Köszöntelek benneteket a Felügyelő Bizottság nevében. Szeretnék rövid tájékoztatást adni az elmúlt fél év FEB által elvégzett munkáiról. Legelső feladatunk közé tartozott a FEB működési alapelveinek és szabályzatának felülvizsgálata, véglegesítése, valamint az évek óta hiányzó Feb helységnek a kialakítása. A működésünkhöz szükséges infrastruktúra még nem áll rendelkezésre, de az említett helység már használható, akár délután a szövetkezet működési ideje után is. Megkértük az elnök urat, hogy a Feb működési szabályzatát is tegyék fel a szövetkezet honlapjára, ahol az ígért e-mailezési lehetőség is elkészül hamarosan, így a szövetkezet honlapján keresztül is lehet kérdést, észrevételt tenni, hiszen mi azért vagyunk, hogy a tulajdonosi igényeket és az iroda működését összhangba hozzuk. A FEB munkaterv alapján dolgozik, amit elsősorban az éppen az aktuális feladatok határoznak meg. Ennek megfelelően elsőként átnéztük a dolgozók munkaköri leírásait, melyeket az Elnök Úr ezt követően aktualizált. Kértük az Igazgatóságot, hogy a szövetkezet működését megfelelően átfogó, a hétköznapi gyakorlathoz igazodó szabályozást hozzon létre. Ennek első eleme a bérleménykezelési szabályzat, ami az elmúlt hetekben került végleges formátumba. Hasonlóan szabályozni kell a hátralékkezelést, a pénzügyi elszámolási tevékenységet – gondolok elsősorban az elszámolásokra, benne az internetes lekérdezésekre. Folyamatban van továbbá a műszaki tevékenység szabályozása is. Sok panaszt kaptunk elsősorban a korábbi elnökök, igazgatósági tagok kapcsán, melyekről rövid összefoglalást készítettünk: Varga Sándorné sérelmezte, hogy Kertvéllesy László elnökségének idején neki, mint igazgatósági tagnak kellett vidékre utaznia egy hiteles épületünk miatt aláírni. Ezzel kapcsolatban megállapítható volt, hogy a hitelügylet kapcsán több alkalommal is mint, szövetkezetünk képviseletében eljáró igazgatósági tag szerepelt, ezért célszerűen a befejező aláírásra őt küldte el az elnök. Vargáné azt is kifogásolta, hogy távozása után a szövetkezet továbbra is használta az ügyfélkapu azonosítóját, amit Vargáné minden további nélkül megszűntethetett volna. Megvizsgáltuk azt az időszakot, és nem találkoztunk semmilyen szabálytalansággal. Brenner Roland lakó panasszal élt, hogy a szövetkezet műszaki vezetője több alkalommal is hitegette egy szövetkezeti bérlakás felújítása kapcsán, pénzt kezelt, mint a sajátját és ezzel megkárosította szövetkezetünket. Az ügy bejárta a sajtót, a rendőrséget is. Vizsgálatunk kapcsán megállapítottuk, hogy Brenner úr engedély nélkül kezdett bele egy Enyezd utcai volt hf. lakás felújításába, melyet elmondása szerint szeretett volna kibérelni, mert több hónapja üresen állt. Sem szerződése nem volt, sem a beépített anyagokról nem rendelkezett megfelelő számlákkal. Az általa összeállított költséglista pedig horribilis összeget tartalmazott az elvégzett munkákhoz képest. Ebben az esetben szakértő bevonásával jelenleg is tart a folyamat, a rendőrség alaptalannak ítélte meg Brenner úr vádaskodását és lezárta az ügyet. Több panasz érkezett garázsbérletek kapcsán, például az ikergarázs egyik bérlője nem engedte be a másik bérlőt, de akadtak a takarítással kapcsolatos észrevételek panaszok is. Szorgalmaztuk a garázsok kapcsán a birtokbaadás megfelelő kivitelezését, a takarítás kapcsán pedig a konkrét takarítási napok megjelölését, ezek meg is valósultak és visszaköszönnek majd a megfelelő szabályzatokban is.
1
Különösen nagy problémát jelent a mínuszos épületek kezelése, hiszen itt a takarítási feladatok tekintetében a téli a jégmentesítés megvonása különösen nehéz helyzetbe hozza mind az épület lakástulajdonosait, mind pedig lakásszövetkezetünket, hiszen az elmúlt évig voltak olyan épületeink melyek nem rendelkeztek felelősség biztosítással. Ezt igazgatóságunk már tavaly igyekezett orvosolni azzal, hogy megfelelő tartalmú és alacsony díjazású biztosításokat kötött, ill. átkötött. A biztosítások kapcsán ez év januárjában érkezett több panaszt, mert az érintett épületek lakástulajdonosai nem kaptak értesítést a változásról, ezért kifogással éltünk Elnök Úrnál, hiszen mind a lakásszövetkezetekről szóló törvény, mind pedig alapszabályunk előírja, hogy köteles szövetkezetünk minden, az épületeket érintő változás előtt az érintettek véleményének kikérésére. Megvizsgáltuk az új biztosításokat. Mindegyik esetben az érintett közösség előnyére voltak a módosítások, és volt olyan lakóközösség, ahol több mint felével, közel 120.000 Ft-al tudták csökkenteni a biztosítás éves díját. Mindamellett, hogy tartalmilag ugyanazt kapják majd a tulajdonosok. Levelet kaptunk több esetben nagyobb összegű hátralék ügyében. Ezekben az esetekben kifogásolták a jogászok munkáját. Hiányolták az időben kiküldött felszólítókat. A jogi csoport teljes állománya lecserélődött, az új dolgozókkal mára elmondhatjuk, hogy kiküszöbölték a múltbéli hiányosságokat és végre megfelelő kezekbe kerültek a hátralékosokkal kapcsolatos, sok esetben jogügylettel végződő ügyintézések. Több panasz is arról szólt, hogy az elszámolások nem pontosak, ezen belül is a lakókartonokat kifogásolták. Valóban a lakókartonok informálisan nem azt a cél töltik be ami a rendeltetésük lenne. Maga a könyvelőprogram, ami készíti sem tudja az igényeinket kielégíteni. Hosszú távon felmerül egy megfelelő program beszerzésének lehetősége. A megfelelő könyvelés, illetve a pontos hátralék meghatározás alapfeltétele a hatékony hátralékkezelésnek. Az sem megengedhető, hogy egy-egy felszólításban ne tudják pontosan meghatározni, hogy mit tartalmaz a tartozás összege, mely hónapra, hónapokra szól. A pénzügy dolgozóitól különösen hangsúlyos elvárás, hogy alapos munkát végezzenek, így elkerülhető legyen a jelenleg is folyamatban lévő, és a mai küldöttgyűlésre is bekerült eset, amikor évek múlva derül csak ki, hogy bizony több millió forintot kell, még ha jogosan is, de utólag beszedni. Több panasz is érkezett szövetkezetünk jogi képviselője Dr. Komlódi András kapcsán. Kifogásolták, hogy nem tart fogadóórát. Ennek kapcsán jeleztük még tavaly az igazgatóságnak, hogy tegye lehetővé ezt az igényt. Dr. Komlódi eleget tett a kérésnek azzal, hogy előre egyeztetett időpontban szívesen fogadja székhelyén bármely szövetkezetünk tulajdonosát. Bizottságunk további kérése volt az ügyvédi tevékenység kapcsán, hogy az ügyvéd urat vonja be az igazgatóság az előkészítő munkába. Több esetben is azzal szembesültünk, hogy az igazgatósági ülésen olyan kérdésekben, amikor szükséges lett volna a jogász álláspontja, véleménye nem volt kitől kérdezni. Ezt több esetben azért telefonálással át tudta hidalni az elnök. Viszont nem várható el az ügyvéd úrtól, hogy egy váratlanul ért kérdésben azonnal megfelelő információt adjon. Ezért azt szorgalmaztuk az igazgatóság felé, hogy minden igazgatósági ülésen legyen jogász és a napirendre kerülő témákban kapjon lehetőséget az előzetes felkészülésre. Ezt mind az igazgatóság, mind pedig Dr. Komlódi megfelelően akceptálta és az elkövetkezendőkben az ügyvéd úr minden igazgatósági ülésen részt fog venni. Bizottságunk a dolgozók munkaköri leírásai vizsgálatával Dr. Komlódi András megbízási szerződését is megvizsgálta. A megbízás elég konkrét a hátralékosokkal kapcsolatos ügyintézésben, az igazgatósági üléseken való részvétellel és a tagok, lakástulajdonosok fogadását illetően viszont nem. A költségek tekintetében a 2007-ben létrejött megbízás azt célozta, hogy ne az egyes épületeknek kelljen külön-külön intézkednie, alkalmanként jogászt
2
alkalmaznia a szövetkezetnek. Az más kérdés, hogy ez mennyire hatékony, de ennek megítélése több összetevő kérdése is, hiszen az adatokat a megbízónak kell szolgáltatnia, megfelelő időben és tartalommal. Bizottságunk az eddigi tapasztalatok alapján azt mondja, hogy mind az igazgatóságnak, mind pedig a munkaszervezetnek szüksége van a jogi tevékenységre. A jogi tevékenység hatékonyságát minden összetevőjét beleértve bizottságunk jelenleg is vizsgálja. Az eddigi észrevételeinket az igazgatóság, az elnök figyelembe vette az esetleges hiányosságok pótlásra kerültek. Minden egyes igazgatósági ülésen a FEB legalább egy tagja rész vesz, így figyelemmel kísérhettük az igazgatóság munkáját, és segíthettünk szabályzatainak módosításában, kialakításában. Két olyan panaszunk is volt ahol munkajogász véleményét is igénybe kellett vennünk. Az egyik dr.Májlinger István szövetkezeti tag panasza volt, amely Gengel Géza munkaügyi perével kapcsolatban vizsgálati kérelmet terjesztett be. Dr. Májlinger kifogásolta a per kapcsán szövetkezetünk képviseletében eljáró ügyvéd munkáját. Vizsgálatunk kapcsán megállapítottuk, hogy még 2011-ben az akkori igazgatóság napirendjére tűzte a per kapcsán a fellebbezés lehetőségének kérdését. és úgy határozott, hogy nem fellebbez szövetkezetünk. Dr. Májlinger István, mint igazgatósági tag is részt vett az ülésen. Mostanra a fellebbezés lehetősége nem áll rendelkezésre, ezért egy teljesen más tárgyú, az ügyészség hatáskörébe tartozó pert kellene indítani, mégpedig az ügyben eljáró ügyvéd ellen. Ezt bizottságunk, ha kérdésként merülne fel az igazgatóság részéről nem támogatná. Panasz érkezett Bánfai László részéről is, aki Kertvéllesy László volt elnököt, jelenlegi igazgatósági tagunkat azzal illette, hogy elnöksége idején törvénytelenül járt el. Bánfai László időközben visszavonta panaszát. A munkajogász bevonását igénylő panaszos levél Vargáné igazgatósági tagsága után járó tiszteletdíja, valamint szövetkezetünk képviseletében felvett munkabér kifizetésének jogszerűsége kapcsán érkezett. Ez az ügy sem mostani keletű. A korábbi években Vargáné 2007-es megválasztása és szövetkezetünk akkori elnökének Dr. Májlinger Istvánnak a helyettesítésére hozott küldöttgyűlési határozat megszületése óta tart. Két munkajogásszal, és szövetkezetünk jogi képviselőjének véleményét is kikértük. Mindhárom jogász egyértelműen azt nyilatkozta, hogy Vargáné díjazása kapcsán kifogásolt küldött-ti beadványban szereplő igazgatósági tagsága után felvett tiszteletdíját jogosan vette fel. Megvizsgáltuk a teljes folyamatot és a beadványban szereplő azon kérésnek is eleget teszünk, hogy beszámolunk a megállapításainkról. Különös tekintettel arra, hogy az egyik szakjogásznak az volt a véleménye, hogy Vargáné képviseleti jogosultsága megkérdőjelezhető, hiszen a valamikori küldöttgyűlési határozat csak helyettesítésre adott felhatalmazást Vargánénak. Vargáné már rendelkezik a küldöttgyűlés felhatalmazásával, amikor Dr. Májlinger 2008. márciusában lemond. Ezután amikor az elnöknek az igazgatóságtól kapott 60 napos megbízatása is lejár 2008. júniusától vesz fel Vargáné helyettesítés okán elnöki fizetést. Az akkori feb tagjai ugyan kevesebbet javasolnak és felszólítják, hogy sürgősen intézkedjen az elnök pótlásáról. Ekkor kerül elő az akkor még hatályosként kezelt szmsz azon rendelkezése, hogy a választások előtt 90 nappal meg kell választani a jelölő bizottságot. Ez májusban meg is történik, amikor is módosításra kerül az szmsz. Ezzel Vargáné annak tudatában, hogy amíg nincs az szmsz módosítva nem lehet választást kiírni nem követ el jogi szempontból szabálytalanságot. Ezután júniusban megtörténik az a küldöttgyűlés ahol nem csupán a hiányzó tisztségviselők megválasztása, hanem a még tisztségükben lévők visszahívása is zajlik. Ekkor két igazgatósági és két feb tag van szövetkezetünknél választott tisztségben. A tisztségviselőket nem hívják vissza, de újakat sem sikerül választani. Vargánét ismét nem lehet jogilag felelősségre vonni. Dr. Komlódi el is mondja a jegyzőkönyv szerint, hogy
3
Vargáné titulusa nem elnőki és mielőbb elnököt kell választani, mert a megbízatása csak néhány hónapig lesz tartható ebben a formában. Ezután mind a feb. mind pedig a küldöttek kifogásolták Vargáné képviseleti jogosultságának jogszerűségét éppen a 2007-re küldöttgyűlési határozat konkrét tartalma miatt. A Feb tagok a cégbírósághoz fordultak, aki egyértelműen azt nyilatkozta, hogy a lakásszövetkezeti törvény 7.§-a alapján képviselheti Vargáné szövetkezetünk. A febnek mindenképpen meg kellett állapítania a képviselet jogszerűségét és mivel Vargáné nem szerezte be az általuk kért jognyilatkozatot, ezért és a Vargáné által megkötött jogügyletek későbbi megkifogásolhatatlansága miatt értesítettre a cégbíróságot. Ekkor még Vargáné nem volt a cégközlönybe bejegyeztetve. Ezt követően egy cégbírósági végzés kapcsán maga a cégbíró szólítja fel szövetkezetünk Vargáné képviseleti jogosultságának bejegyeztetésére, majd Vargáné bejegyzésre kerül. Ebben az időben indultak szövetkezetünk épületeinek pályázatai is, melynek kapcsán különösen hangsúlyos egy cég, a lakásszövetkezet törvényes képviseletének kérdése. Gengel Géza elnökké választásának napjára kérték a küldöttek és a feb, hogy Vargáné képviseleti jogosultsága megszüntetésre kerüljön. Miután sikerült választott elnököt bejegyeztetni még voltak beadványok Vargáné képviseleti jogosultsága kapcsán, de a küldöttgyűlésig nem jutottak el. Ezután már senki nem foglalkozott Vargánéval. Miután Gengel távozott ismét Vargáné képviselte szövetkezetünket. Csak ezután veszi fel Vargáné mind az elnöknek járó tisztelet és az igazgatósági tagsága után járó tiszteletdíjat. Meghallgattuk mind a két felet. Vizsgálatunk eredményéről tájékoztattuk az igazgatóságot is nyitva hagyva annak lehetőségét, hogy a küldöttgyűlés bevonásával mérlegeljék, kíván e szövetkezetünk peres eljárásban meggyőződni Vargáné által felvett díjazások jogszerűségéről. Igazgatóságunk, mivel a küldötti beadvány nem kérte a küldöttgyűlés által napirenden megtárgyalni Vargáné ügyét nem is terjesztette a küldöttgyűlés elé azt. A bejelentő küldötteket személyes megbeszélés alkalmával tájékoztattuk, hogy bárkinek van lehetősége jogi útra terelni Vargáné ügyét. Egyben felhívtuk a figyelmet arra is, hogy Vargáné ügyében bizottságunk a jogi szakvéleményt is figyelembe véve nem állapított meg szándékosságot. A panaszt tevőknek ez után csak az volt a kérése, hogy számszerűen legyen felsorolva a Vargáné által a kérdéses időszakban felvett igazgatósági és elnöki díjazása. Mivel az Ügyvéd Úr szerint nem sért személyiségi jogokat, most szeretném ezt megtenni. Összefoglalva tehát 2007-2012 évben felvett munkabére, Elnöki munkabér 3.690.328 Ft járuléka 1.029.321 Ft Igazgatósági munkabére 1.851,410 Ft járuléka 551.883 Ft A továbbiakban is azon leszünk, hogy minden benyújtott panasz megfelelően kivizsgálásra kerüljön. A fentieket azért is mondtam el ilyen részletességgel, hogy Önök is érzékelhessék milyen feladatokat kell elvégeznünk. A továbbiakban szeretnénk az Önök segítségét is kérni, mivel úgy látjuk, hogy az épületeket képviselő küldöttek tudnának a legtöbbet tenni azért, hogy a munkaszervezet még hatékonyabban működhessen. Nagyon sok olyan feladat van a Szövetkezetnél amit meg kell még oldani. Szeretnénk elérni, érdekeltté tenni épületeink tulajdonosközösségeit, hogy aktívabban vegyenek részt szövetkezetünk mindennapjaiban. Itt elsősorban a küldött nélküli épületekre gondolok. Szeretnénk, ha mindenki csak annyit fizetne, amennyit felhasznált. Ezek hosszabb távon megvalósíthatóak, de csak akkor, ha összefogással párosul.
4
Van még egy javaslatunk is a mai küldöttgyűlés felé. Olyan esetben, amikor a Jelölő Bizottság a pót jelőlés munkáját végzi nincs megszavazva nekik a munkájuk ellenszolgáltatásaként tiszteletdíj, pedig olyankor nagyon fontos és igen sok, szakmaiságot igénylő munkát végeznek. Javasoljuk ilyen esetben is tiszteletdíj kifizetését. Kérem a Küldöttek támogatását, az Elnök Úrtól pedig, hogy javaslatunkat tegye fel szavazásra. Köszönöm szépen, hogy meghallgattatok.
5