A KÜLFÖLDI MŰKÖDŐTŐKE HOZZÁJÁRULÁSA A HELYI TECHNOLÓGIAI FEJLŐDÉSHEZ ÉS A VERSENYKÉPESSÉG ERŐSÍTÉSÉHEZ EGYES TÁVOL-KELETI ORSZÁGOKBAN ÉS A FOGADÓ ORSZÁGOK INNOVÁCIÓS POLITIKÁI Készítette: Bassa Zoltán
A tanulmány a MEH – MTA megállapodás alapján, „A gazdasági versenyképesség erősítésére irányuló tevékenységről” című, MEH 10.035-8. iktatószámú projekt keretében készült Kutatásvezető Szalavetz Andrea
MTA Világgazdasági Kutatóintézet Budapest, 2004. június
Tartalomjegyzék Bevezető............................................................................................................................ 3 1. A külföldi működőtőke szerepe a fogadó országok tudományos-technológiai fejlődésben...............................................................................................................................................4 2. A külföldi működőtőke hatása a nemzetközi versenyképességre..................................6 3. Állami politikák.............................................................................................................9 A nemzeti tudományos-technológiai politikák szerepe............................................... 12 A közvetítő, "segítő", "hídépítő" intézmények szerepe............................................... 15 Dél-Korea................................................................................................................ 15 Tudás- és technológiaintenzív ipari parkok.................................................................17 Az információs-kommunikációs technológiák (ICT) szerepe..................................... 23 4. Az állami politikák tanulságai Magyarország számára............................................... 24 Források........................................................................................................................... 28
2
BEVEZETŐ Vizsgálatunk tárgya öt távol-keleti ország: Malajzia, Thaiföld, Szingapúr, Dél-Korea és Tajvan. Az utóbbi három ország a távol-keleti újonnan iparosodó országok első hullámába tartoznak, míg Malajzia és Thaiföld a másodikba. Az első és a második hullám között máig jelentős fejlettségbeli különbségek tapasztalhatók. A külföldi működőtőke beáramlása, (más terminológiával: a külföldiek közvetlen tőbefektetései - FDI) jellegzetességeinek szempontjából Magyarország inkább Malajziához és Thaiföldhez esik közel, de Dél-Koreától, Szingapúrtól és Tajvantól sem vagyunk távol. Az első hullámba tartozó Szingapúr, Dél-Korea és Tajvan szintje jelentheti hazánk számára - több szempontból is - a következő lépcsőfokot, így e három ország tárgyalása is fontos. A működőtőke beáramlása Malajziába, Thaiföldre és Szingapúrba a 80-as évek második felében gyorsult fel és - ha mindhárom országot figyelembe vesszük 1996-ig tartott. Ez az időszak fontos volt a későbbiek szempontjából, hiszen ekkor települtek be azok a TNC-k amelyek közül néhányan később, a 90-es évek második felében reinvesztálták profitjaik egy részét valamelyest kompenzálva ezzel az újonnan érkező működőtőke apadását. A felhalmozódott működőtőke-állomány Thaiföldön és Szingapúrban 1990-95 között megduplázódott, Malajziában közel háromszorosára nőtt. Thaiföldön az FDI állomány/GDP és az éves beáramlás/bruttó hazai állótőke-képződés mutatószámai is jóval alacsonyabbak, mint Malajziában és Szingapúrban, ami azt mutatja, hogy a külföldi tőke sokáig kisebb szereppel bírt a thai gazdaságban, mint a malájban vagy a szingapúriban. A legnépszerűbb ágazatok közül Thaiföld esetében az autóipart, Malajziánál pedig az elektronikai ipart érdemes kiemelni. Tajvanon, de különösen Dél-Koreában jóval kisebb a külföldi működőtőke jelentősége, mint másik három tárgyalt országunkban. A két országban a külföldi működőtőke beáramlását 1998-ig nem ösztönözték, hanem szelektíven korlátozták. E két országban a tudományos-technológiai fejlődés más jellegű nemzetközi kapcsolatokon (gépimport, licence-vásárlások, OEM-szerződések) és jelentős részben hazai erőforrásokon alapult, szemben Malajziával, Thaifölddel és Szingapúrral, ahol igen jelentős volt a külföldi működőtőke szerepe. E tanulmányban a külföldi működőtőke szerepét tárgyaljuk az öt távol-keleti fogadó ország tudományos-technológiai fejlődésében (1. fejezet) és nemzetközi versenyképességének előmozdításában (2. fejezet). Nagy hangsúlyt helyezünk az öt országnak a tudományos-tech-
3
nológiai politikáira a külföldi működőtőkével összefüggésben és attól függetlenül is (3. fejezet). A 4. fejezetben a követett politikák tanulságos elemeit, vitatott kérdéseit foglaljuk össze.
1. A KÜLFÖLDI MŰKÖDŐTŐKE SZEREPE A FOGADÓ ORSZÁGOK TUDOMÁNYOS-TECHNOLÓGIAI FEJLŐDÉSBEN Malajzia esetében a transznacionális vállalatok részesedése a helyi kutatási-fejlesztési kiadásokban 45-50%, Thaiföldön kb. 30% volt. (Lall, 2002, p. 54.) Ugyanakkor Dél-Koreában a hazai nagyvállalati (igen kis részben a külföldi cégek) és az állami K+F kiadások (az összes 20%-a) jelentőségét jól mutatja, hogy a 90-es évek második felére a fejlődő országok teljes K+F kiadásának 53%-át adta az ország. (Lall, 2002, p. 79.) 1996-1998 között csak Szingapúrban haladta meg a transznacionális vállalatok részesedése az 50%-ot a helyi kutatás-fejlesztési kiadásokban. De a helyi kutatási-fejlesztési tevékenységet végző 87 transznacionális vállalat tevékenysége periférikus. USA-statisztikák szerint 1994-ben az USA-beli transznacionális vállalatok globális kutatási-fejlesztési kiadásain belül Szingapúr 1,96, Tajvan 0,91%-kal részesedett, míg az EU például közel 70%-kal. 199697-ben a japán transznacionális vállalatok kutatási-fejlesztési tevékenységének csak 9%-a zajlott a távol-keleti újonnan iparosodó országokban. A K+F tevékenységek a legfejlettebb országokban koncentrálódnak. (Kumar, 2001, p. 162) A fenti adatok alapján az mondható, hogy a helyi tudományos-technológiai színvonal emelésében továbbra sem a transznacionális vállalatok helyi K+F tevékenysége, hanem a közvetettebb technológia-transzfer játssza a döntő szerepet. Kiemelendő a külföldi transznacionális vállalatok szerepe a malajziai elektronikai ipar fejlődésében. (Ismail, 2001) Az iparág az 1970-es évek elején alakult ki, amikor több USAbeli alkatrészgyártó vállalat (pl. a Fairchild és az Intel) üzemeket hozott létre Penangban integrált áramkörök gyártására. A fő motiváció az olcsó munkaerő volt. Maradásukban később fontos szerepe volt a munkaerőintenzív funkcióknak megfelelő nem túl magas képzettségű munkaerő megfelelő létszáma, a jó infrastruktúra és a stabil makrogazdasági helyzet. Később japán, dél-koreai, tajvani és európai cégek is követték amerikai társaikat Malajziába. Ezek a vállalatok a fogyasztói elektronikai cikkek gyártásában is aktívak voltak. Az amerikai vállalatok képviselték azonban a legmagasabb technológiai szintet az országban és integrált áramkörök mellett más számítástechnikai alkatrészek és részegységek gyártását is beindították.
4
A malajziai elektronikai iparban a legtöbb külföldi vállalatra igaz, hogy az alacsonyabb technológiai szintet képviselő termékek gyártásának egy részét áttelepítették más országokba, elsősorban Kínába. Ugyanakkor az áttelepülést megakadályozta vagy fékezte, hogy egyes termékek esetében csak Malajziában található megfelelő termelés-tervezési, raktározási, logisztikai, mérnöki és minőségellenőrzési, informatikai szolgáltató rendszer. A kiterjedt beszállítói rendszer is az áttelepülés ellen hat. A beszállítói, sőt a vevőkhöz fűződő kapcsolatokat azért is fontos hangsúlyozni, mert ezeknek nagyobb a szerepe a beszállítók technológiai szintjének emelésében, mint a formalizált (megállapodásokon, szerződéseken alapuló) technológia-transzfernek. (Noor - Clarke - Driffield, 2002) Malajziában a beszállítók egy része szintén külföldi érdekeltség, de a maláj beszállítók aránya növekszik. Egyes beszállítók teljes gyártóberendezéseket szállítanak. Amikor kulcsfontosságú berendezésekről (vagy alkatrészekről, részegységekről) van szó, akkor az ismét csak akadályozza a külföldi cég áttelepülését egy másik országba. Van példa átfogó kutatásifejlesztési központ Malajziába telepítésére is. A japán Matsushita három helyi (fogyasztói elektronikával foglalkozó) leányvállalata együtt képvisel egy ilyen egységet. Erre azután került sor, hogy a Matsushita jelentős termelőkapacitásokat hozott létre Malajziában. Miközben magasabb technológiai szintet képviselő termékeket gyártanak, az USA-ból érkezett cégek között nehéz olyat találni, amely széles körű kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatna. A technológia átadásában azonban aktívabbak, mint japán társaik, amiben fontos tényezőt jelent, hogy nagyobb arányban alkalmaznak helyi mérnököket és menedzsereket. A szakemberek kinevelésük után sokszor elhagyják a céget és saját vállalatokat alapítanak, amelyek beszállítóként kapcsolódnak a külföldi cégekhez. Így például maláj tulajdonú cégek is vannak már, amelyek integrált áramkörök gyártásával foglalkoznak. A nagyobb japán vállalatok közül csak a Matsushitánál figyelhetők meg hasonló folyamatok. Dél-Koreában és Tajvanon a külföldi cégek szerepe a helyi kutatás-fejlesztésben csekély, mivel szerepük általában véve is csekély, kivéve az elmúlt kb. öt évet. A korábbi időszakokban OEM-szerződésekkel, licence-szerződésekkel, valamint alkatrész- és gépimport formájában segítették elő a külföldi vállalatok a hazai technológiai szint emelését. Chamarike Goonatilake (1994, p. 152) szerint az OEM szerződések Dél-Koreában többet jelentettek a technológiatranszfer területén, mint a licence-szerződések, mivel a dél-koreai vállalatok sokat tanultak a külföldi szakemberektől a termelés-tervezés, a minőségellenőrzés és a tesztelés folyamatában. Tajvanon ellentétben Dél-Koreával az ország gazdasága nem nagy vállalati csoportok köré szerveződik, hanem kis- és középvállalatokra, illetve azok hálózataira. Az iparosodás ko5
rai időszakától kezdődően olyan területekre terelték a külföldi működőtőkét, ahol a hazai ipar gyenge volt és a külföldi cégeket arra ösztönözték, hogy átadják a technológiákat a hazai beszállítóknak. Az állam maga is beszállt olyan vegyes vállalatokba, amelyek a külföldi technológiák megszerzésével kecsegtettek (pl. a félvezetők és a repülőgépgyártás területén). (Lall, 2002, p. 80.) A kis- és középvállalatokat aktívan segítették abban, hogy megtalálják, megszerezzék, elsajátítsák és alkalmazzák az új külföldi technológiákat. Ez illeszkedett abba a politikába, amely a cégeket általában is technológiai színvonaluk fejlesztésére ösztönözte. Talán Tajvan a világnak az országa, ahol a kis- és középvállalatokat segítő technológia-politika a legfejlettebb. A fejlődő országok közül csak néhány esetében kezdtek el kutatás-fejlesztési tevékenységeket a külföldi cégek (főleg multinacionális vállalatok). Ennek egyik feltétele, hogy az adott országban a külföldi vállalatok helyi érdekeltségei megfelelő kapacitás-nagyságot érjenek el, amelyre építve már érdemes helyi kutatási-fejlesztési tevékenységet is beindítani. Ugyanakkor az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy előfordul, amikor a helyi termeléstől független K+F funkciók jelennek meg az adott országban. Ez összefüggésben van azzal a folyamattal, hogy a transznacionális vállalatok egyre inkább feldarabolják és globalizálják érték-láncukat. Mindez átvezet egy másik fontos feltételhez a kutatás-fejlesztési intézmények, a megfelelő színvonalú felsőoktatási intézmények és jól képzett szakemberek meglétéhez. A transznacionális vállalatok hozzájárulnak a fogadó országok munkaerejének minőségi javulásához, a fejlettebb technológiák meghonosodásához, de ahhoz hogy ez igazán tartós és érezhető legyen az államnak is hozzá kell járulnia a munkaerő fejlesztéséhez, a hazai vállalatok erősítéséhez és erős technológiai és kutató intézetek létrehozásához. (Lall, 2002, p. 74.)
2. A KÜLFÖLDI MŰKÖDŐTŐKE HATÁSA A NEMZETKÖZI VERSENYKÉPESSÉGRE
Dél-Korea és Tajvan nemzetközi versenyképessége elsősorban a hazai vállalatokat exportra és technológiai fejlesztésre ösztönző politikákra alapult. A globális hálózatokba nem elsősorban működőtőke-kapcsolatok révén, hanem OEM szerződésekkel és licencekkel kapcsolódtak be a két ország vállalatai, illetve a nagyobb vállalatcsoportok maguk is multinacionális cégekké váltak. A fogyasztói elektronikai export 60-70%-át OEM-szerződések alapján transznacionális vállalatoknak történő eladásokon keresztül dobják a piacra a dél-koreai és tajvani vállalatok.
6
1990-ben a teljes dél-koreai elektronikai export 70-80%-a OEM-szerződéseken alapul. (1989ben a személyi számítógépek kivitelének 80%-ára mondható el ez.) (Lall, 2002, pp. 50-51.) A 90-es évek során a tárgyalt távol-keleti országok, különösen Dél-Korea és Tajvan abban a tekintetben is kiemelkedett a többi fejlődő ország közül, hogy a 2. évezred végére a korábbi OEM-szerződések talaján saját, versenyképes transznacionális vállalataik is szárba szökkentek. Ilyen például a Samsung, a Hyundai, az ACER, a Quanta, és hamarosan újabbakkal is találkozhatunk. Ezek a vállalatok már saját márkaneveikkel is megjelentek a világpiacon. Malajziában és Szingapúrban az export növelésében, különösen az elektronikai ipar és más high-tech iparágak nemzetközi versenyképességnek javításában központi szerepet játszott a külföldi működőtőke. Malajzia és Thaiföld közül az előbbi jóval diverzifikáltabb high-tech exportszerkezettel rendelkezik. Ugyanakkor a kivitelnek ez a fajta koncentrációja sebezhetőbbé tette Malajziát az IT-boom kifulladásakor 2001-ben, aminek gyengébb makrogazdasági teljesítmény lett az eredménye. Malajzia 1994-ben már a világ audio-berendezéseinek 15%-át szállította, Dél-Korea a video-berendezések több mint 10%-át, az elektronikai alkatrészeknek pedig több mint 8%-át. Tajvan a PC-monitorok gyártásában vívott ki világelsőséget. (Hernádi, 1999) Néhány évvel később, az ezredfordulón Dél-Korea már az LCD-kijelzőkben és DRAM-chipekben, Tajvan pedig a notebookok, CD-ROM meghajtók gyártásában tört az élre. S a termékek sorát folytathatnánk tovább. Az ezredfordulóra a távol-keleti fejlődő országok (köztük az általunk tárgyalt öt ország) az világ fejlődő országaiból származó feldolgozóipari export 75%-át, s az onnan származó high-tech feldolgozóipari export 90%-át adták. (Lall, 2002, p. 59.) Az alábbi táblázatból láthatóhoz hasonló növekedést csak Mexikó tudott felmutatni a fejlődő országok közül A folyamat eredményeként természetesen a 90-es évek közepén Dél-Korea, Tajvan és Szingapúr már nem számított fejlődő országnak. 1. táblázat Éves átlagos növekedési ütemek 1985-97 között (%)
68 ország Dél-Korea Szingapúr Tajvan USA Japán
Feldolgozóipari termelés
Feldolgozóipari export
2,7 10,2 8,0 4,7 2,9 1,7
7,3 10,6 15,0 12,0 8,8 2,4 7
High-tech feldolHigh-tech feldolgozóipari termegozóipari export lés 5,9 10,8 15,4 18,7 13,1 21,7 11,6 18,9 4,7 10,1 5,2 4,4
Forrás: Science and Engineering Indicators 2000, National Science Foundation, Washington D. C. Idézi: Lall, 2002, p. 55.
Azzal, hogy a külföldi működőtőkét Szingapúr a munkaerő-intenzív felől a technológiaés tudásintenzív iparágak, sőt szolgáltatások felé terelte, illetve azzal, hogy a helyi beszállítói arányt növelni tudta, versenyképességi előnyökhöz jutott Malajziával és sok más fejlődő országgal szemben. A hazai béremelkedések és a versenytársak (pl. Kína) megjelenése és szaporodása nyomán Malajziában is felismerték a szingapúri politikák helyességét. Kína alacsony béreivel és belső piacának hatalmas potenciáljával nem lehet versenyezni. A tőkevonzó képesség fenntartása érdekében elindult az elmozdulás az olcsó munkaerőre és a tömeges exportra épülő politika felől a magasabb hozzáadott érték tartalmú iparágakra és a helyi beszállítói arány növelésére építő politika felé. A helyi beszállítói arány Malajziában elsősorban újabb külföldi cégek megjelenésével növekszik.
8
3. ÁLLAMI POLITIKÁK A külföldi működőtőke beáramlását és a technológiai szint emeléséhez való hozzájárulását célzó stratégiák és politikák Az egyes országokban valójában nem egy, hanem többfajta politikával (egyes esetekben) stratégiával találkozhatunk. Ugyanakkor mind az öt országra igaz, hogy a munkaerőintenzív ágazatok többségében elvesztették nemzetközi versenyképességüket (pl. Kínával szemben), így állami politikáiknak a technológia- és tudásintenzív területeket képviselő funkciók vonzása felé kell fordulnia, illetve elő kell segítenie, hogy ezeken a területeken a külföldi működőtőke jelenléte elősegítse a tudományos-technológiai szint emelését. Dél-Koreában és Tajvanon a külföldi működőtőke beáramlását nem ösztönözték, hanem szelektíven korlátozták. Az átfogó iparpolitikák hazai vállalatok erősítését célozták. Ez azonban nem jelentett elzárkózást, hiszen az export növelése az egyik központi cél volt, a technológia importját pedig más formákban, de ösztönözték (licence-szerződések, alkatrész- és gépimport). Érdekes, hogy Dél-Koreában nyomást gyakoroltak a nagyvállalatokra a beszállítói hálózatok kiépítése érdekében. A különbség csak annyi volt, hogy ezek a nagyvállalatok nem külföldi, hanem hazai cégek voltak. Dél-Korea Tajvanhoz vagy Szingapúrhoz képest nagyobb saját kutatási-fejlesztési bázist épített ki, amely a 90-es években már nagyrészt saját fejlesztésű és piacképes high-tech exporttermékek megjelenéséhez vezetett. Az 1997-98-as pénzügyi válság nyomán Dél-Korea politikája alapvetően megváltozott. A külföldi működőtőke beáramlását ösztönzik, a korábbi korlátozások nagy részét leépítették. Ez az új politika nem stratégiai, iparpolitikai megfontolásokból, hanem a csőd szélére került hazai vállalatok eladásának kényszeréből és az IMF javasolta strukturális reformok elfogadásából és végrehajtásából fakadt. A külföldi működőtőke beáramlásának a korábbinál erősebb ösztönzésekor felmerül az igény, hogy a külföldi cégek fejlett technológiát hozzanak be és terjesszenek el. A maláj és thai gazdaságnál fejlettebb Dél-Koreában ez nem a jelenlevő multinacionális vállalatok munkaerőintenzív tevékenységének átalakításával történhet meg, hanem azzal, hogy eleve technológia- és tudásintenzív funkciók vonzanak az országba, illetve azzal, hogy a viszonylag fejlett technológiák tovaterjedését ösztönzik a beszállítók, vásárlók felé. Ez új kihívást jelent DélKorea számára hiszen a külföldi működőtőke bevonzására nem alakítottak ki átfogó stratégiát
9
korábban, s végképp nincsenek olyan elképzelések, hogy a külföldi működőtőke hogyan segíthetné elő a hazai tudományos-technológiai fejlődést. Optimizmusra ad okot, hogy Dél-Korea átgondolt tudományos-technológiai politikával bír (beleértve az intézményeket is), a munkaerő képzettségi szintje viszonylag magas (így például az erős hazai nagyvállalatok komoly tudásbázissal bírnak), az egy főre jutó számítógépek és mobil telefonok száma viszonylag magas, az internet penetráció a világon az egyik legmagasabb, s ez utóbbihoz a fejlett telekommunikációs (különösen a korán kiépült szélessávú) infrastruktúra is jelentősen hozzájárult. Így megvannak a feltételek arra, hogy a külföldi működőtőke beáramlása a tudományos-technológiai színvonal emelkedésében is lecsapódjon. Hozzá kell tennie, hogy a külföldi működőtőke beáramlásának ösztönzése nem járt a hazai vállalatok háttérbe szorításával. Dél-Koreával kapcsolatban vannak azonban kevésbé pozitív vélemények is (pl. Joo, 1999). Ezek szerint a kutatási-fejlesztési eredmények nincsenek megfelelően hasznosítva a piacon, az egyetemeken végzett kutatási-fejlesztési tevékenység nem elég kiterjedt. A Hyundai Economic Institute 1999-es felmérése szerint Dél-Korea a "tudásképződés" terén a legfejlettebb országok szintjén van, ugyanakkor a "tudás eredmény" tekintetében jóval elmarad azoktól. Előbbi mutató a kutatás-fejlesztési kiadások kiadások/GDP, az oktatási kiadások/GDP, az importált technológiákra fordított kiadások/GDP hányadot, a 10 000 dolgozóra jutó kutatók és az egyetemi végzettséggel rendelkezők arányát vette figyelembe. A "tudás eredmény" mutató a 10 000 főre jutó szabadalmak és disszertációk számát, a feldolgozóipari hozzáadott értéken belül a tudásintenzív ágazatok arányát, a technológia-exportból származó profit/GDP hányadost vette figyelembe. Ez utóbbi területeken tehát Dél-Korea még jóval elmarad a legfejlettebb országok mögött. (Joo, 1999, pp. 45-46.) Tajvan politikái hasonlóak Dél-Koreáéhoz. Fontos különbség azonban, hogy szemben a dél-koreai, nagyvállalatokra építő stratégiával, Tajvanon sikertörténetnek nevezhető a hazai kis- és középvállalatok beszállítóvá válása a hazai és külföldi vállalatokhoz kapcsolódva, különösen, hogy ezek a kisebb cégek technológiai színvonalukban is jelentős javulást értek el ebben a folyamatban. Dél-Koreával ellentétben Tajvanon igen nagy hangsúlyt helyeztek a technológia-intenzív exportösztönző és ipari zónák, valamint a tudományos-technológiai parkok létrehozására. Az itt nekilódult vállalatok a legtöbbször működőtőke-kapcsolatok nélkül is (helyette például OEM szerződésekkel) szorosan kapcsolódtak a fejlett ipari országok (különösen az USA és Japán) technológia-intenzív ágazataihoz, termékgyártásához. A legtöbb szempontból Tajvan - Dél-Koreához hasonlóan - felkészült arra, hogy sikerrel mozduljon el a tudásintenzívebb területek felé. 10
Szingapúrban erősen ösztönözték a külföldi cégek közvetlen tőkebefektetéseit. A külföldi cégeket a 90-es évektől tudatosan a technológia- és tudásintenzívebb irányba terelték, technológiai szintjük emelésére és funkcióik megváltoztatására ösztönözték őket. A külföldi tőkét nemcsak bevonzották az országba, hanem bizonyos területek felé terelték. Az állam a képzettségi szint javításában, az intézmények kiépítésében, az infrastruktúra fejlesztésében és a beszállítói hálózatok támogatásában vállalt fontos szerepet, szem előtt tartva a kutatás-fejlesztési és technológiai tevékenységek ösztönzését és támogatását. Malajziában és Thaiföldön a külföldi működőtőke beáramlásának ösztönzése elsősorban az export növelése érdekében történt. Ennek eszközei a kedvező beruházási környezet kialakítása, az exportot segítő politika és infrastruktúra, valamint az olcsó és képezhető munkaerő. A külföldi cégek jelentős szerepre tettek szert a feldolgozóiparban (különösen az elektronikai és autóiparban) és a feldolgozóipari exportban. A hazai vállalatok az exportorientált külföldi cégektől nagyrészt elkülönülten fejlődtek. Thaiföldön a külföldi működőtőke Malajziához képest jóval több (elsősorban munkaerőintenzív) iparágban jelent meg. Malajziában és Thaiföldön a külföldi cégek technológia- és tudásintenzív irányokba mozdulását sokáig kizárólag a piaci erőkre bízták. Így nem helyeztek hangsúlyt a hazai képzettségi és technológiai színvonal emelésére sem. A tudásintenzívebb tevékenységek ösztönzésének igénye és politikája csak az 1997-98-as pénzügyi válságot követően merült fel. Malajziában és Thaiföldön a magasabb hozzáadott értékű iparágak felé való elmozdulás a hazai képzettségi szint javítását is szükségessé teszi, de ebben nincsenek egyelőre látványos eredmények. Különösen a magas szintű technikai ismeretek nyújtó (természettudományos és számítástechnikai) felsőoktatás további erősítése lenne kívánatos. Másrészt fejleszteni kell mind a kutatás-fejlesztési, mind az infrastruktúrát, különösen az információs-kommunikációs hálózatokat. Ez utóbbi területen különösen a malajziai Multimédia Szuper-Folyosó kialakítása figyelemre méltó. Harmadrészt, a hazai beszállítók körét szélesíteni, technológiai szintjét emelni, kapcsolódásaikat a külföldi cégekhez erősíteni kell. Ez utóbbi talán a legkomplexebb és legnehezebb feladat Malajzia és Thaiföld számára. Malajzia részben a dél-koreai, részben a szingapúri modellt próbálja követni, de egyik sem jár sikerrel, ha nincs megfelelő mennyiségű és minőségű szakképzett munkaerő, amelynek külföldről való beáramlását egyébként sokáig korlátozták, ami hibás politikának bizonyult. Thaiföldön a hazai kis- és középvállalatok erősebbek a malajziaiakhoz képest, így itt inkább a tajvani modell látszik követésre érdemesnek. A Malajzia kapcsán említett hiányosságok azonban itt is jelen vannak. Végül ebben az alfejezetben érdemes néhány szót ejteni a szellemi jogok védelméről. Ezen a területen a Világbank álláspontját képviselő Yusuf - Evenett (2002, p. 38.) szerint Dél11
Korea és Szingapúr kivételével még sok tennivalója van a távol-keleti országoknak. A szellemi jogok gyenge védelme például a szerzők szerint visszafogja a működőtőke áramlását Tajvanra a szoftverfejlesztés területén. Úgy tűnik azonban, hogy mivel ezek az országok technológia-exportőrökké válnak, érdekeltségük erősödik a szellemi jogok védelmében.
A nemzeti tudományos-technológiai politikák szerepe Mint korábban már említettük, ahhoz, hogy a külföldi működőtőke tartósan és érezhetően hozzájáruljon a fogadó ország tudományos-technológiai fejlődéséhez, a fogadó ország tudományos-technológiai politikájának kedvező környezetet és feltételeket kell teremtenie. Lall (2002, pp. 62-63.) szerint a technológia-politikai intézkedések alapvetően két csoportra bonthatók. Statikusnak nevezi azokat, amelyek a piaci tökéletlenségek kiküszöbölését célozzák és stratégiainak azokat, amelyek egy hosszú távú fejlesztési stratégia keretében megváltoztatják a termelési tényezőket. A Távol-Keleten az egyes országok politikáiban sok közös található, ami a statikus elemeket illeti, azonban jelentős különbségek vannak a stratégiai intézkedések között. Utóbbiakat inkább Dél-Korea, Tajvan és Szingapúr tett meg, Malajzia és Thaiföld kevésbé. Fontos megjegyezni, hogy a fejlődő országok, különösen a távol-keleti országok tudományos-technológiai politikái általában szerves részét képezték iparpolitikájuknak és hosszú távú gazdasági stratégiájuknak, terveiknek, vízióiknak. Dél-Koreában, Tajvanon és Szingapúrban a kutatással-fejlesztéssel (is) foglalkozó cégeknek számos beruházási és adókedvezményt nyújtott az állam. Tranzakciós költségeik csökkentése érdekében Dél-Koreában és Szingapúrban minimalizálták az engedélyezési feltételeket és egyszerűsítették az őket érintő szabályozást. A piacra való belépésük megkönnyítése érdekében megkönnyítették számukra a hozzájutást a közművesített telkekhez, kutatási ösztöndíjakhoz. A munkaerővel kapcsolatos szabályozást lazították, a kisebb vállalatok esetében a hitelekhez való hozzájutást könnyítették. A három országban alapvetően állami finanszírozással számos tudományos, technológiai központot (kutatóintézetet, laboratóriumokat stb.) hoztak létre. A legkiterjedtebb az alap- és az alkalmazott kutatást, fejlesztést egyaránt célul kitűző intézményrendszer Dél-Koreában alakult ki. Ez nemcsak azzal magyarázható, hogy ez a legnagyobb gazdaság, a legnagyobb mobilizálható tőkével, hanem azzal is, hogy Dél-Koreára volt a legjellemzőbb az önerőre támaszkodás tudományos-technológiai potenciáljának fejlesztési folyamatában. Az állam igen jelen-
12
tős szerepvállalása, intézmény-építő szerepe nem változtatott azon a tényen, hogy a kutatásifejlesztési kiadások a 90-es évektől mindhárom országban 70-80%-ban a magánvállalatoktól eredtek. Az összes K+F kiadás Dél-Korea esetében meghaladja az OECD-átlagot, Tajvanon és Szingapúrban hasonló a legfejlettebb országokéhoz, Malajziában és Thaiföldön viszont jóval elmarad attól. (Ld. alábbi táblázat) 2. táblázat Kutatás-fejlesztési kiadások a GDP százalékában (1997) Dél-Korea Tajvan Szingapúr Malajzia (1992) Thaiföld (1991) Japán USA
2,89 1,92 1,52 0,40 0,20 2,92 2,60
Forrás: National Science Foundation, idézi: Yusuf - Evenett (2002) p. 7. Malajziára és Thaiföldre: UNCTAD, 1998, p. 391.
Malajziában és Thaiföldön messze nem találkozhatunk ennyi ösztönzővel és ennyire kiépített intézményrendszerrel, s ha igen akkor azok az elmúlt 10 évben születtek, az exportfejlesztő és egyéb különleges gazdasági övezetekre korlátozódnak jellemzőek, és elsősorban a külföldi vállalatok vonzását célozzák. Az exportot segítő hazai tudásbázis megteremtésekor központi szerepet kapott az általános és középfokú oktatásban résztvevők számának gyors növelése, majd a természettudományos és számítástechnikai felsőoktatás fejlesztése. Ugyanakkor Dél-Korea, Tajvan és Szingapúr esetében (ahol a felsőoktatásban résztvevők száma magas) túlságosan is a műszaki felsőoktatásban koncentrálódnak a hallgatók. Az UNCTAD (1998) hangsúlyozza, hogy számos eredményük ellenére a felsőfokú képesítéssel bíró szakemberek száma még mindig nem elég magas a legtöbb távol-keleti országban. Dél-Koreában speciális oktatási intézményeket kívánnak alapítani a tehetséges fiatalok posztgraduális továbbképzésére. Problémát jelent ugyanis, hogy eddig csak néhány elit intézmény (például az 1975-ben alapított Korea Advanced Institute of Science and Technology) képes kibocsátani kiváló szakembereket. Yusuf - Evenett (2002, p. 41.) szerint ígéretes a távol-keleti és nyugat-európai, USA-beli egyetemek együttműködése és közös képzési programjai, mivel azok meghonosítanak addig nem ismert oktatási módszereket és adaptálják azokat a helyi környezethez.
13
A távol-keleti országok egyetemei a tanácsadó tevékenységen túl egyre inkább bekapcsolódnak a kereskedelmi célú kutatási-fejlesztési programokba. Sőt saját finanszírozással is belekezdenek projektekbe, amelyektől megtérülést várnak a piacon szabadalmi díjakon és újonnan alapított cégeken keresztül. Az oktatásban problémát jelent, hogy a tanárok nem mindig nyitottak a számítástechnikai és internettel kapcsolatos tudás és képesség elsajátítására, így nem tudnak segíteni a diákoknak abban, hogy az új technológiákat sikerrel aknázzák ki. A tudományos-technológiai eredményeknek nemcsak megszületniük kell, hanem sikerrel kell menedzselni azokat. A tudományos-technológiai fejlődést nemcsak a tudományos és technológiai oktatás és képzés segíti elő, hanem a vállalatszervezési és vállalatvezetési ismeretek oktatása, ez ehhez szükséges képességek és készségek terjesztése is. A tudomány és a technológia területén dolgozó kiváló szakemberek jelentős része híján van e tudásnak a távolkeleti országokban. A távol-keleti országokban kevés a technológiát menedzselni is képes szakember. Úgy tűnik, hogy az oktatási rendszertől nem várható, hogy e kihívásra önmagában képes legyen válaszolni. A szakemberek a piacon, vállalatoknál dolgozva sajátítják el ezt a tudást. Az egyetemek helyett egyes vállalatok (pl. a Samsung) próbálnak változtatni ezen a helyzeten.
14
3. táblázat A beiskolázottak aránya (%), 1996 Dél-Korea Szingapúr Malajzia Thaiföld
középfokú oktatás 97 74 56
felsőfokú oktatás 68 39 12 22
Forrás: Yusuf - Evenett, 2002, p. 40. az UNESCO és a Világbank adatai alapján
A bejegyzett szabadalmak száma (ld. az alábbi táblázatot) jól jelzi, hogy Dél-Korea és Tajvan voltak azok, amelyek a külföldi vállalatoktól függetlenül jelentős, önálló eredményeket felmutató kutatási-fejlesztési bázist alakítottak ki. Szingapúr igen gyenge a USPTO-nál bejegyzett szabadalmak szempontjából, ráadásul az UNCTAD szerint (1998, p. 393. a National Science Foundationre hivatkozva) a Szingapúrban bejegyzett szabadalmak 99%-a külföldiektől származik. 4. táblázat A US Patent and Trademark Office által bejegyzett szabadalmak száma, 1996 Dél-Korea Tajvan Szingapúr Malajzia Thaiföld
1 493 1 897 88 12 11
Forrás: Yusuf - Evenett, 2002, p. 43. a Világbank, a Taiwan Statistical Data Book 1999 és a USPTO (http://www.uspto.gov) adatai alapján.
A közvetítő, "segítő", "hídépítő" intézmények szerepe Az UNCTAD (1998, p. 401.) definíciója szerint a közvetítő intézmények legfontosabb szerepe és egyben a fő kihívás a számukra, hogy a piac (pénzügyi) követelményei és a hosszú távú tudományos-technológiai és menedzsment-fejlesztési stratégiái között összhangot teremtsen.
Dél-Korea A közvetítő intézmények rendszere Dél-Koreában a legkiépültebb. Fontos lépés volt a Korea Insitute of Science and Technology (KIST) megalapítása 1966-ban, amely az exportra termelő (akkor elsősorban nehéz- és vegyipari) vállalatoknak nyújtott technológiai segítséget. A 70-es években megalapított ipari kutatóintézetek egy része a KIST-ben kinevelt, majd onnan kivált
15
szakemberekre alapozott. 1971-ben hozták létre a Korea Advanced Institute of Science-t (KAIS), amely tulajdonképpen egy posztgraduális képzési intézmény volt a műszaki tudományok területén. A KAIS tevékenysége hozzájárult a műszaki felsőoktatás színvonalának emeléséhez és jelentősen növelte a magasan kvalifikált tudósok és mérnökök számát. 1977-ben megalapították a Korea Science and Engineering Foundationt, amely az alapkutatásokban tevékenykedő kutatókat támogatta. Az 1985-ben létrehozott Korea Institute of Technology már azt a célt tűzte ki, hogy a legfejlettebb országok szakembereivel vetekedő tudósokat képezte ki. A 80-as évek elején a fenti intézményeket átalakították, nem egy esetben összeolvasztották és létrehozták a Tudomány és Technológiai Minisztériumot. Az említett intézmények és egyetemek mellett már a 80-as évek közepén léteztek a következő állami intézmények Dél-Koreában: Szabványkutató Intézet, Vegyipari Technológia Kutató Intézete, Elektronikai és Telekommunikációs Kutató Intézet, Energia- és Nyersanyagkutató Intézet, Űrkutatási és Csillagászati Intézet stb. Tajvan Az állam által alapított vagy erősen támogatott kutatóintézetek Tajvanon is fontos szerepet játszottak a tudományos-technológiai fejlődésben. A 70-es, 80-as években az állam itt is jelentősen növelte a kutatást-fejlesztést szolgáló kiadásait és egyes stratégiainak nevezett technológiák hazai ki- és továbbfejlesztését támogatta. A közvetítő, "hídépítő" intézmények jelentős része (pl. az Industrial Technology Research Insitutte - ITRI) Hsinchu városa köré összpontosult, így nem csoda, hogy ott tudományos parkot alapítottak Erről bővebben szólunk később. A közvetítő intézmények nem tévesztették szem elől a hazai kis- és középvállalatokat. Itt most csak az ITRI szerepére térünk ki. Az ITRI különböző mechanizmusokon keresztül segítette az integrált áramkörök technológiáit transzferjét a hazai magánvállalatok felé. Mivel az integrált áramkörök tervezése és gyártása kockázatos területnek számított, az ITRI több kísérleti programot is indított, amely az általa kifejlesztett technológia kereskedelmi alkalmazhatóságát volt hivatott elősegíteni licence-szerződésekkel, CAD szoftverek átadásával, közös tervező központ létrehozásával és technológiai szolgáltatások nyújtásával. Amikor egy-egy vállalat még így sem tudta hasznosítani az eredményeket, akkor az ITRI közös projektekkel összefogta őket. 1980-ban egyes szakembereknek az ITRI-ből való kiválásával megalakult egy később igen fontossá vált vállalat, a United Microelectronics Corporation. Szingapúr Az UNCTAD (1998, p. 398.) a Singapore Institute of Standards and Industrial Research (SSIR) megalapítását tekinti az első lényeges lépésnek. A legtöbb intézmény azonban a 80-as 16
évek közepén vagy később alakult meg. 1985-1995 között kilenc kutató központot hoztak létre (majd számukat 13-ra emelték), amelyek elsősorban az információs-technológiákra, az elektronikára és a biotechnológiára koncentráltak. Ezek az intézmények a következőkkel foglalkoztak: - speciális szakképzés - új technológiák kifejlesztése - szolgáltatások nyújtása vállalatok számára - a technológia transzferje a feldolgozóipar felé Az átfogóbb politikákat meghatározó National Science and Technology Board és elődje a tajvaninál egysíkúbb (a kis- és középvállalatokat és hálózatba szervezésüket kevésbé támogató) politikája a külföldi működőtőkének az országba vonzásával, illetve azoknak helyi kutatási-fejlesztési tevékenységre ösztönzésével foglalkozott. A 90-es évek elején az Economic Development Board elindította a Hazai Iparfejlesztési Programot, amely kifejezetten a technológia transzferjét volt hivatott elősegíteni. Az egyes projektek egy-egy tapasztalt, transznacionális vállalatnál dolgozó mérnököt fizet teljes munkaidőben azért, hogy közreműködjön az adott transznacionális vállalatnak beszállító hazai vállalatok technológiai és menedzsment színvonalának emelésében. (UNCTAD, 1998, p. 398.) A hazai vállalatok technológiai fejlődését segítő programok és az állami kutatóintézetek csomópont szerepének erősítése ellenére elmondható, hogy Szingapúrban továbbra is alapvetően a transznacionális vállalatok köré szerveződnek az innovációs hálózatok, míg Tajvanon hazai kis- és középvállalatok hálózatai köré, amelyek szorosan együttműködnek az állami kutatóintézetekkel. Az UNCTAD (1998, pp. 400-1) megállapítja, hogy a közvetítő intézményeknél különösen fontos, hogy rendelkezzenek olyan szakemberekkel, akik elő tudják segíteni a tudományos-technológiai eredmények piacképessé tételét a technológiai és piaci lehetőségek összehangolásával. Komoly kihívást jelent (és prioritást kellene, hogy jelentsen) az "innovációs konzultánsok", vagyis olyan menedzserek kinevelése, akik a technológiához és az üzlethez egyaránt értenek.
Tudás- és technológiaintenzív ipari parkok Tajvan: Hsinchu Tudományos Park
17
A Hsinchu Tudományos Parkot a fővárostól, Taipeitől 70 km-re délre, az azonos nevű városban hozták létre 1980-ban azzal a céllal, hogy ösztönözzék mind a hazai, mind a külföldi cégeket kutatási-fejlesztési és feldolgozóipari tevékenységük fokozására, a fejlett technológiák kifejlesztésére, amire Tajvannak szüksége van, ha fejlett ipari országgá kíván válni. A modell a Szilikon Völgy volt. Fontos előzménynek tekinthető a nemzetközileg is igen elismert Industrial Technology Research Institute (ITRI) megalapítása 1973-ban. A tudományos park megalapításával gyakorlatilag egy időben alapították a United Microelectronics Corporationt, amely az első fejlett elektronikai termékeket gyártó vállalat volt. Állami kezdeményezésre a 80-as évek közepén nagy hangsúlyt helyeztek a nagy kapacitású integrált áramkörök fejlesztésére és gyártására. Az ITRI amerikai-kínai cégektől szerzett technológiát a Szilikon Völgyből, majd vegyes vállalatot hoztak létre a Philips-szel megalapítva a Taiwan Semiconductor Manufacturing Corporation-t. A Philips nemcsak technológiát adott a nagy kapacitású integrált áramkörök gyártásához, hanem kereszt-licence szerződésekkel a szellemi jogokkal kapcsolatos vitákat is megelőzve több tajvani cég számára elérhetővé tette a fejlett technológiát. A vegyes vállalat komoly szerepet játszott a Hsinchu Tudományos Park sikertörténetének elindításában. A 2100 hektárnyi területen fekvő Hsinchu Tudományos Parkban hat év alatt 73 vállalat telepedett meg, amelyek 40%-a hazai tulajdonban volt. Termelésük értéke 1987-ben elérte a 710 millió USD-t. (Healey - Lütkenhorst, 1989, p. 46.) 10 év alatt 2 milliárd USD-t áldoztak a Hsinchu Tudományos Parkra, amelynek egynegyedét a kormány fedezte. 1991-ben 22 ezren dolgoztak itt (42%-uk felsőfokú végzettséggel), a vállalatok forgalmuk több mint 5%-át fordították K+F kiadásokra (az 1%-os országos átlaggal szemben). (Kleinheincz, 1993, p. 22.) A park ipari, kutatási-fejlesztési és lakóhelyi részekből áll. 1991-ben már 135 fejlett technológiát alkalmazó vállalat működött itt a cégek számának sorrendjében a computerek tervezése és gyártása, a félvezetők tervezése és gyártása, a telekommunikációs berendezések az optoelektronika, a precíziós gépgyártás, és a biotechnológia területén. A parkban iskolák (köztük kísérleti típusúak), a szórakozást, pihenést szolgáló létesítmények is működnek. A park közel fekszik kutatóintézetekhez és felsőoktatási intézményekhez, így biztosított a kvalifikált munkaerő. Az üzleti, a tudományos és a kormányzati szféra kapcsolatait erősíti, s az egyes vállalatok közötti szövetségkeresést is segíti a park. A legtöbb, exportfejlesztő különleges gazdasági övezetnek (EPZ-knek) nyújtott kedvezmény érvényes a tudományos parkban is, de emellett pénzügyi segítség vehető igénybe vállalatok alapításához, a beruházók szabadalmainak, licenceinek esetleges pénzzé tételéhez. A kedvezmények kihasználásának rugalmasságát segíti elő, hogy egyes kedvezmények között is lehet választani - vagylagos jelleggel. 18
Természetesen prioritást élveznek a magas szintű technológiával érkező vagy azt kifejleszteni szándékozó beruházók, bár az igények elbírálásánál szerepet játszik a gazdasági megvalósíthatóság is. Érdekesség, hogy sok vállalat tudott rávenni külföldön élő kínaiakat a hazatérésre. A Parkban lévő vállalatok 40%-ának alapítói között legalább egy az USA-ból hazatérő tajvani szerepelt. A 90-es évek elején elindították az egyes kedvezmények mérséklését vagy megszüntetését és megszigorították az egyes vállalatok pénzügyeinek ellenőrzését annak érdekében, hogy azok biztosan betartsák a szerződésekben vállalt kötelezettségeiket. Mivel a belföldi vállalatok alig használták ki azt a lehetőséget, hogy kutatási-fejlesztési kapacitások építsenek ki a tudományos parkban, ezt a lehetőséget is megszüntették. Ugyanakkor a 90-es évek második felében a tudományos park tudományos várossá alakult át, számos, az ott dolgozók és élők mindennapjainak megkönnyítését célzó szolgáltatással. Dél-Korea 1986 júniusában a legismertebb exportfejlesztő övezetben (Masan) működő vállalatok 70%-a kizárólagosan külföldi tulajdonban volt. Hazai tulajdonban lévő vállalatoknak csak 1980-tól engedték meg az EPZ-n belüli működést. (E korlátozás eltért a tajvani EPZ-szabályozástól.) A beruházások kumulált értékéből Japán 83%-kal részesedik, amely az országos átlagnál is magasabb. A japán beruházások legfontosabb területe az elektronika, az összberuházásból 4,2%-ot magukénak tudó amerikaiaké pedig a lábbelik gyártása. Az elektronikai ipar az országos átlagnál jóval nagyobb mértékben részesedik a beruházásokból. (Healey - Lütkenhorst, 1989, p. 16.) A 70-es évek nagy hazai beruházási programjai, majd a külföldi beruházások 80-as évek elején elinduló liberalizálása csökkentette az EPZ-k jelentőségét. A nagyobb masani EPZ exportdinamikája elmaradt az országos átlagtól: 1975-85 között évi átlagban 17%-kal bővült, míg az országos adat 24% ebben az időszakban. Dél-Koreában csakhamar kiderült, hogy a tőkeintenzív iparágak ugyan fontos lépcsőfokot jelentenek az iparosodásban, de hosszú távon a technológia-intenzív területek jelenthetnek csak igazi esélyt a felzárkózásra a legfejlettebb ipari országokhoz, a kivitel versenyképességének megtartására. A különleges gazdasági övezetek szempontjából ez két dolgot jelenthet: vagy átalakítják az EPZ-ket a fejlett technológia központjaivá, ami nyilvánvalóan nehezen menne, hiszen magánvállalatokat kellene meggyőzni erről, vagy új különleges gazdasági övezeteket hoznak létre. Ez utóbbi könnyebben járható út megalapozása érdekében már idejeko-
19
rán lépéseket tett a dél-koreai kormány. (A kutatási-fejlesztési tevékenységek ösztönzésének amúgy is gazdag tárháza alakult ki.) A Taedok Tudományos Város tervet már 1973-ban felvázolták, később pedig a megvalósítás során többször is módosították. A Taedok Tudományos Város Taejonban az ország közlekedési rendszerének központjában van, nem túl messze Szöultól. Ez volt az első nem fejlett ipari országokban található város, ahol világkiállítást rendeztek (Taejon Expo 1993). A Tudományos Város fő kutatási prioritásai a következők: számítógépek, félvezetők, robottechnika, új anyagok kutatása, egészségügyi és orvosi szolgáltatások, energia, biotechnológia, közlekedés. A 90-es években a más nagyvárosokban és ipari központokban (Pusan, Taegu, Chonju és Kangnung) is megnyíltak tudományos városok. A dél-koreai kormány 1997 júliusában bejelentette, hogy az év végén két technológiai parkot nyit meg. A park helye pályáztatás útján dőlt el. Hat nagyváros és hét megye nyújtotta be jelentkezését. A fő feltétel a kutatási potenciállal bíró felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek közelsége volt. (Korea Newsreview, July 19, 1997, p. 22.) Ezzel együtt is Yusuf - Evenett (2002, p. 55. más szerzők kutatásaira is alapozva) megállapítja, hogy a tajvani Hsinchu Tudományos Parkkal szemben Dél-Koreában a parkokon belül nem alakultak ki kapcsolatok és hálózatok az újonnan alapított kutató központok és a helyi üzemek között. A kritikához hozzá kell tenni, hogy a tudományos-technológiai fejlődés DélKoreábal - szemben Tajvannal - nem földrajzi alapon koncentrálódott (egyes ipari parkokra, klaszterekre), hanem az egyes nagy vállalatcsoportokra (chaebol-ok: Samsung, Daewoo, Hyundai, Lucky majd LG stb.). Ezek az igen tőkeerős és az állam által is favorizált csoportok jelentős belső kutatási-fejlesztési kapacitásokat alakítottak ki. A 90-es évekre maguk is tőkeexportőrökké váltak és stratégiai szövetségeket kötöttek USA, japán és nyugat-európai transznacionális vállalatokkal. A szövetségeknek sokszor pontosan az volt a célja, hogy hozzájussanak a legfejlettebb országok vállalatainak technológiáihoz. Az LG Electronics laboratóriumokat hozott létre Tokióban, Kaliforniában, Chicagoban, Németországban és Írországban. Malajzia: egy pozitív és egy negatív példa Penang régiójában a 90-es években 100 ezren dolgoztak az elektronikai iparban az 1990-es évek közepén. A 150 elektronikai cég közül 80 külföldi tulajdonban volt. Két évtized alatt jelentős technológiatranszfer zajlott le a jó minőséget és precizitást képviselő beszállítók felé. Ugyanakkor viszonylag kevés külföldi és hazai vállalat tevékenykedett a kutatás és a terméktervezés területén. (UNCTAD, 1998, p. 395.)
20
A központi és a helyi kormányzat is elősegítette a cégek közötti hálózatosodást, és Rasiah (2002) egyenesen ezt tekinti a siker legfontosabb tényezőjének, mivel az segítette a munkamegosztás mélyülését. A Penang Development Corporation és Penang Tartomány kormányzata segített abban, hogy a vállalatok között működjön a tudástranszfer, a vállalatok kapcsolatokat építsenek ki egymással és új cégek alakuljanak. A megtelepül transznacionális vállalatok is aktív részét képezték ennek a kapcsolatrendszernek. Penang példája azt mutatja, hogy az állami ösztönzők, az infrastruktúra, az általános üzleti környezet és a rugalmas munkaerő kombinációja milyen sikereket hozhat. A központi állami és a helyi szervek összehangolt tevékenysége igen fontos tényező volt, különösen a Penangot szolgáló felsőfokú oktatás fejlesztésében és az ezredfordulóra felismerték, hogy külföldről is be kell vonzani a magasan kvalifikált szakembereket, ha Malajziában hiány van belőlük. Rasiah (2002) Penanggal összehasonlítva a Klang Völgy régiójában kialakult klasztert sikertelennek tekinti. Itt nem történtek meg állami részről a hálózatosodást elősegítő intézkedések vagy nem tudták kifejteni hatásukat.
21
Klaszterek Porter (1998, idézi: Yusuf - Evenett, 2002, p. 48.) a következőképpen definiálja a klaszter fogalmát: "Egymással kapcsolatban lévő vállalatok és intézmények földrajzi koncentrációja. ... Specializált inputok, gépek, berendezések és szolgáltatások beszállítóit is magukba foglalják. A klaszterek kiterjednek az ügyfelekre (vevőkre) horizontálisan pedig a kiegészítő termékek gyártóira ... Végül sok klaszterben ott vannak állami és egyéb intézmények is." A fejlődő országokat tekintve, a világ más régióinak néhány elszigetelt kivételét leszámítva a távol-keleten épültek ki a legsikeresebbnek nevezhető klaszterek. Ezek többsége azonban nem "kreatív, high-tech" a legfejlettebb OECD-országokhoz mérhető klaszter. (Yusuf - Evenett, 2002, p. 178.) Ugyanakkor Tajvanon az egyetemeken felhalmozódott tudás jelentős része a klaszterekbe szivárgott, máshol a transznacionális vállalatok játszottak nagyobb szerepet (a malajziai Penang és Szingapúr), megint máshol az állami politikák és vállalatok szerepét (Dél-Korea), illetve a közlekedési csomópont szerepet (Szingapúr) érdemes kiemelni. A városállam Szingapúr önmagában is egy klaszternek tekinthető. Ezek a klaszterek összeköttetésben vannak az USA és a fejlettebb európai országok tudományos-technológiai központjaival a tőke és/vagy a képzett munkaerő mozgásán keresztül, nem beszélve a hagyományos nemzetközi feldolgozóipari hálózatosododás összekötő erejéről. Yusuf - Evenett (2002, p. 179.) külön is kiemeli, hogy a humán tőke "hídjai" jóval szélesebbek és régebbiek a legfejlettebb országok és a sikeres távol-keleti országok között, mint más fejlett-fejlődő viszonylatokban. Egy klaszter akkor lehet igazán sikeres, ha jogi, állásközvetítői-fejvadász, lízing, könyvelési és befektetési banki és kockázati tőke szolgáltatásokat is magában foglal. (Yusuf Evenett, 2002, p. 53.) A legtöbbször még így is türelemre van szükség, míg a klaszter meghozza gyümölcseit. Az állam a Távol-Keleten a legtöbb klaszter kialakításakor jelentős szerepet játszott. Szingapúrban az állami politikák segítségével teremtették meg a szakképzett munkaerő és az infrastruktúra kínálatát a külföldi vállalatok felé. Ennek köszönhetően a Szingapúr-Johor (Malajzia) klaszterben működő vállalatok technológiai szintje jelentősen emelkedett. Sok klaszter eredetileg exportfejlesztő övezet volt, amelyet állami beavatkozással tudás- és technológiaintenzív klaszterré alakítottak. A korábban tárgyalt tudományos ipari parkok is klaszterek. 5. táblázat A klasztereknek tulajdonított fontosság egyes országokban (maximum: 1, minumum: 50) Finnország USA
1 2 22
Németország Szingapúr Tajvan Japán Dél-Korea Malajzia Thaiföld
3 4 5 8 17 25 38
Forrás: Yusuf - Evenett, 2002, p. 54. a World Economic Forumra hivatkozva. Megjegyzés: 50 ország üzletembereit kérdezték meg arról, hogy mennyire értenek egyet ezzel a megállapítással: "A klaszterek jelen vannak a legtöbb nemzetközi iparágban, és nemcsak beszállítókat foglalnak magukba, hanem olyan specializálódott intézményeket és programokat, mint például egyetemi kutatási programok és képzést nyújtó szolgáltatók."
Az információs-kommunikációs technológiák (ICT) szerepe Az egyes távol-keleti országok jelentős gyártóivá váltak a hardware-nek, de az ICT használata még messze elmarad a fejlett országokban tapasztalhatóktól. Dél-Koreában fontos intézkedéssorozatot jelentette a szélessávú internet állami segítséggel történő elterjesztése. 2001. januárjában Dél-Korea a 6., Szingapúr a 10. helyen állt világviszonylatban az internet-penetrációban. A világ 10 legnagyobb internetes szolgáltató cége közül három dél-koreai volt (és csak egy japán) (Yusuf- Evenett, 2002, p. 124.) Mindez azonban még mindig nem garancia arra, hogy a magánvállalatok az e-business révén megfelelő mértékben ki is aknázzák a kiépített infrastruktúra nyújtotta lehetőségeket. A legtöbb vállalat még messze nem használta ki az e-business nyújtotta lehetőségeket. A vállalatok egyelőre nem túl aktívak az internet használatában a marketing és az ügyfélszolgálat területén. Ehhez képest a B2B kapcsolatokban, beleértve a beszállítói hálózatok épülését, jelentősebb az ICT szerepe a Távol-Keleten. Az internet használatának terjedését az üzleti életben valószínűleg az is visszafogja, hogy a Távol-Kelet a személyes kapcsolatoknak és a bizalomnak igen jelentős szerepe van. Az inkább hierarchikusnak, mint horizontálisnak és hálózatosnak nevezhető társadalmakban az internet használata lassabban terjed. A hálózatosodásban erősebb Tajvanon például az ICT hasznosításában előrébb járnak, mint Dél-Koreában annak ellenére, hogy az internet elterjedtsége nem nagyobb. Érdekes viszont, hogy Dél-Korea az internet penetrációjának és használatának területén Japán előtt jár. Különösen Thaiföldre igaz, hogy a magas telekommunikációs díjak visszafogják az e-business terjedését.
23
Dél-Korea, Tajvan és Szingapúr politikáikkal segítik az ICT használatát a kormányzati szférában és a közlekedésben. Kísérletek indultak az ún. telemedicine és teleeducation területén. A diktatórikus múlttal rendelkező távol-keleti országokban nem meglepő, hogy az interneten található tartalom ellenőrzését erősítik, valamint a hackelést büntetőjogi kategóriává teszik.
4. AZ ÁLLAMI POLITIKÁK TANULSÁGAI MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA 1) A külföldi működőtőke beáramlott olyan országokba is, amelyek nem alakítottak ki tudatos stratégiát a külföldi tőkével kapcsolatban. Sokáig elég volt pusztán az olcsó helyi munkaerő a nagy hazai piac, az exportlehetőségek, a (gazdaság)politikai stabilitás. A külföldi cégek megtartása, a tőkevonzó képesség fenntartása azonban a jelenlegi igen erős nemzetközi versenyben és a technológia- és tudásintenzív területek előretörésével már nem elképzelhető tudatos stratégia és célzott állami politikák nélkül. Az öt tárgyalt távol-keleti ország közül Magyarország, mind a külföldi működőtőke szerepét, mind az azt érintő politikákat tekintve a maláj és thai úthoz áll a legközelebb. A technológiai fejlesztés terén a külföldi cégek elsősorban a meglévő helyi adottságokra építenek. A vállalatoknál folyó képzésen és a beszállítók felé megvalósuló technológia-transzferen keresztül ugyan emelik a technológiai színvonalat, de ennek mértéke korlátozott. Távolkeleti társaikhoz hasonlóan a Magyarországon működő külföldi cégek önmaguktól általában nem mozdulnak el a technológia- és tudásintenzívebb területek felé, és ilyen jellegű új beruházások sem valósulnak meg automatikusan. Ennek ösztönzéséhez megfelelő állami politikák szükségesek. (Lall, 2002, p. 54.) A folyamat elősegítésében az államnak és a helyi önkormányzatoknak is szerepet kell vállalniuk, lehetőleg összehangolt módon. 2) Magyarország tőkevonzó képességének fenntartása és erősítése érdekében olyan területekre érdemes koncentrálni, amelyeket a külföldi cégek nem tudnak és/vagy nem kívánnak fejleszteni. Ezek általában nem mobil tényezők, vagyis a versenyképesség olyan tényezői, amelyeket a külföldi cégek nem tudnak 'magukkal hozni'. Konkrétan: a képzettség és a készségek hazai színvonalának emelésében, a kutatás-fejlesztési intézmények és az infrastruktúra fejlesztésében, a hazai beszállítók, sőt általában a hazai vállalatok technológiai szintjének emelésében, a tevékenységüket segítő intézmények és szolgáltatások fejlesztésében a hazai gazdaságpolitikának kell aktív szerepet vállalnia.
24
A nem mobil tényezőket a megcélzott potenciális befektetők iparág- vagy vállalatspecifikus igényeivel is koordinálni kell. Először meg kell ismerni ezeket az igényeket. Szingapúrban pedig odáig mentek, hogy a multinacionális cégek menedzsereit bevonták a helyi képzési és infrastrukturális programok megtervezésébe, annak érdekében, hogy az ország vonzó legyen a jövőbeli high-tech beruházások szempontjából. (Lall, 2002, p. 78.) 3) A felsőoktatás mennyiségi bővülése máris gondokat okoz a munkaerőpiacon. Itt az ideje, hogy a felsőoktatás minőségének javításával törődjünk, ami a mennyiségi bővülés miatt igencsak hanyatlott az elmúlt 15 évben. A külföldi vállalatok Magyarországon nem nagy mennyiségben, hanem jó minőségben kívánnak felvenni felsőfokú végzettséggel bíró munkaerőt. A felsőoktatás hangsúlyait is át kell gondolni, figyelembe véve, hogy a tudomány és a technológiai mely területein és alterületein van és lesz szükség szakemberekre. Mindemellett a komolyabb tudományos-technológiai fejlődés érdekében szükség van arra, hogy a kutatásokkal, fejlesztésekkel is foglalkozó egyetemek kapcsolatokat alakítsanak ki európai, USA-beli és japán intézményekkel, tudományos parkokkal stb. annak érdekében, hogy megszerezzenek valamit a világ legfejlettebb részeinek tudásbázisából. Azok a távol-keleti országok voltak sikeresebbek, ahol ezek a kapcsolatok legalább elkezdtek kiépülni. Manapság sok szó esik Magyarországon a szakmunkások, a szakmunkásképzés hiányáról. Ez némileg meglepő, hiszen a Magyarországon működő külföldi vállalatok legnagyobb mennyiségben olyan munkaerőt keresnek, akik könnyen betaníthatók egy adott feladatra, esetleges szaktudásuktól függetlenül. Felmerül a gyanú, hogy a szakmunkáshiány hangsúlyozása mögötti motiváció nem más, mint hogy a vállalatok (a hazaiak is) a vállalaton belüli képzés költségeit az államra próbálják áthárítani, azon keresztül, hogy az állam teremtse meg számukra a megfelelően szakképzett munkaerő kínálatát. Ez a motiváció egyáltalán nem lenne meglepő, ha a költségcsökkentés kényszerére gondolunk. Még egy féléves munkahelyi képzés megspórolása is fontos megtakarítást jelenthet egy vállalat számára. Illúzió lenne azonban azt gondolni, hogy a szakmunkásképzés fejlesztésével a vállalatok - egy maximum pár éves időszakot leszámítva - megspórolhatnák a munkahelyi (tovább)képzés költségeit. A szakmunkásképzés fejlesztésekor meg kell nézni, hogy valójában mely területeken és milyen jellegű hiány tapasztalható. Ha vállalatspecifikus igényekről van szó (és a legtöbbször valószínűleg ez a helyzet), akkor a vállalatoknak a finanszírozásban is részt kell venniük a célzott szakmunkásképzés fejlesztésében és kialakításában. 4) Távol kerülnénk a valóságtól, ha azt mondanánk, hogy Magyarország a távol-keletiekhez fogható átgondolt tudományos-technológiai politikával rendelkezik. A tudomány nagy hagyományai nem csapódnak le piacképes termékekben vagy külföldön történik meg ez. A techno25
lógia fejlesztése a külföldi vállalatokon, kisebb részben néhány magyar nagyvállalaton múlik, az állam szerepe nem jelentős. Érdekes, hogy a gyenge állami ösztönzők ellenére már évekkel ezelőtt megteremtődött a kapcsolat egyes kutatási-fejlesztési, felsőoktatási intézmények, valamint egyes magánvállalatok között. Szingapúr példája azt mutatja, hogy egyszerre is megvalósítható a külföldi működőtőke vonzásának aktív politikája, valamint egy állami tudományostechnológiai politika, sőt ezek segíthetik is egymást. Szingapúr ugyan városállam, ahol ezek a tevékenységek, politikák könnyebben megvalósíthatók, de a sokat emlegetett tudástársadalom irányába való elmozdulás kényszere miatt egyre több tanulsággal szolgálhat Magyarország számára. Figyelemre méltó, hogy az alapkutatások viszonylag alacsony arányát a kutatási-fejlesztési kiadások között a legtöbb szerző (pl. Chamarik - Goonalitake, 1994, p. 158.) negatívumként említi. Kétségtelen, hogy az alapkutatások lassan és nem feltétlenül csapódnak le piaci sikerekben, de nélkülük alig van esély sincs arra, hogy az adott ország akár önállóan, akár külföldi működőtőke bevonásával elmozduljon az összeszerelés felől az alkatrészek és alapanyagok gyártása felé, nagyobb szerepet vállaljon a tervezésben és valóban új termékeket és szolgáltatásokat dobjon a piacra. A kutatást-fejlesztést ösztönző intézkedések nem pusztán adott vállalatokat, hanem vállalatok csoportjait is meg kell, hogy célozzák, elősegítve a vállalatközi hálózatok létrejöttét és erősödését. (UNCTAD, 1998, p. 390.) Az egyes vállalatok közötti (beleértve természetesen a külföldieket is) tudás- és technológiatranszfer egyre fontosabb tényezője a versenyképességnek. 5) A tajvani és dél-koreai különleges gazdasági övezetek sikerében fontos szerepet játszott az első olajválságot megelőző kedvező világgazdasági környezet, amellyel szemben az elmúlt 5 évre lassú gazdasági növekedés és tovább élesedő nemzetközi verseny jellemző. A multinacionális vállalatok térnyerésével a legtöbb iparágban nehezebb körülmények között működnek a kisebb cégek. Márpedig ezek a vállalatok a különleges gazdasági, övezetekben fontos beruházóknak számítanak, hiszen a multinacionális vállalatok a legtöbb esetben amúgy is (a különleges övezetek lététől függetlenül) megjelennek a piacokon, (1) mert ez stratégiájuk részét képezi, (2) mert számos más lehetőségük van arra, hogy költségeiket csökkentsék. (Nagyobb alkuerő a bankokkal szemben, a vállalaton belüli kereskedelemből származó adóbefizetési kötelezettségek csökkentése, nagyobb biztonság az árfolyamkockázatokkal szemben stb.) A gazdasági szabályozók lazulásával, a külgazdasági nyitás felgyorsulásával, Magyarországon az EUcsatlakozás miatt is az exportfejlesztő övezetek vesztettek és vesztenek jelentőségükből, de továbblépésként megjelentek a tudományos parkok is. 26
Azok a tudományos parkok és klaszterek érnek el sikereket, amelyek megalapítását megelőzte több állami vagy félállami tudományos és technológiai intézet, kutatóközpont megalapítása. A tudományos parkok nem pusztán helyi fejlesztési politikákon alapultak, hanem szerves részét képezték az adott országok nemzetállami szintű iparpolitikájának, tudományostechnológiai politikájának. A tudományos parkokkal és általában a tudományos-technológiai fejlődéssel kapcsolatban is igen fontos szerepet játszott a korábban külföldre távozott magasan kvalifikált szakemberek hazatelepítése. Ez nem feltétlenül jár külföldi kapcsolataik megszakadásával, sőt talán az a szerencsésebb, ha ezek a szálak fennmaradnak. Ez jótékony hatással lehet a külföldi működőtőke beáramlásakor a tudományos-technológiai színvonal emelésére. A tudományos ipari parkokat illető kedvezmények rendszerének kialakításakor érdemes megpróbálni költség-haszon elemzést végezni. Fennáll ugyanis az a veszély, hogy az egymás után létrejövő övezetekből, parkokból túlkínálat áll elő és a kedvezményekben kezdenek versenyezni egymással. Ez oda vezethet, hogy a kedvezmények által kieső költségvetési, kamatés egyéb bevételek és az infrastrukturális stb. kiadások meghaladják a beruházásokból származó bevételeket.1 Érdekes és megfontolandó az a Tajvanon alkalmazott megoldás, amely szerint egyes kezdemények között vagylagosan lehet választani. Az említett túlkínálat ahhoz is vezethet, hogy nem jelentkezik elég beruházó, így az infrastrukturális és egyéb fejlesztések nem térülnek meg. A magyarországi vámszabadterületeken a kedvezmények miatt a vállalaton belüli (intrafirm) import igen jelentős volt, ami akadályozta a széles beszállítói hálózat kiépítését. Az EUcsatlakozással a kedvezmények túlnyomórészt megszűnnek, így ez a probléma veszít jelentőségéből. A különleges gazdasági övezetek különböző formái közül tehát - egyetértve a közelmúlt kezdeményezéseivel - Magyarországon az ipari és tudományos parkok továbbfejlesztése tűnik reálisnak, hiszen azok ösztönözhetik a beruházásokat, enyhíthetik az aggasztóan növekvő regionális fejlettségi különbségeket és a helyi munkanélküliséget. A regionális együttműködés esélyt jelenthet az Északkelet-Magyarország (és más fejletlenebb régiók), valamint a környező országok közötti áru- és munkaerő-áramlás legálisabb utakra való terelésére, az elmaradott területek infrastrukturális fejlesztésére, a régió gazdasági, kereskedelmi életének felpezsdítésére. A tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a szubregionális együttműködési lehetőségek hajlamosak megrekedni a kidolgozók fantáziájának és 1
Egyik forrásunk szerint ebbe a hibába esett a Fülöp-Szigetek Bataan EPZ-je. (Warr, 1992, pp. 208-9.) 27
a politikusok retorikájának birodalmában. Ennek elkerülése érdekében őszintén fel kell tárni az együttműködő felek országos és megyei, tartományi szintű érdekeit mielőtt költséges előkészítő munkába fognának a felek. Ugyanígy fel kell mérni a magánszféra érdeklődésének (kereslet) erősségét és milyenségét is, hiszen az állami vagy nemzetközi fejlesztési szervezetek által "bedobott" ajánlatok (kínálat) gyakran irreálisak - összegük nagyságrendje, a megvalósítás eszközei vagy más egyéb szempontokból. A természeti kincsekben szegény Magyarországon hiba lenne csak a feldolgozóiparra koncentrálni, s ez igaz a különleges gazdasági övezetek esetében is. Az ilyen területek létrehozása szolgálhatja többek között a turizmus (különösen a gyógyturizmus), az egészségügyi szolgáltatások fellendítését, a software-fejlesztést (amire Tajvanon történt már kezdeményezés) is. Ezek viszonylag kis áruimportot gerjesztenének, ugyanakkor bevonnák a hazai szakemberek és kiszolgáló személyzet széles körét. 6) Tudományos-technológia politika és a külföldi tőke technológiai szintet emelő tevékenységeinek ösztönzése nehezen képzelhető el iparpolitika vagy egy átfogó gazdasági stratégia, sőt vízió nélkül. Ez a megközelítés a rendszerváltás lendületével, valamint a neoliberális politikák globális térnyerésével háttérbe szorult, de a 3. évezred elején úgy tűnik, hogy ismét egyre több országban, így Magyarországon is létjogosultságot nyer. Csak átfogó stratégiával és annak megvalósításával képzelhető el, hogy a külföldi működőtőke jelentősen és tartósan hozzájárul a tudományos-technológiai színvonal emeléséhez nemcsak regionális, hanem nemzetállami szinten is.
FORRÁSOK Abeysinghe, T. - Lu, D. (2003) China as an economic powerhouse: Implications on its neighbours, In: China Economic Review, No. 14. pp. 164-185. Bartels, F L. – Freeman, N. J. (2000) Multinational Firms and FDI in Southeast Asia – PostCrisis Changes in the Manufacturing Sector, ASEAN Economic Bulletin Vol. 17. No. 3. pp. 324-341. Basile, A. - Germidis, D. (1984) Investing in Free Export Processing Zones, OECD, Paris. Chamarik, S. - Goonatilake, S. eds. (1994) Technological independence: The Asian experience, United Nations University Press, Tokyo - Newy York - Paris. Chang, D. J. (1983) Integration and Conflict in Japan's Corporate Expansion into South Korea, In: Korea and World Affairs, No. 1. Spring. pp. 114-136. Dunning, J. H. (2002) Global Capitalism, FDI and Competitiveness – The Selected Essays of John H. Dunning, Vol. II., Edward Elgar, UK – USA.
28
Farkas, P. szerk. (2003) A külföldi működőtőke-beruházások és a technológiatranszfer új tendenciái c. OKTK B.1966/I/02 program - Összefoglaló tanulmány, mimeo, MTA Világgazdasági Kutatóintézet Felker, G. B. (2003) Southeast Asian industrialization an the changing global production system, In: Third World Quarterly, Vol. 24. No. 2. pp. 255-282. Healey, Derek - Wilfred Lütkenhorst (1989) Export Processing Zones: The Case of the Republic of Korea, Centre for International Economic Studies, University of Adelaide, Australia. Hernádi A. (1999) A külföldi tőke részvétele a műszaki fejlődésben: távol-keleti tapasztalatok, mimeo, MTA Világgazdasági Kutatóintézet, szeptember. Hsinchu (2002) Hsinchu Science-based Industrial Park, a Parkot bemutató kiadvány, Taiwan. Investment in Korea, KPMG San Tong and Co., August, 1989. Ismail, M. N. (2001) Foreign Direct Investments and Development: The Malaysian Electronics Sector, Working Paper 2201: 4. Chr. Michelsen Institute, Bergen, Norway. Joo (1999) Knowledge-Based Economy is the Key Factor, In: Korean Business Review, December 1999 - January 2000, pp. 45-50. Kleinheincz, F. (1993) A tajvani gazdasági csoda - és ami mögötte van, In: Ipari Szemle, No. 3., pp. 20-22. Korea Newsreview: Dél-Koreában megjelenő angol nyelvű magazin. Kumar, N. (2001) Determinants of location of overseas R and D activity of multinational enterprises: the case of US and Japanese corporations, In: Research Policy No. 30. pp. 159-174. Lall, S. (2002) Linking FDI and technology development for capacity building and strategic competitiveness, In: Transnational Corporations, Vol. 11. No. 3., December, pp. 39-87. Lamming, R. (2000) Japanese Supply Chain Relationships in Recession, In: Long Range Planning, vol. 33. pp. 757-778. Noor, H. M. - Clarke, R. - Driffield, N. (2002) Multinational Enterprises and Technological Effort by Local Firms: A Case Study of the Malaysian Elelctronics and Electrical Industry, In: The Journal of Development Studies, Vol. 38. No. 6. August pp. 129-141. Nunnenkamp, P. (2001) Foreign Direct Investment in Developing Countries – What Policymakers Should Not Do and What Economists Don’t Know, Kieler Diskussionsbetraege (Kiel Discussion Papers) No. 380., Institut für Weltwirtschaft, Kiel, July. OECD (1996) Technology and Industrial Performance, OECD, Paris. Peng, M. W. - Lee, S. H. - Tan, J. J. (2001) The keiretsu in Asia: Implications for multilevel theories of competitive advantage, In: Journal of International Management, vol. 7. pp. 253-276. Rasiah, R. (2002) Systemic coordination and the development of human capital: knowledge flows in Malaysia's TNC-driven electronics clusters, In: Transnational Corporations Vo. 11. No. 3. December Rodrigo, G. C. (2001) Technology, Economic Growth and Crises in East Asia, Edward Elgar Publishing Ltd., UK - USA
29
Sakong, I. (1993) Korea in the World Economy, Institute for International Economics, Washington D. C., January. Sethi, D. – Guisinger, S. – Ford Jr., D. L. – Phelan, S. E. (2002) Seeking greener pastures: a theoretical and empirical investigation into the changing trend of foreign direct investment flows in response to institutional and strategic factors, International Business Review, No. 11. pp. 685-705. Shafaeddin, S. M. (2004) Is China's accession to WTO threatening exports of developing countries? In: China Economic Review, megjelenés alatt. UNCTAD (1998) New Approaches to Science and Technology Cooperation and Capacity Building, United Nations Conference on Trade and Development (UNCTAD), New York and Geneva. Yussof, I. - Ismail, R. (2002) Human Resource Competitiveness and Inflow of Foreign Direct Investment to the ASEAN Region, In: Asia- Pacific Development Journal, Vol. 9. No. 1., June. Yusuf, S. - Evenett, S. J. (2002) Can East Asia Compete? - Innovation for Global Markets, Oxford University Press - The World Bank, Washington D. C. Wade, R. (1990) Governing the Market - Economic Theory and the Role of Government in East Asian Industrialization, Princeton University Press, New Jersey, U.S. Warr, P. G. (1992) Export Processing Zones in East and Southeast Asia and China's Special Economic Zones, In: Foreign Investment, Trade and Economic Cooperation in the Asian and Pacific Region, UN ESCAP, Bangkok, Development Papers No. 10. WIR (2000) World Investment Report, United Nations Conference on Trade and Development (UNCTAD), Geneva. WIR (2001) World Investment Report 2001: Promoting Linkages, United Nations Conference on Trade and Development (UNCTAD), Geneva. WIR (2002) World Investment Report 2002: Transnational Corporations and Export Competitivenss United Nations Conference on Trade and Development (UNCTAD), Geneva. WIR (2003) World Investment Report 2003: FDI Policies for Development, United Nations Conference on Trade and Development (UNCTAD), Geneva.
30