A farmakológia története

A farmakológia története

A farmakológia története Pintér Erika Pécsi Tudományegyetem Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet

Hippokrátész A görög, Hippokrátész (K.e. 460-377) tulajdonképpen megalapozza az orvostudományt. A Hippokratészi Gyűjtemény (Corpus Hippocraticum) tartalmazza az emberiség gyógyászatra vonatkozó kollektív ismereteit. Értéke példamutató orvosi szemléletében rejlik. A hippokratészi iskola terápiájának alapja az ember négy testnedve – vér, nyál, sárga epe, fekete epe – egyensúlyának a fenntartása, illetve helyreállítása volt, amit főleg diétával, másodsorban gyógyszerekkel kívántak elérni. Gyógyszerként főleg növényi részeket (drog) használtak.

1


Theophrasztosz Theophrasztosz (Kr.e. 371-286) Nagy Sándor orvosa volt. Fő műve a „De historia plantarum” a legrégebbi füveskönyv. 455 növényt ír le, hatásaival együtt. A mű az ásványokat is tárgyalja. Theophrasztoszt tekintik a botanika atyjának.

Galenus Görög származású római orvos aki leírta és rendszerezte a legfontosabb orvosi ismereteket, valamint összegyűjtötte sok görög és római szerző recept-töredékét és – kivonatát. Ezáltal megőrizte az utókornak. Az egyszerű gyógyszeranyagokat a test betegségei szerinti sorrendben közli, a fejtől a talpig (de capite ad calcem). Ő állított elő először kivonatokat, vizes, alkoholos kivonással.

(129-199)

2


Theophrastus Bombastus von Hohenheim (1493-1541) Svájci orvos és alkimista. A reneszánsz egyik legerőteljesebb képviselője; egy új kémiai iskola, a kémiát az orvoslásban alkalmazó jatrokémia megalapítója. A hangsúlyt a kémiára, annak az orvoslásban való értékesítésére, a vizsgálódás és a kísérletezés fontosságára helyezte.

Paracelsus szerint minden – még az ember is – három "dologból" áll. Például ami a fában "... ég, az a Kén, ami füstöl, az a Higany, ami hamuvá lesz, az a Só". A három dolgot hol elemnek, hol princípiumnak nevezi. Elemként kén, higany és só formájában jelennek meg ezek a dolgok, princípiumként a szellem (spiritus), a lélek (anima) és a test (corpus) megfelelői.

3


PARACELSUS

Jan Jakob Wepfer (1620-1695) Az első, állatkísérleteket végző farmakológus.

4


Magendie

(1783-1855)

F. Magendie (1783-1855) Ő vizsgálta először a morfin, emetin, kinin, sztrichnin, és más alkaloidok hatásait. Az experimentális farmakológia megalapítójának tekintjük.

5


Claude Bernard (1813-1878) • Magendie tanítványa volt. Kiváló fiziológus. • Felfedezte, hogy a nyílméreg kuráre a neuromuszkuláris junkción hatva meggátolja az impulzusok ráterjedését a harántcsíkolt izomra.

CLAUDE BERNARD (1813-1878)

6


Friedrich Wilhelm Sertürner (1783-1841)

1803-ban Paderbornban, Németországban, izolálta az ópiumból a morfint.

7


Heinrich Emanuel Merck (1794-1855) 1848-ban izolálta a papaverint.

WOEHLER Friedrich (1800-1882)

Woehler szintetizált először karbamidot szervetlen anyagból, 1828-ban, megdöntve ezzel az életerő elméletet.

8


William Withering (1741-1799) Felfedezte a gyűszűvirág (digitalis) ödéma csökkentő hatását.

Oswald SCHMIEDEBERG 1838-1921) • A kloroform és klorálhidrát farmakológiáját vizsgálta • 1869-ben kimutatta, hogy a muszkarin azonos hatásokat vált ki a szíven, mint a n. vagus elektromos ingerlése • 1870-ben előállította a digitoxint, gyűszűvirágból • 1885-ben bevezette az uretán használatát az anesztéziában

9


Lister bevezetett számos antibakteriális eljárást. Karbolsavat használt a baktériumok elpusztítására. A műtétek előtt gondosan megtisztította a kezét, a sebészeti eszközök és a kötések higiénikus állapotáról is gondoskodott. Egy ideig még karbolsavat is permetezett a műtőben a levegőbe. Az eredmény nagyon hamar megmutatkozott. 1861 és 1865 között a műtét utáni elhalálozások aránya férfiaknál 45% volt, ez 1869-re 15%-ra csökkent.

(1827-1912)

Operáció karbolsavas (Fenol) fertőtlenítéssel 1868

10


(1818-1865)

Semmelweis bevezette az aszepszist kórházi szülészetben, ezzel jelentősen csökkentetve a gyerekágyi láz okozta halálozási arányt. Megfigyelte, hogy a klórvizes kézmosás megszünteti a boncolás utáni hullaszagot. Tapasztalatai alapján, osztályán előírta, a klórmeszes fertőtlenítést, a kórokozó baktériumokat még nem ismerte.

11


Fertőtlenítés klórmésszel

Kabay János

(1896-1936)

12


Kabay János 1896. december 27-én született a Szabolcs megyei Büdszentmihály (ma Tiszavasvári) községben. Szabadalmát 1931-ben nyújtotta be, Eljárás ópiumalkaloidák előállítására címmel. Kabay egy értéktelen mezőgazdasági hulladékot, a mákszalmát használta fel, amelyet korábban elégettek. Rájött, hogy a száraz, kicsépelt máknövény is elegendő morfint tartalmaz. A felaprított mákfejekből vizes nátrium-hidrogén-szulfittal kivonatot készített, és azt vákuumban bepárolva 1-1,2 százaléknyi morfint tartalmazó, szirupszerű anyagot kapott. A kivonat morfintartalmát alkoholos extrakcióval 2-4 százalékra dúsította, amelyből benzol jelenlétében, ammónium-szulfáttal kicsapva a morfin bázist 50 százaléknál több morfint tartalmazó termékhez jutott. A nyers morfint kristályosítással tisztította meg. Az úgynevezett száraz eljárás meghozta Kabaynak a világhírnevet, módszerét tíz országban szabadalmaztatták.

Az Alkaloida Gyár a 30-as években.

13


PAUL ERLICH (1854-1915)

Paul Ehrlich német orvos, immunológus, mikrobiológus, a kemoterápia úttörője. Az általa kidolgozott sejtfestési eljárásokkal sikerült kategorizálni a fehérvérsejteket. Az ő laboratóriumában dolgozták ki a szifilisz első hatásos gyógyszerét a Salvarsan-t. 1908-ban I. I. Mecsnyikovval közösen fiziológiai Nobel-díjat kapott az immunológia terén elért eredményeiért.

A receptorelmélet megteremtői a farmakológiában John Newport Langley (1852 – 1925)

A.J. Clark (1895-1941)

14


Orvosi Nobel-díj az idegi impulzusok kémiai transzmissziójának a felfedezéséért (1936)

HENRY DALE (1875-1968)

OTTO LOEWI (1873-1961)

15


Gerhard Domagk (1895-1964) Nobel-díj a prontosil antibakteriális hatásának felfedezéséért

Alexander Fleming (1881 – 1955)

16


Nobel-díj a penicillin antibakteriális hatásának felfedezéséért (1945)

1952: Nobel-díj a streptomicin, az első tuberkulózis elleni antibiotikum felfedezéséért.

17


Daniel Bovet (1907-1992) svájci-olasz farmakológus. 1957-ben orvostudományi Nobel-díjjal tüntették ki a hisztamin, adrenalin és acetilkolin hatását blokkoló gyógyszerek kifejlesztéséért.

Earl W. Sutherland (1915-1974)

Felfedezte, hogy az adrenalin egy közbenső, ahogyan ő nevezte "másodlagos hírvivő" molekula révén aktiválja a sejten belüli glikogénfoszforiláz enzimet, így érve el a cukorfelszabadítást. Sutherland hosszas munkával azonosította és izolálta ezt a molekulát, a ciklikus adenozin-monofoszfátot és munkatársával, Theodore Rall-lal közösen felfedezte a cAMP-t létrehozó adenilil-cikláz enzimet is.

Orvosi Nobel-díj 1971 „Az adenilcikláz és cAMP , a hormonhatások mechanizmusának felderítéséért.”

18


Alfa és béta adrenerg receptorok felfedezése

Lasker –díj 1976

RAYMOND AHLQUIST

Lasker –díj 1978 Az endogén opioidok felfedezése

19


Nem-szteroid gyulladásgátlók

The Nobel Prize in Physiology or Medicine 1982

Orvosi Nobel-díj 1982 A prosztaglandinok és hasonló anyagok biológiai hatásainak felfedezéséért

20


Bergström és Samuelsson felfedezte, hogy a prosztaglandinok bioszintézisében nagy szerepet játszik egy gyakori előfordulású telítetlen zsírsav, az arachidonsav; ennek alapján pedig kidolgozták a kémiai szintézis útját. Samuelsson jött rá, hogy az arachidonsav az általa endoperoxidoknak nevezett vegyületekké alakulva képezi végül a prosztaglandinokat. Önálló kutatásai során 1973-ban felfedezte a véralvadásban részt vevő prosztaglandinokat, melyeket tromboxánoknak nevezett el. Ő írta le a fehérvérsejtek által termelt leukotriéneket, melyek az asztmás és anafilaxiás folyamatokban játszanak szerepet.

John Vane A 60-as évek közepétől kezdte kutatni a prosztaglandinok biológiai hatásait és 1971-ben felfedezte, hogy az aszpirin azért csillapítja a fájdalmat és a gyulladásokat, mert a ciklooxigenáz enzim blokkolásával gátolja egyes prosztaglandinok képződését. Ennek révén tisztázódott az aszpirin vérrögképződést gátoló és infarktusmegelőző hatásának mechanizmusa is. Később Vane és Salvador Moncada felfedezte a prosztaciklint.

21


Gertrud B. Elion

George H. Hitchings

James Black

Orvosi Nobel-díj 1988

Az 1951-ben szintetizált 6-merkaptopurin (6MP) különösen hatékonynak bizonyult a leukémia kezelésében. 1959-ben Hitchings és Elion felfedezte, hogy a 6MP gátolja az ellenanyagok képződését. Kifejlesztettek egy kevésbé toxikus verziót, az azatioprint, amellyel kezelni tudtak bizonyos autoimmun betegségeket és meg tudták akadályozni a szervátültetések során fellépő kilökődési reakciót. A 6MP metabolizmusát vizsgálva kiderült, hogy ugyanaz az enzim, a xantin-oxidáz bontja le, mint amelyik a purinbázisokból húgysavat készít. Mivel a húgysav magas szintje köszvényhez vezet, az enzim részleges blokkolásával enyhíteni tudta a betegség tüneteit. Erre a célra dolgozták ki a 60-as években az allopurinolt. Ezenkívül kifejlesztették a malária kezelésére használt pyrimetamint és a húgyúti bakteriális fertőzések ellen hatásos trimetoprimet. Az 1984-ben engedélyezett herpesz virus-ellenes aciklovir a Wellcome egyik legtöbb profitot hozó gyógyszerévé vált. 1986-ban bejelentették az AIDS terápiájában elsőként használható gyógyszert, az azidotimidint vagy AZT-t.

22


James Black a 60-as években az adrenalinkötő bétareceptor ismert antagonistáinak módosításával kifejlesztette a propranololt, az első béta-blokkolót. A gyógyszer hatékony volt számos szív- és érrendszeri betegségben (mint az angina pectoris, magas vérnyomás, infarktus, szívritmuszavar). A 70-es évek elejére kifejlesztette a cimetidint, az első H2-blokkolót.

ALBRECHT FLECKENSTEIN

Leírta a fenilalkilaminok calciumcsatornablokkoló hatását

23


Alfred Goodman Gilman (1941-) és Martin Rodbell (1925-1998) 1994-ben elnyerte az Orvosi Nobel-díjat a G-proteinek felfedezéséért.

ROBERT FURCHGOTT FERID MURAT

LOUIS IGNARRO

Nobel-díj 1998 „A nitrogén monoxid szignalizáció felfedezéséért a kardiovaszkuláris rendszerben”

24


25


Arvid Carlsson

Paul Greengard

Eric. R. Kandel

Nobel-díj 2000 „A központi idegrendszer szignáltranszdukciós folyamatainak felderítéséért.”

26


Arvid Carlsson 19241957-ben Carlsson kimutatta, hogy a dopamin az agyban egy neurotranszmitter, nem csak a noradrenalin prekurzora. Az Astra AB vállalat munkatársaival kidolgozták a zimeldine piaci forgalmazását, amely az első SSRI antidepresszáns volt. Carlsson kifejlesztett egy módszert, mellyel ki lehet mutatni az agyi szövetekben lévő dopamin szintet. Kutatásai során azt találta, hogy a törzsdúcokban (bazális ganglion) – amely az agy, egy a mozgást befolyásoló fontos területe – a dopamin szint különösen magas. Kimutatta, hogy a rezerpin csökkenti a dopamin szintet és a mozgás feletti kontrollt. A hatás hasonló volt a Parkinson-kór tüneteihez. Az LDOPA (Levodopa) után, a tünetek enyhültek. Ezek az eredmények alapján Parkinson- kórban szenvedő betegeknek adtak L-DOPA-t és azt tapasztalták, hogy csökkenti a Parkinson- kór egyes tüneteit, a kór kezdeti stádiumában.

27

A farmakológia története

Recommend Documents