Kiss Ferenc (2011): A fenntarthatóság transzdiszciplináris megközelítése (plenáris előadás), VII. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia, 2011. március 24-27., Kolozsvár (67-71.old.)
A FENNTARTHATÓSÁG TRANSZDISZCIPLINÁRIS MEGKÖZELÍTÉSE
Kiss Ferenc Környezettudományi Intézet Nyíregyházi Főiskola, 4401, Nyíregyháza, Sóstói út 31/B
[email protected] Bevezető Hogyan valósítható meg a fenntartható fejlődés? Hogyan tudjuk fenntartani és növelni az élet minőségét anélkül, hogy veszélyeztetnénk a helyi, a nemzeti és a globális környezetünket, illetve hogyan tudjuk jobbá tenni életünket úgy, hogy elfogadjuk, részei vagyunk egy nagyobb komplex rendszernek? Problémát jelenthet a megvalósításban, ha a célt különböző és egymástól elszigetelt ismereteken és eszméken keresztül látjuk. Ezért amikor a fenntartható fejlődést oktatjuk, szükséges kapcsolatot teremteni a tudomány, a művészet és a történelem között úgy, hogy az ember és a természet kapcsolatát történetiségében mutatjuk meg. Ez segíthet abban, hogy jobban megértsük a szükséges változásokat. A fenntartható fejlődés fogalma A fenntartható fejlődésnek ma nem ismerünk egységes, mindenki által elfogadott megfogalmazását. A különböző értelmezésekből nézzünk néhányat. “…az életminőség javítása a társadalom alapjául szolgáló ökoszisztéma teherbíró képességén belül.” (Gondoskodás a Földről, IUCN, WWF, UNEP) “…tartósan egészséges, életerős kulturális és gazdasági fejlődés.” (Fenntartható Seattle) Egyes szakemberek legtöbbször csak a saját rendszerükből nézve próbálják értelmezni a fenntarthatóság elvét. A gazdasági szakemberek és politikusok általában fenntartható gazdasági növekedésként fogják föl, ugyanakkor előfordul az is, hogy mások a környezetvédelemmel azonosítják. A szkeptikusok gyakran emlegetik, hogy a fenntartható fejlődés olyan idea, ami nem
valósítható meg. Valóban, amíg nem látjuk be, hogy az ember gazdasági, szociális, kulturális és környezeti igényeit egymással harmóniában kell érvényesíteni, addig nem. Ezért egy új világszemléletre, új kultúrára van szükség, amiben az ember a különböző igényeit úgy tudja integrálni, hogy a rendszert, amely számára lehetővé teszi azt, nem rombolja le, nem teszi tönkre, ezáltal veszélyeztetve gyermekeinek a jövőjét. A ma leginkább elfogadott és leggyakrabban használt meghatározás a „Közös jövőnk” című jelentésben jelenik meg, melyet a Környezet és Fejlődés Világ Bizottság 1987-ben adott közre, s az akkori magyar fordítás harmonikus fejlődés néven ír le “…olyan fejlődés, amely anélkül elégíti ki a jelen igényeit, hogy a jövő generáció lehetőségeit csorbítaná…” (Brundtland 1987). Talán szerencsésebb lett volna harmonikus fejlődésként megtartani, hiszen akkor elkerültük volna a fenntartható szó értelmezésével kapcsolatos vitákat. Analitikus világkép A Bacon−Descart-féle analitikus, mechanikus világkép − mely napjainkban is jellemzően uralja világnézetünket −, lehetővé tette, hogy egyre alaposabb, egyre mélyebb ismereteket szerezzünk a világunkat felépítő alkotó elemekről. Ugyanakkor, ahogy Ortega Y. Gasset megjegyzi: „…a tudós nemzedékről, nemzedékre egyre szűkebb szellemi térbe kényszerül.” majd így folytatja: „…egyre lazább kapcsolatba kerül a tudomány többi részével, a világegyetem átfogó értelmezésével.” Ezért nem is kell csodálkoznunk, hogy ettől a világnézettől áthatva nem tudjuk teljesen elfogadni, értelmezni a fenntartható fejlődést, amely arra hív föl minket, hogy azt a rendszert, amelynek részei vagyunk, egységes egészként, egymással kölcsönhatásban lévő dinamikus rendszernek fogjuk föl. Az analitikus módszer sokat segített abban, hogy az anyagi világról szerzett ismereteink rendkívüli módon bővüljenek. Ugyanakkor a specializációnak a következménye az, hogy a tudásunk ilyen módon való bővülése együtt járt az izolációval. Az eredmény, amit ma látunk, nem mindig egy folytonos, összefüggéseket mutató kép, hanem sokkal inkább legapróbb részletekig kidolgozott fragmentumokból áll. Ha azt a rendszert, amely létünk feltétele, egy csodálatos festményhez hasonlítjuk, akkor elmondhatjuk, hogy a tudományos és technikai ismereteink hozzásegíttek ahhoz, hogy az alkotásnak bizonyos részeit a lehető legapróbb részletéig − „a festék molekuláris alkotó eleméig,”− megismerjük, ugyanakkor nem vagyunk képesek látni a teljes alkotást. Ezért nagyon fontos feladatunk, hogy az így szerzett ismereteket összerendezzük annak érdekében, hogy a valóságról koherens képet kaphassunk (Kiss és Szabó 2005). Transzdiszciplinaritás A különböző tudományágak az elmúlt négyszáz évben bekövetezett fejlődése lehetővé tette, hogy a bennünket körülvevő tágabb, s szűkebb világunk érdekességeit, titkait egyre pontosabban le tudjuk
írni a matematika egzakt nyelvén vagy a természettudomány racionális megközelítése által. De ugyanerről a világról beszél nekünk az irodalom szép verseken és érdekes prózai műveken keresztül, vagy a vizualitást, a hangot felhasználva ugyanezt teszik a különböző művészeti alkotások is. Amit látnunk kell azonban az, hogy az egyik képletekkel, egyenletekkel, függvényekkel, a másik pedig gyönyörű szavakkal, hangokkal, képekkel teszik ugyanazt. Ma az oktatási rendszerünk szerte a világon úgy épül fel, hogy a különböző „nyelveken” (matematika, fizika, kémia, irodalom, történelem, művészetek stb.) leírt ismeretekhez különböző tantárgyakat rendel. Ugyanakkor az ember, aki ezeket hallgatja, tanulja, egyszerre érti és érzi a világot, ahogy Jill B. Taylor agykutató fogalmaz: „Az ember nem egy gondolkodó lény, aki érez is, hanem sokkal inkább egy érző lény, aki gondolkodik is”.
Részlet az előadásból Tehát úgy gondolom, hogy az oktatásunkban meg kell találni a mai fragmentált tantárgyakban is a lehetőséget arra, hogy egyszerre több nyelven is szóljunk a hallgatóinkhoz, tanulóinkhoz, hogy minél inkább képesek legyenek arra, hogy átlássák az EGÉSZET, megértsék azokat a kapcsolatokat, amelyek összekötnek, nem pedig elválasztanak bennünket.
Történetiség Mai világunkat − s benne az embert − a természet törvényei és a környezet története együttesen határozzák meg. Ezért nagyon fontos, hogy a törvényszerűségeken túl a történetünket is jól lássuk. Robert Wont Pohl fizikus szerint: „…a tények maradnak, csupán a jelentésük változik a történelem során”. A történelmileg ránk hagyományozott ismeretek között sok olyan van, amelyeket a valódi jelentésüknek megfelelően kellene kezelnünk. Ilyenek például a környezet átalakítására vonatkozó ismeretek. Ezek megfelelő értelmezése meghatározhatja a jövőnket. A jövőre vonatkozó kérdések feltevése és az erre adandó válaszok pedig mindig erősen függtek az adott tények megfelelő értelmezésétől. A közeli és a távoli múlt gondolkodói, tudósai, művészei rendszeresen figyelmeztettek bennünket, hogy az ember és a természet viszonyának alakulása nem mindig megfelelő. Többször többféle módon, akár tudományosan, akár figyelmeztető szavakkal versbe szedve olvashattuk, hogy a földi környezetünk, nem az anyag és energia végtelen tárháza, illetve az ember által előállított hulladékok és szennyezőanyagoknak nem a végtelen befogadó képességű közege (Markham 1994). Szent-Györgyi Albert írja az Örült majom című írásában: „Itt van a végső kérdés: képes lesz-e ez az ember túlélni azoknak a társaiknak a mesterkedéseit, akik - úgy látszik gyakran inkább szervezett majomként, mint épeszű emberként cselekszenek” (Szent-Györgyi Albert 1973). Manapság gyakran olvashatjuk azt, hogy mily fontos a környezet eltartó képességének határain belül maradni, hiszen ez alapvetően befolyásolhatja a jövő generációk életfeltételeit. Azonban, ha figyelmesen elolvassuk William Shakespeare Rómeó és Julia című művét, akkor már ott is megtaláljuk ennek a gondolatnak irodalmi megfogalmazását: „A természet varázsát ontja bőven, A fűben, a virágban és a kőben, Ó nincs a földön oly silány anyag, Mely így vagy úgy ne szolgálná javad. De nincs oly jó, melyben ne volna vész, Ha balga módra véle visszaélsz!” Egy fontos történeti példa a Húsvét-szigetek esete, amely komoly figyelmeztetés a ma élő ember számára. Ha egy közösség átlépi az adott terület eltartó képességének határát, akkor bekövetkezhet az adott kultúra összeomlása. Erre számos más is példát találunk történelmünkben. A Húsvétszigetek esetét nagyon egyszerűen alkalmazhatjuk a mai fogyasztói társadalomra. Annak idején a Csendes-óceán egy távoli szigetén a szigetlakók a szoborkészítés kultuszától megittasodva eltékozolták lakóhelyük erőforrásait, s ez szinte a teljes pusztulásukat okozta. Ma talán ezt így fogalmazhatnánk meg: A Föld nevű kozmikus sziget lakói, a fogyasztói társadalom kultuszától megittasulva eltékozolják lakóhelyük erőforrásait.
Oktatás A Bolognai-rendszerre történő áttérést követően a Nyíregyházi Főiskola természettudományi szakjain a kötelező tananyag részévé vált a fenntartható fejlődés (Kiss és Martin 2007). Ezenkívül egyes bölcsészettudományi és művészeti szakokon is megjelent, mint kötelező ismeret. A téma transzdiszciplináris megközelítésére vonatkozó hallgatói kérdőívek feldolgozása azt mutatja, hogy az
egyes
előadásokon
a
fenntarthatóság
megértését
segíti
a
téma
párhuzamos,
természettudományos, történeti és művészeti megközelítése (Kiss és Vallner 2008). Egy hallgató megfogalmazása szerint: „a tudomány és a művészet kéz a kézben, bennünket is kézen fognak és segítenek”, annak a célnak elérése érdekében, hogy fenntartható módon éljünk a természettel, és ne vegyük el a jövő generációktól azt a lehetőséget, hogy ők is dönthessenek a jövőjükről. Segít annak felismerésében, hogy az fejlődésünk nem lehet olyan út, amelyben csak az egyéni, önző érdekek érvényesülnek, miközben a mindezt lehetővé tevő természeti környezet tönkre megy.
Részlet az előadásból
Segít megérteni József Attila alábbi gondolatát is (Kiss és Zsiros 2007): „Vegyetek erőt magatokon És legelőször is A legegyszerűbb dologhoz lássatok Adódjatok össze,…”
Irodalom
G. H. Brundtland, 1987. Közös jövőnk, A környezet és fejlesztés világbizottság jelentése, 1988. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
F. Kiss, G. Martin, 2007. Practice for Education for Sustainable Development at the College of Nyíregyháza, Art, Science and Sustainalility. Proc. 5th JTET CONFERENCE, p.75.
Kiss F., Szabó Á., 2005. Környezet-tudomány-történet, Bessenyei Kiadó, Nyíregyháza
F.Kiss, J. Vallner, 2008. History, science and education for sustainability in collaboration for understanding the changing trends, Proc. of the 6th Int. Conference on Sustainable Development, Culture and Education, June 4-7, 2008. Eskisehir, Turkey, p.334-445
Kiss F., Zsiros A, 2007. A versek szerepe a környezettudatosság kiala-kításában. Környezet és pedagógia szimpózium, Debrecen. 60-70. o.
A. Markham, 1994. A brief history of pollution, Earthscan Publications Limited, London
Szent-Györgyi A., 1973. Válogatott tanulmányok, Gondolat, Budapest.
TRANSDISCIPLINARY APPROACH OF SUSTAINABILITY (PLENARY SESSION)
Dr. Ferenc Kiss College of Nyíregyháza Sóstói Street 31/b. Nyíregyháza H-4400 Hungary
[email protected]
Keywords: 1.Sustainability 2.Transdisciplinary 3.Science 4.Art 5.History
People concerned about sustainable development suggest that meeting the needs of the future depends on how well we balance social, economic, and environmental objectives--or needs--when making decisions today. How then to realize sustainable development? How do we sustain an improved quality life without degrading our local, national and global environments, and at the expense of someone else's quality of life in ways, which recognize and respect that we are part of a much larger and complex global system? There needs to be a sense of where we are going - what we see as a sustainable society. This is problematic if different notions of the end point are present. This is the reason while during the education for sustainable development we must create link between science, art and history, teaching the historical background of environmental problems for our students. It will help us understanding better the trends.
