A határvonalak meghúzásának fontossága. Antiszemita jelenségek Magyarországon 1998 és 2006 között

Csőke Zoltán

A határvonalak meghúzásának fontossága. Antiszemita jelenségek Magyarországon 1998 és 2006 között II. rész

3. 3. Az összeesküvő, összetartó, világuralomra törekvő zsidó A zsidó világ-összeesküvés hívei szerint a kulisszák mögött mindig a zsidót kell keresni. A látszat ellenére is. A zsidók ugyanis minden körülmények között összetartanak. Éljenek bárhol a világon, tartozzanak a társadalom bármelyik csoportjához. Az ugyanis nem lehet véletlen, hogy az események – úgymond – rendszerint az ő érdekeiknek megfelelően alakulnak. Lovas István hosszú ideig a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának állandó jegyzetírója volt. A legnagyobb figyelmet az a jegyzete keltette, amelyben azon közszereplők neveit sorolta föl, akik, megítélése szerint, az ország lejáratásán munkálkodnak: „Soroljuk fel tehát az elhangzott neveket: Vámos Miklós, Tamás Gáspár Miklós, Haraszti Miklós, Herczog Edit, Fischer Iván, Eörsi István, Fehér Klára, Vásárhelyi Mária, Tom Lantos, Kertész Imre és Bródy János. Azok a polgárok, akik mindezt végképp megunták, kezdenek mind hangosabban egy furcsa kérdést feltenni és a lehetséges válaszon töprengeni. Mely kérdés így hangzik: mi ezekben az emberekben a közös? A Vasárnapi újság a választ keresi. Persze meglehet, a hallgatók talán tudják. Netán a szél is susogja már.”1 Aczél Endre Lovas módszerét hangos kurziválásnak nevezte, nyilvánvalóan A frankfurti zsarnokság című írásra utalva – Csurka István a frankfurti könyvvásárról írott cikkében dőlt betűkkel szedte az általa zsidónak nyilvánított írók neveit. „Közös származás, közös gonoszság, közös bűn. Amely abban összegezhető, hogy [az] összeesküdött zsidók mindenáron az antiszemitizmus bélyegét akarják rásütni a mai Magyarországra, ilyképpen aknázva alá önnön hazájuk megítélését a külső világban. (…) Hát nem különös, hogy Magyarország antiszemitizmussal hírbe hozása ellen éppen egy olyan ember emel szót, aki leplezetlenül zsidózik?”2 Elek István úgy ítélte meg, hogy Lovas, akit szerinte gyakran vádolnak méltánytalanul antiszemitizmussal, ezúttal túl messzire ment, a jegyzetében elhangzottak ugyanis egyértelműen zsidózásnak tekinthetők: „Ha van értelme ennek a kifejezésnek: zsidózás, ez az. Nem nyílt zsidózás (…), hanem csupán áttételes, lebegtetett, sejtetésben, célzásban megnyilvánuló. De kétségtelenül az, zsidózás, vagyis a zsidóság rovására elkövetett téves általánosítás, jellegzetes logikai hiba.”3 Elek ugyanakkor azt is Lovas szemére veti, hogy teljesen fölöslegesen provokálja a liberalizmus szélsőséges képviselőit, akik csak arra várnak, hogy fölnagyíthassák az antiszemitizmus jelentőségét: „Ha megkérdeznénk Lovas Istvánt, hogy valóban azt hiszi-e: származási okokkal magyarázható a felsorolt urak és hölgyek joggal kifogásolható magatartása, meggyőződésem szerint visszautasítaná a feltételezést. Épp ezért indokolt föltenni a költői kérdést, hogy mi értelme a méltánytalan vádakra válaszul heccelődni a nyelvpolitikai erőtérrel.”4 Lovas a későbbiekben természetesen tagadta, hogy antiszemita lenne:

1

Lovas István jegyzete a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában 2000. május 14-én. Aczél Endre: Közszolgálati zsidózás. Népszabadság, 2000. május 15. 3 Elek István: A teljes magyarság kulturális integrációja. Magyar Nemzet, május 20. 4 Uo. 2

„Amikor arra gondoltam, hogy a felsoroltakban van valami közös, ösztönösen egy olyan jelzőre gondoltam, amit nem akartam kimondani (…). (Ennek az írásnak a kedvéért: az összetett szónak van egy tagja, amelyik az »árulásról« szól.) A másik, amire gondoltam velük kapcsolatban, nem igazán elegáns általánosítás, ezért csupán annyit mondtam, tán a szél susogja. Általánosítás ugyanis, de mivel perelhetetlen, a balliberálisokra gondoltam.”5 * Miután kiderült, hogy 2002-ben Kertész Imre kapja az irodalmi Nobel-díjat, a legtöbben büszkék voltak és örültek, hogy végre egy magyar írónak ítélték oda a világ legtekintélyesebb irodalmi elismerését. A legtöbben, de nem mindenki. Akik kifogásolták a döntést, azok vagy Kertész magyarságát vonták kétségbe, vagy a tehetségét, esetleg mindkettőt egyszerre, illetve annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a „zsidó lobbi” keze van a dologban. Szőcs Zoltán szerint egyáltalán nem véletlen, hogy Kertész Imre sokáig ismeretlen volt a nagyközönség számára, művei ugyanis a legkevésbé sem indokolják ennek ellenkezőjét. Kertészt persze bárki tarthatja Nobel-díjra érdemtelen írónak, de Szőcs egyetlen komoly érvvel sem tudja alátámasztani állítását, írásában talán ezért foglalkozik irodalmi kérdések helyett elsősorban Kertész személyével. „[…] életművében más gondolat nincs Auschwitzon, na meg a magyarság zsigeri gyűlöletén kívül. Gyaníthatóan, önként vállalt berlini emigrációja is ide vezethető vissza: jobban érzi magát egykori rabtartóinak világában, mint idehaza. Meg aztán ott a nosztalgiázás is könnyebben megy, hiszen Magyarországon nem voltak koncentrációs táborok.”6 Szőcs tehát azt állítja, hogy Kertész nosztalgiával gondol a haláltáborokra. Írását azzal a kérdéssel fejezi be, hogy „[…] vajon mikor és ki lesz az első magyar Nobel-díjas író?”7 Ezt valószínűleg úgy kell érteni, hogy Kertész Nobel-díjas ugyan, magyarnak azonban nem tekinthető. Szőcs Zoltánnal ellentétben Hering Józsefnek már minőségi kifogásai is vannak, szerinte ugyanis Kertész „eddigi regényeiben még csak nem is egyetemes, az egész emberiséget érintő gondokat és gondolatokat jelenít meg, hanem szinte kizárólag a zsidó sors és sorstalanság életérzését.”8 A holokauszt tehát nem az egész emberiség számára jelentett megrázkódtatást, hanem kizárólag a zsidóságnak. Hering írásában következetesen zsidó holokausztról ír. Szőcshöz hasonlóan egyébként ő sem tartja Kertészt teljes mértékben magyarnak, hiszen magyarországi íróként emlegeti, később pedig úgy fogalmaz, hogy „Régen vágyunk már az első magyar irodalmi Nobel-díj megszületésére. Pontosabban: továbbra is vágyunk rá […].”9 Franka Tibor valóságos összeesküvés-elméletet dolgozott ki annak megmagyarázására, hogy miért éppen Kertésznek ítélték oda a Nobel-díjat. Megosztja az olvasókkal azt az értesülését, hogy egyre nehezebben lehet vevőt találni a skandináv országok termékeire. Ezért volt annyira fontos, hogy Magyarország az amerikaiak helyett a svédektől vegyen katonai repülőgépeket. „Ugyanakkor egyes köröknek az óhaját, miszerint [nálunk] is büntethetővé kell tenni a holokauszttagadást […], szintén ki kell szolgálni, érzelmileg elő kell készíteni […]. A repülőgép svéd, a Nobel-díj svéd, Kertész Imre pedig Németországban élő magyar származású zsidó ember.”10 Franka kénytelen ugyan elismerni, hogy bizonyítani nem tudja az összefüggéseket, de ez nem is különösebben fontos számára, hiszen Kertészt sem emberileg, sem művészileg nem tartja méltónak a Nobel-díjra, amelyet szerinte csak azért kapott, mert a világ így akart bocsánatot kérni a zsidóságtól. Franka a magyarsággal szembeni gyűlöletkeltéssel vádolja meg Kertészt, majd azon bánkódik, hogy „a magyar kultúrát, de az európait is, olyan csoportok tartják a kezükben és irányítják a médiákkal (sic!) együtt, amelyeknek kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy a nemzetek értékeit elismerjék vagy kitüntessék.”11 5

Lovas István: Válasz Aczél/Acsádi Endrének és Elek Istvánnak egy jegyzet ügyében. Magyar Nemzet, 2000. május 22. Szőcs Zoltán: Auschwitz Nobel-díjat kapott. Magyar Fórum, 2000. október 17. 7 Uo. 8 Hering József: Sikeres téma, sikeres író. Magyar Fórum, 2002, október 17. 9 Uo. 10 Franka Tibor: A Nobel-díj az utcán hever. Magyar Demokrata, 2003. január 9. 11 Uo. 6

Csurka István meglehetősen sokat foglalkozott azzal, hogy mi lehet Kertész Imre sikerének titka, abban ugyanis egészen bizonyos, hogy írói képességei önmagukban kevésnek bizonyultak volna. „Ezeket a díjakat, különösen az irodalmiakat és a békeharcért odanyomottakat helyileg ugyan Stockholmban és a norvég fővárosban bizottságolgatják (sic!) oda, de New Yorkból és Tel-Avivból érkező cédulák alapján.”.12 Kertész tehát a nemzetközi zsidóság eredményes lobbizásának köszönheti az elismerést,13 Csurka azonban úgy látja, hogy a díjat valójában nem is ő kapta, hanem „[…] a magyar legfelsőbb uralkodó réteg […], amelynek túlnyomó része […] zsidó kötődésű.”14 Arról nem ír, hogy miért Nobel-díjjal jutalmazták ezt az állítólagos uralkodó réteget, ahogy arról sem, hogy miért éppen Kertészre esett a választás, hiszen bizonyára könnyen találhattak volna helyette más zsidó származású írót is. Szerinte „A Nobel-díjjal […] a hegemónia kérdése lett rátelepítve a magyar társadalomra. [...] nyilvánvalóvá akarják tenni, hogy az a zsidó elit, amelyik eddig is uralkodó helyzetben volt a magyarság felett, de eddig ezt a mivoltát nem hangsúlyozta […], most ezt az uralkodói mivoltát nyilvánvalóvá akarja tenni.”15 Csurka a szeptember 11-i terrortámadások és Kertész díjazása között is összefüggést lát, a Világkereskedelmi Központ elleni merényletet szerinte ugyanis csak megrendezték, mégpedig ugyanazok, akik elintézték Kertésznek az irodalmi Nobel-díjat. Úgy gondolja, a sajtónak meghatározó szerepe volt abban, hogy a közvélemény elfogadta a hivatalos változatot, vagyis azt, hogy egyik esetben sem a zsidóság irányította az eseményeket a háttérből. Figyelmet érdemel Seszták Ágnes: Baljós árnyak, mélyülő árkok című publikációja is. Az írást Csáki Judit azért nem vette be „Egy percre eső auschwitzozás” – Kertész Nobel-díjának hazai recepciója az antiszemita közbeszéd tükrében16 című tanulmányába, mert annyira alacsony színvonalúnak tartotta, hogy nem akarta elemzéssel túlértékelni. „Az egész Nobel-díj körüli felhajtásnak van egy […] magyarellenes felhangja. Kertész Imre […] [leszólja] a magyarokat, simlis, sunyi nemzetté degradálva minket, akik még mindig nem néztek szembe Auschwitz örökségével.”17 A vészkorszak során történtekért viselt felelősség vállalása nem könnyű. A rendszerváltás óta történtek ugyan előremutató kezdeményezések, a folyamat vége azonban még messze van. Németországban, ahol érthető okokból a miénknél élénkebb társadalmi párbeszédet folytattak a témáról, hosszú évtizedeket vett igénybe a múlt kibeszélése, Kertész ennélfogva joggal vetheti szemünkre, hogy az Auschwitz örökségével való szembenézés még nem történt meg maradéktalanul. Nem magyarellenességről, vagy a magyarok lenézéséről van tehát szó valamiféle zsidó felsőbbrendűségből adódóan. Kertész csak arra szeretne figyelmeztetni, hogy a múlttal el kell számolni. „A tetszés és nemtetszés még ez idáig nem üldözött és ellenőrzött érzés, engedjék meg, hogy nekem nagyon ne tessen Kertész Imre. Főképp azok után, amilyen véleményt rólunk, magyarokról a világban terjeszt.”18 Kertész díjának természetesen nem kötelező örülni, ám egy álláspontot mégis illik megindokolni. Seszták ezzel adós marad, Kertész jellemének támadása nem tekinthető érdemi magyarázatnak; különösen nem úgy, hogy közben a műveiről (hiszen mégiscsak irodalmi elismerésről van szó) teljesen megfeledkezik. Miért ne mondhatná el bárki – adott esetben akár lesújtó – véleményét is az országról? Nehéz nem arra gondolni, hogy Sesztákot valójában az zavarja, egy zsidó járat le bennünket – ami annak ismeretében legalábbis meglepő, hogy Kertészt a világon mindenütt az első Nobel-díjas magyar íróként tartják számon. *

12

Csurka István: Magyar szemmel. Magyar Fórum, 2003. október 16. Ahogy egyébként Shirin Ebadi, az iráni rezsim emberi jogokat korlátozó magatartását kritizáló ügyvédnő is. Csurka meg van róla győződve, hogy azoknak, akik „[…] a világ sorsát intézik […], és nagy befolyással rendelkeznek a díjkiosztó bizottságokban” (Csurka István: Magyar szemmel. Magyar Fórum, 2003. október 16.) sikerült elérniük, hogy ne II. János Pál, hanem ő legyen a díjazott, a pápa jutalmazása ugyanis nyomatékot adott volna annak a követelésnek, hogy az Európai Unió készülő alkotmányában szerepeljen az Európa keresztény gyökereire való utalás. 14 Csurka István: Magyar szemmel. Magyar Fórum, 2003. január 16. 15 Uo. 16 In Antiszemita közbeszéd Magyarországon 2002-2003-ban. B’nai B’rith Első Budapesti Közösség, Budapest, 2004. 17 Seszták Ágnes: Baljós árnyak, mélyülő árkok. Magyar Demokrata, 2002. december 12. 18 Uo. 13

Az antiszemiták több mint egy évszázada óta a világuralomra törő zsidó rémképét festik a falra. Meggyőződésük szerint a zsidók a többi nép fölötti irányítást akarják megszerezni (esetleg már meg is szerezték), céljuk elérése érdekében pedig nem riadnak vissza semmitől – még a 2001. szeptember 11-i merényletek megszervezésétől sem. „Ismerve a merényleteket megelőző hónapok világpolitikai történéseit, semmiféle arab vagy iszlám ügyet nem szolgálhatott a 2001 szeptemberében elkövetett terrortámadás. Akkoriban zajlott ugyanis a dél-afrikai Durbanban a rasszizmus elleni világkonferencia, ahol igen kemény kritikát fogalmaztak meg a fajgyűlölő izraeli politikával szemben. Az Egyesült Államok és Izrael képviselői ki is vonultak a konferenciáról a szerintük ott tapasztalható antiszemitizmus miatt. Amerika és a zsidó állam nemzetközi tekintélye mélyponton volt. A világ felfigyelt hatalmi törekvéseikre és tiltakozott. Ebben a helyzetben az Egyesült Államok és Izrael számára a lehető legjobbkor jött az iszlám fanatikusok által elkövetett brutális merénylet. Egy olyan időpontban, amikor a világ közvéleménye soha nem látott mértékben bírálta az Izraelnek elkötelezett amerikai politikát, a merénylet ideális ürügyet szolgáltatott az ellencsapásra. Teljes összhangban az amerikai olajtársaságok és a zsidó állam érdekeivel. Ennek alapján joggal merülhet fel a gyanú, hogy a terroristák mögött felbujtóként az iszlám, az arab és a palesztin törekvésekkel szembenálló országok titkosszolgálatai állhatnak.”19 Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az eseményeket a Moszad (meg természetesen a CIA) irányítja a háttérből. Az Egyesült Államok is persze azért támadta meg Irakot, mert a befolyásos cionista zsidók meggyőzték az USA kormányát arról, hogy Szaddám Husszein fenyegetést jelent a világra, akit tehát el kell mozdítani a hatalomból. És persze a zsidók gazdasági érdekeiket szolgálta (ez) a háború (is): „Az amerikaiak tekintélyes része (…) már összefüggést lát az ottani cionista lobbi és az Irak megtámadását szorgalmazó féktelen uszítás között. Más szóval: az USA polgárai közül sokan fölismerték, hogy hadseregük valójában cionista zsidó érdekekért támadja meg Irakot, s követ majd el népirtást.”20 Juhász László a Magyar Jelen hasábjain tette föl költői kérdéseit, amelyek mindegyikére nyilván a zsidó a válasz: „A világ legerősebb hatalma az USA, melynek titkosszolgálatát talán csak a MOSZAD múlja felül. Kinek van módja fenyegetni bárkit is? Kinek a kezében vannak a nagy bankok? Ki uralja a világgazdaságot, a hírközlést? Ki ural mindent, és ki nem tűr semmiféle kritikát? Ki akarja a szólásszabadságot korlátozni? Melyik nemzet biztonságára vigyáz az NBH? Kit szolgál és kit véd a rendőrség? A magyarokat? Nem, hanem azokat, akik azt skandálják izraeli zászlót lengetve, hogy »mi vagyunk a magyarok«, akik a békéről énekelnek, s közben még a halottakkal sem tudnak megbékélni.”21 A zsidókat természetesen a kommunisták segítik világuralmi törekvéseikben. Az összeesküvés-elméletek híveit a nyilvánvaló ellentmondások sem zavarják – logikájuk szerint ugyanis „a zsidó” értelemszerűen kapitalista, aki a piacnak köszönheti vagyonát, a kommunisták viszont korántsem a kapitalizmus és a piac barátaiként szereztek hírnevet maguknak. „Az utóbbi idők »elszólásai« világosan mutatják, hogy a kereszténység, és legfőképp a katolicizmus egyre jobban útjába áll egy világuralomra törekvő, gátlástalan, óriási tőkekoncentrációval rendelkező érdekszövetségnek. Ők azok, akik rezzenéstelen arccal robbantanak ki helyi háborúkat, céljaik elérése végett gyilkolnak – gyilkoltatnak – halomra embereket. A világ sejti, hogy milyen mögöttes indulatokkal mozgatják a napjainkban is számos helyen dúló háborúkat. A kommunizmus ateista, keresztényellenes képviselői hiába nevezik ma szociáldemokratának magukat, minden vonalon dühödt támadást indítanak a szeretet ideológiája ellen, és teljes erővel kiszolgálják világuralomra törő szövetségeseiket.”22

3. 4. A kegyetlen zsidó Az antiszemiták manapság is gyakran hangoztatott vádja szerint a zsidók hajlamosak a kegyetlenségre, nem túlzás tehát azt állítani, hogy a vérvádak óta alig változott valami. Erről egyébként bárki meggyőződhet, csak el 19 20 21 22

Varga Imre: Gyilkosok világrendje. Magyar Fórum, 2003. március 6. Hering József: A zsidók orruknál fogva vezetik az amerikaiakat? Magyar Fórum, 2003. március 6.

Juhász László: Zavarkeltők. Magyar Jelen (forrás: www.magyar-jelen.com). Hankó Ildikó: Keresztényüldözés a harmadik évezredben. Magyar Demokrata, 2004. április 22.

kell látogatnia a Kuruc.info-ra, ahol rendszeresen és minősíthetetlen hangnemben foglalkoznak „a zsidók rémtetteivel”. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2006. március 15-i beszéde alatt kezdődött dulakodást követően például valóságos zsidóüldözés vette kezdetét, egy a nyakában Dávid-csillagos medált viselő fiatalember ugyanis állítólag (a Hír Tv helyszínen készült felvételei ennek ellentmondanak) megütött egy tizenhárom éves kislányt. A Kuruc.info a következőképpen számolt be a történtekről a Kokárdáért ütött a zsidó című összeállításban: „(…) a nyakában arany zsidócsillagot viselő férfi (…) egy 13 éves honleány, Könnyű Alexandra kokárdáját próbálta leszakítani: „Mi ez itt?!” felkiáltással. A bátor zsidó ütésétől vérezni kezdett a kislány szája, amire a rasszista sajátos fintorral reagált. (…) A csőcselék e képviselője tehát gyermekkorút, még csak nem is fiatalkorút ütött meg, meggyalázta nemzeti jelképünket, azonosítása és törvény elé állítása elemi igény.”23 Néhány nappal később, március 18-án, a Kuruc.info-hoz közel álló Tomcat (Polgár Tamás) az alábbi bejegyzést tette közzé blogjában (http://blog.tomcatpolo.hu): „Ezt a zsidót össze kell verni, meg kell alázni, ki kell herélni. Azért, hogy a fajtája végre észbe kapjon: ez itt nem az õ országa. Az még nem jött el, és nem is fog. (…) Mit képzel ez, hol él?! Te nagypofájú, mocskos zsidó! Fel fogjuk forgatni utánad egész Budapestet! Megtalálunk, ha a föld alá bújsz is, és leverjük a veséd! Egy tizenhárom éves kislánnyal szemben lehet, hogy nagy a pofád, de amikor felhúzunk az elsõ fára, utolsó gondolatod az lesz, hogy talán jobb lett volna, ha meghúzod magad. Szerzünk egy szép, hosszú nemzetiszín szalagot, arra fogunk fellógatni. Úgy, ahogy még a nagyapádat se ’56-ban, mert neki csak egy sima kötél jutott. Ugyanúgy a szádba tömjük az összes pénzedet, mint akkor neki. És a varjú se fog károgni utánad, az biztos.” Hamarosan örömmel számoltak be a Kuruc.info-n arról, hogy Megvan a kislányverő dávidcsillagos neve!24, akinek egyébként a nevén kívül a fényképét, a címét és a telefonszámát is nyilvánosságra hozták. A gyors azonosításban minden bizonnyal szerepet játszott az a 360 000 forint is, amelyet a nyomravezető(k)nek ajánlottak fel. ∗ Érdemes azt is megvizsgálni, hogy a mai antiszemita közbeszédben hogyan jelenik meg, mennyire eleven az annak idején rendkívül nagy hírverést kapott tiszaeszlári vérvádper25 emléke. Több mint egy évszázad múltán azért kell ezzel foglalkozni, mert sokan még ma is elhiszik a zsidókkal szemben felhozott vérvádakat. A tiszaeszlári vérvádnak 2003-ban volt a százhuszadik évfordulója. A MIÉP ebből az alkalomból megkoszorúzta Solymosi Eszter síremlékét, ami nyilvánvalóvá tette, hogy a párt vezetői mit gondolnak a vádlottak fölmentéséről, Csurka István pedig többször is véleményt nyilvánított a perről. „A bíróság […] Tisza Kálmán miniszterelnök közvetlen nyomására felmentette a tiszaeszlári zsidókat a vérvád alól. A szerencsétlen kislány […] holtteste azonban nem került elő.”26 Csurka mindkét állítása téves. Egyrészt még a vérvádat képviselő Bary József sem állította, hogy Tisza Kálmán megpróbálta volna nyomás alá helyezni a bíróságot. „Tisza csak a sajtója és ügyésze útján igyekezett befolyást gyakorolni a per kimenetelére, azonban közvetlenül nem is mert volna a bírósági ítélkezésbe beavatkozni.” 27 Másrészt Solymosi Eszter holttestét megtalálták. Aki ebben kételkedik, lényegében elfogadja, hogy a lányt a zsidók gyilkolták meg. Csurka egyébként úgy tudja, hogy Tisza Kálmán azért tett meg mindent a vádlottak fölmentése érdekében, hogy Európa akkori legnagyobb bankháza, a Rothschild, ne tagadja meg annak a nagy összegű államkölcsönnek a folyósítását, amelyre az országnak akkoriban nagyon nagy szüksége volt.

23

Kokárdáért ütött a zsidó (http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=2&HirID=1117). Megvan a kislányverő dávidcsillagos neve! (http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=2&HirID=1907) 25 Mikszáth Kálmán a Pesti Hírlap olvasóit naponta tudósította a perről, de később a vádlottak védője, Eötvös Károly (A nagy per, mely ezer éve folyik), Bary József vizsgálóbíró (Tiszaeszlári bűnper) és Krúdy Gyula (A tiszaeszlári Solymosi Eszter) is könyvet írt a történtekről. 26 Csurka István: Magyar szemmel. Magyar Fórum, 2003. szeptember 4. 27 Idézi: Dési János: Vérvádtörténet a MIÉP-től. In: Dési János – Gerő András – Szeszlér Tibor – Varga László (szerk.): Antiszemita közbeszéd Magyarországon 2002-2003-ban. B’nai B’rith Első Budapesti Közösség, Budapest, 2004, 130. oldal) 24

„A gyilkosságot […] nem helybeli zsidók, hanem újonnan betelepült kazárok, a határon átszökött idegen kultúrájúak [követhették el].”28 Vagyis a galíciaiak voltak a bűnösök, nem pedig a mi zsidóink. A lényegen azonban mindez nem változtat, Csurka továbbra is a zsidókat okolja a lány haláláért. Szerinte a trianoni döntésben meghatározó szerepe volt a tiszaeszlári vérvádnak. „Magyarország fölött azért lehetett a különösen súlyos, igazságtalan ítéletet kimondani, mert a magyarság […] ezt megérdemlőnek volt feltüntetve az európai közvélemény szemében. […] a tiszaeszlári vérvád idején […] Futótűzként terjedt el rólunk, hogy gonosz, fajgyűlölő, vérvádaskodó nép vagyunk.” 29 A per végkimenetele valójában ennek éppen az ellenkezőjét bizonyította, hiszen nem ítéltek el senkit, a vérvádról pedig egyértelműen kiderült, hogy kitalációkra épült. „Aztán jött 1919, amikor [bebizonyosodott], hogy létezik az a zsidó kegyetlenség, aminek a gyanúja az eltűnt tiszaeszlári kiscseléd után nyomozókban felötlött. A kommün 133 véres napja […] utólag nem igazolta talán, hogy a beözönlöttekben hatalmas magyargyűlölet lángol?”30 Ha el is fogadnánk, hogy a kommün azért volt olyan, amilyen, mert kulcsfiguráinak többsége zsidó származású volt, akkor sem helyénvaló évtizedekkel későbbi eseményekből visszamenőleges következtetéseket levonni. Csurka a tiszaeszlári gyilkosságért és a Tanácsköztársaságért is a Galíciából beözönlötteket okolja. A kommün túlkapásai miatt magyargyűlölettel is megvádolja őket, arról azonban nem tesz említést, hogy Kun Béláék razziákat rendeztek a galíciai zsidó menekültek ellen a fővárosban, 1919. júliusában pedig mintegy ezer zsidót deportáltak vonaton a lengyel határig. Arról is „megfeledkezik”, hogy azok az intézkedések, amelyeket a proletárdiktatúra a polgársággal és a polgári tulajdonnal szemben foganatosított, jóval nagyobb arányban érintettek zsidókat, mint nem zsidókat, előbbiek a magyar polgárosodásban ugyanis jóval nagyobb arányban vettek részt, mint a nem zsidó lakosság. Az 1919-ben történteket – a magyargyűlölet és a zsidó kegyetlenség helyett – tehát szerencsésebb lett volna a kommunista eszmékben való feltétel nélküli hittel magyaráznia. Csurka egyébként nem 2003-ban foglalkozott először a Tiszaeszláron történtekkel. Három évvel korábban a parlamentben egyik napirend előtti felszólalásában egy olyan eseményről beszélve hozta váratlanul szóba a vérvádról elhíresült falu nevét, amellyel a zsidóságot egyébként senki sem hozta összefüggésbe. Az elég egyértelműnek mondható célzást azonban nehezen lehetne félreérteni. „Mi lesz, ha nemcsak ciántól elpusztult halak nyitott halszeme fog vádlóan felmeredni, hanem elkékült hullákat is elénk görget a sors Tiszaeszlárnál és másutt?!”31 3. 5. Új antiszemitizmus Mivel a nyíltan antiszemita vélemények hangoztatása nem tartozik a szalonképes megnyilvánulások közé, a zsidóellenes előítéletek egyre gyakrabban Izrael-ellenes retorikába csomagolva jelennek meg. Ez a jelenség, amelyet új antiszemitizmusként szoktak emlegetni, azért különösen érdekes, mert a (szélső)jobboldalon és a (szélső)baloldalon egyaránt akadnak képviselői. „Az új antiszemitizmus, mely a korábbi előítéletek mellett a baloldali anticionizmusból is táplálkozik, a XX. század jelensége, és azt az Izraelt támadja, mely a zsidók modern nemzetként való önemancipációját és beilleszkedését tűzte ki célul a Vészkorszak után. Izrael éppúgy szimbólum és bűnbak számos előítélet számára, mint a zsidók voltak, ám az euro-atlanti világban kialakult holokauszt-tudatosság következtében „a zsidó” immár nem lehet céltáblája ezeknek. Az antikapitalista, nyugatellenes erők – jobboldaliak és baloldaliak egyaránt – a politikai antiszemitizmus ezen új, kifinomult formájában azonban közös nevezőre, még pontosabban: közös nyelvre találnak.”32 A Magyar Nemzetben megjelent egyik publicisztikájában Balavány György így fogalmaz:

28

Csurka István: Magyar szemmel. Magyar Fórum, 2003. szeptember 4. Csurka István: Magyar szemmel. Magyar Fórum, 2003. szeptember 18. 30 Uo. 31 Idézi: Varga László: Fordulat a közbeszédben. In: Antiszemita közbeszéd Magyarországon 2000-ben. Gerő András – Varga László – Vince Mátyás (szerk.): Antiszemita közbeszéd Magyarországon 2000-ben. B’nai B’rith Első Budapesti Közösség, Budapest, 2001, 17. oldal). 32 Szántó T. Gábor: Új antiszemitizmus (http://www.szombat.com/archivum/h0306f.htm). 29

„Az amerikai elnök a libanoni háború befejezésének hírére azt mondta […] szerinte győzött Izrael. Fogalmam sincs, ki hogy van vele: halott gyerekek láttán tartósan rosszkedvű leszek, ha valaki győzelmet kiált, miután gyerekeket ölt – ekkora aljasság ritkán fordul elő – nos, attól dühös leszek nagyon.”33 A Magyar Nemzet egyébként rendszeresen közöl Izrael-ellenes írásokat. A 2006. augusztus 8-án például folytatódó izraeli terrorról lehetett olvasni a címlapon, néhány héttel korábban pedig Sitkei Levente vádolta meg Izraelt, hogy szándékosan vérfürdőt rendezett egy palesztinok által látogatott strandon: „Egy izraeli tüzérségi lövedék hét embert ölt meg […]. Persze véletlenül. Az izraeli hadsereg mossa kezeit. Mint mondják, céljaik között nem a civil lakosság tagjainak legyilkolása szerepel, s szívmelengető emberbaráti érzelmekről tanúskodik az is, hogy a katonáknak állítólag megtiltották a sűrűn lakott területek bombázását.”34 Mindez természetesen a vizsgálat lezárulta előtt jelent meg, amely korántsem mellékesen később azt állapította meg, hogy a Hamasz terroristái helyezték el a civilek életét kioltó bombát. A cikk hangvétele a továbbiakban is egyértelműen Izrael-ellenes, hiszen Sitkei lényegében azt állatja, hogy az izraeliek úgy kívánják megőrizni országuk zsidó jellegét, hogy a lehető legtöbb palesztint gyilkolják meg: „A politikai vezetés és az erőszak bűvöletében élő hadsereg édestestvérekként próbálják elérni ugyanazt a célt, amely messze túlmegy Izrael állam biztonságának szavatolásán. Az alkotmányként szolgáló törvénycikkelyek szerint elsődleges Izrael zsidó jellegének megőrzése, ezért pedig mindent meg is tesznek a jogszabályok megalkotói és az azokat […] betartatók. […] a cél szentesíti az eszközt. Mint évtizedek óta mindig.”35 A Magyar Nemzet hasábjain még a holokauszt-tagadó és nem titkoltan Izrael-ellenes iráni elnök és az általa képviselt politika iránt is megértést tanúsítanak: „Khomeini ajatollah, Irán egykori teljhatalmú, s véres kezű ura bő két évtizeddel ezelőtt szalonképesnek aligha nevezhető kijelentést tett. »Izraelt le kell törölni a térképről« – szólt a forradalmi jelszó, amely azóta is elengedhetetlen fordulata minden komolyabb teheráni szónoklatnak. Mahmúd Ahmadinezsád […] tehát nem tett mást a zsidó állam elpusztítására buzdító szónoklatával, mint követte a »nagy elődök « által kijelölt utat.”36 Néhány mondattal később már a zsidó állam az agresszor, mivel „[…] nem Irán, hanem Izrael az, amely semmibe véve a törvényes államhatárokat, harci gépeivel külföldi objektumokat támadott meg, vagy lőtt le lelkiismeret-furdalás nélkül akár polgári repülőket is.37 Sitkei Levente a legutóbbi palesztin intifáda kirobbanásáért kizárólag Izraelt hibáztatja, pontosabban Ariel Saront: „Egy rosszindulatú politikus akciója indította el – teljesen tudatosan, szántszándékkal (kiemelés tőlem – Cs. Z.) – a vérontást, amelyet Izrael állam azóta ügyesen kihasznál a mindennapi életben.”38 A volt izraeli miniszterelnököt egyébként is válogatott jelzőkkel (tömeggyilkos, mészáros stb.) illetik a szélsőjobboldali médiumokban. Sayfo Omar, a Magyar Demokrata közel-keleti témákkal foglalkozó újságírója például előszeretettel állítja be Saront véreskezű tömeggyilkosként: „Következő úti célunk a hírhedt Szabra és Satilla menekülttábor, ahol huszonkét évvel ezelőtt egy Ariel Saron nevű izraeli katonatiszt – ma a Palesztinát megszállva tartó Izrael állam nép által választott vezetője – pribékjeivel embertelen tömegmészárlást rendezett, kétezer ártatlant, többségében nőket és gyerekeket gyilkolva le.”39 Korábban pedig úgy fogalmazott, hogy „1982-ben Saron fegyveresei helyi milíciákkal karöltve lezárták a

33

Balavány György: George W. Bush az élő erő ellen. A válaszcsapás-effektus végveszélybe sodorhatja az emberiséget. Magyar Nemzet, 2006. augusztus 21. 34 Sitkei Levente: Szentföld az erőszak bűvöletében. Magyar Nemzet, 2006. június 12. 35 Uo. 36 György Zsombor: Agresszorok. Magyar Nemzet, 2005. október 29. 37 Uo. 38 Sitkei Levente: Négy év szakadatlan vérontás a Közel-Keleten. Magyar Nemzet, 2004. szeptember 2. 39 Sayfo Omar: A remény ösvénye. Magyar Demokrata, 2004. szeptember 16.

Bejrúthoz közeli Sabra és Satila menekülttáborok kapuit, majd behatolva azok területére, több nőt megerőszakoltak és közel kétezer civilt lemészároltak.”40 Saron közvetett felelősségét valóban megállapították a vizsgálatok során, Sayfo Omar azonban nem tesz róla említést, hogy a mészárlást keresztény arab milicisták követték el, nem pedig izraeli katonák. Az azóta megszűnt Pannon Rádióban Chrudinák Alajos vádolta népirtással Izraelt. A Miért antiszemita a zsidó Saron tábornok? című jegyzetet a Magyar Fórum is érdemesnek tartotta közölni: „(…) mi értelme van annak, hogy Izrael már több mint 34 éve brutálisan leigáz hárommillió palesztint a jogtalanul megszállt területeken, ahol neves zsidó írók és tudósok szerint is a szélsőjobboldal náci, fasiszta önkényuralmat vezetett be. Ezzel az izraeli zsarnoksággal, amit az egész világ és most már Amerika is elítél, a jóravaló, becsületes zsidók sem tudnak egyetérteni márcsak azért sem, mert a népirtás és a könyörtelen katonai megszállás a náci zsidóüldözésre emlékeztetheti őket. Európában ezért idegenkednek egyre többen a háborús bűnös Ariel Saron politikájától.”41 A zsidók – a Magyar Fórum szerint – mindent megtesznek azért, hogy a közel-keleti eseményekről szóló tudósításokat befolyásolják. Nem véletlen, hogy a különböző sajtótermékek egyre nehezebben tudnak ellenállni a rájuk nehezedő nyomásnak: „A világsajtó jelentős része, amelyet nem manipulálnak szélsőséges cionista pénzemberek, tisztességesen és objektíven tudósít a palesztin felkelésről. A Saron-kormány ezért támadja oly fékevesztetten a BBC-t, a CNN-t és több francia, brit és amerikai lapot. Óriási nyomás nehezedik a szerkesztőkre és laptulajdonosokra, mivel emiatt gyakran elmaradnak a hirdetések. (…) Néhány szűklátókörű izraeli propagandista azt hiszi: erőszakkal arra kényszerítheti a sajtót, hogy azt szajkózza, amivel beetetik. Az izraeli média bírálhatja Izrael politikáját, mert demokrácia van, mondják, de ha a külföldi sajtó teszi ezt, az már antiszemitizmus. Az izraeli szélsőjobboldali új, kirekesztő doktrínája: aki bírálni meri Izraelt, az antiszemita.”42 Chrudinák tudatosan ferdít, Izrael politikájának bírálata ugyanis önmagában még nem jelent antiszemitizmust. Ellenben, ha a bírálat a zsidóellenesség unalomig ismert kliséivel párosul, nehezen lehet jogos kritikáról beszélni. „(…) a hazai sajtóban (…) hamis és rágalmazó irományok látnak napvilágot a nemzetközi törvényeket és az emberi jogokat évtizedek óta durván megsértő Izrael védelmében. Ezek a filoszemita gyűlölet-megnyilvánulások elhallgatják a tényeket, a megszállás és az elnyomás tényét, mintha nem is létezne, és kifordítják az események és a valóság értelmét: terrorizmusnak nevezik a megszállt lakosság jogos ellenállását és rendfenntartásnak, jogos önvédelemnek a megszálló izraeli katonaság gyilkos erőszakát (kiemelés az eredetiben – Cs. Z.). Ezek a lobbisták állandóan kerepeltetik az antiszemita madárijesztőjüket, rágalomhadjáratot indítanak mindenki ellen, aki kétségbe meri vonni azokat a cionista dogmákat és legendákat, amelyek minden nemzetközi jog fölé helyezik Izraelt.”43 Izrael – úgymond – azért helyezheti magát a nemzetközi jog fölé, mert az ENSZ is a zsidók befolyása alatt áll, (bár ennek az állításnak némileg ellentmond az Izraelt elítélő ENSZ-határozatok magas száma): „A kis kedvenc (értsd: Izrael – Cs. Z) és az ENSZ nagyjából egyidős, mégsem fordult elő az elmúlt fél században, hogy a kis kedvenc önmagára nézve kötelezőnek tartotta volna akár egyetlen – őt bármiben is regulázni próbáló – ENSZ-határozat betartását is. Természetesen legyártotta és harcrendbe állította atomfegyverét az összes ezt tiltó ENSZ-megállapodások dacára, természetesen évtizedek óta folytatja háborúját és leplezetlen népirtását a palesztinokkal szemben. (…) Az ENSZ (…) nagyüzemi módszerességgel szüli meg azon határozatait, melyek a kis kedvenc érdekeit még fokozottabban védik, lehetőségeit tágítják. Ezek ellen nincs kifogása a kis kedvencnek sem, elfogadja őket, és másokat is elfogadásra buzdítana (szükség esetén kényszerítene), ha létezne olyan tagállam, amelynek volna mersze fenntartással élni ezekkel szemben.”44

40

Sayfo Omar: Izrael: terror. Magyar Demokrata, 2004. április 15. Chrudinák Alajos: Miért antiszemita a zsidó Saron tábornok? Magyar Fórum, 2001. november 22. 42 Uo. 43 Chrudinák Alajos: Izraeli apartheid és hazai védelmezői. Magyar Fórum, 2001. szeptember 6. 44 Szőcs Zoltán: A kis kedvenc nagy hatalma. Magyar Fórum, 2001. december 13. 41

Azon pedig tulajdonképpen már meglepődni sem érdemes, hogy a szerző szerint az izraeli civilek ellen elkövetett öngyilkos merényletekért is a zsidókat terheli a felelősség: „Egyetlen arab sem születik öngyilkos terroristának, hanem (…) a zsidó fajvédelemre támaszkodó megszállás, egy teljes népnek a földjéről történt elkergetése, a Közel-Keleten létrejött menekülttáborokban fölnövekvő generációk reménytelensége, s a Palesztinában megmaradtak földjének szünet nélküli kisajátítása, otthonaik levegőbe röpítése, a faji gőggel átitatott fasiszta zsidó telepesek újabb és újabb térfoglalása (…) – mindez kineveli a potenciális terroristákat, akik aztán elkövetik azokat a valóban fájdalmas és szomorú tetteket, amelyeknek áldozatai többnyire az ártatlan polgári lakosságból kerülnek ki.”45 A közel-keleti eseményekről természetesen a Kuruc.info közli a legdurvább hangvételű cikkeket. A legutóbbi izraeli-libanoni konfliktus idején a szerkesztők például következetesen leterroristázták a zsidó állam katonáit (nemegyszer pedig mészárosokként, judeonácikként emlegették őket), szerintük ugyanis szándékosan (!) gyilkolták a civileket – a Hezbollah harcosai tehát, úgymond, jogosan szálltak szembe az „izraeli agresszióval”.46 Izrael politikájának lényege az ő olvasatukban a következő: „Véres rablóháborúkat kezdenek az amerikai és európai adófizetők pénzén, megszegve az emberiség összes létező írott és íratlan törvényét, számos vallási vezetőjük pedig a totális megsemmisítésre (Endlösung!) biztat.”47 Rengeteg sokkoló képet közöltek halott libanoni kisgyerekekről48 (halott izraeliekről azonban még véletlenül sem), amelyekkel nyilvánvalóan azt akarták sugallni, hogy az izraeli hadsereg válogatás nélkül gyilkolta a polgári lakosságot, elsősorban persze a kisgyerekeket. A szerkesztők elutasítják azt az állítást, hogy a háború azért követelt jóval több libanoni áldozatot, mert a Hezbollah terroristái rendszerint civilek által sűrűn lakott területekről intéztek támadást az izraeliek ellen, mintegy védőpajzsként használva őket. Az összeállításoknak adott címek (a teljesség igénye nélkül): Cionista terrorizmus: 37 halott gyerek Kánában; Kazettás bombákkal mészárolja a civileket Izrael; Izraeli bosszú a vereségért: civileket, menekülttábort bombáztak; Izrael kazettás bombákat hagyott hátra a libanoni falvakban; Otthon sem népszerűek az izraeli mészárosok; Tiltott lövedéket vet be Tel-Aviv; Vegyi fegyverekkel irtják a libanoniakat a zsidók) szintén a zsidók kegyetlenségéről szóló előítéleteket erősítik, miközben a zsidó áldozatokról tudósító beszámolók címei alig leplezett örömről árulkodnak. (Szintén a teljesség igénye nélkül: Cion fekete sabbatja: 24 izraeli terrorista, helikopter lelőve; Dél-Libanon: 15 zsidó terrorista likvidálva, több tucat megsebesült!; Legyekként hulló izraeli terroristák Bint-Dzsbeilnél; Négy izraeli tankot tett hidegre a Hezbollah).

45

Hering József: Miért hazudott, G. úr? Magyar Fórum, 2002. június 27. A nagyjából egy hónapig tartó háború azért robbant ki, mert a Hezbollah terroristái elraboltak két izraeli katonát, vagyis nem az izraeliek viselkedtek agresszorként. 47 Izraeli rabbitanács: háborúban nincsenek civilek (http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=4&HirID=4691) 48 Libanon: fotók, amelyeket a cionista sajtóban nem láthat (http://www.kuruc.info/reszletes.asp? MainID=31&HirID=4722). 46

4. Határesetek Időnként előfordul, hogy egy beszédről vagy egy publicisztikáról nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy valóban antiszemitának tekinthető-e, vagy csupán a gondatlan megfogalmazás miatt érthető félre. „Kövér foglalkozna a zsidókérdéssel” – ezzel a címmel számolt be a Magyar Hírlap49 arról a Komédium Színházban tartott fórumról, amely Kövér László, akkori titkosszolgálati miniszter sokat vitatott mondatai miatt került az érdeklődés középpontjába: „Kövér leszögezte: nem hiszi, hogy csak egy szélsőség van Magyarországon. Példaként azt a szerinte értékeket és tradíciókat tagadó liberális magatartást említette, amelyet az SZDSZ képvisel. Kövér szerint a MIÉP éppen az erre a szemléletre adandó, »ha nem is túl jól sikerült« válasz. A miniszter Csurkáék hibájául azt rótta fel, hogy szalonképtelenné tesznek számos olyan kérdést, amelyekkel foglalkozni kell. Ilyen a miniszter szerint a zsidókérdés és Trianon.”50 Miután ez a beszámoló elég nagy vihart kavart, néhány nappal később Kövér a Magyar Nemzetnek adott interjújában igyekezett pontosítani szavait: „Amely kritikát egy politikai párttal kapcsolatban mondtam el, az SZDSZ-re vonatkoztatva, az a közleményben már a magyar zsidósággal szembeni tendenciózus feltételezésként fogalmazódik át. (…) Én azonban semmilyen összefüggésbe nem hoztam az SZDSZ-t illető megjegyzéseimet a magyar zsidósággal.”51 Kövér azonban a zsidósággal kapcsolatban is tett néhány könnyen félreérthető megjegyzést, amelyeket aztán később a fejére is olvastak: „Ha a zsidóság meghatározó értelmiségi vezető köre, elitje nem tudja feloldani a pozitív és negatív előítéleteit a hazai politikai pártokkal és csoportokkal szemben, nem lehetséges normális közéletet kialakítani. (…) abból próbálnak megélni, hogy magukat a magyar zsidóság egyedül hiteles védelmezőinek tüntetik fel. Ezen erők érdekeltek a veszély látszatának fenntartásában, hiszen védelemre csak tényleges fenyegetés esetén van szükség.”52 Az izraeli Új Kelet című lap főszerkesztőjének, Dan Ofrynak adott interjújában Kövér a következőket nyilatkozta: „A ’90-’94 közötti időszakról volt szó (…) a fórumon, erről szólt az előadás 90 százaléka, és a végén a közönség tett fel kérdéseket. Az egyik kérdés úgy hangzott, hogy miért nem lehet Magyarországon Trianonról beszélni. Azt a választ adtam, hogy szerintem lehet Trianonról beszélni, és kár lenne, ha nem lehetne. Bármilyen, a magyar történelmet, vagy egyáltalán a jelent érintő kérdésről lehet és kell is nyíltan beszélni, mert ha bármely kérdést tabunak tekintünk, akkor ezzel az adott kérdésről való vitát, diskurzust átengedjük azoknak, akik nem jóhiszeműen nyúlnak az adott kérdéshez. És a trianoni kérdés mellett a zsidókérdést is említettem ezen kérdések között. Teljesen mellékesen, fél mondat erejéig került szóba. (…) Nem témám a zsidókérdés, nem gondolom, hogy erről feltétlenül beszélni kell, nem gondoltam, hogy a szó ekkora indulatokat vált ki. Jóhiszeműen nem gondolhattam ezt, hiszen ’95-ben részt vettem a Bethlen téri Oneg Sabbat cionista klub rendezvényén, amely azt a címet viselte, hogy a »Zsidókérdés, ahogyan azt a parlamenti Pártok (sic!), köztük a Fidesz látja« (pontosan: A zsidókérdés, ahogy a parlamenti pártok látják – Cs. Z.). Azt gondoltam, hogy a zsidó közösség számára a zsidókérdés egy létező kérdés, akkor nincs ebben semmi pejoratív él, semmi mögöttes tartalom, ami a rosszhiszeműségre utalna. Azt hiszem, hogy részben jóhiszeműen, de nagyrészt politikai hátsó szándéktól vezetve szándékosan félreértelmezték azt, amit én mondtam, és úgy fókuszáltak, hogy az tudják sugallni, szerintem a zsidó problémával foglalkozni kell. Ez persze szemenszedett hazugság. Ezt nem mondtam, és ez távolról sem állt szándékomban. Ennyi a »zsidókérdés« története.”53 Kövér Lászlót a miniszterelnöki főtanácsadó, Elek István, vette védelmébe a Magyar Hírlap főszerkesztőnőjének írt nyílt levelében: 49

Kövér foglalkozna a zsidókérdéssel. Magyar Hírlap, 1999. június 14. Uo. 51 Többen érdekeltek a feszültségkeltésben. Magyar Nemzet, 1999. június 18. 52 Uo. 53 Izraeli interjú Kövér Lászlóval (http://www.interdnet.hu/zsido/UJELET/u2000_0704.html). 50

„Magyarországon volt, van és belátható időn belül lesz is zsidókérdés. A zsidókérdés ugyanis Magyarországon nem más, mint a zsidó-magyar együttélés kérdése. Amíg élnek Magyarországon magukat zsidó identitásúnak vagy más mellett annak is tekintő állampolgárok (…), addig nyilvánvalóan lehet, lesz zsidókérdés is. Értve ezen azt, hogy a zsidó-magyar együttélés legkülönfélébb vonatkozásai a magyar állampolgári közösség (…) létének részét képezik, és ezért a legtermészetesebb módon tárgyai lehetnek a köznapi társalgásnak, a közéleti vitáknak – sőt akár a politikai vitáknak is.”54 Azt ugyan Elek is elismerte, hogy „(…) a holocaust után nem lehet úgy beszélni a zsidókérdésről, mint annak előtte”, szerinte azonban mindebből nem következhet az, hogy „a zsidókérdést, vagyis a zsidó-magyar együttélés legkülönfélébb kérdéseit tabuvá kellene nyilvánítani”.55 Nyílt levelének közzétételével Elek olajat öntött a tűzre, a vita ugyanis csak ezután kezdődött el igazán. Ungvári Tamás például arra hívta föl a figyelmét, hogy „Az európai történelemben a »zsidókérdés« akkor került napirendre, amikor az emancipáció során a zsidók feladták különállásukat és a politikai jogadás nyomán beilleszkedtek ama nemzetek közösségébe, ahol élnek. A »zsidókérdés« ennek a betagozódásnak a tagadása. (…) A betagozódás azért nem lehetett soha teljes, mert gyakorta napirendre tűzték a »zsidókérdést«”.56 Ungvári Eleknek azzal a felfogásával sem értett egyet, hogy a „zsidókérdésről” beszélni kellene: „Az olyan fogalmak, mint a »zsidókérdés«, »együttélés« határozott történelmi holdudvarral rendelkeznek. Önkényes értelmezésük felelőtlenség és tudatlanság. Miként az az érvelés is, hogy a radikális szélsőjobb tematizálásától, a politikai közbeszédet elfoglaló dominanciájától védene meg a »zsidókérdés« őszinte és előítélet-mentes tárgyalása.” Ungváry Rudolf szerint Elek valójában a „zsidókérdést” akarja politikailag korrektté tenni: „(…) a lehető legkisebb feltűnéssel bevezetni a „zsidókérdést” a magyar politikai közéletbe, és mégis az európai kontextuson belül maradni. Törekvésével nincs egyedül. Sokan azzal is megpróbálkoznak, hogy a „zsidó” szót is kiiktassák, amikor zsidóznak.”57 Szerinte egy miniszter nem tűzheti napirendre a „zsidókérdést”, mert azzal hallgatólagosan elfogadná, hogy „zsidónak lenni ma Magyarországon politikai kérdés. Holott demokrataként nem fogadhatja el, mert politikailag zsidók nincsenek. (…) Abból, hogy valaki zsidó származású politikus, bankár vagy író Magyarországon, még nem következhet, hogy zsidóként politikus, bankár vagy író. Csak a rasszista számára. (…) Egy nem rasszista politikai rendszerben nincs politikailag értelmezhető „zsidókérdés”, mert zsidónak lenni nem politikai kérdés, hanem vallási, származási, azaz magányügy.”58 Szabó Miklós szerint „Mivel Elek (…) azt kívánja bizonyítani, hogy a zsidókérdés létezésének a feltételezése nem antiszemitizmus, szögezzük le: az antiszemitizmus azt a feltételezést jelenti, hogy a zsidók túlreprezentáltsága bizonyos privilegizált pozíciókban káros jelenség, amit meg kell szüntetni”.59 Szabó úgy látja, hogy nem „zsidókérdés”, hanem antiszemitizmus-kérdés van, hiszen „(…) bizonyos emberek maradéktalanul asszimilált magyar állampolgárokat zsidókként különböztetnek meg”.60 Szerinte Elek nem megnyugtatja a miniszter szavai miatt nyugtalan zsidóságot, hanem éppen ellenkezőleg, megfenyegeti. „Mondanivalójának »üzenete«: a zsidók ne merjenek félni (…). Az alapelv világos: az antiszemiták mondják meg, hogy a zsidóknak mennyi zsidózást kell eltűrniük.”61 Nagyjából hasonló következtetésre jutott Bruck András is: 54

Elek István: Nyílt levél a Magyar Hírlap a Magyar Hírlap főszerkesztőjének. Kövér László miniszter és a zsidókérdés. Magyar Hírlap, 1999. augusztus 16. 55 Uo. 56 Ungvári Tamás: „Zsidókérdés” vagy asszimiláció. Magyar Hírlap, 1999. augusztus 19. 57 Undváry Rudolf: A tanácsadó meg a „zsidókérdés”. Magyar Hírlap, 1999. augusztus 26. 58 Uo. 59 Szabó Miklós: A fogadott prókátor üzeni: a zsidók ne merjenek félni. Magyar Hírlap, 1999. szeptember 1. 60 Uo. 61 Uo.

„(…) a zsidókérdés jóindulatú felvetése Auschwitz óta végképp nem lehetséges. (…) az üldöző nem tarthat igényt arra, hogy az üldözöttel azonos erkölcsi alapra helyezze magát. Miféle diskurzus az, amelyben két évezrede csak a vádlónak lehet igaza? A kormánytanácsadó ajánlata (…) ismét ítélőszék lenne, amelyet a honpolgárok egy csoportja működtetne honfitársaik egy másik csoportjának a megbélyegzésére.”62 „Ez nem az a liberális párt, amelyikben azért nem választanak meg valakit elnöknek, mert a szülei kommunista zsidók.”63 Kövér László elhíresült megjegyzését, amellyel az SZDSZ-re és a párt egykori elnökére, Pető Ivánra kívánt utalni, többen is megpróbálták értelmezni. Petri Lukács Ádám a következőkre jutott: „(…) Kövér fenti kijelentése nem tartalmaz (…) antiszemitizmust. Hiszen éppen a nyitottságot hangsúlyozza, arról beszél (…), hogy [náluk] még a judeobolsi gyerekszoba sem akadályozhatja meg a pártkarrier esélyét. (…) vajon milyen belső kényszer hatására avatott be minket egy olyan evidenciába, amelynek legfeljebb akkor lenne jelentősége, ha a MIÉP elnöke mondja? Ugyan miért tisztázandó egy párt esetében, hogy a faji, származási kérdésekkel nem foglalkozik? (…) Ha Kövérnek nincsenek megcáfolhatatlan, dokumentálható bizonyítékai, hogy Petőt annak idején a szülei miatt váltották le, akkor megengedhetetlen (…) a kijelentése. Egyébként, ha jól értem Kövér gondolatmenetét, náluk lehetne pártelnök Pető Iván.”64 Szalai Erzsébet véleménye szerint azonban Kövér tulajdonképpen „(…) nyíltan kommunista-zsidózott (…).”65 * A Magyar Demokrata című hetilap 2004. augusztusában ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. A születésnapi rendezvényen a Fidesz két politikusa, Pálinkás József és Pokorni Zoltán is megjelent. A két egykori oktatási minisztert természetesen nem lehet antiszemitizmussal vádolni, mégis jelzésértékűnek tekinthető, hogy jelenlétükkel egy olyan sajtótermék tevékenységét ismerték el, amely rendszeresen közöl a zsidósággal és Izraellel szemben ellenséges írásokat. A Magyar Nemzet a következőképpen számolt be a jeles eseményről: „Van helye a közéletben a radikális, egyenes, szókimondó tónusnak – jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség alelnöke a Magyar Demokrata című hetilap alapításának tizedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen (…). A politikus ugyanakkor nem rejtette véka alá: az elmúlt tíz évben többször dühösen csapta le az újságot, mert a Demokrata másról vagy másként írt, mint ahogy ő tette volna. Ám hangsúlyozta, készítőivel kapcsolatban soha nem táplált indulatot, szerette őket. Pokorni szerint erősíteni kell a nemzeti, konzervatív oldal összefogását. Pálinkás József, aki Pokornit követte az oktatási tárca élén, elmondta: a Magyar Demokrata sokat tett a sajtószabadság érdekében.” 66 Az Index tudósítása szerint Pálinkás azt is mondta, hogy a Magyar Demokrata „olyan dolgokról mondta ki gyakran az igazságot, amit más lapok állami cenzúra nélkül, illetve »öncenzúrázva« elhallgattak ”.67 A Szombatnak adott interjújában Pokorni a Magyar Demokrata szerkesztőségében tett látogatásáról is beszélt, amikor a Fidesszel szimpatizáló jobboldali sajtóban olvasható antiszemita publikációkról kérdezték: „Engem sok kritika ért amiatt, hogy elfogadtam a Demokrata meghívását. Amikor meghívtak, egy darabig gondolkoztam, hogy elmenjek-e. Végül is úgy döntöttem, hogy elmegyek, és a beszélgetést felhasználom arra, hogy többek között elmondjam azt is: mi az, amit a lapban tolerálhatatlannak tartok. Tény, hogy megjelentek a Demokratában antiszemita hangú írások és felháborító hirdetések, amelyek tartalma, hangvétele nagyon távol áll az én ízlésemtõl. De a Demokrata olvasói nyilván nem mind szélsőjobboldaliak és antiszemiták. Sokféle indíttatásból olvashatja valaki ezt a lapot. Ezzel a közönséggel biztosan jobban meg lehet értetni azt, hogy mi elfogadhatatlan a lapjukban, ha az ember elmegy hozzájuk, és ott mondja el a véleményét, mint ha a Népszabadságban teszi ugyanazt. A jobboldal híveinek a jobboldal képviselőinek szájából és a jobboldal fórumain kell minél gyakrabban hallaniuk, hogy az antiszemitizmus tűrhetetlen, elfogadhatatlan.”68 62

Bruck András: Nincs mit megbeszélni. Népszava, 2000. február 3. Bízhatunk a jövőnkben. Magyar Nemzet, 2000. február 5. 64 Petri Lukács Ádám: Vagyunk, akik vagyunk. Népszabadság, 2000. február 2. 65 Szalai Erzsébet: Shakespeare szabadon. Népszabadság, 2000. február 2. 66 Pokorni: A radikális tónusnak van helye. Magyar Nemzet, 2004. augusztus 30. 67 Lásd: A Pokorni-ügy (http://www.antiszemitizmus.hu/pokorni.htm). 68 „A Fidesz az antiszemitizmus minden formáját határozottan elutasítja”. Interjú Pokorni Zoltánnal, a Fidesz-MPP alelnökével. Szombat, 2006. március. 63

* Amikor 2005 márciusában Izrael külügyminisztere, Szilvan Salom, Magyarországon járt, izraeli látogatásra hívta meg a Fidesz politikusait. A párt delegációja június 19 és 22 között tett eleget a meghívásnak. A küldöttség tagja volt mások mellett Orbán Viktor, Németh Zsolt, a Parlament külügyi bizottságának elnöke, Martonyi János volt külügyminiszter, Fónagy János, volt közlekedési miniszter, valamint Hóvári János, volt izraeli nagykövet.69 Orbán Viktor egyebek közt azt nyilatkozta, hogy „A Likud az egy nemzeti párt, kormányzópárt és nemzeti párt Izraelben. Mi is nemzeti párt vagyunk Magyarországon, az elveink is közel vannak egymáshoz, szeretnénk, hogyha a jövőben az együttműködésünk az még szorosabb lenne, mint a múltban volt. Ennek a jövőre nézve lehet jelentősége.” A látogatást és ezt a kijelentést is élesen támadták a szélsőjobboldalon. „Apartheid, cenzúra, kollektív bűnösség – kollektív büntetés, a bennszülöttek házainak lerombolása, a nemzetközi jog lábbal tiprása, a bennszülöttek gettóba zárása, az emberi jogok megsértése, háborús bűnösök kormányba juttatása. Izraelben ezek már megvalósultak, Magyarországon folyamatban van megvalósításuk. Ne engedjük nekik!” – olvasható a Front című kéthetilap 2005. június 28-i számának címlapján Orbán Viktor szavai alatt.70 A Magyar Fórum szerint, „Orbán Viktor izraeli látogatásával halálos közelségbe kerül Magyarország izraeli megszállása.”71 Csurka István szerint „A Fidesznek és Orbán Viktornak az Al Satila-i menekülttábor hóhéra, az 1200 palesztint, nőt és gyermeket lemészároltató Saron, a falépítő Likud, a Moszadot működtető a testvérpártja. (…) Orbán kasszírozni ment Izraelbe. Két dolgot köszönnek meg neki, egy régebbit és egy újabbat. Megköszönik neki, hogy a Védegylet és a Likud közös jelöltjéből, ha viszontagságos körülmények között is, de köztársasági elnököt csinált. (…) És ne feledkezzék meg az SZDSZ-ről, amely egy már kidolgozott technikával be fog jutni az Országgyűlésbe, neki, Orbánnak már csak a szerepéről kell gondoskodnia.”72 A MIÉP sajtóirodája június 28-án sajtóközleményt adott ki, amelyben fölszólították a Fideszt, hogy határolódjon el és szakítson meg minden kapcsolatot a Likuddal: „Nem véletlen, hogy néhány hónappal ezelőtt az izraeli külügyminiszter magyarországi látogatása alkalmával a Fidesz kinyilvánította, hogy szeretné szorosabbra fűzni a kapcsolatot a Likud párttal, melynek vezetője Ariel Saron jelenlegi miniszterelnök, akit a világ több országában háborús bűnösként tartanak nyilván. A Fidesz kijelentette, hogy testvérpártjának tekinti a szélsőséges cionista Likud pártot. Éppen ezért a MIÉP felszólítja a magát kereszténynek és demokratikusnak nevező Fideszt, hogy azonnal határolódjon el és szakítson meg minden kapcsolatot a Likuddal, amely párt jelenleg az izraeli parlament többségét biztosítja, és felelős a palesztin népen végrehajtott genocídiumért, és az izraeli megszálló hadsereg által fegyvertelen nőkön és gyermekeken elkövetett mindennapos gyilkosságokért.” ∗ Orbán Viktor 2005. július 23-án Tusnádfürdőn, a XVI. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján többek között arról beszélt, hogy „A baloldal, amikor csak teheti, ráront saját nemzetére. (…) Nekünk egy nemzeti baloldalra is szükségünk van. Sokan persze szkeptikusak, mondván, hogy különböző, hát genetikailag talán túlzás lenne mondani, inkább fogalmazzunk úgy, történelmi meghatározottság miatt ennek az esélyei csekélyek.” Mivel beszédében Kun Béla és Rákosi Mátyás is szóba került, egyesek antiszemitizmussal vádolták, mások viszont úgy foglaltak állást, hogy szó sincs antiszemitizmusról, szavainak szándékos félremagyarázásáról viszont annál inkább. 69

A látogatásról a Szombat is beszámolt. Shiri Zsuzsa: Orbán Izraelben. Szombat, 2005. június. Ugyanabban a lapszámban még egy Orbán-idézet olvasható: „Két olyan parlament van ma a világon, ahol magyar az ellenzék vezetője, ez a magyar parlament és az izraeli parlament”. A Front szerkesztőinek minderről a következő kérdések jutottak eszükbe: „Hány olyan parlament van ma a világon, ahol zsidó az ellenzék vezetője mint az izraeli parlamentben? Hány olyan parlament van ma a világon, ahol zsidó a kormánypárt vezetője mint az izraeli parlamentben? Hány olyan parlament van ma a világon, ahol zsidó az ellenzék és a kormánypárt vezetője mint az izraeli parlamentben? Hány kettős állampolgár van ma a magyar parlamentben és melyik ország érdekeit képviselik?” 71 A Likud és a Fidesz. Magyar Fórum, 2005. június 22. 72 Csurka István: Voltunk. Leszünk? Magyar Fórum, 2005. június 27. 70

Amikor A szólás szabadsága című műsorban megkérdezték Orbántól, hogy antiszemita-e, a következőképpen válaszolt: „Nem hinném. Ez egy súlyos kérdés: egy demokrata sohasem lehet antiszemita”. Újhelyi István, az MSZP alelnöke Orbán fenti szavaira úgy reagált, hogy egy demokrata nem gondolkodhat azon másodpercekig, hogy antiszemita-e, azonnal egyértelmű nemmel kell válaszolnia. Simon Gábor, az MSZP választmányi elnöke pedig azt mondta, hogy Orbán megjegyzését a genetikai meghatározottságról „csak kódolt zsidózásként lehet értelmezni”. Orbán pert indított Simon, Újhelyi és a nyilatkozataikat leközlő lapok, a Népszabadság és a Népszava kiadója ellen, mivel úgy ítélte meg, hogy a két politikus által elmondottak alkalmasak lehetnek személyének lejáratására. Keresetét azonban első- és másodfokon is elutasították, mégpedig azzal az indoklással, hogy Simon és Újhelyi nem az ő személyét minősítették, hanem az általa elmondottakat, egy közszereplőnek pedig egyébként is jobban kell viselnie a kritikát. Orbánnak egyébként nem ez volt az egyetlen olyan beszéde, amely az antiszemitizmus gyanújába keveredett, pártjának a 2006-os országgyűlési választásokon elszenvedett vereségét magyarázva ugyanis ismét félreérthetően fogalmazott: „Mi pontosan tudjuk: nem az ellenfél programja, nem is az eszméi kerekedtek fölénk – valójában a pénzük vert meg bennünket, és mindenki láthatta, pénzük, az volt temérdek. Mondják, a pénznek nincs szaga, se színe. A pénznek valóban nincs, de a gazdájának van, és azt éreztük és láttuk is mindenhol, szerte az országban. Tisztelt hölgyeim és uraim, a helyzet úgy áll, hogy a sok pénz legyőzte az igazságot.” A reagálások közül most csak egyet idéznék, a legtöbben ugyanis hasonló értelmet tulajdonítottak Orbán szavainak, mint György Péter: „Attól tartok, hogy az érvelés félreérthetetlen: a pénz gazdája, az bizony büdös. S akkor itt van a következő kérdés: ki is tehát a pénz gazdája, az a bizonyos, aki minden valószínűség szerint büdös. Na, itt vannak mindjárt a kapitalisták. A büdös kapitalisták tehát, ők lennének azok, akiknek a sok pénze legyőzte az igazságot? De vajon véletlen, vagy a nyelvérzék tehetetlenségi ereje, az anyanyelvem ismerete az, amiért ha a pénz büdös gazdájáról gondolkozom, nekem a zsidó is eszembe jut? „Büdös zsidó”, ezt már hallottam mondani, de őszintén: a „büdös kapitalista”, a „büdös pénzgazda” vagy „szagos pénzgazda” kifejezéssel mintha még nem találkozhattam volna. Azaz, a volt miniszterelnök beszéde, ha tudatosan, ha véletlenül, de rájátszik egy ismert magyar nyelvi fordulatra (…). Csurka István beszél és ír így.”73

73

György Péter: Sértődöttség és késő bánat. Élet És Irodalom. 2006. május 5.

5. Holokauszt-tagadók és holokauszt-relativizálók A holokauszt-tagadás elterjedtségéről alighanem csak hozzávetőleges ismereteket lehet szerezni, az ugyanakkor egészen biztos, hogy a haláltáborok és gázkamrák létezését, vagy azt, hogy hatmilliónyi európai zsidó veszett oda a vészkorszakban, csak kevesen vonják kétségbe. Talán ezért találtam mindössze hét olyan magyar nyelvű honlapot,74 amelyek kisebb-nagyobb felületet biztosítanak a holokauszt-tagadó nézeteknek. Persze az is előfordulhat, hogy némelyik elkerülte a figyelmemet, az ilyen jellegű oldalakat ugyanis érthető módon nem hirdetik, legföljebb a hasonló irányultságú oldalakon. A hét honlap természetesen éppen héttel több a szükségesnél, olvasottságuk azonban minden bizonnyal nem túlságosan magas. A közzétett olvasmányok mellett mindenesetre nem lehet szó nélkül elmenni, veszélyességük mértéke ugyanis fordított arányban áll azzal, hogy mennyien olvassák őket. A holokauszt-tagadás dicstelen feladatát ráadásul nem kizárólag néhány jelentéktelen internetes oldal vállalta magára, hanem bizonyos nyomtatott sajtótermékek is, amelyek között országos terjesztésű is akad. Ilyen többek között a Magyar Demokrata, a Magyar Fórum, vagy a Havi Magyar Fórum. Ezek a lapok rendszeresen közölnek ilyen jellegű publikációkat, ahogy a Front című kéthetilap is, amely a „nemzeti könyvesboltokban” és a budapesti újságárusoknál kapható. A Holokauszt tagadói által leggyakrabban ajánlott olvasmányok közé tartozik az ún. Leuchter-jelentés,75 amelyről magyarul is elég sok információ hozzáférhető,76 illetve azok a munkák, amelyek a Soá áldozatainak számát kérdőjelezik meg (A hatmilliós zsidó mítosz nyomában; Egy hazugsággal kezdődött; 66 kérdés és válasz a holokausztról). De maradjunk inkább a hazai vonatkozásoknál. A holokauszt-tagadás szabadsága A Holokausztállítás, holokauszttagadás című irományt a Havi Magyar Fórum tartotta közlésre érdemesnek. 77 A bevezetőben a szerző, Király József igyekszik mérsékelni az olvasók cikkel szembeni elvárásait: „Írásunk nem tudományos munka igényével készült. Általában (a legfontosabb helyeket kivéve) nem jelöljük meg a szakirodalmi hivatkozásokat, bár ezek minden egyes állításunkkal kapcsolatban rendelkezésre állnak. A hivatkozásoknál igyekeztünk olyan forrásmunkákat kiválasztani, amelyek a hivatalos történetírás talaján állnak, valamint közismert zsidó szervezetek és személyiségek munkáinak eredményeit tükrözik. (…) Ezeket az irodalmi helyeket mindenki megtalálhatja, akit a téma érdekel és a vonatkozó irodalmat beszerzi. A téma nem teljes körű tárgyalásának az oka az idő rövidsége. Szándékunk a magyar parlamenti képviselők és a közvélemény tájékoztatása azért, hogyha a törvényjavaslat,78 amely ezt az írást kiváltotta, szavazásra kerül, akkor senki se mondhassa, nem tudta, miről és mire szavaz.”

74

(1) http://holhome.stormpages.com/; (2) http://igazsag.myip.hu/Kroko.html; (3) http://www.mariaorszaga.hu/; (4) http://poluld.up.to/; (5) http://www.radioislam.net/hongr/cionp.htm; (6) http://www.suttogo.hu; (7) http://zundelsite.org/hungarian. 75 Fred A. Leuchter volt az a mérnöki diplomával nem rendelkező mérnök, aki „bebizonyította”, hogy a gázkamrákról szóló beszámolók kitalációk. 76 A Front négyrészes cikksorozatot jelentetett meg a Leuchter-jelentésről (2006. május 16., 2006. május 30., 2006. június 13, 2006. június 27.), de terjedelmes beszámoló olvasható róla a http://zundelsite.org/hungarian, valamint a Mária Országa (http://www.mariaorszaga.hu/index.php?menu=bovebben&tipus=tortenelem&kod=303&kat=10) oldalon is. 77 Király József: Holokauszttállítás, holokauszttagadás. Havi Magyar Fórum, 2001. szeptember. 78 Három szocialista országgyűlési képviselő (Kósáné Kovács Magda, Suchman Tamás és Szabó Zoltán) határozati javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy az Országgyűlés kérje fel a kormányt a holokauszttagadás büntetőjogi szabályozási lehetőségeinek áttekintésére (értsd: váljon büntethetővé a holokauszt tagadása).

Király ezután lényegében elhatárolódik önmagától és szándékaitól: „A félreértések elkerülése végett: semmiképp sem szeretnénk kisebbíteni a nácik és különösen az SS felelősségét a zsidók II. világháború alatti sorsában, nem szeretnénk továbbá ennek a népnek tengernyi szenvedését bagatellizálni.”79 A cikk további része azonban éppen a Holokauszt megtörténtét igyekszik kétségbe vonni, mégpedig úgy, hogy egymásnak ellentmondó adatokat közöl az áldozatok számáról; Hitler felelősségét bagatellizálja, arra hivatkozva, hogy nem adott ki az európai zsidóság megsemmisítésére vonatkozó parancsot; kizárólag olyan szerzőkre hivatkozik, akik vitatják a gázkamrák létét. Király szerint „A képviselőkön áll, hogy nevüket adják-e a mítosz (kiemelés tőlem – Cs. Z.) büntetőjoggal támogatott fenntartásához, vagy az általános emberi jogokkal összhangban engedik az érvek válaszát az érvekre.”80 A határozati javaslatnak akkor nem lett folytatása, a Holokauszt tagadását csak 2010-ben tiltotta meg törvénnyel a parlament.

A gázkamrák „mítosza” Ilyen előzmények után talán nem meglepő, hogy a Havi Magyar Fórum a Leuchter-jelentést is megjelentette.81 A szerkesztők még egy rövid kedvcsinálót is mellékeltek hozzá,82 amelyben többek között az olvasható, hogy „A megvizsgált gázkamrák (az auschwitzi, a birkenaui és a majdaneki – Cs. Z.) egyike sem felelt meg a minimális működtetési követelményeknek sem. (…) A műszaki vizsgálat szerint a krematóriumok maximális – de elméleti, a valóságos ennek alig a fele – összkapacitása a három táborban körülbelül 470 fő/nap: hány holttestet lehetett elégetni 4 év, 1460 nap alatt? És hol van a hiányzó mintegy 5,5 millió ember? A szerző (Leuchter – Cs. Z.) legjobb tudományos véleménye szerint a megvizsgált berendezések közül soha, egyetlenegyet sem használtak emberek kivégzésére, és a krematóriumokat sohasem láthatták el a nekik tulajdonított munkaterheléssel. A gázkamrák mítosza véget ért. (kiemelés tőlem – Cs. Z.)”83

Összehasonlító népirtás A Holokauszt relativizálására, vagyis az áldozatok számának megkérdőjelezésére a Holokauszt tagadásánál jóval több példát találni, ahogy arra is, hogy a nemzetiszocializmust az államszocialista kihívásra adott válaszként állítsák be, csökkentve ezzel a nemzetiszocialista eszmék követőinek milliók haláláért viselt felelősségét. A legnagyobb visszhangot talán az Összehasonlító véralgebra és a holocaust című írás keltette, amely a Népszabadság hasábjain jelent meg. Lovas István elhíresült irománya rendkívül súlyos állításokat tartalmazott, nem véletlen, hogy Eötvös Pál, az akkori főszerkesztő, magyarázkodásra kényszerült: „Milyen indokkal és célból tesszük (…) közzé (…) ezt a[z] (…) írást? Legegyszerűbben fogalmazva: tájékoztatásul. Informálásul és talán figyelmeztetésül. (...) A vitatott lényeg az, hogy a holocaust itt történt (...), történelmileg most történt, és hogy mi is közvetlenül érintettek voltunk (...) pszichikai bűnrészesként és tevőleges közreműködőként is.”84 Lovas a Holokauszt egyediségét kérdőjelezte meg terjedelmes szövegében, miközben keményen támadta azokat, akik úgymond „egyediséget követelnek” a Soának: „Azok, akik saját holocaustjuknak erőszakosan és kategorikusan egyediséget követelnek, szinte minden esetben az érdekérvényesítésben gyengébb népek holocaustját értékelik le. Ez a fajta magatartás egyet jelent az antiszemita történelmi revizionisták viselkedésével, akik tagadják a zsidók szenvedését a soában, és akik 79

Uo. Uo. 81 Havi Magyar Fórum, 2003. május. 82 Vasvári Erika: A Leuchter-jelentés. Havi Magyar Fórum, 2003. május. 83 Uo. 84 Népszabadság, 1999. március 5. 80

pontosan azt állítják a soáról, mint a soá »egyediségét« fenntartók általában a többi genocídiumról: hogy a megöltek száma túlzott, a halálesetek provokáció vagy háborúzás eredményei. Az egyediség narcisztikus állítása mások szenvedésének tagadásával párosul, ami ugyanannak az (…) »éremnek« a tüköroldala. És ha van, ami mérhetetlenül botrányos, igazságtalan és egyszersmind kiirtandó, akkor az éppen ez a nézet. (…)” 85 Azt is kifogásolta továbbá, hogy „(…) a világon ma folyamatosan ismétlődően, szinte naponta, egyetlen népirtásról, a soáról hallunk”.86 A tiltakozások nem maradtak el. Március 8-án nyílt levél jelent meg a Népszabadságban, amelyet hetvenketten támogattak aláírásukkal. Egy nappal később Feldmájer Péternek, a Mazsihisz elnökének levelét közölték, amelyet a főszerkesztőnek írt: „Egyetértek a nyílt levelet aláírók véleményével, mégis azt kell mondanom, hogy lapjuk igen helyesen járt el, amikor a közlés mellett döntött. A közlés mindenki előtt nyilvánvalóvá tette ugyanis, hogy kik azok az emberek, akik a konzervativizmus jelszavát hangoztatják, miközben megpróbálják szalonképessé tenni a második világháború szörnyűségeit, tisztára mosni a fasiszta államok hadserege által elkövetett szörnyűséges cselekedeteket, mert ha sikerülne őket mentesíteni a népirtás felelőssége alól, akkor nem különböznének a világtörténelem többi hadseregétől.”87 A Mazsihisz március 13-án fizetett hirdetésben tiltakozott a cikk megjelentetése miatt. Időközben a Lovas írását leközlő Érvek, vélemények rovat szerkesztője, Bossányi Katalin, benyújtotta lemondását, amit azonban Eötvös nem fogadott el. Lovas dolgozatára számtalan válaszcikk született, ezek közül azonban csak Révész Sándor írásából idéznék: „Aki a zsidó holocaust egyediségét cáfolja, annak a második világháború egyediségét és a náci birodalom egyediségét kell cáfolnia.”88 Révész később így folytatja: „A nácik szemében a liberalizmus és a bolsevizmus, az internacionalizmus és a kozmopolitizmus egylényegű és zsidólényegű. Ezek kiirtása és a zsidók kiirtása ugyanaz a feladat, ugyanaz a cél. A népirtások történetében soha nem volt még példa arra, hogy a népek tömegét, az emberiség jelentős részét átfogó világrendszerek, világnézetek, univerzális jelenségek megszüntetése végett akartak volna eltüntetni egy népet, illetve nem is egy népet, hanem sok népből és több felekezetből származási alapon képzett csoportot. (…) A zsidó holokauszt egyedisége nem az üldözöttek egyediségéből, hanem az üldözés funkciójának és módszerének egyediségéből következik.”89 Lovas István két évvel később érezte úgy, hogy eljött a coming out ideje: „(…) az antiszemitának minősített cikknek nem én vagyok a szerzője. Az egész Véralgebra-ügy minden képzeletemet felülmúlóan sikerült, a cikk támadóit most oly kínos helyzetbe sodró becsapás volt (…). A cikk szó szerinti fordítás – a »honosítás« hitelesebbé tételére beiktatott, főként magyar vonatkozású név vagy utalás kivételével – egy 1996-ban megjelent tanulmánykötetből90, amelynek két szerkesztője Alan S. Rosenbaum és Israel W. Charny [Charny valójában csak az előszót írta – Cs. Z].” 91 Az Összehasonlító véralgebra és a holocaust valójában két tanulmány összegyúrásából született. Az egyiknek Ian Hancock, a másiknak David E. Stannard a szerzője. Lovas saját bevallása szerint az összehasonlító népirtás szellemét kívánta kiengedni a palackból. A következő idézet ismét Révész Sándortól származik: „A plagizátor által emlegetett két tanulmány alig több, mint egy. Hancock írásából alig lop, a széles körű fölháborodást kiváltó és kiérdemlő állításainak szinte mindegyike (…) David Stannard tanulmányából való. Az ő írása a kötet botrányköve, amelytől Rosenbaum is, 85

Lovas István: Összehasonlító véralgebra és a holocaust. Népszabadság, 1999. március 5. Uo. 87 1999. március 9. 88 Révész Sándor: Szöveg és feladat. Népszabadság, 1999. március 12. 89 Uo. 90 Is the Holocaust unique? Perspectives on Comparative Genocide (Egyedi-e a holokauszt? Az összehasonlító népirtás távlatai). 91 Lovas István: A véralgebra bosszúja a gyűlölet ellen. Magyar Nemzet, 2001. március 21. 86

Charny is, enyhén szólva, elhatárolta magát, s amelynek közölhetőségéről erősen megoszlottak a vélemények (…)”.92 Karsai László többek között arra figyelmeztetett, hogy Lovas meglehetősen nagyvonalúan bánik a tényekkel: „(…) cikkében Yehuda Bauerre és Raul Hilbergre, a holokauszt két nagy tekintélyű szakértőjére is hivatkozott. (…) hamisan idézte [azonban] őket, és meghamisította még az 1942-es wannseei konferencia jegyzőkönyvét is, hogy antiszemita cikkéhez érveket gyárthasson.”93 Mellékes szempont Komoly figyelmet keltett Schmidt Mária „Holocaustok” a huszadik században című előadása is, amely az Eckhardt Tibor94 Politikai Akadémia vitaestjén hangzott el 1999. november 11-én. Az akkori miniszterelnök történész végzettségű főtanácsadójának95 véleménye két nappal később kapott szélesebb nyilvánosságot, amikor a Magyar Hírlap közölte a holokauszt egyediségét kétségbe vonó előadás szövegét. A cikk megjelenését követően lényegében azonnal megkezdődött vita résztvevői leginkább a következő megállapítást találták vitathatónak: „A II. világháború nem a zsidóságról szólt. Bármennyire is sajnálatos: a holocaust, a zsidóság kiirtása vagy megmentése mellékes, mondhatni marginális szempont volt, ami egyik fél háborús céljai között sem szerepelt.”96 Tamás Gáspár Miklós szerint Schmidt Mária „(…) azt a szélsőjobboldalon kurrens nézetet (…) szellőzteti meg, hogy az európai zsidóság kiirtásában nincs semmi különös, ez a történelem sajnálatos, de banális epizódja” .97 TGM egyébként már a munkamódszerét is manipulatívnak tartja, mivel „(…) a hullahegyek egyik halmazát állítja a másikkal szembe, hogy a másik történelmi jelentőségét csökkentse”.98 Ungvári Tamás hasonló véleményt fogalmazott meg, szerinte Schmidt Mária tulajdonképpen a holokausztrevizionizmus „rozsda lepte fegyvereit fényesítgeti”.99

92

Révész Sándor: Egy plagizátor. Élet És Irodalom, 2001. március 24. Karsai László: Holokauszt: egyediség, tények, hazugságok. Élet És Irodalom, 2001. március 24. 94 Eckhardt Tibor többek között az Ébredő Magyarok Egyesületének alapítója és elnöke volt, valamint a Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Párt egyik vezetője. 1932 után a kormánypártból kivált Független Kisgazdapárt vezetője, az angolszász orientációt támogató politikus. 95 Schmidt ekkor már a XX. Század Intézet főigazgatója, később azonban ő lesz a XXI. Század Intézet és a Terror Háza főigazgatója is. 96 Schmidt Mária: „Holocaustok” a huszadik században. Magyar Hírlap, 1999. november 13. 97 Tamás Gáspár Miklós: Sírrablók és halottgyalázók. Magyar Hírlap, 1999. november 16. 98 Uo. 99 Ungvári Tamás: Ugyan kinek az érdeke? Magyar Hírlap, 1999. november 30. 93

6. Náci és nyilas reprintirodalom A rendszerváltást követően, de különösen az ezredforduló környékén megélénkült az antiszemita kiadványok piaca.100 A tiltott irodalomhoz eleinte csak aluljárókban és utcai árusoknál lehetett hozzájutni, később azonban könyvesboltokban is forgalmazni kezdték. Nehezen lehet megbecsülni, az ilyesmire mekkora az igény, az ugyanakkor valószínűsíthető, hogy olvasóik száma nem elhanyagolható, máskülönben nem foglalkoznának újrakiadásukkal. Mónus Áron nevéhez olyan könyvek kiadása fűződik, mint a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei, a Mein Kampf, a Zsidó uralom Magyarországon vagy a Zsidó világgyarmat programja. A többször is perbe fogott Mónus 1991-ben megjelent Összeesküvés: a nietzschei birodalom című könyvében azt állította, hogy a Holokausztért tulajdonképpen szabadkőműves zsidók tehetők felelőssé. Szerinte ők juttatták hatalomra Hitlert, pénzügyi támogatásuk nélkül ráadásul nem sikerülhetett volna hatmillió zsidó meggyilkolása. Mónust állításai miatt följelentették közösség elleni izgatásért, a bíróság azonban nem találta bűnösnek. Miután a közszolgálati televízióban is megismételte elméletét, a Mazsihisz sajtóközleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy Mónus kimerítette a közösségi elleni izgatás bűntettét. A könyvkiadó ekkor rágalmazás miatt beperelte Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz ügyvezető igazgatóját és Kertész Péter közírót, a sajtóközlemény megfogalmazóját. Az eljárás végén az alpereseket bocsánatkérésre és 450 ezer Ft bírság megfizetésére kötelezték. A Gede Testvérek Bt. az 1945 előtt megjelent antiszemita irodalom hasonmás kiadásával foglalkozik. Kínálatában többek között megtalálható Bary József (A tiszaeszlári bűnper), Bosnyák Zoltán (Magyarország elzsidósodása. Fővárosunk elzsidósodása), Adolf Hitler (Küzdelem a Sátánnal. Hitler összes magyarul megjelent beszéde), Kolosváry-Borcsa Mihály (A zsidókérdés magyarországi irodalma. A zsidóság szerepe a magyar szellemi életben), Benito Mussolini (A fasizmus doktrínája), Chaldeus Simon (A zsidó világszövetség veszedelme az emberiségre), Somogyi István (A szabadkőművesség igazi arca I-II) valamint Egon van Winghene (Hová tegyük a zsidókat?) könyve is. A Mazsihisz a Kolosváry-Borcsa könyv megjelentetése miatt feljelentette a kiadót, a Fővárosi Főügyészségen azonban először megtagadták a nyomozást, mivel úgy ítélték meg, hogy a könyv megjelentetése miatt nem lehet megállapítani a közösség elleni izgatás bűncselekményének elkövetését. Később a Mazsihisz panaszának helyt adva mégis elrendelték a nyomozást, de nem közösség elleni izgatás, hanem különleges személyi adatokkal való visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt, Kolosváry-Borcsa mintegy húsz oldalon keresztül listázza a zsidó származású írókat). Szőcs Zoltán a következőképpen kommentálta a történteket: „Zoltai Gusztáv (…) ha tehetné (…) újra és újra kivégeztetné Kolosváry-Borcsa Mihályt, de mivel azt csak egyszer lehet, és a debreceni irodalomtörténészpublicistát mint háborús bűnöst már 1946 telén hóhérkézre juttatta az amerikai OSS két kiváló, magyar származású tisztje, Himler Márton és unokaöccse, az ugyancsak kiváló, ugyancsak amerikai, ugyancsak kommunista és ugyancsak zsidó Fáy-Fischer Andor, Zoltainak nem maradt más, mint Kolosváry-Borcsa emlékének a módszeres kiirtása.”101 Véleménye szerint a szóban forgó mű „(…) mindennemű szubjektív véleményt, egyéni megjegyzést nélkülöz, viszont bámulatos erudícióra valló felkészültséggel, higgadt szakmai tárgyilagossággal A-tól Z-ig áttekinti a teljes magyar irodalmat, és indulatmentes következetességgel szerzőnként – sőt művenként – jelzi azt, hogy mely művek iránya tekinthető antiszemitának, melyeké zsidónak, illetve zsidóbarátnak. Szenzációs munka (kiemelés tőlem – Cs. Z.), a – népi-urbánus cezúra mentén tragikusan kettévált – magyar szellemi életben való tájékozódás nélkülözhetetlen kézikönyve, olyan szükség volt már rá, mint egy falat kenyérre. A munka utolsó 24 oldalán ábécésorrendben olvasható A zsidó származású írók névsora, mégpedig úgy, hogy mindegyiknél, akinél van ilyen, zárójelben feltünteti az illető író eredeti családi nevét is. A mintegy kilencszáz nevet tartalmazó lista nem minősít, nem véleményez, nem értékel, csupán eredetileg anyakönyvezett, majd megváltoztatott neveket tartalmaz.”102 100

Ld. (1) Fukk Enikő: Antiszemita könyvek a magyar könyvpiacon. In Gerő András – Varga László – Vince Mátyás (szerk.): Antiszemita közbeszéd Magyarországon 2000-ben. B’nai B’rith Első Budapesti Közösség, Budapest, 2001.; (2) Nyerges András: Reprint antiszemitizmus. HVG, 1999. november 13. 101 Szőcs Zoltán: Mazsihisztéria. Magyar Fórum, 2000. október 12. 102 Uo.

Azt ugyan elismeri, hogy létezik gyűlöletre uszítás Magyarországon, szerinte azonban a gyűlöletre bizonyos nemzetidegen elemek uszítanak, akik állandóan és szünet nélkül vádaskodnak. „Azoknak a hisztérikus és teljesen alaptalan, törzsi vádjairól van szó, akik képtelenek elviselni minden rajtuk kívüli, tőlük idegen nemzeti entitást. Ezen mentalitásnak egyik élenjárója a Mazsihisz elnöke.”103 A békéscsabai Új Kékszalag Kiadó gondozásában jelent meg Henry Ford hírhedt könyve, a Nemzetközi zsidó és Richard E. Harwood munkája, a Hatmilliós zsidó mítosz nyomában. A fenti könyvek terjesztésében nagy szerepe volt/van Püski Sándor könyvesházának. A kiadói tevékenységéért állami kitüntetésben részesült, Püski annak idején négyszer (1941-ben, 1942-ben, 1944-ben kétszer) adta ki Bary Józsefnek, a tiszaeszlári vérvádper vádlójának könyvét (A tiszaeszlári bűnper),104 de Püski egykori kiadója, a Magyar Élet jelentette meg Erdélyi Józsefnek azt a kötetét (Emlék) is, amely a Solymosi Eszter vére című vérvádas vers miatt emlékezetes. 7. Gyűlölet az Interneten Azoknak, akik tiltott irodalomra vágytak, már ezelőtt 5-6 évvel sem okvetlenül kellett könyvesboltba menniük, az Internetről ugyanis könyvtárnyi anyagot tölthettek le, ráadásul ingyen. Az alábbiak az akkori állapotokat tükrözik. Zsidóellenes kiadványokat a betiltva.com és a suttogo.hu internetes oldalakon találhatunk a legnagyobb mennyiségben. Az előbbi az Ideiglenes Nemzeti Kormány 530/1945. M. E. számú rendelete105 értelmében „fasiszta szelleműnek és szovjetellenesnek” nyilvánított, valamint a Kolosváry-Borcsa Mihály gyűjteményében szereplő könyvek lelőhelye. A névtelenséget választó szerkesztők olyan mennyiségű irodalmat tettek elérhetővé, hogy a szerzők és könyvcímek felsorolásától terjedelmi okokból inkább eltekintek. A Suttogón ugyan jóval kevesebb az olvasnivaló, a szintén névtelen szerkesztők jóvoltából azonban olyan jeles szerzők munkáit lehet letölteni, mint például Norman G. Finkelstein (Holokauszt-ipar), Henry Ford (A nemzetközi zsidó), Richard Harwood (Tényleg 6 millióan haltak meg?),106 Adolf Hitler (Mein Kampf), David 103

Uo. Ld. Karsai László: Bary József vizsgálóbíró emlékiratainak sorsa. Élet És Irodalom, 2004. január 30. 105 1. §. Meg kell semmisíteni a könyvnyomdák, könykiadóvállalatok, könyvkereskedők, köz- és kölcsönkönyvtárak, iskolai könyvtárak, valamint magánszemélyek birtokában levő minden fasiszta szellemű, szovjetellenes és antidemokratikus sajtóterméket (könyv, folyóirat, napilap, hirdetmény, röplap, képes ábrázolat stb.), tekintet nélkül arra, hogy az a magyar vagy más nyelven jelent meg. Különösen és kivétel nélkül megsemmisítendők a fasiszta (nemzeti szocialista) politikusok fasiszta szellemű életrajzai, nyilvánosan elmondott beszédei, fasiszta állampolitikát méltató tudományos színezetű művek, a német hadviselést feldicsérő sajtótermékek, a fasiszta politikusoknak ily szellemű művei, a fasiszta pártoknak és kiadóhivataloknak összes politikai jellegű kiadmányai, vagy ilyen vonatkozású szépirodalmi termékei stb. 2. §. Az 1. §-ban megjelölt sajtótermékek kiadása, utánnyomása, forgalombahozatala, terjesztése, külföldről behozatala tilos. 3. §. A fenti rendelkezésekhez képest a könyvnyomdák, könyvkiadók, könyvkereskedők és kölcsönkönyvtárak, egyesületi, testületi és iskolai könyvtárak, valamint a magánszemélyek kötelesek e rendelet hatálybalépésétől számított 15 nap alatt az 1. §-ban felsorolt sajtóterméket a törvényhatóság első tisztviselője által kijelölt gyűjtőhelyre szállítani. 4. §. A törvényhatóság első tisztviselője gondoskodik a beszállítandó sajtótermékek gyűjtőhelyének kijelöléséről, a beszállított sajtótermékek őrzéséről mindaddig, amíg az összegyűjtött sajtótermékek papíranyagának hasznosítása zúzómalmokba való szállítás útján meg nem történik. 5. §. Az 1931. évi III. t.-c. 1. §-ában írt bűntettet követi el az, aki a jelen rendelet 1. §-ában megjelölt sajtóterméket kiadja, kinyomtatja, utánnyomja, forgalomba hozza, az ország területére behozza, vagy aki a birtokában lévő sajtóterméket másnak átadja. A bűnvádi eljárásra a 81/1945. M. E. sz. rendelet 20 §-a értelmében a népbíróság bír hatáskörrel. 6. § Amennyiben a cselekmény súlyosabban nem büntetendő, kihágást követ el és háború idején hat hónapig terjedő elzárással, valamint 8000 P-ig terjedő pénzbüntetéssel büntetendő az, aki a 3. §-ban írt beszolgáltatási kötelességének szándékosan, vagy súlyos gondatlanságból nem tesz eleget. 7. §. Ez a rendelet kihirdetésének napján lép hatályba. Debrecen, 1945. évi február hó 26. napján. 106 Ez nyilván ugyanaz, mint a korábban említett A hatmilliós zsidó mítosz nyomában. 104

Irving (Felkelés! Egy nemzet küzdelme: Magyarország 1956), Szálasi Ferenc (Hungarizmus; Börtönnapló 1938-1940), Arthur de Gobineau (Az emberi fajok egyenlőtlensége), vagy Marschalkó Lajos (Kik árulták el 1918-ban Magyarországot?; Országhódítók; Világhódítók, Vörös vihar). Az oldalon a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei, a Hungarizmus és intellektus, valamint a Mussolini és az olasz fasizmus című könyvek is megtalálhatók. A szerkesztők saját bevallásuk szerint egyébként azért hozták létre az oldalt, hogy ellensúlyozzák a „hatalmas erőforrásokkal dolgozó kozmopolita médiadömping hipnotikus hatását. Célunk a mozgalmi tudatosság növelése és az ideológiai oktatás mellett a történelmi felülvizsgálathoz – elsősorban a XIX-XX. század meghatározó eseményeinek, eszmerendünk hőskorának átértékeléséhez új nézőpontot biztosítani. Az oldalon megtalálható minden dokumentum politikai, ideológiai, szociológiai illetve történelmi kérdéseket feszeget. Ezek az írások nem kívánnak okot adni gyűlölködésre, csupán alternatívát állítanak fel a prostituálódott, manipulatív tájékoztatással szemben, mind a történelem, mind a jelenkor vitatott kérdéseinek tekintetében.” A valaha megjelent két legismertebb antiszemita kiadvány minden bizonnyal a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei és a Mein Kampf. A Suttogó természetesen nem az egyetlen olyan honlap, ahonnan le lehet őket tölteni. A radioislam.net magyar nyelvű oldalán107 például mindkettő megtalálható Finkelstein korábban említett könyvével és az Egy hazugsággal kezdődött című holokauszt-tagadó irománnyal együtt. A Radio Islam törekvéseit az üzemeltetők a következőképpen foglalták össze: „Radio Islam is working to promote better relations between the West and the Muslim World. Radio Islam is against racism of all forms, against all kinds of discrimination of people based on their colour of skin, faith or ethnical background. Consequently, Radio Islam is against Jewish racism towards non-Jews. World Jewish Zionism, today, constitutes the last racist ideology still surviving and the Zionist's state of Israel, the last outpost of »Apartheid« in the World. Israel constitutes by its mere existence a complete defiance to all international laws, rules and principles, and the open racism manifested in the Jewish State is a violation of all ethics and morals known to Man.” (A Radio Islam azon dolgozik, hogy javítsa a nyugat és a muzulmán világ közötti kapcsolatokat. A Radio Islam ellenzi a rasszizmus minden formáját, és az emberek bőrszínén, hitén, vagy etnikai hátterén alapuló diszkriminációt. Következésképpen, a Radio Islam ellenzi a zsidók nem zsidók elleni rasszizmusát. A cionizmus az utolsó létező rasszista ideológia, Izrael, a cionisták állama pedig az apartheid utolsó előretolt állása. Izrael puszta léte kihívást jelent a nemzetközi jog számára, ellentmond minden szabálynak, és alapelvnek, hiszen a zsidó állam nyílt rasszizmusa megsért minden ember által ismert etikát és erkölcsöt.) A nyíltan Izrael- és zsidóellenes propagandát folytató oldalon olvasható továbbá az is, hogy „No Hate. No Violence. Races? Only One Human Race.” (Nemet a gyűlöletre. Nemet az erőszakra. Fajok? Csak az emberi faj.) A radioislam.net zsidóellenessége nyilvánvalóan nem lehet témája egy olyan tanulmánynak, amely a hazai antiszemitizmussal foglalkozik. Az önellentmondásokkal terhelt szövegeket azért idéztem mégis, ráadásul ilyen hosszan, hogy nyilvánvaló legyen, a magyar nyelvű oldal készítői miféle ideológia képviselőivel közösködnek. A „Hungarizmus, Fasizmus, Nemzeti Szocializmus” elnevezésű oldalon a Mein Kampf, az „Információk a holokausztról” elnevezésűn pedig a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei olvasható. A két honlapot minden bizonnyal ugyanaz a társaság üzemelteti, a menüpontok legalábbis megegyeznek. Ezek közül a legérdekesebb kétségkívül a Kapcsolatok, ahol a Nemzeti média, folyóiratok címszó alatt másoké mellett a Demokrata, a Magyar Fórum, és a Magyar Nemzet linkje is megtalálható, a szerkesztők azonban összegyűjtötték a megítélésük szerint Kommunista, zsidó és baloldali oldalakat is. Az imént említett két oldal ikertestvére a „Judeológia”, amelynek témája „A zsidóság céljai, elvei, módszerei, hite”. Finkelstein és Ford könyve itt is megtalálható, mégpedig olyan olvasmányok társaságában, mint A legtartósabb gyűlölet, A zsidó siker titka, A zsidó világszövetség, a Bolsevizmus és zsidóság, vagy a Hová tegyük a zsidókat?. „A politikai üldözött weboldala”, tulajdonosát közösség elleni izgatás vádjával állítólag már többször feljelentettek,108 a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei mellett további zsidóellenes irodalommal szolgál. A teljesség 107

http://www.radioislam.net/hongr/cionp.htm „Cionfasiszta zsidók és strómanjaik közösség elleni izgatás miatt ismét feljelentést tettek ellenem a rendőrségen honlapom tartalma miatt. Túl sok olyan információ található itt, amely kellemetlen nekik: bizonyítékok a holocaust108

igénye nélkül: A holocaust-hazugság; A zsidó fasizmus alapja: a Talmud; A zsidóság torz nemzettudata; Hitler és az amerikai jegybank a zsidók kezében, Magyarország fizetési mérleghiányának okai. A magát Kroko tanár úrnak nevező Kalmár László oldaláról, aki egyszerűen csak hollókosztként emlegeti a Holokausztot, szintén letölthető Hitler főműve. A Pajzsszövetség honlapján a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei mellett „részletes elemzés” olvasható a Talmudról, ám az oldal leginkább figyelemreméltó szövege mégis egy bizonyos Myron van Fagen esszéje, Az illuminátusokról109, amely „leleplezi” a zsidók világuralmi törekvéseit, valamint Endrey Antal tanulmánya, a Disznófejű nagyúr,110 amely a sokatmondó A Wall Street világuralmi törekvései és hazánk alcímet viseli. A Mária országa nevű oldalról szintén letölthetők antiszemita irodalom klasszikusai: a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei, a 66 kérdés és válasz a holokausztról, a Holokauszt-ipar, a Tényleg hat millióan haltak meg?, valamint olyan ismeretterjesztő olvasmányok, mint a Halottgyalázás vagy igazságkeresés?, amely arról szól, hogy milyen titkokat tudott meg David Cole „ateista zsidó revizionista történész” Dr. Franciszek Piper-től, az auschwitzi Állami Múzeum igazgatójától és gondnokától. Szót kell még ejteni a Magyar Demokratában is rendszeresen hirdető Nemzetek Európája Könyvkiadó honlapjáról, ahonnan többek között megrendelhető Adolf Hitler politikai testamentuma, mégpedig Martin Bormann lejegyzésében, A nácizmus okkult gyökerei, a „Nemzeti öncélúságért” – Gömbös Gyula tizenkét beszéde, vagy a Hungarizmus és intellektus című tanulmánykötet. A „hazai könyvpiac állóvizét frissítő” Fehérlófia könyvesbolt honlapjáról bárki megrendelheti Az N.S.D.A.P. programja és világnézeti alapjai című kötetet, amelyet egyébként a Nemzetek Európája Könyvkiadó adott ki, vagy Bartha Miklós Kazár-földön című kétes értékű munkáját. Az 1945 előtt megjelent eredeti kiadású magyar és német nyelvű politikai irodalom iránt érdeklődőknek a www.antikvarium.atw.hu internetes oldalon érdemes próbálkozniuk. A Magyar Nemzeti Front111 honlapjáról Fiala Ferenc (Így dolgoztak a bitangok112) és Marschalkó Lajos (Világterror – Világuralom113) munkái mellett letölthető Herzl Tivadar cionizmust megalapozó könyve, A ZsidóÁllam114 is. Szegő Péter cikkéből115 kiderül, hogy a Kossuth téren, ahol Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének nyilvánosságra kerülése után kezdtek tüntetni a kormányfő lemondását követelők, szintén megvásárolható volt a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei és Henry Ford könyve, A nemzetközi zsidó. A legfrissebb magyar nyelven megjelent antiszemita iromány (állítólag a világ legolvasottabb anticionista könyve) a Zsidó szupremácizmus – a zsidókérdés amerikai szemmel, amelynek szerzője, az Egyesült Államok egyik legismertebb neonácija, David Duke, a Lelkiismeret ’88 meghívására Magyarországra látogatott. Duke hat városban (Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged, Miskolc, Győr) népszerűsítette a Gede Testvérek Bt. gondozásában megjelent kötetet.

hazugságra, a Talmud fasiszta kitételeire, a zsidó fasizmus létére, a zsidó szabadkőművesség kitűnő kapcsolataira Hitlerrel, Izrael fasiszta politikájára, és még számos olyan dologra, amelyeket ők titokban szerettek volna tartani. (…) Nem ez volt az első feljelentést ellenem. Az előző kísérletek, amelyek elhallgattatásomra és börtönbe juttatásomra történtek, már közvetlenül a rendőrségen tett feljelentések után bűncselekmény hiányában hamvukba holtak.” 109 http://62.112.194.95/Az%20illuminatusok.doc 110 http://62.112.194.95/endrey%20antal%20a%20disznofeju.doc 111 A pártot olyan MIÉP-esek alapították, akik nem értettek egyet Csurka politizálásával. 112 http://www.nemzetifront.hu/fiala.html 113 http://www.nemzetifront.hu/marschalko.htm 114 A Zsidó-Állam elektronikus kiadásának előszavából kiderül, hogy a szöveget a Sófár Egyesület digitalizálta, meglepő lenne tehát, ha a Magyar Nemzeti Front az ő tudtukkal és engedélyükkel közölte volna újra Herzl munkáját. 115 Szegő Péter: Talált tárgyak a Kossuth téren. Szombat, 2006. október.

„A könyv által tárgyalt néhány fõbb kérdés: a minden nép ellen gyűlöletet tanító talmudista-zsidó vallás, a holocaust propaganda, a palesztin népirtás, a szeptember 11.-i terrortámadás, az iraki háború, a zsidó lobby, a cionista szupremácisták által megszállt amerikai kormány, és számos más kérdés, amelyekrõl a zsidók által uralt média sötétségben tartja a közvéleményt” – olvasható a Lelkiismeret ’88 honlapján.116

116

http://www.lelkiismeret88.hu/about929.html

8. Antiszemitizmus cél nélkül: temetők, emlékművek és zsinagógák rongálói A nagyatádi zsidó temetőben 2000. február 29-én rongáltak meg százhat síremléket 13-17 éves fiatalok. Barcson március 1-jén, Tiszafüreden március 5-én, Vasváron szeptember 4-én rongáltak meg ismeretlenek zsidó síremlékeket. November 2-án Budapesten, a Kozma utcai zsidó temetőben szintén ismeretlenek ötvennégy síremléket döntöttek le, némelyikre fasiszta jelképeket festettek. A kár meghaladta az ötmillió forintot. Két nappal később hat újabb, a rákövetkező napon pedig még egy síremlék megrongálását jelentették be a rendőrségen. Jászkarajenő használaton kívüli zsidó temetőjében 2001. április 20-án a harminckét sírból huszonkettőt rongáltak meg ismeretlen tettesek. A kövekre a zsidóságot sértő ábrákat rajzoltak. A balassagyarmati zsidó temetőben 2002. november 27-én kilenc síremléket döntött ki és rongált meg három 14 éves gyerek. A szigetvári zsidó temetőben 2003. március 2-án ismeretlen tettesek több kriptát is felnyitottak. A sírokra Dávidcsillagot rajzoltak. Az egri zsidó temetőben 2004. április 9-én tíz síremléket döntöttek le tizenévesek. Július 1-jén kilencvenkét síremléket döntöttek le ismeretlenek a gyöngyösi zsidó temetőben. A sírkert felújítása néhány nappal korábban, a holokauszt 60. évfordulójára fejeződött be. Pannonhalma felújítás alatt álló zsidó temetőjében július 16-án a már renovált sírkövek közül rongáltak meg tizenkettőt ismeretlen elkövetők. December 29-én az olaszliszkai régi zsidó temetőben nyolc sírkövet döntött le három 8-10 éves gyerek. Kőszegen 2005. április 7-én sírköveket döntöttek le és törtek szét ismeretlenek a már évtizedek óta nem használt zsidó temetőben. Június 12-én ezüstszínű festékkel firkálták össze a hódmezővásárhelyi zsinagóga falát. Az ismeretlen elkövetők a „Magyar holokauszt: Napjainkban!” és az „Ébredj magyar!” feliratokat írták a falra. Június közepén százharminckét sírt rongáltak meg a Kozma utcai zsidótemetőben. A legtöbb sírkövet összetörték, az okozott kár hatvan-hetvenmillió forint. A rendőrség eleinte antiszemitizmusra gyanakodott, később azonban a sírkőkészítőkre terelődött a gyanú, akik állítólag így akartak új megrendelésekhez jutni. A történteket minden parlamenti párt határozottan elítélte. Megrongálták a nyilasok által Dunába lőtt áldozatoknak emléket állító „Cipők a Duna-parton” című alkotást is. A Roosevelt tér és a Kossuth tér közötti partszakaszon hatvan pár korhű, vasból készült lábbeli emlékeztetett a történtekre, ismeretlenek ezek közül loptak el hármat július 18-án. Két cipőt később megtaláltak a folyóban, a rongálást ezek szerint tehát nem a haszonszerzés motiválta. 2006. augusztus 25-én ismeretlen tettesek nyilaskeresztet rajzoltak a régi nagykállói zsinagóga helyén emelt emléktáblára. November 6-án a Váci Zsidó Hitközség ima- és tanházának utca felőli homlokzatát firkálták össze antiszemita szövegekkel, horogkeresztekkel és egyéb fasiszta jelképekkel, valamint a zsidóságot gyalázó jelszavakkal. Az Adolf Hitlert éltető 88! Jelet, a Viva Palesztina és a Dzsihad feliratokat festették óriási betűkkel az épületre, valamint összetörték és ellopták az egykori zsidó iskolának emléket állító márványtáblát is.

Összegzés A rendszerváltástól napjainkig tartó időszakban az antiszemita beszéd mindvégig jelen volt a hazai nyilvánosság centrumában. Erre a másfél évtizedre azonban korántsem lehet egységes periódusként tekinteni, hiszen az igazán szélsőségesen antiszemita megnyilvánulások többsége a kilencvenes évek első felében hangzott el, a későbbiek során ezzel szemben a zsidóellenes gondolatok kódolt formában történő hangoztatása vált meghatározóvá. Mindez két körülmény egymást erősítő hatásával magyarázható. Egyrészt azzal, hogy az államszocializmus irányított nyilvánosságának évtizedei után sokan tévesen értelmezték a szólásszabadság jelentését; másrészt azzal az elbizonytalanodással és irányvesztéssel, amely a nagy társadalmi átalakulások szükségszerű velejárója. Az antiszemitizmus a vizsgált időszakban ugyan nem szűnt meg, nyelvezete viszont az esetek többségében a korábbinál visszafogottabbá vált. Egy fontos dologról még nem esett szó. Mekkora fogadókészség mutatkozik az antiszemitizmusra a magyar társadalomban. A zsidóellenes vélemények sikerességét alapvetően két tényező határozza meg. Egyrészt a mérvadó közéleti személyiségek velük szembeni engedékeny vagy éppen elutasító magatartása, másrészt az a társadalmi környezet, amelyben az előítéletes kijelentések elhangzanak. „Csak akkor van komoly jelentősége az antiszemitizmus dinamikája szempontjából annak, hogy megteremtődik egy olyan nyelvi mező, amelyben bizonyos politikai ágensek a hataloméhes hazai Idegen, a Zsidó által képviselt nemzetvesztő erők nemzetvédő ellenfeleiként jelenítik meg magukat, és a politika és társadalom valamennyi konfliktusát e két erő harcaként mutatják be, ha vannak a társdalomban olyan, jelentős csoportok, amelyekkel felfedeztethető, hogy diffúz kiszolgáltatottság-érzésük oka a nemzet fenyegetettsége, orientációvesztettségüké a nemzeti hagyomány megsemmisülése, depriváltságuké pedig egy könyörtelen Idegen feltartóztathatatlan térfoglalása.”117 A mai magyar társadalom egy részében van fogadókészség az ilyen végletesen leegyszerűsített világmagyarázatokra is. A zsidóellenességet ezért érdemes komolyan venni, legalább elővigyázatosságból, hiszen a zsidóságot minden bizonnyal ezentúl is meggyanúsítják majd azzal, hogy a háttérből irányít bizonyos politikai, gazdasági és kulturális eseményeket. © A szerző a kutatást a Szombat folyóirat megbízásából végezte. Támogató

L. A. Pincus Alapítvány a zsidó oktatásért a diaszpórában The L.A. Pincus Fund for Jewish Education in the Diaspora

117

Kovács András: A kéznél lévő idegen. Antiszemita előítéletek a mai Magyarországon. PolgART Kiadó, Budapest, 2005. 258. oldal.