A
hungaropack
magyar csomagolási verseny 2012. évi díjazottjainak bemutatása
Budapest, 2012
A HUNGAROPACK 2012 Magyar Csomagolási Verseny megrendezését támogatták:
Expositor Rendezvényszervező és Marketingtanácsadó Kft.
Magyar Műanyagipari Szövetség
Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége
Nyomda- és Papíripari
Szövetség
Tisztelt Olvasó! A hosszú múltra visszatekintő HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Versenyt szervező Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség elnökeként öröm számomra a rendezvény eredményhirdetéséhez közeledve számot adni a díjnyertes pályázatokról, azokról a nevezésekről, amelyek hozzájárulnak a hazai csomagoláskultúra fejlődéséhez, az új anyagok, eszközök és eljárások mind szélesebb körű megismertetéséhez és elterjesztéséhez. Az éppen 45 éve, 1967-ben életre hívott és 2012-ben 29. alkalommal megrendezett HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Versenyre 31 vállalattól 53 nevezés érkezett. A pályamunkák döntő többsége a fogyasztói és gyűjtőcsomagolás, kisebb része pedig a szállítási csomagolás kategóriába tartozott. A szakterületi megoszlást tekintve ezúttal is az élelmiszeripar a meghatározó 38 pályázattal, kozmetikai, illetve vegyipari kapcsolódású nevezés hat érkezett, míg egyéb iparok termékeinek csomagolásaiból, csomagolószereiből kilencet kaptunk. Az előző évek tendenciája ebben az évben is megfigyelhető, eszerint terméket tartalmazó kész csomagolásból kevesebb (15), míg terméket nem tartalmazó csomagolószer nevezésből több (38) érkezett, így a versenyen ezúttal is elsősorban a csomagolószer-gyártók mutatták be újdonságaikat, technikai, technológiai fejlődésüket. Örvendetes, hogy a rendszeres pályázók mellett visszatérőket és első alkalommal résztvevőket egyaránt üdvözölhettünk. Szakmai tapasztalatok A számszaki bevezető adatokon túl néhány szakmai megállapítás: – a csomagolás kényelmi funkcióit hangsúlyozó nevezések számának emelkedése figyelhető meg. A csomagolás e járulékos szolgáltatása azonban nemcsak a fogyasztói, hanem a gyűjtőcsomagolásokban is fellelhető. Míg előbbi kategória a fogyasztók, a felhasználók komfortérzetét javítja, addig a gyűjtőcsomagolások a kereskedelmi láncokban az árufeltöltők munkáját könnyíti meg jelentősen,
– a dobozszerkezetek rendkívül gazdag választéka a számítógépes programokat kezelő csomagolástervezők kreativitására utal, – érzékelhető a jellegzetes magyar termékek ajándékcsomagolásainak terjedése, – örvendetes, hogy új, szabadalmi oltalommal védett nevezést is kaptunk, illetve nemzetközi szinten is újnak számító display-rendszer első hazai alkalmazásának bemutatására is sor került.
A végeredmény A verseny Bírálóbizottsága Prof. Dr. Biacs Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusa vezetésével 2012. június 27-én tartotta ülését, amelyen pontozásos szavazással hozta megdöntését. A nevezések közül az öt legtöbb pontot elért pályamunka HUNGAROPACK díjat, további 31 magas pontszámot elérő nevezés különdíjat, illetve kilenc nevezés okleveles elismerést kapott. A következő oldalakon a zsűri által elismerésre érdemesnek tartott nevezéseket ismerhetik meg. Végezetül azt a reményemet fejezem ki, hogy 2013-ban a 30. HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Verseny az ideihez hasonló sikerrel szervezhetjük meg. Budapest, 2012. szeptember hó
Galli Miklós elnök
2
3
4
HUNGAROPACK 2012 díjat nyert nevezés
Belotti produkciós Iroda Hungarikum desszert ajándékcsomagolása Ajándék Magyarországról (Just for you from Hungary) koncepció alapján a kedvelt „konyakmeggy” desszerthez három, különböző méretű (1; 10 és 16 db desszertet tartalmazó), kocka alakú, duplafalú, mély akasztott fedeles zárású, különleges (matt fóliázott, aranyprégeléses) triplex kartonból kialakított nyomdai doboz, a fedélen nemzeti színű nyitófüllel és beakadó kimetszéssel. A többdarabos változatnál a desszerteket átlátszó fóliatasakba csomagolják, így a termék védelme még jobb. A doboz egyik oldalára állítva a tasakos termék kivételét könnyíti, a másik oldalára állítva a szemenkénti kínálást segíti. Elegáns, mértéktartó grafikája vásárlásra ösztönző.
5
HUNGAROPACK 2012 díjat nyert nevezés
Greiner Packaging Kft. Leveses pohárcsalád speciális fedéllel A világ vezető instant levesgyártó cége, a Nissin Foods számára a nevezőnél kifejlesztett pohárcsalád és fedelek kiemelkedő tulajdonságai: − a PP poharakat nem nyomtatják, hanem IML technológiával a fröccsöntő szerszámban címkézik, jelentősen csökkentve a poharak saját tömegét, − a leveseknél a pohár tányérként is funkcionál, a tészta jellegű termékeknél pedig a fedél egyben szűrőként szolgál a főzővíz leválasztására, − a márkajellegű címkegrafika képekben is bemutatja a fogyasztó teendőit a félkész étel elkészítésére. Az új fejlesztést a megrendelő cég az egész világon sikerrel vezette be.
6
HUNGAROPACK 2012 díjat nyert nevezés
Harsona Fólia-Print Kft. „Bögözött” alumínium fedőfólia A szabadalmi védettséget élvező megoldás újdonsága abban rejlik, hogy a jellemzően műanyag poharak alumínium fedőfóliája a töltőzárógépi adagolás során rendszeresen összetapad, ami selejtképződést, termelősori fennakadást idéz elő. A csomagolószer-gyártó e probléma kiküszöbölésére dolgozta ki a teljesen újszerű eljárást, a fedőfólia belső felületére – egyelőre szlengként elnevezve – „bögöket” visznek fel a szokásos nyomtatási technológiával. Az így létrejövő kisméretű kiemelkedések teszik lehetővé az egyes kimetszett fedőfóliák akadálytalan szétválasztását. A nevezés további érdeme, hogy az alumínium fólia poliészter fóliával kasírozva a szúró, bökő hatásoknak is ellenáll, javítva ezzel élelmiszerek esetében a biztonságot, továbbá az alkalmazott vékonyabb anyagok révén a fajlagos felhasználás csökken.
7
HUNGAROPACK 2012 díjat nyert nevezés
Metria-VTO Biztonságos Csomagolás Kft. Vidámparki vasúti kocsik tengerentúli csomagolása Csomagolási szempontból különleges igényt a berendezés mérete támasztott. Alapinformációk: − a vonatszerelvény befoglaló mérete: 45×2,7×4,2 m, két egységre bontva, − saját tömeg: 47 tonna (30 tonna + 17 tonna), − célállomás: Nigéria, − szállítás módja: közúti és tengeri, korróziós érzékenység: általában nincs. A csomagolás az alábbiak szerint épül fel: − külső réteg: 2 réteg zsugorfólia, amely rendkívül erős, többrétegű és koextrudált, nagyon magas zsugorodási képességgel, − belső réteg: légpárnás fólia, az érzékeny felület védelme érdekében. A nevezés újszerűsége a rendkívül nagyméretű járművek gyors és költséghatékony csomagolásában rejlik, amely lehetővé tette a szállítás útvonal űrszelvényméreteihez való illeszkedést. 8
HUNGAROPACK 2012 díjat nyert nevezés
STI Petőfi Nyomda Kft. StrongBow Gold display állvány és promóciós eszközök A Strong Bow Gold termékek figyelemfelkeltő bemutatásához display állványt, polc-megállító eszközt és ún. prezentációs mappát készítettek. A display állvány hullámpapírlemezből készült ívkasírozási technológiával. Szerkezete robosztus, 120 db üvegpalackos termék befogadását teszi lehetővé. A terméket bemutató grafikát digitális nyomtatással kivitelezték. Az állványt műanyag tálcába állítva helyezik ki az áruházakban, a lábszerkezet nedvességtől való védelme érdekében. A polcmegállító eszköz a nevező cégcsoportjának fejlesztése, ez az ún. El Sign technológia. Az eszköz vékony, könnyű és rugalmas, többrétegű anyagból készült, ami foszfor segítségével alakítja az energiát fénnyé: a világító animáció külön programozható, egy akkumulátor vagy hálózati csatlakozó biztosítja a szükséges energiát a működéshez. A prezentációs mappa az ún. pultdisplayek egyszerűsített változata. 9
A CSAOSZ KÜlöndíját nyert nevezés
Dunapack Kft. Nyíregyháza Domestos polckész csomagolóeszköze A „B” profilú hullámpapírlemezből kimetszéssel gyártott doboz alsórésze 3 ponton átlapoltan ragasztott, felül nyitott, eleje ferdén csapott a kínáló funkció érdekében. A fehér fedőréteget 4 színnel, flexográfiai eljárással nyomtatták, amelyen piktogramok jelzik a halmazolhatóság mértékét. A dobozban a flakonokat egyszerűen felállítható rekeszték választja el. A bemutató dobozalsót a szállításhoz T alakú kimetszett szabatból összehajtható és a dobozba becsúsztatható, nyomatlan fedélelemmel lehet lezárni. Ennek frontszárnya perforáció mentén letéphető. Így a termék a halmazolt dobozokból is kivehető.
10
A CSAOSZ KÜlöndíját nyert nevezés
Duropack-Starpack Kft. Porszívó ívkasírozott hullámpapírlemez doboza A porszívó csomagolásához ötrétegű hullámpapírlemezből tető-, fenéklapolt szerkezetű, ívkasírozott dobozt terveztek, amelynek két rövid oldalára markoló nyílás került. A doboz gépi töltésre is alkalmas. Az ívkasírozott külső réteget ofszet nyomtatással, négy színnel nyomtatták. A kétrészes doboz ragasztása precíz, a tetőszárnyak érintkezésével a grafika „találkozik”, folyamatossá válik. A termék különleges tulajdonságait a csomagolóeszköz valamen�nyi oldalán, könnyen értelmezhető ábrákkal emelik ki, amelyek mellett az áruvédelmi jelzések is hasznosnak bizonyulnak.
11
A CSAOSZ KÜlöndíját nyert nevezés
STI Petőfi Nyomda Kft. Algoflex gyógyszerdoboz család A fájdalomcsillapító termékcsaládhoz tartozó háromféle gyógyszerhez, egységes grafikai koncepcióval kialakított nyomdai dobozcsalád azonos alapanyagból (SIMCOTE karton PET fóliával kasírozva) készült. A hat színnel, ofszet technológiával nyomtatott dobozokon a kötelező Braille-írás, illetve a márkanév domborított felületen jelenik meg. Minden termékfajtához két (10 és 20 db-os) adagnagyságnak megfelelő méretben készül az egyébként hagyományos szerkezetű doboz. A grafika kiemeli az orvosolni kívánt panaszt felmerülésének helyét (fejfájás, izomfájdalom, láz).
12
Az élelmiszer szaklap KÜlöndíját nyert nevezés
Dunapack Kft. Nyíregyháza Nesquick bemutató polcláda család Az EUR rakodólap modul méretsorozathoz igazodó 3 féle méretű, 14x200 g; 12x400 g és 12x800 g fogyasztói csomagolás befogadására tervezett két részes hullámpapírlemez láda alsó része kimetszett doboztestből hajtogatással úgy állítható össze, hogy mind a négy sarkán sarokoszlopos merevítés jön létre és a hosszabbik oldala megduplázódik, igen jelentősen növelve a halmazolhatóságot. Így nemcsak polcra helyezhetők, hanem egymásra halmazolva önálló értékesítési „oszlopok” is kialakíthatók belőlük. A termék kivételét a frontoldalon kimetszett ablak segíti. A polcláda alsórésze márkagrafikával nyomtatott, míg a tetőlapolt felső rész nyomatlan, natúr színű és szerepe a szállítás lehetővé tétele és az illetéktelen hozzáférés megakadályozása. Az értékesítéshez csupán ezt kell lehúzni a töltött alsó ládáról.
13
Az élelmiszer szaklap KÜlöndíját nyert nevezés
STI Petőfi Nyomda Kft. Foodbox készételes dobozcsalád Nyolcféle, mikrohullámú sütőben melegíthető készételeknek kialakított, trapéz formájú, önzáró fenékszerkezetű dobozok közül ötnél lila, háromnál napsárga és zöld színkombináció dominál. A grafika a készételt tálalási formában mutatja be. A doboz különlegessége a speciális mikrohullám-tűrő festékben, lakkozási és ragasztási technológiában rejlik, amelynek eredményeként a műanyag tégelyes, védőgázas csomagolású készétel a dobozzal együtt melegíthető fel. A készétel-automatából is árusítható Foodbox egy új, magyar gyorséttermi hálózat megindításának eszköze.
14
Az élelmiszer szaklap KÜlöndíját nyert nevezés
Tokaj Kereskedőház Zrt. „Édes-kettesben” ajándékcsomagolás A Tokaji aszú és üvegpohárba helyezett Szamos marcipán rózsades�szertek ajándékcsomagolására matt fóliával bevont, ofszet nyomtatott ívvel kasírozott, aranyfóliával prégelt mikrohullámosítású hullámpapírlemezből kimetszéssel előállított, alul hajtogatással önzáró, felül bedugónyelves szerkezetű ablakos dobozt terveztek. A dobozon belül ugyancsak ívkasírozott hullámpapírlemezből kialakított betétet alkalmaznak, amely az üvegpoharat és a bele helyezett desszerteket elmozdulás ellen védi. Az üvegpalackot a hátlapból vis�szahajló betételem rögzíti.
15
Az élelmiszer szaklap KÜlöndíját nyert nevezés
uNIVER pRODUCT zRT. Ketchup és majonéz fogyasztói csomagolása A 320 g (majonéz), illetve 350 g (ketchup) terméket tartalmazó állótasak anyaga alufólia/műanyag társítású, amely teljesen vízgőz- és gázzáró, így a minőségmegőrzési idő tartósítószer-mentesen 3 hónap és csupán felnyitás után kell hűtőben tartani. A termék szakaszos és teljes felhasználását feltéphető biztonsági gyűrűs csavarkupakos zárás biztosítja. Az állótasak ötvözi a korábbi tubusos, illetve műanyag flakonos csomagolás előnyeit. Grafikája alapszínében a termékhez igazodó, márkajellegű, információtartalma teljes, a fontos összetevők kiemelten feltüntetettek.
16
Az expositor Kft. KÜlöndíját nyert nevezés
dUNAPACK kFT. − Intergraf digiflex kft. Fabiola étolaj gyüjtő-kínáló doboza Külföldi diszkontáruházi értékesítésre kerülő palackozott étolajak gyűjtőcsomagolására háromrétegű hullámpapírlemezből kialakított tető-, fenéklapolt szerkezetű bemutató dobozt terveztek, amely gépi csomagolásra alkalmas. A doboz két hosszoldalán a terméket láttatni engedő ablakkivágás készült, a tetőlapján pedig a szárnyak nem érintkezőek (anyagtakarékos megoldás), így a termék a részben nyitott dobozból könnyedén kiemelhető. A doboz fedőrétege mázolt papír, amelyet öt színnel flexográfiai eljárással nyomtattak, majd lakkoztak.
17
a MAGYar grafika szaklap KÜlöndíját nyert nevezés
Plasztik-Tranzit Kft. Snackfélék hajlékonyfalú, nyomtatott csomagolóanyaga A többféle snack fogyasztói csomagolásához 20 μm BOPP+20 μm metalizált OPP (takarékos) anyagösszetételt készített a csomagolószer gyártója. A csomagolóanyag a termék támasztotta fény-, zsír- és oxigénzárási követelményeknek teljességgel eleget tesz. Grafikája a Disney Filmstúdió engedélyével felhasznált mesefigurákat sorakoztatja fel, a tervező remekül kihasználta a csomagolóanyag fémes csillogását a grafikai elemek kiemelésére. A nemzetközi szinten is újnak számító, legmodernebb flexo nyomóforma-készítési technológiának köszönhetően a 60-as rácssűrűséggel készült nyomatkép kifogástalan, valós alternatívát kínál a drágább mélynyomtatásnak.
18
a Magyar műanyagipari szövetség és a nemzeti innovációs hivatal KÜlöndíját nyerte
PACCOR hungary almand kft. Koextrudált poliolefin flakon A szélesszájú flakon anyagösszetétele: PP vagy PE, darálmány, ragasztóréteg, EVOH, ragasztóréteg, PP vagy PE (összesen 6 réteg). A flakon barrier (gázzáró) képessége kiváló, ezért különösen gyümölcs ivólevekhez alkalmas. Nincs gyártási hulladék, mert ez bekerül a „darálmány” rétegébe. A poliolefinek (PP, PE) kis fajsúlyának köszönhetően az 1 l-es palack tömege mindössze 42 g. Tetszőlegesen címkézhető a töltőgépen a betöltött terméknek megfelelően. Ízléses forma, jól megfogható palástgyűrűvel. Garacia-csavarzáras.
19
AZ MGYOSZ KÜlöndíját nyert nevezés
tokaj kereskedőház zrt. „Hungaricum Extra” ajándékcsomagolás A Tokaji édes borkülönlegesség és Szamos Extra barna desszert termékpárosításhoz ívkasírozott, akasztott mélyfedelű dobozt alakítottak ki. A két termék a dobozon belül selyemmel fedett papírlemez betétbe kerül. A kasírozott ívek ofszet eljárással, több színnel nyomtatottak. A csomagolás eredetiségét a két dobozrészről kiálló selyem szalag zárásával lehet elérni. A bort hollóházi porcelán palackba töltötték, a csokoládé pedig mélyfedelű kartondobozba kerül. A prémiumterméket tartalmazó csomagolás kézi gyártású csomagolószerek felhasználásával, kis sorozatban, különleges ajándékozási alkalmakra készült. Kivitelezése gondos munkát takar.
20
a nemzeti fejlesztési minisztérium KÜlöndíját nyert nevezés
Green Packaging csomagolástechnikai Kft. Antenna egyanyagú csomagolása A csak hullámpapírlemez felhasználásával kialakított csomagolás összetevői: két részes kimetszett doboz, valamint kimetszett mozgásmentesítő betétek. A doboz alsó része hajtogatással összeállítható, oldalfalai széles visszahajtással rögzíthetők a fenéklap kimetszéseiben. A doboz két hosszirányú széles oldalfalában 3−3 db kimetszett fészket alakítottak ki, amelyekbe pontosan rögzíthetők az ugyancsak hajtogatással ös�szeállítható, párnázási célt szolgál, de a csomagolás merevségét is eredményező kereszttartók. A csomagolás a felső dobozrésszel zárható.
21
a nemzeti fejlesztési minisztérium KÜlöndíját nyert nevezés
Metria-VTO Biztonságos Csomagolás Kft. − Linamar hungary zrt. Corrosion Intercept többutas korróziógátló csomagolás Autóipari fém alkatrészek beszállítója a korróziós reklamációk elkerülésére a legújabb, ún. Corrosion Intercept (CI) eljáráson alapuló technológiát vezette be. A CI korróziógátló anyagok különleges réz részecskéket tartalmaznak, amelyek a környezet légköri gázainak szennyező részecskéit kémiai reakcióba lépve megkötik, semlegesítik. Működési elve az „áldozati” anódos elektrokémiai korrózióvédelemhez hasonló. Az anyagból semmilyen vegyi anyag nem lép ki, így a legkisebb kockázatot sem jelenti a becsomagolt termékre, a környezetre, vagy akár a csomagolást végző személyekre. Hosszútávon kifejtett korrózióvédő hatásának köszönhetően többször használatos csomagolásként is alkalmazható.
22
a nemzeti innovációs hivatal KÜlöndíját nyert nevezés
Melliculum Kft. Szálas tea fogyasztói csomagolása Ötféle ízesítésű szálas tea adagcsomagolását („filterét”) hőálló, két színnel nyomtatott, perforált műanyag fóliából gépi töltéssel állítják elő. 20 db „filtert” ún. kombidobozba (spiráltekercseléssel előállított társított hengerdobozba) csomagolnak, ez képezi az értékesítési egységet. A hengerdoboz fenékrésze fém, tetőrésze pedig – feltépő füllel ellátott – alufólia tetőmembránnal és műanyag betoló fedéllel zárt, jó aromavédelmet adva. A hengerdoboz palástja egyszerű, nem hivalkodó, de informatív grafikával készült, magyar mellett angol és német nyelvű tájékoztató szöveggel. A felhasználót a – csomagolásokon még újszerű – kétdimenziós kód is informálja. A nevezés hazai újdonság, az adacsomagolás nem egyszerűen a tea készítést segíti ötletesen, de a merevsége folytán az ital kevergetésére is alkalmas. 23
a nemzeti innovációs hivatal KÜlöndíját nyert nevezés
Rondo hullámkartongyártó kft. Vaníliás krémtúró akciós multipack csomagolóeszköze Mikrohullámpapírlemezből síkágyas stancolással és fülragasztással gyártott palástba csomagoláskor csak be kell csúsztatni a tégelyes krémtúrókat és kicsúszásuk ellen be kell hajtani a palást 4 sarkán lévő rögzítő fület. A palást közepén kialakított perforációkat feltépve kis hordfülecske is kiképezhető. A 6 db fogyasztói csomagolás együttes megvásárlását elősegítő övpalást jelentősen növeli a figyelemfelkeltő grafika számára rendelkezésre álló helyet. Kiemelendő a termékek képének árnyalatos, raszteres részletei.
24
a nyomda- és papíripari szövetség KÜlöndíját nyert nevezés
STi petőfi nyomda Kft. Chateau Megyer tokaji aszú tapadócímkéje A méz színű félfényes papír alapanyagú címke figyelemfelkeltő elemei a következők: − szőlészetre utaló „retró” hatású grafikai elemek, − az aranyprégeléses kétoldali korona motívuma, amely összecseng a „Vinum regum – rex vinorum” felirattal, − az aranyprégeléses kapukeret, épület és „Tokaji” felirat. A címke teljes színvilága az aszúborhoz illeszkedő. A tekercses kivitelű címkék gépesített felvitelt tesznek lehetővé.
25
az ÖKO-Pannon nonprofit kft. KÜlöndíját nyert nevezés
Duropack-Starpack Kft. „Dinnyés konténer” A görögdinnyék nagyegységű csomagolására 600 x 800 mm alapméretű, alul-felül részben nyitott, két színnel nyomtatott hullámpapírlemez ládát alakítottak ki. A palást két hosszoldalán perforáció mentén feltéphető „ablakot” alakítottak ki, amely a dinnyék kényelmes kiemelését segíti. A láda palástja két részből, ötrétegű, fehér-barna fedőrétegű hullámpapírlemezből kimetszéssel és tűzéssel készül. A 180 kg tömegre méretezett láda halmazolási szilárdságát a négy sarkába helyezhető spiráltekercselt papírcsövekkel fokozták. A hullámpapírlemez ládák pontosan illeszkednek a szabványos rakodólapok méretéhez, arra egymás mellé két darab pontosan elhelyezhető.
26
a packaging szaklap KÜlöndíját nyert nevezés
Harsona Fólia-Print Kft. Clear Apple bio almalé zsugorcímke A 100%-os bio almalé üvegpalackos fogyasztói csomagolásának jelölésére ún. sleeve címkét, azaz zsugor ővcímkét feljesztettek ki. A víztiszta műanyag fóliát 54-es rácssűrűség mellett flexográfiai eljárással öt színnel nyomtatták. A megrendelő kérésére a nyomtatott fóliát tömlőformára hegesztett, tekercselt kivitelben szállítják, az egységenkénti szétválasztást a töltőgépen végzik. A nyomtatás rendkívül részletgazdag, a kisméretű betűk jól olvashatók.
27
a packmarket kft. KÜlöndíját nyert nevezés
chemipack bt. − digitart kft. − gyógyfű kft. Boszy teacsalád fogyasztói, ajándék és kínáló csomagolása Az aromazáró csomagolású filteres teákat 20 db-onként alul-felül bedugónyelves, egy ponton ragasztott, négyszín-nyomtatású dobozokba csomagolják. Egyes teafajták doboza perforált, kitéphető ablakos kivitelű. A bedugónyelves, illetve kihajtható hordfüles ajándékcsomagolás 4 db fogyasztói dobozos teához kialakított méretű, amelynek grafikája bemutatja a 15 tagú teaválasztékot. A kínáló csomagolás 10 doboz befogadására méretezett, fehér színű, akasztott-fedeles, belső nyakperemes, kasírozott szürkelemez doboz, amely a teák otthoni tárolására, illetve ajándékozási célra is alkalmas, de vendéglátóhelyeken a teák kínálását is lehetővé teszi. Egyszerű, egy színes grafikája a márkát emeli ki és szabad választást enged a 10 fajta teásdoboz kiválasztására.
28
a trade magazin KÜlöndíját nyert nevezés
debreceni csoport húsipari kft. Csabahús szeletelt kolbászok kínáló csomagolása Csabai szeletelt kolbászokhoz és szalámihoz (összesen 5 féle) új arculatú, egységesen 75 g-os, védőgázas fogyasztói csomagolást alakítottak ki és ehhez új, illeszkedő grafikájú kínáló gyűjtődobozt választottak, amelyre az eladóhelyig barna fedőrétegű hullámpapírlemezből készült tetőelemet helyeznek. A védőgázas csomagolás 0−(+20)°C között tárolva − felbontás nélkül − 60 napos minőségmegőrzést tesz lehetővé. A kínáló doboz az eladóhelyen többször feltölthető, így lényegében újrahasználat valósul meg.
29
a trade magazin KÜlöndíját nyert nevezés
dunapack kft. Saga gyümölcstea kínáló doboz A tasakos fogyasztói csomagolású teákhoz kétrészes, a termék bemutatását is lehetővé tevő hullámpapírlemez dobozt terveztek. Az alsó, a termékeket egységbefogó és polcra helyezést lehetővé tevő rész hajtogatással önzáró fenékszerkezetű nyitott doboz, amely tetőelemmel zárható. A nyitott dobozrész flexográfiai eljárással hat színnel, árnyalatosan nyomtatott, a tetőelem kétszínes. A nyomtatáshoz a legújabb fejlesztésű nyomóformákat és vizes bázisú nyomdafestéket alkalmaztak.
30
a trade magazin KÜlöndíját nyert nevezés
rondo hullámkartongyártó kft. Mozzarella Snack gyűjtő-kínáló csomagolóeszköze A két ízváltozatban (natúr és füstölt) készülő snackhez fehér-barna fedőrétegű mikrohullámosítású hullámpapírlemezből hajtogatással összeállítható dobozt terveztek. A csomagolóeszköz külső felületét flexográfiai eljárással árnyalatosan, öt színnel nyomtatták és lakkozták. A felhasználó a dobozkonstrukcióval kapcsolatban azt a követelményt fogalmazta meg, hogy tapadócímkével úgy lehessen a csomagolás eredetiségét (dézsmálás-biztonságát) megoldani, hogy a címke eltávolítása és a doboz kínálóvá alakítása után a sérült felület ne látszódjon sem a doboz frontoldalán, sem a hátsó oldalon. A tervezők szellemes megoldást alkalmaztak az igény kielégítésére.
31
a trade magazin KÜlöndíját nyert nevezés
Stora Enso Packaging Kft. Lenor textilöblítő display doboza A műanyag flakonos fogyasztói csomagolású termékhez kétrészes, ívkasírozott hullámpapírlemez csomagolóeszközt, ún. polckész dobozt terveztek. A doboz alsó része hajtogatással összeállítható, a frontoldalán és fenekén erősített szerkezetű, ami a tálcaként funkcionáló egység merevségét fokozza. A doboz tetőeleme oldalt lapolt szerkezetű, ami négy oldali teherviselést tesz lehetővé, a tetején kialakított kimetszések a leemelést szolgálják. A hullámpapírlemezre kasírozott ívet négy színnel ofszet eljárással nyomtatták és lakkozták. A dobozgyártás során hátoldali kimetszést alkalmaztak, ez lehetővé tette, hogy ún. tűperforációval a doboz felső elemét további azonosító jellel lássák el.
32
a transpack szaklap KÜlöndíját nyert nevezés
dunapack kft. nyíregyháza Napos pulyka szállítódoboz Rekesztékkel 4 részre osztott belső terű, trapéz formájú, leemelhető fedeles doboz funkcionális előnyei: − síkmetszett, hajtogatással összeállítható, önzáró doboz alsórész sarokoszlopos merítéssel, − a doboztesthez kapcsolt rekeszték függőleges hullámirányú, ez az egymásra halmazolt dobozok szilárdáságt növeli, − a dobozpaláston, fedélen és a rekesztéken lyukak és kimetszések megfelelő szellőzést biztosítanak 4×20 db kispulyka számára, − a háromrétegű, B hullámú, kraft fedőrétegű hullámpapírlemez vízlepergető tulajdonsága miatt kellően szilárd marad a szállítás ideje alatt.
33
a transpack szaklap KÜlöndíját nyert nevezés
fsd packaging kft. Reisser csavarok display állványa A display állvány ötrétegű hullámpapírlemez felhasználásával készült, robosztus szerkezetű, mivel polconként 50 kg terhelést kell elviselnie. Az állvány palástból, koronából és a palástba illesztett polcokból épül fel, ezek külön-külön egységet képeznek és a felhasználás helyén állítható össze a szerkezet. A palást két oldala, valamint a korona ívkasírozott és fóliázott kivitelű. A polcok natúr barna felületűek.
34
a transpack szaklap KÜlöndíját nyert nevezés
Mosonpack Kft. − Rácz és Rácz Pálinkamanufaktúra kft. Egyterítékű, modul rendszerű rekeszték család pálinkafélékhez Az összeütődésre érzékeny üvegpalackok csomagolóeszközön belüli mozgásmentesítését hagyományosan ún. fésűs rekesztékekkel oldják meg. A rendszerint több darabból álló rekesztékek azonos mennyiségben sosem állnak rendelkezésére a felhasználóknak. E probléma elkerülésére újabb és újabb megoldások születnek. A legújabb megoldások egyike az egyterítékű (egy darabból álló) rekesztékek kifejlesztése. A 4−6−8−12 és 15 palack elválasztására alkalmas rekesztékek hajtogatással állíthatók össze. A 12 és 15 db-os változatnál – a többszörös tagolás miatt – közbenső elem szükséges, amely ugyancsak a teríték része, arról letörhető, így a nagyobb palackmennyiségek elválasztása esetén sem csorbul az egy darabból való előállítás lehetősége. 35
A vidékfejlesztési minisztérium KÜlöndíját nyert nevezés
dunapack kft. nyíregyháza Zöld dió display doboza A 6 db üveges csomagolású termék (zöld dió cukorszirupban) gyűjtőcsomagolására kifejlesztett mikrohullámosítású hullámpapírlemez doboz kimetszéssel készül, önzáró fenékszerkezetben. Bedugónyelves fedelét a grafikához illeszkedő íves kimetszés és völgyelés mentén behajtva alakítható ki a polc display. A konzerveket elválasztó rekeszték egy síkkimetszett papírpálya félbehajtása után egy mozdulattal, „rogyasztással” állítható fel. Grafikája egyszerű, márkajellegű.
36
A vidékfejlesztési minisztérium KÜlöndíját nyert nevezés
paccor hungary almand Kft. 250 ml-es Cserpes joghurtos flakon Mintaoltalom alatt álló formakialakítású, szélesszájú, víztiszta flakon, csavarmenetes záróelemmel. Tömege 19,5 g, anyaga PET. A palást vállvonalában, két szemben levő oldalon ’”Cserpes Sajtműhely” domborítás van. A flakon mind küllemében, mind „filozófiájában” (egyedi termék egyedi csomagolásban, amely megkönnyíti a termék közvetlen fogyasztását a csomagolóeszközből) kielégíti a jelenkori követelményeket és márkajellegű.
37
A vidékfejlesztési minisztérium KÜlöndíját nyert nevezés
szentkirályi ásványvíz kft. − poliol pet packaging kft. Szentkirályi Baba ásványvíz 1 literes PET flakonban A forralás nélkül felhasználható szénsavmentes ásványvizet a célcsoporthoz illeszkedő formai és grafikai kialakítású PET palackba töltik, amelynek jellegzetességei: − stabil, zömök, jól megfogható forma, − a célcsoportra utaló, hangsúlyozottan márkajellegű grafika a hascímkén, − magyaros domborított motívumok a vállrészen és ugyancsak domborított Magyarország-Hungary felírat a talp feletti palástgyűrűn. A palack tömege mindössze 27 g.
38
A vidékfejlesztési minisztérium KÜlöndíját nyert nevezés
tokaj kereskedőház zrt. „Bacchus Kincse” ajándékcsomagolás A két Tokaji palackozott bort, továbbá a Szamos Bacchus desszertet tartalmazó ajándékcsomagoláshoz matt fóliával bevont, ívkasírozott, ablakos, mikrohullámosítású kimetszett hullámpapírlemez dobozt készítettek. A csomagolás műanyag hordfül segítségével könnyedén és biztonságosan hordozható. Az egyedi csomagolásokat a dobozon belül ugyancsak mikrohullámosítású hullámpapírlemezből készített betét rögzíti, amely egyben pozícionálják is a termékeket. A betét négy elem hajtogatásából épül fel, konstrukciója rendkívül szellemes. A csomagolás elegáns, praktikus megjelenésével vonzó és különleges ajándékot alkot.
39
A zöld ipar magazin KÜlöndíját nyert nevezés
duropack-starpack Kft. Szilva hullámpapírlemez kosara és rekesze 2 kg adagnagyságnyi szilvához mikrohullámosítású hullámpapírlemezből alakítottak ki kosarat, amely fehér-fehér fedőrétegű hullámpapírlemezből egyszín flexonyomtatással készült. A ragasztott csomagolóeszközt hajtogatással könnyedén töltésre kész állapotba lehet hozni. 4 db kosárhoz ötrétegű, fehér-barna fedőrétegű hullámpapírlemezből kimetszéssel előállított rekeszt terveztek. A három színnel nyomtatott csomagolóeszköz külmérete 600×400 mm, pontosan illeszkedik a szabványos rakodólap felületéhez. A rekesz szerkezeti kialakítása gyors, kézi összeállítást tesz lehetővé, jól halmazolható, a rétegek egymáson való elcsúszását kiemelkedő nyelvek és kimetszett fészkek akadályozzák. A mozgatást markolónyílások segítik.
40
okleveles elismerést kapott nevezésEK
dunapack kft. Spagetti kínáló doboza
dunapack kft. nyíregyháza CURVER “Corfu” bútorcsalád csomagolóeszköze 41
okleveles elismerést kapott nevezésEK
duropack-starpack Kft. Önrekeszes borosdoboz
duropack-starpack Kft. Önrekeszes borosdoboz 42
okleveles elismerést kapott nevezésEK
rollbox trade kft. Display doboz frissentartó fóliához
solum zrt. Slimmm fitt vekni műanyag zacskója 43
okleveles elismerést kapott nevezésEK
sti petőfi nyomda kft. Magne B6 vitaminkészítmények kartondobozai
sti petőfi nyomda kft. Volina gyógyszerkészítmények kartondobozai
sti petőfi nyomda kft. Milli Mia promóciós multipack krémtúróhoz 44