
a,
A Költségvetési Tanács a költségvetés éves megvalósulását monitorozza éves munkaterv alapján.
b,
Az ehhez szükséges információkat a Tanács számára rendelkezésre kell bocsátani.
c,
A költségvetéssel kapcsolatos észrevételeit jelzi a Munkatársi Közösség értekezletén.
d,
A Költségvetési Tanács két főből áll, akik a Munkatársi Közösség tagjai közül kerülhetnek ki.
e,
A Költségvetési Tanács tagjainak megbízása 1 naptári évre szól, tagjait a Munkatársi közösség választja.
f,
A Vezetőséggel együttműködve részt vesz a gazdálkodási év költségvetésének elkészítésében.
- 14 -
A Kürt Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata
Részt vesz a költségvetéssel kapcsolatos változtatásokat érintő szavazások
g,
előkészítésében. Javaslatot tehet a költségvetés módosítására.
h,
IV. A
DIÁKOK , A SZÜLŐK ÉS A PEDAGÓGUSOK KÖZÖS TESTÜLETEI ,
SZERVEZETEI
IV. 1. A Kürttanács m, Az
iskolapolgárok
döntéshozatali
szerve,
csoportjainak minden
nem
képviseleti szakmai,
fóruma, nem
legfelsőbb
pedagógiai,
nem
költségvetési kérdésben dönt. n, A Kürttanácsba az iskolapolgárok három csoportja (diák, szülő, tanár) delegálhat képviselőket. Ülésein az egyes csoportok egyenlő arányú szavazati joggal rendelkeznek. A Kürttanács tagját csak a delegáló csoport hívhatja vissza. o, A tanári oldal a Munkatársi Közösség által választott két tagból és a felelős vezetőből, a Kürttanács titkárából tevődik össze. Tagja még osztályonként egy-egy szülő és egy-egy tanuló. Tagja továbbá a pedagógiai vezető és az ügyvezető igazgató. p, A Kürttanács rendkívüli ülését kell összehívni, amennyiben a testület tagjainak egyharmada, vagy valamelyik oldal tagjainak kétharmada írásba n kezdeményezi azt. Az ülést a beadványtól számított két héten belül kell megtartani. q, Az iskolapolgároknak vagy azok csoportjainak előterjesztéseit, javaslatait köteles érdemben megvizsgálni, azokról dönteni. r, A Kürttanács működési rendjéről egyebekben önmaga dönt. s, Maga dönti el egy adott ügyről, hogy az pedagógiai, szakmai, vagy költségvetési kérdés-e. t, Stratégiai jellegű pedagógiai-szakmai kérdésekben véleményezési joga van. u, Elfogadja az iskola Szervezeti és Működési Szabályzatát. v, Az iskola értékelési rendszerének kérdésében véleményezési joga van.
- 15 -
A Kürt Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata
w, Véleményezi az Együttműködés Fóruma működésének alapelveit. x, Évente beszámoltatja az Együttműködés Fórumát. y, Dönt az adományozható iskolai díjak köréről, illetve a díjazottak személyéről. z, Titkára évente tájékoztatja a testület munkájáról a Munkatársi Közösséget. IV. 2. Az Együttműködés Fóruma a, Az Együttműködés Fóruma az iskolai konfliktusok kezelésének legfontosabb színtere. b, Az Együttműködés Fórumába az iskolapolgárok három oldala (diák, szülő, tanár) évente delegálnak képviselőket. A Fórum tagját csak a delegáló csoport hívhatja vissza. A tanári oldal a Munkatársi Közösség által választott kettő tagból és a felelős vezetőből (az Együttműködés Fóruma titkárából) tevődik össze. c, Az Együttműködés Fóruma ülésein a diákoknak, a szülőknek és a tanároknak azonos jogosítványai, egy-egy "szavazatuk" van. d, Az
Együttműködés
Fóruma
működésének
alapelveit
a
Kürttanács
véleményezi. Ennek alapján működési rendjét egyebekben önmaga dolgozza ki. e, Működésében teljes függetlenséggel bír. f, Az iskolai fegyelmi ügyekben egyedül az Együttműködés Fóruma hozhat határozatot. g, Titkára évente tájékoztatja az Együttműködés Fóruma munkájáról a Kürttanácsot és a Munkatársi Közösséget.
- 16 -