A GERGELY HALOMTÓL A KARAJÁNOS-GÁTIG TÁJTÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS II. RÉSZ

ELEK GYÖRGY A GERGELY HALOMTÓL A KARAJÁNOS-GÁTIG TÁJTÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS II. RÉSZ

Táj történeti tanulmányunk újabb részében az előzőleg tárgyalt Berektől és az Üllőtől dél-délnyugati irányban húzódó karcagi határrészek történetét szeretnénk felvázolni.1 A Madarasi úttól a Gergely-halom, a Ravaszlyuki Hármashatár érintésével, a délen található Karajános-gátig húzódó határvona­ lon érintett területek a középkor óta a (Nyugat-) Nagykunság belsejében feküsznek. Az itt futó határ régebben hat, ma öt település területét választja el. Annak ellenére, hogy szinte teljes egészében kunsági községek ölelik körül, itt is találunk a középkorban vitás vagy bizonytalan tulajdonú földeket éppúgy, mint a tekintélyes nagyságú (67.300 holdas) karcagi határ más szegleteiben. Mai ismereteink szerint Karcagúj szállás település nevét éppen a püspökladányi­ akkal, a váradi püspökség birtokával szomszédos, keleti határrész bejárásakor felvett oklevélben foglalták először írásba, 1506-ban. Az ekkor megejtett határ­ járáson a nádori tisztviselők a határ pontos kijelölésével igyekeztek rendezni a kunok lakta Asszonyszállás, Karcagúj szállás és Ladány régóta húzódó vil­ longását. (Nem sikerült). Hét esztendő múlva, 1513. május 25-i keltezéssel újabb irat született hasonló témában. Ebben Pöstyéni Gergely, a váradi püs­ pökség birtokainak tiszttartója tiltotta el Karcagúj szállás falu elöljáróit, és álta­ lában a kolbászszéki kunokat (s földesurukat, az uralkodót) egész sor birtok elfoglalásától és használatától.2 Az irat szerint ugyanis a nevezett kunok elfog­ lalták Hegyesbor és Bolchatelek falvakat, valamint Magyartelek, Theretbor, Ujthelek, Theretnest, Hatház, Borugház, Thatartelek, Kápolnatelek és Péntek­ telek pusztákat. A felsoroltak közül nyolc ma is Karcag város határában talál­ ható, s tulajdonképpen összefüggő területekről van szó. Kivétel talán Kápolna­ telek, amely a város keleti oldalán, a mai római katolikus temető mögött emel1

Az első rész: ELEK György: Üllő, Üllőlapos és Berek. In: Zounuk 21. Szolnok, 2006. 2556. p.

2

GYÁRFÁS, 3. köt. 732. p.; Okltár. 245. sz.; valamint BENEDEK, 77. p.

9

kedő Kápolna-halommal és térségével azonos. A többi földrajzi név viszont az egész mai délkelet-nyugati határt lefedi. A régi Karcag telephelyével, a Karcagtelke határrésszel szomszédos Péntektelek, a mai Péntek-halom és kör­ nyéke. Ezzel szomszédosak délkeleti és déli irányból Hegyesbor és Magyarte­ lek, amelyet valószínűleg a kolbászszéki kunok be is népesítettek a 16. század második évtizedében, mert a század közepén már településként, Magyar szállás néven szerepel. Jelenleg Magyarka elnevezéssel karcagi határrész. Falunak írja a püspökségi oklevél Bolchatelek-et, amely a -telek utótagból következően 1513 előtt puszta hely volt, s mint Magyarszállást, ezt is a kunok ülték meg.3 Bocsa, és Karcagújszállás között találjuk a 14. századból ismeretes Hatház falunak, feltehetően már a 15. századra pusztává lett telkét, amelyen a 16-17. században több szomszédos falu is gazdálkodott, mint bérlő. Ma ezen a néven a karcagi határ része. Bocsa nyugati szomszédai Theretbor, ma Törökbor, és Theretnest, a ma is Nyest néven ismeretes puszták. A térképre pillantva látható, hogy a felsoroltak hatalmas, legalább húsz-huszonötezer holdas birtokot jelentenek. Vagyis nem csak Karcagúj szállás, de a Nagykunság egészében is számottevő mérettel bír­ nak. Másrészt pedig látható, hogy a törvénytelen területgyarapítás nem csak az újabb földek használatát, de két település alapítását, esetleg újjáélesztését, is­ mételt megülését is eredményezte, mert Pöstyéni Gergely felszólítása nem járt sikerrel. Hegyesbor falut kivéve, amely 1526-1540-ig Pöstyéni birtoka volt4, az említett falvak Kolbászszék községei, a puszták pedig egyes községek területei lettek. Karcag város nyugati határa az 1720-as évek óta nyugaton (a karcagmadarasi úttól délnyugati irányban) a Gergely-halomtól a Törökbori-halom érintésével a Hármashatárig, régebbi nevén a Ravaszlyuki hármashatárig tart. A 15-16. századtól a kunok lakta terület belsejében, kunsági települések között húzódott, ám a 17. század végének zűrzavaros időszakában bizonytalanná lett határok a 18. században nem egyszer határvitákat eredményeztek a Kerület kebelén belül is. Ezek vizsgálati anyagából viszonylag teljes képet rajzolhatunk a terület évszázadokkal korábbi helyzetéről, a gazdálkodásról és a 19-20. szá­ zadi nagy beavatkozások hatásáról.5

3

GYÖRFFY Gy., 1990. 310-311. p.; BAGI, 1994. 79-80. p.

4

BAGI Gábor: Adalékok Hegyesbor történetéhez a 14-16. században. In: Karcagi Kalendárium. Karcag, 2007. 130-133. p.

5

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Kunmadaras város lt. 119. sz. B. csomó. Határlevelek 1737-1825. és Karcag város lt. Történelmi okmányok (Tört. okm.) II. 3. sz.

10

A Gergely-halom és térsége A karcag-madarasi határon, az országúttól délnyugatra, a karcagi Ger­ gely határrész szegletében emelkedik a mára jelentősen megbontott és lehor­ dott, egykor messziről feltűnő, szép, magas halom.6 A valamikor itt létezett település említését az 1571. és 1591-92. évi török defterekből ismerjük. A török irat azonban Kápolnás falu közelében említ egy Szentgergely pusztát, ami nyilván Fábiánsebestyén és az Üllő másik oldalán lévő (kb. 6 km-re levő) Ká­ polnás felcserélése. Esetünkben bizonyosan a Gergely-halom térségéről lehet szó.7 A területen előkerült leletek bizonyítják, hogy az őskor óta lakott halom Árpád-kori település temetőjét rejti. 8 A karcagi határba olvadt Gergely határ­ rész szintén a falu nevét őrzi. Az biztos, hogy 1864-ben a halmon még „vala­ mely régi tégla épület csekély romjai" is láthatók voltak.9 Lehetséges, hogy az említett „csekély romok"-at már valamiféle földkitermelés hozta felszínre, mert az egy évszázaddal korábban megejtett vizsgálat anyagában nem emlékez­ nek meg ilyenről. A határvizsgálatban megkérdezett tanúk 1752-ben azt vall­ ják, hogy vizes, mocsaras környékből kiemelkedő szárazulat, a „Girincs hát" (Gerinc-hát) északi végében emelkedő „Gergely Halmán lévő Határ (:melly Dél felől első Fábiánkai Határ:) különböztette meg (a 17. században - E.Gy.) Fábiánkai, Ködszállási és Kolbászi határokat"}° Miután a 18. században az említett fábiánkai, köldszállási és kolbászi puszták hovatartozása véglegessé vált, hallgatólagosan, de a redempció után törvényesen is a Gergely-halom lett Karcag, Kunmadaras és Kunhegyes hármas határa. A tanúvallomásokból kitű­ nik azonban, hogy az 1690-es években a lakatlanul maradt Kolbász község területeinek egy részét, közte a Gergely-halma körüli hátat is, a karcagújszállásiak művelték, sőt a Törökbori-halomig húzódó hosszú sávot, amely eredetileg a kolbászi puszta része volt, meg is vásárolták Kis Mátyás kapitánytól. Az 1720-as évek elején, Csikai János nagykun kapitány felügyelete alatt jelölték ki az új határt. Még a század közepén is emlékeztek rá, hogy ,,a' Gergely halmátul a' Törökbori halomig... barázda volt vonatva, a' melly a'

6

ELEK György: Színek és helyszínek a karcagi határból. In: Karcagi Hírmondó, 1997. szept. 5. 29. szám.; valamint TÓTH A., 1988. 365. p.

7

GYÖRFFY L., 1956. 33. p. és ÁGOSTON G., 1988. 294. p.

8

MÉRI István: Beszámoló a tiszalök-rázompusztai és túrkeve-mórici ásatások eredményeiről. In: Archaeológiai Értesítő, 1954. 2. szám. Id. Térkép.; BAGI G., 1994. 85. p.

9

PESTY Frigyes kéziratos helynévtárából: Jászkunság. Kecskemét-Szolnok, 1978. 138. p.

10

SZML Jk. ker. iratai. Polgári perek (Pp.) 1. füzet, 2. csomó. Kunhegyes-Kunmadaras közti határújítás iratai, 1752.

11

Bocsay és Ködszállási földeket hasította meg a' Kolbászt Pusztátul... a' Baráz­ dát Csikaj Kún Kapitány vonatta volt. "u A Gergely-halom környéke később a három település között oszlott meg. Ele­ inte, a 17. sz. végén, a karcagiak, később - a feléjük eső oldalt - a hazatérő madarasiak fogták művelés alá. A szántás-vetés azonban a 19. század második feléig csak a Gerinc-hátra és a halomra vonatkozhatott.12 Az említett hát és halom ugyanis mocsaras területből emelkedett ki. Ennek a mocsárnak a neve a kunhegy esi oldalon Bige vagy Bige-fertő (ma már, mint mocsármaradvány, védett terület). Az 1930-as évek végétől csatorna vágja ketté, viszont a régi térképen, de az írott forrásokban is nyomon követhető, hogy a Karcag felé mintegy 1.0001.200 méter mélységben benyúló vizes rétről van szó. A határ mentében, dél felé, a Tibuc határrészig, illetve a debreceni országútig, a Sóútig ért. Ebből a vízjárta rétből déli irányban, a Tibuci csárdáig csak a Túzok-laponyag emelke­ dett ki. (Utóbbit a kunhegyesiek Kis-Gergely halomnak nevezik.)13

SZML Kunmadaras v. lt. 119. sz. B. csomó. Határlevelek Madaras és Kunhegyes határpere 1752. Ecsedi György 56 éves öcsödi, Kiss Pál 70 éves vésztői lakosok vallomása. A karcagi levéltár (JNSZML) anyagában fennmaradt mutatókönyv szerint, az azóta elveszett 1. számú protocollumban, a 296. oldalon volt található feljegyzés arról, hogy „Kolbászt Pusztának felét pascum(na)k Kapitány Kis Mátyás úrtól meg vette Kardszag." Itt kell megemlíteni, hogy a terület eredeti hovatartozásának emléke még ma is megfogható. 2007. június 8-án, a határról készített interjúban Fazekas Sándor (sz. 1931) ny. agrármérnök, öregektől hallottakra hivatkozva, a szóban forgó határrészt valaha Kolbászhoz tartozónak mondotta. SZML Jk. ker. Pp. 1. füzet, 2. csomó. Kunhegyes-Kunmadaras 1752. Hízó Demeter 60 éves szerepi lakos vallja, hogy Kardszagon laktában a Gergely-halma közelében dolgozó munkásoknak ebédet hordott. Túri András, 50 éves debreceni tanú pedig emlékszik, hogy 1717-18 körül vesz alá szántott földet, a Gergely-halom oldalában, s az a föld Borbély Mihály határigazítása után a kolbászi határba esett. Hubai Imre (sz. 1946) agrármérnök közlése. Kis-Gergely-halom néven szerepel Tóth Albert kunhalom kataszterében is. Ld. Tóth A., 1988. 366. p.

12

A határrész térképe a 18. század végétől a 19. század közepéig A 18. század végén készült térképeken látható, hogy a határnak ezen a szegle­ tén az 1782-84. évi határrendezéskor történt meg a feldűlozés és indult meg a tanyasodás. Viszont nem mmdenütt, mert a jegyzőkönyvekben a „ Gergelyi 13

nagy fertő"-nek vagy „székes földek"-nek nevezett térség egy része erre alkal­ matlan volt, s még 1817-ben is meghatározták, hogy mivel a Gergelyi nagy fertő, „mint a' melly egészszen más quálitású mint a' több Karczagi földek, a' valaha meg történhető föld osztály idején is, az osztály alá nem fognak jön­ ni. "14 Legelőként való hasznosítását a határjárási iratok igazolják. 1719 körül a karcagiak sőrejárást engedélyeztek itt a debreceni Gencsi Istvánnak, de évtize­ dek múlva (1762-ben) is a hízómarhát tartó helybelieknek adta bérbe a tanács, a bizonyára kiváló minőségű legelőt, 100 forintért.15 A legeltethető terület ekkor még nagyobb volt, mert 1770-ben az elöljáróság Hegyesbor 50 évre szóló, nagyon előnyös árendájának előteremtésére pénzért biztosított itt, redempción felüli földosztályt, az azt vállaló lakosoknak. Feltehetően a gergelyi földek végére eső „nagy fertő" arra alkalmas részeit is kimérték,16 mert 1782-ben a ménesből elszabadult lovak a közeli vetésben és kaszálóban is tettek kárt.17 Az 1782-84-ben végrehajtott határrendezéssel pedig a kiosztott területek egészen a határig futottak ki. A Bige-fertőnek a karcagi határba eső részét (a Gergelyi nagy fertőt) a kunhegyesiek ma is „Rideg legelő"-nek hív­ ják.18 A fertő bizonyára a vízszabályozási munkák után, a Mirhó-gátja megépí­ tésével, és a 19. század második felében száradt ki, illetve zsugorodtak össze a víz borította területek. Hamarosan kiderült azonban, hogy az éltető víz nélkül nem lehetséges a sikeres gazdálkodás. Ezért építették még az 1930-as években a Tiszaörvénytől induló Tiszafüredi főcsatornát (közismert nevén a Horthycsatornát), amelynek egyik ága a Tomajmonostora felől, a kunhegyeskunmadarasi határon át, Gergely-halmánál éri el a karcagi földeket. Az általa

14

SZML Kartcag v. lt. Tanácsülési jkv. 1817. február 20. 124. sz. A Gergely-halom környékén a karczagiak a „Nagy és Kis fertő határneveket nevezik meg 1864-ben. In: PESTY, 1978. 155. p.

15

SZML Karcag v. lt. Tört. okm. II. 3. sz. Mint elhangzik:"Gergely halmának Napkelet felől való részén, szinte a Túzok laponyagig s onnan a' Fabiankai határig a' Kardszagiak sőre járást ártanak, és azon Sőrének Kún hegyesiektűl semmi háborgatása nem volt."; valamint Tanácsülési jkv. 1761-1772. 11. p.

16

SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1761-1772. 1770. április 4. A felosztást, amely a bugyogói határt is érintette, többen ellenszenvvel figyelték, s később, a katolikusok beköltözése idején, komoly feszültségekhez is vezetett.

17

SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1782. július 9., 1801 februárjában pedig „Gergelyen lévő Székes és Zsombokos 3. „lánc allya" földről esik szó.

18

Hubai Imre (sz. 1946.) agrármérnök: „A Túzok laponyaggal, vagy Kis Gergely halommal szemben, Karcag irányába eső részt, ami elég vizes tud lenni (ma is), ha sok az eső, úgy hívjuk, hogy Rideg legelő. Jelenleg is vízjárta rész, nagy része legelő vagy feltört legelő. Vagyis főleg legeltetésre alkalmas területeket tartalmaz. Mindez a Tibucig tart.

14

szállított Tisza víz éltette a közeli (kb. 30 hektáros) gergelyi halastavat, ame­ lyet az 1950-es években létesített az egyik termelőszövetkezet.19 A Postaút Ma már több nagyobb határbeli út (Cserháti, Kunhegyesi, Széleskertközi stb. utak) is eléri a karcag-kunhegyesi határnak ezt a részét, de a 16. századtól a 19. század elejéig csak egy jelentős út vitt erre, az viszont országos jelentőségű út volt. A Tibucz (korábban „Tibócz") laponyagon20 lépett a karcagi határba az országos út, amely Pestet kötötte össze Debrecen váro­ sával. A Kunhegyes-Kunmadaras közötti határperben Kiss György, 98 éves sárrétudvari lakos , aki „a' Török Világban is Kardszagon lakott" a határt „annyival is bizonyosabban tudja, mivel Gergely halmához közel, a' régi Soó út mellett a' Nagy Attya Kardszagi Bíró lévén 7. esztendeig Korcsonát is tsináltatott, mint Kardszagi földön, (s) azon Korcsonán a' Tanú maga is ivott. "21 Az említett út a postahálózat közép-tiszántúli megszervezése - 17861787 - után lépett elő postaúttá.22 A 18. század végi térképeken „via Publica versus Kun hegyes "-nek, vagy köznapi nevén, „Kolbászi út"-mk nevezett út, a mai Széleskertközi út vonalán, a Hatház határrészen át érte el a várost, és a református templomot elhagyva fordult keleti irányba, a mai Dózsa György, régen Debreceni útra és vitt tovább Ágotára, a város és megyehatárhoz. Az országút vonala feltehetően évszázadokon át nem változott, legfeljebb a földek kiosztása után már szántók és tanyák között haladt. Ám 1781-ben utasítás érke­ zett ugarföldek kijelöléséről, s az ekkor tett „Ugar osztály" során Bedekovich Lőrinc kerületi mérnök vonalzója átrendezte a határt, az országos úttal együtt, nem kis elégedetlenséggel kísérve. Még Kunhegyes városa is jegyzőkönyvbe foglalta, hogy „... Mathematicus Bedekovits Lőrintz Úr minden Parantsolat vagy Commisiója nélkül a Felsőségnek Önnön magátúl az régi Ország utat el hagyván, új egyenes Ország Utat Tsinált olly formán, hogy valamint az Kard­ szagi Földön Sem Földre, Sem Tanyára nem vigyázott, hanem Keresztül vágta egyre ólakat, színeket, s egyébb Épületeket az Lakosoknak nagy Kárával... "23 A határrendezés során - több változtatás mellett - a dűlőket egészen a Gergely19

Ma már magántulajdon, víz nincs benne.

20

A név eredete talán a libuc - bíbic vagy a bocz, boz = bodza szóból magyarázható meg.

21

SZML Jk. ker. iratai. Pp. 2. sz. csomó Kunhegyes-Kunmadaras között határigazítás 1752.

22

ELEK György: A karcagi posta története. Karcag, 2005.

23

SZML Kunhegyes v. It. 1. sz. Prothocollum Actum 1777-1788. 1782. október 28. A kunhegyesiek tiltakoztak többek között azért, hogy Bedekovich esetleg az ő határukban is hasonló rendeletet tesz. Idejében tették, mert ott nem lett ilyen.

15

halomig kitolták, a debreceni utat egy dűlővel a Madarasi út felé helyezték át és a határba torkollásának helyét is megváltoztatták (ezért lett szükség új csárda építésére). Az országos út (Sóút vagy Postaút) ezzel a Madarasi útra vitte a forgalmat, amely ezen érte el a városközpontot. A dűlőúttá lett régi országút még jó ideig jelentős forgalmat bonyolított le. „Az első Új Szőlős kert", (mai nevén a Tégláskert) néhány gazdája 1810-ben azt kérte a tanácstól, hogy „a régi Kunhegyest út kedvéért hagyatott azon köz, az ő szőlőjök lábjába, melly igen széles, minekutánna már ott ország út többé nintsen, hanem tsak dűlő út", csökkentve annak szélességét, mérjék hozzá egy részét a szőlőkhöz. A tanács azonban „különféle tekintetekből" szükségesnek ítélte az út szélességének meg­ tartását és a kérést nem teljesítette.24 Az országút (vagy postaút) Kunhegyesnél ért a Nagykun Kerület területére, s a hossza a kunhegyes-bánhalmai határszéltől „Kardszag mező várossának közép pontjáig" 12.720 folyó öl (24.120 m) volt. Ebből mintegy 12 km-es szakasz szelte ketté az általunk vizsgált határrészt a Tibuci csárdától a Madarasi úti torkolatig.25 Igazi, „csinálatlan" alföldi útra gondoljunk, amely miatt a posta­ mesterek igazolások sokaságáért fordultak a tanácshoz, magyarázatul a posta gyakori késésére. Latzka János postamester például azt kérte igazolni 1804ben, hogy a „Kardszagról Bánhalmára vivő Posta út, a' mennyiben a' Kardszagi határon keresztül megyén, tsak középszerű essők által is nehézzé tétetik, mivel a' Föld vagy Gléba ezen határon tsupán fekete és sikeres lévén, a1 sár a' kerékre szerfelett ragad és kevés esővel is fel ázik, kiváltképpen ősszel és ta­ vasszal, mikor a' fagy vész, rend szerént igen nehéz utak szoktak lenni. "26 A tanács mindezt igazolta, azt azonban 1807-ben elutasította, hogy „Bánhalma felé Kardszagról rendes Ország út nintsen, hanem a' Kardszagi Szántó Földe­ ken túl székes és lapossas marha járó földön kell utazni a postának", igazolván ellenben, hogy „Bánhalma felé rendes országút vagyon, melly a' Kardszagi szántó földön túl is tart", vagyis a posta nem kénytelen „marhajáró székes földön" járni.27 Két évtized múlva is azt írták, hogy mindenütt járható útról van szó, bár a lakosok az erre való fuvarozáskor egy igavonóra „négy mázsa tehernél többet nem raknak. "28 Az országos út (neve ma Kunhegyesi út), mint a régi pestSZML Karcag v. lt. Tjkv. 1810. szeptember 22. 369. sz. Innen a neve, Széleskertközi út. CSEH G, 1986. 32. p. A városközéptől Ágotáig 5.850 folyó öl, azaz 11 km-es útszakasz vitt. SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1804. július 7. 331. sz. SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1807. április 25. 176. sz. CSEH G, 1986. 32. p.; Ha a mázsa jelen esetben a font százszorosa, akkor igavonónként 224 kg-os rakományt lehet számítani.

16

debreceni országút általában, a vasútvonalak megépülte után jócskán vesztett jelentőségéből, bár még hosszú ideig jókora helyi forgalmat bonyolított le, kövesúttá fejlesztésére ma is lenne igény, de az erre irányuló kísérletek egyelő­ re sikertelenek. A Tibuci csárda és környéke Igaz, a karcagi elöljárók nem ismerték el, de a régi országút bizony a szántóföldeket elhagyva, még a karcagi oldalon is, jó darabon legelőnek és kaszálónak használt, sőt vízállásos térségen haladt. Kunhegyesnek tartva ugyanis előbb a „Bikás fertő"-t, azon túl a Tibucz laponyagot érte el. A csárda helyétől távolabb, dél felé, valószínűleg a tibuci föld (mostanában KisTíbucnak is emlegetik) peremén (a Kenderesi és a Széleskertközi út között) található a Tibuc-halom. A Bikás fertő tájéka már 1752-ben is vizsgálódás tárgyát képezte. A kunhegyesiek ugyanis azt akarták bizonyítani, hogy az álta­ luk megváltott kolbászi határ egy kiszögellésben, a „Kardszagi út"-hoz közeli „Bikás nevű Förtő" partján találkozott a bócsai határral. A vizsgálat a határt ugyan nem változtatta meg, de a pásztorságot viselt emberek közül többen emlékeztek a „Bikás Kút"-ra, ahol marhát, juhot gyakran itattak. A gazdák pedig, mint kiváló szénát adó területet ismerték, s még Rakamazon laktukban is emlegették.29 Kolbászi föld volt, de Karcaghoz származott, mert a 17-18. század fordulóján, „nem lakván senki is sem Kun hegyesen, sem Madarason, Kardszagh bírta Kolbászt." A határjelet 1752-ben nem találták. Ezt a tanúk azzal indokolták, hogy „a' Kardszagiak szántással élték ezen Förtő tájékát" és a határdombocska „elszántódott". A Bikás egy részét még a 18. században kiosztották, de a jegyzőkönyvek, mint gyenge minőségű „székes" földet emle­ getik.30 A Bikástól lejjebb, a kunhegyesi határ felé eső Tibucz-laponyagon volt valamikor a kolbász-bócsai határ, de az 1752-ben megkérdett tanúk is csak

SZML Kunmadaras v. It. 119. sz. In. 5. 1752. június 18. Ketten is vallották, hogy a határ nem a „Tibocz Laponyagon", hanem beljebb, a Bikás-fertő felé volt egy Kerek-fertő nevű hely, ott volt a határjel, vagyis ott találkozott a kolbászi és a bócsai határ - és feltételezem a karcagi - , hajói emlékeztek a tanúk. Ld. még Karcag v. lt. Tört. okm. II. 3. sz. Rakamazon emlegette egy atyafi, hogy ott „... tsak nem tapasztalok olly hasznos fiivet, mint a' Kolbászi Bikáson kaszáltam." Máskor a városba forduló szénásszekérről dicsekedtek a gazdák, hogy a szénát a Bikás kút tájékán kaszálták. A Tibuc-halomról ld. TÓTH A, 1988. 369. p. SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1810-ben (39. sz.) és 1817-ben (48. sz.) is Bikáson lévő „Székes földek" eladásáról esik szó.

17

hallottak felőle, a határjelet már egyikük sem tudta megmutatni. A 18. szá­ zadban, a pusztarész megvásárlása után, a karcagúj szállásiak használták. Az út bal oldalán lévő csárda mögött volt a Tilalmas, vagyis jószágoktól tiltott terüle­ tet mutat a 18. század körül készült térkép. Azt is megtudhatjuk, hogy járulék­ földek voltak itt 1769-1816 között több alkalommal említenek a Tibucon dinynye, tengeri vagy kölesföldet, és ezekre ügyelő csőszt.32 A közös használatú, évenként újraosztott - vagy éppen pihenőre hagyott - Tibucon, a csárdabérlő­ nek is juttattak szántót és megfelelő nagyságú legelőt, más részeit „Székes föl­ dek"-ként, vagyis gyenge minőségű földként tartották nyilván. A Tibucon levő földek az 1852-ben végrehajtott, ún. „Kis osztály", vagyis a városi használat­ ban lévő szántók kiosztásakor kerültek magántulajdonba, még a csárdás illet­ ményföldje is, ám úgy tűnik, az utóbbit a későbbiek folyamán valamelyest kárpótolták.33 Amint már említettük, a laponyagon34 állott valamikor a híres Tíbucicsárda. A 18. századi csárda előzményeire Kiss György kb. 98 éves udvari lakos, 1752-ben tett vallomásában találunk rá. Ő azt vallja, hogy a török világ idején nagyapja, aki hét évig karcagi bíró volt, a „ Gergely halmához közel, a' régi Soó út mellett... Korcsomat is csináltatott, mint Kardszagi földön... "35 Mivel ez a kijelentés a Bikás határrész vizsgálatánál hangzik el igazolásként, biztosra vehetjük, hogy a Tíbuci csárda egyik 1670-es években létesített elődjé­ ről van szó. A forgalmas utak melletti, a településektől távol eső italmérések nyilván mindenkor jó hasznot hoztak, ezért a kunhegyesi határhoz közeli csap­ szék 18. századi utóda is gyorsan virágzásnak indult. Sajnos nem tudjuk mikor épült az első csárdaépület, de 1761-ben már állott, bérlője Rabb Dávid volt.36 Három év múlva Láposi István és Dobozi Gergely vették bérbe a város határá31

SZML Kunmadaras v. It. 119. sz. B. csomó. Határlevelek No. 5. 1752. június 18. Takács János (kb. 48 éves) túrkevei, Tóth Erzsébet (kb. 75 éves) debreceni, Erdőháti László (kb. 95 éves) sarkadi lakosok tanúvallomásai.

32

SZML Karcag v. It. Tjkv.-ek. 1769. aug. 6., 1782. júl. 20., 1805. nov. 1. 500. sz.,1810. nov. 10. 441. sz., 1816. 133. sz!

33

SZML Karcag v. It. Tjkv. 1852. aug. 10. 187. sz.

34

A térképek egy része (Szolnok m. 1980)- és néhány irat is - Tibuc-halomról ír, a határjárási jegyzőkönyvekben viszont kizárólag laponyagról esik szó. Bizonyára kevésbé magas, ám látható kiemelkedés lehetett, mint például a Túzok-laponyag, amelyet Kis Gergely-halomnak is emlegetnek. 1864-ben a „Tibócz" nevű területen belül „Tibócz-halom"-ról és „Tibóczfertő"-ről írtak a karcagiak, a terület elnevezését „Tibócz kun csapatvezér nevéről" eredezőnek tudják. In: PESTY F., 1978. 154. p.; A Tibuc-halom elnevezés bizonyára később keletkezett és a Tibuc nevű terület határát jelöli. Ld. Tóth A., 1988. 369. p.

35

SZML Kunmadaras v. lt. 119. sz. B. csomó. Határlevelek No. 5. sz. 1752. június 18.

36

SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1761-1772. 3. p.

18

ban lévő két csapszéket, úgymint a Zádori és a Tiboczí csárdákat. (Akkor még csak ez a kettő működött, ám mindkettő a pest-debreceni út forgalmát célozta meg.) Nem is rossz számítással, mert egy évre 110 rft készpénzt, 180 icce (144 1) bort és 30 icce (24 1) pálinkát fizettek értük.37 Igen jó bevételt hoztak tehát. A tíbuci kocsmáros később - 1770-ben - a csárda környékén levő, a „közjót, s a városnak hasznára czélozó" földekből 5 láncalja (10 hold) nagy­ ságút önkényesen elfoglalt és saját hasznára fordította. Elvették tőle ugyan, de megkapta az őt felváltó új kocsmáros, s a végén a földjuttatás a csárdás illet­ ményéhez tartozott.38 Jött azonban az 1782-84. évi, ugarkijelöléssel egybekötött határrende­ zés, amikor „az régi ország út el hagyattattván" a karcagiak „Tibucz nevű Tsap Székieknek is el kellett hagyattattni, mellynek helyében más új Tsap Szék az Kun: Hegy esi határhoz tsak 72 circ. vagy leg felly ebb 75 ölnyire Tétetett..."39 A földjeiket a csárdánál kifogó utasok jószágaitól féltő kunhegyesiek, 1782 októberében levélben szólították fel Karcagot az építkezés leállítására. Kifejtet­ ték, hogy a kocsma túl közel van a határhoz, és mivel nagyon kicsi legelőt mértek ki mellette, óhatatlan lesz a kunhegyesi kaszálóban való kártétel - a vásározók viszont csak a karcagiaknak hajtanak hasznot. Szép szóval kérték hát a szomszéd város jóindulatát. Ám Karcag - ahogy írják - „semmi kedves vá­ laszt nem küldött", ezért a nagykun kapitányhoz fordultak. Feltehetően az utóbbi szavára álltak el a karcagiak az eredeti tervtől és a csapszéket biztonsá­ gos távolságban húzták fel, de még abban az évben elkészült.40 Hajszálra ugyanez játszódott le majd' negyedszázad múlva. A karcagi tanács 1805 nyarán „a' Vén Tibotzi Csárda" helyén új csapszék és a végénél egy új „alkalmatosabb Vendég Fogadó" építését határozta el. Az épület hoszszúsága 9 öl (17 méter), szélessége 3,5 öl (6,6 méter) volt, benne egy vendég­ szobával, „bor ivó Ház"-zal, a kocsmáros szobájával, kamrájával, bormérő helyével, valamint egy 8,5 m x 4 méteres pincével.41 A bajt az okozta, hogy az SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1761-1772. - 1764. október 30. SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1771. március 18. Az év folyamán az ugarok kijelölésének korábbi elrendelése mellett, ,,a' Szállásoknak (tanyáknak - E.Gy.) Csárdák és Vendég fogadóknak regulázása... és respective el rontatása eránt" is érkezett utasítás, ám azt a tanács kivihetetlennek tartotta. Lásd: Tjkv. 1772-1783. 1782. október 17. Kunhegyes v. lt. 1. sz. Prothocollum Actrum 1777-1788. 1782. október 28. - a kunhegyesi tanács állásfoglalása a határhoz közelebb hozott csapszék ügyében. Lásd: 39. sz. jegyzet. Az új kocsmának az errefelé fekvő karcagi tanyák gazdái sem örültek. Ők a tanyán lakó szolgák dorbézolásától tartottak. SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1805. június 4. 314. sz. A pincét, a kéményt és a helyiségeket Bagi Mihály mester vállalta felépíteni 40 rft-ért és két véka búzáért, a többi (vert fal és vályog) munkákat Tóth Pál kapta meg 120 rft és 3 köböl búza fizetség mellett.

19

új létesítmény helyét közelebb, mindössze 84 ölnyire, 160 méternyire tették a kunhegyesi határhoz. Kunhegyes ismét (és azonnal) levélben protestált. A ki­ fogások ugyanazok voltak: 1. a csárdának nincsen elég legelője, ezért 2. a közelebb eső kunhegyesi kaszálókat és az errefelé levő tanyaföldeket nem lehet majd megőrizni a kártételtől. A 3. pontban az 1782. évi esetre hivatkozva kér­ ték a határozat felülbírálását és a csárda más helyre építését. A karcagi elöljá­ rók véleménye szerint viszont az építkezéstől elállni nem lehet, mert például az új létesítmény nem csak „a' Kunhegyes felől Kardszagra jövő Ország Úttyán járó utasoknak, hanem azoknak is a' kik Madaras és Abád felől Kis Újszállás és Kenderes felé utaznak" is igen hasznos lesz. (Erről a második útról a ké­ sőbbiekben lesz szó.) Másrészt pedig a csárdához tágas legelőt szándékoznak adni és a csárdás földilletményét is itt fogják kimérni. Nem kell tehát félni a vigyázatlanságtól. A csárda és a fogadó fel is épült, a kunhegyesiek „kedvetle­ nül" fogadták, de mindössze azt kérték, hogy a karcagi elöljáróság „annyi messzeségre, a' mennyire a' Tiboczi Pascuum (legelő E.Gy.) a' Kunhegyesi Határ mentében kiterjed, a' Kunhegyesi részt, vagy is a' Határ mentét árkoltassafel, hogy az utasok Jószágai azon által ne mehessenek... "42 A „Vén Csárdá"-nak titulált, igazából azonban csak 23 éves épület állagán nem kell csodálkoznunk. A korabeli vert vagy vályog falakat két három évtized alatt „megette az idő", s ennyi idő alatt még a városbeli középületek is elenyésztek, nemhogy a határban álló csapszékek, amelyek bérlői vagy kocsmárosai a kötelezően megszabott évi felújításokat is gyakorta elhanyagolták. A város viszont jó bevételt látott benne, rendszeresen rendbe hozatta, sőt az 1817-es években a csárda legelő- és szántóföldje biztosítására még errefelé eső tőkeföldeket is „kisajátítottak", s a tulajdonosoknak cserébe lényegesen jobb, orgondaszentmiklósi vagy ködszállási szántót juttattak.43 A csapiárossággal járó földeket 1852-ben elosztották a lakosok között,de a kocsmarosokat „fizetéseket legnagyobb részben tett földjeik" elvesztéséért, 15 forint fizetésjavítással kárpó­ tolták.44 A Tíbuci csárda az út csökkenő forgalma mellett is hosszú ideig műkö­ dött még. Többször is hallottam híres útszéli betérőnek emlegetni, bár rabló vagy betyárhistóriák nem keringtek körülötte. A tanyák népe ragaszkodott hozzá, s gyűjtőútjaikon olyan vendégek is megfordultak a falai között, mint

SZML Karcag v. It. Tjkv. 1805. június 10. 318. sz. és 1805. szeptember 16. 430. sz. SZML Karcag v. It. Tjkv. 1817. február 147. sz.; 1830. július 27. 466. sz. Tanácsülési jkv. 1879. 38. sz. SZML Karcag v. It. Tjkv. 1852. augusztus 10. 1877. sz. A tibuci és karajánosi kocsmárosok kérelme.

20

Györffy István vagy Szűcs Sándor.45 Az emlékezet szerint, a háború után egy­ két évig még lehetett benne bort inni, de 1951-ben már megszűnt kocsmának lenni. A teljes egészében téglából készült épületet valamikor 1952 után bontot­ ták le, a '70-es évek elején már nyoma sem volt.46 A Tíbuc-halmon a M. Kir. Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézet 1938-44 között csapadék­ mérő állomást működtetett.47 Törökbor Tíbuctól déli irányban, a Bikáson túl találjuk a Törökbor nevű határ­ részt, amely mögött déli irányban a Dráva- laponyag, majd a Hármashatár következik. Törökbor középkori település volt, a mai karcagi határ nyugati szélére esett, de már 1513-ban pusztaként ('Theretbor') szerepel a váradi püspökség említett oklevelében. Az 1780-as évek elején készült térkép szerint magába foglalta a Törökbori telek-mik a Telek-ér által kerített laponyagját, s egy székes terület mögött nyugat felé, a karcag-kunhegyesi határon emelkedett a Törökbori­ halom.48 Az 1752. évi vizsgálat során arra is rákérdeztek, hogy valóban ,,a' Tibocz Laponyag volt(-é) igaz határ... Kolbász és Bocsa nevű Puszták között, mind addig míglen a' Törökbori halmon" (1726-28 körül) Borbély Mihály a karcagiak hitvallása nyomán határt nem hányatott? A megkérdezettek öregebbjei állították, hogy a Törökbori-halmot már 1703 körül is a kolbászi puszta határának mondották a korabeli öregek. Balog (alias Nagy) István kb. 54 éves gyomai, korábban kunhegyesi lakos, tanú azt vallotta, hogy az említett határjá­ ráskor a kunhegyesiek is jelen voltak és „Kunhegyes részérül is szinte úgy hányták a határokat, sőt... maga is hányta. Emlékezik arra is, hogy magát a' Tanút, a' Törökbori halomtúl számlálván a' Túzok Laponyag felé a Negyedik határon (ti. földből emelt határdombon) emlékezetnek okáért meg is csapták. "49 SZŰCS Sándor: Györffy Istvánnal a kun földön. In: Sz. S.: A régi Alföld. Karcag-Túrkeve: Beklen Alapítvány, 2002. 88-93. p. Kiss Károly (Karcag, Kacson u. 39.) nyugdíjas közlése. A csárda utolsó üzemeltetője Tóth Gyula karcagi lakos volt. A Györffy István Nagykun Múzeum Adattára. T. 82. 281. 1-4. sz. SZML Kunmadaras lt. 119. sz. B. csomó No. 5. sz. 4. kérdés; valamint Karcag v. lt. Történelmi okmányok II. 1735-1762.; valamint Térképtár T. 77., a halomról lásd: Tóth Albert, 1988. 369. p. SZML Kunmadaras lt. 119. sz. B. csomó No. 5. sz. és Jk. Ker. ir. Polgári Pörök (Pp.). 1. füzet 2. csomó; valamint Karcag v. lt. Tört. okm. II. 1735-1762. 3. sz. Kolbászpuszta határának kiigazítási pere, „mellyet 1752. június 19-ikén Kunhegyes indított Karcag-újszállás és Madaras ellen ".

21

(Mivel ez a határnév Kunhegyesen is használatos, feltehető, hogy az egykori falu jelentős területei estek a kolbászi, később kunhegyesi határba.) A határne­ veket egyöntetűen Törökbornak, Törökbori-halomnak - illetve „Török Bori halmának"- is mondták a határjárás tanúi. Utóbb - 1864-ben - Törökbori-ér, Törökbori-halom és Törökbori-telek elnevezésű kisebb területekről számoltak be Pesty Frigyes kérdőívén. A Törökbori-telekről szólva Varró főbíró azt is megjegyezte, „hol máig is láthatók bizonyos tégla épületnek maradványai; a monda szerint bizonyos Bori nevű török csapat részéről neveztetvén el, ma legelőül használtatni szokott terület.50 Törökbor bizonyára a Mirhó-gátja meg­ építésével szabadult fel az állandó vízborítás alól, s lett ideiglenesen vízjárta legelő. Az ilyen területekről, mint a „ Bikás, a Dráva és a Gergely" környéke (ti. Kis és Nagy fertő) írták a kunhegyesiek később, hogy rajtuk „míg a Tisza kiönthetett gyékény, káka, nád termett, most részint szikes legelő, részint kaszállak".51 A karcagi tanácsjegyzőkönyv szerint 1844-ben a törökbori gulyakút szorult felújításra, vagyis legelőként hasznosították, ám még négy évtized múlva is jócskán akadt rajta vizes, nádas terület, mert az 1883. évben készült kataszteri térképen a Törökbori-ér mellett, Törökbori-fertő-t találunk, és beje­ lölték rajta a Törökbori kutat is.52 A tanácsjegyzőkönyvek szerint az errefelé eső legelőkön az 1860-as években már több olyan jelentős kút volt, mint példá­ ul a törökbori, kecskeri, köveshalmi gulyakutak, de 1862-ben a bócsai gulya „részére a száraz időjárás miatt a réten újabb kútgödröt ásattak".53 Törökbor délnyugati szomszédja, a szintén jelentős határpontként emlegetett Dráva-laponyag volt. Kunhegyessel határos, sőt egy része kunhegyesi föld, s éppen ezért többször említett - Kolbászt és Bocsát elválasztó - határpont az 1752-ben indított vizs­ gálatban. Az emlékezet szerint a 18. század elején már Karcaghoz tartozott, pontosabban a Hármashatár és a Tibocz-laponyag közé eső Dráva-laponyagon is „ kevés lévén (akkoriban) az ember Kún Hegyessen, a' Kardszagiak Marhája járt addigh, sőtt belly ebb is." És amint a gulyás emlékezik: „a' Dráva laponyag körűi szabadossan bocsájtotta, 's legeltette a' Gulyát, mint Kolbászi földön, senki sem ellenzetté..." Később pedig az 1726-28 körül végrehajtott határigazítással, vásárlás nyomán került Karcaghoz.54 A vízjárta legelő a Mirhó-fok elzárása után megcsendesülő áradások után tisztulhatott le a víztől, PESTY, 1978. Karcag, 154-155. p. PESTY, 1978. Kunhegyes. SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1844. június 15. 418. sz. SZML Karcag v. lt. Tjkv. 589; 908. p. SZML Karcag v. lt. Tö. o. II. 3. sz. Határper vallomásai, 1752. jún. 20. Nagy János (circ. 64 éves, Tiszanána) és Apáthy Mihály (circ. 53 éves, szentmihályi) tanúk vallomása.

22

de teljesen csak a 19. század közepétől száradt ki. Amikor a városi földek (1852), és a rét kiosztása (1864) után, 1893-94ben a közös használatú legelőre is sor került, a fentebb tárgyalt két területet is feldűlőzték. A mély fekvésű földek zömét továbbra is legelőként lehetett hasz­ nosítani, bár egyes részeken rossz minőségű szántóföldek is kerültek benne. Emlékezet szerint az 1920-as években több gazda is ültetett itt tölgy- vagy akácerdőt, a karcagi és a kunhegyesi oldalon is. A tájba változatosságot hozó erdők azonban az 1960-as évek végén, a '70-as évek elején errefelé is megin­ duló rizstelep-építésnek estek áldozatul.55 Illő viszont most már a szóban forgó határrészeknek nevet adó két település Kolbász és Bocsa - történetéről szólnunk. Ez Kolbász esetében azért is illendő, hogy amíg ma „mindössze" dűlőt illetve legelőt takaró földrajzi név, addig a 15-17. században nemcsak a Nagykunság „fővárosa", de egyenest névadója is volt. Kolbász vagy Kolbászszállás A történeti irodalom - elsősorban Györffy György kutatásai56 - már tisztázta, hogy az 1246 táján Magyarországra telepedő hét kun nemzetség kö­ zül, az Olas nemzetség szállta meg a mai Nagykunságot (és térségét). Az egyik nemzetségfő, az 1300 körül élt Kolbaz állandó szállásából fejlődött ki az a falu, amelyet 1395-ben (további kilenc környékbeli szállással és faluval együtt) emlí­ tenek először az oklevelek.57 A királyi oklevélben szereplő Kolbázszállás lett a 15. század folyamán az egyik legjelentősebb nagykunsági település és mint ilyen, a tiszántúli kun közigazgatási egység, Kolbászszék központja, (s a nem­ zetségfő nevének átörökítője). Kolbász szállás tehát a legkorábbi kun alapítású falvak egyike, plébánosát 1470-ben Hegyesbor papjával együtt említik. (Öntött fallal, a 15. század közepén emelt, 17,20 méter hosszú és 8,85 méter széles, kelet-nyugati tájolású templomát, Selmeczi László tárta fel.)58 A nádor 1521. február 25-én oklevelet adott ki Kakát, Kolbász és Turgonypéterszállása kun

Hubai Imre agrármérnök közlése. Az adatközlő szerint legalább öt kisebb erdő (pl. Kerekes­ erdő, Kolman-erdő) volt a területen, ma már egyik sincs meg. Az '50-es és '60-as évek fordulóján ültették a kunhegyesi határba eső Törökbori erdőt. GYÖRFFY György: A magyarországi kun társadalom a XIII-XIV. században. In: Gy. Gy.: A magyarság keleti elemei. Bp. 1990. 274-304. p. GYÁRFÁS, 3. köt. 525-526. p.; BENEDEK Gy, 1999. 19. p.; GYÖRFFY Gy, 1990. 298. p. BAGI G., 2007. 71-72. p. Az oklevél kiadásával Zsigmond király intézkedik a Csunegyháziaktól elvett birtokok visszaadásáról. SELMECZI László: A kunok temploma. In: Szolnok megyei Néplap, 1979. március 8.

23

községek, Kenderessel közös határainak rendezéséről.59 Talán a határjárás eredményei, esetleg a határvillongás kiújulása 1522-ben nyílt összetűzéshez vezetett. Pest vármegye szolgabíráinak vizsgálata szerint, ekkor hét kun telepü­ lés - köztük Kolbász - lakói, fegyveresen támadtak Kenderesre.60 A váradi püspökség az 1530-40-es években hatalmába kerítette a kolbászszéki községeket, s a kunok általános zúgolódása és elkeseredése közepette, jobbágyi szolgálatokkal, közte majorságok kialakításával terhelte őket. I. Ferdinánd 1548-tól Eger, 1551-től Szolnok vára fenntartására rendelte a királyi korona­ birtok Nagykunságtól járó kincstári jövedelmeit, bár mindeközben Fráter György (1551-ben) „élete végéig" birtokként kapta Kolbászt.61 1552-től vissza­ tért az Egerhez rendelt birtokok közé, de a Szolnokon berendezkedő török hatóság is kiterjesztette felette hatalmát. Kolbász és tíz környékbeli nagykunsá­ gi falu a szentmiklósi náhijéhez tartozott. Az 1566. évi hadjárat után, 16 kol­ bászszéki községben összeírt 416 egésztelkes jobbágyból 33 élt Kolbászon, ahol összeírtak még 3 kapitányt (kun nemest), 9 zsellért és 28 lakatlan házat, vagyis a székközpont addigra korábbi lakosságának mintegy 40% -át elvesztet­ te. Három évvel később a török összeírok 59 lakott házat találtak (a történészek joggal vetik fel, hogy ez a defter lehet egy 1560 körül készült adókönyv máso­ lata is). 1577-79-ben az egri összeírás 25 egész telken gazdálkodót, 6 zsellért és 25 elhagyott házat vett számba. A kétfelé szolgáló lakosok Egerbe 24 frt 75 dénárt, természetben búzát, árpát, vajat és sajtot, török részre mindenből tize­ det, az összeírás évében például 700 kila árpát és 500 kila búzát (házanként további 34 kilát mindkettőből, továbbá házanként 54 dénárt), évi három vágó­ marhát és vajat adtak. A török állami adó összege 133,5 forint volt.62 Tíz év múlva, 1587-ben az egriek már azt jegyezték fel, hogy a valamikori 57 job­ bágycsaládból már csak 19 lakja a falut, míg a három év múlva készült defter 40 családról, 86 adófizető férfiről írt, nyilván erős túlzással. (A defter szerint jövedelmet vártak a juhok, sertések, méhkasok, a gabonafélék, káposzta, ken­ der, len, hagyma és a kétkerekű szárazmalom után. Vagyis a „főváros" igazi parasztfalu volt.) A tizenöt éves háború Nagykunságot érintő hullámai, nem kevésbé a többször is az Üllő mellett telelő tatárok miatt, a századfordulóra Kolbászszék falvai lakosok nélkül maradtak. Kolbászszállás egyike volt azon tíz falunak, amelyek majd' egy évtizednyi sürgetés, bátorítás, szervezés után hazatértek, s rövidesen - a puszta falvak határát kibérelve - újból felépítették a Kunságot. Úgy tűnik viszont, hogy Kolbász nem nyerte vissza régi jelentőséGYÁRFÁS 3. köt. 376-377. p.; Okltár. 253. sz. KORMOS, Okltár. 1979. 26-29. p. BAGI G, 2007. 72. p.; GYÁRFÁS, 4. köt. 61. p. GYÖRFFY L, 1956. 30. p.; BOTKA, 1987. 236-237. p.

24

gét. Időről időre felbukkant ugyan, mint a szék központja, de gazdasági lehető­ ségekben és népességében már alatta maradt a mindinkább megerősödő Kar­ cagnak. Az 1660-as évek többszöri hadjárásait még túlélte, de az 1666. évi, a parasztvármegye megalakítását követő vérengzés, a végvári támadások, rablá­ sok miatt súlyosbodó helyzet derékba törte a falu fejlődését. A források szerint az 1683. évi tatárjárás tette véglegesen tönkre a települést. Lakosságának egy része Karcaguj szállásra költözött.63 Bizonyára ennek (is) volt köszönhető, hogy az 1690-es évektől „Kardszagh bírta Kolbászt," mint ahogy Bocsa és a többi környező falu területét is birtokba vette. Pentz összeírásában a kolbászi puszta területét kelet felől, ahol Bócsával és Karcaggal szomszédos jó talajú, termékeny szántóföldnek írják le. Délen, Ken­ deres és Kakát felé mocsaras és nádas, míg a bánhalmai oldalról ismét termé­ keny földek határolták.64 A legelőnek, kaszálónak, s ahol arra alkalmas volt, szántással-vetéssel hasznosított pusztarészt az 1720 évek elején a karcagiak megvásárolták. Az új határokat előbb Csikai János nagykun kapitány jelöltette ki a Törökbori-halomig, de még az évtized vége felé br. Orczy István megbí­ zásából, Borbély Mihály tiszaroffi birtokos felügyelete mellett, újból megerősí­ tették a változásokat.65 A kolbászi pusztának ez a darabja 1745-ben már, mint karcagi föld ment át Karcaguj szállás birtokába, míg Kunhegyes Kolbász na­ gyobb részét váltotta meg 9.000 forintért. (Kolbászpuszta értékét mutatja, hogy Kunhegyes saját határáért alig valamivel többet, 9.700 forintot fizetett.)66 A redempció után viszont - úgy látszik a földeladás és a határkijelölés emléke tünedezőben volt - a kunhegyesiek perre vitték a karcagiak által használt pusz­ tarész tulajdonjogát. Több vármegyéből elősorakoztatott tanúk sokasága tett vallomást, míg kiderült, a határmódosítás mindkét fél tudtával történt és min­ den maradt a régiben. Kunhegyesen egyébként még a 19. században is tudták, hogy Kolbászpusztán „a Török, Tatár, de főleg a Ráczok által 1690 táján elpusztult Kolbászszék, a Nagy Kun Kerületi székváros állott", melynek lakói Kunhegyesre szállingóztak vissza. „A hely, melyen maga a város egy tó parton, hosszan elnyúlva feküdt, ma Teleknek neveztetik - írják - , hol az eke néha még máig is fordít fel apró ezüst pénzeket...'*1 Kolbász kunhegyesi területeiből részben szántóföld, más­ részt pedig a Mirhó-gátja megépítése és a Tisza-szabályozása után, nagy kiterELEK Gy, "... tsak bujdosás volt életünk...": Karcag és a Nagykunság a 17. században és a Rákóczi- szabadságharc idején. Karcag: Beklen Alapítvány, 2004. CSEH G, 2002. 207. p. Lásd: 11. sz. jegyzet. In: A Jászkunság összefogása. PESTY, 1978. 140. p. Kunhegyes

25

jedésű legelő lett, amelynek egy részén az 1960-as évektől rizstelepeket alakí­ tottak ki.68 Bocsa Bolchatelek-kel, mint a kunok által elfoglalt faluval, Pöstyéni Gergely 1513-ban kelt „tilalomlistáján" találkozunk először. Majd' egy évtized múlva Pest megye szolgabíráinak jóvoltából azt is megtudjuk, hogy ilyen nevezet alatt két, kunok lakta település is létezett.69 A falvak hamarosan összeolvadtak, mert az Egerhez szolgáló falvak között, 1558-ban, már csak egy Bocsát találunk. A településtől beszedhető jövedelmeket azonban a király 1563-ban átmenetileg „losonczi" Bánffy Györgynek juttatta, azzal a feltétellel, hogy a kunok kivált­ ságait nem korlátozza és rendkívüli jövedelmet sem követel tőlük.70 Bár a falu - Pentz felmérése szerint - kelet és déli irányban, vagyis Magyarka és Kisúj­ szállás, de ugyanígy részint nyugat felé is „mocsaras vizekkel és nádasokkal borított" határral bírt, s csak északi (Ködszállással és Karcaggal szomszédos) területein voltak Jó szántók, legelők és rétek"11. Ennek ellenére Kolbásszal és Karcaggal vetekedő nagyságú falu volt. Az egri összeírok 1567-ben 45 egész­ telkes jobbágyot, 7 zsellért és 13 üres telket találtak. Valaha tehát hatvannál több család (kb. 350-400 lélek) lakta. A török is több, mint félszáz házat (53 családfőt) és egy templomot vett számba 1571-ben (illetve a '60-as évek elején - E.Gy.). Az évtized vége felé az egriek 26 egész telken gazdálkodót, 1 zsel­ lért és 28 elhagyott házat, ezzel együtt 32 gazdát írtak össze, akik magyar rész­ re 26 forintot, 22-22 quartalia (véka) árpát és búzát, valamint 11 pint vajat és 11 darab sajtot fizettek. A török állam, és a török tímárbirtokosok részére pe­ dig 142 frt 50 dénárt, 43,5 pint (34,8 liter) vajat, 6 vágóökröt és személyen­ ként l-l kila búzát és árpát adtak. Ez Karcagnál, de még Kolbásznál is jobb gazdasági lehetőségekkel bíró községet mutat, amelynek gazdái Hatház-puszta jó szántóinak egy részét is bérelték a török hatóságtól. Az 1591-92-ből szárma­ zó török összeírás már csak 22 családot, 43 adófizető férfit sorol fel, de a falut továbbra is jelentős összeg, 290 forint megfizetésére találták alkalmasnak, s a legfontosabb termények mellett, háromkerekű szárazmalomról is említést tetHubai Imre agrármérnök közlése. KORMOS, Okltár.,1979. 26.29. p.; BAGI G, 1994. 79-80. p.; A szolgabírák által felvett jegyzőkönyvben több alkalommal „a két Bócsá" - ról van szó, tehát egymás közelében álló és hamarosan összeolvadó falvakról van szó. A falu neve egyes vélemények szerint a baj=gazdag szó képzős alakja. Megjegyezzük: ilyen nevű község a Kiskunságban ma is van. GYÁRFÁS, 4. köt. 98. p. CSEH G, 2002. 204. p.

26

tek. Meg kell jegyeznünk, hogy a falu határát (s talán a települést is) forgalmas út, a Mezőtúrról Kenderes felé vivő4 s a kisújszállási határban BócsaKarcagújszállás-Nádudvar-Debrecen felé vivő út érintette. (Ezt bővebben lásd a Túri útról írott részben.) A tizenötéves háború dúlásai Bocsát is tönkretették. A századforduló évéből még tudomásunk van az itt szolgáló lelkipásztorról, de azután hosszabb ideig nincs hír felőle. 1617-18-ban újratelepült, 1647-ben Heves vármegye tisztvise­ lői 8 frt taxa megfizetésére kötelezték.72 Pusztulásának idejét és okát sajnos nem ismerjük. Feltehetően már az 1670-es években pusztán állott. Pentz össze­ írása szerint, 1699-ben a falu helyét a templom maradványai mutatták. Azt is feljegyezték ugyanakkor, hogy földjeit a karcagiak használják, s a csekély mennyiségű szántó mellett a legtöbb szénát adó határrész volt. A mocsarak, a mindig vagy időszakosan víz borította terület persze legelőnek, illetve kaszáló­ nak volt a legjobb, de tudjuk, hogy a karcagiak, feltehetően az 1720-as évek végén erre is létesítettek szántókat. Talán ezért is lett értékesebb Bocsa területe a redempciókor, mert Karcag 7.000 forintért váltotta meg. Az 1745-ben véglegesen megszerzett Bocsa egy részén, a jobbnak ítélt földe­ ken, hamarosan megindult a tanyásodás. Említettük, hogy a „Bócsai telek allyát Gyepbőr törték fel a karcagiak, még az 1720-as évek végén,73 ám a terület „eke alá fogása" ezzel hosszú időre meg is állt. A korabeli térképeken látható, hogy a dűlők nyugat felé a „Bócsai telek"-ig (vagyis a néhai falu he­ lyéig) futnak, s a szántóba beleesik a „Bócsai Nagy Halom" is, amelyen valaha a templom állott, körülötte a temetővel. Az ezektől dél felé eső, szikes, rossz minőségű „Bócsai Szék Laponyag"-ná\ azonban megáll a dűlő, mint ahogy ettől délebbre is, csak a Konta-halomig tart a tanyaföldek területe.74 Bocsa falu telkéről és templomának helyéről először Györffy István készített és közölt felmérést és vázlatot, valamikor az 1920-as években75, de ezen a tájékon több alkalommal kerültek elő régészeti leletek: csontok, cserepek, téglatörme­ lék, kövek, fémtárgyak maradványai, 1912-ben pedig vasfazekat s benne mint­ egy hat kilogrammnyi ezüstpénzt fordított ki az eke.76 A több karcagi helyszí­ nen is ásató Bartucz Lajos és Györffy István, 1924-ben Bócsára is kiterjesztet72

TÓTH D, 1941. 5. p.; ELEK Gy., 2004. passim.

73

SZML Jk. ker. ir. Pp. 1. füzet 2. csomó A kunhegyes - kunmadarasi határper iratai 1752. Fürge Péter cca. 63 éves túrkevei lakos vallomása.

74

SZML Térképtár T. 77. Karcag v. határa 1775-1780 körül.

75

GYÖRFFY István: Kunhalmok és telephelyek a karcagi határban. In: GYÖRFFY I. Magyar nép, magyar föld. Bp. 1942.

76

In: Nagy-Kunság, 1906. nov. 4. Nagykun Múzeum és Kiásott régi pénzek. In: NagyKunság, 1912. dec. 1.

27

ték a kutatásokat. Amint írták: „Jelenleg már csak egy köves domb mutatja az egykori templom helyét", amelyet meglehetősen elsimult árok vett körül. A téglából készült épület „18 lépés hosszú és 7 lépés széles (kb. 13x5 méteres E.Gy.) volt és falát - úgy látszik - gyámoszlopok támasztották. Homlokzata minden valószínűség szerint, keletre nézett. Egyébként kelet-nyugati fekvésű volt..."11 A szóban forgó dűlőkön, amelyek a Bócsai-halmot és a Bócsai-telket is ma­ gukba foglalták, az 1970-es évek elején a termelőszövetkezet mélyszántást végeztetett. A szántás során Györffy István, a Nagykun Múzeum munkatársa igen sok leletet gyűjtött a helyszínen.78 A Tarattyó út és a Bócsai út közé eső Bócsai-halom, az 1980-as évek elején még megvolt, fontosabb adatait Tóth Albert kunhalom katasztere őrizte meg, mert a halmot a tsz 1985-1990 között elhordatta. Helyét egy ideig az ott hagyott magasságjel mutatta.79 Bocsa kelet felé (a város belterületéhez közelebb lévő) eső, a 17. században is művelt részét tehát az újabban feltört gyeppel együtt, a 18. században szántó­ földnek osztották ki. A szántók határa délen a Konta-halomig ért. Ettől délre illetve nyugat felé a Bikás határrészig, a 19. század második feléig előbb nagy területű mocsár vagy vízjárta, mocsaras rét volt. A folyószabályozások után ez szikes legelő vagy gyengébb minőségű szántóföld lett. Karcagon még ma is úgy tudják, hogy a legeltetés elől elzárt, s ezért Tilalmasnak nevezett határrész, északkeleten a jelenlegi Tilalmasi úttól kezdve, délen a Bócsai út jobb oldaláig tartott. Az ugarföldek kijelölésével járó határrendezés természetesen Bocsát sem kerülte el, de a térképek szerint, a várostól való távolsága miatt, már az 1770-80-as években jelentős számú tanya épült itt.80 A „Botsai Ugar"-t a 19. század elejétől gyakorta engedélyezték valamilyen vetemény, elsősorban kuko­ rica alá felfogni, vagy pedig a gyommal borított területek („Botsai viráditsos föld") megtisztítása érdekében, nyilas földeket is osztottak előbb köles, azután pedig dinnye alá. A közös használatú földek bővítéséhez a szántók szélén lévő jobb minőségű legelőkből, mint például a szomszédos „Tajta Pál laponyag", hasítottak ki területeket nyilas földnek.81 Az ugarokat az 1846-ban végrehajtott KAPOSVÁRI Gyula: Adatok Györffy István régészeti tevékenységéhez. In: GYÖRFFY István az Alföld kutatója... KOVÁCS István (1931-2005) múzeumi gondnok közlése. TÓTH A, 1988. 365. p. SZML Térképtár T. 72., T. 73. és T. 77. SZML Karcag v. lt. Tjkv.-ek. 1830. ápr. 10. 216. sz.,1840. ápr., 1844. márc. 24. 189. sz. a virádicsos földről 1792. ápr. 19. 121. sz. a nyilas osztályról 1837. jún. 11. 463. sz.

28

tagosítás számolta fel, amikor pedig a legelőföld is kiosztásra került, „a tanya­ világ" egészen a kisújszállási határig kitolódott. A gyengébb minőségű legelő­ földön persze kevesebb tanya létesült, mint beljebb. „A Bócsai út (dűlőút E.Gy.) műveltebb terület volt, tehát a Bócsai úton nagyon sok tanya volfemlékezett vissza az egyik adatközlő. - „A Tarattyó úton, Kontón (határrész további dűlőiben E.Gy.) már kevesebb." 82 Bocsa észak-keleti oldala, a „Külső keresztuttol" a város felé, nagyon jó termőföld, a Bócsai út térsége pedig a téesz időszakban kiemelkedő kukoricaterméseket hozott.83 Az 1945-ben kiosz­ tott földek egy részén, pl. a Tarattyó út végén a gyenge minőségű, legelőbe forduló területeken, az új gazdák egy része - szövetkezeti csoportban - rizst termelt. Az 1950-től megkezdődő teeszesítés nyomán több téesz is szerveződött és gazdálkodott Bócsán több-kevesebb sikerrel. A legelőföldön ekkor kezdődött meg a rizstelepek és az ehhez tartozó vízügyi létesítmények építése és a téeszek kialakítása a tanyák sorsát is megpecsételte. Hatház A karcagi kertek mögött kezdődő, délen Bocsa, északon Gergely közé ékelődő Hatházról 1864-ben jól tudták, hogy valaha falu volt, pusztulását va­ lamelyik 17. századi tatárjárással hozták összefüggésbe.84 Igazából azonban az itt birtokos Scybes nevű kun és annak családjával kapcsolatos, 1352-től kelte­ ződő oklevelekből ismerjük a községet.85 Telephelyét a déli irányban, a Konta határrészen túl található Kövestelek, Köves-halom nevű területtel azonosítják.86 Feltehetően már a 15. században puszta volt, melynek jó minőségű földjeit a környező falvak igyekeztek megszerezni, 1513-ban aztán ennek használatát is megtiltották a karcagújszállásiaknak. A hódoltság idején az itt határos Ködszál­ lás, Karcag és Bocsa bérelték a török földesúrtól, és a terményekből tizedet adtak.87 A határ 1775-1780 körüli állapotát feltüntető térképen88 egy, a mai 12

Vízkeleti Pál agrármérnök (sz. 1931.) közlése.

13

Hubai Imre agrármérnök közlése. A bócsai határon jó kukoricatermő területnek mondotta még a „Csendőr dűlő"-t, ahol valamikor a csendőrök illetményföldjei voltak.

i4

PESTY, 1978. 1864-ben azt írják, hogy „Ködszállás, Hatház szántóföldiek)... hajdan mind megannyi községek valónak, a tatár által pusztultak el."

i5

GYÖRFFY Gy,1990. 297. p.; BAGI G,1994. 81-82. p.

i6

GYÖRFFY Gy, 1990. 297. p.

11

ÁGOSTON G., 1988. 294. p.

í8

SZML Térképtár T 77.

29

Széleskertközi utat keresztező „Hatházi völgy" elnevezésű eret vagy érmaradványt találunk, ami a térképen a terület lapos, erekkel, medrekkel szabdalt voltát is hivatott jelezni. Ez a határrész mai, - „Hatházi vőgy", „Hatházi vőgypart", és a térképen szintén jelzett „Hatházi lapos" - elnevezéseiben is tükröződik. Jó minőségű szántók vannak itt, de egykori állapotát több kiszáradt meder és az itt-ott három méteres szintkülönbség is mutatja.89 Tarattyó A Hatházi-völggyel párhuzamosan, déli irányban húzódott a tágabb környezetének nevet adó Tarattyó ér vagy vízfolyás. Neve a kun nyelvből ered, s kun taraq=elágazó, elterülő jelentésű és a magyar jó-folyó szavak összeolvadásából, „elágazó folyó "-t jelent.90 A tévesen Tarattyú, Tarattya ne­ vekkel is illetett Tarattyó arra alkalmas részeit, a redempció után kiosztották. Az 1764-ben felvett Liber Fundi szerint, a XXVIII. Dűlő kimérésénél kihagy­ ták a „Tarattyó-fertő" északi végét.91 Feltehetően a már említett bócsai ugar része volt, a másutt „Tarattyói í/gör"-nak írott terület, amelynek dűlőjét 1828ban korrigálták.92 A Tarattyó határrész nyugat felé legelőbe fordult, dél felé, a mai Koldus-kert mögött volt Taratty ó-halmon, és a mai Kiskulcsos városrész közepén észlelhető „Tarattyó-halom Lapossá''-n túl a nádas, mocsaras „Czigány-fertő"-bt torkollt. A vízfolyás a magasabb részekről távozó vizet vitte a Karajános-mocsárbdL, ott „terült szét". A terület kiszáradása után mindenütt szántókat igyekeztek kialakítani, de vizes években, mint például 1970-ben, a Tarattyó út mindkét oldalán, „két ember magasságú nád nőtt'm - emlékéül a régi időknek. A Ravaszlyuki hármashatár A mai kisújszállás-karcag-kenderes-kunhegyesi határok találkozása ötszáz éve ismert és megnevezett földrajzi pont. Négy község, egyben Kol­ bászszék és Heves vármegye délnyugati határa volt. Ezért keletkezett a vele kapcsolatos okirat is. Báthory István nádor 1521 januárjában, több kolbászszé­ ki község határát is megújította. Ennek kapcsán végezték el a Heves megyéhez Hubai Imre agrármérnök közlése. SZABÓ Ildikó: Kun eredetű kunhalomnevek a Nagykunságban.. Kézirat. SZML Karcag v. lt. 149. sz. Kardszagi föld osztály (1764) SZML Karcag v. lt. 1828. márc. 22. 211. sz. Hubai Imre agrármérnök közlése.

30

tartozó Kenderes valamint Kakát, Turgonypéterszállása és Kolbaz nagykunsági falvak vitás határainak bejárását és kijelölését. A határigazítás procedúráról a nádori szék 1521. február 25-én, Budán oklevelet adott ki.94 Az okmányban több, témánkat érintő határnév, mint például „Kys" és „Nagh Zigeth", „Rawazljuk" (Ravaszlyuk), „Fatthywzigeth" (Fattyúsziget), „Hayonywgalom" (Hajónyugalom) stb. található. Ravaszlyuk tehát ekkor már közismert földrajzi pont, több falu, sőt a szék egyik határaként jelenik meg. Kétszáz év múlva, amikor Kenderest Károlyi Sándor és a Pálos rend, a falu földesurai, jövevény családokkal benépesítet­ ték,95 szükséges lett a község határainak megállapítása. Az 1730-ban megejtett határjáráson régi kenderesi lakosok és más tanúk, a Kis-szigeten és a Nagy­ réten át, a Tövises-sziget felett „egy hosszaspartocskára" vezették a küldöttsé­ get. Mint feljegyezték, ezen a hosszú parton „mellyet Ravaszlyuknak nevez­ nek... most is sok lyuk forma túrások vannak és ottan a kakati, kolbászi és kenderesi határok öszve szakadnak..." Ravaszlyuktól „menvén délfelé, amaz Komlós-hátra, kit Fattyú szigetnek, másként mostan Kurvahátnak neveznek, azon az részen a Hajónyugodalomig" jutottak.96 Azt később is megerősítették a határjárók, hogy a Ravaszlyuk nevű halmon „ásások, vésések", „hányások és gödrök" láthatók. Ezek ma is észlelhetők, szerintünk valamiféle nagyobb föld­ munka, talán földvár, talán valami nagyobb búvóhely maradványai látszanak ott, a markánsan előtűnő határjelek (méta) mellett. Jól érzékelhető a környező sík táj fölé emelkedő magaslat is. Egy valami nin­ csen már: az ezt körülvevő víz. A hosszú földhátat ugyanis a 18. században felvett tanúvallomások egyöntetűen „Ravaszfyuki-sziget"-ntk mondják. A víz borította környezetnek megfelelő a közvetlen környék korabeli hasznosítása is. Az 1752-ben meghallgatott tanúk között a 64 éves Nagy János halász, gyakorta itt vetette ki a hálót vagy rakta le a varsát, Balog Mihály (cca. 55 éves) kondás többször „a' Ravaszlyuk Szigettyébe telelt a' sertésekkel", de lejárt a kondával egészen a Törökbori-halomig. A karcagi Soós Tamás egy időben méhkasokat tartott a szigeten, Dikó Mihály, Csikai János nagykun kapitány szolgája, a gazdájával járt itt, valamiféle füvet keresni, Rimaszombati János, karcagi gaz­ da pedig 1822-ben vallja, hogy ő évtizedekkel korábban vadász is volt (a kar­ cagi vadászati jogot bérelte egy időben, egyébként tehetős gazda E.Gy.) és a „Ravaszjuki hármas Határ" körül „sokat „őgyelgett."91 GYÁRFÁS, 3. köt. 376-377. p. Okltár. 252. sz. SOÓS I, A jobbágyföld helyzete a szolnoki Tiszatájon 1711-1770. Szolnok, 1958. KORMOS, Okltár., 1979. 65. p. Kenderes határainak megállapítása 1730. Elek György cca 60 éves túrkevi lakos vallomása. SZML Kg. v. Tört. okm. II. 3. sz. és Kunmadaras lt. 119. sz. B. csomó - Határlevelek.

31

A Karajános-mocsárról 1768-ban készült térkép minden szempontból megerő­ síti ezt. A Ravaszlyuki sziget körül nagy kiterjedésű mocsarak találhatók, ame­ lyeket a „Ketske ere" és a „Nyest ere" nevezetű vízfolyások tápláltak, de tud­ juk, a Hármashatár és a Törökbori-halom között, a kolbaszi földek szélén folyt el a Nagy Derék-ér, (ami manapság is földrajzi név Kunhegyesen). A Hármashatár környékének kiszáradását a Mirhó-gát 18. századi megépítése készítette, vagy segítette elő. A Karcag-Kisújszállás közötti mocsa­ rak ugyanis két folyó áradásaiból táplálkoztak. A Tisza a Szalók és Taksony közötti Mirhó-fokon minden esztendőben „árvíz idején" kiöntött, és az ár a kunhegyesi Gyolcsi-laposra zúdult. Onnan a Kakat-éren és a Sebes-éren át, a kenderesi határban lévő Szejkő-laposra ömlött. A Szejkőről a „Bárány-éren keresztül" a Karcag-Kisújszállás között terpeszkedő Karajános-mocsárba „ve­ szett el" és lejjebb, a kisújszállási déli határon, a Mirhó-toroknal folyt a Be­ rettyóba. Ez volt a Tisza áradásának rendes útja a Nagykunságon át, sok-sok száz év óta. (Az imént említett torkolatot már 1585-ben „Mirohtor"-nak, va­ gyis Mirhó-toroknak mondták egy határjárásban, ezúttal török hatóság előtt).99 A másik „tápláló" a Berettyó volt, amely a Hortobágy és több ér vizével gya­ rapodva, néhány hét különbséggel hozta el az áradást, de más irányból (ezért volt a Kakaton valaha kétfelé forgó vízimalom). Ha a két folyó azonos időben áradt, akkor tengerré vált az egész vidék. A nagyobb baj, a Mirhó áradásainak megzabolázására, már 1754-ben lépéseket tettek a Nagykunság veszélyeztetett községei, s az első elzáró gát 1754-ben meg is épült. Hét évvel később Kisújszállás, Karcag, Kenderes, Kunhegyes városok közmunkával megerősítették. A közel 900 méter hosszú gátat, a Kö­ zép-Tiszavidék első ármentesítő létesítményét az 1770-es évek árvizei (és az emberi butaságból fakadóan rosszindulatú emberek) súlyosan megrongálták, majd lerombolták, 1785-87-ben azonban az érintett nagykunsági és Heves me­ gyei községek közakarattal, és helytartótanácsi engedéllyel újból megtöltötték. A Mirhó-gát ettől kezdve - folytonos vigyázás és karbantartás mellett - egé­ szen 1876-ig remekül megfelelt a feladatnak, legalább a „felülről" érkező árvi­ zeket megállította.(A Hortobágy-Berettyóval szemben emelt Karajános-gátról egy másik dolgozatban teszünk említést). A Berettyóból érkező vízutánpótlás elegendő volt a Karajános-mocsár életben tartásához, de a gát a karcagi határ nyugati oldalának jelentős területeit szaba­ dította fel. Ilyen volt a Ravaszlyuki hármashatár és tágabb környéke: a DrávaSZML Térképtár T 65, 66, 67. KÁROLYI Zs. - NEMES G., A Közép-Tiszavidék vízügyi múltja 896-1846. I. köt. Bp. 1975. 81-85. p.; SZABÓ L., A „Mirhó gáttyának" építése. In: „Áldás és átok a víz". Kisújszállás, 1987. 3-22. p.; PESTY, 1978. Kunhegyes, ELEK György, 2004.

32

laponyagig húzódó térség, a Ny est nevű határrész, illetve „előnyére" változtat­ ta meg a Vajast és az azzal szemben lévő kisújszállási földet, a Kurvahátat. A karcagi oldalon ezután tűnt fel a Borda-rétnek nevezett hatalmas terület, amit a mérsékeltebb mennyiségben érkező tavaszi vizek gyors levonulása tett tartósan művelhetővé. Voltak természetesen olyan évek (pl. 1804.), amikor az árvíz a szokásosnál tartósabban megfutotta, de általában véve nem okozott bajt. Nyest Az 1513. évi iratban Theretnest néven említett, a Ravaszlyuki Hármashatártól északra, a kunhegyesi határral szomszédos, vízjárta legelőföld, amely korábban a Dráva-laponyagot is magába foglalhatta.100 1787 után foko­ zatosan kiszáradt, ekkortól kezdve tűnt el az 1768-ban készült térképen még feltüntetett Nyest-ere nevezetű vízfolyás is.101 A kiszáradó legelőn a 19. szá­ zadban erdőt telepítettek, később nyilasföldeket létesítettek rajta. Karcagon és Kunhegyesen a mai napig Ny est-nek, vagy 'ny esti-főd'-mk hívják a Hármashatár térségét. Azzal szemben, a kunhegyesi oldal neve Huba.102 Borda-rét Mára eltűnt földrajzi név a karcagi határban. A Mirhó-gát megépítése után a szántóföldi művelésbe vonható dél-délnyugati, a Ravaszlyuki Hármashatártól a Karajános-gátig, a város felé pedig a Konta-halomig terjedő, évenként újraosztott réti földeket jelenti. Első említésére Karcag város levéltá­ rának mutatókönyvében találtunk: e szerint 1792-ben kimutatás készült a „Bor­ da rét osztály"-TÓ\.m A fentebb jelzett határrész a Karajános-mocsár egy ré­ szét, és más mocsaras foltokat is magába foglalta. Külön kezelték a benne található Erdőföld és a Vajas nevű földeket, de így is nagyon nagy kiterjedésű volt. (Az 1818-ban végrehajtott „tengeri osztály" után, vagyis amikor a redemptusok már a részüket megkapták, 3.200 öl, azaz 640 hold nagyságú plága „kimaradt". Ezt, a tanács döntése értelmében 4-10 öles darabokban az 10

GYÁRFÁS, 3. köt. 358. Okltár. 245. sz.

" SZML Térképtár. T 65, 66, 67. Kovács György térképe a Karajános-mocsárról, valamint K. 16. Karcag város kataszteri térképe 1883. 95. 96. sz. lapok. )2

Hubai Imre és Vízkeleti Pál agrármérnökök közlése.

13

SZML Karcag v. It. Mutató. A kimutatás sajnos a levéltár elpusztításakor, 1953-ban megsemmisült. A néhol még most is emlegetett Nóborda városrészek lapos, vizenyős településszéleket jelentenek. Talán ezekhez hasonló elhelyezkedése és környezeti jellemzői miatt kapta a Borda-rét nevet.

33

irredemptusoknak juttatták. A 640 hold csak a maradék!).104 A Borda-rét ese­ tében egyébként minden évben tavasszal határozták meg (esetenként a gazdák kérését szem előtt tartva), hogy milyen vetemény kerüljön bele. Néhány példa: 1797-ben búza, 1801-ben kukorica („tengeri"), 1804-ben pihent, 1808-1810ben kukorica, 1818-ban kukorica, 1824-ben árpa, 1827-ben kaszáló, 1828-ban árpa és zabvetés, 1842-ben kölesvetés, 1851-ben „tavaszi mag" volt benne.105 Mivel ezek az „osztályok" a várostól 10-12 kilométerre voltak, őrzésükre cső­ szöket alkalmaztak. Amikor 1852-ben a város által használt földeket kiosztották a lakosok között, a Borda-rét évenkénti elosztása eltűnt a napirendek közül, a rét elosztása (1864) után pedig alig találkozunk vele. A mocsarak kiszáradásával pedig, mint föld­ rajzi név vagy fogalom is elfelejtődött. Erdőföld Ma már ez a földrajzi név sincs meg, utolsó nyomait a 19. század végi térképek őrzik. 1864-ben még élő határnév volt, s Varró főbíró jegyezte fel, az egyébként teljesen kopár területet lefedő „erdőföld" név mellé, hogy „egyidőben erdőnek osztatott ki, onnan maradt reá e nevezet. "m Az erdőtelepítés időről-időre felbukkanó „kényszere" a Helytartótanácstól, közvetlenül pedig a Kerület elöljáróságától származik. Ezen hatóságok paran­ csai nyomán 1770-től, a határ különböző pontjain kísérleteztek erdővel. A tanács által kijelölt földet felosztották a lakosok között, akik a későbbiekben saját tulajdonul bírták, és szabadon adták-vették a parcellákat, akár a kertet. A kiosztás után a földet felszántották és a város által biztosított makkal bevetet­ ték. A magoncok növekedése idején, a tulajdonosok kerti veteményeket (pl. hagymát esetleg dinnyét) termesztettek benne, amivel a telepítvény gyomtalaní­ tása is biztosított volt. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy ezen a hasznon kívül, az erdőnek nem sok híve és szakértője akadt Karcagon. S mivel sajnál­ ták rá a jobb földeket „feláldozni", ezért a helyi vélekedés szerint „posványos, azaz erdőnek való", vagy szántóföldi művelésre kevésbé alkalmas területre helyezték azt. SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1818. ápr. 5. 295. sz. és ápr. 15. 313. sz. A kiosztást általában a Ravaszlyuknál kezdték, innen haladtak délre, a Karajános irányába. Az irredemptusoknak adott rész viszont már a Karajánosnál van, vagyis addig ért a Borda-rét. SZML Karcag v. lt. Tjkv.-ek. 1798. márc. 14. 217., 1801. szept. 30. 634.,1803. márc. 15. 134., 1805. márc. 17. 127., 1808. ápr. 15. 211., 1810. ápr. 5. 146., 1818. ápr. 5. 285., 1824. febr. 29. 124., 1827. ápr. 17. 175., 1828. márc. 16. 197., 1842. máj. 8. 374., 1851. márc. 10. 122. PESTY, 1978. 155. p.

34

A „Botsai Ravasz Juhnál" 1803-ban javasolták erdőföld kimérését. A hely kiválasztása jól példázza az ismertetett gyakorlatot, hiszen kiszáradóban lévő lapos területről volt szó. Mégis jó pár év eltelt, amíg korábban a Kanvágtára, onnan az Üllőbe tovább vitt erdő ismét a Hármashatárhoz került. 1810 tavaszán ,,a' Szeg Határnál" kezdve, a kunhegy esi és a kisújszállási határok mentében ki is mérték a 30 öl hosszúságú dűlőket.107 A telepítés a következő évben meg­ történhetett, mert 1812-ben az itteni erdőcsősz - igen nyomorúságos - bérét is meghatározták.108 A vizektől felszabadult térség azonban nem kedvelte a fákat. 1814 nyarán, a tanács a harmadik ráerőltetett kísérlet után megállapította, hogy a karcagi határ, „a' Székessége miatt a' Földnek,... semmi fát meg nem szen­ ved..." Javaslatot is tettek ennek hivatalos vizsgálatára, megállapítására és megszívlelésére.109 Javaslatukat nem vették figyelembe, ellenben új parancs érkezett. Ennek nyomán a város az ősz folyamán 30 köböl (3.725 liter) makkot vásárolt Szalontáról, és azt - egy öl földre egy meszely nyit juttatván - kiosztot­ ták, s mihamarabb elvetni parancsolták. (Mivel ez november közepén történt, alig van kétségünk a teljesítést illetően!) A következő tavasszal Latzka Lajos, kerületi „erdő inspector" kikocsizott a Hármashatárhoz megnézni a helyszínt. Tapasztalatait úgy foglalta össze, hogy „az iszonyú távolság (10-12 km E.Gy.) miatt... lehetetlen lesz erdőt építeni rajta. Igen nagy része pedig szántatlan és vetetlen, s a' mi vetve van is Csősz nem léte miatt veszedelembe lesz." A tanács természetesen nem késett a válasszal, de ettől persze nem nagyon változott semmi.110 Sőt! 1816-ban hatalmas árvíz futotta meg a határt, és a friss telepíté­ sű erdőföldön rövidesen ismét megjelent a mocsár. „Az új erdő náddal fordulván fel - írják - mivel ott a' hol nád van, semmi elő menetelét a' fának úgy se lehet reményleni a' privatusok pedig a víz által el mosott barázdáknak meg nem tettzese miatt nem is tudják már rátáikat", engedélyt adtak a nád levágására, kivéve az olyan helyeken, ahol kóró nőtt, mert ott bízni lehetett a fák megmaradásában.111 Rövidesen a tilalom alatt hagyott földről is kiderült, hogy „ a' hátas részeken sints semmi jele a' makk fának, mellyel be volt vet-

SZML Karcag v. It. Tjkv. 1803. dec. 15. 557., 1810. jan. 13. 13., márc. 12. és márc. 26. SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1812. nov. 3. 771. SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1814. júl. 9. 614. SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1815. márc. 11. 197. A válasz az volt rá, hogy sokan nem szántásba, hanem kapával vetették. Más, közelebbi helyet a tanács nem tud kijelölni, csősz pedig van, neki hamarosan házat is építenek majd a helyszínen. Az utóbbi komolyságáról csak annyit, hogy a csősz egy év múlva, már segítségért esedezik, mert a gazdáktól nem kapja meg a bérét. SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1817. nov. 24. 730.

35

ve" ezért aztán végleg lemondva az erdőről, köles alá osztani rendelték.112 A Kerület még erőltetni próbálta a dolgot, de a tanács meglepő határozottsággal mondott ellent, leszögezvén: "... mivel a' természeten semmi emberi igyekezet erőt nem vehet, ugy most is alázatosan kinyilatkoztatja (az elöljáróság), hogy az erdővel többet bajoskodni nem kíván. "113 így aztán a Hármashatár melléke csak nevében viselte tovább, hogy 'erdőföld'. Utak A Sóút mellett más, komoly helyi és távolsági forgalmat lebonyolító utak is érintették a vizsgált határrészt. A leghírhedtebb, s ennek nyomán itt-ott még ma is emlegetett, a Karcag-Kisújszállás közti mocsáron átvivő ún. „Karajánosi út" volt. (Erről majd más alkalommal szólunk.) Ettől nyugat felé egy másik, legalább ilyen forgalmas út vitt Karcagújszállás felé, amely útnak nemcsak az 1760-as évek térképein, de a néhány évtizeddel később keletkezett iratanyagban, s az emlékezetben is nyomát találjuk, az út maradványa pedig ma is létezik. A Túri út A 16. század határjárásai is megemlítik azt az országos jelentőségű utat, amely (Mező)Túrról Kisújszálláson és Kenderesen át vitt tovább nyugatra, a Közép-Tisza révjeihez, illetve Kenderes táján a Debrecen felé vivő országos útba torkollott.114 A nevezett út azonban Kisújszállás határában, a 18. században Kurvahátnak nevezett nagy szigeten át, Bocsa, Karcag felé ágazott le, s a Nyest-éren túl, Bocsa határrészen ismét kettévált. Részben bal felé, északi irányba, Törökbor és Tíbuc érintésével Madarasra és Tiszafüredre, a jobboldali ága pedig - a Túri út - a hódoltság idején vélhetően Bocsa falut érintve - a későbbi Karajános útba torkollt és Karcagon érte el a Nádudvar-Szoboszló-Debrecenbe vivő postautat. A Túri út évszázadokig használatban volt, s feltételezzük a Karajános­ mocsáron átvezető útnál is régibb. Hódoltsági meglétét több esemény is igazol­ ja. A túri vásárt kirabló végváriak (1585-ben) a rajtaütés után, ezen a legrövi­ debb útvonalon vonulhattak Nádudvarra egy iramodással (felső-magyarországi állomáshelyeikre tartván) és ott osztották el a zsákmányt. Ezen a mocsárszélen 112

SZML Karcag v. lt. 1818. febr. 22. 164.

1.3

SZML Karcag v. lt. 1819. febr. 3. 44.

1.4

KORMOS, Okltár. 1979. 26.

36

húzódó úton érték utói a hajdúk, a szoboszlói legelők kifosztása után hazafelé igyekvő rácokat, és „Kara János nevű vezérüket a mocsárba vesztve ", nemcsak a rablott jószágot vették vissza, de egy máig élő földrajzi névnek is adományo­ zói lettek.115 A Túri út 18. századi használatáról, a rajta zajló forgalomról, valamint a környezet változásairól becses adatok maradtak ránk. Kenderes község 1822-ben, az 1521-ben kelt határjárási oklevélre hi­ vatkozva, területrevíziót kezdeményezett a kisújszállásiak terhére. A lefolyta­ tott vizsgálatban számos tanú tett vallomást a vitás területről, megemlítve a Túri utat is.116 A Kurvahát-sziget (ma Karahát) nevezetű vitás területet és kör­ nyékét, a 18. század végéig rendszeresen elöntötte az árvíz, ezért főként halászással, nád- és kóróvágással, kaszálással, legeltetéssel élték. Azonban partos hely (a környezetéből kiemelkedő hát) lévén „ország útja volt rajta, mert ha­ marább meg száradt, mint a' Karajános. " A tanúk emlékezete szerint, közis­ mert és jelentős forgalmú útvonal volt. A megkérdezettek példákat hoztak, hogy Nádudvarról Túrra marhákat, a karcagi kancaménest Tajóra, a Kiskun­ ságba, más lovakat a környékbeli Csorbára hajtották át itt, vagy éppen a túri vásárra mentek errefelé. Megyesi András 78 éves, karcagi gazda pedig arra emlékezett, hogy a Kurvaháton ,,a' Kisújszállási földön, a' Török Háborúba élet vitelbűi jővén (ti. 1787-ben a Belgrád alatti táborból - E.Gy.) hazafele... megálltunk vagy 8. szekérrel, 's Karczagi Filep Mihályt és Pálfi Andrást, kik Debreczenből jövő Kevi szekérről Békót és Kolompot loptak 's nállok megtalál­ tuk, meg is vágattuk." A forgalom miatt, az 1730-as évektől a kisújszállásiak egy „földházban" kocsmát létesítettek a Kurvahát-szigeten. A kocsma mellett kutat ásattak a jószág részére, viszont - valami érbe ástak bele, - mert a kút­ nak „sós vize volt. " Különlegességének és jótékony hatásának gyorsan híre ment és sokan „fördőnek" hordták beteg emberek részére. Mindez addig volt, amíg a Mirhó-gátja meg nem épült. Miután „az árvizet elfogták" és ,,a' Víz ki apadt", a kisújszállásiak szántással és vetéssel használták a hátat. A sós kútnak 1822-ben már csak a híre volt, az ismeretlen nevű „Kortsmát (is) szárazabb idő lévén lejjebb vitték a Kara János felé" - ahol a vizsgálat idejére már az is

A mocsárnak nevet adó eseményt korábban (ELEK György: "tsak bujdosás volt éltetünk. Karcag, 2004.) a Rákóczi-szabadságharc idejére (1709) tettem. Újabb adatok szerint azonban a 1704-5-ben már ismert földrajzi név volt. SZML Kisújszállás v. lt. 276. sz.

37

elenyészett.ni Feltehetően a művelés alá vett területek megóvása miatt irányí­ tották a kisújszállásiak az országos és állathajtó forgalmat inkább a délkelet felé eső Karajános útra. A Túri út továbbra is megmaradt viszont a MadarasTiszafüred felé tartó és afelől érkező szekerek számára. Annyira, hogy amikor 1894-ben a karcagi legelők felosztása az utat veszélyeztette, Kisújszállás város polgármestere levélben tiltakozott Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánjá­ nál. A beadványban leírta: a bócsai legelő belsején áthaladó utat a legelő szélé­ re, a karcag-kunhegyesi határra helyeznék át, s ez "Kisújszállástól teljesen elzárná Madarast. Jelenben az útvonal a kisújszállási Karaháton vonul a hatá­ rig, s folytattatik egyenes irányban Bócsán keresztül a Tíbusz (sic!) csárdának és egyenesen (tovább) a Karczagi és kunhegy esi határszélben, még az 1850iki (helyesen 1852 E. Gy.) tagosítás alkalmával e czélra kijelölt területen folyik tovább a Gergely halomig és így tovább Madarasig." Ha áthelyezik, megsza­ kad az összeköttetés és megszűnik az eddigi útirány. Cáfolta a karcagiak állítá­ sát, miszerint ez alig járt út lenne: „annyi bizonyos, hogy a tisza Füred felől Kisújszállás, Turkeve és Mezőtúr felé s vissza irányuló kocsi közlekedés mind ezen útvonalat használja ősidőktől fogva, mint legrövidebb és legjárhatóbb vonalat, s így a megye tekintélyes részén vonul végig egyenes irányban. "m A kifogás alá vett utat a Közép-Tiszai Ármentesítő Társulat 1895-ben kiadott térképén még bejelölték, az 1930-ban készült karcagi határtérképen azonban már nem látható. Érthető, hiszen 1896-ban átadták a forgalomnak a karcagtiszafüredi helyiérdekű vasutat, ami a személy- és a teherforgalmat is meggyor­ sította. Ma a Ravaszlyuki Hármashatártól a csatorna mentén, a határ vonalán visz út a Gergely-halomig. Megmaradt a Túri útnak a Karajánosi útba torkolló ága is, sőt ma is ezen a néven ismert dűlőút. Iránya viszont a Karajános­ mocsár zsugorodásával, az erek, csurgók és más vízfolyások eltűnésével jelen­ tősen megváltozott, a legelőosztállyal pedig a dűlőút szerepét is átvette. Jelen­ leg a Vajas határrész város felőli („hazulsó") peremén fut végig, s a Kecskei-

Kisújszállás. v. lt. 276. A határperben sokakat kihallgattak, de csak a témánkat érdeklő vallomásokat (azok egy részét) használtam fel. Bődi Nagy István (82 éves Karcag):"A' Kurvahátat tudom, 15 esztendős koromba is voltam ott, Kortsma is volt aztán rajta, ittam is benne Bort a' Nyári Túri Vásárkor...'" Katona Miklós (69 év, Nádudvar) emlékszik „ a' Kurvahát felé is mindenütt nagy Víz és Nád volt." Sóldos János (77 év, Karcag) vallja a Kurvahátat és környékét ,,a' Vizes időkbe Nád vágással, Halászással, mikor a' Víz kisebb volt Kaszállással is a partos helyeken, mióta a' mirhát el fogták töbnyire mindig szántják. " Többen emlékeztek a sós vizű kútra, Szilágyi István (70 év, Kunhegyes): Ld. még Bálás István (51 év, Kunhegyes). Hodossy László (67 éve, Nádudvar) Borbély János (73 éves, Karcag) Vad Sámuel (72) és Vad István (69 év, Karcag), Varga István (67 év, Roff), Oláh János (67 év, Kunhegyes), Szabadszállási Gábor (54 év, Karcag) etc. vallomásait. SZML Jász-Nagykun-Szolnok vármegye lt. Alispáni iratok. Cs. 52. 3. sz.

38

pusztát átszelve, a néhai Pingyó csárda (helye) előtt éri el a Karajánosi - ma „régi 4-es" - utat. Vajas A délnyugati határ része a kisújszállási földek közvetlen szomszédsá­ gában, ma már a Villogó-csatorna választja el azoktól. Nevét a szájhagyomány az itteni jó füvű legelőkből magyarázza.119 Való igaz, hogy a későbbi bócsai legelőföld szomszédságába esik, annak része, de a 18. századi térképek erek határolta, vízjárta rétnek mutatják. Ezt igazolja az a tény is, hogy 1788-89 telén a karcagi határban levágott 79.700 kéve nádból 1.000 kéve a Karajánosról, 600 kéve a Vajasról származott.120 A Hármashatárhoz, Nyesthez, Karaháthoz stb. hasonlóan a Mirhó-gát megépítése után fogták művelés alá, de az 1864-ben említett és még 1883-ban is feltüntetett „Vajascsurgó" vagy „ Csurgó " földrajzi név mutatja a Karajános-mocsár még mindig érezhető közelségét.121 A térképet szemlélve a két város között húzódó mocsár beszögellésnek látszik, kerek tó, vagy nagy vizes folt formájában, amelyet félkörben magasabb hát határol. A víztől mentes hátat osztották ki a lakosoknak, mert tíz esztendővel a Mirhó elzárása után már kenderföld volt Vajason. 1807 tavaszán felszámolták, de pár évvel később (1813-ban) újra itt jelölték ki a helyét.122 Vagyis a Borda-réthez hasonlóan rátaföldként használták, de inkább kender alá, aminek a vetésterületét nem háborgatták. Már az előzőekben említettük, hogy a város gazdálkodása 1852-től átalakult, s a város számára lefoglalt és művelt földek kiosztásra kerültek. 1854-ben pedig az évenként osztott földek használatát változtatták meg azzal, hogy azokat hat esztendőre kapták meg a gazdák. A Vajast külön „osztály" alá vették, a déli és nyugati városoldal (a 8., 9., 10., 11., 12. tizedek) redemptusai kaptak itt földet.123 Azután jött az 1863. év, ami a további történetét is megszabta. Az aszály miatt súlyos helyzetbe került város 110 ezer forint kölcsönt vett fel az Osztrák Nemzeti Banktól. A banknak a közös használatú földekből, a legelőből zálogosítottak el, de a kikö­ tés szerint olyan területet is, amely bérbe adható, vagyis készpénzes jövedelme 119

Állítólag az itt legelőre bocsátott tehenek nagyon magas zsírtartalmú tejet adtak. Megjegyezzük, aligha ez lehet az eredete, mert a 18. században, amikor már ezen a néven ismerjük, legfeljebb rideg gulya, nem pedig tehéncsorda legelője volt - ha valóban legelő volt.

120

SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1789. ápr. 24.

121

PESTY, 1978. 155. és SZML K. 16. Karcag , kataszteri térképe 1883.

122

SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1797. ápr. 3., 1804. máj. 14., 1807. ápr. 6., 1813. márc. 27.

123

SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1854. szept. 20. 353-354. és dec. 21. 590. sz.

39

várható. Ilyen árendásföldnek a Vajast nevezték ki, s erre az 1864. évi rétosz­ tály végrehajtásánál is figyelemmel voltak - egy tagban hagyták.124 A rétosztállyal többen is rossz adottságú, gyenge, vagy használhatatlan föld tulajdonába kerültek. Az ilyen gazdák egy csoportja 1870-ben disznóréti és őzesi földje helyett kért - a vízelvezetés megoldásáig - ideiglenes használatú területet, amelyet hét évi huzakodás és pereskedés után, a Vajason méretett ki számukra a közbirtokosság.125 A két dűlő kiosztásával egy kicsi, mondhatni különálló határrész alakult ki, még a Bócsai legelő tanyásodása előtt vagy hu­ szonöt évvel. Több szempontból különállónak tekinthető. A környéknél valamivel magasabb fekvésű két dűlője, a szomszédos szikekkel szemben, erősen kötött, réti talaj, „8-12 aranykoronás, fekete föld" volt, ami szépen megteremte a kalászosokat és a kukoricát is. Sajátos „előzményeinél" fogva abban is eltért a környéktől, hogy említett két dűlője (a Külső-Vajas és a Belső-Vajas) a 320 öles karcagi dűlőknél jóval nagyobb, (egyike) 415 öl volt. A két dűlő közötti laposon húzó­ dott végig a „ vakút-csatorna ", amit a gazdák létesítettek a csapadékvíz leveze­ tésére. A dűlőutak mellett volt vagy húsz tanya és „minden tanyánál gyönyörű gyümölcsöskert volt, mert hatalmas dinnyék teremtek, meg mindenféle gyü­ mölcs megtermett, ami a karcagi határban megmaradt. A Túri úton jártunk ki szekérrel (gyalog meg a kettes csatorna partján) és közeledve hozzá, messziről a magas gyümölcsfákkal meg a szép kis fehér házakkal, olyan volt, mint egy falu. Csak tornya nem volt. Amúgy jó távol esett, mert Karcag több, mint tíz kilométerre volt, úgyhogy inkább Kisújszállásra jártunk vásárolni."116 1939-40 körül tanyasi iskolát is szerveztek erre. Aztán jött a téeszesítés és az 1950-es években előbb a „vakút-csatorna" két oldalán, a mélyebb részeken alakítottak ki rizstelepet, „később az egész Vajas (kb. 120 hektár) az lett". A tanyák az 1960-as években néptelenedtek el. Ma már ezen a környéken egy sincs. A Karajános-mocsár Ha megnézzük a régi térképeket, a Vajas tágabb környezetében északi és déli irányban (hatalmas félkörben) víz jelenlétére utaló földrajzi nevek egész seregét találjuk. A Bige, Bige-fertő, Nagy- és Kisfertő, Rideg legelő, Törökbo124

SZML Karcag v. It. Tjkv. 1864. jún. 11., okt. 1. 453., 1865. máj. 10. 59., 1866. febr. 8. 37.

125

SZML Karcag v. It. Birtokossági. 1870. okt. 3. 53. és 59. sz.. Birtokossági jkv. 1876. júl. 16. 10., Közbirt. 1877. dec. 30. 21., 1877. okt. 19. 19. és lásd még: K. 16. Karcag Kataszteri térképe 109. és 110. lapok.

126

Vízkeleti Pál ny. agrármérnök visszaemlékezése.

40

ri-ér, Csíkere-halom, Csíkere kút, Nyest-ere, Kettős-ér, Vajascsurgó, Kecske­ ere vagy Kecskere-ér, Széles-ér, Csonka-ér, Czina-ér, Czina-derék, Czinasziget mind a Tisza és a Hortobágy-Berettyó táplálta Karajános-mocsár része, annak összefüggő, tágabb környezete. A valóságos Karajánosról a hivatalos iratok annyit jegyeznek meg, hogy „Karczag és Kisújszállás között egy mért­ földig (7 kilométer hosszan E.Gy.) tartó posvány..." Kováts György térképe szerint a Karajánoson túl, a Hortobágy és a Berettyó folyók árterében, óriási mocsárba veszett el a táj. Mindemellett a két Karajános nevű szigeten át (az egyik kisújszállási, a másik karcagi területre esett) vezetett a nevezetes ország­ út.127 A karcagi területen lévő mocsarak kiterjedését először a Mirhó-gát megépítése nyirbálta meg, végleges eltűnésüket azonban csak a Tisza és a HortobágyBerettyó szabályozása gyorsította fel. (így is eltartott több, mint fél évszáza­ dig.) A Közép-Tisza szabályozási munkálatai 1846-ban indultak, de hosszú évtizedek után, 1892-1904 között valósultak meg. Párhuzamosan - 1858-ban alakult a térséget érintő Örvény-Abádi Ármentesítő Társulat, s ez 1882-ben egyesült a szalók-tiszabői társulattal, Középtiszai Ármentesítő Társulat néven. A szabályozás és védekezés mellett is súlyos árvizek pusztítottak. 1876-ban a Tisza megkerülte, majd áttörte a Mirhó-gátat és az ősi úton (Gyolcs-KakatKarajános-Berettyó) az egész árterületet elborította. Mintegy 90.000 hold ke­ rült víz alá. Ezt követte az 1879. évi árvíz, ami a Nagykunságon 43.000 kh-t borított el. Alig egy évtized múlva, 1888-ban, a Tiszabő-Fegyvernek közötti áttörésen, március 29-től április 17-éig folyt a víz és Kunhegyes-KarcagKisújszállás térségében a Hortobágy-Berettyó árvizével egyesült.128 Azért em­ lítjük meg ezeket, mert megmagyarázza a Bócsai legelő, illetve a Karajános­ mocsár viszonylag késői kiszáradását. Ezt közvetlenül a HortobágyBerettyó vidéki Belvíz-szabályozó Társulat 1878-tól induló tevékenysége segí­ tette elő. A Társulat kiépítette a Hortobágy-Berettyó közös medrét és végrehaj­ totta a Berettyó-Sárrét vidékének vízrendezését. Karcag és Kisújszállás közbir­ tokossága megrendelésére, a debreceni kultúrmérnöki hivatal tervezésében épült meg 1893-95 között a karcagi I. és II. csatorna, „a vizenyős területek vízmentesítésére", 1895-től pedig a déli határrészen épültek meg a III. és IV. számú csatornák.129 Ezek vezették el a vizet a bócsai legelőről és a Karajános­ mocsárhoz tartozó területekről, amelyeket 1893-94-ben alkalmasnak találtak a kiosztásra. SZML Térképtár, valamint Karcag v. lt. Tjkv. 1817. febr. 6. 101. KÁROLYI Zsigmond - NEMES Gerzson: A Közép-Tiszavidék vízügyi múltja 1846-1944. II. köt. Bp. 1975. 33-40.,49-51., 64-65. p. Uo. 72.,85. p.

41

A mocsaras lapályok, az erek, fokok, derekak, tocsogók, fertők helyét na­ gyobbrészt szikes legelő foglalta el, de ezeken esős időszakokban, nagy terüle­ teket borított el ismét a belvíz. Az elhódított földek szántóföldi hasznosítása már a 19. század elején megkezdődött, s az 1950 után kezdődő időszakban igen nagy területen létesültek rizsföldek is. A terület más részeit, például a Karajános-mocsárból lett Kecskeri-pusztát legeltetéssel hasznosították, bár mindenütt szántóföldekkel volt határos és egy részén halastó is létesült (mint a Gergelyen). A rizsföldek terjeszkedése természetesen ide is elért, s ehhez kap­ csolódik a víztározó kialakítása. Kecskeri-tározó A Középtiszai Ármentesítő Társulat 1895-ben kiadott térképén (amely katonai elvárások szerint készült), nagy kiterjedésű tónak tüntették fel a Kecskeri-tározó elődjét. Az itteniek »vajasitó"-nakis emlegették az igen mély fekvésű, a Túri úttól a Tarattyó útig tartó területet, ahol csapadékos időszakok­ ban összegyűlt a víz. Szárazabb években összehúzódott, a mederben és a szélén tanyák épültek, mellette út vezetett el. A víztározót - az emlékezet és az irat­ anyag szerint - 1954-ben építette a Lenin tsz. Az ekkor gáttal körülvett meder­ be állítólag 14 tanya „esett bele", illetve szűnt meg.130 A létesítmény kettős célt szolgált: a belvizeket gyűjtötte össze, másrészt a környékbeli rizstelepeknek vizet biztosított volna, de töltéseinek elégtelensége miatt ez csak az 1960-as években indult meg. (A teljes lecsapolást - ekkor már a halászati hasznosítás érdekében - a '70-es évek utólagos beruházásaival biztosították.) A tározó jelenleg 155 hektár területű, átlagos mélysége 1,80 m. Vízutánpótlását az NK III-2-6 jelű öntözőcsatornából kapja.131 Szomszédságában, a Cina-derék neve­ zetű határrész felé eső déli oldalon, az 1950-es években létesített halastavak találhatók, ma már elhagyott rizsföldek szomszédságában. A Cina-deréknak nevezett szikes terület Karcag város (legendásan) legrosszabb földjei egyikének számít. A Kecskeri-pusztát és a kunhegyesi határba eső Bige-fertőt (összesen 1.226 hektár területet), - mint nagykunsági puszta- és mocsármaradványokat, tájképi, talajtani, növény- és állattani értékeik miatt - a környezetvédelmi mi­ niszter 2/1990.(VI. 13.) KöM. sz. rendeletével - Kecskeri-puszta Tájvédelmi Terület néven védetté nyilvánította. Ma a Hortobágyi Nemzeti Park része.

130

Hubai Imre és Vízkeleti Pál közlése

131

Földvári Imre a KÖTI - KÖVÍZIG karcagi szakaszmérnöksége ny. munkatársa közlése, az adatokat Tóth Károlynak a szakaszmérnökség vezetőjének köszönöm.

42

Csatornák A kiszáradt, vizét vesztett területek öntözésének kérdése már nagyon korán - elsősorban a 19. században előfordult aszályos esztendők nyomán felvetődött, de megvalósítása csak a Trianonnal megváltozott lehetőségek kö­ zött vette kezdetét.132 Az aszályos területek között előkelő helyet elfoglaló Nagykunság térségében, az első jelentős lépés az 1940. június 20-án átadott Tiszafüredi öntözőrendszer kiépítése volt. A Tiszaßredi főcsatorna egyik ága a Gergely-halomnál éri el Karcag területét. A Villogó-csatorna A Tiszafüredi öntözőrendszer kiépítésével egyidejűleg, 1939. június 27-én a M. Kir. Országos Öntözésügyi Hivatal megbízást adott a Középtiszai Ármentesítő Társulat belvíz-csatorna hálózatának „szükséges méretű fejleszté­ sére". A csapadékvizet és csurgalékvizet levezető - Karcag, Kenderes, Kisúj­ szállás, Kunhegyes területét érintő - csatornahálózat terveit, az év őszére a karcagi kirendeltség elkészítette. Megvalósítására 1942. június 7-én az érintett települések részvételével megalakult az ún. „Villogói belvízérdekeltség", s ebben az évben a munka előkészítése is megkezdődött. 1943-44-ben már épült a Villogó, de érthetően csak a háború után fejeződhetett be.133 Manapság gya­ logakáccal elborított határcsatorna Karcag-Kisújszállás között. Ezt követően, a Kiskörei Víztározó (1973. május 17.) elkészülte után, 1971-77 között megépült a Nagykunsági főcsatorna. Ennek egyik ágán, az NK III-2 jelű „fürtfőcsatornán" érkezik még Tisza víz (ismét) a karcagi határba, amely a töredékére zsugorodott rizstelepek, a Kecskeri-tározó feltöltését és az öntözést szolgálja.

ÖSSZEGZÉS A vizsgált területen ma a „tájátalakítás" az 1513-ban felsorolt falvak és puszták a Sárrét-Karcag-Kisújszállás között Kenderes, Kunhegyes felé elnyú­ ló, a Tisza és a Hortobágy-Berettyó áradásaitól egyaránt táplált ágának mellé­ két, a mai karcagi határ dél-délkeleti, a kisújszállási határ észak-északkeleti 132

DUNKA-FEJÉR László - PAPP Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története. Bp. 2003.

133

SZML IX. 231. A Középtiszai Ármentesítő Társulat karcagi kirendeltsége iratai. 4. doboz. T. 2747944.

43

oldalát jelenti. Az Üllő-Gergely-halom-Ravaszlyuk-Karajános-gát közötti területet a 16. században nyolc község (Karcag, Magyarszállás, Kisújszállás, Kenderes, Kakát, Kolbász, Fábiánsebestyén. Ködszállás) határolta és hasznosí­ totta. Legjelentősebb birtokosa, a földek zömének tulajdonosa, Bolchatelek, vagy Bocsa, kolbászszéki település volt. Az adóösszeírások jelentős szántóföldi művelést mutatnak, de az erekkel szab­ dalt, vízállásokkal, fertőkkel tarkított határ (a vízjárta részekről nem is beszél­ ve) inkább legeltetésre volt alkalmas. Hasznosították a 17. századot túlélő, és a bócsai földeket birtokba vevő Karcagújszállás lakói is. A Pentz-féle összeírás szerint 1699-ben ez a határrész adta a legtöbb szénát, míg szántók alig találha­ tók rajta. A 18. század első felében, a népesség és gazdaságok tekintetében is gyarapo­ dásnak induló Karcagúj szállás területvásárlással növelte legelőit, de azt is tud­ juk, hogy éppen ebben az időben a bócsai gyep arra alkalmas részeit feltörték. A redempcióval megváltott gergelyi, hatházi, bócsai határ dűlői és szántói (a tanyaföldek) az 1770-es évekre délen már a Konta-halomig terjeszkedtek Itt azonban hosszú időre meg is állt az eke, mert a katolikus lakosok beköltözése, az ugarföldek kijelölése, ill. 1846-ban végrehajtott tagosítás változtattak ugyan a területen, de a művelésbe bevont terület mérete alapvetően nem bővült. A redempciót követő százötven évben legelsőnek a Mirhó-gát megépítése ho­ zott változásokat a tájban. Abád alatt, a Mirhó-fokon évi rendszerességgel kilépő Tisza vize ereken, medreken, laposokon átzúdulva Kisújszállás és Túrkeve között érte el a Berettyót. Óriási elöntés-területe tartósan mocsár, vagy az évenkénti áradások miatt víz alá került, bizonytalan hasznosítású föld volt. A lakosság az évszázadok alatt ehhez idomult, ehhez alakította a hasznosí­ tás mikéntjeit és remekül élt vele, mellette. Ám az 1780-as években Karcag városnak már 7.000 lakosa volt, több, mint a 16. századi Nagykunságnak öszszesen, s ehhez képest a 15.000 holdnyi szántóterület nem változott. Ezért is mondták a helybeliek „szűkösnek" a határukat, holott annak kiterjedése 61.000 kat. hold volt, s még Hegyesbor-pusztát is bérelték hozzá. A földínség az egyik oka a bácskai kitelepülésnek 1785-86-ban. A századvég hatalmas munkája a Mirhó-fok elrekesztése, a gát megépítése, zömmel a legveszélyeztetettebb nagykunsági községek - Kisújszállás, Kunhegyes és Karcag - munkájával való­ sult meg. A forrásokból kitűnik, hogy a Tisza árja elmaradásával már csak a Hortobágy és a Berettyó áradása futotta meg a délnyugati határt, amit a víz tavaszi levonu­ lása után rátaföldként hasznosíthattak, tavaszi növények alá. A Mirhó-gát meg­ építése tette lehetővé a Borda-rét szántóként való kiosztását. Bizonyos részek szigetből és mederből tartósan szántóvá lettek, mint a Vajas és az Erdőföld, vagy a Dráva-laponyag, amely a Bócsai-legelő része maradt. 44

A legnagyobb változások a 19. században, a Tisza-szabályozás előhaladásával kezdődtek. A hivatalos iratok mellett, a paraszti feljegyzések is arról tanúskod­ nak, hogy a rét, (a határ vízzel borított, mocsaras, nádas része) 1856-tól kez­ dett kiszáradni. A víz végleges eltűnése csak a Hortobágy és a Berettyó folyók, ágota-mezőtúri közös medrének megépítésével (1863-64. és 1890-93.) vala­ mint a Középtiszai Ármentesítő Társulat (1882) és a Hortobágy Berettyóvidéki Belvízszabályozó Társulat (1878) tevékenységével vette kezdetét, és néhány évtized alatt mindenütt helyet teremtett az ekének és a tanyának. Ideje is volt. A város lakossága 1847-ben 12.333 1870-ben 14.486 1880-ban 15.825 1890-ben 17.592 1901-ben 21.037 lélek volt, vagyis az 1785-86-1901. között megháromszorozódott. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy a víz alól a város lakosságának komoly költségei mellett felszabaduló, a határ északkeleti-déli szélét jelentő, ún. réti földek felosztása 1864-ben a gazdák helyeslésével találkozott, még akkor is ha „nem ment el" súrlódások és elégedetlenség nélkül. A vízügyi helyzet javulása a későbbiekben (1893-94-ben) a másik nagy közös tulajdon, a legelő felosztását is lehetővé tette. A legelőfelosztással - 1897-ig - mintegy 20 ezer kat. hold került magántulajdonba és ezzel a hasznosítás arányai a földművelés, a szántó felé tolódtak el. A kimutatások szerint a karcagi határ művelési ágak szerinti megoszlása: Év 1853 1879 1906

szántó (kat. hold) 15.193 33.153 53.900

legelő

nádas

34.000 25.483 7.000

6.006 654 4

egyéb (rét,kaszáló, szőlő,erdő) 8685 6402 2427

A kiosztott földeken megindult a tanyasodás. 1901-ben a 21.037 karcagi lakosból 4494 fő (21 %) lakott egész évben a külterületen, zömük, 4216 fő, a tilalmasi, réti és legelői, valamint az általunk vizsgált határrészen a bócsai és vajasi tanyákon ( utóbbin 517 fő). A lakosság a víztől felszabaduló területek kiosztásával, a város lélekszámának legintenzívebb növekedése idején, ötven éven belül a korábbi szántóterület többszörösének birtokába jutott. Ezért is tapasztalható, hogy Karcagon pl. nem élesedtek ki a 19-20. század fordulójának földmunkás mozgalmai, még úgy sem, hogy a nagyon sok esetben gyenge minőségű földek a valamikori

45

redemptusok, vagyis a birtokos lakosok tulajdonába kerültek. (Mindez persze nem oldotta meg a társadalmi problémákat, mindössze elodázta azokat.) A kiszáradó mocsarak, vagy a részben feltört legelők helyén jelentkező prob­ lémák orvoslására már az 1920-as évek elejétől megindultak az első kísérletek. Különböző módszereket dolgoztak ki a szikes talajok eredményes használatára, javítására, másrészt pedig megoldások születtek a belvizek elvezetésére, az öntözés feltételeinek megteremtésére. Új lehetőségként jelentkezett a rizs ter­ mesztése, amely a környékbeli nagybirtokokról származott át más települések­ re. A rizstermesztésre terjesztették ki figyelmüket a kollektivizálással létrejött termelőszövetkezetek. Az általunk vizsgált határrészen rizstelepek épültek és ezzel együtt a tájat éltető Tisza víz ismét megjelent a Bócsai-legelőn és térsé­ gében, sőt a Karajános-mocsár maradványának tartott Kecskeri-tó víztározó szerepet kapott, ma a környékbeli vizes foltokkal és a részben ősgyep legelővel együtt védett, nemzeti parki terület lett. Ezzel együtt az egykori határ nemcsak a 19. századi „tájátalakítás", hanem megcsonkított, lehordott, eltüntetett kun­ halmok sorával, gazdátlan csatornákkal, a területen éktelenkedő betonelemek­ kel, és a tanyák letárolásával bekövetkezett elnéptelenedéssel, az 1945 után kezdődő korszak nyomait is őrzi.

46

IRODALOM ÁGOSTON Gábor 1988 A szolnoki szandzsák 1591- 92. évi összeírása. I. In: Zounuk 3. A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve. Szolnok, 1988. 221-296. p. 1989 A szolnoki szandzsák 1591-92. évi összeírása. II. In: Zounuk 4. Szolnok, 1989. 191-288. p. BAGI Gábor 1994 Adalékok a karcagi határ teleüléseinek is birtokosainak történeté­ hez a tatárjárástól a török hódoltság koráig. In: A szülőföld szol­ gálatában. Tanulmányok a 60. éves Fazekas Mihály tiszteletére. Szolnok, 1994. 75-94. p. 2007 Adalékok Hegyesbor történetéhez a 14-16. században. In: Karcagi Kalendárium, 2007. Karcag, 2007. 130-133. p. A Nagykunság a XIII - XVI. században. Karcag, 2007. BENEDEK Gyula - ZÁDORNÉ ZSOLDOS Mária 1998 Jász-Nagykun-Szolnok megyei oklevelek 1075-1526. A JászNagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 3. Szolnok, 1998. CSEH Géza 1986 Adalékok a Nagykunság múltjához egy múlt század eleji és egy reformkori forrás alapján. ( Kézirat) Szolnok, 1986. 2002 A Nagykunság leírása az 1699. évi Pentz-féle összeírásban. In: Zounuk 17. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve. Szolnok, 2002. 195-220. p. DUNKA-FEJÉR László - PAPP Ferenc 2003 A Közép-Tiszántúl vízi története. Bp. 2003. ELEK György 1997 Színek és helyszínek a karcagi határból. In: Karcagi Hírmondó, 1997. szept. 5. 29. sz. 2004 „... tsak bujdosás volt életünk...": Karcag és a Nagykunság a 17. században és a Rákóczi-szabadságharc idején. Karcag, 2004. 2005 A karcagi posta története. Karcag, 2005. 2006 Üllő, Üllőlapos és Berek. In: Zounuk 21. A Jász-NagykunSzolnok Megyei Levéltár Évkönyve 21. Szolnok, 2006. 25-56. p. GYÁRFÁS István 1883 A Jász-Kúnok története 1301-1542-ig. 3. köt. Szolnok, 1883. 1885 A Jász-Kúnok története 1542-1686-ig. 4. köt. Bp. 1885.

47

GYÖRFFY István 1942 Kunhalmok és telephelyek a karcagi határban. In:Gy.L: Magyar nép, magyar föld. Bp. 1942. GYÖRFFY György 1990 A magyarországi kun társadalom a XIII.-XIV. században. In: A magyarság keleti elemei. Bp. 1990. 274-304. p. A Nagykunság és Karcag a középkorban. In: A magyarság keleti elemei. Bp. 1990. 305-311. p. KAPOSVÁRI Gyula 1987 Adatok Györffy István régészeti tevékenységéhez. In: Györffy István az Alföld kutatója és életművének irodalma. KarcagSzolnok, 1987. KAROLYI Zsigmond - NEMES Gerzson 1975 A Közép-Tiszavidék vízügyi múltja 896 - 1846. I. és a II. kötet. Bp. 1975. KORMOS László (szerk.) 1979 Kenderes története: Oklevéltár 1728-ig. Szolnok, 1979. MÉRI István 1954 Beszámoló a tiszalök-rázompusztai és túrkeve-mórici ásatások eredményeiről. In: Archaeológiai Értesítő, 1954. 2. sz. PESTY Frigyes 1978 Kéziratos helynévtárából I. köt.: Jászkunság. Kecskemét-Szolnok, 1978. SELMECZI László 1979 A kunok temploma. In: Szolnok megyei Néplap, 1979. márc. 8. SOÓS Imre 1958 A jobbágy föld helyzete a szolnoki Tiszatájon 1711-1770. Szolnok, 1958. SZABÓ Ildikó É.n. Kun eredetű kunhalomnevek a Nagykunságban.(Szakdolgozat) SZABÓ Lajos 1987 A „Mirhó gáttyának" építése. In: „Áldás és átok a víz". Kisújszál­ lás, 1987. 3-22. p. SZŰCS Sándor 2002 A régi Alföld. Karcag-Túrkeve, 2002. 88-93. p. TÓTH Albert 1988 Szolnok megye tiszántúli területeinek kunhalmai. In: Zounuk 3. A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve. Szolnok, 1988.

48

A Gergely-halom maradéka 2007-ben

A Hármashatár 2007 nyarán 49

A Hármashatár régi földmunkák nyomával

Az '50-es évek emlékei Kecskeri - pusztán 50

Ermaradvány Gergelyen 2005 tavaszán

Karám Kecskeri- pusztán 51

Rizsföld Vajason 2007 nyarán

52

GYÖRGY ELEK VON DER GERGELY-ERHEBUNG BIS ZUM KARAJÁNOS-DEICH LANDSCHAFTSGESCHICHTLICHER ÜBERBLICK - TEIL 2 Der zweite Teil der Studie über die Geschichte der Karcager Feldmark macht die Gebiete der Stadt nach westlich-südlicher Richtung bekannt. Auf dem unter Prüfung gezogenen Gebiet sind die Spuren von Dörfern aus der Árpáden-Zeit zu finden, diese waren aber schon ab dem 13. Jahrhundert von den Kumanen, die der Urkunde des Várader Bistums nach im Jahre 1513 in der Nähe ihrer Quartiergebiete auch mehrere Heiden besetzten und die viele von ihnen nicht nur in Gebrauch nahmen, sondern auch auf diesen zwei Dörfer gründeten, in Besitz genommen worden. Die größten Teile der in der erwähnten Urkunden lesbaren geografischen Namen sind bekannt und sie deuten auf identifizierbare Gebiete in der Feldmark von Karcag an. An ihrem Gebrauch waren acht Gemeinden im 16. Jahrhundert interessiert, aber durch die Kämpfe des Fünfzehnjährigen Krieges, und dann die vom Ende des 17. Jahrhunderts wurde eine Reihe der Dörfer entvölkert, so sehr, dass 1699 im Großkumanien nur noch Karcagújszállás als bewohnt aufgezeichnet wurde. Von da an kamen mehrere von den oben erwähnten Ländern anhand Pachtung, bzw. Kaufes zur Verwendung der Stadt Karcag, die aber erst nach der Redemption und den Feldmarkbegehungen von der Mitte des 18. Jahrhunderts zum tatsächlichen Inhaber von diesen wurde. Den Schriften der Feldmarkbegehungen zu verdankend können wir über die damalige Landschaft und deren Nutzbarmachung ein genaues Bild schaffen. Der große Teil des Gebietes, besonders die Strecke zwischen Hármashatár (Dreiermark) und dem südlichen Karajános-Deich, - wie es auch heute zu sehen ist - war nie treckender Sumpf, wässerige Heide, Weideland, die von den Überschwemmungen der Flüsse Theiß, Hortobágy und Berettyó aufgefüllt waren. Die erste größere Änderung geschah durch den Anbau des Mirhó-Deiches (1785-87). Nach dem Deichbau unterblieben die Flutungen der Theiß, ein Teil der Feldmark konnte nutzbar gemacht werden und er wurde als Ratefeld nach dem Hinunterziehen des Wassers von Hortobágy und Berettyó im Frühjahr gewöhnlich unter die Frühlingssaat ausgeteilt. 53

Die Erhöhung der Größe der Äckerfelder war zur Erhaltung der ab dem 18. Jahrhundert bedeutend wachsenden Bevölkerung unerläßlich. Der größte Schritt bei der Umstaltung der Landschaft war die Durchführung der TheißRegulierung. Auf dem von uns geprüften Feldmarkteil war das lediglich der Anreger der Änderungen, weil die wichtige Arbeit der Wasserableitung und die Aus staltung der Flussbetten von Hortobágy und Berettyó zum Ende der 1890er Jahre beendet wurden, der landwirtschaftlichen Nutzbarmachung sogesagt fast den ganzen Feldmarkteil überlassend. Die Größe der Feldmarkumstaltung zeigt, dass das Äckergebiet an der Markung von Karcag in den 1780er Jahren noch 15.000, im Jahre 1906 schon 53.900 Katastraljoch war. (Die Bewohnerzahl war um 1785: 7.000, 1901: schon 21.000 Seelen.) Die dem Sumpf weggenommenen Gebiete brachten mit vielen Problemen belastete Felder sehr gemischter Qualität. Zum Interesse der Nutzbarmachung gab es auch verschiedene Versuche (Salzbodenverbesserung, Reisanbau) und damit, hauptsächlich mit der Ausstaltung der Reisanpflanzungen, kehrte das je belebende Theiß-Wasser zurück. Die Reisfelder retteten auch einen noch wieder zu erweckenden Fleck des damals legendären Karajános-Sumpfes vor

wurde zur Sperre ausgestaltet. Der hier zustande gekommene See von 155 Hektaren und seine Umgebung (Kecskeri-Heide) sind heute schon Naturschutzgebiete.

54