Társadalomtudomány
Dr. BÓDI Stefánia
A HALÁLBÜNTETÉS HAZAI SZABÁLYOZÁSÁNAK TÖRTÉNETE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A KATONAI BŰNCSELEKMÉNYEKRE HISTORY OF THE DEATH PENALTY IN HUNGARY-SPECIAL ATTENTION TO THE MILITARY CRIMES
A halálbüntetés számít a legsúlyosabb büntetésnek az államok büntetési rendszerében. Történelmileg a legtöbb társadalomban a legsúlyosabb bűncselekményt elkövetők valamint a politikai ellenfelek kivégzésére használták. Magyarországon egykor főként katonai, vagyoni elleni bűncselekményekre vagy hazaárulás esetén alkalmazták. A halálbüntetés végighúzódik az emberiség egész történetén. Capital Punishment, also referred to as the death penalty, is the execution of a person by the state as punishment for a crime. The use of formal execution extends at least to the beginning of recorded history. Historically, the execution of criminals and political opponents was used by nearly all societies— both to punish crime and to suppress political dissent. In Hungary Capital Punishment, the death penalty was reserved as punishment for crimes against property, treason, or as part of military justice. A halálbüntetés a korábbi történelmi időszakokban általánosan elterjedt büntetési nem volt hazánkban is, ugyanúgy, ahogy Európa más országaiban. Werbőczy Tripartitumában felsorolja a halálbüntetéssel fenyegetett cselekményeket, amelyek között megtaláljuk a gyilkosságot, a fosztogatást, a rablást, a tolvajlást. Halállal fenyegették a haramiákat és azokat is, akik a nemeseket bántalmazták. A végrehajtási módokat tekintve igen elterjedt volt Magyarországon a karóba húzás és a kerékbetörés. Vajna Károly megállapítása szerint nálunk nem létezett a hóhérbakó megkülönböztetés, mint a németeknél, és nem tömörültek a bakók céhekbe sem. 1 Átmenetileg II. József alatt eltörölték a halálbüntetést 1778-ban, de 1796-ban visszaállították azt. A minősített, kegyetlen kivégzési módok egészen az 1800-as évek közepéig tartották magukat. A halálbüntetés hazai történetét tekintve kiemelkedő jelentőséggel bír Szemere Bertalan javaslata. A Magyar Tudományos Akadémia 1839-ben pályázatot írt ki e tárgykörben, amelyet Szemere Bertalan nyert meg. Írásában, A büntetésről, s különösebben a halálbüntetésről című művében kifejtette, hogy az emberi élet elidegeníthetetlen. Szemere tehát 1841-ben tiltakozott a halálbüntetés ellen, és helyette az életfogytig tartó szabadságvesztés alkalmazását javasolta. Javaslatát elvetették. Ezt követően a híres büntetőtörvénykönyv, a Csemegi-kódex ― az 1878. évi V. törvény ― ismét alkalmazta a halálbüntetést gyilkosság esetére, továbbá a király elleni felségsértés esetén. Aki a királyt meggyilkolja, vagy ezt megkísérli halálbüntetéssel volt büntetendő. Kimondta, hogy a „halálbüntetés zárt helyen, kötél által hajtatik végre.”2 A kódex megalkotója Csemegi Károly volt, akire az ekkoriban méltán népszerű, klasszikus büntetőjogi iskola volt nagy hatással. A kódex egyébként változatos büntetési rendszert alkalmazott, mivel ismerte a halálbüntetés mellett a szabadságvesztés-büntetést, a pénzbüntetést, emellett a hivatalvesztést, az elkobzást, a politikai jogok gyakorlásának felfüggesztését, a kiutasítást, a pénzmellékbüntetést és a foglalkozástól való eltiltást. Lehetővé tette a halálbüntetés szabadságvesztésre való átváltoztatását is. Ami a kivégzési módot illeti, Magyarországon az akasztást alkalmazták. A végrehajtásnál jelen kellett lennie a törvényszéki bírónak, a királyi ügyésznek, egy lelkésznek és két orvosnak. Az elítélt rokonai is jelen lehettek a kivégzésnél. 1 2
Vajna Károly megállapítását Kabódi Csaba idézi. In: Kabódi Csaba, Lőrincz József, Mezey Barna: Büntetéstani alapfogalmak, Rejtjel Kiadó, 2005. Budapest, p. 65. Csemegi-kódex-21.§
47
Dr. Bódi Stefánia Az 1800-as években a halálbüntetések száma nem volt jelentős Magyarországon. Az első világháborút követően aztán Európa-szerte megnőtt a halálbüntetéssel fenyegetett delictumok száma. Ennek indoka, hogy a hadviselés érdekeivel szembenálló legsúlyosabb cselekményeket halállal fenyegették. A második világháborút követően is halálbüntetéssel fenyegették a háborús és népellenes cselekmények elkövetőit, a halálbüntetést 1945-től alkalmazták a népbíróságok, a rögtönítélő bíróságok és a katonai bíróságok egyaránt. Ekkoriban a rendszert az jellemzi, hogy a halálbüntetést nem korlátozták a legsúlyosabb élet elleni cselekményekre, hanem alkalmazni rendelték a tulajdon elleni továbbá a gazdasági bűncselekmények elkövetőivel szemben is. A koncepciós perekben is alkalmazták, illetve az 1956-ot követő megtorlás időszakában. A Csemegi-kódex módosításaként meg kell említenünk ezt követően az 1908-ban született I. büntetőnovellát, amelyet a Franz von Liszt által képviselt klasszikus büntetőjogi iskola fémjelzett. Ez a fiatalkorú bűnelkövetőkkel szemben alkalmazható nevelő intézkedésekről, valamint a büntetés felfüggesztését lehetővé tevő rendelkezéseiről híres. Ezek ugyanis mind hiányoztak a korábbi Csemegi-kódexből. Ez volt az 1908. évi XXXVI. törvénycikk a büntetőtörvénykönyvek és a bűnvádi perrendtartás kiegészítéséről és módosításáról. A fiatalkorúakkal kapcsolatban kimondta, hogy ha a fiatalkorút halállal, fegyházzal, börtönnel, fogházzal kellene büntetni, akkor vele szemben fogházbüntetésnek, államfogházzal büntetendő cselekmény miatt pedig államfogház-büntetésnek van helye. A fogházbüntetés tartalma, ha a cselekményre a törvény halál vagy fegyházbüntetést állapít meg, tíz év.3 Aki a bűntett elkövetésekor 20. évét még nem töltötte be, a halállal büntetendő cselekmények miatt tíztől tizenöt évig terjedő fegyházbüntetéssel volt büntethető.4 Ezt követően meg kell említeni a második büntetőnovellát, azaz az 1928. évi X. törvényt, amely a megrögzött bűntettesekre nézve tartalmazott rendelkezéseket, valamint bevezette a határozatlan időre szóló büntetéseket is. Ebben az időszakban látott napvilágot az 1921. évi III. törvénycikk az állami és társadalmi rend hatékonyabb védelméről, amely kimondta, hogy aki az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására vagy valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos létesítésére irányuló mozgalommal vagy szervezkedéssel összefüggően bűntettet vagy vétséget követ el, annak a büntetése halál.5 Az 1930. évi II. törvénycikkel napvilágot látott a katonai büntető törvénykönyv, ― a Ktbtk. ― amely a közönséges büntetőtörvények alkalmazását rendelte el, kivéve, ha a Ktbtk. mást rendelt. Tartalmazta, hogy a halálbüntetést agyonlövéssel kell végrehajtani, kötéllel pedig akkor, ha több halálbüntetéssel fenyegetett cselekmény miatt szabták ki, amelyek között volt agyonlövéssel és kötéllel végrehajtandó büntetés is. Ha a halálbüntetést kötéllel kellett végrehajtani, ezzel egyidejűleg a honvédségből vagy a csendőrségből való kicsapást is ki kellett mondani.6 A törvény fiatalkorúval szemben nem tette lehetővé a halálbüntetés alkalmazását, velük szemben fogházat vagy más büntetési nemet kellett alkalmazni.7 A törvény tartalmazta, hogy amennyiben az elkövető tizennyolcadik évét már betöltötte, de huszadik évét még nem, a halállal fenyegetett cselekmények miatt tíz évtől tizenöt évig terjedő fegyházbüntetést kell kiszabni.8 A következő katonai bűntettek elkövetése esetén lehetett halálbüntetést kiszabni a Függelemsértések körében akkor, ha
−
háború idején vagy bármilyen szolgálatban az elöljáróval szemben erőszakot alkalmaztak, a büntetés agyonlövéssel végrehajtandó halál;
−
ha a parancs az ellenség elleni szolgálatra vonatkozott, a szolgálati parancs nem-teljesítése esetén, ha a cselekményből súlyos hátrány származott, a büntetés agyonlövéssel végrehajtandó halál;
−
ha a szolgálati parancs megtagadása az elöljáróval szembeni erőszakkal vagy fenyegetéssel történt, és mindez háborúban vagy felállított sorban és rendben követtetett el, a büntetés agyonlövéssel végrehajtandó halál;
3 4 5 6 7 8
1908. évi XXXVI. törvénycikk-26.§ 1908. évi XXXVI. törvénycikk-32.§ 1921. évi III. törvénycikk- 2.§ 1930. évi II. törvénycikk- 7. § 1930. évi II. törvénycikk - 43.§ 1930. évi II. törvénycikk - 48.§
48
Társadalomtudomány
−
ha a szolgálati parancs megtagadásakor vagy az elöljáróval szembeni erőszak elkövetésekor szándékos emberölés vagy kísérlete is történt, a büntetés ugyancsak agyonlövéssel végrehajtandó halál.
Amennyiben az elkövető a fent említett cselekményeket hirtelen felindulásban követte el, amely abból származott, hogy elöljárója, feljebbvalója részéről súlyos sérelem érte, enyhébb büntetés is alkalmazható volt. Agyonlövés helyett három évnél rövidebb tartamú szabadságvesztés azonban nem volt kiszabható.9 A zendülés és bujtogatás körébe tartozó bűncselekmények kapcsán agyonlövéssel végrehajtandó halálbüntetéssel kellett sújtani azokat a zendülőket, akik:
− − −
erőszakot követtek el az elöljáró ellen, akár megsebesítették, vagy megölték az elöljárót akár nem; az elöljáró védelmére kelt személy ellen emberölést vagy ennek kísérletét vagy testi sértést követtek el; halál a büntetése azoknak a felbujtóknak és vezetőknek, akik a csoportban a rend helyreállítására megjelent erők kirendelése után is részt vesznek;
−
halál a büntetése azoknak, akik az ellenség elleni szolgálatot megtagadják, vagy meghiúsítják.10
A katonai őr elleni bűntettek körében halállal kellett sújtani azokat, akik:
− −
szándékos emberölést vagy kísérletét követték el; az őrt erőszakkal vagy fenyegetéssel hivatásának gyakorlásában akadályozták vagy intézkedésre kényszerítették, ha mindebből súlyos hátrány származott és ezt a cselekményt háború idején követték el.11
A szökés vagy önkényes eltávozás körében agyonlövéssel végrehajtandó halál volt a büntetés háborúban akkor, ha:
−
a tettes olyan szolgálatból szökött meg, amelynek elhagyása súlyos hátránnyal járt vagy a szökést többen követték el, vagy ha a tettes szökés miatt már kétszer büntetve volt;
− −
aki az ellenséghez szökött, vagy ezt megkísérelte, annak a büntetése kötéllel végrehajtandó halál volt; többen szövetkeztek az ellenséghez szökésre, a felbujtó büntetése kötél általi halál.12
Az őrszolgálati bűntettek körében golyó általi halál volt a büntetése annak, aki:
−
háború idején szolgálatát „megittasodással” vagy elalvással, vagy eltávozással nem teljesítette, vagy háború idején jelentékenyebb veszélyt idézett elő, ha az elkövető a parancsnok vagy az őr volt, vagy az őrség más tagja;
−
golyó általi halál volt annak is a büntetése, aki a fogoly megőrzésére volt hivatott, és a foglyot szándékosan megszöktette, ha tudta, hogy a fogoly felségsértés vagy hűtlenség bűntettében bűnös és a szöktetésből nagy hátrány következett be.13
A „gyávaság” körében golyó általi halál volt annak a parancsnoknak a büntetése, aki:_
−
azt a helyet vagy állást, amit védenie kellett volna, feladta és ezzel nagy hátrányt okozott, vagy magát, illetve csapatát elfogni engedte;
−
félelmében elrejtőzéssel, megfutamodással, fegyver, lőszer elhagyásával, színleléssel vagy más módon kötelessége alól magát kivonni törekedett az ellenségeskedés alkalmával és ebből hátrány származott;
−
az ellenségeskedéskor kedvezőtlen hadihíreket terjesztett, és ezáltal mások bátortalanságát idézte elő.14
A 2. világháborút követően a háborús bűncselekmények szigorú büntetésén túlmenően elterjedtek azok a rendelkezések, amelyek a kialakulóban lévő újfajta politikai rendszer fenntartását segítették elő. Ekkor még mindig hatályban volt a Csemegi-kódex, ― a módosításoktól eltekintve ― amelynek következő módosítását az ún. harmadik büntetőnovella, az 1948. évi XLVIII. törvény tartalmazta.15 Megemlítendő az 1945. évi VII. törvény is, amely a népbíráskodás tárgyában kibocsátott kormányrendeletek törvényerőre emeléséről rendelkezett, valamint az ideiglenes nemzeti kormány 81/1945. ME számú rendelete a nép9 10 11 12 13 14 15
1930. évi II törvénycikk -70. 74. 75. 76. § Ktbtk. -77. 78.§ Ktbtk. -89.§ Ktbtk. -94. 96.§ Ktbtk. -103. 105.§ Ktbtk. -108.§ 1948. évi XLVIII. törvény a büntetőtörvények egyes fogyatékosságainak megszüntetéséről és pótlásáról
49
Dr. Bódi Stefánia bíráskodásról, amely a kiszabható büntetések körében nevesítette a halálbüntetést, és kimondta, hogy a népbíróság által kiszabott halálbüntetés kegyelmi úton életfogytiglani, vagy 10-15 évig terjedő, határozott tartamú fegyházbüntetésre változtatható át. A kegyelmezés joga a Nemzeti Főtanácsot illette meg, amely határozatát az Igazságügy-miniszter javaslatára hozta meg.16 A hivatkozott jogforrás halállal fenyegette a háborús bűnösöket, valamint kimondta azt is, hogy fiatalkorúak ügyében halálbüntetés nem szabható ki. Minden törvényszéki székhelyen népbíróságot kellett fölállítani, a népbíróság halálbüntetést kimondó határozatával szemben fellebbezéssel lehetett élni a Népbíróságok Országos Tanácsához. A népbíróság köteles volt az ügyet felterjeszteni az ítélethozataltól számított nyolc napon belül. A Népbíróságok Országos Tanácsa három nap alatt köteles volt a tárgyalási napot kitűzni, lehetőleg minél közelebbi időpontra. Ha az ítélet ellen a fellebbezés kizárt volt, vagy akként határozott a népbíróság, hogy az elítélt kegyelemre nem méltó, a halálbüntetést ettől számított két órán belül végre kellett hajtani. A végrehajtás módjáról az ideiglenes nemzeti kormány 1400/1945. ME számú rendelete tartalmazott rendelkezést, amelynek értelmében a halálbüntetést golyó vagy kötél által, zárt helyen, de a nyilvánosság kizárása nélkül kellett végrehajtani.17 Kimondta továbbá, hogy fiatalkorúak ügyében halálbüntetést csak akkor lehet kiszabni, ha a fiatalkorú a cselekmény elkövetésekor a 16. életévét már betöltötte. Végül létezett az ideiglenes nemzeti kormány 5900/1945. ME számú rendelete, amely a népbíráskodás körében a távollévő terhelt ellen folyó eljárásra vonatkozott, illetve a közvád képviseletére vonatkozó szabályok kiegészítése tárgyában látott napvilágot. Ez 1.§-ában kimondta, hogy amennyiben halálbüntetést kell kiszabni és a terhelt távol van, távolléte a büntetés kiszabását nem akadályozza. A terheltet ilyen esetekben kézre kerülésekor haladéktalanul a népbíróság elé kellett állítani. A terhelt távollétében hozott halálos ítélet ellen az ítélet meghozatalakor fellebbezésnek nincs helye, de amikor a terhelt előkerül, a bíróság meghallgatja és ennek eredményéhez képest dönt a halálbüntetés fenntartásáról vagy új főtárgyalás elrendeléséről. Időrendben a következő fontosabb jogszabály az 1946. évi VII. törvény volt, amely a demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelméről rendelkezett. Ez kimondta, hogy halállal büntetendő, aki a demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló cselekményt követ el, mozgalmat vagy szervezkedést kezdeményez, vezet vagy azt lényeges anyagi támogatásban részesíti, illetve az is, aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy a köztársasági elnököt életétől, testi épségétől, személyes szabadságától vagy alkotmányos hatalmától megfossza, vagy arra kényszerítse, hogy alkotmányos hatalmát meghatározott irányba gyakorolja, vagy ne gyakorolja.18 Az 1947. évi XXXIV. törvény a népbíráskodással kapcsolatos egyes rendelkezésekről szólva tartalmazta, hogy a halálbüntetést zárt helyen kötél által kell végrehajtani, ha pedig ez akadályokba ütközne, akkor golyó által kell végrehajtani. A népügyészség a kivégzésnél való jelenlétet bármely felnőtt személynek megengedhette.19 A halálbüntetést kimondó döntéssel szemben semmisségi panaszt lehetett bejelenteni, ekkor a népbíróság köteles volt az ügyet az ítélethozataltól számított nyolc nap alatt felterjeszteni a Népbíróságok Országos Tanácsához, amely köteles volt három nap alatt minél közelebbi tárgyalási határnapot kitűzni. A Népbíróságok Országos Tanácsa a népbíróság ítéletét megsemmisíthette és új eljárást rendelt el vagy a törvénynek megfelelő új határozatot hozott.20 Ezt követően megszületett a Büntető Törvénykönyv új általános része, vagyis az 1950. évi II. törvény. Ez ismerte a büntetések körében a halálbüntetést, a börtönt, a pénzbüntetést, az elkobzást és a vagyonelkobzást, a közügyektől eltiltást, a foglalkozástól eltiltást és a kiutasítást. A halálbüntetés és a börtön mindig főbüntetések voltak. A halálbüntetés kegyelemből átváltoztatható volt más büntetési nemre. A büntetőjog teljes anyagát felölelő új kódex ― ezután ― az 1961. évi V. törvény lett. A törvény a főbüntetések között ismerte a halálbüntetésen kívül a szabadságvesztést, a javító-nevelő munkát és a pénzbüntetést is. Az 16 17 18 19 20
81/1945. ME számú rendelet - 7.§ Az Ideiglenes Kormány 1400/1945. ME számú rendelete 1946. évi VII. tv. 1.§(1) bek. 5.§ és 10.§ 1947. évi XXXIV. törvény -1.§ 1947. évi XXXIV. törvény -19.§(5)20.§(2)
50
Társadalomtudomány 1961-es Büntető Törvénykönyvben a halálbüntetés alkalmazására eredetileg huszonnyolc cselekmény kapcsán volt lehetőség, amelyből tizenkettő katonai bűncselekmény volt. Halálbüntetés csak azzal szemben volt alkalmazható, aki a bűntett elkövetésekor a huszadik életévét betöltötte. Halálbüntetés mellett mellékbüntetésként csak vagyonelkobzást lehetett alkalmazni, a halálbüntetés kegyelemből húsz évig terjedő szabadságvesztésre volt átváltoztatható.21 A halálbüntetéssel fenyegetett főbb cselekmények a következők voltak ekkoriban:
− − − − − − −
összeesküvés, lázadás, kártevés, rombolás, merénylet, hazaárulás, az ellenség támogatása.
Ezek mind állam elleni bűncselekménynek számítottak. A béke és az emberiség elleni bűntettek köréből a népirtás, és a háborús kegyetlenkedés sorolhatók ide. Az igazságszolgáltatás elleni bűntettek köréből idetartozott a börtönzendülés. A személy elleni bűntettek köréből halálbüntetéssel sújtották az emberölés bizonyos eseteit. A katonai bűntettek közül a törvény különösen sokat sújtott halálbüntetéssel:
− − − − − − − − − −
a szökést, a külföldre szökést, a kibúvást a katonai szolgálat teljesítése alól, a zendülést, a parancs iránti engedetlenség bizonyos eseteit, az elöljáró és szolgálati közeg elleni erőszakot, a készenléti szolgálat szabályainak megszegését, a harchelyzetben elkövetett parancsnoki kötelességszegést, a kibúvást a harci kötelesség teljesítése alól, a harckészültség veszélyeztetését, és a hadikövet elleni erőszakot.
Ezt módosította a későbbiekben az 1971. évi 28. törvényerejű rendelet, amely megkülönböztette a vétséget és a bűntetteket, továbbá bevezette az életfogytig tartó szabadságvesztést. 1971-ben aztán mellőzték a halálbüntetés alkalmazását a társadalmi tulajdont károsító, vagyon elleni cselekmények vonatkozásában, viszont olyan tényállás is volt, amelyet újonnan rendeltek halállal büntetni, ez a légi jármű jogellenes hatalomba kerítésének minősített esete volt. A halálbüntetéseket rendszerint hajnalban kellett végrehajtani, amin jelen kellett lennie az ügyésznek, az ítéletet hozó bírónak, a büntetés-végrehajtási intézet parancsnokának, az őrségnek és az orvosnak. A jelenleg hatályos ― többször módosított ― Büntető Törvénykönyvünk ezután az 1978. évi IV. törvény lett, amelyet 1979. július 1-jén az 1979. évi 5. tvr. léptetett hatályba. Az 1978-as Büntető Törvénykönyvben a halálbüntetés kivételes jellegű büntetés lett, az állam elleni bűntetteket, a katonai bűncselekmények jelentős részét, a béke elleni és a háborús cselekmények egy részét, és bizonyos köztörvényes cselekményeket fenyegették ezzel. Ilyen előzményeket követően végül az Alkotmánybíróság (AB) törölte el a halálbüntetést a rendszerváltás folyamán, a 23/1990. AB határozatában.22 Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az élethez való jog olyan korlátozhatatlan és oszthatatlan alapjog, amely minden mást megelőző érték, egyszersmind a többi alapjog forrása. Az Alkotmánybíróság az élethez való jogot a kezdetektől elválaszthatatlan egységben értelmezte az emberi méltósággal, amely olyan a jogrendszer egészét átható alapelv, mely úgyszintén az összes többi jog forrása és feltétele. Az élethez való jogot szokás még összekapcsolni a testi épséghez való joggal, és a kínzás vagy embertelen, megalázó büntetés tilalmával. Ezek együttesen adják meg az ember jogi statusát. 21 22
1961. évi V. törvény - 36.§(1)(2)(4) bek. A Halálbüntetést Ellenzők Ligája indítványozta a halálbüntetés eltörlését, amelynek hatására a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 1990. október 24-én közzétett határozatában eltörölte e büntetési nemet.
51
Dr. Bódi Stefánia A halálbüntetés alkalmazása a gyakorlatban az eltörléséig fokozatosan csökkent, a 60'-as években az évenkénti átlagos alkalmazásának száma nyolc, a 70'-es években három volt. A 80'-as években ugyanez az átlag megmaradt. Az utolsó kivégzés hazánkban 1988 júliusában volt. Megengedett a halál okozása a büntetőjog által szentesített két kivételes esetben: végszükségben és jogos védelmi helyzetben. Ezekben az esetekben nem a halálbüntetés jogosságát ismeri el a jog, hanem a támadás jogon kívüliségét. Jogos védelmi helyzetben megengedett a támadó megölése, ha életünket csak ilyen formában tudjuk megvédeni; ellenkező esetben ugyanis a mi életünkről rendelkezne a jog. Pillanatokra tehát a természeti állapot tér vissza azokban az esetekben, amikor életek küzdenek egymással, hangzik az alkotmánybírósági határozathoz csatolt véleményben. A hazai Alkotmánybíróság halálbüntetést eltörlő elhíresült határozatában megállapítja, hogy nem szabad életeket jogilag másként kezelni. Valamennyi demokratikus európai állam és civilizált nemzet eltörölte ezt a kegyetlen büntetési nemet. Megkérdőjelezhetetlen európai alapelveket magáénak valló ország nem alkalmaz halálbüntetést, jogállam nem akasztathat. Nincs az életre méltóbb és méltatlanabb. Az egyenlő méltóság miatt egyaránt sérthetetlen a nyomorék ember és a bűnöző élete és méltósága is. Az emberi méltóságban mindenki osztozik, aki embernek született, függetlenül attól, hogy mennyit valósított meg emberi mivoltából és miért csak annyit. Ebből következően nemcsak a halálban egyenlő mindenki: hanem a jog révén az életek is egyenlők. Kulcsszavak: halálbüntetés, halálbüntetés Magyarországon, katonai bűncselekmények, halálbüntetés eltörlése, Csemegi-kódex, népbíráskodás, népügyészség, Népbíróságok Országos Tanácsa Keywords: death penalty, death penalty in Hungary, military crimes, abolish the death penalty, Codex Csemegi, people's tribunal, public prosecutor in socialist judicial system, National People's Tribunal
FELHASZNÁLT IRODALOM KABÓDI Csaba, LŐRINCZ József, MEZEY Barna: Büntetéstani alapfogalmak. -Bp.: Rejtjel Kiadó, 2005. NAGY Ferenc, TOKAJI Géza: A magyar büntetőjog általános része., -Bp.: Korona kiadó, 1998. VÍGH József: A halálbüntetés eltörlésének időszerűségéről, -Bp.: Belügyminisztérium, 1995. -in.: Belügyi Szemle, 1.szám
Jogszabályok 23/1990. AB hat. (X. 31. ) 1961. évi V. törvény 1948. évi XLVIII. törvény 1947. évi XXXIV. törvény 1946. évi VII. törvény 81/1945. ME számú rendelet 1400/1945. ME számú rendelet 1930. évi II. törvénycikk 1921. évi III. törvénycikk 1908. évi XXXVI. törvénycikk 1878. évi V. törvény
52
