Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Pénzügyek Tanszék Műszaki menedzsment PhD Program
TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI DOLGOZAT
A környezeti költségek megjelenítési lehetőségei a számvitelben
KÉSZÍTETTE: BŰDYNÉ RÓZSA ILDIKÓ
2007. JANUÁR
TARTALOMJEGYZÉK
1. Absztrakt
2
2. Bevezetés
2
3. A napjainkban alkalmazott szabályozások a környezet védelmének érdekében
3
4. A környezet és a számvitel kapcsolata
4
5. Az emissziós jogok számvitele
5
6. A környezet árazása
7
7. A környezeti elemek a számvitelben – vagyon és jövedelem
8
8. Összefoglalás
10
Irodalomjegyzék
12
1. Absztrakt A dolgozatom első részében azt vizsgálom, hogy a jelenlegi számviteli szabályozásokban milyen módon jelennek meg a környezettel kapcsolatos költségek. Valóban elégséges-e a környezettel kapcsolatos költségeket, mint céltartalékokat, illetve jövőbeni potenciális kötelezettségeket megjeleníteni? Megfelelő-e a vállalatok és az egyes országok számára, hogy a környezettel kapcsolatos szabályokat és előírásokat kizárólag adók és bírságok formájában határozzák meg? Mi a környezet használatának értéke, netán ezen adók és bírságok jövőben megjelenő összege? Megpróbálok rámutatni arra, hogy ennél sokkal összetettebb kérdésről van szó. Nem szabad megfeledkezni az adózásról, mint egy értéket meghatározni kísérlő tevékenységről, azonban az adó meghatározásával a környezeti terhelés értékét közel sem határoztuk meg. A rendelkezésemre álló szakcikkek és szakkönyvek tanulmányozása alapján célom azonosítani a környezeti értékek lehetséges akadályait, az egyén környezet iránti felelősségének számbavételét az adók összegének meghatározásához, a környezeti minőség számszerűsíthetőségét. A dolgozatban a fentieken túl a környezetpolitikai gazdasági szabályozók számviteli megjelenésével is foglalkozom. Vizsgálatom középpontjában az áll, hogy a számvitel hogyan tudja elősegíteni a környezet felhasználás költségeinek bemutatását, mérését, a környezeti gazdasági szabályozók milyen hatást gyakorolnak a vállalkozás vagyonára és eredményére, részletesen bemutatva a szennyezési jogok, kibocsátási egységekkel való kereskedelmének számviteli szempontjait.
2. Bevezetés A környezetvédelem jelentősége, a környezet használatának költsége, valamint az ezzel kapcsolatos problémák a XX. század második felében kerültek egyre inkább a köztudatba. Először csak a környezettel foglalkozó szakemberek körében vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy képesek vagyunk tönkretenni, elpusztítani, lakhatatlanná tenni életterünket, később azonban felfigyeltek a gazdasági növekedés, a jelenlegi környezeti tendenciák tarthatatlanságára. Ennek megfelelően fogalmazódik meg a fenntarthatóság eszméje, mintegy általános irányelvként, amely kimondja, hogy ne éljük fel a jövő generációk lehetőségeit ma, vagyis „a fenntartható fejlődés elve, amely az ember jövője szempontjából kívánja létrehozni a gazdaság – társadalom - bioszféra hármas élhető fenntartható rendszerét.”1 A fenntartható fejlődés tehát olyan fejlődést jelent, amely biztosítani tudja a jelen szükségleteinek kielégítését, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk lehetőségeit saját szükségleteik kielégítésére. A környezet védelmének ügye kiemelt hangsúlyt kapott, a veszélyre figyelmeztető felhívások és a szélsőséges jövőképek mellett megjelentek a megoldást kereső kutató tényleges elemzések mikro- és makroszinten. A közgazdaságtanban egyes gondolkodók alternatív elméleteket dolgoznak ki, megszületik az ökológiai közgazdaságtan, az öko-számvitel, egyre többen foglalkoznak a felelősség és az etika kérdéseivel, a jövő generációk felé való elszámolási kötelezettséggel. 1
Szlávik János: Fenntartható környezet és erőforrás gazdálkodás
3. A napjainkban alkalmazott szabályozások a környezet védelmének érdekében A számviteli kérdések felkutatása és megvitatása előtt összefoglalóan vizsgáljuk meg a környezetvédelmi politika által alkalmazott gazdasági szabályozási formák közül a jelenleg alkalmazott leggyakoribb módszereket. A legismertebb a Pigou-féle adó, mely szerint a szennyezőre a termeléssel okozott kár alapján vetnek ki adót, azaz úgy tekinthető, mint a szennyezésért fizetendő ár összege. A Pigou-féle adó mai megfelelője a termékdíj. A termékdíjat olyan termékekre vetik ki, amelyek a termelés, fogyasztás vagy értékesítés folyamatai során veszélyeztetik a környezetet, környezeti problémákat okozhatnak jellegük, összetételük vagy mennyiségük alapján. A betétdíjak rendszere általános gyakorlatot követ, betétdíjat számítanak fel a szennyező termékeknél, amelyet visszatérítenek akkor, ha a terméket visszaviszik a tárolóba, kezelőhelyre vagy az újra-feldolgozó, újra-hasznosító helyre. A betétdíj visszafizetésével a helyes környezeti magatartást jutalmazzák. A támogatások nyújtásakor a szennyezést kibocsátó vállalat támogatásban részesül, annak érdekében, hogy szennyezést csökkentő intézkedéseket és beruházásokat hajtson végre. A szennyezési jogok rendszerének lényege, hogy az imissziós normák – megengedhető szennyezettségi szint – alapján megállapításra kerülnek a szennyezőre vonatkozó emissziós normák. A szennyezés kibocsátás befolyásolásához az állam a szennyezési jogok kereskedelmének módszerét alkalmazhatja. 2005. január 1-jén lépett életbe az Európai Unió széndioxid kereskedési rendszere, amely a legnagyobb széndioxid kibocsátók számára teszi lehetővé a rendelkezésükre bocsátott emissziókvóták adásvételét. Az Európai Unió még 2004. december végén elfogadta Magyarország nemzeti kiosztási tervét az elkövetkező három évben elosztható kvóták mennyiségére és annak ágazatok közötti megosztására vonatkozóan. A környezeti felelősségbiztosítás két fajtája ismert. A kötelező környezeti felelősségbiztosítás célja, hogy kártalanítsa az olyan károsultakat, akiknek a kártérítés a törvény előírásai alapján jogosan járna, de a kártérítési követelést nincs kitől behajtani, mert a károkozó nem ismert, vagy esetleg fizetésképtelen. Az önkéntes környezeti felelősségbiztosítás a veszélyes tevékenységet folytató gazdálkodók környezeti kockázatát csökkenti. Az ún. Corporate Social Responsibility (CSR), azaz a vállalatok társadalmi felelősségvállalása ennek megfeleően két fontos elemre épül az önkéntességre, valamint a szabályozásokon túl vállalt kötelezettségek felvállalására. Foglaljuk össze az 1. számú táblázatban a környezetvédelemmel kapcsolatban napjainkban ismert szabályozási lehetőségeket, közgazdasági eszközöket.
Környezeti eszközök
Típusai
1. Környezeti díjak, adók:
o Kibocsátási vagy környezetterhelési díjak, o Termékdíjak vagy adók, o Betétdíjak (letét visszatérítés) rendszere, o Szolgáltatási, felhasználói díjak, 2. Piaci engedélyek, szennyezési jogok o Buborék politika: meghatározzák a rendszere: szennyezettségi (imissziós) szinteket, o Emisszió kiegyenlítési rendszer: új beruházások csak akkor valósulhatnak meg, ha az így keletkezett újabb szennyezéskibocsátást ellensúlyozza a már meglévő forrásokból származó szennyezéskibocsátás nagyobb mértékű csökkenése. o Emissziós bankügyletek: a cégek akkor nyerhetnek el ilyen hiteleket, amikor az emisszió kisebb, mint amit az érvényben levő technológiai szintek megkövetelnek. o Együttes szennyezéskibocsátás. 3. Támogatások, szubvenciók 4. Önkéntes megegyezések 5. Környezeti felelősségbiztosítás 1. számú táblázat: A közgazdasági eszközök osztályozása2
4. A környezet és a számvitel kapcsolata A környezeti számvitel a definíciója szerint „a számvitel olyan al-ágaként definiálható, amely azokat a tevékenységeket, módszereket és rendszereket foglalja magában, amelyek egy meghatározott gazdasági rendszer környezetvédelmi problémáit vagy a környezetvédelmi tevékenység gazdasági hatásait tartják nyilván, elemzik és jelentésekbe foglalják”.3 A környezeti számvitel nemzetgazdasági elszámolásokat érintő ágát másképpen a természeti erőforrások számvitelének is nevezik. Feladata a természeti erőforrások értékelésének lehetséges módjainak vizsgálata (erdők, halállomány, bányák, vizek, levegő stb.), és ezekről fizikai és gazdasági információk szolgáltatatása. Napjainkban azonban a számvitel kizárólag az adott számviteli szabályok szerinti kimutatásokat jelenti, melyek többségében a bekerülési értéket, illetve bizonyos esetekben – melyek nem környezeti illetőségbe tartozó eszközök és források – valós értékelési módszert alkalmaznak.
2 3
Szlávik János: Fenntartható környezet és erőforrás gazdálkodás Schaltegger, idézi: Csutora (2001.)
Mi az oka annak, hogy a számvitelben a környezettel kapcsolatos értékek nem kerülnek megjelenítésre? Az okok igen sokrétűek, melyek közül véleményem szerint az alábbi tényezők a legjelentősebbek: a) A neoklasszikus közgazdaságtan azzal a feltételezéssel élt, hogy bizonyos természeti javak korlátlanul rendelkezésre állnak, így - számviteli vonatkozásban - felhasználásuk értékének, az okozott „kvázi kárnak”, mint költségnek a kiszámítására és a könyvekben való megjelenítésére nem volt igény. b) Kifejezetten nagy problémát jelent az árak, értékek hozzárendelése a természeti javakhoz, ezért a tárgyilagosságot, beazonosíthatóságot, a megbízhatóan mérhető értékeket előíró számvitel részére a megjelenítése nem volt megfelelően biztosított. Azonban, mivel bizonyos jószágok (pl. a levegő, víz) nem árazottak, míg más javak (pl. a fosszilis fűtőanyagok) pedig a rövid távú kínálati viszonyok által befolyásoltak, így nem a ténylegesen, hosszú távon rendelkezésre álló mennyiségeiket veszik figyelembe. Az árak, értékek hozzárendelése ezen javakhoz igen bonyolult lenne, hiszen valós piaci árakkal nem rendelkeznek, nincsenek megszokott tranzakciók, nincs aktív piacuk. A számviteli által kínált információs rendszer hiányosságainak okait feltárva, a továbbiakban azt vizsgálom, hogy a jelenlegi beszámolási rendszerben a jellemzően alkalmazott környezeti gazdasági szabályozó eszközök közül az emissziós jogok elszámolásának rendszere milyen hatás gyakorol az eredményre, vagyonra, illetve a magyar számviteli törvény és a nemzetközi előírások milyen előírásokat alkottak ezen környezeti, környezetvédelmi kötelezettségek, és kockázatok kimutatására.
5. Az emissziós jogok számvitele Az 1992-ben elfogadott, és 1994-ben életbe lépett Éghajlatvédelmi Keretegyezmény, és az ehhez kapcsolódó 2005. februárjában hatályossá váló, Kiotói Jegyzőkönyv képzi a globális éghajlatvédelem nemzetközi kereteit, s mutatja be ennek eszközeit, illetve szabályait. A Kiotói Jegyzőkönyvben megfogalmazott elsődleges cél az, hogy az ipari fejlett országok az 1990-es kibocsátásokra vonatkoztatva átlagosan 5,2%-kal csökkentsék az üvegházhatású gázok (elsősorban széndioxid) globális emisszióját. A Kiotói Jegyzőkönyvnek megfelelően a klímaváltozásért felelőssé tett üvegházhatású gázokra egy maximális szennyezési küszöb került meghatározásra. Az ebből adódó szennyezési kibocsátási jogok - emissziós jogok - egységszámát meghatározzák és különböző módszerek alapján – árverés, szétosztás, kiigazítás - szétosztják a jelentős széndioxid kibocsátók között.4 Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról szóló 2003/87/EKirányelvet 2003. októberében fogadták el, amely 2005-től rendeli el a széndioxid kibocsátás kereskedelmi rendszerének felállítását. A rövid szabályozást érintő áttekintést követően vizsgáljuk meg, milyen módon jelenik meg a számvitelben az emissziós jogok, és a kereskedelem elszámolása. 4A
kibocsátási jogokkal való kereskedelem az első fázisban csakis bizonyos ágazati szektorokban keletkező széndioxid kibocsátására
vonatkozik, mint például az energetika területén a 20 MW feletti kapacitású tüzelőberendezésekkel rendelkező vállalkozásokra.
Emissziós jognak (kibocsátási jog) nevezik azokat a jogokat, amelyek alapján az adott ország kormánya által engedélyezett környezetszennyezési szintnek megfelelően a vállalkozás kibocsátási egységekhez jutott, térítésmentesen vagy megvásárolva azokat. A jogok szétosztása az elszámolási időszak elején történik, és az elszámolási időszak végén a résztvevőnek a tényleges szennyezőanyag-kibocsátási szintjével azonos számú kibocsátási egységet kell visszaadnia a hatóság számára. A szabályozás alkotói a következő kérdésekre próbálnak választ adni a számviteli szakemberek számára: • „Felvehető-e az emissziós jog eszközként, a szennyezésből keletkező kötelezettség forrásként, illetve a térítésmentesen kapott jog halasztott bevételként és ráfordításként? • Ha eszközként felvehető, illetve aktiválható akkor ez milyen eszköz és milyen értéken kerüljön be a könyvekbe? • Ha az emissziós jogokból bevétel elszámolható, illetve az emissziós jogokkal való kereskedelemből való bevétel elszámolható, akkor ez milyen bevétel, és hogyan oszlik meg az időszakok között? • Ha büntetést kell fizetni, a magas szennyezési szintek miatt, akkor annak milyen elszámolási feladatai vannak?”5 Az emissziós jogok nyilvántartása a nemzetközi számviteli szabályok szerint a következő módon történik: a vásárolt és az ingyenesen leosztott kibocsátási egységeket immateriális eszközként kell aktiválni. A kibocsátási egységek a bekerülési értéke a leosztáskor érvényes piaci ár. Ha az egységeket valós értéken bocsátották ki, és azok vásárlás útján kerültek a szennyezőhöz, akkor a bekerülési érték a fizetett összeg lesz. Ha a bekerülési érték alacsonyabb, mint a valós piaci érték (például ingyenesen megszerzett egységek esetén), akkor halasztott bevételként, passzív időbeli elhatárolásként kell beállítani a kapott értéket – a különbséget - és a felhasználás, illetve értékesítés időszakában kell az eredménybe visszavezetni, az elhatárolást feloldani. Miért az emissziós jogok számvitelét vizsgáltam kiemelten? A vállalat beszámolására gyakorolt hatást vizsgálva – az imissziós normák szabályozási sajátosságai alapján megállapítható, hogy önmagukban a normák nem befolyásolják a vállalkozás vagyoni helyzetét, eredményre gyakorolt hatásuk nincsen. Vagyoni és eredményhatással csak a normák betartásának hatására végrehajtott környezeti, környezetvédelmi beruházások bírnak. A vállalkozási eredményt ugyan rontja annak a bírságnak az összege, amelyet a határértékeket túllépő szennyezők fizetnek. A bírságok azonban olyan alacsonyak, hogy kimutatásukkal a beszámoló nem ad valós képet a környezetszennyezés, a határérték túllépés nagyságrendjéről, és az okozott kár értékéről. Az emissziós jogok rendszerén túl jelenleg a számvitelben a környezettel kapcsolatos költségek, illetve környezeti értékvesztések nem kerülnek kimutatásra.
5 IAS versus US GAAP: Dashöfer. Az emissziós jogok elszámolásának szabályai, Rózsa Ildikó, 2005. év
6. A környezet árazása Kié a környezet? A válasz egyszerű, mindannyiunké. Nemcsak a miénk, hanem a jövő generációk vagyona is. Mekkora ez az érték? Köztudomású, hogy amihez nem tudunk árakat rendelni, akkor nincsen összehasonlítási lehetőségünk más módszerekhez képest, ott a gazdasági érvek könnyen felülkerekedhetnek. A feladat az, hogy ezeknek a környezeti értékeknek is határozzuk meg ugyanilyen pénznemben az értékbeni megfelelőjét. Így tehát az egyik jelentős probléma a környezet értékének meghatározása, azonban a másik probléma az, hogy kinek a vagyonaként, illetve vagyonfelhasználásaként mutassuk ki ezeket az eszközöket, illetve eszközcsökkenéseket. Vizsgáljuk meg először az értékek meghatározásának lehetőségeit. A környezet értéke felbecsülhetetlen, és ez valóban szó szerint is így van, jelenleg nem tudjuk becsülni. Megközelítő eljárásokkal azonban meghatározható lehet. A környezetértékelési eljárások a következőek lehetnek: Környezetértékelési módszerek 1. Piaci árakon alapuló környezetértékelési módszerek:
Típusai • Megfigyelt piac és a kapcsolódó javak árai • Termelékenységi megközelítés: megfigyeli a környezetminőségben bekövetkező fizikai változásokat, és megbecsüli, hogy ezek milyen különbséget jelentenek a produktumaikként piacra került áruk és szolgáltatások értékében. • Költség alapú megközelítés: a helyreállítási vagy helyettesítési költségek, az áthelyezési költségek és a megelőzési költségek meghatározása, • Kinyilvánított preferenciák alapján történő értékelési módok • Utazási költség módszer • Hedonikus környezetértékelés: (hedonikus ingatlanármódszer, hedonikus munkaerőpiaci értékelés) 2. Feltárt preferenciákon alapuló • A feltételes értékelés (Contingent Valuation környezetértékelési módszerek: Method, CVM) – kikérdezéses módszer. • Haszonátviteli módszer (Benefit Transzfer): egy vizsgálati eredménynek egyik helyről való átvitele és egy másik, valamilyen szempontból hasonló területen való alkalmazása. 2. számú táblázat: A közgazdasági eszközök osztályozása6
6
Szlávik János: Fenntartható környezet és erőforrás gazdálkodás
Véleményem szerint a feltárt preferenciákon alapuló módszer lehet a kulcsa az értékek meghatározásának. A kinyilvánított preferenciákon alapuló megközelítés a megfigyelt magatartást értékeli (pl. a javak értéke különböző tulajdonságok összességeként áll össze), a feltárt preferenciákon alapuló megkérdezéses módszer lényege pedig a különböző előnyök és hátrányok feltárása és a fizetési vagy elfogadási hajlandóság mérése. Az emissziós jogok rendszerét példának véve, meg kell határozni egy egységet, amely a viszonyítási alapot jelenti, illetve az értékelés alapjául szolgál. Ki kell alakítani egy skálát, melyen keresztül való meghatározása kérdőíves kutatáson keresztül értéket tud rendelni az egyes környezeti elemekhez. Ezen keresztül meghatározható lehet a levegő, a víz, azaz az alapvető létfontosságú környezeti elemek értéke, valamint a kényelmi funkciókat biztosító környezeti elemek (pl. fűtőanyagok) értéke is. Az egyes vagyonelemek egységnyi értékét ismerve, fel kell térképezni, hogy mekkora készlettel rendelkezünk ezen elemekből, így a mennyiséggel felszorzott egyedi értékek meghatározásán keresztül meg tudjuk mondani például az egyes környezeti elemek összes vagyoni értékét. Vi = ki * mi, ahol V = i vagyoni elem összes értéke, k = i vagyoni elem egységnyi kvótájának ára, m = i vagyoni elem mennyisége. A számvitelben, aminek értéke nem mérhető, de potenciális jövőbeni kötelezettséget jelent azt a kiegészítő mellékletben mutatjuk be. Amennyiben azonban mérhetővé teszünk egy meglévő – mindenki által elismerten értéket megtestesítő környezeti vagyon elemet – akkor a számvitel által is mérhetővé válik.
7. A környezeti elemek a számvitelben – vagyon és jövedelem Újból feltéve a kérdést, kié a környezet? A válasz már korábban is triviális volt, mely szerint mindenkié. A közös vagyon azonban nem jelent senkinek egyéni vagyont, ennek megfelelően senki nem érzi saját vagyonának. Amennyiben az értékeket mérhetővé tesszük, azaz a környezeti elemekhez árakat rendelünk, akkor azzal a kérdéssel szembesülünk, hogy ki mutassa ki ezeket a vagyon elemeket eszközként, illetve mivel szemben, hiszen a mérlegnek két oldala van.
Környezeti vagyonelemek értéke
?
1. számú ábra: A környezeti vagyonelemek mérlegben való kimutatása
Véleményem szerint a válasz elsősorban makrogazdasági szinten értelmezendő. Az egyes országok feladata felleltározni a környezetben meghatározott vagyonelemeket, melyeknek mennyiségi meghatározása lenne a fő feladatuk. A környezeti vagyonelemek értékének meghatározása központilag a világon mindenhol egyforma értékkel jelenne meg. Ezáltal a már korábban meghatározott értékekhez az egyes országokban meghatározásra kerülhetne a környezeti vagyonelemek értéke. A kérdés azonban még mindig az, hogy mivel szemben álljon a mérlegben a vagyon értéke. Véleményem szerint a válasz első ránézésre egyszerű: minden ország rendelkezik saját vagyonnal, mely a saját országában található vagyon értékével megegyezik. Ez a saját tőke. Azonban az egyes országok nemcsak saját vagyonukat használják, illetve nemcsak a saját környezeti vagyonelemeik mellett más országok környezeti vagyonelemeit is csökkentik. (Gondoljunk csak az Ausztrália felett kialakult ózonlyukra, vagy az Afrikában kialakuló egyre nagyobb fokú elsivatagosodásra!) Köztudomású, hogy a nagyobb fejlettséggel rendelkező országok nem a saját környezeti vagyonuk terhére gazdálkodnak, a környezetszennyező tevékenységeiket más országban végzik el. Ez a számvitel nyelvén nem más, mint egy kötelezettség. Azok az országok, akik elszenvedik a saját vagyonukban bekövetkező értékvesztést – melyet más országok terhelnek rájuk – követelést kell, hogy kimutassanak a szennyező ország felé mérlegükben. Ennek megfelelően, a környezeti vagyonnal (és követeléssel) szemben nem más áll, mint az ország saját vagyona (saját tőkéje), illetve az általa más országok környezeti vagyonelemeiben való csökkenés saját részesedése, azaz egy harmadik fél felé való kötelezettség. Makrogazdasági környezeti vagyonmérleg
Környezeti vagyonelemek értéke: - levegő, - víz, - fűtőanyagok, - ásványok
Saját vagyon Más országokban általunk szennyezett vagyon értékvesztéséből származó kötelezettség
Más országok által szennyezett vagyon értékvesztéséből származó követelés 2. számú ábra: A környezet makrogazdasági mérlege A makrogazdasági mérleg évente – akár gyakoribb rendszerességgel is – elkészítendő, amely az adott időpontban fennálló vagyoni és „finanszírozási” összetételt fogja mutatni. A vagyoni elemek mellett azonban elkészíthető a makrogazdasági szintű eredménykimutatás is. A vagyonelemekben bekövetkező akár saját, akár harmadik fél által való értékvesztés a tárgyidőszaki eredménykimutatásban jeleníthető meg. (Ennek
megfelelően a saját tőkén belül értelmezhetővé válik az eredménytartalék is, amely az eddig felhasznált, értékvesztett eszközök számszerűsítését jelentené.) Az eredménykimutatásban a bevétel kizárólag a más ország által saját vagyonunkat tárgyévben szennyező országtól származó követelésünk változása jelentené, míg az eredménykimutatás ráfordítás oldalán jelentkező tételek a saját vagyonunk tárgyévi felhasználását, valamint a más országban általunk szennyezett vagyoncsökkenésből származó kötelezettség változása jelentené. Ráfordítások Saját környezeti vagyonból származó tárgyévi értékvesztés
Bevételek Más ország által saját vagyonunkban okozott tárgyévi követelés változása
Más országban okozott környezeti vagyon tárgyévi kötelezettség változása 3. számú ábra: A környezet makrogazdasági eredménykimutatása Az egyes makrogazdasági mérlegek és eredménykimutatások világgazdasági viszonylatban konszolidálásra kerülnek, hiszen az egymással szemben fennálló követelések és kötelezettségek kiszűrésre kerülnek. Ennek eredményeként létrejön egy olyan mérleg és eredménykimutatás, mely a teljes világ számára értékkel látja el egy adott időpillanatra a környezeti vagyonelemeket, és egy periódus viszonylatában mutatja be a bennük való változást, mely jelenlegi ismereteink szerint biztosan veszteséget, negatív eredményt fog mutatni.
8. Összefoglalás A dolgozatomban a környezeti számvitel elsősorban pénzügyi számviteli kérdéseivel foglalkoztam. A dolgozatom elején röviden bemutattam a makroszinten alkalmazott főbb környezeti szabályozásokat. Megvizsgáltam a környezetpolitikai gazdasági szabályozók hatását a vállalkozások vagyonára és eredményére, kiemelten kezeltem a széndioxidkibocsátási-kereskedelem számviteli szabályainak napjainkban kialakuló, ám sokat vitatott számviteli szabályait. A dolgozatom célja az volt, hogy rávilágítsak arra a tényre, hogy a jelenlegi számviteli rendszerekben a környezet jelentősége nem hangsúlyos. A célom az volt, hogy bemutassam, hogy a számvitelben is megjeleníthető a környezet értéke, azonban a mérési, illetve behatárolási (kinek a vagyoneleme és kötelezettsége) problémák miatt jelenleg ezzel a számvitel nem foglalkozik. Amennyiben a mérhetőség biztosítása megtörténik, akkor a számvitel által is kezelhetővé válik a környezet kimutatása mind vagyoni, mind pedig jövedelem értelemben. A környezet számviteli kezelését
elsősorban makrogazdasági szinten látom megvalósíthatónak, azonban úgy vélem, hogy makrogazdasági szinten a fenntartható fejlődés biztosításának érdekében ezt a beszámolási formát érdemes lenne megvalósítani.
Szakirodalom 1.
Szlávik János: Fenntartható környezet és erőforrás gazdálkodás (KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft, Budapest, 2005.)
2.
Csutora Mária – Kerekes Sándor: A környezetbarát vállalatirányítás eszközei (KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft, Budapest, 2004.)
3.
Csutora Mária: A vállalati környezeti költségek számbavétele (2001. Tisztább Termelés Kiskönyvtár 2001/III., BKÁE Környezetgazdaságtan és Technológia Tanszék)
4.
A környezeti menedzsment közgazdasági eszközei: Kerekes Sándor – Szlávik János, KJK-Kerszöv, 2001.
5.
Vállalati Környezet-menedzsment, Budapesti Közgazdaságtudoményi Egyetem, Környezetgazdaságtani és Technológiai tanszék, 1997
6.
Samuelson, P.A. – W.D. Nordhaus: Közgazdaságtan I.-III., Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1988.
7.
Birkin,
F.:
ENVIRONMENTAL
MANAGEMENT
ACCOUNTING,
Management Accounting: Magazine for Chartered Management Accountants, Feb 1996, Vol. 74 Issue 2, p34 8.
IAS versus US GAAP: Dashöfer. Az emissziós jogok elszámolásának szabályai, Rózsa Ildikó, 2005. év
9.
Tóth Mihály: A széndioxidkvóta kereskedelmének számvitele, Számvitel-AdóKönyvvizsgálat, 2005/4. szám)
10. Environmental responsibility versus taxation: D. Bazin, J. Ballet, D.Touahri, Ecological Economics, 2004.
