A humánerıforrás-fejlesztés helyzete Kárpátalján interetnikus megközelítésben
Doktori (PhD-) értekezés
Szerzı: Fodor Gyula
Témavezetı: Prof. Dr. Süli-Zakar István
Debreceni Egyetem Természettudományi Doktori Tanács Földtudományok Doktori Iskola Debrecen, 2010 1
Ezen értekezést a Debreceni Egyetem Természettudományi Doktori Tanács Földtudományok Doktori Iskola Társadalomföldrajz-területfejlesztés Doktori Programja keretében készítettem a Debreceni Egyetem természettudományi doktori (Ph.D) fokozatának elnyerése céljából Debrecen, 2010. március 4. Fodor Gyula doktorjelölt
Tanúsítom, hogy Fodor Gyula doktorjelölt 2002-2009 között a fent megnevezett Doktori Iskola Társadalomföldrajz-területfejlesztés Doktori Programjának keretében irányításommal végezte munkáját. Az értekezésben foglalt eredményekhez a jelölt önálló alkotó tevékenységével meghatározóan hozzájárult. Az értekezés elfogadását javaslom. Debrecen, 2010. március 4. Prof. Dr. Süli-Zakar István tanszékvezetı egyetemi tanár témavezetı
2
A humánerıforrás-fejlesztés helyzete Kárpátalján interetnikus megközelítésben Értekezés a doktori (Ph.D) fokozat megszerzése érdekében a Földrajz tudományágban Írta: Fodor Gyula, okleveles földrajztanár Készült a Debreceni Egyetem Földtudományok Doktori Iskolája (Társadalomföldrajz-területfejlesztés Doktori Programja) keretében Témavezetı: Prof. Dr. Süli-Zakar István A doktori szigorlati bizottság: elnök: Dr. Lóki József tagok: Ekéné dr. Zamárdi Ilona Dr. Hanusz Árpád
...................................... ...................................... ......................................
A doktori szigorlat idıpontja: 2007. december 4.
Az értekezés bírálói: ...................................... ...................................... ......................................
...................................... ...................................... ......................................
A bíráló bizottság: elnök: ...................................... tagok: ...................................... ...................................... ......................................
...................................... ...................................... ...................................... ......................................
Az értekezés védésének idıpontja: 2010.
......................................
3
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Doktori kutatásaimhoz, valamint a disszertáció elkészítéséhez a legfontosabb hátteret családom támogatása jelentette, nélkülük nem jutottam volna el a munka elkészítéséig. Emellett, természetesen, sokan nyújtottak közvetlenül vagy közvetetten (szakmai és egyéb) segítséget az elmúlt évek során. Valószínőleg lehetetlen vállalkozás lenne mindenkit felsorolni, de a következıkben mégis szeretnék néhányuknak név szerint is köszönetet mondani. Mindenekelıtt köszönet illeti témavezetımet, Prof. Dr. Süli-Zakar Istvánt, aki a kezdetektıl szemtanúja és aktív alakítója volt szakmai küzdelmeimnek. A témaválasztás pillanatától kezdve mindvégig maximálisan támogatott, legyen szó a megszületett fejezetek kritikai kommentálásáról, publikálásra és konferenciarészvételre való ösztönzésrıl stb. Szakmai útmutatásai nélkül valószínőleg sokkal nehezebb, hosszabb és buktatókkal terhesebb lett volna a disszertáció megírásához vezetı út. Természetesen, hálával tartozom a Debreceni Egyetem Társadalom földrajzi és Területfejlesztési Tanszék minden segítı szándékú munkatársának, különösen Erdelicsné Virágos Erzsébet elıadónak, aki hasznos technikai segítségével és tanácsaival könnyítette munkámat. Külön köszönet illeti a munkahelyi vitára beadott anyag opponenseit, Dr. Molnár Józsefet és Dr. Kókai Sándort. A disszertáció elsı változata a jelenleginél sokkal hiányosabb és gyengébb felépítéső munka volt. Mindkettıjük opponensi véleménye számos hasznos észrevételt, építı jellegő kritikát tartalmazott, amelyek elısegítették a disszertáció jelen formájának kialakulását.
4
Tartalomjegyzék Bevezetés ............................................................................................................. 7 1. Kitőzött célok ............................................................................................ 7 2. A kutatás módszerei .................................................................................. 8 3. Az értekezés felépítése .............................................................................. 9 1. Interetnikus aspektusok Európában ................................................................. 11 1.1. A nemzetiségek közötti békés együttélés példái földrészünkön ............ 11 1.1.1. A belgiumi német közösség helyzete ........................................... 11 1.1.2. A finnországi svéd közösség ........................................................ 15 1.1.3. A dél-tiroli osztrákok helyzete ..................................................... 21 2. Kárpátalja demográfiai viszonyai .................................................................... 27 2.1. Általános tudnivalók .............................................................................. 27 2.2. A népességszám alakulása ..................................................................... 29 2.3. Születések, halálozások, természetes szaporodás .................................. 32 2.4. A lakosság nemek szerinti és életkori összetételének változásai ........... 37 2.5. A lakosság etnikai szerkezetének alakulása ........................................... 38 2.6 Migrációs folyamatok ............................................................................. 44 2.7. Kárpátalja jelenlegi demográfiai helyzete a 2001. évi ukrajnai népszámlálás adatainak tükrében .................................................... 47 2.8. Összefoglalás ......................................................................................... 53 3. Szociálgeográfiai felmérés a kárpátaljai interetnikus viszonyokról ................ 55 3.1. Prominencia-vizsgálat ............................................................................ 55 3.2. A felmérés eredményei és tapasztalatai ................................................. 56 4. Interetnikus viszonyok Kárpátalján ................................................................. 60 4.1. A magyar–ukrán viszony ....................................................................... 60 4.2. A magyar–ruszin viszony....................................................................... 60 4.3. A kárpátaljai cigányság helyzete ............................................................ 62 4.4. A magyar–cigány és az ukrán–cigány viszony ...................................... 64 4.5. Egyéb fontosabb nemzetiségi csoportok Kárpátalján ............................ 65 4.6. A nemzetiségek közötti kapcsolatok jövıbeni alakulása ....................... 66 4.7. A magyarság szerepének jövıbeni alakulása Kárpátalja nemzetiségei között ....................................................................................... 68 4.8. Az állami vezetés befolyása a Kárpátaljai interetnikus viszonyokra ....... 69
5
5. Kárpátalja humán erıforrásainak jelenlegi helyzete........................................ 73 5.1. A humán erıforrások nem és életkor szerinti struktúrája ...................... 73 5.2. Iskolai végzettség ................................................................................... 76 5.3. Az iskolai végzettség nemek szerint megoszlása ................................... 77 5.4. Az iskolai végzettség térbeli különbségei .............................................. 77 5.5. Munkaerı-ellátottság és munkanélküliség ............................................. 80 5.6. Munkahelyi ingázás ............................................................................... 81 5.7. Lakásviszonyok...................................................................................... 82 6. Kárpátalja felsıoktatási infrastruktúrája .......................................................... 84 6.1. Felsıoktatási intézmények ..................................................................... 84 6.2. A kárpátaljai felsıoktatás nyelvi és nemzetiségi megoszlása ................ 88 6.3. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola ............................... 91 6.3.1. A fıiskola beiskolázási körzete .................................................... 93 6.4. Oktatási célú vándorlások Kárpátalján................................................... 105 7. A kárpátaljai humánerıforrás-képzés SWOT-analízise .................................. 108 7.1. Elınyök, hátrányok, erısségek és gyengeségek .................................... 108 7.2. Prioritások, fejlesztési célok .................................................................. 114 8. Tudományos összegzés ................................................................................... 116 Summary.............................................................................................................. 124 Ábrák jegyzéke .................................................................................................... 133 Táblázatok jegyzéke ............................................................................................ 134 Felhasznált irodalom ........................................................................................... 136
6
BEVEZETÉS A humán erıforrások pontos definícióját a mai napig nehéz megadni, hiszen mást értenek alatta a fejlett világban vagy éppen a fejlıdı országokban. Az viszont biztos, hogy egy-egy területi egység térszerkezetének, gazdasági szakosodásának kialakításában alapvetı szerepe van az emberi tényezıknek, illetve az ezek alakításában részt vevı társadalmi és egyéb adottságoknak, intézményeknek. Ma már elvitathatatlan a tudásnak, mint a regionális fejlıdést meghatározó tényezınek a szerepe, még ha ennek kutatása, vizsgálata nem is tekint vissza hosszabb történelmi múltra. Tulajdonképpen ez a felismerés adta a témaválasztás ötletét, történelmi elızményeit pedig azok a kutatások, amelyek zömmel az 1990-es években kezdıdtek, fıleg Európa országaiban. Szerintünk, különösen nagy érdeklıdésre tarthat számot a rendelkezésre álló humán erıforrások értékelése, azok fejlesztési lehetıségeinek vizsgálata egy olyan etnikailag igen vegyes régióban, mint Kárpátalja. 1. Kitőzött célok Maga az oktatás, mint egy régió humán erıforrásait elsırendően meghatározó rendszer, nem tekinthetı önálló institúciónak, hiszen a társadalmi-politikai térben „zajlik”, így nem mentes a mindenkori hatalom által képviselt ideológia közvetlen és közvetett befolyásától (Orosz I.–Soós K., 2007). Különösen igaz ez a kisebbségek, így a magyarok esetében, mert ık kisebbségi létükbıl fakadó gyengébb érdekérvényesítı potenciáljuk miatt csekélyebb befolyással lehetnek saját oktatási-szakképzési rendszerük megszervezésére, alakítására. Többek között ez a felismerés vezetett munkánk fı célkitőzéseinek megfogalmazásához: • Kárpátalja általános demográfiai helyzetének, interetnikus viszonyainak bemutatása; • a vidék humán erıforrásainak és fejlesztési lehetıségeiknek általános vizsgálata; • a humánerıforrás-fejlesztés napjainkban talán legfontosabb láncszemének, a felsıfokú oktatásnak, intézményeinek behatóbb tanulmányozása, különös tekintettel a kárpátaljai magyarok továbbtanulási lehetıségeire, részvételükre a felsıoktatás rendszerében; • a kárpátaljai felsıoktatás nemzetiségi összetételének meghatározása, az egyes etnikumok reprezentáltságának értékelése; • a humánerıforrás-fejlesztés általános problémáinak feltárása, megoldási utak és módok keresése a rendszer soknemzetiségő voltának figyelembevételével;
7
•
a kárpátaljai interetnikus viszonyok tágabb kontextusba helyezése a különbözı nemzetiségek békés, harmonikus együttélésének európai példáin keresztül.
2. A kutatás módszerei Az elızıekben említett célok eléréséhez az alábbi kutatási módszerek alkalmazására került sor: • az elméleti részek feldolgozása során a témában megjelent, esetenként több más tudományterületet is felölelı magyar és idegen nyelvő munkára támaszkodtunk. Mivel azonban a Kárpátalja humán erıforrásaival, illetve azok fejlesztésével foglalkozó (különösen magyar vagy angol nyelvő) publikációk száma elenyészı, itt jobbára csak a megyei statisztikai évkönyvek vonatkozó adatait, valamint a (felsı)oktatási intézmények által rendelkezésünkre bocsátott információkat tudtuk felhasználni forrásként. Így a szakirodalmi áttekintés fıleg az európai interetnikus aspektusok, a nemzetiségek közötti békés együttélés példáinak áttekintésénél kapott nagy hangsúlyt. Az irodalom tanulmányozásához igénybe vettük az Internet által nyújtott lehetıségeket is; • az egyes felsıoktatási intézmények vonzáskörzetének vizsgálatához (ahol módunkban állt) felhasználtuk az intézmények hallgatói adatbázisát, illetve a Kárpátaljai Megyei Tanács oktatási, tudományos, kulturális, vallási, ifjúsági politikai, testnevelési és sport-, nemzeti kisebbségi és információs-politikai állandó bizottságának adatait; • a kárpátaljai interetnikus viszonyok feltárásához egy ún. prominencia-vizsgálatot végeztünk, melynek során egy elıre elkészített kérdéssor alapján a fıbb kárpátaljai nemzetiségek (ukránok, oroszok, magyarok, ruszinok stb.), történelmi egyházak prominens képviselıivel, fontosabb társadalmi szerepvállalóival készítettünk mélyinterjúkat. Az ezek során kapott információkat kiértékeltük, külön figyelmet szentelve a nagyobb etnikai csoportok egymáshoz való viszonyának (magyar-ukrán, ukrán-orosz, ukránruszin stb. kapcsolatok minısége az átlagemberek és a nagypolitika szintjén); • a rendelkezésre álló különbözı adatbázisok feldolgozásához a Microsoft Excel 2003 számítógépes programot használtuk fel; • a kárpátaljai felsıoktatás rendszerében résztvevı hallgatók átlagos (nemzetiségi alapú) jelenlétének kiszámításához a súlyozott átlagot alkalmaztuk, melynek lényege, hogy a rendes átlaggal ellentétben az
8
egyes opciók súlyt kapnak, azaz más-más mértékben járulnak hozzá az átlaghoz:
ahol - az elemek számát, pedig az adott opciót jelenti • •
- az -edik elem súlyát
,
az eredmények térbeli bemutatásának igénye szükségessé tette térképek, kartodiagramok szerkesztését, bár a munkában sor került néhány, más szerzık által publikált térképi ábrázolás átvételére is; a kárpátaljai humánerıforrás-fejlesztés helyzetének lehetıség szerinti minél teljesebb feltárásához elkészítettük a rendszer SWOTanalízisét, melynek alapján megpróbáltuk meghatározni a fontosabb fejlesztési célokat és prioritásokat.
3. Az értekezés felépítése A fentebb vázolt célkitőzéseknek és kutatási módszereknek megfelelıen a dolgozat felépítése a következı: az elsı fejezetben néhány pozitív példán (a belgiumi német közösség, a finnországi svéd kisebbség, a dél-tiroli németajkúak) keresztül az interetnikus viszonyok európai aspektusait vizsgáljuk. A fejezet nem titkolt célja, hogy e példákon keresztül bizonyítsa az etnikai alapú területi autonómiák létjogosultságát, mőködıképességét és hangsúlyozza kisebbségvédelmi jelentıségüket. A második fejezet Kárpátalja általános demográfiai helyzetét vázolja fel, kitérve a népességszám alakulására, a népesség természetes mozgásainak jellemzıire, a lakosság nemzetiségi, nemek szerinti, életkori összetételére, valamint a migrációs folyamatokra is. A fejezet megírásánál elsısorban a publikált népszámlálási adatokra támaszkodtunk, a közbeesı évek esetében pedig gyakran használtuk fel a Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal által kiadott statisztikai évkönyvek adatait. A fejezet zárásaként megkíséreljük értékelni a régió jelenlegi népességföldrajzi viszonyait az eddigi utolsó, 2001. évi ukrajnai népszámlálás adatainak tükrében. A harmadik és negyedik fejezet szoros kapcsolatban áll egymással. Elıbbi a fentebb már említett prominencia-vizsgálat leírását tartalmazza, utóbbi pedig annak eredményeit adja közre az elkészült és kiértékelt interjúk alapján. A dolgozat legfontosabb részét az ötödik és hatodik fejezet képezi, amelyek közvetlenül Kárpátalja humán erıforrásaival, illetve azok képzésével-fejlesztésével foglalkoznak. Az ötödikben megvizsgáljuk többek között a munkaerı
9
korszerkezetét, iskolai végzettség és nemek szerinti megoszlását, az iskolai végzettség térbeli különbségeit, a munkaerı-ellátottság és munkanélküliség kérdéskörét, valamint a munkahelyi ingázás jellemzıit. A hatodik fejezet Kárpátalja felsıoktatási infrastruktúráját, annak intézményeit, a régió felsıoktatásának nyelvi és nemzetiségi megoszlását mutatja be, kiemelt figyelmet szentelve a kárpátaljai magyar nyelvő oktatás „zászlóshajó”-jának, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskolának. E fejezetben kíséreljük meg a fontosabb felsıoktatási intézmények beiskolázási körzeteinek lehatárolását, valamint az oktatási célú vándorlások leírását is. A hetedik fejezetben a kárpátaljai humánerıforrás-képzés SWOT-analízisét készítjük el a rendszer elınyeinek, hátrányainak, erısségeinek és gyengeségeinek számbavételével. Ezek értékelése, súlyozása után lehetıség nyílik a mőködés hatékonyságát növelı fontosabb fejlesztési prioritások, elvégzendı feladatok meghatározására is, amelyek, reménység szerint, az illetékes szakemberek figyelmét is felkelthetik a jövıben. A dolgozat zárásaként, mintegy az addig leírtak szintéziseként, kísérletet teszünk egy lehetséges jövıkép felvázolására a kárpátaljai nemzetiségpolitika és a humánerıforrás-fejlesztés várható tendenciáit illetıen.
10
1. Interetnikus aspektusok Európában Az interetnikus viszonyok komolyabb kutatása Közép- és Kelet-Európa országaiban a politikai rendszerváltás után vett lendületet, de Nyugat-Európában is csak a II. világháború utánig vezethetı vissza. Térségünkben az 1980-as évek végének–1990es évek elejének eseményei nyomán beköszöntı szabadabb világ, az addig kényszerőségbıl elhallgatott témák (Trianon társadalmi-gazdasági következményei, az egyes országokban a nemzeti kisebbségek megléte, sıt, problémái stb.) felszínre kerülése arra ösztönözte a (fıként a szociológia és a demográfia területén vagy határterületein dolgozó) tudósokat, hogy megpróbálják feltárni azokat a folyamatokat, hatásmechanizmusokat, okokat, amelyek több, egymás mellett élı különbözı nép kapcsolatrendszerét meghatározzák. A vonatkozó kutatások keletközép- és délkelet-európai sajátossága, hogy általában valamilyen etnikai probléma, esetleg konfliktus leírása, megértése motiválja ıket (pl. a II. Világháború elı- és utótörténetéhez tartozó lakosságcserék, erıszakos ki- és áttelepítések révén több helyütt felborított etnikai egyensúly okozta feszültségek, a külföldre szakadt magyar nemzetrészek helyzete a Kárpát-medence országaiban, a roma lakosság társadalmi és szociális integrációjának nehézségei). Mi most mégis néhány olyan pozitív nyugat-európai példát szeretnénk bemutatni, amelyek egyrészt kézzelfogható bizonyítékai a különbözı nemzetiségek békés, harmonikus, egymást segítı együttélésének, másrészt számos olyan tanulsággal, mintával szolgálhatnak térségünk számára is, amelyek végiggondolása, esetleg átvétele igen pozitív eredményekkel kecsegtet az itteni interetnikus viszonyok alakulásának szempontjából.
1.1. A nemzetiségek közötti békés együttélés példái földrészünkön 1.1.1. A belgiumi német közösség helyzete Kevesen tudnak róla, hogy a kétnemzetiségőnek elkönyvelt, évszázados flamandvallon ellentét „fémjelezte” Belgiumnak német kisebbsége is van. Számuk tényleg nem túl jelentıs, mindössze 74 ezer fı (2008), ami a 10,4 milliós ország lakosságának mindössze 0,7 %-át teszi ki. A német határ mentén élnek, alig 854 km2-nyi területen (az országterület 2,8 %-án), Európa egyetlen magaslati mocsaras vidékén, összesen kilenc településen. A kisebb kiterjedéső, de sőrőbben lakott északi rész (lásd az 1. ábrát!) négy községet (Eupen, Kelmis, Lontzen, Rearen) foglal magába, míg a nagyobb, de ritkábban lakott déli ötöt (Amel, Büllingen, Bütgenbach, Burg Reuland, St. Vith) (Hercegh G., 1996). Tehát, az Ardennek erdıs fennsíkján meghúzódó német nyelvi közösség sem a lakosság száma, sem pedig az általa elfoglalt terület nagysága alapján nem
11
jelentıs Belgiumon belül. Ám a közösség tagjait megilletı jogok mégis igen fontossá teszik. Miután ugyanis Belgium 1993-ban hivatalosan is föderatív (azaz szövetségi) állammá alakult át, a németajkú közösség tagjai elıtt megnyílt az út jogi helyzetük rendezésére. Már az 1983. évi alkotmánymódosítás is szólt róluk, hiszen (legalábbis a deklarálás szintjén) ekkor mondták ki, hogy a belgiumi német közösséget a két nagy (flamand és francia) nyelvi közösséggel megegyezı jogok illetik meg. A hatáskörök ennek megfelelı átadása azonban lassan, több lépcsıben haladt, többszöri alkotmánymódosítások közepette.
1. ábra. Belgium német nyelvi közösségének elhelyezkedése Forrás: http://www.dglive.be (a belgiumi német közösség hivatalos Internet portálja) A jelenlegi belga alkotmány (amely az állam föderatív berendezkedésre váltása miatt jóval hosszabb az elızınél), a következıket mondja a fenti kérdésben: „1. cikkely. Belgium szövetségi állam, mely közösségekbıl és régiókból áll. 2. cikkely. Belgium három közösségbıl áll: a flamand, a francia és a német nyelvő közösségbıl. 3. cikkely. Belgium három régióból áll: a flamand régióból, a vallon régióból és a brüsszeli régióból.
12
4. cikkely. Belgium négy nyelvterületbıl áll: a flamand nyelvterületbıl, a vallon nyelvterületbıl, Brüsszel fıváros kétnyelvő területébıl és a német nyelvterületbıl. A királyság valamennyi községe a nyelvterületek valamelyikéhez tartozik. A négy nyelvterület határait csak mindkét parlamenti kamara mindegyik nyelvcsoportjának többségével elfogadott törvény módosíthatja vagy helyesbítheti, feltéve, hogy mindegyik csoport tagjainak többsége jelen van, és feltéve, hogy az igenlı szavazatok mindkét nyelvcsoportban elérik a leadott szavazatok kétharmadát. 5. cikkely. A flamand tartomány Antwerpen, Limburg, Kelet-Flandria, Nyugat-Flandria és Flamand-Brabant tartományokból áll. A vallon régió Hainaut, Liége, Luxemburg, Namur és Vallon-Brabant tartományokból áll. Amennyiben szükséges, a törvény az állam területét több tartományra is feloszthatja. A törvény bizonyos területeket, amelyeknek határait megállapítja, kivonhat a tartományi beosztás alól, közvetlenül a szövetségi végrehajtó hatalom alá rendelheti, és különleges státust biztosíthat számukra. 6 cikkely. A tartományok tagolását csak törvény rendezheti. 7 cikkely. Az ország, a tartományok és a községek határait csak törvény útján lehet módosítani vagy helyesbíteni.” A fentiekbıl az derül ki, hogy a közösségek és a régiók, amelyeknek elvileg meg kellene felelniük egymásnak, mégsem esnek egészen egybe. Brüsszelt, amely egyébként a flamand régión belül fekszik, de egészen közel a flamand-vallon nyelvhatárhoz, nem lehetett sem a flamand, sem a vallon régióba beilleszteni, mert ahhoz az ellentétes érdekő felek nem járultak volna hozzá. Így a fıvárost külön régiónak nyilvánították. A németek által lakott terület viszont túl kicsi volt ahhoz, hogy régiónak nyilvánítsák, ezért bevezették a „nyelvterület” intézményét, amelybıl viszont így nem három van, mint ahány közösség, hanem négy (Hercegh G., 1996). A szövetségi állami berendezkedés bevezetése óta tehát a németek a flamandokkal és a vallonokkal azonos jogokkal bíró közösséget alkotnak, ám e két népcsoporttól eltérıen saját régiójuk nincsen. Márpedig a régió Belgiumban gazdasági hatáskörökkel (is) rendelkezik, így a németajkúak kulturális autonómiával rendelkeznek, gazdaságival viszont nem. Mivel településterületük a vallon régió része, ma még az élet számos dimenzióját érintı gazdasági kérdésekben a vallon régió irányítói mondják ki a végsı szót. Ám a tervek szerint a németek hamarosan egyes gazdasági kompetenciákat is megkaphatnak majd a régiótól. Az oktatást például jelenleg még az a kissé fonák helyzet jellemzi, hogy a tanterveket a németek állíthatják össze, a tanárok fizetését viszont már a vallonok határozzák meg (Bangó J., 2007). A belga parlamentnek tehát két kamarája van: az ún. Képviselıház (150 taggal), melynek képviselıit közvetlenül választják meg, illetve a Szenátus (71 taggal), amelynek tagjait részint közvetlenül, részint közvetve, a közösségek
13
tanácsai saját tagjaik közül választják meg. A flamand nyelvőeknek 41, a francia nyelvő vallonoknak 29 szenátoruk van, közülük meghatározott számú szenátornak brüsszeli lakosnak kell lennie. A német nyelvő közösség tanácsa egy képviselıt küld a szenátusba, ami összességében nem sok, de ha a belgiumi németek összlakosságon belüli arányát (0,7 %) vesszük, még az egy szenátor révén is erısebb képviselettel rendelkeznek, mint amekkora arányszámuk alapján megilletné ıket. Ráadásul magának a német nyelvő közösségnek is van saját kormánya, amely a közösségi tanács által választott négy miniszterbıl áll, illetve miniszterelnökbıl áll. A tanács és a kormány székhelye egyaránt Eupen. A kormányzat adminisztratív teendıit az ún. „minisztérium” látja el, melynek élén a fıtitkár áll. A költségvetési kiadások mintegy 60 %-át oktatási, 15 %-át kulturális, 15 %-át pedig szociális célokra fordítják, a fennmaradó 10 % az igazgatásnak jut. Különleges figyelmet érdemel, hogy az alkotmány 130. cikkelye értelmében a német nyelvő közösség tanácsának hatáskörébe tartozik nemcsak a Belgiumon belüli közösségekkel való együttmőködés, hanem a nemzetközi kooperáció is, sıt nemzetközi egyezmények kötése a kultúra, a szociális ügyek és a közoktatás területén. Az együttmőködés formáit, valamint az egyezmények megkötésének módját törvény szabályozza. A német nyelvő közösség 1992 óta a Maas-Rajna Eurorégió része, amely belga, német és holland területeket ölel fel, 1994 júniusában pedig már közvetlenül választhatott saját képviselıt az Európa Parlamentbe (Hercegh G., 1996). A fentiekbıl egyértelmően kitőnik, hogy a 74 ezres belgiumi német közösséget a hivatalos belga szemlélet nem kisebbségnek, hanem alkotmányos jogokkal bíró, államalkotó közösségnek tekinti: - a német nyelv a flamand és a francia mellett az ország harmadik hivatalos nyelve; - a német közösség saját rádióadóval és újsággal is rendelkezik; - Eupenben saját fenntartású fıiskolájuk is mőködik, amely tanárokat és egészségügyi dolgozókat képez; - St. Vithben német nyelvő színházuk is van; - a közös szövetségi kasszából a német közösség évente jelentıs részesedést kap, aminek nagy részét oktatásra fordítja. A tízmilliós Belgium keretében tehát a 74 ezer fınyi német nyelvő lakosságnak igenis területi önkormányzata van olyan határok között, amelyek hozzájárulása nélkül nem módosíthatók. Az önkormányzat (minimális megszorításokkal) a közösség identitásának megırzése szempontjából kulcsfontosságú kulturális és szociális ügyeket, illetve a közoktatást öleli fel. E kérdéskörök terén együttmőködésre léphet más államok hasonló szerveivel, intézményeivel, és velük nemzetközi megállapodásokat is köthet. Mindezekért a németajkúak, természetesen, hálásak országuknak és a végsıkig igyekeznek hozzá lojálisnak maradni: például, a flamand-vallon ellentét közepette is nagy hangsúlyt fektettek a belga állam egységére; kormányuk a múlt évtizedben hőségesküt tett a
14
belga állam mellett, és többször is az ország egységének megırzésére szólította fel a vallonok és a flamandok közösségét. Miután a belgiumi németek esetleges problémáiról ma szinte semmit sem hallani, a fenti törvényi szabályozás elfogadásával valószínősíthetıen sikerült helyzetüket kielégítıen rendezni (akárcsak a lassan feledésbe menı flamand-vallon viszályt). Ugyan a belgiumi német nyelvő lakosság munkahelye általában a határ túloldalán, azaz Németországban van, túlnyomó többségük (saját bevallásuk szerint) mégis elégedett jelenlegi helyzetével, és azon semmilyen módon nem kíván változtatni (Hercegh G., 1996). Végezetül, mindezek fényében felmerül a költıinek szánt kérdés: Európa melyik (akár igen gazdag) országa engedné meg, hogy egy 74 ezres közösségnek saját miniszterelnöke, miniszterei, parlamentje lehessen? 1.1.2. A finnországi svéd közösség Finnország területe 338145 km2, lakossága 5,25 millió fı (CIA, 2009). Az országot kulturális öröksége, valamint politikai és gazdasági kapcsolatai szoros szálakkal főzik a skandináv államokhoz. Ezen országok felé fıleg a Finnországban élı svéd kisebbség tölti be a híd szerepét, amelyet a finnel egyenrangú államalkotó népnek ismer el Finnország alkotmánya. Finnországi svédnek (finnül suomenruotsalaiset) azokat a finn állampolgárokat nevezik, akik a svéd kisebbséghez tartoznak és svédül beszélnek. İk jelenleg már csak az össznépesség kevesebb, mint 5,5, %-át alkotják. A finnországi svédekhez csak a Finnországban született és nevelkedett svéd nemzetiségőek tartoznak, a bevándorlók nem (igaz, ık is svédül beszélnek). A svéd nyelv finnországi nyelvjárását egyszerően finnországi svéd (finnül suomenruotsi) nyelvnek nevezik. A hosszú évszázadokig tartó svéd uralom következtében a 19. sz. végéig a mai Finnország uralkodó nyelve a svéd volt, a finn nyelv csak 1886-tól emelkedett a második hivatalos nyelv rangjára. Finnország 1917-ben elnyerte függetlenségét (ekkor már Oroszországtól), de mind a finn, mind pedig a svéd nyelv államnyelv maradt (a lakosságnak ekkor még 12 %-a volt svéd). Ma a csekély számú svéd közösség viszonylag kis területen (Åland-szigetek, nyugati és déli tengerpart) összpontosul (lásd a 2. ábrát), ám itt jó néhány svéd többségő település is elıfordul (Probáld F.-Horváth G., 2000). Az azóta többször módosított 1922-es nyelvi törvény személyi és területi elven alapul, tehát a nyelvhasználat joga a lakóhely közigazgatási státusától és a polgár anyanyelvétıl függ. A finnországi törvények alapján kétnyelvőnek számít minden olyan település, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 6 %-ot vagy a 3000 fıt. A többségi nyelv a nagyobb létszámú csoporté. Ezt mindenkor a népszámlálásokon regisztrált értékek szerint módosítják. 2002-ben Finnország 460
15
települése közül 395 volt egynyelvő finn, 24 egynyelvő svéd (ebbıl 15 az Ålandszigeteken) és 41 kétnyelvő (Köpf E., 1996). Utóbbiak közül 21 volt finn, 20 pedig svéd többségő. A kétnyelvő helységekben a hivatalos felhívások, törvények, rendeletek, közlemények, kiírások, feliratok, utcanévtáblák kétnyelvőek. Ha a terület kétnyelvő, akkor a hivatalnokoknak mindkét nyelvet ismerniük kell. Az alkotmány ugyanis mindenki számára jogot biztosít, hogy bíróságokon, hivatalokban anyanyelvén intézze ügyeit, és ugyanazon a nyelven kapjon választ, sıt, elrendeli, hogy az állam a finn és a svéd nyelvő polgárok kulturális és gazdasági igényeit azonos alapelvek szerint köteles kielégíteni (Borsos A., 1994). A parlamenti üléseken mindkét nyelv használható. A hadsereg vezényleti nyelve a finn, de a svéd anyanyelvőeket külön helyırségekbe hívják be. Ezekbe sok finn is kéri besorozását a svéd nyelv gyakorlása miatt. Az egészségügyben is megkívánják, hogy az alkalmazottak a beteggel anyanyelvén beszéljenek. Megjegyzendı, hogy ezen törvények betartását sokszor nehezíti a finnek gyengébb svéd nyelvtudása. Különleges státusa van a svéd lakosságú Åland- v. Ahvenanmaa-szigeteknek, amelyeket a nemzetközi jog elıírásai és a finn alkotmány is biztosít. A szigetek kulturális autonómiáját kiszélesítették jogi és gazdasági téren is, amelyet, mint speciális státust, az ENSZ is elismert. Mindezek mellett a finnországi svéd közösségnek az óvodáktól az egyetemekig terjedı teljes önálló oktatási rendszere is van. Igaz, 1940 óta e példamutató nemzetiségi politika ellenére is fokozatosan csökken a finnországi svédek száma (1. táblázat). Ennek fı oka az 1960-as évek kivándorlási hullámaiban, a vegyes házasságok jelentıs számában és a spontán beolvadási folyamatban keresendı (Probáld F.-Horváth G., 2000). Míg a svédek arányszáma lassú, de állandó csökkenést mutat, abszolút számuk évszázadokon keresztül növekedett, míg 1940-ben elérte maximumát. Az 1950-es, 1960-as években aztán rohamos csökkenés következett. Ez a radikális folyamat az 1970-es években ugyan mérséklıdött, de a csökkenés az óta is állandó (Köpf E., 1996).
16
2. ábra. A finnországi svéd egynyelvő (fekete), kétnyelvő (pontozott) és finn egynyelvő (fehér) közigazgatási egységek Forrás: Köpf E. 1996 A finnek és a svédek történelme közel ezer éve szoros kapcsolatban van egymással. A finn szárazföldre valószínőleg az 1100-as évek elején (tehát a finn törzsek végleges letelepedésével nagyjából egy idıben) érkeztek elıször svéd hódítók. A svéd királyság már a korai középkorban elfoglalta Finnországot. 1155ben az Erik király által vezetett elsı támadás nyomán az ország nyugati, 1240-ben pedig a középsı része került megszállás alá. A finnek ellenállását 1259-ben sikerült véglegesen megtörni, köszönhetıen nagyrészt annak, hogy a több mint száz éve tartó folyamatos beáramlásuk miatt a nyugati és déli országrészen igen magas lett a svéd lakosság koncentrációja. Tehát, a finnek betelepülésük után nem sokkal úgy vesztették el országuk függetlenségét, hogy a nemzetté válás útján igazán még el sem indulhattak.
17
A meghódított Finnország mindenféle megkülönböztetés nélkül, a korona természetes részeként tartozott a svéd birodalomhoz, és 1362-tı1 önálló püspöki és bírói székhelyként, szavazati joggal vehetett részt a királyválasztásokon. 1556-tól hercegségként, késıbb nagyhercegségként pedig viszonylagos önállóságot élvezett (Köpf E., 1996). 1. táblázat. A finnországi svéd lakosság számának és arányának változása Év
Svéd nemzetiségőek száma
%
1610
70 000
17,5
1749
87 200
16,3
1815
160 000
16,2
1880
294 900
14,3
1890
322 600
13,6
1900
349 700
12,9
1910
339 000
11,6
1920
341 000
11,0
1930
342 000
10,1
1950
348 300
8,5
1960
330 500
7,4
1970
303 400
6,6
1975
302 700
6,4
1979
301 554
6,3
1980
300 500
6,3
1985
299 100
6,1
1990
296 700
5,9
1999
292 439
5,7
2006
291 390
5,6
Forrás: Bereczki A., 2003, CIA – The World Factbook, 2008
18
A 600 éves hódoltság ma is érezhetı (furcsamód pozitív) hatást váltott ki Finnországban, hiszen Svédország révén egy nagy múltú és erıs hatalom közvetítette a skandináv és általában a nyugati civilizációt egy saját kultúrával akkor még alig rendelkezı országba. A finnországi svéd uralomnak végül a napóleoni háborúk vetettek véget, amikor is az I. Sándor orosz cár és Napóleon közötti paktum értelmében Oroszország 1807-ben elfoglalta a területet. Lényegében nem sokkal ezután kezdıdött el a finn nép nemzetté válása és ekkortól tekinthetjük a finnországi svédeket elkülönülı nyelvi közösségnek. A svédek helyzetében végül Finnország 1917-függetlenné válása hozta meg a döntı változást. A svéd hódoltság idején a finn közigazgatás és 1649-tıl (felváltva a latint) az oktatás nyelve is a svéd volt. Ez a helyzet az orosz fennhatóság idején is megmaradt, hiszen az orosz cárok által a finnek számára biztosított „autonómia” eredményeképpen az orosz sohasem lett az ország hivatalos nyelve. A svéd és a finn nyelvet a közben nemzeti öntudatra ébredt országban 1902ben tették törvényi szinten egyenrangúvá. Sıt, amikor 1906-ban Finnországban is bevezették az általános választójogot, a parlament elsı nyelvvé a finnt léptette elı (Köpf E., 1996). A nyelvi egyenjogúság vagy kétnyelvőség ekkortól számított svédek általi követelésének végül az 1919-es finnországi alkotmány azóta is hatályos, 14. paragrafusa tett eleget, hiszen kimondta, hogy a finn és a svéd egyaránt a Finn Köztársaság nemzeti nyelve, és az egyenlıség elvére hivatkozva az elızıekben már felsorolt engedményeket tette a finnországi svéd közösségnek. A finnországi svédek legfontosabb politikai tömörülése az 1906-ban létrehozott Svéd Néppárt (Svenska Folkpartiet), amely kb. 50 ezer tagot számlál és ma is etnikai alapon szervezıdik. Politikájának fı célja a svéd nyelv helyzetének erısítése, ezért a svéd kisebbség 75-80 %-a rendszeresen a Folkpartiet keresztényliberális programjára szavaz. A maradék 20-25 % fıleg a szociáldemokratákra voksolnak, amely párt tagjai közt jelentıs a svéd ajkúak száma (Liebkind, K.–Broo R., 1985). A 60 fıs Finnországi Svéd Parlament (Svenska Finlands Folkting) jogi kompetenciákkal nem rendelkezik, de a finn országgyőlés mellett jelentıs érdekképviseleti szerepet tölt be. Tagjait a svéd nyelvő lakosság négyévente, közvetve választja. A testület kétévente tart plenáris ülést, amelyen a bizottságok és a képviselık által felvetett aktuális kérdéseket tőzik napirendre (Beck T., 1992). A mintegy egymillió tagot számláló Országos Szakszervezeti Szövetség svéd tagozatának kb. 50 ezer tagja van, míg a finnországi svéd közalkalmazottaknak és mezıgazdasági dolgozóknak külön szakszervezetük van (Schalin, W., 1989). A korábbiakban már utaltunk rá, hogy a finn alkotmány arra kötelezi az államot, hogy finn és svéd nyelvő polgárainak kulturális igényeit azonos alapelvek szerint. elégítse ki. Ennek szellemében született a finnországi iskolarendszer,
19
melyben tehát a svéd tannyelvő oktatási intézmények az óvodától az egyetemig zárt láncot alkotnak, és a rendszer minden pontján érvényesül a kisebbségre nézve kedvezı pozitív diszkrimináció (Várady E., 1993). A svéd nyelvő óvodai nevelést: az 1982-ben hozott gyermekjóléti törvény 11. paragrafusa szabályozza, amely kimondja, hogy a gyerekek intézményes gondozását az egyes önkormányzatoknak anyanyelven kell biztosítani (Beck T., 1992). Az általános iskolai törvényt 1983-ban fogadták el és ennek értelmében az oktatást két nyelven kell biztosítani minden olyan esetben, ha az önkormányzat területén az adott korosztályból legalább 13 (!) tanuló a kisebbségi nyelvet beszéli. Ha a diák körzetében nem hoznak létre anyanyelvének megfelelı osztályt, joga van másik körzetben iskolába járni és közlekedési költségeit ekkor saját önkormányzata köteles fedezni. Svéd középiskolát abban az esetben lehet alapítani, ha évfolyamonként minimum 90 tanuló jelentkezik. Azonban itt is van egy lényeges könnyítés: településhálózati okokból vagy közlekedési nehézségek esetén az évfolyamonkénti 40 tanuló is elegendı (Köpf E., 1996). 1990-ben az ország 4466 általános iskolájából 321 (7,2 %), 447 középiskolájából pedig 32 (szintén 7,2 %) volt svéd nyelvő (Beck T., 1992), miközben ekkor a svédek részesedése az összlakosságból már csak 5,9 %-ot tett ki. Ami a finnországi svéd nyelvő felsıoktatási rendszert illeti, a svédek három egynyelvő intézménnyel is rendelkeznek: - az Åbo Akademi Turku (svédül Åbo) városában, amelyet 1918-ban alapítottak; - a Svenska Handelshögskola (Svéd Kereskedelmi Fıiskola) Helsinkiben; - a Svenska Social och Kommunalhögskola (Svéd Szociális és Kommunális Fıiskola) szintén Helsinkiben, a Helsinki Egyetem részeként mőködve. A finnországi svédek határozottan küzdenek oktatási intézményeik egynyelvőségéért (Liebkind, K.–Broo R., 1985). Az egynyelvő iskolák ugyanis általában jobb eredményeket érnek el, mint a kétnyelvő iskolák svéd tagozatai, sıt, gyakran az országos átlagot is magasan meghaladó szintő képzést folytatnak. Ezek után nem meglepı, hogy ezen intézményekben jelentıs számú finn is tanul (arányuk az Åbo Akademin 26 %, a Svéd Kereskedelmi Fıiskolán 17 %, a Svéd Szociális és Kommunális Fıiskolán pedig 20 % körüli). A fentiek mellett a továbbtanulni vágyó finnországi svéd fiatalok rendelkezésére áll számos kétnyelvő felsıoktatási intézmény is: - a Helsinki Egyetem, amely az ország legnagyobb egyeteme, és amelynek jogi karán például évfolyamonként 25 svéd diák helye garantált! - a Mőszaki Fıiskola; - az Állatorvosi Fıiskola; - az Iparmővészeti Fıiskola; - a Színmővészeti Fıiskola; - a Sibelius Akadémia (ezek szintén Helsinkiben találhatók).
20
Az egynyelvő intézményekben az oktatás és a vizsgáztatás nyelve is a svéd, a kétnyelvőekben pedig alapvetıen a finn, de a hallgatók létszámához mérten svéd oktatókat is alkalmaznak. Érdekes módon a svéd elıadások és a vizsgák a finn oktatással párhuzamosan folynak, és finn hallgatók számára is látogathatók (Köpf E., 1996). A kétnyelvő intézményekbe ún. kvóta alapján, meghatározott számú svéd hallgató nyer felvételt, még akkor is, ha felvételi teljesítményük gyengébb, mint finn társaiké. Ennek gyakorlati oka (is) van, mégpedig az, hogy bizonyos munkakörökben még ma sincs elég svéd nyelvő alkalmazott (Beck T., 1992). A kisebbségi intézményrendszer további fontos eleme a Finn Rádió és Televízió svéd programosztálya, amely önállóan készít anyagokat, a mősorokat pedig svédekbıl álló programtanács szerkeszti és felügyeli. Az állami rádió három csatornájából egy svéd nyelvő, emellett több svéd magánadó is mőködik. Igen fejlett a finnországi svéd nyelvő lapkiadás is: összesen 12 napilap (kb. 180 ezer példányban) és 18 hetilap jelenik meg rendszeresen. A finnországi könyvesboltoknak többnyire külön részlegük van a svéd nyelvő könyvek számára. Ezeket részben Svédországból hozzák be, részben pedig helyben adják ki. Évente mintegy 500 svéd könyv jelenik meg Finnországban. Finnország területén négy állandó és államilag dotált svéd nyelvő kıszínház is mőködik, melyek közül az Åbo Teatern rendszeresen játszik az Åland-szigeteken. Problémát jelent viszont a szegényes repertoár és a kis nézıszám, amely miatt a kisebbségi színházak finn elıadásokat is kénytelenek szervezni, tehát gyakorlatilag kétnyelvőek. A 16. század óta egész Skandináviában jelentéktelen a nem evangélikus hitőek aránya. A nagyobb településeken általában van külön finn és svéd templom is, a kisebb helységekben viszont a gyülekezetek kétnyelvőek is lehetnek. Ehhez csak annyi kell, hogy a hívık közül legalább 50 a másik hazai nyelvet beszélje. Ám nagy egyházi ünnepek alkalmával az egynyelvő községek templomaiban is tartanak istentiszteletet a kisebbség nyelvén (Köpf E., 1996). Az állam részérıl megnyilvánuló pozitív diszkrimináció ennyi példája után itt is joggal merül fel a kérdés: nevezhetjük-e egyáltalán kisebbségnek a finnországi svéd közösséget? 1.1.3. A dél-tiroli osztrákok helyzete A ma Olaszországhoz tartozó Dél-Tirol (németül Südtirol, olaszul Alto Adige), illetve az itteni osztrák lakosság helyzetének a XX. sz. második felében történt rendezését sokan az európai kisebbségi politika mintapéldájának tekintik. Ám a déltiroli osztrákok és olaszok együttélése sokáig egyáltalán nem volt békés és barátságos. Hogy ennek hátterét megérthessük, elkerülhetetlen a régió történetének rövid áttekintése.
21
A jelenlegi Tirol területe már 10 ezer éve lakott, ekkor költöztek ugyanis a vidékre az elsı telepesek. İket Kr. e. 4000 táján földmőves népek váltották, majd Kr. e. 450-ben illír törzsek telepedtek le a területen. Nem sokkal idıszámításunk kezdete elıtt a vidéket a rómaiak foglalták el és ık nevezték el az illíreket réteknek (räteknek). Az illírek részben átvették a rómaiaktól a latin nyelv használatát és ebbıl alakult ki a ladin etnikum által még ma is beszélt rätoromán nyelv. A Római Birodalom bukása után a keleti gótok birodalmának része lett, majd Kr. u. 550 körül megszállták és hercegségükhöz csatolták a bajorok. İk is térítették keresztény hitre Tirol akkori lakóit. A XII. században aztán megalakult a Tiroli Grófság, mely 1363-ban a Habsburgok kezére került. A következı évszázadokban Tirol (melynek területe már nagyjából megegyezett a maival), többször is „gazdát cserélt”. 1796-ban a franciák foglalták el, de a napóleoni háborúk után ismét visszakerült a bajorokhoz. 1814-ben aztán végül újra a Habsburg Birodalomhoz csatolták. Az 1919. évi Saint Germain-i békeszerzıdés megkötésével Tirol NagyMagyarországhoz hasonlóan a szétszakítás sorsára jutott: a Brenner-hágótól délre fekvı területeket Bozen (olaszul Bolzano) központtal Olaszországhoz csatolták, majd megkezdıdött a vidék erıszakos olaszosítása. Megjegyzendı, hogy Dél-Tirol lakosságának 97 %-a ekkoriban osztrák volt! Pár évvel késıbb beszőntették a német nyelvő oktatást, a német anyanyelvő tanárokat és hivatalnokokat elbocsátották, helyükre olaszokat telepítettek be. Tilos volt használni a dél-tiroli települések eredeti német neveit, sıt, magát a Tirol elnevezést is. Még a német családneveket is olaszosították, sıt, a temetıkben még a sírfeliratok sem lehettek német nyelvőek. A német nyelvő lapokat keményen cenzúrázták, a bolzanói ipari zóna kiépítésének idején pedig több ezer olasz ipari munkást telepítettek be a területre. Hitler és Mussolini választás elé állította DélTirol német ajkú lakosságát: vagy maradjanak olasz területen és vessék alá magukat az olaszosító politikának, vagy kérjenek német állampolgárságot, és hagyják el DélTirolt. Erre az akkor 250 ezres dél-tiroli osztrák népesség 86 százaléka birodalmi állampolgárságot kért, de ténylegesen csak 75 ezren vándoroltak ki Németországba (Kaszás P., 2006). Az olaszosítás, természetesen a II. Világháború után is folytatódott, ennek ürügyéül többnyire az iparosítás szolgált, eszközét pedig az ezzel együtt járó lakásépítések jelentették. Ekkor az 1945-ben megalakult Dél-tiroli Néppárt, az itteni osztrákok politikai érdekvédelmi szervezete kezdett erélyesebben fellépni az olaszosítás ellen, és tüntetéseket szervezett a régió autonóm státuszáért. Sıt, 1957ben, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Olaszország ezzel együtt is tovább folytatja kísérleteit az etnikai arányok saját maga javára való eltolására, a Dél-tiroli Néppárt kilépett a tartományi kormányból. Ettıl kezdve a dél-tiroli osztrákok kérdése kikerült a nemzetközi színtérre, rendezésébe pedig egyre inkább bevonták anyaországukat is. Ausztria, látva, hogy Olaszország nem érdekelt az éppen csak megkezdett tárgyalások sikerességében, az ENSZ-hez fordult segítségért. Innentıl a
22
dél-tiroli civil lakosság polgári engedetlenségi mozgalma is egyre inkább felerısödött és a „Feuernacht” („A tőz éjszakája”) néven híressé vált, 1961. június 11-ének éjszakáján végrehajtott összehangolt merényletsorozat elkövetésében csúcsosodott ki. Kb. negyven robbantás történt, fıleg magas feszültségő távvezetékek tartóoszlopai és erımővek ellen, aminek következtében egész ÉszakOlaszországban megszőnt az áramellátás (emberéletben viszont nem esett kár). Ugyanakkor az olasz kormány által a feltételezett tettesek után indított hajtóvadászat és a rendıri túlkapások számos dél-tiroli halálához vezettek, ezért Ausztria külügyminisztere újra az ENSZ-hez fordult. Végsı soron a Feuernacht jelentıs változást hozott az olasz politikában. Pár héttel a merényletek után megalakult az ún. Tizenkilences Bizottság (11 olasz, 7 dél-tiroli és 1 ladin taggal), hogy megkeresse a helyzet megoldási lehetıségeit. Végül 11 évnyi egyeztetés után, 1972-ben elfogadták a Dél-Tirol és a tisztán olaszok lakta Trentino megyék együttes autonómiájáról szóló statútumot (Trentino-Alto Adige, lásd a 3. ábrát).
3. ábra. A Trentino-Alto Adige Autonóm Körzet térképe (a 4-es számmal jelölt világosabbra színezett terület Dél-Tirol) Forrás: http://www.big-italy-map.co.uk/map-of-trentino-alto-adige-map.htm
23
Azóta a helyzet gyökeresen megváltozott a vidéken: manapság minden déltiroli állami és önkormányzati alkalmazott számára kötelezı mind a német, mind az olasz nyelv ismerete. A gyerekek már az iskolában tanulni kezdik egymást nyelvét. A kulturális támogatásokat, a munkahelyeket és a lakásokat minden településen az ott élı népcsoportok arányában osztják el. Míg Európában számos kisebbség esetében nagy problémát jelent az asszimiláció, a dél-tiroli osztrákok lélekszáma folyamatosan nı. A tartomány pedig idıközben Európa egyik leggazdagabb régiója lett. Talán ezért is van, hogy az autonómia sikerének titkait a mai napig a világ számos pontján elemzik (Kaszás P., 2006). Most vizsgáljuk meg, hogy az imént említett, autonómiát kimondó statútum értelmében melyek is azok a rendelkezések, amelyek miatt a dél-tiroli osztrákok (és velük együtt a számbelileg sokkal kisebb ladin népcsoport) helyzetének rendezése egész Európában példaértékőnek számít. A legutóbbi, 2001-es hivatalos népszámlálás adatai szerint Dél-Tirol lakosságának 68 %-a német, 28 %-a olasz, 4 %-a pedig rätoromán (ladin) nyelvő. A Statútum második cikke kimondja, hogy az autonóm körzeten belül minden nyelvi csoport (német, olasz, ladin) tagjai jogegyenlıséget élveznek, mindegyikük etnikai és kulturális sajátosságai védelemben részesülnek. Az olasz nyelv egyedüli használata kizárólag a katonai intézményeken belül érintetlen. A 100. cikk szövege ezt a következıképpen pontosítja: „Dél-Tirol német nyelvő polgárainak joga van a bíróságokkal, a közigazgatás szerveivel és hivatalaival, amelyek székhelye a megyében van vagy körzeti hatáskörőek, valamint a közszolgálatot ellátó koncessziós vállalatokkal való érintkezésben anyanyelvüket használni”. Egy 1988-ban alkotott rendelet szerint minden hivatali helyiségben ki kell függeszteni a szabad nyelvhasználat jogára figyelmeztetı hirdetést, sıt, azt is, hogy az adott hivatalnoko(ka)t milyen szankció fenyegeti, ha ezt a jogot megsérti(k). A bíróságokon például az ügyész vádbeszéde és az ítélethirdetés is két nyelven hangzik el, a polgári perekben pedig a felek saját maguk dönthetik el, hogy a vonatkozó iratokat németül vagy olaszul szerkesztik (Mézes Zs. L., 2003). Természetesen, az oktatás szférájában is gyökeresen megváltozott a helyzet a II. Világháború elıtti állapotokhoz képest. A lehetséges iskolatípusok (kétnyelvő vagy egynyelvő) közül a Statútum megalkotóinak választása az egynyelvő német, olasz és ladin iskolák rendszerére esett. Tehát, az óvodáktól az elemi és középiskolákig egyaránt olyan pedagógusok oktatnak-nevelnek, akiknek az iskola nyelve egyben anyanyelvük is. A másik nyelv (az olasz vagy a német) oktatása pedig az elemi iskola második vagy harmadik osztályában kezdıdik. Ami a felsıoktatást illeti, a Statútum lehetıvé teszi, hogy a dél-tiroliak számára Ausztria töltse be a kulturális haza szerepét. Ennek egyik jele az egyetemi és fıiskolai diplomák, illetve címek, tudományos fokozatok kölcsönös elismerése Ausztria és Olaszország között. Az elıbbi tétel másik bizonyítéka, hogy a dél-tiroli osztrákok „tartományi egyeteme” az Innsbrucki Egyetem, amely a Padovai Egyetemmel közös tanterv szerint folytatja például az olasz jog kétnyelvő oktatását.
24
Ráadásul Dél-Tirolnak ma már saját, német nyelvő egyeteme is van (Freie Universität Bozen, azaz Bolzanói Szabadegyetem). A két autonóm megye közjavairól és közvagyonáról a Statútum 66-68. cikke rendelkezik. Ezek értelmében az összes regionális érdekő javak (utak, autópályák, vasutak, vízvezetékek, állami tulajdonban lévı erdık, bányák, valamint közszolgálati rendeltetéső épületek és javak) az autonóm körzet közvagyonát képezik és ezeket az olasz állam átadja annak tulajdonába. Ráadásul a régiót illeti az állami adóbevételek (örökösödési, ajándékozási, idegenforgalmi, jövedelemadók stb.) jelentıs része is, a pénzek elosztása pedig szintén a nyelvi csoportok szerinti rendben történik (Mézes Zs. L., 2003). A fentiek mellett Dél-Tirol jogot kapott arra is, hogy az olasz államtól függetlenül, saját maga tartson fenn külkapcsolatokat a gazdaság, a kultúra, a mővelıdés, a sport stb. terén más országokkal vagy azok egyes régióival. Talán természetes, hogy a legszorosabb együttmőködés az ausztriai Észak-Tirolhoz (Nord Tirol) köti a régiót, de Dél-Tirol több, ún. interregionális kooperációban is részt vesz: - az Alpok Munkaközösség – Arbeitsgemeinschaft Alpen (ARGE ALP), melynek tagjai Ausztriából Tirol, Vorarlberg és Salzburg tartományok, Olaszországból Dél-Tirol és Lombardia, Németországból Bajorország, Svájcból pedig Graubünden kanton; - az Alpok-Adria Munkaközösség, melynek 18 tagja között egész államok és külön közigazgatási egységek (tartományok, megyék stb.) is vannak; - az Európai Unió égisze alatt mőködı INTERREG project, ami a határtérségekre irányuló közösségi kezdeményezés fıleg az infrastrukturális fejlesztések, a vegyes vállalatok, illetve a környezetvédelmi együttmőködések terén. Mintegy az eddigiek összefoglalásaként, a dél-tiroli autonómia pozitívumai az alábbiakban összegezhetık: - a német nyelv az olasz mellett elismert hivatalos nyelv és lényegében ugyanez elmondható a ladinról is ott, ahol a ladin ajkúak ıshonos lakosoknak számítanak (tehát az összesen 116 településbıl nyolcban); - a nyelvi csoportok identitásának megırzése a három különbözı változaton alapuló oktatási rendszernek köszönhetıen, amely mindhárom nyelvi csoport részére biztosítja az anyanyelvő óvodai nevelést és iskolai oktatást, illetve emellett valamelyik másik nyelv elsajátítását is; - az ún. arányosítási rendszer garantálja, hogy a lakásépítési támogatásokat és az igazgatási állásokat a három nyelvi csoport között számszerőségük arányában osztják meg; - Ausztria és Olaszország között a felsıfokú végzettség kérdésében létrejött egyezménynek köszönhetıen a német ajkú csoport tagjai osztrák egyetemeken anyanyelvükön is végezhetik egyetemi tanulmányaikat; - lehetıség van német nyelvő tévé- és rádiómősorok vételére a szomszédos német nyelvő országokból;
25
- nagyon jól mőködik a több mint ezer egyesületbıl és szervezetbıl álló kulturális hálózat; - Dél-Tirolnak rendkívül virágzó gazdasága van, amely alapvetıen három pilléren nyugszik: a mezıgazdaságon (a foglalkoztatottak 12 %-ával), az iparon és kereskedelmen (27 %), valamint a szolgáltatásokon (61 %); - az elırelátó fejlesztési politika eredményeként Dél-Tirolban mára sikerült elérni a közel teljes körő foglalkoztatást, azaz a régióban gyakorlatilag megszőnt a munkanélküliség (Mézes Zs. L., 2003). Bármilyen nehéz küzdelem és komoly veszteségek árán jött is létre a déltiroli autonómia, mindezen eredményeket végiggondolva itt is kérdéses, hogy tekinthetjük-e ezek után ténylegesen nemzeti kisebbségnek az itteni osztrákokat. De talán nem is ez a fontos, hanem az, hogy minden európai (és nem is csak európai) kisebbség és többség számára adottak a pozitív példák a kisebbségi kérdések mindenki számára megnyugtató rendezésére, csak kinek-kinek ki kellene tudni választania azokat a vonatkozásokat, amelyek éppen jól alkalmazhatók és sikerrel kecsegtetık egy-egy konkrét esetben. Ehhez, ahogy a manapság divatos szóhasználattal mondják, csak némi kölcsönös jó szándékra, ennek nyomán egy kis akaratra és elhatározásra, és persze némi pénzre van szükség…
26
2. Kárpátalja demográfiai viszonyai 2.1. Általános tudnivalók A mai Kárpátalja területe 1920-ban, a trianoni döntés értelmében a történelmi Magyarország hat vármegyéjének (Ung, Bereg, Máramaros, Ugocsa, Szabolcs, Szatmár) egyes részeibıl jött létre. Ekkor az említett terület (kb. 12631 km2) mindjárt a Csehszlovák Köztársaság fennhatósága alá került, mint annak közigazgatásilag elkülönített, meghatározott igazgatási és szervezeti jogokkal felruházott egysége (Molnár J.–Molnár D. I., 2005). Kárpátalját kezdetben egy demarkációs vonal választotta el Csehszlovákia többi részétıl, amelyet 1927-ben véglegesítettek határként. Késıbb a terület határai többször módosultak (pl. 193945 között a vidék visszakerült Magyarországhoz), mígnem 1945. június 29-én Zakarpatszka Ukrajina (Kárpátontúli Ukrajna) néven a Szovjetunió részévé vált. Magát a Kárpátalja elnevezést csak a múlt század harmincas éveinek végétıl kezdték használni, addig (azaz a csehszlovák fennhatóság idején) a területet általában Rusinsko vagy Podkarpatská Rus néven emlegették. Ma Kárpátalja területe 12752 km2 és azokat a területeket foglalja magában, amelyek a Kárpátok vízválasztó gerincétıl délnyugatra találhatók (Zasztavecka et al., 1996, Molnár J.– Molnár D. I., 2005). 1991-tıl a vidék Zakarpatszka oblaszty, azaz Kárpátontúli megye (terület) néven a független Ukrajna 24 megyéjének egyike. Kárpátalja területileg nem túl jelentıs, hiszen a 603700 km2 kiterjedéső Ukrajnának csak mintegy 2 %-át teszi ki. Egyéb szempontokból viszont igenis jelentıs és fontos Ukrajna számára, hiszen lényegében ez az ország nyugati kapuja. Sıt, ez a vonás érezhetıen fel is erısödött, amióta a szomszédos országok (Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Románia is) az Európai Unió teljes jogú tagjaivá váltak. Kárpátalja jelenlegi területe három nagyobb domborzati egységbıl épül fel (Zasztavecka et al., 1996): 1. az Északkeleti- (Ukrán)-Kárpátok hegyvidéke (a terület kb. 65 %-a). Ide tartoznak a Gorgánok, a Poloninai- v. Havasi-vonulat és a Vulkanikus-Kárpátok 2. az elıhegységi és dombvidéki területek (kb. 15 %) 3. a Kárpátaljai-alföld síkvidéke, amely a magyar Alföld északkeleti nyúlványa és nagyjából a Tisza völgyében terül el (a terület 20 %-a). Kárpátaljának jelenleg 13 járása (Ungvári, Munkácsi, Beregszászi, Nagyszılısi, Ilosvai, Huszti, Técsıi, Rahói, Ökörmezıi, Nagybereznai, Szolyvai, Volóci, Perecsenyi) és 5 megyei alárendeltségő városa (Ungvár, Munkács, Huszt, Beregszász, Csap) van (4. ábra). Természetes, hogy a legjelentısebb települések a
27
síkvidéken (az öt megyei alárendeltségő város, Nagyszılıs) terülnek el. A többi járási székhely a Tisza és mellékfolyói domb- és hegyvidéki völgyeiben fekszik.
4. ábra. Kárpátalja adminisztratív térképe Forrás: saját szerkesztés
Amint az elıbbiekben arról már szóltunk, Kárpátaljának különös jelentıséget kölcsönöz az is, hogy egyszerre négy országgal határos: északnyugaton Lengyelországgal, nyugaton Szlovákiával, délnyugaton Magyarországgal, délen pedig Romániával. Ezeken kívül Kárpátalja északon Ukrajna Lembergi- (Lvovi)-, északkeleten pedig Ivano-Frankovszki területével is határos. Kárpátalja megyeszékhelye, Ungvár, a legnyugatibb részen, az ukrán–szlovák határ mentén fekszik. Kárpátalja némileg periférikus fekvését jelzi, hogy az Ungvár–Kijev távolság vasúton 898 km, közúton 788 km, és még légi úton is 600 km (Szabó L., 1993).
28
2.2. A népességszám alakulása Ami a mai Kárpátalja népességszámát illeti, a legrégebbi vonatkozó adatok még a 17. századból származnak. Igaz, hitelességük megkérdıjelezhetı, de ez sok késıbbi adat esetében is igaz lehet. Tehát, a 17. század közepén a mai Kárpátalja területén kb. 170 ezer ember élt, ami a 18. század végére már 250 ezerre nıtt. 1862-ben a lakosság száma elérte a 400 ezer fıt (Szabó L., 1993). 1880-tól már népszámlálási adatok is rendelkezésre állnak a népességszám változásait illetıen. Népszámlálásokat az európai gyakorlatnak megfelelıen nagyjából tízévente bonyolítottak le a mai Kárpátalja területén (Molnár J.–Molnár D. I., 2005): 1. 1880 és 1920 között, tehát Kárpátalja magyar fennhatósága alatt négyet (1880, 1890, 1900, 1910) 2. 1920 és 1939 között, azaz a csehszlovák érában kettıt (1921, 1930) 3. 1939 és 1945 között, vagyis a vidék Magyarországhoz való rövid élető visszacsatolása után egyet (1941) 4. 1945 és 1991 között, tehát a szovjet fennhatóság idején ötöt (1946 – nem minısült hivatalos népszámlálásnak, majd 1959, 1970, 1979, 1989) 5. 1991-tıl napjainkig, azaz a független Ukrajna fennállása óta pedig egyet (2001). Az elıbbiekben felsorolt népszámlálások adatainak tükrében elmondható, hogy Kárpátalja népességszáma három kisebb megtorpanástól eltekintve állandóan emelkedett a vizsgált periódusban (lásd az 5. ábrát!) A megtorpanások (amelyeket azonban a tíz év körüli idıbeli felbontás esetenként elfed) a népességszám kisebb visszaeséseit mutatják, melyek az alábbi okokra vezethetık vissza (Molnár J.– Molnár D. I., 2005): a) a születésszám csökkenése és a halálozások emelkedése az elsı világháború alatt és közvetlenül utána, amihez a magyar lakosság határmódosulások utáni kitelepülése is társult b) a második világháborúval és annak utótörténetével összefüggı hasonló események, amelyeket tovább tetézett a holocaust, valamint a magyar és a német férfilakosság 1944-es tömeges elhurcolása („málenykij robot”) c) a népességszám 1995 óta tartó lassú, de folyamatos apadása.
29
1400000
1254614 1245618
Lakosságszám (fı)
1200000
1155759 1056799
1000000 854772 800000 733956 600000 400000
920173
758700
598863612442 529993 408971
200000 0 1880
1900
1921
1941
1959
1979
2001
Év
5. ábra. Kárpátalja népességszámának alakulása 1880 és 2001 között a népszámlálási adatok tükrében Forrás: Molnár J.–Molnár D. I., 2005. alapján saját szerkesztés
A népességszám elıbbiekben vázolt fluktuációjának több magyarázata is lehetséges. Az egyik, hogy a második világháború kezdetéig Kárpátalja egy természetes migrációs folyamat célállomása volt: az összlakosság számához viszonyítva a migráció évi 2,8-3,6 %-ot tett ki (Szabó L., 1993). A másik a természetes szaporodás növekedésével kapcsolatos, amely békeidıre általánosan jellemzı tünet (az 1910-ig tartó folyamatos növekedést szintén magyarázza). Ma Kárpátalja Ukrajna és egyben Európa egyik sőrőn lakott vidéke (97,1 2 fı/km , Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2008). Még azzal együtt is így van ez, hogy a Kárpátalja nagyobbik részét elfoglaló hegyvidék nagy része alig lakott. Ám ez nem volt mindig így. A második világháború elıtt ugyanis a népsőrőség a mainak csak fele-kétharmada volt, s ez akkor alatta is maradt Ukrajna átlagos népsőrőségi értékének (Szabó L., 1993). Hogy a fentebb vázolt képet kissé jobban árnyaljuk, a második világháború utáni évek 2. táblázatban látható népszámlálási adatait kiegészítettük az egyes köztes évek statisztikai hivataltól származó adataival. Ezek szerint az 1946 és 1995 között eltelt közel ötven év alatt Kárpátalja lakossága mintegy 760 ezer fırıl majdnem 1 millió 300 ezer fıre növekedett. Ez átlagosan évi kb. 11 ezer fıs gyarapodást jelent. A leglátványosabb népességnövekedés a nagyvárosokban valósult meg: Ungvár lakossága háromszorosára, Munkácsé két és félszeresére nıtt
30
az említett idıszak alatt (Szabó L., 1993). A lakosságszám növekedése a vidéken csak az 1990-es évek második felére szőnt meg. Érdekes, hogy Ukrajnán belül Kárpátalja volt az utolsó olyan megye, ahol még természetes szaporodást regisztráltak 1998-ban (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 1999). 2. táblázat. Kárpátalja népességszámának változásai a második világháború után
*
Év
A népesség száma (ezer fı)
1946
758,7
1950
807,4
1955
874,0
1959
920,2
1965
1022,3
1970
1056,8
1975
1134,1
1979
1155,6
1985
1202,4
1989
1245,6
1995
1288,1*
2000
1263,9*
2005
1245,7*
2008
1239,8*
- az adott év január 1-jére
Forrás: Szabó L., 1993., Molnár J.–Molnár D. I., 2005., Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek, 1996-2009
A népességszám változásait az utolsó hivatalos szovjet népszámlálástól napjainkig a 6. ábra mutatja.
31
1300
Lakosságszám (ezer fı)
1290
1288,1
1280 1270 1260 1250
1263,9 1258,1 1251,8
1261,3 1257,1 1251,1 1253,9 1245,5 1248,5 1243,8
1240
1242,6
1230 1220
7 20 0
5
3
20 0
20 0
20 0
1
5 19 9
19 8
9
1210
Fı*
6. ábra. Kárpátalja népességszámának alakulása 1989 és 2008 között (* - a jelenlévı lakosság az adott év január 1-jére)
Forrás: Szabó L., 1993., Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek, 1996-2009 alapján saját szerkesztés
Ami a népsőrőségnek a második világháború utáni alakulását illeti, az 1946os 59,5 fı/km2-rıl 1999-re elérte a 100,6 fı/km2-t. A növekedés 1992-ig folyamatos volt (99,8 fı/km2), bár az idıszak utolsó két évtizedében jelentısen lelassult. 1993tól aztán stagnálás, az évtized végétıl pedig csökkenés kezdıdött, ami napjainkban is tart. 2.3. Születések, halálozások, természetes szaporodás Valamely földrajzi egység népességszámának alakításában általában két tényezınek van döntı szerepe: az ún. természetes mozgásoknak (születés, halálozás, természetes szaporodás/fogyás), valamint a mechanikus mozgásoknak (a migráció különbözı formái). A születési és halálozási ráta, valamint a természetes szaporodás és a gyermekhalandóság mutatószámainak második világháború elıtti változását a 3. táblázat foglalja össze.
32
3. táblázat. Kárpátalja lakosságának természetes mozgásai és a gyermekhalandóság alakulása 1910 és 1941 között Születési Halálozási Természetes CsecsemıÉv ráta ráta szaporodás halandóság (‰) (‰) (‰) (‰) 34,0 26,0 8,0 87,5 1910 1920
34,2
22,8
11,4
71,4
1926
31,7
22,1
9,6
58,0
1930
31,4
20,4
11,0
56,5
1939
27,0
13,8
13,2
39,8
1941
24,4
20,6
3,8
40,3
Forrás: Szabó L., 1993., saját számításokkal kiegészítve
27,0 13,8 13,2 24,4 20,6
31,4 20,4
31,7 22,1
3,8
10
11,0
15
9,6
20
8,0
Ezrelék
25
11,4
30
34,2 22,8
35
34,0 26,0
A táblázatból kitőnik, hogy a „békeévek” idején, tehát 1910 és 1939 között a születések száma jóval meghaladta a halálozások számát, azaz jelentıs természetes szaporodásról beszélhettünk. Az 1941-es adatokon már érezhetı a háború „elıszele”, hiszen az elızı pár évhez képest láthatóan visszaesett a születések száma, megnıtt a halálozásoké, így 1939-hez képest harmadára csökkent a természetes szaporodás mértéke is. A szóban forgó idıszak reprodukciós mutatóinak változását szemléletesebben a 7. ábra mutatja.
5 0
1910 1920 1926 1930 1939 1941 Évek Születések száma Halálozások száma Természetes szaporodás
7. ábra. A kárpátaljai lakosság reprodukciós adatai (1910-1941) Forrás: Szabó L., 1993., alapján saját számításokkal kibıvítve, saját szerkesztés
33
A második világháború után Kárpátalján a születések száma jóval magasabb volt, mint a világátlag. Ugyanakkor, annál sokkal alacsonyabb volt a halálozási ráta, így a természetes szaporodás igen magas értéket ért el (1950: 19,6 ‰). 1946 után a születések száma gyakorlatilag megszakítás nélkül csökken és 1998-ra már csak a ’46-os érték harmadát tette ki (31,2 ill. 11,8 ‰!) 1960-ig csökkenı irányzatot követett a halálozások száma is, ami aztán 1995-ig folyamatosan emelkedett (11,7 ‰), majd néhány éves átmeneti csökkenés után 2005-ig újra nıtt (13,2 ‰). Érdemes megjegyezni, hogy a 2005-ös másodmaximum kevesebb mint egy ezrelékkel marad el az 1946-os szinttıl. Többek között ez is magyarázza, hogy megyénkben miért csökken 1950 óta szinte folyamatosan a természetes szaporodás mértéke. Ami a gyermekhalandóság alakulását illeti, néhány év kivételével (pl. 1975, 2005) a vonatkozó mutatók állandóan csökkentek Kárpátalján és 2007-ben nem érték el az 1946-os szint 10 %-át (lásd a 4. táblázatot!) 4. táblázat. A kárpátaljai lakosság természetes mozgásai a második világháború után Születési Halálozási Természetes CsecsemıÉv ráta ráta szaporodás halandóság (‰) (‰) (‰) (‰) 31,2 14,0 17,2 133,4 1946 30,7 11,1 19,6 111,7 1950 28,7 9,6 19,1 84,8 1955 25,5 6,8 18,7 35,3 1960 19,9 7,1 12,8 30,2 1965 21,3 7,2 14,1 20,4 1970 19,7 8,8 10,9 21,6 1975 18,8 9,2 9,6 18,4 1980 18,3 9,6 8,7 16,2 1985 16,8 9,3 7,5 12,7 1990 13,4 11,7 1,7 12,5 1995 11,8 10,7 1,1 11,6 1998 10,9 11,3 -0,4 9,9 2001 11,8 11,9 -0,1 8,1 2003 12,4 12,4 0,0 8,3 2004 12,6 13,2 -0,6 11,5 2005 13,3 12,8 0,5 9,6 2006 13,5 13,3 0,2 12,1 2007 Forrás: Szabó L., 1993., saját számításokkal kiegészítve, Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek, 1996-2007
34
A táblázat adataiból kitőnik, hogy az ezredforduló után Kárpátalján állandósuló természetes fogyás (2004-ben stagnálás) a 2006-os és 2007-es esztendıben újra csekély természetes szaporodásra váltott. Ennek fı oka, véleményünk szerint az ukrán állami népesedéspolitika irányváltásában keresendı, amely nagyjából az ezt megelızı két-három évben teljesedett ki. Az irányváltás oka, hogy Ukrajna az utóbbi másfél évtizedben kiérdemelte „a világ leggyorsabban fogyó társadalma” címet: az 1990-es évek közepétıl napjainkig az ország népessége 52 millióról 46 millió fı alá csökkent. Az irányváltás lényege, hogy több komplex program is meghirdetésre került a nık terhesség alatti egészségmegırzésével, sıt javításával, a terhes-gondozással, járványmegelızéssel kapcsolatban. Mindezek eredményeként 2006-ban jelentısen csökkent a gyermekhalandóság és a szülıágyi halálozás, miközben a megye összesített halálozási mutatója számottevıen nem változott (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2007). Emellett az állami politika a szülési kedv növelését is központi kérdésként kezeli, ezért az utóbbi években igen komoly anyagi juttatásokkal támogatja a gyermeket vállaló családokat, melyek összege szinte évrıl évre emelkedik, illetve a vállalt gyermekszám függvényében is nı (második gyermek vállalása esetén például duplája az elsı gyermek esetén kifizetett összegnek). Úgy gondoljuk, hogy elsısorban a fenti intézkedéseknek köszönhetı, hogy Kárpátalján 2006-tól kezdve emelkedik a születések száma, ami a korábbihoz hasonló mortalitási értékek mellett is csekély természetes szaporodást eredményez. Érdemes megvizsgálni a népesség természetes mozgásainak településtípusok szerinti alakulását is. Az utóbbi évek egyértelmő jelensége, hogy a városokban (valamint az ukrajnai településhierarchiában a városok és falvak között helyet foglaló ún. városi típusú településeken) a születési ráta közel egy ezrelékkel magasabb, a halálozási pedig valamivel alacsonyabb, mint a falvak esetében. Ennek megfelelıen Kárpátalja természetes szaporulata elsısorban elıbbi településeken képzıdik, míg a falvakra inkább a népesség fogyása jellemzı (5. táblázat). A születésektıl és halálozásoktól, sajnos, elválaszthatatlan az abortuszok problémája. A mesterséges terhesség-megszakítások mintegy egynegyede ma az elsıállapotos nıket érinti, és ami még szomorúbb: az abortuszok egyre nagyobb hányadát a 17. életévüket még be nem töltött nıkön végzik el. Mindez csak az önkéntes abortuszokra érvényes, ehhez jönnek még az ún. spontán vetélések, amelyek a terhes nık további közel 9 %-t érintik. A fentebb már említett okokkal együtt az abortuszok és vetélések magas száma is komolyan hozzájárul ahhoz, hogy Kárpátalján az addig meglévı természetes szaporulat a ’90-es évek végére természetes fogyásba csapott át. Ugyanakkor, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a sok abortusz szoros kapcsolatban áll Kárpátalja gyenge gazdasági helyzetével, amikor a családok többsége nem mer, nem tud egynél vagy kettınél több gyermeket vállalni a megélhetési gondok miatt. Mindez persze nem ad felmentést a magzatgyilkosságokra, csak valamilyen szinten magyarázza a mesterséges terhesség-megszakítások magas számát.
35
5. táblázat. A kárpátaljai lakosság természetes mozgásai településtípusonkénti bontásban Természetes Születési ráta Halálozási ráta szaporodás (‰) (‰) Év (‰) Ö V F Ö V F Ö V F 2004
12,4 12,3 12,4
12,4
12,3 12,5
0,0
0,0
-0,1
2005
12,6 13,2 12,3
13,2
13,1 13,3
-0,6
0,1
-1,0
2006
13,3 13,8 12,9
12,8
12,5 12,9
0,5
1,3
0,0
2007
13,5 14,0 13,3
13,3
13,1 13,4
0,2
0,9
-0,1
Rövidítések: Ö – összesen V – városokban (összesen 11 db) és városi típusú településeken (19 db) F – falusi településeken (307 községi tanács keretében összesen 579 db)
Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek, 2005-2008
0,5 -0,6
-0,4
-5,0
0,0
12,8
11,8 11,9 12,4 12,4 12,6 13,2 13,3 12,8
28,7
0,0
-0,1
5,0
19,7 8,8 10,9 18,3 9,6 8,7 13,4 11,7 1,7 11,8 10,7 1,1 10,9 11,3
10,0
7,1
15,0
9,6
20,0
14,0
25,0
17,2
30,0
19,1 19,9
35,0
31,2
Végezetül, álljon itt a 8. ábra, amely összefoglalja a születések és halálozások számának, valamint a természetes szaporodásnak a háború utáni alakulását.
1946 1955 1965 1975 1985 1995 1998 2001 2003 2004 2005 2006
Születések száma
Halálozások száma
Természetes szaporodás
8. ábra. A kárpátaljai lakosság reprodukciós adatai a II. világháború utáni idıszakban (‰) Forrás: Szabó L., 1993., Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek, 1996-2007 alapján saját számításokkal kiegészítve, saját szerkesztés
36
2.4. A lakosság nemek szerinti és életkori összetételének változásai Ami a kárpátaljai lakosság nemek szerinti összetételét illeti, 1910 és 1946 között majdnem 10 %-kal csökkent a férfiak aránya, és, természetesen, ugyanennyivel nıtt a nıké. A csökkenés leginkább a ’40-es évek elsı felében volt szembetőnı, ami egyértelmően a háborús események rovására írható. Az elsı szovjet statisztikai adatok 1946-ban további 0,9 %-os csökkenést regisztráltak a kárpátaljai férfiak arányában. Ez még akkor is így van, ha akkorra a hadifoglyok zöme már visszatért. Ennek az újabb csökkenésnek egy másik szomorú történelmi háttere és magyarázata volt: az ún. „málenykij robot”, azaz „kis (háromnapos) munka”, amely köztudottan a kárpátaljai magyar és német nemzetiségő férfiakat érintette elsısorban, de nem kímélte a papságot sem, akik zömükben nem voltak hajlandók megtagadni ruszin nemzetiségüket és görög katolikus vallásukat. Az 1946. évi mélypont (40,9 %) után aztán a kárpátaljai férfilakosság aránya fokozatosan emelkedett, mígnem 1999-re elérte a 48,2 %-os részesedést az összlakosságon belül. Napjainkban arányuk majdnem pontosan 48 %, ami azt jelenti, hogy minden 1000 kárpátaljai nıre 926 kárpátaljai férfi jut (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2007). Vagyis, leszámítva a néhány háború elıtti évet, amikor a férfiak voltak többen, Kárpátalján állandósult a néhány százalékos nıtöbblet. A különbözı korcsoportok egymáshoz való százalékaránya nem sokat változott a múlt század folyamán (6. táblázat). 6. táblázat. A kárpátaljai lakosság korösszetételének alakulása az 1910. évi népszámlálástól napjainkig 1 év 1-4 5-9 10- 15- 20- 25- 30- 35- 40- 45- 50- 55- 60- 70 év Év alatt 14 19 24 29 34 39 44 49 54 59 69 felett % % % % % % % % % % % % % % % 1910 1,0 7,0 8,5 8,5 7,0 8,5 7,0 7,5 7,0 5,0 5,5 5,5 5,0 11,3 5,7 1941 1,0 7,0 8,0 8,5 7,5 8,2 7,1 8,2 6,9 4,8 5,3 4,9 4,9 11,0 6,7 1946 0,6 7,6 7,7 8,8 7,8 8,2 7,2 8,3 6,9 5,0 5,2 5,2 5,0 10,1 6,4 1970 1,6 7,7 8,8 8,9 7,9 7,7 7,8 8,2 7,1 5,4 5,3 5,4 5,4 8,8 4,0 1980 1,9 7,4 8,5 8,5 8,2 7,8 8,1 8,1 7,1 5,5 5,4 5,6 5,6 8,7 3,6 1991 1,7 7,1 8,5 8,6 8,0 7,4 8,2 7,8 7,2 5,8 5,4 5,7 5,6 8,9 4,1 1999 1,2 5,1 7,9 8,7 8,4 8,1 7,5 7,0 7,8 7,3 6,5 5,1 4,5 8,7 6,2 2001 1,1 4,8 7,1 8,4 8,7 7,9 7,6 7,1 7,1 7,8 6,6 6,2 4,2 8,6 6,8 2008 1,3 6,2 5,6 6,6 7,9 8,5 7,9 7,5 7,0 6,7 7,4 6,4 5,7 7,6 7,5 Forrás: Szabó L., 1993., Kárpátalja lakossága – Statisztikai Adattár, 2000, 2002, 2009
37
A táblázatból kitőnik, hogy a kárpátaljai lakosság kb. egynegyedét a 14 év alattiak alkotják, közel 9 %-át pedig a (15–19 év közötti) serdülık. Ezek az adatok lényegében megfelelnek a világátlagnak, mint ahogy a következı korcsoportok adatai is. Kivételt csak a nyugdíjkorúak aránya jelent, hiszen mintegy 15 %-os részesedésük az össznépességbıl lényegesen magasabb a világátlagnál (kb. 9%). Érdekes megfigyelni az utóbbi bı másfél évtized tendenciáit is, amelyek szerint ez idı alatt több mint 6 %-al csökkent a 14 év alattiak aránya, ugyanakkor közel 3 %al nıtt a 35-49 és több mint 3 %-al a 70 év feletti korosztály részesedése. Azaz, itt is tart a népesség fokozatos (és egyre fokozódó mértékő) elöregedése, amelynek fı oka a születések számának csökkenésében keresendı. Ami Kárpátalja urbanizáltsági szintjének alakulását illeti, 1910-ben a megye lakosságának mindössze 4,8 %-a volt városlakó. Az elsı jelentısebb növekedési hullám a II. világháborúig tartó idıszakra esett: 1910-hez képest Kárpátalján háromszorosára nıtt az urbanizáltsági szint (17,7 %). 1946-ra ez az arány elérte a 20,8 %-ot, utána pedig fokozatosan növekedett, mígnem 1988-ban elérte maximumát (42,2 %). Azóta a városi lakosság részaránya lassan csökkent, 1999-ben kereken 39 %-ot, 2008. január 1-re pedig már csak 36,8 %-ot tett ki (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 1999, 2008, saját számításokkal kiegészítve). 2.5. A lakosság etnikai szerkezetének alakulása A 19. század végén, de fıleg a 20. század elején a mai Kárpátalja területe valóságos „Bábel” volt Közép-Európa térségei között: kifogástalan békességben megfértek egymás mellett ruszinok, magyarok, németek (svábok), zsidók, románok, csehek, szlovákok, cigányok (Szabó L., 1993). A kárpátaljai lakosság nemzetiségi összetételének alakulását a II. világháború elıtt a 7. táblázat mutatja be. 7. táblázat. A nemzetiségi összetétel alakulása Kárpátalján a II. világháború elıtt Nemzetiség
1880 (%) 1910 (%) 1920 (%) 1930 (%) 1941 (%)
59,8 59,4 62,0 64,0 Ruszin 25,5 24,8 17,6 15,4 Magyar 7,6 2,8 1,8 1,8 Német 1,9 1,2 1,8 1,7 Román 1,9 0,6 3,6 4,8 Cseh és szlovák n. a. 10,7 13,0 12,0 Zsidó n. a. 0,5 0,5 0,2 Cigány n. a. 0,0 0,0 0,1 Orosz Forrás: Szabó L., 1993, Molnár J–Molnár D. I., 2005
38
60,8 20,6 1,2 1,5 0,2 15,2 0,4 0,1
A táblázat adataiból kitőnik, hogy a második világháborúig Kárpátalja lakosságának túlnyomó többségét a ruszinok és a magyarok tették ki. E két nemzetiségen kívül csupán a zsidóság alkotott jelentısebb tömeget, igaz csak 1944ig, a tömeges deportálások megkezdéséig (lásd a 6. ábrát!) A németek, románok és cigányok létszáma eléggé stabil volt a szovjet idık elıtt, habár a németek (zömmel svábok) aránya 1910-hez képest kevesebb, mint felére csökkent, fıleg a háborús években történt tömeges elvándorlásuk következtében (Szabó L., 1993). A cigányokról igazán hiteles adataink nincsenek, mivel közülük sokan magyarnak, románnak, esetleg szlováknak vallották magukat, így más statisztikai csoportokba kerültek át. Bizonyos fokig ugyanez vonatkozik a háború elıtti zsidóságra is, akik közül sokan gyarapították a magyarok, szlovákok, sıt, még a németek számát is. A cseh és szlovák nemzetiségő lakosok száma és aránya Kárpátalján fıleg akkor nıtt meg, amikor a megye 1918 után Csehszlovákia része lett, és majd akkor csökkent le ismét, amikor húsz év múlva ez az állapot megszőnt (lásd a 6. táblázatot!) Ugyanilyen okból csökkent a magyarság száma 1920-ban, majd emelkedett 1941 után, amikor elıször Kárpátalja déli része, majd az egész Északkelet visszatért az anyaországhoz. A másik fontos dolog, ami a 6. táblázat adataiból kitőnik, hogy Kárpátaljának nem volt ukrán és orosz ıslakossága. Az orosz emigránsok betelepülése az oroszországi forradalom után, az 1920-as években kezdıdött el, majd 1945 után vált tömegessé. Többségük Kárpátalját megszerette, a megye sorsának alakulását teljes mértékben magáénak tekintette és tekinti ma is. Az ukránok az oroszoknál kezdetben kevesebben voltak, kevésbé tudtak (akartak?) alkalmazkodni a helyi lakosok életviteléhez és szokásaihoz, sıt, újabban elég agresszívan igyekeznek a terület politikai, gazdasági, etnikai és kulturális arculatát a maguk igényei szerint formálni (természetesen, a nagypolitika hathatós támogatásával). Valószínőleg ık játszották a fıszerepet abban is, hogy a ruszinságot, mint önálló nemzetiséget 1945 után „likvidálták” és a ruszin lakosságot ukránnak nyilvánították (Szabó L., 1993). Ez a fajta magatartás a ruszinokkal szemben az ukránok részérıl ma is tart. A II. világháború végére alapvetıen megváltozott a nagyobb nemzetiségi csoportok egymáshoz való aránya Kárpátalján. Az 1946-os állapotokat a 9. ábrán foglaltuk össze. Mielıtt Kárpátalja etnikai összetételének II. világháború utáni változásait jellemeznénk, két fontos tény érdemel említést. Az egyik az, hogy a volt Szovjetunióban az 1989-es népszámlálás szerint 120 nemzetiség élt. Ebbıl az oroszok voltak a legtöbben, részarányuk 54,65 % volt, a második ukránoké pedig 17,84 %. A magyarok 0,07 %-os részesedésükkel a 38. helyet foglalták el. Ugyanekkor Ukrajnában 105 nemzetiséget tartottak nyílván. Elsı helyen, természetesen, az ukránok álltak (72,38 %), a másodikon pedig az oroszok (21,96 %), míg a magyarok a hatodik helyet foglalták el (0,48 %).
39
A második tény, amire fontos felhívni a figyelmet, hogy, sok szerzı és saját véleményünk szerint is az etnikai hovatartozás megállapításánál a legcélszerőbb és legobjektívebb az anyanyelvet venni alapul (igaz, erre nézve van számos ellenvélemény is!) Úgy gondoljuk, e tekintetben reális képet akkor kapunk, ha az anyanyelv alapján próbáljuk megállapítani a lakosság nemzetiségi viszonyait (lásd a 10. ábrát!) 1,4% 1,6%
0,2%
Ukrán 0,1%
Magyar
0,1%
2,5%
Zsidó
3,1%
Orosz Román
8,7%
Német Cseh és szlovák Cigány Egyéb 82,3%
9. ábra. Kárpátalja lakosságának nemzetiségi összetétele 1946-ban Forrás: Szabó L., 1993 alapján, saját szerkesztés Ezek után vizsgáljuk meg, hogyan alakult Kárpátalja etnikai összetétele a II. világháború után. Az erre vonatkozó népszámlálási adatokat a 8. táblázatban foglaltuk össze. 8. táblázat. A nemzetiségi összetétel változásai Kárpátalján (1946-2001) Cseh és Ukrán Magyar Zsidó Orosz Román Német Cigány Egyéb Év szlovák % % % % % % % % % 82,3 8,7 3,1 2,5 1,6 1,4 0,2 0,1 0,1 1946 1959
75,2
15,6
1,1
3,4
2,0
1,3
0,2
0,5
0,7
1970
76,8
14,2
0,5
5,1
2,2
0,2
0,2
0,6
0,2
1979
76,6
13,8
0,3
5,6
2,1
0,3
0,4
0,6
0,3
1989
78,4
12,5
0,2
4,0
2,4
0,3
0,6
1,0
0,6
2001
80,5
12,1
0,1
2,5
2,6
0,2
0,2
1,1
0,7
Forrás: Szabó L., 1993., Molnár J–Molnár D. I., 2005
40
10. ábra. Kárpátalja nyelvterület-térképe Forrás: Molnár J. – Molnár D. I., 2002
A 8. táblázat adatai alapján elmondható, hogy 1941-hez képest hatalmas változások történtek. A legfontosabb annak a 82,3 %-nyi ukránnak az 1946-os „felbukkanása”, akiknek öt éve még nyomuk sem volt Kárpátalján. Ennek az a magyarázata, hogy a II. világháború utáni szovjethatalom elsı helyi intézkedéseinek egyikeként ukránokká nyilvánították az 1941-ben még „meglévı” 60,8 %-nyi ruszint (azok tudtán és akaratán kívül). A betelepült nyugat-ukrajnaiakkal együtt tehát ezek alkották a táblázatban szereplı ukránságot. Igaz, 1959-re arányuk több mint 7 %-kal csökkent, azóta viszont szinte folyamatosan növekszik. Amint azt fentebb már említettük, a legutóbbi (és az elsı ukrajnai) hivatalos népszámlálást 2001 decemberében tartották, de az eredmények feldolgozása igen hosszas folyamatnak bizonyult: az elsı publikált adatok csak 2002 végén–2003 elején láttak napvilágot. Ezek szerint az ukránok száma Kárpátalján meghaladta az 1 millió fıt, arányuk az összlakosságon belül 80,5 %-ot tett ki (Kocsis K. et al., 2006). A kárpátaljai magyarok aránya, ha hinni lehet a nem hivatalos népszámlálás adatainak, 1946-ban volt a minimális szinten (8,7 %). Ennek több oka is lehetett: a „málenykij robot”, a háborús veszteségek, megfélemlítés a hatóságok részérıl, ami sok esetben a magyar nemzetiség letagadásához vezetett stb. 1959-ig a magyarság
41
(illetve a magyar nemzetiségüket a hivatalos statisztika szerint is vállalók) száma nıtt és elérte a maximumot jelentı 15,6 %-ot (Szabó L., 1993). Azóta, sajnos, arányu(n)k fokozatosan és szinte töretlenül csökken. Ez a csökkenés fıleg az 1970– 80-as évek fordulójától vált jelentıssé, amikor is elkezdıdött a kárpátaljai magyarok máig tartó áttelepülése az anyaországba. Ennek okai kezdetben az itteni instabil politikai állapotok voltak, manapság viszont az egyre kilátástalanabb gazdasági helyzet készteti a magyarokat (és más nemzetiségőeket is) szülıföldjük elhagyására (lásd még a 2.6 fejezetet!) Az ukránokhoz hasonlóan az oroszok tömegesebb betelepülése is a háború után kezdıdött meg Kárpátaljára. Számuk és arányuk 1978-ban érte el maximumát (5,9 %), azóta fokozatosan csökken, fıleg jelentıs kivándorlásuk következtében. Jelenleg már csak Kárpátalja negyedik legnagyobb nemzetiségének tekinthetık, arányuk 2001-ben 2,5 %-ot tett ki. A kárpátaljai román kisebbség aránya a II. világháború után 1,6 és 2,4 % között ingadozott, az utolsó hivatalos népszámlálás adatai szerint pedig 2,6 %-ot tett ki, amivel a kárpátaljai nemzetiségi rangsor harmadik helyére kerültek, megelızve vidékünk orosz nemzetiségő lakosságát. A kárpátaljai cigányság valós számáról ugyanúgy nincsenek megbízható adataink, mint a háború elıtt. Ennek oka, hogy sok cigány ma is magyarnak vagy ukránnak vallja magát. Ezért aztán úgy gondoljuk, hogy nemcsak az 1940-es évek 0,1-0,4 %-a, de a 2001-es 1,1 % is lényegesen alábecsüli a cigányság tényleges súlyát Kárpátalján. A megye zsidó lakosságának száma a második világháború után nagyon megfogyatkozott. A hitleri halálkamrák után a „kegyelemdöfés”-t az ötvenes évek sztálini zsidóperei adták meg vidékünk zsidóságának: ekkor kezdıdött meg tömeges kivándorlásuk Kárpátaljáról, így napjainkra számuk és arányuk minimális (0,1 %). A németek aránya 1946 és 2001 között 1,4 %-ról 0,2 %-ra csökkent. Elıbbi adat jelentette az össznépességbıl való részesedésük maximumát, azóta viszont számuk és arányuk is fokozatosan apad. Ennek fı oka a háborús veszteségekben, a deportálásokban, a kivándorlásban, a Németországba való hazatelepülésükben, illetve a német szórványok nyelvi elukránosodásában keresendı (Kocsis K. et al., 2006). Vidékünk cseh és szlovák lakossága egészen az 1979-es népszámlálásig stabilan 0,2 % körüli volt, azután 1989-ig fokozatosan növekedett (0,6 %). Azóta viszont arányuk ismét a harmadára csökkent, köszönhetıen elsısorban a természetes asszimilációnak és jelentıs mértékő kivándorlásuknak. A 2001-es népszámlálás ugyan nemzetiségi szempontból még közel 0,4 %-nyi szlovákot regisztrált megyénkben, ám ezeknek mintegy 42 %-a már ukrán, kb. 11 %-a pedig magyar anyanyelvőnek számított (Kocsis K. et al., 2006). A legnagyobb kárpátaljai nemzetiségek arányának 1946 utáni változásait szemléletesebben a 11. ábra mutatja.
42
11. ábra. A legnagyobb nemzetiségek arányának változása Kárpátalján 19462001 között (%) Forrás: Szabó L., 1993, Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal, 2003 alapján, saját szerkesztés A 2000-es évek elején Molnár J. és Molnár D. I. elvégezte a kárpátaljai lakosság és a nagyobb etnikai csoportok földrajzi elhelyezkedésének súlypontvizsgálatát is. A módszer részletezésének mellızésével csak e vizsgálat fontosabb megállapításait szeretnénk e helyütt közölni: a) Kárpátalja össznépességének súlypontja az Ilosvai járásban található, Ilonca (Iljnicja) község közelében. Ez majdnem egybeesik a megye területi súlypontjával, ami a népesség közel egyenletes elhelyezkedésére utal; b) az ukránok fıként a hegyvidéki járásokban élnek, így súlypontjuk Kárpátalja össznépességének súlypontjától északkeletre, az Ilosvai járási Szajkófalva (Oszij) mellett található; c) a magyar nemzetiségőek súlypontja a Beregszászi járásban van, Csikósgorond (Csikos-Horonda) közelében, az össznépesség súlypontjától délnyugatra. Ez azzal magyarázható, hogy a magyar települések fıleg az anyaország határa mentén helyezkednek el, azaz Kárpátalja délnyugati részén; d) a román nemzetiségőek súlypontja Aknaszlatina (Szolotvino) közelében van, ahol a román nyelvterület átnyúlik Kárpátaljára; e) az oroszok súlypontja a Munkácsi járásban, Iványi (Ivanyivci) község közelében található. A kárpátaljai orosz nemzetiségőek többsége ugyanis a két
43
nagyvárosban, Ungváron és Munkácson él, így súlypontjuk is e két város közé esik (12. ábra). 12. ábra. Kárpátalja összlakosságának és népesebb etnikumainak súlypontjai
Forrás: Molnár J. – Molnár D. I., 2003
2.6 Migrációs folyamatok A terület földrajzi fekvésének, illetve politikai és gazdasági helyzetének köszönhetıen Kárpátalján mindig magas volt az utazási igény és szükség. Az I. világháború elıtt és közvetlenül utána elsısorban az Amerikai Egyesült Államokba, Franciaországba és Belgiumba vándoroltak ki a kárpátaljaiak nagyobb tömegei. A kivándorlás fı célja a jobb munkalehetıségek és megélhetés keresése volt. Ez az irány 1944 után megfordult: megint csak a jobb megélhetés reménye hajtotta a kárpátaljaiakat a Szovjetunió északi és szibériai bányáiba, iparvárosaiba, néha kolhozaiba. Ez a fajta kivándorlási-áttelepülési láz napjainkban sem szőnt meg. Ám ennek mai céljai már fıleg Magyarország, Csehország, Szlovákia. Ezekbıl az országokból már az ideiglenesen áttelepült kárpátaljaiak jó része sem tér vissza, mivel idıközben ott általában megtalálja a keresett jobb életkörülményeket, könnyebb boldogulást.
44
Ugyanakkor, továbbra is fontos befogadó országok maradtak az Egyesült Államok, Németország, Izrael vagy Oroszország (Szabó L., 1993). A kivándorlással párhuzamosan tartott a bevándorlás is. Trianon után igen sok cseh nemzetiségő érkezett Kárpátaljára, 1938 után fıleg magyarok az anyaországból, a II. világháború után pedig fıként ukránok, oroszok és a volt Szovjetunió más nemzetiségei. Az 1920 óta statisztikailag is nyilvántartott migrációs folyamatokról a 9. táblázat nyújt áttekintést. 9. táblázat. A migrációs folyamatok alakulása Kárpátalján (1920-2007) 1920 1939 1944 1946 1959 1979 1989 1991 2004 2005 2006 2007 az összlakosság %-ában Betelepült 3,5 3,6
0,0
2,8 1,4
1,2 0,6 0,1
0,8 0,7 0,8 0,8
Kitelepült 0,3 3,4
3,3
3,1 0,1
0,2 3,2 5,5
1,0 0,9 1,0 0,9
Forrás: Szabó L., 1993, Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek, 2005-2008, saját számításokkal kiegészítve
Amint a táblázatból kitőnik, 1920-ban még kb. tizenkétszer annyian érkeztek Kárpátaljára állandó letelepedés céljából, mint amennyien távoztak. 1939-re viszont ez az arány kiegyenlítıdött. 1944-ben, érthetı okokból, Kárpátaljára nemigen volt jelentıs számú betelepülı, épp ellenkezıleg, jelentıs volt a távozók száma. 1946ban folytatódott a tömeges lakosságcsere, innentıl kezdve a betelepülık aránya állandóan csökkent és 1991-ben már csak az összlakosság 0,1 %-át tette ki. Ugyanezen idıszak alatt viszont a Kárpátalját véglegesen elhagyók aránya az összlakosság 5,5 %-ra nıtt. Nem véletlen tehát, hogy a statisztikák 1998-ban már 2285 fınyi abszolút fogyást jegyeztek fel a negatív migrációs szaldó „jóvoltából”. Ezen belül a FÁK-országok viszonylatában –618 fı/év a migrációs veszteség, az összes többi országgal szemben pedig –1667 fı/év (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 1999). A migrációs mérleg alakulását az utóbbi pár évben a 13. ábra mutatja be. Érdekes megnézni az idénymunkások mozgását is a 20. század folyamán. Ebbıl az derül ki, hogy 1939-ig ugyan többen jöttek Kárpátaljára idénymunkák céljából, mint amennyin innen mentek más vidékekre, ám összességében mind a két szám alacsony volt. A szovjethatalom éveiben az idénymunka-lehetıségek a nullára estek vissza, és a pangás még 1959-ben is tartott. 1979-tıl gyakorlatilag napjainkig az össznépesség számához viszonyított évi 1,3-1,6 %-nyi munkavállaló érkezik Kárpátaljára idénymunkák céljából, míg az ugyanilyen célból távozók aránya az említett idıszak alatt több mint százszorosára (1991-ben 10,3 %) emelkedett (Szabó L., 1993).
45
0 2004
2005
2006
2007
-500
Fı
-1000 -1500 -1565
-2000
-2252
-2333
-2500 -2585
-3000
Évek
13. ábra. A migrációs szaldó alakulása Kárpátalján (2004-2007) Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek, 2005-2008 alapján, saját szerkesztés
Néhány gondolat erejéig itt érintenünk kell a turizmus kérdéskörét is. A II. világháború elıtt Kárpátaljának tulajdonképpen nem volt jelentıs turistaforgalma. 1991-ben viszont a bejövı turisták száma már majdnem elérte az 1 millió fıt. Ami a kárpátaljaiak kiutazását illeti, 1920-ban még a lakosságnak alig 0,1 %-a jutott el külföldre, 1939-re ez megnégyszerezıdött (0,4 %). A háború után ebben a relációban is érthetı visszaesés következett be, de 1979-re a külföldre utazó kárpátaljaiak aránya így is elérte a 2,8 %-ot. Ez az arány 1989-ig fokozatosan csökkent, azóta viszont hatalmas méreteket öltött, elsısorban a határmenti „fekete” árucsere-forgalom virágzása jóvoltából (üzemanyag, dohányáru, szeszesital stb.). Ma ennek a fajta „bevásárló turizmus”-nak a fı célállomása Magyarország, de 1989–90-ben volt egy hulláma a volt Jugoszlávia, Lengyelország, Románia, Bulgária és Törökország felé is. Zárásként fel kell még hívni a figyelmet egy eléggé szomorú migrációs adatra: azok közül, akik 1989 és 2000 között állandó lakhelyváltoztatás céljából hagyták el Kárpátalját, csak 8 % választotta új lakhelyül Ukrajnát vagy a volt Szovjetunió más tagköztársaságát. A többi fıleg Magyarországra költözött. Utóbbiak (zömmel magyarok) 40 %-a értelmiségi (pedagógus, mérnök, orvos, tudós, mővész stb.), 30 %-a kiskorú, 20 %-a ipari vagy mezıgazdasági szakmunkás, 30 %-a pedig nyugdíjas. Ez a folyamat két szempontból is beláthatatlan veszélyeket rejt magában a jövıt illetıen. Egyrészt, gyakorlatilag „lefejezi” a kárpátaljai ıslakos magyar populációt és ebbıl az egyre romló állapotból nehezebb és nehezebb lesz
46
majd kikerülni. Másrészt, ısi szabály, hogy a nemzetiségi „légüres tér” egy idı után feltöltıdik. Ez a feltöltıdés pedig megyénkben már jó ideje tart. Az elköltözött magyarok helyét ugyanis tömegével „foglalják el” a volt Szovjetunió különbözı nemzetiségei, leginkább az ukránok, oroszok és a tehetısebb Kaukázus-környéki népek képviselıi, fıleg örmények és grúzok (Szabó L., 1993). 2.7. Kárpátalja jelenlegi demográfiai helyzete a 2001. évi ukrajnai népszámlálás adatainak tükrében Amint azt már többször is említettük, a független Ukrajnában eddig egyetlen ízben, 2001 decemberében tartottak népszámlálást, azt megelızıen pedig még a szovjet érában, 1989-ben. A 2001-es összeírás adatai szerint Kárpátalján 2001 december 5ére 1258300 ember élt (jelenlévı lakosság), ezzel Kárpátalja Ukrajnán belül azon kevés régióhoz tartozik, amelyekben 1989-hez képest csekély népességnövekedés volt megfigyelhetı. Az utolsó szovjet népszámlálás idején 1252300 ember élt Kárpátalján, az azóta eltelt több mint 12 évben tehát mintegy 6000 fı (0,5 %) volt a növekedés. 2001 december 5-re az akkori 17 közigazgatási egység (13 járás és 4 megyei alárendeltségő város) közül tízben csökkent a lakosság száma, növekedés csak Ungvár, valamint a Nagyszılısi, az Ilosvai, a Rahói, a Técsıi, az Ungvári és a Huszti járás esetében következett be (10. táblázat). A legnagyobb növekedést a Rahói járásban regisztrálták (5,3 %), míg a legnagyobb csökkenést, sajnos, a kárpátaljai magyarság „bástyájának” tekintett Beregszászban (-11,4 %). Utóbbi egyértelmően az elvándorlásra vezethetı vissza, ami azért különösen tragikus, mert az elköltözı magyar családok „helyébe” szinte kivétel nélkül ukrán nemzetiségőek költöznek. Ez pedig tovább rontja a magyarok amúgy is „megroggyant” pozícióit a nemzetiségi szerkezetben. Figyelemre méltó, hogy a 2001-ben meglévı 4 megyei alárendeltségő város közül mára már Beregszász lakossága a legkisebb (27200 fı), miután az utóbbi évtizedben Huszt is megelızte. Jelenleg Kárpátalja legnépesebb közigazgatási egysége a Técsıi járás (172400 fı), a legkevesebb lakosa pedig a teljesen hegyvidéki Volóci járásnak (25300 fı) van (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2003). A 80 fı/km2-es országos átlaghoz képest Kárpátalján a népsőrőség is magasabb (97,1 fı/km2). A népszámlálási adatok szerint a legritkábban lakott közigazgatási egységünk a Nagybereznai járás (35 fı/km2), míg a legsőrőbben lakott Huszt városa (3240 fı/km2). Az urbanizáció szintjét tekintve szintén visszaesés tapasztalható 1989-hez képest. Míg akkor Kárpátalja lakosságának 41,1 %-a volt városlakó, addig 2001-re ez az arány 37 %-ra csökkent (14. ábra). Ez pedig, véleményünk szerint, egyértelmően a társadalmi-gazdasági helyzet romlását, az emberek
47
életszínvonalának visszaesését jelzi. Egyre többen kénytelenek ugyanis visszatérni a mezıgazdasági foglalkozásokhoz, ami gyakorlatilag egy torz, fordított foglalkozási átrétegzıdés méreteit kezdi ölteni. Kárpátalja legfalusiasabb közigazgatási egysége ma a Beregszászi, az Ilosvai és a Huszti járás, ahol a falusi népesség aránya meghaladja a 90 %-ot! 10. táblázat. Kárpátalja lakosságszáma közigazgatási egységenként 2001-ben A jelenlévı lakosság 2001 az 1989-es év száma, ezer fı Közigazgatási egység százalékában 1989 2001 Técsıi járás
165,0
172,4
104,5
Nagyszılısi járás
113,0
117,9
104,3
Ungvár
117,1
117,3
100,2
Munkácsi járás
105,5
101,6
96,3
Ilosvai járás
97,2
100,9
103,8
Huszti járás
92,4
96,6
104,5
Rahói járás
86,2
90,8
105,3
Munkács
84,5
82,3
97,4
Ungvári járás
73,6
74,4
101,1
Szolyvai járás
56,3
55,5
98,6
Beregszászi járás
55,0
53,8
97,8
Ökörmezıi járás
50,5
50,1
99,2
Huszt
34,3
32,4
94,5
Perecsenyi járás
32,6
31,8
97,5
Nagybereznai járás
30,8
28,0
90,9
Beregszász
30,7
27,2
88,6
Volóci járás
27,8
25,3
91,7
1252,3
1258,3
100,5
Kárpátalja összesen
Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2003
48
2001
1989
37,0%
41,1% 63,0% 58,9%
Városi lakosság
Falusi lakosság
14. ábra. Az urbanizáció szintjének változása Kárpátalján a két legutóbbi népszámlálás között Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2003 alapján, saját szerkesztés
A nemek szerinti összetétel is egészségtelen irányban mozdult el az 1989-es népszámlálás adataihoz képest: akkor az összlakosság 51,8 %-át tették ki a nık és 48,2 %-át a férfiak, 2001-ben pedig ez az arány már 51,9–48,1 % volt (11. táblázat). Abszolút számokra lefordítva ez azt jelenti, hogy 47.300 kárpátaljai nınek gyakorlatilag nincs férfi párja! Ennek fı oka, mint a világon szinte mindenütt, itt is a nık magasabb átlagos élettartamában keresendı, de Kárpátalja esetében a dolog azzal is kiegészül, hogy a rosszabb munkafeltételek, gazdasági és egészségügyi körülmények között az ukrajnai férfiak átlagos élettartama alacsonyabb a világátlagnál. A nemek szerinti szerkezet alapján a legrosszabb helyzetben Ungvár van (53,1–46,9 %), a legkevésbé erıteljes nıtöbblet pedig az Ökörmezıi járást (50,7– 49,3 %) jellemzi (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2003). 11. táblázat. Kárpátalja lakosságának nemi összetétele 2001-ben Közigazgatási egység
A jelenlévı lakosság száma, ezer fı
Az összlakosság százalékában
Férfiak
Nık
Férfiak
Nık
Ungvár
55,0
62,3
46,9
53,1
Beregszász
12,8
14,4
47,1
52,9
Munkács
39,2
43,1
47,6
52,4
Huszt
15,3
17,1
47,2
52,8
Beregszászi járás
25,5
28,3
47,4
52,6
Nagybereznai járás
13,4
14,6
47,9
52,1
Nagyszılısi járás
56,9
61,0
48,3
51,7
49
Közigazgatási egység
A jelenlévı lakosság száma, ezer fı
Az összlakosság százalékában
Férfiak
Nık
Férfiak
Nık
Volóci járás
12,3
13,0
48,6
51,4
Ilosvai járás
48,7
52,2
48,3
51,7
Ökörmezıi járás
24,7
25,4
49,3
50,7
Munkácsi járás
48,2
53,4
47,4
52,6
Perecsenyi járás
15,3
16,5
48,1
51,9
Rahói járás
43,9
46,9
48,3
51,7
Szolyvai járás
26,7
28,8
48,1
51,9
Técsıi járás
84,9
87,5
49,2
50,8
Ungvári járás
35,6
38,8
47,8
52,2
Huszti járás
47,1
49,5
48,7
51,2
Kárpátalja összesen
605,5
652,8
48,1
51,9
Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2003
További negatív tendencia, hogy Kárpátalja lakossága is erıteljesen öregedı. Ezt jelzi, hogy 1989-ben a gyermekkorúak még a lakosság 28,1 %-át tették ki, 2001-ben viszont már csak 23,1 %-át. Ugyanakkor pedig a nyugdíjkorúak aránya az említett idıszak alatt 15,7 %-ról 17,8 %-ra nıtt. Mindezek oka a születések csökkenı számában keresendı, valamint az elvándorlásban, ami elsısorban a fiatal korosztályok, családok jellemzıje. Kárpátalja jelenlegi életkori struktúráját a 12. táblázat szemlélteti. Egyértelmő pozitívumként könyvelhetı viszont el, hogy az 1989-es népszámlálás óta jelentısen nıtt területünkön az iskolázottság színvonala. Az 1989–2001 közötti idıszakban a falvakban 50 %-al, a városokban pedig 26,7 %-al nıtt az 1000 fıre számított felsıfokú végzettséggel rendelkezık aránya. Abszolút számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy míg 1989-ben 1000 falusi lakos közül 26-nak volt felsıfokú diplomája, addig 2001-ben már 39-nek. A városi lakosok körében ez a szám 120-ról 152 fıre nıtt (15. ábra). A nemzetiségek tekintetében elmondható, hogy a legmagasabban képzettek a kárpátaljai zsidók, majd az oroszok, az ukránok, a szlovákok és a németek következnek. İket követik a hatodik helyen a magyarok (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2003).
50
12. táblázat. Kárpátalja lakosságának életkori szerkezete 2001-ben A lakosság száma, Az összlakosság százalékában ezer fı 1989 2001
Életkor 0-9 év
162,0
17,8
12,9
10-19 év
213,9
16,8
17,0
20-29 év
195,1
15,7
15,6
30-39 év
178,1
15,0
14,2
40-49 év
181,4
11,0
14,5
50-59 év
129,2
11,1
10,3
60-69 év
108,3
8,3
8,6
70-79 év
70,7
3,1
5,6
80 éves és idısebb
15,9
1,2
1,3
Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2003
26
falusi lakosság
39 1989
városi lakosság
2001
120 152
0
20
40
60
80
100
120
140
160
15. ábra. Az 1000 fıre jutó diplomások számának változása Kárpátalján Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2003
A etnikai összetételt tekintve továbbra is Kárpátalja második legjelentısebb nemzetisége a magyar, bár 1989-2001 között 4211 fıt tett ki a fogyása. A népszámlálás adatai alapján a megye összlakosságából 12,1 %-al részesedtünk (151,5 ezer fı), míg 1989-ben ez az arány még 12,5 %-ot tett ki (16. ábra).
51
16. ábra. Kárpátalja lakosságának nemzetiségi összetétele 2001-ben Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal, 2003 Ezzel párhuzamosan növekszik az ukránok aránya, akik már az összlakosság 80,5 %-át alkotják (mintegy 1 millió 10 ezer fı). Mellettük nıtt a cigány, a román és a német nemzetiségőek aránya, míg csökkent az oroszoké, a szlovákoké és a zsidóké. Megjegyzendı, hogy a 2001. évi népszámlálás „alkalmával” egy „régi-új” nép is feltőnt Kárpátalja nemzetiségi térképén, miután, élve az új törvények adta lehetıséggel, 10100 kárpátaljai lakos ruszinnak vallotta magát. Igaz, a ruszin nem önálló nemzetiségként, hanem csak az ukránság egy etnikai csoportjaként szerepelt a népszámlálási kérdıíven. Az abszolút számokban kifejezett nemzetiségi összetételt a 17. ábra mutatja.
1200000 1010127
1000000
Fı
800000 600000 400000 151516
200000
32152
30993
14004
Románok
Oroszok
Cigányok
0 Ukránok
Magyarok
17. ábra. Kárpátalja legfontosabb nemzetiségeinek lélekszáma 2001-ben Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2003
52
A népszámlálási adatokból az is kiderül, hogy a nemzetiségi és az anyanyelvi összetétel nem mindig fedi egymást pontosan. Az ukránok 99,2 %-a egyben ukrán anyanyelvőnek is vallotta magát, míg 0,5 %-uk az oroszt, közel 0,3 %-uk pedig valamely más nyelvet jelölte meg anyanyelvének. A második legjobb mutató ebbıl a szempontból a románoké, akik 99,1 %-ban román, 0,6 %-ban pedig ukrán anyanyelvőek. A magukat magyarnak vallók 97,1 %-a egyben magyar anyanyelvő is, 2,6 %-uk viszont már az ukránt, kb. 0,3 %-uk pedig az oroszt tekinti anyanyelvének. Itt jegyzem meg, hogy az 1989-es népszámlálás alkalmával a magyaroknál még 97,2 %-ban esett egybe a nemzetiség és az anyanyelv, azaz szempontunkból itt is romlott 0,1 %-ot a statisztika (Fodor Gy., 2004). A kárpátaljai németeknek viszont már csak kb. a fele beszéli a német nyelvet (Kocsis K. et al., 2006), a szlovákoknak pedig csak 43,9 %-a. A legrosszabb mutatóval hagyományosan a kárpátaljai cigányság rendelkezik: közülük csak minden ötödik (20,7 %) beszél cigányul (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2003). A két legutóbbi népszámlálás között eltelt idıszak demográfiai eseményeinek összegzésként Kárpátalja népességföldrajzi helyzetének változásaival kapcsolatban a következı fontosabb következtetések vonhatók le: 1. Negatívumok: a) az utóbbi két népszámlálás között mind a lakosság nemi, mind az életkori összetétele, mind pedig az urbanizáció szintje kedvezıtlen irányba mozdult el b) a kárpátaljai magyarság esetében igen élesen jelentkezik az anyaországba való áttelepülés jelensége, ezáltal az etnikai szerkezetben a magyarok rovására (is) megnıtt az ukrán nemzetiség részaránya c) az 1989. évi népszámláláshoz képest érezhetıen visszaesett a társadalmi-gazdasági színvonal és romlott a(z átlag) kárpátaljai lakosok életminısége. 2. Pozitívumok: a) Kárpátalja Ukrajna azon kevés régiójához tartozik, ahol a két legutóbbi népszámlálás között volt némi népességnövekedés b) a nemzetiségi szerkezetben való részesedésüknél (12,1 %) valamivel nagyobb a magyarok aránya a lakosság anyanyelvi struktúrájában (12,7 %) c) az iskolázottsági szint növekedett mind a falusi, mind a városi lakosság körében. 2.8. Összefoglalás Az elızıekben felvázolt demográfiai adatok egyértelmően megkülönböztetik Kárpátalját Ukrajna más régióitól: Kárpátalján elıbb kezdıdött meg a lakott
53
települések kialakítása, mint az ország legtöbb területén, 1910-ig Kárpátaljának nagyobb volt a népsőrősége, mint Ukrajnának vagy akár Oroszországnak stb. Nálunk jóval több az idıs ember, mint átlagosan Ukrajnában, magasabb a születések és alacsonyabb a halálozások száma is. Kárpátaljára jellemzı az igen változatos nemzetiségi összetétel. Akárcsak a Trianon után Magyarországtól elszakított többi területen, itt is sok nemzetiség él együtt egymással, általában nyugodtan és békésen. Ám a demográfiai adatokból még valami kiderül: az, hogy bár Kárpátalja nem tartozik a jelentıs kiterjedéső területek közé, földrajzilag, társadalmilag, politikailag és sok egyéb szempontból Ukrajna számára mégis igen fontos. Sıt, várható, hogy a közelmúlt nagy közép-európai geopolitikai változásaival (fıleg Ukrajna szomszédos országainak EU-csatlakozásával) Kárpátalja szerepe és jelentısége még inkább fel fog értékelıdni. Reméljük, hogy ilyen körülmények között a magyarság szerepe is pozitív irányba fog megváltozni, még nagyobb lesz a presztízsünk a többi kárpátaljai nép szemében és ez talán könnyebb boldogulást fog eredményezni a magyarok többsége számára is…
54
3. Szociálgeográfiai felmérés a kárpátaljai interetnikus viszonyokról
3.1. Prominencia-vizsgálat A továbbiakban egy ún. prominencia-vizsgálat keretében próbáltuk meg jellemezni a megye nemzetiségi sajátosságait és interetnikus viszonyait. Ehhez a kárpátaljai értelmiség, a nemzetiségi érdekvédelmi szervezetek, a történelmi egyházak, a politikai vezetés képviselıivel készítettünk mélyinterjúkat, szem elıtt tartva, hogy a vizsgálat során mindegyik jelentısebb nemzetiségi csoport képviselıi az össznépességbıl való részesedésük alapján nekik megfelelı súlyt kapjanak. A prominencia-vizsgálat alanyai között szerepelt közéleti személyiségeket egy elıre elkészített kérdéssor alapján interjúvoltuk meg, amely a kérdések típusa alapján az alábbi részekre tagolható: 1. Kárpátalja nemzetiségi összetételére vonatkozó kérdések: •
Hogyan vélekedik Kárpátalja mai nemzetiségi összetételérıl?
•
Mi az elképzelése a nemzetiségi összetétel további alakulásáról?
2. A nemzetiségek közötti viszonyok minıségére vonatkozó kérdések: •
Mi a véleménye a nagyobb nemzetiségi csoportok egymáshoz való viszonyáról?
•
Mit gondol a magyar-ukrán viszonyról?
•
Hogyan vélekedik a ruszinok (rutének) helyzetérıl, illetve a magyarruszin viszonyról?
•
Mi a véleménye a kárpátaljai cigány kisebbség helyzetérıl?
•
Mit gondol a magyar-cigány és az ukrán-cigány viszonyról?
•
Melyek a további fontosabb szerepet betöltı nemzetiségi csoportok Kárpátalján (gazdasági, társadalmi, kulturális stb. szempontból)?
3. A kárpátaljai interetnikus viszonyok jövıjére vonatkozó kérdések:
55
•
Véleménye szerint hogyan változhat meg a nemzetiségek közötti kapcsolat a közeljövıben?
•
Ön szerint milyen helyet foglal majd el a magyarság Kárpátalja nemzetiségei között a közeli jövıben (1-2 évtized múlva)?
4. Az állami vezetés és a nagypolitika interetnikus viszonyokra gyakorolt hatását firtató kérdés: •
Mit gondol, hogyan befolyásolja az állami vezetés a nemzetiségek egymáshoz való viszonyát?
3.2. A felmérés eredményei és tapasztalatai A prominencia-vizsgálat számos értékes és hasznos információval szolgált a tekintetben, hogy a vidékünk életének különbözı szféráit képviselı közéleti személyiségek hogyan látják a Kárpátalján jelenleg is zajló etnikai folyamatokat, hogyan értékelik a nemzetiségek közötti viszonyok alakulását. Természetesen, az ilyen típusú vizsgálatoknál nem zárható ki bizonyos fokú szubjektivitás, amelynek mértéke a válaszadók etnikai hovatartozásának, társadalmi pozíciójának, személyes tapasztalatainak stb. függvényében alakul. Azonban e negatív mozzanatok rendszerint eltörpülnek a pozitív hozadékok, azaz a témára vonatkozó hasznos és használható adatok mennyiségéhez képest, így a módszer használata a kutatásban, meglátásunk szerint, mindenképpen indokolt volt. Abban mindegyik interjúalany egyetértett, hogy Kárpátalja két legnagyobb nemzetisége a magyar és az ukrán, illetve abban is, hogy az összlakosságon belül az elıbbiek rovására manapság folyamatosan növekszik az utóbbiak részaránya. Ennek két fı oka a magyarok negatív természetes szaporodásában, illetve a jelentıs és egyre növekvı mértékő kivándorlásban keresendı. Volt olyan válaszadó, aki konkrét számadattal is szolgált a magyarok abszolút számát illetıen (kb. 150 ezer fı). A magyar nemzetiségő megkérdezettek kivétel nélkül pozitív jelenségként értékelték azt, hogy újabban egyre többen vállalják magyarságukat, fıleg az anyaország presztízs-emelkedésének hatására. Így valamivel lassúbb a magyarság fogyásának üteme, ami a jelen körülmények között mindenképpen magasra értékelendı. A magyarokon és ukránokon kívül ki kell térnünk a kisebb arányt képviselı nemzetiségekre is. Ezek a megkérdezettek szerint az oroszok, a románok, a németek, a zsidók, a cigányok és a szlovákok. Amint látjuk, ez majdnem teljesen összecseng a legutóbbi, 2001-es népszámlálás nemzetiségi rangsorával, vagyis fedi a hivatalos „demográfiai valóságot”. A Kárpátaljai Megyei Tanács egykori elnöke
56
szerint Kárpátalján jelenleg összesen 78 nemzetiséget tartanak nyílván, amibıl 32 tartozik a viszonylag népes (több száz fıs) etnikumok közé. A Kárpátaljai Református Egyházkerület Beregi Egyházmegyéjének korábbi esperese a református magyarság számáról szolgált fontos adattal, mely szerint az általa irányított, legnagyobb egyházmegye taglétszáma kb. 40000 fı. Kárpátalja-szerte a reformátusoknál jóval többen vannak a pravoszlávok és a görög katolikusok és valamivel kevesebben a római katolikusok, ugyanakkor az is fontos, hogy megyénkben így nem túl jelentıs a vallástalanok és ateisták aránya. Mindenképpen külön kell foglalkoznunk egy korábban igen nagy létszámú, 1946 után azonban „nem kimutatható” etnikummal, a ruszinsággal. Velük kapcsolatban a legszimpatikusabb álláspontot, nem meglepı módon a kárpátaljai görög katolikus egyház képviseli, akik igenis elismerik a ruszin nemzetiség létezését Kárpátalján. Igaz, hogy a teljes szláv lakosságon belüli arányukat szerintük is lehetetlen pontosítani, de maga az a tény, hogy a hivatalos állami álláspontot megcáfolva egyáltalán beszélnek ruszinságról, mint etnikai csoportról, már említést érdemel. Végül, a legtöbb válaszadó abban is egyetértett, hogy a leginkább megfogyatkozott és eltőnıfélben lévı etnikumok Kárpátalján a zsidók és a németek, a leggyorsabb ütemben növekvı pedig a rengeteg szociális és társadalmi problémával küzdı cigányság. Elıbbiek eltőnésében fıleg a kivándorlás a meghatározó tényezı (a németek esetében az anyaországba, a zsidóknál Izraelbe és az USA-ba), míg a cigányok növekedését az igen magas természetes szaporodásuk irányítja. 4.2. Mi az elképzelése a nemzetiségi összetétel további alakulásáról? A nemzetiségi összetétel további alakulását firtató kérdésnél a magyar nemzetiségő válaszadók szinte mindegyike úgy érezte, hogy ennél a kérdésnél elsısorban a magyarok számának és arányának, illetve a többi nemzetiség közötti súlyának további alakulását kell a középpontba helyeznie. Abban mindannyian egyetértettek, hogy a magyarság létszáma Kárpátalján csökkenı tendenciát mutat és ezzel párhuzamosan emelkedik a folyamatosan betelepülı ukrán népesség száma és aránya (ezzel az összes nem magyar nemzetiségő interjúalanyunk is egyetértett). A csökkenésért, ahogyan azt már többször is említettük, egyre inkább az anyaországba való kivándorlás a „felelıs”. Beszélgetıpartnereim abban is egy véleményen voltak, hogy ez a tendencia elsısorban gazdasági okokra vezethetı vissza. Ha Kárpátalján rövid idın belül nem stabilizálódik a gazdasági helyzet és nem áll be jelentısebb életszínvonal-emelkedés, akkor a magyarság fogyása is tovább fog fokozódni. E veszélyre a válaszadók közül többen is felhívták a figyelmet. Emellett a zsidók és a németek arányának további csökkenése is prognosztizálható. A „megüresedett” helyekre pedig szinte kizárólag ukrán nemzetiségőek érkeznek, fıleg a többi nyugat-ukrajnai megyébıl. Ugyanakkor, az orosz nemzetiségőek számában nem várható számottevı növekedés.
57
A gazdasági helyzet javulásával nemcsak a kárpátaljai magyarság nyerne sokat, hanem esetleg a ruszinok is „felszínre kerülhetnének” végre. Ha a gazdaság gondjai némileg enyhülnének, a válaszadók szerint a nemzetiségi kérdések (fıleg az ukrán-ruszin viszonyt érintık) sem vetıdnének fel olyan élesen. Talán végül még az ukrán állami politika is megenyhülne a ruszinok irányában és nem söpörné ıket többé „a szınyeg alá”. Ez pedig segíthetne a ruszinoknak abban, hogy meg tudják határozni önmagukat, hogy egységgé szervezıdjenek és el tudják dönteni, milyen szerepet szánnak maguknak Kárpátalja nemzetiségi palettáján. A Kárpátaljai Görög Katolikus Egyház vezetése szerint gyülekezeteikben az utóbbi években egyre több, magát ruszinnak valló hívı van, sıt, egyes szertartásokat már újra ruszin nyelven is végeznek. A kárpátaljai ruszinok helyzetére külföldi analógia is felmerült, mégpedig a németországi svábok példája, akik nagyjából az ukrajnai ruszinokhoz hasonló etnográfiai szituációban vannak. A németekétıl eltérı a kultúrájuk, mővészetük, történelmük, ıket mégsem nyomja el a többi német, nem tagadja létezésüket. Épp ellenkezıleg, úgy vélik, hogy a svábok csak tovább gazdagítják a német társadalmat, kultúrát, mővészetet stb. Ha ezt az ukránok is belátnák a ruszinokkal kapcsolatban, akkor ebben a relációban is várhatnánk pozitív változásokat. Amikor a nagyobb nemzetiségi csoportok egymáshoz való viszonyára kérdeztünk rá, a válaszadók véleménye ismét csak egybecsengett. A válaszokban elsısorban a magyar-ukrán vagy a magyar-szláv viszonyt helyezték a középpontba. Szinte mindegyik interjúalany hangsúlyozta, hogy az interetnikus viszonyokon belül két szintet lehet megkülönböztetni. Az egyik a nagypolitika szintje, a másik pedig a mindennapi életé. Általában minden válaszadó jónak, vagy legalábbis normálisnak értékelte a kárpátaljai nemzetiségek közötti viszonyt. Ha vannak is kisebb problémák, illetve súrlódások, azok leginkább a nagypolitika szintjére jellemzık. A hétköznapi emberek igenis jól megvannak egymással, tudnak békességben és megértésben élni a többi nemzetiség képviselıivel. Ennek némileg ellentmondó vélemény (amelyet azonban csak egy válaszadó, egy a fıiskolán tanító magyar nyelvész fejtett ki), hogy a mindennapi élet szintjén is lehetnek kisebb „összezörrenések”. İ azt hangsúlyozta, hogy gyakran akár egy magyar és egy ukrán család kapcsolata is mérgezhet viszonyt, hiszen ha rossz ez a kapcsolat, akkor a két család ezt akár nemzetiségi szintre is hajlamos kivetíteni. Vagyis a magyar család tagjai úgy általánosítanak, hogy minden ukrán rossz és gátlástalan, míg az ukrán család tagjai ugyanígy gondolkodnak minden magyarról. Azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy a kárpátaljai magyarok rendelkeznek egyfajta „egészséges önbizalom”-mal, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy önmagukat kicsit a többi nemzetiség fölé helyezik jóságban, mőveltségben, intelligenciában stb. Ám ennek ellenére e válaszadó is úgy gondolja, hogy a nemzetiségek közötti kapcsolat a hétköznapi élet szintjén mind a magyar-ukrán, mind pedig a többi relációban (egyelıre) komolyabb feszültségektıl és problémáktól mentes.
58
A megyei vezetés részérıl megszólaltatottak azt hangsúlyozták, hogy az országos, de fıleg a megyei hatalom minden eszközt és lehetıséget biztosít a különbözı nemzetiségek számára ahhoz, hogy pl. megalakítsák saját nemzetiségi alapon mőködı érdekvédelmi szervezeteiket. Ezek a szervezetek akár az állami politika szintjén is képviselhetik az adott nemzetiség érdekeit. A megye vezetése lehetıségeihez mérten az anyagi feltételeket (értsd: székházépületek, rendezvényés üléstermek stb.) is igyekszik biztosítani e szervezetek mőködéséhez, még ha ez nem is mindig megy problémamentesen. Az utóbbi egy-két évtized említést érdemlı történése az orosz lakosság politikai térvesztése is, akik még mindig „nem jöttek rá”, hogy Ukrajna függetlenné válásával többségi létbıl tulajdonképpen kisebbségi létbe csöppentek itt, Kárpátalján. Ennek a lassú reagálásnak pedig az lett az eredménye, hogy visszaszorultak a politikai kulcspozíciókból, bár gazdasági helyzeti elınyeiket gyakran még mindig tartják. Hogy ebbıl sikerül-e újra számottevı politikai tıkét kovácsolniuk, az elkövetkezı idıszakban fog eldılni. Az efféle politikai térvesztésbıl adódnak ugyan bizonyos súrlódások a többi nemzetiség képviselıivel, ám ezek jelentısége Kárpátalján nem túl nagy. Végül egy olyan megállapítás, amit, úgy tőnik, mindegyik válaszadó a magáénak érez: ha a mindennapi élet szintjén meglévı interetnikus kapcsolatokba „felülrıl”, a nagypolitika szintjérıl nem kavarnak bele, a béke és megértés tartós és megingathatatlan lesz. Ha ehhez némi gazdasági fellendülés is társul, úgy még sokkal inkább…
59
4. Interetnikus viszonyok Kárpátalján
4.1. A magyar–ukrán viszony Errıl a viszonyról már az elızı fejezetben is szó volt, így külön csak két véleménycsoportot szeretnék újra kiemelni. Az egyik szerint államközi szinten ez a viszony egyre feszültebb (lásd a magyar nemzetiségő diákokat igen negatívan érintı új oktatási törvény hatásait!) Ráadásul az államközi szinten meghozott (a kárpátaljai magyarságra esetlegesen kedvezı) döntések végrehajtásában és a magyarokra nézve pozitív változtatások megvalósításában gyakran még a régi, szovjet rendszer-béli beidegzıdések és technikák uralkodnak. Vagyis, a deklarált pozitív elvek mellett a negatív megoldási módszerek dominálnak. Az sem mindegy, milyen szinten vizsgáljuk a magyar-ukrán viszonyt, hiszen az, ami Kárpátalján meghatározó és fontos, kijevi mércével mérve szinte teljesen jelentéktelen. Tehát, minél magasabb szinten nézzük meg a magyarok szerepét, annál kisebb gondot jelentenek a többségi nemzet számára. Így a problémák is jobbára csak a helyi szinteken jelentkeznek. A másik vélemény szerint nincs komolyabb súrlódás a két legnagyobb lélekszámú kárpátaljai nemzetiség között, ám az, hogy az ukrán állam nem gördít különösebb akadályt a magyarok anyaországba való áttelepülésének útjába, egy sajátos kisebbségpolitikai stratégia része. Ennek másik bizonyítéka az, hogy annak idején Ukrajna a Státusztörvény ellen sem emelt semmilyen kifogást. Sejthetı tehát, hogy a magyarok tömeges kivándorlása és az ebbıl adódó létszámcsökkenésük Kárpátalján bizonyos hatalmi köröknek igencsak kényelmes („Minél kevesebben vannak, annál gyengébb a hangjuk!”) Ehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy a közeljövıben mindkét országban lezajló parlamenti választások alaposan átalakíthatják a fenti képletet. Egy esetleges magyarországi kormányváltás esetén az ottani polgári folyamatok a kárpátaljai magyarok körében is éreztetni fogják a hatásukat. Mindez a magyarság kárpátaljai presztízsének és megbecsültségének további emelkedésével járhat. Ellenkezı esetben valószínőleg tovább fog lanyhulni az anyaország gondoskodása a kárpátaljai magyarokról, ami épphogy presztízscsökkenést eredményezhet. 4.2. A magyar–ruszin viszony Mielıtt a konkrét véleményekre rátérnénk, szeretnénk idézni dr. Kobály Józsefnek, a ruszinok eredetével és Kárpátalján való megjelenésük körülményeivel foglalkozó igen elismert kutatónak az egyik témába vágó cikkébıl: „A ruszinokkal kapcsolatos vizsgálódásaink kimutatták, hogy semmilyen genetikai kapcsolat köztük és vidékünk VI-IX. századi ısi szláv lakossága között
60
nincs. A történeti források, az antropológia és az etnográfia adatai, a korai és jelenlegi ruszin (ukrán) települések elterjedésének vizsgálata mind arról tanúskodik, hogy a ruszinok a magyar honfoglalás után népesítették be a Kárpátok déli lejtıit”. A szerzı szerint, a ruszinok betelepülése a XIII-XIV. században vett nagyobb lendületet, és egészen a XVIII. századig tartott. A ruszinok feltehetıleg a mai Ukrajna más területeirıl (Bukovina, Galícia, Voliny, Podólia) érkeztek Kárpátaljára, ahol hamarosan kezdték a vidék lakosságának többségét alkotni (Kobály J., 1996). Válaszadóim többsége szerint a ruszinok etnikailag ugyan léteznek Kárpátalján, ám nemzetként gyakorlatilag nem képesek funkcionálni. A kárpátaljai szláv népesség zöme (kivéve a 20. sz. második felében betelepült ukránokat) mentalitásában és életfelfogásában lényegesen elüt az Ukrajna többi részén élı szlávoktól. De pont ez a fajta mentalitás az, ami megfosztja ıket a valódi nemzetté kovácsolódás lehetıségétıl. Hiszen ehhez „nyílt kiállásos politizálásra lenne szükség”, ami ettıl a ruszin etnikai mentalitástól eléggé idegen. Így a ruszinok Kárpátalján továbbra sem tudnak igazán megszervezıdni, politikai és nemzetiségi tényezıvé válni. Igaz, hogy a ruszinságnak pont ebbıl a hiányosságából adódik a magyarok erıs szimpátiája is az irányukban. Ez a szimpátia még az ébredezı ruszinság egyes ritka és erıtlen politikai próbálkozásait is érinti. A ruszinok „megszervezetlenségét” hangsúlyozva interjúalanyaim (tekintet nélkül nemzetiségi hovatartozásukra) kiemelték: még az sincs eldöntve, hogy a ruszinság, mint etnikum létezik-e Kárpátalján, vagy sem. Ennek eldöntése, szerintük, nyelvészeti, történészi, néprajzi stb. probléma, amibıl „politikát csinálnak”. E tekintetben legalábbis érdekes a kárpátaljai megyei vezetés részérıl megkérdezett egyes politikusok véleménye, akik szerint a ruszin nemzetiség (természetesen, mint az ukránság egyik etnikai csoportja) Kárpátalján márpedig létezik, képviselıi pedig fıként a 13-18. század folyamán települtek be a mai Kárpátaljára a Kárpátok keleti oldaláról. Így ık néprajzi, vallási és nyelvi vonatkozásban is eléggé „elszakadtak” a kibocsátó közegüktıl, attól külön fejlıdtek. Többen abban látják a ruszinok mai mostoha helyzetének az okát, hogy 1944 után, de még a ruszinok önállóságának megfelelı megszilárdítása elıtt az államhatalom egy titkos egyezménnyel a ruszin etnikumot tulajdonképpen megszőntette, „ukrainizálta”. Ha a ruszinok önállósodási folyamata a II. Világháború végéig befejezıdött volna, valószínőleg már nem lehetett volna ıket „a szınyeg alá söpörni”. Így viszont hivatalosan gyakorlatilag nem is léteznek. Jelentıs lépés, hogy a 2001. évi népszámlálási kérdıív már tartalmazott olyan rubrikát, amely lehetıvé tette a ruszin nemzetiségi lét bevallását, vállalását (újra hangsúlyozzuk, hogy nem külön nemzetiségként, hanem mint az ukrán nép egyik etnikai csoportja). Fontos megjegyezni, hogy a II. Világháború elıtt a ruszinságot összekötı fı kapocs a görög katolikus vallás volt. Viszont a háború és a „szovjet terror” után a kárpátaljai szláv lakosságnak csak kis része vette vissza régi vallását, így a legtöbbjük identitás-tudata ma már nem görög katolikus, hanem ortodox
61
(pravoszláv). És mivel így a Görög Katolikus Egyház már nem megtartó erı a számukra, ráadásul nyelvük is gyakorlatilag azonos az ukrán nyelvvel, a ruszinok száma igencsak megfoghatatlan. A magyar nemzetiségő válaszadók közül többen nyilatkoztak úgy, hogy tudomásuk van a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséghez hasonló ruszin érdekvédelmi szervezet létrejöttérıl Kárpátalján, interjúalanyaink többsége mégis úgy véli, nemigen beszélhetünk hivatalos szintő magyar-ruszin viszonyról megyénkben. Ukrajnában hivatalosan (azaz politikai szinten) máig csak ukránmagyar viszonyról lehet szó. A hétköznapi élet szintjén azonban a ruszin-magyar viszony tényleg hagyományosan jó. A Munkácsi Görög Katolikus Egyházkerület képviselıi szerint a ruszin nemzetiségő lelkészek kivétel nélkül tudnak magyarul. Ez szintén egyfajta bizonyítéka a két nemzet egymáshoz való jó viszonyának, kölcsönös tiszteletének. Igaz, egyes ruszin önjelölt politikusok próbálták ezt a jó viszonyt a saját érdekükben kihasználni, a magyarokat „ütközıként” fordítva az ukránok felé, ám ezek a próbálkozások, szerencsére, nem kavartak túl nagy port a megye politikai életében, mára pedig már teljesen el is maradtak. Ide kívánkoznak az egyik általunk megkérdezett ruszin nemzetiségő görög katolikus lelkész gondolatai, melyek szerint, egyházának elhatározása alapján, politikai kérdésekkel nem foglalkozhat, csak az egyházi szintő ruszin-magyar viszonyról beszélhet. A ruszinság számáról ı sem tudott pontos adatot mondani, csak annyit jegyzett meg, hogy a Görög Katolikus Egyházon belül mindenképpen ık alkotják a hívık többségét, számbelileg pedig ıket követik a magyarok. A két nemzetiség egyházon belüli és kívüli viszonya is jónak mondható, amit az egyház a maga eszközeivel is próbál erısíteni. Ilyen eszköz pl. az az intézkedés, miszerint a Kárpátaljai Görög Katolikus Egyház egyaránt megtartja a régi szláv és az új naptár szerinti vallási ünnepeket. Ennek az az interetnikus vonzata, hogy a kárpátaljai ruszin görög katolikusok legnagyobb része a régi naptárt követi (legalábbis a vallási ünnepek vonatkozásában), míg a magyar görög katolikusok az újat. A másik ilyen intézkedés, hogy a Görög Katolikus Egyház miséi Kárpátalján általában vegyesek, vagyis a liturgia egy része magyarul, másik része szlávul hangzik el. Ez a szláv nyelv, egyébként, mára már kb. 80 %-ban az ukrán nyelv szókincsére és nyelvtanára épül. Mindazonáltal interjúalanyunk sajnálkozva volt kénytelen elismerni, hogy a ruszinok nagy része a rendszerváltás után „hőtlen” lett görög katolikus vallásához és ma már az ortodoxok számát növeli. 4.3. A kárpátaljai cigányság helyzete A megkérdezettek válaszainak summázataként elmondható, hogy szerintük a cigánykérdés tulajdonképpen nem más, mint a négerkérdés európai változata. Márpedig a négerkérdést is sokan próbálták megoldani, ám ez teljesen még senkinek sem sikerült. Ez a cigányok kérdésére, problémájára is igaz. Probléma,
62
tehát, igenis van! Válaszadóink abban is „látványosan” egyetértettek, hogy a cigányság problémája nem annyira nemzetiségi, mint inkább szociális, civilizációs, társadalmi probléma, amelyet Ukrajnánál fejlettebb demokráciával rendelkezı országok sem tudtak megnyugtatóan rendezni. Véleményük szerint az a legnagyobb gond a cigányokkal, hogy a társadalomnak szociológiailag egy deprimált rétegét alkotják és nem lehet ıket rendszerességre nevelni (állandó munkahely, tisztességes lakás és lakókörnyezet, általános higiéniai követelmények betartása stb.) Az effajta rendszerességnek nyílván az oktatással kellene kezdıdnie, ám ha vannak is Kárpátalján cigány iskolák, azokban az oktatás nyelve nem a cigány, hanem az ukrán vagy a magyar nyelv. Másrészt, a cigány gyerekeket (és fıleg szüleiket) arra is elég nehéz rávenni, hogy egyáltalán járjanak iskolába. Így nyilvánvaló, hogy a cigányság nem tudja „kitermelni” saját középrétegét, amely a cigány társadalom alapja lehetne Kárpátalján. Természetes, hogy ilyen körülmények között csak egy lehetıség kínálkozik a cigányság problémájának megoldására: integrálni kell ıket valamely más nemzetiségi vagy társadalmi csoportba. Ez spontán folyamatként már el is kezdıdött Kárpátalján, hiszen éppen azért nem lehet a cigányság számát pontosan megmondani, mert sokan közülük magyarnak, ukránnak, ritkábban románnak vagy szlováknak mondják magukat. És mivel a legtöbb kárpátaljai cigány magyar „anyanyelvő”, kézenfekvı, hogy a magyarságba kellene ıket integrálni. Ám arról, hogy ez mennyire megvalósítható, a legtöbben igen szkeptikusan nyilatkoznak, nem utolsósorban azért, mert bizony a magyarság sem igen fogadná ıket „tárt karokkal”! Voltak olyan válaszadók, akik elsısorban a cigányság körében eddig elért eredményeket hangsúlyozták, kijelentve, hogy ezt az irányvonalat kell tovább folytatni (a cigányok személyi igazolványokkal való ellátása, cigány érdekvédelmi szervezetek megalakulása az utóbbi néhány évben, cigány iskolák mőködtetése Beregszászon, Ungváron, Szernyén, református roma gyülekezetek alapítása Beregszászon és Nagydobronyban, cigány nyelvő lap megjelentetése, stb.) İk is elismerik azonban, hogy ezzel a problémának még csak nagyon kis szegmense van megoldva. A további javulás érdekében össze kellene fogni a többi kárpátaljai nemzetiségnek, az államnak, a történelmi egyházaknak. A probléma megoldásáért manapság fıleg az utóbbiak, különösen a református egyház képviselıi tesznek sokat. Általuk a kárpátaljai cigányság problémáját külföldön is megismerték, így onnan is (fıleg Hollandiából) sok segítséget, támogatást kapnak. Természetesen, ez elsısorban a „magyar cigányokat” érinti, talán az ı helyzetük így egy árnyalattal jobb, mint a többieké. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy a cigányok vallási „elhivatottsága” eléggé ingatag. Ahhoz az egyházhoz húznak, amely számukra többet ígér anyagi javakban és adományokban. És ha a körülmények úgy alakulnak, könnyen „feladják hitüket” és „váltanak”. A megkérdezettek szerint az lenne az ideális, ha az összes cigány életszínvonala a lakosság többi részének életszínvonalával együtt jelentısen megemelkedne. Ez elısegítené a már korábban emlegetett cigány középréteg
63
kialakulását. De megjegyezték, hogy a jelenlegi társadalmi-gazdasági körülmények között erre is kevés az esély. Végül még egy komoly probléma, amely viszont már a cigányságon belül jelentkezik. Számos vélemény szerint ugyanis elkezdıdött a cigányok társadalmi rétegzıdése is, amely így egy csekély számú felsı rétegre, az ún. „úri cigányokra”, és a túlnyomó többséget alkotó „putris cigányokra” tagozódott. Olyannyira, hogy Ungváron például két cigány iskola is mőködik, egy az elıbbiek, egy pedig az utóbbiak gyermekei számára. Az effajta társadalmi rétegzıdés önmagában még nem lenne nagy gond, ám az „úriak”, akiknek jobban megy a soruk (és nyílván többet is „adnak magukra”), komolyan lenézik, „kiutálják” a „putrisokat”, ez viszont már mindenképpen erısen negatív társadalmi jelenség! 4.4. A magyar–cigány és az ukrán–cigány viszony Beszélgetıtársaink válaszai alapján úgy tőnik, magyar-cigány és ukrán-cigány viszony között lényegi különbség nincs. A cigányokkal való tartós együttélés minden nemzetiségi csoportban szinte ugyanazokat a problémákat és viszonyulási mintákat „termeli”. A meglehetısen egybecsengı nyilatkozatok lényegét összefoglalva, a kárpátaljai nemzetiségek részérıl (és itt most nem csak a magyar és az ukrán nemzetiségekre gondolunk) a cigányok irányába alapvetıen kétféle viszonyulás létezik. Az emberek egyik része tulajdonképpen együtt érez a cigányokkal, belátja problémáik komolyságát, szeretné, ha a cigányok társadalmilag, szociálisan és gazdaságilag fel tudnának zárkózni a megye többi nemzetiségéhez. Sokan ebben még segítséget is nyújtanak nekik, ám ez a legtöbbször azért hiúsul meg, mert a cigányok saját maguk nem akarják ezt a felzárkózást. Egyszerően azon ok miatt, mert nem ezt szokták meg, az ezzel járó rendszeresség pedig mentalitásuktól teljességgel idegen. Így idıvel ebbe az „együttérzı csoportba” tartozók száma csökken, hiszen belátják, segíteni csak olyasvalakiken lehet, akik ezt maguk is akarják. Az emberek másik része viszont eleve leplezetlen ellenszenvvel viszonyul minden cigányhoz, ami némileg érthetı is, ha a munkakerülést, a lopásokat, a rendezetlen életkörülményeket, egyik válaszadónk szavaival élve, az egész „cigány mentalitást” tekintjük. Ám eközben nem szabad elfelejtenünk, hogy a cigányok között is vannak komoly és jóravaló emberek, akik becsületes munkával szeretnék biztosítani önmaguk és családjuk megélhetését, és tényleg próbálnak felzárkózni a magyarok, ukránok, románok, szlovákok közé. İket pedig ez a negatív viszonyulás igen mélyen sértheti, letörheti lelkesedésüket. Kialakulhat bennük az a képzet, hogy élhetnek bárhogy, tehetnek bármit, a többiek szemében akkor is csak ellenszenves cigányok maradnak. Hogy az ilyesmit elkerüljük, óvakodnunk kell az egész cigányságra (vagy bármely más népre is) kiterjedı általánosításoktól és sztereotípiáktól. El kell ismernünk, hogy az általános séma alól a cigányságon belül
64
is vannak kivételek, és ezeknek jár a tisztelet és megbecsülés. Sajnos azonban, néhány fecske még nem csinál nyarat, így ez a néhány „civilizált” cigány sem oldja meg a többiek életvitelébıl adódó problémákat! A teljes képhez még az is hozzátartozik, hogy a cigányok nagy része el is várja a többi nemzetiség segítségét, gondoskodását: azt, hogy a magyarok, ukránok, románok „kaparják ki nekik a gesztenyét”. Viszont ezért ık maguk egy szalmaszálat sem tesznek keresztbe, így emiatt is növekszik a velük „ellenszenvezı” kárpátaljaiak száma. Az eddig elmondottakhoz még annyi tehetı hozzá, hogy válaszadóink szerint a hétköznapi élet szintjén a cigányok és a többi nemzetiség képviselıi között meglévı feszültségek politikai szintre már nem jutnak el. Mégpedig azért nem, mert a kárpátaljai cigányok gyakorlatilag törzsi elven szervezett társadalomban élnek, ahol a hatalom a cigánybáró-k (az ún. „erıs emberek”) kezében van. Ennek a rendszernek szinte semmi köze nincs egy demokratikus érdekképviselethez, még ha ennek ma már vannak is lassan kibontakozó kezdeményei. Vagyis, a cigányság sem politikailag, sem társadalmilag nincs megszervezve, és a velük kapcsolatos problémák jó része is valószínőleg ebbıl következik. 4.5. Egyéb fontosabb nemzetiségi csoportok Kárpátalján A kérdéssorban eddig nem említett, de Kárpátalja szempontjából jelentıs nemzetiségek közül interjúalanyaink egybehangzóan az oroszokat emelték ki elsıként. Róluk annyit kell tudni, hogy tervszerő betelepítésük a szovjet idıszakban ment végbe, mégpedig gazdasági kulcspozíciók betöltésének céljából. Igaz ugyan, hogy Kárpátalján soha nem volt klasszikus értelemben vett munkaerıhiány, már legalábbis ami a „kulimunkát” illeti, ám a kétkezi munkások irányítására, igazgatására orosz nemzetiségő vezetıket helyeztek megyénkbe. Ezek a rendszerváltás után itt maradtak, kisebbségi létbe szorultak, ám ez bennük gyakorlatilag azóta sem tudatosult. Ha úgy tetszik, nagybirodalmi mentalitásuk megmaradt. Azt mondhatjuk róluk, hogy magasan képzett, magas státuszban lévı emberekbıl álló csoport az övék, de nem csoport! Ezzel együtt a „zavaros években” jelentıs gazdasági tıkét sikerült megkaparintaniuk, ami idıvel politikai tıkévé is átalakulhat. Ennek elsı jele, hogy megalakult kárpátaljai érdekvédelmi szervezetük (Puskin Társaság), ami az orosz kultúra ápolását és közvetítését is feladatának tartja. Sikeressége, hatékonysága majd azon múlik, hogy az oroszok gazdasági tıkéjükbıl mennyit áldoznak ilyen és ehhez hasonló célokra. Kulturális életük emellett is elég élénk, hiszen a munkácsi Orosz Nemzeti Színház a mai napig jelentkezik új bemutatókkal, több újságjuk jelenik meg orosz nyelven, sok nemzetiségi iskolájuk van Kárpátalján stb. Egyébként az Ukrajnában élı oroszok egyik fı politikai törekvése, hogy az orosz nyelvet nyilvánítsák második hivatalos nyelvvé országunkban. Ennek az igénynek az alátámasztása, hogy Ukrajna lakosságának
65
közel egynegyedét ık teszik ki (a közelmúltban lezajlott ukrajnai köztársasági elnökválasztáson gyıztes jelölt erre tett is számukra ígéretet). Ha ezt a szándékukat sikerül keresztül vinniük, valószínősíthetıen Kárpátalján is újra meg fog nıni a szerepük. A második helyen a legtöbb válaszadó a románokat említette, megjegyezve, hogy a kárpátaljai magyarságnak elsısorban velük kellene szövetkeznie, mivel megyénkben nagyjából azonos a két nemzetiség helyzete. Elıször is azért, mert a magyarok mellett a kárpátaljai románok azok, akik a leginkább megırizték identitás-tudatukat, nyelvüket, kultúrájukat, mővészetüket, másrészt, mert mögöttük is áll egy Ukrajnával határos anyaország, melynek ık, románok, a közvetlen szomszédságában élnek. Bár a magyarokhoz képest ık sokkal nagyobb anyagi jólétben élnek, így nem is véletlen, hogy a legtöbb válaszadó elsısorban a Kárpátalján betöltött gazdasági szerepüket hangsúlyozta. Az oroszokon és a románokon kívül még három nemzetiségi csoport nyilváníttatott fontosnak válaszadóim által. Az egyre fogyatkozó zsidó és német kisebbségnek egyaránt fontos gazdasági és kulturális szerepet tulajdonítanak, míg a Kárpátalján az utóbbi néhány évben „gyökeret eresztı” örmény lakosság gazdasági potenciáljáért érdemel említést. 4.6. A nemzetiségek közötti kapcsolatok jövıbeni alakulása Az ebben a kérdésben is erısen egybecsengı vélemények szerint a jelenlegi tendenciákon két dolog változtathat jelentısen. Az egyik az, hogy lesz-e igazi államnacionalista politika Ukrajnában. Erre valló jelek és kezdeményezések mindig vannak, ám egy ilyen politika életbe léptetése mégsem túl valószínő, mivel az országban él egy bı 11 milliós orosz kisebbség is, akik ezt semmiképpen nem szeretnék. Ráadásul úgy tőnik, hogy ehhez egyre inkább megvan a kellı politikai és gazdasági hatalmuk is. A másik dolog pedig az, ha a magyarok szerepe, ahogyan az a korábbiakban már többször is említésre került, jelentısen felértékelıdhet Kárpátalján. Nyílván ennek feltétele Magyarország gazdasági fejlıdése, hatékony Európai Uniós integrálódása is. Azt, hogy ez reális alternatíva, annak idején már a Státustörvény is bizonyította, ami magyar nemzetiségő interjúalanyaink szerint nem egyéb volt, mint Magyarország erısödésének kézzelfogható átvetülése az országhatárokon. Csak remélhetı, hogy a két forgatókönyv közül végül is ez utóbbi fog bekövetkezni, és ez a magyarok számára pozitív irányba fogja befolyásolni az interetnikus viszonyokat Kárpátalján. A változás fı tényezıjét sokan a gazdasági folyamatok minıségében látják. Ha a „lefelé tartó” gazdasági tendenciák folytatódni fognak, az a magyarságra nézve is negatív következményekkel járhat (növekvı kivándorlás, esetleg asszimiláció stb.) A pozitív változás lehetıségét ismét csak Magyarország politikai-gazdasági megerısödése hordozza magában, melynek eredményeként anyaországunk a középeurópai térség egyik vezetı országává nıheti ki magát. Ez majd segítséget nyújthat a
66
kárpátaljai magyarságnak saját közösségi élettere kialakításában és értelmiségi rétege reprodukálásában. Ebben, válaszadóink szerint, kiemelkedı szerep juthat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskolának, amely már jelenleg is a legnagyobb magyar értelmiséget képzı mőhely Kárpátalján. Szinte mindegyik megkérdezett hangsúlyozta az anyanyelvi oktatás fontosságát a magyarság nemzeti öntudatának ébren tartásában, valamint a helyi (tehát megyei, járási) hatalmi szervek szerepét az esetleges változások elıidézésében. A legfrappánsabban talán úgy fogalmazhatjuk meg a kérdésben tett válaszadói megnyilvánulások szintézisét, hogy az interetnikus kapcsolatok pozitív irányba történı fejlıdéséhez azokba egyszerően nem szabad felülrıl „belenyúlni”, nem kell erıszakkal jobbítani azokat. Inkább hagyni kell, hogy a különbözı nemzetiségek önmaguktól találják meg az egyensúlyt az egymással való békés és harmonikus együttélés terén. Mindemellett egyik válaszadó sem tagadta a gazdasági és politikai irányváltások jelentıségét, mint interetnikus változásokat kiváltó tényezıket. A kisebbségi nemzetekhez tartozó megkérdezettek szerint elıször minden nemzetiség számára ténylegesen (nemcsak a deklarációk szintjén) biztosítani kellene az egyenlı jogokat az élet minden területén, mert a korábbi séma, hogy vannak egyenlık és egyenlıbbek, újra visszavisz a szocializmushoz és az álinternacionalizmushoz. Ennek elkerülése érdekében elıször is ki kellene mondani, hogy mindenki használhatja a saját anyanyelvét a különbözı hivatalokban és közintézményekben. De nem elég csak kimondani, érvényt is kell neki szerezni. A kölcsönös nyelvtudás, egymás kultúrájának, történelmének a jelenleginél magasabb szintő ismerete pedig az interetnikus viszonyok alakulására is jótékony hatással lesz majd. Igaz, effajta jobbítás nem lehetséges anélkül, hogy a történelmi félreértéseket megfelelı módon és megfelelı szinten tisztáznánk. Ha a kisebbségi jogok garantálva lennének és teljesen meg is valósulnának, feleslegessé válna a kisebbségi érdekképviselet. Ez lenne az az ideális állapot, amelytıl azonban még igen messze (és napjaink aktuálpolitikai eseményeit szemlélve talán egyre messzebb) vagyunk. Végül nem szabad elfeledkeznünk arról az alaptételrıl, hogy „ha azt akarjuk, hogy bennünket elfogadjanak, nekünk is el kell fogadnunk a többi nemzetiséget!” Ismét hangsúlyozzuk tehát, milyen fontos egymás jobb megismerése, hiszen a tudatlanság is vezethet konfliktusok kialakulásához. Csak úgy tudunk igazán elfogadni egy másik nemzetiséget és tartósan együtt élni vele, ha a lehetı legteljesebben megismerjük. A megismerés egyik lépcsıfoka pedig lehet a másik nyelvének elsajátítása. Ám ez nem lehet egyoldalú dolog: nem csak a magyarokat kell kötelezni az ukrán nyelv megtanulására, hanem a tömbmagyarság között élı ukránoktól is meg kell követelni a magyar nyelvtudást.
67
4.7. A magyarság szerepének jövıbeni alakulása Kárpátalja nemzetiségei között A kérdéssor ezen részénél is nagyfokú egyetértés volt tapasztalható a válaszadók között abban, hogy a kárpátaljai magyarság száma, sajnos, csökkenni fog. Stabil gazdaság és magasabb életszínvonal híján ugyanis tovább fog tartani a magyarok anyaországba való kivándorlása, valamint a természetes fogyás is még jó ideig „tartani fogja magát”. Ilyen körülmények között a megkérdezettek csak annak a reményüknek adhattak hangot, hogy a számbeli csökkenés ellenére a magyarságnak sikerül megtartania abszolút második helyét és mostani politikai, társadalmi, gazdasági, valamint kulturális súlyát Kárpátalja nemzetiségei között. Ennek eredményeként majd évtizedek múlva is beszélhetünk nemcsak kárpátaljai magyarságról, hanem kárpátaljai magyar közösségrıl is. Ez pedig azt feltételezi, hogy a magyarság száma és aránya itt olyan nagy lesz, hogy képesek leszünk saját magunk „megszervezésére”, intézményeink fenntartására és saját érdekeink képviseletére. Ha erre képes lesz a magyarság, akkor továbbra is meghatározó lesz a szerepe Kárpátalján. Ebben segíthet Magyarország EU-csatlakozása is, mert ha a schengeni határok nem zárják el teljesen a kárpátaljai magyarokat a magyarországiaktól, akkor Kárpátalja az EU-ba vezetı folyosó szerepét játszhatja. Ez pedig mindenképpen stratégiai fontosságot és gazdasági vonzerıt kölcsönöz a területnek, a kárpátaljai magyaroknak pedig presztízsnövekedést és nagyobb megbecsülést. Ezekbıl pedig komolyan lehet majd profitálni, így végsı soron akár erısödhetnek is pozícióink Kárpátalján. A kárpátaljai magyarság megmaradása szempontjából az is sorsdöntı lesz, sikerül-e létrehozni a tervezett Tiszamelléki járást. Ez egy olyan összefüggı terület lenne, amelynek mindegyik településén 50 % fölött van a magyarok aránya. Ha ez a járás létrejönne, akkor ide tartozna a kárpátaljai magyarság kb. 72 %-a és ugyanennyire lenne tehetı a magyarok aránya a Tiszamelléki járás összlakosságán belül is. Ez a járás pedig a jelenleginél sokkal hatékonyabb érdekképviseletet is lehetıvé tenne megyénk magyar lakossága számára. Tényleges létrehozása azért kétséges, mert a jelenlegi ukrán törvények nem engedélyezik klasszikus értelemben vett autonóm formáció megalakítását Ukrajna határain belül, fıleg nem területi elven. Ennek fı oka valószínőleg a már többször emlegetett 11 millió fıs orosz kisebbség. A magyar nemzetiségő válaszadók mindegyike hangsúlyozta a magyar értelmiség Kárpátalján maradásának fontosságát, mert elsısorban ez vezethet a magyarság pozícióinak megırzéséhez. Ám ennek a helyben maradásnak a gazdasági feltételei egyelıre még korántsem adottak.
68
4.8. Az állami vezetés befolyása a Kárpátaljai interetnikus viszonyokra Kárpátalján voltak és vannak is különbözı kísérletek arra, hogy megvalósuljon egy klasszikus nacionalista nyelvi és oktatási politika. Az, hogy ez eddig még nem valósult meg, csak Ukrajna jelenlegi etnikai arányainak és politikai erıviszonyainak köszönhetı. A válaszadók közül többen is kiemelték a helyi, megyei vezetés szerepét ebben, amelynek képviselıi hagyományosan a helyi ukránok közül kerülnek ki (az már más kérdés, hogy ebbe a magyarok is bele tudnának szólni, ha megvolna bennük a kellı politikai bátorság és vállalkozó szellem). Az ı egyik fı politikai törekvésük pedig az, hogy valahogyan ellensúlyozni tudják a kijevi nyomást. Vagyis azt, hogy Kijev mindent központi irányítás alá vonjon Kárpátalján, illetve, hogy saját embereit „ültesse” az összes itteni kulcspozícióba. Ebben a „védekezésben” a helyi hatalmat újabban komolyan zavarja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség által fémjelzett magyar emancipációs mozgalom. Ahhoz, hogy ennek létezését végre állami szinten is belássák és elfogadják, alapvetı szemléletváltásra van szükség. Ugyanis a megkérdezettek általános vélekedése szerint mostanáig a magyarok zavarták a hatalmat, de számuknál és arányuknál fogva nem okoztak neki túl nagy „fejfájást”. Ezért a hatalom képviselıi úgy gondolták, hogy a saját nómenklatúrájuk magyar nemzetiségő embereinek irányításával (az ún. „díszmagyarok” segítségével) a magyarok nemzetiségi törekvéseit ellensúlyozni lehet. Így tehát a vezetés (az állami vezetés is), alkalmazkodva a jól bevált szovjet hagyományokhoz, igyekezett és még ma is igyekszik olyan „partnereket” találni, akik magyar nemzetiségőként készek a hatalom érdekeit szolgálni, gyakran saját nemzetiségi érdekeik ellenében is. Vagyis, ezek a „díszmagyarok” hol magyarok, hol nem: magyarok, amikor választási kampány-statisztikákban „ki kell ıket mutatni”, ám nem magyarok, amikor a saját nemzetiségükre nézve pozitív döntéseket végre kell hajtani. Ezzel a módszerrel a hatalom végsı soron „ránk” hagyja, hogy a vitás kérdéseket itt helyben, a saját magyarjainkkal rendezzük, de úgy, hogy az számára megnyugtató legyen és a magyarok zavaró hatása kiküszöbölıdjön. Ez az „oszd meg és uralkodj” elv egyik klasszikus megnyilvánulása. Azaz, az „alulról jövı” közösségi szervezıdések és a társadalmi felelısségtudat erısítése helyett a hatalom olyan magyar egyéneket próbál az élre tenni, „futtatni”, akik csak a saját érdekeiket képviselik, eközben pedig engedelmes bábjai a többségi nemzetnek, a mindenkori hatalmi elitnek. Ahhoz, hogy ez a hozzáállás megváltozzon, a mindenkori hatalomnak egész gondolkodásmódját, több évtizedes beidegzıdéseit is meg kell változtatnia. Ez pedig nem megy egyik napról a másikra, bár többek szerint igenis vannak már erre utaló jelek. A központi politika által meghatározott „játéktér” szélesítheti és szőkítheti is a magyarok mozgásterét. Ám Kárpátalja messze van Kijevtıl, így a politikai indulatok és mesterkedések eddig ide el sem jutottak, vagy csak jócskán „megszelídült” formában. Az is kétségtelen, hogy a magyarságot is érintik az
69
ukrán–orosz ellentétek mellékzöngéi, hiszen az ukrán vezetés mindenféle módon próbálja az orosz közösség hatalmi helyzetét „visszanyesni”. Ám egy (sokszor csak névleg) demokratikus országban nem lehet úgy törvényeket hozni, hogy azok csak az oroszoknak tiltanak meg valamit. Egy demokratikus államban csak egységes törvények születhetnek, tehát azok a magyarokra és a többi kisebbségre is érvényesek. Így bizony az oroszok „jobb belátásra bírása” néha a magyarságnak is juttat pofonokat. Ami ebben a helyzetben a kárpátaljai magyarokat segítheti, az, hogy Ukrajnának még szüksége van szövetségesként egy gazdaságilag erıs, Európai Uniós-tag Magyarországra. Ehhez viszont Ukrajnának garantálnia kell(ene), hogy az itteni magyar kisebbség nem szenved komolyabb sérelmeket. Ezért az állami vezetés nemzetiségi politikája (remélhetıleg) nem veszélyezteti majd a magyarokat közvetlenül. Másrészt, a kárpátaljai magyarok számára legalább olyan fontos Budapest kisebbségi politikája is, mint Kijevé. Ha ez a kárpátaljai magyarság szempontjából hatékony lesz, az egy újabb bizonyítékot szolgáltat majd az ukrán állam számára arra nézve, hogy az anyaországuk nem hagyja cserben a külföldi (köztük a kárpátaljai) magyarokat. Ez pedig ukrán oldalról is csak javíthat a magyarok itteni megítélésén és helyzetén. Itt kell megemlíteni azokat az eredményeket, amelyeket (a helyi hatalom segítségével) a kárpátaljai magyarság az utóbbi két évtizedben elért: magyar szervezetek mőködhetnek vidékünkön (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége stb.), a magyarok szabadon megünnepelhetik nemzeti ünnepeiket, kitőzhetik a nemzeti színő lobogót az épületekre és polgármesteri hivatalokra (utóbbit törvényi engedélyeztetés nélkül, helyi engedély alapján), saját nemzeti színházuk, fıiskolájuk és nyolcosztályos gimnáziumuk lehet stb. Kérdés azonban, hogy ezek útjába az államhatalom meddig nem gördít még jelentısebb akadályokat. Összességében tehát, válaszadóim kivétel nélkül fontos szerepet tulajdonítottak az állami és a megyei vezetésnek az interetnikus kapcsolatok alakulásában. Az is kiderült, hogy, szerintük, ez a szerep a legtöbbször a magyarokra nézve negatív tendenciák formájában jelenik meg, amelyek során gyakran saját nemzettársaink vannak „kijátszva” ellenünk. Mégsem hasonlíthatjuk a kárpátaljai magyarság helyzetét az erdélyi vagy a felvidéki magyarok sanyarú sorsához, aminek az a fı oka, hogy az elıbbiekkel ellentétben a magyarság számbelileg nem túl fontos tényezı Ukrajna összlakosságához képest. Márpedig „amitıl nem tartanak, azt nem is nagyon bántják”. Vagyis, ha vannak is bizonyos politikai „mesterkedések” a háttérben, az a kárpátaljai magyar átlagember életét egyelıre még kevéssé befolyásolják. Végül szerettük volna megalkotni interjúalanyaink válaszainak rövid összefoglalását, illetve felvázolni egy lehetséges jövıképet a kárpátaljai interetnikus viszonyokat illetıen. Eszerint, Kárpátalja mai nemzetiségi összetétele igen sokszínő, ám kevés az igazán jelentıs etnikai csoportok száma. Ma a legnagyobb arányt az ukránok teszik
70
ki, de közvetlenül utánuk még a magyarok következnek, akik a közelmúlt minden számbeli veszteségének ellenére is ırzik második helyüket Kárpátalja nemzetiségei között. A „két nagy”-on kívül jelentıs még a románok, az oroszok, a szlovákok és a cigányok száma, ám csak az utóbbiaké gyarapszik, igen gyors természetes szaporodásuk miatt. Az utóbbi néhány évtized kivándorlási hullámai gyakorlatilag eltőntették megyénk nemzetiségi térképérıl a német és a zsidó kisebbséget. Ez a veszély a kárpátaljai magyarságot ugyan közvetlenül még nem fenyegeti, de tény, hogy jelentıs méreteket öltött természetes fogyásuk és a kivándorlás okozta létszámcsökkenésük. Ha ez a tendencia tartósan tovább folytatódik, az akár rövid idın belül is létében fenyegetheti a kárpátaljai magyar kisebbséget. A kivándorolt magyarok helyét zömmel az újonnan betelepülı ukránok foglalják el, tovább rontva ezzel számunkra az itteni nemzetiségi arányokat. A Kárpátalján élı nemzetiségek a történelem folyamán általában békében és megértésben éltek egymással, és ez, egy-két kivételtıl eltekintve, a mai napig így van. Komolyabb konfliktus csak az ukránok és a ruszin kisebbség között van, ám utóbbiak mára gyakorlatilag beletörıdtek helyzetükbe, nem küzdenek túl nagy elánnal a jogaikért, így ez a konfliktus sem vet fel napi problémákat. A megye fejlıdése szempontjából a legsarkalatosabb a magyar–ukrán viszony, amely komolyabb békétlenségektıl mentes, még ha állami politikai körökben néha vannak is kísérletek az ukrajnai kisebbségek, köztük a magyarok, „visszaszorítására”. Ám ezek a, törvények és kormányrendeletek formájában megjelenı, kísérletek eddig nem voltak diszkriminatív jellegőek, inkább arra irányulnak, hogy a fiatal ukrán államban tényleg az ukránok irányíthassanak, az ı nyelvük legyen a hivatalos nyelv, az ı kezükben legyen az ország vagyona, stb. Napjainkban ez a tendencia, sajnos, változóban van (lásd az új oktatási törvényt), már-már a szélsıséges államnacionalizmus irányába tolódik el. Szintén komoly gond az a gazdasági csıd, amiben Ukrajna jelenleg található, és amely imitt-amott, sok egyéb mellett, az interetnikus viszonyokat is mételyezi. Jelentıs probléma az utóbbi idıben az egyre növekvı számú cigányság szociális „kordában tartása” is. A velük kapcsolatos problémák okai szerteágazóak, ám mindegyik ok végsı soron a cigányok alap-beállítottságához, mentalitásához, rendszertelen életmódjához vezethetı vissza. Ez a mentalitás semmi esetre sem illik a többi kárpátaljai nemzetiség mentalitásához, amibıl akadnak is problémák, ám ezek nem annyira nemzetiségi, mint inkább szociális alapon keletkeznek. Így egyre nagyobb mérvő a cigányok szegregációja a többi nemzetiségtıl, életvitelük és életszínvonaluk lényegesen elmarad azokétól. És ebbıl az „ördögi körbıl” csak igen kevés cigány nemzetiségő tud kitörni. Ám akiknek ez sikerül (az ún. „úri cigányok”-nak), az rövid idın belül ugyanolyan elitélıen viszonyul a többi cigányhoz, mint a más nemzetiségekhez tartozók. Vagyis, a cigányok szociális rétegzıdése is elkezdıdött, sıt, az ı társadalmi rétegeik között vannak a legnagyobb szociális különbségek. És ami a legrosszabb, hogy minden jel arra mutat, a közeljövıben sem lesz lehetséges a cigányok nagyobb tömegeinek a „civilizálása”
71
(amit leginkább ık maguk tesznek lehetetlenné), így a velük kapcsolatos problémák még sokáig be fogják árnyékolni a többi kárpátaljai nemzetiség egét is. A kárpátaljai interetnikus viszonyokban, fıleg a minket leginkább érdeklı magyar–ukrán relációban, jelentıs változásokat okozhat Magyarország gazdasági fejlıdése, sikeres Európai Uniós integrálódása, de akár egy esetleges ottani kormányváltás is. Reménység szerint mindhárom tényezı pozitív eredményekkel fog járni a kárpátaljai magyarság számára (pl. felerısödik Kárpátalja „híd”-szerepe Ukrajna és az EU között, növekedni fog az itteni magyarok presztízse, az anyaország növekvı gondoskodással lesz irántunk, stb.) Ez utóbbi esélyek azonban nemcsak az anyaországtól függnek, hanem magától a kárpátaljai magyarságtól is. Attól, hogy folytatódik-e az az emancipációs folyamat, amelynek zászlóvivıi az utóbbi idıben a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége és annak fiókszervezetei, vagy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola. Sok függ attól, hogy az utóbbi mennyire tudja majd ellátni feladatát, vagyis a kárpátaljai helyben maradó magyar értelmiség újratermelését, amely késıbb majd képes lesz komolyan felvállalni és a kezébe venni megyénk magyarságának sorsát. Remélhetıleg, az állami és helyi szintő politikai vezetés nem fog további akadályokat gördíteni e folyamat útjába, így még sok-sok évtized vagy évszázad múlva is beszélhetünk majd szervezett magyar közösségrıl Kárpátalján, amely békében és megértésben létezik és él együtt a többi kárpátaljai nemzetiséggel…
72
5. Kárpátalja humán erıforrásainak jelenlegi helyzete
Fejlıdı világunkban a humán erıforrások meghatározása nem könnyő feladat. Alapvetıen arról van szó, hogy az emberi tényezık, az ezek alakításában részt vevı intézmények, illetve a társadalmi adottságok és feltételek együttesen jelentik azt a feltételrendszert, amivel egy területi egység, esetünkben Kárpátalja, rendelkezik. E tényezık külön-külön és együttesen is hatnak, formálva az adott területi egységet, annak térszerkezetét (Enyedi Gy., 1996). A tudásnak, mint a regionális fejlıdés-fejlettség meghatározó tényezıjének felismerése és vizsgálata csak az 1990-es években kezdıdött. Egyvalami azonban már az eddigi kutatások alapján is biztosan leszögezhetı: valamely régió gazdasági és technológiai fejlettségének, a gazdasági szerkezet érettségének, végsı soron az illetı régióban élı emberek életszínvonalának döntı fontosságú eleme az emberi erıforrások, a munkaerı összességének (szak)képzettségi szintje, gondolkodásmódja, munkamentalitása, illetve az ezt megalapozó rendszerek, mindenekelıtt az oktatás és a szakképzés helyzete. 5.1. A humán erıforrások nem és életkor szerinti struktúrája A munkaerı-ellátottság ukrajnai koncepciójával egyetértésben a gazdaságilag aktív népesség körébe tartoznak mindkét nem 15 és 70 éves kor közötti képviselıi, akik valamely terület munkaerı-kínálatát képezik az árutermelés és a szolgáltatások nyújtása számára. Kárpátalja gazdaságilag aktív népességének száma 584,6 ezer fı (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2008). Ennek 46 %-át a nık (268,8 ezer fı), 54 %-át pedig a férfiak (315,8 ezer fı) teszik ki. Az aktív keresık száma 2008. január 1-re 547,6 ezer fıt tett ki. A megye teljes lakossága ugyanerre az idıpontra 1239,8 ezer fı volt, ami azt jelenti, hogy a vidéken az aktivitási ráta 44,2 %-nak felel meg. A foglalkoztatottak nagyobbik részét szintén a férfiak teszik ki, számuk 296,2 ezer fı (54,1 %). Az aktív keresı nık száma 251,4 ezer fı (45,9 %), tehát az aktív népesség nemek szerinti szerkezete arányaiban szinte teljesen azonos a munkaképes korú lakosság nemek szerinti megoszlásával. Ebbıl pedig az következik, hogy a regisztrált munkanélküliek között is a férfiak vannak többségben, számuk 19,6 ezer fı (az összes munkanélküli 53 %-a). A nıi regisztrált munkanélküliek száma tehát 17,4 ezer fı (azaz 47 %). Hangsúlyozni kell azonban, hogy Kárpátalján nem elsısorban a regisztrált, hanem a rejtett munkanélküliség a fı gond, ugyanis ezt figyelembe véve az egyébként csak 6,3 %-os munkanélküliségi ráta az óvatos becslések szerint is rögtön a háromnégyszeresére nı. Ami a foglalkoztatottság településtípusonkénti megoszlását illeti, elmondható, hogy a falvakban érdekes módon valamivel jobb a helyzet, mint a
73
városokban: a vidéki munkaképes korú lakosság 60,7 %-a (a teljes vidéki lakosság 44,4 %-a) egyben aktív keresı is, míg a városi településeken ez az arány csak 57,4 %-ot (a teljes városi lakosság 43,5 %-a) tesz ki. Ennél jelentısebb különbség van a foglalkoztatás nemek szerinti megoszlásában, hiszen a kárpátaljai munkaképes korú férfiaknak 66,4 %-a, míg a nıknek csak 52,9 %-a van foglalkoztatva a gazdaság valamely ágazatában (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2008). A kárpátaljai humán erıforrások korszerkezetével kapcsolatban elmondható, hogy a gazdaságilag aktív népességen belül a legnépesebb csoportot a 30-39, valamint a 40-49 év közöttiek alkotják (25,4, illetve 25,1 %). Egyaránt igaz ez a nık és a férfiak esetében is (13. táblázat). Ami a foglalkoztatottak csoportját illeti, ott is a 30-39 év közötti korosztály képviselıi vannak a legtöbben, ık teszik ki az összes keresı 25,8 %-át. Ami érdekes, hogy e korcsoporton belül a nık száma mind a munkaképes korúaknál, mind az aktív keresıknél meghaladja a férfiakét. 13. táblázat. A lakosság gazdasági aktivitásának mutatói nemek és korcsoportok szerinti bontásban (2008. január 1-re) Ezen belül az egyes korcsoportok %-ában Összesen, 15-24 25-29 30-34 35-39 40-49 50-59 60-70 1000 fı év év év év év év év Gazdaságilag aktív
584,6
17,0 13,2 13,3 12,1 25,1 15,7
3,6
- nık
268,8
17,2 12,7 12,8 11,9 26,0 15,1
4,3
- férfiak
315,8
16,8 13,6 13,7 12,3 24,3 16,3
3,0
547,6
16,2 13,3 13,2 12,6 24,7 16,2
3,8
- nık
251,4
16,0 12,8 12,9 12,7 25,0 16,0
4,6
- férfiak
296,2
16,3 13,7 13,4 12,6 24,4 16,4
3,2
Munkanélküliek
37,0
28,6 12,2 14,6
4,1
31,3
8,9
0,3
- nık
17,4
33,3 11,5 10,9
0,6
40,8
2,9
-
- férfiak
19,6
24,5 12,8 17,8
7,1
23,0 14,3
népesség
Foglalkoztatottak
0,5
Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2009
A táblázat adataiból még néhány érdekesség kitőnik. Az elsı, hogy a regisztrált munkanélküliek kategóriájában messze az élen állnak a 15-24 és a 40-49 éves korcsoport képviselıi: arányuk közel kétszerese, illetve közel másfélszerese a
74
gazdaságilag aktív népességbıl való részesedésüknek. Ez azért is igen szomorú, mert elıbbi korcsoportba tartoznak azok a pályakezdı fiatalok, akiknek még nincs munkatapasztalatuk és a munkaadók talán emiatt is ódzkodnak alkalmazásuktól. Ennek aztán számos negatív következménye lesz a továbbiakban is: szükségszerően kitolódik az az idı, ami alatt a pályakezdık megfelelı egzisztenciát tudnak maguknak teremteni, jóval késıbb alapítanak családot, sokszor csak egy vagy két gyereket vállalnak, társadalmi mobilitásuk erısen korlátozott, hiszen még akkor is a végsıkig ragaszkodnak a nehezen megszerzett munkahelyhez, amikor az csak igen szolid megélhetést tud nyújtani az ı és családjuk számára stb. A 40-49 év közötti korcsoport helyzete viszont azért igen kényes, mert képviselıi az általános munkaadói gondolkodásmód szerint nehezen tanulnak bele az esetleges új termelési (szolgáltatási) eljárásokba, módszerekbe, az ötvenhez közelebb lévıkre a nyugdíjkor közelsége miatt hosszú távon már nem lehet alapozni, nem éri meg ıket drága pénzen kiképezni, betanítani stb. A második érdekesség, hogy az 50-59 éves korosztályban a munkanélküli nık aránya csak alig több, mint ötöde a munkanélküli férfiakénak, miközben a gazdaságilag aktív népességen belül nagyjából egyenlı az arányuk. Végül a harmadik figyelemreméltó dolog, hogy Kárpátalja aktív keresıibıl közel 4 %-kal részesednek a 60-70 éves korosztály képviselıi, azaz nagyrészt a tulajdonképpeni nyugdíjasok. Ez erıs kontrasztot mutat a pályakezdı fiatalok imént említett munkába állási nehézségeivel. A munkaadók ugyanis gyakran szívesebben alkalmazzák a nagy tapasztalattal rendelkezı, az adott munkakör minden csínyjátbínyját tökéletesen ismerı nyugdíj elıtt álló (vagy már nyugdíjas) munkaerıt, mint a komolyabb befektetést (pl. betanítás) igénylı pályakezdıket. Fontos megjegyezni, hogy míg a munkaképes korú lakosság és az aktív keresık korösszetételében csak nagyobb idıtávlatokban (minimum évtizedekben) beszélhetünk jelentısebb súlypont-eltolódásokról, addig a regisztrált munkanélküliek életkori megoszlása évrıl évre is rendkívüli mértékben változik. Ennek alátámasztására elegendı egy pillantást vetni az utóbbi három év vonatkozó statisztikai adataira (lásd a 14. táblázatot). 14. táblázat. A regisztrált munkanélküliek korösszetételének változása (20052007, az adott év január 1-re) Ezen belül az egyes korcsoportok %-ában Összesen, 1000 fı 15-24 25-29 30-34 35-39 40-49 50-59 60-70 év év év év év év év 2005-ben összesen - nık - férfiak
41,3
42,2
12,4
9,6
11,1
17,8
6,9
-
19,7 21,6
47,2 37,7
3,4 20,6
13,5 6,1
14,2 8,3
16,9 18,5
4,7 8,8
-
75
Ezen belül az egyes korcsoportok %-ában
Összesen,
1000 fı 15-24 25-29 30-34 35-39 40-49 50-59 60-70 év év év év év év év 2006-ban összesen - nık - férfiak 2007-ben összesen - nık - férfiak
41,3
40,7
9,2
14,3
12,3
11,9
11,4
0,2
18,5 22,8
43,2 38,6
8,1 10,1
19,5 10,1
12,4 12,3
10,3 13,2
6,5 15,3
0,4
37,0
28,6
12,2
14,6
4,1
31,3
8,9
0,3
17,4 33,3 11,5 10,9 0,6 40,8 2,9 19,6 24,5 12,8 17,8 7,1 23,0 14,3 0,5 Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2006-2008
5.2. Iskolai végzettség A lakosság iskolai végzettségével kapcsolatos megbízható adatokat a legutóbbi, 2001-es össz-ukrajnai népszámlálás szolgáltatott. A népszámlálás folyamán a végzettségre vonatkozó kérdés a 6 éves és annál idısebb korú lakosságot érintette. 2001-ben Kárpátalján ennek a feltételnek 1 164 932 ember felelt meg, ami az akkori állandó lakosság (1 254 614 fı) 92,9 %-át jelentette. A népszámlálási adatok szerint akkor felsıfokú végzettséggel Kárpátalján összesen 88 225 fı rendelkezett, vagyis a 6 évnél idısebbek 7,6 %-a (Molnár J.–Molnár D. I., 2005). A legnépesebb kategóriát a középiskolai végzettséggel rendelkezık alkották 573 799 fıvel (49,3 %). Figyelemre méltó, hogy a 6 évnél idısebb lakosság 8,4 %-a saját bevallása szerint semmilyen végzettséggel nem rendelkezett (18. ábra).
Felsőfokú Középiskolai
8,4%
Általános iskolai Elemi iskolai
7,6%
15,8% 49,3% 19,0%
Végzettség nélküli
18. ábra. Kárpátalja lakosságának iskolai végzettség szerinti megoszlása 2001-ben Forrás: Molnár J.–Molnár D. I., 2005 alapján, saját szerkesztés
76
A lakosság iskolai végzettségét korosztályos bontásban vizsgálva megállapítható, hogy a legtöbb felsıfokú végzettséggel rendelkezı (12 772 fı) a 40-44 éves korosztályból került ki (Molnár J.–Molnár D. I., 2005). Ugyanezen életkori csoport képviselıi vezettek a középiskolai végzettséggel rendelkezık számát tekintve is (72 088 fı), bár szorosan követte ıket a 20-24 és a 25-29 éves korcsoport (egyenként több mint 70 000 fıvel). A 14 év alatti korosztályokat nem számítva a legtöbb elemi iskolai végzettséggel rendelkezı személy, nem meglepı módon, a 70 éves és annál idısebb korosztályból került ki (32 831 fı), és ugyancsak ide tartozott a semmilyen végzettséggel nem rendelkezık legnagyobb része is (11 227 fı). 5.3. Az iskolai végzettség nemek szerinti megoszlása A kárpátaljai lakosság 6 éven felüli részének 52,1 %-a nı. A felsıfokú végzettséggel rendelkezık között ez az arány 52,3 %-ot tesz ki (15. táblázat). Az általános és középiskolai végzettséget felmutatni tudók közül a nık 51,8 %, illetve 51,1 %-kal részesednek. Túlreprezentáltak viszont az elemi iskolát végzettek és a végzettség nélküliek kategóriájában (54,6 %, illetve 53,3 %), ami az általában kevésbé iskolázott idısebb korosztályokban mutatkozó nıi túlsúllyal magyarázható (Molnár J.–Molnár D. I., 2005). 15. táblázat. Az iskolai végzettség nemek szerinti megoszlása Kárpátalján a 6 éves vagy annál idısebb lakosság körében (%) Végzettség típusa Férfiak Nık Felsıfokú
47,7
52,3
Középiskolai
48,9
51,1
Általános iskolai
48,2
51,8
Elemi iskolai
45,4
54,6
Végzettség hiánya
46,7
53,3
Forrás: Molnár J.–Molnár D. I., 2005, kiegészítve 5.4. Az iskolai végzettség térbeli különbségei Kárpátalján jelentısek az iskolai végzettség eltérései a városok és a falvak között. Nem meglepı módon, a városlakók körében jóval magasabb az egyetemet, fıiskolát
77
végzettek aránya, mint a falusi lakosságnál. Elıbbi településtípus lakóinak 14,3 %a, míg utóbbi lakóinak csak 3,6 %-a rendelkezik felsıfokú végzettséggel. A középfokú végzettséggel rendelkezık aránya is a városokban magasabb (53,3 %) és a falvakban alacsonyabb (46,8 %). Viszont az alacsonyabb képzettségő népesség aránya faluhelyen jóval magasabb: az itteni lakosság 22,3 %-ának csak általános iskolai, 17,9 %-ának pedig csak elemi iskolai végzettsége van. Ráadásul a falusi népesség 9,3 %-ának semmilyen iskolai végzettsége nincs (szemben a városlakók 6,8 %-os vonatkozó mutatójával). Érdekes megjegyezni, hogy a városokban élı felsıfokú végzettséggel rendelkezı lakosok 51,8 %-a nı, míg faluhelyen ugyanez az arány 53,4 % (Molnár J.–Molnár D. I., 2005). Az egyes közigazgatási egységek iskolázottsági adatait vizsgálva kitőnik, hogy Kárpátalja felsıfokú végzettséggel rendelkezı lakosságának 29,5 %-a a megyeszékhelyen, Ungváron összpontosul. A vonatkozó rangsor második helyén Munkács városa áll (12,9 %), a harmadikon pedig a Nagyszılısi járás (6,9 %). A megyei alárendeltségő városokban a felsıfokú végzettséggel rendelkezık aránya meghaladja a 10 %-ot. E tekintetben is kiemelkedik Ungvár a maga 23,8 %os mutatójával. Összességében elmondható, hogy a felsıfokú végzettséggel rendelkezık arányát tekintve Kárpátalja nyugati járásainak mutatói jobbak, mint a keleti és északi járásokéi. Ez alól, sajnos, kivétel a magyar többségő Beregszászi járás, ahol a felsıfokú végzettséggel rendelkezık aránya a 6 évnél idısebb lakosság 4 %-át sem éri el (Molnár J.–Molnár D. I., 2005). A középfokú végzettséggel rendelkezık a legmagasabb arányban Munkács és Huszt megyei alárendeltségő városokban élnek (56,9 %, illetve 54,7 %). Beregszász 51,6 %-os, valamint a Beregszászi járás 50,2 %-os mutatója nagyjából egybecseng a megyei átlagértékkel. A legalacsonyabb arányt a kategórián belül a Técsıi járás produkálja: itt a 6 évnél idısebb korosztály mindössze 40,4 %-ának van középiskolai végzettsége (érettségije). Ellentétes képet mutat az általános iskolai végzettség eloszlása, hiszen itt éppen a Técsıi járás vezet 27,7 %-os aránnyal. A legalacsonyabb értékekkel, nem meglepı módon, a megyei alárendeltségő városok rendelkeznek (általában 10-15 %, Ungvár esetében 9,7 %). Az általános iskolai végzettség eloszlásához hasonló az elemi iskolát végzettek és a végzettség nélküliek megjelenése. E tekintetben a városok között a legrosszabb mutatóval Beregszász rendelkezik (8,2 %), ami talán azzal magyarázható, hogy a cigányság aránya az összes közigazgatási egység közül itt a legmagasabb (Molnár J.–Molnár D. I., 2005).
78
16. táblázat. Az iskolai végzettség területi eloszlása Kárpátalján a 6 éves vagy annál idısebb lakosság körében (fı) Végzettség
Közigazgatási egység
Nincs végzettsé Összesen ge Felsıfo Középis Általános Elemi kú kolai iskolai iskolai
Beregszász város
2760
12889
3551
3717
2053
24970
Huszt város
3669
16311
4089
3687
2068
29824
Munkács város
11402
43788
9380
7929
4341
76840
Ungvár város
26059
56942
10704
10029
5681
109415
Beregszászi járás
1641
25317
10339
9144
3980
50421
Huszti járás
3175
40515
19310
17234
9177
89411
Ilosvai járás
4501
48503
16171
16052
7968
93195
Munkácsi járás
4125
47243
20798
14909
7008
94083
Nagybereznai járás
1597
13452
4300
4469
2558
26376
Nagyszılısi járás
6080
55965
20079
16902
9269
108295
Ökörmezıi járás
2048
22936
7785
8343
4882
45994
Perecsenyi járás
2024
14396
5693
4903
2651
29667
Rahói járás
3486
36149
19668
14677
9387
83367
Szolyvai járás
3247
27292
9007
7795
3679
51020
Técsıi járás
6291
64133
43853
28133
16159
158569
Ungvári járás
4774
35305
12687
11900
5034
69700
Volóci járás
1346
12663
4045
3669
1981
23704
Összesen
88225 573799 221459 183492 97876 1164851 Forrás: Molnár J.–Molnár D. I., 2005
79
5.5. Munkaerı-ellátottság és munkanélküliség Kárpátalja Ukrajnán belül a jelentıs munkaerı-felesleggel rendelkezı régiók közé tartozik. Az aktív keresık száma az ezredforduló óta jelentıs fluktuációt mutat és hasonló a helyzet a regisztrált munkanélküliek számának alakulásával is (19. ábra).
600
551,2
537,8
503,3
551,0
543,3
547,6
500 400
336,2
320,9
330,5
326,2
335,6
337,0
300 41,3
2005
2006
37,0
41,3
48,2
41,7
100
66,3
200
0 2000
2003
Aktív keresık
2004
Munkanélküliek
2007
Inaktív népesség
19. ábra. Kárpátalja lakosságának gazdasági aktivitás szerinti megoszlása (ezer fı, 2000-2007)* Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2001, 2004-2008 alapján, saját szerkesztés Az egyes gazdasági ágak közül a legnagyobb munkaerı-felesleg az ipart, ezen belül is a feldolgozóipari ágazatokat jellemzi. Csak 2005-ben és 2006-ban több mint 2000 ipari dolgozó veszítette el munkahelyét megyeszerte (94,6 %-uk a feldolgozóiparban). Szintén elég rossz a helyzet a mezıgazdaság és a hozzá kapcsolódó ágazatok (vadászat, erdıgazdálkodás) esetében, ahonnan az említett két *
- a Munka Nemzetközi Szervezetének (ILO) módszertani útmutatásai alapján: munkanélkülinek számítanak az állami foglalkoztatási szolgálatnál regisztrált vagy nem regisztrált, 15-70 év közötti személyek, akik egyidejőleg megfelelnek három feltételnek: a) nem volt munkájuk vagy egyéb jövedelmezı tevékenységük; b) a legutóbbi négy hét folyamán munkát kerestek vagy saját vállalkozás beindítását szervezték; c) az elkövetkezı két hét leforgása alatt készek voltak munkába állni. A munkanélküliek közé számítanak mindazok a személyek is, akik: az elkövetkezı két hétben állnak munkába; már találtak maguknak munkát vagy válaszra várnak a munkaadók részérıl az állami foglalkoztatási szolgálatnál regisztráltak, mint munkát keresık az állami foglalkoztatási szolgálat irányítása alapján tanulmányokat folytatnak (át)képzés céljából
80
év alatt közel 1000 dolgozót bocsátottak el az egyes vállalatok és intézmények (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2007). Az utóbbi idıben tömeges, 700800 fıt érintı elbocsátások történtek a kereskedelem és az államigazgatás szférájában is, bár ezek mértékében 2005 után némi csökkenés következett be. A fenti ágazatokkal szemben jó munkaerı-megtartó hatásfokkal rendelkeznek (sıt, idınként átmeneti munkaerı-hiánnyal is küzdhetnek) a pénzügyi tevékenységek, az oktatás, az egészségvédelem, valamint a szállodai és éttermi szolgáltatások szektorai. Ha a munkaerı-ellátottságot területi megközelítésben vizsgáljuk, kiderül, hogy a legnagyobb munkaerı-felesleggel a Nagyszılısi, a Técsıi, a Munkácsi és az Ilosvai járások rendelkeznek. Jobb helyzetben van e tekintetben a Nagybereznai, a Perecsenyi és a Huszti járás, míg Beregszász és a Beregszászi járás a megye középmezınyéhez tartozik (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2007). Kárpátalja munkanélküliségi rátája 2000-ben 11,6 %-os volt, majd 2001-ben és 2002-ben 13 %-os értéken tetızött. Ekkor a vidék a munkanélküliség mértékét tekintve az ötödik helyet foglalta el Ukrajna megyéi között. Ettıl kezdve a mutató értéke folyamatosan csökkent és 2008. január elsejére 6,3 %-ot tett ki (11. helyezés). Ez már 0,1 %-al alacsonyabb, mint az ukrajnai mutató, ugyanakkor ismét hangsúlyoznunk kell, hogy a rejtett munkanélküliséggel együtt a tényleges arány valószínőleg a fenti érték többszöröse.
5.6. Munkahelyi ingázás A munkahelyi ingázás szintén nehezen számszerősíthetı Kárpátalján, hiszen a nyilvántartott megyei statisztikai adatok között ez sem szerepel. Annyi azonban elmondható, hogy a legnagyobb napi ingavándor-forgalommal a vidék két legnagyobb gazdasági központja, egyben közlekedési csomópontja, Ungvár és Munkács rendelkezik. Mindkét város vonzáskörzete túlmutat járásuk határain, jóllehet a távolabbi járásokból (sıt, megyén kívülrıl) beutazó dolgozók ingázása már nem napi, hanem heti, esetenként félhavi vagy havi. A következı kategóriát Huszt és Beregszász városai alkotják, bár ingavándor-forgalmuk nagyságrenddel kisebb, mint a két nagyvárosé. Vonzáskörzetük nemigen terjed túl járásuk határain, sıt már annak távolabbi településein is csak meggyengülve jelentkezik (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2007). Figyelemre méltó, hogy Kárpátalja esetében igen jelentıs a megye, sıt, gyakran az ország elhagyásával járó, kifelé irányuló migráció. A vidék déli részén élı román lakosság (fıleg) férfitagjai nagy számban ingáznak a Csernyivci vagy az Ivano-Frankivszki, esetleg az Odesszai megyék ipari és szolgáltató munkahelyeire, a Beregvidék magyarságának fı célpontjait az anyaország (fıként építıipari) vállalkozásai, az Ungvár környéki szlovákokét pedig Kelet-Szlovákia települései képezik. Kárpátalja ukrán lakossága körében az utóbbi évtizedben igencsak
81
felkapottá vált a dél-európai országokban (fıleg Olaszországban és Portugáliában, újabban pedig Spanyolországban) való munkavállalás. Ezekben az országokban a kárpátaljai ukránok leginkább a szolgáltató szférában találnak munkát, nem ritkán az idegenforgalmi szektoron belül. 5.7. Lakásviszonyok Bár az átlagos lakóterület nagysága a rendszerváltás óta folyamatosan növekszik, Kárpátalja lakossága az ukrajnai átlagnál mégis valamivel rosszabbul ellátott e tekintetben: 2008. január 1-re egy fıre 21,9 m2-nyi terület jutott, ami 0,6 m2-rel kevesebb az országos átlagnál (20. ábra). Örvendetes viszont, hogy 1995 óta Kárpátalja-szerte 1331 család jutott lakáshoz, bár a lakásépítés még így sem tud lépést tartani a növekvı igényekkel (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2008). Összességében Kárpátalja teljes lakásalapja 27 205 ezer m2-t tesz ki, ezen belül a falusi települések lakásalapja közel kétszeresen múlja felül a városokét (17 714 ezer m2 lakóterület, szemben azok 9 491 ezer m2-es állományával). Az egyes közigazgatási egységek lakásviszonyait megvizsgálva kitőnik, hogy a legjobb ellátottsággal az Ilosvai járás (25,8 m2/fı), Beregszász város (24,9 m2/fı) és a Técsıi járás (23,0 m2/fı) rendelkezik, míg a legrosszabbal az Ökörmezıi járás (20,2 m2/fı), Csap város (20,1 m2/fı), valamint a Nagybereznai járás (19,9 m2/fı).
Ukrajna 25 20
Kárpátalja
22,0 22,2 22,5 21,9 21,8 21,8 21,0 21,3 20,7 21,0 21,2 21,5 19,2 20,5 20,8 19,8 20,2 17,8 18,4 16,9
15 10 5 0 1990
1995
2000
2001
2002
2003
2004
2005
2006
2007
20. ábra. Ukrajna és Kárpátalja lakosságának lakásellátottsága, illetve annak változása (m2/fı, 1990-2007) Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek, 2000-2008 alapján, saját szerkesztés
82
Még árnyaltabb a kép, ha a kárpátaljai lakások közmővesítettségi szintjét vizsgáljuk. 2008. január 1-re a megye lakásainak 77,4 %-a rendelkezett gázfőtéssel (a teljes lakóterület százalékában), 58,2 %-a központi vízvezetékkel, 57,3 %-a pedig csatornával. Ezen belül a városi lakások közmővel való ellátottsága jelentısen (5-30 %-al) felülmúlta a falusi lakhelyek vonatkozó mutatóit (17. táblázat). A korábbi állami lakások privatizációja a legelırehaladottabb Ungváron, Munkácson és a Técsıi járásban (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2007). 17. táblázat. A komfort-fokozat fontosabb mutatóinak változása Kárpátalja lakásalapjában a rendszerváltás utáni idıszakban (a teljes terület %-ában) Ellátottság 1990 1995 2000 2003 2004 2005 2006 2007 Megyei viszonylatban vezetékes víz n. a. 51,9 53,9 54,9 55,6 57,3 57,9 58,2 szennyvíz-csatorna n. a. 49,1 52,3 53,9 54,6 56,3 57,0 57,3 központi főtés n. a. 42,7 38,8 40,9 41,7 43,3 43,0 43,2 vezetékes gáz n. a. 71,6 75,8 77,6 77,4 78,1 78,3 77,4 melegvíz n. a. 18,1 13,7 18,3 18,9 21,9 22,7 21,7 fürdıszoba (zuhanyfülke) n. a. 44,2 47,9 49,6 50,2 51,6 52,4 53,1 Városokban és városi típusú településeken vezetékes víz 63,5 67,6 72,6 73,3 73,4 73,8 73,9 73,8 szennyvíz-csatorna 63,1 67,3 72,5 73,3 73,4 73,8 73,8 73,7 központi főtés 51,5 54,5 65,1 66,8 66,8 67,4 67,4 64,8 vezetékes gáz 81,7 77,3 80,0 81,9 81,9 82,0 81,7 79,2 melegvíz 46,4 45,6 30,1 42,7 42,3 41,8 40,9 40,7 fürdıszoba (zuhanyfülke) 60,6 60,8 67,9 68,9 69,2 69,6 69,8 69,8 Falusi településeken vezetékes víz n. a. 43,6 44,3 45,4 46,3 48,5 49,9 49,9 szennyvíz-csatorna n. a. 39,5 41,9 43,8 44,7 47,0 48,3 48,5 központi főtés n. a. 41,2 25,2 27,4 28,5 30,5 31,1 31,7 vezetékes gáz n. a. 69,1 73,7 75,4 75,1 76,0 76,2 76,5 melegvíz n. a. 3,4 5,3 5,6 6,6 11,3 11,2 11,6 fürdıszoba (zuhanyfülke) n. a. 35,4 37,6 39,5 40,2 42,1 43,9 44,2 Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek, 2000, 2003-2007
83
6. Kárpátalja felsıoktatási infrastruktúrája
6.1. Felsıoktatási intézmények Az 1990-es évek elejének nagy politikai-társadalmi változásai elıtt Kárpátaljának egyetlen felsıoktatási intézménye volt: az Ungvári Állami (ma már Nemzeti) Egyetem. A vidék felsıoktatásának, szakképzésének „zászlóshajójá”-t 1945. október 18-án alapították, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Népbiztosai Tanácsának és az Ukrajnai Kommunista Párt Központi Bizottságának közös határozata értelmében. 1946. július 1-re a fiatal intézményben már 15 tanszék mőködött, összesen 42 oktatóval. A Szovjetunió Minisztertanácsa még abban az évben a legmagasabb kategóriájú felsıoktatási intézmények közé sorolta be az egyetemet és a Szovjetunió Oktatási Minisztériumának közvetlen hatáskörébe utalta. Jelenleg az intézménynek 17 különbözı karon 82 tanszéke van, a hallgatói létszám pedig megközelíti a 11 ezret. A képzés összesen 42 szakon és 24 szakirányban folyik több mint 1000 fıállású oktató és tudományos munkatárs vezetésével (ebbıl több mint 100 nagydoktor). A választható szakok között van a „Magyar nyelv és irodalom” szak, melynek a 2006-2007-es tanévben nappali tagozaton 121, levelezı tagozaton pedig 20 hallgatója volt, egy kivétellel valamennyien magyar nemzetiségőek. Az egyetem bázisán doktori iskola (doktorantúra) és három tudományos-kutató intézet (Szilárdtest-fizikai és -kémiai, Fitoterápiai, illetve Kárpát-tudományi) is mőködik. Az Ungvári Nemzeti Egyetem a világ 13 országának összesen 44 felsıoktatási intézményével folytat nemzetközi tudományos együttmőködést. A kárpátaljai magyarság szempontjából komoly eredmény volt az egyetem részeként mőködı Hungarológiai Központ létrehozása 1987-ben. Ezt egy kétoldalú magyar–szovjet egyezmény tette lehetıvé, amelyet Magyarország Oktatási és Kulturális Minisztériuma, illetve a Szovjetunió Oktatási Minisztériuma kötött egy évvel korábban (az egyezmény része volt egy Ruszisztikai Központ létrehozása is a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem bázisán). A Hungarológiai Központ célja, hogy segítse és koordinálja a magyar nyelvi, irodalmi, történeti, etnográfiai stb. kutatásokkal kapcsolatos tudományos-pedagógiai tevékenységet, hogy egybegyőjtse és együttmőködésre ösztönözze ezen tudományágak mővelıit, valamint hogy felélénkítse a kárpátaljai magyarok kultúrájának kutatását, kölcsönhatásban az ukránok és Kárpátalja egyéb nemzetiségeinek kultúrájával és hagyományaival (A Hungarológiai Központ Alapszabálya, 1989). A rendszerváltás után szinte ugrásszerően megnıtt Kárpátalja felsıoktatási intézményeinek száma. Jóllehet ezek közül a legtöbb az új, piaci viszonyok között elıszeretettel terjeszkedı más ukrajnai intézmények kihelyezett tagozata volt (és ma is az), megyénkben is alakultak új önálló fıiskolák, sıt egyetemek is.
84
Az egyik ilyen a 2004. novemberében alapított Kárpátaljai Állami Egyetem, amely magába olvasztotta az 1995-ben létrehozott Ungvári Állami Informatikai, Gazdasági és Jogtudományi Fıiskolát. Szervezeti felépítését tekintve 5 karból és 2 intézetbıl áll. Folyamatos profilbıvítés után ma az intézmény már 7 különbözı szakirányban ad ki baccalaureus (bachelor) szintő, 11 szakirányban pedig magiszter szintő diplomákat. A hallgatói létszám megközelíti a 3200-at, ennek több mint fele (kb. 1700 fı) nappali tagozatos. A nappali és levelezı tagozatos képzés mellett mőködik távoktatási, externátusi (magántanulói) rendszer, valamint doktori iskola is. 2003-ban kapott fıiskolai rangot a Munkácsi Tanítóképzı Intézet, amely addig ún. középfokú speciális szakképzı intézménynek számított. A mai nevén Munkácsi Humánpedagógiai Fıiskola már jogosult baccalaureus és magiszter szintő felsıfokú diplomák kiadására is (bár a középfokú tanítóképzés is megmaradt). Jelenleg 5 szakon, több mint 1000 diákkal folyik az oktatás, nappali és levelezı formában egyaránt. 1995-ben alapították a Munkácsi Technológiai Fıiskolát, amely fennállásának elsı két évében a hmelnyickiji székhelyő Podóliai Technológiai Egyetem fiókintézeteként mőködött, 1997-re azonban már önálló intézménnyé nıtte ki magát. Jelenleg három karon (Gazdaság és Menedzsment, Turizmus, Technológiai), összesen 9 szakon és szakirányban zajlik itt a képzés, és a nappali mellett szintén mőködik levelezı tagozat. Az intézmény baccalaureus és magiszter szintő diplomák kiadására egyaránt jogosult. 2008 szeptemberében döntés született a két fenti munkácsi fıiskola összevonásáról és bázisukon a Munkácsi Állami Egyetem létrehozásáról. A változtatás az átfogó ukrajnai felsıoktatási reformok keretében történik és fı célja a bolognai folyamathoz való minél teljesebb illeszkedés, illetve az ottani követelményeknek való megfelelés. A következı tanévre már egyetemi képzésként meghirdetett szakok listája lényegében alig változott az összevonás elıttihez képest, csupán a korábban a humánpedagógiai fıiskolához tartozó zenepedagógia szakot szüntették meg. A kárpátaljai magyarság megmaradásának szempontjából döntı fontosságú volt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola létrehozása. Az intézmény megalapításáig a magyar nemzetiségő és anyanyelvő továbbtanulni vágyók csak ukrán (esetleg orosz) tannyelvő felsıoktatási intézményekbe felvételizhettek, ami nyilvánvalóan jelentısen rontotta esélyeiket az orosz vagy ukrán anyanyelvő jelentkezıkkel szemben. Döntıen ennek köszönhetı, hogy létszámához képest a kárpátaljai magyarság egészen az 1990-es évek közepéig-végéig igencsak alulreprezentált volt a megye felsıoktatásában. Ez a helyzet változott meg komolyan a magyar tannyelvő fıiskola 1994-es létrejöttével, amelynek körülményeit a továbbiakban még részletezzük. Egyelıre csak annyit bocsátunk elıre, hogy a hallgatói létszám az utóbbi években állandóan nıtt és a 2006/2007-es tanévben a fıiskola égisze alatt folyó tanfolyamok diákjaival együtt lényegében
85
elérte az 1500 fıt (21. ábra). Mindez a fıiskola eddigi dinamikus fejlıdését bizonyítja. 1498
1600 1400 1200
1031 773
792
800 600
369
400
2006/2007
2005/2006
2004/2005
2003/2004
2002/2003
1998/1999
2001/2002
110 2000/2001
72 1997/1998
0
40 1996/1997
200
520
228
1999/2000
Fı
1000
1034
Tanév
21. ábra. A hallgatói létszám változása a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskolán (1996–2007)* Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola Tanulmányi Osztályának adatai, 2008 alapján, saját szerkesztés
Az elmúlt év tapasztalatait figyelembe véve azonban további létszámnövekedés nemigen várható, hiszen 2008-ban az állam átfogó oktatási reformokat vezetett be, amelyek a nemzetiségi (így a magyar nyelvő) oktatást igen hátrányosan érintik. Ezek lényege az, hogy önálló, független vizsgaközpontokat hoztak létre, ahol a középiskolák végzısei ukrán nyelven tesznek érettségi vizsgákat a különbözı tantárgyakból, és ezek egyben már felvételi vizsgáknak is számítanak. A vizsgák nyelve attól függetlenül is az ukrán, hogy maga az oktatás milyen nyelven folyt. Ezzel tehát a nemzeti kisebbségek esélyegyenlısége jelentısen csorbult, mivel maga a vizsga nem a szaktárgyi tudást méri, hanem inkább az ukrán nyelv ismeretét, amely a magyar iskolákban (köszönhetıen az elhibázott módszertani megközelítésnek is, hogy ti. az ukrán nyelvet a magyar gyerekeknek nem idegen, hanem ismert nyelvként tanítják) nem túl magas szintő. Független érettségi vizsga (vizsgák) letevése nélkül viszont nem lehet bekerülni az ukrajnai felsıoktatás rendszerébe. Így a független érettségi*
- az itt folyó továbbképzések és tanfolyamok hallgatóival együtt
86
felvételi vizsgaközpontok bevezetése létükben fenyegeti a magyar iskolákat, azok létjogosultságát, így a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola beiskolázási körzetét is (Orosz I.–Soós K., 2007). Már most, alig egy évvel az ukrajnai oktatási reform után érezhetı, hogy a magyar nemzetiségő szülık mérlegelnek, amikor iskolát kell választaniuk gyermekük (gyermekeik) számára és egyre gyakrabban választják az ukrán tannyelvő iskolákat, amelyekrıl azt gondolják, hogy ezek elvégzése után gyermekeiknek majd nagyobb esélye lesz ukrajnai fıiskolákra, egyetemekre bekerülniük. Ezzel persze fokozatosan csökken a magyar fıiskola beiskolázási körzete, ami hosszabb távon a diáklétszám drasztikusabb csökkenésével is fenyeget (lásd a 18. táblázatot!) 18. táblázat. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola hallgatói létszámának alakulása (2005–2010)* Hallgatók száma Tanév Nappali tagozat
Levelezı tagozat
Másoddiplomá s képzések
Összesen
2005/2006
561
-
31
592
2006/2007
647
42
99
788
2007/2008
643
148
167
958
2008/2009
607
228
122
957
2009/2010**
538
266
50
854
Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola Tanulmányi Osztályának adatai, 2009
Az eddig említett felsıoktatási intézmények mellett számos további is mőködik még vidékünkön: az „Ukrajna” Nyílt Nemzetközi Egyetem Huszti Kihelyezett Tagozata (menedzsment, szociológiai és filológiai karokkal), az Augusztin Volosin Kárpátaljai Fıiskola (jogi, politikai-pszichológiai és gazdasági karokkal), a V. Jakub „Baccalaureus” Dolhai Gazdasági College stb. *
- csak a felsıfokú képzések hallgatói - a tanév elsı félévére beiratkozott hallgatók
**
87
6.2. A kárpátaljai felsıoktatás nyelvi és nemzetiségi megoszlása A kárpátaljai felsıoktatás nyelvi és etnikai megoszlása egyfajta leképezıdése a vidék nemzetiségi összetételének, ezért ismét célszerő pár adattal utalni erre (19. táblázat). 19. táblázat. Kárpátalja állandó lakosságának etnikai összetétele a 2001-es népszámlás adatai alapján %-arány Kárpátalja Nemzetiség Lélekszám lakosságán belül Ukránok
1010127
80,5
Magyarok
151516
12,1
Románok
32152
2,6
Oroszok
30993
2,5
Cigányok
14004
1,1
Szlovákok
5695
0,5
Németek
3582
0,3
Fehéroroszok
1540
0,1
Egyéb
5005
0,3
1254614
100,0
Összesen
Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2003
Amint a táblázatból kitőnik, Kárpátalja lakosságának bı 4/5-ét az ukránok alkotják, így nem meglepı, hogy a vidék fontosabb felsıoktatási intézményeiben is ık vannak jelentıs túlsúlyban. Az öt legnagyobb hallgatói létszámmal rendelkezı intézményt megvizsgálva kiderül, hogy az Ungvári Nemzeti Egyetem hallgatóinak, mintegy 90 %-a, a Munkácsi Technológiai Fıiskola diákjainak több mint 96 %-a, a Kárpátaljai Állami Egyetem hallgatóinak szintén kb. 96 %-a, a Munkácsi Humánpedagógiai Fıiskola diákjainak pedig 91 %-a ukrán nemzetiségő (20. táblázat). Kijelenthetı tehát, hogy az ukránok lakossági részesedésükhöz képest is túlreprezentáltak Kárpátalja felsıoktatási intézményeiben. Az egyetlen kivételt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola jelenti, ahol a hallgatók 100 %-ban magyar nemzetiségőek és közel 100 %-ban magyar anyanyelvőek is. A kárpátaljai
88
felsıoktatásban résztvevık száma és aránya alapján az ukránok után a második helyen a magyarság áll, hiszen az Ungvári Nemzeti Egyetem hallgatói gárdájának, mintegy 6,9 %-a, a Munkácsi Technológiai Fıiskola diákjainak kb. 1,4 %-a, a Kárpátaljai Állami Egyetem hallgatóinak 2,2 %-a, valamint a Munkácsi Humánpedagógiai Fıiskola diákjainak 8,9 %-a magyar nemzetiségő. Az adatokból azonban kitőnik, hogy a magyarok a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola kivételével Kárpátalja összlakosságából való részesedésükhöz képest erısen alulreprezentáltak a vidék felsıoktatási intézményeiben. Ugyanígy van ez a rangsorban következı két nemzetiség, a románok és az oroszok, valamint a szlovákok esetében: a románok csak a hallgatók 0,2 %-át, az oroszok 0,9 %-át, a szlovákok pedig csak 0,1 %-át adják. 20. táblázat. Kárpátalja öt legfontosabb felsıoktatási intézménye hallgatói gárdájának nemzetiségi összetétele (2007) Felsıoktatási intézmény
Ukrán Magyar Román Orosz Szlovák Egyéb (%) (%) (%) (%) (%) (%)
Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE)
90,0
6,9
0,6
1,8
0,4
0,3
Munkácsi Technológiai Fıiskola (MTF)
96,4
1,4
0,0
1,5
0,1
0,6
Kárpátaljai Állami Egyetem (KÁE)
96,0
2,2
0,5
1,0
0,3
0,9
0,0
100,0
0,0
0,0
0,0
0,0
91,1
8,9
0,0
0,0
0,0
0,0
85,9
11,7
0,5
1,4
0,3
0,2
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola (KMF) Munkácsi Humánpedagógiai Fıiskola (MHPF) Átlagos jelenlét (súlyozott átlag)
Forrás: A Kárpátaljai Megyei Tanács Állandó Bizottsága a Nemzeti Kisebbségek Kérdéseiben, 2007, saját számítások alapján átdolgozva Összességében megállapítható, hogy az elmúlt évtizedben jelentısen nıtt a megye felsıoktatási intézményeinek hallgatói létszáma: míg az 1998/1999-es tanévben Kárpátalja felsıoktatási intézményeiben összesen 11754 hallgató tanult,
89
addig a 2006/2007-es tanévben már 16905, ez pedig 43,8 %-os létszámnövekedést jelent (Orosz I.–Soós K., 2007). Külön is érdemes közelebbrıl megvizsgálni a kárpátaljai magyarok részvételét a vidék felsıoktatási rendszerében. Természetes, hogy a fenti állapot nem egyik pillanatról a másikra alakult ki, hanem hosszú fejlıdés eredménye, amelyhez társadalmi-gazdasági tényezık egész sora járult. Anélkül, hogy ezek hatásmechanizmusára e helyütt részletesen kitérnénk, megállapítható, hogy a felsıoktatás és a diploma presztízse a magyarok körében az ezredforduló óta szinte töretlenül nı (21. táblázat). 21. táblázat. A Kárpátalja felsıoktatási intézményeiben tanuló magyar nemzetiségőek számának és arányának változása (1998-2007) II. RF KMF*
UNE**
KÁE***
MHPF****
Tanév 1
2
3
1
2
3
1
2
3
1
2
3
1998/1999 140 140
100 9003 571
6,3 1251
30
2,4
320
18
5,6
1999/2000 263 263
100 8904 584
6,6 1770
38
2,1
621
46
7,4
2000/2001 369 369
100 n. a. n. a.
n. a. n. a.
2001/2002 470 470
100 9027 525
5,8 2691 152
5,6
910
28
3,1
2002/2003 600 600
100 9705 537
5,5 2744 142
5,2
991
34
3,4
2003/2004 610 610
100 n. a. n. a.
n. a. n. a.
n. a. n. a.
2004/2005 864 864
100 n. a. n. a.
n. a. n. a.
n. a. n. a.
n. a. n. a.
2005/2006 1034 1034 100 9766 545
5,6 2712
64
2,4
1292
78
6,0
2006/2007 1015 1015 100 10401 714
6,9 2641
57
2,2
1008
90
8,9
1 – az intézmény teljes hallgatói létszáma (fı) 2 – ebbıl magyar (fı) 3 – a magyarok aránya (%)
Forrás: Orosz I.–Soós K., 2007 A táblázat adataiból látszik, hogy az 1998/1999-es tanévben a magyar nemzetiségőek által leginkább preferált négy kárpátaljai felsıoktatási intézményben * - II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola ** - Ungvári Nemzeti Egyetem *** - Kárpátaljai Állami Egyetem **** - Munkácsi Humánpedagógiai Fıiskola
90
összesen 759 magyar hallgató tanult. A 2006/2007-es tanévben ez a szám 1876-ra nıtt, ami közel két és félszeres létszámnövekedést jelent. Ám korántsem ilyen rózsás a kép, ha az összegzésbıl kihagyjuk a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskolát. Az 1998/1999-es tanévben a másik három intézménynek összesen 619 magyar diákja volt és ez a szám a 2006/2007-es tanévben csak 861-re nıtt (39 %-os növekedés). Teljesen nyilvánvaló tehát, hogy a magyar nemzetiségő hallgatók továbbtanulási esélyeit igazán a magyar fıiskola növelte meg. Még beszédesebb adat, hogy a 2006/2007-es tanévben Kárpátalja összes felsıoktatási intézményében 1917 magyar nemzetiségő fiatal tanult, ebbıl 1015 a II. Rákóczi Ferenc fıiskolán (53 %). Mindenekelıtt a magyar fıiskola töretlen fejlıdésének köszönhetı, hogy míg az 1998/1999-es tanévben a magyar nemzetiségő hallgatók az összes kárpátaljai diák 6,7 %-át tették ki, addig a 2006/2007-es tanévben már 11 %-át (Orosz I.–Soós K., 2007). A kárpátaljai felsıoktatási intézmények adataiból az is megállapítható, hogy olyan piacképes és Kárpátalján is presztízs-szaknak számító képzésekben, mint a jogi, közigazgatási, orvosi-fogorvosi, gyógyszerészeti, nemzetközi kapcsolatok, idegenforgalom és turizmus, banki, mérnöki stb. a leginkább alulreprezentált a kárpátaljai magyarság. Ezen szakok nagy részét a kárpátaljai magyarok nemhogy önerıbıl, de még az anyaország támogatása mellett sem tudnák felvállalni, hiszen azok nagy része a helyi törvények szerint „állami privilégium”. Mindezek alapján könnyen belátható, hogy a kárpátaljai magyarság széles rétegeinek munkaerı-piaci helyzetét továbbra is leginkább a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola javíthatná (Orosz I.–Soós K., 2007), ezért nagyon fontos lenne az intézmény megırzése, illetve zavartalan mőködésének mindenkori biztosítása. 6.3. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola Az eredeti nevén Kárpátaljai Magyar Tanárképzı Fıiskola egészen 2004-ig az egyetlen magyar nyelvő felsıoktatási intézmény volt Magyarország határain kívül, amelyet az adott ország (jelen esetben Ukrajna) hivatalosan elismert és akkreditált. Az intézmény létrejötte és mőködési engedélyének kiadása 1996-ban egy „szerencsés” politikai konstelláció, illetve az ezen belül megkötött alkuk eredménye volt. A Fıiskola megalakulásának kezdetei 1994. januárjára tehetık, amikor bejegyzésre került a Kárpátaljai Magyar Fıiskoláért Alapítvány. Ennek alapító tagjai a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a Kárpátaljai Református Egyház és a Beregszászi Városi Tanács voltak. Az Alapítvány szinte azonnal felkérte a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképzı Fıiskolát, hogy biztosítsa a képzés beindításához szükséges „tartalmi” feltételeket, vagyis mindenekelıtt a megfelelı tanterveket és oktatókat (Orosz I., 1997, Fodor Gy., 2007). 1994. május 17-én a Magyar Mővelıdési és
91
Közoktatási Minisztérium, a Bessenyei György Tanárképzı Fıiskola és a Kárpátaljai Magyar Fıiskoláért Alapítvány aláírták a szerzıdést a beregszászi tanárképzés beindításáról. A Magyar Mővelıdési és Közoktatási Minisztérium vállalta, hogy finanszírozza a képzést, a Bessenyei György Tanárképzı Fıiskola pedig tanárai révén beindítja az oktatást Beregszászon. A Kárpátaljai Magyar Fıiskoláért Alapítvány vállalta, hogy biztosítja a kihelyezett képzéshez szükséges oktatási feltételeket, a nyíregyházi fıiskola tanárainak utaztatását és elszállásolását. Így jött létre az akkor még újdonságnak számító ún. speciális képzés, amelyben a hallgatók intenzív hétvégi formában, azaz minden hét péntekjétıl vasárnapig tanultak. Tehát akkor, amikor a nyíregyházi fıiskola a beregszászi képzés rendelkezésére tudta bocsátani saját oktatóit. Így ez az oktatási forma lényegében átmenetet képezett a levelezı és a nappali tagozatos képzés között. Maga a tényleges oktatás már 1994 szeptemberében megkezdıdött, mégpedig összesen négy szakon (tanítói, óvodapedagógia) és szakpáron (angol–földrajz, angol– történelem). A képzés helyéül átmenetileg a Beregszászi Magyar Gimnázium erre a célra „kölcsönadott” helyiségei szolgáltak. A négyéves (tanítói és óvodapedagógia szakokon hároméves) képzés sikeres elvégzése után a beregszászi hallgatók magyarországi mintájú fıiskolai oklevelet kaptak. Egy év elmúltával a már két évfolyammal mőködı Fıiskola a Beregszászi 18. Számú Ruhaipari Szakközépiskolába költözött át, ugyanis a duplájára nıtt hallgatói és oktatói létszám miatt a Magyar Gimnázium már szőknek bizonyult a képzés számára. Közben, 1996 nyarán a Kárpátaljai Magyar Tanárképzı Fıiskola megkapta az Ukrajnai Állami Akkreditációs Bizottság oktatási tevékenység folytatására feljogosító engedélyét, az ún. licenziót (Orosz I., 1997). Ettıl kezdve a nyíregyházi fıiskola fokozatosan kivonult a képzésbıl, a nyíregyházi oktatók helyét pedig lassan kárpátaljai tanárok vették át. Ám az intézmény továbbra is megmaradt alapítványi fıiskolának, vagyis az ukrán állam anyagilag nem járul hozzá a fenntartásához, de a képzés befejezése után a végzısök már ukrajnai mintájú diplomát kapnak. 1997-ben a Kárpátaljai Református Egyház 2010-ig a Fıiskola rendelkezésére bocsátotta az államtól frissen visszakapott járási gyermekklinika épületét, így az intézmény negyedik tanéve már az új, az eddigieknél jobb anyagi bázissal rendelkezı „telephelyen” kezdıdhetett el. 1999 szeptemberében (a Budapesti Kertészeti Egyetemmel közösen) a fıiskola bázisán speciális képzésként megkezdıdött a kertészmérnöki szak, 2000 szeptemberében pedig (a Nyíregyházi Fıiskolával közösen) a közgazdaság (gazdálkodási) szak mőködése. 2002-ben az Apáczai Közalapítvány támogatásával a fıiskola tulajdonába került a korábbi Barátság (Druzsba) Szálló, valamint a Megyei Törvényszék (késıbb Beregszászi Mőszergyár) épülete is. Elıbbiben alapítványi és pályázati pénzekbıl a fıiskola modern, szinte minden igényt kielégítı, 80 férıhelyes Kölcsey Ferenc Szakkollégiuma került kialakításra, utóbbi pedig ma már az intézmény fıépülete,
92
amelyben a tantermeken és tanszéki helyiségeken kívül a korszerő Puskás Tivadar Számítástechnikai Központ, egy több száz fı befogadására alkalmas rendezvényterem és a Rektori Hivatal irodái is helyet kaptak. 2003 decemberében a Fıiskola felvette II. Rákóczi Ferenc nevét, ugyanakkor a korábbi elnevezésbıl kikerült a „Tanárképzı” jelzı, amit az új, nem pedagógiai szakok (például az agronómia szak) indítása is indokolt (Fodor Gy., 2004). A 2008-2009-es tanévben nappali tagozaton 5 képzési ág 10 szakirányára felvételizhettek az érdeklıdık és ugyanez a kínálat a levelezı tagozaton is rendelkezésre állt. Ezen kívül a fent említett két speciális képzés (kertészmérnöki és gazdálkodási szakon) is tovább mőködik. 6.3.1. A fıiskola beiskolázási körzete Az intézmény „újkori” történetének kezdetét jelentı 2003/2004-es tanévben a Fıiskolának hét szakon és szakpáron összesen 258 hallgatója volt. Közülük a tanév végén öt szakon és szak-páron (angol–földrajz, angol–történelem, történelem– földrajz, tanítói, óvodapedagógia) összesen ötvenegyen tettek sikeres államvizsgát és szereztek diplomát. A 2004/2005-ös tanévben sikerült a Fıiskolán mőködtetett szakok számát 16ra emelni. 10 új szak kezdte el mőködését, miközben a régi szakok közül megszőnt az angol-földrajz szakpár. A 2004. évi felvételi vizsgák alkalmával 241 hallgató nyert felvételt a Fıiskolára, így az intézmény hallgatói létszáma (499 fı) gyakorlatilag megduplázódott. A 2005/2006-os tanév kezdetén a választható szakok száma 27-re emelkedett. Ez azt jelenti, hogy az elızı tanévhez képest tizeneggyel több szak (párosítás) közül választhattak a jelentkezık. A hallgatók létszáma ugyanakkor nem nıtt ennyire ugrásszerően, mivel számos új, kísérleti jellegő szak viszonylag kevés diákkal kezdte meg mőködését. Az 592 fıiskolai képzésben résztvevı hallgató túlnyomó többsége nappali tagozatos volt, mindössze 5,2 %-uk járt az új kelető másoddiplomás (levelezı) képzések valamelyikére (Fodor Gy., 2005). A hallgatók Kárpátalján belüli járási megoszlását vizsgálva az derült ki, hogy az intézmény megalakulása óta a diákok összesen 7, általában síkvidéki járásból érkeznek (lásd a 22. ábrát!) A maradék 6 hegyvidéki járás ugyanakkor szinte teljesen kimarad a fıiskola beiskolázási körzetébıl. E jelenségnek viszonylag egyszerő magyarázata van, ugyanis a fıiskola diákjainak döntı többsége a Kárpátaljai-alföld tömbmagyarságából kerül ki, csupán néhány hallgató érkezik a Rahói, a Técsıi, a Huszti, esetleg a Szolyvai járás magyar szórványaiból. A hallgatók közel 60 %-át így Beregszász és a Beregszászi járás adja, aminek egyik oka a viszonylag kis távolság, illetve az ebbıl adódó könnyebb megközelíthetıség. Ám a legnagyobb szerepet ebben az játssza, hogy a Beregszászi járás Kárpátalja „legmagyarabb” közigazgatási egysége és itt a legnagyobb a fıiskola elsıdleges
93
utánpótlás-bázisát képezı magyar tannyelvő általános- és középiskolák száma (annak idején, természetesen, mindez az intézmény telepítését is nagyban meghatározta). A második helyen korábban az Ungvári járás állt, ám az elmúlt pár tanévben az „elıretörı” Nagyszılısi járás megelızte és egy hellyel hátrább szorította (23. ábra).
150 51 100
148
50
15
Ungvári járás
Munkácsi járás
35 Beregszászi járás
3 Huszti járás
Nagyszılısi járás
2
4
Técsıi járás
Rahói járás
2 2. ábra. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola hallgatóinak járásonkénti megoszlása (fı, 2004)* Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola Tanulmányi Osztályának adatai, 2005 alapján, saját szerkesztés
Érdekes, hogy a földrajzilag közeli és viszonylag jelentıs számú magyarságot felvonultató Munkácsi járás alig 5-7 %-kal képviselteti magát (22. táblázat). Ennek elsıdleges oka a Munkácsi Humánpedagógiai Fıiskola és a Munkácsi Technológiai Fıiskola „elszívó” hatása. Sıt, a tanítóképzı még a beregszászi járásból is jelentıs számú diákot „átcsábít”, mivel rendszeresen indít magyar tannyelvő csoportokat is (Fodor Gy., 2004).
*
- a megyei alárendeltségő városokból érkezett hallgatókkal együtt
94
23. ábra. A hallgatók járási megoszlásának változása (2004-2007) Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola Tanulmányi Osztályának adatai, 2004-2008 alapján, saját szerkesztés
22. táblázat. A hallgatók számának változása járási bontásban (fı) 2004/2005-ös 2005/2006-os 2006/2007-es tanév tanév tanév Beregszász és a Beregszászi járás
275
339
583
Nagyszılısi járás
86
112
196
96
80
143
26
41
60
Felsı-Tisza-vidék
16
20
33
Összesen
499
592
1015
Ungvár és az Ungvári járás Munkács és a Munkácsi járás
Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola Tanulmányi Osztályának adatai 2004-2008 Az egyes szakok megyében való területi eloszlása igen változatos képet mutat, igaz minden szak esetében szembetőnı a Beregszászi járás dominanciája. A népesebb
95
szakokat megvizsgálva kijelenthetı, hogy az utóbbi tanévekben innen származott az agronómia szakos hallgatók 65,4 %-a és a matematika–informatika szakpáron tanulók 65 %-a. Emellett a járás 60 %-os (vagy afölötti) részesedést ért el az angol– történelem, a földrajz, a magyar–történelem és a tanítói szakok esetében is, míg az angol–magyar, a magyar–angol, a földrajz–biológia, a földrajz–történelem, a történelem–földrajz, a magyar–ukrán, az óvodapedagógia és az óvodapedagógia– ének-zene szakoknál 50 és 60 % közötti volt a reprezentáltsága. Az összesített rangsor 2. helyén álló Nagyszılısi járás az óvodapedagógia–ének-zene szakpárnál érte el a legnagyobb részesedést, itt a hallgatók közel felét (40,9 %) adta. Emellett jól reprezentált volt az angol–magyar (34,3 %), a tanítói–óvodapedagógia (30,8 %), a biológia–földrajz (27,5 %), a magyar–angol (26,3 %) szakpárokon, illetve az óvodapedagógia szakon (25 %) is. 23. táblázat. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola hallgatóinak szakonkénti megoszlása 2004–2006 között*
Szakok (szakpárok)
Hallgatók száma (fı)
%
Hallgatók száma (fı)
%
2004/2005-ös tanév 2005/2006-os tanév Nappali szakok (szakpárok) Angol–történelem
83
16,6
74
12,5
Földrajz
74
14,8
57
9,6
Történelem–földrajz
54
10,8
51
8,6
Óvodapedagógia
69
13,8
40
6,8
Tanítói
53
10,6
40
6,8
Biológia–földrajz
25
5,0
40
6,8
Matematika–informatika
24
4,8
40
6,8
Angol–magyar
20
4,0
32
5,4
Agronómia
17
3,4
26
4,4
-
-
22
3,7
14
2,8
20
3,4
Óvodapedagógia–ének-zene Földrajz–biológia
*
- az adott tanév elsı félévében beiratkozott hallgatók
96
Szakok (szakpárok)
Hallgatók száma (fı)
%
Hallgatók száma (fı)
%
2004/2005-ös tanév 2005/2006-os tanév Magyar–angol
11
2,2
19
3,2
Tanítói–óvodapedagógia
12
2,4
17
2,9
Ukrán–magyar
10
2,0
17
2,9
Tanítói–angol
14
2,8
15
2,5
Földrajz–történelem
11
2,2
14
2,4
Magyar–történelem
8
1,6
10
1,7
Magyar–ukrán
-
-
7
1,2
Történelem–angol
-
-
6
1,0
Tanítói–vizuális nevelés
-
-
4
0,7
Történelem–magyar
-
-
3
0,5
Tanítói–német
-
-
3
0,5
Óvodapedagógia–angol
-
-
3
0,5
Óvodapedagógia–német
-
-
1
0,2
Másoddiplomás (levelezı) képzések Tanítói
-
-
13
2,2
Óvodapedagógia
-
-
10
1,7
Történelem
-
-
8
1,4
499
100,0
592
100,0
Összesen
Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola Tanulmányi Osztályának adatai, 2004-2007 Az összesített sorrend harmadik helyét elfoglaló Ungvári járás már csak a kis létszámú szakok esetében tudott jelentısebb részesedést felmutatni: így például a 6 hallgató felét adta az elıször indított történelem–angol szakpáron. A nagyobb létszámú szakok közül egyaránt 20 %-os részesedést ért el a biológia–földrajz és a magyar–történelem szakpárok vonatkozásában, míg a földrajz, az óvodapedagógia, a tanítói és az agronómia szakok, valamint az angol–történelem és a történelem– földrajz szakpárok esetében a járás reprezentáltsága 15 és 18 % közötti volt. Szám szerint a legtöbb hallgatója az angol–történelem szakpáron volt (12 fı; 16,2 %). A Munkácsi járás részesedése minden régebbi szak esetében 10 % alatt maradt (24-25.
97
táblázat), ugyanakkor a hallgatók 26,3 %-át adta a tanítói–angol szakpár esetében. 20 % fölötti volt a járás részesedése a magyar–ukrán, illetve tanítói–vizuális nevelés szakpárok esetében is, míg szám szerint a legtöbb hallgatót a történelem–földrajz szakpáron vonultatta fel (5 fı; 9,8 %).
fı
%
fı
%
fı
%
Egyéb
Munkácsi járás
Ungvári járás
Nagyszılısi járás
Szak/szakpár
Beregszászi járás
24. táblázat. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola hallgatóinak szakonkénti megoszlása járási bontásban (2004/2005-ös tanév)*
fı
%
fı
%
Angol–földrajz Földrajz
41 69,5 6 10,2 10 16,9 45 60,8 12 16,2 11 14,9
1 6
1,7 8,1
1 -
1,7 -
Angol–magyar
10 50,0 8
40,0
1
5,0
1
5,0
-
-
Angol–történelem
14 58,3 6
25,0
4
16,7
-
-
-
-
Agronómia
14 82,4 3
17,6
-
-
-
-
-
-
Biológia–földrajz
15 60,0 3
12,0
7
28,0
-
-
-
-
Földrajz–biológia
8 57,1 2
14,3
1
7,1
1
7,1
2
14,3
Földrajz–történelem
6 54,5 2
18,2
2
18,2
-
-
1
9,1
Magyar–angol
4 36,4 4
36,4
1
9,1
1
9,1
1
9,1
Matematika–informatika 11 45,8 3
12,5
7
29,2
2
8,3
1
4,2
Magyar–történelem
4 50,0 1
12,5
3
37,5
-
-
-
-
Óvodapedagógia
27 39,1 14 20,3 21 30,4
4
5,8
3
4,3
Történelem–földrajz
27 50,0 8
14,8 15 27,8
3
5,6
1
1,9
Tanítói–angol
8 57,1 4
28,6
1
7,1
1
7,1
-
-
Tanítói–óvodapedagógia 6 50,0 2
16,7
-
-
4
33,3
-
-
Tanítói
29 54,7 5
9,4
1
1,9
6
11,3
Ukrán–magyar
6 60,0 3
30,0
1
10,0
-
-
12 22,6 -
-
Összesen 275 55,1 86 17,2 96 19,3 26 5,2 16 3,2 Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola Tanulmányi Osztályának adatai, 2006 *
- az adott tanév elsı félévében beiratkozott hallgatók
98
A többi, hegyvidéki járás együttesen sem tudott 10 %-nál nagyobb részesedést felmutatni a népesebb szakok esetében. Említésre egyedül a másoddiplomás (levelezı) képzéseken elért 12,9 %-os reprezentáltságuk érdemes, mivel itt a 31 hallgatóból 4 e járások magyar szórványaiból érkezett.
fı % fı %
*
Egyéb
Munkácsi járás
Ungvári járás
Nagyszılısi járás
Szak/szakpár
Beregszászi járás
25. táblázat. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola hallgatóinak szakonkénti megoszlása járási bontásban (2005/2006-os tanév)*
fı % fı % fı %
Angol–magyar
17 53,1 10 31,3 2
Angol–történelem
48 64,9 11 14,9 12 16,2 2 2,7 1
Biológia–földrajz
18 45,0 11 27,5 8 20,0 3 7,5
-
-
Földrajz
37 64,9 6 10,5 10 17,5 4 7,0
-
-
Földrajz–biológia
11 55,0 4 20,0 2 10,0 1 5,0 2 10,0
Földrajz–történelem
8 57,1 2 14,3 2 14,3 1 7,1 1
7,1
Magyar–angol
10 52,6 5 26,3 2 10,5 1 5,3 1
5,3
Matematika–informatika
26 65,0 6 15,0 5 12,5 2 5,0 1
2,5
Magyar–történelem
6 60,0 1 10,0 2 20,0 1 10,0 -
-
Magyar–ukrán
4 57,1 1 14,3 -
-
Történelem–angol
2 33,3 1 16,7 3 50,0 -
Történelem–földrajz
29 56,9 7 13,7 9 17,6 5 9,8 1
Történelem–magyar
1 33,3 1 33,3 -
-
1 33,3 -
-
Ukrán–magyar
9 52,9 4 23,5 -
-
3 17,6 1
5,9
Óvodapedagógia
20 50,0 10 25,0 7 17,5 2 5,0 1
2,5
- az adott tanév elsı félévében beiratkozott hallgatók
99
6,3 3 9,4
-
-
2 28,6 -
-
1,4
2,0
Óvodapedagógia–angol
Egyéb
Munkácsi járás
Ungvári járás
Nagyszılısi járás
Beregszászi járás
Szak/szakpár
fı % fı %
fı % fı % fı %
2 66,7 -
1 33,3 -
-
Óvodapedagógia–ének-zene 11 50,0 9 40,9 1
-
4,5
-
-
1
4,5
-
1 100,0 -
-
-
-
-
Tanítói
26 65,0 5 12,5 6 15,0 -
-
3
7,5
Tanítói–angol
8 42,1 4 21,1 2 10,5 5 26,3 -
Tanítói–német
1 33,3 -
Tanítói–óvodapedagógia
8 61,5 4 30,8 1
Tanítói–vizuális nevelés
1 25,0 -
Agronómia
17 65,4 4 15,4 4 15,4 1 3,8
Másoddiplomás (levelezı) képzések
18 58,1 6 19,4 -
-
-
-
-
Óvodapedagógia–német
Összesen
-
-
1 33,3 -
-
7,7 -
-
-
-
-
1 33,3
-
-
-
1 25,0 2 50,0 -
-
3 9,7 4 12,9
339 57,3 112 18,9 80 13,5 41 6,9 20 3,4
Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola Tanulmányi Osztályának adatai, 2007
Az eddig vázoltakhoz képest a 2006/2007-es tanévben annyi változás történt, hogy a szórványprogram jóvoltából jelentısen megnıtt a Felsı-Tisza-vidék magyar közösségeibıl érkezett hallgatók száma. Megerısítette a Beregszász és a Beregszászi járás mögötti második helyét a Nagyszılısi járás, míg a Munkácsi járás magyar lakosságának számához képest továbbra is alulreprezentált a fıiskola hallgatói között (26. táblázat).
100
26. táblázat. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola hallgatóinak járásonkénti megoszlása (fı, 2007) Évfolyamok Összesen I. II. III. IV. V. 80 58 40 27 5 Beregszász 210 125 84 92 56 16 Beregszászi járás 373 3 2 2 0 0 Munkács 7 21 12 13 6 1 Munkácsi járás 53 3 1 1 0 0 Ungvár 5 40 24 46 18 10 Ungvári járás 138 67 55 54 16 4 Nagyszılısi járás 196 11 10 7 4 1 Felsı-Tisza-vidék 33 Összesen 350 246 255 127 37 1015 Forrás: Orosz I.–Soós K., 2007 A hallgatók nemek szerinti összetételét vizsgálva megállapítható, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskolán állandósult az erıteljes nıtöbblet: a 2005/2006-os tanévben a hölgyek tették ki az összes hallgató közel 68 %-át. Igaz, hogy arányuk az elızı tanévhez képest több mint 1 %-al csökkent, ez azonban az éves ingadozás szokásos mértékén belül marad, így a közeljövıben nem valószínősíti jelentısebb aránycsökkenésüket. Mindez azt bizonyítja, hogy a pedagógusi szakma az utóbbi idıben Kárpátalján is erısen „elnıiesedett” (24. ábra). Különösen szembetőnı a nıtöbblet a hallgatók nagyobbik részét adó Beregszászi járásban, itt ugyanis a hallgatók 71,4 %-a a gyengébb nem képviselıje. Másképpen szólva, minden egyes beregszászi férfi hallgatóra átlag 2,5 nıi hallgató jutott. 2005/2006-os tanév
2004/2005-ös tanév 155 fı; 31,1%
191 fı; 32,3%
344 fı; 68,9%
401 fı; 67,7%
Férfiak
Nık
Férf iak
Nık
24. ábra. A hallgatók nemek szerinti összetételének változása (2004-2006) Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola Tanulmányi Osztályának adatai, 2007 alapján, saját szerkesztés
101
Végül azt vizsgáltuk, hogy a fıiskola elsıdleges hallgatói bázisát képezı Beregszászi járás településein hogyan oszlottak meg az intézmény diákjai. A vonatkozó vizsgálatokból az derült ki, hogy a 2004/2005-ös tanévben a Beregszászi járás 275 hallgatójából 75-öt maga Beregszász megyei jogú város „delegált” (27,3 %). Ráadásul a 2005/2006-os tanévben ez a mutató egy százalékkal még nıtt is (27. táblázat). A többi település közül Mezıvári, Nagybereg, Makkosjánosi, Beregdéda, Bátyú, Beregújfalu, Gát, Beregsom, Bene és Badaló képviseltette magát tíz vagy annál több hallgatóval, ugyanakkor a Beregszászi járás nyolc, jobbára szlávok lakta településérıl egyetlen hallgató sem érkezett a fıiskolára (25. ábra). 27. táblázat. A Beregszászi járás hallgatóinak településenkénti megoszlása* 2004/2005-ös tanév
2005/2006-os tanév
Település Alsóremete Asztély Badaló Balazsér Bátyú Bene Beregdéda Beregsom Beregszász Beregújfalu Borzsova Bótrágy Csetfalva Csíkósgorond Csonkapapi Danilivka Felsıremete Gát Gut
*
fı
%
fı
%
3 6 1 10 6 14 10 75 9 4 8 5 9 9 2
1,1 2,2 0,4 3,6 2,2 5,1 3,6 27,3 3,3 1,5 2,9 1,8 3,3 3,3 0,7
3 10 1 15 10 16 10 96 12 6 8 6 1 9 12 2
0,9 2,9 0,3 4,4 2,9 4,7 2,9 28,3 3,5 1,8 2,4 1,8 0,3 2,7 3,5 0,6
- az adott tanév elsı félévében beiratkozott hallgatók
102
2004/2005-ös tanév
2005/2006-os tanév
Település fı
%
fı
%
Halábor Harangláb Hetyen Hunyadi Somitanya (Kastanove) Kígyós
6 2,2 7 2,1 3 1,1 2 0,6 2 0,7 1 0,3 4 1,5 6 1,8 Kisbégány 4 1,5 4 1,2 Kispapi 1 0,4 Kovászó Macsola 1 0,4 1 0,3 Makkosjánosi 13 4,7 16 4,7 Mezıgecse 3 1,1 4 1,2 Mezıkaszony 9 3,3 7 2,1 Mezıvári 17 6,2 19 5,6 Nagybakos 1 0,4 2 0,6 Nagybakta 1 0,4 1 0,3 Nagybégány 8 2,9 8 2,4 Nagybereg 14 5,1 16 4,7 Nagymuzsaly 4 1,5 8 2,4 Rafajnaújfalu 5 1,8 4 1,2 Sárosoroszi 4 1,5 8 2,4 Tasnád Tiszacsoma 2 0,7 2 0,6 Zápszony 2 0,7 6 1,8 Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola Tanulmányi Osztályának adatai 2004-2007 Az egyes települések százalékos részesedését illetıen Beregszász mögött szoros volt a „verseny”, hiszen a következı hét község egymáshoz képest gyakorlatilag 2 %-os különbségen belül maradt. Közülük a 19 hallgatót adó Mezıvári részesedése volt a legnagyobb (5,6 %), majd három település (Nagybereg, Makkosjánosi, Beregdéda) következett, egyaránt 4,7 %-kal. İket szorosan követte a
103
4,4 %-ot elérı Bátyú, majd a 3,5-3,5 %-ot felmutatni képes Beregújfalu és Gát. A többi település már csak 3 % alatti részesedéssel bírt: Beregsom, Bene és Badaló 2,9-2,9 %-kal, Csonkapapi 2,7 %-kal, Sárosoroszi, Nagybégány, Nagymuzsaly és Bótrágy pedig 2,4-2,4 %-kal.
15
2
96
8 4
12
2
2 10
12 6
1
1
4 9
100
7
16 8
16
1 16
80
6
60
8
vízfolyás
10 3 8
fıútvonal 40
1
6
1
mellékútvonal 4
2
vasút
19
10
20
6
7
12
25. ábra. A hallgatók településenkénti megoszlása a Beregszászi járásban, 2005-ben (fı) Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola Tanulmányi Osztályának adatai 2006 alapján, saját szerkesztés
A fent elmondottak alapján a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskolával kapcsolatosan a következı megállapítások a legfontosabbak: a) a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola (így az önálló kárpátaljai magyar nyelvő felsıoktatás) megalakulásának kezdetei 1994. januárjára tehetık, amikor bejegyzésre került a Kárpátaljai Magyar Fıiskoláért Alapítvány; b) a fıiskola azon kevés magyar nyelvő felsıoktatási intézmény egyike Magyarország határain kívül, amelyet az adott ország (adott esetben Ukrajna) hivatalosan elismert és akkreditált;
104
c) a fıiskola hallgatóinak döntı többsége a Beregszászi járásból kerül ki, de számottevı a Nagyszılısi és az Ungvári járások részesedése is; d) a Beregszászi járásból való hallgatók túlsúlya az összes szak, illetve szakpár esetében szembetőnı; e) a Beregszászi járás hallgatóinak több mint egyharmadát maga Beregszász megyei alárendeltségő város adja; f) a hallgatók nemi összetételében igen erıteljes nıtöbblet mutatkozik. 6.4. Oktatási célú vándorlások Kárpátalján Az oktatási célú vándorlások igen nehezen számszerősíthetık Kárpátalja esetében, hiszen az állami statisztika (ezen belül a Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal) semmilyen formában nem tartja ezeket nyilván, illetve egy kalap alá veszi azokat a többi migrációs típussal. Az egyes felsıoktatási intézmények sem szolgáltattak sok használható adatot a kérdésben, ami fıleg annak tudható be, hogy a fıiskolák, egyetemek (különösen a fiatal, még sok tekintetben kiforratlan intézmények) hallgatói nyilvántartása messze van a tökéletestıl, azokban sok olyan kategória mosódik össze, amelyeket csak külön-külön volna értelme kezelni. Ráadásul az illetı intézmények nem is szívesen adnak ki a kezükbıl ilyen adatokat, talán attól tartva, hogy a konkurencia majd „rákampányol” az általuk eddig uralt területekre és elszipkázza az ottani, potenciálisan továbbtanulni vágyó fiatalság egy részét. Ez alól megint csak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola a kivétel, amely teljes körő betekintést engedett hallgatói nyilvántartásába, így itt szinte teljes mértékben rekonstruálni lehetett az intézmény beiskolázási körzetét. Ami a többi intézmény hallgatói bázisát illeti, kétségtelen tény, hogy a legnagyobb vonzáskörzettel a vidék legpatinásabb felsıoktatási intézménye, az Ungvári Nemzeti Egyetem rendelkezik. Az egyetem beiskolázási körzete gyakorlatilag Kárpátalja teljes területét lefedi, beleértve a terület északi részének hegyvidéki járásait is, ahol (a helyi intézmények szinte teljes hiánya miatt is) a továbbtanulni vágyók abszolút elsıszámú célpontját képezi. Sıt, az UNE vonzáskörzete számos esetben még túl is mutat Kárpátalja határain és néhány (fıleg szomszédos) nyugat-ukrajnai megye (Ivano-Frankivszk, Lviv, Ternopil stb.) területére is átterjed, jóllehet ott már erısen mozaikos megjelenésben. Ezt az igencsak jelentıs vonzást az is erısen „megtámogatja”, hogy az egyetemnek 5 kollégiuma is van, összesen 2900 férıhellyel. Persze, mint mindegyik egyetemi városnál, Ungvárnál is jellemzı, hogy városszerte rengeteg albérletet lehet találni, sıt a helyi lakosság jelentıs részének az egyik fı bevételi forrása a szobák, lakások bérbe adása. Ehhez járul, hogy az utóbbi idıben a vasúti szolgáltatások javulásával és a közúti magánfuvarozó vállalatok létrejöttével sokat javult a megyeszékhely megközelíthetısége, így a legnagyobb akadályok közül kettı is elhárult a továbbtanulni vágyó fiatalság útjából.
105
Hasonlóan össz-kárpátaljai piacot szeretne megcélozni a Kárpátaljai Állami Egyetem is. Ám az intézmény fiatal kora, a nemzeti egyetemnél jóval kisebb ismertsége, valamint a kollégium (diákok szerinti) csekélyebb befogadóképessége egyelıre nem kedvez ennek. Ez azt jelenti, hogy az intézményben jelenleg még jóval magasabb az ungvári és Ungvári járási (valamint a szomszédos járásokból beutazó) hallgatók aránya, mint a távolabbi járásokból érkezıké. Az egybeolvadó két munkácsi fıiskola közül a Humánpedagógiai Fıiskola beiskolázási körzete, köszönhetıen a választható szakok (mindenekelıtt az óvodapedagógia és tanító szak) végzısei iránt Kárpátalja-szerte megnyilvánuló keresletnek, megint csak nagyjából az egész megye területét lefedi. Sıt, a közelmúltig az intézmény azzal büszkélkedhetett, hogy Ukrajnán kívülrıl (fıleg a Partium magyarlakta vidékeirıl) is érkeztek ide hallgatók. Jelenleg a diákok mintegy 20 %-a helybıl, tehát Munkács városából érkezik és további 10 %-ot tesznek ki a Munkácsi járás településeirıl beutazó (részben magyar) fiatalok. A hallgatók bı 2/3-a viszont a járáson kívülrıl, gyakran a hegyvidéki területekrıl érkezik, beleértve a Felsı-Tisza-vidéket is. Figyelemre méltó, hogy a Munkácsi Humánpedagógiai Fıiskola régóta indít magyar nyelvő csoportokat is, így a Munkácshoz közeli magyarlakta települések, sıt, az Ungvári és Beregszászi járás egyes települései is hozzátartoznak vonzáskörzetéhez. A beiskolázási körzet hosszabb távon történı megtartását prognosztizálja az a tény, hogy az intézmény kollégiumi kapacitása meghaladja a 600 fıt, azaz a hallgatók mintegy 60 %-át helyben el tudják szállásolni. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola, alapcélkitőzésébıl fakadóan, fıleg Kárpátalja magyarlakta vidékeit célozza meg, mindenekelıtt a Kárpátaljai-alföld tömbmagyarságát, amely zömmel a Beregszászi járásban, valamint a Munkácsi, az Ungvári és a Nagyszılısi járások déli részén összpontosul. Mint fentebb már volt róla szó, ezek a területek jelentik a fıiskola elsırendő beiskolázási körzetét. Emellett a fıiskola hallgatóinak egy része a kárpátaljai magyar szórványterületnek számító Felsı-Tisza-vidékrıl származik és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, illetve a fıiskola közös, ún. szórványprogramjának köszönhetıen vehet részt a magyar nyelvő fıiskolai oktatásban. A fıleg pályázati pénzekbıl finanszírozott program lényege, hogy a Felsı-Tisza-vidékrıl származó hallgatók (akik a magyar nyelv oktatásának lakóhelyükön történt évtizedekkel ezelıtti megszőnése miatt ma már gyakran saját családjukban sem magyarul kommunikálnak) igen kedvezményesen vehetnek részt a fıiskola bázisán mőködı felvételi elıkészítı tanfolyamokon (ami sokszor a magyar nyelv meg- vagy újratanulását is jelenti), gyakorlatilag ingyen lakhatnak a fıiskola kollégiumában vagy vendégházában stb. Mindezért cserébe viszont vállalniuk kell, hogy diplomájuk megszerzése után egyfajta missziós munkát vállalva, visszamennek a szórványvidékre, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy ott a magyar nyelvő óvodai és iskolai oktatás újraindulhasson és fennmaradjon.
106
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola tehát rövid története folyamán nemcsak felsıoktatási intézményként nyert létjogosultságot, hanem jelentıs szerepe van a kárpátaljai magyarság szülıföldön maradásának elısegítésében, a közösség túlélési esélyeinek javításában, a helyi magyar tudományos utánpótlás nevelésében is, illetıleg számottevıen hozzájárul a helyi magyar oktatási intézmények szakemberhiányának megoldásához is. Az eddig elmondottak mellett feltétlenül szót kell ejtenünk az oktatási célú migrációs folyamatok azon típusairól is, amelyek Kárpátaljáról kifelé irányulnak, valamely ukrajnai felsıoktatási intézmény vagy esetleg más ország felé. Az már évtizedek óta jellemzı (fıleg a kárpátaljai ukrán és oroszajkú lakosságra), hogy továbbtanulási céllal valamelyik nyugat-ukrajnai egyetemet vagy fıiskolát (ritkábban a fıváros vagy Kelet-Ukrajna egy-egy intézményét) célozzák meg. A legnépszerőbbek e tekintetben az Ivan Franko Lvivi (Lembergi) Nemzeti Egyetem, a Vaszil Sztefanik Kárpátmelléki Nemzeti Egyetem (Ivano-Frankivszk), a Volodimir Hnatyuk Ternopili Nemzeti Pedagógiai Egyetem stb. Ám legalább ekkora jelentıséggel bírnak azok az oktatási célú vándorlások, amelyeket a Kárpátalján élı nemzeti kisebbségek képviselıi valósítanak meg saját anyaországaik irányába. Kisebb mértékben jellemzı ez a Kárpátalja déli részein élı románokra, az Ungvári járásban összpontosuló szlovákokra, de leginkább a Kárpátaljai-alföldön tömbben élı magyarokra. Nem új kelető jelenség, hogy a magasabb szintő (tehát fıiskolai, egyetemi) képzés érdekében a hallgatók határon túlra is mozdulnak. Az ún. „túlélési taktika” a kisebbségi helyzetben lévı magyarok anyaországban történı felsıfokú képzését jelenti (Kozma T., 1997). A témában megjelent egyik magyarországi tanulmány szerint ez a folyamat egyelıre még csak a rövid távú racionalitásnak megfelelıen zajlik, azaz a kárpátaljai hallgatók zöme tanulmányaik befejezése után nem tér vissza szülıföldjére. Vagyis a jobb gazdasági helyzet, a könnyebb megélhetés ma vonzóbb, mint a kisebbségi értelmiségi státusz. (Teperics K., 2005/a). Ugyanezen tanulmány adatai szerint a külföldi hallgatók átlag 3-4 %-os részesedéssel jelennek meg Kelet-Magyarország felsıoktatási intézményeiben. Az összes külföldi mintegy 35 %-a a szomszédos országokból (közte Kárpátaljáról) érkezı magyar anyanyelvő diák. İk legnagyobb számban az egyetemi szintő bölcsész-pedagógus képzést választják, valamint a számában kicsi, de arányaiban magas egyházi felsıoktatást, ahol a külföldiek közé szinte kizárólag a határon túli magyarok tartoznak. KeletMagyarország (leginkább Nyíregyháza és Debrecen) esetében különösen szembetőnı a Kárpátaljáról (fıleg a Beregszászi, Nagyszılısi és Munkácsi járásból) érkezık magas száma (Teperics K., 2005/a), de újabban Budapest, Pécs vagy Szeged is komoly vonzerıt gyakorolnak a kárpátaljai továbbtanulni vágyókra.
107
7. A kárpátaljai humánerıforrás-képzés SWOT-analízise
7.1. Elınyök, hátrányok, erısségek és gyengeségek Az átgondolt és elırelátó tervezéshez nagyon fontos, hogy felmérjük és mérlegeljük mindazokat a reális fejlesztési lehetıségeket, amelyek az adott ágazaton, jelen esetben a humánerıforrás-képzésen belül megvalósíthatók. Ugyanakkor tisztában kell lenni azokkal a buktatókkal és veszélyekkel is, amelyek a fejlıdés útjában állhatnak. Erre a célra számos elemzési módszer létezik, ezek közül az egyik legelterjedtebb és ma már klasszikusnak számító az ún. SWOT-analízis. A módszer elnevezése lényegében egy angol nyelvő rövidítés, amelynek feloldása rögtön meg is magyarázza magát a metódust. Az eljárás lényege, hogy fel kell sorakoztatnunk az adott terület erısségeit (angolul strengths) és gyenge pontjait (weaknesses), illetve azt, hogy mik a benne rejlı lehetıségek (opportunities), azaz milyen erıforrásokat képes mozgósítani, és milyen veszélyekre (threats) számíthatunk, amelyek hátráltathatják a fejlesztéseket. A SWOT betőszó tehát a fenti négy kifejezés angol megfelelıinek kezdıbetőibıl alakul ki. Az elemzés eredményeként általában egy táblázatot kapunk, amely segít az ágazat (vagy akár egy gazdasági vállalkozás) helyzetének kritikus és hiteles értékelésében, valamint a fıbb fejlesztési irányok meghatározásában is. A magyar nyelvben ugyanerre az elemzési módszerre a GYELV betőszót alkalmazzák elterjedten. A SWOT-analízis módszere mindenekelıtt lehetıvé teszi, hogy megvizsgáljuk és értékeljük a kárpátaljai humánerıforrás-képzés jelenlegi helyzetét. Mivel a módszer a helyzetértékelést összekapcsolja a jövıbeni fejlesztési prioritások meghatározásával, ezért a stratégia megalkotásának módszereként is gyakran használatos. Valamely gazdasági, szolgáltató stb. tevékenységrendszer, így akár egy régió humánerıforrás-képzésének erısségei és gyengeségei szükségszerően a rendszer környezetébıl, belsı adottságaiból (erıforrásaiból) adódnak, s mindig a jelenlegi helyzeten alapszanak, azt tükrözik. Ezen erısségek felismerése és megırzése, illetve a gyengeségek minimalizálása vagy (lehetıség szerint) teljes felszámolása egy jövıbeni fejlesztési folyamat legfontosabb elemének számít. A SWOT-analízis elsı lépésében az erısségek és gyengeségek elemzése során megkapjuk a választ a „Hol tartunk most?” kérdésre, azaz szerencsés esetben többé-kevésbé pontosan meg tudjuk határozni a jelenlegi helyzet jellemzıit és összetevıit. Ebben a kezdeti stádiumban derül ki, miben jó az adott ágazat, mi az, amiben az esetleges konkurensek elıtt jár, mi az, amire a jövıbeni fejlesztési stratégiákat építeni lehet. Magyarul olyan jellemzıkre derül itt fény, amelyekre támaszkodhatunk a jövıben, mert ezek már most is jól mőködnek. Ide tartozhat a szakmai tudás, a
108
tapasztalat, a meglévı erıforrások és azok effektív felhasználása, a kialakult szervezeten belüli bevált módszerek és eljárásmódok stb. A gyengeségek közé olyan elemek tartozhatnak, amelyek problémát jelentenek, plusz költségeket okoznak, bárminemő konfliktusokat szülnek a rendszer mindennapi mőködése során. A gyengeségek egyben a fejlesztendı területeket is jól jelzik, amelyek javításán, jobb, hatékonyabb mőködésén mindenképpen dolgozni kell a jövıbeli optimálisabb mőködés eléréséhez. Közhelyszerő megállapítás, de tulajdonképpen igaz, hogy a jelenlegi gyengeségek egyben a jövı lehetıségeivé is válhatnak, ha azokat sikerül megfelelıképpen kezelni, illetve megoldani. A lehetıségek és veszélyek általában a rendszeren kívüli, külsı környezetbıl származnak, ezért ezeket belülrıl igen nehéz komolyabban befolyásolni (pl., állami törvények, szabályozó rendeletek, a társadalom anyagi helyzete és jóléti viszonyai, a továbbtanulási szándék össz-társadalmi elfogadottsága stb.) A rendszer jövıbeli helyzetét azonban alapjaiban határozza meg, mennyire képes alkalmazkodni ehhez a külsı környezethez, ki tudja-e használni a törvényszerően megjelenı lehetıségeket, tudja-e csökkenteni a környezetben megjelenı veszélyeket, esetleg képes-e lehetıséggé alakítani ezeket (1. ábra). Tényezık meghatározása
Erısségek Belsı környezet elemzése Gyengeségek Lehetıségek Külsı környezet elemzése Veszélyek Tényezık csoportok összevetése
Cselekvési lehetıségek
Döntési változatok kiválasztása
Összehasonlító elemzés
DÖNTÉS
26. ábra. A SWOT-analízis folyamata Forrás: www.gazdakorok.hu
109
Amint az ábrából látható, a fejlesztési lehetıségek négy nagy csoportba sorolhatók: - az erıs oldalakra támaszkodva a lehetıségek maximális kihasználása (ún. támadó vagy offenzív stratégia); - az erıs oldalakra támaszkodva a veszélyek minimalizálása vagy kompenzálása (az ún. több lábon állás stratégája vagy védekezı stratégia); - a gyenge oldalak hatásának minimalizálása és a lehetıségek kihasználása (ez a változásorientált, ún. fejlesztı stratégia); - a veszélyek minimális szintre való csökkentése vagy megszőntetése (túlélési, defenzív, azaz ún. elkerülı stratégia). A SWOT-analízis elkészítésekor tehát (többnyire táblázat formájában) lényegében egy adatlapot kell készítenünk, amely megkönnyíti az adatok rendszerezését és áttekintését (1. táblázat): 28. táblázat. A kárpátaljai humánerıforrás-képzés SWOT-analízise Erısségek (Strengths)
Gyengeségek (Weaknesses)
A szakképzés és felsıoktatás rendszerében tapasztalható hiányosságok (esetenkénti túlszabályozottság, bürokratikus jelleg), amelyek gyengítik a képzések hatékonyságát A felhalmozott tudás, ami a A „hagyományos” értelmiségi pályák humánerıforrás-képzésben, ezen belül (pl. a tanári szakma) nem kellı fıleg a felsıoktatásban dolgozó társadalmi, és fıleg anyagi munkaerı magas átlagos képzettségi megbecsültsége, ami miatt egyre több szintjében nyilvánul meg a pályaelhagyó
A humánerıforrás-képzés (ezen belül a magyar nyelvő) szervezetének és struktúrájának Kárpátalján való megléte
A több mint 60 éves tapasztalat, a „bejáratott” képzési mechanizmusok megléte a szakképzés és felsıoktatás terén
A szakképzésben (ezen belül néha a felsıoktatásban is) felmerülı korrupció, ami az egész rendszer megítélését rontja
A terület nagyságához képest viszonylag tág lehetıségek a választható szakok, szakmák és végzettségek terén
Az összlakosság számához viszonyítva ma még a kívánatosnál (és pl. a nyugat-európai szintnél) jóval alacsonyabb részvételi arány a felsıfokú képzésekben
110
A magasan képzett munkaerı A Kárpátalja-szerte növekvı külföldre történı „elszívása”, ami tendenciát mutató továbbtanulási kedv különösen a nemzeti kisebbségek esetében kézzelfogható A munkaadók részérıl megyeszerte megnyilvánuló növekvı kereslet a jól Kárpátalja általános gazdasági és infrastrukturális elmaradottsága a képzett, egyre magasabb minıségi szomszédos államok szintjéhez képest követelményeknek is megfelelni képes munkaerı iránt Nem kellıen hatékony lobbyEgyes intézmények (pl. az Ungvári tevékenység az oktatás és szakképzés Nemzeti Egyetem) jónak, de döntéshozói felé, így a kívánatosnál legalábbis átlagon felülinek mondható lényegesen kevesebb állami anyagi bázisa támogatás bekerülése a rendszerbe Az állam részérıl elégtelen Az államnyelven oktató intézmények odafigyelés az egész oktatásimellett a kisebbségi nyelveken oktató szakképzési rendszerre, a nehézségek és problémák legfelsı szinten való képzıhelyek állami engedélyezése elbagatellizálása Az állami és a megyei vezetés részérıl megnyilvánuló anyagi és egyéb támogatások rendszerének megléte
A felsıoktatási intézmények egyenlıtlen elhelyezkedése Kárpátalján belül (Ungvár, Munkács, Beregszász túlsúlya) A nemzetiségi nyelve(ke)n oktató A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola esetében a magyar intézmények munkájának adminisztratív eszközökkel kormánytól érkezı támogatások, illetve a fıleg az anyaországból nyert (esetenként diszkriminatív törvényekkel és rendeletekkel) való pályázati pénzek nehezítése A külföldön szerzett diplomák, tudományos fokozatok ukrajnai hitelesítésének, nosztrifikálásának kényszere, amely hosszú, drága és gyakran kétséges kimenetelő folyamat A fenti kényszer miatt sok külföldi Számos intézmény (pl. a Munkácsi diplomával rendelkezı értelmiségi Humánpedagógiai Fıiskola) esetében dönt úgy, hogy tudását, hozzáértését, a kollégiumi elhelyezés szellemi erıforrásait külföldön óhajtja lehetıségeinek lényeges javulása kamatoztatni A kárpátaljai szakképzı és felsıoktatási intézmények javuló megközelíthetısége
111
A Bolognai-rendszerhez való csatlakozással a felsıfokú képzések több szempontból történı egységesítése, ezáltal a képzési formák és intézmények közötti nagyobb átjárhatóság A doktori (PhD) fokozat megszerzésének lehetısége egyes felsıoktatási intézmények bázisán (pl. Ungvári Nemzeti Egyetem, Kárpátaljai Állami Egyetem)
A számos területen (pl. pedagógia, mővelıdés) megnyilvánuló túlképzés, illetve az ún. hiányszakok (gazdaságirányítás, marketing, geodézia, térképészet, turizmus stb.) meglétének kettıssége Az ún. „divatszakok” privilegizáltsága a magas, az átlag kárpátaljai szülı által megfizethetetlen tandíjak megállapítása miatt
A bizonyos szakok és végzettségek (jogi, közgazdasági, orvosi, egyes idegen nyelvi, informatikai stb.) iránt megnyilvánuló növekvı kereslet, ezáltal több munkaalkalom Az elıbbiekben említett szakok végzısei számára ígérkezı jobb kereseti lehetıségek, magasabb társadalmi rang és elismertség miatt magas a jelentkezık száma, ami nagyobb versenyhelyzetet, végsı soron jobb képzettségi szintet feltételez
A legtöbb szakképzı intézmény esetében az anyagi források állandó hiányából fakadó elégtelen szintő eszköz- és infrastrukturális fejlesztések
A diploma (és egyre inkább a tudás) növekvı össz-társadalmi elismertsége, megbecsülése, ami egyre több szülıt ösztönöz arra, hogy gyermekének értelmiségi pályát szánjon
A felsıoktatási intézmények jelentıs része gyakorlatilag egyforma vagy nagyon hasonló képzési választékot nyújt, ezért sokszor versenyt vívnak egymással a hallgatók „elszipkázásáért” A fenti okból fakadóan is gyakran elégtelen az együttmőködés a szakképzı és felsıoktatási intézmények között (egymásban elsısorban nem partnert, hanem ellenfelet látnak)
Lehetıségek (Opportunities)
Veszélyek (Threats)
A képzések szintjének fokozatos javítása, ezáltal a versenyképesség hosszú távú biztosítása mind ukrajnai, mind nemzetközi viszonylatban
Az ukrán nemzetiségő hallgatók túlreprezentáltsága Kárpátalja felsıoktatási intézményeinek többségében
112
A jelentkezık túlzott mértékő koncentrálódása az ún. divatszakokon, ami a képzések bizonyos fokú „felhígulását”, késıbb pedig elhelyezkedési nehézségeket és a pályakezdık magas munkanélküliségét eredményezi Egyes intézmények (mindenekelıtt az A felsıoktatás vonzerejének növelése, Ungvári Állami Egyetem) a megcélzott csoportok skálájának monopolhelyzete bizonyos szakok kiszélesítése (pl. alacsonyabb tandíjak (gyógyászat, gyógyszerészet, vagy tandíjmentesség biztosításával) számítógépes rendszerek, gazdálkodási stb.) esetében
A helyi viszonyoknak leginkább megfelelı képzési kínálat kialakítása, ezáltal az elhelyezkedési lehetıségek javítása, a pályakezdık közötti munkanélküliség mérséklése
Hatékonyabb marketing- és ismeretterjesztı tevékenység folytatása a szakképzı és felsıoktatási intézmények részérıl, ami segítene felszámolni sok, a felsıoktatással kapcsolatos sztereotípiát (pl., hogy drága, nem lehet belıle megélni, haszontalan, mert diplomás munkanélkülieket képez stb.) Új irányzatok, szakok felé történı nyitás és a régóta túlképzést produkáló területek részarányának csökkentése Népességarányosan garantált felsıoktatási helyek biztosítása a nemzeti kisebbségek képviselıi számára az ukrán oktatási nyelvő intézményekben
A kárpátaljai felsıoktatási intézmények szakembergárdájának kitettsége a külföldi egyetemek, kutatóintézetek, néha vállalatok „agyelszívó” hatásának, ami hosszú távon a szellemi erıforrások jelentıs részének elvesztésével fenyeget
A szakképzı intézmények infrastrukturális lemaradásának fokozódása még az ukrajnai szinttıl is A fokozódó versenyhelyzet az egyes kárpátaljai képzı intézmények, valamint a közeli megyék intézményei között
Igazi multietnikus területhez méltó módon egyenlı feltételek biztosítása a kisebbségek képviselıi számára (pl. az ukrán nyelv hatékonyabban, megfelelı megközelítésben történı oktatása révén az általános és középiskolákban)
Az oktatási támogatások folyamatos szigorítása és szőkítése, amely gyakran a képzések színvonalának állandóságát veszélyezteti
113
A helyi helyzeti elınyök és energiák jobb kihasználása, ezáltal a konkuráló képesség növelése Ukrajna más területeinek szakképzésével és felsıoktatásával
Az adottságokban rejlı potenciálok eddigi nem kellı szintő kiaknázásakihasználása, ami a jövıben a lemaradás egyik legfontosabb tényezıjévé válhat
Az intézmények közötti kooperáció elmélyítése, nemzetközi együttmőködésekhez, projectekhez való csatlakozás
A külföldön továbbtanulók igen alacsony hazatérési aránya, ami fıleg a nemzeti kisebbségek esetében okoz komoly problémát, hiszen értelmiségi rétegük lassú elvesztése hosszabb távon létükben fenyegeti ıket
7.2. Prioritások, fejlesztési célok A fenti SWOT-analízis alapján megfogalmazhatókká válnak azok a rövid és hosszú távú célok, fejlesztési prioritások, amelyek Kárpátalja humánerıforrás-képzésének amúgy viszonylag ingatag helyzetén hivatottak javítani. Az ukrajnai viszonyokat azonban jól tükrözi, hogy nem létezik olyan átfogó, állami szinten kidolgozott koncepció, amely az alábbiakban vázolt prioritások anyagi hátterét is megteremtené. Pénz és a gyakorlati megvalósítás reális lehetısége nélkül pedig a célok önmagukban nem sokat érnek. Tehát, a fıbb fejlesztési célok meglátásunk szerint a következık: - állandóan javítani, tökéletesíteni kell a képzések színvonalát annak szem elıtt tartásával, hogy ezek mindenekelıtt használható tudást és lehetıleg többékevésbé biztos munkaalkalmat kínáljanak a végzısök számára; - optimalizálni kell a képzési kínálatot, hogy az a helyi viszonyoknak, gazdasági igényeknek és lehetıségeknek a jelenleginél jobban megfeleljen; - átgondoltabb marketing- és ismeretterjesztı tevékenységgel vonzóbbá kell tenni a szakképzést és felsıoktatást a lakosság széles rétegei számára (a szkeptikusokat is tudni kell „becsábítani” az iskolapadokba); - a korral és a korszerőbb igényekkel való haladás jegyében mindent meg kell tenni az újabb tudomány- és technológiaigényes területek mihamarabbi kárpátaljai letelepítéséért, még ha ez többnyire csak hosszabb távon megtérülı befektetés is; - a nemzeti kisebbségek képviselıit nem kizárni, hanem hozzásegíteni kell a felsıoktatás rendszerébe való bekerüléshez, felismerve, hogy tudásuk, rátermettségük, sıt, etnikai sajátosságaik, kultúrájuk, mővészetük csak gazdagítják vidékünket; - az egyes kárpátaljai intézmények, illetve Kárpátalja és Ukrajna más megyéinek intézményei között a jelenleginél intenzívebb együttmőködést,
114
tapasztalatcserét kell megvalósítani, és ugyanez vonatkozik Kárpátalja és a szomszédos országok relációjára is; - csökkenteni kell a képzı intézmények, illetve maga a képzési folyamat túlszabályozottságán, bürokratikus berendezkedésén, azaz bizonyos hatáskörök, szabályok egyszerősítésével a képzések hatékonyságát kell növelni; - vissza kell szorítani, lehetıség szerint fel kell számolni a szakképzés és felsıoktatás területén, illetve a rokonterületeken elburjánzó korrupciót; - meg kell teremteni a feltételeket a magasan képzett munkaerı helyben maradásához, ehhez pedig növelni kell a diplomás szakmák társadalmi és fıleg anyagi megbecsülését, hogy az „agyelszívás” ne okozzon nagyobb „szellemi forráskivonást” a vidékrıl; - meg kell szüntetni a „divatszakok” privilegizáltságát, azokat ésszerő támogatási rendszerrel minden tehetséges fiatal számára hozzáférhetıvé kell tenni; - jobban kell elosztani a képzési skála elemeit az egyes képzı intézmények között, hogy megszőnjenek a nagy átfedések, de az egyes intézmények bizonyos területeken meglévı monopolhelyzete is; - mérsékelni kell az egyes intézmények infrastrukturális lemaradását, belátva, hogy a legtöbb intézmény ezt önerıbıl nem tudja megtenni (tehát a jelenleginél komolyabb állami támogatással); - az elızıek értelmében sokkal hatékonyabb lobby-tevékenységet kell helyi szinten is kifejteni az oktatás és a szakképzés döntéshozói felé, tudatosítva bennük a jelenlegi elosztó rendszer visszásságait és rámutatva a nagyobb támogatást igénylı területekre; - a nemzetiségi nyelve(ke)n oktató intézmények munkáját nem nehezíteni vagy lehetetlenné tenni kell, hanem hozzásegíteni ıket a biztonságos, tervezhetı mőködéshez (hiszen ez(ek) nem ellenfelei, de még csak nem is jelentıs konkurensei az államnyelven oktató intézményeknek); - meg kell oldani a kárpátaljai állampolgárok által valamely külföldi országban szerzett diplomák, tudományos fokozatok könnyített (a jelenleginél rövidebb és olcsóbb) eljárásban történı honosítását, elismerését. Az, hogy ezekbıl az egyébként ésszerőnek és a jövı szempontjából jó eredményt ígérınek látszó célokból mi és mennyi fog megvalósulni, a mindenkori oktatáspolitika szándékaitól és anyagi szerepvállalásának mértékétıl függ. Nyilvánvaló, hogy egyik pillanatról a másikra nem lehet egy több évtizede mőködı rendszert minden fenti szempontból „megreformálni”, ezért már az is nagy eredmény lenne, ha a jelenlegi kisebbségellenes, egyes esetekben egyenesen nemzetellenes irányvonalak az oktatáspolitika legfelsıbb szintjein enyhülnének és abba az irányba kezdenének el mőködni, ami szerintünk a fı feladatuk: egy (nemzet)tudatos, mővelt, jól képzett, létbiztonságban élı, versenyképes társadalom építésének irányába…
115
8. Tudományos összegzés
E jelen disszertáció megírásánál folytatott kutatásaink eredményeként sikerült leszőrnünk, hogy Európában, az Európai Unióban számos példát találunk az etnikai alapú területi autonómiákra. Ezek mőködése és kisebbség-védelmi jelentısége bizonyította, hogy az etnikai alapú területi autonómia „nem ördögtıl való dolog”, nem veszélyezteti és nem is csorbítja az illetı állam szuverenitását, hanem inkább gazdagítja azt (pl. Dél-Tirol, Åland-szigetek, Belgiumi Német Nyelvi Közösség). Az interetnikus viszonyok komolyabb kutatása Közép- és Kelet-Európa országaiban csak a politikai rendszerváltás után vett lendületet, de NyugatEurópában is csak a II. Világháború utánig vezethetı vissza. Térségünkben az 1980-as évek végének–1990-es évek elejének eseményei nyomán beköszöntı szabadabb világ, az addig kényszerőségbıl elhallgatott témák (Trianon társadalmigazdasági következményei, az egyes országokban a nemzeti kisebbségek megléte, sıt, problémái stb.) felszínre kerülése arra ösztönözte a (fıként a szociológia és a demográfia területén vagy határterületein dolgozó) tudósokat, hogy megpróbálják feltárni azokat a folyamatokat, hatásmechanizmusokat, okokat, amelyek több, egymás mellett élı különbözı nép kapcsolatrendszerét meghatározzák. A vonatkozó kutatások kelet-közép- és délkelet-európai sajátossága, hogy általában valamilyen etnikai probléma, esetleg konfliktus leírása, megértése motiválja ıket (pl. a II. Világháború elı- és utótörténetéhez tartozó lakosságcserék, erıszakos kiés áttelepítések révén több helyütt felborított etnikai egyensúly okozta feszültségek, a külföldre szakadt magyar nemzetrészek helyzete a Kárpát-medence országaiban, a roma lakosság társadalmi és szociális integrációjának nehézségei). Ennek ellenére mi mégis megpróbáltunk bemutatni néhány olyan pozitív nyugat-európai példát, amelyek egyrészt kézzelfogható bizonyítékai a különbözı nemzetiségek békés, harmonikus, egymást segítı együttélésének, másrészt számos olyan tanulsággal, mintával szolgálhatnak térségünk számára is, amelyek végiggondolása, esetleg átvétele igen pozitív eredményekkel kecsegtet az itteni interetnikus viszonyok alakulásának szempontjából. Kevesen tudnak róla, hogy a kétnemzetiségőnek elkönyvelt, évszázados flamand-vallon ellentét „fémjelezte” Belgiumnak német kisebbsége is van. Számuk tényleg nem túl jelentıs, mindössze 74 ezer fı (2008), ami a 10,4 milliós ország lakosságának mindössze 0,7 %-át teszi ki. A német határ mentén élnek, alig 854 km2-nyi területen (az országterület 2,8 %-án), Európa egyetlen magaslati mocsaras vidékén, összesen kilenc településen. A kisebb kiterjedéső, de sőrőbben lakott északi rész négy községet (Eupen, Kelmis, Lontzen, Rearen) foglal magába, míg a nagyobb, de ritkábban lakott déli ötöt (Amel, Büllingen, Bütgenbach, Burg Reuland, St. Vith). Azonban a Belgiumon belül sem a lakosság száma, sem pedig az általa elfoglalt terület nagysága alapján nem jelentıs német nyelvi közösséget a tagjait
116
megilletı jogok mégis igen fontossá teszik. A jelenlegi belga alkotmány ugyanis kimondja, hogy Belgium – szövetségi állam, amely a flamand, a francia (tehát a két „nagy”) és a német nyelvő közösségbıl áll. A német nyelv a flamand és a francia mellett az ország harmadik hivatalos nyelve, a német közösségnek saját parlamentje, miniszterelnöke, fıiskolája, színháza, rádióadója, újságja stb. van és a közös szövetségi kasszából is jelentıs évi részesedést kap, aminek nagy részét oktatásra fordítja. A németek tehát a flamandokkal és a vallonokkal azonos jogokkal bíró közösséget alkotnak, még ha e két népcsoporttól eltérıen saját régiójuk nincs is. Mivel településterületük a vallon régió része, ma még az élet számos dimenzióját érintı gazdasági kérdésekben ennek irányítói mondják ki a végsı szót, ám a tervek szerint a németek hamarosan egyes gazdasági kompetenciákat is megkaphatnak majd a régiótól. Mindezekért a németajkúak, természetesen, hálásak országuknak és a végsıkig igyekeznek hozzá lojálisak maradni: például, a flamand-vallon ellentét közepette is nagy hangsúlyt fektettek a belga állam egységére; kormányuk a múlt évtizedben hőségesküt tett a belga állam mellett, és többször is az ország egységének megırzésére szólította fel a vallonok és a flamandok közösségét. Miután a belgiumi németek esetleges problémáiról ma szinte semmit sem hallani, valószínősíthetıen sikerült helyzetüket kielégítıen rendezni. Ugyan a belgiumi német nyelvő lakosság munkahelye általában a határ túloldalán, azaz Németországban van, túlnyomó többségük (saját bevallásuk szerint) mégis elégedett jelenlegi helyzetével, és azon semmilyen módon nem kíván változtatni. Mindezek fényében felmerül a költıinek szánt kérdés: Európa melyik (akár igen gazdag) országa engedné meg, hogy egy 74 ezres közösségnek saját miniszterelnöke, miniszterei, parlamentje lehessen? A finnországi svédek ma már csak az ország összlakosságának kb. 5,5 %-t alkotják, mégis Európa „legkényelmesebb” helyzetben lévı kisebbségének tartják ıket. Ma viszonylag kis területen, fıleg az Åland- v. Ahvenanmaa-szigeteken, valamint a nyugati és déli tengerparton összpontosulnak, ám itt jó néhány svéd többségő település is elıfordul. A finnországi törvények alapján kétnyelvőnek számít minden olyan település, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 6 %-ot vagy a 3000 fıt. A kétnyelvő helységekben a hivatalos felhívások, törvények, rendeletek, közlemények, kiírások, feliratok, utcanévtáblák kétnyelvőek. Ha a terület kétnyelvő, akkor a hivatalnokoknak mindkét nyelvet ismerniük kell. Az alkotmány ugyanis mindenki számára jogot biztosít, hogy bíróságokon, hivatalokban anyanyelvén intézze ügyeit, és ugyanazon a nyelven kapjon választ, sıt, elrendeli, hogy az állam a finn és a svéd nyelvő polgárok kulturális és gazdasági igényeit azonos alapelvek szerint köteles kielégíteni. A parlamenti üléseken mindkét nyelv használható. A hadsereg vezényleti nyelve a finn, de a svéd anyanyelvőeket külön helyırségekbe hívják be. Ezekbe sok finn is kéri besorozását a svéd nyelv gyakorlása miatt. Az egészségügyben is megkívánják, hogy az alkalmazottak a beteggel anyanyelvén beszéljenek. Különleges státusa van a svéd lakosságú Åland-szigeteknek, amelyeket
117
a nemzetközi jog elıírásai és a finn alkotmány is biztosít. A szigetek kulturális autonómiáját kiszélesítették jogi és gazdasági téren is, amelyet, mint speciális státust, az ENSZ is elismert. Mindezek mellett a finnországi svéd közösségnek az óvodáktól az egyetemekig terjedı teljes önálló oktatási rendszere is van. A 60 fıs Finnországi Svéd Parlament (Svenska Finlands Folkting) jogi kompetenciákkal ugyan nem rendelkezik, de a finn országgyőlés mellett jelentıs érdekképviseleti szerepet tölt be. Tagjait a svéd nyelvő lakosság négyévente, közvetve választja. A testület kétévente tart plenáris ülést, amelyen a bizottságok és a képviselık által felvetett aktuális kérdéseket tőzik napirendre. A kisebbségi intézményrendszer további fontos eleme a Finn Rádió és Televízió svéd programosztálya, amely önállóan készít anyagokat, a mősorokat pedig svédekbıl álló programtanács szerkeszti és felügyeli. Az állami rádió három csatornájából egy svéd nyelvő, emellett több svéd magánadó is mőködik. Az állam részérıl megnyilvánuló pozitív diszkrimináció ennyi példája után itt is joggal merül fel a kérdés: nevezhetjük-e egyáltalán kisebbségnek a finnországi svéd közösséget? A ma Olaszországhoz tartozó Dél-Tirol (németül Südtirol, olaszul Alto Adige), illetve az itteni németajkú (osztrák) lakosság helyzetének a XX. sz. második felében történt rendezését sokan az európai kisebbségi politika mintapéldájának tekintik, még ha a dél-tiroli osztrákok és olaszok együttélése sokáig egyáltalán nem is volt békés és barátságos. Manapság minden dél-tiroli állami és önkormányzati alkalmazott számára kötelezı mind a német, mind az olasz nyelv ismerete. A gyerekek már az iskolában tanulni kezdik egymást nyelvét. A kulturális támogatásokat, a munkahelyeket és a lakásokat minden településen az ott élı népcsoportok arányában osztják el. Míg Európában számos kisebbség esetében nagy problémát jelent az asszimiláció, a dél-tiroli osztrákok lélekszáma folyamatosan nı. A tartomány pedig idıközben Európa egyik leggazdagabb régiója lett. Talán ezért is van, hogy az autonómia sikerének titkait a mai napig a világ számos pontján elemzik. A régió autonómiáját kimondó statútum értelmében az autonóm körzeten belül minden nyelvi csoport (német, olasz, ladin) tagjai jogegyenlıséget élveznek, mindegyikük etnikai és kulturális sajátosságai védelemben részesülnek. Dél-Tirol német nyelvő polgárainak joga van a bíróságokkal, a közigazgatás szerveivel és hivatalaival, valamint a közszolgálatot ellátó koncessziós vállalatokkal való érintkezésben anyanyelvüket használni. Ami a felsıoktatást illeti, a statútum lehetıvé teszi, hogy a dél-tiroliak számára Ausztria töltse be a kulturális haza szerepét. Ennek egyik jele az egyetemi és fıiskolai diplomák, illetve címek, tudományos fokozatok kölcsönös elismerése Ausztria és Olaszország között. Mindezen eredményeket végiggondolva itt is kérdéses, hogy tekinthetjük-e ezek után ténylegesen nemzeti kisebbségnek a dél-tiroli osztrákokat. De talán nem is ez a fontos, hanem az, hogy minden európai (és nem is csak európai) kisebbség és többség számára adottak a pozitív példák a kisebbségi kérdések mindenki számára
118
megnyugtató rendezésére, csak kinek-kinek ki kellene tudni választania azokat a vonatkozásokat, amelyek éppen jól alkalmazhatók és sikerrel kecsegtetık egy-egy konkrét esetben. Ehhez csak némi kölcsönös jó szándékra, ennek nyomán egy kis akaratra és elhatározásra, és persze némi pénzre van szükség. Különösen aktuális ez a felvetés az Ukrajnában most megerısödı nacionalista irányvonalak ismeretében… A kárpátaljai magyar etnikai kisebbség helyzete Trianon óta váltakozó, de alapvetıen végig „ellenséges” környezetben alakult, ennek ellenére, bár fogyatkozó demográfiai mutatók mellett, de a mai napig megırizte vitalitását, élni akarását. Ezt bizonyította az általunk elvégzett interetnikus (szociálgeográfiai) vizsgálat is, amelynek során a nem magyar nemzetiségő adatközlıink is általában elismerték a magyarság fontos szerepét Kárpátalja etnikai térszerkezetében. A már többször emlegetett prominencia-vizsgálat alanyai között egyaránt volt ukrán nemzetiségő megyei tanácselnök, magyar nemzetiségő politikus, fıiskolai tanár, református esperes vagy ruszin nemzetiségő görög katolikus parochus, akiket egyebek mellett arról kérdeztünk, hogyan vélekednek Kárpátalja nemzetiségi összetételérıl, illetve annak jövıbeli alakulásáról, a nagyobb nemzetiségi csoportok (ukránok, ruszinok, magyarok, románok, oroszok, cigányok) egymáshoz való viszonyáról, a nemzetiségek közötti kapcsolat esetleges irányváltásairól, az állami és megyei vezetés szerepérıl az interetnikus viszonyok alakulásában stb. Az interjúk során összegyőjtött információk rendszerezése és értékelése után az eredmények az alábbiakban foglalhatók össze: a válaszadók szerint Kárpátalja mai nemzetiségi összetétele igen sokszínő, ám kevés az igazán meghatározó etnikai csoport. Ma a legnagyobb arányt az ukránok képviselik, de közvetlenül utánuk még a magyarok következnek, akik a közelmúlt minden számbeli veszteségének ellenére is ırzik a második helyet Kárpátalja etnikumai között. A „két nagy”-on kívül jelentıs még a románok, az oroszok, a szlovákok és a cigányok száma, ám csak az utóbbiaké gyarapszik, gyors természetes szaporodásuk miatt. Az utóbbi néhány évtized kivándorlási hullámai gyakorlatilag eltőntették megyénk nemzetiségi térképérıl a német és, részben, a zsidó kisebbséget. Ez a veszély a kárpátaljai magyarságot ugyan még nem fenyegeti, de tény, hogy jelentıs méreteket öltött a természetes fogyás és a kivándorlás okozta létszámcsökkenésük. Ha ez a tendencia tartósan tovább folytatódik, az akár rövid idın belül is létében fenyegetheti a kárpátaljai magyar kisebbséget. Köztudott, hogy a kivándorolt magyarok helyét zömmel az újonnan betelepülı ukránok „foglalják el”, miáltal a magyarok szempontjából tovább romlik a nemzetiségi összetétel. A Kárpátalján élı nemzetiségek a történelem folyamán általában békében és megértésben éltek egymással, és ez, egy-két kivételtıl eltekintve, a mai napig így van. Komolyabb konfliktus csak az ukránok és az általuk „megsemmisített” ruszin kisebbség között van, ám az utóbbiak mára gyakorlatilag beletörıdtek helyzetükbe, nem küzdenek túl nagy elánnal a jogaikért, így ez a konfliktus sem vet fel napi problémákat. Ami viszont szembetőnı, az utóbbi 1-2 évben igencsak felerısödtek
119
az országban az ukrán nacionalista irányvonalak, amelyek mára már a nemzetiségek hétköznapi életének számos szegmensét, gondolkodásmódját is kezdik befolyásolni. Példaként elegendı megemlíteni a lassan két éve elfogadott oktatási törvényt, amely az érettségi és felvételi vizsgák addig megszokott rendszere helyett ún. független vizsgaközpontok felállításáról rendelkezett, ahol az idei évtıl minden végzıs tanuló ukrán nyelven tesz emelt szintő érettségi vizsgákat, amelyek egyúttal felvételi vizsgának is számítanak. Ukrán nyelvbıl és irodalomból minden végzısnek kötelezıen vizsgáznia kell, e nélkül egyetlen akkreditált ukrajnai felsıoktatási intézménybe sem nyerhet felvételt. 2008-ban és 2009-ben a nemzetiségi iskolák végzısei számára még megengedték, hogy az oktatás nyelvén tegyék le e vizsgákat, de az idei évtıl ez már nincs így. Vagyis egyértelmő, hogy az anyanyelvő (pl. magyar) oktatási intézményben érettségizı tanulók esélyegyenlısége jelentısen csorbul, mivel esetükben az ukrán nyelvő vizsgák nem a szaktárgyi tudást, hanem az ukrán nyelv (szaknyelv) ismeretét fogják mérni. Mivel az ukrán nyelv oktatásának színvonala a nemzetiségi iskolákban az általános vélekedés szerint alacsony, ezen iskolák végzısei eleve jókora hátránnyal indulnak majd a felsıoktatási helyekért folyó versenyben, ami már a közeljövıben a magyarok felsıoktatásból való kiszorulásával, de legalábbis jelentıs létszámcsökkenésével fenyeget. Még tovább mutató megállapítás, hogy a független érettségi-felvételi vizsgaközpontok bevezetése nagymértékben befolyásolja majd a nemzetiségi, mindenekelıtt a magyar tannyelvő iskolákat, megkérdıjelezi azok létjogosultságát. Már most, két évvel a törvény hatályba lépése után érezhetı a magyar iskolák tanulói létszámának csökkenése, mivel sok magyar szülı ukrán tannyelvő iskolába adja gyermekét, remélve, hogy ott jobban felkészítik a majdani ukrán nyelvő érettségire. A megye fejlıdése szempontjából tehát a legsarkalatosabb a magyar-ukrán viszony, amely ma még komolyabb békétlenségektıl mentes, bár állami politikai körökben egyre gyakoribb és durvább kísérletek történnek az ukrajnai kisebbségek, köztük a magyarok, „visszaszorítására”. Az ilyen és ehhez hasonló, törvények és kormányrendeletek formájában megjelenı kísérletek a közelmúltig nem voltak diszkriminatív jellegőek, inkább arra irányultak, hogy a fiatal ukrán államban tényleg az ukránok irányíthassanak, az ı nyelvük legyen a hivatalos nyelv, az ı kezükben legyen az ország vagyona stb. Ám manapság ez a tendencia igencsak eltolódott a szélsıséges államnacionalizmus irányába, ami a kárpátaljai interetnikus viszonyok szempontjából igen aggasztó jelenség. Komoly gondot jelent az utóbbi idıben az egyre növekvı számú cigány lakosság szociális „kordában tartása” is. A velük kapcsolatos problémák okai szerteágazóak, ám mindegyik ok végsı soron a cigányok alap-beállítottságához, mentalitásához, rendszertelen életmódjához vezethetı vissza. Ez a mentalitás semmi esetre sem illik a többi kárpátaljai nemzetiség mentalitásához, amibıl akadnak is problémák, ám ezek nem annyira nemzetiségi, mint inkább szociális alapon keletkeznek. Így egyre nagyobb mérvő a cigányok szegregációja a többi
120
nemzetiségtıl, életvitelük és életszínvonaluk lényegesen elmarad azokétól. Ebbıl az „ördögi kör”-bıl csak igen kevés cigány nemzetiségő tud „kivergıdni”, ám akiknek ez sikerül (az ún. „úri cigányok”), azok rövid idın belül ugyanolyan elitélıen viszonyulnak a többi cigányhoz, mint a más nemzetiségekhez tartozók. Vagyis, a cigányok szociális rétegzıdése is elkezdıdött, sıt, az ı társadalmi rétegeik között vannak a legnagyobb szociális különbségek! Ráadásul minden jel arra mutat, hogy a közeljövıben sem lesz lehetséges a cigányok nagyobb tömegeinek a „civilizálása” (amit leginkább ık maguk tesznek lehetetlenné), így a velük kapcsolatos problémák még sokáig fennállnak majd vidékünkön (is). Interjú-alanyaink többsége szerint a kárpátaljai interetnikus viszonyokban, fıleg a minket leginkább érdeklı magyar-ukrán relációban, jelentıs változásokat okozhat Magyarország Ukrajnánál gyorsabb gazdasági fejlıdése, Európai Uniós tagsága, de akár egy esetleges ottani kormányváltás is. Ezek pozitív hozadéka lehet például Kárpátalja híd-szerepének felerısödése Ukrajna és az EU között, az itteni magyarok presztízsnövekedése, az anyaország növekvı gondoskodása rólunk, stb.), ami pozitívan fog hatni az itteni magyarság életére és „túlélési” esélyeire. Ez utóbbi esélyek azonban nemcsak az anyaországtól függnek, hanem magától a kárpátaljai magyarságtól is. Attól, hogy folytatódik-e az az emancipációs folyamat, amelynek zászlóvivıi az utóbbi idıben a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége és annak fiókszervezetei, valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola. Sok függ attól, hogy az utóbbi mennyire tudja majd ellátni feladatát, vagyis a kárpátaljai helyben maradó magyar értelmiség újratermelését, amely késıbb majd képes lesz komolyan felvállalni és kezébe venni megyénk magyarságának sorsát. Remélhetıleg, az állami és helyi szintő politikai vezetés nem fog akadályokat gördíteni e folyamat útjába, így még sok-sok évtized vagy évszázad múlva is beszélhetünk majd szervezett magyar közösségrıl Kárpátalján, amely békében és megértésben létezik és él együtt a többi kárpátaljai nemzetiséggel… Kutatásaink során bizonyítottuk, hogy Kárpátalján a magyar etnikum humánerıforrás-fejlesztés szempontjából – bár nem kis küzdelem árán – kiépítette saját felsıoktatási infrastruktúráját. Most már az ukrán állam felé is bizonyítani kellene, hogy ez végsı soron csak gazdagítja az ország humán erıforrásait, sıt, annak EU-konformitását is erısítheti. Az 1990-es évek elejének nagy politikai-társadalmi változásai elıtt Kárpátaljának egyetlen felsıoktatási intézménye volt: az Ungvári Állami (ma már Nemzeti) Egyetem. A vidék felsıoktatásának, szakképzésének központi láncszemét 1945. október 18-án alapították, az USZSZK Népbiztosai Tanácsának és az Ukrajnai Kommunista Párt Központi Bizottságának közös határozata értelmében. Jelenleg az intézménynek 17 különbözı karon 82 tanszéke van, a hallgatói létszám pedig megközelíti a 11 ezret. A képzés összesen 42 szakon és 24 szakirányban folyik több mint 1000 fıállású oktató és tudományos munkatárs vezetésével (ebbıl több mint 100 professzor). A választható szakok között van a „Magyar nyelv és
121
irodalom” szak, melynek a 2006/2007-es tanévben nappali tagozaton 121, levelezı tagozaton pedig 20 hallgatója volt, egy kivétellel valamennyien magyar nemzetiségőek. Az egyetem mellett doktori iskola (doktorantúra) és három tudományos-kutató intézet is mőködik. Az Ungvári Nemzeti Egyetem a világ 13 országának összesen 44 felsıoktatási intézményével folytat nemzetközi tudományos együttmőködést. A kárpátaljai magyarság szempontjából komoly eredmény volt az egyetem mellett mőködı Hungarológiai Központ létrehozása 1987-ben. Ezt egy kétoldalú magyar-szovjet egyezmény tette lehetıvé, amelyet Magyarország Oktatási és Kulturális Minisztériuma, illetve a Szovjetunió Oktatási Minisztériuma kötött egy évvel korábban (az egyezmény része volt egy Ruszisztikai Központ létrehozása is a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem bázisán). A Hungarológiai Központ célja, hogy segítse és koordinálja a magyar nyelvi, irodalmi, történeti, etnográfiai stb. kutatásokkal kapcsolatos tudományos-pedagógiai tevékenységet, hogy egybegyőjtse és együttmőködésre ösztönözze ezen tudományágak mővelıit, valamint hogy felélénkítse a kárpátaljai magyarok kultúrájának kutatását, kölcsönhatásban az ukránok és Kárpátalja egyéb nemzetiségeinek kultúrájával és hagyományaival. A rendszerváltás után szinte ugrásszerően megnıtt Kárpátalja felsıoktatási intézményeinek száma. Jóllehet, ezek közül a legtöbb az új, piaci viszonyok között elıszeretettel terjeszkedı más ukrajnai intézmények kihelyezett tagozata volt (és ma is az), megyénkben is alakultak új önálló fıiskolák, sıt egyetemek is. Az egyik ilyen a 2004. novemberében alapított Kárpátaljai Állami Egyetem, amely magába olvasztotta az 1995-ben létrehozott Ungvári Állami Informatikai, Gazdasági és Jogtudományi Fıiskolát. Szervezeti felépítését tekintve 5 karból és 2 intézetbıl áll. Folyamatos profilbıvítés után ma az intézmény már 7 különbözı szakirányban ad ki baccalaureus (bachelor) szintő, 11 szakirányban pedig magiszter szintő diplomákat. A hallgatói létszám megközelíti a 3200-at, ennek több mint fele (kb. 1700 fı) nappali tagozatos. A nappali és levelezı tagozatos képzés mellett mőködik távoktatási, externátusi (magántanulói) rendszer, valamint doktori iskola is. 2003-ban kapott fıiskolai rangot a Munkácsi Tanítóképzı Intézet, amely addig ún. középfokú speciális szakképzı intézménynek számított. A mai nevén Munkácsi Humánpedagógiai Fıiskola már jogosult baccalaureus és magiszter szintő felsıfokú diplomák kiadására is (bár a középfokú tanítóképzés is megmaradt). Az intézmény a kárpátaljai magyarság számára is fontos képzési helynek számít, hiszen évrıl-évre indít magyar tannyelvő csoportokat is. Jelenleg 5 szakon, több mint 1000 diákkal folyik az oktatás, nappali és levelezı formában egyaránt. 1995-ben alapították a Munkácsi Technológiai Fıiskolát, amely fennállásának elsı két évében a hmelnyickiji székhelyő Podóliai Technológiai Egyetem fiókintézeteként mőködött, 1997-re azonban már önálló intézménnyé nıtte
122
ki magát. Jelenleg három karon összesen 9 szakon és szakirányban zajlik itt a képzés, és a nappali mellett szintén mőködik levelezı tagozat. Az intézmény baccalaureus és magiszter szintő diplomák kiadására egyaránt jogosult. 2008 szeptemberében döntés született a két fenti munkácsi fıiskola összevonásáról és bázisukon a Munkácsi Állami Egyetem létrehozásáról. A változtatás az átfogó ukrajnai felsıoktatási reformok keretében történik és fı célja a bolognai folyamathoz való minél teljesebb illeszkedés, illetve az ottani követelményeknek való megfelelés. A következı tanévre már egyetemi képzésként meghirdetett szakok listája lényegében alig változott az összevonás elıttihez képest, csupán a korábban a humánpedagógiai fıiskolához tartozó zenepedagógia szakot szüntették meg. A kárpátaljai magyarság megmaradásának szempontjából döntı fontosságú volt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola létrehozása. Az intézmény megalapításáig a magyar nemzetiségő és anyanyelvő továbbtanulni vágyók csak ukrán (esetleg orosz) tannyelvő felsıoktatási intézményekbe felvételizhettek, ami nyilvánvalóan jelentısen rontotta esélyeiket az orosz vagy ukrán anyanyelvő jelentkezıkkel szemben. Döntıen ennek köszönhetı, hogy létszámához képest a kárpátaljai magyarság egészen az 1990-es évek közepéig-végéig igencsak alulreprezentált volt a megye felsıoktatásában. Ez a helyzet változott meg komolyan a magyar tannyelvő fıiskola 1994-es létrejöttével, ami által a kárpátaljai magyarság elérte, hogy magyar nyelvő oktatási rendszere a bölcsıdéktıl a felsıoktatásig íveljen. A fıiskola hallgatói létszáma a 2007/2008-as tanévig állandóan nıtt (958 fıig), ám azóta (nagymértékben a fentebb vázolt új ukrajnai oktatási törvény hatására) lassú csökkenés kezdıdött (854 fı a folyó, 2009/2010-es tanévben). Az elkövetkezı idıszak legnagyobb feladata az, hogy a fıiskola a megváltozott körülmények között ismét (sokadszor) bizonyítsa az állami vezetés felé létjogosultságát és szükségességét, elérve, hogy a vidék többi felsıoktatási intézménye ne ellenfelet, konkurenciát, hanem szövetségest lásson benne, miközben a nagypolitika is elismeri a magyarság híd-szerepét Magyarország, ezáltal az Európai Unió felé.
123
SUMMARY
As a result of our researches fulfilled during the writing of this present dissertation we succeeded to draw the following conclusions. In Europe and the European Union we found numerous positive examples of ethnic-based territorial autonomies. Their functioning and minority-protecting significance have proved that ethnic-based territorial autonomies are “not things from the devil”, they don’t endanger and don’t impair the sovereignty of the states in question, rather enriching them (e. g. South Tirol, the Åland Islands, the German Language Community of Belgium). The more serious research of the interethnic relationships in the countries of Central and Eastern Europe has only run up after the great political changes, though even in Western Europe it can be traced back just to the end of World War II. In our region the events of the end of 1980’s and the beginning of 1990’s have resulted in a more opened way of life, what brought to surface themes that were kept back earlier (the social and economic consequences of Trianon, the existence and even problems of national minorities in certain countries etc.) All this, in turn, have urged the scientists (working mainly in the field of sociology, demography or their borderlands) to try to explore the processes, influences and reasons that determine the system of relations between different ethnic groups living beside each other. The Eastern Central European and Southeastern European feature of the relevant researches is that they were usually motivated by a description or understanding of a certain ethnic problem, conflict (e. g. the population changes, aggressive transand resettlements connected with the pre- and post-history of the World War II resulting in damaging the ethnic balance, thus strained relations, the situation with the parts of Hungarian nation in the Carpathian Basin which have found themselves abroad, or the problems of social integration of the Gypsy population). In spite of this we have attempted to present some positive Western European examples that, on one hand, are evident proofs of different nationalities’ possible peaceful, harmonic, helpful co-existence and, on the other hand, may serve with numerous lessons and patterns for our region the pondering over and adoption of which would have positive results from the point of view of formation of the local interethnic relationships. Few people know that Belgium, put down as a binational state and hallmarked by the century-old Flemish–French conflict also has a German minority. Its number is really not significant, only 74000 (2008) what makes up only 0,7 per cent of the total (10,4 million) population of the country. The Germans live beside Belgium’s state border with Germany on a territory of just 854 square kilometres (2,8 per cent of the total area), on Europe’s only high-altitude marshland, in nine different settlements. The smaller but more densely populated northern part consists of four communities (Eupen, Kelmis, Lontzen, Rearen), while the larger but
124
sparsely populated southern part is made up of five (Amel, Büllingen, Bütgenbach, Burg Reuland, St. Vith). Though the German Language Community which is significant in Belgium neither by number nor by the area occupied is made very important through the rights that are due to its members. The present Belgian constitution declares that Belgium is a federal state consisting of the Flemish, the French (i. e. the two “big ones”) and the German Language Communities. The German (beside the Flemish and French) is the third official language of the country, the German community in Belgium has its own parliament, Prime Minister, institute of higher education, theatre, radio station, newspaper etc. and gets a remarkable yearly share from the federal cash desk which, in turn, is mainly used for the purposes of education. Thus, the Germans form a community which has the same rights as the Flemish and French, even if they don’t have their own region as the latter two do. As their settling area is part of the French region, its leaders have the last word in financial questions concerning several dimensions of life, but according to the plans the Germans would also get some economic competences from the region in the close future. For all this, of course, the German speakers are grateful to their country and try to remain loyal to it to the utmost: e. g. in times of the Flemish–French divergence they put a great emphasis on the unity of the Belgian state; their government took an oath of allegiance on the Belgian state in the past decade and repeatedly called upon the Flemish and French community to save the country’s unity. As today is almost nothing heard about the possible problems of the Germans in Belgium, it is presumable that their status was settled successfully and adequately. Though the workplaces of the German speakers are usually on the other side of the state border (i. e. in Germany), the vast majority of them, by their own admission, are satisfied with the present situation and don’t wish to change it in any way. In the light of all these arises the question that is meant to be poetic: which (even very rich) country of Europe would let a community of 74000 to have its own Prime Minister, Secretaries of State and parliament? The Swedish minority in Finland nowadays makes up only 5,5 per cent of the country’s total population but they are regarded as the one in the most “comfortable” position among the minorities of Europe. Today they are concentrating on a relatively small area, mainly in the Åland or Ahvenanmaa Islands and the western and southern coast, though here we can find several settlements with Swedish majority. According to the Finnish laws every town and village counts as bilingual in case the share of the minority in it exceeds 6 per cent or 3000 people. In the bilingual settlements the official notices, laws, decrees, announcements, inscriptions, labels, street nameboards are bilingual. If the territory is bilingual the civil servants are obliged to speak both languages. This is because the constitution assures everybody’s right to conduct one’s business at law-courts
125
and offices in the native language (and also to get the answers in it), all the more, it orders the state to satisfy the cultural and economic needs of both the Finnish and Swedish-speaking citizens along the same principles. Both languages can be used at the parliament sessions. The language of commanding the army is the finnish, but the Swedish speakers are called up to separate garrisons. Interestingly enough, many Finnish speakers also ask for enlisting them into these garrisons to be able to practice the Swedish language. In the health service it is also required that the employees should communicate with the patients in their native tongue. The Swede-populated Åland Islands have a special status, which is ensured by the prescriptions of the international law and the Finnish constitution. The cultural autonomy of the islands is now widened in legal and economic terms, what is recognized as a special status by the UN. In addition, the Swedish community in Finland has a full and independent system of education from the kindergartens to the universities. The Finland Swedish Parliament (Svenska Finlands Folkting) of 60 doesn’t possess legal competences, but has an important role in representation of interests beside the Finnish congress. Its members are indirectly elected by the Swedishspeaking population for the period of four years. The body holds its plenary sessions every two years, where the actual issues raised by the committees and representatives are put on the agenda. Another important element of the minority institutions is the Swedish Programme Department at the Finnish State Radio and Television, which produces its own materials while the programmes are edited and supervised by a Swedish programme council. Out of the three channels of the state radio one is Swedish-speaking, and also there are several private Swedish channels in the country. After so many examples of the state’s positive discrimination the question arises rightly here: can we call a minority the Swedish community in Finland? The settling of the status of South Tirol (Südtirol in German, Alto Adige in Italian) now belonging to Italy, respectively the status of local German-speaking (Austrian) population in the second half of the 20th century is often regarded as the model example of the European minority policy, even though the co-existence of the Austrians and Italians in South Tirol for a long period of time wasn’t peaceful and friendly at all. Nowadays each South Tirolian state and local authority employee is obliged to speak both the German and the Italian language. The children start to study each other’s language already at school. The cultural financial aids, the places of work and the flats in each settlement are distributed according to the share of different ethnic groups living there. While in case of Europe’s several minorities a big problem is caused by the assimilation, the number of Austrians in South Tirol is constantly increasing. Meanwhile, the province has become one of Europe’s richest regions. Probably due to this fact the secrets of the success of South Tirols’s autonomy are being analysed in several parts of the world.
126
According to the Statute that declares the region’s autonomy members of all the language groups within the autonomous district (German, Italian, Ladin) are equal in legal terms, their ethnic and cultural peculiarities are under protection. The German-speaking citizens of South Tirol have the right to use their native language in the communication at law-courts, with the administrative organs and institutions, respectively with the concession companies providing public services. Concerning the higher education, the Statute makes it possible for Austria to play the role of cultural homeland for the South Tirolians. One sign of this is the mutual acknowledgement of university and college diploma, academic titles and degrees between Austria and Italy. Thinking all these results over it is also questionable here, if can the Austrians in South Tirol be regarded as a real ethnic minority. But maybe this is not the main point. It is rather the fact, that numerous positive examples of mutually satisfactory handling of the minority issues are given for all the European (and not just European) minorities and majorities, only one should be able to choose the relations which are well applicable and promising in a certain case. Just some reciprocal good intentions, a little will and determination and, of course, some money are needed for that. This issue is particularly actual in the present Ukraine, where the nationalist political lines are being grown stronger… The position of the Hungarian ethnic minority in Transcarpathia after the Trianon peace treaty has been formed in a changing but usually “hostile” environment; despite this fact, it has retained its vitality and will to live up to the present, though with decreasing demographic indices. This has been proved by the aforementioned prominence inquiry, in which even the non-Hungarian informants admitted the important role of the Hungarian nation in the ethnic spatial structure of Transcarpathia. Among the subjects of the prominence inquiry were: Ukrainian council leader, Hungarian politician, Hungarian college teacher, Hungarian dean of the Reformed Church, Rusyn priest of the Greek Catholic Church and many others. They were asked about the present ethnic structure of Transcarpathia’s population and its changes in the close future, the relations between the biggest nationality groups (Ukrainians, Rusyns, Hungarians, Romanians, Russians, Gypsies), the possible change-overs in these relationships, the role of the state and local power in the formation of the interethnic affairs etc. After systematizing and valuating the information collected during the interviews the results of the inquiry can be summed up as follows: according to the informants the present ethnic structure of Transcarpathia is very vivid, though the number of really determining national groups is small. Nowadays, the biggest share is represented by the Ukrainians; they are followed by the Hungarians who, despite all the recent losses in their number, still secure the second position among the ethnic groups of Transcarpathia. Apart from the “big two” the number of Romanians, Russians, Slovaks and Gypsies is remarkable, though only the latter is
127
increasing, thanks to their quick natural reproduction. The waves of emigration in the recent decades have practically made the German and partly the Jewish minority disappear from the ethnic map of the region. This danger doesn’t threaten the Transcarpathian Hungarians yet, but it is a fact that the decrease in their number due to the depopulation and emigration is more and more significant. If these tendencies will prove to be permanent, the Transcarpathian Hungarian minority can shortly be endangered in its existence. It is generally known, that places of the emigrating Hungarians are mainly possessed by the settling Ukrainians, whereby the ethnic composition becomes even less favourable as from the point of view of the Hungarians. The nationalities of Transcarpathia, as a rule, have lived in peace and understanding during the region’s whole history and this (apart from one or two exceptions) is also true for today. There is only one serious conflict, between the Ukrainians and the Rusyns practically “annihilated” by them. Nowadays the latter minority has resigned itself to its position, doesn’t fight too passionately for its rights, thus this conflict also doesn’t cause daily problems. What is striking, in the last 1-2 years the Ukrainian nationalist political lines have exceedingly strengthened in the country, and they started to affect several segments of the minorities’ everyday life, their way of thinking. As an example it’s enough to mention the educational law which has been passed nearly two years ago. Instead of the usual system of final and entrance examinations it has ordered the establishment of so called independent exam centres, where from this year on each school-leaver has to pass increased-level examinations in Ukrainian language which also count as entrance exams to universities or colleges. The examination in Ukrainian Language and Literature is compulsory for every pupil, noone is able to enter any of the Ukraine’s accredited institutions of higher education without that. In 2008 and 2009 the school-leavers of the ethnic minority schools were allowed to pass the exams in the language of their studies, but from 2010 it has been changed. I. e. it is evident that the equality of chances of the pupils from native language (e. g. Hungarian) schools suffers a considerable damage, as in their case the Ukrainian language exams will measure not the knowledge of the special subject, but rather the Ukrainian (technical) language skills. According to the general opinion the level of teching the Ukrainian language at the ethnic schools is low, thus their school-leavers will start the competition for the places in the system of higher education with a huge disadvantage. This, in turn, will threaten with driving the Hungarians out from the higher education or at least with a remarkable decrease in their number. An even more important fact is, that the establishment of the independent final/entrance exam centres will greatly affect the minority schools (first of all the ones with Hungarian language of teaching), will question their raison d’être. Even today, just two years after the law’s coming into force the reduction of the pupil’s numbers at the Hungarian schools is perceptible, as now many Hungarian parents
128
send their children to schools with Ukrainian language of teaching, hoping that they can prepare better for the Ukrainian language final exams. Thus, the Hungarian–Ukrainian relation is the most cardinal in terms of Transcarpathia’s general development. As for now it is free of any serious restlessness, though in state political circles there are more frequent and rough attempts to “suppress” the national minorities of the Ukraine, among them the Hungarians. Similar attempts occurring in the form of laws and government decrees weren’t discriminating till the recent past, rather tended to the ambition that in the young Ukrainian state the Ukrainians should de facto possess the power, their language should be official, the state wealth should concentrate in their hands etc. Nowadays this tendency has been shifted towards the extreme state nationalism, which is a very disquieting phenomenon from the point of view of the interethnic relationships in Transcarpathia. Lately, “keeping a socially tight hold” on the region’s Gypsy population has also become a serious question. The reasons of problems connected with them are ramifying, but each of them, after all, is traceable to their basic attitude, mentality and unsystematic lifestyle. This mentality by no means coincides with that of the other Transcarpathian nationalities, some problems occurring because of that, though they are not really ethnic-, rather social-based ones. Thus the segregation of the Gypsies from the other ethnic groups grows to bigger proportions, their way of life and living standards are far behind the others. Very few Gypsies are able to “struggle out” of this “devil’s circle”, but who succeed with this (the so called “gentle Gypsies”) will in a short time behave as disapprovingly with the rest of the Gypsies, as the representatives of other nationalities do. I. e. the Gypsies’ social stratification has also begun, all the more, the biggest social differences can be observed between their strata! In addition all the signs are that the “civilization” of the Gypsies’ bigger masses (impeded mainly by themselves) won’t be possible in the close future, so the problems concerning them will exist for long in our region (too). According to the majority of our informants remarkable changes in the Transcarpathian interethnic relationships (especially in the most important Hungarian–Ukrainian aspect) can be caused by faster economic growth of Hungary, its EU-membership and even a possible change of the government there. The positive results of these can be the strengthening of Transcarpathia’s role as a bridge between the Ukraine and the European Union, the increase of the prestige of the local Hungarians, the growing care of the mother country towards us etc.) what would affect life and chances of “surviving” of the Transcarpathian Hungarians in a favourable way. These latter chances don’t only depend on Hungary, but also on the Hungarians in Transcarpathia, on possible continuing of the emancipation process lately lead by the Transcarpathian Hungarian Cultural Association and its branch organizations, respectively by the Ferenc Rákóczi II Transcarpathian Hungarian
129
College. Much depends on the latter’s ability to fulfil its task, the reproduction of the local Hungarian intellectuals, who will later on be able to seriously undertake the destiny of the Transcarpathian Hungarians. Hopefully, the state and local political management will not hinder this process, thus in many decades or centuries we will be able to talk about a well-organised Hungarian community in Transcarpathia, which exists in peace and understanding with the other nationalities of the region… In the course of our researches we proved that the Hungarian ethnic group in Transcarpathia – at the cost of serious struggle – have built up its own infrastructure of higher education which is of crucial importance for the improvement of human resources. The present task is to convince the state of the Ukraine that, after all, this enriches the human resources of the country, all the more, can strengthen its EUconformity. Before the great social-political changes in the beginning of the 1990’s Transcarpathia have had only one institution of higher education: the Ungvár State (at present National) University. The central loop of the region’s higher education and professional training was founded on October 18, 1945 according to the mutual resolution of the Ukrainian Soviet Socialist Republic’s Council of People’s Commissars and the Central Committee of the Ukrainian Communist Party. Nowadays the institution has 82 departments on 17 different faculties, its students number approaches 11000. The training runs in 42 different branches and 24 fields of study with the lead of more than a thousand full-time lecturers and research workers (out of which more than 100 are professors). Among the available branches is the “Hungarian Language and Literature” which had 121 regular and 20 correspondence course students in the academic year 2006/2007 (all but one of Hungarian nationality). On the basis of the university there functions a doctoral school and three scientific-research institutes. The Ungvár National University is involved in international scientific cooperations with 44 institutions of higher education in 13 countries of the world. As for the Transcarpathian Hungarian community the foundation of the Centre of Hungarology in 1987 (also functioning on the basis of the university) was a serious result. This was made possible by a bilateral Hungarian–Soviet agreement signed a year earlier by the Hungarian Ministry of Education and Culture, respectively the Soviet Union Ministry of Education (as part of the agreement, a Rusistic Centre was created on the basis of Eötvös Loránd University in Budapest). The main aim of the Centre of Hungarology is to help and coordinate the scientificpedagogical activity connected with Hungarian language, literature, historic, etnographic etc. researches, to gather and urge to cooperate the scientists of these branches and to vivify the research of the Hungarian culture in interaction with the culture and traditions of the Ukrainians and other nationalities of Transcarpathia. After the change of the political power the number of institutions of higher education in Transcarpathia has increased rapidly. Although most of these were
130
(and have remained) transferred sections of other Ukrainian institutions, expanding predilectly within the new market relationships, some independent colleges and even universities also were founded in the region. One of those is the Transcarpathian State University founded in November, 2004, which have merged the Ungvár State College of Informatics, Economy and Law created in 1995. As for its structure it consists of 5 faculties and 2 institutes. Its profile has been widened gradually and now it issues bachelor degrees in 7 and master degrees in 11 different fields of study. The number of students reaches 3200, more than half (1700) of which are regular students. Beside the regular and correspondence courses there functions an open university and private student system, and also a doctoral school. The Munkács Teacher-Training Institute has obtained a status of a college in 2003. Till then it counted as a so called secondary special institution of professional training. Its present name is the Munkács College of Human Pedagogy and it is entitled to issue bachelor and master degrees as well (though the secondary teacher training is also left). The institution is also an important place of training for the Hungarians of Transcarpathia as year by year it starts groups with Hungarian language of teaching. Nowadays the training takes place in 5 fields of study, with more than 1000 students, in the form of regular and correspondence courses. The Munkács College of Technology was founded in 1995, though in the first two years of its existence it functioned as a transferred section of the Hmelnitskiybased Podolian University of Technology. By 1997 it became an independent institution. At present the training takes place in 3 different faculties and 9 fields of study, containing regular and correspondence courses as well. The college is entitled to issue both bachelor and master degrees. In September, 2008 it was decided that the two colleges of Munkács are to be amalgamated thus forming the Munkács State University. This change is being made within the framework of comprehensive reforms in the system of Ukraine’s higher education aiming to fully fit into the Bologna process and to satisfy its requirements. The list of branches for the present academic year is announced as university training, though it hasn’t changed much from the one before the amalgamation. The only difference is that the Music Pedagogy branch, earlier belonging to the College of Human Pedagogy was closed down. From the point of view of surviving of the Hungarian community in Transcarpathia the creation of the Ferenc Rákóczi II Transcarpathian Hungarian College was a crucial event. Till the foundation of the institution the school-leavers of Hungarian nationality and native language could only enter institutions of higher education with Ukrainian (or Russian) language of teaching, what, obviously, have spoilt their chances towards the Ukrainian and Russian applicants. Mainly because of that the Hungarians of the region were seriously underrepresented in the higher education till the mid and late 1990’s. This unfavourable situation has changed with the foundation in 1994 of the college with Hungarian language of teaching, by what
131
the Hungarian community’s educational system now reaches from the kindergartens to the higher education. The student number of the college has constantly increased till the 2007/2008 academic year (reaching 958 students), but from that time (mainly resulting from the new educational law, sketched out above) a slow decrease started (854 students in the present, 2009/2010 academic year). The main task of the college for the next period of time is to prove for the state power again (within the new circumstances) its raison d’être and necessity, achieving that the region’s other institutions would regard it as an allied force, not as enemy or rival, while the high politics would also recognize the role of Hungarians as a bridge towards Hungary and, thus, the European Union.
132
ÁBRÁK JEGYZÉKE 1. ábra. Belgium német nyelvi közösségének elhelyezkedése 2. ábra. A finnországi svéd egynyelvő, kétnyelvő és finn egynyelvő közigazgatási egységek 3. ábra. A Trentino-Alto Adige Autonóm Körzet térképe 4. ábra. Kárpátalja adminisztratív térképe 5. ábra. Kárpátalja népességszámának alakulása 1880 és 2001 között a népszámlálási adatok tükrében 6. ábra. Kárpátalja népességszámának alakulása 1989 és 2008 között 7. ábra. A kárpátaljai lakosság reprodukciós adatai (1910-1941) 8. ábra. A kárpátaljai lakosság reprodukciós adatai a II. világháború utáni idıszakban (‰) 9. ábra. Kárpátalja lakosságának nemzetiségi összetétele 1946-ban 10. ábra. Kárpátalja nyelvterület-térképe 11. ábra. A legnagyobb nemzetiségek arányának változása Kárpátalján 1946-2001 között (%) 12. ábra. Kárpátalja összlakosságának és népesebb etnikumainak súlypontjai 13. ábra. A migrációs szaldó alakulása Kárpátalján (2004-2007) 14. ábra. Az urbanizáció szintjének változása Kárpátalján a két legutóbbi népszámlálás között 15. ábra. Az 1000 fıre jutó diplomások számának változása Kárpátalján 16. ábra. Kárpátalja lakosságának nemzetiségi összetétele 2001-ben 17. ábra. Kárpátalja legfontosabb nemzetiségeinek lélekszáma 2001-ben 18. ábra. Kárpátalja lakosságának iskolai végzettség szerinti megoszlása 2001-ben 19. ábra. Kárpátalja lakosságának gazdasági aktivitás szerinti megoszlása (ezer fı, 2000-2007) 20. ábra. Ukrajna és Kárpátalja lakosságának lakásellátottsága, illetve annak változása (m2/fı, 1990-2007) 21. ábra. A hallgatói létszám változása a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskolán (1996–2007) 22. ábra. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola hallgatóinak járásonkénti megoszlása (fı, 2004) 23. ábra. A hallgatók járási megoszlásának változása (2004-2007) 24. ábra. A hallgatók nemek szerinti összetételének változása (2004-2006) 25. ábra. A hallgatók településenkénti megoszlása a Beregszászi járásban, 2005ben (fı) 26. ábra. A SWOT-analízis folyamata
133
TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE 1. táblázat. A finnországi svéd lakosság számának és arányának változása 2. táblázat. Kárpátalja népességszámának változásai a második világháború után 3. táblázat. Kárpátalja lakosságának természetes mozgásai és a gyermekhalandóság alakulása 1910 és 1941 között 4. táblázat. A kárpátaljai lakosság természetes mozgásai a második világháború után 5. táblázat. A kárpátaljai lakosság természetes mozgásai településtípusonkénti bontásban 6. táblázat. A kárpátaljai lakosság korösszetételének alakulása az 1910. évi népszámlálástól napjainkig 7. táblázat. A nemzetiségi összetétel alakulása Kárpátalján a II. világháború elıtt 8. táblázat. A nemzetiségi összetétel változásai Kárpátalján (1946-2001) 9. táblázat. A migrációs folyamatok alakulása Kárpátalján (1920-2007) 10. táblázat. Kárpátalja lakosságszáma közigazgatási egységenként 2001-ben 11. táblázat. Kárpátalja lakosságának nemi összetétele 2001-ben 12. táblázat. Kárpátalja lakosságának életkori szerkezete 2001-ben 13. táblázat. A lakosság gazdasági aktivitásának mutatói nemek és korcsoportok szerinti bontásban (2008. január 1-re) 14. táblázat. A regisztrált munkanélküliek korösszetételének változása (2005-2007, az adott év január 1-re) 15. táblázat. Az iskolai végzettség nemek szerinti megoszlása Kárpátalján a 6 éves vagy annál idısebb lakosság körében (%) 16. táblázat. Az iskolai végzettség területi eloszlása Kárpátalján a 6 éves vagy annál idısebb lakosság körében (fı) 17. táblázat. A komfort-fokozat fontosabb mutatóinak változása Kárpátalja lakásalapjában a rendszerváltás utáni idıszakban (a teljes terület %-ában) 18. táblázat. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola hallgatói létszámának alakulása (2005–2010) 19. táblázat. Kárpátalja állandó lakosságának etnikai összetétele a 2001-es népszámlás adatai alapján 20. táblázat. Kárpátalja öt legfontosabb felsıoktatási intézménye hallgatói gárdájának nemzetiségi összetétele (2007) 21. táblázat. A Kárpátalja felsıoktatási intézményeiben tanuló magyar nemzetiségőek számának és arányának változása (1998-2007) 22. táblázat. A hallgatók számának változása járási bontásban (fı) 23. táblázat. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola hallgatóinak szakonkénti megoszlása 2004–2006 között
134
24. táblázat. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola hallgatóinak szakonkénti megoszlása járási bontásban (2004/2005-ös tanév) 25. táblázat. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola hallgatóinak szakonkénti megoszlása járási bontásban (2005/2006-os tanév) 26. táblázat. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola hallgatóinak járásonkénti megoszlása (fı, 2007) 27. táblázat. A Beregszászi járás hallgatóinak településenkénti megoszlása 28. táblázat. A kárpátaljai humánerıforrás-képzés SWOT-analízise
135
FELHASZNÁLT IRODALOM ATKIN, C. 2000: Lifelong Learning – Attitudes to Practice in the Rural Context: a Study Using Bourdieu’s Perspective of Habitus. – International Journal of Lifelong Education, vol. 19, No. 3 BANGÓ J. 2007: A vallon kakas és a flamand oroszlán között. Gondolat Kiadó, Budapest BECK T. 1992: A Finnországi svéd kisebbség. Pro Minoritate III-IV. (p. 36) BERECZKI A. 2003: Finnország története. In: A finnugor és a szamojéd népek története [http://mek.oszk.hu/02800/02894/02894.htm#n1] BEREGSZÁSZI A.–CSERNICSKÓ I.–OROSZ I. 2001: Nyelv, oktatás, politika. – Kárpátaljai Magyar Tanárképzı Fıiskola, Beregszász BILČIK, V.–DULEBA, A.–KLYAP, M.–MITRYAYEVA, S. (Eds.) 2001: Role of Carpathian Euroregion in Confronting Its Minority Agenda. – Carpathian Euroregion: Prospects and Challenges (Workshop 2). Research Center of the Slovak Foreign Policy Association and Strategies Studies Foundation, Ukraine BORSOS A. 1994: Finnországi kisebbségek – finn kisebbségek. In: Várady Eszter (szerk.): Finnországi kisebbségek – finn kisebbségek. Kalevala Baráti Kör, Budapest (p. 106) BOTLIK J. 1997: Hármas kereszt alatt. – Hatodik Síp Alapítvány, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest BUDA M.–KOZMA T. (szerk.) 1997: Határmenti együttmőködés a felsıoktatásban. – Acta Paedagogica Debrecina, vol. XCVI, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen CSIKÓS B. 2004: Intézményi kommunikáció, a public relations szerepe a felsıoktatásban. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erıforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 76-83) CZIMRE, K. 1999: Cultural and Historical Dimensions of the Hungarian-Ukrainian Relationship. – The EU Accession States and Their Eastern Neighbours, Bertelsman Stiftung, Gütersloh (pp. 89-103) CZIMRE K. 2004: A humánerıforrás-fejlesztés szerepe Magyarország eurorégióiban. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erıforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 115-121) DANCS, L. 2002: Chances and Limits of Hungarian-Ukrainian Cross-border Cooperation Shortly Before the Introduction of the Schengen Border System. – In: I. Süli-Zakar (Ed.): Borders and Cross-border Co-operations in the Central European Transformation Countries. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 163-170) DANCS L. 2003: A határon átnyúló kapcsolatok fıbb jellemzıi a magyar-ukrán határtérségben a lakosság szemszögébıl. Kézirat. A VI. Falukonferencia tanulmánykötete DANCS L.–KONCZ G. 2004: A magyar-ukrán határ menti térség lakosságának alkalmazkodóképessége – a felzárkózás humán feltételei. – In: Süli-Zakar I. (szerk.):
136
Határon átnyúló kapcsolatok, humán erıforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 128-134) DUPKA GY. 2000: Kárpátalja magyarsága. Honismereti kézikönyv. Kiadja a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, Budapest ENYEDI GY. 1996: Regionális folyamatok Magyarországon az átmenet idıszakában. Hilscher Rezsı Szociálpolitikai Egyesület, Budapest ERDEI G. 2006: A felnıttkori tanulás regionális szegmensei. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonferenciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 185-192) ÉGER GY. 1993: Multietnikus határtérségek Közép-Európában. – Régió. Kisebbségi Szemle, 3. sz. (pp. 34-55) FARKAS É. 2006: Felnıttoktatás az egész életen át tartó tanulás stratégia tükrében. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonferenciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 175-183) FÉNYES H. 2004: A partiumi és kárpátaljai felsıoktatási hallgatók anyagi és kulturális tıkéi. – In: Educatio 2004/2 (pp. 305-308) FÉNYES H. 2006: Férfiak és nık az érettségi utáni képzésben, határon innen és határon túl. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonferen-ciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 115-128) FODOR GY. 2003: Kárpátalja demográfiai jellemzése a népszámlálások adatainak tükrében. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Társadalomföldrajz–területfejlesztés, I. kötet. – Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 81-95) FODOR GY. 2004/a: Demográfiai változások Kárpátalján az 1989-es és a 2001-es népszámlálás között. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erıforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 347-354) FODOR, GY. 2004/b: The Drawing Area of the Ferenc Rákóczi II Transcarpathian Hungarian College. – In: Süli-Zakar, I. (Ed.): Cross-border Co-operations – Schengen Chal-lenges. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 95-100) FODOR GY. 2004/c: Kárpátalja jelenlegi népességföldrajzi viszonyai. – In: Barkáts Jenı (szerk.): Fiatal kárpátaljai magyar kutatók a természettudományi kutatásban. PoliPrint Kiadó Kft., Ungvár (pp. 96-101) FODOR GY. 2004/d: Demohraficsna harakterisztika Zakarpatszkoji oblasztyi (ukrán nyelven). – In: Acta Beregsasiensis. A II Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola tudományos évkönyve, IV. évfolyam, 4. szám. PoliPrint Kiadó Kft., Ungvár (pp. 154-166) FODOR GY. 2004/e: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola vonzáskörzetének vizsgálata. – In: Közoktatás (a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség lapja), 2004/4-5. szám (pp. 7-9)
137
FODOR GY. 2005/a: A beregszászi járás népességföldrajzi adottságai. – In: Czimre K. (szerk.): Kisközségtıl az eurorégióig. Didakt Kft., Debrecen (pp. 101-111) FODOR GY. 2005/b: A humánerıforrás-képzés jelenlegi helyzete a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskolán. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): „Tájak – Régiók – Települések…” Tisztelgés a 75 éves Enyedi György akadémikus elıtt. Didakt Kft., Debrecen (pp. 378-383) FODOR GY. 2006/a: A II Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola vonzáskörzetének változása 2003 és 2005 között. – In: Acta Beregsasiensis. A II Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola tudományos évkönyve, V. évfolyam, 1. kötet. PoliPrint Kiadó Kft., Ungvár (pp. 100-111) FODOR GY. 2006/b: The Role of the Ferenc Rákóczi II Transcarpathian Hungarian College in the Improvement of Human Resources of Transcarpathia. In: Prof. Dr. Süli-Zakar István–Prof. Dr. Ioan Horga (Eds.): „Regional Development in the Romanian-Hungarian Cross-border Space – From National to European Perspective”. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 159-168) FORRAY R. K.–KOZMA T.–RADÁCSI I. 1997: Regionális folyamatok és térségi oktatáspolitika. – Educatio Füzetek 225. Oktatáskutató Intézet, Budapest FÜLÖP I. 2006: Felnıttképzés és az információs társadalom. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonferenciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 241-244) GÁBRITY MOLNÁR I. 2006: A vajdasági magyar felsıoktatás szervezıdése. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonferenciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 105-113) GÉBER, J. 2004: Interethnic Relations and Human Resources ina Microregion at the Hungarian-Slovakian Border. – In: Süli-Zakar, I. (Ed.): Cross-border Co-operations – Schen-gen Challenges. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 106-111) GYÖRGY O. 2004: A kisebbségi magyar felsıoktatás helyzetet. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erıforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 63-70) GYURGYIK L. 2005: A határon túli magyarok számának alakulása az 1990-es években. – In: Magyar Tudomány, 2005/12 (pp. 132-145) HASAN, M. 1996: Lifelong Learning. International Encyclopedia of Adult Education and Training. – Pergamon Books, Great Britain HERCEGH G. 1996: Kisebbségben – európai módon. In: Régió – Kisebbség, politika, társadalom, 7. évf. 1. sz. (1996, pp. 87-93.) HÍVES T.–RADÁCSI I. 1997: Határmenti térségek történeti-statisztikai elemzése. – Acta Paedagogica Debrecina, vol. XCVI, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen (pp. 89-126) HUNTINGTON, S. P. 1998: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. – Európa Könyvkiadó, Budapest
138
JAKÓ, M. 2004: Institutes Dealing with Adult Education – Regional References, Tenden-cies. – In: Süli-Zakar, I. (Ed.): Cross-border Co-operations – Schengen Challenges. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 211-214) JORDAN, T. G. 1996: The European Culture Area. – Harper Collins College Publishers, New York KASZÁS P. 2006: Piros-fehér szikla. Recenzió Martin Unterkircher „Kiolthatatlanul” c. könyvére a dél-tiroli robbantások politikai következményeirıl, Magyar Nemzet, 2006. augusztus 5-i szám (p. 26) KATONA P. 2004: Marosvásárhely felsıoktatási vonzáskörzete. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erıforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 332-338) KOBÁLY J. 1996: A kárpátukránok (ruszinok) ıslakosságának kérdéséhez. – In: Bagu B. et al.: Szem látta, szív bánta… Kárpátaljai néprajzi és honismereti dolgozatok. – Hatodik Síp Alapítvány–Mandátum Kiadó, Beregszász-Budapest KOCSIS K. 1999: Társadalom és gazdaság napjainkban. – In: Bulla B.–Mendöl T. (szerk.): A Kárpát-medence földrajza. Az 1947. évi kiadás alapján kibıvítve. – Lucidus Kiadó, Budapest KOCSIS K. 2000: The Roma (Gypsy) Question in the Carpatho-Pannonian Region. – In: Kovács, Z. (Ed.): Hungary Towards the 21st Century: the Human Geography of Transition. – Studies in Geography in Hungary 31, Geographical Research Institute HAS, Budapest (pp. 119-135) KOCSIS K. 2001: Kárpátalja mai területének etnikai térképe. – Magyar Tudományos Akadémia, Kisebbségkutató Intézet, Budapest KOCSIS K.–BOTTLIK ZS.–TÁTRAI P., 2006: Etnikai térfolyamatok a Kárpátmedence határainkon túli régióiban (1989-2002), MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest KOCSIS K.–KOCSIS-HODOSI E. 1998: Ethnic Geography of the Hungarian Minorities in the Carpathian Basin. – Geographical Research Institute HAS, Budapest KOLTAI D. 1999: A felnıttoktatás feladatai. – Oktatáskutató Intézet, Budapest KOLTAI D. 2001: A felnıttképzés elméleti, gazdasági és területi problémái. – Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Felnıttképzési és Emberi Erıforrás Fejlesztési Intézet, Pécs KOVÁCS K. 2004: A humánerıforrás-utánpótlás egy lehetséges megoldása SzabolcsSzatmár-Bereg megyében. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erıforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 171-177) KOZMA G. – TÓTH A. 2004: A humán erıforrások fejlesztésének helyzetet HajdúBihar megye területfejlesztésében. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erıforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 36-42) KOZMA T. 1992: Határmenti régiók együttmőködése az oktatásban. – In: Forray R. K.–A. Pribersky (szerk.): A határmenti együttmőködés és az oktatás. –
139
Grenzüberschreitende Zusammenarbeit und Bildung. Oktatáskutató Intézet, Budapest (pp. 18-24) KOZMA T. 1997: Felzárkózási stratégiák – túlélési taktikák. In: Határmenti együttmőködés a felsıoktatásban (szerk. Buda M.–Kozma T.), Debrecen (pp. 245269) KOZMA T. 1998: Kisebbségi oktatás Közép-Európában: a magyarok esete. – Kézirat. Oktatáskutató Intézet, Budapest KOZMA T. 2000: Regionális együttmőködés a harmadfokú képzésben. – Educatio Füzetek 227. Oktatáskutató Intézet, Budapest KOZMA T. 2002: Határokon innen, határokon túl. – Oktatáskutató Intézet. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest KOZMA T. 2006: Regionális átalakulás és térségi visszhang. A „partiumi” felsıoktatás esete. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonfe-renciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 13-24) KOZMA T. – FORRAY R. K. 1989: Regionális oktatásfejlesztés: térségi variációk a központi oktatáspolitikára. – Oktatáskutató Intézet, Budapest KOZMA T.–PUSZTAI G. 2006: Hallgatók a határon. Észak-alföldi, kárpátaljai és partiumi fıiskolások továbbtanulási igényeinek összehasonlító vizsgálata. – In: Kelemen E.–Falus I. (szerk.): Tanulmányok a neveléstudomány körébıl. – Mőszaki Kiadó, Budapest (pp. 423-453) KÖPF E. 1996: A finnországi svéd kisebbség helyzete. In: Régió – Kisebbség, politika, társadalom, 7. évf. 1. sz. (1996, pp. 94-116) KUN A. I. 2004: Oktatási rendszerek és gazdasági növekedés. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erıforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 235-243) LADÁNYI A. 1996: A felsıoktatás nemzetközi statisztikai összehasonlítása. – Educatio Füzetek 214. Oktatáskutató Intézet, Budapest LAVER, O. – ZILHALOV, V. 1991: Hto zsive na Zakarpattyi? – In: Karpatszkij kraj, 38 szám, Ungvár (pp. 3-16) LIEBKIND, K. – BROO, R. 1985: The Swedish-Speaking Minority In Finland (A Case Study). In: Juha Pentikainen – Viekko Anttonen (Eds.): Cultural Minorities In Finland – An Overview Towards Cultural Policy. Publications of the Finnish National Commission for UNESCO, No. 32. Helsinki (p. 98) MÉZES ZS. L. 2003: A dél-tiroli autonómia egyes elemeinek adaptációs lehetıségei a határon túli magyarok vonatkozásában. Mőhelytanulmány 2. Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, Budapest MIKLÓSI M. 2006: Az értékelés és minıségbiztosítás legfıbb kérdései a felnıttképzésben. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonfe-renciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 233-240)
140
MITRYAYEVA, S. 2001: National Cultural Associations of the Transcarpathian Region. – Strategies Studies Foundation, Uzhgorod MITRYAYEVA, S. 2001: Uhorscsina na sljahu do Sengenu: vikliki dlja Ukrajini. – Nacionalnij Insztitut Sztratehicsnih Doszlidzseny, Zakarpatszkij filial, Uzsgorod MOLNÁR J.–MOLNÁR D. I. 2002: A kárpátaljai magyarság népességföldrajzi viszonyai. Internetes publikáció (http://www.hhrf.org/kmtf/index1.htm) MOLNÁR J.–MOLNÁR D. I. 2003: Az etnikai térszerkezet változása Kárpátalján a XX. század folyamán. – In: Kozma István–Papp Richárd (szerk.): Etnikai kölcsönhatások és konfliktusok a Kárpát-medencében. Válogatás a „Változások a Kárpát-medence etnikai tér- és identitás-szerkezetében” c. konferencia elıadásaiból. – Gondolat – MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest (pp. 123-130) MOLNÁR J.–MOLNÁR D. I. 2004: Kárpátalja nemzetiségi összetétele a 2001-es népszámlálási adatok alapján. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erıforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 339-346) MOLNÁR J.–MOLNÁR D. I. 2005: Kárpátalja népessége és magyarsága a népszámlálási és népmozgalmi adatok tükrében. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Tankönyv- és Taneszköztanácsa, PoliPrint Kft., Ungvár OROSZ I. 1997: A Kárpátaljai Magyar Tanárképzı Fıiskola születése. – In: Határmenti együttmőködés a felsıoktatásban. – Acta Paedagogica Debrecina, vol. XCVI, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen OROSZ I. 2005: A magyar nyelvő felsıoktatás jelentısége a kárpátaljai magyarok számára. – In. Pusztai G. (szerk.): Régió és oktatás: európai dimenziók. – Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 42-51) OROSZ I.–SOÓS K. 2007: A kárpátaljai magyarok és oktatási helyzetük sajátosságai. Beregszász. Kézirat PATKÓS CS.–BAROS Z. 2004: A humán erıforrások szerepe a megújuló energiaforrások felhasználásában. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erıforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 71-75) PÁL Á.–SZÓNOKYNÉ ANCSIN G. (szerk.) 1996: Határon innen – határon túl. – JATE, Gazdasági Földrajzi Tanszék, Szeged PETRÁS E. 2006: Intézmény és lokalitás: a kisvárosi fıiskolák helyi társadalomformáló hatása. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonfe-renciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 391-402) PORDÁNY S. 2006: A 2006-os XII. Német Felnıttképzési Konferencia tanulságai. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonferenciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 169-174) PROBÁLD F.–HORVÁTH G. 2000: Európa regionális földrajza, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest PUSZTAI G. 2005: Észak-magyarországi, kárpátaljai és partiumi felsıoktatási intézmények hallgatóinak továbbtanulási tervei. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): „Tájak –
141
Régiók – Települések…” Tisztelgés a 75 éves Enyedi György akadémikus elıtt. Didakt Kft., Debrecen (pp. 318-324) PUSZTAI G. 2006: Egy határmenti régió hallgató-társadalmának térszerkezete. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonferenciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 43-56) PUSZTAI G.–NAGY É. 2005: Tanulmányi célú mobilitás Magyarország keleti határvidékein. – In: Educatio, 2005/2 (pp. 360-384) SCHALIN, W 1989: Swedish Finland. The Swedish Assembly of Finnland. Helsingfors/ Helsinki, The University Press SÜLI-ZAKAR I. 1992: Határmenti városok központi szerepkörének restaurálása: óhajok és a realitás. – In: Forray R. K.–A. Pribersky (szerk.): A határmenti együttmőködés és az oktatás. – Grenzüberschreitende Zusammenarbeit und Bildung. Oktatáskutató Intézet, Budapest (pp. 126-131) SÜLI-ZAKAR I. 1997: Határon átnyúló kapcsolatok. – In: Buda M.–Kozma T. (szerk.): Határmenti együttmőködés a felsıoktatásban. Acta Paedagogica Debrecina, vol. XCVI, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen (pp. 13-65) SÜLI-ZAKAR I. 1999: A Kárpátok Eurorégió interregionális szervezet szerepe a határon átnyúló kapcsolatok erısítésében. – In: Boros l. (szerk.): Kárpátalja. Északés Kelet-Magyarországi Földrajzi Évkönyv 6. Nyíregyháza (pp. 179-191) SÜLI-ZAKAR I. 2001: A Kárpátok Eurorégió és a kisebbségek. – In: Ekéné Zamárdi I. (szerk.): Jubileumi tanulmányok. Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék. A Debreceni Egyetem Könyvtárának Sokszorosító Üzeme (pp. 69-90) SÜLI-ZAKAR, I. 2004: Central Europe and Its Borders. – In: Süli-Zakar, I. (Ed.): Cross-border Co-operations – Schengen Challenges. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 19-26) SÜLI-ZAKAR, I.–CZIMRE, K.–TEPERICS, K. 2000: Cultural Identity and Diversity in the Carpathian Euroregion. – In: Boneschanker, E. (Ed.): Cultural Uniqueness and Regional Economy. Conference on Outstanding Regions Exploring Quality in a Competitive World. Leeuwarden, the Netherlands (pp. 87-88) SÜLI-ZAKAR, I.–CZIMRE, K.–TEPERICS, K. 2001: Human Mobility on the Area of the Carpathian Euroregion: Migrating Minorities. – In: Montanari, A. (Ed.): Human Mobility in a Borderless World? (Conference of the International Geographical Union Study Group „Global Change and Human Mobility”. Universita G. d’Annunzio Dipartimento di Economia e Storia del Territorio. Loreto Aprutino – Pescara, Italy (pp. 164-172) SZIMONENKO, V. 1997: Regioni Ukrajini – problemi razvityija. – Naukova Dumka, Kijev SZABÓ L. 1993: Kárpátaljai demográfiai adatok. – Intermix Kiadó, Ungvár-Budapest
142
SZÉPVÖLGYI Á. 2003: A tudás-alapú gazdaság és a regionális fejlıdés. – In: SüliZakar I. (szerk.): Társadalomföldrajz–területfejlesztés, II. kötet. – Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 597-609) SZÉPVÖLGYI Á. 2004: A távmunka és távoktatás szerepe a gazdasági együttmőködésekben. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erıforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 48-53) TEPERICS K. 1999: Magyarország felsıoktatási intézményeinek részvétele a Kárpátok Eurorégió határmenti együttmőködésében. – In: Geográfus Doktoranduszok IV. Országos Konferenciája, Szeged (pp. 77-84) TEPERICS K. 2000: Határontúli magyarok Északkelet-Magyarország felsıoktatási intézményeiben. – Geográfus Doktoranduszok IV. Országos Konferenciája, Szeged (http://phd. ini.hu) TEPERICS, K. 2002: Factors Behind the Increase in the Number of the Students at the University of Debrecen. – In: Süli-Zakar, I. (Ed.): Borders and Cross-border Cooperations in the Central European Transformation Countries. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 184-194) TEPERICS K. 2004/a: Külföldi állampolgárok a magyar általános iskolai oktatásban. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erıforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 24-30) TEPERICS, K. 2004/b: The Effect of Schengen on the Mother-tongue Studies of the Hungarians Living Abroad. – In: Süli-Zakar, I. (Ed.): Cross-border Co-operations – Schengen Challenges. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 14-18) TEPERICS K. 2005/a: Debrecen oktatási vonzáskörzete. – In: Czimre K. (szerk.): Kisközségtıl az eurorégióig. Didakt Kft., Debrecen (pp. 58-70) TEPERICS K. 2005/b: A debreceni felsıoktatás demográfiai háttere. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): „Tájak – Régiók – Települések…” Tisztelgés a 75 éves Enyedi György akadémikus elıtt. Didakt Kft., Debrecen (pp. 325-332) TEPERICS K. 2006: A Partium régió felsıoktatásának demográfiai háttere. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonferenciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 337-344) TÓTH J. (szerk.) 2000: Schengen. A magyar-magyar kapcsolatok az uniós vízumrendszer árnyékában. – Kisebbségkutatás Könyvek. Lucidus Kiadó, Budapest VARGÁNÉ BOSNYÁK I. 2006: Versenyképesség-növelés vagy felzárkózás az észak-alföldi régióban – különös tekintettel a humánerıforrás-fejlesztésre. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonferenciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 367-373) VASZILENKO O. M. 1993: Zakarpatszka oblaszty. Zahal’no-heohraficsna karta (Általános-földrajzi térkép, M = 1:200000). – Holovne Upravlinnya Heodeziji, Kartohrafiji ta Kadasztru pri Kabinetyi Minyisztriv Ukrajini, Kijev
143
VÁRADY E. 1993: Svédek Finnországban, finnek Svédországban. Educatio 1993/12. (pp. 344-348) VERES P. 2005: A felnıttképzés helyzete és fejlesztése a felsıoktatásban. – In: Felnıttképzés 2005 (III. évfolyam) 2-3. szám (pp. 12-17) VOFKORI L. 2004: Humánerıforrás-fejlesztés Székelyföldön. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erıforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 316-324) VOFKORI L. 2005: Az erdélyi magyarság kulturális földrajza. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): „Tájak – Régiók – Települések…” Tisztelgés a 75 éves Enyedi György akadémikus elıtt. Didakt Kft., Debrecen (pp. 313-317) ZAMÁRDI-EKE I. 2002: International Migration in Central Europe. – In: SüliZakar, I. (Ed.): Borders and Cross-border Co-operations in the Central European Transformation Countries. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 291-298) ZASZTAVECKA, O.–ZASZTAVECKIJ, B.–DITCSUK, I.–TKACS, D. 1996: Heohrafija Zakarpatszkoji oblasztyi. – Pidrucsniki i Poszibniki, Ternopil A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola Tanulmányi Osztályának adatai 2002-2008, Beregszász Az Ungvári Hungarológiai Központ alapszabálya, 1989, Ungvár A Kárpátaljai Megyei Tanács Állandó Bizottsága a Nemzeti Kisebbségek Kérdéseiben, 2006, Ungvár A Kárpátaljai Megyei Tanács oktatási, tudományos, kulturális, vallási, ifjúsági politikai, testnevelési és sport-, nemzeti kisebbségi és információs-politikai állandó bizottságának adatai 2006, Ungvár CIA – The World Factbook 2008 (https://www.cia.gov/library/publications/theworld-factbook/geos/FI.html) Naszelennya Zakarpatszkoji oblasztyi. Sztatiszticsnij zbirnik (A Kárpátaljai terület népessége. Statisztikai adattár), 2003, Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal, Ungvár Zakarpattya v demohraficsnomu vimiri. Sztatiszticsnij zbirnik (Kárpátalja demográfiai szemszögbıl. Statisztikai adattár) 2008, Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal, Ungvár Az 1989. évi ukrajnai népszámlálás adatai, 1990 – Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal, Ungvár A 2001. évi ukrajnai népszámlálás adatai, 2003 – Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal, Ungvár Zakarpattya. Sztatiszticsnij Scsoricsnik 1995-2007 (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek 1995-2007), Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal, Ungvár A Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal egyéb közleményei 2002-2008, Ungvár http://big-italy-map.co.uk/map-of-trentino-alto-adige-map.htm http://dglive.be (a belgiumi német közösség hivatalos Internet portálja) http://gazdakorok.hu http://ukrstat.gov.ua/perepis/perlist/html
144
