A kígyászkeselyű és őse

Egyes szám a

„Mi Újság az Állatkertben" című melléklettel együtt 40 fillér.

A kígyászkeselyű és őse. írta : Dr. Lambrecht

kitartóan és gyorsan fut be. Egyik megfigyelője, Heuglin szerint rossz repülő, Brehm A. C. szerint azonban bírja a repülést is; repülése gólyaszerű, nekiiramodással lendül a légbe. Hogy mily nagy ellentétek jutnak benne kifeje­ zésre, azt igazolja az is, hogy a búvárok sokáig nem tudták, minek is tartsák, hová is sorozzák be a rendszerbe. Scopoli például 1786-ban Ofis serpentarius néven írta le, tehát a túzokokhoz sorolta. Kül­ sejének és életmódjának sok ellentétes jegye miatt csak vázrendszere, azaz csontváza adhat felvilágo­ sítást rendszertani hovatartozásáról. Csontváza pedig végtagjainak, medenceövének és szegycsontjának alkotásában sokkal közelebb áll a nappali ragadozó madarakéhoz, mint a gázlókhoz vagy futókhoz, koponyája és csőre pedig határozottan keselyűjellegű. A madárrendszertan modern mesterei, Gadow és Sharpé a keselyűk (Cathartidae) és saskeselyűk (Vulturidae) családja közé helyezik, mint egy külön család (Serpentariidae) egyetlen nemét és faját. 1

Kálmán.

Állatkertünk madárvilágának kétségtelenül leg­ érdekesebb tagja a kígyászvagy lábaskeselyű, a madarak világának ez a legellentétesebb szélső­ ségekből összetett alakja. A német irodalom Kranichgeier és Sekretár, azaz titkár néven ismeri, utóbbi neve a fejét díszítő hat pár, mintegy 15 cm. hosszú tollból álló és felmereszthető bóbitától ered, amely tényleg emlékeztet az íródeák füle mögé dugott kalamusra. Hazája Afrikának a Jóreménység fokától az é. sz. 16°-áig és a Vörös tenger part­ vidékétől Senegalig terjedő része, ahol az arabok az „ördög lovának" és sorsmadárnak nevezik, színes mondákat fűzve az állat köré. Ellentétes szélsőségekből összetett alaknak jelle­ meztem, mert valóban az. Külső megjelenésében a darura emlékeztet, csőre és koponyája a leg­ határozottabban keselyű-jellegű : szeme környéke és a kantár csupasz. Tápláléka minősége szerint hatá­ rozottan ragadozó madár, táplálékát azonban futva keresi meg, nem úgy, mint a lég úrai: a sasok és keselyűk. Lakóhelye a steppek területe, amelyeket 1

Állatkertünk mindkét him példányát Kittenberger Katona Kálmán küldte Afrikából. Táplálékuk itt is — mint hazájukban — kétéltűekből, csúszómászók­ ból és rovarokból áll, de az apró madarakat sem vetik meg- Rendkívül falánkak; Levaillant egyet-

1

Ujabb időben közkeletű tudományos neve is (Serpentarius secretarius) táplálékéról és tollbóbitéjéról van véve.

1

Vom Nordpol zum Aequator 1890 p. 133.

Kígyászkeselyű nyugodtan,

len afrikai példánynak felbontott begyében 21 kis teknősnek, 11 gyíknak és három kígyónak nyomait találta meg tömérdek sáskamaradvány társaságában.

Egy fészekalja fogoly. (A „TERMÉSZET" eredeti tárcája.) írta: Bársony

István.

eg nyár volt; — júliusi nap sütött; a mező aranyfényben úszott; a kopolyák környékén a hűs lombozatú vadkörtefákon vadgerle pihent; a messzeségbe nyúló legelőn gulya fehérlett ; a levegő tele volt a kakukfű illatával. A bojári kopolyák felé sétáltam, Lord kisért, a szeles sárga vizsla, amely­ nek nagy hajlandósága volt az engedetlenségre. Most, hogy még nem kez­ dődött el a vadászévad, puska sem volt nálam, csak egy kampós bot, amellyel Lordot bosszantottam, amikor tudniillik el akart ugrani mellőlem, elkaptam vele a lábát, ahogy a juhász szokta a birkáival. Lord már tudta a tréfámat és csellel igyekezett szabadulni tőlem ; — nem előre futott, hanem hátrafelé. Ha aztán sikerült megszöknie, a nyakába vette a határt s végigszáguldott rajta, magának mulatozva. Amikor megunta, visszakerült hozzám. Rém nézett, hogy ugyan mit szólok a dologhoz. Gyanakodva sandított felém, de minthogy nem nagyon szidtam, — hisz úgysem igen használt az, — csakhamar megint csinált egy kört. Kiugrasztott a gazos­ ból egy vén nyulat s megkergette. Nagy darab kan nyúl

Az emészthetetlen anyagokat, csontot, pikkelyt, kitin­ részeket gomolyag alakjában kiökrendezi. Budapesti fogságában megtörtént az is, hogy egy lenyelt tyúk­ tojást teljesen épségben adott ki ; nyilvánvalólag jól volt már lakva, úgy, hogy meg sem emésztette. Izgatóan érdekes látvány, hogyan támadja meg zsákmányát. Az áldozatául szánt verebet vagy kígyót hatalmas ugrással, két-három roppant erejű taposással teszi védekezésre és menekülésre kép­ telenné, amiben hatalmasan kifejlett lábizmai segítik. Támadó modorának nagy jelentősége abban áll, hogy hazájában, ahol a legmérgesebb kígyókat is fölfalja, zsákmányának hátgerincét lábának egyetlen dobbantása összezúzza. Afrika-utazó természetvizsgálók megfigyelték volna azt is, hogy zsákmányával olykor felrepül és a magasból ejti le, hogy így zúzódjon össze. Vadászata a legeredményesebb, ha lovon üldözik, ami kifárasztja; foglyul is így ejthető leginkább. A Serpentariidae-család — amelynek egyetlen tagja a szóbanforgó kígyászkeselyű — kizárólag Afrikában él. Egyik — és mindezideig egyetlen ismert — őse azonban Európában is élt. Milne-Edwards Alphons, a madárpalaeontologia örökérdemű búvára ugyanis talált 1870-ben a francia­ országi Allier tartomány híres lelőhelyén, Langy oligocen rétegében egy sértetlen csüdöt, amely tipusa szerint teljes határozottsággal a kígyászkeselyűt kép­ viseli, csupán jelentékenyen rövidebb a ma élő kígyászkeselyű csüdjénél, amennyiben a fossilis pélvolt az. Lord a nyomába sem ért. Biztattam csöndesen: na Lord, ha ezt megfogod, kapsz egy piculát! Addig-addig, hogy az én nekiszelesedett kísérőm mégis csak belefáradt és végre mellettem maradt, lihegve, nyelvlógatva. Épen a kopolya mellett levő faiskolához érkeztünk, amely sűrű füvessel díszlett. Amikor elsétáltam volna mellette, Lord hirtelen megtorpant, elnyújtózott; szimatolva állott. — Vadat érzett. Kíváncsi voltam, mi lehet előtte; — bíztattam: előre Lord! A sárga vizsla nem mozdult; merően nézett maga elé ; izgatot­ tan remegett az orrcimpája ; egész teste szinte szoborrá változott. — Előre Lord ! előre ! A vizsla most hirtelen „beugrott"; a következő pillanatban éles sivítással pattant fel egy pár fogoly a fű közül, de nem röpült el, hanem az egyik, — a kakas, — valóságos dühvel terpesztette szét a szárnyét s elibe berzenkedett Lordnak ; neki futott, — sivított, zajgott, haragosan ; mindenképen jelezte, hogy ki akarja kaparni a szemtelen tolakodó állat szemét; a tyúkocska ezalatt tollaborzoltan arráb tipegett, de ő sem sietett. Még nem láttam vizslát úgy megijedve, mint az én Lordom volt. Farkét a lába közé húzva meglapult s fülét hátraszegve visszakozott; — a fogolykakas: uídna; — hiába álltam ott alig öt lépésnyire tőlük, a bátor kis madár nem törődött velem : — nyilván megérezte, hogy bennem nem kell ellenségtől tartania; ő csak Lordot támadta vak dühvel, úgyannyira, hogy a nagy menykő eb szégyenszemre mögém volt kénytelen menekülni előle. Mindjárt tudtam e nagy elszántság okát. Ennek a szegény kedves kis fogolypárnak apró csirkéi lehettek itt, a közvetetlen közelségben ; azokat védte az apjok; azokról akarta a figyelmet elterelni, ami a vizslával szemben tökéletesen sikerült is neki.

,

dány hossza 215 *%, a ma élőé pedig mintegy 270 "U. Milne-Edwards a langy-i csüdöt Serpentarius robustus néven írta le, jelezni akarván, hogy zömökebb alkotású volt késői utódjánál. Az oligocén kor tudvalevőleg a geológiai harmad­ kornak középső szakaszát jelzi; a kígyászkeselyű ősének középfranciaországi előfordulása tehát azt jelenti, hogy az oligocen képlet kialakulásakor a mai Franciaország területén steppe-jellegű pusztaság terült el, amelynek természetszerűleg klimatológiai viszonyai is lényegesen eltérők voltak a maiaktól. A kígyászkeselyű előfordulása Középeurópa fossilis faunájában távolról sem elszigetelt jelenség. így pél­ dául a manapság határozottan meleg égövet lakó flamingóknak és hozzájuk közel álló fajoknak egész sora került elő ugyancsak Franciaország felső oligocén képletéből. A napjainkban a trópusi tengereket lakó trópusi madár (Phaeton) ősét Andrews Anglia eocén képletéből mutatta ki. Vagy hogy hazai példákra utaljak, hivatkozom a borbolyai ősbálnára (Mesocoetus hungaricus Kadic), amely a mai magyar földet a miocén korban borító tengert lakta. De még a geológiai negyedkornak, közszólás szerint a jégkorszaknak faunái is lényegesen elütnek összetételükben a mai faunáktól- Barlangjaink negyedkorú lerakodásaiból száz- és ezerszámra kerülnek elő a hófajdok, havasi fajdok, a lemmingek és a rénszarvas csontmarad1

Kígyászkeselyű felindultan. 1

Compte Rendű Ac. Sci. 1870. 557 és Recherches anatomiques et paleontoligiques pour servir la histoire des Oisaux Fossiles de la Francé II. 465 és 186. tábla.

ványai. Mindezek a fajok a jelenkorban a sarkkör környékét lakják, a negyedkorszaknak az eljegese-

De engem nem csapott be. Sőt úgy járt szegény, mint a bibicz szokott, amely épen azzal árulja el a fészkét a tojásszedőnek, hogy amikor az arra jár, vijjogva csapong fölötte. Nem volt ugyan rossz szándékom, de kíváncsi voltam és látni szerettem volna az apró foglyocskák közül egyet-kettőt. Közbeléptem tehát és a bátor kis kakas felé mentem, amire ő végül mégis meggondolta a dolgot s szárnyra kelt. A párja vele röpült. A faiskolán túl megint leszállottak, de ott már nem voltak utamban. Most hát kereshettem a megbújt kicsinyeket. Könnyű ezt mondani; de ugyan ki látja meg a buja fű közt az olyan röpülni még nem tudó apróságot ? Nagyon is kicsinyek lehettek még, — talán épen kibújtak volt a tojásból, — azért féltette őket, a kis tehetetleneket, annyira az öreg. Nem is arra gondoltam én, hogy magam bukkanjak rajok, hanem Lorddal akartam volna megkerestetni őket. Elvégre lehet nekik annyi fogolyszimatjuk, hogy a jó orrú vizsla megérzi. - Előre Lord ! parancsoltam a vizslámnak. Na'iszen, épen iókor. Lord, a máskor oly vállalkozó, türel­ metlen állat, most riadtan fordította el tőlem a fejét és nem akarta a parancsot hallani. — Előre Lord ! ismételtem, époly csudálkozva mint boszúsan. Lord nem mozdult- A hátam mögé osont s ha rá-rászóltam, lesütötte a szemét. Szépen vagyunk. Ez úgy megijedt a fogolykakas attakjától, hogy aligha hasznát bírom venni. Hízelkedni kezdtem neki. — Na kutyám, ne bomoly, iszen csak nem vagy olyan poltron, hogy igazán félj attól a kis madártól ? — Ugyan keress már, no ! Lordnak olyan kedvetlen vonás támadt a pofáján, hogy

abból ilyesmit kellett megértenem: nekem ugyan beszélhetsz; a szememet csak nem kapartatom ki a kedvedért. Megharagudtam és a kampós bottal feléje suhintottam. Arra végkép cserben hagyott, megugrott. Mit volt mit tennem, rászántam magamat a legreménytele­ nebb kísérletre. Hátha vaktában sikerül. Elkezdtem a füvest átkutatni magam. Ide toppantam, oda toppantam, közéje nyúl­ káltam a buja fűnek, felemelgettem a lapuleveleket s alájuk kukucskáltam. Elmulathattam volna ilyenformán akár estig is, — de furcsa ugréndozásom annyira felkeltette a Lord figyelmét, hogy végre érdeklődni kezdett. Közelebb jött s figyelt, — még közelebb jött s minthogy nyilvánvalóan megértette, hogy a gazdája keres valamit, ő is szaglászni kezdett úgy félvállról. Úgy tettem, mintha nem törődném vele, mintha észre se venném. Tudtam, hogy ha rászólok, megint eszébe jut a fogoly kakas és akkor megriad. Ha magára hagyom, akkor talán a saját mulatságából belemelegszik és észre se veszi majd, hogy azt cselekszi, amire én bíztattam az imént. így is történt. Minél jobban „kerestem" én, annál több kedve támadt Lordnak, hogy a fű közé ütögesse az orrát. A világért sem avatkoztam bele, hogy mit csinál. Vagy megorrontja a fészekalja fogolycsibét és akkor jelzi is, vagy — ha azok már elfutottak, — hiába keres és abból is megértem, hogy én is hiába erőlködném. Hát uramfia, egyszer csak látom ám, hogy Lord olyan mereven néz épen maga elé, mintha valami csudát látna. Nem „állás" volt az, vizslamódra, hanem inkább olyan leselkedés, ahogy a puli, vagy a kuvasz nézi az egérlyukat és várja, hogy előbújjék belőle az egér. Megértettem. A kis foglyok egyike ott lapulhatott, épen előtte.

eleseket megelőző, követő és közéjük eső (úgyneve­ zett prae-, post- és interglacialis) időszakaiban pedig a mi szélességi köreinkben is otthon voltak, de sőt levonultak Olaszország északi részéig is. Idézem Mereskovskit, aki minden idők egyik leg­ nagyobb polihisztorának, Leonardo da Vincinek

szájába adja ezeket az alapjukban tényleg tőle eredő szavakat: „Én megvagyok győződve róla, hogy a megkövült növények és állatok kutatása, melyeket a tudósok ezideig kevés figyetemben részesítettek, az alapját fogja megvetni a Földünkről, az ő múltjáról és jövőjéről szóló új tudománynak." Az új tudomány, amely ma már nem elégszik meg a leletek állat- és növényföldrajzi elterjedésének kommentálásával, de a maradványokból több-keve­ sebb sikerrel rekonstruálja a letűnt korok egész szerves világát, mint palaeobiologia, azaz. ősélettan merőben új szempontokból világítja meg ismeretünket. Idevágó ismereteink sorában kis láncszem a kígyászkeselyű európai ősének felismerése, parányi, de fontos, mert ez is kapcsolószeme ismereteink folytonosságának.

A pozsgás növények és az állatkert gyűjteménye. írta : Zoltán

HHRHHMvHBnnvHBV9HHHHnsSHHMYHHHII^^|Hi Guanako háromhetes fiával.

Odasiettem s megfogtam a Lord nyakán a szíjat, nehogy beugorjon. Azután nagy figyelemmel igyekeztem meglátni, hogy mit érez. Majd kinéztem a szememet, de bíz' semmit sem láttam. Elszántan kezdtem közé turkálni a kezemmel a fűnek és — hirte­ len olyat ugrottam hátrafelé, hogy magam is rösteltem Lord előtt, aki most már ilyesmit gondolhatott: ahán! te sem vagy olyan vitéz! De hát bolond dolog is történt. Mintha egy maroknyi lódarázs röppent volna fel hirtelen zúgva, olyan nesz és olyan mozgás támadt a fű között. Egy sereg apró jószág futott szét ott villámgyorsasággal és mindegyik különös pirregő csipogást hallatott. Az első pillanatban a meg. lepetéstől szinte megzavarodtam, de aztán észhez kapva igye­ keztem minél gyorsabban utánok nvúlkálni, amíg igazán el nem tűnnek. Mert lém, csakugyan ott volt az egész fészekalja apró fogoly; de még nem voltak nagyobbak, mint egy-egy dió. Minden sietségemmel is csak egyetlenegyet bírtam elcsípni közülök. Gyönyörű kis állat volt. Pici fekete szeme fénylett, mint a gyöngy, gömbölyded testecskéjét finom pehely födte, szép kis tarka sávok voltak rajta ; alig mertem a kezemben tartani, olyan gyöngéd és olyan gyönge is volt egyszersmind. Nem tehettem okosabbat, minthogy hamarosan eleresztettem, hisz' a kíváncsiságom már ki volt elégítve. Két másodperc múlva még a szinét sem láttam többé. Lord bambán bámult rám, mintha azt kérdezte volna: mi volt ez ? Úgyis hiába magyaráztam volna neki, mást gondoltam és hamarosan vissza húzódtam a kopolya mellett levő nagy fák egyike alá. Úgy okoskodtam, hogy most egy kis türelemmel tanúja lehetek annak, hogyan térnek vissza az öregek, amelyek úgysem mentek messze, s hogyan gyűjtik össze a gyerekeiket.

Vilmos.

I. A növényvilág legcsodálatosabb és legérdekesebb alakjai közé tartoznak kétségtelenül a kaktuszok is, melyeknek ismeretét az újvilágnak köszönhetjük. Hazájuk ugyanis eredetileg Amerika, ahol Kanadától kezdve dél felé Patagoniáig, vagyis pontosan az északi szélesség 53. fokától a déli szélesség 50. fokáig előfordulnak. A pozsgás növények vagy sücculenták, melyek­ nek legérdekesebb családját a kaktuszok alkotják, külsejük szokatlanságával s a növényről alkotott Vártam. Jó darabig semmi sem történt. Lord már unatkozni kezdett s nagyokat kaffogott a körülötte rajzó legyek felé. Végre mégis kezdődött valami . . . mindössze annyi, hogy halk lágy csirregés hangzott a faiskola közül; megösmertem a vén fogoly hívó szavát. Tehát ott van ! . . . A csirregés ismétlődött, de csak olyan kabócapörcölyéshez hasonlított, mintha tompítóval szólongatta volna az öreg a fiacskáit. Kijön-e v á j j o n ? . . . Dehogy jön 1 hisz' máris messzebbről szól: a picikék tehát utána bujdosnak. Jobb ott a sűrűben. Nemsokára teljes csend volt megint. Vége volt a hívásnak. Nyilván összekerült a kis család. Hál'istennek. A világért sem zaklattam volna őket tovább. — Gyerünk Lord! hívtam a sárga vizslát; — nemsokára ebédet kaptunk otthon. Ezt még Lord is megértette. A szakácsné úgy szokta volt a konyhára csalogatni, hogy azt kiabálta neki: ebéd! Feltápászkodott s jött. A kakukfű csakúgy szórta felénk az illatát a mezőről; — a fehér gulya a fák alatt hűsölt; a júliusi nap szinte perzselt. Igazi nyár volt. A fecskék magasan jártak; nem ígérkezett eső. Olyan hangulatos volt a pusztai csend, hogy még szólani sem mertem, nehogy megzavarjam. Pedig szerettem volna megkérdeni Lordot: — No öreg, vén bolond, mit szólasz mindehhez ? . . . Ott kullogott mellettem, lihegve. Hátra-hátra nézett. Vájjon a legyeket leste-e, vagy talán attól tartott, hogy jön a fogoly­ kakas és megtalálja csípni hátulról ?

fogalmunktól annyira elütő, bizarr és érdekes alakjuk­ kal vonják magukra figyelmünket. Általában a puszta, vízszegény sivatag s az amerikai sziklavidék lakói. A talaj táplálékban és vízben való szegénysége, a testüket naphosszat perzselő forróság s a szél kiszárító hatása arra kényszerítette a természetet, mely e gyermekeinek fentartására is súlyt helyez, hogy a succulentákat környezetüknek s a helyi viszonyoknak megfelelő testalkattal lássa el s olyan védelmi esz­ közökkel és szervekkel lássa el őket, amilyenekkel más növények nem bírnak. És épen ez a körül­ mény az, mely megkülönbözteti őket a többi növény­ től s mely rendkívüli életmódjukkal együtt nemcsak a botanikus, hanem a növénykedvelő laikus érdek­ lődését is felkelti irántuk. Mert van bizony közöttük nem egy olyan is, mely­ nek növényi vo,ltát csak beható vizsgálat után tudjuk megállapítani. Éretlen törzsük, gallyaik, néha egészen tagozatlan tömegük agyagdarabra, vagy rögre emlé­ keztet, mások gömb vagy oszlop alakját mutatják, legtöbbjük valóságos páncélt visel izmos tüskékből, vagy amelyiknek testét sűrű szőr vagy hosszúra meg­ növő hajzat, borítja, de csaknem valamennyinek virága színre és alakra pompás, finom és lehelletszerű. Ez a sajátságos külalak s a kaktuszok védőfegy­ verzete — mert a tüskéket és a szőrzetet ennek kell tekintenünk — frappáns jele a természet bölcs gon­ doskodásának s a célszerűség a természetben mindig és mindenütt megnyilvánuló elvének. A kaktuszok és a succulenták általában a sivatag növényei, gyökerük a kiszáradt talajból csak a megélhetésük­ höz okvetetlenül szükséges minimális vízmennyiséget tudja felszívni, s ha levelek útján transpirációjuk, vagyis vízelpárologtatásuk akkora volna, mint más növényeké, akkor elszáradás következtében hamaro-

Kávéház a sivatagban. („A TERMÉSZET" eredeti tárcája.) Irta : Zöldi

Márton.

Az a kávéház, amelyről itt szó esik, az arab sivatag egyik oázisénak szélén emelkedik. A berendezés megkapóan egyszerű. Egy kerek asztal, melyre a datolyapálma lombjai vetnek hűs árnyékot. Semmi egyéb. A vendégek keleti szokás szerint, lábukat maguk alá húzva a földön, a jó puha homokon ülnek. A sivatagi kávéház látogatói vegyesen izmaeliták és kathanidák. Az izmaelita kifejezést úgy használom itt, ahogy az arabok használják Észak- és Közép-Arábia népeinek megjelölésére. Egyébként az izmaelita szó csak mint históriai szimbólum szere­ pel, mert Sprenger és más tudósok kimutatták, hogy ezek a népek nem Izmaeltől származnak. Ezek az úgynevezett izmaeliták nagyrészt nomád életet éltek és a civilizációnak komoly ellenségei voltak. De az izlám had­ seregében ők képviselték a lendülő erőt és a világhódító energiát. A kathonidák Dél-Arábiának régi kultúrára támaszkodó népei, kiknek már az izlám felvételekor figyelemreméltó művé­ szeti és tudományos múltjuk volt. Most a sivatagszéli csárdában békésen együtt ülnek és szürcsölik az erős, ingerlő illatú, keletiesen készített kávét. A beduinok (ezekre vonatkozik leginkább az izmaelita el­ nevezés) a sátorlakó népek komor nyugalmát viselik barna, többnyire sovány arcukon. A beduin szó (többese: bedu) a sivatag

san el kellene pusztulniuk. Ezért a kaktuszoknak az egyetlen Peiresfeia-fajon kívül egyáltalán nincs levelük, hanem a levelek átalakultak vaskos és húsos törzszsé, mely megint kétszeresen is védve van a párolgás ellen, még pedig bőrszerű, csaknem teljesen vízáthatlan külhámmal, másrészt avval, hogy sejtjeinek tartalma rendkívül nyálkás, tehát csak minimális mértékben párologtat. A levelek túlnyomó része azonban igen erős, néha drótszögszilárdságú tüskékké vagy szőrkép­ zetekké alakul át. Hogy erre a hatalmas felfegyver­ kezésre és hatásos védelemre igenis szükség van, az

Echinocacfus uncinatus WrighUi.

lakóját jelenti. Ezek képviselik a sivatag eredeti arab típusait, minthogy kivételesen sem fordul elő, hogy — mint a városi arabok teszik — szerecsen vagy abesszíniai nőt vásároljanak feleségnek. Az a sovány szénfekete szakálú beduin, ki hosszúcsövű puskáját ölébe fektette, nagytekintélyű főnök az arab sivatagban. Fehér selyem kombár (hosszú kabát) fedi izmos, csontos tagjait. Mellette egy öreg dervis gondtalanul simogat két kisebb fajtájú kutyát. Néhány városi arab egy csomóban ül az asztaltól kissé távol, nagy áhítattal figyelve a beduinfőnök minden szavára. A főnök ugyanis élénk társalgásba eredt egy zsidó ezüstötvössel, ki övéinek látogatására most jött haza Amerikából. Útja erre vitte s ő betért a sivatagi kávéházba rövid pihenőre. Az arab zsidók társadalmi helyzetéről a következőket jegyez­ zük ide a kiváló orientalista L. C. Beck nyomán. Ők az egyetlen hitetlen törzs, melyet a délarábiai tartományok­ ban — Kadramaut-ot és Jafi'á-t kivéve — megtűrnek, amelyet az izlam fanatizmusa nem üldöz. A zsidók egyébként, hogy existenciájukat megalapozzák, itt is olyan területen fejtenek ki tevékenységet, hol nélkülözhetetlenné tudják magukat tenni. Minthogy az arabok semmiféle ipari tevékenységre nem hajla­ mosak, a zsidók itt többnyire szabók, csizmadiák, tímárok, festők, fazekasok. De a legtöbbje fegyverkovács és ezüstmíves. Ennek a két utóbbi mesterségnek van legtöbb becsülete a harcias és pompakedvelő arabok előtt. Kétségtelen, hogy a zsidók helyzete Arábiában feltűnően hasonlít a rabszolgáéhoz. Csakhogy az arab zsidó maga választja meg magának azt az urat. akinek bizonyos szolgálatokat akar teljesíteni annak fejében, hogy őt a rabló beduinok és a köznép

kitűnik abból, hogy abban a vízszegény sivatagban, amelyben a kaktuszok teremnek, embert és állatot egyaránt folyton gyötör a szomjúság. Az ember és az emlős állat tehát nyomban ráveti magát a talált kaktuszra s annak üdítő nedvétől várja szomjúságának enyhítését. A hatalmas tüskékkel védett kaktuszban azonban az emlős állat nem tehet kárt, s így a növény megmenekül a biztos pusztulástól, ha ugyan — mint pl. a vadszamarak — egyes állatok rá nem jönnek arra, hogy miként nyúlhatnak büntet­ lenül a drága és tiltott gyümölcshöz. A vadszamarak ugyanis előbb sérthetetlen patájukkal zúzzák szét a kaktusz testét s csak azután nyúlnak hozzá szájukkal. Az ilykép rendkívül erősen megvédett kaktusz­ fajokhoz tartoznak a mamillariák és az echinocactusob. A mamillariák tüskéje olyan, mint a tű, az echinocactusoké olyan, mint az erős drótszeg, szilárd, mint a vas és kézzel sem le nem törhető, sem meg nem hajlítható. A budapesti állatkert succulenta-gyűjteményében, — melyről bővebben lesz szó — van egy Echinocactus uncinatus, melynek tüskéi valóságos drótakadály gyanánt védik a növényt. Még a színük is rozsdavörös, mint a rozsdamarta vasé. A mamillariák, echinocactusok és melocactusok alakja jobbára kisebb-nagyobb gömb. A két első az emberfej nagyságot is eléri. A cereusok és opuntiák a magasba törnek, s az előbbiek közül néhány faj, pl. a Cereus peruvianus (perui oszlopkaktusz) több méternyi magasra nő. Rendkívül érdekes, hogy egyes farkastejfű-félék (Euphorbiaceae), melyeknek fajrokonság szempontjából semmi közük a kaktuszok­ hoz, de ugyanott és ugyanoly körülmények között tenyésznek, a megtévesztésig felveszik a kaktuszok külalakját. Ilyen farkastej fű-féle is számos van az állatkert gazdag gyűjteményében s ezek közt a kaktuszéra emlékeztető alakja miatt különösen az kapzsisága ellen megvédelmezze. Némely iparos zsidó család több urat is választ magának, hogy sikeresebb védelmet leljen. A viszony földesúr és rabszolga, vagyis az arab és a zsidó között a legkülönösebbek közé tartozik és mondhatnám kölcsö­ nös fanatizmussal táplálkozó megvetésen alapszik. Halevy erre vonatkozólag igen érdekes példát mond e l : „Az egyik déli tartományban, — beszéli Halevy — hol a zsidók nagyrészt ezüstötvösök, szabadon járnak-kelnek az arabok háremében portékájukat kínálni. Történt, hogy Mekkából egy serif jött oda. A magasrangú egyházi személy élénken megbotránkozott azon, hogy a hitet­ leneknek, a zsidóknak, szabad bejárásuk van a hárembe. Ezért kemény szavakkal megkorholta a törzs vezető embereit. Ezek viszont csodálkoztak a korholáson. — A zsidók — mondották — nem képviselnek veszedelmet a háremre. És nagyobb bizonyság okáért elhivattak néhány zsidót a serif elé s a következő kérdést intézték hozzájuk : — Mi a véleményetek a háremben élő arab nőkről ? A zsidók így válaszoltak: — Mi az arab nőket tisztátalan teremtéseknek tartjuk. Ezek­ nek puszta érintésétől is irtózunk, mert az örök gyalázatot borítana reánk . . . Halevy ebben hozzáteszi: — Arra sem tudnak esetet, hogy a déli tartományokban az arabok közül valaki szemet vetett volna az ott élő zsidó nőkre, akik között pedig számtalan előkelő szépség található. Ez a nagy, szinte csonttá keményedett idegenkedés a két történeti faj között a sivatagi kávéházban nem észlelhető. A beduin-

Eupharbia meloformis említendő. Ennek faji külön­ bözősége jóformán csak abból állapítható meg, hogy testükből a legcsekélyebb karcolásra vagy sérülésre a farkastejfű-féléket vagy kutyatej-féléket jellemző fehér, tejszerű nedv szivárog elő.

Mamillaria Scherii.

Említettük, hogy a kaktuszok meglehetősen faj­ gazdag családjának (a fajok száma eddig néhány százra rug) hazája főképen Amerika. Virágkedvelők már rövid idővel e földrész felfedezése után Európába hoztak néhány fajt, ahol melegházakban s enyhébb éghajlat alatt szabad kertekben is tenyésztették. E fajok közül valók az opuntia-kaktuszok, melyek főnök meghitten, bizalmasan beszél a zsidó ezüstötvössel. Tud­ nunk kell ugyanis, hogy az izlám háborújának kürtjei már végig harsogtak a sivatagon. A beduinfőnök tudja, hogy harcolni fog, de még nincs tájékozva a felől, hol és ki ellen. Ezért hallgatja áhítattal a világ forgatagéból a sivatagba érkezett zsidót, ki az európai hadihelyzetről tiszta, világos képet fest. Élénk fekete szeme szinte foszforosan csillog, mikor az ötvös a Dardanellák harcairól s a török fegyverek győzel­ méről szól. A sivataglakó beduint roppant érdeklik a tenger­ alattjárók dicsőséges fegyvertényei s gyönyörrel szorongatja a térdein fekvő hosszú puskacsövet, mikor hallja a Lusitánia elsülyedését. — Ez derék ! — mondja. — És mit beszélnek az angolok a németekről ? — Kicsinyelik és gyalázzák őket! — válaszolja a kérdezett. — Ostobák az angolok, — mondja a beduinfőnök királyi méltósággal — erős és bátor ellenséget tisztelni és becsülni kell mindenkinek. A zsidó igent bólint s megjegyzi : — Az angolok elbizakodottak, mert gazdagok. A beduin gúnyosan mosolyog. — Gazdag csak Allah, mert ő legyőzhetetlen . . . Áldassék szent neve ! És a sivatag felől csengettyűszó hallik. Teveháton karavánok vonulnak a tengerpart felé. A tevéken felfegyverzett harcosok ülnek . . . És mintha a sivatagnak nemcsak homokja, de világfelfogása is megmozdult volna . . .

ma már elvadultan Európa déli államaiban (Spanyol­ ország, Olaszország, az Adria partja stb.) elég gyak­ ran előfordulnak, sőt tipikus képet is kölcsönöznek a tájnak. Ez a körülmény a festészetben mulatságos félreértésekre is adott okott, mert olasz festők gyak­ ran a mai olasz vidék keretében festettek meg római, tehát klasszikus tárgyat kaktuszos, opuntiás környe­ zetben, holott nyilvánvaló, hogy akkor a kaktusz még nem termett meg az olasz földön. Rendkívül érdekes faja a kaktusznak a Cephalocereus senilis, egy alacsonyabb termetű oszlopkaktusz, melyet tetejétől a földig sűrű, hófehér hajzat borít, úgy, hogy ezzel hasonlóvá válik egy aggastyán ősz fejéhez. A kaktuszok nemes, változatos alakú és szép­ virágú növények, melyeknek a tenyésztés szempont­ jából még az is előnyük, hogy nem igényelnek túl­ ságos gondot és fáradozást. Ép ezért egyre fokozódó kedveltségnek örvendenek a virágkedvelők körében. Nagyobb botanikus kertekben (Berlin-Dahlem, Magdeburg) megtekintésre érdemes gyűjtemények vannak belőlük. Magyarországnak legszebb és leggazdagabb succulenta-gyűjteménye pedig, melyről legközelebb lesz szó, a budapesti székesfővárosi Állat- és Növény­ kert pálmaházában látható. (Folytatása következik.)

A legérdekesebb kétéltűekről és hüllőkről. (7 képpel.) Irta : Dr. Bolkay

István.

(Folytatása és vége.)

Talán a Iegbizarrabb a külsőt illetőleg valamennyi hüllő között az ausztráliai Moloch horridus Gray. Ezt az állatot borzalmas kinézése miatt az ausztráliai letelepültek „tüskés ördög"-nek nevezik. A moloch Nyugat- és Délausztráliában, különö­ sen a Spencer-Golf melletti Port Augusta környékén fordul elő. Wilson nyomán tudjuk róla a következő­ ket : az állat csupán a nagyon homokos területeket kedveli, néha 2—3 példányt látunk egy csoportban kicsiny homokbucka tetején a napon sütkérezni.

A moloch, (Moloch horridus Gray). I. Fleischmann rajza.

Néha beássák rjiagukat a homokba is, de csak csekély mélységbe. Kizárólag nappali állat, amit már apró szemei is bizonyítanak. Táplálékuk hangyákból áll, amely mellett azonban némi növényi részeket is elfogyasztanak. A hangyá­ kat nagyon érdekesen, olymódon szedegeti össze, hogy a vonuló hangyák útjába telepedik s egyiket a m4sik után pusztítja el. Tojásait a homokba rakja le, ahol azokat a nap melege költi ki. Végtelenül durva bőre dr. Willeynek egy vélet­ lenül tett kísérlete szerint rendkívül hygroskopikus. Willey ugyanis egy élő példányt véletlenül egy vízzel telt lapos edénybe tett, amikor nagy meglepetésére az állat bőre a vizet itatópapiros módjóra fölszívta. Befejezésül egy állat ismertetése kapcsán azt a nagyon elterjedt tévhitet óhajtanám eloszlatni, hogy kivéve egyetlen egy gyíkfajt, amely valóban mérges, a többi valamennyi gyík harapása olyan veszélytelen, (természetesen a mérgezést illetőleg, mert hiszen egy nagy gyík harapása önmagában véve lehet fájdal­ mas), mint akár egy kölyökkutyáé. A szóbanforgó egyetlen mérges gyíkfaj, amelynek még egy tájfajtája van, a mexikóiak által „Gila Monster"-nek nevezett Heloderma horridum Wgm. Míg a Heloderma horridum Nyugatmexikó lakója, addig az említett tájfajtája a Heloderma suspectum Cope Új-Mexikó és Arizona pusztáin él. Anélkül, hogy az állat külsejének leírását adnám, amelyet a mellékelt kitűnő fénykép amúgy is fölös­ legessé tesz, nyomban rátérek életmódjának és mér­ ges mivoltának vázolására. A viperagyík, nevezzük állatunkat magyarul így, Sumichrast szerint a Kordillerák nyugati lejtőjének kizárólagos lakója, ahol egészen a Csendes Óceánig feltalálható. Csak a száraz területeket kedveli s önként sohasem megy a vízbe. Éjjeli állat, amely nehézkesen mozog s különösen öreg korban, vagy ha terhes, vonszolja testét feltűnő nehézkesen a földön. A nappalt magaásta földilyukakban vagy lehullott növényi részek alatt tölti s éjjel indul el vadászatra. Főtáplálékát százlábúak, földigiliszták, apróbb békák, stb. teszik, de olykor kiássa a leguán tojásait is. A száraz és forró hónapokban, tehát novembertől júniusig, nyári álmot alszik. A viperagyík mérges mivoltát eleinte kétségbe is vonták, de Sumichrast kísérletei, amelyeket mada­ rakon és apró emlősökön végzett, beigazolták, hogy állatunk harapása mérges és apró állatokra valóban halálos kimenetelű is. Két esetet kell itt felemlítenem, amikor a vipera­ gyík embereket harapott meg, amely harapás azon­ ban minden különösebb hatás nélkül mult el. Az egyik esetben J. Stein, aki Mexikóban tartotta a viperagyíkot fogságban, egy alkalommal állatait egyik terráriumból a másikba rakta át. Eközben az egyik példány az ujját megharapta. Az illető ujj és utána az egész kar a legerősebb fájdalmak között megdagadt és Stein közérzetében jelentős zavarokat idézett elő. Karjának bőre még jó sokáig a marás után is sárga, pergamentszerű maradt. A másik esetben Schufeldtet a hüvelykujján marta meg egy példány. Egy hamarosan visszafejlő­ dött daganaton s a karjában érzett fájdalmon kívül egyéb baja nem történt.

A vipera gyík, (Veloderma suspectum Cope).

Az állat mérgező hatására vonatkozó legponto­ sabb vizsgálatokat von Denburghnak és Wightnek köszönjük. A kutyákon, macskákon és békákon végzett kísérletekből kiderült, hogy a méreg elsősor­ ban a lélegzési központra hat. Összegezve az eddigi vizsgálatok eredményeit, megállapítható, hogy a viperagyík marása az apró gerinceseket, u. m. békák, galambok, stb., rövid néhány perc alatt megöli, míg az emberre határo­ zottan mérgezőleg, ha nem is halálosan hat. A fogságot elég jól tűri. Valamennyi megfigyelője unalmas állatnak írja le, amely naphosszat mozdu­ latlanul hever a terrarium homokján s élvezi a napot, vagy valamelyes búvóhelyen tartózkodik. Este lesz valamivel élénkebb, amikor ügyetlen és nehézkes mozgással ide-oda megy a terráriumban s itt-ott ásni is próbál a homokba vagy pedig kisebb kődarabokat mászik meg. Négyszer vedlik egy évben, amikór is a bőr a testéről cafatokban, a fejtetőről pedig egy darabban válik le. A fogságban nyers tyúktojással etetik, amelyből hetenként 3—-4-et fogyaszt el. A tojást feltörik a számára s ő egyszerűen kinyalja a tartalmát. Vizet is gyakran iszik, olyformán, hogy arcorrát mélyen bedugja a vízbe s nyelvét nyújtogatva szopogatja be a vizet.

Á halak múltjából és jelenéből. Irta : Gyulay

Károly.

(Folytatása és vége.)

A holland kapzsiság egyes években olyannyira túlment a megengedett határokon, hogy a rajnai lazacállomány végpusztulásától lehetett tartani. Végre is nemzetközi intézkedések' útján sikerült a német­ alföldieket arra kényszeríteni, hogy csak bizonyos szerkezetű hálókat használjanak. Honi halászatunk

ügyét szabályozó törvények és rendeletek nálunk is megszabják mindenkor a hálószemek megengedhető méreteit. Nem a lazacfélékhez tartozó egyéb kedvelt húsú halfajok ikrái túlnyomó részben aprók és nehezen kezelhetők. A sűrű tömegekben egymáshoz tapadó ikrákat a halpusztító különböző penészfajok sokkal hamarább megtámadják, mint a lazacét, minek következtében az élősdiek által megtámadott ikra­ csomókat erőteljes vízáramlatba teszik. A penész­ gombák pusztításai következtében súlyban könynyebbé vált és hasznavehetetlen ikrákat, de magát a penészállományt is, a vízáradat ereje aztán hosszabb-rövidebb időn belül könnyűszerrel elmossa. Hogy a folyóvizekbe bocsátott halivadék ered­ ményt tüntet-e fel vagy sem, azt megállapítani, a leggyakorlottabb szakembernek is szerfelett nehéz. A szaporulatot főleg folyóvizekben kétségtelenül megállapítani majdnem lehetetlen. Egy konstatált apadás, már úgyszólván végpusztulást jelezhet. Emberöltők kellenek néha ahhoz, hogy a megapadt állomány bajait orvosolni lehessen. A gyakorlat tapasztalatai azt igazolják ma, hogy okszerű haltenyésztés csak egy és ugyanazon keret­ ben létesíthető eredményesen. Vagyis az ikrától a fogyasztó piacra kerülő halig, tehát az összes állo­ mány fejlődésének minden fázisán végig, magának a telepnek kell kezében tartani a haltenyésztés egész folyamatát. Nemcsak az anyagi haszon, hanem az erkölcsi eredmény is, csak akkor biztosítható e téren, ha egy és ugyanazon haltenyésztőtelep neveli fel a halakat az ikra kiköltés első fázisától kezdve, a vásárcsarnokok s a halpiacok fogyasztóközönsé­ gének ezerféleként elkészített halétkéig. Mindezek keresztülvitele szerfelett sok gondot, költséget és szakértelmet igényel. A különböző halak életmódjához mérten egy és ugyanazon haltenyésztő­ telepen gondoskodni kell gyorsfolyású, lassú menetű és állóvizek létesítéséről. Ilyen utakon aztán a hal­ állomány, természetadta kereteiben megfelelően gon­ dozható, de erre szükség is van, mert más a pisztráng életmódja, más a pontyé, más a fogasé, a kecsegéé, harcsáé stb. Ezzel a haltenyésztésnek mindenkor számolnia kell. A legfiatalabb halivadék, csak mikroszkóp segé­ lyével megállapítható, apró animális és növényi anyaggal, az úgynevezett planktonnal táplálkozik. Minél nagyobbá fejlődik a hal, annál tágabb lesz száj- és hasürege s így aszerint módosul táplálko­ zása is. A teljes kifejlődés küszöbén s annak bekö­ vetkeztével, a halak túlnyomó többsége minden néven nevezendő élőlényt, ami a vizekben él, elfo­ gyaszt s ami a hal torkán befér. így nevezetesen: férgeket, gilisztákat, rovarokat álcáikkal együtt, csigá­ kat, előszeretettel egyéb halak ikráit. Utóbb a torok térfogatához mérten kisebb-nagyobb egyébfajta hala­ kat, békákat, kígyókat, viziszárnyasokat s azok csibéit, a vízben tartózkodó emlősök közül pedig patkányokat, vidrákat, stb. Egyes halfajok egymást is felfalják. Általában a halak az állatvilág igazi rablói! Olyan halfajt a természettudomány mai napig sem ősmer, amely kizárólag növényi anyaggal táplálkozna! Sem a tengeri, sem pedig az édesvízi halak sorában kizárólagosan növényevő halat nem találunk. Tény az, hogy azért a halak rendkívül sok vízinövényt is fogyasztanak, persze korántsem a

növények kedvéért, hanem a vízinövényekben, vizimoszatokban tanyázó nagyszámú apróbb állatkák kedvéért, amelyekhez csakis növényestül együtt jut­ hat hozzá a hal. , A halak ilyetén szokásával számolnia kell a hal­ tenyésztőtelepeknek is s így e telepeket bőven el kell látni alkalmas vízinövényekkel. Vízinövények közé szórt apró húsdarabkák, a tenyésztőknek min­ denha jó szolgálatot tesznek. A haltenyésztőtelepek által leggyakrabban felhasz­ nált haltápanyagok a következők : hús, velő, vér, belek és mindenféle állati hulladék; eleven halak, békák, kígyók, kagylófélék, stb. még pedig az ivadék nagy­ ságához mérten különböző nagyságban felaprózva, a szükséghez képest szétmorzsolva, sőt péppé zúzva. Okszerűen vezetett haltenyésztő telepek mérlege mindenkor némi felesleget mutat. Ez a felesleg a lóhúsfogyasztás arányában évről-évre csökken. A halak táplálásához, jutányossága mellett, a lóhús bizonyult legalkalmasabbnak; csakhogy ma már a lóhusfogyasztás az emberek körében is nagyobb arányokat öltött, minek eredménye a halhús fokozatos drágu­ lása, — tekintet nélkül a háborús időkre. A halaknak hússal való táplálása csakis íezagpótlásul szolgál, tehát semmiesetre sem lehet kizárólagos, annál kevésbé, mivel a húsmennyiséget grammonként pontosan ki­ számítani amúgy sem lehet s ha a halak kizárólag a tenyésztő telepesek kezeiből kapják a hústápanyagot, ennek egyrésze a vizek aljára száll, ott bomlásnak indul s a tenyésztő telepeket könnyen meg is fertőzi. A haltenyésztőtelepek ilyen körülmé­ nyek közt súlyt fektetnek megfelelő eleven tápanyag beszerzésére is. Ma már a hal­ ivadék tenyésztésével és felnevelésével egy­ idejűleg legtöbbször egy és ugyanazon helyen tartalmaz, sőt nevelnek olyan plank­ ton anyagot, amely a halakat természetes táplálékkal bőven ellátja; ilymódon a hal mégis csak ő maga keresi élelmét. Az oly kedvelt húsú pisztrángtelepek vizének kristálytisztának és meglehetősen alacsony hőmérsékletűnek kell lenni. Külö­ nösen megóvandók a pisztrángtelepek is a saprolegnia-penészgombák pusztításai elől; pisztrángtelepekre ezek nem egy helyen vég­ veszedelmet hozhatnak. A pisztrángivadék fejlődése első stá­ diumában vízibolhákat s hasonló apró lényeket kap; 15—20 centiméternyi hosszú­ sága idejében már nagyobb vízirovarokat, férgeket, végül fokozatosan kisebb-nagyobb keszegeket stb. A szabadban tenyésző pisztráng növe­ kedése első szakaiban a 3 fejlődési fokozat­ nak megfelelően keresi táplálékát. Napon­ ként pedig rendszerint háromszor étkezik bőségesebben. A mai mesterséges haltenyésztés egyes fajokra, nevezetesen a pontyfélékre nemesítőleg hatott. A mesterséges telepeken tenyész­ tett pontyok húsa, hasonlíthatatlanul ízlete­ sebb, finomabb, mint a szabadban élőké. Az angolnák tenyésztése édes vizeink­ ben, az elősorolt haltenyésztési módszerektől

lényegesen elüt. Az angolna, eltérőleg egyéb halak­ tól, ivóskor korántsem jő a folyóvizekbe, hanem tojá­ sait a tengerekbe rakja. A kikelt tűvékonyságú angol­ nák csakhamar aztán a folyók torkolatvidékeire kerül­ nek, ahol a haltenyésztés céljaira őket tömegesen kihalásszák. Ezek az apró angolnák, teljes kifejlő­ désük időpontjáig a folyóvizekben maradnak s csakis ivás idejére térnek vissza a tengerekbe, honnan azután soha többé vissza nem jönnek s csakis ivadékuk igyekszik megint az édes vizekbe. Atűvékony apró angolnák egyáltalában nem kénye­ sek s nagyobb távolságokra is könnyen szállíthatók. Angolna tenyésztéssel foglalkozó egyes telepek, az angolnák számára, egyéb halfajoktól egészen elkülönített medencéket tartanak. Nálunk, különösen a Duna vizébe bocsátott ángolnaivadék, szemmelláthatóan kedvező eredményeket tüntetett fel. Az emberiség előrelátható elszaporodásával a hal­ tenyésztések mai keretei, bármily előrehaladottak is azok, a tápszükségleteket aligha lesznek képesek teljesen kielégíteni, úgy, hogy az előrelátó halászati tudomány, biológiai állomások nagyobbszámú beren­ dezkedésével már ma is foglalkozik a tengeri hal­ tenyésztés lehetőségének gyakorlati megoldásával.

Galambfogás. írta: Führer

Miklós.

Kora őszi reggel. A szomszéd kerteket valami finom fátyol borítja; nem köd az, csak gyenge pára, mintha az öreg föld lehelte volna a hűvös reggelen! Amint feljebb hág a nap, eloszlik a pára s tisztábban látszanak a kertek tarkára sárgult gyümölcsfái. Már majdnem mind megkönnyebbültek a gyümölcstől, csak az almafák ágai hajlanak még a teher alatt s nagy ritkán egy megkésett szilvaszem kéklik a fonnyadó levelek közt. Emil pajtásommal a granárium tövében ülünk egy kivágott szilvafa törzsén. A hosszú, meleg nyár után olyan jól esik az a kellemes hűvösség, hogy szinte haragudnánk az odatűző napra, ha nem volna még kellemesebb, amint sugarai­ val arcunkat cirógatja. Ülünk a fa törzsén, fejünket két tenyerünkbe hajtva s belebámulunk a gyönyörű­ séges hűvösmeleg őszi semmiségbe, Vasárnap van, ráérünk bámulni. Ráérnénk, mert vasárnap van, de rajtunk meglátszik, hogy jó tanulók vagyunk, mert most is ott van mellettünk a „sintaxis" pár lépés­ nyire a földön. Még ki is van nyitva. Az igaz, hogy jár erre néha egy kis szellő, talán az lapozga­ tott benne. Közel szemtelenkednek hozzánk a verebek, bele­ csodálkoznak a nyitott latinkönyvbe. Hatával-hetével járnak együtt az együvé tartozók, egy-egy család. A fiatalok többnyire már maguktól esznek, némely gyámoltalanabbja csipegve, rezgő szárnnyal lesi még az apja szájából a szemet. A barackfán nőstény csízecske üldögél. Néhány nap előtt még a párjával szállt oda, arra a fára; a szomszédból egy gyerkőc gummipuskával lelőtte a himjét s most ide száll mindennap arra az ágra s finom kedves-bájos hang­ ján gyöngéden hívogatja elvesztett párját: „Kvii! . . . kvii! . . ." Vagy talán mindennap újra megsiratni jár oda arra az ágra?! „Kvii! Kvii! . . . " A háztetőn meg az eresz alatt búgnak a galambok. A nagy veres ott forog a nősténye körül. Mint valami vén brugónak, olyan a hangja. A kis purcli nőstény a vályúra száll. Belemártja a fejét, a farkáról látszik, hány kortyot iszik; éppen annyit mozog. Felegyene­ sedik, még egyet nyel, azután repül vissza fiait megetetni. Árnyék surran végig a napos földön s amily gyorsan tűnik el a légben, oly gyorsan vetjük sze­ münket az égnek; nyakunkat csavarjuk jobbra, csavarjuk balra s tényleg idegen galamb röpköd erre, éppen a ház körül kering. Uccu! fel a mieinket . . . Közéjük csap, együtt szállnak meg a tetőn. Pista barátunk, aki a sárgulásnak indult levelek közt pirosló almát dézsmálja az ólra hajló ágon, mint lövésre a jó vizsla, már tudja kötelessé­ gét. Hogy a galambot el ne riassza, a palánkon túlnan ugrik le az ólról s a kertajtónak kerülve fut be a konyhaszobába a tőrért. Azalatt tyúkot, kacsát a sarokba tereljük, hogy ne zavarják a munkát. Árpával megnyugtatjuk őket s ostorral kezében Pista öcsénk formálja a vesztegzárat, hogy azon át ne törhessen egy se. Udvar közepén a helye a tőrnek. Lapos fenekű kerek mélyedés, hosszúkás vályúval, hogy a kinyitott tőr éppen belefeküdjék. Oda tesszük. Teteje a földdel színei, Emil elfedi finom porral, hogy éppen csak a rátűzött tengeriszem látszik ki

belőle. Ember se venné észre, hogy ott valamit rejtegetnek. Az udvarban minden csendes, a Vigyázz se ugat, nyugton húzódik meg a verőce alján. Lecsaljuk a galambokat. A mieink leszállnak. Az idegen galamb a gabonahullásra leszalad az ereszig, ott megáll, félve gondolkodik. Csiklandja a gabona, oldalt lefelé néz, de felfelé húzódik. A szeme húzza, de a lába viszi. Mintha csak azt gondolná magában, hogy „szaladok, mert még utóbb le találnék szállni." Végre is az éhség győzi a félszt, leszáll. Eleinte olyan óvatosan nyúl a gabonaszemhez, mintha attól félne, hogy az kapja be őt, de pár perc múlva már otthonosan érzi magát. Tizenöt, húsz galamb gabonát szedeget a földön, előttük 3—4 lépésnyire az egy szem tengeri, ahhoz éppen az idegennek kell eljutni. Megkezdődik a dirigálás. Emil mögöttük oldalogva hajtja őket a tőr felé. Ha a mienk jár elől, akkor én oldalt terelem, soha sem egyenest neki tartva, csak úgy mellőzve kerülgetem. Ügy terelgetjük őket kedvük szerint, mint a kezes bárányt, míg végre a csomóból kiszorítjuk az idegent s az kerül elől. Én hirtelen elhúzódom, a galamb megy bátran előre, belecsíp a tőrbe . . . Abban a pillanat­ ban suhogva-csattogva rebbennek szét a többiek, az pedig szárnyaival néhányat csap s bukfencet vet tőrrel a nyakán. Avatatlan ember azt hinné, hogy no, most már vége; pedig dehogy! a tőrre borított puha homok teljesen gyengíti a csapást. Kutyabaja sincs. Pár perc múlva kötött szárnnyal ott sétált az udvaron, a granárium árnyékában.

A gyümölcs tápláló értéke. M. Balland vegyész és biológus megvizsgálta a szöllő, narancs, mogyoró, gránátalma, ribiszke, dió, füge, banána, olajbogyó, datolya, kajszinbarack, mandula, cseresnye, birs, földi eper, málna, naspolya, őszi barack, körte, alma és szilva tápláló erejét s úgy találta, hogy mindé gyümöl­ csök érett állapotban 72 9 2 % vizet tartalmaznak. A kereskedésbeli, többé-kevésbbé száraz gyümölcsök (aszalt szöllő, szilva, dió, mogyoró, füge, mandula) sokkal kisebb víztartalmúak, úgy, hogy az arány csak ritkán nagyobb 30%-nál, sőt a mandulá­ ban, dióban és mogyoróban gyakran a 1 0 % alá száll. A húsos gyümölcsökben a növényi íejérnyét nyújtó anyagok a körte 0'25%-a és a banána 1'45%-a között ingadoznak, az olajos magvakban azonban (mandula, dió, mogyoró) sokkal nagyobb mennyiségűek, vagyis e gyümölcs tápláló ereje száraz állapotban 15—20%, ami igen tekintélyes arányszám. A nitrogéntól mentes anyagok minden, étherben oldható vegyületükkel együtt (olaj, gyanta, festőanyag) még csekélyebb mennyiségűek, mint a nitrogéntartalmú anyagok. Kivételek az olajbogyó, mandula, dió és mogyoró, melyekben épen az olaj az uralkodó (a gyümölcs száraz állapotában 58—68%.) Hamut szolgáltató anyag, valamint tartalékcelluloze még kisebb mennyiségben található a gyümölcs­ ben. A sav a málnában és ribizkében a legtöbb (1'25%). A cukor és kivonat-anyagok teszik a vizén kívül a húsos gyümölcsök

leglényegesebb alkotórészét. A cukor a táplálkozás folyamatában teljesen asszimilálódik s így az erős cukortartalmú gyümölcsök, pl. a banána, datolya, füge stb. valóságos szénhidrogén-táplálék­ nak tekinthetők. A kivonatanyagok hasonlóképen szerepelnek, de mivel nehezebben emészthetők, tápláló értékük kisebb. Min­ dent összefoglalva tehát megállapítható, hogy tápláló érték szempontjából a legbecsesebbek a déligyümölcsök, ezek közt megint elsősorban a banána, míg a nálunk termő gyümölcsök közt a diószerű magvakat (dió, mandula, mogyoró) illeti meg az elsőség. Mekkora hőséget bír el a z ember ? A legnagyobb hőség, melyet a földön eddig megállapítani sikerült, 67. C. fok volt a napon. Ezt a rettenetes hőmérsékletet csak egyetlen egyszer tapasztalták az ausztráliai sivatagban. A meztelen sziklatalajt a nap még nagyobb hőfokra hevítheti, úgy, hogy az embernek azt minden körülmények között kerülnie kell. Általában az 50—60 fokos hőség a napon épen nem tartozik a legnagyobb ritkasá­ gok közé. Árnyékban a legnagyobb hőfok, melyet eddig felje­ gyezhetni sikerült, 55 fok C , s a 45—50 fokos hőség árnyékban már abnormitásnak számít. Különösen nagy magasságban van a napnak rendkívüli hevítő ereje. így pl. a Himalája lejtőin 3000 méter magasságban 55 fok C.-nál magasabb hőmérsékletet állapítottak meg, még pedig december hónap folyamán, míg ugyanott az árnyékban a hó fölé tartott hőmérő —5 fokot mutatott. Ily óriási ellentétek tapasztalhatók a nagy magassá­ gokban. Az erről hírhedt perzsa öbölben s a Vöröstengeren 50—60 fok C. hőségre kell elkészülve lennie annak az utasnak, kit végzete arra kárhoztat, hogy ezek vizét hajón a nyári idő­ szakban szelje. A legtöbb ember mégis minden komolyabb baj nélkül elbírja ezt a rettenetes hőséget, noha a Vöröstengeren gyakran előfordult, hogy valamelyik utas vagy hajófűtő a hőség­ től támadt elmezavarában beleugrott a tengerbe. (Z.)

A Magyar Országos Ebtenyésztők Egyesülete minden kedden társas összejövetelt rendez, amelyen vendéget szívesen látnak. A társas összejövetel helye Wurglits-féle vendéglő külön terme (Rákóczi-út 29). A „Magyar Méhészek Dzierzon Egyesülete" minden csü­ törtökön este 6 órakor tartja összejöveteleit a Gresham-Venezia kávéház (V., Ferenc József-tér) külön termében. Vendégeket szívesen lát az egyesület vezetősége.

Apró hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal. Állatkert.

2 drb bernáthegyi

8svájciimport

300

K

ért

Tét." adó. Bernrieder Jánosné, Rátót,

Vasvármegye. T-T 1 ó rt /~\ L- Örvös-ezüst és swinhoé fácán az állatCilaClO I d . C d . n O J \ . kert idei tenyésztéséből darabja 6, 8, 15 korona. — Fiatal, szintén saját tenyésztésű pávák is eladók. r

\/pirlcrP»Q 7t<='nvP» Vadgesztenyét venne az állatkert igazV C l U . g C o Z J l C l l y C gatósága. Árajánlatot kérünk. Az aján­ dékban küldött vadgesztenyét hálás köszönettel veszi az állatkert igazgatósága.

Mufflon, vidra, mezei nyúl. ^LgttóS fiatal muff Ionokat, 1—2 fiatal vidrát és 2—3 (házban nevelt) mezei nyulat, venne.

Fajdokat, császármadarat, [fateiS venne az állatkert igazgatósága.

Fehér Zergét

egereket

vennénk

"

r a

á n

Á J '.

a l

a

z

állatkert ígaz-

gatóságénak küldendő.

(nőstény) vagy zergegidát szeretnénk venni.

TTL. Fejlett uhuk kaphatók az állatkertben. Darabja 50—60 *—'HU. korona.

5 055Z.U0VemtK. A Magyar Királyi Természettudományi Társulat állattani szakosztálya a nyári hónapokban szakülést nem tart. A magyar entomologiai társaság minden hó első szom­ batján este 8 órakor szakülést tart a „Mitrovátz"-féle vendéglő (Dohány-utca és Síp-u. sarkán) külön termében társasvacsorával egybekötve, amelyen vendéget szívesen lát a társaság. A lepkészek asztaltársasága minden hét péntekén este 8 órakor a Keszey-féle vendéglőben (Rákóczi-út 44, sz,) össze­ jövetelt tart. Vendégeket szívesen látnak. A Budapesti Aquarium é s Terrarium Egyesület február hó 10-étől számított minden második szerdai napon, este 9 órakor az Arany János-utca 6. szám alatti vendéglő külön helyisé­ gében tartja összejöveteleit és ott az ügy iránt érdeklődőket szívesen látja körében, úgyszintén szívesen szolgál minden válasszal és felvilágosítással, írásbelileg, vagy szóbelileg hozzá intézett kérdésekre.

Angol-agár kölykök £ ü ^

k

a

p

h

a

,

ó

k

a

z

á l l a t

~

Tiszavirág, lisztkukac, szárított sáska A

ó o riar-irriT-at/^iác! Cö IldllgydlOJdCS. tiszavirágot és sáskákat.

z

állatkert igazgatósága venne lisztkukacot, hangyatojást, szárított

H n r r Q n o " i'ircfP* állatkert igazgatósága köszönettel 1 I U I L 0 U 5 , U l 5 C . venné, ha hörcsögöt, ürgét vagy más vadon élő rágcsálót, esetleg mérsékelt díjazás ellenében küldenének élő állapotban. A

z

Állatbőröket és az ethnografiai 'Siül! meg az elefántházi gyűjtemény szobában. k

8

Kisebb bélyeggyűjteményt S esSie g v

rendezetlen állapotban, épúgy régi magyar és osztrájí bélyegeket leveleken vagy borítékon. Ajánlatok „BÉLYEGGYŰJTŐ" címre e lap kiadóhivatalába küldendők.

nnnnn A kiadásért felelős: RAITSITS EMIL. nnnnn

•

•

! HIRDETÉSEK!

A magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minisztertől

LOPOS GYULA 109.541/904. szám alatt elismeréssel kitüntetve :o:

irdetéseket elfogad „A Természet" és a „Mi újság az állatkertben?" részére a kiadóhivatal. * Budapest, Állatkert.

TORNASZERGYÁROS Gyártelep gépüzemre berendezve Telefon 113—44

OLBRICH L . ALAPÍTVA 1875-BEN ::

TELEFONSZÁMSOR

SZÍJGYÁRTÓ, NYERGES, BŐRÖNDÖS ÉS SPORT­ CIKKEKKÉSZÍTŐJE :o:o

B U D A P E S T , VI., TERÉZ-KÖRÜT 6.

REINER ES TOBIAS ZAB-

III. ker.,és Lajos-utca 60. Árjegyzéket költségvetést kívánatra ingyen é s bérmentve küldök.

Telefon 113-44

•

ona Döme é s T á r s a papírkereskedő cég :::: Budapest, IV. kerület, Régi posta-utca 6. szám. Telefon-szám: 10—86. Ajánlja gazdagon felszerelt mindennemű rajz- és iroda­ szerek, községi és egyéb nyomtatványok, úgy vonalozott, mint bekötött könyvek raktárát :o: :o: Legolcsóbb árak. • •

: • • • • DD • • • • • • DD D DD DD DD DD DD DD DD : : DD DD DD DD DD DD DD D DD DD DD DD DD DD DD :

ÉS TAKARMÁNYKERESKEDŐK

BUDAPEST

HALÁSZMESTER és HALNAGYKERESKEDŐ

VII., Huszár-utca 3. sz. Telefon: József 15—80.

A BALATONI HALÁSZATI RÉSZV.-TÁRS. KIZÁRÓLAGOS KÉPVISELŐJE ALAPÍTVA:

Eckenberg Testvérek ^

1 Budapest, V.,

1820

m

m

Csáky-utca 8. szám. Szerszámok, szerszámgépek é s szerszámkülönlegességek, o: o'

Telefon-szám: 168-05.

Telefon : Központi vásárcsarnok József 48-94 lakás ,, 35-39 fióküzlet V., József-tér 13. „ 138-19 Sürgönycím : Z i m m e r halászmester Budapest Levelek: Z i m m e r Ferenc cs. és kir. udvari szállító B u d a p e s t , Központi vásárcsarnok