A gótika művészete (XII – XIII. század) A legfőbb művészeti feladat továbbra is a templomépítés marad. A súlypont a székesegyházakra tevődik át. A XII. században a gótikus stílus kifejlesztésében döntő fontosságú a ciszterci rend. A gótika sajátos stílusváltozatát alakítják ki a XIII. században a szegénység eszményét hirdető kolduló vagy prédikátor rendek, a ferencesek és domonkosok. A gótika későbbi szakaszában a plébániatemplomok kerülnek túlsúlyba. A gótika templomai alaprajzi és magassági méreteikben általában túlnőnek a román kor templomain. Téralakítás (térszerkezet): Alaprajz: latin kereszt formájú (3, 5 vagy 7 hajós bazilikás térszerkezet) A gótikus templom részei: 1. előcsarnok 2. főhajó 3. mellékhajók 4. kereszthajó 5. huszártorony 6. kórus 7. szentély (apszis) 8. kápolnakoszorú A gótikus építészet stílusjegyei: A templomtérbe a csúcsíves bélletes kapun át jutunk, onnan az előcsarnokba, majd a főhajóba. A hajók térarányai általában igen karcsúak. A főhajók magassága a francia székesegyházakban a szélesség kétháromszorosa. A tornyok, falak és az oszlopok magasak, vékonyak, az ablakok nagyok és csúcsívesek, csipkeszerű kőfaragások díszítik. A legdíszesebb ablakforma a hatalmas, mérműves rózsaablak. A terek lefedése túlnyomó részben boltozatos, kezdetben hatsüveges, majd csúcsíves keresztboltozat. Angliában korán megjelennek a bordák szaporításával kialakuló, a boltmezőket egységbe fogó csillag- és hálóboltozatok.
Párizsi Szt. Péter templom és a Notre Dame főhajója
A rendkívül karcsú határoló falak, ill. az egyre nagyobb nyílásokat közrefogó keskeny faltestek nem voltak elegendők a boltozatok oldalnyomásának felvételére. Ezért ezeket a boltvállak tengelyében a falsíkra merőleges külső támpillérekkel támasztották meg és merevítették. A gyakran igen nagyméretű ablaknyílásokat színes üvegezéssel zárták el.
fiatorony fiatorony fiatorony fiatorony támív támív
támpillér támpillér
Egy gótikus katedrális keresztmetszete, mely illusztrálja az egyes épületelemek funkcióját. A támpillérek, támívek rendszere kívülről támasztja a vékony falakat, illetve karcsú pilléreket, melyek a hatalmas ablakok között önmagukban nem lennének képesek a boltozatok súlyát megtartani. Ezek a támasztó elemek is belépnek azonban a díszítő elemek sorába azáltal, hogy gazdag faragásokkal látják el őket, illetve karcsú formáik függőleges ritmusa segít megtörni a monumentális falsíkok egyhangúságát. A fiatornyok (a támpillérek tetején lévő kisebb, faragott kőtornyok) is kettős funkciót látnak el. Egyrészt lesúlyozzák a támpilléreket (a tömegükből adódó függőleges irányú gravitációs erő segítségével segítenek kiegyensúlyozni a támívek felől érkező, a boltozatok súlyából eredő oldalirányú nyomóerőt), másrészt díszítik az épület oldalsó homlokzatát.
A támpillérek felületei kezdetben simák, tagolatlanok. Később a merev síkokat kőrácsokkal gazdagon keretezett szoborfülkékkel oldják fel. A homlokzatok vízszintes tagoló elemei a lábazati, osztó- és koronázópárkányok. A falnyílások felül kezdetben szinte kizárólag csúcsívvel záródnak. A csúcsív fejlődése során egyre magasabb, meredekebb ívű. A késői gótikában a csúcsívet sokszor már, részben összetett ívformák: szamárhát-, Tudor-, függöny- és szegmensívek váltják fel. Az ablakok alakja, keretezése és osztása a gótikában fokozott jelentőségű, miután méretük erősen megnövekszik, és a homlokzatok uralkodó elemivé válnak. Általában a támpillérek közeiben helyezkednek el, és gyakran a teljes támpillérközt kitöltik A vonalzóval és a körzővel szerkesztett rajzú kőrács, a mérmű az ikerablakokat egybefoglaló teherhárító ív mezőjét elzáró kőalapot áttörő környílásból fejlődik ki. Ez fokozatosan növekedve végül kitöltötte a csúcsíves ívmezőt, a fennmaradó felületeket ívháromszögek törték át, a kört pedig belül karéjok tagolták. Mérművekkel osztották a kör- vagy rózsaablakokat is, kezdetben küllős osztást továbbfejlesztve, majd szabadon szerkesztett idomokkal. Kelet-Közép-Európában a homlokzat egyszerűbb. Tömör felületeken vakmérművet alkalmaztak. A bejárati nyílás fölött a csúcsíves ívmezőt többnyire dombormű vagy vakmérmű, esetenként mérműves ablak tölti ki. A nem szerkezeti jellegű díszítőelemek tovább gazdagítják a szerkezeti és tagoló elemeket. A gótika két jellegzetes díszítőeleme a kúszólevél és keresztvirág. A nyugati homlokzatok, egyben az épülettömeg uralkodó elemit alkotó tornyok négyszöghasáb tömegét támpillérek, fiatornyok, fülkék és karcsú magas ablakok tagolják függőlegesen, ami fokozza a monumentalitás hatását. Az oromzatot háromszög alakú, csipkeszerű kőfaragásokkal díszített vimperga és timpanon díszítette.
A párizsi Notre Dame rózsaablaka
Mérműves faragások az amiens-i katedrálison
Ceruzarajz az amiens-i katedrális nyugati homlokzatáról
A párizsi Notre Dame nyugati homlokzata
A gótika szobrászata: A francia és német gótika szobrászatában a gótikus katedrálisok épületszobraira és fából faragott oltárszobraira kell gondolnunk.
Weit Stross: Angyali üdvözlet
Weit Stross: szenvedő Krisztus
A gótika szobrászai erőteljes drámai hatással igyekeztek a hívek számára érzékletesebbé tenni a bibliai jeleneteket. Érzelmi felfokozottság, lágy mozdulatok, az úgynevezett gótikus S alak jellemzi a figurákat. Az alakok gyakran extatikusan nyújtottak, a ruharedők követik a test vonalait, a mozgás ütemét. A fából faragott szobrokat színesre festették, hogy valósághűbb legyen.
Weit Sross: Krakkói Mária oltár
Kassai Szent Erzsébet templom szárnyasoltára
Lőcsei Pál: Szent Jakab oltár (Lőcse)
A szárnyasoltárak részei: mensa (oltárasztal), predella (a szárnyasoltárnak az oltárasztalra támaszkodó része), szekrény (középső rész), szárnyak (az oldalsó, kinyitható-becsukható részek), oromdísz (mérműves, aranyozott fafaragás az oltár tetején) Az itáliai trecento szobrászata: Szinte áttekinthetetlen a szobrászati munkák tömege, mely ez időben Olaszországban készült; vezető művészek: Giovanni Pisano, Arnolfo da Cambio, Andrea Pisano, Orcagna. De a szobrászatnak még sincs uralkodó szerepe. Olaszországban ez időben aránylag kevés a teljes szobor; a plasztikai művek túlnyomó része relief; már ez a tény is a festészeti felfogás uralmára vall. E domborművek előfordulnak templomhomlokzatokon is; de leginkább mégis oltárokon, szószékeken, síremlékeken, kapukon találkozunk velük. A szobrászat a járulékok díszítésére szolgál. Andrea di Ugolino Pisano: Giotto művészeti elveit valósítja meg a plasztikában. Leghíresebb műve a firenzei baptistérium déli érckapuja. Keresztelő Szent János történetét beszéli el. Elbeszélő ereje egyenrangú Giottóéval; csak eredetisége kevesebb; egyes jelenetei hatnak, mintha giotto-rajzok áttételei volnának. Ha Andre a trecento első nemzedékének, Giotto és társai komoly férfias művészetének képviselője, Nino a második nemzedék érzelmes, poétikus irányának kifejezője a szobrászatban. Egyénisége leginkább kedves, gyengéd Madonnáiban tükröződik. A trecento e dekoratív tendenciájú második nemzedékének legkitűnőbb képviselője Andrea di Cione, művész nevén Orcagna. Szobraiban sok érzés, lágyság van. A firenzei Orsanmichele tabernaculumát ő díszítette domborművekkel. E dekoratív iránynak folytatói egyrészt, másrészt egy új realisztikus érzés hírnökei: Giaconello és Pierpaolo delle Massegne velencei szobrászok kiknek működése már a trecento végére esik. Fő művük a bolognai San Francesco nagy márványoltára. E gyakran meglepően
valósághű, egészen reneszánsz jellemű szobrokkal díszített alkotás méltóan zárja be a trecento szoborműveinek hosszú sorát.
Nicolo Pisano: Keresztrefeszítés A gótika (itáliai trecento) festészete: Cimabue (csimabue): Az első ismert olasz mester. Híres freskója a Madonna a trónon.
Cimabue: Duccio: Szárnyasoltár Trónoló Madonna Cimabue festette ki a Szent Ferenc bazilikában a felső templom kereszthajóját és szentélyzáradékát is. Az assisi Szent Ferenc templom az egyetlen hely ahol az olasz festészet első korszaka teljes nagyságában tárul szemünk elé. Giotto di Bondone (1266-1336) (dzsottó di bondóne) Cimbaue tanítványa volt a merész újító, építész és festő, 1266-ban született Colle di Vespignanóban, s 1336-ban halt meg Firenzében. 1298-ban Rómában, ezt megelőzően Cimbauéval együtt az assisi S. Francesco felsőtemplomában dolgozott, melynek oldalfalain Szent Ferenc életének 28 jelenetét festette meg. Római munkái közül csak két táblakép maradt ránk. Róma után Padovában festette ki a Capela dell Arenát újszövetségi jelenetekkel. Majd Firenzébe ment. 1329-1333 között Nápolyban dolgozott, majd visszatért Firenzébe.
Giotto festői stílusa egészen különleges. Széles, biztonságos ecsetvezetés, megkülönböztetett értékrenden alapuló színvilág, bőséges feltalálás, és az elbeszélőkedvet vagy a drámai problémát híven követő, hol részletező, hol összefogott előadás, éles természet megfigyelés, de okkal és mértékkel alkalmazott stilizálás, egyaránt gazdagítják képeit. A bizánci merevség eltűnt művészetéből. Érzelmi világa, a környező természet jegyeinek az ábrázolás körébe való bevonása és néhány külső stílusjegy (redők, testtartás, taglejtés) közel viszik Giottót a gótikához, de alakjai húsvérből álló testek. Állásuk, mozgásuk a földi egyensúly törvényeihez igazodik. Ebben előtte járt a gótikának, s inkább a reneszánsz előkészítőjének bizonyul.
Giotto: Szt. Ferenc a madaraknak prédikál Giotto: Krisztus siratása (Padova, Aréna kápolna) Assisi után Rómába ment, ahol A szent Péter bazilikában mozaikot készített és festett. 1305-1306 körül festette Padovában az Aréna-kápolna freskóit. E sorozat Giotto művészetét már teljes kialakultságában mutatja. Itt sokkal erőteljesebb a szépségre való törekvés, mind az arcon, mind a drapérián; határozottabb és világosabb a kompozíció. A lelkiállapot minden árnyalatát biztosan ábrázolja. Az egész XIV. század Giotto hatása alatt áll. A trecento folyamán három nemzedéket különböztetünk meg. Az első generációba Giotto kortársai és tanítványai tartoznak, ők érzik legjobban a mester hatását. (Maso di Banco, Bernardo Daddi, Taddeo Gaddi) Taddeo Gaddi, Giotto keresztfia: a mozgalmasságot fokozza, szinte túlhajtja, világítási hatásokra törekszik, másutt a sűrű mozgalmas tömeg ábrázolását kísérli meg. A második generáció új szellemben alakítja Giotto művészetét Vezető művészek: Simone di Martino és Ambrogio Lorenzetti. A változás két irányba mutatkozott. Giotto nemzedéke a tartalmat, a lelkieket teljesen kifejező karakterisztikus formákra és kompozíciókra törekedett, az új generációban ezzel szemben a dekoratív hajlandóságok jutnak uralomra. Továbbá míg Giottót és társait nyugodt elbeszélés, az epikus objektívség jellemzi, addig az új generáció érzelmes, gyakran szentimentalizmusra hajló, s a szubjektív érzés sokszor elnyomja a tartalmat. Ebben az új szellemben dolgozik még Nardo di Cione, Orcagna, Andrea da Firenze, Francesko Traini, Allegretto Nuzi, Francescuccio Ghissi.
A XIV. század utolsó harmadában még elhatárolóbb változáson megy át a művészet. Eddig minden festészet emlékképek reprodukálása volt, s ha meg is volt a törekvés az emlékképeknek minél valószínűbb, minél meglepőbb előállítására, a valóság közvetlen leírására nem gondoltak. A trecento harmadik nemzedéke ezt az újítást, a valóság közvetlen leírását hozza, ha még csak részeltekre vonatkozólag és bátortalanul is. A vezető mesterek: Antonio Veneziano, Avanzo és Altichiero. Antonio Veneziano festette a pisai Camposantóban Szent Rájner életét tárgyaló három freskót, Altichiero és Avanzo díszítették padovai Santo San Felice kápolnát Szent Jakab apostol legendáját tárgyaló freskókkal. E freskókon mintha már egészen új szellem leheletét éreznénk. Kitágult és elmélyült a tér, a cselekvések színpada, az alakokat s a csoportokat szinte levegő veszi körül, jellegzetes egyéni arcok. A festészet külső eszközei is gyarapodtak: a perspektivikus érzés helyesebb és biztosabb, a színskála gazdagodott. A művészet szelleme is változott: poétikus, gyengéd, vallásos ugyan, de már nem aszkéta s a világi dolgok, a szép szövet, a drága ruhák, a csillogó ékszerek, a fényűzés is megjelenik rajtuk. Antonio Veneziano és Altichiero már beletartozik a reneszánszba, de még érződik rajtuk a gótikus hatás.
A gótikus építészet Magyarországon Magyarországon a gótika a XIII. század második felében kezd meghonosodni, és a XVI. század elejéig virágzik. Meghonosodásában a ciszterciek, majd a kolduló rendek templom építkezéseinek volt jelentős szerepe. Kezdetben a francia, majd német, később a cseh, osztrák hatás érződik. A magyarországi gótika alkotásai méreteiben és kiképzésükben szerények. A francia és a német gótika erősen tagolt templomtömegeivel szemben a lényegesen kisebb hazai templomok inkább zárt, tömbszerű megjelenésűek, homlokzataik egyszerűbbek, kevésbé áttörtek. Gótikus építészetünk alkotásai a töröktől megszállt területeken jórészt elpusztulnak. Emlékei jobbára az ország mai területének töröktől meg nem szállt nyugati, északi és északkeleti vidékein, továbbá a Felvidéken és Erdélyben maradtak ránk. Gótikus falusi templomaink általában kisméretűek, egyhajós épületek.
A budavári Mátyás-templom
a nyírbátori református templom boltozata
szegedi alsóvárosi ferences templom
Velemér temploma
Kassai Szent Erzsébet templom Gótikus várépítészet:
Vajdahunyad vára
budai vár - gótikus palota (Szentháromság tér)
budai királyi várpalota
Diősgyőri vár
Nagyvázsonyi vár
Gótikus szobrászat Magyarországon: A magyar gótikus szobrászat legszebb darabjai a felvidéki egyházi építkezésekhez, és a királyi udvarhoz kötődnek. A 15. század elején aranyból készült Szent László ereklyetartója (hermája), mely bár portrészerű, de valójában egy ötvösmunka. A magyar ötvösök találmánya, a sodronyzománc és drágaköves berakás alkotja az uralkodó ruhájának mintázatát. Az arc, szakáll és haj finoman kidolgozott vonalai egyedülállók a korabeli magyar szobrászatban. Ma Győrben látható.
Szent László hermája
garamszentbenedeki úrkoporsó
budai szobortöredék
A budavári palota későgótikus szobortöredékei jól jellemzik a magas színvonalú szobrászatot, melyből a török hódoltság miatt csak töredezett maradványok láthatók. A portrészerű megformálás, a részletes kidolgozás reneszánsz hatásról árulkodik. A kevés néven ismert magyar gótikus szobrászunk közül legkiválóbb Lőcsei Pál volt. Számos faragott szárnyasoltár (pl. a lőcsei Szt. Jakab templom főoltára) és oltárszobor őrzi munkásságát.
Lőcsei Pál: Utolsó vacsora
a Lőcsei-oltár részletei
Kolozsvári Márton és György: Sárkányölő Szt. György Az első magyar köztéri szobor a prágai Szent György szobor, melyet a Kolozsvári testvérek készítettek. A legendát érzékletesen, és nagy részletgazdagsággal jelenítették meg.
Középkori magyar festészet: A falfestmények a domborművekhez hasonlóan az egyházi tanítás illusztrálását és terjesztését szolgálták, ezért túlnyomórészt bibliai tárgyúak voltak. Rendszerint világos (néha azúrkék) alapon erőteljesen körvonalazott alakokat láthatunk. Még a részleteket is élesen körvonalazták, hogy a kép távolról is jól látható és kivehető legyen. Természet és táj nem szerepelt az ábrázolásokon, mint ahogy a távlat, a háttér és a fényárnyék valóságra emlékeztető jelenségeivel sem találkozunk. A 14. századi gótikus művészet legszebb példái az építészet mellett az egyházi falfestészet trecento hatását mutató emlékei.
A veleméri templom falfestményei Veleméri templom: A hajó északi falán: 10 apostol maradványa (lábfejek), Királyok vonulása és imádása, 3 leányfej-töredék. Az apszisban: 4 evangélista, szimbólumaikkal (Máté-angyal, Márk-oroszlán, Lukács-ökör, János-sas) A következő században, Zsigmond uralkodása alatt főleg Szent László legendájának ábrázolásai terjedtek el, az európai falfestészetben egyedülálló ikonográfiát teremteve. Szent László legendájának részelte: erős kontúrvonalak a kifejezés legfőbb hordozói, az arcok nem sok érzelmet közvetítenek.
a kakaslomnici Szent László legenda a gelencei Szent lászló legenda Gelencei templom (Erdély, 14. század): Festő: Kolozsvári Miklós (Kolozsvári testvérek apja). Hajó: északi fal: felső sor: Szent László legenda; alsó sor: Bevonulás Jeruzsálembe, Utolsó vacsora, Lábmosás, Krisztus Pilátusnál, Ostorozás, Kálvária (keresztvivő Krisztus). Déli fal: Trónoló Mária, Antiochiai Szent Margit legenda. Nyugati rész: Szent Jakab és Szent Kálmán legenda
