A forrástól az óceánig

A forrástól – az óceánig

1

A forrástól – az óceánig

Szerkesztette: Gergely Zsóka Minden jog fenntartva.

A könyv a szerző jóváhagyása nélkül -sem egészében, sem részleteiben nem sokszorosítható és nem közölhető, semmilyen formában és értelemben, elektronikus vagy mechanikus módon, beleértve a nyilvános előadást, vagy tanfolyamot, hangos könyvet, vagy bármilyen internetes közlést, a fénymásolást, a rögzítést, vagy az információrögzítés bármely formáját. Új Kor Klub, Budapest http://www.ujkorklub.shp.hu Felelős kiadó Gergely Zsóka

2

A forrástól – az óceánig

GERGELY ZSÓKA

A FORRÁSTÓL – AZ ÓCEÁNIG

ÚJ KOR KLUB BUDAPEST 2010

3

A forrástól – az óceánig Tartalom Előszó--------------------------------------------------------------7 És újra felkel a nap! Győztes vagy vesztes leszel?------------------------------8 Új nap új világ---------------------------------------------12 Szorongások nélkül – szabadon!------------------------13 A szabadság ára-------------------------------------------16 A legnagyobb rejtély--------------------------------------19 Elfojtásaink------------------------------------------------21 Egyedüllét vagy magány?--------------------------------24 Akarat? Hit!-----------------------------------------------27 Éld meg és engedd el!------------------------------------29 Adj esélyt!-------------------------------------------------31 Görbe tükör-----------------------------------------------34 Kiút a pokolból-------------------------------------------37 A holnapra várva-----------------------------------------39 És ha igen, miért nem?----------------------------------42 Amikor lázad a lélek-------------------------------------45 A nagy előadás-------------------------------------------49 Önmagaddal mérd magad------------------------------51 Tévedések vígjátéka-------------------------------------54 Boldogságra születtél------------------------------------55 Mert megérdemled--------------------------------------59 Kiszállhatsz-e a körhintából?---------------------------62 Zseni vagy, hitted volna?--------------------------------65 Nevess!----------------------------------------------------69 Feltételeid a gátjaid--------------------------------------71 4

A forrástól – az óceánig Tartalom Az élet ígérete-------------------------------------------74 Célok és utak--------------------------------------------76 Hordalékaink-------------------------------------------78 Tiszta lappal--------------------------------------------80 Az elengedés művészete-------------------------------82 Vigyázz a virágra!--------------------------------------86 Sose add fel! Emberek között----------------------------------------90 A nagy kérdések----------------------------------------93 Hidak vagy falak?--------------------------------------95 Az igazi ünnep------------------------------------------97 Járatjuk a motort--------------------------------------99 Az elme diadala---------------------------------------101 Szó, mely öl és éltet----------------------------------103 Csalódtál? De kiben? Miben?-----------------------106 Csomagolj! Csomagolj!--------------------------------------------110 Változtass, hogy változhass!------------------------ 112 Mit jelent a tudatosság? 1.-------------------------- 115 Mit jelent a tudatosság? 2.--------------------------118 Mit jelent a tudatosság? 3.--------------------------120 Kapcsolat vagy kapcsolódás?-----------------------125 Rendezd a kapcsolataidat!--------------------------128 A bátorság jutalma----------------------------------132 5

A forrástól – az óceánig Szeress!

Tartalom

Szeress!--------------------------------------------------136 A szeretet alfája és ómegája---------------------------137 Szeretünk – vagy mégsem?---------------------------139 Szeretettről és gyűlöletről 1.--------------------------143 Szeretetről és gyűlöletről 2.---------------------------146 Boldogságunk titka------------------------------------149 Utószó helyett – Vár egy új világ! Miért?---------------------------------------------------155 Mélységek és magasságok----------------------------157 Mit adhatok neked?-----------------------------------160 Szabadulás---------------------------------------------162 Amikor hazatalálsz------------------------------------165 És most kezdd el másképp!--------------------------168 Feloldozás----------------------------------------------171 Győztes vagy!------------------------------------------173 Tűzvirág------------------------------------------------176

6

A forrástól – az óceánig Előszó Ez a könyv az én ajándékom Neked. Az életedhez. Az életedről. Mindarról, amit létezésem alatt megtapasztaltam. S amit tovább szeretnék adni Neked. Hogy elkerüld a fölösleges gödröket. Hogy kikerüld a fölösleges tüskés bokrokat. Hogy visszatalálj önmagadhoz, s önmagad útját járva boldog, örömteli létezésed legyen. Egész életünk egy utazás: a forrástól, születésünk pillanatától az óceánig, távozásunk pillanatáig. Ezt az utazást szeretném egy kalandos utazássá tenni számodra, egy örömteli felfedezéssé. Tudd, hogy az utazás elkezdéséhez soha nincs túl késő. Mindegy hány éves vagy. Mindegy, hogy hol tartottál, hol tartasz, az a lényeges, merre mész. Mindegy, mit cselekedtél eddig, az a lényeges, mit cselekszel ezután. Szeretetlények vagyunk. A szeretetet szomjazzuk. Adni és kapni szeretnénk. Egész létezésünk erről szól. Ezért utazunk. Ebben az utazásban sosem leszel egyedül. Sokan utazunk: olykor együtt, olykor magányosan. A felfedezéshez magányra is szükség van. A magány nem egyedüllét: csupán idő az önmagadhoz való utazásban. S ha megtaláltad önmagad, eltelsz szeretettel, s ez a szereteted átöleli az egész világot. Hiszem. Kívánok Neked izgalmas utazást! Szeretettel: Zsóka

7

A forrástól – az óceánig Győztes vagy vesztes leszel? Rohamos léptekkel halad előre a tudomány. Mégis, akármerre nézel, zűrzavart látsz magad körül. Nincs egy biztos hely, egy nyugodt állapot, amire vágysz. Sokszor menekülsz a világ és önmagad elől olykor hátra, olykor oldalra, s megpróbálsz araszolni előre. Félve lépkedsz, bármilyen határozottnak is tűnsz, mert nem látod, mi vár az út végén? Győztes, vagy vesztes leszel? Az iránytű a te kezedben van! Kérdés, hogy melyik irányba fordítod? A legnehezebb helyzetből is van kiút, ha bízol önmagadban. Ha mindig, minden körülményben szereted és tiszteled magad. Ha becsülöd önmagad. Nem, nem a külvilág határozza meg az értékeidet. Annyit érsz, amennyire te tartod magad. Tudnod kell ki vagy! A másik szemében mindig tükör leszel, s ő is a te szemedben. Azt fogja szeretni benned, amit önmagában is szeret, s azt fogja gyűlölni, amit önmagában is gyűlöl. S ez mindaddig így lesz, míg nem mi magunknak fedezzük fel a belső világunkat, hanem másoktól várjuk, hogy jellemezzen bennünket. Hogyan is ismerhetnél te engem, mikor olykor még magamnak is egy nagy meglepetés vagyok! Teszek olyan dolgokat, hogy magam is elcsodálkozom: na ezt most miért? S van úgy, hogy a válasz csak később érkezik. Honnan is ismerhetnélek 8

A forrástól – az óceánig téged, hiszen minden ember egy külön sziget, amit fel kell fedezni, közel kell kerülni hozzá, élni az életét, ha csak egy pillanatra is. Mindig és mindenben a magyarázat benned van. Minden kérdésre csak te tudsz felelni. Nem lesz az a pszichiáter, gyógyító, tanító, aki helyetted rátalál a saját utadra. Ez a tiéd. Csak te találhatod meg és te lépkedhetsz rajta. Persze mindig lesznek jelek, rátalálsz egy jó könyvre, átmelegít egy csodálatos zene, egy kedves mosoly, egy kedves szó, mindebből töltekezhetsz. S ha a belső hangod nem lázad fel, tudhatod: jó úton jársz. Itt csak akkor nyerhetsz, ha az életed a te kezedben van. Mindannyian követünk el tévedéseket, néha mellékvágányra szaladunk. Ne hidd, hogy csak neked vannak olyan dolgaid, amit magad előtt is szégyellsz. Sok dolgot követtem el az életemben, amire nem vagyok túl büszke. De hát, az is én voltam! A legnehezebb az volt, amikor mindezzel szembenéztem. De egyben feloldódás, megszabadulás, egy hatalmas nagy lélegzet. Amíg futsz a félelmeid, a szorongásaid, aggályaid elől, addig üldözött leszel. Ha egyszer megállsz, s szembe nézel mindezzel, már győztes vagy. A szembenézés már kihívás! Ebben a pillanatban már csak magadra figyelsz, mert győztes akarsz lenni! Fontos leszel saját magadnak, saját 9

A forrástól – az óceánig magadért. Az életedért. Meglátod azt, aki vagy. Kezedbe vetted az életedet, te irányítasz. Győztél!

10

A forrástól – az óceánig

ÉS ÚJRA FELKEL A NAP! Nincs múlt. Nincs jövő. Csak a jelen pillanata van.

11

A forrástól – az óceánig Új nap, új világ Minden hajnal ragyogva érkezik, még a felhőkön túl is ott ragyog a nap. Új fénnyel, új melegséggel, új ígéretekkel. Nyitva van-e az ablakod? Nyitva van-e az ablakod, vagy ülsz egy áporodott szobában, a múlton elmélkedve, félve a következő pillanattól? Kinyitod-e az ablakot, vagy minden elsuhan az ablakod alatt: szépség, öröm, barátság, szerelem? Kinyitod-e az ablakot, bármi történt is veled tegnap és tegnapelőtt, napokkal, hetekkel, évekkel ezelőtt? Kitárt ablak előtt ülsz-e, vagy nyalogatod a sebeidet, újra és újra a fájdalmaidba fordulva, ki sem tekintve a fényre, ami ebben a pillanatban is átölelne, ha engednéd? Sötétség sosem vett körül – csak a fényt zártad ki az életedből. A sötétség a fény hiánya, mint ahogyan a fájdalom a szeretet hiánya, a szomorúság az öröm hiánya, a csúnya a szépség hiánya, a könny a mosoly hiánya. Birtokolni csak a szeretetet, az örömet, a szépséget, a mosolyt tudod. Az összes többi hiány. Mélységes hiány. Azt, hogy birtokolsz, vagy hiányok között élsz, mindig te döntöd el. Ha a sötétségben egyetlen gyertyát, egy halvány pislákoló gyertyát meggyújtasz, már tűnik a homály. Ha a mindennapokban magadhoz engeded az új illatát, múlik a hiány. Létezésünk annyi lehetőséget hoz elénk, de mindez csak lehetőség. Mellette ott a döntés szabadsága: ha kopog a boldogság az ajtódon, ha ott áll minden, amit birtokolhatnál, az a kérdés, elmész-e az ajtóig. Kinyitod-e? Vagy visszahúzódsz bezárt ablakaid 12

A forrástól – az óceánig árnyékába. Tudom: ajtót, ablakot kitárni veszélyes. Nem csak friss szellő érkezik, de apró porszemek is. Olykor szemét is. De a por letörölhető, a szemét kidobható, s ami érkezett, ami tisztán érkezett, az csakis gazdagíthat téged. Az ajándék, meglepetés, öröm, az élet maga. Túl a zárt ablakon, túl a zárt ajtón. Tudom: ajtót, ablakot kitárni kockázatos. Ki tudja, ki érkezik rajta? Ki az, aki kopogott, s te ajtót nyitottál. Ki az, aki kopogott az ablakon, s te kihajoltál. Csakhogy ezt a kockázatot vállalnod kell, ha szabadon akarsz élni. A zártság a halál biztonsága. A nyitottság az élet bizonytalansága, de a szabadság öröme. Az új öröme. Az új győzelme. Nálam minden ajtó és ablak tárva-nyitva áll. És nálad? Szorongások nélkül – szabadon Minden feszültséged, minden belső szorongásod az ellenállásodból fakad. Csak figyeld meg! Ellenállsz mindennek, ami ismeretlen ma még, ami új, ami más, mint a megszokott. Rossz párkapcsolatban élsz? Őt legalább már ismered, hát maradsz. Rossz a munkahelyed? Azt hiszed, a másik sem lesz jobb, hát maradsz. Tudod, minden rezdüléseddel érzed, hogy valami nagyon elromlott körülötted, de nem lépsz, nem változtatsz, mert 13

A forrástól – az óceánig félsz, hogy erőtlen vagy. Hát maradsz. Lenéznek, bántanak, a lelkedbe tipornak? Úgy érzed, megérdemled, hát maradsz. Lehajtott fejjel jársz, már nem nézel az emberek szemébe, már nem mersz visszamosolyogni, nem mersz őszintén ölelni, nem mersz szállni és ragyogni, mert azt hiszed, minden bezárul körülötted. Mindentől félsz, mindentől szorongsz. Egyre erőtlenebb leszel testileg, lelkileg. S ebben a pillanatban két lehetőség kínálkozik. Vagy durván kizökkent az élet ebből a tetszhalott állapotból –s többnyire ez történik –vagy teljesen elmerülsz. S a merülésből már kegyetlenül nehéz újra a felszínre evickélni. Olyan ez, mintha mély folyóba esnél, mindenféle úszási ismeret nélkül. Lehúz az örvény, melyből saját erődből, már nem szabadulsz. Minden napfelkelte egy új lehetőség, egy új távlat. Minden reggel tisztán és szabadon ébredhetnél. A létezés nagyon jóságos: minden nappal megteremti számodra az újjászületés lehetőségét. Azt mondja a nap első sugaraival: tiszta lappal ébredsz. Új ajtó, új ablak nyílik. Ez a fény már nem a tegnapi fény, ez a ragyogás, ez a melegség már nem a tegnapi ragyogás, nem a tegnapi melegség. Más. Sosem ugyanaz. Nézz meg egyszer egy napfelkeltét. Nézd meg, ahogyan a semmiből előbukkan a nap: hatalmas élmény. És sosem érkezik ugyanúgy. Ülj le egyszer egy folyó partjára, s ne tégy semmit, csak figyeld a hullámait. Mindegy, mi van előtte: szikla, kő, kavics, csendes türelemmel sodródik tova. Letesz minden 14

A forrástól – az óceánig hordalékot, nem cipeli azt, ami fölösleges. A természet részei vagyunk, s csak mi vagyunk ilyen buták, hogy egy helyben álldogálunk. Nem merünk fénylőn ragyogni, s cipeljük a hordalékainkat: sebeinket, eltévedt lépteinket, félrecsúszott szavainkat. A természet sosem szorong. Tudja, hogy minden pillanatban újjászületik. Tudja, hogy minden pillanatban megújulhat. Tudja, hogy biztonságban van, s ez a biztonság éppen a folyamatos változásban rejlik. Hogy semmi sem marad ugyanaz. Lehetsz bármilyen mélyen, lehetsz bármilyen bajban, lehetsz most bármilyen keserűségben: csak ülj le gondolatban egy folyó partjára. S ne tegyél mást, csak figyeld a folyót. Érezd a hullámait, amint velük együtt mész tova. Érezd, hogy semmi sem marad így, minden változik, a következő pillanat sem az lesz már, mint a mostani. A zivatar után is felragyog a nap. A felhők közül is mindig áttör a fény. Éppen a te életed, a te létezésed ne változna? Dehogynem! Csak a mozdulatlanságból kell kilépned, csak a bezártságodat kell oldanod, csak a tegnapot kell átlépned, s szabadon lélegzel. Lépj ki egyszer, csak egyetlen egyszer a fényre, a létezésed örömével. Örömmel, hogy igen: ez vagyok én. Itt vagyok! Ilyen vagyok! Nem több és nem kevesebb! Értem ragyog a nap, nekem nyílik a virág, nekem úsznak a felhők az égen, nekem ragyog a nap. Mind-mind a létezés ajándéka nekem. Kezdj el mosolyogni az emberekre, s ők visszamosolyognak rád, kezdj el bízni bennük, még akkor is, ha sokszor csalódtál, 15

A forrástól – az óceánig s mindig lesz, aki megbízik benned és megbízhatsz benne. Tudtad, hogy a mosoly fiatalít, a nevetés gyógyít, a jókedv boldogsághormonokat termel? Tudtad, hogy ettől otthon érzi magát a lelked? Ne állj ellen a változásnak. Ne szegülj szembe vele. Életellenes. Ezért szorongsz. Egy ördögi körben mindenki szorong. A napfényben mindenki ragyog. Lépj ki a fényre, csak először nehéz. A szabadság ára Sokszor érzed a kötelesség láncait magadon. Felvetődik a kérdés, ki is rakta rád ezeket a láncokat, ki vert bilincsbe? Ki az, aki életfogytiglani rabságra ítélt, miközben szárnyalhatnál szabadon? Egyetlen kötelességet hoztál magaddal: próbára tenni magad, megismerni magad, megvalósítani saját létezésed gyönyörűségét. Megmutatni a saját lényed szépségét, melegét, azt a hatalmas, mindent átölelő és megújító szeretetet, ami benned van. A szeretet lényei vagyunk. Nem többek és nem kevesebbek. A leghatalmasabb erő, mely összefogja, energiájával életben tartja az egész univerzumot, szívdobbanásod a létezés szívdobbanása, lélegzeted a létezés lélegzése, energiád a létezés energiája. Nincs más dolgod, mint önmagad lenni. Azt adni, ami vagy. Mert erre születtél, te a saját önvalóddal, az igazi arcoddal színesíted ezt a világot, amelyben élünk. Mindenkinek van olyan kincse, ami a 16

A forrástól – az óceánig másiknak nincs. Mindenkinek van egyetlen olyan kincse, ami nélkül szegényebb lenne ez a világ. Még a legnyomorultabbnak, a legszámkivetettebbnek is. . Egyetlen kötelességet hoztál magaddal: légy önmagad. Álarcok nélküli: a kimondott szó a lelkedből és ne az elmédből szóljon, a mosolyod ne a reklámmosolyokat utánozza, az érintésed a szeretet érintése legyen, a csókod, az ölelésed teljes belefeledkezés, el-és befogadás, a megértés ne számítás, az együttérzés ne önsajnálat. S szabaddá válsz. Egyetlen kötelességet hoztál magaddal: légy önmagad. Ne szürkeség a szürkeségben, a tömeget követő, a mások által felállított szabályok szerint élő. Élj a szívedből, s az egész világ 180 fokos fordulatot vesz körülötted, végre érték lesz az igazi érték, végre értékessé válsz önmagad számára, mert felismered, hogy egy olyan sugár vagy az égen, mely különleges. Más a színe, a melege, mint a többinek. Részévé válsz a létezésnek, amiből eddig kirekesztetted magad. Halványan pislákoltál csak, mint a fogyó gyertya fénye. Pedig sokkal több, ami benned van, ami benned lobogásra, kitörésre készül. S te ezt pontosan tudod. Pontosan érzed. Merj lobogni, s szabaddá váltál. Egyetlen kötelességed van: önmagaddá válni. Végre. Eljött az idő, mert az eddig el- és lefojtott dolgok egyszer vulkánként, hatalmas kezelhetetlen erőként törnek a felszínre. Nem kell megvárni, megélni az élet pofonjait ahhoz, hogy változtass. Sokszor csak akkor lépünk, amikor az élet erre rákényszerít. S többnyire ilyenkor felkészületlenek vagyunk, sodródunk, irányíthatatlanná 17

A forrástól – az óceánig vált a hajónk egy viharos tengeren. S még kapitány sincs a közelben. Hánykolódunk, s vagy odaveszünk, vagy megfogjuk a kormányrudat. Az utóbbi a nehezebb. Mert lehetséges, hogy túl nagy a vihar. Egyetlen kötelességed van: önmagaddá válni. Nem mondom, hogy nem jár „veszteséggel”. Nem mondom azt sem, hogy egyszerű. Csak azt, hogy felszabadító, s a szabad élet felé visz. Önmagad felé. Aki az álarcaidba szeretett bele, aki az álarcaidért volt melletted, távolodni fog. Messzire kerül. Akiket az igazi, a valódi éned vonz: közel kerülnek hozzád. Emberek fognak távolodni és újak érkeznek. Mindig a hasonló embereket vonzzuk magunkhoz. Nem igaz az, az emberi kapcsolatokban, hogy az ellentétek tartósan együtt tudnak maradni. Ez csak addig tart, amíg ki nem egyenlítődnek. Aztán vége van. De akivel egy a rezdülésed, egy a lelked, azt sosem fogod elveszíteni. Kerülhetsz bármilyen távol, sodorhat akármerre az élet, ezek a kapcsolatok mindig megmaradnak. Ezek már a szabadságod kapcsolatai. Nincs benne színjáték, csak az igazi belső, az igazi önvaló. Egyetlen olyan embert nem láttam betegnek, lehangoltnak, depressziósnak, pánikbetegnek, aki önmagát követte. Akiben összhangban van az ész és az érzelem, aki nem billen át hol az egyik, hol a másik oldalra, aki tudja, mikor hallgasson az elmére, s mikor a szívre, testileg is egészséges. Mert egészséges a lelke, jól érzi magát a bőrében, ahogyan mondani szoktuk. A szabadság ára és fizetsége önmagad vagy. Az ára a szerepjátékok feladása, a fizetsége a belső harmónia, a 18

A forrástól – az óceánig boldogság útja. Neked mennyit ér? A legnagyobb rejtély… Keressük a rejtelmeket az életünkben, s úgy érezzük, ha megfejtettük őket, a helyes pályán vagyunk. Sokszor érezzük úgy, minden csupa rejtelem, mintha egy ős bozótosban járnánk, s hiába próbáljuk átverekedni magunkat, a bozót egyre nő, egyre sűrűbb, egyre áthatolhatatlanabb. Minden titokhoz, minden rejtelemhez megvan a kulcs. S ha megfejtetted a legnagyobb rejtélyt, nem volt hiábavaló, hogy itt jársz, itt élsz közöttünk, velünk vagy. A legnagyobb rejtély Te vagy. Nem csak másnak, elsősorban saját magadnak. S a legnagyobb csoda, amit elérhetsz, a legnagyobb öröm, ami átjárhat, a legnagyobb boldogság, amikor rájössz: ki is lakozik benned? Ki az, aki ide érkezett tanulni önmagát, megismerni erejét, gyengeségeit, vágyait, céljait, megismerni önmagát a legnehezebb létformában: anyagba zártan. A legkevesebbet magunkról tudunk. Ki tudod számítani a másik reakcióit, szinte hallod, hogy egy-egy kérdésedre hogyan felel. A másikon látod az őszinteséget, a hazugságot, a nyitottságot, a zártságot –de önmagadon már nehezebb. Önmagad előtt sokáig titok vagy, mélységes rejtély. 19

A forrástól – az óceánig Rejtőzöl önmagad elől. Félsz, hogyha egyszerűen állsz önmagad előtt, meztelenül, levetve mindent önmagadról, csalódni fogsz. Összetörik a kép, amit eddig magadról hittél. Semmivé foszlik mindaz, amit oly gondos munkával építettél fel. S gondold csak el, mennyi energiát fektettél abba, hogy legyél valaki ahelyett, hogy az lennél, aki vagy! Mennyi energiát fektettél a szép maszkba, a megfelelés kábulatába, miközben elvesztél valahol, távolra és egyre távolabbra kerültél önmagadtól, egyre messzebb és messzebb kerültél tőlünk, tőlem, önmagadtól, te, aki hatalmas értékkel érkeztél. Ködbe veszett az, ami csak te vagy, az az egyetlen rejtelem, ami csak a tiéd, amivel te gazdagíthatod a földi létet. A sajátodat és másokét. Rejtőzöl önmagad elől. Nincs az az ima, vallás, tréning, gyógyító, aki kihúzhat téged a barlangodból, ha rejtőzködni akarsz. Nem is teheti. Magadat csak te szabadíthatod fel, bátorságot, önbecsülést, szeretetet, erőt, megértést csak te adhatsz magadnak: ez az első lépés. Ehhez meztelenné kell válj önmagad előtt. Nincs helye hamisságnak, álságos érveknek és ellenérveknek. Nincs helye bűntudatnak, önmagad elítélésének, semmibe vételének. Ha én tudom, hogy csoda vagy, mert itt vagy, te miért nem tudod? Ha én tudom, mekkora bátorság volt benned ideérkezned, te miért nem tudod? Ha én tudom, hogy a lelked egy fényes ragyogás, te miért nem tudod? Mert a legnagyobb rejtély te vagy saját magadnak! Fejtsd meg a rejtélyt!

20

A forrástól – az óceánig Ki is vagy te valójában? Elfojtásaink Saját börtönünk Egész életed ott válik sodródó létezéssé, hogy elfojtásokban élsz, minden szépségtől megfosztod magad. Idomulsz a körülötted lévő világ minden hazugságához, s elfojtod magadban a felszínre kívánkozó tiltakozást. Elfojtasz magadban sok-sok érzést és gondolatot. Sok-sok elfojtás mechanizmusa gyermekkorodban alakul ki. Nézz meg egy gyermeket! Olyan tisztán, nyíltan, nyílt reakciókkal éli az életét, ahogyan felnőtt korodban is kellene! Ha dühös voltál, dühöngtél. Ha haragudtál, kimutattad. Ha fájdalom ért sírtál. Ha öröm ért viháncoltál. Mindenkihez egyformán közeledtél. Mindenkit közel engedtél. Mindenre rácsodálkoztál: egy nyíló virágra, egy pillangóra, a napra, a holdra. Mosolyra mosollyal válaszoltál. Durvaságra durvasággal. Nem volt titkod, nem volt álarcod. S ebbe szólt bele a nevelés! Nem, nem is nevelés, ez rossz szó (tanár vagyok) a kificamításod kezdődött el. Mást sem hallottál: ne tedd ezt. Ne tedd azt. Ne viselkedj így. Egy NEM!-ekkel teli világba csöppentél, ahol semmi sem igazi, semmi sem valóságos. Nyiladozó értelmeddel csak 21

A forrástól – az óceánig kapkodtad a fejed. Mi van itt? Milyen világ ez? Gyermekként, kiszolgáltatott voltál, s a szeretet hiányába belehaltál volna –ahogyan ma is belehalsz –elkezdtél hát idomulni. Úgy mondják, megtanultál viselkedni. Kezdted elhinni a hazug mondatokat, átvettél egy hazug világot, kezdted elfojtani a benned élő tisztaságot. Egy idő után már mosolyogva kívántad egy másik helyre a veled szemben álló embert. Forrt benned a düh, de elfojtottad, mert nem illik dühösnek lenni. Elfojtottad a fájdalmadat, mert nem illik sírni. Ráadásul, ha férfi vagy, még nehezebb helyzetben vagy, mert a fiúk nem sírnak. Micsoda hülyeség! Valaki nem attól erős, hogy nem engedi meg magának, hogy átélje a fájdalmát, hanem éppen attól, hogy mer teljesen belemerülni. Osho írja a Férfiak könyvében: ha Isten nem akarta volna, hogy a férfiak sírjanak, nem teremtett volna könnyzacskót nekik. Elkezdtél „viselkedni” s ezzel szép lassan elindultál az elfojtások útján. Kezdted látni, hogy itt az őszinte, nyílt érzéseket hajlamosak kihasználni a többiek. Nem mertél hát belemerülni sem az örömbe, sem a boldogságba, sem a szeretetbe. Csak a felszínen mozogsz, nehogy bántódás érjen. Ahogyan a rózsának van illata és tüskéje, az érzések birodalmában is van öröm és fájdalom. Ha megvéded magad a fájdalomtól, megvéded magad a boldogságtól is. Elkezdtél „viselkedni” s ezzel egyenes arányban kezdted megfosztani magad a létezésed minden gyönyörűségétől. Már nem mondod ki, amit gondolsz, csak belül emészted magad. Már nem merülsz el a szeretetben, mert mi lesz, ha csalódsz. Ha bekopog a boldogság az ajtódon –mert 22

A forrástól – az óceánig bekopog nap, mint nap –már nem nyitsz ajtót, mert mi lesz, ha elmúlik a boldogság? Már nem mosolyogsz rá az emberekre őszinte, derűs tekintettel, mert még bolondnak fognak tartani. Már nem veszed észre a napfényt, a hold ragyogását, a csillagok szikrázását, a virágok illatát, a hűséges kutyaszemeket, a cica dorombolását, mert félsz attól, hogy a végén jól érzed magad itt a Földön. Azon a Földön, ami a mi örömünkre és boldogságunkra ilyen hihetetlenül szép és gazdag. Hiszen azt hallottad, hogy az élet gyötrelem, a Föld pedig a siralom völgye. Micsoda hazugság! Minden itt van készen, itt lehetne a földi mennyországunk, de helyette poklot teremtünk. Már megriadsz egy őszinte öleléstől, mert az jár a fejedben, mit akar tőled a másik? Eszedbe sem jut, hogy csak őszintén megölelni. Mindenben visszásságot keresünk, mindenben érdekeket keresünk, látunk – ott is, ahol nincs. Eltűnnek az igazi emberi értékek: a szeretet, a megértés, a segítés, a megbocsátás, a másik feltétel nélküli elfogadása. Helyébe lépett a pénz és a karrier. Persze, lehet ez is fontos. Csak a sorrend rossz. Ha megteremtetted magadban az előbbit, a valódi, igazi értékeidet, foglalkozhatsz pénzzel, karrierrel, mert mindezt úgy fogod tenni önmagadért, hogy közben nem nyomod el a másikat. Úgy fogod tenni, hogy őszinteség és nyitottság, tisztelet és megértés sugárzik belőled, melyet a szeretet mozgat. S ekkor már nem mész szembe önmagaddal, nem fojtod el az érzéseidet, gondolataidat. Ami gyermekkorunkból ránk ragadt, le lehet - és kell is! –

23

A forrástól – az óceánig mosni. Mert közben felnőttünk, s látjuk azt, hogy itt, most rossz irányba mennek a dolgok. S ez elsősorban neked nem jó, mert minden embert beteggé tesznek az elfojtások. Ezért van annyi szívbeteg, pánikos és depressziós, rákosbeteg manapság. Mind-mind a szeretet elfojtása. A szeretet elkerülése. Amikor félsz adni és félsz kapni. Eleve halálra ítélted magad. Én azt mondom, szabadulj meg az elfojtásaidtól. Én megszabadultam. S azóta csak őszinte és nyíltszívű emberekkel találkozom. Olyan emberekkel, akik így élnek vagy erre vágynak. Ezen az úton sosem leszel magányos, mindig lesznek társaid, akik ugyanezen az úton mennek. S egyre többen és többen leszünk. S ez jó, nagyon jó. Megfoghatjuk egymás kezét, megtaníthatjuk egymást repülni a magasba ahelyett, hogy végig vegetálnánk az életünket. Kezdd el! Szabadulj meg az elfojtásoktól, s azt fogod érezni: több tonnás szikla gördül le a lelkedről. Szabaddá teszed magad, kinyílik a lelked és a szemed, s egy más világot, az igazit fogod meglátni. Kívánom, hogy önmagadért legyen hozzá bátorságod.

Egyedüllét vagy magány? Ugye sokszor érezted már, hogy egyedül vagy? S megijedtél, mi is jön ezután, mi lesz veled? Hogyan lehetséges, hogy ennyi millió ember között lassan elveszel, távolodsz tőlük és távolodnak tőled. Mintha bezárulna előtted minden ajtó, csak a sajátod lenne nyitva. S ijedtedben elkezdtél futni az egyedüllét elől – mindenféle pótcselekvést kitalálva. Felhívtad az összes 24

A forrástól – az óceánig barátodat, ismerősödet, menekültél szórakozóhelyre, moziba, elutaztál, neteztél –de ez a belső egyedüllét mindvégig veled maradt. Sehol nem érezted „otthon” magad. S úgy érezted, sarkában fordul ki a Föld, miért vagy te ilyen szerencsétlen, miért gubbasztasz a lelked mélyén emberek között, társaságban is egyedül. Amit te szerencsétlenségnek vélsz, az a legnagyobb szerencséd. A sors csodálatos, nagy ajándékozó! Megajándékoz téged az egyedüllét nagyszerű pillanataival, nagyszerű érzésével. Amikor senki más nincs, csak te, önmagaddal, azzal a lénnyel, aki barátságra, szerelemre, boldogságra, örömre, sikerre vágyik. Míg nagy körülötted a zsibongás, sokan jönnekmennek körülötted: hogyan tudnál időt szánni arra, hogy megtudd magadról a legbelsőbb vágyaidat? Hogyan is tudhatnád meg magadról az élet piacterének forgatagában: mit is akarsz valójában? Hogyan is tudhatnád alkuk, meghasonlások közepette, hol a valódi éned, az igazi arcod? Ehhez egyedüllét kell, amikor senki és semmi más nincs, csak te magad. Emlékszem magamban, az első ilyen egyedüllétriadalmamra. Először elkapott a menekülési ösztön: kitörni ebből, menni valahová, mindegy merre, mindegy kihez, de nem bírom a kongó csendet, a mérhetetlen egyedüllétet. Pedig igazán nem voltam egyedül. Mindig voltak emberek körülöttem, s mindig voltak – s ma is azok –jó barátaim. Én borzongtam magam ellen. Messze jártam még akkor a mai önmagamtól, a mai gondolataimtól. De ez a belső egyedüllét vitt el egy olyan útra, amelyen ma is járok. Elkezdtem figyelni magamra. 25

A forrástól – az óceánig Elkezdtem törődni magammal. Volt időm, hogy feltegyem magamnak a kérdést: milyen úton járok, s jó-e ez az út? S nincsenek véletlenek, már nem tudom hol, de olvastam egy csodálatos gyakorlatot, amit kicsit átvariáltam a magam stílusában. Most megosztom veled. Nagyon hatásos, minden este, ha lefekszel. Ha hallgathatsz mellé meditatív zenét, még hatásosabb. Képzeld el a saját szigetedet, ami a saját pihenőhelyed. Ültesd be olyan fákkal, virágokkal, amilyennel te szeretnéd. Olyan madarak énekét hallgathatod ezen a szigeten, amelyek neked kedvesek, Olyan látogatók érkeznek erre a szigetre, akik szeretettel vannak irántad. Melletted patak csobog, melynek friss vizéből iszol, és friss vizében fürdesz. Este, ha lemegy a nap, tábortüzed fénye mellett nézed a csillogó vizet, s szabadon nézel a csillagos égre. Ez a sziget csak a tiéd. Úgy alakítod, ahogyan akarod. Naponta térj vissza erre a szigetre. Szépítsd gondolatban, hívj meg vendégeket gondolatban. A nyugalom szigete. A béke szigete. Neked, s másoknak. Ma napig erre a szigetre térek haza esténként. S a szigetem kivirágzott, sok-sok vendége van, mindazok idetérnek, akik a nyugalom, a béke szigetére vágynak. S jó velük! Jó együtt! Az egyedüllét, ha arra használod, hogy közelebb kerülj önmagadhoz, áldás. Lehetőség. Ebben az egyedüllétben tudod meg igazán, ki is vagy te valójában, milyen emberek közelségére vágysz. S ha mindennek birtokában vagy, sosem fogsz félni többé az egyedülléttől. Mert ez nem magány. Lehetőség a kibontakozásodra, lehetőség 26

A forrástól – az óceánig önmagad megismerésére, felfedezésére. S ha már tudod, ki vagy, akkor soha többé nem fogsz csalódni. Akarat? Hit! Az akarat önmagában nem tesz sikeressé. Kevés. Mielőtt bármibe is belefogsz, figyelj egy kicsit belülre, önmagadra, a benső hangodra. Mennyire a tiéd az, amihez az akaratod adod? Mennyire cseng, visszhangzik Benned? Közel van Hozzád, vagy távol áll Tőled? Valóban olyan nagyon fontos a számodra? Valóban hiszel abban, amit akarsz, vagy csak akarod? Meg akarod változtatni az életedet, de ezt a régi módszerekkel nem lehet. Boldog akarsz lenni, de a boldogtalanságban hiszel- hát persze, hogy elkerül. Meg akarsz szabadulni a szorongásaidtól, a pániktól, depressziótól, félelemtől, s mégsem megy. Mert belül ezekben hiszel. Ha egyszer megvizsgálod magad, hiszel-e abban az állapotban, melyet elérni akarsz, meg fogsz lepődni. Nemleges lesz a válasz. Aztán még meg is indokolod: nekem ez úgysem sikerül... , én ezt meg sem érdemlem...megmondták, hogy beteg vagyok...nem csak én félek, más is... s még sorolhatom. Ráadásul többségünk úgy van vele, hogy rossz az ami van, de ezt legalább már ismerem. Ki tudja, mi történne, ha változna körülöttem valami? Kell a csudának a változás bizonytalansága! Mint a meleg szoba, melyben elfogy a 27

A forrástól – az óceánig levegő: igaz, hogy büdös van, de legalább meleg! Azt mondom, ne akarj, hanem higgy! Persze pozitív hitet kialakítani magadban nem lesz egy sétagalopp, mert eddig ellentétesen működtél. Azt hitted, elég az akarat. Nézd meg: az emberek többsége aludni akar, s mégis álmatlanul hánykolódik. Pedig csak lazán végig kellene heverednie az ágyon, hagyni a gondolatait száguldozni össze-vissza, előbb-utóbb úgyis elfárad az elme, s mély álomba zuhan. De nem ezt tesszük, aludni akarunk, s közben egy jó pár gondolatot kiszínezünk, megcsócsálunk, felnagyítunk, s álmatlanul forgolódunk. Nem azt mondod: és most alszom, hanem azt: aludni akarok. Na, meg is van a nagy akarat eredménye: hánykolódsz. Vagy nézd meg ezt a fogyókúra mániát. Az emberek többsége fogyni akar, mégis csak ideig-óráig sikerül. Elképzeli magát vékonynak? Elfogadja belül önmagát kevesebb súllyal? Hisz benne, hogy sikerül? Nem. A 100. fogyókúra sem fog rajta segíteni. Boldog párkapcsolatra vágyunk, akarjuk mindenáron, de még milyen nagyon akarjuk! Ebbe a fene nagy akarásba olyan görcsösökké válunk, hogy nézni gyönyörűség! De hiszünk-e ebben a boldogságban? Á, úgyis elmúlik! Á, ez velem nem fordulhat elő. S abban a pillanatban igazad lesz, s ott állsz egyedül. Mindig az történik Veled, amiben hiszel! Soha nem történik más az életedben, az életeddel, mint amiben hiszel. S ez mindenre igaz. Ha változtatni szeretnél, előbb a hitet kell kialakítanod magadban. Nevezheted önszuggeszciónak, de addig mondogasd 28

A forrástól – az óceánig magadnak, amit el szeretnél érni, míg eggyé nem válik Veled, míg nem visszhangzik Benned! Éld meg és engedd el! Sok-sok fájdalmat hordozol, s védekezésül megpróbálod eltemetni a lelked mélyén. Nem gondolsz rá, nem foglalkozol vele, önmagad előtt is tagadsz. S csak gyűlikgyűlik a fájdalom, beborít, megbetegít, magába zár. Már nem is te vagy, csak a fájdalom. Itt, a nyugati világban nem illik átélni, megélni az érzéseinket. Sem az örömeinket, mert bolondnak néznek, ha szárnyalni kezdesz, sem a fájdalmainkat, mert akkor messzire elkerülnek. Csak élünk a nagy felszínen, pedig minden a mélyben dől el. Tudom, kevésbé lesz most vigasz számodra, amit írok, de akkor lesz mélységesen mély örömöd, ha mélységesen mély a fájdalmad is. El kell merülj benne, át és meg kell adnod magad, nincs más lehetőség. Minden elfojtott fájdalom láthatatlan lidércként lesz a nyomodban, cipeled, viszed magaddal, akárhová mész. Elköltözhetsz, elutazhatsz, partnert válthatsz – semmi sem fog megoldódni. Ha szabadulni akarsz a fájdalmaidtól el kell fogadnod. Meg kell vizsgálnod. Mi, és miért fáj annyira? Miért nem hagy nyugodni, miért veszi el előled a kék eget? Ne félj közel menni hozzá, ne félj megvizsgálni, tüzetesen szemügyre venni. Ismerd meg, s ha megismerted, már van vele mit kezdened. Ha 29

A forrástól – az óceánig egy fájdalmat mélyen megélsz, azt fogod tapasztalni, hogy eltűnik. Megélted és megszabadultál tőle. Sírj, zokogj, ordíts, de add ki magadból. Törj össze egy pár tányért, poharat, püfölj egy párnát tiszta erődből, mondd ki olyan hangosan amilyen hangosan csak tudod, mindazt, ami fáj. Menj ki a szabadba, s fuss teljes erődből, közben folyhat a könnyed, közben zokoghatsz – de megéled, s ezzel felszabadítod magad. Amíg ott van benned, csak sebekkel borítod magad- tiszta nyílt seb vagy. Sokszor az a legnagyobb fájdalmad, hogy fájdalmat okoztál. Markában tart az önvád, ostorozod magad, bűntudatod van. Tudom, milyen érzés. Attól is rosszabb, ha nekünk okoznak fájdalmat. Az mindig jobban fáj, mint amit velünk tesznek. Tudnod kell megbocsátani magadnak, tudnod kell feloldozni magad. Én hiszek a gondolatok erejében, hiszem, hogy minden gondolatom eljut azokhoz, akiknek szánom. Ilyenkor semmi egyebet nem teszek, mint gondolatban szeretettel átölelem azt, akit megbántottam, s elmondom: bocsáss meg nekem! Tévedtem! Hiszen sokszor tévedünk. Ha megbántunk valakit, elsősorban magunkat bántjuk, s ha bennünket bánt valaki, saját magát bántja. Tévednünk lehet. A feloldozás az, a megbocsátás az, amikor ezt kimondjuk magunknak: tévedtem. S ha valaki fájdalmat okozott neked, gondolj arra, hogy ő is tévedett. Lehet, hogy te már rég nem fogsz emlékezni erre a fájdalomra, de őt még mindig égetni fogja. S ha te bántottál meg valakit, lehet, hogy ő már régen nem 30

A forrástól – az óceánig emlékszik, csak te égsz belül. Ha el tudod engedni a dolgokat, felszabadítod magad. Feloldozod magad. Megbocsátasz magadnak. S eltűnik a fájdalom. Éld meg, s utána engedd el. Én már elengedem. És te? Adj esélyt! Adj esélyt magadnak. Életed minden pillanatában. Sosem lesz olyan, hogy valamit tökéletesre csinálsz, tökéletesen viselkedsz, tökéletesen oldasz meg helyzeteket. Mert a következő alkalommal, a tapasztalataid alapján, még tökéletesebbé tennéd. Törekedhetsz a tökéletességre, de sose bánkódj, ha nem sikerül. Az egész életünk egy izgalmas játék, amelyben soha semmi nem fejeződik be, árad tovább, mint egy hatalmas folyó. Sokszor találkozol ugyanazzal a megoldandó feladattal, sokszor ismétlődnek hasonló szituációk. Minden ismétlésben adj esélyt magadnak egy új, egy másféle válaszra. Próbálkozz. Nem baj, ha tévedsz. A lényeg a próbálkozásban van, a cselekvésben van. Ha tökéletesre akarsz formálni valamit: helyzetet, emberi kapcsolatokat, csak görcsössé válsz, lebénulsz. Csak 31

A forrástól – az óceánig szorongás támad benned, feszültség keletkezik, ami egyre nő, s végül megbetegít. Tudom, mindenki azt várja el tőled, hogy tökéletes légy. Furcsa játék ez: a tökéletességet nélkülöző emberek azt várják a másiktól, hogy tökéletes legyen. Hiszen ő sem az! Esendők vagyunk itt valamennyien. Mindannyian próbálkozunk. S aki életigenlő, az próbálkozik újra és újra, nem adja fel, s nem várja el a másiktól, hogy tökéletes legyen. Mert tudja, hogy lehetetlen. Adj esélyt magadnak a bátorságra, a nyitottságra. Eltévedhetsz, járhatsz rossz úton, de míg nem próbálkozol, és nem tapasztalsz, hogyan is ismernéd meg, mi a jó neked? Mi visz előre, és mi gazdagít? Ez nem recept, hogy előveszed, megnézed, mi kell hozzá, s már össze is áll az egész. Ez ismeretlen táj, ahol előtted még nem járt senki, neked kell ezt dzsungelt bejárnod, felfedezned. Ez a saját utad, s ha elbotlasz, földre rogysz, ha nehéz a hátizsák, amit cipelsz, adj esélyt magadnak, hogy másképp legyen! Adj esélyt magadnak, hogy újra felállj, s elindulj egy másik úton. Nem kell, hogy más esélyt adjon neked, nem kell, hogy más bízzon benned. A lényeg benned van, a hited, az akaratod benned van, s ezt soha, senki nem veheti el tőled. Ezért olyan nagyon fontos, hogy szeresd és tiszteld önmagad, mert ha ezt egyszer megszerezted magadnak, magadtól, soha senki nem veheti el tőled. Ez a te örökséged, a te jutalmad. Örökre a tiéd. S ettől a pillanattól kezdve mindig meg tudsz bocsátani magadnak, sosem leszel szigorú és számon kérő, elítélő önmagaddal 32

A forrástól – az óceánig szemben, mert már tudod, hogy mindig minden elölről kezdhető, mindig ott a lehetőség előtted az újra. S esélyt adsz magadnak minden napkeltével az új befogadására, s az újra adott új válaszokra. A természetben körforgás van: nappalok és éjszakák, tél és nyár, napsütés és eső váltják egymást. A természet okos. A változás mozgatja, az állandóság hiánya teszi oly csodássá. A természet esélyt ad önmagának a megújulásra. Miért ne tenné ezt az ember is, miért ne tennéd te is, hiszen része vagy ennek a világnak, egységben élsz, élhetnél minden élőlénnyel! Aki szereti a természetet, csodálatos erőt meríthet belőle. A napfényből, a felhőkből, a sziklákból és a lombos erdőkből, a csobogó patakokból, a hullámzó tengerből, a növényekből, az állatokból. Megannyi csoda, ami körülvesz, s üzeni: adj esélyt a változásra te is, hiszen mi is változunk! Mi sem vagyunk ugyanazok, amik tegnap voltunk! Tanulj tőlünk! Adj esélyt magadnak, ha csalódtál. Mert magadban csalódtál, s csak te tudsz változtatni. Adj esélyt magadnak, ha szomorú vagy, mert a vidámságnak csak te nyithatsz ajtót. Adj esélyt a szeretetnek akkor is, ha nem értenek téged. Majd megértenek. Adj esélyt a boldogságnak, mert nap, mint nap eljön, csak te zárhatod ki. Adj esélyt a sikernek, mert csak te érheted el – igaz, neked kell megdolgoznod érte. Adj esélyt a gazdagságnak, mert csak te teheted magad gazdaggá. Mindig mindenhez a kulcs nálad és benned van. Ha 33

A forrástól – az óceánig elveszett, neked kell megtalálnod. Higgy magadban és adj esélyt a keresésre. S egy pillanatban ott lesz előtted, amivel mindent kinyithatsz. Mert ez a te külön kulcsod a létezéshez. Másnak nem nyit ajtót. Csak neked. Ha esélyt adsz magadnak… Görbe tükör Félelmeink tükrében Minden gát, minden akadály a félelmeink építménye. S csak az az ember fél, aki nem ismeri igazán önmagát. Itt és most, nem a valóságos alappal bíró félelmeket értem. Persze, hogy félsz az ismeretlentől, félsz a vihartól, vagy éppen félsz a sötét szobától. Ezek is csak látszólagos félelmek, hiszen az ismeretlen addig ismeretlen, amíg meg nem ismered, a villámlás sem téged tekint célpontnak, hacsak nem egy magas fa tövében kucorogsz, s a sötét szobában is csak az van, amit fényben is látsz. Az önmagadtól való félelemről szeretnék most írni neked, mert ez a leghatalmasabb félelem. Sokan ezért nem mernek meditálni, lemenni a lelkük legmélyéig, mert félnek, hogy ott mit találnak. Micsoda borzalom, micsoda rútság, micsoda vétkek halmozódhattak ott fel! Hiszen, lám, mások is mennyi szerencsétlenséget, tehetetlenséget látnak benned! Hiszen már milliószor hallottad, hogy te még erre sem, meg arra sem vagy jó! Te értéktelen vagy, 34

A forrástól – az óceánig te kicsinyke vagy. Ígérem neked, ha lelked legmélyére pillantasz, ott csupa gyönyörűséget, csupa szépséget találsz. Egy más világgal találkozol, az igazi világoddal. Az igazi valóságoddal. Azzal a tiszta szellemi lénnyel, aki lelkesedéssel, tapasztalatok iránti tiszta vágyakozással érkezett ide. Azt a lényt fogod megpillantani, s a szívedbe zárni, akiben csak szeretet volt, csak megértés és elfogadás volt. S ami ma is vagy, csak a sok por, ami útközben rád rakódott elfedi, a sok tüske, amit az úton kaptál, bizonytalanná tett. Sokszor nem tudod, hogy ki vagy te, és miért is vagy itt. Sokszor nem tudod, mik az értékeid, mi az a csodálatos illat, amelyet csak te árasztasz. Nincs az a hatalom, sem égen sem földön, aki visszavezethet önmagadhoz. Lelhetsz utakra, lesznek, amelyekre rálépsz, s lesznek, melyeket elkerülsz. De az úton neked kell végigmenned, senki nem léphet helyetted. Olyan ez, mint mikor elhatározod, hogy megmászod a Himaláját. Aztán keresel egy profi hegymászót, aki mindezt megteszi helyetted, de a te lobogódat tűzi ki a csúcsra. De az élmény, a csúcs meghódításának az élménye, az út szépsége sosem lesz a tiéd, hiába lobog a zászló. Te sosem fogod érezni a határtalan szabadságot, ott fenn, a világ tetején. Ahhoz neked kell felmásznod, neked kell legyőzni a hideget, a szelet, a hóvihart, a lavinát, neked kell tüzet gyújtanod, ha melegedni akarsz. Mert ha nem te teszed, az nem a te élményed. Ugyanígy, sosem fogod megismerni önmagad, ha mást 35

A forrástól – az óceánig bízol meg ezzel: Mondd csak, ki vagyok én? Honnan tudhatná, ha te sem tudod? Hiszen ő csak egy felszínt lát, a szemed színét, az alakodat, a mozdulataidat, a felvett viselkedésmintáidat. Honnan is tudhatná, ki vagy te, hogyan is tudna válaszolni erre a kérdésre, mikor saját magáról sem tud semmit? Hogyan láthatna téged? Hiszen saját magát sem látja! Emlékszem az első alkalomra, amikor feltettem magamnak a kérdést egy tiszta lap előtt ülve, tollal a kezemben: ki vagyok én? Mit keresek én itt? Meditatív zene szólt, s csak egyetlen halván gyertyaláng világított a szobámban. Újra és újra feltettem ezt a kérdést magamnak, s vártam a választ. Nem a fejemből, nem az elmémből. A lelkemből, a szívemből. Nem elemeztem magam, hogy mit miért és hogyan tettem. A válaszra vártam nyitott szívvel és nyitott lélekkel: ki vagyok én? S jöttek a válaszok, a tiszta hangok, amelyeken meglepődtem, elvarázsolódtam, de ott lüktetett bennem a vérem áramlásával, hogy igen! Igen! Valójában ez vagyok én! Csak rövid üzenetek jártak át: szeretet, elfogadás, békesség, nyugalom, tisztelet, szépség, jóság. S éreztem, hogy igen ez vagyok én, igazán. Nem az az ember, aki itt lenni akart valaki, akinek a karrier, s a pénz oly sokat számított. Nem az az ember, aki meg akart felelni másoknak, minden elvárásnak, még akkor is, ha majdnem belepusztult. Nem a műmosoly, nem a műgesztus. Egy más, még számomra is ismeretlen lény. Mégis, az igazi, a valóságos. 36

A forrástól – az óceánig Így tudtam megszeretni magam. Hogy megtudtam, ki vagyok valójában. S már nem voltam sebezhető, nem voltam bántható. Mert tudtam, hogy aki nem ezt látja bennem, görbe tükörbe néz. Azt látja, amit látni akar, s nem azt, ami van. S tudod, ha önmagad szereted, ha egy igazi tükörben nézed meg saját magad, olyan rengeteg kincset találsz, mely sok neked: szét kell osztani, meg kell mutatni: gyertek, vegyetek belőle! Tudsz adni, igazán, őszintén. Hiszen erre születtél. Adni először önmagadnak, s ha ez túlcsordul rajtad, hagyni, áramolni mások felé. Kiút a pokolból A legnagyobb galibát mindig te okozod saját magadnak. Nem kell ehhez semmiféle külső erő, külső körülmény. Éppen elég a belső zűrzavarod. Annyi mindent összeszedsz, összegyűjtesz, pakolod be életed hátizsákjába, cipeled magaddal, pedig már rég használhatatlan holmikká váltak, semmi értékük, csak a súlyuk van. Sokszor már csak a hátizsákod látszik, amit egyre nagyobbra és nagyobbra cserélsz, hogy elférjen a sok limlom. Sokszor már te nem is látszol, csak a hátizsák. Ami elnyom, ami lehúz, ami megbetegít. De te csak gyűjtögetsz: bántásokat, amiknek teret engedsz, fájdalmakat, amiknek teret engedsz, könnyeknek, 37

A forrástól – az óceánig amiknek teret engedsz. S csak nő, egyre dagad a hátizsákod! Hát most ülj le egy képzeletbeli lombos fa árnyékában, s nyisd ki ezt a hátizsákot. Szépen pakolj ki belőle mindent. Mindent, ami visszahúz, ami nem enged tovább. Az utolsó darabig. Ne hagyj meg semmit, mert amíg cipeled magaddal, mindig kísérteni fog. Mindig a nyomodban lesz, s ha jön egy szép pillanat az életedben, rögtön előbújik a zsákodból, s ott fut előtted a veszted felé. Egy pokol lesz számodra. S te nem vagy mazochista, különben nem olvasnád ezeket a sorokat. Te szabadulni szeretnél. S ennek egyetlen útja van: kipakolni ezt a hátizsákot, megsemmisíteni az összes benne lévő nyomorúságot. Ha nekem sikerült, neked is sikerül. Csak olvasd el, amit magamról írtam. Nekem is nagy volt a hátizsákom, lehúzott, majd belehaltam. Készíts magadnak egy új hátizsákot, ami sosem lesz nehéz, amivel futni tudsz szabadon, ami erőt ad, önfeledt létezést! Készíts egy olyan hátizsákot, amelybe összegyűjtöd a nap apró örömeit, egy-egy kedves mosolyt, gesztust, jó szót, meleg tekintetet. Nincs olyan nap, hogy ne érjen öröm, szépség, ha jó irányba nézel. Legyen fontos számodra ez a hátizsák. Ne törődj a régivel. Hagyd ott a fa alatt, s indulj el a mai nappal ezzel az újjal, ami most még üres! Menj el minden mellett, ami bántó, ami fáj –oly sokáig időztél már ezek mellett. Itt az ideje, hogy ne tedd. Nézz más irányba! Húzd be a tüskéidet, bontsd le a falaidat, engedd, hogy közel jöjjön hozzád az élet. Minden 38

A forrástól – az óceánig szépségével, minden gyönyörűségével! Hagyd ott a fa alatt a régi hátizsákod. Elmossa az eső, befogadja a föld. Semmivé lesz. Mit teszek én neked az új hátizsákodba? Bizalmat –önmagad iránt. Tiszteletet –a bátorságodért, hogy ideszülettél. Szeretetet –a küzdésedhez, a változáshoz, az új utadhoz. Megértést –mert minden változás nehéz. S egy szál rózsát –a csodálatos illatával, a pompájával, a gyönyörű színével, hogy te is ilyen rózsa lehess. Merj kinyílni, merj illatozni. Az én hátizsákom már könnyű, pedig sok-sok érzéssel teli. Még sem nyomaszt, hanem repít előre. És a tiéd? A holnapra várva Mindig a holnapra vársz… Ami sosem jött el. Aztán persze elszaladt a jelen pillanata is, elmentél sok szépség és sok emberi kapcsolat mellett a nem létező holnapért. Miért gondolkodsz arról oly sokat, amiről fogalmad sincs? Honnan tudod, hogy milyen leszel te holnap? Ugyanazok lesznek az érzéseid, a vágyaid, ugyanaz fog-e eltölteni örömmel vagy szomorúsággal? Megfigyelted már? Mindig azt odázzuk el, amitől félünk, ami ma sem sikerül, amihez kevés az önbizalmunk, amiben magunk sem hiszünk. Azt mondod: majd holnap. 39

A forrástól – az óceánig Aztán eljött a holnap, ma lett belőle, s te ugyanott állsz, ugyanolyan tétován, ugyanazokkal a dolgokkal bíbelődve, s lassan kicsúszik a kezedből az élet. Van egy aranyos történet. Realista-kontrollra jártam egy általam és sokak által nagyra becsült országosan és világszerte is elismert pszichiáterhez. (Ott ismerkedtem meg a jógával, OSHO dinamikus meditációjával és még sorolhatnám. Mára bedarálta az egészségügy gépezete.) Az volt a rend, hogy pontosan kellett érkezni, aki egyetlen percet is késett nem jöhetett be, mert bezárult az ajtó. Ezt mindenki tiszteletben tartotta, tehát ha zárva volt az ajtó, aki késett, szépen hazakullogott. Egy szép napon, kb. a csoportmegbeszélés közepén betoppant egy hölgy, abszolút nem érdekelte, hogy éppen valaki beszélt, s eldarálta, mennyi mindenről lekésett aznap. Későn kelt. Lekéste a buszt. Lekéste a megbeszélését. S természetesen innen is elkésett. Csoportvezetőnk elképedten nézte, nem vágott közbe, mi dermedten ültünk, mert megkavarta az egész együttlétet, de a hölgy csak mondta és mondta és mondta… Amikor elhallgatott, a vezetőnk csak ennyit szólt: Na, így kési le az egész életét. S ha megbocsát, a továbbiakban nincs helye a csoportban. Mindezt miért írtam le? Ha nem ma kezdesz el pontos lenni, holnap sem leszel az. Ha ma nem kezded el a megbocsátást önmagadnak, holnap sem fogod. Ha ma nem jársz nyitott szemmel, holnap sem fogsz. Ha ma nem mondod ki azokat a szavakat, melyeket érzéseid szerint kellene, holnap sem fogod. Ha ma nem mersz ölelni tiszta szívvel, holnap sem fogsz. S így van ez mindennel. Amit ma elodázol, azzal holnap ugyanazt teszed. 40

A forrástól – az óceánig Nem kell rögtön a tökéletességre vágynod, a tökéletességet elvárnod magadtól, ha valamin változtatni akarsz. Sosem éred el a tökéletességet, a létezés sem tökéletes, a világ sem tökéletes, Isten sem tökéletes, minden, minden pillanatban fejlődik, átalakul, jobb vagy rosszabb lesz, de ez maga az élet. Képzelj el egy világot, amely tökéletes, te pedig belecsöppensz. Ott van minden, minden készen áll, csak élvezned kell. Nem kell semmiért semmit sem tenned. Csak lenned kell. Mindent megkapsz, mindent elérsz, a kisujjadat sem kell mozdítanod érte. Meddig bírnád? Jó, tudom, most azt gondolod, az idők végezetéig, néha engem is elkap egy ilyen hangulat, hogy nem csinálni semmit, csak lenni, egyszerűen csak lenni. De úgy gondolom, előbb-utóbb beleőrülnék. Hiányozna az, hogy írjak Neked. Hiányoznának a gondolataid. S még sok minden. Légy itt, teljes valóddal. S amit holnapra halasztanál, kezd el most. Mert most még megteheted. Holnap? Ki tudja, mit hoz a holnap? Ködös, messzi, átláthatatlan. Nem is kell, lásd. Hiszen a holnap most készül. Itt. Veled. Neked. Ne járj úgy, mint az említett hölgy, aki mindenhonnan és mindenről lekésett. Az élet vonatáról fogsz lekésni. Én már a vonaton vagyok. És te?

41

A forrástól – az óceánig És ha igen, miért nem? Biztos nem mondok neked újat azzal, ha azt írom, a legnagyobb problémánk az életünkben, s ebből következik az összes többi: az örökös harc önmagunkkal. S ez a harc még csak nem is önmagunkért, hanem önmagunk ellen folyik. Miért van ez így, mikor nem kellene így lennie? Egyetlen dolog van a Földön, ami nélkül nem tudunk élni, s ez a szeretet, hiszen szeretet-lények vagyunk. Olyan ez számunkra, mint a levegő- Levegő nélkül megfulladunk, szeretet nélkül elszáradunk. S éppen ezért sok mindenre képesek vagyunk a szeretetért. Sőt. Mindenre képesek vagyunk. Attól, hogy még a végtelenen is túl megpróbálsz alkalmazkodni, erődön felül mindig mindenkinek megfelelni, mindig mindenki számára külön ügyelet vagy –még nem fognak szeretni. Csak te égsz el, s mégis ott állsz üres kézzel. Csak egy eszköz vagy, amit bármikor bárki elővehet, használhat, s ha már nincs rá szükség, szépen visszarak a sufniba. Csak szükséglet maradsz, aminek semmi köze a szeretethez. Ha őszinte érzésekre vágysz, önmagad kell őszintén adnod. Olyannak, amilyen vagy, amilyen most vagy, mindig minden pillanatban olyannak, amilyen vagy. Ezzel tartozol önmagadnak, mert nem másokért élsz, nem másokért vagy itt. Ha igent érzel a lelked mélyén, mondj igent, ha nemet, akkor mondj nemet. De ezt valahogy fordítva csináljuk. 42

A forrástól – az óceánig Csak gondolj bele, hányszor mondtál nemet, amikor szíved szerint igent mondtál volna és fordítva? S tudtad-e, hogy mikor miért mondod, amit éppen mondasz? Vagy reflexszerűen jött az egész, s utána ostoroztad magad: na, most rontottam el mindent! Hányszor mondod azt: igen! S közben forr benned a düh, meg tudnád fojtani a másikat, legszívesebben elmenekülnél. S mégsem teszed. Miért nem teszed? Miért mondasz igent arra, amivel önmagadat bántod? Ha már nagyon nincs választási lehetőséged, mert azért ilyen is van (munkahelyet sem válthatsz naponta, míg megtalálod az ideális főnököt) keresd meg azt, amiért jó neked amire igent mondtál. Mit hoz neked? Mert valamit biztos hoz a dühön kívül is. Keresd meg mindig azt az akár pici pozitív elemet is, ami az igen mellett döntött. S akkor nem háborog többé a lelked. Van időd a változtatásra, s nem kimerülten kerülsz egyik helyzetből a másikba. Azt gondolod, nemet mondani nehéz. Nem igaz. Én is azt hittem, de ma már tudom, ez csak önáltatás. Magunknak sem merjük bevallani, hogy félünk megtagadni valamit, mert azt hisszük akkor magányosak leszünk, elveszítjük a kapcsolatainkat, nem becsülnek, és még sorolhatnám. Éppen fordítva van. Azok az értékes emberi kapcsolatok, amelyben tisztelik a nem-jeidet, s nem várják el, hogy akkor is bólogass, ha nem akarsz. Hányszor mondasz nemet, mikor a lelked belül ujjong: igen, igen, igen! Aztán gyorsan meg is győzöd magad: á, azt nem lehet! Tudod, hogy rossz úton jársz, tudod, hogy más irányba kellene indulnod, s már a gondolattól felszabadulsz! Szárnyalni tudnál! Miért hűtöd le magad? 43

A forrástól – az óceánig Miért nem teszed? Miért jobb neked nap, mint nap megalkudnod? Miért jobb, ha folytonos feszültségben élsz? Ne hidd, hogy a másik nem érez rá a kényszerigenekre. Ne hidd, hogy nem érzi, lélekben messze jársz. Akkor minek ez a játék? Kinek jó? Hányszor mondanál igent barátságokban, szerelmekben, s ezeket az igeneket ezerszer is meggondolod. Mert mi lesz, ha visszaélnek veled? Mi lesz, ha csalódsz? Tudod, az élet olyan, mint az aranymosás. Sok kavicsot kell végigtapogatni, míg rátalálsz az aranyra. De ha megtaláltad, akkor az hatalmas érték. Megéri hát keresni. Ha megtaláltad, ne dobd el! S végül a nagy kérdés, nemet, vagy igent mondasz-e az életre? Mert az életben minden benne van: öröm és bánat, szeretet és szeretetnélküliség, boldogság és boldogtalanság, hegy és völgy, ősz és tavasz. Egyenes, nyílt út és zsákutca, tévedések és felfedezések. Olyan, mint a hullámzó tenger. Hol fent vagy, hol lent. Hozzánk tartozik mindkettő. Ez adja meg a szépségét. Engem vonz ez a szépség. Még ha olykor fájdalmas is. Én igent mondok. És te?

44

A forrástól – az óceánig Amikor lázad a lélek… A fény diadala Folyamatosan keresünk és menekülünk. Folyamatosan bűntudatban élünk. Akármerre nézel, akárkit hallgatsz meg, csak a bűntudatod növeli, csak kicsinységed, elesettséged, értéktelenséged érzését növeli benned. A világból nem érkezik egy biztató hír – a jó hír nem hír –a környezetedből nem érkezik egy biztató szó. Folyamatos küzdelemben élsz anyagiakért, pozícióért, szeretetért, megértésért, nyugalomért, békességért. S mindeközben folyamatos harcot vívsz önmagaddal is. Soha ennyi szomorú, szorongó, boldogtalan ember nem bolyongott a világon. Valamit nagyon elveszítettünk, valamit nagyon elvettek tőlünk, tőled, amit vissza kell szerezni. Mindenáron. Abban, hogy te értékes és egyedi teremtménynek lásd magad, mint amilyen valójában vagy, nem segít semmilyen vallás, semmilyen közösség, mert abban a pillanatban, amikor te tisztába kerülsz a saját értékeiddel, már nem vagy zsarolható. Nem vagy kiszolgáltatott, nem sodródsz. Szabad ember vagy. Most a vallást szeretném egy kicsit közelebb hozni hozzád. Azzal kell kezdenem, hogy végtelenül hívő –és nem vallásos! – ember vagyok. Nem hiszek a különböző 45

A forrástól – az óceánig felekezetekben, melyek egymás ellenségei, s nem hiszek a különböző vallásokban sem, melyek állandó harcban állnak a lelkekért. Megvan a saját hitem, ami nagyon egyszerű. Minden és mindenki összetartozik, ideérkeztünk, ebbe az anyagba zárt létezésbe, hogy próbára tegyük magunkat: mit is tudunk mi itt szárnyaló lélekkel, mozgási korlátok között. Hiszen a lelkünk mindig repülne, a test viszont visszahúz! Hiszek abban, hogy létezik egy végtelen erő, aki létrehozta, összetartja, s mozgatja a létezést, nevezd Istennek, univerzumnak, örökkévalónak, ahogyan neked jól esik. Hiszem, hogy az örök élet a reinkarnációinkban van, s hiszem, hogy azok a lelkek, akiknek már nem kellene visszatérni, mégiscsak lejönnek segíteni nekünk. Ilyennek gondolom OSHO-t. Lehozta a hatalmas üzenetet: egyek vagyunk, összetartozunk, de mindezt csak a saját arcunkkal, a saját egyéniségünkkel tudjuk megteremteni. Az igazi hit összetart, és nem elválaszt. Az igazi hit azt mondja: mindenkinek megvan a maga útja, hogy megismerje ezt a végtelen erőt, s ez az út más és más. Nem akarja, hogy az ő útját járd, mert tudja, a te utad nem az ő útja. Nem akarja, hogy a másik tapasztalataiból élj, mert neked más megtapasztalásokra van szükséged. Tiszteli a vállalt sorsod, nem gáncsol, segít. Tiszteli a hitedet, és nem akar a sajátjára téríteni. És elsősorban nem kelt benned bűntudatot. A keresztény vallás legnagyobb vétke, legnagyobb merénylete az emberiség ellen, hogy kikiáltotta bűnösnek. 46

A forrástól – az óceánig Ezzel a bűn szóval emberek millióit teszi tönkre, sodorja teljesen kilátástalan helyzetbe. A Biblia nem ismeri a bűn szót. Ezt a keresztény vallás vezetői találták ki, markukban tartva ezzel emberek tömegét. A Biblia vétekről beszél: elvétettél valamit. Nem jól csináltad. Ne tedd újra, mert rossz neked. A Biblia végig rólad szól. Neked akar jót. Azt mondja: szabad vagy: azt teszel, amit akarsz, de minden rád üt vissza. Ez a végtelen erő soha nem fog beleszólni a sorsodba, a tetteidbe. Jézus mondja a vak embernek: a te hited meggyógyított téged. És ez így van. Hitte, hogy látni fog, s megnyílt a szeme a világra. Megfigyeltem, aki imádkozik valamiért, elsorolja, mit kér, de egy parányi hit sincs benne, hogy kérése valóban teljesül. Az Úrra bízza, hogy cselekedjen helyette. S várakozik, mint remete a barlangjában. Aztán, ha elunja a nagy várakozást, mégis csak előbújik, s cselekvésbe kezd, aztán azt mondja: imám meghallgatásra talált. Nem. A cselekvése kapott segítséget. Nem vagy és soha nem is voltál bűnös. Nincs bűnös lélek. Lehet, olykor rosszul teszed a dolgaidat, de ez neked a legrosszabb. Ez a végtelen erő nem büntet, és nem jutalmaz. Csak: SZERET! A létezésed kaptad tőle, s rád bízza, mit kezdesz vele. Milliónyi segítő erőt küld melléd, amivel élhetsz, s ami mellett elmehetsz. Nem akar semmit, csak szorít neked, végtelen szeretettel, hogy önmagad vállald és éld itt a Földön. S ha eltévedtél, ha már magad sem találod, újra csak olyan embereket és utakat hoz eléd, akikkel, és amin elindulhatsz önmagadhoz. Szabadságod van. Tudom, ez nehéz, s a legnagyobb felelősséged: megtanulnod élni ezzel a 47

A forrástól – az óceánig szabadsággal. Nincs külső feloldozás és nincs külső kegyelem. Csak belső van. Mert amíg te nem tudsz megbocsátani magadnak, nincs az a hatalom, ami megbocsáthatna. Gyónhatsz, elmondhatsz ezer imát. Amíg a lelked mardossa az önvád, amíg nem teszed le ezt a terhet, amíg nem tudsz nevetni magadon – na, ezt jól elrontottam! – addig sosem lesz benned béke. Minden külső megoldás pótcselekvés. Járhatsz minden hétköznap, vasárnap, ünnepnap templomba, gyónhatsz, áldozhatsz, de semmi sem fog történni, míg nem tanulod meg szeretni, tisztelni, becsülni önmagad, aki a végtelenből ide érkeztél. Amíg nem látod meg a saját bátorságod és erőd, hogy itt mersz lenni. Mert ez a te döntésed volt, hogy itt legyél. Hajtott valami kíváncsiság, hogy lejöjj. Valamit meg akartál tapasztalni, valamit helyre akartál hozni, ami az előző életedben nem sikerült. S nem azért vagy itt, hogy a régi sorsod újra éld, hanem azért, hogy ezt, a mostanit teljes egészében megéld. A karma szó cselekvést jelent. Nem valami átok ül rajtad, nem törlesztened kell valamit, hiszen akkor az egész emberiség ugyanabban a körhintában ülne. Azt jelenti: cselekedj. Minél több olyan dolgot, amely neked jó, mert ami neked jó, másoknak is az. Ami neked rossz, az másoknak is. Kívánom neked, hogy tudd végre feloldozni magad. Engedd ki a lelked abból a börtönből, amelybe zártad. Felejtsd el a bűn szót, mert nincs bűn. Csak rossz lépés, csak vétek van. Csak elvéteni tudod a dolgokat. S ezt 48

A forrástól – az óceánig mindig helyre lehet hozni. Tudd azt, hogy ebben a végtelen univerzumban sosem vagy egyedül. Összekapcsolódunk láthatatlanul. S egyek vagyunk mindenben és mindenkor. Olyanok vagyunk, mint sivatagban a homokszemek, cseppek az óceánban. Egyedül ugyan picik, de együtt hatalmasak. A nagy előadás Mindig kérdezz magadtól, hogy mit miért teszel. Ez a legjobb módja annak, hogy tisztába kerülj önmagaddal. Ez a legjobb módja annak, hogy észrevedd: milyen sokszor cselekszel öntudatlanul, végig sem gondolva, mit, miért és hogyan. A jelenre a múltból válaszolsz. S itt szaladsz tévútra. Az élet soha nem ismétli önmagát. Sokszor érzed úgy, mintha ugyanazok a dolgok térnének vissza. Ugyanaz a szituáció újra és újra visszaköszön az életedbe. Kérdezd meg magadtól, hogy miért? Milyen válaszokat adtál, hogyan reagáltál, elemezd ki magad, s rá fogsz jönni, hogy sohasem a jelen pillanatra reagáltál, hanem ösztönösen, valami mélyről jövő séma alapján. Figyeld mindig a reakcióidat. S egy idő után a lehető legnagyobb tapasztalatra teszel szert önmagaddal kapcsolatban: gép vagy, gépiesen cselekszel, ezért gyűlnek össze a fejed felett a felhők. Ezért válik látszólag mozdulatlanná az életed, ezért jársz körbe-körbe. Tudom. Én is megjártam ezt az utat. És sok mindent 49

A forrástól – az óceánig elveszítettem, ami néha ma is fáj, de nincs mit tenni, ez volt a tanulás útja. Olykor még ma is elkövetem ezt a hibát, de már látom, s helyre tudom hozni. S ez békességet hoz a lelkembe. Eleinte furcsa lesz számodra. Sok mindent nem fogsz érteni magadból. Mintha egy idegen tenné, amit tesz. Mintha nem is te lettél volna. De jól van ez így. Mert abban a pillanatban, amikor külső szemlélőként elemzed önmagad, sok titok kinyílik előtted. Meglátod az igazi arcod. Meglátod, hogy mennyire a felszínen élsz. Látni fogod, hogy nem tudatosak a tetteid, a szavaid, a gondolataid. Olykor, ha utólag elemzem magam, egy idegennel ismerkedem. Idegen vagyok saját magam számára is. De közeledek önmagamhoz, s ez nyugalommal tölt el. Ha mélyen belemész, azt is látni fogod, hogy a gondolataid uralnak téged, s nem te uralod a gondolataidat. Mintha az elméd lenne az úr feletted, pedig az úr te vagy. Neked kellene lenned. Csak figyeld meg: jön egy rossz gondolat, az elméd azonnal tovább kombinálja, tovább színezi még rosszabbá, s te egy idő után valóságként éled meg. Pedig semmi köze ahhoz, ami veled és körülötted a valóságban történik. Le tudod állítani a gondolataidat. Eleinte nehéz lesz – nekem is az volt –mert az elme sokáig fogva tart. Uralmát nem adja fel egykönnyen. A tudatosság azt jelenti, hogy látod, csak az elme szaladozik szerteszét, semmi köze a kusza gondolataidnak a való élethez. S ha ezt látod, már nyert ügyed van, mert mosolyoghatsz egyet, kacaghatsz 50

A forrástól – az óceánig egy jót magadon, s tovább léphetsz. Ilyen helyzetekben sokat segít a nevetés meditáció. Csak kezdj el nevetni magadon, a lehető legjobb gyógyszer, felszabadít, energiával tölt fel. Nézz magadra úgy, mint egy játékosra az élet színpadán, aki a bemutatón olykor orra esik, de a premieren már olyan tökéletes, amilyen tökéletes csak lehet. Sohasem az számít, hogyan jutsz el a premierig. Csak az számít, hogy ott teljesen önmagad légy, azt add, ami benned van, azzal gazdagítsd a nézőteret, amit csak te tudsz. Ha ura vagy a gondolataidnak, kinyílik egy ajtó. A valóság ajtaja. Amikor le tudod állítani az elméd, amikor rá tudsz szólni, hogy eddig és ne tovább, célegyenesben vagy. Nem ígérek rövid utat. Nem ígérem, hogy elég egy-két próbálkozás. De az életed a tiéd, s ebbe a türelem is belefér. Nem kell rögtön minden és azonnal. Csak szépen. Csak lassan. Adj időt magadnak mindenre. A lényeg a premier. Ha én meg tudtam csinálni, te is megtudod. Én hiszek benned. És te magadban? Önmagaddal mérd magad! Minden összehasonlítás fölösleges, mert egyedi vagy. Soha nem leszel olyan, mint a másik, s a másik sem lesz 51

A forrástól – az óceánig soha olyan, mint amilyen te vagy. Tudom, a környezeted, a körülötted élők azt szeretnék, ha elmerülnél a szürkeségbe, ha valamilyen egyenruhát és egyengondolatot öltenél magadra. Az egész körülöttünk lévő világ ezt sugallja: idomulj, simulj bele ebbe a világba, s akkor nem lesz semmi baj. Akkor minden jó lesz, minden szép lesz, mindenki szeretni és csodálni fog. Hiszen olyan vagy, mint a tömeg, közéjük tartozol. Csak hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. A tömeg arctalan. A tömeg nem cselekszik, csak sodródik. A tömegnek egyetlen gondolata van: nem kilógni a sorból. Tömegben magadra kényszerített szerepeket játszol. Tömegben nincsenek saját gondolataid, nincs egyéniséged, csak személyiséged. Egy személy vagy a többi között, de mindaz, ami benned hatalmas, ami gyönyörű, ami utolérhetetlen és pótolhatatlan, az nincs sehol. Azt mondják, nincsenek pótolhatatlan emberek. Én azt mondom: minden ember pótolhatatlan. Mert léphet ugyan más a helyébe, de az más valaki lesz. Ha körül nézel, elérhetetlen vágyakat és álmokat sugallnak számodra. Csak nézd meg a divatot, s olvasd el egy pár modell életét. 90%-uk depressziós, mert önmaga ellen él, mert képtelen képet valósítatnak meg velük. A boldogságod nem a kilóidon, s nem a legújabb felvehetetlen divaton múlik. A boldogságod a lelki békességeden múlik: azt az életet éled, aki vagy, úgy cselekszel, ahogyan a szíved diktálja. A szív sohasem hazudik. Az elme igen. Az elme azt mondja: igazodj a többiekhez –na de mihez? Hiszen nézd meg, milyen 52

A forrástól – az óceánig világban élünk! Ehhez igazodni? Ebbe belesimulni? Egyenlő az őrülettel. A szíved tiltakozik, mert az igazság, a te kis életed igazsága a szívedben van. Az elme kombinál. A szív egyenes. Ebbe a nagy belesimulási törekvésbe aztán lassan-lassan elveszíted a legértékesebb kincsedet: önmagadat. S eljön a pillanat, amikor felteszed magadnak a kérdést: ki vagyok én? S valóban: ki vagy te? Honnan is tudhatnád, hiszen egyetlen pillanatban sem önmagad szerint élsz, hanem feláldozva igazi arcodat már rád ragadt az álarc, levenni nagyon nehéz, s igazság szerint mögé nézni is félsz. Félsz, hogy mit és kit találsz. Olykor elfog a vágy, hogy bepillants magadba, de ezt is úgy teszed, hogy rögtön összehasonlításba kezdesz. Nem önmagaddal méred magad, hanem a másik emberrel: milyen vagy te hozzá képest. Nos, elárulom neked: semmilyen. Te te vagy, ő pedig ő. A kettő nem mérhető együtt. Sok mindent tudsz és sok mindent nem. Sok dologban tehetséges vagy és sok mindenben nem. Ahogyan ő is. Ne várd el magadtól a másik erejét, szépségét, tehetségét, sikerét, gazdagságát. Teremtsd meg a sajátodat. Az igazi érték, ami a tiéd marad, minden kölcsön vett dolgot pedig vissza kell adni. Vagy ha nem, az élet úgyis elveszi tőled. Csak azt tarthatod meg, ami a tiéd. Csak az az érték, ami a tiéd. Éppen ezért azt kívánom: önmagaddal mérd magad!

53

A forrástól – az óceánig Tévedések vígjátéka Tanulj meg nevetni magadon! Az egész életünk a tévedések vígjátéka! Végigkacaghatod az egészet – s ha te tudsz nevetni magadon, az gyógyír a butaságaidra. Ez a legjobb módszer arra, ha elvétettél valamit. Ha mindig, minden pillanatban tudnánk, mi jó nekünk és mi nem, sosem kerülnénk gödörbe. De mit teszünk, ha valami rosszul sül el, valakit megbántunk, vagy rosszul csinálunk? Lelkiismeretünk ellenünk támad, kétségbeesünk, bűntudatunk van. S ez a legrosszabb reakció, mert visszahúz, értéktelenné tesz önmagunk szemében, s már előre félünk a következő lépéstől, hátha újra hibázunk. Pedig újra és újra hibázunk egész életünk során, bármennyire is igyekszünk ezt elkerülni. Hiszen minden történés új és ismeretlen számunkra, honnan is tudnánk előre a jó megoldásokat? Ha tudnánk, nem lenne izgalmas és érdekes az éltünk. Így viszont egy nagy kaland, út az ismeretlenbe, út még sosem járt belső és külső tájakon. Gondold csak el: amíg nem próbálsz meg felemelni egy mázsás súlyt, vajon tudod, hogy elbírod-e? Ugye nem! Az életünkben mindennel így vagyunk: amíg nem próbáltuk, a végeredmény is ismeretlen marad számunkra. A próbálkozás közben aztán kiderül: mire is vagyunk képesek, jó úton járunk-e vagy irányt kell változtatnunk. 54

A forrástól – az óceánig Sose legyen bűntudatod. Ahhoz kevés az élet. Sose akarj megtörtént dolgokon változtatni-mert mát megtörtént, az változatlan, halott dolog. Legközelebb cselekedj másképp, s ez a titok nyitja: sose cselekedj ugyanúgy! Ha azt tapasztalod, hogy ugyanazzal a problémával sokszor szembesülsz, mintha mindig visszaköszönne ajtónablakon, egyetlen oka van: ugyanazt a rossz feleletet adod, mint korábban. A sors nagyon kegyes: számtalan lehetőséget kínál neked arra, hogy jó megoldásokat találj. Ha önmagad ismétled, sose jutsz el a jó megoldásig, s az életed valóban egy állandó monoton körfogássá válik, de tudd, hogy te teszed azzá. Fogadd el, hogy nem tudsz, nem ismersz mindent, fogadd el: életed végére sem látsz majd mindent tisztán, s hatalmas kő esik le a szívedről. Fogadd el, hogy néha hibázol, de bűnös sose vagy. Csak vétkezel: elvétesz valamit. Nem jól oldottál meg valamit, mert még nincs a kezedben a megoldás kulcsa. De egyszer ott lesz, s kinyílik az ajtó, Nem a tévedések, a tévutak számítanak: az számít, hogy célba érj. S utána indulj új célok felé! Boldogságra születtél Lehetséges, hogy most másképp látod, másképp érzed. Lehet, hogy ennek tudatát már régen elvették tőled. Mégis, mégis: boldogságra születtél! S ha elvesztetted valahol, valamikor ezt a belső érzést, ezt a belső tudást, eljött az ideje, hogy visszaszerezd. 55

A forrástól – az óceánig Hatalmas rombolást tehet benned sok-sok hazug, rosszindulatú szó. Lekicsinylő megjegyzés, lekezelő modor. Mindegy, hány éves vagy most, a romboláshoz nem kell sok idő. Az építkezéshez sokkal több. Olyan ez, mint a házépítés: milyen aprólékosan építkezel, s egyetlen robbantás, egyetlen hatalmas erejű robbanás elég ahhoz, hogy romhalmazzá váljon. Aztán elkezded újraépíteni, lassan, aprólékosan, mert élned kell – valahol. A legnagyobb robbanásokat az életedben a szavak hozzák el. Ha minden embernek csak halvány fogalma lenne arról, mekkora ereje van a kimondott és ki nem mondott szavaknak, a gondolatoknak, sokkal de sokkal többször meggondolná, mit is mond és gondol indulatból. A tudatalatti ugyanis különös „szerkezet”: nem válogat. Mindent magába szív. S ha valamit túl sokszor hallasz, az beépül, ha akarod, ha nem, fészket rak benned, s előbb utóbb aszerint élsz. Aki gyermekkorában megerősítéseket kapott, nem a kritikán, hanem a dicséreten volt a hangsúly, az önbizalommal indul, bátrabban vág az új dolgokba, s az élet teljességére törekszik, mert tudja, hogy számára minden elérhető. Aki sokszor hallja, hogy milyen semmirekellő, lusta, buta, tehetségtelen, az félelmekkel telve lépked előre vagy éppen álldogál egy helyben. S kilépve a gyermekkorból, minderre a felnőttkor csak rárakja a maga hazugságait – vagy igazságait. Azért vagyunk ilyen frusztráltak, mert hatalmas kettősség él bennünk. Egyfelől még ott izzik bennünk a boldogság utáni vágy, másrészről ott a tudatalatti válasza: 56

A forrástól – az óceánig nem lehetsz boldog, mert te ezt nem érdemled meg. Te nem vagy szeretetre méltó, nem vagy jó, nem vagy okos, nem vagy ügyes. S mivel mindezt el is hiszed, eszerint cselekszel. Ha valaki megdicsér valamiért ahelyett, hogy erőre kapnál, magadba szívnád, töltekeznél ezekből a szavakból, rögtön hárítasz: á, dehogyis érdemled te ezt a dicséretet! Valaki azt mondja: szeret – rögtön hárítasz: kit engem? Miért? Miért engem. Ahelyett, hogy elhinnéd, hogy elmerülnél a szeretet folyójában, rögtön a partra menekülsz. És még folytathatnám. Nem tehetsz róla. Ez most így van. Túl sok van ott, mélyen a tudatalattiban, ami mindig kész az automatikus válaszra. Az, hogy ezek az automatikus válaszok megváltozzanak, egy új szótárra van szükséged. A pozitív szavak szótárára. Minden negatív szót azonnal cserélj ki pozitívra. A negatív érzéseket pozitívra. Haragszol valakire, aki megbántott téged? Gondold csak el, mennyire inkább magát bántja a rosszindulatú szavakkal, mint téged. Nyerhetett volna veled egy barátot. Ehelyett veszített. Mennyi indulat, elkeseredés lehet benne, ha csak bántani tud? Ha csak kritizálni tud, s fogalma sincs arról, hogy mennyi tökéletesség veszi körül. Gondolj rá szeretettel. Még akkor is, ha nehezedre esik. A szeretet nem szerelem, a szeretet az univerzum legnagyobb ereje, összekötő kapocs. A nap nem szerelmes beléd, de szeretettel süt rád, s a csillagok is szeretetből fénylenek az égen a gyönyörűségedre. Ha arra gondolsz, hogy mindenki, aki 57

A forrástól – az óceánig itt, és körülötted él, ugyanazokkal az érzésekkel, gondokkal küzd, mint te, ha meglátod a másikban a saját arcodat, a negatív kép pozitívvá alakul. A negatív szavak pozitívvá, a negatív gondolatok pozitívvá. Ez nem egy máról holnapra történő folyamat. Hiszen mindazok a szavak, gondolatok, amik eddig megérintettek téged, s leülepedtek benned, azokhoz hosszú-hosszú idő kellett. A gondolatod-életérzésed „átprogramozásához” nem rövid út vezet. Annak idején, mikor egyetlen pozitív, jó érzés nem volt már bennem, amikor nem láttam a világ szépségéből semmit, bezártam a belső ajtómat az emberek elől, vergődve szinte tehetetlenül, bizalmatlanul, teljesen kiégve, sokszor tettem fel magamnak a kérdést: hogyan másszak ki belőle? Amit most leírok, lehetséges, hogy nevetségesnek fogod tartani, de roppant egyszerű és roppant hasznos. Cédulákra üzenetet írtam magamnak, melyeket aztán mindenhol, jól látható helyen kitettem magamnak: a konyhában, fürdőszobában, a nappaliban, a hálószobámban. Aztán, ha rájuk pillantottam hangosan vagy magamban el is olvastam. Ezzel keltem, ezzel feküdtem, ott volt a kis üzenet a táskámban, a kabátzsebemben. Mindenhol velem volt. S lassan - lassan átalakult az életem. Íme a szöveg: Boldogságra születtem. Megérdemlem az élet teljes 58

A forrástól – az óceánig anyagi, szellemi, érzelmi gazdagságát. Kezemben az életem. Olyan embereket vonzok magamhoz, akik társaim ebben. Boldog vagyok itt és most, s élvezem a létezés minden gazdagságát. Mert boldogságra születtem. És megérdemlem. Ha ez jó neked, használd. Ha nem, írd meg a te szövegedet. S azt tapasztalod majd, hogy elindul egy lassú változás benned, aztán ahogyan egyre jobban beléd ivódnak ezek a gondolatok, felgyorsulnak körülötted az események. S kimondod kacagva, önfeledten: boldog vagyok! Mert megérdemled! – és ez itt most nem a reklám helye… Ugye ismerős a reklám szlogenje? De itt és most nem arckrémek és egyebek „áldásos” hatásairól lesz szó. Mi az, amit megérdemelsz? Megérdemled persze az anyagi világ minden jótéteményét: gazdagságot, házat, autót, nyaralót, vitorlást, saját szigetet, saját repülőt, űrutazást, mindent, mi szem-szájnak ingere. Jó ételeket, jó italokat. A felsorolás persze nem teljes, egészítsd ki nyugodtan a saját listáddal. Na most ezekkel csak az a bajom, hogy mindig első helyen állnak, s oly kevesen gondolkodnak el azon, milyen törékenyek, milyen hamar elfogyhatnak 59

A forrástól – az óceánig mellőlünk. Nem, negatív szeretnék lenni, de mégis elmondom, mit tartok én ezekről. Most a gazdagságról nem írnék bővebben, mert szerencsére nincsenek részvényeim, nincs bankbetétem, tehát nincs mit elveszítenem se. Na, de akinek van! Nem rontom el a kedvem, bele se gondolok. A ház kigyulladhat, elviheti az árvíz, vagy a bank, vagy az uzsorás, az autód megtetszhet valakinek, aki azt véli, megérdemli, hát viszi is, a nyaralód jó gyűjtőhely az ingyen cuccokat imádóknak, a saját szigetedre minek mennél, mikor itt sem tudsz mit kezdeni magaddal, a repülő lezuhanhat, kigyulladhat, az űrben meg mi a csudát keresnél, mikor sötét az egész, s onnan is a Föld az, ami valami különlegesen szép. A sok evéstől gyomorrontást kapsz, a sok italtól meg – de ezt most hagyjuk is. Amit megérdemelsz, az igazi érték a te belsőd. Az, akire ha rátalálsz, minden vészen átvezet. Megérdemled a bizalmat önmagad iránt. Mert volt bátorságod próbára tenni magad itt, ebben az anyagba zárt világban. S ebben a testben szárnyal ugyan a lelked, olykor mégis úgy érzed, a tested a börtönöd – de mégismégis itt vagy és próbálkozol. Megérdemled a szeretetet önmagad iránt, mert ezerszer estél el, s mégis mindig talpra álltál, s mentél tovább. Megérdemled a szeretet önmagad iránt, mert minden sérülésed és fájdalmad ellenére nyitott tudtál maradni, s 60

A forrástól – az óceánig nem zártál be ajtót-ablakot. Megérdemled a szeretetet önmagad iránt, mert ez az, amellyel teli vagy, s ha kiengeded a palackból, áramlik benned és mások felé. Megérdemled a harmóniát, mert harmóniából érkeztél, most is azt keresed, arra vágysz, bármilyen káosz legyen is körülötted. S meg is találod, ha a szívedbe, a szívedhez visszatérsz, mert elsősorban szellemi lény vagy, a test csak eszköz, hogy itt és most létezhess. Megérdemled a boldogságot, mert boldogságból érkeztél, ott hordozod magadban ebben a pillanatban is, s ha a jelben élsz, ha nyitva a szíved, belép az életedbe. Megérdemled, hogy teljes és egy legyél önmagaddal, mert a létezés téged olyannak szeret, amilyen vagy. Az összes, általad gyengeségnek tartott tulajdonságoddal, az összes tévutaddal, az összes gödröddel együtt, amibe eddig belezuhantál, mert zárva volt a szemed. Ha a létezés virág lenne, te pedig egy szirom, ugyan mivé válna a virág? Ha csillag lennél, hol lenne a te visszfényed? Ha nap lennél, hol lenne a te sugarad? Megérdemled, hogy felszabadultan élj, mert a félelem, a bűntudat, az önvád fáj a létezésnek, s fáj neked is. Megérdemled, hogy bármit is tettél a múltban letedd, s mindig újrakezdhesd: új érzésekkel, új gondolatokkal, új mozdulatokkal, új érintéssel. Megérdemled, hogy megbocsáss magadnak – hiszen ha tudtad volna, mi a jó neked, biztos nem lettél volna oly sokszor saját magad legnagyobb ellensége. S ha tudod magadról mindezt, ha ezt elfogadod, minden 61

A forrástól – az óceánig emberben, aki körülvesz téged, ezt látod majd. Akkor is, ha szeret, akkor is, ha üvölt veled, akkor is, ha megbecsül, s akkor is, ha semmibe vesz. Mert te már tudod, amit ő még nem. A világ minden szépsége és gazdagsága jár neked. S ha belül elfogadod magadban a fent leírt gondolatokat, nem remeghet meg körülötted úgy a világ, elveszíthetsz bármit, lesz erőd újra megteremteni. Mert ehhez mindennel rendelkezel, mindennel, ami anyagi javakban nem mérhető. Csak a lelkeddel.

Kiszállhatsz-e a körhintából? Az egész életünket egy körhintán éljük –egyszer felszálltál rá, s mész körbe-körbe, már beleszédültél, már leszállnál, már menekülnél, de nem tudod, merre? Azt sem tudod, csak te szédültél-e el ebben az örökös körben száguldásban, hiszen olyan sokan ülnek ezen a hintán! Szétnézel, s azt látod, leszállna itt már mindenki, csak mindenki fél, a hinta gyors. S a hintán megvan az akol melege, hiába kavarog körülötted a levegő, mégis valamiféle furcsa biztonságot ad, mert nem vagy egyedül. S ennek a furcsa biztonság az az ára, hogy szédülsz, egyre szédülsz… A körhintának szabálya van. Csak körben jár, egy 62

A forrástól – az óceánig megadott pályán, nem tart sehova, egyenletes ütemben ugyanazon a pályán halad. Nincs benne semmi újdonság, nem érhet meglepetés, s ha jól kapaszkodsz, még ki sem eshetsz. Ülsz a körhintán, életed körhintáján: elvégzed az iskoláidat, munkahelyed van (ma már jobb esetben) családot alapítasz (jobb esetben) olykor találkozol a barátaiddal (ha vannak, ha van még rá időd) reggel felkelsz, megy a napi rutin, este lefekszel. Eleget teszel az összes társadalmi, közösségi elvárásnak, eleget teszel a vallásodnak, eleget teszel az összes körülötted élő elvárásainak. Körhinta. Körbe-körbe. S lassan rád telepszik az unalom, lassan kiégett leszel, lassan már magad sem tudod miért érzed a nagy semmit magadban. Olykor persze felbukkan benned a kérdés: miért van minden úgy, ahogyan van, miért nincs másképp, hol az öröm, hol a szárnyalás, hol a boldog ellazulás? A körhintádon kapaszkodsz, görcsös akarattal, hát hogyan is tudnál ellazulni? Mi lesz, ha kiesel? Ha ki akarsz szállni a körhintából csak ugrani tudsz. Nincs más megoldás, mert a körhinta nem fog megállni. Nem fog lelassulni. Egyetlen választásod van, egy nagy ugrás. Otthagyni az egészet. Mindazt, ami neked nem jó. Amibe beleszédültél, belefáradtál, ami elhomályosítja a szemed. Ugrani jó! Olyan ez, mint mikor az ejtőernyős lebeg a magasban: hatalmas szabadság! Már nem pörgetnek körbe-körbe: a magad ura vagy, repülsz, szállsz szabadon! Önmagad felé, a saját sorsod, a saját életed 63

A forrástól – az óceánig felé. Ugrás közben sem leszel egyedül. Sokan lesznek, akik bátorságodat látva szintén ugranak veled együtt, vagy utánad. Akik veled együtt beleuntak, belefáradtak az egész közös unalomba, érdektelenségbe, a szürkeségbe. Akik veled együtt színessé akarnak válni, felfedezni mindazt, ami túl van a körhintán, ami az élet tágassága maga. Nehogy azt hidd, hogy én nem féltem ettől az ugrástól. Féltem, hiszen ismeretlen vidékre csöppentem. S persze még szédültem is. De egyetlen dolgot tudtam: ha tovább pörgök ezen a körhintán, mindent elveszítek: önmagam. Tudtam, ez a körhinta maga a halál, mert itt csak megőrülni, s belehalni lehet. S közben elszáguld mellettem az életem. Közben meghal bennem minden, ami én vagyok valójában. Hát ugrottam. S kitárult előttem egy csodálatos világ, sok-sok izgalommal, új utakkal, szélesekkel és ösvényekkel, tövisekkel és bokrokkal, felhőkkel és napsütéssel, hidegséggel és melegséggel – de ez legalább élet! Ma már tudom, hogy a körhintán féltem igazán! Ott nem tehettem semmit, kiszolgáltatottan ültem, nem volt választási lehetőségem. Most van! Győzhetek vagy elbukhatok, de a magam akaratából teszem. Ami sikerül az én sikerem, a tévedéseim az én tévedéseim. Kibékültem a világgal, mert tudom, hogy minden bennem dől el. Nem mutogatok kifelé, helyzetekre, emberekre, mert mindig, minden pillanatban én adok teret eseményeknek, embereknek, szép és bántó szavaknak. A sorsomat a kezembe vettem. Aki nem ugrott velem, aki 64

A forrástól – az óceánig ott maradt a körhintán, az persze sajnálkozva vagy irigykedve tekint le rám a magasból. Én pedig együttérzéssel és szánakozva nézek felfelé. S közben drukkolok, hogy minél többen merjenek ugrani önmagukért, a boldogságukért, egy kiteljesedett életért. Drukkolok, hogy felcsillanjon bennük az ígéret: ha önmagaddá váltál, mindent elértél, amit elérni érdemes. Én ugrottam, s ma is ugranék. És te? Zseni vagy! Hitted volna? Gondolom, azt még nem, vagy kevesen mondták neked, hogy tehetséges és okos vagy, van valami, amihez te értesz a legjobban az egész létezésben. Ami a te üzeneted, a te illatod, a te fényed, a te ragyogásod. Amit senki nem tud úgy, mint ahogyan te hoztad magaddal, hogy ezzel a kinccsel gazdagítsd magadat és bennünket, valamennyiünket. Hogy a világ eddig esetleg csak becsmérlőn szólt rólad? Hogy lenézett? Hogy bántott? Vedd dicséretnek, vedd jelzésnek: valamit irigyel tőled, s az éppen az a csoda, az a tehetség, az az egyéniség, amivel te rendelkezel, ami te vagy. Tudom, sokszor zavar a meg nem értettség, sokszor zavar az el nem fogadás. Ne bánkódj. Ha te elfogadod magad, 65

A forrástól – az óceánig ha felszínre hozod bátran és őszintén azt, amire születtél, s ezért tisztelni és becsülni, szeretni tudod magad, előbbutóbb a többi ember is meghajol. Példa lehetsz arra, hogy úgy élsz, ahogyan élned kell: önmagad felfedezve, önmagad felvállalva, önmagad megmutatva. Mindenkiben ott van, ott a lapul a zseni. Mindannyian teremtő erők, kreatív emberek vagyunk. A kreativitás újat, frisset jelent. Persze, ettől fél a világ, hiszen a jó meleg kis pocsolyában, ami áporodott ugyan, de mégis ismerős, könnyű dagonyázni. Azt már legalább megszokta, s úgy gondolja, nem érheti semmi meglepetés. (Pedig dehogynem!!!) Mindig minden ember, aki felvállalta a maga kreativitását meg kellett küzdjön a környezetével. Azt hiszem elég csak Jézusra gondolni, Buddhára, a sok-sok tudósra, művészre. Elég azokra az emberekre gondolnunk, akik érzik ezt a bennük élő kreativitást, a család, a környezet mégis visszahúzó erő. Nagyon sok e-mailt kaptam éppen ezzel kapcsolatosan. Sok-sok művészi hajlamú emberke írta: mit tegyek? A szívem ehhez meg ehhez húz, ezt tenném szívesen, mégis azt várják tőlem, hogy ez meg az legyek. Mindig az volt a válaszom, menj, amerre a szíved vezet. Mert csak ott élhetsz boldogságban, és sikeres, gazdag is csak ott lehetsz. Sehol máshol! Mindannyian művészek vagyunk. Az élet művészei. A te szereteted, megértésed, elfogadásod nem olyan, mint az enyém. Más. Mert a te energiáddal rezeg, s te másképp szeretsz, másképp fogadod el, érted meg a másikat, mint én. Mert nem vagyunk egyformák. A mosolyodnak, az 66

A forrástól – az óceánig érintésednek van egy olyan varázsa, amivel csak te rendelkezel. S akihez csak hozzáérsz, kire rámosolyogsz, új energiával töltöd fel. Leget, hogy nem lesz egy Munkácsy belőled, de fess, ha örömet szerez, lehet, hogy nem leszel Pablo Neruda, de írj, ha örömmel tölt el, s lehet, hogy nem leszel egy Pavarotti, de énekelj, ha felvidít. Ez is kreativitás. Mert friss és új, és a tiéd. S majd meglátod, mily megnyugtató a lelkednek. Ajándékokat ma már nem készítünk, hanem veszünk. Erről eszembe jut a kicsilányom 9. születésnapja, amikor szó szerint egy árva fillérem sem volt. Nem tudtam, ugyan mivel köszönthetném fel. Írtam egy mesés könyvet Annácska meséi címmel. Saját rajzaimmal illusztrálva. (Ehhez tudnod kell, hogy egy almát sem tudok úgy lerajzolni, hogy te arra azt mondanád: alma.) Hihetetlenül boldogan mutatta a barátainak. S én nagyon büszke voltam magamra, mikor megjegyezték: Zsóka néni, te egy író vagy! Nem, nem voltam és nem is vagyok. Csak készült valami, ami a szívemből jött, végtelen szeretettel. Mikor készítettél utoljára saját magad ajándékot? Hogy ma már nem divat? Nagy hiba! Hiszen ezekben az ajándékokban van benne minden szeretetünk, minden rezgésünk, minden energiánk. Légy kreatív, hogy a lakásod ne csak a lakhelyed, hanem az otthonod legyen. Ami téged tükröz vissza, s nem a boltok giccses kínálatát, nem a divatot, hanem a te egyéniségedet, a te illatodat, a te színeidet. Ha főzöl, tedd kreatívan, vidd bele az egyéniségedet, az asztalod a te asztalod legyen. Olyan, ahogyan senki más nem tudja megteríteni, csakis te. 67

A forrástól – az óceánig Ezt a kreativitást, ezt a frissességet, ezt az újat az életed minden területén megtalálod. Még a legutálatosabb munkában is megtalálod, hogyan teheted újjá, varázslatossá, hogy jól érezd magad, miközben végzed. (Utálok mosogatni, de megtanultam élvezni a habos víz melegét, ma már tudok örülni a csillogó edények látványának.) Vigyél újat, frisset minden cselekedetbe, minden mozdulatodba, s élvezni fogod! Új energiával töltődsz fel és új energiát adsz másoknak. Ha nem találod meg és nem éled ki a kreativitásodat, megkeseredett ember válik belőled, aki előbb mások, majd önmaga ellen fordul. Ezt teszi és tette az összes diktátor, gyilkos, bűnöző. (Erről eszembe jutott a wiszkis rabló, akinek azt mondta anno az apja, hogy előbb-utóbb bűnöző lesz belőle. Erre gondolt egyet, s tökélyre vitte – saját elmondása alapján. Ha már bűnöző kell legyen, legyen világhírű! S az lett. Pedig eredetileg csak hokizni szeretett volna.) Légy hát kreatív, kezdd el most, hogy jól érezd magad. S ha te jól érzed magad, mások is jól fogják érezni magukat a közeledben. De első helyen, ne feledd, te állsz! S ne feled: zseninek születtél. Van, amit csak te tudsz.

68

A forrástól – az óceánig Nevess! Az egyik legnagyszerűbb dolog az életedben, hogy birtokodban van a nevetés képessége! Lehet, hogy ritkán teszed, lehet, hogy már el is felejtetted… Vagy éppen felteszed a kérdést: min nevessek? Minek nevessek? Történt valami humoros? Tudod, ha jól belegondolok, az élet nem más, mint egy nagy színpad, egy kacagtató kabaréval. Persze, felfoghatjuk shakespeare-i tragédiaként is, de, minek, ha nevethetünk is rajta? S hidd el, sokkal több a nevetésre ingerlő mozzanat és tett, mint ami könnyekbe fullad. Mert hát gondolj csak magadra, hányszor tévedésekért, eltévedt szavakért, mozdulatokért magadon!

bele! Hányszor vagy dühös vádolod magad csöppnyi utakért, kimondott bántó ahelyett, hogy nevetnél egy jót

Tudom jól, kicsit másfajta közelítés ez: hogyan nevessek magamon, mikor 360 a vérnyomásom, reszketek a dühtől, legszívesebben nekimennék az egész világnak, magamat is beleértve. De hát az egész világ ilyen! Tévedések vígjátéka! Azt hiszed te vagy az egyetlen, aki megbotlik, elesik, elkeseredik, akinek sokszor semmi sem sikerül? Nézz körül, s meg fogsz lepődni! Ha, ha, mennyien, de mennyien vagyunk! Most hirtelen eszembe jutott a legutóbbi alkalom, amikor csak egy jót tudtam nevetni magamon. Hatalmas szél, a virágom dől, repül az erkélyen, én ugrom, a virágot 69

A forrástól – az óceánig felemelném, amikor bevágódik valami a levegőben, bele a szemembe, neki a „méreg drága” hála istennek műanyag, eredeti kínai szemüvegemnek. Két nap elteltével úgy néztem ki, mint aki egy kocsmai verekedés aktív részese volt, monitor, tv előtt dől a könny a szememből. Először persze vérnyomásom fel, düh indul bennem felfelé, aztán kitört belőlem a kacagás! Eredeti smink! Jöhet egy kis pihenő! Nem idegesít fel a tv híradó! S ekkor már a nevetéstől folyt a könnyem. Minden azon múlik, hogyan fogjuk fel. A leglehetetlenebbnek látszó helyzetben is nevethetsz magadon. Nevethetsz másokon. S ha rajtad nevetnek, örülj neki! Gyógyítod a másikat – a nevetés ugyanis gyógyít! S a nevetés nem a másik kinevetése, nem a másik megalázása, csak jókedvre derülsz – ő pedig jókedvre derül rajtad. Minden vitát el lehet ütni egy viccel, minden haragot el lehet mulasztani egy jóízű közös nevetéssel. Erről megint eszembe jut egy régi eset, alanya teljesen mindegy, természete inkább érdekes. Hatalmasan tudott méregbe gurulni, s ilyenkor elég rémisztő arcmimikát és mozdulatokat produkált. Persze, az ember ezt egy ideig elviseli, aztán érzi, hogy, na, most van elegem: jól kiosztom! Természetesen vérnyomás fel, amikor szólni sem tudok, nem tudom kimondani, hogy elég volt: hát eljátszottam, mit művel éppen. Nem vagyok egy Demi Moore, de a düh valami Oscar-díjas fellépést hozott ki belőlem. Mindkettőnkből kitört a nevetés! Lehet így is. Hidd el, nekem is meg kellett tanulnom nevetni! Először 70

A forrástól – az óceánig is magamon- ebben már profi vagyok, azt hiszem. Tudom, hogy az élet játék, percről percre változik, és semmit nem kell véresen komolyan venni. Tudom, hogy mindig minden kijavítható, újra kezdhető, tudom, hogy tévedhetek, elbukhatok, minden benne van a kalapban. Akkor miért éljem meg tragédiaként azt, amin nevethetek is? Tehát azt mondom neked is: nevess többet, vigyél több vidámságot az életedbe. Mert ez is csak rajtad múlik. Senki máson. Feltételeid a gátjaid Legnagyobb gátjaid mindazon feltételek összessége, melyet önmagaddal és másokkal szemben támasztasz. Ugye sokszor mondtad már, s mondták neked is: úgy szeretlek, de ha ez, meg az meglenne benned, még jobban szeretnélek. Ha ezt meg azt megtennéd, még jobban ragaszkodnék hozzád. Ezzel a megközelítéssel a lehetetlenre törekszel, s a másik is a lehetetlenségre törekszik. Miért? Először tudomásul kell vennünk, hogy mindenki a saját maga valóságában tökéletes. Te is, én is, a többiek is. Minden megvan bennünk, ami a létezésünkhöz szükséges, csak felszínre kell hoznunk magunkból. Nem lehetsz egyszerre Nobel-díjas matematikus vagy világhírű táncos. Ha matematikából vagy jó, nem várhatják el 71

A forrástól – az óceánig tőled, hogy színpadon szédítsd a közönséget. Így nagy valószínűséggel a táncot szerető emberek számára nem fog sokat nyújtani a tudományod. De a matematika rajongóinak igen. Te a matematikatudásoddal gyarapítod önmagadat, ezáltal az egész létezést. Így vagy tökéletes. Azt hiszem, ha én is a matematikával szeretnék neked örömet szerezni, megbuknék előtted, mert ebből a tárgyból éppen, hogy egy kettesre futotta, Ettől még nem érzem értéktelen embernek magam. A sorsomhoz éppen elég, amit ebből tudok. Ebből adódóan, ha valaki azt az elvárást támasztaná velem szemben, hogy még jobban szeretne, ha több ismeretlenes egyenleteket oldanék meg, lehet, hogy beleszakadna a szívem, de búcsút kellene vennünk egymástól. Mert ezt bennem sosem fogja megtalálni. Ennek az elvárásnak nem tudok és nem is akarok megfelelni. Abban a pillanatban, amikor feltételek támadnak, nincs helye a szeretetnek. Vagy-vagy. Vagy szeretsz, vagy feltételeket támasztasz. A kettő nem létezik, nem létezhet együtt. S tudod, furcsa dolgok ezek a feltételek! Mert mindig mindenki azt várja el a másiktól, azt szabja feltételként, ami őbenne sincs meg! Ha jól magadba mélyedsz, rájössz, ezzel te is így vagy. A másik mindig tükörkép. Megmutatja, hogy éppen hol tartasz az életedben, mi az, ami szerinted, hiányzik belőled. Ami vagy megvan, vagy nincs – a lényeg az, hogy ez elégedetlenné tesz, s várod, hogy majd valakitől, kívülről megkapod. S ha nem ez történik, csalódást, kiábrándultságot érzel.

72

A forrástól – az óceánig Hiába szeret valaki mély szerelemmel, ha te még nem vagy kész erre az érzésre. Azt mondod erre, nem a te eseted. Nem. Még te nem vagy kész, hogy megnyílj erre az érzésre, ezért van az, hogy emberek tucatjai mellett mész el, s vannak, akik úgy élik le az életüket, hogy folyamatosan ezt az érzést keresik. Aztán haláluk előtt azt mondják: engem elkerült a szerelem. Nem. Fordítva van. Ő kerülte el a szerelmet, ő tartotta távol, a feltételeivel, a gátjaival. Zárttá vált a világunk, becsukódott minden ajtóablak, ülsz az áporodott szobában, s közben friss levegőre vágysz. Szeretnél nyitni, kinyílni, de rögtön megteremted a feltételeket is: ne légy sebezhető. Ne sebezzen meg senki. Tudod, a napfény mellett a szél is besuhan az ablakon. Ezt a kockázatot vállalni kell. Olyan ez, mint a rózsa és a tövis. Ha szereted a rózsát, nem mondhatod, hogy kérem! – csakis tövis nélkül! Ezért azt tanácsolom szeretettel: felejtsd el a feltételeidet. Dobd el a gátjaidat. Ne támasz feltételeket sem önmagad, sem mások számára. S abban a pillanatban szabad leszel, tele leszel élettel, energiával. Abban a pillanatban eltűnik belőled minden szorongás, minden félelem – végre mersz cselekedni, mersz érezni. S mersz feltétel nélkül szeretni és szeretve lenni. Kívánom, hogy így legyen!

73

A forrástól – az óceánig Az Élet ígérete Nincs olyan nap, ami ne hozna változást az életedben. Ha nyitott szemmel jársz észre veszed az előtted nyíló ajtókat, s a te döntésed, hogy bezárod-e a régieket. A legtöbb ember ajtók között él – tétován. Hordja a múltját, mint egy hasznavehetetlen kabátot. Tudja, hogy már régen nem melegít, régen csúnya, kopott, foltos, színe hagyott, s régóta nem is illik hozzá. Aztán álldogál a kirakat előtt vágyakozva, nézve az újat, s mégis tétova. Áldozni kell rá. Meg kell dolgozni érte. S különben is, a régi bírja még egy darabig. Míg le nem szakad róla. Így van ez az életeddel is. Sokszor vonszolod magad, elhiszel egy halom hazugságot, hogy miért lehetetlen a változás. Elhiszed, hogy az összes létező terhedet cipelned kell. Elhiszed, hogy a változással-változtatással a semmibe csöppennél. Elhiszed, hogy a sok-sok magadra kényszerített alkalmazkodással szeretetet nyersz. Elhiszed, hogyha a saját életedet mered élni: önző vagy. Az az önző, aki meg akar fosztani téged ettől. Az az ember nem tisztel, és nem szeret. Az az ember kihasznál. Semmibe vesz. Engedd el magad, s csak egyetlen problémádat bontsd le a magjáig. Mi lenne, ha ezen a téren másképp viselkednél, másképp döntenél, ha egyszerűen csak letennéd? Csak tedd fel folyamatosan a kérdést: mi lenne?- minden egyes válaszodat kövesse újra ez a kérdés: mi lenne?- s megdöbbenve fogod tapasztalni a végén: az lenne, hogy végre jól éreznéd magad! 74

A forrástól – az óceánig Minden problémát túlbonyolítunk. Mindig csak ellenérveket keresünk. Hosszú évek tapasztalata emberekkel beszélgetve a megoldásokat keresve, hogy sohasem hoznak érveket a változás mellett – csak ellene. A jaj, de jó, ha úgy lenne! – de nem lehet mert… S itt jön rengeteg különféle magyarázat. Így nem lehet tovább lépni, új utat keresni. Ahhoz amellett kell érveket gyűjteni: mért legyen? Mit hoz? Mi lesz jobb? Mi lesz másképp? A változáshoz bátorság kell. S Te is bátor vagy ott legbelül a lelked mélyén. Még akkor is, ha ezt most nem látod, nem hiszed. Minden a benned élő hiten múlik. Egészségbetegség, boldogság-boldogtalanság, bánat-öröm: mindmind rajtad múlik. Mindig te választasz és te döntesz. S mindig minden a hited szerint alakul. Ezért fontos, hogy miről mit gondolsz. Ezért fontosak a kimondott szavak: erejük van. Ezért fontos, hogy ne engedj teret magadban negatív gondolatoknak. Az életben még a legfájóbb, legnehezebb napok sem negatív hatásként maradnak meg benned, ha a végkifejletet nézed. (Ha nem lettem volna pánikbeteg most nem olvasnád a bejegyzéseimet, soha nem jöttem volna rá, mennyi erő és szeretet van bennem, soha nem fedeztem volna fel az értékeimet. De megtörtént.) Egy-egy esemény megértéséhez idő kell, el kell távolodni a dolgoktól, hogy a hozadéka világossá váljon. De meggyőződéssel vallom, hogy sem kudarc, sem negatív eredmény nincs. Mert mindig minden pozitívvá fordítható Ha végig gondolod, hány dolgon aggódtál feleslegesen életedben, s mennyire fölösleges aggódás volt, akkor 75

A forrástól – az óceánig megérted a fenti sorokat. A legnagyobb probléma: a negatív élményekre hangoltuk magunkat. A jó mellett elmegyünk, fel sem kapjuk rá a fejünket. Mintha büntetni akarván magunkat éles szemekkel és éles elmével kihegyezzük magunkat a bántó dolgokra. Próbáld ki csak egyetlen napot úgy élned: a jóra figyelsz, a kellemes mozdulatokat, érzéseket szívod magadba. Keresd csak a jót. Meg fogsz lepődni. Lesznek és voltak és vannak. Mert most erre figyeltél. Nem állítom, hogy áthangolódni egyik napról a másikra megtörténik. A régi beidegződések még sokáig visszavisszatérnek. Ha bátor vagy – márpedig az vagy – egy szép napon eltűnik belőled minden negatív hozzáállás, megszűnik minden félelem, mert hinni kezdesz újra abban: az élet szép, az élet gazdag, az élet értékes, s te vagy az irányítója. Az Élet újra ígéret lesz számodra sok-sok meglepetéssel! Célok és utak Nem tudom, megfigyelted-e már: ha valamit teljes odaadással végeztél, teljes szellemi és fizikai erődet belevetetted, szárnyakat kaptál. Élvezted! Jól érezted magad! Sosem volt rossz kedved, te voltál az, akinek életkedve, energiája a többieket is húzta magával fölfelé. Hirtelen sokan gyűltek köréd, mert ráéreztek erre a rezgésre, erre az életigenlésre, erre a lángolásra. Úton voltál, tudtad hová tartasz, tudtad jó 76

A forrástól – az óceánig úton vagy –ettől volt az erő, a szárnyalás. Aztán célhoz értél, s elcsüggedtél. Mint aki mást várt az út végén, csak ültél kiégetten, s néztél magad köré, hogy miért nincs a diadalérzés, hol van a felszabaduló hatalmas öröm. Ültél, mint egy kisgyerek, akitől elvették a játékát. S nem értettél az egészből semmit. Hát ezért lett volna a nagy lelkesedés? Nagyon sokszor átéltem ezt az érzést. S nem értettem magam. Miért? Mi történik velem? Akkor még nem tudtam, hogy a cél, amit elértem nem a vég, hanem egy új út, egy új cél kezdete. Nem tudtam, hogy a mögöttem hagyott út csak tapasztalatokat hozott a következő úthoz. Diadalérzést vártam, hogy: na, igen! Megcsináltam! S ez mindig elmaradt, egészen addig a napig, míg rá nem jöttem: az élet egy végtelen utazás, minden elért cél után új táv jön, új szakasz kezdődik, s én minden egyes szakasszal gazdagabb leszek. Még a buktatókkal, a gödrökkel, a zsákutcákkal is. Mert megtudok valamit magamról: ki vagyok én, mire vagyok képes, miért is vagyok itt. Mihez van erőm és mihez nincs. Volt úgyis, hogy célba érve maradni szerettem volna, tudod, mikor elkapja az embert az az érzés: maradjon minden így, mert most jó! Nagyon jó! De ezek a pillanatok is tovaszálltak, hiába akartam maradni. Mennem kellett tovább, ha nem akartam, akkor is. Már ott volt az új cél, amihez nem volt meg minden tapasztalatom, s ha a cél fontos volt, ha bukdácsoltam is, de végigmentem az úton. Ha menet közben arra eszméltem: tévút, vagy nem is olyan fontos nekem, sosem erőltettem. Hagytam, hogy elvesszen bennem. 77

A forrástól – az óceánig Mindig tudni fogod, mik az igazán fontos dolgok számodra, mert ezeket sosem adod fel. Ezerszer nekifutsz, s ezerszer újrakezded. S ha célba érsz, jusson eszedbe: elég tapasztalatot gyűjtöttél a következő utazásra, melynek a végén egy új cél lebeg. S ez az élet. A folytonos utazás. Hordalékaink Az élet egy nagy folyó. Folyton áramlik, mindig mozgásban van, sosem ugyanaz. A kérdés az, áramolsz e Te is szabadon, vagy csak sodródsz öntudatlanul. Az életünk egy hatalmas folyó. Elindul picike forrásként, patakká változik, folyóvá duzzad, s igyekszik a tenger, az óceán felé. A magányos léttől az egység felé. Cseppek a tengerben. Cseppek az óceánban. Ha a végkifejletet nézed, annál nagyobb a tenger, minél több folyó ömlik bele. Annál tágasabb, annál gazdagabb, annál változatosabb. Minden ott kezdődik, hogy a forrás utat tör magának legyőzve sziklát, legyőzve hegyet. Táplálja magát, hogy patak lehessen, utat váj magának, hogy haladhasson. S ahogyan ez a picike forrás táplálja úgy lesz egyre bővizűbb, úgy lesz egyre nagyobb, egyre erősebb, míg folyóvá nem tágul. Halad rendületlenül, minden akadályt legyőzve. Ami nem tartozik a létéhez, azt hordalékként maga alatt, vagy a parton hagyja. Mindig csak a tiszta víz áramlik tovább. Soha nem halad egyenesen. Utakat keres. 78

A forrástól – az óceánig Kanyarog. S végül célba ér, eljut a tengerbe, az óceánba, bármilyen hosszú is volt az útja odáig. Ilyen a mi életünk is. Tiszta forrásként érkezünk, tiszta a testünk, tiszta a lelkünk. Mi is haladunk, mi is tágulunk. Utakat keresünk, kanyargunk. Ez nem baj, Ez jó. A célhoz néha kitérőket kell tennünk. A hordalékkal van a bajunk, amit útközben összegyűjtünk. Az a baj, hogy ezt a hordalékot nem pakoljuk le, nem sodorjuk ki a partra, hanem visszük, cipeljük magunkkal. Visszük magunkkal az sérelmeinket, fájdalmainkat. Zavarossá válunk. Elsekélyesedünk. Hiába táplál a tiszta forrásunk-az igazi, belső önmagunkmi egyre zavarosabbak leszünk, mert ahogy múlnak az évek, úgy gyűlnek a hordalékaink. S ezektől a hordalékoktól már nem tudunk szabadon áramolni, mozdulatlanná dermedünk.. Zavaros folyókból csak zavaros tenger lesz. S ilyen lett a világunk. Zűrzavarban élünk. Nincs más út: ha élni akarunk, tegyük le a hordalékainkat. Ha szabadon szeretnénk élni, tegyük le a múltunkat. Ha boldog létezést szeretnénk, keressük meg a forrásunkat-önmagunkat. Hogy felszabadítod-e magad vagy sem, kizárólag rajtad múlik. Ez nem jön kívülről. Én csak kívánni tudom, hogy legyél újra bővizű, tiszta, áramló folyó, folyton kíváncsi, utat kereső, a fölösleges hordaléktól megszabaduló, a tenger, az egység felé haladó boldog létezés.

79

A forrástól – az óceánig Tiszta lappal Ahhoz, hogy tiszta lappal indulhass, sok mindentől meg kell szabadulnod. Most a legegyszerűbbel kezdjük: azokkal a tárgyakkal, amik körülvesznek téged. Minden tárgy egy-egy külön energia, egy-egy külön üzenet a múltadból. Ne tartsd meg azokat, amelyek fájdalmas emlékeket hordoznak. Visszahúznak, legyűrnek. A tudatalattink roppant érdekes módon működik! Sokszor nem is érted, miért érzed magad rosszul az otthonodban. A tárgyak „üzennek” s üzenhetnek szívet-lelket melengető érzést, s üzenhetnek fájdalmas emlékeket. Túl sok lomot megtartasz. Mindegy, ha ajándékba kaptál valamit, s az ajándékozóval nem vagy jó kapcsolatban. Ne őrizd. Rossz energia. Szabadulj meg tőle. Mindegy, hogy drágán vetted a berendezésed, de valaki vagy valakik fájdalmat okoztak neked ebben a környezetben, cseréld le. Hány olyan dolog van a lakásodban, amikhez már évek óta nem nyúltál? Akkor minek tartod? Csak helyet foglal és energiát köt le. Dobd ki őket! Hány szín játszik a lakásodban? S milyenek ezek a színek? Vidámak? Lehangolóak? Minden szín külön-külön energia! Mikor lepted meg, jutalmaztad saját magadat valamivel? 80

A forrástól – az óceánig Itt az ideje, hogy elkezd. A kidobott dolgaid helyett vedd körül magad olyan dolgokkal, amelyek felvidítanak, erőssé tesznek. S egy-egy ünneped alkalmával nyugodtan megmondhatod a szeretteidnek, minek örülnél. Ne vegyenek, ne ajándékozzanak neked felesleges meglepiket. Tudod-e, hogy a fehér falak, a fehér ajtók lehúznak téged? A lakásod meghatározója a falak színe. Nyugaton minden fehérben „pompázik, talán a pasztellszínekig kezdünk eljutni. Ne fél a merész színektől! ( Az én szobám színe pl. narancssárga, a konyhám és az előszobám kék, a fürdőm pedig most vált át majd zöldre.) Sokkal jobban fogod érezni magad színek között. Tudod-e, hogy az élő növények sok-sok energiát hordoznak, melyeket szétárasztanak a lakásban? Beszélgess velük, szebben nőnek, több nyugalmat árasztanak. Ápolásuk külön öröm, egy kis sziget lehet az otthonod. (Most körbe néztem, a virágaim virulnak, az erkély ajtó nyitva, s integetnek a muskátlik, a petúniák, a sárga futórózsám. Lelket melengető!) Nem törekedtem teljességre. Mindazt, amit olvasol, csak gondolatébresztőnek szántam. Hogy milyen környezetben és milyen tárgyak között érzed jól magad, azt te érzed. Mindenesetre fontos, hogy ne legyen folyamatos rumli körülötted, mert mind-mind energiát von el. Legyen mindennek helye, ne szétszórva heverjenek a lakásodban: így könnyen megtalálom! felkiáltással. Ügyelj arra, hogy soha ne csöpögjön a csap, ne legyenek elromlott, javíthatatlan gépek körülötted, dobd ki az 81

A forrástól – az óceánig összes száraz virágot, s a szemetesednek sem árt, ha naponta leviszed. Nem mindegy, mit tartasz meg magad körül. Ha nem zsúfolsz össze mindenféle kacatot, mindig lesz helye az újnak az életedben. S ez a környezeteddel kezdődik. Ha itt meg tudod teremteni, hogy helyet és szerepet engedsz az újnak, ha folyamatosan meg tudsz szabadulni a fölöslegtől, könnyebb lesz a következő lépés: a lelki nagytakarítás. Az elengedés művészete El tudjuk-e engedni a fölöslegessé vált dolgainkat, el tudjuk-e engedni a kapcsolatainkat, amin túllépett az idő? El tudjuk-e engedni azokat, akik eltávoztak közülünk? Az egyik legnagyobb probléma, hogy nem tudod elengedni a dolgokat. Csak nézd meg, hány fölösleges tárgy vesz körül, a nagy gyűjtögetésed eredményeképpen. Hány ruhadarabod, használati tárgyad vesz körül, amihez már évek óta nem nyúltál. De mégis ott van, szűkké tesz, bezár, fojtogat. Akkor is, ha nem veszed észre. Halott dolgok. S ugyanez van az érzéseiddel, a kapcsolataiddal is. S ugyanez van benned, a gondolataidban, az érzéseidben, a vágyaidban. A boldogságodban és a boldogtalanságodban. Az örömödben és a fájdalmadban. Ugyanabban a gondolatörvényben kapálódzol napról napra, s közben nem változik semmi. Ugyanazokhoz az emberekhez kötődsz –valami megmagyarázhatatlan 82

A forrástól – az óceánig mazochista módon –akikben csalódtál. Valami érthetetlen módon bizonyítani akarsz a téged gyötrőknek, hogy te mégis jó vagy. Nem érdemes bántani, megcsalni, elhagyni téged. Nem érdemes hibáztatni. Mert te másra vagy érdemes. A problémákra ugyanúgy reagálsz: pedig látnod kellene, hogy eddig sem hozott eredményt. Az első lépés, hogy engedd el a beidegződéseidet. Haszontalan, értelmetlen dolog. Azt hiszed, ettől biztonságban vagy, de éppen az ellenkezője történik: csak fokozza a bizonytalanságot. Mert mindig felvetődik a kérdés: mi lesz, ha most is rosszul sül el? És valóban, semmi jó nem származik belőle. Tapasztaltad már. De mégis ragaszkodtál, mégsem léptél tovább, míg az élet valami elementáris kihívással lépésre nem kényszerített. S általában ez sokkal fájdalmasabb, mintha önállóan léptél volna. Mert mit teszel? Bántanak-begubózol. Állj ki magad mellett! Csak először fogod kicsit furán érezni magad, mert neked is új lesz az egész dolog, a többiek meglepődnek, de garantálom, legközelebb meggondolják, mikor mit mondanak neked. Fájdalmat okoznak – te sírsz, gyötrődsz, önmagad okolod. Nézd meg, mi okozza benned a fájdalmat. Ismerd meg. Éld át. Ne zárkózz el előle, mert örökre veled marad. De ha megéled, eltűnik a lelkedből. A kapcsolataink elengedése már nehezebb falat. Hiába égett ki egy emberi kapcsolatod – s most nem teszek különbséget a kapcsolatok között – te csak a szépre 83

A forrástól – az óceánig gondolsz vissza. Persze, ez természetes is valahol. Viszont ügyelj az egyensúlyra: volt ebben rút, ronda dolog is. Mert még ezt sem tudjuk szépen csinálni: mielőtt elválnak utjaink, még jól belemarunk a másikba, ha eddig nem bántottuk volna eleget. Elengedni bárkit is –mert előbb utóbb mindenkit el kell engedjünk valamilyen szintén – csak szeretettel lenne szabad tennünk. Megköszönve a lelkünkben mindazt, amit kaptunk, hogy megtanított valamire, megmutatott valamit az életből s kimondani, hogy mindezért hálásak vagyunk. Magamról tudom, hogy ez nem könnyű. Hogy ehhez idő kell. De hidd el, így utólag visszagondolva mindenre és mindenkire, még a „rossz” dolgokért is hálás vagyok. S ma már nem érzek sem dühöt, sem gyűlöletet. Mert aki akadályozott, megtanított arra, hogy erős legyek, hogy győztes legyek. Aki bántott, megtanított arra, hogy elviseljem, s megtanított arra, hogy nem mindig kell elviselnem. Aki megtagadott, új utakra vitt, új emberek megismerése felé nyitott utat. Aki lenézett, arra ösztönzött, hogy jobban ismerjem meg magam. Én ezért tudtam mindenkit hálával és szeretettel elengedni. Minden érzésed, minden gondolatod a másikról és a másik felé tovafodrozódik. S aki iránt –bármit tett is veled –kialakul benned a hála és a szeretet, ő is hálát és szeretetet fog érezni irántad. Kialakul benned és körülötted egy hihetetlen, eddig nem ismert nyugalom. Mert ez a lélek törvénye: a lelkek kötődése és nem szemben állása. És hogyan engedd el, akik eltávoztak örökre? Az élet itt és ebben a testben egyszer véget ér. Ezt, ha elfogadjuk, ha 84

A forrástól – az óceánig nem, így van. Ez ellen nincs mit tenni. Fáj. Igen. Hiányzik. Igen. Ezerszer eszedbe jut nap, mint nap. Igen. A ma embere a lehető legrosszabb megoldást választja. Nem mer gyászolni igazán. Nem mer üvölteni, toporzékolni, zokogni, nem meri szabadjára engedni az érzéseit. Nem mer törni-zúzni maga körül, mert az illetlen. Nem mer őszintén haragudni a másikra, aki elhagyta, itt hagyta egyedül. Pótcselekvésekbe menekül. Pedig, ha megéled a gyászod, a lelkedbe nyugalom költözik, békesség terem, s nem fog fájó, nyílt sebként tovább élni benned. Emlékszem arra az évre, amikor öt, számomra nagyon fontos ember távozott el az életemből. Közöttük volt az édesapám, a nagymamám, a barátom. Volt egy gyönyörű erdő, ahol akkor laktam. S egy éjjel kimentem ebbe az erdőbe, s üvöltöttem, torkom szakadtából zokogtam, ahogyan bírtam. Beleüvöltöttem az éjszakába, hogy igen, itt vagyok egyedül, és pocsékul érzem magam, és nem bírom, és nem bírom, és nem bírom… Beleadtam minden energiámat, elmondtam, hogy most haragszom, nagyon haragszom mindenkire, aki itthagyott. Patakokban folyt rólam a víz –de egy idő után hihetetlen nyugalom öntött el. Valami eddig nem érzett szeretet költözött belém az eltávozottak iránt. Akkor, ott és abban a pillanatban jöttem rá, hogy nem hagytak el. Mert a lélek halhatatlan, s ha nem is látjuk egymást, örökre itt vannak velem. Azóta nem járok temetőbe, nem veszek nekik virágot, egyéb külsőségekre sem adok. Mert itt vannak velem. Elengedni nem könnyű. De egyre könnyebb lesz számodra, ha megkeresed és meglátod mindenben a jót, 85

A forrástól – az óceánig ha elfogadod, hogy mindenen túl kell lépni egyszer, mert csak így fejlődhetsz, így mehetsz előre. Elengedni nem könnyű. Művészet. Csak érzéssel, csak lélekkel lehet. Semmi köze az elméhez, a gondolatokhoz. Csak a szívhez van köze. Életed virága Mindig mindennek az okát, értelmét keresed. Részekre, ízekre szedsz mindent, ezerszer elemzed, s a végén ott állsz reménytelenül és boldogtalanul. Már nem értesz semmit. A csoda, ami a kezedben volt elillant, semmivé vált. Mindig mindenen ezerszer eltöprengsz, ezerszer átéled és mindig másképp, ezerszer eltervezed és ezerszer másképp, s a végén ott állsz reménytelenül és boldogtalanul. A csoda, ami történhetett volna, a csoda, amit átélhettél volna már messze jár. Az idő elillant, semmivé vált. S vissza sose tér. Vigyázz a virágra! Ne tégy semmit, csak csodáld. Nézd a pompázó színeit, a szirmait, ahogyan egymásra épülnek, egymásba kapaszkodnak. Szívd be mélyen az illatát, részegülj meg tőle, merülj el benne! De sose kezd szirmokra bontani, sose szedd ízekre, mert a csoda, a teremtés csodája, mely most feléd ragyog, semmivé válik egy pillanat alatt. Vigyázz a virágra, arra a virágra, melyet életednek 86

A forrástól – az óceánig nevezel. Sose szedd darabokra, sose akard tudni, elemezni mi miért történik, ha boldog vagy. A boldogság is apró pillanatok összessége, s ha ízekre szeded, köddé válik, semmibe foszlik. A pillanat-szirmok önmagukban üresek. Együtt hatalmasak – éltető erők. Vigyázz a virágra, melyet életednek nevezel. Ne kérdezd, honnan jön az illata, ne kérdezd, hogy miért vagy itt és meddig maradsz, csak merülj el benne. A töprengéssel épp a lényeg vész el. Az illat száll tova. Vigyázz a virágra, ami te magad vagy. Tudj elhajolni a viharban, hogy életben maradj. A virág sose küzd a viharral, mert tudja, hogy csak vesztes lehet. A hatalmas, erős fák, a viharnak ellenállók, ágaikat, törzsüket törik, nem hajolnak. S a piciny virág, mely mélyen elhajol, újra pompázik, ha kisüt a nap. Nem törődik a viharral. A vihar jön és megy. A napsütés jön és megy. De a virág marad. Vigyázz a virágra. Életed virágjára.

87

A forrástól – az óceánig

88

A forrástól – az óceánig

SOSE ADD FEL! Süthet rád a nap és hullhat rád eső, zuhanhatsz a mélybe és szállhatsz a magasba, lehetsz lenn és lehetsz fenn, de sose add fel!

89

A forrástól – az óceánig Emberek között Nem születünk sem remetének, sem kolostorlakónak. Pánikbetegnek és depressziósnak sem, szorongó embernek sem, hiszen ezek a menekülések ugyanúgy bezárnak, mintha kolostorban, vagy az erdő közepén élnél egyedül. Igen, a világ zajos, sok hatás ér, negatív és pozitív egyaránt. Igen, az élet veszélyes üzem, mert ahogyan gyönyörűséget hozhat a következő pillanat, úgy hozhat nagy fájdalmat is. Könnyű lenne mindig fenn, a csúcsokon lenned, könnyű lenne, ha mindig mindenki mindenhol elfogadna. Könnyű lenne, ha a lelkedben sosem dúlna háború. Könnyű lenne, ha minden álmod valóra válna. Könnyű lenne és roppant unalmas! Könnyű lenne, de sosem tudnád meg, ki is vagy valójában! Sosem tudnád meg, miért is érkeztél, mit szeretnél megtapasztalni itt a földi létben, s ehhez mi a valódi erőd. Ez csak emberek között lehetséges. Közöttük pedig nagy a ricsaj, nagy a felfordulás. Emberek között nem könnyű megtartani az egyéniségedet, előbb-utóbb személyiséget faragnak belőled, ha nem vigyázol. Ez a világ szereti az egyengondolkodást, egyenviselkedést, egyencselekvést. Legyen minden egyforma! Akkor senkit, soha nem érhet meglepetés! Ez a világ szereti, ha arctalan vagy. Szereti, ha belesimulsz. Szereti, ha nem lógsz ki a sorból. 90

A forrástól – az óceánig Figyeld meg, hány helyen hordanak egyenruhát, hány munkahelyen írják elő a kötelező öltözködést. Az első lépés, hogy arctalanná tegyenek. Simulj bele a tömegbe: ez a cél. Csakhogy, te nem a tömeg részeként születtél, soha nem is leszel az, próbálkozhatsz, de előbb-utóbb belehülyülsz, belebolondulsz. Csak nézd meg, az egész világ abnormális, ma is olyan sablonok szerint él, ami már sokszor kudarcot vallott, s ugyanarra a problémára ugyanazt a rossz választ adja. Csak nézd meg, hogy semmit nem változott sem a vallás, sem a politika, sem a különböző közösségek, ugyanabban az ördögi körben mozognak. Ez a nagy átlag. Itt csak elpusztulni lehet. S ebben a közegben terjed, itt nyugaton egy virág, amit ezotériának hívnak. Az ezotéria mások elől elrejtett, belső világot jelent. Ezért támadja a vallás, mert itt nincs szükség papokra, azokra a papokra, akik ugyanolyan emberek, mint te meg én, nincs szükség politikusokra sem, akik helyetted a saját hatalmukkal törődnek. Nincs szükség semmi másra, csak önmagadra. Tudom, ezen a területen is gombamód szaporodnak a kóklerek, a hamisak. Tudom, itt is rengeteg félrevezetés történik. Elmehetsz jóshoz, asztrológushoz, választhatsz itt is soksok igaz és hamis dolog között. Az igazi kérdéseidre csak önmagadban fogod megtalálni a választ. Ez az ezotéria lényege: megismerni a belső, mások elől rejtett belső valóságodat. Azt adnod, aki vagy. Ahogyan a rózsák között sincs két egyforma, ahogyan a természetben minden önmaga a maga egyediségével, úgy lehetsz te is önmagad és egyedi. Hiszen része vagy a teremtett világnak, s ebben a világban csak az ember az, aki lassan 91

A forrástól – az óceánig elkorcsosul, bábbá válik. Sosem azok az emberek hoztak csodát, akik belesimultak az arctalan tömegbe. Tudós, művész, felfedező, mester senki sem lehetett arctalanul. Az a szomorú – ma még – hogy minden embert, aki valaha is előbbre vitte a világot, szebbé és jobbá tette, különcnek tartották. Csodabogárnak. Pedig ez a különcség csak különbség volt-máshoz értett, más dallamot hozott. Csodát pedig csak a belső csoda felfedezésével és megélésével tehetsz. Hiszen itt mindenki tudós, művész, mester, csodabogár lehetne, gyönyörű, gazdag és tarka, pompázó és illatos világgá válhatna ez a föld. Az lehetne, amilyen létezése óta. De mi jól belepancsoltunk. S hogy mit tettünk itt kollektíve, arra nem lehetünk éppen büszkék. Az egész világot nem tudod megváltoztatni, csak a saját világodat. S ha felvállalod a saját világod, az tovagyűrűzik, előbb csak a szűk környezetedre. Ha te őszinte, nyílt vagy, előbb-utóbb a környezeted is az lesz, mert képtelenség egy őszinte és nyílt embert folyamatosan félrevezetni. Nem megy. Nem tudnak a szemedbe nézni. Lassan-lassan ő is őszinte és nyílt lesz. S akik az ő környezetében élnek, azok is változnak. Így gyűrűzik tova, amit elkezdtél. Ezzel a kollektív tudatalattit változtatod, s ezzel együtt változik a világ. Nehéz az emberek között. Ahhoz, hogy önmagad megtaláld, s az maradj, akit megtaláltál, csak azt a kérdést kell feltenned magadnak: hogyan érzem jól magam? Miben érzem jól magam? Mi tesz boldoggá? Mit teszek szívesen, mi gazdagít? 92

A forrástól – az óceánig Hiszen ha te boldog vagy, ha lélekben gazdag vagy, ha igazi kincsed adod a világnak, akkor nem voltál itt hiába. Akkor érdemes volt itt lenned, mert valami újat, valami frisset adtál önmagadnak, és ezáltal másoknak. A nagy kérdések Mindig döntés előtt állsz. Haladsz, vagy egy helyben állsz. Ez a két alapvető kérdése a létezésednek. A döntés nem könnyű, a döntés utáni helyzet kiszámíthatatlan. Viszont, ha jól belegondolsz, semmi nincs, ami az életben kiszámítható lenne. Még egy napod sem úgy alakul, ahogyan reggel eltervezed. Mindig jönnek váratlan fordulatok, váratlan események. S te erre kétféleképpen reagálhatsz: vagy az újdonság varázsával fogadod, vagy megriadsz. (A legrosszabb lehetőséget nem is írom, hogy ha vakon és süketen jársz, észre sem veszed a történéseket.) Nos, be kell valljam, hosszú idő telt el, míg az újdonság varázsával fogadtam! A megriadás volt jellemző rám. Összezavarodtam. Cselekvőképtelenné váltam. Nem értettem, mi miért történik, s mihez is kezdek én megváltozott helyzetekben. Lesz-e hozzá erőm, bátorságom, kitartásom? S mindez csak az önismeretem hiányára, az önbizalmam hangyányi méretére volt visszavezethető. Sokan és sokszor kérdezik tőlem: hogyan ismerhetem meg jobban magam? Annyi, de annyi helyzetet, 93

A forrástól – az óceánig lehetőséget, emberi kapcsolatot hoz eléd az élet! S ha tudatosan figyeled magad, mindent megtudhatsz magadról. Ha csak álomban élsz, kibújsz az újdonságok elől, egy helyben jársz és nem jutsz sehova. Hatással lehet rád egyetlen mozdulat, egy zene, egy szép szó, egy virág illata, a felkelő nap, az égen úszó felhők, egy mosoly… Annyi minden vesz körül. S ha valami fájó dolog ér, azt is meg tudod, hol vagy sebezhető. Ha egy helyben jársz, ezek a dolgok sosem jutnak el hozzád. Zárt vagy. Mozdulatlan. S ez életellenes. Az egy helyben járásnak a legjobb példái a szorongás, a pánik és a depresszió. Tudod, hogy nyitnod kellene. Tudod, hogy be kellene engedned az újat az életedbe, mert a régi már olyan, mint a kinőtt kabát. S viaskodsz magaddal. A lelked már tiltakozik a sok megszokott és megunt, semmi örömet és újat nem hozó létezésed ellen, az elme pedig fogva tart. Ne menj, ne indulj! Súgja az elme. Zárd magadra az ajtót, mert odakinn veszély leselkedik. Nem ismerem! Nem tudok mit kezdeni vele! S te vergődsz a kettő között: lélek és elme. Ha az elme győz, az életedet nem te élted. A tőled függetlenül kavargó gondolataid teremtenek neked egy álvilágot. Egy olyan világot, aminek semmi köze a valósághoz. Csak figyeld meg, hányszor mondod: áh, a másik úgyis azt gondolja! Közben fogalmad sincs arról, mit is gondol a másik valójában. Ahogyan én sem tudom, hogy mi forog a te fejedben. Hányszor mondod: Áh, meg sem kérdem, mert már tudom a választ! És sosem tudod meg az igazi választ. Mert a másik helyett te válaszolsz. S ez a válasz nem az ő válasza, hanem a tiéd. 94

A forrástól – az óceánig Ha egyszer megérted és megérzed, hogy itt mindannyian sokszor tévútra szaladunk, szavakat mondunk, amit utána megbánunk, tanulunk és megbukunk és újra kezdjük és újra felállunk, ha zsákutcába szaladtunk visszafordulunk és új utat keresünk –akkor elönt egy belső béke. Elfogadod, hogy így vagy tökéletes, ahogyan vagy. S lehetsz még tökéletesebb, mert nincs az az arany, mit ne lehetne fénylőbbé tenni. Ahhoz, hogy tovább lépj, a szó jó értelmében kalandornak kell lenned. Nagy játékosnak. S hidd el, nincs ennél nagyobb gyönyörűség, nagyobb gazdagság. Nem egy poros szobában élsz, állsz a fényben, a friss levegőben. Megmozdul körülötted az élet. Végy egy mély levegőt, nyisd ki az ablakot, lelked ablakát, hagy frissítsen fel az élet. Az újjászületésed pillanata. Az első bátor lépésedé. Ne félj, Nem érhet semmi baj. Végre önmagad leszel, átlépve minden gáton, melyet magad elé építettél. Hogy döntöttél? Hidak vagy falak? A nagy kérdés mindig az, hogy hidakat vagy falakat építesz? Hidakat a többiek felé vagy falakat magad köré? A híd gyönyörű. Álmainkban a változás, az új út jelképe. A híd kapcsolatot teremt két táj között. A te hidad közötted 95

A forrástól – az óceánig és a körülötted élők között. Épülhet a hidad megértésből, mikor rárezdülsz a másik lelkére, ráhangolódsz, s a durva szavak mögött a sebezhetőségét látod. A félelmét önmagától és másoktól. Épülhet együttérzésből, amikor átérzed a fájdalmát, a tépelődését, az elesettségét, s máris kinyújtod felé a kezed. Mindegy, hogy ismered-e vagy sem. Ha eddig nem ismerted, most megismered. Épülhet a hidad szeretetből, amikor nem azt nézed, ő viszont szeret-e, hanem az lesz lényeges számodra, hogy te szeress. Ezen a hídon sokan mehetnek veled egy irányba, és sokan jöhetnek veled szemben. Mindenki tart valahová. Van, aki előbbre jár már, mint ahol te lépkedsz, van, aki mögötted halad. Aki előtted jár, neked mutatja az utat. Aki mögötted, annak te mutatod. Ezért szépek a hidak. Sokan lépdelünk rajta. Akik szembe jönnek veled céltalanul próbálnak visszamenni a múltba, megváltoztatni a megváltoztathatatlant. Aztán a híd végén újra megfordulnak, s kezdik elölről. Mögötted kullognak. Ezért mondom mindig azt: sose nézz vissza. Sose menj vissza. Elfecsérelt idő. Azt nézd, ki az aki halad, menj utána, és segítsd aki mögötted van. Falak...Azt hiszik sokan az a biztonság, ha bezárkóznak: minél magasabb falat építenek annál biztonságosabban élnek. Se ablak, se ajtó, se fény…élnek rezzenetlenül. Élnek? Nem tudom. Ez inkább börtön. Életük börtöne, melyben halálra ítélték magukat. Addig tart az élet, amíg elfogy a levegő. S utána nincs tovább. Csak nézd meg az 96

A forrástól – az óceánig ún. gazdag embereket. A lakaton pótlakat, pótriasztó a riasztón, a testőreit póttestőrök védik. Mindene megvan. Egyetlen hiányzik: az élet maga. Pénzből is lehet falakat emelni. Nézz körül, hányan mondják: engem nem érdekel semmi és senki, majd én megoldom egyedül. S nem veszi észre, hogy vergődik, egy helyben jár, mert egyedül nem megy semmi. Nem így teremtettünk, nem így születtünk. Hidak vannak mindegyikünk között –és dönthetsz, hogy megkeresed-e a feljárót, vagy eltorlaszolod az utat. Hidakat emelsz a másik léptei elé vagy falakat húzol szögesdróttal a tetején. A híd gyönyörű. Ívelő, mindent átszelő új tájakra vivő. Én hidakat építek. Az igazi ünnep Soha ne kételkedj abban, hogy érdemes ünnepelned nap, mint nap! Minden nap ünnep, a te ünneped, az én ünnepem, mindannyiunk ünnepe, hogy itt vagy! Tudod, olyan, furcsák vagyunk, annyi ünnepet teremtettünk és teremtünk, de mondta-e már neked valaki, hogy a legnagyobb ünnep te magad vagy magadnak? Mit ér a sok-sok piros betű, a mondva csinált ünnepek, ha a legnagyobb ünnep: létezésed ünnepe elmarad?

97

A forrástól – az óceánig A legnagyobb ünnep te vagy. Nem a Karácsony, nem az Újév, nem a nemzeti ünnepek, nem a névnapod, nem a születésnapod: hanem a létezésed. A legnagyobb ünnep, hogy itt vagy közöttünk, hogy gazdagítasz valamennyiünket, akik ebben a létezésben együtt és itt vagyunk! A legnagyobb ünnep te vagy, hogy nem adtad és nem adod fel, haladsz ezen a gyönyörű úton, olykor eltévedsz, olykor elesel, de itt vagy minden bátorságoddal és esendőségeddel együtt. Itt vagy velünk együtt egy nagy-nagy színpadon, egy nagy-nagy előadásban! A legnagyobb ünnep te vagy, hiszen saját hangoddal, saját érzéseiddel, saját gondolataiddal apró kőként építesz egy házat: a földi otthonunkat, de mit érne e földi otthon a te apró köved nélkül? A létezésben nincs kicsi vagy nagy, csak elem van, csak lélek van, csak szellemiség van: ezektől lesz kerek, egységes az egész. Minden félelmed, s minden betegséged közös gyökere az élettől való félelem, a létezéstől való félelem. Mert soha nem mondták még neked, hogy létezésed a legnagyobb ünneped. Nincs más igazi ünnep! S ha megtanultad ünnepelni a saját létezésed, ha fel szabadult örömmel és nevetéssel tudod fogadni magadat, kitárul előtted a világ, kitárul a szíved, s meglátod a másik emberben is a létezés csodáját. S csoda csodát, öröm örömet, nevetés nevetést, szeretet 98

A forrástól – az óceánig szeretetet, a megbocsátás megbocsátást teremt. Nagyon nehéz nem szeretni azt, aki el és befogadja önmagát, akit boldoggá tesz a létezése! Kívánom neked, hogy minden nap a létezés örömével ébredj, a létezés örömében teljen a napod, s a napnyugta is a létezés örömét hozza el. Jó itt lenni, itt és most! Jó itt próbálgatni a szárnyainkat, jó itt próbálgatni az erőnket, jó itt tanulni, s nevetni azon, ami nem jött össze. Jó, hogy nem ismerjük a saját sorsunk forgatókönyvét, hogy szabadok lehetünk. Jó, hogy eleshetünk, aztán felállhatunk. Jó, hogy eltévedünk, aztán hazatalálunk. Hidd el, minden olyan jó, ha megtanulsz ünnepelni: nap, mint nap. Kívánom, legyen minden perced ünnep. A létezésed ünnepe. Nekem már ünnep. S létezésem minden percében ünnepellek téged is. Így lett minden nap piros betűs ünnep. Egy igazi ünnep! A létezés ünnepe… Járatjuk a motort, s nem jutunk sehova Elgondolkodtál-e már azon, hogy sokszor olyanok vagyunk, mint az autó, amelyik motorját csak 99

A forrástól – az óceánig túráztatjuk? Egy helyben állunk, bőgetjük a motort, felpörgetjük, de a kuplungot, azt fel nem engednénk, mert akkor elindul az autó, s mi még nem tudjuk, merre menjünk. Hát ülünk, nyomkodjuk a gázpedált, pörög a motor, s mi elmélkedünk: de jó lenne odamenni! Á, az messze van! Menjünk inkább amarra! Á, ott nagy a forgalom! Na, talán amarra jó lesz! Közben bőg a motor, fogy a benzin… Na, nézzük csak, merre is mentünk legutóbb. De hát arra sem volt jó! Istenem, bár már csak ott lennék! Közben bőg a motor, fogy a benzin… Hát igazán jöhetne már valaki, aki megmondja, merre is menjek, na igazán! Nini, jön egy kedves járókelő! Cseverészni kezdünk, s rögtön ezer ötlete támad, melyik útvonallal járnánk a legjobban. Majd jó utat kívánva segítőnk tovább áll. Közben bőg a motor, fogy a benzin… Most már csak annyit kell tennünk, hogy végre döntsünk az ezeregyféle lehetőségből. Ülünk, és csak gondolkodunk…gondolkodunk…gondolkodunk… Közben bőg a motor, fogy a benzin… Aztán egyszerre csak csend lesz. Erre már felfigyelünk, mert valami megváltozott! Mi a csuda? Nyomogatjuk a gázpedált, semmi…Újraindítunk, semmi… Aztán újraindítunk, nyúzzuk a szerencsétlen motort, végül az aksinak is annyi lesz. Ha most belegondolunk, mennyi üzemanyagunk fogyott el, s még a benzin ára is eszünkbe jut, egy darabig garantáltan nem megyünk sehova. Na, tudod, így van ez az életünkkel is! 100

A forrástól – az óceánig Ha túl sokat töprengsz, túl sok tanácsot hallgatsz végig, ezerféle megoldást tárnak eléd s te nem tudsz választani, egy helyben jársz, fogy az energia, s a helyben járásból már csak helyben állás lesz. Legjobb, ha előkapod a belső térképedet, a szívedre hallgatsz, s már indulhatsz is! Fel a kuplungot, gázt neki és most már csak az útra figyelj! Jó utazást! Én már jól utazom! És te? Az elme diadala Büszkék vagyunk arra, hogy a racionalitás, az elme korát éljük. Én nem vagyok az. Nézz körül: minden hideg, kemény lett, hiányzik a melegség, az őszinteség, az összefogás, eltűnt az emberi érzések tárháza. Már nem csak robotokat gyártunk, mi magunk is robotokká váltunk: az elme robotjai lettünk. Eszközből mi váltunk az ő eszközeivé. Ural minden percben. Már semmi közünk a valósághoz, egy általunk gyártott kegyetlen álomvilágban élünk. Amelyben küzdeni kell, amelyben haladni kell, ahol halmozni kell pénzt, gazdagságot, értékeket. Ahol az ember mértéke és értéke már nem az ember önmaga, hanem a bankbetétje. Azt nézzük, kinek mije van. S kitől 101

A forrástól – az óceánig mit lehet elvenni. Kit lehet lenézni, kiközösíteni, belerúgni, sárba tiporni. Féloldalasak lettünk. S ettől a féloldalasságtól őrült meg a világ, ettől őrülünk meg mis is, mert ez a hely már nem az otthonunk. Nem a lélek otthona. Hiszen a testünkkel sem törődünk, a bennünket körülvevő természettel sem. Kizsákmányolókká váltunk, s közben nem vesszük észre, hogy az elme zsákmányol ki bennünket, ő tart rabszolgaságban, ő nem enged. Ő az uralkodó. Csak figyeld meg magadon: nincs olyan pillanata az életednek, amikor ne pörögne az agyad valamin, ne fantáziálna jót vagy rosszat – s közben észre sem veszed, mi zajlik körülötted. Végigrohansz az életen egy álomvilágban élve. Kombinálsz. Találgatsz. Meg sem kérded, de azt hiszed, tudod, mit gondol, és mit akar a másik. Minden ember egy zárt szoba, míg meg nem találod hozzá a kulcsot. Honnan látnád, mi van egy zárt szobában? Észre sem veszed, hogy a te problémáid nem csak a te problémáid: sok-sok ember kínlódik, vajúdik ugyanazzal. S ahelyett, hogy összefognánk, tiporjuk egymást, gyötörjük egymást, ahogyan csak tudjuk. Mert győzött a józan ész. Nem, ez nem a józan ész. A józan ész nem önmaga ellensége. Csak figyeld meg, hányszor teszed fel magadnak a kérdést: és ebből mi hasznom származik? Csak hogy az élet szépsége nem haszonban mérhető. Csak érzéssel. Nem lehet úgy szeretni, hogy közben a mi lesz ebből a hasznom gondolat kavarog a fejedben. Nem lehetsz 102

A forrástól – az óceánig boldog sem, ha ennek a hasznát lesed. Mi haszna van a napkeltének? A virág illatának? Egy kedves mosolynak? Egy őszinte ölelésnek? Csak a lelked boldogságával mérhető. Semmi mással. Nem jutsz előre a társadalmi ranglistán –amit ne is bánj, mert úgy szörnyűség az egész, ahogyan van – nem leszel a milliárdosok klubjának a tagja –amit ne is bánj, mert még a testőrödnek is testőre lenne. Sok minden nem leszel. Csak egy boldog ember, ha végre bepillantasz az érzések birodalmába is. Ha elidőzöl itt, s át mered adni magad az érzéseidnek. Ha egyszer életedben megpróbálsz az érzéseid tapasztalatára hallgatni. Ha nem csak a kudarcaidra gondolnál, hanem a sikereidre is. Ha nem csak a bánatra, de az örömre is. Ha nem csak a csúfságát látnád mindannak, ami körbe vesz, hanem a szépségét is. Ehhez viszont el kell hallgattatni az elméd. Neked kell a gondolataidat irányítanod, ne engedd, hogy össze-vissza kószáljanak. Az elme csak egy eszköz. Semmi más. Tedd újra a helyére. Szó, mely öl és éltet Minden gondolatodnak, kimondott szavadnak ereje van. Ölhet és éltethet. S ha mindezt tudod, másképp fogsz gondolkodni és másképp szólsz. Utat keresel, utat önmagadhoz, utat a veled egy időben itt élőkhöz. Utat keresel a szeretethez, utat keresel, hogy a 103

A forrástól – az óceánig benned élő végtelen szeretet áramolhasson, átfogva az egész világot. Hiszem. Hiszem, hogy így van. Ez nem tudás, ez egy belső érzés. S megtanultam a belső érzéseimre hallgatni. Benned a szeretet végtelen és örök. Oly gazdag kinccsel érkeztél! Egy hideg, kihűlni látszó világban fény vagy és melegítő tűz. Egy hideg, kihűlni látszó világban különleges vagy, egyszeri, megismételhetetlen csoda: a szeretet fényében. Tudod, mindig minden belül, a lelked mélyén dől el. Hagyd élni a lelked, hallgass önmagadra – senki másra – csakis magadra. A belső hangra. A szeretet hangjára. Tudom, sokan bántanak. Sokan átlépnek rajtad, sokan nem becsülnek. Nem baj. Ne foglalkozz vele. Csak menj a saját utadon. A szeretet hatalmas, legyőzhetetlen erő! Mert lehet ellenséged – de ha szeretettel fordulsz felé, a barátoddá válik. Élhetnek olyanok, akik nem értenek téged – de a szeretet hidat képez közted és közötte. Sohase félj: míg a belső hangodra hallgatsz, az igazi önvalód engeded szárnyalni szabadon, gazdagítod magad és másokat. Oly nagyszerű a létezés! Cseppek vagyunk egy hatalmas óceánban, de az óceán nem létezhetne nélkülünk! Nem létezhetne nélküled! Nem létezhetne nélkülem, nem létezhetne a többi lélek nélkül. Ha a belső hangodra hallgatsz, szavaid és gondolataid, csak éltetik a másikat. A körülötted élőket. A belső hang egy összekötő kapocs nekünk és értünk. Mindannyiunkért, akik itt vagyunk. 104

A forrástól – az óceánig A szó, a gondolat tud éltetni és tud ölni. Csak gondolj a saját sorsodra. Hányan mondtak olyan szavakat, amelyek a lelkedbe égették magukat, elvették erődet, elvették önbizalmadat. S ugye milyen nagyon-nagyon rossz volt? Gondold meg hát és mérlegeld: mielőtt szólsz, mondd el magadnak. Örülnél ezeknek a szavaknak? Lelkesítene? Előbbre vinne? Bátorítana? Tudod, mindannyian utazók vagyunk. Most egy vonaton ülünk, hogy egy állomáson érkezzünk. Lásd meg a másik emberben a saját arcodat. Lásd meg a küzdelmét, a fájdalmát, az örömét, a boldogságát. Érezz együtt vele. Válj az élete részévé, s ezzel önmagaddá is válsz. Tudd kimondani, legyél bátor és merész, ha megbántottál valakit. Hiszen igazán nem is akartad. Nem is te voltál, s ezt te tudod. Valami más hang, más érzés szólt belőled. Ami nem érdekes, hiszen tegnap volt, elmúlt, messze van. S tudod, minden napkeltével új születik. Új nap, új elhatározások, új hangok. Egyetlen dolog van, ami marad: a szeretet. Kívánom Neked, tudd szeretni magadat a másik emberben, lásd meg, hogy mindaz benned is megvan, ami őbenne. Összetartozunk. Egyek vagyunk. A szeretetben, mely örök. Kívánom, hogy így legyen.

105

A forrástól – az óceánig Csalódtál? De kiben? Miben? Őszintén a csalódásainkról Ha csalódtál, mindig tedd fel magadnak a kérdést: kiben, miben csalódtál? És miért? A jelenben és tudatosan élve a legtöbb csalódásunk kivédhető. Nézzük csak ezt meg közelebbről. Csalódtál egy emberben? Nem lehet, hogy csak nem ismerted? Nem lehet, hogy csak a saját vágyaidat vetítetted ki rá, te halmoztad el olyan tulajdonságokkal, amivel soha nem is rendelkezett? A jelenben éltél vele, észrevetted, hogy már nem ugyanaz az ember, aki tegnap volt? Csak figyeld meg most azokat az embereket, akiket régóta ismersz. Milyennek látod? Még mindig olyannak, amilyennek megismerted? Pedig ő már nem ugyanaz, s te sem vagy ugyanaz. Változunk a világgal együtt, de mintha nem vennénk tudomásul ezt a változást. Ahogyan már oly sokszor írtam is: a változatlanságban keressük a biztonságot. Ha most valóban megfigyeled a szeretteidet, a barátaidat, a családodat, ha VALÓBAN a másik arcát látod, a másik mozdulatait látod, észre kell venned, hogy csukott szemmel jártál mellette, körülötte. Még önmagad sem ismered, hogyan is ismerhetnéd a másikat? Ha magad sem tudod, mi is lenne neked jó, hogyan is várhatsz el bármit is? S honnan is tudnád, mi jó a másiknak, ha magadat sem ismered, s fogalmad sincs arról, mind az, amit a másiknak adni tudsz, öröm-e, 106

A forrástól – az óceánig boldogság-e a számára? Szétcsúszott kapcsolatokban élünk, s ha vége van, megsértődünk. Ha ezt ki merjük mondani: elválnak útjaink, s ilyenkor valakiben mindig tüske marad. S elhangzik a felkiáltás: Csalódtam! Na de kiben? A másikban? Nem, nem a másikban csalódtál: saját magadban. Mert rávetítetted a vágyaidat, rávetíttetted az általad megálmodott tulajdonságokat. S olyan ez, mint mikor egy sötét szobából a fényre lépsz: minden világossá válik. Azt hitted itt van, azt hitted ő az, s kiderült, hogy mégsem. Saját magadban csalódsz, s ez nagyon fájdalmas tud lenni. Hiszen hiszékeny is te voltál. Hittél hamis mozdulatoknak, hamis mosolyoknak, hamis ölelésnek. Míg nem a valóságot látod, míg nem a jelen pillanatban vagy, míg nem azt látod, aki most és ott áll előtted bizony, bizony sok-sok csalódásban lesz részed. Az álmok jók. Az álmodozások is jók. A vágyakozás is. De sose uralkodjon el rajtad annyira, hogy ettől már nem látod a valóságot. Mindent itt rontunk el: nagyon vágyakozunk valamire, valakire. S mindenkire, minden élethelyzetre kivetítjük ezt a vágyakozást, mindenkiben és minden helyzetben ennek megvalósulását látjuk. Minden vágyakozás valósággá válik, ha kitartóan vágyakozunk rá (oly gyönyörűen fogalmazta meg ezt Popper Péter!) de csak akkor, ha már megértünk rá. S az érés folyamata az is, hogy megtanulj a jelenben élni, ne a jövődet színezd a jelen helyett. S ne múlton búslakodj. 107

A forrástól – az óceánig Azok a helyzetek, azok az emberek, akikkel kiteljesedhetsz, azok a helyzetek, amiben jól érzed magad, mindig ott vannak körülötted. S az, hogy oly sokszor nem ismered fel, annak köszönhető, hogy te már előre eldöntöd: milyen is legyen? A létezés nagyon okos és nagyon szeret téged. Tudja, mi a jó neked. De hogyan is segíthetne ezzel a végtelen szeretetével, ha nem figyelsz az apró jelekre, a belső hangodra (ami mindig halk!) hanem csak mész a saját fejed után?

108

A forrástól – az óceánig

CSOMAGOLJ! Itt az idő!

109

A forrástól – az óceánig Csomagolj! Képzeld el, hogy egy lakatlan szigetre indulsz, s csak a 10 legfontosabb dolgot viheted magaddal, s egyetlen embert, hogy ne légy egyedül. Állítsd össze a csomagodat, s írd meg a meghívódat annak az egy embernek, akit magaddal viszel. S írj még fel három címet, akinek írsz majd, ha erre lehetőséged nyílik. S most, ha körbe nézel, s végig pergeted magadban az emberi kapcsolataidat, rájössz, mennyi, de mennyi felesleges dologgal vagy tele. Az egész lakásod csupa lom, hiszen látod, egy lakatlan szigeten mennyi minden nélkül meglennél. S látod azt is, hány emberi kapcsolatod felesleges, hiszen eszedbe sem jut, hogy hiányozna. Mégis mindig gyűjtögetjük a fölösleges lomokat, tárgyakban, emberekben, érzésekben. Tele vagyunk. Tele a fejünk, tele a szívünk, hát hogyan is férhetne meg bármi új is bennünk. Lassan úgy nézünk ki, mint egy raktár, ahol a felhalmozott tárgyakon vastagon áll a por, hiszen ezekhez a tárgyakhoz már rég nem nyúlt senki. Ha belépsz, csak a doh, a por szagát érzed, s undorodva visszafordulsz. És hát, az életed is csak egy nagy raktár, míg el nem határozod, hogy kidobsz minden hasznavehetetlen dolgot, kidobsz minden fájó érzést és gondolatot. Az új csak akkor köszön be az ablakon, ha nem engedsz a múltnak, ha elhessegetsz minden régi bántó és fájó emléket. Nem kell őrizgetni. Nem kell 110

A forrástól – az óceánig dédelgetni, mert abban a pillanatban fontossá válik, az elme rögtön ugrik, s már megint a múltban jársz, a mi lett volna ha…bűvkörében, s e közben elröppen a jelen megannyi szépsége. Olyan ez, mint mikor nagytakarítást végzel. Először sok minden a kukába kerül, aztán elkezded visszagyűjtögetni a dolgaidat, hátha jó lesz még valamire, valamikor. S ez a valamikor sose jön el, s te lassan múzeummá válsz. Nincs új, csak régi halott dolgok, halott kapcsolatok. Az élet sehol. Ugye sokszor mondtad már: ha egyszer újrakezdhetném! S ki állít meg, hogy ezt tedd? Nem a múltat kell meg nem történtté tenni, hanem a mát azzá varázsolni, amiért eddig sírtál, amit elmulasztottál! Mindig minden újrakezdhető, nem tiltja neked senki, te tilthatod meg egyedül. S olyan sincs, hogy valamit nem tehetsz meg, mert a béklyó csak te vagy. Szerinted hány ember lesz boldogabb, ha te áldozattá, a múltad áldozatává válsz? Szerinted hány ember élete lesz boldogabb, ha téged el és kihasználva megy tovább az útján? Szerinted milyen szeretet az, amitől félned kell, hogy elveszíted, ha önmagad vagy, ha levetted az álarcaidat, s a magad útját járod? Milyen szeretet az, amely ebben nem segít, hanem gátol? Értéktelen értékekhez ragaszkodsz. Mert ha most össze kellene csomagolnod, akkor világosan látnád, mi érték és mi nem. Mi fontos és mi nem. Azt mondom, kezdj el csomagolni. Kezdj el csomagolni, 111

A forrástól – az óceánig hogy tisztába kerüljenek a dolgok, a kapcsolatok. Hogy új fény érkezzen az ablakodon, új emberek kopogtassanak az ajtódon. Aztán vegyél egy hatalmas nagy levegőt, mert a nehezén túl vagy. Indulhat a hajó. Életed hajója. Változtass, hogy változhass! Hányszor de hányszor szembesülünk életünk során a változtatás kényszerével! Érdekes, hogy mindig megvárjuk, amíg betelik az a bizonyos pohár. Erre van egy találóbb magyar mondás: torkig vagyok. Ami azt jelenti: tele vagyok. Telítve. Dugig. Nem fér belém semmi. Egy falat sem. Kész. Könnyű akkor, ha csak az evésről van szó, akkor ugye nem eszel tovább, mert egy falat sem megy le a torkodon. De mi történik akkor, ha lelkileg vagy tele? Itt ugye már más a helyzet? Mintha ide több minden beférne, mint a gyomrodba, hiszen hányszor, de hányszor mondod ki: elegem van, torkig vagyok, nem bírom tovább, elég volt! Aztán furcsán mégiscsak vonszolod magad tovább, azt hiszed előre mész, pedig csak egy helyben topogsz, hiszen jártányi erőd sincs. Jobb esetben azt mondod: majd holnap. Majd holnap jól megmondom a magamét, majd holnap tovább lépek ebből az áldatlan állapotból, majd holnap, és azután és azután és azután… Azt mondod magadnak ilyenkor: csak erőt gyűjtök. Mihez? Hiszen nem erősebb, hanem gyengébb leszel, s 112

A forrástól – az óceánig ebben a mindennapi magadvonszolásába leszel lelki beteg, már nincs szépség, nincs öröm, hiszen egy ördögi körben bolyongsz. Tudom, mitől félsz. Attól, hogy mi lesz, ha változtatni mersz, hiszen mégis csak egy ismeretlen tájra mész. Hogyan fognak rád nézni a többiek? (No, itt csak megjegyzem, hogy azok a többiek, akik miatt vonszolod magad mit sem törődnek veled) Ki fog szeretni és ki nem, ha kitörsz az önpusztító körből? Nos, ez egy jó választóvíz lesz. Akinek igazán fontos vagy, az elcsodálkozik a bátorságodon, aki felháborodik és messzire kerül, bármily fájdalmas is, de csak használt téged valamire. S ahhoz, hogy használhasson, arra éppen úgy voltál jó, ahogyan voltál. Mi az, hogy te most elveszed a játékszerét – magadat? Ja, hogy te ebbe már majdnem beleroppansz? Hát kit érdekel? Ahhoz, hogy megváltozhass, változtatnod kell. Élethelyzeteket, kapcsolatokat, kötődéseket, beidegződéseket. Tudom, értem én, hogy ez nem egyszerű. Tudom én, hogy ha rossz viszonyban vagy már valakivel hosszú évek óta, de mégis csak van valamilyen kapcsolat közte és közted, ez visszahúz. Megszokásnak hívják. Látszólag biztonságot ad, de hát ez csak egy látszat, hiszen lehúz, összetör. Értem én, hogy költözni, pozíciókat feladni sem egyszerű, hiszen úgy gondolod, ez minden, amit az életben elérni lehet. Pedig ezek is csak látszat dolgok. Minden anyagi dolog pótolható. Tudod, ezekhez a dolgokhoz, helyzetekhez, emberekhez 113

A forrástól – az óceánig csak azért kötődsz, – s itt most nem az igazi kapcsolatokra gondolok – mert biztonságot hiszel bennük. Azt hiszed, ha valami megváltozna körülötted, talajtalan lennél. Egyedül elvesznél. Pedig, tudod, igazán mindig egyedül vagyunk. A problémákat jól vagy rosszul, csak mi oldjuk meg, senki más. Lehetnek, akik segítenek, lehetnek, akik gátolnak. De dönteni, mi döntünk. Ha nem döntünk, akkor úgy döntünk, hogy nem döntünk. Ez is egy döntés. Változtatni nem lehet úgy, hogy minden nap változtatgatok egy kicsit. Ezt tesszük, s a végén rájövünk, hogy minden maradt a régiben. Változtatni csak nagy ugrással lehet. Belső elhatározással, s egy nagy ugrással. A magasugró sem úgy ugorja át a 210-et, hogy aprókat ugrik a léc alatt. Mert akkor nyertes sosem lesz, maximum egy szánalmas próbálkozó. A próbálgatása a léc alatt nem vezet sehova. A léc fölött viszont már igen. Tudom, a léceket is folyamatosan emelik. Tudom, a magasugrónak is erősödnie kell, hogy vegye az akadályt. Te azzal tudod erősíteni magad, hogy nem égsz el az elviselhetetlenben, nem tűröd el, amit nem akarsz, ami téged megsebez, megaláz. Csak elkezdeni nehéz. Ha eddig nem mertél nemet mondani, csak egyszer kell megtenned, utána már könnyen megy. Lehet, hogy rád csodálkoznak: hová lett az a mindig nyugodt ember? De hát te tudod a legjobban, hogy az a nyugodt ember ott belül már régóta fortyogott! Nem kell mindig mindent megtenned. Lehet, hogy rád 114

A forrástól – az óceánig csodálkoznak, hová lett a segítőkészséged? De hát nem vagy rabszolga, nem kell mindjárt és mindenkinek egyetlen szavára ugranod! Kicsit összezavarodik körülötted minden, de utána fény jön. A belső nyugalom fénye, az önmagad iránt tisztelet és szeretet érzése. Kívánom neked, hogy merj változtatni mindabban, ami neked nem jó, ami fáj, s belül is változol. Másképp nem megy. Mit jelent a tudatosság? Mivel ezt a kérdést oly sokan feltették nekem, az elkövetkező írásokban megvizsgáljuk ezt a kérdést közösen. Ezeket a sorokat csak egy kis bevezetőnek szánom. Ma még egy álomvilágban él sok-sok millió ember, a maga teremtette álomvilágban. Mert nézd csak meg, mi történik? Jelen vagy-e a jelenben? Vagy két ajtó között vergődve élsz: az egyik a múlt, a másik a jövő. Egyik sem valóság. A múlt elmúlt, hiába teszed fel a fölösleges kérdést: mi lett volna ha…Mert hát az lett, ami lett, kár rá időt pazarolni. Éppen egy virágzó fa alatt állsz, vagy este van és fölötted a csillagos ég ragyog, de te ahelyett, hogy beszívnád a ragyogó illatot, vagy elgyönyörködnél a csillagok szépségében valahol máshol jársz. S ez az álom. Hogy sosem vagy ott, ahol 115

A forrástól – az óceánig vagy. Ilyen a tudattalan ember: sosincs a jelenben, sosem része ennek a csodálatos világnak. Észre sem veszi, elmegy mellette. Álom a jövő is, mert fogalmad sincs arról, mit hoz a holnap, milyen embereket, érzéseket, helyzeteket toppant eléd. De te azért ábrándozol: sikerről, szerelemről, gazdagságról, s észre sem veszed, ha ott áll előtted mindez, mert belegabalyodtál a gondolataidba, s a szemed-szíved csukva van. Olyan ez, mintha egy sötét szobában kiabálni kezdenél: jaj, sötét van, félek! Segítsen valaki! Pedig csak oda kellene lépned a villanykapcsolóhoz, s felgyújtani a villanyt, vagy meggyújtani egy szál gyertyát. De ehelyett segítségért kiabálsz, pedig a megoldás ott van előtted. Jelen vagy-e a jelenben? Csak figyeld meg magad: mész az utcán, de nem az utcát látod, semmit magad körül, mert kavarognak a gondolataid. Beszélgetsz a másikkal, de nem is figyelsz arra. Hogy mit mond, már a válaszon gondolkodsz: amiből aztán válasz sosem lesz, hiszen nem is volt időd megérteni, mit akart veled közölni a másik. Innen a sok vita, a sok félreértés. Csak figyeld meg a napi tevékenységedet: mindegy mit csinálsz – belemerülsz-e, arra figyelsz-e, vagy gondolatban más utakon jársz. Ha zene szól, a zenére figyelsz? Ha fürödsz, a víz simogató melegére? Ha utazol valakihez az örömre? Ha szerelmes vagy a szerelemre? 116

A forrástól – az óceánig Átadod-e magad a jelennek, csak a jelenre figyelve, vagy mindig kószálsz valamerre. Ezt a kószálást nem lehet ép elmével és ép lélekkel kibírni. Ebből csak szorongás, depresszió és pánikbetegség lesz. Egyszer azt mondták nekem, felelőtlen vagyok, mert felelősségteljes ember nem él csak a mának. Csakhogy ezek az emberek, akiktől mindezt megkaptam, egyetlen dolgot felejtenek él: élni csak a mában lehet. A jelen pillanatban. A létezésnek nincs más ideje. Létezni csak a jelen pillanatban tudsz, sem előtte, sem utána. Csak itt és most. Ez a tudatosság. Nem ígérhetem meg neked, hogy holnap is mennek a hírlevelek, mert nem tudom, mit hoz a holnap. Még a következő pillanatot sem tudom. Más kérdés, hogy vannak terveim, de a következő pillanatot, hogy mindenből mi válik valóra, azt nem tudom. Ezért élek mindig csak a pillanatnak, mindig csak a jelennek, magamba szíva mindazt, amit nyújt. Mert holnap már nem lehet. Jelen vagy-e a jelenben? Vagy nyalogatod a múlt fájó sebeit, behunyt szemmel, s nem veszed észre: a sors nagyon kegyes, s minden fájdalomra meghozza a gyógyírt is. Menekülsz-e a jövőbe, kiszínezve azt, elfelejtve, hogy a jövődet a jelen pillanat építi fel. Amit ma elmulasztasz, az sosem lesz építőköved holnap. A tudatosság azt jelenti, jelen vagy a jelenben. Nem csak fizikailag vagy jelen egy helyzetben, ebben a 117

A forrástól – az óceánig világban, hanem ITT vagy, BENNE vagy, s nem rajta kívül. S hogyan teheted mindezt, arról fogunk beszélgetni a továbbiakban. Mit jelent a tudatosság? 2. Hogyan hangolhatod át magad a régi szokásokból egy újra, egy másra? Nem megy egyik napról a másikra, hiszen amit évek alatt megszoktál, az automatizmussá válik – csak figyeld meg magad, hányszor cselekszel, szólsz gépként. Kezdjük mindjárt a reggelekkel. Kinyitod a szemed, s máris elkezd járni az agyad: mi volt tegnap, tegnapelőtt, meg azelőtt, s mi lesz ma. Milliónyi gondolat suhan át rajtad. Pedig még csak a szemed van nyitva, még ki sem keltél az ágyból. Még félig benned van az éjszaka, félig benned van az ébredés. De az elme már vitustáncot jár. Mire minden gondolat végigpereg benned, máris hullafáradtnak érzed magad, s a kedved is elmegy az egész naptól. Pedig még az ágyban vagy! Még semmi nem kezdődött el! Illetve elkezdődött, de nélküled, mert nem vagy jelen a jelenben. Minden nap egy új ígéret. Egy új lehetőség. S ha benned van a tegnap, a múlt, épp ettől az ígérettől, ettől az új lehetőségtől fosztod meg magad. Hogyan ébredj hát? 118

A forrástól – az óceánig Nyisd ki a szemed, s örülj annak, hogy itt vagy. Hogy újra felébredtél, új lehetőség, új ajtó nyílik ki, hogy ma valami mást csinálj és másképp. Ne ugorj ki az ágyból. Csak feküdj csukott szemmel, nyújtóztasd ki minden testrészedet, lélegezz egyenletesen és mélyen. Hagyd, hogy a tested is felébredjen. A légzésed és a szívverésed éjszaka, álomban sokkal lassúbb. A testednek is fel kell készülnie a mai napra, át kell állnia. Fekve más a vérkeringésed – aki ugrott már ki az ágyából, s megszédült utána, az tapasztalhatta ezt. A vérnyomásnak is fel kell vennie a napi ritmust. Aztán ülj fel, s hagyj egy pár percet magadnak. S ne figyelj semmi másra, csak a testedre, mely téged szolgál majd a következő pillanatokban. Végezz olyan mozgást, ami jól esik: nyújtózkodj, emeld a karodat magasba, nyújtsd ki a lábad magad elé. Ez csak pár perc, de megalapozza az egész napodat. Hagyj egy kis időt a reggeli fürdésnek. Érezd a bőrödre hulló meleg vízcseppek simogatását, s csak erre figyelj, ebbe merülj bele, csukott szemmel, ha úgy tetszik, mély áhítattal. Ha újra kószálni szeretnének a gondolataid, vezesd vissza őket a víz öröméhez. (Előbb-utóbb az elme is tudomásul veszi ezt, s vízöröm rendel! mechanizmusként reagál a te fürdésedre. Az agykontrollosok ezt nagyon jól tudják.) Válaszd ki a ruhát, melyet felvenni szeretnél. Ha szomorúak vagyunk valamiért, hajlamosak valami elborzasztó sötét vagy jellegtelen színű ruhába belebújni. Ezzel is azonosulva az éppen nyomott hangulatunknak. 119

A forrástól – az óceánig Pedig a színek gyógyítanak, energiát adnak – nem mindegy hát, hogy mibe burkolózol egész napra. (A Csodáink menüpontban megtalálod a színeket és jelentésüket.) Mindezt teljes odafigyeléssel végezd. Csak arra figyelj, amit éppen csinálsz. A cikázó gondolataid előtt zárd be az ajtódat. Ha vissza-visszatérnek, rekeszd ki őket. Eleinte persze nehéz –tudom- nekem sem volt egyszerű. De mit veszítesz, ha gyakorolsz? Napi 10 perc, s minden reggellel egyre közelebb kerülsz a laza ébredéshez, egyre közelebb kerülsz ahhoz, hogy csak a jelen pillanatára, a jelen cselekvésére figyelj. Semmi másra. S azért épp a reggellel kezdtem, mert ez határozza meg egész napra az érzéseidet, a gondolataidat. A következő rész a cselekvésről szól. Adott helyzetre válaszolsz, vagy reflexszerűen cselekszel? Választ adsz, vagy felelsz? Mert a kettő nem ugyanaz. A válasz csupán egy reakció. A felelet a jelenben való cselekvés. Mit jelent a tudatosság? 3. Váltsunk pár szót a cselekvésről. Biztos te is tapasztaltad már, hogy bizonyos élethelyzetek újra és újra felbukkannak az életedben. Sokszor nem érted, hogy miért. Vannak, akik a karmára (sorsra) 120

A forrástól – az óceánig fogják, vannak, akik elkönyvelik, hogy ők már csak ilyen szerencsétlennek születtek, vannak, akik beletörődnek: nekem már úgysem lesz jobb alapon, s vannak bátrak, akik megpróbálnak kitörni. Én azt szeretném, ha a bátrak közé tartoznál, ha megoldanád a sorsfeladatodat, méghozzá jól! Azért, mert ehhez minden adott. Mikor megszületsz, mindenre készen állsz! Minden adott az utazáshoz. Ehhez a gyönyörű utazáshoz, amit életnek, létezésnek nevezel. Minden erőd, tulajdonságod, ott ég benned ehhez a nagyszerűséghez. S azért, hogy az évek során elveszíted, ne vádold magad. A körülöttünk lévő világ ma még nem tolerálja az egyéniséget. Ma még fél tőle. De eljön a kor, s egyre közelebb vagyunk hozzá, amikor az egyén lesz az érték. Eljön egy sokszínű világ, amelyben sok-sok lélek sok- sok különlegességgel lakja ezt a Földet, s éppen a sokszínűségétől lesz vidám, szórakoztató, örömökkel teli. Már mai is megvannak ezek a pici pontok –én ilyennek szántam és szánom az Új Kor Klubot –ahol önmagad lehetsz. Az lehetsz, aki vagy. A tudatos cselekvés felszabadulttá tesz! Ahhoz, hogy tudatosan cselekedj, tisztában kell lenned az adottságaiddal. Mire vagy képes? Mit tudsz megvalósítani? Sosem leszel jó énekes jó énekhang nélkül, sosem leszel jó matematikus, ha az irodalom érdekel, sosem leszel jó orvos, ha utálod az embereket. A mai világban az a legnagyobb baj, hogy mindenki mást csinál, mint amit szeretne, mint amihez ért. Elnézem reggelente a metrón az embereket. 90 %-uk unottan, 121

A forrástól – az óceánig fásultan megy dolgozni. Így indul a reggel, a csak tanakodom magamban, milyen lesz a napja, ha a reggel pillanatai ilyenek? Tudom, élni kell, s ehhez pénz is kell. Azt viszont már nem hiszem, hogy mindenki, aki akarja, ne találná meg azt az elfoglaltságot, nevezzük munkának, amelyben örömét leli. Mert a munkához is kétféleképpen viszonyulhatsz. Megkeresheted benne a szépséget –én pl. utáltam mosogatni, ezért kitettem a mosogató fölé egy feliratot: a csillogó, tiszta edény gyönyörű!!! S ettől kezdve öröm lett számomra. Bármit teszel, keresd meg benne a szépséget, s könnyebben boldogulsz. Bármit teszel, merülj el benne teljesen. Csak arra figyelj. Persze, az elmének ez először furcsa lesz, mert ő nagyon szeret össze-vissza kószálni, villogni ide-oda. Ha házi munkát végzel, csak arra figyelj. Mindig csak az adott cselekvésre összpontosítsd. Ha elkószál az elméd, hozd vissza az adott pillanatra, a mostra. Ha tanulsz, csak arra koncentrálj, ha randira mész, csak a randira, ha a pároddal vagy csak a párodra, ha beszélgetsz csak a másikra, ha ölelsz, csak az ölelésre. Mindig légy jelen, mindig légy ott a lelkeddel is, ne csak a testeddel. Először furcsa lesz. Máshoz szoktál. Az elme is összezavarodik eleinte. Aztán megszokja, hogy te másképp élsz, csak arra a pillanatra figyelsz, amelyben vagy. Az élethelyzetek megoldásában a legnagyobb hibát ott követjük el, hogy mechanikusan cselekszünk. Mindig, mindenre a régi válaszokat adjuk, ezért térnek vissza újra és újra az életünkbe. Ha megérted, hogy egy probléma mindaddig fel fog bukkanni az életedben, amíg nem adsz rá jó választ, könnyebbnek fogod érezni magad. A sors 122

A forrástól – az óceánig nem büntet. Tanít. Várja a jó megoldásodat, a jó válaszodat. De csak figyeld meg magad: valóban az adott helyzetre felelsz? Vagy a régmúlt reakciói törnek fel, pedig ez a helyzet már nem az a helyzet. Csalódtál. Mit csinálsz? Bezárkózol? Távol tartod magadtól az embereket? Pedig, nem én voltam az, aki megbántottalak, nem az a másik ember, aki becsöppent az életedbe, hát miért nincs nyitva az ajtód? Miért bünteted magad a magánnyal, s miért büntetsz engem, s a többieket, akiknek esze ágában sincs bántani téged? A jelen emberére, a jelen pillanatára válaszolj! A tudatosság mindig a jelenre adott ÚJ válasz. Ez a nap már nem a tegnapi és nem a holnapi. Felelni csak a jelenben és a jelenre tudsz. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne tervezz –tervezek én is, álmaim netovábbja India – de ahhoz, hogy a terveid valósággá váljanak, a jelenben kell megérlelned őket. A jelen építi a holnapot. Tudod, úgy gondolom, hogy a párkapcsolatok is azért laposodnak el, mert észre sem vesszük, hogy a másik már nem ugyanaz az ember, aki tegnap volt, ahogyan te változol, ő is változik. Minden pillanatban, napról-napra. Aztán egy nap, ha véletlenül kinyílik a szemünk, észrevesszük a változást, s egy idegennel találjuk szembe magunkat. Pedig ott voltál, mellette voltál –de nem vele. Ha vele lettél volna, varázslatos lehetett volna, varázslatos lehetne a kapcsolat, hiszen minden nap hoz valami újat. A tudatosság azt jelenti, hogy nem maradsz meg egy olyan helyzetben, ami nem épít, hanem rombol téged. 123

A forrástól – az óceánig Hogyan tudnád felszínre hozni, kibontakoztatni mindazt a csodát, ami benned van –mert igenis benned van! – ha egy negatív, visszahúzó környezetben élsz? Hogyan élhetnél tudatosan, ha mindig lavíroznod kell, mint kapitánynak a háborgó tengeren? Ettől csak tengeri beteg leszel, bekuckózod magad a kabinodba, s azt sem fogod észrevenni, hogy elmúlt a vihar! Sose félj kilépni egy kapcsolatból, legyen az családi, „baráti”, munkahelyi, szerelmi, vagy házassági –még akkor sem, ha gyermeked, gyermekeid vannak!- ha nem épít, ha nem gazdagít. Mert ekkor csak boldogtalan leszel, s csak a boldogtalanságod sugárzik ki a világra. Csak azt tudod adni, ami benned van. A boldog ember a boldogságot. Hát tedd magad boldoggá, s az emberek nem távolodni, hanem közeledni fognak hozzád. A tudatos cselekvéshez bátorság kell. Azért, mert ha elhatározod, hogy ettől a perctől kezdve önmagad szerint élsz, az felér egy földrengéssel. Számodra is és a környezeted számára is. Lesznek, akik eltávolodnak, lesznek, akik közel jönnek. Új arcok, új emberek lépnek az életedbe, s a régiek közül a nagy földrengés után, akik szeretnek, és valóban téged szeretnek, visszatérnek. Aki lemaradt, azokért pedig nem kár. Nem is voltak igaziak. Neked pedig nincs szükséged koloncokra, ugye? Végig jártam ezt az utat, tudom. Sosem voltam egyedül, pedig én is féltem eleinte, hidd el. De két út állt előttem: vagy az önpusztítás, vagy a tudatosság: a sorsom. Mindig volt és neked is lesz, aki buzdít, aki bízik benned, akinek, 124

A forrástól – az óceánig akiknek te úgy vagy tökéletes, jó, szeretni való, amilyen vagy. S a képességeid kibontakoztatásához, az élet megéléséhez ők lesznek, ők az igazi társaid. Felelj mindig a jelenre! Vesd bele magad minden pillanatban, teljes lelkeddel, teljes valóddal! Oly gazdag leszel! Megszűnik körülötted a zűrzavar –nem lesz sem pánik, sem depresszió, sem más betegség, mert önmagad szerint élsz. A világ nem attól lesz szebb és gazdagabb, ha szürke egyenruhába bújsz, ha egy személy leszel a többi között. A világ, a te világod attól lesz szebb, attól szebb, ha te, te vagy. Egy külön fény, külön illat, külön tehetség, külön és a többiekkel mégis együtt. Ha te egy szürke emberke szeretnél maradni, vegetálni, csak túlélni az életet, akkor ezt most nem olvastad volna el. De elolvastad. Készen állsz az utazásra önmagadhoz, készen állsz a tudatosságra. Készen állsz, hogy gazdaggá tedd magad és a földi létet. Isten hozott! Kapcsolat vagy kapcsolódás? Merünk-e szívünk szerint igazán kapcsolódni valakihez, vagy csak kapcsolatokban élünk? Merünk-e bátrak lenni a kapcsolódáshoz, amelyben elménk és szívünk minden rezdülésével rész veszünk? Hideg

világban

élünk, 125

felszínes

kapcsolatokba

A forrástól – az óceánig bonyolódunk. A megfelelés, az elismerés kényszere, a valahová tartozás ösztöne sodor valamerre, valahova. S nem véletlen, hogy ezekben a kapcsolatokban mégis magányosnak érezzük magunkat, sokszor vagyunk szomorúak, lehangoltak. Nm tudunk igazán feloldódni, nem önt el " az egy velem" hatalmas és csodálatos érzése. S itt most az „egy velem” -nél nem elsősorban a szerelmi kötelékre gondolok, hanem lelki kötődésre, amikor ráhangolódsz a másikra, benne vagy a gondolataiban, tudod, mit miért tesz, nem kívülállóként mondod neki amit mondasz, hanem belépsz az életébe, a sorsába, s már érzed a motivációit. Ahogyan Müller Péter fogalmazza nagyon szépen: „Élni tudnád az életét.” A kapcsolatok jönnek-mennek, mindig a te változásaidnak, álmaidnak. vágyaidnak megfelelő emberkéket hoz eléd a sors. S ahogyan te változol, ezek a kapcsolatok elkopnak, megszűnnek, messze járnak. Csak nézz körül, hány ember ápol kapcsolatokat érdekből, valamilyen előny reményében. Hány szerelmi kapcsolat megy tönkre, mert nem a másikat kereste, csak önmagában a szerelmet, s ezt az érzést rápakolta valakire, akit csak az általa felruházott tulajdonságokkal lát. Sosem a másikban csalódsz, mindig önmagadban. Mert olyan tulajdonságokkal ruháztad fel a másikat, ami hiányzik belőle, azt láttad benne, amit látni szeretnél, s amikor kinyílik a szemed, s meglátod a valóságot, azt mondod: csalódtam. Nem. Nem jól néztél. Nem őt láttad, hanem az álmaidat. Kapcsolatunk rengeteg van az életünk során. A kapcsolattal nem jár felelősséggel. De nem is nyújt örömet, felszabadulást. Amikor először megérzed a kapcsolódás érzését, az 126

A forrástól – az óceánig valami hihetetlen, földöntúli boldogság! Ez valami láthatatlan, lelki kötelék, ott legbelül megmoccan benned valami, tudod, hogy ehhez az emberhez közöd van. Valami megmagyarázhatatlan, mélységes kötelék, amely nem vezethető vissza időre, helyzetre, ez VAN. Úgy érzed, ezer éve ismered. Mintha mindig a részed lett volna. S ettől a perctől kezdve mindegy merre jár, nincs távolság, mert a szívedben hordod. S ha eszedbe jut, csak szeretetteljes gondolatok forognak benned, csak a jó szándéknak van helye, a „csak minden jól alakuljon az életében, csak minden jól sikerüljön!” üzenete sugárzik át rajtad. Összeköttetésben álltok. Azt is írhatnám, egyek vagytok. S ez megint nem csak a szerelemre vonatkozik, hanem minden egyes kapcsolódásra. S itt már felelősséget érzel önmagad iránt, hiszen egyetlen rossz szót, mozdulatot, gondolatot nem engedsz meg magadnak. Minél több a kapcsolódásunk, annál gazdagabb az életünk. Minél több a kapcsolódásunk, annál több az öröm, a szépség, annál inkább kinyílunk mások felé. A kapcsolódáshoz bátorság és éberség kell. Éberség, hogy észre vedd, s bátorság, hogy elmerülj benne. Kívánom, hogy így legyen!

127

A forrástól – az óceánig Rendezd a kapcsolataidat! Ezzel magaddal teszel jót Rendezetlen kapcsolataid hatalmas rombolást végeznek benned. Hatalmas visszahúzó, energiádat felemésztő erők. Hiszen zűrzavarban élsz, állandó önvádban, vagy vádaskodásban. Állandó bűntudatban, vagy a másikban bűntudatot keltve. Mindez ellentétes a létezéssel, a létezés törvényével. S persze, jogodban áll szembe menni ezekkel a törvényekkel, megteheted, de el fogsz égni, bezárt leszel, egy láthatatlan kis sziget, melyet nem ismer senki, nem keres senki. A legnagyobb probléma a kapcsolatainkban, hogy elvárjuk, kitaláljuk, hogy a másik milyen legyen. S tőled is ezt várják. Egy könyv is kevés lenne felsorolni az elvárások óceánját, ebben hihetetlen gazdagságra tettünk szerint. Mosolyogni való. Egy nem létező álomvilág! A miért nem vagy ilyen uralkodik ahelyett, hogy rácsodálkoznánk a körülöttünk élőkre, s ránk csodálkoznának: jaj, de jó, hogy ilyen vagy! felkiáltással. De nem, mi kötözködünk, elítélünk és megítélünk, panaszkodunk és búslakodunk, s velünk ugyanez történik. Mindaz, ami az emberi együttélés elengedhetetlen feltétele benne van a tíz parancsolatban. S ha jól megfigyeled, ebben nincs szó politikáról, vallási felekezetekről, egyházról, hierarchiáról, nemzetek, emberek közötti különbségéről. Nincs szó arról, ki 128

A forrástól – az óceánig alacsony, ki szőke, ki férfi, nő vagy gyerek. Arról van szó: te hogyan élhetsz, ha boldog akarsz lenni a lelkedben. Nem írja azt, hogy mindenkit lángoló szeretettel árassz el, mert ez képtelenség. Nem írja azt, hogy mindenkinek segíts, mert ehhez egy élet kevés. Nem írja azt, hogy éjt nappallá téve dolgozz, mert kimerülsz. Még csak azt sem írja, hogy akkor leszel bölcs, humánus, ha elvégzel húsz egyetemet. Akkor vagy bölcs, és akkor vagy boldog, ha rendezett kapcsolatokban élsz. S ehhez az szükséges, hogy merj KAPCSOLÓDNI a körülötted élőkhöz. Ha veszed magadnak a bátorságot, s ki mersz nyílni az emberek felé, ha mersz kapcsolódni, kötődni hozzájuk már egyenesben vagy. A kapcsolódást neked kell elkezdened, mert hiába vársz a másikra, lehet, hogy soha nem történik meg. S nem is az a lényeges, a másik mit lép, hanem az, te mit lépsz. Ez nem állandó nyüzsgést, bizonyítási kényszert jelent – jaj, ne haragudj, nem úgy gondoltam –hanem jelenti azt, hogy olykor elvonulhatsz, kivonulhatsz, csendben maradhatsz. Az, hogy hogyan kapcsolódunk, mennyire bízunk meg többi emberben a szülőkkel való kapcsolatokon múlik. most szándékosan nem szeretnék belemerülni gyermekkor fájdalmaiba, mert messzire vinné ezeket gondolatokat.

a S a a

Amit nagyon fontosnak tartok leírni (persze ez az én hitem a létezésünket tekintve): a szüleidet te választottad. Persze, gyereket ők is akartak, vagy ha nem, 129

A forrástól – az óceánig hát megáldotta őket a sors. De az, hogy egy szülőpárhoz milyen lélek érkezik, az már a lélek döntése. S példaként szeretnék most elmesélni egy történetet a lányomról és rólam. (Igaz, ma már jókat nevet rajta a lányom. Tudnod kell, hogy a lélek 7 éves korára tagozódik be, szokja meg a földi létezést.) A televízióban az abortusz körüli vita lángolt, a barátaimmal hallgattuk a lelkes magzatvédőket. S persze, közöttünk is megvolt a vita. Belépett a szobába az akkor 7 éves lányom, s jót nevetve azt mondta: miről beszélnek ezek? A lélek nincs is mindig a testben! Hol itt van, hol visszamegy. S ha nekik nem kell, majd keres másik testet magának. Döbbenten hallgattunk. Este, mikor egyedül maradtunk, s csak a csend volt körülöttünk megkérdeztem tőle, mit jelent az, amit mondott? S mesélni kezdett. Hát, tudod, az úgy van, hogy ott megkérdezik tőled, szeretnél-e megszületni? Ha igen, akkor választhatsz anyát magadnak. Ha nem, akkor szelíden rábeszélnek, de akkor már nem te választasz, hanem leküldenek valahova. S ha igent mondtál, akkor olyan, mintha filmet néznél, megmutatnak neked egy jó pár embert, s mindenkiről elmondják, hogy milyen. Én azért választottalak téged, mert azt mondták rólad, hogy benned nagyon sok szeretet van. S téged ott nagyon szeretnek. Aztán hol itt vagyunk, hol ott vagyunk, állandóan közlekedünk. S ha visszamegyünk, sokat mesélnek nekünk. Hét éves volt. S hozta magával az élet minden bölcsességét. Mindezt azért írtam le, hogy bármilyenek is a szüleink, 130

A forrástól – az óceánig bármilyen szülők vagyunk mi magunk, a lehető legnagyobb dolgot kaptuk és adtuk: esélyt a létezésre. A legnagyobb kincset. Ha a szüleiddel való kapcsolatod rendben van, ha hozzájuk igazán tudsz kapcsolódni, a többivel már könnyebb dolgod lesz. S mindez azért, mert ha őket átérzed, ha őket nem a szemeddel, hanem a lelkeddel látod, a többi embert is könnyebb lesz így látnod. Ha szüleidet fel tudod menteni a vélt vagy valós fájdalmaid miatt, a többi ember is feltudod. S nem megy ez másképp, csak ha kitárod a szívedet, feltárod a lelkedet, ha lehull az álarc, nincs megjátszott szerep, csak a színtiszta valóságod. Hiszen hogyan is láthatna meg téged igazán valaki ködbe burkolózva? Hogyan érthetne meg, nyílhatna ki előtted, ha egy sötét, csukott világban élsz? Ha a kapcsolataidat rendezni szeretnéd, felejtsd el az elmédet. Az elméd rögtön lázadni kezd: bolond vagy te? Nem emlékszel, hogy ekkor, meg akkor, meg mit és hogyan művelt veled? Ha a lelkedre hallgatsz, s a lelkeddel figyelsz más lesz a kép. Meglátod a másikban saját magad: ő ugyanazokkal küzd, mint te, ugyanaz fáj, ugyanaz bántja, ugyanúgy önmagát keresi tudatosan vagy tudattalanul. A másik is te vagy – hogyan haragudhatnál hát saját magadra? Ezért fontos az, megtanuld szeretni elfogadni magad. S ha ez megtörténik, minden rendben van.

131

A forrástól – az óceánig A bátorság jutalma Menny és pokol A teljes élethez bátorságra van szükséged. Ezt a bátorságot úgy teremtheted meg magadban, ha tudod, elhiszed, hogy minden célodhoz, vágyadhoz benned van az erő, s rendelkezel mindazzal az adottsággal, mely ezek eléréséhez szükséges. Ha valamire azt mondod: sikerül! - akkor úgy lesz! Ha valamire legyintesz: á, ez nekem nem jöhet össze – akkor is igazad lesz. Mindig, minden gondolatodban és hitedben igazad lesz. Ez a magyarázata annak, hogy a sorsod valóban te irányítod, senki más. Vagy nem irányítod, csak sodródsz, de az is a te döntésed. Hosszú évek tapasztalata, hogy az emberfia hajlamos mindent készen várni. Minden, ami rossz, az önhibáján kívül, tőle függetlenül történik. Sokan mondják: megadtam magam a sorsnak. Én ezt úgy fogalmazom: feladta. Mindig azt vonzod magadhoz, amiben hiszel: ha a szerencsétlenségedben, a meg nem értettségedben, magányodban, boldogtalanságodban – akkor az életed is valóban ilyen lesz. Ha a sikeredben, a boldogságodban, az emberi kapcsolataid szépségében – akkor a sorsod így alakul. Nem elég, ha mondogatod magadban azt a változást, amihez szeretnél eljutni: belső hitté kell válnia. Hinned kell, hogy nem lehet másképp. Nem történhet semmi másképp. Az lesz, ami a lelked mélyén él benned, s 132

A forrástól – az óceánig amiben hiszel. Ehhez feltétel nélküli bizalomra van szükséged önmagad iránt. Ki bízzon benned, ha te sem bízol magadban? Ki menjen előre, ha te nem lépsz? Ki változtasson, ha te nem változtatsz? Ki égesse fel maga mögött a múltad, ha te nem teszed? Az élet nem egy görög tragédia, hanem játék! Nem kell itt mindent túl komolyan venni, hiszen nap múlik nap után, a tegnap már semmibe veszett, s ha rossz úton jártál, rossz döntést hoztál, vidd magaddal a tapasztalatot, amit hozott, a többit felejtsd el. A teljes élethez bátorság kell. Még az egyszerű, fél lángon élt élethez is. Persze, lehet menekülni előle magányba, betegségbe (az élet elöli menekülés szerintem a pánikbetegség és a depresszió is) de mi értelme? Itt vagy, te döntöttél úgy, hogy itt leszel, kíváncsi voltál ennek a létezésnek minden magasságára és mélységére. A teljes életben csak mélységek és magasságok vannak. Aki nem tudja teljes mértékben átélni a fájdalmat, mert fél, az nem tudja átélni teljes mértékben a boldogságot sem, mert attól is fél. A menny és pokol itt van a mindennapjainkban, hiszen van, amikor szárnyalunk, van, amikor szárnyaszegetten vergődünk. Az élet így teljes, így egész. S ha erre gondolsz, ha egyszer ezt megérteted magaddal, sok-sok tehertől megszabadulsz. Ha, magasra szállsz, ha mersz földöntúli boldogságot érezni, akkor ez a pillanat a mélységben is eszedbe fog jutni. S tudni fogod, hogy az élet minden pillanatban változik, valamit meg kell tapasztalnod most, ott a mélyben, s ez a tapasztalat is 133

A forrástól – az óceánig gazdagabbá, teljesebbé tesz. Odafenn szárnyalva pedig tudni fogod, hogy ez a boldogság jár neked, s belemerülsz minden pillanatban, ameddig csak tart, Semmi sem tart örökké: sem a fenn, sem a lenn. Állandóan váltakozik. Nincs eleve elrendelt sors, előre megírt forgatókönyv. Az élet soha nem ismétli önmagát, csak te ismétled a régi reakcióidat, új helyzetekben is a régi sémákat használod. Ezért van az, hogy egy-egy élethelyzet újra és újra visszaköszön az életedben. Mert mindig ugyanazt a rossz választ adod, s amíg rossza a válasz, a probléma, a megoldandó feladat újra és újra bekopog az ajtódon. A létezésed a bátorságodat szeretné felszínre hozni belőled, hát engedd. Engedd meg magadnak, hogy teljes életet élj. Akkor is, ha ez olykor fájdalommal jár. Ez is az élet része. Engedd meg magadnak, hogy tévedj. Ez is az élet része. Engedd meg magadnak, hogy zsákutcába szaladj. Ez is az élet része. S engedd, hogy boldog legyél, mert ez éltet, ez ad erőt. Szeress és szeressenek, akkor is, ha ez nem veszélytelen. Tudom, hogy készen állsz, s minden megvan benned ehhez az utazáshoz.

134

A forrástól – az óceánig

SZERESS! Az egyetlen igazi, éltető erő. Nincs más.

135

A forrástól – az óceánig Szeress! Egész földi létezésünk a szeretetről szól. Ezért vagyunk itt, ezt kell megtanulnunk. Az összes többi dolog oly lényegtelen, s oly nagyon eltörpül e mellett. Szeretetre vágysz: adni és kapni akarod, s ha szeretsz és szeretnek, az élet összes útja rendben van. Szeretet nélkül olyan vagy, mint a fuldokló, néha-néha levegőhöz jutsz ugyan, de a végkimenetelét már előre tudod. Szeretet nélkül élő halottak vagyunk, semmi több. Szeretet nélkül kihűlünk, megfagyunk, elveszünk. Miért van mégis úgy, hogy minden ember szomjúhozik a szeretetre, mégsem mer belemerülni, elveszni benne, miért van az: ha becsöppen az életébe a szeretet érzése, azonnal aggodalmaskodni kezd? Mint mindent, a szeretetet is önmagaddal kezd. Ha te tudod, hogy milyen sok kincsed van, amit megoszthatsz a többiekkel, ha te tudod, mi az, amivel csak te rendelkezel, senki más, ha te szereted és tiszteled magad, ha alázatos vagy magaddal, ha elmerülsz saját létezésed csodálatába, erődbe, bátorságodba –akkor tudsz szeretni és szeretve lenni. E nélkül csak szükségletet pótolsz, csak a magány elöli menekülést hívod majd szeretetnek. Olvasd el a két mondatot és gondolkodj el rajta: – Szeretlek, mert szükségem van rád. – Szükségem van rád, mert szeretlek. Melyik a szeretet szerinted?

136

A forrástól – az óceánig A szeretet alfája és ómegája Belső szobád rejtelmei Kell egy hely, ahol elcsendesülsz. Ahol felszabadultan, minden kényszertől és sallangtól mentesen önmagad lehetsz. Ahol lecsillapszik minden körülötted kavargó forgószél, eltűnik minden zivatar, ahol kisüt a nap akkor is, ha odakinn nagy vihar dúl. Odakinn nagy vihar van. Az egész világ egy nagy vihar – azzá tettük –ahol megkapaszkodnod olykor szinte lehetetlen. Van, aki szálfa egyenesen ellenáll ennek a viharnak, törnek is ágai, kicsavarodik a törzse, mert a vihar erősebb. Nincs mit tenni ellene. Vannak, akik elhajolnak, s a vihar elmúltával újra felemelik a fejüket, csak a sok-sok elhajlásban belső tartásuk szenved. Érzik, hogy a vihar igazságtalan, a vihar olyasmit akar elpusztítani bennük, ami számukra fontos, ami az életük, létezésük értelme. Hogyan lehet hát békességben, harmóniában élni viharok közepette? Kell, legyen egy hely, ahol önmagad vagy, csakis önmagad, ahol őszintén megnyílhatsz önmagadnak önmagad előtt. Ezt nevezem én belső szobának. Ha túl sok a zűrzavar benned vonulj el egy csendes zugba. Legyen az a lakásod legkedvesebb része, rendezz be egy sarkot, amely már önmagában nyugalmat és békességet áraszt. (Számomra ez például a galériám, ahol mindig csak én tartózkodom, se idegen, se barát nem látogatja ezt 137

A forrástól – az óceánig a helyet.) Ne zavarjon semmi és senki. Tegyél fel egy meditatív zenét, segít a gondolataid lecsillapításában, gyújts meg egy gyertyát, a fény, a tűz tisztít. S csak hagyd, hogy az összes gondolat átvándoroljon rajtad, csak figyeld magad, mintha egy idegent figyelnél. Ezek a gondolatok csak az elme játékai, az elme kombinációi. Hagyd kifáradni az elmédet. Ne szólj rá, ne állítsd le, ne hadakozz vele. Csak figyeld. Előbb-utóbb megadja magát, s rád borul egy belső csend. Egy olyan csend, amelyben megszólalhat halkan a szíved. A szív sosem hangos. A szív sosem zűrzavaros. A szív tudja, hogy neked mi a jó és mi a rossz. Tudja, mi az ami előre visz és mi az, ami visszahúz. A szív akkor is igaz válaszokat ad, ha nehéz szembenézni ezekkel az igaz válaszokkal. Szívedből nem tudsz gyűlölni. Szívedből nem tudsz irigy lenni. Szívedből nem tudsz bántó és lenéző lenni. Szívedből csak szeretni tudsz. És szívedből először is önmagad fogod szeretni azért a bátorságért, hogy próbára teszed magad ebben az anyagba zárt létezésben, miközben a lelked szárnyalásra vágyik. Szívedben először is önmagad fogod becsülni a bejárt utakért, még azokért is, amikor eltévedtél. Szívedből először is önmagad boldogságát építed, hogy ez a felépített boldogság nagy, hatalmas legyen, túlnőjön rajtad, s kisugározzon minden körülötted előre. A belső szobád a szíved. Ez az a hely, ahol nyugalmat találsz. Ezt senki –a világon senki sem –tudja elhozni számodra. Nincsenek külső megoldások. Ezért fáj számomra oly sokszor, mikor 138

A forrástól – az óceánig millió-egy tréning, módszer leírását olvasom: ez, meg ez szabaddá tesz. Nem. Senki, soha nem fog szabaddá tenni téged. Én sem. Lehet utat mutatni, hogy jöhetsz erre is. De szabaddá csak te teheted magad. Hatalmas szabadsággal születtünk! Mindig, minden pillanatban, a mi kezünkben van. Dönthetsz úgy, hogy részt veszel ebben a jelenlegi őrületben, és dönthetsz úgy, hogy nem. Dönthetsz úgy, hogy te éled a saját sorsodat, és dönthetsz úgy, hogy megalkuvásból, félelemből belesimulsz ebbe a zűrzavarba, ebbe a nagy közös őrületbe. Mivel olvasod ezeket a sorokat, úgy gondolom, neked elég volt önmagad el és felégetéséből, elég volt az őrületből. Utakat keresel. Tudnod kell, hogy egyetlen járható út van: ami önmagadhoz visz. S ehhez erőt a belső szobádban nyerhetsz. Én csak egy pislákoló gyertya lehetek számodra. De ezt szeretettel teszem. Szeretünk vagy mégsem? Gondolom, te is mondtad már: szeretlek, mert szükségem van rád. S gondolom, mondták már neked ugyanezt. Gondolom, te is mondtad, vagy gondoltad: nem tudok nélküled élni, s gondolom, mondták már ezt neked is. 139

A forrástól – az óceánig Ne izgulj, ha eddig nem történt meg, majd ezután megtörténik. Itt és most e pár sorban nem kizárólagosan a szerelemre gondolok. A szeretetre, amelyről azt gondolod, sok-sok ember iránt érzel, és ez vagy jó neked, vagy sem. Vagy szárnyalsz ebben az érzésben, hogy szerethetsz, vagy csak vergődsz benne. Szeretet és szükséglet. Gondoltad volna, hogy a kettő kizárja egymást? Mert mit is jelent a szükséglet? Szomjas vagy, oltod a szomjadat. Éhes vagy, oltod az éhségedet. Fázol, felöltözöl. Dolgozol, mert az élethez pénz is kell. S még sorolhatnám, de most nem az a célom, hogy az összes szükségletedet felsoroljam. Megfigyelted már, hogy abban a pillanatban, amikor kielégítetted a szükségletedet, megszűnik a vágyakozásod utána? Már nem is gondolsz rá, már minden rendben van! Elégedetten hátradőlsz – igen, szép az élet! S nem jut eszedbe újra az italhoz, az ételhez, a nagykabáthoz nyúlnod. Mert ami a cél volt, elérted. Ez a szükség. A szükséglet. Erre valóban szükséged van. No és a szeretet? A szeretet az a gondolat, amelyet az esetek többségében összekeversz a szükségeddel. Mert kell valami a másikból, ami belőled hiányzik, amit te egyedül nem tudsz megoldani, kell valaki, aki neked mindig helyesel, jó nagyra növesztve ezzel az egódat, kell valaki, aki fölött gyámkodhatsz, mert te jótét lélek vagy. Kell valaki, akin uralkodhatsz, aki helyett kitalálod, mi a jó neki, kell valaki, akibe belekapaszkodhatsz, vagy éppen 140

A forrástól – az óceánig beletaposhatsz, hogy kiéld a szükségleteidet. Lehet, hogy most megbotránkozol, de Teréz anyának fogalma sem volt a szeretetről. Ő is abban élte ki magát, hogy elment az elesettek közé, s egyetlen egyszer nem jutott eszébe, hogy ha létezne a keresztényi szeretet a Földön, nem lennének elesettek. Ha valóban élne a krisztusi szeretet, már virágzó paradicsom lehetne a Föld. Ne, most ne gondolj arra, hogy elítélem. Nem ezért írtam le ezeket a sorokat. Csak a számunkra és mások számára is szükséges tetteket ne hívjuk szeretetnek, mert semmi köze hozzá! A lelkiismeret elhallgattatása, semmi több. S még vállon is veregetjük magunkat, hogy mi milyen jó emberek vagyunk! Csak figyeld meg: valaki bajba kerül, beteg lesz, jobb esetben emberek hada veszi körül, a szeretet nevében. De kérdem én: hol voltak ezek az emberek a szeretet nevében addig, amíg ez az ember idáig eljutott? (Most eszembe jutott Albert Györgyi, akinek a temetése azért volt zártkörű, mert a család a „drága halottját” - ők fogalmaztak így! - csendben akarta gyászolni.) Hol voltak azok az emberek, amikor te eljutottál a nagy zuhanásodig, hol volt akkor a szeretet? És hol voltál te, amikor a másik zuhant, hol volt a te szereteted? Kiről gondoljuk azt, hogy szeretjük? Aki kielégíti a szükségleteinket. Oldja a magányunkat. Aki ott van mellettünk, aki egyetért velünk, aki a mi elvárásaink szerint él. S mindaddig szeretünk, amíg ez így van. S abban a pillanatban, amikor ez megszűnik, elönt bennünket a gyűlölet. Úgy érezzük csalódtunk. 141

A forrástól – az óceánig A szeretet nem öncélú. Nem kötődik a szükségleteidhez. Csak van. S ha egyszer találkozol ezzel az önfeledt érzéssel, ezzel a csak van-nal, sarkából fog kifordulni körülötted a Föld. A szeretet az, amikor nincsenek feltételek, nincsenek elvárásaid, egyszerűen csak örülsz a másik létezésének, hogy él, itt és most. Hogy veled együtt próbálkozik, s csak drukkolni tudsz érte, hogy megoldja, végig járja azt az utat, melyet választott magának. S ott vagy, nem mellette, hanem együtt vele, hogy mindez sikerüljön. Akkor is, ha nem érted, mit miért tesz, ha olykor elcsodálkozol a reakcióin. A szeretet nem ismeri a válogatás fogalmát. Nincs olyan, hogy ezt szeretem benned, azt pedig nem. A szeretet csak kerek egész lehet. Vagy mindent, vagy semmit. Itt nincs olyan, hogy ezt igen, azt nem. Szeretni csak akkor tudsz, ha teljesen elfogadod a másik embert, ha együtt vagy vele, ha nem kérded honnan jött és hova tart, ha nem filozofálsz róla. És most csak egy pillanatra gondolj bele: nem arra vágysz igazán a lelked mélyén, hogy elfogadjanak téged olyannak, amilyen vagy? Nem ez a csillapíthatatlan vágy él benned, hogy mondja ki végre valaki: nekem úgy vagy jó, amilyen vagy? Nem annak örülnél igazán, ha nem kellene mindenféle feltételnek megfelelned azért, hogy kapj valami szeretetpótlékot? Tudod, ezzel a többi körülötted élő ember is így van! Ha én nem szeretnélek téged, nem íródnának ezek a sorok. Honlap sem lenne. A szeretet ugyanis nem azon 142

A forrástól – az óceánig múlik, hogy mennyi felszínt látsz a másikból, hanem azon, hogy itt és most, a létezésnek ebben a pillanatában próbálkozunk saját önvalónk megfejtésével. Szeretlek, mert vagy. Itt és most. Szeretet és gyűlölet 1. A gyűlöletről Két ellentétes érzés. Mégis párban járnak. Csak az tud mélyen gyűlölni, aki a mélységes szeretetre is képes. Pozitív és negatív, két véglet. A pozitív emel, a negatív eléget, elemészt. Miért is tudunk gyűlölni helyzeteket, embereket, mozdulatokat, egy arcot, egy gesztust, mosolyt vagy könnyeket? Mert ki nem állhatjuk, hogy amit a másikban látunk, az bennünk is megvan, ha elfogadjuk, ha nem. Minden körülöttünk élő ember egy-egy tükörkép számunkra, megmutatja azt a képet rólunk, ami ellen tiltakozunk, amit nem vállalunk fel. Amikor a másikat gyűlölöd, tulajdonképpen magadat gyűlölöd. Valami olyanért, amit helytelennek, hibásnak vélsz. Ha nem tudsz mosolyogni, gyűlölöd, aki mosolyog. Ha nem tudsz szeretni, gyűlölöd, aki szeretni tud. Ha nem tudsz könnyeket ejteni, gyűlölöd, aki könnyezik. Ha félsz az emberektől, gyűlölöd a társaságot. 143

A forrástól – az óceánig Ha folyamatosan szomorú vagy, gyűlölöd a vidámságot. És még sorolhatnám. Pedig benned is megvan minden negatív pozitív oldala, a kérdés az, hogy melyiknek engedsz teret magadban. A gyűlölet pontosan olyan hatalmas erő, mint a szeretet. Csakhogy ez a negatív erő a halálod lelki és testi értelemben egyaránt. A lélek lételeme a szeretet, ellensége a gyűlölet. Bezár. Hideggé, élőhalottá tesz. S félelmetes módon tud elhatalmasodna rajtad. Először csak egyes dolgokat, embereket gyűlölsz. Aztán terjedni kezd, s már átjár mindent, örökös elégedetlenkedés lesz úrrá rajtad. Gyűlölheted a másikat, mert sikeres, te pedig nem. Ha kinyílt szemmel észre veszed, hogy neki semmi köze a te sikertelenségedhez, ehhez csak neked van közöd, nem zúdítanád rá ezt a negatív érzést. Ellesheted tőle a sikere titkát, tanulhatsz tőle, megmutat neked valamit, amire eddig te nem jöttél rá. Ez nem baj. Nem rossz. Ez jó. Hálásnak kellene lenned, hogy amit eddig nem láttál, megláttatta veled. Gyűlölheted a másikat, mert nem szeret téged. Te sem szeretsz mindenkit. Ahhoz, hogy a feltétel nélküli szeretetig eljuss, amikor már minden ember iránt csak szeretetet és megértést érzel, sok mindenen keresztül kell menned, sok mindent meg kell élned. Amikor már a másikban is meglátod a saját igazi arcodat, a másikban is meglátod a küzdelmet, eltűnik az irigység és a gyűlölet. Abban a pillanatban már magadért és a másikért is csak drukkolni fogsz. Gyűlölheted azt, akibe tegnap még halálosan szerelmes 144

A forrástól – az óceánig voltál, csak ma már másfelé visz az útja. Ha tudnád, ha látnád, hogy nem veled van baja, csak éppen ahhoz, hogy fejlődjön, tapasztaljon, tovább kell lépnie. Vagy éppen nem téged látott sohasem, hanem egy elképzelt ideál összes tulajdonságát rád ragasztotta, amivel te sohasem rendelkeztél. Ez nem a te és nem az ő hibája. Talán megtanulta tőled, hogy nyitott szemmel járjon. S te talán megtanultad tőle, hogy egy kapcsolatban sosem szabad megfelelni az elvárásoknak, sosem szabad szerepet játszanod. Gyűlölheted önmagadat, ami a legnagyobb merénylet önmagad ellen. Ez az érzés soha nem uralkodhatna el rajtad, ha kritikával szemlélnéd a környezetedet, ha nem ülnél fel mindenféle véleménynek. Aki ismeri önmagát, az nem sebezhető és nem támadható. Ismeri az erősségeit és ismeri a gyengéit. Ha valami olyat kérnek számon rajtad, aminek nem tudsz eleget tenni, intézd el egy mosollyal. Ekkor szoktam azt mondani: na, ez nem az én világom! De ebben és ebben számíthatsz rám! Nem azt mondom, hogy ne gyűlölj. Gyűlölj, mert ez is egy érzés. Éld meg, ne fojtsd el. Hagy tomboljon benned! Hagy játszanak a gondolataid. Ha elnyomod, újra és újra visszatér. Minden elfojtás visszatér, s addig dörömböl az ajtódon, míg be nem engeded, s helyre nem teszed. Azt mondom tehát, gyűlölj, csak váltsd ki ezt a gyűlöletet. Bújj bele egy pillanatra a másik ember bőrébe, nézd meg, miért is jutottál abba a helyzetbe, amit most éppen gyűlölsz, vizsgáld meg a cselekvéseidet, gesztusaidat, érzéseidet, s kinyílik az ablak: látni fogod, nem gyűlölködni kellene, hanem változtatni. Másképp 145

A forrástól – az óceánig viszonyulni az életedhez, a létezésedhez. S tudd azt, hogy a változás lehetősége minden napfelkeltével eljön. Sosem érdekes mi volt tegnap, az előző percben, mindig az az érdekes, most mi van. A gyűlölet csak szeretettel kiváltható. S ezt önmagaddal, önmagad szeretetével kell kezdened. Szeretet és gyűlölet Nincs más szeretet, mint a feltételek nélküli elfogadás Az előző részben a gyűlöletről beszélgettünk. Most a szeretetről szeretnék írni. Az egyetlen igazi, éltető érzésről, ami nélkül éppen úgy nem tud élni a lelked, mint a tested levegő nélkül. S most itt nem elsősorban a szerelemre gondolok. Arról a következő részben lesz szó. Nem tudom, megfigyelted-e már, de sokkal könnyebben gyűlölködünk, mint szeretünk. „Érdekes”: a gyűlölettől nem félünk. A szeretettől igen. A gyűlölet pillanatok alatt képes teljesen magába szippantani, a szeretetnél vacillálunk. A gyűlöletbe teljes erőbedobással vetjük magunkat, a szeretetnek pedig csak a felszínén maradunk. Pedig tudjuk: a gyűlölet öl, a szeretet éltet. Miért is félünk a szeretettől? Elsősorban azért, mert teljes önmegadást, teljes kitárulkozást követel. Szeretni nem lehet sunnyogva, álcázva magunkat, szeretni nem lehet éppen hogy: 146

A forrástól – az óceánig szeretek is meg nem is. A szeretet nem tűri a hazugságot, nem tűri a gonoszságot, s nem tűri a gyűlöletet sem. Szeretni nem lehet úgy, hogy válogatsz a másik tulajdonságai között: ezt szeretem benned, ezt meg nem. Szeretni csak az egészet, a teljes embert tudod. Ha válogatsz: ez jó benne, ez nem, akkor ne beszélj szeretetről. Akkor ez csak szükség. Ami vonz hozzá: valamilyen vágyad, igényed kielégül általa, hiszen rendelkezik azzal a tulajdonsággal, ami ehhez szükséges. Ez nem szeretet. Ez üzlet. Ő is ad valamit, s cserébe te is adsz valamit. Ha szeretsz, nem akarod a másikat átformálni, átnevelni, megváltani. Csak figyeled az útját, nézed a lépteit, s drukkolsz neki teljes szívedből, hogy valóra váljon mindaz, amire a lelke mélyén törekszik. Ha szeretsz, megérted a másikban, hogy más az útja, más a célja, mást kell megtanulnia, megtapasztalnia, mint neked. Ha szeretsz, nem akarod a saját képedre és hasonlatosságodra formálni. Ha szeretsz, nem akarsz szürke nagykabátot varázsolni belőle, hanem meghagyod a színeit. Ha szeretsz, mindig arra figyelsz: mit tanulhatsz a másiktól, mit tesz, gondol másképp. Tévedés azt hinni, hogy akiket szeretünk, azokkal mindig összhangban vagyunk. Nem is lehetünk, hiszen mindannyian mások vagyunk. Más a tapasztalatunk, más a gondolati hátterünk. Sokan azt mondják, nem tudnak szeretni. Mások azt mondják, a szeretetet tanulni kell. Mindkettő ellen 147

A forrástól – az óceánig berzenkedik a lelkem! Az, hogy valaki nem tud szeretni, egyenlő azzal, hogy semmibe veszi saját magát, megtagadja saját lényét, elfordul tőle, bezárja, gúzsba köti. Aki önmagával rendben van, aki önmagára felnéz, aki becsüli önmagát azért a bátorságért, hogy ide született, tiszteli csetlő-botló lépteit, s olykor jókat nevet saját magán, aki tudja szeretni önmagát teljes szívvel – az másokat ugyanígy szeret. Mindegy, hogy hajléktalan, drogos, alkoholista, meleg, okos vagy kevésbé, és még sorolhatnám. Mert ahogyan önmagában is, a másikban is csak az esendő embert látja. Csak a küzdelmét látja, ahogyan ő is küzd. Nem kéri számon, hogy miért annyi ereje, esze, tehetsége van, amennyi. A létezéséért szereti. Azért, hogy ő is itt van, s egy vonaton utazunk. A szeretetet tanulni kell…Na! Mit kell azon tanulni, amit hozol magaddal! Hiszen a feltétel nélküli szeretetet hozod magaddal! Csak nézd meg a gyerekeket! Míg picik, míg nem rontja el őket a világ, felhőtlenül mosolyognak mindenkire, barátságosak és elfogadók mindenkivel. Nem válogatnak. Tudják, hogy szeretetre szeretet, mosolyra mosoly a válasz. Aztán szépen kiöli belőlük az emberi közeg, ahogyan belőled is és belőlem is megpróbálták kiölni. S a visszaút keserves, ezt magad is tapasztalod. Ha valamit meg lehet tanulni az az, hogyan mutasd ki a szeretetedet. Mi az, ami boldogsággal, örömmel tölti el a másikat, miben siethetsz a segítségére. Mi az, amiben előbbre viszed, és nem gáncsolod. Meg lehet tanulni a kedves, önfeledt mosolyt, ami a másik arcára is mosolyt csal, meg lehet tanulni a bensőséges ölelést, amikor szívedre vonod. De a szeretetet nem tanulni kell. Csak 148

A forrástól – az óceánig kiszabadítani, felszabadítani a belső, igazi valóságodból. Eljön az az idő, amikor elég bátrak lesznek az emberek ahhoz, hogy a szívükre hallgassanak. Mert ott a szeretet uralkodik. Ott nincs negatív érzés, nincs harag, gyűlölet. Ez mind-mind az elme eszköze. A szív csak a szeretetet ismeri, csak akkor érzi jól magát, ha szerethet és szeretik. Vissza kell térnünk ide. Mert nincs más út, mint a szeretet útja. Az, hogy a gyűlölet mire képes, azt már tudod. Csak az emberiség történelmébe kell picit belelapoznod. Engem az mozgat, az éltet: mire vagyunk képesek a szeretetben. Ezért dolgozom. Ezért írok. S ezért írom most az, amit már sokszor leírtam: kezdd a szeretetet önmagaddal. Mert másnak osztani csak a meglévő kincseidből tudsz. De ehhez előbb össze kell gyűjtened a kincseidet. A szeretet kincseit. Boldogságunk titka Még ha megtalál is a boldogság, azonnal szidni kezded önmagadat. Valamit nem jól csináltál - hogyan történhet ez meg egy ilyen rettenetes emberrel, mint te? Hogyan lehetsz te boldog, hogyan is szerethet téged akárki is? Hát ez az egyik alapvető baj: hogy rettenetesnek tartjuk magunkat! Mindenre érdemtelennek. Értéktelennek, csúnyának, tehetségtelennek. Gyávának, elesettnek, gyengének. Ezek okozzák a félelmeinket is, melyek gúzsba 149

A forrástól – az óceánig kötnek, megfojtanak, falakba zárnak. Ebben az ördögi körben élünk. Mégis, minden lehetőséged megvan arra, hogy ebből kitörj - ha akarsz. Mindig Te vagy a főnök, mindig az fog történni, amit Te akarsz. Először azt kell, meglásd, hogy nem véletlenül vagy itt, dolgod van közöttünk, van valami, amit csak Te tudsz, amihez csak Te értesz. Nélküled kevesebb lenne a Föld, hiányozna az egészből egy részecske, ami Te vagy. Ha egyszer veszed a bátorságot, hogy bepillantást nyerj önmagadba -mindez világossá válik számodra. Ne a külvilág ítéletét vetítsd magadra, a külvilág semmit nem tud Rólad, nem érdemes foglalkozni vele. Nem lát Téged, csak magát látja. Mindazzal a tulajdonsággal, erővel, érzéssel rendelkezel, ami a sorsodhoz szükséges. Ott van Benned - csak felszínre kell hoznod. Utakat keresel, s néha zsákutcába jutsz. A zsákutca is jó, mert tudod, hogy nem arra kell menned. Az élet sok-sok próbálkozás, soksok útkeresés, de épp ez benne a szép! Az élet nem egy ógörög tragédia, hanem játék. Éld úgy, hogy csak játszol! Emberek, helyzetek jönnek-mennek az életedben, amit Te bizonytalanságként élsz meg, pedig éppen ez a biztonság: hogy semmi nem marad ugyanúgy. Le kell hámozd magadról azt a sok valótlanságot, amit a világ Rád rakott. El kell felejts minden elvárást, mert abba csak belebetegszel. S ha mindezt megteszed, ott fogsz csillogni a saját valóságodban. Meg fogsz lepődni azon a csodán, amit találsz. Tudom, most félsz, mert ez egy járatlan út. Én is féltem. Pocsékabbnak gondoltam magam, mint a körülvevő világ. De egyszer szembe kellett néznem önmagammal, meg kellett keresnem a helyem 150

A forrástól – az óceánig ebben a világban. Ha megtalálod önmagad, már nem fogsz félni a boldogságtól sem. Nem lesz Benned félelem, hogy elveszíted. Mert ez a másik nagy akadály. Félünk boldogok lenni.

151

A forrástól – az óceánig

152

A forrástól – az óceánig

Vár egy új világ! ITT és MOST

153

A forrástól – az óceánig

154

A forrástól – az óceánig Miért? Egy kérdés, egy egyszerű kérdés… Mégis mennyi mindent tönkre tesz, mennyi fölösleges aggodalmat, szorongást szül! Hányszor, de hányszor tetted már fel és teszed fel naponta is magadnak. Olykor találsz valamilyen magyarázatot a miértjeidre, de lehetséges, hogy a következő pillanatban ez a magyarázat már semmivé válik. A következő pillanatban már nem igaz. A miértekre a válasz csöndben érkezik. Amikor nem az elmét kérded, mert már belefáradtál, már annyiféle variációt összebogoztál. Jön egy pillanat, amikor megszólal a belső hang, s a fejedhez kapsz: ez az! Ez a válasz! Erre a jó a meditáció. Ha kipróbáltad az ellazulás művészete első lépését, s át tudtad adni magad a zenének, ilyen állapotban a miértekre is választ kapsz. Tégy fel magadnak egy kérdést, melyre választ szeretnél kapni. Csak a kérdés legyen benned, s mint egy kíváncsi kisgyerek, várd a választ. Ne te válaszolj. Merülj ez a zenében, s olykor tedd fel azt a kérdést. S csak várd a választ. S megérkezik. Lehet, hogy nem ebben a pillanatban. Lehet, hogy idő kell hozzá. De megérkezik. S ez igazi válasz lesz. Ha egyszer megtapasztalod ezt a csodát, használni fogod a megválaszolhatatlannak tűnő kérdéseidre. S ez nem az elméd válasza lesz, hanem egy belső titok feltárulása, az igazi felelet. Egyetlen kérdésre nincs válasz, pedig ez foglalkoztatja az 155

A forrástól – az óceánig embert leginkább: miért él? Mi az élet értelme? Mi az élet célja? Ha nagyon belemerülsz ezekbe a kérdésekbe, éppen az élet mellett mész el. Az élet nem csak te vagy, minden, ami körülötted van, él, létezik. Elválaszthatatlanul egybekapcsolódunk. Az élet önmagáért van, nincs célja, nincs értelme. A tetteidnek lehet célja, lehet értelme, de az, hogy miért vagy itt, miért létezel, erre egyetlen válasz van: az, hogy nincs válasz. Ahogyan azt sem tudjuk felfogni, mi az, hogy végtelen, így a létezésünket sem, mert a végtelenből jövünk és a végtelenbe érkezünk. A létezés önmaga gyönyörűségére van, az egész univerzum egy hatalmas csoda, s ebben a hatalmas gyönyörű csodában elmerülhetsz, élvezheted, felfedezheted, részese vagy, s ez éppen elég. És te felteszed a kérdést: miért élsz? Az életért. A létezésért. Mi az élet? Mi a létezés? Mindaz, amibe önfeledten belemerülsz, amiben örömödet, boldogságodat leled, ami átmelegít, a felhőkbe emel. Az is, amikor zuhansz, amikor boldogtalannak érzed magad, amikor nagyon mélyen vagy. A létezés csak egy játék, semmi több. Nem azért létezel, hogy híres legyél, gazdag legyél. Ez lehet a létezésed kifejezési formája sok egyébbel együtt, de nem a létezés értelme. Ennél te sokkal több vagy. Maga a végtelen. Csak nézz körbe egyszer, hol is élsz! A Föld annyi csodát, annyi szépséget rejt, mindmind azért, hogy te otthon érezd itt magad. Ami gyönyörűség, annak sosincs értelme. Ha az értelmét keresed, abban a pillanatban tovaillant a gyönyörűség is. 156

A forrástól – az óceánig Olyan ez, mint mikor szirmai szedsz egy virágot, meggyőződve arról, miért szép. Szétszedted, s a szépség odalett. Ha az életedet szeded darabjaira, semmivé válik. Nem élet lesz, csak lassú haldoklás. Ha a miértjét keresed, az életed illan el melletted. Mélységek és magasságok Fenn lenni szeretsz. Mert jó, nagyon jó. Fenn lenni szeretsz, mert úgy gondolod, most minden tökéletes. Most minden kerek egész. A zuhanástól viszont félsz, megpróbálod elkerülni, két kézzel kapaszkodsz magadba, másokba, hogy megvédjenek a zuhanástól. A mélységet rémisztőnek látod. Odalenn csak sötétséget látsz, s lenn a mélyben hosszúnak tűnik az út felfelé. Megélt, igazi mélységek nélkül nincsenek megélt, igazi magasságok sem. Éppen ezért ne félj a mélységektől. Megvan a maga varázsa. A gyertyafényt sem napvilágban csodálod és értékeled igazán. A napsugár is az éj sötétjében hiányzik. Viszont szikrázó napfényben hogyan láthatnád a hold fényét, a csillagok ragyogását? Ha nem lenne ősz, az elmúlás, hogyan lehetne tavasz, a megújulás? Ha nem lennél szomorú, s ha nem engeded meg magadnak, hogy ez a szomorúság átjárjon, teljesen megéld, nem mered majd ezt tenni a boldogságoddal 157

A forrástól – az óceánig sem. Ha félsz a szomorúságtól, a boldogságtól is félsz. Felszínesen élsz. Mindent csak félig-meddig, főleg egy gondolatok uralma alatt lévő álomvilágban. Képzeld csak el: egyetlen pillanatra minden ember minden gondolata valósággá válik. Csak egyetlen pillanatra. Rájönnénk, miért is van káosz a világban. Nem kell, hogy benned is káosz legyen, te is zűrzavaros légy. Éld meg a benned lévő szomorúságokat, fájdalmakat. Nem, nem feldolgozni kell, nem megtanulni együtt élni vele, mert így nem jutsz sehová. Merned kell megélned, hogy ne kísértsen, ne köszönjön vissza, ne jöjjön be újra és újra ajtódon-ablakodon. Engedd meg magadnak, hogy fájjon, nagyon fájjon, ami fáj, menjél bele, teljesebb leszel általa. S ahogyan belemész, már egyre kevésbé fáj, egyre kevesebbet kísért, s végül eltűnik teljesen. Ezért nagyon jó a tükörbe nézés meditáció. Valaki azt írta: szomorú arcok jönnek felém. Igen előjöttek azok a szomorú arcok, melyektől eddig félt, melyektől eddig elfutott. Olyan ez, mint a félelem. Mindent bevonzol, amitől félsz – a félelmeddel valóságot teremtesz. Csak kérdezz meg egy pánikos vagy depressziós embert: félelmével éppen azt az állapotot vonzza be, amitől fél. Emlékszem egy éjszakámra még ebből az időből. Csurom vizesen ébredtem, ki akart ugrani a szívem, s teljes tudatában voltam annak, hogy meghalok. Most. Ebben a pillanatban. Ettől aztán minden rosszabb lett. S hirtelen az jutott eszembe: miért félek a haláltól? Hiszen az élet része. Csak egy szempillantás az életemből. A létezésemnek nincs sem kezdete, sem vége. 158

A forrástól – az óceánig Akkor jöjjön hát! S valahányszor ilyen riadalomra ébredtem, tudatosítottam magamban: életem része a halál. Jöjjön! S egy idő után eltűnt, megszűnt, már nem féltem sem az utcán, sem éjszaka, sehol és semmilyen helyzetben, mert tudatosult bennem, hogy ez is az élet része. Mélység volt, amit meg kellett élnem. S ezzel szabaddá lettem. Ez volt az én poklom. Nem tudom, mi a te fájdalmad, mi a félelmed, mi a poklod. Ne fuss előle. Vesd bele magad, add meg magad: ne küzd, mert ebből a küzdelemből csak vesztesen kerülhetsz ki: csak elfojtás lesz belőle, mely újra és újra fel fog törni, mint egy vulkán. Egyre nagyobb erővel, hiszen egyszer már győzött: nem szembe néztél vele, hanem elmenekültél tőle. Ha nem tudsz igazán sírni, nem tudsz igazán kacagni sem. Ha nem tudsz igazán szomorú lenni, igazán boldog sem. Mélységek nélkül.

és

magasságok…Nem

léteznek

egymás

Kezd azzal, hogy megéled az eltitkol mélységeidet, eltitkolt fájdalmaidat, szomorúságaidat. Sírj, dühöngj, zokogj, tedd, ami jól esik. Megszabadulsz tőlük. S ezután, ha szomorúság érkezik az életbe, ne zárd be az ajtódat. Utána a boldogság kopog, s az ajtó zárva lesz.

159

A forrástól – az óceánig Mit adhatok Neked? Ugye számtalanszor feltetted már ezt a kérdést? S őszintén gondoltad, és őszintén kérdezted, és őszinte választ vártál. Mit is adhatsz? Mert persze, tudom, a csillagokat is lehoznád az égről, ha olyan kéri tőled, aki nagyon fontos számodra. Csak azt tudod adni, ami, és aki vagy. Nem adhatsz nyugalmat nyugtalanul Nem adhatsz boldogságot boldogtalanul. Nem adhatsz örömet örömtelenül. Nem adhatsz szeretetet önmagad szeretete nélkül. Nem adhatsz békét békétlenül. Nem adhatsz megértést, míg önmagad sem érted. Nem adhatsz tanácsot, míg magaddal is tanácstalan vagy. Nem adhatsz erőt erőtlenül. Nem adhatsz derűt lemondással telve. Nem adhatsz érintést tüskékkel tele. Nem adhatsz ölelést zárt szívvel élve. Nem adhatsz őszinte szót, álarcokat öltve. Ha adni akarsz, először magadnak kell adnod. Nyugalmat: hogy minden rendben van. Akárhogyan is 160

A forrástól – az óceánig állnak a dolgok. Boldogságot: a nap minden percében – hisz annyi csodálatos dolog vesz körül! Örömet: minden ébredéssel, várakozással, mit hoz a következő perc. Szeretetet: mert itt vagy, küzdesz önmagadért, hogy az lehess, aki vagy. Akárhová kerülsz. Békességet: mert békében és békére születtél. Csak az elméd zaklat fel. Ha szívedre figyelsz, békességet lelsz. Megértést: hibázhatsz, eleshetsz, csalódhatsz, bármit megtehetsz. Legközelebb majd kijavítod. Tanácsot: mit tegyél és mit ne. Mi a jó neked. Erőt: mindig mindenből kijöttél. Mindig mindent megoldottál. Most sem lesz másképp. Derűt: nevess magadon, ha hibázol. Nevess, ha ügyetlen vagy, csak nevess, nevess, nevess, hiszen az egész élet csak egy nagy játék. Érintést: érintsd meg magad szeretettel. Simogasd meg az arcod: megtetted valaha? Ölelést: ringasd el magad esténként, öleld át magad két karoddal, mintha újra gyermek lennél. Őszinte szót: ne gyűjts érveket az általad is helytelenítettekre. Nézz őszintén saját magad szemébe. Tévedhetsz, lehetsz rossz, bármit tehetsz. Csak önmagad előtt ne titkold.

161

A forrástól – az óceánig S ha mindezzel megvagy, akkor valóban felteheted a kérdést: Mit adhatok Neked? Mert már lesz mit adnod. Ne feledd: csak azt adhatod, amit magadnak is megadsz. Csak azt adhatod, aki, és ami vagy. Sem többet, sem kevesebbet. Szabadulás – és most szívj friss levegőt! Azt nem ígérhetem, hogy egyszerű. Amikor először lépsz ki a börtönödből, először lépsz a saját utadra, rajtad kívül mindenki összezavarodik. Először csak rád csodálkoznak, s azt hiszik, ez valami vicc, vagy éppen rossz napod van, vagy valamilyen front jön – megy. Aztán ahogyan telnek a napok, s te először csak habozva, félve, majd egyre bátrabban lépkedsz a saját utadon, a csodálkozást felváltja a düh –na, te nem vagy normális! felkiáltással. Persze, valóban nem vagy normális, ha a mai világot normálisnak, az emberek életmódját, viselkedését normálisnak lehet nevezni. Valóban nem vagy normális, hiszen ebben a nagy népi álarcosbálban levetetted az álarcodat. Ne lepődj meg. Kevés embert fogsz álarc nélkül látni, de az álarcod nélkül felfedezed őket. Aztán ahogyan telik az idő, a dühöt, ami feléd áramlik 162

A forrástól – az óceánig felváltja a zsarolás: mert te milyen vagy!-csattan majd fel sokszor. Te egy önző dög vagy! Még erre sem vagy képes! Hát igen: rájöttél végre, hogy eddig csak kihasználtak, elhasználtak, hátad mögött –bármi jót is tettél,- lenéztek. Zsaroltak, mert zsarolható voltál: szeretettel, szép szóval, megértéssel. Mindig, mindenhol ott voltál, saját magadról elfeledkezve, mert hitted, hogy itt másokért kell élned, másokért kell cselekedned, mindig másoknak kell adnod. Erre épülnek a közösségek. Mindegy milyen, társadalmi, politikai, vallási: rendeld magad alá a közösség érdekeinek! (Elgondolkodtál már azon, milyen közösség az, ami megalkuvást, alázatot, tiszteletet követel? Az igazi közösség az egyénért van és nem megfordítva. Az igazi közösség az egyén életét, sorsát segíti, szárnyakat ad ahhoz, hogy felszínre kerüljön belőle mindaz, amit magával hozott, felszínre kerüljön a saját gazdagsága, szépsége, ereje. ) Hát igen: új útra léptél, kitépted, kiszabadítottad magad a börtönödből. Amely lehet, hogy kényelmes és összkomfortos volt ugyan, de mégis csak rab voltál. Saját magad és mások foglya. Persze, hogy mindenki felháborodik! Hogyan merészeled te ezt megtenni! (Amit ők nem!) Honnan van neked ehhez bátorságod? (Ami nekik nincs!) Mi az, hogy te magaddal törődsz? (Miközben ők azt sem tudják, mit is akarnak valójában!) Mi az, hogy te nyugodt vagy, mosolyogsz?(Miközben mindenkiből csak a panasz árad!) Aztán jön az irigység. Na, innentől tudd azt, hogy jó úton vagy, ha még eddig nem tudtad volna. Mert valóban más 163

A forrástól – az óceánig lettél, az lettél végre, aki vagy, nincs két emberke benned: egy belül, aki az igazi, s egy kívül, aki álarcokat hord a világban. Nem emészt semmi, nem éget fel semmi, mert egyensúlyba kerültél önmagaddal. Nyoma sem lesz sem szorongásnak, sem pániknak, sem depressziónak, tova tűnik belőled a félelem. Tudod, hogy mindennel rendelkezel, ami a sorsodhoz szükséges, nem vagy alárendeltje senkinek. Jöhet vihar, és süthet forrón a nap, lehet jó és rossz napod, ez az egyensúly mindig veled marad. Mert tudod, hogy mire vagy képes és mire nem. Tudod, hogy szeretetet sem pénzzel, sem áldozattal vásárolni nem lehet. Kinyílt egy másik világ. S ebbe az új világba nem mindenki fog követni téged sem a családodból, sem a baráti, ismeretségi körödből. Akik jól érzik magukat álarcban az álarcosbálon, azokkal nem fogsz túl gyakran találkozni. Lesznek, akik elmaradnak mellőled. De te, odakinn, a szabad ég alatt, sok új emberrel találkozol. S meg fogsz lepődni: ismerősökkel is, akik mellett eddig elmentél. Sosem leszel egyedül, ettől ne félj. De kilépve végre a fényre, önmagaddá válva hatalmas energiával fordulsz az élet felé. Tiszta vagy kívül-belül. Kiszabadultál! S ez végtelen, hatalmas öröm! Repülsz, szárnyalsz, mint akiről egy hatalmas szikla gördül le hosszú-hosszú évek után! Aki rád néz, nem tudja, mi van veled, csak a sugárzásod érzi, a nyugalmadat, a belső elégedettségedet és boldogságodat. A szépségedet. Mert a szabadság széppé és vonzóvá tesz. Már tudsz adni a körülötted élőknek, mert van mit és van miből. 164

A forrástól – az óceánig Aki melletted van, aki veled és körülötted él tudni fogja rólad, hogy a mosolyod igazi mosoly, az ölelésed őszinte ölelés, a kimondott szavad a gondolataidat tükrözi. Eltűnt a jelmez, eltűnt az álarc. Végig jártam ezt az utat. S kívánom neked, hogy te is járd végig, minden örömével és tüskéjével együtt. Nem leszel egyedül sosem. Sokan vagyunk körülötted. Bármi ér, ne fordulj vissza. Ne nézz vissza. Csak menj. Éld meg mindig a jelen pillanatát, lásd meg, mit hoznak ezek a pillanatok. S egy egész világot teszel szebbé, boldogabbá, szabaddá – önmagaddal. Kívánom, hogy így legyen! Most és itt és mindenkor. Amikor hazatalálsz… Egyszer felnövünk, kezünkbe vesszük az életünket, s minden adott ahhoz, hogy a saját sorsunkat éljük. Már nem hivatkozhatunk senkire, minden a mi szabad akaratunkon múlik. Aki becsüli önmagát, az soha, senkinek nem lesz a játékszere. Az soha, senkitől és semmilyen helyzetben nem lesz zsarolható. Aki ismeri, szereti és tiszteli önmagát senkinek nem akar megfelelni. Mert az élet nem a megfelelések, a meghunyászkodások, az alkuk sorozata. Az élet kiteljesedés, önmagad megmutatása, önmagadra 165

A forrástól – az óceánig eszmélés, ennek a nagy titoknak a kibontása. Mindegy mi volt az előző években, mindegy hány éves vagy, mindegy, merre, milyen úton mentél eddig. A lényeges az, hogy hazatalálj, a saját létezésedbe, a saját valóságodba. Abban a pillanatban, amikor magad mellett döntesz: felnőttél. Abban a pillanatban, amikor felelősséget vállalsz saját magadért, a saját döntéseidért, felnőtt lettél. Különben lehetsz 100 éves is, ha ezt nem teszed, sosem éred el a felnőtt kort. Már nem hivatkozhatsz külső, kényszerítő körülményre. Nem hivatkozhatsz a boldogtalan gyermekkorodra, a rossz tanácsokra. Nem hivatkozhatsz arra, hogy mindig mások mondták meg mit tegyél, hogyan dönts. Mert a végső szót mindig te mondod ki, a cselekvés minden pillanata már a tiéd. Persze, az ember először megriad. Hiszen annyi pótcselekvést és póteszközt használt eddig. Hitt vallásban, politikában, különböző tréningekben, közösségekben, régi és új csodákban. Csak önmagában nem. S itt veszett el valahol. Ezért van annyi szorongó, pánikbeteg, depressziós ember ma a világban: önmagunk iránti szeretet és bizalom nélkül nem megy. Tudd azt, hogy minden mélyen rejlő álmod, vágyad valóra válik, ha te hiszel benne, ha te tudod, hogy képes vagy rá. Az akarat hit nélkül semmit sem ér. S kitartó akarattal is csak azon tudsz munkálkodni, amit a lelked mélyén mélyen hiszel. 166

A forrástól – az óceánig A hit nem tudás: belső érzelem. Belső melegség, ami eláraszt, amikor jó úton haladsz. A hit belső béke, belső lángolás, mely fűt, erőt ad. A hit, amikor a belső hangod megszólal, amit rajtad kívül nem lát és nem ért senki, csak te egyedül. Nem tudományos alaptétel. És nem megfogalmazható, nem megfogható, nem látható, mégis a legvalóságosabb, ami csak körülvett és körülvesz téged. Aki hisz önmagában azt sokan tartják őrültnek. Pedig éppen az az őrült, aki elzárja maga elől ezt az ajtót. Ezért tartottak minden nagy lelket őrültnek Jézustól Buddháig. Mert hittek. Hittek önmagukban, a létezés csodájában és erejében, s hittek abban, hogy mindenre képes az ember, ha hisz. Ha ő hisz abban, amiért itt van, amiért ideszületett. Minden más teljesen lényegtelen. Lényegtelen, hogy milyennek lát a családod, a szomszédod, a társad, lényegtelen, hogy kacagnak rajtad, ha elhatározod: mától csak azt teszed, amiben hiszel. Amiben nem, úgyis csak fölösleges erőpocsékolás. Lehet, hogy akarattal megszerzed. De tartósan sosem lesz a tiéd. Ahhoz hinned kell, hogy megérdemled, s nem is lehet másképp, minthogy a tiéd legyen. Higgy magadban, bízz a képességeidben, s a csoda eljön. S ha eljött, már nem csodának fogod látni, hanem a legmélyebb valóságnak.

167

A forrástól – az óceánig És most kezdd el másképp! A világban kétféleképpen létezhetsz: vagy a boldogságra fókuszálsz vagy a boldogtalanságra. Vagy azokat a pillanatokat ragadod meg, melyek boldogságot hoznak, vagy azokat, amelyek boldogtalanságot. Ahhoz, hogy a boldogságra tudj fókuszálni, először is túl kell tenned magad azon az össznépi beidegződésen, hogy a földön minden rossz, itt ne várj semmi jót, ez az egész úgy, ahogyan van, a siralom völgye. Hogyan is lehetne a siralom völgye, hiszen, ha körül nézel, nyitott szemmel annyi, de annyi gyönyörűséget látsz! Minden napod gyönyörűséggel indulhat, ha te úgy akarod! Ma reggel, ahogyan kinyitottam a szemem, Gerzson úrfi (ő a cicám) nyújtózkodására ébredtem. (Megfigyeltél már egy cicát, amikor ébred? Lassan, komótosan kinyújtóztatja a tagjait, majd lassan, komótosan feláll, feldomborítja a hátát, s körülnéz. Na, nekünk is így kellene felkelnünk, e helyett kiugrunk az ágyból, ami csak azért nagyon káros, mert a vérnyomásunk ugyancsak kárát látja! (Ezért szédülnek oly sokan.) A nyitott erkélyajtón át éreztem a friss hó illatát, a mellettem lévő Füvészkertből pedig a madarak éneke szólt. Hála öntötte el a szívem mindezért. Mélységes hála, hogy ilyen csodálatos helyen vagyok. Aztán kávéivás közben elolvastam a kapott leveleimet, s öröm öntött el, hogy hány és hány ember élete fordult más irányba, hány és hány ember kezd el nyitott szívvel élni, vállalva önmagát, felvállalva egy új utazást egy ismeretlen vonaton, mely eddig ismeretlen tájakra, 168

A forrástól – az óceánig ismeretlen emberek közé viszi. Hogyan is lehetne rossz napod, ha csodálatosan indul! S ez a csoda mindig ott van előtted, ott van a közvetlen közeledben, csak nem erre fókuszálsz. Hagyod, hogy az összes buta gondolat össze-vissza kavarogjon a fejedben: gondolsz a tegnapra, meg a tegnapelőttre, meg az évekkel ezelőtt történtekre, s már is megalapoztad, hogy ne lásd meg a ma ígéretét. A reggel a legfontosabb. Az ébredésed. Mire ébredsz? Jársz a régi, megszokott utadon, kizárva az újat, pedig elágazások mindig vannak előtted. Új élményeket, új tapasztalatokat hozók. Azt hiszed, a régi, a bevált –legyen bár fájdalmas, legyen bár tévedésekkel teli –mégis csak egy biztonságos terep. De ha biztonságos, akkor miért érzed mégis rosszul magad? Miért vagy üres, csalódott, miért látsz sokszor reménytelennek magad körül mindent? A lelked másfelé menne, a lelked szárnyalni szeretne, a fejed, az elme, az ego az, ami a régi úton tart. A fejed, az elme, az ego az úr feletted. Pedig ők csak szolgák, a lelked szolgái. Csak eszközök, hogy te az lehess, aki vagy. Olyan dolog ez, mintha a számítógéped önálló életre kelne, s nem az jelenne meg a képernyődön, amit olvasni szeretnél, hanem azt jelenítene meg, amit ő akar. A számítógép lenne az úr. Tekints úgy az elmédre, mint egy számítógépre! (Akik agykontrollosok, nagyon jól tudják, hogy ez mit jelent.) Az elmében csak az van, amit te beletáplálsz, csak azt jeleníti meg, amire te beprogramoztad. Kezd most el másképp, mint eddig tetted. Mindegy, hány 169

A forrástól – az óceánig éves vagy – a lélek kortalan, fókuszálj a boldogságra. Azokat a pillanatokat, azokat a helyzeteket, eseményeket figyeld, melyek megsimogatják a lelked, amikor jó érzés jár át, amikor melegség támad benned. Boldoggá tehet, ha boldoggá teszel valakit, boldoggá tehet, ha rámosolyogsz valakire, s ő visszamosolyog. Boldoggá tehet a lakásod hangulata, a ragyogó nap, a színes világ, ami körülvesz. A boldogság nem nagy dolgokon múlik. A boldogság apró dolgok összessége. Amíg az emberfia, lánya nem veszi észre ezeket az apró morzsákat, nem szedegeti össze, mindig éhes marad a boldogságra. Mindig azt fogod vonzani magadhoz, amit az életedről gondolsz. S mindig mindenben igazad lesz. Ha azt mondod: jaj, hogy én milyen szerencsétlen vagyok! – biztos lehetsz abban, hogy az univerzum összes ereje azon fog munkálkodni, hogy te valóban szerencsétlen lehess. Ha azt mondod: ó-, ma is csodákra ébredtem, csodás napom van, biztos lehetsz abban, hogy az univerzum összes ereje azon lesz, hogy csodálatos napod legyen. Az élet ilyen egyszerű. Te teremted minden örömödet és minden bánatodat. Gondolkodj el tehát azon: milyen gondolatoknak engedsz teret, ki az úr az életedben. Te boldogságra születtél. S hogy valóban az légy, csak rajtad múlik. Mindig minden rajtad múlik.

170

A forrástól – az óceánig Feloldozás Ugye előfordult már, hogy feloldozásra vágytál valamiért, valakitől, s előfordult már fordítva is. Más várta tőled ugyanezt. Feloldozásra vágysz, mert valami nagyon fájt ott belül a lelked mélyén. Valami nem úgy sikerült, valamit nem úgy tettél, valami elcsúszott. Utólag nem is érted, miért történt minden úgy, ahogyan történt. Mintha nem is te lettél volna, mintha nem is te tetted volna. Megbántad már ezerszer, ha újra tehetnéd, ha a mában tennéd, másképp cselekednél, mást mondanál, mást gondolnál. Csakhogy az a nap, az a tett elmúlt, ma, ma van. Mardos, éget belül, nem enged tovább lépni. Feloldozásra vágysz valakitől. Először attól, akit megbántottál. S hiába mondja ő jobb esetben, fátylat rá, hagyjuk, elmúlt. Rosszabb esetben azt mondja, hagyd békén, míg él nem felejt. Mindegy, melyik eset történik, te mész tovább. Elmondod a rokonodnak, családodnak, ismerősödnek, ismerősnek, ismeretlennek, s hiába oldoznak fel, te csak szaladsz tovább. Ha feloldoznak, akkor is szaladsz, ha nem akkor is. Feloldozásra vágysz, ha vallásos vagy, paphoz szaladsz, meggyónsz, kinek vallása szerint elmondasz pár Miatyánkot, tudod, hogy Jézus a bűneidért meghalt a kereszten, aztán legbelül mégis marad a feloldozás utáni vágy. Feloldozásra vágysz, s nem tudod, hol keressed, hogyan 171

A forrástól – az óceánig tegyed. Mindegy milyen ember vagy: gyenge vagy erős, törvénytisztelő vagy törvényt sértett, megértő vagy elutasító. Nem számít. A helyzet, a belső érzés mindig ugyanaz. Feloldozásra vágysz, amit csak te tudsz teljes egészében megadni magadnak. Senki más. Nincs az az ember, nincs az a földi-égi hatalom. S amíg ezt nem látod meg, nem érted meg, sosem lesz nyugalom a lelkedben. Mert mi is történt valójában? A lelked helyett, az igazi önvalód helyett a rafinált elmédre hallgattál. Aki jól behúzott a csőbe, s most roppant mód élvezi a helyzetet, hiszen központi szerepe van. Hiszen töprengsz, gondolkodsz, kínlódsz, s ez neki nagyon jó! Ő az úr újra. Te a lelkedből soha semmi rosszat, embertelent el nem követnél. Csak amikor a lélek helyett az elme cselekszik, akkor sok mindent elkövetsz. Nem véletlenül mondjuk: lelkiismeret furdalása van. Igen, a lelked ellen teszel. Csak az elmét követed! Az elme azt mondja, ne hagyd magad, vágj vissza, taposs, zúzz, mert elveszel. S ez az elme legnagyobb hazugsága. A lélek azt mondja: lásd meg a másik lelkét, lásd, hogy ő ugyanazzal küzd idelenn, amivel magad is. A lelkét lásd, ami rokon veled, ne azt, amit tett vagy tesz. Hiszen őt is csak az elme uralja. Figyeld meg, népek törnek egymásra, mert félnek a másiktól. Ha egyszer végre mindenki a lelke szerint él, csak béke lesz a földön. Oldozd fel magad. Eddig rossz úton jártál, nem te vezetted a lépteid. Nem az igazi önvalód lépett. Minden, 172

A forrástól – az óceánig ami eddig történt, az elméd diadala volt. Győztes vagy! Csak pár lépést kell megtenned a boldogságod felé. Csak pár apró mozdulat, hogy győztes legyél. Az

első

az,

hogy

Te

elhidd:

megérdemled!

Bármilyen furcsa is, de önmagunk legnagyobb akadályai mi magunk vagyunk! Gondolom eddig azt hitted, hogy minden probléma kívülről jön, tőled teljesen függetlenül. Ki kell ábrándítsalak, mert nem így van! Mindig azt vonzzuk be, amitől félünk. Félsz a csalódásoktól, félsz a magánytól, a szegénységtől, a meg nem értettségtől, a szeretetnélküliségtől. S még sorolhatnám. Ahány ember, annyiféle félelem. A félelem iszonyatos erő. Fizikailag gúzsba köt, megmerevít, cselekvőképtelenné tesz vagy menekülésre sarkall. Lelkileg kishitűvé, értéktelenné tesz önmagad szemében. A félelem miatt bolyong annyi ember itt a Földön. A félelem tesz beteggé, kiábrándulttá, keserűvé. A félelem az, mely elveszi tőled az élet minden szépségét, elzár a világ elől. A félelem furfangos. Kicsiként indul, s ha nem vigyázol hatalmassá dagad. Amíg menekülsz, mindig a nyomodban lesz! Ami elől 173

A forrástól – az óceánig futsz, az mindig a nyomodban lesz. Követ, mint az árnyékod. Ott lesz minden percedben, egyetlen pillanatra sem enged szabadon. S a félelem félelmeket pakol egymásra, mert nem szeret egyedül lenni. S mire észbe kapsz, már nem te létezel, hanem a félelem. Ő irányít, ő mozgat. A félelem melegágya, ha a múltban élsz. Biztos tapasztaltad már, hogy többször kerültél ugyanabba a helyzetbe. Nem a sors akar tréfát űzni veled. A visszaköszönő helyzetek azt üzenik, hogy rosszul oldottad meg. Olyan megoldást választottál, amellyel bántod magad. Válaszolj ugyanarra a kihívásra másképp! Felejtsd el a régi reakcióidat, mert látod, hogy nem vezet sehova. Ez a nap nem a tegnap. Új nap, új helyzetek, s egyetlen ember sem olyan, mint tegnap volt. Élj a mában, s a mára válaszolj. Állj meg egy pillanatra, s nézz szembe a félelemmel! Tudom, nem könnyű, mert eddig inkább menekültél vagy becsuktad a szemed. De ha megállsz, még ha most remegve is, s megvizsgálod a félelmeidet ezek a félelmek töpörödni kezdenek, egyre kisebbek és kisebbek lesznek. Ne küzdj vele, mert mindig ő lesz a győztes. Nem legyőzni kell, csak szembenézni vele, megfejteni a gyökereit. Félsz a csalódástól? A magánytól? A szegénységtől? Ha ismered önmagad nem csalódhatsz. Tudod mik az erősségeid, mik a gyengéid. Használd az erősségeidet, mert az életedhez erre van szükséged. A gyengeséged is hasznos, hiszen megmutatja, merre ne menj. Ha tisztában vagy az érzéseiddel, a vágyaiddal nem csalódhatsz. Felejtsd el a kudarc szót! Nincs kudarc. Tapasztalatot 174

A forrástól – az óceánig szereztél. Ezt a ronda szót azért találták ki az emberek, hogy ezzel is üssenek magukon egyet. Mert valahol mazochisták vagyunk. Szeretünk szenvedni. Nem is hinnéd, hány embert tesz boldoggá maga a szenvedés. Légy büszke magadra mikor próbálkozol, mert bátor vagy! Ha valami nagyon fontos a számodra próbálkozz sokszor, mindig másképp! S rá fogsz találni a jó megoldásra. Közben rengeteget tapasztalsz, gazdagabb leszel. Bátrabb, merészebb, kinyílik a szemed a világra. Kezdesz bízni magadban, kezded megismerni magad. S eljön a nap, amikor rádöbbensz: boldogságra születtél, ezzel a vággyal érkeztél, csak eddig te zártad el ezt az utat. A boldogsággal kezdtem, mégis a félelemről írtam. A boldogsághoz vezető úton az első lépés, hogy hagyd magad mögött a félelmeidet. Légy bátor! Légy merész! Tedd szabaddá magad!

175

A forrástól – az óceánig Tűzvirág Ez a virág csak a képzeletemben él. Első meditációm emléke. Valami szépre, valami különlegesre vágytam, amiben benne van a lelkem. Megnyugtató képre vágytam, ami mégis mozgalmas valahol, de mozgalmasságában is benső tükröm. Az igazi önvalóm. Minden kusza volt bennem, nem tudtam, ki vagyok, mit akarok? Mit tettem jól eddigi éveim során, tettem-e jót egyáltalán, s hol csúsztam el? Önbecsülésem romokban hevert. Nem tudom, depressziós voltam-e igazán, nem igen hiszem, mert állandóan az járt a fejemben, hogyan tovább? Előbbre kell lépnem, de hová? Változtatnom kell, alapjaiban kell megváltoztatni az életem, de hol vannak ezek az alapok? Már csak nagyon halványan élt bennem minden vonásom, amire olyan büszke voltam egykor. Elveszítettem szellemi és fizikai energiám. Egy halvány reménysugár pislákolt még bennem, hogy valahol, valamikor, valamiben megtalálom még elveszített önmagam. S ahogyan teltek a napok, a kétségbeesett lépésék, kapkodó megoldások csak még mélyebbre sodortak. Ha voltál már úgy, hogy állandóvá válik benned a félelem, megcsomósodik, torkon ragad, fojtogat, akkor könnyen el tudod képzelni, mi zajlott bennem. Szakszóval pánikbetegségnek hívják. Rohamokban tört rám, olykor csak rövid ideig, majd egyre tovább, napokig, hetekig tartott. Aki megélt már ilyen rohamot, az tudja, mi a 176

A forrástól – az óceánig pokol. Folyamatos rettegés, a kitörés minden reménye nélkül. Ha nem kapod el idejében, már nincs menekvés. Csak iszonyatos rettegés, látszólag minden magyarázat nélkül. Ez a rettegés vitt el az alkoholig. Nem az ital vonzott, nem az íze, nem valami lebegő érzés- csak a rettegéstől való szabadulás. A pánik egy ördögi kör. Ha egyszer megélted, rettegsz, hogy mikor kezdődik újra. S mivel ettől reszketsz, pánikba esel. Így vált rendszeressé bennem a félelem, s így lett kapaszkodóm az ital. Akkoriban már rendszeressé vált, hogy egyedül nem nagyon mertem közlekedni, s ha mégis akadt szabad, félelemmentes pillanatom, megpróbáltam kihasználni. Egy ilyen alkalmat megragadva betévedtem a könyvesboltba. Nem tudom ma sem, hogy miért, mert nem állt szándékomban könyvet vásárolni. Mégis megvettem Sri Chinmoy: Meditáció című könyvét. Döbbenetes hatással volt rám! S ezt a könyvet követte sok egyéb, melyekből erőt merítettem. Felsorolni nagyon hosszú lenne. Aztán rátaláltam OSHO-ra. Megnyílt előttem egy út, önmagam megismerésének az útja. Még messze volt az alagút vége,- ahogyan mondani szokták-, de valami nagyon halványan éledni kezdett bennem. Már tudtam, merre induljak, ha önmagamban, s magam körül rendet akarok teremteni. Hosszú és szép út volt! Egyetlen pillanatát sem cserélném el semmivel! Ha ma választhatnék, hogy mindazt, amit elértem két úton érhetem el: van egy sima, tágas, akadályoktól, göröngyöktől mentes, vagy egy kacskaringós, árkokkal, bokrokkal megtűzdelt, erőt próbáló út, ma is az utóbbi mellett döntenék. Ez az út mutatta meg, hogy ki vagyok 177

A forrástól – az óceánig én igazán, mire születtem, s mindezt hogyan tegyem. Ez az út győzött meg arról, hogy a látszat ellenére sosem vagyunk egyedül, a magány csak belül, a gondolatainkban létezik. Ez az út mutatta meg, hogy ha elindulsz, célba is érsz. Ezen az úton mindig ott volt, s ma is ott van a Tűzvirágom. Ragyogó, lángoló vörös szirmaival, fénylő melegével. Lebegve az Univerzum kékjében a szeretet erejét hirdetve. Szirmai hol védőn összecsukódnak, hol messzeségre vágyva kitárulnak. Emlékeztetve arra, hogy csak lobogva érdemes élni. Pislákolva is lehet, de nem éri meg! Zsóka

178

A forrástól – az óceánig

179

A forrástól – az óceánig

180