A KÖRNYEZETI VÁLTOZÁSOK HATÁSA AZ ALFÖLDI TÁJ ÁTALAKULÁSÁRA Rakonczai János1 1. Bevezetés Hosszú időn keresztül a természeti viszonyok változása alakította tájainkat, majd az emberi tevékenység egyre határozottabb érvényesülése nyomán az antropogén tényezők vették át a vezető szerepet. Ez utóbbi folyamat napjainkban is domináns szerepet játszik, azonban egyes természetesnek tekinthető tényezők változása helyenként jelentős környezeti változásokat okoz – esetlegesen éppen az ember által előidézett változásokat módosítva. A változások jellege és léptéke döntően a táj vízforgalmának – bonyolult kapcsolatrendszereken keresztül ható – átalakulásával hozható összefüggésbe. Az előadás az ilyen átalakulás több példáját mutatja be az Alföldről. A 19. századi folyószabályozások és vízrendezések nemcsak a felszín vízborításának mértékét (és ezen keresztül az ökológiai viszonyokat) illetve a területhasználatot változtatták meg drasztikusan, de a talajképző folyamatok átalakításával jelentős talajváltozásokat is előidéztek. Legismertebb ezek közül a nagy területeken tapasztalt másodlagos szikesedés. Ez a folyamat annyira jellegzetessé vált az Alföldön, hogy az így kialakult szikes pusztákat jellemző magyar tájképi elemként kezeljük, s jelentős részük alföldi nemzeti parkjaink fontos védett területe. A tartósabb száraz időszakok (esetenként kiegészülve további vízrendezési munkákkal) azonban a talajvízszint olyan további süllyedését idézték elő, ami a talajok, illetve a vegetáció jellegzetes átalakulásával is együtt járt. Elindult, illetve felgyorsult a sziktelenedés szikes területeinken, s ennek mértéke többfelé már a „természetes” vegetáció átalakulását is előidézi. Nagy kérdést jelent ezután, hogy a korábban szikesként védetté nyilvánított területek újfajta tájképi értékeihez hogyan viszonyulunk. A környezet átalakulása nyomán tapasztalható regionális léptékű talajvízszint-csökkenés, az egyes területeken kialakuló erózió (padkás mikrodomborzatú területek), vagy a néhány településen előforduló épületkárok szintén a környezi változásokkal mutatnak kapcsolatot. Ezeknek a folyamatoknak igen komoly gazdasági következménye is lehet, ezért vizsgálatuknak nem csupán tudományos jelentősége van. 2. A vízforgalom-változás, mint a környezeti változások „motorja” A tájváltozásokban a táj – természetes és antropogén hatások által együttesen alakított – vízforgalmának változásai meghatározó szerepet töltenek be. Mivel a folyamat bonyolult kapcsolatrendszeren keresztül érvényesül, ezért jelen keretek között csupán annak legfontosabb elemeit mutatjuk be (1. ábra). A legegyszerűbb természetes okokból bekövetkező változás a klimatikus hatásokon keresztül érvényesül. Például egy néhány hetes/hónapos csapadékhiány a vegetációs időszakban aszályt, s ezen keresztül jelentős biomassza csökkenést, termés kiesést okozhat. Ha a csapadékhiány többévesre nyúlik, akkor azt a talajvíz „normálistól eltérő” változását eredményezi, ami pedig a természetes növényzet átalakulását is előidézi. Ha a csapadékhiány egy területen még tartósabban jelentkezik (pl. évtizedes), akkor megkezdődik a talaj átalakulása is – ahogyan erről a későbbiekben szólni fogunk. (Természetesen az egész változás sor vízbőségre is alkalmazható.) Leglátványosabb környezeti változások akkor figyelhetőek meg, ha az átalakulás léptéke akkora, hogy az már a talajátalakulással, vagy ökológiai változásokkal is együtt jár. Az ilyen 1
Dr. Rakonczai János kandidátus, egyetemi docens, SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék, 6701 Szeged Pf. 653. E-mail:
[email protected]
mértékű változások azonban már jelentősen hatnak a gazdasági folyamatokra, és akár olyan környezetpolitikai következményeket hozhatnak, amelyek a vízforgalom változását eredményezhetik vagy akár kikényszeríthetik (pl. öntözőcsatorna építés). 1. ábra. A vízforgalom-változás legfontosabb környezeti következményei (saját szerkesztés)
3. A hidrológiai tényezők változása és a talajok jellegzetes átalakulásai az Alföldön Alföldünk talajai jelentős mértékben hidromorfak, azaz kialakulásuk, illetve fejlődésük döntő mértékben a víz hatásától függ. Jól szemlélteti ezt a talajok ármentesítések utáni átalakulása (2. ábra), vagy a domborzati helyzet (és ezen keresztül a talajvíz-viszonyoktól) által alapvetően befolyásolt talajtípusok területi elhelyezkedése (3. ábra) 2. ábra. A Karcag környéki talajok a 18. században, illetve a 20. század közepén (in: Szabolcs I. 1961)
3. ábra: A talajtípusok és a relatív magasság sematikus összefüggése a Szabadkígyósi puszta északi részén (Szöőr – Dövényi – Rakonczai 1978)
Az ármentesítések után, az állandó vízborítás megszűnése, a talajvízszint csökkenése nyomán sokfelé alakultak ki másodlagosan szikes talajok, mivel a talajvíz éves változása lehetővé tette, hogy annak magas sótartalma a felszínen, vagy annak közvetlen közelében felhalmozódjon. Ezek a szikes területek mára tájképi jelentőségűek, s mindhárom alföldi nemzeti parkunk jellegzetes védett területei (Pl. Hortobágy, Szabadkígyósi-puszta, Apaj- puszta, stb.). Ezekre a területekre – bár kialakulásukban az emberi beavatkozás alapvető szerepet töltött be – természetes tájként tekintünk, s jelentős szerepük van az idegenforgalmi „imázs”-ban is. Az elmúlt tartósan szárazabb időszakban azonban a talajvízszint oly mértékben (tovább) süllyedt, hogy a sófelhalmozódási szint mélyebbre került, így elkezdődött ezekben a talajokban a só áthalmozódása: először a felszíni sókiválás (az ún. vakszík) csökken, majd megszűnik, majd a talajok A-szintjéből is mélyebbre vándorol a korábban ott kivált só. Ennek nyomán például megindulhat a korábban kopár vakszikek begyepesedése (1. és 2. kép). 1. kép. Vakszikes terület a Szabadkígyósi pusztán az 1970-es évek végén
2. kép. Begyepesedő egykori kopár szikes a Szabadkígyósi pusztán (2003)
Az ilyen jellegű változások nem tekinthetők egyedinek nagytájunkon, és ez joggal veti fel azt a kérdést, hogy miként kell viszonyulnunk ezekhez a változásokhoz? A környezeti változások ugyanis éppen az egyik legmagyarabbnak tartott tájképi értékünket „degradálja”, pedig „csak” a gazdálkodási szempontból szinte értéktelen szikeseket „javítja”. Ha a szárazodási folyamat tartósan folytatódik a természetvédelem jelentős problémájává nőheti ki magát az ilyen átalakulás. 4. A padkás erózió Az Alföld aránylag egyenletes domborzatú felszínén tájképileg különleges morfológiai változatosságot jelentenek a padkás felszínek. Leggyakoribb elterjedési fő területeik a vízrendezések előtt rendszeresen elöntött vidékek, de megjelennek ezek a formák a tájrendezési munkálatokhoz (pl. út- és csatornaépítések) kapcsolódva is. A jellemzően 10-30 cm magas (esetenként azonban akár 1 métert is elérő) mikroformák ugyan többnyire szikes területeken találhatóak (bár kutatásaink azt mutatják, hogy a szikes talajszerkezet kétség kívül segíti kialakulásukat, az mégsem kizárólagos feltétele a padkás eróziónak), és eróziós genetikájuk miatt mind kialakulásukban, mind átalakulásukban a víznek döntő szerepe van. A szakirodalmi források többsége egyetért abban, hogy a padkás erózió kialakulásának alapvető feltétele, hogy a síksági területeken relatív magassági különbségek alakuljanak ki – igaz akár néhány cm is elegendő. A domborzati különbségek kialakulásának azonban több oka is lehet. Természetes körülmények között egyik leggyakoribb eset, amikor a táj folyóvízi feltöltődésének során az egykori medermaradványok, vagy a mellettük kialakult folyóhátak okozzák a terep lejtését. De legalább ennyire fontosak az antropogén beavatkozások (csatornák, útmenti árkok, keréknyomok) nyomán előálló domborzati differenciák is. Elindulhat padkásodási folyamat azonban teljesen sík vidékeken, a szárazság hatására keletkező nagyméretű talajrepedések nyomán is. A padkás területek további felszínfejlődését döntően a relatív magassági különbség és a talajszerkezet befolyásolja, de hatása lehet rá a növényzettel való fedettségnek is. A padkás eróziónak több típusát különíthetjük el az Alföldön. a) Hátráló erózió. Terepi tapasztalatok alapján a legjellemzőbb típus. Ilyenkor a padka peremén, egy szabálytalan – döntően növényzetmentes – vonal mentén folyamatos talajpusztulás figyelhető meg (lásd 3. kép). A folyamat során a talaj szinte fizikai összetevőire esik szét, és úgy szállítódik el. A hátráló erózió alapesetében szolonyeceken a padkapusztulás a talaj A-szintjének elvesztésével jár, s így a felszínre került nagy sótartalmú szinten csak sókedvelő növényfajok élnek meg. 3. kép. Jellegzetes, hátráló erózióval fejlődő tiszántúli szikpadka Tótkomlós határában
b) Leszakadásos erózió. Jelentősebb relatív magassági különbségek esetén alakulhat ki a látványos és jól szakaszokra bontható leszakadásos erózió típus (ilyeneket figyeltünk meg a Duna egykori árterén, a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozó Mikla pusztán). Itt a jellemzően 60-100 cm-es padkák a mélyebb részek felszínén összegyűlt vizek alámosó tevékenysége nyomán – egyszerre akár tíz métert is meghaladó hosszban – a rajtuk levő növényzettel együtt leszakadnak (4. kép), s a több dm3-es talajtömbök csak egy későbbi fázisban esnek szét szemcsékre. Az is jól megfigyelhető, hogy ebben a folyamatban a helyzetéből elkerült talajdarab változó kémiai tulajdonságai miatt a növényzet előbb folyamatosan átalakul (fajösszetétele csökken és módosul), majd többnyire el is pusztul (5. kép). 4. kép. Leszakadásos erózió egy méternél nagyobb padkák esetében (Mikla puszta)
5. kép. A leszakadt padka anyagát a víz elmossa, miközben a vegetáció egyre gyérebbé válik és átalakul
c) Lineáris erózió. Ez az erózió típus leginkább a padkás felszínek feldarabolódásában fejti ki szerepét. Nagyon sokszor megtalálhatók azok az okok (pl. járműnyom, állatösvény) is, ami elindítja ennek a típusnak kialakulását. A lineáris erózió hatására a nagyobb padkák félsziget-, illetve szigetszerű formákká alakulnak, s az egyre növekvő határvonaluk a pusztulási folyamat felgyorsulásával is jár. d) Areális erózió. Többfelé megfigyelhető, hogy a padkák nem elsősorban a peremeik irányából pusztulnak, hanem egy lassú anyagelszállítódás nyomán felülről alacsonyodnak. Ebben (ma még számunkra nem teljesen bizonyítottan) szerepe lehet a padkaperem begyepesedésének, illetve a padka talajának lazább szerkezetének. A padkás erózió és a talajvízszint csökkenés nyomán bekövetkező talaj- és vegetáció változás érdekes példáját találtuk a Szabadkígyósi puszta területén. Itt a begyepesedő területen megjelenő sóvirág- vagy környezetüktől eltérő gyepfoltok pontosan mutatják a két évtizeddel korábbi szikpadkák helyét (vö. 4. ábra ill. 6. és 7. kép) 4. ábra. Padkás eróziójú terület a Szabadkígyósi puszta középső részén (Szöőr – Dövényi – Rakonczai 1978)
6. és 7. kép. A 4. ábra jobb felső részén látható egykori szíkpadkák helyét 2003-ban már csak a környezetüktől eltérő vegetáció foltjai mutatják
5. Titokzatos házrepedések A táj vízforgalmában bekövetkező összetett változások, komoly gazdasági károkat okozó példáját mutatja az a tömeges épületkárosodás, ami egy Békés megyei településen (Medgyesbodzás) alakult ki 2003 nyarától. A jelenség nem előzmény nélküli. Az 1990-es évek elején ugyanis ugyanitt jelentkezett először, majd tucatnyi településen is tapasztalható volt, hogy a lakóházak – vélhetően az altalaj egyenetlen süllyedése nyomán – jelentős része szerkezeti kárt szenved. A helyreállítás egyedileg nem kezelhető problémáját akkor kormányzati segítséggel oldották meg, s kutatásokat végeztek az okok feltárására is. A jelenség fő okaként akkor az altalaj kiszáradás következtében fellépő zsugorodását jelölték meg. (Az 1980-as évek tartós szárazságát lehetett sejteni a háttérben.) A titokzatos jelenség azonban 2003 nyarától ismét egyre nagyobb károkat okoz a lakóházakban – gyakran azok lényegesen eltérő állapota ellenére (ugyanis új építésű házak is károsodnak) (8-10. kép). A folyamat tisztázatlansága számos nevetséges magyarázatot szült (melyek a médiákban is terjesztésre kerültek). 8-10. kép. Házrepedések Medgyesbodzáson 2004 nyarán
Az tény, hogy a károkat a felszín egyenetlen süllyedése okozza, de ennek hátterét csak igen körültekintő vizsgálatokkal lehetne feltárni. Több lehetséges ok jöhet szóba. Az egyik a szárazodás hatása. Ennek lehet valós alapja, de az 1990-es években tapasztalt regionális károsodás esetén jobban elképzeltető volt, mint 2004-ben (ugyanis ha ez van a háttérben, akkor miért nem jelentkezik a környező településeken is). Lehetséges okként hozzák fel a település határában levő regionális vízbázis hatását (11. kép). Igen ám, de ilyen hatás nem jelentkezik a néhány tíz kilométerre levő többi kútcsoport környezetében. A bajok esetleges forrásaként a 2000-es Pusztaszőlősi gázkitörés hatását is megjelölték már (és még több teljesen laikus okot is). 11. kép. A Medgyesbodzás határában levő kútcsoport
Mint láthatjuk a jelenség valós, az okok viszont vélhetően összetettek, csak egy a biztos, a károsodások hátterében a terület vízforgalmában bekövetkezett változások állnak. 6. Összegzés Az előadásban igyekeztünk változatos példákon át bemutatni, hogy a környezeti változások milyen sokszínű következményekkel járhatnak a táj életében. Az alig néhány évtizedet átfogó személyes tapasztalatok azt is megmutatták, hogy már ennyi idő is elegendő lényeges környezeti átalakulásokhoz. Éppen ezért lehet fontos az, hogy a különböző mintaterületen végzett természetföldrajzi kutatásokat pontosan dokumentáljuk, hiszen így nyílhat lehetőségünk a környezeti változások feltárására. Irodalom Rakonczai J. 1986: A Szabadkígyósi Tájvédelmi Körzet talajviszonyai - Környezet- és Természetvédelmi Évkönyv 6. 19-42. Rakonczai, J. - Kovács, F. 2000: Possibilities provided by GIS in the evaluation of landscape changes on plain territories. - Acta Geographica Szegediensis 83-92. Rakonczai J. – Kovács F. 2004: A szárazodási folyamat értékelése a Duna-Tisza köze példáján. – A Kárpát medence környezeti változásai konferencia. Pécs, 10 old. (megjelenés alatt) Szabolcs I. 1961: A vízrendezések és öntözések hatása a tiszántúli talajképződési folyamatokra. Akadémiai kiadó 369 old. Szöõr Gy. - Rakonczai J.- Dövényi Z. 1978: A szabadkígyósi puszta talajainak vizsgálata derivatográfiás és infravörös spektroszkópiás módszerrel. - Alföldi Tanulmányok 75-99. Tóth Cs. 2003: A Hortobágy negyedidőszak végi felszínfejlődésének főbb természeti és antropogén vonásai – PhD értekezés. Debrecen. 244 old.