DAVID GIBSON
MICHAEL McKINLEY
A JÉZUS
KÓD HIT, TÉNYEK, HAMISÍTÁS
HAT EREKLYE, AMELY ELMESÉLI
AZ EVANGÉLIUMOK RENDKÍVÜLI ÉS IGAZ TÖRTÉNETÉT
BEVEZETÉS
Kicsoda Jézus? A kérdést jelen időben kell feltennünk, mivel a hívő emberek számára Jézus maga Isten, és ugyanúgy létezik itt és most, ahogyan mindig is létezett: „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké”, ahogyan az Újszövetség írja. Kereszténynek lenni annyi, mint kapcsolatban lenni Jézussal, aki a mennyországban él, és velünk van minden nap minden pillanatában. De Jézus ugyanilyen valóságosan jelen van a ma agnosztikusai, sőt rettenthetetlen ateistái számára is. Ők is foglalkoznak vele a maguk módján, csaknem olyan buzgósággal, mint a keresztények. Nézzük csak meg, milyen reakciókat vált ki egy ereklye, amelyet kiásnak a Szentföldön, vagy minden egyes papiruszdarab, amely Egyiptom homokjából kerül elő, vagy a Közel-Keleten működő, kétes piacok egyikén. Mindegyiket eget rengető bejelentések és vastag szalagcímek hulláma követi. És mindegyik, újra és újra, világszerte felkelti az érdeklődést egy férfi iránt, aki kétezer évvel ezelőtt halt meg, akit a rómaiak keresztre feszítettek egy poros dombon, Jeruzsálem mellett. 9
Ebben a sorsban számtalan emberrel osztozott, akiket az állam ellenségnek tekintett. De Jézus más volt. A hívők szerint a harmadik napon, húsvét első napjának reggelén, feltámadt a sírból, elhozta az örök élet üzenetét, és felrázta követőinek maroknyi csapatát, akik később egyházat alapítottak, és a világ összes szegletében elterjesztették a hitüket. Akik semmibe veszik ezeket a kijelentéseket, azok sem tudják megkerülni Jézus utóéletének valóságát és az általa szabadjára engedett történelmi léptékű erőket – azokat az erőket, amelyek nem tűnnek el még ma sem, szekularizáltnak nevezett korunkban. Nem szabad meglepnie bennünket, hogy a Jézusról szóló szócikk a nyílt kódú Wikipedia online enciklopédia legtöbbet szerkesztett szócikkeinek sorában az ötödik – harmincmillió oldal közül. Úgy tűnik, mindenkinek van véleménye arról, hogy ki is Jézus, és hogy mit kellene gondolnunk róla. De ahhoz, hogy gondolataikat alá tudják támasztani, tudniuk kell, hogy ki volt Jézus. Ez a könyv és a CNN-en futó Finding Jesus sorozat ezt a titkot és ezt a történetet szeretné felfedni. Érdekfeszítő kaland ez a teológia, a régészet, a szexszel, a vallással és az élet értelmével kapcsolatos modern elképzeléseink világában, de hajt minket az ereklyék iránti örök vonzódásunk is. Hat fejezetben hat ereklyét – vagy leletet, ha úgy jobban tetszik – vizsgálunk meg, amelyek ablakot nyitnak a múltra, segítenek megismerni az 1. századi Júdeát, a Jézus körül élő férfiakat és nőket, és azokat, akik később követték az általuk a Messiásnak gondolt férfit – a Krisztust (a khrisztosz görög szó jelentése ’felkent’). Ezek a vizsgálatok mély betekintést nyújtanak a történelembe és a modern bibliakutatásba, bemutatják továbbá, hogy Jézussal kapcsolatban nem könnyű megtalálni az igazságot. Amikor Jézust Pontius
Pilatus elé vitték, Iudea római kormányzója nem tudta, mit is kezdjen vele. „Te vagy a zsidók királya?” – kérdezte tőle:
10
11
„Te mondod” – felelte Jézus. A főpapok és vének vádjaira azonban nem felelt semmit. Erre Pilátus így szólt hozzá: „Nem hallod, mi mindennel vádolnak?” De ő egyetlen vádjukra sem felelt. Ezen a helytartó igen meglepődött. Ez a híres párbeszéd némileg eltérő változatokban jelen van mind a négy kanonizált evangéliumban – Máténál, Márknál, Lukácsnál és Jánosnál –, amelyek Jézus életét és halálát mondják el. Azonban az evangéliumok nem életrajzok a szó köznapi értelmében. Jézus történetét mondják el, de mindenekelőtt az a céljuk, hogy bemutassák életének a „miértjét” (vagyis a tanításai üzenetét), továbbá választ adjanak a ki, mit, mikor és hol kérdésekre. A különböző evangéliumok ezért ábrázolják Jézus életének különböző aspektusait. Kettőben találhatunk születéstörténeteket, kettőben nem. Csak az egyik említ bármiféle epizódot Jézus születése és harmincéves korára tehető nyilvános fellépése között. Részleteikben különböznek és néhány esetben eltérő módon mutatják be ugyanazokat az eseményeket, sőt bizonyos részletekben ellent is mondanak egymásnak. Ez évszázadokon keresztül nem jelentett problémát. Krisztus életét tényként kezelték. A különböző változatok csak annyit jelentettek, hogy a papok mélyebb kútból meríthettek a prédikációkhoz, és nagyobb tér nyílott az értelmezéseknek. A történetek csiszolása vagy akár feldíszítése nem számított feltétlenül rossz dolognak. A Biblia történetei és a kőbe vésett vagy vászonra festett töméntelen ábrázolás
eljuttathatta az embereket a hit lényegéhez. A kereszténység leginkább hit kérdése volt, és a hívők mindig efölött vitatkoztak – gyakran szó szerint halálos komolysággal. De amikor a 17. században Európa-szerte dühöngő vallásháborúk átadták a teret a 18. századnak, az „értelem korának”, minden megváltozott. A hagyományokat a józan ész fényében kezdték szemlélni, a dogmák tudományos vizsgálatok tárgyai lettek – és ha nem feleltek meg a felvilágosodás követelményeinek, akkor a szemétdombra vetették őket. Az evangéliumok leírásai Jézusról kiváltképp a figyelem középpontjába kerültek. Így kezdődött az úgynevezett első kutatás (erste Forschung) a történeti Jézus után. A német protestánsok által vezetett mozgalom a modern tudományosság kritikus szemével olvasta a Szentírást, és úgy írta át az Újszövetséget, hogy az gyakran megbotránkoztatta a hívőket. Mindent megkérdőjeleztek, amit nem lehetett bizonyítani, és sok mindent, ami a hívő emberek számára évszázadokon át fontos volt, félredobtak. Ennek a megközelítésnek a leghíresebb és leginkább plasztikus példája a Jefferson Biblia. Az Újszövetség ezen változatát Thomas Jefferson – a felvilágosodás tudós fia – életének utolsó éveiben készítette el, szó szerint kivágva a Szentírásból mindazon részeket, amelyek csodatételekről és a természetfelettiről szólnak, nem hagyva meg mást, mint Jézus erkölcsi tanításait, amelyekről Jefferson azt gondolta, rendben vannak. Az „első kutatás” 1906-ban ért véget, amikor Albert Schweitzer megjelentette a korszaknak nevet adó munkáját: a Geschichte der Leben-Jesu-Forschungot (Jézus életkutatásának története). Schweitzer evangélikus vallású volt, később nyugat-afrikai humanitárius munkájáról lett ismert, és 1952-ben megkapta a Nobel-békedíjat. Jézusról
szóló gondolatait így összegezte: „a történeti Jézus a mi korunkban is idegen és rejtély”. Jézust azonban nem volt ilyen egyszerű lerendezni. 1953-ban egy másik német tudós, Ernst Käsemann Das Problem des historischen Jesus (A történeti Jézus problémája) címmel jelentetett meg egy munkát, és elindította a „második kutatást”, amely a szövegkritika és egyéb modern tudományos eszközök bevonásával kísérelt meg újra megoldást találni a „problémára”. A második kutatást számos, figyelemre méltó régészeti lelet támogatta – például amikor egy beduin pásztor véletlenül megtalálta a holt-tengeri tekercseket –, és ezeknek a hatása a Bibliára ugyanolyan volt, mint Egyiptomra Tutanhamon halotti maszkjának megtalálása 1922-ben. A bibliai régészet villámgyorsan divattá vált. Majd ugyanolyan gyorsan ki is ment a divatból. Az 1970-es évekre úgy tűnt, a második kutatás is megfutotta a pályáját, azonban a történeti Jézus tovább izgatta a nyugati ember fantáziáját, míg 1980 után a tudósok teljesen új generációja – teljesen új eszközök és technológiák segítségével – elindította a ma harmadik kutatásnak hívott korszakot. Ezen a mozgalmon nem mutatkoznak a kifulladás jelei, több okból sem. Egyrészt a keresztény tudósok maguk is nagyobb szerepet vállalnak a kutatásban, mint korábban bármikor. A tudomány és a történelem segítségével nem igazolni igyekeznek hitüket – ez sokszor hozta őket kellemetlen helyzetbe –, hanem megpróbálják megvilágítani, és bizonyítani a gyanakvó közvéleménynek, hogy a hit és az értelem képesek összhangban működni. A történeti Jézussal foglalkozó korábbi kutatásokat vagy a kereszténység kritikusai vezették, akik megpróbálták nevetségessé tenni a hitet, vagy hívő keresztények, akik arra össz-
12
13
pontosítottak, hogy lekaparják a mítoszok mázát, ezáltal mélyebbre áshassanak, megtalálhassák az igazság szilárd magvait, és megleljék az eredeti zsidó prófétát, aki ismét szólhat a modern világhoz. De ezek a kísérletek szembeállították egymással a tudományt és a hitet, az értelem és a hit egymás ellen működtek. Az ilyen próbálkozások megkérdőjelezhető projektekhez vezettek, amilyen például a Jézus Szeminárium volt. Az 1980-as és ’90es években százötven, egymással laza kapcsolatban álló tudós színes gyöngyök segítségével szavazta meg, hogy az evangéliumok mekkora része hiteles. Végül a Jézusnak tulajdonított mondások 82 százalékát kétséges hitelűnek szavazták meg, tetteinek pedig 84 százaléka kapott ugyanilyen besorolást. Ez rosszabb arány, mint a Jefferson Bibliáé, ráadásul a szavazás módszere a fősodorba tartozó tudósok szerint hagyott kívánnivalókat maga után. Az elmúlt években néhány tudós, blogger és összeesküvés-hívő felújította azt az elméletet, hogy Jézus sosem létezett, vagy nem is hasonlított arra az emberre, akit az evangéliumok bemutatnak, illetve élete, halála és feltámadása egy hatalmas átverés. Ezek a gondolatok olyan hullámokat vertek, hogy 2012-ben Bart Ehrman, a Chapel Hillben levő Észak-karolinai Egyetem vezető Újszövetség-kutatója kötetben volt kénytelen cáfolni őket. Ehrmant nem személyes hite vezérelte, éppen ellenkezőleg. Bár evangélikus nevelésben részesült, később meggyőződéses agnosztikus lett. De, amint írja: „Az az igazság, hogy akármit is gondolsz, Jézus létezett.” Létezésének kényszerítő erejű bizonyítékát azonban nem könnyű megtalálni. Jézus nem hagyott maga után írásokat, és nincsenek földi maradványai sem (kivéve néhány valószínűtlen ereklyét, például Jézus hírhedt fitymáját, aminek önmagában könyvet lehetne szentelni). Lé-
tezéséről futólag beszámol néhány történész az 1. századból, de ezeken túl leginkább az evangéliumokra vagyunk utalva. Tulajdonképpen mi az, amit biztosan tudunk róla? A rengeteg kutatás ellenére a leghitelesebb válasz csupán ennyi: Jézus egy zsidó férfi volt Názáretből, akit keresztre feszítettek a Római Birodalom Iudea nevű provinciájában, Izrael földjén, a birodalom keleti határvidékének nyughatatlan régiójában, az ókori világ egyik veszélyes csomópontjában. Hogy nézett ki? Senki sem tudja biztosan. Még arról is vitatkoznak, hogy milyen nyelven beszélt. Ferenc pápa 2014 júniusában, jeruzsálemi látogatása alkalmával találkozott az izraeli miniszterelnökkel, Benjamin Netanjahuval. Netanjahu megpróbált közös pontot találni a legnagyobb keresztény felekezet vezetőjével, és megjegyezte, hogy a kereszténység és a judaizmus azonos forrásból ered, és Jézus maga is héberül beszélt. „Arámiul!” – javította ki finoman a pápa, utalva arra a sémi nyelvre, amely a hébernek közeli rokona, és amelyet Jézus korában beszéltek. „Arámiul beszélt, de tudott héberül” – mondta diplomatikusan Netanjahu. Nos, a görög ugyanolyan elterjedt volt, és gyakran keveredett a héberrel és az arámival. „Az ókori zsidó nyelv hasonlított a spanglishra, vagyis annak megfelelően váltogatták a nyelvet, hogy mit mondtak és kihez beszéltek” – írta Seth Sander, a Trinity College vallástudományi professzora és az Invention of Hebrew (A héber feltalálása) című könyv szerzője. Ez a bizonytalanság, a valódi bizonyítékok hiánya a probléma gyökere. Adam Gopnik, a New Yorker szerzője arról az elképesztő megszállottságról ír, amellyel megpróbálják feltárni William Shakespeare életének tényeit – mivel a drámaíró életrajza 450 évvel a halá-
14
15
la után is homályosan rajzolódik elénk: „Az aránytalanság hírneve egeket ostromló magassága és életrajzának apró töredékei között magyarázatot követel: a legmagasabb hegyeken élnek a legborzalmasabb hószörnyek, az Everest lejtőit lepik el a jetik.” Valóban úgy tűnhet, hogy a bibliai régészet rengeteg bizonyíthatatlan és bombasztikus kijelentést tesz, amelyek hasonlítanak a Nagylábról vagy az élő Elvisről szóló híradásokra. Minél nagyobb a sokkhatás, annál nagyobb a vonzerő; minél földöntúlibb a felfedezés, annál hihetőbb lesz. A Jézussal kapcsolatos kutatásokban közhellyé vált a kijelentés, hogy a Jézusról szóló pontos tények híján az arcképét mi rajzoljuk meg, és a galileai férfi képe végül gyanúsan hasonlítani fog ránk. Egy régi vicc jól összefoglalja ezt az álláspontot. Kérdés: honnét tudjuk, hogy Jézus zsidó volt? Válasz: onnét, hogy az apja üzletét vitte tovább, otthon élt harmincéves koráig, azt gondolta, hogy az anyja szűz, az anyja pedig azt gondolta róla, hogy ő az isten. Tegyünk hozzá még néhány változatot – minden étkezéshez bort fogyasztott, imádott történeteket mesélni –, és Jézus mindjárt olasz lesz, vagy éppen ír és így tovább. Ma már másként gondolunk Jézusra, ezért a képe is változik: hol egy korai marxista gondolkodó, hol adóellenes konzervatív vállalkozó, egyszerű életű földműves vagy az üzletember példaképe, a szabadságot istenítő zelóta vagy magányos görög filozófus, homoszexuális férfi vagy boldog házasember – gyerekekkel. Ha a Jézushoz kapcsolódó ereklyékre összpontosítunk, akkor ellenállhatunk ezeknek a kísértéseknek. Meg kell jegyeznünk, hogy a tárgyakat is lehet „szó szerint” értelmezni, és ezek is lehetnek fegyverek a hívek és a szkeptikusok kezében is, amikor szilárd bizonyí-
tékokat keresnek a meggyőződésükhöz. A valóban figyelemre méltó felfedezések, amelyek az elmúlt évtizedekben kerültek elő, gyakran elhitetik egyesekkel, hogy egy napon kiderül a teljes igazság, és egy darab papirusz bebizonyítja, hogy Jézus feminista volt; vagy egy rajzról kiderül, hogy voltak testvérei; végül pedig egy ruhadarab megmutatja, hogy valójában hogyan is nézett ki. Még a legádázabb ateista is belekapaszkodhat a tárgyakba, hogy bizonyítsa az igazát, ahogyan a keresztény apologéták megtették ezt a múltban. Korunkra minden korábbinál inkább igaz, hogy a győztes mindent visz. Azt akarjuk, hogy igazunk legyen, sőt szükségünk van rá, hogy igazoljuk magunkat. Nem szeretjük a kettősségeket, a kétségeket. Ki szereti? Jézus apostolainak egyike, Tamás sem hitt a feltámadásban, „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalába nem helyezem”. Szerencséjére lehetősége volt minderre, amikor Jézus megjelent neki. Nekünk viszont más, nem kevésbé érdekes dolgokkal kell beérnünk. Ebben a könyvben Tamáshoz hasonlóan válaszokat keresünk. Jézus kortársainak csontjaiban, papirusztekercsekben, amelyek az evangéliumokban nem rögzített eseményekre vetnek új fényt (vagy sem), és egy mészkőből faragott koporsóban, amely talán Jézus testvérének a csontjait tartalmazta. Megvizsgáljuk annak a keresztnek a darabjait, amelyen talán Jézust feszítették meg, és azt a leplet, amelybe a testét burkolhatták – és amely feltámadásának bizonyítéka. Megvizsgáljuk Keresztelő János, Mária Magdolna és Júdás életét, hogy kiderítsük, mit mond a Jézushoz közel álló személyek életrajza a názáretiről. A Jézushoz kapcsolódó tárgyaknak mindig is különös vonzerejük volt. Az evangéliumok leírják, hogy egy nő, aki vérfolyásban
16
17
szenvedett tizenkét éven át, keresztültörte magát a Jézust körbevevő tömegen, mert meg volt győződve róla, hogy „Ha csak megérinthetem ruháját, meggyógyulok”. És úgy történt. A ma emberét ugyanígy csábítják a neves sportolókhoz vagy hírességekhez kötődő tárgyak, és ha halotti ereklyékről van szó, annál nagyobb a vonzerejük. A tárgyak azonban, amelyeket a következő oldalakon vizsgálunk – talán a torinói lepel kivételével – nem feltétlenül olyan csodás ereklyék, amelyeket a hívők imádnak, a nem hívők pedig elutasítanak, mint David Hume, a skót filozófus, aki híres kijelentésében így fogalmazott: csoda az, amikor „sérülnek a természet törvényei”. Ezek a tárgyak inkább a való élet tárgyai, amelyek bemutatják, hogyan alakult a történelem egy bizonyos helyen és időben. Ezek a tárgyak lehetővé teszik, hogy kilépjünk magunkból; elvisznek minket egy olyan helyszínre és időszakba, amely nem a miénk, és remélhetőleg felfednek valamit Jézusról, amit nem a saját vágyaink torzító lencséjén keresztül látunk. Az ereklyék bizonyos tekintetben érintkezési pontok a hívők és a szkeptikusok között, ahol a tudomány és a vallás találkozhat, nem ellenségként, hanem közös vándorúton levő zarándokként – akárhová is vezet ez az út. A tárgyakhoz kötődő történetek elbeszélése során két központi kérdésre szeretnénk választ kapni: valódi tárgyakról van szó? És mit jelentenek? „Aki az igazságból való, hallgat a szavamra” – mondta Jézus Pilatusnak, amikor előtte állva az ítéletét várta. „Mi az igazság?” – kérdezte tőle Pilatus. János evangéliuma szerint Jézus hallgatott. A Jézus utáni kutatás és ez a könyv viszont megpróbál válaszolni Pilatus kérdésére.
