SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR KÖRNYEZET- ÉS TÁJGAZDÁLKODÁSI INTÉZET TERMÉSZETVÉDELMI TANSZÉK
A GALGAHÉVIZI LÁPRÉT TÁJVÁLTOZÁS-VIZSGÁLATA LÉGIFOTÓK (1952-2005) ALAPJÁN TDK dolgozat Belső konzulensek: Dr. Centeri Csaba, egyetemi docens Vona Márton, tanszéki mérnök Tanszékvezető: Dr. Turcsányi Gábor, habil. egyetemi docens Készítette: Helfrich Tímea V. évfolyam
Gödöllő 2006
1. Bevezetés Hazánkban az elmúlt 150 év során lápjaink 97 %-a pusztult el a lecsapolási, meliorációs, vízrendezési munkák, valamint a tőzegbányászat következtében (Érdiné, 2002). A nagymértékű pusztulás miatt kiemelt jelentőségű feladatunk védelmet nyújtani a még meglévő 3%-nak. A vizes élőhelyek fontos funkciót töltenek be az élővilág, a génmegőrzés és a biodiverzitás szempontjából, részt vesznek az anyag- és energia-körforgásban, de szerepük az oktatás, a nevelés és a rekreáció szempontjából sem elhanyagolható (Németh, 2004). A biológiai és táji sokféleség védelme, megőrzése és helyreállítása az utóbbi évtizedekben a globális és az európai környezetpolitika egyik központi kérdésévé vált. A természeti örökség megőrzését veszélyeztető tényezők azonban egyre több területen jelentkeznek. A növekvő és differenciálódó területhasznosítási igények (pl. zöldmezős beruházások) következtében a természetes élővilág élettere töredékére csökkent. Ezt a negatív folyamatot tovább fokozza a természetes élőhelyeket felaprózó és elszigetelő mesterséges létesítmények (pl. elektromos vezetékek, közutak stb.) növekvő száma. A természetes élőhelyeket átalakító káros hatások leghatékonyabban ezen élőhelyek helyreállításával
és
fejlesztésével,
a
feldarabolódott
területek
összeköttetésének
visszaállításával ellensúlyozhatók. Ennek megalapozásához azonban részletes elemzések szükségesek a területen bekövetkezett változásokról, a jövőbeli változások lehetséges módjáról és mértékéről. A természetvédelem korai, megőrzésen alapuló szemléletét napjainkban egy modern, dinamikus természetvédelmi megközelítés egészíti ki, amely a területek fenntartható kezelésével és használatával járul hozzá a természeti értékek hosszú távú megőrzéséhez. A természetes állapotok megőrzésében nagy szerepe van a társadalom környezettudatosságának, éppen ezért nagyobb hangsúlyt kell fektetni a természetvédelem népszerűsítésére az oktatási, képzési, ismeretterjesztési és bemutatási lehetőségek kiterjesztésével. A galgahévízi láprét olyan védett természeti terület, amely megőrzésre érdemes növényfajokkal és élőhelyekkel büszkélkedhet. Úgy gondolom, hogy munkám eredményei hasznosak lehetnek a láprét védelme során, ezért választottam ezt a területet kutatási témának.
1
A dolgozat készítése során célkitűzéseim a következők voltak: - a rendelkezésre álló légifotók alapján elkészíteni a felszínborítás térinformatikai adatbázisát, majd segítségével jellemezni a galgahévízi láprét felszínborításának változását; - a változás alapján értékelni a láprét természeti állapotát; - kiszámítani az eltérő növénytársulásfoltok terület-kerület arányát fenntarthatóságuk értékeléséhez; - az eredmények alapján javaslatot tenni a természetvédelmi kezelés megalapozására.
2
2. Irodalmi áttekintés 2.1. A terület általános bemutatása 2.1.1. Földrajzi fekvés Galgahévíz település a Galga patak völgyében az Alföld északi határán, három morfológiai egység – a Gödöllői-dombvidék, a Cserhát alja és a Jászság – találkozásánál fekszik, a Hatvani kistáj része. Egymást sűrűn váltogató dombok, hátak, völgyek jellemzik. Síksági területnek minősíthető az összterület 58%-a, dombvidékhez sorolható 35%-a (Nagy, 1997). A település Pest megyében, Budapesttől 46 km-re, keletre található.
1. ábra: Magyarország lápjai (KöM TVH 2002) 2.1.2. Éghajlat Galgahévízen a kontinentális éghajlat sajátosságai érvényesülnek. A hőmérséklet és csapadékingadozás, a légáramlatok váltakozásának hatásai miatt az atlanti, mediterrán és az eurázsiai belső szárazföldi jelleg váltakozása jellemző. A Mátra hegység közelsége gyakran érezteti hatását. A tavaszi felmelegedéshez hosszabb idő szükséges, mint az őszi lehűléshez. Gyakoriak a hirtelen bekövetkező 3
hőmérsékletváltozások. Május első harmadában, június végén és október elején gyakran hőmérséklet csökkenés jellemző (Nagy, 1997). Ez egybeesik Fekete (1965) megállapításával, miszerint a Gödöllői-dombság hűvösebb és nehezebb mezoklímával jellemezhető, és a terület ennek a földrajzi egységnek a szélén fekszik. Gyakoriak az őszi fagyok, valamint a nyári és kora őszi időszakban a jégverés. A meteorológiai adatok 50 éves átlagának értékeit az 1. táblázatban láthatjuk (Nagy, 1997). Meteorológiai jellemzők: Galgahévízre jellemző adatok: 1. Évi átlagos középhőmérséklet: +10,6ºC 2. Tenyészidőszak középhőmérséklete: +17-18ºC 3. Fagyos napok száma: 100-110 nap 4. Első őszi fagy átlagos határnapja: október 20-25. 5. Havas napok száma: 25-30 nap 6. Utolsó tavaszi fagy átlagos határnapja: április 15-20. 7. Évi csapadék: 550-570mm 8. Évi napsütéses órák száma: 1900-2000óra 9. Uralkodó szélirány: nyugati-északnyugati 1. táblázat: Galgahévíz meteorológiai adatai (Nagy, 1997) Ezek az értékek nem térnek el lényegesen az országos átlagtól, viszont a láprét mikroklímája igen, részben a borítottság, részben a talaj nedvességtartalma miatt (Kovács, 1955). 2.1.3. Növényvilág Az Alföld flóravidéke (Eupannonicum) Tiszántúli (Crisicum) és Duna-Tisza közi (Praematricum) flórajárásai határán elhelyezkedő Hatvani kistáj fontosabb potenciális erdőtársulásai között a tölgy-kőris-szil ligeterdők, a nyílt sztyepptölgyesek és a gyöngyvirágos tölgyesek említhetőek. A nyílt társulások közül jelentősebb felületeket foglalnak el a homoki legelők és a homokpusztarétek. A lágyszárúak közül a homoki imola (Centaurea arenaria ssp. Tauscheri), a sárga tavirózsa (Nuphar luteum), a rucaöröm (Salvinia natans), a dárdás laboda (Atriplex hastata) stb. érdemel említést (Marosi és Somogyi, 1990). Az erdőgazdaságilag hasznosított területeken fiatal- és középkorú, zömében keménylombos erdők, kisebb részt fenyvesek találhatóak. Az erdők átlagos évi folyónövedéke 2,1-3,7m3/ha között váltakozik. A Gödöllői-dombvidék láprétjeivel már Kovács (1955, 1957), Kovács és Priszter (1956), Máthé (1956) és Fekete (1965) is foglalkoztak. A láprétek jellemző vegetációi a 4
kékperjés, nádas társulások, számos védett növényfajjal, pl. kornistárniccsal (Gentiana pneumonanthe) és szibériai nőszirommal (Iris sibirica) (Pintér, 1999; Boecker et al., 2005). A mezőgazdasági területhasznosítás jellemzőbb kultúrái a búza (2-4t/ha), a cukorrépa (30-40t/ha), a paradicsom (10-25t/ha) (Marosi és Somogyi, 1990). 2.1.4. Állatvilág A Galgában élő számos gerinctelen közül említésre méltó a folyami rák (Astacus fiuviatilis), amelynek megjelenése azt jelzi, hogy a régebben állandó jelleggel szennyezett víz minősége az utóbbi években sokat javult. A halak közt megtaláljuk a védett csíkféléket (Cobitidae), gyakori a bodorka (Rutilus rutilus), a domolykó (Leuciscus cephalus), a küsz (Alburnoides bipunctatus) és a fenékjáró küllő (Gobio gobio). Kétéltűek közül gyakran találkozhatunk a kertjeinkben is előforduló barna varanggyal (Bufo bufo) és a zöld varanggyal (Bufo viridis) , a nedves réteken pedig a zöld levelibékával (Hyla arborea), mocsári békával (Rana arvalis), a pettyes gőtével (Triturus vulgaris) és a vöröshasú unkával (Bombina bombina). Néhány éve még a vizesebb területeken élt a mocsári teknős (Emys orbicularis), ma a hüllőket a különböző gyík- (zöld, fürge, homoki) és siklófajok képviselik a környéken (vízi, kockás és erdei). A madárvilág gazdagnak mondható. A fokozottan védett madárfajok közül a fehér gólya (Ciconia ciconia), a homokfalakba fészkelő gyurgyalag (Merops apiaster) és a kuvik (Athene noctua) költ a környéken. A ragadozó madarak közül az egerészölyvet (Buteo buteo), a barna rétihéját (Circus aeruginosus), a vörös vércsét (Falco tinnunculus), a kabasólymot (Falco bubbuteo) és az erdei fülesbaglyot (Asio otus) kell kiemelni, de a Magyar Madártani Egyesület tevékenységének eredményeképpen a környék templomtornyaiban ismét költ a gyöngybagoly (Tyto alba). Jellegzetes még a sárgarigó (Oriolus oriolus) is. Emlősök közül a réteken a mezei pocok (Microtus arvalis), a mezei nyúl (Lepus europaeus), az őz (Capreolus capreolus), a menyét (Mustela nivalis), a vörös róka (Vulpes vulpes) jellemző, az erdőkben a nagyvadak mellett a rágcsálók és kisragadozók, pl. nyest (Martes foina) vagy a borz (Meles meles) gyakoriak. A ragadozók közül értékes ritkaság a vadmacska (Felis silvestris) és a nyuszt (Martes martes). Az erdők gímszarvas (Cervus elaphus) állománya országos szinten is megállja a helyét. A szintén elszaporodott vaddisznó (Sus scrofa) állomány a mezőgazdaságnak is károkat okoz (http1).
5
2.1.5. Talajadottság A talajtakaró tarka. A 13 féle talajtípus homokon és löszös üledékeken képződött. A legnagyobb területi részaránnyal (18%) a Tisza és Farmos között húzódó humuszos homoktalajok, a Zsámbok-Vácszentlászló és a Hatvantól Ny-ra, a Galgától É-ra elterülő magasabb térszíni elhelyezkedésű löszterületeken képződött, vályog mechanikai összetételű, kedvező vízgazdálkodású és termékenységű (IV.) csernozjom barna erdőtalajok szerepelnek. A gyenge termékenységű (VIII.) humuszos homoktalajok mintegy 45%-a szántó, 35%-a erdő, 15%-a szőlő. A csernozjom barna erdőtalajok szinte teljes egészükben szántóterületek. A Galgahévíz környéki futóhomok kiterjedése 4%, zömmel (55%) erdő. Viszonylag jelentős a Zagyva, a Galga és a Hajta allúviumain kialakult, vályogtól agyagig változó fizikai féleségű, az V-VII. talajminőségi kategóriába sorolt réti talajok kiterjedése (13%). Ennél lényegesen kevesebb az öntés-réti talajoké (2%), míg a szikes talajok közül a sztyeppesedő réti szolonyecek és szolonyeces réti talajok 4 és 6%-ot foglalnak el. Termékenységük gyenge (VIII. és XIX.), főként szikes legelőkkel, rétekkel borítottak (Marosi és Somogyi, 1990). A láprétek jellemző talajai a lápos réti talaj, rétláp talaj és a tőzeges láptalaj (Vona, 2005).
2.2. Természetvédelem Magyarországon 2.2.1. A magyar természetvédelem története A magyar természetvédelem története legjobban a vonatkozó jogi szabályozás, a gazdálkodási előírások történetén át követhető nyomon, amelyekre később a szervezeti rendszer épült. A természetvédelem jogi szabályozásának gyökerei az első - többnyire gazdálkodási célokat szolgáló - erdőtörvények, vadászati jogszabályok voltak: Zsigmond király (1426) rendelkezése a kíméletes erdőhasználatról, erdőrendtartási törvények (1565, 1669), II. Lipót dekrétuma (1790) az erdők védelméről (erdei zárlat a pusztítás megakadályozása érdekében), III. Károly dekrétuma (1729) a vadászat és madarászat szabályairól (tilalmi idők megállapítása) (http2). Az intézményes természetvédelem első szakasza a kiegyezéstől az I. világháborúig tartó időszak. 1879-ben született meg az első magyar erdőtörvényünk, melyet a hazai természetvédelem egyik legjelentősebb mérföldkövének tekintünk. Ezt követően – még a
6
XIX. században – két további, a természetvédelem érdekeit is szolgáló törvényt szavaztak meg, 1883-ban a vadászatról és 1888-ban a halászatról. A természetvédelem átfogó szabályozásának kezdete a két világháború közötti időszakra tehető. 1939-ben védetté nyilvánították a debreceni Nagyerdőt (ez volt az első magyar
természetvédelmi
terület),
mellyel
elkezdődött
hazánkban
a
gyakorlati
természetvédelem is. A természetvédelem negyedik nagy korszakát a II. világháborútól napjainkig tartjuk számon. A világháborúkat követően a természetvédelem szakemberei nehéz feladattal találták szembe magukat, ugyanis az ország figyelmét lehetetlen volt a politikai eseményekről „elvonni”. Ennek ellenére a XX. században gombamód szaporodva alakultak a különböző természetvédő egyesületek, szervezetek, melyek tevékenységükkel a közvélemény figyelmét próbálták a természet megóvására irányítani. 1952-ben alapították meg hazánkban az első tájvédelmi körzetet (Tihanyi TK). 1962ben lépett életbe a természetvédelemről szóló, 1961. évi törvényerejű rendelet. Ez a jogszabály hozta létre az Országos Természetvédelmi Hivatalt (OTH) is, mely 1977-től az Országos Környezetvédelmi Tanács egyesítésével Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal (OKTH) néven működött tovább (Rakonczay, 1998). Az
1970-es
években
további
sikereket
könyvelhetett
el
Magyarország
a
természetvédelem területén. Még ebben az évtizedben alapították 3 nemzeti parkunkat. 1973. január 1-én nyitotta meg kapuit a Hortobágyi Nemzeti Park, a Yellowstone NP alapításának 100. évfordulóján, míg 1975-ben a Kiskunsági NP-ot, 1976-ban a Bükki NP-ot hozták létre. Jelenleg 10 nemzeti parkunk van, melyek összterülete közel fél millió hektár (http2). A természetvédelem következő nagyobb állomását az 1996-ban elfogadott természetvédelmi törvény jelentette, mely 1997. január 1-én lépett hatályba. Megfogalmazása szerint a természetvédelem feladata elsősorban a tudományos és kulturális szempontból kiemelkedő jelentőségű értékek védelme, megőrzése. Tágabb értelemben a természettel való az ember hosszú távú érdekeit is figyelembe vevő- gazdálkodást jelenti. Ennek megfelelően a természetvédelemről szóló 1996. évi LIII. törvény célját a következőképpen fogalmazták meg: „A természeti értékek és területek, tájak, valamint azok természeti rendszereinek, biológiai sokféleségének általános védelme, megismerésének és fenntartható használatának elősegítése, továbbá a társadalom egészséges, esztétikus természet iránti igényének kielégítése, illetve a természetvédelem hagyományainak megóvása, eredményeinek továbbfejlesztése, a természeti értékek és területek kiemelt oltalma, megőrzése, fenntartása és fejlesztése” (1996. évi LIII. Tv.). 7
2.2.2. A lápok helyzete a magyar természetvédelemben Mivel a dolgozat témája a lápvédelemre, a lápkezelésre összpontosít, ezért tudnunk kell, hogy milyen helyzetben vannak a magyar lápok, vagyis milyen védelemben részesülnek. Hazánkban az elmúlt 150 év során lápjaink 97 %-a pusztult el (Érdiné, 2002) a lecsapolási, meliorációs, vízrendezési munkák, valamint a tőzegbányászat következtében. Éppen ezért nagyon fontos feladatunk védelmet nyújtani a még meglévő 3%-nak. Az országos jelentőségű védett természeti területeinket 3 nagy csoportra oszthatjuk. Egyrészt ide tartoznak az egyedi jogszabállyal védett területek (nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület), illetve azok a területek, értékek, melyek a törvény ereje által védettek, azaz „ex lege” védelemben részesülnek. „Ex lege” védett természeti területek: •
a természetvédelmi területek: pl. szikes tavak, lápok,
•
a természeti emlékek: pl. kunhalmok, földvárak, források, víznyelők.
„Ex lege” védett természeti értékek a barlangok.
2.2.3. A konzervációbiológia jelentősége a természetvédelemben A biológiai sokféleség megőrzése, védelme a természetvédelem egyik kiemelt feladata. A biodiverzitás az élővilág változatossága, mely magába foglalja az élet sokféleségét, mindennemű megjelenési formáját, hierarchikusan szerveződő szintjeit. Alapvetően három értelmezésben fordul elő, melynek megfelelően beszélhetünk genetikai, taxon, illetve ökológiai diverzitásról. A sokféleség megőrzésének legfontosabb feltétele, hogy minden, a védelem érdekében megtett lépést a természetvédelmi biológia, azaz a konzervációbiológia követelményeinek megfelelően hajtsunk végre. Nem véletlenül szokták a természetvédelmi biológiát a „biodiverzitás megőrzésének tudományaként” emlegetni, mely a biodiverzitás-krízis hatására alakult ki. Célja a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása. Ehhez integrálja a megfelelő biológiai (genetikai, ökológiai, hidrobiológiai), agrár (erdészeti, halászati és vadgazdálkodási) és más tudományok tapasztalati és elméleti ismereteit, figyelembe véve az adott társadalmi-gazdasági környezetet (Báldi, 2006). A konzervációbiológia, mint önálló tudományág kialakulása az 1980-as évekre tehető. Ekkor alakult a „Society for Conservation Biology” társaság, akik nevéhez számos konferencia szervezése fűződik, illetve ebben az időben láttak napvilágot az első folyóiratok is (Conservation Biology – 1986; Ecological Applications – 1991; Biodiversity and Conservation – 1992).
8
Az élővilág elszegényedésének legszembetűnőbb formája a természetes élőhelyek eltűnése, valamint a fajok pusztulása. Sajnos a pusztulás és az elszegényedés mellett olyan rejtett veszteséget is jelent, amely közvetlenül befolyásolja az emberiség életkörülményeit. Ez a veszteség az ökoszisztéma-szolgáltatások redukálódása. Az ökoszisztéma-szolgáltatás eredménye például a tiszta levegő, az iható víz, a légkör megfelelő összetétele, a talajképződés, a tápanyagok körforgalma, a megporzás stb.; e szolgáltatások is a biológiai sokféleség függvényei (Hooper et al., 2005). A konzervációbiológia, mint ahogy azt a neve is mutatja, fő feladatának tekinti a különböző ökoszisztémák védelmét a káros behatásokkal szemben, ezen belül a természetes állapotban lévő területeken a megelőzés fontosságát hangsúlyozza. Ha azonban a prevenció már elkésett, akkor a restauráció-ökológiai módszerek alkalmasak a terület kezelésére. A konzervációbiológia eszköztárában számtalan beavatkozás-típussal találkozunk. A természetvédelmi kezelés alaptípusai Aradi et al. (2004) szerint: 1. Prezerváció (megelőzés) 2. Konzerváció (állapotfenntartás) A degradált élőhelyek rekonstrukciójának eszközei (restaurációs ökológia): 1. Rehabilitáció (helyreállítás) 2. Rekonstrukció (felújítás) 3. Kreáció (létesítés) Ezen módszerek közül a lápvédelemben alkalmazott főbb konzervációbiológiai eszközök a megelőzés és a fenntartás. Amennyiben a lápi ökoszisztéma-rendszer már sérült, akkor mind a rehabilitáció, mind a rekonstrukció módszereit kell alkalmazni. Azonban továbbra is kérdéses, hogy a megváltozott környezeti feltételek mellett sikerülhet-e egyáltalán az oly sokszor reménytelennek tűnő, jelentős költségekkel járó feladat végrehajtása. Hiszen ahhoz, hogy a rehabilitáció/rekonstrukció sikeres legyen, a kezelést nemcsak a láp konkrét területén kell folytatni, hanem a láppal szoros kapcsolatban lévő szomszédos területeken sem engedhető meg az intenzív területhasználat. Önmagában egy lápterület védelme nem vezethet sikerre, csak egy komplex szemléletű, a környező területekre is kiterjedő védelmi program nyújthat megoldást.
9
2.3. Túltermelési válság A mezőgazdaságnak évezredek óta kulcsszerep jut az emberiség életben maradásában és fejlődésében. Az ezredfordulókor Európa mintegy 50 %-át, Magyarországnak pedig 66 %át borítják mezőgazdasági területek. Az Európai Unió természeti értékeinek pusztulása, elsősorban a mezőgazdasági területekhez kötődő fajok drasztikus állománycsökkenése, a mezőgazdasági túltermelés és a vidék elnéptelenedése átfogó és nem csak a termelés növelésére épülő vidékpolitikát és többfunkciós mezőgazdálkodást igényel. Ennek alapvető eleme az agrár-környezetvédelem, mely támogatást nyújt környezetbarát termelési, gazdálkodási eljárásoknak, illetve elősegíti az adott térség környezet- és természetvédelmi szempontú mezőgazdasági földhasználatát (Ángyán et al., 2003). Az EU állampolgárai számára magától értődő, hogy a természet egyensúlyának megtartásában a mezőgazdálkodás alapvető szerepet játszik. Amit más ágazatok, például az ipar, a közlekedés, az építőipar, sőt, maga a mezőgazdaság is "kivesz" a természetből, azt elsősorban a mezőgazdálkodás pótolhatja vissza. A legtöbb pénzt a túltermelés emészti fel, méghozzá indokolatlanul, a KAP (Közös Agrár Politika) alaptörekvésévé vált a termelés és az értékesítési lehetőségek összehangolása, ez néhány fontos ágazatban a termelés korlátozását jelenti. Az is egyértelmű, hogy a túltermelés feleslegesen emészt fel erőforrásokat (Nagy, 2002). Erre jó néhány példa említhető a vizes területeken belül is, pedig köztudott, hogy az egykori lápterületek, melyeket manapság szántónak vagy intenzív legelőnek használnak, már soha sem lehet rehabilitálni. A bajor Donaumoos (110 km2 területű sík vidék Svábország és Oberbayern bajorországi kerületekben, a Duna jobb partján. Egykor lápos-mocsaras terület volt, vizét csatornákon vezették le, és így a földjét kapásnövények, illetve fű termelésére tették alkalmassá (Révai Nagy Lexikona) területén a vetőburgonya termesztése hosszú hagyományra tekint vissza. Sajnos azonban a termesztés jelentős, helyrehozhatatlan változásokat idézett elő e páratlan természeti tájban, főleg azóta, hogy a megnövekedett kereslet miatt az egykori extenzív gazdálkodást ma már ipari méretekben folytatják (Hutter et al., 1997). A lápi ökoszisztémákban azonban nem csak az intenzív mezőgazdasági területként való hasznosítás okozott mérhetetlen károkat, hanem a XIX. század elejétől folyamatosan egyre nagyobb méreteket öltő tőzegbányászat is.
10
A tőzegbányászatot mindenképpen korlátozni kellene, hogy ezentúl kizárólag gyógyászati célra (aktív szén előállítására) lehessen a tőzeget használni, nem mint a kertészetben talajjavító anyagként vagy az iparban energiaforrásként. Ezt a válságot a mezőgazdálkodásban csak akkor lehetne megoldani, ha a környezetromboló, intenzív gazdálkodás helyett áttérnénk az egykor nagy hagyományokra visszatekintő extenzív mezőgazdálkodásra, mely gazdálkodási mód nemcsak a környezetünk, hanem egészségünk védelmét is szolgálja. Succow (1994) szerint az extenzív termeléssel megfelelő mennyiségű, magas beltartalmi értékű, egészséges élelmiszer-előállítás valósítható meg anélkül, hogy a túltermelés okozta többlettermés problémáit meg kellene oldanunk.
2.4. A lápvédelem céljai A Földön már csak nagyon kevés olyan hely maradt, ahol a környezetben semmilyen emberi beavatkozás sem történt. Főleg az iparilag fejlett Európa áll rosszul ezen a téren. Mindössze néhány magashegyvidéki terület, erdő, láp, esetleg tó képzi az érintetlen területek kis hányadát. Pedig ezek a területek magas értékkel bírnak a természeti táj stabilitásában, nagy szűrű-kapacitással rendelkeznek, élőhelyként szolgálnak speciális növény- és állatfajoknak. Éppen ezért ezek a területek jóval nagyobb figyelmet igényelnének, mint ahogy gondolnánk. A lápvédelem céljait Hutter et al. (1997) szerint az alábbi pontokban foglalhatjuk össze: -
abszolút védelem a természetes vagy a természet közeli lápoknak;
-
minden, a tőzegbányászat által érintett lápon a további bányászatot meg kell szüntetni és a védeni kívánt terület környezetében a környezetszennyező, veszélyes anyagok kibocsátását meg kell tiltani;
-
védeni kell a terület fajgazdagságát a káros hatásoktól, ezáltal biztosítani az őshonos lápi növény- és állatfajok fennmaradását;
-
a megváltoztatott és megzavart életközösség rehabilitációjára ki kell dolgozni egy olyan kezelési tervet, ami biztosítja a láp további fennmaradását;
-
integrálni szükséges a természet és az ember szükségleteit, mindkét fél igényeinek figyelembe vételével.
11
2.4.1. Természetvédelmi kezelés Hazai és nemzetközi viszonylatban is elmondható, hogy a vizes élőhelyek többsége, elsősorban emberi hatásoknak köszönhetően veszélyeztetett helyzetben van. Védelmük egyre nagyobb hangsúlyt kap, ugyanakkor működésükről még mindig nem tudunk eleget ahhoz, hogy a legmegfelelőbb kezeléseket lehessen végrehajtani (Molnár, 2005). Egy védett terület jogi értelemben való létrehozása az esetek nagy részében önmagában nem biztosítja a védendő értékek tartós fennmaradását. A védett élőhelyek és fajok sokszor csak célzott kezeléssel őrizhetők meg (Standovár és Primack, 2001). Az aktív természetvédelmi intézkedések azonban gyakran nem kellő tudományos megalapozottsággal történnek. Ezért már az elején célszerű leszögezni, hogy mit is értünk a természetvédelmi kezelés fogalma alatt. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Tvt.) 36. § (2) bekezdésében található meghatározás alapján a védett természeti érték, továbbá a védett természeti terület felmérése, nyilvántartása, megóvása, őrzése, fenntartása, bemutatása és helyreállítása érdekében végzett tevékenységek minősülnek természetvédelmi kezelésnek. A Tvt. előírása alapján minden védett természeti terület esetében el kell készíteni a kezelési terv dokumentációt, amelyet legalább 10 évenként felül kell vizsgálni. A védelemre tervezett területek esetében a védetté nyilvánítás nem történhet meg a kezelési terv dokumentáció hiányában. A kezelési terv dokumentációk készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó szabályokat a 30/2001. (XII. 28.) KöM rendelet tartalmazza. A kezelési terv dokumentáció az alábbi három részből áll: - a természetvédelmi kezelési tervet megalapozó dokumentáció, amely a tervezési területet a tervkészítés időpontjában, illetve azt megelőzően jellemző környezeti adottságokat, biológiai, gazdasági és kulturális jellemzőket leíró rész; - a részletes kezelési terv, amely a tervezési területre vonatkozó ideális természetvédelmi célkitűzéseket, ezek megvalósításának lehetőségeit, ez utóbbi alapján a gyakorlati természetvédelmi célkitűzéseket, természetvédelmi stratégiákat, természetvédelmi kezelési előírásokat és feladatokat részletesen ismertető rész; - a természetvédelmi kezelési terv, amely a tervezési területre vonatkozó természetvédelmi kezelési előírásokat, a természetvédelmi érdekből elrendelt korlátozásokat és tilalmakat összesíti.
12
A hosszú távon sikeres természetvédelmi kezelés előfeltétele az elérendő célok pontos meghatározása. Ha a célunk egy élőhely-komplex fenntartása, akkor a munkát egy élőhelyfenntartási terv elkészítése alapozza meg, míg ha a feladatunk egy faj megőrzése, akkor az első lépés célszerűen egy fajvédelmi program megírása (Standovár és Primack, 2001). Mivel a vizes területek kiterjedése nem veszi figyelembe az országhatárokat, ezért nagy jelentőséggel bírnak a természetvédelemben a nemzetközi egyezmények is, melyeket különböző országok államfői írnak alá (Hutter et al., 1993), ilyen pl. az 1971. február 2-án Ramsarban aláírt nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyekkel kapcsolatos nemzetközi szerződés. Ha ugyanis a szomszédos országok ugyannak a vizes élőhelynek másként látják a jövőjét, akkor minden természetvédelmi erőfeszítés kárba veszik. Egyre általánosabb az a felismerés, hogy a helyi lakosok bevonása a természetvédelmi programokba, az egyik fontos, hiányzó eleme a természetvédelemnek. A felülről lefelé építkező megoldások, amikor a kormányzat próbálja ráerőltetni természetvédelmi terveit a helyi közösségekre, ki kell egészüljenek azokkal az alulról jövő kezdeményezésekkel, amelyekben a helyi közösségek megfogalmazzák saját fejlesztési céljaikat (Clay, 1991). E megközelítés népszerűsítésében úttörő munkát végzett az UNESCO „Az ember és bioszféra” (Man and Biosphere, MAB) programja. A program keretében úgynevezett bioszféra-rezervátumokat hoztak létre, hogy e területeken sikeresen integrálják az emberi területhasználatot, a kutatást és a természeti értékek megóvását (Batisse, 1997). Succow (1994) megfogalmazása alapján az UNESCO által adományozott „Bioszféra Rezervátum” kitüntetés elnyeréséhez számos kritériumot kell teljesíteni: -
a kultúrtájak védelme, ápolása, fejlesztése és rehabilitálása;
-
a fajdiverzitás megőrzése, a tradicionális tájhasználati formák előnyben részesítése;
-
a társadalmi-szociális és egyben a környezeti igényeket is kielégítő tájhasználat és területfejlesztés;
-
természetes nyersanyagok és élelmiszerek előállítása, illetve értékesítése;
-
a túlhasználat miatt károsodott területek regenerálása/rehabilitása;
-
a környezet hosszantartó, folyamatos monitorozása, ökológiai kutatás folytatása;
-
környezeti képzés és nevelés folytatása, figyelembe a kultúrtörténeti hagyományokat.
2.4.1.1. A láprétek természetvédelmi kezelése Sajnos a mai láprétek már általában erősen átalakult termőhelyen vannak, ezért helyreállításra, regenerációra szorulnak. Természetes körülmények között lényegében külön beavatkozás nélkül fenntarthatók a magassásosokba átmenetet képző, ősi típusú kékperjés
13
láprétek is. A lápok természetvédelmi kezelésénél a legfontosabb a vízellátottság és a víz minőségének a megőrzése. Az esetlegesen megtelepedő cserjék, kisebb fák eltávolítandók, de erre viszonylag ritkán van szükség (Kelemen, 1997). Hutter et al. (1997) szerint a kezelés megkezdése előtt mindenképpen fel kell térképeznünk a láp állapotát, ezért néhány vizsgálatot el kell végeznünk. Szükséges a tőzegréteg vastagságának megállapítása, mert ezáltal pontos képet kaphatunk a terület vízháztartásáról. Ezenkívül nagyon fontos megismerni a láp növény- és állatvilágát, valamint az aktuális területhasználatot, kutatni kell a láp életére veszélyt jelentő tényezőket, végezetül pedig meg kell állapítani az összkép kialakítása érdekében a terület hemeróbiaszintjét. A Természetvédelmi Hivatal tanulmánykötetében megjelentek szerint (Kelemen, 1997) a legfontosabb láprét-kezelési típusok az alábbiak: 1. Legeltetés A láprétek természetvédelmi kezelésénél az egyik szóba jöhető módszer a rendszeres legeltetés. Nem mindegy azonban, hogy a védendő területet milyen állatfajjal legeltetjük, ugyanis minden állat más-más hatást vált ki az eltérő legeltetési módszerek miatt (tereléses, elkerítéses, villanykarámos), illetve nem minden állatfaj alkalmas az általában savanyú füvekben gazdag lápos terület legeltetésére. A természetvédelmi kezelésnél előnyben kell részesíteni a védett kultúrfajtákat (szürkemarha, racka, cigálya, mangalica stb.), melyek jobban illenek az egykori hagyományokhoz, valamint nagyon fontos a legeltetés intenzitásának (db állat/terület/idő), időzítésének megfelelő meghatározása a legelő kizsarolásának elkerülése végett. A legelőként is funkcionáló lápréten rendszeresen el kell végezni az ápolási munkákat (pl. cserjék eltávolítása), hogy elkerüljük az állatok sérüléseit. Magyarországon a gyepek természetvédelmi kezelésénél 6 legeltetésre alkalmas állatot ismerünk (http3): •
szarvasmarha: nagy taposóhatás, mozaikos legelés
•
juh: borotvahatás, kisebb taposás
•
kecske: mindent lelegel
•
ló: sokat ugrál, válogat
•
disznó: zsióka (Bolboschocnus maritimus IL.I Palla) a palkafélék (Cyperaceae) családjába tartozó évelő, kúszó gyöktörzsű növény) legelése, mely általában káros!
14
•
liba: nagyon erős, maró a trágyája, mindent lelegel (káros!) Ezek közül a láprétek kezelésében leginkább a szarvasmarha vagy a juh jöhet szóba.
A területre jellemző állatfajt természetesen a hagyományok figyelembevételével kell megválasztani. Németországban a láprétek szarvasmarhák általi legeltetése terjedt el leginkább, míg hazánkban a juhokkal történő legeltetés (szóbeli közlés). Fontos azonban megjegyezni, hogy mivel jelen esetben vizes legelőről van szó, a legeltetés megkezdése előtt mindenképpen szükség van az állatok egészségügyi felkészítésére is, hiszen a kórokozók, élősködők a nedves környezetben nagyobb valószínűséggel okozhatnak problémákat, mint száraz legelőn. Matthes (1993) több éves kutatás során arra az eredményre jutott, hogy a marhákkal történő legeltetés következtében a legeltetés helyén a flóraelemek heterogenitása megnő. A Német Természetvédelmi Szövetség (NABU) Sachsen tartománybeli egyesülete a biotóp- és fajvédelem mellett a tájápolás szükségességére is felhívja a figyelmet. Az általuk végzett kísérlet során az intenzív legeltetésről extenzív legeltetésre tértek át, mely kisebb veszélyt jelent a legelő élővilágára. A vizsgálatot a sachseni Wölpener Torfwiesen területén hajtották végre. Ez egy 48 ha-os területű láprét, mely a Riss-jégkorszak idején keletkezett. Az idők folyamán az erősödő szukcessziós folyamatok miatt fokozatosan feltöltődött. A XIX. század elejétől kezdve a kaszálás és a tőzegbányászat következtében aprómozaikos tájszerkezet alakult ki a területen, melyen főként veszélyeztetett növények pl. gombos varjúköröm (Phyteuma orbiculare), buglyos szegfű (Dianthus superbus), festő zsoltina (Serratula tinctoria) és zergeboglár (Trollius europaeus) telepedtek meg. A XX. század közepétől a hiányos kezelés (legeltetés, kaszálás nélkülözése) miatt a beerdősödés veszélye fenyegette a lápot. A szakemberek tanácsára a helyi természetvédelmi aktivisták és szervezeteik az erősen veszélyeztetett területeket kézzel kezdtek el kaszálni, majd a levágott növényzetet elszállították. Mindezen törekvés 1990-ig sikeresen folytatódott, sajnos azonban a két Németország egyesülése után adminisztrációs problémák merültek fel. Ebben a helyzet hozta létre a Német Természetvédelmi Szövetség (NABU) a „Biológiai Tájápolás” projektjét, melynek során skót felföldi marhákkal kezdték el legeltetni a láprétet. Az ötlet nem volt új keletű, hiszen már a népvándorlás idején alkalmazták a kelet-európai népcsoportok. Ők adták át tapasztalataikat a keltáknak. Ezek a szarvasmarhák mindent megadtak az akkori ember számára: tejet, húst, a ruházkodáshoz szőrmét, szarvukból kéziszerszámok készültek.
15
A skót felföldi marha nagy ellenálló képességgel rendelkezik, vagyis tartásukhoz nincs szükség istállóra, borjaikat a szabadban hozzák a világra. Amennyiben télen is elegendő füvet találnak a legelőn, akkor kiegészítő takarmányozás nélkül is megélnek a szabadban. Ha azonban mégis szükség van a kiegészítő takarmányozásra, akkor csak szénáról, illetve tiszta vízről kell gondoskodni. A kezdetekhez képest 3 év elteltével az állománylétszám 5-ről 11 példányra nőtt, az egy állatra jutó éves területhasználat pedig elérte az 1 ha-t (Thulke és Oertner, 1995). Összefoglalva a módszer tapasztalatait megállapítható, hogy a skót felföldi szarvasmarhákat – főként a cserjésedésnek induló legelőkön – kiválóan lehetet alkalmazni a természetvédelmi kezelésben, ugyanis képesek visszaszorítani a nád, a bodza és más bogyós cserjék terjeszkedését. Először szelektíven táplálkoztak, de később már mindent elfogyasztanak, majd a tavasz beköszöntével már nem lehetett megkülönböztetni, hogy mely területeket legeltek le már az ősszel és melyeket a tél folyamán. A legeltetés mellett bizonyos területeken tovább folytatták a kézi kaszálást, hogy a leginkább veszélyeztetett növényeket megkíméljék a taposásból eredő károktól (König, 1994). 2. Kaszálás A kaszálás megkezdése előtt is fontos néhány szempontot figyelembe venni. A leglényegesebb a kaszálás időpontjának megválasztása, melyet az értékes növényfajok virágzásához, madarak fészkeléséhez kell igazítani. A kaszálás módszere lehet kézi, vagy gépi, de a legfontosabb, hogy mindkét esetben biztosítani kell az állatok számára a menekülési lehetőséget. A kézi kaszálás természetesen természetkímélőbb megoldás, mert sokkal kisebb zavarással jár, de nagyobb területen a nagy munkaerő igény miatt nehezen kivitelezhető. A legelőápolási munkák csak szűk köre engedélyezett, a felülvetés, műtrágyázás már eleve kizárt a védett területen. 3. Agresszív, tájidegen fajok visszaszorítása Itt elsősorban az özönnövényekre kell gondolni – pl. a nádra (Phragmites australis), a füzekre (Salix spp.) – melyek irtását rendszeres el kell végezni. Ez azért szükséges, mert az özönnövények, mint ahogyan a nevük is mutatja, rendkívül agresszíven terjednek, kiszorítván élőhelyükről a védeni kívánt növényeket. A galgahévizi láprét esetében is a fent említett beavatkozási módokkal próbáljuk a területet védeni. 16
A természetvédelmi kezelés további pozitívumának tekinthető, hogy a kezelés ideje alatt előfordulhat, hogy olyan „alvó” növénymagok juthatnak a talajfelszínre, melyeket már rég kihaltnak hittek. A „bolygatás” következtében ezek a növények újra megtelepedhetnek a területen. Összefoglalva megállapítható, hogy csak a gondosan tervezett, és kitartó monitorozással dönthető el egyértelműen, hogy eredményes volt-e a területen a természetvédelmi kezelés. Nagyon fontos a folyamatos kontrollálás, illetve a korrekt dokumentálás. Amennyiben törekvéseink elérték céljukat, vagyis a kezelés pozitív eredményeket hozott, akkor mindenképpen érdemes tovább folytatni a megkezdett természetvédelmi munkát. 2.4.1.2. Fajvédelmi program természetvédelmi kezeléssel Fajmegőrzés alatt a közvetlenül, vagy közvetve antropogén hatások által veszélyeztetetté vált, nemzetközi vagy hazai viszonylatban lecsökkent, vagy csökkenő állományú fajok megőrzésére kidolgozott programokat értjük. A fajok egy részénél a veszélyeztetettség egyértelműen a befoglaló növénytársulás vagy társulás-komplexum eltűnésével (megritkulásával) függ össze, e fajok esetében az élőhely-védelmi program megoldja a faj védelmét is. Többségében azonban az élőhely védelmét kombinálni kell a faj életmenetének
valamely
kulcsfaktorába
történő
aktív
beavatkozással,
vagyis
természetvédelmi kezeléssel (http4). Magyarországon jelenleg több fajvédelmi programmal kívánnak segítséget nyújtani számos kihalásban lévő fajnak. A hazai oligotróf síklápok és úszólápok egyik legritkább, fokozottan védett növénye a hagymaburok (Liparis loeselii), melynek eszmei értéke 100.000 Ft példányonként (23/2005. (VIII.31.) KvVM r.) . A védeni kívánt növényfaj a kis populációk és a termőhelyek sérülékenysége miatt a magyar flóra kipusztulástól közvetlenül veszélyeztetett tagja. Megmentésére az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság, valamint a Fertő-Hanság NP, illetve a Duna-Ipoly NP szakemberei egy akciótervet dolgoztak ki (Illyés et al., 2006). Az országban 5 helyszínen (kistómalmi láprét, Vajai-tavi úszóláp, Velencei-tavi úszólápok, Dunaharaszti és Szigetcsép környéke) végeztek kísérleteket. A faj elétűnésének fő oka, hogy az agresszíven terjeszkedő növények, mint pl. a nád (Phragmites australis) vagy a 17
füzek (Salix spp.) kiszorítják a termőhelyéről. A természetvédelmi kezelés (rendszeres kaszálás, nyárvégi és téli nádvágás, falhalmozódott avarréteg eltávolítása, azaz összefoglalva a szukcesszió féken tartása) sokat segíthet a hagymaburok újbóli megtelepedésben. A mesterséges, in situ csíráztatás nehezen oldható meg, sikerességének valószínűsége csekély mértékű, bár nem lehetetlen. Összefoglalva a kísérlet eredményeit, arra a megállapításra jutottak a szakemberek, hogy a hagymaburok csírázásához és növekedéséhez szükséges szabad tőzegfelszínek a lápi élőhelyek szukcessziójának egy köztes stádiumában jelennek meg. Ezen élőhelyek diverzitásának megőrzése érdekében szükséges a szukcesszió megfékezése, a termőhely nyílt jellegének fenntartása, mely csak kezeléssel oldható meg.
2.4.2. Láprekonstrukció Lecsapoláskor a tőzegnek a baktériumok általi oxidatív lebontása, vagyis a mineralizáció a megnövekedett oxigén-koncentrációnak köszönhetően jelentős mértékben felgyorsul. Ezért a tőzeg konzerválása egy óvatos, folyamatosan figyelemmel kísért újravizesítéssel, azaz a talajvízszint megemelésével oldható meg (Hutter et al., 1997). Mivel az újranedvesítés jelentős költséggel jár, ami gyakran megoldhatatlan problémát jelent, ezért a legcélszerűbb és egyben jóval olcsóbb megoldást jelent, ha területen a „természetvédelem a használat által” elvét követve – az a fent említetteknek megfelelően – extenzív legeltetést folytatunk. A láprekonstrukciós célállapotnál a tőzegképző növényzet és oxigénhiányos viszonyok kialakulása, a láp-újraképződési folyamatok beindulása, értékesebb lápi fajok visszatelepülése jelenti a fő célt. A rekonstrukció a háborítatlan, spontán regenerálódást, lápi szukcessziót, tőzegképződést szolgálja. A kisebb felületű, sekélyebb, eredetileg botanikai szempontból értékesebb területek alkalmasak erre a célra (Hubayné, 2005). A legfontosabb feladat a láp újraélesztése érdekében a lecsapolást elősegítő árkok kiiktatása. Erre a legalkalmasabb és legkörnyezetkímélőbb megoldás ha a víz útját eltorlaszoló gát tőzegből készül. Az optimális vízszintszabályozáshoz célszerűbb több kisebb gátat építeni, mint kevesebb nagyot, ugyanis ezzel a módszerrel finomabb változtatások is végre hajthatók. Ha ugyanis a visszaduzzasztott víz túlságosan nagy felületen terül el, akkor az könnyen a láp eutrofizációjához vezethet (Hutter et al., 1997). Dörfler és Dörfler (1990) szerint a rekonstruálni kívánt területen nem csak a belvízelvezető csatornákat szükséges
18
eltorlaszolni, hanem a drénrendszert is el kell távolítani. A megfelelő vízvisszatartást egy legalább 60 cm vastag, folyamatosan tömött réteget képző tőzegborítás biztosíthatja. A vizes élőhely rekonstrukciót akadályozhatják a különböző vonalas létesítmények, melyek szétszabdalhatják a védeni kívánt területet. Ez a kezelési terv megvalósíthatóságát nehezítheti, hiszen az utak, csatornák, gázvezetékek és nagyobb vizes területek közé ékelődött települések miatt az összefüggő visszavizesítés már eleve kizárt. A megakadályozott hosszantartó szárasság, vagyis a mesterséges vízutánpótlás kedvez a nemkívánatos fás szárú növényzet, az invázív fafajok, törpecserjék megtelepedésében. A még fiatal fás szárú növényzet eltávolítása mindenképpen ajánlott, ezért a természetvédelmi kezelési terv egyik legfontosabb feladata a facsemeték és cserjék eltávolítása, mellyel a magoncok által okozott magas párologási rátát csökkentjük, vagyis csökken a vízhiány, míg a fénykedvelő növényzet megtelepedését elősegítjük. A lápok határait sosem szabad „nyitva” hagyni. Mindig gondolni kell a lápot védelmező pufferzóna kialakítására, melyben a fás szárú növények is helyet kapnak. A szűrőfunkciót tovább erősítheti, illetve kiegészítheti egy megfelelő szélességű cserjés-fás ligetsáv, mely körbeöleli a láp területét. A legcélszerűbb megoldás, ha a nemkívánatos fás szárú vegetációt a láp központi részéből eltávolítjuk, megkönnyítve ezzel a rendszeres kaszálást is, majd összegyűjtve elszállítjuk. A védelmi zóna szélességének megállapításánál számos tényezőt kell figyelembe venni, mint pl. az altalaj vízáteresztő képességét, a talajvíz áramlásának irányát, illetve a védendő terület környezetének hatását a láp vízháztartására. Erősebb esőzések, viharok esetén pedig számításba kell venni a csapadék foszfortartalmát, mely közvetlenül, szűrés nélkül jut a láp vizébe. A pufferzóna szélessége minimálisan 200–250m kell, hogy legyen, sőt a forráslápok esetében ez akár 350m is lehet (Hutter et al., 1997). Dörfler és Dörfler (1990) is hasonló megállapításra jutottak, mely szerint a pufferzóna szélessége mindenképpen el kell, hogy érje a 100 m-t, de a nagyobb lápok esetében akár 200–500m is lehet. 2.4.2.1. Lápi élőhely-rekonstrukciók Magyarországon A vizes élőhelyek kutatása az elmúlt évtizedekben azok helyreállításának irányába mozdult el. A helyreállítás eredményességének alapja a vizes élőhelyek és ökoszisztémái szerkezeti és működési jellemzőinek ismerete. A lápok kialakulását a vízháztartáson kívül nagyban befolyásolja a táj geológiai háttere, a tőzeg tulajdonságai, a területen élő növény- és
19
állatvilág stb. (Centeri et al., 2005). Csak ezek pontos ismerete szolgálhat megfelelő tudományos alapot az eredményes helyreállításhoz. A vizes élőhelyek és a társadalom kapcsolata az emberiséggel egyidős, így példájukon jól tanulmányozhatók a természeti és a társadalmi környezet kölcsönhatásai (Szabó, 2005; Kerényi, 2003; Fodor, 1933; Mendöl, 1951; Kogutowicz, 1939; Czakó, 1995; Bajomi, 2004; Varga, 2006). Mindezen gondolatok tükrében két élőhely-rekonstrukciós példát szeretnék ismertetni, melyek közül a Hanság területén folyó rekonstrukciót már befejezték, míg az Ecsedi-láp estében a beavatkozás még folyamatban van. Mind a Hanság, mind az Ecsedi-láp Magyarország legjelentősebb, legismertebb lápterületének számít. A lecsapolásokat mindkét láp esetében már a XVII-XVIII. században végrehajtották, melyek helyrehozhatatlan természeti károkat okoztak, ugyanis az akkori természettudományos ismeretek még nem voltak kellőképpen megalapozottak ahhoz, hogy felmérhessék a lecsapolást követő természetben bekövetkező változásokat. Jóllehet ezekben az időkben nem is a természet védelme volt az elsődleges céljuk, hanem elegendő mennyiségű élelmiszer előállítás a növekvő népességnek. Az életkörülmények javulása, az ipari forradalom stb. ugyanis ugrásszerű népességnövekedést okozott egész Európában. Ennek következményeként egyre nagyobb igény mutatkozott a mezőgazdaságilag művelhető területek iránt, ami csak tovább fokozta a lecsapolások ütemét. A XX. század második felétől a nemzetközi szinten is nagyarányú láppusztulásnak, az emberekben
növekvő
környezettudatosságnak
és
a
természet
megőrzése
iránti
felelősségtudatnak köszönhetően megindultak a jogszabályokban foglaltak szerinti élőhelyrekonstrukciós beavatkozások. 2.4.2.1.1. A hansági élőhely-rekonstrukció A hansági élőhely-rekonstrukció (láprekonstrukció) 2001-ben kezdődött meg. Szükségességét az egész Hanságot érintő, a XVII. század óta folyó lecsapolások – előtte a Kárpát-medence legnagyobb kiterjedésű lápterülete volt – és a természetvédelemben lezajló szemléletváltozás indokolják. Ez azt jelenti, hogy a természetvédelmi gyakorlatban egyre inkább előtérbe kerül a megőrző jellegű védelmi tevékenységek mellett az élőhelyek minőségében korábban már bekövetkezett területi csökkenés és állapotromlás visszafordítása (Molnár, 2005).
20
Néhány sikertelen próbálkozás után a XIX. század végén sikerült a lápot lecsapolni. A romboló hatású területhasználatok ellenére sok természeti érték fennmaradt a lecsapolt láp helyén (láprétek, magassásosok, láperdők), és ezért 1991-ben létrehozták a Hansági Tájvédelmi Körzetet, amely aztán 1994-ben a Fertő-Hanság Nemzeti Park (FHNP) része lett. Mivel a védett területen igen alacsony volt a vizes élőhelyek területaránya, a nemzeti park elhatározta egy vizes élőhely-rekonstrukció megvalósítását (Margóczi, 2006). A munka kezdetén egy 400 ha-t meghaladó területet jelöltek ki Acsalag község határában, ahol a Rábca folyóból és a Kismetszés nevű csatornából lehetőség volt a terület gravitációs úton való elárasztására. A kiválasztott területet három, gátakkal körülvett részre osztották, majd zsilipeken keresztül elárasztották. A tervezett vízszint elérése után 0–90 cm közötti vízmélységek alakultak ki a domborzattól függően. Margóczi et al. (2002) és Takács (2003) közvetlenül az árasztás előtt vegetációtérképet készítettek a területről, majd a területet reprezentáló, állandó mintavételi egységekben évente végzett felvételezésekkel követték nyomon a vegetáció átalakulását. 2003-ban egy nagyfelbontású légifotó segítségével az egész területet feltérképezték, a térképezett foltok adataiból térinformatikai adatbázist készítettek. A nemzeti park több mint húsz vízinövényfaj telepítését hajtotta végre az első két ütemben elárasztott területen. A három részre osztott terület egyik részén nem történt telepítés (kontrollterület maradt), így ez összevethető a másik két területtel. Az árasztás következében a környező területeken a talajvízszint megemelkedett, a mélyebb fekvésű részeken felszínre került (ezek az ún. másodlagos víztestek). A tőzeges talajon átszűrődő vizek tápanyagtartalma lecsökkent, tehát inkább lápi jelleget mutat, míg a közvetlenül árasztásra használt víz – magas tápanyagtartalmánál fogva – inkább mocsári jellegű. A másodlagos víztestek kevésbé bolygatottak a vízi madarak és halak által, így lehetőség van arra, hogy gazdag vegetáció és változatos vízi gerinctelen fauna alakulhasson ki, míg ehhez a közvetlen árasztású területeken sokkal több idő szükséges (Takács, 2002). Összességében
azonban
megállapították,
hogy
az
ősi
Hanság
a
jelenlegi
területhasználat és a megváltozott hidrológiai viszonyok miatt nem állítható helyre. Azonban sikerként
lehet
elkönyvelni,
hogy
az
elárasztott
területen
olyan
természetközeli
vegetációtípusok alakultak ki, amelyek domináns fajai az ősi Hanságban is jelen voltak (sásos, nádas, gyékényes, harmatkásás, pántlikafüves, hínáros), a vegetáció mintázata mozaikos, változatos, sok a nyílt víz. A kialakított vizes élőhely mára természetközelinek tekinthető, nem igényel folyamatos és költséges fenntartó kezelést.
21
2.4.2.1.2. Ecsedi-láp élőhely-rekonstrukció Az ősi tájkép átalakulását a társadalom mező- és erdőgazdasági tevékenysége és a XVIII-XIX. századi folyószabályozó és ármentesítő munka idézte elő. A ligeterdők megfogyatkoztak, a szántóföldek, a kaszálórétek és az ártéri legelők egyre nagyobb területeket foglaltak el. A vizek lecsapolása az Ecsedi-láp ősi foglalkozásait, megélhetési forrásait (pl. halászat, pákászat, csíkászat, gyékény- és fűzfonás stb.) is megszüntette. A
Tisza-völgy
átfogó
szabályozása,
és
ármentesítése
Széchenyi
István
kezdeményezésére és Vásárhelyi Pál tervei alapján 1846-ban kezdődött. Az Ecsedi-láp lecsapolása azonban már a XVIII. században kezdődött és nagy szünetekkel másfél évszázadon át folytatódott. Az 1885-től 1900-ig tartó munkálatok három alapvető feladatot oldottak meg (http5): 1. a láp felé áramló külvizek (külvíz: a magasabb fekvésű területeken keletkező víz, amely lefolyva növeli a mélyebb fekvésű területeken a vízkárt (http6)) levezetését a szabályozott Krasznával, 2. a csapadék- és belvizek levezetését a Szamosba és a Krasznába, 3. a folyók árvizeinek megszüntetését védőgátak építésével. Részben a kiszáradás, részben pedig a begyulladások következményeként a valaha 1-2 méter vastag tőzeg beroskadt, összetömörödött. A XX. század második felében erősen elszaporodtak a romlott területekre jellemző inváziós növények, felbukkant a természeti csapással egyenértékű gyalogakác is (Kovács, 2006). Visszatekintve tehát egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy az Ecsedi-láp lecsapolása minden szempontból elhibázott döntés volt. A WWF Magyarország és a WWF Duna–Kárpátok Programiroda a helyi szervezetekkel közösen 2003-ban indította el a láprekonstrukciót előkészítő programját. Mint ahogyan azt a hansági láp-rekonstrukciónál is láthattuk, a beavatkozás itt is az elárasztáson alapszik. A rekonstrukciót a tőzeg nedvszívó képességére alapozzák, a szakemberek (Maier, 1991; Peyrat, 2002; Vadász, 1924) körében is terjedőben van a tőzeg, mint „ökológiai” szivacs elnevezés. Annak ellenére, hogy a lecsapolást követően a lápi-mocsári növényzet degradálódott, és a vizes élőhelyet kedvelő állatfajok egy része eltűnt vagy számuk csökkent, e jellemző növénytársulások ma még foltokban jelen vannak. Amennyiben a terület újból megfelelő vízellátást kap, ezek a maradványok, "magterületek" (égerlápok, fűz- és nyírlápok, nádasok, 22
mocsárrétek, láprétek) lehetnek az újbóli betelepülés kiindulópontjai. Ezek közül is kiemelendők a megmaradt égerláp foltok (Carici elongatae-Alnetum), amelyek számos védett faj élőhelyei, jellemző növényei pl. a fekete ribiszke (Ribes nigrum), a babérfűz (Salix pentandra), a fűzlevevlű gyöngyvessző (Spiraea salicifolia), a tarajos pajzsika (Dryopteris cristata), a békaliliom (Hottonia palustris). Talajfúrások eredményei bizonyítják, hogy ha ezek a területek hosszabb ideig tartó, állandó vízborítást kapnak, a tőzegképződés újra indul (http7). A helyreállításhoz szükséges vízmennyiséget elsősorban a belvizekből lehetne fedezni, de később talán sor kerülhet akár élővíz bevezetésére is. Az első szakaszban megtörtént a terület ökológiai felmérése, értékelése. Ennek egyik leglátványosabb eleme egy számítógépes elárasztási modell, amely azt mutatja meg, hogy adott magasságú vízszinteken mekkora területek válnának ismét vízi vagy vizes élőhellyé. Kevésbé látványos, de annál fontosabb, hogy a program bevezető szakaszán túljutva elvégeztek a geofizikai, hidrológiai, talajtani, sőt a nehézfém-szennyezési vizsgálatokat is. Ezzel párhuzamosan a romániai oldalon is indítottak hasonló felméréseket. A helyreállítás gyakorlati kivitelezése még várat magára, de az előkészítő munkák nagyon biztatóak, így a tanulmányok alapján engedélyezték a felújítási tervet (Kovács, 2006). 2.4.2.1.3. A galgahévízi láprét élőhely-rekonstrukciós munkálatai Galgahévíz északi részén elhelyezkedő láprét területét 1965-ben sorolták be Termelő Szövetkezetbe (TSZ), de nagyüzemi méretben történő használata, gépi művelése nehézkes volt, mert jelentős, vízzel borított területek voltak rajta. Az itt található jó minőségű füvet a helybeli gazdák szívesen kaszálták, de a közeli állattartó telepek is hordták innen takarmánynak. A gyakori kaszálás, és a helybeliek nádégető tevékenysége miatt a nádat és a cserjéket sikeresen visszaszorították. Az 1990-es évek végére azonban a legeltetéssel és a kaszálással nem foglalkoztak, így a nád jelentősen előretört, valamint cserjefajok is megjelentek a területen. A Pest Környéki Madarász Kör (PKMK) 2000-ben kezdte meg a láprét kezelését, amely azóta is folyik. 2005-ben a Gödöllői Természetkutató Egyesület, idén (2006) pedig ismét a PKMK kaszálta a területet. Ezzel párhuzamosan megtörtént a láprét természeti viszonyainak teljes körű felmérése is.
23
3. Anyag és módszer A vizsgált területről az alábbi légifotókat és térképet használtam fel: • Légifotók: 1: 1952 légifotó Hadtörténeti Múzeum Térképtára 2: FÖMI Archivum (1975): 8, 75-189/7992 Hévíz légifotó (1975.11.24.) 3: FÖMI Archivum (1982): 9, 82-086/1756 Galgagyörök légifotó (1982.04.29.) 4: FÖMI Archivum (1990): 10, 90-014/2679 Galgagyörök légifotó (1990.03.13.) 5: FÖMI Archivum (2001): 11, sc2679.tiff Dél-keleti része légifotó 6: FÖMI Archívum (2005): 12, sp2162.jpg Hévízgyörk légifotó (2005.06.25.) • EOV térkép: 1:10000-es méretarányú térkép (FÖMI (1990): 66-121, Hévízgyörk) A munkám során ezeket a légifelvételeket digitalizáltam. Ezek adtak alapot a területtel kapcsolatos következtetések levonásához és a javaslatok megfogalmazásához. A légifotók és egyéb térképek transzformálása és digitalizálása során a következő programokat használtam: ArcView GIS, ArcInfo, ERDAS Imagine. A programok feladata a hely és a helyhez kötődő tulajdonságok egyidejű tárolása. Az Egységes Országos Vetületi Rendszer 1: 10000-es méretarányú térképszelvényét használtam a légifelvételek EOV-be való transzformálásakor referencia-térképként. A vizuális interpretációhoz ArcView Version 3.1 programot használtam. A
digitalizálás
során
a
légifotókon
ábrázolt
vízrajzot,
utakat,
különböző
vegetációfoltokat, valamint az ember által készített objektumokat (pl. gazdasági épületeket vagy villanyvezetéket) rögzítettem. Az átnézeti digitális változatok elkészítése után elemeztem a felszínborításban bekövetkező változásokat, illetve azok szerepét a láprét mai képének kialakításában. A vegetáció és felszínborítás elkülönítésében segítségemre voltak Dr. Penksza Károly, Dr. Turcsányi Gábor, Dr. Bodo Maria Möseler és Pintér Balázs terepi florisztikai és cönológiai vizsgálatai. A felszínborítási egységek terület-kerület arányának számítása és táblázatos összefoglalója, kiegészítve a területi és kerületi adatokkal a Microsoft Office Excel programjával készült.
24
4. Eredmények 4.1. Előzmények Az előző évben elvégeztem az 1952-es, az 1975-ös, az 1982-es, az 1990-es és a 2000es légifotók elemzését. A terület múltjának megismerését a XVII. és XVIII. században készült három katonai felmérés is segítette. Az 1996-ban készített EOV térképet is felhasználtam az elemzés során, melynek szintén elkészült a digitalizált változata. Célom a degradációs folyamatok feltárása, nyomon követése légifotók térinformatikai feldolgozása alapján, melynek következtében lehetőségünk nyílt az elmúlt több mint 50 év során
a
felszínborításban
bekövetkezett
változásokat
rekonstruálni.
A
különböző
felszínborítási egységeket színek alapján különítettem el egymástól. Mivel 2000-től rendszeres botanikai felméréseket is végeztek a Szent István Egyetem kutatói, így a növényzetet illetően rendelkeztem összehasonlítási alappal. A faluban élő idősebb gazdák szóbeli elbeszélései (visszaemlékezéseik) alapján pedig kiegészítő információt is szereztem az egykori területhasználatról. A galgahévizi láprétet egyes évben kaszálták és legeltetették (1975 és 1990), vagy teljesen magára hagyták (1982 és 2000), s ilyenkor a szukcessziós folyamatok előretörése figyelhető meg. A tavalyi elemzések egyik eredménye, hogy míg a fő felszínborítási egységek (halastó, szántó, erdő, kaszáló, nád) közel egyértelműen elkülöníthetők egymástól, addig a kisebb kategóriák pontos megkülönböztetése 20-30 évre visszamenőleg nehézkes. A 2000 óta végzett vegetáció térképezés során szerzett adatok fontos adalékul szolgálnak a 2000-es és 2005-ös légifotók pontosításához, azonban az így szerzett információk mégsem alkalmasak visszamenő elemzésekre, hiszen korábbi térképezés nem történt. Idén a kisebb hibalehetőségeket szem előtt tartva a kategorizálást leszűkítettem, vagyis nem társulási szinten rekonstruálom a terület egykori felszínborítását, hanem átfogóbb egységeket képezve. Így a jelmagyarázatban most 16-18 kisebb kategória helyett már csak 8 nagyobb található. Ennek megfelelően elkülönítem a szántót, az erdőt, a gyepet, a nádast, az átmeneti növényzetet (nád és egyéb más növényzet), a sást, a cserjést és a zöld ugart. 2005 nyarán elkészült a láprét területéről és környezetéről a következő légifelvétel. A megkezdett kutatást tovább folytatva ellenőrizhetjük, hogy tényleg helyesek-e a légifotó alapján végzett kategorizálások, hiszen 2005-ben és 2006 nyarán is történt részletes botanikai felmérés a területen.
25
4.2. A légifotók elemzése 4.2.1. Az 1952-es légifotó elemzése A légifotó minősége nem tökéletes, de – mivel a XX. század közepén készült – fontos adatokat hordoz. Jól látszanak a Galga régi medermaradványai (2. ábra), amely fontos adalékul szolgál a későbbi felszínborítások lehatárolásában, és a további elemzésekhez is segítséget nyújthat.
2. ábra: Az 1952-es légifotó alapján elkülönített felszínborítási kategóriák (Galgahévíz) Az egykori medervájatok megjelenítésével részletes elemzés nélkül is jól látható, hogy a patak régen milyen irányban folyt. A kiöntés során veszélyt jelentett az esetlegesen az ártér közelében épített házakra. A medermaradványok helyén a vegetáció is más képet mutat, elkülönülve a környező területektől. A terepi tapasztalatok és a helyszíni vizsgálatok alapján megállapítható, hogy az egykori patakmeder talajtani jellemzői (pl. pH, szervesanyagtartalom, szemcsefrakció eloszlás stb.) különböznek a láprét más részeinek hasonló talajtani paramétereinek értékétől. A légifotón megjelenő sötétebb színű, meanderekhez hasonló alakú foltok az egykor vagy jelenleg is vízzel borított területeket jelölik. A víz hatásának jobban kitett részeken – nyilvánvalóan – a nedvesebb élőhelyeket kedvelő növények telepedtek meg, amely az 1950-es években összefüggő nádasok kialakulásához vezetett. E mellett nyílt vizes területek és más növénytársulások is jellemzőek voltak a láprétre. Az átmenetet képző 26
növénytársulások (nádas-sásos növénytársulás komplexumok) a terület jelentős hányadát fedték le (9,7%). A legnagyobb kiterjedésű felszínborítási egység a gyep volt, a láprét 39,6%át foglalta el. A gazdálkodók a környező, nagy kiterjedésű mezőgazdasági táblákat ún. „nadrágszíj parcellákon” művelték, amelyek jól kivehetők a légifotón. A láprét egy darabja (19%) is áldozatul esett az egyre nagyobb méreteket öltő földművelésnek (2. táblázat), mert korábban a láp valószínűleg egészen a Galgáig húzódott ki. A III. katonai felmérésen (3. ábra) még nem, de az 1952-es a felvételen (2. ábra) már rajta van az a víztározó, melyet az összes elemzett térképen egyszerűen halastónak neveztem el. Ez jelenleg is megtalálható a láprét DK-i határában. Valószínűleg ezt a kisebb tározót ezekben az időkben készíthették, mert először az 1952-es légifotón fedeztem fel. Vízutánpótlását a láprétet átszelő, azt lecsapoló csatornahálózat biztosítja. Ez a halastó egy talajvíztónak is felfogható.
3. ábra: A III. katonai felmérés (1869-1880.) Ennek a csatornázással megoldott vízelvezetésnek köszönhető az is, hogy míg régen a láprét határa a Galgáig terjedt (3. ábra), addig a XX. század közepére a láprét annyira összezsugorodott, hogy a láprét és a szabályozott patakmeder közé egy szántó is beékelődött.
27
Épületeket és más emberi létesítményeket nem lehet látni a területen. A földutak néhol nehezen elkülöníthetőek vagy nem látszanak a légifotón. 1952-ben a vízrajzot vizsgálva feltűnik, hogy a már készen lévő csatornahálózat csak alig észrevehetően rajzolódik ki. A Galga menti vízszabályozási munkálatok már a XIX. században elkezdődtek, de a láprét vizét lecsapoló csatorna csak az 1940-es években készült el. Korábban Hévízgyörk és Galgahévíz településeket rendszeresen veszélyeztette az árvíz, majd a belvíz, jelentős elöntéseket okozva. Ezek a problémák a patakrendezési munkálatokkal megoldódni látszódtak, azonban a patakot övező láprétek vízborítás nélkül maradtak. 4.2.2. Az 1975-es légifotó elemzése Az 1975-ben készült légifotón (4. ábra) látható, hogy a terület kevésbé heterogén, mint 1952-ben. Sokkal kevesebb vegetáció-foltot lehet elkülöníteni. A lecsapolás hatására az 1952-es állapotok jelentősen megváltoztak, melynek következtében a vizes élőhelyek száma is megfogyatkozott. A lecsapolási munkálatok második szakasza az 1970-es években történt a lápréten. A zavarás mérésére jó indikátorként szolgálnak azok a növénytársulások, amelyek csak abban az esetben jelennek meg egy területen, ha azon semmilyen beavatkozást nem hajtanak végre – ezt jelzik a füzesek és a nádasok agresszív térhódítása. Az ilyen vegetációformák viszont szinte teljesen hiányoztak a területről. A nádas kis részre szorult vissza (2ha), mely az intenzív kaszálásnak köszönhető. Az eltelt 23 év alatt (1952-1975) a terület képét fák betelepítésével is változatosabbá tették. Az előző felvételhez képest a fák száma megtízszereződött! A fák segítségével a területen uralkodó ÉNy-Ny-i szelet fogták fel a láprétet átszelő csatorna és a bekötőút mentén. A 1975-ben készült légifotón egyértelműen el lehet különíteni a Galga gátját borító, állandó taposás és zavarás által érintett gyepet, mely szintén növelte a növényzet diverzitását. A láprét ÉK-i határában három gazdasági épületet is megfigyelhetünk. Ezek az épületek valószínűleg egy állattartó gazdaság létesítményei voltak. A nagy kiterjedésű homogén vegetációfoltokat csak rendszeres kezeléssel lehetett fenntartani, amit legeltetéssel vagy kaszálással oldhattak meg. A legeltetéshez és a lekaszált zöldtakarmány elfogyasztásához pedig állatokra volt szükség. Az épületek kiváló lehetőséget kínáltak nagyobb állatcsoportok tartására. A nádfoltok visszaszorulása valószínűleg az állattartás elterjedésének volt köszönhető. A rendszeres legeltetés és kaszálás következménye lett az is, hogy a gyepes felszínborítás az 1970-es évek közepén gyakorlatilag a láprét háromnegyed részét uralta, 63,4%-kal (2. táblázat)! 28
4. ábra: Az 1975-ös légifotó alapján elkülönített felszínborítási kategóriák (Galgahévíz) A növényzet jelentős részét az állatok lelegelték, míg a maradékot – melyek rossz ízűek vagy szúrósak voltak – lekaszálták. Mindennek köszönhetően nagy kiterjedésű, összefüggő homogén láprét kialakulása vált lehetővé. A vízrajzban az 1952-es állapothoz képest nem történt nagyobb mértékű változás. Mindössze a láprét déli határában ásták ki a csatornahálózat további kisebb darabját, amely segítette a fölösleges víz elvezetését. Új felszínborítási kategóriaként tűnik fel az erdő, de mindössze 0,2 ha-t fed a láprét területéből. 4.2.3. Az 1982-es légifotó elemzése 1982-ben (5. ábra) a láprét ismét heterogénebb képet mutatott, pedig a két egymást követő légifotó készítése alatt mindössze 7 év telt el. Az 1975-ben készült felvételhez képest egyes növénytársulások (nád, nád-sás-fűz) előretörése rövid idő alatt is nagymértékű volt, amelyből látható, hogy akár 7 év történései is képesek jelentősen megváltoztatni a táj arculatát. A nád a folyamatos kaszálás és legeltetés hiányában ismét gyors terjeszkedésnek indult. Ennek köszönhető az új vegetációfoltok megjelenése is. Bár a rendszeres kaszálás megszűnt a réten, a gyep felszínborítás kiterjedése még így jelentős.
29
5. ábra: Az 1982-es légifotó alapján elkülönített felszínborítási kategóriák (Galgahévíz) A terület déli részén lévő fasor határozott választóvonalként különíti el a lápréti növényzetet a környező szántóktól. 1975-höz képest a rétből még nagyobb részt szántottak fel, amely komoly veszélyforrás a láprét fennmaradása szempontjából. További változás az előző felvételhez képest, hogy a gazdasági épületeket lebontották. Ez valószínűleg a felhagyott legeltetésnek köszönhető, hiszen nincs szükség az állatok elhelyezésére szolgáló létesítményekre. A fás szárú növényzet – sem a fák, sem a cserjék – száma nem változott a hét évvel korábbi állapothoz képest. A nádas-nyílt vizes felszínborítás ezen a felvételen található meg utoljára. Feltehetően ez annak köszönhető, hogy az 1980-as évek eleje csapadékosabb volt az elkövetkezendő esztendőkhöz képest, vagyis 1982 után kevesebb csapadék hullott a vizsgált területre. Ezt erősíti meg az a felmérés, mely szerint Magyarországon a XX. század 5 legmelegebb éve az 1980-as évekre esett. Természetesen ezzel együtt a csapadék mennyisége is elmaradt a sokéves átlagtól, miközben a párolgás mértéke meghaladta az elmúlt évek átlagos szintjét. A zöld ugar felszínborítás 1982-ben jelenik meg először. Területi kiterjedése szinte elhanyagolható, mert az 1 ha-t sem éri el A zöld ugar a láprét 1,86%-át fedi (2. táblázat).
30
Az 1975-ben készült felvételen az 1952-es légifotóval történt összehasonlításkor felfedezett csatornaszakasz nem látszik, az 1982-ben készült légifotón a vízelvezető árkot a fák koronái kitakarják. 4.2.4. Az 1990-es légifotó elemzése A galgahévízi láprét életében újra az emberi beavatkozás jegyeit lehet felismerni, melynek következtében ismét nagyobb kiterjedésű homogén vegetációfoltok jöttek létre (6. ábra). A klasszikus lápréti vegetációformának számító sásos társulások a láprét K-i részét foglalták el az 1990-es években. Míg 1982-ben kiterjedésük 2,8 ha, addig 1990-ben már jelentősen megnőtt a területük (4,4 ha). További változást jelent, hogy a sás a több kisebb kiterjedésű folt helyett 1990-ben két nagyobb összefüggő társulásban jelenik meg. A település határában található tehenészet takarmányigényének kiegészítése érdekében – a teljes degradációtól megmentve –, az egész területet újra kaszálással tartották egyensúlyban.
6. ábra: Az 1990-es légifotó alapján elkülönített felszínborítási kategóriák (Galgahévíz) A nádas területe – hasonlóan az 1952 és 1975 közötti megfigyelésekhez – csökkent, mindössze a csatornák között volt látható két nagyobb kiterjedésű, összefüggő foltban. Az eddig szántóként használt területek egy részét most ismét kaszálóként használták. Valószínű,
31
hogy a magasabb talajvízszint miatt ez a terület inkább hasznosítható kaszálóként, mint szántóként. Az erdő területi kiterjedése az eltelt 8 év alatt 0,35 ha-ról 1,3 ha-ra nőtt (2. táblázat). Az erdő mellett a láprét Ny-i részén lévő cserjés-gyepes felszínborítás is olyan mértékben kiterjedt, hogy a Sósi-patakot egy darabon a már intenzív művelésű szántók mellett követi. 1990-ben ez a 4,6 ha területű cserjés-gyepes növényborítás a gyepet és a szántót követően a harmadik legnagyobb felszínborítási egységgé vált. Mivel ez az összefüggő cserjés rész már az 1975-ös légifotón is megtalálható a lápréten, így valószínűsíthető, hogy az állatok számára nem kedvelt növényfajokból tevődött össze, hiszen sosem legelték le azt. 4.2.5. A 2000-es légifotó elemzése A XX. század végére Magyarország állatállománya jelentős mértékben lecsökkent, melynek köszönhetően az 1990-es évek elejétől kezdve jóval kevesebb zöldtakarmányra volt szükség, mint korábban. A gazdák felhagytak a terület kaszálásával, melynek következménye a nád és a fűz terjedése lett. Míg a kaszálók nagysága jelentős mértékben lecsökkent, addig a szántók aránya olyannyira megnőtt, hogy a vizsgált terület 35%-át foglalta el (7. ábra). Ebben az évben érte el a szántó a legnagyobb kiterjedését a vizsgált 54 év alatt.
7. ábra: Az 2000-es légifotó alapján elkülönített felszínborítási kategóriák (Galgahévíz)
32
A 2000-ben készült légifotón a vegetációfoltok hasonlóan mozaikosak, mint 1982-ben. A zöld ugar ismét külön felszínborítási egységként jelenik meg, az után, hogy az 1990-es légifotón nem volt látható. 18 év elteltével 0,84 ha helyett 4,5 ha-t (2.táblázat) foglal el 4 darab nagyobb foltban a láprét területéből. A nádas soha nem látott mértékben terjedt el, hol a sással, sédbúzával, kékperjével, hol a cserjékkel, fákkal alkotva különböző felszínborítási foltokat, így ezek az átmeneti kategóriát képzik. A kategóriák elnevezésének helyességét a részletes botanikai felmérés is alátámasztja. A fás szárú növényzet és a füzesek is egyre nagyobb számban jelentek meg a láprét határain, melyek tömeges felbukkanása leginkább a kezeletlen területeken fordul elő. Az 1990-es évekre jellemző nagyobb erdőfolt jelentős része 2000-ben a kisebb erdő mellett inkább mondható cserjés-nádas területnek, melyben az egyes fák pontos helyének meghatározása GPS segítségével a sűrű, áthatolhatatlan növényzet miatt gyakorlatilag lehetetlen feladat. A természetes rendszerek az éretlen és rövid életű szukcessziós stádiumokon keresztül mindig egy tartós, stabil egyensúlyi fázisra törekszenek, mely jelen esetben egy nádas-füzes zárótársulást jelent. A vízelvezető csatorna mellett végigfutó fasorokat kivágták. A láprét homokdombján egy kitaposott út is látható. Ezt az ösvényt az egykori lápterület botanikai értékeit kutató társaság hagyta maga után. Sokak számára felmerülhet a kérdés, hogy vajon ez nem jelent-e kockázatot a védeni kívánt fajokra nézve. Ugyanis így akaratlanul, de szó szerint utat nyithatunk a nemkívánatos gyomok elszaporodásához. A kérdésre a válasz az, hogy bár ez is kockázatot jelent, melyet nem kell alábecsülnünk, mégis ha a botanikai, talajtani és élőhelyfelmérési alapkutatásokat nem végezték volna el, akkor lehet, hogy ma már nem lenne mit védenünk, hiszen nem is tudtunk volna a láprét meglétéről. 4.2.6. A 2005-ös légifotó elemzése A 2000-es felvételhez képest megállapítható, hogy szántó területe az eddigi tendenciáknak ellentmondva csökkent. Ez az utóbbi 50 év alatt nem fordult elő! Míg 2000ben a szántó területi kiterjedése 16,87 ha volt, addig 2005-ben 14,55 ha-ra csökkent (2. táblázat). Ez közel 14%-os csökkenésnek felel meg. A láprét szempontjából ennek a kedvező változásnak valószínűleg az lehet az oka, hogy ezekben az években az időjárás csapadékosabb volt, a felszántott területeken pedig megjelent a belvíz. Mivel a tartós vízborítás tönkreteszi a termést, így a gazdák közvetlenül a láprét É-i határában felhagytak a szántással. A
33
peremterületek szántóként való használtára többször történtek próbálkozások az évek során, melyet jól nyomon lehet követni az időben egymást követő felvételeken. A belvízveszélyes területekre általában burgonyát ültetnek, mely kedveli a tőzeges talajt (erre láttunk példát a bajor Donaumoos területén is), illetve az elöntést is jobban elviseli, mint más gabona- vagy kapásnövényünk. További jelentős változás az előző légifotóhoz képest, hogy a láprét D-i határán húzódó erdős rész területe nőtt (8. ábra). Ez a növekedés az erdő javára a nádas-cserjés területek visszaszorulásának köszönhető.
8. ábra: Az 2005-ös légifotó alapján elkülönített felszínborítási kategóriák (Galgahévíz) A láprét életében az elmúlt 5 évben további változások is lezajlottak. 2005 februárjában a nád visszaszorítása tettünk kísérletet: a nádas felégetésével. Ezen kezelést azért februárban kellett végezni, mert a lápréten virító ritka, védett növények (pl. szibériai nőszirom, buglyos szegfű, mocsári nőszőfű, kornis tárnics) fejlődését, virágzását ekkor még nem hátráltatják. A februári beavatkozás nem jelent nagy veszélyt a védeni kívánt lápréti vegetáció fejlődésére, viszont pozitív változásokat tapasztalhatunk a nád visszaszorításban. Az elszáradt növényi maradványok elégnek, megújítván a területet. A tél végi égetést akkor célszerű végezni, amikor a területet még összefüggő, vékony hótakaró borítja. Az elhalt növényi részek elégnek, míg a később kelő növények nem sérülnek. Jolánkai (szóbeli közlés)
34
mindezért a februári égetést nem természetkárosító beavatkozásnak, hanem „természet felújításnak” nevezi. Reményeink szerint a nád különböző társulási formáit az égetéssel, illetve a kaszálással sikerül majd visszaszorítani. Jóllehet egyelőre a nád területe 5 év elteltével 2005 nyaráig – ekkor készült a 2005-ös légifotó – nőtt, a tél végén megkezdett természetvédelmi kezelés eredményességét fél év alatt még nem lehet lemérni. A nád terjeszkedését 2000 és 2005 februárja között mindössze egy kaszálás és egy égetés hivatott akadályozni, amely nem volt elegendő, így a terjeszkedés nem szűnt meg. További nehézséget jelent a kezelés során, hogy a sarjadó fűzeket is el kell távolítani a területről. A kaszálás azonban komoly fizikai munka, ezért végrehajtásához sok emberre van szükség. Sajnos pénz és idő hiányában a rendszeres kaszálás megszervezése okozza a legnagyobb problémát. 2005-ben megtörtént a terület egy részének kaszálása; ott, ahol a nád terjedése leginkább veszélyezteti a védett növényfajok életben maradását. A cserjés felszínborítás kiterjedése a 2000-es állapothoz képest annyiban változott, hogy 2005-ben különálló nagyobb cserjéket nem lehet felfedezni a légifotón. Így ezek ábrázolásához nem volt érdemes külön kategóriát biztosítani. Az egykori nagyobb cserjék helyén gyepes felszínborítás alakult ki, melyen elszórva kisebb cserjék telepedtek meg. A különálló fákat stilizált pontokkal jelöltem, ugyanis az áthatolhatatlan növényzet miatt a pontos helyzetük még GPS segítségével is nehezen határozható meg. A zöld ugar 4,5 ha-ról 5,4 ha-ra nőtt (2.táblázat). Ez a növekedés 2000 után annak köszönhető, hogy a hosszú időn át vízzel borított egykori szántóterületek helyén a művelést felhagyták.
35
4.3. A légifotókon megkülönböztetett felszínborítások elemzése Ha részletesen tanulmányozzuk a táblázatokat (2. és 3. táblázat), akkor számos különbséget fedezhetünk fel az egymást követő felvételeken. Ez abból adódik, hogy a láprét néhány év alatt is komoly változáson képes átesni, vagyis dinamikusan fejlődik, vagy pusztul. A területbeli különbségek főleg abból adódnak, hogy a légifotók készítése idején eltérő mértékű volt az emberi beavatkozás. A vizsgált terület megközelítőleg 50 ha. Az első és hatodik légifotó készítése közben 53 év telt el, a terület ezalatt 47 és 50 ha között változott. A cserjés társulások megjelenése, majd terjeszkedése, valamint az 1975-ös felvételtől kezdve a Galgát közrefogó gátoldal gyepes felszínborítása is növelte a vizsgált területet. Elemeztem az egyes vegetációfoltok kerületét. Az eredmények összegzésekor eltérő értékeket kaptam. A nagy érték egy élőhely flórájának sokszínűségére utal, vagyis egy heterogén táj kerületi összege nagyobb, mint egy homogén területé. Egy adott területen a kisebb vegetációfoltok kerületének összege mindig nagyobb, mintha ugyanakkora területet borít kevesebb számú, de nagyobb kiterjedésű folt. A légifotók alapján a legintenzívebb emberi hatás 1975 körül és 1990 körül érte a láprétet. Ennek az lett a következménye, hogy a terület nagymértékben homogenizálódott, kevés eltérő vegetációfoltot lehet elkülöníteni. A legkisebb kerületi összeget 1990-ben mértük (~15192m), míg a legnagyobbat 2000ben (~24792m), vagyis mindössze 10 év alatt szinte megduplázódott az érték (2. táblázat). Egy természetvédelmi szempontból értékes biotóp egyik legfontosabb jellemzője a terület-kerület arány. Az egyes vegetációfoltok ezen arányát átlagolva fontos információkat szűrhetünk le egy élőhely fenntarthatósága szempontjából. Minél nagyobb értéket vesz fel ez a mutató, annál stabilabban biztosított az élőhely fennmaradása. A kerületi eredményekhez hasonlóan újra az 1990-ben és a 2000-ben készült felvétel került szembe egymással. 1990-ben 26,55 volt a láprét terület-kerület aránya (3. táblázat), míg 2000-ben 16,38! A megkezdett természetvédelmi kezelésnek köszönhetően a 2005-ös és a 2006-os felmérések szerint történtek már kisebb változások a lápréten, de hogy hosszú távon sikeres lesz-e a beavatkozás, azt csak néhány év elteltével lehet megmondani.
36
1. Erdő 2. Szántó 3. Gyep 4. Nád 5. Nád+nyílt víz 6. Nád+sás 7. Nád+sás+fűz 8. Nád+cserje 9. Sás 10. Cserje 11. Cserje+gyep 12. Zöld ugar 13. Facsemete 14. Halastó Összesen:
1952 Terület Kerület (m) (m2) 90516,92 2052,24 186559,82 9659,53 81056,14 4881,26 65902,13 3371,77 45570,33 3107,60 2000,11 181,94 471605,45 23254,34
1975 Terület Kerület (m2) (m) 2198,09 336,02 97554,44 2078,26 300507,23 9157,86 19875,70 3599,30 395,76 123,74 19885,89 1273,69 29194,69 787,81 1168,86 147,41 3060,70 236,21 473841,36 17740,30
1982 Terület Kerület (m2) (m) 3520,83 293,00 103283,01 1706,52 274223,40 9532,48 21535,08 1839,82 26324,01 1497,58 8444,10 1202,38 28455,57 3640,68 21388,36 1252,51 8401,81 1090,56 3356,74 251,83 498932,90 22307,36
1990 Terület Kerület (m2) (m) 13111,53 1249,13 126366,70 2228,17 227261,00 5039,08 36900,39 1632,03 43926,56 2395,85 46305,55 2404,10 3253,69 243,44 497125,50 15191,80
2000 Terület Kerület (m2) (m) 2716,99 253,69 168768,86 4064,92 125816,96 7280,86 45172,88 1767,09 10996,91 1271,62 41334,91 2580,67 12805,83 1758,97 5436,35 954,53 23315,09 1164,65 45295,78 3425,21 3849,21 270,19 485509,67 24792,40
2005 Terület Kerület (m2) (m) 19017,83 1787,82 145533,23 2706,31 71409,16 4419,50 59278,99 3025,73 12443,83 1021,05 69571,64 2800,63 56848,87 2277,29 54433,41 2498,37 2772,73 224,77 491309,69 20761,47
2. táblázat: A légifotókon megkülönböztetett felszínborítások területe és kerülete Felszínborítás 1. Erdő 2. Szántó 3. Gyep 4. Nád 5. Nád+nyílt víz 6. Nád+sás 7. Nád+sás+fűz 8. Nád+cserje
1952
1975
44,11 19,31 16,61 19,55 14,66 -
6,54 46,94 32,81 5,52 3,20 -
1982 1990 Terület/kerület (m2/m) 12,02 10,50 60,52 56,71 28,77 45,10 11,70 22,61 17,58 7,02 -
2000
2005
10,71 41,52 17,28 25,56 8,65 16,02 7,28
10,64 53,78 16,16 19,59 12,19 24,84 -
Felszínborítás 9. Sás 10. Cserje 11. Cserje+gyep 12. Zöld ugar 13. Facsemete 14. Halastó Átlag:
3. táblázat: A légifotókon elkülönített foltok terület/kerület aránya
37
1952
1975
10,99 20,87
15,61 37,06 7,93 12,96 18,73
1982 1990 Terület/kerület (m2/m) 7,82 18,33 17,08 19,26 7,70 13,33 13,37 18,35 26,55
2000
2005
5,70 20,02 13,22 14,25 16,38
24,96 21,79 12,34 21,81
A 2000-re jellemző kis terület-kerület arány komoly veszélyre hívja fel a természetvédők figyelmét. Ha ugyanis egy élőhely túlzott mértékben felaprózódik, akkor a degradálódási folyamat már nehezen állítható meg, ami a teljes pusztuláshoz vezethet. Egy összefüggő állomány életközössége mindig stabilabb, mint az ugyanekkora helyen, de fragmentumokban található állományé.
4.4. A 2006-os terepi állapotfelvétel Részletes terepi botanikai felvétel 2005 őszén és 2006 nyarán is készült Ezen felmérések kiváló alapot nyújtottak a felszínborítási kategóriák elkülönítéséhez. Bár a légifotókon a felszínborítási foltok határai szépen kirajzolódnak, ennek ellenére a foltokon belüli kisebb társulások nem nevezhetők meg. A légifotókhoz képest az általunk készített állapottérképen – mely részletes botanikai felmérésen alapszik – a kategorizálás jóval árnyaltabb képet mutat, de a pontos lehatárolás itt sem lehetséges. Ezek alapján megállapítható, hogy a láprét domináns növénye a kékperje (Molinia coerulea), mely a sással (Carex davalliana) és a sédbúzával (Deschampsia caespitosa) alkot nagyobb, összefüggő foltokat (9. ábra).
9. ábra: Az 2005-ös légifotó alapján elkülönített felszínborítási kategóriák (Galgahévíz)
38
A védett növények közül például a fehér zászpa (Veratrum album) és a dárdás nádtippan (Calamagrostis canescens) is különálló csoportban jelenik meg. A nád (Phragmites australis) hasonlóan a kékperjéhez elegyedik a sással (Carex davalliana) és a sédbúzával (Deschampsia caespitosa) is. Ez az agresszív terjedés komoly veszélyt jelent a védett növényekre nézve is. Az erdőnek nevezett növényfolt a valóságban egy lényegében jórészt fás szárú növényekből álló fás-nádas-füzes-cserjés felszínborítási kategória. Mindebből megállapítható, hogy a kezelés során fokozottabb figyelmet kell fordítani az egyre inkább terjeszkedő nem kívánatos nád és fűz visszaszorítására a láprét déli határában is, melyek mindinkább jellemzővé válnak a területen, ha azt nem kezelik. Összehasonlítva a 2006-os állapottérképet a 2000-es és a 2005-ös légifotóval leszögezhető, hogy a láprét életében bekövetkező változást jól prezentálja az általunk készített térkép. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy az állapottérképen lehatárolt felszínborítási egységek területe, kerülete és terület-kerület aránya (4. táblázat) csak tájékoztató jellegűek, hiszen pontos határvonalakat nem tudunk húzni. 2006 Erdő Gyep Szántó Cserje+gyep Nád Zöld ugar Molinea coerulea Molinea coerulea+Succia Molinea coerulea+Deschampsia caespitosa Molinea coerulea+nád Euphorbia+Salix+Gentiana Molinea coerulea+Carex davalliana Juncus sub. Nád+ Carex davalliana+ Deschampsia caespitosa Veratrum album Calamagrostis canescens Juncus duba+sás Halastó Összesen:
Terület (m2) 15975,16 73414,89 145533,23 58433,17 24585,45 50473,32 29475,97 7055,56 13496,12 15383,38 1786,43 24495,60 2195,34 916,84 2350,49 1120,88 36887,94 4468,63 508048,4
Kerület (m) 1457,72 3501,4 2706,31 1949,02 709,84 1354,56 909,39 461,59 640,14 600,19 191,09 1397,98 205,77 188,12 228,91 133,51 1312,82 288,49 18236,85
Terület/Kerület (m2/m) 10,96 20,97 53,78 29,98 34,64 37,26 32,41 15,29 21,08 25,63 9,35 17,52 10,67 4,87 10,27 8,40 28,10 15,49 Átlag: 21,48
4. táblázat: A 2005-ös légifotó alapján készült állapottérképen digitalizált felszínborítási kategóriák terület/kerület aránya A láprét fenntarthatóságát természetvédelmi kezeléssel próbáljuk megoldani. Célunk a szukcessziós folyamatok féken tarása, mellyel a védeni kívánt lápréti növényzet terjeszkedését segítjük elő. Az, hogy törekvéseink elérik-e céljainkat, valószínűleg csak több év elteltével válik mérhetővé.
39
5. Összefoglalás 1990-ig a galgahévízi láprét rendszeres kaszálásával a nádat sikerült visszaszorítani. A kaszálás megszűnésével a szukcessziós folyamatok felerősödtek, a jelentős természetvédelmi értékkel bíró növényfajok egyedszáma folyamatosan csökkent. Ezen folyamatok megfigyelése adta az ötletet a kutatás megkezdéséhez. A Galgahévíz melletti láprét területén 1998-ban indult részletes florisztikai és cönológiai kutatás során 153 növényfajt jegyeztek fel. Több védett faj tömegesen jelenik meg a lápréten pl. a szibériai nőszirom (Iris sibirica), a buglyos szegfű (Dianthus superbus), a keskenylevelű gyapjúsás (Eriophorum angustifolium) és a Jávorka-fényperje (Koeleria javorkae). Munkám során a következő években készült légifelvételekkel dolgoztam: 1952, 1975, 1982, 1990, 2001, 2005. Ezek adtak alapot a területtel kapcsolatos következtetések levonásához és a javaslatok megfogalmazásához. A légifotók feldolgozásához az ArcView GIS, az ArcInfo és az ERDAS Imagine programokat használtam. A légifotókon ábrázolt vízrajzot, utakat, különböző vegetációfoltokat, valamint az ember által készített objektumokat (pl. gazdasági épületeket vagy villanyvezetéket) rögzítettem. Az átnézeti digitális változatok elkészítése után elemeztem a felszínborításban bekövetkező változásokat, illetve azok szerepét a láprét mai képének kialakításában. A kutatás során az alábbi eredmények születtek: - elkészítettem a rendelkezésre álló légifotók alapján az 1952-es, 1975-ös, 1982-es, 1990-es, 2000-es és 2005-ös felszínborítás térinformatikai adatbázisát, melynek segítségével jellemeztem a galgahévízi láprét felszínborításának változását; - a változás alapján értékeltem a láprét természeti állapotát; - kiszámítottam az eltérő növénytársulásfoltok terület-kerület arányát fenntarthatóságuk értékeléséhez; - az eredmények alapján javaslatot tettem a természetvédelmi kezelés megalapozására. Ezen
eredmények
nyújtottak
alapot
megfogalmazásához.
40
következtetéseim
és
javaslataim
6. Következtetések és javaslatok ¾ Aggodalomra ad okot, hogy az egyre erősödő szárazság, a hiányos vízutánpótlás és a bemosódó tápanyagok miatt a szukcessziós folyamatok a lápréten felerősödtek, a nád agresszív térhódítása figyelhető meg: Ez a legnagyobb probléma a védeni kívánt növényekre nézve. ¾ A kutatás során arra a következtetésre jutottam, hogy a láprét jövőjét veszélyeztető nád terjedésének megakadályozására szükségszerű természetvédelmi kezelési terv kidolgozása. ¾ Az általunk kezdett természetvédelmi és tájrehabilitációs kezelés célja az intenzív nádasodás megakadályozása kaszálással. Ezen kívül fontos feladat a területen megjelent adventív gyomok, pl. az aranyvessző (Solidago spp.), a disznóparéj (Amaranthus spp.) és a keserűfüvek (Polygonum spp.) szelektív, intenzív kaszálása, a gyomgócok felszámolása. ¾ A kaszálással jelentősen lassítható a nád terjedése, gyengíthető a nád állománya. A kaszálások során elsődleges szempont, hogy a védendő növényfajokat ne veszélyeztessük. Nincs adat azonban arra vonatkozóan, hogy mely állatfajok védelmére kell még figyelni a madárfajokon kívül. ¾ A kezelési terv sikere nem csak a terület természeti állapotától függ, hanem az aktuális területhasználattól is. Amennyiben a környéken élő emberek figyelmét elkerüli a láprét felbecsülhetetlen értéke, és tovább folytatódik a terület feldarabolása (pl. intenzív földművelés stb.), akkor a láprét fennmaradása ez által is komoly veszélybe kerülhet. ¾ Jövőbeli feladat, amely nem csak Galgahévízen probléma, hogy a természetvédelem és a gazdálkodás kompromisszuma létrejöjjön. A területet úgy kell kezelni, hogy ne sérüljenek a természetvédelem érdekei, ugyanakkor gazdaságilag megérje a gazdálkodóknak is a füves terület kezelése.
41
7. Irodalom Ángyán J., Tardy J., Vajnáné Madarassy A. (szerk.) (2003). Védett és érzékeny természeti területek mezőgazdálkodásának alapjai. Mezőgazda Kiadó, Bp. Aradi Cs., Gőri Sz., Lengyel Sz. (2004): Természetvédelmi gyakorlat és konzervációbiológia: a kutatás szerepe a gyakorlati természetvédelemben. Természetvédelmi Közlemények 11: 21-30. Bajomi B. (2004): A biológiai sokféleség és jelentősége. KOVÁSZ. 8(1-4): 7-14. Báldi A. (2006): Természetvédelmi biológia: a biodiverzitás megőrzésének tudománya. Magyar Tudomány, 6:650. Batisse M. (1997): A challenge for biodiversity conservation and regional developement. Environment, 39 (5):7-33. Boecker D., Möseler B. M., Turcsányi G. (2005): A galgahévízi láprét botanikai és talajtani felmérése,
természetvédelmi
kezelésének
problematikája
II.,
A
III.
Magyar
Természetvédelmi Biológiai Konferencia Program és Absztrakt kötete, p. 99. Centeri Cs., Vona M., Penksza K., Malatinszky Á., Barczi A. (2005): Soil, water and nature protection matters in Galgahévíz, Hungary. Poster Presentation. COST Action 634 Meeting: ”Reorganizing field and landscape structures in a context of building strategies for water and soil protection”, Lublin (Poland), 15-17 September, 2005. Clay J. (1991): Cultural Survival and conservation: Lessons from the past twenty years. In: Biodiversity: Culture, Conservation and Ecodevelopement (Eds. Oldfield, M. L. and Alcorn, J. B.), pp. 248-273. Westview Press, Boulder, CO. Czakó G. (1995): Mi a helyzet? A gazdaságkor titkai. IGEN Egyesület, Budapest. Dörfler E., Dörfler M. (1990): Neue Lebensräume, Urania Verlag. pp. 79-119. Érdiné Szekeres R. (szerk.) (2002): Lápok– Nemzeti Ökológiai Hálózat 3: 1-28. Fekete G. (1965): A gödöllői dombvidék erdővegetációja (Die waldvegetation im Gödöllőerhüggelland), Akadémia kiadó, Budapest, p. 223 Fodor F. (1933): Bevezetés a gazdasági földrajzba. Szt. István T., Budapest. Hooper D. U., Chapin III, F. S., Ewel J. J., Hector A., Inchausti P., Lavorel S., Lawton J. H., Lodge D. M., Loreau M., Naeem S., Schmid B., Seta La. H., Symstad A. J., Vandermeer J., Wardle D. A. (2005): Effects of Biodiversity on Ecosystem Functioning: A Consensus of Current Knowledge. Ecological Monography. 75: 3–35. Hubayné Horváth N. (2005): Felhagyott tőzeg-kitermelő helyek természeti értékei és optimális hasznosítása. Doktori értekezés. p. 110 42
Hutter C. P., Kapfer A., Konold W. (1993): Seen, Teiche, Tümpel und andere Stillgewässer, Biotop-Bestimmungs-Bücher, Hirzel Verlag. pp. 130-134. Hutter C. P, Kapfer A., Poschlod P. (1997): Sümpfe und Moore, Biotop-BestimmungsBücher, Weitbrecht Verlag. pp. 112-123. Illyés Z., Takács A., Takács G., Kiss P. (2006) :Szempontok a Liparis loeselii magyarországi élõhelyeinek természetvédelmi szempontú kezeléséhez. Absztrakt. III. Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferencia. Jolánkai M. (szóbeli közlés) Kelemen J. (1997): Irányelvek a füves területek természetvédelmi szempontú kezeléséhez, TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó. Budapest, pp. 203-227. Kerényi A. (2003): Európa természet- és környezetvédelme. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. p. 534 Kogutowicz K. (1939): A földrajz. Földrajzi Közlemények. 67: 361-374 Kovács M. (1955): A Gödöllő-Máriabesnyő környéki rétek botanikai felvételezése ökológiai és gazdasági szempontok figyelembevételével. Agrártudományi Egyetem Agronom. Kar Kiadv. 1. 1-24. Kovács M. (1957): A nógrádi flórajárás Magnocaricion társulásai. Bot. Közlem. 47: 135-155. Kovács M., Priszter Sz. (1956): A Nógrádi flórajárás (Neogradense) érdekesebb növényei. Bot. Közlem. 46(3-4): 309-311. Kovács T. (2006): Az Ecsedi-láp. Az Élet és Tudomány ismeretterjesztő hetilap online kiadásában. http://www.eletestudomany.hu/hirek/714.html König H. (1994): Rinder in der Landespflege. LÖBF-Mitteilungen 3., p. 25 Maier E. (1991): Das Moor im eigenen Garten. Das Taublatt Heft, 1991/216, p. 9-11 Margóczi K., Takács G., Pellinger A., Kárpáti L. (2002): Wetland Reconstruction in Hanság Area (Hungary). Restoration Newsletter. 15, 14–15. Margóczi K. (2006): Életközösségek védelme és helyreállítása, a közösségi szintű természetvédelem szükségessége és jelentősége. Magyar Tudomány, 2006/6, pp. 694. Marosi
S.,
Somogyi
S.
(1990):
Magyarország Kistájainak Katasztere I., MTA
Földrajztudományi Kutató Intézet, Budapest, p. 219-223. Máthé I. (1956): Vegetációtanulmányok a nógrádi flórajárás területén, különös tekintettel rétjeinek és legelőinek ökológiai viszonyaira–MTA Agrártud. Oszt. Közlem. 9: 1-56. Matthes H. D. (1993): Schriftenreihe des deutschen Rates für Landespflege, 63., p. 55 Mendöl T. (1951): Bevezetés a földrajzba. Tankönyvkiadó, Budapest.
43
Molnár Á. (2005): A hansági élőhely-rekonstrukció vízibogarainak (Coleoptera) vizsgálata. OTDK Konferencia, Pécs. Nagy F. (2002): A biztonság új dimenziója. In: Magyar Tudomány, 2002/9. p. 1167. Nagy I. (1997): Az ökológiai mezőgazdálkodás közgazdasági problémái a Galgafarm Szövetkezet üzemi gyakorlatában – Szakdolgozat Németh N. (2004): Vizes (wetland) élőhelyek szerepe a tájban és hasznosításuk a szennyvíztiszításban, Tájökológiai Lapok, 2(1): 49-62. Peyrat T. (2002): Ökosystem Moor. Botanischen Garten der Stadt Wilhelmshafen, Infoblätter, pp. 7. Pintér B. (1999): A Galgahévíz és Hévízgyörk (Galga mente) közötti láprétek botanikai értékei. TDK dolgozat, Gödöllő, p. 36 Rakonczay Z. (1998): Természetvédelem, Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, p. 270 Révai Nagy Lexikona Standovár T., Primack R. B. (2001): A természetvédelmi biológia alapjai. Nemzeti Tankönyv Kiadó, Budapest. pp. 390-396. Succow M. (1994): Naturschutz durch ökologische Landnutzug. In: Jahrbuch Ökologie 1994. pp. 48-57. Szabó M. (2005): Vizes élőhelyek tájökológiai jellemvonásai a Szigetköz példáján. Akadémiai Doktori Értekezés. Budapest, pp. 3. Takács G. (szerk.) (2002): A Nyirkai Hany és Keleti Mórrétek (Fertő-Hanság Nemzeti Park) rekonstrukciós folyamatának biodiverzitás monitorozása. Kutatási jelentés, FertőHanság Nemzeti Park Igazgatóság, Sarród. Takács G. (szerk.) (2003): A dél-hansági élőhelyrekonstrukció komplex ökológiai monitoringja (2003). Szakmai előrehaladási jelentés. Sarród Thulke H. R. és Oertner J. (1995): Pflege von Schutzgebieten mit Haustieren. Naturschutzarbeit in Sachsen 37., p. 49-52. Vadász E. (1924): A szén és petróleum múltja és jövője. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest. p. 114 Varga Z. (2006): A konzervációbiológia helyzete Magyarországon. Magyar Tudomány, 2006/6 pp. 709. Vona M. (2005): A galgahévízi láprét komplex tájökológiai felmérése és a művelés hatásának értékelése, Gödöllő Termékpálya, Élelmiszer- és Környezetbiztonság, Agrárium, p. 36.
44
1996. évi LIII. Tv. 1996. évi LIII. törvény (Tvt.) 36. § (2) bekezdés 30/2001. (XII. 28.) KöM rendelet 23/2005. (VIII.31.) KvVM r. KöM TVH (2002): Magyarország lápjai http1: http://www.galgakor.hu/taj.html http2: http://www.termeszetvedelem.hu/index.php?pg=menu_1520 http3: http://ecol1.bio.u-szeged.hu/~margoczi/Termved/9vizesfuveskez.pdf http4: http://www.bnpi.hu/?c=vedelem/fajvedelem http5: http://szatmar.hu/foldrajz.html http6: http://www.c3.hu/~kvte/ksar/lex.htm#k http7: http://www.wwf.hu/wwfrol_1_1_3_tisza_2.php
45
8. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés ............................................................................................................................... 0 2. Irodalmi áttekintés ............................................................................................................... 3 2.1. A terület általános bemutatása............................................................................................. 3 2.1.1. Földrajzi fekvés ........................................................................................................ 3 2.1.2. Éghajlat .................................................................................................................... 3 2.1.3. Növényvilág.............................................................................................................. 4 2.1.4. Állatvilág .................................................................................................................. 5 2.1.5. Talajadottság............................................................................................................ 6 2.2. Természetvédelem Magyarországon................................................................................... 6 2.2.1. A magyar természetvédelem története...................................................................... 6 2.2.2. A lápok helyzete a magyar természetvédelemben .................................................... 8 2.2.3. A konzervációbiológia jelentősége a természetvédelemben..................................... 8 2.3. Túltermelési válság ........................................................................................................... 10 2.4. A lápvédelem céljai........................................................................................................... 11 2.4.1. Természetvédelmi kezelés....................................................................................... 12 2.4.2. Láprekonstrukció.................................................................................................... 18 3. Anyag és módszer ............................................................................................................... 24 4. Eredmények ........................................................................................................................ 25 4.1. Előzmények....................................................................................................................... 25 4.2. A légifotók elemzése......................................................................................................... 26 4.2.1. Az 1952-es légifotó elemzése.................................................................................. 26 4.2.2. Az 1975-es légifotó elemzése.................................................................................. 28 4.2.3. Az 1982-es légifotó elemzése.................................................................................. 29 4.2.4. Az 1990-es légifotó elemzése.................................................................................. 31 4.2.5. A 2000-es légifotó elemzése ................................................................................... 32 4.2.6. A 2005-ös légifotó elemzése ................................................................................... 33 4.3. A légifotókon megkülönböztetett felszínborítások elemzése............................................ 36 4.4. A 2006-os terepi állapotfelvétel ........................................................................................ 38 5. Összefoglalás ....................................................................................................................... 40 6. Következtetések és javaslatok ........................................................................................... 41 7. Irodalom.............................................................................................................................. 42 8. Tartalomjegyzék................................................................................................................. 46 46
Mellékletek
1. kép: A galgahévizi láprét (2004. május) 2. kép: Vízzel teli csatorna a lápréten 3. kép: Fehér zászpa (Veratrum album) 4. kép: Buglyos szegfű (Dianthus sciperbus) 5. kép: Mocsári nőszőfű (Epipactis palustris) 6. kép: Kornis tárnics (Gentiana pneumonanthe) 7. kép: Szibériai nőszirom (Iris sibirica) 8. kép: Égetés után felújuló rostostövű sás (Carex apropinquata) 9. kép: Készülődés a kaszáláshoz 10. kép: A lekaszált növényzet összegyűjtése 11. kép: Feltárt talajszelvény a lápréten 12. kép: A láprét határát jelző szántó A fotókat Vona Márton® (1-6, 8-10, 12) és Dr. Centeri Csaba® (7 és 11) készítették! Felhasználásuk az ő tudtukkal és beleegyezésükkel történt!
47
Köszönetnyilvánítás A TDK dolgozat elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönetemet szeretném kifejezni konzulenseimnek, Centeri Csaba egyetemi docensnek és Vona Márton tanszéki mérnöknek. Ugyancsak szeretném köszönetemet kifejezni Penksza Károlynak és Kristóf Dánielnek, akik munkájukkal, tanácsaikkal szintén sok segítséget nyújtottak a dolgozat elkészüléséhez. Nem utolsó sorban pedig köszönöm a támogatást szüleimnek és Gottschall Walternak.
48
Nyilatkozat
Alulírott Helfrich Tímea nyilatkozom, hogy a TDK dolgozatomban felhasznált irodalmakat korrekt módon kezeltem, a munkámra vonatkozó jogszabályokat betartottam.
Helfrich Tímea
49
