Kiss András A KOLOZSVÁRI ÁLLAMI LEVÉLTÁR SZATMÁR VÁRMEGYÉRE VONATKOZÓ I R A T A I Azt, hogy éppen a Kolozsvári Állami Levéltár őriz tekintélyes mennyiségben jelentős Szatmár vármegyei vagy erre a térségre vonatkozó levéltári anyagot, az Erdélyben kialakult levéltári rendszer és a levéltáraknak a történelmi folyamatok által megszabott sorsa magyarázza. Ezért elkerülhetetlennek véljük, hogy mielőtt rátérnénk magának a Kolozsvárt őrzött Szatmár vármegyei vagy ottani vonatkozású levéltári anyag ismertetésére, röviden vázoljuk az erdélyi levéltárak helyzetét az első világháborút követő főhatalom változás idején és az ezzel járt levéltári rendszer- és szervezeti változásokat. A Romániához csatolt területek levéltárügye mind a levéltári szemlélet, mind az abból fakadó terminológia és levéltári szervezetet illetően eltért a főhatalom új gyakorlójáétól: a romániaiétól. Ami a szemléletet illeti, ez a magyarországiéval volt azonos, azaz az idők folyamán keletkezett íratok vonatkozásában az iratmegőrzést és kezelést illetően itt már régtől kialakult az iratképző ügyintézést szolgáló irattár (Registratur/ és a régebbi "levéltárivá érett" anyagból keletkezett történeti forrásértékű levéltár (Archív) közti megkülönböztetés, ennek megfelelően pedig szakkifejezésként az 'irattár'-' levéltár', 'irattáros' - 'levéltáros', 'levéltárnok' páros. Romániában viszont ez a megkülönböztetés és az annak megfelelő terminológia 1918-ig nem honosult meg.l A levéltári szervezetet illetően általában az irtanyag megőrzése és kezelése - az országos levéltár jellegüektől eltekintve - Erdélyben az iratképző feladata volt ez is a magyarországi levéltári szervezeteknek megfelelően -, és például a törvényhatóságok, nagyobb városok maguk alakították ki és őrizték levéltárukat, amelyben a teendőket a levéltáros irányította. Az évszázadok folyamán kialakult gyakorlatnak megfelelően az egyházak is maguk szabályozták saját őrizetükben lévő levéltáraik rendtartását. Az említett módon szervezett helyhatósági és egyházi levéltárak mellett viszont a fejlődő nemzeti kultúrák kialakították saját igényeiknek megfelelően külön gyűjtőlevéltáraikat, amelyek történeti forrásanyag-központokként korlátozás nélkül nem csak a saját, hanem a más nemzeti tudományművelést is szolgálták. Ennek megfelelően a nagyszebeni városi levéltár kereteiben kialakult az erdélyi szász Nemzeti Levéltár (Archív der sachsischen Nation in Seibenbürgen), ahol a szász közösségi intézmények, valamint a szász családi és személyi iratanyagot őrizték. Az anyag korszerű tárolására a szászság 1913 és 1924 közötti külön levéltári épületet emeltetett (az országban az elsőt, amely ilyen célra épült).2 A magyar társadalom is saját
tudományművelési igényeinek valóra váltására 1859-ben megalakította szervezeti keretét: az Erdélyi Múzeum-Egyesületet. Ennek könyv- és kézirattárában kialakult Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltára adott aztán otthont az erdélyi magyar családi, személyi, közösségi levéltáraknak, valamint gyűjteményeknek. 3 A románság 1861-ben alapította meg saját művelődési egyesületét: ASTRA Asociatiunea Transilvana pentru Literature romána si Cultura Poporului Román névvel. Ez könyv- és kézirattárában levéltári anyagot is őrzött.4 Tehát a magyarországi levéltárszervezeti rendnek megfelelő önálló törvényhatósági, egyházi és más testületi levéltárak mellett Erdély levéltári szervezetében egy sajátosságot is felfedezhetünk: a rendi társadalmi szerkezetnek megfelelő egymással mellérendeltségi viszonyban álló autonómiák (nemesi, szász és székely) fejlődéseként a polgári korban most már a nemzeti sajátosságaiknak megfelelően kialakult, ugyancsak mellérendeltségi viszonyban társadalmi, tudományos és művelődési szervezetek, illetve gyűjtőlevéltárak működtek. A román levéltárügy fejlődése viszont más irányú volt, következésképpen levéltári szervezete is más volt mint ez országhoz csatolt nyugati területeken. Amikor ugyanis az orosz megszállás idején Havas-alföldön 1831-ben, Moldvában pedig 1832-ben Kiszeljov (Kiseleff) tábornok a Szervezeti Szabályok (Regulamentul Organic) bevezetésével új irányt adott a román fejedelemségek közigazgatási és bírósági szervezetének, ennek hatályba léptetése szükségessé tette a megszüntetett hivatalok lezárt ügyiratainak megőrzését, illetve kezelését. A Szervezeti Szabályzatot azonnal követő végrehajtási utasítások, majd különböző jogszabályok szabták meg a kialakult levéltári intézmény jellegét. A román közigazgatásban viszont nem fejlődtek ki az erdélyiekhez hasonlóan a helyi önkormányzatok, a túlzott központosítással szemben még a második világháború előtti jeles közigazgatási jogászok is az önkormányzattól eltérő decentralizációban keresték a megoldást. így az országban az első világháborút követő főhatalomváltozás idején egy a francia — orosz minta változatára kialakult állami levéltári szervezet működött Bukarest székhellyel és egy második gyűjtőlevéltárral Iasiban. Jellegének megfelelően az Állami Levéltár (a francia papiers publiques romániai változatának megfelelően) az állam iratainak gyűjtőhelye lett, viszont az önkormányzatok hiányában a megyei, városi hatósági iratanyag is államinak minősült. Gyakorlatilag azonban, leginkább tárolási tér hiányában, az Állami Levéltár gyűjtőköre jórészt a központi hatóságok iratanyagára korlátozódott. ^ A hadműveletek befejezése után az erdélyi, partiumi és bánsági területek kormányzását ellátó román Kormányzótanács 1920-ban megszervezte ugyan az Erdélyi Állami Levéltári Igazgatóságot (Directiunea Archivelor Statului pentru Transilvania), de helyiséghiány miatt ez csak 1923-ban kezdi meg működését.6 Az átmeneti állapotot az 1925. július 15-én megjelent levéltári törvény oldotta meg. Ez jól körülhatárolt gyűjtőkörrel négy tartományi levéltári igazgatóságot létesített, köztük a kolozsvárit, egész Erdélyre, a Partiumra és Bánságra kiterjedő
hatáskörrel, ami a második világháború végéig annyiban szűkült le, hogy 1936ban Temesvárt, 1937-ben Naszódon és 1938-ban Brassóban létesítettek még tartományi igazgatóságot. A megőrzésre begyűjtendő levéltári anyagot illetően a román levéltári szemlélet és az annak megfelelő törvény értelmében az Állami Levéltár "az állam, megyék és községek polgári, egyházi és katonai hatóságainak" történeti forrásértékű iratait veszi át megőrzésre." E szerint a Romániához csatolt területek viszonylatában is a vármegyei, városi és közterületi intézmények iratai állami hatósági iratoknak minősültek.' A fentieknek megfelelően mind Szatmár vármegye, mind Szatmárnémeti város a második világháborút követő új levéltári hálózat kialakulásáig a Kolozsvári Állami Levéltár gyűjtőkörébe tartozott, akárcsak a második világháború után szintén Kolozsvárra szállított Felsőbánya bányaváros is, vagy a családi levéltárak közül az egykori Alsó-Fehér vármegye levéltárából, Nagyenyedről bekerült Kemény család csombordi levéltára. Más úton került a Kolozsvári Állami Levéltárba az alábbiakban szintén említendő Vécsey család levéltára és a Jósika hitbizományi levéltár. Ezeket az illető családok letétként helyezték el és őrizték az Erdélyi Múzeum-Egyesület keretében működött Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárában. Amikor azonban 1950-ben a hatalom önkényesen megszüntette az Erdélyi Múzeum-Egyesületet amelynek a Levéltár szerves része volt -, a teljes levéltári anyag előbb a Román Akadémia Kolozsvári Könyvtára úgynevezett Történeti Levéltárának lett az alapja, míg az 197l-es teljesen etatista szellemű levéltári törvény és 1974-es módosítása folyományaként azt az Állami Levéltár vette át.^ Az említendő levéltárak Szatmár vármegyei vonatkozásai természetesen az iratképző hatás- és illetékességi köre, illetve a családi levéltárak esetében a birtokok elhelyezése, a családtagok tisztségei és közéleti súlya szerint más és más adatbőségűek. Az egész Szatmár vármegyére kiterjedő nemesi önkormányzat levéltára magától értetődően a feudális korszak viszonylatában annyira bő a vármegyét illető adatokban, hogy ötletszerű tallózáson kívül nem vállalkozhatnánk tartalmának ismertetésére. Az abszolutizmus és az elég csonkán Kolozsvárt őrzött polgári korra vonatkozóan a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez tartozó területeket illetően ez az adatbőség részben csökkent, mert 1964-ben levéltári csere keretében a jelenleg Magyarországhoz tartozó járások anyaga onnan jórészt Nyíregyházára került. A két város: Szatmárnémeti egykori szabad királyi város és Felsőbánya ugyancsak egykori szabad királyi bányaváros levéltárának anyagát azért említem írásomban, mert Szatmár vármegye területén feküdtek és különböző vonatkozásokban ugyan, kapcsolataik az egész vármegyével természetszerűek. Ezek a levéltárak más-más iratképző-típus forrásanyagát képviselik, de úgy véljük, hogy a kutatók számára az már tájékoztatást jelent, ha mind a vármegyei, mind a városi anyag esetében az iratsorozatokra hívjuk fel a figyelmet, a levéltári segédletekre és - jegyzetben - a megjelent ismertetésekre, útmutatókra.
A családi levéltárak esetén - a három jelzett levéltáron kívül még számos családi levéltár szolgáltathat Szatmár vármegyei adatokat -, úgy véljük leghasznosabban a Szatmár vármegyei vonatkozásokra felhívni a figyelmet, ha az ottani rokoni kapcsolatokat tárjuk fel. Ezek esetében - főleg házasságkötés eredményeként - a birtokokkal, birtokrészekkel együtt az iratok is a jogszerzőhöz kerültek. Hasonlóképpen jó tájékoztatást nyújt az is, ha jelezzük, egy-egy családnak hol voltak birtokai. Szatmár vármegye levéltára^ 1940-ben került a Kolozsvári Állami Levéltárba, ezáltal az erdélyi vármegyei levéltáraktól eltérő levéltár jelent meg a kolozsvári állami gyüjtőlevéltárban. Annyiban különböző, amennyiben a helytartótanácsi alárendeltségű, hangsúlyozottan önkormányzati, intézményeiben és működésében, nyilvántartásaiban és levéltári szerkezetében a magyarországi vármegye - így Szatmár vármegye is - eltért a hagyományos, főkormányszéki alárendeltségű, saját intézményrendszert kialakító (például a bírósági szervezetben a derékszéket, perciális és fiúszéket), az önkormányzatban a főispánnak nagyobb szerepet biztosító, kerületekre tagolt erdélyi vármegyétől. Az erősebben megnyilvánuló központi irányítás következtében az erdélyi vármegyékben az iratkezelésben már 1772-től az iktatási rendszert alkalmazták, levéltárrendezéseik viszont egyszerűbbek, tulajdonképpen lajstromozások voltak többnyire és általában csak az iratképzők szerint tagolt sorozatokat alakították ki (elnöki, közigazgatási, törvénykezési stb.), sőt az iktatási rendszer bevezetése után rendszerint mellőzték a levéltári jelzet használatát és irataikat a sorozaton belül iktatószámaik sorrendjében helyezték e l . ^ Szatmár vármegyében is a neves - Szabolcs vármegye levéltárát is rendszerező - Schemberger Ferenc munkája eredményeként tárgy szerint pontosan tagolt, levéltári jelzetekkel ellátott sorozatokból álló, példásan összeállított segédletekkel rendelkező levéltár alakult k i . H Ami azonban más magyarországi levéltáraktól megkülönbözteti az - néhány határmenti vármegyéhez hasonlóan - a levéltár megosztottsága. A főhatalomváltozás után ugyanis a vármegyét két ország között osztották fel, levéltárán pedig megosztozott a magyarországi Szabolcs és Bereg vármegyével egyesült csonka rész a Romániához került Szatmár megye. A megosztás eredményeként a magyarországi résznek jutott a vármegyei közgyűlések teljes jegyzőkönyvi anyaga, az ehhez kapcsolódó és más töredékes feudális kori iratokkal, viszont Romániában maradt szinte a teljes feudális kori irat- és segédletanyag, valamint az abszolutizmus kori és polgári kori anyag jó része. Ez utóbbiból - már miután az iratanyag az Állami Levéltárba került - 1964ben a Kolozsvári Állami Levéltár átadta a Nyíregyházi Állami Levéltárnak Fehérgyarmat, Csenger és Mátészalka járás Kolozsvárt őrzött anyagát, cserébe az abszolutizmus kori anyag addig Nyíregyházán őrzött segédleteiért. így, sarkítva azt mondhatjuk, hogy Nyíregyházán őrzik Szatmár vármegye teljes feudális kori közgyűlési jegyzőkönyvanyagát és a Schemberge-féle csoportosítás egyes töredékeit, míg Kolozsvárt - feudális kori viszonylatban - jóformán az egész
iratanyagot és annak segédleteit. Ez megszabja a levéltári rész egymáshoz való viszonyát és kutathatóságát is. A fentieknek megfelelően Kolozsvárt Szatmár vármegye levéltára (1268-1471)12 1566-1909 között 500 folyóméternyi anyaga 1849-ig a következő csoportokra és azokon belül sorozatokra tagolódik: - Acta diaetalia (1655-1840). - Acta congregationalis (1728-1751), a következő soorozatokkal: Acta consceriptionum et repertitiorum (1729), Acta computualia (1729), Acta conscriptionum et miscellenes et criminalia (1729), Acta conscriptionum et computus (1731), Instantiae (1731). - Acta publico-politicorum (1610-1849) és ezen belül ezek a sorozatok: Acta commercialium (1790-1793), Fasciculi militarium actorum (1790-1849), Acta nobilitarium (1791-1847), Acta perceptoralium (1790-1848), Acta religionalium (1795-1842), Acta urbarialium (1791-1849), Currentalia. - Fasciculi actorum miscelleneo-juridico civilium (1607-1849) a következő sorozattal, Processus civiles et acta juridíca (1606-1849). - Fasciculi mandatorum et determinationum a következő tagolódásban: Acta divisionalis (1576-1786), Fasciculus mandatorum divisionalium (1630-1633), Fasciculi mandatorum requisitíonum (1608-1786), Fasciculus mandatorum perceptorum (1734-1786), Fasciculus mandatorum statutorum (1666), Fasciculus mandatorum sequestrorum (1755), Fasciculus mandatorum transmissionalium (1592-1786), Fasciculi procuratoriarum constitutionum seu plenipotentiarium (1711-1786), Fasciculi protestationum (Pro et reprotestationum) (1593-1847) (1593-1847), Fasciculi reambulatoriarum et rectificatoriarum (Metalium) (1609-1815), Fasciculi actorum repositionalium (1802-1847), Fasciculi actorum miscellaneo criminalíum Criminalia (1600-1808). - Fasciculi actiorum (1607-1786), Fasciculi actorum cambiales (1607-1675), Fasciculi actorum inquisitionales (1610-1688). Manumissiones (1671-1778), Fasciculi pignoralitiarum (1577-1786), Testamenta (1577-1786), Fasciculi tarnactionum (1591-1771), Fasciculi citatorium (1606-1783), Tntabulationes (1754-1786), Executionale et super executionale relatoriae (1580-1766), Scheda diurnales (1787-1789), Acta subdivisionalis et insurrectionalis (1809-1816), Causa appellata (1813-1824), Processus divortionalis (1800), Orphanalia (1820-1849), Fallimenta (1845- ), Testimoniales (1758-1833) - Judiciaria (1556-1849). Ebben a sorozatban 1843 és 1847 között választási peres iratok is találhatók. Az alispáni iratok sorozatából az 1832-1836, 1838, 1840-1847 évek anyaga került Kolozsvárra. Az abszolutizmus kori és polgári kori iratok csoportosítása az országos utasítások szerint történt.
A nagy mennyiségű iratanyag a jól használható segédletek alapján könnyen kutatható. Mind az acta publico-politicorum sorozat (ezeknek iratait Kölcsey nótáriusságától kormányi/kormányzati köztárgyak névvel jelölik) jelzetlen iratai, mind a Schemberger által kialakított kisebb sorozatok, amelyeket az utódok nem folytattak, mind a levéltári mutatók arra utalnak, hogy Schemberger, sajnos, nem fejezhette be munkáját. Ugyanis az tény, hogy az 1724 és 1761 közötti iratokat fasciculusokba sorolta, azon belül levéltári jelzettel látta el, a visszakeresésükre elkészítette az Elenchus nominális seu statisticust, amelynek mind külalaki, mind részletes tárgyi megszerkesztése, bevezetője és használati útmutatója valóságos levéltári írásmű, viszont az acta publico politicorum legrégibb irataitól 1724-ig ezek hátlapján nincs feltüntetve a fasciculus-szám és ezen belül az irat sorszáma és erre az időközre nem készített elenchust, ezt bizonyítja, hogy Schemberger ezeknek az iratoknak a rendszerezését és lajstromozását munkája végére hagyta. Erre azonban már nem került sor, mert vagy a vármegye levéltárrendezésre és lajstromozásra szánt pénzalapja kimerült, vagy egyéb okok miatt, Schemberger nem fejezhette be levéltárrendezői tevékenységét. Utódai azonban a következő évek iratrendszerezésével az ő útján haladtak, így a feudális kori iratsorozatok és mutatóik kiválóan szolgálják a kutatást. Szatmárnémeti város levéltára 1938 őszén került a kolozsvári Állami Levéltárba. Szatmár és Németi városok 1712-beli egyesülése után a megnövekedett település Szatmárnémeti néven szabad királyi városként került a városi mindennapok és történelmi események sodrába. A városi életet, történelmét tükröző irataiból az 1606 és 1867 közöttieket őrzik Kolozsváron 81 folyóméternyi mennyiségben. Még az 1712-beli városegyesítés előtt a szatmáriak már 1704-ben számba vették irataikat és 80 darabnak tartalmi kivonatát egy Regestratio scriptorum Zathmariensis című lajstromba foglalták. A Mária Terézia korabeli lajstromozások során a városi levéltár rendezésével és lajstromozásával Kis Mihály jegyzőt és Óvári Mihályt bízták meg. A kialakított iratkötegekben (fasciculus) együtt helyezték el a közigazgatási és törvénykezési iratokat az 1804 és 1813 közötti időszak kivételével, amikor is ezek két különálló sorozatot alkottak. Az 1651 és 1778 közötti időszak osztályleveliből egy Fasciculus actorum divisonalium köteget alakítottak ki. A város jegyzőkönyvei így tagolódnak: a belső tanács közgyűlési jegyzőkönyvei (1606-1867), ezekből 1787 és 1863 között megtartották a fogalmazványokat is. A külső tanács jegyzőkönyvei (1816-1863), a gazdasági jegyzőkönyvek az 1779 és 1863 közötti időszakra vonatkoznak, ezekből is megtartották a fogalmazványaikat 1785 és 1861 között. A törvénykezési jegyzőkönyvek az 1606 és 1850 közötti éveket ölelik fel. Jóllehet a városi levéltár iratai az 1606. esztendővel kezdődnek, jól használható mutatói 1500-ig visszamenőleg tájékoztatnak a levéltári anyag egykori, az első mutató elkészítésének idejebeli tartalmáról. 13
Felsőbánya város levéltára. Az ugyancsak Szatmár. vármegye területén fekvő Felsőbánya 1455 és 1899 közötti 38 folyóméternyi levéltári anyaga 1949ben került a kolozsvári Állami Levéltárba. Felsőbánya egész más jellegű település képét mutatja mint Szatmárnémeti, és ez a sajátos jelleg tükröződik iratanyagában. Lakosai sorsát a bányászat, az abból származó jövedelmek és terhek szabták meg, akárcsak fejlődését. A város 1376-ban kiváltságos bányaváros, 1585-ben szabad bányaváros, a X V I I . században királyi város lett. A városi levéltár rendezése és lajstromozása, mint általában a törvényhatósági levéltárakban, Mária Terézia uralkodása idején kezdődött. Az iratokat időrendi sorrendben helyezték el és ezeknek segédleteik biztosítják kutathatóságukat. A város külön közigazgatási, törvénykezési, gazdasági, erdészeti jegyzőkönyveket vezettetett, ezeknek rendszerint mutatói is készültek. Külön csoportot alkotnak a számadási könyvek és a betáblázási jegyzőkönyvek. 14
A Vécsey család levéltára ^ 1945-ben került a Szatmár vármegyei Sárközújlakról az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárába, annak a levéltármentési akciónak során, amelyet az Erdélyi Múzeum-Egyesület nagyon nehéz körülmények között kezdeményezett és hajtott végre. Jakó Zsigmond az Erdélyi Múzeum-Egyesület megbízottjaként dermesztő hidegben gyűjtötte egybe a háború végén szétdúlt levéltárat és szállíttatta azt be Sárközújlakról Kolozsvárra. A családi levéltár aztán a megszüntetett Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárával került az Állami Levéltárba. Az Ugocsa vármegyéből származott Vécsey család szatmári ágának Sárközön kastélya, a megyében pedig uradalmai és részjószágai voltak. Tagjai mind Szatmár vármegyében, mind a szomszédos törvényhatóságokban különböző tisztségeket viseltek. A romániához tartozó Szatmár megyei részben uradalmi központ a már említett Sárköz volt, a család birtokai, illetve részbirtokai főleg az Avas környékén feküdtek. (Adorján, Apa, Avasfelsőfalu, Avasújfalu, Avasújváros, Bere, Bikszád, Bujánháza, Józsefháza, Kányaháza, Komorzán, Kőszegremete, Krassó, Lekence, Ráksa, Szamostelek, Szinérváralja, Tartolc, Túrvékonya, Veresmart). A Magyarországon maradt részen a Vécseyeknek Csegöldön volt uradalma és Rozsályon birtoka. Birtokosok voltak Szabolcs megyében i s . ' 1
A Kemény család csombordi levéltára, (1320-XIX.sz., kb. 4 fm.) ^ Erdély egyik legrégibb, a gyerőmonostori Kabos, a szamosfalvi Mikola és Gerő/Gyerőfi, valamint a gyerőmonostori Gyerő/Gyerőfi családokkal közös eredetű családja úgynevezett idősebb, Erdélynek fejedelmet adó ágának Csombordon őrzött levéltára sem kerülte el az 1848/1849-beli dúlásokat, megtizedeltetéseket. A megmaradt, szétszórt, besározott, sárba taposott iratokat a múlt század hatvanas éveiben P. Szatmáry Károly, a nagyenyedi református kollégium történelem tanára és Vészeli Károly borbándi plébános-prépost rendezte először és gyűjtötte négy kötegbe. A rendezés során követett szempont az volt, hogy az iratokat, úgy ahogy előhalászták azokat, időrendi sorrendbe helyezték, anélkül, hogy 1
kikeresték volna az összekevert anyagból a megfelelő évekből még létező anyagot. Ezért a négy köteg időrendje párhuzamos. Ezekhez a kötegekhez lajstromot is készítettek: P.Szathmáry az általa rendezettekhez magyar nyelvűt, Vészeli pedig a saját maga által egybegyűjtöttekhez latinul. így rendezett négy kötegen kívül még megmaradt három ládányi iratanyagot özv. Kemény Istvánné Bánffy Katalin halála után Magyari Károly és Török Bertalan vármegyei főjegyző fáradozásai eredményeként beszállították Nagyenyedre, a vármegyei levéltárba, ahol 1896-ban Magyari Károly és Török Bertalan folytatták a kronologikus rendezést, illetve kötegbe gyűjtést. Ezt az anyagot néhány más, szintén a vármegyei levéltárba begyűjtött családi levéltárral együtt az elsők között vette át az újonnan létesült Kolozsvári Állami Levéltár. Magyari Károly és Török Bertalan nem fejezték be a rendezést és a még rendezetlenül maradt, és a Kolozsvári Állami Levéltár által át nem vett, aránylag újabb anyagot a második világháború után előbb a Hunyad megyei Állami Levéltárban őrizték, végül azt is Kolozsvárra szállították az Állami Levéltárba. Ezek szerint a Kemény család csombordi levéltárának Kolozsvárt őrzött anyaga három részre tagolódott: a P.Szathmáry Károly - Vészeli Károly által rendezett, latin és magyar köteglajstrommal ellátott négy köteg, a Magyari Károly és Török Bertalan rendezte iratok kötegei, (V-től XXXVI-ig) végül a már a dévai Állami Levéltártól átvett anyag. Mind a három csoport esetén az időrendbeliség párhuzamos. Az első négy köteg és az azt követő kötegek iratanyaga egészen a Kemény János haláláig (kb. a X V I I . kötegig) magán viseli Kemény János gondos iratmegőrző és rendbe tartó munkálkodásának nyomait. Jó gazdaként és birtokszerzőként megőrzött minden anyagi gyarapodásra, családi kapcsolatokra, vármegyei és országos tisztségeire vonatkozó iratot, levelet, ezeket hátlapukon a tartalomra és jelentőségre vonatkozó jegyzetekkel látta el. Jóllehet az idők viszontagságai következtében a családi levéltárból nagyon sok irat megsemmisült, Kemény János gondosságának köszönhetően az, amit megmentettek az elkallódástól, az erdélyi fejedelemség történetének, életének bő forrása maradt. Az is, ami a levéltárból Szatmár vármegyére vonatkozik, elsősorban Kemény Jánoshoz fűződik. Ugyanis azoknak a családoknak, amelyekből két felesége származott, mély gyökereik voltak Szatmár vármegyében, és tegyük hozzá: a szomszédos Szabolcsban is. Első felesége Kállay Ferenc leánya: Zsuzsanna. Önéletírása szerint 1631-ben aratás és szüret között "lőtt az megmátkásodásom", 1633 karácsony hetében pedig megszületett idősebb, Simon nevű fia. Második felesége Lónyay Anna, Lónyay Zsigmond leánya, az 1656-ban elhunyt Wesselényi István özvegye. Ez az a házasság, amit Gyöngyösi István énekelt meg. Mindkét család jelentős uradalmak, birtokok ura. Viszont a kor szokása szerint az ősiség szabta tulajdonátruházási tilalmak béklyójában, a hitelélet egyetlen megnyilvánulása az elzálogosítás, elsősorban atyafiak, szomszédok között. Ebből bonyolult kapcsolatok születnek, nem egyszer véget nem érő perek. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a két családot: a Kállayt és a Lónyait is
atyafiságos kötelékek fíizik a hatalmas vagyonú, kihalófélben lévő Báthory családhoz és ilymódon jószágaik egy részének örökösei lesznek (például Aranyosmeggyes anyai jusson - aki Báthory leány volt - száll Lónyai Zsigmondra), elképzelhetjük, hogy a Kemény-Kállay és a Kemény-Lónyay házassági kapcsolatok előtt is már e családok viszonylatában szövevényes azonos érdekekre, illetve érdekellentétekre utaló iratokra bukkanunk a Kemény levéltárban. Mindezeknek pontos feltárása és bemutatása meghaladja írásunk terjedelmét. Ezért a következőkben ezeket a kapcsolatokat, illetve Szatmár vármegyei vonatkozásaikat Kemény János életének időhatárai között tárgyaljuk. Magától értetődő, hogy örökösödések, perek, cserék, elzálogosítások formájában ezek a kötelékek a kapcsolatteremtő halála után is fennmaradtak. Kállay Zsuzsannával több, a Kállay birtokokat, osztályokat, örökségeket illető irat került Kemény Jánosék birtokába, néhány - ami a családi levéltárak birtokokat illető iratai esetében természetes - házzaságkötésük előtti időkből. Kállay Zsuzsanna és férje, a legidősebb Kállay testvér, a gyermektelen Kállay Györggyel állott szorosabb kapcsolatban, ami magától értetődő, hiszen ez két leánytestvérén: Bora Borbély Istvánnén és Klára Perényi Zsigmondnén kívül, mint legidősebb, életben levő fitestvér az ősi birtokok ura volt. Néhány esztendővel Kállay Zsuzsannával kötött házassága után Kemény János és Kállay György 1634. február 22-én Panyolán egyezséget ír alá a Kállay család javainak értékelését illetően, hogy ezáltal elhárítsák a nézeteltéréseket. 1640. december 31-én Zsuzsanna felhatalmazza férjét, hogy az minden ügyében képviselje őt.20 Ezt egy Losoncon, 1645, szeptember 1-én kelt szerződés követi egyrészt Kemény János és felesége Kállay Zsuzsanna, másrészt Kállay György között, amely szerint a gyermektelen Kállay György 800 forint ellenében átad leánytestvérének és sógorának egy-egy házhelyet Panyolán, valamint Kállósemjénen és más Szabolcs vármegyei birtokain, majd két hónap múlva, 1645. november 12-én Panyoláról írott levelében biztosítja őket, hogy kész teljesíteni az örökösödési szerződést.^ Ezzel a szerződéssel lehet összefüggésben, hogy 1645. november 13-án Kállay György tallérért egy pusztát vásárol Panyolán húgának Zsuzsannának, november 18-án pedig Kállay György parancsára több házhelyet adnak át Kemény Jánosnak, illetve november 21-én ugyancsak ő egy házhelyet ad át neki.22 A szerződés alapján kerülhetett Kemény János iratai közé az, amelyben még 1631. június 13-án Kállay György felsorolja a Kállay birtokok elfoglalására őt feljogosító jogi érveket, egy jobbágyzálogosító levél, illetve Vay Péter igénybejelentése Kemény Jánossal szemben a besztereci és laskodi birtokokat illetően, amelyeket - szerinte - Kállay György jogtalanul vett be az örökösödési szerződésbe, akárcsak ez utóbbinak 1648. decmeber 5-én Panyoláról írott levele Kemény Jánoshoz a Bihar vármegyei Szőkefalva visszaszerzését illetően, amihez segítségét kéri, valamint egyéb birtokairól szóló tudósítása. Ugyancsak
örökösként kerülhetett Kemény János iratai közé az a Panyolán március 24-én kelt szerződés, amelynek értelmében Kállay György és felesége Csomaközy Zsuzsanna 1,000 forintot kölcsönzött Lónyay Zsigmondnak Bereg vármegye főispánjának, aki ezért átadja - visszavásárlási joggal - pusztadaróci, lázári, darai és homoki birtokait. Kállay György birtokátruházásaival együtt kerülhetett a Kemény levéltárba az az 1640. február 5-én Kászonban kelt irat, amelyben Varga Pál és Mihály kászoni tizedesek igazolják, hogy Kállay György és felesége Csomaközy Zsuzsanna egy szőlőt örökölt, valamint a Bercsényi Zsuzsanna tulajdonába levő litvai várra vonatkozó 1637 és 1641 közötti számadások.^ Nem hiányoznak Kemény János és Kállay Zsuzsanna levéltári anyagából a Kállay család örökösödési ügyeire vonatkozó X V I I . század derekáról származó iratok sem. Ilyen az a Petneházán 1640. március 30-án kelt megállapodás is, amelyet a család tagjai a Kállay Miklós után maradt Napkor, Kállósemjén, Kiskálló, Bagos, Oros, Nyírtura, Tiszalök, Tiszaeszlár és Székely birtokok és a napkori udvarház dolgában kötöttek. Összefüggnek az örökösödési ügyekkel az 1650. június 10-én Fogarasban kelt meghatalmazások is, az egyikben Kemény Jánosné Kállay Zsuzsanna meghatalmazza nővérét Perényi Zsigmondné Kállay Klárát, hogy képviselje őt a családot illető örökösödési ügyben, a másikban férjével ugyanebben az ügyben felhatalmazást ad Barna Györgynek és Klobusoczki Andrásnak. Ez utóbbi ugyanez év június 24-én már Patakról tájékoztatja Kemény Jánost az örökösödési perekről, augusztus 18-án pedig Panyoláról Kállay István özvegye Kamuthy Ilona ír neki a Kállayak közötti osztályról és a bejelentett ellentmondásokról. 24 Ezekkel az örökösödési ügyekkel függhet össze a Kemény János kérésére 1642. február 25-én Gyulafehérvárt I . Rákóczi György által átírt 1600. október 21-én a Leleszi Konvent előtt kötött egyezség Szaniszlóffy Báthory Péter és Kállay Katalin Szaniszlóffy Báthory Zsigmondné között Sommályt, Krasznát, Szinérváralját, Mezőszabolcsot illetően és az a felhatalmazás is, amit Kállay Zsuzsanna adott a gyulafehérvári káptalan előtt fiainak Simonnak és Ferencnek.25 A Kállayakkal való családi kapcsolatokra utal egy 1636. november 17-i irat a Kállayaknak 9 forintért eladott szőlőről és az az 1639. december 8-án kelt záloglevél arról a három jobbágyős házról, amit Kállay István Vámfaluban, Terepen és Bikszádon zálogosított el 100 forintért Kemény Jánosnak.26 Felesége nővére: Perényi Zsigmondné Kállay Klára révén Kemény János atyafiságba került a Perényiekkel is. Perényi Zsigmond és felesége már 1634. február 17-én Halmiban kelt záloglevelük szerint elzálogosítja Kemény Jánosnak udvarait, Szinérváralját, Pallagot és Vámfalut, amit 1636. február 4-én egy Kemény János és Perényi Gábor között Halmira és Udvarira vonatkozó csere követ. Kállay Klára pedig 1642. december 23-án arra kéri sógorát, hogy adjon el neki egy telket Szinérváralján, majd közbenjárását kéri a fejedelemnél férje hadmentesítéséért. 3
A fennmaradt iratok arról tanúskodnak, hogy azokban a birtokperekben, bizonyos birtokokra, a Kállay örökösök a Báthoryak, illetve a Lónyaiak ellen kívánták jogigényeiket érvényesíteni a két Kállay leány közösen járt el. Már 1642. november 3-án Kállay Klára hiteles felhatalmazást ad Kemény Jánosnak, hogy képviselje őt a Báthory családot illetően minden perben. Szokás szerint ezek az örökösödési/birtokperek hosszú esztendőkig folytak. Ezekkel kapcsolatban Kállay Zsuzsannának magának is voltak perei saját jussáért. így 1649-ben a Lónyay és a Báthory családbeliek ellen a Kraszna vármegyei Somlyóújlak, Somlyógyőrtelek, Somlyószéce, Szilágybadacson és Érendréd birtokokért, valamint a szilágysomlyói és perecsenbeli részbirtokokért, akárcsak Bocskai Zsuzsannával és Wesselényi Annával ugyancsak Somlyószécsért. 1650. március 6-án Istvándiban Kállay Klára hatalmazza fel Kemény Jánost, hogy ezúttal a Lónyaiak ellen, a Perecsenért folyó perben képviselje.^ A családot rokoni kapcsolatok fűzték a rátóti Gyulaffy családhoz is. Kemény János sógoraként említi Gyulaffy Andrást, Kállay Zsuzsanna bátyjának szólítja. 1645. május 2-án Gencsen Kemény János megállapodik Gyulaffy Andrással, hogy 3500 forintért elzálogosítja neki szinérváraljai, apai és vámfalui részjószágait, a maga részéről viszont ugyanott, ugyanazon a napon Gyulaffy András kötelezi magát, hogy visszaadja Kemény Jánosnak, feleségének és utódjainak a szinérváraljai apai, vámfalui, avasújvárosi, udvari, batizi és más helységbeli elzálogosított birtokaikat, amint megkapja azt az 1500 forintot, amiért azokat zálogba vette. Ezzel az elzálogosítással lehet kapcsolatban az az 1645. július 4-én Szatmárról kelt levél, amelyben Gyulaffy egy szökött jobbágyról és egy másik, udvari jobbágyról ír, illetve 700 tallért küld, meg az az elismervény is, amit Kállay Zsuzsanna adott, hogy a Szatmár vármegyei jobbágyházakért átvett 1300 forintot. Említettük, hogy a Lónyaiakkal már a Kállayak is kapcsolatban voltak még jóval Kemény János második, Lónyay Annával kötött házassága előtt. Erre utal Kállay Zsuzsannának Lónyay Zsigmonddal a kolozsmonostori konvent előtt kötött egyezsége Aranyosmeggyest, Berencét, Avasújfalut, Tartolcot, Bikszádot, Terepet, Bujánházát és Kányaházát illetően. 0 Viszont a következő, ugyancsak Lónyay birtokokra vonatkozó iratok már Lónyay Annával kerülhettek a Kemény levéltárba. Ilyen az az 1642. március 31-én Leleszen, a gyulafehérvári püspök előtt kötött megállapodás Lónyay Ilona Chichery Ambrusné és Lónyay Zsigmond között a Szatmár vármegyei Batizt, Avasújvárost, Udvarit, Szinérváralját, valamint a szabolcsi Büdszentmihályt és a zempléni Nagybárit illetően, ezt követően pedig az az 1643. március 18-án Aranyosmeggyesen kötött megállapodás, amely szerint ugyancsak Lónyay Ilona Chichery Ambrusné átadja bátyjának az említett avasi birtokokat és a büdszentmihályi szőlőt, azért az atyai 29
3
gondoskodásért, amit Lónyay Zsigmond apjuk halála után iránta tanúsított. Ugyanazon az úton juthattak a Kemény levéltárba a kiskocsi részjószág Lónyay Zsigmond általi elzálogosításáról, a Lónyay Menyhártnak Vasváriban zálogba 31
adott házáról, valamint az az 1648. június 5-én Lónyay Zsigmondtól Vásárosnaményban keltezett irat, amelyben engedélyt ad néhány hajdúnak, hogy Csobajban telepedjen l e . Kemény Jánosnak a térségben szerzett birtokai is voltak. 1644. július 4-én Nagysároson kelt adománylevelében I . Rákóczi György neki adja a szatmári várhoz tartozó Terebesrákost, 1647. október 6-án pedig Simándi István a Leleszen székelő erdélyi római katolikus püspök jelenti, hogy mind Kemény 32
Jánost, mind feleségét birtokba iktatta Nántűn és Terebesrákoson. Feltehetően a Kállay örökség dolgában fennálló érdekellentétek feloldását szolgálta az a I I . Rákóczi György Gyulafehérvárt 1650. július 20-án kiadott és ugyanez év szeptember 27-én Ebersdorfban IV. Ferdinánd által megerősített adománylevél, amelynek alapján Kemény János feleségével Kállay Zsuzsannával és ennek leánytestvérével Perényi Zsigmondné Kállay Klárával együtt a Kállay birtokokból megszerzi Panyolát, Kért, Semjént, Napkort, Orost, Kiskállót, Kállósemjént, Nyírbélteket, Székelyt, Beszterect, Laskodot, Esziárt, Lököt, Bagost, Farkasasszót, Telepet, Simát és Birit, Varsány várost és Tiszavarsány birtokot. Az iratok tanúsága szerint Keményéknek birtokrésze és szőlője volt Kálióban, udvarháza és birtoka a Bereg vármegyei Surányban és a Zemplén vármegyei Tállyán és Mádon szőlője, legalábbis erre utal az 1634. október 19-i, 33
34
bortermésről szóló kimutatás. ^ Természetesen a Szatmár vármegyével illetve családjaival fennálló kapcsolatokra nem csak az említett levéltárakban találunk adatokat. Anélkül, hogy részleteznénk, csak megemlítjük a Jósika hitbizományi 3
levéltárat 6, amelyben a Kállayakat és birtokaikat illető iratokon kívül - hiszen az író Jósika Miklós első felesége Kállay Erzsébet volt - egyéb vonatkozások is feltárhatók. Éppen ezért úgy véljük, hogy írásunkhoz hasonló vázlatos és időkorlátok közé szorított tájékoztatás csak akkor eredményes, ha ezt az érdekeltek részéről rendszeres és kimerítő kutatás követi. Ennek, véleményünk szerint, az egyik módja az lenne, ha a levéltárosok közötti kapcsolatokat úgy fejleszthetnénk, hogy levéltárainkban szakemberekként ők tárják fel szakszerűen és regesztázzák az egy-egy térségre vonatkozó adatokat szolgáltató iratokat és valamilyen módon munkájuk eredményét juttassák el az érdekelt térség levéltárainak. Gondolunk itt például arra, hogy mennyivel bővülne a hódoltsági területek annyira károsodott XVIII. század előtti forrásbázisa, ha azt kölcsönös megállapodásokkal gazdagítani lehetne az erdélyi levéltárakban - különösen a családiakban - lappangó, vagy egyszerűen ott, ahol őrzik érdektelennek vélt, a hódoltsági területekre vonatkozó forrásokat. 3
Jegyzet
ek
1. A neolatin nyelvek levéltári terminológiájában általában nem alakult ki az állandó megőrzésű, történeti forrásértékű iratanyagot befogadó "levéltár" és az ügyviteli rendeltetésű, Selejtezhető iratokat őrző "irattár" közti terminológiai megkülönböztetés. Azonban maga az a tény, hogy a gyakorlatban már rég különbséget tettek a két fogalom között, valamint az a második világháború utáni törekvés, hogy egyeztessék a levéltári terminológiát, a szakirodalomban is éreztette hatását. Elio Lodolini Questioni di base dell'archivistica' című tanulmányában (Rassegna degli Archivi di Stato, XXX/2. 1970. 328, 355-357.) megkülönbözteti már az "archivio" (Archiv=levéltár) kifejezést (amely szerinte az állandó megőrzésre kiválogatott kulturális javak iratösszessége), a "registratura" vagy "prearchivio" irattárnak (Registratur) megfelelő fogalmától. A román levéltári irodalom pedig ma már következetesen használja irattári értelemben az "archiva curanta" kifejezést és kialakult a különbözőséget kifejező "arhivar'-irattáros - "arhivist -levéltáros kifejezéspárt is. (L. Kiss Andrei: Notiunile de beza: arhiva, fond archivistic, colectie arhivistica, unitate arhivistica, document, act című, a meg nem jelent román levéltári kézikönyv alfejezeteként készült írást, kéziratban, 3-7 1.). 2. Franz Zimmermann: Das Archív der Stadt Hermannstadt und der sachsischen Nation. Hermannstadt, 1887, 1901 . - Iványi Béla: A szász egyetem és Nagyszeben városnak új levéltári épülete és Brassó város levéltára. = Levéltári Közlemények 3/1926. 247-249. - Jakó Zsigmond: Az erdélyi szász levéltárügy két évtizede. = Levéltári Közlemények 18-19/194041. 549-554. 1
2
3. Emlékkönyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület félévszázados ünnepére. Kolozsvár, 1909-1942. - Szabó T. Attila: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület története és feladatai. Kolozsvár, 1942 - Jakó Zsigmond: Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárának múltja és feladatai. Erdélyi Tudományos Füzetek 133. sz. Kolozsvár, 1942. - Uő.: Jelentés az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárának 1942. évi működéséről. Kolozsvár, 1943. - Uő.: Jelentés az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárának 1943. évi működéséről. Kolozsvár, 1944. - Uő.: Jelentés az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárának 1944. évi működéséről. = Erdélyi Múzeum LVI/1-2/1994. 86-105. 4. Kántor Lajos: Párhuzam az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Astra megalakulásában és korai működésében. Erdélyi Tudományos Füzetek 116. sz.- Vasile Curticapeanu: Activitatea stiintifica a Astrei. = Memoriile Sectiei de stilinte istorice a Academiei R.S.Románia. Bucuresti, 6/1981. 105-111. - Uő.: "Astra" si dezvoltarea istoriografiei romanesti. = Transilvania. 10/1981. 11. sz. 9-11. - Anna Maria Ardos - Maria Mirel: Consideratii privind infiintarea societatilor culturale tarnsilvanene Astra si Asociatia Muzeului Ardelean. = Acta Musei Napocensis. 18/1981. 531-536.
5. Istoricul Arhivelor Statului 1831-1956. - Arhivele Statului 125 ani de activitate. Bucuresti, 1957. (A továbbiakban: Istoricul Archivelor Statului) 2840, 149-204. - Sacerdoteanu Aurelian: Arhivistica. Bucuresti, 1970. 79-88. - A szerző felhasználta saját: Scurt istoric al arhivelor din Románia című, eredetileg a meg nem jelent román levéltári kézikönyv fejezeteként készült, kéziratban lévő munkáját is. - Manuel d'archivistique - Théorie et pratique des Archives publique en Francé. Paris, 1970. 24-25. 6. Indrumator in Arhivele Statului judetul Cluj. I . Bucuresti, 1979. (A továbbiakban: Indrumator I.) 31-35. 7. Istoricul Arhivelor Statului, 131-132,205-210 8. Decretul nr. 472 din 20 decembrie 1971 privind Fondul Arhivistic National al Republicii Socialista Románia. = Buletinul Oficial pertea 1-a, nr.164. Módosítása: Buletinul Oficial pertea I-a, nr. 155 és Revista Arhivelor 1/1975, 22-30. 9. A levéltárra vonatkozó fontosabb adatok: Kosáry Domokos: Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I . Altalános rész. I - I I . Budapest, 1970. 369-371.- /Rozália Texe/: Prefektura judetului Satu Mare = Indrumator I. 308-329 10. Jakó Zsigmond: Az erdélyi hivatalok levéltári utasításai: = Uő.: írás, könyv, értelmiség. Tanulmányok Erdély történelméhez. Bukarest, 1976. 80-95. - R.Texe. Evolutia sistemului de registratura sí evidentele Create in arhivele comitatelor din Transilvania si folosirea acestora ca instrumente de informare stiintifica. = Revista Arhivelor VII/2/1964. 32-60. 11. Föglein Antal: A vármegyei levéltárak Mária Terézia korában. = Levéltári Közlemények 13/1935. 158-170. - Balogh István: Szabolcs vármegye Levéltára. = Levéltári Közlemények 44-45/1975. 31-46. 12. Az 1268 és 1471 közötti 11 középkori hártyaoklevelet 1826-ban a Katona család örökösei közötti osztály során Kardos György iratai között találták és adták át az osztályt végrehajtó bizottságnak. így került az osztályról szóló jelentéssel az 1826. év iratai közé. L. Kiss András: Lappangó oklevelek. = Erdélyi Múzeum LIV/1-4/1993. 73-89. 13. A levéltárra vonatkozó fontosabb adatok: Kosáry: i.m. 581-582 - /Rozália Texe/: Primaria municipiului Satu Mare. = Indrumator in arhivele Statului judetul Cluj. I I . Bucuresti, 1985. 169-180. (A levéltári útmutató I I . kötetét a következőkben így idézem: Indrumator II.) 14. A levéltárra vonatkozó fontosabb adatok: Kosáry: i.m. 4 6 1 - /Olivia Pescariu/: Primaria rasului Baia Mare. = Indrumator I I . 195-207. 15. A levéltárra vonatkozó fontosabb adatok: Kosáry: i.m. 761-Fejérpataky László: A sárközújlaki bizottság jelentése. = Századok, 1889, kiránd. 117-126. 16. Erdélyi Múzeum LVI/1-2/1994. 115-127. - Kovách Géza: Kalandos kultúrtörténet. = A Hét III/1982. 21-23. sz. 8.
17. Szatmár vármegye a Borovszki Samu által szerkesztett Magyarország vármegyéi és városai című sorozatban. Budapest, é.n. 34, 36-38, 40, 46, 48, 50, 88, 90, 101-103, 110, 146, 48, 155, 157-158, 161, 166, 320, 613. 18. A levéltárra vonatkozó fontosabb adatok: Kosáry: i.m. 689.- p. Szathmáry Károly: A gyerőmonostori b. Kemény család idősb, fejedelmi ágának okmánytára. = Magyar Történelmi Tár XVIII/1871. 3-198.- Magyari Károly: A Kemény-család enyedi levéltára és tatár-rabságról írt levelei. = Erdélyi Múzeum. 1897. 362-378. - Uő.: Regeszták Alsófehér vármegye levéltárából. = Történelmi Tár. Új folyam VIII/1907. 81-109. 19. Kemény János önéletírása és válogatott levelei. Válogatta, sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt és jegyezeteket írta V.Windisch Éva, Budapest, 1959. 195, 210. 20. A Kemény család csombordi levéltára a Kolozsvári Állami Levéltárban, 871. sz, XI/896. A következőkben az említett levéltárból idézett iratokat csupán a köteg és azon belüli iratszámmal jelezzük, például: XI/871.) 21. XIII/1087, 1092. 22. XIII/1079, 1036, 1085. 23. IX/641. XIII/1082, 1113, XIV/1172, XVI/1255, XII/919, 971. 24. 11/157, XVI/1246, 1277,11/194, XVI/1273. 25. XIII/1011,1/151. 26. XI/771, 874. 27. VIII/535, XI/783, XIII/1075. 28. 11/168, XVI/1272, XV/1210, XVI/1268. 29. XIII/1091,11/180. XIII/1093. XIII/108. 30. XII/916. 31. XII/975, XIV/1142. 32. XIII/1069,1/122, XIV/1188. 33. 1/145, XIV/1148. 34. 11/200, XVI/1276. 35.1/148, IV/168, VU/452, XIII/1122,1/209, X/724. 36. A levéltárra vonatkozó fontosabb adatok: Kosáry: i.m. 684 - Jakó Zsigmond: "Jelentés az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárának 1943. évi működéséről. Kolozsvár, 1944. 9-11.
