A hazai egészségi állapot változásai 1990 után 1

A hazai egészségi állapot változásai 1990 után1 Uzzoli Annamária Ph.D.2 1. Bevezetés Az egészségi állapot jelenlegi hazai helyzete elsősorban a XX. század második felében bekövetkező társadalmi-gazdasági jelenségek és népmozgalmi folyamatok következménye. Különösen a hatvanas évek közepétől romlásnak induló mortalitási és morbiditási helyzet, valamint a népesség egészét tekintve a kedvezőtlen életmód eredményezte, hogy hazánk egészségi állapota egyike a legrosszabbaknak a fejlett világ országai között. A tanulmány fő célja, hogy elsődlegesen a halálozási viszonyok alakulásának függvényében értelmezze az egészségi állapot XX. századi változásait, különös tekintettel az 1990 utáni időszakra. A rendszerváltozás átmeneti folyamatai közvetlenül (egészségügyi válság) és közvetetten (szociális helyzet romlása) egyaránt hatással voltak össztársadalmi szinten, ill. osztály- és rétegspecifikusan is az egészségi állapotra. Ez az oka annak, hogy a hazai megbetegedések és halálozások tendenciájában az elmúlt tizenöt évben jelentős mértékű változások történtek. Bemutatásukban szakirodalmi feldolgozásokra és statisztikai adatelemzésekre támaszkodom, s a következő vizsgálati kérdésekre keresem a választ: 1. A rendszerváltozás milyen módon gyakorolt hatást az egészségi állapot változásaira? 2. Jelenleg hogyan definiálhatjuk az egészségi állapot alakulásában tapasztalható tendenciát? 3. Hogyan hatottak az átmeneti folyamatok az egészségi állapot területi különbségeire? A vizsgálatok során nem csupán az 1990 utáni történések értelmezésére, hanem legalább a haláloki főcsoportok és fő halálokok tekintetében a területi különbségek bemutatására is törekszem, melyet leginkább megyei szinten teszek meg. 2. A korspecifikus és a nemek szerinti halálozások alakulása Az életkor, mint biológiai és demográfiai tényező jelentős mértékben befolyásolja a halálozások korcsoportok szerinti alakulását. A kor szerinti halandóság egy torzult „U” alakú görbének feleltethető meg: az „U” egyik szára a csecsemő-, a másik az öregkori (60 év feletti) halandóság. A csecsemőhalálozások magasabb arányát a csökkenő gyermekhalandóság követi, mely minimumát 10-20 éves életkorok között éri el. A harminc éves életkortól kezdődően folyamatosan emelkedik a felnőtt halandóság, gyorsuló ütemben 60-70 éves életkortól, mivel az öregedés az ellenálló- és alkalmazkodó-képesség gyengülését jelenti, így a halálozás az öregkorban a leggyakoribb. A fejlett országokra az „U” alakú görbe második szárának (öregkori halálozások) elnyújtott alakzata jellemző az életkor kitolódásának megfelelően. A korspecifikus halálozások tekintetében alapvető változások történtek Magyarországon a hatvanas évek közepétől kezdődően. A 30 éven aluliak halandósága kedvezően alakult elsődlegesen a csecsemő- és gyermekhalandóság javulása miatt (1. ábra). A fiatal felnőttek esetében ez a javulás kevésbé volt látványos, sőt a rendszerváltozás után romló

1

A tanulmány az OTKA (PF 63859) támogatásával készült. Tudományos munkatárs, ELTE TTK Regionális Földrajzi Tanszék, 06-1-20-90-555/1738, fax: 06-1-381-2116, [email protected]

2

1

tendencia következett be3. A 30-59 év közötti korcsoportokban egyértelmű halandóság romlás volt 300,0 1949 250,0

1960 1970

200,0

1980

%

1990

150,0

2000 2001

100,0

2002 2003

50,0

2004

5 10 -9 -1 15 4 20 19 25 24 30 29 -3 35 4 40 39 45 44 50 49 -5 55 4 60 59 65 64 70 69 75 74 -7 80 9 -8 85 4 -X

0 1 2 3 4

0,0

korcsoportok

1. ábra Ezer megfelelő korú lakosra jutó halálozások korcsoportok szerinti megoszlása tapasztalható, mely leginkább a 40-49 év közöttieket érintette. A 60 évnél idősebb korcsoportokban a kor szerinti halandóság viszont alig módosult annak ellenére, hogy a népesség kormegoszlása változott a 60 évesek és idősebbek növekvő részarányának megfelelően. Ez pedig a középkorúak halandóságának tényleges rosszabbodásával magyarázható (idő előtti halálozás). A legnagyobb gondot az okozza, hogy a 15-39 évesek halálozásainak viszonylagos súlya a legutóbbi évtizedben nagyobb mértékben nőtt, mint részarányuk a népességben. A kilencvenes évek közepén nagyobb volt a 40-59 évesek részesedése az összes halálozásból, mint tíz évvel korábban (Józan 1996), jóllehet arányuk a népességben 1980-1994 között alig emelkedett. A középkorú nők halálozási viszonyai kedvezőbbek, bár a hatvanas évek második felétől szintén növekedett a nők korspecifikus halandósága hazánkban. Azonban a 30 évnél idősebb női népességben kevesebb korcsoportra és sokkal kisebb mértékben igaz a halálozási viszonyok romlása, mint a férfiaknál (Józan 1999). Alapvető gondot jelent az, hogy hazánk népességének halandósága általában minden korcsoportban magasabb a fejlett egészségi kultúrájú ipari országok népességeinek korspecifikus mortalitásánál, ami igaz a férfi és a női populációra is (Józan 1994b). Magyarországon a halálozások nemek szerinti megoszlásában az 1965 után bekövetkezett romlás érzékenyebben érintette a férfiakat. A nők kisebb mértékű halandóság romlásának oka volt azonban az is, hogy az 1965 előtti két évtizedben a halálozási arány javulása leginkább a női népességet érintette. A férfiak halandóság romlása minden korcsoportban jóval erőteljesebb volt, mint a nőknél (Józan 1996). A legnagyobb romlása a 40-49 év közötti férfi korcsoportban történt: a halandóság megkétszereződött a hatvanas évek közepétől az 1965 előtti két évtized átlagához képest. Az 50-54 éves férfiaknál 80%-kal, a 3539 és az 55-59 éves férfiaknál pedig 50%-kal növekedett a halálozási arány. A két nem eltérő 3

A keringési rendszeri és daganatos betegségek tünetei már 35 éves kor előtt megjelennek, ezzel rontva a fiatal felnőtt népesség egészségi állapotát, de ezek a betegségek csak 35 éves kor fölött okoznak halálozást. Kialakulásukban a fiatalkorban átélt környezeti ártalmak, az egészségtelen életmód, az egészségtudatos magatartás - sok esetben éppen a családi háttér, szülői neveltetés miatt - hiányosságai meghatározó szerephez jutnak (Gárdos 2001).

2

halandósági trendjei erősen növelték a férfiak amúgy is magas halandósági többletét. A férfi és a női korspecifikus halálozási arányok közötti különbség évtizedek óta fokozatosan növekszik és jelenleg a 20-24 éves férfiak halálozási gyakorisága több mint háromszorosa a nőkének (Józan 2002). A 15-69 év között minden ötéves korcsoportban a férfi népesség mortalitása kétszerese - két és félszerese a női népesség mortalitásának. A női népességen belül is nőttek a halálozási arányok a XX. század második felében, de ez a növekedés lényegesen kisebb mértékű volt, később kezdődött, kevesebb korcsoportot érintett, mint a férfi népességen belül. A mortalitás a 30-64 év közötti női korcsoportokban rosszabbodott, s ez a jelenség a hatvanas évek végén kezdődött. A női népességben jelentős rosszabbodás tapasztalható a 30-39 és a 40-49 évesek között. A 20-29 éves nők mortalitása viszont lényegében változatlan 1970 óta. A két nem halálozási különbségei a születéskor várható átlagos élettartam értékeiben is megmutatkozik4. A nők születéskor várható átlagos élettartama a XX. század folyamán mindig meghaladta a férfiakét, köztük a különbség fokozatosan növekedett: 1980 előtt ez a különbség kevesebb mint 7 év volt, nyolcvanas közepére több mint 8 év, kilencvenes évek elejére több mint 9 év, csúcs 9,4 év 1994-ben. Ezekkel a nagy különbségekkel élen állunk Európában. A nők születéskor várható átlagos élettartama mindvégig növekedett – eltekintve 1981-től -, férfiaké pedig három csökkenő időszakot élt meg: 1981-ben, 1982-87 és 19871999 között. A férfiak születéskor várható átlagos élettartama 2004-ben 68,6; a nőké 76,9 év volt hazánkban, így a két nem életkilátásaiban jelenleg is több mint 8 év a különbség! 3. A halálok-specifikus halálozások változásai A halálok-specifikus halálozási arányszám alakulása Magyarországon megfelel a fejlett országok haláloki struktúrájának, így minden évben a halálozások legalább felét a keringési rendszer betegségei, legalább negyedét pedig a különböző daganatok okozzák, melyek elsősorban a civilizációs ártalmakból (életmód, szenvedélybetegségek, környezeti ártalmak, stresszhatás stb.) következnek. A BNO X. Revíziója haláloki főcsoportjaiban a hazai halálozások százalékos megoszlása a következőképpen alakult 2004-ben: I. fertőző és élősdiek okozta betegségekből eredő halálozások 0,4%; II. daganatos halálozások 25,2%; IX. keringési rendszeri halálozások 50,6%; X. légző- és XI. emésztőrendszeri halálozások 3,8, ill. 6,8%; míg XIX. a sérülések és mérgezések, valamint XX. a mortalitás és morbiditás külső okai kapcsán 7,2, ill. 6,8 %-os a halálozás. Napjainkban a legtöbb halálozást a keringési rendszer betegségei okozzák, a negyvenes évek végéhez képest több mint kétszerese részesedési arányuk. A keringési rendszeri halálozások növekvő részarányának fő oka a népesség elöregedése. Jelenleg az összes halálozás több mint a felét a keringési rendszeri halálozások teszik ki. Ez a részesedési arány nem újszerű jelenség, hiszen több mint harminc év óta tapasztalható Magyarországon, de egyre inkább meghatározóvá válik az idő előtti halálozásokban. A szív- és érrendszeri betegségek az életkorhoz képest korai megjelenése egyrészt az életminőség romlásához, másrészt tartós és így költséges kezeléshez vezetnek. A keringési rendszeri betegségek közül leggyakoribbak az idült reumás szívbetegségek, a magasvérnyomás-betegség, az ischémiás (szívkoszorúér-betegség, szívizom-elhalás, infarktus) szívbetegségek, valamint a különböző agyérbetegségek. A rangsor második helyére a daganatos halálozások kerültek, melyek részaránya fokozatosan növekedett a negyvenes évek óta, de mérsékeltebben, mint a keringési rendszeri 4

A biodemográfiai számítások szerint genetikai és endokrin sajátosságok a nőknek a férfiakénál egy-két évvel hosszabb születéskor várható átlagos élettartamot biztosítanak., ez az összefüggés azonban erősen függ a társadalmi környezettől

3

halálozások részaránya. Jelenleg az összes halálozás negyede rosszindulatú daganatos halálozás. A hat nagy halálozási gyakoriságú rosszindulatú daganat növekedési dinamikája az elmúlt 25 évben a következőképpen alakult: 1975-től az ajak- és szájüregi daganatok 250%kal; a légcső-hörgő-tüdő daganatai 89%-kal; a vastag- és végbél daganat 62%-kal; a hasnyálmirigy daganata 45%-kal; az emlők daganata 44%-kal; a prosztata daganat pedig 16%-kal növekedett (Ottó – Kásler 2002). A magyarországi daganathalálozási sorrend (1. táblázat) alapján a daganatok közül a tüdő, az emésztőrendszer felső harmadában – például gyomor, szájüreg-garat-nyelőcső; máj, epehólyag stb. - kialakult daganatos megbetegedése, az emlő, valamint a vastag- és végbél (colorectalis) okozza a legtöbb halálozást. A férfiaknál a tüdő, colorectalis és prosztata; a nőknél az emlő, colorectalis és tüdő daganata okozza a legtöbb halálozást. Az elmúlt néhány évben a férfiak esetében az első két vezető daganatos halálok csökkenő, a prosztata daganatos megbetegedése pedig növekvő tendenciát mutat; a nők esetében az emlődaganat csökkenése, a colorectalis és a tüdő daganatának növekedése tapasztalható (Ottó - Kásler 2002). Európai szinten kiemelkedően magas a rosszindulatú agyés prosztata daganatos halálozások aránya, melyek növekvő tendenciája évek óta tart hazánkban, s szintén sajnálatos tény, hogy az ajak- és szájüreg daganatokban élenjáró ország vagyunk a kontinensen. A fejlett világban az előbb tárgyalt két haláloki főcsoport mellett még a légzőrendszeri és emésztőszervi betegségekből eredő halálozások számottevőek, így együttesen ez a négy haláloki főcsoport az összhalálozások több mint 90%-áért felelősek. A légzőrendszer betegségei közül leggyakrabban az obstruktív tüdőbetegségek (idült hörghurut, tüdőtágulat, asztma), a hörgtágulat betegségek, valamint a tüdőgyulladás okoz halálozást. A légzőrendszeri halálozások részarányának ingadozását a néhány évenként tapasztalható influenza-járványok okozzák. Ennek ellenére az elmúlt ötven évben a légzőrendszeri halálozások fokozatos csökkenése figyelhető meg, jelenleg az összes halálozás kevesebb mint 4%-át teszik ki. A tüdő daganatos megbetegedésénél is néhány év óta tapasztalható mind 1. táblázat A magyarországi daganathalálozási sorrend a százezer lakosra jutó halálozás szerint mindkét nem esetében, 2004 (Ottó - Kásler 2000 nyomán saját szerkesztés) Az elmúlt években Daganat helye 2004 tapasztalt tendencia 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.

Tüdő (gége, légcső, hörgők, mellhártya) Gyomor és belek

Emlő Végbél Máj, epehólyag és epevezeték

Ajak, szájüreg, garat Női nemi szervek Hasnyálmirigy Egyéb

86,6 51,3 23,2 19,1 17,7 17,4 16,9 16,4 82,4

csökkenő csökkenő csökkenő csökkenő csökkenő növekvő csökkenő csökkenő növekvő

európai szinten, mind pedig hazai szinten a csökkenő tendencia. Sajnos, éppen a nőknél ez növekvő tendencia. A hetvenes évek óta fokozatosan emelkedett a legfőbb halálokok aránya Magyarországon, közülük is az emésztőrendszer betegségeinek száma növekedett közel kétszeresére az elmúlt harminc évben. Az emésztőrendszer betegségei között nagyobb arányban az alkoholos eredetű májzsugor, illetve a hasnyálmirigy betegségek -

4

összefüggésben a krónikus cukorbetegséggel - fordulnak elő. Napjainkban a hepatitis B vírus okozta májbetegségek aránya növekszik. Az emésztőszervi betegségek okozta halálozás négyszer-ötször magasabb némely európai ország átlagánál. Ezek hátterében jelentős szerepet játszik az alkohol. Az emésztőrendszeri betegségek közül a nyolcvanas évek óta a gyomor- és nyombélfekély okozta halálozások számának lassú csökkenése tapasztalható. A májbetegségek közül Magyarországon az idült májgyulladás (krónikus hepatitisz) és a májzsugor (májcirrózis) a legjelentősebb megbetegedések: nagyon gyakoriak, hosszú lefolyásúak, ismételt kórházi kezelést igényelnek és gyakran okozzák a beteg halálát. Az idült májgyulladás többnyire májzsugorhoz vezet, s ebben hal meg a beteg. Az ötvenes években hazánkban még viszonylag alacsony volt a májhalálozás (1955-ben 643), a kilencvenes évek közepén azonban rendkívül magasra emelkedett a krónikus májbetegség által okozott halálozás: 1995-ben 7333 haláleset volt, az éves összhalálozás mintegy 5%-a (Morava 2000). A hazai krónikus májbetegség-halálozás túlnyomó része –1995-ben 86%-a – alkoholos májbetegség következménye volt. A cirrózis-mortalitás az időskorról a fiatalabb korcsoportra tevődött át: az ötvenes években a 65-74 évesek körében volt a legmagasabb a halálozás, a kilencvenes évek közepén viszont leginkább az 55-64 év közöttieket érintette. Hazánk és a fejlett országok között a lényegi különbség a halálokok gyakoriságában és abban van, hogy milyen hányada következik be a különböző halálokok által okozott halálozásoknak korán, idő előtt, illetve későn, öregkorban (Józan 1994a). A természetes halálokokon kívül a nem természetes, úgynevezett erőszakos eredetű halálokok közül a motorizáció fokozódása a motoros jármű közlekedési balesetek számának növekedését okozta az elmúlt évtizedek folyamán. Mellettük balesetszerű esések okozta szövődmények, valamint az öngyilkosságok - melyek a sérülések és mérgezések külső okai mint a haláloki főcsoport közel harmadát teszik ki - a leggyakoribbak. A nem természetes halálokok - baleset, öngyilkosság stb. - hosszabb idő távlatában az összes halálozás 7-9%-át teszik ki Magyarországon. Az erőszakos halálozások száma 1985ben és 1990-ben volt a legmagasabb: több mint 13000 ember halt meg nem természetes halállal. A nem természetes halálokok közül a baleset a legszámottevőbb: aránya az elmúlt 10 évben 62-66% között mozgott. A legtöbb baleset 1990-ben volt: összesen 8760 ember vesztette életét, ami az összes halálesetek 6%-át tette ki. A halálos baleset aránya az összes halálozáson belül 4% volt 2004-ben. E halálozások 52%-a esés, 26%-a közlekedési baleset következménye volt. A legtöbb öngyilkosságot 1988-ban és 1992-ben követték el, azóta folyamatosan csökken az aránya az összes halálozáson belül (körülbelül 3%), de Európában még mindig élenjáró nemzet vagyunk. Az öngyilkosságok aránya férfiaknál jóval magasabb, mint a nőknél: az öngyilkosok több mint 70%-a férfi. Az öngyilkosságok korcsoport szerinti megoszlása az időskori elkövetett öngyilkosságok, önsértések magas arányát jelzi, de mindkét nem esetében kiemelkedő a 30 év feletti öngyilkosok száma. Hazánkban az öngyilkosságok számottevő területi eltéréseinek okai nemcsak a gazdasági fejlettségben, hanem a kulturális hagyományokban is keresendők: az Alföld déli részén az öngyilkosságok magasabb aránya elsősorban ez utóbbi tényezővel magyarázható (2. ábra). Az öngyilkosságok körülbelül 60%-a vezethető vissza a depresszióra, illetve a depressziós tünet-együttesre, s ezzel összefügg az is, hogy hazánkban öt-hatszázezren szenvednek depresszióban (Kopp 2003). A legtöbb öngyilkosságot továbbra is a házasságban élő férfiak követik el, a budapesti gyakoriság a korábbiakhoz képest alacsonyabb az országos átlagnál. A modern városi civilizáció hatására régen az öngyilkosságok melegágyai a városok voltak: hazánkban a XIX. század vége és 1945 között a főváros öngyilkossági arányszáma több mint másfélszerese volt az országos átlagnak. A hatvanas-hetvenes évek folyamán az öngyilkosságok településtípus szerinti különbsége fokozatosan kiegyenlítődött, újabban a falvak és községek helyzete romlott. Ugyanis a fiatalok elvándorlása miatt a helyi társadalom

5

elöregedése növeli az öngyilkosságok kockázatát, valamint a vidéki modernizáció hatására kezdenek felbomlani a hagyományos vidéki közösségek (Moksony 1995). Az egyéb nem természetes halálokok közül a gyilkosság áldozatainak száma a legmagasabb, de a gyilkosságok száma 1998-tól csökken. Az egyéb külső halálokok száma kisebb emelkedést mutatott 1997-től: ide tartoznak például a hajléktalanok körében leggyakrabban előforduló hideg/fagyás okozta halálesetek.

2. ábra A százezer lakosra jutó öngyilkosok száma lakóhely szerint (fő) 2000-ben (Forrás: Számlap 2001. 2. o.) 4. Területi különbségek az okspecifikus halálozásokban A rendszerváltozás egészségi állapotra gyakorolt hatásainak elemzésében jó lehetőség az okspecifikus halálozások területi különbségeinek, ill. azok változásainak értelmezése. Ehhez a területi egyenlőtlenségi mutatókat (súlyozott szórás, súlyozott relatív szórás) hívtam segítségül, s a vizsgálatok során a négy haláloki főcsoport 1980-2004 közötti alakulását elemeztem. A súlyozott szórás eredménye alapján csak a daganatos haláloki főcsoportban következett be növekedés a területi különbségekben a vizsgált időszakban (2. táblázat). A keringési rendszeri és emésztőrendszeri haláloki főcsoportban 1990 előtt növekedtek, utána pedig csökkentek a területi különbségek, míg a légzőrendszeri haláloki főcsoportban az elmúlt években egyértelműen területi kiegyenlítődés ment végbe. 2. táblázat A négy haláloki főcsoport területi egyenlőtlenségei a súlyozott szórás alapján a vizsgált időszakok átlagában (100000 főre) 1980- 1985- 1990- 1995- 2000Halálok 1984 1989 1994 1999 2004 Tendencia 227 247 276 292 293 N-N-N-N Daganatos 648 656 943 643 618 N-N-Cs-Cs Keringési rendszeri 74 63 64 56 49 Cs-Cs-Cs-Cs Légzőrendszeri 65 71 96 94 87 N-N-Cs-Cs Emésztőrendszeri (N=növekedés; Cs=csökkenés) A súlyozott relatív szórás érzékenyebb mutatója a területi különbségek változásának. A légzőrendszeri halálozásokat nem számítva a három haláloki főcsoportban erőteljes területi differenciálódás történt 1990-ben, legnagyobb mértékben az emésztőrendszeri és daganatos haláloki főcsoportban. Okai nem egyértelműen a rendszerváltozás körüli átmeneti folyamatokkal magyarázhatók, ugyanis mindkét halálok kialakulása hosszan tartó folyamat eredménye. Azoknál az elsősorban 45-54 év közötti férfiaknál, akik ebben a két halálokban 6

haltak meg 1990 körül, már 10-15 évvel korábban is jelentkezhettek panaszok, tünetek, azonban a túlhajszolt életmódból következőleg nem fordultak orvoshoz. A rendszerváltozás eredményezte életkörülmény-változások – például munkanélküliség - pedig rövid időn belül halálozáshoz vezettek. A daganatos haláloki főcsoportban – hasonlóan a keringési rendszeri főcsoporthoz – mind 1990 előtt, mind pedig utána területi kiegyenlítődés ment végbe, vagyis az ország egész területére jellemző, hogy az emberek többsége ebben a két haláloki főcsoportban hal meg. A légzőrendszeri haláloki főcsoport területi különbségei 1984-től, illetve 1997-től növekedtek úgy, hogy közben 1989-1996 között folyamatosan területi kiegyenlítődés történt. Az emésztőrendszeri halálozások területi különbségei 1990 előtt nagyobbak voltak, majd 1994től elkezdődött a jelenleg is tartó területi kiegyenlítődés. A négy haláloki főcsoport megyei megoszlása jellemző térszerkezetre utal. A keringési rendszeri halálozásokban (3. ábra) az országban legrosszabb helyzetű a Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Csongrád megye alkotta térség. Ez a térség a daganatos halálozásokban (4. ábra) is megjelenik Budapest és Vas megye mellett. A légzőrendszeri halálozásokban (5. ábra) rossz helyzetű térség leginkább a Dunántúl déli részén, valamint északon (Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye) körvonalazódik. A emésztőrendszeri halálozásokban (6. ábra) kedvezőtlen térség a Dunántúl északi része (Zala, Veszprém, Komárom-Esztergom megye).

3. ábra A keringési rendszeri halálozások (100000 főre) 2002-ben

4. ábra A daganatos halálozások (100000 főre) 2002-ben

7

5. ábra A légzőrendszeri halálozások (100000 főre) 2002-ben

6. ábra Az emésztőrendszeri halálozások (100000 főre) 2002-ben A két legjelentősebb haláloki főcsoport – a keringési rendszeri és a daganatos, melyek az összhalálozás több mint 70%-át teszik ki Magyarországon: megállapítható, hogy a rendszerváltozás előtt és után ugyanazok a megyék voltak az országos átlag feletti, illetve alatti megyék. 1985-ben és 1995-ben mindkét haláloki főcsoportban a halálozások alapján átlag feletti terület volt Budapest és Borsod-Abaúj-Zemplén megye, azonban 10 év alatt a romlás leginkább Bács-Kiskun és Pest megyét érintette. A vizsgált tíz év alatt csak HajdúBihar megyében rosszabbodott a helyzet a keringési rendszeri halálozásokban. A négy haláloki főcsoporton belül a tüdődaganat, a szívinfarktus és a májzsugor halálozások száma a legmagasabb Magyarországon. A fő halálokok lényegében az egész népességet sújtják, területi differenciálódásuk különböző az egyes halálokokat tekintve, melynek bemutatására a súlypontszámítást alkalmaztam. A vizsgált hosszú időszak (19801999) miatt ötéves átlagokat vettem alapul, tömegként (súlyként) abszolút volumenek (összes szívinfarktus, tüdődaganat, májzsugor haláleset) szerepelnek. 1980-1999 között a „halálozási” súlypontok keleti eltolódása tapasztalható, melynek legintenzívebb szakasza 1980 és 1994 között volt. Ugyanebben az időszakban a népességi súlypont mozgása jelentős mértékben nem változott Magyarországon, illetve a megyék jövedelem súlypontjai nyugatra mozdultak el. Minden évben a legtöbben szívinfarktusban halnak meg: a szívinfarktus súlypontjainak keletre tolódása a halálok területi kiéleződését jelzi. A tüdődaganat súlypontjai 1980 és 1994 között fokozatosan keletre mozdultak, ezzel a területi differenciálódást bizonyítva. Azonban az utóbbi években (1990-94 és 1995-99 átlaga között) a súlypont nyugatra való visszatérése a területi kiegyenlítődésre utal. Ennek hátterében az áll, hogy a kilencvenes évek közepétől a tüdődaganatos halálozási arány enyhe csökkenése tapasztalható hazánkban. A májzsugor súlypontjainak fokozatos keleti eltolódása figyelhető meg 1980 óta. Ennek egyik alapvető oka, hogy Magyarországon kiemelkedően magas a májbetegségek halálozási aránya, azon belül is az alkoholos eredetű májzsugorodásé. A májzsugor kialakulásában a túlzott 8

alkoholfogyasztás mellett a fertőző májgyulladásnak (Hepatitis B) is van szerepe. Ez összefüggésben van az ország keleti részében jelen lévő szociális problémákkal (például munkanélküliségből eredő alkoholabúzus és alkoholizmus). 5. Összefoglalás Halálozási viszonyaink hatvanas évek közepe óta tartó romlása egészségi állapotunk folyamatos rosszabbodását eredményezte, melynek mélypontja először a nyolcvanas évek közepén, másodszor a kilencvenes évek elején következett be. Azóta sem történt javulás, sőt az európai tendenciákkal ellentétben hazánkban még mindig növekszik bizonyos daganatos halálozások (tüdő, emlő, vastagbél) száma. Az 1990 utáni további rosszabbodás, valamint a területi különbségek növekedése részben magyarázható a rendszerváltozás hatásaival. Rossz egészségi állapotunk egyrészt az évtizedek óta tartó rosszabbodás eredménye, másrészt az egészségi állapot területi különbségeinél hangsúlyosabbak a társadalmi különbségek. Az átmeneti folyamatok „vesztes” társadalmi csoportjait, rétegeit hatványozottan érinti a tömegesen elterjedt egészségtelen életmód, illetve közülük sokan végleg kiszorulnak azokból a lehetőségekből (egyáltalán az alapszintű egészségügyi ellátások igénybevétele; anyagi fedezet hiánya az egészséges életmód fenntartására; információszerzés az egészségmegőrző/betegségmegelőző programokról), melyek egészségi állapotuk javulását, vagy legalább is további romlását megakadályozhatnák. A nagyarányú idő előtti halálozás nem magyarázható genetikai okokkal, mivel a hatvanas évek közepéig a magyar statisztikák jobbak voltak a nyugati országokénál. A lakosság elszegényedése sem érv, hiszen a legnagyobb visszaesés a nyolcvanas évek közepén volt, ugyanakkor ez idő alatt a legszegényebb rétegek anyagi helyzete nem romlott. Azóta az egészségügyi ellátás színvonala még javult is. A fejlett országokban az utóbbi évtizedekben az egészségi állapotot egyre inkább veszélyeztető tényező a társadalmon belüli viszonylagos szociális-társadalmi lemaradás. Minél nagyobbak az országon belüli társadalmi különbségek, annál nagyobbak a különbségek a morbiditási és mortalitási viszonyokban. A hazai egészségi állapot XX. századi változásait meghatározó és befolyásoló társadalmi és demográfiai folyamatok mellett a rendszerváltozás átmeneti folyamatai szintén hatást gyakoroltak a népesség egészségi állapotára. Ez utóbbi folyamatok hatásai azonban csak rétegspecifikusan értelmezhetők: az átmenet győztes és vesztes társadalmi csoportjainak, rétegeinek egészségi állapotában jellemző társadalmi-területi különbségek vannak, melyek társadalmi dimenziói a kilencvenes évek szociális viszonyaira épülő társadalmi rétegződési modell hiányában kevésbé vizsgálhatók. Erre alapozva hangsúlyozom, hogy 1990 után az egészségi állapot további rosszabbodása az eleve évtizedek óta tartó romlást még fokozó átmeneti folyamatok eredménye. Az egészségi állapot társadalmi-területi különbségeinek területi dimenziói területi egyenlőtlenségi mutatókkal bizonyíthatók. Az ország gazdasági térszerkezetének elsősorban 1990 utáni alakulása azonban nagymértékben befolyásolja az ország kedvező és kedvezőtlen egészségi állapotú megyéinek (térségeinek) helyzetét. Az egészségi állapot 1966-tól tartó romlása mélypontját 1985-re érte, melyet javuló tendencia a rendszerváltozás bekövetkezte miatt nem követhetett: 1990 után azonban az átmeneti folyamatok hatására néhány év alatt érte az egészségi állapot romlása az újabb mélypontot. Így a rendszerváltozás szerepe az egészségi állapot változásában ugyan kimutatható, azonban annak társadalmi és területi dimenzióiban eltérések tapasztalhatók. Véleményem szerint az egészségi állapot különbségeiben a társadalmi meghatározottság szerepe a döntő, ugyanis a területi különbségek megyei átlagok esetében kevésbé bizonyítanak szignifikáns összefüggéseket.

9

A legtöbb vizsgált statisztikai mutató alapján az ország jó egészségi állapotú térsége Északnyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém megye), míg a rossz Északkelet-Magyarország (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén megye). Továbbá az országos átlagokhoz képest kedvező egészségi állapotú nyugati országrészben legrosszabb Somogy megye, illetve a kedvezőtlen keleti országrészben legjobb Csongrád megye helyzete. 6. Irodalomjegyzék Demográfiai Évkönyv 1980 … 2004. KSH, Bp. Egészségügyi Statisztikai Évkönyv 2004. KSH, Bp. 2005. Józan P. (1994a): Epidemiológiai válság Magyarországon a kilencvenes években I. Statisztikai Szemle 1-2. 5-20. o. Józan P. (1994b): Epidemiológiai válság Magyarországon a kilencvenes években II. Statisztikai Szemle 3-4. 101-113. o. Józan P. (1996): Halálozások, halandóság. In: Klinger A. (főszerk.): Demográfia. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest 243-410. o. Józan P. (1999): A halálozási viszonyok alakulása Magyarországon 1945-1985. In: Fokasz N. - Örkény A. (szerk.): Magyarország társadalomtörténete 1945-1989. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest. 66-71. o. Józan Péter (2002): A halandóság alapirányzata a 20. században, és az ezredforduló halálozási viszonyai Magyarországon. Magyar Tudomány 2002/4. 419-439. o. Kopp M. (2003): A mentális és magatartási betegségek és zavarok gyakorisága és az általuk okozott társadalmi teher. In: Ádány R. (szerk.): A magyar lakosság egészségi állapota az ezredfordulón. Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest 191-206. o. Moksony F. (1995): A fejlődés ára, vagy az elmaradottság átka? Az öngyilkosság alakulása Magyarország községeiben. Szociológiai Szemle 1995/4. 73-84. o. Morava E. (2000): A magyarországi májhalálozás epidemiológiája. Magyar Tudomány 2000/4. 464-471. o. Ottó Sz. - Kásler M. (2002): Rákmortalitás és –incidencia hazánkban, az európai adatok tükrében. Magyar Onkológia 2002/2. (www.webio.hu/huon) Számlap. KSH, Bp. 2001.

10