A gyümölcstermő növények szaporítása

A gyümölcstermő növények szaporítása

A. Szaporítás maggal 1. Ivaros szaporítás: a legtöbb fás növény magja ivaros folyamat eredménye 2. Szomatikus embriogenézis (in vitro), „mesterséges mag” B. Szaporítás vegetatív szervekkel 1. Autovegetatív módszerek 1.1. Dugványozás (hajtásdugvány, fás dugvány, gyökérdugvány) 1.2. Bujtás (közönséges, feltöltéses, sugaras bujtás) 1.3. Sarjak leválasztása 1.4. Indanövény leválasztása (a lágy szárú szamócánál) 1.5. Tőosztás 1.6. In vitro hajtástenyészetek, kallusz kultúrák organogenézise 2. Xenovegetatív módszerek 2.1. Oltás és szemzés 2.2. In vitro mikrooltások 1. táblázat. A szaporításmódok csoportosítása

A vegetatív szervekkel történő szaporítási módok használatának oka az, hogy így lehetővé válik egyetlen értékes egyed genotípusának rögzítése, konzerválása, ami a fás növények fajtáinál ma is meghatározó jelentőségű. Az oltás használatának elterjedésével és megismerésével

lehetővé vált több genotípus előnyös tulajdonságainak kombinációja egyetlen egyedben (oltványok), ami további termesztés-technológiai előnyöket jelenthet. Szintén előnyt jelent, hogy így lehetséges egyes fejlődési fázisok rögzítése (juvenilis alak), illetve a felnőttkori, termő állapot gyorsabb elérése. Hátrányaként kell említenünk, hogy ez a szaporítási technológia bonyolultabb, nagyobb szaktudást igényel, a szaporítóanyag tárolási lehetőségei korlátozottak, különleges berendezésre, eszközökre van szükség, s ezért költségesebb. Az ivaros szaporítás használatát a kertészeti fás növények fajtáinál korlátozza az a tény, hogy csak tiszta vonalak, beltenyésztett vonalak, hibrid fajták szaporítóanyagának előállítására alkalmas. Előnye viszont, hogy olcsó tömegszaporítást tesz lehetővé, a szaporítóanyag nagy mennyiségben képződik, egyszerű a mag kezelése, tárolása hosszú ideig lehetséges, és többnyire különleges kezelés, berendezés nélkül nevelhető csemete. Ökológiai szempontból mindenképpen előny, hogy a populáció elaszticitása nagyobb, jobban alkalmazkodik változó, illetve kiegyenlítetlen termőhelyi feltételekhez. A magoncok több faj esetében vírusmentesek (alma, citrusfélék), ami a csemete-előállítás és nemesítés szempontjából is fontos előny.

IVAROS SZAPORÍTÁS ÉS SZAPORÍTÓANYAG-TERMESZTÉS A gyümölcsfaiskolában az ivaros szaporításnak az alanycsemeték előállításában van nagy szerepe, különösen a csonthéjasoknál, ahol a gyümölcsfajok nagyobb részét ma is magoncalanyokra oltják. Az ivaros szaporítás alapja a két ivarsejt egyesüléséből létrejött zigóta, illetve az ebből, valamint a mag- és terméskezdeményből képződő mag vagy termés, amelyet a termesztésben egyaránt vetőmagnak nevezünk. A gyümölcstermő növények ivarosan többnyire jól szaporíthatók. Az ivaros szaporítás során a létrejött vetőmagból új egyedeket, magoncokat (magcsemetéket) nevelünk. Az ivaros szaporítás hátrányaként szokták felróni, hogy így szaporítva a gyümölcsfajták


A

szaporodás (reprodukció) olyan biológiai folyamat, amelynek során új egyed képződik. A szaporítás mint tudatos emberi tevékenység a növények szaporodásra alkalmas részeit, szerveit használja fel. A szaporítási módok csoportosítása is ennek alapján lehetséges, figyelembe véve ezen szaporításra szolgáló szervek létrejöttét. Megkülönböztetünk ivaros és ivartalan szaporítási módokat, az előbbi alatt a magról, az utóbbinál pedig a vegetatív szervek felhasználásával történő szaporítást értjük. A 1. táblázat egy áttekinthető rendszerbe foglalja a fás növényeknél alkalmazott szaporítási módszereket, besorolva az utóbbi időszakban kifejlesztett in vitro technikákat is.

1


nem tartják meg fajtaazonosságukat. Ivartalanul szaporított fajta esetében maga a követelmény irreális volna, hiszen az ilyen fajták fajtaazonosan csak aszexuális módon szaporíthatók. Az ivaros szaporítás előnyei: a termesztett növények többsége legolcsóbban és legeredményesebben ivarosan szaporítható, az ivaros szaporítóanyag, azaz vetőmag beszerzése ugyanis nem olyan költséges, a gyűjtés, szállítás és gondozás is sokkal kevesebbe kerül, mint az ivartalan szaporítóanyagé. Ivaros szaporítással több növény állítható elő rövidebb idő alatt, mint ivartalan szaporítással. Az ivaros szaporítás hátrányai: az idegen beporzású növények utóda az apa és az anya tulajdonságait örökli, így nem lesz azonos az anyanövénnyel, sőt ha az apanövény tulajdonságai termesztési szempontból gyengébbek, az utód értéke az anyanövény hez viszonyítva csökkenhet.

2

A termések begyűjtése A termések és magvak érése és hullása a fajtára jellemző, amit azonban az időjárás és környezet is befolyásolhat. Az éréskor uralkodó szeles, száraz idő akadályozza a magban végbemenő fejlődési folyamatokat, ilyen esetben a magvak csírázóképessége nem tökéletes. Hatással van még az érésre a fagymentes időszak tartama, a csapadék nagysága, eloszlása, a hő, az erős napsugárzás például jobb minőségű magot eredményez. A begyűjtőnek tudnia kell: mikor érett szedésre a mag, és mikor gyűjthető a termés biztonságosan; hogyan kell a terméseket a növényről, illetve a földről begyűjteni, és milyen növényekről kell termést szedni. A termés begyűjtési idejét a mag érettségi állapota és az a tény határozza meg, hogy az károsodás nélkül meddig maradhat a növényen vagy a földön. A maggyűjtés előtt a tervszerű munka érdekében először termésbecslést kell végezni. E munka során az anyafa egy-egy ágán leszámolják a terméseket, megállapítják a bennük levő magmennyiséget. Ezek alapján kiszámítják az egy ágon várható maghozamot, és ezt az egész növényre, esetleg állományra vonatkoztatják. A magtermés évében legalább kétszer becsülnek termést, először, amikor azok fele nagyságúak, másodszor közvetlenül az érés előtt. A gyűjtéshez megfelelő eszközök szükségesek. A cserjék termését a talajon állva gyűjtik, a fákét azonban már létráról vagy a fára mászva szedik le. A fák magvainak szedéséhez megfelelő biztosító berendezések, szedő- és szállítóeszközök, göngyöleg, valamint megfelelő tárolóhelyiségek is szükségesek. A biztonságosabb termelés érdekében mindig annyi magot kell szedni, hogy a nem termő évekre is maradjon vetőmagtartalék.

A termések tisztítása gyűjtés után A begyűjtött termésekből a magvakat ki kell szedni, és vetésig olyan körülmények között eltartani, hogy csírázóképességük ne csökkenjen. Zúzás és hústalanítás A legtöbb húsos vagy leveses termésből a magot a begyűjtés után azonnal ki kell szedni, hogy meg ne romoljon. Kis mennyiség kézzel is kimosható. Nagyobb mennyiségű termésből rugókalapácsos fejtőgéppel fejtik ki a magot. Ezzel a géppel óránként 225 kg almamag is kitisztítható. A zúzott vagy préselt cefréből a magvakat folyóvízzel, illetve szikkasztás után rostálással választják ki. Mosás közben a magvak ne legyenek hosszú ideig vízben, mert oxigénhiány miatt káros bomlási folyamatok indulhatnak meg, amelyek csökkenthetik a csírázóképességüket. A meleg víz kevés oxigént tartalmaz, ezért ne használjuk a magvak mosásához. Mosáskor az egészséges mag rendszerint lesüllyed a vízben, a léha mag, a héj és a hús a víz színén úszik vagy lassabban süllyed. Így könnyen eltávolítható. Szikkasztás, pergetés A túl nedves magvakat szétteregetve szabad levegőn vagy szárítókemencében szikkasztjuk. Száraz időben a szél által el nem fújható terméseket a szabadban is szétteríthetjük. A módszer állandó ellenőrzést és sok ponyvát igényel, a madarak és a rágcsálók nagy kárt okozhatnak. Nyirkos időben fedél alatt szárítsuk a magvakat, ez ugyan költségesebb, de könnyebben ellenőrizhető módszer. A szárítóhelyiség feltétlenül legyen ellátva jó szellőző-berendezéssel. Az alma és körte termését vékony, 1 cm-es rétegben, a hústalanított csonthéjas magot 2 cm-es rétegben terítsük el. Igen fontos a kiterített magvak gyakori forgatása. Rakhatjuk a magvakat dróthálóból készült polcra, mely alulról is szellőzik, így hamarabb szikkad rajta a termés. A szikkasztóhelyiség hőmérséklete csonthéjas magvak szárításához 30-35 C°, az almatermésűekhez 25 C° legyen. Túl magas hőmérsékleten tönkremehet a csírázóképesség, túl hideg helyiségben pedig megpenészedhetnek a magvak. Az almamagok megfelelő körülmények között két-három nap alatt megszikkadnak. A magvak tárolása és raktározása A magvak tárolásán a gyűjtéstől a legközelebbi vetés időpontjáig való eltartásukat értjük. A raktározás a hosszú, esetleg éveken át történő megőrzést jelenti az életképesség csökkenése nélkül. A magvak élettartamát a tárolás alatt a nedvesség, hőmérséklet, fény, gázcsere, a maghéj karaktere, a mag érettsége, a mikroflóra és a rovarfertőzés befolyásolhatja, de még más faktorok is hathatnak.

1. ábra. Gyümölcsfamagvak tárolása hűtött tárolóban (Fotó: Hrotkó K.)

A magvak előkészítése a csírázásra A nyugalmi állapotban levő magvakat a csírázás elősegítésére a vetés előtt speciálisan kell kezelni. Egyes esetekben bármelyik módszer alkalmazható, másoknál a legjobb módszerrel is igen pontos kezelésre van szükség, sőt különleges esetekben semmiféle kezeléssel nem sikerül megtörni a nyugalmi időt. A magvak a tárolás előtt, azzal egyidejűleg vagy azt követően kezelhetők. A magvak sok esetben a begyűjtés és magvetés közötti időben észrevétlenül esnek át a nyugalmi állapoton. A frissen begyűjtött magvaknak többnyire nincs impermeabilis héjuk, de szárítás után sok fajta magjának héja impermeabilis állományú lesz.

Hideg rétegezés. A belső nyugalmi állapot megszakításának leggyakrabban használt módszere, ha a magvakat 1-4 hónapig 0-10 C°-on nyirkosan rétegezve oxigénnel bőségesen ellátjuk. A rétegezés előnye, hogy számos növényfajnál nemcsak sietteti, hanem elő is segíti a csírázást. A hideg és nyirkosság kombinációja kedvezően hat az öszszetett tápanyagok egyszerű tápanyagokká való átalakítására, melyek a csírázásnál könnyebben felvehetők. Bizonyos esetekben megpuhítják a maghéjat és egyéb hasznos változásokat is elősegítenek. Hideg rétegezéssel általában nemcsak jobb a csírázás, de egyenletesebb is. Nem kell hozzá különösebb felszerelés. Hátránya, hogy a kezelés néha hosszú időt vesz igénybe. A magvak csak körülményesen választhatók el a rétegező közegtől. Ha a magvak tisztítás közben megsérültek, a rétegezés a sérülés hatását még növeli. Az alacsony hőmérsékletről kivett magvakat azonnal el kell vetni, különben nagyok a veszteségek. Ha a rétegezés időtartama túlságosan hosszú, akkor a magvak jelentős százaléka már a rétegezés alatt kicsírázik és vetésre alkalmatlanná válik. Ha viszont a szükségesnél rövidebb, kevés mag csírázik ki, esetleg több újból nyugalmi állapotba jut. A lassan csírázó alma- és körtemagvak lényegében hosszabb rétegezési időt igényelnek, mint a gyorsan csírázó fajok. Az őszi almafajták magjait szintén hosszabb ideig kell rétegezni, mint a téliekét. A tömegesen szaporított gyümölcsfaalanyok magvai közül a cseresznyét, meggyet, sajmeggyet legkésőbb szeptember végéig, az almatermésűeket november végéig, a diót, myrobalánt december végéig kell rétegezni. A rétegezéshez a megfelelő hőmérséklet és nedvesség érdekében különböző rétegező közegeket (homok, tőzeg, perlit, moha, fűrészpor) használhatunk. Legelterjedtebb közöttük a homok és a perlit. Fontos feltétele a rétegezésnek az optimális hőmérséklet is. Ez általában 0-10 C° közötti legyen, itt sem lehet azonban általános érvényű szabályokat adni. A hőmérsékleti igény fajtól, fajtától, a szedési és tárolási időtől függ. A megfelelő nedvességi fokot tapasztalat alapján kell megállapítani. Inkább valamivel szárazabban, mint nedvesebben tartsuk a rétegezőt, mert utóbbi esetben penészesedik vagy befülled. A nedvesség nemcsak a csírázáshoz, hanem az utóérési folyamatok befejezéséhez is szükséges. A vetőmagvak időszakos kiszáradása anyagcsere-élettani zavarokhoz és ezzel a kelési eredmények gyengüléséhez vezet. A magvak szedés utáni közvetlen szárítása ezzel szemben nem káros. A rétegező anyag állandóan egyenletesen nyirkos legyen. Az elpárolgott vizet permetezéssel és


A csírázásra való felkészülés időtartama növényfajonként eltérő. A mag meg nem felelő tárolása a csírázóképességet és a csírázási erélyt csökkentheti, de tönkre is teheti a magvakat. Raktározás alatt a legnagyobb kárt a nagy víztartalom és a magas hőmérséklet okozza. Kerülni kell a páratartalom ingadozását, mert ez aktiválja a magban a biokémiai és a fiziológiai folyamatot. A raktárhelyiség egyenletes hőmérsékletű (1-5 C° körüli) és relatív páratartalmú (50-60%, de 70%-nál nem magasabb), valamint jól szellőztethető és fertőtleníthető legyen. A körte-, alma-, cseresznye-, szilva- és meggymagvak a legjobban csíráztak az 50-55%-os relatív páratartalmú helyiségben való tárolás után. Az almatermésűek magvait 15-20, a csonthéjasokét 50-60 kg-os zsákokban, vagy ládákban raktározzuk (1. ábra).

3

öntözéssel pótoljuk. A fölös víz elvezetésére a rétegező alján készítsünk vízelvezetőt. A szabadban rétegezőket magasabb helyen kell készíteni, nehogy a magasra emelkedő altalajvízben a magvak megrothadjanak. A szabadban 80 cm fagymentes mélységben rétegezzünk, hogy a tavaszi felmelegedés következtében az alul még fagyott talajréteg fölött felgyülemlő vízben el ne pusztuljanak a magvak. Igen jó a polietilén fóliában nyirkosan, alacsony hőmérsékleten tartott rétegezett magvak vízgazdálkodása.

IVARTALAN SZAPORÍTÁS ÉS SZAPORÍTÓANYAG-TERMESZTÉS


Elméletileg minden növény szaporítható ivartalanul, ha ismerjük a szaporítandó növény erre alkalmas részét, a szaporítási időt, az eredményes szaporításhoz szükséges környezeti tényezőket, és ezeket meg is tudjuk valósítani. Az ivartalan szaporításnak előnyei és hátrányai is vannak. Előnye, hogy az anyanövénnyel azonos utódot nyerünk; az erős növésű növényekből így szaporítva hamarabb nevelhető kész növény; az ivartalanul szaporított növények hamarabb virágoznak, mint a magoncok. Hátránya, hogy költségesebb, mint az ivaros szaporítás (a gyökeresedést serkentő anyagok használatával azonban a költség csökkenthető); sok növény előállításához sok anyanövényre van szükség, ehhez pedig megfelelő anyatelep kell; nagyobb szaktudást és költségesebb berendezést igényel, mint az ivaros szaporítás.

4

Az ivartalan szaporítási módoknak két nagy csoportja van. 1. Autovegetatív szaporításról beszélünk akkor, ha az új egyed saját gyökér-regenerációjával jön létre (bujtás, dugványozás, sarj, indanövény). 2. A xenovegetatív szaporítás során idegen egyeddel történő összenövesztéssel pótolják a hiányzó szerveket (oltás). Így a szaporítás során meghatározó regenerációs folyamat az autovegetatív szaporításnál a járulékos gyökerek képződése, a xenovegetatív szaporításnál pedig az oltások összeforrása. Az autovegetatív szaporítási módoknál a vegetatív rész regenerációja az anyanövényekről leválasztva, vagy azzal a kapcsolatot megtartva is végbemehet. Az első esetben dugványozásról beszélünk, míg az utóbbihoz tartozik a bujtás, a sarjakról és az indanövényekről történő szaporítás. Dugványozással a legtöbb növény szaporítható, különösen jelentős azonban a bogyós gyümölcsfajok, egyes gyümölcsfaalanyok és fajták szaporításánál. Egyszerű és igen gyors módszer, amely a technika fejlődése (ködpermetezés, serkentőszerek használata) következtében egyre inkább

háttérbe szorítja az eddig általánosan használt bujtást. A dugványok készülhetnek különböző fejlettségű hajtásrészből, vagy gyökérből, amelyeknek a regeneráció folyamatával, valamint a környezeti feltételekkel szemben támasztott igényeik igen eltérőek. A szárdugványoknak (hajtás- és fásdugvány) van a faiskolai termesztésben a legnagyobb jelentőségük. Minden szárdugványnak van növekvő csúcsmerisztémája vagy nyugalomban levő hajtáskezdeménye (rügy), tehát önálló növénnyé válásához a gyökérrendszer regenerációjára van szükség. Oltás az összefoglaló neve a kertészetben azoknak a műveleteknek, amelyek során a növények hajtásait (ritkán a gyökerét) úgy sebzik meg, hogy összeillesztve, majd összeforrva többkomponensű növényként – oltványként – éljenek tovább. Ilyen kapcsolatot többnyire szervek vagy szövetek között hoznak létre. Az oltás nem csupán egy xenovegetatív szaporítási módszer, annál sokoldalúbb a használata. A nemes rügyből képződő hajtásrendszer a már gyökérrel rendelkező, vagy később meggyökereztetett alannyal együtt oltványt képez. Az oltványban az alkotó komponensek genetikai tulajdonságaikat bizonyos fenotípusos módosulásokkal megtartják, így az oltvány egy olyan többkomponensű növény, amelyben az oltási partnerek tulajdonságai sajátos módon egy egyedben érvényesülnek. Mesterséges oltásokat különböző céllal hozhatnak létre, ezek közül a fontosabbak a következők: – A szaporítási céllal történő oltások a leggyakoribbak közé tartoznak, azoknál a fajtáknál, ahol az autovegetatív módszerek nem eredményesek, az oltás célravezető módszer lehet a vegetatív szaporításra. Az oltványok előállításánál csak a nemes fajta esetében beszélhetünk szaporításról, a műveletnek azonban előfeltétele a megfelelő minőségű alanynövények (csemeték) előzetes felnevelése. – A kizárólag szaporítási igény mellett ma már nagyobb jelentőségű a gyümölcstermesztésben az előnyös alanytulajdonságokkal kombinált oltványok létrehozása. Igénytől függően többnyire kétkomponensű oltványokat nevelnek ezzel a céllal, de szükség esetén akár ennél több komponens előnyös tulajdonságainak egyesítése is lehetséges egyetlen egyedben. – Az oltás lehetővé teszi különleges formák, a természetestől eltérő koronaalakok nevelését is. A gömbkoronájú vagy csüngőkoronájú fákhoz hasonlóan ugyanígy lehetséges cserjetermetű növényekből (ribiszke, mogyoró) törzses fát nevelni oltás segítségével. – A gyümölcstermesztésben a felgyorsuló fajtaváltás követéséhez egy-egy új fajta gyorsüzemi kipróbálásához lehetőséget ad az átoltás, amelynek eredménye a meglevő fák, ültetvény fajtájának megváltozása. Ugyanezzel a módszerrel akár többfajtás oltványokat is létre lehet hozni,

Bujtványcsemete előállítása A bujtásmódokat elsősorban az alanycsemeték előállításánál használják a faiskolák, ritkábban előfordul, hogy egyes bogyós gyümölcsű fajok szaporításánál is szóba jöhetnek. Csemeték előállítása feltöltéses bujtassál A telepítést követő évben fejlődött hajtásokat a második év tavaszán vágjuk vissza a föld felszínéig, ezáltal a gyökérnyak megvastagszik, és sok hajtás képződhet rajta. A visszametszett anyanövény gyökérnyakából fejlődött hajtások alapi részét talajjal töltögetik fel, a gyökeresedés a tenyészidőszak második felében, a hajtások megfásodása után megy végbe, a gyökerek növekedése sokszor még a lombhullás után is tart. Amint a gyökérnyakból előtörő hajtások a 20-25 cm magasságot elérték, de még nem fásodtak meg, 10-15 cm magasan feltöltjük őket úgy, hogy mindegyiket egyenletesen vegye körül a porhanyós talaj (2. ábra).

Így szaporítják az alma- és a birsalanyokat, de egyes csonthéjas alanyklónok, a ribiszke- és köszmétefajták is szaporíthatok ezzel a módszerrel. A sorok iránya É-D-i legyen, ami biztosítja a bakhátak egyenletes felmelegedését. A két sor között a legkisebb sortávolságnál is legyen annyi földmenynyiség, amely a bakhátak készítéséhez elegendő (0,9-1,5 m sortávolság). A tőtávolság 25-40 cm. Különösen száraz nyarakon van igen nagy jelentősége az öntözésnek. Rendszeres öntözéssel megakadályozhatjuk a bakhátak kiszáradását. A bakhátak között megfelel az árasztó és a barázdás öntözés is, de ezek nagyon lehűtik és tömörítik a talajt. Inkább esőztető öntözésre rendezkedjünk be. A feltöltéses bujtassál szaporított leghasználatosabb almaalanyokról anyanövényenként évente 6-10 db szabványszerű bujtványcsemete szedhető le, de a csemetehozam az igen jól gyökeresedő alanyoknál a 15-20 db-ot is elérheti. Sugaras vagy kínai bujtás Sugaras bujtásnál az anyanövény vesszőit a talaj felszínén készített sekély barázdába vízszintesen lehajlítják, s a vesszők rügyeiből képződött hajtásokat fokozatosan feltöltögetik. Egy év alatt a hajtások alapi része, némely esetben a lehajlított vessző is, vagy mindkét rész meggyökeresedik. Lombhullás után a meggyökeresedett hajtásokat vagy vesszőrészt az anyanövényről levágjuk, az utóbbit úgy daraboljuk fel, hogy minden darabon egy hajtás maradjon (3. ábra).

3. ábra Sugaras bujtás (Forrás: Hrotkó, 1999)

A sugaras bujtásnak a feltöltéses bujtásnál nagyobb a munkaigénye (lekampózás). Azoknál a növényeknél használható, amelyek járulékos rügyek fejlesztésére kevésbé hajlamosak, vesszőik könnyebben meggyökeresednek, mint a hajtások, vagy feltöltéses bujtással nem szaporíthatok gazdaságosan. Ilyenek pl. egyes csonthéjas alanyok (FI2/1, Brompton).

2. ábra A feltöltéses anyatelep létesítésének műveletei (Forrás: Hrotkó, 1999)

Közönséges bujtás Közönséges bujtással az anyanövények vesszőit 30-40 cm mélyen a talajba hajlítva gyökereztetjük meg (4. ábra). Egy bujtott vesszőből egy gyökeres


megtartva az eredeti fajtát is. Egy fajtából álló, tiszta telepítésű ültetvényekben a pollenadó fajta ágait is beolthatjuk a termőfajták koronájába. Oltással pótolni lehet sérült törzs- vagy koronarészeket, a nagymértékű háncssérülések pótlására pedig az áthidalás szolgál. – A fajtanemesítésben az oltás a magoncok hajtáscsúcsának idősebb, termő fákra vagy törpe alanyokra történő oltásával jelentősen meggyorsíthatjuk a magonc termőre fordulását, s így az új hibridek kiértékelését. – A vírusos betegségek kimutatásánál, tanulmányozásánál az oltás a vírusok átvitelének megbízható eszköze. A vírusátvitelhez akár egy háncsdarab oltása is elegendő.

5


bujtvány lehet. A gyökeresedés általában egy év, de 2-3 évig is eltarthat. A legegyszerűbb bujtásmód az előzőekhez viszonyítva, azonban szaporulata kevés, mivel egyetlen hajtásból a legjobb esetben is csak egy új növényt kaphatunk. Ezzel a módszerrel hajtást, egyéves vesszőt vagy idősebb, még hajlékony gallyrészt is lebujthatunk. A bujtás optimális ideje a tavasz, de az az évi hajtásokat is legkésőbb június elejéig-közepéig bujtani kell. Közönséges bujtáskor a kiszemelt hajtás irányában az anyanövény mellett ásóval a talajba szúrunk és oldalirányú mozgatásával néhány centiméter széles rést nyitunk. Ebbe a résbe hajlítjuk le a hajtást vagy a vesszőt úgy, hogy a csúcsa a talajfelszín fölé emelkedjen, ívesen meghajlított része pedig a rés aljára kerüljön. A rést porhanyós földdel feltöltjük, majd a talajt lábbal tömörítjük. Ha a bujtott vessző nem maradna meg a rés alján, kampóval kell rögzíteni. Fontos, hogy a lehajlított vesszőt minél meredekebben hajlítsuk a talajba, mert ha emelkedő íve marad, azon a részen sok új hajtás képződik, és így a gyökeresedés gyenge lesz vagy elmarad, illetve a bujtványcsemeténk lesz gyenge.

6

4. ábra Közönséges bujtás (Forrás: Hrotkó, 1999)

A lehajlítást és a gyökeresedést is elősegíti, ha a bujtott vesszőt megcsavarjuk, óvatosan megropogtatjuk a földbe kerülő részét. A gyökeresedést gyűrűzéssel is elősegíthetjük. A nyár folyamán az anyanövény körül óvatosan kapáljunk, hogy meg ne sértsük a leendő bujtványcsemetéket, s a talajt se hagyjuk kiszáradni. Szükség esetén a bujtások hajtásai mellé szúrjunk egy-egy karót, s a hajtásokat kössük a karóhoz. Ez különösen a kúszónövények esetében fontos. Ősz végén a bujtásokat bontsuk ki, s ha meggyökeresedtek, az anyanövényről leválasztva új növényként állandó helyükre ültethetjük őket. Nehezen gyökeresedőknél, pl. a mogyorónál, esetleg több év is szükséges a meggyökeresedéshez.

A közönséges bujtás jelentősége csökkent az anyatelep nagy fenntartási költségei, gyomirtási problémái, a hosszú gyökeresedési idő és a csekély szaporítási hányad miatt. Külföldön mogyorófajták szaporítására használják.

Dugványcsemeték előállítása Dugványozással a legtöbb növény szaporítható, különösen jelentős azonban a dugványozás a bogyósgyümölcsfajok, egyes gyümölcsfaalanyok és fajták szaporításánál. Egyszerű és igen gyors módszer, amely a technika fejlődése (ködpermetezés, serkentőszerek használata) következtében egyre inkább csökkenti az eddig általánosan használt bujtás jelentőségét. Az új, vegetatív szaporítású csonthéjas alanyok zöme eredményesen szaporítható hajtás- és fásdugványozással, míg az alma- és birsalanyoknál a fásdugványozás az elterjedtebb. A fatermetű fajok dugvány-törzsültetvényeinél törekedni kell a jó dugványminőséget adó sövények kialakítására. A 3 m körüli sortávolság tegye lehetővé a sorköz gépi művelését. Az anyanövények tőtávolsága fajoktól függően 0,3-0,8 m. A törzsmagasság a 80-100 cm-t ne haladja meg, mert akkor a kézi dugványszedés már nehéz a sövény felső harmadában. Az anyanövényeket sűrűn telepítik, a sortávolság 70-80 cm, a tőtávolság 30-40 cm. Minden évben tarvágást alkalmaznak, egy bokorról 15-25 db, 70-80 cm hosszú vesszőhozammal számolhatunk, ami a vessző minőségétől függően 25-60 db 20 cm hosszú dugványt jelent. Fásdugványozás Jól szaporíthatok fásdugványozással a ribiszkefajták és egyes gyümölcsfaalanyok (pl. myrobalán, szilva, birs). A dugványokat szedés után azonnal, míg a vermelőben levő dugványanyagból tél folyamán készítik el. Az azonnali dugványvágás adja a legjobb eredményt. A nagy faiskolák üzemszervezési okok miatt a dugványanyag szedését és a dugványvágást általában december-január hónapban végzik. Ez az időpont azonban csak a könnyen gyökeresedő, preformált gyökérkezdeményekkel rendelkező fajoknál, fajtáknál ad jó eredményt. Egy fejlett vesszőből 2-3 db egyszerű dugvány is készíthető. A fásdugványok hossza 15-30 cm. A 20 cm hosszú dugvány általában jó eredményt ad. A rövid, nem teljesen érett, vékony vesszőjű fajoknál célszerű szakított vagy kalapácsos dugványt készíteni. A dugványok gyökeresedését elősegíthetjük gyökeresedést serkentő készítmények használatával. Az üzemi körülmények között jól használható készítmények többnyire porok, fásdugványoknál főleg az IVS-tartalmú készítményeket használják.

5. ábra A fásdugványozás folyamata (Forrás: Czáka és mtsai)

A dugványiskolának a laza, levegős, könnyen felmelegedő, humuszos homoktalajok a legalkalmasabbak. A fásdugványokat szabadban ősszel vagy kora tavasszal dugványozzuk. Ősszel korán dugványozzunk, hogy a téli fagyokig kalluszosodjanak a dugványok, tavasszal viszont csak akkor, ha a talaj már eléggé felmelegedett (10-12 °C). Gyümölcstermő növényeink közül szabadban kora ősszel főleg a bogyósgyümölcsűeket (ribiszke) dugványozzuk. A szilvaalanyok dugványozásának optimális időszaka október-november. Tavaszi dugványozásnál ügyelni kell arra, hogy a dugványok a vermelőben ki ne hajtsanak. A későn

kihajtó fajokat, fajtákat dugványozzuk elsősorban tavasszal. A dugványiskolában a sortávolság egysoros elrendezésben 40-70 cm, a tőtávolság 5-10 cm. Ribiszkénél az üzemek általában 70x10-20 cm-re dugványoznak, ez a tőtávolság elegendő a csemete bokrosodásához is. A sorok ágyasokba is rendezhetők, amelyek szélessége vagy a használt erőgép nyomtávolságától függ, vagy – kézi művelés esetén – 120 cm, ezen belül a sortávolság 20 cm. Ellenőrzés után csirkézzük fel vagy laza anyaggal takarjuk be 3-4 cm magasan a dugványokat, védve a párologtatás és az időjárási károk (felfagyás) ellen. Ajánlatos a dugványiskola talaját ujjnyi vastagon félérett komposzttal, tőzeggel vagy más laza szerves anyaggal takarni. A takarás megőrzi a talajnedvességet, árnyékolja a talajt és csökkenti a gyomosodást. Dugványcsemete nevelése hajtásdugvánnyal A hajtásdugvány leveles, különböző mértékben fásodott hajtásrészből készíthető. A legtöbb növény hajtásdugványról jól szaporítható. A hajtásdugványok általában gyorsabban és jobban gyökeresednek, viszont érzékenyebbek, nagyobb figyelmet és felkészülést igényelnek, mint a fásdugványok. A hajtásdugványozás költséges szaporítási mód. A hajtásdugványok gyökereztetésének és nevelésének számos változata ismert a kertészeti gyakorlatban. A gyümölcsfajok szaporítási és nevelési technológiájának kialakításánál azonban számolni kell néhány sajátossággal: – a gyümölcsfajok hajtásdugványainak fiatal gyökerei törékenyek, a gyökeresedés utáni közvetlen átültetést nehezen tűrik; – a mai termesztési gyakorlat továbbnevelési technológiáihoz (oltványiskola) lehetőleg szabad gyökerű, lombtalan, beérett, vesszővel és gyökérrel rendelkező csemetét kell előállítani; – a csemete méretei alapján alkalmas legyen gépi telepítésre; – alanyfajtáknál a gyökérnyaki rész legalább 15 cm hosszan egyenes, elágazásmentes legyen, s az oltványiskolába telepítve a szemzési időszakig (augusztus) 8-16 mm vastagságot érjen el. A megfelelő hajtásállapot kiválasztására objektív módszerünk nincs, tapasztalatokra vagyunk utalva. Hazánkban a legtöbb gyümölcsfaj május végétől július végéig eredményesen szaporítható hajtásdugványozással. A gyümölcsfaalanyoknál 30-35 cm hosszú hajtásdugványokat készítünk. Ezek meggyökeresedve a következő év tavaszán oltványiskolába telepíthetők. A dugványokat általában késsel vágják meg úgy, hogy az alapi metszlap közvetlenül a nódusz alá kerüljön. Az alsó leveleket és a csúcsi éretlen részt eltávolítják, a nagyobb leveleket pedig a rothadás elkerülésére bekurtítják.


A szintetikus auxinok hatása gyümölcsfajonként és -fajtánként igen eltérő. A rügyek nyugalmi állapotának fenntartásához alacsony hőmérséklet (0 – +2 °C), míg a dugvány talpán a gyökérkezdemények kialakulásához magasabb hőmérséklet (12-21 °C) kell. Az utóbbi években elsősorban Angliában melegtalpkezelést adnak a nehezebben gyökeresedő gyümölcsalanydugványoknak fűthető padozaton, amely maximális gyökérfejlődést és minimális rügyfejlődést biztosít. A kész fásdugványokat, ha nem közvetlenül a vágás után dugványozzuk azokat a szabadban, a dugványozásig tárolni kell. A legegyszerűbb dugványtárolás a szabadban vermelés a talajba vagy más jó víztartó, levegős anyagba, védett, árnyékos helyen. A fűrészpor, mint vermelőanyag, birsnél, de más növényfajták esetében is jobb a talajnál. A vermelésnél kevésbé kockázatos a +1 – +3 °C hőmérsékleten való tárolás hűtőtárolóban. Ezzel a módszerrel a dugványozás időpontja függetleníthető az időjárástól (5. ábra).

7


A sebzés – a gyökeresedést serkentő szerekkel együtt – különösen hatásos. Nagyobb sebzést is okozhatunk, ha a dugvány alapi részén a héjkéregből egy kis lapocskát lemetszünk, vagy pedig a dugvány alsó részén merőleges bemetszéseket készítünk. A gyümölcsfajok többségénél az IVS-(β-indolil-vajsav-) tartalmú készítmények váltak be a gyökeresedés serkentésére. A jól gyökeresedő fajoknál (pl. sajmeggy, myrobalán) általában 2 g/kg, a nehezebben gyökeresedőknél (pl. szilvaalanyok) 4 g/kg koncentrációjú kezeléseket alkalmaznak (Mezei, 1974). A hajtásdugvány-csemete előállításához ideiglenes vagy vándoroltatott fóliasátrakat, fóliaalagutakat, esetleg melegágyi kereteket szükséges biztosítani. A vándoroltatott szaporítóházak használata esetén a dugványok gyökereztetése a szaporítóberendezésben megy végbe, majd a berendezést a dugványok kellő edzése után eltávolítják a meggyökeresedés után, a csemeték ezt követően szabadföldi körülmények között növekednek tovább a vegetáció végéig. A dugványok gyökeresedése alatt az időjárástól függően permetező öntözést, ködpermetezést és árnyékolást biztosítunk. A dugványok meggyökeresedése után (6-8 hét) az egyes takarórétegek (külső fólia, majd az árnyékoló) eltávolításával az árnyékolás és a ködpermetezés fokozatos megvonásával szoktatják a növényeket a szabadföldi körülményekhez. Ez az edzés 1-2 hétig tart. A csemeték a nyár végén és ősszel szabadföldi körülmények között növekednek a vegetáció befejezéséig (6. ábra).

8

6. ábra Hajtásdugvány-csemetenevelési változatok (a) ideiglenes szaporítóberendezésben, (b) állandó szaporítóberendezésben perforált rekeszben, (c) állandó szaporítóberendezésben, tőzegcserépben (Hrotkó, 1995)

Állandó fóliasátrakban is gyökereztethetjük a dugványokat a talajon elhelyezett gyökereztető közegben. Állandó berendezéseknél célszerű drénezésről és talajfűtésről is gondoskodni. Ez utóbbinak a gyökereztetés időszakában előforduló hűvös,

felhős időszak ad jelentőséget, amikor a ködpermetezésre használt víz könnyen lehűti a közeget az optimum alá. Fóliasátrakban a szellőztetés egy felső szellőzőcsatornával és a ködpermetezés szintje fölött elhelyezkedő szellőzőablakokkal oldható meg, így a dugványok közvetlen környezetében a levegőmozgás szárító hatása mérsékelhető. A kiemelt ágyásoknak, asztaloknak több előnye is van. A gyökereztetőközeg a sátor légterében talajfűtés nélkül sem hűl le annyira, másrészt jobb a közeg levegőzése, a növekvő gyökérzet oxigénellátása. Ha a dugványok a gyökeresedés után is az asztalon maradnak, a gyökereztető közeg alá 15-20 cm vastagságban komposzt-kertiföld keveréket terítenek el. Az állandó szaporítóberendezések kihasználtsága javítható, ha a nyár folyamán 2-3 alkalommal is gyökereztetünk dugványokat. A tőzegcserepekben, paper-pot-ban meggyökeresedett dugványokat kellő edzés után árnyékolással szabadföldi erősítőiskolába ültethetjük, vagy edényes nevelésben használhatjuk fel. Jól bevált a dugványok perforált fenekű rekeszben történő gyökereztetése is. A meggyökeresedett dugványokat rekesszel együtt helyezzük ki a jól elmunkált, árnyékolóval borított erősítőiskola talajára, ahol a csemeték a vegetáció végéig szabadföldi körülmények között növekednek.

A gyümölcsfák oltványnevelése Az oltványnevelés célja a kereslet igényeit kielégítő minőségű gyümölcsfaoltványok előállítása. Az árutermelő gyümölcsösök igényei sokban különbözhetnek a házi kertekétől, s mindegyik területen az igények állandó változása tapasztalható. A hagyományos koronás oltvány általában kétéves törzzsel, egyéves koronavesszőkkel rendelkezik. A különböző törzsmagasságokat és a koronavesszők minimális számát is szabvány rögzíti. Bizonyos koronaformák (sövények, karcsú orsó) kialakításához azonban nem mindig előnyös a koronás oltvány, mivel törzsmagassága, a koronavesszők elhelyezkedése meghatározott, az elsőrendű hajtásokból képződött koronavesszők pedig többnyire túlságosan meredek szögállásúak. Alma esetében karcsú orsó kialakításához külföldön igen keresettek az egyéves, másodrendű koronavesszőkkel rendelkező oltványok, amelyek vesszői vízszinteshez hajlóak. A suhángon nincsenek elágazások, előnye, hogy koronaalakításnál nagyobb szabadságot ad a gyümölcstermesztőnek, viszont egy év hátrányt jelent az ültetvény fejlődésében. Oltványnevelési módok Legelterjedtebb a faiskolákban az alvószemzéssel történő oltvány-előállítás, amely folyamatában két vagy három részre tagolódik. Az első szakasz

Előkészítési feladatok A talajban károsító fonálférgek, talajgombák és a specifikus talajuntság kártételének elkerülésére a faiskolát lehetőleg szűz területre kell telepíteni. A faiskola területén a gyakori, korai újratelepítés, a vetésforgó elveinek be nem tartása következtében felszaporodhatnak a gyökérgolyva (Agrobacterium tumefaciens), a különböző talajgombák (Rosellinia, Rösleria) és a gyümölcsfáink gyökerén élősködő fonálférgek, utóbbiak közvetlen kártételükkel, illetve vírusvektorként is veszélyesek (Véghelyi, 1992). Az oltványiskolában minimum 8 éves vetésforgóra van szükség. Az oltványnevelés általában kétéves, így a forgót csak két évig használjuk oltványiskolai célokra. Az elővetemények megválasztásánál lényeges szempont, hogy jó gyomirtó hatású legyen, ne használja ki túlságosan a talaj vízkészletét, a szerves trágyát az elővetemény alá ki lehessen juttatni, korán lekerüljön a területről, hogy időben előkészíthessük a talajt a telepítéshez, s a művelést akadályozó gyökérmaradványokat ne hagyjon vissza. Erre a célra általában a kalászos gabonák alkalmasak. Oltványnevelés alvószemzéssel Alvószemzés céljára szabványos egyéves magcsemetéket, bujtvány- és dugványcsemetéket telepítenek. Bizonyos fajoknál (őszibarack, mandula) az

oltványiskolába előcsíráztatva kiültetett magból is szemzésre alkalmas csemetét lehet nevelni. Csemetehiány esetén az előcsíráztatott magból nevelt földlabdás, tápkockás csemete oltványiskolába telepítve a nyár végén szintén beszemezhető (7. ábra). A lomblevelek megvédése a kártevőktől és betegségektől alapvető feladat. Nálunk legalább augusztus végéig feltétlenül gondoskodni kell a növények zavartalan fejlődéséről. A nyári aszálykár ellen a terület megfelelő kiválasztásával, jó vízgazdálkodással, esetleg öntözéssel védekezzünk. Erre június végén és július első felében ügyeljünk különösen, nehogy az eltelepített csemeték fejlődése ekkor megakadjon, mert egyrészt az alvószemzés ideje rövidül meg ezáltal, másrészt a beszemzett csemeték eredése lesz a vártnál roszszabb. Szemzésre azok a csemeték alkalmasak, amelyek a szemzés időszakára meghatározott vastagságot elérnek. Ez fajonként változó, 8-18 mm gyökérnyakátmérőt jelent. A túlságosan megvastagodott alanycsemetéket nehéz szemezni, kötözni, s gyakran a szemzéskihajtás sem kielégítő. Az alvószemzés általában július közepétől szeptember közepéig tart. Mifelénk ma is legelterjedtebb a hagyományos T-szemzés. A héjkéreg és a háncs T-alakú felnyitásának és a szempajzs vágásának számos egyéni változata van, amelyek között időigényben és termelékenységben nagyok a különbségek.

7. ábra Az alvószemzéssel történő gyümölcsfa-oltványnevelés folyamata (Forrás: Hrotkó, 1995)

Az utóbbi időszakban számos összehasonlításban vizsgálták a különböző szemzési technikákat az összeforrásukra és az oltvány növekedésére vonatkozóan. Kiderült, hogy a T-szemzésnél a héj nem a kambium vonalában válik el a farésztől, hanem a fiatal másodlagos faelemek zónájában, s ezért az alany és a nemes kambiuma nem, vagy csak rosszul illeszkedik egymáshoz, amelynek kö-


a telepítéssel kezdődik, egy évig tart, feladata a szemzésre alkalmas alanycsemete felnevelése, amit végül az alvószemzés zár. A következő két szakasz a nemes törzsének és koronájának a nevelése, időtartama egy vagy két év. A tavaszi oltás használata nálunk meglehetősen ritka, csupán kisebb módosulást jelent az előzőhöz viszonyítva. A koronába oltásnál vagy szemzésnél az alanynevelés szakaszában kell a kívánt magasságú törzset kialakítani, majd azt koronamagasságban oltani vagy szemezni. Lényeges az eltérés a kézben oltott oltványoknál, ahol az oltást a telepítést megelőzően, télen végzik, munkateremben. Ehhez eleve oltásra alkalmas méretű csemetét használnak. Az oltványiskolába telepítve az első év feladata a suhángnevelés, a szabványos korona kialakítására a második évben kerül sor. Azt a megoldást, amikor az alanycsemetéket már az anyatelepen beszemzik és szemzetten telepítik az oltványiskolába további nevelésre, növény-egészségügyi okok miatt sehol sem ajánlják. Ilyenkor az alany-anyanövényeket a szemzőhajtással megfertőzhetjük, s különösen a vírusok, de más betegségek jelentős elszaporodását is kiválthatjuk. Hasonló okok miatt nem ajánlott a már beszemzett alanycsemetékről dugványok szedése a szemremetszés előtt. A közbeoltott, illetve a többfajtás oltványoknál a már említett nevelési módok különböző kombinációit alkalmazzák.

9


vetkeztében az összeforrás és a kalluszban kezdődő differenciálódási folyamatok vontatottabbak. Ezzel szemben a chip-szemzésnél a kambiumgyűrű metszésvonala az alany és a nemes komponensben egymással szemben helyezkedik el, s az intenzív kalluszosodást követően már ősszel megkezdődik a szállítóedények differenciálódása. Ez az oka annak, hogy a chip-szemzéssel minimálisra csökkenthető a szemzések téli károsodása, s tavasszal a kihajlást követően egy erőteljesebb és kiegyenlítettebb növekedést kapunk. A chip-szempajzs szögállásának következtében kisebb a szemzéshely feletti görbület, és jobb az oltványok törzsminősége (8. ábra). Mivel nálunk a nem kielégítően összeforrott szemzésekben igen nagyok a téli fagyok által okozott kiesések, nagyobb figyelmet érdemelnének a chip-szemzés biztosította előnyök. A chip-szemzéssel szaporított oltványok kezdeti növekedése erőteljesebb volt, s ez a nagyobb törzsátmérőben még a kitermeléskor is megmutatkozott. Feltűnő különbség mutatkozik a szemzéshely feletti görbület nagyságában, ami abból adódik, hogy a chip-szemzés szempajzsának helyzetéből következően a beszemzett rügy tengelye jobban függőleges irányba hajlik, mint a T-szemzésnél. A chip-szemzés után a szemremetszés helyének a beforrása is nagyobb felületen és jobb minőségben történt meg, mint a T-szemzésnél.

10

8. ábra A chip-szemzés (Hrotkó, 1995) a) az alsó vágás az alanyon, b) a pajzs alakú lapot felülről indított vágással emeljük ki, c) az alanyon ejtett vágások helye oldalnézetben, d) a megvágott alany elölnézetben, e) a szempajzsot hasonló módon vágjuk meg, f) a szempajzson ejtett vágások sorrendje, g) a megvágott alany oldalnézetben, h) a helyére illesztett szempajzs oldalnézetben, i) a helyére illesztett szempajzs elölnézetben

Minél magasabban szemzünk, az alany törpítő hatása annál inkább érvényesül. A magas szemzésnek előfeltétele a megfelelő minőségű, magasságú alanycsemete, s természetesen gondot kell fordítani az alanyok törzsének feltisztítására a szemzés

előtt, valamint a suhángnevelés évében az alany törzsén elvégzendő, a szokásosnál nagyobb mértékű vadalási munkára. A rügy feletti alanyrész eltávolításának ma a gyakorlatban általánosan elterjedt módja a szemremetszés. A szemremetszéssel a beszemzett nemes rügy terminális helyzetűvé válik, és biztonságosan kihajt. A szemremetszéssel a kötöző anyagot is átvágják, így annak lebontása és eltávolítása nem igényel külön ráfordítást, ha a kötözést alulról kezdték. Lényeges a szemremetszés időpontjának helyes megválasztása. A későn, a rügypattanás után végzett szemremetszést követően intenzívebb a sebforradás. A túl korán lemetszett alanycsonk beszáradhat, ami a nemes rügy pusztulását is maga után vonja. A beszáradásra érzékenyebb (pl. őszibarack) fajoknál célszerű a szemremetszést a rügypattanás utáni időszakra hagyni. Az alany törzsén, gyökérnyaki részén a megmaradt rügyek szintén kihajtanak. A nemes hajtás növekedésének biztosítása érdekében ezeket a hajtásokat tőből el kell távolítani. A vadalással ne késlekedjünk addig, hogy a hajtások alapi része megfásodjon, mert ilyenkor már csak késsel lehet azokat levágni, de túl korán sem szabad, mert akkor a suhángok növekedése vontatottan indul meg. Alanyonként változó an az első vadalás ideális időpontja akkor van, amikor a vadhajtások legalább a 10-15 cm hosszúságot elérték. A gyümölcsfaoltványoknál a szabvány által előírt törzsmagasságok a következők: – bokorfa (b): 30-50 cm, – alacsony törzsű (at): 60-80 cm, – közepes törzsű (kt): 100-120 cm, – magas törzsű (mt): 150 cm felett. Ezen a szakaszon a törzs elágazásmentes legyen. A képződő oldalhajtásokat, mielőtt megfásodnának, kézzel kitörik. Ezt a műveletet hónaljazásnak nevezzük, mindaddig végezni kell, amíg a tervezett törzsmagasságot el nem érjük. A törzsmagasság felett az oldalhajtások megmaradnak, ezek közül válogatjuk ki a koronahajtásokat az egyéves koronanevelés során. A koronába csípés június végén, július elején végezhető, amikor a nemes hajtás már 6-8 levéllel meghaladta a kívánt törzsmagasságot. A növekvő hajtáscsúcsot a törzsmagasság felett 6-8 levéllel kicsípik. Ha addig nem kezdődött volna, 2-3 héttel a koronába csípés után megindul a korona kialakulása másodrendű hajtásokból. A másodrendű hajtások növekedését öntözéssel és fejtrágyázással is elősegíthetjük július elején. Az almatermésűek sok fajtájánál a koronába csípést nem követi megfelelő koronásodás, különösen érvényes ez az erős apikális dominanciájú fajtákra. Az utóbbi években kül-

Kézben oltott oltvány nevelése A kézben oltott oltványok nevelése számos műveletben eltér az alvószemzéses technológiától, de kétéves kultúra lévén, jól beilleszkedik az oltványiskolai forgóba (9. ábra). Oltóvessző a nyugalmi időszakban egész télen szedhető, de a szedést csak fagymentes napokon végezzük. A mélynyugalmi időszakban szedett oltóvesszőket lehet a legtovább nyugalomban tartani, s ezek tartalék tápanyagkészlete még nem csökkent. A kényszernyugalmi időszak hőmérséklet-változásai csökkenthetik a tartalék tápanyagkészletet A korán szedett oltóvesszők vízvesztesége nagyobb lehet, ezt az oltásnál figyelembe keli venni. Az oltóvesszők tárolására 1 °C (± 1 °C) hőmérséklet és 95-98% páratartalom a megfelelő. Nyirkos közegben (fűrészpor, tőzeg, perlit) elhelyezve ládákban tároljuk a felhasználásig. A tárolás során ellenőrizzük az oltóvesszőket, nehogy megfertőződjenek. Ha valamelyik penész fellépne rajtuk, bontsuk ki a köteget és mossuk le az oltóvesszőket tiszta vízzel. Kézben oltás céljaira az alanyokat olyan módon tároljuk, hogy oltás idején a külső időjárástól függetlenül felhasználhatók legyenek. Ehhez egyszerűbb teleltető vermek, pincék is jók, ahol a hőmérséklet napi átlaga 3-5 °C alatt van, tehát ahol a nyugalmi idő feloldódása után még nem hajtanak ki a rügyek. Legjobb természetesen ugyanolyan módon eltartani az alanyokat is, mint az oltóvesszőket, tehát automatikusan szabályozott hűtőházban, az oltóvesszőkkel azonos hőmérsékleten. Az oltóvesszőket közvetlenül az oltás előtt szedjük ki a tárolóból, bontsuk szét a kötegeket, ha szükséges, pár órára áztassuk vízbe a vesszőket, azután megtörölve használjuk fel szaporításra. A nagyon duzzadt vagy már fejlődésnek indult rügyű vesszőrészeket ne oltsuk be, ezek általában nem forrnak jól össze az alannyal. Az oltás végezhető kézzel vagy géppel. Azonos vastagságú komponenseknél a különböző párosítások használhatók, de különböző vastagságú komponensek is olthatok kézben lapozással vagy kecskelábékezéssel. Az oltógépekkel szerzett tapasztalatok szerint az oltási eredési arányok a párosítással és a nyelves párosítással dolgozó gépeknél a legjobbak, megközelítik a kézi oltás eredményét, ami nem ritkán 80-90% felett van. A megvágott és összeillesztett oltványt rugalmas szupervinil alapanyagú fóliaszalaggal kötözik össze. A szalag ideális méretei: 0,1 mm vastag, 6-8 mm széles és 20-25 cm hosszú. A kötözést a

szemzéshez hasonlóan, de felül kezdik. A kézben oltott oltványokat a kiszáradás megakadályozására paraffinozzák. A kész oltványokat nedves fűrészporban vermelve ládákban tárolják. Lehetőleg azonos fajta oltvány kerüljön egy-egy ládába. Mint a fás növényeket általában, a kézben oltott oltványokat is 1 °C (± 1 °C) hőmérsékleten, 98% relatív páratartalmon tartjuk. A ládákban a fűrészpor teteje mindig nyirkos legyen. Az oltás összeforrásának folyamatai magasabb hőmérsékleten gyorsabban lezajlanak. Arra kell törekedni, hogy az előhajtás során csak a kalluszosodás és az összeforrás induljon meg, de a rügyek ne hajtsanak ki. A csonthéjasok összeforrásánál előnyös az oltványokat a telepítés előtt 20-25 °C hőmérsékletű helyiségbe vinni, a dióoltványokat pedig legjobb 25-28 °C hőmérsékleten előhajtatni. Az almatermésűek általában alacsonyabb hőmérsékleten (12-15 °C) is jól összeforrnak. A kézben oltott oltványok nevelése során egyéves suháng értékesítéséhez 15 cm, kétéves koronás oltvány nevelésénél viszont 20-25 cm tőtávolság az optimális. A vadalást az alvószemzéshez hasonlóan itt is el kell végezni A nemes csapon két vagy három rügy is lehet, ezek közül általában több kihajt. A vadalással egy időben szükség van hajtásválogatásra is, csak a legerősebb, legjobb irányban növekvő nemes hajtást hagyjuk meg, a többit kézzel óvatosan kitörjük. A hajtáscsúcs növekedésének leállása az oltványok várható minőségét rontja, ezért öntözéssel és fejtrágyázással arra kell törekedni, hogy a suhángok folyamatosan növekedjenek, amíg a szükséges magasságot el nem érték. A kötözésre használt fóliaszalag egy idő után a vastagodást már nem képes követni, bevágódik az oltvány héjkérgébe. Mielőtt ez bekövetkezne, a fóliaszalagot fel kell vágni óvatosan, hogy az oltványt ne sértsük meg. A kétéves koronás oltvány nevelése, ha suhángból indul, mindenben megegyezik a szemzésnél leírtakkal. Nevelhetünk azonban kézben oltott egyéves oltványokból olyan kétéves oltványokat is, amelyek törzse jelentős részben egyéves és másodrendű hallásokat képez. Nyugat-Európában az ilyen oltványok a karcsú orsó koronaformához igen keresettek (Knippbaum). A nevelés lényege az, hogy az egyéves suhángot 2 rügyre visszavágjuk, s az erőteljes egyéves hajtásrészen sok másodrendű hajtás képződik, amelyek vízszinteshez közeli szögállásúak. Fólia alatti edényes neveléssel a kézben oltott oltványok előállítása meggyorsítható, ezzel a módszerrel a téli oltásokból augusztus végére telepíthető minőségű (suháng) ültetvényanyagot kaphatunk.


földön növekedésszabályozó anyagok használatával értek el ezeknél is kielégítő másodrendű hajtásképződést.

11

nemessel kölcsönhatásban befolyásolja a fák méretét, az alkalmazható koronaformát, művelésmódot, a termés mennyiségét és minőségét, s ezeken a tényezőkön keresztül az ültetvények üzemeltetésének gazdaságosságát. Emellett alapvetően meghatározza az oltvány alkalmazkodóképességét a termesztés ökológiai viszonyaihoz, ami az ültetvény kondícióján, növényvédelmi problémáin keresztül szintén hatással van az eredményességre. A gyümölcstermesztés előtt álló, folyamatosan felmerülő közgazdasági, termesztéstechnológiai és ökológiai problémákra való rugalmas reagáláshoz világszerte nélkülözhetetlen eszköz a sokrétű, a feltételekhez minél jobban igazodó alanyhasználat (Hrotkó, 1999).

Almaalanyok Az almaalanyok a fák méretére igen nagy hatással vannak, az alany hatására kialakuló méret szélső értékei a 20-100% között mozognak (10. ábra).

9. ábra Gyümölcsfa-oltványnevelés folyamata kézben oltással és koronába oltással (Forrás: Hrotkó, 1999)


A GYÜMÖLCSFAJTÁK ALANYAI

12

A gyümölcstermesztők az alanyokat kezdetben csak azért használták, mert az oltáson, szemzésen kívül más módszerrel nem tudták a nemes fajtákat szaporítani. Később egyre inkább a különböző alanyok termesztési szempontból előnyös tulajdonságai miatt választottak a fajták számára megfelelő alanyokat. A gyümölcstermesztésben leggyakoribb a gyökéralany használata, amikor az oltvány gyökérzetét és a törzs egy rövid, 10-30 cm-es részét adja az alany. Ritkább a törzsképző alany, amikor a gyökeret és a törzset is az alany adja (pl. koronába oltásnál), az utóbbi időben pedig terjedőben vannak a közbeoltások, amikor a gyökéralany és a nemes fajta közé egy harmadik fajta kerül, s ez képezi a törzs egy 30-100 cm hosszú darabját. A gyümölcsfaoltványok gyökerét és a törzs rövidebb vagy hosszabb darabját tehát az alany adja, így az oltvány egy kétkomponensű, összekapcsolt anyagcsererendszer, ahol a komponensek megtartva önállóságukat, az egymásnak szállított vízzel, ásványi anyagokkal, asszimilátákkal és egyéb anyagcseretermékekkel hatással vannak a másik tulajdonságaira. A korszerű gyümölcstermesztésben egyre inkább felismerik az alany jelentőségét, ami a termelés eredményességét tekintve szinte semmivel sem kisebb, mint a ráoltott nemesé. Az alany a

10. ábra Az almaalanyok növekedési csoportjainak hatása a fák méretére (Forrás: Hrotkó, 1999)

Korszerű ültetvényekben a nagy egyedszámú telepítéseknél csak a gyengébb növekedésű, igen törpe, törpe és féltörpe alanyok jöhetnek számításba. Az alany helyes megválasztásánál azonban arra is tekintettel kell lenni, hogy a nemes fajta növekedési erélyével, valamint a talajadottságokkal hasonló súllyal számolnunk kell. Az igen erős (Mutsu, Gloster) és az erős növekedésű fajtákhoz (pl. Jonagold, Elstar) a Mailing 9-nél gyengébb növekedésű alanyok használata ajánlható, vagy magasabb szemzéssel, igen törpe alanyok közbeoltásával mérsékelhetjük növekedésüket. A másik végletet jelentő spúrfajták, vagy az igen gyenge növekedésűeknél a féltörpe, középerős alanyok közül a Mailing 26, Malling-Merton 106, Malling-Merton 111 jöhet számításba a ma forgalomban levő alanykínálatból. Külön ki kell emelni a szemzéshely magasságának szerepét. Minél hosszabb az alany föld feletti törzsrésze, annál erősebben érvényesül a törpítő hatásuk. Hűvös, csapadékos klímában a szemzési

Merton 111, a gyökérgolyvával szemben teljesen rezisztens almaalany nem ismeretes. A romániai almatermesztésben használatos alanyok összefoglalása a 11. ábrán látható.

11. ábra Romániában szaporításra engedélyezett fontosabb almaalanyok relatív növekedési ereje

A legfontosabb almaalanyok tulajdonságai Igen törpe alanyok Ezek közé az M. 9-nél gyengébb növekedésűeket sorolják. Jelentőségük az intenzív almatermesztésben azokon a termőhelyeken lehet, ahol a törpe alanyok túl erősnek bizonyulnak, vagy pedig a túl nagy gyümölcsű fajtáknál, ahol a gyümölcsméret csökkenése előnyös lehet. A legismertebb igen törpe alany, az M. 27 mellett az újabbak közül a valamivel erősebb növekedésű B. 491 és a J-TE-G tűnik figyelemre méltónak, különösen azért, mert az M. 27 gyakran sarjadzik. Törpe növekedésű alanyok Az európai intenzív almatermesztés jelentős részben a törpe alanyokra, pontosabban szólva egyetlen törpe alanyra épül, s ez az M. 9 (Mailing 9). Részaránya országonként változóan 70-95% között mozog. Féltörpe és középerős növekedésű alanyok Ma is csak az M. 26 jöhet számításba az új telepítéseknél. Az eddigi kísérleti eredmények alapján a J-TE-H, valamint a P. 14 mutatott hasonló növekedést, termőképességük azonban nem jobb az M. 26-nál. Szakirodalmi adatok alapján ebben a növekedési csoportban biztatónak látszik a Bemali, valamint az amerikai Geneva 11 és 16, amelyeknél a tűzelhalással szembeni rezisztencia komoly előnyt jelenthet. A középerős növekedési csoportba sorolható alanyok közül továbbra is az MM. 106 a legelterjedtebb. Az MM. 111 valamivel jobb szárazságtűrése és a rajta levő fák tűzelhalással szembeni kisebb érzékenysége miatt perspektivikus lehet, ott pedig, ahol a nagyobb téli hidegekkel is szembe kell nézni, a vöröslevelű B. 118-at ajánlhatjuk a termelőknek.


hely 25-30 cm magasan történő telepítését javasolják, szárazabb körülmények között 15-20 cm is elegendő lehet. Az alma nem kedveli a szárazságot, az egyes alanyok viszonylagos „szárazságtűrése” nem jelenti azt, hogy ezeket kifejezetten száraz viszonyok között is lehet telepíteni. Egyes alanyok valamivel jobb szárazságtűrése azzal van összefüggésben, hogy a gyökérzet mennyire mélyre hatoló, s mennyire finoman hálózza be a talajszemcséket. E szempontok figyelembevételével a leginkább szárazságtűrő alany a Malling-Merton 111, míg a vastag, törékeny gyökerekkel rendelkező törpe alanyok szárazságtűrése gyenge. A törpe alanyok sekélyen elhelyezkedő gyökérzete szempontjából nagyon fontos minden olyan agrotechnikai művelet, pl. talajárnyékolás, amellyel a talajfelszín felmelegedése mérsékelhető. Egyes alanyok gyökérnyaki részén sarjak törhetnek elő, amelyek azért veszélyesek, mert a korona alatt kiesnek a növényvédelem hatósugarából, fertőzési gócot jelenthetnek a kártevők, kórokozók terjedésében. További probléma, hogy egyes herbicideket felvesznek, s a fa károsodást szenved. A sarjak rendszeres eltávolítása fáradságos többletmunkával jár. Egyes alanyokra igen jellemző, ilyen pl. a Mailing 7 és a Mailing 4, a törpe, igen törpe alanyokra szerencsére nem különösebben jellemző. Az almaalanyokon gyakori, hogy az alanytörzsön az ízközök környékén járulékos gyökérkezdemények jelennek meg, amelyek később szövetburjánzást okoznak. A fa ezeken a helyeken sérülékenyebb, a kérget áttörő gyökérkezdemények környékén fogékonyabb a fertőzésekre, kártevők behatolása könnyebb. Az alany befolyásolja az ültetvény fogékonyságát a tűzelhalással szemben. A törpe alanyú, intenzív ültetvények, ahol a fák fiatal korban virágozni kezdenek, fogékonyabbak a fertőzésre, s az átlagosnál nagyobb mértékű a pusztulás. A virágok fertőzési kaput jelentenek, s a sűrű ültetvényekben, ahol a méhek soronként járnak, hozzájárulnak a fertőzés gyors terjesztéséhez. Az alanyok különböző mértékben fogékonyak a fertőzésre, s az érzékeny alanyok, mint pl. Mailing 9, Mailing 26 akkor is veszélyeztetik a fát, ha a nemes rezisztens. A vértetű (Eriosoma lanigerum) kártételével szemben egyes alanyok ellenállók (pl. MallingMerton sorozat), de a rezisztenciát nem viszik át a nemes fajtára. A rezisztenciájukat csak úgy lehet kihasználni, ha magasan oltott, szemzett fákat telepítünk, hogy a nemes ne gyökeresedjen le. A gyökérgolyva kórokozója az Agrobacterium radiobacter provar. tumefaciens általánosan elterjedt, a faiskolákban és a gyümölcsösökben egyaránt. A törpe alanyok közül a Mailing 9-es különösen érzékeny a fertőzésre. Más alanyok fogékonysága változó, legkevésbé érzékeny a fertőzésre a Malling-

13

A gyümölcstermő növények szaporítása 14

Körtealanyok A legutóbbi időkig arra kényszerültünk, hogy az oltványok neveléséhez vadkörtemagonc-alanyokat vagy birsalanyokat használjunk. A mélyebben gyökeresedő, későbbi termőre fordulást biztosító magoncalany használatára azért volt szükség évtizedekig, mert nagyon sokáig nem sikerült megoldani a körte vegetatív szaporítását. Nagy tőszámú intenzív ültetvények létrehozásakor eddig az alanyhasználat nagyrészt a gyengébb növekedést és korábbi termőre fordulást biztosító birsalanyokra korlátozódott. A birsen nevelt fák bővítették az alkalmazható koronaformák körét, s a termesztésbe a sekélyebb termőrétegű talajokat is be lehetett vonni. Ugyanakkor a talaj víz- és mésztartalmára nagyon érzékeny birs megnövelte a termesztési korlátokat is: csapadékban gazdagabb termőhely, mészben szegény talaj, öntözés. Különösen nagy gondot jelentett, hogy a nemes fajták együttélési készsége a birssel igen különböző, néhány körtefajtával pedig nagymértékben vagy teljesen összeférhetetlen. A Pyrus communis fajtáit a birssel való együttélés jellege alapján a következők szerint csoportosíthatjuk (Soltész, 1997): A) Birsen nem nevelhető: pl. Bosc kobak, Clapp kedveltje. B) Birsen igen gyengén fejlődik. Birsen (elsősorban erősebb növekedésű típusain) csak öntözött, mészben szegény talajú nagy tőszámú intenzív ültetvényekben telepíthetők: pl. Williams, Packham’s Triumph, Conference, Concorde, Fétel apát, Dr. Guyot Gyula, Avranchesi jó Lujza, Aromata de Bistrica, Honeysweet. C) Birssel jó az affinitása, de vadkörtealanyon is kisméretű fát nevel. A birsalany használata meggondolandó, legfeljebb a nagyobb növekedési erélyű változatai jönnek számításba, a birs és a körte számára egyaránt kiváló termőhelyen: pl. Nemes Krasszán, Giffard vajkörte, Republica. D) Birssel igen jó az együttélés, és azon is megfelelő méretű ját nevel: pl. Hardy vajkörte, Hardenpont téli vajkörte, Tongre, Général Leclerc, Serres Olivér, Téli esperes. A birs és a körte összeférhetőségének megítélése termőhelyek szerint jelentősen változik. Az oltvány komponenseinek együttélését az egészségi állapotukon kívül az oltás minősége és az oltáskor uralkodó időjárás is befolyásolja. Az összeférhetetlen fajták birsen csak közbeoltással szaporíthatok. Erre leggyakrabban Európában a Hardy vajkörte vagy a Papkörte, az USA-ban az Old Home fajtát használják. A közbeoltási módszerek közül az ún. nikolinozás lenne a leggyorsabb és legolcsóbb eljárás, ezzel azonban kevésbé tartós együttélést, rövidebb életű fákat kapunk. A többi módszer jelentősen megnöveli az oltványelőállítás költségeit,

ezért az összeférhetetlenséget áthidaló közbeoltás egyre inkább kiszorul a gyakorlatból, különösen a vegetatív úton szaporítható új alanyok térhódítását követően. Nagy előrehaladást hoztak a régebbi Old Home és Farmingdale alanyfajta keresztezéséből származó, különböző növekedési erélyű körtealanyok, amelyek igen nagymértékben ellenállóak a baktériumos tűzelhalással és a mikoplazmás leromlással szemben, hidegtűrők, s vegetatív úton is jól szaporíthatok: a) erős növekedésűek: OHF-18, OHF-97, OHF112, OHF-198, b) középerős növekedésűek: OHF-217, OHF267, c) gyenge növekedésűek: OHF-34, OHF-40 (Daygon), OHF-51 (Broklyl), OHF-69 (Daynir), OHF-87 (Daytor), OHF-230, OHF-333 (Brokmal). A birsalanyok leváltását meggyorsíthatják a közelmúltban nemesített, vegetatív úton szaporítható új körtealanyok: – Rétuziere-INRA sorozat: pl. BH-15, K-32, – Brossier-INRA sorozat: pl. RV-139, – IDCA-Bologna sorozat: pl. A-28 (Fox 11), B-21 (Fox 16), – Pyrodwarf (OHF x Avranchesi jó Lujza keresztezésből). A szilva alanyai Gyenge növekedésű, sűrű telepítést lehetővé tevő alanyok még nem terjedtek el a termesztésben. Ebből a szempontból a jövőben perspektivikus lehet a Wangenheim szilva magonca, valamint a kökény szelekciók. Az alanynak megfelelő fejlődést, korai termőre fordulást és nagyméretű gyümölcsöt kell biztosítani abban az esetben is, ha a sorok takarónövénnyel fedettek. Az alanyok alkalmazására a jövőben is szükség lesz. Saját gyökéren álló fák nem terjedtek el a termesztésben. A mikroszaporításból származó, saját gyökerű nemes fajták fáin későbbi termőre fordulást és tövisképződést figyeltek meg. Az alany megválasztását befolyásoló tényezők: a terület ökológiai adottságai, kompatibilitás és a kialakítandó korona mérete. A külföldön rendelkezésre álló széles alanyválasztékból mifelénk még csak néhányat teszteltek. Romániában a szilvafajták alanyaként szinte kizárólag (99-100%) myrobalán magoncot (Prunus cerasifera) használnak. A myrobalánmagoncok a ringlók kivételével jó összeférhetőséget mutatnak, erős növekedésű oltványt adnak. A fák a szélsőséges talajtípusok kivételével mindenütt jól fejlődnek. A myrobalánmagoncon szaporított fajták vegetációs időszaka hosszabb, a fás részek és a rügyek beérése későbbi és a fagyérzékenység fokozódhat.

A kökényszilva- (Prunus insititia) magoncok közül külföldön a St. Julién Hybride No2 fajtát forgalmazzák. Az ivartalanul szaporított St. Julién GF 655-2 jól összefér a szilvafajtákkal, középerős növekedésű oltványt ad, sok sarjat nevel. A Pixy a ringlókkal is jól összefér. A kisméretű (a myrobalánmagonc-alanyúakhoz viszonyítva fele magasságú) fák korán termőre fordulnak, de a fajlagos termésmennyiség az erősebb növekedésű alanyokénál nem nagyobb, a gyümölcsméret és béltartalom gyengébb lehet. Az MrS 2/5 alany a Prunus cerasifera és a Prunus spinosa hibridje. A myrobalánnál gyengébb növekedésű, rajta a szilvafák gyorsan termőre fordulnak és nagyméretű gyümölcsöket teremnek.

12. ábra A Romániában szaporításra engedélyezett fontosabb szilvaalanyok relatív növekedési ereje

A cseresznye és meggy alanyai Vadcseresznye A vadcseresznyealany a cseresznye számára legrégebben alkalmazott alany. Az oltási partnerekkel szemben általában jó kompatibilitással rendelkezik, a mélyrétegű, középkötött vályogtalajokon fejlődik a legmegfelelőbben. Gondot jelent, hogy az oltványok szélsőséges körülmények között – túlságosan kötött vagy laza, száraz és magas mésztartalmú talajokon – gyengén fejlődnek, ezzel párhuzamosan érzékenyek az újratelepítéskor fellépő talajuntságra. A vadcseresznyemagoncok igen erős növekedési eréllyel rendelkeznek. Ezeken az alanyokon álló fák később fordulnak termőre, de hosszabb élettartammal rendelkeznek (Hrotkó, 1987, 1995). Meggy Elsősorban a meggy alanyaként használják fel a faiskolák a meggymagoncokat. A meggy alanyként nem túl igényes talaj tekintetében, a sajmeggynél sűrűbben elágazódó gyökérrendszert nevel, amely sekélyebb mélységben helyezkedik el, ezért magasabb talajvízszintű területeken lehet alkalmas, a szárazabb talajokon sínylődnek rajta a fák. Sajmeggy A legszélesebb körben alkalmazott cseresznye- és meggyalany. A szélsőségesebb ökológiai körülményeket a vadcseresznye-alanynál jobban tolerálja (a sajmeggy jobban tűri a laza szerkezetű, esetleg köves talajokat, és ezzel együtt a magasabb mésztartalomra sem érzékeny) (Hrotkó, 1987, 1995). A szárazabb körülményeket is jól viseli, és a hidegtűrése a cseresznyealanyok közül a legjobb (Lang és mtsai, 1997). A ráoltott fákat erős gyökérzete révén jól rögzíti, a magoncok különösen hajlamosak karógyökér nevelésére. A romániai cseresznyetermesztésben használatos alanyok összefoglalása a 13. ábrán látható.

13. ábra A Romániában szaporításra engedélyezett fontosabb cseresznye- és meggyalanyok relatív növekedési ereje


Ivartalanul szaporított myrobalán típusú, nagyon erős növekedésű, korábban termőre forduló fákat nevel az angol eredetű Myrobalán B. Valamennyi szilvafajtával jó az összeférhetősége. A cseresznyeszilva hibridjei közé tartoznak a zöld- és fásdugványozással is jól szaporítható Myrobalán GF 31 és a Marianna szilva változatai. A Marianna GF 8-1 szilva jól alkalmazkodik a különböző talajokhoz, de a jó vízellátottságúakat jobban kedveli. A ráoltott fajtákkal középerős vagy erős növekedésű oltványokat ad. A myrobalánmagonc-alanyúakhoz viszonyítva korábban fordul termőre, fajlagos termőképessége jobb. A házi szilva (Prunus domestica) egyes fajtáinak magvait külföldön elterjedten használják. Ivartalanul szaporított, Európában elterjedt szilvaalanyfajta a Brompton. A ráoltott nemes fajtákkal jól öszszefér, középerős vagy erős növekedésű oltványt ad. A kötött talajokat jobban elviseli. Lengyelországban a Wagenheim szilva magoncát alkalmazzák. Gyenge növekedésű, korán termőre forduló fát nevel. Intenzív ültetvények kialakítására alkalmas. A Romániában használatos szilvaalanyok öszszefoglalása a 12. ábrán látható.

15

A gyümölcstermő növények szaporítása

Recommend Documents