A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉG KÖRLEVELE

A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉG Mozgalom a vallási megújulásért

A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉG KÖRLEVELE

2012. karácsony

A Keresztény Közösség körlevele

2012. karácsony

Címlapunkon: Giotto: Királyok imádása A címlapon Giotto itáliai festő (1267-1337) „Királyok imádása” című műve látható, a padovai Scrovegni kápolna freskóciklusának egyik darabja. Giotto ezt a képsorozatot az 1300-as évek elején alkotta; az egyes képek megfestése között több év is eltelhetett, hiszen a kápolna teljes belső terének díszítése volt a művész feladata. A művészettörténészek annyit biztosan tudnak, hogy 1312-13-ban Giotto már befejezte a munkát. Tehát lehetséges, hogy éppen 700 éve készült ez a festmény! Giotto a korabeli szemlélők szemében meglepően merész, újító megoldásokat alkalmazott képein, melyeket sokan a következő évszázadban kibontakozó reneszánsz előfutárának tekintenek. Cennino Cennini a XIV. század végén így ír róla: „A festészetet Giotto formálta át a görögből a latin hagyományba, és ő vezette át a modernséghez.” A mai kor embere számára nehezen érthető, milyen óriási különbséget láttak a XIV. század elején élő emberek Cimabue és Giotto alkotásai között. Cimabue (1260–1302) valószínűleg Giotto mestere, majd később munkatársa volt a Szent Ferenc életéről szóló freskóciklus megalkotásában az 1200-as évek végén Assisiben. Ő még a görög-bizánci típusú képek nagy mestere volt, a hagyományhoz mélyen kötődő, a látható földi valóságot még kevéssé tükröző művek mestere. Giotto képein már a kor emberei jelennek meg a maguk arcvonásaival, mozdulataival; az emberi érzelmek széles skáláját igyekszik kifejezni, persze, néha még naiv, ügyetlen módon, de műveinek ez a természetes egyszerűsége éppen a legszívhezszólóbb vonása, ez hatott bizonyára kortársaira is elemi erővel. Dante (1265-1321), Giotto kortársa és (többek szerint) barátja éppen akkor érkezett száműzetése első állomására Padovába, amikor a festő ezen a freskócikluson dolgozott. Dante is a kor népi olasz nyelvén írja műveit, amit kritikusai kárhoztatnak, ám népszerűségét és eredetiségét jórészt ennek köszönheti; ő is megújítja az itáliai irodalom nyelvét, akárcsak Giotto a festészet nyelvét. Az „Isteni színjátékban” így ír a festőről: „Lám, festészetben Cimabue tartott minden teret, és ma Giottót kiáltják: s amannak híre éjszakába hajlott.” (Purgatórium, XI. ének, 94-96., Babits Mihály fordítása) A kápolnában a képek három egymás fölötti sorban mutatják be Mária és Jézus életét a keresztény képírásban kialakult tematikával. A képregényszerűen egymáshoz kapcsolódó jelenetek a szent történet legfontosabb mozzanatait emelik ki, melyek már sok száz éve hagyománnyá váltak a keresztény festészetben. Összesen 38 képet festett meg a művész – segédeivel együtt –, közöttük néhány nagyméretű összefoglaló freskót, mint a bejárati, nyugati falat betöltő Utolsó Ítélet képet. A freskótechnikát (melynek lényege, hogy egy-egy alkalommal a képnek csak akkora részét festi meg a pontosan megrajzolt karton alapján a festő, amennyi aznap friss

2


2012. karácsony

(fresco) vakolattal elő lett készítve) Giotto merészen ötvözte a secco-technikával (secco=száraz, azaz a festő a már száraz alapra festett temperával, általában a háttér és a ruházatok gazdagabb árnyalása érdekében.) A megbízó Enrico Scrovegni, gazdag padovai család sarja volt, aki 1300 körül vásárolta meg az egykori római amfiteátrum területét a város központjában, és ott fényűző palotát építtetett a maga számára, melyhez a kápolna is illeszkedett. (Ezért Aréna-kápolnának is nevezik.) A palotából napjainkra semmi sem maradt, ám a kápolna teljes épségben áll. A megbízó – vagy az apja – egyesek szerint bankár volt, aki uzsorakamatra kölcsönzött pénzt, s így lett oly gazdag. Némi lelkifurdalás vezethetett talán e nagyvonalú megbízáshoz, aminek jelét abban is láthatjuk, hogy a képeken uralkodó a kék háttér, amit a lapis lazuli nevezetű, Kelet távoli tájairól behozott drága festékkel festett a művész, s ez a szín jelenik meg Mária ruházatán is. (Ez az a szín, amit „ultramarinnak” neveznek, ami a latin-olasz „oltre mare” szavakból adódik, melyek jelentése „túl a tengeren”, hiszen hosszú tengeri utat tettek meg a kereskedők, akik ezeket az értékes anyagokat behozták Európába.) Ezt a száraz alapra második rétegben vitte fel Giotto és az alsó képsoroknál sok esetben csak nyomokban maradt meg a felületen ez a szín. Képünkön az ismert módon jeleníti meg a művész a királyok imádását. A képsorban előtte álló kép témája Jézus születése, melybe a pásztorok imádásának elemeit is beemelte a művész, a következő kép pedig Jézus bemutatása a templomban. A festészetben sok száz éven át következetesen két külön képen ábrázolták a pásztorok imádását és a királyok imádását. A pásztorok látogatásánál a Jézus-gyermek a puszta földön, esetleg kevés szalmán fekszik, mezítelen, és az állatok melegítik leheletükkel (de mindenesetre jelen vannak) – a másik ábrázolás típuson a gyermek Mária ölében ül, felöltözve vagy bepólyálva, és felemelt kézzel fogadja a királyok hódolatát. A hagyományban a felszín alatt rejtve élt a két Jézus-gyermekről, a nátháni és a salamoni Jézus-gyermekről való tudás, ami egészen világosan mutatkozik meg ezen a két képtípuson: földön fekvő gyermek egész teste körül fényudvar ragyog, a másiknál a fej körül fénylik a glória. Ez a rejtett bölcsesség idővel fokozatosan elhalványodott, és a művészek később már nem alkalmazták ilyen következetesen ezeket az ikonográfiai elemeket. A festményen Mária ölében tartja a bepólyált gyermeket, aki fogadja a királyok (mágusok) hódolatát, akiket csillag vezetett a távoli Kelet vidékeiről (ahonnan a lapis lazuli is származott). A királyok közül a tradíciónak megfelelően a legidősebb, ősz hajú térdepel a gyermek előtt, ajándéka mellette a földön látható, s csókkal köszönti a mennyei kisdedet, aki szorosan bepólyálva ül anyja térdén. A két fiatalabb király mögött szolgáik a kép bal szélén tevéket vezetnek, melyek alkalmasint első ízben jelennek meg az európai festészetben ezen a képtípuson, jelezve a távoli Kelet tájait, ahonnan a mágusok érkeztek. (Ez is Giotto egyik újítása…) A mágusok a csillag (üstökös) nyomát követték, melynek arany csóvája fent, a sziklához illeszkedő, éppen

3


2012. karácsony

csak jelzett istálló fölött lebeg. A három király talán az emberi élet fő korszakait is megjeleníti, ahogyan majd később, a reneszánsz idején az akkor ismert világ fő embertípusait, a fehér, a fekete és a sárga (távolkeleti) típust jelenítették meg a festők számos esetben, ezzel utalva a Krisztus-gyermek előtt hódoló egész emberiségre. A szikla is következetesen ott van ezen a képtípuson, annak a hegynek a maradványaként, melynek barlangjába helyezték a bizánci ikonokon a születés eseményét a festők. (Botticelli 1500-ban festett „Misztikus születés” című képén egyesíti ezt a két motívumot.) Mária mellett látjuk a mély áhítattal magába mélyedő Józsefet, mellettük pedig két angyal áll; az elöl álló angyal kezében ékes arany tárgy, feltehetően szentségtartó van. A festmény egyszerű és finom színezése, a kék és az arany szépen egybecsengő harmóniája, a nyugodt és kiegyensúlyozott kompozíciós rend a szemlélőt is csendes elmélyedésre készteti. Hegedűs Miklós

Giotto: Jézus születése

4


2012. karácsony

A Jordán-keresztelő – a Názáreti Jézus mint Krisztoforosz (Emil Bock: Az Evangélium Elmélkedések az Újszövetségről című könyvéből)

Figyelmünket most a másik alak felé fordítjuk, aki a Jordán-keresztelő jelenetében a lelkünk elé lép: a Názáreti Jézus felé. Amilyen mértékben elveszett az emberiségnek a szellemi világról és ezáltal a Krisztus lényéről szóló tudása, ugyanannyira elvesztettük el azt a tudást, amelyet a Jézus és Krisztus közötti különbségről szól. És amilyen mértékben ma ismét élő lelki kincsünkké tesszük ezt a különbségtételt, úgy lesz újra lehetséges az élő Krisztusértés. Az, hogy Jézus Krisztusban az embert és csakis az embert látjuk, ez csak a Jordán-keresztelő előtti Názáreti Jézusra érvényes. A Jordán-keresztelő után egy olyan lény áll előttünk, amely nem érthető meg, ha pusztán az emberire tekintünk. Az őskereszténységben még élő fogalom volt a Jézus és a Krisztus-lény közötti kapcsolat. Csak később, amikor a kereszténység kilépett az őskereszténység stádiumából, és Konstantin császár alatt államvallássá nyilvánították, kezdődtek azok a zsinatok, amelyeken vitáz kezdtek és dogmákat határoztak meg Krisztus lényéről, a Krisztusban élő isteni és emberi minőségről. Éppen ez jelezte, hogy az ember már elvesztette a Krisztus-lényről való élő elképzelését. Ám az első zsinatok (i.sz. 325) után is sokáig zengett még az első keresztény évszázadok kultikus életében a Jézus és Krisztus közötti kapcsolatról szóló, korábban élő tudás. Itt elsősorban újra meg újra arra a tényre kell utalnunk, hogy az őskereszténységben a karácsonyt nem december 25-én, hanem január 6-án ünnepelték. Január 6-a Jézus Jordánban való megkeresztelkedésének napja. Csak 354-ben helyezték át karácsony ünnepét Rómában és a nyugati kereszténység országaiban december 25-ére. A keleti kereszténységben megmaradt a régi időpont, amíg Jusztiniánusz császár erővel be nem vezette a december 25-i napot a 6. században. A Jordán-keresztelőt az ember egészen magától értetődően mint a voltaképpeni Krisztus-születést élte meg. Csak a karácsony december 25-ére való áthelyezése után vált a Jézus-születés az ünnep tartalmává. Január 6. eredeti jelentése pedig egyre inkább a háttérbe szorult. Erre a napra csak a három királyok Jézus-imádásáról szóló kép maradt meg. Mivel az emberek elfelejtették a Jordán-keresztelő jelentését, elfelejtették a korábbi élő Krisztus-elképzelést is. Egyedül a Jézus-elképzelés maradt meg. Ott, ahol az inkább absztrakt és gondolati római kereszténységtől eltérően megőrződött a keresztény igazságok érzékletes és szemléletes átélése, elsősorban az ortodox, görög-keleti egyházban, még ma is megvan a Jordán-keresztelőnek egy bizonyos, noha elsősorban érzelmi megértése. Ez jól látható azokból a képi ábrázolásokból, amelyeket ott e témáról készítenek. Hadd említsek csak egyetlen

5


2012. karácsony

példát, amely ott nagy számban fellelhető. Észak-Görögországban, az Athos szent hegyén található kolostorokban élő szerzetesek régi tradíciókat követve készítik művészi igényességű fafaragványaikat, amelyeket az idegeneknek árusítanak. Hoztam magammal onnan egy kis fakeresztet, amelynek első és hátsó oldalán is találhatóak faragott domborművek, mégpedig az egyik oldalon a golgotai keresztre feszítési jelenet, míg a másik oldalon a Jordán-keresztelő. A golgotai kereszttel nem a betlehemi jászol van szembeállítva. A kereszthalálhoz tartozó születés nem a Jézusszületés, hanem a Krisztus-születés. Ez pedig a János általi kereszteléskor történt meg. A Názáreti Jézus nevű emberben öltött testet Krisztus lénye. Egy embernek, a legnagyobb embernek a lélek-test burka vált a szellemi birodalomból alászálló Krisztus-lény hordozójává. Krisztusnak ez az emberré válása az egyik leghatalmasabb misztérium. Amilyen mértékben az emberiség erről ismét tudást szerez, úgy válik szabaddá az út egy szabadságon alapuló vallásos élet felé. Itt van a sarokköve mindannak, ami a test, lélek és szellem kapcsolatára, a földi-emberi minőség égiisteni minőséggel való áthatására vonatkozik. A második nagy ökumenikus zsinaton Konstantinápolyban 381-ben Laodiceai Apollinaris tanait eretnekségnek bélyegezték és elvetették, aki a következő elképzelést vallotta az inkarnáció misztériumáról: Azt mondta, az ember testből, lélekből és szellemből áll (szarksz, pszühé, nusz); ez igaz a Názáreti Jézusra is. A Jordán-keresztelőkor azonban az emberi szellem, a Jézus-Én helyébe az isteni Logosz, a Krisztus-Én lépett; így a Jordán-keresztelő után a Krisztus-Jézusnak emberi teste, emberi lelke, ám isteni Énje, isteni szelleme volt. Ez az elképzelés nem volt más, mint a formális megfogalmazása annak, ami az őskeresztény időkben élő, természetes elképzelésként működött. Ekkor azonban már eljött a teologizálás és dogmatizálás ideje, így Laodiceai Apollinaris-t eretnekként elítélték. Rudolf Steiner egyik előadás-sorozata során, melyet különböző városokban tartott1, megdöbbentő bepillantást engedett abba, amit a szellemtudományos kutatás mondani tud Jézus 12. és 30. életéve közötti életsorsáról. Jézus életének erről a szakaszáról ugyanis semmilyen külső nyom vagy történelmi feljegyzés sem maradt ránk. Az itt-ott fellelhető apokrif iratok inkább legendásnak mondhatóak, és gyakran jóval később íródtak. Ezekből az előadásokból itt csak a legáltalánosabb, egyszerű emberi beleérzéssel is elérhető részeket idézzük fel utalásszerűen. A Názáreti Jézusban az emberiség legérettebb és legátfogóbb Énje élt. Ahogyan az előzőekben már említettük, benne az ős-emberiségtanító, Zarathustra testesült meg. A három napkeleti bölcs az előtt hajtott térdet, aki a bölcsek bölcse volt. A szent háromkirályok azt imádták, aki a legkirályibb ember-ént hordozta magában. Miközben ez a Názáreti Jézus nevű ember egy jelentéktelen, egészen szerény környezetben felnőtt, külsőleg az apja kézműves mesterségét folytatva, a benne 1

6

Aus der Akasha-Forschung. Das Fünfte Evangelium. GA 148, például az 1913. dec. 17-18-i előadásokban


2012. karácsony

megtestesült legmagasabb lelki érettség és lelki bölcsesség kétszeresen is érvényre jutott. Az emberi világ szempontjából a legnagyobb kétségbeesések és szenvedések között élte át a szellemi elszegényedést és lelki elmagányosodást a zsidóság körében éppúgy, mint más népek és istenek kultuszvilágában, ahová vándorlásai során szintén eljutott. Igazából az ő lelkében halmozódott fel az emberiség egész kínja, amely akkoriban istentől elhagyatott volt, és már ott tartott, hogy hamarosan a démonok mohóságának áldozatává válik. A szellemi világot tekintve mindeközben átélte annak a szellemi lénynek a hatalmas erejű közeledését, akire a zsidó nép, mint messiására várt. Érezte a Krisztus-lény érkezését: csak ő fogja tudni meggyógyítani a lelki ínséget. Ám egészen biztosan egyre égetőbben foglalkoztatta a kérdés: Hol fog majd a Krisztuslény ebben az ínségektől szenvedő emberi világban helyet találni magának? Hogyan tud belépni ez a szellemi lény ebbe a szellemtől elidegenedett világba? Az ehhez hasonló kérdések minden bizonnyal végtelen kínnal marcangolták a Názáreti Jézus lelkét, miközben egyre közelebb érezte magához a Krisztus-lényt. Jézus végtelen odaadással fordult a Krisztus-lény felé. Aki képes végiggondolni az újramegtestesülést, és konkrétabban az Ős-Zarathustra Názáreti Jézusban való újramegtestesülését, így gondolkodhat: Egykoron a nagy tanító, Zarathustra, felnézett a napra, a legteljesebb odaadással és tisztelettel a szellemi lény felé, akit ő a fizikai nap mögött „a világ fényeként” látott, és AhuraMazdao-nak, „nagy Nap-aurának” nevezett. Most Názáreti Jézusként érzi, amint az a lény, akit ő az ősidőkben a napban látott, leszáll a Földre. Annak, hogy Jézus mindezt tudatosan-e vagy inkább érzések által, lelkiekben élte át, nincs nagy jelentősége. Ez a közé-ékeltség a szellemtől elhagyatott emberiség és a Földre egyre hatalmasabb erővel közeledő Istenlény közé szinte maga alá gyűrte a Jézus-lelket. Bizonyosan az emberi lelki vívódás és szenvedés csúcspontja volt az, amikor a teher súlya alatt roskadozva, egészen áthatva az áldozatvállalás és odaadás akaratával, erejének utolsó megfeszítésével elment a Jordánhoz, hogy megkereszteltesse magát Jánossal.

7


2012. karácsony

Az akarat, hogy a közelítő Krisztus-lényt szolgálja, hogy általa rést tudjon ütni a megkeményedett emberiség falába, hogy hozzásegítse őt az inkarnálódáshoz, az emberré váláshoz, vezetett ahhoz az áldozati érzülethez, melyben önmagát teljesen felajánlja mint hordozó edényt. Azt, ami azután a Jordánnál történt, nem lehet jobban leírni, mint Pál szavával: „Nem én, hanem a Krisztus énbennem!” Mielőtt Pál kimondta ezeket a szavakat, a Názáreti Jézus megtette azokat. Jézus teljesen odaáldozta az énjét, hogy a Krisztus-Én edényévé válhasson. A Jézus-Én meghalt, belépett a szellemi világba, a Krisztus-lény pedig megtestesült Jézus testi és lelki burkában. Ha Keresztelő Szent János volt Krisztus útjának előkészítője az emberi világban, akkor a Názáreti Jézus volt Krisztus útjának előkészítője az emberi testbe. Az emberi történelemnek erről a leghatalmasabb lelki eseményéről csodálatosan érzékletes visszhangokat találunk a Krisztoforosz-legendában, ahogyan könnyebb és helyesebb is hasonló misztériumokról képekben beszélni, mint elvont szavakkal: „Kánaán földjén élt Offerusz, a pogány, akinek hatalmas volt a testi ereje, és tizenkét rőf magas volt.” – így kezdődik a legenda. Elvisz minket a Jordán-keresztelő vidékére, földiesen hangzó legendai képekkel állítja elénk a lélek kozmikus méreteit, és már az „Offerusz” névvel is azt fejezi ki, hogy ennek a léleknek a titka az áldozat, a felajánlás, az önátadás. Az óriás a legnagyobb urat keresi, hogy szolgálhassa. Először egy hatalmas királyt szolgál, majd az ördögöt, majd, mikor rájön, hogy az ördög is fél egy még nagyobb úrtól, útra kel, hogy ezt a még nagyobbat – Krisztust – megtalálja. Egy remete azt ajánlja neki, hogy menjen el egy bizonyos folyóhoz – a Jordánhoz –, és legyen ott révész. Épít magának egy kunyhót a folyó partján és az embereket hordozza át egyik partról a másikra. Egy este hallja, hogy egy gyermek háromszor a nevén szólítja őt. Vállára veszi a gyermeket, és hatalmas léptekkel indul meg terhével. A folyó közepén azonban az óriás úgy érzi, megfullad, és így szól: „Úgy érzem, mintha az egész világot hordoznám.” Ám a gyermek azt feleli: „Nemcsak a világot hordozod, hanem azt is, aki az eget és a földet teremtette.” Ezekkel a szavakkal a

8


2012. karácsony

gyermek a víz alá kényszeríti az óriást, majd így szól: „Én vagyok Krisztus, és megkeresztellek, és a nevedet Offeruszról Krisztoforoszra változtatom.” Ezek a szavak a leggyönyörűbb és legegyszerűbb képekkel festik elénk a Jordánkeresztelő sok szellemi folyamatát. Áldozata által Jézus vált az igazi Krisztoforosszá. És amint Jézus Krisztoforosszá lett, úgy született meg Krisztus a földön. Látjuk Krisztust Krisztoforosz vállán, éppúgy, ahogyan a gyermek Jézust a betlehemi jászolban. Jézus úgy áll előttünk, mint az emberiség betetőzése, és mint az áldozat prototípusa. Az ember az áldozati edény, és Krisztus az edény tartalma. Így az isteni és az emberi egyesülnek ebben a rendkívüli és egyszeri áldozati képben. Hasonlóan, egy más módon, egyesülniük kell minden emberi lényben. Az embernek egyre inkább Krisztoforosszá kell válnia és valóra váltania a szavakat: „Nem én, hanem a Krisztus énbennem.” Keresztelő Szent János azt mondja: „Neki növekednie kell, nékem pedig kisebbednem.” (Ján. 3.30.) Jézus valóra váltja: „Nem én, hanem a Krisztus énbennem.” E kettős áldozat által költözhet Krisztus az emberiség életébe. Hogy ne történhessen semmilyen félreértés a szellemtudomány kijelentéseivel kapcsolatban, még egyszer szeretnénk a következőket egyértelműen világossá tenni. Rudolf Steiner azt mondja, hogy a Jézus-én a Jordán-keresztelőnél történt áldozat után még többször megtestesült. Hiszen a Jordán-keresztelő a Jézus-én számára ugyanazt jelentette, mint a földi halál. Ugyanakkor a szellemi világrend egyik alapvető ténye, hogy a Krisztus-lény, aki tehát nem emberi-én, csak egyetlen alkalommal inkarnálódott emberi fizikai testbe. Éppen ez a tény késztette Rudolf Steinert 1911ben arra, hogy felszólaljon a Teozófiai Társaság indiai-irányultságú vezetőinek kijelentései ellen, akik a Krishnamurti nevű indiai kisfiút Krisztus újbóli megtestesülésének állították be. Mindebben kirívóan megmutatkozott az indiai teozófia kereszténység- és Krisztus-idegen jellege. Mikor ezek után az indiai irányultságú vezetők előidézték a társaság szakadását, Rudolf Steiner „antropozófia” néven folytatta szellemtudományos munkáját, mindenkor világossá téve annak egészen egyértelműen keresztény jellegét. Fontos történelmi tény, hogy a teozófia és antropozófia közötti szakadásnak a kiváltó oka a Krisztus-kérdés volt. A Zarathustra-Jézus-én golgotai misztériumot követő további sorsával és küldetésével kapcsolatban Rudolf Steiner tett néhány igen érdekes utalást. Leírja, hogy ez a magasztos vezetőegyéniség például a 14. században testesült meg, mint a középnémet misztika csodálatosan bensőséges írásaiban megjelenő tanító és gondolatébresztő, gondoljunk elsősorban a „Theologia Germnica”-ra vagy a „Felföldi Istenbarát” (Gottesfreund vom Oberland) írásaira. A „Theologia Germnica”-ban – amely könyv olyannyira fellelkesítette az ifjú Luthert, és amelyet megmentett a feledéstől és kiadott, – újra meg újra arra a vezérmotívumra bukkanunk, hogy az emberlénynek át kell változnia, hogy helyet adhasson a Krisztus-lénynek, majd egészen konkrétan idézi Pál szavait:

9


2012. karácsony

„És amennyire van egy emberben Krisztus-élet, annyira van benne maga Krisztus, és amilyen kevés van az egyikből, olyan kevés van a másikból. Ha valahol él Krisztus, ott van Krisztus, és ahol nincs az élete, ott nincs Krisztus sem. És ahol van krisztusi élet, ott mondva vagyon, ahogyan Szent Pál mondja: ’Élek, de nem én, hanem Krisztus énbennem.’ És az a legnemesebb és legjobb élet, ha az életben maga az Isten él, és akkor minden jó. Hogyan létezhetne ennél jobb élet?”2 Így szövődik bele csodálatos visszhangként évszázadokon át az emberiség történelmébe a Jézus-lélek, a Krisztoforosz-lélek. Fordította: Barna Györgyi

Terranuova: Madonna, 1505

2

Theologiadeutsch, Lepizig, 1908

10


2012. karácsony

Lezárult a jogi formánk átalakulása Húsvéti körlevelünkben beszámoltunk az egyházi törvény hányattatásairól, és arról, hogyan kezdtünk el megfelelni a törvény által ránk kényszerített átalakulásnak: januárban közgyűlés mondta ki, hogy egyesületi formában működik tovább a Keresztény Közösség. Két további hiánypótlást követően júliusban megérkezett a bírósági végzés, mely bejegyezte A Keresztény Közösség Mozgalom a Vallási Megújulásért Vallási Egyesületet. (A második „vallási” szót a bíróság szabta feltételként – emiatt kellett újra közgyűlést összehívni.) Az egyesület teljesjogú jogutódja a 2007 óta működő egyházi szervezetnek, így működésünkben ez az átalakulás semmilyen zökkenőt nem jelent. Viszont ismét felhívjuk a figyelmeteket arra a változásra, hogy az egyesületi jog sajtosságai miatt bevezettük az egyesületi tagság kategóriáját, a Keresztény Közösség szellemi tagsága mellett. Többféle értelmet lehet adni ennek a két tagsági minőségnek. Az egyik lehetséges értelmezés az, hogy a Keresztény Közösség szellemi tagjává válással az ember erős kapcsolatot létesít a vallási életet megújító impulzushoz, ahhoz a sorsközösséghez, amely ezt a mozgalmat elindította, és azokhoz a szellemi lényekhez, akik ezt azóta éltetik és inspirálják. Az egyesületi taggá válással a közösség tagjai lehetővé teszik a Keresztény Közösség elismerését a magyarországi jogi környezetben, és erősítik a szociális és fizikai hordozóerőinket. A szellemi tagságról február 2-án, március 9-én és 23-án lesznek tájékoztatók és beszélgetések 17-19 óráig, minden érdeklődő számára. Ezek után kérhető a pappal való személyes beszélgetés és a tagfelvétel. Az egyesületi tagságba várunk mindenkit, akinek fontos a Keresztény Közösség léte, és szeretne hozzájárulni hordozásához. Az alapszabály elérhető a kápolnában, vagy kérésre megküldjük. Jelentkezési lap elérhető a kápolnában, és a honlapon is. Nagy Ágoston

11


2012. karácsony

Életképek a 2012-es évből Egy éve, hogy önálló gyülekezetként működhetünk Magyarországon. Egy éve történt Silye Imre és Gwendolyn Fischer kiküldetése a magyarországi közösség papi szolgálatára. Ez sok változást hozott az elmúlt évtizedek közösségépítő „alapozása” után. A 2011. decemberében, majd 2012. februárjában történt alapítási eseményekkel együtt elindult a rendszeres gyülekezeti élet a kápolnánkban, az Országház közvetlen szomszédságában. A hétköznapi szertartásokon kéthetente csütörtök reggel még nem volt telt ház, de mindig voltak néhányan a ministránsokon kívül. Érezhető, hogy ezek a szertartások is nagy mértékben hozzájárulnak közösségünk kultikus erőforrásának ápolásához. A szintén kéthetente tartott vasárnapi szertartásokon már időnként szűk a hely. Főleg a gyermekszertartásokra, keresztelőkre érkeznek sokan. Nagyszerű élmény, amikor fiatalokkal és gyerekekkel telik meg a gyülekezeti terünk. A szentségek és rituálék kultikus szövegeinek lefordításával olyan szertartások is megtörténhettek, amelyekre az előző időszakban még nem volt lehetőség. Ilyenek a keresztény évkör ünnepeinek imái, vagy a temetési szertartás, amit már négy alkalommal kértek közösségünktől. A gyülekezeti élet egyéb területein is nagyon sok esemény történt. Köszönhető ez annak is, hogy van egy saját terünk, amit minél több tartalmas együttléttel igyekszünk megtölteni, és a felmerülő kérdések, igények is új impulzusokat hoznak. Így alakult ki a havi rendszerességű közösségi nap, amikor szombaton délután a terek és a kultikus ruhák ápolásával foglalkozunk, este pedig egy-egy aktuális témát választunk: például „A beszélgetés lénye és lényege. Miért beszélgetnek az emberek egymással?” Egy másik alkalommal felidéztük Dr. Peter Selg budapesti konferenciáján hallottakat a szívről, és az antropozófiai alapokon működő közösségek cselekvő összefogásának rendkívül jó hatását. Beszélgettünk a haldoklók és a halálesetek körüli teendőkről, az elhunytak kíséréséről. Nem csak a gyülekezeti tér falai között zajlik az élet, hanem azokon túl is. Több Waldorf iskola és óvoda közössége hívta előadásra, beszélgetésre gyülekezetünk papjait. Az ország nyugati részében, az Őrségben végzett munka folytatását egy kisebb épület felújítása tette lehetővé. Öt különböző helyszínen működnek evangéliumi körök. Egy kis csoport folyamatosan a kultikus ruhák varrásával foglalatoskodik, és a hazai igényeken túl szomszéd gyülekezeti felkérést is teljesítenek. Több külföldi eseményen volt szerencsénk részt venni. A fiataljaink 15 fős csoportja utazott Pünkösdkor Überlingenbe, a Nemzetközi Ifjúsági Találkozóra, ahol 500 fiatal gyűlt össze a világ minden tájáról. Megható volt

12


2012. karácsony

érzékelni azt, hogy milyen sok fiatal van, akinek a szeméből jövőképek sugároznak az életigenlés erejével. Mihály-időszakban Ogyesszában, a Kelet-Európai közösségek találkozóján négy fővel képviseltük gyülekezetünket. Érdekes volt a keleti és nyugati minőségek találkozása. Éreztük, hogy egyre fontosabb megismerni és megosztani egymással különböző lelki-szellemi képességeinket a közösségeink fejlődése érdekében. A teljesség igénye nélkül ezeket az eseményeket emeltük ki, de sok egyébről is lehetne még szólni. Konfirmációra készülő gyermekek felkészítése, családos tábor, antropozófiai közösségek meghívásai, munkacsoportok kialakítása és munkálkodásuk... Szép feladatok várnak ránk amelyekkel éltetni tudjuk kultúránkat, és újat is teremthetünk a világban. Szeretettel várunk mindenkit, hogy legyen tanúja és alkotó részese ennek a folyamatnak! Áldott karácsonyt kívánunk mindenkinek Szeretettel: Bozókiné Anna és Silye Imre

A karácsonyi emberszentelő szertartások A Keresztény Közösség karácsonyi emberszentelő szertartásainak különlegessége, hogy az éjféli, a reggeli és délelőtti szertartások különböző időszaki imával hangzanak el december 25-én. A szenteste éjjelén kezdődő szertartásban érzékelhetjük a fényt, amely a sötétbe világít. Gyógyító hatása a tudásnál is erősebb sejtéssé válik imánkban. A reggeli szertartás által a gyógyító Ige élővé teheti szavainkat és akaratunkat. A délelőtti szertartáson pedig elhangzik átfogó emberi életfeladatunk és a szellemi lényekkel egybefüggő fejlődésünk célja. A három szertartás folyamata egységet alkot, amelyben a megtestesülő Ige egyre mélyebben áthatja a megtestesült embert, és egész évre szóló szellemi erőforrást nyújt az emberhez méltó élethez. Silye Imre

13


2012. karácsony

A varrócsoport felhívása Folytatjuk a kultikus ruhavarrást. Várjuk azok jelentkezését, akik segíteni szeretnének nekünk. Bármilyen kis munkafolyamathoz lehet kapcsolódni. Rengeteg teendőnk van még! A következő közös munka időpontja: január 15. egész nap és 16. délelőtt. Az érdeklődők – akkor is, ha ez az időpont most nem alkalmas – hívják Zöld Editet: 70/948-1344

Asszonysorsok, asszonykör Szeretve Tisztelt Asszonytársaim a gyülekezetben! Az egyre jobban összekovácsolódott gyülekezeti életünk és egymás jobb megismerése inspirált arra, hogy hozzunk létre asszonykört (női kart - a nevét közösen is meghatározhatjuk). Bevallom őszintén, hogy ezt az inspirációt többször próbáltam elhárítani, de nem hagyta magát, egyre erőteljesebben tért vissza. Több társunkkal beszéltem erről és mindenki szükségesnek, jónak találta. Rengeteg aktuális témánk lehet, például: • Asszonyi sorsok • Helyünk a családban, a gyülekezetben és a világban • Házasságban magányosan • A teremtés által nekünk szánt helyünket mennyire tartottuk meg? • Mit ad és miben segít a gyülekezet az életünkben? • Mi mit tudunk adni a gyülekezetnek? • Hogyan változott az életünk mióta a gyülekezetbe járunk? Ezekről beszélgetve, egymást támogatva megszüntethetnénk a néha kínzó hiányérzetünket. Találkozhatnánk például egy hónapban egyszer, az egyik szertartás előtti szombaton. Célszerű lenne ha minden alkalommal más fogná össze a találkozást, az előre megbeszélt témában. A részleteket közösen beszélnénk meg és alakítanánk. Őszinte izgalommal várom az érdeklődők jelentkezését! Üdvözlettel: Palotásné Erzsi Tel. 70-466 6340 e-mail: [email protected]

14


2012. karácsony

Pappá szentelések Stuttgartban 2013. február 23-24. A pappá szentelés szertartása évről-évre kiemelkedő esemény a Keresztény Közösség életében. Az emberszentelő szertartás kibővítéseként jött létre a hét szentség szellemi forrásából, hogy képessé tegye az embert a gyülekezettel együttműködve a szentségek közvetítésére. Ezáltal indulhatott útjára a Keresztény Közösség 1922-ben Dornachból, az első Goetheanumból, mint mozgalom a vallási megújulásért. A pappá válás kérdésével és szentségével foglalkozva hozzájárulhatunk ahhoz, hogy felébredjen valakiben a pappá válás szándéka magyarországi közösségünk hosszú távú jövője érdekében. Február 3-án vasárnap, az emberszentelő szertartás után 11.30-13-ig beszélünk, beszélgetünk a szertartásáról minden érdeklődővel. A pappá szentelések szertartásain február 23-24-én lehet részt venni Stuttgartban. Tervezett indulás Budapestről: febr. 21. csütörtök, érkezés febr. 25. hétfő. Az utazást, szállást és étkezést az érdeklődők számától függően szervezzük. Ehhez egyéni lehetőségek szerinti hozzájárulást kérünk majd, és szükség esetén közösségi támogatást nyújtunk. Érdeklődni és jelentkezni lehet február 3-ig Silye Imrénél.

Kapcsolattartás A papok címe: Gwendolyn Fischer Messendorfberg 64, Graz, A-8042 Tel.: 00 43 – 316 401 403 Email: [email protected]

Silye Imre 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 82. Tel.: 1- 200 2889, 20 - 440 97 17 Email: [email protected]

Szertartásokra jelentkezés, hírlevélre feliratkozás és további tájékoztatás: [email protected] http://akeresztenykozosseg.org Postacímünk: 1051 Budapest, Nádor u. 34. I/1. Telefonszámunk: 1/311-4300, vagy 30/652-7204 A Keresztény Közösség a hét szentséget ápolja. Közösségünk minden szertartása és rendezvénye nyilvános. A munkához szükséges anyagi alapot önkéntes adományok biztosítják, melyeket egyházunk bankszámlájára kérünk: A Keresztény Közösség Vallási Egyesület MagNet Magyar Közösségi Bank 16200106-00083373 Köszönjük az eddigi támogatásokat és várjuk a további munkát lehetővé tevő segítséget!

15

A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉG KÖRLEVELE

Recommend Documents