A fűtésrendszerek hatékonyságának fenntartása A fűtésrendszerekben felhasznált különböző fémek (réz, vas, alumínium), a műanyag csövek valamint a rendszerben hőközlő közegként használt víz kölcsönhatása során különböző szennyeződések alakulhatnak ki, például: • Vasoxidok – főként sok vas szerkezeti elemet (radiátort, hidrováltót, nem felületkezelt puffertartályt) tartalmazó rendszereknél • Alumínium oxid – főként alumínium hőcserélőt vagy radiátort tartalmazó rendszereknél • Vízkő – nagy víztérfogatú rendszereknél (>200 liter), lágyítás nélkül hálózati vízzel töltött rendszerekre jellemző • Biológiai szennyeződés – műanyagcsöves rendszerekre jellemző, az oxigéndiffúzió gyorsítja a kialakulását A fenti szennyeződésekhez társulnak a szerelés során a rendszerbe került hulladékok, valamint a gyártási technológiákból származó szennyeződések (kevés olaj a radiátorokból, hegesztési maradványok, a tárolás során kialakult korróziós anyagok). Ezek a szennyeződések lerakódnak hőcserélőkben, szivattyúkban, szelepeken, csövekben (főleg a kis keresztmetszetű csövek problémásak), ezzel rontják a rendszer hatékonyságát és gyakran meghibásodásokhoz is vezetnek. Mit tehetünk ennek megelőzésére? 1, Öblítés, mosás Míg a csak műanyag csövekből felépített új rendszerek tisztának tekinthetők – itt elég egy hideg vizes öblítés – a sok vasból készült elemet tartalmazó rendszereknél – radiátorok, nagy pufferek – a rendszer alapos átmosása fontos lépés. A mosásnál három tényező játszik szerepet: • Vegyszer – feloldja, fellazítja, magába zárja a szennyeződéseket • Meleg környezet, üzemi hőmérséklet – a vegyszerek hatását javítja • Nagy áramlási sebesség – segít leszakítani a vegyszer által fellazított szennyeződéseket Míg új vagy kevésbé szennyeződött rendszereknél elég a detergens (mosószer) alapú vegyszerek használata (Fernox Cleaner F3/F5) erősen szennyezett vagy dugulásos helyzetekben sav alapú tisztítószerek használata szükséges. A savak használatánál ügyeljünk arra, hogy a szerves savak (citromsav, ecetsav, hangyasav) kevésbé károsítják a szerkezeti elemeket mint a szervetlen savak (sósav, kénsav). Fűtésrendszerek tisztításakor csak szerves savakat használjunk. A műanyagok jó sav és lúgállók, dugult műanyag csőrendszerek (pl régi padlófűtés) savazással hidegen is jó hatékonysággal tisztíthatóak, esetleges dugulásuk megszüntethető. A kazánok hőcserélőibe beleégett szennyeződéseket eltávolítására szintén jó megoldás a savazás, de ebben az esetben a kazánnal történő felfűtés gyorsítja tisztítást és növeli annak hatékonyságát. Fernox, Cookson Electronics Hungary Kft 2330 Dunaharaszti, Jedlik A. u. 2. Tel: 06 24 506 110, Fax: 06 24 460 721 Email:
[email protected], www.fernox.hu
Fernox tisztítószerek
Cleaner F3 Új rendszerekhez
Cleaner F5 Erősen szennyezett rendszerekhez
DS-40 Padlófűtés tisztításhoz, dugult rendszerekhez, hőcserélő savazáshoz
Különböző kazán hőcserélők forró savazása Fernox DS-40 System Cleaner-el. A savazás után mindegyik kazán normál üzeme helyreállt. Fontos megjegyezni, hogy míg mosószerek (Cleaner F3/F5) nem veszélyes, környezetbarát anyagok, minden sav, így a DS-40 is legalább irritatív, az erősebb szervetlen savak maróak is. A savak használatakor tartsuk be a munkavédelmi előírásokat. A megújuló energiát hasznosító rendszerekben a hagyományos fűtésrendszereknél megszokottól eltérő szennyeződésekkel találkozhatunk. Ennek okai: • Alacsony hőmérsékletű rendszereknél (padló, fal, mennyezet fűtés) jelentős mennyiségű műanyag csövet használnak • A felhasznált műanyag csövek többsége nem oxigén diffúzió mentes, ezért jelentős a fémkorrózió és a biológiai szennyeződés kialakulása • A napkollektoros rendszerekben az esetlegesen túlhevített fagyálló bomlásából szénszármazékok keletkeznek, melyeknek egyedi tisztítószer szükséges • A nagy vas pufferek jól korrodálnak, sok vasoxidot termelnek Fernox, Cookson Electronics Hungary Kft 2330 Dunaharaszti, Jedlik A. u. 2. Tel: 06 24 506 110, Fax: 06 24 460 721 Email:
[email protected], www.fernox.hu
Fernox tisztítószerek megújuló energiát használó rendszerekhez
Solar Cleaner C Napkollektoros rendszerekben kialakult szénszármazékok oldására
HP Cleaner Biológiai szennyeződések oldására hőszivattyú szondákban vagy egyéb csőrendszerekben
Miután kiöblítettük vagy kimostuk a fűtésrendszert, a hosszú távú, meghibásodás mentes és energiahatékony működés érdekében célszerű a védelméről is gondoskodni. 2, Védelem A fűtésrendszerekre az alábbi veszélyek leselkednek: • Fémkorrózió • Vízkőkiválás • Fagykár • Biológia szennyeződés A fenti problémák megelőzhetőek a fűtővíz vegyszeres kezelésével. A Fernox Protector F1 terméke kiemelkedő minőségű korróziógátlást és vízkőkiválás elleni védelmet biztosít minden fűtésrendszerben használt fémen. Főleg az alumínium hőcserélős kazánok védelmére nagyon fontos a jó minőségű korróziógátló vegyszerek alkalmazása. Amennyiben az alumínium korróziója megindul, a folyamat a egyre gyorsul, amíg a hőcserélő ki nem lyukad. A fűtésrendszerben lezajló alumínium korróziót a fűtővíz pH-jának lúgos tartományba tolódása is jelzi, jellemzően 8,5 fölötti pH értékekkel. Mérési eredmények igazolják, hogy a Magyarországon kapható fűtésrendszeri korróziógátló adalékok közül a Fernox Protector F1 nyújtja a legjobb védelmet az alumínium korróziója ellen is.
Fernox, Cookson Electronics Hungary Kft 2330 Dunaharaszti, Jedlik A. u. 2. Tel: 06 24 506 110, Fax: 06 24 460 721 Email:
[email protected], www.fernox.hu
Fernox védőszerek
Protector F1 Korrózió és vízkőkiválás elleni védelem fűtésrendszerekhez
AF-10 Biológiai védelmet nyújtó biocid fűtés- és hűtésrendszerekhez
Alphi 11 Fagyálló, korróziógátló és vízkőkiválásgátló adalék fűtésrendszerekhez
HP termékcsalád Fagyálló, korróziógátló, vízkőkiválásgátló, biológia védőszer hőszivattyús rendszerekhez
Solar S1 Napkollektoros rendszerekhez korróziógátló és fagyálló adalék
A glikol alapú fagyálló termékeknél fontos szempont az, hogy milyen glikolt tartalmaznak. • Etlién glikol : erősen mérgező • Propilén glikol : mérgező • Monopropilén glikol : nem mérgező A fagyállót tartalmazó Fernox adalékok minden esetben monopropilén glikolt tartalmaznak, ezért nem veszélyes vegyszerek. Minden termék ami etilén vagy propilén glikolt tartalmaz veszélyes hulladéknak minősül, szakszerű megsemmisítésről gondoskodni kell, csatornarendszerbe nem engedhető. Az esetlegesen a kezelés során vagy a rendszer meghibásodásából származó mérgezések elkerülése végett javasolt monopropilén glikol alapú fagyállók használata.
Fernox, Cookson Electronics Hungary Kft 2330 Dunaharaszti, Jedlik A. u. 2. Tel: 06 24 506 110, Fax: 06 24 460 721 Email:
[email protected], www.fernox.hu
Amennyiben a fűtésrendszer csövezése nem biztosít megfelelő oxigén behatolás elleni védelmet a rendszerben fokozott korróziós és biológiai folyamatok zajlanak le. Amennyiben a rendszer nem oxigén zárt, biocidok alkalmazása nélkül alga képződés indulhat meg, ami rövid időn belül dugulást okozhat a csőrendszerben. Ilyen esetekben fűtésrendszeri biocid alkalmazása szükséges. 3, Szűréstechnika A kondenzációs kazánok nagy hatékonyságú hőcserélői fokozottan érzékenyek a fűtésrendszerekben előforduló szennyeződésekre. Ezek a kazánok nagy hatékonyságú szűréstechnikát igényelnek, melyet a Fernox TF1 szűrő biztosít. A szűrőt úgy tervezték, hogy egyesítse a mágneses és örvény szűrők jó tulajdonságait, és így hatékonyan szűrje ki mind a mágnesezhető, mind a nem mágnesezhető szennyeződéseket. A 9000 Gauss erősségű mágnesnek köszönhetően a Fernox TF1 szűrő nagy hatékonyságú szűrést biztosít mind nagyméretű, mind a mikron alatti szennyeződések esetén.
A Fernox adalékok minőségét neves kazángyártó cégek ajánlásai is igazolják.
Fernox, Cookson Electronics Hungary Kft 2330 Dunaharaszti, Jedlik A. u. 2. Tel: 06 24 506 110, Fax: 06 24 460 721 Email:
[email protected], www.fernox.hu