A felvilágosodás pedagógiai eszméi az elsõ magyar újságok és folyóiratok hasábjain A hazai magyar nyelvû sajtó 18. század utolsó évtizedeiben bontakozott ki és már kezdettõl fogva rendszeresen és bõségesen foglalkozott pedagógiai témákkal. Elsõ, nemzeti nyelven kiadott újságjainkban csakúgy, mint a legrégibb irodalmi és enciklopédikus jellegû folyóiratainkban számos neveléssel kapcsolatos cikket, közleményt találunk, hiszen a lapokat behatóan foglalkoztatták felvilágosodás korának alapvetõ problémái, s így természetesen az oktatással és a neveléssel kapcsolatos kérdések is. De míg eleinte inkább csak kisebb-nagyobb e témát érintõ közleményekkel találkozunk az elsõ magyar lapokban, a magyar felvilágosodás korának második szakaszától kezdve folyóiratainkban már tudományos igénnyel készült pedagógiai tanulmányok is olvashatók. E felvilágosodás kori periodikákban hatalmas, mindeddig kiaknázatlan forrásanyag rejlik, mely a magyar neveléstörténeti kutatások szempontjából, de egyszersmind folyóirat-irodalmunk jellegének és mélyebb tartalmi megismerésének vonatkozásában is alapvetõ fontosságúnak tûnik. E tekintélyes, és nagyrészt feltáratlan anyagból azokat az írásokat mutatjuk be, amelyek nevelés és az oktatás elméleti kérdéseivel foglalkoznak. Ezek a cikkek és tanulmányok a magyar pedagógiai irodalom korai alkotásai, hiszen e szaktudomány hazai elterjedésénél is figyelembe kell venni azt az általánosnak mondható jelenséget, hogy az új eszmék és irányzatok legtöbbször elsõ ízben a folyóiratokban jelentkeztek. Míg a szakkönyveket amennyiben egyáltalán léteztek - még a korábbi korok eszméi hatották át, a többnyire haladóbb folyóiratok és általában az idõszaki sajtó már a modernebb eszmék követõi voltak. Ezért is mindenképpen indokoltnak látszik e forrásanyag feltárása, hiszen általa, a neveléstörténeti
és
sajtótörténeti
tanulságokon
kívül,
általános
eszmetörténeti
és
tudománytörténeti ismereteink is gyarapíthatók. A 18. században az Európa-szerte megjelenõ folyóiratok, sõt egyes helyeken (fõként ott, ahol a folyóiratok még nem terjedtek el, és csak újságok jelentek meg) a hírlapok is sokszor foglalkoztak neveléssel kapcsolatos kérdésekkel. Az angol minták nyomán, az egész kontinensen elterjedt ún. morális folyóiratok révén olyan népszerû laptípus vált általánossá, amely közérthetõ módon foglalkozott a felvilágosodás korának csaknem minden fontos társadalmi és szellemi kérdésével. Érthetõ, ha ezek sorából nem hiányoztak a kor közvéleményét nagyon is foglalkoztató nevelésügyi kérdések sem. A korabeli viszonyok következtében Magyarországon természetesen fõként a német nyelvû folyóiratok terjedtek el leginkább. Ausztriai és németországi kiadású lapok eljutottak
városainkba, ahol a német nyelvet a lakosság nagy része beszélte. E lapok révén ismerkedhettek meg sokan nálunk nemcsak a németországi pedagógiai reformtörekvésekkel, hanem a máshonnan kiinduló kezdeményezésekkel is. Miként az eszmetörténeti kutatások egyéb területein, a neveléstörténetében sem történt eddig meg a sajtó szerepének a megfelelõ értékelése. Pedig az elsõ ösztönzések általában éppen a folyóiratok és újságok révén érik a szellemi életet; a könyvek hatása csak ezek nyomán figyelhetõ meg. A Magyarországon is ismert berlini folyóiratból, a Berlinische Monatschriftbõl például már 1783/84-ben közvetlenül Campe cikkei nyomán értesülhettek az olvasók azokról a reformtervekrõl, amelyeket a német nevelés- és iskolaügy általános megújításával kapcsolatban készített a neves elméletíró.1 Az új tervekkel kapcsolatban kibontakozó vitáról is tájékoztatott a berlini folyóirat; így pl. 1785-ben Villaume azzal foglalkozott egyik cikkében, hogy milyen új eredmények várhatóak a nevelésügyi reformtól.2 Két évvel késõbb von Zedlitz iskolaügyi elképzeléseirõl olvashattak a lap elõfizetõi.3 A Berlinische Blätter 1797-ben Johann Erich Biester tervezetét közölte a marburgi polgári iskolák reformja ügyében.4 A hazaszeretetre való nevelésrõl,5 és a franciaországi iskolaügyi intézkedésekrõl is írtak a lapok.6 A németországi folyóiratok a saját reformtörekvéseiken kívül hírt adtak más országok kezdeményezéseirõl is. Így a 19. sz. század elsõ évtizedében már gyakran írtak Pestalozzi pedagógiai eszméirõl. 1803-ban pl. a Neu Berlinische Monatsschrift-be elõfizetési felhívás jelent meg a Pestalozzi-7 féle tankönyvekre. Ugyancsak itt, 1810-ben Himly tanulmánya volt olvasható a Pestalozzi- elméletrõl és annak gyakorlatáról.8 Egy évvel késõbb ugyanez a szerzõ Pestalozzi hetilapjával a Pädagogische Mitteilung-gal foglalkozott.9.
1
Campe, I.H.: Plan zu einer allgemeinen Revision des gesammten Erziehungswesens von einer Gesselschaft praktischer Erzieher. Berlinische Monatschrift, 1783. 162-181.; Campe, I.H.: Fernere nachricht von dem Fortgange der allgemeinen Revision des gesammten Schul-und Erziehungswesens von einer Gesselchaft praktischer Erzieher. Berlinische Monatschrift, 1784. 515-536. 2 Villaume, P.: Was kann und darf man von den neuen Reformationen des Erzihungswesens erwarten und fordern? Berlinische Monatsschrift, l785. 346-558. 3 Zedlitz, K.A.: Vorschlage zur Verbesserung des Schulwesens in den königliche Landen. Berlinische Monatsschrift, l787. aug. 97-ll6. 4 Biester, J.E.: Plan zur Verbesserung der Bürgerschule in Marburg. Berlinische Blätter, l797. aug. l89-192. 5 H.: Von der Erziehung zum Patriotismus. Jahrbücher der preussichen Monarchie. 1789. jun. 176-182.; jul. 312317. 6 Biester, J. E.: Einige Nachricht über die neuen Schuleinrichtungen in Frankreich. Berlinische Blätter ,1797. aug.178-189. 7 Gruner, Justus: Ankündigung und Aufforderung zu einer Pestalozzischen Schulbücher. Neue Berlinische Monatschrift. 1810. jan. 30. 40. 8 Himly, W. F.: Pestalozzische Theorie und Pestalozzische Praxis.Neue Berlinische Monatschrift, 1810. jan. 30.;40. 9 Himly, W.F.: Über ein vorlaufiges Wort der Pestalozzischen Wochenscrift, die Padagogischen Mietteilungen betreffend. Neue Berlinische Monatschrift , l8ll. ápr. 234-239.
A korabeli ausztriai folyóiratok természetesen fõként azokkal a tanügyi intézkedésekkel foglalkoztak, amelyek a Ratio Educationis bevezetésével és végrehajtásával voltak kapcsolatosak. Az elsõ magyar nyelvû újságok és a felvilágosodás pedagógiai eszméi Fontosabb azonban azt felvázolni, hogy ugyanennek a korszaknak a magyar sajtója miként nyilatkozott neveléssel kapcsolatos kérdésekrõl. Látni fogjuk, hogy bár az akkor kibontakozó magyar sajtó is nagy figyelmet szentelt a nevelésügynek, de még nem közölt ekkor olyan tanulmányokat, mint a fejlettebb külföldi folyóiratok. Ilyenek csak a magyar felvilágosodás korának második szakaszában, a 19. század második évtizedétõl kezdve jelentek meg. Mégsem
tûnik
a
magyarországi
felvilágosodás
kori
nevelésügy
számbavétele
szempontjából érdektelennek, ha felfigyelünk a korai magyar idõszaki sajtó kisebb nevelésügyi közleményeire, cikkeire is. Ezek mindenekelõtt az e kérdések iránti érdeklõdést tükrözik, de még fontosabb az, hogy ezek az írások más forrásokból alig, vagy egyáltalán nem feltérképezhetõ fontos adalékokkal is szolgálnak a korszak pedagógiai kultúrájáról. Az elsõ magyar nyelvû újság, az 1780-ban Pozsonyban Rát Mátyás által megindított Magyar Hírmondó különösen gyakran foglalkozott kulturális vonatkozású és ezen belül neveléssel kapcsolatos kérdésekkel is. Ezt, szerkesztõjének érdeklõdése mellett még az is indokolta, hogy az elsõ magyar hírlap tudatosan igyekezett pótolni a még hiányzó magyar folyóiratokat is. Ezért vette programjába például a tájékoztatást a “közhasznú” könyvekrõl. Ilyennek nyilvánította mindjárt kezdetben Molnár János úttörõ neveléselméleti munkáját is. (Petrovszky Sándor úrhoz Molnár Jánosnak tizenöt levelei, midõn õtet a jó nevelésrõl való írásra ösztönözné. Pozsony-Kassa, 1776.) Rát az ismertetés kapcsán hangsúlyozta, hogy a nevelés kérdései Európa szerte elõtérben állnak: “Most úgyis egész Európa a jó nevelésrõl gondoskodik, s annak lábra-állíttatásán igyekezik; el-annyira, hogy a legfelségesebb Királyok és Fejedelmek nem átallanak abban foglalatoskodni.”10 De más alkalommal is találunk a lapban olyan megjegyzéseket, amelyek a kor, nevelés iránti kiemelt érdeklõdésérõl tanúskodnak. Az 1780. február 9-i számban pl. ezt olvashatjuk: “Mitsoda nagy hathatósága légyen a látott s hallott dolgoknak, még a tsetsemõ gyermekeknek elméjekbenn-is, azt ha szinte eléggé megmagyarázni nem lehet-is, mindazonáltal mindennap tapasztalhatni. Mire 10
Magyar Hírmondó, 1780. jan. 29. 71. - A Magyar Hírmondó neveléssel kapcsolatos közleményeire nézve l. Kókay György: Pedagógiai vonatkozású cikkek az elsõ magyar újságban. Az Országos Pedagógiai Könyvtár Évkönyve. 1962. Bp. 1964. 90-96. és Fehér Katalin: Az elsõ hazai újságok és folyóiratok a nevelésrõl. Magyar Pedagógia. 1995. 279-292.
nézve némelly böltsek azt merték állítani (jóllehet nem szintén helyesen), hogy tsupán tsak a nevelés és a nevelés körül elõforduló dolgok tészik az embert azzá, s ollyanná, a mi, s a millyen azután önként lészen...”11 Fontosnak tartotta Rát, hogy hírt adjon Locke pedagógiai mûvének magyar fordításban történt megjelenésérõl is, jóllehet a könyv már kereken egy évtizeddel korábban látott napvilágot. (A recenzió késésérõl természetesen a csak 1780-ban indult Magyar Hírmondó nem tehetett.) A Boros-Jenõi gróf Székely Ádám fordításában 1771-ben Kolozsvárott megjelent mû (A gyermekek nevelésérõl, mellyet Lock János Angliai nyelven írt...) kapcsán a lap azt írta, hogy fordítója “a két Hazától méltó köszönetet érdemlett, hogy ezen derék könyvet, melynél ezen dolog eránt még soha senki jobbat nem írt, nemzetünkkel magyar nyelven közlötte. Nem is volna szükségtelen dolog, az illyen jó könyvek számát nálunk szaporítani, amidõn közönségesen tudva vagyon immár, hogy az emberi nemzet boldogságának melly nagy része függjön a gyermekek jó nevelésétõl. Mert ha egyéb hasznot nem hajtanának is azok, avagy tsak valamennyire reá figyelmeztetik a Szüléket és tanítókat azon fontos dologra, amelly körül ritkán szoktanak nagyobb gondossággal forgolódni, mint a baromnak nevelése körül.”12 A Magyar Hírmondó szerkesztõje levelezõitõl értesült a készülõ pedagógiai munkákról és ezekrõl már a megjelenés elõtt hírt adott a lapban: “...hasznos dolog nem tsak a nyomtatott és világra jött könyveket, hanem azokat is, amellyek együtt vagy másutt a nyomtató sajtó alá vagy alól készülnek, hírré adni. Szinte ezt írhatom ama híres Franczia Tanító Asszonynak, Bomon (Beaumont) Máriának azon nagy hasznú s mindenekelõtt kedvet talált könyvei felõl, mellyek Magazin név alatt, elõször Francziául, azután majd csaknem minden európai nyelvekre fordíttatva, az ifjúságnak, nevezetesen pedig a fejér népnek oktattathatása végett, közre bocsáttattak. Ezeket régóta fordítgatja Magyarra, sok darabjait már el is készítette, valamelly Nógrád-Vármegyei ifjú Asszonyság, Darvas Ilona Aszszonynak Leánya; kinek-is egyéb, ide tavaly nyomtatás végett fel-küldetett munkáitól talán jövendõben fogunk emlékezhetni. Most leg-közelebb pedig, Kolozsvárról hozzám küldött levelekbenn, több jeles könyvek között, a mellyek ottan a Ref. Kollégium könyv-nyomtató mûhelyébenn rész szerént sajtó alatt vagynak, rész szerént nyomtatásra elkészültenek, ezt is olvasom: “Kisdedek Tárháza, mellyet Franczia nyelven Beaumont Mária Asszony írt vólt Magazines Enfans titulum alatt, mostan Német fordításból Magyarra fordítva, nyomtattatik 8 rétû formában: a több
11 12
Magyar Hírmondó. 1780. febr. 9. 89. Magyar Hírmondó. 1781. jan. 23. 53.
Magazinjai - is ezen Asszonynak utánna következnek rövid idõn, most éppen munkában lévén.”13 A pedagógiai könyvek figyelése és recenzálása mellett az elsõ magyar újságok élénk figyelemmel kísérték a felvilágosodás kori nevelésügy helyzetét és a különbözõ reformtörekvéseket. Hírt adtak a comeniusi eredetû iskolai újságolvasás szokásának egyes hazai iskolákban történt megvalósításáról. A bécsi, magyar nyelvû Hadi és Más Nevezetes Történetek címû újság például egy (Vár)Palotáról küldött beszámolót ismertetett, amelyben arról tudósítottak, hogy a téli vasárnapokon az istentisztelet után az iskolában a mesterembereknek és legényeiknek olvassák fel az újságok híreit. A beszámolót író pedagógus lelkesen írt a kezdeményezésrõl: “Fel szoktam menni mindenkor magam az iskolába, hogy a nevezetesebb újságokat nem csak olvashassam, hanem magyarázzam is. Tapasztalom szemlátomást újdonnan új szerzeményemnek óhajtott gyümölcseit. Sok mesterlegény ezt az idõt a kortsmán szokta tölteni, pénz, egészség, becsület vesztegetéssel; de így lassanként a valósághoz kezd szokni, vigyázóbbá tétetvén nem csak az újságokból, hanem a Szükség segítõ és más nevezetesebb könyveknek némely szakaszaiból, jövendõ életének nevezetesebb környülállásaira. Kezünk ügyében vagyon Európának oskolánkban régen függõ közönséges táblája, melybõl örömmel tanulgatnak Raff Geográfiája szerént gyermekeink, s midõn olvastatnak az újságok, váltig csudálják a jelenlévõk tanulóinknak okos feleléseket”.14 A pietista eredetû, és Francke hallei iskolájában Bél Mátyás által is megismert és Pozsonyban bevezetett iskolai újságolvasást egyébként a Ratio Educationis is felvette a tantervébe a középfokú iskolák számára, de megvalósítására csak szórványosan, néhány iskolában került sor.15 A felvilágosodás nevelésbe vetett hite lépten-nyomon megnyilatkozik a 18. század végi magyar újságokban. Jellemzõ, hogy még a gyilkosságokkal és egyéb erõszakos bûntényekkel kapcsolatos hírekhez is olyan kommentárt fûztek, amely ezeket a tetteket is a fogyatékos hazai neveléssel magyarázzák: “Sok egyéb gyilkosságokat irtózom elõ-is beszélleni. Mellyekis Nemzetünk szégyenére mind tsak azt bizonyítják, hogy a közönséges házi nevelés és a köznépnek oktatása még igen sok híjjával vagyon minálunk.”16 Egyes újságszerkesztõk e hírekhez fûzött rövid megjegyzésekkel nem csak a nevelés ügye iránti érdeklõdésükrõl, hanem a felvilágosodás nagy gondolkodóinak alapvetõ elméleti 13
Magyar Hírmondó 1781. márc. 2í. 164-165. Az említett könyv Kisdedek Tudománnyal Telt Tárháza címmel jelent meg Kolozsváron 1781-ben. 14 Hadi és Más Nevezetes Történetek. 1791. dec. 23. 804-805. 15 Dezsényi Béla: A Nova Posoniensia és az újságolvasók a XVIII. században. Magyar Századok. 1948. 142-163. és Ratio Educationis.[ford. Mészáros István] Budapest, 1981. 122.; 140.; 151. 16 Magyar Hírmondó. 1782. aug. 31. 532-533.
tanításainak ismeretérõl is tanúságot tettek. A Magyar Hírmondó szerkesztõje 1788-ban, például egy alkalommal így vezette be a hadi hírek közlését: “Hány száz esztendeje már, miólta idekóvájgom ebben az alföldi paraditsomban, hány hét esztendõbe kellet vólna az én temperamentumomnak megváltozni a szerént mint a mai Böltsek és Rousseau írja, hogy az emberi virtus, tálentom és természet, a temperamentumok különbségétõl függ, holott én magam sem tudom ha azért vagyok é én e szerint illyen szüntelen búsúló és a gondolkozások miatt síró rívó, minthogy Melanchólikus vagyok, vagy éppen azért vagyok Melanchólikus, mert a búsuláshoz szoktam? Hányszor akarta már velem Rochefoucault Franz elhitetni, hogy tsak a magunkhoz való szeretetbõl származik minden tselekedetünk! Hányszor akart Helvetius meggyõzni, hogy a neveléstõl és a környülállástól van minden az emberbe, és így, hogy minden tehetségeit úgy nézheti az ember, mint egy keresett jószágot; hányszor mutogatta elõttem Hobbesius, hogy a tsupa természet állapotja inkább ellenség, mint békességes...17 Az idézetbõl is látható, hogy a Magyar Hírmondó szerkesztõje milyen alaposan ismerte kora felvilágosult francia szerzõinek neveléssel kapcsolatos gondolatait. Felvilágosodás kori hazai folyóirataink az új nevelésügyi törekvésekrõl A 18. század végén kibontakozó magyar hírlapirodalom mellett az elsõ magyar folyóiratok is élénk figyelemmel kísérték a kor - neveléssel kapcsolatos - eszméit. Míg az újságok inkább csak kisebb-nagyobb hírekben számoltak be a felvilágosodás híveit mindenhol fokozottan érdeklõ pedagógiai problémákról, addig a folyóiratok már részletesebb cikkeket és tanulmányokat közöltek. A hazai német lapok közül különösen Kovachich Márton György Merkur von Ungarn (1786-1787) címû folyóirata említésre méltó.18 Jozefinista szerkesztõje a lapot a korabeli hazai oktatásügy sajátos tájékoztató orgánumává tette, általa részletes információt kaphatott az olvasó az oktatásügy szervezetére, személyi összetételére vonatkozóan. Kovachich közölte az egyes tanintézetek részletes programját, tanrendjét, a különbözõ tanügyi bizottságok jelentéseit. A hivatalos rendeletek szövegéhez a saját megjegyzéseit is hozzáfûzte szerkesztõ a lap német nyelvét
A
azzal magyarázta, hogy a magyar nyelv a tudományok
mûvelésére nem alkalmas, mert nem eléggé kimûvelt. A Merkur von Ungarn volt
17
Magyar Hírmondó. 1788. febr. 27. 133-l34. A Merkur von Ungarn címu lap ismertetését adja: A magyar sajtó története. I. szerk. Kókay György. Budapest,1979. 198-203. 18
tulajdonképpen az elsõ hazai tanügyi közlöny. Az uralkodó rendeletének értelmében minden hazai iskola ingyen járatta. A folyóirat csak két évfolyamot ért meg, 1787-ben megszûnt. A nyolcvanas évek végén megszületõ magyar nyelvû folyóiratok már a nemesi mozgalomhoz álltak közelebb. Ilyen volt az elsõ hazai magyar nyelvû folyóirat, a Magyar Museum (1788-1793), amelyet Batsányi, Kazinczy és Baróti Szabó Dávid hozott létre, és ilyen irányzatot képviselt Péczeli József komáromi Mindenes Gyûjteménye (1789-1792). De míg az elsõ inkább irodalmi és világnézeti jellegû lap volt, az utóbbi általánosabb tartalmú ismeretterjesztõ folyóiratnak számított. A Mindenes Gyûjtemény többek között sokat foglalkozott nevelési problémákkal is. 19 Egyértelmûen a nemzeti nyelvû kultúra és oktatás mellett szállt síkra. A szerkesztõ igyekezett folyamatosan tájékoztatni olvasóit a legújabb külföldi pedagógiai eredményekrõl, fontosnak tartotta, hogy nevelési tárgyú könyveket ismertessen. Egy alkalommal pl. Hellenbak Károlyné: Getrene Vaterweisung einer Mutter, an ihre einzige Tochter címû, 1763-ban Lipcsében megjelent könyvének magyarra fordítását szorgalmazta. A szerzõ Péczeli szerint igen “jártas a külföldi leg-nagyobb Tudósok Tillótson, Rousseau, Kámpe, Saltzman, Féder s mások munkájukban. ... Valójában megérdemelné ez a szép, hasznos és gyönyörûséggel oktató munka, ha valaki találkoznék Hazánk Kedves Tudósi között a ki azt született Magyar Kis-és Leány asszonykáink kedvéért Magyarra fordítaná, hogy minden édes Anya az abban adatott oktatás szerént nevelné Leányát.” 20 Ismertetett a lap egészen frissen megjelent külföldi szakmunkát is. Az 1789. december 2.-i számban G.F. Hofmann : Wie können Frauenzimmer frohe Mutter gesunder Kinder werden, und dabei gesund und schön bleiben? címû, még abban az évben napvilágot látott könyvérõl írtak elragadtatással. A mû a nõnevelés kérdéseivel foglalkozik és rousseaui alapokon áll. A szerzõ hangsúlyozza, hogy a nõk elsõrendû feladata egészséges gyermekek világrahozatala. A gyermeket, életének elsõ szakaszában az anyának magának kell táplálnia, gondoznia, nevelnie. Ha ezt elmulasztja az anya, a gyermek nem fejlõdhet egészségesen a továbbiakban. A szerkesztõ hosszú jegyzetekben utal Weszprémi István hasonló témájú, de még 1760-ban Kolozsváron megjelent: “A kisded gyermekek nevelésekrõl való rövid oktatás” címû mûvére. Hofmann könyvérõl az a véleménye, hogy “meg érdemelné e szép munka, hogy Hazánk tudós Orvosi köztt találkozna valaki, a ki ezt anyai nyelvünkre fordítaná”21
19
A témáról megjelent publikációk: Fehér Katalin: A “Mindenes Gyûjtemény” és a felvilágosodás kori pedagógia kérdései. Magyar Könyvszemle. 1990. 134-137. és uo.: A felvilágosodás pedagógiai eszméi a 18. század végi Komáromban. Limes. 1994. 5-10. 20 Mindenes Gyûjtemény. 1789. I. Negyed. 147. 21 Mindenes Gyûjtemény 1789. II. negyed. 273-278.
Egy kortársnak, Rochownak (1734 -1805) nagy hírnévre szert tett iskoláját is ismerteti a folyóirat. Rochow birtokán, - a brandenburgi Rekahnban - egy olyan falusi népiskolát hozott létre és tartott fenn, melyben az alapismeretek mellett korszerû mezõgazdasági ismeretekre is oktatták a gyermekeket. Rochow “ Kinderfreund” címmel 1776-ban egy olvasókönyvet is kiadott, melyet az elsõ világi tartalmú iskolai olvasókönyvként tart számon a szakirodalom. A Tessedik Sámuelre is hatást gyakorló Rochow népnevelési reformkísérletérõl egy útirajz, valószínûleg Anton Fridrich Büsching: “Beschreibung seiner Reise von Berlin über Potsdam nach Reckahn.” (Frankfurt-Lipcse, 1780.) címû mûve alapján számoltak be. A folytatólagosan közölt írás részletesen szólt az iskolát alapító és annak felügyeletét ellátó földesúrról, aki a felvilágosodás szellemében törõdött a népoktatással. A tudósításból képet kaphatunk az iskolában folyó munkáról, az iskolamester, Bruns személyiségérõl, a gyermekekkel való emberséges bánásmódjáról, az oktatott tantárgyak tartalmáról, tanítás módszerérõl. A szerkesztõ hangsúlyozta, hogy a tanító nem engedte, hogy a gyermekek bármit is könyv nélkül megtanuljanak, amit nem értenek. A lap szerkesztõje követendõ példaként állítja a hazai földbirtokosok elé Rochow felvilágosult szellemû kezdeményezését: “Ki-ki elgondolhatja, melly szerentsés változást szerezne ez az egész Országában, ha minden Földes-Urak ollyanok vólnának mint Rochow; ha az Oskolákra így viselnének gondot. ... Sok Földes-Urak pedig, a mit sokszor tsak eggy estve el-báloznak vagy kártyáznak, azon egy Oskolát építhetnének.”22 A köznép mûveltségének gyarapítása a felvilágosodás korának alapvetõ kérdése volt. Kovács Ferenc mérnök már 1789-ben egy hosszabb cikkben foglalkozott a Mindenes Gyûjtemény hasábjain “nyelvünk és nemzetünk pallérozásával”. 23 A könyvolvasást általánosabbá kívánta tenni, mégpedig úgy, hogy a nép kezébe olcsó, de színvonalas könyveket juttassanak. Emellett a legsürgetõbb feladatnak a “a falusi és városi apróbb oskoláknak jobb rendbe hozását” tartotta, mert ezek “a pallérozott társaságoknak nevelõházaik.” Szót emelt a latin nyelvû oktatás ellen, és élesen bírálta a képzetlen tanítókat, a “jött-ment oltsó Mesterek”-et. Nézete szerint minden gyermeknek iskolába kell járnia, a nagyszámú szegény iskolás gyermek miatt kell ingyenessé tenni az oktatást. Kovács Ferenc azt követeli, hogy a tananyagból falun teljesen iktassák ki a latint, és a tantervbe vegyenek be olyan fontos tárgyakat, mint a földrajz, a gazdasági ismeretek, a hazai történelem. Õ is, talán
22 23
Mindenes Gyûjtemény 1790. III. Negyed 198. Mindenes Gyûjtemény 1789. II. Negyed. 357.
éppen Rochow hatására a földesurak támogatására számít leginkább a reformok megvalósításában. A magyar közvéleményt ez idõ tájt erõsen foglalkoztatta az un. “normamódszer” körül támadt vita. A “norma” Ignaz Felbiger Ágoston-rendi apát nevéhez fûzõdik, aki a népiskolai tanítás területén egy sajátos új módszert vezetett be.24 A tanítók számára készült módszertankönyve a “Kern des Methodenbuches, besonders für die Landschulmeister in den kaiserl. königl. Staaten ” 1776-ban jelent meg Bécsben, melyben módszerének lényegét foglalta össze. A mû 1786-ban Budán is megjelent 152 oldalas zsebkönyv formájában. A normamódszer öt elve a következõ: 1. A tanítónak az osztály egészével kell foglalkoznia, a feladatokat a tanulóknak együttesen kell megoldaniuk. 2. Az olvasás begyakorlására az együttes olvasás módszere szolgál. 3. A tanítónak kérdésekkel kell ellenõriznie, hogy a tanulók megértették-e az olvasott szöveget. Ezt nevezték „katekizálásnak” 4. A terjedelmes tankönyvi szövegek könyvnélküli megtanulását az ún. “kezdõbetûzés” segíti. 5. Egy megtanulandó ismeretkör fogalmainak megnevezését, osztályozását, fölé-és alárendeltségi viszonyait táblázatos formában kell e tanulók elé tárni. Hazánkban is gyorsan terjedt a módszer, sorra alakultak a normaiskolák az egész országban. Ezek az intézmények kiemelt háromosztályos városi népiskolák voltak, amelyekre egy tanítóképzõ tanfolyam is épült. Itt oktatták a normamódszer elveit. A módszer hazai alkalmazását azonban nem fogadta egyértelmû helyeslés. Az évekig dúló vita a folyóiratok hasábjain is helyet kapott. A Mindenes Gyûjtemény 1790. évi III. Negyedében a szerkesztõ, Péczeli József hosszan kommentálja Kazinczy Ferenc beszédét, melyet az író személyesen küldött meg a lapnak. Kazinczy ebben az idõben mint a kassai tankerületi iskolák felügyelõje mûködött. Sokat foglakozott a normamódszer bevezetésnek kérdéseivel is. Péczeli üdvözli Kazinczy gondolatait: “örömmel olvastuk, hogy a mellyeket minden okos Hazafijak kárhoztatnak a Normában, ugyan azokat kárhoztatja ez az éles elméjû, s a dolgoknak nem tsak külsõ hártyáját, belsõ valóságát nézõ Nagy Hazafi is.”25A beszéd alapeszméje, melyet mindig és minden fórumon hangoztatott Kazinczy, a nemzeti nyelv elsõdlegessége. Ebben a beszédben is hangot ad annak a meggyõzõdésének, hogy a “ Polgári és Törvényes dolgok magyarul folyhassanak ezentúl.... és hogy az apróbb és nagyobb Oskolákban Magyarul tanítsanak mindent.26 Kazinczy oktatás-módszertani kifogásai anyanyelvi kiindulópontúak. 24
Felbiger könyvének ismerteti: Mészáros István: Elsõ hivatalos állami pedagógiai módszertankönyvünk. Köznevelés. 1981. 42.sz. 18-20. 25 T. Kazintzy Úrnak a Normás Oskolák Látogatójik elõtt tartatott Beszéde. Mindenes Gyûjtemény 1790.III.Negyed. 170.1. (Az 1789-ben, Hivatalba vezetõ beszéd címmel Kassán megjelent mûrõl.) 26 Mindenes Gyûjtemény 1790. III.Negyed l69.l.
“Kárhoztatja azt, hogy hosszan könyv nélkül tanultatják meg a gyermekekkel, hogy kell az Át írni? Mibõl lesz az U. sat. mégpedig olly szókkal, mellyeknek tudásokra elõször mathesis vagy a föld mérésének tudása kívántatik. Még e tsak tûrhetõ vólna, de ez nagyobb, hogy a Magyar gyermek Németül tanulja meg könyv-nélkül azt, hogy kell a Magyar Át írni. Két három levelet el-mond Németül úgy, hogy egy szót sem ért benne. Sír az emberben a lélek, mikor látja miképpen tétettenek így az Istenek okos teremtései szajkókká s merõ bolondokká. Ez az oka, hogy sok Szülék panaszkodnak, hogy a Normában kevésre mennek gyermekeik: mert ész nélkül tanulják, a mit tanulnak is.”27 A szabályzat alkotói szerint a német nyelv a felvilágosodást szolgálja. A szerkesztõnek errõl az a véleménye: “Nékünk sokba lesz a megvilágosodás, ha az által Nemzeti nyelvünk s béllyegünk (character) el-töröltetik... Ha az Oskolákban mindent németül tanulnak gyermekeink, és semmit se magyarul, úgy három nemzetség alatt el fog töröltetni a mi Magyar nyelvünk és Nemzetünk.”28. A Mindenes Gyûjteménynek egy másik rövid híradásban arról olvashatunk, hogy Pozsonyban a teológusok oktatása és vizsgáztatása bizonyos tárgyakból magyarul folyt a tanév során. Ennek kapcsán a szerkesztõ nem mulasztja el megjegyezni: “Valóban kívánni lehetne, hogy a mit a Pozsoni Semináriumban a nagy érdemû Professzor Urak már szokásba vettek: ugyan az gyakoroltatnék az apróbb oskolákban is. Úgy két-három esztendeig a szegény paraszt gyermekek többre mennének a nekik szükséges Tudományokban, mint most hat esztendeig. Hogy a protestánsok a normától félnek, eggyik fõ oka az, mert látják, hogy az a Haza nyelvét és a Nemzetét el fogja törölni. Taníttatnának tsak mindenek Magyarul a norma szerint, s maradnának meg az Oskolák a régi vigyázók alatt; mindjárt könnyebben hajlanának hozzá.”29 Ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódik Bertits Ferenc írása, amelyet a Mindenes Gyûjtemény folytatásokban közölt. A szerzõ megpróbál választ keresni arra kérdésre: “Mitõl van az, hogy ebben a megvilágosodott században is, ebben a minden-féle tudományoknak tavaszában is a mi Magyar Hazánknak Literatúrája elõ nem mehet?” Nézete szerint kora oktatásügyének legfõbb hiányossága az, hogy az iskolázás korai szakaszában, de a késõbbiekben sem szerettetik meg a gyermekekkel az olvasást, az irodalmat, a tudományokat. Hogyan is tehetnénk ezt? Hiszen “a kezünkre bízottakat alig tanítottuk meg a AB abot és BA bát kiejteni, már erõszakosan kezdtük a fejekbe verni a latin grammatikát.”30 Így nem is várható el - szögezi le a szerzõ - hogy az irodalom és a tudományok iránt érdeklõdõ, sõt esetleg 27
Mindenes Gyûjtemény 1790.III.Negyed 170. Mindenes Gyûjtemény 1790.III.Negyed 170. 29 Mindenes Gyûjtemény 1790 III. Negyed 35. 30 Mindenes Gyûjtemény. 1790. IV. Negyed 175. 28
ezeket mûvelõ nemzedék nõjön fel. Az oktatásügy vezetõinek, az iskolákat irányító testületeknek, és maguknak a mindennapi pedagógiai munkát végzõ tanároknak is hatalmas a felelõssége az egész magyarság jövõjének alakításában. Bertits az angol, a francia és a német példára hivatkozik. Ezek a nemzetek idõben felismerték, hogy a nemzeti nyelven történõ közoktatás az alapja a helyes irányú fejlõdésnek, a nép mûvelésének, a tudományos és irodalmi élet virágzásának. Szerzõnk követeli: “Adjunk a Hazai Nyelvnek elsõbbséget, mellyet eddig Nemzetünk kárára egy idegen foglalt el, oltsuk azzal az olvasásnak és tanulásnak szeretetét gyermekeink szívébe... Szaporítsuk hasznos és gyönyörködtetõ írásainkat azon a nyelven, melly a Magyarnak kényes, de nemes ízlésû szívét és száját leginkább ketsegteti, és szemlátomást nevekedni fog azoknak a számok, kik a tehetõsebb lelkeket ébreszteni semmi ki-telhetõ úton -módon se drágállják. Szabadítsuk ki a Deákság és más idegen nyelvek fogságából a kisded esztendõket, oldozzuk - fel gyenge tehetségeiket elviselhetetlen lántzaikból, eresszük, hadd futtathassák kényekre a Magyar pályán tüzes gondolatjokat, és rövid nap múlva tapasztaljok, hogy a felséges elméknek s tsuda tehetségeknek szint ollyan szülõ Hazájok s dajkájok Magyar Ország, mint az Égnek akár melly boldog sarka alatt fekvõ tartomány.”31 Az elõzõekbõl kitûnik, hogy a felvilágosodás pedagógiai eszméi közül a nemzeti nyelven történõ oktatás követelése és fontosságának kiemelése hazánkban különös hangsúlyt kap a 18. század
utolsó
évtizedében.
Íróink,
tudósaink
minden
alkalmat
megragadnak,
a
legkülönbözõbb fórumok adta lehetõségeket is kihasználják a magyar nyelvû oktatás eszméjének népszerûsítése ügyében. Más, neveléssel-oktatással kapcsolatos felvilágosult gondolatok is helyet kaptak természetesen a lapok, így a Mindenes Gyûjtemény hasábjain is. 32 Foglalkoztak írások a gyermeki természet alapvetõ jóságának eszméjével, a nevelésbe vetett feltétlen hit kérdésével, korszerû erkölcsi nevelési elvekkel. Szóltak íróink a gyermeki lélek
megismerésének
szükségességérõl,
kimunkálásának
az
ehhez
igazodó
oktatási-nevelési
módszerek
fontosságáról, és sok egyéb olyan kérdésrõl, amelyek ellepték a korabeli Európa filozófiai és pedagógiai irodalmát. Mégis, sajátosan a mi helyzetünkre jellemzõ módon nálunk a nemzeti nyelvû oktatást követelõ írások kerültek túlsúlyba. Mint láthattuk, a Mindenes Gyûjtemény pedagógiai vonatkozású írásai hûen tükrözik ezt a tendenciát. 31
Mindenes Gyûjtemény.1790. IV. Negyed 177. A tanuló Emberekhez. Mindenes Gyûjtemény. 1789.I. Negyed. 1. Levél. 11-15.; Atyai Hivatal. Mindenes Gyûjtemény. 1789. II. Negyed 12. Levél 183-186.;[Révai Miklós] R.M. Levele Gyorbol (A gyermeknevelésrol.) Mindenes Gyûjtemény. 1789. II. Negyed 25. Levél 385-390.; Kováts [Ferenc] Ingenieur: A Magyar Nemzet pallérozásának Felsõbb léptsoi. Mindenes Gyûjtemény. 1790. III. Negyed 26. Levél 394-410.; Hogy Kell a jó Izlést az Ifjaknak Elméjekbe jókor bétsepegtetni? -Mindenes Gyûjtemény. 1792. IV.Negyed 187-279. 32
Az Erdélyi Muzéum, az elsõ 19. századi magyar nyelvû irodalmi-kulturális folyóiratunk 1814-ben indult meg. A szerkesztõ Döbrentei Gábor, és a folyóirat körül csoportosuló kör, melynek tagjai Cserey Farkas, Dessewffy József, Sipos Pál, Vitkovits Mihály; mindnyájan elkötelezett hívei az új eszméknek. A folyóirat kezdettõl fogva rendszeresen foglalkozott a neveléstudomány kérdéseivel. Döbrentei 1813. novemberében adta közre a lap “Elõbeszédét”. Ennek 8. pontja: “Nevelést tárgyazó gondolatok és észre-vételek”. Ez a mezõ, írja Döbrentei, “még szinte egészen parlagon áll nálunk. Méltó volna valójában az ahhoz értõknek és tapasztaltaknak ennek közöttünk lévõ fogyatkozásait felfedni!” A folyóirat, négy éves fennállása alatt sokat tett a hazai nevelésügy érdekében. A munkatársak az ifjúság nevelésében kiváló lehetõséget láttak arra, hogy az új nemzedék formálásánál polgári eszmék és elvek kerüljenek elõtérbe. A folyóirat pedagógiai tárgyú írásai közül elsõként Szilágyi Ferencnek - a kolozsvári református kollégium történész professzorának - ifjúkori tanulmányát érdemes megemlíteni, melynek címe: “A közönséges oskolai nevelésnek a házival való összehasonlítása.”33 Az iskolai nevelés elõnyeit sorakoztatja fel a házi neveléssel szemben. Legfontosabbnak azt tartja, hogy mivel “az oskola maga is egy kisded köztársaság” - a társadalmi együttéléshez szükséges szabályrendszer itt alakulhat ki az ifjakban. Mivel az otthoni egy tanítóhoz képest itt több kiváló ember oktatja a fiatalokat, nagyobb lehetõség van arra, hogy a gyermekben lévõ tehetséget felismerjék és fejlesszék. A szerzõ neohumanista nézetei abban is megnyilvánulnak, ahogyan a fegyelmezés, büntetés jutalmazás problémakörérõl ír, mindenben a gyermek személyiségébõl kiindulva. Szilágyi Ferenc cikkéhez Döbrentei Gábor megjegyzéseket fûzött. Bírálja kora iskoláit, fõként amiatt, hogy iskoláinkban az ifjak elméjét sok haszontalan, feledésre méltó ismerettel töltik meg, ahelyett, hogy “ítéleteit élesítenék”, “ízlését mûvelnék”. Németország kulturális elõrehaladásának okát abban látja, hogy ott az oktatásügy egészét, és azon belül a tanítás módszereit fontos kérdésnek tartják és igyekeznek reformokat is megvalósítani. Döbrentei sürgeti, hogy hazánkban is foglalkozzanak a tudósok a nevelés elméleti kérdéseivel és a politikusok az iskolaügy fejlesztésével hogy
“soha többé a nagy talentumok el ne
temettessenek.” Szász Mózes kolozsvári unitárius prédikátor az ókori népek nevelésügyét ismerteti a folyóiratban.34 A tanulmány azért értékes, mert gondolatmenetében követi Molnár János
33 34
Erdélyi Muzéum. l8l7. VI. 110-137. Erdélyi Muzéum. 1816. V. 146-176. és 1817. VI. 3-30.
elõször 1776-ban megjelent könyvének egyetemes neveléstörténeti anyagát, de némileg népszerûbb stílusban és gördülékenyebb magyar nyelven. Az Erdélyi Muzéum 1817. évi VII. füzetében jelent meg Mikó György tanulmánya, “Rövid megjegyzések egy férjfi-gyermek nevelésérõl “ címmel. 35 A szerzõ szerint a nevelés alapjait a szülõi házban vetik meg. Ha a gyermek otthon nem részesül jó nevelésben, késõbb hiába próbálják a hibákat helyrehozni. “A nevelést nem ottan kell kezdve képzelni, a hol az atyai s anyai háztól a gyermek kilépik, hanem a hol ez életnek leg elsõ lélekzeteit kezdi bészívni. Itt kezdjük el a nevelést.”36 Nézete szerint 10 éves koráig mindenképpen otthon, a szülõi házban kell a gyermeket nevelni. “Az elsõ kezdetben adom által a gyermeket az édes anya ápolgatásai közé egy ideig, majd ... az édes atyának, egy olly utasítással, hogy légyen õ gyermekeinek 10 esztendõs koráig nevelõje, tíztõl fogva húszig mestere, ettõl, a míg Isten vele élteti, mind végig jó barátja.”37 Nagyon fontosnak tartja a szerzõ, hogy az édesanya maga szoptassa gyermekét, ne bízza fizetett dajkákra õket. Legyen mellette legalább három esztendõs koráig, ügyeljen testi és lelki fejlõdésére. Mikó György hasonlóan a felvilágosodás nagy gondolkodóihoz felismeri, hogy a gyermeket “Gyenge korában kell hideghez, meleghez szoktatni.... A táplálás módjában is... a mit kíván, mindent adni kell, azt ide értvén, hogy mértékkel, így lesz õ egészséges természetû ember.”38.Miután a fiú elérte 10. életévét , az apának kell átvennie a nevelés irányítását. A szerzõ óvja az apákat a túlzott szigortól, de a túlzott engedékenységtõl is. Felhívja a figyelmet arra milyen fontos, hogy megfelelõ nevelõt válasszanak gyermekeik mellé. Milyen legyen a jó nevelõ? “Légyen jó erkölcsû, kinyílt elméjû, a világgal ismeretes jó karakterû, inkább fiatal, mint vén, nyelvekkel ismeretes, tudományokat szeretõ, és azokban jártas, csinos, tiszta, embert becsülõ, szorgalmatos, jó ízlésû, nemes ambitióval gazdag.”39 Ilyen nevelõt találni nem könnyû, állapítja meg Mikó. Inti az atyákat, hogy a jó nevelõt tekintsék barátjuknak, adjanak neki megfelelõ fizetést, és becsüljék munkáját. Azt is nagyon lényegesnek tartja, hogy az apa gyakran tanácskozzon fia nevelõjével a nevelés kérdéseirõl, sõt azt javasolja, hogy hozassa meg a legjobb pedagógiai könyveket, ezeket a nevelõvel együtt olvassa el, és a bennük foglaltaknak megfelelõen menjen végbe a gyermek nevelése. Tanulmányának további részeiben a szerzõ pontokba foglalva összegezi a legfõbb elveket, melyeket követnie kell a nevelõnek, és amelyek betartását rendszeresen ellenõriznie kell az apának. Kitér a testi, az erkölcsi és az értelmi 35
Erdélyi Muzéum. 1817. VII. 5-21. Erdélyi Muzéum. 1817. VII. 8. 37 Erdélyi Muzéum. 1817. VII. 8. 38 Erdélyi Muzéum. 1817. VII. 9. 39 Erdélyi Muzéum. 1817. VII. 11. 36
nevelés kérdéseire is. Nézeteinek többsége egybecseng a felvilágosodás pedagógiai gondolkodói által megfogalmazott eszmékkel. Fontos gondolata az, hogy meg kell figyelni a gyermek “hajlandóságait” és ezek figyelembe vételével kell alakítani a nevelést. Az Erdélyi Muzéum 1817. évfolyamában (X. kötet) figyelemre méltó, átgondolt és korszerû, a nemesi magánnevelés jegyében fogant nevelési rendszerrõl kaptak képet a folyóirat olvasói. A szerzõ Teleki József volt, akinek a “Gyermekeim nevelésérõl való gondolataim” címû tervezetében megtalálható a korszak minden fontosabb pedagógiai célkitûzése.40 1817-ben, indult meg az elsõ tekintélyes és hosszú életû fõvárosi folyóiratunk, a Tudományos Gyûjtemény, melynek elsõ számában a szerkesztõ - Fejér György - közölt egy terjedelmes tanulmányt.41 Érdemes idézni a nevelés céljáról szóló fejtegetését: “ A nevelés fõ eszköz arra, hogy az ember nem csak ember, hanem polgár is legyen. Ez serkenti fel annak tulajdon készségeit; ez fejti ki erejét; ez hozza munkásságba tehetségeit... rendbe szedi hajlandóságait, felébreszti erkölcsiségét.”42. Tehát a nevelés célját már a nagy jövõ elõtt álló folyóirat elsõ, még meglehetõsen konzervatív beállítottságú szerkesztõje is, az emberképzés mellett, a polgárképzésben jelölte meg. A nevelés feladatát pedig a tehetségek kifejlesztésében, az erkölcsiség felébresztésében és a test nevelésében látta. A nevelést tervszerû tevékenységnek nevezte, amely által lehet olyanná formálni az embert, hogy megfeleljen rendeltetésének. A nevelés azonban csak egyik eszköze az emberformálásnak. Hangsúlyozta, hogy emellett oktatni is kell, mégpedig tudatosan és tervszerûen, és nem pusztán az iskolákban. Fejér azt vallja, hogy a nemzeti kultúra és tudomány alkotásai is hozzájárulnak az ember értelme kimûveléséhez, tehát már fiatal korban arra kell szoktatni a gyermekeket, hogy kísérjék figyelemmel hazájuk irodalmi és tudományos törekvéseit, olvassanak; elõbb nevelõik irányításával, késõbb önállóan mûveljék magukat. Pestalozzi magyarországi kapcsolatait és munkásságának a magyar nevelésügyre gyakorolt hatását részletesen feltárta már neveléstörténeti szakirodalmunk.43 Jelentõségéhez képest azonban keveset foglakozott a korabeli magyar sajtóban megjelent elsõ Pestalozzi-
40
Erdélyi Muzéum. 1817. X. 181-190. Döbrentei ezt az írást az eredeti kéziratból közölte. A tanulmány elemzését. ld. A felvilágosodás pedagógiai eszméi és a foúri magánnevelés címu fejezetben. 41 Fejér György: A Nemzeti Culturáról közönségesen, s a Magyar Nemzet Culturájáról különösen. Tudományos Gyûjtemény. 1817. I. 13-42., II. 3-27., III. 3-44. 42 Tudományos Gyûjtemény. 1817. I. 17. 43 Kemény Ferenc: Pestalozzi Magyarországon. = Magyar Paedagógia 1927. 92-99.; Lengyel Imre: Újabb adatok Pestalozzi magyarországi hatásának értékeléséhez. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtárának Közleményei. 29. Bp. 1961. 150-159.; Dankanics Ádám: Egy múlt század eleji magánkönyvtár és Pestalozzi hatása. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtárának Közleményei. 46. Bp. 1964.229-233.; Mészáros István: Pestalozzi és a magyarországi nevelésügy. = Helikon 1984. 259-270.
értékelésekkel, pedig ezek elemzése sok értékes adattal járulhat hozzá a svájci nevelõ elméleti és gyakorlati tevékenységének a hazai kortársak körében megfogalmazódott véleményének értékeléséhez. A magyar sajtó hasábjain 1816-ban jelent meg az elsõ híradás Pestalozziról. Váradi Szabó János, aki 1810-ben közel egy évet töltött Pestalozzi intézetében Yverdonban és hazatérve az õ elvei alapján nevelte a Vay fiúkat (Miklóst és Lajost), a Hazai s Külföldi Tudósítások címû pesti lapban a következõképpen nyilatkozott a svájci nevelõrõl:“ ... Három esztendõk után, mellyeket Német Országban töltöttem, Helvétziába utaztam Pestalozzihoz, és ott közel esztendõt fordítottam egyedül arra, hogy az õ nevelésének módját õ tõlle s tanítóitól tulajdon oskolájában tanuljam meg. Szemmel látott tanúja voltam a gyermekekkel való bánásnak: az õ taníttatások
módjának
és
elõmeneteleknek,
a
gyermekek
foglalatosságaiknak
mulattságaiknak, játékjaiknak s magok viseleteknek; Pestalozzi oskolája elrendeltetésének, egy szóval mind annak, ami a Pestalozzi nevelése módjának fundamentomait, tulajdonságait, annak természeti valóságát tészi és illeti.”44 A cikkben bejelentette, hogy Pestalozzi módszertankönyveinek45 lefordítására készül. Azt hangsúlyozta, hogy azért szeretné megismertetni ezeket a mûveket honfitársaival, mert a könyvek szellemében oktatott –nevelt gyermekek “mind a tudományokban, mind a jó erköltsben mind pedig a testi gyakorlásokból származni szokott ügyességben” feltûnõ elõrehaladást mutatnak. Váradi Szabó Pestalozzi nevelési módszerét tartotta “a legjobbnak, az emberi természettel leginkább megegyezõnek, a legtökéletesebbnek.” A rövid, de igen határozottan Pestalozzi elveit helyeslõ cikk hatalmas sajtóvitát váltott ki, mely egyeseket nyilvános, másokat magánjellegû állásfoglalásra késztetett. Folnesics Lajos, aki ezekben az években Budán leánynevelõ intézetet tartott fenn, a Tudományos Gyûjtemény 1817. évi elsõ számában "Észrevételek a Pestalozzismus ellen"46 címmel hosszú tanulmányt tett közzé. Írása elején azt szögezi le, szent kötelessége figyelmeztetni honfitársait Pestalozzi nevelési eszméinek veszedelmes voltára: “... a mi idõnkben pedig a Pestalozzizmus igen magasztaltatik, és édes Hazánkat is Szabó János Úr vele megesmertetni szándékozik: legszentebb kötelességemnek tartom, ezen érdemes és tudós
44
Váradi Szabó János: Jelentés a két Magyar Hazához. = Hazai s Külföldi Tudósítások. 1816. 45. szám. Toldalék. 45 Anweisungen zum Buchstabieren und Lesenlehren von Pestalozzi. Bern, 1801.; ABC der Anschauung, oder An schauungslehreder Massverhältnisse. Bern.1803. Nem tudjuk, hozzáfogott-e Váradi Szabó János e könyvek lefordításához, vagy kedvét szegte az 1817-es sajtóvita. Nyotatásban nem jelent meg. 46 Folnesics Lajos: Észrevételek a Pestalozzizmus ellen. = Tudományos Gyûjtemény 1817. I. 83-100.
Nevelõt és Hazám Familiáit azon fogyatkozásokra és veszedelmekre figyelmetesekké tenni, a mellyeket én, és más tapasztalt Nevelõk látunk Pestalozzi Methodusában.”47 Cikkében négy fontos kérdésre próbál választ adni: “1.Lehet-é a Pestalozzizmust Újításnak és új Találmánynak tartani? 2. Lehet és tanátsos-é ezen Methodust az egész Nevelésben és Tanításban avagy minden tanítási tárgynál Fõtónussá tenni? 3. Megfelel-é ígéretének, p.o. a szembetûnõ szép elõmenetelekre és ügyességre nézve, kivált a jó Erköltsökben? 4. Nem lehet-é nálánál jobbat s jótévõbbet javasolni?”48 A szerzõ Niemeyer 1810-ben Halleban megjelent munkájára49 hivatkozik, melyben a német pedagógus sorra veszi a Pestalozzi-féle nevelés elõnyeit és hátrányait. Niemeyer véleménye az, hogy a legnagyobb érdeme a módszernek a tervszerûség és a rendszerességre és szemléletességre törekvés. Elismeri azt, hogy a növendékek az olvasásban és a nyelvi tárgyakban valóban gyorsabban haladnak másokhoz képest. Ám hangsúlyozza azt is, hogy “ mind ezen hasznok nem újságok, nem új találmányok, hanem tsak visszaemlékezések, mert már Pestalozzi elõtt is, p.o. Comenius, Rousseau, Basedow, Rochow, a Revisions- Werk írói, Rosewitz és más Pädagogusok azt javasolták, s sürgették, hogy a gyermekeknek lelkét testi s érzéki dolgok által kell elõször kifejtegetni és azután a természet fölötti és abstract dolgok megértésére általmenni;... hogy a gyermek ne tanúljon Sokfélét, hanem kevésben sokat; hogy amit tud azt rendesen, összefüggve s bizonyosan tudja.”50 Tehát Folnesics szerint Pestalozzi módszere nem új, és ami a legnagyobb baj, mivel “szemléletre” épül, “nem lehet a Religióra és a Morálra alkalmaztatni”, pedig szerinte ezek szolgálnak a nevelés alapjául. Niemeyerrel együtt Folnesics is vallja: “Pestalozzi Methodusa Materialismusra vezet a Religióban és a Morálban.” A tanulmány további részeiben a szerzõ részletesen kifejti, mennyire káros és erkölcsromboló az, ha a gyermek kizárólag azt fogadja el igaznak, amit a maga szemével lát, amit “megszemlélt, megszámlált és megmért.” Kifejti, hogy Pestalozzi nevelési rendszere alapvetõen hibás, mert nála háttérbe szorul "a tiszta keresztény hit". Kifogásolja a szemléltetés és a méricskélõ öntevékenység túlzásait Pestalozzi módszerében, mert ezek alapján a növendék mindenrõl maga kíván meggyõzõdni, és nem fogadja el a tekintély, fõleg a vallási tekintély eddig bevett gyakorlatát. Elítélõleg állapítja 47
Folnesics Lajos: Észrevételek a Pestalozzizmus ellen. = Tudományos Gyûjtemény 1817. I. 83. Folnesics Lajos: Észrevételek a Pestalozzizmus ellen. = Tudományos Gyûjtemény 1817. I. 84. 49 Niemeyer, August Hermann: Grundsätze der Erziehung und des Unterrichts für Eltern und Schulmänner. Halle, 1796. A mû, mely számos kiadást ért meg, nagy hatást gyakorolt a 19. század elsõ felének német pedagógiájára, és Magyarországon is ismert volt. Ürményi József már 1812-ben ajánlotta tanulmányozását. Késõbb átdolgozott formájának magyar fordítása is megjelent: Nevelés és Tanítási Tudomány. A szülék a házi és oskolai tanítók számára az austriai oskolák állapotját is szem elõtt tartván, a 6. kiadás szerént kidolgozta Chimaini Leopold, és a magyar nevendékek szükségéhez alkalmaztatta Ángyán János. I-II. Pest, 1822-23. 50 Folnesics Lajos: Észrevételek a Pestalozzizmus ellen. Tudományos Gyûjtemény 1817. I. 85. 48
meg: “ Már közel 15. esztendeje, hogy terjeszkedik a Pestalozzizmus. Ha tehát annyi ereje van a szívnek s erköltsös életnek formálására, honnét van, hogy a láthatatlan világra, az örökkévalóságra való tekintet, t.i. a keresztyén Religió éppen ezen idõszakban vettetett meg, kivált Német Országban és helyette Salzmann és más naturalizáló Päedagógusok és Nempäedagógusok a keresztyén név alatt, a Naturalismust s Rationalismust, melly mindent tsak szemmel látható s tapasztalható okokból akar megmagyarázni,majd nyilván, majd pedig titkon terjesztik?”51 Folnesics szerint Pestalozzi és követõi a tiszta erkölcs és az igazi hit ellenségei. Tanítványaik semmivel sem tudnak többet mint a hagyományos módszerek szerint nevelkedõ társaik, sõt lelkük, hitük és erkölcseik súlyosan károsodnak. A cikk vitára késztette a nevelésügy iránt érdeklõdõ magyar szakembereket. A Tudományos Gyûjtemény következõ számában Schedius Lajos egyetemi tanár, a pesti evangélikus népiskolák felügyelõje válaszolt a Pestalozzi ellen felhozott vádakra52. Abból indul ki, hogy aki erkölcstelenséggel és vallástalansággal vádolja a svájci nevelõt, az " Pestalozzi metódusát sem egészen, sem pedig igaz értelme és lelke szerént nem esméri. Úgy látszik, mint ha F. Úr sem Pestalozzi maga munkáit, sem a róla kiadott tisztbeli Relatiókat, sem a már több helyeken ezen Systema szerént virágzó Intézeteknek le-írásait nem olvasta volna."53 Schedius Pestalozzi mûveibõl vett szó szerinti idézetekkel bizonyítja, hogy Pestalozzi elméleti és gyakorlati munkássága vallásos alapokon nyugszik. Tételrõl tételre cáfolja Folnesics állításait, és végül leszögezi, Pestalozzi nemcsak elméleti mûveiben, hanem a gyakorlatban is bizonyította, hogy módszere racionálisan gondolkodó, de egyben erkölcsös és vallásos emberek nevelését eredményezi. A vita részben a lapok hasábjain folyt, de a kortársak levelezésében is erõteljes nyomokat hagyott. Kazinczy és köre levelezése jól megvilágítja a vitához való különbözõ hozzáállásokat. Döbrentei Gábor 1817 márciusában a következõket írta Kolozsvárról Kazinczynak: “A Pesti Tudományos Gyûjteménynek II. köttetét tegnap olvastam- el.... Hogy Schedius Pestalozzit védelmezte a Folnesics ész nélkül való megtámadása ellen, annak nagyon örvendettem, s annyira, hogy ha Schediussal legyek, mingyárt tiszteletére mentem volna.”54 51
Folnesics Lajos: Észrevételek a Pestalozzizmus ellen. Tudományos Gyûjtemény 1817. I. 88. Schedius Lajos: A pestalozzizmus ellen való észrevételekrõl. Tudományos Gyûjtemény 1817. II. 115-121. 53 Schedius Lajos: A pestalozzizmus ellen való észrevételekrõl. Tudományos Gyûjtemény 1817. II. 116. 54 Döbrentei Gábor- Kazinczynak. Kolozsvár, Martz 16 dikán 1817. In:Kazinczy Ferenc levelezése. XV. kötet. Közzéteszi Váczy János. Bp. 1905. 119. 52
Kissé mérsékeltebb véleményt fogalmazott meg a kérdéssel kapcsolatban Dessewffy József, költõ politikus Kazinczy közeli barátja aki a következõket írta április elején Kassáról: “Most forgatom a Gyûjteményt.... Folnesics Úr Pestalótzy ellen buzogván sok helyesek közt a melylyeket felkarol, nagyon meszsze mégyen buzgóságában.”55 A Pestalozzi nevelési módszerének értékelésével foglalkozó sajtóvita túlnõtt hazánk határain. 1817. áprilisában jelent meg A bécsi Chronik der Österreichsischen Litaratur címû lap 1817. 29. száma56 szemlézte a Tudományos Gyûjtemény addig megjelent számait, és többek között foglalkozott a Pestalozzi vitával is. A bírálat alapvetõen elítéli Folnesics nézeteit, és védelmezi Pestalozzi elméletét és nevelési gyakorlatát. Folnesics a Tudományos Gyûjteményben ismertette a bécsi lap bírálatát57 és nem értett egyet annak megfogalmazásával, mely szerint õ “Pestalozzi Methodusát az õ lelke szerént egészen meg nem értette”. Itt is hangot adott korábbi véleményének, hogy a svájci pedagógus módszere erkölcsromboló és károsan hat a gyermekek vallási érzületére. A folyóirat következõ számában pedig nagy összefoglaló tanulmányban58 fejtette ki nézeteit a kérdés filozófiai hátterérõl is, elemezve Kant, Fichte, Schelling és Pestalozzi “materializmusát” mely egyenesen a vallástalansághoz, az erkölcsök romlásához vezet. Közben a Hesperus címû brünni tudományos közlöny 1817. évi 22. számában megjelent egy cikk egy névtelenségbe burkolódzó magyar szerzõ (Kazinczy?) tollából, aki éles szavakkal ítélte el a Tudományos Gyûjtemény szerkesztõségét, mert egyáltalán helyet adott a Pestalozzi ellenes véleményeknek. Erre a cikkre határozott hangon reagált a Tudományos Gyûjtemény elsõ szerkesztõje Fejér György. Igaza tudatában megfogalmazta, hogy a folyóirat célkitûzéseinek megfelelõen helyet ad mindenféle véleménynek, azoknak is, melyek nem értenek egyet Pestalozzi nevelési elveivel, és azoknak is, akik azt célravezetõnek tartják. Nehezményezi, hogy “Ha a Hazai Irónak Pestalozzi mellett különös okai és bélátásai voltak, miért nem terjeszté azokat tudósan elõ?” – az egyetlen magyar tudományos folyóirat hasábjain, ahogyan azt a tudományos élet íratlan szabályai megkívánják. A német nyelvû külföldi lapban közzétett írás nem tartalmaz tudományos érveket – szögezi le Fejér, majd összefoglalja a hazai sajtóvita legfontosabb tételeit, kiegészítve a németországi lapokban megjelent Pestalozzival foglakozó írások fõbb gondolataival: “Ama tárgyról, mellyrõl a legjelesebb Német nevelõk Niemayer, Ewald, 55
Gr. Dessewffy József-Kazinczynak. Kassárul, Ápril.5 dikén 1817. In:Kazinczy Ferenc levelezése. XV. kötet. Közzéteszi Váczy János. Bp. 1905. 146. 56 Chronik der österreichischen Literatur vom 9-ten April 1817. Nro.29. 57 Folnesics Lajos: A Tudományos Gyûjtemény Recensiója a Külföldön. = Tudományos Gyûjtemény 1817. IV. 142-148. 58 Folnesics Lajos: Kant, Fichte, Schelling és Pestalozzi. = Tudományos Gyûjtemény 1817. V. 44-90.
Eschenmayer sat. feleseltek, ne lett volna-e szabad F.L. praktikus nevelõnket is szóllani engednünk? Hogy a Pestalozzi nevelés módja a szám és betûvetés, Mathezis, természet-és nyelv esméretére, a tudományok közlésére, az értelem s ész kiformáltatására igen alkalmatos légyen, tagadhatatlan; hogy az Istentelenségre, religyiótlanságra, hitetlenségre vezessen egyenesen, mind eddig nincs meg mutatva.... A Freyburgi Nevelõk és Tanítók a már jó idõtõl fogva fenn álló Pestalozzi nevelés-módját el nem fogadták; a nem régen kezdõdött Bell Lancaster módját ellenben kapva kapták a Bécsi Újság (Nro. 174) tanúsága szerént.... a Bécsi Udvari tanításra ügyellõ Comissió egy iskolában a Pestalozzi módjával próbát tétetett, s alkalmatlannak találván azt félbe hagyatta. Azon tanúk pedig, kik Pesten a mind az Evangelikus Pestalozzi szerint való, mind a közönséges nem Pestalozzi szerént való iskolákban a nyilvánságos próbatételkor jelen voltak, azt vallják, hogy ebben mint amabban... szint olly készségre tesznek szert a nevendékek.” 59 A szerkesztõ azzal zárja le a vitát a szerkesztõség nevében, hogy “ ... eleget szóllottak már a Pestalozzismus eránt Tudósaink és Paedagogusaink, ideje, hogy a Bell-Lancaster tanításról értekezzenek ezentúl.”60 A Tudományos Gyûjteményben az 1817. év elején kezdõdött vita tehát májusban lezárult, de hazánk pedagógia iránt érdeklõdõ szakembereit még sokáig foglalkoztatta a kérdés. Kazinczy 1817. november 13.-án Váradi Szabó Jánosnak írott levelében kitért arra, miért nem tud Pestalozzi nevelési rendszere gyökeret verni Magyarországon és megfogalmazta véleményét a sajtóvitáról is: “A Méltós. Generálisné parantsolt velem, hogy Pestalozzinak szerezzek Elõre-fizetõket, s nem tudom már mennyi ideje, hogy megírtam, hogy eggyet sem kaptam, s e tájon én vagyok az eggyetlen eggy Subscribens. Azolta is haszontalan volt iparkodásom mind itt, mind Erdélyben. Oroszországban a dolog megyen; nálunk nem megyen. Mit mutat ez? De ott azért megyen mert ott akarja az igazgatás; nálunk Folnesicsek szólnak ellene, s a Tudom. Gyûjtemény a szidalmat a munka elsõ füzetébe vette fel, s olly nem bátor védelmezõt talált Pestalozzi, a millyet nem igen várt. Én nem óhajtom hogy vastag Recensióink legyenek... De valóban a Recensiónak az igen rosszak ellen kéméletlennek, a jók
59
Kinyilatkoztatás a Tudományos Gyûjtemény ügyében. = Tudományos Gyûjtemény 1917. V. 141-142. Kinyilatkoztatás a Tudományos Gyûjtemény ügyében. = Tudományos Gyûjtemény 1917. V. 140-142. E helyen kell kiigazítanunk egy tévedést. A szakirodalomból jól ismert, hogy 1817. október végéig Fejér György szerkesztette a folyóiratot, tehát az V. kötet megjelenése idején, májusban is. Kazinczy soha nem volt a Tudományos Gyûjtemény szerkesztõje, mint ahogyan azt Mészáros István írja Pestalozzi és a magyarországi nevelésügy címû tanulmányában. Helikon 1984. 2-4.sz. 262. 60
de megtévedõk ellen bátraknak kell lenni, mert eddig is mindég az volt a bajunk, hogy az írók nem rettegték az ostort, gond nélkül írtak.”61 A fenti szavak jól megvilágítják Kazinczy álláspontját az ügyben. A széphalmi vezért mélységesen felháborította a tény: az újonnan alakult pesti folyóirat elsõ számában helyet adott egy Pestalozzit negatívan értékelõ cikknek és nézete szerint Schedius sem bizonyult a legfelkészültebb és legbátrabb védelmezõnek. Bírálatokra szükség van, vallja Kazinczy, de a rossz cikkeknek vagy nem kellene helyet adni a lapokban, vagy kíméletlenül meg kellene bírálni õket, nem olyan finoman, mint ahogyan Schedius tette. Feltételezhetjük, hogy a nagy port felvert vita késztette Döbrentei Gábort arra, hogy az általa szerkesztett Erdélyi Muzéum címû folyóirat 1817. decemberében napvilágot látott VIII. kötetében közzétegyen egy Pestalozzi életérõl és tevékenységérõl szóló nagyobb tanulmányt, mely az Annalen der Literatur und Kunst des Inn und Auslandes címû lap 1810. augusztusi számában megjelent írás magyar fordítása.62 A cikk részletesen elemzi Pestalozzi életútját, kitér munkásságának legfontosabb állomásaira, és arra a tényre, hogy mint a legtöbb értékes és haladó törekvést, úgy a svájci pedagógus eszméit sem értékelték eléggé sem hazájában sem másutt. Pestalozzi érdemeit elsõsorban abban látja a szerzõ, hogy az elemi nevelés elméletét és gyakorlatát a természet elveibõl kiindulva dolgozta ki. A cikk bemutatja a két fõmû a “Lénárd és Gertrud” és a “Hogyan tanítja Gertrud gyermekeit” címû mûveket is. Döbrentei szerkesztõi megjegyzésében úgy nyilatkozik, hogy Pestalozzi módszerét nálunk is be lehetne vezetni. Fájlalja, hogy hazánkban a nevelésügy elméleti irodalma igen szegényes, kevesen tartják fontosnak, hogy ezen a téren tegyenek valamit. Pedig “Kik egy Országnak fennálló boldogságát, az emberi erkölcsi nemesség kifejtését érzéssel elõmozdítani óhajtják, azok a nevelés- és tanításbéli jobbításokat szent kötelességnek méltán tartják. Szégyen megvallanunk, nekünk annak czéljára hasznosabban vezetõ írásaink nincsenek, s tudósink álmas veszteglése miatt még melly késõre lésznek.”63 A nagy port felvert Pestalozzi vita 1817-ben ugyan befejezõdött, de a vita utórezgéseként megjelent még egy cikk. Horváth János veszprémi kanonok, papnevelõ intézeti igazgató 61
Kazinczy-Szabó Jánosnak. Széphalom, Novemb. 13 d. 1817. In:Kazinczy Ferenc levelezése. XV. kötet. Közzéteszi Váczy János. Bp. 1905. 353. 62 Pesztalozzi Henrik, a híres Nevelési-Író. = Erdélyi Muzéum 1817. VIII. 114-125. Itt is meg kell említenünk a szakirodalomban élõ félreértést. Mivel a cikk egyes szám elsõ személyben íródott, és a cikk alatt Döbrentei neve áll, aki csak egy szerkesztõi megjegyzést fûzött az íráshoz, a cikket emlegetõ szerzõk azt Döbrenteinek tulajdonították. Pedig feltûnõ adatok vallanak arról, hogy fordításról van szó. A cikkben szerepel egy mondat mely a következõképpen kezdõdik: “Midõn 1789-ben Helvétziában voltam, s Pestalozzi felõl kérdezõsködtem...” Döbrentei 1789-ben mindössze négy éves volt, tehát valószínûtlen, hogy róla lenne szó. 63 Pesztalozzi Henrik, a híres Nevelési-Író. = Erdélyi Muzéum 1817. VIII. 125.
1824-ben Pestalozzi nevelési elveit ismertette a Tudományos Gyûjteményben.. 64 A szerzõ, a svájci pedagógus nyomán, szintén azon a véleményen van, hogy a nevelés célja az okos, kötelességeit készségesen teljesíteni tudó ember és polgár kialakítása. A nevelés feladatát abban látja, hogy a gyermekben már csírájában meglevõ erõk kibontakoztatásra kerüljenek. A testi-lelki tehetséget - mint írja - egyaránt fejleszteni kell, csak így alakítható ki a harmonikus személyiség. A terjedelmes tanulmány világosan, tárgyilagosan foglalja össze Pestalozzi nevelési koncepciójának lényegét és bevezetésre ajánlja azt. A Tudományos Gyûjtemény neveléselméleti jellegû írásai közül kiemelhetjük Horváth Zsigmond 1825-ben megjelent cikkét, melyben a nevelés fogalmát így határozta meg: a nevelés az, “ami az embernek testi-lelki erejét akármi módon kifejti, formálja, õt rendeltetéséhez eljutni segíti.”65 A nevelést tehát rendszeres, tervszerû tevékenységnek tartotta, azt testi és lelki nevelésre osztotta fel, de további felosztásokat is alkalmazott: “A nemre tekintvén, különbséget kell tennünk férfi és leánynevelés között. Ha állapotot és rendeltetést veszünk fontolóra, ez a munka ki ágaz a föld-mívesek, katonák, mûvészek, kalmárok, tudósok, nemesek és fejedelmek neveltetésére. A módra nézve lehet házi vagy famíliai és nyilvánságos vagy közönséges nevelés, mely utolsót az oskolákban és különösen intézetekben találhatni fel.”66 Horváth Zsigmond már felismerte az elméleti pedagógia jelentõségét, azét az elméletét, amely nem választható el a gyakorlattól:“ A nevelés tudománnya úgy különböz a nevelés mesterségétõl, mint a theoria és a praxis. Amaz a helyes módokat és eszközöket mutogatja; ez pedig tzéljához képpest használja s gyakorolja azokat.”67 A nevelés célját így fogalmazza meg: “Minden valódi nevelések tehát azon egy tzélra kell törekednie, ti. az emberi értelem, szív és érzésnek gyarapítására, s annak egyedül a különbözõ korra, nemre, rangra jövendõ rendeltetésére nézve szükséges más módosításokat adni.”68 A szerzõ miután definiálta a nevelést, megfogalmazta célját, körvonalazta területeit, rövid, egyetemes neveléstörténeti áttekintést ad. Különösen érdekes, ahogyan a közelmúlt és saját kora neveléstudományáról ír. A pedagógia “ A közelb múlt philosophiai Században új felemelkedést nyert az emberiségnek s felvilágosodásnak, nemes szívû barátjai által. Jelesen megkülönböztették magukat e részben az Anglusoknál Locke, a Frantziáknál Fenelon és Rousseau, a németeknél Basedow, a Dessaui Campe...Saltzmann, úgy a most is élõ Kánczellár Niemeyer, Helvétziában pedig ama derék s mindegyre munkás 73 esztendõs 64
Pestalozzi nevezetesb állításai a nevelésrol. Tudományos Gyûjtemény. l824. XI. 84-94. Horváth Zsigmond: A Házi nevelésnek hibájiról és azoknak orvoslások módjáról. Tudományos Gyûjtemény.1825. XII. 45. 66 Tudományos Gyûjtemény. l825. XII. 46. 67 Tudományos Gyûjtemény. l825. XII. 46. 68 Tudományos Gyûjtemény. l825. XII. 47. 65
Pestalozzi (most Yverdun városában) és neveltetésben tett hasznos változások által egész Európa figyelmét magára vonta.”
A neveléstudomány európai tekintélyei mellett
megemlékezik a magyarországi szerény pedagógiai kezdeményezésekrõl is: “ A magyarok is ébredeznek. Kisebb munkákat már írtak a nevelésrõl néhai Perlaky Dávid, Cserey Farkas, Folnesics, Szabó, Szeberini deákul, Schimdt németül, s mások. De kétlem, hogy még a dolgot elég philosophiai s psychologiai szempontból nézõ és mindent kimerítõ könyvünk volna. Mind az Erdélyi Museumban, mint a Tudományos Gyûjteményben is sok érdemes Férfijak felszólaltak a nevelés ügye mellett.”69 Horváth tehát, a külföldi példák nyomán, szükségesnek látja egy filozófiai és pszichológiai alapozású, tudományos igényû neveléstan megalkotását magyar nyelven, a felsorolt latin és német nyelvû munkák, valamint a folyóiratokban közölt magyar tanulmányok mellett. A szerzõ, tanulmánya második részében, a nevelés korszerû elveit sorakoztatja fel. Úgy véli, a jó nevelés alapjait a szülõknek kell lerakni. Az elsõ években különösen nagy gondot kell fordítani a testi nevelésre, de azt késõbb sem lehet elhanyagolni. A lelki nevelésben a természetesség elvét kívánja követni. Fejleszteni kell az emlékezetet, az akaratot, az érzelmeket, de mindent lassan, fokozatosan a gyermek korához és egyéni tulajdonságaihoz igazolódva. A házi nevelést jobbnak és hatásosabbnak tartja az iskolainál. Az erdélyi és a pesti folyóirat-kezdeményezések mellett, az 1825-ben indult kassai Felsõ Magyar Országi Minerva is közölt neveléselméleti tanulmányokat. Bár e lap inkább konzervatív irányzatot képviselt, mégis, számos korszerû eszméket tartalmazó írást is közölt. Ilyen volt 1825-ben Magda Pál sárospataki filozófia tanárnak a kultúráról írt cikke,70 amelyben olyan nézeteket hangoztatott, hogy a valódi magyarságot a népnél kell keresni. Ebben a tanulmányban értékes neveléselméleti gondolatokat is papírra vetett. A nevelés célja szerinte a humanitás kialakítása, s ez úgy érhetõ el, ha a gyermek tehetségét harmonikusan fejlesztjük. Megkülönböztetett testi és lelki kultúrát. A test kultúrája a testi erõk kifejlesztésében, gyakorlás (gymnastica) által való elõmozdításából áll. Csak egészséges, harmonikusan fejlett testben alakítható ki a sokoldalúan fejlett lélek. A lélek kultúrája háromféle: elmebeli, erkölcsi és esztétikai. Magda Pál alapvetõ fontosságúnak tartja, hogy a nevelés és oktatás során mindhármat egyformán kell fejleszteni. Az 1820-as évektõl, tehát lényegében a reformkort közvetlenül megelõzõ idõktõl fogva, folyóiratainkban egyre több neveléselméleti értekezés jelenik meg. Az anyanyelvi oktatásért folytatott küzdelem a központi probléma ezekben az években. Az egész kérdéskört jól 69 70
Tudományos Gyûjtemény.1825. XII. 49. Magda Pál: A Culturáról. Felsõ Magyar Országi Minerva 1826. II. 566-577.
megvilágítja Mednyánszky Alajos tanulmánya, amely a Tudományos Gyûjteményben jelent meg, 1822-ben, “Hazafiúi gondolatok a magyar nyelv kiterjesztése dolgában” címmel. 71 A késõbbiek során a magyar közoktatásügy reformtervezetében is közremûködõ szerzõ terjedelmes tanulmányában már ekkor kritikusan vázolta a korabeli magyar középiskolák tanulmányi viszonyait, ahol minden tárgyat (köztük a heti két órában oktatott magyar grammatikát is), latinul tanították. Ugyanakkor külföldi - angol, német és francia - példákkal bizonyítja az anyanyelven folyó képzés hatékonyságát. Kiemeli, hogy ezekben az országokban az egyes tárgyakat nemzeti nyelven oktatják. Elismeréssel nyilatkozik egyes hazai református iskolákról, ahol már néhány tárgyat magyarul tanítanak. Mednyánszky szerint a hazai oktatásügy fejlõdésének elsõrendû feltétele a magyar tanítási nyelv bevezetése középiskolákban. A latin nyelven és mondattanon, a retorikán és a poétikán kívül minden tárgy magyarul történõ oktatását sürgette. Miként e korban a nemzeti nyelv ügyéért küzdõk közül oly sokan, Mednyánszky híve a klasszikus mûveltségnek is, annak megszerzését szükségesnek tartja, de a hazai tudományosság és egyben a magyar nyelv további fejlõdésének egyetlen útját abban látja, hogy a nemzeti nyelvû oktatás bevezetésre kerüljön minden iskolafokozatban. Hasonló gondolatok találhatók Guzmics Izidor bencés szerzetesnek a Tudományos Gyûjtemény 1822. évfolyamában megjelent írásában, 72 amelyben Herder nyomán foglalkozik a nemzeti nyelv jelentõségével. A nevelés legfõbb eszközének a nyelvet tekinti. Csak az anyanyelvi alapképzés után tartja elkezdhetõnek az iskolákban a latin és görög nyelv, valamint irodalom oktatását. 1825-ben Terhes Sámuel a Felsõ Magyar Országi Minervában írt cikkében73 a magyar tudomány fejlõdésének akadályaival foglalkozva, szintén azt hangoztatja, hogy a latin nyelv iskolai használata a legfõbb akadálya oktatás- és mûvelõdésügyünk fejlõdésének. A magyar tanítási nyelvért száll síkra, a latinról pedig úgy vélekedik, hogy az a tudósok nyelve kell, hogy legyen. A népiskolákban és a gimnáziumokban is a „közhasznú ismeretek” oktatását szorgalmazza, ezek közé sorolva a természettudományokat, egészségtant és az élõ nyelveket is. A klasszikusok oktatását õ felesleges idõpazarlásnak tartja, a korszerû képzettséget csak a “ reális oskolák”-tól várja.
71
Mednyánszky Alajos: Hazafiui gondoltok a magyar nyelv kiterjesztése dolgában. Tudományos Gyûjtemény. l822. I. l-37. 72 Guzmics Izidor: A nyelvnek hármas befolyása ez ember emberisítésére nemzetisétésére és hazafiúsítására.Tudományos Gyûjtemény. l822. VIII. 3-36. 73 Terhes Sámuel: Mi akadályoztatja többek közt tudománybeli tökéletesedésít a Magyarnak? Felsõ Magyar Országi Minerva. l825. XII. 495-501.
A filantropista hatásokat mutató nézeteket Miklós László sárospataki professzor próbálja cáfolni, aki elveit a német neohumanizmus eszmevilágából meríti. Az ugyancsak a Felsõ Magyar Országi Minervában közölt cikkében74 tiltakozik a reális iskolák megszervezésének tervezete ellen. Ezek szerinte nem nyújthatnak korszerû mûveltséget, hiszen a mûveltségbe a klasszikus kultúra is beletartozik, és ezt csak a gimnázium adhatja meg. Azonban õ is azon a véleményen van, hogy a tananyagot és az oktatás módszereit valóban módosítani kell. Az oktatás nyelve lehet a magyar, ez nem áll ellentétben azzal, hogy klasszikusokat is tanítunk. Azonban a latin és görög nyelv tanítása nem merülhet ki a száraz grammatizálásban, az írók olvasása és magyarázata a lényeg. Elismeri, hogy a gimnáziumokban szükség van a reális ismeretek, a természettudományok alapjainak lerakására, de ezek teljes mélységükben való oktatását az akadémiákra bízza. Az 1820-as években sok szerzõ vélekedik úgy, hogy az oktatás nyelve minden iskolafokozatban magyar legyen. 75 Egységes anyanyelvi alapképzés után javasolják a latin nyelv és irodalom oktatását, melynek célja nem pusztán a nyelv elsajátíttatása, hanem a klasszikusok beható tanulmányozása. Azt is hangsúlyozzák, hogy a tantervekben az eddigieknél nagyobb szerepet kell biztosítani a természettudományoknak és a modern nyelveknek. 1828-ban Czuczor Gergely a Tudományos Gyûjteményben megismétli és összegezi a fentieket, kiegészítve azzal a javaslattal, hogy a gimnáziumokban nem csak a magyar nyelvet hanem a kortárs magyar irodalmat is oktatni kellene.76 Az
oktatás
tartalmának
korszerûsítése
feltételezi
az
oktatás
módszereinek
a
megváltoztatását is. Pedagógiai gondolkodóink egyre erõteljesebben követelik a gyermek természetéhez és érdeklõdéséhez való alkalmazkodást az oktatásban. Alsó fokon a szemléletes oktatás
szükségességét
hangoztatják,
az
elvont
gondolkodást
igénylõ
módszerek
alkalmazására csak felsõbb szinten kerülhet sor. A korabeli hazai publikációkban felmerült a gyermekek aktivizálásának szükségessége is. Az oktatás módszereire vonatkozó egykorú nézeteket foglalja össze Székely Sándor: A Tanítás talptételei címû értekezésében.77 Véleménye szerint csak azt kell tanítani, a mi “a gyermek tehetségeihez és életidejéhez van mérsékelve, és a mi által célarányos tanítás mellett 74
Miklós László: A tudomány és a Nyelvtanítás helyes összköttetésérõl a Felsõbb Tudományos Intézetekben. Felsõ Magyar Országi Minerva. l826. V. 68l-690. 75 Így pl. Antall Mihály: Gondolatok honni Magyar nyelvünk terjesztésének némelly eszközeirõl. Tudományos Gyûjtemény. l827. IX. 6l-ll0., Kiss Sámuel: Miben van még a Magyar hátra leginkább? Tudományos Gyûjtemény. l827.II. 3-l5. ; Udvardy János: Felkiáltás a Haza ügyében. Felsõ Magyar Országi Minerva. l829. II. 245-27l. 76 Czuczor Gergely: A Magyar Nyelv állapotja Gymnasiumainkban. Tudományos Gyûjtemény. l828. X. 72-83. 77 Székely Sándor: A tanítás talptételei. Tudományos Gyûjtemény. l823. IV. 32-50.
részvétel serkentetik fel õbenne. Valamíg tehát a gyermek még az érzékiség esztendejében van, csak olyan tárgyakkal kell foglalatoskodtatni, mellyek õ benne külsõ és belsõ érzést ébresztenek fel, és megfoghatók.”78 Fel kell kelteni a gyermek érdeklõdését is, vallja Székely, hiszen a tanítvány érdeklõdése, aktív részvétele nélkül a tanítás “hatós nem lehet”. Kerülni kívánja a tanulásra való kényszerítést, mert “minden tanulásbeli kedv megfójtathatik ez által.” A legfontosabbnak azonban azt tartja, hogy „A tanítás minden eggyes tárgyaiban a könnyebbekrõl a nehezebbekre, az altételes ismeretekrõl a magasabbakra grádicsonként emelkedjék a tanító, és az erõket célarányosan gyakorolja.”79. A nevelés és oktatás elméleti kérdésein kívül sok egyéb pedagógiai probléma vetõdik fel folyóiratainkban a 19. század második évtizedében. Pedagógusok, mûvelõdéspolitikusok értekeznek a nyilvános és a házi nevelés elõnyeirõl és hátrányairól, a tanítók képzésének alacsony szintjérõl és helyzetük javításának lehetõségeirõl. Sokszor elõkerülnek a nõnevelés problémái is. Míg a 18. század végén megindult magyar sajtóban inkább csak kisebb közlemények, hírek jelentek meg nevelésügyi témákkal kapcsolatban, a felvilágosodás korának második szakaszában és a reformkor kezdetén folyóirataink már terjedelmes tanulmányokat, sõt vitákat közölnek a pedagógia tárgykörébõl. Bár már a korai híradásokat, közleményeket átjárta a felvilágosodás világnézete, ezek a publikációk még inkább csak a toleranciára és a jozefinista nevelési reformokkal kapcsolatos elvekre és intézkedésekre korlátozódtak, jóllehet felmerült már ezekben is gyakran az anyanyelvi oktatás jelentõségének hangoztatása. A magyar jakobinus mozgalom elfojtása következtében azonban megszakadt mind a hazai sajtó, mind pedig a nemzeti tudományok fejlõdése. Néhány évtizedre volt szükség, amikor kibontakozhatott egy olyan hazai folyóirat-irodalom., amely fórumot teremtett a különbözõ hazai tudományok számára. A magyar nevelés- és oktatásügy egykorú mûvelõi éltek is ezzel a lehetõséggel, és mint láttuk: a 19. század második évtizedében élénk és sokszor vitákra, hozzászólásokra késztetõ publikációs tevékenységet fejtettek ki. Ezek a folyóiratcikkek vezették be, és ezek teremtették meg a tudományos igényû magyar pedagógiai irodalmat.
78 79
Tudományos Gyûjtemény. l823. IV. 41. Tudományos Gyûjtemény. l823. IV. 48.
