A HULLÁMTÉR-HASZNOSÍTÁS LEHETŐSÉGE SZEGVÁR TÉRSÉGÉBEN

A Puszta 2003 - 1/20. pp. 263-314.

A HULLÁMTÉR-HASZNOSÍTÁS LEHETŐSÉGE SZEGVÁR TÉRSÉGÉBEN

ŐZE PÉTER SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI FŐISKOLAI KAR, TAKARMÁNYOZÁSTANI TANSZÉK HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 2002

BEVEZETÉS Hullámtérnek a folyók, vízfolyások partvonala és az árvédelmi töltés közötti területet nevezik, tehát az árterek azon részét, amely nincs mentesítve az árvízi elöntésektől. Az ármentesítő művek által védett területet mentesített ártérnek vagy mentett oldalnak nevezik (46/1999. Korm. r.). A honfoglalás idején Magyarország mai területének negyedrésze ártér volt. A folyószabályozások előtt a mélyebb ártéri területek állandó, a magasabbak időszakos vízborítás alatt álltak. A mélyebben fekvő ősi árterületeken a környékbeli lakosság halászattal, pákászattal, vadászattal, nád- és gyékényvágással, gyűjtögetéssel (pl. sulyom, harmatkása, madártojás) és erdőhasznosítással foglalkozott. A fennsíki ártéren szénát gyűjtöttek, állatot legeltettek, gyümölcsöt termesztettek, a legmagasabban fekvő területeken pedig földművelést folytattak. Ezek a hasznosítási formák alkalmazkodtak a természeti viszonyokhoz, a táj arculatát lényegében nem változtatták meg (ÉLESZTŐS, 1994). A magyarság létszámának növekedésével egyre nagyobb területeket szántottak fel. A megtermelt gabona feldolgozása megkívánta a vízimalmok számának növelését, melyek gátjai felduzzasztották a folyókat, aminek a következtében a kiöntések gyakorisága megnőtt, elősegítve a környező területek elmocsarasodását. A hegyvidéki területeken fokozódó erdőkitermelések emelkedő árvízszinteket okoztak, veszélyeztetve a folyók mellé vagy közelébe épülő településeket. Másrészt megnövekedett az igény azokra a területekre, melyeket a víz időszakosan vagy állandóan elborított. A vízi közlekedés kiterjedése is igényelte a folyószabályozások megvalósítását (L ÁSZLÓFFY, 1982).

A Puszta 2003 A „Nimfea” Természetvédelmi Egyesület évkönyve

A folyószabályozások és annak részét képező lecsapolási munkálatok hazánk természeti viszonyainak legnagyobb méretű átalakításai voltak, méreteikben és a környezetre gyakorolt hatásukban is. A pusztító árvizek kivédésére a folyómederrel párhuzamos védőgátrendszert alakítottak ki. A folyóknak lassú folyását, így az árhullámok elhúzódó levonulását a folyók esésének fokozásával, tehát a folyómedrek lerövidítésével, a kanyarulatok átvágásával, új mederszelvények kialakításával akadályozták meg. A Tisza szabályozását Vásárhelyi Pál tervezte meg, majd halála után Paleocapa Péter módosított rajta. A munkálatok Széchenyi Istvánnak a Tisza-szabályozás szervezőjének első ünnepélyes kapavágásával 1846. augusztus 27-én Tiszadob alatt kezdődtek el. A Tiszának és főbb mellékvizeinek a szabályozása zömmel a múlt század elejére befejeződött. A Duna szabályozása 1871-től a budapesti szakasszal kezdődött el, és az első világháborúig a munkálatok nagy részével végeztek. Pénzügyi okok miatt számos mellékfolyót a második világháború után szabályoztak. Az elvégzett munkálatok eredményeként a mai Magyarország eredeti 22000 km2 árterületéből 20500 km2-t mentesítettek, a gátak közötti hullámtér pedig 1500 km2 lett (SOMOGYI, 2000). A hullámterek, a folyók középvízi medrével együtt, hazánk összes árterületének kb. 8%-át adják; kétharmad részük a Tisza, egyharmad részük a Duna völgyében található. A hullámterek hasznosításánál meghatározó az elsődleges rendeltetésük: a mederből kilépő árvizek és a jég levezetése. A sajátos topográfiai, talajtani, hidrológiai adottságok miatt természetvédelmi, ökológiai és génmegőrző szempontból igen értékes életterek. Ugyanakkor az erdészeti és mezőgazdasági kultúrák számára nagy termőképességű termőhelyek. Jelenleg a hullámtéri területek több mint 25 %-a szántó, 32 %-a erdő, 17 %-a gyep és 22 %-a úgynevezett kivett terület. Egyre jelentősebb a terület turisztikai jelentősége: a vízi, kerékpáros, lovas és vadászturizmus mellett fokozódik az érdeklődés a szelíd- és ökoturizmus iránt. A jogszabály úgy rendelkezik, hogy a hullámtéren az ingatlan tulajdonosok mezőgazdasági művelést, erdőgazdálkodást vagy bármilyen más tevékenységet kizárólag saját kockázatukra, a környezetvédelmi, természetvédelmi előírások betartásával és az árvizek levezetésének akadályozása nélkül folytathatnak. A vízgazdálkodásnak, természetvédelemnek, mező- és erdőgazdálkodásnak, valamint a jóléti használatnak érdekei gyakran eltérőek (MEZŐSI, 2000). Fontos az érdekek összehangolása, a tájpotenciál megfelelő hasznosításával a Tisza menti települések fenntartható fejlődésének biztosítása.

CÉLKITŰZÉSEK A Tisza hullámterének Szegvár nagyközség közigazgatási határához tartozó részén fontos feladatnak tartom felmérni mindazt a lehetőséget, amit az itt található sajátos adottságú táj nyújthat. Ezt a következő szempontok figyelembevételével kívánom bemutatni: - A térség ősi ártéri gazdálkodási formáinak ismertetése. - A Tisza-szabályozás tájra és gazdálkodási formákra kifejtett hatásának vizsgálata. - A térség jelenlegi mezőgazdálkodási hasznosítása: növénytermesztés, állattenyésztés, méhészet, stb. - Az erdőgazdálkodás hatása a hullámtéri erdőket alkotó fafajok elegyarány-változására. - A jelenlegi környezeti állapot természeti értékeinek számbavétele: botanikai és állattani értékek. - A terület halállományának halászati és horgászati jelentősége. - A térség vadállománya és a vadgazdálkodás jelentősége. - A térség turisztikai ismertetése: horgász-, vadász- öko- és falusi turizmus lehetőségének szempontjából. - A hullámtér-hasznosítással kapcsolatos érdekellentétek felvázolása. A múlt ismertetése és a jelenlegi állapot felmérésének eredményei után elemzések segítségével kívánom megvizsgálni, valamint kijelölni az elképzelt fejlesztési irányokat és lehetőségeket.

2

A hullámtér-hasznosítás lehetősége Szegvár térségében Őze Péter

IRODALMI ÁTTEKINTÉS A hullámtér-hasznosítás története a Tisza-völgyben A nagy tiszai síkság a Pannon-tenger medencéjének fokozatos feltöltődésével évmilliók alatt alakult ki. Többszázezer évig tartott, míg a Föld belső kéregmozgásai, a folyóvizek töltögető, valamint a szelek felszínt romboló munkájának hatására kialakult a Tisza vízrendszere (BOTÁR - KÁROLYI, 1971). A honfoglaló magyarságot a Tiszának és mellékfolyóinak árvizeitől megöntözött, a folyók hordalékával folyton megújuló dús legelők késztették letelepedésre. Őseink mintegy tízmilliós állatállománnyal érkeztek új hazájukba. Ennek az állománynak a legeltetését az Etelközben 500.000-800.000 km2-es területen végezhették. A Kárpát-medence alföldjén csupán 150.000-170.000 km2-nyi legelőterület állt rendelkezésre. Az ártéri legelők bővebb táplálékbázist jelentettek, mint a korábbi sztyepplegelők, így lehetővé vált a letelepedés, a nomád pásztorélet felhagyása (DOBROSI - HARASZTI - SZABÓ, 1993). Az egykori leírások, az újabb régészeti feltárások és a pollenvizsgálatok is megerősítik, hogy ligeterdős mezőség és vizesmocsaras területek váltakoztak az Alföldön az Árpád-korban. A vizek által elárasztott terület, az ősi ártér 30.000 km2 kiterjedésű volt. Itt alakult ki a tájhasznosítás sajátos módja: az ártéri gazdálkodás, ezen belül is kiemelkedő a fokgazdálkodás szerepe. Az évenként rendszeresen érkező árvizeket természetes úton keletkezett vagy mesterségesen ásott fokok, erek, csatornák segítségével elvezették alacsonyabban fekvő halászó tavakba, kaszálókra, legelőkre, gyümölcsösök aljába. Az áradó vízzel együtt vándoroltak ívóhelyet keresni a halak a sekélyebb, melegebb ártéri vizekbe. A víz apadásakor igyekeztek kihúzódni a folyóba, de a rekesztékek megakadályozták a nagyobb halak visszatérését. A régészeti feltárások megállapították, hogy az Árpád-korban az Alföld folyóvölgyi területein létesített árkok egységes rendszer alapján épültek. A rendszer szabályozott működtetésével kivédhetővé váltak a pusztító árvizek, feltöltötték a halastavakat, valamint öntözték a legelőket és a kaszálókat (BELLON, 2000). Az ármentes területek és az árterületek egymást kiegészítő jellegű gazdasági fejlődését a XIII. sz. közepén a tatárjárás felszámolta. Nagy pusztaságok maradtak vissza, a fokrendszer gondozása elmaradt. A török hódoltság korszakában hadászati okokból és a rideg pásztorkodás nagyarányú térhódítása miatt rengeteg fát vágtak ki, melynek következményeként növekedtek az árvízszintek. A védelmi szempontok is elősegítették a láp- és mocsárvilág nagymérvű kiterjedését. Általánossá váltak a különböző ártéri foglalkozások: halászat, pákászat, csíkászat, gyűjtögetés és vadászat (SOMOGYI, 2000). Az Alföld elmocsarasodását fokozták a folyókat elrekesztő számtalan malomgátak, melyek szilárd küszöböt alkottak, tartósan megemelték a víz szintjét, és a meder feliszapolódását eredményezték. A folyók sekély esése miatt állandósították az árvízi állapotokat. A XVIII. sz. második felétől erősödtek az igények az elvadult vízviszonyok javítására. Az ország lakosságának szaporodása és a gazdasági fellendülés, a megnövekedett gabonaárak fontos szerepet játszottak a termelés biztonságát szolgáló vízrendezés megvalósításában. A vízi utak fejlesztését a fakitermelés és a sószállítás biztosítása indokolta. Az állattenyésztés színvonalának emelkedése a nagyobb hozamú, igényesebb fajták (pl. svájci szarvasmarha, merinói juh) elterjesztése a rét és legelőgazdálkodás korszerűsítését, a lecsapolási munkák megindítását igényelte (VÁZSONYI, 1973). A folyószabályozások és ármentesítések munkálatainak fejlődése az ismételten bekövetkező nagy árvizekkel kapcsolatosak. Az 1750-es és 1770-es évek árvizes időszak, az 1815-1816. évi árvíz, az 1830.évi nagy árvíz és az 1840-es évek rendkívüli árvizes periódusai késztettek az egyre tarthatatlanabbá váló helyzet felszámolására (BOTÁR - KÁROLYI, 1971). A korábbi századokban végzett kisebb-nagyobb ármentesítési és folyószabályozási munkálatok csak helyi jelentőségűek voltak. Széchenyi István javaslatára megalakult a Tiszavölgyi Társulat, mely feladatának tűzte ki a Tisza és mellékfolyóinak szabályozását. 1846. augusztus 27-én Tiszadobon az urkomi magaslat mellett megtörtént az úgynevezett Széchenyi-gát első ünnepélyes kapavágása. Vásárhelyi Pál tervei alapján a Tisza-völgy egységes szabályozása egész Európában páratlan méretű vállalkozás volt. A Tisza eredetileg 1211,7 km hosszúságú volt, a szabályozások után hossza 728,9 km-re csökkent. A folyó kanyarulatait 112 helyen vágták át, ezek együttes hossza 133,8 km (LÁSZLÓFFY, 1982).

3


A hullámtér-hasznosítás története Szegvár térségében Szegvár térsége az első alföldi kultúrák megtelepedése óta folyamatosan lakott. Már i. e. 6000 körül élt itt egy déli származású állattenyésztő és földművelő embercsoport, a Körös-kultúra népe. Az újkőkor második felében alakult ki a Tisza-kultúra nagy telepe Szegvár-Tűzkövesen. Az elkövetkező évszázadokban éltek itt szkíták, kelták és dákok is. Őket követték a gótok, a hunok és a gepidák. 567 után a térségben megjelentek az avarok (a Veker, a Kurca és a Kórógy partjain). A honfoglalást követően négy falu állt fenn a szűkebb környéken. Szegvár elődje az akkor Szegnek (Zeegh) nevezett falu volt (KOVÁCS, 1998). Csongrád vármegye Árpád-kori területe a Tisza két oldalán terült el, nagyjából a Körös és Maros közötti vidéken. Középen húzódott a Tisza völgye széles árterületével, medrét kétoldalt mellékágak, holtágak és morotvák kísérték. Legjelentősebb mellékfolyója a Körösből kiszakadt Kurca volt, melybe szintén mellékfolyókként torkollottak Szentesnél a Veker, Szegnél a Kórógy, és Mindszentnél a Ludas-ér. E vidék az ország egyik legjobb halászterülete volt, a halastónak használt holtágak, morotvák sokaságával. A Szeg melletti Sajt falu határában négy halastavat jegyeztek fel. A honfoglalás előtt a Duna-Tisza közét bolgárok és szlávok foglalták el. A megye területén két hely volt, mely a bolgárokról (nándorokról) kapta a nevét. Az egyik a Nándor halastó, Csany határában, melyet István király adott a béli apátságnak (1037, 1086) azzal, hogy az apátságé a tóból kifogott minden hetedik hal vagy minden hetedik halászata a tónak. A birtok gyümölcstermésének hetedrésze szintén az apátságot illette. Csany határában említett tó neve fennmaradt Szegvár határában a Tisza árvédelmi töltése mellett (G YŐRFFY, 1963). Szeg falut 1596-ban a törökök feldúlták és teljesen elpusztították. Határának pusztáit, halászó vizeit a környező települések lakossága bérelte. A térség gazdálkodásának fellendülését Gróf Károlyi Sándor intézkedései hozták. 1723-tól a földbirtokaihoz tartozott a szegvári puszta, majorságot létesített, újratelepítette a falut, beindította az uradalmi gazdálkodást (CSÍKVÁRI, 1937). A korabeli ártéri gazdálkodás módjára és mértékére következtethetünk a II. József császár idejében végrehajtott urbáriumi felmérés eredményéből. Eszerint a Lándor-hát (máskor: Nándor ház) nevű vizes, posványos rétséget három részre osztották, melyből 102523/65 hold területet a község váltott meg holdanként 24 kéve náddal. A rosszabb, posványosabb terület 3486 hold, az urasági rét a Lándor-háton 871 hold volt. A leírás szerint a szántóföldek és a legelők jó minőségűek, fa nincs a határban, csupán gyékényből és nádból van elegendő. A halászat a jobbágyoknak csak saját részre volt megengedett. Az 1789. évi felmérés szerint erdő nem volt, csupán szétszórtan némi uradalmi füzes, így a tüzelőt a rét nádjából szerezték. A Tisza árvizével elöntött terület 65624/8 hold volt, mely után minden házhelyes gazda 40 kéve nádat adott be az uradalomnak. A két felmérés között tíz év telt el. A termelési eredményekből látható, hogy a külterjes állattartás mellé fölzárkózott a szemtermelés, a kezdődő gabonakonjunktúra érdekeltté tette a lakosságot a termelésben (HERCZEG, 2000). A vízimalmok üzemeltetésére, a fokokon, ereken való csónakos közlekedési lehetőségre és a fokgazdálkodás szegvári hagyományaira mutat rá egy 1843-ból származó tanácsülési jegyzőkönyv. Szilágyi István és Borbíró Tóth András helybeli csúvárok panaszt emeltek Fischer Márton halászati bérlő ellen, mert „jövén a malombúl lisztel tele zsákokkal terhelt ladikjuk az úgynevezett Sebes-foknak keresztül lészázása s a szélén hagyott csekély, s keskeny járás végett a part felül felbillent, zsákjaikk némelly része az elmerült ladikjokba felázván…” (MÓD, 2002). A fokokon, ereken elhelyezett rekesztékeket lészáknak hívták, melyek készülhettek nádból, vesszőből fonva vagy fából, lécekből építve. Ezek megakadályozták az ártérre vonult halaknak a folyómederbe való visszatérését (SZILÁGYI, 1995). A Tisza szabályozása során, a szegvári folyószakaszon, két helyen történt kanyarulat-átvágás. A 85. II. sz. átmetszés után a szegvári határhoz tartozó Labodár-sziget a folyó jobb partjára került, ma már a csanyteleki határhoz tartozik. A 86. sz. átmetszés után a baksi határhoz tartozó Síróhegy a folyó bal partjára került, ma már a szegvári határhoz tartozik. Az átvágások időpontja időben eltolódott, először a vezérárok szelvényét alakították ki. A 84-89. sz. átmetszések az 1860-as években készültek el (BOTÁR & KÁROLYI, 1971). Más forrás szerint a Csongrád - Szeged közötti szakaszt 1855 és 1864 között metszették át, a 86. sz. kivételével, melyre 1889-ben került sor (VÁZSONYI, 1973).

4


Szegvár község Tisza-ártere kedvező feltételeket biztosított a fűzvesszőtermesztéshez, már a XIX. században is jellemző volt a szegvári paraszti gazdaságokra a kosárfonás. Az 1920-as évek elején a Földművelésügyi Minisztériumnak kísérleti fűztelepe volt Szegváron. Ez a terület később a Szegvári Háziipari Szövetkezet kezelésébe került. A fel nem dolgozott vesszőket vagonszámra vásárolták és szállították el a kereskedők. 1951-ben megalakult az Erdőkémia Vállalat, ekkor még a hullámtéren végeztek vesszőtelepítést. Rövidesen 71 kh-on termelték a vesszőt, majd elkezdődött a gépesítés: főzőüst, hántoló és emelő berendezések termelésbe állítása. Az 1960-as évekig a vállalatnál dolgozók a néhány holdas gazdaságok kisparaszti rétegéből kerültek ki. Kiegészítő tevékenységként végezték a vesszőtermesztést és annak feldolgozását (SZÉCSÉNYI, 1982).

A Tisza hullámterének termőhelyi értékelése Szegvár térségében Földrajzi fekvés, erdőgazdasági táj Szegvár a nagy Alföld Erdőgazdasági Tájcsoportba, a Mindszenti/Nyugat-Csanádi erdőtervezési körzetbe, a Csanádi-hát erdőgazdasági tájegységéhez tartozik (ERDŐTERV, 1998). Kistérségi besorolás szerint Szentes kistérséghez, Dél-Tisza-völgy kistájába tartozik (FEHÉR, 2000).

Geológiai viszonyok Az Alföld mai alakját a vizek feltöltő munkájának és a szél segítségének köszönheti. A feltöltődés ma is megfigyelhető az árterületeken. A szél által szállított hordalékból alakult ki az Alföld lösztakarója, mely a hullámtereken mindenütt vízbehullott, úgynevezett ázott lösszé vált. A hullámtérben a talajok felépítése tehát változó, legnagyobb részt kialakulatlan öntéstalaj. Általában mészben szegények és kötöttségük rétegenként változó, attól függően, hogy milyen hordalékot halmozott egymásra a folyóvíz.

Domborzati viszonyok, talajviszonyok és vízjárások A Tisza jelentős térszintkülönbséget hozott létre hordaléklerakodásaival a medrével szomszédos területeken. A tengerszint feletti magasság 85-95 m-ig terjed, a hullámtéren méteres nagyságrendű szintkülönbségek fordulnak elő. A talajszerkezet a mederpartokon és a hozzá közelebb eső részeken lazább vályogos vagy homokos. A folyó medrétől távolodva a térszint mind magasabbá válik, a talajszerkezet pedig egyre kötöttebbé, agyagosabbá, mert az elcsendesedő árhullám itt már finom iszapalkotó részeket rak le. A Tisza hullámterén megkülönböztetünk nagyon mély, mély, középmély, középmagas és magas fekvésű területeket, melyek nemcsak a talajszerkezettel, hanem a hullámtér vízjárási viszonyaival is összefüggésben állnak. A kötöttséget és a fekvést együtt kell vizsgálni, a kettő összhatása dönti el a hasznosíthatóságot.

Klíma Egy terület éghajlatát általában és elsősorban földrajzi helyzete, másodsorban, pedig sajátságos földrajzi viszonyai határozzák meg. Az Alföldet a 47. földrajzi szélességi fok metszi. Éghajlatában a szárazföldi, kontinentális hatás a legerősebb. Az éghajlat jellegzetessége a változékonyság, ami a hőmérséklet nagy évi és napi ingásában, a meleg nyári és a hideg téli időjárásban, az aszályos időszakok szeszélyességében, a késő tavaszi és a kora őszi fagyok gyakori előfordulásában nyilvánul meg. A Tisza hullámterében az erdős-sztyepp klíma jellemző, a nyári szárazság és a nyárutói aszály hatásait a kedvezőbb vízellátottsági viszonyok ellensúlyozzák (ERDŐTERV, 1998).

5


Jellemző meteorológiai adatok: Dél-Tisza-völgy: ariditási indexe 1,21-1,3. Uralkodó szélirány az észak-északnyugati, valamint a dél-délkeleti. Évi középhőmérséklet: 10,5-10,6 oC. Napfényes órák száma: 2050-2090. Éves csapadék: 520-580 mm. Tenyészidőszaki csapadék: 300-320 mm (FEHÉR, 2000).

Hullámtér-hasznosítás és annak vízvédelmi szempontjai A Tisza vízgyűjtő területéről évente összesen mintegy 114 km3-nyi víz érkezik a medence belsejébe. Ez a vízmennyiség nem egyenletesen vonul le, melynek következtében másfél-két évente kilép a folyó a medréből és öt-hatévenként jelentősebb áradás tapasztalható. Utóbbi években az árhullámok tetőző vízszintjének emelkedő tendenciája mellett megnőtt a belvízi kockázat is. Az árvízvédelem a belvízvédelemmel együtt biztonsági és gazdasági kérdés, mely az aszályelhárítással együttműködve alapvetően meghatározza a Tisza-völgy ökológiai és környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vevő hasznosítását (CSATÁRI, 2001). A hullámtér olyan sajátos élőhely, amelynek mezőgazdasági vagy erdőgazdálkodási hasznosítása nagymértékben függ a folyó vízjárásától. A hullámtér elsődleges funkciója az árvízi vízhozamok levezetése, beleértve a jeges árvizeket is, ennek megfelelően a hullámtér a folyó árvízi medrének része. A hullámtér az ökológiai hálózat meghatározó része és természeti területként kezelendő, akkor is, ha az nem minősül védett természeti területnek. A hullámtéren bármilyen hasznosítási tevékenységet csak a környezetvédelmi, természetvédelmi előírások betartásával és az árvizek levezetésének akadályoztatása nélkül szabad végezni (Korm. r. 46/1999.). A 46/1999. sz. Korm. r. szabályozza a hullámtér hasznosítását, művelését. Alkalmazása során be kell tartani a következő törvényeket: - 1994. évi IV. törv. A termőföldről, - 1995.évi LIII. törv. A környezet védelmének általános szabályairól, - 1995. évi LVII. törv. A vízgazdálkodásról, - 1996 évi LIII törv. A természet védelméről, - 1996. évi LIV. törv. Az erdőről és az erdő védelméről, - 1996. évi LV. törv. A vad védelméről és a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról, - 1996. évi XXII. törv. A területfejlesztésről és a területrendezésről (MEZŐSI, 2000).

A hullámterek általános jellemzése A folyószabályozás az ősi árterületet egy gátak közé szorított keskeny hullámtérre és egy egészen más hidrológiai adottságú mentett ártéri területre osztotta. A táj jellege, adottságai lényegesen megváltoztak, az egykori szeszélyesen kanyargó folyó már nem változtatja medrét, nem vágja le túlfejlett kanyarulatait, holtágakat és morotvákat képezve (CSATÁRI, 2001). Korábban az árterek jellemző sajátossága volt, hogy a legnagyobb árvizek idején is voltak szárazon álló és sekély vízborítású élőhelyrészletek is. A mederből kilépő vizek gyorsan szétterültek, és sokkal alacsonyabb árvízszintek alakultak ki. A vízborítás mélységéhez és időtartamához alkalmazkodtak a vegetációs zónák. A hullámtereken a hirtelen emelkedő, általában magas vízszinthez alkalmazkodni tudó nagy tűrőképességű fajok kerültek előtérbe. A folyóhoz kapcsolódó természeti rendszerek sajátossága, hogy az életterei nagy változatossággal rendelkeznek, a sávozottság és a mozaikosság egyszerre van jelen (www.alfoldinfo.hu /tisza/tisza8.html).

6


Hullámtéri szántók A hullámterek környezetileg igen érzékeny területek, az áradások idején a folyó kilép a medréből és elönti a hullámteret, melyet a tápanyagban gazdag hordalékával megterít. Az árhullám levonulása után gyorsan fejlődik a gyomvegetáció, emiatt a szántók eredményes műveléséhez vegyszerezést és műtrágyázást kell(ene) végezni, de nagy a veszélye a növények által fel nem használt és lassan lebomló vegyszerek bemosódásának a kubikgödrökbe, holtágakba, valamint a folyóba. Másrészt az árvíznek erősen kitett hullámtéri szántók művelésbiztonsága az egyre emelkedő árvízszintekkel csökken. Ezért a hullámtéri szántók fokozatos visszaszorítása szükséges, és a helyükön rét- legelő vagy erdőgazdálkodást kell folytatni (HARASZTHY, 2000).

Hullámtéri erdők Gazdasági, természetvédelmi és árvédelmi jelentőségük kiemelkedő. Az adott terület fekvése, a folyó vízszintjéhez viszonyított magassága alapvetően meghatározza a terület fafajösszetételét és faállományviszonyait. A folyómenti erdőöv belső szegélytársulása a bokorfüzes (Salicetum triandrae), melyet többnyire a mandulalevelű fűz (Salix triandra) és a kosárfonó fűz (Salix viminalis) képez. A bokorfüzest az inváziós kúszónövényfajok közül a süntök (Echinocystis lobata) és a parti szőlő (Vitis riparia) futja be. A bokorfüzesnek fontos szerepe van a partvédelemben, valamint a fűzvessző kosárfonásra is alkalmas. A fűz-nyár ligeterdő (Salicetum albae fragilis) puhafás ártéri erdő. Állományát fehér fűz (Salix alba), fehér nyár (Populus alba), fekete nyár (Populus nigra) alkotja. Gyepszintjében a honos fajok közül nagy számban található hamvas szeder (Rubus caesius), nagy csalán (Urtica dioica), fekete nadálytő (Symphytum officinale), édesgyökér (Glycyrrhiza echinata). A fűzliget folyamkísérő növénytársulás, állandóan keletkezőben, ugyanakkor átalakulóban van. Partvédelmi szerepe mellett az Alföld meghatározó tájképi eleme, jellegzetes rovar- és madárvilágával népes élettér. Szil-kőris-tölgy ligeterdő (Fraxino pannonicae-Ulmetum, Querco-Ulmetum) keményfás ártéri erdő. Magasabb ártéri szinteken, üde-félnedves termőhelyek jelentik a társulás kifejlődésének optimumát. Olyan ártéri elegyes tölgyesek, melyekben a kocsányos tölgyön (Quercus robur), mezei juharon (Acer campestre), mezei szilen (Ulmus minor), magyar kőrisen (Fraxinus angustifolia), hazai nyárfákon, európai vadkörtén (Pyrus pyraster) kívül a gyertyán (Carpinus betulus) is előfordul még. Cserjeszintje és gyepszintje rendkívül dús. A keményfások irtvány földjei jelenleg a jobbminőségű szántóföldek közé sorolhatók. Tájalkotó szerepe a szil-kőris-tölgy ligeterdőnek még különlegesebb, mint a fűzligeté (HORVÁTH, 1995). A nagyon mély fekvésű területek általában kötött agyagos talajok. Hajdan feltöltődött morotvák, holtágak és a mély vizű kubikgödrök tartoznak ide. Füzesek és hazai nyarak termőhelye. A mély fekvésű területek többnyire iszaptalajok, néha könnyebb agyagtalajok. Az árvizek hamar elöntik, nemesnyár-telepítésre csak jól kiépített és karbantartott csatornahálózattal alkalmas. A középmély fekvésű területek általában jó vízgazdálkodású iszap, vagy könnyebb agyagtalajok. A szabályozás előtt keményfás ligeterdők, ártéri rétek és a szántók területe volt. A természetszerű fűz-nyár ligeterdők leginkább itt fordulnak elő. Megfelelő talajtípus esetén a nemes nyár ültetvényeknek a legalkalmasabb területek. A középmagas fekvésű területeket a közepes és a magas árvizek öntik el, a vízborítás 2-3 hétig tart. A folyószabályozás előtt ezeket a területeket nem, vagy csak ritkán öntötte el az árvíz. A talajtípustól függően minden jellemző ártéri erdőtípus előfordulhat. A magas fekvésű területek csak a folyószabályozás után lettek ártéri területek. Csak magas árvizek esetén kerülnek 1-2 hétig tartó vízborítás alá. Elsősorban gyepek és szántók voltak korábban, melyekre nemes nyarasokat, hazai nyarasokat és tölgyeseket telepítettek (HALÁSZ, 1995).

7


Az ártéri erdők az elmúlt időszakban jelentős változáson mentek keresztül. Jellemző a tájidegen, inváziós fajok tömeges megjelenése: gyalogakác (Amorpha fruticosa), zöld juhar (Acer negundo), amerikai kőrisfajok (Fraxinus pensylvanica, Fraxinus americana). Lágyszárú inváziós fajok: a süntök (Echinocystis lobata), magas aranyvessző (Solidago gigantea), olasz szerbtövis (Xanthium italicum). Utóbbi időben a természetes erdők és a gyepek rovására jelentősen nőtt a fatermesztő ültetvények területaránya, melyek többnyire nemes nyár ültetvények (HORVÁTH, 1995).

Legelő- és réthasznosítás A Tisza mente híres volt állattartásáról, rétjeiről, legelőiről. Nagyüzemi istállózó állattenyésztési technológiára való áttérés és az utóbbi évtizedben bekövetkező állatállomány csökkenés miatt egyre inkább háttérbe szorult a legeltetéses állattartás. Így a még meglévő jó termőhelyi adottságú hullámtéri gyepeknek - melyeknek aránya csak 15% - megindult a gyomosodása és az erdősülése többnyire az említett tájidegen gyalogakáccal (HARASZTHY, 2000). A rókasásos-ecsetpázsitos mocsárrét (Carici vulpinae - Alopecuretum pratensis syn. myosuroides) az Alföld egyik jellemző mocsárrét típusa. Különösen a nagyobb folyók árterein elterjedt, az ártér nedvesebb részén, ahol időnként hosszabb elárasztásnak vannak kitéve. A vályogos, agyagos üledékek váz- és réti talajain található. Az ecsetpázsit (Alopecurus pratensis syn. myosuroides) sűrű állományt alkot, a gyep magassága eléri a 80 cm-t. Jellemző kísérőfajok: borzas sás (Carex hirta), mocsári sás (Carex acutiformis), bókoló sás (Carex melanostachya), réti perje (Poa pratensis). A legeltetés hatására jelentős a sovány vagy veresnadrágcsenkesz elterjedése is (Festuca pseudovina). A fehér tippanos mocsárrét (Agrostetum albae) főleg az alföldi nedves árterek jellemzője. Nedves hordalék- és réti talajokon találhatók. Szálfüvekből álló egyenletes zártságú. Uralkodó a fehér tippan (Agrostis stolonifera), mellette közönséges perje (Poa trivialis), réti perje (Poa pratensis) és réti szittyó (Juncus compressus) is előfordul. Fennmaradását a kaszálás segíti, kímélni kell a taposástól (BORHIDI & SÁNTA, 1999). A pántlikafüves rét (Agrostio-Typhoidetum) az alacsony ártéri szinteken alkot állományt, ahol évente visszatérő az elárasztás. Domináns a pántlikafű (Phalaroides arundinacea), alsó szintjében gyakori a fehér tippan (Agrostis stolonifera), a kúszó boglárka (Ranunculus repens). A réti csenkeszes nedves kaszálórét (Cirsio cani-Festucetum pratensis) az árterek magasabb térszintű zónájában fordul elő. Uralkodó a réti csenkesz (Festuca pratensis), néha a nádképű csenkesszel (Festuca arundinacea) és kisebb mértékben a réti ecsetpázsittal (Alopecurus pratensis syn. myosuroides) alkot állományt. Tömeges a réti boglárka (Ranunculus acris) (KELEMEN, 1997). A mocsárrétek fenntartásának legcélszerűbb módja a kaszálás. Ügyelni kell arra, hogy megfelelő magasságú tarló maradjon vissza, a gyep gyors regenerálódását elősegítve ezzel. A mocsárréteken legeltetést elsősorban a fehér tippanos rétek szárazabb típusainál célszerű alkalmazni. A legeltetésnek fontos szerepe van a tájképileg értékes fás legelők fenntartásában. Ugyanakkor természeti értékekben gazdagabbak a kaszált rétek, a legeltetés gyomosodáshoz és a ritkább fajok eltűnéséhez vezet (KELEMEN, 1997).

A hullámtér növény- és állatvilága A Tisza szabályozása után létrejött másodlagos táj jellegében már közelről sem hasonlít arra a vadvízországra, melyről a korabeli leírások tudósítanak. A hullámtereken kialakult élettér az akkori időszakhoz hasonló élővilág fennmaradását biztosítja. A változatos élőhelyek, a buja aljnövényzetű fűz-nyár ligeterdők, a mélyvízű holtágak, a kubikerdők öreg füzesei és az üde mocsárrétek növény- és állatvilágának fajgazdagsága kiemelkedő (LŐRINCZ, 1996). A Tisza völgye összefüggő sávot képez, amely nagyon fontos része az alföldi természetközeli területek hálózatának. Az „ökológiai hálózat” biztosítja a fajok vándorlását és terjedését. A génkicserőlődést és helyváltoztatást biztosító migrációs pálya, „ökológiai folyosó” funkciójának fontossága miatt ügyelni kell az összefüggő élőhely-sávok megtartására és védelmére (CSATÁRI, 2001).

8


A turizmus kapcsolódási lehetőségei a hullámtér-hasznosításhoz A Tisza mente turisztikai adottságai kedvezőek, igen vonzó természeti látnivalói mellett számos közeli település termál- és gyógyvizekkel rendelkezik. A szabadidő-, sport- és hobbiturizmus kiemelt területe volt a térségnek korábban is. A Tisza szabad strandjait számos visszatérő vendég látogatja. A falusitanyasi turizmus a rendezvény- és fesztiválturizmus fejlődési lehetőséget ad a Tiszától távolabb eső településeknek is. A folyó menti sávban javasolható a vízi turizmushoz kapcsolódó kerékpáros, lovas, gyalogos, vadász- és horgászturizmus fejlesztése, megteremtve az ökoturizmus kialakulásának alapjait (CSORDÁS, 2000). Így a lakosság számára új vállalkozási és megélhetési lehetőségek kínálkoznak, miközben a turizmus adottságát jelentő természeti értékek megóvásának problémái is megoldódnak. Ökoturizmus fogalmán értendő minden olyan természeti környezettel kapcsolatban lévő turisztikai tevékenység, amely a természetet óvja, fenntartja, illetve fejleszti. A természetben való mozgás során a természetben megjelenő, kulturális, gazdasági, vallási, közösségi, települési értékeket, hagyományokat tiszteletben tartja. Idetartoznak a természetvédelem és természetfigyelés kárt nem okozó, ténylegesen természet- és társadalombarát formái. A hullámtéri tevékenységek lehetnek a strandolás, vízi turizmus természetjárás, horgászat és vadászat. A turizmust és a vízi sportokat kiszolgáló létesítményeket lehetőleg a mentett, erdős területeken kell kialakítani. Az ökoturizmus bázisa lehet a falusi turizmusnak. A tájhasználatot úgy kell kialakítani, hogy a kultúrtörténeti emlékek, a természetes erdei környezet, az árterület ligetes rétjei és a barátságos vendégfogadók legyenek azok az értékek, melyek az egyedi kínálat alapját képezhetik (LÁNYINÉ, 1995).

A hullámtér-hasznosítással kapcsolatos jelenlegi problémák Az utóbbi évek tiszai áradásai nyomán vízügyi és környezetvédelmi körökben is felvetik, hogy alkalmas-e még a XVIII. században kialakított árvízvédelmi rendszer az Alföld vízháztartásának stabilizálására (ILLÉNYI, 2000). A folyóink medencehelyzetéből adódóan egy bizonyos árvízszinten túl a Duna viszszaduzzasztja a Tiszát, az pedig a többi mellékfolyót, és így szükségszerűen gyarapodik a hullámtereken lerakodó hordalék. A szabályozás után megnövekedett a folyók esése és sebessége, emiatt a tetőző vízállások szintje fokozatosan emelkedik. Az erdők további kivágása a vízgyűjtő területén további vízállásrekordok bekövetkezését teszi valószínűvé. A felsorolt okok miatt a védgátakat időnként magasítani kell (SOMOGYI, 2000). Az új vízrendezés elve a Tisza vizének szabályozott átengedése a fővédvonalon. Így érhetjük el, hogy a csapadékhiányos mentett oldalon megnyerjük a víz áldásos hatását és egyúttal megtartjuk az árvízi biztonságot (BALOGH, 2001). Az ősi árterek viszont már nem állíthatók vissza. Kompromiszszumot kell tehát találni: a hasznosítható vizeket ott kell visszatartani erdősítéssel és gyepgazdálkodással, ahol azok eső formájában lehullanak (PÓCS, 2001). A mintegy 10-12 m-es vízszintingadozás mellett a Tisza-part és hullámtér turisztikai hasznosítása problémákat okozhat (FOGARASI, 1999). Közép-Európa legnagyobb halpusztulását okozta a 2000. január 31-én bekövetkezett, Romániából kiinduló cianidszennyezés. A természeti értékekhez hasonlóan az idegenforgalomban is hosszú távú károkat okozott (JAKUS & SZABÓ, 2000). A Tiszába és mellékfolyóiba számos helyen ipari vagy mezőgazdasági eredetű szennyeződések kerülnek. Hasonló katasztrófák megelőzése érdekében sürgősen meg kell szüntetni e mérgező anyagoknak a folyóba jutását, hogy az élővilág és a turizmus természeti alapjai fennmaradhassanak (HARASZTHY, 2000).

A szegvári Tisza-hullámtér természeti értékei Szegvár természeti szépségei közül első helyen kiemelt a hullámtéri erdők gazdag növény- és állatvilága, valamint a vízparti füzesek romantikus harmóniája. Az ártéri erdőkben és réteken élő kiváló vadállomány kedvező vadászati lehetőséget nyújt (forrás: Szegvár nagyközség turisztikai marketingterve).

9


Szegvárt a vizek falvának is nevezik, több kitűnő horgászható kis érrel és tóval rendelkezik. A község határában a Tisza-gát mellett található az ősi Lándor-tó. A hullámtéren lévő Osztorai-Holt-Tisza, melyet Akolszögi-Holt-Tiszának is neveznek, változatos állat- és növényvilágával, csónakázási lehetőségével talán a térség legszebb természeti értéke (KOVÁCS, 1998). Az Osztorai-Holt-Tisza medrében hidrobotanikai vizsgálatot Dr. Szalma Elemér végzett. Felmérésekor a domináns sulyom mellett a rucaöröm volt megtalálható a védett fajok közül. Jelenleg a térségben botanikai felmérést Virág Zoltán egyetemi hallgató végez, mostanáig két védett fajt, a réti iszalagot és a kislevelű nőszőfüvet találta meg.

ANYAG ÉS MÓDSZER A vizsgált terület körülhatárolásának módszere A vizsgálataimat Szegvár Nagyközség közigazgatási területéhez tartozó Tisza-árterület hullámtéri részén végeztem. Munkám során figyelembe vettem a Tisza folyó és az ármentesített területek jelentőségét a tájhasznosítás szempontjából, mivel az élő folyóvíz, az egykori ártéri részek és a mai hullámtéri területek szoros kapcsolatban vannak egymással. Az általam vizsgált terület északi határa a Tisza folyó sodorvonalának 229 fkm szelvényétől kelet felé haladva a Szegvár-Szentes határút vonala. A hullámtér keleti határa a Tisza védtöltése. A déli határvonal a Szegvár-Mindszenti-határcsatorna vonalában lévő hullámtéri anyagárok egészen az Osztorai-Holt-Tiszáig, majd a holtágat az élő folyóval összekötő árok, mely a Tiszát körülbelül a 221,5 fkm magasságában éri el. A terület nyugati határát a folyásiránnyal szemben haladva a kiindulópontig mindenütt a Tisza folyó sodorvonala képezi (1. melléklet). A vizsgált hullámtéri terület összesen 659,5802 ha. Ebből: - erdő 344,2697 ha - gyep 24,8093 ha - szántó 241,3188 ha - mocsár 14,1302 ha - holtág 25 ha - út 9,2519 ha - csatorna 0,8003 ha A vizsgált területen a Tisza folyó 60,3166 ha, a védtöltés 10,2695 ha. Az ármentett terület pufferzónájában található: - erdő 25 ha - rét 150 ha - Lándor-tó 47.6 ha - Tökös-tó 20 ha

Az adatfelvételezés, adatgyűjtés módszerei A körülhatárolt térségben három éve rendszeresen madártani felméréseket végzek, melyekről naplót vezetek. A szegvári Tisza-hullámtér élővilágának megfigyelését megkönnyítette, hogy 1998. március 15től hivatásos vadászként dolgozom a Szegvári Vadásztársaságnál. A szegvári Tisza-ártér működési terüle-

10


tem része, így lehetőségem volt a mező-, erdő- és vadgazdálkodást figyelemmel kísérni az elmúlt négy esztendő során. Az itt élő embereket és gondjaikat is megismerhettem. A dolgozatom megírásának elhatározását követően első lépésként összegyűjtöttem a témával kapcsolatos irodalmi anyagot, több könyvtárban jártam, és számos műből jegyzeteltem. A Csongrád Megyei Szentesi fióklevéltárban és a hódmezővásárhelyi levéltárban többször jártam, hogy a szegvári térségről készült régi kéziratos térképeket és szöveges leírásukat tanulmányozhassam. Ezt követően engedélyt kértem Bacsa Árpádtól – az Állami Erdőtervezési Szolgálat Kecskeméti Igazgatósága Szegedi Erdőtervezési Iroda irodaigazgató helyettesétől –, hogy átnézhessem a szegvári erdőkről készült erdőállománygazdálkodási terveket. Az irattárban 1955-től találhatók üzemtervek. Ezekből erdőrészletenként kijegyzeteltem a faállományokra vonatkozó adatokat, melyek a következők voltak: részlet területe, erdőállományt alkotó fafajok, azoknak kora, elegyaránya a részletben. Az erdőterv szöveges értékelései segítették a korabeli állapotok megjelenítését. Kaptam erdőgazdasági üzemi térképeket, amelyek alapján Szegváron a helyi erdész, Piti Tibor segítségével a területen mértem fel a tényleges állapotokat. Az adatgyűjtési munkám következő helyszíne az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság Szentesi Szakaszmérnökségének központja volt. Elkértem öt évre visszamenőleg a Tisza vízállásának adatait. Az 1968-as években ők kezelték a partvédő erdőket, rendelkezésemre bocsátották az akkori erdőtervet, amelyből kijegyzetelhettem a területre vonatkozó információkat. Ezek alapján már kiszámíthattam a szegvári hullámtéri erdők faállományviszonyainak változását az elmúlt harminc évre visszatekintve. A Szegvári Falumúzeumban kutattam a falu ártéri gazdálkodására utaló néprajzi vonatkozású tárgyak és írások után. Felkerestem azokat a községben élő idős embereket, akik korábban vezető beosztásban tevékenykedtek, és kapcsolatba kerültek a szegvári Tisza-hullámtér hasznosításával. A korabeli tájképről és a hullámtéren végzett tevékenységükről részletesen beszámoltak, elbeszéléseikből hangfelvételt készítettem. Időpontegyeztetés után voltam a Szegvár Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában, ahol érdeklődtem Szenczi Sándorné polgármester asszonytól a kistérségi fejlesztések lehetőségeiről, a Tisza-árterületének szerepéről a turisztikai vonzerő bővítésekor. A falu múltját és turisztikai lehetőségeit jól ismerő Kovács Lajos helyi tanár véleményét is kikértem a falusi- és az ökoturizmus szegvári sajátosságairól. Korábban megalapította Szegváron a Falusi Vendéglátást Szervező Irodát, és a Falumúzeumot is ő vezeti. Felkerestem továbbá a falusi vendéglátásban érdekelt szegvári embereket és a Tisza árterületével kapcsolatba hozható turisztikai lehetőségekről felmérést készítettem. Érdeklődtem a szálláshelyek kihasználtságáról és a vendégéjszakák számáról. A Szegvári Vadásztársaság vadászati naplóit átnéztem, és kigyűjtöttem a Tisza hullámtér térségében tartott vadászatokra vonatkozó adatokat. A Csongrád megyei Trófeabíráló Bizottságtól elkértem az elmúlt öt évben elejtett szegvári őzbakok bírálati eredményeit. A térségben tevékenykedő tiszai halászoktól megkérdeztem a helyi sajátosságokat és a fogási lehetőségeket. Szegváron két horgászegyesület van, felkerestem az egyesületi titkárokat. A horgászturizmus szegvári helyzetéről, a tiszai területek fogási eredményeiről tudtam meg hasznosítható információkat. A tiszai hullámtéri szántóterületeknek nagy részét a Puskin-Tej Kft. műveli, valamint a mentett területeken lévő gyepeket is ők kezelik. Ezért tájékoztatást kértem tőlük a terméseredmények nagyságáról. A térség természeti értékeinek a fölmérését, a terület megfigyelését folyamatosan végzem. A felkészültségemet meghaladó ismeretek esetében támogatást kértem. Megkértem Tóth Tamást a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság helyileg illetékes természetvédelmi őrét, hogy segítsen a térség botanikai értékeinek meghatározásában. Közös felmérést végeztünk az árterületi részeken, a munkát később magam folytattam. A terület természeti és tájképi értékeiről június 12-én Dr. Avasi Zoltán készített fotókat. A képek készítése közben megnéztük a hullámtér eltérő adottságú részeit, bemutattam az addig elvégzett gyűjtő és felmérő munkámat, valamint megbeszéltük a további feladatokat. A szegvári hullámtéri erdőkben sok idős, hatalmas termetű, többnyire fekete nyár hagyásfák találhatók. Ezek a faóriások „lábon száradnak” törzscsonkokká, rosszabb esetben kivágják őket. A számbavéte-

11


lüket nagyon fontos feladatnak tartom, ezért 2002 nyarán felmértem a legvastagabb, legidősebb fák kerületét (a talajfelszín felett 1,3 m magasságban), ebből kiszámítottam az átmérőjüket. A fák magasságát egyedenként nem mértem ugyan, de a kidőlt fák mérése valamint az üzemtervi adatok alapján az átlagmagasságuk becsülhető. A felvételezéskor tapasztaltam, hogy a szép öreg fák gyakorta az anyagárok gátján egy sort képeznek, így a korukra is tudtam következtetni, mivel feltételezhető, hogy azokat a gátak építése után telepítették. Engedélyt kértem Dr. Csatári Bálinttól, hogy az MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézetében betekinthessek a Tisza-dokumentumtárba.

Az adatfeldolgozás módszerei A matematikai-statisztikai eljárások közül felhasználtam a következőket: középérték-, szórásszámítás és gyakoriságelemzés, a szemléltetéshez pedig az IBM PC-n a Microsoft Excell adatfeldolgozó programot alkalmaztam.

EREDMÉNYEK Szegvár térségében a hullámtér-hasznosítás lehetőségeit a következő módon kívánom bemutatni. Ismertetem a Tisza szabályozásától napjainkig kialakult mezőgazdálkodási formák változását, az állattenyésztési, növénytermesztési és méhészeti hasznosítás vizsgálatainak eredményei alapján. Bemutatom a térség erdőgazdálkodását és vadgazdálkodását. Ismertetem a növénytani és állattani értékek számbavételének eredményeit. A halállomány hasznosítását a halászati és horgászati eredmények alapján. Bemutatom a vadász-, horgász-, öko- és a falusi turizmus helyzetéről készített felméréseim eredményeit. Az eredmények elemzése során a térség hagyományait, jelenlegi gazdálkodási formáit, természeti értékeit úgy tekintem, mint a fejlesztési irányok alaplehetőségeit. Bemutatom azokat a hasznosítási lehetőségeket, amelyek az elkövetkezendőkben meghatározhatják a táj arculatát, és elősegíthetik a térség gazdasági felemelkedését.

A hullámtér-hasznosítás módjai Szegvár térségében a Tisza szabályozását követően A szegvári Tisza menti birtokviszonyok változásai a folyószabályozás idején jól nyomonkövethetők a birtoklevelek és leírások alapján. Az adott területeken végzett gazdálkodási módok és ezek tájképformáló hatása a korabeli térképek és leírások alapján szintén megjeleníthetők. Az 1848/49-es szabadságharc bukása után az egységes Tiszavölgyi Társulat megszűnt, de az egyes helyi illetőségű társulatok szervezése tovább folyt. Így folytatódhattak a munkálatok. A tulajdonviszonyok a következőképpen alakultak: a folyómeder állami tulajdonná vált, az a földterület pedig, amelyen a töltés épült, valamint a mellette húzódó anyagároksáv – innét termelték ki a töltés építéséhez szükséges föld menynyiséget, létrehozva a kubikgödörrendszert – kisajátítás útján az illetékes társulat tulajdona lett (BOTÁR & KÁROLYI, 1971). Szegvár térségében a Károlyi-örökösök voltak a földbirtokosok. Az 1882-ben Penkolta Ferenc által szerkesztett térképen jól látható, hogy a gátépítés után kialakult hullámtéren rét volt; a földterület tulajdonosaként gróf Károlyi Istvánt tünteti fel. Az ármentesített részen gróf Károlyi Alajosnak és gróf Károlyi Lászlónak voltak birtokai. A már említett térkép a Tökös-tavat húsz hold nádassal jelzi, és a Lándor-tóig mocsaras, nádas lapos területek húzódtak. Egy korábbi térkép, melyet 1858-ban Boros Frigyes szakaszmérnök szerkesztett a térség szabályozásának tervéről, még az egész vidéket mocsaras-nádas területként ábrázolja (2. melléklet). Herczeg Mihály is úgy írja le a XVIII. század végi ártéri viszonyokat, hogy Szegváron erdő nem volt, csupán némi uradalmi füzes (HERCZEG, 2000). A megépített Tisza-

12


védtöltés melletti anyaggödör területsávot kezdetben beművelte a Körös-Tisza-Maros Ármentesítő Társulat (3. melléklet). A mélyen fekvő területek, az úgynevezett kubikgödrök, nehézkesen lehettek szánthatók. A védtöltés pedig védelmet igényelt a megnövekedett árvízszintekkor jelentkező hullámverések ellen. A megoldást a fehér fűz dugványok telepítése jelentette, a gyorsan növekedő törzsek megtörték a hullámokat, a botoláskor nyert fűzfavesszőket pedig az árvízi védekezésben használták fel. A Szegváron élő 79 éves kosárfonómester Rozgonyi Pál még emlékszik rá, hogy ezt a 80-90 méter széles partvédő fűzerdőt három, a gáttal párhuzamos sávra osztották. Minden évben egy másik sávról vágták le kis fejszékkel a vesszőket, így ugyanazt a területrészt csak háromévente botolták. A levágott vesszőket rőzsébe kötötték, és a töltésen kazalba rakták. A munkát elvégző emberek mindig a harmadik éve rakott kazalból vihettek haza tűzifát. A Tisza hullámtere Szegvárnál korábban legelő volt, így mondja el Rozgonyi Pállal egyezően a 82 éves Tóth László üzemgazdász is. Az éves üszőket hajtották ki tavasszal a hullámtéri legelőre, és egészen késő őszig itt maradtak. Régen karám sem volt, este a gulyás összeterelte az állatokat a nagy kerületű ásott kút mellé. Később már ártézi kútból folyt az ivóvíz és karámban éjszakázott a gulya. A földrajzi nevek máig őrzik emlékét ennek a kornak. Az Akolszögi-holtág, a Tisza szabályozásakor a 86. számú átvágással az élő folyómedertől leválasztott nagy kanyarulat. Az akolszög elnevezés a holtág, a folyó és a gát által bezárt területen belüli állattartásra utal. A védtöltésen át három út vezet a volt legelőre. A Szenteshez közelebb esőt, ahol már a folyó megközelíti a gátat, Tinó-rompának hívják. Az árvíz esetén itt hajtották ki, a magas homokos parton az állatokat. A következő a Pusztai-rompa, ezt régen csak gyalogos közlekedésre használták. Végül a Malmi út vezet a holtághoz. A XVIII. században még három vízimalom őrölte ezen a szakaszon a gabonát. A kanyarulat által közrefogott földterületet a helyiek Síróhegynek hívják, mert a nép szerint árvízkor az állatok a földnyelven rekednek és keservesen sírnak. Rozgonyi Pál és Tóth László emlékei szerint a legelő a Legeltetési Társulaté volt. Tagjai részére a társulat az élő Tisza partján 500 négyszögölös telkeket mért ki. Itt a partosabb, homokos részen szőlő- és gyümölcstermesztéssel foglalkoztak. A fajtaválasztásnál elsődleges szempont a fertőzésekkel szembeni ellenálló képesség volt. A Tiszához csak földút vezetett, így a gyümölcsöst esős időszakban nehezen lehetett megközelíteni, ezért fontos volt, hogy keveset kelljen permetezni. A termesztett fajok főleg a következők voltak: alma, körte, szilva, meggy, birsalma, naspolya és dió. Szinte mindenfajta gyümölcs megtalálható volt, de sokan termeltek kukoricát, burgonyát és telepítettek lucernát is. Tóth László üzemgazdász találóan úgy jellemzi ezt az időszakot, hogy a Tisza hullámtere volt a falu éléskamrája. Az 1940-es évek nagy árvizei elöntötték a magasabban fekvő, part menti gyümölcsösöket. A folyó, mielőtt visszahúzódott a medrébe, lerakta a hordalékát és termékeny táptalajt szolgáltatott a fűzújulatnak. Sok telektulajdonos úgy ítélte meg, hogy nem érdemes már itt gazdálkodni, hiszen a víz úgyis elveszi a fáradságos munka eredményét. A tűzifára is nagy szükségük volt, erre a már megerősödött, két éves, karvastagságú ágakat vágták vissza, és kévébe kötve hordták a faluba. A külterjes állattartás visszaszorulásával, a hullámtéri legelőt fokozatosan felosztották parcellákra, a Síróhegyen 700 négyszögöles, az artézi kút körül 900 négyszögöles telkeket alakítottak ki. Az új tulajdonosok feltörték a legelőket és többnyire monokultúrában kukoricát termeltek. A gyümölcsösök egyre inkább visszaszorultak, helyükön magról kelt hazai nyarasok alakultak ki. Az utolsó gondozott szőlőskert sok gyümölcsfával a Négyessy Kert lehetett, egy gyümölcsszárító épület is tartozott hozzá. A szegvári fűztermesztésnek az elmúlt időszakban betöltött jelentőségére Rozgonyi Pál kosárfonómester mutatott rá, visszaemlékezései során. A fűzvesszőből font használati cikkeket kezdetben saját maguknak készítették el az ügyes kezű szegvári kosárfonómesterek. A munkához szükséges fűzvesszőt a természetes növekedésű füzesekből válogatták ki. Az 1920-as évektől a Földművelésügyi Minisztérium minta-fűztelepe megteremtette a lehetőségét a helyi Háziipari Szövetkezet megalakulására. A hullámtéren megtermelt jó minőségű vesszők egy részét a községben használták fel, munkát adva sok szegény családnak a gazdasági világválság idején. A fűzvesszőtermesztés sok kézi munkát igényelt. A kézi dugványozást követte a kapálás, gyomlálás a vesszők megerősödéséig. Fontos volt, hogy kellően sűrű legyen a telepítés,

13


a szép, egyenes elágazódás nélküli vesszők nyeréséhez. Kezdetben növényvédelmet nem alkalmaztak. A lombhullás után kézi metszőollóval letermelték, majd kötegelték a vesszőket. Az osztályozás már a telephelyen történt: a befulladt és a túl rövid szálak eltávolítása, az elágazások lemetszése és végül a méret szerinti válogatás. A feldolgozásra való előkészítés során a fehér vesszőt főzés nélkül, nyersen, míg a színeset főzés után hántolták, esetleg hasították is a vesszőket. A technológiát később természetesen gépesítették. A szegvári kosárfonók főleg exportra, egyedi megrendelésekre állították elő termékeiket. A II. világháború előtt Ausztráliába egyszerűbb és igényesebb bevásárló kosarakat, szennyesruha-kosarakat fontak a vesszőkből. Közvetlenül a háború előtt lövegkosarakat készítettek, később amerikai, francia, olasz megrendelésekre különböző kosarakat, tálcákat fontak. Az ibolyás virágkosárból harmincezer darab készült, amelyeket a tavasz első virágainak, a hóvirágnak és az ibolyának árusítása során használtak fel. A hazai piacra előállítottak fehér vesszőből tisztaruha-kosarakat is. Az egész országban ismert volt a Sebestyén Mihály által kifejlesztett „szegvári vulcos fotel”, melyből Hódmezővásárhelyre, a Béke Szállóba 300 darabot, Budapestre, a Nyugati pályaudvarra 500 darabot készítettek el. A szegvári hullámtéren 71 hold vesszőtermesztés céljából telepített füzes volt. A telepeket megviselték a nagy árvizek, az 1940-es években a mélyebb termőhelyi szintekről kipusztult a fűz. Az 1970-es évek árvizei után megszűnt a hullámtéri vesszőtermesztés, az ármentesített területeken folytatták a termelést. Olyan időszakokban, mikor nagy volt a kereslet a fűzvessző iránt, úgynevezett vadtelepekről is gyűjtöttek vesszőt. A Szegvári Háziipari Szövetkezetnek közvetlenül a Tisza védtöltése mellett volt tíz hektár füzese.

A hullámtér mezőgazdálkodási hasznosítása A hullámtéri szántók A szegvári hullámtéren 241,3188 hektár szántóterület található. Ebből a Puskin-Tej Kft. 153,1887 hektár területet, az egyéni gazdálkodók 88,1301 hektár területet művelnek. A hullámtéri szántókon hosszú éveken keresztül egységesen monokultúrában silókukoricát termeltek, az utóbbi években silókukorica és silócirok kombinált ikersoros vetését is alkalmazzák. A hullámtéren alkalmazott növénytermesztési technológia kialakításánál figyelembe kell venni a várható áradásokat. Az őszi esőzéseket követően a vízszint annyira megnövekedhet, hogy a középvízi medréből kilépő folyó elönti a hullámtér magasabb fekvésű területein lévő szántókat. Télen a jégdugók miatt az úgynevezett jeges árvíz alakulhat ki, kora tavasszal pedig a hóolvadásból és az esőzésből keletkezhetnek áradások. Áprilistól a zöldár öntheti el a területet (a kifejezés arra utal, hogy az árvíz már zölden találja a hullámtér növényzetét). A silótakarmányok termesztésénél az egymást követő elöntések miatt a következő technológiát alkalmazzák: ősszel a betakarítás után közvetlenül elvégzik a szárzúzást, majd az őszi szántást 26-32 cm mélyen. A szántást nem munkálják el a vízborítás talajtömörítő hatása miatt. Abban az esetben, ha ősszel az árvíz következtében nem volt lehetséges a szántás, a munkaműveletet akkor végzik el, ha a talajviszonyok ezt lehetővé teszik. Az ár visszahúzódását követően, május elején végzik el a kombinátorozást és a vetést, melyet rögtön gyűrűshengerezés követ. A kelést követően a gyomosodás ellen sorközi kultivátorozással védekeznek. A júniusi esős időszak alatt a védtöltés menti mélyebb fekvésű kubikgödörrendszert többször elöntheti az áradás. Így víz alá kerülnek a hullámtéri szántókhoz vezető utak, és emiatt késhet a gyomok visszaszorítását jelentő kultivátorozás. A betakarítást viaszérett állapotban, szeptemberben, esetenként megkésve, október elején járvaszecskázó gépekkel végzik. Az elmúlt öt évből három évben a hullámtéri növénytermesztést a kialakult hosszan tartó magas árvízszintek megakadályozták. 1998-ban áprilisban húzódott vissza az ár, így későn, május végén tudták csak elvégezni a vetést. Ezt követően nyári aszály miatt nem fejlődött ki a növény. Az őszi szántás elvégzését megakadályozta a magas árvízszint. 1999-ben a tartós árvíz megakadályozta a beművelést.

14


2000-ben ugyancsak nem tudták a vetést elvégezni a magas árvízszint miatt. 2001-ben az átlagtermés 7,3 t/ha, 2002-ben pedig 13,9 t/ha volt. Silókukorica esetében ez rendkívül alacsony hozamnak számít. Ennek egyik magyarázata lehet, hogy nagyüzemi növénytermesztési rendszert alkalmazva, talajfertőtlenítés, műtrágyázás és gyomirtás nélkül nem lehet a hullámtéri szántókon értékelhető mennyiségű termést betakarítani.

Az ártéri terület méhészeti jelentősége A méhészkedés eredményességét a térségben található méhlegelő határozza meg. Egy terület méhlegelőjét a tavasztól őszig virágzó növényfajok egyedei alkotják, amelyekről a méhek virágport és nektárt gyűjthetnek. A méhek kivételes esetben a rovarok által kiválasztott édesharmatból vagy a gyümölcsök édes nedvéből készítenek mézet (HALMÁGYI & KERESZTESI, 1991). Az ártéri területen előforduló növényfajok kora tavasztól késő őszig vegyszerezéstől mentes, természetes méhlegelőt biztosítanak. A füzesek Magyarországon a legkorábbi méhlegelők, tömeges és hosszantartó virágzást nyújtanak. A fűzvirágzás kihasználásának az a nagy jelentősége, hogy a méhcsaládok az akáchordásra megerősödnek. Ezért tavasszal a szegvári ármentett területre is rendszeresen érkeznek 50100 méhcsaláddal vándorméhészek. A nem vándorló, tehát állóméhészetet folytató helybeli méhészeknek 150 méhcsaládos állománya van. A fűz mellett a nyarak barkavirágzata is jelentős korai virágportáplálékot biztosít. Májustól augusztus végéig virágzik a hullámtéri erdőrészletek cserjeszintjében a tömegesen megjelenő gyalogakác, melyre a méhek nektárért és virágporáért erősen járnak. Az ártéri területeken általánosan előforduló lágyszárú növények közül a következőknek kiemelkedő még a nektártermelése: hamvas szeder, réti füzény, orvosi ziliz, fekete nadálytő, ligeti zsálya, fekete peszterce, vízi peszérce és a magas aranyvessző.

A térség erdőgazdálkodásának bemutatása A szegvári hullámtéri erdők faállományviszonyainak, fafaj-összetételének és a fajok egymáshoz viszonyított területarányának a változása A kimutatásaim elkészítésekor az erdőállomány-gazdálkodási tervek adatait vettem figyelembe, melyet kiegészítettem a saját vizsgálataimmal a 2002. évi állapotoknak megfelelően. Az erdőgazdasági üzemterv tíz évre szóló gazdálkodási előírás, melynek az elkészítését terepi felvétel előzi meg. Munkám során az egyes tervidőszakok kezdő évét tekintettem a felvétel időpontjának. Az általam vizsgált időszakban, a hullámtéri erdők területének és tulajdonviszonyainak változását, a tervezési egységet adó tag és erdőrészlet szerinti besorolás átrendezése követte. A következőkben tervezési időszakonként ismertetem a felmért területek birtokviszonyait, továbbá az erdőtervek hiánya miatt a vizsgálatban nem szereplő erdőterületeket. a ) A Szegedi Erdőtervezési Iroda irattárában a legkorábbi, a térségre vonatkozó adat – az 1955-1965ös tervezési időszakra – az Állami Erdőgazdaságnak a Tisza hullámterében lévő 62,5 hektáros erdejének üzemterve. Az árvízvédelmi töltés mentén lévő véderdő az Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság kezelésében volt. A terület erdőterve nem található, így erre az időszakra csak következtetni lehet a meglévő, 1968-1978-as Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság erdőtervi adatai alapján. b) Az 1968-as erdőtervezési időszakban a már korábban tárgyalt Tisza-part menti elhagyott gyümölcsösök területe a Gorkij Mezőgazdasági Termelőszövetkezet erdejeként volt nyilvántartva. A térségről készült üzemi térképen meg vannak jelölve a gondozott kertek. A területrész erdőterve már nem található meg. A korábbi hullámtéri legelő a Puskin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet kezelésébe került, ahol nyilvántartottak 18,51 hektár erdőterületet. A tervezési ciklus

15


folyamán a Gorkij Mezőgazdasági Termelőszövetkezet beolvadt a Puskin Mezőgazdasági Termelőszövetkezetbe. Az Állami Erdőgazdaság és az Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság erdőterülete lényegében az előző tervezési időszakkal megegyező maradt. c) Az 1984-1993-as erdőterv elkészítésekor a Dél-alföldi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság Kisteleki Erdészetének Mindszenti körzete az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóságtól átvette az árvízvédelmi töltés menti véderdőt. A Puskin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet kezelésében lévő erdőkről készült üzemtervet nem találtam. d) A Dél-alföldi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság Kisteleki Erdészet 1990-1999-es erdőterve és a Szegvári Puskin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet 1988-2000-es erdőterve alapján készítettem el a kimutatásaimat. e) A Dél-alföldi Erdészeti Részvénytársaság 2000-2009-es tervezési időszakra érvényes erdőtervének és a Mindszent/Nyugat-Csanádi Körzet 1998-2007-es tervezési időszakra érvényes erdőtervének adatait dolgoztam fel. A Puskin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet erdőterületei a privatizációt követően az egyéni gazdálkodók tulajdonába kerültek. Az összegyűjtött adatállományt kétféleképpen rendeztem: Egyrészt az adott évi erdőtervi adatok alapján kiszámoltam a szegvári hullámtéri erdők területeinek fafaj megoszlását gazdálkodó egységenként. Másrészt az erdőrészleteket fafajeloszlásuk és koruk alapján öt típusba soroltam. Az erdőtípusok meghatározásának főbb vonalait a magyarországi árterek természetvédelmi problémái című kiadvány adta (DOBROSI, HARASZTHY, SZABÓ, 1993). A füzetben megjelent hossz-szelvényi ábra Szegvár térségében jelentős idős erdőállományt jelöl. A felméréseim elkészítése után olvastam az 1995-ben – a Tisza-program keretén belül – megjelent „Erdészeti ágazati helyzetfelmérés” című tanulmányt (HALÁSZ, 1995). Az ártéri erdők ökológiai jellemzése során ugyancsak öt kategóriába sorolták az erdőrészleteket. A következő típusokba soroltam az erdőrészleteket. I. Idős természetközeli erdők: A kilencven éves vagy annál idősebb tölgyesek, kőrisesek és a negyvenöt évesnél idősebb hazai nyarasok. II. Középkorú természetközeli erdők: A kilencven évesnél fiatalabb, de ötven évnél idősebb tölgyesek, kőrisesek, a negyvenöt évnél fiatalabb, de huszonöt évnél idősebb hazai nyarasok. III. Fiatal természetközeli erdők: Az ötven éves vagy annál fiatalabb őshonos tölgyesek, kőrisesek és a huszonöt éves vagy annál fiatalabb hazai nyarasok. IV. Füzesek: Az árvízvédelmi töltésvéderdő sávja, a korábban fejesfa üzemmódban kezelt füzesek. Az idős füzesek igen értékes élőhelyek. V. Fatermesztő ültetvények és üres vágásterületek: A tájidegen fafajokat az erdőrészletben lévő elegyarányuk százalékos értékével soroltam ebbe a típusba.

Az erdőtervi adatok értékelése Az erdőtervi adatokat szemléltető alábbi ábrák (1-10. ábra) értelmezéséhez egységesen a következő jelmagyarázatok használhatók:

16


I. Idős természetközeli erdők II. Középkorú természetközeli erdők III. Fiatal természetközeli erdők IV. Füzesek V. Fatermesztő ültetvények és üres vágásterületek

FTNy = Fekete nyár SZNy = Szürke nyár FFÜ = Fehérfűz NNy = Nemes nyár ZJ Zöld juhar AK = Amerikai kőris MK = Magas kőris A = Akác Üres vágásterület

2. ábra

1. ábra Üres 25%

II. I. III.

FTNy 3%

V. AK 3% FFÜ 62%

NNy 7%

IV.

1.) Szegvár Község Állami erdő 1955-ben (1-2. ábra 4. melléklet) A rendelkezésre álló adatokból jól látszik a fehér fűz kiemelkedő 62,15 százalékos aránya. Fekete nyár alig van a területen, és a meglévő állomány is a fiatalosok közé tartozik. A nemes nyár itt korai nyarasokat jelent, kezdetben szívesen telepítették kanadai nyárként. Az üzemterv szöveges leírása sok helyen utal a fejesfa üzemmódban kezelt öreg füzesekre. Meghatározták a „bot-vesszőtermelésre” kijelölt erdőrészleteket, valamint jelzik a magas vízállás miatt kipusztult nemes fűztelepet. A kubikgödrökben sok a fiatal amerikai kőris. Az itt meg nem jelenített Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság tulajdonában lévő töltésvéderdő nagy része füzes volt. 4. ábra MK AK 3% 1%

A 1%

NNy 4%

Üres 7%

3. ábra

FTNy 18%

V.

I.

II.

SZNy 1%

III.

FFÜ 65%

IV.

2.) A szegvári hullámtéri erdők 1968-ban (3-4. ábra és 5. melléklet)

17


A fehér fűz 67,27 százalékos területaránya mutatja, hogy a tájképet meghatározó jellemző faj volt. A hazai nyarak között 0,67 százalékos aránnyal megjelent a szürke nyár. Az idős, természetközeli típusú erdő hiányzik a területről, ez jelzi, hogy a korábbi időszakban legelőként és gyümölcsösként hasznosították a hullámteret. A magas kőris területaránya majdnem azonos volt a nemes nyáréval. A szöveges rész kiemeli, hogy az Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság erdőállományainak zöme rontott erdő, kiöregedett fejesfüzesek, melyet fokozatosan át kell alakítani az árvédelmi jelleg figyelembe vétele mellett. Az erdészetnek pedig előtérbe kellett helyeznie a nemesnyár- és a kocsányostölgy-telepítést. A visszaszorítandó fafajok a fehér fűz és a hazai nyarak voltak. 6. ábra

5. ábra

V.

AK 2%

I.

II.

MK 3%

A 1%

Üres 0%

NNy 6%

FTNy 24% SZNy 1%

III. FFÜ 63%

IV.

3.) A Dél-alföldi Erdő- és Fagazdaság szegvári hullámtéri erdője 1984-ben (5-6. ábra és 6. melléklet) A majd’ 200 hektáros területnek 63,68 százalékán fehér fűz található. Az erdészet már átvette a kezelését a töltésvéderdőknek is. Az előző időszak elején 15,94 százalék volt a középkorú természetközeli erdők aránya, most ez megjelenik 15,44 százalékkal az idős természetközeli erdőknél. Láthatóan a fiatal természetszerű erdők aránya nagyon alacsony, csupán 0,3 százalék. A nemesnyár-állomány területaránya növekszik.

ZJ 0%

AK 5%

8. ábra Üres MK 6% 1%

7. ábra

I. II.

FTNy 12%

V. SZNy 13%

III.

NNy 19%

IV.

FFÜ 44%

4.) A szegvári hullámtéri erdők 1990-ben (7-8. ábra és 7. mellélet) A 343,6 hektáros erdőterületnek már csak 45,03 százaléka fehér fűz. Az erdészet fafajeloszlását megvizsgálva látható, hogy az idős, egykor fejesfa üzemmódban kezelt kubikerdők füzesei még megtalálhatók. A nemes nyár területe kétszeresére nőtt, csökkent a természetközeli idős állomány. A termelőszövetkezet területén a fehér fűz aránya megegyező a nemes nyár területarányával. Az elhagyott gyümölcsösök

18


helyén fehérnyár- és szürkenyár-újulat tört elő. Ezt megelőzően a szövetkezet engedélyezte a tagjai részére, hogy az öreg gyümölcsfákat tűzifának kitermeljék. Megjelent állomány szinten is a zöld juhar, növekszik az amerikai kőris területaránya. 10. ábra

9. ábra

I. II.

ZJ 4%

III.

V.

AK 7%

MK 0%

Üres 0% FTNy 11% SZNy 6%

IV. NNy 47%

FFÜ 25%

5.) A szegvári hullámtéri erdők 2002-ben (9-10. ábra és 8. melléklet) A 369,5 hektár erdőterületen a fehér fűz területaránya 25,37 százalék. Az üres vágásterületek felújítása, valamint a tervezett telepítések elvégzése után a nemes nyár területaránya 46,83 százalék lesz. Az erdészet fafajmegoszlását vizsgálva tapasztalható, hogy a fehér fűz állományának területe mintegy 30 hektárral csökkent, ugyanakkor az amerikai kőris állománya 18 hektárral növekedett. A nemes nyár területe 10 hektárral nőtt, és a zöld juhar is jelentkezik állományszinten. Az egyéni gazdálkodók területének 53 százaléka nemesnyár-ültetvény. Továbbá a gyümölcsösök korábbi területén felnövekedett természetközeli erdőkben megjelentek az inváziós fajok: zöldjuhar, amerikai kőris, gyalogakác és a parti szőlő. A rontott erdőknek egy részét már kitermelték, és folyamatban van az erdőfelújítás nemes nyárral. A tervezett munkálatok elvégzését követően az egyéni gazdálkodók területének 72 százalékán lesz nemes nyárültetvény. A Tisza-program erdészeti ágazati helyzetfelmérése (HALÁSZ, 1995) tartalmazza a Tisza ártéri területeinek fafajmegoszlását. Az itt közölt adatokból az egyes fafajok területarányának százalékos értékét vettem figyelembe. Ezeket összehasonlítottam a 2002-es állapotok szerinti szegvári hullámtéri erdők fafajmegoszlásának százalékos értékeivel. A következő hasonlóságok tapasztalhatók: A füzek elegyaránya a Tisza ártéri területein 25,4 százalékos, a szegvári hullámtéri területeken 25,37 százalékos a füzek jelenléte. A hazai nyarak a Tisza ártéri területein 18,5 százalékos aránnyal, a szegvári területeken 16,63 százalékos aránnyal vannak jelen. Végül a nemes nyár a Tisza ártéri területein 41,5 százalékos elegyaránnyal, a szegvári hullámtéri területeken pedig 46,83 százalékos aránnyal van jelen. A szinte azonos elegyarányokból azt a következtetést vontam le, hogy a szegvári erdőgazdálkodás iránya és a felmerülő problémák nem pusztán helyi jelentőségűek. A füzesek állományának csökkenését elősegíti, hogy az 1980-as évek óta alkalmazott fóliás árvízi védekezés szükségtelenné tette a fűzrőzsézést, így az öreg füzek rendszeres botolása elmaradt. A fejesfa üzemmódban kezelt fűzfa háromévente ifjodott a fiatal hajtások megjelenésével. A túl későn végzett csonkolás, a vastag ágak levágása a nagy vágásfelületek miatt sokszor a végét jelentik az idős füzeknek. A kiritkuló állományok koronaszintjében az amerikai kőris, a cserjeszintben a gyalogakác jelenik meg tömegesen. Mára általánossá vált a kubikerdők átalakítása nemes nyarasokká. A hazai nyarak elegyaránya a nemes nyarakhoz képest alacsony. A fehér és szürke nyarak gyökérsarjakról jól terjeszkednek, gyorsan növekednek, mérsékelt a termőhelyigényük. Régebben a tarvágásos üzemmódok általánossága miatt a keményfás ligeterdők helyén jelentek meg. A fekete nyár a galériaerdők legjelentősebb állományalkotója volt.

19


A legnagyobb a nemes nyár területaránya mind a két vizsgálat eredménye alapján. Ennek gazdaságossági okai vannak, mivel a nemes nyár intenzíven, gyorsan növekszik és rövid vágásfordulóidő alatt nagy fatermést ad. A nemesnyár-telepítések kedvező állami támogatása, és a jelenlegi jó értékesítési lehetőségek is ösztönzőleg hatnak a nyárültetvények létesítésére. Vitathatatlan tehát, hogy megfelelő termőhelyen, jó talajelőkészítés és gondos ápolás mellett kimagasló fatermés-eredményeket lehet elérni. Az erdőültetvényekben az alacsonyabb rendű állatok fajszáma összehasonlíthatatlanul kisebb, mint a természetszerű erdőkben. A fény által átjárt, aljnövényzet nélküli erdőben a nedvességet és az árnyékot kedvelő fajok nem tudnak megtelepedni. A növényvilág, amely néhány fajból áll, csak kis számú állatfajnak biztosít életteret (DOBROSI, HARASZTHY, SZABÓ, 1993). A természetes élőhelyek felszámolásával az ember folyamatosan csökkenti a Földön élő fajok számát, tevékenységével egyszerűsíti az életközösségek szerkezetét és elszegényíti az ökoszisztémákat. Ez a felismerés egyértelművé tette, hogy az élővilágot ért károk helyreállításában kiemelkedő szerepe lesz az erdészetnek (SOLYMOS, 1998). Így a jövő egyik lehetséges útja a természetközeli erdőgazdálkodás alkalmazása a hullámtéren. A Tisza-hullámtér ökológiai egységének, a zöld folyosó fenntartásának érdekében vissza kell hozni az őshonos fafajokat és a hagyományos erdőművelési módokat. Így adódna lehetőség a fatérfogatot biztosító gazdálkodás mellett a fenntartható ökológiai összhang kialakítására (BARTHA, 1993).

A Tisza-ártér természeti értékei Szegvár térségében A táj turisztikai vonzereje a táj arculatát meghatározó természeti szépségeiben, természeti értékeiben rejlik. A hullámtér hasznosíthatóságának egyik irányvonala lehet közkinccsé tenni a természetet kedvelő, azt megismerni és élvezni vágyó emberek számára mindazt, amit e táj nyújthat. Ezért tartottam szükségesnek áttekinteni a térség természeti értékeit is.

Osztorai-Holt-Tisza vagy Akolszögi-Holt-Tisza A két elnevezés egyazon holtágat jelöli Szegvár község hullámterében. Az „Akolszög” földrajzi név magyarázatára a történeti részben már kitértem. Az „Osztora” elnevezés sokkal régebbi eredetű lehet. A garamszentbenedeki apátság alapításakor 1075-ben részletesen felsorolják birtokait, itt szerepelt a Nándor-tó Csany határában, melynek bolgár eredetét már az irodalmi áttekintés alkalmával ismertettem (GYŐRFFY, 1963). A leírásban olvasható, hogy szláv eredetre utal a Csany határában lévő Osztora halastó is. A holtág hossza 2,5 kilométer, átlagos szélessége 100 méter, átlagos vízmélysége 1,6 méter, területe 25 hektár (PÁLFAI, 1995). Az élő Tiszával az úgynevezett fok, illetve egy hullámtéri csatorna köti össze. Feltöltődési vízállása 450-500 centiméter. A legmélyebb pontja ott van, ahol régen hirtelen kanyarodott, szinte saját medre mellé a Tisza. Ezen a helyen még egyszer sem száradt ki a holtág. Ettől nyugatra haladva, a szabályozás előtti Tisza folyásirányával szemben, láthatjuk a part jellemző növényfajait: a virágkákát, nyílfűvet, zsiókát, vízi hídőrt és a széleslevelű békakorsót. A mély fekvésű magassásos területrészen túl húzódik egy régi folyómeder-töredék, melyet a helybeliek Pászti-laposnak hívnak. A 100 méter hosszú lapost úgy körbenőtte az ártéri növényzet, hogy alig lehet megközelíteni. Az árvíz után az itt megrekedt halakat hálóval húzzák a partra a halászok. A régi meder további folytatását a hordalék már teljesen feltöltötte. Visszatérve a holtág nyílt vízfelületű kanyarulatához, innen 2,5 kilométer hosszan követhetjük a szabályozás előtti folyásirányt. Ennek a szakasznak az első harmada horgászatra alkalmas vízfelülettel rendelkezik. A középtájék sekély vizű és gyorsan kiszárad. A holtág további részén a nyári aszályos időszakban is csak fokozatosan zsugorodik a vizes élőhely. A hullámtéri csatorna innen vezet az élő Tiszához. A folyamatosan eutrofizálódó holtágra jellemző hínárfajok: sulyom, rucöröm, békatutaj, bojtos békalencse és az érdes tócsagaz. Ezek a fajok a nyár végi időszakban sűrű, zöld növényszőnyeget alkotnak a vízfelületen. A part menti vízi harmatkásás, mocsári csetkákás részt szegélyezik a mocsári nőszirmos, réti füzényes részek, valamint a magassásos társulás. A holtág növény és állatvilága rendkívül gazdag. A HoltTisza vidracsaládja egész évben megtalálja itt a táplálékát. A leggyakoribb halfajok a következők: ponty,

20


süllő, harcsa, amur, balin, csuka, kárász, törpeharcsa, sügér, garda és a keszegfélék. A szürke gém, a bakcsó, a nagy kócsag és a kis kócsag jellegzetes madarai a tájnak. A holtágat a vízbe bedőlt száraz fák kísérik, és itt pihennek a gémek, mikor nem a sekély vizet kutatják. A nyílt vízfelület felett a dankasirályok között fattyúszerkőket és néha küszvágó cséreket láthatunk, amint a táplálékukat jelentő rovarokat vagy apró halakat zsákmányolják. A tőkés réce az odvas fűzfák rejtekében költ. Ősz közeledtével esténként tőkés és csörgő récék ezres csapata húz a vízre. A szárcsák és a vízityúkok is itt élnek, hogy csak a legjellegzetesebb fajokat említsem. A part menti füzek alól őzek járnak a szomjukat oltani és a friss zöld fűből csipegetni. A holtág háborítatlan alsó szakaszának nyugati partját a közel száz éves fekete nyarak őrzik.

A szegvári hullámtér idős nyárfáinak felmérése A szegvári hullámtéri erdőrészletekben több idős, hatalmas méretű nyárfa található. Az ilyen fákat az erdészek hagyásfáknak hívják. A vágásérettségi koruk elérésekor nem vágták ki őket, mivel többnyire területhatárokat jelöltek, így mint élő határjelek megérhették életkoruk felső határát, miközben körülöttük többször kitermelték a vágásérett faállományt. A korábbi erdőtervekben gyakran szám szerint voltak nyilvántartva az ilyen fák. A megváltozott birtokviszonyokat és erdőgazdálkodási módokat követően már elveszítették eredeti jelentőségüket. A körülöttük felnövekedett növényállomány pedig elrejti őket, így nem figyel rájuk senki. A mai erdőtervek csak átlagéletkort, átlagos mellmagassági átmérőt és átlagos famagasságot tartalmaznak. A szegvári idős nyárfák többsége fekete nyár, és ezek a korábban fejesfa üzemmódban kezelt füzesek területeinek határán, az anyaggödrök közti gáton („bangét”-on) találhatók. Az idős, odvas füzek állományai kiritkultak. A hullámtéri erdőkre jellemző fafajösszetétel-változásnak megfelelően a hagyásfák környezetében is előretört az amerikai kőris, sok a sarj eredetű szürke nyár és a cserjeszintben uralkodó lett a gyalogakác. Végül az egész területet befutotta a süntök és a parti szőlő. Az ilyen jellegű erdők kitermelése esetén előfordul, hogy a 90-110 éves famatuzsálemeket is kivágják. A mai korszerű erdőgazdálkodási rendszerben a rövid vágásfordulójú, vegetatív úton előállított nemes nyár terjedt el. Az európai fekete nyár genetikai forrásainak megőrzése című tanulmány (TÓTH, 1999) felhívja a figyelmet arra, hogy a nemes nyarak elterjedése folytán gyakorlatilag általános az idegen beporzás útján létrejövő természetes ellenőrizhetetlen hibridizáció. Emiatt a tiszta fekete nyarak egyre ritkábbak, különösen a fiatal és a középkorúak. Leginkább az idős fekete nyarak ítélhetők tiszta fajúaknak Magyarországon, mivel ezek a nemes nyarak szélesebb körű elterjedése előtti időkből valók. A fekete nyár maradvány-előfordulásainak megmentése mindenekelőtt a közép-európai folyóvölgyekben lehetséges. Ezért tartom nagyon fontos feladatomnak az idős nyárfák felmérését. A felmérést az erdőgazdasági üzemi térképen jelölt erdőrészletenként végeztem. A fafajmeghatározásnál figyelembe vettem, hogy a gyakorlatban a fehér és szürke nyarat biztosan elkülöníteni nem lehet. A szürke nyár a fehér és a rezgő nyár természetes hibridje. A szülőfajok változékonysága nagy, ezért a szürke nyár is rendkívül formagazdag, és a visszakereszteződések miatt élesen nem különíthető el a fehér nyártól (KERESZTESI, 1978). Ezért az erdőtervekkel összhangban én is csak a szürke nyár megnevezést használtam. A következő szempontok alapján döntöttem el, hogy melyek legyenek azok a feltételek, amelyeken túl már nem mérem fel az adott fát: A fehér nyár elérheti a 150-200 éves kort. Intenzív magassági növekedése 25 éves koráig tart, de 4050 éves koráig ez még jelentős. Az intenzív vastagsági növekedése 15-20 éves korban kezdődik el. Hazánkban több 1,5-2 méter törzsátmérőjű példány is található. A szürke nyár a 100 éves kort is elérheti, és növekedési üteme hasonló a fehér nyáréhoz. A fekete nyár megérheti a 250 éves kort is, az intenzív magassági növekedési szakasza 20 éves korig tart, de 40 éves koráig még jelentős. A vastagsági növekedését 10 évtől 60 éves koráig megtartja, és elérheti a 2-3 méteres mellmagassági átmérőt is (GENCSI & VANCSURA, 1992). Tehát a nyarakra jellemző, hogy kezdetben erőteljes a magassági növekedésük, majd pedig a vastagsági növekedésük fokozódik. Az elérhető méreteket a termőhelyi viszonyok befolyásolják. Az idős nyarak növekedési üteme viszont lelassul, méreteik alig változnak.

21


Az adott erdőrészletekben az összes olyan nyárfát megmértem, amelyeknek a mellmagassági átmérője elérte az egy métert (1. táblázat), továbbá azokat a fákat, amelyek látszólag egykorúak lehettek, viszont kevésbé fejlődtek erőteljesen. 1. táblázat: Átlagos átmérők a talajfelszíntől mért 1,3 m magasságban

Erdőrészlet

Fafaj

Holtág mentén 3-as tag / C, B, erdőrészletek 4-es tag /A, B erdőrészletek 4-es tag / C részlet erdőrészlet

5-ös tag /A erdőrészlet 6-os tag /A és 7-es tag/A erdőrészletek 7-es tag / A erdőrészlet

Átlagos mellmagassági átmérő (cm)

Mért fatörzs (db)

Fekete nyár Szürke nyár Fekete nyár Szürke nyár Kocsányos tölgy Fekete nyár Szürke nyár Fekete nyár Szürke nyár Kocsányos tölgy

216 8 184 83 9 22 8 111 54 24

101,91 76,83 108,62 97,97 78,41 122,78 73,24 110,24 90,94 55,34

Fekete nyár

11*

151,91

29

67,85

Kocsányos tölgy

* magában foglal 2 db fekete nyarat, melyek a megadott erdőrészleteken kívül találhatók.

Az Osztorai-Holt-Tisza alsó szakaszának nyugati partján lévő feketenyárfasor összes példányát bevontam a vizsgálatba. A fasor legszebb egyedei a holtágat és az élő Tiszát összekötő hullámtéri csatorna mentén találhatók. A felmért fekete nyarak méret szerinti gyakorisági eloszlását a 11. ábrán (9. melléklet), a szürke nyarakét a 12. ábrán (10. melléklet) láthatjuk. A Tisza védtöltését kísérő botoló füzesek között két erdőrészletben összesen 62 példány kocsányos tölgy található, amelyeket szintén bevontam a vizsgálatba. Az anyagárkok közötti gátra telepítették a tölgyest, úgy 80-100 évvel ezelőtt, és a régi tőkék jelzik, hogy tölgyerdő lehetett itt (13. ábra és 11. melléklet). A fák magasságát nem mértem egyedenként, az állományban a famagasságmérő eszközök használata nehézségeket okozott volna. A felmérésem során csak a vihar által kidöntött fák és a szabad állásban lévő kiemelkedő méreteket elérő fák magasságát mértem le. Figyelembe vettem az erdőtervi adatokat is, mint viszonyítási alapot. Az általam felmért fák magassága 26 méter és a 34 méter között változott. 11. ábra: A felmért fekete nyarak átmérőjük szerinti megoszlása (cm) 194

200

178

180

Egyedszám (db)

160 140 120

86

100 80

46

60

29

40 20

6

1

4

1

0 25-49

50-74

75-99

100-124 125-149 150-174 175-199 200-224 225-249

Átmérő intervallum (cm)

22


12. ábra: A felmért szürkenyarak átmérő szerinti megoszlása (cm) 79 80

Egyedszám (db)

70 60

44

50 40 30

21 6

20

3

10 0 50-74

75-99

100-124

125-149

150-174


13. ábra: A felmért kocsányos tölgyek átmérő szerinti megoszlása (cm) 27

30

Egyedszám (db)

25

19

20

14

15 10 2 5 0 25-49

50-74

75-99

100-124


A fák korának becslését segítette a térség történeti áttekintése. A Tisza szabályozási munkálatainak zöme az 1860-1870-es évek folyamán készült el. A korabeli térkép Szegvár térségében 1882-ben jelzi a Tisza védtöltését és az anyaárkok mentén a szántó művelést. A Körös-Tisza-Maros mellett az 1900-as évek elején kezdődtek a hullámtörő és botoló füzek telepítései (GASKÓ, 1999). Így levezetve, a vizsgált idős nyarak nagy része 80-100 éves lehet. A Tiszáig terjedő legelő területeken esetleg csak néhány fa lehetett, amelyekből talán megmaradhattak a jelenlegi legvastagabb szegvári fekete nyarak. A Tisza közelében a régi, feltöltődött folyómeder előtt található a „legtiszteletreméltóbb”. Tóth László üzemgazdász úgy emlékszik vissza, hogy már kisgyerek korában is nagyon öreg fa volt. Jelenleg 1,3 méter magasságban mért, ún. mellmagassági kerülete 7,7 méter, átmérője 2,45 méter, magassága 30 méter. A koronájából csupasz, száraz ágak nyúlnak az ég felé, az öregség tipikus jelei mutatkoznak a szép csomoros törzsű fán. A parti szőlő szinte az egész fát befutotta. A töltésvéderdő belső hullámtéri szélén egymás mellett két hatalmas fekete nyár található. A mellmagassági átmérőjük eléri a két métert, a törzsüket fiatal hajtások sokasága fedi. Az erdő a tájnak fontos alkotóeleme, amely gyakran sajátos jellegét is meghatározza. A táj arculatát formálják az idős fák, facsoportok, melyek fenntartását már Széchenyi István szorgalmazta (KERESZTESI, 1968). Az általam vizsgált fák minden egyede a természet alkotásának tiszteletére és csodálatára készteti az embert (2. táblázat). Nincs két egyforma fa: vannak olyan jellegűek, amelyeknek 10-15 méter magasságig követhető az ágmentes vastag törzse, vannak rövid törzsűek és vastag ágrendszerűek. A szép csomoros fekete nyarak és a lábon száradt óriások a hullámtéri erdők fontos természeti értékei közé tartoznak.

23


2. táblázat: A felmért idős fák fafajösszetétele és egyedszáma, valamint méreteik Fafaj Fekete nyár Szürke nyár Kocsányos tölgy Lábon száradt fekete nyarak (törzscsonkok)

Mért fatörzs (db) 545 153 62

Átlagos mellmagassági átmérő (cm) 107,91 93,09 64,54

22

112,84

5.4.3. A hullámtér botanikai és zoológiai értékei A Tisza védtöltését kísérő anyagárok-, kubikgödörrendszer sajátos vizes élőhelyet jelent, ahol változatos fekvésű területek követik egymást. A kisebb-nagyobb kiterjedésű, eltérő mélységű kubikgödröket, mocsárréteket középmély fekvésű területek határolják. A kedvező adottságok következtében rendkívül gazdag életközösség alakulhatott ki. A fűz-nyár ligeterdők fafaj-összetételét már ismertettem. Jellemző lágyszárú növényzete a nagy csalán, hamvas szeder, fekete nadálytő, édesgyökér, közönséges lizinka, mezei zsurló, kerek repkény és az erdei kányafű. A lapos, mély területeken kialakult tisztások növényzete: zsióka, virágkáka, nyílfű, vízi peszérce, bókoló sás, parti sás, lapulevelű keserűfű, pántlikafű, orvosi ziliz és a mocsári kutyatej. A hullámtér további gyakori növényei közt sajnos számtalan invazív faj is megtalálható: süntök, parti szőlő, subás farkasfog, magas aranyvessző, olasz szerbtövis, parlagfű és a betyárkóró. A védett növények közül a holtágban tömegesen előfordul a sulyom, rucaöröm, a fűz-nyár ligeterdőben pedig áprilistól júniusig a nyári tőzike kisebb csoportjai találhatók meg. A Tisza védtöltésén nyáron a budai imola, míg ősszel a hullámtéri tisztásokon a tiszaparti margitvirág virít. A térség változatos élővilágának a teljes áttekintése nehéz feladat lenne, ezért csak felszínes ismertetésre van lehetőségem. A rovarok közül kiemelném a védett diófacincért, pézsmacincért, a kis szarvasbogarat, a rezes futrinkát, ragyás futrinkát, a nappali pávaszemet, nyárfa övesbagolyt és a kis színjátszólepkét. A szitakötők számos faját láthatjuk a hullámtéri mocsárrétek felett. A tiszavirágrajzás egyedülálló, látványos természeti jelenség, ezért ismertetem az utóbbi két év szegvári Tisza-szakasz virágzásának tapasztalatait. 2001. június 13-án 19 órától 20 óráig pár száz kérészt lehetett látni. Másnap egész nap esett az eső, így rajzás sem volt. Június tizenötödikén szép napsütéses délután 18 órakor kezdődött a tiszavirágrajzás, 19 órakor már a Tisza teljes látható vízfelülete felett, játékosan kavargó kérésztömeg hömpölygött. A rajzás intenzitása fokozatosan csökkent és 20 óra 50 perckor ért véget. A következő napokban már nem lehetett látni egy kérészt sem. 2002. június 10-én 19 órától lehetett pár száz kérészt látni. Másnap szintén 19 órától lehetett egy pár példányt megfigyelni. Június 12én 17 órakor kezdődött a tiszavirágrajzás: a folyó felett két sávban kavarogtak; 20 óra 30 perckor már nem lehetett kérészt látni. A következő napokban már nem észleltem tiszavirágot. A szegvári hullámtéren a következő kétéltűekkel találkozhatunk: zöld levelibéka, barna varangy, zöld varangy, tavi béka, mocsári béka és kecskebéka. A hüllőket a vízisikló és a mocsári teknős képviseli. A hullámtéri erdőkben a legszebb dallamú énekesmadarak költenek. Februártól hallgathatjuk nászénekét a széncinegének, erdei pintynek és a feketerigónak, márciustól a kék cinegének, őszapóknak, tengelicnek, citromsármánynak, seregélynek és az énekes rigónak. Áprilistól egyre több faj kapcsolódik be az erdei kórusba, így a barátposzáta, kis poszáta, csilpcsalpfüzike, erdei pityer és a fülemüle. Májustól énekelnek a sárgarigók, kerti poszáták, kerti gezék és a halvány gezék. Az erdő egyre csendesebb lesz, csak a nagy fakopáncs fiókák követelik a táplálékot. A harkályok közül a fekete harkály és a kis fakopáncs költ a fűz-nyár ligetekben. A Tisza áradását követően az ár 420 centiméternél eléri a fok szintjét, és beáramlik a hullámtéri csatornán át a holtágba, majd innen tölti fel az áradás a kubikgödörrendszert. A Tisza védtöltésénél az ár 520 centiméteres vízszintnél jelenik meg. A belső partosabb hullámtéri területek csak ritkán kerülnek víz alá.

24


Kedvező esetben a tavaszi áradás egybeesik a halak ívási időszakával, és ilyenkor a kubikgödör az ivadékok bölcsője lesz. Az odvas fűzfák közt tőkés récetojók vezetik a fiókáikat, de láthatunk böjti récéket, sőt fokozottan védett cigány récéket is. A macskabaglyoknak is az öreg, odvas botoló füzesek adnak otthont. Távolról egerészölyv panaszos hangját hallhatjuk, ők is itt költenek a fűz-nyár ligetben. Az áradás megszűnte után, mikor a Tiszán a vízszint 420 centiméter alá esik, elkezdődik az apadás. A fokon zuhog a víz a folyómederbe, a kubikgödör-rendszerből pedig a holtágba, és a víz egyre nagyobb területekről vonul le. A hullámtérre jellemző eltérő fekvési szintek miatt a mélyebb, laposabb területekről nem folyik le a víz. Az így kialakult sekély vizű, táplálékban gazdag területeken a récefélék mellett a következő gázlómadarak láthatók: kis kócsag, nagy kócsag, szürke gém és a kanalasgém. A lassan kiszáradó tocsogókat a partimadarak sokasága lepi meg, így megfigyelhető gólyatöcs, kis lile, bíbic, pajzsoscankó, nagy goda, nagy póling, füstös cankó, piroslábú cankó, tavi cankó, szürke cankó és réti cankó. A sokszínű, népes vendégsereg egyszerre kel szárnyra, amikor megjelenik egy-egy ritka védett ragadozómadarunk a légtérben. Az emlősök közül csak a legjellemzőbb fajokat említem meg: a rőt koraidenevér és a közönséges késeidenevér, a mókus, közönséges görény, mezei görény, menyét, nyuszt, nyest, hermelin, vidra, borz, vörös róka, mezei nyúl, őz.

Az ármentett terület pufferzónájának természeti értékei Pufferzóna alatt értem azt a gyepes, erdős területrészt, amely a folyó és hullámtere, valamint az ármentesített területek között helyezkedik el. Egy természetes ökológiai szűrő a folyó és az intenzív mezőgazdasági terület közt (HORVÁTH, 1995). Szegvár közigazgatási határának pufferzónáját északon a Lándor-tó, délen a Tökös-tó határolja. A két tó között rét, erdőfoltok, valamint gyékényes, nádas területek találhatók. A Lándor-tó 47,5 hektáros terültéből 30 hektár a vízfelület, a többi nádas-gyékényes. A tó 85 fő osztatlan közös tulajdonában áll és a Lándortavi Horgászegyesület hasznosítja. A Tökös-tó 20 hektáros területének nagy része nádas, és csak a középső sávban található nyílt vízfelület. A tó három család tulajdonában van, az egyik család a tó melletti kis tanyában lakik. A terület ritkán látogatott, a térségben csak erdő- és réthasznosítás folyik. Az erdő 10 hektár kiöregedett nemes fűztelep, amelyet az utóbbi tizenkét évben a helyi vadásztársaság bérelt. Az övezetben található még egy 14 hektáros erdő, amelyből 2,2 hektár idős botoló füzes. A rét területét gyékényes-nádas laposok és facsoportok teszik változatossá. A térségben költ a fokozottan védett haris, 2000ben, a belvizes időszakban 8 pár költésére lehetett következtetni a hímek jellegzetes hangja alapján.

A térség vadállománya és vadgazdálkodási jelentősége Szegvár nagyközség közigazgatási területén a Szegvári Vadásztársaság gazdálkodik, így a községhez tartozó Tisza-árterületen is. A vadásztársaság vadgazdálkodásra alkalmas területe 7552 hektár, ebből: - mezőgazdasági terület: 6826 ha - erdő 522 ha - nádas 39 ha - tó és vízfelület 165 ha (Forrás: vadgazd. üzemterv, 1998). A vadászterület erdősültsége láthatóan igen alacsony, az ártéri erdők jelentőségét jól mutatja, hogy az összes erdőterületnek 69 százalékát képezik. A vadállománynak kiváló élőhelye a változatos cserje- és lágyszárú szinttel rendelkező fűz-nyár ligetek. A fiatal fehér nyár sarjerdő a vad számára jó búvóhelyet és egyben kiváló téli táplálékot biztosít. A térségben a vadászható nagyvad vadfajok közül az őz található meg állandó jelleggel, a vaddisznó váltóvadként fordul elő az ártéri területeken. Az apróvadak közül megtalálható: mezei nyúl, fácán, vetési

25


lúd, tőkés réce, böjti réce, csörgő réce, barátréce, kerceréce, szárcsa, erdei szalonka, balkáni gerle és az örvös galamb. Továbbá előfordul a szőrmés ragadozók közül: közönséges görény, nyest és a vörös róka. A térségben a következő varjúfélék vadászhatók: dolmányos varjú, szarka és a szajkó. A vadászterület elsősorban apróvadas jellegű, a mentett oldali ártéri réteken különösképpen a mezeinyúl-szaporulat bőséges, a vízivadnak a hullámtéri vizes élőhelyek kedveznek. Az ártéri erdőben csendesen cserkelve, bármelyik tisztásra kilépve őzeket láthatunk. A megfelelő élőhelyen kiváló genetikai adottságú őzállomány alakult ki, melyet leginkább az elejtett őzbakok agancstömegével és a trófeabírálatok eredményével érzékeltethetünk. Ezért kigyűjtöttem az ártéri területeken az utóbbi öt évben esett legértékesebb őzbakok grammokban mért kiskoponyás agancstömegét (3. táblázat). 3. táblázat: Az elmúlt öt év legértékesebb őztrófeái Év 1997 1998 1998 1999 1999 1999 2000 2000 2001 2002 2002

Elejtő neve Helmut Lenz Helmut Lenz Helmut Lenz Helmut Lenz Helmut Lenz Georgi Gerald Sr. Ignacio Blasco Sr. Ignacio Blasco Yves Forestier Yves Forestier Jesus Franco Monoz

Trófea tömege (gramm) 402 420 369 483 370 356 390 374 422 460 413

Trófeabírálati pontszáma CIC

Trófea díjazása

105,1

bronzérmes

124,72

ezüstérmes

113,71 119,45 113,2

bronzérmes ezüstérmes bronzérmes

Forrás: (FVM MTB 2002) A kigyűjtésből látszik, hogy a nagy trófeaértékű őzbakokat bérvadásztatás útján értékesíti a vadásztársaság. A visszatérő külföldi vendégvadászok kérik, hogy a Tisza-menti területrészre vigyük őket, mert a vadbőség mellett a táj is nagyon szép. A vadállomány az aszályos időszakokban felkeresi a nedvesebb, változatosabb élőhelyet biztosító ártéri területeket. A nagy árvízszintek alkalmával viszont a hullámtér magasabb fekvésű részein rekedt vadak közül sok odaveszik. Az ártéri, különösképpen az ármentett területrész alkalmas élőhely a mezei nyúl nagy állománysűrűségű megjelenésére. A hullámtéri töltésvéderdők cserjeszintjében szívesen tartózkodik a nyúl, innen vezetnek kitaposott útjaik a mentett terület rétjére. Jelenleg a térség nyúl populációja növekvő tendenciát mutat. A fácánállományt az ármentett területeken próbáljuk tartani, ezért a volt nemesfűz-telepen folyamatos etetést végzünk. Korábban ezen a területen előnevelt fácáncsibéket is kihelyeztünk. A füzes körzetében számos apró- és nagyvadetető található, valamint 10 hektáron intenzív vadföld-gazdálkodás folyik, ennek ellenére csökken a fácánállomány. A térség vadállományát az ártéri erdőrészletek szélén elhelyezett magaslesekről lehet megfigyelni.

A térség halállományának halászati és horgászati jelentősége Szegvár közigazgatási határához az Alsó-Tisza 221,5 folyamkilométer-szelvényétől a 229 folyamkilométer-szelvényéig tartó szakaszának a sodorvonalig terjedő része tartozik. A folyó halállományát Csongrádtól Szegedig Sallai Zoltán mérte fel. A Tiszának ezen a szakaszán 33 halfajt határozott meg, köztük a fokozottan védett magyar bucót, valamint a következő védett fajokat: szivárványos ökle, széles durbincs, selymes durbincs és tarka géb (SALLAI, 2002). Eddig összesen 49 fajt határoztak meg ezen a szakaszon, köztük a fokozottan védett lápi pócot és a német bucót. Egy-

26


kor a következő védett fajok előfordulása volt bizonyított: vágótok, simatok, kurta baing, réti csík, vágó csík és a kőfúró csík (H ARKA, 1997). A térségben élő hivatásos halászok a Tisza gazdag halállományának kevesebb fajával találkoznak. Ennek legfőbb oka, hogy a varsáik, hálóik csak a nagyobb testű halak megfogására alkalmasak. A Szegvárhoz tartozó folyószakasznak öt folyamkilométerén Száraz József, a maradék szakaszon pedig Tóth Gyula halászik. Mind a ketten arra panaszkodnak, hogy a cianidmérgezés okozta halpusztulás óta jóval kevesebb halat lehet fogni (4. táblázat). Száraz József szerint a nagy harcsákat a cianid megkímélte, mivel 2002. március 12-én fogott egy 70 kilogrammos és egy 20 kilogrammos harcsát. Élete legnagyobb halát, a 86 kilogrammos harcsát 2002. március 19-én fogta, ezen a napon fogott még egy 19 kilogrammosat is. A szegvári folyószakaszon két helyen 20-22 méter mély a Tisza, ezeket a halászok csak gödörnek nevezik. Ezeken a helyeken eredményes a harcsa és a kecsege halászata. 4. táblázat: Átlagos éves fogási eredményeik halfajonként a mérgezés előtt és azt követően. Cianid szennyezést Halfaj

Megelőzően (kg) 500-600 250-300 1000-1200 20-30 300-400 300-400 250-300 500 200-300 200 150-250

Kecsege Amur Keszegfélék Márna Kárász Ponty Busa Harcsa Törpeharcsa Csuka Süllő

Követően (kg) 150 50 500 20-30 200-300 300-500 300-350 200 500-600 100 100-150

Az Osztorai-Holt-Tisza kedvelt horgászhely, a holtágban összesen 23 halfaj előfordulásáról tud Bárány István a Szegvári Horgászegyesület titkára. A leggyakoribbak a következők: amur, balin, garda, kárász, ponty, harcsa, törpeharcsa, csuka, sügér, süllő és a keszegfélék. A Tisza-szakaszra és a holtágra horgászengedélyt a Tisza Halászati Termelőszövetkezettől lehet váltani. A Szegvári Horgászegyesület titkárának közlése szerint a helyi tagok közül 50-60 fő jár rendszeresen horgászni a holtágra és a folyóra. A fogási naplók összesített adatai alapján az utóbbi három év fogási eredményeit az 5. táblázat mutatja. 5. táblázat: A horgászok fogási naplója alapján összesített eredmények

Halfaj Amur Ponty Harcsa Csuka Süllő Egyéb

1999 (kg)

2000 (kg) 325 403 7 87 19 1048

2001 (kg) 267 363 18 65 31 971

27

56 407 23 43 20 818


A környező településekről is szívesen járnak az Osztorai-Holt-Tiszára és a szegvári Tiszaszakaszra horgászni. Bárány István naponta jár a Tiszára, megítélése szerint 22-26 fő vendég rendszeresen a holtágon horgászik. Korábban nem lehetett kövesúton megközelíteni a holtágat, 2000-ben készült el a Malmi út szilárdburkolata. Ez jelentősen növelte a holtág látogatottságát. Több vidéki horgásszal beszéltem, akik szívesebben jöttek a nyugodt, kevésbé látogatott szegvári holtágra, mint a túl zsúfolt Mártélyi-Holt-Tiszára. A mentett oldalon fekvő Lándor-tóban a holtágban előforduló halfajokat találjuk meg. A tó kezelését a Lándortavi Horgászegyesület végzi, jelenleg 68 tagja van az egyesületnek. Az egyesületi tagság feltétele, hogy tulajdonrésszel rendelkezzen a tó területéből a tagjelölt. A tavat széles nádsáv szegélyezi, ezért többnyire csónakból horgásznak. A vendéghorgászok csak tag meghívása esetén és napijegy vásárlása ellenében horgászhatnak csónakból. Az egyesület vezetése gondoskodik a víz pótlásáról és időnként haltelepítést végeznek. Az eredményes fogási lehetőségek miatt az utóbbi években egyre többen keresik fel a tavat. A 2001-es évben a fogási naplók összesített adatai alapján a következő mennyiségű halat fogták ki a tóból fajonként (6. táblázat). 6. táblázat: A Lándortavi fogási eredmények 2001 (kg)

Halfaj Ponty Harcsa Csuka Süllő Egyéb

334 288 61 34 543

A horgász-, vadász-, öko- és falusi turizmus helyzete a térségben Szegvár földrajzi adottságai kedvezőek a horgász-, vadász- és ökoturizmus számára. A község önkormányzata mellett több helyi egyéni vállalkozó is felismerte a turisztikai infrastruktúra fejlesztésében rejlő lehetőségeket. Első lépésként Kovács Lajos 1991-ben létrehozta a Falusi Vendéglátást Szervező Irodát. Ezt jelentős marketing tevékenység követte, így hirdetések, kiadványok jelentek meg, és internetes honlapokat szerkesztettek. Az önkormányzat támogatta a község építészeti értékeinek felújítását, bemutatását. A barokk stílusú vármegyeháza, a barokk templom, a mellette fekvő nádfedeles Falumúzeum, a működőképes szélmalom és a szép régi parasztházak teszik egyedivé a települést. A közterület tisztaságát, parkok gondozását, virágok kihelyezését a Faluszépítő Egyesület munkája segíti. A nagyközségbe vonzzák a turistákat az évente megrendezett játékok: majális, néptáncgála, falunapi rendezvények, Szegvárról elszármazottak találkozója, falujáró néptánc fesztivál. Jelenleg négy falusi család, a Kórógy-parti Turistaház és a 2001-ben átadott Castellum Étterem és Panzió fogad vendégeket a faluban. A vendéglátó családoknál összkomfortos körülmények között 2-4 ágyas szobákban 31 fő részére tudnak szállást biztosítani. Lehetőség van a tágas szobákban pótágyak elhelyezésére is, így a négy családi házban összesen 40 férőhely található. A szállásdíj személyenként és éjszakánként 1000 Ft, a tíz éven aluli gyermekek 50 százalékos kedvezményt kapnak, igényelhető teljes ellátás is. A turisztikai céllal érkező vendégek 2002-ben 505 vendégéjszakát töltöttek el augusztus 31-ig. Az itt megszálló turisták kérhetnek kísérőt, aki bemutatja a község építészeti és természeti értékeit. Igény szerint lovas fogatos kirándulásokat szerveznek a vendégek részére a közeli ártéri területre, ahol megtekinthetők a réteken elterülő nádas tavak, a fűz-nyárligetek, az Osztorai-Holt-Tisza és a Tisza folyó. Számos visszatérő horgászvendég keresi fel a szegvári holtágat, az élő Tiszát és a Lándor-tavat. A Kórógy-parti Turistaház elsősorban általános iskolás, középiskolás csoportoknak biztosít elhelyezést, jelmondatuk így szól: „Természetiskola: iskola a természetben”. A turistaházban található szobák 1-18 ágyasak, és egyszerre 70 személynek tudnak szállást biz-

28


tosítani. Igényelhető napi háromszori étkezés és ebédcsomag a túrázásokhoz. A szállásdíj személyenként és éjszakánként 650 Ft, az étkezési költség teljes ellátás esetén napi 900 Ft. Az eltöltött vendégéjszakák száma 2002-ben 1437 volt augusztus 31-ig. A vendégéjszakák száma 1997-ben 4500 volt, akkor a kerékpáros csillagtúrán résztvevők is igénybe vették a turistaház szolgáltatását. A Természetiskola tanítási célja a térség növény- és állatvilágának a megismertetése és megfigyelése, valamint a parasztemberek életét, munkáját, hagyományait bemutató kirándulások szervezése. Szerepel még a programok között ladikozás a Kurcán, lovas fogatos kirándulások, üzemlátogatások és horgászat is. A 2001 novemberében átadott Castellum Étterem és Panzió családi vállalkozásban üzemeltetett vendéglátó centrum, amely az igényesebb, tehetősebb vendégkör kiszolgálását is lehetővé teszi. A létesítmény jelentőségét jól érzékelteti, hogy Szegváron a korábbi években a melegkonyhás vendéglátás szünetelt. Az étteremben 4-8 személyes asztaloknál összesen 100 fő kiszolgálása lehetséges, de a nagyterem három részre tagolható. A panzióban 2-4 ágyas szobákban 30 személy részére tudnak szállást biztosítani. Az átadás óta 65 vendégéjszakát töltöttek el a turisták a panzióban. A községbe érkező külföldi vendégvadászok eddig a környező településeken szálltak meg, ha kényelmes és teljes körű kiszolgálásra vágytak. A Szegvári Vadásztársaságnak a község központjában lévő vadászházában 8 vendég szállásolható el, de a vendégszobák felszereltsége és kialakítása nem teszi lehetővé az igényesebb kiszolgálást. A horgászturizmus helyzete Szegváron igen kedvezőnek mondható, hiszen ha egy nyári hétvégén végignézünk a horgászható vizek partján, alig látunk szabad horgászhelyet. Az idelátogató vendéghorgászok többsége a környező településekről gépkocsival érkezik, és a vízpart mellett sátorozva eltölt egy pár napot. Az ebédet szabadtűzön, bográcsban készítik el, nemigen veszik igénybe a község vállalkozói által nyújtott szolgáltatásokat. Az utóbbi években növekedett a falusi turizmus szálláshelyeit igénybevevő és horgászni szerető turisták száma is. A megnövekedett igények kiszolgálására Horgásztanya épül a község szélén, az Osztorai-Holt-Tiszához vezető út mentén. A tervek szerint 6-9 személy kulturált elhelyezését fogja biztosítani az új létesítmény. A vadászturizmus helyzete sajátságos, mivel vadászni csak a fegyvertartási és a vadászati jogszabályok, előírások a betartásával lehetséges. A térség vadászati jogát a Szegvári Vadásztársaság bérli a területileg illetékes földtulajdonosoktól. Az évente vadfajonként elvégzett vadlétszámbecslés eredményét alapul véve, és az éves vadgazdálkodási terv tartalmi követelményei alapján, a vadásztársaság vezetősége állományszabályozási tervet készít. Az őz esetében a tervezett hasznosítást nemenkénti, az őzbakra vonatkozólag korosztály-viszonyonkénti bontásban meghatározza. Az apróvadállomány esetében vadfajonként kell meghatározni a tervezett lelövést és a befogást. Ezt követően értékesítési tervet kell készíteni vadfajonként (darabszám és kg) export és hazai bontásban. Az éves vadgazdálkodási tervet a vadászati hatóság hagyja jóvá. A vadásztársaság a tervezett és engedélyezett értékesíthető vadmennyiséget ajánlja fel a vadászatszervező irodák felé. A Szegvári Vadásztársaság több irodával jó üzleti kapcsolatban áll, és eddig értékesítési problémák nem merültek fel. Az őzbakvadászatra 2-3 vadászvendég érkezik, és 5-6 vadásznapot töltenek el. Az apróvadvadászatokat nagyrészt a 12 év óta visszatérő olasz vadászcsoportok vásárolják meg, így vadászati idényenként 4-5 csoportban, 20-25 fő összesen 100-130 vadásznapot tölt el. A 2002ben kialakult, elsősorban Olaszországba irányuló lőtt vad kiviteli problémák a vadászturizmusnak nem kedveznek. Az olasz vadászok körében a vadhús elkészítésének és fogyasztásának nagy hagyományai vannak. Az évek óta visszatérő csoportok sorra mondják vissza a vadászatokat, ha mégis eljönnek, bizonytalanságot okoz, hogyan szállíthatják hazájukba az elejtett vadakat. A belföldi vadászturizmusnak jelentős része a vadászbaráti kapcsolatok útján történik. A hazai fizetőképes kereslet a vadászatok vásárlása iránt egyre növekszik, és várhatóan a belföldi bérvadászat is meghatározóvá válhat. Az ökoturizmus fogalom, minden olyan turisztikai tevékenységet összefog, amely a természet értékeinek a megóvása mellett hasznosítja mindazt a lehetőséget, amit a táj adhat. A horgász-, vadászvendégek és azok a vendégek, akik azért érkeznek, hogy megismerjék a térség építészeti, kultúrtörténeti, népművészeti és természeti értékeit, mindannyian ökoturisták lehetnek, ha tiszteletben tartják a természetet. Szegvár térségének, különösen az ártéri területeknek, az ökoturisztikai adottságai kedvezőek. A természeti

29


értékek viszonylag kis területen találhatók, ezért fontos a környező települések együttes ökoturisztikai adottságait vizsgálni. A szegvári falusi vendéglátóhelyen megszálló látogató a közeli települések természeti értékeit is megismerheti (12. melléklet). A szegvári Tisza-hullámtér 20 kilométeres körzetében három nemzetközi jelentőségű vizes élőhely, a Ramsari-szerződés hatálya alá eső terület található. Délről a Tisza bal partján húzódik a Mártélyi Tájvédelmi Körzet, területén két átvágott Tisza-kanyarulat található. Az egyik a mártélyi holtág, melynek külső partján üdülőövezet épült fel. A másik a Körtvélyesi-Holt-Tisza, amely az alatta húzódó Barci-réttel a természetkutatók birodalma. A másik két Ramsari terület a Tisza jobb partján található, és a Szegvárhoz 10 kilométernyire lévő mindszenti autókomppal könnyen megközelíthető. A szegvári hullámtértől nyugatra a tömörkényi Csaj-tó halastórendszere fekszik, ahol külön engedéllyel a megfigyelőtoronyból kutatható a tó madárvilága. A terület értékét mutatja, hogy 1969 óta 269 madárfajt figyeltek meg (GARAMI & GARAMINÉ, 1999). Északról a Tisza szabályozása előtt a szegvári határhoz tartozó Labodári-holtág található. Az értékes erdőtársulása és jelentős gémtelepe miatt fokozottan védett terület. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot is a mindszenti réven át célszerű megközelíteni. Az átkelőhely mellett a Tisza szabad strandja található. A fürdőzést kedvelők Szentesen a gyógyhatású termálfürdőt, Csongrádon a Körös-toroki üdülőövezetben a szabad strandot kereshetik fel.

A hullámtér-hasznosítás fejlesztésének lehetséges irányai Szegvár térségében A történeti áttekintés során az ősi ártéri hasznosítástól kiindulva vizsgáltam, hogy az idők folyamán miként változott a szegvári Tisza-szakaszhoz tartozó táj és annak hasznosítása. Ezt a munkát azért végeztem el, hogy a felmért botanikai, zoológiai és kultúrtörténeti értékek megőrzése mellett a térség lehetséges hasznosításának a fejlesztési irányait kijelöljem. A Tisza halállománya jelentősen lecsökkent a régi idők halbőségéhez képest. A folyószabályozás óta a nagyobb árvizek alkalmával sem töltődnek fel az ármentett területek mélyebben fekvő részei, és nem terül el a réteken a sekély, gyorsan felmelegedő víz. A gátak közé szorított folyó áradásai rövidebb lefolyásúak, és magasabb árszinteken tetőződnek, így tehát megszűntek a halivadékok növekedésének kedvező feltételei. A fejlesztés iránya lehet a hullámtéren található Osztorai-Holt-Tisza és a kubikgödrök vízszintjének szabályozása útján a halivadékok növekedésének biztosítása. Jelenleg a holtág 2,5 kilométeres medrét egy hullámtéri csatorna közvetlenül összeköti a Tiszával. Az áradások alkalmával a víz feltölti a holtágat, majd a meglévő csatornákon át a kubikrendszert is. A kubikgödröknek a csatornákkal és a Tisza folyóval való összekötését egy 1890-es kormányhatósági felhívás után végezték el (RÉPÁSSY, 1903). Apadásakor a hullámtéri csatornán akadálytalanul visszafolyhat a víz a folyóba, csak a holtágban és a kubikgödörrendszer mélyebben fekvő részein marad vízborítás. A nyári aszályos időszakban a vizekben rekedt halaknak és az itt kialakult életközösségnek egyre csökken az élettere. A sekélyebb kubikgödrök kiszáradásával egy időben a holtágnak a legmélyebb része is elszigetelődik a mintegy 2 kilométeres alsó szakaszától. Ez megakadályozza, hogy a holtág hosszabb, de alacsonyabb vízszintű medréből a víz apadását követve a mélyvizű mederrészbe ússzanak a halak. A holtágat a Tiszával összekötő hullámtéri csatornára vízkormányzó műtárgyat kellene építeni, és így megoldható lenne a vízszintszabályozás. A kubikgödröket összekötő csatornák kitisztítása és a szabad vízlefolyás biztosítása a holtág felé megteremtené a lehetőséget, hogy a megerősödött ivadékok az Osztorai-Holt-Tisza halállományát gazdagítsák. A munkálatok elvégzését követően a holtág ökoturisztikai értéke jelentősen javulna, miközben a természetes vizes élőhely életközössége a nyári aszályos időszakban is fennmaradhatna. A szegvári hullámtéri erdőrészletek faállományviszonyainak változását vizsgálva látható, hogy a nemesnyár-ültetvények egyre nagyobb területarányt foglalnak el. A nagyüzemi erdőművelésre kialakított állományok rövid termesztési időtartamúak és nagy fatermést biztosítanak. Általánossá váltak a hullámtéren az inváziós fafajok, mint az amerikai kőris, zöld juhar és a cserjeszintben a gyalogakác. Szegváron a Tisza védtöltése mentén jelentős fűz-nyár ligeterdők találhatók. Különleges természetvédelmi értéküket az adja, hogy Csongrád megyében ezek az erdők jelentik a legnagyobb, ökológiai folyosókkal kapcsolt

30


természetközeli fás társulást (GASKÓ, 1999). Az erdőgazdálkodás irányát feltétlen meg fogja határozni a jövőben, hogy napjainkban a gazdasági célkitűzések mellett egyre fontosabbak az ökológiai, génmegőrzési és a turisztikai szempontok figyelembe vétele. Fontos teendő a hullámtéri erdők állományszerkezetének az átalakítása. Az erdőfelújítások és telepítések során őshonos fafajokat alkalmazva a fatermesztő ültetvények folyamatosan lecserélhetők természetközeli erdőkre. Az erdőgazdálkodók kárpótlása a jövedelemkiesés miatt szintén fontos tényező, a gazdálkodókat érdekeltté kell tenni a természetközeli, gazdag biodiverzitású erdők fenntartásában. A Szegváron található 241 hektár hullámtéri szántó korábban legelő volt, melyet a külterjes állattartás felszámolása miatt törtek fel az 1960-as években. A hullámtéri viszonyok a zöldár után is vethető silókukoricának és silóciroknak kedveznek. A növénytermesztés gazdaságosságát vizsgálva látható, hogy az elmúlt öt esztendőből egyszer az aszály miatt nem volt betakarítható termés, és kétszer az árvíz akadályozta meg a beművelést. A két sikeresnek mondható évben a hektáronkénti hozamok teszik kérdésessé a hullámtéri szántóföldi művelés gazdaságosságát. A művelésbiztonságot az árvízveszélyek mellett az igen intenzív gyomosodás is korlátozza. A kemikáliák használatát a környezetileg érzékeny hullámtéri területeken a vizekbe való bemosódás miatt kerülni kell. A hullámtéri szántón célszerű az eredeti növénytársulást, a réti ecsetpázsitos gyepet visszatelepíteni. A réti ecsetpázsit az áradásokat jól tűri, a hosszabb-rövidebb ideig tartó vízborítás után is újra kihajt, a pántlikafű, fehér tippan, korcs here és a mocsári kerep társításában telepíthetjük. A jellemző kísérő fajok lehetnek még: éles sás, mocsári sás, bókoló sás, réti perje és a sovány csenkesz. A rét fenntartásának legcélszerűbb módja a kaszálás, de ügyelni kell arra, hogy megfelelő magasságú tarló maradjon vissza, hogy a gyep mielőbb regenerálódhasson, ez egyúttal a nagyobb hozam elérését is lehetővé teszi. A szükségletre való tekintettel a rét első növendékéből szilázst vagy szénát készíthetünk. A második növendéket szarvasmarhával legeltethetjük, de ügyelni kell a taposási kártételre, ezért 1 hektár területre 1 legelő állatot számoljunk. A táj harmóniáját megtartva a szántóterület egy részén őshonos fafajok alkalmazásával természetközeli erdőket is telepíthetünk. Az ártéri rét tájképi és ökológiai értékét fokozza, ha egy-egy fehér füzet, fehér- vagy fekete nyarat a rét valamely pontján elültetünk. Az egyedül, tehát szabadállásban felnövekedett fa, különösen szép lombkoronát fejleszt. A rét közepén elültetett fát a környezetbe illő módon be kell keríteni, a kaszálás, legeltetés és a vadak okozta károsítás megelőzésére. A javasolt hasznosítási lehetőségek, az erdő- és gyepgazdálkodás megfelelnek az ökológiai gazdálkodás feltételeinek, biztosítva az élővilág sokféleségének fenntartását. A szegvári ártéri terület ökoturisztikai vonzerejének a bemutatására és megismertetésére a következőket javaslom. Az Osztorai Gátőrház előtt a Tisza védtöltésén egy nagy alakú tájékoztatótáblát lehetne kihelyezni, ahol a térség rövid bemutatása mellett egy térkép volna a javasolt túraútvonalakkal. A táblától lehetne elindulni egy rövidebb és egy hosszabb tanösvényen. A területről és a tanösvény útvonaláról készülne egy színes tájékoztatófüzet, amelyet a közeli Horgásztanyán vásárolhatna meg az érdeklődő. A tanösvényen csak jelzőoszlopokon elhelyezett számok lennének kihelyezve. A látogatók a tájékoztatófüzetből olvashatnák el a jelölt területrészekhez fűződő ismeretanyagot. A tanösvény bemutatná a térség botanikai, zoológiai értékeit és a kultúrtörténeti érdekességeket. A holtág vízszintszabályozása után sem lenne célszerű a jelenleg horgászható szakasz területét kiterjeszteni. A sekély vizű 2 kilométer hosszú holtágmeder lehetne a természet birodalma, ennek a szakasznak a keleti partján elhelyezhető lenne egy megfigyelőtorony. A tanösvény a holtág keleti partján vezetne, érintve a legszebb kocsányos tölgyeket, fekete nyarakat egészen a kilátóig. A hosszabb túraútvonalon a gátőrháztól északi irányba elindulva megtekinthető lenne a két idős mezei sziltől kezdődően az összes idős fekete nyár és fehér nyár. Az élő Tiszaparton egy eredeti halászkunyhó várná a turistákat, bemutatva a halászok rideg életét. Innen az erdei utakon és a réti ecsetpázsitos réten át vezetne a tanösvény Szegvár legvastagabb fekete nyarához. A gátőrházig visszavezető ösvényen a régi feltöltődött folyómedret lehetne követni, természetesen érintve a Pásztilapos madárvilágát. Az ármentett részen a nemesfűztelepet és a mellette kialakított tájházban a fűztermesztés eszközeit ismerhetné meg a látogató. A kosárfonás rejtelmei iránt érdeklődők Szegváron az újjászerveződött Háziipari Szövetkezetnek a kiállítótermében, munka közben figyelhetnék meg az ügyes kezű mestert és vásárolhatnának termékeiből.

31


A térség turisztikai fejlesztése érdekében a község önkormányzatának, horgászegyesületeinek, vadásztársaságának és a falusi turizmus szervezőinek egyeztetőtárgyalások után el kell készíteni Szegvár turisztikai marketingkoncepcióját. Az összefogás elősegítené a vendéglátás színvonalának emelését és az egyes turisztikai területek programjainak koordinálását. A községben ki kell alakítani az idegenforgalmi központot, a Tourinform Irodát, ahol a felkínált programlehetőségeket összehangolnák, és ezekről korrekt tájékoztatást adnának a turistáknak. Az iroda kiadványok, hirdetések, honlapok szerkesztésével is ismertté tenné a szegvári turisztikai adottságokat. Közös fellépés segíthetné a tervezett turisztikai infrastrukturális beruházások megvalósulását. A község területén 6 termálkút található, az adottságok kihasználásának és így egy termálfürdő létrehozásának folyamatos az igénye. Szegváron jelenleg nincs kijelölt fürdőhely, az élő Tisza-parton található egy szép homokpad, korábban itt volt a szegvári szabad strand. A környező települések kistérségi infrastrukturális fejlesztése által a Tisza-védtöltésen kerékpárút lenne kialakítható. A kerékpáros turizmus jól kapcsolódhatna az öko-, horgász-, és a falusi turizmushoz. Várhatóan széleskörű lenne az érdeklődés, a természetben való mozgás egészséges és környezetbarát módja iránt. A kerékpáros turizmus fejlődése a térségben újabb szolgáltatások létrehozását, mint a kerékpárok karbantartását, javítását, őrzését és kölcsönzését tenné szükségessé. Az Osztorai-Holt-Tiszához vezető szilárd burkolatú út mellett kialakítható lenne egy lovas tanya. Az ide betérő turistáknak lehetősége volna a szegvári árterületet lovas kocsival bejárni, vagy lovagolni a közeli réten. A javasolt turisztikai hasznosítási lehetőségek megvalósításakor figyelembe kell venni a természeti terület terhelhetőségét. A szegvári ártéri területek tájképi szépségét, gazdag vadállományát, turisztikai vonzerejét éppen háborítatlanságának köszönheti. A természet megfigyelésének és a vadászat eredményességének alapvető lényege a terület nyugalmának biztosítása. A vadlesen sokszor órákon át kell mozdulatlanul ülni, mire megpillantja a vadász a kívánt vadfajt. A vadász lehet vadászturista fegyverrel vagy ökoturista fényképezőgéppel felszerelkezve. A turisztikai fejlesztések során törekedni kell a minőségi szolgáltatások biztosítása érdekében a tömegturizmusra jellemző jelenségek megelőzésére. A terhelhetőség szabályozásában jelentős szerepük lehet a térségi tourinform irodák összehangolt szervező tevékenységének is.

ÖSSZEFOGLALÁS A Tisza évszázadokon át meghatározó szerepet töltött be az alföldi ember életében. Az időszakosan bekövetkező áradásai halbőséget és dús füvű legelőket jelentettek, majd pedig a gyarapodó népesség számára egyre nagyobb veszélyt. Szabályozását követően a folyó már csak a gátak közötti területen, az úgynevezett hullámtéren járhatott szabadon. Itt alakult ki a hullámtér egyedi mikroklímai adottságai mellett a dzsungelre emlékeztető növényzet. A fátlan alföldi területeken üde zöld folyosót képeznek a hullámtéri erdőrészletek. Szegvári hullámtérben végzett vizsgálataim során kerestem a táj értékeit megtartó és a gazdálkodó érdekeit szolgáló hasznosítási irányokat, lehetőségeket. Ezért tanulmányoztam a Tisza szabályozásának hatását a tájra és az alkalmazott gazdálkodási formákra. A hagyományos legeltetéses állattartástól a szántóművelésig, a hullámtéri gyümölcsösöktől a nemesnyár-ültetvényekig. Az erdőtervi adatok kigyűjtésével az erdőgazdálkodás fejlődését és faállományviszonyainak változását követtem nyomon. A térség ökoturisztikai lehetőségeinek vizsgálata során felmértem a hullámtéri erdők, az Osztorai-holtág és a kubikgödrök botanikai-zoológiai értékeit. A térség halállományának és vadállományának számbavétele után a horgász-, vadászturizmus helyzetét vizsgáltam. A falusi turizmus szállást biztosító bázisa lehet a horgász-, vadász-, kerékpáros- és ökoturizmusnak. Ezért tanulmányoztam Szegvár turisztikai helyzetét és fejlesztési lehetőségeit. Az elvégzett vizsgálatok, felmérések eredményeit elemezve a hullámtér hasznosításának a következő irányait határoztam meg: a hullámtér elsődleges szerepének az árvizek levezetésének akadályoztatása nélkül olyan gazdálkodási módokat kell alkalmazni, amelyek figyelembe veszik a hullám-

32


tér kiemelkedő ökológiai, természetvédelmi, génmegőrző és turisztikai értékét. A hullámtéri szántóművelés kemikáliák használata nélkül gazdaságtalan, ezért célszerű a művelésiág-váltás során kaszálórét telepítése vagy őshonos fafajok alkalmazásával, a mozaikosság megtartásával erdőtelepítés létrehozása. A hullámtéri erdők állományszerkezetének az átalakítása ökológiai szempontból fontos feladat. Az erdőfelújítások során őshonos fafajok alkalmazásával a fatermesztő ültetvények folyamatosan lecserélhetők. Az erdőgazdálkodókat kompenzálni kell, vagy érdekeltté kell tenni őket a természetközeli erdők fenntartásában. Az Osztorai-Holt-Tisza vízszintszabályozása a hullámtéri csatornán elhelyezett vízkormányzó műtárggyal megoldható. A kubikgödröket összekötő csatornák kitisztítása után a megerősödött halivadékokat a holtágba lehet engedni. Az ökoturizmus fejlesztésére tanösvények kialakítása lehetséges, bemutatva a térség botanikai, zoológiai és kultúrtörténeti értékeit. A rövidebb tanösvényen megközelíthető lenne a holtág háborítatlan szakaszán elhelyezett megfigyelőtorony. A hosszabb ösvény a hullámtéren található idős európai fekete nyarak és fehér nyarak mentén vezetne. A térség horgász-, vadász-, kerékpáros és falusi turizmusát össze kell fogni és a programjavaslatokat a létrehozott turisztikai információs központnak kell koordinálni. A turizmus fejlesztése során ügyelni kell a természeti terület terhelhetőségére, hogy a szegvári ártéri terület tájképi értéke, gazdag vadállománya és turisztikai vonzereje megmaradhasson.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönettel tartozom mindazoknak, akik a dolgozatom elkészüléséhez segítséget nyújtottak. Külön megköszönöm Csatári Bálint professzornak, hogy engedélyezte a Tisza-dokumentumtárba való betekintésemet. Bacsa Árpádnak, hogy a Szegedi Erdőtervezési Iroda irattárában tanulmányozhattam a térség erdőterveit. Szenczi Sándornénak Szegvár polgármester asszonyának tanácsait, valamint a Vízügyi Igazgatóság Szentesi Szakaszmérnökségének segítőkészségét. Piti Tibor erdésznek és Tóth Tamás természetvédelmi őrnek javaslatait. Köszönöm a helyi horgászegyesületek, a vadásztársaság és a térségben gazdálkodók együttműködését az adatgyűjtésben. A szegvári idős embereknek, hogy visszaemlékezéseik révén megismerhettem a hullámtér-hasznosításának múltját. Köszönöm Avasi Zoltán konzulens tanáromnak hasznos útmutatásait és a fényképfelvételek elkészítését.

SUMMARY The Tisza river had a determening effect on the life of the people living in the Lowland for centuries. The periodical flooding meant a lot of fish and renewing of fields and later for the increasing population it became a danger. After the flood-controlling the river could only flood among the embankments. Between the embankments special microclimatical conditions are formed, where the vegetation became very dense. The forests near the Tisza river form a large green-corridor in the Hungarian Lowland, where the extension of forests is very low. The space between the embankments have to be ensured for the floodings, for the quick flowing of the water, without any hindering. Special managing methods are needed between the embankments, which takes into consideration, the very important nature conservational values along the Tisza river. The present study describes what are lacking and needed managing methods along the Tisza river, which contribute to the long term conservation of natural values.

33


IRODALOMJEGYZÉK ARADI CS. (2000): Természetvédelmi és ökológiai alprogram a Tisza Országhatártól Kisköréig terjedő szakaszára. (Összefoglaló). Tisza Program 2000. (A Tisza-menti kistérségek integrált és összehangolt vidékfejlesztési koncepciója és programjainak kidolgozása) Témavezető: Szabó J., Debrecen: DTE Környezetvédelmi Központ, http://www.alfoldinfo.hu/tisza/tisza8.html BALOGH P. (2001): Hagyomány és jövő. (Az ártéri tájgazdálkodás koncepciója). Földrajzi Közlemények CXXV. (XLIX.) kötet, 2001. 3-4. szám, p. 249-270. BARTHA D. (1993): A felső-tiszai hullámtér hasznosításának tapasztalatai. Erdészeti Lapok CXXVIII évf. 3. szám, p. 78-79. BELLON T. (2000): Életmód a Tiszatájon. (A hagyományos gazdálkodási formák újjáélesztésének lehetőségei). Tisza-vidék kutatás-fejlesztési program 2000. Tizedik részjelentés. Szeged BORHIDI A. & SÁNTA A. (1999): Vörös könyv. (Magyarország növénytársulásairól). TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó, Budapest BOTÁR I. &- KÁROLYI ZS. (1971): A Tisza szabályozása I. rész (1846 - 1879). Készült a Vízügyi Dokumentációs és Tájékoztató Iroda sokszorosító üzemében. Felelős kiadó: Marczell Ferenc CSATÁRI B. (2001): A Tisza-vidék problémái és fejlesztési lehetőségei. (A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési Főosztálya megbízásából készült Tisza - vidék kutatásfejlesztési program összefoglalója), Kecskemét: MTA RKK ATI CSÍKVÁRI A. (1937): Csongrád Vármegye. Vármegyei Szociográfiák Kiadóhivatala, Budapest CSORDÁS L. (2000): Turisztikai alprogram a Tisza mentén. Tisza-vidék kutatás-fejlesztési program 2000. Tizenötödik részjelentés. Kecskemét: MTA RKK ATI DOBROSI D., HARASZTH L. & SZABÓ G. (1993): Magyarországi árterek természetvédelmi problémái. WWF Füzetek 3. ÉLESZTŐS L. (1994): Magyar Nagylexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest FEHÉR A. (2000): Mezőgazdaság és erdészet. (Helyzetértékelés). Tisza-vidék kutatás-fejlesztési program 2000. Második részjelentés. Kecskemét-Kompolt: MTA RKK ATI Tisza Program Tanácsa FOGARASI K. (1999): Tisza mente területrendezési tervének programja. (Egyeztető anyag). Kész.: VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. Budapest GARAMI L. & GARAMI L.-NÉ (1999): Zöld utakon. (Védett természeti értékeink útikalauza). Mezőgazda Kiadó, Budapest GASKÓ B. (1999): Móra Ferenc Múzeum Évkönyve Természettudományi tanulmányok (STUDIA NATURALIA). Kiadja a Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága (Felelős Kiadó: Dr. Vörös Gabriella), Szeged GENCSI L.& VANCSURA R. (1992): Dendrológia. (Erdészeti növénytan II.). Mezőgazda Kiadó, Budapest GYÖRFFY GY. (1963): Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. Akadémiai Kiadó, Budapest HALÁSZ T. (1995): Erdészeti ágazati helyzetfelmérés. Tisza Program. Készítette: Pilisi Parkerdő Rt. NATOURPLAN Zöldövezet tervező Iroda, Balatonfüred HALMÁGYI L. & KERESZTESI B. (1991): A méhlegelő. Akadémiai Kiadó, Budapest HARASZTHY L. (2000): A Tisza-völgy természeti értékeinek megőrzése. WWF füzetek 17., Budapest HARKA Á. (1997): Halaink. (Képes határozó és elterjedési útmutató).Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete, Budapest HERCZEG M. (2000): Szegvár története a török kiűzésétől 1848-ig.-in.: Farkas Gy.-szerk.- Szegvár. (Tanulmányok a település történetéből). Kiadja Szegvár Nagyközség Önkormányzata (Felelős kiadó: Szenczi Sándorné), Szegvár 2000., p. 106-131. ILLÉNYI B. (2000): A Tisza szabályozás problémái. (Parttalan viták). Hvg. Gazdasági, Politikai Hírmagazin, 2000. év 19. szám 75-78 o. JAKUS I.& SZABÓ G. (2000): A Tisza menti idegenforgalom kilátásai. (Vízzel főznek) Hvg. Gazdasági, Politikai Hírmagazin, 2000. 11. szám p. 107-109. KELEMEN J. (1997): Irányelvek a füves területek természetvédelmi szempontú kezeléséhez. TermészetBúvár Alapítvány Kiadó, Budapest KERESZTESI B. (1968): Magyar erdők. (Jóléti erdőgazdálkodás). Akadémiai Kiadó, Budapest

34


KERESZTESI B. (1978): A nyárak és a füzek termesztése. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Kormányrendelet 46/1999. (III. 18.) A hullámterek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és a hasznosításáról. Magyar Közlöny 1999. év 22. szám. KOVÁCS L. (1998): Szegvár a vizek falva. Kiadja: Kovács Lajos és Szegvár Nagyközség Önkormányzata, Szegvár LÁNYINÉ F. (1995): Az Alföld idegenforgalmi fejlesztési koncepciójának előkészítése. (Az ökoturizmus lehetőségeinek feltárása. VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési, Urbanisztikai és Építészeti Rt., Budapest LÁSZLÓFFY W. (1982): A Tisza (Vízi munkálatok és vízgazdálkodás a tiszai vízrendszerben.) Akadémiai Kiadó, Budapest LŐRINCZ I. (1996): Tájvédelmi körzet a Közép-Tiszán. Madártávlat Természetvédelmi folyóirat III. évf. 5. szám p. 10-11. MEZŐSI G. (2000): A Tisza-vidék fejlesztését befolyásoló vízrajzi kockázatok, erőforrások és lehetőségek. Tisza-vidék kutatás-fejlesztési program 2000. Tizenkettedik részjelentés. SZTE Természeti Földrajzi Tanszék, Szeged MÓD L. (2002): Fokgazdálkodás Szentesen az ármentesítések előtt. (kézirat) PÁLFAI I. (1995): Tisza-völgyi holtágak. Kiadja: a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium, Budapest PÓCS GY. (2001): Zöld úton Európában (A Környezetvédelmi Minisztérium ötös fokozatba kapcsolt a csatlakozási tárgyalások során). A Falu XVI. évf. 1. szám p. 5-10. RÉPÁSSY M. (1903): A Tisza halászata hajdan és most. - in.: Magyar Horgász 1999. 53. köt 6-7. szám SALLAI Z. (2002): Csongrád-Szeged közötti Tisza szakaszon előforduló halfajok. kézirat SOLYMOS R. (1998): Természetközeli erdő- és vadgazdaság, Környezetbarát Fagazdaság (A jelen gondjai és a jövő kihívásai).-in.: Solymos R. Természetközeli erdő- és vadgazdaság -környezetbarát fagazdaság. (Tanulmánykötet, amely az MTA Erdészeti Bizottságának az 1998. évi tudományos rendezvényein elhangzott előadásokat hozzászólásokat tartalmazza). Felelős kiadó: Dr. Solymos Rezső az MTA Erdészeti Bizottság elnöke, Budapest 1998., 57. pp. SOMOGYI S. (2000): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon. MTA Földrajztudományi Kutató Intézet, Budapest SZÉCSÉNYI J. (1982): Fűztermesztés Szegváron. Egy kosár hír 1982. év 2. szám Szegvár Nagyközség Önkormányzata (2000): Szegvár Nagyközség turisztikai marketingterve. http: www./titkár/market22doc SZILÁGYI M. (1995): A tiszai halászat. (Az eszközök és fogási módok történeti változásai). Akadémiai Kiadó, Budapest TÓTH B. (1999): Az európai fekete nyár (Populus nigra) genetikai forrásainak megőrzése. Erdészeti Lapok CXXXIV. évf. 5. szám p. 146-147. VÁZSONYI Á. (1973): A Tisza-völgy vizeinek szabályozása. -in.: Ihrig D.- szerk.- A Magyar vízszabályozás története. Az Országos Vízügyi Hivatal kiadványa. Felelős kiadó: Marczell Ferenc, Budapest 1973., p. 357-361.

35


Munkaközösségek, gazdálkodó szervezetek által készített üzemtervek, erdőtervek (a szerzőket nem tüntették fel). 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.

1955-1965. Szegvár Község állami erdő üzemterve. 1968-1978. Csongrádmegyei Állami Erdőgazdaság erdejének üzemterve. 1968-1978. Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság V. védelmi vonal erdejének üzemterve. 1968-1978. Puskin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet erdejének üzemterve. 1984-1993. DEFAG Kisteleki Erdészet erdőterve. 1988-2000. Szegvár Puskin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet erdőterve. 1990-1999. DEFAG Kisteleki Erdészet erdőterve. 1998-2007 Mindszenti / Nyugat-Csanádi Körzet erdőterve. 2000-2009. Szegedi Erdészet Mindszenti / Nyugat-Csanádi Erdészeti Tervezési Körzet erdőterve. 1998-2008. Szegvári Vadásztársaság Vadgazdálkodási üzemterve. 1997-2002 Földműv. és Vidékfejlesztési Minisztérium Csongrád Megyei Trófeabíráló Bizottság adattára

36


MELLÉKLETEK ÉS KÉPEK

1. melléklet: A vizsgált terület határai

37


2. melléklet: A szegvári folyószakasz szabályozásának korabeli terve (1858 ból származó térkép)

38


3. melléklet: Vályi Béla kir. mérnök által 1892-ben szerkesztett térkép

39


Erdészet Erdőtípusok

ha

I. Idős természetközeli erdők II. Középkorú természetközeli erdők III. Fiatal természetközeli erdők IV. Füzesek V. Fatermesztő ültetvények és üres vágásterületek Összesen:

%

2,049 38,844

3,28 62,15

21,607

34,57

62,500

100,00

4/a. melléklet: A szegvári hullámtéri erdőrészletek erdőtípusok szerinti besorolása az 1955-ös erdőtervi adatoknak megfelelően.

Erdészet

Fafaj és üres vágásterület Üres vágásterület Fekete nyár Szürke nyár Fehér fűz Nemes nyár Amerikai kőris Magas kőris Akác Összesen:

ha 15,740 2,049

% 25,18 3,28

38,844 4,262 1,605

62,15 6,82 2,57

62,500

100,00

4/b. melléklet: A szegvári hullámtéri erdőrészletek fafajösszetétele az 1955-ös erdőtervi adatoknak megfelelően.

Erdőtípusok

Erdészet ha

I. Idős természetközeli erdők II. Középkorú természetközeli erdők III. Fiatal természetközeli erdők IV. Füzesek V. Fatermesztő ültetvények és üres vágásterületek Összesen:

Puskin MGTSz

%

ha

%

Vízügyi Igazgatóság ha %

ha

29.325

23,79

33,433

15,94

Összesen %

-

-

-

4,108

6,05

1,202

1,77

6,331

34,20

6,617

5,37

14,150

6,75

48,310

71,10

10,199

55.10

82,574

66,98

141,083

67,27

14,320

21,08

1,980

10,70

4,764

3,86

21,064

10,04

67,940

100,00

18,510

100,00

123,280

100,00

209,730 100,00

5/a melléklet: A szegvári hullámtéri erdőrészletek erdőtípusok szerinti besorolása az 1968-as erdőtervi adatoknak megfelelően.

40


Fafaj és üres vágásterület

Erdészet

Üres vágásterület Fekete nyár Szürke nyár Fehér fűz Nemes nyár Amerikai kőris Magas kőris Akác Összesen:

Puskin MGTSz

ha 6,290 5,310

% 9,26 7,82

48,310 6,220 1,810

71,10 9,16 2,66

67,940

100,00

ha

%

6,331

34,20

10,199 1,980

55,10 10,70

18,510

100,00

Vízügyi Igazgatóság ha % 3,360 2,72 28,152 22,84 1,404 1,14 82,574 66,98

6,386 1,404 123,280

5,18 1,14 100,00

Összesen ha 9,650 39,793 1,404 141,083 8,200 1,810 6,386 1,404 209,730

% 4,60 18,97 0,67 67,27 3,91 0,86 3,05 0,67 100,00

5/b. melléklet: A szegvári hullámtéri erdőrészletek fafajösszetétele az 1968-as erdőtervi adatoknak megfelelően.

Erdőtípusok I. Idős természetközeli erdők II. Középkorú természetközeli erdők III. Fiatal természetközeli erdők IV. Füzesek V. Fatermesztő ültetvények és üres vágásterületek Összesen:

Erdészet ha 28,584

% 15,44

21,439

11,58

0,570 117,943

0,30 63,68

16,664

9,00

185,200

100,00

6/a. melléklet: A szegvári hullámtéri erdőrészletek erdőtípusok szerinti besorolása az 1984-es erdőtervi adatoknak megfelelően.

Erdészet

Fafaj és üres vágásterület

ha

Üres vágásterület Fekete nyár Szürke nyár Fehér fűz Nemes nyár Amerikai kőris Magas kőris Akác Összesen:

43,671 1,960 117,943 10,560 4,004 4,962 2,100 185,20

% 23,58 1,06 63,68 5,70 2,16 2,68 1,14 100,00

6/b. melléklet: A szegvári hullámtéri erdőrészletek fafajösszetétele az 1984-es erdőtervi adatoknak megfelelően

41



Erdészet ha % 18,777 10,28

Puskin MGTSz ha %

6,733

3,69

7,038

6,150 111,810

3,37 61,27

39,030

21,39

182,500

Összesen ha % 18,777 5,46

4,37

13,771

4,00

48,969 42,906

30,40 55,119 26,63 154,716

16,05 45,03

62,188

38,60 101,218

29,46

100,00 161,101

100,00 343,601

100,00

7/a. melléklet: A szegvári hullámtéri erdőrészletek erdőtípusok szerinti besorolása az 1990-es erdőtervi adatoknak megfelelően.

Fafaj és üres vágásterület Üres vágásterület Fekete nyár Szürke nyár Fehér fűz Nemes nyár Zöld juhar Amerikai kőris Magas kőris Összesen:

Erdészet ha % 12,400 6,80 24,636 13,50 4,819 2,64 111,810 61,26 20,820 11,41 5,810 2,205 182,5

3,18 1,21 100,00

Puskin MGTSz ha % 7,600 4,72 16,970 10,53 39,036 24,23 42,906 26,64 42,888 26,62 0,320 0,20 11,380 7,06 161,10

Összesen ha % 20,000 5,82 41,606 12,11 43,855 12,76 154,716 45,03 63,708 18,54 0,320 0,10 17,190 5,00 2,205 0,64 100,00 343,600 100,00

7/b melléklet: A szegvári hullámtéri erdőrészletek fafajösszetétele az 1990-es erdőtervi adatoknak megfelelően.


Erdészet

Egyéni Gazdálkodók ha % 1,456 0,75 14,194 7,29 13,176 6,77 10,470 5,37

Ha 18,568 7,362 6,714 83,297

% 10,62 4,21 3,84 47,65

58,862

33,68

155,404

79,82

174,803

100,00

194,700

100,00

Összesen ha 20,024 21,556 19,890 93,767

% 5,42 5,83 5,38 25,37

214,266

58,00

369,503 100,00

8/a. melléklet: A szegvári hullámtéri erdőrészletek erdőtípusok szerinti besorolása a 2002-es erdőtervi adatoknak megfelelően

42


Fafaj és üres vágásterület Üres vágásterület Fekete nyár Szürke nyár Fehér fűz Nemes nyár Zöld juhar Amerikai kőris Összesen:

Egyéni Gazdálkodók ha % 37,700 19,36 15,260 7,84 13,566 6,97 10,470 5,38 103,030 52,92 12,243 6,29 2,431 1,24 194,700 100,00

Erdészet ha 1,500 24,004 8,637 83,297 32,260 1,296 23,806 174,800

% 0,86 13,73 4,94 47,65 18,46 0,74 13,62 100,00

Összesen ha 39,200 39,264 22,203 93,767 135,290 13,539 26,237 369,500

% 10,61 10,63 6,00 25,37 36,62 3,67 7,10 100,00

Összesen az erdőfelújítások után ha % 1,500 0,40 39,264 10,63 22,203 6,00 93,767 25,37 172,990 46,83 13,539 3,67 26,237 7,10 369,500 100,00

8/b. melléklet: A szegvári hullámtéri erdőrészletek fafajösszetétele a 2002-es erdőtervi adatoknak megfelelően.

Átmérő szerinti intervallumok (cm) Erdőrészletek Holtág mentén 3-as tag / B, C, erdőrészletek 4-es tag / A, B, erdőrészletek 4-es tag / C, erdőrészlet 5-ös tag / A, erdőrészlet 6-os tag / A, és 7-es tag /A, erdőrészletek Összesen:

25-49

50-74

75-99

(db)

(db)

(db)

1

125149 (db)

150174 (db)

175199 (db)

200224 (db)

Összesen (db)

225249 (db)

22

84

77

24

7

20

66

49

32

14

6

4

10

37

46

16

1

2

4

1

2

1*

1*

12

194

178

86

29

6

4

1

545

4

1

100124 (db)

46

7

1

216

2

1

184

1

1

22

1

*A megadott erdőrészleteken kívül találhatók. 9. melléklet: A felmért fekete nyarak 1,3 m magasságban mért mellmagassági átmérőinek megoszlása (cm)

43

111


Erdőrészletek

25-49 (db)

Átmérő szerinti intervallumok (cm) 50-74 75-99 100-124 125-149 (db) (db) (db) (db)

Holtág mentén 3-as tag / B, C, erdőrészletek 4-es tag / A, B, Erdőrészletek 4-es tag / C, erdőrészlet 5-ös tag / A, erdőrészlet Összesen:

1

7

11

35

5

2

4

35

21

79

150-174 (db)

Összesen (db) 8

30

4

3

83

1

8

14

1

54

44

6

3

153

10. melléklet: A felmért szürke nyarak 1,3 m magasságban mért mellmagassági átmérőinek megoszlása

Átmérő szerinti intervallumok (cm) Erdőrészletek 4-es tag / A, B, erdőrészletek 5-ös tag / A, erdőrészlet 6-os tag / A, és 7-es tag /A, erdőrészletek Összesen:

25-49 (db)

50-74 (db)

75-99 (db)

100-124 (db) 1

Összesen (db)

4

4

12

6

6

7

17

4

1

29

19

27

14

2

62

24

11. melléklet: A felmért kocsányos tölgyek 1,3 m magasságban mért mellmagassági átmérőinek megoszlása

44

9


1. kép: Az egykori nemesfűz-telep a mentett oldalon

2. kép: A mentett oldali kaszáló elgyomosodott része

45


3. kép: Tökös-tó

4. kép: A hullámtéri holtág legmélyebb, horgászható szakasza

46


5. kép: A holtág feltöltődött középső szakasza a kócsagok kedvenc vadászterülete

6. kép: A parton öreg fűzfák, mögöttük nemes nyár ültetvény

47


7. kép: A holtág-meder feltöltődött része magas-sásos társulással határos

8. kép: Magas-sásos társulás dús növényzete

48


9-13. kép: A hullámtér számos érdekes és szép növény élőhelye. A képeken a budai imola, a keserű édesgyökér, a nyílfű, valamint a héjakút- és erdei mácsonya látható.

14. kép: A legidősebb fekete nyár

15. kép: Nemes nyaras erdő

49


16. kép: A fakitermelés helyén a múlt század első felében még gyümölcsös volt

17. kép: Lecsonkolt hatalmas fehérfűz

50


18. kép: A nagyobbik fa átmérője eléri a másfél métert

19. kép: Az élő Tisza szakadásos partszakasza

51


20. kép: Pihenésre, horgászásra alkalmas élővíz

21. kép: A megfelelő agrotechnika hiányában a kukorica termesztés eredményessége bizonytalan

52

A HULLÁMTÉR-HASZNOSÍTÁS LEHETŐSÉGE SZEGVÁR TÉRSÉGÉBEN

Recommend Documents