A GAZDASÁGI VERSENYKÉPESSÉG ERŐSÍTÉSÉNEK MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐI AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÉS MAGYARORSZÁGON Készítette: Kőrösi István
A tanulmány a MEH – MTA megállapodás alapján, „A gazdasági versenyképesség erősítésére irányuló tevékenységről” című, MEH 10.035-8. iktatószámú projekt keretében készült Kutatásvezető Szalavetz Andrea
MTA Világgazdasági Kutatóintézet Budapest, 2004. június
Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék......................................................................................................................................................... 1 Bevezetés......................................................................................................................................................................... 2 1. A gazdasági növekedés és a beruházások.................................................................................................................... 3 2. Árak, bérek, termelékenység viszonya a régi és az új EU-tagországokban................................................................. 7 3. Demográfia, a foglalkoztatás és a munkanélküliség alakulása...................................................................................12 4. A költségvetési újraelosztás alakulása....................................................................................................................... 15 5. Adósságállomány, kamatterhek, megtakarítások....................................................................................................... 17 6. Az export, import, külkereskedelmi mérleg és a cserearányok alakulása.................................................................. 21 7. Statisztikai táblázatok................................................................................................................................................ 26
1
BEVEZETÉS A nemzetgazdaságok nemzetközi fajlagos és abszolút teljesítménye, teljesítőképessége igen eltérő. A nemzetközi versenyképesség függ a gazdaság szereplőinek egyedi versenyképességétől, de azoknak nem addicionális összege. A makrogazdasági környezet állapota, fejlettsége, intézményei és azok működésének minősége, a gazdaságpolitika intézményi, feltétel- és eszközrendszere döntően befolyásolja az országok helyzetét, pozícióit a nemzetközi versenyben. Az országok versenypozíciói csak rendkívül komplex kritériumokkal értékelhetők. Az Európai Unió (kvázi) egységes belső piacán az áruk, szolgáltatások, tőke és - az újonnan csatlakozó országok időleges, drasztikus kivételével, - a munkaerő szabad áramlása, szabad pénzáramlás és 12 országban közös valuta mellett döntővé válik az akadályok megszűntével a gazdaságpolitika minősége, az egyes országok fejlettségi szintje és növekedési dinamikája, egyensúlyi állapota, a beruházások alakulása és a humán tőke fejlődése, a munkaerő-potenciál és annak minőségi és mennyiségi hasznosítása. Az egyes országok versenyképességét az integráció piacán és a világpiacon nagyban befolyásolják az exportpotenciál és annak szerkezete, költség-, ár-, minőségi összetevői, amelyek tükröződnek a cserearányok és a világpiaci részesedés alakulásában. Ezek az elért és a piacon elismert jövedelemtermelő képességgel együtt meghatározzák az országok perspektíváit a nemzetközi versenypozíciók erősítésére irányuló küzdelemben. A jelen tanulmányban kizárólag az Eurostat, az European Economy adatainak alapján, azok összehasonlító elemzésével kívánok tényszerű körképet adni az EU-15-ök, az új EU-10-ek, köztük Magyarország fő makrogazdasági pozícióinak, valamint az EU-USA-Japán triász versenyhelyzetének alakulásáról.
2
1. A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS ÉS A BERUHÁZÁSOK Az 1991-95-ös időszakban az EU 15-ök évi átlagban 1,5 százalékos, az 1996-2000-es periódusban viszont 2,7 százalékos évi bruttó hazai termék (GDP) növekedést értek el. Az 1991-95-ös időszakban az EU átlagánál gyorsabb növekedést 9 ország ért el; Ausztria, Belgium, Dánia, Hollandia, Írország, Luxemburg, Németország, Nagy-Britannia és Portugália. Az 1996-2000-es évek átlagában felgyorsult az EU átlagos GDP növekedési üteme. Az EU átlagban másfélszeres növekedést produkált az 1990-es évek első feléhez képest. Az EU átlagos növekedését 10 ország múlta felül: Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Spanyolország, Svédország, Portugália. Az EU 4 legnagyobb gazdasága közül az 1990-es évek első felében Németország és NagyBritannia, az évtized második felében Franciaország és ismét Nagy-Britannia szerepelt az átlagnál gyorsabban növekvő országok között. A növekedés terén Írország, Luxemburg, Hollandia és az 1990-es évek második felében Finnország szerepelt kiemelkedően. Ugyanezek az országok erősítették a legtöbb releváns téren (lásd később) versenypozícióikat az EU-ban. A 10 újonnan csatlakozó ország GDP-növekedési teljesítménye az 1990-es évek első felében összességében igen hullámzó, s a rendszerváltó közép- és kelet-európai országok többségében még átlagosan negatív volt, a rendszerváltás utáni első évek nagy visszaesése miatt. Az 1990es évek második felében a 2004-ben csatlakozott 10 új EU-tagállam átlagos éves GDP-növekedési üteme 4,1 százalékos volt, ami a régi tagországokénak kb. másfélszerese és 1,4 százalékponttal nagyobb. Az 1996-2000-es időszakban a 2004. évi új EU-tagországok közül Lettország Lengyelország, Észtország, Málta és Szlovénia növekedési teljesítménye haladta meg a csatlakozók átlagát. Az EU-15-ök évi 2,7 százalékos növekedését az USA évi 4,1 százalékos növekedése jóval meghaladta. Japán viszont csak évi 1, 4 százalékos növekedést tudott elérni. Az EU-15-ök a 2000-2003-as időszakban egyre lassuló növekedést értek el, míg az USA a 2001. évi mélypont után ismét emelkedést produkált. Az USA tartósan magasabb növekedési üteme kedvezőbb kiinduló pozíciót biztosít számára a nemzetközi versenyben. A 2004-ben belépett új EU-országok a 2000-2003-as időszakban mind a régi EU-országokhoz, mind az USA-hoz és Japánhoz képest magasabb GDP-növekedést értek el. A legutóbbi 3
években 6 százalék feletti GDP-növekedéssel Észtország, Lettország és Litvánia kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Magyarország GDP-növekedése 2000-ben 5,2 százalékos volt, s 2002-ig meghaladta az újonnan csatlakozók átlagát, azóta viszont elmarad attól. A GDP-növekedés üteme terén az 1990-es évek közepe után az újonnan csatlakozók folyamatosan a régi EU-tagállamokhoz képest jobban teljesítenek, ami a termelési potenciál oldaláról megalapozza felzárkózásukat az EU-hoz. Az EU-15-ökhöz képest Magyarország is folyamatosan magasabb növekedési ütemet ér el, immár egy évtizede. Ugyanakkor 2002-től Magyarországnak ütemcsökkenést és lemaradást kell elkönyvelnie az új EU-10-ekhez képest. A beruházások alakulása a növekedési, termelési, exportpotenciál megalapozása oldaláról a versenyképesség javításának egyik kulcstényezője. Az 1991-95-ös időszakban volumenben mérve az EU-15-ökben nettó dezinvesztíció, forráskivonás ment végbe. Az összberuházások volumene évi átlagban 0,3 százalékkal csökkent. Az EU versenyképességi gondjainak egyik okát, forrását már ebben a félévtizedes beruházási volumencsökkenésben is megtalálhatjuk, a dezinvesztíció következménye néhány év után csak versenyképesség-romlás lehet. Súlyos tendenciát jelzett, hogy 1991-1995 között az EU-15-ök közül 7 országban ment végbe nettó beruházás-csökkenés és nem az ütem, hanem a volumen csökkent: Belgiumban, Finnországban, Franciaországban, Görögországban, Olaszországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban. Az új EU-10-ek közül szintén több országban nettó beruházás-visszaesés ment végbe, számos országra nincs megbízható adat, a legnagyobb regisztrált és közzétett beruházás-csökkenés Lettországban volt, évi 25 százalékos. Az 1996-2000-es időszakban az EU-15-ökben jelentős, évi átlagban 4,3 százalékos volumenű beruházás-növekedést hajtottak végre. Írországban a történelem egyik páratlan gyorsaságú, évi 14,3 százalékos volumenű beruházás-növelését valósították meg. Finnország, Görögország, Portugália és Luxemburg magas beruházási üteme (7-9 százalék között) rendkívül jó alapot biztosított a technológia megújítására, a versenyképesség javítására. Az EU-15-ök 4,3 százalékos beruházás-növekedése azonban az USA 8,2 százalékos értékének alig több mint felét teszi ki. Az USA a beruházások oldalán is tovább erősítette pozícióját az EU-val és Japánnal szemben. Japánban az 1990-es évek első felében nettó beruházás-csökkenés ment végbe, az évtized második felében csekély mértékű, évi átlagban 1 százalékos növekedést regisztráltak. Japán beruházás-állománya 2000-ben volumenben alig érte el a 10 évvel azelőttit.
4
Az új EU-10-ek 1996-2000 között az USA-ét is túlszárnyaló, évi 8,5 százalékos volumenű beruházás-növelést valósítottak meg, ami regionális szinten történelmileg is példaértékű. Lettország, Lengyelország és Szlovénia álltak a beruházásban az élen, ami megmutatkozott a versenyképesség javulásában is, de együtt járt pénzügyi egyensúlyi feszültségekkel is. Magyarország évi 8,5 százalékos évi beruházás-növelése éppen az új EU-10-ek átlagának felel meg, nemzetközi összehasonlításban kiemelkedően jó teljesítménynek tekinthető. A beruházások volumenének növekedése Magyarországon 1996-2000 között az USA-ét is meghaladta, ami jelentősen hozzájárult a magyar állótőke-állomány megújításához és a versenyképesség javításához. A 2001-2002-es válság idején az USA-ban nagyobb mértékben estek vissza a beruházások, mint az EU-15-ökben, 2003-tól azonban az USA a beruházások volumenének alakulása terén ismét az EU fölébe kerekedett. Az EU-25-ök jelenleg és a belátható jövőben (középtávon) a beruházások volumene terén az USA-tól elmaradnak, de Japánt érzékelhetően megelőzik. Az új EU-10-ekre jelentősen hatott a 2001-2002-es válság, a térség egészében is nettó beruházás-csökkenés történt. 2003-ban azonban a régi EU-15-ökben még hanyatlottak a beruházások, míg az új EU-10-ekben nőttek. A következő években az új EU-10-ekben a beruházások volumene minden előrejelzés szerint jóval gyorsabban nő, mint a régi tagállamokban. (A 2005. évi előrejelzés: EU-15-ök: 3,9 százalék, új EU-10-ek: 7,7 százalék). Az új EU-10-ek közül Észtország, Lettország, Litvánia érte el a legutóbbi években a legmagasabb beruházási volumen-növekedést, nem véletlen tehát a balti térség szerepének, vonzerejének felértékelődése nyomán versenyképességük javulása. A beruházásokon belül kiemelkedően fontos a gép- és berendezés-beruházások alakulása, mivel ezek a technológia megújításának, fejlesztésének hordozói. Az EU-15-ök országaiban igyekeznek a beruházásokat technikai fejlesztésre koncentrálni, így a gép- és berendezés-beruházások növekedési üteme meghaladja az összberuházásokét, de recesszió idején az előbbiek visszaesése jóval nagyobb az utóbbiakhoz viszonyítva. A gép- és berendezés-beruházások igen konjunktúra-érzékenyek, az EU-15-ökben 1991-1995 között átlagosan nettó visszaesést mutattak, az évtized eleji recesszió hatása pedig az 1990-es évek első felének összképére nyomta rá a bélyegét. Az 1996-2000-es időszakban az EU-15-ök átlagában a gépberuházások évi 7,5 százalékkal nőttek, míg 2001-2003 között ismét nettó volumen visszaesés mutatkozott. 2001-ben az EU-15-ök közül 7 országban, 2002-ben Görögország és Dánia kivételével mindenütt volumencsökkenés ment
5
végbe, 2003-ban pedig Görögország, Spanyolország és Ausztria kivételével ugyancsak mindenütt csökkentek a gépberuházások. A versenyképesség szempontjából nagy hatással járó gépberuházások terén az 1996-2003as időszakban a következő fő tendenciákat figyelhettük meg: 1.
A gépberuházások terén az egyes EU-tagországok fejlődésében jóval nagyobbak a különbségek, erősebb a polarizáció, mint az összberuházásokban.
2. A legnagyobb ütemű fejlesztéseket Írországban, Görögországban és Portugáliában hajtották végre. 3.
A gépberuházások a korábbi időszakokhoz képest az 1996-2003-as évekre nem váltak kiegyenlítettebbekké, sőt ingadozásuk mértéke rendkívül megnőtt. Az EU-15-ökben az elemzett időszakban az USA-hoz viszonyítva kedvezőtlenebbül alakul-
tak a gépberuházások, így erről az oldalról nem sikerült megalapozni az USA-hoz történő felzárkózást, éppen ellenkezőleg, a lemaradás növekedett. 1996-2000 között a gépberuházások volumenben az EU-15-ökben évi 7,5 százalékkal nőttek, az USA-ban viszont 11,7 százalékkal. Japánban a növekedés 3,4 százalékos volt. Az USA-ban a 2001-2002-es visszaesés után 2003-ban már nőtt a gépberuházások volumene, míg az EU-15-ökben tovább csökkent. 2003-tól az USA erőfölénye a jelenlegi tendenciák szerint tovább növekszik. A gépberuházásokban a fejlett triász versenyében az USA megerősítette vezető pozícióját, az EU a második helyen áll, Japán pedig a harmadik. A közületi beruházásokat az országok többsége igyekszik stabilizálni, nagyfokú anticiklikusságra törekvés mutatkozik, általában sikerrel. A közületi beruházások alaptendenciái: 1.
A 2001 utáni recesszió idején is valamennyi régi és újonnan csatlakozó országban nőtt a közületi beruházások volumene.
2. A növekedés szóródása is jóval kisebb, mint a magán beruházásoknál, 3. Valamennyi új EU-10 ország az 1996-2003-as időszakban magasabb ütemben növelte közületi beruházásait, mint a régi EU-15-ök. 4.
A közületi beruházásokat a deetatizációs kísérletek ellenére az EU-15-ök közel állandósult ütemben folytatják, de az ütem terén elmaradnak az USA-tól és különösen Japántól. Az 1992-2000-es időszakban az EU-15-ökben évi 2,3 százalékkal, az USA-ban 2,5 száza-
lékkal, Japánban 5,6 százalékkal nőtt a közületi beruházások volumene. Ez az adat 2002-ben az EU-ban 2,2 százalék, az USA-ban 2,7 százalék, Japánban 4,7 százalék volt. 6
2. ÁRAK, BÉREK, TERMELÉKENYSÉG VISZONYA A RÉGI ÉS AZ ÚJ EUTAGORSZÁGOKBAN
Az árak, bérek és a termelékenység egymáshoz való viszonya, a három tényező egymáshoz viszonyított fejlődése határozza meg az országok versenyképességének egyik komponensét. Ennek a három tényezőnek egymáshoz viszonyított kedvező ill. kedvezőtlen alakulása a hosszú távú versenyképességi eltolódások megalapozója, de hatása már 3-5 év alatt szignifikánsan megmutatkozik a nemzetközi piacokon. Az EU-15-ökben a fogyasztói árak 1996-2000 között évi átlagban 1,7 százalékkal nőttek. Az átlagnál kedvezőbb mutatót ért el Ausztria, Belgium, Franciaország, Finnország, Németország, Svédország és Nagy-Britannia. 2000-2003 között az infláció az EU-15-ök átlagában 2001-ben 2,2 százalékra emelkedett, majd 2 százalékos szinten stabilizálódott. Az infláció kordában tartása az EU-15-ök egyik sikermutatója, az integráció egyik legpozitívabb területe. A régi tagországok közül hagyományosan Németország és Ausztria éri el a legalacsonyabb inflációt, de a korábban magasabb inflációjú Franciaország drágulási üteme hasonult az alacsony inflációjú országokéhoz, sőt 2001-ben a németországinál is kedvezőbb volt. Az új EU-10-ek átlagában az infláció jóval magasabb az EU-15-ökénél. 2000-2003 között azonban az új EU-10-ek átlagában folyamatosan csökkent a pénzromlás üteme 8,5 százalékról 2,1 százalékra. Az új EU-10-ek közül Szlovákiában, Szlovéniában és Magyarországon a legmagasabb ütemű az infláció, ami a termelési költségnövekedés oldaláról rontja a versenyképességet. A fogyasztói árak magas növekedési üteme pedig érezhetően erősíti a béremelésre irányuló nyomást, noha klasszikus bér-árspirálról jelenleg nem beszélhetünk. 2000-ben még 10,1 százalékos volt Lengyelországban a fogyasztói áremelkedés, azóta sikerült az ütemet 2003-ra 0,7 százalékra leszorítani. 2003-ban Szlovákiában, 2004-ben Magyarországon és Csehországban nőtt az infláció üteme. Az új EU-10-ek átlagában az infláció üteme kétszerese az EU-15-ökének. A három triász közül az USA 1996-2000 között évi 2,5 százalékos fogyasztói áremelkedést produkált, azóta 2-3 százalékos a drágulás. Az EU-15-ök inflációja rendre alacsonyabb, mint az USA-beli, tehát nem az inflációs nyomás alakulása hatott az elmúlt években az euro/dollár árfolyamra. Az euró övezet inflációs üteme érdekes módon magasabb, mint az EU15-öké. Az utóbbi átlagát az igen alacsony brit és svéd infláció javítja. Japánban 1999 óta nettó
7
fogyasztói árindex-csökkenés mutatkozik (évi 0,3-0,9 százalékos mértékben). A csökkenő áraknak a fogyasztók igen örülnek, de a termelőknek gondot okoz, hogy abszolút árcsökkentésre kényszerülnek. Az árcsökkenés érdemben javíthatja Japán külgazdasági expanziójának kilátásait és versenypozícióját. Az egy foglalkoztatottra jutó reáljövedelem emelkedése 1991-1995 között az EU-15-ökben évi 0,8 százalékot, 1996-2000 között évi 0,7 százalékot ért el. 2000-2003 között az egy foglalkoztatottra jutó reáljövedelmek éves növekedése 0,8-1,5 százalék között mozgott, az euró övezetben pedig 0,4-0,6 százalék között, tehát rendkívül mérsékeltnek mondható. A reáljövedelmek növekedése az 1996-2003-as időszakban az EU-15-ökben annyira szerény volt, hogy sem a termelési költségnyomást, sem az inflációt nem növelte. 1995-2000 között a svéd, a portugál és a brit reáljövedelmek emelkedtek a legmagasabb ütemben (egy foglalkoztatottra vetítve). A 2000-2003-as időszakban Görögország, Portugália és Nagy-Britannia állt az élen. A triász összehasonlításban 1996-2000 között az USA-ban nőtt a legnagyobb mértékben a foglalkoztatottak reáljövedelme, egy főre vetítve évi 2,4 százalékkal, ami az EU 0,7 százalékos adatának több mint háromszorosa. Japánban ez az ütem csak évi 0,4 százalék volt. 2001-2002-ben az USA-ban minimálisra zsugorodott az egy főre jutó reáljövedelem emelkedése a válság miatt, de érdekes tény, hogy recesszió idején is nőttek a reáljövedelmek. 2002-2003-ban az EU került az első helyre (0,8 és 1,3 százalékos volt a reáljövedelem-emelkedés). A munkaadókat a fajlagos bérköltségek alakulása érdekli leginkább, azaz az egységnyi kibocsátásra jutó bérköltségek (bérek+járulékterhek) együttes alakulása. A gazdaság egészére számítva az unit labour costs alakulása 1996-2000 között: EU-15-ök évi 1,4 százalék, USA évi 2,0 százalék, Japán -1,2 százalék. E téren a munkaadók szempontjából elvben Japánban a legkedvezőbb a helyzet, s az USA-ban a legnagyobb a költségnövekedés. Ezt a mutatót rendkívül téves lenne félreérteni, ugyanis ez is csak a gazdasági teljesítmény, konjunktúra, profitok alakulása, piacok növekedése stb. egészének kontextusában értelmezhető. Így pedig az USA-ban volt a legkedvezőbb a helyzet. A 2000-2003 közötti időszak hullámzó képet mutat, amelyet a recesszió is árnyal, illetve torzít is. 2001-ben az EU-ban alacsonyabb volt a fajlagos bérköltségek növekedése, mint az USA-ban, 2002 óta viszont fordított a helyzet. Japánban 1996-2003 között folyamatos a fajlagos bérköltség csökkenése, évi 1,2 - 3,1 százalék közötti ütemű. Az egyes országok pozícióját nézve a következő képet kapjuk. 1996-2000 között az évi 1,4 százalékos EU-átlagnál nagyobb mértékben nőttek a fajlagos bérköltségek Görögországban, Spanyolországban, Olaszországban, Hollandiában, Portugáliában, Dániában, Nagy-Britanniában és 8
Svédországban. Az országok helyzete heterogén. 1996-2000 átlagában Ausztria, Németország, Franciaország és Finnország helyzete volt a legkedvezőbb. Ausztriában egyáltalán nem nőtt a fajlagos bérköltség, Németországban csak évi 0,2 százalékkal, Franciaországban pedig 0,8 százalékkal. A gazdasági helyzet elemeinek romlása Ausztriában és Németországban ebben az időszakban nem magyarázható a fajlagos bérköltségek emelkedésével. 1999-2001 között megduplázódott a fajlagos bérköltség növekedési üteme az EU-15-ökben, 1,5 százalékról pontosan 3,0 százalékra, 2002-2003-ban évi 2,4 százalék volt ez az adat. A 20002003-as időszakban is Németországban, Ausztriában és - 2001 kivételével - Finnországban alakultak a legkedvezőbben a fajlagos bérköltségek. Az USA-ban 2001 óta kedvezőbben alakul ez a mutató, mint az EU-15-ökben. Japánban 2000-2003 között is folyamatos a fajlagos bérköltség csökkenése. A nemzetgazdasági szinten számított fajlagos bérköltség növekedési (néhol csökkenési) üteme rendkívül hullámzik a konjunktúra alakulása, s így a kibocsátás változása, a foglalkoztatottak számának változása, az éves bértárgyalások eredményei és a termelékenység hullámzó alakulása következtében. A fajlagos reál bérköltség alakulása (a névleges unit labour costs deflálva a nemzetgazdasági, GDP-re számított inflációval) közgazdaságilag fontos és nemzetközi összehasonlításban releváns mutató, azonban a tőkevonzó képesség megítélésére kevésbé alkalmas, hiszen a beruházóknak a ténylegesen felmerülő költségeikkel kell kalkulálniuk. A fajlagos reál bérköltség alakulása terén az EU-15-ök pozíciója az 1996-2003-as időszakban folyamatosan kedvezőbb az USAénál, de Japánnál kedvezőtlenebb. 1996-2000 között a fajlagos reál bérköltségek évi 0,3 százalékkal csökkentek az EU-15-öknél, évi 0,4 százalékkal mérséklődtek Japánban, az USA-ban pedig évi 0,4 százalékos növekedés mutatkozott. 1999 óta az euró övezet országaiban folyamatosan kedvezőbb a fajlagos reál bérköltség alakulása, mint az EU-15-ök átlaga. Az euró övezet így a reál költségstabilizálás oldaláról kedvező terepet biztosított a fejlődésre. 2002-ben az EU-15-ök közül 8 országban csökkentek a reál fajlagos költségek: Ausztriában, Finnországban, Spanyolországban, Portugáliában, Svédországban, Németországban és Nagy-Britanniában. 2003-ban ugyanezt 5 ország érte el: Belgium, Svédország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Németország. 2001-2003 között az USA-ban is csökkentek a reál fajlagos bérköltségek, mégpedig az EUnál jóval nagyobb mértékben. Japánban szintén költségcsökkenés következett be. Az Eurostat
9
adatai cáfolják a reál fajlagos bérköltségek alakulása miatti vállalkozói panaszokat, megerősítik viszont az USA fölényét, az EU-15-ökhöz mérten jobb pozícióját. A munkatermelékenység alakulása kulcskérdés a termelési költségek, a piaci versenyképesség, a bérek és a profitok reálnövekedése, növelhetősége és az állami adóbevételek alakulása szempontjából egyaránt. A munkatermelékenység mutatóját több dimenzióban szokták kimutatni és értékelni; egy munkaórára vetítve, éves munkaidőre ill. egy foglalkoztatottra vetítve. Általánosan használt aggregált mutató a reál GDP növekedésének egy foglalkoztatottra vetítése. Az így elemzett makro termelékenységi mutató a következő képet mutatja: 1991-1995 között az EU-15ök átlagában a munkatermelékenység évi 1,9 százalékkal nőtt. Az USA-ban ez az érték évi 1,3 százalék. Japánban 0,8 százalék volt. Japán gazdasági válság-problémái eszerint már az 1990-es évek első felében pregnánsan megmutatkoztak. Az EU-15-ökön belül ebben az időszakban az átlagnál nagyobb mértékben nőtt a termelékenység Írországban, Finnországban, Svédországban, Nagy-Britanniában, Németországban, Olaszországban, Ausztriában, Portugáliában és minimálisan az átlag felett szerepelt Dánia is. Az 1996-2000-es időszakban az EU-15-ökben érezhetően lelassult a munkatermelékenység növekedése; évi 1,3 százalékra, míg az USA-ban évi 2,1 százalékra emelkedett. Japán évi 1,4 százalékos növekedési ütemmel szintén meghaladta, bár minimálisan az EU-15-ök átlagát. 2000-2003 között drámai mértékű gyengülésnek vagyunk tanúi világszerte. 2002-2003-ban mikroszkopikus a munkatermelékenység növekedése az EU-15-ökben; 0,3 - 0,4 százalék. Kivételt csak Írország és jónéhány nagyberuházás hatására Görögország képez, 2002-ben az előbbiben 5,5 százalékos, az utóbbiban 3,8 százalékos termelékenységnövelést értek el. Ebben az időszakban egy-egy évben Belgiumban, Portugáliában, Finnországban, Svédországban. mindhárom évben pedig Luxemburgban csökkent a makro termelékenységi mutató. Értelmezés szempontjából fontos hangsúlyozni, hogy kedvező, ha a nemzetgazdasági kibocsátás, azaz GDP és a foglalkoztatás egyszerre nő, de az előbbi gyorsabb ütemben. Nyilvánvaló problémája a mutatónak, hogy akkor is javulást jelez, ha a GDP nem nő, de a foglalkoztatás csökken. Ezért óvatosan kell kezelni. Az EU-15-ökben 2000-2003 között tapasztalt kvázi termelékenységstagnáláshoz képest az USA-ban, bár igen hullámzóan, de jelentősen tovább nőtt a termelékenység; 2003-ban 2,2 százalékkal. Japán 2002-ig az USA-tól elmaradt, de az EU-15-ök átlagát meghaladta, 2003-ban pedig az USA-beli ütemet is túlszárnyalta.
10
Rendkívül érdekes képet mutat a makro termelékenység alakulása az új EU-10-ek országaiban. 1996-2000 között az országcsoport átlagában évi 3,8 százalékkal nőtt a termelékenység. A legnagyobb ütemű termelékenységnövekedést Észtország, Ciprus és Lettország érték el (sorrendben évi 7,1, 6,6, és 5, 9 százalékkal). Csehország makro termelékenységjavulása csal évi 0,5 százalékos volt, Magyarországé a második leggyengébb évi 2,9 százalékkal. A több más kritérium terén tapasztalt gyenge teljesítmény mellett a e mutató terén is sovány a magyar eredmény. A 2000-2003-as időszakban a 2,5 - 4,2 százalékos sávban mozogott az új EU-10-ek átlagában a termelékenységnövelés. Kiemelkedően magas a balti országok termelékenység-növelése, az új EU10-ek átlagának 2-3-szorosa. A leglassúbb fejlődést e téren 2000-2003 között Ciprus, Csehország, Magyarország, Málta és Szlovénia mutatták, tehát a viszonylag legfejlettebb országok. Mégis ez az 5 legszerényebb termelékenységnövelést mutató ország is meghaladta az EU-15-ök, az USA és Japán dinamikáját. Az új EU-10-ek termelékenységi lemaradásukat tartós, viszonylag gyors ütemben hozzák be, ezáltal a kibővített EU legdinamikusabb régióját jelentik.
11
3. DEMOGRÁFIA, A FOGLALKOZTATÁS ÉS A MUNKANÉLKÜLISÉG ALAKULÁSA A nemzetközi gazdasági versenyképesség alakulásában ezeknek a tényezőknek az alakulása az egyik legdöntőbb, főleg, mert más tényezők kiaknázását, alakulását is meghatározóan befolyásolják. Az EU-15-ökben összességében minimálisan növekszik a népesség, Ez részben az átlagos életkor meghosszabbodásának, részben a bevándorlásnak köszönhető, a születési arányszámok ugyanis általánosan csökkenőek. Az 1996-2003-as időszakban 0,5 - 1 százalékos népességnövekedési mutatót Spanyolország, Portugália, Hollandia, 1 százalék felettit Luxemburg ért el (a magas szakképzettségű pénzügyi szakemberek bevándorlása miatt). A legmagasabb, közel 1,5 százalékos népességnövekedést pedig Írország tudta elérni. Az új EU-10-ek átlagában folyamatosan csökken a népesség. Az alacsony születési arányszám mellett magasabb halandósági ráta, alacsonyabb élettartam. általában növekvő elvándorlás jellemző. 1996-2003 között folyamatos tendencia a nettó népességcsökkenés Magyarországon, Csehországban, valamennyi balti államban, míg Lengyelországban, Szlovákiában és Szlovéniában kb. stagnál a népesség száma. 1 százalékot meghaladó évi népességnövekedés tapasztalható Cipruson és 0,6 százalék körüli Máltán. Az új EU-10-ek közül a kelet-közép-európai országokban drámaian romlik a helyzet, a népességfogyás miatt egy keresőre egyre több eltartott jut, ami az újraelosztási terheket növeli, így a demográfiai helyzet oldaláról megnehezül az új EU-10-ek felzárkózása a versenyképesség terén, sőt demográfiai helyzetük a régi EU-tagállamokhoz képest tovább romlik. Az USA-ban a bevándorlás és betelepedés rendkívül szigorú és egyre drasztikusabb korlátozása mellet is szolid, évi 1 - 1,2 százalékos a népesség növekedése, a munkaerő-potenciál növekedése pedig jóval gyorsabb, a népesség jobb korösszetétele (a munkaképes korúak magasabb aránya) következtében. Japánban a népesség kvázi stagnálását, illetve minimális, évi 0,1 - 0,2 százalékos növekedését tapasztaljuk, a japán munkaerő-potenciál azonban, az USA-val ellentétben, csökkenő. A foglalkoztatásnak két fő aspektusa van. Az egyik a munkahelyek számának alakulása, az aktivitási ráta, azaz a munkaképes korúak bevonásának aránya a termelésbe, a másik pedig a
12
munkanélküliség abszolút és relatív alakulása. Az aktivitási hányad alakulása természetesen közvetlenül kihat a munkanélküliség változására. A foglalkoztatottak száma 1996-2000 között az EU-15-ökben évi 1,4 százalékkal nőtt, az USA-ban viszont 2,0 százalékkal, tehát tartósan dinamikusabban. Japánban ebben az időszakban stagnált a foglalkoztatás. AZ EU-15-ök közül Írországban évi 5,7, Luxemburgban évi 4,2, Spanyolországban évi 3,1 százalékkal bővült a foglalkoztatás. A holland munkaerő-piaci politika kiemelkedően sikeresnek bizonyult; évi 2,6 százalékos ütemű munkahelyteremtést eredményezett, s a finnek is évi 2,3 százalékkal növelték a foglalkoztatást. Aktív munkaerő-piaci politikai mix-ük sikeresnek értékelendő. Németország és Ausztria teremtette az 1996-2003-as időszakban a legkevesebb új munkahelyet, amiben a strukturális merevségek, a munkaerő-piaci politika problémái, a magas termelési költségviszonyok miatt romló telephely-feltételek, magas elvonások mind-mind szerepet játszottak. Az EU-15-ök pozíciói a munkahelyteremtés terén a 2000-2003-as időszakban egyre romlottak, egyre levesebb új munkahely keletkezik. 2003-ban nettó munkahely-megszüntetés ment végbe Németországban, Hollandiában, Finnországban, Svédországban, Dániában és Portugáliában, azaz igen negatív az összkép. A munkahelyteremtés terén az új EU-10-ek pozíciói igen rosszak, gyengébbek a régi tagországok átlagánál is. 1996-2000 között az új EU-10-ek átlagában mindössze évi 0,3 százalékkal nőtt a munkahelyek száma. Az új EU-10-ek gazdasági fejlődése nem munkahely-teremtő jellegű. E probléma hangsúlyozása azért fontos, mert ha sikerülne megteremteni a nagyobb számú és arányú új munkahelyek létrehozásának feltételeit, akkor az új EU10-ek felzárkózása gyorsuló ütemben mehetne végbe. Az új EU-10-ek közül a munkahelyteremtésben 1996-2000 között Magyarország állt az élen, évi 1,1 százalékos munkahely-bővítéssel. Nettó munkahely-megszüntetés ment végbe Cipruson, mindhárom balti országban és Szlovákiában. Az EU-15-ökben 2000-2003 között folyamatosan visszaesett a munkahelyteremtés, 2003-ban mindössze 0,1 százaléknyi új munkahely jött létre. Az új EU-10-ekben tovább folytatódott a nettó munkahely-leépítés, ami a felzárkózás súlyos gátja. Új fejlemény, hogy mindhárom balti államban 2000 után (Litvániában 2002-től), egyre több új munkahely keletkezik. 2003-ban Csehországban, Máltán, Szlovéniában és 1999 óta folyamatosan Lengyelországban viszont csökken a munkahelyek száma. E tendenciában az ÚJ EU-10ek felzárkózásának sürgősen elhárítandó akadályát láthatjuk. Az USA-ban a legutóbbi két évtizedben nettó új munkahelyteremtés folyt, munkahelyek milliói jöttek létre, a 2001-2002. évi válság miatti kétszer 0,3 százalékos munkahelycsökkenés 13
minden jel szerint egyelőre rövid intermezzo volt. Japánban 1996-2000 között stagnált a munkahelyek száma, 200-2003 között nettó csökkenés ment végbe. A fejlett triász közül Japánban a legsúlyosabb a helyzet. A munkanélküliségi ráta mind az EU-15-ök, mind az új EU-10-ek neuralgikus problémája. A magas munkanélküliség a növekedés, az egyensúly és a nemzetközi versenyképesség alakulása szempontjából egyaránt kedvezőtlen. Az a probléma, hogy e téren az EU-15-ök pozíciója az elmúlt évtizedekben tartósan rosszabb, mint az USA-é és Japáné. Az új EU-10-ek pedig az EU-15ökhöz mérten is drámaian gyengébb pozícióban vannak, Ciprus, Málta, Magyarország és Szlovénia kivételével, de az utóbbi kettőben magas a nem-regisztrált munkanélküliség és a fekete munka aránya, azaz a valóságos helyzet rosszabb a statisztikai mutató által jelzettnél. Az EU-15-ök között az 1996-2003-as időszakban Spanyolországban és Görögországban volt messze a legmagasabb, mindvégig 10-14 százalékos a munkanélküliségi ráta. 1999-ig kétszámjegyű volt a finn, 2001-ig az olasz munkanélküliség. Messze a legalacsonyabb, mindvégig 3 százalék alatti a munkanélküliség Luxemburgban (a stabilt bank- és pénzügyi szféra hatása miatt), 4 százalék alatti Hollandiában, a 3,5 - 4,5 százalékos sávban mozog, emelkedett viszont Ausztriában. A német, francia, finn munkanélküliség az EU-15-ök átlaga feletti, ami különösen az első két országban rendkívüli társadalmi-pénzügyi feszültségeket okoz. Spanyol szomszédjánál jóval sikeresebben kezeli a munkanélküliséget Portugália, ahol a ráta alig fele az előbbinek. Az új EU-10-ek átlagában 1996-2000 között a munkanélküliségi ráta 11 százalék volt. 2000-2003 között ez az arány 14,3 százalékra romlott. Újra bebizonyosodott, hogy a világgazdasági és a nyugat-európai recesszió hatására a kelet-közép-európai országokban nagymértékben romlik a munkaerő-piaci helyzet, nő a munkanélküliség. A legsúlyosabb és romló tendenciájú a munkanélküliség Lengyelországban és Szlovákiában. Lengyelországban 1996-2000 átlagában 12,6 százalékos, 2003-ban 19,8 százalékos volt a munkanélküliség, Szlovákia mutatója 14,5 százalékról 17,1 százalékra romlott. Észtországban, Lettországban és Litvániában is folyamatosan kétszámjegyű munkanélküliséget regisztráltak, a lett helyzet valamelyest javuló, a másik kettőé nem. A munkanélküliség kezelésében az EU-10-ek közül Ciprus és Magyarország mutatta fel a legjobb eredményt (Cipruson elsősorban a turizmusnak köszönhetően jó relatíve jó a helyzet). Magyarország esetében ismételten rá kell mutatni a regisztrált és a tényleges munkanélküliség különbségére, a fekete munka pontosan fel sem becsülhető, magas arányára.
14
Az új EU-10-ek átlagában a munkanélküliség tartósan közel kétszerese az EU-15-ökének, s a regionális diszparitások is nagyobbak. Az új EU-10-ek e pozíció miatt is versenyképességi hátrányban vannak, a probléma orvoslása pedig még nehezebb, mint a régi EU-tagállamokban. Az USA-ban a munkanélküliségi ráta 1996-2000 között 4,6 százalékos volt, 2003-ra 6,0 százalékra növekedett. A nemzetközi versenyben az USA relatíve jó és 2004-től javuló pozícióban van. A triász versenyében évtizedek óta Japán örvendhet a legalacsonyabb munkanélküliségnek (kivéve az 1999-2001-es éveket). Az 1991-1995 átlagában még 2,6 százalékos munkanélküliségi ráta azonban 1996-2000 között 4,1 százalékra, 2003-ra 5,1 százalékra emelkedett, saját belső korábbi viszonyaihoz képest jelenleg Japánban is gondot okoz a munkanélküliségi, de kevésbé, mint az USA-ban és az EU-ban. Magyarország elsősorban a legaktívabb és legátgondoltabb munkaerő-piaci politikát folytató holland, dán, ír, finn modellek bevált elemeinek átvételével és adaptív alkalmazásával csökkentheti érdemben a munkanélküliséget. Ez hozzájárulhat a versenyképesség javításához is. A külgazdasági-világpiaci versenyképesség azonban az adatok szerint nincs szoros összefüggésben a munkanélküliségi ráta magasságával, fordítva azonban áll az összefüggés, a versenyképesség romlása, a telephely-feltételek kedvezőtlenebbé válása egyértelműen növeli a munkanélküliséget.
4. A KÖLTSÉGVETÉSI ÚJRAELOSZTÁS ALAKULÁSA A költségvetési újraelosztás méretének elemzéséhez és értékeléséhez elengedhetetlen a történelmi léptékű tendenciák értékelése. Az elmúlt évtizedekben történelmi tendencia, hogy Írország és Hollandia kivételével az EU-ban mindenütt növekedett a bruttó hazai termék (GDP) újraelosztásának mértéke. Az 1996-2000-es időszakban az EU-15-ök átlagában az állam a megtermelt GDP 46, 8 százalékát központosította adók és járulékok révén és osztotta el újra. Ez kivétel nélkül magasabb arány, mint az 1970-es évek elején, még a deetatizáló Nagy-Britanniában, sőt Írországban és Hollandiában is. Írország és Hollandia az 1996-2000-es évek újraelosztási átlagához képest 2000-2003 mérsékelte valamelyest az újraelosztás arányát. Írország 3,1 százalékponttal, 37,7 százalékról 34,6 százalékra, Hollandia 1,7 százalékponttal 45,6 százalékra. Az EU-15-ök átlagában az állami bevételek/GDP arány 1991-1995 átlagában 45,1 százalék, 1996-2000 átlagában 46,8 százalék volt, 2003-ban 45,8 százalékot tett ki. Az állami jövedelem-központosítás eddigi csúcspontját EU-szerte 1999-ben érte el (47,0 százalékkal). 1996-2000 15
átlagában az EU-15-ök átlagánál magasabb újraelosztást valósított meg Svédország, Ausztria, Belgium, Franciaország, Finnország, Dánia, minimálisan átlag felettit Németország. Mindvégig Svédországban a legmagasabb a központosítás mértéke, 2001-ig 60 százalék feletti, 2003-ban 59,2 százalék. Megközelítően magas ez az arány Dániában; 2003-ban 57,5 százalék. 50 százalék feletti a központosítás mértéke Franciaországban, Belgiumban, Finnországban is. A 40-50 százalékos sávban helyezkedik el az EU-15-ök legtöbb tagja, minimálisan 40 százalék alatt Nagy-Britannia, Spanyolország és 35 százalék alatt Írország. A megtermelt GDP-ből az állami elvonások mértékét az új EU-10-ek többségében az 1996-2003-as időszakban mérsékelték, jelenleg a 40-45 százalékos sávban helyezkedik el Csehország, Észtország, Lettország, Magyarország és Szlovénia. A legalacsonyabb az arány Cipruson és Litvániában, 75 százalék körüli. A legnagyobb mértékű központosítást 2002-ben az alacsony SZJA és a vállalkozásbarát társasági adó ellenére Szlovákia valósította meg, a GDP 45 százalékával. (A 2003. évi nem végleges adatok rendkívül eltérők). Az EU-15-ökhöz és az új EU-10-ekhez képest az USA és Japán hagyományosan alacsonyabb mértékű jövedelem-elvonást és újraelosztást valósít meg. 1996-2000 között az USA-ban az állami bevételek/GDP arány 32,9 százalékos, Japánban 32,0 százalékos volt. 2003-ra ez az arány az USA-ban 29,7 százalékra, Japánban 31,5 százalékra csökkent. A belátható időtávban (középtávon) az USA-ban és Japánban 30 százalék körüli, az EU-25-ökben 45 százalék körüli átlagos jövedelemközpontosítás várható. Az állam gazdasági szerepvállalásának mértéke, a szociális piacgazdaság európai modelljeinek, rendszereinek fenntartása nagyobb állami beavatkozással valósul meg, mint az USA-beli és a japán gazdaság működtetése. Igen figyelemre-méltó, hogy az újraelosztás és az állami bevételek-kiadások mértéke és szerkezete minden korábbinál lassabban és nehezebben változtatható, a kialakult érdekstruktúrák és juttatási arányok jogi rögzítettsége miatt. Az EU-15-ökben az államháztartási kiadások jóval több, mint 90 százaléka jogilag kötött, nem vagy csak rendkívüli konfliktusok és jogszabály-módosítások árán változtatható, ami a konszenzus-kereső mechanizmusok, intézményi struktúrák, érdekviszonyok és befolyásoló eszközök bonyolult és nagy számú volta miatt igen nehéz, de bizonyos területeken megkerülhetetlen feladat. A politikai, gazdaságpolitikai, jogi, pénzügyi, társadalompszichikai feltételek megnehezítik a gazdaságpolitika helyzetét.
16
5. ADÓSSÁGÁLLOMÁNY, KAMATTERHEK, MEGTAKARÍTÁSOK A felhalmozott adósságállomány alakulása igen eltérő az EU-országokban. A magas adósságállományú országokban magasabb az adósságszolgálati teher (törlesztés+kamat), így kevesebb jut fejlesztési beruházásokra és jóléti kiadásokra. A magas adósságállomány rendszerint együttjár más pénzügyi egyensúlyi problémákkal is. Az EU-15-ök átlagában a költségvetés felhalmozott adósságállománya a GDP-hez viszonyítva 1980-ban 38,1 százalékot, 1990-ben 53,7 százalékot, 1999-ben 67, 8 százalékot tett ki, ez volt a csúcspont. 2000-ben ezt 64,0 százalékra mérsékelték, 2003-ban ugyanekkora volt az átlagos eladósodás. A maastrichti kritériumok között szerepel, hogy a felmozott adósságállomány nem haladhatja meg az éves GDP 60 százalékát. Ezt 2000-2003 között az EU-15-ök közül folyamatosan Luxemburg, Írország, Hollandia, Portugália, Finnország és a három nem euro-övezeti ország, Nagy-Britannia, Dánia és Svédország teljesítették. A legmagasabb, az éves GDP 100 százalékát meghaladó hosszú ideje Belgium és Olaszország adósságállománya. Korábban sokáig Belgiumnak, 2000-2003 között pedig Olaszországnak volt a legnagyobb adósságállománya. Gyakorlatilag nincs adósságállománya Luxemburgnak. Németország és Franciaország adósságállománya az elmúlt években (2000-2003 között) növekvő tendenciát mutatott. A nagy mérvű pénzügyi stabilitásáról híres Ausztria adósságállománya is jóval meghaladta a maastrichti küszöbértéket, sőt a német eladósodás mértékét is. Írország, Nagy-Britannia és Finnország maradtak e téren a pénzügyi stabilitás szigetei az EU-15-ökben. Az új EU-10-ek adósságállománya 2000-2003 között átlagosan jóval alacsonyabb , mint az EU-öké, de az átlag romlott; 2000-ben 38,1 százalékot, 2003-ban 44,6 százalékot tett ki a GDP-hez viszonyítva. Az új EU-10-ek között a két legeladósodottabb ország Ciprus és Málta, 2003ban mindkettő adósságállománya a GDP 72 százalékát tette ki. Meglepőnek tűnik, hogy az új EUtag rendszerváltó országok mindegyike 2003 végéig folyamatosan teljesítette az adósságkritériumot, kevésbé eladósodottak, mint az EU-15-ök. A kelet-közép-európai országok közül Magyarország adósságállománya 2000-ben 55,4 százalékot tett ki, 2003-ban 59,0 százalékot, erősen romló tendencia mellett. 2000-2003 között megkétszerezte adósságállományát Csehország, 18,2 százalékról 37,6 százalékra. Lengyelország adósságállománya 2000-2003 között 36,6 százalékról 45,4 százalékra nőtt, Szlovákia viszont 49,9 százalékról nem kis nehézségek árán 42,8 százalékra csökkentette adósságállományát. Szlovénia adóssága stabilan, évek óta a GDP 27 százaléka körül
17
mozog. Az adósságállomány terén viszonylag meglepően stabil a három balti ország helyzete; Észtország gyakorlatilag adósság nélküli (adósságállománya a GDP 5,8 százaléka), Lettország 15,6 százalékos, Litvánia 21,9 százalékos adóssággal rendelkezett a GDP-hez mérten 2003 végén. Ciprus, Málta, Magyarország, Lengyelország és Csehország a belátható időtávban (2005 végéig) tovább növeli eladósodását, az új EU-10-ek többi öt országában kedvezőbb a helyzet, Észtország pedig adósság nélküli marad. Észtország a monetáris és fiskális politikában rendkívüli stabilitásorientációt követ, a pénztömeg-bővülést, a hitelfelvételeket, a költségvetési kiadásokat, a kamatokat és az árfolyamot egyaránt konzekvensen stabilizálták és stabilan tartják, ami igen jót tesz a gazdaságnak, sőt Észtország minden bizonnyal az első lesz az EMU-hoz történő csatlakozásban. Az eladósodási pozíció és a költségvetési kamatterhek természetszerűleg szoros összefüggést mutatnak. A hitelfelvételek ütemezésének, a futamidőnek, a bonitásnak, a hitelfelvételkor rögzített kamatlábnak (fix kamatozású hitelek esetén), a valutanemnek, a hitelállomány struktúrájának rendkívül nagy szerepe van a kamatterhek alakulásában. Adott kamatösszeg pedig nagyobb GDP-hez és költségvetéshez képest kisebb megterhelést jelent. A költségvetésnek az adósságállomány utáni kamatkiadásai a GDP-hez viszonyítva az EU-15-ök átlagában 1991-1995 között évi 5,1 százalékot, 1996-2000 között évi 4,6 százalékot tettek ki, az adósságállományok leépítésére irányuló erőfeszítések és a kamatok csökkenése miatt ez a teher 2003-ra 3,2 százalékra csökkent. A kamatteher természetszerűleg a 3 legeladósodottabb országban a legmagasabb: Belgiumban, Görögországban és Olaszországban. 1996-2000 átlagában Görögországban a költségvetés évente a GDP 9,3 százalékát, Olaszországban 8,5 százalékát, Belgiumban 7,6 százalékát volt kénytelen kamatfizetésre fordítani. A GDP több mint 5 százalékát fizette ki kamatokra a brit, dán, svéd költségvetés is. Nemzetközi elemzések szerint a GDP 4 százalékát kitevő éves kamatteher is egészségtelenül megterhelő, mert a gazdaságfejlesztést akadályozza. A kamatterhet a GDP-hez és a költségvetéshez egyaránt szokás viszonyítani. Az előbbihez képest azért, mivel a gazdaság egészének teljesítő képessége fontos a megítéléséhez, az utóbbihoz viszonyítva pedig azért, mivel közvetlenül a költségvetésből kell azt kifizetni. Az EU-15-ök átlagában a GDP-hez viszonyított kamatkiadások a költségvetésen belül kb. két és félszeres arányt tesznek ki, a GDP-hez képest 4 százalék kamatfizetés a költségvetés közel 10 százalékát teszi ki. A költségvetés kamatkiadásai 2000-2003 között az EU-15-ökben kivétel nélkül minden országban csökkentek, az adósságleépítés mellett az alacsony kamatok is kedvezően hatottak. 2003-ra az EU-15-ök átlagában a költségvetés kamatterhei a GDP 3,2 százalékára csökkentek. 2003-ban Belgiumban a kamatteher a költségvetés 5,6 százalékát tette ki, Görögor18
szágban volt a legmagasabb, 5.7 százalékkal, Olaszország a harmadik, 5,3 százalékkal. Luxemburgban a költségvetésnek gyakorlatilag nincs, illetve minimális a kamatterhe, Írországban és Finnországban is igen kedvező a helyzet, a költségvetés a GDP 1,4 és 1,6 százalékát fizeti ki kamatokra. A GDP 3 százaléka körül mozog a német, a francia, az osztrák és a portugál költségvetésből a kamatfizetés. Meglepő, hogy Németország az újraegyesítés hatalmas költségei és hitelfelvételei nyomán sincs kedvezőtlenebb helyzetben, mint Franciaország. Ausztria viszonylag magas kamatterhe "sok kicsi sokra megy" alapon gyűlt össze, hiszen az osztrák költségvetés általában minimális deficittel zár (a maastrichti küszöbérték felét sem éri el általában), viszont az évek során lassan, de mára jelentősen kumulálódott az adósságállomány, így jött létre a kiváló osztrák pénzügyi stabilitáshoz képest meglehetősen magas kamatteher. Az új EU-10-ekben a költségvetések kamatterhelése a GDP-hez viszonyítva kisebb, mint az EU-15-ökben. 2000-ben az új EU-10-ek átlagában a költségvetés a GDP 2,5 százalékát fizette ki kamatokra, 2003-ra ez az arány alig változott, 2,7 százalékra. A költségvetés kamatterhe a GDP-hez mérten az új EU-10-ek közül messze Magyarországon a legmagasabb. 2000-ben 5,7 százalék, 2003-ban 4,1 százalék, ami a költségvetés nagyságához képest viszont 2000-ben több mint 10 százalékot, 2003-ban közel 10 százalékot tett ki. Több évben többet költött a magyar költségvetés kamatfizetésre, mint az egész oktatási rendszere, az általános iskoláktól az egyetemekig. Az új EU-10-ek közül Magyarország után Máltának és Ciprusnak a legmagasabb a kamatterhe a GDP-hez viszonyítva, 2003-ban 3,6 és ,3,3 százalék. Lengyelország évek óta GDP-jének kb. 3 százalékát fizeti ki kamatokra. Ez az arány csak fele az 1990-es évek első fele átlagának. Csehország kamatterhe az éves GDP alig több mint 1 százaléka (2003-ban 1,3 százalék), Szlovákiáé 20002003 között 4.1 százalékról 2, 4 százalékra csökkent, Szlovéniáé pedig 2,3 százalékról 1,9 százalékra. A költségvetési kamatterhek terén az új EU-10-ek átlagos pozíciója a jelenlegi tendenciák szerint minden bizonnyal tartósan és lényegesen jobb lesz a következő években, mint az EU-15öké. A triász összehasonlításban az USA-költségvetés kamatkiadásai a GDP-hez mérten jóval alacsonyabbak, mint az EU-15-öké, de magasabbak, mint az új EU-10-eké. EU-USA-Japán összehasonlításban 1990-2002 között mindvégig a japán kamatteher volt a legalacsonyabb, 19911995 átlagában a GDP 3,6 százaléka, 1996-2000 között 3,4 százaléka. Ez a teher 2003-ra 3,0 százalékra mérséklődött, mégis 2003-ban először a japán költségvetés kamatterhe a GDP-hez viszonyítva meghaladja az USA-ét, mivel az utóbbié 2,6 százalékra csökkent, így az USA pozíciója a legkedvezőbb. 19
A megtakarítások alakulása számos nemzetgazdasági szempontból döntően fontos. A megtakarítások a beruházások alapját képezik, s az utóbbiak feltételeitől függően válnak reál beruházássá, vagy a pénzügyi szférában befektetéssé, bel- vagy külföldi beruházássá. Történelmileg az USA-ban hagyományosan alacsonyabb a megtakarítási ráta és hajlandóság, Japánban viszont kiemelkedően magas. Az EU-15-ök a kettő között kb. középen helyezkednek el. Az EU-15-ök átlagában a megtakarítások 1991-1995 között a GDP 20,1 százalékát, 19962000 között 20,9 százalékát tették ki, a megtakarítási ráta alig változott, 2000-2003 között viszont érezhetően csökkent 19,5 százalékra. Az EU-15-ök közül hagyományosan a legnagyobb a megtakarítások aránya a gazdag és takarékos Luxemburgban; 2003-ban a GDP 27,8 százaléka. A GDPhez viszonyítva 20-25 százalékos a megtakarítások aránya Németországban, Dániában, Svédországban, Spanyolországban, Ausztriában. Általában 25-27 százalékos, azaz igen magas ez az arány Finnországban. 1996-2000 átlagában Hollandiában és Belgiumban még a GDP több mint 25 százalékát takarították meg, 2003-ra a ráta 23.6 és 22,4 százalékra csökkent. Hagyományosan alacsony; 20 százalék alatti a megtakarítások aránya Görögországban és Portugáliában. Írországban 1996-2000 átlagában a GDP 24,3 százalékát takarították meg, 2000 után folyamatos aránycsökkenés mutatkozott, 2003-ra 20,6 százalékra. Németországban és Franciaországban 20 százalék feletti megtakarítási ráta jellemző. Érdekes, hogy a 2000 körüli években Franciaországban nagyobb arányú megtakarítás folyt, mint Németországban, 2002-től ismét fordított a helyzet, sőt 2003-ban a francia megtakarítások a GDP százaléka alá csökkentek. Az EU-15-ök közül történelmileg hosszú idő óta Nagy-Britanniában a legalacsonyabb a megtakarítási hajlandóság, tartósan a GDP 15 százaléka körül mozog. Ez a ráta 1991-1995 átlagában 14, 9 százalékot, 1996-2000 között 16,2 százalékot tett ki, majd 2003-ra 14,7 százalékra csökkent. Az új EU-10-ek országaiban átlagosan 20 százalék alatti a megtakarítási ráta, jóval alacsonyabb, mint az EU-15-ök átlagában. Ezt részben a relatív szegénység magyarázza, alacsonyabb jövedelemből relatíve is kevesebbet lehet megtakarítani, másrészt számos tényező hatott és hat a megtakarítások ellen. Ilyenek az infláció, a gyakran negatív reál kamat, a megtakarításokkal szemben a pénzköltésre ösztönző tényezők, növekvő fogyasztási igények, a befektetések gyakran relatíve magas kockázata és alacsony hozama, a nem kellő gazdaságpolitikai ösztönzés stb. Az új EU-10-ekben az alacsony megtakarítások és saját erőből történő fejlesztés nehézségei jelentik az egyik legsúlyosabb versenyképességi hátrányt nemzetközi összehasonlításban. A megtakarítási készség és képesség az 1996-2003-as időszakban alacsony szintű volt, s a pénzügyi instabilitás e téren nem nyújt kedvező kilátásokat az országok többségében a megtakarítások növelésére. A 20
megtakarításokat tartósan stabilizáló, növelő és azokat gyorsan hatékony reál beruházásokká változását ösztönző gazdaságpolitika lehetne az új EU-10-ek felzárkózásának egyik kulcstényezője. Az új EU-10-ek közül a legmagasabb és legstabilabb megtakarítási rátát Szlovéniában találjuk; 1996-2000 között 24,1 százalékot, 2003-ban 24,4 százalékot tett ki. 1996-2000 közötti magas; 26,2 százalékos megtakarítási ráta volt Csehországban, 2003-ra viszont 21,7 százalékra csökkent. A pénzstabilitás és a kiemelkedően jó pénzügyi politika Észtországban rendkívüli mértékben ösztönözte a megtakarításokat. Az 1996-2000 időszakbeli 18,7 százalékos megtakarítási ráta folyamatosan nőtt, 2003-ban 25,1 százalékot ért el. Korábban igen alacsonyak voltak a lettországi megtakarítások, 1996-2000 között a GDP 16,8 százalékát érték csak el, 2003-ra viszont 21,3 százalékát. A litván ráta 1996-2000 között mindössze 14 százalékos volt, 2003-ra 15,7 százalékra nőtt. Lengyelországban a megtakarítások hosszú időtávban a GDP 20 százaléka körül mozogtak, 2003-ra 17 százalék alá csökkentek. Ugyancsak 17 százalék alattiak a magyar megtakarítások. Szlovákiában 2003-ra viszonylag magas; 23,8 százalékos megtakarítási rátát értek el. Az új EU10-ek közül történelmileg és jelenleg is a legalacsonyabbak a megtakarítások Cipruson, 2003-ban a GDP-nek mindössze 14,4 százalékát érték el, ami a kibővült EU-ban is a legalacsonyabb. A magas arányú megtakarítások Szlovéniában, Észtországban, Lettországban tartósan jó alapot nyújtanak a fejlődésre, annál is inkább, mivel gyorsan reál beruházásokká változtatják őket. Az új EU10-ek közül tartósan kedvezőtlen Ciprus, Magyarország, Lengyelország és Litvánia helyzete a megtakarítások terén, ami a nemzetközi versenyképesség szempontjából súlyos gondot jelent, a többi kedvezőtlen hatás mellett a belföldi akkumuláció relatív gyenge volta miatt akadályozza a felzárkózást.
6. AZ EXPORT, IMPORT, KÜLKERESKEDELMI MÉRLEG ÉS A CSEREARÁNYOK ALAKULÁSA
Az export és import növekedése a világgazdasági bekapcsolódás mértékét jelezve, átlagon felüli növekedése pedig a külkereskedelmi összefonódás és piaci térnyerések szempontjából fontos mutató. Egyensúlyi növekedése vagy kiegyensúlyozatlansága a külkereskedelmi mérleg alakulásán keresztül az országok nemzetközi fizetési mérlegpozíciója alakulásának lényeges tényezője. A cserearányok alakulása a nemzetközi versenyképesség egyik legrelevánsabb szintetikus mutatója.
21
Az EU-15-ök átlagában az export volumene 1991-1995 között évi 5,9 százalékra, 19962000 között évi 7,8 százalékra nőtt. 2001-2003 között a recesszió hatására folyamatosan csökkent az EU-15-ök exportvolumenének növekedése, 2003-ra 0,5 százalékra. 1996-2000 között a leggyorsabban Írország, Finnország, Spanyolország és Ausztria növelte kivitelének volumenét; Írország évi 15 százalék feletti, a többiek 10 százalékos évi ütemben, illetve azt meghaladóan. A 2000-2003-as időszakban az ütemek az országcsoport egészében visszaestek, sőt 2001-ben 3 országban, 2002-ben 4 országban, 2003-ban 5 országban csökkent a kivitel volumene. Az új EU-10-ekben 1996-2000 között évi átlagban 12,3 százalékos exportvolumen-növelést értek el, a legdinamikusabban Magyarország és Észtország növelte kivitelét, Magyaroszág évi 20 százalékkal, Észtország 16,9 százalékkal. Kétszámjegyű exportnövelést valósított meg Csehország, Szlovákia, Lettország és Lengyelország is. A leggyengébb exportdinamikát Ciprus és Málta mutatta, Ciprus kivitelének volumene évi 1,7 százalékkal csökkent, Máltáé évi 4 százalékkal növekedett. A 2001-2003-as időszakban Lengyelország, Lettország és Litvánia növelték leggyorsabban exportjukat. Az új EU-10-ek a 2001-2002-es recessziós években is évi 8,7 és 6,5 százalékos exportnövelést értek el, 2003-ban pedig kiemelkedően jó, 11,7 százalékos eredményt produkáltak. Ezzel a új EU-10-ek tartósan a világgazdaság egyik legdinamikusabb exportőr-térségévé váltak. A triász versenyében az USA 1996-2000 között az EU-t valamivel meghaladóan évi 8 százalékkal növelte exportvolumenét, Japán viszont csak évi 3,8 százalékkal. 2001-2002-ben az USA kivitelének volumene visszaesést mutatott, 2003-ban 1,9 százalékos növekedést regisztráltak. 2004-2005-ben újabb nagy arányú fellendülést várnak az előrejelzések szerint. 2002-től Japán ismét régről ismert 8-10 százalékos exportnövelési ütemét érte el. Az EU-15-ök importja 1996-2000 között évi 8,2 százalékkal növekedett. 2001-2002-ben minimális volt az import növekedése; 1,4 és 0,7 százalék, majd 2003-ban 2,4 százalékos ütemben bővült átlagban az import volumene. 2001-ben 4 ország importvolumene csökkent, 2002-ben 5 országé, 2003-ban 4 országé. 1996-2000 között a EU-15-ök közül Írország, Finnország és Spanyolország importjának volumene növekedett a legdinamikusabban; évi 10 százalék felett. A 8-10 százalékos sávban helyezkedett el Dánia, Franciaország, Luxemburg, Nagy-Britannia és Németország. 2003-ban a legdinamikusabban Görögország és Spanyolország növelték importjukat, rajtuk kívül a német és a svéd importpiac bővülése haladta meg az 5 százalékot. Az új EU-10-ek az 1996-2003-as időszakban a világgazdaság leggyorsabban bővülő importpiacát jelentették, behozataluk 1996-2000 között évi 13,7 százalékkal növekedett. 2001-2002ben évi 4,5 százalékos importbővítést valósítottak meg, 2003-ban újra dinamikusan 9,3 százalé22
kot értek el. Összességében az új EU-10-ek importja a jelzett időszakban exportjukat meghaladóan bővült. 1996-2000 között messze a legnagyobb ütemben Magyarország növelte importját; évi 18,9 százalékkal. Magyarország exportja ugyanakkor ennél is gyorsabb ütemben növekedett. Kétszámjegyű ütemben növekedett Észtország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia importjának volumene is. A 2001-2003-as időszakban az új EU-10-eken belül nagy mérvű ingadozásoknak és ütemkülönbségeknek vagyunk tanúi. 2003-ban 10 százalék feletti ütemben Lettország, Észtország, Szlovákia és Magyarország bővítették importjukat, a leggyorsabban Lettország, amely 14,7 százalékos ütemet ért el. A triász összehasonlításában 1996-2000 között az import bővítésében az USA állt az élen, évi 12,3 százalékos rendkívüli mértékű növekedéssel. Japán importja évi 3,5 százalékkal bővült. A 2001-2002-es recesszió után 2003-ban Japán importja 6,7 százalékkal, az USA-é 4,8 százalékkal bővült, míg az EU 2,4 százalékot ért el. Az új EU-10-ek 9,3 százalékos importnövekedése ebben az összehasonlításban még nagyobb jelentőséget nyer. A világgazdasági bekapcsolódás mértékének növekedése, a külgazdasági kapcsolatok szorosabbá válása az új EU-10-ekben alapvető tendenciaként erősítheti pozícióikat a nemzetközi versenyben, de csak akkor, ha exportjuk és importjuk struktúráját sikerül kedvezően alakítaniuk. Az EU-15-ök közül az 1996-2003-as időszakban a külkereskedelmi mérleg mindvégig Írországban mutatta a legnagyobb aktívumot, amely évente a GDP közel 25 százalékát érte le, egyes években annál is többet. A második legnagyobb külkereskedelmi aktívumot rendre Finnország érte el, évente közel 10 százalékot. A német külkereskedelmi mérleg aktívuma is egyre növekvő. Az újraegyesítést követő időszakban, 1991-1995 között az aktívum évi 1,9 százalékra csökkent, 1996-2000 átlagában már az éves GDP 3,3 százalékát érte el, 2003-ban pedig 6,2 százalékot. Ezzel Németország tartósan visszatért a nagy exporttöbbletet produkáló országok sorába. Rendszeresen deficites, de könnyen finanszírozható Luxemburg áruforgalmi mérlegének hiánya, amelyet azonban a pénzügyi tranzakciók haszna messze túlszárnyal. Rendszeres nagy mérvű deficittel küzd Görögország, Spanyolország és Portugália. A fejlett országok közül hagyományosan deficites Nagy-Britannia külkereskedelmi mérlege. A deficit mértéke 1996-2000 között a brit éves GDP 2,5 százalékát érte le, 2003-ban 4,2 százalékot. Az új EU-10-ek külkereskedelmi mérlege rendre deficites, az 1996-2003-as időszakban valamennyi országnak folyamatos hiányt kellett elkönyvelnie. A külkereskedelmi mérleg az EU10-ek egyik legneuralgikusabb pontja, de a rendszerváltás utáni rendkívüli átalakítási feladatok, a szerkezet-átalakítás, a technológiai fejlődés követelményei, a beruházási import szükségessége 23
mind nagy arányú importigénnyel járnak. A hosszú távú fejlődés megalapozása nem is történhet másként, de feltétlenül oda kell figyelni, hogy az importtöbblet valóban fejlesztési célú behozatal következménye legyen, s a technológiai felzárkózást szolgálja. Az új EU-10-ek közül azonban nem a rendszerváltó országok, hanem Ciprus külkereskedelmi mérleghiánya a legnagyobb, az 1996-2003-as időszakban a GDP 26-29 százaléka, ami történelmileg páratlan arányt jelent. A GDP 15-20 százalékát teszi ki Észtország, Lettország és Málta külkereskedelmi mérlegének deficitje. Az 1996-2000-es időszakban meglepő módon Magyarország deficitje volt a legalacsonyabb, s 2003-ban is az új EU-10-es mezőny átlagánál valamivel kedvezőbb helyzetben van. A külkereskedelmi mérleghiány hazánkban 1996-2000 között az éves GDP 4,3 százalékát, 2003-ban 4,5 százalékát érte el. Az USA külkereskedelmi mérleghiánya 1996-2000 között évi átlagban GDP-jének 3,2 százalékát tette ki, 2003-ban pedig 5,1 százalékot. Japán viszont többletet ért el, az aktívum 19962000 között is és 2003-ban is a GDP 2,5 százalék volt. A cserearányok aggregált mutatója jól tükrözi az országok polarizációját, versenyhelyzetük sok tényezőből adódó különbségeit, nemzetközi jövedelemtermelő-képességük alakulását. Az EU 15-ök összesített cserearánya 1996-2000 között 0,4 százalékkal romlott. A jelzett időszakban az EU-15-ök közül 10 országban gyengült a nemzetközi cserearány-mutató. A nagy EU-gazdaságok közül csak Nagy-Britanniában javult a cserearány, évi 1,5 százalékkal. A kis országok közül Dánia évi 1,9 százalékkal, Írország 0,7 százalékkal javította cserearányát. A 2001-2003-as időszakban rendkívüli éves ingadozásoknak vagyunk tanúi, az EU 15-ök átlaga azonban minden évben némi javulást mutatott. Ebben az időszakban a romló tendencia megfordult és javultak Németország, Franciaország, Olaszország és 2002-től újra Nagy-Britannia cserearányai. Az új EU-10-ek külkereskedelmi cserearányai 1996-2000 között átlagosan az EU-15-ökkel megegyező mértékben; évi 0,4 százalékkal romlottak. Csak három ország tudta javítani cserearányait, Litvánia, évi 3.2 százalékkal, Csehország, évi 0,6 százalékkal és Szlovénia, minimális, 0,1 százalékkal. 2001-ben valamelyest javultak a cserearányok az országcsoport átlagában, 2002ben stagnáltak, 2003-ban átlagban újra romlottak. Folyamatosan javultak Csehország cserearányai, a többi országban nem sikerült a romlást tartósan megfordítani. A gyenge cserearány-mutatók az új EU-10-ek versenyképességi problémáit, sebezhetőségét egyértelműen tükrözik. A romló cserearányok azt is jelentik, hogy ugyanannyi importért volumenben egyre több exporttal kell fizetni, ami felemészti a gazdasági növekedés egy részét. Ha ezt a tendenciát sikerülne tartósan kiküszöbölni, az a növekedésnek is, a fejlesztésnek és az életszínvonal növelésének egyaránt impul24
zust adhatna. A cserearányok tartós javulása azonban éppen a versenyképesség javításának eredménye lehet.
25
7. STATISZTIKAI TÁBLÁZATOK
26
