A furfangos manó Laura, a nyolcéves kislány épp lefekvéshez készülődött. Valamiért sehogyan se akart menni a dolog. Csak húzta az időt a pizsamájával meg a fogmosással, meg mindennel. Anyukája mérgesen rászólt: – Igyekezz már az ágyba, késő van! Reggel iskolába mész! – Jó, megyek már! – dohogott Laura, de közben tovább húzta az időt. Nem szerette az esti lefekvést. Unalmas volt lefeküdni az ágyba ahelyett, hogy sok fontos dolgot csinált volna. Például befonhatta volna a babája haját vagy megrajzolhatta volna a meghívókat a szülinapjára. Igaz az csak 5 hónap múlva lesz, de most jutott eszébe. Vagy elénekelhette volna a legújabb kedvenc dalát a kedvenc rajzfilmjéből. Esetleg barkácsolhatna egy új ceruzatartót a kiürült macskaeledeles konzerv dobozából. De aztán eljött az a pillanat, amikor nem piszmoghatott tovább, kénytelen volt lefeküdni. Anyukája lekapcsolta a villanyt, megpuszilta az arcát és jó éjt kívánt neki. – Anya mesélj! – kérlelte. – Már meséltem fürdés után. – hangzott a válasz. Igaz, már mesélt. Mindig így szokták, fürdés után a kanapén összekuporodva ülnek, Laura úgy hallgatja a mesét. Ma is így volt, így hát nincs több alku, aludni kell. Ez rendkívül felbosszantotta. Csak duzzogott magában nyakig betakarózva. Váci Mami Mesetár
1
Időnként lerúgta magáról, de aztán fázott a lába, így kénytelen volt visszahúzni. Eszébe jutott a másnapi iskola, amitől csak még morcosabb lett. A macska ott ült a széken a szobájában és csak nézte, ahogyan kis gazdája mérgelődik, de aztán gondolt egyet és leugrott a székről majd méltóságteljesen kiballagott a szobából. A kislány egyszer csak valami neszt hallott a szoba sarkából. Épp abból, ami az ajtóval szemben van. Először azt hitte, hogy a cicája jött vissza csak nem vette észre, de aztán meghallotta, ahogy az anyukája a konyhában épp elzavarja: – Sicc! – hallatszott kintről. – Akkor mégsem a cica. – gondolta Laura. – Hát egér nem lehet, hiszen macska van a házban – okoskodott tovább. Hát, ahogy ott meresztgette a szemét a sötétben, észrevette, hogy kis fura szerzet áll a sarokban. Kicsi volt, alig magasabb egy csizmaszárnál, hosszú fehér szakálla a földig ért. Zöld süvege és kabátkája, sötétbarna bő nadrágja és apró bocskora volt. Hirtelen ránézésre inkább játéktélapóra hasonlított, de a zöld kabátka miatt mégis inkább olyan manószerű volt. Szuszogott és folyamatosan mormolt valamit. Laura csak nézte kitágult szemmel, egyrészt a sötét miatt, másrészt azért mert még soha nem látott ilyesmit. – Nem találom! Nem találom! – dünnyögte a kis emberke. – Mit nem találsz? – bátorodott fel a kislány. – A szemüvegem. Azt nem találom. Délután még meg volt, amikor a nagy Mindentudó Enciklopédiát olvastam. – Mindentudó micsodát? Váci Mami Mesetár
2
– En–cik–lo–pé–di–át! – szótagolta a manó. – Amiben minden fontos dolog benne van. – Mi minden? – kíváncsiskodott a kislány. – Hát minden, ami fontos. – Én is? – Te? Hogyhogy Te? – Hát én is fontos vagyok! – Hát akkor majd megnézem. Ki vagy Te? – Laura vagyok. – válaszolta a kislány. – Itt lakom, ez itt az én szobám. És te ki vagy? – Furfangos Frédi vagyok – mutatkozott be. – Te egy manó vagy? – Igen és 300 éves vagyok. – mesélte Frédi. – Itt lakom a házatok pincéjében. Azelőtt a múzeumban laktam, de úgy 200 éves korom körül már nagyon huzatosnak éreztem és elköltöztem. Akkor épült a házatok, hát beköltöztem a pincéjébe. Akkor kezdett el romlani a szemem is. Jaj, tényleg! A szemüvegem. Nem láttad véletlenül? – Nem, nem láttam. De ha a te encipoklédád mindentudó, akkor abban az is benne van, hogy hol a szemüveged. – Hát ez az! – dohogott a manó. – Benne van, csak szemüveg nélkül nem tudom elolvasni. Egyébként nem encipokléda hanem enciklopédia. Vagyis „Az összes ismeretet tárgykörök Váci Mami Mesetár
3
és tudományágak szerint rendszerező, átfogó kézikönyv.” Érted? – Hááát, egy kicsit. – hebegte Laura. – Tudod, nekem az szokott segíteni, ha elveszítek valamit, hogy leülök és gondolkodom, hogy hol láttam vagy használtam utoljára. Te hol használtad utoljára? – Lássuk csak! – töprengett Frédi. – Délután, amikor éppen a vörösbegyek betegségeiről olvasgattam, akkor még megvolt, aztán….aztán nem emlékszem. Azóta csak keresem és keresem. Haaaapciii! – tüsszentett a manó. – Egészségedre! Megfáztál? – Kicsit hűvös van a pincétekben, ezért is jöttem föl. – Azt hittem a szemüveged miatt. – kuncogott a kislány. – Hát, amiatt is, de miért nevetsz ki? – kérdezte sértődötten Frédi. – Mert megtaláltam a szemüvegedet, – mosolygott – ott van a homlokodon. – Hát persze! – mondta a manó és levette a homlokáról a szemüveget. – Amikor délután olvasgattam, akkor is csak egyfolytában tüsszentettem, aztán amikor ki akartam fújni az orrom, akkor tettem föl a homlokomra a szemüveget. Köszönöm, hogy megtaláltad! – hálálkodott Frédi. – Ugyan, nincs mit, én is csak most vettem észre a sötét miatt. Nagyon hideg az a pince? – Ládod, bár beg is fázdam. – szipogta a manó. Váci Mami Mesetár
4
– Tudod mit? Lakj itt nálam, a szobámban! – javasolta Laura. – Majd csinálunk neked holnap valami jó kis kuckót. Jó? – Hád jó. – mondta zavartan Frédi és titokban nagyon boldog volt. – Ma este aludj a babám ágyikójában, a babát meg gyorsan elküldjük játékból egy éjszakai utazásra! – suttogta álmosan Laura és a babát kivette az ágyból majd felültette egy székre. – Itt egy puha takaró. – Köszödöm, dagyon kedves vagy – Ugyan, semmiség. – ásítozott a kislány. – Jó éjt! – köszönt félálomban és nyomban elaludt.
Váci Mami Mesetár
5
