A fehér gólya
ELTERJEDÉS A fehér gólya Európában a Pireneusi-félszigeten, továbbá Németországtól a Közép-Oroszhátságig fészkel. Nyugat-Európából mint fészkelő, már csaknem teljes egészében eltűnt. Hiányzik a Brit-szigetekről, Skandináviából és Olaszország nagy részéről is. Európán kívül csak Északnyugat-Afrikában, Kis-Ázsiában és Észak-Mezopotámiában fészkel. Magyarországon a fehér gólya általánosan elterjedt, és a fészkelésre alkalmas helyeken mindenütt megtelepszik. Elsősorban a sík- és dombvidékek madara, a 250 m tengerszint feletti magasság alatti területeken mindenhol előfordul. A nedves területekhez kötődik, ezért állománysűrűsége a rossz vízháztartású agyagos öntéseken, réti, szikesedő, vagy erősen szikes talajokkal jellemezhető területeken a legnagyobb. Ott, ahol a talaj vízáteresztő képessége nagyobb, kisebb számban fészkel. Az intenzív mezőgazdasági művelés alatt álló térségekben állománya lényegesen alacsonyabb, de a nagy kiterjedésű lucernaföldek közelében még olyan helyeken is megtelepedett, ahol korábban évtizedek óta nem költött. ÁLLOMÁNYNAGYSÁG A Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, mai nevén BirdLife International 1934-ben szervezte az első nemzetközi gólyaszámlálást, amelyet 1958-ban, 1974-ben, 1984-ben, és 1994/95-ben ismételt meg. Magyarország 1941-ben kapcsolódott be a felmérésbe, de nálunk a nemzetközi számlálások közötti időszakban is (1963, 1968, 1979, 1989, 1999) végeztek országos felméréseket. A nemzetközi számlálások alapján, nyomon követhető a nyugat-európai állomány
csaknem teljes kipusztulása, melynek fennmaradt része az utóbbi években enyhén növekedett. Ezzel szemben a közép- és kelet-európai állomány igen jelentős nagyságú. A hazai állomány 1958-tól 1974-ig folyamatosan csökkent, 8000 párról 4800-ra. Ezt követően lassú gyarapodás mutatkozott és a védelmi intézkedések hatására napjainkra 5000-5500 pár körül állandósult a fészkelőpárok száma. VÉDELMI HELYZET A fehér gólya teljes fészkelőterületén védelem alatt áll. Magyarországon 1901 óta részesül törvényes oltalomban, 1993-tól fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 100 000 Ft. A jelenleg hatályos jogszabályok alapján a fehér gólya fészkeinek áthelyezéséhez, vagy eltávolításához a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges. A magyar Vörös Könyv szerint az aktuálisan veszélyeztetett fajok kategóriájába tartozik. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista szerint magyarországi állománya alapján az ún. védelemtől függő fajok kategóriájába tartozik. ÉLETMÓD Fészkelőterület A fehér gólya eredetileg a mocsaras, nedves területek madara. A vizes élőhelyek lecsapolása, a szántóföldek terjeszkedése jelentősen csökkentette eredeti élőhelyét. Ma csaknem a teljes állomány lakott területen fészkel. Korábban fészkét főleg fákra, épületekre rakta. A hetvenes évektől kezdve a hagyományosnak tekinthető fészkelőhelyek - fa, kémény - megváltozása és megszűnése következtében az állomány nagy része fokozatosan áttelepült a villanyoszlopokra. Az 1990-es években a fészkek 70-80%-a ezeken található, de egyes megyékben ez az arány a 80%-ot is meghaladja. A gólya fészkelőhelye és táplálkozóterülete ma már nem esik egybe, mivel főleg lakott területeken költ, és sokszor attól nagyobb távolságra táplálkozik. Költés A gólyapárok többsége elszórtan, egyesével fészkel, de helyenként laza telepei is kialakulnak. Valódi telepes fészkelése hazánkban ritka, de pl. Spanyolországban gyakori. Fészekalja április második felében teljes, és átlagosan 4-5 tojásból áll. A tojó 2-3 naponként rak le egy-egy tojást. A 29-30 (max. 34) napig tartó kotlást a második tojás lerakása után kezdi meg. Nappal a szülők váltják egymást, de éjszaka csak a tojó ül a tojásokon. A kikelt fiókák négyhetes korukban állnak fel és a 8-9. héten repülnek ki. A gyenge, beteg fiókákat az öreg madarak kidobják a fészekből. A kirepülő fészekalj nagyságát a mindenkori táplálék- és időjárási viszonyok, illetve a költőpár kora és a tojásrakás kezdete határozza meg. Fészkenként a 2,2-2,3 kirepülő fióka tekinthető átlagosnak. Ivarérettségüket 3-5 év alatt érik el, nagyobbik részük azonban már az első évben elpusztul. A legidősebb példányok 30 évig is élhetnek. Táplálkozás A fehér gólya táplálkozása rendkívül változatos. Főleg a nedves réteken, kaszálókon, tarlókon, friss szántásokon, útszéleken és árokpartokon keresgél. Leggyakoribb táplálékállatai a szöcskék, sáskák, cserebogarak, futrinkák, ganéjtúrófélék, apró rágcsálók, békák, ebihalak, gyíkok, halak, de sok gilisztát is elfogyaszt. Vonuló és telelőterületein a száraz szavannákon is táplálkozik, ha ott megfelelő mennyiségű táplálékot talál (pl. sáskajárás idején). Vonulás A fehér gólya vonulási útvonala és telelőterülete a gyűrűzési eredményeknek köszönhetően jól ismert. A gyülekezés augusztus elején kezdődik, és a kisebb-nagyobb csapatokba verődött fiatal gólyák augusztus 20. és 30. között indulnak útnak, az öregek viszont csak szeptember elején. Vitorlázó repülők lévén a szárazföld felett kialakuló felszálló légáramlatokat kihasználva haladnak dél felé. Az európai állomány két "kapun" keresztül hagyja el földrészünket. A németországi Weser-folyótól nyugatra fészkelők a Gibraltári-szoroson átrepülve Nyugat-Afrika partjainál haladnak tovább, és Közép-Afrikában telelnek. A kelet-európai gólyák, s így a hazánkban fészkelők is, a Boszporusz felett kelnek át, majd Kis-Ázsiát átszelve a Földközi-tenger keleti partvidékén haladnak tovább, s a Szuezi-öbölnél érik el Afrikát. Innen a Nílus folyását követik,
majd Ugandán, Kenyán, Tanzánián és Zimbabwén keresztül a Fokföldig vonulnak. Az állomány részben a kelet-afrikai szavannákon telel. Fészkelőhelyükre január végén, február elején kezdenek visszaindulni és rendszerint március második felére, április elejére fejeződik be a visszatérésük. Az elsőéves gólyák egy része még nem tér vissza, ezek a nyarat a Közel-Keleten töltik. Az egy évesnél idősebb fiatalok csapatokba verődnek s egész nyáron együtt vannak. Gyakran zaklatják a környéken fészkelő párokat. Ezek közül kerülnek ki a nyár második felében fészket építő, vagy foglaló párok. VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK Táplálkozóterületek megszűnése A fehér gólya legfontosabb táplálkozóterületeinek, a nedves, mocsaras réteknek a fogyatkozása napjainkban is általános jelenség. A nedves területek kiszárítása, meliorálása, a legelők feltörése következtében fogyatkozik a fehér gólya táplálékbázisa. Növeli a veszélyt a legelő háziállatállomány drasztikus csökkenése is, mivel a felhagyott legelőkön felverődő növényzetben nem képes táplálkozni. Veszélyezteti a fehér gólyát a füves területek mesterséges erdősítése és spontán beerdősülése is. A változatos földhasználatú, extenzív hasznosítású, a hagyományos mezőgazdasági jellegű területek és a vizes élőhelyek megtartása az alapja a táplálkozóterületek védelmének. Áramütés A fehér gólyák pusztulása leggyakrabban (a felmérések szerint 94%-ban) áramütés miatt következik be. A villanyoszlopokra települő párok veszélyeztetettek a leginkább. A fészek közelében, a középfeszültségű vezetékeken lévő transzformátorokon főleg a fiatal, frissen kirepült gólyák szenvednek áramütést. Gyakran egész fészekaljak pusztulnak el így. A táplálkozóterületek közelében húzódó középfeszültségű légvezetékek tartóoszlopaira felszálló gólyákat szintén gyakran éri áramütés és egyre gyakrabban költenek ezen az oszlop típuson, ami újabb veszélyforrás. Ha a gólyák nekirepülnek a magasfeszültségű vezetékeknek, az is okozhat veszteséget. Az 1990-es évek elején egyesületünk tagjai az áramszolgáltatókkal együttműködve kidolgoztak egy szigetelési eljárást, mellyel a veszélyes középfeszültségű vezetékek tartóoszlopai viszonylag egyszerűen szigetelhetők. Fészkek megsemmisülése Az érvényben lévő jogszabályok ugyan tiltják a fehér gólya fészkének engedély nélküli eltávolítását, ennek ellenére ez még ma is előfordul. Elsősorban a hagyományos fészkelőhelyek (kémény, háztető, torony) esetében történnek szabálysértések. Ritkán az áramszolgáltatók is ledobják a villanyoszlopra épült fészkeket, főleg a kapcsolószekrényes oszlopokról. A fákra épített fészkek legtöbbször természetes úton (kiszáradás, kidűlés, viharkárok) semmisülnek meg, ritkábban a fa kivágása miatt. Mérgezés A táplálkozóterületeken történő növényvédőszer-használat potenciális veszélyt jelent a fehér gólyákra. Különösen a füves területeken történő védekezés válhat végzetessé, de szerencsére ezeken a helyeken kémiai szerekkel történő beavatkozást ritkán végeznek. A szántóföldi pocokirtás viszont súlyos veszélyforrást jelent. Kis számban minden évben előfordul mérgezés következtében történő elhullás. Az afrikai telelőterületeken napjainkban is nagy mennyiségű vegyszert használnak fel a vándorsáskák elleni védekezésben. Olyan veszélyes mérgeket is (pl. DDT) bevetnek, amelyeket a világ sok országában már régen betiltottak. Ebben a régióban tömeges méretű pusztulások még napjainkban is rendszeresen előfordulnak. A fehér gólya védelmének fontos része a telelőterületeken történő mérgezések korlátozása, illetve a vonulás során bekövetkező vesztesség mérséklése. Egyéb emberi hatások Bár a fehér gólya közkedvelt madár, újabban mégis számos helyen szándékosan zavarják, gátolják megtelepedését. Így védekeznek esetleges "szemetelése", meszelése ellen. Sajnos még napjainkban is előfordul egy-egy gólya lelövése. A széna- és szalmabálák kötözőzsinórjaitól is évente tucatnyi gólya - és valószínűleg sok egyéb madárfaj számos egyede - pusztul el. A gólya
lábára tekeredő zsinór miatt ugyanis könnyen fennakadhat a fészekben vagy a pihenőfán. Az út mellett táplálkozó gólyák közül néhányat az autók gázolnak el. VÉDELMI CÉLKITŰZÉS Európa egyik legstabilabb fehérgólya-állománya Magyarországon fészkel. Az állomány fenntartása ezért kiemelten fontos feladatunk. Az MME célja a jelenlegi magyarországi fészkelőállomány hosszú távú fennmaradásának biztosítása, élőhelyeinek megőrzése.
IRODALOM Boldogh, S. (1998) A fehér gólya (Ciconia ciconia L.) hatékony védelmét megalapozó vizsgálatok tapasztalatai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Ornis Hungarica Vol. 8 Suppl. 1 133-136. p. Jakab, B. (1978): Magyarország gólyaállományának 1974. évi felmérése. Móra F. Muz.vk. 1976/77-1, 495-534. p. Jakab, B. (1985): A gólya populációdinamikájának két évtizede az 1979. évi felmérés eredményeinek tükrében Magyarországon. Móra F. Muz. Évk. 1982/83-1., 413-451. p. Jakab, B. (1987): A fehér gólya állománya Magyarországon 1984-ben. Móra F. Muz Évk. 1987-1, 473-512. p. Jakab, B. (1991) A fehér gólya (Ciconia ciconia) elterjedésének összefüggése a talajtípusokkal Magyarországon. Állatt. Közl., 77. 59-67. p. Lovászi, P. (1998) A fehér gólya (Ciconia ciconia) helyzete Magyarországon az 1941-1994 közötti országos állományfelmérések eredményeinek tükrében Ornis Hungarica Vol. 8 Suppl. 1 1-8. p. Lovászi, P. (2002) A fehér gólya és védelme. MME kiadványa, Budapest 24 pp. Marián, M. (1962): Der Weißstorch in Ungarn in dem Jahre 1956-1958. Móra F. Muz Évk. 1960/2. Szeged, 231-269. p. Marián, M. (1968): Bestandsveranderung beim Weiss-storch in Ungarn 1958-1963. Móra F. Muz. Évk. 1968., 283-314. p. Marián, M. (1971): A gólya populáció-dinamikája Magyarországon 1963-1968 Móra F. Muz.Évk. 1971/1., 37-49. p. Marián, M. - Tráser, Gy. (1979): A magyarországi gólyák (Ciconia ciconia) vándorlása a gyűrűzések visszajelentései alapján. Aquila 85. 113-121.p. Rékási, J. ( 1975) Fehér gólya (Ciconia ciconia) fészekben gyűjtött köpetek elemzése. Aquila 80-81. 282-283. p. Rékási, J. ( 1979) Adatok a gólya (C. ciconia) táplálkozásához. Tiscia Supl. 2. Puszta 8. 9-11. p. Rékási, J. ( 1989) Nahrungsbiologische Untersuchungen am Weisstorch (Ciconia. ciconia). Proc. I. Int. Stork Conservation Symp. Schriftenreiche des DDA 10. 397-402. p. Rékási, J. -Jakab, B. (1984) Ökológiai vizsgálatok Észak-Bácska gólyaállományán tíz év tükrében. Aquila 91. 101-108. p.
Rékási, J. -Jakab, B. - Haraszthy, L. (1995) Adatok a fehér gólya (Ciconia ciconia) hortobágyi táplálkozásáról. Aquila 102. 9-19. P . Schulz, H. (1994): Zur Bestandsituation des Wei ßstorchs (Ciconia ciconia) - Neue perspektiven für den "Vögel des Jahres 1994"? Berichte zum Vogelschutz 32. 24 pp. Schulz, H. (eds.) (1999): White Stork on the up? Proceedings book of International Symposium on the White Stork 1996 Hamburg, Germany. NABU, Bonn.
