A HAJDÚKERÜLETI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ ÍTÉLETEI A

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII

55

A HAJDÚKERÜLETI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ ÍTÉLETEI A FELLEBBVITELI BÍRÓSÁGOK ELŐTT

1793–1850

NAGY SÁNDOR

II. rész 1 polgároknak és nem-nemeseknek a büntető ítéletek elleni fellebbezését megengedő 1791. évi 43.tc. hatályba lépése után, a hajdúkerületi törvényszék csak 1793. július 17-től keltezett ítéleteiben szabott ki olyan büntetéseket, amelyek miatt a Kir. Táblához perorvoslattal lehetett élni. Ettől az időponttól 1850. május 22-ig – a hajdúkerületi bíróságok működésének az önkényuralom által történt megszüntetéséig – a törvényszék 3379 ítéletet hirdetett ki 8190 vádlott előtt.2 A vádlottak és védőik, valamint a vádat képviselő tisztiügyészek 276 ítélet ellen jelentettek be fellebbezést s ez összesen 972 vádlottat érintett. Eljárás a Kir. Tábla előtt Mivel a tanulmány I. része már foglalkozott a fellebbviteli eljárásra is kiterjedően, az 1793-tól 1850-ig halálra ítélt vádlottak ügyével is, a II. részben a törvényszék 237 másnemű büntetéseket kiszabó, 1

A tanulmány I. részét L. A hajdúkerületi törvényszék büntető ítéletei a fellebbviteli bíróságok előtt 1757- 1850. In: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVI. 1999. (Szerk.:Radics Kálmán) Debrecen,1999. 37-60. 2 Ebben a számban nincs benne a tanulmány I. részében ismertetett ügyek vádlottainak száma.

Nagy Sándor: A Hajdúkerületi Törvényszék… 56 felmentő, vagy az ügyet egyéb rendelkezéssel befejező ítéleteinek a fellebbviteli eljárásban történt elbírálását ismerteti. Ezeknek 782 vádlottja volt. A 237 ítéletből a Kir. Tábla 61 ítéletet – 161 vádlottra vonatkozóan – indokai alapján helyben hagyott éspedig 50 ítéletet az elsőfokú ítélet keltétől számított 11 hónapon, 8-at 1 év 6 hónapon belül és mindössze 3 ügyben húzódott el az ítélet meghozatala 3 éven túlra. A helyben hagyott ítéletek 161 vádlottja által elkövetett bűncselekmények jogi minősítés szerinti megoszlását az 1. sz. melléklet tartalmazza. Ebből kitűnően a bűncselekmények elkövetői a törvénnyel védettek közül az élet és a testi épséghez, a vagyonhoz (tulajdonhoz), a közerkölcsök, a közbiztonság megvédéséhez és a társadalmi rend fenntartásához fűződő jogokat sértették meg. A kiszabott büntetések és felmentések számát a 2. sz. melléklet tartalmazza. A számszerű adatok alkalmasak ugyan az igazságszolgáltatást érintő bizonyos következtetések levonására, az elsőfokú és fellebbezési bíróságok működésének megvilágítása végett azonban feltétlenül szükséges az alapul szolgáló jellegzetesebb ítéleti tényállások, valamint a kiszabott büntetések és egyéb rendelkezések indokainak rövidre fogott ismertetése is. A hajdúkerület törvényszékének – 1757-től 1850-ig – az ember élete ellen irányuló, valamint a vagyoni érdekeit sértő lopások miatt indított ügyekben folytatott büntetés kiszabási gyakorlatát két önálló tanulmány már részletesen ismertette.3 Ezért a következőkben az ember élete és testi épsége, valamint vagyona ellen elkövetett bűncselekmények köréből csak olyan ügyeknek az ismertetésére kerül sor, amelyekről az említett két tanulmányban nem esett szó, de jellemzőek mind az elsőfokú, mind a Kir. Tábla ítélkezésére.

3

Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék büntetés kiszabási gyakorlata lopás miatt indított bűnügyekben 1757-1850. In: A Hajdúsági Múzeum Évkönyve VII. Hajdúböszörmény, 1990. (Szerk. Nyakas Miklós). 67-115. Uo. A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata az ember élete elleni bűncselekményekben. VIII. Hajdúböszörmény,1994. (Szerk.: Nyakas Miklós) 5-79.


57

Élet és testi épség elleni ügyek 1. A törvényszék 1843. december 22-én kelt ítélete szerint Simai bosszúból kiabálta rá Cséplőre, hogy egy Tóth nevű embert „meggyilkolt”. Erre azonban semmiféle más bizonyíték nem merült fel, ezért Cséplőt a vád alól felmentette. A feljelentési kötelezettség elmulasztását illetően a törvényszék azt állapította meg, hogy a gyilkosság bejelentésének elmulasztása csak abban az esetben terhelné Simait, ha a bűncselekmény elkövetése valóban megtörtént volna. Mivel azonban erre bizonyíték nincs, a vád alól felmentette. Az ítélet szerint Szilágyi Péter Cséplő Istvánt „mocskos szavaiért” megverte. „Minthogy a jelen társaságos és törvénnyel korlátolt életben az őskor ököljogát használni s ön ügyében bosszuló bíróként lépni fel tilos tett”, ezért a törvényszék 2 heti vasban töltendő fogságra ítélte, de azt is kimondta, hogy mivel Cséplő „a megveretésének maga volt az oka, részére semmit sem ítél meg”.4 A bűnösnek kimondott vádlott ugyanis köteles volt a testi sértéssel okozott károkat a sértettnek megtéríteni, éspedig az orvosi kezelés díját, a rendelt gyógyszerek árát, a sérülés mérvéhez igazodó összegű u.n. sérelmi (vagyis fájdalom) díjat, a sérülés folytán bekövetkezett kereset veszteséget. A különböző címeken keletkezett károk összegét a megfelelő bizonyítékok alapján a bíróság állapította meg és az ítéletben kötelezte a vádlottat a megfizetésére. A kerületi törvényszék ezeknek a károknak a megítélésénél nemcsak az összegszerűséget, hanem a jogalapot is vizsgálta s ha úgy találta, hogy a bűncselekmény bekövetkezését a sértett magatartása okozta, a károk megítélését teljes egészében mellőzte, vagy csökkentett mértékben állapította meg. 2. Kovács Bálint 32 éves hadházi lakos ellen felesége meggyilkolása miatt indított ügyben az orvosszakértőnek az volt a véleménye, hogy az asszony más személy által történt megfojtása következtében múlt ki.

4

HBML. Processus criminales. IV.A.505/e. (a továbbiakban: B.ügyek) 1843.Fasc. 4.T. No.122.

58

Nagy Sándor: A Hajdúkerületi Törvényszék…

A törvényszék 1843. május 17-én kihirdetett ítéletében felsorolta mindazokat a terhelő körülményeket, amelyeket a kihallgatott tanúk vallomásaikban előadtak. A közvélemény a bűncselekmény elkövetését a férjnek tulajdonította, mert a feleségét nem szerette s vele „némi ellenkezésben élt”. A tett végrehajtásának éjszakáján a Farkas János kertjében aludt, de az éj folyamán onnan kétszer is elment s amikor harmadjára is eltávozott, még homályos volt a hajnal. Hajnalban a saját házánál is megfordult, de onnan anélkül távozott, hogy az ablakon benézett volna. Amikor reggel megint hazament s az ablakon át meglátta, hogy a felesége lába az ágyról lecsüng, nem ment be a lakásba, hogy az asszonyt megvizsgálja, hanem Sípos Bálintot kereste meg a lakásán, hogy vele együtt nézzék meg a helyszint. De Sípost még sem oda hívta, hanem az apósához küldte, ő pedig Gál Mihállyal ment vissza a lakáshoz. Amint odaértek, Gál Mihály és az időközben összegyülekezettek előtt „indulatának még annyi jelét sem adta, hogy felesége testét a lefojtó lepeltől megszabadította volna”. A lakásba az ablakon történt bebúvása s annak ideje felől tett vallomása az egyik tanúnak a kihallgatásakor előadott vallomásával ellentétes volt s ez hazudozására és tisztátalan lelkiismeretére mutat. Mindazonáltal, az ügyben kihallgatott tanúk vallomásaiban előadottak a vádlott állhatatos tagadásával szemben elmarasztalására elegendő bizonyítékul nem szolgálnak, – állapította meg a törvényszék s ezért vádlottat a vád alól felmentette és szabadon bocsátását rendelte el. A tisztiügyész az ítélet ellen fellebbezéssel élt, ez azonban nem vezetett sikerre. Bár a Kir. Tábla ítélete ellen is jogosult volt perorvoslatot bejelenteni, ezt azonban nem tette. Ebből pedig okszerűen következik, hogy maga sem észlelt olyan terhelő bizonyítékokat, amelyekre további fellebbezését alapíthatta volna.5 3. A nánási Zöldág nevű külső kocsmában 1827. december 21én Zsíros József és a 46 éves Albuj Péter összeverekedtek. Ebben Albuj oldalán részt vett a 36 éves Kosztolányi Mihály és az 50 éves Bulatkó János is. Albuj Zsírost leverte a földre és rajta olyan sérüléseket okozott, amelyek következtében az egyébként ”lúd és tyúk lopásért többször büntetett, korhely csavargónak ismert” sértett 1828. április 25-én meghalt. 5

Uo B. ügyek. 1844.Fasc.4.U.No.44.


59 A törvényszék 1828. június 18-án Albuj Pétert emberölés miatt 2 évi rabságra és negyedévenként 25 pálcaütésre, Kosztolányit és Bulatkót a verekedésben részvételükért 40 – 40 pálcaütés elszenvedésére ítélte. Elítélte továbbá a törvényszék vétkes gondatlanság miatt a 26 éves Gaskó József csaplárost is, mert a levert „Zsíros Józsefet minden felső ruha nélkül, a nagy hidegen egész éjszaka szabad ég alatt heverni hagyta s ez által annak halálát siettette”, ezért 40 pálcaütés elszenvedésére büntette. A tisztiügyész a büntetések súlyosbítása végett fellebbezéssel élt, a Kir. Tábla azonban a törvényszék ítéletét helyben hagyta.6 Albuj Péter és a csapláros Gatkó József bűnösségének megállapítása az orvosszakértő véleményén alapult éspedig a csaplárost illetően azon, hogy gondatlanságával „a sértett halálát siettette”. Mivel az ítélkezés eddigi gyakorlatában ilyen eset még nem fordult elő, felmerül a kérdés, milyen jogi megfontolásra alapította a törvényszék azt az álláspontját, amellyel az általános emberi szempontból kétségkívül megrovást érdemlő magatartást bűncselekménynek minősítette abban az időpontban, – 1828-ban, amikor hazánknak büntetőtörvénykönyve még nem volt. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy a hajdúkerületi törvényszék tagjai között voltak olyanok, akik ismerték az 1791. évi 67.tc. alapján létre hozott jogi bizottság által kidolgozott első, 1795-ös Magyar Büntető Kódex Tervezetét, amely külön szakaszban foglalkozott a Kódexben meg nem nevezett bűntettekkel is. E szerint az emberi életben minden bizonnyal számtalan olyan eset is adódik, amelyből nem is annyira a szándékosság, mint inkább a meggondolatlanság, hanyagság, vagy pajkosság világlik ki. A csínytevéseknek és az ezekhez hasonló vétkeknek nagyon sok különböző neme van, de minthogy a furfangosságból, hanyagságból, vagy meggondolatlanságból eredő összes vétket, esetet és cselekedetet nem lehet törvényben kifejezni, ezek mindegyikénél vegye mindenkor fontolóra a bíró a társadalomnak okozott kárt, valamint a tettes gondatlanságának és szándékosságának fokát. A bíró az elkövetett deliktum körülményeivel arányosan, a szándékosság legfelsőbb fokán akár egy egész évig terjedő elzárást

6

Uo. 1828.Fasc.4.D.No.58.

Nagy Sándor: A Hajdúkerületi Törvényszék… 60 is, vagy elzárás helyett, a Kódex elején tárgyalt alapelvek szerinti botbüntetést, a honoráciorokra pedig pénzbírságot kiszabhat.7 Felismerhetően ezen az alapon járt el a törvényszék a csaplárossal szemben. Mivel a Kir. Tábla az ítéletet megjegyzés nélkül helyben hagyta, ezzel a döntéssel is egyetértett. A későbbiek során azonban a büntető törvények kodifikációs javaslatait készítő bizottságok ezt a javaslatot nem tették magukévá, mert a bírót nem kívánták törvényalkotási joggal felruházni. Ezért a Büntető törvénykönyvről szóló 1878. évi V. tc. már az 1.§-ában kimondta, hogy „bűntettet vagy vétséget csak az a cselekmény képez, amelyet a törvény annak nyilvánít.” A következő évben a kihágásokról megalkotott 1879. évi XL. tc-nek szintén az 1.§-a meghatározta, hogy „kihágást az a cselekmény képez, amelyet a törvény, miniszteri rendelet, törvényhatóság, vagy törvényhatósági joggal fel nem ruházott szabad királyi város, vagy rendezett tanáccsal bíró város által kiadott szabályrendelet kihágásnak nyilvánít.” De a miniszteri rendelet és szabályrendeletek csupán valamely rendőri tilalomnak vagy rendelkezésnek a megszegését minősíthették kihágásnak. 4. Ritkán fordult elő, hogy kizárólag testi sértés miatt indított ügyben az ítélet a Királyi Tábla elé került. Az 1843. május 15-én kelt ítélet tényállása szerint „a tanuk vallomásából az tűnnék ki”, hogy a 22 éves Csuka Sándor és Csuka István szoboszlói lakos vádlottakat az országúton a nádudvariak megtámadták, ők pedig „a nádudvariakat lopásra való hajlandóságuk miatt verték meg, nemes Otrokocsi Nagy Mihálynét is”, habár ő a vádlottak szekerére „tisztátalan célból látszott átmenni”. A két vádlott azonban az önvédelem határait túllépve, kegyetlenül megverte. Ezért a törvényszék vádlottakat, mint bűnösöket „eddigi többízbeni hurcoltatásuk és letartóztatásuk büntetésükbe tudásán felül” 2 heti fogságra, az orvosi és sérelmi díj címén 20 pengőforint megfizetésére kötelezte, mivel azonban nemes Otrokocsiné „némileg maga szerezte magának a megverését”, a patikaszerek árának csak a bíróilag lecsökkentett összegét ítélte meg a részére.

7

Törvényjavaslat a bűntettekről és azok büntetéséről LIV. szakasz. Az e Kódexben meg nem nevezett bűntettekről. 2. és 8.§. A törvényjavaslatot teljes terjedelmében közli Hajdú Lajos: Az első (1795-ös)magyar büntetőkódex-tervezet (Bp,1971) c. művében. Az idézett LIV.szakasz 2. és 8.§-t l. 506-509.old.


61 A perjegyzőkönyvben fellebbezés bejelentésére vonatkozóan nincs adat. A büntetés mértékéből azonban nyilvánvaló, hogy ez a jog csak a tisztiügyészt illette meg. Kir. Tábla az elsőfokú ítéletet 1 év és 8 hónap elteltével, 1845. január 18-án helyben hagyta. Ez azt jelentette, hogy a törvényszék döntéseivel, így azzal is egyetértett, hogy a gyógyszerek költségeinek csak a leszállított összegét ítélte meg a sértett részére.8 Ennek azért van jelentősége, mert a törvényszék a későbbiek során is élt ezzel lehetőséggel. A Kir. Tábla ítélkezési gyakorlata a feudáliskorszak végéig következetes volt abban, hogy ha az ügyész a 3 évi szabadságvesztést el nem érő büntetés ellen nem élt fellebbezési jogával, azonban a vádlott és védője perorvoslatot jelentett be, az iratokat felülbírálás nélkül viszszaküldte az elsőbíróságnak. 5. Mező János 44 éves böszörményi lakos 1817. április 23-án, bár a kocsmában erre semmi okot nem adott, amikor onnan eltávozott, Órás István, Kozák Nagy Mihállyal és Órás Bálinttal utánament, kint megtámadta és bottal úgy főbe vágta, hogy 6 nap múlva meghalt. A boncolás adatai szerint koponyacsonttörést szenvedett. „A sérülés elhárításán sem a természeti életerő, sem az emberi ész és mesterség semmit sem segíthetvén, a halál rekesztette be az életét” – állapították meg az orvosszakértők. Bár a vádló tisztiügyész halálbüntetés kiszabását kérte – olvasható a törvényszék 1817. szeptember 22-én kelt ítéletében – de nincs bizonyítva, hogy a vádlott előre feltett szándékkal ölte meg a sértettet, ezért 2 évi, szüntelen vasban, közönséges munkában, a maga kenyerén letöltendő rabságra s minden negyedévben 25-25, összesen 200 pálcaütés elszenvedésére ítélte és 40 rhénesforint vérdíj megfizetésére kötelezte. Kozák Nagy Mihályt verekedés kezdéséért 60, Órás Bálintot és Bódi Bálintot verekedésért, Bondor Jánost azért, mert bottal jelent meg a kocsmában 30-30 pálcaütésre büntették. Gyöngyösi Gábort pedig a törvényszék bizonyítékok hiányában felmentette. A vád képviselője az ítéletet megnyugvással tudomásul vette. Órás István vádlott és védője azonban fellebbezéssel élt. A Kir. Tábla 1818. szeptember 21-én kelt ítéletében kimondta, hogy az Órás István-

8

Uo. 1845.Fasc.4.X.No.38.

Nagy Sándor: A Hajdúkerületi Törvényszék… 62 ra kihirdetett 2 évi rabság büntetés nem fellebbezhető, ezért az ügy további vizsgálatának helye nincs.9

Vagyon elleni bűncselekmények Vagyon elleni bűncselekmények miatt indított ügyekben a Kir. Tábla az elsőfokú bíróságnak két olyan ítéletét hagyta helyben változtatás nélkül, amelyeknek vádlottjai hajdúvárosi tisztviselők voltak. 1.Tóth Bálint Szoboszló város városgazdáját a tisztiügyész azzal vádolta, hogy a kezelésére bízott pénzből 663 forintot eltulajdonított. Vádat emelt továbbá Kis Bálint, Determann Bálint és nemes Márton Sándor szoboszlói lakosok ellen is, mert ők a Városházát feltörték és onnan pénzt loptak. Vádlottak tagadták bűnösségüket. Tóth Bálint azzal védekezett, hogy a tanács rendelkezése értelmében a város kasszáját a városházán kellett tartani. Ott azonban sokan megfordultak, a kasszát feltörték és meglopták. Ebből származott a hiány, amit már teljes egészében megtérített. Arra nem merült fel bizonyíték, hogy a Városházát a megvádoltak törték fel. A törvényszék 1811. december 2-án kelt ítéletével a vádlottakat felmentette és egyúttal elrendelte, hogy az eddigi rossz szokás helyett, a kasszát nem szabad a városházán tartani, hanem a pénztárnok a saját házánál köteles őrizni és arról felelni. Ha azonban a város erre nem utasítja, hasonló kár esetén a kártérítésre és számot adásra „a nemes Magistratus tagjait fogják kötelezni”. Az ügy iratai a HBML-ben nem találhatók. Az ítéletnek csak a büntető ügyek tárgyalásáról készült jegyzőkönyvbe beírt szövege áll rendelkezésre, a következő további bejegyzéssel: „Ezen ítéletet Szoboszló város követje notarius Király János a Ns Magistratus redeléséből apellálja”.10 Ez azt jelentette, hogy mivel a törvényszék ítélete kötelezte Szoboszló város tanácsát a pénztár őrzésére vonatkozó rendelkezés kiadására, a tanács az ez elleni fellebbezés bejelentésére azt a Király Jánost utasította, aki mint „a város követje” tagja volt a törvényszéknek és részt vett az ítélet meghozatalában is Sem ezt meg9

Uo. 1817.Fasc.SSS.No.46. Uo. B. ügyek jkv.1.kötet. 1811 december 2.

10


63 előzően, sem ezt követően nem fordult elő, hogy a törvényszéknek az ítélet meghozatalában részt vett tagja jelentett volna be az erre jogosult tisztiügyész hatáskörébe tartozó fellebbezést. A Kir.Tábla 1813. december 20-án minden erre vonatkozó észrevétel nélkül, érdemben elbírálta a bejelentett perorvoslatot, s a törvényszék ítéletét azzal támasztotta alá, hogy „a szoboszlói lakos Tóth Bálint ellen a fiscalisnak csupán gyanúra épült próbái az elítélésre nem elegendők, próbák nem léte miatt absolváltatik. Az általa kifizetett 663 rft 9 krajcárra reexecutio rendeltetik” vagyis ez az összeg részére visszafizetendő volt. 11 2. Bencze Mihály királyi adókezelő dorogi lakost a tisztiügyész a kezéhez befolyt királyi adó hűtlen kezelésével, tulajdonképpen hivatali sikkasztással vádolta. A törvényszék 1845. március 4-én kelt ítélete szerint, a vádlott több olyan adót szedett be, amelyet sem a kézikönyvbe, sem a naplóba nem írt be. Védekezése szerint a hiányzó pénzt nem fordította a saját céljaira s neki, mint adószedőnek külön hivatali szobája nem volt. A pénzt ott kezelte, ahol mindenféle ember megfordulhatott s még csak pénztári ládát sem biztosítottak részére. A törvényszék álláspontja szerint, bár erre a tényre a hiány megállapítása előtt nem hivatkozott, mégis figyelembe kellett venni. Mivel a kárt teljes egészében megtérítette, hivatalától felfüggesztésének a büntetésbe beszámítása mellett, a törvényszék 1 hónapi fogságra ítélte, továbbá a vizsgáló kerületi küldöttség 84 forint napidíjának és a városi küldöttségnek a vizsgálattal eltöltött napokra járó díjának megfizetésére kötelezte. Az ítélet ellen a tisztiügyész és a vádlott is fellebbezéssel élt. A Kir. Tábla 1846. május 25-én az elsőfokú ítéletet helyben hagyta. Az ügy iratai a HBML-ben nem találhatók, hollétükre nincs adat. Az ítélet a büntető ügyek tárgyalásáról vezetett jegyzőkönyvben olvasható.12 Az ítélet elleni fellebbezés és annak eredménye az 1846. évről készített Tiszti ügyészi Perek Táblás Jegyzékéből derül ki, amely szerint a vádlott büntetését 1846. május 27-től június 27-ig töltötte le.13

11

Uo. A Kir.Tábla ítélete IV-A.502/b. Kerületi közgyűlési iratok között 1814.Fasc.1.No.19. sz.a.van. 12 Uo. 4.kötet. l845 március 4-iki bejegyzésben. 13 Uo. Közgy. Iratok. 1847 - 3 - 22. sz. irat 12. sorsz.a. bejegyzése.

64


Közerkölcsöket sértő bűncselekmények Házasságon kívüli nemi közösülés A törvényszék 1757–1850 között paráznaság, vagyis házasságon kívül elkövetett nemi közösülés miatt 285, elsőfokon jogerőre emelkedett ítéletet hozott Ugyanebben az időszakban a tisztiügyész 10 vádlott ellen erőszakos nemi közösülés miatt emelt vádat. Ezek közül azonban 6 vádlottal szemben a törvényszék az erőszakot nem állapította meg, 1 vádlott cselekménye kísérletnek minősült, ezért 30 pálcaütést szabott ki. A további 3 ügyben az erőszak valónak bizonyult, de 2 ügyben a törvényszék ítélete a kihirdetéskor jogerőre emelkedett. E két ügy tényállásának ismertetése azért szükséges, mert a harmadik ítélet indokolásából tűnik ki a törvényszéknek az erőszak megállapítására vonatkozó álláspontja: 1. Gyulai György 54 éves böszörményi lakos vádlott a gyenge, még éretlen idejű és testű 10 éves leány gyermeket két ízben erőszakkal megfertőzte, Ezenkívül több apró és gyenge, 9 éves szűz gyermekben részint erőszakot tenni, részint azokat paráználkodásra rávenni igyekezett. Elkövetett és elkövetni akart cselekményeiért a törvényszék 1 évi szüntelen vasban töltendő rabságra és 100 pálcaütésre ítélte azzal, hogy megverése ideje előtt mindenkor egy órahosszáig a közönséges bitófához állítsák ki s a gonoszságát a feje fölé írják ki azért, hogy róla mások is példát vehessenek és az ilyen, erkölcsök romlását maga után vonó, kárhozatra méltó cselekedektől elrettenjenek. Az ügyész az ítéletben megnyugodott, a vádlottat pedig fellebbezési jog nem illette meg. 14 2. Szabó István 18 éves böszörményi lakos vádlott 1827. július 2-án a 19 éves hajadon leányt a mezőn erőszakkal lefogta és hosszas dulakodás után megerőszakolta. A vádlott azzal védekezett, hogy a lány ment oda hozzá, hogy szeretne vele a tengeriben lefeküdni és tagadta az erőszakot. A törvényszék ezt a védekezést a tanuk vallomása és a körülmények állása alapján nem fogadta el és vádlottat, akit a lány korábban nem is ismert, egy évi rabságra és negyedévenként 25 pálcaütésre ítélte és a lánynak – ártatlansága elvesztéséért – 40 ezüst 14

Uo. B. ügyek. 1810.Fasc.LLL.No.25.


65 forint megfizetésére kötelezte. Az ügyész az ítéletben megnyugodott, így a kihirdetéskor jogerőre emelkedett.15 3. Lőrincz István 18 éves hadházi postalegény Nyíregyházáról hazafelé menet, az országúton utolért egy 13 éves gyenge leányt. Haramia módjára megtámadta és megszeplősítette. A vádlott védője szerint a megkezdett közösülést a vádlott nem fejezte be. Erőszakról pedig szó sem lehet, mert az ilyen cselekményt a két nemen lévők megegyezése nélkül nem lehet elkövetni. A törvényszék azonban ezt az érvelést a következő indokolással nem tette magáévá. Az ügyben szakértőként meghallgatott bába véleménye szerint a vádlott a közösülést tökéletesen végrehajtotta Az igen gyenge és erőtlen leánykán, minden ellenállása mellett, kivált a pusztán, ahol szabadítására senki nem mehetett, a jó erőben lévő vádlott a cselekményt nyilvánvalóan elkövethette. Az erőszakra vall egyébként magának a vádlottnak amaz előadása is, hogy amikor a cselekményhez hozzá kezdett, a kislány sírt. De, még ha a megegyezésre bizonyítékot tudna is felhozni a vádlott, „egy még férfihez éretlen, ártatlan gyermeket elcsábítani és azt a természet által kiszabott idő előtt, egy annak egészségét és életét veszélyeztető vétkes cselekedetre reá venni nem irtózott volna, a még ezen dologban szabad akarattal nem bíró gyenge és együgyű leánykára nézve legalább pszichologica kényszerítést foglalna magában és annálfogva így is igen terhes büntetést érdemlő gonosz cselekedetnek tartathatna”. Mindezek alapján a törvényszék 1815. december 4-én meghozott ítéletével vádlottat 3 évi szüntelen vasban és közönséges munkában töltendő rabságra, minden félévben 25, összesen 150 pálcaütésre ítélte és a megszeplősített lány testi sérelméért 40 forint megfizetésére kötelezte. Az ítélet ellen a vádlott és védője élt fellebbezéssel. A Kir. Tábla a törvényszék ítéletét 1816. február 26-án helybenhagyta.16

15 16

Uo. 1828.Fasc.4.D.No.1. Uo. 1815.Fasc.QQQ.No.46.


66

A közbiztonságot veszélyeztető bűncselekmények Gyújtogatás 1. L.Balogh István 34 éves nánási lakost a tisztiügyész azzal vádolta, hogy 1814. november 19-én éjszaka a hajdúkerület főkapitányának házát felgyújtotta. A vádat arra alapította, hogy az egyik nánási kocsmáros vallomása szerint, amikor tőle tartozásának megfizetését kérte, azt felelte, „majd kifizetlek, mint a főkapitány uramat”. A vádlottat 1815. március 14-én letartóztatták. A törvényszék 1815. december 4-én hozott ítéletével vádlottat felmentette és szabadlábra helyezését rendelte el. Az indokolás szerint a vádlottra a kocsmáros és cselédje is terhelő vallomást tett, de a kettőjük vallomása között olyan lényeges eltérés volt, amely hiteltelenné tette az általuk előadottakat. Egy elmebeteg ember akkor tett terhelő vallomást, amikor már a vádlottat a tömlöcbe bekísérték. Ez a tanú időközben felakasztotta magát. A felmentés indokait egyébként a törvényszék részletesen kifejtette az ítéletben. A tisztiügyész fellebbezéssel élt, a Kir. Tábla azonban 1816. február 24-én az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, s ez azt jelentette, hogy a törvényszék álláspontját minden tekintetben magáévá tette.17 2. Polgár Jánosné, Oláh Andrásné és Kis Tóth Jánosné, mindhárom 48 éves vámospércsi asszony ellen indított ügyben a törvényszék 1830. december 15-én kelt ítéletében a következő tényállást állapította meg: Polgár Jánosné vasban álló vádlott önként elismerte, hogy 1830. június 28-án Tóth János házának ereszébe égetésre – eltökélt szándékkal – valami olyan kanócot dugott, amelytől este 9 óra tájban az eresz lángra lobbant és az egész ház hamuvá égett. Vádlott azzal védekezett, de ezt bizonyítani nem tudta, hogy e gonoszság elkövetésére őt Oláh Andrásné a Tóth János ellen nem titkolt bosszúsága miatt, részegítő italok adásával és más ígéretekkel csábította el. A védőjének az az állítása, hogy a vádlott gyenge elméjű és ítélő tehetsége sincs, ugyancsak nem bizonyított. A törvényszék most újabban megvizsgáltatta és huzamosan kikérdeztette, de válaszaiból éppen az ellenkezőt lehet megállapítani. 17

Uo. 1815.Fasc.QQQ.No.52.


67 Ezért 3 évi rabságra ítélte és arra az esetre, ha személyes vagyona van, az okozott kár bizonyított összegének megfizetésére kötelezte. A korbácsolástól egyedül hajlott korára tekintettel mentesítette. Ami Oláh Andrásné vádlottat illeti, bár terhelő gyanú van ellene, de ez olyan nyomós erejű bizonyítékokkal, amelyeket a főben járó vétkek megkívánnak, alátámasztva nincs. Kis Tóth Jánosné ellen sem merült fel semmiféle bizonyíték arra, hogy tudott volna a Polgárné gonosz szándékáról. Ezekre tekintettel a törvényszék őket a vád alól felmentette. Polgár Jánosné védője az ítélet ellen fellebbezéssel élt, a Kir. Tábla azonban az elsőbíróság ítélet helyben hagyta.18 3. Balogh István 42 éves böszörményi lakos ellen gyújtogatás miatt indított ügyben a törvényszék 1843. december 19-én hozott ítéletében a tanúk vallomásaiból tényként állapította meg, hogy a vádlott -nem tudni, milyen okból- a saját szalmakazlát, amely a Békás csárda ócska istállójához közel, több takarmánykazal sorában volt elhelyezve, a csárda konyhájából kivitt szalma csóvával felgyújtotta. A gyújtás olyan helyen történt, ahol ha a gondviselés nem őrzötte volna, a város épületei is a vádlott bőszültségének áldozatai lehettek volna. A törvényszék enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a legtöbb kárt maga a vádlott szenvedte, ezért 1 hónapi vasban eltöltendő fogságra ítélte és arra kötelezte, hogy ha netalán ugyanakkor más gazdák takarmánya is elhamvadt volna, az igazolt károkat térítse meg. Az ítélet ellen a tisztiügyész nem élt fellebbezéssel. A helytartótanács a hajdúkerület által felterjesztett Rabok táblás jegyzéke alapján 1844. szeptember 3-án kelt rendelete szerint kifogást emelt amiatt, hogy a tisztiügyész Balogh István ellen indított ügyben az ítélet ellen nem élt fellebbezéssel. Ennek következményeként 1844. december 16-án a tisztiügyész utólag fellebbezést jelentett be és kérte annak megengedését. A törvényszék a fellebbezést megengedte és az iratokat a Kir. Táblához felterjesztette, ahol is a másodfokú ítéletet 1841. augusztus 25-én hozták meg és a törvényszék ítéletét helybenhagyták.19 4. Csutor Kovács István 56 éves böszörményi lakos ellen gyújtogatás miatt indított ügyben a törvényszék 1844. március 12-én hozott ítéletében a következőket állapította meg:

18 19

Uo. 1830.Fasc.4.F.No.56. Uo. 1844.Fasc.4.U.No.156.

68


A vádlott és családja haragos viszonyban volt Konyári János családjával. A Böszörményhez tartozó Bodán a pajtájuk egymás szomszédságában volt. Amikor 1843. november 15-én Konyári pajtája leégett, vádlott a maga pajtájában tartózkodott, jóllehet a tüzet látta, „mégis a pajtájában fekve, sőt tettetett alvásba merülten találták a tűzoltásra odagyűlt emberek”. Előttük eltagadta, hogy a saját pajtájából kiment volna és látta a tüzet, pedig ennek a két pajta között behavazott úton nyoma volt. Később védekezésül azt adta elő, hogy azért nem ment az oltás végett odaérkezett emberek elé, mert nagyon megijedt, amikor a tüzet meglátta, hírtelen az a gondolat villant meg a fejében, hogy a szomszédja mint haragosát, őt gyanúsítja majd a gyújtogatással. Az is igaz – olvasható az ítéletben, hogy Konyári cselédei is ott voltak a pajta körül, köztük pipázók is, sőt a pajtában az égés napjának reggelén főzés végett tüzet is raktak, amelyet ugyan összekapartak és az égés után is azonmód találták meg a kandallóba besöpörve s hamuvá válva. Ilyen körülmények között a törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy a vádlott ellen „teljes próba nincs”, ezért bizonyítékok hiánya miatt felmentette. Az ítélet ellen a tisztiügyész fellebbezéssel élt, a Kir.Tábla azonban a törvényszék ítéletet helyben hagyta.20 5. Cs. Balogh István 43 éves böszörményi lakost a tisztiügyész néhai Sipos István malmának felgyújtásával vádolta. A törvényszék 1844. március 12-én hozott ítéletében azt állapította meg, hogy a malom vádlott által történt felgyújtása a kihallgatott tanúk vallomásával nincs bizonyítva, bár a kérdéses időben vádlottat bujdoklóban léte némi gyanúval terheli, ennek ellenére bizonyítékok hiányában a vád alól felmentendő volt. Az ítélet ellen a tisztiügyész fellebbezéssel élt, a Kir.Tábla azonban az elsőbíróság döntését helyben hagyta.21 6. A tisztiügyész ugyancsak gyújtogatással vádolta K.Tóth Demeter 65 éves böszörményi lakost is. A törvényszék 1847. december 13-án hozott ítéletet az ügyben. E szerint a kihallgatott tanuk azt vallották, hogy a vádlott gyújtogatással és az egész utca felperzselésével fenyegetőzött. Amikor aztán a 20 21

Uo. 1845.Fasc.4.X.Mo.36. Uo, 1845.Fasc.4.X.No.41.


69 gyulladás bekövetkezett, tettesének egyenesen a vádlottat tekintették. „Azonban a bizonyítékok mégsincsennek olyan halmozottak és erősek, hogy bírói teljes meggyőződést eszközölhetnének s ellene a kért büntetés ki is mondathatnék” – szögezte le a törvényszék s vádlottat a gyújtogatás vádja alól bizonyítékok elégtelensége miatt felmentette. Botránkoztató magaviseletéért és rút káromkodásáért azonban 3 hónapi vasban, hetenként 2 napi böjttel, valamint minden szeszesitaltól eltiltással súlyosított fogságra ítélte és kötelezte az ügyben kihallgatott tanúk napidíjának megfizetésére. Az ítélet ellen a tisztiügyész fellebbezést jelentett be, a Kir. Tábla azonban 1848. március 3-án a törvényszék ítéletét helybenhagyta.22 A felmentéssel végződött ügyekben a gyújtogatással jelentős anyagi károk keletkeztek, a tetteseket a későbbiek során sem sikerült kézre keríteni. Káromkodás, garázdaság A városok rendjét és nyugalmát megzavaró káromkodókat és garázdálkodókat a törvényszék megfelelő súlyú büntetésekkel igyekezett az ilyen bűncselekmények ismételt elkövetésétől visszatartani. Ha azonban ez nem járt sikerrel, különösen a káromkodókkal szemben keményebben lépett fel. 1. Dihen Mihály 38 éves, nős, szoboszlói lakos ellen indított ügyben a törvényszék 1815. június 12-én kelt ítéletében megállapította, hogy a vádlott „kegyetlenül káromkodott”, pedig ilyen miatt már több ízben megbüntették. Az is beigazolódott, hogy bár nős ember, K. Zsuzsi 30 éves nővel paráználkodott, aki emiatt szintén vádlottként állott a bíróság előtt. Azt is megjegyezte a törvényszék, hogy Dihen Mihály„tolvajságra is gyanús” Ezért Dihen Mihályt a Szegedi Fenyítő Házban szüntelen vasban és közmunkában letöltendő 6 évi rabságra és félévenként 50-50, összesen 600 pálcaütés elszenvedésére, K.Zsuzsit pedig egyszerre végrehajtandó 40 korbács csapásra ítélték. Az ítélet ellen Dihen Mihály védője fellebbezéssel élt, ez azonban nem vezetett sikerre, a Kir.Tábla a törvényszél ítéletét 1815 április 28-án helyben hagyta.23 22

Uo. 1846.Fasc.4.Y.No.65.

70


2. Rácz Gábor 52 éves dorogi lakos az utca hadnagyi tisztségre pályázott, erre a hivatalra azonban alkalmatlannak találták Emiatt „magát a boritalra adta és szüntelenül szidta és káromolta a kocsmában az Elöljárókat, sőt az Istent is.” Fehér Jánost meg is verte. A törvényszék ezt a tényállást állapította meg és 1815. február 27-én vádlottat a Szegedi Fenyítő Házban a maga kenyerén töltendő 3 évi rabságra és minden félévben 25-25, összesen 150 pálcaütésre ítélte. Ebben az ügyben káromkodás miatt vádat emelt a tisztiügyész Balsai Illyés 30 éves dorogi mészáros ellen is, őt azonban a törvényszék bizonyítékok hiányában felmentette. A tisztiügyész és Rácz Gábor védője az ítélet ellen fellebbezéssel élt, a Kir.Tábla azonban 1815. április 28-án az elsőfokú döntést helyben hagyta. 24 3. Zolnai János 46 éves böszörményi lakos ellen indított ügyben a törvényszék 1816. február 12-én kelt ítéletében megállapított tényállás a következő volt: A vádlott tilalom ellenére a lakásán pálinkát árusított. Az elöljáróság ezért házkutatást tartott nála és a pálinka lefoglalását rendelte el. Az evégett kiküldött utca hadnagyot és a város cselédeit illetlenül megtámadta s azokat, valamint előttük az elöljárókat becstelenítette s az Istent káromolta. De nem elégedett meg az elöljárók becstelenítésével, hanem azok ellen az utcákon és közönséges helyeken is kikelt, mocskolta őket s ezzel másokat is engedetlenségre ösztönzött. Mivel az elöljárók ellen, különösen a végképpen hazabocsátott katonák között – kiknek a feje vádlott volt – az engedetlenség nagyon lábra kapott, ezért is, de mindenek felett azért, hogy az Istenkáromlást meggátolják és kiirtsák, a törvényszék a vádlottat 2 évi szüntelen vasban és közmunkában töltendő rabságra és negyedévenként 25-25, öszszesen 200 pálcaütésre ítélte. Az ítélet ellen a tisztiügyész és védő is fellebbezéssel élt, de a Kir. Tábla 1816. május 15-én a törvényszék ítéletét helyben hagyta.25

23

Uo. 1815.Fasc.QQQ.No.25. Uo. 1815.Fasc.QQQ.No.14. 25 Uo. 1816.Fasc.RRR.No.2. 24


71 4. Nemes Lós Sándor 23 éves, nős, nemes Lós Mihály 27 éves molnár mester és B. Kovács András 25 éves nőtlen nánási lakosok ellen garázdaság volt a vád. A törvényszék 1847. szeptember 7-én kelt ítéletében megállapított tényállás szerint a vádlottak botránkoztató lármával Popper Leopold kocsmabérlő lakóházához mentek és ott a csendes polgárokat háborító garázdálkodással viselték magukat. Nemes Kóla Sándort is Istenkáromlások közt ütötték vállon. Ezért nemes Lós Sándort és Mihályt 1-1 hónapi vasban töltendő rabságra ítélték. Ellenben B.Kovács András terhére nem merült fel megnyugtató bizonyíték arra, hogy tevőlegesen részt vett Popper házának megtámadásában, ezért őt a törvényszék bizonyítékok elégtelensége címén a vád alól felmentette. A tisztiügyész és az elítélt vádlottak az ítélet ellen fellebbezést jelentettek be. A Kir. Tábla 1848. május 20-án a törvényszék ítéletét helyben hagyta.26 A társadalmi rend ellen elkövetett bűncselekmények 1. Elek János 52 éves, Kovács István 64 éves böszörményi és Montlika Mihály 28 éves szoboszlói lakosok ellen a tisztiügyész lázítás miatt emelt vádat. A törvényszék 1814. március 8-án kihirdetett ítéletében a következő tényállást állapította meg: Elek János, a már 1 évi rabságra elítélt Nagy Demeterrel együtt a lázítást hathatósan elősegítette azzal, hogy a mozgalom céljaira a lakosságtól pénzt gyűjtött. A hajdúvárosokban a nép körében lázító gyűléseket tartott és a hallgatóságot lázadásra ingerelte. Bár tudta, hogy Nagy Demeter eljárása törvénytelen, az általa elkezdett lázítást nemcsak Böszörményben folytatta tovább, de még Szoboszlóra is átplántálta. Az adófizetőket az adófizetés és az elöljárók ellen lázította. Bár jövevény és nem nemes, magát csalárdul nemesnek állította s noha ezzel senki nem bízta meg, Szilágyi Gáborral 400 nemes nevében Szabolcs vármegyéhez beadványt íratott

26

Uo. 1848.Fasc.4.J.No.153.

72


Kovács István szintén lázította a népet. Elek Istvánnal két ízben is átment Szoboszlóra, ott is lázító tevékenységet folytatott. Ő szintén nemtelen, mégis azt állította, hogy nemes ember. Ennek a tényállásnak az alapján a törvényszék 1814. március 8án kelt ítéletével Elek János és Kovács István vádlottakat 1-1 évi, a maguk kenyerén a szegedi császári és királyi Fenyítőházben letöltendő rabságra, Montlika Mihályt pedig a kerületi fogházban végrehajtandó 3 hónapi rabságra ítélte. Az ítélet ellen a tisztiügyész Elek János és Kovács István büntetésének súlyosbítása végett élt fellebbezéssel s e két vádlott szintén fellebbezést jelentett be. Montlika Mihály ellenben megnyugodott az ítéletben. A Királyi Tábla a perorvoslatokat alaptalanoknak találta és az elsőbíróság ítéletét 1814. május 13-án helyben hagyta.27 Ibrányi Farkas királyi biztos 1814. szeptember 20-án arról értesítette a Kerületet, hogy Elek János és Kovács István elítélteknek a Szegedi Fenyítőházban eltöltendő 1 esztendei rabságából a király kegyelemből 3 hónapot elengedett.28 2. Pócsik Antal 25 éves nánási „boltos kereskedő” a feleségével összeveszett, emiatt az asszony elment a Városházára férje ellen panaszt tenni. A férje utánament s mikor ott le akarták tartóztatni, ez ellen erőszakkal védekezet. Ellenállását azonban legyőzték és a város börtönébe zárták. Panaszára a főkapitány elrendelte kezesség melletti szabadlábra helyezését, mert letartóztatását törvénytelennek minősítette. Ilyen előzmények után emelt vádat a tisztiügyész hatósági közeg elleni erőszak miatt Pócsik Antal ellen. A törvényszék 1847. május 31-én kelt ítéletében megállapította, hogy vádlottat a nánási Városházán elkövetett dühöngéséért és erőszakoskodásáért több napig fogva tartották s az ez által szenvedett sérelmét büntetésnek tekintették. Ezt meghaladó büntetés kiszabását a törvényszék azért találta szükségtelennek, mert a feleségével történt vérengzésének káros következményei nem voltak, illetőleg már meggyógyultak, egymással kiengesztelődve békében élnek. „Újabb büntetéssel a férjet nejére ingerelni, a törvényszék károsnak tartja” – olvasható az ítéletben.

27 28

Uo. 1814.Fasc.PPP.No.13. Uo. Közgyülési iratok. 1814.Fasc.4..No.84.


73 A tisztiügyész fellebbezéssel élt, a Kir.Tábla 1848. február 7-én az ítéletet helyben hagyta.29 3. Nemes Virágh György Dorog város volt tanácsnoka ellen a tisztiügyész hivatali hatalommal való visszaélés miatt emelt vádat. A törvényszék 1847. december 17-én kelt ítélete szerint a vádlott önként beismerte, hogy Magyar Lajost ok nélkül tartóztatta le, továbbá egy lopott lóval kapcsolatban a kezéhez adott bejelentést elhallgatta. Ilyen körülmények között a hivatali hatalommal való visszaélés és a vétkes hanyagság vele szemben bizonyított. Ezek a cselekményei hivatalából elmozdítását vonták volna maguk után. Mivel azonban állásáról már önként lemondott, ezt a törvényszék büntetésként tudta be. Az ítéletet a tisztiügyész megfellebbezte. A Kir. Tábla 1848. augusztus 22-én kihirdetett ítéletében szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy az elsőfokon kiszabott büntetést elegendőnek találta, ezért a törvényszék ítéletét helyben hagyta.30 4. A tisztiügyész nemes Kiss János és Asztalos István vámospércsi rendőrszolgák ellen hivatali hatalommal visszaélés miatt emelt vádat. A törvényszék 1848. július 3-án kelt ítéletében a következő tényállást állapította meg: Nemes Disznós Ferenc vámospércsi mezőrendőr-parancsnok nemes Kiss János és Asztalos István rendőrszolgákkal a vámospércsi határ ellenőrzésére lovagolt ki. A Csonkafű csapszéknél megálltak és Kiss Ferenc diószegi lakost megverték. Ezután a határnak a másik részén lévő létai csárdába mentek be, ott borozgattak, majd innen lovagoltak hazafelé. Útközben egy mellékútra tévedt szekérrel találkoztak, amelyen Zalányi Tóth Imre hidegkúti gazdatiszt, a hiripi ref. lelkész, Veres Péter és egy oláh kocsis ült. A rendőröknek feltűnt az utasok öltözete, a jó lovaik és fegyverük, de főként az, hogy a mellékúton hajtottak. Ezért őket goromba modorban nemcsak megszólították, hanem minden igazoltatás nélkül visszafordulásra kényszerítették. A szekéren ülők viszont azt feltételezték, hogy az őket kísérő lovasok útonállók, ezért a gazdatiszt a kocsisnak sebes hajtást parancsolt. A rendőrök ezt szökési szándéknak vélték, közrefogták őket, a szekér egyik oldalán két, a másik oldalán egy rendőr lovagolt. Útközben Disznós Ferenc a szekérről a kétcsövű pus29 30

Uo. 1847.Fasc.4.Z.No.105. Uo. 1849.Fasc.4.V.No.21.

Nagy Sándor: A Hajdúkerületi Törvényszék… 74 kát ki akarta kapni, de a gazdatiszt a fegyvert félre tolta és a kocsisnak a lehető leggyorsabb hajtást parancsolta azért, hogy mihamarább biztos helyre, a városba érkezzenek. Ekkor azonban lövések dördültek el éspedig a rendőrök részéről a fogat felé, a rövid távolság folytán a szekér gyékénye meggyulladt, egy lövés a kocsis gubájának a vállát horzsolva süvített el. A szekérről leadott egyik lövés Disznós Ferencet, a másik pedig Asztalos István rendőrszolgát találta el. Ő emiatt hátrább maradt társaitól és haza lovagolt. Disznós és Kiss János rendőrszolga a szekeret Vámospércs széléig kergette. A nagy zajra az utcára kitódult nép közül két ember a tajtékzó lovak elébe állt és a szekeret megállították. A ref. pap ekkor a szekérről leugrott és a város központja felé futott, de Disznós űzőbe vette s míg a Városházáig eljutottak, fokossal többször ráütött. Ez alatt város végén lévő szekérről a gazdatiszt is leszállt, a puskáját átadta Kiss János rendőrszolgának, aki azzal rögtön leütötte és még a földön is ütlegelte mindaddig, míg a tömegből egy ember ebben megakadályozta. A vérző fejű embert feltették a szekérre, bevitték a Városháza épületébe és lefektették, de ott Disznós Ferenc még oldalba rúgta. A Városházára érkezett seborvos a városgazda szobájában a sérültet ellátta. Mivel az összegyűlt népből „neki bőszűlt némely egyének” megkísérelték a szoba ajtaját feltörni, a sérült ember ott nem lehetett biztonságban, ezért a helybeli segédlelkész lakásába szállították. A törvényszék ítélete szerint „a szomorú eseménynek két stádiuma (szakasza) volt”. Az egyik a rendőröknek a szakérrel találkozásától addig tartott, míg a város végén a gazdatiszt magát és fegyverét a rendőröknek átadta, a pap pedig a városba befelé kezdett futni, a második szakasz pedig ettől a ponttól kezdődött el. Ami az első szakaszt illeti, erős gyanú lehet arra, hogy a rendőrszolgák és az események után, 1848. április 29-én meghalt parancsnokuk támadták meg szóval és az első lövéssel a szekéren ülőket. Asztalos István rendőrszolga tagadta, hogy ő egyetlen lövést is leadott volna. Ezt az utasok is megerősítették, egy tanú pedig határozottan állította, hogy a szekérre nem Asztalos, hanem Kiss János adta le a lövést. Ő azonban ezt állhatatosan tagadta, s a körülmények összevetése is azt igazolta, hogy nála sem Vámospércsről elindulásakor, sem a történtek után oda visszatértekor fegyver nem volt.


75 Asztalosnak az elinduláskor két pisztolya volt, visszaérkezéskor azonban az egyik pisztolyban lövedék nem volt, csak a másik fegyvert találták meg nála a tokban, a betöltött lövedékekkel együtt. A hiányzó lövedékeket illetőn azt állította, de semmivel nem bizonyította, hogy azokat a Csillag csárdánál lőtte el. Mindezekből a törvényszék arra következtetett, hogy „Asztalos Istvánra nézve igen erős gyanú keletkezhetik”. Mivel azonban a lövést nem ismerte el, egy tanú pedig azt állította, hogy azt Kiss János adta le, az utasokon kívül, érdektelen tanúk a szomorú jeleneteket nem látták. Ilyen körülmények között a törvényszék úgy találta, hogy a történteknek ebben a részében „a nevezetteknek tetteik felett csak a Mindentudó hozhat igaz ítéletet, annyival is inkább, mert Disznós Lajos, kiről magok az utasok állítják, hogy ő parancsolta társainak, hogy lőjjenek, elhunytával, Asztalos István pedig a lövés okozta megsebesítésével meglakoltak”. Az ítélet szerint a történteknek ebben a szakaszában ”csak arról a szomorú bizonyosságról lehet tökéletes meggyőződést szerezni, hogy a szembenállókban egymás felől a haramiaság gyanúja és az az elleni védekezés, illetőleg az elfoghatás vágya italoktól is tüzesitve erősödött meg és munkált” Ami az ügy második szakaszában történteket illeti, a törvényszék megállapította, hogy Disznós Ferenc elhunyta rá nézve az ítélethozatalt szükségtelenné tette. Ezért az ügy egyedüli tárgya már csak a nemes Kiss János által elkövetett kegyetlenkedés. Ez pedig a kihallgatott tanuk vallomása alapján teljesen bizonyított. A büntetés kiszabásánál a törvényszék Kiss János javára enyhítő körülményként értékelte, hogy „miután két társának a meglövését látta, nem volt természet elleni, ha vére csillapíthatlan forrásba jött s a bosszúvágy is dolgozott benne”, ezért 2 évi vasban, közmunkában, minden szeszesitaltól eltiltás mellett hetenként 2 napi böjtöléssel eltöltendő rabságra ítélte és az általa megkínzott Zalányi Tóth Imre gazdatiszt 100 forint sérelmi díjának megfizetésére kötelezte, a vele szemben ezt meghaladóan támasztott követeléseket pedig elutasította. Az ítélet ellen a tisztiügyész fellebbezéssel élt, a Kir. Tábla 1848. szeptember 5-én a törvényszék ítéletét helyben hagyta.31 Az eddig ismertetett ítéletek rávilágítanak arra is, hogy a törvényszék a jogiak mellett, milyen erkölcsi elveket érvényesített a büntetések kiszabásánál. 31

Uo. 1848.Fasc.4.J.No.133.

76


A jogerőre emelkedett ítéleti rendelkezések összefoglalása A fellebbezési jog korlátozása a vádat képviselő tisztiügyészekre és a nemes jogállású vádlottakra nem terjedt ki. Az 1793-1850 közötti években a törvényszék elé állított 8849 vádlottból 1054 (11.9%) nemes jogállású volt. Ők a 3 évet el nem érő szabadságvesztés és bármilyen nemű büntetés miatt is élhettek fellebbezéssel. A törvényszéknek a már ismertetett 61 ítélete ellen sem a tisztiügyész, sem pedig a vádlottak által bejelentett fellebbezések nem vezettek sikerre, így az elsőfokon kiszabott büntetések és felmentések emelkedtek jogerőre. A 2.sz. mellékletből kitűnően a törvényszék 22 főt esetenként 30, 40, 50, 60 pálcaütés, illetve korbács csapás elszenvedésére ítélt. Ez a nemü büntetés csak a nem nemes jogállású vádlottakkal szemben volt alkalmazható főbüntetésként, szabadságvesztés büntetésre ítélésük esetén pedig mellékbüntetésként kötelező volt a megfelelő számú ütés kiszabása. A vádlottak közel felét (49.0%) a törvényszék szabadságvesztésre ítélte éspedig 34 főt 2 héttől 6 hónapig, 28 főt 1 évtől 2 év 6 hónapig terjedő, 10 főt 3 évre és 7 főt pedig 4 évtől 6 évig terjedő időre. Ezeknek a büntetéseknek a végrehajtását adott esetekben súlyosbíthatták azzal, hogy a szabadságvesztés ideje alatt a vádlott köteles volt vasban, közmunkát végezni, hetenként 2 napon át böjtölni, amikor is csak kenyeret és vizet vehetett magához, eltilthatták a szeszesitalok élvezetétől, elrendelhették heti 1-2 napon, óraszámban meghatározott időtartamig vasra verését. A törvényszék a súlyosbítás módját az ítéletben rendelte el. Büntetésként 1 vádlottat ítéltek katonai szolgálatának letöltésére, ezért besorozása végett az illetékes parancsnoksághoz kísértették át. Ha a katonai szolgálatból végleg még el nem bocsátott, vagyis tartalékos állományban lévő személy bűncselekményt követett el, az ide vonatkozó rendelkezések értelmében a büntető eljárást az illetékes polgári bíróság folytatta le, a büntetés kiszabása azonban a katonai parancsnokság hatáskörébe tartozott. Ezért a vádlottat a rá vonatkozó íratok megküldésével a bíróság köteles volt a katonai parancsnoksághoz átkísértetni. Erre a vizsgált időszakban egyszer került sor.


77 Helyben hagyta a Kir. Tábla a törvényszéknek azt az ítéleti rendelkezését, hogy 3 vádlottal szemben az eljárást az ügy többi vádlottjára vonatkozó érdemi döntés jogerőre emelkedése után folytassa le. Czina Mihály és 21 társa ellen lopás miatt, a VII. rendű, továbbá Katonka András és 12 társa ellen emberölés és verekedés miatt indított ügyben ugyancsak a VII. rendű vádlottra vonatkozóan a törvényszék ítéletében rendelkezés nem volt. Ezt a hibát azonban a Kir. Tábla nem vette észre, mindkét ügyben a törvényszék ítéletét megjegyzés nélkül helyben hagyta s azok így emelkedtek jogerőre. A két ügynek a Levéltárban őrzött irataiban sincs adat a két vádlott megbüntetésére vagy felmentésére.32 A Kir. Tábla előtt 1 ügyben a fellebbviteli eljárás még folyamatban volt, amikor a vádlott meghalt. Az erre vonatkozó jelentés megérkezte után a Kir. Tábla az iratokat a törvényszéknek visszaküldte. A törvényszék 47 vádlottat felmentő ítéletét a Kir. Tábla helyben hagyta. A számadatokból az állapítható meg, hogy a törvényszék büntetés kiszabási gyakorlatával a Kir. Tábla egyetértett és megalapozottaknak találta a vádlottakat felmentő ítéleteit is. A felmentések viszonylag magas száma két okra vezethető viszsza. Részben arra, hogy a törvényszék a rendelkezésére állott perbeli adatokból a vád képviselőjétől eltérő jogi álláspontra jutott, részben pedig nyomozó szervek szakszerűtlen munkájára. A bűncselekmények nyomozását az elkövetés helye szerint illetékes városi tanácsok által kirendelt tisztviselők végezték. A törvényszék az ügyek tárgyalása során tapasztalt hibákról, mulasztásokról általában jelentést tett s a Hajdúkerület közgyűlése mindig meghozta megalapozott határozatait a helyes eljárás biztosítása végett s ezeket igen gyakran nemcsak az érintett, hanem mind a hat város tanácsának is kiadta. Előfordult nemegyszer, hogy a törvényszék közvetlenül is felhívta az érintett tanácsot a már korábban is kiadott utasítások betartására. Ezeknek az intézkedéseknek azonban nem mindig volt meg a kívánt eredménye.

32

Uo. 1810.Fasc.XXX.No.29. és 1824.Fasc.VVV.No.65.

78


A Kir. Tábla megváltoztató ítéletei A bejelentett fellebbezések folytán a törvényszék 1793-1850 között 176 olyan ítéletét terjesztette fel a Kir. Táblához, amelyeknek 621 vádlottja volt. A fellebbezési eljárás eredménye azonban csak 570 vádlottat illetően volt megállapítható, mert 25 ítéletnek 51 vádlottra vonatkozó iratai nincsenek meg a Levéltárban s a Kir. Tábla vonatkozó ítéletei sem találhatók az Országos Levéltár O. 44. állagában. A 3. sz. melléklet tartalmazza, hogy az 570 vádlottat szám szerint milyen bűncselekmények elkövetése miatt ítélte el a törvényszék. Ebből kitűnően az ember élete elleni bűncselekményekkel vádoltak száma volt legmagasabb, 217 (38.0%). A Kir, Tábla előtt velük szemben folytatott másodfokú eljárás eredményét a 4. sz. melléklet mutatja. A Kir. Tábla a törvényszék által 6 vádlottra kiszabott 1, 3 és 4 évi szabadságvesztéseket halálbüntetésre súlyosbította. Ezeknek az ügyeknek az ítéletekben megállapított tényállása röviden a következő volt: 1. A 45 éves nemes Sári Bálint állandóan részegeskedett, a feleségét ütlegelte, kegyetlenül megkínozta. A 42 éves asszony emiatt azzal a gondolattal foglalkozott, hogy vagy magát, vagy a férjét megöli. 1833. december 27-én este férje ittasan ment haza, ruhástól lefeküdt az ágyra s feleségének azt mondta, olvassa fel neki Csokonainak a „Rédeiné felett elmondott versét”. Az asszony el is kezdte az olvasást, de a férje rövidesen félbeszakította: „ne olvasd nekem”, felkelt és pénzt követelt, mert vissza akart menni a kocsmába. Mivel pénzt nem kapott, visszafeküdt az ágyra és elaludt. Ekkor Sáriné egy fejszét adott 19 éves leánya ott tartózkodott udvarlójának, ifj. Kozma Istvánnak a kezébe, aki annak fokával több ízben fejbe sújtotta az alvó embert. Az ütések következtében a koponya és az agyvelő összeroncsolódott s Sári Bálint nyomban meghalt. A hullát a földre fektették, Sári Rebeka megtaposta az apja derekát, majd a holttestet kivitték az udvarra és a szalmakazal alá rejtették. Sári Miklós is jelen volt az apja megölésénél, de abban tevőlegesen nem vett részt. Sáriné másnap hajnalban arra kérte a szomszédját, hogy „elkóborolt” férjét keresse meg. Így akarta elterelni a figyelmet a bűncselekményről, de ez nem sikerült, reggel 7 órakor a szalmakazal alatt megtalálták.


79 A törvényszék Sári Bálintnét halálra, Sári Rebekát 3 évi, Sári Miklóst 1 évi, ifj. Kozma Istvánt pedig 4 évi rabságra ítélte. A Kir. Tábla álláspontja szerint a sértett „előre elhatározott, különös kegyetlenkedéssel végrehajtott szánt szándékos meggyilkolása a periratokból nemes Sári Rebeka, Sári Miklós és Kozma István alperesekre is kivilágosodván”, ezért az első bíróság ítéletét megváltoztatván mindhármukat hóhér pallosára ítélte, Sári Bálintnéval kapcsolatban pedig az első bíróság ítéletét helybenhagyta. Kivégzésükre azonban nem került sor, mert a Hétszemélyes Tábla a másodfokon kiszabott halálbüntetést Sári Rebekával szemben 6 évi, Sári Miklóssal szemben 4 évi rabságra szállította le, egyebekben a másodfokú ítéletet helybenhagyta. Ez azt jelentette, hogy Sárinéval és ifj. Kozma Istvánnal szemben a halálbüntetés jogerőre emelkedett, a király azonban kegyelemből Sárinéval szemben 10 évi, ifj. Kozma Istvánnal szemben pedig 8 évi fegyházra változtatta át.33 2. Fejér Gábor 24 éves nőtlen vádlottal szemben a törvényszék 1834. december 10-én kelt ítéletében azt állapította meg, hogy a vádlott a kocsmában a különben is részeg, eszerint már magával is tehetetlen Erdős Györgyöt előre feltett szándékkal oly borzasztóan megkínozta, hogy ennek következtében meghalt. Az orvosi vélemény szerint fejsérülése nem volt, de testének egyéb része össze volt törve éspedig jobb lábszára, háta, fara és bordái. A törvényszék ezért 4 évi rabságra és negyedévenként 30 pálcaütés elszenvedésére ítélte. Fellebbezés folytán a Kir. Tábla 1835. május 12-én kelt ítéletével a vádlottat hóhér pallosára ítélte azzal az indokolással, hogy a perbeli iratokból világosan kitűnt, Erdős György a rajta elkövetett kegyetlen megverés miatt halt meg azonnal. A Hétszemélyes Tábla helybenhagyta a másodfokú ítéletet, de a király a halálbüntetést kegyelemből 6 esztendei fogságra változtatta át.34 3. Kökényesi István 50 éves vádlott 1834. október 8-án elment a testvéréhez, vele összeveszett, egymást húzták-vonták. Az ez után történtekről azonban Kökényesi azt állította, hogy részegsége miatt semmire sem emlékszik. A verekedés után Kökényesi testvére életét vesztette és rajta egy szúrt sebet észleltek, amely a halált okozta. A fejénél egy tengeri szurkálót találtak. A nyomozás során először az elhunyt feleségét gyanúsították, később azonban a gyanú Kökényesi 33 34

Uo. 1834. Fasc.4.K. No.18. A kegyelmi elhatározás Ker. közgy. Ir.1835-4-47. Uo. 1834. Fasc.4.K. No. 73.

Nagy Sándor: A Hajdúkerületi Törvényszék… 80 Istvánra terelődött, mert a vasvillájának nyelét vérrel szennyezetten találták. A seborvosi vélemény szerint a halált okozó seb villával történt szúrás következménye. Ilyen körülmények között a törvényszék Kökényesi István bűnösségét állapította meg, ezért 3 évi rabságra és negyedévenként 25 pálcaütésre ítélte. A Kir. Tábla azonban 1837. január 9-én a kerületi törvényszék ítéletét megváltoztatta és vádlottat halálra ítélte. Kivégzésére azonban nem került sor, mert a Hétszemélyes Tábla 1837. január 26-án a törvényszék ítéletét hagyta helyben, ez azt jelentette, hogy Kökényesinek az abban kiszabott 3 évi rabságot kellet kitöltenie.35 4. Szuna József 28 éves vádlott 1840. január 10-én tulajdon édesapját azért ütötte fejbe, mert 5 éves gyermeke a dühe elől a nagyapja szárnyai alatt keresett menedéket s emiatt nem tudta a gyermekét megütni. Az ítélet szerint „a természet szava s tartozó fiúi tisztelet megtapodásával” vádlott megkéselte s a látleletben leírt, csaknem tetőtől-talpig terjedő sérelmeket ejtette édesapja testén. A késelést tovább is folytatta volna, ha abbeli gonosz tettében az apja rimánkodására egy idegen személy fel nem tartóztatta volna. Cselekményét súlyosította az a körülmény is, hogy hasonló késelés miatt már büntetve volt s a börtönt alig hagyta el, tulajdon édesapját sértette meg kegyetlenül. A törvényszék ezért 1840. február 26-án 3 évi nehéz vasban közmunkával, minden szeszes italoktól eltiltás mellett letöltendő börtönre és negyedévenként 25 pálcaütés elszenvedésére ítélte. A Kir. Tábla 1841. január 11-én megállapította, hogy „saját apján elkövetett vérengzése egyenesen a törvénynek halálos büntetést rendelő szigorú súlya alá tartozván annak értelmében hóhér pallosára kárhoztatik.” A Hétszemélyes Tábla 1841. augusztus 30-án a Kir. Tábla ítéletét helybenhagyta, kivégzésre azonban nem került sor, mert a király a büntetést kegyelemből 8 évi börtönre változtatta át.36 5. Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt Suba Miklós 15 és fél éves kiskorú ellen indított ügyben a törvényszék 1846. március 6-án kelt ítéletében rámutatott, hogy a kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtása „főleg a kebelbeli hely és börtönszobák szűke miatt célszerűtlen börtönrendszer” következtében azzal jár, hogy „a még meg nem romlott, ennélfogva javítható ifjakat is a megrögzött 35

Uo. 1835. Fasc. 4.L. No.26. Uo. 1840. Fasc.4.Q. No.49. A kegyelemre vonatkozó rendelkezés ker. közgy. ir.1842. I-XII sz.a található

36


81 gonosztevőkkel együvé, mintegy a bűn tanyájába kell bezárni.” Ezért úgy rendelkezett, hogy „a közbörtöntől elkülönített egyes fogházban a kisebbrendű vétkesek között” töltse el az 1846. január 28. napja óta tartó fogságán felül még kiszabott 3 hónapot. A Kir. Tábla a vádlott cselekményét „nagyobb beszámítás alá esőnek” minősítette, ezért büntetését a másodfokú ítélet kihirdetésétől számítva vasban s erejéhez mérséklendő közmunkában hetenként 2 napi böjt és „folytonos erkölcsi oktatás mellett eltöltendő” fél évi fogságra emelte föl.37 Megjegyzendő, hogy a Kir. Tábla az első fokon kiszabott büntetések felemelését vagy leszállítását az esetek döntő többségében perbeli tényekkel nem indokolta. Az állandóan visszatérő szöveg szerint a vádlott cselekménye nagyobb, illetve enyhébb beszámítás alá esése volt az indok. A felmentő ítéletek indoka pedig rendszerint az volt, hogy a beperesített irományok teljes próbaerőre fel nem emelkedtek, ezért próbák elégtelensége miatt minden büntetés alól felmentetik. A Hétszemélyes Tábla is rendszerint ezeket a megszokott fordulatokat használta. A következőkben idézett ítéleti tényállások azokra az erkölcsi és közéleti visszásságokra utalnak, amelyek a büntető igazságszolgáltatást vonták maguk után. Az erkölcsi felfogást sértő bűncselekmények 1. Sz. Péter 38 éves nős és B. Mihály „16 vagy 17 éves” nőtlen vádlottakat sodomia, vagyis természet elleni fajtalankodás miatt állította a bíróság elé a tisztiügyész. A kerületi törvényszék 1798. február 26-án kelt ítéletének ismertetése előtt célszerű összefoglalni Sz. Péter vádlott egyik volt szolgájának 1797 júliusában a nyomozás során a kerület jegyzője előtt tett tanúvallomását. F. Mihály kihallgatásakor 30 éves, nős, gyermekes, gazdaember elmondta, hogy 8 évvel korábban szegődött be Sz. Péter szolgájának s ekkor még ott volt a gazda E. János nevű szolgája is. Nem sokkal ez után gazdájukkal együtt mentek el a nyíregyházi erdőbe dolgozni. Este az Új Bolt nevű fogadóban szálltak meg. Gazdájuk ott készített vacso37

Uo. 1846. Fasc.4.Y. No.197.

Nagy Sándor: A Hajdúkerületi Törvényszék… 82 rát a számukra, még hideg és melegített borral is kínálta őket. Vacsora után a két szolga az istállóba indult éjszakai pihenőre. A gazda azonban B. Mihályt arra kérte, ne menjen ki, mert ő a nagy puszta házban egyedül nem hál meg. B. Mihály ezért maradt bent s lefeküdt a szoba közepén lévő sátorponyvára. De csakhamar a gazdája azt mondta, hogy feküdjék mellé, mert fél egyedül. B. Mihály engedett gazdája szavának. „Hát csak elkezd engem mindjárt kaparászni, fogdosni akarja a szemérmemet,” vallotta és azzal folytatta, hogy ő megszólította: „mit akar gazduram? azt felelte: tartsam neki … hadd tegye belé… Én ezen nagyon megirtóztam és mondtam, képtelen dolog az, asszonyokkal kellene olyast csinálni, de ő azt válaszolta: gavallérság az, nem kell attól irtózni. Hanem én felkeltem mellőle és megmondtam, más szolgáról gondoskodjon, mert én nála nem fogok szolgálni.” A továbbiakban előadta még, hogy a gazdája arra figyelmeztette, ha róla bármit is mondana, azt mint emberséges emberről semmiféle törvényszék nem hinné el, „mert egy tanút a törvényben fel se vesznek.” Amikor aztán Nyíregyházáról jöttek hazafelé, megismételte, hogy nem marad a szolgálatban. A gazda azonban azt kérte, ne hagyja ott és fogadkozott, soha többé ilyet nem fog tenni, a bérét is megjavítja. Még azt is hozzátette, csapja pofon, ha ilyet akar vele cselekedni. Vallomását azzal fejezte be, hogy gazdájának a szavain akkor elgondolkozott s ott maradt, a bérét azonban nem javította meg, „igaz, hogy ez után nem próbált többször”. A volt szolgán kívül még több tanút is kihallgattak, közöttük olyanokat, akikkel szintén próbálkozott a vádlott. A vallomásokból kiderült, hogy már kora ifjúságától emlegették ferde hajlamait. A kerületi jegyző a tanúkat szembesítette a vádlottal és ennek eredményeként azt jegyezte be a jegyzőkönyvbe, hogy „semmit fundamentumosan állítani a tanúk ellenében nem tudott”. A fiatalkorú B. Mihály vádlott kihallgatásakor előadta, hogy 1797. június 28-án este a lovakat a zajgatón akarta megitatni, de a gazda ezt neki nem engedte, hanem a sógorát küldte el a lovakkal. Amikor az elment és ketten maradtak, a gazda lábánál fogva lerántotta a földre, még az egyik csizmája is lemaradt a lábáról, megszorította és a nyelvét az ő szájába akarta bedugni, de ő „be nem vette”. Mivel a gazdája csak nyomta, hasmánt mászott alatta majd hatlépésnyi földön. Az ingét a vállánál a gazdája mindkét kezével megmarkolta és csak mászott utána. Mivel az ujján körömméreg volt – ezt a jegyzőkönyv


83 tanúsága szerint az őt kihallgató jegyzőnek meg is mutatta – a földön mászás közben a körme is leszakadt s a nagy fájdalom miatt nem tudott mit csinálni. Mivel a gazda erősebb volt nála, legyőzte őt. Azt is elmondta, hogy a gazdája a gatyája madzagját még akkor elszakította, mikor a földre lerántotta, így aztán „csak elkövette rajta a dolgát”. Utána arra figyelmeztette, hogyha valakinek ezt elmondja, megöli. Ő másnap reggel hazament a városba és a gazda feleségének mindent elmondott, mire az asszony azt felelte „jaj, tudjuk már azt, nemcsak most, hogy az én férjem úgy szokott cselekedni”. A szolga megemlítette, hogy az anyjának is elmondta a történteket. Sz. Péter a szembesítés során tagadta a szolgája által előadottakat, csak azt ismerte el, hogy amikor a sógora eltávozott a lovakkal, ő a szolgájával együtt ottmaradt a mezőn a földjénél. A törvényszék 1798. február 26-án kihirdetett ítéletében a perbeli adatok alapján állapította meg a tényállást és azt, hogy a vádlott irtóztató, utálatos, gyalázatos bujaságával a város egész lakosságát megbotránkoztatta. Annak érdekében, hogy egészségtelen, munkanélküli életmódjának következményeitől elvonják és csúfos, fajtalan vágyakozásától megszabaduljon, a Bács megyei Tisza csatornaásásnál folytonos közmunkában eltöltendő 6 esztendőre és évente 30 pálcaütés elszenvedésére ítélték. B. Mihály vádlottat azonban a sodomai bujaság vádja alól a törvényszék felmentette. Az ítélet meghozatala után Sz. Péter kegyelmi kérvényt nyújtott be, a helytartótanács azonban ezt azzal küldte vissza, hogy az 1791. évi 43. tc. értelmében a Kir. Táblához fellebbezésnek van helye. A törvényszék ezért az iratokat 1798. december 3-án a Kir. Táblához felterjesztette, ahol is az elsőfokú ítéletet 1799. január 29-én akként változtatták meg, hogy a vádlottat az ügy körülményeire tekintettel Dologházban letöltendő 6 évi börtönre és évente 30 pálcaütés elszenvedésére ítélték. 1802-ben a vádlott ismét kegyelmi kérvényt nyújtott be. A helytartótanács 1802. november 19-én kelt rendelete szerint uralkodó a kérelmet elutasította azzal, hogy nincs olyan ok, amely miatt a kérés teljesíthető lenne.38 2. Sz. Mihály 46 éves, nős és B. András 24 éves, nőtlen szolga ellen szintén sodomia miatt emelt vádat a tisztiügyész. A családi név

38

Uo. 1798. Fasc.XX. No.1.

Nagy Sándor: A Hajdúkerületi Törvényszék… 84 azonosságából arra lehet következtetni, hogy az előző ügy Sz. Péter nevű vádlottja testvére volt Sz. Mihálynak. A vád szerint Sz. Mihály B. András szolgájával nagy nyájasságban élt, az asztalánál mindig vele evett-ivott, a feleségével nem törődött, a szolgájával feküdt egy ágyban. A Szőlöskertben éjszakára a pajtába zárkóztak be és ott gyakorolta vele a sodomiai vétket. Több név szerint megnevezett emberrel ezt a gonoszságot akarta véghez vinni, esetenként még erőszakkal is. Már felserdülő korábban is ezt gyakorolta. A vádlott azzal védekezett, hogy soha nem élt a szolgájával. Ha gonoszságot akart volna cselekedni, kaphatott volna magának asszony személyt. Ő a férfiakkal való életet fertelmes gonoszságnak tartotta. Állítása szerint jóakarói azt irigylik tőle, hogy B. Andrást, mint hűséges, jó szolgát 4 évig tartotta magánál s ezért vádolják vele kapcsolatban. Azzal védekezett, hogy mint sok hivatalt viselt embernek sokfelé kellett járnia és B. András szolgája viselte gondját az ő gazdaságának, ezért megérdemelte, hogy vele jól bánjon. Egy ágyban azonban soha nem háltak. A Szőlőskertbe pedig mással nem mehetett dolgozni, csak a szolgájával, de ott éjszakákon nem volt vele. Ezt csupán a halálos ellenségei gondolják róla. Azok is esküdt ellenségei, akik azt állítják, hogy velük ezt a gonoszságot akarta véghezvinni. Állítása szerint M. Péter volt jegyző vette rá a nyughatatlan zsellér embereket, hogy őrá kiabálják ezt a gonoszságot. Azzal is védekezett, hogy a tanúk csak erőltetésből vádolják őt, hiszen egyikük kivallotta, hogy mindaz hazugság, amit eddig őrá fogtak. Egyébként se lehetne még csak feltételezni sem róla, hogy ezeket a gonoszságokat elkövette volna. Mindezek az ő gyalázatára kidolgozott dolgok. Ezek után a kerületi jegyző a kihallgatott tanúkat egyenként szembesítette a vádlottal, azok minden állításukat állhatatosan szemébe mondták, de a vádlott kijelentette, hogy amikkel őt terhelik, nem igazak és a saját vallomását tartotta fenn. A kerületi jegyző kihallgatta az ügy másik vádlottját, B. Andrást. Vallomása szerint Sz. Mihálynál egyvégtében 5 évig szolgált béresként. 1791-ben állott be hozzá, de másfél esztendeje nem szolgál nála. A bére mindvégig azonos volt éspedig 30 forint, 2 köböl vetés, ezen kívül hol 7, hol 3 marháját kiteleltette a gazdája. 1796 kezdetén hagyta el a szolgálatot, mert neki is volt egy kevés földje, és most abból él. Három lova van és mással összeállva szántást végez, 1 tehenét


85 és 1 üszőjét Sz. Mihály tartja a kertjében, a tehenét is nála fejik. Ezekért Sz. Mihály nem kér tőle semmit. Az igaz, hogy kilépett az Sz. Mihály szolgálatából, mégis azért lakik nála, mert ennek hasznát veszi. A kerületi jegyző a vádlott elé tárta mindazokat a tanúvallomásokat, amelyek szerint úgy él Sz. Mihállyal még most is, mint feleségével. Erre a vádlott kijelentette, hogy így van, de csak Sz-nél kapott fedelet. A vádlott ugyan állhatatosan tagadta a vád tárgyává tett bűncselekmények elkövetését, az őt terhelő tanúk vallomására végül kijelentette, ha már ezeket mondják róla, legyen úgy. A törvényszék 1798 február 28-án hozott ítéletében sorra vette a tanúk hitelesített és az eljárás során Sz.Mihály vádlottal történt szembesítés után is fenntartott vallomásait és azok alapján állapította meg vádlottnak a szolgájával folytatott fajtalankodását. Rámutatott arra is, hogy a vádlott magatartása a lakosság felháborodását is kiváltotta. Ezért őt a lakóhelyéről kitiltásra és a Bács megyei csatornaásásnál 3 évig teljesítendő munkára és évente 30 pálcaütés ütés elszenvedésére ítélte. A törvényszék megállapította B. András vádlott bűnösségét is és őt azzal büntette, hogy rendes gyalogos katonai szolgálatra besorozása végett az illetékes parancsnoksághoz történő átkísérését rendelte el. Mivel a hatályban lévő rendelkezés értelmében a csatornánál végzendő munkára elítélt odaszállítására engedélyt kellett kérni, a törvényszék ennek megadása végett az iratokat felterjesztette a helytartótanácshoz. Ott azonban megállapították, hogy a büntetés mértéke szerint az 1791. évi 47. tc. értelmében a Kir. Táblához fellebbezésnek van helye és az iratokat visszaküldték a törvényszékhez A Kir. Tábla 1799. február 13-án a törvényszék ítéletét akként változtatta meg, hogy a vádlottat Dologházban letöltendő 3 évi szabadságvesztésre és év évente30 botütés elviselésére ítélte.39 A Kir. Tábla döntésének az a magyarázata, hogy a csatornaásásnál nemcsak elítéltek, hanem több száz napszámos is dolgozott és ilyen körülmények között Sz. Péter és Sz. Mihály elítéltek ellenőrzés nélkül érintkezhettek volna az ott dolgozókkal és káros szenvedélyüket esetleg folytathatták volna. Megjavításuk csak Dologházba helyezésükkel látszott elérhetőnek.

39

Uo. 1798. Fasc.XX. No.2.

86


Vérfertőzés A hajdúkerületi törvényszék előtt a közeli rokonok közötti nemi közösülésből származó utódok esetén vérfertőzés miatt két esetben indult büntetőeljárás. 1. B. István 28 éves férfi az unokatestvérével T. Erzsébet 20 éves hajadonnal folytatott nemi viszonyt. A lány teherbe esett, a gyermeket megszülte, de a csecsemő röviddel ez után meghalt. A kerületi törvényszék 1805. március 14-én kelt ítéletével B. Istvánt 40 botütés, T. Erzsébetet pedig 40 korbácscsapás elviselésére ítélte. Az ügyész az ítélet ellen fellebbezéssel élt. A Kir. Tábla 1805. augusztus 29-én az első bíróság ítéletét megváltoztatta és az 1723. évi 11. tc.-re hivatkozással mindkét vádlottat a másodfokú rokonságra figyelemmel halálra ítélte. Fellebbezés folytán a Hétszemélyes Tábla 1806. március 8-án a Kir. Tábla ítéletét helybenhagyta. Kivégzésükre azonban nem került sor, mert az uralkodó 1806. június 10-én a halálbüntetést kegyelemből 1-1 évi rabságra és 20 pálca, illetve korbácscsapásra változtatta akként, hogy a büntetést közönséges munkában hetenként 2-2 napi böjttel kell végrehajtani. Ezt a döntést azonban már csak B. István előtt hirdethette ki a kerületi törvényszék, mert T. Erzsébet néhány nappal korábban meghalt. Megjegyzendő, hogy a Kir. Tábla által hivatkozott törvényhely 3. §-a az első és másodfokon vérfertőztetőket rendelte büntetni főben járó büntetéssel. Az első magyar büntető törvénykönyv a vérfertőzés büntetési tételét 5, illetve 2 évig terjedhető fogházban szabta meg.40 2. A tisztiügyész R. András 36 éves és R. Bálintné 35 éves személyeket vér ellen való paráznasággal vádolta. A törvényszék 1823. december 18-án kelt ítélete szerint a vér ellen való paráznaságot mindkét vádlottal szemben igazoltnak találta. A vádlottak először a büntető törvények nem tudásával, azután pedig azzal védekeztek, hogy a becsatolt anyakönyvi kivonat összehasonlítása szerint néhai R. Péter R. Andrást nem nemzethette, ezért ő nem az R. nemzetséghez tartozik, így a vád csak egyes paráznasággá változik. Ezt a védekezést azonban a törvényszék egyfelől azzal utasította el, hogy a törvény nem tudása senkit sem mentesít a büntetés alól, másfe40

Uo. 1804.Fasc.DDD.No.21.


87 lől a házasságkötés után 7 hónapra született gyermeket törvényesnek ismeri el. Ezért a vádlottakat mint vér ellen paráználkodókat 3-3 évi börtönre és fél évenként 30 pálca illetve 25 korbácscsapás elszenvedésére ítélte. Az ítélet ellen bejelentett fellebbezés folytán a Kir. Tábla 1824. március 9-én az első bíróság ítéletének megváltoztatásával R. András büntetését 2 évi, R. Bálintné büntetését pedig 1 évi börtönre szállította le.41 Paráznaság A törvényszék 1822. szeptember 2-án K. Györgyné nemes jogállású, 24 éves asszony ellen nős paráznaság és férje elvesztésére törekedés miatt indított ügyben hozott ítéletet. A vádlott azzal védekezett, hogy férje a házasságkötéskor nemi betegségben szenvedett, ezért ifjakat és katonatiszteket vitt hozzá, hogy azokkal folytasson szerelmi életet. A paráznaságot elismerte, férje tehetetlenségére és a köztük lévő házasság törvénytelen voltára hivatkozott. Védekezését azonban a törvényszék nem fogadta el, mert a Szent Szék nem a házasság törvénytelen voltát, hanem csak a feleknek egymástól való különélését állapította meg. Bizonyítottnak találta, hogy vádlott a férjének méreg által elvesztésére több ízben törekedett, de az eszközök alkalmatlan volta miatt nem ért célt. A büntetés kiszabásánál súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott sem az egyházi, sem a világi törvényszék többrendbeli figyelmeztetését semmibe vette és botránkoztató életét tovább folytatta. A mérgezés kísérletével kapcsolatban pedig azt értékelte súlyosítóként hogy a házastársak között a természet törvényei és hittel lett kötelezése szerint a kölcsönös bizalmat nem vette figyelembe. Ezért a Szegedi Fenyítőházban a maga kenyerén eltöltendő 1 évi és 6 hónapi fogságra ítélte. Az ítélet ellen a tisztiügyész és vádlott is fellebbezéssel élt. A Kir. Tábla a büntetés mértékét a kerületi törvényszék börtönében letöltendő 1 évre leszállította és hetenként 2 napi böjtölésre kötelezte.42

41 42

Uo. 1823.Fasc.YYY.No.74. Uo. 1822. Fasc.ZZZ. No.37.


88

2. Ugyancsak nős paráznaság miatt emelt vádat a tisztiügyész nemes K. Sándor 73 éves ügyvéd ellen. A nyomozás során a vádlott előadta, hogy 32 évvel ezelőtt törvényesen elvált a feleségétől. A törvényszék 1845. december 20-án kelt ítéletében leszögezte, hogy vádlottal szemben a nős paráznaság teljesen bizonyított, többrendbeli felsőbb meghagyás és felsőbb parancsolat ellenére is együtt lakik egy olyan asszonnyal, akinek férje van. Így mind az asszony, mind pedig a vádlott különválva házassági kötelékben lévő és nem szabad személyeknek tekintendők. Együttlakásuk minden esetre vétkes és tilalmas és mint ilyen, közbotránkozást okoz. Ezért a vádlottat 1 hónapi fogságra ítélte és újabb fenyíték terhe alatt komolyan megintette, hogy az érintett rossz személyt házától bocsássa el. Az ítélet ellen a vádlott fellebbezéssel élt. A Kir. Tábla 1846. november 16-án kelt ítéletében megállapította, hogy a vádlott elmarasztalására kellőleg bizonyított elegendő adat nincs, ezért a vád alól felmentette. Egyébiránt a törvényszéknek a vádlott figyelmeztetésére vonatkozó rendelkezését helybenhagyta.43 Garázdaság, káromkodás A törvényszék az említett bűncselekmények feltűnően durva megvalósítását igen szigorúan büntette. 1. Nemes K. Antal 22 éves, nőtlen vádlott apját, anyját rendkívül durván szidalmazta, részeges kötekedő életmódot folytatott, ezért a törvényszék 1801. április 9-én a Szegedi Javítóházban letöltendő 8 évi börtönre ítélte. Fellebbezés folytán a Kir. Tábla 1801. november 16-án a büntetés mértékét 4 esztendőre szállította le.44 2. A törvényszék Ny. Bálint és Ny. András vádlottak ellen 1810. június 18-án kelt ítéletében megállapította, hogy mindkét vádlott „a Szent Isten ellen rettenetes, borzasztó és egyenes káromkodásokat követett el. Hogy ezen irtóztató gonoszságuknak e világban méltó büntetésüket elvegyék, másoknak például és elrettentéséül szolgáljanak” Ny. Bálintot a Szegedi Fenyítőházban letöltendő 6 évi, Ny. Andrást pedig, aki nem olyan rettenetesen szidalmazta az Istent, mint testvére,

43 44

Uo. 1845.Fasc.4.X.No.131. Uo. 1801. Fasc.AAA.No.25.


89 ugyancsak a Szegedi Fenyítőházban letöltendő 3 esztendei rabságra és negyedévenként 25 pálcaütés elszenvedésére ítélte. A Kir. Tábla 1811. január 17-én Ny. Bálint büntetését 3, Ny. Andrásét pedig 2 évi rabságra szállította le azzal, hogy a büntetést a Szegedi Fenyítőházban kell végrehajtani.45 3. A törvényszék 1822. március 4-én kelt ítéletében nemes K. János 35 éves és nemes K. Istvánné szintén 35 éves más ügyben szabadságvesztés büntetésüket töltő vádlottak ügyében a következő tényállást állapította meg. Nemes K. János a börtönben a Mindenható, az uralkodó királyi fenség és a hajdúkerületi felsőség ellen a legborzasztóbb káromkodásokat vitte véghez. Hasonló cselekmények miatt 1818-ban a kerületi törvényszék halálra ítélte, de ezt a Hétszemélyes Tábla 4 évi fogságra szállította le. 1821. október 22-én a vádlott a tömlöc és a rabasszonyok kamarája között lévő közfalat átásta, bebújt az asszonyok kamarájába s az ott raboskodó K. Istvánnéval paráznaságot követett el. A törvényszék ezért K. Jánost a maga kenyerén, minden héten 2 napon át kenyéren és vízen böjtölésre, nemkülönben minden héten ugyancsak két napon 4 óráig tartó kurtavasban eltöltendő 3 évi rabságra ítélte azzal, hogy ennek kitöltését a most folyó rabsága elszenvedése után kell végrehajtani. K. Istvánnét pedig mint a paráznaság vétkébe visszaesőt, eddig elszenvedett 3 hónapi büntetésén felül 1 hónapi fogságra ítélte. A törvényszék az ítéletben megjegyezte, hogy nem fogadta el a K. János védőjének azt az érvelését, miszerint azok a rabok, akik az ügyben terhelő vallomást tettek, mint polgári tekintetben meghaltak, senki ellen vagy senki mellett tanúként nem vehetők figyelembe. A törvényszék álláspontja szerint a rabok között történt dolgok kinyomozására és bizonyítására az azokat tudó raboktól kivett vallomások a hozandó ítéletben elegendő bizonyítéknak tekintendők. K. János fellebbezése folytán a Kir. Tábla 1822. június 3-án a törvényszék ítéletét helybenhagyta.46

45 46

Uo. 1810.Fasc.LLL.No.17. Uo. 1822.Fasc.ZZZ.No.17.


90

A hajdúkerület, mint közigazgatási hatóság ellen elkövetett bűncselekmények 1. Póka György a dorogi hadnagyot törvényes bírói eljárása közben szidalmakkal, mocskolódással illette anélkül, hogy a reá szórt rágalmakat bizonyította volna. A törvényszék nem fogadta el vádlottnak azt a védekezését, hogy a hadnagyot, mint magánszemélyt és nem mint a hadnagyi hivatal képviselőjét sértette meg. A hadnagy hivatalos eljárásában a hivataltól elválaszthatatlan személy. Ezért mint a hivatal törvényes tekintélyét vakmerően letapodó vádlottat, a törvényszék 1834. március 5-én kelt ítéletével 2 heti fogságra és az alaptalan vádaskodással okozott 28 pengő forint 45 krajcár bíróilag megállapított költségek megfizetésére kötelezte. Az ítélet ellen a tisztiügyész fellebbezéssel élt. A Kir. Tábla 1839. december 5-én hozott ítéletében megállapította, hogy a költségek megfizetésére kötelezésnek nincs helye, egyebekben azonban az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.47 2. Nemes Veszprémi István hadházi postamester ellen hatóságsértés miatt indított ügyben a törvényszék 1839. június 3-án hozott ítéletében a következő tényállást állapította meg: A vádlott mocskos és botránkoztató módon kelt ki a városnak nemcsak egyes elöljáróival, hanem az egész előjáróság ellen. Legfőképpen pedig a hajdúkerületnek hosszú éveken érdemeket szerzett kapitányát sértegette akkor, amikor az éppen hivatalos kötelességében járt el. Példátlan kitöréseket intézett a hajdúkerület, mint törvényhatósághoz ragaszkodó személy ellen, mert „a nem bűnt is bűnnek és a virtust is véteknek nézi”. Ezért -bár a vád egyéb állításaival kapcsolatban bizonyítékok nem merültek fel – miután féktelen indulatai megzabolázására sem az eddig meghozott felsőbb ítélőszéki megrovás, sem pedig a kerület részéről személye iránt megmutatkozott kímélet és figyelmeztetések nemcsak hogy nem használtak, sőt ezek egyenes kigúnyolásával vakmerősége még inkább növekedő fokra hágni látszanak – 3 hónapi fogságra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész és vádlott is fellebbezéssel élt. A Kir. Tábla 1841. december 1-én a kerületi törvényszék ítéletét akként vál-

47

Uo. 1838,Fasc.4.O.No.33.


91 toztatta meg, hogy az abban kifejtett okoknál fogva a jelen perben állást a vádlottnak büntetésül tudta be.48 3. A törvényszék 1840. november 24-én hirdette ki újabb ítéletét hatóságsértés miatt a Veszprémi István ellen indított ügyben. A tényállás szerint vádlott két hadházi tanácsnokot tulajdon személyükben, a városi tanácsot pedig egész testületében mocskosan megbecstelenítette. A per egész folyamából nyilvánvaló, hogy a kívánt határok között ezúttal sem maradt meg, hanem „mocskos indulat fullánkját e kerület főkapitánya s a kerületi törvényszék ellen is, melyet a főkapitány erőszakoskodásai alacsonyított le, fordította anékül, hogy rágalom pontjait bizonyította volna”. Ezért a törvényszék a hadházi tanács, a kerületi főkapitány és a törvényszék megbecstelenítéséért külön-külön 100 pengő forint megfizetésére ítélte. A hadházi két tanácsnokot pedig, akiket hivatalos eljárásukon kívül, mint magánosokat becstelenítette meg, sérelmük orvoslása végett magános keresetre utasította. A bejelentett fellebbezés folytán a Kir.Tábla 1841. december 1én kelt ítéletében megállapította, hogy a perben az ügyészi keresetlevélben (vádiratban) felhozott, a becstelenítés tényének büntetését meghatározó 1791. évi 57. tc. nem alkalmazható, ezért a keresetet leszállította.49 Ez azt jelentette, hogy mentesítette vádlottat a kiszabott összegek megfizetése alól. 4. Nemes Váradi József hadházi lakos ellen hatóságsértés miatt indított ügyben a törvényszék 1841. március 3-án kelt ítéletében a következőket állapította meg: Vádlott 1839. november 28-án közte és testvérei közötti osztályos egyesség ügyében hozott ítélet végrehajtása végett a városházánál megjelent és az ott talált hivatali személyeket, nem tekintve sem a hely szentségét, sem pedig az előjárók iránt tartozó tiszteletet, cégéres, botránkoztató módon szidalmazta és becstelenítette. Miután bizonyított, hogy ittas volt, ami magában véve is erkölcsi vétek, az elkövetett bűnt nem menti ki, legfeljebb csak a beszámítás mértékét kisebbíti. Ezért a törvényszék 3 hónapi vasban töltendő fogságra ítélte és 45 krajcár idézési díj megfizetésére kötelezte. A megsértett személyek becsületsértési magánkeresetét pedig fennhagyottnak nyilvánította. Egyébiránt a törvényszék az ítéletében megje48 49

Uo. 1842. Fasc. 4.S.No.115. Uo. 1843.fasc.4.T. No.73.

Nagy Sándor: A Hajdúkerületi Törvényszék… 92 gyezte, hogy a vádlott védekezésében a törvényszék ítéletének bírálgatásában a mérséklet határait túllépte, ezért megintette, hogy e tekintetben magát a jövőre nézve a törvényes korlátok között igyekezzék tartani, mert ellenkező esetben a törvény szabta büntetést nem kerüli ki. Az ítélet ellen a vádlott fellebbezéssel élt. Az iratok közt található feljegyzés szerint az ügy iratait tévedésből nem terjesztették fel a Kir. Táblához. Amikor ez kiderült, 1846. május 25-én a törvényszék jelentette a Táblának, hogy a vádlott annak idején fellebbezéssel élt, védője a perjegyzőkönyvbe az indokokat be is jegyezte, de ezután az iratok tévedésből az irattárba kerültek s a vádlotton a kiszabott büntetést még nem hajtották végre. A Kir. Tábla 1847. január 11-én kelt ítéletében kimondta, hogy az idézési díj megfizetésére kötelezésnek helye nincs, ezért ennek elhagyása mellett hagyta helyben a kerületi törvényszék ítéletét.50 5. Nemes S. Varga György böszörményi 56 éves vádlott a kerületi rendszabályok alapján reá kivetett adót nem fizette meg, az emiatt elrendelt végrehajtási eljárásnak pedig ellene szegült. Ezért kihallgatása végett a vizsgálóbizottság elé idézték, ott azonban megbotránkoztató magatartást tanúsított. A törvényszék 1845. február 16-án 8 napi börtönre ítélte. Az ítélet ellen fellebbezéssel élt. A Kir. Tábla azt állapította meg, hogy cselekménye nagyobb beszámítás alá esik, ezért 1845. február 16-án kelt ítéletével büntetését 1 hónapi rabságra emelte fel.51 6. Nemes Márton István, Hódos András, nemes Császi Bálint, M. Sándor János és ifj. nemes Csanády Sándor ellen a következők miatt emelt vádat a tisztiügyész: A szoboszlói tanács 1836-ban látta, hogy az égető szárazság miatt a termés kevés lesz, ezért tilalmi rendelkezést hozott és ennek ellenőrzésére küldöttséget rendelt ki. Ennek ellenére az első négy vádlott amikor tilosban talált lúdjaikat a küldöttség egyik tagja közkézhez akarta venni, ezt megakadályozták. Ifj. nemes Csanády pedig amikor a küldöttség tilosban talált pulykáit és juhait el akarta hajtani, Haranghi Lajost, a küldöttség egyik tagját főbe ütötte. Emiatt a küldöttség tagjai megkötözték.

50 51

Uo. 1846.fasc.4.Y. No.91. Uo. 1846.fasc.4.Y. No.48.


93 A törvényszék 1838. május 28-án kelt ítéletében megállapította, hogy nemes Márton István vádlott időközben meghalt, ezért vele szemben az eljárást megszüntette. Hódos, nemes Császi és M. Sándor vádlottakat pedig 1-1 heti fogságra ítélte. Ifj. Csanádyt illetően pedig a megkötöztetését és az ellene elrendelt vád alá helyezését büntetésül tudta be. Az ítélet ellen egyedül ifj. Csanády élt perorvoslattal. A Kir. Tábla 1839. november 18-án hozott ítéletével Csanádyt arra kötelezte, hogy Haranghinak a gyógyítására fordított orvosi és patikai költségeit térítse meg, egyebekben a törvényszék ítéletét helybenhagyta.52 Hatósági közeg elleni erőszak

A tisztiügyész rendbontás és a hajdúkerületi székház megtámadásával elkövetett erőszak miatt Szálkai István és 21 társa, böszörményi lakosok ellen emelt vádat. A törvényszék 1844. szeptember 11-én hozott az ügyben ítéletet. Ebben elsősorban perrendi kérdéssel foglalkozott, ugyanis öt vádlott nevében a védő azt a kérelmet terjesztette elő, hogy a törvényszéknek azokat a képviselőit, akik ebben az ügyben személyesen érintettek, zárják ki az ítélkezésből. Az ítélet szerint azonban erre nem volt szükség, mert az érintettek már korábban bejelentették, hogy nem vesznek részt ennek az ügynek a tárgyalásában. Ami az ügy tárgyát illeti, a törvényszék a következő tényállást állapította meg: Szálkai István megintés ellenére sem hagyott fel a pártvezérséggel, ezért a kerületi közgyűlés 1844. július 22-én elrendelte bebörtönzését. Ezután néhány sorstársa a kerületi székházhoz ment s ott megtudták, hogy Szálkait vasra verték. A Kerületet veszéllyel fenyegetve, dühös lármával csak azért távoztak el, hogy többi társaikat felbőszítsék Szálkai kiszabadítására. Rövid idő múlva botokkal felfegyverkezve a Székház kapuját nagy lármával megrohanták, botjukkal verték, feszegették, a betörés miatt kinyílt kapuszárnyon a kapuív alá berohantak, onnan egy részük Szálkai börtönkamrájához nyomult, annak ajtaját feltörték, a foglyot kiszabadítva bűnös győzelemmel a kapubolt alá kísérték, a vasat róla vasvágó eszközzel levágták. Ennek megtörténte után lecsillapításukra a főkapitány lement hozzájuk és ahelyett, 52

Uo. 1840.fasc.4.Q. No.121.

Nagy Sándor: A Hajdúkerületi Törvényszék… 94 hogy célját elérte volna, megütötték, így kénytelen volt visszatérni oda, ahonnan jött. Szálkai lármázó, nagy tömeg kíséretében felment az emeletre s ott a királyi biztossal a folyosón találkozva, annak személye iránt is tiszteletlenséggel viseltetett a csoport. Ebben az időben a főkapitány által szállásul használt alkapitányi szoba ajtaját betörték. Az emeletről ezután a kapuboltozat alá vonultak le dühös lármával és fenyegetéssel, de az oda megérkezett katonaság kiszorította őket az épületből. Ekkor némelyek arra vetemedtek, hogy a harang félreverése végett felmentek a toronyba, de a harangozó megakadályozta a vészharang meghúzását. A szomorú eseményekre tartozó iratokból a törvényszék gondosan megvizsgálta az egyének vétkes tetteit, gondos figyelemmel kísérve az enyhítő körülményeket is, ezek összevetésével állapította meg a vádban állók bűnösségét – olvasható az ítéletben, és hozta meg az ítéleti rendelkezéseket. Szálkai István, bár királyi intézvény békességre és a feljebbvalói tisztelet megtartására intette fenyíték terhe alatt, ennek ellenére vezérkedésével nem hagyott fel. Jóllehet, a július 22-i lázadás alkalmával maga erőszakot nem követett el, sőt társai tettét is rosszalta, mondván: jobb volna Pozsonyba járni, mint ilyesmit elkövetni. Fogoly létére azonban börtönét elhagyta s ahelyett, hogy társait az erőszakoskodás abbahagyására s eltávozásra bírta volna, az emeletre felment, amikor az alkapitányi szoba ajtajának betörése is megtörtént. A törvényszék ezért Szálkait bűnösnek találta, és őt 3 hónapi vasban töltendő rabságra ítélte. A további 21 vádlott büntetése a következőképpen alakult: Két vádlottat 3 évi, két vádlottat 2 év 6 hónapi, két vádlottat 2 évi, két vádlottat 6 hónapi, három vádlottat 3 hónapi, egy vádlottat 1 hónapi rabságra ítéltek. A 3, illetve 2 évre elítélteknek a börtönbüntetést vasban, közmunkával, hetenként 2 napi böjtöléssel és a szeszesitalok eltiltásával kellett letölteniük. Két vádlottat az előzetes letartóztatásban töltött idővel büntette a törvényszék, 1 vádlottat megrovásra ítélt, 5 vádlottat pedig bizonyítékok hiányában felmentett. 1 vádlottal szemben büntetést azért nem szabott ki a törvényszék, mert szökésben volt. Az ügyész a 3 évre elítéltekkel kapcsolatban a büntetés súlyosbítása, 9 vádlott pedig felmentés, illetve enyhítés végett jelentett be fellebbezést. A Kir. Tábla 1845. szeptember 2-án hozott ítéletet az ügyben és az egyik 3 évre ítélt vádlott büntetését 4 évre, egy fiatalkorú vádlott 6 hónapi büntetését 1 évre felemelte, a 3 évre ítélt másik vádlott bünte-


95 tését pedig 2 évre leszállította. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta és elrendelte, hogy a börtönbüntetést heti kétnapi böjtöléssel és a szeszesitalok élvezetétől való eltiltással kell végrehajtani.53 A törvényes rend elleni izgatások 1. Nemes Cseke István szoboszlói lakos ellen indított ügyben a törvényszék 1813. június 23-án a következő vád alapján hozott ítéletet: Vádlott a népet a szoboszlói tanács iránti engedetlenségre uszította és a tanácsot éktelen káromkodásokkal illette. Mások neve alatt hamis vádakat emelt a tanács és a hadnagy ellen. Szűcs Dániel főhadnagyot, akit magatartása alkalmassá tett arra, hogy 1890-ben a kerület részéről felkelt nemes sereghez főhadnagynak kinevezzék, éppen akkor, amikor a haza védelmére előállított nemes sereg tanításával foglalkozott, illetlenül megtámadta, becstelenítette, tekintélyét a felkelt sereg előtt megsértette és ezáltal a sereg egyes tagjaiban az engedetlenséget igyekezett gerjeszteni, aki hadnagyának nevezte, azt is becstelenítette. Szűcsöt még a mostani eljárás folyamata alatt is durván sértegette beadványaiban. Makai István jegyzőt egy végrehajtásban, tehát hivatali kötelessége teljesítésében megakadályozta és szidalmazta. A hajdúkerület törvényes rendjét támadta és a lakosokat ellene izgatta. Az egész kerületben veszedelmes lázadást törekedett gerjeszteni. A kerület ellen Szabolcs vármegyéhez írást adott be, a hajdú birtokok ellen is támadást intézett. Célja a nép fellázítása volt a kerület polgári alkotmányának felforgatására. Lázított az adózás ellen is. Ceglédi János hadnagyot is sértegette, a szenátorokkal pedig csalárdul íratott alá egy írást. Mindezek alapján a törvényszék a Szegedi Fenyítőházban letöltendő 3 évi rabságra ítélte azzal, hogy mivel köztudomás szerint semmiféle vagyona nincs, magát ez idő alatt nem tarthatja fenn, az élelmezésére szükséges normális költségeket a kerület házi pénztárából utalják ki. Az ítélet ellen a vádlott fellebbezéssel élt. A Kir. Tábla az ügy körülményei alapján a 3 évi börtönbüntetést 1 évre leszállította. A törvényszék egyébként azért rendelte el a büntetésnek a Szegedi Fe53

Uo. 1844.fasc.4.U. No.95.

Nagy Sándor: A Hajdúkerületi Törvényszék… 96 nyítőházban történő végrehajtását, mert a helytartótanácshoz küldött jelentése szerint elítéltnek itthon tartása a közrendet veszélyeztette volna.54 2. Ugyanezen a napon tárgyalta a kerületi törvényszék nemes Nagy Demeter böszörményi lakos ellen izgatás miatt indított bűnügyet is. Vele szemben a vád a következő volt: A már régen nyughatatlan vádlottat a nemesi szabadságról formált helytelen képzelődése elragadta s személyét a kerületi felsőbbség alól ki akarta vonni. Magát a bíróság előtt sem kívánta védeni, mivel annak hatáskörét és illetékességét magára nézve kötelezőnek nem ismerte el. A maga céljainak elérésére Böszörményben és Hadházon több embert elcsábított azzal, hogy őket az adófizetés, katonatartás és fogat előállítás kötelezettsége alól mentesíti, a földeket az ő pártján levők között kiosztja. Ezzel a békés lakosokat fellázította, titkos gyűléseket is tartott és pénzt is szedett be. A különböző vagyoni helyzetű embereket egymás ellen izgatta. Emiatt az adófizetés akadozik. Az ő hatására gyújtogattak Böszörményben és Hadházon is, ahol 1813. január 1-től március 8-ig 10 rendbeli, többnyire gyújtogatástól eredő tűzeset volt. Ezért kénytelen volt a hajdúkerület gyújtogatás miatt a statáriális jog gyakorlásának engedélyezését kérni, amit a helytartótanács engedélyezett is. Annyira elcsábította a független szabadság ígéretével az együgyű lakosokat, hogy egyeseket az összegyűjtött pénzből felsőbb helyeken teendő panasz átadása végett útba indított. Az általa elcsábított emberek egyesült erővel a földjeit egy nap alatt felszántották és bevetették. A törvényszék mindezekért vádlottat a Szegedi Fenyítőházban a maga költségén eltöltendő 3 évi rabságra ítélte és kötelezte a lakosoktól felszedett összegek visszafizetésére. A Kir. Tábla Nagy Demeter büntetését is 1 évi időtartamra leszállította.55 3. Dóró István és társai (összesen 138) vádlott ellen indított ügyben a törvényszék 23 nyolcadrét oldalra terjedő ítéletének ismertetésére nincs lehetőség. Annak érzékeltetésére azonban, hogy a bíróságnak milyen cselekmények miatt kellett eljárnia, álljon itt az I. rendű vádlott Dóró István tevékenységéről az ítéletben olvasható összefoglalásból az alábbi részlet. „Dóró István még az 1821. esztendőben 54 55

Uo. 1813.fasc.OOO. No.19. Uo. 1813.fasc.OOO. No.


97 elkezdette a felsőbb tilalom ellenére a maga házánál a nyughatatlanokkal gyűléseket tartani. Azoktól a Pipó Mihály számára pénz és életbeli segedelmet szedni, azok előtt, másutt is, ahol a nép összve szokott jönni a Helybeli Elöljárókat rágalmazni. Azok ellen a lakosokat minden módon ingerelni. Későbben ezen tetteiért investigáltatván s a kerület tömlöcébe bekísértetvén, de onnan azon intés mellett, hogy a további lázítástól szűnjön meg, a Tekintetes Királyi Bizottság meghagyására kibocsáttatván, nemhogy ezen kegyelmes vele való bánás és intés által a jó útra visszatért volna, sőt inkább ez által vakmerőbbé tétetvén, elkezdett lázasztását kettős igyekezettel folytatta. Társainak számát rész szerént kecsegtetésekkel, rész szerént azon fenyegetőzéssel, hogy aki az ő Társaságokba nem áll, a Hajdúk közül kimarad. Szaporítgatta azokban az előjárók ellen, kiket úgy festett le, mint a Hajdúk Szabadságainak ellenségeit és elnyomóit, bizalmatlanságot, sőt gyűlölséget csepegtetett, őket az engedetlenségre ingerelte. Végre mind a Helybeli Előjáróság, mind a Kerületbeli Tisztségek ellen elkövetett erőszakoskodásra is bírta és vezérlette s ezen tetteit mindaddig folytatta, valameddig a Város Kormányát, melyre alattomban eleitől fogva ásítozott, társainak segítségével magához nem ragadta. Maga írástudatlan lévén, a deák nyelvhez a legkisebbet sem értvén, hogy céljában jobban boldogulhasson, társul vette maga mellé azon több impostorságáról ismeretes, lázasztásaiért már annak előtte mind a Polgári Jurisdictio által büntetett, mind a Papi Felsősége által Cántori Hivatalából kicsapott, sőt Szoboszlóról is kitiltott Szalai Mihályt, kivel mind a Hajdú Városokat illető Szabadság Leveleket célja szerént magyaráztatta, mind pedig a nevekben egyfelé, másfelé adogatott Recursusokat, Contradictiokat, Vádleveleket írkáltatta.” A törvényszék az 1823. április 3-án meghozott ítéletét áttekinthető módon szerkesztette meg. Mindegyik vádlottat illetően megállapította a rá vonatkozó tényállást, s ezt követően bejegyezte a kiszabott büntetést és az egyéb ítéleti rendelkezéseket. A törvényszék a mozgalom vezetőjét, Doró Istvánt a Szegedi Fenyítőházban letöltendő 4 esztendei rabságra, negyedévenként 25 pálcaütésre és a hajdúkerületből örökös kitiltásra ítélte. A mozgalomban nagyobb szerepet játszó Pipó Mihályt 3 évi rabságra, negyedévenként 25 pálcaütésre és a hajdúkerületből örökre kitiltással büntette. Ugyanilyen büntetést szabott ki Szalai Mihály vádlottra is. Szűcs Istvánt, Petze Kis Jánost, a 70 éves öreg Hadas Pétert, Tatár Jánost és

Nagy Sándor: A Hajdúkerületi Törvényszék… 98 Tót Istvánt 2-2 évi rabsággal büntette. 41 vádlottat fejenként 1-1 évi, 14 vádlottat pedig 6-6 hónapi rabsággal sújtott. További 63 vádlott a fejenként 40 pálcaütés elszenvedésére, 8 vádlottat megpirongatásra ítélt, 3 vádlottat, akikkel szemben a büntetés kiszabására a katonai hatóság volt jogosult, a parancsnoksághoz kísértette át, végül 1 vádlottat felmentett. A 138 vádlott életkor szerinti megoszlása a következő volt: 22-30 év között 6 fő, 31-40 között 37, 41-50 között 35, 51-60 között 11, 61-70 között 12, 71-80 között 2. 35 főnek az életkora nem állapítható meg, mert a vonatkozó jegyzőkönyvekbe ezt az adatot nem jegyezték be. Az ítéleten a kerület jegyzője feljegyezte, hogy kevéssel az ítélet meghozatala után Doró István meghalt. Ezért vele szemben az ítélet felülvizsgálata szükségtelenné vált. Az ítélet ellen bejelentett fellebbezéseket a Kir. Tábla 1830. március 1-én bírálta el. Pipó Mihály 3 évi büntetését 4 évre, Lente István 1 évi büntetését pedig 1 év és 3 hónapra emelte fel.. Elrendelte, hogy Pipó Mihály és Szalai Mihály szabadságvesztés büntetésének végrehajtását a Kir. Tábla ítéletének a kihirdetésétől kell számítani és őket a büntetés kitöltése után eredeti lakóhelyükre kell szállítani. Az ügy jogerősen 1831. március 10-én fejeződött be, amikor is a Hétszemélyes Tábla indokolás nélkül helyben hagyta a Kir. Tábla ítéletét.56

Eljárás a Hétszemélyes Tábla előtt A Kir. Táblán kihirdetett ítéletek 88 vádlottja terhére, illetve javára jelentettek be fellebbezést a vádlottak, illetve a vádat képviselő tisztiügyész. A 6. sz. melléklet tartalmazza a Hétszemélyes Tábla elé került bűnügyek jogi minősítését és az azokat elkövető vádlottak számát. A Hétszemélyes Tábla 57 vádlottal szemben a törvényszék ítéleteiben kiszabott, 20 vádlottat illetően pedig a Kir. Tábla ítéleteiben kiszabott büntetéseket hagyta helyben. 56

Uo. 1827.fasc.4.C. No.28.


99 A Hétszemélyes Tábla 5 vádlottnak a másodfokú ítéletben megállapított büntetését súlyosbította és 6 vádlottét enyhítette. A fellebbezési eljárásból levont következtetések Az 5.sz. mellékletből kitűnően a Kir Tábla 98 vádlott büntetését súlyosbította, 28 főét pedig enyhítette. Ebből, valamint a súlyosbítások és enyhítések mértékéből az állapítható meg, hogy a törvényszék büntetés kiszabási gyakorlata szélsőségektől mentes, lényegében kiegyensúlyozott volt. Különösen megmutatkozott a törvényszék tárgyilagosságra törekvése a Hajdúkerület közigazgatási szervei és tisztségviselői, valamint a törvényes rend ellen elkövetett bűncselekmények tetteseinek felelősségre vonása során. A Kerületi Székház megtámadása és a Dóró-féle szervezkedés jelentősen befolyásolta a hajdúvárosok lakosságának közhangulatát. A Székház megtámadói még a köztiszteletben állott főkapitányt is bántalmazták. A kiszabott büntetések mindezek ellenére mértéktartók bizonyultak. Ezt igazolja a Kir. Tábla ítélete is. De erre utal a Dóró Mihály és társai ügyében hozott ítélet is. A fellebbviteli bíróságok elé került elsőfokú ítéletek indokolásai is megfeleltek a korabeli igényeknek, ezt támasztja alá, hogy a fellebbezések soha nem irányultak a megállapított tényállás ellen, hanem a kiszabott büntetéseket támadták. Mindezek alapján leszögezhető, hogy a kerületi büntető törvényszéknek jelentős szerepe volt a hajdúvárosokban a közerkölcsök, a közrend és a társadalom rendjének megszilárdításában.

100


1. sz. melléklet A Kir. Tábla által változtatás nélkül helyben hagyott 61 elsőfokú ítéletben megállapított bűncselekmények minősítése és a vádlottak száma A bűncselekmény minősítése Emberölés Áldozat cserbenhagyása Testi sértés Verekedés Garázdaság Erőszakos nemi közösülés Káromkodás Lopás Orgazdaság Hivatali lopás Hűtlen kezelés Gyújtogatás Izgatás Hamis vád Hamis tanúzás Hatóságsértés Hatósági közeg elleni erőszak Hivatali hatalommal való visszaélés Hatóság iránti engedetlenség Összesen

A vádlottak száma 73 1 3 5 3 1 5 36 10 4 1 7 3 1 2 1 1 2 2 161


101

2. sz. melléklet Kimutatás a Kir. Tábla által helyben hagyott 61 ítéletben a 161 vádlottra kiszabott büntetések, felmentések és egyéb intézkedésekről Büntetések Vádlottak száma 30 korbács 1 30 pálca 7 40 korbács 1 40 pálca 6 50 pálca 6 60 pálca 1 2 heti fogság 1 1 hó fogság 9 1 hó fogság vasban 2 1 hó fogság, 25 pálca 1 1 hó fogság, 50 pálca 2 3 hó fogság 4 3 hó fogság, vérdíj fizetés 2 3 hó fogság, 30 pálca 1 3 hó fogság, 40 pálca 1 4 hó fogság 1 6 hó rabság 3 6 hó rabság, 50 pálca 4 6 hó rabság, 80 pálca 2 6 hó fogság, 100 pálca 1 1 év rabság 3 1 év rabság, 120 pálca 1 1 év rabság, 100 pálca, orvosi költség, vérdíj 4 1 év 6 hó rabság 1 1 év 6 hó rabság, 150 pálca 4 1 év 6 hó, 150 pálca, vérdíj, boncolási költség 1 2 év rabság, vérdíj, boncolási költség 1 2 év rabság, 200 pálca 5 2 év rabság, 200 pálca, vérdíj 2 2 év rabság,200 pálca, vérdíj, gyógy költség 1 2 év rabság, 200 pálca, vérdíj, boncolási költ1 ség

Nagy Sándor: A Hajdúkerületi Törvényszék… 102 2 év rabság vasban, közmunkában, 2 nap böjt, 1 szeszesitaltól eltiltás, 100 ft. sérelmi díj 2 év rabság vasban, közmunkában , 2 nap böjt, 2 szeszesitaltól eltiltás, vérdíj 2 év 6 hó rabság 1 3 évre kitiltás a hajdúkerületből 1 3 év rabság 1 3 év rabság vasban, közmunkában 2 nap böjt, 1 szeszesitaltól eltiltás, vérdíj 3 év rabság, 150 pálca 2 3 év rabság, 300 pálca 2 3 év rabság, 2 nap böjt, heti 2 napon 4-4óra 1 kurtavasra verés 3 év rabság, 150 pálca , a Tisza Csatorna ásás2 nál 4 év rabság 1 4 év rabság, 400 pálca 2 5 év rabság, 300 pálca, 2 nap böjt, vérdíj, bon1 colási költség 6 év rabság, 600 pálca 2 6 év rabság a Tisza Csatorna ásásnál, évente 1 30 pálca Büntetése fogságban eltöltött ideje 3 Büntetése vád alá helyezése és megfeddése 1 Büntetése a fenyítőkereset alá helyezése 1 Büntetése katonának adása 1 Büntetésének megállapítása végett katonai 1 parancsnoksághoz átkísérése Az elsőfokú bíróságnak további vizsgálat foly3 tatására utasítása A fellebbezési eljárás alatt meghalt 1 Az első bíróság ítéletében nincs rendelkezés 2 A Kir. Tábla felmentett 47 Összesen 161


103

3. sz. melléklet A Kir. Tábla által megváltoztatott elsőfokú ítéletekben megállapított bűncselekmények minősítése és a vádlottak száma Élet elleni bűntettek Testi sértés Természet elleni fajtalanság Vérfertőzés Paráznaság Kettős házasság Szülői kötelesség elmulasztása Szülők sérelmére elkövetett bűncselekmény Lopás Hivatali lopás Hivatali sikkasztás Csalás Rablás Orgazdaság Gyújtogatás Káromkodás Verekedés Veszélyes fenyegetés Garázdaság Hullarejtegetés Vakitalmérés Feljelentési kötelezettség elmulasztása Hamis tanúzás Izgatás Hatósági közeg elleni erőszak Hatóságsértés Hatóság iránti engedetlenség Hivatali kötelességszegés Hivatali hatalommal visszaélés Összesen

217 21 4 4 4 1 2 7 39 9 1 1 9 15 20 7 15 1 8 1 1 1 2 141 23 4 5 6 1 570

Nagy Sándor: A Hajdúkerületi Törvényszék… 104 4. sz. melléklet A másodfokú eljárás eredménye az ember élete elleni bűncselekményekkel vádoltakkal szemben

1 hóról 3 hóra felemelve 1 hóról 6 hóra 2 hóról 1 évre 3 hóról 6 hóra 3 hóról 1 évre 6 hóról 9 hóra 6 hóról 1 évre 6 hóról 1 év 6 hóra 6 hóról 2 évre 9 hóról 2 évre 1 évről 2 évre 1 évről 3 évre 1 év 6 hóról 3 évre 1 év 6 hóról 4 évre 2 évről 3 évre 3 évről 4 évre 1 évről halál 3 évről halál 4 évről halál Felmentés helyett 2 hét fogság Felmentés helyett 3 hó fogság Felmentés helyett 6 hó fogság A büntetés végrehajtás súlyosbítása A büntetés végrehajtásának enyhítése Helybenhagyó ítéletek Tisztiügyész fellebbezett Felmentettek Fellebbezési jog nem illeti meg Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezve Ítéleti rendelkezés nincs Összesen

2 7 2 5 3 3 2 3 7 3 4 2 3 2 5 2 1 3 2 1 5 5 54 7 30 13 21 14 5 1 217


105

5. sz. melléklet A Kir. Tábla előtti eljárás eredménye az élet elleni és egyéb minősítés alá eső bűncselekményekben a vádlottak számával

A büntetés súlyosbítása A büntetés enyhítése A büntetés helybenhagyása A büntetés végrehajtásának súlyosbítása A büntetés végrehajtásának enyhítése A kereset leszállítása Felmentés Ítélet nem hozható Az ítélet hatályon kívül helyezve Ítéleti rendelkezés nincs Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye A vád képviselője további fellebbezést jelentett be Összesen

élet elleni egyéb minősítésű 71 27 7 21 30 191

összesen 98 28 221

49

61

110

-

19

19

27 5

2 21 1 2

2 48 1 7

1 14

8

1 22

13

-

13

217

353

570

Nagy Sándor: A Hajdúkerületi Törvényszék… 106 6. sz. melléklet A Hétszemélyes Táblához fellebbezett ügyekben az elkövetett bűncselekmények jogi minősítése és a vádlottak száma

Bűncselekmény Emberölés Testi sértés Vérfertőzés Szülő szidalmazása Paráznaság Káromkodás Lopás Csalás Izgatás Hatóság iránti engedetlenség Hatóságsértés Hivatali hatalommal visszaélés Hullarejtegetés Összesen

Vádlottak száma 52 4 2 1 1 1 13 1 4 5 2 1 1 88


107

The Criminal Sentences of the Hajdú District Court in front of Courts of Appeal between 1793-1850 Part II Sándor Nagy In Part I of the study, the author discussed the establishment of the right of appeal for ordinary citizens (who were not members of the nobility) and the death sentences inflicted between 1575 and 1850. In Part II, he describes the treatment of the other sentences declared by the Hajdú District Courts through the different channels of appeal. There were altogether 782 defendants concerned by such sentences. The defendants committed some of the following range of crimes: felonious crimes and crimes committed against public order, public safety, and property rights, crimes committed against public administration authorities and public administration officials, and common law and order. The study lists the number of defendants in the individual criminal cases and the sentences inflicted upon them. Although facts and figures are usually appropriate for the purposes of reaching certain conclusions concerning the justice system, in order to shed light on the work done at the levels of courts of the first instance and courts of the second instance, it is essential to briefly describe and discuss the justifications given about the more characteristic facts of the cases, sentences, and other court measures. The author managed to establish the characteristic features of the Royal Court of Appeal and the Seven-Member Court of Appeal, alongside that of the ordinary courts of appeal, on the basis of a comparison between the figures and the sentence-related facts of the cases. Based on an examination of the sentences accepted by the courts of appeals, he arrived at the conclusion that the practice of bringing verdicts at the district courts was balanced and essentially void of bias and extremities. He also found that there was an endeavor on the part of the district courts to remain objective also in the extent of the sen-

Nagy Sándor: A Hajdúkerületi Törvényszék… 108 tences brought in criminal cases committed against public administration officials of the Hajdú District and against common law and order. The courts identified the facts of the cases tried by the courts of appeal in accordance with the contemporary regulations and in an objective fashion. The justification given for the measures and sentences also complied with the requirements. There were no objections raised or protests lodged against their operation.

A HAJDÚKERÜLETI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ ÍTÉLETEI A

Recommend Documents