Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar
A gyermekvállalás ösztönzésére irányuló családpolitika az Európai Unióban
készítette: Molnár Diána
Budapest, 2003.
Tartalomjegyzék
1 Bevezetés ........................................................................................................7 1.1 A szakdolgozat célja ...................................................................................................7 1.2 Demográfiai helyzet az Európai Unióban...................................................................7 1.2.1 A társadalom öregedésének következményei......................................................8 1.3 A nők munkavállalásának motivációi .......................................................................10 1.4 A gyermekvállalás motivációi ..................................................................................10 1.4.1 Gyermekvállalási stratégiák ..............................................................................11 2 Az Európai Unió tagállamainak helyzete a gyermekvállalás és a nők munkaerőpiaci aktivitása szempontjából ....................................................13 2.1 A gyermekvállalási hajlandóság elemzése................................................................13 2.1.1 Konklúzió ..........................................................................................................15 2.2 A nők munkaerő-piaci aktivitása ..............................................................................16 2.2.1 A férfi és női aktivitás különbsége ....................................................................17 2.2.2 Konklúzió ..........................................................................................................19 3 A családpolitika ...........................................................................................20 3.1 A családpolitika meghatározása................................................................................20 3.1.1 A családpolitika hagyományos definíciója........................................................20 3.1.2 A családpolitika újabb értelmezése ...................................................................21 3.2 Jóléti rendszerek........................................................................................................23 3.2.1 Jóléti rendszerek az Európai Unióban ...............................................................23 3.2.2 A szociális kiadások ..........................................................................................24 3.3 A családpolitikára fordított kiadások ........................................................................26 3.3.1 A családpolitikára fordított kiadások a szociálpolitikai kiadások tükrében ......26 3.3.2 A családpolitikára fordított kiadások elemzése az alanyi jogon járó és a jövedelemtesztelt juttatások arányában........................................................................29 3.4 Szülési, szülői és gyermekgondozási szabadság és segély .......................................33 3.4.1 A szülési szabadság ...........................................................................................34 3.4.2 A szülői szabadság ............................................................................................35 3.4.3 A szülési, szülői, valamint a gyermekgondozási szabadság és segély együttes elemzése.......................................................................................................................36 3.5 A gyermekgondozási intézmények és szolgáltatások ...............................................44 3.5.1 A tagállamok helyzete a gyermekgondozási intézmények és szolgáltatások szempontjából ..............................................................................................................45 3.6 A hagyományos családpolitika alakulása az egyes tagállamokban ..........................49 3.7 A foglalkoztatáspolitika és a nemek között esélyegyenlőség-politika családpolitikai dimenziója a tagállamokban ............................................................................................50 3.7.1 A nők részmunkaidős foglalkoztatása ...............................................................51 3.7.2 Családbarát munkaidőtípusok ...........................................................................52 5
3.8 Az Európai Unió szerepe a családpolitika alakításában............................................53 3.8.1 A Közösség kísérletei a családpolitika befolyásolása területén ........................54 3.8.2 A férfiak és nők esélyegyenlőségének kezelése közösségi szinten...................56 3.8.3 Konklúzió ..........................................................................................................59 3.8.4 Az ENSZ szerepe a nők helyzetének védelmében ............................................60 4 A magyar helyzet.........................................................................................62 4.1 A gyermekvállalási hajlandóság és a női foglalkoztatás...........................................63 4.1.1 Konklúzió ..........................................................................................................65 4.2 A családpolitika ........................................................................................................66 4.2.1 Az anyagi támogatás..........................................................................................66 4.2.2 A szülési és szülői szabadság ............................................................................66 4.2.3 A gyermekgondozási intézmények....................................................................67 4.3 A foglalkoztatáspolitika és a nemek közötti esélyegyenlőség-politika családpolitikai vonatkozásai Magyarországon.........................................................................................68 4.4 A magyar családpolitika alakulása az „európai” családpolitika tükrében ................69
Ábrajegyzék ....................................................................................................71 Bibliográfia .....................................................................................................72
6
1 Bevezetés 1.1 A szakdolgozat célja A szakdolgozat a gyermekvállalás ösztönzésére, illetve segítésére irányuló családpolitikát vizsgálja az Európai Unióban. A téma jelentőségét az az aggasztó demográfiai jelenség adja, hogy egyre kevesebb gyermek születik, ami az Európai Unióban becslések szerint a következő évtizedben a népesség fogyásához vezet. A csökkenő gyerekszám az egyéb demográfiai jelenségekkel együtt súlyos gazdasági problémáknak is a forrása lehet a közeljövőben, aminek elkerülésében a nőknek kettős szerep jut. A gyermekvállalás mellett szükség van rájuk a munkaerőpiacon is. A gyermekvállalás kérdését ma már nem lehet a munkavállalás kérdésétől különválasztani azért sem, mert bár nemi egyenjogúságról még távolról sem beszélhetünk, a nők munkaerő-piaci aktivitása egyre inkább megközelíti a férfiakét. Ahhoz pedig, hogy egy nő be tudja tölteni kettős szerepét a társadalomban, megfelelő családpolitikára van szükség. Olyanra, ami biztosítja, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen anyagi hátrányt a családnak, és a munkaerőpiacon hátrányos helyzetet az anyáknak. A dolgozat központi kérdése az, hogy alakulóban van-e egy „európai” családpolitika, és mik a legfontosabb jellemzői. A dolgozat kiindulópontja az, hogy a kettős női szerepvállalás közös probléma, illetve jelenség az Európai Unióban, de a helyzet jelentősen eltér az egyes tagállamokban, és a rá adott válaszok is különbözőek. A szakdolgozat feltárja a demográfiai és foglalkoztatási helyzetet, a kialakult családpolitikai rendszereket, és megvizsgálja, hogy mi az utóbbi évtized tendenciája, hová fejlődik a családpolitika az Európai Unióban a második évezredben. Az utolsó fejezet a magyar helyzettel foglalkozik.
1.2 Demográfiai helyzet az E urópai Unióban Mikor az Európai Gazdasági Közösség az 1950-es évek végén létrejött, a hat alapító tagállam összesen megközelítőleg 190 millió lakost számlált. Az ezt követő 40 évben, míg a természetes népességnövekedés lassult, a tizenöt taggá való bővülés megduplázta az „európaiak” lélekszámát. Ennek eredményeképpen az Európai Unió a harmadik legnagyobb demográfiai hatalommá vált, megelőzve az Egyesült Államokat. A népességnövekedés az EU-ban azonban nagyon lassú, ami a kismértékű bevándorlással és 7
a nagyon alacsony termékenységgel párosulva ahhoz vezethet, hogy az EU népességi súlya csökkenni fog a világban. A bevándorlás kompenzáló hatásának hiányában, az elsősorban a születésszámok csökkenésének betudható természetes népességnövekedés lassulása, a megnövekedett várható élettartammal kombinálódva, az öregedő népesség jelenségéhez vezetett. A legfeltűnőbb jellemzője az EU demográfiai helyzetének éppen ez, az idős emberek arányának gyors növekedése a fiatal korosztályhoz viszonyítva. Ez a folyamat a hatvanas évek óta tart: A születésszámokban 1965 óta következett be drámai csökkenés, míg a várható élettartam jelentős növekedése szintén a 60-as években kezdődött. Miután a tendencia nem látszik megfordulni, valószínű, hogy az EU népességének növekedése az újabb bővüléseknek, és nem pedig természetes népességnövekedésnek lesz köszönhető, és nem várható, hogy a népesség elöregedésének tendenciája megfordulna. 2010-re az Európai Unióban, ha a jelenlegi tendencia folytatódik, népességfogyás fog bekövetkezni, az elhalálozások száma meg fogja haladni a születésekét (Hantrais, 1999).
1.2.1 A társadalom öregedésén ek következményei A népességfogyás és a vele együtt járó belső strukturális átalakulás, ami a gazdaságilag inaktív réteg arányának a gazdaságilag aktív réteghez viszonyított jelentős növekedéséből fakad, veszélyeztetheti a gazdaság eredményes működését, s ezzel együtt kilátástalan szociálpolitikai helyzetet teremthet. A megfelelő nagyságú munkaképes korú népesség hiánya felveti a kérdést: Ki fogja fizetni a csökkenő létszámú és rohamosan öregedő társadalom nyugdíját és egészségügyi költségeit. Az egyik égető probléma a társadalombiztosítási rendszerek finanszírozása, melyek még egészen más demográfiai helyzetben alakultak ki: Az első állami társadalombiztosítási rendszert Bismarck hozta létre 1890-ben. Európában a várható életkor ekkor 60 év körül volt. A népesség növekedett, a társadalom fiatal volt, s csak a 70 éven felüliek kaptak nyugdíjat. A kifizetéseket a mindenkori aktívak befizetéseiből finanszírozták. Ezekben az időkben egy nyugdíj kifizetéséhez nyolc-tíz aktív dolgozó befizetése állt rendelkezésre. A XX. század első felében, szinte minden nyugati országban hasonló rendszert vezettek be. A XX. század második felében a rendszer gyengesége kiütközött, de akkorra már a nyugati gazdaságok egyik sarokkövévé vált. Az
előrejelzések
szerint
2050-re
a
nyugdíjasonkénti
befizetők
száma
Franciaországban a mai 2,5-ről 1,4-re, Németországban 2,3-ról 1,2-re, Olaszországban 1,38
ról 0,7-re csökken. A 65 éven felüliek aránya Európában 14-ről 28 százalékra emelkedik. Miután egy nyugdíjasnak a becslések szerint a munkajövedelmek 70-80 százalékára van szüksége ahhoz, hogy megéljen, s az ember az élete során elköltött egészségügyi költségeinek több mint 90 százalékát 65 éves kora után használja fel, a jelenlegi társadalombiztosítási rendszer fenntarthatatlan egy fogyó és öregedő társadalomban. A hagyományos nyugdíjrendszer fenntartása mellett a nyugdíjak drasztikus csökkenése elkerülhetetlen. (Gere, 2002) A jelenlegi fejlett szociális rendszer finanszírozása problémát jelent az Európai Unió versenyképességének szempontjából is. Az európai gazdaság Egyesült Államokkal szembeni versenyhátrányának egyik oka a tarthatatlanná váló európai szociális piacgazdaság. (ICEG, 2003) A munkaképes korú népesség csökkenése az EU versenyképességét azáltal is fenyegeti, hogy a termelékenység növekedése nem tud lépést tartani a munkaerő csökkenésével. Mindez a jövedelmek csökkenésén keresztül hosszú távon az életszínvonal csökkenéséhez vezet. A hiányzó munkaerő biztosítása miatt a nyugati országok már évtizedek óta munkaerőimporttal, betelepítéssel igyekeznek megoldani gazdasági problémáik egy részét. Ennek eredményeképpen azonban más szokású, vallású, mentalitású emberek tömegei jelentek meg országukban, ami társadalmi konfliktushoz vezetett. A lakosság jelentős része a magas munkanélküliség miatt ellenszenvvel viseltetik az idegenek iránt, mert bennük saját munkanélküliségének okát látja, annak ellenére, hogy a bevándorlók nagyrészt olyan munkát végeznek, amire a helyiek már nem kaphatók, vagy pedig munkaerőhiány van belőle. Biztonsági kihívás keletkezik tehát minden olyan államban, amelyik a bevándorlás növelésének eszközével kényszerül enyhíteni munkaerőpiaci problémáit. (Szabó, 2002) A nők ösztönzése arra, hogy több gyermeket szüljenek elengedhetetlen feltétele annak, hogy a kedvezőtlen demográfiai tendencia megváltozzon. Emellett a nők nagyobb arányú bekapcsolódása a munkaerőpiacra egy másik fontos tényezője a munkaerőhiány kezelésének.
9
1.3 A nők munkavállalásána k motivációi A társadalomnak tehát a nőkre, nemcsak mint anyákra, hanem, mint munkavállalókra is szüksége van. Ezzel a jelenséggel párhuzamosan a nőknek is egyre nagyobb szükségük van fizetett munkavállalásra. Az Európai Unióban végbemenő népesség csökkenés és öregedés jelenségét a családok és háztartások méretének csökkenése kíséri. Ez abból adódik, hogy kevesebb gyermeket vállalnak a családok, kevésbé elterjedt a több generáció együttélése egy fedél alatt, és egyre több az egyszemélyes háztartás. Elterjedtek, és társadalmilag elfogadottá váltak alternatív családi formák, mint az együttélés, a házasságon kívüli szülés, a válás, valamint a gyermekét egyedül nevelő szülők. A párkapcsolatok, a házasságok tartósságának csökkenése még inkább rászorítja a nőket arra, hogy önállóan képesek legyenek megteremteni maguk és gyermekük anyagi biztonságát. A nőknek a fizetett munkahely jelentheti gazdasági autonómiájuk forrását, a társadalombiztosításhoz, a nyugdíjbiztosításhoz és az egészségügyi juttatásokhoz való hozzájutás lehetőségét. Mindezeken túl egyben lehetőség is a társadalmi és személyes fejlődésre. Manapság a munka egyre több embernek nem csak a megélhetés miatt elengedhetetlen tevékenység, hanem az önmegvalósítás egyik fontos forrása is. A nők fizetett foglalkoztatása ezenkívül befolyással van a nők családon belül betöltött szerepére és hatalmi pozíciójára, és nem csupán jövedelmet biztosít, de szerepmodellt is nyújt a családtagok, különösen a gyermekek számára.
1.4 A gyermekvállalás motiv ációi Ha a tervezett gyermekvállalást vizsgáljuk, érzelmi mozgatórugókat találunk. A gyermekvállalás mindig is azt jelentette a család számára, hogy van, aki tovább viszi a nevet, a szülők úgy érzik, hogy a gyermekekben élnek tovább. A „túlélésre” való törekvésen túl az is egy öröktől fogva létező emberi tulajdonság, hogy amikor két ember szereti egymást, kettejük meghitt kapcsolatának legigazibb megnyilatkozását egy közös gyermekben látják. Meghatározó az is, hogy milyen az egyén érzelmi beállítottsága, énvagy családközpontú-e. Ezenkívül a vallásosság is jelentős hatással bír a gyermekvállalási hajlandóságra. A mai európai jóléti társadalmakban, ahol már a szociális rendszer gondoskodik nagyrészt az idősekről, a gyermekvállalás gazdasági, anyagi mozgatórugói háttérbe 10
szorultak. A gyermeknevelés inkább jelent anyagi áldozatokat, mint a későbbiekben nélkülözhetetlen támaszt. A gyermekvállalás, és elsősorban az első gyermekvállalás tervezésekor az anyagi szempontok tehát nem bizonyulnak döntőnek, az érzelmi oldal a meghatározó. Ezzel magyarázható, hogy a tendencia az egy gyermek vállalása. Ebből következőleg gyermekvállalási kedvet családpolitikával, különösen anyagi juttatásokon alapuló támogatással ösztönözni nem igazán lehet. Mi lehet akkor a szerepe a családpolitikának? Az, hogy abban az esetben, amikor egy család szeretne gyermekeket, ne álljon meg egy gyermek után, vagy mondjon le teljesen a gyermekvállalásról amiatt, mert úgy érzi, hogy életminősége romlik azáltal. Az életminőség egyik eleme az anyagi jólét, de jóval többet jelent annál: Azt jelenti, hogy az ember egyensúlyt talál a magánélete és a képességeinek kibontakoztatását megvalósító munkahely között.
1.4.1 Gyermekvállalási stratég iák Három gyermekvállalási stratégiát különböztethetünk meg a nők körében (Bagavos, 2000): 1, A karrier stratégia: Azok a nők, akik komoly ambíciókkal rendelkeznek, és nagy karrierre vágynak a gyermekszülést háttérbe szorítják. Ők egyáltalán nem szülnek, vagy esetleg csak egyet. 2, A kombinációs stratégia: Azok a nők, akik szeretnének folyamatosan dolgozni, de készek arra, hogy a munkájukban való előmenetelt némileg visszafogják, legalább addig, amíg a gyermekük nem éri el az iskoláskort. Ezek a nők azok, akik több gyermeket vállalnak egy családbarátabb társadalomban. 3, A családteremtő stratégia: Azok a nők, akik feladják a munkát első gyermekük születésekor, vagy legalábbis megszakítják azt hosszabb időre. Ezek a nők több gyermeket szülnek, mint azok, akik folyamatosan dolgoznak, de nem eléggé sokat ahhoz, hogy kompenzálják az előző két stratégiát választó nők miatti kevés születésszámot. Ez a családteremtő stratégia valószínű, hogy egyre kevésbé lesz jellemző egyrészt megélhetési okokból, másrészt a teljes élet mai értelmezése miatt. Azt, hogy a nők többsége a második gyermekvállalási stratégiát választja, és ezért a munka és gyermeknevelés összehangolásának a családpolitika egyik prioritásává kell válnia, támasztja alá egy 1989-ben az akkori 12 EU tagállamban végzett Eubarometer felmérés: Abban a rangsorban, ami a gyermekszámot meghatározó döntések legfontosabb 11
elemeit tartalmazta a harmadik és negyedik helyet a „nők otthonon kívüli munkája” és a „gyermekmegőrző létesítmények ellátottsága” foglalta el1. Abban a rangsorban pedig, ami a legfontosabb kormányfeladatokat tartalmazta, a „gyermekmegőrző létesítmények ellátottsága” volt a második2. (Gauthier, 2000)
1
A legdöntőbb szempont a “bizonytalan gazdasági kilátások” volt, amit a “megfelelő lakáshozjutás” követett. 2 Az első helyen a “megfelelő lakáshozjutás” szerepelt.
12
2 Az Európai Unió tag államainak helyzete a gyermekvállalás és a nők munka-erőpiaci aktivitása szempontjából 2.1 A gyermekvállalási hajla ndóság elemzése Ez a fejezet azt vizsgálja, hogy a gyermekszülési hajlandóság milyen tendenciát mutat az EU egyes tagállamaiban. Ennek megállapításához két statisztikai mutatót vettem alapul: a teljes termékenységi mutatót, és a befejezett termékenységi mutatót. A teljes termékenységi mutató azt fejezi ki, hogy a 15 és 50 év közötti nők átlagosan hány gyereket szültek, míg a befejezett, hogy egy adott évben született nők átlagosan hány gyereket szültek. Mivel a két mutató nem teljesen ugyanazt tükrözi, együtt kell őket vizsgálni ahhoz, hogy teljes képet lehessen alkotni a jelenségről: A befejezett termékenységi mutató hiányossága, hogy mivel csak azon nők csoportját vizsgálja, akik már túl vannak a gyermekszülési életkoron, figyelmen kívül hagyja a fiatal korosztályt. Ezt a hiányt pótolja a teljes termékenységi mutató. 1. Ábra: A teljes termékenységi mutató Forrás: European Commission ‘Eurostat yearbook 2001’: 77. o. 2,2 2 1,8 1,6 1,4 1,2 1 EU
B
DK
D
EL
E
F 1989
IRL
I
1994
L
NL
A
P
Fi
S
UK
1998
A teljes termékenységi mutató az EU átlagát tekintve a kilencvenes évek közepéig esett, aztán 1,43 körül stabilizálódott. Az országok között azonban mind a ráta értékét, mind pedig a tendenciát tekintve lényeges különbségek fedezhetők fel.
13
2. Ábra: A befejezett termékenységi mutató Forrás: European Commission ‘Eurostat yearbook 2001’: 77. o. 3,5 3,3 3,1 2,9 2,7 2,5 2,3 2,1 1,9 1,7 1,5 EU
B
DK
D
EL
E
F 1930
IRL
I
1950
L
NL
A
P
Fi
S
UK
1961
A befejezett termékenységi mutatót tekintve az uniós átlag, és minden ország jelentős esést mutat az 1950-ben született nők gyermekszüléseinek számát az 1930-ban születettekéhez viszonyítva. Az átlag az 1961-ben született nőket tekintve is csökkent, de ez a csökkenés már nem jellemző minden országra, és mértékét tekintve is jelentős különbségeket mutat tagállamonként. Az elmúlt évtizedekben tehát a gyermekszülések száma jelentősen lecsökkent, de az egyes tagállamok helyzete és kilátásai eltérőek. A legmagasabb rátát mindkét mutató esetében Írország képviseli, de a tendencia az átlagosnál erőteljesebben csökkenő. Franciaország, Dánia és Finnország termékenységi rátái egyrészt magasak, másrészt tendenciáikat tekintve nem mutatnak csökkenést. NagyBritannia szerepel még a jóval átlag fölötti mutatókat képviselő országok között, ám ami a tendenciákat illeti, azok enyhén csökkenőek. Svédország mutatói is mindig az uniós átlag fölött vannak, de míg a befejezett termékenységi mutatók jóval meghaladják azt, a fiatalokat is tartalmazó teljes termékenységi mutató alig haladja meg az uniós átlagot. A tendenciák különbözősége még szembetűnőbb: Míg a befejezett termékenységi mutató stagnál, a másik mutató igen erőteljes csökkenést mutat. Ennek csak az lehet a magyarázata, hogy a fiatalabb korosztály vagy drasztikusan kevesebb gyermeket vállal, mint az idősebb, vagy pedig nagyon megnőtt a gyermekvállalási életkor. 14
Luxemburg esetében pontosan az ellenkező tendencia figyelhető meg. Míg a befejezett termékenységi mutató stagnálást mutat, uniós átlag alatti szinten, a fiatalokat is figyelembe vevő ráta növekszik, és 1999-ben már az uniós átlagot jelentősen meghaladta. Ez arra utal, hogy a fiatal korosztály gyermekvállalási hajlandósága nagyobb, mint az idősebbeké volt, és növekszik. Belgium értékei az uniós átlag közelében vannak, azt kicsit meghaladják, és tendenciáit illetően kisebb csökkenést mutatnak. Hollandia mutatói nagyon hasonlítanak Belgiuméihoz, a különbség a teljes termékenységi mutató tendenciájában van, ami Hollandiában kis növekedést mutat. Ez arra utal, hogy a fiatalok szülési hajlandósága emelkedik. Ausztriára és Németországra hasonló, átlag alatti, és csökkenő értékek jellemzőek mindkét mutató esetében, de Ausztria magasabb kezdő értékekről indult, és jobban csökkenő tendenciát mutat. Portugália legfrissebb rátái az uniós átlag környékén vannak, de erősen csökkenő tendencia figyelhető meg mindkét mutató esetében. Görögország is meredek csökkenést mutat mindkét termékenységi mutató esetében, és rátái alacsonyak is. A másik két déli állam, Spanyolország és Olaszország mindkét termékenységi rátát tekintve a legalacsonyabb értékeket mutatják, melyek tendenciái is csökkenőek.
2.1.1 Konklúzió Ha átfogó pillantást vetünk az egyes országok eredményeire, két jelenség tűnik fel: Az egyik az, hogy a mutatók értékeit tekintve három országcsoportot lehet megkülönböztetni. A másik, hogy ahol a ráták alacsonyak, ott a tendenciák is kedvezőtlenebbek, míg ahol a ráták magasabbak, ott a tendenciák is kedvezőbbek. Ez alól kivétel Írország, ahol a ráták még mindig a legmagasabbak, de a csökkenés a legerőteljesebb. Az első országcsoport, ahol az értékek jóval magasabbak, mint az átlag, és a tendenciák többségük esetében stagnálónak mondhatók a skandináv országok (Dánia, Finnország, Svédország), Franciaország, valamint Nagy-Britannia, kevésbé magas rátákkal és kedvező tendenciákkal. Svédország a két vizsgált statisztikai tábla alapján még mindig a kedvező helyzetben levő országok csoportjába tartozik, de ha a termékenységi rátában mutatkozó erőteljes csökkenés oka az, hogy a fiatal generáció kevesebbet szül, mint az idősebb, a jövőben leszakadhat ettől az országcsoporttól.
15
A második országcsoportot a Benelux államok képviselik. Ezen államok értékei ugyan nem tartoznak a legmagasabbak közé az Európai Unióban, általánosságban az mondható, hogy az átlag fölött vannak egy kevéssel, és a mutatók Hollandia és Luxemburg esetében növekedést, Belgium esetében kisebb csökkenést jeleznek. A harmadik országcsoportot Németország és Ausztria, valamint a négy déli állam (Portugália, Görögország, Spanyolország, Olaszország) alkotja. Ezen országokban a mutatók értékei is, és a tendenciák is kedvezőtlenek.
2.2 A nők munkaerő-piaci a ktivitása A munkát vállaló nők számának és arányának jelentős növekedése az egyik legszembetűnőbb jellemzője a második világháború utáni gazdasági fejlődésnek NyugatEurópában. A növekedés jelentős részben az elmúlt három évtizedben ment végbe. Ezalatt az északi országokra jellemző női munkavállalással kapcsolatos tendencia átterjedt a déli államokra. Míg 1970-ben, az Európai Közösségben a 25 és 54 év közötti nők kevesebb, mint 40%-a volt gazdaságilag aktív, ez az arány 1980-ra 55%-ra nőtt, és 1996-ban elérte a 70%-ot. Az aktivitási ráták folyamatosan és jelentősen növekedtek minden tagállamban az elmúlt 30 év alatt. A növekedés különösen jelentős volt azokban az országokban, ahol az időszak elején a ráták nagyon alacsonyak voltak – Spanyolország, Írország, Hollandia és Portugália. (Social Protection in Europe, 1997) 3. Ábra: A női aktivitási ráta (25-49 év) Forrás: European Commission ‘Eurostat yearbook 2001’: 119. o. 90% 80% 70% 60% 50% 40% EU 15
B
DK
D
EL
E
F
IRL 1989
I
L
NL
A
P
Fi
S
UK
1999
16
A nők munkaerő-piaci szerepvállalásának alapvető mutatószáma az aktivitási ráta, ami azt fejezi ki, hogy az adott országban az adott korcsoportba tartozó nők hányad része jelenik meg a munkaerő-piacon foglalkoztatottként vagy aktív munkakeresőként. A fenti ábra alapján az 1999-es adatokat szemlélve három országcsoportot különböztethetünk meg. A skandináv országok kitűnnek magasan átlag feletti, a 90%-ot megközelítő rátájukkal, míg a déli országok (Görögország, Spanyolország és Olaszország) Portugália kivételével, Luxemburggal és Írországgal, jóval az EU átlag alatt vannak. A többi ország uniós átlag fölötti, közel azonos értékekkel bír. A tendencia a skandináv országokat kivéve mindenhol növekvő. Közülük egyedül Dániáról van 1989-es adat, itt a tendencia kis csökkenést mutatott a kilencvenes években.
2.2.1 A férfi és női aktivitás kü lönbsége Az, hogy a jövőben a női aktivás növekedése várható, a női és férfi aktivitáskülönbség szintje közötti különbségből is levezethető. A női aktivitás mértéke ugyanis még egyetlen tagállamban sem érte el a férfi aktivitási szintet. 4. Ábra: A férfi és női munkaerőaktivitás különbsége Forrás: European Commission ‘Eurostat yearbook 2001’: 118.o. és 119. o.
50% 40% 30% 20% 10% 0% EU 15
B
DK
D
EL
E
F
IRL
1989
I
L
NL
A
P
Fi
S
UK
1999
17
1999-ben a különbség a három skandináv országban volt a legkisebb, a női aktivitás majdnem elérte a férfi aktivitási szintet. Őket követi Nagy-Britannia és Franciaország, valamint 1999-re már a különbség Belgium, Németország és Hollandia esetében is hasonlóan alacsony volt, mint a francia és a brit. A legnagyobb különbség Görögországban, Spanyolországban és Olaszországban volt, őket követte Luxemburg és Írország. Ezekben az országokban még igen jelentős növekedésre van lehetőség. Az északi országokkal kapcsolatban megállapított enyhe csökkenés annak köszönhető elsősorban, hogy a női aktivitás mértéke szinte elérte a férfi aktivitást, és a kilencvenes években bekövetkező
női
aktivitáscsökkenés
egy
általános
foglalkoztatás-csökkenés
kísérőjelensége. 5. Ábra: A férfi aktivitási ráta (25-49 év) Forrás: European Commission ‘Eurostat yearbook 2001’: 118.o.
96% 94% 92% 90% EU 15
B
DK
D
EL
E
F
IRL 1989
I
L
NL
A
P
Fi
S
UK
1999
Ha megfigyeljük a férfi aktivitási ráta alakulását a kilencvenes években, azt láthatjuk, hogy szemben a női aktivitás jelentős növekedésével, mindenhol enyhe csökkenés következett be. Az arány minden országban közel azonos, 90 és 97% közötti. A férfiak és nők aktivitáskülönbségének vizsgálata távolról sem ad teljes képet a női foglalkoztatás helyzetéről. Az, hogy a munkanélküliség mennyire sújtja a nőket, illetve a férfiakat, mi a helyzet a bérkülönbségekkel, mely munkahelyi pozíciókat töltenek be a nők, és milyen presztízsű, illetve mennyire jövedelmező szektorokban helyezkednek el, mind fontos tényezője a nők munkaerő-piaci helyzetének. Jelen szakdolgozatban a fő téma a gyermekvállalás támogatására irányuló családpolitika, ezért ilyen mélységekig ez a 18
témakör nem kerül elemzésre. A nők aktivitását azért kell a gyermekszülési rátákkal együtt vizsgálni, mert a kérdés az, hogy a nők munkavállalása gátját jelenti-e a gyermekvállalásnak.
2.2.2 Konklúzió Bár az európai uniós átlag a gyermekvállalási hajlandóság tekintetében csökkenést, míg a női aktivitás tekintetében növekedést mutat, az figyelhető meg, hogy a legmagasabb termékenységi rátákkal bíró skandináv országokban a legmagasabb a női aktivitás szintje, míg a legalacsonyabb termékenységi mutatókkal bíró déli országokban a legalacsonyabb. A férfi és női egyenjogúság előrehaladottsága, a nők magas arányú foglalkoztatottsága a skandináv államokban tehát nem vonta magával a gyermekvállalási hajlandóság drasztikus csökkenését. Ami a tendenciák tekintetében figyelemre méltó az az, hogy míg a termékenységi ráták tekintetében az alacsonyabb értékkel bíró országok egyre távolodnak a magasabb termékenységi mutatókkal rendelkező országoktól, a női aktivitás tekintetében a tendencia az, hogy az alacsonyabb értékekkel bíró országok fokozatosan felzárkóznak a magasabbal bíróak közé. Tehát míg a gyermekvállalási hajlandóság nem mutat konvergenciát az egyes európai államokban, sőt, egyre inkább távol kerülnek egymástól országcsoportok, addig a nők munkaerő-piaci jelenléte egy felé mutat minden országban. Ha a tendenciák folytatódnak, akkor az EU minden államában a női aktivitás meg fogja közelíteni a férfi aktivitást.
19
3 A családpolitika 3.1 A családpolitika meghat ározása 3.1.1 A családpolitika hagyom ányos definíciója A szakirodalomban nincs megegyezés arról, hogy mi a családpolitika definíciója. A szűk, vagy hagyományos meghatározás alapján a családpolitika azokat a juttatásokat és szolgáltatásokat jelenti, amelyek kizárólag a gyermekes párokat és gyermekeket egyedül nevelő szülőket illetik meg (Gauthier, 2000). A családpolitika hagyományos elemei a következők: !
Közvetlen pénzügyi juttatások (pl. a családi pótlék)
!
Közvetett pénzügyi juttatások (pl. a gyermekek után járó adókedvezmény)
!
Szülési, szülői és gyermekgondozási szabadság és segély
!
Gyermekgondozási intézmények és szolgáltatások
3.1.1.1 A hagyományos családp olitikai eszközök kialakulása Az első kifejezetten családpolitikainak nevezhető intézkedés a fizetetlen szülési szabadság bevezetése volt az európai országokban a múlt század utolsó és századunk első évtizedeiben, egyidőben a modern jóléti intézkedések első nagy hullámával. A fizetetlen szülési szabadság bevezetését több országban – például Németország, Hollandia, Belgium, Franciaország, Olaszország – már néhány év múlva követte a fizetett szülési szabadság bevezetése. Az első családpolitikai juttatásokat, köztük a fizetett szülési szabadságot és a speciálisan a nagycsaládoknak nyújtott szociális segélyeket a XX. Század első évtizedeiben vezették be a legtöbb fejlett országban. A széles rétegekre kiterjedő családi pótlékot 1930 és 1960 között vezették be a fejlett országokban, ezen országok zömében – köztük például Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban még a ’30-as, ’40-es években. A skandináv és az angolszász országokban általában valamivel később született meg ez a jóléti juttatás, mint más európai országban. Japánban csak a 1971-ben hozták létre, az USA-ban pedig gyakorlatilag máig sincs. Az 1960-as évektől, a női munkavállalás általánosabbá válásával párhuzamosan kezdték el az európai országok a bölcsőde- és óvodarendszer kiépítését. 20
Míg a szülési szabadság és segély a XIX: század végére nyúlik vissza, a szülői szabadság sokkal rövidebb múlttal rendelkezik. Az 1970-es évek elején még csak Ausztriában és Olaszországban létezett, 1999-re azonban már minden tagállam biztosított legalábbis a gyakorlatban szülői szabadságot a szülési szabadság idejének lejárta után. (Gauthier, 2000)
3.1.2 A családpolitika újabb é rtelmezése A mai, tágabb értelmezés alapján a családpolitika kiterjed minden olyan politikára, ami hatással van a családok jólétére. Az új megközelítés alapján a családpolitika azon eszköztára, ami befolyással bír a gyermekvállalási hajlandóságra a következő (McDonald, 2000): Anyagi ösztönzők a) Rendszeres pénzügyi juttatások Ez a kategória magába foglal minden gyermekhez kapcsolódó a szülőnek járó közvetlen, rendszeres pénzügyi juttatást. b) Alkalmakhoz kapcsolódó egyszeri pénzügyi juttatások és hitelek Ide tartozhatnak például a gyermek születésekor, iskolábamenetelekor, vagy bizonyos életkor beöltésekor járó juttatások. c) Adókedvezmények Ide azok az adókedvezmények tartoznak, amik a gyermekek után járnak. Az adókedvezményt általában súlyozzák, például a gyermekszámtól és a gyermek korától függően. d) Ingyenes vagy kedvezményes áruk és szolgáltatások Ide tartozik az oktatás, az orvosi ellátás, a fogászat, a tömegközlekedés, valamint a rekreációs szolgáltatások, mint például a sportolás, és a szórakozás támogatása. e) Lakástámogatás Ez lehet rendszeres pénzügyi juttatás, vagy egyszeri juttatás például első lakásvásárláskor, vagy
jelzálogcsökkentés
a
gyermek
születésekor,
adókedvezmény,
vagy
a
lakásvásárláshoz, vagy bérléshez kapcsolódó szolgáltatások állami támogatása. „Munka és család” kezdeményezések családbarát foglalkoztatáspolitika a)
Szülési és szülői szabadság
Ennek lényege, hogy a szülő visszatérhet munkahelyére miután lehetősége volt kisgyermekének gondozása okán egy darabig szabadságot kivenni. A jelenlegi 21
gyakorlatnak sok összetevője van, úgymint a szabadság időtartama, az alatta járó segély nagysága, a nemek szerinti igénybevehetőség, a szabadság alatti részmunkához való jog, stb. b)
Gyermekgondozási intézmények és szolgáltatások
Az ingyenes vagy támogatott gyermekgondozási intézmények és szolgáltatások legfontosabb ismérvei az igénybevehetőségre való jogosultság, a szolgáltatás színvonala, a nyitvatartás, és a szolgáltatás igénybevételének rugalmassága. c)
Rugalmas munkaidő és rövid időtartamú gyermekgondozási okokból kivehető szabadság
A szülői feladatok ellátásához igazodó rugalmas munkaidő illetve részmunka, és annak a lehetőségnek a biztosítása, hogy a szülő gyermekének betegsége, vagy valamilyen egyéb gyermeke szempontjából fontos esemény, például iskolai rendezvény esetén elmehet a munkahelyéről. d)
Diszkrimináció ellenes törvényhozás és nemi egyenjogúság a foglalkoztatás területén
Olyan foglalkoztatási törvényekre van szükség, amely tiltja a nemi vagy családi állapoton, helyzeten alapuló diszkriminációt. A családi adózással szemben az egyéni adózás biztosítja azt, hogy a családban az ún. második keresők ne legyenek ellenösztönözve a munkavállalástól. e)
Képzések
A nők munkaerő-piaci visszailleszkedésének segítése tovább-, illetve átképzések biztosításával. Széleskörű társadalmi változás a gyermekekkel és a gyermekvállalással kapcsolatban a) Gyermekbarát környezet A gyermekbarát környezet elemei például a közlekedésbiztonság, a közbiztonság javulása, játszóterek építése, üzletközpontokban, stb. gyermekmegőrzők biztosítása. b) Nemi egyenjogúság A teljes nemi egyenjogúság nem-semleges jóléti rendszert, a férfi kenyérkereső családmodell teljes felszámolását, az apák szülői funkcióinak erősödését jelenti. c) A házasság és párkapcsolatok támogatása A párkapcsolatra, házasságra való nevelés, tanácsadás, a fiatalok megfelelő információval való ellátása, és a házasság anyagi ösztönzése, például lakástámogatással tartozik ide.
22
d) A gyermekekhez és a gyermekvállaláshoz kapcsolódó társadalmi viszonyulás javítása Az állami politikáknak azt az egyértelmű üzenetet kell eljuttatniuk a társadalomnak, hogy a gyermekvállaló szülők, családok támogatást élveznek az egész társadalom által, és nem szenvednek hátrányt semmiben azokkal szemben, akik nem vállalnak gyermeket. A családpolitika új értelmezésében tehát a családok anyagi támogatása továbbra is megmarad, de a hangsúly a nemi egyenjogúság, illetve a családbarát foglalkoztatáspolitika megteremtésén van.
3.2 Jóléti rendszerek Az országok családpolitikája a kialakult jóléti rendszerbe illeszkedik, ezért annak megértéséhez meg kell vizsgálni a tagállamokban kialakult szociális rendszert. A Gøsta Esping-Andersen-féle jóléti rendszerek (Hantrais, 2000) Gøsta Esping-Andersen három jóléti rendszert különböztetett meg a kapitalista országokat tekintve. A liberálist, a konzervatív-vállalati rendszert és a szociáldemokratát. A liberális rendszer lényege, hogy az állami beavatkozás minimalizált, a piaci erőket az állam hagyja szabadon működni. Ennek eredményeképpen a szociális jóléti intézmények szerepe azokra az esetekre korlátozódik, amikor a magánszféra elégtelennek bizonyul. A szociális juttatások ebben a modellben a társadalom leghátrányosabb részére korlátozódnak. A konzervatív-vállalati rendszerben a jóléti intézmények szerves részét képezik a gazdaságnak, és a szociális juttatások érdem, és elsősorban munkahelyi pozíció alapján járnak. Ennek eredményeképpen a munkát vállaló réteget érintik a szociális juttatások. A szociáldemokrata modell a munkát vállalók egész társadalom iránti szolidaritásán alapul, és egyenlően magas szociális juttatásokban részesíti annak minden tagját.
3.2.1 Jóléti rendszerek az Eur ópai Unióban Tisztán egyik modell sem jelenik meg az országokban, de azt mondhatjuk, hogy az alapító hat tagállamra, Hollandiát kivéve, leginkább a konzervatív-vállalati rendszer a jellemző. Ezen úgynevezett kontinentális modell országaiban a munkavállaláshoz kapcsolódó társadalombiztosítási rendszerek jöttek létre, valamint egy adókból finanszírozott minimális szociális háló épült ki. Hollandia szociális rendszere inkább a szociáldemokrata elveken nyugvó rendszerekhez áll közelebb. 23
Az 1973-as bővüléssel a liberális modellhez leginkább közel álló Nagy-Britannia és Írország, valamint a szociáldemokrata modellt képviselő Dánia csatlakozott. Ezen államok jóléti berendezkedése hasonlított egymáshoz abban, hogy a nyugdíjhoz, egészségügyi ellátáshoz vagy családtámogatáshoz alanyi jogon lehetett hozzá jutni. Az elméleti háttér az, hogy míg a munkavállalás a megélhetéshez szükséges anyagiakat biztosítja, a jóléti juttatások az adórendszeren keresztül minden állampolgárnak egyenlő feltételekkel járnak, munkavállalási pozíciótól függetlenül. Az adókból fedezett alanyi jogon járó juttatások tehát közös jellemzői ezen új államok szociális rendszerének. Jelentős különbség mutatkozik meg azonban abban, hogy míg a szociáldemokrata modellben a juttatások a társadalom egészét célozzák magas színvonalú juttatásokkal, a liberális modell alacsony szintű juttatásokat biztosít elsősorban azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak a magánszféra szolgáltatásait. Görögország, Portugália és Spanyolország csatlakozásával az 1980-as években az EK három, akkori tagjainál jelentősen elmaradottabb szociális berendezkedésű országgal bővült. Ezekben a déli országokban a hagyományosan szociális funkciókat betöltő család és egyház fontosabb szerepet játszott a szociális ellátásban, mint az állami jóléti rendszer. Az államok szociális rendszerének szerkezete a kontinentális modellhez áll a legközelebb, mivel jelentős az elsősorban a munkaadók által finanszírozott társadalombiztosítás szerepe. Az 1995-ös bővülés a szociáldemokrata modellt erősítette Svédország és Finnország által, míg Ausztria a kontinentális modell országainak csoportját bővítette. Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy az Európai Unióban a szociális háló kiépülése terén jelentős különbségek figyelhetők meg a tagállamok között. A szociális háló szerkezetének különbségén túl, azzal nagyrészt összefüggésben, az állami költségvetésben a szociális kiadásokra fordított arány is jelentős eltérést mutat.
3.2.2 A szociális kiadások Ha megnézzük, hogy az egyes tagállamok GDP-jük hány százalékát fordítják a szociális juttatásokra, a tagállamok közötti különbség a jóléti társadalom megközelítésében még egyértelműbbé válik.
24
6. Ábra: A szociálpolitikai kiadások a GDP százalékában Forrás: European Commission ‘Eurostat yearbook 2001’: 234. o. 40,0% 35,0% 30,0% 25,0% 20,0% 15,0% EU 15
B
DK
D
EL
E
F
1990
IRL
I
1993
L
NL
A
P
Fi
S
UK
1997
A szociális juttatásokra az átlagnál többet költő országok a skandináv országok, valamint Hollandia, Franciaország és Németország. Az uniós átlag körüli szinten költött 1999-ben Ausztria és Belgium, valamivel alatta pedig Nagy-Britannia. A legkevesebbet Írország, a négy déli állam és Luxemburg költötte. Megállapítható, hogy a szociáldemokrata országok, és a konzervatív-liberális rendszerű országok Luxemburg és Olaszország kivételével legalább az uniós átlag szintjén költöttek szociális juttatásokra, míg a liberális jóléti modellbe tartozó országok és a déli államok az uniós átlag alatti szinten költöttek szociális juttatásokra az 1990-es években. Az 1997-es értékek majdnem minden országban az 1990-es értékek körül vannak, ami a tendenciában feltűnő, az a kilencvenes évek közepéig tartó növekedés, majd csökkenés. Ennek elsődleges oka a monetáris unióból fakadó költségvetési megszorítás lehet. Enyhe növekedés 1993 után csak Görögországban, Olaszországban, Portugáliában, Luxemburgban és Németországban volt. A német növekedés az egyesítésből fakadó többletkiadásokból eredhet, míg a déli országokban és Luxemburgban a stagnálás, illetve kicsi növekedés fakadhat abból, hogy ott eredetileg is nagyon alacsony volt a szociális juttatásokra fordított kiadások aránya. Az általános tendencia az utóbbi években tehát az, hogy az országok igyekeznek nem növelni szociális kiadásaikat, próbálják inkább megtartani, vagy lefaragni azokat, ami azt eredményezi, hogy nem változik az egymáshoz viszonyított helyzetük a szociális kiadások mértékét tekintve. 25
3.3 A családpolitikára fordít ott kiadások 3.3.1 A családpolitikára fordít ott kiadások a szociálpolitikai kiadások tükrében Azt, hogy egy országban a családpolitikának mekkora a jelentősége, jól illusztrálja, hogy a családpolitikára fordított kiadások mekkora részét képezik az összes szociálpolitikai kiadásnak. 7. Ábra A családpolitikai kiadások a szociálpolitikai kiadások százalékában Forrás: European Commission ‘Eurostat yearbook 2001’: 237. o.
12% 8% 4% 0% EU B DK D EL E 15
F IRL
I
1990
1997
L
NL A
P
Fi
S UK
A családpolitikára fordított kiadások az egyes országokban nagyjából ugyanannyi részét teszik ki a szociális kiadásoknak a kilencvenes évek végén, mint az évtized elején, ami arra utal, hogy a családpolitika szerepe csak néhány ország esetében vált hangsúlyosabbá, vagy veszített jelentőségéből a szociálpolitikán belül. Számottevő, 2%-nál nagyobb növekedés Luxemburg, Írország és Németország esetében, csökkenés pedig Portugália esetében következett be. A családpolitikára a szociálpolitikán belül arányaiban jóval az uniós átlag (8,4%) felett költött 1997-ben Luxemburg, Írország, Finnország és Dánia. A
kilencvenes
években
Luxemburg
és
Írország
jelentősen
növelte
a
családtámogatás súlyát a szociálpolitikán belül, Dánia kevésbé, Finnország pedig kicsit csökkentette. Míg Luxemburgban a szociális kiadások is nőttek a 90-es években, Írországban a családpolitikára fordított kiadások erőteljes növekedése a szociálpolitikában végbemenő kiadáscsökkentéssel párhuzamosan ment végbe. Luxemburgban tehát az uniós átlaghoz viszonyítva a családpolitikára sokat költ az állam, és a tendencia pozitív, míg Írország a családpolitika kiadásainak növelésével inkább kompenzálta a szociálpolitikában 26
végbemenő kiadáscsökkentést, ezzel nagyjából egy szinten tartva a GDP arányában a családpolitikára fordított kiadást. Finnországban és Dániában a szociálpolitikára fordított kiadásokban a 90-es évek elejéhez képest növekedés ment végbe, amivel párhuzamosan csupán enyhe változás történt a családpolitika részesedésében a szociálpolitikán belül. Mindkét arány jóval uniós átlag fölötti, aminek eredményeképpen megállapítható, hogy a két ország GDP-jének az uniós átlagnál nagyobb arányát fordítja családpolitikára, a tendencia pedig Dánia esetében enyhén pozitív, Finnországban pedig enyhén negatív. A családpolitikai kiadásoknak jelentősen uniós átlag feletti súlyuk volt a szociálpolitikai kiadásokat tekintve Svédországban, Ausztriában, Franciaországban és Németországban. Svédországban volt a szociálpolitikára fordított kiadás a legmagasabb az Európai Unióban végig a 90-es években, a 97-es érték kicsit még mindig magasabb volt mint a 90es, az évtized második felében bekövetkezett csökkenés ellenére. Ennek eredményeképpen megállapítható, hogy a GDP-ből az uniós átlagnál nagyobb arányban költ Svédország a családpolitikára. A családpolitika súlyának a szociálpolitikán belül való változásának megállapításához nincs elegendő adat. Ausztriában a szociálpolitikára fordított kiadás az EU-átlaga, míg a családpolitika jóval uniós átlag fölötti szintet foglal el a szociálpolitika egészét tekintve. A kilencvenes években mind a szociálpolitikai kiadások mind a családpolitikára fordított arány állandó maradt. Franciaországban a szociális kiadások a kilencvenes évek elejéhez képest kicsit növekedtek, és a családpolitika súlya is megnőtt a szociálpolitikai kiadások terén. A családpolitikára a GDP arányában tehát Franciaország az uniós átlagnál folyamatosan többet költ, és a tendencia nem látszik megfordulni. Németországban a szociálpolitikai kiadások növekedése mellett, a szociálpolitikán belül a családpolitikára fordított kiadások súlya is megnőtt. Ezen folyamatok eredményeképpen a mindkét mutató tekintetében átlag alatti szintről átlag feletti szintre ért Németország. Az EU-átlaghoz közel, kicsit fölötte költött 1997-ben a szociálpolitikán belül családpolitikai juttatásokra Belgium és Nagy-Britannia. A tendencia Nagy-Britannia esetében stagnáló, míg Belgiumban enyhe romlást mutat. A két ország szociálpolitikai kiadásai is az uniós átlag körül vannak, és a kilencvenes évek elejéhez képest növekedést, 27
közepéhez képest enyhe csökkenést mutatnak. A GDP arányában tehát a két állam hasonló, az uniós-átlag közeli szinten költ családpolitikára, a tendenciák pedig leginkább stagnálónak mondhatók. A családpolitika súlya a szociálpolitikán belül kicsit uniós átlag alatti Görögországban, majd őt követi Portugália, Hollandia, Olaszország és Spanyolország. Hollandia a szociálpolitikai kiadásokat tekintve a második legtöbbet költő ország, vagyis nem abszolút értékben, hanem a tendenciát tekintve negatív az országban a családpolitikára való kiadások aránya: A kilencvenes években mind a szociálpolitikai kiadások, mind a családpolitika súlya a szociálpolitikán belül csökkenést mutatott. Görögországban a szociálpolitikai kiadások jóval az uniós átlag alattiak voltak a kilencvenes években. A tendenciák mindkét mutató tekintetében stagnálást fejeznek ki, ami azt jelenti, hogy Görögország a családpolitikára a GDP arányában jóval az uniós átlag alatt költ, és ez a tendencia nem látszik megfordulni. Portugáliában a szociálpolitikai kiadások növekedtek a kilencvenes években, de még mindig alcsony szinten, az uniós átlag alatt maradtak a kilencvenes évek végére is. Ezzel a növekedéssel párhuzamosan a családpolitikára fordított kiadások súlya egy eleve átlag alatti szintről tovább csökkent a szociálpolitikai kiadásokon belül. Ez azt jelenti, hogy a GDP arányában az állam jelentősen az uniós átlag alatt költ családpolitikára, abszolút értékben pedig a kilencvenes években nagyjából ugyanannyit. Olaszország és Spanyolország a szociálpolitikai kiadások tekintetében jóval átlag alatt költött a kilencvenes évek folyamán, és a családpolitika súlya a szociálpolitikán belül ebben a két országban a legalacsonyabb. Spanyolországban mindkét mutató egy nagyon kicsit javult a kilencvenes évek végére, míg Olaszországban a szociálpolitikai kiadások enyhe növekedése mellett a családpolitika súlyának csökkenése volt megfigyelhető.
3.3.1.1 Konklúzió A leginkább szembetűnő következetetés a vizsgált mutatók alapján a termékenység és női munkavállalás elemzésekor is tapasztalt észak-déli ellentét. Míg a skandináv országokban a szociálpolitikai kiadások is magasabbak, a családpolitikára fordított kiadások a szociálpolitikán belül is jóval magasabbak, mint délen. Az eleve jóval kevesebb szociális kiadás tehát a négy dél-európai országban nem a családpolitikára irányul, és ez a tendencia láthatóan nem változik. A skandináv országok tendenciájáról az mondható el, hogy megpróbálják azokat szinten tartani, illetve enyhén csökkenteni. 28
Franciaország tűnik ki egyenletesen magasan tartott családtámogatásával, valamint Luxemburg határozott növekedéssel. Belgiumban enyhén, Hollandiában jobban csökkent a családtámogatás mértéke, még mindig átlag fölötti, illetve közeli értéken tartva azt. Ausztriában, Nagy-Britanniában és Írországban stagnált a családtámogatás mértéke, az országok sorrendjében egyre alacsonyabb szinteken. Németországban a növekedés eredményeképpen egy kevéssel átlag fölötti szint alakult ki. A kilencvenes években tehát közeledés a tagállamok között a családtámogatás mértékét tekintve nem volt. A tendencia viszont majdnem mindenhol ugyanaz: Az országok igyekeznek szinten tartani a családtámogatás mértékét, azt jelentősen Luxemburg kivételével egy ország sem emelte. Ez a stagnáló tendencia azt eredményezi, hogy az országok, illetve országcsoportok közötti különbség a családpolitikai juttatások mértékét tekintve, hasonlóan a szociális juttatásoknál tapasztaltakhoz, megmarad.
3.3.2 A családpolitikára fordít ott kiadások elemzése az alanyi jogon járó és a jövedelemtesztelt juttatások arányában. Az előző fejezet azt vizsgálta, hogy a családpolitikára fordított kiadások mértéke összességében hogyan alakult a kilencvenes években az egyes tagállamokban. A konklúzió az volt, hogy az országok nem növelték, de igyekeztek nem is csökkenteni ezeket a kiadásokat. Arról azonban nem hordozott információt, hogy hogyan alakultak a kiadások jellegüket tekintve. Ez a fejezet azt vizsgálja, hogy a családpolitikára fordított kiadásokon belül hogyan alakult a kilencvenes években a jövedelemtesztelt és az alanyi jogon járó juttatások aránya. Ez rávilágít az egyes tagállamok családpolitikai szerkezetére.
29
8. Ábra: A jövedelemtesztelt juttatásokra fordított kiadások aránya családpolitikai kiadásokban Forrás: European Social Statistics 2000: 25-45. o. 50% 40% 30% 20% 10% 0% B
DK
D
EL
E
F
IRL 1990
I
NL
A
P
Fi
S
UK
1998
A családpolitikában az alanyi jogon járó juttatások a jellemzőek, ezek aránya mindenhol 50% fölötti. Az általános tendencia azonban az, hogy a jövedelemtesztelt juttatások aránya növekszik az alanyi jogon járó juttatásokhoz viszonyítva. 1990-ben
Belgiumban,
Ausztriában,
Finnországban
és
Dániában
volt
a
jövedelemtesztelt juttatások aránya 5% alatt. (Svédországról nem volt adat.) Ez az arány minden országban nőtt, de még mindig 5% alatt maradt 1999-re is. 1999-ben Svédországban és Hollandiában volt még ennyire alacsony ez az arány. Hollandia 1990ben is alacsony arányt képviselt a jövedelemtesztelt juttatásokat tekintve, és a kilencvenes években jelentős csökkenés következett be. A jövedelemtesztelt juttatások aránya Nagy-Britanniában volt a legmagasabb 1990ben, az ilyen típusú támogatások közel felét tették ki az összes családtámogatásnak. 1999re Nagy-Britanniában némileg csökkent ez az arány, és ekkorra Görögországban és Írországban már magasabb volt a jövedelemtesztelt támogatások aránya. 35% fölötti arányt képvisel az imént említett 3 országon túl Olaszország és Spanyolország. Kevéssel alattuk találjuk
Portugáliát,
Franciaországot
és
Németországot.
Spanyolországban,
Görögországban, Portugáliában, Franciaországban és Írországban jelentős növekedés következett
be
a
jövedelemtesztelt
juttatások
arányában,
Olaszországban
és
Németországban kisebb volt ez a növekedés.
30
3.3.2.1 A tagállamok családtám ogatási szerkezete A skandináv államok és Hollandia szociáldemokrata szociális rendszere magyarázza az alanyi jogon járó juttatások magas arányát ezekben az országokban. A családi juttatások szerkezetének ez a típusa azt jelenti, hogy a különböző jövedelmi helyzetű családoknak jutó családi juttatások átlagos szintje minden réteg esetében azonos. Ausztriában és Belgiumban az alanyi jogon járó juttatások magas aránya azt a családpolitikai felfogást tükrözi, hogy a családtámogatás nem segély, hanem a gyermeketvállaló családoknak nyújtott anyagi kompenzáció a gyermekvállalás költségei miatt. A jövedelemtesztelt juttatások arányaiban mindkét országban nőttek a kilencvenes években. A vertikális újraelosztás irányába mutat Ausztriában, hogy 1995-ben csökkentették a hagyományosan alanyi jogon járó családi pótlék összegét, amivel párhuzamosan valamennyi osztrák tartomány bevezetett valamilyen plusz családi pótlékot a kisgyermekek számára, amelyek már vagy jövedelemteszteltek, vagy munkaviszonyhoz kötöttek. 1996ban továbbá jövedelemteszteltté tettek egy összegében is jelentősen lecsökkent támogatást, az ún. szülési segélyt (Geburtenbeihilfe). Belgiumban egy 1997-es intézkedés értelmében csökkentették a hat évesnél idősebb gyermekeknek járó ún. korpótlék összegét, kivéve a hátrányos helyzetű gyermekek esetében. Franciaországban már a kilencvenes évek elején is viszonylag jelentős arányt képviseltek a jövedelemtesztelt juttatások, és ez az arány a kilencvenes évek végére tovább nőtt. Ez a megoszlása a juttatásoknak magas szintű családtámogatással párosulva azt fejezi ki, hogy a francia családpolitikai juttatások szerkezetében mind a szegényebbeket kiemelten kezelő vertikális mind pedig az egyenlőtlenségeket a saját társadalmi rétegen belül mérsékelni igyekvő horizontális újraelosztás is érvényesül. A kilencvenes évek végére az figyelhető meg, hogy a vertikális újraelosztás válik hangsúlyosabbá a családpolitikában. Ebbe a tendenciába illeszkedik az 1996-ban jövedelemtesztelt juttatássá alakított APJE (Allocations pour jeune enfant) gyermekgondozási segély is. Nagy-Britannia és Írország liberális elveken nyugvó jóléti rendszere magyarázza a jövedelemtesztelt juttatások magas arányát a családtámogatásban. Ez azt vonja maga után, hogy a támogatások a hátrányosabb rétegekre koncentrálódnak. A családi pótlék alanyi jogon jár Nagy-Britanniában, és 1998. áprilistól a csonka családok ugyanakkora családi pótlékot kapnak, mint a normál családok, tehát megszűnt az egészen addig érvényben levő plusz juttatás. Ez összhangban van a Nagy-Britannia esetében tapasztalt jelenséggel, 31
miszerint itt a jövedelemtesztelt juttatások aránya némileg csökkent. A családi adókedvezmény egyedül Nagy-Britannia esetében szorítkozik a gyermekeit egyedül nevelő szülőkre, minden más tagállamban, bár a hátrányosabb rétegek nagyobb kedvezményben részesülnek, minden gyermek után jár adókedvezmény. Írországban a gyermek 16 éves koráig alanyi jogon jár a családi pótlék, attól kezdve jövedelemtesztelt alapon. A családi pótlék bár minden országban magasabb a hátrányosabb helyzetű gyermekek esetén, alanyi jogon minden gyermek után jár. Írországon kívül csak Olaszországban és Portugáliában jár jövedelemtesztelt alapon. A családi juttatásoknak a horizontálisabb szerkezet rovására történő vertikális jellegű átrendezése, vagyis a kifejezetten szegény családok megcélzásának, a szociálissegély-jellegnek
az
erősítésére való
törekvés
a két
liberális
szociális
berendezkedésű országon kívül különösen a négy déli állam esetében volt tapasztalható. Ez a törekvés az ő esetükben azt a szándékot fejezi ki, hogy az amúgy is kevés családi támogatást igyekeznek a legrászorultabb rétegre összpontosítani. Olaszországban 1988-tól, Portugáliában a kilencvenes évek második felétől jár a családi pótlék jövedelemtesztelt alapon.
3.3.2.2 Konklúzió A hátrányosabb rétegekre való koncentrálás a családpolitikán belül egy (szinte) az egész Európai Uniót érintő tendencia. Az előző fejezet következtetése, vagyis, hogy a tagállamok arra törekednek, hogy családtámogatásra fordított kiadásaik ne növekedjenek, azzal a jelenséggel párosul tehát, hogy az országok a jövedelemtesztelt juttatások arányát növelik az alanyi jogon járókhoz viszonyítva. Ez a tendencia a déli államokban még a hagyományosan szinte mindenhol alanyi jogon járó családi pótlék tekintetében is kezd teret nyerni. A következő, 1994-es helyzetet tükröző diagram azt szemlélteti, hogy az akkori tagállamokban a közvetlen transzferek és a családi adókedvezmények után a különböző jövedelemkategóriába rendelkeztek
a
tartozó
gyermektelen
gyermekes családokhoz
családok
mennyi
viszonyítva.
pluszjövedelemmel
Gyermekek
után
járó
adókedvezmények minden tagállamban vannak, melynek mértéke jelentősen eltér az országokban.
32
9. Ábra: Gyermektámogatási csomag kétgyermekes házaspár részére, jövedelemnagyság szerint Forrás: Synthesis of National Family Policies, 1994
600 500 400 300 200 100 0 B
DK
0,5 átlag
D átlag
EL
E
F
1,5 átlag
IRL
I
L
ffi + 0,66 női
NL
P
UK
1,5 (ffi női)
Első pillantásra az tűnik fel, hogy a déli országokban a gyermekes családok alig rendelkeznek pluszjövedelemmel a gyermektelenekhez viszonyítva. Feltűnik ezenkívül Luxemburg kimagasló mértékű családtámogatása, ami magyarázatot ad a termékenységi mutató esetében tapasztalt kedvező tendenciára. A diagramból az is jól látszik, hogy NagyBritannia és Írország a hátrányos helyzetű családokra koncentrálja juttatásait. Luxemburg, ezzel szemben a családtámogatással arra törekszik, hogy a gyermekes családok megtarthassák a társadalomban betöltött pozíciójukat akkor is, ha gyermeket vállalnak, vagyis a jobb módúaknak nyújt abszolút értékben több támogatást. A többi ország egyenletesebben osztja a családi juttatásokat.
3.4 Szülési, szülői és gyerme kgondozási szabadság és segély A kilencvenes években az EU tagállamok családpolitikájukban a pénzügyi ráfordításokat nem növelték és a hátrányosabb rétegekre koncentrálták. Ez a fejezet azt vizsgálja, hogy család és munkahely összeegyeztetésében szerepet játszó, de a
33
hagyományos családpolitikai elemek közé tartozó szülési, szülői és gyermekgondozási szabadság hogyan alakult a kilencvenes években.
3.4.1 A szülési szabadság A szülési szabadság azt a periódust jelöli, aminek egy részét az anya közvetlenül a szülést megelőző időszakban, egy másik részét közvetlenül a szülést követő időszakban vehet ki. 1990-ben a Bizottság javaslatot tett 14 hét teljes fizetéssel járó szülési szabadság törvényerejű
bevezetésére
a
tagállamokban.
Ez
mindenekelőtt
Nagy-Britannia
ellenállásába ütközött, ahol a munkavállaló nőknek nem volt automatikusan joguk szülési szabadsághoz. Az anyáknak csak akkor volt joguk szülés miatti távolmaradásuk után visszatérni munkahelyükre, ha a szülési szabadság kivétele előtt egy meghatározott ideig (legalább két évig legalább heti 16 órában, vagy legalább öt évig hetente ennél rövidebb munkaidőben) dolgoztak már annál a munkaadónál, akinél a szülés előtt. A szülési szabadság ideje alatt járó fizetés független volt a szabadságtól, és szintén csak bizonyos feltételek mellett járt. Nagy-Britannia attól tartott, hogy a rendelkezés nagyon megnöveli a női munkaerő árát. Azok az országok viszont, ahol már régebb óta bőkezűbbek voltak a szülési szabadság terén, azon igyekeztek, hogy ezt a bőkezűséget a többi tagállamban is bevezessék, és ezáltal megszűnjön a munkaerő ára miatti versenyhátrányuk. A kompromisszumok eredményeképpen megszületett EU irányelv3 azt írja elő, hogy a szülési szabadság igénybevételét a tagállamok maximum egy év korábbi munkavállaláshoz köthetik, és az alatta automatikusan járó összegnek legalább akkorának kell lennie, mint amit a munkavállaló betegszabadság esetén kap. (Hantrais, 2000) Az irányelv életbelépésekor a legtöbb tagállamnak nem kellett komolyabb változtatásokat életbe léptetnie. Ekkor már minden ország garantált legalább 14 hét szülési szabadságot, Portugália még 1995-ben növelte 14 hétté a 90 napot, hogy megfeleljen az EU követelménynek. A szabadság alatt járó fizetés tért el jelentősen az egyes tagállamokat tekintve. Ausztria, Németország, Luxemburg, Hollandia, Görögország és Portugália biztosította a korábbi fizetés 100%-át, Svédország 90%-át, Franciaország 84%-át, Belgium 82%-át, Olaszország 80%-át, Spanyolország 75%-át, Írország 70%-át és Finnország 66%át. Dániában a korábbi fizetéstől független, egységes összegre voltak jogosultak az anyák.
34
Már a direktíva bevezetésekor minden tagállam törvényben biztosította a munkavállalókat arról, hogy a szülési szabadság után visszakapják munkájukat, elbocsátani őket amiatt nem lehet.
3.4.2 A szülői szabadság A szülői szabadság a szülési szabadság vége után nem kötelező érvényűen igénybevehető szabadság valamely szülő által. A fizetett szülői szabadság harmonizálására tett javaslat az Unióban újfent NagyBritannia ellenállásába ütközött, ahol nem létezett törvényben rögzített szülői szabadság, bár
számos
vállalat
bevezetett
munkavégzést
időszakosan
megszakító
szabadságkonstrukciókat. Szülői szabadság Írországban is csak egyes kollektív szerződés alapján járt. Az 1996-ban elfogadott irányelv a szülői szabadságról4 előírja, hogy minden tagállamnak
biztosítania
kell
legalább
három
hónap
szülői
szabadságot
a
munkavállalóknak, amit akár az anya, akár az apa igénybe vehet. Az irányelv azt is kiköti, hogy a szülői szabadság után a munkavállalónak vissza kell kapnia munkáját, vagy egy az eredetivel egyenrangú munkakörbe kell visszakerülnie. Az irányelv 1998-ban lépett életbe, ekkorra már csak négy tagállam nem biztosított törvényes szülői szabadságot: Görögországban és Luxemburgban csak az állami szektorban dolgozókra terjedt ki, Írország sem alkotott általános érvényű törvényt, és Nagy-Britannia azt vállalta, hogy 1999 végére törvényesíti az irányelvben megfogalmazottakat. Az irányelv egyik célkitűzése volt, hogy előmozdítsa a nemi szerepek közeledését a gyermekgondozásban. A kilencvenes évek végére csupán Olaszországban nem volt lehetséges, hogy az apák is igénybevegyék a szülői szabadságot. Az irányelv javaslatot tesz a szülői szabadság rugalmas igénybevételének a biztosítására is. Kizárólag Dániában és a négy déli államban nem volt erre meg a lehetőség a kilencvenes évek végén. Ausztriában, Belgiumban, Luxemburgban, Hollandiában és Svédországban a szülői szabadság meghosszabbítható, ha azt a szülő „részidőben” veszi igénybe.
3
Council Directive 92/85/EEC of 19 October 1992 on the introduction of measures to encourage improvements in the safety and health at work of pregnant workers and workers who have recently given birth or are breastfeeding. (OJ L 348/1 28.11.92) 4 Council Directive 96/34/EC of 3 June 1996 on the framework agreement on parental leave concluded by UNICE, CEEP and the ETUC (OJ L 145/4 19.6.96)
35
Az irányelv bevezetésekor a szabadság hossza Dániában volt a legrövidebb, tíz hét, és Finnországban, Franciaországban és Spanyolországban a leghosszabb, a gyermek egészen három éves koráig. 1999-ben
Nagy-Britanniában,
Írországban,
Hollandiában,
Görögországban,
Portugáliában és Spanyolországban nem járt a szabadság alatt juttatás. (Hantrais, 2000)
3.4.3 A szülési, szülői, valamin t a gyermekgondozási szabadság és segély együttes elemzése A következő diagramok az 1990-es és 1999-es szülési és szülői szabadságot összevonva szemléltetik. 10. Ábra: A fizetett szülési/szülői szabadság hossza Forrás: Gauthier, 2000 Public policies affecting fertility and families in Europe:25.o.
60 50 hét 40 30 20 10 B
DK
D
EL
E
F
IRL 1990
I
L
NL
A
P
Fi
S
UK
1999
A szabadság hossza a kilencvenes években láthatóan egy ország esetében sem csökkent,
Belgiumban,
Görögországban
és
Ausztriában
egy
kicsit,
Dániában,
Portugáliában, Finnországban és Svédországban jobban növekedett.
36
11. Ábra: A fizetett szülési/szülői szabadság alatt járó segély a bérek %-ban Forrás: Gauthier, 2000 Public policies affecting fertility and families in Europe: 25. o. 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% B
DK
D
EL
E
F
IRL
I
1990
L
NL
A
P
Fi
S
UK
1999
Az egyes tagállamokban különbözőképpen működik a fizetendő összeg megállapítása. Van, ahol a szülő korábbi átlagkeresetének bizonyos százalékát kapja, és van ahol egy egységes összeg jár. Az összehasonlíthatóság érdekében az utóbbi esetben a juttatás összegét a diagram alapjául szolgáló táblázat készítői átszámolták az átlag női bérek százalékává. (Gauthier, 2000) Az elemzés a két táblázat összevetésén túl kiterjed az egyes országok által a gyermekes munkavállalóknak nyújtott szabadságkonstrukciók részleteire is (Kamerman, 2000), annak érdekében, hogy ténylegesen össze lehessen hasonlítani az egyes államok helyzetét, és meg lehessen állapítani, hogy milyen irányba halad az EU-ban a kérdés kezelése.
3.4.3.1 A családpolitikában és n ői foglalkoztatásban élenjáró északi államok Egyértelmű javulás Dániában következett be, ahol a szülési/szülői szabadság hossza 28 hétre növekedett, és az alatta járó segély mértéke is nőtt. Ebből a szülési szabadság 18 hét. 2000-es adat alapján ezalatt a korábbi fizetés 90%-a jár, míg a tíz hét szülői szabadság alatt annak 60%-a. Ezenkívül 1992-től a gyermek 8. születésnapjáig bármely szülő kivehet még 1 év fizetett gyermekgondozási szabadságot is [angolul: childrearing leave], ez idő alatt a legfrissebb adatok alapján a korábbi kereset 60%-a jár.
37
Finnországban és Svédországban, ahol messze a leghosszabb a fizetett szülési/szülői szabadság hossza, amely a kilencvenes években még növekedett is, meghaladva az egy évet, az alatta járó segély összegének tekintetében csökkenés következett be. Ez a jelenség egybecseng a két északi ország, és főleg Svédország esetében, a családpolitika kiadásainak általános csökkentésével. Finnországban a szülési/szülői szabadság lejárta után igénybe vehető a gyermek három éves koráig fizetett gyermekgondozási szabadság is, a juttatás ezen idő alatt egy egységes összeg. Részmunkaidős munkavállalás lehetséges a gyermekgondozási szabadság igénybevétele alatt. Az a szülő, aki nem veszi igénybe a gyermekgondozási szabadságot, a gyermek hét éves koráig a gyermekmegőrzés költségeit fedező juttatásban részesül. Ennek két típusa van: Az ún. home-care allowance, ami a gyermek otthonában történő gyermekfelügyeletet támogatja anyagilag, míg az ún. child care allowance, ami az otthonon kívüli gyermekmegőrző intézmények, szolgáltatások igénybevételét támogatja. Az a szülő, aki igénybe veszi a gyermekgondozási szabadságot, a gyermekmegőrzést támogató segélyekben annak lejárta után részesül. Az állami támogatás az államilag elismert
magánszektor által
nyújtott
szolgáltatások
igénybevételére
is
kiterjed.
Finnországban tehát az anyák dönthetnek, hogy otthon maradjanak a gyermekükkel, vagy visszamenjenek dolgozni, amit akár félállásban is tehetnek a gyermek három éves koráig. Svédországban is jár gyermekgondozási szabadság, amely legfeljebb hat hónap lehet, melyből az első három hónap alatt egy egységes összeg jár, míg a második három hónap fizetetlen. A svéd rendszer jellegzetessége, hogy a szülői és gyermekgondozási szabadság akár részletekben is felhasználható a gyermek nyolcadik születésnapjáig, és lehetséges a „részidőben” való felhasználása is. Minden további gyerek esetén plusz hat hónap szabadság jár. További jellegzetesség, hogy a fizetett szülői szabadságból két hónap alatt a kompenzáció mértéke magasabb, mint a többi hónapban, de csak akkor lehet igénybe venni ezt a két hónapot, ha az egyiket az anya, a másikat az apa veszi ki. Az intézkedést 1994-ben vezették be, és célja a nemi egyenlőség előmozdítása a családi szerepeket illetően.
3.4.3.2 A liberális Egyesült Kirá lyság és Írország Az Egyesült Királyságban a legfrissebb jogszabály értelmében 18 hét fizetett szülési szabadság jár, amelyből hat héten át a korábbi fizetés 90%-a, azután pedig egy egységes alacsony összeg jár. Az a munkavállaló, aki már egy éve dolgozik ugyanannál a 38
munkaadónál jogosult még további 11 hét szülési szabadságra, amely alatt a munkaadóval kötött szerződéstől függő mértékű juttatásban részesülhet. Ezenfelül a gyermek ötödik születésnapjáig vehető igénybe 13 hét fizetetlen szülői szabadság. A törvény többet nem biztosít, de számos munkaadó nyújt különböző kedvezményeket, például rugalmas munkaidőben
való
munkavégzési
lehetőséget,
részmunkaidős
foglalkoztatást,
munkamegosztást, vagy felosztást több munkavállaló között. Írországban 2000-ben már 18 hét fizetett szülési szabadság járt, amely alatt a korábbi kereset 100%-át kapta az anya. Ezután igénybevehető még 14 hét fizetetlen szülői szabadság.
3.4.3.3 A „kontinentális” Európ a országai Franciaországban 16 hét fizetett szülési szabadság jár, amely alatt az anya a korábbi keresetének 100%-át kapja. A francia családpolitikának jellemző vonása, a többgyerekes családok előnyben részesítése mutatkozik meg a fizetett szülési szabadság rendszerében is5, ami a harmadik gyermektől már hat és fél hónap. A gyermek hároméves koráig fizetetlen szülői szabadság vehető igénybe, amitől függetlenül a második gyermektől (1995-ig csak a harmadiktól) jár egy APE (Allocation parentale d’education) elnevezésű gyermekgondozási segély. Ezenkívül a gyermek 3 éves koráig jár az előző fejezetben már említett APJE gyermekgondozási segély is, ami nem kötött gyerekszámhoz, de jóval alacsonyabb összegű, mint az APE, és 1996 óta már jövedelemtesztelt juttatás. Az APJE az APE mellett már nem vehető igénybe. A francia családpolitika a finnhez hasonlóan igyekszik biztosítani az anyák számára a választás lehetőségét a munkába való visszatérés és a gyermekkel hároméves koráig való otthonmaradás között, különösen, ha az anyának több gyermeke van. Létezik Franciaországban egy olyan törvényes rendelkezés, amely előírja, hogy a legalább 5 éven át gyermekgondozási segélyen lévő anyáknak a munkaadók kötelesek munkahelyükre való visszatérésük után szakmai képzést biztosítani. Ausztriában is jelentős változások történtek a kilencvenes években a szülési/szülői szabadság területén. A 16 hét 100%-os fizetéssel járó szülési szabadság után járó szülői szabadság jellegzetessége, hogy a 36 hónapig igénybevehető ún. child care allowance, azaz gyermekgondozási juttatás csak 30 hónapig jár, ha legalább hat hónap szülői szabadságot nem az apa vesz igénybe. Ez a rendelkezés tehát a Svédországban tapasztalthoz hasonlóan tudatos állami ösztönzés a házasságon belüli nemi szerepek megváltoztatására. A juttatás
39
egy egységes összeg, ami jelentősen magasabb egyszülős és alacsony jövedelemmel rendelkező családok esetén. A fizetett szülői szabadság alatt a szülő végezhet részmunkát, és a gyermek 4 éves koráig veheti igénybe. Hollandiában a 16 hét fizetett szülési szabadság után, amely alatt az anya megkapja korábbi teljes fizetését, hat hónap fizetetlen szülői szabadságot vehet igénybe mindkét szülő, ami alatt részmunkaidőben joga van dolgozni. A törvény évi 10 nap plusz szabadságot biztosít a gyermekes munkavállalónak, valamint két nap úgynevezett sürgősségi [angolul: emergency leave] szabadságot. Luxemburgban a 16 hét fizetett szülési szabadság után, amely alatt az anya megkapja korábbi teljes fizetését, hat hónap szülői szabadság vehető igénybe a gyermek ötödik születésnapjáig, amely 12 hónappá nő, ha azt a szülő „részidőben” veszi igénybe. 1989 óta létezik egy gyermekgondozási segély azon szülők számára, akik több évre felhagynak a munkavállalással. Ha valaki részmunkát vállal, 1992 óta továbbra is megkapja a segély felét. A segélyt igénybe vevők száma 1990 és 1994 között kétszeresre nőtt. A segély összege a családi juttatások kiadásai között 1994-ben a második legnagyobb tétel volt a családi pótlék után. Luxemburgban tehát szintén választási lehetősége van az anyának a munkavégzés folytatása, illetve a gyermekkel való otthonmaradás között. A törvény évente két napnyi plusz szabadságot biztosít a gyermekes munkavállalónak. Németországban a 14 hét fizetett szülési szabadságot követően, amely alatt a korábbi kereset 100%-a jár, három év szülői szabadságot lehet igénybe venni, rugalmasan, azaz akár „részidőben” a gyermek nyolcadik születésnapjáig. A szülői szabadság alatt két évig jár egy egységes összeg, ami jelentősen magasabb az alacsonyabb jövedelmű családok esetén. A harmadik évben nem jár juttatás. Németország, ahol a férfi kenyérkereső családmodellnek erős hagyománya van, biztosítani igyekszik az anyák számára a gyermekükkel való otthonmaradást, annak legalább két éves koráig. Ezt a szándékot támasztja alá az az 1996-os intézkedés, ami 70%-ról 100%-ra növelte azt az arányt, amelyet a legfeljebb 30 főt foglalkoztató üzemek azon veszteségeinek kompenzálására fordít, amely ezeket az üzemeket női alkalmazottaiknak szülői szabadságra távozásával érik. Ez az intézkedés a fiatal nők munkavállalási esélyeit javíthatja. Belgiumban 15 hét fizetett szülési szabadság jár, amely alatt enyhe csökkenés után 1999-ben a korábbi kereset 77%-a járt. Formális szülői szabadság csak az EU direktíva életbelépése óta van, ez három hónapot jelent szülőnként egy egységes alacsony összegű 5
A családi pótlék például, egyedülállóan az EU-ban, csak a második gyerektől jár.
40
juttatás mellett. Ezenkívül törvényes lehetőség van arra, hogy valaki 12 hét fizetett szabadságot vegyen ki valamely célból, amelyet ha valaki gyermeke születését követő egy éven belül vesz ki, magasabb összeget kap. A juttatás egyébként egységes, alacsony összegű. Ez a lehetőség akkor vehető igénybe, ha a munkahely a szabadság alatt munkanélkülit alkalmaz szabadságot igénybevevő helyett, aki részmunkát a szabadság alatt vállalhat. A nyugdíjbavonulásig ez a lehetőség öt alkalommal vehető igénybe.
3.4.3.4 A déli országok Portugáliában 14 hét fizetett szülési szabadság után, amely alatt az anya korábbi keresetének 100%-át kapja, legfeljebb 24 hónap fizetetlen szülői szabadság jár, amely alatt részmunkavégzés lehetséges. Egy friss rendelkezés értelmében jár még a gyermek 10 éves koráig évi legfeljebb 30 napnyi bármelyik szülő által igénybevehető szabadság, amely 15 napra csökken a gyermek 10 éves kora után. Olaszországban 2000-re jelentős előrelépések történtek a fizetett szülői szabadság tekintetében: A viszonylag hosszú, öt hónap, a korábbi fizetés 80%-ával járó szülési szabadság után tíz hónap szülői szabadság jár az első gyermek után, ami húsz hónapra emelkedik a további gyermekek után. A szabadság alatt a juttatás a korábbi fizetés 30%-a. Ma már az apák is igénybevehetnek szülői szabadságot, sőt, ha legalább három hónapot ők használnak fel, a szabadság hossza egy hónappal növekszik. A szülői szabadságot akár részletekben, egészen a gyermek kilencedik születésnapjáig igénybe lehet venni. A szabadság hossza és rugalmassága tehát igen kedvezővé vált Olaszországban, de az alatta járó összeg annyira kis része a korábbi fizetésnek, hogy annak igénybevétele nem lehet igazán kedvező a családok számára. A törvény 2000-ben már biztosított évi 5 nap plusz szabadságot a gyermekes munkavállalónak. Spanyolországban 16 hét fizetett szülési szabadság jár, ami alatt az anya a korábbi keresetének 100%-át kapja. Ezenkívül a gyermek hároméves koráig fizetetlen szülői szabadságra jogosult bármely szülő, és az EU direktívával összhangban 1995-től törvény biztosítja, hogy a munkába visszatérő szülő ugyanazt, vagy azzal egyenértékű munkát kapjon, mint amelyet korábban végzett. Ezzel egyidőben a munkáltatók megkapták a jogot, hogy a gyermekgondozási szabadságon levő szülő helyett egy addig munkanélküli személyt foglalkoztassanak, amely intézkedés a munkanélküliség csökkentését célozza. Görögországban a 17 hét fizetett szülési szabadság után, amely alatt a korábbi kereset 50%-a jár, három és fél hónap fizetetlen gyermekgondozási szabadságot lehet 41
igénybe venni minden szülőnek a gyermek két és fél éves koráig, mely alatt részmunka nem végezhető.
3.4.3.5 Konklúzió Az igen változatos képet mutató szülési, szülői és helyenként gyermekgondozási rendszerek megvizsgálása után az állapítható meg, hogy ezek szerepe a családpolitikában, nem utolsósorban az EU irányelvek hatására, minden tagállamban nőtt a kilencvenes években. Az előző fejezet következtetésével összhangban pedig az állapítható meg, hogy a juttatások szintje csak a rövidebb ideig járó szülési szabadságok alatt nőttek. A hangsúly a szabadság rugalmasságának megteremtésén volt. Több országban a gyermek akár 8-9 éves koráig fel lehet használni a szabadságot, van, ahol „részidőben”, vagy részletekben. Biztosított az is sok helyen, hogy a szabadság alatt részmunka végezhető, aminek jelentősége nem csak anyagilag fontos, hanem azért is, mert így a nők nem esnek ki több évre a munkaerő-piacról. A pozitív változások ellenére azonban a fizetetlen, vagy alacsony juttatással járó szülői és gyermekgondozási szabadság igénybevétele nagyon sok országban még mindig kedvezőtlen a szülők számára. A szabadság alatt járó juttatások szintjét és a szabadság időtartamát együtt vizsgálva úgy tűnik, hogy a svéd és a finn rendszer a legjobb és legbőkezűbb a negatív változások ellenére is. Igaz, hogy vannak hosszabb időtartamúak is, mint a svéd – Franciaországban a finnországihoz hasonlóan 3 év, Németországban 2 év és 3 hónap, Ausztriában 1 év és 8 hónap, Dániában 1 év és 5,5 hónap-, de az ezek alatt járó juttatások szintje annyira alacsony, hogy igénybevételük nem jelenthet igazán kedvező megoldást a gyermeketvállaló szülőnek, anyagilag akkora visszaeséssel jár. Csupán Svédországban és Finnországban jár viszonylag hosszú időtartamon át magas szinten keresetarányos juttatás, a többi országra jellemző viszonylag alacsony szintű, egységes összegű juttatás a fiatal munkavállaló anyák közül csak a legalacsonyabb keresetűek számára tekinthető kedvezőnek. A
legszegényesebb
gyermekgondozási
segélyrendszerek
Görögországban,
Portugáliában, az Egyesült Királyságban és Írországban vannak. A rövid időtartamú, de szinte minden tagországban 1999-ben már magasan keresetarányos juttatással párosuló szülési szabadság után a fizetetlen vagy alig megfizetett szülői, illetve gyermekgondozási szabadság igénybevétele több szempontból nehezíti a dolgozni vágyó nők gyermekvállalását: Egyrészt jelentős anyagi kieséssel jár, főleg, ha 42
alacsonyabb összegű családi pótlékkal és egyéb családtámogatási juttatással párosul, mint elsősorban
Dél-Európában.
Másrészt
a
munkaadókat
visszatartja
attól,
hogy
gyermekvállalási korban lévő nőket alkalmazzanak. Az, hogy a szabadságot akár a férfiak, akár a nők igénybe vehetik, magával vonhatná a gyermekvállaló korú nők esélyegyenlőségét a munkaerőpiacon, hiszen ugyanannyi esélye van elvileg annak, hogy a férfi megy szülői vagy gyermekgondozási szabadságra, mint a nő. A gyakorlatban azonban ez még egyáltalán nem működik így. A szabadságot igénybevevők egyértelműen még ma is a nők, a nemi egyenjogúságban élenjáró skandináv országokban is. Az 1990-es évek közepén a fizetett gyermekgondozási szabadság időtartamából az apák által felhasznált rész átlagosan 1%-ot tett ki Németországban, 3%-ot Dániában és 10%-ot Svédországban. A svéd és az osztrák kezdeményezés arra, hogy a fizetett szabadság egy részét csak férfi veheti igénybe inkább bizonyul egyelőre takarékossági intézkedésnek, mint a nemi egyenlőséget előmozdító kezdeményezésnek. A munkaadókat egyedül Németországban kompenzálja az állam anyagilag a gyermekgondozási szabadság miatt ért hátrányért. A viszonylag magas női aktivitással bíró Nagy-Britanniában,
ahol
az
állam
hagyományosan
alig
vállal
szerepet
a
családtámogatásban, a magánszféra hatékonyan betölti az állam által hanyagolt funkciókat: széleskörűen biztosít rugalmas munkaidőt, illetve részmunkát a gyermeketvállaló anyáknak. A probléma megoldása a munkaadók szempontjából az lehet, ha az állam azokban az országokban, ahol a rugalmas munkaidőnek, és részmunkának nincs hagyománya, támogatja ezen ún. családbarát munkaviszonyok kialakulását. A gyermeketvállaló dolgozó nőket úgy segítheti az állam, hogy megfelelő színvonalú bölcsőde- és óvodarendszert biztosít, vagy más gyermekgondozási szolgáltatás támogatásával hozzájárul ahhoz, hogy a nők szülés után minél hamarabb visszaállhassanak a munkába. Azon nők számára, akik úgy döntenek, hogy feladják egy hosszabb időre munkahelyüket, megfelelő képzéseket kell biztosítani ahhoz, hogy vissza tudjanak térni a munkaerő-piacra. A másik megoldás, a magas szintű keresetarányos juttatás egy hosszabb szülési szabadság alatt, mint Svédországban és Finnországban, láthatóan a mai, kiadásokat lefaragni igyekvő állami törekvések közepette nem megoldható.
43
Míg az Európai Unióban a szülők egyre kedvezőbb szülési/szülői szabadságban részesülnek, az Egyesült Államokban a szülési/szülői szabadság összesen 12 hét, és fizetetlen. Japánban ennél valamivel kedvezőbb a helyzet: 14 hét fizetett szülési szabadság után, amely alatt a korábbi átlagkereset 60%-a jár, a szülő a gyermek egy éves koráig fizetetlen szabadságot vehet ki. (Kamerman, 2000) A globális piacon az Európai Unió Egyesült Államokkal szembeni versenyhátrányát okozó kiterjedt szociális háló egyik lényeges eleme a szülési/szülői szabadság.
3.5 A gyermekgondozási int ézmények és szolgáltatások A gyermekgondozási intézmények és szolgáltatások bizonyulnak manapság az egyik legfontosabb tényezőnek a gyermekvállalás kérdésében. Az 1960-as évek óta fejlesztik őket, kezdetben elsősorban a skandináv államokban, ahol a nők munkavállalása hamarabb vált általánossá. Szerepe egyre nagyobb, mert abban segít, hogy a nőknek ne kelljen munkavállalásukat megszakítani a gyermekvállalás miatt. A kérdéssel az Európai Unió közösségi szinten is foglalkozik: 1986-ban kezdte meg működését az Európai Gyermekgondozási Hálózat [angolul: European Childcare Network], aminek célja az olyan jó színvonalú gyermekgondozási intézmények kiépítésének támogatása volt, ami mind a gyermekek fejlődését, mind a szülők segítését szolgálja. A hálózat 1996-ban fejezte be működését, amikor a Bizottság kiadott egy útmutatót a jó színvonalú gyermekgondozási intézmények bevezetésével kapcsolatban. Még 1992-ben életbe lépett a Tanács által kiadott ajánlás6 a gyermekgondozási intézményekről és szolgáltatásokról, ami szintén azzal kapcsolatban fogalmaz meg javaslatokat, hogy a tagállamok milyen gyermekgondozási intézmények és szolgáltatások támogatását biztosítsák. A legfontosabb szempontok a következők: •
Minden igénylőnek helyet kell biztosítani gyermekgondozási intézményben, függetlenül attól, hogy a szülőnek van-e munkahelye, mert a munkakeresés, valamint oktatásban, képzésben való részvétel alatt is szükséges a gyermekfelügyelet.
•
A gyermekgondozási intézmények akkor jelentenek igazán segítséget a szülőnek, ha annak igénybevétele igazodik a munkaidőhöz. Emiatt szükséges azon szolgáltatások támogatása, amelyek rugalmasak, egész évben, egész nap igénybevehetők. 44
•
A szülőnek biztosítani kell a választási lehetőségét az intézmények és szolgáltatások között, ezért szükséges, hogy az állam a nem állami működtetésű, hanem a magánszféra által üzemeltetett szolgáltatások igénybevételéhez is hozzájáruljon, valamint törekedjen a minél sokfélébb szolgáltatás elterjesztésére.
•
Biztosítani kell ilyen intézményeket és szolgáltatásokat minden lakóhely közelében.
•
A bölcsődékben és óvodákban megfelelő, speciálisan képzett óvónőket kell alkalmazni, akik játékkal, és színvonalas foglalkozással elősegítik a gyermekek fizikai és szellemi fejlődését.
3.5.1 A tagállamok helyzete a gyermekgondozási intézmények és szolgáltatások szempontjából A tagállamok többségében ezek az intézmények és szolgáltatások nagyrészt a helyi önkormányzatok kezében vannak, és nagy a szerepe a magánszféra által nyújtott szolgáltatásoknak. Ez rendkívül megnehezíti az országok összehasonlítását, hiszen nem alakult ki egységes rendszer az országokon belül sem. A római La Sapienza egyetem 2000ben vállalkozott egy átfogó tanulmány7 készítésére, ami feltérképezte a teljes rendszert, belefoglalva a nem állami működtetésű szolgáltatásokat is, és egy kérdőív segítségével, elsősorban a felsorolt legfontosabb szempontok alapján értékelte az egyes tagállamok helyzetét. A következő táblázat azt szemlélteti, hogy 1993-ban az iskoláskor alatti gyermekek hány százaléka járt államilag finanszírozott gyermekgondozási intézménybe.
6 7
Council Recommendation of 31 March 1992 on child care (92/241/Eec) (OJ L 123/16 8.5.92) Feasibility study about comparable statistics in the area of childcare
45
12. Ábra: Az államilag finanszírozott gyermekgondozási intézményekbe járó gyerekek aránya az iskoláskor alatti gyerekek között 1993-ban Forrás: Gauthier, 2000 Public policies affecting fertility and families in Europe: 31. o. 100% 80% 60% 40% 20% 0% B
DK
D
EL
E
F
IRL
3 éves kor alatti gyermekek
I
L
NL
A
P
Fi
S
UK
3 éves kor fölötti iskolás kor alatti gyermekek
A diagramból az derül ki, hogy a három éves kor alatti gyermekeknek a kilencvenes évek
első
felében
csak
nagyon
kis
százaléka
járt
államilag
finanszírozott
gyermekgondozási intézménybe. A gyermekek fele csak Dániában, körülbelül negyede pedig Svédországban, Finnországban, Belgiumban és Franciaországban. Ez az arány Írországban, Nagy-Britanniában és Luxemburgban volt a legkisebb, őket követte Ausztria és Görögország, Németország és Spanyolország, Olaszország, Hollandia és Portugália. A három évesnél idősebb korosztály esetében az arányok már jóval magasabbak, ami abból is fakad, hogy a legtöbb országban a gyermekek négy, több országban már három (Franciaországban akár két) éves kortól az iskolarendszerhez tartozó, annak részét képező óvodába járhatnak, ami az iskolakezdést megelőző évben a legtöbb helyen kötelező. Az állami gyermekgondozási intézmények szerepe a gyermekek felügyeletében egészen kis korban csak a három skandináv államban, Franciaországban és Belgiumban jelentős. A római egyetem tanulmányából az is kiderül, hogy ezekben az országokban a legjobb a helyzet az egyéb szempontokat tekintve is: Minden igénylőnek jut hely az intézményekben, bár csak Finnországban és Dániában jár alanyi jogon a szolgáltatás, azaz a szülő hozzájut ahhoz függetlenül attól, hogy van-e munkahelye. Az állam hozzájárul a magán
gyermekgondozási
szolgáltatások
igénybevételéhez
is,
a
szülők
így
a
gyermekgondozási szolgáltatások széles skálájából választhatnak. Igen elterjedt az ún. 46
family care, ami azt jelenti, hogy egy anya vállalhatja több másik gyermek felügyeletét otthonában, és ezért állami támogatásban részesül. Az állam ezenkívül hozzájárul babysitterek alkalmazásához is. Finnországban problémát jelent a szülők nagy százalékának a városi bölcsődétől, és ovódától való nagy távolság. Svédországban gondot okoz, hogy a kilencvenes években a költségvetési megszorítások következtében csökkentették az óvónők számát, így minőségileg romlott a szolgáltatás. A szülők arra panaszkodnak, hogy egyre több gyermek jut egy óvónőre. Dániában és Svédországban, ahol a rendszer a leginkább egységesített, a rugalmatlan nyitvatartás jelent problémát. Az államilag működtetett gyermekgondozási intézményeknek Nagy-Britanniában és Írországban van a legkisebb szerepe, ahol ezeket csak a súlyosan hátrányos helyzetű vagy veszélyeztetett gyermekeknek tartják fönt. Nagy-Britanniában a munkahelyek és magánszemélyek által nyújtott gyermekgondozási szolgáltatásoknak kialakult hagyománya van, Írországban viszont komoly problémát jelent ezen intézmények és szolgáltatások hiánya, amire válaszul 1995-ben megkezdődőtt a gyermekgondozási szolgáltatások állami fejlesztése. Szinte semmi szerepe nincs az állami intézményeknek a 3 éves kor alatti gyermekek gondozásában Luxemburgban, ahol az állam támogatja az anyákat abban, hogy otthon maradhassanak a gyermekükkel amíg az iskoláskorúvá nem válik. A gyermekek három éves kortól már iskolaelőkészítőbe járnak. Jelentős a szerepe az ún. Tagesmuttereknek, akik hivatásos gyermekfelügyelők, és a gyermek otthonában nyújtanak szolgáltatást akár egész évben, egész nap a gyermek 0 és 3 éves kora között, míg az iskolán kívüli órákban három éves kor felett, szintén iskolaévtől függetlenül, egész évben. Hollandiában az állami intézmények kis szerepvállalását a kisgyermekek gondozásában az magyarázza, hogy a magánszféra széles skálájú, magas színvonalú szolgáltatást nyújt az Unióban az egyik legrövidebb ideig tartó szülői szabadság lejárta után. A rendszer rugalmas, és egészen a gyermek 14 éves koráig magas színvonalú felügyeletet biztosít. Ausztriában és Németországban a gyermekek alacsony százaléka jár államilag működtetett gyermekgondozási intézménybe. Problémát okoz a kevés hely és a kedvezőtlen nyitva tartás. Ez a legtöbb esetben azt jelenti, hogy az intézmények a nap közepén két órára bezárnak, nem biztosítanak étkezést, és délután is igen korán becsuknak.
47
Ausztriában létezik egy speciális segély, az ún. Sondernotstandshilfe, amire az anya akkor jogosult, ha igazolni tudja, hogy azért nem tud munkát vállalni, mert nincs a környéken reális, elérhető közelségben bölcsőde vagy más gyermekgondozási szolgáltatás. Az állam ezenkívül restriktív költségvetési politikája ellenére 1996-ban jelentős központi támogatást bocsátott a tartományok és önkormányzatok rendelkezésére a bölcsőde- és óvodarendszer fejlesztésére. Németországban 1995-ben a kormány célul tűzte ki, hogy legalább a 3 éves kor feletti gyermekek mindegyikének legyen helye ilyen intézményben 1999-re. A helyi önkormányzatoknak erre azonban nem volt elegendő forrásuk, és olyan félmegoldások születtek, mint félnapos turnusok, és az óvónőkre jutó megnövekedett gyermekszám. A németországi helyzet sajátossága, hogy a volt NDK tartományaiban az egységesen kiépített állami bölcsőde és óvodarendszer az egyik legjobb az Unióban. Ezzel szemben a nyugati tartományokban nagyon rossz a helyzet EU viszonylatban. A négy déli országban is hasonlóan rossz a helyzet mint Ausztriában és Németországban. Kevés a férőhely, és az alkalmatlan és rövid nyitvatartási idő is problémát jelent. A helyzet Észak-Olaszországban a legkedvezőbb, ahol viszonylag széleskörű a szolgáltatás, és rugalmas a nyitvatartás. Görögországban annyira kevés a férőhely, hogy félnapos turnusokban működnek az intézmények. Itt és Spanyolországban a magánszféra
gyermekgondozási
szolgáltatásainak
igénybevétele
eléggé
elterjedt.
Spanyolországban létezik egy adókedvezmény, ami a gyermekgondozás költségeinek csökkentését célozza. Portugáliában az Oktatásügyi Minisztérium azt a célt tűzte ki, hogy 1999-re jelentősen megnövelik a férőhelyek számát az óvodákban, ahol 1993-ban még a 35 éves korosztály felének sem jutott hely. A helyzet mára némileg javult ezen korosztály esetében.
3.5.1.1 Konklúzió A gyermekgondozási intézmények ellátottsága tekintetében az eddigieknél is jelentősebb észak-déli különbség figyelhető meg. Míg a skandináv országokban, Belgiumban és Franciaországban az anyák sokféle szolgáltatás közül választhatnak, a déli országokban, Ausztriában és Németországban, ahol a férfi kenyérkereső családmodell fellazulása sokkal rövidebb múltra tekint vissza, még a három éves kor feletti gyermekmegőrzés kérdése sem megoldott. Hasonlóan rossz a helyzet Írországban, míg Nagy-Britanniában, Hollandiában és Luxemburgban a szülők általában elégedettek a 48
magánszféra szolgáltatásaival, melyek rugalmasabbnak bizonyulnak mint az állami intézmények. Ausztriában, Németországban és a déli országokban is jellemző, hogy jelentős kezdeményezések történtek a kilencvenes években ezen állami intézmények fejlesztésére, de a szigorú költségvetés ennek sokhelyütt gátat szabott.
3.6 A hagyományos családp olitika alakulása az egyes tagállamokban Az
előző
fejezetek
a
szociálpolitika
hatáskörébe
tartozó,
hagyományos
családpolitikával foglalkoztak. Azt láthattuk, hogy a családpolitikai gyakorlatot egyrészt a szociálpolitikai berendezkedés, másrészt a családok jólétébe való állami beavatkozás legitimitása határozza meg. Ezen tényezők különbsége következtében az egyes tagállamokban jelentősen eltér a családoknak nyújtott támogatások mértéke és szerkezete is: A skandináv államokban és Franciaországban magas szintű családtámogatási rendszer alakult ki, míg Nagy-Britanniában és Írországban családpolitika tulajdonképpen nincs is. A magánszféra azonban, elsősorban Nagy-Britanniában betölt sok, a családpolitika témakörébe tartozó funkciót. A négy déli ország nagyon keveset költ családpolitikára, míg Ausztria, Németország és a Benelux államok valamivel többet. A tagállamok között közeledés a családtámogatás mértékét, és a szociális berendezkedést tekintve nem volt, mégis vannak olyan tendenciák, amik szinte minden tagállamra jellemzőek. Az egyik az, hogy Luxemburg kivételével egyik tagállam sem növelte a közvetlen anyagi támogatás mértékét, míg nem is csökkentette jelentősen egyik sem. Ezzel a jelenséggel párhuzamosan a tagállamok Hollandia és Luxemburg kivételével a közvetlen juttatásokat igyekezték a hátrányosabb helyzetben lévő családokra koncentrálni.
A
közvetlen
anyagi
juttatások
visszafogásával
szemben
a
nők
munkavállalásában jelentős szerepet játszó szülési/szülői és gyermekgondozási szabadság és segély, valamint a gyermekgondozási intézmények és szolgáltatások tekintetében minden ország növelte támogatását. A hátrányos helyzetben lévő családok mellett az „európai” családpolitika prioritása tehát az volt, hogy a dolgozó nők gyermekvállalását segítsék. A közös tendencia ellenére azonban ezeken a területeken is ugyanaz az eltérés fedezhető fel a tagállamok között, mint a családpolitika anyagi juttatásainak területén: Azokban az országokban, ahol a családpolitika hagyományosan fontos szerepet tölt be a szociálpolitikában, és a nők munkavállalása régebbre nyúlik vissza, a szülési/szülői
49
szabadság és a gyermekgondozási intézmények ellátottsága jóval kedvezőbb mint ott, ahol a férfi kenyérkereső modell még tovább él a társadalmi berendezkedésben.
3.7 A foglalkoztatáspolitika és a nemek között esélyegyenlőség-politika családpolitikai dimenziója a tagállamokban A családpolitika mai értelmezése túlterjed a szociálpolitikai dimenzión, és elsősorban a foglalkoztatáspolitika és a nemek közötti esélyegyenlőség-politika hatáskörét érinti még. A férfiak és nők közötti egyenlőtlenség egyik meghatározó színhelye a munkaerőpiac. A nők nem csak kisebb arányban foglalkoztatottak mint a férfiak, hanem leginkább az állami szektorban dolgoznak, ahol a fizetés általában kevesebb, mint a magánszférában. Ez elnőisedett, alacsony presztízsű szakmák kialakulásához vezetett. A nők azért választják mégis ezeket a munkahelyeket, mert itt nem diszkriminálják őket a gyermekszülés és -nevelés kötelezettségeiből adódó igényeik miatt. Ez a jelenség nem csak a nők szempontjából hátrányos, hanem a magánszféra is elesik értékes munkaerőtől. A nők ezenkívül azért keresnek nagy általánosságban kevesebbet, mint a férfiak, mert még ma is ugyanazért a munkáért, ugyanabban a munkakörben sok esetben kevesebb bért kapnak mint a férfiak. A kilencvenes években a nők munkaerő-piaci esélyegyenlősége minden tagállamban napirenden volt. Az országok egyrészt a foglalkoztatáspolitikán belül, másrészt a nemek közötti egyenlőség politikáján belül hoztak intézkedéseket. A tagállamok mindegyikében kiépült az elmúlt évtizedben a nemek közötti esélyegyenlőség politikájának intézményrendszere, aminek lényege, hogy a nők érdekeit képviselje a politikai döntés-előkészítésben és -hozatalban, valamint a hozzá rendelt összegekből támogassa a nők egyenjogúságát célzó kezdeményezéseket. A foglalkoztatáspolitika legfontosabb intézkedései az ún. családbarát munkahelyek megteremtésének támogatása. Ebben a témakörben kampány indult Ausztriában8, Dániában9, Németországban10, Luxemburgban11, Hollandiában12, Portugáliában13 és Spanyolországban14. A spanyol és az osztrák program jellegzetessége, hogy a nőket 8
1998. Family and Work Audit 1995-97 Campaign on the social obligations of companies 1993 Action programme to facilitate the reconciliation of work and family life 10 1999 Women and Profession (action programme) 11 1998 National Action Plan for Employment (Reconciling work and family life) 12 1999 Strategies for work-family balance 13 1999 National Campaign on Conciliation of family and work 14 1998 National Action Plan for Employment – Reconciling of Family and Working Life 9
50
állandó munkaerőként alkalmazó cégek járulékkötelezettségeit csökkentették. A nők által indított vállalkozásokat Görögországban15, Spanyolországban, Svédországban16 és Luxemburgban
az
állam
pozitívan
diszkriminálja.
Írországban17,
Ausztriában,
Hollandiában és Luxemburgban pedig az állam képzésekhez való ingyenes hozzájutás biztosításával támogatja a munkaerőpiacot évekig elhagyó anyákat. A kezdeményezések sikere nagyrészt azon múlik, hogy az államok pénzügyileg mennyire támogatják ezek megvalósítását. Erről összehasonlító adat nem áll rendelkezésre a tagállamokat illetően. A kezdeményezések pedig annyira frissek, hogy azok eredményét értékelni ma még túl korai lenne. Összehasonlító adat a részmunkavállalás elterjedéséről van az EU tagállamait illetően.
3.7.1 A nők részmunkaidős fo glalkoztatása A részmunkavállalás a legrégebbi múltra visszanyúló, és a legelterjedtebb ún. családbarát munkaidő-konstrukció. A részmunkaidő azt jelenti, hogy a részmunkavállaló kevesebb órát dolgozik, mint a teljes munkavállaló ugyanannál a szervezetnél. A rögzített részmunkaidő a legelterjedtebb módja a részmunkaidőnek: A munkavállaló vagy csökkentett óraszámban dolgozik egy nap, vagy kevesebb napot dolgozik egy héten, vagy váltott
hetekben
dolgozik.
Az
Európai
Unióban
18%-a
a
munkavállalóknak
részmunkaidőben dolgozik, aminek 80%-a nő.
15
1993 General National Work Agreement 1999 Policy for gender equality in the 21st century 17 1999 National Framework Agreement 16
51
13. ábra A nők részmunkavállalása az összes női foglalkoztatott százalékában Forrás: ‘Eurostat yearbook 2001’: 130. o. 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% EU
B
DK D
EL
E
F IRL 1990
I
L
NL
A
P FIN S
UK
1999
Hollandiában a nők több mint fele dolgozik részmunkaidőben, Nagy-Britanniában és Svédországban pedig majdnem a fele. Ezeket az országokat követi Belgium, Dánia, Ausztria, Németország, Franciaország, Írország és Luxemburg. A női részmunkavállalás 20% alatt már csak Finnországban és a 4 déli államban van. A kilencvenötben csatlakozott államokról nincs 1990-es adat, de a többi ország alapján azt láthatjuk, hogy a tendencia növekvő. A kilencvenes években csökkenés csak Dániában volt, ahol viszonylag magas a női részmunka aránya. A déli országok lemaradása a többi tagállamhoz viszonyítva a részmunka elterjedtségében is megmutatkozik. A részmunka legerőteljesebben, több mint 10%-kal Írországban és Franciaországban nőtt a kilencvenes évek folyamán.
3.7.2 Családbarát munkaidőtí pusok A részmunkaidőn túl a vállalatok sokféleképpen biztosíthatnak a családi élethez alkalmazkodó munkaidőt az alkalamzottaknak. A következő variációk leginkább a szolgáltatási szektorban alkalmazhatók. •
Munkamegosztás és munkafelosztás
A munkamegosztás azt jelenti, hogy egy teljes munkaidőre való munkát két ember végez el, megosztva a felellőséget és a juttatásokat. A munkamegosztás módja lehet a munkanapok felosztása, vagy egy munkanap felosztása, vagy munkahetek váltakoztatása stb. A munkafelosztás abban különbözik a munkamegosztástól, hogy a felelősség nem közös, mindenki csak a saját maga által elvégzett munkáért felel. 52
•
Rugalmas munkaidő
Rugalmas munkaidő esetén a munkavállaló teljes munkaidőben dolgozik, de maga dönt arról, hogy pontosan hány órakor kezdi, illetve fejezi be a munkát. •
Személyre szabott munkaidő
A személyre szabott munkaidő azt jelenti, hogy a munkaadó nem azt határozza meg, hogy a munkavállalónak hány órát kell dolgoznia egy nap, hanem hogy egy hosszabb időszak alatt mennyi ledolgozott munkaórát kell teljesítenie. Ennek a megoldásnak az előnye, hogy igazodik az időszakonként változó munkamennyiséghez, amellett, hogy segíti a munka és a családi kötelezettségek összeegyeztetését. o Éves munkaidő Az éves munkaidő azt jelenti, hogy a munkaadó azt határozza meg, hogy a munkavállalónak egy év alatt hány órát kell ledolgoznia. o Szűkített munkahét A szűkített munkahét azt jelenti, hogy a munkavállaló akár kevesebb mint 5 nap alatt is ledolgozhatja az egy hétre előírt kötelező munkaórát. •
Távmunka
A távmunka azt jelenti, hogy a munkavállaló otthon dolgozik. A nem hagyományos foglalkoztatás azoknak a nőknek jelent megoldást, akiknek kis gyermekük van, és nem akarnak kivonulni a munkaerőpiacról. Ezért nagyon lényeges, hogy a legtöbb EU tagállam mára már biztosítja, hogy a gyermekgondozási szabadság igénybevétele alatt, illetve a gyermekek öt-nyolc éves koráig a nők vállalhassanak részmunkát.
3.8 Az Európai Unió szerepe a családpolitika alakításában A hagyományos családpolitika mint a szociálpolitika része az EU tagállamok nemzeti hatáskörében van mind a mai napig. Ahogy a szociális berendezkedéssel foglalkozó fejezet illusztrálta, a tagállamok külön-külön fejlett szociális rendszereket építettek ki, és ezek között igen nagy az eltérés mind az általános elveket, mind pedig a szerkezetet
tekintve.
A
szociálpolitika
szerkezetének,
finanszírozásának
és
megszervezésének problémája olyan kényes kérdés a jóléti államok körében, hogy ebbe beavatkozást a nemzeti kormányok nem engednek. A Bizottság vonakodását a családpolitikába
való
beavatkozástól
egyrészt
tehát
a
szociális
berendezkedés
különbözősége és „érinthetetlensége” magyarázza. Ezenkívül, ahogy az szintén kiderült az 53
előző fejezetekből, a családpolitika szerepe is jelentősen eltér tagállamonként. A családpolitika egy olyan terület, ahol a célok és eszközök különböző ideológiák alapján alakulnak az egyes tagállamokban: néhány országban a családpolitika magánszférába tartozik, és ezért egyáltalán nincs is direkt állami beavatkozás, míg máshol az állami beavatkozás társadalmilag legitimalizált. Az eltérő szociális berendezkedésen, családpolitikai szemléleten és gyakorlaton, valamint a terület kényességén túl a családpolitikába való közösségi beavatkozás alapvető akadálya az, hogy a Közösség szociálpolitikai dimenziója, ahogy azt az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés kimondja, a munkavállalók, és nem pedig az állampolgárok jogaira koncentrál. A Közösségnek tehát nem volt formális hatásköre a hagyományos családpolitikát illetően. Az EGK Szerződés szerint, az EU tagállamok kötelessége a családokat illetően a munkavállalók és hozzátartozóik szabad mozgásának a biztosítása volt, valamint a szociális helyzetről jelentés készítése, aminek 1969-től tartalmaznia kellett egy fejezetet a családok helyzetéről is. A Szerződés későbbi módosításai sem tartalmaztak közvetlen utalást a családpolitikát illetően. (Hantrais, 2000)
3.8.1 A Közösség kísérletei a c saládpolitika befolyásolása területén Az első konkrét lépéshez a családpolitikával kapcsolatban az a növekvő aggodalom vezetett, amit a családi szerkezet megváltozása, a nők a társadalomban és a családban megváltozott szerepvállalása és az egyszülős családok növekvő száma, illetve mindezen jelenség várható következményei keltettek. Ennek eredményeképpen 1983-ban az Európai Parlament kiadott egy határozatot „Családpolitika az EK-ban18” címmel, aminek lényege az volt, hogy a családpolitikának az összes közösségi politika részévé kell válnia. A Tanács felszólította a Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy akcióprogramot, alkosson egy átfogó családpolitikát, és ahol szükséges harmonizálja a nemzeti családpolitikákat közösségi szinten. A Bizottság végül 1989-ben, az egyre romló demográfiai tendenciákról tanúskodó statisztikák hatására egy jelentést19 adott ki a családpolitikával kapcsolatban, melyben áttekintette a Közösség államaiban a családokat érintő társadalmi változásokat, és a tagállamokat tekintve négy közös prioritást jelölt meg:
18
Resolution of the European Parliament on family policy in the European Community, 9 June 1983 (OJ 184/116 11.7.83) 19 Communication from the Commission on family policies (COM (89) 363 final, 8 August 1989)
54
•
A családi élet és a munkavállalás összehangolása, a családi kötelezettségek megosztása;
•
Az egyes családkategóriák támogatása;
•
A leghátrányosabb helyzetű családokra való külön figyelem;
•
A közösségi politikák családokra való hatásának vizsgálata, különösen a gyermekek körében jellemző szegénységet illetően.
Habár a Tanács az előbbi prioritásokat még abban az évben20 megerősítette, a Dolgozók Alapvető Szociális Jogainak Közösségi Chartájában [angolul: Community Charter of the Fundamental Social Rights of Workers], az ún. Szociális Chartában, a Bizottság nem érintette a családpolitikával kapcsolatos kérdéseket. Utalás csak a dolgozó nőkkel kapcsolatban volt benne, vagyis a kérdést a hagyományos módon, a munkaerőpiac oldaláról kezelte. Az 1980-as évek végére tehát a Bizottság legitimalizálta befolyását a családpolitikát érintő ügyekben, de az Európai Parlament által 1983-ban megfogalmazott cél, azaz egy átfogó családpolitika megteremtése irányába alig történt előrelépés. Kézzelfogható eredménynek a Nemzeti Családpolitikákat Figyelő Hálózat [angolul: European Observatory on National Family Policies] felállítása volt 1989-ben, ami a megalakulásakor 12, majd a bővülés óta 15 független nemzeti szakértőt foglal magába21. Feladata a demográfiai helyzet, a családok helyzetének és a tagállamok családpolitikával kapcsolatos rendelkezéseinek figyelése és jelentése a Bizottságnak. Míg az 1992-es Európai Uniós Szerződéshez csatolt ún. Szociális Egyezmény [angolul: Social Agreement] nem foglalkozott közvetlenül a családpolitika kérdésével, az ugyanabban az évben született tanácsi ajánlás a szociális háló céljainak és működésének konvergenciájáról22 konkrétan érintette a családpolitikát. Nem csak a család és munka összehangolását segítő intézkedéseket javasolt, hanem javasolta a hátrányos helyzetű családok célzott támogatását. Nézőpontja tehát túlterjedt a munkavállalással kapcsolatos kérdéseken. Az ENSZ 1994-et a Család Nemzetközi Évének nyilvánította, és a Bizottság felhasználta az alkalmat, és több kezdeményezést is támogatott az EU-ban, aminek 20
Conclusions of the Council and the Ministers Responsible for Family Affairs , meeting within the Council of 29 September 1989 regarding family policies (OJC 277/2 31.10.89) 21 1999 óta neve Observatory on National Family Policies – ról European Observatory on family matters – re változott
55
eredményeképpen több felmérés és számos publikáció látott napvilágot a családpolitika témakörében. A három legfontosabb kérdésnek a közösségi politikák családokra gyakorolt hatása, a nemi egyenjogúság különös tekintettel a munkaerő-piaci vonatkozásaiban, és a hátrányos helyzetű családok bizonyultak. Az Európai Parlament a Család Nemzetközi Évét egy dokumentum23 kiadásával zárta, ami a családpolitikával kapcsolatos kérdések közösségi szinten való kezelése mellett érvelt. Annak ellenére, hogy 1994-ben a családpolitika a figyelem központjába került, kézzelfogható eredmény az 1990-es években továbbra is csak a nők mint munkavállalók vonatkozásában történt. A legfontosabb közösségi intézkedések a családpolitikát illetően az előző fejezetekben már említett gyermekgondozási intézményekről kiadott tanácsi ajánlás24, a terhes és frissen szült dolgozó anyák egészsége és biztonsága védelméről szóló irányelv25 és a szülői szabadságról szóló irányelv26 voltak.
3.8.2 A férfiak és nők esélyegy enlőségének kezelése közösségi szinten Míg a családpolitika egy olyan területnek bizonyul, amelybe a Bizottság vonakodik beavatkozni, a nők munkavállalással kapcsolatos jogainak a kérdése már a kezdetektől napirenden van „Európában”. Az integráció alapítóinak az a cél lebegett a szeme előtt, hogy ne szenvedjenek versenyhátrányt azok a tagországok, amelyekben már az integráció megalakulásakor mindennapos gyakorlat volt a nemek közötti esélyegyenlőség, azon tagállamokkal szemben, ahol az csak az alkotmány szövegében létezett. Az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének gyakorlati érvényesítése megdrágíthatja a női munkaerő alkalmazását. Ezért a legfejlettebb tagállamok, különösen Franciaország, attól tartottak, hogy a tőkebefektetések azokba az országokba áramlanak majd hosszabb távon, ahol a gyakorlatban semmibe veszik az egyenlő bánásmód alkotmányban mindenhol egyformán garantált jogát, és ezért itt jóval olcsóbb a női munkaerő. Az 1970-es években lépett túl az EK azon a koncepción, amely a Közösség női egyenjogúsági politikáját a bérkülönbségekre szűkítette le, és a kérdést kibővítette az 22
Council Recommendation of 27 July 1992 on the convergence of social protection objectives and policies (92/442/EEC) (OJ L 245/49 26.8.92) 23 Resolution from the European Parliament on protection of families and family units at the close of the International Year of the Family, 14 December 1994 (OJC 18/96 23.1.95) 24 Council Recommendation of 31 March 1992 on child care (92/241/Eec) (OJ L 123/16 8.5.92) 25 Council Directive 92/85/Eec of 14 October 1991 on the introduction of measures to encourage improvements in the safety and health at work of pregnant workers and workers who have recently given birth or are breastfeeding (OJ L 348/1 28.11.92)
56
elhelyezkedés, az előmenetel, a képzés, a munkaviszonyok és a szociális biztonság területeivel. A férfiak és nők egyenlő bérezéséről szóló irányelvet27 követően a Tanács kiadta az egyenlő bánásmódról szóló irányelvet28, amely a munkavállalással összefüggő valamennyi kérdésre kiterjed. A hetvenes évektől a nők és férfiak esélyegyenlősége számos kiadvány, publikáció és jelentés tárgya. Az EK, majd EU az alapszerződésmódosításokban, és irányelvek, ajánlások, határozatok, akcióprogramok által mind inkább megerősítette elkötelezettségét a kérdésben. A hetvenes évektől a szociálpolitika egyre nagyobb hangsúlyt kapott a Közösségi jogalkotásban, és ezzel párhuzamosan annak legfontosabb elemévé a növekvő munkanélküliség miatti aggodalmak miatt a foglalkoztatáspolitika vált. Ennek már a kezdetektől részét képezte a nők munkaerő-piaci szerepének javítása, elsősorban a már említett gazdasági megfontolásból. A Maastrichti Szerződéshez csatolt Szociális Egyezmény, amit Nagy-Britannia csak 1998-ban írt alá, felhatalmazta a tagállamokat, hogy kötelező érvényű jogszabályokat fogadjanak el a szociálpolitika területén, és néhány kérdésben, köztük a férfiak és nők közötti egyenlő elbánás és bérezés kérdésében minősített többséggel hozzanak döntéseket. Az Amszterdami Szerződésbe, elismerve a foglalkoztatáspolitika kiemelkedő súlyát a szociálpolitikában, a foglalkoztatás témakörét már új címként, az egyéb szociálpolitikai kérdésektől elkülönülve illesztették be. 1997-ben, először az Unió történetében, speciális foglalkoztatási csúcsot tartottak, amelyben a foglalkoztatás-poltikának négy alappillérét jelölték meg. Ezek közül az egyik az egyenlő esélyek feltételeinek megerősítése, ami kiemelten a nők jobb foglalkoztatási helyzetének javítását célozza például a rugalmas munkaidő bevezetésével. Az 1999-ben elfogadott, a tagállamok és a Közösség foglalkoztatási politikájának összehangolását és a magasabb foglalkoztatási szint elérését célzó Európai Foglalkoztatási Paktum [angolul: European Employment Pact] három pillérre épül, amelyek közül a második egyik eleme az egyenlő esélyek javítását célzó koordinált foglalkoztatási stratégia továbbfejlesztése és jobb végrehajtása.
26
Council Directive 96/34/EC of 3 June 1996 on the framework agreement on parental leave concluded by UNICE, CEEP and the ETUC (OJ L 145/4 19.6.96) 27 Council Directive 75/117/EEC of 10 February 1975 on the approximation of the laws of the Member States relating to the application of the principle of equal pay for men and women (OJ L 45/19 19.2.75) 28 Council Directive 76/207/EEC of 9 February 1976 on the implementation of the principle of equal treatment for men and women as regards access to employment , vocational training and promotion, and working conditions (OJ L 39/40 14.2.76)
57
Az Amszterdami Szerződés további meghatározó szociálpolitikai rendelkezése volt, hogy a nemek közötti egyenlőséget az EK Szerződésben kiemelt rangra emelte és azokat a legfontosabb célkitűzések közé (EK Szerződés 2. és 3. cikk) illesztette be. A Szerződés 141. cikke értelmében a Tanácsnak és a Parlamentnek az együttdöntési eljárás keretében olyan jogszabályokat kell alkotniuk, amelyek biztosítják az egyenlő esélyek elvének megvalósulását, a nők és férfiak közötti egyenlőséget a foglalkoztatás, illetve a bérezés terén. Az 1990-es évek második felére tehát a nők munkaerő-piaci esélyegyenlősége mind a szociálpolitikától elválasztott foglalkoztatáspolitikában mind pedig önálló témakörként kiemelt szerepet kapott. Ezenkívül az EU szociálpolitikájának is fontos része maradt a nemek közötti egyenlőség előmozdítása, ami a 2000-ben elfogadott Európai Szociális Napirend [angolul: European Social Agenda] hat célterülete közül az ötödik. A női esélyegyenlőség kiemelt szerepe a Közösség politikájában arra világít rá, hogy bár a témakör a kezdetektől fogva napirenden van, a nemek közötti esélyegyenlőség még ma sem valóság a tagállamokban. Az eddigi hozzáállás kudarcát mutatja az is, hogy a legfrissebb elv a női esélyegyenlőség megteremtésében, a „gender mainstreaming” teljesen eltér az eddigi megközelítéstől: Az új elv a női esélyegyenlőséggel kapcsolatos megfontolások beépítését jelenti minden egyes közösségi politikába és tevékenységbe29. A mainstreaming elv megvalósítása kiterjedt intézményrendszert igényel. Ennek megfelelően a Tanács 1996-ban megjelölte
a
mainstreaming
politika
alkalmazásáért
felelős
személyeket.
18
Főigazgatóságot és számos horizontális szervezet tevékenységét érinti az esélyegyenlőség politika. 29 osztály [angolul: Commission services] nevezett ki a mainstreaming politika alkalmazásáért felelőst. Kialakította az egyes Főigazgatóságok közötti együttműködési mechanizmusok rendszerét és olyan csoportokat hozott létre, amelyek feladata az esélyegyenlőség koordinálása és az osztályok közötti együttműködés elősegítése. Az esélyegyenlőség-politika sikere a megfelelő intézményrendszer kiépítésén túl, a programokhoz rendelt pénzügyi feltételeken múlik. 1997 óta az EU fő pénzügyi alapja, a Strukturális Alap [angolul: Structural Fund] a prioritásai között tartja számon az esélyegyenlőség kérdését. 1997-ben az Alap által finanszírozott 73 programból 16 az esélyegyenlőséggel foglalkozott. A Strukturális Alapból finanszírozott Közösségi 29
“The EU’s most recent strategy of the promotion of gender equality is mainstreanűming; that is, integration of gender equality considerations in all activities and policies at all levels.” (C. Bretherton, 2001)
58
Kezdeményezések keretében az EMPLOYMENT-NOW program a női foglalkoztatás, képzés, előmenetel esélyegyenlőségének javítására helyezte a hangsúlyt. (Koncz, 1999) A nemek közötti esélyegyenlőség újfajta, átfogó megközelítését a foglalkoztatás- és szociálpolitika terén bekövetkező irányváltás kíséri. Az EU jövőjére vonatkozó fenntartható fejlődés elve [angolul: sustianable development strategy] új összefüggésbe helyezi a szociálpolitikát: A fenntartható fejlődés a gazdasági fejlődés, a szociális előrehaladás és a környezetvédelem területeinek összehangolására, hármas egységére épül.
3.8.3 Konklúzió A Közösség mind a mai napig nem változtatott azon a hozzáállásán, hogy a nők helyzetét alapvetően a munkaerőpiac szempontjából kezelje, bár a szociálpolitika a hetvenes évektől kezdve egyre fontosabb helyet foglal el a Közösség napirendjén, és a családok helyzete is egyre nagyobb figyelmet kap. A mainstreaming elv gyakorlatba való beültetése, valamint a szociálpolitika Unióban betöltött központi szerepe a közeljövőben nem valószínű, hogy elvezet a családpolitika közösségi szintű kezeléséhez, az EU megközelítés továbbra is úgy tűnik, hogy foglalkoztatás-központú marad. A kilencvenes évek legfontosabb közösségi kezdeményezései a nők és férfiak munkaerő-piaci esélyegyenlőségének előmozdítása érdekében a következők voltak: • Az 1993-as Fehérkönyv a szociálpolitikáról, ami az elkövetkező évek célkitűzéseit tartalmazza. A Fehérkönyvben az egyik célkitűzés a férfiak és nők esélyegyenlőségének növelése a politikai döntéshozatalban és a munkaerőpiacon volt. •
Az
Európai
Család
&
Munka
Hálózat
létrehozása
a
Bizottság
Foglalkoztatási és Szociális Főigazgatósága által 1994-ben. •
Az 1997-es irányelv a részmunkavállalásról30, ami előírja, hogy a
részmunkavállalót azért, mert részmunkaidőben dolgozik semmiféle hátrány ne érhesse a teljes munkaidőben dolgozókkal szemben. Az irányelv 2000-ben lépett életbe minden tagállamban. •
Az 1999-ben az Európai „Család & Munka” hálózat által kiadott jelentés a
család és munkahely összehangolásának európai modelljéről31. 30
Council Directive 97/81/EC concerning the Framework Agreement on part-time working concluded by UNICE, CEEP, and ETUC. 31 “Social audits – an European mode: Equality and reconciliation of family work” report issued by the European Network “Family & Work”
59
•
2000-ben a Foglalkoztatási és Szociális Ügyekért Felelős Miniszteri Tanács
határozata a férfiak és nők kiegyensúlyozott szerepvállalásáról a munkában és a családi életben.
3.8.4 Az ENSZ szerepe a nők helyzetének védelmében Az Európai Uniónak a nők helyzetére irányuló fokozódó figyelme egy nemzetközi tendenciába illeszkedik, amiben vezető szerepet az emberi jogokat védelmező ENSZ tölt be. (ENSZ Regionális Monitoring Jelentés, 1999) Az 1995-ös Humán Fejlesztési Jelentés, amely a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozik, megfogalmazza, hogy a fejlődés célja az emberek esélyeinek javítása, ami magában foglalja minden ember esélyegyenlőségét a társadalomban, az esélyegyenlőség generációk közötti fenntartását, és az emberek képessé tételét a változtatásban való részvételre és a fejlődés eredményeiből való részesedésre. A fenti célok alapvetően az emberi jogok erősítése és védelme, és ezen belül a nők egyenlő jogainak védelme révén valósíthatók meg. A fejlődés emberi jogi szempontú megközelítésének történelmi gyökerei a második világháború utáni időszakra nyúlnak vissza. Az 1948-ban született Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elismeri, hogy minden embernek joga van a társadalomban való részvételhez és a méltósághoz nemre, fajra, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül. Ezzel egyidejűleg létrehoztak olyan intézményeket, mint a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank, amelyek feladata, a gazdasági válságok kialakulásának megelőzése és a szegénység enyhítése a gazdasági növekedésen keresztül. A fenti kezdeményezések a politikai,
gazdasági
és
szociális
jogok
és
feltételek
jelentős
felértékelődését
eredményezték, és konszenzus alakult ki arra vonatkozóan, hogy a fejlődéssel kapcsolatos problémák gyökereinek meghatározása alapvető fontosságú. Az egyik legfontosabb előrelépés annak felismerése volt, hogy a de jure – törvény által biztosított – egyenlőség nem teremti meg automatikusan a de facto egyenlőséget. A törvényi garanciák ellenére, a strukturális korlátok és a szisztematikus diszkrimináció továbbra is elzárja a nők és egyéb hagyományosan hátrányosnak tekintett csoportok elől az egyenlő esélyek lehetőségét. Éppen ezért a fejlődés emberi jogi megközelítése nem a nőkkel és férfiakkal szembeni egyenlő bánásmódot, ami az egyenlőtlenségek fenntartásához vezethet, hanem az egyenlő eredmények elérését tekinti célnak, amely csak pozitív diszkrimináció által valósítható meg. Ez a szemlélet arra törekszik, hogy az 60
egyenlőség és a kiegyensúlyozott részvételi arány elve beépüljön a szolgáltatások, a támogatások, a forráselosztás, a programok, a politikák és a törvények tervezésébe és végrehajtásába. Az 1979-es Egyezmény a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről (CEDAW), mint a nemzetközi kötelezettségvállalás eszköze túllépett a jogok puszta deklarációján, és meghatározta, hogy mely kérdésekre kell megoldást találni, és milyen intézkedések meghozatala szükséges a deklarált jogok érvényesítéséhez. Az egyezmény 11. cikkelye megállapítja, hogy minden embernek joga van a munkához, a nők számára biztosítani kell az egyenlő esélyeket, a szabad választás lehetőségét, az egyenlő bérezést, társadalombiztosítási ellátásokat és terhesség esetén a munkahely védelmét. Mindez olyan intézkedéseket tesz szükségessé, amelyek lehetővé teszik a szülők számára a családi és munkahelyi kötelezettségek összeegyeztetését, a közéletben való részvételt, különösen a gyermekek ellátását biztosító intézményeken keresztül. Az 1995-ös Negyedik Világkonferencia a Nők Helyzetéről Akcióprogramja meghatározza azokat a lépéseket, amelyek lehetővé teszik a CEDAW-ban foglaltak megvalósítását. Az 1976-ban az ENSZ által alapított, a Nők Számára Létrehozott Fejlesztési Alap (UNIFEM) programjának részévé tette az emberi jogi szempontú szemléletet a nemek közötti egyenlőség elősegítése érdekében. Az UNIFEM erős női szervezetek és hálózatok kiépítését tekinti céljának, és az utóbbi években elsősorban azt vizsgálja, hogy a nők hogyan tudják felhasználni a CEDAW-ot.
61
4 A magyar helyzet Az Európai Unióban a nők gyermekvállalási hajlandósága és a családpolitika jelentősen eltér az egyes tagállamokban, de a női aktivitás és a családpolitika prioritásai egy irányba mutatnak. Felvetődik a kérdés: Mi a helyzet ma Magyarországon, ahol a családpolitika és a női foglalkoztatás a kommunista időkben az uniósnál magasabb szintet ért el. A kérdés azért nagyon időszerű, mert hamarosan bekövetkezik az a pillanat, hogy Magyarország népessége 10 millió alá csökken, és a népességfogyás folytatódik, hacsak nem következik be radikális társadalmi vagy geopolitikai fordulat a térségben. A legóvatosabb becslések is a népesség többszázezres további fogyásával számolnak a többékevésbé pontosan prognosztizálható következő két évtizedben. Az ország lakosságának fogyása 1981-ben kezdődött el. A természetes fogyás mértéke gyorsulást mutat, aminek következtében 20 év múlva akár másfélmillióval is csökkenhet az ország népessége. (Szabó, 2001) 14. ábra: Magyarország lakosságának természetes fogyása32 1981 után, évente Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyvek (1982-2002) 60000 50000 40000 fő 30000 20000 10000 0
81
83
85
87
89
91
93
95
97
99
32
Ez a számítás úgy történik, hogy az évente meghaltak számából kivonják az évente megszületettek számát. Ez az 1981 óta tartó "természetes fogyás" mérlege.
62
Csökkenő népességre egy ország nem alapozhatja jövőjét, ezért a családpolitika, a nők támogatása a gyermek- és munkavállalásban ma Magyarországon létfontosságú kérdés az ország jövője szempontjából.
4.1 A gyermekvállalási hajla ndóság és a női foglalkoztatás 15. ábra: A teljes termékenységi arányszám Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv 2001: 3.20 2 1,8 1,6 1,4 1,2 1 1990
1995
2000
A teljes termékenységi mutató 2001-ben 1,31 volt, ami a Görögországival egyezik meg, és aminél alacsonyabb csak Olaszországban és Spanyolországban tapasztalható az Európai Unióban. A tendencia szintén nagyon kedvezőtlen, folyamatosan csökken. 16. ábra: A 15-64 éves férfiak és nők foglalkoztatási rátái Magyarországon és az Európai Unió tagállamaiban Forrás: Nagy I., Pongrácz T., Tóth I. Gy. (2002) Szerepváltozások, 10. o. 90,0% 80,0% 70,0% 60,0% 50,0% 40,0% 30,0% férfiak 1990
nők
férfiak
nők
férfiak
1997 EU-tagállamok átlaga
nők
2000 Magyarország
1990-ben még mind a férfiak, mind a nők foglalkoztatási aránya magasabb volt Magyarországon mint az EU-ban. Különösen a nők esetében szembetűnő a különbség: A 63
magyar érték az uniós átlag közel kétszerese. 1997-ig a férfiak foglalkoztatási aránya az Európai Unióban és Magyarországon is csökkent, de Magyarországon sokkal nagyobb mértékben, aminek eredményeképpen Magyarországon a férfiak foglalkoztatási aránya több mint 10%-kal maradt az uniós átlag alatt. Ezzel a jelenséggel párhuzamosan a női foglalkoztatás az Unióban nőtt, míg Magyarországon az is az uniós átlag alá csökkent. A hazai munkaerőpiacon 1997-ben állt meg a zsugorodási folyamat és kezdődött növekedés,
míg
az
Európai
Unióban
1998-tól
kezdődött
el
a
tagállamok
foglalkoztatáspolitikájának a koordinálása, aminek eredményeképpen ott is növekedés kezdődött. A növekedés következtében Magyarország lemaradása némiképpen csökkent, mert nálunk mindkét nemnél egy kevéssel jobban nőttek a foglalkoztatási ráták. A férfiak és nők foglalkoztatási rátáinak különbsége Magyarországon az uniós átlagnál végig alacsonyabb volt: 1990-ben az Unióban ez a különbség 26,6% volt, ami 2000-re 18,5%-ra csökkent, míg Magyarországon 15,6%-ról 13,6%-ra csökkent. A hazai és az uniós női foglalkoztatás közötti fontos különbség, hogy az Unióban a foglalkoztatott
nők
jóval
nagyobb
aránya
dolgozik
részmunkaidőben.
Ennek
eredményeképpen, bár az uniós női foglalkoztatási ráta a magasabb, a teljes munkaidőre átszámított foglalkoztatási ráták a magyar nők esetében a magasabbak. 17. ábra A részmunkaidős foglalkoztatás és a teljes munkaidőre átszámított foglalkoztatási ráták változása a 15-64 éves nők és férfiak körében, 1997-2000 Forrás: Nagy I., Pongrácz T., Tóth I. Gy. (2002) Szerepváltozások: 11.o. 80 60 40 20 0 1997
2000
férfiak
1997
2000 nők
Részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya EU-átlag
1997
2000
férfiak
1997
2000 nők
Teljes munkaidőre átszámított foglalkoztatási ráták Magyarország
64
A diagramból elsőre az látszik, hogy az Európai Unióban mind a férfiak mind a nők körében sokkal elterjedtebb a részmunkaidős foglalkoztatás. 2000-ben a férfiak átlagosan 6,2%-a dolgozott részmunkaidőben az Unióban, nálunk viszont csak 2,1%. A nőknél még kirívóbb a különbség: míg az EU átlagában a kereső nők egyharmada volt részmunkaidős, Magyarországon mindössze 5,3%. Ebből adódik az, hogy ha az egy főre eső éves átlagos munkaórák alapján határozzuk meg a foglalkoztatási rátát, a férfiak lemaradása kicsit csökken az EU adataihoz képest, a nőké viszont Magyarországon lesz a magasabb az EU átlaghoz viszonyítva. Ez a jelenség Magyarország számára kedvezőtlenebb, mert azt mutatja, hogy nálunk az adatok mögött sok, a munkaerőpiacról kiszorult ember áll. Az EU adata mögött viszont relatíve nagyobb a munkaerő-állomány, amit azt tett lehetővé, hogy az adott munkavolument több munkavállaló között osztották el. Aki a munkaerőpiacon belül van, az folyamatosan karban tartja munkavégző képességét, s ha akarja, részmunkaidejét teljes munkaidőre válthatja – jóval könnyebben, mint aki ezzel a munkaerőpiacon kívülről próbálkozik. A nők esetében a részmunkaidős foglalkoztatás a gyermekvállalás következtében a munkaerőpiacra való nagyobb arányú bekapcsolódás előfeltételét jelenti. A 15-49 éves nők körében 1999-ben végzett KSH felmérés egyértelműen bizonyítja a részmunkaidő-vállalási hajlandóság széleskörű jelenlétét: A 15-49 éves nők 48,8%-a dolgozna részmunkaidőben. 58%-uk ezt azért preferálná, mert így jobban el tudná látni családját. A részmunkaidős foglalkoztatás tendenciája a vizsgált három év alatt az EU-ban pozitív volt mindkét nem esetében: A férfiak rátája 0,4-gyel, a nőké 1,0-val nőtt. Magyarországon ezzel szemben a nők részmunkaidős foglalkoztatási rátája 0,3-ral csökkent, míg a férfiaké 0,1-gyel, azaz alig nőtt.
4.1.1 Konklúzió Magyarországon a termékenységi ráta és a női foglalkoztatási ráta is az uniós átlag alatt van. Míg a termékenységi ráta folyamatosan csökken, a női foglalkoztatás 1997 óta emelkedik, de a gyermekvállalás szempontjából jelentőséggel bíró részmunkaidős foglalkoztatás egyelőre nem terjed, ami gátat szab a női foglalkoztatás terjedésének. Ez a legszembetűnőbb különbség az úniós női foglalkoztáshoz képest.
65
4.2 A családpolitika A családpolitika hagyományos elemei a múlt rendszerben mind magas színvonalúak voltak és alanyi jogon jártak. Hogyan alakultak a kilencvenes években családpolitikai juttatások?
4.2.1 Az anyagi támogatás 1999 óta a gyermekek után újra alanyi jogon jár a családi pótlék, ami magasabb az egyszülős családok esetén. Jövedelemtesztelt alapon jár még további ún. kiegészítő családi pótlék. 1999 óta a családi pótlék összege nem emelkedett. A nevelési ellátásra fordított kiadások, amik a családi pótlékot és az iskoláztatási ellátást foglalják magukba, 1990-ben még a GDP 3,1%-át tették ki, míg 2001-ben csupán a 0,9%-át. Magyarországon is jár a gyermekek után adókedvezmény, aminek összege 2000-ben emelkedett.
4.2.2 A szülési és szülői szabad ság A szülési szabadság 24 hét, ami alatt a segély a naptári napi átlagkereset 70%-a. A szülési szabadság lejárta után bármely szülő a gyermek három éves koráig szabadságot vehet ki. A gyermek két éves koráig a szabadság alatt továbbra is a naptári napi átlagkereset 70%-a jár (gyermekgondozási segély), amennyiben a szülő a szülést megelőző két éven belül 180 napon át biztosított volt. Az ezt követő évben, illetve a korábban nem biztosított szülőnek egy alacsony összeg jár (gyermekgondozási díj). Ez a rendszer sokkal bőkezűbb mint az Európai Uniós átlag, de nem rugalmas. Nem vehető igénybe részletekben, vagy „részidőben”, és kizárólag a gyermek három éves koráig lehet élni vele. A családi adókedvezmény a GYES alatt nem vehető igénybe, és a szülő a gyermek másfél éves koráig kereső tevékenységet nem folytathat. A gyermekgondozási segélyre és díjra kifizetett összeg a GDP százalékában alig csökkent a kilencvenes évek alatt: 1990-ben 0,64%-át tette ki, 2000-ben pedig 0,5%-át. (Magyar Statisztikai Évkönyv 2001: 8.12) Nagyon sok Magyarországon a gyermekápolási táppénz: A gyermek három éves koráig évente 84 nap, három és hat éves kora között 42 nap, hat és 12 éves kora között 14 nap fizetett szabadság jár a szülőnek. Egyedülálló szülő esetében pedig a kétszerese.
66
4.2.3 A gyermekgondozási int ézmények A múlt rendszerben a magas női foglalkoztatást kiterjedt bölcsőde és óvodahálózat segítette. Alanyi jogon járt, és minden igénylőnek jutott hely.
4.2.3.1 Bölcsődék 18. ábra: A bölcsödék férőhelye és az igénylő gyermekek száma Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv 2001: 8.20
60000 50000 40000
férőhely igénylő
30000 20000 1990
1999
1990-ben még 50 ezer gyermeknek jutott férőhely bölcsődében, és közel 41 ezer gyermek volt beíratva. 1999-ben már csak ennek a fele, 26 ezer férőhely állt rendelkezésre, szemben a 32 ezer igénylővel. A helyzet 2000-re, majd 2001-re tovább romlott. Az inaktivitásba vonult anyák növekvő száma következtében az igény is csökken a bölcsődékre, de még mindig meghaladja a rendelkezésre álló helyek számát. 1990-ben a bölcsődéskorú gyermekek 11,1%-a volt beíratva bölcsődébe, míg 2001-ben 10,2%-a. Ez az arány az Európai Unióban Belgiumban, Franciaországban, Portugáliában és a három skandináv államban magasabb. Az érték tehát nem önmagában, hanem tendenciáját tekintve kedvezőtlen. A rendszerváltás óta, bár az állam nem járul hozzá anyagilag, a szülők magán bölcsődébe is írathatják gyermeküket. Egyelőre azonban ez nem jellemző. 2001-ben összesen 166 gyermek járt magán bölcsődébe, ami a bölcsődések 0,6%-a.
4.2.3.2 Óvodák Az 1990/91-es évadban a három és öt éves korú gyermekek 87%-a járt óvodába, ez az arány a kilencvenes években csupán egy százalékkal csökkent. (Magyar Statisztikai Évkönyv, 2001:
11.3) Gyermekek ilyen
nagy százalékban
csak
Belgiumban, 67
Franciaországban és Olaszországban óvodások. A csökkenő gyerekszám, és a költségvetési szigorítások következtében azonban az utóbbi években sok óvoda bezárt, egyre több gyermek jut egy óvónőre és azok a gyermekek, akiknek szülője nem dolgozik, csak fél napot járhatnak óvodába. 1995-ben a költségvetés oktatási kiadásainak még 14,1%-át fordították az óvodákra, 2001-ben már csak 11,1%-át. (Magyar Statisztikai Évkönyv, 2001:11.20)
4.3 A foglalkoztatáspolitika és a nemek közötti esélyegyenlőség-politika családpolitikai vonatkozásai Magyarországon Az Európai Unióban legelterjedtebb családbarát foglalkoztatási forma, a részmunkaidős foglalkoztatás Magyarországon egyáltalán nem terjedt el, és egyelőre nincs is terjedőben. A rugalmas foglalkoztatási formáknak Magyarországon nincs hagyománya, és a vállalatoknak anyagi ösztönzésre lenne szükségük ahhoz, hogy a bevett gyakorlaton változtassanak. Családbarát munkahely pályázatot két éve írnak ki Magyarországon, és egy friss kormányzati program költségvetési támogatással a távmunka segítését célozza. A kilencvenes években a tagállamok szinte mindegyikében átfogó kormányprogram készült a családbarát munkahelyek támogatására, amihez hasonlóra lenne szükség Magyarországon is. Ami a női esélyegyenlőség-politikát illeti, kijelenthetjük, hogy a rendszerváltást követő kormányoknak nem volt és ma sincs nőpolitikájuk. (Koncz, 1999) Még addig a felismerésig sem jutottak el, hogy a nőkérdés fontos társadalmi kérdés, és a nemek esélyegyenlőségének megteremtését szolgáló intézkedések, intézmények megteremtése és működtetése a demokratikus társadalmi berendezkedés alapvető követelménye. Az előző kormány ugyan létrehozta az Esélyegyenlőség Titkárságot, amely a Szociális és Családügyi Minisztérium keretében mint Nőképviseleti Titkárság osztályszinten működik, de ez hozzárendelt anyagi források hiányában, valamint a politikai döntéshozás hierarchiájában elfoglalt helye következtében tulajdonképpen csak névlegesen működik. Mindeközben az EU intézkedéseinek sorát hozta, és minden tagállam kiépítette saját intézményrendszerét és az EU kampányokba bekapcsolódva, azokat kiegészítve a politikai napirend egyik legfontosabb elemévé tette a nőkérdést.
68
4.4 A magyar családpolitika alakulása az „európai” családpolitika tükrében A gyermekek után járó anyagi juttatások Magyarországon hasonlóan az Európai Unióhoz a családi adókedvezményen kívül a kilencvenes években nem nőttek, és bár a juttatások még mindig elsősorban alanyi jogon járnak, a jövedelemtesztelt juttatások aránya egyre jelentősebb. Az Európai Unióban a szülési/szülői szabadság és segély tekintetében a tendencia a viszonylag rövid, de magasan keresetarányos szülési szabadság, amit rövidebb vagy hosszabb, fizetetlen vagy kevéssé fizetett, de rugalmasan igénybevehető szülői szabadság követ. Magyarországon a szülési és szülői szabadság hosszú, a gyes és gyed viszonylag magas összegű, az igénybevétel azonban rugalmatlan. A gyermekgondozási táppénz is jóval jelentősebb mint az Európai Unióban. Mindez rendkívül megnehezíti a magyar fiatal nők munkához jutását, és elősegíti a nők munkaerőpiacról való hosszabb távú visszavonulását. Olyan rendszerre lenne szükség, ami azt ösztönzi, hogy a nők részmunkaidőben, vagy más családbarát munkaidő-szerkezettel
minél
hamarabb
visszatérhessenek dolgozni a szülés után. Ehhez egyfelől a gyermekgondozási intézmények jelentős fejlesztése szükséges olyan módon, hogy a nők rugalmas, széles körű gyermekgondozási
szolgáltatásokat
vehessenek
igénybe.
Másfelől
a
családbarát
munkahelyek megteremtését célzott, anyagi ösztönzőkkel támogatott intézkedésekkel kellene szorgalmazni. Ennek előmozdításához szükséges lenne, hogy a nőpolitikáért felelős intézményrendszer Magyarországon is beépüljön a politikai döntéshozatalba. Egyelőre azonban ilyen intézkedéseknek semmi jele Magyarországon. Az uniós átlaghoz viszonyítva még mindig a bölcsődéskorú gyermekek jelentős aránya jár állami bölcsődébe, de a szolgáltatás évről évre csökken. A hazai bölcsőde és óvodarendszer rugalmatlan, az állam nem járul hozzá a magán gyermekgondozási intézmények igénybevételéhez, ami ennélfogva jelentéktelen szerepű, és kizárólag a jómódú családok számára hozzáférhető. A gyermekek esti és éjszakai felügyeletére egyáltalán nincsenek államilag
támogatott
intézmények
és
szolgáltatások.
A
családbarát
munkahely
megteremtésére irányuló néhány kezdeményezés nem illeszkedik átfogó, a nők munkaerőpiaci helyzetét javítani szándékozó programba. Mindez arra világít rá, hogy Magyarországon a gyermekszülés és a munkavállalás összeegyeztetésének jelentőségét a magyar politikai elit a rendkívül kedvezőtlen demográfiai tendencia ellenére nem ismerte fel. A magyar családpolitika megközelítése nem tud elszakadni attól a hagyományos szemlélettől, ami még a múlt rendszerben alakult 69
ki. Ma, amikor a versenyszféra diktál, új szemléletre van szükség, és a magas gyes és gyedrendszerhez való ragaszkodás helyett a nők munkavállalásának könnyítésére, a gyermekgondozási intézmények fejlesztésére kellene koncentrálni.
70
5 Ábrajegyzék 1. Ábra: A teljes termékenységi mutató Forrás: European Commission ‘Eurostat yearbook 2001’: 77. o. .................................................................................................................13 2. Ábra: A befejezett termékenységi mutató Forrás: European Commission ‘Eurostat yearbook 2001’: 77. o. .................................................................................................14 3. Ábra: A női aktivitási ráta (25-49 év) Forrás: European Commission ‘Eurostat yearbook 2001’: 119. o. ...............................................................................................................16 4. Ábra: A férfi és női munkaerőaktivitás különbsége Forrás: European Commission ‘Eurostat yearbook 2001’: 118.o. és 119. o. ................................................................17 5. Ábra: A férfi aktivitási ráta (25-49 év) Forrás: European Commission ‘Eurostat yearbook 2001’: 118.o. ................................................................................................18 6. Ábra: A szociálpolitikai kiadások a GDP százalékában Forrás: European Commission ‘Eurostat yearbook 2001’: 234. o. ...............................................................................25 7. Ábra A családpolitikai kiadások a szociálpolitikai kiadások százalékában Forrás: European Commission ‘Eurostat yearbook 2001’: 237. o...........................................26 8. Ábra: A jövedelemtesztelt juttatásokra fordított kiadások aránya családpolitikai kiadásokban Forrás: European Social Statistics 2000: 25-45. o..................................30 9. Ábra: Gyermektámogatási csomag kétgyermekes házaspár részére, jövedelemnagyság szerint Forrás: Synthesis of National Family Policies, 1994 .......................................33 10. Ábra: A fizetett szülési/szülői szabadság hossza Forrás: Gauthier, 2000 Public policies affecting fertility and families in Europe:25.o.............................................................36 11. Ábra: A fizetett szülési/szülői szabadság alatt járó segély a bérek %-ban Forrás: Gauthier, 2000 Public policies affecting fertility and families in Europe: 25. o........37 12. Ábra: Az államilag finanszírozott gyermekgondozási intézményekbe járó gyerekek aránya az iskoláskor alatti gyerekek között 1993-ban Forrás: Gauthier, 2000 Public policies affecting fertility and families in Europe: 31. o. ............................................46 13. ábra A nők részmunkavállalása az összes női foglalkoztatott százalékában Forrás: ‘Eurostat yearbook 2001’: 130. o. ...............................................................................52 14. ábra: Magyarország lakosságának természetes fogyása 1981 után, évente Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyvek (1982-2002) ..............................................................62 15. ábra: A teljes termékenységi arányszám Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv 2001: 3.20 ..............................................................................................................................63 16. ábra: A 15-64 éves férfiak és nők foglalkoztatási rátái Magyarországon és az Európai Unió tagállamaiban Forrás: Nagy I., Pongrácz T., Tóth I. Gy. (2002) Szerepváltozások, 10. o................................................................................................63 17. ábra A részmunkaidős foglalkoztatás és a teljes munkaidőre átszámított foglalkoztatási ráták változása a 15-64 éves nők és férfiak körében, 1997-2000 Forrás: Nagy I., Pongrácz T., Tóth I. Gy. (2002) Szerepváltozások: 11.o. ............................................64 18. ábra: A bölcsödék férőhelye és az igénylő gyermekek száma Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv 2001: 8.20 ..................................................................................67
71
6 Bibliográfia 1.
Bagavos, C. & Martin C. (2000) Low fertility, families and public policies. Synthesis Report of the Annual Seminarof the European Observatory on Family Matters in Seville, Spain 15-16 September 2000) On-line: http://europa.eu.int/comm/employment_social/eoss/downloads/sevilla_2000_englis h_en.pdf
2.
Bretherton, C. (2001) ‘Gender mainstreaming and EU enlargement: swimming against the tide?’ Journal of European Public Policy 8:1 February 2001: 60-81
3.
European Commission ‘European Social Statistics, Social Protection, Expenditures and Receipts 1980-1998’ (2000)
4.
European Commission ‘Eurostat yearbook 2001’
5.
Family Benefits and Family Policies in Europe (2003), European Observatory on the Social Situation, Demography and Family < Employment &Social Affairs < European Commission On-line: http://europa.eu.int/comm/employment_social/eoss/index_en.html
6.
Gauthier, A. H. (2000) Public policies affecting fertility and families in Europe: A survey of the 15 member states. Paper prepared for the European Observatory on Family Matters. On line: http://europa.eu.int/comm/employment_social/eoss/downloads/sevilla_2000_gauthi er_en.pdf
7.
Gere, Á. (2002) A (bismarcki) nyugdíj alkonya, Hayek Társaság On-line: http://www.hayek.hu/publi/gere_nyugdij_alkonya.htm
8.
Hantrais, Linda (2000) Social Policy in the European Union, 2nd edn. London: MACMILLAN PRESS LTD
9.
Hantrais, Linda (1999) ’Socio-demographic change, policy impacts and outcomes in Social Europe’, Journal of European Social Policy 9(4): 291-309
10.
ICEG Európai Központ (2003), Növekedési kilátások és kérdőjelek: Euró-övezet, Közép-Európa és Magyarország On-line: http://www.icegec.org/Magyar/Novekedes/osszefoglalo.htm 72
11.
Social Portrait of Europe (1996) Luxemburg: Office for Official Publications of the European Communities: 17-22
12.
Kamerman, S. B. (2000) Parental Leave Policies: An essential Ingredient in Early Childhood Education and Care Policies, Social Policy Report, Ann Arbor, MI: Society for Research in Child Development On-line: http://www.childpolicyintl.org/issuebrief/issuebrief5table1.pdf
13.
Koncz, K. (1999) ‘Esélyegyenlőség az Európai Unió prioritásai között’, Munkaügyi Szemle 1999.május: 19-24
14.
McDonald, P. (2002) The ‘toolbox’ of public policies to impact on fertility, Family Observer no. 3: 24-25, European Observatory on Family Matters Family < Employment &Social Affairs < European Commission
15.
Nagy I., Pongrácz T., Tóth I. Gy. (2002) Szerepváltozások – Jelentés a nők és férfiak helyzetéről 2001, Budapest: TÁRKI Szociális és Családügyi Minisztérium Nőképviseleti Titkársága
16.
Nők a rendszerváltásban (1999) MONEE Projekt Közép- és Kelet-Európa /FÁK/ Balti államok REGIONÁLIS MONITORING JELENTÉS No. 6: 23-58, Szociális és Családügyi Minisztérium
17.
Szabó A. F. (2001) ‘Tízmilliónál kevesebben’, Irodalmi Internet Napló On-line: http://www.inaplo.hu/mn/200/03/40.html
73
