A GKF - S.A.M. GYAKORNOKI RENDSZERÉNEK BEMUTATÁSA
I. Cél: A munkaerı piac számára gyakorlati, elméleti alapismeretekkel és probléma megoldó képességgel rendelkezı munkaerı képzése.
A két cég szervezésében olyan gyakornoki program felállítását tervezzük megvalósítani, mely:
1. a GYAKORNOK részére olyan gyakorlati lehetőséget biztosít melynek során: a) a résztvevő gyakorlatban alkalmazott vezetői készségekkel ismerkedhet meg, b) a két cég belső működésének megismerése után a résztvevő alapinformációkat sajátíthat el a hazánkban működő gazdasági társaságok szervezeti felépítésével és működési specifikumaival kapcsolatosan, c) a program felkészít a céges partnerekkel való kapcsolattartásra, illetve egyáltalán a kapcsolati rendszerek kiépítésére, d) a hallgatók számára kereseti lehetőséget biztosít, e) a résztvevő bekerül a GKF-S.A.M. munkaerő közvetítő rendszerébe, f) lehetőséget biztosítunk arra, hogy a vizsgarendszerben való megfelelés esetén a gyakorlati idő azonnali ajánlattétellel záruljon.
2. a CÉGEK részére olyan saját rendszerben képzett gyakornokokat biztosít: a) akik az elméletben megszerzett tudásukat saját gyakorlati rendszerben elsajátított készségekkel változtatják alapkompetenciává és ezáltal válnak képzett munkaerővé és vezetővé, b) akik a XXI. századi piaci elvárásoknak megfelelően folyamatos megmérettetésre és piaci változásokra felkészülten kezdhetik meg munkájukat az esetleges kiválasztás után.
A gyakornoki rendszert úgy építettük fel, hogy az nem az iskolában elhangzottak ismétlését jelentse, hanem a megszerzett elméleti tudást a gyakorlatban alkalmazott vezetői készségekkel egészítse ki és megfelelő önbizalmat biztosítson a végzett gyakornokoknak.
Kiemelt célunk, hogy a résztvevő magát és a céget a piaci viszonyoknak megfelelő magas szinten tudja képviselni, érdekeiket érvényesíteni tudja üzleti tárgyalásai során (a képzési tematika kialakításánál azt a hat területet részesítettük előnyben, melyek ismerete elengedhetetlen bármely
ágazat vezetéséhez). Ennek érdekében a 4 vagy 6 hetes modul zömében gyakorlati példák megoldásából, helyzetgyakorlatokból és csapatmunkán keresztüli feladat megoldásokból áll.
A gyakorlati ismeret a megszerzett elméleti tudásra épül, ezért minden hallgatónk a megfelelő elméleti anyagot is megkapja, melyből minden konzultáció elején írásbeli rövid teszt formájában beszámol.
II. A képzés módszertani újításai:
A cél olyan képzési rendszer létrehozása, mely a tréningek interaktív és kompetenciafejlesztő feladat megoldási módszertanát a képzések klasszikus elméleti anyagra épülő módszertanával egyesíti.
Új képzési módszertannal állunk elő, melynek lényege, hogy a piac elvárja a szakmai tréningek során elsajátított gyakorlati tudást, hiszen a felvételt nyert munkaerő munkába állítása és betanulási ideje csökkenthető, ami költséghatékonyságot eredményez.
A gyakornoki rendszer hatékonyságának növelését a következő módszerekkel érjük el:
-
Orientáció, mely során a jelentkezők csoportbeosztása történik. Előre kiosztott elméleti anyag. Indulóteszt, melyet minden konzultáció elején az aznapi tananyagból írnak meg a résztvevők. Cél, hogy a hallgató a gyakorlati óra előtt önállóan elsajátítsa a rövid elméletei anyagot. Minden konzultáción az alkalomra meghirdetett téma, szituációs gyakorlatokon keresztül sajátítják el a hallgatók a tananyagot. A négy- vagy hathetes szakmai tréning végén a hallgatók összevont záróvizsgát tesznek.
III. A GYAKORNOKI PROGRAM BEMUTATÁSA:
1. A rendszer bemutatása felsőoktatási intézményekben:
Az egy órás előadás célja, hogy a rendszert átfogóan bemutassa, a hallgatót megismertesse annak minden előnyével, hogy el tudja dönteni, részt vesz-e az egy napos oktatáson. Előadásaink alkalmával 50-100 hallgatóra számítunk. (nem kell) Az érdeklődök a regisztráción keresztül bekerülnek a központi adatbázisba, ezen listából 80-100 fős csoportokra osztjuk a jelentkezőket. Minden csoport számára egy 1 napos indító tréninget tartunk.
2. Gyakornokok számára elméleti képzési rendszer:
a. Egy napos, vizsgával egybe kötött tréning (november 7.):
A gyakornoki program egy 1 napos tréninggel kezdődik, melyet készség és tudás felmérő teszt zár (fontos szempont, hogy a tréning során elhangzott információk képezik a teszt anyagát).
Felmérendő terület: - résztvevők koncentrációs készségének felmérése - általános ismeretek a szervezeten belüli közösségi munkáról - kommunikációs kompetenciák
A tréning helyzetgyakorlatokból áll, általánosan méri fel a jelölt tudását, készségeit. Az képzés vizsgával zárul, melynek eredményei alapján kialakítunk egy rangsort. A vizsgázottak közül a 15 legjobb eredményt elért hallgató INGYENESEN vehet részt a gyakorlati programban. A többieknek a részvétel díja 40.000 Forint, de a sorrendben 16-50. helyezettnek:
60%
101-200. helyezettnek: 25%
51-100. helyezettnek: 50% kedvezményt adunk.
b. Négy- vagy hathetes hat modulból álló szakmai tréning:
A csoportok ezek után megkezdenek egy hat modult magába foglaló szakmai tréning programot, mely gazdasági alapismereteket, pénzügyi alapismereteket, általános jogi alapismereteket, kommunikációs alapismereteket, kiválasztási ismereteket és szervezeti ismeretket foglal magába. Minden modul 8 tanórából áll, mely heti 2x4 vagy 3x4 órás tematikában kerül lebonyolításra. Minden konzultáción az arra az órára meghirdetett tematika részekből tesztet töltenek ki a hallgatók.
A modul 6 témakört tárgyal az alábbi oktatók bevonásával:
I. Általános gazdasági ismeretek (Oszlányi Törtel) II. Pénzügyi ismeretek (Tóth Ede) ----------------------------------------------------------III. Kommunikációs ismeretek (Liczencziás Ferenc) IV. Kiválasztási ismeretek (Luft Tamás) ----------------------------------------------------------V. Általános jogi alapismeretek (dr. Simon Richárd) VI. Szervezeti alapismeretek (dr. Németh József)
Az oktatás 3 modulpárból áll, mely 4 csoport részére (csoportonként 20 fő részvételével) készült a következő beosztásban (oktatási naponként 1db 15 perces szünettel):
Hétfő (11.09.)
Kedd (11.10.)
Szerda (11.11.)
Csütörtök (11.12)
Péntek (11.13.)
A csoport: I.
B csoport: I.
A csoport: I.
B csoport I.
A csoport: II.
C csoport: II.
D csoport: II.
C csoport: II.
D csoport: II.
C csoport: I.
Hétfő (11.16.)
Kedd (11.17.)
Szerda (11.18.)
Csütörtök (11.19)
Péntek (11.20.)
A csoport: II.
B csoport II.
A csoport: III.
B csoport II.
A csoport: III.
C csoport: I.
D csoport: I.
C csoport: IV.
D csoport: I.
C csoport: IV.
Hétfő (11.23.)
Kedd (11.24.)
Szerda (11.25.)
Csütörtök (11.26)
Péntek (11.27.)
A csoport: IV.
B csoport III.
A csoport: IV.
B csoport III.
A csoport: V.
C csoport: III.
D csoport: IV.
C csoport: III.
D csoport: IV.
C csoport: VI.
Hétfő (11.30.)
Kedd (12.01.)
Szerda (12.02.)
Csütörtök (12.03)
Péntek (12.04.)
A csoport: V.
B csoport IV.
A csoport: VI.
B csoport IV.
A csoport: VI.
C csoport: VI.
D csoport: III.
C csoport: V.
D csoport: III.
C csoport: V.
Hétfő (12.07.)
Kedd (12.08.)
Szerda (12.09.)
Csütörtök (12.10)
Péntek (12.11.)
B csoport V.
A csoport vizsga
B csoport V.
D csoport: VI.
C csoport vizsga
D csoport: VI.
Hétfő (12.14.)
Kedd (12.15.)
Szerda (12.16.)
Csütörtök (12.17)
Hétfő (12.21.)
B csoport VI.
B csoport VI.
B csoport vizsga
D csoport: V.
D csoport: V.
D csoport vizsga
Minden óra tesztsor kitöltésével indul, melyre a hallgató előre felkészül a rövid elméleti anyagból. Az órán való aktív részvételhez 80%-t el kell érni. Célja a folyamatos tanulásra való serkentés, a teszt eredménye a végeredménybe is beszámítandó. Minden hallgató összesen 11 db tesztet ír. c. Összevont vizsga a hat hetes modul végén:
Időpont: 2009. december 9. (4 hetes csoport) 21. (6 hetes csoport). Az első 5 legjobban teljesítő hallgatónak visszatérítjük az oktatócsomag árát! Tesztek
11x3 pont
33 pont
Záróvizsga írásbeli
50 pont
Záróvizsga szóbeli
17 pont
Összesen: 100 pont
3. Tizenkét hetes Gyakornoki Program:
Az első 20 legjobb eredményt elért vizsgázó továbbléphet a rendszer Vezető képző programjába. 5 főt a GKF pályázati tanácsadó, 15 főt pedig a GKF-S.A.M. közös ügyfélkapcsolat menedzsment területén helyezünk el. A többi vizsgázó bekerül a GKF-S.A.M. munkaerő közvetítő adatbázisába, kiajánlásra kerül a teljesített vizsga eredményei alapján fejvadász cégekhez, illetve várólistára kerül a következő program elkezdésére.
4. Gyakorlati Oklevél
A Gyakornok számára a 12 hetes program sikeres elvégzésekor a GKF-S.A.M. közös Gyakorlati Oklevelet állít ki. Az Oklevél kiállításával egyidejűleg a Gyakornok felvételt nyer a GKF-S.A.M. munkaerő közvetítő adatbázisába, ezáltal több potenciális munkaerő kereső céghez előszűrve jut el a gyakorlati oklevele és vizsgaeredményei. A legjobb 10 eredménnyel végzett Gyakornokoknak a GKF-S.A.M. cégek ajánlatot tesznek.
További kérdésekkel az alábbi elérhetőségeken állunk szíves rendelkezésére:
Földes Dániel
Nemesdaróczi Dávid
GKF
S.A.M. Swiss Asset Managers Kft.
üzletágvezető
alapító tag - ügyvezető igazgató
[email protected]
[email protected]