.VAJDA MIHÁLY.
.A kontempláció. .öröme. S
tól” – valójában miért nem vezettem soha naplót, akkor azt kell gondolnom, hogy talán azért ódzkodtam a dologtól, mert inkább a vita activa vonz, bármilyen furcsán hangozzék is olyan valakinek a szájából, aki évtizedek óta mást sem csinál, csak irkál és firkál. Az írás lehet kontempláció és lehet akció. Úgy látszik, meg kellett öregednem, hogy felfedezzem a kontempláció örömét. Persze az is lehet, hogy nem a természetem, hanem a környezetem hatásaképp nem írtam naplót. A Lukács-iskolán belül alapvet√, meghatározó érték volt a szellemi „objektíváció”: alkotni kellett a világ számára. Lehet, hogy az iskolától való elszakadásom legutolsó – eddig legalábbis legutolsó – mozzanata volt, amikor elkezdtem naplót írni. Írni valamit, ami nem a világra, még csak nem is sz∫kebb környezetemre, hanem csakis egyedül magamra tartozik. Igaz-e ez? Lehet, hogy csalok. Gyanús, hogy igyekszem a naplóban jól, pontosan fogalmazni. Úgy, ahogyan általában is fogalmazok, amióta a computert a kezembe nyomták. A computer nagyon megkönnyíti az írást. Ha kidobok valamit, az nem feltétlenül vész el. Amíg írógéppel írtam – kézzel igazából soha –, sokszor zavart, hogy mondatokat rosszul fogalmazok meg. Folyamatosan az volt a dilemmám, hogy vajon el√bb javítsam ki a rosszul, magyartalanul, sután, nem igazán lényegretör√en megfogalmazott mondatokat, és aztán menjek tovább, vagy ne tör√djek semmivel, s csak amikor kész van már az egész szöveg, akkor kezdjem el megformázni a mondatokat. Úgy t∫nhet, ez nagyon távol áll a naplóírás problematikájától, valójában azonban nem. Attól – vagy attól is – sikerül naplót írnom,
ohasem voltam lelkes naplóolvasó, és tulajdonképpen mindig azt gondoltam, hogy én nem is vagyok képes naplót írni, elvégre nincsen három életem. Legalább három kellene ahhoz, hogy naplót tudjak írni. Az els√ ahhoz, hogy éljem az életet, a másik, hogy a naplóban leírjam, a harmadik meg ahhoz, hogy elolvassam, amit írtam. Elkezdhetünk ezzel játszani: amikor olvasom a naplómat, akkor ez az olvasás, s persze maga a napló megint részévé válik az aznapi életemnek; így a naplóra is kénytelen vagyok reflektálni, és így tovább a végtelenségig. Ha ezt lelkiismeretesen csinálom, ha tényleg elmélyedek e tevékenységben, akkor az egyszer megkezdett napló ki kell töltse egész életemet, soha többé fel nem állhatok a napló mell√l, és attól kezdve már mindig annak az egy napnak a történetét olvasgatom, kommentálom. Na tessék, ahogy ezt így elmesélem, egész jó Borges-novella kerekednék bel√le. Most már csak írni kell megtanulnom. Mégis lett napló. Egyszer az életben megeshet, többször is bizonyára minden írástudó nekifog. Emlékszem, egyszer valamikor kamasz- vagy már kis feln√tt koromban egy-két hétig írtam naplót. Ennek több, mint negyven éve, fogalmam sincs, mi volt benne. Azután elsodort az élet. Kés√bb is voltak olyan feszült pillanataim, melyekben, melyekre muszáj volt reflektálnom. Olyankor inkább valami levezetésféleképp – egy-két napig írtam naplót, pontosabban készítettem feljegyzéseket, majd félretettem a dolgot. Eszembe se jutott kés√bb, hogy bele kellene néznem. Ami meg a folyamatos naplóírást illeti, ha belegondolok, hogy – most eltekintve „Borges-novellám-
Ez az írás egy beszélgetés eredménye: Vajda Mihályt Kemény Vagyim és Várkonyi Benedek kérdezte, s az interjút együtt szerkesztettük.
53
Vajda Mihály
pontosabban attól nem valami plusz teher a szá- pen arra kötelez, hogy precízen fogalmazzak, hogy momra a naplóírás, hogy a computer segítségével ez legyen bevezetés, tárgyalás, befejezés, és igazán a dilemma megoldódott. Korábban azt gondoltam megformált legyen a szöveg. Amikor közönségnek volna, hogy ember és naplója között spontán, me- beszélek, ez a megformáltság dialóguskeretbe illesztafizikus a kapcsolat. A naplóíró nem ügyel a mon- kedik, még akkor is, ha a közönség egyetlen szót sem datai megformálására, nem javít ki egy-egy jelz√t. szól. Látom a reakcióit, látom, hogy elkezd unatkozNem egészen igaz – már ami engem illet. Javítom a ni, hogy nagyon izgatja, amit mondok, hogy elgonszöveget, néha akkor is, amikor újra olvasom. Nem dolkodik, hogy most éppen nem érti, amit mondok. szeretem a csúnya monda- Na, nem lehet a mai napon az egész életet beleverni a gépbe. Ha még lehetséges olyasmit tokat. Kijavítom. Legyen Meg kell tanulnom minden nap az aznapot leírnom. Csakhogy csinálni, hogy filozófia, akszép a mondat. (A félreér- a mai nap aznapja: minden. Azért kellett elkezdenem a naplót kor ez most megint a szótések elkerülése végett: írni, mert emiatt a nem-utazás miatt minden feljött. […] Most beliség felé tart. Sokszor az azt hittem, ezt ki is kell fejtenem: rohadt csaló vagyok, az érzésem, hogy vissza nem írok szépen. Szép hirtelen nem magamnak írok, valamilyen közönségnek, méghozzá mondaton itt most nem ér- olyannak, melynek sajnálnia, mindenekel√tt azonban vagy fel- kellene csinálni azt, ami tek mást, mint pontosan, mentenie vagy ördögként számon tartania kellene. Csak átla- Szókratész és Platón között jól megformáltat.) Nem ar- gos ne legyek, nur verwechselt … nem tudom pontosan, hogy történt. Egyszer kísérletezról van szó, hogy a napló van. Képes lettem volna megnézni a bibliográfiában, de nin- tem is valami ilyesmivel. csen benne ebben a masinában. S még tovább vissza a törtétökéletes szöveg legyen. De netben, a frusztrált kisfiúig, aki nagyon jól emlékszik arra, „Laikusoknak”, nem filoa napló kétségtelenül szö- amikor anyja a Nádor utcában a nagy szoba baloldali ablaká- zófia szakos hallgatóknak veg. Legyen hát rendben nál Colinak azt fejtegette, hogy csak … nem tudom pontosan tartott Bevezetés a filozómint szöveg. De azért ez a … átlagpolgár ne legyen az ember. Vissza a lányokhoz való fiába cím∫ el√adásaimat frusztrált viszonyomig. […] megformálási kényszer Nem tudom, hogy kell ezt csinálni. Naponta egy órát írjak? fölvettem magnóra. Kicsit zavart a magnó, mert kezelgyanús. Megeshet: a napló Addig írjak, míg van mit mondanom? […] Ezt ugyebár magamnak írom. Kell-e nekem? Segít-e rajtam? ni kellett, de fölvettem az nemcsak nekem szól. Kell-e rajtam segíteni? Nem tudok ezekre a kérdésekre vála- el√adásokat, aztán legépelszolni. Most írni kell egy darabig, aztán majd meglátom. […] ték. S rájöttem, hogy ebb√l Tud-e naplót írni az olyan, aki gyakorlatilag nem képes felállönnek az ismer√sök, és ni az asztaltól mindaddig, amíg be nem fejezte a „dolgát”? Most nem szabad írott szöveget már halálomig e mellett a napló mellet kell ülnöm, ha evés- csinálni. Ha átírom, elvész kérdik: – Most mivel foglalko- ivás-elintézés-mások kívánsága el nem szólít innen? minden elevensége, ha úgy * zol? hagyom, nem érthet√, rossz S csak az, aki tudja, hogy √ végtelen sok brilliáns ötlete elle– Semmivel. nére mégsem akarja újragondolni a világot (elvégre is ez lenne szöveg. Mert a kontaktus – Hogyhogy semmivel? a filozófia feladata), mert „tudja”, hogyan vannak a dolgok, elt∫nik az írott szövegb√l. ergo magyaráz, s tudása birtokában értékel, az veszi észre, hogy A computer ezt a probléNem csinálsz semmit? – De. Nagyon sok min- baj van. De mi a baj? Baj-e a giccs? mát valahogyan megoldja. Aztán elolvastam Barthes Világoskamrá-ját, tényleg ez az dent csinálok, de nem fog- els√ olyan Barthes-szöveg, ami maradéktalanul tetszett. Sokat Feloldja azt a gátlást, hogy lalkozom semmivel. Nin- tanultam is bel√le, s nagyon jól fogom tudom hasznosítani a olyasmit kell el√állítani, csen központi téma. Ez új, Recht auf Einsicht szemináriumon. Az alapkérdés pontosan a ami megállja a helyét, amit ha nem is annyira, mint a fotó egyértelm∫sége és a fotósorozat sokértelm∫sége lesz. Nem ki lehet adni a kezemb√l. tudom, nem kellene-e a Barthes-ot az els√ foglalkozásokon naplóírás. Nem kell kiadni a kezemEgyszer csak adódik valami, és elkezdek írni. Más b√l. Úgy is lehet csinálni, hogy a fájl meghal. a viszonyom a papírhoz, mint azel√tt. Valószín∫leg A naplóírás is kommunikáció, eleven kommuez tette lehet√vé (ez is) a naplót: nincs a dolognak nikáció. A tanulmányírás, a könyvírás nem az. Elképsemmiféle jelent√sége: az ember csak úgy leül a com- zelhetek magamnak fiktív közönséget. Az azonban puter mellé, és írja, ami eszébe jut. El√állít egy szö- nincsen jelen. Én magam vagyok a közönség. Ám veget. Mindegy, hogy mit. ilyenkor leleplez√dik az író ember. Ha valaki nem író, annak eszébe sem jut, hogy a naplót nem csak magának írja. Az író ember, az, akinek az a státusza intha a naplónak valami köze lenne a szóbeliség- a világban, hogy ír, akaratlanul is sandít olyan köhez. Ahhoz, hogy azt tudjam elmondani, amit akarok, zönségre is, amely nem √ maga. Az, aki megszokta, egyre inkább szükségem van rá, hogy közvetlen kon- hogy nem magának ír, hanem valamilyen fiktív vagy taktusom legyen a közönséggel. A papír valamikép- valós közönségnek, annak naplóírás közben önkén-
J
M
54
A kontempláció öröme
telenül eszébe jut, hogy ez egy szöveg, amit tulaj- kozni. Miért nem csinálja mindenki a maga dolgát? donképpen csak naplónak játszol el. Pontosabban: Miért teszik magukat függ√vé a politikától? Nekem miért éppen a napló jelleg∫ szöveg ne lehetne filo- is körülbelül ez az érzésem. Tudom persze, hogy nyuzófia? S ha ez az eszembe jut, márpedig – végül is gaton jóval „bebiztosítottabb” az élet, mint nálunk. nem akarom becsapni magam – sokszor az eszem- Itt inkább függ az emberek egzisztenciája a politikábe jut, akkor, a spontaneitás csak látszat. Amikor tól, mert itt az értelmiség többsége számára is gondoúgy nagyjából öt évvel ezel√tt elkezdtem végre nap- kat okoz a megélhetés, amiben a politika is szerepet lót írni, nagyon lelkesen csináltam, és igen sok id√t játszik. Mindezt tudom. Nem akarok nagykép∫ és fövett igénybe. Majdhogy- megvitatni. De talán túl sok lenne. A következ√ napokon fel- lényes lenni. De segít-e bármit is, ha folyton azzal vanem bejött a három élet: írom itt a feljegyzéseimet a Világoskamrá-ról. Aztán most elég lendületesen továbbolvastam Proustot, a gyok elfoglalva, hogy ma kezdtem elolvasni, alakítgatni. Soha nem töröltem Combray végére értem, s belekezdtem a Swann szerelmébe is. megint milyen gusztustaDe nézzük a Világoskamrá-t: lanság vagy disznóság törsemmit. Néha viszont, „»Fotográfiai ábrázoltnak« nem azt a fakultatíve valóságos szögletes zárójelbe téve a dolgot nevezem, amelyre egy kép vagy jel utal, hanem a fény- tént a politikában? Az én betoldottakat, hozzáírtam. képez√gép lencséje elé állított szükségszer∫en valóságos dol- naplómban szinte semmi Egyre inkább filozófiai-iro- got, azt, aminek híján fotográfia nincs. A festészet a sosem lá- szerepet nem játszik a podalmi szöveggé alakítot- tottat is képes imitálni. A beszédben olyan jelek kombinálód- litika: s ez mutatja leginnak, amelyeknek van ábrázolt-juk, de ezek önkényesek is letam. Holott tisztában va- hetnek. És nagyon gyakran valóban azok. Ezzel szemben a Fo- kább, hogy nem érdekel. gyok vele: a legnagyobb tográfiát nézve sohasem tagadhatom le, hogy a dolog ott volt.” Nem jut eszembe beleírni. (88) Ez természetesen igaz. Mindaddig, amíg nem képek egy- A napló jelzi, hogy mi izgatrésze nem publikálható. másutánjáról, sorozatáról van szó. A „dolog” természetesen ja igazán az embert. MAGANÉLET – KÖZÉLET
A
akkor is ott volt (mondjuk a Recht-ben két leszbikus csaj [? a fotón csak két szeretkez√ csaj. Hogy √k a valóságban is leszbikusak-e…]). A kérdés csupán az, hogy tényleg az a jelenet volt-e ott, amire én gondolok. A sorozat jelleg ugyanis arra kényszerít, hogy értelmezzem a dolgot. Valami ilyesmi. Mindenesetre az els√ kérdés, van-e különbség, s ha van, micsoda, az egyedi fotók és a Recht… között? „Összemosódott igazság és valóság, és ezentúl ebben láttam a Fotográfia valódi természetét (szellemét), mivel egyetlen festett portré sem tudta velem elhitetni – még ha »igaznak« t∫nt is –, hogy az, akit ábrázol, valóban létezett.” (89) Megint: akit ábrázol, az valóban létezett. De vajon a Recht-ben az van-e ábrázolva, aki le van fényképezve? De mi kényszerít arra, hogy azt gondoljam, azok már ábrázolnak valakiket, akikr√l viszont nem biztos, hogy valóban léteztek? „…valaki látta az ábrázoltat teljes életnagyságban, s√t személyesen…” (91) Igen, de kit? A címoldalon felsorolt nevek visel√it, azt biztos, vagy azokat, akikr√l a történet szól? Persze, ha történetként fogom fel. De muszáj-e, mi kényszerít arra, hogy történetként fogjam fel? Barthes válasza: „a film ezen a ponton is különbözik a fotográfiától; (képzelt történetet feldolgozó) filmben két póz van egyszerre jelen, a színész és a szerep Ez volt-ja…” (91) A Recht-ben is? Vagy kul-
A
mikor a World Trade Centert lerombolták, erre természetesen reflektáltam a naplóban. De ez sem szerepelt talán olyan súllyal, mint az utána következ√ napokban a beszélgetések során; a beszélgetésekben óhatatlanul el√került a terrorizmus kérdése, az afganisztáni háború. Ha meg visszagondolok, hogy az utóbbi egy hónapban menynyit írtam err√l: hát viszonylag keveset. És leginkább csak az els√ estér√l, a támadást követ√ estér√l. Furcsa este volt. Debrecenben tanítottam, amikor a támadás történt. Az órám után bekapcsoltam a mobiltelefonomat, a feleségem hagyott üzenetet. Azt hittem, valami baj van a családban, mert nem szokott hívni a mobilon. És tényleg baj volt, csak nem olyan jelleg∫, mint amire gondoltam. Valami, ami nemcsak a családomat, hanem mindannyiunkat, a világot érintette. Azon az estén fiatal barátaimmal jöttem össze, akik még találkozásunk pillanatában sem tudták eldönteni, hogy amit egy bolt kirakatában a TV-ben láttak, horrorfilm volt-e, vagy valóság. Fölmentünk hozzájuk,
napló mint szöveg sajátossága, hogy benne minden összefolyik. Minden van benne. De a magánéletnek talán nagyobb a súlya, mint a közéletnek Gondolom, ez majd’ mindig így van. Nálam mindenképpen. Van benne olvasónapló, olvasmányaimra vonatkozó reflexiók; néha teoretikus szövegek is születnek. Ezért lehetséges az, hogy id√nként kiveszek bel√le részeket, beleteszem más szövegeimbe; de odaírom, hogy ez naplórészlet. Megmagyarázni, hogy miért, az most talán túl messzire vezetne. Ha történik valami izgalmas a világban, az persze belekerül. A napi politika viszont alig-alig játszik benne szerepet: mutatja, mennyire nem érdekel. Nyugatról visszaszármazott barátaimmal értek egyet: azt mondják, nem értik, mi van a magyar értelmiséggel. Miért foglalkoznak folyton-folyvást a politikával, miért képesek mélységesen fölizgatni magukat azon, amit a politikusok csinálnak. Nem kell ezzel foglal-
55
Vajda Mihály
hosszan néztük a tévét, és a kép olyan mélyen be- bele a naplóba. Miért? Mit jelent ez? Hogy reggelenlém vés√dött, hogy az éjszaka ugyancsak rosszul ként, naplóírás közben más a fontos, mint napközaludtam. Sokszor fölébredtem, s minden fölébredés ben. És most jön az igazán érdekes kérdés: vajon mi el√tt egy torony omlott össze az álmomban. Legalább kerül bele a naplóba? háromszor vagy négyszer az éjszaka folyamán. Ezt beírtam a naplómba, de nem az egész eseményre reflektáltam. Valószín∫leg attól féltem, hogy refnapló arra is való, hogy ki tudjunk mondani dolgolexióimból újságba való politikai analízis lesz, ilye- kat, meg tudjunk „örökíteni” dolgokat, amiket amúgy neket pedig nem akarok turális beállítódásom kényszerít csak arra, hogy ezt történetként éppen csak elgondolunk, írni a naplóba. Álmaimat fogjam fel? És mi van, ha szétvágom? Hol kell szétvágnom? majd többnyire el is felej* viszont „megörökítettem”. tünk. Olyasmit, amit senkiManapság mindenki ar- Szombat este Lengyeltótiban a […] Szálló teraszán (mert a többi nek sem tudunk elmonmajd mind ott aludt, nem a vendégházban) felbosszanról beszél, óhatatlanul ma- vendég dani. Mert szégyelljük, tott a beszélgetés, érdekes módon […] is (politikáról volt szó): gam is arra gondolok, hogy megint tudta mind. Mondjuk a magunkét, hirdessük az igét, so- hogy ezt gondoljuk; vagy átalakul egész civilizációnk; pánkodjunk, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan menniök mert, jóllehet a legcsekéami az utóbbi napokban ez- kell, s örvendjünk, ha úgy mennek, ahogyan kell. Megérteni, lyebb mértében sem szézel kapcsolatosan egyre hogy miért úgy mennek, ahogyan mennek? Minek, ha egyszer gyelljük, s√t, azt mondjuk, olyan rosszul mennek. Én vagyok a kisebbség kisebbsége? De inkább izgat, az az értelmi- magam nem prédikálok-e ezzel megint? Nietzsche, aki egyedül hogy valójában ez vagyok ség teljes megosztottsága, maradt, mert nem a morált prédikálta? No, cseppet sem hiszem én, és el is fogadjuk magunnemcsak nálunk, hanem magam Nietzschének, meg nem is szenvedek, hozzá hasonlón… kat ilyennek, de úgy gonNyugaton is. Számomra el- Talán még azon is túllépni? doljuk: ezt lehetetlen kiPénteken […]-t√l megint házifeladatot kaptam. Egy indiai viselhetetlen, hogy nem- regény, amely Magyarországon játszódik, 1986-os naplórészlet, mondani, ezt úgysem értehogy egyetérteni nem tu- egy kis ellenzéki körhöz tartozó leányé, aki Esterházyra van né meg a világ. Ha egyszer dunk, az nem lényeges, de véve, Esztervölgyinek hívják… Aztán lesz vele valami 1994-ben. már ezt gondoltuk, akkor nem tudunk egymással A történet most mindegy. Furcsa, hogy milyen lassan derül ki, gondoltuk, és le akarjuk írha a fülszövegen túl egyáltalában kiderül majd, hogy lány, kommunikálni sem a dolog- ahogy az sem abszolút biztos, holott biztos, hogy az a bizonyos ni. Amint némelykor olyaról. Az egyetlen neves ér- Ami, akivel rövid ideig együtt él szerelemben, ugyancsak lány, nokat is fel akarunk jegyeztelmiségi, akinél azt láttam, a lényeg: a nemi identitások semmiképpen sem er√sek… Hát ni, amit környezetünkr√l, hogy képes volt igazi meg- milyen identitások er√sek? Van-e ezeknek az ellenzékieknek szeretteinkr√l, számunkra Vagy éppen a konformaknak van (látszólag) er√s rendülésre és eldobta ma- identitásuk? fontos személyekr√l gonidentitásuk? A nyitott, végtelen lehet√ségek? Na elég, menjünk gától az els√ pillanatban felvételiztetni. dolunk, de képtelenségnek reflexszer∫en, ideológiai érezzük, hogy nekik is el* berögzöttségéb√l adódott Nagyon szép volt a tegnapi kirándulás Herbersteinbe; én már mondjuk. Néha nagyon álláspontját, az Susan Son- voltam ott: kastély és állatpark. A kastély egy sziklára épült a rosszakat. Megrágalmazzuk Feistritz egy éles kanyonszer∫ kanyarjában, gyönyör∫ renetag volt. Visszavonta els√, szánsz udvarral. A park ugyanakkor sokkal magasabbra is fel- √ket, nagyon csúnya dolgoBerlinben adott nyilatkoza- nyúlik mint a kastély: fels√ részeir√l látszik a kastély is, meg kat tulajdonítunk nekik. De tát. Hazament, elment a a folyó is. Az egésznek a bejárata valami fennsíkfélén fekszik. érezzük, hogy ezt nem World Trade Centerhez, Van ugyan néhány különleges állat is, de nem ez a lényeges: a mondhatjuk el nekik, mert gyerekeknek a legnagyobb örömet a kiskecskék okozták. S namegnézte a romokat, és azt megsebeznénk √ket, indomondta: igenis kell tennünk valamit, ez t∫rhetetlen. kolatlanul. Hiszen csak az egyik pillanatban hisszük (Lehet, hogy ezt én csak álmodtam? Bárkivel beszél- vagy gondoljuk így; a következ√ pillanatban, bár tajek is, nem emlékszik erre. Csak Susan Sontag els√ lán nem tagadjuk meg ezt a gondolatunkat sem, már nyilatkozatára emlékeznek az emberek. Egyesek valami más a fontos számunkra velük kapcsolatban. szépnek tartják, mások gy∫lölik.) Már félek beszélge- Nemcsak ez van, más is van. Egyszóval nem érzed tésbe elegyedni emberekkel; nem a konfrontáció- szükségét, s√t, a lehet√ségét sem annak, hogy eltól, nem a vitától félek. Attól félek, hogy valójában mondjad az illet√nek. Másnak meg még kevésbé, nincs mit mondanunk egymásnak, csak kliséket mert a hozzád legközelebb állókat nem szereted máhajtogatunk, és egyetlen pillanatig sem gondolja soknak kiadni. Nem hinném azt sem, hogy ezt sosem senki, hogy meggy√zheti a másikat. A másikat tulaj- tesszük, de olyankor nem szeretjük – magunkat. donképpen földbe kellene döngölni, mert hülyeséIlyenkor „kiadjuk” szeretteinket a naplónknak. Vaget beszél. Ez izgat, és valahogy még ez sem kerül lamit, amit nem mondhatunk el senkinek, de ett√l
A
56
A kontempláció öröme
még nem mondjuk el mindenkinek. Persze beleke- tala magában, hogy másképp reflektál, mint nem rülnek a naplóba olyan reflexiók, olvasmányokról naplóíró korszakaiban. szóló beszámolók is, amelyeket bárkinek elmondhatnánk, de nincs rá mód, alkalom. Elolvastál egy regényt, elkezdesz gondolkodni rajta, és úgy adódik, indig politikus embernek hittem, talán hiszem is hogy nincs kivel megbeszélni, mert akikkel össze- magam. Nem abban az értelemben, hogy valaha is jössz, találkozol, nem olvasták, nem tudják, mir√l szerettem volna a politikát, mert sohasem szeretbeszélsz. A naplóba ez belefér, mert annak az olva- tem. De nagyon izgatott a politika, az, hogy mi törsóközönsége egyel√re(?) – gyon izgalmasak pl. a farkasok, melyek egy átlagos állatkert- ténik körülöttem a világcsak én vagyok. A naplóba ben a legunalmasabb lények közé tartoznak. Itt valahogy tel- ban. Ha megnézem a naplóolyasmi kerül bele, ami az jesen természetes környezetben látszanak lenni és nagyon kö- mat, kiderül viszont, hogy adott pillanatban fonto- zelr√l lehet figyelni √ket. nem is izgat annyira. A po* sabb mindennél. Valami, Domboldal Kisinóc mellett: virágos rét. Sóskát szedek. Máskor litika talán csak jó beszédami sehol másutt nem tör- ugyanott, talán ugyanazon a réten valakinek az autóját „ve- téma? Kitölti a rosszfajta ténik. Tehát mégsem úgy zetem”. Egy korpulens, turistaruhás férfiét. Mintha apám csendet az emberekkel vavan az, hogy a naplóban f√nöke lett volna a bankban. Ennyire emlékszem Kisinócból. ló kommunikációban. Namég egyszer élek, és elolva- Vajon tényleg sokszor voltunk ott? – ahogy „tudom”, vagy ez gyon „hasznos”. Az ember is csak magánmitológiám része. Apám, a TIT (Turisták Inóci sásakor ugyanazt élem meg Társasága) alapító tagja. Úgy tudom, √k építették a hideghegyi biztonságban érzi magát, harmadszor, hanem valami házat is. Vajon sokszor mentünk-e fel gyalog? Másképp nemigen nem retteg attól, hogy kitörténik itt, ami új, ami kerülhettünk oda. Miért nincsenek történeteim? derülhet: nincs mit monKés√bb két inóci útra emlékszem. Az egyik: Judit, s még másfajta élmény. Nem danunk egymásnak. Sellyei Pannit tudom. Ott mondtam Juditnak, hogy kössünk háélem újra a naplóban az zasságot Kóspallagon. A másik, amikor Hideghegyen Juli nagyon életet, hanem a napló rá- rosszul volt, egész éjjel hányt, másnap a nyakamban hoztam le an úgy is, hogy nem írok vesz, rákényszerít arra, Inócra, s ott nem engedtük, hogy bélszínt egyen. Talán még egy vagy megteremti a lehe- harmadik alkalom is, talán a Szarvas örssel. A busz csak Kós- semmit a naplóba. Reggel pallagig ment. Arra emlékszem, hogy este gyalogoltunk a kisleülök az íróasztalhoz, let√séget annak, hogy valami inóci házhoz. Csak két km. írom a dátumot, majd csak új történjék velem. Valami * plusz jön az élethez. Olyas- …egy negyedpercnyi visszaalvás idején álmodott álom: ülök annyit írok: nem jut eszemmi történik az emberrel, egy t∫zrakóhelyhez hasonlatos k√halom kell√s közepén, már be semmi. Nem szeretném, ha a napló rutinná válna. ami nem történnék meg, ha magam is majdnem k√vé válva.* Aztán: napközben gy∫jnem írna naplót. Azok a Most meg ragyog az √szi szomorú nap. Valahová vágyik az emgondolatok, amelyeket nem ber. Hová? Ostoros, Kisinóc… Talán az az én nagy bajom, hogy töm az élményeket. „Ezt felmondanánk ki nyilvános- nem tudtam mit kezdeni szüleim szeretetével. Anyám halk sí- tétlenül fel kell jegyeznem. ság el√tt, amelyekkel sze- rása, amikor bejelentettem neki, hogy megn√sülök, úgy fáj, Érdekes, fontos.” Aztán, mint a kisfiú a Soproni képén. Az fáj, amin nem lehet változretteinket vagy éppen ön- tatni. Amin lehet, az más… De ha nem lehet, az fáj. A fájdalom amikor nekiülök, hogy felmagunkat megvádoljuk, az, amin az utak elválnak. Sloterdijknak igaza van. Csak per- jegyezzem, kiderül, hogy az napló nélkül is léteznek. De sze túldramatizál. Urschmerz – abba csak kevesen látnak bele, „élmény” kifolyt a kezemelúsznak, elt∫nnek. Nem is s ha meglátták, végük is van. Miért ölelte át Nietzsche a ló b√l. Talán azért, mert rögnyakát, miel√tt végül elborult a világa? tön fel kellett volna jegyezigazán artikulálódnak: sokkal inkább visszavonhatóak, mint a kimondott szó. nem, de megeshet, azért, mert nem is igazán volt élA naplóban ez másképpen történik. Nem baj, ha az mény. Vagy talán már mégis rutinná vált a naplóírás, embernek ezek a bátortalanul és félig megfogalma- és er√lködve keresem azt, ami a naplóban megírható zott vagy meg sem fogalmazott, inkább az érzések lenne? Nem mindent jegyzek fel abból, ami foglalszintjén, a tudat küszöbén látensen valahol mozgó koztat. Nemegyszer el√fordult, hogy valamin dolgondolatai – legf√képp önmagáról – alakot öltenek. goztam, megírtam egy esszét, és úgy éreztem, hogy Ekkor már lehet velük konfrontálódni. Tudjuk: nem a szöveg a lelkemb√l jött. Belemásoltam a naplóba. jó mindig elfojtani, a feledés homályába borítani a Ez jelez valamit: vajon miért tettem bele, miért ezt dolgokat, ebb√l kés√bb nagy baj lehet. De most mint- tettem bele? A naplómnak van bevallva, mi az, ami ha eltúloztam volna valamit. A napló azért nem nekem csakugyan fontos. A napló olyan szeret√, aki ennyire „hasznos” vagy személyiségalakító. Egy- nem idegenít el magától. Lehet, hogy hetekig nem szer∫en egy olyan képességet alakít ki az ember ál- érdekel. Ez a szeret√ddel is el√fordulhat, de √ ett√l
M
V
57
Vajda Mihály
történt 1986-ban, vagy hogy mi történt velem abban az évben. Ha utánagondoltam volna, éppenséggel tudhattam volna, hogy nagyon rosszat választok, de akkor nem gondolkodtam ezen. Vagy két évvel kés√bb aztán megint csöng a telefon, azt mondja Révész, hogy a hónap elejére kéri az írást, pár nap múlva meg kell jelennie. Te jó Isten! Nagyon rövid volt a határid√; ha 1986-ban írtam volna naplót, nagyon egyszer∫ lett volna az egész. De talán nem lett volna olyan érdekes. Egyetlen dolog jutott az eszembe: egy helyen összegy∫jtve megvannak 1986-ban kapott leveleim. Akkor még papíron jöttek-mentek a levelek. El√vettem √ket, és azok alapján rekonstruáltam az én 1986-omat. Ekkor arra gondoltam, hogy milyen jó lett volna, ha már akkor naplót írtam voltam. De a rekonstrukció biztosan egészen más lett volna. Talán kevésbé érdekes.
természetesen megbántódik. Úgy kell tehát csinálnod, mintha √ ez alatt az id√ alatt is érdekelt volna, holott egyáltalán nem ez volt a helyzet. A napló viszont békén hagy. A napló türelmes. És ha hosszabb szünet után visszatérek hozzá, nem veti a szememre, hogy vajon hol voltam három hosszú héten át. A napló tükör is. Játszottam már olyan játékot, hogy mondjuk október 15-én megnéztem az el√z√ négy év október tizenötödikéit, hogy változtam-e, másképp láttam-e a dolgokat, másképp reflektáltam-e rájuk. Sokkal többet írok naplót Tübingenben, mint Pesten, Debrecenben pedig szinte alig. A naplóíráshoz nyugalmasabb élet kell? Mégis igaz, hogy naplóírás vita contemplativa? Pesten ny∫gösebb az élet. Tübingenben béke van, ha béke van. Ha nincs béke, rendszerint a családban nincs béke, egyéb zavaró mozzanatok nemigen léphetnek fel. Ott talán ezért olyan nyugodalmas, olyan elengedett a naplóírás. Régebben azt mondogattam, hogy nemcsak naplót nem írok, memoárokat sem fogok írni. Mert hiszen a memoárok teljesen fiktívek, az ember úgyis átírja a történetét. Ezen nem lehet segíteni, és ez nem is baj. De azért talán teljesen nem szabadna átírni a megéltet. Ehhez szolgál támaszként a napló. Egyszer érdekes élményem volt. A Beszél√-ben volt három éven át a „Beszél√ évek” cím∫ sorozat, az 1956tól 1989-ig tartó id√szakról; minden számban a Kádár-korszak egy évér√l volt szó. A sorozat megszervez√désének viszonylag még az elején fölhívott Révész Sándor, hogy írjak meg egy évet, hajlandó vagyok-e erre. Mondtam, hogy igen, amire azt kérdezte, melyik évet választom. Hogy ne kelljen a közeljöv√ben írnom, 1989-et választottam volna, azt azonban már lefoglalták. Végül 1986-ban állapodtunk meg. Egyáltalán nem gondolkoztam azon, hogy mi
N
éha furcsa érzés kerít hatalmába: föltámad bennem a vágy, hogy ezt, amit most megírtam, s itt van, egy szöveg, melyben végre egyszer tényleg √szinte voltam magamhoz, hogy ezt a szöveget jó lenne valakinek megmutatni. Jó lenne valakivel megosztani önmagamat. Csakhogy szégyellném bárkinek a kezébe adni. Bánt másokat, másokat, akiket szeretek, s ez t∫rhetetlen. A napló mégis nagyon intim m∫faj, a legintimebb. Intimebb a szerelmi vallomásnál. Igyekszem nem hazudni a naplónak. Biztosan szoktam benne is valótlant állítani, de akkor nem tudok róla, ha pedig nem tudatosan állítok valótlant, akkor nem hazudok. El√fordul, hogy valamit megfogalmazok, aztán a következ√ mondatban azt mondom: ez így nem jó, ez így nem igaz. De ha egyszer leírtam, ott marad, nem húzok bel√le. Talán erre jó a napló. Neki biztosan nem kell hazudni.
58
