A KOLOZSVÁRI ÁLLAT-VÉDŐ EGYESÜLET HAVI KÖZLÖNYE. SZERKESZTI: SZÉCHY KÁROLYNE LORENZ JOSÉPHINE, AZ EaYESÜLET ELNÖKE. III. ÉVFOLYAM, KOLOZSVÁRT

ÁLLATOK VÉDELME. A KOLOZSVÁRI ÁLLAT-VÉDŐ EGYESÜLET HAVI KÖZLÖNYE. SZERKESZTI:

SZÉCHY KÁROLYNE LORENZ JOSÉPHINE, AZ EaYESÜLET ELNÖKE.

III. ÉVFOLYAM,

1898.

KOLOZSVÁRT. GOMBOS FERENC?,

LYCEUM-KÖNYVNYOMDÁJA. 1898.

,.

AZ „ A L L A T O K

VÉDELME"

III. évfolyamának

TARTALOM-JEGYZÉKE. I. füzet. Az állatvédelem kérdéséhez. Zola Emil. — — — — — — — A rab oroszlán. Petőfi Sándor — — — — — — — — A könyörületes veréb. Weisz Elza. — — — — — — — — A mi fecskéink. Vidonyi József. — — — — — — — — Palotát disznók számára. — — — —- — — — — — — Hírek. — _ — _ _ _ _ _ " _ - _ _ _ _ Hasznos tudnivalók. — — — — — — — — — — —

Old. 1. 6. • 7. 9. l3. 14. 15.

II. füzet. Az ember és az állatok Keleten. Dr. Bálint Gábor. — — — — A veréb halálára. Catullustól. Ford. Dr. Csengeri János — — — Adományok. — — — — — — — — — — — —• A szálláskérő róka. Irta Móka bácsi. (Dr. Halász Ignácz) — — — Az állatok hangja. — — — — — — — . •— — — — A czethalak kora — — — —• — — — — — — — — Vad macskák. Dr. Szádeczky Lajos — — — — — — — A könyörületes macska. — Macskanyelv. — — — — — — Drága macskák. — Macska-akadémia — Iszákos állatok. — — Liliké álma. Irta: Szász Edith. — — — — — —• — — Kutyák szállodája. — Óriás sertés. — — — — — — — Hirek. _ _ _ _ _ _ _ — _ _ _ _ _ _ Hasznos tudnivalók. — — — — — — — — — — — Az Á.'V. E. választmányi ülése. — — — — — — — — Bismarck és haldokló kutyája. — — — — — — — —

21. 22. 22. 23. 24. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 32.

III. füzet. A „Grotta del Cane" Nápolyban. Schwarczel Adél. — — — — 33. Péchy Simon az állatokkal való bánásról. Közli: Dr. Kanyaró Ferencz. 34. A j ó sziv. Lithvay Viktória. — — — — — — — — — 35. Áz ember és az állatok Keleten. Dr. Bálint Gábor. (Befejező közlem.) 36. A cserebogár ereje. — — — — — — — — — — — 39. V. ifj, pályázatunk (kihirdetése). — — — — — — — — 40. Éhező madarak és lánczos kutyák. — — — — — — — 40. Pogányok mint állatbaiátok. — — — — —' — — — — 40. Az ezredes kutyája. Székely Dénestől.— — — — — — — 41. 5 más kis kutyatörténet. — — — — —. — _ — — — 42 és 43. Az állatok és a földrengések.— — — — — — — — — 48.

_

4 —

A kis állatvédő. Márkus Erzsitől. — — — _ _ _ _ _ Az e u r ó p a i b ö l é n y v é g p u s z t u l á s a . — — — — — — Az o r o s z l á n é s t i g r i s k i t a r t á s a . — — — — — — — — — A t a v a k faunája. — — — — — — — — — — — Madárfajok. — Állatszeliditő a p a r l a m e n t b e n . — — — Hasznos tudnivalók. — — — — — — — — — — — Hirek. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ —

4. . 45. 45. 4*5. 46. 47. 48.

IV. füzet. Szózat a m a g y a r hölgyekhez. T o n o d Thewrewk Árpád — — Példás vadkert. Gróf Kohári István. _ — — _ — — — — A s z a r k a é r t e l m é r ő l . í r t á k B a l a s s a G y ö r g y és K a r d o s Á r p á d . — A b e r l i n i Á. V. E . ü g y v i v ő j é n e k felesége. — — — — — — A l á n c z o s k u t y a t é l e n . N é m e t b ő l S z , L. J. — — — — — — T é l i fecskék. _ — — — — _ . _ _ _ . _ _ _ Állatkórházak Indiában. — — — — — — — — H á b o r ú b a n m ű k ö d ő kutyák. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ A bicyclista papagálya. — — — — — — — —- — L o v a i n k k í n j a i r ó l . Dr. P l ó s z Béla. _ _ _ _ — — • — — Szelíd o r o s z l á n . — — — — -•- — —• — — — — H i r e k . - F e l h í v á s előfizetésre. — — _ _ _ _ _

49 56. 57. 59 60. 60. 61. öl. 61. 62. 63. 64.

V. füzet. S c h o p e n h a u e r A r t h u r levelezéséből. — — — — — — — Ö felsége a király az á l l a t v é d e l e m r ő l . — — — — — — — H a n z i . Kiss Józseftől. — — — — _ _ _ _ _ _ Kíméljük a z á l l a t o k a t . Dr. F e r e n c z y József. — — — — —_ Adomány. — — — — — — — — — — — — — A méhek é r t e l m e s s é g e . Dr. B á l i n t S á n d o r . — '— — — — — A megoperált hálás tigris. — — _ _ _ _ _ — _ — Tudós papagályok. — — — — — — — — — —. - . Victor H u g ó egy v e r s e a — l ó h u s r ó l . — — — — — — — Állatok a s z í n p a d o n . — — — — — — •. - — — — Nansen madarai Budapesten. — — — — — — — — — A tehén szerepe Indiában — — — — — — — — — — Hirek. - _ _ _ _ _ — _ — — _ - - - - —

65. 66. 67. 69. H. 73. 76 77 78. 78. 79 79 80

TI. füzet. P a u l d e Saint-Victor a postagalambokról. Dr. H a m v a s József — — A poloska. Irta: Arany János. — — — — — — — — V . ifjú p á l y á z a t u n k e r e d m é n y e . — — — — — — — — — Matyó, a galamb. Schwarcz Jolántól. — — — — — — — Penzió madarak számára. — — — — — — — — — — Egyházi egyesület az állatokkal való jó b á n á s m ó d előmozdítására Angolországban. — — — — — — — — — — A p á r i s i Á . V, E. 3.000,000-nyi ö r ö k s é g e . _ _ _ _ _ _ T a p a l'oeil. B a r a b á s A l b e r t . _ _ _ _ _ _ _ _ _ Siró állatok. — _ — _ _ _ _ _ _ _ _ Legenda a disznóról. — — — — — — — — — — — Az e l ő k e l ő k u t y a . — — — _ — — _ • _ _ ~ _'. Hirek. _ _ _ _ _ . _ _ _ _ — _ _ _ Allataink kínjairól. _ - _ _ _ _ _ _ _ . _ _ - _ . -

81. 83. 85. 85. S7. 88. 88. 89. 92. 92. 93. 94. 95-

— 5 VII. tüzet. Madarak a hit világában. Binder Laura — — — — — -- — Mesterséges ló. — — — — — — — — — — — — A mi fecskéink. Dr. Szász Béla. — — — — — — — — Állataink kínjairól. — — — — — — — — — — — Csalogánydal. Borbély Zoltán. — — — — — — — — — Umberto király unokaöcscse. — — — — — — — — Madarak védelme. — — — — — — — — — — — — Engesztelhetlen gyűlölet. Irta B—s. — — — - — — — A macska kicsi nvulak dajkája. —• — — —- — — — — A krokodil barátja. — — — — — — — — - — — Hidépitő hangyák. — — — — — — — — — — — Tánczoló egerek. — — - — — — — — — — — Egy madár mint szárnyasok őrzője. — — — — — — — Közgyűlésünk. _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ Elnöki megnyitó. — — — — — — — _ _ _ _ _ Titkári jelentés. _ _ — _ _ _ — _ _ _ _ Pénztári jelentés. — — — — — — — — — — — — Kimutatás az állatkínzás által elkövetett kihágási ügye';ről. — — Az állatvédelemről szóló szabályrendeletek. — — — • — — Az »istálló-rend tíz parancsolata* — — — — — — — A madarak üldözéséről szóló tilalom kiaggatása. — — —

f!• 99. 100 101. 10^. 103. 104. 105. 105. 106. 106. 106. 106. 107. 108. 109. 111. 112. 112. 112, 112.

VIII. fűzet. Az állatok és a zene. Lady Lawrence. — — — — — — A zsiráffok pusztulása. — — — — — — - - — *— — Mantegazza a zsidó rituális állatvágásról. — -- — — — — Ó madarak. Fejes István. — — — — — — — — — J ö n a tavasz. Litvay Viktória. — — — — — — — — — Madarak a hit világában Bínder Laura. (Befejező közlemény.) — Hogyan lettem állatvédő Gy. Bernáth Oszkár. — — — — — A szülők, tanítók és tanárok szíves figyelmébe. — — — — A bogarakról. Gaál Mózesné. — — — — — — — — • — A madarak mint építészek. Széchyné LoreDZ Joséphine. — — A csalán mint takarmány. — — — — — — — — — — Szárnyasok hizlalása állatkinzás: tömés nélkül. — — — — —

113. 114. 114. 115. 115. 116. 119. 120. 121. 125. 127. 128,

IX. füzet A szegény gazdagok medvéje. Irta Dr. Cs. Papp József. — — — Illatok halhatatlansága. _ _ — — — — — — — — Madárfészek. Tompa Mihály. — — — — — — — — — Madárfészkek. Rosenberger Fány. — '•— — — — — — Egy kis fecskefészek. Irta Weisz Elza. — — — — — — — A csacsi. Irta Prancis Coppée, Ford. Széchy Károlyné. — — — A bogarakról. Gaál Mózesné. (Befejező közlemény.) — — — — Állatok nyaralása. — — — — — — — — — — — A madarak pusztulása és a divat. — — — — — — — — A lovak szemgyuladása. — — — — — — — — — —

129. 132. 133. 135. 136. 137. 138. 143. 143. 143.

X. füzet. Az állatvédelem ügye a „Falu jegyzőjé u -ben. Dr. Rencz János. — — Madarak a piperekosárban — — — — «— — — — — A kakas kukorékolásáról. — — — --• — . — — — — — Pacsirta szót hallok megint. Petőfi Sándor. — — — — — A pillangó. Irta Lamartine. Ford. Dalmady Győző. — — — — Allatok a törtérielemben. .—• — — — — — — — —

145. 149. 149. 150. 150. 151.

— 6 — Fehér zerge. — — _ _ _ — — — — _ _ _ VI. ifj. pályázatunk (hirdetése.) — — — — . — — ' — — Nemzetközi állatvédő kongresszus. — — — — — ' — — — Alfréd de Musset kutyája Irta Mme Vve Martellet. Ford Széchy Károlyné. — — — — ; — — — — ;— — — Adalékok a róka ravaszságához. — — — — — — — — Állatkínzás. Gáspár J. — — — — — — — — — — A kaméleon színváltozása. — — — — — — — — — — Az Á. V. E. küldöttsége a polgármesternél. _ _ _ _ _ Az orsz. A. V. E. 1898. évkönyve. — - _ _ — — — — Házi állataink egészségének fentartásáról. — — — — — — Beszélő kanári madár. — — — — — — — — — — -Kutyatemető. — — — — — — — _ _ — — — Vizet a kutyáknak. — — — — — — — — — — — Köszönet. — — — — — - — — — — — — —

151. 162. 152. 153. 155. 156. 157. 158. 158. 158 159. 159. 159. 159.

Bibliai mondatok: 8, 21, 35, 56, 66, 82, 100, 115, 120, 132, 150. Aforizmák az állatvédelemről: 8, 21, 35, 56, 66, 72, 77, 82, 100, 107, 114, 132, 133, 136. A tagdijak kilizetese: 16, 32. 96, 112, 144, 160. Szerkesztői üzenetek: 16, 80,'96, 144, 160.

ÁLLATOK VEDEL

n 1.

A KOLOZSVÁRI ÁLLAT-VÉDŐ-EGYESÖLET

SZECHY-VILLA I. EMELET hová a kéziratok, tudakozódások, tlöfiMtésék küldendők.

Harmadik évfolyam.

HAVI KÖZLÖNYE. Szerkeszti:

SZÉCHY KÁROLYRE LORENZ JOSÉPHINE, az Egyesület elnöke.

Tagoknak tagsági dij fejében jár. Elffflzetési á r : Egész évre 1 fi*t — kr Fél „ — „' 50 m Számonként . 10 kji< \

Kolozsvár, 1897. október 1.

1. szám.

AZ ÁLLATVÉDELEM KÉRDÉSÉHEZ. Miért zendül meg a szivem> ha olykor az utczák zajában elveszett ebbel találkozom ? Miért tölt el oly mély szánalommal az ide s tova futkosó állat, a mint szimatolva, csüggedten keresi gazdáját; miért szorul erre ugy össze a szivem s múlik el azonnal a sétához való kedvem? Miért, hogy nem hagy el ez a bús emlék estig, sőt más napig sem és miért tér vissza, szinte testvéri részvétet keltve bennem, gondot és érdeklődést az iránt, hogy a szegény pára mit csinál, hol van, leltbe menhelyet, van-e eledele, nem keres-e dideregve menedéket valamely sarokkő mögött? Miért vésődött be emlékezetembe ez az elszomorító, időrőlidőre újra feltűnő képe a gazdátlan ebnek, a melyet tiz évvel ezelőtt láttam? Olyan ez az érzés, mint maga a szegény állat szenvedése^ a mely nem tud beszélni és nagy városainkban magát munkájával eltartani. Miért hat rám oly megdöbbentően az állat szenvedése? — Miért nem tudom elviselni azt a gondolatot, hogy szenved az állat elannyira, hogy néha éjjel télnek idején, felkelek, hogy megnézzem, vájjon macskámnak megvan-e a tál vize ? Miért tekintem a teremtés valamennyi állatát mindmega/inyi kis rokonomnak •? s ha rajok gondolok, miért száll meg az irgalom érzése, a béketüréssel párosult szeretet ? Miért számítom az állatokat családomhoz, csak ugy, mint az embereket ? Gyakran intéztem magamhoz ezt a kérdést, a melyre — ugy hiszem — se.n a physiologia, sem a ps^ychologia nem ad kielégitő feleletet. Osztályozzuk csak! Légiókra megy azok száma, kik az állatot kedvelik. De számot kell vetnünk azokkal is, a kik utálják és azokkal, a kik nem törődnek vele. Van tehát három csoport:

2

az állatbarátoké, az állat gyűlölőké és a közönyösöké. E három csoport egymáshoz való számbeli viszonyának megállapítása után még meg kellene magyarázni, hogy miért kedveljük az állatot, miért gyűlöljük és mi okból hanyagoljuk el ? Ez a vizsgálódás talán valamely általános szabály megállapítására vezetne. Csodálom, hogy még senkisem kísérletté meg ezt a munkát, mert ugy vélem, hogy ez a probléma sok komoly kérdéssel függ össze és az emberiség legbensőbb magvát érinti. Mondják, hogy az állat a gyermek helyét pótolja az oly aggszüzeknél, a kik a jámborsággal nem érik be. De ez nem igaz; az állat iránt való szeretet megmarad akkor is, midőn az anyai szeretet ébred fel a nőben. Húszszor észleltem, hogy gyermeküket imádó anyák az állat iránt való élénk vonzalmukat ép oly mértékben megőrizték, mint ifjúságuk hajnalán. Sajátszerü vonzalom e z : nem szenved csorbát a többi érzelem révén és nem csorbítja meg amazokat sem. Ez a tény határozottan bizonyítja azt, hogy e vonzalom magában valósággal létezik és világosan megkülönböztethető, hogy mindegyikünk érzi és hogy ezen vonzalom az általános szeretetnek egyik megnyilatkozása, nem pedig módosított alakja vagy akár elfajulása a szeretet valamely különös módjának. Szeretjük az Istent: ez az isteni szeretet. Szeretjük gyermekeinket, szüleinket: ez az anyai, a gyermeki szeretet. Szeretjük a nőt: és ez a magasztos, örök szerelem. Szeretjük végül az állatot is, és ez is szeretet, noha más szeretet, melynek megvannak a maga feltételei, szükségei, fájdalmai, örömei. A kik nem érzik ezt a szeretetet, tréfálkoznak rajta, boszankodnak miatta, esztelennek nyilvánítják, hasonlóan azokhoz, kik bizonyos nőket nem szeretnek és nem akarják megengedni, hogy mások szerethessék őket. Mint minden nagy érzelem, ugy ez a szeretet is nevetséges és egyszersmind fölséges is, balga és örömteljes és ép Ugy képes különczködésekre, mint bölcs és erős elhatározásokra. Ki fogja tanulmányozni e szeretetet? ki fogja megmondani mily mélyen gyökerezik lényünkben ? Ha önmagamat kérdem, akkor az állatok iránt érzett irgalmasságom kutforrását abban találom, hogy ezen lények — nem birván beszélni — képtelenek szüksgéleteiket és bajaikat velünk megértetni.Élő lény, mely szenved, a nélkül, hogy megértethetné velünk, mint szenved és miért szenved : nem szörnyű, nem szivet, bántó-e ez ? Ezért Őrködöm szüntelenül az állat fölött és ezért van gondom rá, hogy semmiben hiánya ne legyen, miközben bizonyára nagyobbnak képzelem szenvedését, mint a minő az valóságban. Ugy vagyok vele, mint a dajka a gyermekkel, melystmégs kell értenie, hogy segíthessen a baján. Ez azonban még csak irgalmásság, szánalom számban megy; de ki magyarázza meg a szeretetet? Még nincs megoldva az a kérdés, miért tekintem testvérnek, bajtársnak az egészséges állatot, a melyet, noha nem szorul rám, felkeresek és szeretek ? Hogy van az, hogy annak helyét, a mi bennem szeretet, másoknál közöny, majd gyűlölet foglalj J. el ? ' .

— 3 — Nemrégiben, azon regényem befejezésén dolgozva, melynek Róma szolgál keretül, hosszú levelet kaptam e városból, levelet, rr.ély végtelenül megindított. Ugy vélem, jobb ha e levél íróját meg nem nevezem, csupán azt említem, hogy az olasz hadsereg egy magasrangu tisztje, siabadsághős, valószínűleg koros és régóta nyugalomban van. Azt hiszem, hogy levelének tartalmát nyilvánosságra hozva, megfelelek szándékának, sőt örömet szerzek neki. Levelében arra kért, hogy regényemben vegyem pártfogásomba az állatokat. Szószerint a következőket irta: « Észrevette Ön azon szörnyű kegyetlenkedéseket, a melyet Rómában büntetlenül követnek el az állatokon, nyilvánosan és titokban egyaránt? Ez a kegyetlenség egészen nyíltan, megbotránkoztató, megvetendő módon űzetik, nem volt lehetséges kiirtani. Azt hiszem, csupán Ön mivelhetné ezt a csodát hatalmas szavával, melyet oly sokan lesnek és azon általános megbotránkozás által, mely az Ön szava folytán kétségkivül kitörne. Számtalan ténnyel világithatnám meg ezen kérdést, melyet teljes életemben tanulmányoztam*. Képzelhető-e meghatóbb valami, mint mikor az öreg katona lesz szószólójává a szegény szenvedő állatnak ? A mi hatalmamat illeti, abban bizony csalódik ő és bocsánatot is kell kérnem, a miért reprodukálom levelének azon mondatát, melyben szavaimnak oly túlnagy jelentőséget tulajdonít. Nem-e kedves és megindító jelenség, hogy az állatok ezen buzgó védője egy szomszédos nemzet egyik igénytelen regényírójához fordul, hogy felkeltse az ügy iránt való érdeklődését és hogy az állatok szószólójául hivja fel őt, ettől remélve — ha nem is üdvöt, de legalább enyhülést ? Megvallom, hogy az eltévedt ebek barátja mindjárt rokonszenvezett bennem a vitéz öreg katonával, a ki kétségkívül derék ember. Regényem akkor már be lévén fejezve, benne egyetlen oldalt sem szentelhettem már az állatok ügyének. Megjegyzem különben, hogy Rómában mit sem láttam, a mi feljogosított volna arra, hogy pártfogásomba vegyem őket. Nem kétkedem a levélíró .szavainak igaz voltában; csak kijelentem, hogy az általa emiitett állatkínzások eseteit ottlétem alatt észlelni nem volt alkalmam. Vaiószinüleg épen olyanok e tekintetben a viszonyok Rómában, mint Párizsban, noha nekem ugy látszott, hogy az állatok iránt való szeretet annál inkább tünedezi k, minél inkább megyünk délnek. Erre vonatkozólag a levél következő mondatát idézem: »Milánóban és általában a kelta eredetű olaszok között a kutya ütlegelése nem csak közbotránkozást szülne, de a büntetőtörvény által sujtatnék; ellenben délen legraffináltabb vérlázitó kegyetlenkedések is ritkán kerülnek bíró elé, mert a járó-kelők olympusi nyugalommal haladnak tova«. Ezen bizonyára találó megjegyzés majdan adatul szolgálhát azon műnek, melynek egykor megkell indulnia. • . Itt Párizsban esett meg, hogy néhány korosabb hölgy rálesvén a tudós vivisector urakra, napernyőkkel rontottak rájuk.

Bizony ez nevetségesnek látszott. De hát elképzelhető-e az a megbotránkozás, a mely erőt vett e szegény hölgyeken arra agondolatra, hogy élő kutyák darabokra vágatnak ? Mert hiszen ők szeretik ezeket a szánalomraméltó ebeket és ugy érzik, mintha, saját testüket vagdalnák ! Az a hős, a ki nekem irt, a ki halálmegvetéssel küzdött, a ki nem ismert félelmet, midőn arról volt szó, hogy öljön vagy megölessék, bizonyára azon testvér érzelmű lelkek nagy családjához tartozik, a kik vigasztalhatatlanok, ha szenvedésekre gondolnak, bárha csak állatokról van szó és főkép oly állatokról, melyek sem hangot adni, sem magukat védeni nem képesek. Ezennel nyilvánosan nyújtom neki jobbomat, a szeretet és becsülés érzésével szivemben. * Volt egy Fanfan nevű, a legkisebb angol fajtához tartozó ebem. A kutya-kiállitásban láttam először, a hol egy nagy macskával együtt ketreczben volt elhelyezve. Oly gyengéden pillantott rám, hogy megkértem az illető állatkereskedőt, venné ki a ketreczből, A földre kerülve, az apró állat kerekeken mozgó kis kutyák módjára tipegett. El voltam ragadtatva és megvettem a kis kutyát. Aztán kisült, hogy a kis kutya megvan tébolyodva. Egy reggelen — alig nyolcz napja volt akkor nálam — elkezdett maga körül forogni, mindig körben, szüntelenül. Ha végre fáradtan, szédűlten elterült, akkor nagy nehezen feltápászkodva, megint elkezdte körforgását. Ha szánalomtól eltelve karjaimba vettem, lábacskái tovább mozogtak, mintha még mindig forogna és haletettem, újból kezdte Örökös forgását. Az állatorvos, a kit elhivattam, ugy vélekedett, hogy kutyámnak agyvelőbaja van és ajánlkozót arra, hogy megmérgezi. Erre nem állottam rá. Házamban minden állat természetes halállal múlik ki és kertem egyik zugában nyugodnak. Ugy tetszett azután, mintha Fanfan kigyógyult volna ez első rohamból. Két évig volt mellettem, mialatt mód nélkül megkedveftem. Nem hagyott el soha, mellettem guggolt a karosszékben négy óráig tartó reggeli munkám alatt és így szinte részt vett a szellemi alkotás minden fáradságában és örömében; midőn kipihentem, felemelte pofácskáját és rám pislantott fénylő szemeivel. Sétáimon elkísért, folyton előttem tipegve és sokakat nevetésre indítva; hazatérve székem alá bujt és ott elaludt; éjjel ágyam előtt vánkoson pihent. Oly szoros kötelék fűzött bennünket össze, hogy a legrövidebb távollét után már éreztük egymás hiányát. Majd hirtelen ismét megszállta Fanfant a kergeség. Hoszszab időközben két vagy három rohamon esett át. Majd gyakoriabbak lettek rohamai és az időközök megrövidültek; borzasztóvá vált életünk. Ha erőt vett rajta betegsége, szüntelenül forgott. Már nem tarthattam magam mellett a karosszékben. Mintha démon szállta volna meg, órákig forgott asztalom körül. De különösen éjjel szenvedtem, midőn vad kitartással végezte körforgását, folyton a szőnyegen tipegve. Hányszor keltem fel, hogy a szegény állatot karjaimba vegyem egy-két óráig magamnál tartva, abban

a reményben, hogy rohama szűnni fog; de alig tettem íe a földre, újból megkezdődött az őrült forgás. Kinevettek és dőreségnek mondták, hogy a kis beteg kutyát szobámban tartom; de ha nem tehettem máskép! Majd meghasadt a szívem, ha arra gondoltam, hogy többé nem vehetnem őt fel, nem nyugtathatnám meg és hogy többé nem nézhetne rám fénylő szomorú, hálátadó szemével. Végre egy reggel Fanfan karjaimban múlt ki, szemeit rám szegezve. Hirtelen vonaglás és vége volt; csak annyit éreztem, hogy vonagló kis teste ellapult, akár egy rongydarab. Szemeim könnyekkel teltek meg és majd megszakadt a szívem. Csak egy kis állat pusztult el és mégis annyit szenvedtem, emléke anynyira fájt nekem, hogy meg akartam ezt irni, mert tudtam, hogy abból, a mit irnék, az olvasó kiérezné a szivemet. Ma már mindez rég letűnt; ujabb szenvedések jöttek és ugy érzem, hogy az itt elmondottak már teljesen kihűlt érzés tolmácsolói. De akkortájt annyi mondani valóm volt ! annyi igaz, mély, fontos mondanivalóm az állatok iránt való szeretetről, mely oly titokszerű, oly hatalmas, a melyen sokan mosolyognak és a mely mégis annyira aggasztotta szívemet, hogy csaknem gyászt hozott életemre. Vájjon miért ragaszkodtam annyira a beteg kutyához? és miért barátkoztam vele, akárcsak emberi lény lett volna? Miért sirattam meg ugy, a hogyan csak szivünknek kedves lényt siratunk meg? Talán csak azon kielégíthetetlen szeretetnél fogva, a mellyé! minden élő és szenvedő lény iránt viseltetem? azon testvéri részvétnél, irgalomnál fogva, melyet a legszegényebb, legalsóbb lények keltenek bennem ? És ime, a Rómából kapott felszólításra, az öreg katonának az állatok érdekében hozzám intézett kérelme után volt egy álmom. Az állatnak még nincs hazája. Még nincsenek német kutyák, olasz kutyák, franczia kutyák. Mindenütt csak kutyák vannak, a melyek szenvednek, ha ütlegelik Sket. Nos hát: nem kezdhetnők-^e azon, hogy a nemzetek egymás közt megállapodnának abban, hogy az állatot szeretnünk kell ? Lehet, hogy az állátok iránt való általános szeretet, a mely tulténné magát az egyes országok határain, az általános emberszeretet oltárához vezetne. Ha a világon minden kutya egy családhoz tartoznék, melylyel az egész emberiség egyforma szeretettel bánnék és a mely így az egyetlen szabad népet alkotná, mely a »haza« harczias és testvérgyilkos eszméjén kivül állana: ez volna a jövendő boldogság tündérországába vezető út! Nemzetközi kutyák, az összes népek szeretetébe és oltalmába ajánlva — Istenem, mily szép példa volna ez! és mennyire kívánatos volna, hogy az emberiség ezt a tant megszívelje, abban a reményben, hogy később azt mondhassa, hogy e törvény nem csak az állatok kedvéért:alkottatott. Tenné ezt pedig a szenvedés nevében, hogy kirrtsa vagy legalább tőle telhetőleg enyhítse azt a rút szenvedést, melylyel a természet táplálkozni látszik és a melynek a lehető legkisebb

— 6 — mértékre való leszállításáért az emberiségnek érdemes volna küzdelmet folytatni az egyedüli küzdelmet, a melyben az álhatatosság bölcseség volna. Tenné ezt oly törvények létesítéséért, a /melyek nem tűrnék meg, hogy az emberek ütlegeket szenvedjenek, a melyek biztosítanák számukra a mindennapi kenyeret és egy világ-közösség mérhetetlen kötelékével fűznék őket egybe, hogy végre béke honoljon e földön. Egyesüljenek az emberek, valamint a szegény bolyongó állatok érdekében, ugy azon szerény czélból is, hogy az ütlegelést megszüntessék és kevesebbet szenvedjenek. Zola Emil.*)

A rab oroszlán. Á végtelen birodalom helyett Ádának néki egy kis ketreczet !

Ott járnak kósza gondolatjai, Magát szülőföldére képzeli,

Vasrostélyos kicsiny ketreczben áll Az oroszlán, a sivatag-király.

A melynek sivatagjait vele Együtt zúgá be a számum széle.

Hagyjátok őt békében állani, Szentségtelenség háborítani.

Ez a szép föld, ez volt a szép idő! De tömlöczének őre jő,

Ha el rabiák a szabadságot tőle, Hadd gondolkozzék legalább felőle.

S merengésének eltűnik világa, Mert vesszejével őt ez főbe vágta.

Ha el nem éri a fa sudarát, Hadd lépjen árnyékára legalább.

Vessző s. egy ily fiezkó parancsol néki, Oh minden égnek minden istenségi !

Ott áll merően méltóságosan, Még mostan is mily méltósága van!

Ilyen mélyen hajolt magas feje, Ilyen gyalázatot kell tűrnie!

Elvették szabadságát, mindenét, De nem vehették hős tekintetét.

S a bámuló, otromba néptömeg Gyalázatán még egy nagyot röhög.

Merően áll, miként a pyramid, amely Sokszor nézett reá komor köveivel.

Hogy mersz pisszeni, léha söpredék? Ha szét találja törni tömlöczét,

Ügy összetéphet, ugy széjj éltagolhat, Hogy lelked sem marad meg a pokolnak!

Petőfi Sándor.

*) Grimm GnsztáT, a,budapesti Á. V. E. nagyérdemű tiszteletbeli alelnöke juttatta a magyar közönséget Z o l a Emil " szép elmélkedéséhez, a melyet több ezer példányban kinyomatott és szétosztatott, oda kívánva hatni »hogy hazai íróink és hirlapiróink megszívleljék világhírű kartarsuknak a snérna teremtmény* iránti szeretetről szóló szávait, és Zolát ez utón kövessék*.

A könyörületes veréb. Első díjjal jutalmazott pályamunka. Irta: Weisz Elza, a helybeli felsőbb leány-iskola VI. oszt. növendéke. Jelige : Ha kicsiny is a test, benne gyakran a legnagyobb, legnemesebb lélek lakozik.

Szinte hihetetlen gyorsasággal változtatja felöltőjét a természet. Alig öt percze, olyan gyönyörrel töltötték el a sziveket a nap meleg, jókedvű sugarai; olyan élvezet volt végig menni az üde mezőn, a tarka erdőn. S most ? Hova tűnt az isteni kép? Mi' lett az enyelgő sugarakból ? s a barátságos, tiszta, kék eget miért váltotta fel az a setét, komoly felhőgomoly ? Az imént még oly csendes volt minden, egy-egy kedélyes szellő gyönge leheletén kivül mi sem zavarta az összhangzó nyugalmat ! Most ? Rettenetes szél üvölt, rémes suttogásával kísértetekre, gonosz szellemekre emlékeztet. Ijesztő zajától, zsarnok hatalmától félve, olyan rémesen reszketnek a fák levelei, s ágaik olyan alázatosan hajlonganak. Talán feltétlen hódolatukat akarják erősitgetni a felsőbb erő parancsoló akarata előtt? Nem! Nézzétek azt a büszke tölgyet ott az erdőszélen, milyen haragosán mormol, hogy fenyegetődzik fenséges koronájával! De mi az a sötét test, mely oly villámgyorsan hasítja keresztül a leget, ott az óriási tölgy alatt. Ni! most mintha megijedne, mintha a benne működő erő megbénulna, most hirtelen a földre esik. Az a sötét test pedig nem egyéb, mint egy kis veréb. Épen visszatérőben volt eleség szerző útjáról, mikor utói érte az eget-földet megrázkodtató égiháboru, s bizony sietnie kellett, hogy még idején hazaérkezzék. Hanem, mikor már közel van puha, tollas, meleg fészkéhez, figyelmesen, körültekintő szeme egy kis veréb-fiókát pillant meg az úton, a mint tehetetlenül vergődve fel akar emelkedni, de gyarló erejét a tomboló elemek legyőzik, s a szegény állat kétségbeesetten várja végső perczét. Az anyamadár megretten röptében ! Irtóztató gondolat járta át lelkét! Csak nem az övé a kis fióka? Gyorsan száll le a földre, de a zuhogó eső, a tüneményes gyorsasággal végig czikázó villámok, az őket követő ijesztő dörgések nem engedik aggódó lelkét meggyőződni gondolata igazságáról. Egy pár pillanatig még küzd az állat a viharral, még remél, de aztán hirtelen fölemelkedik, s gyorsan, mint a nyúl, repül otthona felé. Remegve közelít fészkéhez, s szive megdobban az örömtől! Övéi mind ott vannak a parányi fészekben, mely olyan végtelen sok boldogságot rejt magában. Oh, hogy örül a jó anya, hogy dédelgeti gyermekeit! Milyen édesen cseng hangja, a mint lázas sietséggel mondja el a történteket férjének s fiókáinak. De az öröm közepette, egyszerre oly^an bánatosan kezd beszélni, s mintha rábeszélné férjét valamire. Bizonyosan azt mondja »Szegény anya, ki nem tudja hova lett fia, milyen szerencsétlennek érezheti az • magát! Jer velem, keressük fel, hiszen jut még hely itt annak a boldogtalan teremtésnek, mi majd fel-

neveljük, vagy megmondja hol van elrejtve otthona, s visszaadjuk majd anyjának !« Oly szépen tud kérni, olyan kedvesen • beszéli rá férjét, hogy az engedni kénytelen lesz, s előbb az anya repül vidám csicsergéssel a fészekből, utána az apa, s a vihar daczára megindulnak az eltévedt állat keresésére. Olyan édes érzés az, jót tenni felebarátainkkal, különösen ha Isten áldása van munkánkon ! A mint most a magas tölgy alá érkeznek a mi madaraink, már ott látják az édes anyát kétségbeesetten kínlódva, mert a harcz oly nehéz, fiókájával nem tud röpülni, s a szél olyan iszonyúan recsegteti a fák gyökereit is! Ha egyik fának kitörik hatalmas dereka, porrá zúzza, szétmorzsolja óriási súlya a két szerencsétlen állatot. Mintha Isten küldte volna ebben a pillanatban a mi barátainkat, megmentik a végkimeruléstől kínlódó verebet, s most már könnyedén rőpitik mindhárman a szinte haldokló madarat fészke felé. Milyen hálával csiripel az egyik, s milyen visszautasitólag a másik ! Végre ott vannak! Alighogy elhelyezik a tollas fekvőhelyen a kis szökevényt, a szélvész gyorsaságával száll fészke felé a két nemes veréb. Milyen boldogan, milyen megelégedett szívvel térnek a kiérdemelt nyughelyre, kedves kis családjuk körébe 1 Tarthat-e még tovább a menny haragja ? Sujthatja-e a földet mérgében tüzes villámaival ? Megreszkettetheti-e még a levegőt a mennydörgés éktelen lármája? Oh není ! Az ég kitisztul, a felhők szétfoszlanak s a napsugarak forró szeretettel mosolyganak a földre, s különösen két parányi fészek nemesszivü lakóira! Talán épen olyan boldogan néz ránk a szeretetteljes kék ég, mint az édes anya elveszettnek hitt, de megtalált gyermekére.

A jótéteményről és marháioknak való adakozásról zetek : mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.

el ne feledkezFilip. 4, 18.

* Egy kis éneklő madár az ágon elegendő az isten mindenhatóságának bebizonyitására. Vidor Hugó. * Az ember minden élő lánynyel, melynek örömeités fájdalmait magáévá teszi, uj drágakövet nyer magának szerelete kincsében. Baupach. * A sziv jósága a fődolog, mire az embernek szüksége van.

Az állatok lelki világából. A mi fecskéink.*) Irta: Vidonyi József.

Lebontották a kis házikót a Boros-utczában s áldozatul esett egy füsti fecske-fészek is ; de az uj építkezés olyan gyorsan haladt, hogy mire megérkeztek a fecskék, a háromablakos ház már tető alatt volt; de baj érte a megérkezetteket igy is, mert a háztető alá bejáró nyilast sehol sem találtak, a hol ők is hozzá foghattak volna az építéshez. Mit csináljanak, hová forduljanak, hogyan győzzék most le azt a nagy akadályt, a mi útjokat állta ? A helyszeretet győzött, Tiert fészküket a kapu bejárat fölé, az udvar felé eső hatodik keresztbe fektetett gerendára rakták. Ott költöttek; július végén már üres lett a fészek. Azután hét és fél hónapig nem volt a kis nyitott házban lakó; lestük, vártuk a vendégeket, mig végre f. é. április hó 17-én megérkeztek a hosszú útról. Ez a nap ünnep volt a házunknál. Mindnyájan örültünk, gyermekeim »Isten hozott«-tal üdvözölték a vándorokat. Az öregek elfoglalták jogos otthonukat; de hol maradtak el a felnőtt, nagygyá lett gyermekek? Ki tudná ezt nekünk megmondani? Április hátralévő napjait munka nélkül élték át; májusban fogtak a fészek kijavításához. A hol lyukakat kapott betapasztották, a régi ágyat felfrissítették, kihordtak belőle minden ócska tollat, szénaszálat, mindenféle törmeléket és hordtak helyébe tisztát, újat, s csodálatos lankadatlan jó kedvvel végezték e munkát. Később öt kis fecske népesítette msg a fészket. S minő nagy szeretettel szerezték a szülék e kincsüket! Egy pillanatra sem hagyták el a kicsinykéket, ha az egyik a szülők közül kirepült a fészekből, meleg szárnyaival eltakarta a másik. Láttam, akárhányszor megtörtént, midőn az idő borongós volt, hogy a nőstény egész nap el nem hagyta a fészkét; hiába való volt a hímnek minden szólitgatása, könyörgése ; az asszony nem hallgatott a szép szóra, a hím természetesen boszankodott, szerette volna a makacskodót megbüntetni, de szive nem engedte, gerjedelmének lecsillapulása után egész szeretetreméltósággal elkezdte kis feleségét etetni. Ez az asszonynak hizelgett, a hordott falatokat szívesen elfogadta; megengedte azt is, hogy rövid időre férje is megpihenhessen a 'fészekben. A hím ilyenkor nem tudott hová lenni örömében, csicsergett és czirógatta párját. A költés ideje alatt a hímnek egyetlen egyszer sem engedtetett meg, hogy az éjszakát a fészekben töltse; akár szép volt az éjszaka, akár zivataros, neki más pihenő tanyát kellett keresni. Reggel azonban rendesen már fél három órakor egy és ugyanazon helyen csicsergett a fészekhez közel, négy óráig közbe-közbe tisztitgatta magát. Ha néha elhagyta is hegyét, előbb mindig a fészekhez repült, mintha meg akarta volna nézni, nem lett-e még *) A »Vasárnapi Ujság«-hól.

10 szaporaság? Azután szétnézett rövid időre a magasban, visszatérve újból folytatta ébresztő, csicsergő énekét. Egymás után következő öt reggel figyeltem meg tisztázkodását és mind az öt reggel azt tapasztaltam, hogy először mellén, azután jobb, majd a bal szárnyán simit végig minden tollacskát s utoljára hagyja villás farkát és hátát. Mikor ezen rendszeres tisztázkodással készen van, elrepül reggelizni. A reggelizés 15—20 perczig tart. Most újból a fészekhez repül, és ha nőstényének még nincs kedve a fészek elhagyására, akkor az erőszakhoz folyamodik, megfogja feleségének a csőrét és kihúzza a fészekből. A nőstény enged az erőszaknak és elrepül. A hím á fészekben marad,- elkezd itt csicseregni. A nőstény a reggelizéssel hamar készen van, gyorsan visszátér, és a hím, mihelyt észre veszi közeledését, be sem várja, hanem kirepül a fészekből, valószinüleg ki akarja kerülni a tettlegesség visszafizetését. A tojáskeverés 4—5 szőr történik, napjában; ugy helyezkedik el azokon a nőstény, hogy testének melege mindegyiket egyformán érje. A kikelést a nőstény szokatlan izgatotts ága előzi meg. Gyakran forog tojásain, megnézi maga alatt, a hímet erős csípésekkel fogadja s tartja távol a fészektől. A him a bántalmazást szívesen tűri, mert ugy gondolkodik: az örömben nekem is részem van. A tojás ka haját nem dobja ki a fészekből, hanem csőrébe fogja, kirepül vele, az udvar felett elejti, azután megfordul és nyilsebes repüléssel visszatér a fészekbe. Az etetés közös munkájok lesz, de a kicsinyeket az első hét nap egy pillanatra sem hagyják magukra Rettenetesen félnek attól, hogy valami bajuk esik. Az egyik mindig bevárja a másikat. Sorba helyezik el a fészekben a kicsinyeket, olyformán, hogy a fejecskéjük kifelé legyen, igy etetik sorba. Rövidséget nem szenved az első napokban egyik sem. A kikelés egy napon történt, június 4-én, ámbár a tojás lerakás öt napot vett igénybe és ez azért van igy, mert mig a tojáslerakás meg nem történt, addig rendszeres ülés sincsen, csak addig van a nőstény a. fészekben, mig a tojás fájdalmain keresztül esik, azután kirepül a fészekből s csak időnként tér oda viszsza, de akkor.is csak rövid időre. A hím is ugyanazt teszi. Az éjt pedig a nőstény nem a tojásokon ülve tölti, hanem a fészek szélén, vagy ha benne van is, akkor a tojásokat mind előre tolja, ugy, hogy azokat testének melege nem éri. Az anyai szeretet minden nyilvánulása mély benyomást tesz a szemlélőre. Hogy gondozza, hogy ápolja, hogy tanítja, óvja kicsinyeit minden veszedelem ellen ! De jaj annak a kicsinynek, a ki nem engedelmeskedik, nem tanúi,- nem alkalmazkodik a rendhez, mert annak el kell pusztulnia. Egy ilyen szerencsétlen kis teremtéssel szemben az édes anyai szeretet gyűlöletté válik; e kérlelhetetlen gyűlölet a hímre is ráragad, az sem ismer aztán kegyelmet. Tapasztaltam, hogy az 5 fecskefiók közt volt egy kedvencz, ennek hordták a legjobb falatokat, ennek kedvéért eltértek a rend-

—

11 •—

szeres etetéstől, 3—4, sőt 5-ször is ennek adtakeledelt egymásután. Volt egy mellőzött is, ezt éheztették. Mikor rá került volna a sor, hogy ő kap egy falatot, kikerülték, az utánna következő kapott. Az éhség gyötrelmeiben ide-oda furakodott, keserves siró hangokat adott — mind hiába; testvérei is elhuzakodtak tőle, — utoljára is elpusztult éhen. Mikor meghalt, testvérei féltek tőle, egyik sem akart mellette lenni, ez aztán folytonos helycserét, tolongást idézett elő a fészekben. Az öregek nem tudtak a bajon segíteni, mert a meghalt erősen beleakadt a fészekbe, oszlásnak indult már, egész raj légy repdesett ! a fészek körül, mig végre sikerült a fészekből való kiemelése, lábánál fogva való kihurczolása. Az udvarra dobta az anya a szegényt. Váljon mi voít a rettenetes módon megbüntetett kicsinyke vétke ? m nden valószínűség szerint az, hogy nem tanulta meg idejére a*tisztaságot, nem tudott jóllakás után a fészekből, mint a többi testvérei, kihajolni, hanem a fészket piszkolta be.. • A kedvencz június 26-án repült ki először a fészekből, illetőleg akkor hurczolták abból erőszakkal ki. Hogy valami készül, azt már korán reggel abból a körülményből lehetett következtetni, hogy a két öreg fecske szokatlan módon folytonosan a fészek körül repdesett, nem igen törődtek az etetéssel. Leültek hol az egyik, hol a másik ablak párkányára, és a-kicsinyek figyelemmel kisérték ezen nekik szóló repdesési gyakorlatot. Egyikben sem volt elég bátorság, hogy ott hagyja a.fészket; utoljára is megfogta az anya kedvencz gyermekének a csőrét és igy húzta ki a fészekből, igy repült el vele RZ esőviz felfogására szolgáló csatorna szélére. Ott megpihentek. A kicsinek azonban nem igen tetszhetett a dolog,' mert ott hagyta édes anyját és visszarepűlt most már magában, a fészekbe. Az anya utána és újból csőrénél fogva kihúzta a fészekből; nincs pardon, monda, elégj'erős és nagy vagy már, próbáld meg a magad erejét! A másodikat június 28-án vitték ki a fészekből hasonló módon. A harmadikat és negyediket egy napon, június 30-án. A fészek üres lett, nem is tértek oda vissza, csak július hó 5-én délután; ide kergette őket egy kis hirtelen keletkezett zivatar. Július 20-án az egész fecske-család újból felkereste az elhagyott üres lakást és kezdetét vette a fészekrakás tanítása. Az öregek kijelöltek egy helyet az építendő fészeknek; midőn ezzel készen voltak, az udvarra repültek, a hol egy kis kacsa-pocsolya lévén, annak a felázott széléről elkezdték hordani a sarat; velők kellett tartani a már felnőtt gyermekeknek is; délig megvetették a fészek alapját, — a további folytatást egészen a gyermekekre bizták. Azok lázas sietséggel folytatták, csakhogy eredmény vajmi kevés mutatkozott, mert a hordott sár nem tapadt, a mit pedig oda tapasztott az egyik, azt leverte a másik, pedig mennyi szalmát, szénát iparkodtak bele építeni. Július 21-én valamennyire már- előhaladtak, vigyázóbbak, óvatosabbak lettek, a lázas sietség is megszűnt; július 22-én már csak ketten folytatták az építkezést, a négy testvér közül

—

12 —

kivált egy pár — a jegyesek, előre örülvén a jövő év nagy boldogságának. Július 23-án befejezték a munkát, de minő az a fészek! Mindenütt meglátszik rajta az élattapasztalat és gyakorlat hiánya, kicsi is, görbe is, 15 darab szalma- és szénaszál függ le róla, a mit nem voltak képesek beépíteni. Minő az ellentét a szülői ház és az új fészek közt; az tágas, egyforma a hajlása mindenütt, kávája egyenletes, nem függ róla le sem szalma, sem széna; ez szűk, alig ad helyet magának a szerelmes párnak, azonfelül megbillent, mint az igazság serpenyője; lefüggő szalma- és szénaszálai egy rendetlen, alaktalan veréb fészekre emlékeztetnek. Hogy tanulmányom lehetőleg teljes legyen, kiterjesztettem figyelmemet az etetésre is. Június hó 19-én reggel 4 órától este 9 óráig jegyeztem; az eredmény az, hogy az egész nap 538-szor hoztak eledelt gyermekeiknek, egyre esett 134 etetés. Mily nagy szeretetre mutat e tekintélyes szám; élénk világot vet a kis fecskefióka gyomrának egészséges emésztési képességére is, de kitűnik ebből a számból az is, minő hasznos madarak a fecskék, mennyi' tömérdek ellenségtől mentik meg vetemén}^ kérteinket. Midőn fentebbi czikkemet pár héttel ezelőtt irtam, nem is gondoltam arra, hogy a fiatal fecske-fiókok fészekrakásának egy igen érr demesés figyelemreméltó természetellenes folytatása is lesz. Azonban azután történt még valami, a mit ezennel el is mondok. Július 24-én a fiatal nőstény fecske egész délelőtt fészkében maradt, mely körülmény feltűnt nekem s délután benéztem a fészekbe és nagy meglepetésemre két tojáskát találtam benne, 25-én hármat, 26-án pedig már négyet. Tapasztaltam továbbá azt is, hogy a kis tojáskák rendes fehér alapszíne sokkal halványabb, a fekete pettyek mintha elmosódva lettek volna rajta, nem is oly hosszúkásak, hanem inkább gömbölyűek voltak. Július 27-én elkezdődött a rendszeres ülés, azzal a különbséggel, hogy a hím nem ült ki korán reggel, mint az apja, az eresz aiá kedvesen csicsergeni. A szülők, két más gyermekükkel minden délután 6—7 óra közt felkeresték a tojáson ülő gyermeket, illetőleg testvért, ott repdestek a fészek körül, egyik-másik meg is pihent a fészek szélén és miután jól kicsicseregték magukat, búcsút vettek az igen fiatal anyától. Augusztus 16-án reggel kelt ki az első unoka, délfelé a második, 2—3 óra tájban a harmadik, este 6 órakor pedig a negyedik is. 21 napig tartott az ülés. A kikelés után a 9-dik napra kezdtek a kis fecskék egyes hangokat adni, fejecskéjüket fel-felemelni, augusztus 29-én pedig már annyira erősek és tollasak lettek, hogy sorba ültek a fészek szélén, tolongtak és tisztogatták magukat ételhordás szünetelése alatt. Az etetésnél semmi kivételes eltérést nem tapasztaltam, a szülők nem tettek különbséget egyikök közt sem, szép sorrendben ment az etetés. .

— 13 Szeptember 5-én .mind a négy^ kis fecskét kihuzgálták a szüleik a fészekből. Nagyon nehezökre esett megválni a meleg otthontól, mert több izben vissza-visszatértek oda, hanem a szülők ismét kikergették belőle. . . . ... A kis fecskék etetése a fészekben 21 napig.tartott, minden nap egyforma kitartással, odaadó meleg szeretettel. A rendkivüliség meg is látszott kicsi kis termetükön hangjuk nem volt erős, lábacskájukról pedig hiányzott a toll, szájuk széle sem volt oly szép világos sárga, hanem inkább barnára hajló ,• mozgásuk bizonytalan, a hűvösebb idő egészen bágyadta tette őket; reggelenként annyira összehúzták fészkük szélén magukat,, hogy alig lehetett a fejecskéjüket látni. Szeptember 24-én láttam utoljára együtt az egész családot; 25-én már csak a négy gyermek ült az eresz alatt búsan egymás mellett, várták édes szülőiket, hanem azok fájdalom már nem mutatkoztak — elhagyták mostoha szülők módjára gyermekeiket. Boldoguljanak a hogy tudnak. — Maguknak kellett fogdosni a legyeket, mert az éhség gyötrelmeit képtelenek voltak, kiállani. 26-án végre ők is eltávoztak magukban, szülőik nélkül, egy előttük teljesen ismeretlen útra; de talán czélhoz vezérli őket is a természeti ösztön — feltalálják a tengeren túl mostoha szülőiket. A- madarak életében valóban rendkívüli jelenség azj hogy egy július hóban kikelt fészekből kiváljék egy pár, fészket rakjon és augusztusban már költsön, felnevelje és végre szárnyra ereszsze kicsinyeit. Hihetetlennek látszik, mégis, ha figyelemmel kisérjük ama körülményt, hogy bár ritkán, de még októberben is láthatunk távozó füsti fecskéket, a lehetetlennek látszó természetellenesség meg van fejtve. . : A természet ébredésével rendes lépést tart a madarak szerelmének ébredése is; a verebeknél láthatjuk leginkább, továbbá a pintynél és sármánynál, hogy már áprilisben megkezdik a fészekrakást, többi éneklő madárkáink májusban fészkelnek .s. költenek. A melyiknek nincs párja, addig repdes csalitról-csalitra, fáról-fára, vidékről-vidékre, mig társat nem talál. . A verebek fészekrakását és költését minden esztendőn megfigyelem, itt is arra a tapasztalatra jutottam,: hogy a júniusban a fecskefészket elfoglalók valamennyien május hóban kikelt fiatal házastársak; a fészekrakáshoz nem értenek, a szivök pedig tele van szeretettel; ez a szeretet készteti őket rabló támadásra.

Palotát disznók számára épitettek Chicagóban 600,000 dollár értékben. A két éven át épült nagyszerű telepen egyszerre elfér 220,000 disznó s ezek számára lehetőleg mindenről gondoskodva van itt különösen bőven a vizről. Az épület 36 istállóból áll két emeleten, 22 folyosóval, felhúzógépekkel ; egész területe 19 1/2 hektárnyi s tisztán a rajta felhasznált fenyőfa 5 í/2 millió méternyi.

—

i4

—

A m. k. belügyminiszter úr ő excellencziájá Kolozsvár sz. kir. város szabályrendeletét az állatvédelemről f. évi jul.. 10-én 57684. szám alatt kelt leiratában megerősítette. * A magyarországi A. T. E.-k kérvénye a pápához és Margit olasz királynéhoz a madarak védelme tárgyában. Minthogy Olaszországban főkép a szegény vándor madarakat iszonyúan pusztítják, női kalapokra. — meg eledelre használván fel őket, a budapesti országos A. V. E. f. é. augusztus havában kérvényt intézett a pápa ő szentségéhez és Margit királyné ő felségéhez a tömeges madár-pusztítás megszüntetése végett. A kérvényt a kolozsvári, temesvári, kassai és zágrábi Á. V. E-.k is alá irták. * Nemzetközi macskakiállitás. Münchenben a jövő hónapban a szokásos októberi ünnepség alkalmával megfogják nyitni az első macshakiállitást. Kiállítanak három fajta házi macskát, szines, csikós és foltos szőrüeket; külföldi macskákat és pedig angora, perzsa kínai fajtát; azonkívül macska-bőröket, macska-képeket, macska-irodalmat és mindazokat az eszközöket, amelyek a macskák gondozására és értékesebbé tételére szolgálnak. A macskakiállitás irodája Nürnbergben a Wunderburg-Gasse 6. szám alatt van; a kiállítás pedig Münchenben lesz. Már a uryt is megalakították; tagjai Specht, Rungortz és Lechenich jállatképfestők. — A macskakiállitás első próbáját Parisban csinálták nemrég; 300 egyén állított ki szebbnél-szebb állatokat, a mi tekintetbe véve a paris házi macskák rengeteg számát, voltakép kevés volt, de nem mindenki volt hajlandó kedvenczeit 3 napra egy ketreczbe zárni. Az első dijat egy pompás fekete nagyszőrű, csillogó aranykás szemű kandúr nyerte el, a kit egy bábaasszony nevelt fel; a második dijat pedig agy úgynevezett cyprus-macskának, a Waldeck-Rousseau volt és bizonyára újra leendő miniszter cziczusának Ítélték oda. A jury elnöke Francois Coppée a macskákat szerető költő volt: a többi tágjai pedig Emilé Zola, André Theuriet, Paul Aréne, Catulle Mendés és más irók voltak. Egy ló élettörténete 500,000 példányban. Miss Anna Lewell »Black Beauty« czim alatt a ló örömeit és kínjait, nagy erényeit, okosságát, hűségét, kötelességtudását irta le oly szépen és eszesen, hogy a bostoni Am. Humane Edúcation Society (amerikai emberséges nevelést czélíó egyesület) fél millió példányban osztatta szét. Angolországban 137000 példányt adtak- el belőle. J. G. Péter Hobbing Lipcsében német fordításban adja ki, e czim alatt: »jB«6e, die Lsbensgeschichte einer Pferdes, von ihm selbst erzáhlt«. Onida, a nagy angol irónő legújabb müvében, »Toxin"-ban az állatok sorsával foglalkozik, három szellemes, átgondolt elbeszélésben. Az egyik: »Birds and their persecutors« a madarakról és üldözőikről szól ; a másik kettő »The new priesthood* és >Toxin« az élve-bonczolás ellen van irva. A Tauchnitz kiadásában kapható.

— 15 —

Hasznos tudnivalók. Galambok tartása. A közönséges galamb-fajta sokkal kevesebb gondot vagy kellemetlenséget okoz, mint a különös fajtavagy áru-galambok. Es elhibázott dolog az is, ha sok párral kezdik a tenyésztést; mert egyetlen pár galamb több fiókát nevel szűk helyen, mint egy fél tuczat pár ugyanazon a kis helyen. Jobb kamrácskában tartani őket, mint a falra függesztett faládában. „British Boys.". * A csiízos lábú baromfiak beteg lábait azzal lehet gyógyítani, hogy hangyasavval vagy kámforszesszel jól bedörzsölik s meleg időben jó száraz helyre kiviszik az állatokat, hogy járni próbáljanak. * A madarak lábdaganatát ugy szokták gyógykezelni, hogy egy teás csésze vizbe tesznek egy kávéskanál kreolint s ebben a madár- dagadt lábát mindennap egyszer megfürösztik. * Tojástevő tyúkok gyógykezelése. Egyszerű szer : a tyúkot seperálni kell, hogy se a maga,se a mások tojásához ne férhessen. A nemerék egy mesterséges fészket is használnak e czélból, melyben a kitojott tojás a fenék alá gurul. Egyszerűbb az a gyakorlat, hogy romlott tojást adnak a fészekbe; a tyúk ezt megkóstolván, a rossz iztől irtózni fog és elhagyja tojástevő hajlamát. Magy. Bazár •

-

"

*

Sáfrány, mint orvosság szárnyasoknak. Sok esetben szárnyasaink szomorúak és gubbaszkodók s nem lehet konstatálni a betegséget, vagy pedig nagyfokú bágyadtság, tántorgás, szédelgés lepi meg őket; hatalmas orvosszer a sáfrány-oldat, a melyet az ivóvizbe öntve, adagolhatunk. A tyúkféléknél 1 gram sáfrány 2 decziliter forró vízzel leforrázva s ez körülbelül egy gyenge liternyi ivóvizbe öntve, használandó; mig a rucza, lud-, pulykafélék s hasonlóknál 2 gramm sáfrány veendő. A tyúkféléknél czélszerü, ha a sáfrány-oldatot kukoriczadarára öntve, ebből szétomló pépet gyúrunk s ugy adjuk nekik, mert a sáfránytól sárgára festett vizhez nem szívesen nyúlnak. Nemzet. . A szárnyasok makkonhizlalása. Nem csak sertéseknél, de szárnyasoknál is kitűnően beválik a makkoltatás és jelentékenyen elősegíti ezek tojását. Az ősszel szedett makkot sütőkemenczében megaszalják s aztán porrá törik; a szokott takarmányhoz egy kis adag ilyen port nedvesítve és langyosán kell hozzáadni. „Zeitschriff für Geflüqelzucht.a

— 16 —

1897-re tagsági dijukat befizették (Lásd az »Allatok Védelme* f. é. júliusi számát is.} Lénk Gyula bizt. hivat. Lénk Gyuláné. Lindner Auguszta igazgatónő. Dr. Lindner Gusztáv egyet, tanár. Lindner Vilma. Özv.Makoldy Sámuelné. Magoss Jolán. Márk Nina. Máthé Izaura. May Emilia. Dr. Meltzl Hugóné. Merza Lajosné. Dr. Mezey Sándor. Mihálisi Mimi. Ifj. dr. Mihály László. Dr. Móczár József tanár. Nagy Gábor. Nagy Károly ker. akad. tanár. Németh Károly. Dr. Nyiredy Géza. Dr. Óváry Kelemenné. Pallós Albert igazgató. Pataky Viktorné. Özv.Peille Istvánná Peille Róbert. Pelley Olga, (2 frt.) Péterfi Zsigmond. Péterfi Zsigmondné. Pieschl Iduna. Dr. Pisztóry Mórné. Dr, Purjesz Zsigmondné. Dr. Reich Ármin. Eózsa Gézáné. Scharschmidt Györgyné. Dr. Schilling Lajosné. Schwarczel Adél. Somodi Istvánná. Steril Szeréna. Stojanovits György főmérnök. Dr. Szabó Dénes egyet, tanár.

Dr. Szabó Gyula városi tanácsos. Dr. Számek György k. r. tanár. Dr. Szamosi Jánosné. Szász Domokos ev. ref. püspök. Szász Domokosné. Szász Gerő ev. ref. esperes. Szél.ely Dénes egyet, hivat. Síekula Ákos bizt. vezérigazgató. Széky Miklós gyógyszerész. Br. Szentkereszty Zsigmondné. Szjchlinszky Györgyné. Szeszák Erzsi. Szilágyi Eleonóra. Szvacsina Gézáné. Tauffer Ilka. Tauffer Irma. Gr. Teleki Emma. Gr. Teleki László Gyula. Gr. Teleki László Gyuláné. Gr. Teleki Miksáné. Dr. Terner Adolfné. Tesz!er Izsákné. Tihanyi Adolfné. Tomachot Fanny. Dr. Tompa János. Dr. Tompa Kamii Dr. Tóth Jenő k. r. rector. Turcsányi Gyula ág. ey. lelkész., Tus.-ai Dóra. Dr. Tutsek Sándor ügyvéd. Dr. Udránszky Lászlóné. Dr. Vajda Gyula egyet, tanár. Van der Veiden Edéné. Végh Bertalan ezredes. Gr. Wass Otti. Dr. Weisz JózseE Zádor Gézáné. Id. báró Zeyk József (3 frt.) . Zibai Margit.

Szerkesztői üzenet. »Lelkes tag»-nak. Valóban az: inkább hivatal, mint egyesület. Azért nem is igen fárasztjuk a választmányt ülésekkel. Munkafelosztás szinte lehetetlen az Á- V. E. ben; a rendőrség, meg az egyes tagok magánmüködése, eszméink terjesztésében és az állatkínzások meggátlásában segít és segíthetnek. Szives sorait nagyon köszönjük. Nem érdem a munka, hanem élvezet. * Ny. Gombos F. Kolozsvárt.

ÁLLATOK VÉDELME. A EOLÖZSVABI ÁLLAT-VÉDŐ-EGYESÜLET

Szerkesztőség : SZÉCHY-VI1LA I. EMELET hová a kéziratok, tudakozódások, elöj küldendők.

Harmadik évfolyam.

HAVI KÖZLÖNYE. Szerkeszti:

SZECHY KÁROLYNÉ LORENZ ÍOSÉPHINE, az Egyesület elnöke.

Tagoknak tagsági díj fejében jár. Előfizetési ár •. Egész évre i ftt — kr Fél , - , Sík Számonként . 10 kr.

Kolozsvár, 1897. nevember 1.

2. szám.

AZ EMBER ES AZ ALLATOK KELETEN. Mint szellemi rokonokat üdvözlöm azokat, a kik az emberiség jobbjaival az tartják, hogy a valódi miveltség főismertetője a résztvevő szív, mert a mint a délindiai tamul költő (Tiruvalluvar) sok századok előtt mondotta : «Minden tudományából Mi valakinek a haszna, Más kínját magáéként Enyhíteni ha nem tudja ?! » (315. v.J

Értesültem, hogy az állatvédelem gyakorlására alakult e nemes czélu egylet kebelében már igen szépen kifejtették az alakulás indokált és a kitűzött czélt. De arról is értesültem, hogy a szép indokolások daczára Is sokas vannak, a kik az állatvédő egyletet fölöslegesnek, divatszültének tartják, azt mondogatva: «Minek az oktalan állatokkal kezdeni, mikor a teremtés remekével, az emberrel szemben sincs irgalom !» azért mielőtt tülajdonképeríi tárgyamhoz fognék, megpróbálok az ellenzőkre nézve egy két megjegyzést tenni az én egyéni:meggyőződésem és tapasztalatom szerént. Én azt hiszem ugyanis, hogy áz irgalmas szivü ember, még ha el sem fogadja is a 23 századdal ezelőtt élt, indiai király remetének, Buddhának, a szeretet és irgalom tana első hirdetőjének azon nézetét, hogy az élő lények között csak fokozati különbség van, s hogy minden élő lény egyformán erezi a kényszerű körfjrgásnak nevezett élet keserűségét; azt legalább elismeri, hogy az ember, ha még rabszolga is, agyvelőjénél, szellemi tehetségénél fogva előnyben van minden más élő lény fölött, s igy inkább; tudja magát védeni, mint különösen azon állatok, a melyek legtöbbször a nyomorult eledelért s az igen precarius védelem fejében szolgálnak az ember czérjára, kényelmére, stb. Nem eléggé ismeretes-e, hogy az emberek legnagyobb része igen is jól érti a dolog könnyebb végét fogni, mig a szegény befogott állat a gyermekekkel szemben is tehetetlen. ígérjünk öl-

. —

18 —

tönyt a rongyosoknak s eledelt az éhezőknek, s látni fogjuk, hogy a legtöbb vissza fog éini e jósággal. Azt sem tagadhatni, hogy az irgalmas szivü ember hajlandó keményebben bánni saját gyermekével, mint az őt szolgálni kényszerűitekkel, mert ezekre^ nézve a legtöbbször elég teher az, hogy szolgálni kénytelenek. Én igazán mivelt családokban mindig igy tapasztaltam. Egyik török szultánnak szokása volt álruhában bejárni Stambul utczáit hetenkint legalább egyszer, hogy többet lásson és halljon, mint palotájában tehette. Egyszer egyik félrébb eső utczán mentében látott egy a legpiszkosabb munkát végző embert, a ki munkája közben folyvást ismételte «Hála neked, két világ ura, hogy- engem több jóban részesítettél, mint sok másokat.* A szultán tovább menve, megtudakolta a munkás nevét, s egész hazamenete alatt azon tűnődött, mi oka lehet a hálálkodásra ama piszkos munkát végezőnek, a miért is mindjárt más nap reggel maga elé paracsoltatta. A munkás iszonyú félelem közt jelent meg a nagy ur lábánál, a ki őt fölkeltve és bátorítva megkérdezte hálálkodásának igazi okát. A munkás egész nyugodtan mondotta el, hogy az ő foglalkozása piszkos ugyan, de munkája elvégeztével megmosdik, tisztába öltözik s akkor a maga ura, mert akkor eszik, iszik és fekszik le, a mikor neki tetszik, mig ha szolga volna, semmit sem tehetne a maga akarata, tetszése szerént s ezt ő a legnagyobb szerencsétlenségnek tartaná. A szultán helyesnek találta az egyszerű ember okoskodását .s ajándékkal eresztette el. Ezt azon ország fővárosában hallottam, a hol még ma is szolga számba megy az állam első tisziviselője, a nagy ve2ér is. A ki az állatok védelmezésére szivében hajlamot érez, az nem lehet embertársa iránt sem kegyetlen, hacsak gondolkozni nem tudó elfogultságban nem nőtt föl, a miről.'később példát hozok fel. És most ezen álláspontunkat tisztázni akaró bevezetés után, elvezetem a tisztelt olvasót szellemileg messze keletre s főkép azon népekhez, a melyek már vallásuknál fogva az élő lények iránt irgalmasságra kötelezve!?.. —Tekintsünk szét először is a mongoloknál, a kik Csingisz Khán legnagyobb, leghatalmasabb utódja. Khulagu Khán alatt kezdették elfogadni az Indiából Tübetbe szorított buddha vallást. Ezen eredetileg semmi czeremoniát nem ismerő, egyszerű erkölcstételekből álló vallás, a kutatások szerint már eredeti hazájában Indiában csupa külszinné, munka nélküli kenyérkereset mesterségévé vált volt s igy a szomszédos országokba már elfajult alakban került, s ott még jobban eltorzult, ugy hogy az iszonyú halmaz vallási iratokból csak elfogulatlan kutatással lehet eredeti tételeit kimutatni. Én legelőször mongol nyelven olvastam a buddha vallás azon tételét, a melyet minden müveit keblü ember aláírhat s a mely körülbelül igy hangzik: »A legfőbb lényre nézve ör-

jg vendetes dolgot csak azáltal tehet az ember, ha az élő lényeknek a kényszerű létet a lehetőleg kellemessé tenni igyekszik.* Azt hiszem, bármenyit okoskodjunk is, az emberi lét czélját ennél szebben mehatározni nem lehet. A mongolok már ezen tétel értelmében is kötelesek volnának nemcsak szelíden bánni az élőlényekkel, azaz emberekkel és állatokkal, hanem még azok megölésétől is tartózkodni; mert hogy minden élőlény irtózik a haláltól s igy ezt előidézni legkevésbbé sem egyértékü az örömet okozással, azt fölösleges hosszasan bizonyitgatni. A ki a természet irgalmas voltát védve azt állítja, hogy a természet a halált oly kíméletesen osztja, hogy azt fájdalmasnak, kínosnak nem mondhatni, az nem igen észlelte a hangyák által még élve meglepett hernyó és bogár vergődését, nem a pókhálójába göngyölödött légy-félék sírását, nem tapintotta a kegyetlen macska szájából kimentett egér vagy- madárka iszonyú szívverését. Akarnám hallani a természet irgalmas voltát valló embert akkor, a midőn pl. a vérengző tigris körmei közül valahogy kiszabadulva, élményeit elmondhatná stb. Azonban a buddha vallása egyenesen is tilt mindennemű ölest s csak a természetes halállal kimúlt állat húsának élvezését engedte meg s Buddhának ellenfelei, az indiai brahmanok ezen engedélyt is kárhoztatják, azt mondva, hogy ő maga is hus után vágyott s csak a megölés bűnét akarta másra hárítani. Meglehet . ezen engedély tette lehetővé, hogy a csaknem kizárólag hússal táplálkozó mongolok a szelid buddha vallást elfogadhatták. A vallás parancsolta irgalom a létezhetés föltételébe ütközött, mert folytonos marha dögre számítani nem lehetett, s igy nem volt más, miit a lakott föld természete miatt marhatenyésztésre szorult mongol népnek a husevést teljesen megengedni s az állat megölésétől csak a papságot s a tökéletességre törekvő laikust eltiltani. A mongol közember tehát megöli tenyésztett állatját s néha a vadat is és az ugy elkövetett bűnét az által véli enyhítőnek, hogy a leolt állatnak pl. birkának lelkeért imádkozik, kérve a buddhákat, hogy szabadítsák meg a szegény birka lelkét a körforgástól, az ujraszületéstől s engedjék n i r v a n á b a jutni, a hol nincs többé semmi szenvvedés, hanem csak teljes nyugalom. Hogy a mongolok mi módon ölik meg a megevésre szánt állatot, megmondani nem tudom, mert én életemben semmiféle nagyobb állat megölését sem néztem meg soha. Csak azt tudom, hogy a szarvasmarhát nem agyon ütik, hanem késsel ölik meg. Továbbá a keleti mongolok nem halásznak és nem rákásznak, mert a vizi állatokat általában nem eszik. Az Al-Volga partjain élő nyugati mongolok közül is csak a szegényebbek, csupa szükségből halásznak és esznek halat. A házi állatokkal való bánásmódot a mongoloknál határozottan szelídebbnek láttam, mint miís népeknél pl. nálunk, a törököknél, szíreknél és az éjszaki araboknál. Midőn 1873-dik év tavaszának kezdetén Urgába (Da-Küren) s Mongolország fő-

— 20 — városába menendő, Kiachta, Kelet-Szibéria határszéli városából egy mongol karavánnal indultam útra: az orosz határszéli biztos, Pfafflus úrtól egy kis vasúti kocsihoz hasonló, kétkerekű- kinai szekeret kaptam kölcsön, hogy az ápril végével még igen hideg vidéken legyen miben aludnom. E teveszőrből vattázott szekeret egy teve vonta. Midőn az első hágóhoz értünk s a szegény teve megállva elbődült, azonnal kopogtatást hallottam szekérszobácskám ablakán. A karavánosok egyike jött kérni engem, hogy szálljak ki s üljek a teve hátára a nyeregbe, mert a tevére nézve a teher , vonás sokkal kínosabb a teher emelésénél. Az egész télen át sokszor 40 Cels. fokú hidegben, a szabad ég alatt, csupán valamely természetes szél aljától védve, az éjszaki széltől, a hóból kiérő avarfüvon és kórókon tengődött, szegény tevén a könnyítést örömest megtettem, habár előre egy kissé féltem a magasban való hintázástól, mert a mint kiki képzelheti, a nagy lépéseket tevő állaton ülőnek teste annyira lógázik előre és hátra, hogy a gyöngébb szervezetü tengeri betegséget kap. Mellesleg mondva én sem a tevén, sem azután a hajón tengeri betegséget nem kaptam. Mongolaim, hogy kivált éjjel ne háborgassanak engem az alvásban, a hol lehetett a hágókat elkerültették az én szekeremmel az által, hogy a rövidebb hegyes út helyett a kerülő, hágótián utón kalauzolt egyik karavános. Ekként én többször csak egy mongollal voltam utón jó távol a többi karavánoktól, a nélkül, hogy a legkevésbbé is féltem volna valamely veszélyes utikalandtól. Tudtam, hogy a mongolok nem csak az emberölést, hanem még az utas kirablását is a tiz fekete bűnök közé számítják, a melytől semmi láma (buddha vallásu pap) nem tisztithatja meg. Mily nagy e tekintetben a különbség a keleti és a volgai nyugati mongolok között ? Ezeknél akármelyik fekete bűnt lemosdathatja magáról a Balmik, sőt még a Szibériába való száműzetéstől is megszabadul az által, hogy a pópa által megfüröszteti magát és keresztet ölt, a mint mondja a nyugati, mongol az orosz vallásra térést. Hát még a különbség a bálványimádonak szidott mongol és az egyedül igaz vallásnak tartott, iszlámot valló arab közt! Jeruzsálem, az annyi féle nép által szentnek vallott város csak hat órányira fekszik a Szentföld főkikötő városától, a czitrom és narancsban gazdag Jaffától, s a mi ott tartózkodásunk alatt e rövid utón hány kirablást nem követtek el a büszke arabok, a kik hosszú lándsájukkal nemcsak Hirsch báró gyarmatosainak egész karavánját állították meg s egész alaposan motozták ki, hanem még a rongyos zarándokokat is megfosztva mindentől, a mit az arab értékkel bírónak talál. Ismeretes, hogy a turáni fajú népek közül egyiknek sincs annyi lova, mint a mongol népnek; s nem is szereti a lovat egy sem ugy, mint a mongol. Népdalaik legtöbbjéből nem is hiányzik a ló dicsérete. Van Astrachan városában egy a nyugoti mongolok költségén az orosz kormány által létesített mongol népiskola, tápláldával együtt. A legtöbb tanulónak a hazulról magával ho-

—

21

—•

zott lónyereg volt a vánkosa, hogy ha már 10 hónapig nem lovagolhat, legalább lovának nyerge legyen vele. Némely lónak a mongoloknál is meg van az a rósz szokása, hogy ugy szekérbe fogva, mint nyereg alatt megkutyalja magát. IlyenKor nálunk ütik-verik a menni nem akaró lovat, sőt mindenféle kínzást is tesznek rajta A mongol, a ki lovát csaknem kizárólag lovaglásra használja, c sökönyös lovát nem üti veri ,hanem magára hagyja, hogy induljon arra, a merre a lónak tetszik s csak indulta után fordítja a kivánt irányba. Mert a mongol a csökönyös lovat tátosnak tartja, s azt hiszi, hogy a lónak meg van a maga oka, a mi a rajta ülő lovag előtt ismeretlen, tehát az okosabbra kell bizni a kezdő irány megválasztását. Az ember hűséges kísérője, a kutya, szintén kedves a mongol előtt, mert midőn valakivel találkozik, a rendes köszöntés után az első kérdés az, »kutya és szerencse van-e ?«, a mi azt mutatja, hogy ezen állat az ős embernek első házi állatja volt. Hogy a mongoloknál a lélek vándorlást tanitó buddha vallás szeliditőleg hatott, az bizonyos : mert a „fekete vallás* néven emlegetett régi természetvallás kegyetlenségeiről még mindig beszélnek a nem írástudó mongolok is ; nevezetesen a temetésnél leolt és a megholttal együtt eltemetett paripákról és vadász kutyákról. A lélek vándorlást hivő mongol az éhező koldus emberben egy előbbi gazdag fösvénynek a lelkét, a farkas-tigrisféie ragadozó állatban a vérengző kegyetlen emberét, a teherhordó állatban a marhájával irgalmatlanul bánt emberét, a. madarakban a hitetlenek szellemét látja büntetésül újra születve stb. Azonban, ha a mongolok olyan vad természetűek voltak volna, a minőknek őket sok chronikás festi, azt hiszem, nem a szelid buddha vallást választották volna a kinálgatott vallások közül, hanem az iszlámot. Csaknem ezt mondhatjuk őseinkről is, a kik a fanatikus iszlámmal nem tudtak megbarátkozni. (Befejező közlemény következik.)

Bálint Gábor.

Fölnyitod kezeidet, és betöltesz minden élő teremtményt áldással. Zsolt. 144, 16. * Ha Isten az embereket meg akarná büntetni, ugy a hogyan ók érdemlik, nem hagyna vissza egy állatot sem a földszinén. Korán. Minnél inkább foglalkozunk az állal leikével, annál tiszteletreméltóbbnak látjuk az állatot, gyönyörűbbnek a természetet, imádandóbbnak Istent, Scheitlin.

— 22 —

A veréb halálára. Catullusból. Sírjatok, ti Vénusok, Cupidók S minden érző lénye a világnak ! Elhunyt lánykám kis verebecskéje, A veréb, gyönyöre a leánynak, Drágább néki, mint a szeme fénye. Mint a méz, oly édes volt, ismerte Asszonyát, mint anyját a leányka, És öléből soha el nem szállá, Ő körötte szckdicsélt csak egyre S másra nem, mindig csak rá c-sicserge. Ott halad most a sutét ösvényen, Oda, honnan nem tért vissza senki! Oh gonosz homály te, átkom érjen, Minden szépet hogy' kész vagy benyelni ! Szép verébkém is hogy elragadtad ! Oh mi gazság, oh szegény madárka! Szép szemét, no lásd, most te miattad ! Mily vörösre sirta a leányka !

Csengeri János.

Adományok. Báró Kemény Árpádné ő Méltósága, az Á. V. E. lelkes pártfogója, ujabban 100 forintot küldött Széchy Károlynénak mint azx4. V E. elnökének oly czélból, hogy az állatok védelméről szóló Kolozsvár város törv. hatósági szabályrendeletét nagy plakátok alakjában kinyomassa és úgy Kolozsvár terein és utczáin, valamint a szomszédos falvakba, a honnan a piaczra szállítás történik, kifügessze, érezvén azt, hogy nam elég ha a szabályrendeletek megvannak, de senki sem ismeri, hanem szükséges azokkal a müveit közönséget, a hatóságokat, a fiatalságot, a háziasszonyokat, sőt még a falu népét is megismer, tetni. A nemes [adakozónak e nelyen is leghálásabb köszönetet mond az állatok iránt való szeretetének ezen ujabb jeléért és egyesületünk törekvéseinek ezen ujabb kegyes támogatásáért az Á.V.E. Lukács Antal földbirtokos úr 20 forintos alapítvánnyal az Á. V. E. alapító-tagjai sorába lépett. Fogadja ezért e helyen is az Á. V. E. meleg hálájának kifejezését.

— 23 —

A szálláskérő róka. Állatmese. Irta : Móka bácsi. (Dr. Halász Ignácz egyetemi tanár.)

Egyszer egy vén róka mit gondolt magában ? Hóna alá fogott egy zsákot,elindult vele világgá. Ment, mendegélt, odaért egy parasztházhoz. Este volt már az idő és bekopogtatott. Kérdik: — Ki az? —- Szegény utas ; éjjeli szállást kérnék, ha kaphatnék. — Jól van, hát csak kerüljön belül. — Bement a róka, mindjárt a padra kuporodott, a zsákját meg a pad alá tette. Mikor lefeküdni készültek, azt mondta a róka a gazdának: — Gazda uram, ugy vigyázzon ám, hogy ebben a zsákomban kakas van. — Soh'se búsulj, róka, nem lesz annak semmi baja, csak aludjál. Persze, hogy a zsákban nem volt semmi se, hanem azért, mikor felébredtek, a róka elkezdett jajgatni. — Jaj, jaj, jaj! valaki ellopta az én drága jó kakasomat! Csititották, hogy dehogy lopták el, már ugyan ki lophatta volna el ? Talán elbújt valahol a szobában. Keresték mindenfelé, pad alatt, ágy alatt, kemencze mögött, még a kemenczében is, de sehol se találták. Nó mit tehetett volna a gazda egyebet, adott a rókának egy kakast, hogy csak ne sirjon ugy; most már mehet békével. El is ment a róka nagy örömmel. Ment a kakasával egész nap, este megint ért egy kis házat, ott is beereszte.tték. Mikor le akartak feküdni, itt is mondta: — Gazda uram, ugy vigyázzon ám, hogy ebben a zsákomban kövér lúd van. — Hadd legyen! Nem lesz annak semmi baja. A róka alig várta, hogy elaludjanak, fölkelt, megölte a kakasát és ugy megette, hogy még a csontja, de még a tolla se maradt meg. Hej, de aztán reggel rá is kezdte: — Jaj, jaj, jaj! Valaki ellopta az én drága jó kövér lúdamat! Keresték ezt is mindenfelé s mikor nem találták sehol, a gazda adott neki egy jó kövér ludat, hogy csak ne sirjon ugy. Ment tovább a róka a kövérlúddal és ugy örült, hogy majd kiugrott a bőréből. Az utón tízszer is kibontotta a zsákot, hogy megnézze, benne-e a lúd. Ment, mendegélt, este megint ért egy kis házat. Itt is beeresztették, a lúdját a pad alá tette, maga meg a padra kuporodott s lefekvéskor azt mondta : *-• — Ugy vigyázzon gazda uram, hogy kövér rnalacz van a zsákomban. — Jól van róka, nem bánom én, akármi is van a zsákodéban, itt nem lesz Daja.

—

24 —

Dehogy nem lett. Alig, hogy elaludtak, ugy fölfalta a róka azt a kövér ludat, hogy még egy porczika csontja, egy szál toila, annyi se maradt meg. Már hajnalban elkezdett ordítani: — Jaj, jaj, jaj ! Valaki ellopta a szép malaczomat! Csititották, csititották, de a róka ugy sírt, mint a sebes eső, meg se tudott juhádzni. Mit volt a gazdának mit tenni, adott neki malaczot, hogy csak ne sirjon -ugy. Mekkora örömben volt a róka, mikor kiért az országutra s kibontotta a zsákját. Soha se látott szebb malaczot, mint a ki benne visított. Minden száz lépésnél megállt és nézegette. Ment, mendegélt a róka egész nap és estére kelve megint ért egy kis házat. Itt is jó emberek laktak, itt is beeresztették. Itt is mondja lefekvés előtt: — Gazda uram, ugy vigyázzon ám, hogy kövér disznó van a zsákomban. Odanéz, a gazda, látja, hogy a zsákban nem lehet kövér disznó, aztán hallja is, hogy kis malacz visít ki belőle. Nó, de azért nem szólt semmit, hanem elaludt. De nem aludt ám el a róka. Megfojtotta a malaczot, megette szőröstül, bőröstül s alig, hogy pitymallott, már rákezdte a jajgatást: — Jaj, jaj, jaj! Valaki ellopta a jó kövér disznómat ! — Ne búsulj, azt mondta a gazda, adok helyette kettőt. Volt két nagy komondor kutyája, azokat bedugta a róka zsákjába és mondta, hogy vigye. Vitte is a róka nagy örömmel. Már előre nyalta a száját, micsoda zsiros lakodalom lesz ebből. Alig várta, hogy egy kicsit kijusson az országutra, kibontotta a zsákját, hogy megnézze a két disznót. Hát a mint kibontja, mi ugrik ki a zsákjából ?. Szaladóra fogta a róka a dolgot, nem kellett neki már disznópecsenye, hanem hiába szaladt, a két komondor elérte és szétszaggatta. Ha szegény rókát a kutyák szét nem szaggatták volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Az állatok hangja. Minden ismert állat között legmesszebb hangzik az oroszlánorditása; azután következnek a hiéna, a kuvik, a párducz és asakál hangja. A szamár orditása ötvenszer nagyobb távolságra hangzik mint a lóé, s a macskáé tízszer annyira mint a kutyáé. Nevezetes, hogy a különben csendes és félénk, nyúlnak kétségbeesésében ejtett hangját még távolabb meglehet hallani, mint a kutyáét vagy macskáét. A czethalak korát a halhéjlemezekröl lehet megtudni, melyek évről—évre szaporodnak. Erről tudták meg, hogy 3—400 éves czethalák is vannak s még nagyon élénkek.

—

2 5 -— •

Az állatok lelki világából. Vad macskák. (Borjumáli élmények.) Irta: Szádeczky Lajos.

Félreértés kikerülése végett legelőbb is hangsúlyozom, hogy vad macskákról, nem pedig vadmacskákról akarok szólani, tehát ne érdekes vadász-, hanem szerény polgári élményeket várjon a szives olvasó. A múlt nyarat egy borjumáii szőlős-kertben töltöttem, melyben egy nagy fa-villa és egy kőház áll. Az előbbinek.szép múltja van, abból az időből, midőn Benigni Samu ott tartotta az ő híres szüreti lakomáit, a másik ujabb épület, mely áll két szobából, az egyikből egy csapó-ajtó vezet a padlásra. Ezt használtuk hálószobákul. Az első éjszakák egyikén nagy zörejre ébredtünk föl. Kikutattam a két szobát, de nem tudtam rájönni a zaj okára. Néhány nap múlva ujabb tompa dobbanás riasztott fel álmunkból s akkor már pisztolyt ragadva, betörőt keresve, a házon kivül kutattam az éjjeli csendháborítót. Komikus látvány lehetett, a mint háló CQStume-ben egyik kézben gyertyával, a másikban revolverrel czirkáltam a ház körül, még a közeli kukoriczásban is. Harmad ízben már tisztán kivettem,'hogy a zaj a padlásról jő s felkapaszkodva az ajtóhoz, bevilágítottam a padlásra is, de mit sem láthattam. Ha a. szellemekben hittem volna, azt gondoltam volna, hogy azok jelentkeznek nálam, mint ujabban Wesselényi Miklós szelleme Gabányiéknál vagy a Napóleoné Raoul Chelardnál (a ki Napóleon szellemével csináltat magának reclamot legújabb korszakos müvéhez), de akkor még a nagy szellemek nem voltak annyira leereszkedők. Földiekkel játszó égi tüneményekben nem hívén s megfogható magyarázatot keresvén, másnap reggel fölmentem a deszkapadlásra — s íme az egyik szögletben négy apró, még világtalan kis macskát találtam. Mig azokat ott babusgattam, czirogattam: hátam mögött egyszerre az ismeretes nagy koppanás — a z öreg macska érkezett haza s a padlás ablakából ugorván a csapó-ajtó deszkájára, a mi a már ismert tompa dübörgést okozgatta. Volt nagy öröm családom apró népsége között. A gyerekek mind feljöttek megnézni a kis cz;czákat s naponként hordták nekik a friss tejet. Az öreg macska, mely eleinte bizalmatlan vadsággal tiltakozott, lassanként belenyugodott a komaságba s maga is részt vett a tejes-banketten. De-az ellen már tiltakozott és ellenált, hogy az apró jószágokat, midőn szemök kinyílott és nagyocskák lettek, a padlásról le .is vigyük. Távollétében mégis megtettük egyszer. Volt nagy »katzen-

jammer*, midőn megtudta az öreg s addig nem nyugodott, mig egyik fiát derékon kapván, a szájában föl nem vitte vissza a padlásra. A többieket, hogy megkíméljük a szállítás ilyen kevéssé »eilgut« módjától, maguk vittük föl s csak az élelmezésre és látogatásra szorítkoztunk. így nyaraltunk alant és fent közös háztartásban — macskástól, kutyástól (mert az is volt) békességben aztán egész nyáron át. Később a kicsinyek is le tudtak már jövögetni s bebelátogattak a konyhába is, de az arany-szabadságot végkép föl nem áldozták s háziakká nem váltak. Az őszszel beköltözvén, egy bucsu-bankettel váltunk meg egymástól. Mi bejöttünk nyárspolgárokul a városba, — ők ott maradtak szabad vad macskákul a Borjumál sárguló lombjai között. Most is élnek, ha meg nem. haltak.

íme még egy pár vonás, adat, tanulmány a macskákról: A könyörületes macska. Számos esetet jegyeztek már fel az állatvilágból, hogy egyes állatok gondos szeretettel ápoltak árván maradt, egészen idegen vadfajokat. Most a macskáról olvasunk hasonló esetet egy német szaklapban. Schonungenben, Bajorországban, ugyanis ölfát raktak a parasztok szekérre, miközben egyszerre egy nyest surrant ki a farakásból. Az emberek tovább foglalatoskodtak munkájukkal s nemsokára három egészen kicsi nyest-kölyökre akadtak a hasábok között, melyek még vakok voltak. A könyöruletes okos bajorok a kölykeket magukhoz véve, bevitték a faluba s ott nyomban odaadták egy kocsmárosnak, a ki csakhamar egy kölykes macska alá helyezte őket. A macska legodaadóbb szeretettel gondozta a kis vérszopókat, akár csak saját kölykei lettek volna. Macskanyelv. Tavaly sokat beszéltek egy Garnier nevű amerikai tanárról, aki azt állította, hogy fölfedezte a majmok beszédjét. Mostanában méltó követője akadt a derék természetbúvárnak Marvin Clark nevű földijében. Ez a házi macskák beszédét tette tanulmány tárgyává s azt találta, hogy a macskanyelv nagyon hasonló a kinaihoz. Ahogy ő mondja, melodikus, szépen cseng, jól folyik

s kellemes a fülnek. Vizsgálódásai közben kétszáz-

nál több macskát figyelt meg. A szótagok, úgymond, néha ugyanazt jelentik, csak a hang magasságában s esésében különböznek egymástól. Ha a tanár ur egyébként messzebbre terjedő, értékesebb eredményekhez akar jutni, akkor jó lesz meginterviewolnia a Paris mellett levő Rambouiliet-kastély híres vén macskáját. Ez a tiszteletre méltó matróna 1868-ban született s 1892-ig kétszáz egészséges gyermeknek adott életet. Azért még most is jól jár, hall és a látása is éles. .

— 27 —

Drága macskák..A macskákat talán seholse tartják olyan becsben, mint az angoloknál. Egymást éri a sok macskakiállitás, a melyeken tekintélyes dijak vannak kitűzve a legszebb példányok számára, akiknek azonban az ára is ugyancsak tekintélyes. Angol lapok irják hogy Lady Beresford 150 macskájáért több mint 260.000 forintot fizettek, átlag tehát egyet-egyet 2400 forintért vásárolt. Bedford hercegnőnek két kékszemü cicája van, a melyekért 3000 forintot kínálnak neki. A legszebb macskák a párisi angol követnek. Lord Dufferinnek a birtokában vannak. Tizenketten vannak ők és egészen hófehérek, s egyenlő nagyságúak is. 25.000 forint volt az áruk, de szépen behozták már ezt a summa pénzt a gazdájuknak, mivel évek óta minden kiállításon ők nyerik meg az első dijat. Macskaakadémia, Berlinben nyiít meg ez a közhasznú intézmény, a mely egy idős úrnő vezetése alatt áll s a mely már rövid fennállása óta óriási sikert tudott felmutatni. Neveletlen, vak kis kölyökmacskaként került az első osztályba az elkényeztetett kedvencczé kiképzendő állatka s már itt szigorú nevelésben részesül. Főtantárgy az illemtan, amire a macskanaknak elvitázhatatlanul nagy szükségök van. Ha a vizsgát sikeresen állottak ki, a második osztályba kerülnek, a melyben már különféle mutatványokra és hasznos szolgálatok megtevésére oktatják őket. Ezután az osztály után már boton át tudnak ugrani és el tudják hozni az elgurult cérnagombolyagot. A harmadik osztály befejezi a nevelést a hizelgéstannal, a melylyel, mint faji karakterbe vágó dologgal> kimerítően foglalkoznak. Végül érettségi bizonyítványt kapnak a cicák, bankettet rendeznek, megígérik, hogy tíz év múlva családostul megjelennek a kitűzött helyen és azrán — cicakedvelő idős vagy fiatal hölgyek kezei közé kerülnek jó áron, ahol szerzett tanulmányaikat értékesíthetik. (!!) * Iszákos állatok. Petit Journal egy természettudósának az adatai szerint az állatok némelyike is barátja a szeszes italoknak. Nevezetesen az elefánt. Ez a jeles ormányos áilatt, a mely n keleti népeknél istenként is szerepel s a legfőbb okosságnak tartatik, megfeledkezik okos voltáról, ha rizspálinkás vagy pálmaboros üveg közelébe jut. Nagy a kísértés és lám az ember is erősiti magát, hogy ne essék belé. Az elefánt azonban nem tud imádkozni és ugyan ez okbólbe-becsip ilyen alkalom adtán. Az elefánt nagy, a méh kicsiny, de azért a méh is szereti az italt. Ő és testvére a darázs főként az édes pálinkát, a likőröket kedvelik. A légy is ilyen és rajokban lepi el az elhullatott csöppeket, a mint az a szabad ég alatt lévő kávéházi asztalokon bármikor megfigyelhető, így persze nem szívhatnak magukba túlságos sok szeszt, inkább az édesség csalja őket, de ha üvegharang alá fogva szabadjára szürcsölhetnek az édes pálinkából, akkor annak rendjénmódján becsipnek s fölöttébb derűs ug'rándozást és röpködést tesznek ott. Ha valami bágyadtán vánszorgó beteges külsejű legyet látunk, a mely szomjasán telepszik belé az asztalra hullott szeszélyes ital csöpjeibe, hála a «Pet.-Joumal» természsettudósának, tudni fogjuk, hogy a nevezett állatka delirium tremensbe szenved. (?)

— 28 —

Liliké álma. II. díjjal jutalmazott pályamunka. Irta: Szász Editli. a helybeli fels. lányisk. IV. oszt. növendéke. Jelige:

»Álmaímnak nem volt vége hossza, S szebbnél szebbek voltak álmaim.« (Petőfi.)

Alig bujt elő a fölkelő nap a .hegyek mögül, alig árasztotta el sugaraival a vidéket, a kert minden lakója fölébredt. A kis madárkák csicseregve röpdestek a fákon, a méhecskék vigan fogtak napi munkájukhoz, a virágok pedig kinyitották harmatos kelyhüket, s illatukat szétárasztották az egész kertben. De nem csak a kert lakói, a madárkák, a méhecskék és a virágok ébredtek föl, fölébredr Liliké is odabenn a kis szobában, s álmos szemét dörzsölve, igy szólt anyjához : »Jó reggelt, anyácskám !• Be szépet álmodtam!« »Ugyan mit, Lilikém ?« kérdé mosolyogva édes anyja. »A mezőn sétáltam* kezdé elbeszélését Lilike,« kis kosárkámmal kezemben, s virágot szedegettem. Be sok szép virág volt itt, anyuskám, pipacs, százszorszép,, vadrózsa és még sok más. Én örömömben azt sem tudtam, melyikből szedjek. Végre, tele szedtem kosárkámat, köténykémet, s a kezemben is tartottam egy gyönyörű, nagy bokrétát. Ekkor leültem egy nagy fa árnyékába, s hallgattam a madarak énekét. Oh, be kedvesek is voltak ezek a madárkák ! azonban, nekem még ezeknél is jobban tetszett egy nagy pillangó, mely virágról virágra szállt, szárnyai aranyosak voltak, s nagyon szépen csillogtak a napfényen. De nem sokáig gyönyörködhettem benne háborítatlanul, mert egy kis fiu közeledett feléje, s kalapjával kezében, üldözőbe vette. Az arany-lepke azonban ügyesen menekült a kis fiu elől, virágról. virágra szállva. A kis fiu mindegyre mérgesebb lett, s árkon-bokron kergette. A pillangó egy közeli virágra szállót le. Ekkor a fiu lassan közeledett, s kalapjával lecsapott. A lepke fogva volt. Ah, hogy vergődött szegény ! A kis fiu örömrivalgásban tört ki: »Megvagy, megvagy gonosz lepke I Ugyancsak kifárasztottál, nó, de most meg is lakolsz ! »Oh, ne bántsd, oh, add nekem !« kértem én sirva. De ő nem hallgatott rám. »Megveszem tőled,« mondám ekkor, »adok érte valamit! Mi kell? Oda adjam kis kosárkámat virágostul ?« »Nem, ez nem kell,« feleié, «hisz, szedhetek én itt magamnak elég virágot. De egyéb sem kell, nem adom oda semmiért sem!« . . • 2Oh, te rossz; oh, te gonosz fiu, mondtam én,« »hogyan lehet egy ilyen ártatlan állatkát kinozni ? Hisz, az neked semmit

— 29 — sem vétett! Hogyan lehetsz ily rossz szivü !« és sírtam, sírtam keservesen, mert nagyon sajnáltam szegény pillangót! A kis fiu megütődve nézte, hogy sírok, aztán hirtelen elbocsátotta a pillangót és elszaladt. A lepke egy darabig körülöttem repdesett, aztán rászállott a kezemre és mily csoda ! — megszólalt. Ezt mondta: »Kedves Lilikem,, te azt hitted, hogy egy lepke életét mentetted meg, pedig csalódtál, mert te egész fajomat mentetted meg, mely a szépet képviseli. Én tündér vagyok. Mondd, mivel háláljam meg jóságodat* ? Én a bámulattól egyetlen szót sem tudtam szólani. A pillangó, vagyis a tündér ekkor újra megszólalt: »Látom, monda, hogy nagyon csodálkozol, és hogy most hirtelen semmi okosat sem tudnál kívánni, azért hát azzal jutalmazlak meg, a minek legjobban fogsz örülni: elvezetlek tündérországba*. Oh, hogy örvendettem! A tündér rögtön egy kis kocsit varázsolt- elő ; én beleültem, ő maga a kis kocsit kormányozta s aztán szálltunk, szálltunk! Nagyon sokáig utaztunk így, míg végre elértünk tündérországba. Jaj, anyuskám, de szép volt itt minden ! Volt itt szóló-szőlő, mosolgó alma és minden szép és jó, éppen mint a hogy a meséskönyvemben van leírva. Kis kosárkámból kiürítettem a virágokat s mind tündérországi gyümölcscsel töltöttem meg, gondoltam, haza hozom neked, anyuskám. Eddig tartott az álmom. Ugy-e, milyen szép volt? Ugy-e, milyen kár, hogy nincs tovább ?« így beszélte el Liliké álmát, s arcza még most is, a visszaemlékezésnél, ragyogott a boldogságtól. » Valóban, kedves kis lányom, monda a mama, ez gyönyörű álom, de nem azért, hogy tündérországban jártál, hanem azért, mert jó szivedről tanúskodik. Tégy, édes Lilikém, a valóságban is mindig így. Mentsd meg, védd meg a szegény állatokat kínzóiktól, és bő jutalmad lesz az az öntudat, hogy jól cselekedtél, és szolgáltál a szépnek. > Liliké hálásan csókolta meg mamája kezét, s aztán vidáman szaladt ki a kertbe. ________ Kutyák szállodája. A Temps írja, hogy sok szegény as. szony ugy tartja fönn magát, hogy formális kis szállodát tart — kutyák részére. Bizonyos csekély pénzecskéért magánál tartja az olyan kényeztetett kütyuskákat, amelyektől lágyszívű tulajdonosnőik nem tudnak megválni, s akiket aztán a szállodatulajdonos hölgy a. nap bizonyos órájában elvisz látogatóba úrnőikhez. Óriás sertés. A világ legnagyobb sertése, mint a «Journal d' agriculture pratique» irja, Texasban van; a «Pound China* és «Red Jersey» két fajából származott. Mikor négy éves volt, eladták 1250 frankért, mert akkor súlya "már egy középfajta ló súlyával felért. Hossza 2Y2 méter, magassága majd két méter és testének kerülete 21/2 méter volt. Akkor még «csak» 661 kilós volt, most már jóval súlyosabb és jelenlegi birtokosai azt hizik, hogy annyira hizlalhatják még, mig az 1000 kilót eléri.

_

30 —

Budapesti őszi luxusló-Tásár. A budapesti őszi luxusló-váárt október 6. 7. és 8. napján tartották msg. A rendező-bizottságnak elnöks Andrássy Sándor gróf volt. A vásár czélja, hogy a magyar tenyésztő közvetlen összeköttetésbe hozassék a vevőkkel, hogy a lóvásárló közönség különösen a külföldi, itt az ország központjában személyesen közvetlen megszemlélés utján ismerkedjék meg a magyar lóval és az igényeinek legmegfelelőbb tenyészetekkel, végül pedig, hogy alkalom adassék azon ló-jellegek kitüntetésére, melyek ugy a bs!- mint a külföldi forgalomban a legjobb keresletnek örvendenek és a melyek fejlesztése a Hazai lótenyésztés érdekében legindokoitabb. Vevők igen szép számmal voltak és a legtöbb lovak oroszországi,) román és svájczi vevők kezeibe jutottak. * A csákorai gazdakör által rendezett állatkiállitás és dijazás, valamint ekeverseny kitűnően sikerült. A gyönyörű állatok megtekintése és díjazása után a társaság kihajtott a Juhász igazgató vezetése alatt álló állami földmives-iskolába, melynek mintaszerű berendezése mindenkit meglepett. * Madarak, mint emberjayitók. Eredeti módon törekednek Michigan észak-amerikai államban megjavítani a rabokat, és pedig ugy, hogy egyben élvezetet is szerezzenek nekik. Az ottani börtönök mindmegannyi madártelepek. A raboknak ugyanis meg van engedve, hogy madarakat neveljenek. A rabot ez szórakoztatja magányában, de egyben hozzászoktatja a gyöngédebb gondolkozáshoz és elvonja szellemét a gonosz tervek kovácsolásától. * Csulalongkorn siámi király a bikaviadalok ellen. A siámi király október második felében Madridba érkezett; és értesülvén arról, hogy az udvar az ő tiszteletére a Spanyolországban sajnos még mindig dívó bikaviadalokat szándékozott rendezni, azonnal kérte, hogy e pontot törüljék ki a hivatalos ünnepségek sorrendjéről, mert Buddha az állatviadalokat megtiltja. Mennyire felette állanak ezen keleti népek az úgynevezett czivilizáltabb nyugatiénál! Simbirskben érdekes skeletnmra akadtak egy régi épület lebontása alkalmából Oriasi állatcsontváz, melyet a tudósok az antediluvianikus bos primogenius osztályába tartozónak jelentettek ki, a mely régesrégen az egész mostani európai continenst lakta. Sajnálatos, hogy a csontok, helyenként egészen mészszé váltak. * Az ehető kutyák Khinában külön fajt alkotnak, melynek jellemző sajátsága a sötétkék nyelv és hogy soha sem ugatnak. Évenként körülbelül ötödfél millió ily kutyát esznek meg a khinaiak.

. — 31 —

Hasznos tudnivalók. A méhesből. Mikor e sorokat irom, enyhe az idő é; vigan zsonganak a méhek a verőfényen, ds most már gyorsan változhatik hűvösre az időjárás, ezért ajánlom, hogy a méhek eltelelésének a befejezésével ne késsék a méhész. Feltéve, hogy minden rendes méhész már rendezte családjait, ellátta azokat kellő élelemmel: most már, befejezésül, a meleg takaróról kell gondoskodni. Némelyek ugy tartják, hogy ezt a hideg idők beálltáig halasztani kell, nehogy a nagyobb belső meleg következtében az anya íiasitni kezdjen ; én azonban nem várom be a fagyot, hanem november elején, feltétlenül mindig ellátom meleg takaróval a méhcsaládokat és a tapasztalat azt bizonyitja, hogy ez az eljárás czélszerübb. sőt határozottan károsnak tartom a méhek háborgatását a fagy beállta utáu. Mi legyen a legczélszerübben választott meleg takaró ? Már többször is emiitettem, hogy a kaptárokba rendesen papirosát használok," 10 — 12 rétüleg gondosan reálapitva és leszorítva a mézkamra aLjdeszkájára és a költő-kamra üveges rámájára, vagy az azt helyettesítő deszkára. A múlt évben kísérletet tettem pamut-táblákkal. Minthogy azonban ez enyvezve van, attól tartva, hogy a kaptárbeli nedves meleg levegő a pamutot átjárja és penészt okoz, néhány kaptárnál akképen alkalmaztam, hogy előbb két százalékos szaliczilsavoldattal jól megprecskeltem és teljes kiszáradás után helyeztem a kaptárba két rétüleg. Azt tapasztaltam, hogy az ekképen praeparalt pamut nem penészedik és nemcsak kitűnő melegtartó, hanem . a kezelés is gyorsabb, könnyebb, mint a papirossal való eljárás, de természetesen drágább is, mint a papiros. A paraszt kasokra a rendes zsúpot ajánlom, de az érjen egész a röpnyilásig. a röpnyilást pedig a család erősségéhez képest hagyjuk nyitva annyira, hogy azon 1—2 méh kitérjen. Egerek ellen óvjuk a méheket s tartsuk figyelembe, hogy a téli háborítatlan nyugalom fő biztositéka a jó telelésnek. J. Juhos Márton. (A ^Méhészeti Közlöny«-ből.)

# Baromfitollak értéke. Nálunk a ludtollak kivételével a baromfitollaknak semmi értéket sem tulajdonítanak, ennélfogva eldobják. Pedig baromfitollaknak kivitele és értéke van, igy például 56 kgr. tyuktollért fizetnek 2 0 - 2 5 frtot, 56 kgr. kacsatollért 50—60 frtot, 56 kgr. ludtollért 80—100 frtot, 56 kgr. pulyka-, szárny- és farktollért 80—100 frtot, 56 kgr. pulyka fedő és faroktollért 20—25 frtot. És most következik a tollak királya, a fehér pulykák szárnya alatt levő finom, úgynevezett »marabu« tollai, ezekért kilónként 7—8 frtot, sőt '-megesett, hogy egy kiló ilyen tollért 20—30 frtot is fizettek. M. Bazár.

—

32 —

1897. évre tagsági dijukat eddig befizették:

(Lásd az Állatok Védelme októberi számát.) Báró Apor Istvánné 3 frt. . Gróf Maldeghém Arthurné. Gróf Béldi Kálmánná. Márai Lajosné. Bónis Irén Gróf Mikes Arminné. Ejszaki Károly. Dr. Murajda Nándor, Fellegi Ottóné. Báró Rothental Henrikné. De Gerandó Attiláné. Rosenberger Bernáth. Gegenbauer Józsefné. Schilling Rudolfné. Bpest. Báró Jósika Andor, 3 frt. Sebestyén Mózes. Zetelak. Kardoss Ferenczné Tóth Kálmán, Györgyös. Keller Lajos Bpest 5 frt. ' Dr. Veres Endre, Déva. Klein Etelka. Dr. Weiszel Ernő. Dr. Kovácsné, Márk Zelma.

Az A. V. E. f. hó 20-án tartott választmányi ülésén, melyen Széchy Károlyné elnöklete alatt Hindy Árpádné alelnök, Geréb Mártonná, Jeney Viktorné, Péteri! Zsigmondné, Schwarczel Adél, Kőváry Dalma vál. tagok, Benel Ferencz ügyész, Virányi István pénztárnok és Imre Sándor jegyző voltak jelen, báró Kemény Arpádné 100 forintos legújabb adományáról a választmány a leghálásabb köszönettel a nemes adakozó értelmében, t. i. a szabályrendeletek általánosabb terjesztése iránt intézkedett; Lukács Antal földbirtokos 20 forintos alapítványát meleg hálával fogadtáj továbbá a Benel Ferencz által fogalmazott alapszabályok mielőbbi kinyomatását, a

buzgóbb rendőrök

ujabb

megjuzalmazását

s a madáretetőknek az iskolákba, valamint magánemberek udvaraiba és kertjeibe elhelyezés czéljából való ingyen kiosztását határozta el. A rendőröknek szóló 5—5 frtos jutalmakat az A. V. E. közgyűlésén fogja kiosztani, remélvén, hogy ezúttal több rendőr lesz^ érdemes a jutalomra, mint a múltkori jutalmazás alkalmával, midőn a főkapitány maga csak hármat tudott kijelölni. A madáretetők elhordását illetve, kéri az elnök a tekintetes iskola igazgatóságokat és mindazokat, a kik egy vagy több madár-etetőt kívánnak, hogy szíveskedjenek reggel 8 és 9 óra közt érte küldeni a Széchy-villába, I. emelet, a hátulsó (baloldali) lépcsőn. Bismarck és haldokló kutyája Nem Thyrasról, a hires birodalmi kutyáról van itt szó, hanem Szultánról, a mely szintén a vaskanczellár tulajdonában volt, mint a Thyras előde. Bismarck nagyon szerette a hü állatot, amely 1877-ben megbetegedett és csakhamar halálához közeledett. Gazdája el se mozdult mellőle és annyira leverte az a gondolat, hogy el kell válnia: hü kutyájától, hogy fia, Herbert jónak látta elvezetni őt a beteg állat mellől. Bismarck már kifelé indulóban volt, amikor visszafordulva a tekintete össztalálkozott a kutyája megtört szemeivel. — Nem, nem hagylak egyedül öreg barátom, mondta és visszament a szegény Szultánhoz, a ki nemsokára erre kiadta a páráját. A vaskanccellár így szólott a fiáhpz : Ami elődeinknek szép volt a vallásuk. Hitték ugyanis, hogy a mennyei területeken viszont látják azokat a hü kutyákat, amelyen itt a földön szeretettel szolgálták őket. Bár volnék én is mint ők és hihetnem ezt ! Ny. G-ombos Fereacz Lyceum-kSnyvnyomdáiában Kolozsvárt.

ÁLLATOK VÉDELME. á KOLOZSVÁRI ÁLLAT-VÉDŐ-EGYESÜLET

SZtí€HI-VILIiA

HAVI KÖZLÖNYE.

I. EMELET

Szerkeszti :

hova a kéziratok, tuda-

SZBCHY KÁROLYNE LORENZ JOSEPHIHE,

Szerkesztőség:

koiódáíok, előfizetések küldendők.

Harmadik évfolyam.

az Egyesület elnöke.

Tagoknak tagsági díj fejében jár Előfizetési

ár:

Egész éyre 1 frt — kr Fél „ — „ 50 kr Számonként . 10 kr

Kolozsvár, 18SL£deczémber 1.

3. szám.

A »GROTTA DEL CANE« NÁPOLYBAN. Gyönyörű Nápoly! A ki téged megnéz, nem' azt mondja a közmondás szerint: »láttalak, már most meghalhatok.* Ellenkezőleg, teljes életkedvvel igy kiált föt: Vajha sokáig éinék, hogy téged újra és újra viszont láthassalak! ~->-^ Itt nemcsak a város él pezsgő, zsongó sokaságával, nemcsak a völgy, hegy gazdag tenyészetével, nemcsak a tenger mormolva beszélő, hatalmasan gesticuláló hullámaival; hanem él, dobog, lehel maga a föld is csaknem egész hosszában a félkörü öbölnek. — Legmélyebb lélekzetet maga a Vezúv vesz, legjobban itt érzik a föld keblének dobogása. Olykor nagy szenvedélylyel roeg-megrázkodik, izzó füst, forró gőztömegévéi magasra tör aztán, messzire dobálva az égő láva-darabokat, megnyílt oldalából pedig patakzik a tüzesen folyó anyag. A nápolyi öböl többi hegyei völgyei, helyesebben barlangjai, solfatárái csak mint egy utolsó, de még mindig forró sóhajban tudatják, hogy élnek, vagy éltek egykor. Erősebb, de mintegy boszus életjelt adnak, ha erre őket az ember valamely módon fölszólítja. így a »Grotta de! Cane«, a kutyabarlang. A barlang kis, körülzárt előcsarnokában a látogatók megállanak, a szemben levő, alig ember magasságnyi nyilason a vezető bemegy, s mintegy térdig áll a meleg kékes, ködös párában, mely a barlang alját betölti. Fáklyát gyújt s midőn az nagy lobogó lánggal ég, belementi a párába s az abban a pillanatban elalszik a kénes, szénszavas gőzben. Maga a gőz azonban hevesen kezd mozogni, kavarogni, a fáklya kialvásánál annak visszamaradt füstjét ide-oda forgatja, mintha birkóznék vele, lenyomja, visszatartja, a saját nívóján felül egy "hajszálnyira sem engedi felül emelkedni. Midőn e barlanghoz indultunk, kocsinkat az ut szélén hagytuk s a közelben álló házhoz vezetőért szóltunk be. A vezetésünkre ajánlkozó olasz fiatal ember elindulás előtt egyet füttyén^ 3*

— 34 — tett, niire két kis sárga kutya gyorsan fdtva j'ött elő, s tartott velünk. Minél közelebb értürife a barlanghoz, annál nyugtalanabbak lettek. Mikor oda értünk, egy, a barlang nyilasától pár lépésnyire álló padra Ugrottak föl. Szorosan összebújtak s daczára a juiiusi melegnek, (pedig csak április 29-e volt,) minden izmuk reszketett. Lekonyitott fejjel, kétségbe esett tekintettel nézték az alant kavargó, fortyogó, ölő gázt. Tudják ők, hogy parancsszóra az öngyilkos elszántságával kell oda berohanniuk, hol az első lépésre már összeesnek s csak gazdájuk gyors keze adja vissza nekik az életet, hirtelen kirántva őket a halál fertőjéből a szabad levegőre. Ezért a visszaadott nyomora életért kell nekik hálából újra és újra neki menniök a halálnak. E gondolatra dideregtek ott szorosan egymás mellett annál erősabban,'minél inkább látták közeledni a válságos pillanatot. A vezető kilépett egészen átizzadva a barlangból: »Óhajtanak kísérletet a kutyákkal ?« kérdezte. Óh nem, nem I kiáltottunk egyszerre. Látni kellett a tiltakozás hatását a két értelmes kis lényen. A reszketésnek azonnal vége lett, leugrottak a lóczáról, vidám csaholással — mely bizonynyal a kutyák nevetése — szaladtak össze, játszódtak, hengerbuczkáztak, gyöngéd harapásokat, — mely talán a kutyák csókja — osztva egymásnak. Igaz, hogy elváláskor a kis bolondok gazdáju'íat ugrálták körül hálás szeretettel s nem minket, de azért' örötiüket öröm volt nézni. Schwarczél Adél.

Péchy Simon az állatokkal való bánásról. Ismeretesek Mózes emberséges törvényei az állatokkal való bánásmódról. Az erdélyi szombatosok Mózes törvényeit hiven követvén, az állatok iránti,szelid magokviseletével is kitűntek. Páchy Simon, ki előttük Mózes törvényeit magyarázta, úgy tanítja hiveinek az állatok iránti szelid bánásmódot: >Hillel szokta volt mondani : Szeressed az teremteti állatokat és inkáb az törvénykövetőket.* • >Mindenek Istené és Isten dücsőségére valók. Isten hatalma és kegyelmes engedelme, hogy az állatokon hatalmunk vagyon. (Qen. 9. v. 2. 3.) És azzal a hatalommal bűn gonoszul élni, valami ártalmunkra, kárunkra nincsen, vagy szükségünk reá nem lévén, elférhetünk tőíle. Mind barmokhoz, férgekhez kegyesek és jóakaratúak legyünk, annál inkáb s legfellyebb az valünk egy Isten tisztelőkhez és félőkhöz, az hatnék fiaihoz, leányihoz.« (»Az Szent Atyáktól kiszedegettetett Tanulságok* I-ső részéből.) Közli: Kanyaró Fereacz.

35

A jó sziv. Láttam én már embert, a ki odaadta Egész vagyonát is jótékony czélokra, S azt hiszitek, hogy őt a szive vezette? Oh nem! csupa merő hiúságból tette, Hogy az utókor majd nevét hangoztassa! Láttamén már embert, ki az utczasarkon Büszkén állott meg, hogy alamizsnát [adjon, S azt hiszitek, hogy a nyomor megfhatotta ? Oh nem ! ő azt mindig ugy kiszámította, Hogy az emberektől dicséretet kapjon ! Láttam én már embert, a kit lázba ejte A mások panasza, a mások keserve, A ki maga is sirt, ha könyezni látott, De a szive mégsem volt jó, mégsem [áldott, Mert az állatokat sohasem szerette !

Oh, de láttam embert, a ki hétről-hétre Küzdött az éhséggel, jobbat sem re[mélve, A ki csak a mások adományán tenge, De volt egy kutyája és azt ugy szedette, Hogy koldult falatját megosztotta véle! És a mint ott láttam a kapu aljában Télen dideregve, fázva, rongy ruhában, A mint oda simul hűséges ebére, Hogy a hideget ugy az sem vegye észre, Azt az áldott szivet én ug j megcsodáltam! Hiába akarja elhitetni véhm, Bár ki is, ho:'y néki jó szive van ; kétlem, Akár alamizsnát osztogatni lássam, Akár fáradozni a jótékonyságban. Mert a hiúságtól nem tiszta egészen!

Oh, de hogyha látok embert ott az utczán, Éhező állattal ken-eret megosztván, Ki a kínzásoktól oltalmazza, védi, Arról tudom is, hogy jó szive van néki És azt szinaranyba foglaltatni tudnám !

Lithvay Viktória.

Krisztus Jézusban csak az a hit használ, mely szeretet által cselekszik. Galat 5., 6. * Minden nemzet, minden ország gondolkodó szellemeinek törekvése: oly állapotot hozni létre, hogy az állattál az emberhez méltó módon bánnak. Baccioc:o F.

A.

Az ember hűségében csak akkor bizhatsz feltétlenül, ha már eltemetted, mert akkor túl van a lehetőségen, hogy bizalmadat valaha elárulja. Kutyád hűségében ellenben még akkor is megbízhatsz, ha a szomszéd vagy ellenséged zsiros konczczal csábítgatja. Wohl Janka. * Törekedjünk arra, hogy a gyermekek a"* védelmükre méltó állatokkal, (az állatvédelem gondolatával) már a népiskolában' megismerkedjenek. Dr. Entz Géza

— 36 —

Az ember és az állatok keleten. (Befejező közlemény.)

Előbbi czikkemben a Mongolok irgalmasabb bánásmódjának ellentéteül a törökországi népekét emiitettem; nézzünk tehát oda. Az 1879-ik év őszén, mint a török kormány pénzügyi biztosa vagy ellenőre*) Irak Arabi (Moszul, Bagdad, Baszra) vidékére kellett mennünk több török hivatalnokkal együtt. Alexandrettá-tói éjszaki Szíria egyik kikötő városkájától Alepoig és onnan Diarbekirig (20 nap alatt) szamár, öszvér és lóháton tettük meg utazásunkat férfiak, nők, rabszolga nők és gyermekek egyaránt. A karavánosok keresztyén és mohammed vallásu arabok voltak, a kik a rosszul táplált és túlterhelt állatokkal oly iszonyú módon bántak, hogy még rágondolni sem szerettem soha. Több lovat a szó szoros értelmében a sátorfákkal vertek agyon, a midőn az effendi társak iszonyú pakjai alatt az Ábrahám-korabeli rossz utakon 'összeroskadtak. Mikor nekünk gyönge ló jutott, pedig többször megtörtént, a hivatalnok-társak csupa testvéri szeretete és udvariassága folytán, egész napokon át gyalogoltam inkább, hogy sem ütéssel, sarkantyuzással kínozzam a szegény gebét. S mit gondolnak: talán elismeréssel találkoztam ez állatkimélő eljárásomért az önkényüleg elkapkodott jobb lovakon előre vágtatott effendi társaknál ? Távolról sem, sőt ellenkezőleg, azt mondották, hogy az állam fényét, állásom tekintélyét homáiyositom el és kisebbítem. Törökországban a házi állatokkal még a legszelídebben bánnak a Libanon hegyén és vidékén élő D e r z i k, a kiket Európában Druzoknak neveznek. E nép tulajdonképi vallása meglehetősen titokteljes; annyi bizonyos, hogy a lélekvándorlásban hisznek. A női nemnek a keleti népek között a legnagyobb tisztelői, a miért is a szomszéd keresztyének és a mohamedánok azt tartják felőlük, hogy a derzik az élet kapuját imádják s annak faragott képét talizmán gyanánt viselik . . . . (Ha ez igaz, inkább Kelet-India, mint Egyiptom befolyására kell gondolnunk.) Midőn a 60 években a keresztyénekkel összezörrentek s birokra került a dolog: a derzik egyetlen egy nőszemélyt sem bántalmaztak és csak a férfiakon állottak véres bosszút. Tehát ellenkezőleg cselekedtek, mint Egyiptomban Arabi pasa mohamedánjai, a kik védtelen franczia nőket Alexandriában előbb meggyaláztak s azután testüköt darabokra vagdalták és szivüköt rúdra akgatva árulták az utczán ugy, mint Törökországban az állatok máját, tüdőjét stb. árulni szokták a macskák számára. *) Nem tudom minő értesülés folytán a budapesti életrajzírók ezen állásomból damaszkuss adószedőségit csináltak, pedig soha sem voltam eme fanatikus mohammedánoktól lakott városban. L. Pallas Lexiconát.

— 37 — Még csak azt kell a derzikről megemlítenem, hogy Törökl országban a mohamedánokon kivül csak ők bírnak polgárjoggá s nem marha állomány (ra'aya) számba mennek, mint a keresztyének, pedig egyik vallásos könyvük, (arab nyelven), ha nem csupa költött valami, azon furcsa bevezetéssel kezdődik, hogy 18 ezer átok szálljon a Mózes vallására, 36 ezer a keresztyényekére, és 72 ezer a mohamedán vallására . . . . Beirutban s környékén a kiszolgált szamarat és öszvért szabadon szokták ereszteni, hogy legeljenek a hol tudnak, inni pedig beerésztik ott, a hol a kut van, de ez állatok megterhelésénél sem a keresztyének, sem a mohamedánok nem igen irgalmasok s az elsők dalaikban azt éneklik: »derzihimár Naszráni« azazj a keresztyén szamara nem más, mint a lélekvándorlásban s igy újra születésben hivő derzi. Tehát minek kim élni a szamárban levő ellenséget? Ilyen vallási türelmetlenség és gunyolás már többször okul szolgált véres összeütközésekre. A keleti keresztyén arabok közt laktunkban (1887-ben) csupán kölcsönös vallás ocsárlásból keletkezett ilyen véres összeütközésnek tanúi voltunk, a mikor nekem is fegyvert kellett fognom. Szerencsére a sürü kaktus kerítések megakadályozták, hogy a nem keresztyének egész erővel rohanjanak meg minket keresztyéneket. Az arabok az ő egy pupü tevéjükra határozottan sokkal több terhet raknak, mint a Mongolok a két pupura, részben, mert talán az arab teve erősebb, de részben azért, mert az Arab kapzsi természetű, a ki hamar szeretne meggazdagodni. Beirutban s környékén két jókora nagyságú lépcsőnek való követ is föltesznek a két térdhajlás miatt leviseltnek mondható lábain fekvő teve hátára, s a föltámpászkodásnál hiába bőg a szegény állat, »miért nem született basának« mondja a teve hajcsár az irgalomra intőnek, ha biztos, hogy valaki törökféle ember nem hallja. Driddánál, Mekka kikötő városánál hosszú teve karavánokat láthatni, kivált a bucsujárás idényekor. A tapasztalatlan idegen szines kelmékkel beagatott s megindult fáknak nézhetné messziről azokat s csak midőn közelebb jő a karaván, látja, hogy két-két jól megtermett utas hintázik a magas teve hátán keresztültett diván alakú, mennyezetes ketreczben, a melyben az ágyneműn guggolnak a Mekka látása által minden bűntől megtisztult s félszentté vált zarándokok (hadsi-k.) Az 1885-ik év január havában, midőn Jeruzsálemből visszatérőben voltunk, hazánkból odavetődött Mózes-vallásu szekeresünk magyar népdalait hol hallgatva, hol együtt fújva, egyszer csak baloldalunkon egy furcsa látomány tűnt szemünkbe. Egy szegényes öltozetü Arab, a kinek ősapja lehetet Héber, vagy Filiszteus, fogta az egyiptomi illustratiokból jól ismert kezdetleges eke szarvát; egy sovány téve rudasnak s nyergesnek a fellah (arab földmives) saját felesége formaliter befogva, vonták az ekét a kavicsos szent földben. No, ez ugyan szépen emanczipálta a feleségét! gondoltam szomorúan magamban, mig

— 38 — a kocsis meg az útitársak nevettek az Arab ötletén. Meglehet, a befogott szegény arab nőnek munkája nem volt olyan súlyos, mint azon kinai nőé, a ki férje oldala mellett, igavonó barom hiányában, hosszú nyelü, több águ kapával vágja a földet a szántás helyett, de a kinai nő helyzete még sem anynyira meggyalázó, mint az arab nőé. Némileg hasonló látmány volt ugyanezen utunkban az, midőn menet és jövet, 8 napi időközben kétszer találkoztunk a csaknem 200 főnyi muszka zarándokok befogott csapatjával, a kik izzadva zonszoltak egy szénaboglya nagyságú harangot, a melyet a muszkaországi misio társaság a jeruzsálemi muszka hitközségnek ajándékul küldött. — Jaffáig muszka hajó hozta, onnan a Jeruzsálembe való szállítás arab lovakkal belekerült volna-vagy 90 forintba. Az, orosz barátok ez összeget ugy kímélték meg, hogy a muszka zarándokoknak az óriási harang Jeruzsálembe való fölczipeléseért ígértek penitenczia-elengedést és annyi vöröshagymát meg kenyeret, a mentát megtudnak enni. S a muszkák, nők és férfiak, aggok és gyermekek mind mezítláb, 8 nap alatt Jeruzsálem elé értek az iszonyú teherrel, a Jaffától kezdve mindig emelkedő rossz utón.. E látomány nőmnél a sajnálat könnyeit indította meg, nekem pedig eszembe juttatta az ó-egyiptomi illustratiok közül azt, a mely a gúlák építéséhez szükséges óriási kövek kinos vontatását ábrázolja, nem gondolva oda természetesen az egyiptomi korbácsütéseket, mert az önkényt befogódzott muszkákat még nógatni sem igen kellett. Azonban a bozontos hajú és szakállu muszkák az ő ránczos, és lötyogős öltözetükben nem valami vonzó jelenetet képeztek. Minthogy Egyiptom közelében vagyunk, pillantsunk be oda is. E múzeumhoz hasonló ország főnépsége ma arab nyelvű és vailásu, de a köznép zömének erében nézetem szerint több van a lélekvándorlásban hitt régi kipt-ok véréből, mint a bevándorolt Arabokéból. S nekem ugy tetszik, hogy a szamarat nyiró, különféle színekre festő, egy szóval piperéző hajlam a nőkben a mindent illusztrálni szerető ős-egyptomi néptől maradt hátra; de már a városi köznépbeli nőknek a husvágással foglalkozás iránti nagy hajlamát nem tudom honnan származtatni. És most ezen lapkéként ide-oda röpködve tett körül pillantást jónak láttam Kelet Indiában végezni. Azon országban, ahol á tudósok és papok mindent rendszerbe szedtek s a hol mégis csupa ellenmondás minden. India tavaiban a krokoáihis, a melyet az ó-egyiptowti nép csak emberáldozattál vélt lekenyérezhetőnek, a lakok által bedobini szokott döglött állatok húsával annyira elégedett, hogy közelében a fehérneműt mosók bátran végezik dolgukat. Az erdőben haladó vasúti vonatna íelugrátoak a majmok annélkül, hogy valakitől bántalmat szenvednének; a madarak, az okos: papigájtál kezdve a verebekig nagyobb biztonságban érzik magukat, mint nálunk a fecskék és gólyák. Ha a mérges kígyó valamely család lakába lopódzik, agyonvarés helyett egy iái édes tejet top, pedig évenként IQ ezer enaber veszti el éleiét a kígyó marás;által,

— 39 A szentnek tartott púpos nyakú, lelógó fülű, gyors menésü szarvas marhát sem kímélő, húsevő angolt India legtöbb embere szivében gyűlöli, de épen ezen állatkimélő, felsőbb kasztu hinduk a velük egy nyelvű pária és kasztnélküli honfitársak vagy az idegenek iránt annyira nem éreznek semmi szánalmat, hogy szemük láttára éhen, szomján és hajléktalanul veszhetnének. Lábbal taposhatta régebben a páriát minden magasabb kasztu A férjét túlélő özvegy nőt annyira megvetendőnek decretálta a szent vallás, hogy a szerencsétlen özvegy nők még nem olyan régen inkább az elevenen való megégetést választották, mint az életet. Ha az angol kormány egyebet sem tett volna, mint azt, hogy a számtalan, merőben ellentétes tanokat hirdető vallásfelekezeteket kényszeritette egymást megtűrni és a nevelés meg igazságos birói ítéletek a vallás és emberek kegyetlenségét szelídítetté és folyton szelídíti, már ezért is tiszteletet érderrjelrje, s az elfogulatlan, mivelt indiaiak ezt meg is adják önkényt. A hindu vallásfelekezetek remete tudósai az élőlények életének kímélését oly széles értelemben veszik, hogy a még szeréntők egy érzékkel (a tapintás érzésével) bíró növényekre is kiterjesztik. És csakugyan a logica alapján minden élőlénynek egyforma joga volna az élethez. De hol kezdődik az élőlények sorozata és hol végződik ? S miért csaknem általános törvény a természetben, hogy a valami tekintetben gyöngébb élőlénynek húsa az erősebbnek tápláléka? A nagyító üveget nem ismerte réjgi kor emberei szerént minden betegség, kár valamely ördög, tehát élőlénytől származott, innen a Mo/igolok szeréntr még ma is minden betegségnek külön ördöge van. 3 mit mond a górcsövi vizsgálat? Nemde azt, hogy a szab.ad szemmel nem látható növényi és állati parányi lények milliója leselkednek a legmiveltebb keblü ember életére is. Háí ezek életét is kimélje-s az irgalmas szivü ember ? Az indiai vezeklő szentek igennel felelnek e kérdésre is. Én azonban, noha.o^stpm q, buddba, v^lás, föntebb elmondott tételét, az irgalmasság oly" széles értelmű gyakorlását lehetetlennek tartom, mert nem hiszem, hogy a természet könyörtelen voltát, az ember minden művelődésével is teljesen megszüntethetné, de azt hiszem, hogy az ember legalább a magasabb szervezetü. s az ő iényelmét elősegítő élőlények irányában a természet könyörtslens.égét enyhitlieti s épep e.zért pártolom az állatvédő egyletet. Csak azt kívánnám, -hogy némely állatok megváltása: ugy történjék,-hogy; az emberképü rókák és farkasok az irgalmas szivü emberek áldozatából maguknak kön.nyy kereset módot ne csinálhatnak, Bálint Gábor.

A csei?«fo0.gár a legerősebb állatok közé tartozik, 14-szer nagyobb terhet Í3: képes elvonszolni, teMfc— aránylag erősebb, mint a ló.

— 40 —

Ötödik ifjusági pályázatunk. Az Á. V. E. a jövő nemzedéket is meg akarja nyerni az állatvédelmi eszmének; ezért legelső sorban a leendő tanítókhoz és tanítónőkhöz, különben az összes ifjúsághoz fordul, a középiskolák és felsőbb leányiskolák tanulóihoz épp ugy, mint a szülői háznál növekedő ifjak- és leányokhoz; ezennel ötödször pályázatot hirdetvén az állatok iránt való érdeklődő szeretet és a kedélynemesitő foglalkozás előmozdítására, valamely az állatok életéből merített rajzra, leírásra vagy elbeszélésre, mely legfölebb 100 nyomtatott sorra terjedhet, akár prózában, akár versben. A legjobb munka jutalma 10 korona; a második munka jutalma 8 korona; a harmadik jó munka jutáim: 5 korona. A pályázat határideje 1898. február 1. és nemcsak a kolozsvári, de más városbeli iskolák tanulóinak is szól.

A kéziratok az elnök-szerkesztőhöz, Széchy Károlynéhcz küldendők. Nagyon kérjük a tisztelt szülőket, tanárokat és tanítónőket, hogy mentül jobban serkentsék az ifjúságot ily kis rajzok meg: írására és beküldéseié

A tél beálltával kérünk minden jó embert, hogy az éhező madarakról és a szerencsétlen lánczoskutyákról meg ne feledkezzenek, hanem éhségüket, rideg sorsukat lehetőleg megkönnyíteni igyekezzenek. Az Á. V. E.

Pogányok mint állatbarátok. Egy Shanghaii újság szerkesztője leírja látogatását a Sutchan mellett levő „baromkirály" buddhista templomban. „Nem is templomot találtunk, hanem egy hosszú sort fehérre meszelt épületeknek, melyeket akár emberi lakásoknak is nézhettünk. Az egyik helységben ott volt a baromkirály képe és egy oltár. Egy tiszteletreméltó kinézésű öreg ember fogadott bennünket és kérésünkre körülvezetgetett. Látunk egy csomó márnát, juhot, kecskét, melyeket már nem lehetett használni; itt tápláltatják életök végéig. Látszólag nagyon jól érezték magokat. A legérdekesebb az volt, hogy itt nem kevesebb mint 200 csúnya, gazdátlan macskát találtunk, melyeket Shanghaiban szedtek fö és e templom őreinek szeretetteljes gondjaira bíztak. E gondozást a templomban etetett állatok persze leginkább annak köszönhetik, hogy a buddhisták mély megyőződéssel a lélekvándorlásban hisznek. Ezen állat-intézetet csupán önként nyújtott adakozásokból tartják fön.

— 41 —

Az állatok lelki világából. Az ezredes kutyája. Irta: Székely Dénes. Egy kutyának hűségét és okosságát szándékozom- jelen soraimmal ösmertetni, mely oiy különös és meglepő, és oly hihetetlenül hangzik, miszerint ha nem emlékeznének ezen ritkaság számba menő esetre még sokan, — akkor bizony aligha mernék előállani ezen kutya históriájával. A történet itten Kolozsvárt esett meg. Mintegy 18—20 évvel ezelőtt városunkban egy közös hadseregbeli ezredes állomásozott. Huzamos ideig étkezett a hidutcz -i volt Hungária nevű vendéglőjében, hoi a kutyája is mindig kapott ételt a konyhában és pedig jó bőven. Telt-múlt az idő; egyszer csak jön a parancsolat, a mely az ezredest Bécs városába helyezte állomásra. El is indult uj állomására középnagyságú kutyájával, s az utazás jól is folyt Pozsony városán tulig, majdnem az osztrák határig. Itt történt, hogy egy pár pillanatra leszállónak az utasok s köztük ezredesünk a kutyájával. De haj I hamar csengettek s fel kellett szállni a kocsiba; a sürü tolongásban a kutya eltévedt s eközben megindult a vonat, a hű kutya pedig elmaradott gazdájától Ezredesünk pedig megérkezett busán Bécsbe, kedves kutyája nélkül, s bánatát rögtön meg is irta egy kolozsvári pajtásának, mely hir, hogy a kutya az osztrák határhoz közel elveszett, a Hungária konyhájába is eljutott, a hol megszokták és szerették az okos állatot. Mindezek után tizenegyed napra pedig az történt, hogy ez a kutya mindenki bámulatára megjelent a Hungária konyhájába, vérző talpakkal, lesoványodva, egészen kimerülve s nyöszörögve, eszméletét vesztve elterült a padlón. Persze rögtön hire ment a tiszti karba, hogy itt az ezredes kutyája. A konyha személyzete a kutya ápolása után látott s pár napig csak tejet adtak neki enni, mely müvelet után az állat ereje vissza jött, miközben a tudósítás elment Bécsbe, hogy itt van a kutya. Az okos és hű állatot pedig sokan, de különösen a tisztikar, keresték fel mint unicumot s szolgált mindaddig bámulat tárgyául, mig pár napra as ezredes személyesen utána jött Bécsből s felvitte megint, persze zsineggel és ügyelve. Ez az állat majdnem száz mérföld utat tett meg Pozsonyon túlról Kolozsvárig tizenegy nap alatt, folyton a vasúti sínek mellett futva. Ázott, fázott, éhezett és rohant, követve ösztönét, mely igazán csodálatra méltó volt. Képzelhetni, hogy ezen hosszú gyalog utón mily elenyésző csekély eledelt kaphatott a szegény árva kutya, mely idő alatt inkább imitt-amott-kapott vizzel táplálkozott. Mily roppant ügyesség kellett hozzá-, hogy annyi elágazás mellett az egyenesen ide szaladó síneket folyton kikutassa oly roppant hosszú vonalon ! Ezen ép oly nagyszerű, mint megható

42

eset szinte hihetetlennek tűnik fel. Pedig megtörtént s igy történt meg. Milyen bámulatos a véghetetlen böicsességü természet szerves lényeinek alkotása és ösztöne, mutatja e kutya története is.

Ezen érdekes történetkéhez még csatolunk ide egy pár más adatot a kutya értelmességéről es jószivüségéről: Az 1572-ik esztendőben Oraniai Vilmos spanyolországi harczai közben Brabantban tartózkodott s franczia csapatok megérkezését várta. Ámde a várt segédcsapatok nem érkeztek meg, s közeledvén a tél, kénytelen volt zsoldosait elbocsátani. — Visszavonulását meg is kezdte a még megmaradt katonáival a Rajna felé. Ez alkalommal majdnem a spanyolok kezébe került, ha hű és éber kutyája nincs a közelében. Fáradtságtól elbágyadva feküdt sátrában, az álom csakhamar erőt is vett rajta. A király sátra őrizetlen volt". Ekkor egy spanyol csapat közeledett, az alsó előőrsökön már áthaladt, s a szunyadö katonák közt átosonva a király sátrának tartott, midőn a királyi sátorban levő kis kutya elkezdett rémesen üvölteni s dühösen rángatni a király fekhelyének szélét; a jeladás még idejekorán történt, a király s a sátor körüli őrök figyelmessé lettek a kutya által s megértvén a veszélyt, mihamar visszaverték a csekély számú spanyol csapatot. Fölösleges talán hozzátenni, hogy az ura életét megmentő kutya mily kiváló bánásmódban részesült ez.entúl, sőt ura halála után sírkövére a hü eb képét is vésték. * A Freilassingi vasúti katasztrófa alkalmából, mint egy szemtanú elbeszéli, megható jelenet játszódott le. Egy nagy barna kutya erősen szükölt, vonitott egy waggon mellett, amelynek romjai félig eltemeítek egy fiatal embert. Ez a fiatal ember gazdája volt, akinek, szerencsére, semmi baja nem történt, csak nagyon kényelmetlen volt a helyzete,. Még mielőtt az emberek a segítségére mentek volna, a kutya dühösen rontott többször a waggonnak, hogy gazdáját kiszabadítsa, de a faszilánkok csak összevérezték, a nélkül, hogy ezé Íját elérhette volna. Amikor azután segítségére mentek a gazdájának, még nagyobb buzgósággal látott hozzá a far szilánkok, elhordásához, miközben hálásan ugrált a dolgozó ernberekre. Amikor pedig kiszabadult a gazdája, nem tudott hová lenni örömében. „, Egy budapesti hajóskapitány nyolcs hónappal ezelőtt elvesztette nejét, A gyermektelen házaspárnak kedyencze egy kis kutya volt, mely ma hűséges kísérője ugyan a férjnek, de jpég hívebb gyászolója az elhunytnak. A kapitányné hálája óta a kis állat minden nap kimegy a kerepesi-uti tetn&töbe; úrnőjének sírja tövében kis mélyedésí kapart ki magának^ hol étlen-szomjan, bánatosan szokta eltölteni a napot. A múltkor két napig nem tér' vissza, és ura egy matrózával hozatta haza erőnete-ecejéye!. Mily titokzatos és magasztos valami a szeretet, még az áilat leíkébeoisJ

— 43 —

Egy bécsi orvos Bécs közelében nyaralt családjával. A kis leányának egy szép gyerekkocsit vett és a dada abban viszi sétálni a kicsikét. A társaságnak Lot, a pudli kutya is tagjaj a hűséges állat folyton a gyerekkocsi előtt ugrált és néha még a kocsiba is beugrott a gyermek mellé. 'Egy nap azonban a gyerekkocsinak hűlt helye támadt. Az udvarból valaki ellopta. Már feladták a reményt, hogy a kocsit megtalálják és a dada a kicsikét a karján vitte sétálni. De egy nap véletlenül mégis csak meg találták a gyerekkocsit. A mint ugyanis az orvos családja sétálni indult, egyszerre csak a kis kutya nyugtalanul ugrálni kezdett és ingerülten szaladt neki egy, a másik oldalon czipelt gyerekkocsinak. Az orvos neje a kutya uyálása által figyelmessé lett arra a gyerekkocsira és ő is átment a másik oldalra, a hol csakhamar megismerte a saját kocsiját. A? a másik dada eleinte himezett-hámozott, de aztán mégis csak beismette, hogy ő lopta el a kocsit a saját asszonyának kis gyermeke számára. így lett Lot pudlibó! a legügyesebb detektív. * Pensylvéni<íban7 Eléred városában késő éj idején kigyuladt a szálloda, a mely azon napon zsúfolásig tele volt vendégekkel. Az egész személyzet aludt, az éjjeli kapus pedig részegen támo'.ygott és mitse vett észre a nagy veszedelemből. A kutyának ő volt a gazdája, s a hü állat legelsőbb is az ő megmentésére gondolt. Gallérjánál fogva megragadta s kiczipelte az utczára, hogy a friss levegőn magához térhessen. Azután viszszafutott a szállóba s rettenetes ugatásba kezdett, amivel sikerült is a vendégeket fölvernie. Hanem még ennél is többet tett. Egy asszony menekülés közben kiejtette a karjaiból a gyermekét s a derék állat a fogai közé k^fjva a sirdogétó kicsit, kimentette a lángok közül. Újra meg újra befutott az égő házba, hogy menteni segítsen -r— és egyszerre csak; nem jött többé elő. Valamilehulló gerenda üthette agyon, odaégett. Odaégett annyi sok emberért, aki n«ki idegen volt s aki táján meg is rugdosta őt. Ez a kutya, filozófia,. amelyben valóban nincs egoizmus. A legaltruisztikusabb érzésű teremtmény bizonyosan tényleg a kutya.

állatok « a fiö Áz olasz, nép között már régen járja az a babonás hit, hogy az állatok megérzik a közelgő földrengést. Most azonban, ugy lábszik, a íudomány is reeibiálja maj^d ezt a megfigyelést. Egy kir váló olasz orvos, dr. Cancani szerint az állatok, amennyiben távol \eannajk a földrengés kitörési helyétől, előre megérzik a rázkódástj dettóikö'iel vannak hozzá, vagy éppen azon a helyen, atekör esupán a kitöíés teözben, sőt néha csak utána érzik a mzkódásokaí.Az állatokat annyira megzavaErja a földrengés, hogy helyöketnemtalálják.ípanaaaos hangokat hallatnak, naegvadulnak,sőt olyik, főként a madarak, meg is hal az ijedtségtől. Különösen a ló, a kutya, az ökör r a macska és a tyúk érzik meg előre a földrengést.

— 44 —

A kis állatvédő. III. díjjal jutalmazott pályamunka. Irta Márkus Erzsi/ a helyfe. fels. leányisk. IV. oszt. növendéke. Jelige: És kicsoda háborgat titeket, ha a jónak követői lesztek? (Péter I. levele III. részének 13. verse.)

Szép nyári délután volt. A verőfényes nap melegen -sütött le Magduskáék gyönyörű s terjedelmes kertjére, melyben szebbnél-szebb virágok illatoztak, közöttük szorgalmas méhek zümmögtek, s tarkábbnál-tarkább pillangók szállingtak örülve a festői természetnek. Bár a nap oly hevesen sütött, hogy alig, lehetett künn járni, Magduska mégis ott sétált az árnyat adó lombok alatt s gyönyörködve nézte a nyiló virágokat, a csicsergő madárkákat s a szorgalmas méhecskéket. A mint igy haladt tova, egyszerre csak hangos sirás kötötte le figyelmét s gyors léptekben igyekezett arra, honnan a hangot jönni hallá. Midőn a kis viz partjához ért, — mely a kert végében folydogált, — ijedten ismerte fel kis testvérét Zsófikát, ki vizes ruháját nézegetve sirdogált a parton. Zsófika félve panaszolá ;et, hogy jó barabig kergetett egy kis pillangót, de semmikép sérn tödta megfogni s ekkor minden erejét összeszedve árkon-bokron "iíéresztül, szaladt a lepke után s futásában észrevétlenül á folyóba bukott. Annyira el volt fáradva, hogy alig tudott a partra úszni, de szerencséjére a folyó nem volt széles s igy hamar kijutott. — Már szinte megfogtam — pityergett Zsófika —• s abban a pillanatban . . . a vizbe . . . estem. . . — Ej, ej, monda Magduska, látom már, hogy hiába intelek téged a jóra, mégis mindig a rosszat követed. — Édes Magduskám, ne haragudj rám, máskor ügyelni fogok s nem jövök soha többé a viz közelébe. — Hogyne haragudnék, monda Magda, mikor még most sem ismered be hibádat s avval mentegetődzől, hogy nem jössz többé a viz közelébe. Ezt elhiszem, de azért n szegény kis pillangókat ezután is fogod kergetni és kínozni, ugy-e ? Elnézem szegénykéket, sokszor annyira fáradtak, hogy alig birnak- repülni s neked még akkor sem esik meg a szived rajtok. Igazán nem hittem, hogy ily kevés szeretettel viseltetsz az állatok iránt s-öly nagy örömet szerez az neked, ha egy ártatlan kis pillangót .órákig kergethetsz. Az a kis lepke is épen oly kedves teremtménye az Istennek, mint te, azt is úgy szereti az Isten, mint a többi teremtményeit s nem .hagyja azt sem ártatlanul elpusztulni egy rossz kis lány kedvéért. lm, most bebizonyult, hogy az Isten még a legkisebb állatról is gondoskodik s a ki annak vesztét akarja, szigorúan, de igazságosan megbünteti. Örülj, hogy ennyivel be-^ érted s ezután légy jobb s ne kinozd a legkisebb állatot sem, mert annak is épen oly kedves az élete, mint neked. Javulj meg

— 45 — Zsófikám, s a helyett, hogy a szegény kis állatokat üldözöd s szenvedéseket okozol nekik, inkább segits íajtuk s találd abban örömödet, ha látod, hogy nem szenvednek szükséget. Mily boldogan repülhetett az a kis pillangó s miiy nagy félelmet kellett kiállania a te szivcelenségeiért. Látod ezt magadtól is kitalálhattad volna s akkor biztosan kikerülted volna büntetésedet Zsófi ?a megszégyenülve állt okos testvérkéje előtt s végre zokogva borult nyakába, mondván ; — Meg tudsz-e nekem bocsátani édes Magduskám ? Most látom igazán, hogy mennyivel jobb vagy mint én, s miiy nemes és jó száved van még a legkisebb pillangóhoz is. Beismerem hibámat s ezután igyekezni fogok mindenben téged követni, mert te igazán példakepe vagy a jó és nemesszivü gyermekeknek. Ugye nem haragszol a te bűnös Zsófikádra, ki igazán megbánta, a mit tett s ezután megígéri, hogy soha, soha nem fog pillangódat kergetni. Magduska jó kis leány volt s látva, hogy testvérkéje valóban megbánta helytelen tettét, megcsókolta s még néhány intő szót mondva szivéből megbocsátott neki. Zsófika csakugyan megjavult s ezután mindig együtt sétáltak a kert illatos virágai között, együtt örültek a szorgalmas méhecskéknek, a daloló madárkáknak s gyönyörködve nézegették a tarka kis lepkéket, melyek könnyedén szállottak virágrólvirágra.

Az európai bölény régpusztulása.

Európa e hatalmas állatja, mely a múlt század végén még Erdélyben is élt, sőt Petényi szerint 1814-ben ejtették el az utolsót Udvarhely-székben, még azokon a helyeken is, a hol mesterségesen tenyésztik, évről-évre kevesbedik, annyira, hogy legújabban a kivessés veszélyére figyelmeztették a sz.- pétervári akadémiát. A legutolsó európai csorda ugyanis a bialoviczai rengetegben van. Ez a csorda 1856 ban 874-re, 1878-ban 600-ra apadt, jelenleg pedig 500 darabbó, állóra becsülik. Minthogy az állatok a lehető kímélés mellett is rohamosan pusztulnak, Buchner szerint a bajon úgy lehetne segíteni, hogy a Kaukázus északi lejtőiről hoznának néhány példányt a már annyira terjengő vérü állatok vérének felfrissítése czéljábol. Ugyanezen sors vár különben az amerikai bölényre (Bison americanus) is, mellyel a washingtoni állatkertben tettek újabb időben tenyésztési kísérleteket, de minden eredmény nélkül. * ' Az oroszlán és a tigris nem kitartó' futók. Kezdetben gyorsabban mennek mint az ember, sőt mint ajó ló is, de 800 méter távolságon túl már kifáradnak, mivel tüdejük gyönge és nem képesek jól lélegzeni.

— 46 —

A tavak faunája. Most a tavak ugy fizikai, mint biológiai szempontból való tudományos leírása majd minden kultur-államban igen divatozik s a nagyobb államok az ily tavak titkainak felderítésére nagy költséggel állandó állomásokat szerelnek föl. Ilyen minta-intézet a maga nemében a Holsteinban levő plöni biológiai állomás, melynek élén dr. E. Zacharias az ismert tudós áll s mely sok jelentős fölfedezést bocsátott világgá Minálunk, sajnos, ilyesmire még gondolni sem lehet, annál inkább dicsérendő, hogy egy magántársaság, mint a milyen a földrajzi társaság, elvállalta egy ilyen nagy munkának a végrehajtását, mint a milyen a balatoni tó monográfiája, melynek második kötete most jelent meg. Hogy mennyire érdemes volna a Balaton partján is állandó állomást létesiteni, azt legjobban illusztrálja a magyar tenger nagy gazdagsága különböző állatfajokban. így mig a plöni nagy tóban 254 faj és 14 varietás ismeretes, addig tudósaink a mi tavunkból egy néhány év alatt 580 fajt és 16 varietást fedeztek fel. Érdekesebb fejezetei a kötetnek, melyek külön fölemlitést érdemelnek a Protozeák leirása Francé Rezsőtől, mely megérdemli, hogy külföldön is ismeretessé váljék, továbbá a Rotatoriák dr. Daday Jenőtől és a Madarak dr. Lovassy Sándortól. A mü ugyan szélesebb körökben aligha fog elterjedni, pedig fáradságos, becsületes munkája derék magyar tudósoknak.

Madárfajok. Érdekes az a tudományos statisztika is, a mely arról számol be, hogy hányféle madárfaj van a földön. Természetesen csak relatív érteim ez a kimutatás, mert éppen azokon a vidékeken, a hol legtöbb a madár, például a forró őv alatt, ott kell a legtöbb akadálylyal is megküzdenie a természettudósnak. Az eddigi tapasztalatok szerint az ó-világ északibb vidékein 650, a közép afrikaiakon 1250, Indiában 1500, Ausztráliában 1000, az uj világ északibb részein 660 és Dél-Amerikában 2250 madárfaj van. Ezek szerint tehát 7300 madárfaj élne az egész- földtekén. De bizonyos, hogy vannak földünkön még oly vidékek, a hová a természetbúvárok nem jutottak el s ott élnek biztosan eddigelé ismeretlen madarak, a mit mutat az is, hogy például csak a néhány évtized óta ismert Madagaszkáron 220 madárfajt találtak, a melyből 104 csupán e szigeten fordul elő. Nem érdektelen annak a kutatása sem, hogy miként oszlanak el a különféle madarak. Európában 1300 négyszögmértföldre jut egy madárfaj, mig ellenben Afrikában 350, Dél-Amerikában meg éppen 170 négyszögmértföldre. * Allatszeliditő a parlamentben. Parisból különös hírt hoz a telegráf: Tezon allatszeliditő kijelentette egy újságírónak, hogy az uj választásokon megválasztatja magát képviselőnek ! ! !

— 47 -

Hasznos tudnivalók. A kanári madarak bajai. A kanárimadarat k'inzó féreg tulajdonképen atka s Dermanyssus avium Dug a neve. Ha a kanári madarat napközben vizsgáljuk meg, egyetlen egyet sem találunk rajta, mert az atkák nappal a kalitka hézagaiban, a drót mellett vagy a farészek szögleteiben, esetleg a kalitka alján rejtőzködnek s csak éjjel kerülnek elő, nagy sebesen futnak s fölkeresve az alvó madarakat, tollai közé bújnak s vérét szívják. Ez életmódból mái most az^következik, hogy magával a madárral szükségtelen és céltalan valamit kezdeni a féreg kiirtása ügyében, hanem a kalitkát kell munkába venni és alaposan megtisztítani — a madarát persze kivéve belőle. A féregnek a kalitkából való kiirtására többféle mód kínálkozik s a megválasztás a kalitka minőségétől függ. Beleállitjuk pl. rövid időre 5 0 - 6 0 fokú forró vizbe vagy sütő kemencébe, avagy beecseteljük az egészet, különösen a szögieteket és hézagokat tömény karbolsavval, melyet azután jól lemosunk. Valószínű, hogy a hernyók s levélférgek eilen használt folyadékokkal (etomnoktin, dohánylugkivonat stb.) való permetezés is célhoz vezet. Ez eljárások, ha alaposan végezzük, igen gyökeresek, mert a parányi petéket is megölik. Figyelembe veendő azonban, hogy a homokos deszkát is így tisztítsuk meg s igyekezzünk friss homokot szerezni. Ha e gyökeres kúrát egy vagy más okból nem alkalmazhatnék, célszerű éjjelre a kalitkát fehér kendővel letakarni s reggel belső felét megvizsgálni ; sok apró piros férget fogunk rajta találni, melyeket egyszerű módon kivégezhetünk. Gyéritő eljárás az is. ha a rendes keresztfácskák helyett kilyukgatott nádat vagy belül üres bodzafát alkalmazunk, melybe szívesen belehuzódnak a rejteket kereső atkák s elégethetők. {Térni. Közi.) * Kicsi malaczok elszoktatása. Az állatok további fejlődésére nézve, de még az anyjára való tekintettel is káros a malaczot nagyon korán elszoktatni; és nem szabad elszoktatni valamenyit egyszerre. Előbb a legfejlettebb legerősebb malaczokat el kell távolítani, és ezeknek efeinte jó sok tejet, lisztet, rozsot stb. adni, mindig langyosán. «Braunschw. landw. Ztg.* *

Sertésrész ellen biztos szert ajánl Csejthey Lajos gyógy-

szerész Csongrádon, mely nála kapható; adagja 15 kr.

Háziszárnyasok boncztana. Guret és Chauveau-Arloing után most Szakáll Gyula, budapesti állatorvos irt egy hasznos:könyvet a szárnyasok boncztanáról, a melynek hasznát nemcsak az állatorvosi akadémia hallgatói és a gyakorló állatorvosok, de sőt az intelligens laikusok is bőven vehetik.-

48 -

Londonban a Ladies antimuzzling League (a szájkosár elleni hölgyek egyesülete) feliratot nyújtott be az angol parlamenthez, a kutyák szájkosara megszüntetése végett. Az őszi szárnyas-kiállítás Budapesten nagyon szépen sikerült. A kiállítás nemzetközi jeliegéhez képest számos külföldi kiállító is beküldte állatait, melyek a hazai tenyésztés produktumaival együtt igen szép, szingazdag és tanulságus kiállítási anyagot képeztek. Túlnyomó számban az amerikai származású Plymoitih-Rocks kendermagos tyukfajt küldték be, melyet rnint a magyar gazdasági viszonyoknak legmegfelelőbb tyukfaját itthon is jobban fölkaroltak. Számra nézve ezek után a Langshanfajta következett, mely fekete színezeténél fogva kevésbé keresett ugyan, de gazdasági hasznavehetőségére nézve a kendermagos • sal vetélkedik. A világos és sötét Brahma-tyuk mellett a Cochinyuk, mely mindenféle színben ragyog, csak a luxus-állat szerepét átsza. Áz angol tenyésztési irány remekei mellett ott láttuk a franczia és olasz baromfitenyésztés szép példányait is, mely utóbbiak a tojáshozamukra való tekintetből kitűnően válnának be Magyarországon is. A vízi szárnyasokat illetőleg az emdeni lud és a pekingi kacsa foglalják el az első helyet. Ezt a-két fajt a magyar tenyésztők nagyon fölkarolták, a mit a kiállításra hozott nagy tömegekből és kitűnő példányokból is láthattunk. Külön fölemlitésre méltók a galambtenyésztés bámulatosán szép kiállítása. Ennek a kedves sportnak számos hive van Magyarországon. A magyar postagalambtenyésztés különben európai hírnévre is tett szert. A kiállítás bíráló bizottságának elnöke Teleki/ József grófné volt. Állami ezüstérmet, állami bronzérmet, egyesületi aranyérmet, egyesületi ezüstérmet, egyesületi bronzérmet, elismerő oklevelet nagyobb számban osztottak ki. Az „Athenaeum" Földműves naptára. Igen diszes kiállításban, olcsó naptár jelént meg imént az »Athenaeum« r. társaság kiadásában, Czime': >A Maggar Földmivelők Naptára az 1898-íki közönséges évret. Már a hatodik évfolyamot járja. E)gy szép mümellékletet találunk benne, ^Vasárnap falun*, pompás népéleti kép. A rendes naptári rész után szépirodalmi és ismeretterjesztő czikkek következnek. Érdekes beszélyek, népmesék és tanulságos czikkelyek találhatók ebben a földmivesek igényeihez képest szerkesztett naptárban, melynek kiegészítő részét az állattenyésztésre, földmivelésre vonatkozó magyarázatok, naplók képezik. Ára 30 kr. Kapható minden könyvkereskedésben. Uj állatfaj. Marriam angol természetbúvár a Popokatapetlen 10.000 lábnyi magasságban uj állatfajt fedezett föl, mely a házinyúl fajtájához tartozik. Igen kicsiny, rövid fülű s farka ni' cs. Nem is ugrásokban halad, mint a közönséges nyu!, hanem szalad. Mellső lábai — és ez szintén elütő a nyulcsaládtól — teljesen ki vannak fejlődve. Bomerologus Nelsoni névre keresztelték az jj állatot. Ny. Gombos Ferencz Lyceum nyomdájában Kolozsvárt-

ALLATOK VEDEL A KOLOZSVÁRI ÁLLAT-VÉBG-EmSÜLET

SZÉCHr-VlLÍiA

HAVI KÖZLÖNYE.

I. EMUKÉT

Szerkeszti :

hová a kéziratok, tiida-

SZECHÍ KÁROLYNE LOREfíZ JOSÉPH1RE,

Szerkesztőség ;

k' zódások, tlSfizetések*

az Egyesület

küldendők.

etyio

Tagnkntk tagsági dij ftjéhen

rí 'á/-

Eíiifizétési á r : a Egész érre 1 fft — kr fél „ — „ 50 k r SziíiiioÁkéat 10' k r 1

Kolozsvár, 1898: janii&r

évfolyam.

SZÖZAt A MAGYAR HÖLGYEKHEZ. Volt két leánytestvér. "Miíit ikrek, annyira 'hasonKtották éfj'máshoz, Wogy alig 'tóhetett őket megkiiiönböztejni. Nem céák szépség tekintéftébén fiíkitották párjukat, háfierh á legszetíb lelkitéhets'égekkel is meg voltak áldva. Jótnód\i szöléik a legjobb névéleáben részesítették őket. '"Hozzájök egy úsdál ember volt járatos. -Ez sokáig a legnagyobb zavarban volt, ha azt kérdezték tőle, hogy TOltítKefíén frielyífefiéz'vonzódik mkább? Végre megszabad'ült e'Wénj^bs hely; 2éfffől. A:>nTímt"ugyariís egykor a házikertben a Mét fíájádíftnál sétálgatott, az egyiknek ruhájára egy katiczabogár szállt. A leány 'a -bogárát a földre dobta éseltípörta. Nemsokára a máöik leányra is szállt ily bogárka. A leányzó ezt gyöngéden megfogván, szé; :i péh *.égy virágra tette. A •házasulandó íiatal tém§ér,' ki minőkét je• ienettték flg^eímés szemlélője volt, tftost iiírie, !már!rrtegtüdta rtfótídan-i,lh'€>gy ttelyikhez 'vonzódik 'jobban. Főlöölegés'ís't&íén'''WregTnóndáfti, -iiogy;ía -györigédszivühöz von/.ódo'tt ezúttal fjÖftbab 's hogy ezt választotta azutá i élettársának. HWegén fta Ha

A

fftfg

á^ oly

divatnak hódolnia, a ,mely &, gyöngédség teljes hiányát 'fetéíézi föl s mely épen olyan Méstelm,.a .milyen szivtden és kegyetlen? Ha vademberek ^aktánezra. füzDttmWat-=5és emberfogakkal diszitik föl magokát, "azt neírtaeféféáíéienrriék"találjuk ? Ámde nem épen !-öty iziéteféíén mz^-ttíMSti^Sgy h©lgy Mtömött holttestekkel (fecske, gátaoib, koiibri^idiáziti föl magát, midőn kisebb-nagyobb ornithoJ-öjjrai 3Vty*^ttlhft .víáel magán elül-hátul ? De nemcsak az ízlést"áefii ,s Miya|; Xanem az emberies érzés- és gondolkozásmódöt ;fe, tévéén £z valamennyi divat közt a Ifgdurvább, legszivtelenebb,, legkeg>retienebb.

—

50

—

Már pedig ha Igaz, hogy a kegyetlen ember a legrosszabb ember, akkor igaznak kell lennie annak is, hogy ez a divat, mert kegyetlen, a legrosszabb divat. E divat annál undorítóbb, minthogy az állatvilágnak épen amaz osztályát fenyegeti végpusztulással, melyet egyrészt a telhetetlen falánkság. másrészt a semmit sem kimélő mai vadászszenvedély úgyis a legborzasztóbb módon pusztít és irt. Hogy e pusztítás, ez irtás mily iszonyú mértékben történik, az minden képzeletet fölülmúl. így például tény az, hogy a fecskét, melyet a mi jó magyar népünk a világért sem bántana, minthogy azt hiszi, hogy szerencsét hoz ama háznak, a hol fészkel,1) kivált Olaszországban és Dél-Francziaországban évenként akkor, mikor költözködésekor ez országokon átvonul, hálókkal fogják és azután sem kíméletet, sem határt nem ismerő torkosságból megölik, megsütik ésfölfaljákl Általában borzasztó a költöző-madaraknak pusztítása. DélFrancziaöíszág, Olaszország, Görögország, valamint Görz, Gradiska és Isztria piaczain a holt tengeliczék, kenderikék, csalogányok, fecskék és pacsirták valóságos halmokat képeznek! Ily sors vár, ime, kedves éneklő madarainkra őszi költözködésükkor, miután tavaszszal és nyáron virányainkat, berkeinket és erdeinket dalaikkal fölvidámitották és földjeinket és kertjeinket a falánk hernyóktól és mindenféle kártevő rovartól megszabadították.2) De nem csak akkor vannak kitéve a halál-veszedelemnek, a pusztulásnak, a mikor költözködnek, hanem már költözködésük előtt is. A mai önzés, a mai kapzsiság nem ismer kíméletet sehol és semmikor sem. , Annak daczára, hogy például a pacsirtát egyrészt hangjának ereje és keíleme, másrészt dalainak változatossága és úgyszólván kifogyhatatlansága a legkedvesebb s az emberi szívhez legjobban szóló éneklő madarak egyikévé avatja, mégis mit kap jutalmul dalaiért az emberektől ? »Az az édes, az a kedves, Andalító pacsirta, ' Melyet Isten a mi szivünk "Örömére álkota?« J ) Ezért hívogatják faluhelyen énekszóval Istennek e madárkáját, izerencsehozót. . »Hqsszu farku fecske, Isten madárkája! ' - Gyere ide, kérlek, házunk atíiákára, Házunk kapüjáía, a házunk faláráj- • • ...-•Ide épitsd fészked ereszünk aljára!c- ..- :;

' :

(L. »A madarak kéréliné,«-fi:. Büttner Linától.) . > •'•: . 2 ) »Tápláléka hernyók, férgek, -.••.• .:;.,.. Ha egy madárkát megöltél, " Millió hernyót megmentettél, : Miért bántjátok ti t e h á t Az éneklő szép m a d á r k á t ? * •..;'-. - . (L. >Állatvédő arany ábécé. Jó gyermekek számára.* í r t a Színi

min

•

Péter.)

— 51 — Feleljenek e Kérdésre a következő adatok: A Brockhaus-féle »Conversations-Lexicon« tizedik kiadásában »Lerche« alatt azt olvassuk, hogy ama pacsirták száma, melyeket Észak-Németországbah évenként akkor fognak és megölnek, a mikor őszszel a költözködéshez készülődnek, sok millióra rug; — hogy Hollandia s a szomszédos tengerparti tartományok a londoni piaczra évenként körülbelől három millió megölt pacsirtát küldenek; hogy kivált Lipcse, Wittenberg és a Saale közt, valamint Thüringiában űzik nagyban a pacsirtafogást. Valóban, ha éneklőmadarainknak e kegyetlen, barbár pusztítása még sokáig tart, utódaink csak madárgyüjteményekben fognak velők megismerkedhetni! Hisz már most is általában milyen ritkák! Néhol már nincsenek is, már teljesen kipusztultak, ugy, hogy ott madárdal nem hallik többé, hanem mindenütt, az erdőkben, berkekben és mezőkön egyaránt szomorú némaság, ijesztő siri csend uralkodik. E végpusztulásukat, sajnos, nagyon elősegíti a mai — sokkal tökéletesebb — lőfegyverek olcsósága is. Egy Flaubert-puska csak néhány forintba kerül, ugy, hogy nem csak a felnőttek pusztíthatják kényök-kedvök szerint a madarakat,1) hanem már gyerkőczök is lődözhetnek mai nap szivtelenül mindenre, a mi madárnevet visel. Hogy a madarak ne csak Európában, hanem a többi négy világrészben is teljesen elpusztuljanak, arról, fájdalom, már huszonöt esztendő óta gondoskodik egy szívtelen, kegyetlen, barbár divat E huszonöt év alatt statisztikai kimutatás szerint a divat kedvéért leolt madarak száma majdnem három milliárdra, vagyis háromezer millióra rug, ugy hogy egy-egy évre majdnem százötven millió megölt madár esik! Ki az, kinek szive, föltéve, hogy még nem fásult el egészen, meg ne indulna e rettentő madárirtás hallatára? Hogyha a nők nem viselnének díszül kalapjaikon és ruháikon tollakat és kitömött madártetemeket, hanem virágokkal, csipkékkel és szalagokkal, sőt ha telik, akár aranyba foglalt valódi gyöngyökkel, igazi gyémántokkal díszítenék föl magokat: megöltek volna-e a lefolyt huszonöt év alatt közel három milliárd ártatlan madárkát? Nem, mert hiszen épen csakis a magokat madártollakkal és - madárhullákkal diszitni kívánók kedvéért öldösték, gyilkolták és öldosík, gyilkolják, fájdalom, még mindig a jó Teremtőnek e .remek állatalkotásait. • *) »L6dd le, édes apa, azt a vörösbegyet. — Az a potnpás csillogó Flobert-fegyver csak annyit mondott: piff — és a csicsergő szép kis veresbegy ott feküdt vérében ázva a .földön. Odaadták Linának, a vadászkutyának, ne nyihogjon hiába. Milyen biztos, kezed van, — hizelgett a nagyságos asszony férjének. Jaj, de szép! A papa madarat lőtt! -^ujjongnak a gyermekek. És arra egyik sem gondol, hogy a ki egy kis madár halálában; védtelen állat vonaglásábain gyönyörködik, a'nnak kebeléből kivesz a részvét nemes érzelme embertársai iránt isJ« L. sA szivtelenség-a nyaralásban.« Montecuccoli Emma grófnénak ajánlja Szanday Zénó.

— 52 - Ha .ez megczáfolhatatlanul igaz, akkor azt az annyi ártatlan madárkát életétől megfosztó kegyetlenebbnél kegyetlenebb divatot követő nők nem bűnrészesek-e az iszonyú vérontásban, a vandál öldöklésben, melynek hallatára sajnálatot kell éreznie mindenkinek, a kiben sziv lakik ? Van-e az e páratlan kegyetlenségü divatnak hódoló nők között csak egy is, a ki nyilt homlokkal elő merne lépni és ama divat követelte embertelen vérontásért és öldöklését a 'felétősségnek rá eső részét magára merné vállalni•? S ha volna oly nő, nem1 kellene-e tőle mindazoknak, kiknek még el nem fásult egészen a szivök, mint emberi szörnyetegtől borzadva elfordulniuk ? • Vájjon amaz istentelen divatnak követői nem sajrjálják-e egy cseppet sem a szegény madárkákat, a mejyek, miután azokból a divat 'kedvéért sók milliót ártatlanul "'öltők'"meg, most nlár annyira megritkultak, hogy, ha az az ördög kieszelte gonosz divat valahára meg nem szűnik, nemsokára teljesen ki lesznek irtva a föld színéről ? Nem esztelen merénylét-e a természet -ellen addig 'Colytatn e madárirtó diyatot, a mig van madár a világon ? Nem megbántása-e a jó Istennek az, ha teremtm^énye, az ember, hiu divat'kedvéért valóságos irtóhadat 'indít a -madarak el jen, a melyek szintén Isten teremtményei, melyek az „állatok között épen _a legártatlanabbák, a legkedvesebbek, a leggyönyörűbbek "és mint üato^ Vájjon az,'kinek helyén van a szive, s ki ennélfogva a természetben a.szépet szereti, maratitrat-e közönyös, mid'Őn értésére esik, hogy a madarak legpompásab/bjai, í. i. a pana,dicsorh!rtattarak, kevés •'kivétellel rrt-ár mindnyájan íátdozatul esték laz'írgátrrlgt nem jsmerő, kíméletről mitsem tutfó, ökföklései ;közt>eri .^áhalomról hallani sem akaró iszotiyu divatnak"?' Kit nem döbbent ;Tneg e gy&nyörü madárfajnak ^ily'Jbaföar kiirtása .egy fúhjtancm oldfilclést 'föltételező errtbeftéftn divat kedvéért ¥ ' ' ' ' " ' • Kit nem indít meg/a'terigeri-sasnák -a sorsa: is, njély -gyiönyörü szép madár Floridaiján már teljesen ;ki van !frtva s :iriély másutt is'már kípusztutö'félben vaii, rfiég -pedig azért, mert ama feliér toljak, ;melyekkel a női kalapokat díszítik,J ifitik Itjilbéákór : kaphatok, Ugy :hp§y öÜóílivat rriárUíüdő .óta fíiiíiQflg. Smb^cÜeaevábtbás iiffnÍ!Q^ttíi#íQt, f jjvei3f|^j( \t>r tHpa'ti, •iTíéíy-mkítt mrnr 'néhány

az égbe kiált ?

ttniUitíard HiaduvkúnnJc-sa

wése

— 53 — Addig várjunk-e összekulcsolt kezekkel, tétlenül, migai madarak, ki vészese' következtében ama gálád, szívtelen, embertelen divat- magától meg nem szűnik, kudarczotvallva meg nem bukik? sBelátjuk, ugyan^ hogy e divat gypngédtelen, sőt szívtelen irgalmatlan, kegyetlen, embertelen, de mit tehetünk, ha divat ?« így. vélik némelyek divatkövetésöket mentegethetni. Ez épen oly mentegetés, mint hogyha vad indiánok igyszólanának: »Belátjuk ugyan;;hogy a szkalpozás (a fejbőrnyúzás) gyöngédtelen, sőt szívtelen, irgalmatlan, kegyetlen, embertelen,, de mit tehetünk, ha divat?" Nem, nemi- Ily mentség nem érvényes. Mint mindennek, ugy a divatnak is: vannak határai. Akár nevetséges, akár bárgyú is. lehet a divat, de embertelennek nem szabad lennie. A\ rni, emhetíe-len, az nem méltó az emberhez, tehát oly divat, mely embertelen, az emberi méltósággal meg nem fér. Szent kötelesség, oly divatnak „netovább«-ot mondani, mely az egész nőnemre káros hatású, a mennyiben szivét megkeményiti, Ízlését pedig megrontja, mert lám, aesthetikai szempontból sem helyeselhető a millió szá.mr,a irgalmatlanul legyilkolt, madaraknak* kitömött hoiítetem ében való gyönyörködés. Valamint ugyanis az emberek, ugy az állatok is csak addig lehetlek valóban szegek, mig, élnek • csak addig tetszhetnek és gyönyörködhetnek igazán^ a mig bennök élat-ván. Holttetem, akár emberéj akár állaté az, nem kelthet örÖmetj nem okozhat gyönyört- épérzésü és épizlésü. emberbeji., Ama madárirtó divat'fölött tehát, — melyet az etJiika, a morál, az erkölcstan, mint szívtelent, kegyetlent, emberteleni kárhoztat, ims az: aesthetika, a széptan is pálczát tör ! S e vandálp divat követelte madáriításnak következményei be s-zomocuak, be gyászosafe lesznek! A pacsirta nem fogja többé kora hajnalban a legelőre kivonuló nyájőrt üdvözölni-; nem- fogja többé dalaival a "terhes munkában- levő földmivest fölvidátnitani, nem fogja többé elandalkafli a vándort. A fecske nem. lesz többé a tavasz hírnöke. A,fürj pitypalatyja^ valamint a; kakuk méla szava is örökre elnémul. Mindienüu, mintha-, csak- átok sújtotta volna az erdőket. berkeket, virányokat és mezőket, halotti csend fog uralkodni Szomorú, kihalt lesz minden ! Avigazítótetí'SáBi'nyü módon elszaporodott hernyók, férgek és bogarak milliárdjainak nyüzsgése fogja megrémitni és kétségbeejteni mindenütt. „. Hogy. minket; az utókor á£ka? ne érjen: azt akarja, e, szózat is. tőle kitelhetőJeg-megakadályozni. Hogy e. szózat -a pusztában kiáltóaak. sszsava, ne maradjon, az elodázást nem térő ügy haladéktalan föikarolására?v.an szükség. Egyesületek fölszólaltak már ez ügyben; Kiváló, figyelmet, érdemel e tekintetben a »Berlioer ThierschutZrVerein, zur. Bekí.mpfung; der Massenthierqualereien in Deutschen Reieh« melyo#k tajctatma:- I. ^Aufpufv an dia^ deutschen Fraueri..* II. „Diö-gwiisamste aller Moden. Von Dr> • Kacl.

— 54 — Fölszólaltak továbbá ez ügyben külföldi lapok is, közöttük a >7Ymes« czimü világlap is, melyben Mr. W. H. Hudson meleg szavakban szól a nők szivéhez, hogy hagyjanak föl valahára azzal a madárvilágot végpusztulással fenyegető divattal. Szükséges, hogy a hazai lapok is fölszólaljanak, hogy hallassák mindenüvé — a legmagasabb palotákba s a legalacsonyabb kunyhókba egyaránt — ható szavokat. Szükséges továbbá, hogy a leányiskolákban a tanitók is magokévá tegyék e szent ügyet és figyelmeztessék zsenge leánytanitványaikat arra, hogy azt a szívtelen divatot ne kövessék. Nagy mulasztási vétket követnének el a lelkészek is valláskülönbség nélkül, ha ez ügyet hallgatással mellőznék. Midőn az ember a világ ura, a madárvilágnak vérengző zsarnokává, öldöklő hóhérjává fajul: nem s&ent kötelességök e a lelkészeknek és tanítóknak komolyan intő szavokat hallatni, hogy gátat vessenek az embertelen madarpusztitasnak ! Szabad-e ily esetben hallgatniok ? Jusson eszökbe azoknak, kik ilyenkor hallgatni tudnak, az irás azon helye, a hol a .néma ebek<-ről („canes muti") van szó. Ámde nem nélkülözhetjük ez ügyben magoknak a hölgyeknek közreműködését sem. A végveszélylyel fenyegetett madárvilág érdekében minden hölgy lehet a kímélet, a könyörület, az irgalom igéinek apostola a maga körében. Apostola lehet szóval s a mi fontosabb, példával, mert a puszta szó törpe a példaóriáshoz képest. Ha jó példát ad; ha maga szalagokkal, virágokkal és csipkékkel diszitett ruhát és kalapot visel: nem csak a szűkebb családi körhöz, hanem a tágasb rokonsági és ismeretségi- körhöz tartozókat is könnyű lesz neki rábírnia, hogy kövessék példáját s hogy hagyjanak fel ők is azzal a divattal, mely a madárvilágot végromlással fenyegeti. A hol több hasonló szellemű nemes érzésű hölgy találkozik, ott társulatot, egyesületet is alakithatnak, hogy mennél kiható bb legyen müködésök s mennél gyorsabban érjenek czélt; mert nincs vesztegetni való idő! Hiszen ha az a madárirtással járó divat még csak néhány évig tart, a madárvilág nem létezik többé! — *

•

Thewrewk Árpád. Ez a lelkes »szózat« nem uj: mi az orsz. Á. V. E. egy régibb naptárából vesszük, át. Főként a külföldi állatvédők évek óta fáradoznak rajta, hogy a madartoll és madártest visszatetsző divatát megszegjék. Hermann Ottó csak pár héttel ezelőtt is »Ave Regina* czimü gyönyörű czikkében, melyet a „Pester Lloyd"ban tett közzé, e tárgyban fordul a női szív- és női lélekhez. Bár minél többen hallgatnák meg, bár minél többen követnék a Meiningeni Römhild, meg Arnstadt város hölgyeinek legújabb elhatározását, mikép ezentúl nem tűrnek meg kalapjaikon madárholttesteket vagy szárnyakat! ' . A szerk.

— oo

Példás vadkert. Ez úton sétálva mentem a vadkertben, Volt sok szarvas, melyben, egynéhány seregben, Sétáltak falkástúl dámvadak egy völgyben, S járt a nyúl és róka ott lévő ligetben. Melynek mély árkában vala berekesztve Külömb csoportonként a farkas és medve, S nyalta maga talpát a medve bömbölve, Futkosott a farkas ordítva s ügetve. Igen szép volt nézni nyúl bogdácsolását, A ravasz rókának fürkésző járását, Szelíd dámvadaknak együtt sétálását, És a szarvasoknak sebes nyargalását. De bezzeg nem tetszett farkas ordítása, Lohogva s dobogva ügető futása, Vérszopó medvének bömi>ölő mozgása, S rút otromba talpán tett nyalakodása. Néztem azért inkább erdei kanokat, Melyek egy bokorban megvonták magokat, S azokhoz nem messze láttam hiúzokat, S köbeire hozzájok nyesteket s nyúsztokat. Láttam ugyanottan abban az árokban, Tigrist a párduczozal lenni barátságban, De egy nagy vadbika éppen akkor tájban, Volt az oroszlánnal erős bajvívásban. Szörnyű vala nézni miként viaskodtak, Egymással küzködve vértajtékot fújtak, S noha ugyan olykor egymástól elváltak, De megint sebesen együvé rohantak. Bikát az oroszlán meggyőzte elvégre, Mihelyen, pediglen lecsapá a földre, Azonnal mindjárást mene tőle félre, S nem tapoda földön heverő testvére. Ugyan természete minden oros7lánnak, S 6 természetével ékesűlt vadaknak; Ha valamit egyszer a földre lecsapnak, Földön hevertében arra nem tápodnak. Láttam ott azon túl egy nagy elefántot, Huszonkilencz embert hátán hardozíhatott. Ttzenötöt könnyen orrán eltarthatott, Foghatott amelylyel, s ölhetett s vághatott.

— 56 — Megegyezett szépen az unikornissal, Nem is ellenkeztek ketten ők egymással, De az unikornis a rhinocerossal, Mintegy ingerkedett öklelS szúrással. E vadakat nézve, elmém elgondolta Azok természetét, s tekintve vizsgálta, Tulajdonságokat forgatta s átlátta, S igen álmélkodva felette csudálta. Mert a fenevadak együvé (érkeznek, S 6 nemök félével nem is ellenkeznek, Megalkusznak szépen s egyességbsn élnek, Tőrt pediglen soha egymásnak ne,m veinek: De ember emberrel tarija bajvívását;. Sokszor is öldökli barátját és társát, S ha végbe viheti földre lecsapását, Nem sokszor követi oroszlán szokását. ér
Az irgalmasság és igazmondás el ne hagyjanak téged. Tedd azokat nyakad körül és ird szived tábláira.. ~ Péld 3., 3. * Adj nekem oh Istenem, irgalmat, a szivembe,,: hogy ne maradjak érzéketlen más élőlény szomorúsága láttára. E^loffstfein Ágnes grófnő. # Az általános részvétnek eszméje, elengedhetetlen kelléke minden kedély-nemesbülésnek. Mndienütt. a tiöl csak, tehetem, tettel és Írásban, az állatvédelem sorompóiba alibit és hálás érzelmekkel vagyok eltelve mindazpn enaher.ek iránt, k i k é téren szegény, elkinzott teremtett társaink érdekében .Jfá,rado«zr^k. í báróné. Csak a ki az emberszeretet erényével bír, képes, részvétet érezni az állatok iránt is. Mert a ki kegyetlen tud lenni a védtelen állathoz, annál embertársai is hasztalan keresnének könyörületet. * B. Böttner Lina. , »Azokért szólalunk fej, kik magukért szólani nem tudnak.* Bölcs Salamon ebben a szép mondásába.n benne van minden állatvédő-egyesületnek— mit mondok: minden j[o sziv programmja és feladata; oly program t p , é s feladat, mely, nieg^,volt az érző sziveknek régen, az állatvédő^egyesületek.. kele^e'zése előtt és meglesz nemcsak ezektjej^ de a_ vjfág végéig: is^. SzécLy Károlyné.

—

dt

Az állatok lelki világából. A szarka értelmére!;*) Irta az első részt: Balassa (Jförgy, a másodikat: Kardos Árpád,

I. Van itt Miskolczon az én jó főnökömnek egy szarkája, a mely mondhatom olyan okos és szelíd, hogy bámulatot kelt. A háziakat egyenként megtudja, különböztetni és mindenkit ismén Ismeri különösen azokat, s egész- tisztán és érthetően hivja, kik vele'sűrűbben foglalkoznak és etetik. így »nagysága*, »kisaszszony*-, »Kata*, >Katikám«, (ez a szakácsnő)' szól hozzájok, hameglátja őket. Az ő becses neve Matykó. Ha önön magának beszélget, a mi többször megtörténik, de különösen akkor, ha kedves eledelét, a túrót kapja ; van akkor • öröm, beszéd, ugrálás, kináija magát erősen: »Na, na, Matykó, Matyikám,,maty,maty, matyfcó*, s füttyent hozzá nagyokat. • KKndenféle szokatlan dologtól fél, s ijedten- röpdös, Ha: kutyát' lát bejöni az udvarba, dugdos sa ennivalóját a kalitját minden zugába. Minden idegen-j a ki bejő az udvarra, az neki mind *János*-. Igen, mert első hű gondozója János nevű szolga volt, s azt most folyton hívja. Én is »János« voltam neki- egy ideig; de minthogy nem igen vagyunk jó barátok, mert; igen sürün ingerkedtem- vele, ha most meglát, rámkiáltí *Te«, visszamotMfom nekiht>gy: te, s azonnal- visszaíelel: »Té- betyár*; ilyenkor visszamondom; neki.: te vag.y; ő rögtön kész a replikával: *>vagy-, vagys vagyai S#t mi több, oly gyönyörűen, kaczag;- mint- egyf fiatal gyermekteány. Kíaczag, ha eszébe juí,> de különösen, olyankor, • ha« hizelegve beszélgetfusfe hozaá, pl-, ha beGzézgetve szólítja a há^ziasizv szóny••:. ^Matyiltáttij aranyos kis madarain*, eíte a felelet rendesen' a hangos^ csengő kaezagás. Az&nkivül besaél még töob" félét- összervissza, ha- kedve^ kerekedik vagy unatkozik.- Hallottam tőié'neveket1;; Vitfiia és Tera. Az utóbbi most-kis; cseléd. ».h4z
— 58 — H. A szarka mint beszélő madár már régóta kedves madaram s igy ahhoz a mit Balassa György e madár értelméről mond , néhány adattal én is hozzája szóihatók. Volt már birtokomba n 5—6 példány is és valamennyi, még a legvénebbet sem véve ki, beszélő tehetségének számtalanszor igen fényes bizonyítékát adta. Nemcsak egyszerű szavakat, neveket, hanem hosszabb három, négy, sőt több szóból álló' mondatokat is képes minden nehézség nélkül elmondani, különösen, ha e mondatok nagyrészt alhangu szavakból állanak. Az ilyen kifejezéseket: »Matyi jön«, »Matyi szomjas*, >Matyi rossz<, stb. egész könnyüséggel, élénken, tisztán képes kimondani és ha jó vagy incselkedő kedvében van, szavait mindig kaczagással kiséri, mint a hogy azt Balassa tagtárs is irja. Ez adja ki a nagy különbséget, a mely a szarka és a papagáj vagy a holló beszédje között van. így sohasem felejtem el, de talán senki, a ki tanuja volt az alább leirt több • szőr ismétlődő jelenetnek : azt az élénk szóözönt és hangos lármás kaczagást, a melyet »Miska« nevű szarkám egy faágról hallatott, midőn az egyik haragosa, egy morózus természetű tót pesztonka a kutnál a vizeskorsóval megjelent. >Hanka, Hanka te, Hanka !« kiabálta többször egymásután, a mikor meglátta, hogy a leány a kúthoz megy. >Hanka vizet«, >Rossz Hanka vizet*, csacsogta tovább s fölrepult a kut mellett álló fára, s onnan kiabált tovább Hankára, a kit mód nélkül bosszantott a madár beszéde. »Ha-ha-hanka rossz, rossz, rossz. «>Te csúnya Hanka, te csúnya* fecsegte össze-vissza élénk hajlongások között, közbeközbe nagyokat kaczagva. Éz a hajlangos és kaczagás nevettette meg a néző publikumot. A haragos pesztonka rendesen lefecskendezte egy kis vizzel, a mi azonban egy csöppet sem gátolta a további fecsegésben, legfeljebb egy-két ággal magasabbra repült s onnan folytatta csacsogását. Ha mind azt leirnám, a mit ez a Miska szarka csacsogni tudott, egész kis tanulmányt kellene megírnom, mert sokban vetélkedett Brehm Alfrédnek szürke jákó papagájával. A házi kutyával és egy szürke macskával nagyon jó barátságban élt; ez utóbbival sokszor eljátszadozott. Különösen tetszett neki, ha a czirmos hosszú farkát csóválgatta, s ezzel játszhatott. Ilyenkor olyan lármát csapott mindig, hogy a ház apraja-nagyja összesereglett a czicza-szarka komédiát nézni. És érdekes is volt azt nézni, hogyan ugrált Miska a czicza farka után, hogy kiabálta: »Miska, miaó, miaó«, s kapkodott utána, Az udyarbelieket, tizen vagy tizenketten voltak összesen, mind jól ismerte; a gyerekek elől óvatosan kitért, az öregeket nem félte, sőt egyik másik kedveltje is volt, s ezeket azután elkísérte a kapuig. Tollazata, minthogy az udvaron szabadon járkált, szép és tiszta volt. E tekintetben is kielégítette a madárkedvelő kivánalmait, annál is inkább, mert télen a kalitkában is megtartotta tollainak szépségét. A ki szabadon akarja tartani, bízvást teheti mert nem repül el. Ragaszkodó, hű természetű állat, s a megszokott, megkedvelt helytől nem szívesen távozik. A szabadban

élő szarkák is éveken át maradnak egy és ugyanazon a helyen, ha nem üldözik őket. Az én Miska szarkámnak egy nevezetességét kell itt megemlítenem, a melyért első sorban akartam e sorokat megirni, mivel a szarkának még semmiféle biográfiájában nem olvastam hasonló esetről. Nem találtam adatot arra, hogy egyik vagy másik madár a pálinkát szeretné. Miska pedig nagyon szerette az édes pálinkát. Boldogult W. J. főhadnagy barátom, a ki tulajdonképen első tulajdonosa volt Miskának, kedveltette meg vele a borovicskát és köményes pálinkát. Miska a pálinkától rendesen berúgott, még pedig annyira, hogy ilyenkor teljesen oda volt. Csendesen megvonult egy szögletbe, összehúzta testét, fejét lecsüggesztette, tollak felborzolta s igy maradt egész nap, sőt néha másnap is. Ha barátom reggel fölkelt, az volt az első dolga, hogy Miskát fölkeresse és megitassa. A madár pedig ennek szerfelett örült, ugrált, csacsogott, fölrepült a vállára, megcsipkedte a fülét és hangosan kiabálta:. >Jóska pálinkát Miskának*, » Jóska, pálinkát*, » Miskának pálinkát*. És mikor Jóska eléje tartotta a kis üveget, a maga természetes hangján csergett. Ez a pálinkaivás lett későbben Miska végveszedelme, mert egy alkalommal, becsipvén a borovicskától, a szénapadláson vonta meg magát, a hol egy idegen macska a menekülni nem tudó Miskát, nem tekintve az ő bőséges tudományát, föl falatozta. * (Bámulatos csakugyan e szegény kis madárkák értelmessége; de — nem tehetünk róla — nagyobb mint a bámulat eszükön : a részvét, á szánalom, árva sorsukon. Tudjuk, hogy igen sokszor nem rosszszivüségből történik, csak az ember önző szeretete kifolyásaként, hogy rt'bbá teszik a gyönge, védtelen állatot. De ha már a szabadságától megfosztják a szegény teremtést, ne fosszák meg egyszersmind a társaitól is : Kérjük a jószivüeket, hogy ne zárjanak el egy állatot magányosan; hagyjanak, adjanak neki társat. A legsúlyosabb bűnökért becsukott emberi fogolyt sem fosztják meg attól, hogy legalább itt-ott emberekkel érintkezzék, beszéljen.) # A berlini Á. T. E. ügyvivőjének felesége, Beringer Méta, ki 14 évvel ezelőtt kezdte áldásos működését az állatok védelme terén, pár héttel ezelőtt elhunyt. Egy órával halála előtt még a következő sorokat irta, mintegy végrendelete gyanánt: »Utolsó óráimban üdvözlöm még barátaimat és minden jó embert, és kérem őket, hogy folytassák életem munkáját. Főként arra kérem őket: gondoskodjanak arról, hogy az irgalmat s a szánalmat az állatok iránt is már az iskolában véssék és ápolják a gyermekek szivében; és akkor nem fog elmaradni, hogy az irgalom és szolgálatkészség az emberek iránt is-növekedjék.«—Mily igazán szerette ez a nő az állatokat, mily buzgón és lelkesen viselte a szivén a szegény némán tűrő s magát védni nem tudó állatok sorsát, hogy életének utolsó perczeiben is velük foglalkozott!

6ö

A láaczoskiiiíya(A „Rigára Hausfrauen — Ztg."-ból. Sz. L. J.)

Az emberek teltre a legkellemesebben rendezik be lakásaikat; A-lovak1 és marhák istállóját pontosan: gondozzák, csak a szegény kutyákat, t. i. azokat a szerencsétlén teremtéseket.a.melyek egész éven át a lánczhoz vannak verve, nyitott,.házikóban, rossz alomban, nagyon is gyakran elfelejtik az emberek, Mit csináljunk, hogy e szánalomra méltó állat mostoha sorsát jav.itsuk? Mindenekelőtt javítsuk ki jól házikóiát, tömjünk be minden hasadékot, hogy szél és eső ne hatolhasson belé. Aztán jó sak szénát és szalmát kell bele rakni, hogy a test lehetőleg puhán és melegen fekhessék. Ezt a szénát és szaimát legaláb minden ötödik nap meg kell ujitani, mert piszok és féreg gyülerrüík meg±>enne, A kunyhó bejárata felül szegezzünk fel valami takarófélét, a mélynek le kell csüngni egészen a földig, hogy a fagyos szelet fentartjft. A házikó környékét mindennap tisztítani kell: épp úgy,' mint a kutyának víz- és- eledeltartóját. Okvetlen szükséges, hogy a kutya.nappal több órán ál szabadon futkosson, hogy a mozgás által felmelegedjen, inait és izmait erősítse s a beálló merevségei.' megakadályozza. A nagy hideg ellen és betegségeknek elejét vév%. a szegény ház» őrzőt deczember, január és február havában valamely meleg is-tállóban kellene tartani — onan is meghallja ő'a legkisefeb zajt— vagy legalább kunyhóját szalmával és földdel erősen be kell takarni., ' • • . Hányszor lehet egész éjszakákon át hallani a hidegtől remegő szegény állat nyüszörgését és szükölését. A. gazdája eartek hallatára is vagy nagysn jól elalszik, vagy kimegy és korbácscsal,: bottal elhallgattatja négylábú hű.szolgáját;. ési sokszor, sőt szinte mindig csak éhség és hidege által.. lesz a szegény kutya igazáriJvaddá. Télen mindegyik a hidegnek kitett állatnak szüksége . van több táplálékra mint nyáron, mert az éhező test kevésbbé képes ellentáilni a hidegnek, mint. a jól táplált Legalább egy, meleg,étel napjában okyetlen szükséges. Nem is ingyen kapja sz.egény< állat, hanem nagyon is megszolgálja érte a gazdáját.

Télí ! fecskék. Nem - mindendéli tájakra. Egy aflgoi természetbúvár; a műit téien.' ugyanis két fecskét figyelt meg.; a melyek nem költöztek;•. el a hideg elől. Hogy mi marasztalta őket aihideg északan, nem? tudta,kideriten^ de- ott maradtak. Az egyik s;bele is pusztult: a nagy. hidegbe, de a másik alkalmas búvóhelyet: talált, hol meghúzta; maigát a tél dühé elől és csatemkkor merészkedett .elő,, mikon mar a többi fecskék is visszatérőben voJtak.

-

61 —

Álhtikmtíémk

Indiában.

Ismeretes dolog, hogy az indiaiaknak sok állatkorházuk van. A londoni ázsiai társaság erről nemrég egyik Bombayban 'élő tengeri-hajórisztje utján bővebb és authentikus híreket kapott. A bramanusok alapította Surate i korházban igen sok állat, fő'kép beteg tehenek és bivalyok vannak; de beteg juhot, kecskét, kakast és csirkét is lehet ott látni. Minden állatot felvesznek, kitétel nélkül, akár honnan, akár hányat hoznak is. Az intéze bejáratánál van egy 25 láb hosszú faház, a melyben búzával táplálnák rengeteg mennyiségű és minden fajtájú— rovart; oly iszonyú sok rovart, hogy a kiszórt eledelből nem látni semmit sem, csak a rajta levő nagy, idomtalan élőtömeget. A nyugati India minden nagy városában vannak hasonló kórházak. Aryar városában a ' tudósító a templom szomszédságában patkány-korházat is látott; 5600 patkány!vo1t benn-; liszttől'táplálták őket, mely táplálék költségét' ugy fedezik, hogy a város lakóin külön kis taxát szednek be. Itt táthatjuk mennyire möhet a túlzás a jóban is; ffékírtk többnyire esak-azt vehetjük ;észre, hogy mennyire megy-a =— kegyetlenség vagy a sfcözöny.

Hábüriífeswi müködö kutyák. Az »Űber Land úrid Meen egyik legutóbbi száma hazta a Rotsdamban, állomásozó német gárda-vadászezred hét hadi Atyájának képét. Szép »Hdbt -ÍVeht* helyzetben állanak a kedves, okos kutyák, mind .a"hét fekete, rövidszörü vizsla, uszkár és^komonöor. Minden szákasznak van egy-két ilyen :kut3rája, egy-egy vezetővel, a „ki csak délelőtt vesz részt a szakasz szolgálatában, á ,déiutáraját;péaíg a'kutySk táriitására fordífj-a ;~a kutyát af ra' táríi^Jai h©^y jelentéséket és töltényéketvigyen-hozzon, tova-bbá;tio^y«küíön imódon .ugasson, ha megsebesített vagy meghalt katonára ataü. Rendkívül "érdekes és tiáíás egy'féladat,-melynek élen Perponétiér5 S.edlnitzliy ;grőf, a g^ártia^vadászezred hatinágya áll. "Meg is nyerte türelmes, .emberséges és eszes eljárásaiét és negyltfeu tanítvác nyainak magas irttelligencziájáért a dfezüai kiityáRiállításön n"z f élslő íáász, -rrreg - ^ ^ l s ő porosz 'idiját. *Oróf Pérpohdhiéfr eredrrfenyeiis-megerősiTik-aztazism'fefrtitéTiyt, 'hogy az é.\W.ők misslget -nagyban -féhat 'éwrelni és 'értétee-stteni >az ^ e i tüfáján&'téfténétéb^n-— türéléitJni'el, szép l báriasrnótídál.

A WoyélMta <$a$ngélf a.

.boulavardjain rmindennap .láthatni xe .úriembert, aíkinekijérmüve.ielsőíEudján jegy .szép zöld . p p q g y ,ü'. ,A mint ttoloijgásJba jönnek, az okos madár slkiál^ja magát: Vigyázz/„és .mindenki kitér,az.útbóJ,tLely,eff csinátvaa'bicyslfetának,.

— 62 Lovaink kínjairól.

Minden városi lakosnak, sajnos, elég sokszor van alkalma, hogy megbotránkozással vogyen tudomást azokról az állatkínzásokról, a melyekben a kocsisok a szegény lovakat részesitik. Ezek a kinzások lelketlen, eldurvult emberek cselekményei és többnyire onnan származnak, hogy a tulajdonosok túlságos nagy munkát követelnek a szegény állatoktól. Sokszor látjuk, hogy a kocsis minden igazi ok nélkül üti a lovát puszta kedvtelésből. Azt gyakran van alkalmunk tapasztalni, hogy a divatnak hódolva, a lovakat oly szerszámozással látják el, a melyek miatt szinte képtelenek az igát húzni. Ez többnyire a lovakkal való bánásmód nem-tudásának az eredménye. Azt hiszem, hogy a lovaknak való kinzását ugy lehetne megakadályozni, ha a kocsisokat megtanítanák arra, hogy az állat épugy érzi a fájdalmat, mint az ember és a rósz bánásmód épugy sújtja, mint az embert. Meg kell őket tanítani arra, hogy miként kell az állatot ápolni, etetni, itatni, hogyan kell szerszámozni, kocsiba fogni, hajtani s mennyi munkát szabad tőle követelni, hogy állatkínzássá ne fajuljon. Azt hiszem, hogy ugy a tulajdonosok, mint a megkínzott állatoknak az érdekében lenne az, hogyha a nagy városokban kurzusokat rendeznének alóápolók és a kocsisok számára és ezekben a kurzusokban megtanítanák őket arra, hogyan bánjanak az állatokkal. Kétségtelen az is, hogy az állat testén végrehajtott csonkitások állatkínzás számba mennék, ua^/on elítélendőnek tartom a lófarok-kurtítást, a mely sok esetben fájdalmas sebeket von maga után, melyek nehezen gyógyulnak, sőt elfekélyesednek és nem ritkán az állat halálát vonják maguk ntán. Másrészt a rövid farku állat nem tudja kínzóit: a legyeket elhajtani testéről. A szemlélő gyakran láthatja, hogy milyen munkát végez a rövid farku ló a fejével, a lábaival, hogy a legyektől megszabaduljon ; hogyha farkát nem kurtították, volna meg, kényelmesen kergethetné el kínzóit. Ha a lovat luxus ezélokra használják, akkor még tűrhető a megkurtitott farku ló sorsa, de mint igás lónak a nap égető hevében kell állanja, akkor tűrhetetlenek szenvedései. Másik kínzása a lovaknak az, hogy helytelenül vasalják őket. A patkó arra való, hogy megvédje a ló körmét a kopástól, hogy megakadályozza a csúszást, hogy a terhet az állat könnyebben húzhassa. S sokszor azt tapasztaljuk, hogy az állat olyan patkókkal van ellátva, a melyeket semmiféle szeg nem tart, minek következése, hogy a * patkó elkopikv • a lovak elcsúsznak, a mit különösen télen gyakran láthatunk, hogy egyik ló a másikra zuhan. Az ilyen elesések persze fájdalmat okoznaka lónak i ezért azigás lovak minden télen csavaros sarkos patkóval látandók el. Az is kétségtelen, hogy a "különböző szerszámok, pl., a szemvédők, a melyek a kantáron vannak alkalmazva, a fejfenntartó,; a fel-lehuzó készülékek, többé-kevésbbé terhelik az állatot szólóesetben kínozzák; főleg a szemvédők azok, a melyek, ha rosszak, kínozzák az állatot, mert egyre ütik a szemet, a melyen

— 6, —

kisebb-nagyobb zuzódást és gyulladást idéznek elő. A szemvédők általában feleslegesek, mert a lovat, a mely nem látja, hogy hátuhól mi közeledik felé', ijedőssé teszi. Kívánatosnak tartom, hogy a fuvaros-lovakra szemvédőket ne alkalmazzanak és hogy az illetékes .hatóság tiltsa el azoknak a szemvédőknek a használatát, a melyek nyilvánvalóan rosszak és az állatot kínozzák. Még egy-két dologra szeretném a figyelmet felhívni. Egyes lovak, a melyek a városban szolgálatot tesznek, nem tudnak hirtelen megállani és ilyenkor mindig nagy munkát végeznek ; sokszor látjuk, hogy négy lábukon czusznak, hogy csak megállni tudjanak. Ilyenkor a szerszámuk hátukat súlyosan megsértik, megütik, a miből súlyosabb természetű bajok származhatnak, melyek nehezen gyógyulnak és sok esetben az állat halálát okozzák.

Sokkal könnyebben állnának meg ^%z egyfogatu kocsik akkor, ha a szerszámoknál egy olyan szij yplna alkalmazva, mint van a hegyi lovaknál, a melyek hegyről lefelé húznak terhet. Ez az úgynevezett hátszij, a melyet két oldalt a rudhoz erősítenek, ugy hogy könnyen tartja segélyével a ló a kocsit. Használjak a féket is, de ez nem igen alkalmas, meri hirtelen nem tud vele bánni a kocsis, mert a gyeplővel v-an elfoglalva; hátszij alkalmazásánál azonban nyomban megtörténhetik'a^ megállás.

Végül igen szükségesnek és sürgősnek1' .tartom, hogy nagy városokban a lóhust kimérjék. Mert ezzel három czélt érünk el : 1. lótenyésztés emelkednek, miután több lóra léfrine-szükség, többet tenyésztenének; 2. a szegény emberek oífesó, jó és tápláló eledelhez jutnának; és 3. azok a lovak, a melyeknek az élet, a munka már teher, egyszerre megszabadulnának szenvedéseiktől, mert egy csapással levágnák őket. Helyes volna, minthogy lépések erre nézve már az állatorvosi akadémia Vészéről, valamint az országos Állatvédő Egyesület'feszeről is történtek, megsürgetni a hatóságokat, hogy a lóhus kimérését engedjék meg. Végül még egyet. Tudjuk azt, hogy ,a rendőrség nagyobb városokban nem engedi meg, hogy munkában használjanak fekélyes vagy sebekkel borított állatokat. Ezt a tilalmat Tci kellene terjeszteni a kehes lovakra is. Ezeket is ki kellene venni a forgatómból, mert ezek a szegény állatok munka közben nagy fájdalmakat szenvednek, izzadnak s alig tudnak járni. •• • . \Ezekben voltam bátor .összefoglalni mindazt, a mit a lovak bajairól tapasztalatból tudok és a mikről. minden szemlélő meggyőződést szerezhet. J)r. Plósz Béla, a budapesti állat-akadémia tanára.

Szelid oroszlánja van Rothschüd Alfréd bárónak. A házban és kertben .ugy kiséri mint a kutya. A még fiatal állat naponta mintegy 5 font ürühust kap rizszsel keverve.

— 64

Albert, a szász király Ő felsége abban a ritka szerencsében részesítette a lipcsei Á. V. E.-r, hogy ezen egyesület védnökségét elvállalta. * Állat-védő-egyesftletek. Magyarországon van 5 egyesület, és" pedig: Budapesten, Kolozsvárit, Kassán, Temesváron és Zágrábban. Ausztriában 15, köztük Bécsnek van 9 fiókja. Németországnak 192, Francziaországnak 12, Olaszországnak 1Q, Spanyolországnak a, Portugáliának 2, Svájcznak 22, Németalföldnek 12, Belgiumnak 2, Dánországnak 51,, köztük ;i ;,Londoni-Egyesü4et"-nek van 203 fiókja. Oroszországnak 37. Tehát Európában 609; Amerikában 124, Afrikában lű, Ázsiában 8 és Ausztráliában 8. Az egész földön 759 állat-védő-egyesület áll fenn. Parlaghi r Vilma,,mtnt állatvédő. A >Thier- u. Menscheníreund* czimü berlini Á. V. E.-i közlöny deczemberi füzetében egész terjedelmében hozza Parlaghi Vilma festőművésznő dr.' Bosse, porosz közoktatásügyi 'mifristerhez a vivisectió eltörlése dolgában irt levelét, melyben élénk színekkel festi a vivisectió gyakorlatában rejlő barbarizmust s a tudománynak -szt a segédeszközét a XIX. század fekélyének nevezi. Felkéri ítoenne a ministect, íiogy terjesszen a képviselőház elé oly törvényjavaslatot, a " mely a legnagyobb büntetéssel sújtsa azokat, a kik-egy állatot elevenen. b'önczolnának. "*

iipí>s -előfizetésre.

NmcSén-egylet,íriélyaRnyira a közönség tényleges k&zt&ffíű•k«3és;ére íerifle utálja, mitit -az Á. V. rfí.,; egyeüül nem ^löftct 4zirtte .sewitríit; számos részvevő münfea-és éivtárááktóHáwiégatva, sókat etérhet. De a -mellett nítiesén íegyetten -ögytet 'sem, -a.ftíety"ú€k. íly'feséftéty u#áglijd vvotWa, -fe egyétt^n seré, » mely 'tagjainak ölj^án íceavézrrféftyt bytijtena, mint Wz -"Á. W. E. f>£gym%lm&?ite, bár "xtiég kézcíö és síégeny, inégis '•a'Tis^y és ü^zSdag'-ftülföldi Á. V. E.-ek miníáfár-a, mélyeknek ínmdeii '-évbéti pár • rtagyööb aiiömáíiy^út^eAy ^ é l S B b háréfn ^6fmV'éiWáWki %'ÚM "feigjaMmk. Szívesen kérjük a t. közönséget, hogy jét támogáíva,'-ftíínél Hőbben álljanak be, minél többen szerezzenek "tagokat az Á.'vVTL'számára, előfizetőt s Jris lapnak, mely az Állatvédelem eszméjét ismertetni és erjeszteni, az állatokhoz való szeretetet gerjeszteni és«táplátói akarja. Ha mindenki, a kihez lapunkat e kéréssel elküldik,'.csak 1 tagot is szerez, már nagy szolgálatot tesz ügyünknek, a szegény elkinzott állatok érdekének. Nagyon kérjük a t. tagokat, az áífatvédelem barátjait általában, * ki föi §4l6óS te4jiíí'i még tQlürtic, -ügyünktSl. ily.

ÁLLATOK V

A KOLOZSVÁRI ÁLLAT-VÉDŐ-EGYESÜLET.

SZÉCHY-YILLA

HAVI KÖZLÖNYE.

I. EMELET

Szerkeszti =

Szerkesztőség :

hová a kéziratok, tudakozódások, előfizetések küldendők.

Harmadik évfolyam.

SZECHY KÁROLYNÉ LORENZ JOSEPHINE, az Egyesület elnöke.

E.

Tagoknak tagsági dij fejében

jár

ElSflzetésl ár: Egész érre 1 frt — kr Fél » - , 50 k r Számonként 10 kr.

Kolozsvár, 1898. február 1.

5, szám.

SCHOPENHAUER ARTHUR LEVELEZÉSÉBŐL. Schopenhauernek a Brockhausnál Lipcsében megjelent levelezéséből való ez a két töredék. Az egyiket Doss A. Lajos irja, ki 1873-ban halt el Münchenben, mint törvényszéki tanácsos, a másikat maga a nagy bölcsész. Doss levele Schopenhauerhez. München, 1852. jul. 12.

„Mélyen tisztelt Doktor Ur! Engedjen egy életmentő nemes kutya ide mellékelt nagyon hű képének egy csekély helyet az ön kis, de kedves gyűjteményében, azon állatok képeinek sorában, a kiknek védelmével legújabb művét oly szépen fejezte be. Az embermentés története, mely kedvéért búdhaista szempontból, a >Mentor« volt kutya talán egyszer mint ember és aztán mint Mentor, mint mentő a magasabb értelemben újjászülethetnék, nem tűnnék fel rosszul kötelező mythikus díszítéssel és fejtegetéssel még a Dsanglun*)-ban sem. F. é. február 28-án B. H. nevű szolga az Izar egy sekélyes ágában éppen azon volt, hogy egy ökrösszekérre kavicsot rakjon, midőn feljebb a Práter-hidnál egy főzsilip megnyílt s az egyszerre hatalmasan feldagadó víz a szolgát szekerestől elsodorta. Pár pillanat múlva "már csak a hullámokkal s a szekér maradványaival küzdő két Ökör feje volt látható: a kocsis eltűnt a habokban. A meggyűlt és segitni nem tudó sétáló emberek tömegéből eJikQr sietve rohant le a part felé Qu. volt színész, szép nagy Mentor nevű .Kutyájával. Ujjával rámutatván a kutyának a szerencsj^e^űl 0$t Jtocsis még egyszer föltűnő karjára, egy bíztató szóra a kutya beleugrott a folyamba; erősen küzdve és űs^va elérte az alámerült félholtat és a part felé vonszolta ;i ss»}r«, t. i. a tibeta szentirás gyűjteményének egy .risze.

—

66 —

-i: ''•

"

nehéz tehert, ahol a gazdája végkép kihúzta a partra. A félholt embert a közeli Brunnthaiban azonnal orvosi kezelés alá vették és több órai igyekezet után sikerült újra életre téríteni. A kutya, mintha tettének teljes tudatában lett volna, azalatt buzgón tipegetttopogott a megmentett ember és gazdája körül. Vendégelték is a legjobb falatokkal s egy úr azonnal 100 tallért kinált érte, de persse hasztalanul! A gazdája gondoskodott az eseményt tárgyaló s több tanúval aláirt törvényszerűen hitelesített okmányról és igy Mentornak jól megérdemelt nemességi diplomája van még a leszármazol számára is, a melynek kiállításához én, mint a közjegyző ideiglenes megbízottja, a magam részéről sokkal több örömmel járultam hozzá, mint sok egyéb dologban. Fogadja tehát kedvesen ezt a fényképet, mely Ádám B. kitűnő álíatfestőnek az idei tavaszi műegylet-kiállitásra festett műve után készült, mint illuszrráczió félét a műveiben elszórt ama szép helyekhez, a melyekben a kereszténység részéről cserben hagyott állatvilágot oly humánusan védelmezi.*

Schopenhauer Dosshoz: »Kedves Uram ! Igaz meghatotrsággal vettem szép ajándékát, mert azt bizonyítja, hogy mennyire jelen vagyok az Ön gondolataiban s e rézmetszet láttára azonnal eszébe jutott, hogy a kutyaképmásak szobám fődiszei. Mentor is már ott függ üveg alatt és keretben 16 darab állatgyüjteményemnek legjobbjaihoz tartozik. Ilyen kutyák számára, a kik ily módon tüntették magukat ki, az államnak érdemjelt kellene alapítania >életmentő« felírással, melyet nyakukon viselnének, hogy n méltatlan bánásmódtól megóvja őket. Fogadja szives köszönetemet a kedves képért* * Az igazak irgalmasak és könyörülnek.

Fordította: Sz. L. J. Péld. 13, 13.

Ő Felsége a király az állatvédelemről. A király Cap-S.-Martinben való időzése alatt egy montecarlói galamblövést- végig nézett. A mint a czéllövők a fölrebbentett galambokat egyenként lődözték le, a király sajnálkozva jegyezte meg: »Szegény állatkák! Igazán nem értem, hogy mi örömük lehet ebben az embereknek ?« Ha részvételt keressz, s néha egy baráti tekintet vagy egy szív kell szivednek, mely csak érted dobog, végy kutyát magadhoz . . . a kutya hív leend. Br. Eötvös József. A törökök a megsérült háziállatot éveken át gondozzák és ápolják, mintha valami szerencsétlenül járt családtag volna. V'ámbéry Ármin.

A ki valamely érző lénynek szenvedését közömbösen tudja nézni, annak lelke kész talaj a gyilkosság gondolatának megteremtésére; csak az kell, hogy a szenvedély szele a magot oda vigye. Gr. Apponyi Albert.

— 67

Hanzi. Gyászhirt viszek im, gyászszegélyben, Hanzi meghalt s — köszöntet szépen; Hanzi, a te pihés lovagod, Ki veled egy szobában lakott És úgy tett, mintha szűk rabsága Melletted néki nem is fájna, És dalt csattogott reggel, este — lm távollétedet kileste És titkos éjjel — a ki? álnok! — Lerázta végkép a rabságot, Mennyekbe vitte röpke szárnya, Kanárik paradicsomába, Hol kalitba szép nőket zárnak S a kanérik szabadon szállnak!! Keztyűt húzok, koromsötétet S színnel, mely az éjnél sötétebb Lefestem —• az az tollal írom, Gyászszegélyű levélpapíron, Tőrül-hegyre hogy s mikép esett A megrendítő gyászos eset. Ne hajthassa a világ szája; irigykedem holt collegámra! • A holt collega már nem árthat, Én visszadobom a".t a vádat! Jusson ki része a babérból, Ugy sem adom a — magaméból. lm halld tehát és szép szemednek Könyei bátran eredhetnek, Ne kíméld csipke-keszkenődet, Azt méltán elvárhatja tőled Szegény Hanzi, kicsike szógád! . . . Lásd, jó az Isten, jóért jót ád. S ha megsiratod illőképen, Pihés lovagod fönn az égben Ugy kidicsér az angyalságnak, Hogy otthagyják, a mennyországot S leszállnak hozzád, felhőn szállva, Rejtélyes öltöző szobádba, S mikor cserbe hagy a képzelet, A csalfa — ők ott lasznek veled S megsúgják a mentő ideát: Mikép szabasd legújabb ruhád!! Tehát Hanzi, pártfogoltod, E gyászvilágnak búcsút mondott.

Fatális nap volt — hirhedt péntek, Midőn jó Hanzi csak arra ébredt, Hogy volt és nincsen — halva fekszik, Akár tetszik, akár nem tetszik! S támadt zavar, kapkodás, lárma S cserépvásár künn a konyhába. Szakácsné, szobacziczus, kukta Fejét sorjába mind bedugta, Ki seprővel, ki fakanállal Rontott a torlaszokon által, Miket surlásnak örve alatt Butorbúl össze- s széthánytanak És ott állt Ő — pongyola-mezben — (Absolválj, ó Apolló! engem, Hogy képzelmem e pongyolába Belebotlott!) a kalitkára Meredve — savó-szemében kín, Kétség, mint Karthágó romjain Marius, (nőnemben: Mária) Apácza-képe litánia, Örökunalmú — — tán mondanom Sem kell kit értek: a franczja bonne! »Ó ! ó! — tördelé sipegve — ó! Monsieur Anzi! mon pauvre oiseau! Was aben Sie gemakt? - Ki adta Permiss'jon, hogy magát meghalta, Mikor Madame est parti — távol . . . Mit gondol majd Madame magáról? Hogy én a tűzre rossz fát tettem, S kendermagját — magam megettem!* S im ajtó nyilik s egy borzus fő Kíváncsian kandikál elő. Az nem lesz más — akárki lássa! — Az Pistike, az álmos táska! Rózsás, izmos, gömbölyű térdit Rövidke ing födi csak félig, Hóna alatt a »czakumpakja« A mint hirtelen összekapta, Búgó riadót hallván zengni: Első akart a »placzon« lenni, S enfin — nem múlik a nadrágon: Csak a legény talpán megálljon! Mögötte tuszkolva előre, Ilmácska hálófőkötőbe', Gazdasszony sebbel-lobbal lépked, S vág szörnyű aggodalmas képet.

— 68-Nervózus kissé — anyja lánya, Viruló tőnek hajló ága, Növessze ég még jóra, szépre, Hogy anyját ebben is elérje! . . . S kéz kézben, szótlan néma csendben Megállnak a halottal szemben. Nem szólnak és nem kérdenek, De nyilt kérdés a tekintetek. Ó mély rejtélyű örök álom! . . . Gyermek méláz madárhalálon, Mint mikor csilláros szobábúl Az ember ki az éjbe bámul És nem lát mást csak sötétséget! . . . Ki mondja meg a kicsikéknek, Hogy gyermekelmén itt a nagyok Tudása, értelme ki nem fog!

Jelenti, hogy szive megszakadt És tőle több dalt ne várjanak. Feltámadáskor szól csak újra, H' az angyal a trombitát fújja. Nem tudja, vájjon addig vársz-e ? Á m e n . Bequiescat in pace.'«

...

S most még a temetést megírom, Bár fogytán immár a papirom. Egyszerű volt az és megható, Szegény fogoly költőhöz való ! r— Menet élén kis kukta koczog. Seprőt emel és úgy vigyorog. Seprő nyelére gyászt aggattak, Hogy megláthassa, a ki nem vak. Utána Pisti rokkant méné, Gördülve harmad fél kerékre, Ez bandérium akar lenni, Egy szál csupán — de nem tesz seramit! Furfangos Pisti végre unja, S most jő a java — Pisti maga, A hallgatás oldalát fúrja Kis fakoporsó karjaiba', És mikor már eleget bámult: Babér futja be köröskörül. Ugy véli, hogy tán csak elájult! Pistike titkon ennek órűl. Kap a szón Ilma — perdül lába Ilmácska széjjel bontott hajjal Illatszerén a hálókába, Mozog előre ügygy ,1-bajjal, Ottkolony, nrilílör úgy özönlik, Egyik felől a bánat vérzi, Jó Hanzit még agyonfürösztik! S a kalitka súlyát is érzi. Szerencse, épen hogy legjobbkor •S im jő a bonne! . . . Óbégat váltig: Betoppan véletlen' a doktor Temessék el, mint a kanárit 1 Hanz üterét tapintja nyomba, Ruhája végződik uszályon, (Tekintete tréfás — mogorva,) Ügyel, a tömeg rá ne hágjon; • Száját feszíti — Pisti sápad: A tömeget — közkivánatra — (Hát madárnak üs torka fájhat?) Ezúttal szerény szolgád adta, Forgatja, nyomja, nyomorítja, S indul — lendül a gyászmenet, Ilmácska nézni alig birja, S föl-föleseng: »Ó doktor bácsiú . . . Gyászdal veri fel a termeket: »Nem fáj többé a Hanzi feji, S hangzik az ultimátum: »Acsi! Hijják a macskát... .ennek vége!* . . . Lux perpetva Inceant ei!«S kitörnek mind jajveszéklésbe. S vonulnak lassan, méltósággál A szobák hosszú során által Hogy macskát aem hittünk, asszonyom, A virágos, titkos sírhelyig, Hoi Hanzi ágyát lágyan vetik. Azt hiszem, fölös is mondanom. Hol van ez? merre? — Megbocsásson! Mint illő s Hanzinak dukált, Szólani tiltja fogadásom, Kiadtuk a parteczédulát: Hallgatok és nem leszek csacska: ••; t Még meghallhatná künn — a macska! »Don Hayizi de fos Co-naros, Szabad szerelem, s dal herosa

Kiss

— 69 —

Kíméljük az állatokat. Néhány históriát szedtem össze az utczán, mezőn, országúton, valamennyi az állatkínzásról szól; elmondom embertársaimnak, hogy tanuljon belőle kiki igazi ember lenni, ember nemcsak embertársai iránt, hanem eszes és érző szivü ember lenni az oktalan állat iránt is, mert hej, igaz ám az a mondás, hogy a ki

embertelenül bánik az állattal, maga is rosszabb az oktalan állatnál.

Meséimből tanulhat gazdaember, cseléd, szolga, mindenki, a kinek esze és szive helyén van. Esztelen és szivtelen embereknek ugy is hiába beszél akár a papjok is: annyi, mint falra borsót hányni. Magyar ember kímélettel szokott lenni a jószága iránt. Sokszor láttam és mindig örömmel láttam, ha a gazda fáradtan, éhesen érkezett haza lovaival a mezei munkáról, kifogta lovait a hámból, jászolhoz kötötte, szénát, abrakot adott eléjök, ellátta a jószágot, maga pedig csak azután ült asztalhoz; — mert első a jószág. Ámde, sajnos, hányszor láttuk az utszéli csárda előtt hóban, fagyban, esőben, szélban ott ácsorogni takaró nélkül az izzadt, fáradt, éhes, szomjas lovakat ázva-fázva, mig a kocsis vagy maga a gazda ott benn a csárdában hangos kurjongatások között mulatott. Nem érdemel egy jó szót az ilyen gazda vagy cseléd. Tarjában láttam egy esetet. Hetyke fiatal úriember henczégett a társaságban lovaival, ökreivel; hivalkodott vele, hogy lovai oly jó futók, még a szelekét is megelőzik; hogy ökreivel, bivalyaival még az élő fát is kivontatja a földből; hogy hátas lovával palánk kerítéseket ugrat keresztül. Fogadást ajánlott, hogy fel rakat szekerére ezer darab téglát és két bivalyával eivontatja öt dülőföldnyire a homokos országúton. Elfogadták a fogadást. Megrakták a szekeret és eléje fogták a két legerősebb bivalytiUkof. Nógatták, hajszolták a bivalyokat, de bizony tíz lépésnyi távolságnál messzebb nem jutottak. Ugy elakadt á szekér, hogy hát tifok sem húzta volna ki. Hanem a hetyke uracska csak azért is megakarta mutatni, hogy a fogadást megnyeri. Verette, kinoztatta a bivalyokat, de nem mozdult a szekér. Maga az Uracska Váltotta fel a béreskbcsist, ólmos botjával verte a szerencsétlen állatokat. Ezek neki rugaszkodtak, im a szekér kimozdutt, de az egyik bivaly összeroskadt. Nem telt bele tiz perez, kilehelte páráját, mikor felbonczolták, az egész belső test vérrel volt elöntve. Az állatorvos azt mondta, az erei megszakadtak a megerőltetéstől és belső elvérzés miatt pusztult el. A kegyetlen tréfa a helyett, hogy sajnálatot ébresztett volna a gőgös urfiban, inkább felbőszítette és hetykén uj fogadást ajánlott, hogy a másfél méter magas kőkerítést átugratja lovával. Elfogadták ezt a fogadást is Egyik könnyű .iovászgyereket maga lökte fel a nyeregbe és megparancsolta nekir hogy száz lépésnyiről futtasson neki a kerítésnek és ugrassa át. A lovászgyérek vállait vonogatta, húzódozott, de mit volt mit tennie; engedelmes-

— 70 — ' kednie kel lett ura parancsának. Megsarkantyuzta a lovat, az meg is indult sebes vágtatással, de mikor a kerítéshez ért, ugrás helyett kicsapott és félrehuzódott. Az urfi restelte a dolgot, maga ült a nyeregbe, megsarkantyuzta a lovat jobbról-balról csapkodta az ostorral, a ló neki is indult rohammal, de most is félre csapott. Háromszor próbálta meg az ugratást az urfi, de mind a háromszor visszehökkent a ló a kerités előtt, félre csapott és nem ugrott. Negyedszer is neki vágtatott az urfi, kegyetlenül belevágta sarkantyúját a lónak mindkét oldalába, hogy csak ugy serkent ki a vér belőle, neki is ugrott a ló a kerítésnek, de a két hátulsó lábával elakadt és a lovast fején keresztül ugy kivetette a nyeregből, hogy valami hat ölnyire előre bukott. Meg is emlet gette az urfi az ugratást. Eltörött a kulcscsontja, agyrázkódásis kapott és 16 hétig nyomta az ágyat. Péter János fejő béres volt egy pusztai majorságban, mindenki kegyetlen, vad szivü emhernek ismerte, a ki a kis béreseket, ostoros gyerekeket sorra pofozta minden csekélységért. A jószágot még kevésbbé kímélte. Ha a tehenek közé furakodott a jászolhoz és nem volt elég helye, nem a tenyerével veregetve iparkodott félreterelni a tehenet, hanem rendszerint rugdosta. Egy izben a sor szélén álló bikát kegyetlenül hasba rúgta, a bika a fájdalomtól felbőszültén visszafordult, lánczát elszakította, neki ment a béresnek, fellökte, első lábaival dögönyözni s szarvával öklelni kezdte és ugy megnyomorította Péter Jánost, hogy harmadnapra eltemették. Az igaz, hogy könnyet nem ejtett érte az egész majorban senki. Erdősön ismertem egy kocsisgyereket. Mindenki csak Jancsi gyereknek hívta, minden gonoszságnak, a mi a környéken történt a Jancsi gyerek volt a mestere. Kegyetlenül pusztította a madárfészkeket; Sokszor mondtuk neki, hagyja békében azokat az ártatlan madarakat, hisz azok nem tesznek senkinek semmiben kárt, inkább hasznot, mert pusztítják a férgeket; de hiába beszélt a Jancsi gyereknek akárki. Vasárnapon délután madártojást vagy apró fiatal madarat szedett ki a fészkekből. Nem kiméit ő fecskét, rigót, fülemülét, semmit semmit. Egy vasárnap délután alig tette le kanalát, neki indult egy magas jegenyefának,; a melynek tetején valami fészket látott, felmászott és már elérte a fészket, de egyszerre hirtelen letörött alatta az ág és ő valami 15 méter magasból lezuhant, összezúzta 3 bordáját és mind a két karja kitörött. Koldus, nyomorék maradt élethossziglan. A pesti piaczon láttam egy kofát, a mint lábaikon összekötözött baromfit ugy hányta-vetette, mintha tégladarabok lettek volna. A hátkosarára lógatta az összekötözött baromfit, s ha valamelyik vergődő liba vagy csirke szárnyaival verdesett s iparkodott repülve menekülni, ugy összeöklözte az embertelen kofa azt az ártatlan baromfit, hogy a ki csak látta, megundorodott a durva személytől, bezzeg észrevette a rendőr is ezt a kegyetlenkedést, bekísérték a kofát és hűvösre tették a törvény nevében, mert a törvény is védelmébe veszi az állatokat. Nem régiben a Duna mentén kocsin utaztam. Egyszer egy

— 71 — szuronyos zsandárt látok szembe jönni velem, a ki egy 15—16 évesnek látszó rongyos, piszkos flut kisért maga előtt. A fiúnak a hátán hosszú pórázra fűzve apró halak lógtak. Kérdeztem a zsandárt, mi csinyt tett a fiu ? Azt felelte, kihágást követett el a halászati törvény ellen. Azért bekíséri és majd megkapja a fiu büntetését. Mert tudnunk kell, hogy a halászati törvény tiltja a tilosban való halászást akár hálóval, akár horoggal. A halászatnak épen ugy van bérlője, mint a földeknek, s a mint nem szabad a bérlő földjeitől senkinek semmiféle termést elvinni, ugy nem szabad a bérelt vizek halait bárkinek kifogdosni. Magának a bérlő halásznak sem szabad minden halat összeszedni, az aprókat vissza kell dobálni a vizbe, sőt még az is meg van állapítva, milyen sűrűnek szabad lenni a hálónak, a nagyon sürü háló el van tiltva, és csak olyant szabad használni, a melyben az apró halak keresztüi bújhatnak. Pórázra fűzni sem szabad a halat vagy kopoltyuján madzagot vagy füzvesszőt áthúzni és ugy lógatni, mert az állatkínzás. Milyen undorító látvány az, mikor a buta, részeg kocsis elgyötrött lovaira oly terheket rak, hogy két kocsira is elég volna, s ha lovai nem birják, üti-veri, nyúzza őket, ostorának nyelével, annak is a boldog végével huz végig rajtok. Az ilyen embertelen és az állatnál is alább való kocsis megérdemelné maga az ütlegeket. Hányszor látunk mészárosnál, hentesnél olyan istentelen állatkínzást, hogy a törvény egész szigorúságával kellene büntetni őket, mikor a levágásra szánt barmokat ütik, dögönyözik, nyiszálják a nyakát rozsdás, csorba késeikkel. Lám a zsidók milyen kimételesen bánnak el a levágásra szánt barommal. A sakterkésnek használata íemmi más, mint Mózesnek régi törvénye, a ki megparancsolta népének, hogy az állatok levágásánál a legkíméletesebb legyen, csak éles kést szabad használni, hogy a köszörületlen csorba késsel ne kínozzák a barmot. Összedögönyözött állat húsát megtiltotta népéhek megenni. így kényszeritette népét az állatokkal való kíméletes elbánásra. Nem is nyiszálja a zsidó a vágásra szánt barmot, hanem egy metszés elég, ezért tartja tisztán és rendben metsző kését, hogy olyan az, mint a borotva. A magyar embernél él az a példabeszéd: oly rút idő van hogy még a jó kutyát is kár kizavarni. Ez a beszéd kíméletre mutat, csak ilyen volna mindig a bánásmódja is vele. Pedig kutya, macska nagyon hasznosak a háznál. A kondásnak, a számadó juhásznak akárhányszor többet ér a kutyája, mint a bojtárja. A macska csak azzal, hogy az egereket elpusztítja, egész vagyont ment meg a gazdának. Bajdon láttam egy szamarat kikötve egy fához. Mig a gazdája ide oda járt a faluban dolgát végezni, egy sereg falusi gatyás gyerek körülvette a szamarat. Egyik, a legcsintalanabb a többi közt, a Marczi gyerek ingerelni ^kezdte a szamarat. Páiczájával lökdöste, veregette, de a szamár , türelmesen viselte magát egy ideig; de végre megsokalta a ránczigálást az első két lábára állt, a hátsó lábaival egyszerre kirúgott és Marczit ugy fel-

— 72 — lökte, hogy orrán, szájján eleredt a vér. Ugy kellett karon haza vinni. Nem is kínozta az állatokat soha többé. Egy hasonló esetet láttam a szomszéd faluban. Két fürge tüzes csikó volt egy jómodu gazda kocsija elé fogva. A gazda leszált a kocsiról egy dombon fekvő ház előtt, levetette a lovak istrángját és bement a házba. Alig tette be maga után a kis kaput, két virgoncz kölyök a lovak körül settenkedett és kezdtek a lovak farkából lószőrt rángatni. A lovak a csipős fájdalomra kirúgtak s az egyiknek patkója ugy homlokon találta az egyik fiút, hogy menten kilocscsant az agyveleje, a másik fiu ezt látva, ugy megijedt, hogy megnémult és csak évek múlva kezdett újra beszélni, de akadozva, hebegve, mai napig is hebeg, pedig már meglett ember. Vegye eszébe tehát minden tisztességtudó ember, hogy az állatokkal kíméletesen bánjék, ki miként bánik jószágáról, maga

is Hasonló bánásmódot

érdeméi. Ne feledje senki, hogy az álla-

toknak is ép ugy fáj az ütés, kinzás, mint az embernek. A ki érzéktelen az állatok iránt, az nemes szivü nem lehet. Embertársai sem várhatnak irgalmat az olyan embertől, a ki jószágával kegyetlenül bánik. De nem szabad felejtenünk, hogy a ki a bármát elhanyagolja, az Önmagát is károsítja, mert megfosztja magát attól a haszontól, a mit jó állapotban levő jószága erejétől, munkájától várhatna. Nézd meg valakinek Ökrét, lovát, apró marháját és ismered gazdálkodását és annak értékét is. Figyeld meg bánásmódját á jószágával és megismered, hogy van-e á szivében nemesebb érzés. Csak a ki kíméletes tud lenni az állatokkal, csak az lehet nemesebb érzésű igazi ember;; a ki az állatot kihozza, az hóhér. Dr. Perénczy József. i^^>

Adomány. Báró Kemény Árpádné 0 méltósága 50 forintot küldött Széchy Károlynénak, mint az A. V. E. elnökének oly czélból, hogy abból az ^Állatok Védélníék-t 25 iskolába küldje, továbbá oly rendőrök, vágy más egyért megjutalmazására, a kik a legbuzgóbban működtek az állatokkal való jó bánásmód elérésében. Fogadja a nemes lelkű adakozó e helyen is az Á. V. E. leghálásabb köszönetét.

A háládatlanság (állatokkal szemben is) mindig a gyöngeség egy neme (ioetlie.

í

o

Az állatok lelki világából. A méhek értelmessége. Irta : Bálint Sándor dr. *)

Sokat vitatott kérdés, hogy a méhek csupán velük született képességekkel, ősztönökkel birnak-e, vagy tudnak okoskodni, kombinálni ? Tudják-e cselekedeteiket a viszonyoknak megfelelően változtatni? Szóval a hirtelen megváltozott viszonyok között képesek-e magukat feltalálni s a felbukkanó szokatlan akadályokat értelmes, okoskodó módon igyekeznek-e legyőzni. Midőn „A méh természetrajza* ez. munkámnak »A méhek szellemi képességei" ez. fejezetéhez anyagot gyűjtöttem, felkértem volt Csiki János korondi tanitó urat, hogy hosszú méhészkedése alatt gyűjtött tapasztalai gazdag tárházából legyen szive s egyet-mást munkám számára megírni, amit ezen fajezstben földolgozhassak. Csiki ur kiváló előzékenységgel nemesik jegyzeteket küldött, hanem egy egész értekezést, melylyel munkám, értékét sokszorosan növelte. Az értekezésben foglalt nagybecsü adatokból, melyekkel állításait bizonyítja, ezúttal csak az összeköttetés példáit közíöm, melyekből kitűnik a méhek rendkívül meggondoló képessége, midőn t. i. egy anyátlan, de gazdag és egy anyás, de nagyon "szegény család egyesül, hogy közös erővel vivják meg ia lét-, érti küzdelmet.* »A múlt évben július végén egy első rajom maganyátlanodik s hozzáfognak az anyaneveléshez. Az elgyengült és a kaptár fenékre lehullott vén anyát.én magam távolítottam el. Aug 3-án dél tájban a méhszin felől ölyforma hangokat hallok, mint mikor a raj megszállni készül. Arra tekintek és az anyátlan kas előtt csoportosulást látok. Ej — gondolám, csak nem akar rajozni? De onnan nem jöttek ki a méhek, hanem inkább bementek. A rajozó méhek mind szaporodnak nyugat felől ujakkal, melyek hosszú tömött vonalban igyekeztek a kaptár felé, míg végre egész ráj verődött össze. Nemsokára aztán be is húzódtak az anyát névelő családhoz. Azon méheket pedig, a melyek tévedésből m^s családhoz mentek bé, vagy azoknak röpdeszkáira leszálltak, irgalom nélkül leölték. A mint aztán nemsokára kiderült, ez egy éhraj volt gondatlan méhtartó gazdától, ki a késői morajnak is Örvepdett és azt külön családul befogta. A gyűjtés július végével itt nálunk teljesen befejeződött, a szegény raj kénytelen volt üres lakából jobbmódu családhoz távozni, de olyanhoz^ ahol biztosítva Volt, hogy üres tarisznyájukért is sziveyen látják, legalább áz anyjukért; mert az éhrajt néni fogadja el az anyácsáládók közül egy is. Irgalom nélkül leölik. Másnap már az én megnövekedeit méhcsaládomnál le voltak rombolva az anyabölcsők, jeléül, hogy a jött anya fogadtatott el. Meghagytam magnak s ma ís mégvan. *) Á »Méhészati Közlöny«-ből.

-

74 —

»Az elbeszélt eset után való nap 10 órakor a nőm azzal lep meg, hogy azon kas, a melybe a tegnapi raj bevonult, rajzik. Nem hittem el, hogy az egyesült uj család elégedetlen legyen helyzetével; de mégis lehetőnek tartottam a tudvalevő anyabölcsőkért, melyek, ha lerombolni nem engedték a honi méhek, kivonulásra kényszeríti az anya családját. De nem ugy volt. Azon rajzó méhek nem kivonultak, hanem jöttek ugyanazon irányból és utón, mint a tegnapiak. Ugyanazon kas előtt kezdtek gyülekezni, mint a tegnap, de azon kasból, midőn bevonulni akartak, egész dühvei, öldökléssel nyomattak vissza. Megkisérlették a többi családokhoz bevonulni, de mindenütt kegyetlen öldökléssel fogadta tak. Nagyon gyenge elálJott méhek voltak, letelepedtek a méhszin oldaldeszkáira; itt is, ott is próbálva, könyörögve a bejuthatást, de nem volt irgalom számukra. Akkor még nem jutott eszembe sem erről, sem a tegnapiról, hogy éhrajok lennének, ily korán a mézelési idő megszakításával. Anyátlan családoknak tartottam őket s csodálkoztam, hogy nem fogadja be egyik család is. — Hiszen az anyátlan család rendesen ellenállás nélkül fogadtatik az anyások által, ha csak nem álanyások. — Egy kevés építménnyel ellátott vessző kasba sepertem az életben levő rajocskát, mert már nagyon sokat leöltek méheim közülök. Épen egy futó eső jött, betettem előle a méhszinbe csak ugy könnyedén. Mikor ebédeltünk azzal jön be a cseléd, hogy a méheimből rajzik ki az idegen raj. Kirajzott bizony s megtelepedett a. szomszéd tövis kertjén. Szentül hittem, hogy nincs anyjuk, azért jön ki. Volt egy anya nevelő ládikán, mely* épen akkor nevelte, elvett anyjuk helyett az uj anyákat. Gondoltam, ez kicsiny is, gyenge is, anyátlan is, de anyát nevel, elfogadhatja ezen tekergő rajt, ha van anyjuk, ha nincs is. Felvettem a ládikát és töviskeritéshez vittem. A szegény raj örömmel kezdett behúzódni, de a ládabeliek mind oly dühvei fogadták, mint az előbbi családok. Ekkor jut eszembe, hogy ez bizonyára éhraj; -üres tarisnyával jöttek és azért fogadtatnak oly udvariatlanul. Az anyanevelő ládikát vissza vittem helyére.'Egy vesszőkast megprecskeltem mézes vízzel és a tövisek közt ülő kis rajra tettem, a mely megérezve a méz szagját, örömmel húzódott bé s nagy mohosággal esett a nyalogatásnak. Behuzódása közben megpillantottam a gyönyörű anyát is. Most már tudtam, hogy éhrajjal volt dolgom ma is, tegnap is. Rögtön felszereltem egy anyanevelőt üres és mézes léppe!, belakoltattam a kis családot, a mely még azon évben megnépesedett. Ma már rendes kaptárban jó magtörzsöt képez. A mint később kiderült, ezen két éhraj a falu végén lakó méhtartótól jött, ki július végén fogta be őket, mint utórajokat. A gyűjtésnek azonban mindjárt vége szakadt és nem voltak képesek még egy pár hétre valót is gyűjteni. Éhhalállal állottak szemben, ha idejében nem biztosítják magukat. Az anyakasukhoz nem mehettek, mert ott bizonyára erőteljes fiatal anyák voltak és a szintén anyás családot épen már szükség idején üres tarisznyával nem látták szivesen, meg fiatal anyjukat sem

kivánták feláldozni; azon méhesben anyátlan és egyszersmind vagyonos családra nem találtak, mint a hol szívesen láttattak volna; az ilyet feltalálták nál am. Hihetőleg mindkét család kivonulása előtt kiszemelte nálam az anyátlan családot és ismeretséget is kötöttek ugyanazon egy családnál, de egyik család a másikat kivonulásban megelőzte és mint már teljes rendben levő család, a később jövőt már nem fogadta. Ez mint csalódott zavarában nem tudta, hova legyen; kísérletet tett a többi családoknál is, de sikertelenül. Elfáradva, eléhezve a méhszin oldalán pihent meg, népe töredékével. Most éhraj volt azért rajzott k i újból az általam adott lépés, de mézetlen kasból és az előleges egyetértés nélkül üres tarisnyájuk miatt fogadtattak oly rosszul az anyanevelőtől is. A mézes léppel ellátott ládikóban aztán végkép megmaradt. »Az önkéntes átköltözések oly gyakoriak a méhek életében és annyira simán folynak le, hogy sok méhész mit sem tud róluk, midőn ez vagy az a családja meganyatlanodott és egy másik éhséget szenvedő által anyásittatik, vagy ő maga költözik valamely szegény családhoz vagyonával. Az iíyen méhész az üresen maradt kasról konstatálja, hogy méhe kiraboltatott, vagy az éhség által elpusztult, holott egyik sem történt. Legfennebb az tűnik szeme elé és kelti fel bámulatát, hogy döglött méheket nem lát, mikép a rablásnál szokott történni. Az átköltöztetés a rablástól lényegesen különbözik, mégis sokan azonosnak tartják a kaptárbeli méz elhordásáért. Az átköltöztetésnek fennebb már több példáit láttuk, itt csak azt akarom elmondani, hogy mennyi előrelátást tanúsítanak ezen cselekedetükben is." »Midőn a fennebb elmondott átköltözési, illetőleg átköltöztetési eseteknél az egyetértés megtörtént, a két csajád egymással megismerkedett, kezdetét veszi a méz áthordása. Ezen munka oly sürgés-forgással történik, hogy más méhcsaládok, illetőleg rablók is észre veszik, kik a prédának vélt mézen osztozkodni akarnak. Ugy de ezt a költöztető családok nagyon jól tudják, azért mindkét helyre őröket állítanak, melyeknek feladata minden bemenő mehet vizsgálat alá venni és ezt meg is teszik hiven, nehogy vagy egy illetéktelen is bejusson valamelyik köpüben. Emberiesen fejezve ki magunkat, a vizsgálat ilyenformán megy: »Ör«: Állj! Ki vagy? »Méh« : Jó barát! »Őr« : Mehetsz! Ez egy szempillantás alatt megvan. Bármily gyorsan nyomulnak be és ki a méhek, figyelmen kivül egy sem marad, ugy, hogy az illetéktelen tolakodót azonnal észreveszik és lefülelik. De az ilyen tolakodók nem igen szokták bevárni az elfogatási, mikor az őr eléje áll fölreppen azonnal. Észreveszi azonnal az idegen is, hogy ott rendszeres munkával van dolga, meg sem kísérli az erőszakoskodást, de nem ugy a rablásnál.< Az ilyen összeköltözkodes a legjobb, legerősebb bizonyíték a méhek okoskodó képességére ^-már pedig az okoskodás

a

legmagasabb szellemi

tulajdonok

közé

tartozik.

Csiki

urnák ez a szép megfigyelése azonban nem egyedül álló (s ez itt azért igen fontos, mert nem mondhatják, hogy

-

76 —

s-zép de téves megfigyelés), L. Büchner, á híres materialista filozófus említ „Aus dem Geistesleben der Thiere" czimü egyik leghíresebb müvében (3-ik kiadás p. 305—306.) a többek között egy hasonló esetet, melyet L. H. Brofft közölt a »Zoolog. Gártenc XIII. kt. No. 1. p. 67. — Ugyanezt az esetet átvette G. J. Romanes nagynevű angol zoológiái iró az állatok szellemi képességéről irott alapvető müvébe (franczia fordítás : L'intelligénce des animaux 2-ik kiad. I. kötet p. 149—150) — annak bizonyítására, hogy gondolataikat, érzéseiket igen pontosan tud' jak egymással közölni a méhek. A különbség a két esett között csak az, hogy Brofftnál a két család a gazdag anyátlan és a szegény, de anyás tőszornszédok Voltak s a gazdag költözött át a szegény, de anyáshoz. Előbb egy két, később mind több és több, utóbb egész csapat jött-ment egyik családtól a másikhoz értekezés végett, a mig végleges megállapodásra jutván, mégtörtént az összeköltözködés. Ide iktatjuk még a következő kimutatást a méhek munkájáról, melyet egy svájczi tudós számokban magyaráz. — Egy munkás méh, kedvező körülmények közt, naponként 6—10 kirepüléssel 40—80 virágot látogat meg s mintegy 5 centigramm hektárt gyűjt. Két hét alatt egy gramm méze van s igy egy 3000 sejtet igénylő egy font méz elkészítésére több évre volna szüksége. Egy köpüben 20—50 ezer méh van, melynek körülbelül fele gyűjt mézet. Ezek tehát naponként összesen 300,000tői egy millióig terjedő virág nedvét gyűjtik össze s mintegy 2 f >nt mézet készíthetnének naponta, kedvező körülmények között.

A megoperált hálás tigris.

Egy igen kedves öreg ur, az Állatok Védelme egyik legelőkelőbb olvasója, e kis históriát ajánlja figyelmünkbe. — A minap hunyt el Dublinbán dr. Haughton Sámuel hires orvos, aki egy alkalommal a dublini állatkertben saját életé koczkáztatásával megoperált egy tigrist. Az állat egyik körme erősen behött a húsba s mái féltették, hogy valami nagyobb baj származik belőle. Csakis operátiővaí segíthettek a bajoi s Haughtont kérték meg, hogy végezze el a. műtétet. Az orvos beleegyezett. Az ápolók nagy hálót teritettek á tigrisre s annak segélyévél egész a ketrecz rostélyáig húzták az állatot. Izgató jelenet következett ezután, a melyet még fokozott, hogy a párjától elválasztott nőstény tigris dühösen rázta a szomszéd ketreez vasrácsát. Mig az egyik ápoló a hálóval á ketreczhéz szorította a tigris fejét, a többiek padig á lábait szorították le, megragadta dr. Haughton a beteg lábat s egy ügyes metszéssel eltávolította á benőtt körmöt. Azután szabadon bocsátották a tigrist s b§eres2tettsk hozzá a nőstényt is. Megható volt, amint a nőstény simogatni kezdte a beteg lábait s áyáMgsta a áébét. Egy hét rilulva ismét elment dr. Háugh'tön, hogy rnegné^ze a trétégét s akkor már lényeges javulást konstatált. Ez alkalommal már egészen megváltozott a tigrisek magaviselete az orvos irányában. Mintha

— 77 —

hálával lettek volna eltelve a ,-negmentő iránt, macska módra, hizelegve közeledtek feléje, mindenféleképen mutatták, hogy örülnek. A tigris egész nyugodtan hagyta megvizsgálni beteg lábát, a nőstény pedig csendesen és figyelmesen nézte végig a vizsgálatot. Még évek múlva is megismerték jótevőjüket, s mindig látható örömmel fogadták.

Tudós papagályok. A legnagyobb ár, a melyet valaha papagályért Ígértek, aligha lehetett több, mint az a harminczezer márka, a melyet egy amerikai ajánlott föl a minap egy ilyen tudós madárért. M'r. Grant Ridley, a ki papagályával évente tizezer márkánál többet keres, ezt az ajánlatot visszautasította, mert kétszer annyiért sem hajlandó a madarától megválni. A ritka állat világhírre tett szert: harcim nyelven beszél, tizféle táj szólást használ és négyezer szó felett rendelkezik. A papagály sohasem követ el mondatszerkezeti hibát és mindig azon a nyelven válaszolj a melyen megszólították, Ha azonban előtte ismeretlen nyelven szólnak hozzá, akkor egy különös tekintetet vet az illetőre és fejét rázza. Mr. Ridley az egész világot beutazza madarával. Sokan különben azt hiszik, hogy Ridley úr — hasbeszélő. Egy papagályt, a mely a miatyánkot hat nyelven tudja elmondani, Stefánia főherczegnő a minap ezerötszáz márkáért vett meg. Midőn azonban a papagályt a főherczegnő lakására vitték, kitűnt, hogy az egy szót sem tud beszélni. Rájöttek, hogy az az illető, a ki a papagályt eladta, szintén hasbeszélő volt, s csak arra tanította be a madarat, hogy a csőrét tátogassa, mialatt ő művészetével tévedésbe ejtette a hallgatót. A szultán hatszáz forintért vett egy papagályt, a mely kétszázötven szót tud kiejteni.

Példákkal hassunk oda, hogy gyermekeink szépen bánjanak mindenkor a gondozásukra bizott állatokkal. Ha ezt tesszük, az emberszeretet nemes érzelmeinek alapvetéséhez nyújtunk adalékot. Dr. Veréűy Káiisly. Minden jó eszmének idő kell, hogy gyökeret verjen a közvéleményben. Gömöri Uaras Sándor. * Az igaz könyörület minden érző lény iránt nyilvánul. Wertner Alrin. * Az áltatok kínzása és a gonosztevők által elkövetett ;gyilkossagok között, ha keressük, mindig feltaláljuk az összefüggést. Irgalmas szív a világ legnagyobb J?incs,e,

lljráry Béla.

— 78 —

Tiktor Hugó egy verse a . . . . lólmsról.

Mikor 1870-ben Parist ostromolták, az élelmiszerek ára oly örületesen fölszökkent, hogy a leggazdagabb emberek is alig birták a hus árát győzni. Természetes, hogy a szegények nem igen ettek marhahúst, legfőlebb macska- vagy kutyahust. A lóhus csemegeszámba ment már, ugy hogy fontját 14—15 frankon árulták. Ebből az időből maradt fönn Hugó Viktornak egy elmés versikéje, a melyet abból az ötletből irt, hogy egy szép asszonyvendége egyszer nem jött el ebédre. A négy soros vers igy szól: Csodált szép asszonyom, hogyha eljött volna, Páratlan ebédet kínáltam vón' Önnek : Még a pegázunt is megfőzettem volna, Hogy egy — lószárnyával kedveskedjem önnek.

Állatok a színpadon.

A párisi Gymnase-ban nem sokára felújítják az öregebbik Dumas nak XIV. Lajos ifjúsága czimü színmüvét. A darabnak legnagyobb érdekessége valószínűleg az lesz, hogy valóságos élő kopofalka szerepel majd a színpadon. Az állatoknak ilyen tömeges fölvonulása alkalmából a Figaro összeállítja azokat a drámai termékeket, me'yekben az állatok is hozzájárulnak a cselekvés fejlesztéséhez. A kutya igen nevezetes tagja az állat-familiáknak a színpadon is. Már a század eleje felé is sokat tapsoltak Emilenek, a Pyrenaeusok kutyájának, a ki hőse s minden egyebe is volt a róla elkeresztelt színműnek. Kiváló állat volt azonban a Párisi mohikánok-ban szerepio kutya is. A Chátelet-ben valamikor az Ezeregyéj dramatizált meséit is előadták s ezekben szintén hatásos szerep jutott egy kopónak. Érdekes különben, hogy Amerikában tavaly múlt ki egy szent-bernáthegyi hatalmas kutya, a mely színpadi működése révén 125.000 frankot keresett meg életében. Az orosz tárgyú drámákból meg épen elmaradhatatlan a kutya. Szerepel Dumas fiís üanisejf-jeiben, valamint Ohnet Serge Panine-jában is. Egyéb állatok, sőt fenevadak is szerepelnek azután Jules Verne Utazás a föld körül czimü látványosságban. A kigyó legelőbb Shakespeare Antonius és Cleopatra-jában kerül föl a színpadra, még pedig kezdetben csupán- kitömött gummitömlő alakjában, Sarah Bernhardt óta azonban igaz élő valóságban. Az egerek is szinpadképesek. A vasálarczos lovag czimü boulevard drámában például az a megtisztelő feladat jut nekik, hogy a szegény nekikeseredett vasálarczost yigasztalgássák. Az egyik Concourt Manette Salamon czimü drámájában meg épen élő majom is szerepel, holott ez az érzéken}' állat n3m igen állja a színfalak között járó légvonatot. A Gymnaseben Constantin abbét is ugy rendezik, hogy a két amerikai hölgy lovon ugrat be a színpadra. A mit azóta megcselekedett különben Nebántsvirág kisasszony is nálunk akárhányszor. A szamár ! Oh a szamár! Erről se feledkezzünk meg. Ezt meg már épen Moliére szerepelteti Don Quichotte-jában. Az elefánt, a teve sem éppen ritka látvány a színpadon. Sőt ujabban már a kakasviadalt is beleszövik a rémdrámákba. . ' ••

——

7Q

f

íj

Nanzen madarai Budapesten. A Magyar Omitologiai Központ folyóiratában, az Aquilában a délvidéki Feldegg-sólyomnak színezett képe jelent meg, a melyet Nécsey István, a központhoz beosztott festőművész festett, s a melyet Hermán Ottónak, a központ főnökének útmutatása mellett sokszorosítottak. Ez a kép a külföld szakköreiben áltanos feltűnést keltett s most Collett tanár, a krisztiániai múzeum igazgatója, a ki Nanzen sarki utazásának madártani eredményeit dolgozza fel, fölkérte Hermán Ottót, birja rá Nécseyt, hogy Nanzen egyik legbecsesebb madaráról, a rózsa-sirály ifjúkori alakjáról készítsen rajzot és Budapesten sokszorosittassa. A művész vállalkozott a föladatra. A rózsa-sirályt Boss északsarki 1823-ban Melville szigetén fedeztefel a 75° északi szélesség alatt; Parry ráakadt a 82° táján, Payér meg a Ferencz-József-földön. Legnevezetesebb az a három darab, a melyet a washingtoni múzeum- • ban őriznek s a melyet Meweőmb, a ki a Jeanette hajótörésénél a puszta: életét mentette-meg, magával hozott. —• Nanzen 1894. augusztus 3-án három, fiatal példáríyt ejtett el, a melyek közül kettő Budapestre kerül, hogyua művész lefesthesse. E madár életmódja és' fészkelési helye eddig ismeretién.

A tehén szerepe Indiáiban. A jénai földrajzi társaság aminap érdekes kis fűzetet adott ki, a melyben E. F. Hóbisch német etnográfus, a ki huszonöt esztendeig élt Indiában,' igen érdekes dolgokat* mond el arról a végtelen nagy tiszteletről, á melylyel Iadia lakói a tehén iránt viseltetnek. A tehén —• vagy mint a hinduk irják: a Tehén nagy szerepet játszik a hinduk vallási és társadalmi életében. A mikor néhány évvel ezelőtt lord Landsdowne,:az uj alkirály Bömbayba érkezett, tiszteletére nagy kivilágítást rendeztek a városban; a transparentekén a következő mondások gagyogtak : A Tehén India gazdagsága. A Tehén India anyja. A Tehén a család tagja.

I

Nemrégiben magas állású urak, herczegek kezdeményezésére megalakult az /. T. V. E, vagyis az Indiai Tehén Védő Egyesület, a mely kizárólag arra való, hogy a tehénkultuszt ápolja és a teheneket megvédje. Az indiai szent könyvek előírják, hogy mily kötelességei vannak egy jó hindunak az istenek, az ősök és a — tehenek iránt, A jó hindu minden reggel virágot hint a tehene lábai alá és friss fűvel traktálja meg, munkára pedig soha sem használja. Valahányszor uj rajah kerül a trónra, megesküszik, hogy a teheneket, asszonyokat és brahminokat meg fogja védelmezni. — Azelőtt, a ki egy tehenet megölt, életével lakolt a tettéért. Egy travancorei rajahról pedig fönnmaradt a, rege, hogy a mikor igen nagyon elzüllött a sárgabőfü asszonyoknak miatta, egy óriási arany-tehenet csináltatott, bemászott a torkába és évekig ott lakott, hogy majdan megjavulva térjen vissza belőle a földre.

— 80 —

Olvasmányok az állatvédelem ^köréből a czime egy szép kis képes könyvnek, melyet Ferke Ágost irt és az állatvédelem bőkezű pártfogója, Grimm Gusztáv adott ki. Ügyesen megirott rövid elbeszélések és költeményeket tartalmaz. A könyvecske ingyen kapható Franké Pál könyvkereskedésében Budapesten, Koronaherczeg-u. i. A ki kívánja, és szívesen ajánljuk mindenkinek, a mak csak éppen a postadijat kell beküldeni, 5 krajczárt példányonként. 4 galambipvészet ellen. A rostocki Á. V. E. kérelmére a Schwerini nagyherczegség belügyminisztere megtiltotta, végképp betiltotta az eddig Héiligendamm tengeri fürdőben divó galamblövészet kegyetlen sportját, mely most már egész Németországból ki yan űzve. Scheitlin Károly, a hires állatvédő, egy felhívásában arra kéri a közönséget, hogy a halat, a csirkét, minden szárnyast ugy öljenek meg, hogy ^gy csapással .a fejét egészen levágják az állat teltéről, hosszas vergődés és kinzás elkerülése czéljából; de még azért is, mert az agyonkinzott állat húsa nem egészséges. A „távlovaglás kegyetlenségéről. A Prágában, áchilling báróné O Exceílencziája szerkesztésében megjelenő „Anwalt der Thieres (az állatok védője,) a rigai Á.V. É. negyed évi közlönye, legújabb számában első helyen egy nagyon megfigyelésre méltó czikket közöl a távlovaglás ellen, mely haszontalan sportbeli állatkínzást a kakas és bikaviadalokkal hasonlítja össze; ezeknek sem a faj nemesbítése lévén a végczéljuk, hanem a kegyetlen állatkínzás mellett az emberi lélek eldurvulása. Közli továbbá az orosz Á. V. E. >Wertnik« czimü folyóiratából a Szt.-Pétervárt lefolyt legutóbbi futtatások két szerencsétlen áldozatának a „ForrnidabeU és *Ungaria« nevű lovaknak megindító végét, a melyeknek eltörtek á lábai, s oly iszonyú fájdalmakat szenvedtek, hogy a közönség szemelattára chloroformmai, illetve lövéssel meg kellett ölni. Á nemes állatqk fájdalmas tekintete oly beszédesen árulta el borzasztó kínjaikat, hogy a tömegből hangosan kitört a szánalom és megbotránkozás nyilvánulása. helyreigazítás. Az »All. Véd.« januári számának utolsó oldalán »J.llfitv4dő-egifesületek« iczim alatt közölt hírből szedés közben kimaradt egy sor, ugyanis ez: (Dánországnak) 6, Svédország-4s Norvégiának _6, Angolországnak (51).

Szerkesztői üzenet.

Hff tagnak. Igenis: a vályúk, az itatok) Tel vannak áljitva és pedig egy a Széchenyi-téren, egy a Fapiacztéren, egy meg a főkapitány tanácsára a főtéri mészárosok udvaián. Lelkes leányka. Nem is láthatott; mert az Á. V. E. elnöknője nem visel madarakat vagy csak madártollakat is a kalapjain. Hiszen igazán a »tzép« szempontjából is mindig csak virágot, szép csipkét, arany, ezüst, aczél kiyarrásu selyem- és bársonyszalagot, illusion-csokrot kellene választani. Hiában kötelező az angol udvarnál, hogy 4 hölgyek tpll-aigrettel jelenjenek meg:netp ízléses, nem szép, sőt egyenesen az — entreprise de pompes funébres személyzet díszére emlékeztet. Ny Gombos FereBcz Lyceum-kenyvnyomdáiában Kolozsvárt

ÁLLATOK VÍDELME. A KOLOZSVÁRI ÍLlAT-VÉDÓ-EetlSÜLET

SZÉCHY-TILLA

HAVI KÖZLÖNYE.

I. EMELET

Szerkeszti :

hová a kéziratok, tuda-

SZÉCHY KÁaOLYNÉ LORENZ JOSEPHINE,

Szerkesztőség :

kozódások, előfizetések küldendők.

Harmadik

évfolyam.

az Egyesület elnöke.

Kolozsvár, 1898. mírczius 1.

Tagoknak sági díj fejében jár Előfizetési ár: érre 1 fit — kr Fél „ — „ 50 k r Számonként 10 kr.

6. szám

PAUL DE SAINT-VICTOR A POSTAGALAMBOKRÓL. Az Á. V. E. Februári száma Victor Hugó egy versét közli a lóhusról ; ez eszembe juttatott egy másik költeményt, mely szintén a 135 napos ostrom alatt keletkezett és a postagalambohnak igazán költői dicsérete. Fr. Sarcey, „Paris ostroma" czimü könyvéből (VII. f. 2. rész) vettem e költeményt s fordításban, egy kis előszóval ellátva ide mellékelem. 1870. szeptember 19-én a német hadak tökéletesen körülzárták Parist. Szászharminczöt napigtartott a megszállás s ez idő alatt a rengeteg város lakossága alig kapott hirt a külvilágról. Pedig nagyon szerették volna tudni, mi történik odakint ? Hogy vannak a nőkj a gyermekek, kiket a háború hirére vidékre szállitottak? Fegyvert fog-e a nemzet, hogy megszabadítsa ostromlóit fővárosát ? Képzelhető, milyen hálás szeretettel fogadták a messze földről érkező postagalambokat. Egész Paris érzését fejezte ki Paul de Saint-Victor e gyönyörű, prózában irott költeménye: „A vérben és tűzben úszó óriási bárka galambjai e/,3k. Légi utjok szelíden hajló íve a szivárványt jelenti, a zivatar végét. Szárnyuk csapása a nemzet szivének dobbanása. Mennyi köny, mennyi csók, vigasztalás és remény száll le hozzánk tollaikon, melyeket átnedvesitett a hó, megtépett a rabló madár. Midőn fészkükbe visszatérnek, ezer emberi fészekbe hoznak buzdítást, új életet. Soha inkább, mint most: igazán a szerétet madarai.— Mint északon a gólyák, mint Velenczében a galambok, megérdemlik, hogy szent állatokká legyenek. Gyűjtsük, ápoljuk fiókáikat és fajukat templomfödél alatt tenj'ésszük.tovább. Ennek a nagy ostromnak, mely párját ritkítja a világtörténelemben, költői emlékei lesznek ők. Ha majd leszálinak kertünkbe, utczáinkra, megemlékezünk arról az időről, midőn ennek az egész óriási városnak

— 82 — minden vágyát, reményét ezek a kis szárnyak emelték. Őrizzük kegyelettel ezeket az áldott állatokat. — Hosszú ostroma alatt nem engedte Velencze, bár százszorta nyomorultabb helyzetben volt, mint Paris, hogy valaki a szent-márk-téri galambokhoz nyúljon. Szűkében voltak már a búzának, egy darab kenyérért birokra mentek az emberek, de a galambok mindennap megkapták eledelüket! Az éhhalállal küzdő Velencze magtáraiból az utolsó gabonát galambjainak adta. Szelek, hirdessétek nagy bánatunkat! Kicsiny madár, vidd el szivünk szavát! így kiáltanak a megkinzott emberek Hugó Victor J. dalában. A költő e képe eleven, kedves valósággá lett. A szelek elhordják végig Francziaországon, Paris nyomorát és reményeit; a madarak pedig hozzák azoktól, akik tőlünk távol estek, szerető szivünknek egy-egy szavátc. * >Victor Hugó egy verse a . . . lóhusról* czimü czikkre pedig megjegyezhetem, épen Sarcey emiitett munkája alapján, hogy lóhus Parisban mindvégig volt, szegény és gazdag egyaránt azt ette, azzal a külömbséggel, hogy a szegények ingyen kapták. Marhahúst már deczemberben senki sem ehetett, (t, i. frisset), mert az a 40 ezer ökör, melyet az ostrom előtt Parisba hajtottak, a gondatlan kezelés folytán egy szálig elpusztult. Egyéb állatok húsát, igy például a patkányokét, urak vendéglőkben cinikus tréfából ették. Hamvas József.

Bölcs. 9. 7

A csekélynek irgalom adatik.

Nem működünk jobban magunknak, mintha másokért működik. Engel. J.

*

A nemeslelkü ember azt teszi, a mit szive parancsol. *

Az állatokkal való kegyetlen bánásmód bernek saját magához való kötelességével.

Shafteaburg " •

totd.

ellenkezik az emKant

Az irgalmasság a vallás czélja, az erények vények legbelsőbb magja. '

lelke és a törBossuet.

— 83 —

A poloska.*) — Rímes próza. —

MaJcámát irni.— mint Abu-Mohammed Kazim Ben-Ali BenMohammed Ben-Othman Hariri — nem tréfa dolog; — annyi, mint: repülni gyalog, — s ki egyszer ebbe fog — nagy veszedelem érheti: — lábát ízibe megütheti, — orrát is betörheti. — Mindazonáltal én megkísértem, — úttörőnek bukni is érdem; — aztán meg nem szabad-e, kérdem — prózát versben irni — már igy ni! — mikor annyi verset irnak prózában — a két nemes magyar hazában, — de kivált mostanában ! No tehát a csimaz vagy poloska — legyen lelkesedésem poczka, — a tárgy legalább nem ócska; — pedig ez is tesz valamit nálunk — hol annyi az ütött kopott — nem mondom, lopott —•• hogy csupa zsibvásárban járunk. — - • Aztán hisz tárgyam elég klasszikái: — szúnyog, csimaz egymásnak wér-rokonai, — s ha Virgil az elsőt megénekelte, — Poloska, jövel te ! Van egy, ki millió — az ő neve légió; — eredetileg szőke faj, — mint a vaj; — de ha más ég alatt meghonosui, — mások vérén megpotrohosul: — barnára fajul akkoron — mint a csöppentett . , . korom. — Világosság élő magzatja — Kant is megmondhatja*); — de szereti a sötétséget — philanthrop czéljai végett. — Külsejét a mi nézi, —• rajta ugyan kevés a vitézi, — arcza penészesen úriás, — termete sem igen daliás — háta pedig kifelé görbe, — karcsúsága átmegyen a körbe, — noha pánczéll.al is bir — mint egy kürazir, — evvel azonban nem mellét fedezi, — hátát védelmezi. — Van továbbá neki jó fegyvere, — csípni, szúrni ugyan tud vele, — hanem a mivel ellenséget űz, — nem annyira fegyver, mint a . . . bűz. — Egyik erénye a háziasság, — nincs vériben a zajos vigasság, — nem zavar egy könnyen ' rendet. — nem tör csendet; — természete birkái békés, —• türelemmel ékes. — oly józan, oly éber — mint egy héber. — Éji magányban, rejtve működik — tiztől circiter ötig, — feláldozza szende nyugalmát, — nem is üt semmi lármát, — virrasztja az emberiség álmát. — Nappal azonban visszavonul, — (gondolom: ir, tanul,) — önlelkibe mélyed, — ksresi a rejtve levő mélyet — mint egy philosoph. Ah — nincs kerevet, szófe, — nincs ágynyiladék — *) Ezt nem állatvédelmi szempontból,, közöljük; és nem mi vezetjük e tisztelt állatot az irodalomba: tette ezt a mi nagy Arany Jánosunk ragyog humorával. •) Kant a poloskák szaporoiását a világosság befolyásának luUjioiitá ezért hálószobája ablaktábláit nappal sohase-a engedte fölnyitm. (Heiie.)

— 84 — vagy falhasadék: — oly mélyen, magasan — hova ő be ne hasson, — mit föl ne kutasson. — Különösen tetszik neki— minden a mi régi, —• vagyon ahoz privát gusztusa,— ő annak született antiquariusa. — G>cnyörködik a művészetben, — festett szobában, képkeretben,— nagy hajlamot érez raja, — van saját műiskolája, — s ha eljön az est •— ő maga is fest. — Hát még minő kedélyes! — kivált mikor éhes,—'szárnyával arczod gyöngén legyezi —mialatt véred veszi.— Soha sem ereszkedik nyilt csatába, — ha kergeted gyors neki a lába, — eltűnik egy perez alatt — mint a villám s gondolat; — de legott visszatér,— noha engedelmet se kér, — gallérodba ragad, — s »eszi a nyakad!*. — aztán megint ill' a — berek ! mint az ügyes guerilla, — meglapul az egész kamarilla. Tulszerénység neki nem kenyere, — nem várja hogy hiják szépen: gyere! — hova egyszer vendégül beférkezik, — onnan ugy n szűrit többé ki nem teszik. — Egyébiránt nagyvároson született, — lenézi a nomád életet; -^-paplan alatt jobb szeret hálni — mint rusticálni. — Hazája müveit Európa, — szerelmes a civilizatióba ; — s mig honn marad a tábor törzse, — mindig elébb nyomul előőrse — szárazon úgy, mint vizén át; — neki találták fel a. gőzmasinát: — nyugat felől keletre vándorol, —békésen hódit, még nem is porol. Mint polgár: cosmopolita, — ő nem mondja: »si est vita — non est ita« ; — hanem megindul apraja, véne — hazát keresni ott »ubi bene«. — Bú nélkül hagyja el az ősi lakot, — és mint u.adár, ha elejt egy fűmagot — dúáan tenyész föl a meddő kopár: — csimazból is elég egy pár. — Kiválóan ügyes telepedő: —- ha egyszer ráülhet övé a lepedő, — lepedővel az egész nyoszolya, — aztán a ház legkisebb zugolya; — pár nap múlva hemzseg a gyarmatos, — ha nem tetszik, pusztuljon a lakos! — -Nincs korlátozva bizonyos geogr. fokig, — minden klimát azonnal megszökik, — s ne félj hogy elszökik! — nem háborgatja ily könnyelműség,—- jelleme a ragaszkodó hűség. Bármely idegen elembe' — teszi magát otthonos kényelembe, — ősi szokástt el nem hagyja, — vérit soha meg nem tagadja, —nem alkalmazza senkihez magát: — a ki vele van, tűrje a szagát! — . Legörömestebb útfélen lanyáz — hol fogadó van, vagy más efféle ház, — és, mint jámbor apáink régen — kapva kaptak az uj vendégen — mindenki iránt megelőző, — vele betelni se' győző. — Így terjeszti dicső faját, — viszi a civilisatio zászlaját — őrszemeit előre kitolva, — hátrál előtte barbárság, bolha, — ez kénytelen el-eb'ábóni: — »veteres migrate coloni«! — s megújul a világ,, ez az ócska; — no tehát: for ever, poloska! . . . .

— 85 —

V. ifjúsági pályázatunk eredménye. Az V. ifj. pályázatunkra 7 dolgozat érkezett be. Az első dijat, tiz koronát a Matyó, a galamb czimü végtelen kedves rajz nyerte meg. Jeligéje »Zöld erdőben, lombos ágon, ott van az én boldogságom*. Tendencziája az, hogy az állat a szabadságra született és hogy vétek őt fogva tartani. A jeligés levélből Schwarts yolán, a helyb. áll. felsőbb-leányisk. VI. oszt. növendékének neve került ki. A második dijat, 8 koronát, a »Csalogánydal* nevű rajznak ítéltük oda ; jeligéje: Estszél eleget bolyongott, Pihenni a fákra suhan, Madarak csoportja a lombot, Megszállta bizalmasan. Szerzője Borbély Zoltán a helybeli ev. ref. gymn. VIII. osztályának tanulója. A harmadik dijat a »Hogyan lettem állatvédő* czimü, »Az állatvédelem nemes eszme, Ezt művelni emberi kötelesség* jeligéjű dolgozat nyerte, melynek szerzője Gyalui Bernáth Oszkár, helybeli kereskedelmi akadémiai tanuló. Az elnök-szerkesztő a három jutalmat már el isküldte anyerteseknek. A többi dolgozat átvehető az elnök lakásán márczius 5 első napjában, délelőtt 9-től 10-ig. Az első dijat nyert dolgozatot ebben a számban adjuk, a másik kettőt az áprilisi illetőleg a májusi számban közöljük.

Matyó, a galamb.

Irta. Schwarcs

Első díjjal jutalmazott pályamunka. yolán, a helybeli fels. leányisk. VI. oszt. növendéke. Zöld erdőben, lombos ágon Ott van az én boldogságom.

A kis Gábor sírva szaladt be nénje szobájába. — Az Istenért, mi történt ? — kérdé Iduska. Gabi n;m felelt, csak zokogott keservesen. Iduska megijedt; kérésre fogta a dolgot: — Édes kis Gabikám ne sírj hát. Mondd meg szépen, mi bajod. Gabi elfojtva zokogását, szepegve feleié: — A Matyó . . tudod, az az én szép fehér galambom, . . . elrepült. — Csak ez a baj, — sohajtá megkönynyebbülve Iduska — S ugyan, hogy történt ez a borzasztó szerencsétlenség ? — tévé hozzá mosolyogva. — Hát . . . nyitva hagytam a szobaajtót és . . . kirepült — Akkor magad vagy az oka Gabikám. — Máskor soha sem repült ki. ha nyitva is volt az ajtó — Persze, mert le volt vágva a szárnya; s most hogy mígint kinőttek a tollai, itt hagyott téged. Ez bizony igen természetes. Gondold csak el, ha téged bezárnának egy kicsi, sötét szobába; s onnan soha, soha nem mehetnél ki a szabadba: a rétre, az erdőbe, hanem mindig ott kellene ülnöd egymagád ban. Egyszerre azt vennéd észre, hogy a szobaajtó nyitva maradt Nos, mit tennél akkor ? ^ — Hát kimennék — monda hirtelen Gabi. — Na látod. így tett a Matyó is. Oh, mert a kis madarak is érzik a szabadság boldogító varázsát, nekik sem mindegy az, ha kalitkában vannak elzárva, vagy a szabadban repdesnek.

— .86 — — Nálam sokkal jobb dolga lett volna, mint a szabadban. Odakünn éhezni, fázni fog, ha majd eljön a hideg tél. Tudom, hogy akkor vissza jön majd hozzám. — Ne higyjed azt kis öcsém. A madár legdrágább kincse a szabadsága. Nem adja ő azt fényes kalitkáért, jó eledelért oda. Inkább éhezik, fázik, csak szabad legyen. De ezt te még nem érted. Hanem, mondok én neked egy kis történetet, abból majd megláthatod, hogy a madarak éltetője, napsugara, boldogsága: az édes, az imádott szabadság. Figyelj tehát. Mikor én a harmadik elemibe jártam, kaptam a nagybácsitól egy gyönyörű galambot. Jaj, hogy örültem neki. Matyónak neveztem el, épen mint te a tiédet. Folyton vele. játszottam. Megtanítottam a kezemből enni, s hogy a fogam közé tett buzaszemet kivegye. Nagyon kedves, aranyos jószág volt. Ide-oda ugrált a szobában ; repülni nem tudott szegény, mert le volt vágva a szárnya. Rendesen a vállamon ült; meg megcsípte a fülemet ; a csőrét a hajam közé dugta, néha ki is tépett néhány szálat. De én azért nem haragudtam rá, hisz annyira szerettem. Egy nap, mikor hazajöttem az iskolából, Matyót az ablakpárkányán találtam. Közeledtem hozzá, ő észrevett, de nem jött elém, mint rendesen. Megakartam fogni, de a mint hozzá értem, . . . huss! . . fölrepült a föggöny kartájára. »Istenem,« kiálték, »a Matyónak kinőttek a szárnyai.* Hivtam, csalogattam aztán, de nem akart lejönni. Ott ült egész nap. Este, mikor már lefeküdtem, lejött, oda ment a kis vályújához, ivott, evett egy néhány szem búzát, azután ismét vissza szállott a magasba. E naptól fogva nagyon megváltozott, Nem volt többé a kedves, vig kis Matyó. Szomorúan lehajtott fővel ült mindig az ablakpárkányon. Sohase engedte megfogni magát, s ha néha nagynehezen a kezem közé kerítettem, csapdosott, verdesett szárnyaival; majd kis szemeivel olyan busán nézett rám, hogy elkel lett eresztenem. Nem tudtam kitalál1 i, hogy mi baja van. Pedig mennyit gondolkoztam rajta; néha még sírtam is. Eleinte azt gondoltam, hogy már nem szeret; s csúf, háládatlannak tartottam. Oh de hamar rájöttem arra, hogy nagyot tévedtem. Egy nap egyedül voltam a szobában. Matyó, mint mindig, most is az ablakpárkányán ült. Egyszerre koppanást hallok az ablakon, feltekintek, hát Istenem, a külső párkányon két .szép galamb ült; az odaszort buzaszemeket szedegették, A Matyó kikopogtatott nekik a csőrével, azok meg vissza kopogtak, így tartott ez vagy egy negyed óráig. Egyszerre csak felrepült a két idegen galamb; s ekkor Matyó olyan kétségbe esett mozdulatot tett a szárnyával, hogy én rögtön megértettem szomorúságának okát. Halkan közeledtem hozzá, de ő észre vett még mielőtt megfoghattam volna, megijedve felrepült és . . . csőr, csőr ... . az a sok összetört üveg, pohár, ott hevert a földön, a mit szárnyai a pohárszékről lecsapdosott. Megijedtem ! Mit fog ehhez szólni a mama. Hát bizony kereken kijelentette, hogy ez lovább igy nem megy; a Matyó mindent összefog törni, tehát e kell vágni a szárnyát. Edas Istenem, le kell vágni a szarnya.il

— 87 —

Nem, nem, én azt nem engedem ! Nem akarok oly kegyetlen lenni, mint azok, a kik szegény »rab golyá«-nak elmetélik a szárnyát. Igen ám, csakhogy akkor szabadon kell bocsátanom, s akkor nem lesz többé az enyém; nem fogom többé sohase látni, nem játszhatom vele. Jaj Istenkém, mit tegyek! Ebben a pillanatban a Matyó az ölembe szállott, rám nézett s én apró szemeiből ezt olvastam ki: »Bocsáss szabadon. £n künn születtem, künn nevekedtem fel, s ott a lombos ágon, zöld erdőben van az én boldogságom. Inkább éhezem, fázom oda künn, minthogy itt elzárva duslakodjam. A bús rabságot nem tudom elviselni, s örökké siratni fogom az elvesztett, édes szabadságom.* Ezt mondta nekem az a kis madár, vagyis jobban mondva : a szivem. Megcsókoltam Matyót, kinyitottam azablakot és letettem a párkányra. >Menj, kis madár, légy szabad.* Egy pillanatigcsendesen, mintegy elkábulva ült ott, azután . . . huss! villámgyorsan elrepült. Követtem a szemeimmel s láttam, hogyan ereszkedik le az utczára, hogy ugrál többi társaival együtt ide-oda, eledelt keresve. Nem volt többé bús, hanem boldog, vidám. És én, habár az elválás nagyon nehezemre esett, megvoltam elégedve, vigasztalt az a tudat, hogy epy szegény, ártatlan kis madárnak adtam vissza életét, szabadságát.* Itt a kis Gabi közbeszólt: »Iduska, ha nekem még egy galambom lenne, mindjárt szabadon bocsátanám « Iduska mosolyogva monda: „Örvendek, hogy megértettél. De várj csak, még nem végeztem be a történetet. Másnap reggel, mikor az ablakhoz mentem, kivül a párkányon mit pillantok meg? A Matyót! Az én édes Matyóm. Megismertem anyakára kötött piros szallagról, Több társával együtt szedegették a kiszórt buzaszemeket. Oh ! milyen boldog voltam. Vigyázva kinyitottam az ablakot és Istenkém, a Matyó megismert, rászállott a vállamra. Ez bátoritotta a többieket, mind közeledtek és ettek a kezemből. Képzelheted a boldogságomat! És igy történt ez aztán minden reggel. Mielőtt iskolába mentem, megetettem kis galambjaimat, mert ők pontosan jelentek meg minden reggel. így mindketten boldogak voltunk; a Matyó is, meg én is.« Gabi feszült figyelemmel hallgatott, s mikor Iduska bevégezte a történetet, élénken igy kiáltott fel: » Hátha az én galambom is visszajön. Neki is szalag volt a nyakán ; arról felismerném.* Iduska mosolyogva intett: >Meglehet. Majd holnap reggel kinézünk az ablakon* Penzió madarak számára. Chicagóban praktikus gondolata támadt egy bizonyos Cross urnák. Madarak számára Hotel Garnifélét rendezett be, a hol azok azok az állatok, melyeknok gazdái rövidebb vagy hosszabb időre elutaznak, teljes ellátásban részesülnek. A lakás és .el'átás árait aszerint szabják meg, hogy melyik faj eszik legtöbbet. így például a p,apagályért, a mely a legnagyobb gourmand a madarak közt, két márkát fizetnek hetenkint, kanári madárért egy márkát Ezért a pénzért naponta fürdőt és orvosi látogatást is kapnak.

Egyházi egyesület az állatokkal raló jó bánásmód előmozdítására Angolországban.

A Sutherlandi herczeg engedélyével a fennevezett egyesület nem rég tartotta negyedik összejövetelét, a winchesteri dékán elnöksége mellett Stafford Houseban. Sok levelök is érkezett, a melyek a művök iránt való általános rokonszenvből tanúskodtak. Az egyesület czélja: hogy egyházi közbenjárás által mindenkinek szivére kössék azt a kötelességet, miszerint az állatokkal' jól és barátságosan bánjanak. Ez által a társaság segitő testvére lett a metropolis Á. V. E.-einek, a madárvédő, az elcsigázott lovak és az állatkutak — védőegyesületeknek. Az uj egyesület minden erejét arra irányítja, hogy a lelkészeket az állatvédelem kérdésének megbeszélésére birja az összes fővárosi, vidéki és, falusi templomokban; aztán arra, hogy az ifjúság, a gyermekek tanítást és felvilágosítást kapjanak az állatok természete és szükségletei felől, s erről Írásbeli dolgozatokat készítsenek, a mely dolgozatok jutalomban, illetve díjban részesülnének. A winchesteri dékán kiemelte, hogya sportok élvezete, melyet annyira meg szoktak énekelni, nagyon drágán, tuldrágán van megfizetve az áldozatok kínjaival A dunneddini püspök pedig megjegyezte, hogy a mig szükségesek az Á. V. E.-ek, addig mindig egy fekete folt marad a keresztény vallás paizsán; minden egyházközség tagjainak kötelességükül kellene elismerniük, hogy azon czélokat, melyeket ezen egyesület szolgálni igyekszik, praktikus valósággá váljék. A'-tán kérvényt intéztek a parlamenthez^ melyben a közvágóhidakon mindennap előforduló kegyetlenségek megszüntetését kérik. Végre elhatározták, hogy ezentúl a Szentháromság — vasárnapján a templomokban és vasárnapi iskolákban az állatvédelemről szóljanak.

A párisi A. Y. E. három milliónyi öröksége.

Parisban f. é. január havában meghalt egy érdekes asszony, Mademe Chassegros, aki III. Napóleon uralkodásának második felében ragyogó szépségével tűnt ki Parisban. Körülbelül harmincz esztendő óta rendkívül nagy pártolója volt az állatvédelemnek. Különösen a lovak iránt volt nagy részvéttel s gyakori gyalogsétái alkalmával a bérkocsisok között pénzt osztogatott ki. Az egyiknek azt mondta, vegyen pokróczot a lovának, a másikhoz így szólott : — Nézze csak, a lova szomjas ; hozzon neki egy veder vizet. A bérkocsisok aztán szépen ki is használták a maguk javára ezt a gyöngéjét. A maga lovaival valósággal gyöngéden tant. Az istálója a hálószobája alatt volt s ha éjszaka a legcsekélyebb zaj is felhallatszott a szobájába, lement, hogy megtudja az okát. Kutyákat is tartott, s azoknak ugyancsak jó dolguk volt nála. A párisi állatvédő egyesületnek természetesen buzgó tagja volt, amit legjobban az bizonyít, hogy hárommilliónyi vagyonát az egyesületnek hagyta. Csak azt kötötte ki, hogy szervezzenek tizenkét uj felügyelői állást, amivel tökéletesítsék az egyesületnek úgynevezett előfogat intézményét. Ez az intézmény abban áll, hogy nagyon megterhelt teherkocsik lovainak az egyesület lovaival könyitik meg a munkáját.

— 89 —

Az állatok lelki világából. Tapa l'oeil.

A párisi dandy-kutya. Irta Barabás Albert.*) A július 14-iki franczía nemzeti ünnep, melynek legnagyobb látványossága Páiisban a Marsmezei katonai parádé, egy emléket keltett föl bennem. Mindaz, mit e káprázatos katonai díszszemle nyújt a szemnek, rég elhalaványodolt emlékezetemben, csak egy alakot látok olyan élénken, mintha itt ülne szemben iróasztainmimai. Pedig nem volt valami földi nagyság vagy földöntúli szép asszony (a milyenek gyakran vetődnek a Mars-mezei ünnepélyére), hanem egy igénytelen, - négylábú állat, egy közönséges kutya. De ez a kutya páratlanul áll a történelemben. Ha hinni lehetne a lélekvándorlásban, Tapa Voeil nagy bizonyság volna e hit mellett. így hivták t.i. azta csodalényt a párisiak. Hófehér, finom szőrű állat volt ez a kutya, angol agár és uszkár sajátságos keveréke ; szőrének csillogó fehérségéből azonban két fekete folt vált ki, közvetlenül a két szeme mellett, valami komoly, idegenszerű tekintetet kölcsönözve kimeredt, nagy szemeinek. Erről a két fekete foltról nevezték el Tapa l'oeil-nek. Mikor először láttam, a Mars-mezei ünnepen, ott volt a nagy tribünön, abban a fényes társaságban, mely a köztársasági elnök fényes kíséretét képezte. Aranyhímzésű, rendjelekkel teleaggatott egyenruhájú kölföldi • • ttachék mellett ült a széken, peczkesenT magasra fökartott fejjel. Az öreg Grévy papa figyelme ellankadt a nagy hőségben s syeme olykor-olykor le is csukódott, a mint elvonultak előtte a gyalogosok, a fekete lófarkos sísakú dsidások, a bőnadrágos vadászkatonák, a fehér humuszukban festői zuávok, a bresti és toulini tengerészek, meg a saint-cyri iskola csinos növendékei, a 30-n ál több zenekaridegeket korbácsoló, folyttonos marseillaise-e mellett, —egyedül Tapa l'oeil ült és nézet, rendithetetlen nyugalommal, mintha Egyiptom évezredes porából kiásott sphynx lett volna. Mikor az elvonulás véget ért, s Grévy úr megkönnyebbülve sietett kocsija felé, hogy visszahajtasson a hűvös Elysée-porába : Tapa l'oeil is elhagyta helyét, hogy keressen magának a kocsitáborban egy előkelő fpgatct, mnlyben nem ül más, mint egy utolsó divat szerinti hölgyecske. Könnyedén beugrott, helyet foglalt az első ülésen, s azzal a fogat elrobogott. A »Figaro» munkatársa, az immár boldogult Wolff Albert volt velem ez alkalommal; tőle kérdeztem : kicsoda az a hölgy, kinek a kutyáját föleresztették a tribünre? Az öreg úr széles arczán vidám mosoly czikázott keresztül. — A livre d'or-nak tart engem, h«gy Paris mind a húszezer hires szép leányát ismerjem ? Az a- nő kétségkívül csinos és elegáns, de Tapa l'oeil nem az övé. *) A Vasárnapi Újságból

— 90 — — Ki vagy mi az a Tapa l'oeii ? Megbotránkozva nézett rám. — Ön nem tudja, ki a Tapa l'oeíP. Igazán nem tudja? — és éreztem, hogy értékemben 50 százalékot vesztettem előte e tudatlanságom miatt Alázatos mentegetőzéseim után végre elmondta Tapa l'oeii történetét, mely oly csodás, oly hihetetlen, hogy nem merném tovább adni, ha saját szememmel nem győződtem volna meg az elmondottak valóságáról. #•

Egy napon a Boulevard des Italiens legelőkelőbb kávéházában, a Grand Cáfé-ban, hová amerikai milliomosok, orosz herczegek, párisi tékozlók és — magyar bohéme-ek szoktak járni, megjelent egy fehér szőrű, fekete szemfoltos kutya. Egyedül jött és az egyik piros bársony karszékben telepedett. A pinczéreknek tetszett a kutya nyugodtsága, s midőn a mellette elmenö kávétöltögetőnek megrántotta a fehér kötényét, ez nevetve tölttőt neki egy csészébe tejet. A négy.ábú vendég előkelő lassúsággal szürcsölte a tejet és ott maradt a kávéházban 11 óráig. Ekkor kisétált a boulevardra, vagy félóra hosszat őgyelgett az opera kőről, benézett a Rue de la Paix-be, hol a kirakatokat bírálgató hölgyek körűi szoktak sétálni az előkelő dandyk, s aztán besétált Paris legelőkelőbb vendéglőjébe : Tortonihoz. Itt sem dobták ki; maga a tulajdonos, az öreg Tortoni parancsolta meg, hogy a különös vendéget szolgálják ki. Az előkelő törzsvendégek, köztük Aurélien Scholl az »Événement> akkori szerkesztője, meglepetve nézték a különös állatot, s ez utóbbi nevezte el *Tapa l'oeih nek. Ebéd után Tapa l'oeii kiáltott az aszfaltra és várt. Egyszerre a kocsik végtelen forgatagjából előtört egy öt ló alttal húzott óriási bárka, egyike ama lóversenytéri omnibuszoknak, melyek egyszere 40—50 embert szoktak kiszálíltani a Paris melleti lóvétsenyterekre : Auteuilebe, Vincennes A Neuillybe, Saint-Quenbá, stb. Gyorsan felugrott, s betelepedba, az utasok közé. Az ellenőr ki akarta lökni, de az utasok pártett fogták, s Tapa l'oeii kijutott a versenytérre. Végignézte mind ját öt futamot, de távozáskor nem ült megint omnibuszba, hanem a félvilág egyik legelegánsabb hölgyének kocsijába ugrott. A hölgy meg volt lepetve, de vendégszeretőnek mutatta magát és behozta Parisba Tapa Voeil-t. Mikor beértek a Madelaine-tumplomhoz, hol a nagy boulevardok kezdődnek, Tapa l'öeil leugrott a kocsiról és sietett a Grand Hotel udvarába, mely délutáni 6 és 7 óra közt, ebéd előtti időben, nyüzsög a sok idegentől. A széles terraszoiij szemben a szökőkuttal, leheveredett és nézte az embeiek sürgés-forgását ép oly nyugalommal, mint a tabouretteken ülő párisi világflak. Midőn fél nyolczkor megkondult az ebédre hivó harangszó a hotelben, átsétált a közeli Tortonihoz és a gazda jóvoltából urasán megebédelt. Jóllakván, a Grand Cafét kereste föl, s a terraszon foglalt • helyet, vizsgálgatván a járókelők óriási tömegét, csakúgy, mint

-

91 —

a tősgyökeres párisiak. kiknek egyik élvezete üldögélni az esti órákban a kávéházak előtti kis asztalkáknál. Éjfél tájban ellépdelt a Café Americain-be, hol gavallér urak szoktak mulatozásra összegyűlni, s ott időzött hajnalig egy sarokban, s azután .egy magánosán maradt hölgyet kisért haza, annál maradt másnap délig. E?t azt életmódot folytatta éveken át bámulatos következetességgel. Hű maradt a Grand Caféhoz, Tortonihoz és a Café Americainhez, Nem mulasztott el dé'.utánonként egyetlen lóversenyt és soha nem történt meg, hogy omnibuszon tért volna vissza. Mindig más és más elegáns hölgyet tisztelt meg azzal, hogy haza hozatta magát. Ismerte egész Paris és babonás hittel vette körül. — Világfi lelke költözött beléje, — mondogatták komoly emberek is. És valóban úgy élt, mint egy párisi viveur, kinek semmi dolga nincs. A félvilági hölgyek kitüntetésnek vették, ha a lóversenyről haza hozhatták. Ismeretlen »csillag«-nak az állapította meg a hirét, ha Tapa Voeil -t látták a fogatában. Kalandja csak egy volt, de az is emelte hírnevét. Tortoninál történt, hogy egyszer valamelyik pinczér durván megrugta. Tapa l'oeil nyomban otthagyta a helyiséget és másnap már Brebauttnál, szintén elsőrangú helyiségében ebédelt, hol tüntető nyájassággal fogadta a ssemélyzet. Tortoni törzsvendégei nyugtalankodva tudakozódtak utána, s a tulajdonos a következő nap délelőttjén személyesen ment keresni a Grand Café udvarára a megbántott vendéget. • Hizelkedve hivta magával; Tapa l'oeil elment vele, de midőn a vendéglőben meglátta a goromba pinczért, megvetőleg hátat fordított és távozott. A vendégek elhagyással fenyegették a helyiséget, ha Tapa l'oeil-nék elégtétel nem adatik. Toitoni engedett és a pinczért elcsapta. Másnap újból elhívták a rejtélyes vendéget, s ez meggyőződvén, hogy megbántója már nincs ott, ismét elfoglalta rendes helyét. A lóversenyeken kivül csak egy hely volt, hol évenként meg szokott fordulni; a július 14-iki Mars mezei szemlén. Hírneve biztosított számára ülőhelyet a tribünön, hol mindenki ismerte. Magam két ízben láttam ott, és számtalanszor rendes tartózkodási helyein. Ámbár nem vagyok hivője a lélekvándorlásnak, rám is különös hatást gyakorolt. Nem volt benne semmi a rendes kutya-tempókból. Soha sem hizelkedet, sőt nem tűrte a czirógatást sem. Ugatni csak egyszer hallották, akkor is utoljára ugatott. Auteuilben történt. A verseny után egy fiatal amerikai miss kocsijába ugrott. A kisasszony azonban nem akarván, hogy Tapa l'oeil hírbe hozza (tisztességes milliomos leány volt, ki magában élt Parisban), szépen letette sr földre. Ez a váratlan megszégyenítés dühbe hozta Tapa l'oeil-t; néhányat vakkantott, "s aztán végigvágódott a földön. Meg volt halva.

— 92 — Ismerősei behozták Parisba, s a haláleset híre villámgyorsan terjedt el, a klubokban, kávéházakban és vendéglőkben nagyobb szenzácziót keltve, mintha kormány váltság ütött volna ki. Az éjjeli lapok hasábokat irtak róla. A Grand Café tulajdonosa, Valpoli követelte magának a kitüntetést, hogy törzsvendégének hűlt tetemeit átvehesse és kitömesse. Tapa l'oeil földi maradványai díszes üvegszekrényben most is oit nyugszanak a Grand Café fényes nagy termének két oszlopa közt. Nyakán széles aranyöv van (a Café-Americain hölgyeinek megemlékezése) s rajta e föllrat: » Legkedvesebb barátunknak -Tapa l'oeil-nek».

Siró állatok. Egy német természettudományi lap hosszabb czikkben foglalkozik ezzel a kérdéssel s azt bizonyitgatja, hogy amint nevetni, ugy sirni is tud nagyon sok állat. A kutya, a ló, a patkány, a szamár, a teve, a szarvasok, a malmok, az elefánt — mind tud könyeznit ha szenved vagy ha valami nagy bánata van. A csimpánz ugy zokog, mint egy ember, s az elefánt, ha már nem íud üldözőitől menekülni, nagy könycseppeket hullat. Burion azt irja, hogy a sziriai sivatagban akárhányszor látta a tevéket könyezni ; az meg közönséges dolog, hogy az elcsigázott, nagyon meghajtott lovak szeméből szinte patak?:ik a köny. Lioingstonenah volt egy kis majma, a mely kétségbeesve jajveszékelt, ha nem vették mindjárt ölbe, a mikor ő szerette volna; a kutya pedig, ha a kölykeit. elássák, néha napokig sir utánok s nemcsak vonitásával jelzi érzelmét, hanem azzal is, hogy könyezik. Legenda a . . . disznóról. Flandriában beszélik ezt a legendát, a mely annak adja okát, hogy miért tekintik a zsidók olyan állatnak a disznót, a melynek nusából tilos enniök. Járt Jézus Flandriában, mondja a legenda. Ment az utón, bébességben, a mikor találkozik egy csoport zsidóval A zsidók már messziről ujjal mutogattak reá és nevettek rajta. És szólt az egyik: — Majd meglássuk rögtön, hogy isten-e, a mint magáról ő mondja és csodákat tud-e tenni? Odabujt azután, aki ezt mondotta, egy üres hordó alá. És a mikor odaérkezett Jézus, mondák néki a többi zsidók: — Ha isten vagy: mond meg, mi van a hordó alatt? — Egy disznó, feleié Jézus. És röhögtek amazok durván, hogy ime, felültették a magát istennek vallót. Milyen nagy lőn azonban az ő rémülésök, a mikor elgorditve a hordót, alóla vaióban egy disznó ugrott fel, a mely dühös röfögéssel futott el az utón, oda, a földet túró disznófalka közé. Megrémülének ők még jobban és ama nap óta nem merik enni a disznó húsát, félvén, hogy eme hitsorsosuk egy utódját ennék . . . így szól a flandriai legenda, a mely érdekes és naiv, mint minden legenda.

— 93 —

Az előkelő kutya. A Tapa i'oeil története egy előkelő kutya életmódjáról szóli; e pár sor egy előkelő kutya — toilettejeit tárgyalja. A párisi békés és erkölcsös bourgeois mostanában csöndes csodálkozással nézi azokat a kirakatokat — mert egész kirakatok telnek meg velők—a melyek a kutyák öltözékdarabjait mutogatják. Ismeretes, hogy Parisban divat a kutyákat öltöztetni, éppen úgy, mint az urnőjok is öltözködik. A kis ölebna c külön szabója, külön fodrásza és külön körömnyirója van, csipkébe és bárs On yb.i öltözik és szatinnal béllelt ágyban alszik Este elmsgy a színházba úrnőjével, a ki vagy a muffjába, vagy a réticulejébe bujtatja. Minden párisi asszony azt szeretné, hogy az öleba hasonl 3 legyen a Massiac asszony kutyájához, a mely menüettet tánczoít és üdvözölte a királynét. A Pompadour asszony ölebei ma nem dicsekedhetnek már azzal, hogy ők az egyedüli megfestett ölebek, s poéták ma is akadnak, a kik a szép úrasszonyról s kutyájáról egyként irnak csiszolt rimű szonetteket. Az öleb különben mag i is divatczikk, már tudniillik a mi a fajtáját illeti. Az a fajta kutya, a mely egy évig divatos volt, a jövendő évben már nem foglalhat helyet egy előkelő család asztalán, azaz szalonjában sem. • íme miféle toilette-titkai vannak az előkelő kutyának. Kihimezett fehérneműjük van, a melyet — az előkelő világ szokása szerint — Londonban mosnak. Hálóingeik is vannak, még pedig kétfélék: selyemből vagy csak vászonból, nevök monogrammbetüivel. Van reggeli ruhájok, nyári ruhájok, köpenyök. A vizitre szövetruhát kapnak, czobolyprémes diszszel. Színházi toilettejök szatin, aranynyal áttörve. Balvállukon kis zsebecskét viselnek, abban van a zsebkendőjük. Mert a nátha nem emberi kiváltság, és a náthás kutyának is szüksége van a zsebkendőre. Névjegyök is van, szép nyomású. A mikor az, úrnőjük valahová látogatóba megy, a maga névjegye mellé odahelyezi az ölebéét is, föltéve tudniillik, hogy azon a helyen is van kutya, a ki természetesen viszonozni köteles ezt a figyelmet. Kalapot is viselnek és pedig a divatnak, megfelelően reggelenkint puha kerek kalapot, este azonban czilindert. A lábbeli is igen fontos. Egész czipőraktár némely öleb szekrénye. Van esős időre való: kaucsukból, azután van őzbőr lakk, orosz bőr, házi komótczipő, sőt papucs is. A nőnemű kutyák persze osztják úrnőjük hiúságát, tehát ékszert is viselnek. Arany karpereczet, brocheot, nyakéket és kutyavoltukat nem szegyeivé: arany csengetyüket is. Keféjök, fésüjök van tengersok: a szőrüket simitó, fényesitő, fésülő, fogkefe (fogpasztát nem használnak a kis kedvesek), körömkefe és mind teknősbékáhéjből van a fésüjök. Ha napközben szundikálni akarnak, kényelmes kosárkák vémak fájok, s ha utazni viszik őket, külön kis k«péba zárják őkutyaságafkat. . Ilyen az előkelő kutya.

94 —

Állatorvosok a ménesbirtokon. Darányi Ignácz dr. foldmivelésügyi ministernek az az elhatározása, hogy az állatorvo si akadémiát végzett fiatal állatorvosoknak évi 600 frt ösztön dij mellett alkalmat nyújt, mikép az állami ménesintézeteken két éven át gyakorlati ismereteket szerezzenek, már a megvalósulás stádiumába jutott, a mennyiben már eddig kilencz ilyen ifjú nyert elhelyezést a ménesbirtokokon. A tavaszi állatvásárok. Az Orsz. Magy. Gazd. Egy. állatvásárait a következő időszakokban fogják megtartani: IX. tavaszi luxuslóvásár márczius 29., 30. és 31-én a Tattersall istállóiban. X. tavaszi luxusvásár ugyanott május 16., 17. és 18. napjain. A díjlovaglás és dijugrás a luxus lóvásárral kapcsolatban május 18-án fog megtartatni a Tattersall versenypályáján. A dijjazással egybekötött XV. tenyészállatvásár határnapjai még nincsenek végleg megállapítva, márczius második harmadáb ;n fogják megtartani. I-ső díjazással és próbavágásokkal egybekötött hizott állatvásár a székesfővárosi marhavásártér istállóiban ápriHs 2., 3. és 4-ikén. Állategészségügyi évkönyv. A dr. Hutyra Ferencz szerkesztésében megjelenő Állategészségügyi Évkönyv 10-ik évfolyama megjelent. Ez is, mint az előző kötetek, hivatalos adatok alapján ismerteti, még pedig szakavatottan, beható és főleg gyakorlati irányban az állategészségügy terén történteket s képét adja a hazánkban nagyfontosságu ügy fejlődésének. Ismerteti az állatorvosi akadémia múlt évi történetét, részletesen adja elő az állategészségügyi rendészet minden nevezetesebb fázisát s végül függelékben adja az állategészségügyre vonatkozó tárgyakat és rendeleteket. » Útmutató az állategészségügyre, illetve az élőállatok és állati nyerstermények szállításánál követendő eljárásra* czirhü füzetek negyedik kiadása megjelent. Mikép az előbbi kiadásokat, ezt is a földmivelésügyi minister a-kereskedelemügyi ministerrel egyetértőleg adta ki. Összeállította dr. Bugány István, földm s. titkár. Az útmutató két részből áll: a másodikrészt kiegészít az »állategészségügyi értesítők*. . Az állattenyésztés érdekében a földmivelésügyi ministeri kerületi felügyelőségeket fog szervezni. A felügyelők kötelessége lesz, hogy évente többször beutazzák kerületeiket s tanulmányaikról és a kezelésről részletes jelentést küldjenek. Az ország kilencz kerületre osztatik fel. A libák tömésénél előforduló kegyetlenségek tárgyában a karlsruhei Á. V. E. körözvényt küld szét, a melyben felszólítja a közönséget, hogy észleleteit, tapasztalatait e téren vele közölje, mivel legközelebbi közgyűlésében foglalkozni szándékozik a iiba sorsának javithatásával. — És van csakugyan más mód is a szárnyasok gyors hizlalására, mely nemilyen állatkínzás s melyet a jövő számban közölni is fogunk.

— 95

-

Állataink kínjairól. Megnyugvással tőit el, hogy a nagy közönség is kezd foglalkozni a szegény állatok ügyeivel, bajaival. Az Állat Védő Egyesület elnökéhez intézett alább közölt három levél is tanúskodik erről. Ajánljuk a közönség és a hatóság szives figyelmébe. Az első a madarakról szól ekképpen: „Nagyságos asszony! Tudomást adtak nekünk azon sajnos körülményről, hogy a külvárosokban mindenütt tömegesen fogdossák össze a madarakat. A szebbeket eladják kaliczkás rabnak, s a többit pedig megölik és megeszik. Midőn ezezről a Tkts Elnökséget értesítem, tiszteletteljesen hozzuk sürgős javaslatba azt, hogy miután ez irányban randőrségünk kérésünkre ugy sem tesz valamit, a mellékelt plakát mintát nyomassa ki a Tkts Elnökség legalább 100—200 példányban és azokból a külvárosok alkalmas pontjain ragasztasson ki közszemlére különösen : A Holdvilág-utczában, az Uj szén-utczában, a Sánczalia-utczában, a Külmonostoron, a Pata-utczában stb. stb. és a Köváry-telepen. (Meg is lesz.) A plakátok szövege ez: „A madarakat üldözni lőni vagy összeró gdosni szigorú büntetés terhe alatt tilos. Kérjük a művelt közönség az ez iránt vétőket hozzánk vagy a tek. rendőrkapitánysághoz feljeleteni. Az Á. V. E." Tekintve azt, hogy most folyik müveit városunkban ezen barbarismus, alázatosan kérjük Nagyságodat az iránt, hogy n plakátok iránt méltóztassék mielőbb intézkedni. Végül pedig javaslatba hozzuk az apró madaraknak való táplálék hintését legalább a Trencsintéri-parkban, mert ott nagyon sok énekes tanyázik. Nagyságodnak legalázatosabb szolgái. Több tag." A másik levél a Kővári telep mizeráit és állatkínzásait irja le: >A drága házi állatainkról szól az ének — azok tönkre mennek azért, mert az intéző körök az utcza mizériákkal nem törődnek ! Nagyságod ezen ázsiai állapotokról igen könnyen meggyőződhetik, ha felsétálni szives lesz a Kőváry telepre! Az ember rosszul lesz és elfacsarodik a szive, ha látja azon állatkínzást, a mi ott végbe megy, csak azért, mert a városi ökrök kímélése czéljából kavics nem hordatott föl és e miatt az állatok agyonTdnoztatnak. A katonáknak nem rég egy lovuk tönkre ment a Felső-boldog-utczában, mely most úgy néz ki, mint valami ördög árok! A napokban egy szekér fa a járdáról lezuhant, mert az úgynevezett szekér-út járhatatlan ! Hogy mi lesz ott még tavaszszál, azt csak a'jó Isten tudja! Nagyságod, ha tehet valamit, ne halassza, mert ember és állat egyaránt hálás lesz. Tisztelettel: Egy

szemtanúja.

A harmadik levél a következő : ', Tiszteletteljesen vagyok bátor jelentést tenni arról, hogy a Tivoli utczában a földhordások körül a legenbertelenebb állatkínzások folynak. A túlterhelt, földdel megrakott szekerekhez befogott sovány lovakat nsm csak ostorral ütik és verik, hanem

dorongokkal is kegyetlenül bántalmazzák a gyenge állatokat, a mely bánásmód szánalmas és bojrányos látömányt képez. Ezek alapján tisztelettel járulok Nagyságod elé azon javaslatommal, hogy kegyeskedjék sürgetőn a fenntiekről a Főkapitány urat értesíteni és felkérni, hogy a Tivoli utczai építkezések környezetéhez szíveskedjék mives napokon egy-egy rendőrt áí-

littatei a végre hogy az állatkínzó botrányos állapotok a város közepén megszűnjenek, és hogy az emberi szerencsétlenségek ezen nagyszabású építkezésnél elkerültessenek.

Lévén Nagyságodnak alázatos szolgáját: az Á. V. É. egv választmányi tagja.« Az Á. V. É. ezeket a felháborító tényeket tudomására hozva a tks. városi tanácsnak, sürgős és szigorú orvoslást kértünk; emberek és állatok egyaránt szenvednek ez állapotok alatt, melyek sem Kolozsvár városához, sem az ember- és állatvédőegyesületekhez nem méltók. Pedig milyen kevés szerrel lehetne ezen utakat rendbe hozni. Kérjük a t. hatóságot e helyen is, hogy a jelen kéréseknek és panaszoknak mielőbb s hathatósan eleget tenni szíveskedjék. ;

1898-ra tagsági dijukat eddig befizették: Dr. Ajtay Ödönné Besztercze. Keller Lajos ügyvéd, Budapest. Á. V. E. Kassa. Koerfer István gazd. akad. s. tanár BekeBenjaminprem. kanonok, Jászó. Gr. Kuun Géza M.-Németi. Both Ferencz k. r. tanárj. Márkus Erzsi. Dr. Csécsi Miklós ev. ref. lelkész, Makón Pásztélyi János kúriai biró Bpest • Dr. Dobszay Antal apátkanonok, Pécs. Dr.Pásztélyi Jenő ügyvéd Budipest. Dr. Veress Enare tanár, Déva.

Szerkesztői üzenet. Budapesti figyelmes barátnak. Ugy van .Az Aurora ut lsó számában megj elentCoppée-féle czikk a macskákról, Széchy Károlyné fordításában'éppúgy az »Á1latok tfédelmé«-ből van véve, mint a hogy a Magyar Bazár-bav. közzétett » Kutyákról* szóló dolgozat Széchy Károlyné tollából, meg a B:irbelli-féle hangya-* czikk is az »Állatok Védelmeiből volt átvéve. Három pályázónak. »A roppant templomok mi szépek,* >Miért e csend e némasági =to. jeligés dolgozatok szépen meg vannak irva, de minthogy nem elbeszélések, hanem tisztán csak elmélkedések, nem feleltek meg a pályázat feltételeinek. Mint elmélkedéseket szívesen tesszük közre; várjuk a szerzők határozatát. A Jiükufyaczima rajz (Jó tett helyébe jót várj jeligével) alá lévén írva a szerző nevével, a helyett, hogy a név külön borítékba lett volna zárva, a pályázaton nem vehetett részt.

ÁLLÍTOK VÉDELME. A KOLOZSViBI ÁLLAT-VÉDŐ-EGYESÜLET

Szerkesztőség: SZÉCHY-VILLA

HAVI KÖZLÖNYE. :

I. EMELET

Szerkeszti

hová a kéziratok, tuda-

SZÉCHY KÁROLYNE LORENZ JOSÉPHINE,

kozódások, előfizetések küldendők.

Harmadik

évfolyam.

ae Egyesület elnöke.

Tagoknak tagsági díj fejében j'lr Előfizetési ár: Egész érre 1 trt — kr Fél „ — „ 50 kr Számonként 10 kr,

Kolozsvár, 1898. április 1.

7. szám.

MADARAK A HIT VILÁGÁBAN. Ha nem találkoznék ember, a ki üldözze, a madár volna a legboldogabb állat e földön. A mi az embernek évszázak, talán évezrek óta forró, elérhetetlen óhajtása, a mire annyi időt és vagyont pazarolt már: az csak a madár igazi tulajdona, a repülés tehetségei Talán, más kiváló tulajdonságán kivül, ezért volt sok madárfaj — a hagyományok homályába vesző régi időtől kezdve, mondhatjuk, a mai napig: a tisztelet, sőt imádás tárgya. S milyen kegyes volt iránta a természet más tekintetben isi Vérkeringése, lélekzete, az idegrendszer működése gyorsabb, mint bármely más állaté. S igy benyomásai is gyorsabban keletkeznek és tűnnek el; élete vidorabb mint a többi teremtett lényeké. Izmai is erősebbek, ezeknek mozdulatai gyorsabbak, kitartóbbak. S melyik állatnak van olyan tiszta, csengő hangja, mint az éneklő madárnak ? Bámulatos a látóképességük is. Minden apróságot meglátnak, minden repedést kikutatnak. A minap egy kis kontyos pacsirta szedegett nagy frissen a hófödte országúton egy szekérnyomból valamit. Egy csoport gyermekkel néztem a fürge kis madarat. Közeledtünkre elrepült; mi oda siettünk, hadd lássuk, mit kapott, mit tudott a hóból, fagyból kifürkészni, kikutatni. Ámde a mit az éles madárszem meglátott, azt a mi gyarló emberi szemünk nem tudta észre venni. E tökéletes szervezet okozza bizonyosan, hogy senki sem ért jobban ahoz, mikép élvezze az életet; mikép töltse azt hasznosan, mikép zsákmányolja ki minden órának az előnyeit, mint a madár, s főkép az éneklő madár! Annyi életkedv van egy-egy ilyen kis éneklő szivében, a mennyi elegendő volna száz komor, talán életunt ember fölvillanyozására. Rövid gyermekkor, hosszú ifjúság, -"s általában hosszú élet a madár osztályrésze. Mozgékonysága mondja Brehm, nem engedi meg, hogy életének felét átálmodja, átaludja, hanem ébren, élénken, vidáman akarja átélni azt áz időt, a melyet a sors neki nyújtott.

-.— 98 — Még a tél zord, fagyos napjait sem töltik alvás közt, mint az emlősök egy része s tőleg a hüllők, kétéletüek nagy száma. Vagy elmennek, nagy fáradsággal elröpülnek enyhébb ég alá; vagy, mint az itt maradtakon tapasztaljuk, dolgoznak, keresik a mindennapi élelmet, s még jó kedvűek, vidámak is. Verőfényes, téli napokon ott dalol a kis kontyos pacsirta egy-egy ut szélén, vagy halom tetőn, a vizi rigó pedig a folyó partján énekelget olyan kedvesen, mintha csak a nyár kellős közepén vagy épen május reggelén volnánk. A ki Kolozsvárt nem megy távolabb a sétatérnél, az is gyönyörködhetik télen amihű kis madarainkban. Ott szedegetnek a nyárfák repedezett torsén a tarkakiskirálykazenérek (Regulus eristatus) majd a hosszu-farkuezinkéket vagy fakúszókat látjuk fáról, fára repülni, s ugy dolgoznak, ugy tisztogatnak minden fán, minden bokron, s oly kedvesen csengnek közbe, hogy gyönyörűség őket nézni és hallgatni. Csoda-e hát, ha az ember, különösen akkor, midőn a természetben mindenütt a titokzatost, a természetfölöttit látta és kereste: a madárban tiszteletre, sőt imádásra méltó lényt látott, vagy legalább isteneit ruházta föl a madarak szerveivé': madárfejjel, szárnyakkal? Vagy madarat szentel tiszteletükre, mint istenekhez legméltóbb lényeket? Ott van a régi egyptomiaknál az ébredő természet istene: Horos, Osiris és Isis fia (Görögországban és Romában a hallgatás istene) — a kit emberi testtel, de karvalyfejjel ábrázoltak. És szintén az egyptomiakná 1 Thot a nagy Osiris tanácsadója, a kit íbisz-fejjel rajzoltak.

A görögöknél Boreas, az északi szél szilaj lelkű istene, a ki a Haemus hétüregü barlangjában lakott, a sze'.ek fölött uralkodva; madárszárnyakkal száguldta át a mindenséget! De a kellemes nyugati szél i=tene: Zephiros is madár szárnyakon lebeg, a mikor a munkában elfáradt ember homlokát «nyhén hüsitő lehelletével érinti. Az erkölcsi megtorlás istennője, a ki arról gondoskodik, hogy a bün büntetlenül ne maradjon ; a rossz lelkiismerettől rettegett Nemesis, madár szárnyakon repülve üldözi a bűnöst. De a szép, fiatal Niké (Rómában Victoria) a győzelem istennője is ilyen szárnyakon lebegve viszi a győzelem koszorúját. Kedves alakja a hitmondáknak a. hattyú. Apolló tőle nyerte jóstehetségét. S a mondák országában, a szép Hesperiában, gyönyörű panaszos ének hangzik a haldokló hattyú szájából, ez bucsuéneke, halotti dala! De nem csak a déli, az északi népek mondáiban is szerepel a hattyú. A skandináv népek walkürjei, a fényes, fehér felhők megszemélyesítői hattyualakban jelennek meg. Ép igy a német, mondák jóstehetségü hableányai: a normák is. S mig a hattyú Apolló szent madara, a sas Jupiteré. Az erő és bátorság jelképe. A töllait sokféle nép nagy becsben tartja. Közép-Ázsia mongol népei— mondja Brehm — áldozatul nyújtják e tollakat isteneiknek; de magát a madarat ölyán tiszteletben

— 99 — tartják, hogy nem szívesen ölik meg vagy fogják el; de ha véletlenül mégis megtörténik a baj, gyorsan adják meg a sasnak a kegyelemdöfést, mert ellenkező esetben magukra vonnák a rossz szellemek haragját. Érdekes, hogy Észak-Amerika indián népe közt csaknem hasonló nézetek uralkodnak. A felnőtt sasfiut kiveszik ugyan a fészkéből, de szeretettel fölnevelik s tollait összegyűjtve rendkívül becsben tartják, darabját 1 dollárral is fizetik. Hőstettek jeléül viselik. Az ősmagyar nép íwriJ-madara is valamelyik nappali ragadozó lehetett. Ipolyi A. azt mondja — a dubnici krónika alapján — hogy sólymot, saskeselyiit jelent. Tovább ismét ezt olvassuk: „Közel járulna a turulhoz a karvaly madár nevünk régi formáiban : karuly, karoly, karvoly.1' Különben Ipolyi „Magyar mythologiája'' szerint a turul „tisztán nemzeti madáralaku védnemtő". A turul eszközli Álmos, a magyar fejedelmi dinasztia alapitójának születését. ,,Már Atilla győzelmes hadi zászlóin a turul, koronás sasmadár alakja lengett, mely jelkép és czim alatt Geiza idejéig hadakozott és kormányoztatott a magyar nemzet." És ki gondolná, hogy a keselyű, mely egyáltalán nem mondható szép madárnak szintén a tisztelet tárgya volt. A régi egyptomiaknál a nap jelvénye. Az indusok hite szerint a keselyű a rossz szellemekkel mindig harczban áll; az istenekkel jó viszonyban él. S miután ismeri a jövendőt: Herkulesnek jó barátja. Romulusnak, Caesarnak, Augustusnak megjövendölte, hogy uralkodni fognak. Sokan azt hiszik, hogy a mesék grif madara sem más, mint a keselyű. A magyar népmesékben grifek őrzik a Kárpátok aranyát, kincseit. Ipolyi (Magyar mythologia) egy valóban poetikus mesét közöl a bölcs és jós grif madárról, mely „naponként kiszáll a fészkéből megtudni a világ rejtelmeit, de tőle nehéz azokat kitudni." Az éjjeli ragadozók, a haglyoh ősidőktől fogva jelentékeny szerepet játszódtak a hit világában; a görög hitregében a bagoly Nyktimene átalakulásából származott. A szerencse tudósítójaként szerepelt. S mint a beható, mély tudományosság jelképe Athene (Minerva) szentelt madara volt. Hogy a kuvik vagy halálmadár milyen szerepet játszik a nép babonás hitében, azt minden iskolai természetrajz megemlíti. (Befejező közlemény következik.)

Binder Laura.

Mesterséges ló. London utczáin mostanában egy lóalakot lehet látni, mely a teste, belsejében levő* villamos készülék segélyével jár, szalad és ugrik, mintha eleven volna. Bár csak a mi szamosvizeseink és fuvarosaink keze alatt is már csdk ilyen mesterséges lovakat láthatnánk! I

— 100 —

A mi fecskéink. Ficsergő. zaj kél fon a légben Uijong, zsibong minden gyerek: „Megjön, megjött a régi vendég!" A hálás szivek nem feledték — Hiven csak gyermekszív szeret . . .

Egy pár csupán, mely míla búsan, Ablakunk nyilt szárnyára ült; Egykor, piros hajnalra kelve, Almánkba dalt szőtt locska nyelve, S most fészke eltűnt, helye hűlt . . .

S szétosztanak páronként, egybe', Mind jól ösmeri otthonát; Mind tartanak a régi helyhez: A fészek ép, jó puha, pelyhes, És boli g, édes nyugtot á d !

S egy perczig némán ül a bús pír, Nézi a sürgő társakat; Maradjon-e, vagy tovaszálljon, Hogy fészek helyett sirt találjon . . De ime gyorsan szárnyra kap —

S ide-oda nyilaivá jő megy, S munkába kezd a rom helyén — — Boldog, kit sors csapása sujtol, De hajiokát, építve íjból, Körülragyogja a remény . . . .

Szász Béla.

A ki hiszen az Űrban, szereti az irgalmasságot. *

Példab. 14, 21.

Mivé lennének erdeink, szőlőink, réteink, vetéseink, ha madarak nem volnának? Különösen haszonhajtók az énekesek, mint kiv.íló rovarpusztitók. Épen azért valahányszor kedves dalaikban gyönyörködünk: jusson eszünkbe,, hogy ezek i kedves lények, a természet ezen költői valódi jótevőink, mivel ók óvják meg a rovarpuszti ástól erdeinket, virágainkat, gyümölcseinké: ésgabonánkat. Oróf Lázár Kőlniín. * A madarak, a természet szőnyegágyának szebb adományai az emberi létbeh. *

ezen virágai, a teremtő legRüdiger E.

•A sok, sőt minden jótettnél nagyobb és jobb az-, hogy as ifjúságot illőn neveljuk. Luther. ' * Ha valami jót tettél, dicsérd Istent, a ki rá érdemesitett.

Lava'er.

* Az ember minden élő lénynyel, melynek örömeit és fájdalmait magáévá teszi, uj drágakövet nyer magának szeretete kincsében. Jtuupavh. A könyörület száz részre osztott jóság. *

Arab közmondás-

—

101

—

Állataink kínjairól. Az Á. V. E. évi márczius hó 11-én tartott választmányi ülésének határozatából egy pár fontos intézkedést tett, melyeket szükségesnek tartjuk tisztelt tagjaink szives tudomására hozni. Az egyiket a helybeli hírlapok utján tudattuk közönségünkkel és így szól: •»Az A. V. E. segítsége a szegényebb gazdák

beteg állatainak

gyógykezelésére. Az Á. V. E. f. évi márcz. 11-én tartott ülésének határozatából elnök inditvá iyára ezentúl oly teljesen szegény embereknek, kik ugy maguk, mint családjaik az igavonó állatok után élnek, az állatok megbetegedése esetében a gyógyítás czéljából erejéhez mérten megfelelő, az állat-orvosok által esetrőlesetre megállapítandó segítséget ád, hogy az állatok védelmét előmozdítsa, kínzását megakadályozza, ápolását biztosítsa, de a különböző állat betegség terjedését és sokszor a szegény családokra való elragadását is gátolja ; mert gyakran megtörtént, hogy a szegény emberek a gyógykezelés költségétől féltve, nem jelentik be igavonó állataik megbetegedését, minél fogva azok elpusztulnak és bajuk egész környezetükre is elragad. Az Á. V. E. ennél . fogva felszólítja a szegényebb gazdákat,- hogy beteg á'lataikat ne használják, hanem a megbetegedést azonnal jelentsék be az állatorvosoknál, kiknek igazolójegyére az Á. V. E. elnöke a javasolt összeget ki fogja utalni.* A többi négy tárgy az Á. V. E.-nek alább közölt két kérvényében van összefoglalva. Első ez: >Nagyságos Polgármester Ur! Tekintetes Tanács! Miután számos kitűnő állat-orvosi tekintély tapasztalata alapján bebiz^nyult, hogy a lovak szemellenzői a szegény állatoknak csak kint, végre vakságot okoznak; a mit az Állat-Védő-Egyesület »Állatok Védelme* czimü közlönyében többször kifejezett, és a mellékelt szakértő czikk ékesen kifejt/ (Mellékelve volt Monostori Károly az Állatok Védelme II. évfolyamának?, számában közölt dolgozata »A lovak szemellenzőjéről:*) Miután továbbá az egyesület többször kapott panaszokat, hogy a vállalkozók és fiakerosok kocsijaikra annyi terhet raknak, hogy a rosszul táplált és agyoncsigázott állatok nem birják el, a teherrel addig vergődnek, a mig kimerülve összerogynak, mint legutóbb a Jókai-utczában történt: azért a választmány f. évi márczius 11-én tartott ülésének határozásából van szerencsénk, a Nagyságos Polgármester úrhoz és Tekintetes Tanácshoz azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulni, hogy legyen szives városunk jó hire és miveltsége érdekében, a szegény agyonkinzott állatokra való tekintettel a rendőrség által a szemellenzőket levétetni, minden állatkínzó túlterhelést szigorúan eltiltani, az ellene vétőket, meg a szinte minden építkezésnél, főleg pedig a Tivoli-utczában folyó mindennapi állatkínzások okozóit példásan megbüntetni. Egyszersmind a vizsgálat alatt álló beteg állatok számára oly házikot építeni a peczér-telepen, melyben a piszok és fagy, nyáron pedig a forró nap tönkre nem teszi őket, mint a mostani

— 102 — ban, a melyben meggyógyulható állatok is elvesznek, annyira fertőzött és ronda az a régi faépület. Kérésünk ismétlése mellett maradtunk, Kolozsvár, 1898. márcz. 20. Kiváló tisztelettel Szécky Kdrolyné elnök, Gróf Teleki Lászlóné alelnök, Benel Ferencz ügyész.

Második beadványunk az ipartestületnek szólt: Tekintetes Igazgatóság! Az Állat védő Egyesületnek ismételve tudomására jutva hogy a munka nélkül való iparos segédek, főként a kőművesek' aszegény madarakat tömegesen összefogdossák és pusztítják: azért a választmány f. évi márczius 11-én tartott ülésének határozatából van szerencsénk, azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulni a Tekintetes Igazgatósághoz, hogy erkölcsi befolyásával legyen szíves e nyers szivre és vad érzésre valló szokást, mely oly nagy kárt hoz a mezőgazdaságra nézve is, megakadályozni, egyszersmind az iparos ifjak számára rendezett felolvasások közé oly felolvasásokat is fölvétetni, melyek az állatokkal való emberségesebb bánásmódot megkedveltetik, mert a ki az állatok iránt emberséges, embertársai irányában is nemesebb. A. T. Igazgatóságnak, Kolozsvár, 1898. márczius 20., kiváló tisztelettel. " "Sxéchy Kdrolyné elnök, Gróf Teleki Ldszlóné alelnök, Benel Ferencz ügyész.

Csalogánydal. II. díjjal jutalmazott pályamunka. Irta: Borbély Zoltán, helybeli VIII. oszt. ev. ref. gym. tanuló. Jelige: Estszél eleget bolyongott Pihenni a fákra suhan Madarak csoportja a lombot Megszállta bizalmasan. Lenau.

Az esthomály alá szállt, az erdő csöndes és nyugodt. A messze hegyek sötétlő ormait lassankint vörösbe, játszó ezüst sugarak hálózzák be. Vérszinü lesz az égalj. Reszkető bíborán áttör a hold fényes arcza és sugárzó glóriát von az erdő fölé. Beragyogja a berek kis virágait, melyek fáradtan hajladoznak a hirtelen átsuhanó szellő ringató karján. A természet pihenni tért. Altató dala felzeng a csalit mögött, a csalogánydal. A természet költője, az erdő dalnoka, félénken bokorba rejtőzve énekli csengő dalát. Vájjon hallják-e a kis virágok, hogy oly édesbusan mosolygnak a remegő holdfényben, mintha keblük repesne örömében? Halkan rezdül a bokor egy ifjú vadász lépteitől. Tarisznyája mellett meglőtt pacsirta, czlnege és több énekes madár függ. Eh, ezt is meglövöm, legyen koronája a többieknek — möndá magában. A dal elnémult, a madár fölrebbent, de a lövést sikoly követte. Megkövülve állt meg az ifjú. Sötét, fásult arczán azonban nem látszik ijedelem, csak bosszúságtól remegtek kezei, melyekkel szét vonta a sűrűség g a l y a i t . . .

— 103 — Egy g yönyörü szép nő, szebb, mint az ifjuló tavasz megragadó varázsa, bajosabb, mint a piruló arczu hajnal, szépség, minőt csak lázas képzelet alkothat magának szerelmének eszményi világában . . . ott feküdt holtan. A fák sudarai közt átszürődő holdfény megdicsőült angyalarczczá varázsolta. Aranyszőke haja szétbontva omlott alá s mozdulatlan kebelén Is r a gyogott néhány szál. Sötét szemeivel, melyekbán egykor annyi láng villoghatott, most is oly epedve nézett . . . mintha élne. A vadász mozdulatlanul állott előtte. Szsmeibő' valami msghatározhatlan indulat sugara villant fenyegetőn elő. Ugy né'.et áldozatára, mintha szemei ki akartak volna rohanni üregükből. Ez ember szivében most sem tudott szelíd érzelem győzni . . .

*

*

Tavasz volt. Az égbolt peremén mosoly áradt a leáldozó* nap sugarainak özönében; örült a természet is. Olyan volt, mint: egy nevető gyermek arcza boldog örömében. Valami kimondhatatlan kellem áradt szerte virágzó ölén. Ezer szinben tündöklő aranyos szárnyú pillék csapongtak szerte, virágról virágra, mézes harmatot szörpölgetve. Az erdő árnyában czikázva röpkedő legye.c zümmögése, dongók, méhek döngicsélése, szellő suttogása bűvölő összhanggá olvadt egybe s csodás dallamként zsongott végig az erdőn. Egy megtört férfi, szürkülő hajjal, beesett arcczal, bágyadt szemekkel lépdel az erdő ösvényén. Megáll. Tétován tekint körű 1 . A múlt emlékei s csodás érzelem járjak át szivét. Az egykor gondatlan ifjú vadász most összetarötten újra ott áll, azon a. helyen, mely még most "is a régi volt, a mustról mesélt . . . a vadász is a régi maradt. De nem! Hisz arczán valami borongó fájdalom sötétlik. Szemeiből nem villámlik már vad indulat. Az idő talán kitépte azt szivéből ? . . . Még mindig mozdulatlan arcza, szemei még mindig meredten bámulnak maguk elé. Letérdel. Imádkozni akar, de szavak nem jönnek ajkaira . . . . A bokorból csalogánydal csendül, szívhez szólón, mélán, búsan, majd vigan, csattogóan . . . . • . A térdeplő roskadozni kezd. Fájdalmas zokogással borul a földre. Ott marad sokáig, mozdul atlanul, könyei sürün omlanak a gyepre. A nap utolsó sugaraiban oly csillogón ragyognak, mint a regg harmata . . . . ; A csalogánydal megtanította sirni és — ezentúl Istennek minden élő teremtését, a szegény altatót is kímélni, sajnálni, szeretni.

Umberto olasz király unokaöescse, Lajos herczeg 3 évig tartó tanulmányutat tesz, a jégsarkok körül. Húsz olaszt, egy nagy csapat eszkimót és — számos kutyát visz magával. Andrée meg a léggömbjében tudományos nehéz útjára — galambokat vit\ Nem tud az ember elleni állatok nélkül, az állatok segítsége nélküli se otthon", sem idegenben, sem a földön, sem a tengeren, sem a levegőben!

— 104 —

Madarak védelme. A temesvári Á. V. E. köszönetet érdemlő lépést tett a madarak védelme ügyében, a következő kérvényt intézvén a belügyminiszter úrhoz: »Nagy méltóságú Miniszter Ur! Kegyelmes Urunk! Közeledvén a tavasz és evvel a m adarak visszatérése, de sajnos megkezdődik ezzel az a'iok elleni üldözés és az elfogottaknak forgalomba hozása is. Az 1894. évi XII. törvényczikk 57 §. értelmében a hasznos madarak pusztítása, azok fészkeiknek és tojásaiknak elszedése, valamint a hasznos madaraknak és tojásaiknak forgalomba hozása hatósági engedély nélkül tilos. A városi főkapitányság rendeletet tett közzé, mely szerint tekintettel arra, hogy a hasznos madarak, különösen az éneklő madarak pusztítása az utolsó évek folyamán már meg nem engedhető mértéket öltött, ezen madarak védelme czéljából madarak fogdosására vagy forgalomba hozatalára, az 1894. évi XII. t. ez. értelmében engedélyt adni nem fog, miért is az érintett törvényes tilalom Temesvár területén egész terjedelmében fennállónak nyilvánította. A törvény azonban úgymint a rendelet megkerültetik az által, hogy a posta és vasút madárszállitmányokat továbbításra elfogad. Ez utón egy helybeli madarász — ilyenek pedig többes számban vannak — 1000-nél több madarat küldött a külföldre. Alóliratt egyesületi vezetőség ama tiszteletteljes kérelemmel vagyunk bátor Nagyméltóságod elé járulni, miszerint rendeleti utón az iránt intézkedni méltóztatnék, hogy a madárszállitmányok a m. k. posta és a vasúti hivatalok által el ne fogadtassanak. Jelen alázatos kérelmünk benyújtására nemcsak a madárvilág oltalmára irányított humánus törekvésünk, hanem ama nagyon sajnos tapasztalatunk is indit, hogy éneklő madaraink, melyek kivétel nélkül hasznos madaraknak vannak- elismerve, rovarpusztitásaik által nemzetgazdasági tekintetben felette fontos szerepet visznek, ma-holnap egészen kipusztulnak gyümölcsös kérteinkből és berkeinkből. Nagyméltóságod magas belátása és ismert jószívűsége bátorított e kérelem felterjesztésére, melynek teljesítése megfelel az emberiség nemes érzületének és az általános érdekeknek. Alázatos folyamodásunkat Nagyméltóságodnak kegyes jóindulatába ajánlva maradtunk Temesvárott, 1898. évi február hóban Nagyméltóságodnak alázatos szolgái dr. Parlagi Márton I. r. főtörzsorvos, elnök; Graef Márton tarfár, titkár.* Szívből reméljük, hogy e kérvénynek meg lesz a kívánt eredménye. A miniszteri rendelet az egész országnak szól majd s remélhetőleg minden egyes városi hatóság még oly helyen is, a hol nincsen Á. V. E., érvényhez fogja juttatni ezen emberséges, de a mezőgazdaságra is olyannyira ^szükséges és fontos intézkedést. * Rosszat tenni; ahhoz mindennap száz alkalom is nyílik; jót tenni.-ahhoz alig egyszer jutunk egy esztendőben.

—

105 —

Az állatok lelki világából.. Engesztelhetlen gyűlölet. Irta: B-S.

Eddigeié nem tudtam, hogy ez a házasságbontó ok az állatok között is mag van. Mist már mag vagyok győződve, hogy a rokonszenvnek és szeretetnek annyi lépcsője van közöttük is, mint az emberek között. Ezt érdekesen világosítja meg a következő rövid história. Á tél derekán, ezelőtt mintegy két hónappal, egy vidéki oláh ember karján egy szép fehér tyúkot pillantottam meg. Kedvelt házi jószág lehetett, mert gondosan, mondhatnám gyöngéden ölelte magához. Még a lábai is úg/ voltak összekötve, hogy meg ne sértődjenek. A jól tartott, szép fehér tyúkot első szóra azonnal megvettem és a kis nyájba bocsátottam. Először is egy barna tojóval találkozott. Ez felborzolt fővel tiltakorott a nyáj birtokára lépés ellen. A szegény jövevény igazat adott a házinak és egyszerűen kikerülte. A hatalmasabb tojók tovább mentek, üldözőbe vették az én fehéremet, de reméltem, hogy csakhamar megkedvelik egymást. Úgyis történt. Csupán étkezés közben éreztették hatalmukat, de ezt is csak egy pár napig. Ámde nem igy a házi úr: a kakas. Az első tekintetre irgalmatlan dühvei rohant a szegény idegen eliei. Állati figyelmetlenségnek vettem ezt a durva udvariatlanságot és reméltem, hogy csakhamar meg fogja bánni s gondjába fogadja az én fehéremet. Hiszen, gondolám, ugyanaz a faj, aztán meg takaros, csendes teremtés, a ki nem árt még a csirkének sem. Telt, múlt az idő. Napközben ritkán figyelhettem meg a kis gazdaságot, de láttam, hogy az ételüket, italukat megkapják. Egyszer, ügy két hét múlva, fe'.tünt nekem, hogy az én új szerzeményem mind külön bolyong. Midőn közelebbről megvizsgáltam a dolgot, rájöttem, hogy a tojók többet nem bántják, ámde a kakas rósz szemmel nézi. Vártam, hogy az idő meghozza a gyógyító irt. Ismét telt, múlt az idő. Eltelt két egész hónap és ime, a kakas még mindig gyűlölettel felel a jámbor tyúk hizelkedő pillantásaira. Ugy látom, hogy itt nem segit az idő, nem az én intésem, fenyítésem, dorgálásom. Attól tartok, hogy ezt a frigyet föl kell bontanom, hacsak valaki nem lisztéi mag jó tanácsával. Én úgy tapasztalom, hogy az egész gyűlölet az izlés dolga. Ha azóta nem fogadott volna be nyájába egy pár fiatal jérczét, hűségnek mondanám és nagy respectust éreznék kakas uram iránt, de igy csak töröm a fejemet ezen a talányon, a melynek engesztelhetlen gyűlölet a neve. - A macska kicsi nyulak, dajkája. Egy berlini kertész négy apró nyulfiókot ielt kertjében. Megsajnálta az anyjuktól elhagyott jószágokat és macskája gondjaira bizta őket. A macskamama csak olyan megható szeretettel bánt az ügyefogyott jószágokkal, mintha saját kicsinyei lettek volna.

— 106 — Hidépitő hangyák. Bonatelli tanár igen érdekes észleletét közölte a velenczei tudományos intézetben. Egy nap észrevette, mikép a hangyák egyik fa ágát használják hidul, hogy asz :mszéd kőfalra jussanak és pedig a galyon rendesen két csoportban mentek, hogy egymást ne zavarják. Kísérletet akarván tenni a hangyák ügyességével, letörte azt a galyat. Nagy zavar támadt a hangyák között, de félóra múlva, midőn ismét visszatért, csodálkozva látta, hogy akis állatok mégis tudtak magukon segíteni. Ugyanazon fának másik gálya 20 czentiméter távolságban volt a faltól, de a szél mozgása gyakran a falig sodorta. A hangyák most felhasználták ezt, a galy végére mentek s midőn a galy megérintette a falat, a legelői álló hangya oda. mászott s egyidejűleg a falról átjött egy hangya a galyra, úgy, hogy a közlekedés ismét helyre állott. A krokodil barátja. Ismeretes dolog, hogy a krokodil nem éppen példaképe a szelidségnek, azért gyöngédebb érzelmeket nsm igen táplál, kivált ott, ahol valami harapható czomb, kar vagy más jófalat kínálkozik. Annál bámulatosabb tehát, hogy a vizek vad ragadozója: a nílusi krokodil is ismeri és ápolja á barátság gyöngéd érzelmét A nílusi krokodil barátja egy kis madár, az or lile. Ez a krokodilok hátára repül, mikor a viz színén sütkéreznek, mert jóféle pondró és más vizi féreg kínálkozik a krokodil pánczéljának táblái, — redői között. Ezért a krokodil hálás pillantásokat vet a kis lilére, ha a fején sétál a madárka. Persze ez a barátság is, mint a legtöbb,— csak önzésen alapszik, de hát ki várhatna eg> ebet a . . . . nílusi vad krokodiltól? Táncoló egerek. Amint vannk virágok, amelyek napközben csukva tartják a kelyhöket és csak, estefelé nyitják föl azt, ugy vannak egerek, amelyek napközben mozdulatlanul kuporognak, este azonban táncra kerekednek. Japánban van a hazájuk, s ugy találták az arra járó utazók, hogy a furcsa kis táncosok, csak is a japárdahnál találhatók, a hol valami titokként őrzött keresztezési móddal hozták létre. Fehér a színük, fekete petyekkel. A tánczuk igen sokféle, előbb előre-hátra ugrálnak, azután forogni kezdenek, szigorú, pontossággal mindig jobbról balra. Egy madár mint szárnyasok őrzője. Egy német folyóirat érdekes dolgokat ír egy amerikai madárfajról- A neve Yakamik, a daruk nemzetségébe tartozik és Déíamerika északi részének nagy, sürü rengetegeiben él. A fogságban rövid idő alatt meg- \ szelídül és az ottani vidék lakói — juhászkutya helyett használják. Mint a házi szárnyasok őrzője is kitűnően bevált és a legnagyobb pontossággal hajtja minden reggel a mezőre a tyúkokat és a kacsákat. Este hűségesen visszatér velük, sőt napközben a szökevény vagy eltévelyedett >példányokat« visszatereli a többihez. Az okos madár épp úgy megismeri a gazdája hangját, mint a kutya, s hivó szavára mindenüvé követi, valamint a sajnálkozásnak és örömnek éppen oly jeleit mutatja ura távoztakor vagy megérkezésekor, mint a kutya. De féltékenységből, vagy egyéb okból gyakran rátámad a négylábú háziállatokra, különösen a kutyákra és macskákra, amelyeket aztán alaposan megtépáz.

-

107

-

Közgyűlésünk. Az Á. V. E. f. évi márczius 25-én tartotta 4. közgyűlését a városház tanácstermében Szécnyné Lorenz Joséphine elnöklete alatt. Jelen voltak: Geréb Mártonné, dr. Halász Ignáczné, dr. Jeney Viktorné, Jurássy Berta, Kardoss Kálmánné, Kozma Ferenczné, PéterfiZsigmondné, dr. Pisztori Mórné, Rosenberger Fanny, Mme F. Tornachot, Van Der Veiden Edéné választmányi tagok ; dr. Apáthy István alelnök, Benel Ferencz ügyész, ifj Csávási Gyula, ifj. Imre Sándor jegyző, dr. Széchy Károly, Székely Dénes és Virányi István máv. felügyelő, pénztárnok. Az elnöki megnyitó, a titkár és pénztárnok jelentései után, Szavuj Márton, Férenczi Márton, Kedves Gyula, Uzurel Demeter, és Deák Lajos rendőrök jutalmazása következett, mint az olyan egyéneké, a kik az állatokkal való jó bánásmódra leginkább ügyeltek az elmúlt év folyamán. Elnök a jutalmakat átadva, felszólítja a rendőröket, hogy ezentúl is és mindjobban hassanak, buzgósággal, jó példával és szépszóval intsék a népet. Jegyző felolvassa özv. Hindy^rpádné alelnök lemondását, ki férje elvesztése folytán Kolozsvárról távozik és De Gerando Antonina ig. titkárét, a ki fivére halála által lelkében és egészségében mélyen megrendítve visszavonul. A közgyűlés nagy sajnálattal veszi tudomásul mind a két lemondást és Hindy Árpádnénak két évi buzgó működéséért jegyzőkönyvi köszönetet szavaz; De Gerando Antoninát pedig, kinek ezen egyesület létrehozatala körül oly nagy érdemei vannak, elnöknő indítványára közfelkiáltással az Á. V. E tiszteletbeli elnökévé választja. A közgyűlés egyhangúlag és lelkes éljenek közt II. alelnöknőnek gróf Kornis Bertát, titkárnak Van der Veiden Edénét, két a városból elköltözött választmányi -tag Márk Nina és Persina Leona helyébe pedig Kardoss Kálmánnét és dr. Cs. Papp Józsefnét választotta meg. , Elnöknő indítványára Péterfi Zsigmondné és Turcsány Gyula vál. tagoknak, úgyszintén Virányi Istvánnak több rendbeli szíves fáradozásaikért és ifj. Imre Sándor jegyzőnek a helyettes titkári minőségben végzettekért; továbbá Schwarczel Adél és dr. Sárkány Lajos igazgatóknak az A. V. E. eszméit intézeteikben a gyermekek előtt való oly lelkes terjesztéseért, végül a városi hatóságnak évi segélyeért és a helyi sajtónak állandó jóindulatáért és támogatásáért jegyzőkönyvi köszönetet szavaz.

Nincs magasztosabb a világon mint a jó szív. *

-

108 —

Elnöki megnyitó. Tisztelt közgyűlés! Mintha csak tegnap lett volna, hogy egy évvel ezelőtt itt üdvözöltem Önöket a mint most teszem, szivbőlés hálával, hogy ügyünk iránt érdeklődéssel viseltetnek. Az élet oly rohamosan múlik, mintha csak sietne minél elébb megérkezni a — vég hez. Mi egy esztendő az egyesek, a népek életében ? Valóban oly parányi része a végtelen időnek, oly rögtön eltűnik, elpárolog, mint a forró vason egy csepp viz. S ha az emb;r valamely okból, valamely alkalomból egy évnek a számadását veti, mindig azt tapasztalja, hogy abból a sokból, a mit lelke egész melegével szándékozott véghez vinni, mily kevés, mily nagyon kevés sikerült keresztül vinnie. így van az a köztéren épp ugy, mint a családi életben, a társadalmi, politikai vagy egyesületi működésnél is. Az Á. V. E élete egy rövid évének a vázlatából magam' csak annyit emlitek itt fel, hogy lankadatlanul foiytatta azt a törekvést, hogy az ember segitő társának: a szegény némán tűrő és az ember háladatlansága, közönye vagy kegyetlensége alatt annyit szenvedő állatoknak sorsán első sorban praktikusan enyhítsen, jogai elismerésére segítse, másrészt, hogy theoretice az állat védelem eszméjét mindig tovább terjessze. Nemcsak a műveltek körében, de a népnél, meg az iskolai ifjúságnál is. Előbb említett feladását az Á. V. E. igy kísérletté meg: 80 madáretető és költő ládacskát ingyen kiosztott. Aztán báró Kemény Árpádné nemesszivüségébőlhárom marha éskutyaitatót állított fel; a lovak szemeit bántó és rontó szemellenző levételét országos nevű szakemberek véleményén alapuló sürgető iratainkkal s legutóbbi átiratunkkal a polgármesteri hivatalhoz és egy előkelő aristokrafa hölgy befolyásának és példaadásának kikérésével is igyekeztünk a lovak egy nagy kínjának véget vetni. 1000 istálló rend és 1000 a madarak pusztítása ellen szóló hirdetést nyomattunk kiosztás végett. Az ipartesztület igazgatóságához kérést intéztünk*erkölcsi támogatásért az igen sok iparossegéd által elkövetett állatkínzás ellen; megkértük a polg. mest. hivtatalt, hogy az oly ronda állapotban lévő és egészen megfertőzött kutya-vizsgálati régi faépület helyében apeczétéren, egy uj, czélszerübbépittéssékfel, amitavárosabból az 1200, 1400frt évi kutyaadóból oly igen könnyen megtehetne. Továbbá azzal is iparkodtunk a kinzott és túlterhelt, beteg állaton segíteni, hogy éppen utolsó ülésünk határozatából az A. V. E. késznek nyilatkozott a szegényebb sorsú gazdáknak az állatorvosok által esetről-esetre megállapítandó segítséget nyújtani a beteg igavonó állatok gyógykezelésére, persze csak a mi gyenge erőnkhez mérten. Végre az állatok védeleméről szóló szabályrendeleteket ujabban, most már nagy plakát alakban több ezer példányban nyomattuk, nemcsak Kolozsvár utczáin és terein, de a környékbeli falvakban való szétosztás, illetve felragasztás czéljából, mely cselekedetet, gondolatot és kivihetőségét az Á. V. E. megint Kemény Árpád báróné nemes szivének köszöni, a'leinek neve oly szorosan oda van fűzve egyesületünkhez, mondhatom

— 109 — sziveinkhez. Az eszme tetjedésére S2ánt közlönyünk, az Allatok Védelme minden egyes száma igyekezett az állatokhoz való szeretetet, az elismerést hasznos voltuk és okosságuk iránt ébreszteni, emelni, és last but not least: a kitűzött pályadíjakkal az ifjú gyermekek szivét és lelkét is az állatvilággal foglalkoztatni s igy az ifjúságot az állat-védelemre nevelni; mert — mindnyájan jól tudjuk — alig van károsabb és kárhoztatóbb valami a gyermeknevelésben, mint az, hogy az állat-kinzást nekik elnézzék vagy éppen megengedjék; hiszen az állat-kinzás a kaményszivüség, a durvaság és a biin iskolája, minek erkölcstelenitő hatása a legrosszabbra is képessé teszi az elhanyagolt és eldurvult lelkű gyermeket későbbi korában is. E tekintetben is újra kérjük a szülőket s tanítókat, hogy segítségünkre legyenek; segítségére voltaképp a gyermek lelkének, a melybe Plató gyönyörű maximáját kellene vésni: Az igazat gondolni, a szépet érezni és a jót akarni; és ne feledtessük el a gyermekekkel, de még a felnőttekkel sem, hogy mindent Isten teremtett, az állatot is, és pedig nekünk segítségül, társunkul. Az A. V. E. 5. közgyűlését ezennel megnyitom és kérem Imre Sándor h. titkár urat szíveskedjék jelentését felolvasni.

Titkári jelentés. A kolozsvári Á. V. E. felett is újra elmúlt egy év s a választmány ismét beszámol a végzett dolgokról. Nem volt zajos ez az év sem, — csendes, de szakadatlan munkában tölt el, mint a többi. Mert a munka folytonosságát nem a sok gyűlés bizonyítja. Ezekre nincs is szükség, ha az egyesület vezetősége buzgón működik, a mily buzgón és fáradhatatlanul tette ezt az A. V. E. elnöksége. Választmányi gyűlés a lefolyó év alatt 2 volt, mind kétszer a választmányi tagok élénk részvétele mellett. E gyűlésen több oly határozatot hozott a választmány, melyek egy-egy lépéssel előbbre vitták az egyesületet czéljai felé. A madáretetőket díjtalanul osztotta ki különösen az iskoláknak, de egyeseknek is és ma a város sok pontján^ nyilvános kertekben és magánházaknál egyaránt feltalálhatjuk az Á. V. E. működésének ezt a bizonyítékát. Szintén a madarak védése czéljából megkérte a választmány a kolozsvári ipartestület igazgatóságát, hogy tagjait akadályozza meg a madarak pusztításában. Többször tapasztalta a választmány, hogy kivált épitkezéseknél a lovakkal mily rosszul bánnak, ezért átirt a városi tanácshoz, kérve hogy a vállalkozókat és munkafelügyelőket a rendőrség utján utasítsa, hogy & szekereket a lovak erején tul terhelni ne engedjék. Megkérte a rendőrséget arra is, hogy a bérkocsisoknak a lovaknál szem-ellenző használatát (mely nem egyéb rossz szokásnál) tiltsa meg. Ugyancsak a lovakra s általában az igavonó állatokra való tekintettel kinyomatta a választmány a budapesti A. V. E.-től leküldött »Istálló-rend«-et s ezernél több példányban szétosztotta. Igen nevezetes és már emberbaráti szempontból is kiemelkedik ez évben a vá'asztmánynak az a határozata, melyet

— 110 — az elnöknő indítványára a f. évi márcdus 11-éi tartott ülésében hozott, hogy az állatok védelmét, ápolását mindenképen elő akarva mozdítani, a városi, állatorvosok ajánlatára olyan teljesen szegény embereknek, kiknek bete.^ igavonó-állata a kenyérkeresője, a gyógykezelés czéljából erejéhez mérten segélyt ad. Természetesen ez a segély egy-egy esetben sok nem lehet és kiosztásánál igen óvatosnak kell lenni, — de azért mégis igen nagy és jó hatást lehet tőle várni az állatok gyógyíttatása tekintetében. S minthogy a városi tanács az állatvédelemről szóló szabályrendéletet nem nyomatja ki újra falragasz alakjában, ezért a választ- • mány teszi azt az egyesület nevében és a környékbeli községekben is kifüggeszted. Nyomatott ezenkívül az Á. V. E. falragaszokat még a madarak összefogdosását és pusztítását tiltó tartalommal is. Intézkedett továbbá a választmány, hogy tájékozódjék a felől: miképen lehetne heti és országos vásárok alkalmával a majorságot ketreczekben ugy helyezni el, hogy az apró jószágok ne szenvedjenek. Ez most van folyamatban. A választmány azonban hiven az előző évek szokásához más irányban is igyekezett az egyesület czélját munkálni. Nevezetesen nem elegeden meg a gyakorlati téren való munkálkodással, hanem hatni törekedett a leiekre is, különösen az ifjúságnál. E czélból a kiváló gonddal Szerkesztett közlönyt díjtalanul küldte az iskoláknak a saját költségére. Kihirdette szokásos évi pályatételeit s kiadta a jutalomdijakat az első pályázaton Weisz Elzának, Szász Editnek, Márkus Erzsinek, — a második alkalommal pedig Schwartz Jolánnak, Borbély Zoltánnak és Gyalui Bernáth Oszkárnak. Nem lehet megemlítés nélkül hagyni a pénztárosi jelentés egyik örvendetes tételéül szolgáló következő eseményt itt sem. Ugyanis báró Kemény Árpádné ő méltósága a lefolyt évben ujabban 180 frttal mozdította elő az egyesület törekvéseit. A múlt nyáron 30 frtot küldött marha és kutyaitató vályúkra, melyeket a Széchenyi-téren, á főtéren és a mészárosok udvarán látha tünk, — októberben 100 forintot falragaszok nyomatására és januárban 50 frtot rendőrök és más buzgó álatvédők jutalmazására Ez összeg egy részéből most fog a közgyűlés 5 rendőrt megjutalmazni, A rendes tagok száma tizenkettővel szaporodott, de halálozás és elköltözés miatt egy párral apadt is. Különösen fájlalja az egyesület Hindy Árpád és De Gerandó Attila halálát, mert e két haláleset miatt elveszti egyik alelnöknőjét és ig. titkárát. Az atapitó tagok sorába belépett Lukács Antal p.-kaszaperi földbirtokos 20 frttal. íme t. közgyűlés, az Á. V. E. múlt évi működésének hűképe, melyhez ha a város kiutalványozta 200 frt évi segélytfelemiitjük, nincs mit hozzá tennünk. Látható belőle a tudatos munka, melylyel az egyesület választmánya a kitűzött czél elérésén fáradozik s a mi hogy sikerül ennyire, abban főrésze elnökének van. Kérem a jelentés tudomásul vételét. Kolozsvárott, 1898. márczius 25-én a közgyűlés elé terjeszti a titkár helyett: lfj. ívre Sándor • jegyző.

—

111 —

Pénztári jelentés az állat fedő egyesület pénztári forgalmáról 1897. érben. Bevétel

frt

Pénzmaradvány 1896. évről — — — — — 89 Magán adakozásokból befolyt — — — — — 273 3 Tagsági díjakból befolyt — — — — — — — — — — — — IOO 4 Br. Kemény Árpádnétól 200 Kolozsvár város adománya segély czímen— — — — •- — — — — , 28 6 Kamatokból befolyt

kr

i

I 2

42 [

Bevétele összege

k i a d á s i Az állataédelem körül szerzett érdemekért kiosztatott jutalmak fejében — — — — Gyermekeknek pályadijakban kiosztatott — — Madárétető asztalkákért — — — — — — Szárnyas állatok hordására szolgáló kosarakért — 5: Itató vályúkért — - _ _ _ _ . — — — 6 Az állatok védelme érdekében nyomatott plakátok és szabályrendeletekre kiadatott — — »Az állatok védelme* czimü lapunk évi költségei Ki nem váltott nyugták értéke — — — — — Posta bérek nyomtatványok iroda szerek stb. — Tagsági dijak behajtása körüli és egyébb költségek szolgáknak, küldönczöknek — — — — Apró vegyes kiadások — — — — — — 12 Pénztárnok tiszteletdíja 1897-re — — — — — 13 Egyenleg átvitel i898-ra — — — — — — Kiadások összege

frt

kr

40 23 30 32 18

frt

kr

814

96

690

42

1505

42

frt

kr

5°

46

90

126 232 76

232

76 25 20 IS

60

608

90, '5QS

57

Kolozsvár, 1897. évi deczember hó 31-én. Virányi István, egyleti pénztárnok. A számadást megvizsgáltuk, s úgy a betéteket mint a kiadásokát egyes tételekben igazolva találtuk és pontosan vezetettnek igazoljuk. Kolozsvár, 1898. márcz. 24. PéterffiZsigmondné, mp. í v b Tnreaányi Gynla mp. / - Alapitványképen kezeltetnek: 1. 2. 3. 4. 5. 6.

Szenkovics Márton adománya 20. Gr. Teleki Árvédné > . . . . . . 25. Gr. Korniss Viktor » . < - - . . . . 25. Br. Kemény Árpádné » . .• _ . . •. . 430. Erdélyi Bank és Takarékpénzt, részv. társ. 20. Lukács Antal földbirtokos 20. Összesen: 540.—

— 112

-

Kimutatás.

Kolozsvár sz. kir. város területén 1897. évben állatkínzás által elköretett kihágási ügyekről.

A feljelentett kihágások száma

Kiszabott büntetések Elzárás Nap

Ora

Pénzbüntetés frt UO

Kolozsvárit, 1897. márczus 16-án.

Megjegyzés

kr. A pénzbüntetéseknek legnagyobb része fizetés képtelenség miatt elzárási büntetésre változtattatott át.

Szabó József, alkapitány.

Az A. V. E. az állatvédelemről szóló szabályrendeleteket nagy hirde • tések alakjában, az »Lstálló-rend tíz parancsolatát* meg a madarak üldözéséről szóló tilalmat Kolozsvár város következő tereire és utczáiba aggatta ki: -F'Stéren 4 oszlophoz 9 drb. v Hincz-patika 1. - Hutflesz-oszíop 2. • :'_ Ij'zinház elején 2. * Városház udvarán 1. . Peltorda-utcza 4. \" Kültpr^a-utcza 8. •* Majális-rutCiz'a 2. ' Széfi-utcza 4. London-utcza 2. Külmonostor 7. Sétatér-utcza 3. Belmonostof 4. KisMester-utcza 2. Frölich-sikátor 2. Ovár-téren 3 Malom-utcza 4.

Nagy-utcza 8. Vashid oszlopok 4. Szécáenyitéren 6. Kórnál 7. Szappan- utcza 4. Szamos-utoza 3. Sánczoldal 2. Marha-vásár 5. Külmagyar-uteza 5. Belmagyar-utcza 4. Hostátba 6. Külközép-utcza 6 Külfarkas-utcza 4 Pata-utcza 4 GyörfaLvi-utcza 4. Feleki-utczá 3. Szénatér-ütcza 3.

Belkirály-utcza 3. Kövespad-utcza . Átjáro-utcza 8. Majorok-közt 5. Monostori 2 oszl. 6 Sétatéri 1 oszlop 3. Nagyutczai 2 oszl. 6, Külmagyar 1 oszl. 3. Kis-sétatéren t oszl. 3. S-.inház előtt 1 oszlop-3. London-utcza 1 oszl. 3 Külkirály-utcza 5. Hidelve 4. Szentegyház-utcza 2. Gázgyur-utcAa 2. Hosszu-utcza 2. Kővári-telep 10.

Az elnök ezenkívül 800 szabályrendeleti plakátot s 400—400 darab az istáló rendről és a madarakról szól t a főkapitányságnak szolgáltatott át azzal a kéréssel, hogy azokat a külvárosi házakba, meg a környékbeli községek hivatalos helyiségeibe és iskoláinál való kifüggesztése iránt mielőbb intézkedni szíveskedjék Elküldte végre az alapító tagoknak s az összes iskoláknak, a melyeknek az »ÁUatok Védelme* is jár. így reméljük, hogy e rendeleteket és felhívásainkat lehetőleg széles köröi fogják megismerni és talán — követni is. 1898-ra tagsági dijakat eddig befizették: (Folytatás.) Özv. Bordásné Lorenz Marié (Herkules- Gróf Kornis Bertha. fürdő. Lorenz Pál ny. postamíster (H.-fürdő.) Boér Sándorné Szentiványi Blanka. Rosenberge.r Fánny. Grcf Eszterházy Miguel. ^ Streda Rezsőné. Girsik János ny. erdőigazgató. Dr. Széchy Károly. Keller Lajos Bpest (5 frt évenkint.) Tubán Tibor (Bpest). Id. Kornis Lajpsné M. Kályán. Véah Bertalan ezredes. NYOMATOTT GOMBOS FEREKCZ KÖNYVNYOMDÁJÁBAN KOLOZSVÁRIT

ÁLLATOK VÉDELME. A KOLOZSVÁRI ÁLLAT-VÉDŐ-EGYESÜLET

HAVI KÖZLÖNYE.

Szerkesztőség: 8ZÉCHI-VILLA I. EMELET

Szerkeszti :

hová a kéziratok, tuda-

SZÉCHY KAROLYNÉ LORENZ JOSÉPHINE,

kozódások, előfizetések lök.

Harmadik évfolyam.

az Egyesület elnöke.

Tagoknak tagsági díj feje'hsn j tr Előfizetős! ár: Egész évre 1 frt — kr Fél „ — „ 50 kr Számonként 10 kr.

Kolozsvár, 1898. május J.

8. szám.

AZ ALLATOK ES A ZENE. Ismeretes tény, hogy sok kutya nem birja el a zenét. Idegessé lesz a zenétől, vonitani kezd és »szivhezszólóan« panaszolja el keservét az — égnek. A londoni állatkertben nemrég kisérleteket tettek, hogy milyen hatással van a zene az egyes állatokra. Hát bizony a királytigris a hegedüszóra dörömbölni kezdett, de már a furulyát nem sokáig hallgatta türelemmel: egészen megvadult, fölugrott a falra, ordított, végig futott a rostély mellett és kétségbeesetten csapkodta farkával a vaspálczákat. Ilyen „paraszt" magaviselet után jobbnak látták a tigrist a dudaszótól megkimélni. Egy Jack nevű fiatal orangutang pedig eleinte nagy áhítattal hallgatta a hegedüszót, végre azonban a félelem látható jeleivel — mert hát a majom is olyan mint az ember; fél, bizalmatlankodik attól, a mit nem ért, — a ketrecz hátsó részébe húzódott, elbújt. Lehet azonban, hogy csak a darab nem tetszett neki, mert a mikor más darabokat húztak, újra előre ment a rácshoz és nagyon komolyan és figyelmesen — mint kevés kritikus szokott, — fülelt. A flota-hangokkal szemben is egészen tisztességesen viselte magát Jack, a mikor pedig dudálni kezdtek neki, az összes jelenlevők meglepetésére oly nagyon jó kedve támadr, hogy ide-oda ugrált, akárcsak a „Ferikisasszony"-ban szokás, — szalmaszálakat dobált föl a levegőbe és czigánykerekeket hányt — világosan a táncz legeslegelső kezdeteiként. De az állatországnak talán egyik tagja sem oly zenekedvelő, minta zöld gyik. Tapasztalták, hogy furulyázást hallva, kijön rejtekhelyéből még pedig o!y közeire, hogy kézzel is meg lehetne fogni. Egy zöld-gyík öt délután egymásután előjött, valahányszor a furulyaszót meghallotta. Kgy másik zöld-gyik három délután bujt elő rejtekéből, a mint a furulyázást hallotta,jcét délután egymásután, a harmadik „hangverseny" pedig két na'ppal később volt. Hogy milyen nagy és értelmes zenészek amadaralc, a kik nemcsak egymástól eltanulják a nótákat, hanem az embertől is, és milyen meg-

— 114 — adással tánczol a medve parancsszóra, az oly nagyon ismeretes, hogy külön feljegyezni szinte fölösleges. Érdekes egy pár tudós ál itása is, hogy a legjobb zenei hallása az állatok közt: a kutyának (minden vonitása daczára), meg a lónak van, a mi a czirkuszi előadásokban a pontos tánczban is látható. Jgaz, hogy nyilvános helyeken már — bolhát is láttunk tánczolni horribile dictu, de ezt nem annyira a »Kedves« állat zenei érzékének, mint inkább valamely láthatatlan czérnaszáinak tulajdonítanak. Lehet különoen, hogy ez rágalmazás, hisz a világ oly irigy! Lady Lawrence.

A zsiraffok pusztulása. Miután nálunk minden jobbfajta állatseregletnek van egy zsiraffja, nem is gondolnók, hogy voltaképpen mennyire alkonj'odóban van a derék »nyakorjánok« fölött az ég. A londoni állatkert egy hosszú nyakú lakójának a halála alkalmából irt e felől érdekes dolgokat egy angol Afrika-utazó. Manap már könnyebben szerezhetnek az állatkertek elefántot és rhinocerost, mint zsiraffot. Angliába például már 1894. óta nem került egy sem. A londoni állatkert zsiráffjai annak a párnak a leszármazói voltak, amelyet Thibaut hozott a Sudán-bó], 1834-ből. Ez az érdemes család azonban 1892ben kihalt. Három évi nélkülözés ut8n egy ujabb zsiraffpárt kapott a londoni állatkert s ennek az egyik fele, még pedig a férfiú a most elköltözött derék nyakorján. De a hazájukban is igen megritkultak már, a minek természetesen a vadászok az okai. Megemlítjük különben, hogy a zsiráffok bőrét, amely egy felnőtt állaton egy hüvelyk vastagságra is megnő, sok mindenre használják az afrikaiak Sandálokat készítenek maguknak többek között, meg ostoroka:. 100—125 forint értékben veszik-adják a zsiráffok egész lenyúzott bőrét. De mit fognak majd csinálni, ha már nem lesz zsiráff ? 1 Az ember valóban néha kevésbé elővigyázó, mint az állat. '

•»

Egy érdekes nyilatkozat. Mántegazza nyilatkozott aminap a zsidó rituális állatvágásról, mely már annyi támadás kütforrása volt. »Nemcsak —• mondja a viiágnevü tudós — hogy a zsidó vágásmetódúst nsm szabad eltiltani, hanem a nemzsidóknak is üdvös

íiólna azt elfogadni és mint a leghumánusabb vágási módot altalá-

nosságban érvényesíteni.* A német katonai konzervgyárak számára csak ilyen módon szabad az állatokat levágni. * A kik az állatvédelem magasztos eszméjeért fáradoznak, azok aszó szoros értelmében a humánismusért, a haladásért, a felvilágosodásért harczolnalr. Dr. Szalkay (Jynla.

Ó Maüai*ak. Ó madarak, honnan szálltok? Hol volt akkor a hazátok, A mikor itt fázott mi idén Á csikorgó jégbilincsben?

Szabad szárnyunk napfény mellett A magasban könnyen leng tt, S hogyha szálltunk ágról-ágra Ránk borult a lombok árnya.

Hegyek halmok koporsóján Mint megannyi sirató lány, Hóvirággal koszoruzva Alltak a fák siró búba'.

Hegyen, halmon, völgyön, réten, Koszorú volt szórva szélyel, S menyasszonyok mig kapdost ák, Dalainkat viszhangozták.

Réti patak völgyi csermely Megkövesült a mederben Mint a köny, mely el van tiltva, De a szivet benn szorítja.

Patakoknak Kaczagott a Édes álmok Csillagokkal

Gyász, halál volt a mezőben, Jajgatés a levegőben ; A vad orkán megsiratt.a, A mi meghalt őmiatta !

Repeső jaj, pezsgő élet Tölté ott be földet, léget S az örömet még tetézte Hogy az ég azt áldva nézte.«

renge habján kicsi hablány; éjszakáj.it álmodá át.

Ó madarak! látom, érzem, Ó madarak, mily jó nektek! Hogy már itt is igy lesz minden; Lám, ti vigan megfeleltek: Hajh ! de tmgem akkor is még »Onnan szállunk, ottan voltunk Jégbilincsbe zár az emlék! A hol erről mit se tudtunk. Más világban, más hazában Leng föl újra tépett szárnyam ; Ott vidul fel már csak lelkem, Hol a földet elfelejtem!

Fejes István.

Jön a tavasz. Itt a tavasz, megjött már a fecske, Fakad a fán millió levelecske, Eiesz alatt épül már a fészek, Kis fiaim ne hesegsssétek!

Sok szerencse éri a ház népit A hová a fecske fészket épit; Szent legyen hát nektek ez a fészek, Kis fiaim ne hesegessétek!

Lithvay Viktória.

Gondosan ügyelj marháidra, és tartsd szemmel nyájaidat, Példab. 27, 23.

— 116 —

Madarak a hit világában. (Befejező czikk.)

A csillogó víztükör szent madarai közül az ibis madár tisztelete oly régi, hogy idejét sem lehet meghatározni. Hiszen az ó-egyptomiak Isis istenasszony hírnökét látták benne, 'a ki megjelenésével megjósolja a Nilus áradását. Sakharában egy pyramis belsejében ezrével láthatók a bebalzsamozott ibis hullák, illetve múmiák. Josephus azt meséli — irja Brehm — hogy Mózes, midőn Aethiopia lakói ellen harczba indult, kalitkában ibiseket vitt magával, hogy esetleg a veszedelmes kigyók ellen használhassa őket. A Nilus dagadó árja számtalan bogarat és csúszó, mászó állatot ragad magával s vet ki a partokra, ezeket szedegetik föl az ibisek. De most ritkán, csak kivételkép jelenik meg Egyptomban. (Vájjon mi űzte el?) S a Nilus áradását csak Nubia déli részén hirdeti. Brehm afrikai útjában a szélesség 18 ik fokától (Mucheref városától északra) sehol sem látta. Mig a KékNilus őserdeiben nagy csapatokkal találkozott. A régi egyptomiak idejében félig-meddig házi állat lehetett Egyiptomban ; hiszen sok helyt templomokban nevelték föl a szent madarat. S talán a fenix sem volt más, mint az ibis valamely ro kona, mert az ó-egyptomi iratokban a fénix gémhez, tehát az Íbiszhez hasonló madár. Igaz, hogy Brehm szerint valószínűleg az aranyfáczán az a regebeli madái. (Khinában: kinki vagy aranytyúk.) Tollainak színe az egyiptomi regékben ic aranybiborszin. A legismertebb rege szerint minden 500-ik évben elégeti magát fűszerekből készített fészekben, de hamvaiból megifjodva kel ki. A keresztény mondákban is a fenix a megifjodás jelképe. A daru a magyar nép és népköltészet kedvencz madara : a régieknél az éberség jelképe volt. És különböző ázsiai nemzetek: kalmükök, japánok, khinaiak szent madárnak tartják most is. A japánok szerint a daru szerencsét hoz, ezért lakásaikat, templomaikat sok helyt a daru képével diszitik. A daru szépsége, méltóságos, komoly magatartása, kiváló értelmessége mindig és minden időben feltöltötte az emberek figyelmét. Ki ne ismerné az Ibyhws darvairól szóló mondát, a melyet Schiller olyan szépen dolgozott föl? E szerint Ibykus is jó jelnek tekinti a darvak megjelenését, s így szól hozzájok: »Seid mir gegrüsst befreundte Schaaren, Dxe mir zur See Begleiter waren ; Zum guten Zeichen. nehm ich euch, Mein Loos, es ist dem eueren gleich.*

Végül a darvak megjelenése okozza, hogy Ibykus gyilkosat elárulják önmagukat, mert megpillantva a repülő darvakat, az. egyik igy kiált föl: »Sieh da, sieh da Timotheus Die Kraniche des Ibykus! ^— Und finster plötzlich wird'der Hímmel, Und über dem Theater hin Sieht man in schwarzlichtetn Gowimmel Ein Kranichheer vorüberzíehn.»

— 117 — A darvak szemtanúi voltak a gyilkosságnak, s most itt vannak, hogy tanúskodjanak a szörnyű tettről, s a bűnösöket az igazságszolgáltatás kezébe juttassák. A gólya sok tekintetben emlékeztet a darura Ép oly büszke önérzetes magatartással, lassú, kimért lépéssel járja be a mező és rétet, a vízpartokat és nádasokat, mint amaz. S a néphit SZR rint áldást, szerencsét hoz a házra, a melyen fészkel. De fölruházta a természet jósló tehetséggel is. Krónikák följegyzései szerint megjósolja Aquileja pusztulását; Mátyás királyunk halálát. Az úszó madarak közül a pelikán is gyakran szerepel a regékben. Nem csoda, hiszen nagyon érdekes madár. Az a zacskó, mely alsó kávájának két oldalához van erősítve, teszi olyan feltűnővé. Ebben a zacskóban őrzi meg zsákmánya egy részét későbbi időkre, vagy fiai számára. Az eleség közt gyakran véres halak is vannak. S miután e véres táplálékot úgy üriti ki, hogy a zacskót melléhez nyomja: ez a körülmény adott okot arra a regére, hogy a pelikán fölmetszi csőrével a mellét és szive vérével táplálja éhes fiait. Több keleti nép nagy tiszteletben tartja. Mahomed törvényei szerint a pelikánt nem szabad megölni, mert, a midőn Mekkában a Kaaba-templomot építették, a vizet nagyon távolról kellett hozni ; a munkások kimerültek ; s már-már nem volt, a ki a kellő mennyiségű vizet elhozza; de Allah nem akarta, hogy a szent épület félben maradjon és sok, sok ezer pelikánt küldött, a kik torokzacskójokat megtöltvén vizzel, az épitő munkásoknak vitrék. A vizek madarairól lévén szó, a lúdról sem szabad megfeledkeznem. A görög hitregében Persephone szent madara volt. A rómaiaknál meg épen nagy tiszteletben állott, hiszen éberségével megmentette a Kapitoliumot. S miután tollaival írták ama becses iratokat, a kódexeket, a legtöbb régi nép tisztelettel adózott a lúdaknak. Különben a lúd valóban értelmes állat; s valószinü, hogy a régi emberek élesen meg tudták figyelni és méltányolni is tudták az állatok szép tulajdonságait, s azért részesítették a ludat is tiszteletben. Brehm csodálkozva mondja: miért rágalmazzák a ludat azzal, hogy ostoba ? Hiszen 45 faja közül mindenik értelmes, elő vigyázó. Biztosan meg tudja különböztetni a vadászt a földművestől, pásztortól. Őröket állít ki. Szóval, saját biztonsága érdekében minden faj számos elővigyázati szabályt követ. Repülése pedig könnyed és szép. A viz tükréről menjünk az őserdőbe, Ceylonba, Indiába; s keressük föl ott a diszes tollú pávát. Azt már valószinüleg természetesnek találja mindenki, hogy szent madár volt az ó-korban, s az mai napig is. Tehát nem csak a históriában szerepel, mint Nagy Károly kedvencz madara ; s mint olyan, melynek tollait a középkor lovagjai és hölgyei diázül használták. (Khinában a mandarinok rangfokozatának megkülönböztetésére szintén pávatollat használnak): de a görögök Junó szent madaraként tisztelték. Indiában, mint szent és sérthetetlen madár ma is nagy

— 118 — tiszteletben részesül. A ki megöli, bűnt követ el. A hindu templomok közelében csapatosan tartózkodnak a félvad pávák, miután a papok táplálják és ápolják őket. A tyúkfélék közül a páván kivül a kakassal találkozunk gyakran, mint nagy tiszteletben álló madárral. Mikor a magyar sereg a szent galleni monostort megtámadta, a tornyon levő érczkakas láttára úgy megrémültek a magyar vitézek, mintha csak élő lény lett volna s a helyet elhagyták. (Eckehárt.) Debreczen városnak jegyzőkönyvében olvasható az 1564. nagy tűzvész leirása ; s itt többek közt az áll, hogy a leégett Szent-András templom tornyán levő érczkakas, midőn a tűz pusztitását tovább jó lélekkel nem nézhette, a toronyról leugrott s magát agyonütötte. így idézi ezt Ipolyi A. a nevezett jegyzőkönyv alapján. Szintén Ipolyi könyvében (A magyarok mythologiája) olvassuk a következő esetet: Győr ostroma alkalmával Ali pasa megesküszik, hogy akkor veszik be a magyarok Győrt, midőn a sátor hegyébe tűzött érczkakas kukorikolni fog, s mikor Pálfinak és Scharzenbergnek sikerűit az ostrom, az egész város hallá a kakas szavát. Sok madár szerepel a magyar nemzet hitregéiben, mint hirnök-madár. így a páva. A gólya és fecske nemcsak a tavasz, de a szerencse hírnökei. A kalcuk a meleg időjárás hirdetője. Kiáltása jó jel a házasulandókna k. A görög hitregében Héra kormány pálczáján ül. S mig ezek a szerencse hírnökei: a varjak és hollók bajt és vészt hirdetnek a néphit szerint. A Dózsa vezérelte pórlázadást hollók és baglyok hirdették rémletes károgás és huhogás által (Ipolyi A.) Az éneklő madarak közül nem csak a fecske szerepel az emberiség hitmondáiban. Éneklő madarakkal ireqe[BjrB álmodni is jót jelent. A keresztcsőrű pintyekről, kedves kis monda szól Németország némely területén; fenyvesek borította hegyek közt, a hol e szép kis madár tartózkodik. A monda szerint ez a pintyőke húzta ki a keresztre feszitett üdvözítő testéből a szögeket. Ebben a munkában hajlott el keresztalakban a csőre. Az üdvözítő pedig megáldotta, mondván: sohase rothadjon el tested! S a keresztcsőrű pinty teste halála után is épen marad. És a könyvek könyve, a biblia is gyakran foglalkozik a lég uraival-A kakas-szerepe az uj szövetségben minden iskolás gyermek előtt ismeretes: „Mielőtt a kakas hármat kukorikolna, te elárulsz engemet!*) János evangélista a Jelenések könyvében így szól: „És a királyi szék körül négy élő lény szemekkel rakva elől és hátul. És a negyedik élőlény hasonlita a repülő sashoz.' János evangélistát gyakran ábrázolják sassal. (Barbieri.) Mikor a kis Jézust bemutatják a templomban, József egy pár galambot visz áldozata jeléül. Jézus megkereszteltetésénél ezt olvassuk: »Megkereszteltetvén pedig Jézus, azonnal feljőve a vizből és ime megnyitónak az *) A görög mythologiában a kakas, mint az éberség és bátorság totypusa, Aresnek vala szentelve; de Minerva sisakját is díszítette.

prö-

— 119 — egek és látá az Isten lelkét galambképen jönni és rászállani.* Hol keressünk ennél nagyobb fölmagasztalást a madárra? Noénak az özönvíz után galamb viszi meg a jó hirt. S Mózes könyvének följegyzését használta fel Tompa olyan gyönyörű hasonlatul az »Olajág« czimü szonett utolsó szakaszában: »Türj és remélj! Elmélkedjél, imádkozz! Hadd térjen a beteg lélek magához . . . így, ha követje ott fenn megjelent, S mint a Noé qalambja visszaszátnyal Zöld olajág- s az ég jó válaszával: Mit újra megnyersz: lelki béke, csend.«

Binder Laura.

Hogyan lettem állatYédő! III. dijjal jutalmazott pályamunka. Irta : Gyalul Bertláth Osükár a helvb. kereskedelmi akadémia tanulója. »Az állat-védelem nemes eszme; Ezt műveli,i emberi kötelesség !«

Régen, nagyon régen, talán már hat éve annak, hogy bejött a többi nemes sportok közé az úgynevezett parittyázás. Én mikép a többi suhancz — nem tudom talál-e ez a kifejezés ? — hódoltam körünkben divó e szenvedélynek, azo:i különbséggel, hogy ember, állat; légyen ez utóbbi szárnyas avagy négylábú, — czéiba vettem. — Ámbár nem akarom magamat dicsérni, mégis be kell, vallanom, hogy e téren, már mint hogy a czélzás terén, elismert tekintély voltam. Egy szép délutáni napon kimentem a kapu elé, természetesen zsebem teli volt kővel s kezemben az elmaradhatatlan parittya. — . »Ahol ni, egy czilinder!« kiált reám öcsém, ki második énem volt. — »Na fogadjunk két baraczkba, hogy Lelövöm!* —• >Már azért sem lövöd le te« . . . . Tovább nem folytathatta beszédét, mert a másik másodpereiben a czilinder, — azt hiszem nem csekéíy örömére a tulajdonosának, — a földön volt. A két baraczkot testvériesén megosztottam t. i. én ettem 1 meg l /,, mond egy és fél baraezkot, mig öcsém csak egy felet. A szomszéd kapuban egy tisztes nő nézte szomorúan e bravourorrat, de nem szólt semmit; hanem midőn észrevette, hogy egy jól irányzott lövéssel egy kis kutyát kériyszeritek megszólalásra, akkor magához hívott és igy szólt: >Tudom, hogy maga, —. minek is hívják csak?*-. . . . »Oszkárnak . . .« * . »Nos, azt tudom, hogy maga Oszkár nagyon szereti a mesét, hát én elmondok magának nem^ mesét, hanem egy igaz. tanulságos történetet, de előbb adja ide azt a-parittyát!... . . ímmel-ámmal végre odaadtam, — erre a következőket monda : > Mikép tudja, én X comtesse-nél voltam társalkodónő. Egy alkalommal, midőn a comtesse egy házi estélyre készült, egyik

— 120 — legszebb ruháját ölté magara. Egyszerre csak egy kis sáros kutyácska a nyitott ajtón keresztül, a szomszéd szobából be a miénkbe s egyenesen a méltóságos kisasszony ruhájához dörzsölődik Mi természetesen a legelső bot után nyúltunk, hogy a kis kutyát a szobából kiverjük, midőn a comtesse szava hallik : Hagyják kérem a kutyát békén, ha bs is piszkolta a ruhámat, nem tesz az semmit, van nekem, hála sz Istennek 1 elég más, bár egyszerűbb ruhám; felveszek majd azok kö 7-ül egyet! — Más e szavakra hallgatott volna, nsrn úgy én: megkérdeztem, hogy miért kel oly erősen a haszontalan eb védelmére ? Ily választ kaptam : Ezelőtt pár évvel atyám falusi lakában egy diai voltam a cselédekkel, mert szüleim a szomszéd faluban lakó nagynénémet látogatták meg. Csendesen telt el a nap. Este mik )r ép pihenni készültem, az ebecske ugatva szaladt hozzám, én nézve az okot, hogy miért történik ez ugatás, észre vettem, hogy a lépcsőn fölfelé egy gyanús alak jön. Erre csengettem, a csaiédek rohanva jöttek hozzám. A misik perczben óvatosan nyiü.-r az ajtó, egy férfi-fej néz befelé, mely fejet maglátván, a kutya iszon\u ugatáshoz kezd. Látva azonban az illető, —.-ki tolvaj, sőr talán gyilkos is volt, — hogy többen vannak a szabáb.m, kereket oldott. — Tehát azt érdemli talán életem megmentője, e drága kis kutya, vagy annak egyik társa, ki ép oly szolgálatot tehet vagy tett is már másoknak, hogy megverjék ? Én figyelve hallgattam, mikép most maga, e történetet. Ekkor magamhoz tértem és észrevettem, hogy szemeim könnyeznek.

Á szülők, tanítók és tanárok szíves figyelmébe. :

Nagyon kérjük, hogy a gyermekeknek ugy a madarak puskázását s fészkeik rombolását, mint a szegény bogarak gyűjtését és e'evener való felszurását tiltsák el. Nem tudásvágyból mennjk a gyermekek bogarászni, hisz a tankönyvekben és isko1 i gyűjteményben megtalálnak minden fajt, hanem csak kegyetlenkednek a szegény védtelen állatokkal, a mi állal a gyermekek szive és lelkülete eldur/ul. Áz anya gyermekének nemcsak testi, de lelki életének fejlődéséről is felelős Isten és emberek előtt, és ennek bűnös elhanyagolása a gyermekek kedély világának biztos romlását vonja maga után, mely által később embertársé ikra nézve is veszedelmesekké lesznek. Az Á. V. E.

Minden őrizettel óvjad szivedet, mert az élet abból származik.. . Példab. 4, 23.

•

—

121 —

Az állatok lelki világából. A bogarakról. Irta: (iaál Mózesné.

Jertek velem, kedves gyermekeim, ki a napsugaras rétre, mezőre, a szőllőhegyre, be az árnyas erdőbe, a csillogó tükrü patak partjára, mesélek valami olyanról, a mit láttam is, olyanról, a mit talán csak álmodtam és mit elmeséltek nekem az izgómozgó, röpülő, szaladó, munkában és élvezetben egyformán fáradhatlan bogarak. — Pillantsunk be a virágok keiyhébe, a föld üregeibe, a szikla hasadékaiba. Milyen csodás életet látunk majd! - - Itt lakik a bogárvilág hatalmas népei Ők, a kik békések és harcziasak, kik tudnak gyűlölni, haragudni, de szeretni és örülni is! Van közöttük jó és rossz, van kártékony és hasznos, van szerény és hiú, van szegény és gazdag! Jertek, üljünk ide e bokor mögé. Csitt, figyeljünk mosí, Alkonyodik, ez a bogarak legkedvesebb ideje. — Minő zúgás, berregés, zizegés mindenfelé! Nézzétek csak, hogy mozog a föld, milyen serényen mászkál rajta számtalan apró állat. Egyik zsákmányra les, m-isik mulatságra készül Nini minő csinos bogárkisasszony lépked itt mellettünk : hamvas fekete ruháját három sor drága-kő disziti — ez a drágakövesfutóbogár-kisasszony. Persze hogy bálba készül, nézzétek milyen kényesen léptet picziny kaicsu lábaival! Egész sereg tánczos veszi körű!: kék katona-egyenruhában, téglavörös hajtókával, vörös csizmában. Ezek a bogár katonák, a tüzérek, pattantyúsok — lövéssel támadnak és védekeznek. A tudós ember pattantyúsbogárnak nevezi. Szereti is, mert hadban él a kártékony hernyókkal és közülök számtalant elpusztít. A bogárkisasszonyok pedig azért szeretik, mert ők a legfáradhatatlanabb tánczosok. Nézzétek. csak, ott a nyájaskodók közt van egy régi ismerősünk is — a török •— vörös bugyogóban ; különben Cserebogár urfi a neve. Hogy hajlong jobbra-balra — ruhája majd kettéreped a kövér testén — minden képpen tetszeni akar a szép bogárkisasszonynak . . . De ime, mi lelte? Ejha, hogy összerezzent — uczczu neki! Fölrepült a fára. Nó, ez ugyancsak megszeppent. Tudjátok, hogy miért ?. . Nézzétek, amott jön két testvér, ezek az Aranyfutonczok, hires szépség mindakettő. Aranyzöld és aranysárga reczés a ruhájuk, piros a papucsuk. Még a legyezőjük nyele is piros. Ezt a legyezőt csápnak nevezi a tudós ember. Nos hát ezt a szépséges szép aranyzöld Kerti futrinkát a cserebogár-urfi valamikor megszerette és feleségül akarta venni. Az ám,^ha a Futrinka-kisaszszony nem lett volna olyan büszke, de neki bezzeg nem kellett az amolyan közönséges törökbugyogóban járó bogár. Fogta magát a Futrinka és úgy hátba döngette vakmerő kérőjét, hogy szegény menten a földre gurult. A bősz Futrinka testvére —•

— 122 — Aranytyúkocska — e zajra kijött a házból — egy nagy kő alatt laktak — és közös erővel be akarták czipelni a kérőt, hogy elzárják és azután — felfalják! Az ám, mert a két kisasszony szép ugyan, de kegyetlen is -- a húsevő bogarakhoz tartoznak. Szegény török! Kapálódzott lábaival, vergődött ide-oda — már-már a ház ajtajában voltak vels . . . egyszerre magához tért nagy jémületéből, szárnyait kiterjesztette és — elrepült. Azóta elment a kedve háztűznézőbe menni! Nini, ott csatlakozik a Kerti-futrinkákhoz egy merész bogár-legény. Tyü, milyen félelmes hosszú bajusza van, ugy kipödörte, mint egy huszár! Aczélkék az egyenruhája, aranyzöld a mentéje csillogó gombokkal. Ez a mente a bogár szárnya — ez az ő büszkesége! Fényes csizmáján sarkantyút is hord, csakhogy ez a sarkantyú nem szokott pengeni, mint a huszároké. Délczeg, merész legény ! . . . . Rettegnek is tőle a bogarak, "hernyók^ még a tudós ember is Bábrablónak nevezi. Nem lesben támadja meg ellenségét vagy zsákmányát, hanem nyíltan, bátran, vakmerőén ! Küzd véghheletéig, s magát nem adja meg. Még eddig minden dulakodásban ő volt a győztes. De egyszer mégis szinte rosszul járt. Hallgassatok csak ide, elmondom: • Ugy-e ismeritek a Czinezéreket ? Ó, ezek a legszebb, legnemesebb bogarak ! Ezek úgyszólván királyai a bogaraknak. Ott az Acsczinczér, kinek bajusszá néha ötször olyan hosszú, mint a teste. Hát még a Hősczinczér\ Milyen erős, milyen bátor, milyen nemes! Soha védtelent nem bánt, nem ejt zsákmányul egy bogarat sem. Erős bár, de szelid, bár szép — szerény is. Az egész család szereti a zenét! Maguk is ügyesen kezjlik. a vonót és csendes nyári estéken gyakran lehet hallani édes szomorú nótáikat egy-egy farakás* mögül, mert a magányt nagyon kedvelik. Nós ezzel a Hősczinczérrel gyűlt meg egyszer baja a rabló :apitánynak — t. i. a Bábrablcnak. Ez pedig igy törtent. Egy hegyszakadék mellett szűk út vezetett a szomszéd erdőbe. . . Ezt a helyet választotta magának a rablóvezér lesőhelyül. Egy farakás mellett meglapult, aztán hirtelen neki esett zsákmányának. Késő este volt. Egy vörös nadrágos szabólegény ballagott haza felé ezen az utón. Mert van ám a bogarak között is szabó, igaz, hogy mestersége nem épen a ruhavarás — no, de ahhoz hasooló: a ruhák tisztogatása. Es halljatok csodát! Ez a legény ingyen végzi munkáját! Azám, egészen ingyen ! Ha valamelyik bogárlegénynek a ruhája poros, avagy piszkos, azt a mi szabócskánk szépen megkeféli csápjával, megtisztogatja — aztán odébb áll, még borravalót sem fogad el '^fáradtságáért. Ugyan bizony láttatok-e valaha az emberek között ilyen jószivü munkást?...

—

123 —

Nós hát, a mint ezt a jószivü bogárkát meglátja a Rablókapitány, azonnal kész a terve: ezt a szabót zsákmányul ejtem, aztán elköltőm vacsorára friss pecsenyének. A szabócska vigan fütyörészve jött a szűk utón, nem gondolt veszedelemre, hiszen kinek jó a szive, ki becsületes és egész nap csak kötelességét végezte: dolgozott — az mitől félhetne ? Hanem a rablóvezér egyszerre mellette terem: — Megállj vándor, te rabom vagy! Szabócskánk ijedtségében mukkanni sem mer, a rabló pedig nyakon csipi, a tán fölemeli magasra, hogy föidhöz vágja a háláira rémültet, — de ebben a pillanatban valaki erősen megragadja fölemelt karját. — Megállj! Ereszd el! Es s ;embe áll a rablóval a Hős c'zinczér. Daczosan néz raja a rablóvezér és rázza fejét annak jeléül, hogy nem engedelmeskedik ő senkinek se a világon. Hanem abban a perczben a hős egyet suhint a levegőben ostorával, már t. i. csápjával és végig sújt vele a rabló testén. Ez fölszisszen a megszégyenítéstől, zsákmányát elereszti, hanem vad dühvei rohan most a hősnek, ki őt harczra készen várja. Összecsap a két hatalmas ellenfél, csak ugy recsegnek lábaik egymás kemény testén, 'Á földet feltúrja a rabló erős hátsó lábaival, az elsőkkel pedig átkarolja ellenfelét és igyekszik őt leteriteni. De a hős bár nem olyan izmos, de ügyesebb, nem engedi magát! Most fejőkkel ütköznek össze, mint két bika, nagyot koppannak egymáson, hanem egyik sem szédül el! A levelek, száraz galyak erősen zörögnek alattuk, a fü letaposva szomorúan terül el a földön a kettő pedig dühösen küzd — már nem lát egyebet, mint ellenfelét. Hanem a nagy zajra összegyűl egyiknek is, másiknak is rokona, vagy pajtása és végre elválasztják a két dulakodót. A rabló még egyszer fölemeli öklét és megrázza hatalmasan a hős felé: — Meglakolsz te még ezért az ostorcsapásért, Czinczér 1 — Az ostorcsapást megérdemelted — felel a rettenthetetlen hős — mert védtelent támadni meg: — gyávaság! — Nó majd megkérdezem még egyszer tőled, ki a gyáva, de akkor ép bőrrel, tudom, nem távozol többé a csatából. — Veled vívni nem akartam sem most és nem fogok ezután sem, én csak a tehetetlent, az ártatlant védem, de rablóval — nem állok ki viadalra f Ez volt tudtommal első és utolsó harczuk. A szbbócska persze nem tudhatta, hogy melyikök győzött — ugy elinalt onnan mint a szél. A Hősciincsér pedig a barátjával a Szarvasbogárral frigyet kötöttek, hogy ezentúl is megvédik az ártatlan, apró bogarakat a Bábrabló és társai kegyetlenkedéseitől. Mert a Szarvasbogár szintén a nemesebb fajtájú bogarak

—

124

—

közé tartozik, szive jó s bár erejénél fogva fölvehetne a harczot bármelyik erős bogárral, mégis jámbor életű. Ékes fejdisze pedig egyetlen a maga nemében és ezt maga szerezte magának: derékségével, könyörületességéve!. Ha nem hallottátok még meséjét — íme, elmondom én : . Valamikor régen történt, mikor az emberek a puska hatalmát még nem ismerték — egy vadászat alkalma/al a gyönyörű szarvas megsebesült. A nyílvessző mélyen belefuródott a nemes állat testébe, a ki maga is sebes nyílként röpült végig a hatalmas fák között. Már-már fogyni érzi erejét — már közeledni halija ellenségeit — még egy végső kétségbeesett erőfeszítés — és egy hatalmas cser lábainál összeroskad az ü'dözött szép állat. Még egyszer föltekint, szelid nagy szemeiből ann3'i kin, annyi kétségbeesés tükröződik. , . egy. köny pedig e tiszta, ártatlan szemekben — irgalomért esedez. De a vadász nem ismeri az irgalmat . . . . E pillanatban sürü sötét köd száll az erdőre és az őserdő szellemóriása, védő kezeivel eltakarja az üldözött állatot. A vadász eltévesztette az utat, a szarvas meg volt mentve, - - de sebéből melegen szivárgott ki vére, piros, meleg vére. Büszke feje a földre hajlott, pompás királyi agancsaira a sürü bokor zöld levelei ráfoftódtak. Alig lihegett — érezte a halált, de nem fájt az most úgy neki, mintha a vadász kése furódott volna szivébe. A fának egyik ágáról résztvevőén nézte a nemes állat, szenvedéseit egy bogár. »Nern, nem szabad neked meghalnod* — ilyenfélét érezhetett, mert szárnyait kiterjesztve zúgva repült az erdő mélyébe. — Segits, Nimród, te olyan bölcs vagy. — Kin segítsek? . . . kérdé a törpe, és több száz esztendős arczán jóakaró mosoly futott végig. A vadász nyila belefuródott a legnemesebb állat testébe... most ott fekszik az erdő sűrűjében, haldoklik. — Hogyan jutok hozzá? — Jer, szárnyaim elvisznek — ülj a hátamra. A törpe fölült és a bogár szárnyait kiterjesztve, gondosan elvitte az erdő bölcsét a beteghez. A szarvas, hála a bogár jószívűségének és az öreg törpe ügyességének, felgyógyult. És íme, újra megjelent az erdő szellemóriása, de ezúttal nem sötét ködöt terjesztve maga körül, hanem méla nyájas holdvilágot. — Legkedvesebb állatommal tettél jót — szólott mély érczes hangon — légy hát ezentúl hozzá hasonló : tested szineaz övé legyen, de hord az ő diszét is — pompás ag^ancsait, melyek védnek és díszitnek ezentúl, melyért megbámulnak, de szelidsége is tulajdonod legyen, melyért majdan szeretni fognak.

—. 125 A szellem eltűnt — a bogár pedig meglátta magát a harmat• csepp tükrében : délczegen, díszes agancsakkal és büszke boldog1 ság töltötte el. Szárnyait kiterjesztve zúgva repült tova és bámulva nézte őt az erdő és az erdő lakói. (Befejező közlemény következik). *

A madarak, mint építészek. Az angol »Zoologist« czimü természettudományi sza klapban Butler tanár egy tanulmányt irt a madarak fészekrakása ró!, melyet ;\z összes európai sajtó átvett, legalább kivonatban. Butlernek volt néhány bengáli madara, melyet Japánból küldtek neki. Japánban, a hol ezzel a madárral jelentékeny kiviteli kereskedést űznek, apró kalitkákban tartják őket, hol egészen durva fészket raknak. Butler abba a kalitkába, melyben néhány kora ifjúságától fogva fölnevelt japáni bengáli madarat tartott, egy maroknyi füvet dobott. Az apró madarak menten a fűszálakra vetették magukat és sorra a kilitkának egyik zugába hordták, hol csakhamar fészket raktak belőle, melynek fent boltozata, oldalt pedig nyilasa volt; a fészek szakasztott olyan volt, a milyent a bengáli madarak Japánban a szabadban szoktak rakni. Miképp magyarázzuk meg ezt ? Az apró madarak szülőiktől nem tanulták el a fészekrakás művészetét, más hasonló fajtájú madarakkal, melyektől a fészekrakás tudományát elsajátíthatták volna, nem érintkeztek. Azt kell tehát föltenni, hogy szülőiktől örököiték azt a természeti ösztönt, hogy ugyanazt a fészket rakták, a melyet őseik évezredeken át raktak. A következő pár eset, mely más forrásból van, ezt megczáfoija, a mennyiben megmutatja, hogy a madarak, még ott is, a hol füvük van, nem mindig azt használják fel épitő szerek gyanánt, hanem a mi nekik — éppen jobban tetszik, lévén a madárvilágban is excentrikus izlésü alakok. Az egyik furcsa fészket egy rigó rakta, Lille közelében, a távírókban használt hosszú papírszalagokból. A rigót mindenképpen dicséret illeti ezért. Először, mert három kilométer távolságban volt onnét a távirőhiVatal, ugyancsak sok derekas utat kellett hát megtennie, a mig a keskeny papirossza'agokbol összefonta a fészkét. De meg azért is, mert nem közönséges hőtani ismereteket árult el igy, lévén a papiros a legrosszabb melegvezetők egyike, vagyis melegtartó, A második furcsa fészek nem messzi Besangontól volt, és a szárnyas lakója ezt csupa — órarugókból rakta össze. Besangonban igen sok óragyár van, onnan lopkodhatta össze a tolvaj szarka, a melyet már nem dicsérhetünk meg hőtani ismereteinek miatta lévén az erezek jó melegvezetők. A harmadik furcsa fészek pedig ott vodt tavaly egy kis falu közepén, olyan háznak az udvarán, a melybea két hatalmas szent-bernáti kutya tanyázik. A madár i ie-oda repült az óljuk hoz és fészkét íme az elhullott — kutyaszőrökből rakta össze.

— 126 — Ezen,három fészekrakás módja és kivitele inkább a •tudományt*, mintsem az ösztönt árulja el. Szükségből építik fészküket, és szegény kis eszük szerint: az egyik védett helyen jobb anyagból, a másik kitett ponton, gyöngébb tudománynyal. G. Labadie-Lagrave egy a párisi Figaróba irott czikkében (»Les nids des oiseaux«) azt állítja, hogy a madár fészkerakásánál semmiféle ötletnek vagy fantáziának nem enged, csupán csak és minden törvénynek, a mely kivételt nem tür meg. Az egyik madár fészkét bokorban rakja, a másik fán, egy harmadik a házfedelek alá, a negyedik a nádban, de egy faj sem gondol arra, hogy a természet sugallta építészeti törvények alól kivonja magát. így könnyen érthető, hogy az ornithologus, ki alaposan ismeri a különféle madárfaj külön regulájának minden detailjét, az erdő közepén is megtudja mondani; itt egy czinege, ott meg egy zöldike fészkének kell lennie. A Deutscher Hausschatzban Scheidt beszéli el azt a naiv módot, hogyan épített és épített egy czinege fészket egy irtás alatt levő erdőben, tavaszkor levágtak valahol egy erdőt; az első fasorokban, melyek lehulltak, kicsi fészkek voltak. A madarak a helyett, hogy más vidéket kerestek volna, újra hozzáfogtak a fészekrakáshoz, á legközelebbi fákon rakva, a melyek még álltak. Másnap ezek a fák estek el a. kalapács alatt és a szerencsétlen madárkák megint csak raktak fészket a legközelebbi fákon, ugy hogy nap-nap után levágták a fészekhordó fákat s igy ennek csak akkor lett vége, mikor az erdőnek vége volt. A madarak, ha egy helyhez szoktak, évről-évre ugyanarra a helyre épitik újra házacskáikat. Egy kicsit meggondolatlan fürjpár egy nagyon frequentált út gödrében rakta tojásait; az arra járó-kelő népek és szekerek annyira zaklatták, hogy kénytelen volt tojásait ott hagyni. Egy másik kis madárnak meg az jutott eszébe, hogy egy rég nem használt s valamely pályaudvaron felejtett m-jzdulatlari vaggonban rakja meg a fészkét. De egy szép nap annyi utáá került, hogy a rég nem használt kocsit oda csatolták a vonathoz, a mely magával vitte ismeretlen tájékokra a félig nyüt tojással teli kis fészket. Mindebben'.. mi nem az ösztönt látjuk, hanem a kombmácziót, mely persze a mint embereknél is megszokott történni, néha >mala combinazioné«nak bizonyul a fészkek helyének választásában. A »Journal des Débats< »Revue des scienceá* rovatában igen érdekes, habár nem éppen uj adatokat közöl a —• kakuk fészekrakásáról, az az a nem rakásáról; mert ez a kényelmes állatka tojásait tudvalevő — más madár fészkébe rakja le, minden tojást más idegen fészekbe és nagyon ritka eset, hogy az anya, a mely ki sem költi őket, hanem az idegen madárányára bizza ezt a kissé unalmas üzletet, néha nagy ritkán eledel t visz a kicsíjéííek. Ily ritka esetet Da Rocquigriy d' Andansön figyelt meg, a ki igen érdekes dolgokat közöl a kakük családi életéből. D'Hamonvílle báró rrieg egész listát készített ama fészkekről, a melyekben — kakuktojást talált. A kafcuk hozzánk orgonavirág előtt érkezik, mindig április elSŐ félében, mint a csalogány és elmegy augusztus vé-

— 127 — gével vagy szeptember elején, az első chrysantém közeledtével. Aztán menekül a melegebb tájakba, egészen Kelet-Indiáig és a Sudanig, el a pacsirtákkal s csalogánynyal, a fecskével. No de most köztünk vannak ők mindnyájan és gyönyörködtetnek bennünket. Megérdemlik, hogy hálából legalább ne bántsák őket és fészkeiket. A keleti népek szívesen látták, ha a madarak a templomokban fészkeltek; előttük sérthetlenek, úgyszólván maga az istenség védelme alá helyezve voltak. Varró meg a fecskéket, melyek egy Appollotemplom rekesze alá rakták volt fészkeiket: »Apollonis hospitae<<-nek, Apolló vendégeinek nevezte. Bár csak mindenki vendégének, kedves vendégeinek nézné a gyönyörű kis csodákat: a madarakat. Széchyné Lorenz Josephine.

A gyermek és a veréb. Veréb koma szépen jára, Tőrbe esett s megfogám. Nézze, hol a kaliczkám. Oda zárom mert hamis. Nem bánom, ha meghal is, Mert ám maguk kárt csinálnak, Gyakran a vetésre szállnak. És a búzát seregestül Lepusztitják kegyetlenül. J ó hogy maga itt vagyon, Több kárt nem tesz fogadom. * Ugyan kérem igen szépen ! Mond a veréb nem igaz, Dehogy igaz, nem biz az. Hát nem látta, hogy tavasszal,

Miként bánok a hernyókkal? Mind én szedem le a fáról. Ugyan hogy is szólhat kárról f

Hát még midőn, mint a felleg, Annyi cserebogár repked, S reá száll a gyümölcsfára, Hogy virágát összerágja ? Én vagyok ki leszedem, S félbe másba megeszem Higyje el, ha én i em volnék, Ugy gyümölcsöt riikán ennék. És ha egy szem buzaszemen Kívánságom fennakad, Azért búza csak marad. Ezt még kárnak sem vehetjük, Haihasznomat megtekintjük.

A csalán mint takarmány. A csalánt, mint hasznos takarmányt nagyban vetik Svédországba* Minden talajban megnő j nem igényel semmi fáradságot és ápolást, kibírja a ió és fossz időt és minden esztendőben 5-szór, 6 szór lehet vágni. A tehenek melyek ezzel a növénynyel táplálkzznak sok és jó tejet aduak. Legjobban izlik nekik a csalán, ha legvágja bizonyos ideig •a mezőn marad.

— 128 —

1898-ra tagsági dijukat eddig befizették: (Folytatás.) Dr. Abt Antalné. Dr. Kánitz Ágostonná. Ajtai K. Albert szerkesztő (2 frt). Keul Sarolta. Dr. Ákoncz Károlyné. Dr. Kiss Mórné. Aubin Károlyné tábornokné. Kőváry Dalma. Aubin Róza. Lindner Augusta. Dr. Békéssv Károly egyet, tanár. Dr. Lindner Gusztáv egyet, tanár. Gr. Béldi Ákos főispán. Matskássy Pál árvaszéki ülnök. Dr. Meltzl Hugóné. Brandt Elza. Dr. Brandt Józsefné. Merza Lajosné. Dr. Czikmántory Ottó ügyvéd. Dr. Ováry Kelemenné. Deáky Albert ügyvéd. Pallós Albert polg. fiuisk. igazgató, Dr. Engel Gábor egyet, tanár. Papp Áronné. Dr. Engel Gáborné. Peielle Istvánná. Dr. Farkas Gézáné. Peielle Róbert. Fazakas József tanár.' Péterfi Zsigmond. Gajzágó Antalné. Péterfi ZsigtDondné. Dr. Gállfy Endréné. Dr. Pisztory Mórné. Gállfy Róza. Dr. Purjesz Zsigmondné. De Gerando Antonina. Dr. Schilling Lajosné. De GerandoAttiláné,Telekit, grófnő. Dr. Szamosi János egyet, tanár, Dr. Góth Manoné. Szász Gerő ev. ref. esperes, Széky Miklós gyógyszerész. Grátz Mór evang. lelkész. Br. Szentkereszty Zsigmondné. Dr. Gyalui Farkasné. Gyárfás Benedekné. Szüllő Árp d. Gyulai Lászlőné. Gr. Teleki Károly. Koltói gróf Teleki László. Haller Rezsőné. Koltói gróf Teleki Lászlóné. Dr. Höntz Kálmán orvos. Hory Béla áryaszéki elnök. Tomachot Fanay, Turesányi Cyula evang. lelkész. Huszár Ferencz lanitó Páifalva (új ) Dr. Hintz György, gyógyszerész. Dr. Udránszky Lászlóné. Gr Wass Ottilia. Hirschfeld Sándor. Br. Wesselényi Istvánné. Izay Árpád. Br. Wesselényi Miklós. Dr. Jenéi Viktcmé. Dr. Weisz József ügyvéd.

Szárnyasok hizlalása, állatkínzás: tömés nélkül. Libát, kacsát, csirkét 5—8—10 nap alatt ily módon lehet jól meghizlalni. Tiszta fásketreczben kell tartani, mely két lábnjira a föld fölött áll és minden nap friss, száraz hamuval be lesz hinlye. A szárnyasok tápláléka leszedett tejben s 1 evőkanálnyi szénszayas sziksóban, (natrumban) megfőtt rizs, és kétszer napjában friss ivó viz tiszta edényekben. A legczélszerübb edény az agyag — vagy kőedény, mert jól lehet tisztítani és nem savanyodik meg, ami mindenek előtt kerülendő.

NYOMATOTT GOMBOS FERENCZ KÖNYVNYOMDÁJÁBAN

KOLOZSVÁRTT

ALLATOK VÉDELME. A KOLOZSVÁRI ÁLLAT-VÉDŐ-EGYESÜLET

Szerkesztőség; SZÉCHY-TILLA

HAVI KÖZLÖNYE.

í. EMELET

Szerkeszti :

hová a kéziratok, tuda-

SZECHÍ KAROLYNÉ LORENZ JOSEPHINE,

kozódások, előfizetések küldendők.

Harmadik évfolyam.

az Egyesület elnöke.

Tagoknak tagsági díj fejében jár Elüflzetésl ár: Egész évre 1 frt — kr l „ - „ 50 kr Számonként 10 kr

Kolozsvár, 1898. június 1.

9. szám.

A »SZEGÉNY GAZDAGOK* MEDVÉJE. Ezelőtt 25 évvel olvastam először Jókai »Szegény gazdagok* czimű regényét. Emlékszem, hogy Xenophon Anabasisát nyakgattuk éppen, mikor a könyv kézről-kézre járt az osztályunkban. Hogy Xenophonból maradt-e meg több az emlékezetünkben, vagy Jókaiból: azt rá bizóm az olvasó döntésérc. Annyi idő óta, természetesen, a regény alakjai is többé-kevésbbé elhomályosodtak 3 lelkemben. Magára Fatia Negrára már nem emlékszem úgy, mint egyik szép epizód hősére, az erős Juon medvéjére. A minap újból végig forgattam a regényt. Olvasása közben ismét felfrissültek a fakulásnak indult régi képek. Végig jártam megint a gyönyörű erdélyi tájakat, a Lúcsia-harlangot, a geinai leány vásárt. Végig élveztem azt a pompás kilátást, mélyet Juon a hegy tetejéről naphosszam megbámult: a vulkáni hegylánczókat, a mi Kolossvárunk vidékét, a gyalui havasokat; arra felé pxlig, merre a nap nyugovóra száll, Nagy-Magyarországot, a mint fátyollal letakart síkságai összeölelkeznek az éggel. Az alatt, a mig Juon, a szép Marióra férje, botra támaszkodva elmélkedik a felett, hogy mégis csak ostoba egy népség ama róna népe, hogy életfogytig tartó rabságra kárhoztatja magát, a helyett, hogy az a sok sápadt városi ember feljönne mind a havasokra kecske-pásztornak, — az alatt a medve hűségesen őrizte Juonnak vagy a nyáját,'vagy még jobban kicsike családját. Hogyan is jutott az oláh legény az ő bizalmas, kenyerespajtásához? Egyszer, a mint legelteti a kecskéit, valamelyik barlangból nyöszörgést hall. Bátrán bemegy a barlangba. Hát biz', ott egy öreg anyámedve nyöszörög nagy fájdalmában. Hajtóvádászatot rendeztek az urak a környéken, ott esett baja az öreg maczkónak, egy golyó beletévedt a medve bozoatos bundáján keresztül a bőr alá. Alig birt elvánszorogni a vén pára az odújába. Mellette vinnyogott a szopós kölyke és nyalogatta a vért anyja sebéről. A legénynek megeáetta szive a neveletlen árván. Mikor

-

130 —

másnap is felkereste a barlangot, akkorára csendes lett a barlang, az apró fenevad ott kuczorgott anyjának hullája mellett. A pásztor felkapta ötbe a gyámoltalan bocsot, kivitte a nyájához és szop-_ tatóba adta az egyik anya-kecskéhez. Szelid állat tején nőtt fel a poronty, soha nem kívánkozott »komolyan< embervérre, mint az ősei. Néha-néha ugyan ki akarta ütni magát a szeg a zsákból, de olyankor hamarosan észre téritette Juon ökle, vagy a kenyere. A jó gondviselésért nem is volt háládatlan a >korcs ivadék«, mert beszegődött nyáj- és házőrzőnek, kenyérkereső czimborának. A merre a gazdája járt, ő is mindig a nyomában. Napközben együtt játszadoztak. Letelepedett a Juon bundájára, bukfenczeket hányt előtte, hogy jobb ked/re hangolja. Azután mást gondolt: felmászott valamelyik fára s onnan dobálta le a makkot Juonra, hogy csak ugy koppant bele a feje. Falatozás közben gazdája mellett helyezkedett el, szép illendőséggel. Bevárta zúgolódás nélkül, hogy melyik falatot szánják neki. Tudta régi tapasztalásból, hogy inkább Juon marad éhen, mint ő. Tehát inkább csak tessék-lássék képpen vetett epedő pillantásokat a sajtra. Abból is kidukált az ő tisztességes adagja, Ha főtt ételre, puliszkára éheztek ketten, akkor ő kelme volt a kukta, összehordta a jó száraz rozsét, gondja volt rá, hogy ki ne aludjék a tűz. Eleintén megtörtént biz' az egy párszor, hogy a rótyogó puliszka megégette egy kicsit a száját, de volt esze a maczkónak, hogy az ilyen prüszkölésekkel összekötött esetek minél ritkábban, inkább csak »a pogány kor« reminiscentiái gyanánt forduljanak elő. No de meg aztán miért is lenne ő különb ama bizonyos embernél, akinek szintén sokszor megégette már a kása a száját, mégsem okosoáik meg egykönnyen. Kitűnő mulatság volt az is, mikor a Bocs elindult vadmézet keresni. Ebben a veszedelmes sportban is fényes jelét adta szakértelmének. Estefelé segített összeterelni a nyáj't. Arra nem volt példa, hogy onnan csak egy ökölnyi gidó is elkallódjék. Az ő jó négy szemök, meg a jó hat lábuk meg tudta őrizni. Ritka pakulár felelhetett meg becsületesebben a kötelességének. Mikor pedig lerázták a nap terhét s elég biztos helyén pihent a jószág, akkor Juon még egyszer előkereste a szeredásból a tilinkót és rákezdett egyik-másik kesergős nótára. De nem azzal a gonosz szándékkal, hogy addig gyötörje azt a fáradt maczkót, mig tánczra nem kerekedik, hanem csak azért, hogy a rezgő, bús hangok elvigyék a gondolatát a szép Marióra ablakáig. (Soha nem szenvedhettem azt. a ki karikát akaszt a medve orrába s azért tánczoltatja és veri agyba-főbe, hogy több pálinkára valót szedjen össze a rostában. Gyerek koromban, ha medvét tánczoltató oláhokkal akadtam össze, mindig feltámadt .bennem az a kivánság, hogy bár belügyminiszternek születtem volna! Majd megcserélném én a szerepjöket! A gazdája czimpájába akasztatnám a horgot, vele lejtetném a kállai kettőst s a medvével veretném a taktust.) De ennél az idylli foglalkozásnál sokkal fontosabb feladatot is tűzött ki Jókai a mi medvénknek. Pedig nem megvetendő hivatás lett volna már magában ez is. Együtt szenvedett, együtt

— 131 — sanyargoít a gazdájával a kenyérért. Hanem mikor Juon Táré haza vezette Mariőrát feleségül a jeges-völgybe, abba a kis faházikóba, mely a széditően magas sziklafal tövébe rejtőzködött el, uj irányt szabtak a maczkó élete folyásának. Meg kellett válni a nyájtól, le kellett bandukolni a havasok bérczeiről. Nem döngette többé közös erővel a bükköt, hogy télviz idején arról legelészszék le a kecskék a rügyet. Fel kellett hagyni — még pedig örökre — a kuktasággal is. Nem kellett hóviharban sétáltatni többé a didergő kecskéket, hogy a hó temető-kertjévé ne legyen a nyájrtak. Ezentúl belső, házias dolgokat biztak reá. Otthon kellett maradni a szép menyecskénél. Hogy legyen annak is kivel beszélgetni, mikor fonogat, vagy töri a máiénak való lisztet. Mert biz az ura nem igen ülhet a menyecske szoknyáján. Sürün megesik, hogy hétről-hétre csak egyszer vetődik haza Juon, hogy Marióra szemébe tekintsen. Ilyenkor persze az öreg pajtásnak is marad egy kicsi a beczézésből, de a régiből csak alig századrésznyi. Elég abból annyi. Mikor Juon bücsúzás előtt megczirógatja, ugy »a lelkére köti*, hogy vigyázzon ám az asszonyra: álnok házi barátot, avagy ellenséget ne ereszszen közel h ozzá. E tekintetben is nyugodt lehetsz Juon! Kinyújtja a két első lábát s mutatvány fejében ugy megrázza azt a húsvágó-tőkét, hogy ropog bele. Meg tudná ő rázni, ha kell, azt »az álnok házi barátot* is, csak ide merje betenni a lábát. Azok a hatalmas fogak sem vigyorognának ilyen ártatlanul, ha emberhúsba kellene bemártani. Megértették egymást Juon, meg a medve. Egyszer a rendes időn kivül valaki a szokottnál erősebben fújt abba a kürtbe, melylyel Marióra szokott jelt adni férjének. Most nem Marióra fújt bele. Siessen haza, meglepetés vár rá. Gyermeket hozott a gólyamadár. Ezzel az eseménynyel megint nagyot bővült a maczkó szerepköre. Kitelik ő tőle az is, hogy egy apró gyetekre gondot viseljen. Felcsapott dajkának. Nincs messze földön az a dada, a ki türelmesebben elringatná azt a csöppséget. Olyan dadát meg pláne nem terem minden század, a ki oly alaposan agyon tudja ütni egyetlen csapásra azt a szemtelen legyet, a melyik az alvó baba bölcsője körűi ólálkodni merészelt. A kis-mama bátran mosogathatta künn a patakban a fehérneműjét, jó kezekre volt bízva a piczike. A muszka császári trón örökösét sem ringathatják odaadóbb gonddal. Köztünk legyen mondva: megtörtént ugyan véletlenül egynéhányszor, hogy a gyermeket maga a szárazdajkája felriasztotta legédesebb álmából, mert akarata ellenére akkorát talált legyinteni arra a pimasz légyre, hogy egy meglett bivaly ís elbődűlt volna a suhintására: de hát mire való a dajkamese, meg altatódal?! Értette a maczkó annak is a módját. Rágyújtott egy-egy dallamos mormogásra és addig ringatta a siró csemetét, a mig újra el nem aludt. . Fatia Negra el-eljárt a menyecskéhez. Tudjuk, mit forgatott a fejében a haramia-vezér. Csak annyit mondunk el most, hogy

— 132 -•egy ilyen, bűnös gondolattól kisért látogatás alkalmával, a medve, ugy bele mély esztette karmait Fatia Negra vállába, hogy holtig tapogatta a helyét. Ez az »összekoczczanás« nagyban siettette a regény befejezését. Az ursunak ez a végzetes föllépése nagyot lendített az események rohamos fejlődésén. Bosszút forral a fekete álarczos a nála sokkal emberségesebb vadállat élete ellen. Beadja neki a gyilkos mérget. Mikor az álarczos szeretője, Anicza — tudjuk, milyen ügyben-, — felkeresi Mariórát, ezt sirva, könynyek közt lelte. >Beteg« volt a háznál. A medve tegnap óta nem hány fukfenczet, nem düdolgat a babának, nem játszogat vele, hanem didereg mint a kit a hideg ráz.; szemei bágyadtak; szegény állat az utolját járja. De azért nem- ordít. Mit érne vele? A Fatia Negra mérge ellen ugy sincsen orvosság. Addig furta-kaparta a földet, mig akkora lyukat ásott benne, hogy bele dughatta az orrát. így nem hallatszik a nyöszörgése, nem alkalmatlankodik senkinek, nem ébred tel a kis gyermek s^m. Még egy utolsó sóhajtás, még egy fájdalmas nyöszörgés^ a hűséges állat utolsót lehelt. A dupe-piátrai vajákos asszony »igazi« mérget adott Fatia Negrának. .Fatia'Negra feje fölött csoportosan kárognak a hollók: dögöt éreznek. Hiiban minden erőlködés, nehéz elzavarni azokat a vészt jósló madarakat. A jámbor maczkó kimúlására nem sokára bekövetkezik a kalandor legutolsó »remek« lövése. A vak Juon Táré hallotta azt a lövést s megkönnyebülten lélekzett fel ő is a durranására. Cs. Papp József.

A kicsinyt és nagyot Isten teremtette

Máz. V. 10, 17.

KL sse -ek baráságot az állattal, mert a ki teremte akarja, hogy szeres sétek. Lamártine. Állatok.halhatatlansága- Ez a gondolat természetesen az élelmes Amedka földjén és pedig az Egyesült-ÁHamokban, született. Néhány yankee biztosítani akarja az állatvilág: számára a fizikai halhatatlanságot és olyan állatkerteket tervez,, amelyekben veszendő félben levő állatfajokat, fognak- gondozni, -Ar-ritkaságokiránt .élénk" érzékkel bifnak» az. amerikaiak s igy • könnyen érthető ^ hogy. éppen azokat a fajokat és oemeket adatják kultiválni, a melyeket a nagy természet vagy a sok vadászat,, az állatvilágnak, in-ventáriumából kikitöröjni.kéfrzül.

133"—

Madárfészek. Szerelemnek, boldogságnak Csendes kis tanyája! Hogy elbúttál a bokornak Ernyős zugolyába! Jobb is itt mint a magasban! Vész van ott, — s az ágrul Hamarabb hull őszszel a lomb, Hamtrabb lesárgul. Kél, fut a nap s rejtekedbe Nem lövel be fénye: Minek is? a boldogságnak Nincs szüksége fényre. S mig lakód a bájoló dalt Fent repülve zengi: Jobb, hogy ily alant hazáját Nem gyanítja senki. Békeségnek kis hajléka! Boldog a ki benned: Bizalomnak, szerelemnek Karjain pihenhet!

A hol este a dalos pár Összebúva szépen: Álma a nap gyönyörének Lágy viszhangja lészen. Minnyi, mennyi édes álom, Milyen tiszta hűség! S hozzá, mint a kis család nő, Mily öröm vegyül mág! S ha ártó kéz bolygatott meg, A vész összetépett: Féltő, hű gond orvosolja Károd, szenvedésed ! S ha feletted végre a zöld Sátor össze-otnlott: Ölt magára kikeletkor Újra zsenge lombot. Bold)g, a kit hívsz öledbs Boldog a ki betűied A hűségnek, bizalomnak Karjain pihenhet!

— De pirul &z ember arcza, Sorsodat ha látja: Szerelemnek, boldogságnak Csendes kis tanyája!

Tompa Mihály.

A vallás az embernek legnagyobb humanitása.

Herder.

Nincsen vailása annak, a kiben könyörületesség nines. Arab mondás. Az a nép, mely az állatkínzást türi, elveszti a jogot, hogy a müveit népek közé számítsák. De Laurent. A ki az állatok sorsának javításán fáradozik, az az emhe riság javításán dolgozik. Marion. * , Nem szabad as^talüflkhoz leülnünk, addig mig háziállataink elé nem tettük eledelüket. A- Talmudból

— 134

-

Madárfészkek. Ujjá ébreszt a tavasz mindent, kizöldül a fű, lomb és virág uj'ra fakad s megnépesedik az erdő, madarak zengő énekétől lesz hangos a táj. Sárból építkezik a fecske, tollat, szalmát hord össze a rigó, a veréb, hogy lakhelyet készítsen magának s kicsinyeinek. Minő csodálatos ösztön, a természet hatalmas ereje nyilatkozik meg a kicsiny állatkák munkájában ! Az ember, a tudós és bölcs ember munkája a nagyszerű építmények, a tudomány a szorgalom gyümölcsei bámulatára, tiszteletre késztenek, de a kis madárkák építkezése előtt áhítattal állunk meg! Hogyan, minő csodálatos ösztön az, mely megtanította a fecskét, hogy a föld porából palotát építsen magának ?! A rigó, a veréb, a fecske nem járták végig a müncheni akadémiákat, nincs mérnöki oklevelük, s mégis hiba nélkül felépitik a maguk rezidencziáit s berendezik azt kárpitos nélkül puhán és kényelmésen. A madárfészkek mind-megannyi remekei az- építészetnek — nem a tudományos — de a természet alkotta építészetnek, mely arra ösztönzi a madarakat, hogy széltől, vihartól óvott helyre, követelményeiknek, igényeiknek, sot izlésöknek is megfelelően építkezzenek. Ne nevessünk, igenis a madaraknak ízlésük is van. Lám a fecske milyen gondosan, milyen csinos alakban épiti fészkét, kirakja belül puha tollúval, a rigó, a veréb, néha gályákkal, zöld levéllel is feldíszíti a maga otthonátS hogy őrzik, hogy féltik a kis jószágok a maguk birodalmát. És mégis akadnak, kik lerombolják a madarak fészkeit, néha csupa időtöltésből. Nem. akarok sentimentalis lenni, de valósággal undorító azmikor a szegény, nekünk mit sem vétő madárkákat így orvul megtámadják Váljon nem rablónak, nem«bűnösnek nyilvánítjuk e azt, ki másnak házát, otthonát kirabolja, összerombolja? nem itéli el a törvény, a társadalom ? És váljon nem hasonló bün-e az állatok, a madarak lakásait, fészkeit, otthonát szétdulni, összerombolni ? Hiszen a madárkák is Isten teremtményei, a legfőbb Ur adta nekik a tudományt, az erőt, fölépíteni a maguk otthonát. Nem bűn e csupa időtöltésből szétrombolni ezt az otthont ? Az embert védi a törvény és védi az önereje, mert hiszen hasonló küzdhet hasonló ellen, ha megtámadják — de a kis madár hogyan küzdjön a hatalmas ember ellen? megtámadnia védtelent, gyöngét még a régi barbár időkben is bűnnek tartatott, mennyivel inkább az most, midőn a czivilizáczió a humanitás, a műveltség legmagasabb fokát elérni törekvésünk. Az állatkínzás, ha tudatlanságból is ered, akkor is kárhoztatható — mennyivel inkább az, ha öntudatos? Már pedig a madárfészkek lerombolása öntudatos és szándékos állatkínzás, mert hiszen a szegény. madárkákra nézve lehet e nagyobb baj, mintha fáradságosán épített otthonukat szétrombolják ? Es milyen sajnos, hogy ezt leginkább a gyermekek teszik! Éppen azok, a kiknek kedélye, szive leginkább kellene a gyöngédebb érzéseknek tanyául szolgálni.

— 135 — Nem túlzás ez, mert tapasztalatok bizonyítják, hogy azok, kiknél kora ifjúságukban kifejlődni hagyják a kegyetlenség felé hajló indulatokat, később kifejlődnek náluk a legrosszabb szenvedélyek, elvesztik lassanként az emberi jellem természetes gyöngédségét, s hideg közönnyel vesznek minden szépet és jót. A gyermek szive olyan fogékony a jó és rosszal szemben egyaránt: miért ne vennők magunknak a fáradságot, miszerint a helyett, hogy hagynők kicsirázni bennök a rossz ösztönöket — inkább gyöngédségre, jóságra tanítsuk? Kétszeresen jót teszünk, midőn a gyermekeket az állatkínzástól visszatartjuk : megkíméljük, óvjuk a védtelen állatokat és kiirtunk a gyermekből egy kegyetlen, rossz indulatot. Ne nézzük a madárfészkeket csak. úgy futólag: figyeljük meg a tudományt, melylyel azok föl vannak építve ? Gyönyörködjünk az Isten-adta tudomány megnyilatkozásában, a csodálatos művészi ösztönben, mely a picziny madarat tudós és bölcs, műizléssei biró épitő masteré teszi, nézzük áhítattal a természeti erők, ösztönö'í e csodálatos megnyilatkozásit, s míg ebben gyönyörködünk, nem fog eszünkbe jutni bántani a madarak fészkeit! Hadd örüljön otthonának a tollas sereg, nevelje fel háboritlanul kicsinyeit a rigó, a fecske, ne bántsuk az ő birodalmukat, véssük szivünkbe a nagy franczia költő, Victor Hugó szavait: A roppant templomok mi szépek ! Legmagasabbak az ég után, De egy parányi fecske fészek Az Isten háza igazán!

Rosenberger Fámii.

Egy kis

fecskefészek.

Ébred, búcsút vett már vakító téli öltözékétől a mindenség legnagyszerűbb alkotó eleme, a természet. Hó, jég, hideg nyomtalanul eltűnnek, hogy átadják az uralmat az enyelgő, meleg napsugárnak, csillogó harmatnak, sötét kék égnek, zöld fűnek, s a hó fehér leple helyett, tarka, bájos virágokkal mosolygó földnek. Mi lyen vonzó a tavasz érkezése! Hogy vágyik minden lény ki a szabadba, az üde természetet élvezni. Rétek, erdők, kertek, mezők csengenek egy-egy boldog gyermekhad »tavaszüdvözlő« éktelen lármájától. A levegőben ép oly lelkesen, játszi könnyüséggel5 édes-bűvös hangú madarak röpködnek, örülve a, viszontlátott, kedves otthonnak, mint odalent a föld sötétzöld berkein az a sok boldogságtól sugárzó ember a beköszöntő tavasz első hírmondóinak ! Oh be szép az élet! Hogy örül minden parányi lény neki! s a tavasz, a kedves, a gyönyörű tavasz, szinte megnémesiti, szinte jobbá teszi a gyarló sziveket Az általános örömben ép ugy követeli s kiveszi részét a^ ember, mint az a piczi, aranyos fecskecsalád, mely ott fészkel egy utszéli kunyhó kissé rozoga eresze alatt. Korán reggel, alighogy pirkad a hajnal, kiszáll puha, tollas otthonából a fecske-pár, bűbájos csicsergésével üdvözölve az isteni reggelt, s az eget, földet egyaránt beara-

— 136 — nyozó, fényes napsugárt. Ismertek-e annál meghatóbb képvei mint mikor az a kicsi madárka énekben, szivének szeretetteljet, dalában mondja el reggeli imáját az Urnák! Egy fecske imájes Mintha egyetlen, édes, boldogító varázsa átjárná az ember lelkéal hogy azon keresztül vigye oda a kápráztató mennyei trónut,, elé, az ő mély háláját! A mindenható nagy, jóságos szellemes kegyesen fogadja a hódolatot, mely bármily messze is van, megtalálja az utat fényes szine elé! Hiszen ez egyszerű, s mégis oly megkapó éneknél iiem lehet szebb az angyalok mesés dala ! a tündérek országának andalító, hol tüzes, hol mélabus zenéje sem. Az idő múlik, a fohászkodásnak vége, a gyöngéd anyafecske megkezdi napimunkáját hü párja kíséretében. Bejárnak ketten mérföldeket, hogy haza, az otthon hagyott kis fiókáknak eleséget vigyeaek. Fárasztó, kimerítő munkát végeznek, a mint ágról-ágra, mezőről-mezőre szállnak, itt életük fenntartásáról gondoskodnak, ott pedig megpihenni a Lombok hűvös koronája közt. Közbe-közbe hazaszállnak, meggyőződni arról, nem történt-e baj, nem fenyegeti veszedelem a honhagyottakat? S a mint öveiket viszontlátják, olyan kedvesen csicseregnek újra. Nagy dolgot kell most véghez vinni a két madárnak! Röpülni tanítják fiaikat! Biztatván, bátoritóan hangzanak szavai: »Na jertek hát, ne féljetek!* Nem használnak ugyan mesterséges beszédet, s mégis, ki ne értené dalukat? ,De a félénk, remegő kis állatok nem tudják legyőzni habozásukat, nem merik odahagyni biztos menhelyüket: azt a barátságos, tollas fészket. Hogy száll előttük ide s tova a jó anya, példát mutatva nekik! Hogy kéri őket, hogy igyekszik átsegíteni fiókáit az első lépés nehézségein ! Hasztalan! Most egy kis fortélyhoz fordulnak a szerető szülők! Gyöngéden megfogják az egyik -kis madarát, s a legközelebbi ághoz viszik! Ők visszaszállnak, s aztán hívják: »No gyere vissza, gyere háti* A legizletesebb falatokkal kecsegtetik, csábítgatják, § végre, végre kísérletet tesz az az édes, gyáva fióka. Erőfeszítését siker koronázzál Eleinte inogva, remegve, indul meg, de a fecske-pár rögtön ott terem mellette, s most .vége,a félelemnek, A többiek látva testvérük bátorságát, szintén megindulnak lassanként! De mára elég! az aggódó anya fél, nehogy kifárasszák magukat, s most már büszkén pihennek a jól .kiérdemelt, lágy nyughelyen. Az apa s az anya még egy kis ideig folytatják napi munkájukat, aztán leszáll a sötét est, s mire a hóid felkel, s a csillagok méla ragyogásukkal valami kimondhatatlan bájt kölcsönöznek az éj komoly csendjének, kicsi barátaink mind, mind lenyugodtak már, s táján álmaikban látják azt a fényes, csillogó birodalmat, mely vonzerejével felragadja az ember vá.gyait ama mérhetetlen magasságba, az,ég Ura elé, kinek bölcs keze a legparányibb állatra is odaleheli végtelen nagyságának átszellemitő bélyegét. V_,

Wéfsz Elza.

lA szegény féreg, ha eltapossuk, épp oly nagy fájdalmat érez, mint egy óriás, ha megölik. Shakespeare.

— 137 -

Az állatok lelki világából A csacsi. Irta: Francois Coppeé. Fordította: Széchf Károlyné.

Bevallom: szeretem és sajnálom a szamarat; mert sorsa valóban nagyon igazságtalan. Az ember valamennyi szolgája között a leghasznosabbak és a munkájáért a legrosszabbul fizetettek egyike. Nemes testvérének, a lónak sincs bizony valami sokkal irigylésre méltóbb sorsa, általában végtelen sokat dolgozik egész életén át és öreg napjai szinte mindig szánalmasak. De vannak legalább kivételek is. A Pyienékben láttam telivér-lovakat, a melyeket fürösztöttek, nem azért, mert talán tüdőbetegek voltak, minta Millevoye »Jeune malade«-ja. vagy mint a »Dame aux Camélias«, hanem mert a kénes fürdők, ugy látszik, elejét veszik a ló kehességének. Boldog lovak voltak ezek, s csak arra vak'k, hogy tönkre tegyék azokat a balgákat, a kik a lóversenytéren kifosztatják magukat a pénzüktől — és arra rendelve, hogy napjaikat valamely kényelmes mé nesben végezzék, abban az egyetlen és kéjes foglalkozásban, hogy — myrthussal koronázzák magukat. Egy lovat fürdőre küldeni 1 Vájjon egy szamárról gondoskodott-e igy valaha valaki ? Igaz, hogy a futtató ló, a jövendőbeli ménló, mely nagyon szép ahhoz, hogy valamit dolgozzék, több ezer frankba kerül, míg a szegény csacsi nagyon jelentéktelen piaczi értéket képvisel, kevés eledellel beéri és ezer szolgálatot tesz. A »teremtés ura< szokott nagylelkűségével a legrútabb hálátlanságot követi el a szerencsétlen szürke iránt és a legkegyetlenebb zsarnoksággal nyomja. — Francziaországban, megadhatjuk magunknak azt az elismerést, általában véve nem igen kinozzuk a házi állatokat és még a szamár sorsa is eléggé elviselhető; bár a paraszt mégis túlterheli. Másutt azonban, főképp Algírban, hol a szamár jelentékeny szerepet visz a gyakorlati életben, magam is láttam néhány szegény állatot összeesni és elhullani - a teher alatt. A spanyol Navarrában a hegyilakó még maga is egészen vad, s a legdurvább kegyetlenséggel bánik a védtelen szegény csacsival. Ne mondja nekem senki, ezen iszonyuságokat mentve, hogy a szamár természeténél fogva konok, makacs, rest; hogy az ember csak ütésekkel birja engedelmességre izoritani és felbuzditani. Ellenkezőleg:feaÍjól bánnak vele és nyájasan, meglepő igyekezetet és tanulékonyságot mutat. E tekintetben Nápolyban .egész csodákat lehet látni. A mig ott időztem a »tíotel de Véíuve«-beli ablakomból i*em győztem nézni -és csodálni az ügető szamarakat, melyek nem voltak nagyobbak, mint egy jókora kutya. De meglátszott irajtuk, hogy jó a táplálékuk, jó a gondozásuk; a szemük eleven, szőrük fényes volt és jó kedvben meg jó egészségben lévén, ugy

— 138 — futottak, mint a szél; hátukon a szerszám, közepén egy kis rézkész a rossz szem ellen; alig ösztökélve az ostortól, könnyen húztak valami kétkerekű magas, himbálózó taligafélén 3—4 és néha több em'oert is. Nem elég, hogy a paraszt hasztalanul ütlegeléssel halmozza el a szamarat, még csufolódik is rajta, nevetségessé teszi: a butaság és rútság jelképének mondja. Komolyan kérdezem: miért? A szamár éppen nem buta, becses ösztönökkel bir, nagyon is nevelhető és értelmesen teljesiti minden követelésünket, ha bánni tudunk vele. A mi személyének aesthetikus értékét illeti, megengedem, hogy parlagi a kinézése és hogy hangja dallamosabb lehetne; de ez az egész; én jelenlétében nem kiáltok fel rémülve és kedvetlenül, mint Shakespeare amaz alakja, midőn felébredve álmából, látja, hogy — szamárfejet szőrit a kebelére. Szóval semmi undok vagy esetlen nincz a csacsiban. Egy szép szamár szép a maga nemében; és én részemről nagyon szeretem szerény és gondolkozó magatartását, fnélabus szemét, bársonyos füleit és főkép a lábát, azt a csinos lábát, mely annyira hasonlít a jó fajtájú nemesember könnyű, finom, aristokratikus láDához. Higyjék el nekem: a kegyetlenségnek és megvetésnek soha .sincs igaza. Mielőtt a szamarat dőre nevetésünkkel bántanók, gondolkoznunk kellene egy kicsit. Nemcsak hogy nem csufolkpdom azon, hogy »nem tud semmit*': de gratulálok neki hozzá. Mert ha van gyűlöletes szamár a világon, ugy az állatok, mint az emberek között, az csak , . . a tudós szamár!

A bogarakról. Irta: (íaál Mózesné. (Befejező közlemény).

Mint az emberek közt, úgy a bogarak közt is, nem mindenik olyan vakmerő, mint a Bábrabló, nem mindegyik olyan bátor és nemes, mint a Czinczér és nem mindegyik olyan konyörületes, mint a Szarvasbogár. Vannak olyanok, kik alattomban bántanak másokat és ez gyakran jobban fáj a bogárnak is, mint a nyilt sérelem. Ott trécsel két kövér bogárnénike : Szarvasbogárné asszony, ki ugyancsak gőgös férje diszes agancsaira, azt hiszi, hogy ő sokkar előkelőbb a többi bogárasszonyságnál, de férje nemesszivüségében nem osztozkodik — és Ganajturóné-asszony, ki fényes fekete atlaszruhájára rettenetesen hiú. Leszólnak minden bogarai-, ki mjllettük elhalad, minderikiben találnak hibát. Gáncsolják a jókedvűt és szomorút egy-

— 139 — aránt, a szép ruhát irigységből, az egyszerűt kárörömmel, és nem veszik észre, hogy ők leginkább rászolgálnak a lenézetésére: rósz indulatuk miatt. Lassan, félénken közeledik most egy sötét alak, komor gyászruhában. Mintha fénykerülő volna, csak a pázsit szélén lépeget, a bo'rrok árnyait keresve. A Gyászbogár vagy Bűzbogár ő — magányosan, elhagyottan szokott élni, kerülve a zajt,, s a fényt nappal, úgy mint éjjel. A két trécselő néniké már őt is észre vette: — Ahá, itt a gyászos özvegy — szólt gúnyosan Szarvasbogárné... . :. — Kicsoda, az a fekete szörny ? .. Kiáltott megvetőleg Ganajturóné... • — Az hát, — vala cit csak gyászol... — Eh, mit nem beszél komámasszony, kit gyászolhatna ez a rút bogár! az ilyen alacsony szármozásuhoz csak nem illik valami diszes vagy fényes ruha... csak takarodjék viss :a oda, honnan jött, dohos pinczébe vagy sötét, bűzös odúkba — ne merjen hozzánk közeledni, mert én bizony szóba nem állok vele, hanem . . . Nem volt szükség Ganajturóné fenyegető, csufolodó szavára, mert a gyászbogár rég eltűnt, elnyelte a sötétség. Jobb volt neki ezeket a gáncsoló szavakat meg se hallgatni, mert az ilyen állatok úgyis számüzöttjei az állatvilágnak. Hanem a rózsabokor egyik virágában valami felcsillog, mint a gyöngy a kagylóban. Rozsabogár ez — a napnak kedvelt gyermeke; kényes és beczézgett, órákig pihen illatos ringó bölcsőjében. A nénikék hangos terécselésére föíébredt... »Ki a virágot szereti, rósz szivű nem lehet* ... . bizhatunk hát a legénykében. . : Méltatlankodva odaszól Szarvasbogárné asszonysághoz: — Ugyan néném asszony, hát mit vétett kendteknek az a szegény gyászos özvegy ? A megszóllított Szarvasbogárné kissé elszégyeli magát, hogy rajta kapták a trécselésen. De nem hagyja ám magát Ganajturóná : — Hát mi közöd hozzá, kíváncsi ficzkó ? Te csak zabáid tovább a mézedet és hizzál meg tőle, de ne leskelődjél másokra! — Kend bizonyára a sok rossz májú trécseléstől hizott meg akkorára, vágott vissza az ifjú Rózsabogár. Ganajturóné dühös lett: — Ha olyan-kíváncsi volnék, mint te, bizonyára zörögnének a csontjaim a soványságtól! — No hát hizzék kend csak tovább, hanem vigyázzon, hogy a sók rossz szó egyszer csak ki ne pukkassza, a mit egyébiránt én teljes szivemből kívánok kendnek. Ezzel aztán a Rózsabogár szétterjeszté vékon alsó szárnyait és elszutnmogott más pihenőt keresni az éjszakára. Az orgonabokor illatos virága szívesen adott a kedves bogárnak éjjeli szállást.

—- 140 — Itt hosszan elgondolkodott a szegény Bűzbogár szomorú sorsán. Nem tudott elaludni, hát elmondta a nyiló orgonabokornak a történetet, melyet_ aztán nekem is elmeséltek egvszer az orgona susogó levelei. Én meg nem tartom migimnak; ha tudni akarják, ime elmondom. — Társával élt a gyászbo^ár valamikor régen, virágos kertnek árnyas kerítésében. Akkorsiép és ragyogó,volt — csak elégedett nem volt. Ha este megélénkült a kertben a virág és bogárvilág, Szentjános-bogárkák meggyújtottak mindenfelé kislámpásaikat, akkor előbújtak ők is a sövény alól és részt vettek a sürgés-forgásban. Csak hogy ő a mostani Bűzbogár el-elmsrengett egy bársony levélkén és ritkán követte társát a kedvtelésben. Aggódva kérdezte társa: — Miért szomorkodol — beteg vagy ? — Nem vagyok beteg — felelt a bogár. — Mondd, mi bánt? Ha segíthetek — mindent, megteszek érted. . — Néztét-e valaha oda fel?., kérdezte a bogár és csápjával felmutatott a csillagos égre. — Az az ég — mondják az emberek — én nem ismerem. -— Hát látod ott fenn azt a sok-sok ragyogó bogarat ? — Látom ragyogni, de nsm tudom, hogy mik azok. — De én tudom — érzőim, hogy azok bogarak, olyanok mint mi, csak százszor szebbek nálunk. Nézd, hogy tündököl a ruhájok — néha megmozdul egyik-másik — ó, hogyan tud repülni! Reszkető, csillogó szárnya .gyorsat) viszi lefelé, meg.gyuladt fényétől még az útja is, hogy szemünk is káprázik tőle... Ó, szeretnék ilyen ragyogó, szép bogár lenni! — Hiszen szép vagy te igy is -<- vigasztalta őt hű.társa — nem lennél te kedvesebb abban a csillogó ruhában sem. — — Menj, menj, nem értesz te meg engemet —.szóit haragosan az elégedetlen bogár— menj, hagyj engemet magamra. -^ Elmegyek — szólt szomorúan társa — iés vjssze sp térek többé, mig olyan csillogó ruhát nem hoztam neked. Kiterjesztette szárnyait és fölfelé röpüít. Az elégedetlen bogárnak felragyogták szemei, nem hivta vissza társát, nem gondolt arra, hogy szegényt tán kiteszi ismeretlen veszedelmeKnek, hanem csak arra, hátha sikerül neki odatel jutni és hiúságát & csillogó ruhával kielégíti. A hü társ pedig repült,; repült fölfelé. A legmagasabD jegenyefának koronáján megpihent és kérdezte a leveliiktől: — Messze van-e még az a ragyogó bogárvilág? — Messze, nagyon messze — zizegték a levelek. Es újra kitérjeszté szárnyait «és repült fölfelé-ffölfelé. A csillagok némán ragyogtak — a szegény bogár pedig biztatásnak vette — hátha ismerik az ,ő bánatját ás hívják: jer, jer majd adunk xsillQgó ruhát elégedetlen társad számára. Vékony szárnyai már lankadni ^kezdtek, feis csápjait már erősen meg-mtgránczigálta egy-egy szélroham. Mellette nesztelenül .elrebbent egy denevér:

— 141 — — Soká lart-e, mig a ragyogó világig jutok ? — lihegte a fáradt bogár. — Sokáig, nagyon sokáig — susogott a denevér és tovább rebbent. . Egyszerre egy erős szélroham szárnyaira kapja az ijedt kis bogarat: -- Jer, viszlek magammal oda fel! És vitte, vitte hideg karjaiba zárva — le mire a felhők országába ért vele, a szegény kis bogár már meg volt dermedve. Akkor a szél megszűnt zúgni, kieresztette karjaiból a bogarat: — Eredj vissza, honnan jöttél — igy jár a nagyravágyó. A kis bogár pedig sebesen hullott alá — már nem vitték többé szárnyai — ő már nem érzett semmit! Mikor másnap este összegyűlt a bogárvilág a virágos kertben — a kis társ ott feküdött megdermedve — meghalva a sövény mellett. ' Az elégedetlen bogár csak most ismerte meg, hogy dőre hiúságának feláldozta leghívebb társát! Megsiratta — eltemette! Azóta jár gyászban s mert ilyen hű társa többé nem dott, elrejtőzik sötét lyukakba és holtig siratja élete-párját. Hogy a bogarak mért szeretik a füvet, a fát, bokrot, virágot — hogy íz egyik mért pihen nappal és dolgozik vagy mulat éjjel, más mért r-epes az arany napsugárért —• az mind mese, édes, szép mese. Nem is kell elmondani, csak ki kell meni közéjük, leheveredni az illatos fűbe és nézni. Elmondják ők maguk történetüket, de csak annak, a ki szereti őket. Nem elég a virágot leszakítani, a bogarat, lepkét megfogni : szeretni kell őket és megfigyelni! Többet mondanak el ők maguk nektek, mint a mennyi a meséskönyvekben irva róluk. Egész életük szép mese — vagy nem hiszitek?—Nézzétek csak meg---azt- a picziny -bogarat a rózsa bokron. Azt a kis vörös gyöngyöt, a fekete pettyes hátút. . . . Ismeritek mindnyájan, csak azt nem tudja tán mindegyik közületek, hogy^ gyöngy ő másképpen is! Igazi ritka gyöngy számba megy. Őt nem bántja a bogárvilágnak egyetlen tagja sem, szereti még az ember is, de igazi kedveltje, sot jóltevője főleg a növényvilágnak. Figyeljétek csak meg, mily bizalmasan vannak a rózsával, mert a rózsa nemcsak szép, de háladatos is tud lenni . . . — Ugyan minő hálával tartozhatnék a büszke rózsa annak az igénytelen kis bogárnak ? — Neki köszönheti, hogy üde, illatos; neki, hogy kora halál el .nem hervasztja. Nó látjátok, megint csak mesébe, kell: kezdenem, hogy megismertessem veletek azt a piros hátú, fekete pettyes apró bogárkát:

.

'

— 142 —

— A növényeknek, de főleg a rózsának hatalmas ellensége támadt egy napon: apró zöld féreg, alig veszitek észre, ha a virágon tanyát üt. Pedig a hol »ő« van — ott vége az örömnek, az ifjúságnak. Kiszívja nedvét, lelkét a virágnak, megöli ifjúságát, elhervasztja üde leveleit, elveszi erejét szárának, gyökerének. Az apró levéltetü ez a féreg, kinek szaporaságán kivül az az átka, hogy zöld a szine, mint az ifjú virág száré vagy levélé és ezért még nehezebb az elpusztítása. Mikor a rózsa először ismerkedett meg e kicsiny, de hatalmas ellenséggel,'méltatlankodott, föllázadt ellene és töviseivel megakarta szurkálni. De hiába . . . az ellenség nem tágított . . . a tövisek benne nem tettek kárt. A rózsa harmatkönnyeket sirt, tele fájdalommal, tele mély keservvel. A végén aztán elnémult, beteg lett. Mikor a rózsatündér őt igy megpillantá: halványan és szótlan bánatba merülten, megesett a szive rajta: — Mi lelte az én legkedvesebb virágomat ? A rózsa nem felelt, csak. rámutatott. arra a féregre, mely szive vérén táplálkozott. A tündér megrémült és nemes harag gyúlt ki harmatarczán. Aztán gondolatokba' merült. Egyszerre belenyúlt selyem hajának tengerébe és egy iczi-piczi piros: gyöngyöt veit ki annak díszéből. Rálehelt háromszor. A gyöngy elkezdett mozogni. A tündér mosolyogva tette a rózsa kelyhébe: — Eredj kis szolgám, végezd kötelességedet! És a kis bogár nekiesett a rózsa rút ellenségeinek és mielőtt a hajnal pírja lemosojygott az égről — a rózsának nem volt több ellensége. A rózsa harmatkönyje most az örömé volt, bimbópattanása a felszebadult boldogság sóhaja. A kis bogár pedig hadat üzent az összes levéltetüknek, akárhol ütöttek légyen azok tanyát. Máig is ő legnagyobb ellen-, sége a csúnya féregnek. Ez a : piczi bogár meséje. Ezóta lett kedvencze a növényeknek: ; szeretik, dédelgetik f innen a számtalan név, melylyel beczézgetik: Isten tehénkéje, Egi bárányJca, Katicza-bogár, Mária-bogárr Nap kedvencze. Leghívebb gondviselője máig is a Rózsa: kelyhét kinyitja számára éjjeli lakásra, álomba ringatja illatos ölén; harmatcsöppjéből itatja, megvédi a szél és zord idő ellenében. És ha elmúlik a nyár, lehull a levele a legutolsó virágnak is; a bogarak téli álomra sietnek, a rózsa begöngyöli kis piros kedvenczét zöld levelébe, száráról lepattan és lágyan, nesztelenül hull vele a bokor alá, a többi levél mind-mind utána hull, betakarják sárga takaróval. Jöhet aztán a zord tél — a kis bogárnak nem árthat. Ott fekszik puha, meleg ölén a fószának és álmodik, álmodik a jövő tavaszról, aranyos napsugárról, rózsanyilásról, tündéfes: tékről . . . Egy ilyen tündérestén ma}d velem jöttök egyszer, édes gyermekeim, és ott tovább mondom nektek mesémet.

—

143

-

Állatok nyaralása. Euss dr. tana}-, a hires ornitholog, előadásaiban gyakran emlegette, hogy a nők maguknak nagyon illendő nyári keresetet szerezhetnének idegen állatok eltartásával a nyári hónapokban. Mindenki, a kinek macskája, kutyája, madara vagy egyéb kedvencz állatja van, hálásan venné és nyugodva távoznék fürdői útjára, ha állatait hű és gondos ápolásban hagyhatná. Németországban már több özvegy-urihölgy nyitott ilyen állat-pensiót. Az illető állatot, vagy állatokat 1 — 1 kényelmes nagy tiszta ketreczben, madarakat kalitkájukba heiyezik el napos helyeken a penzióban. A tulajdonos nevét azzal a számmal együtt, melyet kis táblácskán az állat házikójára akasztanak, bejegyzik egy könyvbe, így a tévedéseket kikerülik. A havi vágy heti eltartási ár az állatok élelmezéseinek adagaihoz képest nagyobb vagy kisebb.

A madarak pusztulása és a divat.

A madarak legnagyobb ellensége jelenleg a divat s különösen a kalap-divat Szinte hihetetlen, mily óriási számú madarat használnak az egész világ divattermeiben női kalapok díszítésére, s a mint már többször említettük, ha ez így tovább tart, már a közel jövőben teljesen kifognak pusztulni a legszebb tollazatú madarak. Az amerikai legutóbbi ornithologiai kongresszuson érdekes adatokat mutattak be erre vonatkozólag. így Európa egymaga minden esztendőben nem kevesebb mint 300 millió madarat importál más világrészekből és ezt a tömeges pusztítást csak azért viszik véghez, hogy divathölgyeink igényeit kielégítsék. Egy hirneves londoni ezég egymaga 400.000 kolibrit, 6000 paradicsom madarat és egy fél millió egyéb madárfajt importál. Egy chicagói Iczég minden évben 32.000 kolibrit, 30.000 vizi madarat és 300.000 egyéb madarat ad el. A legtekintélyesebb londoni kereskedés utóbbi évben négy hónap lefolyása alatt 800.000 különféle kitömött madarat kapott Nyugot-índiából és Brazilliából. Ezek a számadatok eléggé illusztrálják a szomorú tényállást. A „Gartenlaube" felszólítja az élelmes iparosokat, hogy találjanak ki valami női-kalap diszitést, a mely hasonló legyen a madártollakhoz s ezeket pótolja. így talán megkimélik majd a szegény madarakat.

A lovak szemgyuladása. A hőségtől és portól igen gyakran keletkezik a lónál szemgyuladás, a melyet a szem folytonos könnyezése meg a nyákhártya pirössága árul el. Ha nem veszik szerét az olyan gyuladásnak/ az igen könnyű krónikussá válik és a lovak értékét tetemesen csökkenti. Azért mindjárt kezdetben az okot meg kell szüntetni mely legfőképp a por behatolásában keresendő. El kell távolítani egyszer s mindenkorra az oly káros szemellenzőt és a szembe naponta egyszer higitött szénsavas horganyt (czint) befecskendezni.

—

144 —

1898-ra tagsági dijukat eddig befizették: Albach Gézáné. Priedrioh Jakabné Szt.- Gotthárd. Dr. Apáthy Istvánná. Gegénbauer Józsefné Sztana. Br. Apor Istvánná Abasfalva. Dr. Genersich Antalné Budapest. Özv.Árkossy Lajosné. Geréb Mártonná. Br. Bánffy Albertné, Esterházy grófnő. Dr. Gergely Samu egyet, tanár. Br. Bánffy Dánielné 6 Nagyméltósága. Göllner Etelka. Br. Bánffy Ernő. Br. Györffy Pál Kraszna. Hajós János ny. min. tanácsos. Br. Bánffy Ernőné. Esterházy grófnő. Hajós Gyula, Br. Bánffy Zoltánná, Teleki grófnő. Békássy Lilla. Dr. Halász Ignáczné. Dr. Bélteky Ferenczná. Dr. Haraszthy Gyuláné. Heir.rich Józsa igazgatónő. Beregszászi László. Herczegh Lajosné. Dr Bernáth Albert üg, véd. Gr. Bethlen Karolin. Dr. Hints Elekné, M.-Vásárhely. Biela Mária. Br, Horváth Gábriellé. Indig Áron, Nyén. Binder Laura. Jakab László állatorvos. Biró Béla apát plébános. Jánosi Zsigmond, posta főtiszt. Özv. Blecha Jánosné. Jung Eliz. Dr. Böhm Károlyné. íurássy BertaBöhm Mihály máv. hiv. Kanyaró Ferencz tanár. Boros György tanár. Kardoss Kálmánná. Bournátz Jánosné. Kónya Sándor. Dr. Bruckner Antal ügyvéd. Kosch Károlyné. Butyka Vilma, Kovács János, tanár. Csaba Zoltán ügyész. Ifj. Csávássy Gyula. • Dr. Kovács Sándorné, Brassó. Kőváry László. Csengeri Jánosné. Kőváry Lászlóné. Csernyánszky Ella. Kozma Ferenczné. Cs. Csiky Emánuel. Krompecher Hermin. Cziegler Ignácz tanár, Kassa Kuncz Elek főigazgató. Czitják Mariska. Dr. Lánczy Gyula egyet, tanár Bpest. Dr. Davída Leone. Dr. Lénk Gyula osztr. w. bank hivat. Dávid Antalné. Litán Gergely tanár, Dobál Antal ügyvéd. Löthe József egyetemi tanár. Dr. Eisler Mátyásné. Dr. Makoldy Sámuelné. Ejszaky Károly máv. igazgató. Maldeghem Arthurné Besztercze. Dr. Erdélyi Károly k. r. gymn. igazg. Gr. Máthé Izaura. Gr". Esterházy Jánosné. May Emília. Dr. Farkas Gyuláné. Stessey Sándor orvos, Br. Feilitzsch Arthur erdőigaigató. Dr. Mihálisi Mimi. Fekete Nagy Béla főjegyző. Mihály László orvos. Özv. Fekete Pátné. ' Dr. Mikes Árminná Bethlen grófnő. Fellegi Ottóné Budapest. Gr. Móczár József tanár N.-Szalonta. Özv. Dr. Felme'ri Lajosné. Dr. Molnár Endréné Szt.-Gotthárd. Dr. Fischer Lajosné. (Folytatjuk)

Szerkesztői üzenetek.

Állatbarát. Igenis; az állatok védelmére hozott szabályrendelet tiltja . Azért a városi hatóság egy pár olyan madárkupeczet erélyesen me gbüntetett Az összefogdosott fülemiléket és egyébb fajtájú madarakat pedig a sétatéren eleresztette. Úgyis fájdalom, megdöbbentő kevés dalos madarunk van az idéfi. A múltkori másik kegyetlenkedés hősét, a peczért is megbüntette a kapH tányság. Gyiiim. tanuló. A jövő számban újra hirdetünk pályázatot, — a szünidei hónapokra, a mikor több idejük lesz. NYOMATOTT GOMBOS FERENCZ KÖNYVNYOMDÁJÁBAN KOLOZSVÁRIT

7

ALLATOK VÉDELME. A KOLOZSVÁRI ÁLLAT-VÉDŐ-EGYESÜLET

Szerkesztőség: SZÉCHY-VILLA

HAVI KÖZLÖNYE.

I. EMELET

Szerkeszti :

hová a kéziratok, tuda-

SZECHY KÁROLYNÉ LORENZ JOSEPHINE,

kozódások, előfizetések küldendők.

Harmadik évfolyam.

az Egyesület elnöke.

Tagoknak tag-sági díj fejében

}r

ElSfizetési ár: Egész évre 1 frt — k r Fél „ — „ 50k r Számonként 10 k r

Kolozsvár, 1898. július 1.

10. szám.

AZ ÁLLATVÉDELEM ÜGYE A »FALU JEGYZŐJÉÉBEN. Eötvösnek »A falu jegyzője* czim ű regénye az 1848. előtti vagyis rendi magyar társadalmi élet hibáinak és kinövéseinek valóságos albuma, melynek képei a szúró szatíra ecsetjével vannak megfestve. Ábrázolva vara ez altítim képein a rendi és megyei társadalmi élet minden mozzanata, s a hány vonást fest e regény ez életből, annyi ütleget oszt; mert ecsetjét minden kép megrajzolásánál a maró gúny mérgébe mártja, hogy a megya mimicipialis szervezetet s a rendi alkotmányt olyannak tüntéssi fel, mely létjogát teljesen elvesztette, melynek alapján minden fejlődés lehetetlen, mely a maga évszázados sánczai mögül lebunkóz minden önös érdekeivel ellentétes törekvést, mely néhány család kegyetlen zsarolásának és hihetetlen visszaélésének szolgáltatja ki az egész ország lakosságának jóllétét és szabadságát. Nincs az a társadalmi hitványság, politikai bambaság s közigaz gatási visszaélés, mely sikerült rajzokban fői ne volna itt található. " A regény személyei — a regény czélzatát vevén osztási alapul — két csoportba oszthatók: az egyikbe azok tartoznak, kik a rendi s megyei társadalmi élettel szembeszállanak, s küzdelmökben e társadalomnak áldozatául esnek; a másikba pedig azok, kik e társadalomnak sánczait védelmezik, s áldásait élvezik. Amazok az idealista reformerek, ezek az önző és Uralkodó konzervativek. A két csoport között állanak a feszelgő külföldieskedők, a hülye angohskodók. Ezek a megye uralkodó családjainak tagjaiból kerülnek ki; születésüknél s hagyományaiknál fogva tehát a konzervativekhez tartoznak; azonban külföldi tartózkodásuk alatt sok nálunk ismeretlen, s a mi egész társadalmi és politikai rendünkkel ellentétes intézménnyel ismerkedtek meg, s most itthon elmaradottságukat ócsárolják, s az előhaladottságot affektálják.

— 146 Erkölcsi erejük azonban sokkal kisebb, senihogy a bár avultnak itélt, de nekik is nagy kiváltságokat nyújtó hazai intézmények megváltoztatását komolyan óhajtani bátorságuk lenne, értelmük pedig sokkal vékonyabb, semhogy külföldi tapasztalataikat a hazai viszonyokhoz tudnák alkalmazni. S igy reformereskedésük ostoba hóbortosságban jegeczesedik ki, magUK pedig nevetséges karrikaturákká lesznek. Ezeknek legfőbb képviselője a regényben Bántornyai Jakab, vagy mint magát nevezni szereti, James, kinek minden második szava angol, s ki minden lépését angol mérték szarint végzi ; s azon egyszerű kérdésre, hogy hány óra, valamiféle angol szokás előrebocsátása előtt nem kapsz feleletet tőle. Társadalmi és politikai életünk minden vonását eltörlendőnek tartja, ha az angoloknál föl nem található. Ellenben nincs az az ostobaság, melyet dicső dolognak ne tartana, ha az angoloknál van rá preczedens. Egyébként szerencsére sok hasonlatosságot talál a magyar és az angol viszonyok között, pl. hogy az iskolamester mind nálunk, mind Scótiában egy véka zabot kap minden gyermekért. Házát angol mintára épiti, s a kandallókban föltétlenül kőszenet éget, ámbátor egészségtelenebb s drágább, mint a fa, mely bőven van James úr erdeiben ; de hát az angolok is kőszenet égetnek. A közpályán való szerepléseben is angol formákat követ s angol eszméket hirdet. Reformeszméi között, melyekkel Taksony-vármegye közönségét boldogítani akarja, elsőfontosságu az állatvédelem eszméje, melynek érdekében James mr egyesületet alapított, minthogy ilyen egyesületek Angliában s léteznek. Eleinte ugyan, mikor hazatért Angliából, azzal a tervvel foglalkozott, hogy e haza szines népességének (azaz a czigányoknak) javát előmozdító társaságot

alapit, azon dicsőséget vélvén ezzel eiérni, melyet angol férfiak és társaságok szereztek maguknak a fekete rabszolgák felszabadítása körül. Az eszme köztetszésben részesült, főkép miután a társaság szabályaiban benne volt, hogy a felszabadítandó szines lakos 10 évig hetenkint legalább négy napot nevelőben tartozik tölteni, azaz dolgozni tartozik valamely földesurnái. Azonban ki gondolná, a czigányok magok épen nem mutatkoztak hajtandóknak sorsuk ilyetén javítására, s egymásután szökiöstek meg a „nevelő iskolából." Ekkor James úr belátta, hogy hazánk ilyen társaságnak a működésére még meg nem érett; más teret választott tehát szereplésének, s megalapította az állatvédő társaságot, melynek működése az előbbeni társaságénál annál sikeresebbnek ígérkezett, mert itten legalább azok, kiknek javítását czélozza a társaság, nem fognak ellentmondani. Azonban James urnák hihetetlen nehézségekkel kellett megküzdeni. Voltak olyanok, kik az ügy iránt kezdettől fogva részvétlenek voltak, s még számosabban voltak, kik csak később lettek részvétlenek, mikor megtudták, hogy az egyesület pénztárába évenkint egy forintot kell fizetni. Voltak — mint pl. Tiszarét község érdemes leikésze, ki bár humánus értelmű volt s a nemességnek s magának Bántonyai Ja^

— 147 — mes urnák állatkínzó vadászatait elitélte — kik, midőn az állatvédelem szóba jött, iskolákról, kisdedóvó intézetekről, kórházak felállításáról, a halálos büntetés eltörléséről, a börtönrendszer javításáról, a botbüntetés megszüntetéséről stb. kezdettek beszélni. Mások veszélyes preczedensnak mondották az állatkínzás megszüntetésének tervbe vételét, világos lévén — mondák — hogy azok, kik most csak az állatok kínzásának megszüntetéséről szólanak, könnyen más tárgyakra, a jobbágyokra terjeszkedhetnek ki, s ez veszélyeztetné alkotmányunkat. Ismét mások abban láttak hallatlan sértést, hogy a magyar nemes, a szent koronának valóságos tagja, a tulajdon jószágát ked
egy kérdéssel állottak elő: mennyiben állatkínzás az, ha valamely jobbágy nemes embert vivén kocsiján, az utak rosszasága miatt lovait kénytelen megverni ? James urnák e csiklandós kérdésnél is sikerült az aggódókat megnyugtatni. Miután t. i. az alapszabályokban kimondatott, hogy állatkínzásnak nem tekintetik azon verés, melyet vonó — vagy más marhán nemesember vagy nemes ember parancsolatára jobbágy elkövet: ugy szintén nem állatkínzás azon verés sem, melyet a jobbágy uri munka vagy előfogat alkalmával lovain véghez visz. Ily nehézségek után végre aztán megalakult a társaság, melynek elnökéül természetesen egyhangúlag Bántornyai James urat választottak. S a társaság későbbi fennállásáról és buzgó működéséről is kapunk az Eötvös regényében adatokat. Nevezetesen két esetet mond el a regény az egyesület jegyzőkönyveinek alapján. Az egyiket igy adják elő az egyesület üléseiről fölvett jegyzőkönyvek: A főügyész úr kocsija a porvári nagy utczán egy fuvarossal találkozott, ki — midőn a főügyész úr fogata elől kitért — lovait igen verte. A kocsis megszólítja embertársát, hogy az állatokat paraszt embernek ütnie nem szabad; de a sár nagy volt, s a fuvaros ahelyett, hogy a kocsis baráti intésére hallgatót volna, még inkább ostorozta szegény páráit. S mikor a kocsis ismételten, sőt harmad ízben is eredmény nélkül dorgálja a megrögzött állatkínzót, a kocsis leugrik a bakról, lerántja a fuvarost lábánál fogva az ülésről, — s úgy meg döngeti, hogy a szegény alig ülhetett fel ismét sárba rekedt szekerére. A társaság az eset hallatára határozaiképen kimondotta, hogy a kocsisnak eme emberszerető tettét — ;nelyből örömmel látja, hogy az állatvédelem eszméje már a nép alsó osztályai között is terjed — különös méltánylásra tartja érdemesnek, s a kocsisnak nevét, mely Katona Péter, dicsérettel fogja említeni jegyzőkönyveiben..,.,.

— 148 — Másik példa a társaság buzgó működésére : Egy táblabirónak lovai a nagy sárban nagyon elfáradtak. S mit tett a nemes ember — és állatbarát, talán dögönyözte lovait ? Óh nem, hanem a közeli faluból nyolcz előfogat paraszt lovat parancsoltat magának s ezek segítségével folytatja tovább útját. Természetes az állatvédő társaság nem késik az elismerés adóját leróni a nemes ember- és állatbarát iránt, ki ezen tettével ujabb bizonyítványát adta azon humánus érzelmeknek, melyeket a társaság benne mindig ismert, s ezen érdeménél fogva az egyesület tiszteleti tagjának választatik, miről szóló oklevél az elnök által kiadatni rendeltetik. Még fölemlíti Eötvös a társaságnak a szamarak jogai s a lovak előjogai érdekében vivott heves vitatkozásait; s különösen a lovak kiváltságai érdekében mondattak el fényes szónoklatotok, mint a melyeken eleink Pannoniába jöttek, s győzelmeiket aratta^, úgy hogy a régi dicsőségnek fele majdnem őket illeti. Többet aztán nem szól a jeles társaság működéséről. De nem is szükséges, mert az olvasó igy megismervén az egyesület tevékenységét, s ismervén Taksonyvármegye lakosságát, biztos lehet a társaság népszerűségének és híveinek napról-napra való növekedéséről. — íme igy á!l az állatvédelem ügye a »Falu jegyzőjében,* azaz igy állott az Eötvös felfogása szerint a rendi és megyei magyar társadalomban ; magát.ezt a persiflage-t pedig azért mutatja be nevetséges karrikaturában a Bántomyai James állatvédő társaságának működését, hogy a vármegye sánczai mögé vonult nemesi társadalom bázisán mindenféle egészséges negujhodást lehetetlennek tüntessen föl; meg akarja olvasóit győzni konkrét esetek bemutatásával, hogy a megyei rendi társadalom minden még oly nemes eszmét is a saját önző érdekeinek posványába ránt la; s teszi ezt azért, hogy a megyei önkormányzati életnek s a rendi osztálykülönbözetnek megbuktatására izgasson ; mi annál is inkább nemes buzgalom Eötvös József bárótól, mert maga is ennek az osztálynak fölszinéről származott. Ekkora tárgyilagosság csak ritka nagy jellemeknek sajátja. Eötvös azon óhajtással végzi regényét, vajha a benne rajzolt állapotok mielőbb valószínűtlenekké válnának. A regény megjelenése óta egy félszázad múlt el, s váljon teljesült-e Eötvös kívánsága? A mint vesszük. A vármegyei önkormányzati .élet, mi ellen első sorban irányul Eötvös regénye, mind a mai napig megvan, ha ferde kinövései nem is oly ijesztőek és brutálisak, mint Eötvös rajzolja. A klickuralom, protekczió és nepotismus szintén igen ismeretes fogalmak még nálunk; s a mai magyar társadalomból még mindig elég adat telnék egy második >Falujegyzője* számára. De mégis az osztálykülömbözet, legalább törvény szerint, megszűnt; igazságszolgáltatásunk egészen megjavult, nemsokára az esküdtszéki intézmény is életbe lép, minek óhajtása szintén benne van a >Falu jegyzőjében*; börtönrendszerünk humánusabb lett, s magának á vármegyei önkormányzatnak, úgy látszik, ütött a halál harangja.

— 149

-

A mi pedig épen az állatvédelem ügyét illeti, hát ez, nevezetesen a mi egyletünk, semmiképpen sem szolgáltatna okot és adatot a »Falu jegyzője* klasszikus Írójának olyan persiflage megirására, a minőt az imént megismertünk. Mert az egyesület komolyan veszi feladatát: figyelmet terjeszteni itthon, nemzetiviszonyainkhoz mérten, az európai mivelt nemzetek társadalmában az állatok védelme körül előállott nemes szellemi mozgalom iránt, mely, hogy az európai népeknél milyen fontos tényezővé növekedett, arról az állatvédő egyesületeknek a millenium évében Budapesten tartott egyetemes kongresszusából eléggé meggyőződhettünk. A nemzetek szellemi divatában való részvétel pedig — mint Széchy Károly dr. egyik egyetemi előadásában fejtegette valamikor — minden nemzetre nézve életfeltétel. S a mi egyesületünk már csak ezen szellemi divatnak meghonosításával is minden elfogulatlan és nemesen gondolkodónak becsülését érdemelte ki.

Dr Rencz János.

Madarak a piperekosárban. Heidedorfban a falusi gyerekek egy vadásznak állítólag 2 bibicztojást adtak át, ki azokat zsebre vágva, haza kocsizott három órányi távolságra fekvő lakhelyére s otthon a két tojást az asztalon levő piperekosárba tette. A tojásokról egészen megfeledkezett, mire másnap estefelé a szobában valami csipegő hangokat hallva, a hang irányában kutatni kezdett s legnagyolb meglepetésére, a kosárban, az egyik tojásból kikelt fiamadarat talált, melyet most sárszalonkának ismert fel. A másig tojást is felbontva, abban is egy élő sárszalonkát talált. Hogy a kis madarak, annak daczára, hogy már 30 óráig nem élvezték a kotló melegét, nem pusztultak el, mindenesetre az akkori jó meleg időjárásnak és annak a körülménynek tudandó be, hogy a fiatalok már ellentállóbbak és az alacsonyabb hőfok iránt már nem voltak olyan érzékenyek. * A kakas knkorékolásáról. Hogy a kakasok miért kukorékolnak minden hajnalban, az oly probléma, melyen a tudós zoológusok még sokáig fogják a fejüket törni. A következőkben közlünk egy magyarázatot: A »Praticien Ind\istriel« azt mondja, hogy reggel, mikor a kakas felébred, nyújtózkodik és e közben verdesi a szárnyaival a földet. Ebben az állásban mi sem természetesebb, minthogy kukérokoljon. Az bebizonyított tény azonban, hogy a kakas nem tud kukprékolni a nélkül, hogy szárnyaival íre verdesse a földet. Ha egy éneklő embeit figyelünk meg, ez sem fogja karját keresztbe tenni, hanem igyekezni fog azokat szétterjeszteni. *

—

150

-

Pacsirta szót hallok megint Pacslrtaszót hallok megint! Egészen elfeledtem már. Dalolj, tavasznak hírmondója te, Dalolj; te kedves kis madár! Eszembe jut dalodrúl a Költészet és a szerelem, Az a sok jó, mit e két istennő Tett és még tenni fog velem Emlékezet és remény, ez a Két rózsafa ismét vírit Dalodra, és lehajtja mámoros Lelkem fölé szép lombjait. Dalolj pacsirta! hangjaid Kikeltik á virágokat : Szivem mily puszta volt és benne már Milyen sok szép virág fakad!

Petőfi Sándor.

A pillangó. Rózsákkal születni és rózsákkal halni, Szellő szárnyai úszni ragyogó ég alatt; Virágon hintázni, mely alig fakadt ki, Ittasan a kők űr, az illat s fény miatt; Megrázván szárnyinak még csillogó porát, Majd könnyű sóhajkintaz égbe szállni á t : A kis pillangónak szerencsés végzete! Hasonlít a vágyhoz, mely nem pihen £oha, Keresi a gyönyört, leszáll mindenhova, Míg végre az égbe kell érte mennie ! Lamartine Fordította: DalmadyGyőző.

Szelíd bánás vadságukból kivetkezteti az állatokat. Jak. 3, 7.

-

151 —

Állatok a történelemben. Az állatok mindenkor nagy szerepet játszottak a vil.'igtörténetben és a legendában. Rómát egy nöstyén farkas szoptatta ifjú alapította azon a helyen a melyet egy emse jelölt meg; és ludah váltak később a város megmentőivé. Sőt még az emberiség története is — a Genezis szerint — olyan jelenettel kezdődik, a melyben egy állat: a kigyó játsza a főszerepet. Később jő Noé galambja, az arany borjú, a trójai ló. A régi görögök és rómaiak történetében majdnem annyi az állat, mtnt a hős. Alcibiades kutyája, Cleopátra kígyója, Androkles oroszlánja, a Cadmus tehene, az Aeneas galambja, (a mely őt lekisérte az alvilágba), az Árion delfinje, az Áeschylos tekenősbékája (egy sas ráejtette az alvó költő fejére, a mely betört) a Nagy Sándor Bucefalus lova, — mindezek eléggé ösmeretesek. Éppen úgy a Caligula lova is, melyet gazgája kinevezett konzullá. Mohamed gáiambja, amely a török prófétát folyton körül lebegte, (a hitetlenek azt mondják, hogy a próféta fülében köles szemek voltak, és a XI. Lajos franczia király szamara. Ez utóbbiról az a monda, hogy egyszer a király vadászaton megkérdezte a csillagvizsgálóját, milyen idő lesz. Szép idő mondta az astrolof,us. Útközben egy szénégetőt is megkérdezett a király. Eső lesz, volt a válasz, mert a szamaram lelózatja a fülét. Csakugyan eső lett. Erre a király megvette a szamarat, a szégégetőt pedig szolgálatába fogadta, mondván: Inkább legyen egy szamár csillagászom, semmint, hogy a csillagászom szamár legyen. Petrarca, Teofil Gautier, Beaudelaire, Mohamed nagyon szerették a macskát, épp ugy Richelieu is ; Montespan asszony két medvét tartott, Dubarry asszony egy csizt. Newton Izsák, a súlypont törvényének fölfedezője, Diamant nevű nevű kutyáját annyira szerette, hogy mikor az eb széttépte a tudós életmunkájának eredményeit tartalmazó jegyzeteket, Newton csak annyit mondott: oh Diamant, Diamant, ha tudnád, mit cselekedtél! — Latude, a ki 37 évig volt a Bastille foglya, patkányokkal barátkozott, Silvío Pellico pedig ugyancsak fogságban a pókokkal. A póktól a légyig csak egy lépés: Antió Epifanes sziriai császár orrába légy furakodott és a császár halálra tüsszentette magát. VI. Adorján pápa pedig egy muslinczát nyelt el ivás közben és megfulladt. Az ember leghűségesebb társa a kutya nemcsak a históriában szerepel számtalanszor, de az ember legbensőbb mindennapi életében is folyton. Különben köteteket lehetné irni e tárgyról, melyet e pár sorral nagyon is futólag érintettünk. Fehér zerge. Egy német vadászati szaklap közlése szerint Svájczban, a durnachthali havasokon nemrégiben a vadőr egy 24 darabból álló zergefalkában egy hófehér zergét látott, melynek nemcsak szőrméje, hanem — a mennyire a közelből kivehette, még a körmei is fehérek voltak. Pár nappal ezután ismét látta a vadőr ezt az érdekes albinot, mely a zergék között a legnagyobb ritkaságok közé tartozik.

— 152 —

Hatodik ifjúsági pályázatunk. Az. Á. V. E. a jövő nemzedéket is me.j akarja nyerni az állatvédeimi eszmének; ezért legelső sorban a leendő tanítókhoz és tanítónőkhöz, különben az összes ifíusághoz fordu', a középiskolák és felsőbb leányiskolák tanulóihoz épp ugy, mint a szülői háznál növekedő ifjak- és leányokhoz ; ezennel hatodszor pályázatot hirdetvén az állatok iránt való érdeklődő szeretet és a kedélynemesitő foglalkozás előmozdítására, valamely az állatok életéből merített rajzra, leírásra vagy elbeszélésre, mely legfőlebb 100 nyomtatott sorra terjedhet, akár prózában, akár versben. A legjobb munka jitalma 10 korona; a második munka jutalma 8 korona; a harmadik jó munka jutalma 6 korona. A pályázat határideje 1898. október 1 és nemcsnk a kolozsvári, de más városbeli iskolák tanulóinak is szól. A kéziratok az elnök-szerkesztőhöz, Széchy Károlynéhoz küldendők. Nagyon kérjük a tisztelt szülőket, tanárokat és tanítónőket, hogy mentői jobban serkentsék az ifjúságot ily kis rajzok megirására és beküldésére.

Nemzetközi állatvédő kongresszus

Nemzetközi állatvédő kongreszszus lesz f. é. augusztus 5-től 9-ig Gráczban, különös tekintettel a madárvédelemre. Értekezni fognak: Dr. Ohlsen miniszteri tanácsos Rómából >a nemzetközi madárvédelem, kérdésének állásáról*. Dr. Floericke Budapestről a »er vadász- és madárvédelemről* ; Böhringer baseli tanár *Az állam, a község és az állatvédelem*-rö\. Bassler tanár Prágából >A méhtenyésztők és a madárvilág«-ról. Von Khuenberg-Kleinert asszony »Az állat- és madárvédelem erjcölcsnemesitő hatása«-t fejtegeti. Dr. Förster berlini tanár és orsz. képviselő »Az állatvédelmet a jelenben és jövőben*.. Fuchs szerkesztő Jicinből arró] fog szólni, hogy »az okszerű állattenyésztés a leghatásosa .b állatvédelem*. Strzalkowski Czernovitzből »a dalmát, iszlriai és déleurópai országok madárés állatvédelméről^. Bergner szerkesztő Gráczból arról, hogy mit kell ezen egyesületeknek tenniök, hogy állandó virágzáshoz jussanak*. Miss Deighton, Kannstadt, >az áltatok asylumairóU. Engél kisasszony Wiesbadenbői »a macska állásáról; Bsrlepsch báró Paderbornból az általa kísérleteiben elért eredményekről; Hochrein Nürnbergből a madártenyésztőt mint madárvédőt mutatja be; Dünckel Lipcséből •« népmulattatási czélból elkövetett állatkínzásokról olvas. Liszt lovag Bécsből az állatvédő törvény alapításáról. Dr. Szalkay Budapestről pedig a nemes emberiesség kellékeiről. Azok, a kik e kongresszuson részt venni hajlandók, a kolozsvári Á. V. E. elnökéhez (e. i. sz. Herkulesfürdő, Lorenz-villában) vagy egyenesen Gráczba az »Österreichischer Bund der Vogelfreunde* irodájához, mely a »Haus der Schlossbergbahn«-ban van, férdulni szíveskedjenek.

X O ó ~—

Az állatok lelki világából. Alfréd de Musset kutyája. Irta: Jttme Vre Martellet. (Adele Colin.) Fordította: SzécUy Károlytté.

De Musset ur betegeskedése idejéban szeretett a »Jardin des Píantes«-ba el-eljárni, a íioi akkor egy nagyon szép, Marzo nevű oroszlán volt látható. De Musset ur közelről akarta látni, ezt a Marzot; beengedtek bennünket az állatok ketreczei mögé. Éppen étkezésök ideje volt. Azonban Marzo, a kinek szive kétségtelenül fájt és vágyott elhagyott sivatagja után, nem fogadott el semmiféle táplálékot. A rácsozaion keresztül nyújtottam neki aztán egy darab húst s nagy csodálkozásunkra, jámborpn elfogadta. Egy egész hónapig eljöttünk mindennap délután a Jardin des Plantes«-ba. Egy este, visszajövet egy kávéházba tértünk be egy pohár sörre; innen a Valois-utczabeli »Boeuf á la mode* étkezőhelyiségébe mentünk ebédelni. Azután megnéztük a Theatre Francais előadását. Végre, mielőtt a quai.Voltairen levő lakásunkba visszatértünk volna, bemenlünk a Bac-utczai Drancay-féle kávéházba egy pohár sörre. A mig a gazdám sörét itta, én oda mentem a buffethez a pénztárosnővel csevegni. Elmenetelünk előtt De Musset ur is odajött, megkérdezni, hol van az a kis kutya, a melyet itt mindennap este becsézni szokott; anyai örömöknek néz elébe, volt a felelet s a pénztárosnő megkínálta De Musset urat egy kis kölyökkel. Pár nap múlva meg is kaptuk a szép kis állatocskát, a melynek De Musset ur, oroszlánunk emték-ére, a »Marzo« nevét adta. Marzo fekete, kicsi, sima szőrű és nagyon értelmes volt ; mindent megértttt. Ha reggel a kiadási könyvemet bevittem gazdámnak, hogy adjon pénzt, a kutya mindig elkísért. Beszéltem hozzá: — Bemegyünk az úrhoz pénzt kérni húsra.— Ő megértett. De Musset ur, tréfából, hogy mulassunk a kutyán, így szólt hozzám: — Nem, nem adok pénzt. A kutya rám nézett, s aztán a gazdánkra csaholt; ez többször ismétlődött és a kutya mind jobban csaholt, mind jobban megharagudott. Végre, kaptam a pénzt. Marzo asztán megfogta a ruhám szegélyét s az ajtó felé húzott, hogy menjünk élelmeinket bevásárolni. Ha De Musset ur valamely kis utazásából haza tért, elküldte nekem a podgyászát s izente, menjek el este érte De Musset asszonyhoz, édes anyjához, a kinél olykor ebédelni szokott. Elmentem Marzoval s elvittem a beérkezett leveleit. Paul de Musset urat ott találtuk fehér pudlijával, a melyet Marzo mélyen megvetett.

— 154 — Megvolt Marzoban gazdájának minden szokása: aristokrata volt, csak szerelmes nem; ha volt is szerelmes, annyira discréten volt az, hogy én soha sem vettem észre valamit. Czukrot csak ismerős kezekből fogadott el. Esténként De Musset urat várva, Marzo volt az, a ki értesített, ha jött: a kocsiját hallotta, megismerte és soha sem csalódott. De Mussetné nem engedte a feltevést, hogy Marzonak nem lenne lelke. Gazdám halála után még három hónapig maradtam a Mont-Thabor-u czai lakásban. A kutya várta őt minden este. Marzo nem állhatta az orgonaszót, de a zongorát szerette. Ha falun voltunk, Ville d'Avrayban. s Allan asszony egy kis kerti pavillonban zongorázott, a kutya mindig oda futott hallgatni. A Rumfort utczában lakva, minden nap láttunk egy fekete kutyát, Loulout, az utczaszemétben firtatni. A szegény kis állat, ha kimentem, mindig hozzám jött farkalódni, hizelegni. Marzo mindig velem volt; a kis fekete kutya kisért bennünket; egyszer utánunk jött fel a lakásba. De M'ísset ur meglátta s meghagyta, hogy adjunk neki enni és hogy ne töltse az éjjeleket is az utczán, fogadott neki éjjeli szállást. Egy? zer találkozom egy asszonnyal, a ki azt állítván, hogy ő Loulouban az ő kutyáját ismeri fel, leszidja, megveri és elviszi, mert a kutya az övé, monda. Másnap a kutya visszajött és elrejtőzött nálunk egész estig. De Musset ur meg volt hatva és nem pihent addig, a mig én meg nem találtam a maegerát és arannyal meg nem váltottam tőle a szegény állatot számunkra. Megelégedett 5 fiánkkal. A mint a miénk volt Loulou, megfürösztöttem, tisztítottam ; nagyon eszes volt. Marzo szájából kivevén a leveleket reggel, a melyeket ez gazdájának vitt, a jcét hátulsó lábán járva, ugy nyújtotta át az urnák. Marzonak ez nem tetszett, de gazdája megértette vele, hogy Loulou csak inas lévén, olyannak kell tekinteni. Ha gazdámat öltöztettem, s ő letette éjjeli nyakkendőjét, Marzo oda állt, hogy tegyük fel neki; ha a nyakán érezte, azt vélte, hogy ő valami személyiség, s nem maradt a földön, hanem egy karosszékbe ugrotr, leült és le nem szál.t onnan, a mig gazdájának nyakkendőjét le nem vettük róla. Loulcu csinos kutya volt; azonban vén és beteg: valami bőrbetegsége volt, a mely Marzora is elragadt. Egyszerre két rühes kutyánk volt. De Musset ur mindenfelé kérdezősködött, hol lehetne őket kezeltetni és gyógyittatni. Egy Caramija nevű álla toivost ajánlottak, ki a Fontairie-au Roi-utczában lakott és különösen kutyákkal foglalkozott. Midőn a miéinket meglátta, megígérte, hogy Marzot meggyógyítja, de kijelentette, hogy a másik már nagyon vén, el kell különíteni a fiatal kutyától. LouTout penzióba adtuk egy vén asszonyhoz, a kinek fizettük a tartábdiját, szegény Loulou életének végéig. Marzo tizenhét évig élt. Mikor Marzot az állatorvoshoz beadtuk ápolás végett, még

——

J.OO

—

••

a Rumfort-utczai lakásban voltunk. Mikor onnan kijött, mi már elköltöztünk volt a Mont-Thabor utczába. A kutya hazatérve, minden bútort megismert, de nem találván a gazdáját, eltűnt, a nélkül, hogy észrevettem volna. Nagyon rút volt szegény, a szőre egészen leborotválva. Már nem tudtam, hol keressem. Elmentem a Rumfort-utczába nővéremhez, Chardo.néhoz, hogy elpanaszoljam keservemet. Ott kaptam Marzot; eleinte a 11. szán: alatti házba, a régi lakásunkba ment volt, ott felment és üresen látva a lakást, iszonyún vonitott, sirt, aztán elment. Régi házmesternénk, a ki minket nagyon szeretett, sirva beszélt.) el nekem a szegény Marzo látogatását. Midőn De Musset ur este haza jött, nem igen örült kutyájának rútságán. De Marzo olyan kedves volt, olyan szeretetre méltó, hogy igazán kellett őt szeretni rútsága daczára is. Mondtam a gazdámnak, kérdezze meg Marzot, mit csinált a kicsi Baptiste (az állatorvos kis szolgája), ki őt a gyógykezelés alatt tartotta. E név hallatára nagyon izgatott lett: forgolódott, sirt, vonitott, hogy megértesse velünk, miszerint ott nagyon boldogtalan volt. De Musset ur elbeszélte ezt Emilé Augiernek, a kimég gyakran megemlékezett róla. E fejezet végén jobbat nem tehetek, minthogy Paul de Musset ur azt a sorait idézzem, a melylyel testvére életrajzában a kedves kutya emlékének adózott: Marzo végelgyengülésben halt meg 1864. aug, hó 28-án, barátnéja gondozása és könyei közt. Martellet asszony nem akarván, hogy Marzo teste a targonczára dobassék, férjét bizta meg azzal, hogy temesse el valahol. Férje korán reggel útnak indult Marzot egy újságba takarva. Auteuilig megy és ott sáncsmunkásokat lát dolgozni. Kéri őket, engedjék meg, hogy a testet befektesse a földult földbe. Marzo el van temetve egy szekér föld alatt, egy uj utczában, a melynek neve De Musset-utcza.«

Adalékok a róka ravaszságához czimen egy német újság ezt a kis történetkét hozza. Valami Meyenbetg ur Gifhornban vadászott, mikor egy iczipiezi nyúl ugrott elő a bokorból. Meyerberg lövésre emelte fegyverét. Czélozni, lőni, találni és fölfordulni egy pillanat műve volt. Az első müveletet Meyerberg, az utolsót az iczipiezi nyúl végezte. Fölfordult szegény és beleesett egy gödörbe. -Meyerberg oda sietett, s a mikor látta, hogy a nyúl még él, újra megakarta tölteni a fegyverét, hogy agyonlője.. Akkor egy róka észrevevén, hogy ebben a pillanatban a vadász nem lőhet, fölkapta a nyulat, s eliramodott vele. Ezek szerint a róka kellett, hogy értsen és tudja, hogy a puska csak addig ártalmas, a mig golyó van benne. ^Viszont ha éppen töltik, nem lehet vele lőni. A levelező ezt egész természetesnek találja.

—

156 —

Állatkínzás. Talán sehol sem láthatni oly gyakori példáját az állatokkal való kegyetlen bánásmódnak, mint hazánkban; jele, hogy nálunk még sok ember van, kinek eltonpult szivéből minden nemesebb emberi indulat és jóság hiányzik. Álljuik. ki csak az országúira mikor azt az őszi esőzés, vagy a tavaszi időjárás, vágy hirtelei záporeső megrontotta, s minduntalan találkozunk terhes szekerekkel, melyek a feneketlen útban elakadnak. A kocsis ilyenkor ilyenkor a helyett, hogy marhája kímélésére segé fogatot szerezne, zvegény lovait vngy ökreit ütlegekkel, ostornyéllel, póznával vagy a vasvilla nyelével addig üti-veri, kinozza, míg azok vagy kihúzzák valahogyan a legnagyobb megerőltetéssel a sze kerei a sártengerből, vagy pedig megszakadnaknak. Hasztalan nyög.a nyomorult állat, a kin vértajtékot sajtol ki szájából, de az irgalmatlan állatkínzó nem könyörül. Vájjon minő joggal kínozza marhált s micsoda nyeresége van belőle? Hasztalan mondja ő nekem, hogy mivel a ló vagy ökör az övé, tehát azzal tetszése szerint bánhatik is. Ez épen nem igy, mert az Isten az oktalan állatokat az ember hatalma alárendelte ugyan, de csak azért, hogy azokat valódi szükségére illendően használja, nem periig, hogy ezen hatalmával visszaéljen. Csak romlott szivü, erkölcstelen és háládatian ember kinozhatje az állatokat, melyek munkájokkal neki kenyerét segítik keresni, s melyek mindnyájunknak táplálékot és ruházatot szolgáltatnak. S vájjon okosan cselekszik-e a gazda, ha marháját kinozza, vagy kínozni engedje ? Bizony nem ; mert utoljára is a gazda veszt legtöbbet, minthogy azon állatok, melyekkel rosszul bánunk, hamarább megromlanak, a rajok mért murikát végezni nem képesek, rossz teherhordókká, korán haszonvehetetlenekke válnak s helyettök drága pénzen ismét másokat kell szereznünk. Ugy oktalan állatkínzóknak tartom azokat is, kik a marháknak szükséges nyári és téli takarmányról idején nem gondoskodnak, hanem azokat télen legfőlebb szalmán és kórén rágodtatva, csaknem éhen engedik veszni. Ide tartoznak továbbá azon kocsisok, a kik nagy terheket raknak marháikra, őe a szükséges táplálékot tőlük megvonják, s a zab árát inkább felesleg borozásra harácsolják el a vendégfogadókban. Állatkínzók és hóhérok mindazok, kik menthető ok nélknl és csupán pajkosságból, vagy .egy kis borravalóért, vagy hogy néhány pillanattal korábban érkezzsnek, a marhát tönkretevő sebes vágtatva hajtanak; nagy hasonlesésből néhány mérővel vagy mázsával nagyobb terhet raknak a szekérre, mint kellene; a csikót es a fiatal marhát már harmadik esztendős korában befogják, vagy pedig a legrosszabb időben, szélvészban, záporban a csárda előtt állatják a szegény állatot, mig a gazda ott benn gondatlanul dorbézol.* Mingezek önmaguknak ártanak legtöbbet, mert a sanyargatott állat az ily rósz bánásmódot előbb-utóbb megsinyli sőt gyakran belsó megszakadás vagy bénulás éri, vagy pedig az oktalan zaklatás miatt időnap előtt el is pusztul.

— 157 — Ha látjuk, hogy a megsérült állat reszket és nyög: micsoda szív kell ahhoz, hogy a szegény párán kegyetlenkedjünk, s tán rajta álljunk boszut azért, a miről az épen nem tehet ! Szeretjük w engedjük-e mi emberek, hogy a nálunknál erősebbek bennün^ ket akár pajkosságból, akár durva veszekedési szándékból ké nyök s kedvök szerint kínozzanak. Tudlak, hogy a legnagyobb nr, még a király sem bánthat valakit ok nélkül és törvény ellen. De ha mégis mi rajtunk, embereken igaztalanságot követ el valaki, panaszra megyünk, mért mindenkinek megvan az országban a maga ura, vagy birája; de szegény lovunk és ökrünk senkihez nhm mehet panaszra. Azért is némely országban —, végre most már Magyarországban is — az állatok a törvény oltalma, alá vannak helyezve, sőt már a régi ősidőkben a pogányok is vii gyáztak arra, hogy az emberek ne kínozzák az állatokat. A régi görögöknél egyszer halálra ítéltek egy gyermeket, mivel varjának szemeit kiszúrta; az ily állatkínzóról feltették, hogy gonosz és veszedelmes emberré fog válni. Hánynak kellene nálunk meghalnia, ha minden állatkínzó pajkes gyermeket halálra Ítélnének ? Angolországban nem régen egy katonatisztet, mivellovait 23 kilóméternyire hajtotta egy óra alatt, s egy grófnőt, mivel egy éjjel ismerősének háza előtt öt órán át folyvást ázni hagyta, ötszáz ezüst forintra büntettek. .,:;;...: • A szegény állat nyögése is menybe hat, a legcsekélyebb férgen is az Isten keze nyugszik; jaj annak ki kénytelenség nélkül öl; jaj annak, ki ok nélkül kinozl • Oáspár János könyvéből.

A kaméleon színváltozása. Ismeretes és közmondásos a kaméleon nevű gyikfajnak az a tulajdonsága, hogy környezete szerint változtatja szinét. Ha az állat zöld rűben üt, akkor a színe is zöld, ha földön vagy kövek közt tartózkobik, akkor olyan szürke, mint a homok. Világos, hogy ez a becses tulajdonság megvédelmezi az állatot ellenségeitől, mert beleolvadva környezetébe könnyebben elrejtőzhetik. Eddig azonban nem tudták, hogy miképpen változtatja szinét á kaméleon. Most azt a véleményt kezdték elfogadni a tudósok, hogy az állat szeme működik öntudatlanul és önkéntelenül közre A mint az embernek, ha vakitó fényt pillant meg, önkénytélenül ósszehuződik, sőt gyakran könnyezni kezd a szeme, úgy a kaméleon is ha például zöld szint lát közelében, bizonyos bőralattL szervek kezdenek működni. É szervek ilyenkor zöld festőanyaggal telt edényeket izgatnak, melyekből aztán a bőr alá ömlik a zöld festék. Mint látható, az ilyenkor végbe-menő folyamát na-, gyön hasonlít ahhoz, amikar az ember szeme könyezni kezd.

-

158 —

Az elmélet helyességét bizonyítja az is, hogy a véletlenül megvakult kaméleon nem változtatja szinét. Ez is csak azt mutatja, hogy milyen keveset tud az ember a fenséges természet titkaiból kitalálni, fejtegetni. Az A. V. E. egy küldöttsége tisztelgett jun. 23-án az uj polgármesternél, Szvacsina Gézánál, üdvözölvén őt mint polgármestert és kérve jóindulatát az Á. V. E. számára. A küldöttség tagjai Széchy Károlyné elnök, Geréb Mártonné, dr. Jenéi Viktorné, Péterfi Zsigmondné vál. tagok és Yirányi István máv. felügyelő, az Á. V. E. pénztárnokából állott. Az elnök ismételve az Á. V. E. f. é. márcz. 20-án a városi hatósághoz írásban már benyújtott, egy új kutyamenedékházra a peczértelepen, meg a lovak szemellenzőjének eltávolítására vonatkozó kérését, hozzá fű-

zött egy harmadik kérést is, t. i. a közvágóhíd mögött elterülő marhavásártér befásitását illetőleg, a hol a rengeteg állat napokon keresztül a forró napnak ki vannak téve és nem egy pusztul belé. A polgármester ezt annál szivesebben és készségesebben ígérte meg, mert az A. V. E. késznek nyilatkozott a marhavásártéren létrehozandó fasorok közt felállítandó, körülbelül 20 itatok (vályúk) költségeihez is hozzájárulni, és mert a vásártér befásitása magának a polgármesternek is régi terve és óhajtása. Mielőbbi teljesítése sok állat-, de sdk emberkinzásnak is véget fog vetni. * Az Országos A. T. E. 1888. évkönyve e napokban jelent meg, dr. Szalkáy Gyula szerkesztésével. Tartalma a következő : Közgyűlésünk: 1. Elnöki megnyitó. 2. A földmiv. miniszter és a főkapitány levele; 3. Az igazgató-titkár jelentése. 4. A rendőrök jutalmazása. 5. Polgári egyének jutalmazása. Értekezésnk- 1. Jelmondatok. 2. A kut} ák történetéből. A közgyűlésen előadott értekezlet. Irta K. Nagy Sándor Törvényszéki bíró. 3. A kis Margit. Költemény. Irta: Fülei Szántó Lajos. 4. Rökk Szilárd emlékezete. 5. Az állatkínzások meggátlása tárgyában alkotott szzbálytendeletek. a) Temesvár sz. kir. város szabályrendelete, b) Kassa -sz. k. város szabályrendelete, c) Kolozsvár sz. k. város szabályrendelete. 6. A lovak kínjai. Irta Emánuel. 7. Vegyesek. 8. Az országos állatvédő-egyesület tiszti kara, jóltevői, tiszfeletbeli és alapitó tagjai. Mérlegek az 1897. évről. 1. Egyleti mérleg az 1897. évről. 2. Rökk Szilárd alapítványának mérlege. 3. Egyleti előirányzat az 1898. évre. 4. Rökk Szilárd alapítvány előirányzata 1898. évre. 5. Törzsvagyon, külön alapítványok kimutatása. * »Házi állataink egészségének fenntartásáról* irt igen hasznos kis könyvet Monostori Károly budapesti állatorvos, állatorvosi akadémiai tanár, a ki 2 évvel ezelőtt A lovak szemellenzőjének káros hatásáról oly szellemes és találó röpiratot irt, hogy azt a berlini Á. V. E. is külön kiadta. A »házi állataink egészségének fenntartásáról* szóló munkája az Erdélyi Gazdasági Egylet könyvkiadó vállalatának XXXVI. füzetében jelent

— 159 — meg és ott is kapható 25 krért. Melegen ajánljuk. Ugyancsak Monostori Károly irt egy népszerű ismertetést *A lóhus*-ról, melyet a budapesti Á. V. E. maecenasa Grimm Gusztáv adott ki és melyet ingyen terjesztenek. Beszélő kanári madár A drezdai »Gefiederte Weltc két esetet közöl beszélő kanáriról. íme az egyik: >A Stadtwaldschlösschen-ben tartott kanári kiállításon hallottam egy ilyen apró beszélő művészt. A terem közepén állott egy asztalkán, körülötte rengeteg nép. A nagy zaj nem zavarta, mert nemsokára, miután egy helyecskét vivtam ki magamnak áz asztalnál, megkezdte énekét, melyben ezt a szavakat: »Du, du, du, du sűsses, liebes Mátzchen, du du!« lassan és érthetően hallatta. Magam sem gondoltam, hogy meg fogom érteni és igy végtelenül bámultam, e s-zavakat oly rendkívül tisztán hallani ettől a piczi madárkától. Kétszer is hallottam a kis művészt. A tarka szinü madár a közönséges fajtából volt." Szegény kicsi madár! ki tudja mennyit kínozták, a míg enynyire kitudták vetköztetni természetes kerékvágásából! Kutyatemetőt rendezett be régebben Vogel gyártulajdonos Trepto morvaországi községben, még pedig a községi templom közfalának közvetlen szomszédságában. A temető évtizedeken át fennállott, most azonban, hogy Vogel meghalt, a község lakosai elpusztitották. Vogel itt temette el a saját és barátainak: elhullott kutyáit különös czeremoniák közt, melyeken külön hullavivők is szerepeltek. Az állatok tettei a sírkövekre hűségesen fel voltak jegyezve, az egyiken pl. az volt olvasható, hogy a kilencz éves skót > Viktort kutya hat felnőtt

dított meg a vizbefulástól.

embert és kilencz dyermelcet szaba-

* Vizet a kutyáknak a forró nyári időben. Fiúméban, Triestben és a melegebb országok szinte minden egyes városában és falujában szokásban van a legtöbb háznál, hogy a kapu alatt vagy bejárat előtt, meg egy-egy kis mellékutcza torkolatá-

ban nagy kő- vagyfaedényben állandóan vizet tartanak a házi és a sze-

gény kíbor kutyák számára egy-egy háznál óvatosságból lánczczal oda van kötve a vizes edény, hogy el ne vihesse senki. Ezen jóságos intézkedést, mely alig kerül pár krajczárba s csak egy kis gondea, melegen ajánljuk szives utánzásra és főkép ne feledkezzünk meg a szegény lánczos kutyákról!

Köszönet. Az * Ellenzék* tekintetes^ szerkesztősége révén egy névtelen állatvédő 50 Tírajczárt adományozott az A. V. E. czéljaira, a miért az egyesület ezennel szives köszönetet mond.

— 160 —

1898 ra tagsági dijukat eddig befizették (Folytatás )

Dr. Csiky Viktorné Csukovits S. K. tanárj. Dr. Ferenozy Zoltán egyet, tanár. Gyarmathy Miklósné. Kovács Dezső ev. ref. tanár. Nagy Gábor szálloda-tulajdonos. Dr. Nagy Károly k.-akad. tanár, Dr. Németh Károly k. r, tanár Temesvár. Dr. Nyiredy Géza orvos. Dr. Pecz Vilmosné Budapest. Dr. Perényi Józsefk. r. tanárS.-A.-Uj hely. Péterffy Dénes unit. lelkész. Péterfl Zsigmond mérnök. . Dr. Pethő Gyula főgeolog. Budapest Dr. Reohnitzer Pál Szt.-Gotthárd. Gy. Rosenberger Bernát földbirtokos. Rózsa Gézáné Br. Rothenthal Hfnrikué sz. Wesselényi bárónő. Dr. -Russel Károly kalaz. igazgató. Sándor Venczel tanárj. Sárossy Pál állatorvos. Scharsdmidt Györgyné. Schilling- Rudolfné Budapest. Dr Schneller Istvánná. Sehwarczel Adél. Sigmond Dazsőné. Somodi Istvánná. Stérn Szeréna Budapest. Stojanovits György főmérnök. Dr. Szafcó Dénes egyet, tanár.

Dr. Szabó Gyula vár. tanácsos. Dr. Számek György k. r. tanár. Szász Domokos ev. ref. püspök. Szász Domokosné. Szechlinszky Györgyné. Székely Dénes eg3ret. hivatalnok, Szekula Ákos bizt. vezérigazgató. Szeszák Erzsi, Szvacsina Gézáné. Tauffer Irma. Gr. Teleki Ferencz Pasmos. Gr. Teleki László Gyula H.-fal.vá. Gr. Teleki László Gyuláné. Gr. Teleki Miksáné. Dr. Terner Adolfné. Teszler Izsákné. Gr. Toldalagi Marié Szt.-Benedek. Dr. Tompa Camill. Dr. Tompa János. Dr. Tóth k. r. rector. Tóth Kálmán igazgató Gyöngyös. Tussai Dóra. Dr, Tutsek Sándor ügyvéd. Dr. Vajda Gyula egyet, tanár. Van der Veiden Edéné. Dr. Weisel Ernő Dée=. Br. Wesselényi Béla Zsibón. Br. Wesselényi Béláné. Br. Zeyk József. Dr. Zgorszky Lászlóné. Zibai Maigit.

Szerkesztői üzenetek. Lóbarátnak. Mi is örvendünk, hogy a czirkuszban, mely máskülönben nem éppen tanyája az állatvédelemnek, telivér és félvér lovak a sok ember, a nagy lárma, zene és az éles, éppen szemük mellett és fe;ük fölött alkalmazott számos világítási láng daczára szemellenzö nélkül működnek. Ez is bizonyítja, hogy csak előítélet és pedig igen káros előítélet azt hinni, hogy az utczai lovak szemellenző nélkül megijednének. Az ember, fájdalom, mindig okosabb akar lenni a teremtőnél, ki jól tudhatta, milyen állású szem kell a lónak; az „okos" ember pedig „javítani" akarja az isteni művet és a szegény nemes ló látóképességét egyre korlátozza, csonkítja, tönkre teszi. Bár c»ak akadna végre nálunk, is egy élőkelő ember, a ki jó példát adva, lova szemellenzőit eltávolítani. A ló, ez utóbbiak sok éri használata után is, hamar bele találná magát a korlátlan látás boldogságába-; 2—3 napi gyakorlat elég. Budapesten igen sok főúri fogat lovai már nincsenek eléktelenitve a divatját multa szemellenzővel. Mert végre kimegy a divatból minden, a mi nem ész- és okszerű. Szívesen konstatálunk különben, hogy Kolozsvárt számos —teherlónak nincsen már szemellenzője. Egyetlen példa magasabb helyről hamar véget vetne az egész városban a lovak ez iszonyú kinzó eszköz használatának, a melyet szegények elpanaszolni nem tudnak. De „mi azokért szólalunk fel, kik magukért nem tudnak beszélni.* *

E szám zárja be lapunk III. évfolyamát. Október elsején, a szokott hónapi nyári szünet után, jelenik meg az „Allatok Védelme" IV. é f l á l í L á

ÁLLATOK VÍELME. A KOLOZSVÁRI ÁLLAT-VÉDŐ EGYESÜLET

HAVI KÖZLÖNYE,

SZEBKESZTI:

SZÉCHY KÁROLYNÉ LORENZ JOSÉPHINE, AZ EGYESÜLET ELNÖKE.

IY. ÉVFOLYAM,

m—

1899.

KOLOZSVÁRT, GOMBOS PEKENCZ

LYCEUM-KÖNYVNYOMDÁJA

1899.

AZ „ Á L L A T O K

VÉDELME"

IY. évfolyamának

TARTALOM-JEGYZÉKE. I. füzet. tfictoria, angol királynő szeretete az állatok iránt. Irta: G. Labadie-Lagrave. Fordította Lady Lawrence — — — — — — — Kerékpáros állatok — — — — — — — — — — — A fénybogárról. Tompa Mihály — — — — — — — — Panasz a fenyvesek hazájából. Binder Laura — — — — — Az állatvédő kongresszus— — — — — —• — — — — Kutyaárak — — — — — — — — — — — — — Az erdők dalosai. Irta ; Gróf Lázár Kálmán — — — — — A zsoltárénekes. Herder — — — — — — — — — — Újra egy ^kitüntetett kutya* — — — — — — — — — Állatmentő kocsik — — — — — — — — — — — — A macskák. Irta Alexandre Dumas fils. Fordította Széchy Károlyné Majomiskola — — — — — — — _ — — — — — Egy állatkínzó büntetése Finnországban — — — — — »A giliszta hasznosságáról. — A madarak énekének ideje — — — A hegyek állatvillága. Irta Elisée Reelus. Ford. Geöcze Sarolta — Hasznos állatok. — A tücsök, mint hőmérő — — — — — — Az >Állatok Védelme* cserepéldányai — - - — — —• — — Czéljaink — — — — — — — — — — — — — — Külön mellékletben: ErzUbet királynéni.

Old. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 6. 8. 8. 8. 9. 10. 1111. 12. 15. 15. 16,

II. füzet. Megdicsőült királynénk, mint az állatok barátja. Sz. L. J . — — Házi állataink egészségének fentartásáról. Monostori K.— — — A fecskék. Irta Mojkov N. Apollón. Fordította: Szabó Endre — — VI. ifj. pályázatunk eredménye — — — — — — — — Aranka és a pacsirta. Irta Ausch Jenő — — — — — — — Cserepéldányok folytatása — — — — — — — _ — Adományok — — — — — — — — — — — — — Könyörületesség — — — — - - — — — — — — — A leggazdagabb állatgyüjtemény — — — — — — — — A kutya. Irta Tousserel. Fordította Széchy Károlyné — —" — Harminczöt év egy szigeten — —- — — — — — — — Korhely pillangók — — _ _ _ ; _ _ — _ _ — A munkás állatok túlterheléséről. Monostori Károly — — — — A gráczi állatvédő kongresszus — — — — — — — — '. Választmányi ülésünk — — — — — _ — — _ — — A >Természet«. _ _ _ ^ _ _ _ _ _ ^ _ - _ —.

17, 19. 20. 21_ 21 23_ 24' 24' 24252627. 28 31' 32' 32

III. füzet. Kutya volt . . . I r t a Ábrányi Emil — _ — _ _ _ — _ Állatkertben. V a s s T a m á s _ _ _ _ _ _ _ _ _ T y r a s bosszúja. Irta Gy. Bernáth Oszkár — — — — — — I. Vilmos császár szeretete az állatok iránt — — — — — Különös állat: czafrangos s a l a m a n d e r — — — — — — — J á n o s diák hollója. Irta N. P a p Gyula _ _ _ _ _ _ _ Párbaj egy majommal — — — — — — — — — — — Állatok törvénykönyve — — .— — — — — — — Állataink télen. Irta Széohy K á r o l y n é — — — — — — — Állatvédelem Angolországban — — — — — — — — Kolozsvár g a z d a s á g i állatjai — — — — — — — — —

33. ^8. 39. 40. 40. 41. 45. 45. 46. 48. 48.

IV. füzet. Madár-spiritismus. Irta Schwarczel Adél — — — _ _ _ Adomány — — — — — — — — — — — — — Kis m a d a r a k a h ó b a n . I r t a B. Büttner Lina — — — — — — Madarak a csűrnél — — — — — — — — — — — Géza urfi esete. Irta W e i s z J e n ő — — — — — — — — Az O c z e á n . Elisée Beclus — — — — — — — — — Becsüld meg a z állatot. Szini Péter — — — — — — — — Az Á. V. E. legelső alapító tagja — — _ — _ • _ _ _ A p a p a g á j . Közli Széchy K á r o l y n é — — — — — — — — H á z i állataink e g é s z s é g fentartásának egy fejezete — — — E g y költő-prédikátor k a r á c s o n y i intése — — •— — — — — Az Á. V. E. uj tagjai _ _ _ _ _ _ _ _ _ ' _

49. 51. 52. 52. 53. 55. 56. 56. 57. 61. 64. 64.

V. füzet. Izidor és a galambok. Lope de Vega u t á n — — — — — — A h ü kutyáról. G r e g u s s A. — — — — — — — — — Állatélet télen. írták Sajó Károly és Lakatos Károly — — — — A rejtelmes gyik — — — —• — •— — _ _ _ — Miért e c s e n d , miért e riémaság ? I r t a Márkus Erzsi — — — — Petyko. Irta G á r d o n y i Géza — — - — — — _ _ _ _ A b á t o r nyulakról. Dr. Ágh T i m ó t _ _ _ _ _ _ _ _ _ A csóka mint kárpitos — — — — — — — — — — Az eszes verebek — — — — :— —• — — — — — E g y j u h értelmessége — — — — — — — — _ _ — M e n d e m o n d á k a z állatokról — — — — — — — — — A világ l e g n a g y o b b kutyája — — — — — — — — — A kis j ó t e v ő n ő — — — — — — — — — — — —

65. 67. 68. 71. 72. 73. 76. 76. 77. 77. 78. 80. Í0.

TI. fűzet. Négylábú katonák — — — _ _ _ _ _ _ _ _ Kikeletkor. Irta T o m p a Mihály — _ _ _ _ _ — _ Állataink kínjairól _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ Az állatvilág utczaseprői — — — — — — — — — Adomány _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ Drága állatok — — — _ — — _ _ _ _ _ _ A fehéregyháíi s a s . Irta Eötvös K á r o l y — — — — — — — A koldus veréb _ — _ — • _ . _ _ _ _ _ _ A cziczus — — — —: — — — — — — — — — V I I : ifj. p á l y á z a t u n k - — _ — _ , — _ — — — _ Az orsz. Á . V. E . .Ajándék-Könyvecskéi" — — —. — — 1899-re befiz. t a g s á g i dijak — , _ , _ — _ . _ . . _ . _ . —

81. 85. 86. 87. 88. 88. 89. 90. 91. 96. 96. 96.

— 5 — VII.

fűzet.

I n g y e n munkások. Irta Gróf Lázár K á l m á n — — — — — — F r i g y e s császár és a t y ú k — — — — — '— — — — A gólya. Petőfi S á n d o r — — — — — — — — — — Az oláh j u h á s z — — — — — — — — — — — — Az a p r ó s z á r n y a s o k Heródesei — — — — - — — — — A méhek szinérzékéi 61 — — — — — — — — — — Adatok a kutya okosságáról és n e m e s s é g é r ő l . I r t a Lady L a w r e n c e . — Az elefánt halála — — — — — — — — — — — A méhkirályné _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ 14,000 m e g öntgenezett tyúk — — — — — _ _ _ 1 8 9 9 r ebefiz. tagsági dijak _ _ - _ _ — — — — —

97. 99. 100. 102. 103. 104. 111. 111, H2. \\2. 112.

VIII. füzet. Épitő művészek. Irta Binder Laura — — — — — — :— Gazd. iskolát nők számára — — — — — — — — Kutya derby — — — — — — — ~ — . - _ _ Madárvilág. Ferke Ágost — — — — — — — — — Adomány — — — — — — — — — — — — — Lionardo da Vinci es a madarak — — — — — — — Könyörületes plébáros — — — — — — — — — — A tiszteletes uram hollója. Irta Kardosné Szabó Amál — — — A varjú, mint jótevő — — — — — — — — — — — Barátság kutya és ló közt — — — — — — — — — Amil és a galambok — — — — — — — — — — Kérelem a jótékonysági egyesületekhez. Dr. Szalkay
IX.

113. 118. 118. 119. 120. l'20. 120. 121 124. 124. 124. 125. 126. 127. 127, 127. 128. 128.

füzet.

Gyermek és házi állat. Irta Alberts Fordította Széchy Károlyné. A bölcs és a veréb — — -- — — — — — — A kakukhoz. Irta: Wordsworth. Fordította: Fejes István — — VII. ifj. pályázatunk eredménye — — — — — — — — Az életmentő majom. Irta: Berkovits Samu — — — — — Tyukológus szobra — — — — — — — — — — — Sarcey, az állatvédő — — — — _ _ — . — — Drámák gólya, varjú és fecske családokban — — — — — — Közgyűlésünk — — — — — — — — — — — Elnöki megnyitó — _ _ _ _ _ — — — —\ — Titkári jelentés _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ Pénztárnok jelentése — — — — — — — — — — — Elnök lemondása és uj választás — — — — — — — Ló-gondozás — — — — — — — — — — — — Országos zoológiái társulat — — — — — — — — — 1899-re befizetett tagsági dijak — _ _ _ — — _ _

129. 132. 133. 134. 134. 135. 136. 137. 138. 139. 140. 142. 143. 144. 144. 144.

X. füzet. ^ Világító állatok Kacsák Chinában,

—

_

—

_

—

_

_ _ _ - _ _ _ — _ . _ . _ _ _ . _ . — _

—

1 4 5 1 4 9

—

6- —

A sebzett szarvas. Irta Tompa Mihály — — — — — — — A pillangó és a cserebogár. Irta Szénfmiklóssy Alajos. — — — Cziczus mint életmentő. II. dijjal jut. pályám. Irta Gy. Bernáth Oszkár. Egy majom életéből. III. dijjal jut.'pályám. Irta R. Adler Béla — Hangyatemetés. Irta Hiram — — — — — — — — — — , Földmivelő hangyák. — — — — _ _ _ _ _ ^ _ A tehén és a malaczok, — Postás kutya. — — — — — — Halált tettető róka és majom — — — — *— — — — "11. Frigyes király és agara — — — — — - — — — Hasznos t u d n i v a l ó k — — — — — — — — — — — Allataink kínjairól. — — _ _ _ _ _ _ — — _ Í899-re bef. tagsági dijak — _ _ _ . _ _ _ _ Néhai Szenkovich Márton végrendelete — —- — — — — k z Á. V. E. jutalomkönyvei — — — _ ^ _ _ ^ _ . ^ ^ _ Búcsú. Irta Széchy Károlyné, Lorenz Joséphine.

;

150. 150. 151. 152. 153. 154. 155. 155. 156. 159. 158. 158. 160. jgo.

Bibliai mondatok: 3. 20. 38. 52. 67. 86. tOl.120. Aforizmák az állatvédelemről. 3 . 20. 33. 52. 67. 71. 72. 85. 88. *0l. 120. 133. 136 150. Szerkesztői üzenetek. 15. 16. 23. 128, 159. 160.

ÁLLATOK VÉDELME. A KOLOZSVÁRI ÁLLAT-VÉDÖ-EGYESÜLET

SZECHI-TILLA

HAVI KÖZLÖNYE.

X. EMELET

Szerkeszti :

hová a kéiiratok, tuda-

SZÉCHY KÁROLYNÉ LORENZ JOSEPHINE,

kozódások, előfizetések küldendők.

Negyedik évfolyam.

az Egyesület elnöke.

t

4 -"V.. -,f,i^S

Kolozsvár^ 1898.

-.

bkt. 1.

Tagoknak tagsági dij fejében jár ,

Előfizetési ár: Egész érre 1 frt — kr Fél , — „ 50 kr Számonként 10 kr

1. szám.

T a r t a l o m : Victoria angol királynő szeretete az állatok iránt. Irta: Gr. Labadie-T.agrave. Ford. Lady Lawrenie. —• Kerékpáros állatok. — A fénybogárról. Tompa Mihály. — Bibliai mondat. Aforizmák Matthison — Subhadra BhikschuMath. C'laudius — és Smilestöl. — Panasz a fenyvesek hazájából. Binder Laura. — Az állatvédő congtesszus. — Kutyaárak. — Az eidők dalosai. Gróf Lázár Kál. mán — A zsoltárénekes. Herder —Újra egy »kitüntetett* kutya. —Allatmentőkocsik. = A macskák. Irta: AUxandre Dúmas fils, Ford. Széchy Károlyné. — Majomiskola. — Egy állatkínzó büntetése Finnországban. — A giliszta hasznosságáról. — A madarak énekének ideje. — A hegyek állatvilága. Irta: Elisée JReelus, Ford. Qeőcse Sarolta. — Hasznos állatok — A tücsök mint hőmérő. — Az »Állatok Védelme* cserepéldányai. — Czéljaink. — Szerkesztői üzenet.

VICTORIA ANGOL KIRÁLYNŐ SZERETETE AZ ÁLLATOK IRÁNT. Irta:fcf.Labadie-Lagrave. Fordította Lady Lawrénce. A királynő szívesen utazik miniszterei nélkül, de sohasem válik el kedvencz kutyájától. Dash, a kinek szerencséje volt a királynőt felkenetése után a Buckingham-palotába való visszatérte alkalmából örvendező vig ugatásával legelsőnek, üdvözölni; Looty, a kit valóban csodás módon mentettek ki a chinai császár nyári palotájából; Noble, a ki nagy inyencz-volta daczára, képes volt egy tésztadarabot egész félóra hosszáig fogai közt tartani, a mig megkapta az engedélyt, hogy fölfalhassa ; a hű Sharp, a. szép //. Darnley, az értelmes Marco szinte emberi szemeivel, mindezek a kutyák jelentékeny helyet kaptak a >Journal«-ban, a naplóban, melyben a királynő uralkodásának és életének legfőbb eseményeit beirta. A leghíresebb művészek ver-, senyeztek ama dicsőségért, hogy e történeti nevezetességü állatok képmását megfessék; mauzóleumaik a jövő századok régiségbuvárai felfedezni és kibetüzni fogják majdan az osbornei park egykori helyén, mely akkor erdő lesz, miután a vén Európa miveltsége rég a,világ valamely más földrészére költözik át. A lovaknakiséppannyi-tér jutott akiralynő szeretetéből, mintakutyáknak. Mistress Sarah Tooley a » Woman etti7o»ae«-banelbeszéli,hogy az akkor még fiataj^b^yictoria királynő egy nap Wight sziget ország1

2

utján egy paraszttal találkozott, a ki egy szép kis fehér ponnyt ostorával ütŐgetett. Ő Felsége, ki maga hajtotta kocsiját, azonnal megállt, s megkérdezte a vadielkü fuvarost, nem adná el neki a lovát ? Az üzletet mindjárt megkötötték és a durva gazda kezéből kivett szegény ponnyt a Bushey-parkba hozták. Ott tölti most napjait kellemes és békés vissza vonultságban, a hol Jessie-vel, a királynőnek 25 éven keresztül használt paripájával, és Picco-va\, egy egész kicsiny szardíniái lóval, amelynek jelleme a vénség befolyása alatt kicsit megszelídült, jó egyetértésben él. E szardíniái poneyt még Victor Emanuel király ajándékozta volt a királynőnek s a windsori istállókban híressé vált azon elkeseredett ellentállása révén, melyet Frank Buckland naturalista indiscret kísérleteivel szemben kifejtett; Picco egyszerűen nem engedte át magát azon megalázó műtétnek, a melyet később a kontinens legtöbb országainak bűnösein végrehajtottak, sűrű erélyes rugdosással felelve a lóidómitó merész kísérleteire, miket egy természettudományi tanár igyekezett rajta végezni, a »tudomány érdekében* . . . . A királynő nemcsak lovak és kutyák, de bárányok iránt is vonzódott. Sajnálva az ártatlan áldozatoka:, melyek a mészáros kegyetlen keze alatt hullanak el, a. királynő elhatározta, hogy a királyt konyhában készülő ételekből a bárányhúst kitörölje. Talán a leghathatósabb eszköz avégre, hogy a füevő fajnak legártatlanabbját a barbár ember által rá szabott sors alól megmentsék, az lett. volna hogy egyszersmind a kirátynő reggelijén mindennap előforduló és köteles két báránykaréjokat is a menü-bői kihúzzák; de tudvalevő a legbuzgóbb állatvédők sem rendelkeznek mindig kifogástalan logikával •— Különben, ha az uralkodónő megkiserlette volna a britt gyomrokat kedvencz eledelüktől megfosztani, nem csak kitette volna magát egy a királyság tekintélyét koczkáztató kudarcznak, de nagyon valószínű forradalmat idézett volna elő. Az angolok beleegyeznének talán a főrendiházuk s parlamentjük eltörlésébe, lemondanának a habeas corpusról, meg a magna chartába foglalt kiváltságaikról, de biztosan fegyverhez nyúlnának, ha az ember megakarná a véres ürüczombbal való táplálkozás elévülhetetlen jogától fosztani őket. Kerékpáros állatok. Már a szegény állatokat is felültették a kerékpárra: Londonban már szinte két éve, hogy egy oroszlán »müködik« a gépen, Madridban pedig most mutogatnak két óriás kakadut, a melyek csőrükkel és körmükkel frissen hajtják a tricyclet. Egy amerikai újság fölfedezte a hicziHiző patkányt is. Egy kerékpáros a pinezében akasztotta föl a gépét nem messze egy deszkától, a melyen élelmiszerek voltak. Egy patkány az első kerék pneumatikjára ugrott, ama reményben, hogy onnan a deszkára jut. De »mister rat« elszámitotta magát, mert a kerék forogni kezdett és a patkány csakhamar a legmagasabb ponton volt. Innen nem tudott menekülni ésv reggel ott találták még, mindig bicziklizve. Az állat teljesen ki volt merülve é,s a czjk'lométer tanúsága szerint 39 kilométert tett meg.

—

3 —

A fénybogárról. Te nyáréj szeme! Te élő smaragd! Te földi csillag! Hol vetted magad?

S diszét, buvában Elveszti, lehányja. Magát elrejtve A rengetegbe, Kietlen barlang Homályán lappang, S zuhatag mellett — De nem lel enyhet. Nem védi cser, szil, Mint a tüzes nyil: A nap sugara Lövslve reája.

Bájos leánya Volt a kikeletnek; Napsugár szőve Fürtűi a főre; Mit lomb takargat: Szűz teste harmat. Szemének álmán Tündéri látvány Játéki születnek Járása: gyöngéd Szellők lebegése: Mosolya: ifjú Rúzsák feselése. És megjön a nyár, A nap süt, éget; S a szép kikeletre Hoz jyászos véget. — Nem szól a csurgó Halmok vidékin. — Hervadt koszorúján Nincs illát és szin. Árván maradt a Tavasz leánya;

Ő is beteg lesz, S érezve végé*, Bejárja éjjel A bérez vidékét, És mig búcsúzik, Bágyadt szemének Könycseppje elhull . . — S a köny megéled. Belőle kékes Smaragdfény árad, Életet adván A fénybogárnak. Te földi csillag, Te nyáréj szeme, Fénylő rövid élted Könycseppből leve!

Tompa Mihály. Az ökör ismeri az 5 urát és a szamár az ő urának jászlát. *

Ésa. 1, 3.

A lények seregét az örökös szeretet fonja körül: A földi férget, meg a nap tűztengerét ugyanaz az atyai kéz teremte. * Miittliison.

Az »Upásak«-ok első parancsolata az, hogy semmiféle élő lényt nem szabad megölni. A ki állatot szükség nélkül öl, megsért vagy Mnoz, azt nem tekintik valódi buddhistának. Subhadra Blüksclni. * A jótettek, melyeket csendben tiszta szívvel müvelünk, Halottak, a kik a sírban élnek, Virágok, melyek a viharban megállnak, Csillagok, melyek soha el nem tűnnek.. Math. Claudins A szülőknek és tanítóknak igyekezniük kellene, hogy a •gyermekeket kis koruktól fogva minden- élő lény iránt való szeretetre és kíméletre gerjeszszék, és visszatartsák attól, hogy ezeknek kínt okozzanak. Smiles (a kötelességekről.)

_ 4 —

Fanasz a fenyvesek hazájából. A Keleti-Kárpátok egy tündérszép völgyéből kél e panasz. Abból a völgyből, mely a nagy Kelemenhavastól délre, két kisebb hegy : a Biikhavas- és a Közrez-havas előhegye: a Kerekszék (e csodálatos sziklákban, barlangokbán gazdag emelkedés) közé szoritva, fenyvesektől környezve, rejti magában a természet szépségeit, kincseit. Hüs patakok, üde kristályforrások csillognak mindenfelé. S a madár, a virág ugy szereti, mintha számára teremtett paradicsom voína. (Borszék völgye). — Szép regéket mond itt a szellő is, a mint átlebben a fenyőgalyakon. Regéket e'mult idők tündérszépségéről. A nap sugarai fénybarázdákat vetnek az erdő talaján zöldelő mohára, mely aranysárga virágokkal van gazdagon behintve. Ezek bólogatnak mélán, csöndesen a rege mellett. Bólogatnak, majd nevetnek, é rezve a nap melegét. Aztán patakcsörgés, halk suttogás kiséri a regemondót; végre megszólal az ének. Madarak éneke. . . . Itt egy rigó kandikál kíváncsian felénk . . . Ott egy szürke billegető eteti két kis fiát kedvesen, negédesen lépdelve., fölfölrepülve; s azok mindenütt nyomában. A fürtös bodzán egy füstfarku zenér hívogatja párját. A fenyőágon pirosruhás keresztcsőrű pintyek hjmbálnak, szedegetnek gyorsan. A kerítésen gébicsek beszélgetnek. Fönt, fönt, magas fenyőszálakon búbosczinkék, fenyőczinkék, szénczinkék; „czin—czin" hangja hallszik. Egy bükfaágon tarkaszárnyu erdei pintyele halk éneke szól, csalogat, hívogat. A patak partján kalapfű, és a tussilágó nagy levelei közt kecses mozdulattal lépdegélnek, iszogatnak szép sárga billegegetők'.•".' . . . ' De jaj! Egyszer csattan a flober ! »Megvan !« kiált a fiu >Nincs; nem találtad. Elrepült!* — mond a másik. . — »De ott fekszik,«— ujjong isrnétamaz . . . Igen, ott fekszik .. Zöld moha a teritője. Tarka virága szem fedője Ott fekszik a tarka szárnyú édes szavu pinty. A fehér sziklaóriások komorabban néznek. A fejőket ékesítő fenyők busán hajlonganak. A szellő némul. nem regél tovább. — A . mókus rémülve menekül ágról ágra. Pusztulást, némaságot terjeszt a flober. (Mint a Icolozsváii Házsongárdban néhány — u. n. jó családból való —kis fiuk flobere.) És még sokszor, fölhangzik vészes csattanása. És még sok madár hallatta utolszor szavát. Minden nap kevesebb madárral t a l á l k o z u n k . . . . Minél több az ember (pedig nincsensk is sokan) annál kevesebb a madár,, annál kevesebb a virág . . . A nemrégen még viruló, illatozó rózsaszia orchisok, epipactisok, aranysárga hieraciurr.ok, égszínkék gerániumok, csengettyükék; marékszámra hevernek kitépve, összetaposva a sétautakon. . . .

— 5 — A rigó nem tekint már kíváncsian felénk a málna és fürtös bodza bokrai közül . . . A pintyek félénken menekülnek, amint emberi lépés zaja kö zeleg. A mókus figyelve, gyanakodva néz le fénylő fekete szemeivel a fenyőfák legmagasabb gályáiról; izgatott sebességgel mozgatja lombos farkát jobbra, balra, jobbra, kélra. S aztán óvatosan menekül . . . Csak a vipera mutogatja barkedve barna, czifra szalagos hátát; fejét öntudatosan fölemelve, öltögeti ki zsákmányra várakozó, hasított nyelvét. Halad bátran. Nem bántja senki. Sőt kerülve kerülik. Hiszen vipera! Nem messze innen, félig megölve hever egy ártatlan gyik. Se él, se hal. (Hja 1 Miért atyafia a viperának, ha mindjárt csak távolról is ? !) • A Nagy-Borpatak völgyére könyöklő sziklák fölött homályos, árnyas erdei út vezet »a nagy viszhang«-hoz. Sötét fenyők borulnak egymásra; alattuk nagy harasztcsoportok, fénylő zöld moha szőnyeg, melyet skárlátvörős galóczák díszítenek. Egyszere kitágul a szemhatárunk. — Alattunk mély völgy tátong; mig előttünk a keleti Kárpátok sziklatornyokkal ékes ormai emelkednek. • : Messze fejünk fölött, a Komárnyik sziklái felöl, kazán fecskék csapatja repül. De ezekkel már nem bír a flober. Villámgyorsan hasítják a léget; élesen sivitva, mintha haragudnának hogy itt is megzavarja az ember a természet fenséges csöndjét. Mintha azt kiáltanák le: » Pusztulás kiséri mindenütt az ember nyomdokát!« , >A természet szép, a természet fönséges; csak azemberne rombolna, ne pusztitna mindenütt!« >Fönséges, szép különösen itt! S még szebb volna, ha kis művészeit, legkedvesebb teremtményeit az ember könnyelműsége nem irtaná.* Vájjon igaza lesz-e a kazári fecskének mindörökre ? Pu3ztulás fogja kisérni az ember nyomát mindig, mindenütt ?

Binder Laura.

Az állat- s főkép madár-védő congresszus, melyetaugusztusban tartottak Gráczban, fényesen sikerült. Jövő számunkban bővebben referálunk róla. Kutyaárak. Egy amerikai klub, mely tiszta bernhárdi kutyák tenyésztésére adta magát, egy himkut3'át 51.000 és 2 nőstényt 25—25,000 frankért vett meg.

— 6 —

Az erdők dalosai.

Irta;. Gróf Lázár Kálmán. A madarak az erdő éltető szellemei, bájos művészei. Közöttük legelső a bájos hangú fülemile. A fülemile árnyas berkek- és lombos erdőkben lakik, ha csak teh eti, viz közelében. Vándor madár, s április végén jön hozzánk vagy május elején. „Ha értenők szavait meggyőződnénk róla, hogy minden ének, melyet elzeng, más-más érzelem kifejezője." E sajátságos madárnak a természete is különbözik más madarakétól. Ő az ellentétek madara. Magatartása gyakran komoly, méltóságos, máskor játszi, gyermeteg. Lelkesülni tud, s ha szivének vágya nem teljesül, végtelen bánatossá válik. Jó indulatu, de vad; árva madárfiakat fölnevel, gonddal ápolva őket, de viszont akármi csekélységért féktelen haragra lobban. Komoly, de a nevetségességig kíváncsi. Az emberhez bizalmasan közeledik, jelenlétében tartózkodás nélkül hallatja felséges énekéf, dfr elvonulva a cserje sűrűjébe, láttatni sem engedi magát. Mit mondjak házi életéről ? Igaz: laza fészket rak, melyben 4—5 barna tojás található május közepén, s a him nem sokat törődik fiaival, de az anya megható gyöngédséggel ápolja kisdedeit. Erdőn sétálgatva, a fák árnyában kellemes méla madárdalt s egy-egy magasabb cserjén mesterileg készült fészket pillantunk meg, mely csinos kis félgömb alakú; nagy ügyességgel van készitve finom fű és gyökszálákból s belül nagy goddal kitapasztva földdel. Melyik madár ennek a tulajdonosa? kérdené a nagyvárosi lakos. Vidéken mindenki tudja, hogy ez az énekes rigó készitménye, s ha a közelből hangzó méla dalra hallgatunk, ráismerünk magára a művészre is, ki nem csak dalnok, hanem kitűnő épitő is. A rigók a valódi erdei madarak közé tartoznak; oda is elhatolnak, hol a kelet bűbájos dalnokát, a fülemülét és sok más kisebb énekes madarainkat csak hírből ismerik. Épen azért a rigó a hidegebb égalj alatt még nagyobb becsben áll, mint nálunk. Az én kedves madaram azonban a rigók között a fekete rigó. Az ő dalát a maga nemében páratlannak tartom. Mennél többször halljuk, annál jobban megszeretjük. Hallani reggel már korán, mikor a hajnalpir halvány rózsafénye még alig kezd derengeni, mikor keleten az ég kékjébe beleolvadó csillagok már fénytelenül rezgerek s mikor a reggeli hűs szellő végig szaladva az erdőn, szend.ergésből felkölti a szunyadó. életet. A rigó már ilyenkor elkezdi dalát, tele zengve az erdőt; azonban ez csak gyönge utánzata esti szép dalának. Alkonyatkor kell őt hallanunk! Mikor a nap leszáll, a szellő az ingadozó, harmatos virágokkal enyeleg; mikor az alkony már kihamvad s az első csillag fölragyog: akkor &Í erdőszéli bokrok vaiamelyikén megszólal a fekete rigó. Majd egy másiknál visszhangra talál, s a mint az égen mind több-több csillag gyulád ki, mind több-több bokor zendül meg a daltól, mintha minden fölragyogó csillag egy-egy rigót lelkesítene dalra; s mig csak ragyog az egész boltozat a sok fényes csilagtól: zeng az egész erdő a sok rigó dalától.

7 Mielőtt azonban megválnánk a lombo erdőtől, nem szabad megfeledkeznünk két kedves kis siányasról, habár ezek .gyakran flkeresnek benünket falusi magányunban is, s különösen télen át köszöntének be hozzánk, mikor a többi énekesek szebb hazát keresni messze távoztak. Ők akkor sem hagynak el, hanem valódi jóbarátokként vigasztalnak bennünket a szomorúság napjaiban. Mindenütt ismerik a szerény vörösbegyet. Ezt az élénk fényes, feketebarna szemű, olajszin hátú, narancsvörös mellű mozgékony, örökvidor madárkát nemcsak ismerik, hanem sok helyen fél házi madárnak tekintik. Nem is lehet nem szeretni, annyi kellemmel, annyi jó tulajdonnal bir. Akaratlanul is szemébe ötlik mindenkinek a vidám, pajzán kedvű bizalmas lény. Egy német közmondás szerint »A mi picziny, az kecses is.« Ez valóban ráillik az ökörszemre. E furcsa kis madárnak már a külsejében is sok megnyerő van. Alig három és fél hüvelyk nagyságú; kissé zömök, s kurta, elmetszet farkú. Színezete szép rozsda barna, fekete haránt vonalakkal hullámozva; alul barnás-szürke, sötétbarna hullámzattal. Egész Európában található sűrű cserjék, viz melletti ligetek- s kertekben, és mindenütt magára tudja vonni a figyelmet piczinysége mellett is, szokásai, éneke és művészi fészke által. Fészke valódi remekmű, melyet azonban nem könnyű leirni, mivel az okos kis madár azt a helyhez alkalmazottan különféleképen építi. Egyik magas fa csúcsára rakja, másik sűrő bokorba elhagyatott egérlyukba, szirtrepedésbe, faoduba; nagyon sok pedig sűrű tüskebokorban üti föl tanyáját, sövénykeritések eresze alá, vagy malomgátakban, mivel nagyon kedveli a viz-szomszédságát. Azonban bárhol találjuk is fészkét, az mindig nagy gonddal van készítve; többnyire kis gombalaku bejáró lyukkal; anyaga egyiknek tisztán moha, másik fűszálból és falevélből van szőve és tollal kibélélve. Érieké kitűnőén' Kellemes és változatos, fülyölő, tiszta, csengő erős hangokból áll. 'Rendkívül lölvidítólag s élénkitőleg hat vig dala az emberi kedélyre télen át, mikor minden a merev halálra emlékeztet, minden állatnál a szomorúság, a csüggedés kifejezésével találkozunk; csak ő, a kis hamis nem csügged jó, s kedvvel zeng felénk vigasztalást. A mint kiléptünk az erdőből, pacsirta száll föl dalolva mind magasabbra, mintha dala ég feié ragadná s tele zengi szivünket, átmelegit s lelkesülésre ragad bennünket. De az még nem elég, hogy ezek a kis szárnyas költők gyönyörködtetnek s gyöngédebb érzelmeket keltenek föl bennünk, hanem egyszersmind hu, munkásaink, őrei is.

védőink s vagyonunk

valódi

Mivé lennének erdeink, szőlőink, réteink, vetéseink, ha madarak nem volnának? Különösen naszonhajtók az énekesek rriirit rovar-pusztítók. Épen azért valahányszor kedves dalaikban gyönyörködünk, jusson eszünkbe, hogy- ezek a kedves lények, á természet ezen költői, valódi jótevőink, mivel ők óvják meg á rovarpusztitástól erdeinket, virágainkat, gyümölcseinket és gabonánkat.

— 8 —

A zsoltár-énekes. A királyi zsoltárénekes éppen befejezte volt egyik legszebb dalát Megmentőjéhez és még reszketett a szent szellőcske, mely napkeltekor hárfájának hangjával naponta felébresztette, e hárfa húrjai közt, midőn Sátán ellene állott és a kirá.y szivét büszkeségre indítá éneke fölött. »Van-e« szólt »óh Mindenható, teremtéseid közt egy, a ki édesebben dicsérne Téged ?« . . E perczben a nyilt ablakba, mely előtt kezeit kitárva tartá, egy sáska ült ruhájának szegélyére és elkezdé világos/ reggeli énekét. Egy sereg sáska az első körül gyűlt; a fülemile is hozzájuk repült és rövid idő alatt az összes fülemilék versenyeztek Teremtőjük dicséretében. A király füle megnyílt és hallá a madarak énekét,/a sáskák és minden élő lény hangját, a patakok mormogását, a berkek zúgását, a reggeli csillag, s a felkelő nap elbájoló hangját. Beléveszve a hangok fenséges egységébeu, melyek a minduntalan és fáradhatatlanul a Teremtőt dicsérik, elhallgatott és énekét rosszabbnak, silányabbnak találta a sáskáénál, mely még mindig ruhája szegélyén czirpelt. Alázatosan, megfogta hárfáját és éneklé: ^Dicsérjétek az Urat, ti minden teremtései; dicsérd te is az Urat, te legbelső, te elhallgató lelkem!* Herder. (Blátter der Vorzeit.)

Újra egy »kitüntetett« kutya. Az »Állatok Védelme* II. évfolyamának 5. számában közöltük, hogy Londonban egy kutyát, mely egy vitorlás-hajóskapitánynak és legényeinek életét megmentette »ezüst nyakékkel« díszített fel a vizimunkások és hajósok egyesületé. — Most meg Bostonban (Angolországban) a polgármester a mentő-érmet tette nyakára egy derék értelmes Newfoundlandi nöstyénnek, egy kis gyermeket, játszótársát a helyi vasút kerekei alól a legválságosabb pillanatban szerencsésen kihúzta. — Mily szegények az emberek, hogy csak ilyennel tudják hálájukat lerónni egy nemes állat iránt! Állatmentő kocsik működnek Budapesten pár nap ótat. Igazán kínos látvány az, a mikor a megsebesült, vagy betegségtől összerogyott lovak és egyéb állatok az utczán vergődnek, a míg néhány órai késéssel megérkezik a gyepmester éa a vergődő párát durván földobják a kezdetleges kocsira. Az állatorvosakadémia megszüntette ezt az állapotot. Kipárnázptt zárt mentőkocsikat készíttetett az állatok számára, a melyekben gyorsan és kényelmesen lehet elhelyezni a beteg állatokat. A kocsik segítségül hívására telefont vezettek be az állatkórházba.

— 9 —

Az állatok lelkivilágából. A macskák. Irta: Alexán(1 re Dumas fils. Fordította: Széchy Károlyné. A mint meg van állapítva, hogy a kutyának esze, szive s talán lelke is van, ugy állítják sokan azt is, hogy a macska áruló, alattomos, tolvaj, önző, háládatlan. Hány embert hallottam én már mondani: »Oh! én a macskákat ki nem állhatom ; olyan állat az, a mely nem szereti a gazdáját. Csak a házhoz ragaszkodik, mindent el kell zárni előle. Egyszer tartottam macskát, . mert falun tartózkodtam, a hol egerek voltak. A szakácsnő elég vigyázatlan lévén egy kopasztott csirkét, melyet éppen a piaczról hozott, az asztalon hagyni, a macska elvitte a csirkét és soha többé senki nem látott abból egy darabot sem.. E naptól fogva föltettem magamban, hogy többé macskát nem tartokU . A macska hire nagyon rósz, az igaz; de azt is el kell ismerni, hogy maga a macska nem teszen semmit se a róla keringő hirek és vélemények megczáfolására. Nem igen népszerű; de ő azt oly kévésé bánja, mintha nem róla, hanem a muzulmánokról lenne szó. És bevalljam-e? Éppen ezért szeretem, mert ezen a világon az ember a legkomolyabb dolgokkal szemben közönyös maradhat, (ha vannak általában komoly dolgok, a mit csak életünk végén tudunk meg;) de lehetetlen részt nem venni annak a kérdésnek a megvitatásában, hogy melyik ér többet, a macska vagy a kutya ? Mindig eljön az a pillanat, a melyben szint kell vallani, melyiket szeretjük jobban. Nos tehát! Én a macskát szeretem! Hányszor mondták már nekem : '— Micsoda, ön a macskákat szereti? — Igenis, a macskákat. — Nem szereti inkább a kutyákat ? — Nem én. . — Ez különös. Ha ezen állatok egyikével élnem kellene, én a macskát választanám; a macskának megvan az én szememben a társadalmi viszonyokhoz alkalmazkodó modora. Először is, első ifjúságában a legtökéletesebb kecsesség, hajlékonyság, ötletesség van benne, csak a melyet csak a legkövetelőbbmüvész-kepzelet kívánhat. A macska ügyes, mindig tudja, hol van. Okos, elővigyázatos egészen a bizalmatlanságig, mindenüvé eljár, mindent lát és megfigyel, anélkül, hogy p'iszkolna,. vagy eltörne valamit; egész kicsi személye melegség és kedveskedés; nem habsolója, hanem szája van és milyen szája! Ellopja ő is az ümpecsenyét, mint a kutya, de a dög s-a trágya neki nem kell,' a kutyának igen; a macska discrét, a legaprólékosabb gonddal tisztálkodik, a mit nagyon sokan a rágalmazói közül eltanulhatnának tőle. Megmossa a képét és megmosván a képét, az időt is megjósolja

— 10 — azon fölül. Eszébe juthat valakinek, hogy egy színes szalagot kössön a nyakára, de nem fog eszébe jutni senkinek sem, örvöt adni rá : nem igázzák le. A faját nem hagyja változtatni; nem adja át magát valamely kupecz esetleges tervelésének kivitelére. A macska gondolkozik, látnivaló, mig a kutya közeledténél meggondolatlan és düh az utolsó szava. Szóval, a macska méltóságos, büszke, fitymáló, alacsony dolgait titkolja, szerelmét elrejti a homályban, szinte a felhőkben, a házfedeleken, a diákok és grizettek szomszédságába!5! ; bizalmatlansággal fogadja a kedveskedést, nem tűri a sértést, ott hagyja azt a házat, a hol nem bánnak vele érdemei szerint ; szóval a macska egészen a született aristokrata jelképe, mig a kutya nem egyéb és nem lesz soha egyéb egy szolgálatok s behizelkedések által meglett csúnya parvenü A macska ellen felhozott argumentumok közt az egyetlen némi jogosult az, hogy a kis madarakat elpusztítja, a csalogányt ép úgy, mint a verebet. Hogy a kutya ezt nem teszi az onnan van, hogy ő nagyon nehézkes és nagyon ostoba hozzá. Ő is fut a madarak után, de — ugatva; a madarak elmenekülnek s ő meghökkenve utánuk bámul nyitott szájjal s csodálkozó farkkal. A foglyokat fogdossa ugyan és a nyulakat, de csak 2 évi oktatás és kényszeröv viselése után; azokat sem magának fogja, azokat sem a maga részére kutatja fel, hanem a vadász számára. Az otromba! Üldözi az állatokat, a melyekhez ő is tartozik, az ember javára, a ki őt megveri! A macskának legalább, ha madarat fog, egy mentsége van: maga eszi meg. Minő joggal Ítélheti el ezért az ember? Nézzék csak meg egymást az emberek! és látni fogják, hogy köztük is, mint a macskáknál, az, a kinek körmei vannak, csak azon iparkodik untalan, hogy széttépje azt, a kinek — szárnya van.

Majomiskola. Calcuttában már majomiskolát is rendeztek be. Allat-produkáczióknál eddig is gyakran lehetett látni kutyákat, a melyek jól ismerték a kártyákat, vagy dominozni tudtak. De most a fiatal majmokat olvasni tanítják a betűk szerint. Fatuskókon nagyra rajzolják a betűket s igy teszik a majmok elébe, a mint szokásos gyermekeket is tanítani, hogy játszva tanulják meg a betűket. Minden majomnak külön tanitója van; a fatuskók segítségével egész szavakat tanul kibetüzni. Ha például a »gyümölcs« szót összebetüzi hiba nélkül, gyümölcsöt kap jutalmul. Amerika és Afrika némely szállodáiban pedig már mint szolgáló pinczérek ügyeskednek ezek a mi — testvéreink.

—

11

—

Egy állatkínzó büntetése Finnországban.

A » Magyar ember könyvtárá«-ban olvastuk a következő történetet: Abo városában, a finneknél, történt néhány évvel ezelőtt, hogy egy tizenöt esztendős roszszivü gyerkőcz egy kutyát, melyet egy terhes szekér lejárt, s mely mintegy segedelemért könyörögve, keserves vonitás között a legközelebbi bolt elébe mászott, minden könyörületesség nélkül eleinte kővel dobált, azután pedig forró vizzel öntött le. Ezen utálatos embertelenséget a szomszéd meglátván, a gyerkőczöt az elöljáróságoknál bevádolta, kik e nagy kegyetlenségen eliszonyodva, a vétkest elfogatták. A pajkos állatkínzó fejére hozott, s a poroszló által felolvasott itélet igy hangzott: »Mivel te fiatal gonosztevő, egy szerencsétien állaton, mely halála órájában kinjai között hozzád folyamodott, nem csak nem könyörültél, sőt fájdalmait növelve, kettőztetett kínzással meg is ölted: e gonosztetted méltó jutalma leend korbács, pellengér és szégyen-tábla melleden* Ezen ítéletet a gonosztevőn végre is hajtották, számos nézők jelenlétében a pellengérre lön állítva, nyakában egy fekete táblával, melyen nagy betűkkel ez volt irva: »vérszomjazó szörnyeteg,,* és végre két poroszló meztelen hátát irgalom nélkül megkorbácsolta! Kemény büntetés volt ugyan ez, de hasznos is, mert sok állatkínzónak elvette kedvét, hogy a szegény állatokat kínozzák és sanyargassák.

A giliszta hasznosságáról,

Wollny müncheni tanár a »Köln. Volkszeitg« szerint beható kísérletet tett. Fa-ládákból és mázolt virágcserepekből kísérleti állomásokat rendezett be magának, felét gilisztás jó földdel, felét pedig tiszta földdel, giliszta nélkül; és aratása a következő lett: tehát többlet a gilisztásan: Giliszta nélkül: gabona szalma gabona szalma giliszták által;

°/0 gabona •% szalma

rozs 14-7 36-2 28-8 53 5 93-9 47-8 borsó 113-0 1260 141-5 169-5 25-1 34-6 disznóbab 40-5 40-5 68-5 59-5 69'1 46-9 2-8 5-4 karórépa 11-5 29-5 92.2 156-5 burgonya 92.0 gumó 217-0 gumó 135-9 gumó. A giliszták termékenyítő hatásának magyarázása abban található, hogy a- földet az általuk vájt utak szellőztetik és kiszárítják; ez, által azonkívül a növények gyökereinek is lshetővé van téve hogy a föld mélyebb rétegeibe behatoljon.

A madarak énekének ideje.

Ha egy vadász tollas barátainak, (mondjuk inkább: áldozatainak) hangját ismeri, nem keli neki óra. A fülemile után, mely szinte egész éjjel énekel, a pintyőke adja az első jelt és pedig a pitymallat előtt, Vi2től-2 óráig, aztán megszólal a fürj 3-ig; h áromtól 1/24-ig a piroshasú poszáta hallatja dallamos trilláját; 723-tól 4-ig énekel a feketerágó; VsS-től 5-ig a czinege ; és 5-től V 6 i a veréb csiripel.

-

12 -

A hegyek állatvilága.

Irta: Elisée Reclus. Ford. (Jeó'cze Sarolta. Á mily dús a hegység tenyészete, a milyen dús erdőben, cserjében, pázsitban, mohában, ép olyan szegényesnek látszik állatok dolgában; majdnem elhagyottnak tűnnék fel, ha a pásztorok oda. nem terelnék szarvasmarha-és juhnyájaikat, mik messziről fehér vagy pirosló foltoknak látszanak; s ha a juhászkutya, szakadatlanul íutkározva a nyáj körűi, nem verné föl a bérczet ugatásával. De ezek mind csak időközi vándorok, tavasszal jöttek fel a síkságról s oda is térnek vissza télire, hacsak a völgyi kisded falvakban be nem istálózzák őket. A lejtőkön fölfelé menve, a hegység gyermekei közül nem lát az ember mást, mint a bogarakat, vagy a fű között futva át az ösvényen, vagy a levegőben zümmögve; azután néhány lepkét, melyek között feltűnik a gyászpillangó, barnába játszó fekete színével, s ha a pompás Apolló-lepke, ez a virágok felett szállongó eleven virág, és itt-ott egy egy hüllő surran el a kövek közt. Az erdők nagyon hallgatagok ; csak kevés madár dalol bennök. Azonban a hegységnek miként a síkságból felnyulakodó természetes erődnek is megvannak a maga vendégei; félénk bujdosó egy részök, a melyik hozzáférhetetlen menedéket keres; vakmerő rabló a másik, véres ragadozó, a ki őrtornyából messze kémleli a láthatárt, mielőtt zsákmányra indulna. Furcsa jelenség, de érthetővé teszi az emberek gyávasága, hogy a hegyi állatok közül azokat csodálják legjobban, melyek a többit megölik, széttépik. Királlyá tennék meg őket, a mint hogy a mithosban, a mesében, a mondában, sőt nem egy régi természetrajzi könyvben igazánis úgy nevezik őket. Ott vari első sorban a sas és eg}'éb vérengző madarak, miket a földnek valamennyi úra képéűlválasztott, olykor két fejjel is ellátván őket, mintha őkjelaguknak is azt szeretnék, ha két csőrük volna, hogy többet nyelhessenek el. Bizony- szép is a sas, mikor büszkén megáll a kószál tetején, a hová emberi láb föl nem ér, és még nagyszerűbb akkor, ha szárnyát kibontja és csendesen úszik a légben, mint ura a végtelenségnek; de mit nekem szépsége? Ha a király csodálja, a pásztorember gyűlöli. Ellensége a nyájnak és a pásztor halálos háborút fogadott ellene. Nemsokára csak a múzeumokban lehet még látni sast, keselyűt, bárány keselyűt. Sok hegységben már egyetlen fészköket sem lelni, vagy ha van is, nincs már abban csak egy gyanakodó, magányos remete, félig béna, fakó, vedlett madár, melyet majd megesznek az élősdi férgek. Pusztítója a nyájnak a medveis. Noha ereje bámulatos, a csontok zúzásához pedig művészileg ért, még . se kedves állata a királyoknak, a kik kétségkívül nem találják elég csinosnak, hogy czimerökbe tegyék; kárpótlásul sok helyt a nép szereti, sőt még üldözője, a vadász, sem tud rá haragudni. Az, osztyák, mikor már megadta neki a kegyelem döfést és ott látja heverni véresen a hóban, rimán-

-.13 —

kodva borúi le előtte: *M3g::>!;elek, én istenem! de éhes voltam és éhes volt a feleségem meg a gyermekem, és te olyan jó vagy, hogy megbocsátod vétkemet.* Mi ugyan nem talárjuk valami isteninek, de mennyi benne az emberség-tudás, a jámborság, a jóindulat ! Milye.i hűségesen gyakorolja a családi erényeket; hogy szereti a fiait s milyen virgonczak, játékosak', jókedvüek a kis bocsok! Ezeket az ő magasztalt pátrialkalis erényeket ott kell meglesni barlangjában vagy vaczkában, a mit mohával jó puhára kibéllelt magának. Az igaz, hogy egyszer-egyszer megtépi a juhokat; de rendszerint nem maga a mértékletesség-e? Beéri azzal, hogy a füvet legeli, egyet-egyet áfonyázik s néha elnyalja a vadméhek mézét; olykor a völgyekbe is ellátogat, nagy jámborán egy kis körtét, szőlőt enni. Tschudi svájczi természettudós becsületszavára állítja, hogy ha a derék állat útközben eprészö kis leánnyal találkozik', beéri azzal, hogy az epres kosárkából vegye ki a maga részét, a kis • leányt pedig nem bántja. Ha pedig az ember szolgálatába állott, milyen készséges, jókedvű, s a sértésekkel szemben milyen megvető és nagylelkű! Hiába, csak sajnálom ezt a jóravaló állatot, a mely maholnap kivesz hegyeinkből, s melynek mancsát büszkén szegezi ki kunyhója fö'.ibe a vadász. Fajtáját ki fogják irtani; de vájjon több értelemmel nem lehetett volna-e megszeliditeni és az emberi munkához társul szegődtetni ? Talán a farkast senki sem fogja sajnálni, ha majd egyszer végkép kipusztul a hegyekből. Farkas koma csúnya jószág; gonosz, vérszopó, alnok, gyáva. Egyéb sincs eszében, csakhogy a zsákmányát széttéphesse s bugyogó meleg vérét megihassa. Minden állat gyűlöli és gyűlöli ő is valamennyit, de megtámadni csak a gyengéket s a sebesülteket meri. Magánál erősebbre, csak akkor ront, mikor az éhség űzi. De azután milyen mohón esik neki a kész, elesett zsákmánynak, a védtelen ellenségnek ! Még ha farkas társuk esik is el, ha a vadász belélő, a többiek rárohannak és elevenen széttépik. A véres Róma minden kigondolható gonosztettel terhelte emlékét, ezrével rombolta le a városokat, majd belefult a három földrész kincseibe, erőszakkal, álnoksággal, számtalan alávalóság révén ura lett az akkori világnak s mégis minden bűne mellett, megrágalmazta magáig mikor farkast választott anyjául és patrónájául. Az a nép, melynek törvényei, csekély változással, máig kormányoznak bennünket, bizonyriyal kemény; de mégse volt olyan rossz, a milyennek választott szimbólumáról hinni lehetne. A ki szeratettel csügg a hegységen, annak jól eshetik tudni, hogy az a rút farkas a nagy síkságok állata. Az őserdők kiirtása s a vadászok szaporodása késztette menedékét keresni a szurdokokba, de azért ő ott mégis csak' befurakodott jövevény; arra van alkotva, hogy egyhuzamban ötven mértföldöt is fusson a pusztában, nem pedig, hogy a sziklákat massza. Izmainak rugalmasságánál s egész.testalkatánál fogva a sziklákon szökellésre, mélységek átugrására termett állat a kecses

— 14 — zerge, égaÍjunk antüopja. Ez az igazi hegyi állat! Nincs örvény, a mi elriassza: nincs bómező, a mi megtérítse; egy—két szökéssel olyan szédítő magas sziklára fut fel, hogy a legmohább vadász sem meri követni, más szökéssel olyan csúcson tjrem, hogy még a négy lábát sincs rajta hova tenni; földi állatde mintha szárnya volna! S azonfelül szelid és barátságos; szivesen elvegyülne a kecske- és juhnyájak közé; kevés fáradsággal szaporitni lehetne vele háziállataink csekély számát; de hát megölni még könnyebb, mint felnevelni; és a mi kevés zerge még van, a vadászok gyönyörűségére tartogatják. Valószínű, hogy fajuk nemsokára kivesz. Végre is, nem jobb-e szabadon meghalni mint szolgaságban élni ? A zergénél még feljebb, hóval bekerített sziklás lejtők között, más állatok vá'asztottak tanyát. Az egyik a havasi nyúl, a mely évszakonként ügyesen változtatja ruházatát, hogy mindig elvegyüljön a talaj színével. így kerüli ki a sas éles szemét, Télen, mikor köröskörül mindent belep a hó. fehér a bundája. mint a hópehely; tavasszal, hogy a hó közül szürkés kavics, fűtorzs kezd kikandikálni, szőrét szürkés foltokkal tarkázza; nyáron barnás mint a sziklák, s mint a leperzselt gyep; és a mint az idő télre fordul, hirtelen téli bundát -ölt megint magára Még jobban meg van védve a marmota; a telet mély lyukban tölti, hói mindig egyforma meleg van a nagy hó alatt, és ott hónapokig szunnyad élte folyama, mig a virágillat s a tavaszi verőfény föl nem ébreszti dermedt álmából. Végre egyik piczi, szüntelen eleven, szüntelen munkálkodó rágcsáló, a milyet mindenütt lelni, vállalkozott reá, hogy elérje, a csúcsokat, alagutakat, folyósokat vájva a hó alatt: a kis pele. E hideg köpeny alatt keresi a földben sovány eleségét és csodálatosképen meg is leli! Olyan nagy a Föld termékenysége, hogy a létért való szüntelen küzdelem számára a pusziitoknak s az áldozatoknak egész nemzedékeit hozza létre, kik a sötétben vívják harezukat, ezer méterrel följebb az örök hó határánál! A létért való e retteneles harezot, melynek látványa elűzött a síkságról, im itt újra feltalálom, a fagyos földrétegek alatt. A ragadozó madár sokszor még feljebb száll, de csak azérthogy a hegység egyik lejtőjéről a másikra menjen át, vagy hogy szétnézzen a meszszeségben, vadját kémlelni. A szitakötőt, a •pillangót elragadja olykor az öröm, hogy a napfényen játszadozhatik; felszálnak olykor a legmagasabb csúcsig, s. nem sejtve az éjszakai hideget, vigan szállnak feljebb a verőfényben;e szegény állatkákát, valamint a legyeket és egyéb bogarakat, még többször a vihar sodorja a csúcsok felé, hol porral keveredett hullájukkal teleszórja a havat. De ez idegeneken kivül, a kik akarva, nem akarva látogatják a. .halál és. csendesség országát, vannak ott benszülöttek is, a kik igen jól érzik magukat; nekik ott nincs hideg, nekik a talaj nem fagyos. Körültük terül a végtelen hómező; de a sziklaormok, a mik itt-ott kifurakodnak a hóból, nekik oázisok a pusztában; ott lelik ők meg a zuzmók: Köztele-

— 15 — delüket. Valób in csuda, ho^y me/ie'.ik, s e té.iyt a ter.n3s7.2ttudósok meglepetve konstatálják Pókok, rovarok, Mátkák, mind e piczi lények tudhatják jól, mi az éhség, s ó!o ni u ö üse'K t:ilán nagyon lassan mennek végbe. Itt a zúzmara birodalmában, a bábok sokáig lehetnek megdermedve, zsibbadt, halálos álmukben. Azonban nemcsak a hó melle t nyilatkozik az élet, de mintha maga a hó elevenednék meg, annyi parányi állatka nyüzsög benne. A fehér havon messziről sárgás, vörhenyes foltokat látni; rothad a hó, mondják ar, odavalók; milliárd uyüzsgő lény, szól a nagyitójával néző tudós, a kik élnek, szeretnek, szaporodnak és felfalják egymást.

Hasznos állatok. A belga földművelési minisztérium rég védelmébe vette a békákat, hasznos voltuk miatt. Ez ugyan nem igen van ínyére főkép a délnémet és franczia vidékek béka-czomb barátainak, és fogyasztóinak. Már 1893. januárban királyi leirattal eltiltották a békák fogdosását, pusztítását, elküldését és eladását. Most újból erélyesen föllépnek a béka védelmére. * A tücsök mint hőmérő. Ha éjjel sok tücsök czirpog a mezőn, pontosan taktust tartanak; de az ütem gyorsasága a hőmérséklet szerint v^n szabályozva, ugy, hogy a szerint, a hányat czirpel a tücsök egy perc, alatt megközelítőleg a hőmérsékletet is meg lehet határozni. 15° Celsiusnál 80-szor czirpog a tücsök egy perez alatt, 21° C. azonban már 120-szor, stb. ugy, hogy egy-egy foknyi hőmársékemelkedésre hat-hét czirpogási többlet esik. * Az >Allatok Védelme* szerkesztősége a kolozsvári A. V. E tagjainak szives tudomására hozza, hogy a következő folyókátokkal csereviszonyban lévén, azokat a tagok jendelkezé?ére bocsátja, kölcsönképpen : Az Állat-védő, Temesvár. — Anwalt der Thiere, Riga. — Erdélyi Múzeum, Kolozsvár. — Iiustrirter ThierFreund, Grácz. — Méhészeti Közlöny, Kolozsvár. — Thierfreund, Wien. — Thieru. Menschfreund, Dresden-Beriin. — Természet, Budapest.—. Ungaria, Kolozsvár. — Zeitschrift d&s Verbaodes rheinisch-westfalischer Thierschutzvereine, Köln. -—A lapókért minden pénteken délután 4 órakor lehet küldeni a szerkesztőhöz, Szé,chy-villa I. ernelet. * A mai számhoz az, »Ml&lok Védelme* HL évfolyamának TaríalbmjegyzéRe van mellékelve. ,-

—

i6 —

Czéljaink. Az állatvédelem eszméje, czéljai és eszközei, fájdalom, még oly idegenek és ismeretlenek nálunk Magyarországon, hogy ez> a gyermek nevelésére és a kedély müvelésére oly nagyon szánalmas hiányt pótolni, igyekeznünk kell. Legalább megkísértjük; »azokért szólalva fel, a kik magukért nem tudnak szólni.« Megvagyunk győződve ama bölcs kijelentés igazságáról, hogy a ki az állatokat védi, az embereknek test szolgálatot. Nem egetverő reményektől duzzadva, csak csendesen, szerényen törekszünk megközeli'eni azt az elénk tűzött czélt, hogy az állatvédelem eszméjét, az állatokhoz való szeretetet fölkeltsük és ápoljuk. Mindenekelőtt az ifjúság, a gyermekek szivét óhajtanok ;-ezen eszmének megnyerni, kedélyét a kegyetlenségektől óvni; figyelmét, szeretetét ráirányozni ama szegény társainkra, kik némán tűrnek és szenvidhek, s szolgálnak nekünk utolsó leheletökig. Ezt csak is a szülők és tanítók segítségével érhetjük el. Csakhogy igen sok ember van, kiből hiányzik, nem a jó akarat, hanem az a filozófia, a melyre, Rousseau szerint, szükségünk van, hogy azt észrevegyük, a mit mindennap látunk. Hozzá vannak a legtöbben szokva, hogy az állatol mindennap nehezen dolgozni és gyakran nehezen szer.vedni lássák, a nélkül, hogy eszükbe jutna, szeretettel és hálával lenni irántuk és segíteni Istennek ezen hasonlókép érző, árva teremtésein. Ha egy gép elromlik, esztelenség lenne ütlegelni, hogy tovább mozogjon. Ép ilyen esztelenség, de hozzá még a legiszony ibb kegyetlenség is, egy kimerült vag/ túlterhelt állatot bántani; mert az állat nem szeszélyes, mint a legtöbb ember, hanem dolgozik, segit és használ nekünk szakadatlanul és kárpótlás nélkül. Megmosolyogja a mivelt ember a sok barbár fajnál divó állat imádást; nem is helyes, de sokkal helytelenebb és végtelen szomorú a mi sokfajta állatkínzásunk. Szomorú, mert az emberi érzés elfajulásáról tanúskodik és látváDya, valamint a kegyetlenkedéseWwl- szemben mutatkozó közöny tapasztalása is, a legkártékonyabb befolyással van az ifjúságra, a gyermeki szivre. Ha a szülők és tanítók jóakarata és következetessége velünk lesz, könyebbea fogunk boldogulni az állatvédelem eszméjének és gyakorlatának terjesztésében, melynek szószólójaként működik e kis havi folyóir t. Persze e kis lap azt hiszi magáról, a mit minden lap hisz keletkezésénél, hogy hézagpótló; és nekünk talán annyival inkább szabad ezt hinnünk, mert áz állatvédelem terén, az Orsz. Áll.-Védő-Egyesület időhöz nem kötött röpiratain és a (temesvári Á. V. E. negyedévi füzetein kivül, nincsen Magyarországon egyetlen lap sem, a mely ennek az eszmének szolgálna. A külföldtől kell tanulnunk e ekintetben és nem idegenkedésből, hanem szükség és okszerűség foljtiin onnan vesszük a jót, a hol kapjuk. Olyannyira his .szűk, hogy missiót teljesít e kis lap, hogy ingyen küldjük szét egvesületünk tagjainak; idegeneknek is oly áron, mely alig fedezi a nyomtatás költségét; a mint a missionáriusok küldik messzi tengeren tul havi jelentéseiket, panaszaikat, kérelmeiket a hívőknek, minél bensőbb ragaszkodást, minél további terjesztést kérve. - -. A természet gyönyörű harmóniájában az állatnak jutott a legkegyetlenebb osztályrésze, mert — emberekre van bizva. Igyekeznünk kell szívvel-lélekkel ezen segíteni, enyhíteni, az állatok és az emberek érdekében egyaránt. Azért szívből kérjük mindazokat, a kiknek kezébe e kis lap jut. hogy "Tább l'- l tagot vagy előfizetőt szerezzenek, nekünk, mely csekély fárdtság által ^ nagy szolgálatot tesz ügyünknek, a szegény elkinzett állatok érdekének. Állatvédelmi eszméink, törekvéseink, czéljaink legmesszibb atámogal "Tsrrmrtetését, terjesztését pedig a sajtó viheti keresztül, melynek jóindul: melegen ajánljuk. SzécliyKárolyné, eln : k.

Gróf Teleki Lászlóné,

Gróf Kornis Berta,

alelnökök.

Van der Veiden Edéné, titkár.

Szerkesztői üzenet. Margitnak. Más más jelige alatt és persze nem egy és ngvanaston irás«al: leket. Sy. CrOIIIbos Ferenczaél Koíoiivárt.

ÁLLATOK VÉDELME. A KOLOZSVÁRI ÁLLAT-VÉDŐ-EGYESDLET

Szerkesztőség: SZÉCHI-TIIiLA

HAVI KÖZLÖNYE.

I. EMELET

Szerkeszti :

hová a kéziratok, tuda-

SZÉCHY KÁROLYNE LORENZ JOSÉPHINE,

kozódások, előfizetések küldendők.

Negyedik évfolyam.

az Egyesület elnöke.

Kolozsvár, 1898. nov. 1.

Tagolaxik tagsági díj fejében jár . ElSflzetési ár: « érre 1 frt — kr Fél „ — . 50 kr Számonként 10 kr

2. szám.

T a r t a l o m : Megdicsöült királynénk, mint az állatok barátja. Irta: 8x. L. J. — Házi állataink egészsége. — A fecskék, Majkov verse. — Bibliai mondat. Aforizmák Lavater, Engel, Lord Shaftesbury, Egloffstein grófné, SckeUlin és Lamartinetöl. — VI. ifj. pályatársunk eredménye. — Aranka és a pacsirta, Auteh Jenő I. díjjal jutáim, pályamunkája. — Adományok. — Könyörületesség. — A leggazdagabb állatgyüjtemény. A kutya. Irta: Toussenel, ford. '-zéchy Károlyné. — 35 év egy szigeten. — Korhely pillangók. — A munkás állatok túlterheléséről. Irta: Monostori Károly. — A gráczi áll. és mad. védő kongresszus. — Választmányi ülésünk. — A »Természet.«

MEGDICSÖÜLT KIRÁLYNÉNK MINT AZ ÁLLATOK BARÁTJA. — Irta: Sz. L. J. —

Felséges Asszonyunk korai és borzasztó halála alkalmából nemes szivének oly számtalan flno,m jóságos, megható vonásait irták le, — hisz nem volt egyéb e királyi szívben, csak jóság nemesség és fenséges érzés! — hogy már is kötetekre megy e rajzok száma és halmaza. Kis folyóiratunk nem az a hely, a hol szeretett, jóságos, tüneményes királynénk nemes erényeiről részletesen szólhatnánk. Itt arra kell szorítkoznunk, hogy a Nagyaszony szeretetét és jóságát a mi szegény védenczeink : az állatok iránt, emlitsük fel. Az »Állatok Védelme* I. évfolyamának legelső számában e kis czikket közöltük: „Királynénk mint állatvédő. Királynénk pár héttel ezelőtt Bártfalván tartózkodván, egyszer sétaközben egy kovácsműhely előtt ment el, a hol a kovács egy makranczos lovat patkóit. A kovács nehezen boldogult a paripával s káromkodva folytatta munkáját. , A királyné közelebbről figyelte a jelenetet. Mikor a kovács dühében oldalba rúgta a lovat, a királyné így szólt: „Kedves barátom, miért bántja a szegény állatot ? Hisz ez is az Isten teremtménye. Bizonyára maga is volt épen rossz kedvű s ki tudja, mi baja a lónak."

-

18 —

i

Görögországi útjában is megtörtént, hogy midőn királynénk Trója helyét meglátogatta, hirtelen költözködő vadludak mutatkoztak. A török testőrök közül többen azonnal fölkapták puskájokat, hogy a ludak közé iőjjenek, de a felséges Asszony e szavakkal akadályozta meg szándékukat: „Puszta mulatságból már csak még sem- kellene lelőnni a szegény állatokat."

így érzett, igy gondolkozottt, igy nyilatkozott felséges királynénk, a ki minden érzésében, minden gondolatában, minden nyilatkozatábban páratlan gyöngéd, finom, igazságos és irgalmas volt! Bár tanulnának e magas példából mind azok, a kik — fájdalom, hogy ilyen a mai előrehaladott korban még lehetséges! — az állatok iránt való szeretetet, az állatokat védő igyekezetet megfoghatatlannak, nevetségesnek tartják. — Pedig

voltakép csak természetes, ha a valóban jó szivü ember

szánalmat, irgalmat és szeretetet érez az emberiségnek és előrehaladásnak annyira szükséges, nélkülözhetetlen és segédkező szegény állatok iránt. Sajnálatra méltó az a szív, az a lélek, a melyet a legegyszerűbb jóságra kapaczitálni kell. Szegény az, aki nem érti, hogy csak a szeretet és jóság által, emberek és állatok iránt egyaránt való jóság által, érdemeljük meg az „Isteni teremtés," de még az egyszerű >ember« elnevezést és — a magunk boldogulását, megelégedését is. Erzsébet királyné Ő Felsége minden izében „Isteni teremtés" és valódi, gyöngéd, jóságos, mivelt lelkületű nő volt. Jósága, kegyessége, igazságos méltánylása a legcsekélyebb lényre is kiterjeszkedett. Az állatokat zsenge gyermekkora óta nagyon szerette és játszótársaiul választotta. Possenhofenban, apai kastélyában is mindig volt egy pár kiváltságos állatja: egy boczi, egy kutya, néhány madár és egy szürke paripa, melyet atyjától, Miksa bajor herczegtől kapott, mikor lovagolni megtanult. Még a közel erdők őzikéi is úgy ismerték, hogy kezéből vették ki a sóskenyeret. Mert jóság volt az ő lelkének alapvonása. Ezt megérezték, — a mint egyik előkelő folyóiratunk írja, — még az állatok is, melyek úgy simultak hozzá, mintha ösztönük megsúgta volna, hogy ebben a szép gyermekben nincs semmi korának önzéséből és az állatok ellen való kegyetlenségéből. ' Későbbi fényes életében is, egész életében, szerette és beczézte az állatokat. Legkedvesebb állattársaival le is festette magát, igy egy gyönyörű fehérszörü óriás kutyájával; aztán John Charleumnak, pár évvel rá pedig Richternek jutott a szerencse, hogy Ő Felségét lóháton festették le. Ez utóbbi kép, azaz sok ezer másolata, az egész világot bejárta és bámulásra ragadta ; oly gyönyörű, oly szép az, mintha nem is két élő lényt : egy bámulatos szépségű asszonyt és egy párját ritkító nemes paripát, hanem valamely képzeleti képet ábrázolna, a mely csak a művész fantáziájában él, de a prózai földön nem található. Pedig csak portrait volt, hű másolata a legideálisabb modell után. Minden kastélyában volt egy pár állatja a jóságos királynénak. A schönbrunni és lainzi kastélyok között elterülő nagy terrainumon pedig, Hietzingben, egy egész nagy gazdasági udvart,

—

19 —

„majort" rendeztetett be magának. Ugy, mint Gödöllőn és a bécsi Burgban lovait és kutyáit mindennap meglátogatta és néha órákat töltött velük, úgy a lainzi gazdaságában a tehenét borjúit, szárnyasait, melyek bözt galambok is voltak, nézte meg mindennap, ha ott tartózkodott. Minden állatát nevén szóllitotta; tudta, ismerte a felséges Assszony minden egyes állatnak élettörténetét (mert az állatoknak is van ám »é)ettörténetök<), származását, szokásait, tulajdonosságait. Az istállóban, a tejeskamrákban, a szárnyas udvarban gyakran megjelent. A tágas marhaállás közelében a királyné egy két oldalt nyilt fapavillont építettéit magának, a melyben aztán néha a szabadban reggelizni szokottt. A felséges Asszony annyira szerette és méltányolni tudta a természetet és Isten teremtményeit, hogy csillogó magas trónjáról lcszállva legboldogabbnak akkor érezte magát, ha a fényt elhagyhatta és a szeretett természet közepette lehetett. A királyi majorban, egy régi földszintes erdészlakban, melynek jobb old tli sarkához az egyemeletes istállót építették, a királyné pár szobája volt. Ugy az előszobául szolgáló keskeny folyosó falait, mint a királyné magyar paraszt stylusban tartott ebédlőjét, a szomszédos öltöző- és pihenő szobát: állatképek és szobrok lepik el. Ifj. Vastagh György, Biaas, Stuckenberg, Erioschi, Bromley és mások művei. Van ott egy tehén szobrocskája bronzból öntve, egy fekete szőrű, fehér szarvú bikáé, meg két kis medvéé is; egy borjuetető angol lányt, szarvasmarhákat s jeleneteket a tyukászatból, tehénfejés- és csibék gondozásából ábrázoló mesteri képek és szobrok, kitömött fecske, de még egyik kedvencz kutyájának márványszobrocskája is. Sok nyugodt, csendes, boldog perczet töltött a megboldogult királyné Ferenczy Ida gondnoksága alatt állott e minta-majorjában ; sok örömet élvezett életében állatjai révén, sok örömet és boldogságot szerzett a felséges Aszszony embereknek és állatoknak is. Mély fájdalom és gyász borítja el lelkünket annál a gondolatnál, abban a sajgó tudatban, hogy a jóság e tündére, hogy ez az eszményi, felséges alak eltűnt örökre, örökre szemeink elől!

Házi állataink egészségének fentartásáról. Monostori Károly', budapesti állatorvos és állatorvosi akadémiai tanár, már egy kis könyvtárt irt össsze az állat-védelmi és közgazdasági műveknek. Minden állatbarát, minden gondos gazda, hálával tartozik neki, hogy annyit és annyi szeretettel foglalkozik szegény elnyomott, elkinzott védenczeinkkel, az állatokkal. Legújabb, fent nevezett munkája is tele van hasznos útmutatásoknak s valóban nem csupán az állatok iránt való szeretete és. könyörülete, hanem- emberszeretetének kifolyása is egyszersmind. Az fírd. Gazd. Egyl. könyvkiadó vállalat XXXVI. füzetét képezi és ott kapható is 25 krért. A jövő számunkkan egyes részleteket közlünk belőle.

— 20 —

A fecskék. Mindennap pusztább lesz a kertem Harasztja vész és lombja hull. A virág is itt-ott virit még, Kinézve a bokrok alól.

Pedig milyen nagy szorgalommal Rakták a fecskék, Istenem! Tapasztva sárral, majd czipelve Belé pihét s mást szüntelen.

Elbúsulok: busítja szivem A halványuló őszi nap. A tücsök* rezgő csirpelése, Sárgult levél a nyir alatt,

Mily kedves volt a munka nékik, De mily nagy az öröm kivált Mikor a fészekből reájok Öt pelyhes kis fej kandikált.

Felnézek az eresz alá, — ott Látom: a fészek puszta már, Nem csicsereg a fecske benne Csüng belőle rongy s szalmaszál.

És mint a gyermekek egész nap, Ezek is ugy fecsegtek ép — Majd hálátlanul elrepültek S nem tértek mtg, csak néha még,

Mindegyiket távol világba Vittték el könnyű szainyai, Messze, messze . . . oh, bárcsak én is Eltudnék innen szállani! Májkor N. Apollón. Forditotta: Szabó Endre.

Az áltatok bírnak az érző lélek ajándékaival: nagy azokban az anyai szeretet. Sir. 4, 3. * Az igazság győzelme: az irgalmasság. XIII. Leo. •

*

Ha valami jót cselekedtél, dicsérd az Istent, a ki arra érdemesített. Lavater. * Nem működünk jobban magunkért, mintha másokért működünk. Engel J. J. A nemeslelkü ember azt cselekszi, a mit a szive sugall. Lord Shaftesbury. O adjál könyörületet a szivembe, Jézusom, és ne hagyj engem soha mások nyomorúsága láttánál hidegnek és érzéketlennek lennem. Eghffstein Ágnes gi-dfné. * Minél többet foglalkozunk az állat leikével, annál tiszteletreméltóbb lesz eiőttünk az állat, annál gyönyörűbb a természet, annál imádandóbb Isten. Scheitlin. * Ha embernek vagy barmoknak, halaknak, vagy madaraknak vérét egyszer loptad — s a vér élet! — nem adhatod azt nekik többé vissza, Lamartine. * A gazdag sziv a főkellék, a mire szüksége van ez embernek.

— 21 —

VI. ifjúsági pályázatunk eredménye. A VI. ifj. pályázatunkra 5 dolgozat érkezett be. Az »Erzsébet királyné alap*-jánák első diját, 10 koronát a •» Aranka és a pacsirta* czimű dolgozat nyerte meg. Jeligéje: »A pacsirtát szívvel szóval megáldotta ezer jóval«. A jeligés levélből Ausch Jenő a helybeli un. gymn. VII. oszt. tanulójának neve került ki. A második dijat, 8 koronát, az >Aki téged kövei dob meg, dobd vissza kenyérreU jeigés »Tyras bosszuja« feliratú rajz nyerte. Szerzője Gyulai Bernáth Oszkár, a helybeli keresk. akadémia II. éves növendéke. A harmadik dijat Weisz Jenő, a helybeli ref. collegium VII. oszt. tanulója kapta, a »Géza urfi esete* czimű rajzáért, melynek jeligéje: Mindenkit szeretek, aki engem szeret.« Az elnökszerkesztő a 'd Erzsébet-királyné-alap«-féle dijat már elküldte a nyerteseknek. A többi 2 dolgozat átvehető az elnök lakásán november 1. 2. és 3-án délelőtt 9-től 10-ig Az első dijat nyert dolgozatot itt adjuk ; a másik kettőt a deczemberi, illetőleg januári számban közöljük.

Aranka és a pacsirta. A Erzsébet királyné alapból I. dijjal jutalmazott pálya munka. Irta: Ausch Jenő, a hellybeli untt. gymn. VII. oszt. tanulója. A pacsirtát szívvel, szóval Megáldotta ezer jóval. GyuZai P.

Verőfényes májusi nap reggele volt, az azur-kék égen egy bárányfelhő sem látszott, a nap szétárasztotta melegítő sugsrait a földön, melyek mindenüvé eljutnak; belopódzkodnak az erdők fái közé, meglesik a dalos madatak énekét, bejárják a mezőt, réteket, hol a fülemile és pacsirta fészkel, felkeresik a pór kunyhóját, a gazdag palotáját, egyformán részesítve mindent az ég áldásában. Mily szép is a tavasz 1 Hogy örvendenek a gyermekek az ily szép tavaszi napnak, mint az volt; hát még ;müy nagy öröm várt e napon a kis Arankára, ki e napon tölté be kilenczedik életévét. Nagyon dédelgették a kis Arankát szülei, mert ő volt egyetlen gyermekük. De azért ne higyje senki, hogy el, volt kényeztetve, s talán nem is volt jó, mint a legtöbb gyerek, kit nagyon dédeigetnek. Nem, ő nem volt ilyen. Szülei szerették, ő viszonozta szüleinek szeretetét, az iskolában jól tanult, szüleinek mindenben engedelmeskedett és ezeken kívül nagyon jó és, nemesen érző szíve volt, a miről tanúságot tesz e történet, mint később látni fogjuk. Váljon mit csinál ily korán Aranka ? Nézzük meg ! Szép uriházhoz érünk, nagy ,és jól gondozott kerttel, melyben a tavasz virágai pompáznak és a különféle fák zöld szine

— 22 —

emeli a kert szépségét. Tekintsünk be a kénbe nyüó ablakon!* Itt alszik a kis Aranka. A nap sugarai áthatoltak az ablakon, bearanyozzák az ő aran3'os arczát. De ni, hisz már felnyitja szemeit, felül, körülnéz kis szobájában, látja, hogy reggel van és szülei felkeltek, a szomszéd szobában vannak. Elkiáltja magát: »Jó reggelt papus, mamus«. Aranka szülei bejőnek hozzá, összecsókolják egyetlen gyermeküket és számos boldog születésnapot kivannak neki. Aranka az öröm könnyeivel szemeiben köszöni meg szülőinek nagy szeretetét, melyet ő, úgymond, nem érdemel meg, de igyekezni fog kiérdemelni. Miután Aranka felöltözött, mind reggelihez ülnek. Reggeli után igy szól Arankához papája: Eddigi születésnapjaidra mindig vettem neked valami csekélységet; most valami sokkal szebbet szántam neked, a mi tudom, nagyon meg fog örvendeztetni. Jer menjünk a kertbe, nézzük meg! - Lám, kiáltott fel Aranka, szinte elfelejtettem elbeszélni, milyen furcsa álmom volt, a kertről jut eszembe. No csak, halljuk szaporán. Azt álmodtam, kezdett hozzá Aranka, hogy kimentem a kertbe és a virágágyak között sétálva, szép madárdal üti meg füleimet. Nézek mindenfelé, de madarat sehol sem látok, hát a mint kedves lugasomhoz érek legnagyobb bámulatomra a tölgyfán egy szép aranyos kalitka függ, benne egy mezei pacsirta, mely folyton énekelt. De hangja olykor-olykor egy pillanatra elhalt s ő oly szomorúan nézett ki a távolba, mintha keresne valakit szemeivel. Egyszerre pedig fájdalmasan kezdett el énekelni, mintha kérne tőlem valamit. Eddig tanott az álom. Ekkor felébredtem. Ki tudja, szólt Aranka atyja titokzatosan, hátha még beteljesül álmod. No de menjünk már a kertbe! Aranka követte apját, ki őt- kedves lugasa felé vezette. Aranka eszét hirtelen egy gondolat járta át, mely néhány perez múlva meg is valósult. Ugyanis, a mint a lugashoz érnek, Aranka összecsapja kis kacsóit, örvendve ugrálja körül a tölgyfát, melyen szép aranyos kalitka függött, benne egy mezeipacsirta. Majd apjához fut és megköszöni neki az ajándékot. Aranka nagyon örvendett a pacsirtának, ő nagyon szerette az állatokat; volt neki egy egy macskája és kutyája is. Hát még most miiy nagy örömöt szerzett neki a pacsirta. Alig tudott betelni bámulásával, minden perezben volt valami megjegyzése: Ép ilyennek álmodtam. Oh be szépen énekel! Be szép tollavan ! A pacsirta tovább énekel, kedvesen néz Arankára, mintha üdvözölui akarná. Aranka a nagy örömtől alig tud hová lenni. De örömét nemsokára megzavarja a pacsirta, mely oly fájdalmasan kezdett el énekelni, hngy Aranka jó szivében igazán megsajnálta. Ép ugy, mint álmában látta, most is oly fájdalmasan nézett ki a messze távolba, majd Arankára emelte szemeit oly tekintettel, mintha kérne tőle valamit. Váljon mi baja lehet szegény madárnak? kérdi Aranka apjától.

— 23 —

Biztosan fáj szegénykének, hogy. nem repülhet ily szép időben szabadon, hogy oda kellett hagyni a mezőt, társait, talán szüleit. Tegnap fogták meg parasztfiuk, azoktól vettem. Szegény pacsirtám, hát azért bánkódol, azért vagy oly szomorú, hogy nem láthatod az eget, nem a mezőt, társaidat, szüléidet testvéreidet, nem gyönyürködhetel a felfrissült termeszetben, hisz reád nem süt a napsugár, mert rab vagy, bár arany kalitkában ! Hogy is segíthetnék rajtad ? Az apa gyónvörködve hallgatta kis leányának okos, szívből jövő szavait. A pacsirta oly hálásan nézett Arankára, minthaértené és rnegakarná köszönni jó szavait, de mintha tovább is kérné valamire. Arankának eszében egy gondolat, nem egy nemes eszme támadt és egy 9 éves gyermekhez képest nagy okossággal monda apjának a következőket: Édes apa, köszönöm ismételten a szép ajándékot, de ha nagy örömet akar nekem szerezni, legyen oly jó, engedje meg, hogy eresszem szabadon a pacsirtát. Legyen meg neki is a szabadsága, hisz őt is Isten teremtette, miért lenne nekünk szabad őt a mi gyönyörűségünkre rabságban tartani, mikor ő a szabadba vágyik és az Isten őt az erdők és kertek számára, a szabadságra teremtette! Hát inkább hagyjuk itt elsorvadni, mint hogy boldoggá tegyük az által, hogy szabadon eresztjük ? Oh, eresszük szabadon! Az apa meghatva leánykájának szép beszédétől, leánya kivánságába örömmel beleegyezett. Aranka kinyitotta a kalitka ajtaját, a pacsirta vígan hagyta el a kalitkát, előbb Aranka vállát és fejét, repdeste körül, vigan énekelve, mintha megakarná köszönni, hogy visszaadta szabadságát, melyet lelketlen parasztfiuk raboltak el, hogy pénzt szerezzenek. Nemsokára felrepült a légbe, vigan csattogtatva szár : nyait és hála-éneket zengve az egek Urának. De nemcsak a pacsirtát tette boldoggá Aranka, hanem önmagát is, mert ő is boldog volt azon tudat által, hogy mást boldoggá tett. Apja meghatottan zárta őt keblére és igy szólt hozzá: Szép és nemes, a mit tettél, én azt kívánom, légy mindig ily jó szivü, erezz könyörületet az állatok iránt s a jó Isten meg fog érte áldani! • Ezzel tulajdoképen véget érne történetem; még 'csak azt kívánom megjegyezni, hogy a pacsirta nem volt háládatlan megszabaditója iránt. Gyakran jelent meg kora reggel Aranka ablacában és dalolt neki szépen. Arankát ezután még jobban szeret-, lék szülei; a jó Isten sem hagyta jutalmazatlanul e nemes tettet es minden jó és szép tulajdonsággal felruházta Arankát. A mnlt számban emiitett folyóiratokon kivBl, melyekkel az »Allatok

Védelme* csereviszonyban áll, a Budapesten megjelenő »Allategészség* és a lipcsei »Schützet die Thiere< czimü folyóiratok is járnak a szerkesztőségnek. Ezeket 's szívesen rendelkezésére bocsátjuk az Á. V. E. kolozsvári tagjainak. Küldhető értők mindsn pénteken délután 4 órakor a Széchy villába, I. emelet. Itt emiitjük azt is, hogy az »Állatok Védelme* egyes számai kaphatók a Ludassy-iéie tőzsdében, a főtéren.

— 24 —•

Adományok. Gróf Kornis Berta alelnök ő méltósága újra 3 forintot, Van der Veiden Edéné ő nagysága 10 forintot, Kardoss Kálmánné ő nagysága 5 forintot és Keller Lajos ur ő méltósága Budapestről újra 5 forintot adományoztak az Á. V. E. czéljaira. Fogadják a nemesszivü adakozók ezen az úton is az A. V. E. hálás köszönetét.

Könyörületesség.

Az angol »Band of Mercy* (Könyörületes egyesület) egyik tagjának tettéről ád hirt a »Vegetarian Messenger.< Mr. Harvey egy forró nyári napon a poros országúton lassan lovagolva, mindenfelé tekintgetett, valljon nem lát-e egy folyót, vagy házat, hogy elfáradt, szomjas lovát megitathassa. Ezen töprenkedve egy út-sarkon befordult s egyszerre csak egy szép kényelmes parasztházat látott maga előtt. Abban a perczben egy 10--12 éves fiu jött ki a házból, egy vederrel. — >Mit akarsz fiam?« kérdé Mr. Harvey, lovát megállítva. — »Nem kellene a lovának egy korty viz, uram ?« kérdé szerényen a fiu. — »Persze kellene. Éppen azon törtem a fejemet, hogyan juthatnánk vizhez«. Mr. Harvey azt gondolta, hogy a fiu párfilllértakar keresni. De nagy volt az ámulata, midőn a ló megitatása után egy ezüst pénzzel kínálva a gyermeket, ez a pénzt visszautasította — ^Szeretném ha elfogadnád* monda Mr. Harvey, a fiút erősebben megfigyelve. >Köszönöm uram,« felelte a gyermek; »nincsen szükségem rá. Lássa uram, Painsvilletől idáig 8 mérföld távolság van, és az egész úton nincsen viz a közelben. Ezért szívesen itatom meg az erre menő lovakat* Mr. Harvey a fiu barátságos szürke szemeibe nézett, a melyek ragyogtak abban a tudatban, hogy jót tett, és a saját szemébe köny lopodzott, a mint tovább ballagva a különös kis prédikáczión elmélkedett, melyet itt oly ártatlan leiektől s oly váratlanul kapott. * A leggazdagabb állatgyüjtemény valószínűleg a londoni Regens-Parki állatkerté. Összesen 2600 példányt mutat fel: 1450 madarat, 700 emlős állatot és halat, meg 450 reptiliát Ezen sereg etetése éppen 50,000 forintba kerül évente a gondnokságnak. A múlt évben a falánk vendégek felfaltak: 6000 quart tejet, 20,000 tojást, 250 lovat, 150 kecskét, 1200 tuczat banánt, 1100 font szőlőt, 15,000 narancsot; 55,150 font különféle halat. A növényekből is rengeteg mennyiséget emésztettek el, minden fajtából. Az állatkert személyzetének fizetése évsnkint 24,000 forintot tesz ci A bevételek beléptidijakból 143.060 forintot, 625,538 személy után. Az állatok értéke 235,000 forint. — Midőn a walesi herczeg indiai állatsereglete is ki volt állítva, 915,764 ember látogatta meg a Regens-Park zoólogikus kertjét.

— 25 —

Az állatok lelki világából. A kutya. Irta: Tousseuel. Fordította: Széchy Károljuó.

Isten legelőször az embert teremtette, s látván gyöngeségét, a kutyát adta mellé. Megbízta a kutyát, hogy lásson, halljon, erezzen és fusson az ember helyett. És hogy a kutya egészen az emberé legyen, különösen megajándékozta barátsággal és odaadással, a felsőbb lények érzésévé'* Szivébe a saját családi és apai örömei iránt a legmélyebb megvetést vésve, a szerelem érzetét nála a szaporítás nyers ösztönére szoritkozta. Az" alantasabb nem szenvedélyeit, a szerelmet s a családiasságot a fejletlenebb kutyafajnak hagyta, az angoloknak annyira kedves rókának. A kutya, mely annyira tanulékony, tehát a legértelmesebb az állatok közt, nem ellenkezett Istea akaratával. Az ember alázatos, odaadó szolgája, őre, rendőrje lett. A kutya minden a magánjogra alapított társaságban, mint a milyen a mienk, éberen őrködik és heroikus védője annak, a mit közrendnek és vagyonnak nevezünk. Nézzétek azt a nehéz postakocsit, a mely a város utczáján lármázva robog, a járókelők meg a sarokboltok veszélyeztetésével; a kutya dühvei a lovak elé veti magát, hogy megállítsa; a kerekekbe harap,melyek néha keresztül mennek rajta; es a postakocsis ostora sem tudja megakadályozni abban, hogy kötelességét tegye; mert a lármás szerszám rendetlen viselkedése zavarja a köznyugalmat és a polgárok biztonságát. Hajtson lépésben és — a kutya nem fogja rendreutasitani. Egy rongyos alak közeledik, hangja durva, képe, kinézése nem igen biztató a közjóra nézve — a kutya röviden megtámadja, követeli tőle az — útlevelet. De a mint a többségnek, ugy a kisebbségnek is vannak saját elvei és mind a kettőnek meg vannak a maga kutyái, a melyeket megtanította': arra, hogy intézményeiket tiszteljék. A csempész kutyája tehát, politikai, gazdasági tekintetben egészen ellenkező elveket követ, mint a vámos kutyája; ő a vámosok zöld ruhájában a közös ellenség egyenruháját látja és szivében elátkozza, gyűlöli; a kereskedelmi szabadságért küzd, mint az a másik kutya a védőjogért. A csavargó kutyája meg csak jól ruházott emberekre fog csaholni. Az állatok olyanok, mint az Istenek t. i. a mit az emberek csinálnak belőlük. Az arab fajok kutyái, melyek a község őrizetére élnek, lealacsonyitónak tekintik az egyetlen egy embernél lévő szolgálatot, és tökéletesen igazuk van. Különben a kutya nem bocsátkozik bele a jogkérdés vitatásába; az ő kötelessége: engedelmeskedni és hallgatni; és engedelmeskedik.

— 26 A kutya a legszebb szerzemény, a melyet az ember valaha tett; mert ez a szerzemény, mondja Buffon, oly érzékeket adott az embernek, melyek neki hiányoztak. A kutya az emberiség előmenetelének legelső eleme. >Kutyák nélkül, nem léteznek emberi társaságok* irja a régi Parsolc szent könyve, a Vendidad. Az ember kutya nélkül valóban arra volna itélve, hogy örökké a vadság limbusában (a pokol előcsarnokában) éljen. A kutya vezeti keresztül az emberi társadalmat a vadság állapotából a patriarkális mivoltába, nyájakat adván neki. Kutya nélkül nem volna nyáj; nyáj nélkül sohasem volna biztosított élelem, semmi ürüczomb, semmi beefsteak — de sem gyapjú, sem burnusz, következésképen semmi elvesztegetni való idő, semmi a-stronomikus megfigyelés, sem tudomány, sem ipar. A kutya szerezte az embernek minden szabad idejét, kényelmét. A Kelet a polgáriasodás bölcsője, mert a Kelet a kutya hazája.

Harminczöt év egy szigeten. A Robinson históriája időrőlidőre megismétlődik. A Wild World Magazin czimú angoi folyóirat kalandos történetet beszél e!, a melynek nőse Rougemont Lajos, aki majdnem harminczöt esztendei távoilét után csak nemrégiben tért vissza Európába- Rougemont 1844-bsn született Parisban és tizenkilenez éves korában Batáviába ment, ahonnan Jansen nevű barátjával egy gyöngyhalászokból álló maláji expediczióhoz csatlakozott, a melylyel Guineába hajózott. Ott szép sikert értek e!, amennyiben egy esztendő alatt 50.000 font értékű drágagyöngyöt gyűjtöttek. Egy napon Jansen a malájokkal bárkájukon ismét gyöngyhalászaira ment, Rougemont pedig kutyájával egyedül maradt a hajó fedélzetén. Akkor hirtelen nagy vihar támadt, a mely a hajót a nyílt tengerre vetette. Körüloelől két hétig hányódott a hajó a szél és hullámoktól sodorva, mig végre partot ért, de ott a vadak Rougemont-1 olyan ellenséges indulattal fogadták, hogy kénytelen volt ismét a nyiit tengerre menekülni. A hajó ismét bolygott, mig végre a negyedik napon egy koraUszigeten menfeneklett Egy maga készítette tutajon elérte Rougemont a legközelebbi homokzátonyt, amely száz yard hosszú és tíz yard széles volt és magas vízállás mellett csak nyolcz lábnyira volt a viz szine fölött. Itt élt harmaőfél évig, kutyájával. A hajóroncsról lassankint áthozott mindenfélét, hegy legalább némileg háziasán rendezkedhessek be. A szigetet ellepő sok madár tojással látta el; sokat közüllök nyíllal és íjjal ejtett el. A tüzet, a melyet sikerült neki egyszer füléleszteni, soha sem engedte töb'ié kialudni. A növénymagvakat, a melyeket a megfeneklett hajó kajütjében talált, elvetette, mialatt a földet az elejtett madarak vérével trágyázta. Nemsokára rá megnőtt a rozs, a melynek szalmáját kunyhójának befedésére használta föl. Hajót is épített, de midőn el akart indulni, akkor azon vette észre magát, hogy a sziget ellenkező oldalán kellett volna a hajót építenie, mivel egy lagunában volt, a melyből nem lehetett a nyilt tengerre

27 jutni. Kutyája

szórakoztatta

az egész idő

alatt. Bár a két

és

fél év alatt öt hajó is mutatkozott a látóhatáron, Rougemontnak még sem sikerült magát észrevétetnie. Ismételten megpróbálta a szigeten tartózkodó madarakat postaszolgálatra alkalmazni és csodálatos módon kisült, hogy midőn húsz évvel később a czivilizált világba visszatért, a pelikánok egyikének csakugyan sikerült Ausztrália nyugati részén partot érni, a hol el is fogták. két évig volt már a szigeten, a midőn egy napon kutyáját hangosan ugatni hallotta. A parthoz sietett és egy tutajt látott közeledni, a melyen négy fekete volt — egy férfi, egy nő és két gyermek. Ezek nála maradtak, megtanultak egy kevéssé angolul és segítettek Rougemontnak a hajót az ellenkező oldalra czipelni, a honnan társaival együtt kihajózott és tizednapra Ausztráliában szárazföldet ért Cambridge-Bay északnyugati részén. Eharminczöt éven keresztül sokat nélkülözött Rougemont Lajos, de a kutyája okossága, szeretete, segítsége, hűsége, végtelen sokat pótolt

neki;

és leírhatatlan volt a fájdalma, midőn hü társát, kutyáját, a halál elragadta. Kutyája nélkül már nem bírta ki sokáig a remete élete% a honvágy erővel megfogta s igy jutott végre vissza fnnczia hazájába.

Korhely pillangók. A természettudósok sokaknak a véleménye szerint azok a kegyetlen férfiak, akik legszebb álmainkat megsemmisítik. És nehéz azokat megczáfolni, akik így vélekednek. Itt vannak például a pillangók. Nem tekintjük ezeket a hamvas szép szinü, könnyű állatokat mindig a természet csodájának, nem nézünk-e mindig utánok gyönyörködve, há lebegve repülnek virágról-virágra s szárnyaik a napsugárban, mint drágakövek csillognak? Most jön egy tudós, Tutt professzor s a londoni entomologiai egyesületben felolvasást tart, a melyben meglepi az embereket azzal a kijózanító leleplezéssel, hogy a pillangókat az iszákosság szenvedélye bántja. Hogy megfigyeléseit pontosan megtehesse, hat hím- és hat nőnemű pillangót egy üvegházba zárt s akkor azt tapasztalta, hogy a nőstény pillangók mértékletesek, a himek ellenben iszákosak. A pillangóhölgyek csak harmatot isznak szómjuságuk csillapítására, az urak ellenben készkorhelyek. Rászállanak alkoholtartalmú virágokra s azok nedvével ugy teleszivják magukat, hogy aztán órákig hevernek eszméletlenül. Tutt professzor ellenben azt is tapasztalta a pillangó urakról, hogy nem csapodárak s csak egyetlen szerelmük van, a melyhez hivek maradnak halálig. Ha tul sok alkoholélvezet után elbágyadnak, akkor oda vonszolják magukat a párjukhoz, hogy a szükséges ápolásban részesüljenek. Hanem Tutt professzor másképpen is kipróbálta a korhely pillangókat. Bekente az üvegház falát whiskyvel, mire a himek az üvegre repültek és leitták magukat. Vagy nyitva hagyott az üvegházban egy szeszes üveget. A himpillangókat &z ital gőze oda csábította s azután elkábitotta őket, ugy, hogy mély álomba merültek.

-

28 —

A munkás állatok túlterheléséről.*) Irta Monostori Károly, állatorvosi akadémiai tanár.

Ha a munkás állatok, ezek a hű és türelmes négylábú páriák beszélni tudnának, első szavuk az volna, hogy: sóit / Mert a soknál is több az, a mivel — kivételektől eltekintve — ezeket a páriákat a meggondolatlan ember illeti. Elég egy pillantást vetnünk a terüvonszoló lóra, hogy lelkünk mélyéből fölháborodva konstatáljuk, miszerint a felvilágosodottság e századában valóságos hóhérolás folyik utczaszerte, a mely ellen nagyon csekély sikerrel küzdünk mi állatvédők és sajnos, kevés eredménynyel küzd a rendőrség is. Aki még nem vett fáradságot magának arra, hogy az állatkínzás e nemének mélyére hatoljon, az elámalva fogja hallani azt, hogy alig mozog az egész országban oly terüvonszoló fogat, amely nincsen túlterhelve. A laikus ha látja, hogy két boldogtalan pára egy szekér téglát, homokot vagy épület-törmeléket döczögtet végig a kövezeten, halvány sejtelmével sem bir annak, hogy egyetlen egy közönséges téglának négy kilogramm súlya van s hogy arra a szekérre 800—100O tégla van felrakva, következéskép 3200—4000 kilogramm, tehát 32—40 métermázsa s illetőleg 64—80 vámmázsa terűt vonszol naponta kétszer, esetleg négyszer is az a két ló, vagyis naponta 6400—800J esetleg 12800-1600, kilogramm súlyt (nem számítva bele a szekér súlyát) továbbit az a szánalomra méltó két állat, kapván ezen munka közben ugyanannyi ezer zabszemet, egy zsák szalma-szecskát, egy-két marok szénát, egy-két ital vizet es száz meg száz korbácsütést. Nem szükség tulérzékenyeknek lennünk, hogy elfacsarodjon a lelkünk, mikor látjuk, hogy az ilyen szerencsétlen párák a tulterheltetés alatt összeroskadnak; de egyenesen fel kell háborodnunk, ha tudjuk, hogy ez a megterheltetés ellenkezik minden szakszerű észlelettel és kísérlettel, mely az állatok megterheltetésének mértékére vonatkozik. Számos kísérlet során be van bizonyítva, hogy egy jó fuvaros ló, jó utón és hosszabb időn keresztül csak 15 métermázsát képes túlerőltetés nélkül továbbítani s íme látjuk, hogy a nem is jó, hanem csak közepes, vagy 'épen rossz fuvaros ló, jóval vegyes rossz utón, de vajmi gyakran kritikán aluli rossz utón legalább is 20 métermázsát továbbit, természetesen csak ostorcsapások alatt és inaszakadtából. Hát meg van az írva bölcsen a terhes szekerekkel való közlekedésről szóló székesfővárosi szabályrendeletben, hogy minden szekeret csak annyira szabad megterhelni, hogy a rakomány súlya egyrészt a szekér hordképességévél, másrészt pedig — figyelembe véve a használandó utminőséget is — a vonó-állatok erejével helyes arányban álljon. Bölcsen van ez mondva, ismételem mert még avval is meg van toldva, hogy csalt jó karban lévő jár*) Az ^Állatok Őré«-ből.

— 29 — müvet

szabad

használni s csak ép és jó karban lévő vonó állatot

szabad igénybe venni. De sőt, ha emlékezetem nem csal, egy másik szabályrendeletben még az is meg van mondva, hogy ké[ ló után 30 vagy 33. métermázsánál többet akasztani tilos és én elismerem, hogy ez is bölcsen van igy elrendelve. Hanem az nincs sehol megmondva, hogy bizonyos évszakokban és bizonyos utczákon és utakon, de különösen aztán homok- és kavicsbányák és építkezési földkiemelések uttalan utain az a 30 métermázsa nem 30 métermázsa, hanem 50 vagy 100, különösen oly lezsarolt fuvaros-lovakra nézve, a melyekről messziről leri a koplalásnak, elerőtlenedettségnek, lelketlen kínzásnak a jele. Egyébiránt az útviszonyokra nézve, próbákból merített adataink vannak a megterheltetés nagyságára nézve és ezen adatok a következők: 1. Kavicsolt, de különben rossz és sáros utón és vizsziesnt területen egy középerős ló hosszab ideig ö métermázsánál többet el nem bir. 2. Vizszintes, szilárd, száraz földúton elbir 16 métermázsát. 3. Vizszintes, jó kavicsos utón, mely kissé felázott, elbir 20 métermázsát. 4. Vizszintes, jó kőburkolaton elbir 28 mmázsát. 5. Vizszintes, igen jó kőburkolaton elbir 39 mmázsát. 6. Vizszintes, vasúti sineken elbir 1200 mmázsát. Minél kevesebb tehát a súrlódás, annál nagyobb terűt képes elvonszolni az állat, ha ugyan a jármű már mozgásban van s ha ugyan egyéb akadályok a minők a gödrök, mélyedések, meredekek, útját nem szegik. S éppen ez van kifeledve a mondott szabályzatokból, hogy az utak távolról se mindenütt egyformán vízszintesek, kővel vagy kavicscsal burkoltak, szóval egyformán jók, következésképpen az a 30 métermázsa, vagy az a 80 métermázsáig menő teher minden viszony és körülmény közé bele nem illik, mert az a 30 mmázsa némely útviszonyhoz képest 2 lóra nevetségesen kevés, más útviszonyhoz képest ellenbea ijesztően sok. Hát én magam is egyenesen lehetetlennek gondolom, hogy a terű nagyságát ilyen sokféle viszony és körülmény közé megszabni lehet és egyenesen lehetetlennek tartom az ellenőrzést is, de távolról se tartom lehetetlennek azt, hogy valamelyes normálét adjunk mégis, amely alkalmas legyen az embertelen állatkínzás megakadályozására s mert ezt lehetségesnek tartom, legyen szabad erre vonatkozó javaslatomnak kifejezést adnom: 1. Amennyiben a legiszonyúbb lóhóhérolások homok- és kavicsbányákban és építkezési földkiemeléseknél és törmelék elhordásoknál folynak, köteleztessenek a homok- és kavicsbányák tulajdonosai s az építési vállalkozók arra, hogy a fogatok számára járható utaltat létesítsenek, akár mozgatható vasúti sínek lerakásával, akár hidlások készítésével; avagy köteleztessenek, hogy a homok-, kavics- és földkiemeléseket a járható útra gépekkel hajtsák yégre. Mindez nemcsak állat-, hanem embervédélmi szempontból is elengedhetetlen immár s az illetőkre ez nem megterheltetés, ha-

nem előny; de ha megterheltetés volna is, a százezrekből, melyet i'.y vállalkozók nyernek, bőven kitelik. 2. Osztályoztassanak a terüvonszoló lovak erős, középerős és gyenge állatokra s kéressék fel egy szakember arra, hogy e fogalmakról a m. kir. állami rendőrségi közegeket iskolájukban világosítsa fél, hogy mindenkor megítélni tudják, vájjon e tekintetben túlterhelés fennforog-e, vagy nem. I. Szabassék ki két erős lóra, nem kövezett területen 4000 kilogramm. II. Szabassék ki két középerejü lóra nem kövezett területen 3000 kilogramm maximális súly. III. Szabassék ki két gyenge fuvaros lóra nem kövezet területen 2000 kilogramm, nem számítván bele a szekér súlyát egyik esetben sem. 3. Minihogy a szekér terhét azonban a rendőri közeg biztosan meg nem Ítélheti, súlyos büntetés terhe alatt köteleztessenek a fuvarosok és kocsisok arra, hogy a) a rendőri közegnek mindannyiszor, a hányszor gazdájuk a szekerüket túlterhelik, jelentsék be. b) Mihelyt valahol elakadnak, nemkülönben keressék fel azonnal a rendőrközeget, hogy ez, a szekeret túlterhelő fél költségére, segitő lovakról gondoskodhassak. c) Mondassék ki, hogy ily segitőlovak igénybevételének költségviselése ellen felebbezésnek helye egyáltalán nincs. d) Tétessék minden rendőrközeg szigorú kötelességévé, hogy ilyen terhes szekerek elakadása esetén minden további várakozás nélkül a segitő lovak iránt azonnal intézkedjék, addig is a kiállott lovak isrángjait leszedvén. e) Mondassék ki, hogy a segitő lóért folyamodott kocsis béréből a költséget a gazda le nem húzhatja. Már ezen egyszerű és igazságos intézkedésekkel is sokat segitünk a bajon, mely a nemcsak erkölcsi tekintetben, hanem financzialiter is anyagi kárt okoz a közvagyonban. Nem kell attól félni, hogy az okos, becsületes törekvés ellenszenvet kelt az érdekelt körökben; példák mutatják már is, hogy ez nem igaz. Annak idején mozgalmat indítottunk meg, egy itt tartott előadásomból folyólag a lovak szemellenzője ellen s ime örömmel konstatálhatjuk,* hogy ma a fővárosnak jóval kevesebb lova jár a szemgyilkoló ellenzővel, mint azelőtt. Ugyancsak egy itt tartott előadásomból folyólag a budapesti derék bérkocsisok egyhangúlag magukévá tették a kocsisképző-iskoíáriak eszméjét s a kereskedelmi miniszter értekezlet elé vitte a kérdést, mely, erős a hitem, hogy kívánatos megoldást nyer mielőbb. Legyünk meggyőződve hát, hogy az illetékes körök a ma felvetett kérdést is szivükön hordják s ne kételkedjünk, hogy a siker el nem marad. De azt hiszem, nem hiába fogunk apellálni derék fuvarosainkhoz, építési s más vállalkozóinkhoz se ; apellálunk is hozzátok, derék polgártársaink s kérünk, vegyétek könyb'rületességetekbe

• kenyérkereső állataitokat; használjátok azokat teljes mértékben, de ne kínozzátok. Vessétek ezután csak valamivel több gondot reájuk mint, eddig s ti legjobban rájöttök a mértékre, a melyen túl állataitokat terhelni már hohérolás

— 31 — Nem az érzékenykedés, hanem a szakismeret és ügyszeretet lelkesít, mikor a diszes kivételekre a székesfővárosi derék, emberséges fuvarosokra, kocsisokra, a kiket az elmondottak nem érinthetnek, szivem hálájával gondolok s nincs a mi egyesületünkben egyetlen ember, a ki őket a humanizmus nevében meleg köszönetre és elismerésre méltónak ne találná. Ezeket arra kériük, járjanak jó példával ezután is elől és hassanak oda maguk is, hogy az állattartásnak e szégyenfoltja mielőbb eltűnjék. De hogy minél bizonyosabban eltűnhessen e szégyenfolt, elkerülhetlen még, hogy a székes-fővárosban és a vidéken lóvágóhid létesittessék s a lóhus-kimérés megengedtessék; mert ha mód és alkalom lesz munkában megrokkant, kiöregedett, meghibásodott lovainknak húsban való értékesítésére, (és mennyivel tisztább) csupán növényevő) állat a ló a disznónál, például) minden.bizonynyal eltűnnek utczáinkról a szánalmas lóalakok, a felháborító, erkölcsrontó lókinzások, de megmentetnek egyszersmind azon horrend pénzösszegek is, a melyek jelenleg veszendőben vannak és el is vesznek.

A gráczi állat és madárrédő kongresszus. Az osztrák »Madárbarátok szövetsége* által Ő felsége 50 éves uralkodásának jubileuma alkalmából Gráczba összehívott nemzetközi állat- és madárvédő kongresszus f. é. augusztus hó' 5—9. terjedő napokban tartotta üléseit. Eredménye a hozott határozatok életrevalósága által méltán sorakozik az előbbi években megtartott kongresszusok sorába. Augusztus 5-én 7 órakor este gyűltek össze, az Európa különböző országaiból összesereglett képviselők között az állatvédelem régi apostolainak egész sorát uj hivek mellett lehetett látni. A kongresszus fénypontja a rendezett állatvédelmi kiállítás volt, melynek létrejöttén a gráczi madárbarát és Á. V. E. elnöke Bergner Rezső ur buzgolkodott. Gazdag felszerelésben voltak láthatók különböző olyan készülékek, melyek az állatvilágnak könnyebbitést szereznek, nemkülönben, — elriasztó példáképen, — a vivisectorok kinzó eszközei. Érdekes gyűjteményekben igen gazdag volt a kiállítás, így szárnyasokban, madárbaráti és szakkönyvekben, képgyűjteményekben, továbbá czinketenyésztő modellek, galambok, tyúkok, fáczánok, egy beszélő madarak csoportja, valamint egy benépesedett aquarium. A három napon át folytatott kongresszuson nemcsak fontos, de keresztül is vihető határozatot hoztak. Volt nagy nyári ünnepély és bankett is. A kongresszuson a következő országokból voltak képviselők- Angolországbót, Baden-Badenbői, Bajor-, Cseh-, Franczia-, Magyarországból, Németalföldről, Német-, Orosz-, Osztrák^, Porosz-, Steierországból, Sváiczból és Szászországból, összesen 33 egyesület vagy társulatot képviselve. G. J.

— 32 —

Választmányi ülésünk Az Á. V. E. október 16. délelőtt 1L órakor az elnöknő lakásán választmányi ülést tartott. Elnököltek gróf Kornis Berta és Széchy Károlyné; jelen voltak továbbá : Van der Veiden Edéné titkár és Virányi István pénztárnok; dr. Halász Ignáczné, Kardoss Kálmánné, Kővári Dalmá, dr. Pisztóry Mórné, Schwarczel Adél, Tauffer Ilka és Székely Dénes választmányi tagok. Az elnök meghatva emlékszik meg Ő Felsége a királyné haláláról, mit a jelenlevők felállva, mély megindulással hallgattak; és indítványozza, hogy az A. V. E. mély. fajdal mát a szeretett királyné elhunytáról ne a király trónja-" elé'vigyék, mert ahhoz nagyon esekély és nagyon kicsi az A. V- E., hanem a jegyzőkönyvbe iktassák be, a mit a választmány elfogad. Azután üdvözli elnök az uj alelnök-grófnőt, az uj titkárt és a választmányt, az ülést megnyitja és felkéri Van der -Veiden Edénét a múltkori gyűlés jegyzőkönyvének felolvasására. Az elmúlt hónapokban előfordult és elvégzett eseteknek és munkálkodásnak beszámítása után, melyben legfontosabb az, hogy a polgármester az Á. V. E. kérésére uj kutycwnenedékház felépítését megígérte a jövő évre, a marhavásár befásitását pedig még ezen ősz folyamán megkezdetni fogja, elnök bejelenti, hogy a választmány utólagos jóváhagyása reményében a királyné Ő felsége szobrára való legelső országos felhívásra, az A. V. E. nevében f. é. szeptember hó 18-án 20 frtot küldött be a „Nemzet" szerkesztőségének. Végre indítványozza, hogy az A. V. E. kis alaptőkéjéből, a báró Kemény Árpádné 300 forintos alapítványának érintetlen hagyásával, 500 forintot ezentúl mint Erzsébet királyné alap-ot kezeljenek, melynek kamataiból kétszer évenkint, az eddig is szokásos ifjúsági pályazatok jutalomdijai kifizettessenek. A választmány egyhangúlag eifogadta. Az A. V. E.-nek ujabban tett adományokat, melyeket efüzet 24. lapján nyugtáza az A. V: E, elnök hálásan köszöni. K. Nagy Sándor pestvidékikir.törvénysz. biró »Állatvédők törvénykönyvét* melyet az orsz. A. V. E. küldött le szétosztás végett és melyből Széchy Károlyné 100 példányt szolgáltatott át a főkapitányságnak azzal kéréssel, hogy a helybeli kerületikapitányoknak, iskolákba, meg a környékbeli falvak iskoláiba és községi hivatalaiban szétosztatni szíveskedjék, a választmány tagjai közt is terjeszti, miután abból az idevaló kereskedők és más körökben is több mint 50-et szétküldött. Pár más, kisebb ügy elintézése után az elnök megköszöni a jelenvoltak szíves megjelenését és az ülést bezárja. A >Természet« Érdekes és szellemes képes folyóirat ez, a mely Dr. Lendl Adolf és Lakatos Károlynak szerkesztésében minden 2 héten jelenik meg Budapesten II. Donáti-utcza 7 sz. alatt. Alattani, vadászati és halászati dolgokat, gyönyörű szép természeti képeket és leírásokat hoz a legelső erők közreműködéséve). Melegen ajánijuk mindazoknak, akik a természetet, az állatokat, a tudományt szeretik. A nagyon szép kiállítású folyóiratnak előfizetési ára évenként 3 frt; a mi megfoghatatlan olcsó ár 24 diszes, gazdag füzetért. NYOMATOTT GOMBOS FERENCZ KÖNYVNYOMDÁJÁBAN

KOLOZSVÁRT.

á L L 1 1 U n.

A KOLOZSTÍBI ÁLL1T-TÍBÖ-EGYISŰIET

SZÉCHT-YltLA

HAVI KÖZLÖNYE.

I. EMELET

Szerkeszti••

hová a kéziratok, tuda-

SZECHY KÁROLYNE LORENZ JOSÉPHINE,

Szerkesztőség:

kótédásók, előfizetések küldendők.

Negyedik évfolyam.

az Egyesület elnSke.

Kolozsvár, 1898. deoz. 1.

Tagoknak tagsági dij fejében jár . Előfizetési ár: Egész érre 1 frt — kr Fél „ » 59 kr Számonként 10 kr

3. szám.

Tartalom: Kutya volt. Irta: Ábrányi Emil. — Állatkertben. . Vas* Tamástól. — Aforizmák Szt. Ágoston, Goethe, II. Frigyes és gróf Arrivabenétől. — Tyras bosszúja. II. díjjal jutalmazott pályamunka: Irta: Gy. Bemáth Oszkár. — I. Vilmos császár szeretete az állatok iránt. -- Különös állat — Mátyás diák hollója. N. Pap Oyéláíól._— Egy rágalmazott madár. Irta: Sebes Pál. — Párbaj egy majommal. - Állatok törvénykönyve. — Állataink télen. Széohy Károlynétól. — Állatvédelem Angolországban. — Kolozsvár gazdasági állatai.

KUTYA VOLT.... Irta: ibrányi Emil. Csörgött a dominó a kávéház márványasztalán. Jobbrabalra lármás jókedvvel ütötték a kalabriászt és a szomszédos billiárdpkon csattogtak a rohanó, egymásba ütköző csontgolyók. Diskrét kibicek szorongtak izgatott' képpel a játszók háta mögött és a magas, osztópös terem minden zugát elöntötte a szivárfüst, mint valami gómölygó kék felhő. Hátul, az utolsó ablaknál, két ember sakkozott Törzsvendégek, akik délután négy órakor pontosan beálíitariak a kávéházba, pontosan lejátszszák a partikat, nyolczat-tizei egymásután, és este hét órakor pontosán elmennek vacsorálni a szomszédos vendéglőbe. Esztendők óta betartják ezt a rendet komolyan,, lelkiismeretesen, mintha szerződést kötöttek volna egymással; pedig soha egy szóval sem ígérték, hogy találkozni fognak. Tisz-. tán a szokás és a rokon-természetek vonzódása hozza őket ösSze a kávéház máryány-asztdlánál. Érdeklődnek: egymás iránta mint a legjobb barátok, pedig soha egy szót se'm szólnák a barátságról; évek óta szives, tartós kötelék fűzi őket egyrná^tioz, pedig évek óta soha egy szóval sem tudakozódták egymáé családi körülményeiről. Hány ünnepélyéserr"fogadott^ esküvel pecsételt hűségét ~hép' rongyokká az' idS 'gyorő változása 1 Hányan elszakadnak egymástól, akik az oltár szentségére tettek esküt, hogy örökké együtt máradnak-sóhasém válrifffe "el egymástól, rrtig'a világ vi-

— 34 — lá'g lesz! Hány örök hűség hervad el nevetséges gyorsasággal, a mit a" szerelem forró extázisa fogad föl . . . hány nagy stilü barátság válik silány karrikaturává, a mit a lélek idealizmusa és az elvek közössége alkot hírneves, okos férfiak' közt ! Csak ez a szegényes, obskúrus kávéházi ismeretség dacol az idővel. Csak ezek a szerény exisztencziák nem változnak soha ' egymás irányában. Csak ezek a szürke proletár-emberek tartanak össze hűségesen, akik sohasem kötelezték magukat semmire, sohasem fogadtak fel semmit, sohasem beszéltek barátságról, nagy, pompázó szavakkai. Másokat elszédit, csatangolásra készt a kezdődő tavasz édes lanyhasága, vagy otthon maraszt a tél viharos, jeges lehellete. A kávéházi. sakkozót nem tériti el utjából se a tavasz, se a tél. A mikor népvándorlás indul a zöldelő ligetek felé, amikor napfénytől mámoros tömeg hömpölyög a dunaparti korzón, a budai hegyek közt, amikor mindenki berúg a tavasz orgonaillatos lehelletétől és nem tud betelni a szabadban való bolyongással — a kávéházi sakkozó nyugodtan foglalja el sarokasztalát az utolsó ablaknál és játék közben onnan nézi egy-egy szórakozott pillantással, hogy odakünn milyen szép, tündöklő a világ 1 S amikor a szennyes, sárgás felhőkből omlik a hó, a mikor az utczákon végig süvöít a vad északi szél, a mikor megdermed a föld és a fojtó ködben, a rettenetes hózivatarban a legmakacsabb kószáló se mozdul ki a szobájából — a kávéházi sakkozó füléig húzott gallérral nyugodtan megy a farkasoknak való időben és a szokott órában ott ül a kávéház sarokasztalán, szemben a partnerével, aki ugyanezzel a, halálos pontossággal tartotta meg azt a rendez-vous-t, amire egymást sohasem kötelezték. A sakkozó-emberek, mint két fegyverszünetre lépő ellenséges hadvezér, rövid időre abbahagyták a játékot. A figurák ott állottak csatarendben a koczkás fatáblán és a sakkozók csöndesem beszélgettek egymással. — Ma se jött el. — Tegnap se volt itt. — Három napja nem láttuk. — Hm, valami baj van. .- — Nagy. baj lehet. ' — Tiz esztendő óta, amióta ide jár, egy félpérczet se mulasztót. •• ... • — Ő volt a legpontosabb köztünk 1 Egy ideig elhallgattak, azután újra kezdték:—- Valami baj van. — Okvetlenül valami nagy baj! Az egyik felnézett a kerek fali órára. — Egy fertály hétre. Háromnegyed óránk van még. Folytassuk. ., A csatarendben álló figurák megindultak, a két sakkozó óvatos .húzásokat tett jobbra-balra, de néha fölsóhajtottak, és

azon vették magukat észre, hogy megint a távollevőről beszélnek, aki eddig a legpontosabb volt köztük, s aki már három napja nem volt a kávéházban. — Nagybaj lehet ! — Okvetlenül valami nagy baj! Egyszer csak a pinczér odasugott valamit az egyik sakkozó fülébe: • — A százados ur fel és alá sétál a kávéház előtt. Mindketten megdöbbenve néztek egymásra, de nem szóltak semmit, csak magukban találgatták: mi történhetett, hogy a százados oda künn sétál az utczán és nem jön be sakkozni, noha már három napja nem volt a kávéházban ? Éppen azon tanakodtak, kimenjenek-e hozzá, amikor a százados belépett a terembe, katonás tartássa! végigment a kávéházon és megállóit a sarokasztalka előtt. Brád Ferencz, nyugalmazott császári és királyi százados, egyszerű czivil-ruhát viselt, de a régi katona meglátszott az arczán és egész magaviseletén. Sürü szemöldökei alól keményen nézett az emberekre és a hangjában még barátságos beszélgetés közben is volt valami erős, parancsoló harsogás. Mind a két sakkozó nagy örömmel ugrott föl az asztaltól. — Csakhogy valahára látjuk a százados urat! Abbahagyjuk a játékot , . . Tessék kezdeni! A századas tagadóan intett a kezével. Leült a sakkozók mellé, széles karimáju kalapját a szomszéd asztalra vetette és deresedni kezdő haját végigsimitotta. — Köszönöm. Ma nem játszom. A sakkozók ránéztek, de nem szóltak, bár a szemük tele volt részvéttel, kíváncsisággal. • A százados újra dörzsölni kezdte a fejét és panaszos, nyügő hangon kiáltott föl: .. — Majd szét szakad a koponyám, ugy fáj . . . Azt hittem, hogy a levegőn elmúlik, azért maradtam odakünn . . . de látom, hogy a levegő se gyógyítja meg . . . Pár percznyi csönd után megint a százados beszélt: — Két éjszaka virasztottain . . ! A szememet se hunytam be, uraim . . . és ezt megérzi az ember, ha már nem fiatal. Azelőtt meg se kottyant nekem az efféle . . . három. éjjel egymásután jártam a báltermeket s amikor csatáztunk és farkasszemet néztünk az ellenséggel, föl se vettem három-négy éjszakai virasztást . . . De mikor vénül az ember, nehezen megy az éjszakázás . . . nehezen ! ,v" Az egyik sakkozó lassan; gyöngéd hangon meg merte koezkáztatni ezt a bizalmas kérdést: — Talán valami nagy betege van százados urnák? A százados vastag, deres bajusza egyet vonaglott. — Nagy betegem van!

— 36 — Nem merték tovább, kérdezni, de a százados, mintha v;álar szoh volna nekik, rövid és határozott hangon odavetette: — A kutyám beteg 1 A sakkozóknek egy izma se rándult, egy mukkanással se árultak el csodálkozást, vagy gúnyos meglepetést, Mésgis a százados ugy nézett rájuk, mintha tisztelet akart volna parancsolni annak számára^ akit, szqba hozott . . . és ; szaporán, indulatosan dőlt belqle a szó, mintha mentegetni akarta volna ezt a a, különqs, betegápolást, —-Azt hiszik talán, hogy egy kjutya nem méltó ilyen, figyelemre? Éh, mit tudják ön.pk, hogy a kutya rnUyen szerepet játs.zhatik egy ember életében! Mit tudják önök, mi volt nekem ez afszegénj;, aíázatos áíiat, a ki egész életét nekem szentelte.... aki jókedvvel tűrte' minden szeszélyemet és hűségesen ragaszkodott hozzám, akár ütöttem, akár simogattam . . . ! Ez a kutya ugy szeretett engem, hogy éhez fogható szeretet nincs a világon. Ti ersberek, ti okosak vagytok, ti nagyszerű, tökéletes teremtések vagytok, de a legcsekélyebb megbéntásra gyűlölettel feleltek... hiúságból, büszkeségből képesek vagytok megrontani, elárulni, Össze"tÖrni embertársaitokat . . . nagyravágyásból, irigységből, rosszaságból gyalázatba, becstelenségbe. halálba kergetitek embertársaitokat . . . rágalmaztok,, csaltok, szívtelenek vagytok . . . de a kutyának nincs lelke, a kutyának nincs esze, nincs szive... a kutyának csak az az egy ostoba tulajdonsága van, hogy végtelenül ragaszkodik hozzád, hogy a bántalmakat mind elfelejti, hogy veled éhezik, veled szomjazik és mégse, hagy el, hogy egész világgal szembeszáll érted, hogy a mikor meghalsz és • kivisznek a temetőbe, oda fekszik a sirod metté .és meghal;bánatában* 'Lihegett a főiindulástói, a mig, ezeket, beszélte. Azután á hangja csöndesebbé, komorabbá vált. '<— Ez a szegény haldokló kutya, kétszer mentette meg az életemet . . . ! Ellenségeim voltak a katonaságnál. Megindultak ellene,m,az intrikák és olyan helyzet sodortak, hogy. az infámis degradáció küszöbén állottam . . . Borzasztó idők ! Ártatlan voltam, de megakartam halni, mert nem birtam el a rosszakarók kárörömét .és a jó barátok megvető szánakozás,át . . . Egyedül ültem a szobában. A pisztolyom meg volt töltve. Számláltam a perczeket. Ekkor a félig nyitott ajtón besurrant a kutyám és nyöszörögve, vonitva ugrált ejőttem, mintha érezte volna rettenetes szándékomat . . . felugrott az ölembe, kért, könyörgött, kétségbeesve nyalta a kezemet és annyi fájdalom, annyi szeretet volt az esdeklő pillantásaiban, hogy magam is elkezdtem sirni, sirni... ez a jótékony sirás egész lelkierőmet visszaadta. Életben maradtam és visszakaptam a becsületemet . .. ! A kutyámnak köszönhettem! Kivette zsebkendőjét és letörölte homlokáról az izzadtságot. — Még egy válsága volt életemnek . . . Szerettem egy asszonyt.:. . . e g y ^ é p , de,büttös.j as^zon^-afci h i á n y u l viszszaélt a ,biz*toai«mal. EzA»,gyénjfQfü aegyal Mmwíé&Qdm kezdett az ezrednek egy léha tisztjével . . . ÉJíiltQttíigkA látogatását és megfenyegettem az asszonyt . . . Egyszer a tiszti kaszi-

— 37 nóból korábban érkezem haza. Az asszony zavartan áll elém, csókolni kezd és feltűnő módon ölelget, mintha tartóztatni akarna, hogy n-e menjek tovább.Lefejtem magamról az asszony karjait.... indulok a mellékszobába . . . s amikor a küszöbre lépek, jól hallom, hogy a földszintes szoba nyitott ablakából valaki Wrtélen leugrik az utczára . . . Vadászfegyverem ott lógott a, falon. Szó nélkül lekapom és rohanok, hogy az asszonyt .... . Ebben a pil lanatban a másik szobából kirohan a kutyám és Örvendező, nagy ugrással egyenesen rám veti magát. A fegyver elsül, de a golyó a falba furódik . . . s a bűnös, megvetett asszonyt hagytam menekülni. Mi volt ez ? Véletlen vagy az Isten beavatkozása ? Nem tudom. E>e megmenekedtem attól, hogy első haragomban gyilkossá váljak. Ezt is a kutyámnak köszörfhettern ! A százados felállott, fejébe nyomta széles- kárimáp kalapját és szomorúan üdvözölte a sakkozó kompanistákati — Isten önökkel! Ha ez á kutya meghal, nagyon a szivemre veszem. Olyan szépen éltünk kettecskén tíz észten ieig!... Egy ideig ott állott előttük és balkán m ondtay mintha: esak magához beszélne: — A sógorom kertjében temetem el, aki Újpesten lakik. Magam rrárítóíom él Szegényt és virágot ültétek á sftjára.' . . . Kifelé irÉúTt, dte ní§g egyszer visszament í s efiVeft tsÉngoft kiáltott fói: — tCüíönbetí, ha -rajtám állana, a vízivárosi tematőfre vitetném, ezöstrójtos gyáfszfeőte^m, teljes katonái áal! Másnap délutétt megtörténi1 az a hihetetfefl cSöda* hogy '& három sakkozó feözűl 'égyiít s«m jeléftt meg a kávéház- sa¥ok >aéivéAéné&. A deres bajuszu százados feketére mázolt ládában vitte a kutya fi'óittéStét az újpesti kertbe és a két sakkozó ott ült a kocsiban a gyászoló századossal. A mikor a fekete ládát betették á gödörbe, a százados kemény szemeiből ugy hullott a könny, mint nyáron a meleg eső és dadogva, magával tehetetl énül szólott a kísérőihez: — Bolond história ez, uraim... Böésáséanate meg... nem tehetéft r ó l a . . . ez volt az éti egyetlen barSfém-'!... Áz egyik sakkozó, a kinek a Szeme tele volt csillogó es&ppekfcél, gyöngéden megrántotta Brád Ferencz kabátjáí: — Ejnye, százados úr, hát mi ketten . . . — Igaz, igaz ... bocsássanak meg!... Nézzék, ez á felirás jön á hantja fölé . . . Egy magas, széles fa-darabot tűzött a sirformára hantolt fekete földbe. A jel közepén nagy betűkkel irva e%ék á sorok állottak: Nem oalt míg soh% sea'cli. Nm irigykeieil senkire. Hhen szeretett. Önzéstelenül szolgált. Csodálatosan tűrt. Én volt. Eedoes volt. Figyelmes volt. Szóval: Kutya volt/

(K »Budapesti ííaplé-cböl.)

—

38 —

Állatkertben. Meg vagy alázva nemes állat, Ketreczbe zárva, lánczadon! Az ostorcsapást tűri vállad: S gyerkőcz fetreng' a hátadon. Parancsszavára egy embernek, Mint eb, úgy meghunyászkodol, Különben hát megostoroznak, S az úr — urad még megbotol.

S mivé levél, mi vagy te mostan? Egy gyáva, hitvány, ronda rab. Szabadságod elébe törvényt Egy ember kénye-kedve szab. Hiába zörgetsz, zörgetésed Csak hang, a mi semmit sem ér. Gazdád nem lát, nem hallja szavad, S könyör- szivéhez úgy se fér.

Pedig, mi büszke valál egykor, S minő szabad! mint förgeteg, ; Midőn urának téged ismert A messzezúgó rengeteg; Midőn az erdő vad.lakóit Tekinteted reszketteté; Midőn egy hangod, moczczanásod Az ős vadont megrengeté.

Egyszer kitörtél ketreczedből, Dühös haraggal rontva szét, Hogy szerte szaggasd ellenidnek Undok bilincsverő kezét. Vad orditás hangzott előtted, Utánad vér.patak szaladt, Halál, volt, hová jutái, jötted, Halál egyetlen egy szavad . . .

Midőn. . . de mért is emlegessem A múltnak fénylő napjait? Tündérmesévé vált az régen, Az ős vadonnak ajkain, Mit mesélgeto aggastyánként, Halk hangokon elmondogat, Ha alkony szállt a rengetegre, A suttogó falombozat.

De, haj, ismét csak megfogának És újóiag rabbá levél. Szabadság után dobog szived És hasztalan remél — remél, Tűrj, szenvedj csak, szegény rabállat, Legven bár sorsod mostoha. Hord békén tovább a rablánczot, Szabad nem lesz soha — soha! Vass Tamás.

Egy légy lelke magasztosabb, mint a nap.

Szt. Ágoston.

A vallásos tisztelet az előtt, a mi körülöttünk van, természetesen az állatvilágot is magában foglalja, és azt a kötelességet rójja fel nekünk^ hogy az alattunk álló teremtéseket is tiszteljük és kíméljük. , Goethe. '* Eszes lény első tulajdonának az emberiességnek kell lennie. II. Frigyes. Védvén az állatot a kegyetlenség és durvaság ellen, a czivilizatio haladásán dolgozunk. Gróf Arrivabene. * A kutya-hűség történetének leírása megpirítaná az emberiségef. Weber K 8. •

•

*

'

"

Minél emberiesebben bánik az ember az állattal, annál kevésbé alacsonyitja le magát állattá.,/:

— sy —

Tyras Ibosszuja. Az Erzsébet királyné alapból II. díjjal jutalmazott pályamunka. Irta: Gyalul Bernáth Oszkár, a helybali kereslc, akadama II. éves növendéke »A ki téged kővel dob meg, dobd vissza kenyérrel.

János barátunk falun lakott szüleinél, s ámbátor jól tanult és jó viseletű is volt, mégis — mert hisz az ember nem lehet hibátlan — : meg volt az a rossz tulajdonsága, hogy szerette az állatokat kínozni. Atyja gyakran figyelmeztette, de mind -hiába. Ekkor büntetéssel igyekezett őt erről leszoktatni, de szenvedélye újra még újra föléledt. Atyja egy alkalommal ajándékba kapott egy drága newfoundlandi kutyát, Tyras volt a neve. A szegény állatnak volt mit tűrnie Jánostól. Ez a hol látta, ott bosszantotta. Hol farkára lépett, hol fülét húzta, szóval mindenféleképen igyekezett vele hatalmát éreztetni. A kutya tűrte, hisz tűrnie kellett, mert mi mást tehetett volna? A véletlen azonban a dolognak más fordulatot adott. Szép juaiusi nap. volt, a melegtől majd megtikkadt ember, állat. János szintén oda volt a melegtől, s ezt csillapítandó, elhatározta, hogy fürdeni megy. El is indult. Tyras midőn menni látta, talán ösztönének engedve, utána sompolygott. János mintegy véletlenül hátra fordult és észre vette, hogy a kutya követi. Gonoszul mosolygott, hisz most a haszontalan az ebet jól elbosszanthatja, mert a vizben állva preczkelheti. Elérve a szokott fürdőhelyet, legnagyobb bosszúságára látta, hogy el van foglalva. Haza akart menni, hogy otthon megvárja, mig az idegenek a már rég magáénak gondolt fürdőhelyről — hisz a falusiak »Jánoska uszodájáénak hivták — eltávoznak. Erősebb volt ezen jo szándéknál a Tyrast bosszantani akaró vágya. Jobbra fordult és igy ment egy darabig az állattól folytonosan követve. »Na ez a hely jó, éppen nagyon jó, itt a parton csekély a viz, bennebb pedig nagyon mély, tehát kényelmesen fogok úszhatni*, igy hangzott rövid monológja és a beszédet tett követte, a mennyiben hozzá fogott a vétkezéshez. Mikor ezzel készen volt, oda ment a kutyához és nyaklánczánál fogva a parthoz vezette. A partnál megállította, ő maga pedig a vizbe állott és a lehető legnagyobb kínzásokkal bosszantotta. A kutyának végre sikerült kezei közül kiszabadulni és a fiu legnagyobb csodálkozására nem szaladt haza, hanem csak hátra húzódott, A programm első pontja ezzel befejeződött, most a túloldalra való átúszás következett. János nagy biztonsággal úszott, már már elérte a túlsó partot, midőn egyszerre hangos sikoltást hallatott. Első sikoltását több követte, mire összecsődült a falu népe és csodálkozva nézte, hogy mi lelte az urfit. Gondolták, hogy tréfál és hangos kaczajra fakadtak. De a jó kedv csakhamar ijedelemmé változott egy öreg paraszt eme szavaira: >Szent Isten, az úrfi az örvény-csoportba került!« Ki kell menteni! Ez az egybehangzó vélemény, de ki

— 40 — koczkáztatja életét? Senki! Mert egyiküknek sem volt abból, a mit »merszednek hivnak. Ezalatt János már elvesztette erejét és ijedten nézett 'körűi, hogy ha lehetséges, bár egy szalma-szálba is" kapaszkodni. De hah! egy testnek vizbe ugrása hallatszik, az emberek' elfojtott lélekzettel nézik, hogy ki az, a ki e végzetes lépésre szánta él magát. Ámulatuk még nagyobb lett, midőn észre veszik, hogy egy kutya közeledik Jánoshoz a vizet erősen csapkodná, s gyors úszással elérve őt, megfogja csekély ruhájánál és végr,e szerencsésen partra húzza az elájult fiút' Jánasöak nagy ijedéímén kivül semmi baja sem volt, de azért kénytelen volt pár napig az ágyat őrizni. Midőn atyja tudtára adta, hogy ki volt" níégmentője, beszédét e szavakkal végezte*" >Látod, ez az áll^t jobban tudja, mint sok ember a szentirás érne szávait: A ki t|geg kővel dob, dobd vissza kenyérrel.* Azt hiszem, hogy a történeti hűség kedvéért nem felesleges megjegyeznem, hogy János és Tyras ezen időtől fogva a íegjo&b barátokjta lettek.'

I. Vilmost császár szeretete az állatok iránt-

I. Vilmos császár nagyon szerette az állatokat s íokép a szárnyast. Babelsbergben a kastélya közvetlen közelében, egy kis szárnyas-udvara voltj á melyben pávák, gyöngytyúkok, galambok és különböző fajtájú csirkék sürögtek, forogtak. Egy szelidített őz is sétált közöttük. Az agg uralkodó kedvencz foglalkozásai köze tartozott, há a császári teerodők-egy kis időt engedtek néki, hogy a szárnyasudvarrá néző erkélyre kiallván, a pajkos állattáTsaságöt sajátkézüleg odahintett ételdarabocskáfckél etesse és tolakodó, ügyes kaparásukon örvendjen. Nagyon kevés ember részesüli abban a szerencsében, hogy ezt a békés látványt élvezze, mert a niig a császár a kastélyban volt, idegeneknek tilos volt bemenni. De a ki csak egyszer is látta a kedves" képet, annak felejthetetlen marad egész életére. -

•

•

•

•

"

-

.

•

*

Különös állat. Az angol »Nature« Mister Saville Went egy érteke'zését közli az ausztrálja „czafrángos salarrtander"-ről, melynek első élő példányát Európába ez a híres természetbúvár hozta. Ezen állat a >Claníijdosaurus King< nevét csodálatos szinü czafrángos nyakékének köszöni, mely fodros-íajla és felborzad, ha az állat meg van ijedve vagy megtámadva. Rendesen, azaz nyugodt állapotában, e fodros gallér összehajlik a riyák két oldalán, mint egy esernyő. E gyik további különössége abból áll, hogy két hátsó lábán felegyenesedve tud járni, mi alatt elsőlábait és farkát magasan féltártja. E különös állatról felvett pillanatnyi ké;>ek nevezetes hasonlatosságot mutatnak — áz emberhez.

— 41 —

Az állatok lelki világából. János diák hollója. Irta: Nógrádi Pap Gyula.

Akkor esett m3g ez a csodálatos történet, mikor Erdélyország s a Tiszáig terjed'i részek fölött a hatalmas I. Rákóczy György fejedalem uralkodott. A fejedelemnek tudvalevőleg Lorántffy Zsuzsanna volt a hitvese, ez a tudománykedvelő, jóságos szivü asszony. Abban az időben Erdélyt nem Kolozsvárról, mint később, s nem Budapestről, mint manapság, hanem a sárospataki várból igazgatták. Itt volt ugyanis berendezve I. Rákóczy György nagy pompájú fejedelmi udvara. A fejedelem ritkán tartózkodott otthon. Békében országát utazgatta, harczias időkben pedig személyesen állott hadai élére. De annál állandóbb lakója volt a sárospataki várn ak felesége, az angyali jóságu fejedelemasszony. E derék nő jól tudta, hogy jó erkölcs és műveltség az országok állandó alapja s hogy a tudományos haladás iskolák nélkül nem is képzelhető. Ezért vette a sárospataki főiskolát oly idtüntető pártfogásába, elhalmozva ez intézetet mindennemű adománynyal: telkek, földek s szőlőkkel. Részt vett az iskolai vizsgálatokon. Maga is intézett egyes tantárgyakból kérdéseket, s ast a diákot, ki a kérdésekre alaposan megfelelt, dicséretben s jutalomban részesité. Egy időben rossz szokás terjedt el a sárospataki iskola tanulói között. Iskolai órák után a réteket, ligeteket, pagonyokat s erdőket csapatostól bebarangolták, hogy a madarak tojásait s kicsinyeit elszedjék. >Rossz hir szárnyon jár«, s a tanulók e kegyetlen cselekedeteiről már a fejedelmi udvarban is suttogtak egyet-mást. Ezért egy délután a rector urat a fejedalernasszony magához hivatta s a rector úr még az nap kimondta a szigorú parancsot, hogy madarászni többé senki se merjen s a kinek kaiitkában madara van, haladéktalanul bocsássa szabadon 1 Ki volt mondva a törvény, meg kellett hajolni előtte A madárszedésnek vége lett, s a zárva tartott kis rabok visszanyerték szabadságukat. (Ilyen rendelet a mi napjainkban is szükséges lenne.) Járt ekkor a sárospataki főiskolába többek között egy János nevű diák, apátián és anyátlan árva fiú, ki egy fiatal hollót ápolt kalitkájában. János diák sem cselekedhetett másként, madarát ő is elbocsátotta s aztán bánatos szívvel ballagott az iskolába, gondolván, hogy többé soha sem látja vjszont kedves lakótársát. Mily nagyon meglepte őt azonban, midőn hazajövet látta, hogy a holló ablaka rostélyán ül. Sőt azt is látta, hogy a reá várakozó madár valamit tart a csőrében. „Mi lehet ez? akadozott János diák, a meglepetéstől alig tudva szavakat találni.

— 42 — E pillanatban a holló János diák vállára szállt s tenyerébe ejtette az ajándékot. Egy drága gyémántos gyűrű volt az. Hol vehette e bohó kis jószág e drága kincset ? — tűnődött János diák. Másnap meg már egy még értékesebb arany fülbevalóval lepte meg a bolondos madár mit sem sejtő kis gazdáját. S ezentúl szakadatlanul gyűltek a kincsek. János diák pedig szépen elrakta a ládájába, hogy ha majd kitudódik a kincsek gazdája,, hiány nélkül visszaadhassa. Ekkor azonban egy megdöbbentő hir terjedt el város- és országszerte s bejutott a főiskola kis polgárai közé is. A fejedelemasszony kincstárát, melynek ablakai szellőztetés végett nyitva voltak, ismeretlen tolvajok meglopták. A kár'fölérhet négy-Öt faluval. — Most tudta meg János diák, hogy honnan kerültek hozzá a kincsek. Mit tegyen most? Megtartsa s eltitkolja a kincseket, a'kegyes fejedelemasszonyéit ? Ezt nem teheti. Ilyet a becsület még nem enged. Vagy felfedezze a titkot s kezéhez adja a kincseket a hollóval'együtt magával Lorántffy Zsuzsannának? Hátha majd szavai nem találnának hitelre s ő rá fogják, hogy oda legyen jó hirneve örökre s ezen felül be is börtönözzék, mint gonosztevőt szokás, Isten és ember törvénye szerint? Mindegy! „Az igaz út a legjobb út." Történjék vele bármi, ő a kincseket visszaadja. Ugy is lett. Még az nap jelentkezett a fejedelmi udvarnál, esedezvén, hogy a kincsekért bizalmas embereket küldene a nagyságos fejedelem asszony. El is küldték rögtön az épen ott időző királyhelmeczi tiszttartót, nemzetes Szkárosi Gergely uramat, ki a ládát két kukta segítségével alig bir a a várba czipelni. Ugyancsak kezdte törül• getni neki hizott ábrázatát selyem-bársony zsebkendőjével. Át is nézték a kincseket még az nap, hogy megkerült-e valamennyi? Meg volt mind, egytől-egyig. Ax udvar birái meseszámba vették János diák előadását s vele a legszigorúbban akartak elbánni. A fejedélemasszony azonban másként határozott. „Hozd magaddal a hollót. János diák! Próbát fogunk vele tenni, ő hordta-e el az elveszett kincseket, vagy nem ?" Ugy lett. A holló, a mint elbocsátották, egyenest a fejedelmi kincstár nyitott ablakába repült, honnan egy igaz gyöngygyei gazdagon kirakott nyaklánczot hozott le magával. Becsületes fiú voltál s mától fogva az én fiam vagy, János diák; — szólt a fejedelemasszony — ezentúl én gondoskodom neveltetésedről. A fejedelémasszony kijelentése parancs volt. János diák udvari költségen nőtt fel. Nagy s vitéz ember lett belőle. Sok harczot vivott hazánk ellenségeivel s mint a végvárak kapitánya halt meg. Hollóját, mely nagyon, de nagyon sokáig élt s melyet az ura után való bánkódás vitt a halálba, melléje temették. (E kis rajzot Deme Károly „Magyar Olvasókönyvééből vettük. Hozzá csatoljuk a holló következő érdekgs és kedves leírását,

— 43 — mely Székely Dénes vál. tag. birtokában levő egy régi „Növendéke Lap}á"-ból irt le s melyet Sebes Pál irt e czim alatt „Egy: rágalmazott madár,,): A méltatlanul gyalázott hollónak határozottan védelmére kell kelnünk, ha még annál több ezüst kanalat lopott volna is. A hollót emlékezetet meghaladó idők óta, éppen mint a baglyát, szerencsétlenség-jóslónak tartják; pedig ő volt, ki Noénak éppen kimaradása által először vitt tudósítást a vizek -apadásáról. Ő fedezte fel később Izland szigetet, a mennyiben a földsarki tengeren irányt vesztett svéd hajós Floké egy hollót kisérve bukkant a nires Geiser és Hekla tűzhányók szigetére. A holló élő példánya a gondos és szerető szülőknek. Valameddig flókáinak táplálékra van szükségek s nem képesek magokat önerejükön táplálni: gondosan ápolja s táplálja őket: de a mint szárnyuk kinőtt s repülni képesek lettel?, szigorúan rászorítja, hogy maguk szerezzék meg élelmüket s rendezzék saját háztartásukat. A fiatal hollók örömest maradnának még az atyai fészekben s szívesen vennék továbbra is a szülői kosztot: de az öregek, ha szép szerével nem boldogulnak : erővel is kiverik a fészkekből s akarva, nem akarva, a fiatal hollók kénytelenek háztartást kezdeni s önerejükön élni. A holló a már egyszer megrakott fészekhez annyira ragaszkodik, hogy inkább kijavítja azt, hogy sem ujat rakjon. Házi tűzhelyét s fiókáit oltalmazni s védeni még a sólymokkal és sasokkal szemben is elég merész." A holló bátor, de nem vakmerő ; az erő hiányát ügyesség s ravaszság által tudja pótolni. Erős testalkata bármely égaljat kiáll. Megtelepült Európa hegyvidékeinek völgyeiben s fajrokonai .vannak Egyiptomban, Indiában s Japánban is. Hangja, mely mellesleg mondva gyenge oldala, hallható a Hudson öbölben, Amerika hegyvidékein, Izlandban, Grönlandban s leginkább az Orkney s Hebrid szigeteken. Nagy kedvelője a lazacz halászatnak, mert azok tisztogatásánál sok jó falathoz jut. De a mellett még sem válogatós. Megeszik mindenféle halat, húst; még azt sem bánja, ha az az állástól s régiségtől kissé, vagy tán nagyon is szagossá lett. A holló szép tulajdonai azonban leginkább, az emberekkel való érintkezésében tűnnek elő. A szelídített holló a legnagyobb bohócz, valóságos komikus a szó teljes értelmében. Nem tud ugyan énekelni, de ügyesebben s élczesebben megtanul beszélni, mint bármely papagály. vagy seregély. Komikája mindig jól sikerül, mert észrevételeit a legnagyobb komolysággal teszi. Aztán mily ravaszul s mily csalfán tud pillantgatni ; milykaczéran sétál; élés hátra! éppen mint egy fontoskodó, kinek a csizma szorítja lábát! Egy szelídített holló Rómában a Tiberius császár idejében kiválóan népszerű s közkedvességben volt. Ez a Castor templomában, fedél alatt kelt volt ki a tojásból ^s már fióka korában anynyira megbarátkozott egy a templommal éppen szemben lakó vargával, hogy tőle megválni sem akart. A derék varga mindent elkövetett, hogy fekete lakójának gondos nevelést adhasson s nem siker nélkül, mert a jó tanítvány nemcsak jó érzelmű alatt-

— 44 — való, hanem egyszersmind Róma igen kedvelt nyilvános egyénévé nőtte ki magát. Minden reggel a Forum nyilvános sz-ószékére szállott s Tibérius császárnak s az egész császári csalátfnak jó reggelt, egészséget s hosszú életet kívánt. Miután alattvalói kötelességét az uralkodó iránt nyilvánosan végezte, élezte kérdésekkel s feleletekkel mulatá magát -s a körüle gyük népet. A varga hollója több éven át kegyencze volt a hatóságoknak s a népnek. Nevelője s gondozója vette is hasznát, fnett a pártfogás meglátszott rajta ; de aztán akadt is e miatt irigye ^lég s a szegény holló végre is ez irigység áldozata lett. Hanem a néptÖF»eg boszut állott kedvencze gyil kosán ; kihurezdíta a városból, elítélte s kivégzé. A hollót pedig nagyobb ünnepélylyel téroeté el, mint sok államférfit vagy népbarátot. Holttestét a gyászolók egész Serege kiséfre ki, római szokás szerint megégéCféfc s foaiíVváit égy hamvvédefbe téve az apptai út merté temették eh A jelenkor nevesebb írói közt is akad* a ;boltóna9c barátja bű ügyvéde. A híres angol dró Sói-, alig irt regényt, ííMstybeö egy vagy több boltó *Re szerepelne; s e hollókban míüő&z&a valósággal létezett hollók vannak leirva, mélyek a jöle-S #ó dolgozó szobájában ki s bésétálgaftak. Egy Grip nevű nyalá-níc titódát az iró igy rajzolja: „E bölcsnek első tette volt előde -minden örökségét összetakaritani. Minden sájit s rézdafaböt, mit -élődé a fcértbéí% ^éug^tt volt, kiásott s e nem kis fáradtságot á kitartást igénytŐ munkában a legnagyobb erélyíytl járt el. Mikor már aHüattftasiöt Trtindaá* eA6sz&tZett: a ko csiskodásban a& istállókban fcfesznált szólamok megtanutósátoz kezdett s oly szerencsés sífceitel, hogy némsokéta ablakom előtt ülve, egész naphossziat ftajtotta képzelt lovait. Első gáz<jájá azon-aJánMtal köldöttevoH h&fíáiei, ffogy lia legnagyobb művészetében gyönyörködni akarok : v%;rek részeg embert elébe, mert ílyenk^ í r a t l a n tnagavisdefe. l>e ebben nem volt módom, mért résÉeg ember környezetemben ntóii igen fordulhatott még. Hanem bármily ügyességet fejtett volna is ki e látványra, alig szerethett em volna inkább* Egyszer egésáeti váratlanul, lalcáso.Btól egy negyed órányira találtam az atezáfl'; büszkén sétált elé s hátra s a körüle cso poítösult nép* és gyermektömeg előtt tudományát valószínűleg egész fényé bén mutogatta volt. Soha sem felejtem el, mennyi ügyességgel védte Magát, midőn megfogni akarták, ugy hogy az mindig csak dgy sikerült, ha nagyon sokan kezdtek hozzá. Szegény nem sokáig éW. Meglehet, hogy valami veszélyes tárgyat nyelt el s az okozta halélát; mert láttam, hogy a kerítés falból a mészragaszt egészen kiszedvén, ázt teljesen átlyuggatta; a virágház ablakairól a ragaszt lecsipkedvén, az üvegtábládat kknöfcgatta Wlyükből s öszszetörte; s egy hat lépcsőjü grádies fáját forgácsesá kopáésolta csőrével s a forgácsdarabokat elnyeldeste. Mintegy három év múlva hogy birtokomba került, megbetegedett s a konyhátűz előtt elpusztult. Utolsó perczig le aem vette a szemét, a nyársőtí forgatott pecsenyéről; hirtelen csak felfordult s utolsó kiáltása e volt: »Kukuk!« , ..,;•.•.-

— 45 Párbaj — egy ntajpmmal. A római Tribuna böngészte valahonnan elő ezt a fura kis jelenetet, amely ott esett Parisban, a hires olasz, harlekinnek, Briochinak a mutatványos bódéja, előtt. Ottugrált ugyanis Fagottino, az a fürge kis majom, a mely akkortájban — a XVII. század második felében, valóságos senzácziója volt Parisnak, bohóságai, ezer tréfás ugrásai és, komédiát játszó tehetsége okából. Valami sujtásos inas ruhában parádézott akkor éppen, s a mikor közeledni láttott egy nemes és nagyorru lovagot, aki véletlenül Cyrano de Borgerac volt, elfintor gattaaz arczát és némi tiszteletlenséggal bohóskodott, Cyranoigen boszankodott a majom tréfáin,és kardott rántott reá. Fagottino azonban nem azért párisi senzáczió, hogy ne tudja a lovagiasság szabályait. Kardott rántott hát ő is, azt a1 kis- fáfcaFdot, a mely ott függött az oldalán, s a melylyel hadakozni szokott, ha produkálta magát. En gardeba is állott, —- de aztán nyomban föl is bukott, keresztül szúrta az a másik kard, amelyik nem volt. fából. Csoda, hogy Edmond Röstandezt'isnern irta-bete'a'darabjába, * Allatok toíréasyköayve, E czim alatt K.NagySándw pestvidéki kir. törvényszéki: biró hasznos kis könyvet irt, melye: Grimm Gusztáv a budapesti Á. V. ,E. bőkezű ügyvivő alelnöke,, az orsz.Á« V. E. támogatásával sok ezer példányban nyomatott és terjesztett szét. A.88 oldalra terjedő könyvecske tartalma a következő:: 1. Állati betegségek gyógyítása engedély nélkül. 2, Atlat-kinzás., 3., Állatkínzó cseléd elbocsátása. 4 Állatoknak felügyelet nélkül hagyása. 5. Állatok levágása; 6. Állatok megrongálása vagy elpusztítása. 7. Állatok jogtalan, használása. 8. Állatorvosok; kötelességei 9. Állatorvos a vásárban. 1(X Baromfiak fertőző betegsége. 11. Bárányoknak, köz, fogyasztás czéljából elszállítása, 12., Beteg állatok bejelentése, 13^, Bitang jószágok. 4. Bivaly-vész. 15. Borjuk védelme. 16. Dögtecek. 17. Ebtartás. 18. Elhullott állatok elálása, 19. Elő állatok szállítása. 20. Fejős tehenek mesterséges nagyobbHása. 2L Fertőtlenítése.a beteg állatok ápolóinak. 22. Hal- és rákárusitási tilalom.23. Hal-áteresztő a folyóban., 24.; HalásKafrelienőrzése.. 25. Halászati tilalom 26. Halászható halak* nagysága. 27. Kolumbácsi legyeké 28. I^egelíetés, 29. Lo»ak^ bérkoGsiban társaskocsiban és. teherszekérben. 30. Madac-ak > pussstitása, .31,. Marhalevél. 32. Marhavész. 33 t Maihaellenőfzése. 34.; Mérgezés. 35. Nyájőrző ebeki,36; Pásztor©ki.37. Ragadós,; betegségben .levő állatok. 38. Rákfogási tilalom. 39. Sebes hajtás. 40v Sertéssfüléwl való beszámolás; 44.. SsEtésíherélés.: 42. Sertés-vész. 43. Vadászai-kihágás feljelentési díja.Í.44. Vadászati tüakimi^ö. Vadásgati;! tilalom eltenőrzésa. 46i Vasati saállitása az állatoknak. 47. Vasutiu^áMitá^aa kisebb állatoknak. 48. Vágónjarrtíftk,,^ Ve^eí.t állatok*50./ Vizdfe. megfertqtlenitése.. EgyesületünkpeJs igykiildtek, belőle 200, példányt & .melyből ivagy,Í60^at mát; el is,; osztottunk;, , A tqbbit , tagjaink,, vagy más.. érdeJtíődőnek is siiyes/síjjendeillsazésökre; bocsátjuk, ingyen. Utána, Jeliét küldeni,; e ^ lap.; szeíkesztőségébe,

— 46 —

Állataink télen. Azokért szólalunk fel, kik magukért nem tudnak beszélni.

Mint minden évben a tél küszöbén, most is a közönség fokozott figyelmébe és szeretetébe ajánljuk állatainkat. A kemény tél beálltával állatainkra kínszenvedés, sőt életük százszoros veszélyeztetése nehezedik. Minden ország jó és nemes emberei és állatvédő-egyesületei igyekeznek né.nikép enyhíteni hű társaink és szolgáink sorsán. Ijy a budipjstiA V. Egyesület is külön röpiratok, által irányozza a figyelmet a szegény lorak téli kínjaira. A hideg zabola. A lovak durva ostorozása ellen sokat írtak már és pedig egészen jogosan: de ama kinról mit sem lehet hallani, melyet a szegény állatnak télen kell szenvednie, ha jéghideg zabolát adnak a szájába. JÓ kocsisok és fuvarosok/ Ha egyszer érintnétek nyelvetekkel az oly zabolát, mely egy fagyos éjszakán keresztül az istálló előtt vagy a pajtában lógott, nem igen könnyen tudnátok azt visszahúzni a szerszámtól és ha felszabadulnátok is tőle nyelvetek bőrének egy darabja ott maradna. Éppen igy esik meg az a szegény lovon, a melyet ilyen sebhedt szájjal húzni, nyargalni vagy szaladni kényszerítenek. A gyeplőnek minden ringatása nagy fájdalmakat okoz .neki. Ezen borzasztó állatkínzásnak azzal lehet elejét venni, ha a szerszár mot éjjel meleg helyen tartjuk, vagy a vasrészeket posztórongygyal melegre dörzsöljük, mielőtt a lovakra tesszük. Ezt nem szabad elmulasztani akkor sem, ha a szabadban abrakoltatják a lovakat és e végből a zabolát kiveszik. Kocsisok! tegyétek ezt — és lovaitok jó egészségben, vigan fognak nektek szolgálni!" Ugyanebben a tárgyban szólalt fel Haussmann Alajosné úrnő is a következő igen helyes megjegyzéseket fűzve hozzá: „Helytelen az, állatokat futás közben takaróval betakarni, mert a ló mozgás közben nem szorul takaróra; mig kivételképen nyírott szőrű lovaknál helyén van a betakarás. Igen rósz dolguk van most az éjjeli szolgálatra kirendelt kocsiknak, fiakkereknek, melyeknek az utczán és állomásokon órákon át kell állniokjily esetben természetesen kiválóan szükséges jó meleg és védő takarót tenni az állatra; hogy ez utóbbi azonban czéljának megfeleljen, szükséges, hogy az állat mellét is betakarja és a térdéig érjen, hogy a has és vesék is védve legyenek." Mi itt nem csak a lovakról akarunk szólni de a sokat szenvedő

lánczos kutyák

szomorú sorsára óhajtjuk felhívni a jószivü emberek figyelmét és szeretetét. Talán nincsen állat, mely annyit szenvedve, és főkép télen, mint ez a szabadságtól, mozgástól, társaitól, az élet minden örömeitől megfosztott szegény állat. Azokért a szolgálatokért, melyeket tesz, mint a ház hű és éber őre, legtöbbnyire csak durva bánásmód, vagy legalább is közöny és elfeledés jut a gazdája

— 47 —

részéről osztályrészéül. Tudjuk, hogy igen sok esetben nem rosszlelküség, hanem közöny okozza a szegény lánczos kutya szerencsétlenségét, Ezért kérjük a jóembereket hogy figyelmükbe részesítsék a lánczos kutyát, főkép télen és kérjük az ilyen állat gazdáját: ne bizza a szegény teremtést csakis a cselédekre és ezek gondatlanságára, hanem nézzen maga is utána, hogy háza őrzőjének szomorú sorsát a mennyire csak lehetséges, megjavítsa megkönynyebbitse. A lánczos kutyákért télen a következőket kérjük : kis házikója, mely úgy is oly kevésbe kerül, ne legyen ócska, lyukas, hanem erős deszkából összeállítva; ne legyen nagyon szűk; ne legyen a hidegnek és szélnek kitéve, hanem lehetőleg védettt szegletben. Télen takarjuk el még egy kis szalmával is, a délnek eső benyíló ne legyen nagy; a házikó belsejét rakjuk ki szalmával, melyet párszor a tél folyamán fel kell cserélni és a benyílót ócska_ zsákkal lássuk el, hogy a hideg levegő ne csapjon be folyton. Ételét és inni való vizét mindig iszta edénybe kapja; a láncza ne legyen rövid; adjunk neki időnként szabadságot főkép éjjel, és kíméljük a gyermekek vagy durva emberek heczczeléseitől, mert csak ez és a folytonos lánczhoz való kötés vadítja el a természeténél fogva jó és engedékeny szegény kutyát. A kutya, -ha előbb mogorva és félelmetes is volt, jó bánásmód után egészen megváltozik, hálás, egészségesebb, vidámabb lesz. Végre kérünk egy pár morzsát a szegény kicsi dalnokok; a madarak számára is, melyek a megfagyásnak és éhhalálnak egyaránt ki vannak téve. Nemcsak Budapesten, Bécsben, Londonban, de sok kisebb városban is vannak már télen madáretető állomások. Budapesten például csak az Erzsébet-téren, mely egész télen át visszhangzik a kedves madárcsicsergéstől, 12 etető asztalka van felállítva. Egy pár nyilvános asztalka azonban nem. elég: az egész társadalom közreműködése szükséges ahhoz, hogy kicsi énekeseinket a telelésen tul segíthessük. A legkedvesebb kivitele az 1 lenne, ha a szülők gyér mekeiket intenék, hogy etessék ezek az éhező és didergő madárkákat; egy a folyosó rácsozatára keresztül vetett deszkán vagy egyszerűen egy ládán, persze lehetőleg oly helyen, a hol eső és hó nem igen éri. Egy kis kenyér vagy zsemlyemorzsa, egy maroknyi szem vagy ilyesmi, minden háznál akad, minden háztartásból kitelik. És mily hálásak és eszesek e kis madarak jó ily téteménynyel szemben! GeorgesSand nem oknélkül a legeszesebb állatoknak nevezte. Pár nap alatt oly jól ismerik a helyet, a hol etetik, oly szépen hozzászoknak az etetés órájához, hogy később már ők emlékeztetik az embert, ha egyszer elmulasztaná és örvendező csicsergésse! veszik körül az ismert alakot. A tisztelt tanítók, tanárok s a tanintézetek igazgatóinak jóindulatába is ajánljuk a madárkákat és ezek etetését: tétessenek ki az iskolák udvarára pár egyszerű deszkát is! Mennyi gyönyörük lesz a gyermekeknek, hatiz órásukból néhány morzsát odahintenek s az éhes vig kis teremtések örömét látják s csiripelésöket hallják ! Széchy Károly né.

— 48 —

Állatvédelem

Ángolországban.

Londonban, a hol már annyi az Állat-Védő-Egyesület ésoly számos az ifjúsági Állat-Védő-Egyesület is, a múltkor egy társaság, mely »ázon beismerés terjesztésére alakult, hogy az ember az állatnak jóindulattal tartozik* memorandumot nyújtott be az angol közoktatásügyi minszternek, a melyben arra kérik, hogy vétesse fel az: összes állami iskolák kötelező tananyagába az állatok főként a háziállatok szokására és szükségeire vonatkozó ismeretet is. E kérést a következő okokkal támogatják. 1. Az állatok iránt váló kegyetlenségek többnyire a tudatanságbóí-és gondatlanságból származnak; megismertetvén tehát gyermekeinkét azzal a kötelességgel, a melylyel az állatok iránt tartoznak, okiassuk, tanítsuk meg a helyes viselkedés elveire, melyek idővel egy egésznemzet közjavává válnak. 2. Csak' akkor, ha az állatot visszaállítjuk arra a helyre, melyet a természet juttatott neki és a melyre joga vae, teljesítheti egészetí cáéiját az állattan, a mely háziállataink gondozásában és eltartásában oly fontos szerepet van hivatva játszani* De az állatok joga nemcsak egészséges állapotukban való jó bánás módra szorítkozik, hanem arra is kiterjed, hogy betegségökben a szükséges gondozásba,! és állatorvosi segélyben részésüljenek. Hogy az állatokat az őket megillető jogokba visszavelyezzük, szükséges, hogy jobban ismerjük őket," mint a hogyan eddig ismertük, mert cSak akkor lehetünk oly igazságosak . és méltányosak velük szemben', amint sokszor meglepő nyivánvaló értelmességök megérdemli, ha természetüket, lelki életüket jobban megfigyeljük és megismerjük. Csak az ujabb időben szentelünk az .állatlélek4anulmányozásának kellő buzgalmat és oly megfigyelésekre jutunk, a melyekről azelőtt sejtelmünk sem volt. Ha tehát az állat ismeretét köteles tantárgygyá emelik, nemcsak az. igazságnak testnek eleget, de a fiatalságnak, következéskép az egész népnek nemesbítésén dolgoznak. 3. Eltekintve attól, mennyi haszna van az-állat helyes és jó gondozása által a közgazdaságnak, az ifjúságot ezen az utón megfigyelésekre és elmélkedésekre indítják és fejlesztik benne a jó és igazságos iránt való érzéket. A memorandum fejtegetései a. miniszter osztatlan helyeslésével találkoztak, a mint bizonyára minden gondolkodó ember . helyeslését megnyerik.

Kfllozsyár gazdasági állatjai. Kolozsvár teruletgn s — az > Ellenzék* szerint — ván: 4£ bika, 2305 tehén, 114 bivaly,-3Í2O ökör, 32 rriéntó, 466 káncza, 526 héfélt, 19 szamár, 1 * öszvér, 9 kecske, 4588 sertés, 10í?"juh; 221Í4 rríájbrsáí:, 8t6» ;kás» méhcsalád. Igásfogatjá pedig vari: 4ra egyes lofögat; 16Ő kettSö, 6 hármas, 4 négyes, 42' kettős Ökorfógat, 12 hegyes; üt'•'• hálós, 7 bivályfdga^ 8 öszvérszamár fogat,' 426 téftgrífógáf. NY. GOMBOS FERENCZ KÖNYVNYOMDÁJÁBAN KOLOZSVÁRT.