A. E. Powell AZ ÉLET FEJLŐDÉSE A NAPRENDSZERBEN

A. E. Powell AZ ÉLET FEJLŐDÉSE A NAPRENDSZERBEN (Az emberiség történelme)

Fordította: Miskolczi Gábor, 2007 MAGYAR TEOZÓFIAI TÁRSULAT

Ajánlás E könyvet, négy korábbi elődjéhez hasonlóan, hálám és nagyrabecsülésem jeleként azoknak ajánlom, kiknek munkája és kutatásai az anyagot szolgáltatták, melyből megszületett.

2

Tartalomjegyzék 1 BEVEZETÉS..................................................................................................................................... 7 2 A NAPRENDSZER...........................................................................................................................9 1 I. Bolygók..............................................................................................................9 2 II. Körök..............................................................................................................12 3 III. Láncok...........................................................................................................14 4 IV. Fejlődési rendszerek .......................................................................................17 5 V. A Naprendszer ................................................................................................ 20 6 VI. A Naprendszer kialakulása............................................................................... 23 7 VII. A Nap Logosz és a Bolygói Logoszok............................................................... 29 8 VIII. Az élet áramlatok..........................................................................................34 IX. A mi hét láncunk számára kitűzött célok............................................................. 39 9 X. A fejlődés szintjei............................................................................................. 43 10 XI. Fajok és alfajok.............................................................................................46 1 XII. A Belső Kör....................................................................................................50 11 XIII. „Ítéletnapok”..............................................................................................55 12 XIV. A fejlődés alászálló és felemelkedő ágai........................................................64 13 XV. Időtartamok és dátumok...............................................................................68 14 XVI. A Bolygói Logoszok és más magasrangú Tisztségviselők................................ 71 1 A hét Bolygói Logosz ....................................................................................... 71 2 Lipikák és Devaraja-k .......................................................................................72 3 A Törzskar ...................................................................................................... 74 15 XVII. Manuk ......................................................................................................75 16 XVIII. Buddhák, Maha Chohan-ok és Bodhiszattvák.............................................. 79 17 XIX. A Világ Ura és segítői..................................................................................82 XX. A Föld Fejlődési Rendszer: az első lánc..............................................................86 18 XXI. A második lánc............................................................................................89 19 XXII. A harmadik (Hold) lánc...............................................................................91 20 XXIII. A Hold Lánc hatodik köre...........................................................................96 21 XXIV. A Hold Lánc hetedik köre........................................................................... 99 22 XXV. A Hold Lánc fejlődésének eredményei ....................................................... 102 1 XXVI. A Föld Lánc építése................................................................................... 112 2 XXVII. A Föld Lánc első köre............................................................................... 115 3 XXVIII. A Föld Lánc második köre........................................................................120 4 XXX. A negyedik kör A, B és C bolygói................................................................. 127 5 XXXI. A Föld Első Gyökérfaja...............................................................................130 6 XXXII. A Föld Második Gyökérfaja........................................................................133 7 XXXIII. A Föld Harmadik Gyökérfaja ................................................................... 136 1 Az első alfaj .................................................................................................. 137 2 A második alfaj...............................................................................................138 3 A harmadik alfaj ............................................................................................138 4 A negyedik alfaj..............................................................................................139 5 Az ötödik alfaj ............................................................................................... 144 6 A hatodik alfaj ...............................................................................................145 7 A hetedik alfaj ...............................................................................................145 8 XXXIV. A Vénusz Urainak érkezése...................................................................... 147 9 XXXV. A Negyedik (Atlantiszi) Gyökérfaj ..............................................................149 1 Az első atlantiszi alfaj: a Rmoahal....................................................................150 3

10 XXXVI. A második atlantiszi alfaj: a Tlavatli........................................................ 153 11 XXXVII. A harmadik atlantiszi alfaj: a Tolték....................................................... 154 12 XXXVIII. Az atlantiszi civilizáció..........................................................................159 13 XXXIX. A Tolték Birodalom maradványa, az ősi Peru Kr.e. 12 000-ben................. 168 14 XLI. A Turáni társadalom maradványa, Káldea Kr.e. 19 000-ben.......................... 176 XLII. Az ötödik atlantiszi alfaj, az Ős-sémita........................................................... 183 15 XLIII. A hatodik atlantiszi alfaj: az Akkád........................................................... 184 16 XLIV. A hetedik atlantiszi alfaj: a Mongol............................................................185 17 XLV. Az Ötödik (Árja) Gyökérfaj kezdetei............................................................186 18 XLVI. A Híd Városa........................................................................................... 189 19 XLVII. Az első árja alfaj: a Hindu (Kr.e. 60 000)..................................................191 20 XLVIII. A második árja alfaj: az Arab (Kr.e. 40 000)............................................194 21 XLIX. A harmadik árja alfaj: az Iráni (Kr.e. 30 000) ............................................198 22 L. A negyedik árja alfaj: a Kelta (Kr.e. 20 000)................................................... 202 23 LI. Az ötödik árja alfaj: a Teuton (Kr.e. 20 000)..................................................207 24 LII. Az Ötödik Gyökérfaj első alfaja és India elfoglalása (Kr.e. 18 800)................. 210 25 LIII. A hatodik árja alfaj ...................................................................................214 26 LIV. A Hatodik és Hetedik Gyökérfajok............................................................... 217 27 LV. Élet a Marson és Merkúron.......................................................................... 228 28 LVI. Utószó...................................................................................................... 230

4

Ábrajegyzék I. ábra: Bolygók és ellenpárjaik (A)..................................................................................................... 9 II. ábra: Bolygók és ellenpárjaik (B).................................................................................................. 10 III. ábra: A Föld Lánc 7 bolygója....................................................................................................... 11 IV. ábra: A Föld Lánc 7 köre..............................................................................................................12 V. ábra: A Föld Rendszer 7 lánca.......................................................................................................14 VI. ábra: A Föld Rendszer 7 lánca és közbenső pralaya-ik................................................................16 VII. ábra: A Föld Fejlődési Rendszer.................................................................................................17 VIII. ábra: A Naprendszer felépítése..................................................................................................20 IX. ábra: A Naprendszer a jelen állapotában......................................................................................21 X. ábra: A 10 jelenleg működő lánc................................................................................................... 21 XI. ábra: Tattva-k és Tanmatra-k....................................................................................................... 26 XII. ábra: A fizikai bolygók kapcsolata a Nappal.............................................................................. 32 XIII. ábra: A Nap és a bolygók közötti kapcsolat a negyedik dimenzióban...................................... 33 XIV. ábra: Rendszerünk tizenhárom élet áramlata és fejlődésük.......................................................36 XV. ábra: Élet áramlatok az egymást követő Fejlődési Rendszerekben............................................ 37 XVI. ábra: Rendszerünk hét lánca elé kitűzött célok......................................................................... 41 XVII. ábra: A fejlődés egymást követő szintjei................................................................................. 43 XVIII. ábra: Az egyes birodalmak fejlődési menete.......................................................................... 44 XIX. ábra: Gyökérfajok a Föld Láncon..............................................................................................47 XX. ábra: Fajok a Föld hét bolygó periódusa során........................................................................... 48 XXI. ábra: Gyökérfajok és alfajok fejlődési rendszerünkben............................................................ 49 XXII. ábra: Az élet hullám átvándorlása egy bolygóról a következőre............................................. 50 XXIII. ábra: A bolygókon hátrahagyott magok a Belső Körben........................................................52 XXIV. ábra: A lemaradók visszalépése a Belső Körben....................................................................53 XXV. ábra: Gyors fejlődés a Belső Körben....................................................................................... 54 XXVI. ábra: A Föld Lánc fejlődésének végeredménye..................................................................... 58 XXVII. ábra: Negyedik (gyökérfaj) szintű "Ítéletnap"...................................................................... 61 XXVIII. ábra: Harmadik (bolygó periódus) szintű "Ítéletnap".......................................................... 61 XXIX. ábra: Negyedik, harmadik és második szintű "Ítéletnapok" egy Körben............................... 62 XXX. ábra: Láncunk 400 "Ítéletnapja".............................................................................................. 62 XXXI. ábra: A fejlődés alászálló és felemelkedő íve.........................................................................65 XXXII. ábra: Egy kivalasztott (például az asztrális) síkon érvényesülő befolyások......................... 72 XXXIII. ábra: Az anyag hét síkján érvényesülő befolyások.............................................................. 73 XXXIV. ábra: A "Szolgálók" és más csoportok a Hold láncon......................................................... 92 XXXV. ábra: A Hold Lánc egyes csoportjainak felemelkedése...................................................... 103 XXXVI. ábra: A Hold Lánc ’termékei’............................................................................................107 XXXVII. ábra: A Barhishad-ok munkája a Föld Láncon.................................................................113 XXXVIII. ábra: A Föld Lánc Első Köre.......................................................................................... 117 XXXIX. ábra: A Föld Lánc I., II. és III. Köre..................................................................................123 XL. ábra: A Harmadik (Lemúriai) Gyökérfaj.................................................................................. 138 XLI. ábra: Gyökérfajok és az alfajok, melyekből kialakulnak.........................................................151 XLII. ábra: Az Arany Kapuk Városának szerkezeti vázlata............................................................ 162 XLIII. ábra: A káldeai Templom alaprajza...................................................................................... 179 XLIV. ábra: A tükrök elrendezése a káldeai Templomban.............................................................. 179 XLV. ábra: Az Ötödik Gyökérfaj és az első elvándorlás (a második alfajé)................................... 187 XLVI. ábra: A harmadik és negyedik alfaj vándorlása.................................................................... 199 XLVII. ábra: Az ötödik és az első alfaj vándorlása..........................................................................208

5

Irodalomjegyzék C. W. Leadbeater: Astral Plane, 1910. Annie Besant: Changing World, 1909. C. W. Leadbeater: Devachanic Plane , 1902. C. W. Leadbeater: Hidden Side of Things Vol. 1. , 1913. Annie Besant: Initiation, the Perfecting of Man , 1912. C. W. Leadbeater: Inner Life Vol. 1. , 1910. C. W. Leadbeater: Inner Life Vol. 2. , 1911. Annie Besant, C. W. Leadbeater: Man: Whence, How and Whither? , 1913. C. W. Leadbeater: Masters and the Path , 1927. Annie Besant: Pedigree of Man , 1904. A. P. Sinnett: Pyramids of Stonehenge, 1912. W. Scott-Elliot: Story of Atlantis and Lemuria , 1925. Annie Besant: Seven Principles of Man , 1904. Annie Besant, C. W. Leadbeater: Talks on the Path of Occultism , 1926. C. W. Leadbeater: Textbook of Theosophy , 1914. Annie Besant: Theosophy , --.

6

1BEVEZETÉS H.P. Blavatsky The Secret Doctrine-jának (Titkos tanítás1) 1893-as megjelenését megelőzően, majd azt követően is az okkultizmus tanulmányozói számára jelentős ismeretanyag vált elérhetővé a Naprendszerről és az abban fejlődő élet áramlatokról, melyeknek egyike a mi emberiségünk. A. P. Sinnett 1883-ban megjelent Esoteric Buddhism (Ezoterikus buddhizmus) c. művét követte ugyanezen szerzőtől a The Growth of the Soul (A lélek fejlődése). 1897-ben következett Annie Besant-tól a The Ancient Wisdom (Az ősi bölcsesség2), majd az okkultizmus e nagyszerű tanulmányozója 1903-ban tartott egy nagy jelentőségű előadássorozatot, ez később könyv alakban is megjelent The Pedigree of Man (Az Ember származása) címmel, amely minden korábbinál részletesebben tárgyalta a Naprendszert annak Láncaival, Köreivel, Bolygóival, Gyökér- és alfajaival, stb. együtt. További részletekkel bővítette ezt C. W. Leadbeater több könyvében, elsősorban a The Inner Life (Belső élet) 1. és 2. kötetében, valamint a Textbook of Theosophy (Teozófiai tankönyv) címűekben. 1913-ban pedig megjelent a Man: Whence, How and Whither? (Az Emberiség múltja, jelene és jövője1 ) című hatalmas mű. Ezek mellett két további elbűvölő kötetet is meg kell említeni: The Story of Atlantis3 (Atlantisz története) 1896-ból és Lost Lemuria 3 (Az elveszett Lemúria) 1903-ból mindkettő W. Scott-Elliot műve és térképeket is tartalmaz e kontinensekről - amelyek igen részletesen tárgyalják e kontinenseket benépesítő fajokat és civilizációikat. Eddig azonban nem jelent meg olyan könyv, amely ezt az egész hatalmas témakört lefedte volna, leírva mind az evolúció színterét, mind pedig az abban fejlődő élet áramlatokat az egymást követő korszakok során. E könyv ezt a hiányt kísérli meg pótolni. Minden benne foglalt információ a már említett művekben, illetve néhány másikban fellelhető. E művek teljes listáját az Irodalomjegyzék tartalmazza. Tekintettel a téma összetettségére és megannyi részletére, abban a reményben, hogy segíthetik a tanulmányozót azon rendszer bonyolult összefüggéseinek elsajátításában melyben fejlődésünk folyik, a szövegben nagyszámú magyarázó ábra kapott helyet, ezek legtöbbje eredeti. Ugyanezen célt szem előtt tartva néhány táblázatos formájú összefoglaló is helyet kapott a könyvben. Terjedelmi okoknál fogva számos részlet kimaradt - ilyenek pl. Atlantisz és Lemúria különböző fajainak és civilizációinak bemutatása. Ezek a részletek azonban az irodalomjegyzékben felsorolt művekben fellehetőek. A részletek kihagyása semmiképpen nem befolyásolja vagy töri meg az e könyvben kibontakozó történet folytonosságát, míg beemelésük a képet túlságosan bonyolulttá és aprólékossá tette volna ahhoz, hogy az egyetlen mű keretében feldolgozható legyen, és az a veszély fenyegethette volna a tanulmányozót, hogy végül majd nem látja a fától az erdőt. E mű célja az, hogy átfogó, összefüggő képet adjon az erdőről, nem pedig az, hogy részletekkel szolgáljon minden egyes fáról. Ezt követően a tanulmányozó tetszése, ízlése és ideje szerint megvizsgálhatja az egyes fák, bokrok, cserjék, stb. történetét, melyeknek összessége adja azt az óriási méretű világot - vagyis inkább világok sorozatát - , amelyben a mi lényünk is él és fejlődik. A könyv három fő részre osztható. Az elsőben a fejlődés színterének leírása található. Ez tartalmazza a különböző bolygók, aktivitásuk és elsötétülésük egymást követő periódusainak, 1 2 3

Magyar fordítása letölthető a Magyar Teozófiai Társulat honlapjáról (www.teozofia.hu). (A ford.) Megrendelhető a Magyar Teozófiai Társulattól, vagy letölthető annak honlapjáról (www.teozofia.hu). (A ford.) Magyarul Atlantisz és Lemúria legendája címmel jelentette meg az Édesvíz kiadó 2004-ben. (A ford.).

7

valamint a láncoknak és fejlődési rendszereknek bemutatását. Ez témakörünk formai oldala, az élet fejlődési színhelyeinek leírása. A második rész tárgyalja az így előkészített színhelyekre beömlő élet áramlatokat, a módszereket amiken keresztül ezen élet áramlatok töretlen fejlődése biztosított, és amelyeken áthaladva elérik a fejlődés vagy növekedés különböző fokozatait. E folyamatokat csak fő vonalakban vesszük szemügyre, mintegy madártávlatból tekintve az események egészének elképesztő léptékű vonulatára. A harmadik rész alaposabban tárgyalja némely létforma összetevőinek haladását, különös tekintettel az emberi létforma gyökér- és alfajaira. Ez azonban ebben a fejezetben is aprólékos részletességet mellőzve történik, mert a cél nem az hogy enciklopédikus részletességű információval halmozzuk el a tanulmányozót, hanem hogy lehetővé tegyük számára hogy felfoghassa, megérthesse és szolgálatába állhasson annak a hatalmas tervnek, melynek lenyűgözően rendezett Világegyetemünkben minden a részét képezi. Ebben a rendszerben „még egy veréb sem hullhat a földre” Alkotójának akarata nélkül, és mi is abban a megtiszteltetésben részesülünk, hogy e rendszer részei lehetünk.

8

2A NAPRENDSZER 1I. Bolygók A fejlődés színterének tanulmányozását a kisebb egységekkel kezdjük, majd tovább haladunk a nagyobbak felé úgy, hogy azt a kisebbekből építjük fel, más szóval a részletektől fogunk az általánosságok felé haladni. Ez vélhetően könnyebb feladat lesz a tanulmányozónak, mint a fordított módszer, amelyben a nagy egységek tárgyalásával kezdenénk, és úgy haladnánk a kisebbek felé. Később azonban, mikor azt vizsgáljuk, hogy miként fejlődik az élet e színtéren, könnyebb lesz a fordított módszer szerint haladni, ezért akkor a nagy élet áramlatokkal kezdjük, és továbbhaladva megvizsgáljuk azok összetevőit és kisebb egységeit. Így módszerünket vizsgálatunk tárgyához fogjuk igazítani. Földünk és többi társa a Naprendszerben a bolygók. A mi Földünk egyike egy 7 tagból álló bolygó sorozatnak, ezt a sorozatot láncnak nevezzük, és e hét közül a Föld a legsűrűbb bolygó. A Föld Lánc 7 bolygóból álló rendszerében van, melyben : 2 bolygó az aló mentális síkon, 2 bolygó az asztrális síkon, 3 bolygó a fizikai síkon létezik. Megjegyzendő, hogy nem szükségképpen minden láncra igaz a fenti megoszlás - de erről majd hamarosan részletesen is szó lesz. Amikor például egy alsó mentális bolygóról beszélünk, ez úgy értendő, hogy a benne legsűrűbb anyag az alsó mentális, azaz nincs benne asztrális vagy fizikai anyagféleség. Ehhez hasonlóan egy asztrális bolygónak nincs asztrálisnál sűrűbb anyaga, vagyis nincs fizikai anyagból való burka. Valamennyi bolygó tartalmazza viszont (mintegy „ellenpárokként”) a különféle, magánál finomabb anyagféleségeket, így tehát egy fizikai bolygó tartalmazza az asztrális, alsó mentális, felső mentális, buddhikus és atmikus anyagot. Ezt az összefüggést az I. ábra szemlélteti.

I. ábra: Bolygók és ellenpárjaik (A)

Egyik bolygót sem szabad azonban úgy elképzelni, hogy az ellenpárjaitól megkülönböztethetően 9

és a térben elkülönülten létezik, mert ez nem így van. A bolygók ellentétpárjai ugyanazt a teret foglalják el, mint maga a bolygó, azzal a kiegészítéssel, hogy a magasabb szintű vagy finomabb anyag gömbformája nagyobb mint az alacsonyabb szintű anyagé, mivel előbbi áthatja és túlnyúlik az utóbbin, csakúgy mint ahogy az ember asztrális teste is túlnyúlik fizikai testének határain, mentális teste túlnyúlik asztrális testén, és így tovább. A bolygók valóságot jobban közelítő ábrázolása tehát inkább a II. ábra szerinti.

II. ábra: Bolygók és ellenpárjaik (B) Jól ismert a tudomány tanulmányozói előtt, hogy az anyagi részecskék a valóságban soha nem érintkeznek egymással, még a legsűrűbb anyagok esetében sem. Mi több, a részecskék közötti tér minden esetben összehasonlíthatatlanul nagyobb maguknál a részecskéknél. Ebből eredően a tér bármely részében mindig bőven akad hely bármilyen elemi részecske számára - nemcsak a nálánál sűrűbb anyag elemi részecskéi közötti nyugalmi helyzethez, hanem a közöttük és körülöttük történő egészen szabad mozgáshoz is. Ennek következtében egy Föld-szerű fizikai világ nem egyetlen világ, hanem 7 egymásba szövődő, melyek mindegyike ugyanazt a térrészletet foglalja el, kivéve hogy - az előbb elmondottak szerint - a finomabb anyag messzebbre terjed ki a középponttól mint a sűrűbb fajták. Egy lánc hét bolygójának megegyezés szerinti nevei: A, B, C, D, E, F és G. A Föld Láncban az A és G bolygók az alsó mentális, a B és F az asztrális, a C, D és E pedig a fizikai síkon találhatóak. A C bolygó a Mars, D a Föld, az E pedig a Merkúr. Az A, B, F és G bolygóknak jelenleg nincs nevük, csak betűjelük. A III. ábra mutatja be a Föld Lánc 7 bolygóját.

10

III. ábra: A Föld Lánc 7 bolygója

A hindu Purana-k4 a mi láncunk bolygóit mint Dvipas-okat említik, melyek között Földünket Jambudvipa nevet viseli. Mind a 7 bolygó különálló egység, és úgy tekinthető, mint aminek jól meghatározható helye van a térben, és a Nap körül kering vagy egyéb módon függ attól. Felhívjuk a tanulmányozó figyelmét az ábrán a különféle anyagminőségek jelöléséhez használt eltérő sraffozásokra, ugyanis ahol csak célszerűnek látszik, ezeket fogjuk a könyvben e célra mindenhol alkalmazni. A legsűrűbb fizikai anyagot keresztirányú sraffozás jelöli, a fizikai és mentális közötti asztrális anyagot 45 fokban megdöntött vonalakból álló, az alsó mentálist függőleges sraffozás jelképezi, míg a felső mentális anyagféleség jelölése ugyancsak függőleges, de ritkább sraffozás. A buddhikus anyagfajtát vízszintes, az atmikusat pedig függőleges pontozott vonalak jelzik.

4

18 szanszkrit nyelvű verses kéziratban fellelt, ősi hindu allegorikus tanítás ill. eredet-legenda. (A ford.)

11

2II. Körök Bár egy lánc mind a 7 bolygója egyidejűleg létezik, egy adott időpontban nem mindegyik egyformán aktív az élet támogatásában. Általában véve azt mondhatjuk, hogy bármely időben mindig csak az egyik bolygó aktív és teljesen működő, míg a másik 6 alvó állapotban létezik. Az egyes bolygók sorban egymás után válnak teljesen aktívvá, azaz különféle lények által egészen benépesítetté - ezekkel a lényekkel a későbbi fejezetekben fogunk foglalkozni. Elsőként az A bolygó aktivizálódik, majd hosszú-hosszú idő múltán az élet kezd rajta megritkulni, végül szinte teljesen el is tűnik - áthelyeződik a következő, B bolygóra. Az A bolygó így alvó állapotba kerül, míg a B bolygó megkezdi ébredését. Egy újabb hatalmas időperiódus leteltével a B bolygó is „álomba merül” és róla az élet nagyobb része a sorban következő C bolygóra vándorol át. Ez a folyamat folytatódik addig, míg valamennyi bolygó felébredvén egy-egy korszakra színteréül nem szolgált az élet fő áramlatának, majd újra alvó állapotba nem került. Azt az időtartamot, míg egy bolygó teljesen aktív állapotában színtere az élet fejlődése fő áramlatának, bolygó periódusnak nevezzük. Az a folyamatot, míg az élet áramlata mind a 7 bolygón végighalad, egy körnek nevezzük. Így egy kör 7 bolygó periódust (vagy ahogy néha nevezik még: világ periódust) tartalmaz. Egy kör befejeződésével a folyamat elölről kezdődik az életnek az A bolygón történő ismételt felébredésével, majd a maga idejében annak áttevődésével a B bolygóra, aztán sorban a C, D, E, F, és G bolygókra, míg csak a második kör be nem fejeződik. Ezt követően az egész folyamat újra megismétlődik egészen addig, míg 7 kör le nem zárul.

IV. ábra: A Föld Lánc 7 köre 12

A IV. ábra bemutatja a Föld Lánc 7 körét, ahol a spirális vonal az élet áramlatát jelképezi, amely 7 teljes kört jár be a 7 bolygóból álló láncon. Így tehát látható hogy: 7 bolygó periódus tesz ki egy kört, és 49 bolygó periódus ad ki 7 kört, vagy egy lánc periódust. Az előzőekben láttuk, hogy sorban minden bolygó alvó állapotba kerül, amint az élet áramlat elhagyja. Amikor ez elkövetkezik, az élet a bolygón nem szűnik meg egészen, egy csekély mennyiségű élet, mint valami mag mindig megmarad, és több rendkívül fontos szerepet tölt be. Ezzel a jelenséggel a maga helyén foglalkozunk még. Itt csak azért szükséges ezt megemlíteni, hogy a tanulmányozó ne alakítson ki magában pontatlan képet arról, mi is történik valójában.

13

3III. Láncok Az előzőekben ismertetettek szerint tehát egy lánc 7 bolygóból áll, amelyek mindegyike 7 aktív periódussal rendelkezik, ennélfogva 49 bolygó periódus tesz ki egy lánc periódust. A lánc periódus végeztével az azt alkotó bolygók széthullanak, és az őket alkotó anyag 7 új bolygó felépítését fogja szolgálni. Az így keletkezett 7 új bolygó - pontosan ugyanúgy mint az előzőekben - ismét átmegy 7 környi aktív fázison, majd újra felbomlik hogy 7 újabb bolygó épülhessen fel belőle. Ez a folyamat 7 alkalommal ismétlődik, 7 láncon át, melyek mindegyike 7 egymást követően megformálódó bolygót tartalmaz, amelyek mindegyike 7 aktív fázison megy át. Maguk az egyes bolygók ugyanabból az anyagi alap-építő elemekből születnek amelyek a megelőző lánc bolygóinak széthullásával válnak szabaddá, mégsem ugyanolyan finomságú anyagból épülnek fel, mint korábban. Az V. ábra világossá teszi, mi is történik.

V. ábra: A Föld Rendszer 7 lánca

Az első láncot 2 atmikus anyagból, 2 buddhikus anyagból, 2 felső mentális anyagból, és végül 1 alsó mentális anyagból felépült bolygó alkotja. A második lánc egy lépcsővel lejjebb ereszkedik a sűrűbb anyag felé, és így 2 buddhikus, 2 felső mentális, 2 alsó mentális és 1 asztrális anyagból épült bolygót foglal magába. A harmadik és negyedik lánc még mélyebbre ereszkedik alá a sűrűbb anyagba, amint azt az V. ábra szemlélteti. Az ábra néhány figyelemre méltó jelenséget is szemléltet, melyekről ejtenünk kell néhány szót. 14

Összegezve tehát, a teljes 7 láncból és 49 bolygó periódusból álló rendszer 4 atmikus, 8 buddhikus, 12 felső mentális, 8 asztrális és 5 fizikai bolygót tartalmaz. Látható, hogy: csak az első és hetedik láncban létezik bolygó, melyben a legsűrűbb anyagfajta az atmikus; csak a második és a hatodik bír buddhikus anyagú bolygóval; a negyediket kivéve az összes lánc rendelkezik felső mentális anyagú bolygóval; az első és hetedik kivételével mindegyik lánc tartalmaz alsó mentális anyagú bolygót; és végül csak a harmadik, negyedik és ötödik láncban létezik fizikai anyagból épült bolygó. Az öt sík közepén a mentálist találjuk, és egyedül ez a sík oszlik két részre. A hét lánc mindegyikének vannak bolygói a mentális síkon, és a negyedik láncot kivéve valamennyinek van bolygója a felső és az alsó mentális síkon is. Ebből a megfontolásból világosan kitűnik, hogy a mentális sík rendkívül fontos szerepet tölt be az ember fejlődésében, mivel a teljes 49 bolygó periódus közül 24 - azaz majdnem fele - a mentális síkon játszódik le. Ez az alapja az okkultizmusban az emberi lény meghatározásának, mely szerint az ember „a Világegyetemnek az a lénye - létezzen bárhol is abban -, kiben a legmagasabb Lélek és a legalacsonyabb Anyag az Értelem által forr egységbe”. Ezért úgy is mondhatnánk, hogy a 7 láncból álló sorozatban a legmagasabb spirituálist a legalacsonyabb anyagival a mentális sík, az értelem anyaga kapcsolja össze. A bolygók szétesése alkotóelemeikre, majd ezt követő újra formálódásuk 7 új bolygóvá eggyel magasabb (vagy ha az következik a sorban, alacsonyabb) síkon a VI. ábrán látható.

15

VI. ábra: A Föld Rendszer 7 lánca és közbenső pralaya-ik.

Két egymást követő láncperiódus között, amikor is a bolygók szétesett állapotban vannak, a láncok közötti nyugalmi periódusnak, röviden láncközi pralaya5-nak nevezzük. A teljes 7 láncból álló sorozatot hívjuk fejlődési rendszernek, vagy néha röviden csak rendszernek. Az eddig tárgyaltakat az alábbi táblázat foglalja össze: 7 bolygó periódus

= 1 kör,

49 bolygó periódus = 7 kör

= 1 lánc periódus,

343 bolygó periódus = 49 kör

= 7 lánc periódus

= 1 fejlődési rendszer

Érdemes megemlíteni, hogy - amint az az V. ábrából is kitetszik - mi most rendszerünk negyedik láncában, és így a legsűrűbb anyagi világban létezünk. Láncunknak az a pontja viszont, amit most elértünk, olyannyira fontos fázis, hogy külön tárgyalást érdemel e tanulmány egy későbbi fejezetében. A 7 egymást követő láncot néha úgy is említik, mint a lánc különböző „inkarnációit”. Továbbá a láncokat néha Bolygó Láncoknak is nevezik. Egy láncot tekinthetünk a Bolygói Logosz megtestesülésének (Upadhi) is, Őt egy későbbi fejezetben fogjuk leírni. Úgy is el lehet képzelni, mintha a Bolygói Logosz a 7 egymást követő láncban születne újjá, ahol minden lánc az őt megelőző eredményeit használja fel, és tovább adja a következő láncnak, amit ő maga elért. Az elő három láncra úgy tekinthetünk, mint amelyben a Lélek vagy Élet alászáll az Anyagba. A negyedik láncban Lélek és Anyag egymást át- meg átszőve számtalan ponton kapcsolódnak egymáshoz. A befejező három lánc a felemelkedést szolgálja, melynek végén a fejlődés gyümölcseivel minden visszatér a Bolygói Logoszhoz (Ishvara), hogy újra egyesüljön vele.

5

Feloldódás, szétoszlás, pihenés. (A ford.)

16

4IV. Fejlődési rendszerek Az előző fejezetben láttuk, hogy 7 egymást követő lánc, vagy másképpen mondva a lánc 7 inkarnációja teszt ki egy fejlődési rendszert. Egy fejlődési rendszer egészében egy elkülönült, jól meghatározható és önmagában zárt fejlődési színtér, habár ezt az általános elvet néhány kiegészítéssel fogjuk a későbbiekben árnyalni. A VII. ábra szemlélteti a Föld Fejlődési Rendszert, jelölve annak 7 láncát, mindegyiket a maga 7 bolygójával, valamennyi lánc 7 körét a bolygók szimbólumain keresztül futó körökkel jelképezve.

VII. ábra: A Föld Fejlődési Rendszer

Emlékezni kell azonban, hogy bár rendszerünk mind a 49 bolygója szerepel az ábrán, bármely időpontban nem több mint 7 létezik egyszerre - eltekintve néhány „hullától” mint amilyen a mi Holdunk, amely még nem esett szét egészen. Az ábrán láthatóan a Mars, a Föld és a Merkúr a negyedik lánchoz tartozik, míg a Hold a harmadik lánc része. Amit mi most Holdnak ismerünk, a maradványa egy sokkal nagyobb bolygónak, ami a harmadik lánc fizikai bolygója volt, és ugyanazt a szerepet játszotta, mint a Föld a negyedik láncban. A mi Föld Láncunk hetedik körében a Hold teljesen fel fog bomlani, és a Földnek nem lesz többé égi kísérője. Naprendszerünkben 10 különböző, meghatározott fejlődési rendszer létezik. Nevüket azokról a fizikai bolygókról kapták, melyek jelenleg részüket képezik. Ez a 10 fejlődési rendszer tehát: 1) Vulkán Rendszer 2) Vénusz Rendszer 3) Föld Rendszer 4) Jupiter Rendszer 5) Szaturnusz Rendszer 6) Uránusz Rendszer 17

7) Neptunusz Rendszer 8) Jelenleg nincs neve (néhol „Aszteroida Rendszer” néven említik) 9) Jelenleg nincs neve 10) Jelenleg nincs neve A 10 rendszer jelenlegi állapotát az I. táblázat összegzi. Sorszám

Rendszer

Lánc

Kör

Fizikai bolygók száma

Megjegyzések

I.

Vulkán

3

6 (?)

1

A földinél alacsonyabb fejlettségű lényeket eredményez.

II.

Vénusz

5

7

1

A legelőrehaladottabb Rendszer.

III.

Föld

4

4

3

A három bolygó: Mars, Föld és Merkúr.

IV.

Jupiter

3

2

1

A Jupiter még nem népesült be, de a holdjai igen. Igen magas szintre fog fejlődni.

V.

Szaturnusz

3

korai

1

Lassan fejlődik, de magas szintet fog elérni.

VI.

Uránusz

3

1

VII.

Neptunusz

4

3

VIII.

Nincs neve

0

IX.

Nincs neve

0

X.

Nincs neve

0

A három bolygó: Neptunusz és két másik annak pályáján túl.

I. táblázat: A Naprendszer 10 eleme A táblázatban a sorrendet a rendszerek fizikai bolygóinak Naphoz való közelsége határozta meg. Az az állítás, hogy a hetedik körben a mi Holdunk egészen fel fog bomlani, párhuzamba állítható a Vénusz lánc esetében tapasztalt hasonló jelenséggel. A Vénusz lánc, mely jelenleg a hetedik körében jár, nem rendelkezik holddal. Pedig úgy 150 évvel ezelőtt több csillagász is feljegyezte, hogy a Vénusz körül megfigyeltek egy nagyjából 2000 mérföld átmérőjűre becsült holdat. Bár ma általában úgy tartják, hogy azok a csillagászok tévedtek, ám valószínűbbnek látszik, hogy a hold létezett ugyan, mikor megfigyelték, de azóta eltűnt, mint ahogy a mi Holdunk is el fog tűnni a mi hetedik körünkben. Azt állítják, hogy az Aszteroidákat formáló anyag egyszer egy bolygóvá fog összeállni, amelyet a feltételesen a VIII. Rendszerhez kapcsoltunk. Ha elfogadjuk erre az Aszteroida Rendszer elnevezést, akkor helye az I. táblázatban a Föld és Jupiter Rendszerek között lenne, mivel abban a sorrendet a fizikai bolygók Naptól való távolsága szabta meg. H. P. Blavatsky rejtélyes megjegyzése ellenére - mely szerint a Neptunusz nem is a mi Naprendszerünkben van - kétség sem férhet hozzá, hogy a Neptunusz a Nap körül kering, és a Neptunusz Lánc a 10 rendszer egyikeként része Naprendszerünknek. A tapasztalat már bebizonyította, hogy H. P. Blavatsky ismert tudományos tényeknek látszólag ellentmondó állításai később igaznak bizonyultak - egy mélyebb, ezoterikusabb értelemben véve. Könnyen lehet, hogy a Neptunuszra vonatkozó kijelentései is majd igazolódni fognak - valamilyen ezoterikus értelmezés szerint. A Titkos Tanításban (Harmadik kiadás, I. kötet) határozott utalások találhatók arra vonatkozóan, hogy a Mars és a Merkúr nem tartoznak a Föld Lánchoz. Dr. Besant és Leadbeater püspök állítása, mely szerint ezek a Föld Lánchoz tartoznak, heves kritikát kapott az okkultizmus némely tanulmányozójától (lásd: Bevezetés az A. T. Barker szerkesztésében 1923-ban megjelent The Mahatma Letters to A. P. Sinnett c. műhöz). Jelen sorok írója nem kísérli meg összeegyeztetni e két 18

nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen nézetet, ám a továbbiakban az utóbbi két író álláspontja jelenik meg, mivel ez a tanulmány nagyrészt az ő írásaikra épül, nem pedig H. P. Blavatsky-éra (lásd erről még az Utószó c. fejezetet is) Az előzőekben leírt 10 Rendszeren felül más fejlődés is folyik a Naprendszerben, melynek minden egyes négyzetcentimétere használatban van. Még magában egy koilonban6 is folyhat valamilyen fejlődés, amiről semmit nem tudunk és semmilyen elképzeléssel nem rendelkezünk. Minden tér élettel van kitöltve, és vannak még a fizikainál is alacsonyabb szintű síkok is. Néhanéha egy emberi lény kapcsolatba kerülhet ezzel az alacsony rendű fejlődési fokkal, de az efféle bonyodalmak mindig kerülendők és károsak. Nem szükségképpen azért mert ez a fejlődési fokozat ördöginek tartandó, hanem inkább azért, mert nem a mi emberiségünknek szánták.

6

Lásd a VI. fejezetet

19

5V. A Naprendszer A VIII. ábra jelképezi a Naprendszert a maga 10 fejlődési rendszerével, melyek mindegyike 7 láncból áll a maga 7 bolygójával, és minden lánc 7 körét - ahogy előzőleg is - a bolygókon keresztülfutó körök jelképezik.

VIII. ábra: A Naprendszer felépítése A tanulmányozó mostanra már tisztán látja, hogy mivel minden rendszer 7 lánca egymást követően alakul ki, a VIII. ábra nem a Naprendszer jelenlegi állapotát mutatja, hanem inkább egy összefoglaló képet azokról a fázisokról, amiken keresztül halad. A Naprendszer tulajdonképpeni jelen állapotát a IX. ábra mutatja. Ez azt a kört mutatja, amelyen az egyes láncok jelenleg járnak - amennyiben ismerjük ezeket. Ahol ez nem ismert, a köröket pontvonalak alkotják.

20

IX. ábra: A Naprendszer a jelen állapotában A 8. 9. és 10. rendszerek láncait ugyancsak pontvonalak jelölik, mivel jelenlegi fejlődési fokozatuk nem ismert. Eképpen a Naprendszernek 70 bolygója van, melyek mindegyike a korábban leírtak szerint egy meghatározott helyet foglal el a térben, és Napunk körül kering, vagy más módon függ attól. Ezt a 70 bolygót a X. ábra mutatja.

X. ábra: A 10 jelenleg működő lánc

21

Táblázatunk végső formája tehát az alábbi lesz: 7 bolygó periódus

= 1 kör,

49 bolygó periódus

= 7 lánc periódus = 1 fejlődési rendszer,

10 fejlődési rendszer = a mi Naprendszerünk.

22

6VI. A Naprendszer kialakulása Most, hogy szemügyre vettük Naprendszerünkben a fejlődés színterének vázlatos tervét, hasznos lesz újra végighaladni a tanultakon úgy, hogy közben néhány újabb részletet hozzáteszünk, továbbá megvizsgáljuk a módját, hogyan is alakult ki a kezdetektől fogva e rendszer az ősi anyagból. Ez alkalommal a nagy egység - a rendszer egésze - felől indulunk, és fokozatosan haladunk kisebb egységeket jelentő bolygók felé. Naprendszerünk születését megelőzően létezett az alapvető, mondhatni gyökér anyag, amelyből minden más általunk ismert anyagféleség megformálódott. Ez a gyökér anyag az, amit a tudósok az űr aether-ének, és amit az okkult kémiában koilon-nak (görögül kolilos = üreges) neveznek. Természetesen ezt nem szabad összetéveszteni az éterikus anyaggal, ami fizikai világunk finomabb részeit alkotja. A koilon által kitöltött tér minden fizikai érzékszerv számára üresnek tűnik, ám a valóságban az aether sokkal sűrűbb bárminél amiről egyáltalán fogalmunk lehet. Az okkult megfigyelésekkel egybevágó, ünnepelt elmélet szülője, Osborn Reynolds professzor az aether sűrűségét a víz 10,000szeresére, átlagos nyomását pedig közel 5 millió tonna/ cm2- re teszi. Ez az anyag csak igen fejlett tisztánlátói képességek birtokában észlelhető. Azt kell feltételeznünk, hogy volt egy idő - bár hogy mikor, azt biztosan nem tudjuk - amikor ez az anyag töltött ki minden teret. Azt is fel kell tételeznünk, hogy valamilyen hatalmas Lény - szinte elképzelhetetlenül hatalmasabb Naprendszerünk Logoszánál - megváltoztatta ezt a nyugalmi állapotot azáltal, hogy lelkét vagy erejét kiárasztotta ezen anyag bizonyos részébe, amely az egész Világegyetemet magába foglalja. Ennek az erőnek a működése olyan, mint egy óriási leheleté, melynek hatására az aether-ben vagy koilon-ban megszámlálhatatlanul sok apró, gömbformájú buborék formálódott. Ezek a koilonban levő apró buborékok azok a végső atomok, amikből minden általunk anyagként ismert dolog felépül. Ezek képezik az atomi szintű anyagát a legalsó kozmikus síknak. Ezekből formázza meg majd Naprendszerünk Logosza a mi rendszerünk 7 síkjának anyagát, illetve ezek együttese adja a legalsó kozmikus síkot. Valószínű, hogy e buborékokat eredetileg megformáló erő az, amit H. P. Balavatsky fohat -ként említ, és amelyről „űrbe lyukakat ásó” erőként szól. Ez felidézheti egy francia tudós mondását is, mely szerint „anyag nem létezik, csak lyukak vannak az aether-ben”. Ezek a buborékok nem olyanok mint a szappanbuborék, melyeknek van egy külső és egy belső felülete, és levegőt zárnak körbe. Inkább olyanok, mint buborékok a szódavízben, melyeknek csak egy felülete van - ahol a gáz érintkezik a vízzel. Amint már említettük, a legfejlettebb tisztánlátói képességekkel is úgy tűnik, hogy a buborékok tökéletesen üresek, tehát nem tudjuk, hogy bárminemű mozgás zajlik-e belsejükben vagy sem. Azt sem tudjuk, hogy forognak-e a tengelyük körül vagy nem. A megfigyelések szerint nincs saját mozgásuk, de ők maguk kívülről az akaraterő megfeszítésével mozgathatók, akár egyesével, akár tömegesen is. A buborékok soha semmilyen körülmények között nem érintkeznek egymással. Mikor a Nap Logosz - az a hatalmas Lény, akinek Naprendszerünk egyfajta kifejeződése lehet, valahogy olyanformán, mint egy inkarnáció az emberi lény esetében - úgy döntött hogy kinyilvánítja Önmagát és az örökkévalóságból előlép az időbe azért, hogy megformálja e rendszert, ezt az anyagot, a végtelen tömegű buborékot már felhasználásra készen találta. Kezdésként meghatározott egy térrészletet tevékenységének határaként, ami talán aurájával 23

egyezőnek tekinthető - egy hatalmas gömböt, melynek határa messze túl volt a majdan megszülető legkülső bolygók pályáján. Legyen bármilyen elképzelhetetlenül nagy is ez a térrészlet, a csillagrendszerek közötti távolság mégis minden elképzelhető mértéken túl nagyobb maguknál a rendszereknél. Mégis elképzelhető, hogy a csillagrendszerek Logoszai érintkeznek egymással a magasabb síkokon. Az így kijelölt gömbforma belsejében olyan mozgást keltett, amivel a buborékokat egy tömegbe söpörte össze, így a korábban ezen óriási nagyságú térben egyenletesen eloszló buboréktömeget összesűrítette és koncentrálta egy kisebb térrészbe. E sűrűsödés egy bizonyos fázisában - mikor az Ő formálódó gömbjének átmérője még mindig messze túlterjedt a rendszerben ma létező legkülső bolygó pályáján is - aztán elindított benne egy erőteljes elektromos jelenségekkel kísért örvénylő mozgást, aminek eredménye egy sok dimenziót felölelő, kolosszális méretű örvény lett: a majdani csillagköd anyaga. Az örvénylő anyagtömeg sűrűsödése a mi elménkkel felfoghatatlanul hosszú ideig folytatódott mi több, a Logosz által eredetileg keltett örvény még mindig működik. Ezen sűrűsödés közepette a Logosz Harmadik Aspektusán7keresztül kiküldött hét egymást követő áramlatot, mondhatni „lélegzetet”. Az első impulzus („lélegzet”) számtalan apró örvényt keltett a gömb belsejében, melyek mindegyike 49 buborékot vonzott magához, és ezeket egy meghatározott alakzatba rendezte. Az így megformált buborék-csoportok lettek a második, az anupadaka vagy monádi sík (világ)sík atomjai. Nem minden buborékot érintett ez a folyamat, így elegendő össze nem kapcsolódott állapotú maradt vissza belőlük ahhoz, hogy a továbbiakban majd az első, adi sík atomjaiként szolgáljanak. A maga idejében bekövetkezett a második impulzus, amelyben a Logosz majdnem valamennyi 49 buborékból álló atomot - de az anupadaka sík számára még elegendőt hátrahagyva visszavonva feloszlatta őket egyedi buborékokká, majd ismételten kivetve őket közöttük apró örvényeket keltett, melyek mindegyike 492 vagyis 2,401 buborékot vont magába. Ezek lettek a harmadik, atma sík (világ) atomjai. Egy idő múltán elkövetkezett a harmadik impulzus, amely az előzőhöz hasonlóan visszavont majdnem minden 2401 buborékból álló atomot az atmikus síkról (ezúttal is hátrahagyva elegendőt e sík számára), feloszlatta azokat alkotóelemeikre, majd kilökte őket, hogy 493 azaz 117,649 buborékból álló egységekként a buddhikus sík atomjai lehessenek. Ez a folyamat ismétlődött egészen a hatodik impulzusig, melyben megszülettek a legalacsonyabb, a hetedik sík, azaz a fizikai világ atomjai, melyek már 496 azaz közel 14 milliárd buborékból állnak. Ezek persze még nem azok az atomok, amiket a kémiából ismerünk, hanem a végső, tovább nem osztható anyagi részecskék, melyekből e kémiai elemek atomjai felépülnek. A hét síkot alkotó atomokban található buborékok számát az alábbi táblázat foglalja össze:

7

A keresztény Szentháromságban a Szentlélek. (A ford.)

24

Sík

Egy atomban levő buborékok száma

adi

1

1

anupadaka

491

49

atma

492

2,401

buddhikus

493

117,649

manasz (mentális)

494

5,764,801

kama (asztrális)

495

282,475,249

sthula (fizikai)

496

13,841,287,201

II. táblázat.: Síkok és atomok

Valószínűnek látszik, hogy az elektronok asztrális atomok, mivel a tudósok állítják, hogy a kémiai hidrogén atomja mintegy 700 - 1000 elektronból áll, és a hidrogén kémiai atomja 882 asztrális atommal egyenértékű. Ez lehet véletlen egyezés, de nem nagyon valószínű. Így a jelek szerint a tudósok a fizikai anyag felbontása kapcsán felfedezték az asztrális anyagot, bár természetesen a fizikai anyag alkotórészeinek gondolják azt. Leadbeater püspök (kinek írásaiból a fenti idézet származik), nem tudta, vajon egy ilyen szétbomlasztott fizikai atom újra összeáll-e vagy nem, de amikor egy fizikai atomot akaraterő megfeszítésével bontanak szét asztrális vagy mentális atomjaira, ezen állapot csak addig érvényesül amíg az akaraterő fennáll, és annak megszűntével a fizikai atom újra megjelenik. Úgy látszik azonban, hogy a fentiek csak a végső fizikai atom felbontására érvényesek. Amikor kémiai atomot bontanak fel végső alkotóelemeire, ebben az állapotban maradnak, nem térnek vissza eredeti formájukba. Meg kell jegyezni, hogy bár az egyes síkok atomjai (például a fizikaié) nem közvetlenül a felettük levő sík atomjaiból (az asztrálisból) épülnek fel, ám bármely sík elemi atomjait csakis olyan buborékok alkothatják, amelyek már korábban megtapasztalták a létezést az összes magasabban fekvő sík anyagának alkotórészeként. A hindu leírások szerint az eljárás az alábbiak szerint összegezhető: valamennyi síkon létezik egyfelől valami, amit „tanmatra”-nak neveznek (valaminek a mértéke), másfelől pedig a „tattva” („az-ság”, benne rejlő minőség). A „tanmatra” a Logosz tudatának módosulása, a „tattva” pedig e módosulás következtében az anyagban fellépő változás. Hasonlíthatjuk a tanmatra-kat a tenger felől érkező hullámokhoz melyek kifutnak a homokos partra, visszahúzódnak, majd újabb hullámok követik őket, melyek egy kicsit távolabbra hatolnak. A tattva-kat pedig hasonlíthatnánk a parton a hullámok által formált homokfodrokhoz, melyek mutatják a legtávolabbi pontot ameddig a hullám eljutott. Az elképzelést a XI. ábra szemlélteti.

25

XI. ábra: Tattva-k és Tanmatra-k

Ilyenformán tehát minden atomnak megvan a maga „Az-sága”, melyben az „Az” nem más, mint egy hódolatteljes kifejezés az Isteni Lény megnevezésére. A Logosz akarata hatására az atom által felvett rezgés mértéke pedig a „tanmatra”, vagyis az „Az-ság” mértéke. Ez az atom forgástengelye, amelynek szögeltérése - a vibráció állandó határain belüli - meghatározza annak felszíni formáját. Így hát a Logosz tudatossága meghatározott korlátok között kifejeződve jelen van minden atomban, és a hasonló korlátok között kifejeződött atomok összességét hívjuk néha „síknak”. Az anyag egymást követő fázisokban történő teremtését gyakran úgy írják le, mint az Istenség be- majd kilélegzését. Az anyag léte teljes egészében a Logosz elméjében létező eszme folyamatos fenntartásától függ. Ha Ő úgy dönt, hogy visszavonja akaraterejét például a fizikai síkról - azaz kiveti ezt a gondolatot elméjéből - minden egyes fizikai atom azonnal felbomlana, és az egész fizikai világ egy szempillantás alatt eltűnne, mint egy elfújt gyertya fénye. A végső fizikai atomnak háromféle saját mozgása van: 1) forog a saját tengelye körül, 2) körpályán mozog, 3) állandó pulzálás (a szívhez hasonló kitágulás majd összehúzódás). E három mozgás állandóan fennáll, és teljesen független minden külső erőtől. Valamely külső erő - például egy fénysugár - hatására az egész atom erőteljes le-fel mozgásba kezd, melynek mértéke a fénysugár erősségével arányos, míg több atom együttes mozgásának eredményeként keletkező hullámhosszúságot a fénysugár színe határozza meg. A Logosznak az atomot rá jellemző formában összetartó akaratereje mellett az Ő egyéb erői közül is megnyilvánul több különböző szinten egyik vagy másik az atomon keresztül. Ezen egyéb erőknek hét változata létezik, melyek közül valamely lánc minden egyes körében egy-egy újabb lép működésbe az atom spirilláin keresztül. E spirillák leírását C. W. Leadbeater és Annie Besant Occult Chemistry (Okkult kémia) című művében lelheti meg a tanulmányozó. A csillagközi térben - pontosabban a csillagrendszerek között - az atomok mondhatni „szabad” állapotban léteznek, egymástól nagy távolságra és egyenletesen elosztva - a jelek szerint ez a természetes, zavartalan állapotuk. A bolygók közti térben azonban soha nem találhatók ilyen szabad atomok. Még ha nincsenek is formákba rendezve, az üstökösökből és meteoritokból származó anyag komoly zavaró hatást gyakorol rájuk, ezenkívül jelentős összesűrítésnek is ki vannak téve amiatt az erő miatt, ami mi a 26

Nap vonzásának tulajdonítunk. A fenti meggondolások alapján válik világossá, miért látjuk úgy, hogy az ember - például kauzális testében működve - szabadon mozoghat egy bolygó közelében, ahol az atomi állapotú mentális anyag összesűrített állapotban létezik, de képtelen lenne mozogni vagy működni a távoli űrben, ahol az atomok szabad, összesűrítetlen állapotban találhatók. Tovább folytatva a Naprendszer kialakulásának leírását, most elérkeztünk ahhoz a fázishoz, amikor a hatalmas örvénylő gömbben kialakult hét különféle atomi anyag, amelyek lényegében mind ugyanazok, mivel ugyanabból a fajta buborékból épülnek fel, a különbséget pusztán az összesűrűsödés mértéke jelenti. Valamennyi anyagtípus szabadon keveredik a többivel, így mindegyik megtalálható bármely a gömbben véletlenszerűen kiválasztott kis térrészletben, azzal az általános jellegzetességgel, hogy a nagyobb sűrűségű atomok hajlamosak egyre jobban vonzódni a gömb középpontja felé. És ekkor a Logosz (még mindig az Ő Harmadik Aspektusán keresztül) kiküldi a hetedik impulzust, és ezzel - ahelyett hogy visszavonná Önmagába, hogy szétbomlassza azokat buborékokra - meghatározott összeállításokban néhány alap-építőelemmé vonja össze a fizikai atomokat. Majd ezekből épülnek fel azok a komplexumok, amiket a tudomány kémiai elemekként ismer. Mindezek a folyamatok meghatározott sorrendben, felmérhetetlenül hosszú korszakokon át folynak és több különféle erő kölcsönhatásának eredményei, ahogyan azt Sir William Crookes The Genesis of Elements (A kémiai elemek eredete) című tanulmányában helyesen leírja. E folyamat még most sem fejeződött be. Amennyire tudjuk, az Uránium a legfiatalabb és legnehezebb kémiai elem, de megtörténhet, hogy a jövőben ennél bonyolultabbak is létrejönnek. Korszakok váltják egymást, majd a sűrűsödés folytatódásának eredményeként óriási, fénylő, legnagyobbrészt izzó hidrogénből álló gázfelhő alakul ki. Természetesen sok más, a miénkhez hasonló rendszer éppen most éli ezt az állapotát, amint az egy nagyobb távcsővel jól látható. A mi esetünkben, a forró gázfelhő - még mindig sebesen forogva - fokozatosan lehűlt, miközben összehúzódott és ellaposodott, és gömbből inkább egy óriási koronggá alakult. Idővel a korongban fúziók sokasága indult meg, és ez a korong gyűrűkbe rendeződéséhez vezetett. A rendszer ebben az állapotában nagyban hasonlított a mai Szaturnusz bolygóra és annak környékére - persze azt messze meghaladó méretekben. Ahogy közeledett az idő, amikor a fejlődésnek szüksége lesz a bolygókra, a Logosz a gyűrűk sűrű részeiben kiválasztott helyen elindított egy-egy másodlagos örvényt, amelybe fokozatosan összegyűlt a gyűrűk anyagának döntő része. Az anyagdarabok összegyűjtése közben történő ütközések következtében a hőmérséklet ismét felszökött, az anyag gáz halmazállapotúvá vált és az örvények helyén fénylő gömbök keletkeztek. Ezeknek lehűlésével és fokozatos összesűrűsödésével végül kialakultak az élet színterének alkalmas bolygók, amilyen most a miénk is. Így alakult ki rendszerünk valamennyi bolygója. Rendszerünknek ebben a részében kialakuló fizikai bolygó azonban nem a Föld volt, hanem a Hold. Felidézve az V. ábrán bemutatottakat látható, hogy az első fizikai bolygó a 3. láncban jelenik meg, ez pedig a mi fejlődési rendszerünkben a Hold volt. Amint az élet aktív korszaka a Holdon a harmadik lánc végével befejeződött, nem messze a Holdtól egy újabb örvény jött létre, és a gyűrű maradék anyaga fokozatosan abban gyűlt össze. A bekövetkező ütközések eredményeként újra egy izzó gömb alakult ki, ami magába ölelte a Hold testét, így hamarosan az is hasonló állapotba került. Az így összevegyült anyagtömeg hűlése közben két örvény körül kezdett összesűrűsödni, de tömegének túlnyomó többsége az újonnan keletkezett örvénybe került, amiből a Föld alakult ki, a Holdat korábbi méretéhez mérten egy sokkal kisebb, valamint levegőjétől és vizétől megfosztott tetemként hagyva hátra. 27

A nagy forróság miatt a Hold továbbra is forró sárhoz hasonló képlékeny állapotú volt, A Földet pedig korai állapotában rettenetes erejű vulkanikus tevékenység alakította. Ennek velejárójaként óriási - gyakran több kilométer átmérőjű - szikladarabok vetődtek ki hatalmas magasságokba, minden irányban. Ezek legtöbbje visszahullott a Földre, de akadt olyan, amelyik becsapódott a Holdba, mialatt az még képlékeny állapotban volt. Ezek eredményezték azokat a hatalmas mélyedéseket, amiket ma holdkrátereknek nevezünk. Ám akad néhány olyan is ezek között (de nem sok) amelyek vulkanikus kráterek. A Hold mai állapotában olyan mint egy órási darab szénsalak. Kemény, de szivacsos, kicsit olyan mint a habkő, bár annál szilárdabb. Felszínén alig tapasztalható fizikai aktivitás. Valószínűleg lassan felbomlóban van, és úgy tűnik, hogy a hetedik kör idején teljesen szétesik majd, anyagából pedig (vélhetően a Földből származó részekkel együtt) egy újabb bolygó keletkezik - fejlődési rendszerünk ötödik láncának egyetlen fizikai bolygója (lásd az V. ábrát). Ennek az új bolygónak a holdjaként fog szolgálni az, ami a Földből addigra megmarad, ugyanazt a szerepet betöltve, amit a a Hold a Föld esetében. A teozófiai irodalomban a Holdat gyakran úgy emlegetik, mint a nyolcadik szférát, mivel nem tartozik azon hét bolygó körébe, amelyek a fejlődés színtereként szolgálnak, hanem egy zsákutca, olyan hely ahol csak hulladék halmozódik. Egyfajta szeméttelep a rendszerünkben, asztrális pöcegödör, amelybe mindenféle oszásban levő tetemek kerülnek, például elveszett személyiségek, akik elszakították magukat magasabb rendű énjüktől, az Egójuktól (lásd A kauzális test című munka 25. fejezetét).

28

7VII. A Nap Logosz és a Bolygói Logoszok Az előző fejezetekben már említettük a Nap Logoszt. Itt az ideje, hogy foglalkozzunk személyével, az Ő viszonyával a Naprendszerhez, valamint fő tisztségviselőivel, kiket gyakran Bolygói Logoszoknak neveznek, habár a bolygó-lánc Logosz név pontosabb lenne. Naprendszerünk Logoszának személyében olyan személyiségű - vagy inkább helyesebb lenne azt mondani, hogy egyéniségű - Istent tisztelhetünk, amilyet ésszerűen gondolkodó ember csak kívánhat. Ugyanis Őrá érvényes mindaz a jó, amit bármilyen egyéni istenségről valaha is állítottak. Az olyan tulajdonságokat, mint részrehajlás, igazságtalanság, féltékenység, düh, kegyetlenség, és más effélék, természetesen egyszer és mindenkorra félretehetjük mint lehetetlenséget minden nevét valóban kiérdemlő istenséggel kapcsolatban mint olyan dolgokat, amik kizárólag az emberi elme szüleményei. Ő a Naprendszer tekintetében mindentudó, mindenhol jelen levő és mindenható. Szeretet, hatalom, erő, bölcsesség és dicsőség mind a legteljesebb mértékben sajátjai. Ám legyen Ő bármilyen hatalmas Egyéniség - hármasság az egységben, Isten a legteljesebb mértékben - mégis, elképzelésünk sincs, hány fokozat választja el Őt az Abszolúttól, a Megismerhetetlentől, melynek számára csillagrendszerek is csak apró kozmikus porszemek. Valószínűleg egyáltalán nem tudjuk Őt elképzelni magunknak, ezért sok hívő ember inkább nem is próbálkozik azzal, hogy képet alkosson róla, hanem egyszerűen úgy él elméjében, mint aki mindent áthat. Ezért mi magunk is Ő vagyunk, minden másik ember is Ő, és végeredményben nem is létezik más, mint Isten. A fizikai síkon a Nap az Ő elsődleges kifejeződése, és e közlés segít felfogni valamicskét az Ő jellemzőiből, képességeiből, és megérteni, mennyire igaz, hogy minden Tőle származik. A Napot tekinthetjük úgy is, mint egy lencsét, amin keresztül átsüt az Ő ereje. Itt kell megjegyeznünk, hogy minden állócsillag a mi Napunkhoz hasonlóan egy Logosz részleges kifejeződése. A fizikai Napot úgy tekinthetjük, mint valami erőközpontot vagy csakrát, ami az Ő teste legfőbb részének külső kifejeződése, és nagyjából az emberi szívnek feletethető meg. Bár az egész Naprendszer az Ő fizikai teste, mégis azon kívül óriási mértékben aktívabb mint belül. E számunkra olyan felfoghatatlanul hatalmas Naprendszer Neki csak egy apróság, mert bár e rendszer minden része Ő, annak határain túl és afelett Ő olyan dicsőségben és nagyszerűségben létezik, amiről ma még fogalmunk sincsen. Így hát, bár maradéktalanul egyetértünk a több-isten hívőkkel abban, hogy minden Isten, mi ennél még messzebb megyünk, mert felismertük, hogy az Ő létezése annak nagyszerűségében messze túlterjed univerzumának határain. „Énem parányi töredékével áthatom, és fenntartom ezt az egész univerzumot.„ (Bhagavad Gíta, X. 42.) Vagyis az Ő létezése messze túlterjed rendszerének határain: úgy ül azon, mint valami lótusz trónon. Olyan Ő, mint a megdicsőült emberiség, és mégis végtelenül nagyobb, több mint az emberiség. Felidézhetjük az Augoeides-t8 (l. A kauzális test c. mű XVI. fejezetét) amint egyre magasabbra és magasabbra, a végtelen felé szárnyal. Hogy az a forma állandó, vagy talán csak egy bizonyos szinten látható - ki a megmondhatója? Innen ered a jól ismert Nagy Madár szimbólum, mely jól ismert jelképe az Istenségnek, amint univerzuma, a vizek felett lebeg, avagy végigszáguld az általa indított fejlődés vonalán. A Nagy Madár szárnyai közt megpihenni így annyit tesz, mint ezért végzett meditációban felismerni a Logosszal való egységet. Azt mondják, ha valaki eljut erre a szintre, az idők végezetéig megpihenhet ott. 8

Fénylő test, a megdicsőült, megtisztult ember. (A kauzális testet néha így is nevezik.) (A ford.)

29

Valószínűleg szavakkal nem írható le az emberiség Vele való egységének módja. Mi emberi lények bizonyos értelemben lehetünk sejtek is az ő testében, ám valószínűleg sokkal többek vagyunk ennél, mivel életének és hatalmának kifejeződése általunk össze sem hasonlítható az alacsonyabb szintű analógiával, azaz a kapcsolattal amit a mi fizikai testünk sejtjei jelentenek nekünk, szellemi lényeknek. A legalsó kozmikus síkon megjelenő kifejeződését tekintve úgy vehetjük, hogy az Ő Első Aspektusa van a legmagasabb - az Adi - síkon, Második Aspektusa az Anupadaka vagy Monádi, míg a Harmadik az Atmikus sík magasabb részén. Ezért az adeptussá fejlődés folyamatában, miközben tudatosságának szintjét síkról síkra haladva egyre magasabbra emeli, az ember elsőként a Harmadik Aspektust éri el és ismeri fel egységét azzal, és csak hosszú idő múltán léphet tovább afelé, hogy felismerje tökéletes egységét a Második és Első Aspektussal. Az ókori görög mitológiában a Logoszt bizonyos játékokkal játszadozó gyermek Bacchus jelképezte. E játékok egyike a dobókocka volt, ami az öt plátói poliéder egyike. Ezek a következők voltak: •

tetraéder, amit 4 egyenlő oldalú háromszög,

•

kocka, amit 6 négyzet,

•

oktaéder, amit 8 egyenlő szárú háromszög,

•

dodekaéder, amit 12 egyenlő oldalú ötszög, és az

•

ikozaéder, amit 20 egyenlő oldalú háromszög határol.

Ha ezekhez hozzávesszük az egyik szélső értékkánt a pontot, másikként a gömböt, 7 elemből álló jelkép-együttest kapunk, melyek megfelelnek Naprendszerünk 7 síkjának. Ezek egyike sem a nekik megfelelő sík atomjának formáját jelképezi, hanem azon vonalakat, melyek mentén az atomokat körülölelő erő hat. Ez valamelyest segít megérteni Platón híres mondását: „Isten szereti a geometriát”. Úgy látszik, a régiek nem úgy tanulmányozták az Euklideszi geometriát mint mi tesszük (t.i. önmagáért), hanem inkább mint valami magasabb felé utat mutató dolgot. Bacchus egy másik játékszere a pörgettyű volt, ami az örvénylő atom jelképe. Harmadik játékszere egy gömb volt, ez a Földet jelentette, azt a bolygót a láncban, amire jelen időnkben a Logosz gondolatai leginkább irányulnak. A negyedik játékszer egy tükör volt, ami mindig is az asztrális fény szimbóluma volt, melyben a formák őstípusai (erről a későbbiekben lesz majd szó) megjelennek, majd anyagba öltöztetnek. Miközben a gyermek Bacchus (azaz a Logosz) játékszereivel szórakozik, elragadják és darabokra tépik őt a Titánok, ám később ezek a darabok újra összeállnak egy egésszé. Ez az allegória természetesen az anyagba leszállás közepette az Egynek sok részre osztódását, majd e részeknek szenvedés és áldozatvállalás megtapasztalását követően újra Eggyé válását jelképezi. A hindu vallás persze régóta azt tartja, hogy Isten játszik, és a hinduk az evolúció nagyszerű folyamatát Shri Krishna játszmájának (Lila) nevezik. Egész Naprendszerünk Logoszának kifejeződése, és minden egyes részecske abban egyértelműen az Ő valamelyik testének része. A rendszer fizikai anyagának összessége adja az Ő fizikai testét. Asztrális anyagának összességéből áll az Ő asztrális teste, a rendszer mentális anyagának összessége az Ő mentális teste - és így tovább. Az egymást követő Kiáradásokon keresztül (lásd A kauzális test c. munka 3-5. fejezetét) minden élet a Nap Logosztól származik. Az Első Kiáramlás az Ő Harmadik Aspektusából ered, és megteremti a lehetőségét, hogy a már létező atomok kémiai elemekké rendeződjenek - ez a 30

tevékenység keresztény írásokban úgy jelenik meg, hogy „Isten lelke lebegett a vizek fölött”. Idő múltán, amikor a természet birodalmai stabilan kialakultak, az Ő Második Aspektusából elindult a Második Kiáramlás, melynek eredményeként megszülettek az ásványi, növényi és állati csoport-lelkek. Ez jelentette a Krisztusi áldozat anyagba történő alászállásban megnyilvánuló részét - alapfeltételét puszta létezésünknek. Az emberi birodalomban az Egó önmaga a Harmadik Kiáramlás eredménye, mely az Ő Első Aspektusából, az örökkévaló, a szeretetteljes Atyától ered. A Naprendszer megjelenését megelőzően A Logosz megalkotta elméjében annak teljes tervét, ezáltal és ezzel egy időben megteremtve azt az Ő mentális síkján. Vagyis kigondolta azt - nemcsak úgy, ahogyan most van, hanem ahogy bármikor volt a korábbiakban, illetve ahogy bármikor lesz a jövőben. Azt nem tudhatjuk, hogy milyen szinten lehet az Ő mentális síkja. Ez lehet azonos azzal, amit kozmikus mentális síknak ismerünk, de lehet annál még magasabban is. A kozmikus mentális sík még további két komplex síkkal a mi 7 alsíkból álló síkunk felett található. A kozmikus mentális síknak H.P. Blavatsky az „Őstípusok világa” elnevezést adta. Úgy tudjuk, a régi görögök „érthető világnak” nevezték. Minden, amit a semmiből „egy pillanat alatt” történő teremtésről írtak rendszerünkkel kapcsolatban, a kozmikus gondolatformák ezen síkon történő megszületésére vonatkozik. Így hát azt is mondhatnánk, hogy az Ő kozmikus síkján a rendszer egésze egyszerre megszületett az Ő gondolataiban - egyfajta speciális teremtés ez -, és az Ő számára ma is az egész egyszerre látható. Könnyen lehet, hogy az Ő mindent átható tudatossága valamilyen mértékben visszatükröződik sokkalta alacsonyabb szinteken is, ezért néhány ember időnként felfoghat halovány képeket ezekből. Ez lehet a magyarázata annak, hogy tisztánlátók néha pontosan előre látják a jövőt, amint az időről időre vitathatatlanul megtörténik. A Logosz elgondolja, mi történjék minden egyes bolygóláncon. Kigondolja az apróbb részleteket is, mert ez igaz minden egyes Fő- és alfajra a kezdetektől a lemúriai, atlantiszi fajokon át az árja és az azt követő fajokig terjedően egyaránt. A későbbiekben majd foglalkozunk néhány Tisztségviselővel - ha szabad alkalmaznunk e fogalmat velük kapcsolatban - akiknek feladata, hogy felügyeljék és irányítsák a Naprendszerben folyó fejlődés folyamatát, de már itt megemlíthetjük, hogy minden fejlődési rendszernek van egy irányító Lénye, akit Bolygói Logosznak nevezünk, bár pontosabb elnevezés lenne a Bolygó-lánc Logosza, mivel egy adott fejlődési rendszer mind a hét láncának irányítása az Ő feladata. E 7 alárendelt Bolygói Logosz mindegyike nagyszerű egyéni lény, ám ugyanakkor mindegyikük egy-egy aspektusa a Nap Logosznak, erő központok, mondhatni csakrák az Ő testében. Viszonyuk a Nap Logoszhoz hasonló az idegdúcokéhoz vagy az egyes agyközpontokéhoz magában az agyban. Minden fejlődés ami Őbelőle származik, egyik vagy másik Bolygói Logoszon keresztül mutatkozik meg. E központok mindegyikének van egy kitüntetett helye - fő fókuszpontja - a Nap testében, és egy mellék-fókuszpontja, amely mindig a Nap testén kívül található. Ennek a mellék-fókuszpontnak a helyét mindig egy fizikai bolygó jelöli. A XII. ábra megkisérli szemléltetni az előbbieket.

31

XII. ábra: A fizikai bolygók kapcsolata a Nappal

A kapcsolat lényege azonban aligha adható vissza a mi három dimenzióra alkalmazható fogalmainkkal. Annyit azért talán elmondhatunk, hogy valamennyi erőközpontnak megvan a maga befolyási övezete, ami gyakorlatilag egybeesik a Naprendszerrel. Ha e mező egy síkbeli metszetét kiválasztanánk, azt találnánk hogy ellipszis alakú, amelynek egyik fókuszpontja mindig a Napba esne, másik fókuszpontja pedig az a bolygó lenne, amit a kiválasztott részlet Bolygói Logosza irányít. Valamennyi fizikai bolygó a rendszer azon részében található, amely mindegyik ellipszoidot magába foglalja úgy, hogy valamennyi ellipszoidnak meglegyen a maga kinyúló része. Ennek tudható be, hogy a rendszer egészét már korábban is egy sokszirmú virághoz hasonlították. Van azonban egy másik oka is a lótuszhoz hasonlításnak. Úgy tűnik, a bolygók különálló égitestek, a valóságban viszont létezik bizonyos kapcsolat közöttük oly módon, amiről talán azok alkothatnak némi fogalmat, akik kiképezték magukat a négydimenziós tér fogalmának megértésére. Egy hasonlat talán segíthet ebben. Kezünket tenyerünkkel felfelé úgy tartsuk, hogy ujjaink egymást nem érintve egy csészét alkossanak, majd fektessünk egy papírlapot ujjainkra. Ha ekkor a papírlap és az ujjaink érintkezése által kirajzolt köröket tekintjük a fizikai bolygóknak, akkor azt látjuk, hogy azok teljesen különválnak egymástól. Persze a valóságban a körök egy másik irányban szorosan összetartoznak, mint a kéz ujjai, de e kéz fogalma teljességgel felfoghatatlan lenne a csak e körökben létező kétdimenziós lény számára. Ehhez hasonlóan a magasabb dimenziókban valamennyi fizikai bolygó egységes egésszé kapcsolódik össze, melyben azok nem mások, mint egyetlen hatalmas virághoz tartozó szirmok csúcsai. E virág szívéből pedig egy központi bibe emelkedik ki, ami számunkra úgy jelenik meg., mint a fizikai Nap. A XIII. ábra megkísérli szemléltetni az elmondottakat.

32

XIII. ábra: A Nap és a bolygók közötti kapcsolat a negyedik dimenzióban

Normális körülmények között egy bolygónak sem fizikai, sem asztrális vagy mentális síkjáról nem létesíthető kapcsolat egy másik bolygó azonos síkjával. A buddhikus síkon azonban a viszonyok azonosak - legalább is a mi bolygóláncunk - valamennyi bolygója számára. A fentiektől függetlenül létezik az atomi állapotú (lényegében kozmikus) anyag is valamennyi síkon. Különválasztva a többitől, rendszerünk 7 atomi alsíkja alkotja a legalsó kozmikus síkot, amit így gyakran kozmikus prakriti síknak neveznek. Egy bizonyos nézőpontból úgy látszik, mintha mi valójában magának a Bolygói Logosznak lennénk a kifejeződései, és mintha a fejlődés folyamata az Ő testében hatna, mivel a bolygók - vagy inkább nem maguk a bolygók, hanem azok szellemei - az Ő magasabb rendű megjelenési formái. Ebből a nézőpontból szemlélve az A bolygó lenne az Ő agya vagy mentális teste, és mindezen formák az Ő elméjében léteznének. A mi mentális síkunk ugyanis nem csak a legalsó kozmikus sík harmadik alsíkja, hanem egyben a Logosz egyik aspektusának (kifejeződésének) legalacsonyabb alsíkja is. Úgy tekinthetjük ezt, hogy Ő hét aspektuson keresztül fejezi ki magát, és azok, amelyeket mi síkokként tartunk számon nem mások, mint legalacsonyabb formájú kifejeződési egyik vagy másik ilyen aspektusnak. Ezért a mi mentális síkunk atomi részei egyben a Bolygói Logosz mentális teste legalacsonyabb alsíkjának részei. A Nap sugarai a fizikai síkon megjelenő kifejeződések, melyeket a Dévák határozott céllal, bizonyos áldozatvállalás - az ő megszokott lakóhelyükön, a magasabb régiókban saját létük korlátozása - árán tartanak fenn. Tudva azt, hogy fény, meleg és életerő mind a nap sugarain keresztül jut el hozzánk, könnyű belátni: áldozatvállalásuk célja az, hogy a fizikai síkra lehozzanak olyan erőket, amik máskülönben rejtve maradnának. Így hát ezen nagyszerű Dévák számunkra olyanok, mint az isteni erő és hatalom csatornái, reflektorai és átalakítói, kik áldozatukkal kozmikus szinteken szolgálják Naprendszerünket.

33

8VIII. Az élet áramlatok Most, miután megvizsgáltuk a síkok és színhelyek kérdéskörét, befejeztük tanulmányunknak a fejlődés színterét bemutató első részét. Talán megtehetjük, hogy az eddigieket egy egyetem épületei, diákszállói, előadótermei és osztálytermei összességéhez hasonlítsuk. A következő lépésünk az lesz, hogy megvizsgáljuk azokat az élet áramlatokat, amelyek betódulnak Naprendszerünk óriási méretű és bonyolult szerkezetébe. Hasonlítsuk ezt ahhoz, mikor az egyetemi épületkomplexum hallgatói csoportokban érkezve megöltik azt, végighaladnak változatos tanrendjükön, és végül megszerezvén okleveleiket kilépnek a világba, hogy ott ízlésüktől és képesítésüktől függően különféle feladatokat lássanak el. Ám az egyetem helyett még szemléletesebb lenne egy óriási oktatási intézményt elképzelni, melyben helyet kap mindenféle oktatás - kezdve a csecsemőknek szánt bölcsődétől egészen a legmagasabb szintű posztgraduális képzésig. A nagyobb egységekkel fogjuk kezdeni, és a hatalmas élet áramlatokat fogjuk végigkövetni a természet birodalmaiban miközben részekre bomlanak. Ezt folytatjuk egészen addig míg végül elérkezünk az emberiség fő- és alfajaihoz, valamint az egyedi emberig, és szemügyre vesszük, amint fokozatosan egyre magasabbra hág az emberi fejlődés létráján, míg végre meghaladva azt eléri az emberen túli képességek birodalmát. A kortárs teozófiai irodalomban az „élet-hullám” kifejezést három különböző értelemben használják. Először: A Szentháromság három Személyéből eredő Isteni Élet három nagy kiáradása, melyeknek a Naprendszer léte is köszönhető, és azt most is fenntartják és táplálják. Másodszor: Az élet azon egymást követő impulzusainak megjelölésére, melyeket együttesen Második Kiáradásként tartunk számon. Ebben a fejezetben tulajdonképpen ezeket tárgyaljuk, és az egyértelműség kedvéért élet áramlatokként fogjuk őket említeni. Harmadszor: Az élet átvándorlásának megjelölésére egyik bolygóról a sorban következőre valamely lánc egy körében. Ezzel tanulmányunk egy későbbi fejezetében részletesen foglalkozunk és ott majd világossá válik, hogy ez a fajta élet-hullám jelentősen különbözik attól, amit élet áramlatnak neveztünk el. Ha a továbbiakban a mi emberi fejlődési vonalunk tárgyalására szorítkozunk - figyelmen kívül hagyva a Déva és más egyéb fejlődési vonalakat, amelyek létezhetnek, ám jelenleg alig vagy semmit sem tudunk róluk - azt látjuk, hogy a Föld Fejlődési Rendszerben hét fő birodalomban egymás mellett folyik az élet fejlődése. Hogy a másik kilenc fejlődési rendszerben is hasonló módszer érvényesül vagy nem, jelenleg nem tudjuk biztosan, bár vannak arra utaló jelek, hogy valószínűleg nagy vonalakban így van. A természet hét birodalma tehát: 1) Első Elemi Birodalom, 2) Második Elemi Birodalom, 3) Harmadik Elemi Birodalom, 4) Ásványi Birodalom, 5) Növényi Birodalom, 6) Állati Birodalom, 7) Emberi Birodalom. Mind a hét birodalom ugyanannak, azaz a Logosz egyetlen életének különböző megjelenési 34

formája (kifejeződése), és mindegyik a Második Kiáradásból, a Szentháromság Második Aspektusából ered, miután a kezdeti anyagot a Szentháromság Első Aspektusából eredő Első Kiáradás felkészítette annak befogadására. (A Három Kiáradás és működésük bővebb ismertetését lásd A kauzális test c. munka 3-5. fejezetében). A Második Kiáradás több egymást követő hullámból áll, hasonlóan a tenger egymás után érkező hullámaihoz. Eme - általunk élet áramlatoknak nevezett - hullámok haladásának történetét fogjuk ebben és a következő fejezetekben végigkövetni. A hét birodalom közül az első három a fejlődés lefelé haladó, alászálló ívén létezik, azaz a bennük rejlő élet célja hogy egyre mélyebben merüljön az anyagba. Valójában az Első Elemi Birodalom nem jut mélyebbre a felső mentális, a Második Elemi Birodalom az alsó mentális, míg a Harmadik Elemi Birodalom az asztrális síknál. Az Ásványi Birodalom képezi a fordulópontot, mert abban éri el az élet az anyagba merülés legmélyebb fokát, ahonnan aztán megkezdi felfelé vezető útját az egyre magasabb síkokon keresztül. Ez az anyagba merülés, majd az abból történő újbóli felemelkedés a szellem magasába, mint jelenség sok különféle köntösben újra és újra megfigyelhető, melyekkel a későbbiekben majd részletesen foglalkozunk is.

Első Elemi Birodalom

Emberi Birodalom

Második Elemi Birodalom

Állati Birodalom

Harmadik Elemi Birodalom

Növényi Birodalom

FELEMELKEDŐ ÍV (Evolúció)

ALÁSZÁLLÓ ÍV (Involúció)

A Növényi, Állati és Emberi Birodalmak egyértelműen a magasabb síkok felé való felemelkedés útján járnak. Az elmondottakat alapján tehát a következőképpen rendezhetjük el a birodalmakat:

Ásványi Birodalom FORDULÓPONT (Egyensúly: konfliktus) A Második Kiáradás (a Logosz Második Aspektusából) a fentiek szerint tehát élet áramlatokból áll. A mi fejlődési színterünkben a hét külön birodalmat megalkotandó hét ilyen áramlat van, melyek beáradtak Fejlődési Rendszerünk első láncába. A terv nagy vonalakban az, hogy mindegyik áramlat egy teljes lánc periódus idejére betölt egyegy birodalmat, majd a következő lánc periódusban a sorban következő magasabb birodalomban folytatja fejlődését. Vagyis bármely birodalom számára egy teljes lánc periódus szükséges ahhoz, hogy elég éretté váljék a következő, a fejlődési skálán eggyel előbb járó birodalomba való belépéshez. Ez tehát az általános elv, de van egy lényeges módosítás, amire idővel majd rátérünk, de most sok egyéb részlettel együtt - kihagyjuk, mert nem lenne szerencsés tanulmányunk e korai fázisában túl sok részlettel foglalkozni. Az elmondottakból úgy tűnik, hogy amint az Első Elemi Birodalom továbbhalad a Második 35

helyére, az Első birodalom helyén űr támad. Azonban ezt az űrt a Logoszból kiáradó teljesen új élet áramlat tölti ki, amely létrehozza az újabb Első Elemi Birodalmat. Mivel ez mind a hét láncon így történik, úgy tudjuk hogy, hogy összesen tizenhárom élet áramlat van rendszerünkben. Ezek: a hét elsőként a rendszerbe belépő áramlat (egy-egy minden birodalomhoz), és további hat új élet áramlat - egy-egy minden egyes következő láncban, melyek a már elmondottak szerint az Első Elemi Birodalmat adják e láncokon. Az egyes birodalmak fejlődését a hét láncon keresztül a XIV. ábra szemlélteti.

XIV. ábra: Rendszerünk tizenhárom élet áramlata és fejlődésük

A tanulmányozó hasznára válik, ha most megjegyzi a XIV. ábrán az egyes birodalmak jelölésére alkalmazott rendszert, mert ezzel számos további ábrán is találkozni fog. Az Első Elemi Birodalmat egy függőleges vonal jelöli, a Másodikat két függőleges, a Harmadi Elemi Birodalom jele pedig egy ferde vonal. Az Ásványi Birodalmat egymást keresztező függőleges és vízszintes vonalak, Növényit V alakban összefutó ferde vonalak, az Állatit egy A, az Emberi Birodalmat pedig egy H betű jelképezi. Megfigyelhető, hogy ezek a jelölések hasonlóak a síkok anyagának jelölésére használtakhoz, ami könnyebben felidézhetővé teszi őket. A tanulmányozónak szintén feltűnhetett, hogy míg a bolygók és körök megjelölésére az ábrák mindig köröket használnak, addig az élet birodalmait illetve az egyes lénycsoportokat azokon négyzetek vagy téglalapok jelképezik. A XIV. ábrából kitűnik, hogy a mi jelenlegi emberiségünk által kifejezésre jutó élet a harmadik (Hold) lánc Állati Birodalmából lépett előre, ahová a második lánc Növényi Birodalmából érkezett, azt megelőzően az első láncon pedig az Ásványi Birodalomban volt létformája. 36

És mivel minden birodalom végig kell hogy járja a fejlődés útját az összes nála alacsonyabb birodalmon át, világos, hogy az az élet áramlat, amelyből a mi jelenlegi emberiségünk kiemelkedett, végig kellett hogy haladjon a három Elemi Birodalmon is - valamely korábbi Fejlődési Rendszer korábbi láncain. Hasonló megfontolást tehetünk természetesen rendszerünk valamennyi jelenlegi élet áramlatára is (kivéve persze a legalacsonyabbat, amely a mi első láncunkba áradt be), vagyis azoknak is át kellett haladniuk a megelőző fokozatokon valamely korábbi rendszer előző láncain. Ilyen korábbi rendszerekről és láncokról ma még nincs biztos tudomásunk, bár a tény hogy léteztek, nyilvánvaló következtetés. Az élet áramlatok áthaladását az egymást követő Fejlődési Rendszereken a XV. ábra próbálja szemléltetni.

XV. ábra: Élet áramlatok az egymást követő Fejlődési Rendszerekben

A XIV. és XV. ábrákon látható hét sugárszerűen szétágazó vonal az Emberi Birodalmak jelképei tetején azt kívánja jelképezni, hogy az Emberi Birodalomból kilépők az emberit meghaladó fejlődést hét lehetséges ösvény egyikén elindulva kezdhetik meg. Ennek teljes körű magyarázatát ismét valamivel későbbre kell halasztanunk. A XIV. ábrát szemügyre véve látható, hogy az egyetlen élet áramlat, mely a mi rendszerünk hét láncában mind a hét birodalmon áthalad az, amelyik az első láncba az Első Elemi Birodalom szintjén áradt be (az ábrán 7. számmal jelölve). Folyamatosan, minden láncon egy birodalommal feljebb kapaszkodva végül eléri az Emberi Birodalmat, majd a hét lehetséges ösvény egyikén át a hetedik és egyben utolsó láncban elhagyja azt. Az elmondottak értelmében az első lánc többi hat birodalma a fejlődését már korábbi láncokon kellett hogy megkezdje, míg a Logosztól eredő, az elsőt követő láncokba újként beáradó élet áramlatoknak fejlődésüket egy a mi hetedik (utolsó) láncunk utáni, másik rendszerben kell folytatniuk és bevégezniük. Ezek a meggondolások eljuttatnak minket annak a ténynek a felismeréséhez, hogy bár Fejlődési Rendszerünk egy teljes, és többé-kevésben önmagában zárt fejlődési színtér jól meghatározott kezdettel és véggel, mégsem több, mint egyetlen eleme az egymást követő Rendszerek nagy sorozatának. Ebből arra is következtethetünk, hogy még a Naprendszerre mint egészre is ugyanazon 37

általános szabályok érvényesek, amelyeket oly sok más területen is megfigyelhetünk, és hogy az csak egyetlen inkarnáció egy hatalmas sorozatban. Úgy tűnik tehát, hogy bár tudjuk e dolgokról hogy végesek, azok végső határairól fogalmat alkotni - amint az várható is - még a legszárnyalóbb képzelettel sem lehetünk képesek. Láttunk, hogy az élet áramlatok fejlődésük során hogyan haladnak végig a különböző láncokon, ezeken belül valamennyi körben mind a hét bolygón. Meglehetősen nehéz feladat a mi fizikai tudatunkkal felfogni, milyenek lehetnek az alacsonyabb rendű birodalmak életfeltételei a magasabb síkokon. Például egy átlagos emberi elme számára elég nehéz feladat fogalmat alkotni valamely ásvány fejlődéséről a mentális síkon. Az ásvány a mentális síkon a mi ásványról alkotott gondolatunknak felelhetne meg. Mégsem lenne helyes feltételezni, hogy az a fajta gondolatforma az egyetlen lehetséges megjelenése egy ásványnak, amit mi képesek vagyunk alkotni róla. Az ott létező gondolatforma a Manué, amit így olyan erők formálnak, melyeket a mi elménk képességeivel még összehasonlítani sem lehet. Valamit az is segíthet e dolgok megértésében, ha felidézzük, hogy minden ásványnak létezik megfelelője az asztrális és mentális síkokon is, és bizonyos, e magasabb síkokon létező megfelelőikre gyakorolt behatások eredményezik fejlődésüket. Azt se feledjük, hogy e magasabb síkokon létező megfelelőik egyben az ásványi Monád ezen síkokon megmutatkozó kifejeződései, és mialatt a magasabb síkokon létezik, a Monád ezeken keresztül fejlődik. Az alapvető cél, amit a jelek szerint fel kell ismernünk, hogy a Logoszból származó mentális energiát lehozzuk az Ő kozmikus mentális síkjáról a mi prakriti mentális síkunkra. Az Ő ásványról alkotott gondolata öltözik anyagba le egészen a mi ásvány-étertestről alkotott gondolatunkig. A Csoportlélekben szintén mindig kell hogy legyenek rejtett lehetőségek a magasabb síkokkal kapcsolatban, amelyeken át alászállt. Lehetséges hát, hogy a fejlődés említett szakaszaiban ilyen rejtett lehetőségek kibontakoztatása folyik olyan módszerekkel, amik nagyon különböznek a számunkra ismertektől. Pszichikus képességeink kifejlesztése nélkül nem várhatjuk, hogy megértsük a részleteit a rejtett fejlődésnek, amely ezekben az emelkedett, finom anyagú világokban végbemegy. Fontos azonban hogy megértsük, az élet áramlatok minden bolygón fejlődnek, és a lánc minden része a fejlődési folyamatban fontos előrelépést valósít meg. Már szó volt róla, hogy az általunk követett fejlődési vonal mellett vannak más vonulatok is, amiket a miénkkel párhuzamosan haladónak tekinthetünk. Az isteni Élet folyama ugyanis több párhuzamos ágon tör célja felé, melyek közül a miénk csak egy ü mi több, számosságát tekintve távolról sem a legfontosabb. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a fizikai testben élő emberiség csak igen csekély részét foglalja el Földünk felszínének, a miénkkel azonos fejlődési szinten levő lények pedig ennél sokkal sűrűbben népesítik be - nem csak a szárazföldet, hanem még a tengerek óriási területeit és a légkör magasát is. Az alább található táblázat azt mutatja, hogy az élet különböző áramlatai egymással párhuzamosan haladnak egészen az Ásványi Birodalom eléréséig. Amint azonban megkezdik útjukat a felemelkedő íven, a párhuzamos folyamok szétválnak. Az élet áramlatok aztán majdan a Nap Szellem szinten újraegyesülnek. A táblázat semmiképpen nem tekintendő teljesnek, mert kétségtelenül akadhatnak olyan összetevők, amiket még nem fedeztünk fel, és persze lehetséges számtalan különféle átmenet két áramlat között bármelyik szinten. A táblázat pusztán a rendszerben felismerhető főbb vonulatokat próbálja meg visszaadni.

38

Az Élet fejlődése Nap Szellemek

Embe Adeptusok Felső mentális Dévák

Tanítványok

Alsó mentális Dévák

Fejlett emberek

Emb

Átlagemberek Asztrális Dévák

Az egyéniesülés szintje

Fejletlen emberek

Szilfidek (asztrális) Háziállatok Levegő tündérei (felső éterkus)

Tűz tündérek (felső éterikus)

Fejlett vízi tündérek (éterikus)

Földfelszíni tündérek (éterikus)

Alacsony fejlettségű vízi tündérek (éterikus)

Halak Fejlábúak (közepes mélységek)

Éterikus formák (közepes mélységek)

Gnómok (helyváltoztatásra képesek)

Madarak

Határozatlan éterikus formák (tengerek mélye)

Moszatok

Állat

Apró lények (Éterikus)

Alsóbbrendű emlősök

Őshüllők

Hüllők Méhek Rovarok

Korallok és szivacsok

Emlősök

Gnómok (alaktalan, helyhez kötöttek)

Baktériumok Gombák

Hangyák Gabonafélék Fűfélék

Fák Cserjék Virágos növények Páfrányok

Növé

Mohák

Föld

Víz

Ásvá Ásványi élet

Elem

Elemi birodalom élete

IX. A mi hét láncunk számára kitűzött célok Már láttuk, hogyan kapaszkodik folyamatosan az egymást követő birodalmakon át minden élet áramlat, átlagosan egy birodalommal feljebb minden láncon, míg végül eléri az emberi birodalmat. Tovább folytatva a fejlődést, végül aztán kiemelkedik az általunk ismert átlagos emberiségből, belép az emberen túli birodalomba és a hét lehetséges ösvény egyike mentén folytatja tovább szolgálatát és fejlődését. Hamarosan számba vesszük ezt a hét lehetséges ösvényt. Ám az a fokozat, amit elérve az emberi lények kiemelkednek az emberi fejlődésből és beléphetnek az emberen túliba, jelentősen eltér, és attól függ, hogy ez melyik láncon követezik be. Az emberiség legfejlettebbjei által ehhez elérendő szint a negyedik láncban sokkalta magasabb, mint az első láncon megszerezhető volt, és a hetedik láncon elérendő szint pedig még ennél is magasabb lesz. Létezik ugyanis valami minden egyes láncon, ami az emberiség által teljesítendő „célnak” tekinthető. Ezt a célt hasonlíthatjuk egy oktatási intézmény záróvizsgájához. De hogy pontosítsuk a hasonlatot, olyan intézményt kell elképzelnünk, amelyet a hallgatók már egyetlen évfolyam elvégzése után is befejezhetnek. Megszereztek már egy bizonyos szintű képzettséget, és mivel a világnak mindenféle képzettséggel bíró ember munkájára szüksége van, őrájuk is úgy tekinthetünk, 39

mint akik elegendő felkészültséggel bírnak bizonyos fajta feladatok elvégzéséhez a külső világban. A második évfolyam végeztével egy újabb csoport hallgató fejezi be a tanulmányait. Ők nyilvánvalóan magasabb szintű ismereteket szerezhettek meg mint az első évfolyam hallgatói, következésképp nagyobb felelősséggel járó feladatokkal bízhatók meg a külső világban. Ehhez hasonlóan, a harmadik évfolyam végén a hallgatók egy harmadik csoportja lép ki, még magasabb szintű tudással, és így még magasabb felelősséget, felkészültséget és tapasztalatot igénylő munkával bízhatók meg. A tanítás hét évig folytatódik, amikor is a hetedik évfolyam hallgatói is - miután mindent elsajátítottak, amit ez az intézmény megtaníthat - befejezik tanulmányaikat. Ekkor az egyetem egy hosszú szünidőre bezár, vagy inkább helyesebb azt mondani, hogy felszámolják: az épületeket lebontják és az oktató személyzetet elbocsájtják. Azok a hallgatók akik nem tették le sikeresen záróvizsgáikat, folytatják tanulmányaikat egy jövőbeli egyetemen, más oktatók irányítása alatt, teljesen új épületekben. Visszatérve hasonlatunkból a mi rendszerünk hét láncához, a célként kitűzött „záróvizsgák” a következők: Az első lánc számára : Első Beavatás. A második lánc számára

: Harmadik Beavatás.

A harmadik lánc számára

: Negyedik Beavatás (az Arhát szint).

A negyedik lánc számára

: Ötödik Beavatás (az Ashéka Adeptus szintje)

Nincs biztos tudomásunk az ötödik, hatodik és hetedik láncok számára kitűzött célról. Néhány óvatos feltételezést azonban megengedhetünk magunknak. Jól ismert, hogy míg a korai láncokon a fejlődés az időben felfoghatatlanul lassan halad, ám a későbbi fázisokban az ugyanilyen felfoghatatlan mértékben felgyorsul. Koot Hoomi Mester azt állította, hogy „ha valaki elindult az Ösvényen, és minden energiáját arra koncentrálja [a dőlt betűs kiemelés e sorok írójáé], fejlődése nem számtani, nem is mértani haladvány szerint gyorsul fel, hanem hatványozottan.” Hogy példával szemléltessük a viszonyokat, nem 2, 4, 6, 8, stb. és nem is 2, 4, 8, 16, stb., hanem 2, 4, 16, 65 536, 4 294 967 296, stb.! Vagyis a fejlődés gyorsulása olyan, hogy ha a kezdeti szint pl. 2, az négy fázissal később már a 4 milliárdot is meghaladja. Ilyen óriási számokkal biztosítja a természet hatalmas céljainak elérését. Emiatt joggal feltételezzük, hogy az ötödik, hatodik és hetedik láncon elért fejlődés mérhetetlenül nagyobb lesz, mint ami az első négy láncon elérhető. Ennek igazságát szemlélteti, hogy a harmadik lánc végére elérendő Arhát szint nagyjából félúton levőnek tekinthető a negyedik lánc végére elérendő Adeptusi szint felé. Vagyis a negyedik lánc annyi fejlődési lehetőséget biztosít, mint az első három lánc együttvéve. A Titkos Tanításban az áll, hogy láncunk hetedik körének végére a Tökéletes Embert „már csak egy fok választja el az Ő Hierarchiájuktól, a legmagasabbtól e Földön és a mi Föld Láncunkon.” Más szóval a mi emberiségünk tökéletes embere három és fél lánccal később el fog érkezni arra a fejlettségi fokra, ami csak eggyel marad el attól, amit ma a Világ Ura elért - az a Lény, akit a XIX. fejezetben fogunk leírni. Mi több, néhány megfontolás arra mutat, hogy a hetedik lánc végére a mi emberiségünk igen magas szintet fog elérni. Ám például még a tudatosság buddhikus szintje is csak az első futó benyomást adja a Logosszal való egységről. Az Ashéka adeptus számára kitűzött cél, hogy Monádjának tudatosságát felemelje a Logosz tudatának szintjéhez. A Monádok a Logoszból azzal a céllal kivetített részecskék, hogy idővel mint nagyszerű, dicsőséges csillagok térhessenek vissza Hozzá - úgy, hogy mindegyikük képes legyen fényt és életet sugározni egy újabb csodálatos 40

rendszerbe, amelyben és amely által újabb Monádok milliói fejlődhetnek. Minden Monád egyik vagy másik Bolygói Logoszon keresztül jelent meg a világban, és végül egy-egy Mennyei Ember részévé fog válni. E Mennyei Emberek mind valamely Bolygói Logosz elméjében születtek meg, ők végső benépesítői Naprendszerünknek, és létüknek végső célja, hogy egyszer majd maguk is Bolygói Logoszokká váljanak. Feltételezhetjük hát, hogy mire Fejlődési Rendszerünk működése a hetedik lánc végeztével befejeződik, az általunk addigra elérendő fejlettségi szint összemérhető egy Bolygói Logoszéval. A XVI. ábra segíthet a tanulmányozónak megjegyezni rendszerünk hét lánca elé kitűzött célokat.

XVI. ábra: Rendszerünk hét lánca elé kitűzött célok

Az ábra a hét láncot koncentrikusan ábrázolja, a legbelső az első, a külső a hetedik lánc. A láncokat végigjáró élethullám az első láncban lép be a rendszerbe, és folyamatosan halad végig a bolygókon, miközben - egy pörgő parittyáról való leváláshoz hasonlóan hasonlóan - az emberiség legfejlettebb egyedeit egy bizonyos fejlettségi szintig - az Első Beavatásig - repíti.

41

Az élethullám maradéka belép a második láncba, végigperdül a bolygókkal jelképezett parittyán. Ám mivel ez már egy nagyobb sugarú körön történik és így nagyobb kerületi sebességgel, a parittyából kirepülő kőhöz hasonlóan az emberiség legfejlettebb egyedeit egy a korábbinál magasabb - a Harmadik Beavatásnak megfelelő - szintig repíti. Ehhez hasonlóan folytatódik a fejlődés minden további láncon. A forgás sebessége a körök sugarának növekedésével egyre gyorsul, míg végül a hetedik kör a maga emberiségének legfejlettebbjeit egy igen magas - ám ma még ismeretlen - szintig fogja felrepíteni. Előzőleg már említettük, hogy amint egy emberi lény eléri az adott lánc számára kitűzött fejlődési célt, hét lehetséges ösvény egyikét kiválasztva fejlődését az emberit meghaladó szinteken folytatja tovább. A hét lehetőség az alábbi: 1) Beléphet a Nirvánába, hogy valamely eljövendő világban mint Avatár, vagy Isten megtestesült képviselője szerepében öltsön testet. Ezt az utat néha úgy említik, mint a „Dharmakaya9 köntös felöltését” mert a Dharmakaya nem tart meg semmilyen a Monádnál alacsonyabb rendű testet. 2) Megkezdhet egy „Spirituális időszakot” mely ösvény magába foglalja a „Sambhogakaya 10 köntös felöltését”. Ezt követően megőrzi (a Szentháromsághoz hasonló) hármas megjelenését, és valószínű, hogy átmenetileg megmutatkozhat Augoeides-ként. 3) Választhatja a „Nirmanakaya11 köntös felöltését” ezáltal megőrizve kauzális testét és valamennyi permanens atomját. 4) Tagja maradhat az Okkult Hierarchiának. 5) A következő láncban segédkezhet az ottani formák építésében. 6) Beléphet a Dévák fejlődési rendjébe. 7) Csatlakozhat a Logosz „Vezérkarához”. E hét Ösvényről további részleteket a tanulmányozó A Kauzális test című munka 34. fejezetében találhat.

9

10

11

A 'három dicsőséges köntös' közül az első, legmagasabb szintű. Az e szintet elérő lény az anyagi testekhez kötődő személyiség minden jellemzőjétől megválva tiszta, üdvözült, mintegy ki-kristályosodott tudattá és intelligenciává válik (a ford.) A 'három dicsőséges köntös' közül a középső. Az ezen állapotban létező lény megtart valamennyit személyiségtudatából és valamennyire tudatában van az emberek világában történteknek, ám kevés eszköze és késztetése van, hogy ott segítséget nyújtson (a ford.). A 'három dicsőséges köntös' közül a harmadik, a legalacsonyabb szintű. Az ezen állapotban létező lény azt választja, hogy fizikai teste nélkül ugyan, de a Földön marad, és segíti az ott fejlődő, nála alacsonyabb szintet elért lényeket. Ők mintegy védőpajzsot képeznek az emberiség körül, megóvandó azt a gonosz hatásoktól - származzanak azok akár emberektől akár mástól (a ford.).

42

9X. A fejlődés szintjei Most, hogy bemutattuk az élet áramlatok folyamatos fejlődésének - egy fokozattal feljebb lépés minden egyes láncon - fő vonulatát, rátérhetünk a VIII. fejezetben említett lényeges módosító tényező tárgyalására. Ez alkalommal is jó szolgálatot tehet a korábban már használt, egyetemi hasonlat. Általános megfigyelés, hogy bármely hallgatói csoportban a hallgatók egy kis része messze előtte jár a többieknek. Ők azok, akik akár kivételes képességeik miatt, akár mert energiáik döntő hányadát tanulmányaiknak szentelik, kitüntetéssel diplomáznak. Őket követi a hallgatók zöme, akik sikeresen leteszik vizsgáikat és „átlagos” diplomát szereznek. És végül következik egy másik kisebbség, a leszakadóké. Ők azok, akik akár gyengébb képességeik miatt, akár mert nem áldoztak elegendő időt és energiát tanulmányaikra, nem tudják letenni vizsgáikat, hanem vissza kell térniük az egyetemre egy újabb tanévre (vagy annak szükséges részére), hogy megszerezhessék diplomájukat. Pontosan ez történik az összes élet áramlattal valamennyi Birodalomban. Mindig van egy törpe kisebbség, akik messze előtte járnak a többieknek, és messze az ahhoz rendelt időpont előtt elérik kitűzött célt. Őket követi a lények zöme, melyek teljesítvén a kitűzött feladatot, a kitűzött időre elérik a célt. És sereghajtóként következik egy másik (bár az elsőnél népesebb) kisebbség, a leszakadóké, akik nem voltak képesek a kitűzött célt elérni. A XVII. ábra szemlélteti dolgok menetét. Az ábra A, B és C jellel három birodalmat ábrázol, továbbá I. és II. jellel két periódust. A B birodalomból az I. periódus idején a többiek elé kilő egy csekély kisebbség, eléri a kitűzött célt és még ugyanabban a periódusban átlép az A birodalomba. A B birodalom zöme aztán a dolgok általános menetének megfelelően a II. periódusban lép át az A birodalomba.

XVII. ábra: A fejlődés egymást követő szintjei

A B birodalom maradéka - egy másik, az elsőnél népesebb kisebbség - nem éri el az A birodalomba átlépéshez szükséges szintet, így a II. periódusban is a B birodalomban folytatja tovább fejlődését. De mivel ők már szereztek tapasztalatot a B birodalomról, míg a C birodalomból a II. 43

periódusban a B-be előrelépettek csak most kezdik fejlődésüket abban, ez a leszakadó kisebbség képes lesz vezető szerepet vállalni a II. periódus B birodalmában. Ezt jelképezi az ábra azzal, hogy ezt a csoportot a II. periódus B birodalmának tetejére helyezi át. Most hát újrarajzolhatjuk a birodalmak fejlődését szemléltető ábránkat úgy, hogy a most megismert részleteket is mutassa (lásd a XVIII. ábrát).

XVIII. ábra: Az egyes birodalmak fejlődési menete

Például egy pillantást vetve az I. lánc növényi birodalmára látható, hogy a leszakadó része belép a II. láncba és ott a növényi birodalomban a fejlődés vezetőjévé válik. Az I. lánc zöme a II. láncon belép az állati birodalomba , míg egy elenyésző kisebbség a növényi birodalomból már az I. láncon eléri az állati fejlődéshez szükséges szintet. Tovább követve e zöm fejlődését a II. lánc állati birodalmában azt látjuk, hogy ugyanez a folyamat megismétlődik. Az állati birodalomból leszakadók belépve a III. láncra átveszik annak állati birodalmában a vezető szerepet. A többség belép a III. lánc emberi birodalmába. Az előfutárok pedig már a II: láncon belépnek az emberi birodalomba. A III. láncon a lemaradó emberek folytatják fejlődésüket a IV. láncon, ahol ők lesznek azon lánc emberiségének vezetői. Az emberi lények túlnyomó többsége eléri a kitűzött célt a III. láncon és a hét lehetséges ösvény egyikén továbblép egyéb fejlődési területek és a szolgálat más formái felé, amint azt a birodalmak tetején a felfelé szerteágazó sugarak jelképezik. Ez alkalommal is egy csekély kisebbség a többieket megelőzve jut erre a szintre - ezt pedig az emberi birodalmak tetejéről toronyszerűen kiugró, majd felfelé szerteágazó sugarak jelképezik, hiszen természetesen ez előtt a csoport előtt is ugyanaz a hét ösvény nyílik meg mint a többség előtt. Tudván azt a tényt, hogy a kitűzött célok elérésének foka az eddig elmondottak szerint nagymértékben eltér valamennyi birodalom minden tagja esetében, az élet áramlatokra úgy is tekinthetünk, mint sok kis élet-patakocska eredőjére, melyek némelyike ugyan a megelőző vagy az utána következő áramlatba torkollik, ám többségük folyamatosan csordogál tovább az eredetileg 44

kitűzött útvonal mentén. Meg kell említenünk egy, a különböző élet áramlatok számtalan alosztályát nagymértékben befolyásoló tényezőt, melyre számos egyértelmű példát találunk majd e tanulmány további fejezeteiben. Minden láncra, körre, bolygóra, vagy fajra érvényes általános szabály, hogy azok akik elérték a fejlődés ottani legmagasabb szintjét, a soron következő lánc, kör, bolygó vagy faj fejlődésének nem a kezdetekor öltenek újra testet. A korai fázisokban a főszerep mindig a lemaradó és a legfiatalabb egyedeké, és ha már ők is kellőképpen magas fokú fejlettséget értek el megközelítve azok szintjét, akik korábban náluk jobban teljesítettek, csak ekkor öltenek újra testet ők is, és csatlakoznak ismételten a fejlődés további folyamatához. Úgy tűnik tehát, hogy bármely fejlődési periódusnak (legyen szó bár fajról, bolygóról, körről vagy láncról) szinte a teljes első fele arra szolgál, hogy a lemaradókat felhozza nagyjából arra a szintre, amit a náluk jobban teljesítők már elértek. Ettől kezdve ez utóbbiak - akik ez idő alatt a mentális világban (devachán) pihentek - a másik csoporttal együtt elkezdenek testet ölteni, és együtt járják tovább a fejlődés kijelölt útját. Ennek értelmében tehát - ahogyan a későbbiekben látni is fogjuk - például a harmadik vagy Hold Lánc legfejlettebb egyedei kihagyják a negyedik vagy Föld Lánc első köreit, és csak a negyedik kör közepe táján lépnek újra színre. Ugyanez látszik abban, hogy azok az Egók, akik egy bolygó első gyökérfajában testet öltenek, mindig azok közül kerülnek ki, akik még nem jutottak el a megelőző bolygón elérhető fejlődési szint feléig sem. A már korábban is használt egyetemi hasonlattal élve úgy lehetne ezt elképzelni, hogy a lemaradó hallgatók szünidejüket követően hamarabb visszatérnek az egyetemre mint előrehaladottabb társaik. Az így nyert idő alatt lehetőségük van utolérni az utóbbiakat, míg azok vakációjukat töltik. Amikor ez megtörtént, a haladottabb hallgatók is visszatérnek szünidejükről, és valamennyien együtt folytatják tovább tanulmányaikat. A tanulmányozónak meg kell értenie ezt a fontos alapelvet, mert ahogy említettük, hamarosan számos ennek megfelelő esettel fog találkozni, melyeknek ésszerűsége tökéletesen érthető lesz amint a fő működési elv világossá válik. Ha a fejlődés különböző fokozatai elérésének tanulmányozását a többi birodalomra is kiterjesztjük, a fejlődés általános tervének egy további felettébb érdekes részlete sejlik fel, mégpedig az „Ítéletnapok” törvényszerűsége. Ennek egy külön fejezetet szentelünk majd, ám mivel leírásakor hivatkozások történnek az emberi fajokra, meg kell előznie azt egy az emberi birodalom fajokra és alfajokra felosztását elmagyarázó fejezetnek.

45

10XI. Fajok és alfajok A fejlődés általános tervének céljai érdekében az emberi birodalom minden egyes bolygó periódus alatt hét nagy fajra oszlik, melyeket többnyire gyökérfajoknak szoktak nevezni. De valószínűleg pontosabban visszaadná a lényeget, ha azt mondanánk, hogy az emberiség fejlődése minden bolygó periódusban hét növekedési fázisra bontható, mely fázisokat nem mindig lehet világosan elválasztani egymástól úgy, ahogy az a mai, tisztán megkülönböztethető fajok esetében megtehető. Valamennyi ilyen gyökérfaj vagy fejlődési fázis hét alfajra vagy alfázisra bomlik, majd ezek további hét kisebb egységre, melyeket általában nemzetekként említünk. A mi jelenlegi bolygó periódusunkban a hét faj az alábbi: Első Gyökérfaj. Ezt Éterikus Fajnak nevezzük, mert éterikusnál sűrűbb testtel nem rendelkező faj volt. Esetében nem beszélhetünk kifejezett alfajokról, bár fejlődésének van hét lényeges fázisa. Ez a faj réges-régen eltűnt a Földről. Második Gyökérfaj. Ezt Hiperborikus Fajnak is hívjuk, és már rendelkezett fizikai testtel. Egy a bolygó északi részét elfoglaló, Plaksha nevű kontinensen élt. Mostanra már ez is eltűnt a Földről. Harmadik Gyökérfaj. Ez a Lemúriai Faj, ami egykoron a Lemúria (vagy az ősi mondákban Shalmali) nevű szárazföldet népesítette be. Nagyjából a mai Csendes Óceán helyén terült el a Déli Tengeren. A faj negroid, és leszármazottai még ma is megtalálhatók, bár mostanra nagymértékben keveredtek a későbbi fajok képviselőivel. Negyedik Gyökérfaj. Ez az Atlantiszi Faj, amely az Atlantisz (ősi nevén Kusha) nevű, mostanra az Atlanti Óceán hullámai alatt már szinte teljes egészében eltűnt szárazföldet lakta. A Föld jelenlegi lakóinak többsége ehhez a fajhoz tartozik. Ötödik Gyökérfaj. Ez az Árja Faj, és magába foglalja a Föld jelenlegi népességének legfejlettebb egyedeit. Európa, Ázsia, Afrika, Amerika és Ausztrália jelenlegi szárazföldjének összessége a Krauncha nevet kapta. Hatodik Gyökérfaj. Ez a Faj még nem jelent meg a Földön, bár ez hamarosan bekövetkezik. Hazája egy új kontinens lesz majd, melynek egyes darabjai már megkezdték kiemelkedésüket a Csendes Óceánból. Hetedik Gyökérfaj. Ez a Faj követi majd a Hatodikat, és egyben az utolsó is lesz ami a Földön megjelenik ebben a körben. Ma még semmit sem tudunk a kontinensről, amit benépesít majd, kivéve azt, hogy néha Pushkara néven említik. A Negyedik (Atlantiszi) Gyökérfaj felosztása hét alfajra az alábbiak szerinti : 1) Rmoahal. 2) Tlavatli. 3) Tolték. 4) Turáni. 5) Ős-sémita. 6) Akkád. 7) Mongol. Az Ötödik (Árja) Gyökérfaj felosztása alfajokra az alábbi: 1) Hindu. 46

2) Árja-sémita. 3) Iráni. 4) Kelta. 5) Teuton. 6) Most van kialakulóban a világ különböző részin. 7) Még nem jelent meg. Tanulmányunk későbbi részében behatóan megvizsgáljuk e fajokat és alfajokat. Pillanatnyilag azonban csak az a cél, hogy ismertessük az emberiség ezen osztályok szerinti felosztását. Bolygó láncunkon a gyökérfajokat, vagy a nekik megfelelő fázisokat a XIX. ábra foglalja össze.

XIX. ábra: Gyökérfajok a Föld Láncon

Mivel minden bolygó periódus 7 gyökérfajt foglal magába, minden körben 49, míg egy egész láncon 343 gyökérfaj alakul ki. A XX. ábra a Földet mutatja annak gyökér- és alfajaival együtt.

47

XX. ábra: Fajok a Föld hét bolygó periódusa során

A már letűnteket szaggatott vonalak jelzik. Azokat, amelyeknek még élnek leszármazottai, folyamatos vonalak jelképezik és az ábra e fajok neveit is feltünteti. A még ezután megjelenő fajokat pontozott vonalak jelképezik. Hogy a tanulmányozónak átfogó képet alkothasson e fajok és alfajok szerepének arányairól az egész hatalmas tervben, a XXI. ábra összefoglalva szemlélteti a lánctól kezdve az alfajokig valamennyi fogalmat. Számszerűen kifejezve, az ezek közötti viszonyok az alábbiak: 7 nemzet

= 1 alfaj.

7 alfaj

= 1 gyökérfaj.

7 gyökérfaj

= 1 bolygó periódus.

7 bolygó periódus

= 1 kör.

7 kör

= 1 lánc.

7 lánc

= 1 fejlődési rendszer.

10 fejlődési rendszer = a mi Naprendszerünk.

48

XXI. ábra: Gyökérfajok és alfajok fejlődési rendszerünkben

49

1XII. A Belső Kör A Körökkel foglakozó II. fejezetben láttuk, hogy egy lánc minden bolygója a maga idejében teljesen aktívvá válik, majd álomba merül és a sorban következő bolygó válik teljesen aktívvá. Ez a folyamat ismétlődik úgy, hogy egy lánc minden bolygója hét alkalommal válik teljesen aktívvá, mely aktív periódusokat nyugalmi periódusok (pralaya-k) választanak el egymástól. Ezt a jelenséget úgy is le lehet írni, hogy azt mondjuk, a Logosz figyelmét egy-egy adott bolygóra irányítja, és ekkor az élet ott fellángol, a fejlődés minden birodalomban felgyorsul. Mikor aztán figyelmét elvonja e bolygóról, az élet fénye ott elhalványul, a fejlődés kerekének forgása lelassul, és az élet hulláma továbblép a következő bolygóra amely felé a továbbiakban a Logosz figyelme irányul. De egyik bolygón sem szűnik meg az élet teljesen. Az élet hullám kifejezés azt a folyamatot jelzi, amikor az élet egyik bolygóról a másikra áttevődik, átvándorol. A XXII. ábra szemlélteti az elképzelést. Az ábrán az egyik bolygó élvezi a Logosz teljes figyelmét, miközben a többi hat bolygóra csak egy apró pászma jut az Ő Kisugárzásából, amiért azok - részlegesen, de nem teljesen - álomba merült állapotban léteznek.

XXII. ábra: Az élet hullám átvándorlása egy bolygóról a következőre

Az élet hullám átvándorlása egyik bolygóról a másikra fokozatosan történik, és a folyamat jelentős átfedéseket mutat. Ha példának vesszük a mi láncunkat a jelen időben, azt látjuk, hogy bár a Logosz figyelme különösképpen a mi Földünkre irányul, és ezért az teljes aktivitást mutat, ám ugyanakkor a többi hat bolygón is az élet valamennyi birodalmából ebben a pillanatban is találhatunk képviselőket. 50

Ezek a képviselők avagy magok legalább három célt szolgálnak: 1) Szükségtelenné teszik a formák nulláról történő újraépítését a következő és minden további aktív periódus során. Vagyis egyfajta magként szolgálnak, melyekből a formák újra életre kelhetnek, ha majd a Logosz figyelme a következő körben ismét a kérdéses bolygóra irányul. 2) Fejlődési teret biztosítanak azoknak az egyedeknek, akik kissé lemaradtak társaiktól. 3) Növesztő-házként szolgálnak olyan egyedek számára, akik szokatlanul gyorsan haladnak előre a fejlődés útján. A továbbiakban sorra vesszük a fenti három célt. Nyilvánvaló következtetés, hogy amennyiben nem maradna minden birodalomnak kellő számú képviselője minden bolygón, óriási mennyiségű munkát és időt emésztene fel minden teljesen aktív periódus idején az, hogy a milliárdnyi formát az oda érkező élethullám számára a semmiből felépítsék. Az ilyen működés egyrészt rendkívül gazdaságtalan lenne, másrészt teljesen szükségtelenné is tehető, ha minden egyes birodalom számára a formák egy kicsiny magját hátrahagyják. Ez mag mindvégig kicsiny is marad. Számossága általában ugyanazon a szinten áll megszámlálhatatlan évmilliókon keresztül, amíg csak a bolygó újra aktívvá nem válik. Mikor aztán eljön az idő, és a bolygó aktívvá válásával a lények óriási tömegei kívánnak testet ölteni rajta, az addig csak vegetáló faj hirtelen csodásan szaporodni kezd. Rövid időn belül hatalmas változások és különféle jelentős javulások mutatkoznak, és a (tudat)hordozók gyors fejlődésüknek köszönhetően hamar alkalmassá válnak a megtestesülni kívánó lények fogadására, akik pedig messze fejlettebbek, mint az eredeti mag-csoport tagjai voltak. A XXIII. ábra mutatja a folyamatot. Ezen a mi láncunkat vázoló ábrán a C bolygó (Mars) eredeti hét birodalmát szaggatott vonalak jelzik, azt kifejezendő, hogy azok egy - az apró négyszögek által jelképezett - csekély magtól eltekintve teljesen eltűntek. Ezt követően az élet hulláma átáramlik a Földre, ahol a tevékenység a maximális aktivitásig erősödik, amikor is a birodalmak elérik teljes népességüket.

51

XXIII. ábra: A bolygókon hátrahagyott magok a Belső Körben

Mikor elérkezik az idő, hogy az élet hullám elhagyja a Földet és továbblépjen az E bolygó Merkúrra, az ott meglevő magok hirtelen szaporodni kezdenek és terjeszkednek egészen addig, míg minden birodalom eléri teljes népességét. Az ábrán ezt a folyamatot a magokból a kiteljesedett birodalmakat jelképező nagyobb négyszögek felé sugárszerűen szétágazó nyilak jelzik. Elérkeztünk a magok második feladatának bemutatásához, ami nem más, mint hogy felzárkózási lehetőséget biztosítsanak a fejlődésben lemaradtaknak. Valamennyi kör vége felé közeledve mindig akadnak olyan egyedek, akik nem egészen érték el a tőlük elvárt fejlettségi szintet. Emiatt ha például az F bolygón a fejlődés befejeződött, ezek az egyedek nem lesznek még készek fejlődésük G bolygón történő folytatásra. Ezért hátramaradnak, és tovább folytatják fejlődésüket a mag-csoport tagjai között. Idővel talán elegendő haladást érnek el ahhoz, hogy a G bolygón hátrahagyott mag-csoporthoz csatlakozzanak. Az is előfordulhat, hogy valamely kivételes erőfeszítés eredményeként némelyikük előresietve utoléri azt az élethullámot, amelytől elmaradt. Gyakoribb eset azonban, hogy ezek az egyedek folytonosan lemaradnak, míg végül a következő körben beéri és lekörözi őket az élethullám. Ebben az esetben ők - és itt természetesen emberi egyedekről van szó - általában eggyel alacsonyabb osztályú Monádok között találják magukat mint azé a csoporté, akikkel korábban együtt indultak. Az ilyen lemaradók tehát elmaradnak az élet hullámtól, és mivel egy kört veszítenek, eggyel alacsonyabb rendű osztályba kényszerülnek. Ahogy már volt szó róla, bizonyos százalékban minden bolygó minden birodalmában léteznek ilyenek. Példák lehetnek erre az olyan ásványok melyek nem tudtak előrelépni a növényi birodalomba, növények, melyek képtelenek átlépni az 52

állatok birodalmába, vagy állatok melyek nem váltak elég fejletté az emberi lényként egyéniesüléshez. A XXIV. ábra szemlélteti a folyamatot mely az egyedek két osztályát mutatja, az egyik a rajzon megfelezett négyzetekkel, a másik negyedeltekkel jelölve. Az I. osztályból egy egyed leszakadván a többiektől - hátramarad a kicsiny mag-csoporttal az F bolygón. Az I. és II. osztályok többi tagja továbbhalad az G, A, B, C, D, és E bolygókon, míg végül a következő körben újra elérkezik az F bolygóra. A még mindig a mag-csoportban létező egyed ekkor csatlakozik a II: osztályhoz az F bolygón, és a továbbiakban ebben az osztályban folytatja fejlődését.

XXIV. ábra: A lemaradók visszalépése a Belső Körben

A magok létezésének harmadik célja - amit általában a Belső Kör mint olyan létezése elsődleges okaként tartanak számon - pedig az előbb elmondottakkal éppen ellentétes, és a szokatlanul gyorsan fejlődő egyedek gyors fejlődését szolgálja. A jelenséget a XXV. ábra igyekszik szemléltetni. A D bolygón (Föld) az egyedek két osztályát ábrázoltuk I. és II. jelzéssel. Bizonyos körülmények között, ha valamely egyedben elég erős a vágy a haladásra, akkor például a II. osztály egy egyede feltéve hogy kivételes elszántsággal törekszik fejleszteni magát - elkülöníthető társai tömegétől ezen a bolygón, és a Hatóságok beléptethetik őt a valódi Belső Körbe, miáltal következő testet öltése nem a Földön, hanem a Merkúr csekély mag-csoportjában történik meg. Itt nagyjából annyi időt tölt majd el, amennyit egyébként a Földön egyetlen gyökérfajban történő testet öltések igényeltek volna, majd továbblép az F (asztrális) bolygóra. Hasonló hosszúságú ott töltött időt követően áthelyezik sorban egymás után a G, A, B bolygókra, majd a Marsra (C), és 53

végül vissza a Földre (D).

XXV. ábra: Gyors fejlődés a Belső Körben

Mivel példa-egyedünk minden bolygón nagyjából egy gyökérfajénak megfelelő időt töltött, mire végighalad körútján és visszaérkezik a Földre, az élet hullám már elhagyta azt és továbbhaladt a Merkúrra. Itt végül újra csatlakozik az élet hullámhoz, de most már az I. osztály tagjaként, és a jövőben fejlődését ebben a csoportban folytatja. Azáltal, hogy gyors ütemben végighaladt a lánc mind a hét bolygóján, az eggyel magasabb osztályú Monádok közé emelte magát. A Mars és Merkúr jelenlegi csekély népességének nagy részét a fejlődés eme különleges útján járók teszik ki. Ám a Marson akad még az egykori primitív emberiségnek egy csekély maradványa is, akik nem voltak elég fejlettek az élet hullámot követve a Marsról a Földre való áthelyezéshez. Ez a faj alacsonyabb fejlődési fokon álló emberiséget testesít meg, mint bármelyik általunk ismert jelenlegi emberi faj. Valószínűleg sok idővel azelőtt ki fog halni, hogy az élet hullám velünk együtt az ötödik körben ismét elérkezik a Marsra, mert a jelek szerint pillanatnyilag nincs olyan Egó, akinek kifejeződéséhez ilyen alacsony fejlettségű eszközre lenne szükség.

54

11XIII. „Ítéletnapok” Sokféle legenda született már az „Utolsó ítéletről” melyben az emberek jövendő sorsa majd eldöntetik. E legendák hátterében egy nagyon lényeges okkult igazság húzódik meg, ám a középkori szerzetesek beteges fantáziája a hosszú korszakokra történő felfüggesztés tökéletesen ésszerű és könnyen érthető lépését az „örökös kárhozat” fogalmává alacsonyította le. Már jól ismert hasonlatunk az egyetemről itt is használható a folyamat könnyebb megértéséhez. Képzeljünk el egy évfolyam oktatóját, akinek az a feladata, hogy hallgatóit az elkövetkező tanév során végzett munkájukkal felkészítse egy bizonyos vizsgára. Megtervezi az órabeosztást úgy, hogy minden tanulmányi időszakra és hónapra elvégezhető mennyiség jusson. Ám a hallgatók kora és képességei eltérnek, vannak akik könnyen tanulnak és sebesen haladnak, és akadnak akik lemaradnak. Ezen felül még folyamatosan újabb hallgatók is csatlakoznak az évfolyamhoz, kik közül néhány épphogy eléri a minimális felkészültségi szintet. Félév táján az oktató - áttekintve az elért eredményeket - úgy dönt, hogy évfolyamában nem fogad újabb jövevényeket. Azért tesz így mert tudja, hogy egy bizonyos minimális felkészültségi szint alatt lehetetlen vállalkozás bármely hallgató számára, hogy elegendő ismeretet szerezzen év végéig az esedékes vizsga sikeres letételéhez. Valamivel később az év folyamán az oktató ismét áttekinti hallgatói tudásszintjét, és azt látja, hogy míg akadnak közöttük olyanok, akik bizonyosan átmennek a vizsgán, mások eredményessége kétséges, de vannak olyan hallgatók is, akik biztosan nem lesznek képesek a vizsgát letenni. Nyilvánvaló ésszerűség által vezérelve ezért az oktató így szól az utóbbiakhoz: „Most elérkeztünk egy olyan szinthez, amelytől kezdve további munkátok ezen az évfolyamon már értelmetlen, mert semmilyen erőfeszítés nem juttathat el titeket a vizsgához szükséges tudásszintre. A mostantól itt maradóknak szánt magas szintű oktatás megértésére felkészültségetek alapján alkalmatlanok vagytok. Mivel képtelenek lennétek az befogadni, nem csak a saját időtöket vesztegetnétek vele, hanem évfolyamtársaitok munkáját is hátráltatnátok. Ezért az lesz a legjobb, ha most rögtön átkéritek magatokat az eggyel alacsonyabb évfolyamra, és az ottani alapozó oktatással megszerzitek azokat az ismereteket, amiket még nem sajátítottatok el kellő mértékben. Ha majd a következő évben visszatértek erre a szintre, már biztosan jó eredménnyel teszitek le a vizsgát. „ Ez a hasonlat pontosan visszaadja azt, ami történt és még fog is történni a mi Föld Láncunkon. Ugyanis a negyedik kör közepén néhány kivételes esettől eltekintve az állati birodalomból az emberibe feltörekvő egyedek előtt „az ajtó bezárult”. Ennek oka az volt, hogy a lánc ilyen előrehaladott fázisában csatlakozva nem lehettek volna képesek fejlődésüket a már oly messze előttük járó emberiség többi részével együtt folytatni. A következő ilyen az ötödik kör közepe táján várható „nagy megmérettetés” lesz. Ekkor azok az emberi lények, akik nem eléggé fejlettek ahhoz, hogy a többiekkel a továbbiakban lépést tartsanak, kibuknak és fejlődési folyamatuk felfüggesztődik addig, míg valamely jövőbeni lánc annak folytatásához alkalmas feltételeket tud majd kínálni. Az emberi birodalom ilyen egyedei az itt maradók számára „elveszettek” lesznek, mert tagjai elszakadnak a fejlődés ezen áramlatától. Az egyetemi hasonlattal élve ők a továbbiakban már nem lesznek „évfolyamtársaink”, hanem a következő évfolyamhoz csatlakoznak - sőt ami azt illeti, korábban megszerzett tudásuk és tapasztalataik miatt annak vezetőivé válnak. Ezeknek az embereknek legtöbbje azért bukik ki, mert még túl fiatal, ám ahhoz túl öreg volt, hogy az eggyel alacsonyabb (állati) birodalom osztályában maradjon. Tapasztalatokat gyűjtöttek a lánc

55

első felében, így majd képesek lesznek fejlődésüket könnyedén folytatni a következő láncon - mi több, segíthetik elmaradottabb embertársaikat, kiknek nem adatott meg egy ilyen lehetőség. Hiszen nem illetheti semmilyen szemrehányás azokat, akik túlzott fiatalságuk miatt „buknak” ki. Létezik azonban egy másik nagy csoport, akik kellő elszántság mellett sikeresek lehettek volna, ám nem mutattak ilyet, ezért buktak ki. Ezt hasonlatunkban olyan hallgatók jelenthetik, akik nem azért buknak meg mert túl fiatalok, hanem mert lusták elvégezni feladataikat. Sorsuk ugyanaz mint az előbbieké, ám míg amazok minden tőlük telhetőt megtettek és így rájuk semmi árnyék nem vetül, addig ez utóbbiak nem tették meg a tőlük elvárhatót, ezért szemrehányás illeti őket. Végül az ő jussuk kellemetlen karmikus örökség lesz, míg az előző csoport mentes marad az ilyesfajta terhektől. Elsősorban az ebbe a csoportba tartozó embereknek szólt Krisztus intése az olyan emberekkel kapcsolatban, akiknek megadatik készség és lehetőség a sikerre, ők azonban nem hajlandók a szükséges erőfeszítésre. És ugyancsak e csoport tagjaira utal szókimondóan H. P. Blavatsky is, mikor azt írja: „mihaszna semmittevők, kik visszautasítják, hogy a Természet társ-teremtői legyenek és millió számra hullanak egy manvantara ciklus alatt” (Titkos Tanítás, 3. kötet). Hangsúlyozni kell, hogy a „hullás” csak erre a manvantara ciklusra, vagyis erre a láncra értendő, és valójában nem pusztulást jelent, csak késedelmet. Tulajdonképpen a késedelem a legrosszabb, ami a fejlődés normál menetében az emberrel történhet. Az ilyen késedelem vitathatatlanul komoly baj, de mégis a lehető legjobb amit az adott körülmények között tenni lehet. Világos, hogy az ilyen emberek további fejlesztésre szorulnak, amit meg is kell kapniuk, tartson az akárhány életen át, melyek közül sok sivár, esetleg szenvedéssel teli is lehet. De ez az egyetlen módja annak, hogy elérjék a fejlettségi szintet amire sorsuk kijelölte őket, és amit a maga idején egészen biztosan el is fognak érni. Az ilyen emberek tömegeinek túlzott szenvedéstől való „megmentése” volt a célja Krisztusnak, mikor így szólt Tanítványaihoz: "Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” 12 Mert a megkereszteltetés, (más vallások ennek megfelelő rítusaihoz hasonlóan) annak jele, hogy az életet a Testvériség szolgálatának szentelték, és aki felfogván az igazságot orcáját a helyes irányba fordítja, biztosan az „üdvözültek” vagy megváltottak közé fog tartozni, akik majd megmenekülnek az „ítélettől” az ötödik körben. A korábban elmondottak szerint a „kárhozat” pusztán az ebből a korszakból, vagy a világok e láncából való kiutasítást és a soron következő élethullámmal történő majdani visszatérést jelenti. Az előbb hivatkozott „hit” vallása természetesen nem csak a kereszténységet vagy teozófiát elfogadó emberekre korlátozódhat. A legkevésbé sem számít milyen vallású valaki, csak az számít, hogy életét spirituális beállítottsággal élje, egyértelműen kötelezze el magát a jó érdekében és a gonoszság ellen, valamint önzetlen célok érdekében működve haladjon előre és felfelé. A fenti problémát a számok oldaláról is megközelíthetjük. Úgy tűnik, hogy még éppen lehetséges akár a legprimitívebb ma élő emberi lény számára is, hogy az ötödik kör közepe előtt elérje az ezen láncon való folytatólagos fejlődéshez szükséges fejlettséget. De ennek érdekében nem szalaszthat el egyetlen neki felkínált lehetőséget sem. Ám azoknak száma, akik így is tesznek majd, elenyészően kicsi lesz. Kiszámították, hogy a fejlődést ezen a láncon folytatni képesek aránya nagyjából három-ötöde lesz majd a jelenlegi emberi birodalom teljes népességének, míg a maradék két-ötöd fejlődése felfüggesztődik. Becslések szerint az emberi birodalom teljes népessége körülbelül 60 milliárdot tesz ki, amibe természetesen nem csak a fizikai testben élők tartoznak bele, hanem azok is, akik az asztrális vagy 12

Mk.16, 15-16 (A ford.)

56

magasabb síkokon léteznek. Ebből következően mintegy 36 milliárd emberi lény marad ezen a láncon, míg a maradék 24 milliárdra felfüggesztés vár. E „nagy megmérettetést” követően a körülményeket a fejlett emberek gyors fejlődéséhez igazítják. Ennek következménye, hogy a primitív ember asztrális testének fejlődéséhez szükséges erős szenvedélyek okozta durva rezgések már nem lesznek jelen, ezért a körülmények teljességgel alkalmatlanok lesznek a fejlődés alacsonyabb fokán levők számára. Sokféle okot lehet könnyen elképzelni, melyek a körülmények alkalmatlanságát fogják bizonyítani. Gondoljunk például arra, hogy egy szellemiekben és lelkiekben magasan fejlett világban, ahol a háború és az állatok lemészárlása már régóta csak a múlt rossz emléke, a zabolázatlan vágyakkal, szenvedélyekkel és összecsapásokkal jellemezhető barbár fajok beavatkozásai nyilvánvalóan súlyos gondokat és nehézségeket okoznának. És bár kétségtelenül lehetne eszközöket és módszereket találni megfékezésükre, ez egyben meg is fosztaná őket a fejlődésük korai szakaszában nélkülözhetetlen tevékenységek lehetőségétől. A lemaradó egyedek a már elmondottak szerint a következő láncon találják meg helyüket, és emiatt semmilyen szenvedésben nem lesz részük. Pusztán nagyon hosszú pihenés vár rájuk egy olyan mennyei világban, amilyet értékelni képesek, és bár tudatosságuk ezalatt valószínűleg csak részlegesen lesz éber állapotban, bizonyos mértékű belső fejlődés mégis végbemegy majd bennük. Ebből az állapotból szállnak alá a következő lánc korai fejlődési fázisába, és közülük kerülhetnek ki az akkori fejletlen emberiség vezetői, míg eme emberiség többi tagja természetesen mostani Földünk állati birodalmából fog felemelkedni. Az ötödik körbeli „nagy megmérettetésnek” egy másik fontos oka az, hogy az emberiség későbbi fajai sokkal szorosabb kapcsolatban állnak majd az Adeptusokkal és nagyszerű Dévákkal, mint ahogy az a mai időkben van. Ezért fontos lesz számukra, hogy a tőlük érkező befolyások érzékelésére, a belőlük eredő kiáradások befogadására és a szükséges teendők elvégzésére alkalmas állapotban tartsák magukat. Ehhez viszont megkívántatik, hogy békés, elmélkedő életet éljenek, ami nyilván lehetetlen lenne akkor, ha még léteznének barbár fajok, akik megtámadnák és lemészárolnák az elmélkedésben elmerült embereket. E majdani kornak az erőteljes rezgései nem élesztenék fel egy vadember nemesebb természetét, pusztán az alacsonyabb rendű szenvedélyeket szítanák. Ezért az ilyen ember semmit nem nyerne létével az akkori Földön, ellenben lehetetlenné tenné a magasabb szintet elért emberek további fejlődését. Nem szabad azt gondolni azonban, hogy mindazok, akik az ötödik kör kritikus pontján átjutnak majd, teljesen el is fogják érni az e láncon fejlődők számára kitűzött célt, az Asékha vagy Adeptus szintet. Távolról sem, mivel becslések szerint a fejlődésüket e láncon tovább folytatóknak mindössze egyharmad része válik Adeptussá. A maradék kétharmadnak be kell lépnie a következő, ötödik láncba - bár nem annak korai fázisába, hanem valószínűleg valahol a közepe táján. Számukra azonban tovább bonyolódik a helyzet azon oknál fogva, hogy az ötödik lánc számára kijelölt célkitűzés magasabb lesz, mint a negyedik (jelenlegi) láncé, vagyis az néhány szinttel meghaladja majd az Asékha Adeptusét. E témakört célzó fejtegetésünk vége felé közeledve hasznos lesz kitérni arra, láncunk végeztével milyen lesz majd az emberi lények megoszlása. Hat jól körülhatárolható osztályt különböztethetünk meg, bár ezek mindegyike nyilvánvalóan tovább is osztható. 1) Azok, akik a meredek Ösvényt választva még az ötödik kör előtt elérik az Adeptusi szintet. 2) Azok, akik elérik a kitűzött célt, és a hetedik körben Adeptusokká válnak. Ők alkotják az előőrsét annak a csapatnak, mely a szokványos utat választotta. 3) Azok, akik a hetedik körben elérik az Arhát szintet. 57

4) Azok, akik a tulajdonképpeni Ösvény három alsóbb szintjének valamelyikén vannak, azaz elérték az Első, a Második vagy a Harmadik Beavatást. 5) Azok, akik „kibuktak” az ötödik kör kritikus pontjánál. 6) A mai állati birodalmat alkotók hatalmas tömege, amelynek soraiból a hetedik kör vége felé érik el az egyéniesülés szintjét azok, akik majdan az ötödik lánc emberiségét alkotják. A jelen fejlődési periódusban a hetedik kör végéig a már említett számú (nagyjából 60 milliárdnyi) egyednek várhatóan mintegy ötödrésze éri el az Asékha (Adeptus) szintet. Egy másik ötödrésznyi addigra eléri majd az Arhát szintet, míg egy harmadik ötödrésznyi csoport az Ösvény alacsonyabb fokain jár majd. A maradék kétötöd rész pedig ki fog bukni az ötödik körbeli „nagy megmérettetés” idején. A XXVI. ábra bemutatja az ötödik kör közepe táján bekövetkező „nagy megmérettetést” és az emberi lények megoszlását a lánc végére.

XXVI. ábra: A Föld Lánc fejlődésének végeredménye

Az ábrán azok, akik az Adeptusi szintet már a hetedik kör előtt elérik, úgy jelennek meg, mint akik az Asékha Beavatásnál magasabb szintre jutottak, mivel ők minden valószínűség szerint a lánc végéig újabb Beavatásokat is meg fognak kapni, márpedig az ábra célja a megoszlás bemutatása a lánc végeztével. Hasonló „Ítéletnap” volt osztályrésze az állatiból az emberi birodalomba belépni készülőknek is. Ez a negyedik kör közepe táján, Fejlődési Rendszerünk kellős közepén történt, amikor elterjedt 58

kifejezéssel élve „az ajtó bezárult” az állati birodalomból az emberibe igyekvők előtt. Ez után „az emberi birodalomba vezető ’kapu’ bezáródik és ezentúl az ’emberi’ Monádok, t. i. a fejlődés emberi fokán álló Monádok, száma teljes.” (Titkos Tanítás 1. kötet, 6. Stanza). Más „Ítéletnapokhoz” hasonlóan itt sem szabad azonban ezt a kijelentést túl szigorúan értelmezni, mert itt-ott, nagyon különleges segítséggel néhány állat még mindig válhat olyan fejletté, hogy emberi test felöltése lehetségessé válik számára. Csakhogy majdnem minden ilyen esetre igaz, hogy a szintjéhez illő alacsony fejlettségű test nem áll majd rendelkezésére. Az emberi birodalomba vezető ajtó a további oda igyekvők előtt csak akkor zárult be, amikor már nem volt több jelölt a láthatáron. Más szóval nem maradtak már olyanok, amelyek képesek lettek volna e szintet elérni anélkül, hogy a fejlődési rendszerben csak egyszer, annak kellős közepén adható hatalmas lökés megismétlődne. Ezt a hatalmas lökést a Vénuszról alászálló Láng Urainak érkezése és tevékenysége adta, amit egy későbbi fejezetben tárgyalunk majd. Érdekes megfigyelés, hogy a jelek szerint egy lánc emberisége csak akkor haladhat tovább és léphet az Ösvényre, ha a lánc állatai körében az egyéniesülés - kivételes jövőbeni esetektől eltekintve - gyakorlatilag befejeződött. Vagyis amikor az állati birodalom felől az emberibe nyíló ajtó bezárul, az emberiség előtt megnyílik az Ösvény felé vezető ajtó. Jelenlegi állati birodalmunk élet áramlatának hatalmas tömegei a korábban elmondottak szerint csak láncunk hetedik körének vége felé érkeznek el az egyéniesülés szintjére, és majd ők fogják adni a következő, ötödik lánc emberiségét. Ám nagyon ritkán akad olyan állat, mely szoros kapcsolatba kerülve az emberiséggel különösen fejletté válik vonzalom és intellektus tekintetében, és így az a szerencse éri, hogy már ebben a bolygó periódusban eléri az egyéniesülést. Az ilyen állatok felölthetnek egy primitív emberi testet mikor az emberi élet áramlat megkezdi működését a következő bolygón - a mi láncunk esetében a Merkúron. Nyilvánvaló, hogy csak nagyon kevesen lesznek képesek ilyen alkalommal élni, ami egyébként tudomásunk szerint az utolsó lehetőség az emberi birodalomhoz csatlakozásra a jelenlegi lánc ideje alatt. Ismeretes egy eset, amikor egy szokatlanul értelmes és emberi barátja iránt rendkívül odaadó állat - aki mellesleg még képes volt álmában asztrális testében utazva gazdáját meglátogatni is szinte haladéktalanul testet ölthetett volna, ha nem merültek volna fel bizonyos nehézségek. Az állat a legtöbb tekintetben primitív vademberré lehetett volna, ám csak gazdájával szoros személyes kapcsolatban maradva ölthetett volna testet, akihez olyan erősen kötődött, hogy lehetetlen lett volna távol tartani tőle. Talán még ez a nehézség is megoldható lett volna, ha nem lett volna lehetetlenség garantálni a leendő vadember nemét. Az „ajtó bezárul” kifejezést csak azokra az állatokra értjük, akik a jelenlegi bolygó periódusban törekszenek az emberi birodalom felé, de azokra nem, akiknek - meglehet még fejletlen de - már kialakult kauzális testük van. Ilyenek az emberszabású majmok, akiket H. P. Blavatsky úgy említ, mint az emberi birodalomba még mindig beléptethetőket, mivel ők a Hold Lánc állati birodalmából származnak, nem pedig a Földéből. Ezek az egy későbbi fejezetben elmagyarázott „elme nélküliek bűne” következtében kialakult testeket öltötték fel, és őket mint gorillákat, csimpánzokat, orangutánokat, páviánokat és gibbonokat ismerjük. Megtalálhatók ezen kívül Afrikában, ahol testet ölthetnek a még mindig létező alacsony fejlettségű, lemúriai típusú fajok körében. Valószínű, hogy a „megmérettetés”, vagyis az átmeneti felfüggesztés alapelve a már elmondotton túl sok más módon is megmutatkozik azok esetében, akik nem képesek az élet áramlat fő sodrával együtt haladni. A Teozófus című folyóirat 1916. júliusi, augusztusi és szeptemberi számában G. E. Sutcliffe úr páratlan éleslátással, érthetően és igen érdekfeszítő módon mutatta be az elvet. Érvelése szerint az okkultizmusban széles körben megmutatkozó „amint fent, úgy lent”, „amint bent, úgy kint”

59

törvényszerűség értelmében kellene létezniük „Ítéletnapoknak” fejlődési rendszerünk valamennyi fő- és al-ciklusában. Eszerint tehát, ahogyan a lánc ötödik körének közepén lezajló megmérettetés kitaszítja az e láncon további fejlődésre alkalmatlanokat, kell hogy legyen egy Második Szintű megmérettetés minden ötödik bolygó periódus közepén, kizárva az abban a körben további fejlődésre alkalmatlanokat. Hasonlóan, kell hogy legyen egy Harmadik Szintű megmérettetés minden ötödik gyökérfaj életének közepén, kizárva azokat, akik alkalmatlanok a további fejlődésre abban a bolygó periódusban. Továbbá egy Negyedik Szintű megmérettetés is minden ötödik alfaj fejlődésének közepe táján, kizárva azokat, akik alkalmatlanok a fejlődés folytatására abban a gyökérfajban. Ha e következtetéseket összevetjük a megfigyelésekkel, azt látjuk, hogy az Atlantiszt Kr.e. 75 025-ben elpusztító óriási katasztrófa nagyjából a Negyedik Gyökérfaj ötödik alfajának közepe tájára esett, ezért Negyedik Osztályú „Ítéletnap” volt, amely kivetette a gyökérfaj további fejlődéséből az arra alkalmatlanokat. Hasonlóképpen lehetséges, hogy az elmúlt Világháború13 (amit mellesleg sokan még nem tekintenek befejezettnek, és) amely főleg az Ötödik Gyökérfajt, de csak véletlenül annak ötödik alfaját érintette, valójában egy Harmadik Szintű „Ítéletnap” volt, ami a további fejlődésre alkalmatlanokat e bolygó periódus végéig felfüggesztette. Ha ez valóban így van, akkor a bolygó periódus végéig felfüggesztettek vonatát már más vágányra terelték, és ők fejlődésüket az előző fejezetben ismertetett Belső Körben, a fősodorral ellenkező irányban haladva a Marson fogják folytatni. Ezt az elméletet alátámasztja a következő állítás is: „... e hatalmas küzdelemben [a Világháborúról van szó] részt vevő néha teljességgel megválthatatlan emberek közül többen kivettetnek és átlépnek az Avitchi14-be, hogy megvárják míg valamely jövőbeni bolygó számukra alkalmassá válik, és akkor újrakezdik majd fejlődésüket.” A megrázkódtatás nagyságát, melynek a Világháború egy részét (ha nem egészét ) jelentette, jól érzékeltetik Dr. Annie Besant következő szavai: „A Háború gyors és biztos eszköz lesz annak érdekében, hogy évszázadok munkáját elvégezve, néhány év alatt példátlan mértékű haladás történjen egy jobb és nemesebb civilizáció felé vezető úton.” Továbbá: „Az utóbbi időben többször is hangsúlyoztam, hogy sürgető kötelességünk minden általuk kért segítséget biztosítani a Hierarchia számára, mivel most első alkalommal lehetséges, hogy céljukat anélkül érhessék el, hogy az egész civilizációt elpusztítsák, amint azt tették Atlantisszal, vagy kisebb mértékben Rómával.” Megjegyzendő, hogy a jelek szerint a Marson ez időtájt uralkodó állapotok kiválóan megfelelnek azoknak a további fejlődéséhez, akiről „tudományos materialista” meggyőződésük okán talán az előítéletesség vádja nélkül is bizton állíthatjuk, hogy alkalmatlanok a népesség kevésbé materialista beállítottságú tagjaival együtt folytatandó - az Ötödik Gyökérfaj még hátralevő idejében, majd ezt követően a Hatodik és Hetedik Gyökérfajban történő - további fejlődésre. Sutcliffe úr elmélete tehát lényegét tekintve nagyon ésszerűnek látszik, és az ismert történelem két megfigyelt tényéből ered. Így hát legalábbis átmenetileg elfogadhatjuk, és megkísérelhetjük működését egy ábrán szemléltetni. Első lépésként gyűjtsük össze adatainkat egy táblázatban:

13 14

Az író természetesen az I. Világháborúra utal. (A ford.) Szó szerinti jelentése „vég nélküli pokol”, ahol a kellemetlen, gonosz emberek szakadatlanul meghalnak és újraszületnek a szenvedésre, ám a megváltás reménye számukra is létezik. (A ford.)

60

„Ítéletnap” szintje

ami a … közepén következik be,

kitaszítva a nem kellően fejletteket a … hátralevő részére, Lánc

akik fejlődésüket a következő … folytatják tovább.

Első szintű

Ötödik kör

láncon

Második szintű

Ötödik bolygó periódus Kör

Körben

Harmadik szintű

Ötödik gyökérfaj

Bolygó periódus

Bolygó periódusban

Negyedik szintű

Ötödik alfaj

gyökérfaj

gyökérfajban

III. táblázat.: „Ítéletnapok” avagy Nagy Megmérettetések A most következő ábrákon a gyökérfajokat hét - az alfajokat jelölő - függőleges sáv által alkotott négyszögek fogják jelképezni. A négy különböző szintű „Ítéletnapot” úgy jelöljük, hogy a négyszögek jobb alsó sarkából darabokat metszünk le. A XXVII. ábra egy Negyedik szintű „Ítéletnap” hatását mutatja, aminek következtében további fejlődésre alkalmatlanok kihullanak a gyökérfajból.

XXVII. ábra: Negyedik (gyökérfaj) szintű "Ítéletnap"

A XXVIII. ábra egy Harmadik Szintű „Ítéletnap” hatását szemlélteti, aminek következtében az alkalmatlanok kihullanak további fejlődésből a bolygó periódus hátralevő részére. Jól látható, hogy az ötödik bolygó periódus közepétől a negyedik és ötödik szintű „Ítéletnapok” hatása halmozottan jelentkezik.

XXVIII. ábra: Harmadik (bolygó periódus) szintű "Ítéletnap"

61

A XXIX. ábra a második szintű „Ítéletnap” hatását mutatja be, amelynek hatására kihullanak azok, akik alkalmatlanok a fejlődésre a kör hátralevő részében, és egyben jelzi a harmadik és negyedik szintű „Ítéletnapok” hatását is.

XXIX. ábra: Negyedik, harmadik és második szintű "Ítéletnapok" egy Körben. És végül a XXX. ábrán valamennyi szintű „Ítéletnap” együttes hatása látható. A jó megfigyelő tanulmányozónak feltűnhet, hogy a négy szintű „Ítéletnapok” összesített száma láncunk teljes élettartama alatt pontosan 400, amelyek mindegyike meg is jelenik a XXX. ábrán.

XXX. ábra: Láncunk 400 "Ítéletnapja"

Az egész folyamat alapvető értelme az, hogy a bármely periódus végéig tartó további fejlődésre alkalmas egyedek számát a négy egymást követő szintű „Ítéletnapok” érzékelhetően csökkentsék. Ezért aztán egy láncon a fejlődést sikeresen befejezők száma mindig sokkal alacsonyabb, mint azoké akik annak kezdetekor jelen vannak. Az ötödik kör közepén az egyedek száma 100-ról 60%ra csökken, amelyet a második, harmadik és negyedik szintű „Ítéletnapok” bekövetkezése tovább csökkent majd. 62

Úgy tartják, hogy a Hold Lánc „Ítéletnapja” a hatodik körben, a negyedik bolygón - magán a Holdon - történt. Most tárgyalt szabályunk szerint ennek az ötödik körben kellett volna bekövetkeznie. Elképzelhető tehát, hogy szabályunk helytelenül általánosító, de az is lehetséges, hogy akkor valamilyen kivételes helyzet állott fenn. További eshetőség, hogy az „Ítéletnapok” nem események, hanem inkább hosszú időt felölelő folyamatok, és ebben a konkrét esetben a befejezés egy egész körrel a kezdet után történt meg. Bárhogyan is volt, a további fejlődésre képtelen vademberek egy egész faja pusztult ki a háborúban, mivel alacsony fejlettségükhöz illő testeknek nem volt már helye a Holdon. Halálukat vagy elpusztításukat követően ők nem születtek újra, hanem mintegy álomba merültek. Hasonlóan alacsony fejlettségű testek tömege esett áldozatul szeizmikus katasztrófáknak, melyek hatalmas területeket romboltak le, így a bolygó népessége alaposan megcsappant. Ettől az időtől kezdve minden körülmény úgy alakult át, hogy a megmaradottakat a lehető leggyorsabb fejlődésre ösztökélje, így előkészítve őket a következő, Föld Láncon való folytatásra. A reménytelenül lemaradók távozásával így a növekedés gyorsabbá és folyamatosabbá vált mint korábban. Az „Ítéletnapok” hosszú korszakokat felölelő folyamatként való értelmezését alátámasztani látszik az az állítás is, hogy a Hold Lánc hetedik körének valamennyi bolygójáról buktak ki olyan egyedek, akik számára a soron következő bolygó viszonyai nem voltak megfelelőek. Ezek alvó állapotban maradtak, míg a következő lánc alkalmassá nem vált fejlődésük folytatására. Egy másik feltűnő kivétel a szabály alól az, hogy az első láncon ismereteink szerint nem akadtak kiesők. Ha volt is „Ítéletnapja”, azt a megfigyelők nem észlelték. Ám akad egy másik magyarázat is, amit néhány tanulmányozó előnyben részesíthet. Az alábbi táblázat körvonalazza e magyarázatot - minden további részletezés nélkül. A Lánc sorszáma

Első szintű „Ítéletnapok”

I.

Nincs (a)

II.

7. Kör

III.

6. Kör

IV.

5. Kör(a)

V.

4. Kör(a)

VI.

3. Kör

VII.

2. Kör

A három (a) -val megjelölt sorról tudjuk, hogy azok a tényeknek megfelelnek, ezért lehetséges, hogy ez az elmélet (melyért hálás vagyok egy találékony barátomnak) a helyes. Ha valóban így van, akkor a pontosság érdekében a XXX. ábra jelentős átalakítást igényelne - bár az alapelv ettől nem változna.

63

12XIV. A fejlődés alászálló és felemelkedő ágai Fejlődési rendszerünk valamennyi fázisának minden szintjén újra és újra megmutatkozik egy alapvető elv, amit a tanulmányozónak alaposan meg kell értenie, mert ez jelenti Ariadné fonalát e hatalmas labirintusban. Ez nem más, mint a fejlődés alászálló és felemelkedő ágának hét nagyszabású fázisa. Az első három fázisban a Lélek alászáll az anyagba, és az Élet formákat ölt magára (involúció). A negyedik fázisban Lélek és Anyag, Élet és Forma egymásnak feszül. A hátralevő három fázis ideje alatt a Lélek felemelkedik, az Élet a formákon keresztül egyre feljebb, és azokból egyre inkább kiemelkedik (evolúció). Alászállásának idején a Lélek mintegy az Anyaggal van elfoglalva: formálja azt, erővel és jellegzetességekkel ruházza fel. A negyedik fázik egyedülálló, mert ekkor - miután megkapta vagy megszerezte különféle erőit és jellegzetességeit - az Anyag számtalan kötelékkel kapcsolódik az őt megformáló Lélekhez. Ez az Univerzum hatalmas, alapvető küzdelme Anyag és Lélek között, mely folyamatot az ősi hindu írások Kurukshetra csatájaként, azaz két óriási ellenséges hadsereg közötti összecsapásként írnak le. Az Útnak ez a középpontja és egyensúlyi pontja is. Az Anyaghoz számtalan kötelékkel kapcsolódó Lélek az első időkben alulmarad, majd az egyensúlyi pontot elérve egyik fél sem képes győzedelmeskedni a másik felett. Lassanként azután a Lélek elkezdi uralma alá hajtani az Anyagot, és a negyedik fázis végére, készen állván a hétből még hátralevő három fázison át a felemelkedésre, a Lélek immár az Anyag ura és parancsolója. A további három fázis ideje alatt a Lélek az általa uralt és meglelkesített Anyagot úgy szervezi meg, hogy az saját céljait szolgálja, és önmaga kifejezéséhez szükséges tökéletes eszközzé, a Lélek járművévé váljon. A Lélek Anyagba merülése idején (amit gyakran alászálló ívként említenek) nem csak az egyre erősebb törekvés az anyagiság felé érhető tetten (azért, hogy egyre jobban anyagban burkolózzon, azon keresztül benyomásokat szerezzen), de egyben az elkülönülés iránti fokozódó igyekezet is megmutatkozik, miáltal az Isteni Élet áramlata a tudatosság egyre kisebb és kisebb patakocskáira, erecskéire bomlik. A felemelkedő ág kezdeti szakaszában a Lélek még csak tanulja az anyag feletti uralmat, és hogy saját maga kifejezésének eszközeként kezelje azt. Ekkor arra törekszik, hogy magát minél inkább megkülönböztesse, elválassza az egésztől, ám ugyanakkor már vonzódik a spiritualitás és az anyagiságtól való elszakadás felé is. A felemelkedés későbbi szakaszában az elkülönülés az Isteni Élet emberi lényekbe vándorlásával maradéktalanul teljesül. Ekkortól a Lélek már az egység és a fokozódó spiritualitás felé törekszik. E fázisokban - miután tökéletesen elsajátította, miként szerezzen benyomásokat és fejezze ki magát az Anyag által, valamint tudatára ébredt saját rejtett képességeinek - a Lélek megtanulja minden hatalmát helyesen, az Istenség avagy Logosz szolgálatában felhasználni. A XXXI. ábra szemlélteti az egész folyamatot.

64

XXXI. ábra: A fejlődés alászálló és felemelkedő íve

Ezen alapelv működése más-más szinteken újra meg újra tetten érhető. Megfigyelhető érvényesülése az egymást követő láncok, körök, bolygók, gyökérfajok és alfajok esetében, de alapos kutatás minden bizonnyal még több alkalmazását bizonyító esetet is találna. Ennek szellemében tehát - amint azt a tanulmányozó is már biztosan felismerte - Fejlődési Rendszerünk hét bolygólánca (lásd az V. ábrát) is az anyag különböző sűrűségű formáiba történő alászállás és felemelkedés útját járja. Egy adott lánc bármely bolygójának esetében elég egy pillantás a III. és V. ábrákra annak felismeréséhez, hogy minden lánc bolygói előbb lefelé, az egyre sűrűbb anyagiság felé haladnak, majd abból ismét kiemelkednek. Az A-G, B-F, C-E bolygópárok bármely láncban szorosan kapcsolatban állnak oly módon, hogy az első a vázlatrajznak tekinthető, a második pedig a befejezett mű. Az első (A) bolygót tekinthetjük a lánc magjának vagy gyökerének, az utolsó (G) bolygó pedig annak virága ill. gyümölcse. Ezért szokták az A bolygót néha gyökér-világként, a G bolygót pedig mag-világként említeni, mert igaz ugyan, hogy a G bolygó a saját láncának gyümölcse és végterméke, ám ugyanakkor belőle származik a következő lánc magja is. Egy lánc első három bolygója a formák kialakítását szolgálja. A negyedik bolygó épít hidat az anyag és az azon munkálkodó Lélek között, amely itt költözik az anyagba, meglelkesítve azt. A további három bolygón a Lélek saját céljai szerint alakítja a formákat. Az A bolygót néha mint az őstípusok világát is említik, mivel itt találhatók az aktuális kör végeztével majdan létező formák ősképei. Ám ahogy H. P. Blavatsky felhívja rá a figyelmet: „Az „Őskép” szót itt nem abban az értelemben kell venni, amelyben a platonisták vették. Itt nem a világot jelenti, amint az az istenség Elméjében létezett (ez volt a platonista felfogás), hanem első mintának készült világot, melyet a fizikailag következő világoknak követniük és tökéletesíteniük kell” (Titkos Tanítás 1. kötet, 6. Stanza). Ha elérkezünk a gyökér- és alfajok részletesebb ismertetéséhez, azt fogjuk látni, hogy ezekre is ugyanezen elvek érvényesek. A mi Fejlődési Rendszerünk valamivel túlhaladta már a középső pontot. Ez a középpont nyilvánvalóan a negyedik lánc negyedik körében, a negyedik bolygón, annak negyedik gyökérfaja, az Atlantiszi idején következett be. Ha meggondoljuk, hogy a legfiatalabb az ötödik (Árja) gyökérfaj a jelenlegi negyedik bolygón, akkor belátható hogy - ha csak a végigjárandó fejlődési fázisok számát tekintjük - az emberi faj egésze még csak alig valamivel haladta meg tervezett fejlődési útjának felezőpontját. Hamarosan megvizsgáljuk azt is, hogy ezek a különböző fázisok 65

mennyi időt vettek igénybe. A mi életünk színtere a negyedik lánc, a küzdelemé, az egyensúlyé. Ez az a lánc, amelyben Lélek és Anyag összekapcsolódik, létüknek szálai összeszövődnek azért, hogy a Természet két pólusa, a legalacsonyabb és legmagasabb egyetlen összetett lényben egyesüljön: az Emberben, aki a magasabb rendű fejlődés kiindulópontja. De ez még nem minden, mert ahogy említettük, mi most a negyedik bolygón, a legádázabb küzdelem kellős közepében, a legsúlyosabb nehézségek közepette éljük életünket. Ez a legigazabb értelemben vett planetáris Kurukshetra. Itt, a negyedik lánc negyedik körének negyedik bolygóján a legélesebb az ellentét Anyag és Lélek között, ami majdan a Lélek győzelmével fog megoldódni. Említésre méltó, hogy a hét birodalom láncokon és körökön át folytatódó fejlődése során felismerhető egy másik ciklikus folyamat is. Mindegyik kör egy adott birodalmat fejleszt elsősorban, és emeli azt típusának megfelelő legmagasabb fejlettségi szintre. Más, nem az adott körhöz tartozó jövőbeni típusok persze jelen vannak, de - későbbi közökben elérendő fejlettségi szintjükhöz mérten - mintegy embrionális állapotban. A mi láncunkra kifejtve ez a következőképpen írható le: I. kör

--

Első Elemi Birodalom

II. kör.

--

Második Elemi Birodalom

III. kör

--

Harmadik Elemi Birodalom

IV. kör

--

Ásvány Birodalom

V. kör

--

Növényi Birodalom

VI. kör

--

Állati Birodalom

VII. kör

--

Emberi Birodalom

Egy kissé részletezve ezt, azt mondhatnánk, hogy az első kör idején, az A bolygón az Építők megalkották a hét birodalom ősképét. A B bolygón valamennyi birodalom esetében az őstípusok lényegi vonásait hordozó formák szaporítására koncentráltak. A C bolygón e formák sűrítése, koncentrálása volt a tevékenység fókusza. A D bolygón tovább formálták ezeket még sűrűbb anyagban. Az E bolygón a fokozódó összetettség és a finomabb részletek kimunkálása következett. Az F bolygón már finomabb anyagból történt meg ezek felépítése, míg végül a D bolygón a formák tökéletessé munkálása történt meg. Az Építők munkamódszere ugyanez valamennyi körben, bár csak az első kör idején vonnak anyagot maguk köré és lakoznak benne egy ideig, azért hogy átalakítsák céljuk érdekében. E tevékenységük során valamennyi síkon csak a felső négy alsík anyagát veszik igénybe. Ezt a folyamatot majd meglehetős részletességgel megvizsgáljuk, mikor a Föld Lánc fejlődését bemutatjuk, körről körre, egyik bolygót a másik után sorra véve. Tovább bonyolítja a képet az a tény, hogy minden egyes körrel egy további erő áramlik az atomokba, ami egy-egy újabb spirillát ébreszt fel, tesz aktívvá bennük: I. kör --

Egy spirilla aktív.

II. kör.

--

Két spirilla aktív.

III. kör

--

Három spirilla aktív.

… és így tovább. Mivel mi a negyedik körben élünk, a mi világunk atomjaiban négy spirilla aktív. Az eddigieken túl, a jelek szerint az emberiségre vonatkozóan még az is igaz, hogy minden 66

egyes kör az ember valamely fő összetevőjének kifejlesztésére koncentrál. Így a jelenlegi negyedik kör célja a káma, az érzelmek, szenvedélyek, míg a következő, ötödik köré az értelmi képességek kimunkálása lesz. Ez az általános elv azonban esetünkben jelentősen módosult, mert a Láng Urai érkezésének (erről bővebben egy későbbi fejezetben lesz szó) köszönhetően értelmünk kifejlődése már javában folyik, azaz már messze a számunkra meghatározott eredeti menetrend előtt járunk. Ugyanakkor el kell mondani, hogy a mi jelenlegi értelmi képességeink végtelenül csekélyek ahhoz mérten, amivel egy átlagember az ötödik kör befejeződése idejére rendelkezni fog. Még egy további alapelvet is figyelembe kell venni. Minden alsíkot az anyag további hét alosztálya alkot. Mármost igaz, hogy az ember teste tartalmaz anyagot mind a hét alsík mind a hét alosztályából, de ezek közül csak annyi működik, ahány láncot és kört az ember maga mögött tudhat, hozzászámítva azt is, amelyben jelenleg létezik. Ennek értelmében tehát egy második lánc második körében élő ember asztrális és mentális testének minden alsíkján csak az első és második alosztályához tartozó anyagot képes használni. A harmadik körben az első, második és harmadik alosztály anyagát használhatja, bár a harmadik alosztály esetében ez a képesség még nem olyan kiterjedt, mint amilyen majd a harmadik lánc harmadik körében lesz - és a példák sorozatát tovább folytathatnánk. A Föld (negyedik) Lánc esetében a második körben az ember valamennyi alsíkon az első és második alosztály anyagát használhatta, továbbá csekély mértékben a harmadikat és negyediket. Csak a hetedik kör hetedik gyökérfajában rendelkezik majd olyan csodálatos testtel, melyben minden egyes részecske készségesen válaszol az ő minden rezdülésére, és még ekkor sem oly tökéletesen, mint a későbbi láncokban. E sorok írója sajnálattal kell közölje, hogy nem képes egy a folyamatot szemléltető ábrát készíteni, lévén hogy ehhez a rendelkezésre álló adatok nem eléggé részletesek. Jobb híján egyelőre meg kell elégedjünk az elv általános megfogalmazásával, mely szerint a fejlődés folyamatában haladva az ember egymás után az anyag újabb és újabb alosztályaival kezd el dolgozni, és rajtuk keresztül egyre nagyobb mértékben válik képessé önmaga kifejezésére. Továbbá bármely alsík anyaga a jelek szerint bizonyos - feltehetően növekvő - szintű tökéletességet ér el a neki megfelelő számú körökben és láncokban. Így tehát a második alsík tökéletesítése folyik minden lánc második körében, továbbá a második lánc egészének ideje alatt.

67

13XV. Időtartamok és dátumok Nagyon keveset tudunk arról, hogy az egyes láncok, körök, bolygó periódusok vagy gyökérfajok fejlődése mennyi időt ölelt fel. Ezért jelenleg aligha van értelme akár csak megkísérelni is eme óriási időtartamokat megbecsülni. A világ számára felfedett (exoterikus) hindu írások pontos számadatokat közölnek, ám H. P. Blavatsky azt állítja, hogy nem szabad fenntartások nélkül ezekre hagyatkozni, mert léteznek egyéb, a világ számára még ki nem nyilatkoztatott, ezoterikus megfontolások is, amelyeket ezen írások készítői nem vettek figyelembe. Nincs hát közvetlen ismeretünk e tárgyban, de azért van alapunk azt feltételezni, hogy a körök időtartama nem állandó érték, hanem akadnak rövidebbek a többinél. Feltételezéseink szerint az előttünk levő körök rövidebb időt fognak igényelni, mint azok, amiket magunk mögött hagytunk. De most is igaz, hogy nincs semmi biztos támpontunk, ezért ilyen kevés adat birtokában kevés haszna van a töprengésnek. Ezzel kapcsolatban azonban megjegyezhetjük - és ez talán fényt vethet az elmúlt és eljövendő körök és láncok időtartamával kapcsolatos kérdésekre - hogy a kutatások tanúsága szerint míg az ember felépítésében eddig történt jelentős változások óriási időtávlatokban történtek, a későbbi, civilizációs hatásokhoz köthető változások sokkal gyorsabban zajlottak le. Hiszen míg a civilizációs változások évek ezrei alatt történtek, a korábbi jelentősebb átalakulások valójában évmilliókat igényeltek. Jelenleg nem tehetünk egyebet, mint hogy sorra vesszük a téma szaktekintélyeinek állításait, így a továbbiakban ezzel folytatjuk. -

Az okkult források szerint a Naprendszer életkora 1 955 884 703 év - vagyis valamivel kevesebb mint 2 000 millió év.

-

Az ismeretek szerint a negyedik körben a D (Föld) bolygón 300 millió év telt el.

-

A Vénusz Urai 16.5 millió évvel ezelőtt érkeztek meg a Földre.

-

A nemek szétválása a Harmadik (Lemúriai) Gyökérfaj idején, nagyjából 16.5 millió évvel ezelőtt játszódott le. Ám ez hosszú, több millió éven át tartó folyamat volt, és a világ más-más részein eltérő időben zajlott.

-

Nagyjából egymillió év áll rendelkezésre a jelenlegi, Ötödik (Árja) Gyökérfaj kifejlődéséhez.

-

850 000 év telt el a Negyedik (atlantiszi) szigetének, Ruta-nak elsüllyedése óta.

-

Egy kisebb, még megmaradt szigete, Daitya nagyjából 270 000 éve pusztult el.

-

A Poseidonis szigetének elsüllyedését megelőző katasztrófa Kr.e. 75 025-ben kezdődött el.

-

Poseidonis elsüllyedését Kr.e. 9564-re teszik.

Gyökérfa földje, Atlantisz utolsó nagy

68

A Titkos Tanítás a következőket közli: Krita Yuga (korszak): ......................................... 1 728 000 év Treta Yuga: ......................................................... 1 296 000 év Dvapara Yuga: ....................................................

864 000 év

Kali Yuga: .........................................................

432 000 év

Ezek összege egy Maha Yuga (nagy korszak)..... 4 320 000 év *71 71 Maha Yuga adja egy Manu uralkodásának idejét ............................................306 720 000 év *14 14 Manu uralkodása ölel fel 994 Maha Yuga-t ami............................................ 4 294 080 000 év Ehhez hozzájön az egyes Manuk uralkodása közti időtartamok hossza (Sandhi), ami 6 Maha Yuga ........................

25 920 000 év

14 Manu teljes uralma a köztes időszakokkal együtt 1000 Maha Yuga, ami kitesz egy Kalpa-t vagyis Brahma egy napját: ..................................... 4 320 000 000 év Adjuk hozzá Brahma egy éjszakáját: .............. 4 320 000 000 év Brahma egy napja és éjszakája: ........................ 8 640 000 000 év *360 360 ilyen nap és éjszaka adja Brahma egy évét: ....................................... 3 110 400 000 000 év *100 100 ilyen év teszi ki Brahma egy korszakát, azaz egy Maha Kalpa-t: ..................................... 311 040 000 000 000 évet. Ezek a számadatok H. P. Blavatsky szerint „a világ számára kinyilatkoztatottak”, „India-szerte általánosan elfogadottak, és eléggé jól egybevágnak a titkos tanokban foglaltakkal. Ez utóbbiak azonban még finomítják a képet olyan ezoterikus ciklusok leírásával is, amik a nyilvános vallási tanokban soha nem jelentek meg, és ilyen részletek természetesen soha nem kerültek nyilvánosságra.” A tanítás szerint jelenleg az Árja Gyökérfaj Kali Yuga-jának legvégén járunk. Az alábbi táblázat a Föld állati és növényi életének összefoglalását adja, kiegészítve a kőzetekből Ernst Haeckel szerint kikövetkeztethető korral. Két további oszlop megadja az adott korszakhoz tartozó emberi fajokat, valamint az okkultizmus ismerőinek tudomása szerint az adott időszakhoz 69

rendelhető nagy katasztrófákat. Kőzetrétegek Korszakok

Kor

Felszín alatti mélység

Emberi fajok

Katasztrófák

Állatok

Növények

Primordial (Előidő) 20 -22 000m

Első Gyökérfaj. Mivel legsűrűbb teste asztrális volt, nem maradtak tőle kövületek.

Puhatestűek

Óriás algák, moszatok, gombák

Devon Karbon Perm

Paleozoikum (Óidő)

12 -13 000m

Második Gyökérfaj. Éterikus teste volt, nem hagyott hátra kövületeket.

Halak

Páfrány erdők

Triász Jura Kréta

Mezozoikum (Középidő)

4 500 -5 000m

Harmadik (Lemúriai) Gyökérfaj.

Ismereteink szerint Lemúria már az Hüllők Eocént megelőző időben elpusztult.

Fenyő és pálma erdők

1 500m

Negyedik, vagy Atlantiszi Gyökérfaj.

Atlantisz legnagyobb része a Miocén idején, mintegy 8000 000 éve történt nagy katasztrófa által Kisemlősök pusztult el. Utolsó maradványa, Poseidonis szigete Kr.e. 9564-ben süllyedt az óceánba.

Lombhullató erdők

100m

Ötödik, vagy Árja Gyökérfaj

Kambrium, Ordovícium, Szilur

Eocén, Miocén, Pliocén

Kainozoikum (Újidő, harmadidőszak)

Pleisztocén, Holocén

Kainozoikum (Újidő, negyedidőszak)

Fejlett emlősök

Ültetett, gondozott erdők

IV. táblázat.: A Föld állati és növényi életének áttekintése.

70

14XVI. A Bolygói Logoszok és más magasrangú Tisztségviselők 1A hét Bolygói Logosz A VII. fejezetben már említettük, hogy a Nap Logosz magában foglalja a hét Bolygói Logoszt, olyan formán, mintha ők erőközpontjai lennének, és ereje rajtuk keresztül árad ki. Ugyanakkor más oldalról nézve azt is mondhatjuk, hogy e Bolygói Logoszok az Ő alkotórészei. A hinduk szerint ők Aditi15 hét fia - a nyolcadik Marttanda volt, maga Nap - és mind a hét fiúnak megvan a maga „háza”. Hívták még őket a Napban lakozó hét szellemnek is. Az ókori Egyiptomban őket nevezték a Hét Misztikus Istennek, a zoroasztriánus vallás szerint ők a Hét Amshaspend , a zsidóknál Szerafim, valamint a keresztény és mohamedán vallás Hét Arkangyala. A korai vallások úgy írják le őket, mint a Logosz megnyilatkozott Hármasságát körülálló, mintegy alkirálynak tekinthető lényeket, akik Ishvara hatalmas Naprendszer-birodalmának egy-egy saját királyságát irányítják. A modern teozófiában a Hét Bolygói Logoszként tartjuk számon őket, mert mindig is a fizikai testüknek tekinthető hét szent bolygóval azonosították őket. E bolygókkal és fejlődési rendszerünkben játszott szerepükkel korábban már foglalkoztunk, és láttuk, hogy valamennyi Logosznak megvan a maga „háza” és a Naprendszer egy meghatározott része fölött uralkodik. Azt is bemutattuk, hogy Naprendszer anyaga, ami a Nap Logosz fizikai testét adja, egyben a Bolygói Logoszok teste is, azaz nincs olyan részecske a Naprendszerben, ami ne tartozna egyikük vagy másikuk testéhez. Ez természetesen minden síkon igaz, ezért elég ha az asztrális síkot vesszük példának. Ennek anyaga ugyanis kellően finom a szemléltetéshez, ugyanakkor még elég közeli a fizikai síkhoz ahhoz, hogy ne haladja meg teljesen felfogóképességünk határát. Ahogy említettük, a Naprendszerben minden asztrális anyagi részecske nem csak a Nap Logosz, de a hét közül egyik vagy másik Bolygói Logosz testének is részét képezi. Ebből következik, hogy minden ember asztrális testében mindegyik Bolygói Logosz testéből találhatók részecskék, ám a megoszlást tekintetve a változatok száma végtelen. Valamennyi Monád egyik vagy másik Bolygói Logoszon keresztül lépett az élet színpadára (Lásd még A kauzális test c. munka 3. fejezetét), és fejlődésének egésze során többségben lesznek testében azon anyagi részecskék, melyek attól a Logosztól származnak. Az embereket tehát csoportosíthatjuk aszerint, hogy e hét hatalmas erő melyikéhez tartoznak. A Bolygói Logoszokban periodikus jelleggel pszichikai változások történnek, amik talán a mi kiés belégzésünkhöz vagy szívverésünkhöz hasonlíthatóak - persze egy végtelenül magasabb szintre kell itt gondolnunk. De bárhogy is legyen, úgy tűnik, hogy ezeknek végtelen számú kombinációja létezik. E hatások közül némelyik gyorsabb lefolyású mint mások, a végeredmény pedig egy felettébb bonyolult össz- és kölcsönhatás közöttük. Megfigyelések szerint az átfogó kozmikus hatások működésére bármely időpontban többé-kevésbé következtetni lehet a fizikai bolygók helyzetéből. Mivel a mi asztrális testünk az Ő testük részecskéiből áll, nyilvánvaló, hogy a Bolygói Logoszok egyikében sem mehet végbe asztrális változás anélkül, hogy az ne hatna ki az összes emberre, és ezen belül leginkább azokra, akikben azon Logosz asztrális részecskéi a legnagyobb arányban találhatók meg. Ha pedig most visszaidézzük, hogy ugyanezek a megfontolások érvényesek az asztrális mellett az összes többi síkra is, nyilvánvaló, mennyire jelentős számunkra a Bolygói Logoszok mozgása és változásai. 15

Az Istenek anyja, akitől minden mennyei lény származik. Ő Brahma női megjelenése. Misztikus értelemben Ő az isteni bölcsesség maga. (A ford.)

71

Az anyag síkjait és alsíkjait az előbb elmondottakon túl még más hatások is befolyásolják, ezeket a most következő részben tekintjük át.

2Lipikák és Devaraja-k H. P. Blavatsky említést teszt bizonyos magasztos Lények rendjéről, akiket Lipikáknak avagy a Karma Urainak nevez. Azt is megtudjuk tőle, hogy a karma törvényének érvényesítése a négy (valójában hét) Devaraja, avagy a Föld Helytartói közvetítésével történik. Ezek mindegyike egy bizonyos feladatot ellátó Dévák (vagy természet-szellemek) hatalmas seregének, sőt még az elemi birodalomnak is vezetője. A bemutatás céljaira most is válasszunk ki egyet, az asztrális síkot, ám végig tudatában kell legyünk annak, hogy a most következők közül minden megfontolás érvényes az összes többi síkra is. Az asztrális anyag egésze az egyik ilyen Devaraja alá tartozik, de mivel az asztrális sík a hatodik a mi hét síkunk közül, ezért mindegyik sík hatodik alsíkja is bizonyos mértékben az ő befolyása alatt áll. Vagyis minden sík esetében a hatodik alsík viszonya hasonló ahhoz, amit a hatodik sík mutat a mi hét síkból álló rendszerünk egésze felé. Vagyis minden alsíkra kétféle befolyás hat: az adott síkért felelős Devaraja befolyása, és kisebb mértékben az adott alsíkért felelős Devaraja-é. De az előzőekben azt is láttuk, hogy minden sík és alsík anyaga döntő mértékben egyik vagy másik Bolygói Logosz befolyása alatt áll. Összességében tehát minden egyes anyagi részecske három különböző hatásnak engedelmeskedik: 1) valamelyik Bolygói Logoszénak, 2) a részecskének megfelelő síkot irányító Devaraja-énak, 3) a részecskének megfelelő alsíkra befolyást gyakorló Devaraja-énak. A fentiekből kiviláglik, hogy igen nagyszámú különféle, jól meghatározható anyagféleség található minden egyes síkon. Még ha el is tekintünk az anyag további (szintén lehetséges) felosztásától, akkor is az ember különféle testeiben fellelhető anyagi részecskéknek szinte végtelen számú kombinációját kapjuk. Ezért van az, hogy bármilyen jellegzetességekkel bírjon is valamely egyed, mindig megtalálhatja módját annak, hogy megfelelően kifejezze önmagát. A XXXII. ábra csak egyetlen síkot, az asztrálisat mutatja, amint az említett három különféle hatásnak ki van téve.

XXXII. ábra: Egy kivalasztott (például az asztrális) síkon érvényesülő befolyások 72

Nézzük elsőként a bolygók által okozott, többnyire függőleges befolyásként említett hatásokat, amik a síkok anyagát hét típusra (sugárra, „színre”) bontják. Másodsorban láthatjuk az egész hatodik (asztrális) síkot irányító Devaraja vízszintes befolyását, amit az ábrán a hatodik Devaraja vonalán látható sötét árnyékolás jelöl. Harmadsorban pedig ott van még a 6. Devaraja hatása valamennyi sík hatodik alsíkjára. Ezt a hatodik alsíkon végigvonuló sötétebb árnyékolás jelzi, azt mutatva, hogy a hatodik alsíkra a hatodik Devaraja kettős befolyással bír. Magától értetődően ugyanezek a megfontolások érvényesek a többi hat síkra is. A XXXIII. ábra megkísérli összefoglalóan bemutatni az elvet mind a hét sík minden alsíkjára. Az szemléltethetőség érdekében azonban a Devarajak-tól származó kétféle befolyást két külön irányként kellett feltüntetni, de az ábrán a két forrást összekötő szaggatott vonalak jelzik, hogy ezek valójában ugyanabból a forrásból származnak.

XXXIII. ábra: Az anyag hét síkján érvényesülő befolyások

Így látható, hogy például az első sík első alsíkja kettős, de azonos természetű befolyásnak van kitéve, ugyanolyan módon, bár más forrásból, mint a második sík második alsíkja. És ez igaz valamennyi sík valamennyi alsíkjára. Ezért van valamilyen különös jelentősége az első sík első alsíkjának, a második sík második alsíkjának, a harmadik sík harmadik alsíkjának, és így tovább, bár hogy ez miben áll, az (legalább is e sorok írója által) eleddig nem ismert. Most pusztán e különös jelentőség tényére hívjuk fel a figyelmet ábránkon a kettős befolyásnak kitett alsíkok sötétebb árnyékolásával. A Bolygói Logoszok tudatának változásai tetten érhetők az emberi fajok hosszú történelme során az emberek vérmérsékletében, és ennek betudhatóan civilizációik jellegében megmutatkozó ciklikus változásokban. Így valamely gyökérfajban mind a hét sugár sorban uralkodóvá válik - néha nem is csak egy alkalommal - ám minden ilyen periódusban hét más befolyást is felmutató al-periódus is felismerhető. Például ha egy fajban döntő befolyással bír az Ötödik Sugár, abban a fajban központi eszme - és valószínűleg az erre alapozó vallás is - az emberi elme lesz. Ám ez a periódus hét 73

alperiódusra osztható, melyek közül az elsőben az Első Sugár, a másodikban a Második Sugár befolyása is megmutatkozik, és így tovább. Az ötödik periódusban pedig az Ötödik Sugár befolyása a legerősebben és legtisztábban érvényesül. Elképzelhető, hogy ezek a periódusok és alperiódusok összefüggést mutatnak az egyes alfajok és nemzetek kialakulásával, de ezt az összefüggést eddig még senki sem vizsgálta meg.

3A Törzskar Egy tábornoknak a beosztott parancsnokai és csapattisztjei mellett megvan a maga számos tisztből álló törzskara, kiknek feladata hogy személyesen az ő céljait szolgálják, és bármikor bármilyen általa szükségesnek ítélt feladatra készen álljanak, vagy betöltsenek bármilyen a parancsnokok körében megüresedő posztot. Ehhez hasonlóan a Nap Logosznak is megvan a maga Adeptusokból álló törzskara, akik nem tartoznak egyetlen lánchoz sem, mégis készek bármelyiken vállalni feladatokat, ahol a szükség ezt megköveteli. E törzskar tagjai tehát a Logosz közvetlen szolgálatát vállalták fel, és Ő a Naprendszer bármely részén alkalmazhatja őket, mint szolgálóit, hírvivőit. Létük célja, hogy az Ő akaratát keresztülvigyék, és az Ő munkáját végezzék az egész Általa kormányzott Naprendszerben. Az Ő törzskarához csatlakozás az egyik lehetséges ösvény a hét közül a „távoli partokat” elérők számára. A jelek szerint ezt nagyon göröngyösnek tartják - talán a legnagyobb áldozattal járónak azok közül, amiket egy Adeptus választhat, ezért az ezen járókat rendkívüli megbecsülés övezi. A törzskar tagjainak nincs állandó fizikai teste, hanem Kriyashakti (teremtő erő) alkalmazásával készítenek maguknak azt annak a bolygónak az anyagából, ahová küldetésük szól. A törzskar tagjainak fejlettségi szintje az Arhat-tól kedve nagyon különböző lehet. Akadnak olyanok, akik ezt a feladatot a Hold Láncon az Arhat szintet elérve vállalták, Asékha Adeptusok (Mesterek), és olyanok is, akik messze túlhaladták már az emberi fejlettség szintjeit. Egy ilyen törzskar létezését megkövetelő okok között - azokon túl amikről elképzelésünk sem lehet - szerepel az, hogy egy lánc korai fejlődési fázisai során (a láncnak különösen az alászálló ágában, de egy adott bolygó esetében is) több külső segítségre van szüksége, mint a későbbi időkben. Így például a mi fejlődési rendszerünk első láncában, mikor a kitűzött cél az első beavatás elérése volt, az emberiség egyetlen tagja sem érte el az Asékha szintet, nem is beszélve a Buddha szintről, ami persze még sokkal magasabb fejlettséget jelent. Ezért a Buddha és más magas szintű vezetők feladatait olyanoknak kellett betölteni, akik nem a Föld Lánchoz tartoztak. A későbbi láncok is ehhez hasonló segítséget kaptak A kellő időben a Föld Láncnak magának is ki kell állítania ilyen magas szintű vezetőket más fejlődési rendszerek korai láncai számára, amellett természetesen, hogy a saját későbbi láncait és bolygóit is a szükséges számban el kell látnia velük. Említésre méltó, hogy úgy tudjuk, a földi Okkult Hierarchia két tagja már elhagyta a Földet - vagy azért, hogy a Törzskarhoz csatlakozzon, vagy mert a földi Hierarchia vezetője „kölcsönadta” őket egy másik fejlődési rendszer valamelyik bolygóján az ottani Hierarchia vezetőjének.

74

15XVII. Manuk A Manu szó általános elnevezés egy sokféle szintű, de mindig rendkívül fejlett értelemmel bíró, irányító szerepet betöltő lények csoportjára. Így például egy hét láncból álló fejlődési rendszert irányító lény annak a fejlődési rendszernek a Manuja, bár legtöbbször a bolygó lánc Logoszaként említik. Ez az elnevezés eléggé félrevezető, mivel azt sugallja, hogy csak egyetlen láncért felelős, pedig a valóságban ez mind a hét láncra igaz. A pontos elnevezés a „fejlődési rendszer Logosza” lenne, mégis a „Bolygói Logosz” vagy a „bolygó lánc Logosza” elnevezés terjedt el. A bolygó lánc Logoszának közvetlen irányítása alatt dolgozik az a Manu, aki egy adott bolygólánc fejlődéséért felel, és lánc Manunak nevezzük. Ő pedig olyan Manukat irányít, akik az egyes körökben folyó fejlődésért felelősek, és akiket kör Manunak nevezünk. A kör-Manu egy újabb szintet, egy bolygó periódusért felelős Manut irányítja, akit a bolygó periódus vagy világ periódus Manujának nevezünk. Ő természetszerűleg hét gyökérfaj fejlődését is irányítja. Tovább haladva azt látjuk, hogy minden gyökérfajnak is megvan a maga Manuja, aki többnyire faj Manunak vagy gyökérfaj Manujának (gyökér Manu) neveznek. Az eddig felsorolt Manuk mindegyike a fejlődés hozzá rendelt szeletéért felelős, és ügyel annak kialakulására, növekedésére. A szanszkrit „manvantara” szó szerinti jelentése: „időtartam két Manu között”, és ez sok különböző szintre értelmezhető. A kialakult szokás szerint azonban a manvantara jelentése egyetlen lánc időtartamára, vagyis arra az időre korlátozódik, mialatt az élethullám hétszer körbejárja mind a hét bolygót. A hét egymást követő láncra, azaz egy fejlődési rendszerre már a maha manvantara szót használják, ami egyszerűen nagy manvantara-t jelent. Ha az olvasó visszalapoz a XXI. ábrához, megfigyelheti, hogy - a legfelül látható köröktől le egészen a gyökérfajokat jelképező négyzetekig, - valamennyi ott látható szintet a hozzájuk tartozó Manuk vagy tisztségviselők megjelöléseinek is tekinthetjük. Most pedig egy kissé részletesebben is szemügyre vehetünk néhányat e tisztségek számos feladata közül. Úgy tűnik, hogy a hetedik kör vége felé közeledvén az adott láncon fejlődő emberiséget és az alacsonyabb fejlettségű élőlényeket egy, a lánc mag Manujának nevezett lény veszi gondjaiba. E sorok írója nem tudja megítélni, hogy a lánc Manu és a mag Manu ugyanaz, vagy két különböző tisztségviselő. Akárhogy is van, nyilvánvalóan egy jól meghatározott feladatról van szó, és ebből kiindulva nem számít különösebben, hogy ezt a lánc Manu vagy egy külön mag Manu végzi el. Tehát a mag Manu a lánc végeztével magába gyűjti valamennyi, a láncon végbement fejlődés eredményét, hogy átszállítsa őket a láncközi Nirvánába - a haldokló lánc számára előkészített mennyországba. Itt táplálja, élteti őket addig, míg eljön a kitűzött idő mikor átadhatja őket a következő lánc gyökér Manujának. Ahogy az előbb, az író most sem biztos abban, hogy a mag Manu és a gyökér Manu ugyanaz vagy két különböző lény. Ezért a továbbiakban a gyökér Manu elnevezést használjuk a feladatot megjelölve, függetlenül attól, hogy ki végzi el azt. A gyökér Manu átveszi a korábbi lánc fejlődésének eredményeit, és a mag Manu tervének szellemében meghatározza, hogy a lények egyes osztályait mikor és milyen körülmények között vezeti majd be az ő birodalmába a következő láncban. Ezért a mag Manu elsődleges feladata az, hogy irányítsa az előkészületeket a lények óriási 75

tömegének egyik láncból a másikba való átvándorlásához. A gyökér Manué pedig az, hogy elvégezze az előkészületeket eme óriási népesség fogadására, és sok-sok különféle osztályukat a megfelelő sorrendben és időben letelepítse láncában. Következzék alább egy példa a mag Manu munkájára. A Holdlánc mag Manujának a jelek szerint nagyszabású terve volt, és - vélhetően valamilyen magnetizálással - legutolsó haláluk után e szerint csoportosította a Hold Lánc teremtményeit, jól meghatározott módon osztályokba, alosztályokba és azok alosztályaiba sorolva őket. Ez minden osztályra nézve egyedi rezgésszámot eredményezett, és azokat az embereket, akik ilyen rezgésszám mellett működtek a legjobban, együvé csoportosította, másokat, akik más rezgésszám mellet működtek legjobban, hasonlóképpen csoportosította, és így tovább. Ezek a csoportok mintegy önműködően alakultak ki, hasonlóan ahhoz, ahogy a finom por is önmagától vesz fel határozott formákat egy zenei hang hatása alatt rezgő korongon. E felmérhetetlen feladat végrehajtásában a mag Manut sok, általa irányított fenséges lény segítette, és az egész terv olyan rendezettséggel és megkerülhetetlenséggel zajlott le, amelynek lenyűgöző voltára nehéz szavakat találni. Végül a befejeződött lánc fejlődésének eredményei kategorizálva, sőt a szemléletesség kedvéért talán mondhatjuk, hogy sorokba és oszlopokba rendezve, tökéletes rendben mind bekerültek a mag Manu aurájába. E sokféle szintű értelemmel bíró, magában elmerült, lassú belső életet élő, az idő múlásáról mit sem tudó lények tömegére a mag Manu időről időre kiáraszt valamennyit serkentő magnetizmusából. Ennek állandó hatása darabokra szakítaná őket, ezért Ő csak egy kicsit ad belőle, majd szünetet tart, és a lények tovább szunnyadnak talán millió évekig is, míg feldolgozzák azt. Ekkor egy újabb kiáradás következik, és így tovább millió és millió éveken át. „Polcokra rakott csírázó növények, amiket a kertész időről időre megvizsgál”, „betegágyak egy kórházban, amiket a doktor naponta végigvizitel” - néhány hasonlat azoktól, akik láthatták ezt a különös folyamatot. Végül eljön majd az idő, mikor a nagy Kertész átadja kiültetésre a palántáit, ám e palánták élő lelkek, így számukra a következő lánc szolgál majd ágyásként. A Manu ilyetén - egyedek csoportjait az egyik láncból, körből, stb. a következőbe átvivő munkája emlékeztet a hindu Puranas Manujára, amint hajóján az új világ csíráival átszeli az óceánt, és a zsidó írások Noéjára, aki bárkáján megment mindent amire szükség van a Föld újra benépesítésére. A különböző vallások szentírásaiban megőrzött legendák gyakran az okkult világ valós történésein alapulnak. A „kosárfonatú” kauzális testtel rendelkező egyedeknek a Hold Láncról a Föld Láncra történő átszállításával kapcsolatban egy érdekes jelenség volt megfigyelhető. A „kosárfonatú” jelző olyan kauzális testre utal, mely még nem alakult ki egészen, hanem hálós szerkezetű, mintegy kosárra emlékeztető - innen kapta nevét is (lásd A kauzális test c. munka 14. fejezetét). A „csírázó növényeket” tároló „polcok” nyilvánvalóan a felső mentális sík anyagából valók, de mivel nincs anyag-folytonosság két lánc között, ezért a mag Manu aurájában áthozott „növénykéket” egy magasabb - a buddhikus - síkon keresztül kellett áthozni. Ezért a Hold Lánc felső mentális anyagából kialakult „kosárfonatú” kauzális testek felbomlottak, és azokat újra fel kellett építeni mielőtt az érintettek megkezdhették volna pályafutásukat a Föld Láncon. Így történt, hogy a buddhikus világban korszakokon át tartó alvásukat követően ismét magukra öltötték „kosárfonatú” kauzális testüket, mely ekkor a Föld Lánc anyagából készült. Úgy tűnik, a mag Manu kiválasztotta a következő lánc tisztségviselőit is, azokat akik a fejlődés hosszú korszakai alatt megelőzvén társaikat az eljövendő körök és gyökérfajok Mesterei, Manui lesznek. Magától értetődik, hogy sokkal többet választott ki, mint ahányra majd szükség lehet, hasonlóan a kertészhez, aki ugyanígy sok növénykét választ ki nemesítés céljaira, amelyekből később tovább válogathat. A Hold Lánc esetében ez a kiválasztás nagyobbrészt a D bolygón, magán a Holdon történt meg. 76

E láncok között végzendő munka óriási időtávlatokat ölel fel - olyan mérhetetlen hosszút, hogy ennek felfogására képtelen lévén, az emberi elme abban a hitben keres menedéket, hogy az időnek nincs is határozott mértéke, hanem gyorsan vagy lassan múlik az érzékelő tudat működésétől függően. A láncközi Nirvánában csak az éppen lezárult lánc mag Manujának és a születőben levő lánc gyökér Manujának tudatossága működik. A mag Manu elméjében létezik a Nagy Terv, és a gyökér Manu a már elmondottak szerint tőle veszi át azt, hogy az általa majdan irányított láncon megvalósítsa azt. A mag Manu dönti el az egyes egyed-csoportok összetételét és átszállításukat az új láncra, a gyökér Manu pedig szétosztja az egymás után érkező csoportokat (vagy hajó rakományokat, ahogy néha nevezik ezeket). A Hold Lánc mag Manuja Chakshushas. Az Őt segítő tisztségviselők jelentik neki, hogy az egyes kiválasztott csoportok egyedei hogyan reagáltak a Tőle kiinduló hatásokra a láncközi Nirvánában. Az átszállítás sorrendjének meghatározásában az a vezérelv, hogy a legkevésbé fejlettek vagy legfiatalabb „korúak” kerülnek át leghamarabb, hogy felöltsék a primitívebb formákat. A fejlettebb egyedek akkor következnek, ha ezek a formák már kellő fejlettségre tettek szert. E vezérelv működésére a későbbiekben fogunk is példákat mutatni A Föld Lánc gyökér Manuja Vaivasvata. Nem szabad Őt összetéveszteni az ugyanilyen nevű, de az Ötödik Gyökérfajért és a nagyszerű árja civilizációért felelős Manuval. A gyökér Manu Vaivasvata a teljes Föld Láncért felelős, és a Vénusz Fejlődési Rendszer negyedik láncáról származik. Két közvetlen munkatársa szintén arról a láncról való, a harmadik pedig egy magas rangú Adeptus, aki korai „eredménye” a Hold Láncnak. A Negyedik (Atlantiszi) Gyökérfaj Manuja szintén egy a Vénuszról származó Adeptus volt. Úgy ismerik, mint a Chakshushas Úr Manut, születése szerint kínai és nagyon magas kasztba tartozik. Egy lánc gyökér Manujának el kell érnie az adott lánc vagy láncok elé kitűzött célokat, amelyeken emberként élt, és azok egyik „Urává” kell válnia. Ezt követően egy gyökérfaj Manuja lesz, majd Pratyeka Buddha, azután egy Világ Ura, amit a gyökér Manu feladata követ. Ezután válhat belőle egy kör mag Manuja, és csak ezt elvégezve lehet egy lánc gyökér Manuja. Ahogy korábban láttuk, ő irányítja a körök Manuit, akik pedig a gyökérfajok Manui között osztják meg a munkát. Mindezeken túl valamennyi lánc kitermeli a maga sikeres emberi lényeit (a „lánc Urait”), akik közül néhányan a következő lánc gyökér Manujának alárendelve az azon végzett munkának szentelik magukat. Így például a Föld Lánc gyökér Manuja a Hold Lánc Urainak (értsd „sikeresen végzettjeinek”) hét osztályát irányítja az ő Föld Láncon végzett munkájukban. Mielőtt egy lánc vagy kör Manuja hozzálátna a számára kijelölt feladat elvégzéséhez, előbb megvizsgálja a Logosz gondolatformájának azt a részletét, ami az ő munkájával kapcsolatos, és a gyakori tanulmányozás végett kényelmesen elérhető közelségbe, néhány szinttel lejjebb hozza. Ugyanígy tesz egy bolygó vagy egy gyökérfaj Manuja is, csak néhány szinttel alacsonyabban játszódik le mindez. Ilyenformán minden Manu számára rendelkezésre áll a saját szintjének megfelelő modell, és hozzálát, hogy a számára kitűzött feladat eredménye - legyen az bolygó vagy gyökérfaj - a lehető legpontosabb másolata legyen a Logosz által szándékoltnak. Tudván azt, hogy kizárólag meglévő anyagokból építkezhet, általában csak lépésről lépésre tud közelíteni a végső tökéletesség felé, így különösen a fajok korai fejlődése idején tett erőfeszítései csak részben sikeresek. Hogy egy határozott példával éljünk, a Föld Lánc első körében a Manu lehozta a lánc egészének valamennyi őstípusát. És bár ezek közül sok egészen a hetedik körig nem fogja elérni a tökéletességet, csíráik mégis már az első kör idején jelen voltak. 77

A természet valamennyi birodalma számára kiválasztott bizonyos forma-csoportokat. Tette ezt azzal a céllal, hogy azokat megelevenítve, a fejlődés későbbi fázisaiban majd belőlük alakulhasson ki mindaz, amit a Logosz a Föld Lánctól mint eredményt kíván. E formákkal kapcsolatos terveket, továbbá a formálásukhoz szükséges sűrűségig anyagba öltöztetett formákat is a Manu átadta Hold Urai egy bizonyos csoportjának, kiknek az volt a feladata, hogy az Föld Lánc fejlődési gépezetét mozgásba lendítsék. Ők pedig az első lánc mind a hét bolygóján elkészítették ezeket a formákat, és amint elkészültek, a Hold Lánc állat emberei azonnal magukra öltötték, megszilárdították és használni kezdték ezeket - mi több, maguk is kialakítottak más formákat, amiket a náluk alacsonyabb fejlettségű holdi állatok vehettek birtokba. Az állat ember és holdi állat kifejezések jelentésével tanulmányunk egy későbbi részében foglalkozunk. Egyelőre elég róluk annyi, hogy ezekkel a nevekkel a Hold Lánc lényeinek bizonyos fejlettségi osztályait jelöljük, abban az állapotukban, ahogy elhagyták a láncot. Érdemes megemlíteni, hogy egy gyökérfaj Manuja nem csak a gyökér de valamennyi alfaj kezdetét, típusát is azáltal határozza meg, hogy saját maga ölt testet benne.

78

16XVIII. Buddhák, Maha Chohan-ok és Bodhiszattvák Láttuk, hogy a Manuk gyakorlatilag teljhatalmú uralkodók az emberiség különféle fajainak fejlődését illetően. Ők testesítik meg azokat a hatalmakat, melyek a természetes fejlődés minden területét igazgatják: megváltoztatják a bolygó felszínét, kontinenseket építenek és pusztítanak el, új fajokat indítanak útjukra, nemzetek és civilizációk sorsát határozzák meg, időről időre kiegyenlíttetik a számlát fajok és nemzetek között - egyszóval kezükben tartják az emberiség egészének sorsát. Egy másik ilyen nagy jelentőségű terület a vallásé és oktatásé, és ez az, ahonnan valamennyi nagy tanító érkezett, innen indult útjára minden vallás. E terület vezető tisztségviselőit - akik két szinttel a Mester vagy Asékha Adeptus szintje felett vannak - Bodhiszattva, Világtanító, Krisztus illetve Jagat Guru nevekkel illetik. Ők azok, akik figyelemmel kísérik az emberiség spirituális sorsát, és vagy Ők maguk vagy egyik tanítványuk jön el közénk, hogy egy új vallást alapítson, amikor úgy ítélik meg, hogy szükség van erre. Valamennyi élő vallás az Ő áldásukat közvetíti, ami egyfajta állandó nyomásnak tekinthető, melynek hatására a közvetített erő szinte magától átömlik valamennyi és minden fajta csatornán, amit megnyitnak számára. Ezért a Bodhiszattva egyszerre működik valamennyi valláson át, felhasználva mindazt a jót amit azok odaadás és önfeláldozás tekintetében kínálhatnak. Emellett pedig minden egyes vallás számára kinevez egy Mestert vagy más különleges vezetőt, mint annak védelmezőjét. Minden egyes gyökérfajnak megvan a maga Manuja és Bodhiszattvája, kik az elmét és a szívet képviselik a Mennyei Emberben, aki minden egyes gyökérfaj fejlődésének eredményeként megszületik. A földi emberhez hasonlóan a Mennyei Emberben is hét központot találunk, és ezek mindegyikét az Okkult Hierarchia egy-egy tisztségviselője képviseli. Az így megformált Mennyei Emberek a Naprendszer igazi benépesítői, Bolygói Logoszok elméjében megalkotott fiak, kiknek sorsa hogy maguk is Bolygói Logoszokká váljanak. Mi magunk pedig az ő élő, tudatos részecskéi, a legteljesebb szabadság és lehetséges legmagasabb fokú tevékenység részesei leszünk. Egy gyökérfaj Manuja és Bodhiszattvája mellett van egy velük egyenrangú harmadik tisztségviselő is, Őt Maha Chohan-ként ismerjük. Ő az, aki az emberek elméjét úgy befolyásolja, hogy kultúrák és civilizációk különböző formái a ciklikus tervnek megfelelően alakuljanak ki. Ha a Manura úgy tekintünk mint a fejre, akkor a Bodhiszatva a szív, a Maha Chohan pedig a kéz, vagy az öt ujj. Mindegyikük azért működik a világban, hogy a gyökérfajt azzá az egyetlen, szerves egységgé formálja , amit Mennyei Embernek neveznek. A Manu az Első Sugár, a Bodhiszattva a Második Sugár, a Maha Chohan pedig a többi öt Sugár tulajdonságainak képviselője. A megelőző korok Bodhiszattváját, aki egyben az Ötödik (Árja) Gyökérfaj korábbi vallásainak alapítója is, ma mint Buddha Urunkat ismerjük. Amíg a Világtanító tisztét töltötte be, ő volt az első alfaj számára a Nap vallását, a hinduizmust megalapító Vyasa, tanított mint Thoth, később mint Hermész, Egyiptomban megalapította Fény vallását. 31 000 éve Perzsiában mint Zarathustra lépett színre bevezetve a Tűz vallását. Görögországban Orpheus testében a zene és a hangok álltak tanításai középpontjában, és megalapította az Orfeuszi misztériumok vallását. Utoljára Hindusztán földjén öltött testet, hogy ott elérje a buddhai megvilágosodást, majd - a buddhizmus megalapításával bevégezve az ősi kezdetekig nyúló ciklust - átadta Világtanítói munkáját utódjának. Gautama Buddha Urunk iránt a keleti világban érzett erős vonzódás és mélységes hódolat két oknak tudható be. Egyike ezeknek az a tény, hogy a mi emberiségünk köréből Ő volt az első, aki a buddhai fejlettség szédítő magasába tudott emelkedni. Ezért hát joggal jellemezhető úgy, mint fajunk első gyümölcse és vezetője, mert valamennyi korábbi Buddha más, korábbi láncokon 79

fejlődött emberiségek soraiból került ki. A második ok pedig az a tény, hogy az emberiség fejlődésének siettetése végett olyan elképesztő többletfeladatokat vállalt magára, melyeknek természetéről a leghalványabb elképzelésünk sem lehet. A buddhaság elérése nem csak a megvilágosodást jelenti, hanem emellett egy nagyszerű és pontosan meghatározott beavatás elnyerését is. Aki ezt a lépést megtette, nem ölthet többé testet e Földön, hanem átadja munkáját az Őt követőnek, és általában meg is szűnik minden kapcsolata bolygójával. Buddha Urunk azonban továbbra is megtartott egy bizonyos fajta kapcsolatot világunkkal. Évente egyszer a Veszák ünnepségek idején, az első májusi teliholdkor továbbra is megjelenik az összegyűlt Adeptusok körében és kiárasztja rájuk áldását, hogy továbbadják a világ egésze számára. És bizonyos módon továbbra is elérhető azok számára, akik tudják e módot. A Veszák szertartás részletes leírása a Mesterek és az Ösvény című mű XIV. fejezetében található. Buddha Urunk utódja, a Bodhiszattva tisztség jelenlegi betöltője Maitreya Urunk, akit a nyugati világ Krisztusként ismer. Első alkalommal az indiai síkságon Krishnaként jelent meg, majd a mi Ötödik Gyökérfajunk ötödik avagy Teuton alfaja számára Palesztinában, ahol mindenekelőtt az egyén és az önfeláldozás értékére helyezte a hangsúlyt. Amennyire tudhatjuk, ismételten meg fog jelenni a Földön, hogy e gyökérfaj hatodik és hetedik alfaja számára is a nekik szükséges vallási tanításokkal szolgáljon. Ezt követően továbblép és Ő lesz a hatodik gyökérfaj Buddhája. A hatodik gyökérfaj Manuja és Bodhiszattvája pedig Morya és Koot Hoomi Mesterek, jelenlegi Chohanok lesznek, vagyis azok, akik leginkább szívükön viselték a Teozófiai Társulat megalakítását és annak munkáját. Az alábbi felsorolás a mi fejlődésünk (jelenlegi ismereteink szerinti) Bodhiszattváit és Buddháit adja meg. A Hold Lánc F bolygója Buddhájának hivatalát a Vénusz Fejlődési Rendszerének negyedik láncáról származó Dipankara Urunk, a Törzskar tagja viselte. A Föld Lánc negyedik körének D bolygójához (Föld) tartozó lista pedig az alábbi. Gyökérfaj

Bodhiszattva

Buddha

3

Kashyapa Urunk

--

4

Gautama Urunk

Kashyapa Urunk

5

Maitreya Urunk

Gautama Urunk

6

(Chohan) Koot Hoomi

Maitreya Urunk

7

--

(Chohan) Koot Hoomi

V. táblázat: A Föld Lánc negyedik köre D bolygójának (Föld) Bodhiszattvái és Buddhái

A Buddha tisztségének betöltője az emberiség fejlődésénél sokkal tágabb területért felelős. Az emberek mellet Ő tanítója a Déváknak vagy Angyaloknak is, ezért az emberiség alacsony fejlettségi fokán is szükség van e magas tisztség betöltésére. A Második Sugárhoz tartozó munkának szenteli magát az egész világra kiterjedő érvénnyel, elsősorban a magasabb világokra koncentrálva, míg az alacsonyabb síkokon e munkát képviselői és segítői, a Bodhiszattvák vagy Világtanítók végzik helyette. Aki Buddhává válik, annak évezredekkel azelőtt fogadalmat kellett tennie az akkor élő 80

Buddhának. Azt tartják, hogy ettől az időtől kezdve a Buddha befolyása végigköveti útján, és mikor eléri a Buddha fokozatot, lelki tanítómesterének nagyszerű befolyása ott marad a megtestesült Buddhával.

81

17XIX. A Világ Ura és segítői Létezik a mi Föld bolygónkon egy Világ Ura néven ismert magasztos tisztség, melynek viselője a Nap Logosz képviselője és teljhatalmú ura minden fejlődési vonalnak, ami e bolygón létezik - nem csak az emberi, állati, növényi, és ásványi valamint elemi birodalmaknak, hanem a természet szellemek és Dévák nagyszerű birodalmának is. Nem szabad persze összetéveszteni Őt a Föld Szellemével, aki a Földet fizikai testeként használja, és - ahogyan ezt a XXVI. fejezetben majd részlesebben ismertetjük - egészen más lény. A leghelyesebb képet akkor alkothatjuk a Világ Uráról, ha valóban KIRÁLYNAK képzeljük el, kinek különböző miniszterek tartoznak felelősséggel, mindegyik a maga meghatározott területéért. Sanat Kumara, a „Tizenhat Nyarat Látott Ifjú”, vagy „Örök Ifjúság Ártatlansága” néven ismerjük Őt, nevében a Kumara szó hercegi, uralkodói címet jelent. Hamarosan bemutatandó társaival együtt a Vénusz Fejlődési Rendszerből érkezett a Földünkre a jelenlegi (negyedik) körben a Harmadik (Lemúriai) Gyökérfaj idejének közepén. Érkezésének három célja volt: (1) felgyorsítani a mentális fejlődést, (2) megalapítani a Föld Okkult Hierarchiáját, (3) átvenni a bolygó kormányzását. A következőkben mindhárom területről szót ejtünk. Sanat Kumarával három másik Kumara érkezett, az ő tanítványai, akik hadnagyainak vagy segítőinek tekinthetők, és buddhai fejlettségi szintet értek el, aminek neve Pratyeka vagy Pacheka Buddha. Mivel minden bolygó periódus ideje alatt hárman váltják egymást a tisztségében (e poszt jelenlegi betöltője már a harmadik), Ők lesznek majdan annak betöltői, amikor az emberiség a Merkúr bolygón folytatja fejlődését. Rajtuk kívül volt még 25-30 másik, különböző rangú Adeptus, és további mintegy 100 hétköznapi ember, kik valamilyen módon kapcsolódtak e Nagyokhoz (talán általuk érvén el az egyéniesülés szintjét). Ez utóbbiak a Földön élő átlagemberek közé keveredve éltek. Legtöbben közülük csak addig maradtak a Földön, amíg az átjutott történelmének kritikus időszakán (erről hamarosan szó lesz). Néhányuk máig itt maradt, hogy a Nagy Fehér Testvériség legmagasabb tisztségeit betöltse - egészen addig, amíg sorainkból a fejlődés ma még szédítő magasába fel nem emelkednek olyan emberek, akik képesek lesznek felváltani fenséges látogatóinkat. Ahogy a Belső Iskola katekizmusa mondja: „A hét Kumara közül négyen a világ bűnei és a tudatlanok oktatása végett meghozták azt az áldozatot, hogy velünk maradnak a jelenlegi Manvantara végéig. Bár nem láthatjuk Őket, mindenhol jelen vannak. .... Ők az örökös tudás (Jnana) Fejének, Szívének, Lelkének és Magjának megtestesítői. Oh, Lanoo, soha ne beszélj e nagyszerűekről néven nevezve Őket a tömegeknek! Csak a bölcsek értik ezt meg.” A Világ Ura a Testvériség vezetője, mely azon túl, hogy emberekből áll, kiknek mind megvan a maga elvégzendő feladata a Föld fejlődésnek irányításában, egyben lenyűgöző egységet is képez, tetszés szerint alakítható eszköz, ellenállhatatlan erejű fegyver az Ő kezében. Úgy is ismert, mint az Egyetlen Beavató, bár az első és második Beavatások esetében megteheti, hogy a ceremónia elvégzését átruházza valamelyik Adeptusra. Ám a szertartást végző még ilyenkor is az Úrhoz fordul a beavatási fokozat adományozásának döntő pillanatában. Ő az erő, ami az egész világ gépezetét mozgatja, az Isteni Akarat megtestesülése. Tudata felölel minden életet bolygónkon. Az Ő kezében összpontosul a ciklikus pusztítás hatalma is, mivel a Fohat magasabb formáin keresztül közvetlen irányítója a láncunkon kívül eső kozmikus erőknek. Úgy tűnik, inkább az emberiség nagy tömegeire koncentrál, nem egyes személyekre, ám ha mégis egyes személyeket befolyásol, ezt nem annak Egóján, hanem az atmikus síkon át teszi. A Vénusz Urai (ahogy nevezik őket) közül egyik sem öltött soha emberi testet, és az igazat 82

megvallva nem is tudnák ezt megtenni. Ehelyett olyan hordozókat építenek maguknak, amik a legmagasabb szintű emberi ideáloknak megfelelő külsővel bírnak, de mégsem hasonlítanak azokra, amennyiben az időnek semmi hatása nincs rájuk, és esetükben a változás vagy állapot romlás elképzelhetetlen. Ezért bár ezek a testek 16 millió éve szolgálják Őket, ma is pontosan ugyanolyanok, mint Kriyashakti-val történt megalkotásuk napján. Úgy kell tekintenünk rájuk, mint valami állandó materializációra - szoborszerű testekre, amik azonban látvány és tapintás tekintetében hétköznapi embernek látszanak. Székhelyük „az Örökkön Élő Szent Föld, melyre szakadatlanul szórja fényét a Perzselő Csillag, a Föld Uralkodójának szimbóluma, a változatlan Pólus, amely körül a Föld élete mindig forog.” Talán szükségtelen megjegyezni, hogy ez a Pólus NEM a bolygó földrajzi pólusa, hanem valami, amit annak spirituális pólusának tekinthetünk, és ami jelenleg a Góbi Sivatag egy oázisában van - a neve Shamballa. Minden hetedik évben egyszer A Világ Ura nagyszabású szertartást végez Shamballában, amely hasonló a Veszák ceremóniához, ám eltérő jellegű és annál még nagyobb szabású. Ez szolgál alkalomként az Adeptusoknak és néhány náluk alacsonyabb szinten álló meghívott beavatottnak, hogy személyes kapcsolatba kerüljenek nagyszerű Vezetőjükkel. Egyébként csak a Hivatali Hierarchia tisztségviselőivel érintkezik, kivéve különleges alkalmakat, mikor másokat rendel színe elé. Korábban volt már szó arról, hogy bármely bolygó periódusban három Világ Ura váltja egymást. Közülük a harmadiknak feladata messze meghaladja az első és második Úrét, mert az ő feladata hogy megfelelő módon lezárja a fejlődésnek azt a periódusát, és a fejlődésben levő lények számtalan milliónyi hadát átadja a mag Manunak, aki majd a bolygóközi Nirvána ideje alatt gondjukat viseli, és a megfelelő időben továbbadja őket a következő bolygó gyökér Manujának. E feladatának elvégzése után a harmadik Világ Ura kiérdemel egy újabb, a mi világunkon már tökéletesen kívül eső Beavatást, ezáltal elérve a Csendes Figyelő (Silent Watcher) szintet. Ebben a tisztségében egy teljes kör idejéig marad, és átadva azt utódjának csak akkor mond le e különös, önmagára kiszabott feladatról, mikor az élethullám egy teljes kör megtétele után ismételten elfoglalta bolygónkat és újból elhagyni készül azt. A Vénuszról érkezett Urakat más neveken is említik, ilyenek a Láng Urai, A Tűzköd Gyermekei, a Tűz Fiai. Most elérkeztünk annak bemutatásához, milyen hatással volt bolygónk mentális fejlődésére a Láng Urainak érkezése. Ezt két oldalról közelíthetjük meg: (1) azt emberiség fejlődésére gyakorolt hatást szemlélve, és (2) másodsorban azzal a lökéssel, amit az állat birodalom fejlődésének adott. Elsőként az emberiségre koncentrálva, az események természetes sorrendje szerint a jelenlegi, negyedik körben erőfeszítéseink középpontjában az érzelmi összetevő, azaz az asztrális test fejlesztése kellene hogy álljon, míg a következő, ötödik körben az események megszokott folyamata szerint az elme, vagyis a mentális test kifejlesztése kellene legyen a cél. Ám a Láng Urai által gyakorolt hatás a mentális fejlődésre oly hatalmas mértékű volt, hogy az intellektus kialakulása már a jelenlegi negyedik körben is nagy mértékben előrehaladt - annyira, hogy a fejlődés a szokásos mértéknél immár egy teljes körrel előrébb tart. Ugyanakkor meg kell értenünk, hogy az általunk oly sokra tartott értelmi képességeink végtelenül csekélyek ahhoz mérten, amivel egy átlagember rendelkezik majd az ötödik kör vége felé közeledve. Megjegyezhetjük itt azt is, hogy van valaki e bolygón, aki még Sanat Kumaranál is magasabb tisztséget visel, habár keveset lehet tudni Róla, vagy az általa viselt hivatalról. H. P. Blavatsky így ír róla: „ Csak EGY van a Négy felett, ki magasabban áll úgy e Földön mint az égben - egy még rejtélyesebb és magányosabb Lény” - a Csendes Figyelő. Most pedig fordítsuk figyelmünket a Láng Urai érkezésének az állat birodalomra gyakorolt 83

hatására. A Titkos Tanítás úgy említi a Láng Urait, mint akik a szikrát elültetik az értelem nélküli emberekben, felébresztve így bennük az intellektust. Azonban e talányos megfogalmazásnak nem szabad azt a tévhitet keltenie bennünk, hogy valamennyit Ők magukból ültettek át az emberi testekbe, hiszen nem erről van szó, hanem egy általuk keltett magnetikus természetű ingerről. Úgy hatottak ezzel az emberekre, ahogy a Nap sugározza fényét a világokra - maguk felé vonzva, és eközben arra ösztönözve őket, hogy a bennük rejlő értelmi szikrát felébresszék, kifejlesszék és egyéniesítsék. Oly mértékben felszították a mentális élet szunnyadó szikráját, hogy az robbanásszerű fejlődésnek indult. Hamarosan elkövetkezett a dicsőséges lefelé irányuló áramlás a Monádtól, azaz a Harmadik Élethullám kiáradása, és ami ezzel együtt jár: a kauzális test, az Ego avagy az egyéniség megszületése az állat birodalom felől érkezők számára. (Lásd erről A kauzális test c. munka 13. fejezetét.) Olyan gyors volt a válasz, hogy sokaknak úgy tűnt, Ők voltak azok, akiktől „eredt” vagy akik „elültették” az elme szikráját. De nem így volt - a szikrának nem kellett sehonnan sem „eredni”, csak „fújtatóra” volt szükség ahhoz, hogy az addig szunnyadó szikra lángra kapjon. Tehát a Láng Urainak ajándéka az volt, hogy az újonnan embersorba lépettekben felébresztették e szunnyadó szikrát, vagyis azt tették, amit a napsugarak a maggal - segítettek hogy azzá válhasson, amiért teremtették, ám a magot nem Ők szolgáltatták. A Logosz erejét koncentrálták Ők, olyanformán, ahogy a nagyítóüveg koncentrálja a napsugarakat, és e hatásra a válaszra kész szikra fellobbant. A Láng Urai igazán megérdemlik a Manasaputras, az Elme Fiai nevet, hiszen nem máshonnan származnak Ők, mint a Vénusz ötödik azaz mentális köréből. Ily módon a Vénusz Urai egyedek milliói számára tették lehetővé az emberré válást. Az Ő ráhatásuk nélkül ezek az egyedek még mindig az állat birodalom részei lennének. Ennek az az oka, hogy a Föld bolygó negyedik körében a fejlődés addig egyenletes, módszeres haladásának menetében figyelemre méltó szakadás következett be, mert a fejlődés menetében ez volt az utolsó pillanat, amikor az egykori holdi állatvilág tagjai számára lehetséges volt az egyéniesülést elérni. Emiatt különleges körülményeket biztosítva, egyfajta „erőltetett menet” keretében megadatott egy utolsó lehetőség olyan sok egyednek közülük, amennyinek csak lehetséges volt. Ennek érdekében az Első és Második Gyökérfajok idejében kicsiben újra létrehozták az első és második körök idején volt viszonyokat - vagyis azokat , amikből a „tananyagot” ezen lemaradó egyedek nem voltak képesek teljesen elsajátítani. Most ezt a harmadik kör idején kapott újabb fejlődési lehetőséget jól felhasználva egy részük behozta lemaradását, és még mielőtt „az ajtó bezárult” volna, éppen elérték az emberré váláshoz szükséges szintet. Ebben a felettébb pezsgő tevékenységű időszakban, annak segítésére érkeztek a Földre a Láng Urai - nem sokkal az előtt, hogy „az ajtó bezárult” volna. Természetesen e frissen egyéniesült egyedek nem fognak valami magas szintet elérni az emberi fejlődésben, de ha valamely későbbi lánc idején újabb alkalmuk adódik, még az emberi létben szerzett ilyen csekély tapasztalat is előnyükre fog szolgálni. Az emberiség fejlődésével kapcsolatos terveik között a Láng Urai hoztak magukkal két adalékot is bolygónk birodalmai számára: mint különösen hasznos élelmiszert az emberiségnek, Ők hozták a Földre a búzát, továbbá az Ő közreműködésükkel kerültek ide a hangyák és méhek. Ez utóbbiakat azért, hogy segítsék a növényi birodalom átformálását, a virágok megtermékenyítését, valamint egyúttal kellemes és értékes táplálékkiegészítővel szolgáljanak az emberek számára. A kauzális test c. munka 12. fejezete rámutat, mennyire másként szerveződve élnek a hangyák és a méhek, mint amit tisztán földi eredetű lényeknél tapasztalhatunk. Ezek esetében ugyanis a csoportlélek egy teljes méh vagy hangya kolóniát irányít, aminek eredményeként az egész kolóniát egységes akarat mozgatja. Ilyenformán a kolónia tagjai tulajdonképpen egyetlen test alkotórészei, ahhoz hasonlóan, ahogy a kéz és láb az emberi test alkotórészei. Igazság szerint azt is mondhatnánk, 84

hogy e lényeknek nem csak csoport lelkük de csoport testük is van. Emberi fejlődésünk során megkíséreltük leutánozni eme importált lények előállítását, de meglehetősen szerény sikerrel. A méhek leutánzására való törekvésünk szülte a darazsakat, a hangyákat lemásolni igyekvő erőfeszítések pedig a termeszeket, valamint azon apró hangya legyeket, amiket olyan nehéz megkülönböztetni tőlük. A legjobb eredményt még a búza esetében értük el, aminek eredménye lett a rozs, majd a rozs keresztezése egyéb földi eredetű fűfélékkel adta a zabot és árpát.

85

XX. A Föld Fejlődési Rendszer: az első lánc Mostanra nagy vonalakban kibontakozott előttünk a fejlődés terve a Naprendszerben, mind a fejlődés terét (azaz egymást követő láncokat, köröket, bolygó periódusokat) illetően, mind pedig az élet áramlatokat illetően, melyek ezekbe belépve az egyes birodalmakon áthaladva végigjárják a fejlődés fokozatait, és végül mint egyéniesült egyedek elérik, majd meghaladják az emberi fokozatot. Ahogy előrebocsájtottuk, eddig a pontig az egész gigantikus tervnek csak fő vonulatait vettük szemügyre, és átsiklottunk sok részlet és olyan tényező felett, amelyek az általános elvek érvényesülését módosítják. Ezért most hasznos lesz részleteiben bemutatni azt, amit Föld Fejlődési Rendszer néven ismerünk, menet közben ismertetve azokat a módosításokat, amelyek a gyakorlatban árnyalják a korábban ismertetett fő alapelvek működését. Kezdjük hát ezt a Föld Fejlődési Rendszer első láncának leírásával.

Az első lánc Idézzük fel egy pillanatra az V. ábrán látottakat, és emlékezzünk, hogy az első lánc 2 atmikus, 2 buddhikus, 2 felső mentális és 1 alsó mentális anyagból felépült bolygóból állt. Habár ezeket bolygóként említjük és a megszokott A, B, C, stb. neveket rendeljük hozzájuk, ezek valójában inkább fénycsomók a fény tengerében, központok, amelyeken fény áramlik keresztül, amik a fény valódi anyagából és csakis abból állnak, de mégis módosulnak az által a fény által, ami átáramlik rajtuk. Nem mások ezek, mint örvénylő gyűrűk, melyek csak fényből állnak, és csak az örvénylésük, mozgásuk által különböztethetők meg, olyan formán, ahogy az örvényt is csak a mozgása különbözteti meg a körülötte messze elterülő víz tömegétől, eltekintve attól, hogy ebben az esetben az örvény nem vízben hanem fényben kavarog. Ebből a halovány leírásból valamint a bolygók összetételéből már nyilvánvaló, hogy a viszonyok olyannyira eltérőek mindattól, amit jelenlegi (negyedik) láncunk idején ismerünk, hogy elfogadható leírást adni ezekről rendkívül nehéz, ha nem lehetetlen. A formák finomak és állandóan változnak, anyaguk ritka, ugyanaz amiből „álmokat szőnek”. Még az egyes körök kezdetét vagy végét is nagyon nehéz felismerni. Szinte áttűnnek egymásba mint szertefoszló, átalakuló látomások, melyeket csak a kissé felerősödő majd elhalványuló fényesség határol el egymástól. A fejlődés nagyon lassú, és az ősi hindu írások szerinti Satya Yuga időszakot idézi, melyben az élet ezredéveken keresztül szinte változatlanul folyik tovább. A magnetizált fény hatása alatt az egyedek lassan, nagyon lassan bontakoznak ki. Olyan ez, mint az embrió korai fejlődése, a madárfióka fejlődésének a tojásban lejátszódó első napjai, egy virágbimbó készülődése az őt burkoló fedőlevelek rejtekében. Ezt a láncot az eljövendő világok gondolati szintű előfutárának tekinthetjük, amelyek majdan sűrűbb anyagban fognak megszületni. Ennek tudható be, hogy az első láncot gyakran az Őstípusok Világának is nevezik. A XIV. ábrán látható, hogy a mostani láncunkba belépő hét életáramlatból a legfiatalabb közvetlenül a Logosztól származik, míg a többi hat egy megelőző fejlődési rendszerből került át, amiről - azon túl hogy léteznie kellett - jelenleg semmit sem tudunk. Különös figyelemre érdemes a tény, hogy a mi jelenlegi emberiségünk a harmadik láncon az

86

állatbirodalmat alkotta, a másodikon a növényit, és az előbb leírt első láncon az ásványi birodalom volt létünk eleme. Bár igaz, hogy az első láncon is minden rendű és rangú egyed fellelhető, mégis a sűrűbb (asztrális, és fizikai) anyag jelenlétének hiánya jelentős hatást gyakorol a fejlődés mikéntjére. Ugyanis itt nem csak arról van szó, hogy minden változás „fent” kezdődik, mert hiszen itt nem is létezik „lent”, és formák sem a megszokott értelemben vett „lent” anyagából épülnek fel. Csak az élet központjai léteznek, élő lények - de meghatározott, állandó formák nélkül. Nem létezik asztrális vagy fizikai világ, ahonnan késztetések hatnának a „magasabb” világokra, hogy onnan válaszul a formákat meglelkesítő, azokat használni kezdő válaszok érkezzenek, ahogy az mostani körülményeink között történik. A leginkább ehhez hasonló viszonyokat a D (alsó mentális) bolygón leljük, ahol az állatszerű gondolatformák felfelé törekedvén igyekeznek magukra vonni a felettük lebegő finomabb központok figyelmét. És amint ezek összekapcsolják magukat e gondolatformákkal és meglelkesítik őket, majd ennek eredményeként a lélek Élete fokozottabb mértékben járja át őket - e gondolatformák emberekké válnak. A lánc elsőrendű feladatának a Dévák fejlesztése látszik, vagyis azoké, akiknek e magasabb világok a megszokott életterei. Az alacsonyabb szintű létformák fejlesztése alárendelt szerepet játszik. Ám az emberiségre ezek nagy hatást gyakorolnak, leginkább puszta jelenlétük, valamint a körülöttük létrejövő környezet által. Az általuk kibocsájtott rezgések erősítik és élettelivé is teszik az embereket. Néha egy-egy Déva magához vesz egy emberi lényt, és olyanformán bánik vele, mint egy játékkal vagy kedvenc-állattal. A D bolygón például egy Déva a saját testéből átadva anyagot, szándékosan segített egy emberi lényt, így fokozva annak válaszkészségét és fogékonyságát. Ennek a Rupa Dévák16 egyikének kellett lennie, akik általában az alsó mentális síkon élnek. Az következetesség érdekében itt is növényi, ásványi birodalomként említett létformák valójában pusztán gondolatok, melyeket a felettük lebegő Monádok (mondhatni) álmodnak, néha halovány élet-impulzusokat küldve le ezekbe a légies formákba. Úgy tűnik, néha valamilyen külső érintés, inger arra készteti a Monádokat, hogy figyelmüket fordítsák ezek felé, hogy álmosan bár, de mégis érezzenek velük, érzékeljenek rajtuk keresztül. Ahogy már szó volt róla, e gondolatformák a Hét Lánc Urának elméjében, meditációja közben megszületett modellek. Bennük és általuk ébrednek halovány tudatosságra azok a Monádok, akik valamely korábbi fejlődési rendszerben tettek szert permanens atomjaikra. Ám legyen bármilyen halovány is tudatosságuk, mégis vannak különbségek közöttük. A legalsó szintűt szinte alig lehet tudatosságnak nevezni - itt a gondolatformák léte ahhoz hasonló lehetett, mint amilyen a mi köveinké, szikláinké, talajunké. Az ezeken át élő Monádok aligha érezhettek rajtuk keresztül mást, mint nyomást, ami az élet tompa borzongását keltette bennük azáltal, hogy ellenállást fejtettek ki a nyomással szemben. De már ennyi is megkülönböztette őket a Monádokhoz nem kapcsolódó molekulák még tompább életétől, mert azok még az ilyen nyomást sem érzékelték. Egy fokkal magasabban, aminek mai világunkban a fémek felelnének meg, a nyomás érzékelése már erőseb, az erre adott válasz valamivel határozottabb. Szinte valami kifelé nyomó erő tapasztalható, törekvés a kitágulásra. Mikor pedig ez a féltudatos törekvés több irányban is fellép, megszületik a kristály gondolatformája. Az ásványon belüli tudatosságot tekintve csakis ez a féltudatos ellenhatás érzékelhető. Az

16

Alakkal, formával rendelkező Dévák. Közvetlenül a (legmagasabb) emberi fejlettségi fokozat felett álló lények, akik ennek az anyagi világnak közvetlen irányítói, és hatalmas intelligenciájuk mellett is végső soron vakon engedelmes eszközei az Egyetlennek. (A ford.)

87

ásványon kívüli, a külvilág ráhatását kívülről érzékelni igyekvő tudatosságban a nyomás egy homályos elégedetlenséget, tompa ellenszegülést, ellenkező irányú nyomást kiváltó igyekezet. Valószínűleg ez a Monádi élet kifejeződése, amint keresi a módját, hogy tompán érzett nemtetszését, ingerültségét kifejezze. Egy kissé előrepillantva meg kell jegyeznünk, hogy az e láncon már kristályokhoz kapcsolódó Monádok a második láncon nem öltik fel a növényi birodalom legalacsonyabb rendű formáit, hanem már a magasabbakkal kezdenek, majd áthaladva ezeken, belépnek a harmadik (Hold) lánc közepére. Itt mint emlősöket látjuk őket viszont, ahol az egyéniesülést követően e lánc ötödik körében emberként születnek meg. Ez egy jó példa az egyes birodalmak közötti „átfedésekre”. Ahogy azt várható is, az „elgondolt” ásványok nem mozdulatlanok, azaz egy domb átfordulhat, formáját megváltoztathatja vagy odébb mozdulhat. Nincs hát „szilárd” talaj, csak folytonosan változó tájkép - ahogy illik is egy olyan világhoz, amely nem ereszkedett lejjebb az alsó mentális síknál. Az emberiség számára az első láncon kitűzött cél az Első Beavatás elérése volt. Akik teljesítették ezt, a hét választható Ösvény egyikén vagy másikán folytatták útjukat. Az ötödik ezek közül a második lánc emberi formáinak építéséhez vezetett, ahhoz a munkához, ami az Ötödik Teremtő Hierarchia (lásd A kauzális test c. munka 8. fejezetét) feladatai közé tartozik. Ezeket hívta H. P. Blavatsy Asuráknak, ami szó szerinti fordításban „élő lényeket” jelent. Az értelmezést később olyan lényekre korlátozták, akikben az értelem igen, de az érzelem nem fejlődött ki. Ezek az Asurák a második láncon mint Barhishad17-ok, a harmadikon pedig mint Agnishvatta18-k szolgáltak. Az első lánc fentebb leírt célját el nem ért egyedek a saját fejlődésüket folytatva beléptek a második lánc fejlődésébe annak közepe táján és vezető szerepet játszottak ott, majd elérték a felszabadulást a lánc befejezésekor. Az első láncnál megismertekhez hasonlóan most közülük kerültek ki olyanok, akik a következő lánc emberisége formáinak megteremtésében működtek közre. Említésre méltó, hogy a XIII. fejezetben leírtakkal összhangban, amennyire tudjuk nem akadtak „kibukottak”, és nem volt első szintű „Ítéletnap” az első lánc idején. Az első láncot a hinduk Brahma első testének, a Sötétség vagy Éj Testének tartják. Ahogy korábban említettük, sokszor nevezik az Őstípusok Világának is.

17

18

Azok a teremtő ősök, akik az ember fizikai-asztrális testének megformálását végzik. Ám mivel maguk is egy szinten vannak e formával, nem adhatnak neki asztrálisnál magasabb tudatot. (A ford.) Azok a teremtő ősök, akik -bár maguk nem képesek az ember fizikai-asztrális testének megformálására, de öntudatos lénnyé, Isten földi képmásává tudják formálni a Barhishadok által megalkotott emberi formát. (A ford.)

88

18XXI. A második lánc A második láncot 2 buddhikus, 2 felső mentális, 2 alsó mentális és 1 asztrális bolygó alkotja (lásd az V. ábrát). Az első körben a D (asztrális) bolygón hatalmas kavargó anyagfelhők voltak megfigyelhetők. A második körben ezek jobban összesűrűsödtek, sugárzóbb színeket vettek fel, és jobban reagáltak az őket formázó rezgésekre - bár azt nehéz lett volna megmondani, hogy ezek növényi vagy állati formák voltak-e, mert a növényi külsővel bíró valamik szabadon mozogtak mint az állatok, ám nem sok jelét mutatták az érzékelés meglétének. Mivel pedig nem voltak semmilyen fizikai anyaghoz kötve (a legsűrűbb anyagfajta ekkor az asztrális volt), rendkívül mozgékonyak voltak. A lánc munkájának nagyobb része a jövőben felhasználandó finomabb anyag élettelivé tétele volt, és mint ilyen a magasabb síkokon zajlott, míg az alacsonyabb síkok formáira alig volt hatással. A második lánc a Káma és Rupa Dévák elkülönülésének ideje volt, akik e kavargó felhőkben élve azokat használták fel maguk megkülönböztetésére, hasonlóan ahhoz, ahogyan ma a mentális és asztrális elemi birodalom anyaga használatos a mentális és asztrális testek felépítéséhez. E Dévák alsíkról alsíkra egyre lejjebb ereszkedtek a sűrűbb anyagba, de ennek során nem használták fel az emberi birodalmat. Egy Déva még a mai napig is képes rá, hogy egész országrésznyi területeket meglelkesítsen, és a második lánc idején ez mindennapos dolog volt. A Dévák testét asztrális és alsó mentális anyag anyag alkotta, ami állandóan cserélődött és keveredett a környezetével. Mellesleg pedig az ásványok, növények, sőt még az állatok permanens atomjai is mintegy gyökeret vertek a Dévák testében, ezáltal növekedve és fejlődve. A Dévák pedig nem sokat törődtek ezzel, legalábbis nem jobban, mint mi törődünk a mikrobákkal, melyek a szervezetünkben élnek. Időnként azonban némi érdeklődés volt megfigyelhető valamely állat iránt, aminek válaszadó képessége e körülmények hatására hirtelen megnőtt. A lánc emberisége szoros kapcsolatban élt a fejlődés színterét meghatározó Káma és Rupa Dévákkal, akik ugyan szándékolatlanul, de azért erős befolyást gyakoroltak az emberi fejlődésre. Sok, a D bolygón már asztrális testtel rendelkező emberi lényben megmutatkoztak a szenvedélyek, és ennek kezdeményei már megfigyelhetők az állatokban is. A Dévák által kibocsájtott rezgésekre a válaszadási képességben megfigyelhetők voltak különbségek, de a változások csak fokozatosan jelentkeztek, és a fejlődés lassú maradt. Később, a tudatosság buddhikus szinten történt kibontakozását követően megtörténik a kapcsolatfelvétel a Föld és a Vénusz Fejlődési Rendszerek között. Annyi tudható, hogy a Vénusz Fejlődési Rendszerből már a második lánc idején érkeztek lények, de az mégnem ismert, hogy a Vénusz emberiségének, vagy a „Törzskarnak” a soraiból kerültek-e ki. A mai emberiség tagjai a második láncon a növényi birodalom egyedei voltak. Ez a növényi életforma tompán érzékelte a külvilág őt érő hatásait, és megvolt benne bizonyos fokú növekedésre serkentő igyekezet. Némelyikben ez határozottabb érzetként, növekedni akarásként, vagy talán virágozni akarásként jelentkezett. Másokban enyhe ellenérzés jelent meg a növekedés rájuk kiszabott kényszerű irányával szemben, egyúttal vágy egy másik, maguk választotta irányú növekedés után. Akadtak olyanok is, melyek megpróbálták kihasználni a rájuk ható erőket, és csírázó tudatosságukban úgy tartották, hogy mindaz ami körülveszi őket, értük létezik. Megint mások igyekeztek egy általuk kívánatosnak vélt irányba törekedni, és homályos bosszúság, ingerültség lett úrrá rajtuk, ha ezt akadályozta valami. Így például megfigyelhető volt egy ilyen egyed, aki egy Déva testének részeként ebbéli igyekezetében hátráltatva volt, mert a Déva érthetően a saját 89

céljainak megfelelően alakította körülményeit, és nem volt tekintettel egyes testrészeinek kívánalmaira. Másrészt viszont a növényi egyed homályos tudatossága felől szemlélve a dolgot, a Déva cselekedetei nyilván éppolyan felfoghatatlanok voltak, mint a mi számunkra ma az időjárás és gyakran ugyanolyan sok baj forrásai is. A lánc vége felé közeledve a fejlettebb egyedek némi értelem nyomait kezdték mutatni, nagyjából egy fejlett csecsemő szintjén, felismerve külvilág állatainak létezését, melyek közül néhány közelségét kedvükre valónak, másokét pedig taszítóknak találták. Ugyancsak felismerhető a nagyobb összetartó erő utáni vágy, ami nyilván az élethullám lefelé, a sűrűbb anyag irányába törekvéséből ered, a Természet sűrűbb anyagú síkok felé nyomuló Akaratának megnyilvánulása. A második láncon az emberiség elé kitűzött elérendő cél a Harmadik Beavatás volt. Azok, akik elérték ezt, a Hét Ösvény egyikére léphettek, melyek közül az egyik a korábbiakhoz hasonlóan most is a következő láncra vezetett. A második láncot úgy tartják számon, mint a Fény vagy a Nap19 Testét, továbbá mint a Teremtő Láncot. E lánc „végzettjei” az Agnishvatta-k voltak, akik közül néhanyan a Hatodik Teremtő Hierarchia (lásd A kauzális test c. munka 8. fejezetét) tagjai lettek, és az ő feladatuk lett elősegíteni a negyedik (Föld) lánc emberének értelmi fejlődését. A tanulmányozó idézze fel a korábbiakból azt is, hogy a az első lánc sikeres „végzettjei”, az Asurák szintén a második láncon, de már mint Barhishad-ok szolgálnak. Azok, akik nem érték el teljesen a kívánatos szintet, beléptek a harmadik láncra, annak abban a körében, amely elért fejlettségi szintüknek a legjobban megfelelt. A második lánc hetedik körében az akkori emberiség jelentékeny része „kibukott” a további fejlődésből, mivel túl messze lemaradtak a fejlődésben ahhoz, hogy a lánc hátralevő részében fejlődésükhöz alkalmas formákat találjanak. Ezek később beléptek a harmadik láncra, mint emberek. Az állatvilág legfejlettebbjei a második láncon elérték az egyéniesülést, és a harmadik láncon sebesen áthaladva annak alacsonyabb formáin - megkezdték emberi fejlődésüket. Ezt követően ők vezették e láncon a fejlődést, egészen addig, míg a második kör végén „kibukottak”, majd az utánuk érkező sikeresen „végzettek” is sorban be nem léptek a harmadik láncra, és vezetőikké nem váltak. A második lánc növényi birodalmának legfejlettebbjei a harmadik lánc negyedik körében mint emlősök léptek újból színre, míg a többiek a lánc első körében belépve az állat birodalom alacsonyabb fejlettségű formáit foglalták el. A többi birodalom a terv fő vonulatának megfelelően egy fokkal feljebb lépett, míg az Első Elemei Birodalmat a megszokott módon a Logosztól származó újabb élet áramlat adta.

19

Itt a „Nap” nem mint égitest értendő, hanem mint hajnaltól napnyugtáig terjedő időszak. (A ford. )

90

19XXII. A harmadik (Hold) lánc A harmadik vagy Hold Lánc ismét egy fokkal mélyebbre ereszkedik az anyagba, és 2 felső mentális, 2 alsó mentális, 2 asztrális, és egy fizikai bolygót mondhat magáénak, ahol a középső (D) bolygó a színtere a legaktívabb tevékenységnek. Ez a bolygó a mai napig is létező Hold, csakhogy az általunk ismert Hold egykori anyagának nagy részét már elvesztette, kérgének szétesését követően csak belső magja maradt vissza, így mérete is jelentősen kisebb lett, és végül a Föld Lánc hetedik körében teljesen szét fog esni. A Hold Láncon az emberiség elé kitűzött cél az Arhát szint, azaz a Negyedik Beavatás elérése volt. A Hold Lánc más néven az Alkony Teste, vagy Sandhya 20. Sikeres „végzettjei” a Barhishad-ok, akik közül a Föld Láncon majdan munkálkodók a fizikai test fejlesztésére koncentrálnak, ez okból ők a Hetedik Teremtő Hierarchia (lásd A kauzális test c. munka 8. fejezetét) tagjai sorába lépnek. A tanulmányozó visszaemlékezhet, hogy az Asurák, az első lánc sikeres „végzettjei” a második láncon mint Barhishad-ok, a harmadikon mint Agnishavatta-k szolgáltak. A lánc első öt köréről az állat birodalmat kivéve keveset tudunk, ezért figyelmünket arra koncentráljuk. Ez természetesen megegyezik azzal, ami az első láncon az ásványi, a másodikon a növényi volt, a mostani (negyedik) láncon pedig Földünk emberi birodalma, azaz mi magunk. Ennek az élet áramlatnak a zöme a lánc a negyedik körében a D bolygón mint emlős lép be a fejlődésbe, amint azt a XXXIV. ábra is mutatja. Ezek az emlősök fura jószágok - aprók, ám nagyon mozgékonyak. A legfejlettebbek közülük hatalmas ugrásokkal mozgó majomszerű lények.

20

„Alkony”, egy manvantara és pralaya közötti átmeneti időszak. 91

XXXIV. ábra: A "Szolgálók" és más csoportok a Hold láncon E negyedik körbeli teremtményeket általában pikkelyes bőr borítja, ami később a békához hasonlóvá alakul. Még később a legfejlettebbeken sörték kezdenek megjelenni, ami idővel durva szőrzetté alakul át. A levegő is jelentősen különbözik a mostani atmoszférától, mert súlyos és fojtogató, de a hold teremtményei nyilván hozzászoktak. A megfigyelt emlősök teste hosszú, lábuk rövid, rövid bozontos farkuk van, különös keverékei a

92

menyétnek, a mongúznak és prérikutyának - az egész állat valahogy esetlenség, mondhatni a befejezetlenség benyomását kelti a szemlélőben. Amint előmásznak üregeikből, hátsó lábaikra állva és rövid, erős farkukon mint harmadik ponton támaszkodva jobbra-balra forgatva fejüket szaglásznak a levegőbe. Viszonylag fejlett értelműek, és - legalább is a megfigyelt területen - kapcsolatuk az emberekkel barátságosabb, mint az korunk embere és a vadon élő állatok között jellemző. Nem háziállatok ugyan, de nem is iszkolnak el az ember közeledtére. Az olyan területeken, ahol az emberek még a vadember szintjen állnak és felfalják elfogott ellenségeiket vagy emberhús híján az állatokat, a vadon élő állatok félénkek, és menekülnek az emberek közeléből. Ezen első fázist követően emlőseink úgy alakulnak át, hogy idejük nagy részét a fákon töltik. Végtagjaik két ízülettel bírókká, talpaik párnássá válnak, melyekből a végtagra merőleges hüvelykujj-szerű, horgas karomban végződő, leginkább a kakas sarkantyújára emlékeztető képződmény nyúlik ki. Ezt használja kapaszkodásra az állat, amikor az ágak alsó részein sebesen futva közlekedik - ilyenkor lábfeje egyéb részeit nem is igen használja. Ám mikor lejön a földre, akkor párnás talpain jár, és ilyenkor sarkantyúi - jóval a föld felett lévén - nem akadályozzák a mozgásban. Az ezeknél magasabb fejlettségű, majomszerű állatok már sokkal értelmesebbek, és az emberi településeken élve a legkülönfélébb módon szolgálják gazdáikat, akiknek személyéhez szorosan kötődnek. Az állatoknak ez az osztálya a Hold Lánc negyedik körében, a D bolygón eléri az egyéniesülést, és az E, F és G bolygókon kifejlődik emberi asztrális és mentális testük, míg a kauzális testük - bár már teljesen megformált - ekkor még kevés fejlődésről tanúskodik. Lehetőségük van három teljes körben az emberi fejlődésre, és ahogy hamarosan látni fogjuk, a Hold Láncról annak hetedik köre közepe táján lépnek ki (lásd a XXXIV. ábrát). Ebben a csoportban találjuk azokat az egyedeket, akiket Mars és Merkúr néven ismerünk21 meg, és a Föld Lánc negyedik körében a Hatodik Gyökérfaj Manuja és Bodhiszattvája lesznek. Ők - ahogy valószínűleg még sokan mások is - a Föld Láncon váltak Mesterré. Miután elhagyják a D bolygót, az általunk figyelemmel kísért állatcsoport tagjai gyakorlatilag „átalusszák” a negyedik körből még hátralevő, valamint az ötödik kör első három bolygójának idejét. Fizikai haláluk után rövid időn belül levetik asztrális és fejletlen mentális testüket, és nem lévén kauzális testük, minden külső világból származó behatástól elzárva egyfajta mennyországban alusznak. Az ötödik körben ismét a D bolygón jelennek meg mint nagy testű, majomszerű lények, melyek képesek 10-12 méteres ugrásokra is, és ezt felettébb élvezik is. A D bolygó Negyedik Gyökérfaja idején háziasítják őket, és ettől kezdve mint házőrzők és a gyerekek játszópajtásai szerepelnek, miközben ők maguk erős vonzalmat fejlesztenek ki ember gazdáik iránt. Ott találjuk közöttük azt is akit később Herkulesként ismerünk meg, és aki feláldozván magát gazdái védelmében Akarat által egyéniesül. Itt szerepel Szíriusz is, aki a szeretettől táplált értelem útját járva az Értelem által egyéniesül, valamint Mizar és Alcyone, akik koncentrált odaadásuk eredményeként a Bölcsesség útján nyerik el az egyéniesülést. E három eset példája az egyéniesülés három „helyes” útjának (lásd A kauzális test c. munka 14. fejezetét). Ezek és a hasonló egyedek ettől a pillanattól kedve egyértelműen emberi lények, akik ugyanazzal a kauzális testtel rendelkeznek, amit a mai napig is használnak. (Ez ugyan nem egészen pontos megállapítás, de a céljainknak megfelel, ha eltekintünk attól, hogy mivel a kauzális test anyagát a láncközi Nirvánán nem lehet átvinni, azt újra meg kell formálni a következő lánc anyagából.) Az E bolygón már emberi lények, de nem játszanak semmilyen meghatározott szerepet annak mindennapi életében. Ide-oda sodródnak a bolygó atmoszférájában mint halak a vízben, de nem elég fejlettek ahhoz, hogy részt vállaljanak életének alakításában. Így nem is születnek meg 21

Utalás „Az emberiség múltja, jelene és jövője” című műben ismertetett szereplőkre. (A ford.)

93

mint az E bolygó emberi lakóinak gyermekei (akikről mellesleg megjegyezhető, hogy nem valami vonzó a megjelenésük). Az E bolygón frissen kialakult asztrális testük egyfajta dudoros képződmény az asztrális permanens atom körül. Valamelyes normalizálódás és fejlődés azért végbemegy ezeken az asztrális testeken, miközben az E bolygó atmoszférájában sodródnak. Ehhez hasonló változások mennek végbe a mentális testükön az F, majd a kauzálison a G bolygókon. Ezek a kedvező változások tükröződnek aztán a hatodik körben, miközben az egyedek az az A, B és C bolygók sűrűsödő atmoszférájában egyre alacsonyabbra ereszkednek, mert ekkor az asztrális és mentális testeik e síkok finomabb anyagaiból és összefüggőbben formálódnak ki. De a már elmondottak szerint lényegi haladás ismét a D bolygón történik, ahol vizsgált egyedeink újra fizikai testet öltenek. Az ötödik körben a primitív emberekkel kapcsolatba került fejlett állatok között találunk egy egy csoportot, amelyik különös figyelmet érdemel, mert ezek a „helytelen” módozatok egyike, mégpedig túlzott hiúságuk által érik el az egyéniesülést. Ez végül természetellenes szintre emeli bennük az utánzási hajlamot, ami felerősíti az elkülönültség érzését - egészen odáig, hogy a többiektől való különbözőségük érdekében tett erőfeszítéseik válaszra késztetik a magasabb régiókat, és megszületik Egójuk. Azért kaptak engedélyt az egyéniesülésre, mert ha mint állatok így folytatták volna tovább, a sorsuk jobban nem, de sokkal rosszabbul alakulhatott volna. A maguk módján meglehetősen eszesek voltak, de a gőgjükön kívül szinte semmilyen más lényegi jellemzővel nem bírtak. Ők alkotják a „narancsszínűek” néven ismert csoportot, mert némi narancsszínű beütéstől eltekintve kauzális testük alig tartalmaz színt. E csoport létszáma jócskán meghaladta a kétmillió egyedet. A haláluk után a hatodik körben a D bolygón történő újabb színre lépésükig terjedő időszakot ők is „átalusszák”. Az állatok egy másik csoportja határtalanul csodálja a velük kapcsolatba kerülő embereket, és abbeli igyekezetük segíti őket az egyéniesülésben, hogy utánozzák őket. Nincs bennük erős szeretet, vagy szolgálat szándéka, csak erős tanulási vágy és feltétel nélküli engedelmesség. Mikor értelmük útján elérik az egyéniesülést, a bennük kifejlődő intellektus fegyelmezett, együttműködésre kész lesz, tisztán érti az összefogásból származó előnyöket és az engedelmesség szükséges voltát. Közbülső létükbe is magukkal viszik az egy célért végzett munka, a magukat egy irányító akaratnak alávetés iránti hajlandóságot, ami a későbbiekben nagy hasznukra is fognak válni. Őket mint a sárga csoportot tartjuk számon, mert kauzális testük uralkodó színe a tiszta, fénylő, már aranyszínbe hajló sárga. E csoport tagjainak száma jóval 3 millió alatti volt. Voltak ugyan érzelmeik, de ezek inkább önző természetűek voltak mint szeretetteliek. Úgy tűnik, hogy az asztrális testben gyökerező, szeretet és odaadás által táplált tulajdonságokat ők inkább a mentális testükben fejlesztették ki. Volt továbbá egy harmadik csoport, mely jóval 3 millió feletti számú egyedből állt, akiknek kauzális testében a rózsaszín volt az uralkodó árnyalat, ezért feltételezhetjük, hogy ők vonzalom által egyéniesültek. A negyedik csoport tagjai az egyéniesülést félelem által érték el, ami arra serkenti az elmét, hogy változatos módokat találjon ki, hogyan menekülhet meg a kegyetlenkedéstől. Voltak olyanok is, akik mindennél jobban vágytak rá, hogy másoknak fájdalmat okozzanak, mert ekkor úgy érezhették hogy hatalmuk van ezek fölött. Az ő esetükben ez az erős vágy szülte az egyéniesülést - őket ezért úgy tartjuk számon mint a hatalom-és-rettegés csoportot. Ezeknek a csoportoknak a történetét fogjuk követni a Hold Lánc hatodik körének idején, feltárva a bemutatva emberi fejlődésüket azon sors-vonalak mentén, melyeket egyéniesülésük különféle módjai számukra megszabtak. A jelek szerint csak a három „helyes” - fentről lefelé áramló - egyéniesülési mód szerepelt a Tervben, míg az alulról felfelé kierőltetett, „helytelen” módokon történtekért az emberek hibás 94

cselekedetei okolhatók. Az ötödik kör magas fokú civilizációi közepette sok-sok a bolygón szétszórt településen kifejezetten primitív viszonyok uralkodtak. Némelyik ezek közül még fejletlen de jó szándékú volt, és keményen küzdött ha megtámadták. Mások viszont vérszomjtól és kegyetlenkedésben lelt örömüktől űzve szomszédaikkal állandó háborúskodásban élő vademberek voltak Ezen kisebb-nagyobb, nomád vagy földművelő csoportok mellett akadtak civilizált, városokban élő, kereskedelmet folytató, stabil kormányzatot működtető népek is. Nem látszott semmi, amit mai értelemben nemzetnek nevezhetnénk, egy város és egy jelentősebb, sokszor igen kiterjedt terület szétszórt falvaival képezett államot, és ezek az államok változó egyezményeket kötöttek egymással a kereskedelem és közös védelem tárgyában. Így például volt az Egyenlítő közelében egy nagy város, nagy kiterjedésű megművelt földdel körülvéve. Lakói néposztályainak megfelelően a város elkülönített részekre osztva épült. A szegényebbek nappal a házakon kívül éltek, és csak éjjel vagy esőben másztak be a lapos kőből épített tetők alá, melyek a sziklába vájt hosszúkás barlangokba vagy kamrákba vezettek. Ezek rókalyukakhoz hasonlóan messzire benyúltak, és egymással is összeköttetésben állva igazi labirintust képeztek. A bejárati ajtó két kisebb, pillérként szolgáló kövön álló hatalmas kőtömb. Ezeknek a helyiségeknek összezsúfolt ezrei két oldalát övezték egy körbefutó útnak, mely a város külső gyűrűjét alkotja. A magasabb néposztályok ezen a gyűrűn belül magasabb szinten épített, kupolás házakban laktak, tágas terasszal ezek előtt, az alattuk levő szinthez hasonlóan kör alakban felépítve. A kupolák rövid, erős, mindenhol faragásokkal díszített oszlopokon nyugszanak, s e faragások fejlett civilizációt sejtetnek. E kupolák alsó szélük mentén hatalmas számban egymáshoz kapcsolódva egyfajta övszerű közösségi várost alkottak, aminek belső éle fölé magasodva ismét csak egy körkörös teraszt látunk. A város központja annak legmagasabb része is egyben, ahol maguk a házak is magasabbak, három egymásra épülő kupolával lezárva. A középen állónak öt egymásra épített, sorban egyre kisebb méretű kupolája van. A felső kupolákat a földszinten álló egyik pillér belsejében induló lépcsőkön keresztül lehet elérni, ami a magasabb szintekre a központi pillér körül csigavonalban épített lépcsőben folytatódik. Úgy látszik, a lépcsőket a puszta sziklából vésték ki. A jelek szerint a felső kupolákban levegőről és világosságról nem gondoskodtak. A legmagasabb kupolában egy függőágyszerű valami lóg középen, ez az imádkozó hely. Úgy látszik, az imádkozónak az ima ideje alatt nem szabad érintenie a talajt. Nyilvánvaló, hogy ez a csoport a legmagasabban fejlett a Hold emberisége körében. El fogják érni az a Hold Lánc emberisége elé kitűzött Arhát fejlettségi szintet, és később ők lesznek majd a Hold Urai. Már ekkor civilizáltak és ismerik az írást. A Hold emberiségének az ötödik körben már az Ösvényre lépett tagjai kapcsolatban álltak annak az időszaknak a Hierarchiájával, Akik a második láncról érkeztek hogy segítsék a fejlődést a harmadikban. Tanítványaik a testükből kilépve felvehették Velük a kapcsolatot, néha egyik-másik Közülük leereszkedett hozzájuk a síkságra és egy ideig közöttük élt. A fentebb leírt, középpontban álló épület lakói érintkezésben álltak Velük, és fontos kérdésekben engedtek befolyásuknak.

95

20XXIII. A Hold Lánc hatodik köre Mivel a Hold Lánc hatodik körének A, B és C bolygójáról nem kaptunk információkat, tanulmányunkat a D bolygóval (magával a Holddal) folytatjuk. Az a primitív embercsoport akiknek történetét most figyelmesebben követjük, az ötödik körben a D bolygón egyéniesült, most primitív, de nem vad vagy kegyetlen emberekként születtek meg (lásd a XXXIV. ábrát). Bozontos haj, vastag ajkak és lapított orr, széles orrgyök jellemzi külsejüket, és egy szigeten élnek. Nem marakodnak egymással, kivéve ha élelemszűkében vannak. Ám gyakran kényszerülnek harcra a szárazföldről érkező betolakodókkal, akik ördögien kegyetlen kannibálok, és embereink rettegnek tőlük. A szigetlakók ugyan megölik minden foglyukat, de a vadakkal ellentétben nem kínozzák őket, vagy falják fel tetemeiket. A szárazföld vademberei azok, akik az ötödik körben félelem által egyéniesültek. A szigetlakók kommunában élnek és a promiszkuitás elterjedt körükben. Haláluk és újraszületésük között eltelt idő nagyon rövid, legfeljebb néhány év, majd ugyanabba a közösségbe születnek újra, ahol előzőleg meghaltak. A második testet öltés előrelépést hoz, mert kívülről segítség érkezik, ami jelentősen meggyorsítja fejlődésüket. Egy sokkal magasabb fejlettségű típusból származó idegen (ő Mars) érkezik a szigetlakók körébe, és megtanítja őket a tűz használatára, valamint a föld megművelésére. Később Merkúr is csatlakozik hozzá, és az ő hatására embereink valamivel civilizáltabbá válnak. Egy idő után Mars visszatért a maga országába és városába, ami kifejezetten civilizált képet mutatott nagy, mutatós külsejű épületeivel meg számos boltjával, és ahol állatokat használtak mind vontatásra mind a hátukon történő utazásokra. Más városokkal kereskedelmet folytattak, és még a nagy távolságra levő városokat is csatornák kötötték össze velük. A várost lakói néposztályai szerint negyedekre osztották. A központban éltek az egyértelműen magas szintet elért, kékes bőrszínű típusok. A város uralkodója és legmagasabb rangú nemessége kapcsolatban álltak egy eléggé hozzáférhetetlen területen elvonultan élő emberek csoportjával. Ezek az emberek - ők válnak később, az Arhát szint elérésével a Hold Uraivá - maguk is tanítványai voltak náluk emelkedettebb Lényeknek, akik valamely másik bolygóról érkeztek, és nyilvánvalóan messze túlhaladták már az Arhát szintet. Őtőlük érkezett a parancs a város - egy nagy birodalom fővárosa - urához, hogy a partvidék vadembereit ki kell irtani. A parancs végrehajtását késlekedés nélkül meg is kezdték. A korábban említett szigetlakókat ekkor áttelepítették a szárazföldre, és mint külön kolóniát beolvasztották őket a birodalomba. Mindez részét képezte a Hold Lánc „Ítéletnapjának”, amikor is kivettettek róla azok, akik képtelenek voltak e láncon a fejlődéssel a továbbiakban lépést tartani. Ezek közé tartoztak a vademberek is, mivel az ő alacsony fejlettségükhöz illő testek a későbbiekben már nem álltak rendelkezésre. Halálukat követően egyfajta alvás állapotába kerültek. Sok hozzájuk hasonló alacsony fejlettségű test esett még földmozgások által előidézett katasztrófák áldozatául, melyek országrésznyi területeket pusztítottak el, és ezek következtében a bolygó népessége jelentősen megfogyatkozott. Ettől az időtől kezdve mindent úgy rendeztek, hogy a megmaradottakat a leggyorsabb fejlődésre ösztökélje, ezzel felkészítve őket a további fejlődésre a következő, Föld Láncon. A Merkúr által részben már civilizált törzs egésze megmenekült a kibukástól. A városban pedig Herkules, Szíriusz, valamint Mars és Merkúr háznépe és azok rokonsága is hajszálnyival, de 96

vezetőjük iránt érzett odaadásuknak köszönhetően - mégis átcsúszott a választóvonalon. Az ötödik körben túlzott hiúságuk által egyéniesült narancsszínűek csoportja nagyobbrészt a városi népesség tagjának született, és azokhoz a csoportokhoz csapódtak, akiknek tagjait azonos ízlés és mások iránt egyformén érzett megvetés kovácsolta össze, bár a hiúságuk gyakran egymás közti civakodást is eredményezett. Az elkülönültség érzése rendkívüli módon felerősödött, és a mentális test nemkívánatos módon megkeményedett, merev héjjá vált, ezáltal kizárva minden mást. Ahogy elnyomtak minden állati szenvedélyt magukban, asztrális testük meggyengült. E szenvedélyek emberi érzésekké alakítása helyett kemény, hideg aszketizmus által kiéheztették azokat. A szexuális vonzalmat például gyökeresen kiirtották magukban, ahelyett hogy szerelemmé nemesítették volna. Így aztán életről életre egyre kevesebb érzés maradt bennük, és fizikailag egyre inkább aszexuálissá váltak. Egyik oldalról az individualitásuk igen magas szintre emelkedett, másrészről viszont ugyanez a jellemzőjük állandó civakodáshoz és lázongáshoz vezette őket. Kialakítottak ugyan közösségeket, de ezek hamarosan felbomlottak, mert senki nem volt hajlandó engedelmeskedni hanem mindenki irányítani akart. Bármilyen segítségnyújtási vagy irányítási kísérlet a fejlettebb emberek részéről minden alkalommal kudarcot vallott a féltékenység és ellenséges fogadtatás miatt, mert ők minden ilyen alkalmat a kisebbítésükre vagy dróton rángatásukra irányuló törekvésnek tekintettek. A büszkeség egyre erősödött bennük - hideg, számító emberekké váltak, akikben már nem volt nyoma sem szánalomnak, sem megbánásnak. Az E (asztrális) bolygón ugyan aktívak maradtak, de csak egy rövid ideig, mert asztrális testük addigra már gyakorlatilag elcsökevényesedett. Az F (mentális) bolygón mentális testük megkeményedett, elvesztette alakíthatóságát, ami furcsa csonkoláshoz hasonló (a legkevésbé sem szemrevaló) hatással volt arra. Olyasféle képet mutatott így, mint az olyan emberé, akinek lábát térdből levágták, és nadrágjának szárait a csonkokig felhajtva visszavarrták. Az ötödik körben csodálatuk által egyéniesült sárga csoport tagjai kezesek és jól képezhetők voltak, és szintén leginkább a városi népesség körében tűntek fel. Először főleg a dolgozó osztályok jobb rétegeiben látjuk őket, ám innen gyorsan emelkednek az alsó majd a felső középosztály tagjai közé, miközben értelmi képességeik nagymértékben kifejlődnek. Mentesek a túlzott büszkeségtől, mert aurájukban nem a narancs szín, hanem a már korábban leírt tiszta, fénylő, aranyszínbe hajló sárga volt az uralkodó. Nem voltak ugyan híjával érzelmeknek, ám a náluk bölcsebbekkel való együttműködésre valamint engedelmességre nem annyira a többiek boldogságának elősegítésére törekvés, hanem inkább saját helyesen felismert érdekük vezette őket. Fegyelmezettségük és rendszeretetük fel is gyorsította fejlődésüket. De rájuk is igaz volt a már korábban elmondott torzulás, vagyis hogy mentális testükben fejlesztettek ki olyan tulajdonságokat, amiknek az asztrális testben lenne a helye, ahol azokat a szeretet és odaadás táplálja, nem pedig önös érdek. Mindezek miatt asztrális testük fejletlen maradt, és így kevés hasznát vették az E (asztrális) bolygón eltöltött időnek, viszont az F(alsó mentális) bolygón sokat javítottak mentális testükön. A „helyes” módon egyéniesült egyedek három nagy csoportja számára az értelem vonatkozásában az E, F és G bolygókon eltöltött idő igen hasznos volt, mert az ő fejlődésük kiegyenlítetten és nem féloldalasan haladt, ellentétben a „helytelen” módon egyéniesültekével, akik később fognak rákényszerülni arra, amit korábban elhanyagoltak vagy kijátszottak - az érzelmeik kifejlesztésére. Hosszabb távon ugyanis valamennyi képességnek a maga teljességében ki kell fejlődnie. És mikor gondolatban végigtekintünk fejlődésünknek az értelem nélküliségtől a mindentudásig terjedő hatalmas távlatain, akkor a bármelyik kiszemelt fázis idején elért haladás elveszíti azt a látszólag nagy fontosságot, amit közelről és tudatlanságunk ködén át nézve tulajdonítunk neki. 97

A hatodik körben sorban egymás után következő E, F és G bolygókon a fejlettebb egyedek képesek voltak asztrális és mentális testüket óriási mértékben továbbfejleszteni. Mivel az „Ítéletnap” eltávolította a reménytelenül lemaradottakat a láncról, azok már nem hátráltatták koloncként a fejlődést, így az a korábbiaknál gyorsabban és egyenletesen haladt. A növényzet jelentős része a hatodik kör idején a mai gombák családjához hasonló csoportba tartozott, ám ezek óriási szörnyetegek voltak. Egyes fák hatalmas magasságokba szöktek fel egyetlen év alatt, miközben félig állatnak minősültek. Levágott ágaik kígyóként tekeregve, haláltusájuk közben összehúzódva rácsavarodtak a fejszét markoló emberre, és vérhez hasonló vörös színű nedv buggyant ki belőlük a fejszecsapások helyén. A fa anyaga hússzerűen puha, a növény maga pedig ragadozó volt, mert az őt megérintő állatok köré poliphoz hasonlóan csavarva ágait kiszívta a nedvet belőlük. Csak nagyon erős és ügyes embereket bíztak meg e termés betakarításának veszélyes munkájával. Ha az ágak elhaltak, kérgüket lefosztották és bőrként használták fel, a húst pedig megfőzve fogyasztották. Az általunk leginkább növényeknek nevezendő lények nagy része félig növény, félig állat volt. Az egyik ilyen fajtának nagy, ernyőszerű, egy hasítékkal két, fogakkal záródó félre osztott felső része volt, melyeket zsákmányra lesvén széttárva a felszín fölé lógatott, és fogait összezárva körülötte megragadott bármilyen állatot ami hozzá ért. Ekkor a törzs kiegyenesedett és a „fa” ernyőszerű állkapcsai zárva maradtak míg az a zsákmányból minden nedvességet ki nem szívott. Az emberek az ilyen összezárt állkapcsú fákat vágták ki, és e mesterség lényege abban állott, hogy időben félre kellett ugrani, elkerülve így a növény lefelé irányuló, a támadót megragadni igyekvő csapását. A rovarvilág gazdag volt, egyedei hatalmasra nőttek, és főleg a ragadozó fák táplálékforrásául szolgált. Némely rovar a 60 cm-es nagyságot is elért félelmetes példány volt, az ilyenektől rettegtek is az emberek. A házakat négyszög alaprajz szerint építették, melyek igen nagy belső udvart fogtak közre, ezt erős hálóval fedtek be, és azokban az évszakokban, amikor az említett hatalmas rovarok idénye volt, a gyerekeket nem engedték e zárt udvarokon kívülre. Az év hosszúsága nagyjából azonos volt a mostanival. A bolygó Naphoz viszonyított helyzete is hasonló volt, de persze a csillagok képe más volt. A hatodik kör végeztével megkezdődtek az előkészületek a hetedik, utolsó kör idején szükséges különleges körülmények kialakítására, amikor is a Hold Lánc valamennyi lakóját és a Hold anyagának nagy részét át kellett szállítani a következő, Föld Láncra.

98

21XXIV. A Hold Lánc hetedik köre Egy lánc hetedik köre abban különbözik a megelőzőektől, hogy amint az élet hulláma elhagy egy bolygót hogy átköltözzön a sorban következőre, az elhagyott bolygó a szétesését megelőző nyugalmi állapotba kerül. Minden elhagyott bolygó lakóinak egy része - nem lévén már alkalom számukra a láncon további fejlődésre - nemcsak a bolygóról, de a láncról is távozik, hogy a következő láncon testet öltve folytassa fejlődését. A többiek viszont átlépnek a sorban következő bolygóra. A narancsszínűek jóval több mint kétmilliós csoportja az előbbiek szerint hagyja el az A (felső mentális) bolygót (lásd a XXXV. ábrát). Annyira bezárták magukat mentális testük megkeményedett héjába, és oly mértékben kiéheztettek minden érzést asztrális testükben, hogy biztonságosan nem ereszkedhetnek le az ennél sűrűbb anyagba - sőt túl büszkék is ahhoz, hogy akár csak vágyjanak erre. Kauzális testük ugyancsak héjjá merevült, elveszítette élő, könnyedén kiterjeszkedő mivoltát, így ha tovább engednék őket a B (alsó mentális) bolygóra, az alsó mentális anyagban gyökerező jellemzőik végzetes elmerevedését vonná maga után. Ahogy már leírtuk, ezek az emberek okosak ugyan, de határtalanul önzőek. A Manu észrevehetően elégedetlen e csoporttal, és a lehető legjobb megoldásként a következő lánc felé menő „hajóra rakja” őket. A későbbiekben néhányukkal újra találkozhatunk az Atlantiszi időkben, mint a Sötét Arc Urai, a Sötét Imádat papjai, a Fehér Császár elleni lázadás vezetői és ehhez hasonló szerepekben, de egyelőre a láncközi birodalomban maradnak. Voltak még néhányan olyanok is, akik az Arhát szintet elérve az A bolygóval együtt a láncról is távoztak. A jóval kétmillió alatti népességű sárga csoport tagjai a népesség többi részével együtt továbbléptek a B (alsó mentális) bolygóra, és velük tartottak néhányan olyanok is, akik az A bolygón már elérték az Arhát - a harmadik lánc emberisége elé kitűzött - szintet. Ezek a B bolygón Adeptusokká váltak. A sárga csoport tagjai nem fejlesztették ki a szükséges mértékig lényük érzelmi vonatkozásait ahhoz, hogy a C (asztrális) bolygón egy elfogadható fejlettségű asztrális testet építhessenek, ezért a B bolygóról „hajóra rakták” őket a következő lánc felé. Engedelmességre való hajlandóságuk előnyükre szolgált, így Atlantiszon mint a Fehér Templom papjait látjuk viszont őket, és idővel megfelelően fejlett asztrális testük is kialakul. Később majd látni fogjuk, hogy a sárga és narancsszínű csoportok egyaránt a Föld Lánc negyedik körébe léptek be, mert túlságosan fejlettek voltak ahhoz, hogy az ennél korábbi időszakokban testet öltsenek. Az alapelv a jelek szerint az, hogy minden bolygón azokat a tulajdonságokat kell kifejleszteni, amelyeknek teljes körű kifejeződéséhez a következő bolygó anyagára van szükség. Volt egy másik, az Arhát szintet elért csoport, akik a Hold Lánc B bolygójáról léptek ki. Azután a C (asztrális) bolygóról egy másik kicsiny, Arhát szintet elért csoport vált ki, akik a hét lehetséges Ösvény egyikén vagy másikán haladtak tovább. Számunkra ezeknek egye része különös jelentőséggel bír, mert ők csatlakoztak a Hold Urainak azon - a Titkos Tanításban Barhishad Pitriknek22 nevezett - részéhez, akik azután irányításuk alatt tartották a Föld Lánc formáinak fejlődését. E csapat tagjai a negyedik körben egyéniesültek, a városi népesség soraiban szerezték első emberléttel kapcsolatos tapasztalataikat, ahol a körülöttük élő, magasabb szintet elért emberek gyors fejlődésre ösztökélték őket. A C bolygót elhagyva útjukat azon hely felé vették, ahol már elkezdődött a Föld Lánc építése, és itt később még többen is csatlakoztak hozzájuk olyanok, akik 22

Pitrik: Az emberiség ősei, ős-elődjei. (A ford.)

99

ennek a munkának szentelték magukat. A D bolygón (magán a Holdon) már egészen máshogy alakultak a dolgok, mert itt a bolygó halála idejének közeledtével lakóinak döntő többsége, továbbá az állatok nagyobbik része a láncot elhagyva átlépett a holdi Nirvánába, hogy ott várakozzon míg a Föld Lánc fogadásukra alkalmassá válik. Ezért a népességnek csak egy nagyon csekély hányada maradt hátra és folytatta fejlődését az E, F és G bolygókon. Az általunk különös figyelemmel kísért, Szolgálók néven említett egyedek csoportja jelentős haladást ér el a D bolygón. Kauzális testük jól körülhatárolt, értelmi képességeik javultak, vonzódásuk vezetőik iránt erősödött és elmélyültebbé vált, míg végül szenvedélyből megállapodott érzelemmé, és egyben legjellemzőbb tulajdonságukká alakul át. A szolgálat ösztöne ugyan még mindig vak és csak félig tudatos bennük, mégis szolgálni és ezzel örömöt szerezni az odaadásuk középpontjában álló magasabb rendű embereknek: ez vált életük minden mást megelőző céljává. A jövőben a Föld Láncon rájuk váró testet öltések hosszú sorozatában is megmarad e jellemzőjük, miközben úttörő munkájukat végzik sok-sok területen. Fizikai testük ekkor a korábbi sárszín barna helyett immár ragyogó kék. Az utolsó testet öltésüket megelőzően hosszas előkészületek történtek annak érdekében, hogy most valamennyien egyszerre lehessenek jelen. Eme előkészületek miatt azonos csoportokban születnek meg, aminek eredményeként e csoportok egyedei között a személyes kötődések megerősödnek, egyúttal késszé válnak arra is, hogy oda menjenek ahová szükséges, és azt tegyék amire utasították őket. Megkülönböztető jellemzőjük a magasabb rendű élet egy bizonyos fokú leáradása, ami a mentális és buddhikus permanens atomokat összekapcsoló buddhikus élet-fonál valamelyes megvastagodásában mutatkozik meg. Emiatt a fonál a felső végén vastagabb lesz mint alul, vagyis egy apró, elnyújtott tölcsérhez hasonló formát vesz fel. Sok, náluk mentálisan jóval fejlettebb embernél e jellegzetesség nem látható, mert ez a szolgálat iránti elkötelezettség csírájának jele, ami nincs meg más, egyébként fejlettebb emberekben. E csoport tagjai között nagyon sokféle egyed található, korántsem csak egy sugár szülöttei ők, de valamennyien a három „helyes” mód - Akarat, Bölcsesség, Tevékenység - egyike által egyéniesültek, és mindannyiukat gazdájuk iránti feltétlen odaadásuk vezette el ehhez. Az egyéniesülés módja esetükben pusztán egy másodfokú osztályba sorolás alapjául szolgálhat, ami az egyes testet öltések között eltelt idővel jellemezhető (lásd erről A kauzális test c. munka 14. fejezetét), de ez nincs hatással egyéb jellemzőkre, vagy a szolgálatkészségre. A Szolgálók csoportjának élén állók közül sokan ma már Mesterek. Magasan felettük állnak sokan mások, akik már elérték az Arhát szintet és náluk is sokkal hatalmasabb Lényektől kapják az utasításokat. A Hetedik Gyökérfaj Manuja pedig a következő lánc gyökér Manujától kapott útmutatások szerint irányítja a fejlődést. Mivel teljesítették a D bolygón elérendő célt, a Szolgálók csoportját a Hold Láncon utolsó halálukat követően a mentális síkon, a devachánban gyűjtik össze, ahol óriási időtartamot töltenek el, mialatt lelki szemeik előtt végig ott lebegnek az általuk oly nagyon csodált és szeretett, magasan fejlett vezetőik képei. E feltétlen odaadás legnemesebb jellemzőiket megerősítve igen sokat lendít előre fejlődésükön, és jóval fogékonyabbá is teszi őket azokra a finom befolyásokra, amik a láncközi nirvánában hatni fognak rájuk. Az egyedeknek abba a tömegébe tartoznak ők, akiket H. P. Blavatsky Szoláris Pitriknek (Solar Pitris), A. P. Sinnett pedig mint első-osztály beli Pitriknek (First Class Pitris) nevezett. Az előbb említett két csoport különös figyelemre érdemes. Az egyiknek tagjai között ott találjuk Marsot és Merkúrt, a Föld Hatodik Gyökérfajának Manuját és Bodhiszattváját, valamint olyanokat, akik ma Mesterek, Chohan-ok, ezek tanítványai, vagy már közel járnak ehhez a fokozathoz. A látottak tanúsága szerint ők ahhoz a csoporthoz tartoznak, akiknek két egymást követő testet öltése között átlagosan 700 év telik el. 100

A másik csoport tagjai között is sok Mestert és tanítványt találunk, az ő testet öltéseik között azonban átlagosan 1200 év telik el. E két csoportból sokan (ha ugyan nem mindenki közülük) vannak olyanok, akik a majdani Mennyei Ember alkotórészei lesznek. A későbbiekben részletesen bemutatjuk a Hold Lánc D bolygóját elhagyó egyedek csoportjait, fejlettségük szerint osztályozva, rendszerezve bemutatva ezeket. A primitív, fonalas kauzális testtel rendelkezők egy kis része továbblépve az E (asztrális) bolygóra ott folytatja fejlődését, és idővel „kosárfonatúvá” válik, így csatlakozva a felette lévő osztályhoz. Hozzájuk hasonlóan a már korábban „kosárfonatú” szintet elértek egy kis része is továbblép az E, F és G bolygókra, ahol teljes kauzális testet formálnak ki, így ők is csatlakoznak a felettük levő osztályhoz. Úgy látszik, az E, F és G bolygók egyfajta inkubátorként szolgáltak azok számára akik, bár közel jutottak hozzá, de még nem léptek rá az Ösvényre, vagy akiknek már csak egy kevés kellett ahhoz, hogy teljesíteni tudják az Arhát, illetve némely esetben egy magasabb szintet. Ezek a planéták inkább központok voltak mint bolygók. Népességük kicsiny volt, mivel az emberi és állati birodalom nagy része már útra kelt a láncközi nirvána felé, és az idő előrehaladtával még ez is egyre apadt, amint egyik „rakományt” a másik után indították útnak, miközben a bolygók egyre inkább mintegy álomba merültek. Az E bolygóról útnak indítottak között voltak olyanok, akik már korábban az Ösvényre léptek, és itt váltak Arháttá, „kosárfonatúak”, akik itt teljesítették ki kauzális testüket, és néhány fonalas kauzális testtel bíró, akiknek sikerült a „kosárfonatúak” közé felemelkedni. Miután ők elhagyták az E bolygót, a hátramaradott, még Arhát szintet el nem értek közül azokat, akik képesek voltak további „erőltetett menetre”, átszállították az F (alsó mentális) bolygóra. Ezek között találjuk azokat a nagyszerű egyedeket, akik majdan a mi nagy Gautama Buddha és Maitreya Urainkká válnak. Ők a második lánc hetedik körének kibukottjai voltak, mivel azon a láncon nem voltak még képesek kiállni az E, F és G bolygókon diktált kíméletlen tempót. A Hold Láncra mint primitív emberek, annak negyedik körében, a D bolygón léptek be, és az F bolygón fogadalmat tettek, hogy buddhává válnak. Ám akkoriban a dolgokat máshogyan intézték, mint a Földön, mert volt egyfajta Mennyei Tanács a mennyei világban (a buddhisták Sukhavati-jában), és az a hatalmas Lény, akinek fogadalmukat tették és aki azt mint a Buddha hivatal akkori betöltője elfogadta, nem volt más, mint a Vénusz lánc negyedik köréből származó Dipankara, a Törzskar tagja. A G bolygón Buddha és Maitreya Urunk megkapta az Első Beavatást, majd elérte az Arhát szintet is. Ugyanitt tette meg első lépését az Ösvényen Jupiter Mester is. Az e fejezetben felsorolt tények közül sok a XXXV. ábrán is fellelhető.

101

22XXV. A Hold Lánc fejlődésének eredményei Mielőtt tovább megyünk, hasznos lesz összegezni a Hold Lánc hét köréről az előző három fejezetben leírtakat, majd néhány további adalékkal kiegészítve különféle elvek alapján rendszerezni e harmadik lánc jellegzetes egyed-csoportjait. Ennek, és a tanulmányozó segítésének érdekében sorba rendezzük az eddig tanultakat, és néhány ábrát is mellékelünk. Elsőként áttekintjük a Hold Láncon kifejlődött egyedek fő osztályait, majd ezeknek további alosztályait és azok jellegzetességeit vesszük számba. Az áttekintés legfelső szintje a következőképpen alakul: 1) A Hold Láncon teljes sikert elértek csoportja: az Arhátok. 2) Holdi emberek első rendjének csoportja, melyet további öt fokozatra bonthatunk. 3) Holdi emberek második rendjének csoportja (a „kosárfonatú” kauzális testtel rendelkezők). 4) Holdi állat-emberek (fonálszerű kauzális testtel rendelkezők, „fonalak”). 5) Holdi állatok első rendje. 6) Holdi állatok második rendje. 7) Holdi állatok harmadik rendje. 8) Holdi Növények. 9) Holdi ásványok. 10) A Hold I., II. és III. Elemi Birodalma. A továbbiakban sorra vesszük a fenti nagy csoportokat, részletesen bemutatva őket, és lehetséges további felosztásukat.

Arhátok A tanulmányozó idézze fel, hogy a Hold Láncon elérendő fejlődési célkitűzés az Arhát Beavatás volt. Azok tehát, akik elérték ezt a szintet, a Hold Láncon teljes sikerrel teljesítették az Logosz által kitűzött célt, és így szabadon választhattak, hogy a minden lánc sikeres emberisége előtt megnyíló Hét Ösvény közül melyiken akarnak tovább haladni. Azt ugyan nem tudjuk, hogy ez a Hét Ösvény megegyezett-e azzal, ami a Föld Láncon az Adeptusok előtt megnyílik, ám némelyikük egyértelmű hasonlóságot mutat. Ilyen az is, hogy amint a mai Adeptusok közül is lesznek olyanok, akik a következő (ötödik) láncon az emberiséggel maradva azok között teste öltve segítik a fejlődést, úgy az Arhátok hét osztályának egyike is az emberiséggel maradt a Föld Láncon - őket hívják néha a Hold Urainak, illetve e csoport tagjait említi a Titkos Tanítás Barhishad-ok vagy Barhishad Pitrik néven.

102

XXXV. ábra: A Hold Lánc egyes csoportjainak felemelkedése

Ezen kívül nevezik még őket „Alkony Fiainak”, Égi Embereknek, a Hold Fiainak, Ős-elődöknek is. Egy másik elnevezésük szerint ők a Kockák, mivel uralmuk alá hajtották az anyagot egy négyfelé kiterített formában23, és magukkal hozták azt további fejlődésre a Föld Láncra. A Barhishad-ok (vagy ritkábban használt nevükön Lunáris vagy Rupa Pitrik) 4 további osztályra oszthatók. Az első tagjainak legsűrűbb teste a kauzális, és a Föld Lánc első körében játszanak vezető szerepet (lásd a XXXV. ábrát.) A második tagjainak legsűrűbb teste mentális, és ők a második körben működnek. A harmadik osztálybelieknek asztrális a legsűrűbb teste, ők a harmadik körben végeznek igen fontos munkát. A negyedik tagjai már az éterikus testig szállnak alá az anyagba, az ő idejük a Föld Lánc a negyedik körében jön el. A felsoroltakon felül minden egyes osztály további hét alosztályra osztható fel, így összesen 28-féle Barhishad-ot különböztethetünk meg, melyek közül a Föld Lánc minden körében 7-7 másik lép színre. Néha mint a „Pitrik hét osztályát” említik ezeket, de természetesen ezt nem szabad összetéveszteni 23

Ez a talányos megfogalmazás vélhetően arra utal, hogy ha egy kockát a megfelelő élek mentén felmetszünk, 4 függőlegesen és 3 vízszintesen elhelyezkedő négyzetből álló kereszt alakzatot kapunk, amelyben a kereszt szárai keresztezésében levő négyzet mindkettőnek része. Ha az egyik irányt az anyag, a másikat a lélek dimenziójának tekintjük, akkor a kereszteződésben álló négyzet az anyagi és lelki összetevőket magában egyesítő Ember jelképének tekinthető. (A ford.)

103

egy másik, hét osztályból álló rendszerrel, aminek osztályait a Barhishad-ok, Agnishvatta-k, és mások alkotják. A Barhishad Pitrik a Hetedik Teremtő Hierarchiához (lásd A kauzális test c. munka 8. fejezetét) tartoznak, és a tulajdonképpeni formákat felépítő természetszellemek óriási seregét irányítják. A Pitrik lényegében inkább a terveket vagy modelleket megalkotó építészhez hasonló szerepet töltenek be, e terveket pedig alárendeltjeik valósítják meg.

Holdi emberek első rendje Az előző osztályba soroltakat egy nagy, szerteágazó csoport követi, akiket a Holdi emberek első rendje néven tartunk számon. Ebbe a csoportba tartoznak: 1) kis számban olyanok, akik már az Ösvény alacsonyabb fokozatain jártak, ám még nem érték el az Arhát szintet. 2) Néhányan olyanok, akik még nem léptek az Ösvényre, de már közel álltak ehhez. 3) A holdi emberiség soraiból a hatodik kör közepetáján lejátszódott Nagy Megmérettetés avagy „Ítéletnap” idején kibukottak tömegei, valamint a holdi állatvilág legfejlettebbjei, akiknek az ötödik, hatodik vagy hetedik körben egyéniesülésüket követően sikerült kauzális testüket teljesen kiformálni. A következőkben további részletekkel szolgálunk a Holdi emberek első rendjének fenti csoportjairól. i.

Akik már az Ösvényen jártak

Azok, akik a Hold Uraihoz hasonlóan már ekkor már az Ösvényre léptek, hosszú idővel ezelőtt elérték az Adeptusságot és régen elhagyták az általunk megfigyelt fejlődési szinteket. ii.

Az Ösvényhez már közel járók

Az Ösvényt ekkor már megközelítők a Hold Lánc negyedik körében egyéniesültek közül emelkedtek ki. Ők mostanra úgyszintén elérték az Adeptusi szintet, vagy már annál is messzebb jutottak. Közülük kerültek ki a jelenlegi chohan-jaink, a Föld eljövendő hatodik gyökérfajának Manuja és Bodhiszattvája, Morya és Koot Hoomi mesterek (Mars és Merkúr). Ugyancsak az ő soraikból jöttek azok, akik Buddha Urunk tanításainak hatására váltak Arhátokká. iii.

Az „Ítéletnap” idején kibukottak és a teljesen kialakult kauzális testtel rendelkező állatok

E csoportot három további alcsoportra oszthatjuk, attól függően, hogy melyik körben egyéniesültek. Az első ezek közül azoké, akik az ötödik körben egyéniesültek, és akik ma az emberiség legfejlettebb egyedei - az igazán kiemelkedő emberek, akár tudja ezt róluk a világ, akár nem. Az Ösvényen járnak már, vagy közel állnak ehhez, lehetnek nagy hatású szentek vagy kiemelkedő eredményeket értek el tudományok vagy művészetek területén. iv.

A hatodik körben egyéniesült állatok

E meglehetősen nagyszámú csoport tagjai ma kifinomult érzelmekkel rendelkező, a becsületességet nagyra tartó, az átlagnál jobb érzésű, magasabb értelmi színvonalú vagy vallásos érzületű emberek. Jellemző képviselőik lehetnek a vidéki úriemberek, magasan képzett diplomás szakemberek, papok, a hadsereg és haditengerészet tisztjei, stb. Megvan bennük az erő, de korántsem elképzelhetetlen, hogy hatalmukat helytelenül használják fel. És bár lehet, hogy nem minden tekintetben érdemlik ki a „tiszteletreméltó” jelzőt, ám semmi 104

alantas vagy durva cselekedet nem róható fel nekik. v.

A hetedik körben egyéniesült állatok

A Hold Lánc hetedik körében egyéniesültek csoportjának tagjait nem sok választja el az előző csoporttól. Mindössze annyi a különbség, hogy jóság, értelmi képességek és vallásos érzület tekintetében amazoknál közelebb állnak az átlaghoz. Értelmi adottságaikat leginkább anyagi dolgok érdekében használják fel - például mint kereskedők. E csoport tagjai közé tartoznak azok, akiket általában mint felső középosztályt emlegetnek. Ők is úriemberek, csak éppen életük kevésbé emelkedett szinten zajlik, mint az előző csoport tagjaié. A Holdi emberek első rendjének eme csoportjai különböző fokozataik által szinte megkülönböztethetetlenül összekeveredtek és egymásba olvadtak, hiszen az egyik csoport legalacsonyabban fejlett képviselőjét alig választja el valami az alatta következő csoport legfejlettebbjétől. Vagyis nem csak hogy nincs világos választóvonal közöttük, de a csoportok között jelentős átfedések vannak. Olyan egyedek, akik indulásuk okán a kereskedők csoportjába illenének, megjelennek a magasan képzett diplomások között, míg az emezekbe illők között akadnak olyanok, akiket sorsuk az üzleti életbe kényszerít. Vagyis ahogy Indiában mondják: „Manapság a kasztok keverednek.” Fontos szem előtt tartani, hogy az eltérést aszerint ítéljük meg, hogy az egyed a Hold Lánc melyik körében érte el az emberi fokozatot. Amelyik körben ez megtörténik, az újonnan megszületett emberi egyed általában az ezt követő körben kezdi meg emberi testet-öltéseinek sorát. Vagyis ha valaki a negyedik körben egyéniesült, akkor az ötödik kör közepén öltött először emberi testet, folytatta ezt az ötödik kör végéig, az egész hatodik körben - egészen a hetedik kör feléig. Az ötödik körben egyéniesültek emberi pályafutásukat a hatodik kör közepén kezdik meg. Akik ezt a hatodik körben érték el, az emberi lét első tapasztalatait a Föld Láncon szerezték meg, amiből persze egyértelműen következik, hogy a Föld Láncon csak mint primitív emberek jelenhettek meg.

Holdi emberek második rendje E csoport tagjai állati életüknek a kívánatosnál valamivel korábbi fázisában érték el az egyéniesülés fokát. Emiatt kauzális testük még nem alakult ki tökéletesen, hanem az annak körvonalait kirajzoló, egymással összefonódó erővonalak csak mintegy a majdani tudathordozó eszköz csontvázát, egy tojásdad alakot formálták meg - innen ered ennek a csoportnak összefoglaló neve is: ők a „kosárfonatúak”. Ők adják a mai kispolgárság, az alsó középosztály tömegeit. Jellegzetes képviselőjük a bolttulajdonos vagy bolti eladó. Nagyjából-egészében jó szándékú de többnyire szűk látókörű, maradi és jellegtelen emberek. Általában túlértékelik a „tiszteletre méltó” jelző által takart fogalmat. Az olyan ember aki végletekig tiszteletre méltó, gyakorlatilag semmi említést érdemlőt nem tesz - se jót, se rosszat. Ezt a halálos szürkeséget sok életén át folytathatja, miközben egyetlen dolog vezérli cselekedeteit: az, hogy szerinte más emberek mit gondolnak róla. Mivel az ilyen emberek nem képesek egyik alfajban sem gyorsan megtanulni a szükséges leckéket, általában sok-sok testet öltést élnek meg mindegyikben, mielőtt továbbléphetnek a következőbe.

Holdi állat emberek E csoport egyedei az állat birodalomból már azon a legkorábbi fejlettségi fokon kiléptek, amelyen az egyéniesülés egyáltalán lehetséges volt. Emiatt emberi létüket úgy kezdték meg, hogy nem rendelkeztek semmi olyannal, amit akár csak közelítőleg is kauzális testnek lehetne nevezni. 105

Ehelyett a személyiséget és a felette lebegő Monádot csak egy vékony, buddhikus anyagból szőtt fonál kapcsolja össze - innen ered a csoport neve is: „fonalak”, mert kauzális testüket csak ez a fonál jelenti. Ők alkotják a manapság „dolgozó osztályok” néven emlegetett, az emberiség túlnyomó többségét alkotó csoportot minden országban. Közülük kerülnek ki a képzett szakmunkások, akik a munkásosztály krémjét adják - elszánt, jellemes, megbízható és öntudatos emberek.

Holdi állatok első rendje Ők a Föld Lánc második körében egyéniesültek, és jelenleg ők adják a szakképzetlenek tömegeit. Általában jószándékú, de könnyelmű, a jövővel mit sem törődő emberek, és közéjük sorolhatók egyes magasabb fejlettségű bennszülött népcsoportok is, mint pl. a Zuluk illetve az amerikai indiánok és afrikai feketék egyes törzsei.

Holdi állatok második rendje Ezen alacsonyabb szinten álló csoport tagjai már csak a Föld Lánc harmadik körében öltöttek emberi testet. Mostanra a többé-kevésbe szelíd vademberek szintjéig jutottak, mint amilyeneket India egyes hegyi törzsei között találunk, továbbá ők a nyugati világ kivetettjei, munkakerülői, iszákosai, valamint a nagyvárosok nyomortanyáinak lakói.

Holdi állatok harmadik rendje Ők a Föld Lánc negyedik körében egyéniesültek - vagy valamelyik korábbi bolygón, vagy magán a Földön. Ők alkotják az emberiség alig valamivel az állati lét fölé emelkedett legalsó rétegét, akiket a legvisszataszítóbb, legkegyetlenebb vademberek, valamint a nyugati világban a megrögzött bűnözők, asszony- és gyerekbántalmazók és hasonlók testesítenek meg. Ebbe a csoportba tartoznak továbbá néhányan azok közül, akik félelem vagy gyűlölet által egyéniesültek.

Holdi növények Ezek alkotják jelenleg a Föld Állat Birodalmát.

Holdi ásványok Belőlük alakult ki Földünk jelenlegi Növényi Birodalma.

A Hold I., II., és III. Elemi Birodalmai Ezek a Föld Láncon valamennyien egy fokkal előre léptek, azaz a Hold III. Elemi Birodalma adja a Föld mai Ásványi Birodalmát, a II. Elemi birodalma a Föld mai III. Elemi Birodalmát, és az I. a Föld II. Elemi Birodalmát. Természetesen a Föld I. Elemi Birodalmát az általános tervvel összhangban egy a Logosztól származó friss élet hullám formálta meg. Az elmondottakat a VI. táblázat, és a XXXVI. ábra foglalja össze. A VII. táblázat végigköveti a jelenlegi emberiség legfejlettebbjei, illetve az emberi fokot már meghaladottak útját a Hold Láncon, amint azt a Hold Lánc hét köréről szóló három fejezet, valamint részben a XXXIV. ábra bemutatta.

106

XXXVI. ábra: A Hold Lánc ’termékei’

Mivel az előbbiekben az egymást követő alosztályok és csoportok észrevétlenül olvadnak egymásba, nyilvánvalóan az előbbiektől eltérő felosztás is elképzelhető lenne olyan nagyszámú egyedből álló csoportok esetében, mint például a Holdi emberek első rendje. Most tehát a Holdi emberek első rendjének, vagyis a teljesen kialakult kauzális testtel rendelkezők csoportjának egy másik fajta osztályozása következik. 1) Jól fejlett egyedek egy nagy csoportja, akik már közel járnak az Ösvényhez, de nem elég közel ahhoz, hogy még a Hold Lánc élete alatt elérjék azt. A szolgálat útját járják, de túl messze megelőzték a (2) csoportot ahhoz, hogy együtt kezeljék őket azokkal. 2) A Szolgálók csoportja, mely sok, különböző fejlettségű és eltérő jellemzőkkel bíró egyedből áll, akiknek közös jellemzője a szolgálat iránt érzett vágy. 3) Egy óriási csoport, melynek tagjai nagyon jó emberek, de nem vágynak különösebben a szolgálatra, ezért nem is törekednek az Ösvény felé. Belőlük kerül ki Atlantisz népességének - a Föld Lánc negyedik körének Negyedik Gyökérfaja - zöme, annak jó időszakában. 4) Egy kicsiny de szembetűnő egyed-csoport, kiknek közös jellemzője a magas szinten fejlett értelmi fejlettség. Ők a jövő zsenijei, akik bár különféle jellemzőkkel és erkölcsi 107

fejlettséggel bírnak, de valamennyien arra rendeltettek, hogy a jövőben az emberiség vezetői legyenek. Azonban nem szentelik magukat a szolgálatnak, és az Ösvény felé sem törekednek. 5) Egy nagyszámú csoport, melynek tagjai jó, és gyakran vallásos érzelmű emberek. Kereskedők, katonák, stb. - eléggé eszes, önérvényesítő, elsősorban saját előrehaladásukat szem előtt tartó, az Ösvényről mit sem tudó emberek, akik ezért nem is igyekeznek elérni azt. 6) Egy másik nagyszámú csoport, melynek tagjai a burzsoá középosztály tagjai, átlagos, lélekben gyenge emberek. 7) Egy másik szintén nagy létszámú csoport, ahol a még fejletlen, tanulatlan, ám jó szándékú embereket találjuk, akiknek azonban már teljesen megformált kauzális testük van. E csoportok bizonyos mértékig átfedik egymást, ezért nem lehet teljesen leképezni őket a korábbi osztályozás szerinti csoportokra. A XII. fejezetben említett cikksorozatában G. E. Sutliffe úr rámutat, hogy a fenti csoportok mindegyike nyomon követhető mostanáig - kivéve az első, a legfejlettebb csoportot. A kevésbé fejlett Szolgálók a Negyedik Gyökérfaj idején jelentek meg a Földön. Valószínűnek látszik, hogy a fejlettebb Szolgálók az Ötödik Gyökérfaj idején lépnek színre, hogy segítsék e faj spirituális kiteljesedését elérni. Hangsúlyozandó, hogy ez nem azonos a faj értelmi kiteljesedésével, mert az a 4) csoport tagjainak feladata lesz. Talán ők azok a „égből alászállt” „új leszármazottak”, akikről H. P. Blavatsky beszél a Titkos Tanításban. Sutcliffe úr számításai szerint e csoport testet öltéseinek következő hulláma Kr. u. 2000. körül éri el csúcspontját és állítja, hogy ennek már most is kell hogy legyenek jelei, amikre szép számmal szolgáltat is bizonyítékokat azoknak az új típusú embereknek a megjelenése szerte a világon, akik vélhetően már az Ötödik Gyökérfaj hatodik alfajának előhírnökei (lásd erről az LIII. fejezetet). További fontos gondolatokat az olvasó Sutcliffe úr igen érdekfeszítő cikksorozatában találhat. Van azonban a jelent illetően egy fontos észrevétel amire érdemes figyelmet fordítani. A fejlettebb fokon álló Szolgálók szembetűnő jellegzetessége, hogy „követik a Bárányt”, vagyis a Világtanítót, bárhová is tartson. Az alacsonyabban fejlett Szolgálók viszont inkább a Hatodik Gyökérfaj számára eljövendő Világtanítót követik, mert Vele együtt hagyták el a Hold Láncot, és azóta is Vele egy időben öltöttek testet. Az egyik tanulmányozó felvetette, hogy mivel az I. csoport oly hosszú ideje nem öltött már testet, miközben a II. csoport tagjai számos kemény próbatétellel járó földi életet hagytak maguk mögött (például Atlantisz idején), könnyen meglehet, hogy a II. „utolérte” az I. csoportot fejlettség tekintetében. Ezért nemsokára a Szolgálók teljes csapata vállvetve dolgozhat a Hatodik Gyökérfaj felépítésén anélkül, hogy a fejlettségükben meglevő csekély különbségek együttműködési zavarokat okoznának. Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy a fentebb felsoroltak valamennyien a Holdi emberek első rendjébe tartoznak, azaz teljesen kialakul kauzális testtel rendelkeztek. Utánuk következtek a „kosárfonatú” kauzális testtel bíró Holdi emberek második rendjének óriási tömegei. Amikor a Hold közeledett a felbomlás állapotához, ők képtelenek voltak működésüket az asztrális világban tovább folytatni, ezért álomba merültek. Amikor azután az E bolygó lakhatatlanná vált, az asztrális testet is levetették, és továbbra is magukba mélyedve a soron következő hajórakománnyal együtt a láncközi nirvánába szállították őket, ahol addig maradtak, míg végre a Föld Lánc annak harmadik körében az ő fejlődésükhöz megfelelő színteret szolgáltatott, amint azt hamarosan be is mutatjuk. Néhány „kosárfonatú” azért persze továbbhaladt a Hold Lánc magasabb szintű bolygóira, ahol sikerült kauzális testüket tökéletesen kiformálni, majd ennek okán a fejlődésben addig őket megelőző csoport, a Holdi emberek első rendjének tagjai közé lépni.

108

109

VI. táblázat: A Hold Lánc eredményei Csoport

Emberen túli

Ember

Név

Hold Urai

Holdi emberek első rendje

Melyik körben egyéniesült

Hold Lánc

4 5 6 7

Melyik körben öltött először emberi testet

Jellemzői a Hold Lánc elhagyása idején

Melyik Meddig jutott a Föld körben Láncon lépett be a Föld Láncra

Egyéb megjelölések, elnevezések

H.P.B. Arhát

5 (1) Teljesen 6 (2) kialakult 7 (3) Föld Lánc

Barhishad Pitrik

Az Ösvényen Közel az Ösvényhez

4., 4. Gyökérfaj

Adeptus Adeptus A 4. körben 4-5 gyökérfaj A 4. körben 3-5 gyökérfaj

ill. A.P.S. által

Hét Ösvény

Hét Ösvény. Hét Ösvény. Közel az Ösv.-hez Magas képzett.

--Nirvanik vagy Szoláris Pitrik vagy holdi Dhyanik 1. rendű Pitrik

(4) kauzális (5) test

Állat

Jelenlegi szintje

Felső közép oszt.

oldi emberek második rendje

Kosárfonatú kauzális test

Holdi állatemberek

Fonál kauzális test

1.

Az 1- körben emberek

Szakmunkás

Szenvedély ural, az értelem hajnala Szenvedély ural., ösztönös elme Szenvedély természet kialakulása

1. 1. 1.

A 2. körben emberek A 3. körben emberek A 4. körben emberek

Képzetlen Munkakerülő Megrögzött bűnöző.

Szenvedélyek kialakulása, a különbözőségre törekvés

1.

A 4. körben állatok

Állat

5. rendű

Kémiai affinitás

6. rendű

Holdi állatok - első, - második, - harmadik rendje

3.

A 4. körben 3-5 gyökérfaj

Alsó közép oszt. 2. rendű Pitrik

Föld Lánc, 2 3 4

Növény

Holdi

Ásvány

Holdi ásványok

1.

A 4. körben növények

Növény

Elemi birodalmak

Holdi III. Elemi Birodalom

1.

A 4. körben ásványok.

Ásvány

Holdi II. Elemi Birodalom

1.

III. Elemi Birodalom

III. Elemi birodalom

1.

II. Elemi birodalom

II. Elemi birodalom

1.

I. Elemi Birodalom

I. Elemi Birodalom

Holdi I. Elemi Birodalom Új élethullám a Logosztól

Törekvés a sűrűbb anyagiság felé

1. rendű Pitrik

3. rendű Pitrik

Pitrik: 2. rendű 3. rendű 4. rendű

Pitrik: 4. rendű 5. rendű 6. rendű

7. rendű

Nincsenek besorolva

Megjegyzések a VI. táblázatban: (1) E csoport tagjai Morya és Koot Hoomi Chohan-ok. (2) E csoportban vannak a Szolgálók. (3) E csoportban találunk néhányat azok közül, akik félelem vagy gyűlölet által egyéniesültek. A fejlődésben őket követik a Holdi állat emberek, akiknek kauzális teste mindössze egy „fonál” volt. Ők átalusszák a láncközi időszakot, és a Föld Lánc első körében lépnek színre. Ám néhányuk kissé tovább marad még a Hold Láncon, és az E bolygón „kosárfonatú” kauzális testet fejlesztenek, vagyis nekik is sikerül csatlakozni a fejlettségben addig előttük járók csapatához.

110

Lánc

Kör

Bolygó

Sík

Jelenlegi Adeptusok és hasonló szintet elértek akkori szintje

A jelenlegi emberiség legfejlettebbjei

I. II. III.

--4

--D

--Fizikai

Ásvány Növény Állat (a fejlettebbek már emlősök)

E F G

Asztrális Alsó m. Felső m.

Állat Ember Majomszerű állat EGYÉNIESÜLÉS Asztrális test kifejlesztése Mentális test kifejlesztése Kauzális test kifejlesztése

A, B, C

Felső / Alsó m. Asztrális Fizikai

5

D

6

? Primitív vagy már civilizált emberek. Köztük van Buddha és Maitrea Urunk, Mars (ma Morya Chohan) és Merkúr (ma Koot Hoomi Chohan).

E F G

Asztrális Alsó m. Felső m.

“ “ “

A B C D

Felső m. Alsó m. Asztrális Fizikai

” „ „ „

Álomban Álomban Álomban Álomban Majomszerű állatok (tagjai közt vannak Herkules, Szíriusz, Alcyone, Mizar, stb.). A Negyedik Gyökérfaj háziasítja őket. A TÖBBSÉG A

bolygó “ „

E GY É N I E S Ü L É S SZOLGÁLÓK NARANCSVÖRÖSEK atmoszférájában “ „

SÁRGÁK

lebegnek. Némi javulás az “ mentális testen. „ kauzális testen.

„ „ „ „ „ „ Egyszerű, primitív emberek, többnyire a

„FÉLELEM + HATALOM” CSOP. asztrális testen.

„ kauzáéis testen. „ mentális testen. „ asztrális testen. városi népesség között. Kegyetlen kannibálok, kiirtják őket.

Mars és Merkúr segíti őket, így épp megússzák az „Ítéletnapot”.

Megmenekülnek az Kibuknak az „Ítéletnapkor”. „Ítéletnaptól”. TÁVOZNAK A LÁNCRÓL. Jelentős haladás a fejlettebb Asztrális test elsorvad. Kevés egyedek körében. eredmény. “ Mentális test merevvé Mentális test válik. sokat fejlődik. „ ? ?

E F G 7

A

Felső m.

Néhány Arháttá válik és távozik.

B

Alsó m.

Néhány Arháttá, mások Adeptussá válnak és távoznak.

C

Aszrális

Néhány Arhát távozik (A).

Folyt. a fejlőd.

D

Fizikai

Sokan (Arhatok is) távoznak a láncról.

A LEGTÖBBEN TÁVOZNAK A LÁNCRÓL.

E

Asztrális

„

Újabb táv. hullám, beleértve a kosárfonatúak és ”fonalak” zömét.

F

Alsó m.

„

Újabb táv. hullám. Némely „fonal” kosárfonatúvá fejlődik, némely kosárfonatú teljes kauzális testet fejleszt.

G

Felső m.

A maradék népesség is távozik a láncról (B). Gautama Buddha és Maitreya Urunk megkapja az Első Beavatást és Arháttá válik. (A) Oda mennek, ahol a Föld Lánc A bolygója épül. (B) Csatalkoznak az (A) csoporthoz és segítenek a formák kialakításában (Chhayajukat adják).

Folytatják a fejlődést.

TÁVOZNAK A LÁNCRÓL

„ Erőteljes javulás.

A maradék népesség is távozik a láncról.

Közülük kerülnek ki a Ők lesznek a „Sötét Arc Urai” és Fehér Templom hasonlóak Atlantiszon papjai Atlantiszon. (IV. lánc, 4. kör, 4. gyökérfaja)

VII. táblázat.: A jelenlegi emberiség legfejlettebbjeinek útja a Hold Láncon

111

1XXVI. A Föld Lánc építése Most hát elérkeztünk ahhoz, hogy áttekintsük ama kevés ismeretet, amit a negyedik, vagy Föld Lánc bolygóinak építéséről tudunk, mely láncot a hinduk a Hajnal Teste néven ismernek. E lánc bolygói közül 2 alsó mentális, 2 asztrális és 3 fizikai síkon létezik, melyeket mint Mars (C ), Föld (D) és Merkúr (E ) bolygókat ismerünk. Idézzük fel azonban, hogy a Föld Lánc első körében e bolygók ugyanazon a szinteken voltak, mint a Hold Lánc hetedik körében, és csak a második körben ereszkedtek egy síkkal mélyebben az anyagi világba. Ezt a következő fejezetben bővebben kifejtjük majd. Ahogy már más korábban megtárgyalt fejlődési ciklusoknál is ismertettük, egy lánc építése már akkor elkezdődik, amikor az őt megelőző lánc megkezdi felbomlását, és már javában folyik mielőtt a megelőző lánc teljesen szétesne és eltűnne. Ennek megfelelően a Föld Lánc A bolygójának építése kezdetét vette, amint a Hold Lánc hetedik körében az élet hullám elhagyta az A bolygót. Úgy tekinthetünk minden bolygóra, mint az azt éltető szellem-egyed egy-egy testet öltésére, aki valószínűleg a Dévák olyan osztályához tartozik, melynek mindenhol a Rendszerben az a feladata, hogy bolygókat építsen. A Logosztól eredő nagy élethullámok ilyen Dévák közreműködésével építik fel a Rendszer atomjait, melyekből aztán molekulák, majd sejtek, stb. formálódnak ki. Amikor a Hold Lánc A bolygója életét bevégezte, e bolygó szelleme - mondhatni - áthelyezte az önmagában levő életet arra a helyre, ahol majd a Föld Lánc A bolygója kell hogy megszülessen. Így a bolygó szelleme egy új testet-öltési periódust kezd meg, egy szinttel sűrűbb anyagba ereszkedik, és körülötte megindul az új bolygó felépítése. Az elpusztult bolygó vagy haldokló lánc lakóinak természetesen várniuk kell addig, míg a születő bolygó felkészültté válik a befogadásukra. Ezek az élőlények olyanok a bolygó szempontjából, mint az élősködők a bolygó szellemének test-felszínén. Így például a Föld szelleme sem nagyon törődik velük - mi több, valószínűleg nem is tud létezésükről, bár haloványan érezheti, ha nagyon mély tárnákat ásnak. A tanulmányozó emlékezzen vissza, hogy a Hold Lánc hetedik körében annak C bolygójáról Arhátok egy kis csoportja érkezett, hogy segédkezzen az új lánc építésében. Arra a területre érkeztek, ahol az A bolygó volt kialakulóban. Itt találjuk az A és B bolygóról érkezett Arhátokat is. Az A bolygó élete az Első Elemi Birodalommal kezdődött - ez a bolygó közepéből tört fel, amit néha mint a Harmadik Logosz műhelyét emlegetnek. Ahhoz hasonlíthatnánk ezt, mint mikor egy artézi kútból minden oldalon túlcsordulva feltör a víz. Egyenesen a Lótusz szívéből jött, mint az éltető nedvek a levélhez. Az Arhátok e csoportja - Barhishad-ok, vagy a Hold Urai, ahogy többnyire nevezik őket - csak megfigyelője volt az új világ születésének, tennivalójuk ebben a fázisban a jelek szerint nem akadt. Korszakok múltán a Hold Lánc G bolygójáról egy újabb csapat Barhishad csatlakozott hozzájuk, és ők lettek azok, akik az A bolygó első formáit létrehozták úgy, hogy „Árnyékukat” (Chhaya) adták, amiként a módszert a Titkos Tanítás megpróbálja szavakba foglalni. Ezt követően jöttek, és birtokba vették e formákat a testet öltésre váró egyedek. Úgy látszik, az A, B és C bolygókról érkezett fejlettebb Barhishad-ok felügyelték a munka részleteit a bolygók építése során, de ők maguk nem vettek részt azokban. A Barhishad-ok G bolygóról érkezett, a kauzális testnél sűrűbbel nem rendelkező legalacsonyabb csoportja készítette a Föld Lánc A bolygójának kezdetleges, ősi formáit, majd ők vezették az ezek felöltésére, és bennük fejlődésre váró „fonal” kauzális testtel bírókat. 112

Az F bolygóról származó következő csoport mentális testében működve felügyelte a formák második körben zajló fejlődését.

XXXVII. ábra: A Barhishad-ok munkája a Föld Láncon

Az E bolygóról érkezett harmadik csoport Arhát is - asztrális testében működve - hasonló feladatot látott el a harmadik kör idején, míg a D bolygóról (magáról a Holdról) érkezett negyedik csoport a negyedik körben tette ugyanezt. Az eddigiek megjegyzését segítendő készült a XXXVII. ábra. A B és C bolygók (egy asztrális bolygó és a Mars) ugyanígy épültek fel a saját szellemük köré, miután azok elhagyták a Hold Láncon használt korábbi testeiket. A Föld megformálása akkor kezdődött, mikor a Hold lakói elhagyták a bolygót. Amint szelleme elhagyta a Holdat, megkezdődött annak széthullása és összetevőinek túlnyomó része a Föld építőanyagaként szolgált, ahogyan ezt már a VI. fejezetben bemutattuk. Mire a Holdat lakói a hetedik körben elhagyták, a Föld Lánc A, B és C bolygói már készen álltak, de amíg a Holdat szelleme el nem hagyta, a Föld megformálása nem léphetett túl az előkészítő fázisokon. Most talán hasznos lesz némi további ismerettel szolgálnunk a Föld szelleméről, melyet eddig a pontig visszatartottunk azért, hogy ne törjön meg a Föld Lánc építését illetően a gondolatok folyamatossága. A Föld maga is élőlény, és - amint arról már szó volt - fizikai teste egy hatalmas lénynek, aki azonban nem egy nagyon magasan fejlett lény, hanem inkább egy óriási természet szellem akinek ma létező Földünk az egyik testet öltése. Ezt megelőző testet öltése természetesen a Hold, azaz az 113

előző lánc negyedik bolygója volt, míg következő test öltése a Föld Láncot követő lánc negyedik bolygója lesz. Milyenségéről és fejlődési útjának jellegzetességeiről keveset tudhatunk, de nem is kell hogy tudjunk róla, hiszen - ahogy már rámutattunk - mi gyakorlatilag csak mikrobák, paraziták vagyunk testén, nem tudunk semmi olyat tenni, ami elég nagyszabású lenne ahhoz, hogy hatással legyen rá. Az ő számára a légkör hasonló kell legyen, mint számunkra az auránk, vagy talán inkább az a vékony éterikus anyagból álló réteg, ami az ember sűrű testén túlterjedő vékony burkot alkotja. Tovább víve ezt a gondolatot belátható, hogy amint az emberben végbemenő minden változás vagy zavar kihat erre a vékony külső burokra, ahhoz hasonlóan bármilyen állapotváltozás a Föld szellemében is hatással kell hogy legyen a légkörre. Ez az, amit mi időjárásként ismerünk. Némely ilyen változás rendszeres időközönként bekövetkezik, valahogy úgy, mint a be- és kilégzés, a szívverés, vagy más egyenletes mozgás (például séta) által keltett változás a mi testünkben. Azonban vannak rendszertelen, alkalmankénti változások is - ezek az embernél előforduló hirtelen összerezzenéshez vagy érzelemkitöréshez hasonlíthatók. Ezért bármi legyen is a Föld szellemében az emberi érzések megfelelője, nagyon is lehetséges, hogy az kémiai változásokat eredményez a Föld szellemének fizikai testében, következésképpen hőmérsékleti változásokat is annak közvetlen környezetében. Ez a dolgok természete szerint légmozgásokat eredményez, amiknek hirtelen és erős változásai viharokként jelentkeznek. Ezen felül az említett kémiai változások a Föld felszínében nem ritkán földrengéseket és tűzhányókitöréseket is okoznak. Jól ismert, hogy akadnak emberek, akiket gyönyörűséggel töltenek el az eső, a viharos szél, a zivatarok, vagy más hasonló jelenségek. Valószínűleg ez legalább részben annak tudható be, hogy a Föld szellemének aurájában az e jelenségek során bekövetkező finom változások bennük kellemes érzetet keltenek. Ez a hatás persze függ attól, hogy vérmérsékletükre az e rokon rezgéseket közvetítő elemi birodalmak milyen arányban gyakorolnak hatást. Ez a megfigyelés az alapja a középkori kutatók által az emberekre kialakított osztályozásnak, mely szerint vannak föld, víz, levegő és tűz jellegű emberek. Így ha valaki jól reagál a föld jellegű hatásokra, akkor számára rendkívül fontos az anyaföld ahol él. Ha pedig valaki a víz kisugárzásához vonzódik, akkor keveset törődik a földdel a talpa alatt, számára az fontos, hogy az óceán vagy egy nagyobb tó elérhető közelségében éljen. Minden egyes sziklának vagy talajtípusnak megvan a maga jellegzetes hatása, és ezek végtelenül változatosak, ám három fő tényező áll mindnek a hátterében: a szikla vagy talaj saját élete, az asztrális másához kapcsolódó elemi eszencia, és az általa odavonzott természet szellemek. Hasonló megfontolások alkalmazhatók azok esetében is, akik a víz hatásaira érzékenyek.

114

2XXVII. A Föld Lánc első köre Ahogy az előző fejezetben szó volt róla, az első körben a bolygók ugyanazon a szinten léteztek, mint a Hold Lánc hetedik körében. Ez a szint az azt követő körökénél és a jelenlegi szintnél is eggyel magasabb, finomabb anyagú szint volt, ezért az életviszonyok az első körben eltértek attól, ami azt követően bármikor is létezett. Sőt, nem csak a bolygók anyaga, de maga az élet is minden formájában egyel magasabb szinten állt. Példának okáért az A és G bolygók ma az alsó mentális síkon vannak, ám az első körben ezek a felső mentális világban szolgáltak az élet színpadául. A bolygók ugyan már akkor is alsó mentális anyagból épültek meg, de ez nem volt még olyan állapotban, hogy ugyanezen a szinten létező lények lakhassák - nem volt eléggé összesűrűsödve, nem került még kellőképpen nyugalmi állapotba. Hasonlóképpen az asztrális anyagból felépült B és F bolygókat is akkor még kizárólag alsó mentális anyagú formák népesítették be. A C és E bolygókat (Mars és Merkúr) még jobbára gázok és éterikus anyag alkották, és kizárólag asztrális testet használó egyedek éltek rajtuk. A mi Föld (D) bolygónk már tartalmazott egy jókora résznyi szilárd fizikai anyagot, de a hőség olyan fokú volt, hogy olvadt fémekből álló tavak, tengerek, sőt zuhatagok léteztek rajta. Ezért teljes képtelenség lett volna, hogy a miénkhez akár csak a legkisebb mértékben is hasonló testtel bíró lények ilyen körülmények között létezhessenek. Ám a Föld akkori lakói csak éterikus testtel bírtak, így e rémes körülmények őket a legkisebb mértékben sem zavarták. Az első és második kör közötti időszakban a bolygók anyagának volt ideje megállapodni és rendezettebb viszonyokat teremteni abból a célból, hogy a második körben már olyan lények népesíthessék be azokat, akiknek teste az egyes bolygókéval megegyező típusú anyagból épül fel. Most következzék egy élénk, érzékletes leírása a bolygókon az első körben uralkodó viszonyoknak. „Lüktető, fröcskölő, örvénylő, tüzes anyagot figyelhetünk meg, mely folytonos izzó, üvöltő kavargás közepette lassanként három különböző sűrűségű anyagfajta hét, egyelőre még áttetsző formáivá rendeződik össze. De ezek még alig nevezhetők formának, mert még ha a negyedik, az anyag legalsó szintjén létező bolygóra tekintünk is, csak némi homályos körvonalát észlelhetjük a Föld első formájának. Nem több ez, mint egy halovány kép az Akasha-ban: ritka, áttetsző, tüzes, sugárzó. A testet öltött tűztől eltekintve e körben nincs semmi látható. Hét ilyen bolygó észlelhető, melyek közül a negyedik (ami majd a mi Földünkké válik) a legjobban kivehető. Felette, az alászálló ágban három további árnykép - egyik haloványabb mint a másik - sejlik fel a tűzködben, a felemelkedő ágban pedig három további tüzes árnykép rajzolódik ki. Óriási lángok ameddig csak a tekintet elhatolni képes, melyből időnként bolygók válnak ki, hogy aztán újra feloldódjanak benne. Ellenállhatatlan erő, mindent elsöprő energia - szavakkal leírhatatlan, hatalmas, csodás és lenyűgöző látvány.” E különös világok tehát olyanok mint valami tajtékzó örvény. A Mars és Merkúr még nagyrészt éterikus és gáz halmazállapotú, a lények melyeknek otthont adnak asztrális testeket használnak. A legsűrűbb bolygó a Föld, sárszerű ragadós felületű, és felszínének nagy része a jelek szerint nem marad tartósan egy helyben, hanem fortyog és állandóan változik halmazállapota. Óriási kataklizmák következtében időről időre a lények hatalmas tömegei tűnnek el a mélyben. Ám éterikus testük lévén, a felszín alatt keletkezett hatalmas barlangokban és üregekben ugyanúgy élnek tovább mint a felszínen, azaz kezdetleges formáikban ez a jelek szerint nem zavarja különösebben őket. Mivel a Föld Lánc újonnan kialakult bolygókból állt, kezdetben természetesen nem akadtak ezeken olyan formák, amiket az ide érkező egyedek felölthettek volna, ezért e formákat előbb létre 115

kellett hozni a természet valamennyi birodalma számára. Ezt minden lánc első körének kezdetén el kell végezni, de azt követően már soha. Erre a magyarázatot a belső körről szóló XII. fejezet már megadta, mely szerint amikor az élet hullám továbblép egy bolygóról a következőre, az elhagyott bolygón a természet valamennyi birodalmából hátramarad az egyedeknek egy magja. Az említett vezérelv értelmében tehát az emberi lények legalacsonyabb szinten álló osztálya a Föld Láncra annak kezdetekor érkezett, birtokba véve az első kör formáit. Őket aztán sorban az egyedek egyre magasabb fejlettségű osztályai követték, amint azt a maga idején részletesen ismertetjük. Itt megismételhetjük, amit egy Manu munkájáról a XVII. fejezetben példaként elmondtunk. A Föld Lánc első körében a Manu lehozta a lánc egészének valamennyi őstípusát. És bár ezek közül sok egészen a hetedik körig nem fogja elérni a tökéletességet, csíráik mégis már az első kör idején jelen voltak. A természet valamennyi birodalma számára kiválasztott bizonyos forma-csoportokat. Tette ezt azzal a céllal, hogy azokat megelevenítve, a fejlődés későbbi fázisaiban majd belőlük alakulhasson ki mindaz, amit a Logosz a Föld Lánctól mint eredményt kíván. E formákkal kapcsolatos terveket, valamint a formálásukhoz szükséges sűrűségig anyagba öltöztetett formákat is a Manu átadta Hold Urai egy bizonyos csoportjának, kiknek az volt a feladata, hogy az Föld Lánc fejlődési gépezetét mozgásba lendítsék. Ők pedig az első lánc mind a hét bolygóján elkészítették ezeket a formákat és amint elkészültek, a Hold Lánc állat emberei azonnal magukra öltötték, megszilárdították és használni kezdték ezeket - mi több, maguk is kialakítottak más formákat, amiket a náluk alacsonyabb fejlettségű holdi állatok vehettek birtokba. A XVII. fejezetben már ismertetett elvnek megfelelően a legalacsonyabb fejlettségű egyedek öltenek testet elsőként egy új bolygón. Így hát a „fonalas” kauzális testtel rendelkező Holdi állatemberek voltak azok, akik a legkezdetlegesebb formákat felöltve elsőként jelentek meg a Föld Láncon - nekik jutottak az úttörő feladatok. Velük együtt érkeztek az állatok hatalmas tömegei a Hold Lánc D bolygójáról. A hajórakományok nagyjából 100 000 éves időközökkel egymás után érkeztek, majd a szállítmányok leálltak, és igen hosszú szünet következett az első és második kör idején, mialatt az addig megérkezettek az említett úttörő munkát végezték.

116

XXXVIII. ábra: A Föld Lánc Első Köre

Az ő haladásuknak megvolt az a különös jellemzője, hogy nem onnan folytatták fejlődésüket, ahol az a Hold Láncon abbahagyták, hanem sokszor újra végigjárták annak valamennyi fokozatát. Vagyis a Föld Lánc első körének minden bolygóján beléptek az Első Elemi Birodalomba, gyorsan átszáguldottak rajta, majd továbbléptek a Második Elemi Birodalom formáiba. Ezután következtek sorban a Harmadik Elemi Birodalom, az Ásványi, Növényi és Állati Birodalmak, míg végül újra elérkeztek az Emberi Birodalomba, amint azt a XXXVIII. ábra bemutatja. A fejlődésüket az egyes bolygókon irányító Barhishadok elképzelésének megfelelően mindegyik birodalomban elvégezték a formák kialakításának feladatát. E primitív egyedekre leginkább talán úgy tekinthetnénk, mint olyanokra, akik beleömölvén a vezetőik által készített öntőformákba, sűrűbb anyagi formába alakították azokat, ezzel előkészítve a formákat az utánuk jövők számára. Miután véghezvitték ezt az első kör mind a hét bolygóján, e kör hetedik bolygóján utolsó alkalommal érték el az emberi szintet. Azóta nem kellett ezt a fajta nehéz munkát végezniük, hiszen a második körben már kezdettől fogva emberekként jelentek meg. Ám a második kör első bolygójának emberisége még olyan kezdetleges szinten állott, hogy az ebből eredő előnyösebb helyzet alig volt érzékelhető. A Föld lánc egymás után következő köreiben a formák fejlődésének alakítói a korábbiak értelmében a Barhishad Pitrik. A Hold lánc G bolygójáról származó legalacsonyabb osztályuk készítette a Föld Lánc első körének kezdetleges, ősi formáit. A Hold Lánc F bolygójáról származók végezték ezt a Föld Lánc második körében. Az E bolygóról érkezettek voltak a Föld Lánc harmadik köre formáinak építői, míg a jelenlegi, negyedik kör formáit a Hold Lánc D bolygójáról származó Barhishad-oknak köszönhetjük. Ha számba akarjuk venni azt a keveset, amit az első körről tudunk, akkor azzal kell kezdenünk, hogy az A (akkor felső mentális szinten létező) bolygó emberét alig nevezhetjük embernek - ő még 117

csak egy gondolat. Gondolat egy majdan testet öltő elméről, mely annyiban hasonlítható később kibontakozó képességeihez, mint amennyire bármelyik egy hónapos magzaton mutatkoznak a felnőtt emberi test képességei. Tudatossága ekkor még igen alacsony fokon áll. A B (akkoriban alsó mentális, de a második körtől asztrális) bolygón szinte minden az alsó mentális szinthez kötődött, az asztrális szintre alászállás még épp csak megkezdődött. A C (Mars) bolygón az embereknek jól körülhatárolt asztrális testük volt. És bár kezdetben ezek nem többek sodródó, formátlan, felhőszerű képződményeknél, a bolygó periódus vége felé már észrevehető, hogy kezdtek gázokból és éterikus anyagból készült burkot vonni maguk köré. A jelek szerint a táplálékul szolgáló anyagokat a környező forró atmoszférából vonták ki. Úgy látszik, hogy az egymást követő megjelenési formákat egymást váltó fajoknak kell tekintenünk, és mivel pontosan hét ilyen volt megfigyelhető, ezek mind gyökérfajok kellett hogy legyenek. Továbbá ezek mindegyike egy-egy testet öltés is volt egyben (ha egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről), mert minden egyed végig élte az egész gyökérfaj élettartamát. Szaporodásuk osztódással történt. A megfigyelések szerint az akkori bolygó periódusok mérhetetlenül hosszabbak voltak, mint ma, ám az élet fejlődéséről ma alkotott fogalmainkkal még így sem könnyű felfogni, hogy az akkori kezdetleges szinten álló emberek hogyan találtak módot egyáltalán bármilyen fejlődésre. Az alacsonyabb szintű birodalmakban néhány éterikus testben élő egyed megpróbálkozott azzal, hogy növényi álomképpé váljon - kevés sikerrel. Az ásványok éterikus teste ugyan már megformálódott, de mivel e korai szakaszban még csak néhány alsík atomjai voltak életre keltve, ezek még nem voltak teljes értékű éterikus testek. Ezen túl az atomok igen lomhák voltak, mert - ez lévén a lánc első köre - a spirilláknak még csak egyetlen készlete volt aktív. Mostanra a világ akkori állapotát nagy vonalakban már felvázoltuk, de néhány további részlettel a képet még tovább árnyalhatjuk. Mivel túlnyomórészt a Holdról vetődtek át olvadt állapotban a Földre, az ásványok valamivel szilárdabbak voltak, mint a Merkúron. Úgy tudjuk, hogy a réz gőz állapotban volt, ezért a hőmérséklet 3500 Celsius fok felett akármilyen értéket elérhetett. Szilícium is látható volt, de az anyag nagyobbik része még csak a mai kémiai elemek elődjeként létezett, a mai összeállítások még nagyon ritkán fordultak elő. A Föld hatalmas tömegű gőzbe burkolózott ami magába zárta a hőt, ezért a bolygó csak nagyon lassan hűlhetett. A sarkokon fortyogó, sárszerű anyag volt, ami fokozatosan megállapodott, majd néhány évezred múltán zöldes foltok jelentek meg itt, amikből később növények alakultak ki. A bolygó periódus vége felé a hőmérséklet lényegesen - átlagosan mintegy 550 Celsius fokig csökkent, bár egyes területeken ennél sokkal forróbb maradt, míg máshol egészen a víz forráspontja közelébe hűlt le. Az E (Merkúr) bolygón úgy látszott, hogy csak az éterikus anyag 3 magasabb változata található, ellentétben a Földön található 4-gyel. Az emberiség láthatóan előre haladt, bár tudatosságuk még ekkor is amőba-szerű. Ennek ellenére már ekkor nyilvánvaló jelei mutatkoznak az emberiség kétirányú törekvésének, egy felfelé törésnek, hogy tudathordozóit tökéletesítse, és egy lefelé törésnek, hogy alsóbb tudathordozóit jobban összesűrítse - ha mégoly vakon keresi is ezek módját még. Igaz ugyan, hogy nagyon kezdetleges volt minden, mégis minden bolygó előrelépést jelentett az azt megelőzőhöz képest. Ezzel együtt úgy látszik, hogy az ember még az anyagi síkok azon alsíkjain sem volt egészen tudatos, amelyeken éppen akkor létezett. Úgy fest, mintha minden alsík további részekre lett volna bontva, és az ember az alsíkoknak csak e töredék szintjeit volt képes használni.

118

Kevés ismeretünk van az F és G (ebben a fázisban alsó és felső mentális síkon létező) bolygókról, eltekintve attól, hogy itt volt először megfigyelhető a korábbiakban ismertetett „kibukás” jelensége24. Természetesen nem szabad megfeledkezni arról, hogy az alsóbb síkok anyaga soha nem vándorol át az élethullámmal együtt az egyikről a másik bolygóra. Csakis az Egók települnek át, akik ezen újabb bolygóhoz tartozó anyagot vonják maguk köré, kezdeti fizikai testüket pedig azoktól kapják, akik már az újabb bolygón élnek. Az első körben, mikor a formák először jelentek meg (a Föld Láncon legalább is) az emberi formák az állatiból emelkedtek ki, pontosan úgy ahogy azt Darwin evolúció-elmélete hirdeti. Van azonban egy igen lényeges különbség darwini elmélet és az okkultizmus tanításai között. Ugyanis a véletlenszerű változásokon alapuló természetes kiválasztódás útján várható elképzelhetetlenül lassú haladást az okkultizmus az irányító értelemmel helyettesíti - mind a változások előidézését, mind a kiválasztódást illetően. Az okkultizmus azt tanítja, hogy a formák kizárólag azért fejlődnek, hogy alkalmasabb kifejezőeszközeivé váljanak a bennük kibontakozó életnek. A mostani (negyedik) kört tekintve azonban az okkultizmus tanai szöges ellentétben állnak a darwini elmélettel, mert ahogy azt később látni fogjuk, az okkultizmus állítja, hogy az emberi létforma már a ma általunk ismert emlősöket megelőzően létezett a Földön.

24

Lásd a XIII. (Ítéletnapok) fejezetet. (A ford.)

119

3XXVIII. A Föld Lánc második köre A második körben a bolygók egy fokozattal mélyebbre ereszkedtek az anyagba, így elérkezve arra a szintre ahol ma is vannak, vagyis 2 alsó mentális, 2 asztrális, és 3 fizikai bolygóvá váltak. Ebben körben a D (Föld) bolygó hőmérséklete jelentősen tovább csökkent, így most már a réz folyékony, sőt néhol szilárd állapotban is előfordult. A sarkok közelében némi szilárd talaj is mutatkozott, de ha a felszínen lyukat ütöttek, abból még lángok törtek elő. Mivel az első körben elkészült formák már jelen voltak, nem volt szükség ismételt felépítésükre. Ebben a körben az ember az anyag (al)síkjainak első és második al-osztatán működött, vagyis bár testében jelen volt az anyag valamennyi síkjának valamennyi alsíkja, kizárólag a két legalsó alsík két alsó al-osztatát volt képes használni. A fajok már sokkal jobban meghatározhatók és világosan megkülönböztethetők egymástól. Az emberek ekkor már nem pusztán éterikus anyagból és gázokból álló sodródó felhők, hanem testüket már bizonyos fokig sikerült összesűríteni, megszilárdítani, bár még továbbra is visszataszítóan kocsonya-szerűek és határozatlan formájúak voltak. Kéz és láb helyett megfigyelhető fura, alaktalan kitüremkedéseik miatt H. P. Blavatsky „puding zacskóknak” nevezte ezeket. A kör elején ezeket a kitüremkedéseket még csak átmenetileg nyújtották ki, valahogy úgy ahogy egy amőba teszi ezt. Ám a „mozdulat” gyakori ismétlődése következtében a kitüremkedések idővel állandósultak, és ez egyúttal el is kezdte őket megközelítőleg abba a formába gyúrni, amivé végül majd ki kell fejlődniük. Sokan e teremtmények közül olyan könnyűek és ritkák voltak, hogy képesek voltak ide-oda sodródni az akkori sűrű atmoszférában. Mások mászás helyett inkább gurulva változtatták helyüket, de egyikük sem volt képes segítség nélkül álló helyzetben magát megtartani. Egy a testükre mért ütés helyén horpadás keletkezett, ami lassan feltöltődött és eltűnt, hasonlóan a vízkóros ember húsához. A test elülső részén egyfajta szívó szájszerv volt, amin keresztül az ember a táplálékot felvette. Ezzel rátapadt egy másikra, és egy lyukas tojáshoz hasonlóan kiszívta azt, míg végül a kiszívott egyed petyhüdten elernyedve elpusztult. A fókáéhoz hasonló uszonyszerű kezük volt, és örömüket vidám csiripelő, kürtölő hangokkal fejezték ki. Ez az öröm egyfajta általános jó érzés volt, míg a fájdalom mint erőteljes kényelmetlenség jelentkezett náluk - semmi heves, csak homályos jó és rossz érzések. A bőr néha recés felületű volt, ami különböző színárnyalatokat kölcsönzött neki. Később lassan kezdett eltűnni a formátlanság, és valamivel emberibb alakot öltöttek, mozgásuk pedig a hernyókéhoz hasonló mászássá változott. Még később az északi pólust övező szárazföld-darabon a lények elkezdtek kezeket és lábakat kialakítani, és bár nem voltak képesek felegyenesedni, de a kifejlődő értelem jelei már felfedezhetők voltak bennük. Megfigyeltek egy Barhishad-ot, aki miután magnetizált egy szigetet, odaterelt egy csordára való tengeri tehénre vagy delfinre emlékeztető teremtményt, (noha fejük még nem volt azokéhoz hasonlóan kiformálva). Ezeket megtanították, hogy egymás kiszívása helyett inkább legelésszenek, és ha mégis egymást ették meg, egyes testrészeket előnyben részesítettek mások helyett, ami kialakulóban levő ízlésre enged következtetni. A szájként szolgáló horpadás egy tölcsérszerű képződménnyé mélyült, és kezdett kialakulni a gyomor is, ami azonnal kifordult ha valami nemkívánatos került bele. Megfigyeltek ezek közül egyet, amelyik teljesen kifordította magát, de ettől semmivel sem érezte magát rosszabbul. A Föld felszíne még mindig nagyon ingatag volt, ezért előfordult, hogy ezek a teremtmények megégtek vagy részben megfőttek. Ezt láthatóan nem kedvelték, és ha túl erős ilyen hatás érte őket, akkor összeroskadtak. 120

A szaporodás módja a bimbózás volt. Először megjelent egy kitüremkedés, ami egy idő után levált, és ettől kezdve független életet élt. Magasabb rendű tudathordozói tekintetében az ember még mindig sajnálatra méltóan befejezetlen volt. Volt ugyan neki valami olyasmi, amit ő elmének tartott, továbbá valamiféle zsenge asztrális teste, ám tudatossága még pislákoló és homályos volt, gondolatereje pedig csekély inkább csak ösztönök vezérelték, semmint az ésszerűség. Az idő múlásával a testnek az a vége, ahol a tölcsérszerű nyílás volt, kezdett kissé elkeskenyedni, és egy apró központ formálódott benne, amiből a messzi jövőben majd agy fejlődhet ki. Egy kisebb kitüremkedés is megjelent itt, és kialakult az a szokás, hogy haladás közben ez a szájat is hordozó rész legyen elöl, és az ebből eredő állandó ingerek elősegítették a további fejlődést. Ebben a körben a (fonál kauzális testtel rendelkező) állat-emberek fenntartották vagy javították emberi fejlettségi szintjüket, valamint a kör végére az állatok első osztálya is egyértelműen elérte az emberi szintet. Hasonlóan ahhoz, ahogyan az első körben valamennyi ásványét, a második körben valamennyi növény ősképét is lehívták, de még sok időnek kellett eltelnie, míg ezeket meg is valósították. A növényi életet a sűrű, fojtó atmoszféra tartotta fenn. A fűre emlékeztető növények a meleg sárban 15 méter magasságot - no meg ehhez illeszkedő vastagságot is - elérve egész erdőket alkottak, és hihetetlenül gyorsan nőttek. Valószínű, hogy jelenlegi kőszén telepeink főként ennek a korszaknak a termékei. A kör vége felé a Föld már eléggé megszilárdult, és már csak kellemesen meleg volt. Ám még mindig nagy volt a - vélhetően zsugorodásból származó - recsegés-ropogás, és minden domb egy aktív tűzhányó volt. A Mars már jobban megszilárdult, és kisebb méretéből eredően gyorsan hűlt, de az élet rajta nagyon hasonló volt a Földéhez. A második körben a formák építését a Hold Lánc F bolygójáról érkezett Barhishad-ok irányították. A Hold Lánc állat-emberei, akik az első kör idején sebesen áthaladtak valamennyi birodalmon, a második kör első bolygóján a kezdetleges emberiség tagjaiként öltöttek testet, és ettől kezdve mint emberi lények folytatták fejlődésüket. A második kör idején a holdi állatok első rendje is elérte az emberi fejlettségi szintet.

121

XXIX. A Föld Lánc harmadik köre A Föld lánc harmadik körének idejére már számunkra jobban felfogható állapotok alakultak ki. A kezdeti bolygókon is az emberek a korábbiakhoz mérten sokkal inkább emberi formát öltöttek, bár ez még mindig elég alaktalan és óriási volt - igen távoli attól, amit gyönyörűnek nevezhetnénk. A C (Mars) bolygón néhány állat kezdett továbbfejlődni, habár ezek kezdetben inkább esetlen farönkre emlékeztettek. Az idő múltával viszont ebben a körben elsőként nekik sikerült felismerhetően emberi testet kialakítani, akkor is, ha az eleinte még mindig éterikus volt, és jobban hasonlított valamilyen gyíkszerű majomhoz, mint a ma ismert emberhez. Még mindig kocsonyaszerű volt, azaz ahol megbökték a bőrét, ott egy hosszú ideig megmaradó horpadás keletkezett. Volt már egy kezdetleges csontozata, bár ezeket még inkább porcogóknak nevezhetnénk, mint csontoknak. Nem voltak elég merevek ahhoz, hogy álló helyzetben megtartsák magukat, ehelyett csúszkáltak-hemperegtek a folyópartok lágy, langyos sarában. A Mars fizikai állapota nagyon eltért a ma általunk ismerttől, mert a vízhiánynak ekkor még nyoma sem volt, hanem éppen ellenkezőleg - a felszín három negyed részét víz borította, és csak egy negyede volt szárazföld. Ezért a ma ismert csatornák sem léteztek, és a fizikai viszonyok nagyon hasonlóak voltak a mai Földéhez. A vidék nagy része szép látványt nyújtott, ámbár a növényzet elég különös volt. Az atmoszféra klórral telített, fojtó, a mi számunkra belélegezhetetlen volt. Valamennyi állat őstípusát már ebben a körben lehozták, de ezek jó részét nem dolgozták ki egészen a jelenlegi (negyedik) kör közepéig. A Holdi állat-emberek (fonál kauzális testtel) erre az időre már sikeresen kialakítottak egy „kosárfonatú” kauzális testet, bár ez durvább szerkezetű volt, mint amilyet mások korábban a Holdon fejlesztettek, és ettől a időtől kezdve a Holdi emberek második rendje (a „kosárfonatúak”) is megkezdte beáramlását. Ezzel párhuzamosan a mag Manu már küldött szállítmányokat a Földre is (lásd az 1., 2. és 3. körről vázlatos áttekintő képet adó XXXIX. ábrát).

122

XXXIX. ábra: A Föld Lánc I., II. és III. Köre Megfigyeltek egy Manut, amint éppen egy rakomány kosárfonatút leszállított a Marsra, ami nagyon hűen felidézte Noé és az ő bárkájának történetét, valamint a hindu Purana-k Manujának legendáját, aki átszeli az óceánt hajóján az új világ magvaival. A Marsra megérkezvén a Manu rögvest meg is alakította e kosárfonatúak kolóniáját. Ez a bizonyos csapat kosárfonatú a Hold Lánc G bolygójáról érkezett, vagyis mivel a legkésőbb érték el ezt a fokozatot, a kosárfonatúak legkevésbé fejlett osztályába tartoztak. A Manu úgy alakította a dolgokat, hogy e csoport tagjai a harmadik gyökérfaj legígéretesebb családjaiban szülessenek meg, majd miután felcseperedtek, összegyűjtötte őket egy kolóniába, hogy ott gyorsabban fejlődjenek és a kolóniából hamarabb válhasson a negyedik gyökérfaj bölcsője. A kolóniában az embereket egy kaptárnyi méhhez hasonlóan (lásd A kauzális test c. munka 12. fejezetét) egyetlen központi akarat mozgatta: a Manué. Ő volt a forrása azoknak az erő áramlatoknak, amelyek valamennyiüket irányították. Egy másik csapat kosárfonatú a Hold Lánc F, egy harmadik pedig annak E bolygójáról érkezett. Először az F bolygóról származók érkeztek meg, és megalapozták a Mars Negyedik Gyökérfaját, az E bolygóról származók pedig az ötödiket. A Manu segítő gondoskodása mellett lassan kifejlesztettek magukban némi vonzalmat és 123

értelmet. Kezdetben barlangokban éltek, majd hajlékokat kezdtek építeni, sőt az őslakókat is megtanították ezek építésére, így hát ebben a fázisban még a kosárfonatúak is vezetőkké váltak. Kosárfonatúink ugyan hermafroditák voltak, de valamelyik nem jellegzetességei többnyire jobban fejlettek voltak mint a másikéi, és két egyedre volt szükség a szaporodáshoz. Az alacsonyabban fejlett típusok esetében más szaporodási módok is léteztek, így akadtak még primitív, hidra-szerű emberek is, akiknél bimbózás, mások esetében az izzadás, megint mások esetében a tojásrakás volt a szaporodás útja. Ám ezek nem fordultak elő a kosárfonatúak körében. A marsi ötödik gyökérfaj idejére a társadalmi berendezkedés megváltozott, és az értelem magasabb fokát érték el. A méh-szerű viselkedés megszűnt ugyan, de az egyedeknek kevés egyéni jellemzőjük volt, és többnyire együtt, mondhatni a Manu által terelgetett nyájakban mozogtak. A kauzális test kosárfonata sűrűbb szövésűvé vált, jól szemléltetve azt, mire lehet képes az élet azokban, akik végső soron saját maguk formálói, és nem részesülnek ama hatalmas lökés jótékony hatásából, ami a negyedik körben a Láng Urainak volt köszönhető. Ennek a típusnak a képviselői még ma is gyakran felismerhetők közöttünk - ők a közvélemény rabjai, akik azért vallanak bizonyos nézeteket, mert mások is így tesznek, és akikre a döntő befolyást mindig egy Kovácsné gyakorolja. Azért persze gyakran igazán jó emberek ők, de túlnyomórészt a nyájszellem uralja őket és kibírhatatlanul unalmasak. Volt még egy másik, vad típusa is a kosárfonatúaknak, akik nem közösségekben éltek, hanem párokban az erdőket járták. Fejük hátul csúcsban futott össze, ellenpontját képezve így ugyancsak hegyes álluknak, és hát e két csúcsban végződő fej meglehetősen furcsa és taszító látvány volt. Fejtetőjükön a csont igen kemény volt, amit bakkecskékhez hasonló módon használva egymásnak rohanva küzdöttek. Akadt még néhány ennél is alacsonyabb rendű típusuk, fákon élő, különös gyíkszerű teremtmények. Ezek nagyobb termetűek voltak, mint a „fonalak”, akiket fel is faltak, ha csak szerét ejthették. Éltek még a Marson hatalmas, krokodilushoz hasonló húsevő fenevadak is, akik ádáz ellenfelei voltak az embereknek. A harmadik kör a Földön sokban hasonlított a Marson tapasztaltakhoz. Az emberek kisebbek és sűrűbb testűek lettek, ám a mi jelenlegi fogalmaink szerint még mindig óriási, gorilla-szerű testük volt. Már a kezdetektől fogva tömörebbek voltak, és elkezdtek felegyenesedve járni, de még eléggé bizonytalanul, és amint rájuk ijesztett valami vagy üldözőbe vették őket, azonnal ismét négykézlábra ereszkedtek. Testükön szőrt és sörtéket kezdtek növeszteni, de még mindig laza és petyhüdt volt testük. Börük sötét volt, és furcsán lapított formájú arcukat alig lehetett emberinek nevezni. Szemük apró volt és érdekesen távol ülő, amiért oldalra is ugyanolyan jól láttak mint előre. Rendkívül erőteljes alsó állkapcsuk volt, míg egy furcsa, kolbásszerű húsredőtől eltekintve a helyén gyakorlatilag nem volt homlokuk, vagyis így az egész fej furcsán emelkedett hátrafelé. Karjaik a miénkhez mérten aránytalanul hosszúak voltak, amiket nem lehetett őket könyékben teljesen kiegyenesíteni, és ez a hiányosság a térdek esetében is fennállt. A kéz és lábfejek óriásiak és formátlanok voltak, a sarkak majd' olyan messze hátranyúltak mint amennyire a lábujjak előre, így aztán emberünk éppoly gyorsan és biztosan tudott hátrafelé lépkedni, mint az ellenkező irányba. E szokatlan módját a helyváltoztatásnak a fej hátsó részén meglevő harmadik szem is lehetővé tette, melynek elcsökevényesedett maradványával (tobozmirigy) még mi is rendelkezünk. Még ekkoriban sem nagyon rendelkeztek az emberek értelemmel, pusztán ösztönök és szenvedélyek munkáltak bennük. Nem ismerték a tüzet és nem tudtak számolni. Többnyire valami nyálkás csúszómászó volt a táplálékuk, de gyakran valami ősi szarvasgombához hasonlót is kiástak 124

és megettek, valamint leszaggatták az óriás páfrányok tetejét is, hogy megegyék róla a termést. A Föld benépesedésének közepe táján bekövetkezett a nemek szétválása. Nem sokkal ez után pedig a Hold Lánc D (Hold) bolygójáról származó Holdi emberek második rendje (kosárfonatúak) megkezdte testet öltéseit itt a Földön. Őket követték a Marsról származó kosárfonatúak, mindkét típust talán meglehetősen értelmes gorillákhoz hasonlíthatnánk. Kezdetben a már ott élő emberiség tagjaiként születtek meg, de hamarosan egy új típussá különültek el, amelyre a kisebb, sűrűbb test és világosabb bőrszín volt jellemző, és egészében véve megjelenése sokkal jobban emlékeztetett a ma emberére. Állandó háborúban álltak a korábbi, óriási testű népekkel, akik ha alkalmuk adódott rá, elfogták és felfalták őket. De a később érkezetteknek jóval magasabb értelmi színvonaluknak köszönhetően végül sikerült óriás elődeiken felülkerekedni, és megregulázva azokat viszonylagos rendet teremteni. Végül szinte az egész bolygó az ő uralmuk alá került, és a korábbi fajoknak vagy be kellett illeszkedniük egy civilizáltabb élet keretei közé, vagy elűzték őket kevéssé kívánatos, elhagyatott vidékekre. Az állatok javarészt pikkelyes bőrűek voltak. Közülük még azokat is tollak helyett inkább pikkelyek fedték, melyeket már madaraknak neveznénk. Szinte mindegyikük ugyanabból a „műhelyből” származó, össze nem illő - félig madár, félig hüllő - darabokból összetákolt fércmunkának látszott, és egészében véve visszataszító volt. A Holdi állatok második rendje ebben a körben érte el az emberi szintet. A Föld még mindig messze nem volt olyan nyugodt, mint manapság, mert a földrengések és tűzhányókitörések fájdalmasan mindennapos események voltak, így az élet igazán veszélyes dolog volt. A felszín formája mindenben eltért a ma ismerttől, és úgy látszik a hegyek ma már ismeretlen, elképesztő magasságokba nyúltak. Az óriási vízesések és örvények szintén a mindennapos jelenségek közé tartoztak. Ezzel együtt a Föld ekkorra már sokkal jobban hasonlított mai világunkra, mint a megelőző bolygók közül bármelyik - tulajdonképpen a legjobban, mióta a Holdat elhagytuk. Valamivel később még városok is épültek. Ebben a körben a Hold Lánc E bolygójáról származó Barhishad-okon volt a sor, de munkájuk jobban hasonlított állatidomításra, mint az emberiség fejlesztésére. A korábbi körökhöz hasonlóan most is bizonyos összetevőkre koncentráltak mind a fizikai, mint a finomabb testek esetében, így ezek a Barhishad-ok a fizikai, asztrális és mentális testek anyagának harmadik alsíkjain munkálkodtak, de ez természetesen csak ezen alsíkok harmadik al-osztatára értendő. A Földön akkoriban elterjedt szaporodási módok mára már a természet alacsonyabb birodalmaiba szorultak vissza. Az első és második gyökérfajok teste még nem sűrűsödött meg egészen, ezért az ő esetükben még az osztódás is előfordult, de a harmadik gyökérfajtól kezdődően már változatos a kép: a kevésbé fejletteknél hidra-szerű bimbózás; a test különböző részeibőlszerveiből sejtek „kiizadása”, melyek aztán hasonló szervekké, majd az eredeti egyed kicsinyített másává fejlődtek; tojásrakás, melyben apró emberi lények fejlődtek. Ezek hermafroditák voltak, melyeknél idővel egyik vagy másik nem jobban kifejletté vált, de sohasem oly mértékben, hogy egyértelműen hím vagy nőneműnek lehessen őket tekinteni. Mikor az emberi faj továbblépett a Merkúrra, egészében kétségtelenül jelentősen előrelépett a fejlődésben. Sokkal erősebb vonzalomra lettek képesek, és határozott jelei mutatkoztak közöttük az önzetlenségnek mikor megosztották élelmüket egymással, ahelyett hogy marakodtak volna rajta, amint azt korábban gyakran tették. A Holdi emberek (teljesen kiformált kauzális testtel) jelenléte erős lökést adott fejlődésüknek, és bár az emberiség zöme még mindig állatias és igen fejletlen volt, az együttműködés és egy 125

kezdetleges civilizáció kialakulásának első jelei ekkor már felismerhetőek voltak. Az ezt követő F (asztrális) és G (alsó mentális) bolygók viszonyairól semmit sem tudunk.

126

4XXX. A negyedik kör A, B és C bolygói A negyedik kört gyakran az emberi kör néven is említik, mert ennek kezdetekor valamennyi gyökérfaj ősképét lehozták és megjelenítették az A bolygón. Ezen ősképeket megvizsgálva lehetséges előre látni, hogy a jövő embere minden tekintetben kifinomultabb tudathordozókkal bír majd, és sokkal szemet gyönyörködtetőbb lesz megjelenése, ezzel is kifejezve spirituális fejlettségét. A tanulmányozó felidézheti azt is, hogy az ásványok a negyedik körben érik el tökéletességüket, azaz a legnagyobb sűrűségű és keménységű állapotot. Madártávlatból szemlélve, három lényeges, e kört a korábbiaktól megkülönböztető jellegzetességet láthatunk: 1) Az elemi eszencia állapotának megváltozását. 2) Az állati birodalom felől nyíló ajtó bezárulását, és ezzel egy időben az Ösvény felé vezető ajtó kinyílását. 3) A három megelőző kör gyors megismétlését a negyedik (D, Föld) bolygón. Az első ponttal ebben a fejezetben foglalkozunk, a másik kettőt későbbi fejezetekben ismertetjük. A negyedik kör A bolygójának alsó mentális síkján már határozottan kialakult az elme, ezért azt mondhatjuk, hogy az ember ebben a körben kezdett el gondolkodni igazán. Ám ennek eleinte korántsem volt jó hatása. A korábbi körök idején az ember még nem volt eléggé fejlett ahhoz, hogy gondolatformákat alkosson, ezért az elemi eszenciára kizárólag a Dévák gondolatai hatottak, így minden békés és harmonikus maradt. Most azonban az ember nekilátott a maga önző és békétlen gondolataival alaposan felforgatni ezt a kellemes állapotot. Nézeteltérések, nyugtalanság és viszálykodás uralkodott el, és az elementálok kezdtek ellenségessé válni, hiszen az ő nézőpontjukból szemlélve az ember már nem egy volt az állatfajok között, hanem független, uralomra törő lény, és mint ilyen vélhetően ellenséges és támadó hajlamú. Ennek megfelelően az állati birodalom egyre jobban elidegenedett, és kezdett félelemet, gyűlöletet érezni az ember irányában. Mikor pedig az élethullám elérte a C (Mars) bolygót, ott a megszokott mag-népesség mellett szembe találta magát egy a bolygót birtokló másik, igen visszataszító fajjal, melyet a Titkos Tanítás „szörnyűséges és rossz vízi emberek”-ként említ. Ezek nagyon gyenge fejlettségű kosárfonatúak voltak, akik közül néhányan félelem és gyűlölet által egyéniesültek. Az előző körből további fejlődésre alkalmatlanságuk okán hátrahagyottak leszármazottai ők, akik azóta is természetük gonosz oldalának kiteljesítésén munkálkodtak. Pikkelyes bőrű kétéltűek voltak, félig hüllők, félig emberszerű majmok, hátborzongató tarantulapók szerű tekintettel a szemükben, akik számára a sátáni gonoszság és kegyetlenkedés kitűnő mulatság volt. A jelek szerint volt némi alantas jellegű hipnotikus erejük is, egyfajta primitív kiadású Malakurumbák voltak, amint azokat H. P. Blavatsky bemutatja a Nilgiri-hegyi törzsekről szóló beszámolójában. Mikor az élethullám visszatért a Marsra, a visszatelepülő emberiség hamarosan kellően megvetette a lábát ahhoz, hogy megszabadítsa magát az eme borzalmas vademberek okozta rettegéstől. Az akkori emberiség történelmének első erődítményeit éppen azért emelték, hogy a várható támadások ellen megvédjék magukat. Az első kezdetleges városok is azért épültek, hogy az ezektől kiinduló ellenségeskedéssel a nagy csoportokban együtt élő emberek sikerrel szállhassanak szembe. 127

Kezdetben az építményeket főleg fából és sárból építették, bár előfordultak faragatlan kőből rakott halmok is. Ekkor, a negyedik gyökérfaj idején a Hol Urai közül néhányan testet öltöttek az akkori emberek körében, és sok dolgot megtanítottak nekik, egyebek mellett a tűz használatát is, de ezt saját maguk még nem tudták meggyújtani, hanem Nagy Segítőik gyújtották meg számukra, és ők ettől kezdve szakadatlanul őrizték a lángot. Már a nagyon korai időkben szigorú szabályokat alkottak, hogy a közös tűzet állandóan táplálni kell az erre a célra kialakított épületben, ahol ezt a feladatot legtöbbször a munkára vagy harcra még képtelen fiatal lányok látták el. Kétségkívül ebben gyökerezik a tűz szentségének képzete, a tűzé melynek folytonos táplálása és őrzése a vesta szüzek vallási kötelezettsége. De azért néha előfordult, hogy áradás vagy más természeti csapás következtében nagy területek népessége maradt tűz nélkül, és ilyenkor az embereknek nagy távolságokat kellett megtenniük, hogy újra beszerezzék ezt a nélkülözhetetlen elemet otthonaik számára. Akadtak vakmerő lelkek, akiknek az az ötlete támadt, hogy ilyen vészhelyzetekben a tüzet tűzhányók kráteréből szerezzék meg, és az ilyen kísérletek időről időre sok-sok életet követeltek. Ugyanezek az E bolygóról származó Hold Urai voltak azok, akik a vízhiány beköszöntével megtervezték a csatornák rendszerét, és a kosárfonatúak voltak azok, akik azt az Ő irányításuk alatt megépítették. A marsi tengerek nem voltak sósak, és a sarki jégsapkák olvadásából származott az öntözéshez használt víz, amivel lehetővé vált a föld megművelése és a növénytermesztés. Az ötödik gyökérfaj fehér bőrű volt, és a nagyot lépett előre a fejlődésben, mert a kezdetben még kosárfonatú kauzális testet sikerült teljesen kialakulttá fejlesztenie. Alapjában véve jó lelkű, jó szándékú és kedves emberek voltak, bár nem jutottak odáig hogy nagyszabású gondolatok, mély érzelmek vagy vonzalmak, esetleg az önfeláldozás eszméje felderengjen bennük. Már egy egészen korai fázisban a marakodás helyett inkább elkezdték megosztani az ennivalójukat, ami segítette a társas együttélés kifejlődését. Viszonylagos fejlettségüknek köszönhetően elkezdtek faragott kövekből házakat is építeni, bár kötőanyagot még nem használtak. Büszkék és harcosak voltak, de volt néhány különös hiedelmük, továbbá a jelek szerint híjával voltak minden kezdeményezőkészségnek. Ezért aztán az új dolgokat rémülten fogadták, és minden ilyesmit végtelelenül visszataszítónak és erkölcstelennek tartottak. Vajmi kevés volt bennük a kitartás, de még ennél is kevesebb volt az érvelés képessége. Mindent ötletszerűen csináltak, és semminek sem volt meg a maga rendes menete, legalábbis akkor ha az nem újdonság volt. Mégis, ha összehasonlítanánk őket némely ma élő földi emberfajjal, ebből sok tekintetben ők kerülhetnének ki nyertesen. A hatodik gyökérfaj emberei már sokkal erőteljesebb képességekkel bírtak, hiszen jóval több akaraterő és céltudatosság volt már sajátjuk. Hamarosan uralmuk alá hajtották az ötödik gyökérfajt, átvéve és messze tovább fejlesztve annak civilizációját. Sikerült meghódítani és egyesített uralmuk alá vonni az egész bolygót annak ellenére, hogy a népesség óriási többsége az ötödik gyökérfajhoz tartozott. Ezek az emberek sokkal eszesebbek voltak a többieknél, és találékonyságukat tekintve lángelméknek mondhatnánk őket. Ám az is jellemző volt rájuk, hogy mindent hirtelen nekibuzdulások formájában tettek, ahelyett hogy folyamatosan haladva végigvitték volna amit kigondoltak. Volt bennük még némi pszichikus készség is, de ez általában nem állt irányításuk alatt. Ami azt illeti, az irányításra való törekvés e marsi civilizáció teljes történetén végigvonuló jellemző volt.

128

Bár az emberek több tekintetben kitűnő adottságokkal bírtak, mégis minden akadozva működött. Amikor eljött az ideje, a hetedik gyökérfaj is magéhoz ragadta a hatalmat - de nem erővel, hanem inkább kimagasló értelmi képességei és ravaszsága által. Ők nem voltak olyan harcosak, és a számuk is végig jóval alatta maradt a hatodik gyökérfajénak, de sok tekintetben többet tudtak hatodik gyökérfajbeli társaiknál. Képesek voltak befogadni az új ötleteket, eszméket, világosabb fogalmaik voltak arról, hogy a mi a helyes és helytelen, szelídebbek és törvénytisztelők voltak, határozott elveket alkottak és azok szerint is éltek. Felsőbbrendűségük teljes egészében intellektuális természetű volt, már magas fokon gyakorolták az összetevők kombinálásának művészetét. Társadalmi együttélésüket valamelyest hasonlíthatnánk a hangyákéhoz vagy méhekéhez, és sok szempontból ők is győztesen kerülnének ki, ha némely jelenlegi földi fajjal összehasonlítanánk őket. Ennél a fajnál figyelték meg elsőként szélesebb körben az írás elterjedését. Készítettek szobrokat és képeket is, és bár ezek minden tekintetben eltértek a maiaktól, azt mutatják, hogy volt már némi fogalmuk a művészetről is. Ugyancsak ők voltak az elsők, akik vették a fáradságot, és nekiláttak utakat építeni.

129

5XXXI. A Föld Első Gyökérfaja Elérkeztünk a Föld negyedik körben történt benépesítéséhez, melynek Első Gyökérfajával ebben a fejezetben foglalkozunk. Ahogy a korábbi fejezetben már említettük, a negyedik körben a Föld különös sajátsága az, hogy a korai fajok újra végigjárják az utat, amit az első, második és harmadik körben megtettek. Ezt kifejezetten azért rendezték így, hogy azok az egyedek akik jelentősen lemaradtak a többségtől e különleges lehetőség és jelentős erőfeszítésük eredményeként utolérhessék a többieket. Az Első Gyökérfaj éterikus volt, mivel az első kört ismételte. A Második Gyökérfaj a második kört ismétlő a „puding zacskó” típus volt, míg a harmadik kört a Harmadik Gyökérfaj ismételte meg. A Negyedik Gyökérfajról mondhatjuk el, hogy a legjellemzőbb képviselője volt a negyedik kör fajainak. A továbbiakban ezeket az alapelveket fogjuk bemutatni, amikor egyenként valamennyi gyökérfajt részletesen megvizsgáljuk. A negyedik kör kezdetekor szörnyű felfordulás uralkodik a Földön. A természet gigantikus szülési fájásait szenvedi. Hegyomlások dörrenései, tomboló tűzhányókitörések, sziklák tömegét magával ragadva száguldó szökőárak, lavinaszerű lávafolyamok, melyeknek kitörései akár kisebb hegyeket játékszerként repítenek a magasba. Mindenhol lángok törnek elő, viharok, forgószelek és tornádók tombolnak. Az egész kép az első kört idézi fel kicsiben, ám most a nagyobb anyagsűrűség miatt a katasztrófa és felfordulás összehasonlíthatatlanul nagyobb mértékű, mint amikor a bolygók anyaga még ritkább volt. E szülési fájdalmak így folytatódnak 200 millió évig „megszakítás nélkül, majd ezt követően hosszú szünetekkel tagoltan periodikussá válnak” (idézett leírás a Titkos Tanításból). 300 millió éven át a természetszellemek szorgosan munkálkodtak: ásványokat, növényeket és alacsonyabb rendű állatokat formáltak meg. Az előző három kör maradványaiból kiválasztották az alkalmasnak ítélt megüresedett formákat és megkísérelték új, élő szervezetekké formálni azokat. Az eredmény mindenféle különös, hibrid szörnyek keveréke lett - félig állatok, félig emberek. A legkülönbözőbb féle és fajta hüllők jelennek meg. Úgy kell tekintenünk rájuk, mint a „természet gyakorlatlan kezének” munkáira, mert ezek az alacsonyabb rendű Dévák, természetszellemek művei voltak, akik a Hold Urainak irányítása nélkül tevékenykedtek. Amikor az izzó zűrzavar időszaka közeledik a végéhez, néhányan a Barhishad-ok közül eljöttek hogy megvizsgálják, vajon készen áll-e már a Föld az ember számára. Ekkor ezek az alacsonyabb rendű formák mind elenyésznek - valószínűleg azért, hogy szabaddá tegyék az utat az ember és általában a magasabb rendű életformák számára. Egy bizonyos időponton túl a hatalmas, háborgó, langymeleg óceánból fokozatosan kiemelkedik az első szárazföld is - a Meru25 Hegy csúcsa. Egyes korábbi forrásokban ezt mint az Északi Pólus csúcsát említik. Ez azonban nem földrajzi, hanem spirituális értelemben tekintendő a Föld pólusának. Ez az Elpusztíthatatlan Szent Föld - ma a Góbi sivatag területén található. Hívták még a Dévák Földjének, Shvetadvi26-nak, Fehér Szigetnek, Központi Földnek, és néha Jambudvipa27-nak is, ami egyben a Föld egészének is neve. A párszik Airyana Vaejo-nak nevezik, és joggal tartják úgy, hogy ott született nagy prófétájuk, Zoroaszter. A Meru hegy mint középpont körül hét nagy földrész emelkedett ki, melyeket néha Pushkara 25

26 27

Ez természetesen nem azonos a mai tanzániai Meru vulkánnal, itt a hindu mitológiából ismert szent hegyről van szó. Ma úgy tartják, ez egy ismeretlen hegy a Himalájától északra. (A ford.) Szó szerinti jelentése Fehér Sziget (A ford.) A hindu Purana-kban a bolygó egyik fő területe, és egyben Vishnu birodalma. (A ford.)

130

néven említenek, habár hogy pontosak legyünk, ez inkább a hetedik földrész neve - amely persze még ezután kell hogy megjelenjen, ha majd eljön a Hetedik Gyökérfaj ideje. Minden Gyökérfaj itt születik meg, függetlenül attól, hogy hová vezetik születése után. Az éghajlatát úgy jellemzik, mint gyönyörű tavaszt. A fejlődés folyamatában a következő fázist a Book of Wisdom (Bölcsesség Könyve) a következőképpen írja le. Megérkezett a parancs: „A dicső Chohan-ok szólították a légies testű Hold Urait: 'Formáljatok embereket, embereket a ti természetetekkel. Adjátok meg belső formájukat. Ő majd megépíti külső köntösüket. Férfiak és nők legyenek. És a Tűz Urai is egyben.' Mindegyikük elfoglalta a számára kijelölt földet. Heten voltak, mind a maga területén. A Hét Ház Ura, az Akaratszülte Urak, kik az élet-adás Szelleme által vezérelve magukból választottak le embereket, mindegyikük a maga területén. Hétszer hét árnyéka a jövőbeli embereknek született meg így, valamennyi a saját színével és fajtájával, valamennyi alacsonyabb rendű mint Atyja. Az Atyák, nem lévén csontjuk, nem adhattak életet csontokkal bíró lényeknek. Leszármazottjuknak nem volt sem formája sem elméje, ezért chhaya28-nak nevezték el őket.” Ennek értelme az, hogy a Hold Urai, a Barhishad Pitrik az Elpusztíthatatlan Földre leereszkedvén a saját éterikus testmásukból leválasztották ezeket a képmásokat vagy árnyakat, melyek az élet magvai lettek, mert megvolt bennük a lehetőség, hogy emberi formává fejlődjenek. Akaraterejük megfeszítésével megkétszerezték éterikus testmásukat, vagyis egy második éterikus testet materializáltak, állandósították azt, aztán kiléptek belőle. E formák óriási, rostos szerkezetű, nem nélküli üres héjak voltak, amik a sűrű atmoszférában és a sistergő óceánban lebegtek. Számunkra ezek gigantikus méretű kísértetnek tűnnének. Határozatlan, egysejtű lényre emlékeztető formájú, de körvonalaikat változtató, hatalmas, éterikus anyagból álló lényekként dülöngélnek és sodródnak tova. Színük a holdfényre emlékeztető sárgásfehér, de változó árnyalatokkal - megtalálható bennük minden forma csírája, melyet a Barhishad-ok a fejlődés korábbi fokozataiból gyűjtöttek össze. Az e munkát felvállaló Barhishad-ok osztálya hét jól elkülöníthető alosztályra volt bontható, és ezen alosztályok mindegyike a korábban említett hétből egy-egy földrész benépesítéséhez adta a formákat. Ezen kívül mind a hét - különböző fejlettségi szintű - alosztályban megtalálhatók voltak mind a hét típus (sugár) lépviselői, amint ezt a Bölcsesség könyvéből vett idézetben a „Hétszer hét árnyéka...” szövegrészlet sugallja. Az így született 49 változat lehetővé tette az ide érkező egyedek számára változatos fejlettségi szintjüknek és típusuknak megfelelő tudathordozók megépítését. Ezek az egysejtű-kinézetű formák a médiumok testénél is megfigyelhető szivárgással (lásd az Éterikus test c. munka médiumitást tárgyaló fejezetét) megegyező módon váltak ki a Barhishadok éterikus testmásából, és ezek szolgáltak testként az első gyökérfaj emberei számára. Maguk a formák nem voltak emberiek, de olyan egyedek vették birtokba ezeket, akik a továbbiakban emberi fejlődési vonalat követtek. Ezek az óriás formák tehát érzéketlenül, tehetetlenül sodródtak ide-oda. A beléjük költöző egyedek tudatossága az atmikus szinten állott, ezért vajmi kevés hatást gyakorolhattak eme esetlen héjakra, mert ezeknek mindössze gyenge hallása volt és valamelyes érzékenysége a tűz iránt. A Monádok mintegy kotlósként keltették e formákat, sugaraik melegével ébresztgetve érzékeiket, így formálva a külső világgal kapcsolatteremtésre képes majdani szerveket. A velük ekként kapcsolódó magas szintű tudat miatt néha az Istenek Fajaként is említik őket, továbbá a Jóga Fiai elnevezés is előfordul - ez utóbbi arra utal, hogy a testükként szolgáló chhaya-kat a Barhishad28

Az ezoterikus filozófiában használt értelemben a chhaya egy személy (többnyire) asztrális képmása.

131

ok jóga meditáció közben hozták létre. Hívták még őket ön-szülötteknek is, mert nem emberi szülőktől származtak. Róluk szólnak a zsidó Írások ahol a második Ádámot említik. Miután megalkották, a Barhishad-ok a saját energiájukkal mintegy életet leheltek beléjük. Ebben a Nap is segítségükre volt, midőn a természetszellemek Urának hívó szavára válaszként árasztani kezdte a Földre életet adó tüzét. [Ebből talán arra következtethetünk, hogy magukba fogadták a pránát avagy vitalitást a Napból.] E három alkotóerő - a Barhishad-ok, a Nap és a természet szellemek - együttes erőfeszítéssel „megformáltak egy jó rupa-t (formát). Ez már képes volt állni, járni, futni, feküdni vagy repülni. De még mindig csak chhaya volt, érzékek nélküli árny csupán. (Titkos Tanítás 3. kötet, 4. Stanza). Az Első Gyökérfaj vezérlő csillaga a Nap volt, vagy inkább az általa képviselt misztikus Uránusz bolygó. E lények a számukra kizárólag lehetséges osztódással vagy bimbózással szaporodtak, amint azt a hozzájuk ma leginkább hasonlítható egysejtűek a mai napig is teszik. Méretük növekedni kezdett, majd szétváltak - kezdetben két egyenlő részre, majd idővel egyre kisebb rész vált le. Az így bimbózással levált utód önálló növekedésnek indult, és elérve a kifejlett méretet maga is bimbózni kezdett. Bár ennek a gyökérfajnak is volt hét növekedési avagy fejlődési fázisa, esetében nem határolhatunk el egyértelműen alfajokat. A halál is ismeretlen volt számukra, mert „Sem tűz, sem víz nem tudta elpusztítani őket” (Titkos Tanítás 3. kötet, 4. Stanza). Ez nem is csoda, hiszen a tűz lételemük volt, a víz létezésének pedig nem is voltak tudatában. Korábban már említettük, hogy a hallóérzék kifejlesztése az ő feladatuk volt.

132

6XXXII. A Föld Második Gyökérfaja Az Első Gyökérfaj élettartamának ismeretlen hosszúságú korszakai idején a Föld kezdett kissé nyugodtabb hellyé válni. A kataklizmák immár nem az egész bolygóra, csak közvetlen környezetükre voltak hatással. Újabb szárazföldek bukkantak elő a vizes sivatagból, és az első kontinens szárazulatából kiindulva egy hatalmas lópatkó alakzatot formálva előbukkant a második, a Hyperboreai kontinens, vagy másik nevén Plaksha. Ez a mai Észak Ázsia területét fedte le, összekötve a mai Grönlandot Kamcsatkával, míg dél felől a mai Góbi sivatag terméketlen homokdűnéi helyén akkoriban hullámzó hatalmas tenger határolta. A Spitzbergákkal együtt a mai Svédország és Norvégia területe is részét képezte, és délnyugat felé még a Brit szigeteken is túl terjedt. A Baffin öböl a most ott található szigetekkel együtt akkoriban szárazföld volt. A trópusi klíma alatt gazdagon burjánzó növényzet fedte a napsütötte síkságokat, vagyis nem helytálló a Hyperboreai29 névvel járó képzettársítást e kontinensre alkalmazni, mert ez a boldogság és túlcsorduló életöröm földje volt. E név gyászos jelentését azoknak a későbbi koroknak köszönheti, melyekben lakóit elsöpörték a klímaváltozások és a kontinenst darabokra szaggatták a természeti katasztrófák. A Föld legrégibb ismert szárazulatai közül több a Hyperborea kontinens maradványa. Ezek közé tartozik Grönland, Izland, a Spitzbergák, Norvégia és Svédország északi területei, valamint Szibéria legészakibb csücske. Mikor elérkezett az ideje a Második Gyökérfaj megjelenésének, a természetszellemek egy sűrűbb anyagból álló, kissé merevebb héjat építettek a chhaya köré, és így „ Ez Elsőnek Külseje a Második Belsejévé lett” (Titkos Tanítás 3. kötet, 5. Stanza). Így tehát az Első Gyökérfaj - észrevétlenül átalakulva a Második Gyökérfajjá - eltűnt a színről, és az előző egyetlen testéül szolgáló chhaya az utóbbi éterikus testmása lett. A Második Gyökérfaj két jellemző típusra volt botható, mindkettő enyhe fogékonyságot mutatott a buddhikus tudatszintre. Ezen túlmenően az Első Gyökérfaj által kifejlesztett halláshoz a Második hozzáadja a tapintás érzékét, és e fizikai változások egyben jól visszatükrözik a buddhikus tudatszintre jellemző dualitást. Így hát a Monád átvándorol a Második Gyökérfajba, és a fizikai síkon működő érzékei a tapintással bővülnek, ami lehetővé teszi számára, hogy elkezdjen válaszolni a víz, a levegő és a tűz okozta külső ingerekre. Gyenge, monoton éneklő hangok törnek elő a leírhatatlan külsejű formákat öltött emberekből, nyílt magánhangzókhoz hasonló érthetetlen zajok, melyek halovány előfutárai a mélyben rejlő, de már ébredező érzéseknek. A bennük munkáló tudatosság inkább a magasabb szférákhoz tartozott, mint az alsó, anyagi világhoz. Innen eredt csendes, álomszerű gyönyöre is, miközben vajmi kevés fájdalom vagy gyönyörűség jutott el hozzá a külvilág felől. A magasabb síkokon szárnyaló, de az alsókhoz le nem érő monádi tudatosság volt ez, ám e formák érzékelési képessége - bár az Első Gyökérfajhoz mérten javult - még mindig igen tompa volt. E fajt Kimpurusha, a Nap és Hold Gyermekei néven tartják számon. Ők „a Sárga Atya és a Fehér Anya gyermekei” (Titkos Tanítás 3. kötet, 5. Stanza), azaz a tűzé és vízé, és a Brihaspati avagy a Jupiter bolygó volt vezérlő csillaguk.

29

A hyperboreai szó egyik elterjedt jelentése: nagyon hideg, fagyott, ill. ilyen vidék lakója (A ford.).

133

Színük aranysárga volt, néha egészen narancsszínbe hajló, máskor meg halovány citrom árnyalatú. Csodás színekben pompázó, rostos szerkezetű, gyakran fához hasonló formák voltak ezek, némelyikük már közelített az állati külső felé, megint mások félig emberi formát öltöttek. Megjelenésük nagyon változatos volt tehát, amint tovasodródtak, lebegtek, siklottak, másztak, miközben fuvolázó hangokkal szólítgatták egymást a szikrázó napsütésben káprázatosan zöldellő trópusi erdőkben, vakító színekben pompázó virágoktól súlyosan csüngő kúszónövények sűrűjében. Mindenütt lenyűgöző színkavalkád, a természet fenségessége buja ifjúsága teljében, élettől túláradó mozgás, egy festő palettáján össze- és túlfolyó színek: vázlat egy óriás kezétől. A két említett típus közül a korábban kialakultnak nem voltak nemi sajátosságai, hanem az első fajhoz hasonlóan bimbózással szaporodott. Ám ahogy a formák fokozatosan több és több sűrű anyagba burkolózva egyre merevebbek lettek, ez a szaporodási forma lehetetlenné vált, ehelyett apró utódok váltak ki belőlük. Ezt a mód hasonlított a verejtékezéshez, mert az utódok mint nyúlós, áttetsző verejtékcseppek szivárogtak ki az emberi bőr felszínéből, majd fokozatosan megkeményedve növekedni kezdtek és változatos formákká alakultak. A hindu Purana-k történeteiben számos utalás található e szaporodási módra ahol azt állítják, hogy valamennyi faj az ős-elődök bőrének pórusaiból született. Idő múltával a nemi jelleg kialakulásának első halovány jelei kezdtek mutatkozni e „verejtékszülte” második fajon - ám mindkét nemre jellemző szervek kezdeményeit fel lehetett ismerni bennük, vagyis e faj androgün volt. A természet alacsonyabb szintű birodalmait tanulmányozva kitűnik, hogy a fejlődés e fokozatai ma is felismerhetők, és nyilvánvalóvá válhat az is, hogy a természetszellemeket mindvégig egyazon terv fő elvei mentén vezették, habár a részletek terén végtelen a változatosság. A Második Gyökérfaj „embereitől” eredő kezdeményekből ezután a formák óriási változatossága közepette fokozatosan kialakult az emlősök rendje. Az emlősöknél alacsonyabb rendű állatokat a harmadik kör idején kidolgozott típusokból kiindulva a természetszellemek formálták meg, néha felhasználva ehhez emberektől származó összetevőket. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a Második Gyökérfaj a második kör gyors megismétlését célozta, melyben a formákat találóan „puding zacskóknak” nevezték el. E második faj ugyanilyen furcsa, leírhatatlan külsejű egyedekből állott. Mind az első, mind a második faj fejlődése már jó ideje tartott, mielőtt a Mars elnéptelenedett volna. Ennek az volt az oka, hogy e fajok egyedei számára a Mars akkori viszonyai túlságosan fejlettek lettek volna, míg az itteni kezdetleges állapotok pontosan megfeleltek nekik. E fajok tagjai közé hoztak be a a Barhishad-ok néhány, a Hold Lánc D bolygójáról származó, fejlődésben lemaradt egyedet, akik mintegy edzői feladatokat láttak el az itteni leszakadók körében. E leszakadók közül sokan meghálálták a különleges figyelmet, és a későbbiek során csatlakoztak a Harmadik Gyökérfaj első alfajában testet öltők legalacsonyabb rendű tagjaihoz. Ezeket tojásfejűeknek nevezték el, és hamarosan visszatérünk rájuk, amikor a következő fejezetben a Harmadik Gyökérfaj történetét vesszük sorra. Az Első és Második fajok idején a Föld népessége nagyon csekély volt, és az előbb említett különleges figyelmet olyan sok állat megkapta, amennyinek csak lehetséges volt annak érdekében, hogy közülük a lehető legtöbbnek sikerüljön emberré válni, mielőtt a Negyedik Gyökérfaj

134

élettartamának közepén „az ajtó bezárul”. Ezen túl még minden lehetségest megtettek azért, hogy siettessék a fejlődést azoknál, akiknél ez egyáltalán lehetséges, ezáltal a lehető legtöbbjüket felkészíteni a Vénusz Urainak érkezésére a Harmadik Gyökérfaj életének közepén.

135

7XXXIII. A Föld Harmadik Gyökérfaja Az első három kör fejlődését felidéző folyamat a (hindu Purana-kban Danavas néven említett) Harmadik Gyökérfaj ideje alatt is tovább folyt és mindaz, ami a harmadik kör közepén történt megismétlődött e fajnál, beleértve a fizikai síkon testet öltést és a nemek szétválását. De mielőtt a magát a folyamatot részletesen megvizsgálnánk, vegyük szemügyre magának a Földnek fizikai állapotát. A bolygó lassú változásokon ment át. „A Nagy Anya vajúdott a hullámok mélyén...vajúdása erősödött a Harmadiknál (Gyökérfaj), dereka és köldöke a víz fölé emelkedett. Ez volt az Öv, a szent Himavat30, mely körülöleli a világot.” (Titkos Tanítás 3. kötet, 12. Stanza). A Plaksha-tól délre elterülő tenger borította a Góbi sivatag, Tibet és Mongólia területét, és ennek déli részéből emelkedett ki a Himalája hegylánca. Lassanként szárazra kerültek a Himalája körüli területek: Ceylon, Szumátra, Ausztrália, Tasmánia és a Húsvét szigetek, míg nyugat felé Madagaszkár és Afrika egy része, továbbá Norvégia, Svédország, Kelet- és Nyugat Szibéria valamint Kamcsatka. E hatalmas kontinens volt Lemúria (ősi nevén Shalmali), annak a fajnak a bölcsője, melyben a Földön először jelenik meg az emberi értelem. Az egyenlítőn végigvonuló lemúriai kontinens legnagyobb kiterjedésének idején kis híján megszakítás nélkül körülölelte a bolygót. A Sierra Leonei partoktól nem messze található jelenlegi Zöld Foki szigetektől dél-keleti irányban indulva, Afrikán és Ausztrálián, a Társaság szigeteken és az összes közbenső tengereken át csupán néhány mérföldnyi megszakítással egy kontinens méretű (a mai Dél-Amerikával felérő) szigetig tartott, melyen át aztán tovább folytatódott a Csendes Óceánon túl egészen a Horn fokig, sőt még Patagónia egy részét is magában foglalta. Az évmilliók során e hatalmas földrész számtalan katasztrófát élt át, és idővel nagy szigetekre szakadozott. Norvégia a tenger fenekére süllyedt. 700 000 évvel a Harmadkor Eocén időszaka előtt gigantikus vulkánkitörések szaggatták fel az óceán fenekét, és Lemúria mint kontinens megszűnt létezni. Csak töredékei maradtak fenn, ilyenek a mai Ausztrália és Madagaszkár. Alámerült a Húsvét szigetek is, majd később újra a felszínre emelkedett. Lemúria pusztulását alapvetően tűz okozta - vulkánkitörések formájában. A megszámlálhatatlan tűzhányó torkából ömlő forró hamu és vörösen izzó por harcolt a földfelszínt akkoriban jellemző számtalan tóval és mocsárral. Így hát a lemúriaiak végzetét alapvetően a tűz és a (mérges gőzökgázok) okozta fulladás hozta el, ellentétben az őket követő atlantiszi fajjal, melynél az ok döntően a vízbe fúlás volt. További jelentős különbség Lemúria és Atlantisz pusztulása között, hogy az utóbbit négy jól elkülöníthető óriási kataklizma okozta, az előbbit pedig a soha nem szűnő vulkáni tevékenység miatt a mélyben folytonosan tomboló tűz fokozatosan emésztette el. Nagyjából Lemúria létének felénél következett be a nagy klímaváltozás, mely megpecsételte a sorsát a Második Gyökérfaj maradékának, valamint ezek közvetlen leszármazottainak, a Harmadik Gyökérfaj korai képviselőinek. „A Kerék tengelye megdőlt. A Nap és Hold már nem sütött az verejték-szülték feje fölött. Hó, jég és fagy köszöntött az emberiségre, növények és emberek egyaránt a korábbiakhoz mérten eltörpültek.” (Titkos Tanítás 3. kötet, 11. Stanza). A káprázatos trópusi színek elenyésztek a fagy leheletétől, átadva helyüket a hat hónapos sarki napok és éjek váltakozásának. Egy időre Plaksha-n a korábbi népességből csak hírmondók maradtak. Az Elpusztíthatatlan Szent Föld azonban változatlanul megmaradt. Ha most magára a Gyökérfajra és annak hét alfajára fordítjuk figyelmünket, azt látjuk, hogy a

30

A megszemélyesített Himalája. (A ford.)

136

harmadik körre jellemző számos szaporodási mód jelen van ennél a fajnál is, sőt egy időben működik a bolygó különböző részein. A népesség zöme már átment az egymást követő fázisokon, és megállapodott a tojásrakásnál vagy tojás szülésnél31. Úgy tűnik, hogy a többféle szaporodási mód az ezeket alkalmazó egyedek különböző fejlettségi szintjével függ össze, és a korábbi időszakhoz tartozó szaporodási módokat a fejlődésben visszamaradottak érdekében tartották fenn, bár az emberiség zöme túllépett már ezeken. A változások mintegy 16.5 millió éve kezdődtek meg, és a fizikai testek lassú átalakulása miatt nagyjából 5.5 - 6 millió évet vettek igénybe amiben közrejátszott az is, hogy az egyedek száma kezdetben alacsony volt, és szaporodásukhoz idő kellett. A nemek szétválása a földtörténet Másodkorában következett be. Ekkorra a Harmadik Gyökérfaj már 18 millió éves (talán ennél is jóval hosszabb) múltat tudhatott maga mögött, hiszen kezdetei a Másodkor Jura időszakáig, vagy ahogy azt sokan nevezik, az őshüllők koráig nyúlnak vissza. Miután a tojással szaporodási mód általánossá és megállapodottá vált, következő lépésként a tojás megmaradt a női test belsejében, majd a szaporodás jelenleg is fennálló módja vált uralkodóvá. Bár a lemúriai testeket a gázok és folyadékok mellett szilárd anyagok is alkották, eleinte nagyobb részben gáz és folyékony összetevőből állt. A vázszerkezet még nem szilárdult meg az általunk ismert csontozattá, ezért egyedei nem voltak képesek felegyenesedni. Csontjaik valójában a mai újszülöttekéhez hasonlóan hajlékonyak voltak, és egészen a lemúriai kor közepéig tartott, míg az emberi test merev csontozata kifejlődött.

1Az első alfaj Ennél az alfajnál a szaporodás útja nyúlós, lágy darabkák - „verejtékcseppek” - bőrből kipréselése volt - innen ered a „verejték-szülötte” elnevezés is. Testükben a nemi jellegnek szinte semmi jelét nem lehetett felismerni. Mivel az első alfaj az Atma szinttel állt kapcsolatban, ezért tudata egységtudat volt. Amint erről már szó volt, a Hold Lánc D bolygójáról érkezett Barhishad-ok az Első és Második Gyökérfaj tagjai közé lehívtak néhány (a Hold Láncon) a fejlődésben visszamaradt egyedet, akiket mintegy kijelölt edzőként alkalmaztak az említett két gyökérfaj még ezeknél is elmaradottabb egyedei felett. Néhányan ez utóbbiak közül hasznát látták a képzésnek, ezért a Harmadik Gyökérfaj első alfajának legalacsonyabb fejlettségű típusában öltöttek testet. Tojás alakú fejük volt, egyetlen szemmel annak tetején, homlok gyanánt egy kolbász-szerű redővel, és előreugró állkapoccsal „ékítve”. Ez a tojásfejű típus nagyon hosszú ideig fennmaradt, és bár a későbbi alfajokban alaposan átformálódott, néhány sajátosságát még a hetedik alfajban is fel lehetett ismerni. Az őket követő időkben - esetleg már ebben az alfajban, vagy valamivel később (a pontos kezdet már nem deríthető ki) - kosárfonatú kauzális testüket a Marson teljesen kiformált kauzális testté fejlesztő egyedek nagy tömegei kezdtek beáramlani. Ettől kezdve ők adják a fejlődés fő sodrát, egyengetve az utat a hamarosan megérkező, a Hold Láncról származó még fejlettebb társaik számára. Ennek a csoportnak tagjai voltak azok, akik megvívták a csatát a Marson a „szörnyűséges és rossz vízi emberekkel”. A XL. ábra mutatja be a Harmadik Gyökérfajt azzal a nagyszámú különféle csoporttal együtt, 31

Az ezt a módszert használók a fajt „bizonyos nedv vagy vitális fluidum kiizzadásával szaporították, amelynek egybeolvadó csöppjei egy tojásszerű gömböt képeztek, s ez az u.n. tojás mintegy kívülálló eszköz volt a benne kiformálódó foetus-nak és gyermeknek” (Titkos Tanítás 3. kötet, 6. Stanza. A ford.)

137

akik testet öltöttek benne.

2A második alfaj Ebben az alfajban a „kiizzadott” utódok már megkeményedtek: a „Csöppek megkeményedtek és kikerekedtek. A Nap felmelegítette; a Hold lehűtötte és megformálta; a Szél táplálta, míg meg nem ért.„ (Titkos Tanítás 3. kötet, 6. Stanza). A korábbi lágy testek tehát megkérgesedtek, külső burkolatuk szilárddá vált és tojás alakot öltött, azt a formát, ami egészen napjainkig a születést megelőzően az élet bölcsője. A tojás belsejében a formák pedig fokozatosan androgün, de immár felismerhetően emberi formájú lényekké alakultak. Őket hívják a passzív jóga fiainak, mivel úgy tűnik, kevés kapcsolatuk volt a külső dolgokkal. A második alfaj tudatossága már kettősséget mutatott, mert kapcsolatuk volt mind az Atma, mind a Buddhi szinttel.

XL. ábra: A Harmadik (Lemúriai) Gyökérfaj

A Pedigree of Man (Az Ember származása) c. műben az első két alfajt az író mint a „korai harmadikokat” együtt említi. Vezérlő csillaguk Shukra avagy a Vénusz volt, és ennek hatása alatt fejlődtek tovább, mígnem hermafrodita testeik lettek. A két faj útja a Kámát, a szenvedélytermészetet megtestesítő Lohitanga, avagy Mars jegyében vált szét.

3A harmadik alfaj A harmadik alfaj fejlődése során a kialakuló lények a mostanra már kemény, de egyre vékonyabbá váló burokban fejlődtek, és mindkét nem nemi szerveivel rendelkeztek. Mikor a héj feltörését követően meglátták a napvilágot, napjaink csirkéihez hasonlóan teljesen kifejlettek voltak, járni sőt futni is képesek voltak. 138

Nemi jellegüket illetően hermafroditák voltak, ám idő múltával valamelyik nem jellegzetességei kifejezettebbé váltak minden egyednél. Ez az irány a későbbiekben fokozatosan egynemű lények kifejlődését hozta magával. A harmadik alfaj tagjait - a negyedik egyedeivel együtt - a Bölcsesség Urainak hívják, ámbár ez a név inkább a Barhishad-ok egy bizonyos osztályát illeti, akik - amint hamarosan látni fogjuk tudathordozóikként használták ezeket a lényeket azért, hogy a harmadik alfaj legsikerültebb egyedeiből a negyedik alfaj testeit kifejlesszék, melyben a nemek már egyértelműen szétváltak. A harmadik alfaj tudatossága „három osztatú” volt, hiszen már kapcsolatban állott az Atma, Buddhi és Manasz szintekkel is. Mai szemmel nézve a Földön akkoriban létező valamennyi formához hasonlóan a harmadik alfaj embere is óriási volt. Ám ne feledjük, a pterydactilusok és megalosaurusok kortársaként kellett megállnia a helyét. A harmadik alfajban fejlődött ki a látószerv, mely eleinte (a majdan harmadikként számon tartott) egyetlen szem volt a homlok közepén, majd később megjelent a két szem. Ám e két szemet a Harmadik Gyökérfaj embere lényegében egészen a hetedik alfajig alig használta, és nem is váltak a látás fő szervévé egészen a következő, a Negyedik Gyökérfaj emberéig. A Monád befolyása alatt kifejlesztett „harmadik” szem a később kialakuló két szemnél sokkal hatékonyabb szerve volt a látásnak, vagy talán helyesebben azt mondhatnánk, hogy jóval kevesebb korlátot állított a Monád észlelő-képessége elé. De ahogy a Monád fokozatosan visszavonult az értelem elől, a fizikai érzékek felülkerekedtek és a látás két fejletlen - ma szemnek nevezett - szerve fejlődésnek indult. Mert igaz ugyan, hogy ezek nagyobb akadály jelentettek a Monád észlelőképessége számára, ám ugyanakkor pontosabb képet adtak a tárgyi környezetről, és ilyen értelemben élesebb látást tettek lehetővé. A „harmadik” szem a fizikai környezetet általános jellemzőiben, összképként adta vissza, de a tiszta látáshoz a részletekre való pillanatnyi ráközelítésre is szükség volt. E „harmadik” szemmel is rendelkező gyökérfaj emberei külsőleg vadembereknek látszottak, pedig intuíciójuk segítségével nagyon gyorsan válaszoltak a (hamarosan bemutatott) Isten Királyoktól származó késztetésekre. A harmadik szem elcsökevényesedett maradványa az emberben a ma tobozmirigyként ismert szerv. Most ez a szerv kizárólag az asztrális látáshoz használatos, de a lemúriaiak számára ez volt a látás fő szerve - nem csak az asztrális de a fizikai látásé is. Ez a fajta pszichikus látóképesség az emberi faj jellemző tulajdonsága maradt az egész Harmadik, de még a jó darabig a Negyedik Atlantiszi - Gyökérfaj idejében is. Az Első és Második Gyökérfajoknak - kevés kapcsolatuk lévén a fizikai világgal - nem volt szükségük hangokon alapuló jelekre ahhoz, hogy gondolataikat kifejezzék. De amint a Harmadik Gyökérfajtól az ember fizikai lénnyé vált, nem maradhatott tovább néma. Kezdetben ezek a primitív emberek gondolataik kifejezésére kizárólag magánhangzókat használtak. Az első két alfajnál ezek még a fájdalom vagy gyönyör, a szeretet vagy harag kifejezésére szolgáló kiáltásokra korlátozódtak. A harmadik alfajtól kezdődően elkezdtek egy szótagból álló szavakat használni, és bár a mássalhangzók használata fokozatosan terjedni kezdett, a beszéd a lemúriai korban nem is jutott ennél sokkal tovább. A mai kínai nyelv az egyetlen jelentős tanúja a lemúriai beszéd korának, noha „abban az időben az egész emberi faj 'egy nyelvet beszélt' ” (Titkos Tanítás 3. kötet, 9. Stanza).

4A negyedik alfaj Most elérkeztünk a negyedik alfajhoz. A tanulmányozónak azonban nem szabad elfelednie, hogy az átmenet egy alfajból a következőbe fokozatosan, hosszú korszakokon keresztül történik meg, ezért többnyire nehéz határozott választóvonalat húzni egy alfaj és az azt követő között. 139

Emlékezzünk továbbá arra, hogy a harmadik alfaj fejlődésében elérkezett arra a pontra, ahol szaporodásához tojásokat rakott le. Ez a nemek szétválása folyamatának egy jól meghatározható pontja volt, és e folyamat - mint említettük - mintegy 5.5 - 6 millió évet vett igénybe. E tojások közül néhány kiválasztott példány különleges kezelésben részesült. A Hold Urai magukhoz vették, majd állandó hőmérsékleten tartva gondos magnetizálásnak vetették alá őket egészen addig, míg az akkor még hermafrodita emberi forma feltörte a tojás héját. Ettől kezdve különleges táplálásban és gondos nevelésben volt részük, míg végül elérték a szükséges fejlettségi fokot. Ekkor a Hold Urai birtokba vették őket. A fizikai síkon működni kívánó Barhishad-ok közül sokan ily módon öltöttek testet, és e gondosan előkészített testeket használták hosszú időn keresztül. Úgy tűnik, ez csak néhány évszázaddal előzte meg a nemek szétválását. A tojásból kikelt „újszülött” ember a faj fejlődésének előrehaladtával fokozatosan egyre magatehetetlenebbé vált, míg végül a negyedik alfaj idejének vége felé már nem volt képes járni. Az emberi embrió még ma is végigjárja a most leírt fejlődési fázisokat. Megfigyelhető rajta az Első Gyökérfaj amőba-szerű formája, majd a Második Gyökérfaj rostos szerkezetű felépítése. E nemi jelleg nélküli fázist az androgün jegyeket mutató állapot követi, majd lassanként a férfi vagy női jelleg kerekedik felül, felfedve a születendő ember nemét, amint az a Harmadik Gyökérfajnál történt. És ne feledjük, hogy a nemi kettősség jelei még felnőtt korban sem tűnnek el teljesen, hiszen a férfiakban is felismerhetők a női nemi szervek kezdeményei - épp úgy, ahogy a nőkben is a férfiéi. E számos különféle szaporodási módról található említés a hindu mítoszok némelyikében is. Így például Daksha áldozatának leírása említ olyanokat „akik tojásból születtek, gőzből, sarjadzásból, bőrpórusokból jöttek elő, s csak a legutolsók születtek méhből” (Titkos Tanítás 3. kötet 8. Stanza, Daksha áldozatának leírása a Vayu Purana-ból). Miközben az eddig tárgyalt tojásból kikeltek adták a fejlődés gerincét, vélhetően a Hold Lánc A és B bolygóiról származó kosárfonatúak legjobbjai is megkezdték beáramlásukat, őket pedig hamarosan követték a Holdi emberek első rendje (teljesen kialakult kauzális testtel bíró) legalacsonyabban fejlett egyedeinek csoportjai. A kosárfonatúak legfejlettebbjei és ez utóbbiak között alig volt különbség. Az említett teljesen kialakult kauzális testtel rendelkezők 5 külön hajórakománnyal avagy szállítmánnyal érkeztek a következő megoszlásban: 1) A Hold Lánc G, F és E bolygóiról származók - ezeknek zömét a G bolygóról érkezett legkevésbé fejlettek adták. 2) Döntő részben a G bolygóról, egy kisebb rész az F, és egy még kisebb rész az E bolygóról származókból állt. 3) A G bolygón kifejlődöttek legjobbjainak csoportja, néhány viszonylag jól fejlett egyed az F, és további néhány ilyen az E bolygóról. 4) Az F bolygó legjobbjai, továbbá a legjobbak kivételével az E bolygóról valamennyien. 5) Az E bolygó legjobbjai, és még néhányan a D (Hold) bolygóról. A csoportokat nem típus, hanem fejlettségi szintek alapján válogatták össze, hiszen mindegyik típus megtalálható volt bennük. Akadt közöttük egy olyan egyed is, aki félelem által egyéniesült. Összességében néhány százezerre volt tehető e tojásból szülöttként testet öltő egyedek száma. Korábban már említettük, hogy a Barhishad-ok közül néhányan fizikai testet öltöttek a Földön. Céljaik eléréséhez a fellelhető legsikerültebb formákat választották ki abból a körből, amit a Pedigree of Man (Az Ember származása) mint ”a harmadik közepét” említ, azaz a Harmadik Gyökérfaj harmadik és negyedik alfajából. E testet öltött Barhishad-okat illették az Isteni Androgün vagy Isteni Hermafrodita elnevezéssel. Testüket isteni szépségű toronymagas óriásokká gyúrták át, gyönyörű alakkal és szép arcvonásokkal rendelkeztek. Az ő érkezésük és ezt követően a nemek 140

szétválása volt a záróakkordja a Föld Satya Yuga korszakának. Ezek az Isteni Androgünöket pompás arany-vörös színű bőr, leírhatatlan sugárzó és nagyszerű megjelenés jellemezte, és a már így is lenyűgöző hatást tovább fokozta a homlokuk közepéből mint foglalatából gyémánt módjára vakítóan villogó egyetlen szem. A nemek szétválását követő első férfi és női egyedek agyagvörös, durván összetákolt, esetlen formái ezekkel az Isteni Androgünökkel összevetve igencsak kiábrándító látványt nyújtottak. Toronyhoz mérhető magasságuk valamint ehhez illő szélességük olyan óriási erő és hatalom benyomását keltette a szemlélőben, ami körülbelül annyira haladja meg korunk emberének képességeit, mint amennyire ezen isteni lények késői kortársaként élő Anoplatheridae-k és Palaeotheridae-k ereje meghaladja ezek mai leszármazottai, az ökör, szarvas, sertés, ló, tapír és az orrszarvú képességeit. Az őket követő csapott homlokkal, lapított orruk felett tompa vörösen égő szemmel és előreugró állkapoccsal jellemezhető külsejű emberek mai ízléssel igazán riasztó látványt nyújtottak. A harmadik szem emléke persze fennmaradt az egyszemű Küklópszokról - ahogy az egyszeműeket ők nevezték - szóló régi görög legendában, és a Negyedik Gyökérfajbeli Ulyssesé, aki elpusztította a Harmadik Gyökérfajt képviselő egyszemű Küklópszokat. Az Isten Királyokként uralkodó Isteni Androgünök irányítása alatt ez az alfaj hatalmas városokat és óriási méretű, robusztus templomokat épített, melyeknek töredékes maradványai a mai napig fennmaradtak. Megépítették magát Shamballát is, a Szent Várost és Lakóhelyet, ami ma is rendületlenül áll, bizonyságául annak az ügyességnek és erőnek mely létrehozta. Körülbelül 10-11 millió évvel ezelőtt a nemek szétválásának folyamata befejeződött, és az emberi test formájának külső jegyei többé-kevésé állandósultak. Néhány célzott erőfeszítésre volt még szükség az akkori Irányítók részéről annak érdekében, hogy az addig elért eredményeket véglegesítsék, és visszafordíthatatlanul elindítsák az emberiséget a reá váró magasabb rendű spiritualitás felé vezető úton, amit a lánc felemelkedő ívén kell végigjárnia. Idézzük fel a korábban tanultakból, hogy az egész lánc fejlődésének középpontja pontosan a soron következő - negyedik gyökérfaj középideje lesz, vagyis azt látjuk, hogy a felemelkedő ívre való áttérésre az előkészületek már valamivel a fordulópont előtt megkezdődtek. Ezen előkészületek első lépéseként megismétlődött a Hold Urainak chhaya-kat megalkotó tevékenysége, amit az Első Gyökérfajt leíró fejezeten mutattunk be. Miután megformálták az Első Gyökérfajnak szánt chhaya-kat, e Barhishad-ok egy időre a Mahaloka-ba emelkedtek. „A Nemzők, miután kivetítették árnyékukat és egy elemből (az éterből) megteremtették az embert, újra felemelkedtek a Maha-Lokába, ahonnan időnként leszállnak, valahányszor a világ megújul, és új embereknek adnak létet.” (Titkos Tanítás 3. kötet, 4. Stanza). A korábbiakhoz hasonlóan most is heten voltak - „mind a maga területén” - hogy tudathordozókat hozzanak létre a hét fő típus avagy sugár emberei számára. Az alacsonyabb szintű fajok fizikai szintre épp hogy lehozott egyedei mohón kaptak ezeken az éterikus „árnyakon” mint tudathordozókon, beléjük költöztek és igyekeztek használatba venni azokat. Ám mivel még nem szokták meg őket, ez nem ment könnyen nekik, így folytonosan kicsusszantak belőlük. És amint ez megtörtént, egy másik egyed azonnal megragadta és beköltözött az éterikus formába, olyanformán mint mikor az ember felölt egy télikabátot - de csak addig, míg ő is ki nem csusszant belőle, ami lehetőséget adott egy újabb egyednek a próbálkozásra. A jelenet felidézi a régi görögök elképzelését arról, hogy az istenek kacagva teremtették a világot, hiszen valóban komikus látvány lehetett, ahogy az egyedek küzdöttek a formákért, ám hiába szerezték meg, nem tudták használni azokat. Ez volt az „anyagba leszállás” döntő mozzanata, az emberi test anyagiasulásának befejeződése. Bevégeztetett az ember „végső bukása”. Sok ilyen éterikus testmás készült, és a még fejletlen emberek lassanként hozzászoktak új „külső

141

fedőrétegükhöz”, fokról fokra megtanultak folyamatosan abban élni, és így az anyagiasítás folyamatában további lépések következhettek. Eképpen elkészültek azok a testek, amik alkalmas kifejező eszközei voltak a hét fő típusnak és azok altípusainak. Az emberek pedig megállapodtak ezeknél, és folyamatosan szaporítani kezdték őket. A világ sok más táján számos eltérő szaporodási mód létezett még hosszú idővel ezután is. Az egymásra épülő fejlődési fázisok pedig a fejlettségi szintben mutatkozó nagy különbségek miatt az időben jelentősen átfedték egymást. A korai szaporodási módokat használó törzsek aztán fokozatosan terméketlenné váltak, miközben a fejlődés fő ágát adók nagy számban szaporodtak, míg végül az általunk ma ismert emberiség az egész világon elterjedt. Az egyedek újabb osztályai - olyanok, akik más körökből származtak, és nem öltöttek testet az Első és Második Gyökérfajban - folyamatosan áramlottak be. Ebben a fázisban az emberek 5 osztálya volt jelen, egymást késztetve-kényszerítve, hogy egyre jobb emberi formákra tegyenek szert. A legfejletlenebbel kezdve a felsorolást, ezek az alábbiak voltak: 1) azok, akik épp most emelkedtek ki az állati birodalomból, 2) a fonál kauzális testtel bírók, akik ekkor már egy ideje jelen voltak a Földön, 3) a Marsról származó kosárfonatúak, 4) a legfejlettebb kosárfonatúak a láncközi Nirvánából, 5) a korábban már ismertetett 5 osztálya azoknak a Hold Lánc G, F és E bolygókról származó egyedeinek, akik teljesen kiformált kauzális testtel rendelkeztek. A Hold Urai által levetett formák elég szemrevalóak voltak, ám lévén anyaguk éterikus, könnyedén alakítható is volt, és a beléjük költöző egyedek jócskán eltorzították azokat. Az ezektől származó gyermekek testei pedig már vajmi kevéssé hasonlítottak atyáikéhoz, inkább kifejezetten visszataszítók voltak. Vélhetően a testeket használók gondolatait folyton a tojásformájú fej és kolbász homlok képe uralta, így ezek a külső jegyek újra feltűntek. Ettől függetlenül bizonyos típusok kialakultak és bár a formák jelentősen torzultak, azért még lakhatóak maradtak. Az éterikus formák anyagi tartalommal feltöltését követően sok generációnyi folyamatos emberi fejlődés következett, melynek múltával a Barhishad-ok lehozták a Hold Lánc A, B és C bolygóin egyéniesülteket, hogy birtokba vegyék az így kiformált testeket. Három szállítmánnyal érkeztek. Az elsőben ezek közül több mint 2 millió narancsszínű volt az A bolygóról. A második szállítmányban jóval kevesebb mint 3 millió sárga színű egyed volt, akik a B bolygóról érkeztek. A harmadik csoport valamivel több mint 3 millió, a C bolygóról származó rózsaszínű egyedet számlált. A három csoporttal tehát nagyjából 9 millióan érkeztek, akiket a világ különböző részeire irányítottak azzal a céllal, hogy törzseket alapítsanak. Ám ekkor furcsa helyzet áll elő: „Egy harmad ellenszegül, két harmad engedelmeskedik.” A narancsszínű egyedek - meglátván a nekik felkínált testeket - nem voltak hajlandók beléjük költözni. De ekkor nem a komiszság, hanem merő kevélység munkált bennük, mert méltóságukat sértőnek érezték a visszataszító külsejű formákat, és talán a szexuális egyesülés iránt érzett ősrégi utálatuk is felderengett bennük. A sárga és rózsaszínű egyedek csoportjai azonban kezesebbek voltak, engedelmeskedtek és fokozatosan javítani kezdték az általuk lakott testeket. Így született meg a negyedik lemúriai alfaj, és egyben az első, mely az embrionálistól eltekintve bármilyen értelemben emberinek tekinthető, és

142

eredetét a Barhishad-októl kapott formák megalkotásának idejére tehetjük. A Titkos Tanításban e negyedik alfajt H. P. Blavatsky mint a „sárgákat” említi, vélhetően az őket meglelkesítő, a Hold Lánc B bolygójáról érkezett egyedekre utalva. Az alfaj maga fekete bőrű volt, és ez a jellegzetesség a későbbi alfajokban is visszatért, amint azt hamarosan bemutatjuk. E szörnyszülöttek leszármazottai az évszázadok során méretükben fokozatosan zsugorodva és egyre sűrűbb testeket kialakítva végül a Miocén korszak majomembere által képviselt fajban érték el fejlődésük csúcspontját, és e faj leszármazottai a mai majomfélék. Ezekkel pedig az Atlantiszi (Negyedik) Gyökérfaj emberei - immár teljes felelősséggel - ismét elkövették az „elme nélküliek bűnét”, és ennek eredményei a ma általunk ismert emberszabású majmok (lásd: Titkos Tanítás 3. kötet, 9. Stanza). Úgy látszik, az emberszabásúak a soron következő, Hatodik Gyökérfajban fognak emberi testbe születni, kétség kívül az akkori legalacsonyabb rendű fajokban. Így történt, hogy a narancsszínű csoport számára kijelölt terület lakatlan maradt. A testeket, melyeket nekik kellett volna felölteni, boldogan ragadták magukhoz az állati sorból épp felemelkedő egyedek, akik így az emberi faj legalsó rétegét adták. Vagyis az eredmény azt lett, hogy a sok-sok erőfeszítés árán kidolgozott formák nemhogy továbbfejlődhettek volna, hanem épp ellenkezőleg, még a korábbiaknál is alantasabb szintre süllyedtek. E primitív emberi formák még némely állatokkal is kereszteződtek, ami - tekintve a köztük levő csekély különbséget - egészen természetesnek tűnt számukra, hisz' maguk is épp hogy kiemelkedtek azok közül. Ez volt az, amit H.P. Blavatsky az „elme nélküliek bűne”-ként említ, és ennek eredményeként alakultak ki először az emberszabású majmok különféle fajai. Dzyan Könyve az alábbi szemléletes módon írja le ezt az epizódot: „A Harmadik idején a csont nélküli állatok növekedtek és változtak. Csonttal bíró állatok lettek és Chhaya-juk megszilárdult. Az állatok szétválasztották az elsőt. Szaporodni kezdtek. A két-rétegű emberek is szétváltak. Ő így szólt: Legyünk olyanok, mit azok. Egyesüljünk és teremtsünk lényeket. És úgy tettek. És ők, kikben nem volt Szikra, hatalmas nőstény állatokat vontak magukhoz, és nemzettek nekik néma fajokat. Ők maguk is némák voltak. De az ő nyelvük megeredt. Leszármazottaik azonban némák maradtak. Szörnyetegeket szültek. Göndör, vörös szőrrel fedett, négykézláb járó szörnyetegek faját. Néma fajt, hogy a szégyen titokban maradjon. Ezt látva a Lhas, ki nem épített embert, sírva szólott: 'Az Amanasa [elme nélküli] bemocskolta jövőbeli lakhelyünket. Ez Karma. Költözzünk másokba. Tanítsuk meg őket a jóra, nehogy még rosszabb történjék.' Így tettek. És akkor minden embernek megadatott az elme. Látták az elme nélküliek bűnét.„ A világ benépesítésében általuk betöltendő szerep visszautasítása miatt a narancsszínű csoport egyedeinek karmája az lett, hogy később, mikor már nem kerülhették el a testet öltést, sokkal alacsonyabb rendű és durvább testeket kellett felölteniük, mert a Hold Urai addigra már más munkájuk miatt távoztak a Földről. Így hát egy visszamaradott faj lettek, ravaszak, de rosszak, és sok kellemetlen tapasztaláson kellett átesniük. Számuk a fennálló renddel való folytonos összeütközések miatt folyamatosan csökkent, és az idők során - többnyire súlyos szenvedések árán jóravaló embereket faragtak belőlük. Néhány kemény, gátlástalan, megbánást nem ismerő egyed közülük az atlantiszi Sötét Arc Urai között tűnt fel (ezt a Negyedik Gyökérfajról szóló részben ismertetjük). Néhányat az ÉszakAmerikai indiánok között láttak viszont kifinomult, de kemény arcvonásokkal. A mai napig is találkozhatunk képviselőikkel, akiket „féktelen, agresszív, független, elkülönülő, általánosságban

143

elégedetlen és változást követelő” természetükről ismerhetünk fel. Ők a pénzvilág kíméletlen nábobjai, Bismarck-féle államférfiak, Napóleon-féle hódítók. De a sok keserű lecke után számuk egyre fogyatkozik. Mindazok, akik folyton követelőznek, ellenségeskednek, akik mindig és mindennel szembeszegülnek, végül mind formába préseltetnek. Egy csekély részük a fekete mágiánál köthet ki, ám a többség számára az állandó nyomás ellenállhatatlannak bizonyul.

5Az ötödik alfaj A Hold Lánc A, B és C bolygóiról való Barhishad-ok most már testet öltöttek, hogy segítsék a Manut az ötödik, hatodik és hetedik alfaj kialakításában. E későbbi alfajokban a Barhishad-okból lettek a királyok - a mítoszok Isten Királyai, mely mítoszok gyakran közelebb állnak az igazsághoz, mint a történelem tanai. Egy-egy ilyen Isten Király maga köré gyűjtött néhány embert, akikkel egy törzset formált, majd megtanított a törzs tagjainak bizonyos civilizációs vívmányokat, valamint irányította és segítette őket abban, hogy várost építsenek. Egy nagy város épült így a mai Madagaszkár szigetén, és még számos másik is szerte a lemúriai szárazföldön. Az építészeti stílust küklópszinak mondhatnánk, ami óriási méreteivel lenyűgöző volt. Hosszú korszakok teletek el, és közben a lemúriaiak fizikai megjelenése lassan megváltozott. A fej felső részén elhelyezkedő középső szem - elveszítve funkcióját - visszahúzódott a fej belsejébe, és a mai tobozmiriggyé alakult át. Közben pedig a - kezdetben a fejen oldalt elhelyezkedő - két szem használata egyre aktívabbá vált. A Küklópszokról szóló görög legenda (amint már említettük) nyilvánvalóan hagyományokon alapuló utalás a lemúriai korszakra. Megkezdődött az állatok háziasítása, melyek között akadtak pikkelyes szörnyeteg is majdnem olyan visszataszító külsővel mint gazdáik. Mindenféle állatot nyersen faltak fel, némelyik törzs még az emberhúst sem vetette meg. Mai fogalmaink szerint leginkább meztelen- és házas csigákra, férgekre emlékeztető (de mai elkorcsosult leszármazottaiknál sokszorta nagyobb méretű) teremtmények számítottak fura ízlésük szerint a legfinomabb csemegének. Általában véve elmondható, hogy a harmadik kör embere elég nagy hasonlóságot mutat a lemúriai ötödik alfajjal. Gyakran mint a tojásfejűeket említik őket, így utalva koponyájuk és egy keskenyedő részével felfelé álló tojás közötti hasonlóságra. Továbbra is alig volt valami homloknak nevezhető rajta, és amint említettük, a szemek a tojás tetején kaptak helyet. Színük fekete vagy barnásfekete volt. Az ötödik, hatodik és hetedik lemúriai alfaj már valamennyi elődjénél sokkal közelebb került ahhoz, amit ma embernek hívnánk. Következzék itt egy késői (vélhetően ötödik) lemúria alfajból származó egyed rövidített32 leírása. „Óriási termetű volt, valahol 3,5 és 4,5 méter között. Bőrszíne sárgásbarna árnyalatú, nagyon sötét. Hosszú állkapocs, furcsán lapított arc, apró de átható tekintetű szemekkel melyek különös mód távol helyezkedtek el egymástól, lehetővé téve, hogy oldalra és előre is lásson miközben a fej hátsó részén levő szem lehetővé tette számára, hogy abba az irányba is kitekintsen. Homlok gyanánt egy húsredő szolgált, a fej pedig hátra és felfelé keskenyedett. Karjai és lábai, de különösen karjai arányaiban sokkal hosszabbak voltak a miénknél, és nem lehetett azokat a térd és könyök ízületeknél kiegyenesíteni. Keze és lába hatalmas volt, sarkai pedig hátrafelé kinyúltak. Az egész alak valamilyen laza bőr köpenybe volt burkolva, ami leginkább az orrszarvú irhájához hasonlított, ám pikkelyesebb volt. Rövid hajjal fedett feje köré egy másik bőrdarabot csavart, amihez rikító vörös, kék és más színű bojtokat erősített. Bal kezében egy 3.5 - 4,5 méteres kihegyezett karót 32

Az eredeti, teljes leírás az Atlantisz és Lemúria legendája c. könyvben található (A ford.)

144

tartott. Jobb kezében egy kúszónővényből készített hosszú kötél összecsavart végét fogta, amin egy hatalmas, ocsmány, leginkább Plesiosaurus-ra emlékeztető hüllőt vezetett. Ennek az embernek - ki saját korának átlagos külsejű példánya volt - az egész megjelenése kellemetlen érzetet keltett, ám mégsem volt teljesen civilizálatlan.” Akadtak sokan, akik még ennél is kevésbé tűntek embernek.

6A hatodik alfaj A hatodik alfaj embereinek legszembetűnőbb sajátsága a bőrszín volt. Ők már nem feketék vagy barnásfeketék voltak mint az ötödik alfaj, hanem kékesfeketék, mely a későbbiek során kékes hamuszürkévé fakult. Még rajtuk is felismerhetők voltak a tojásfej nyomai, leginkább a hátrafelé dőlő homlok árulkodott erről. Mialatt a hatodik alfaj fejlődése folytatódott, Beavatottak nagy tömegét küldték le a láncközi Nirvánából a Földre azért, hogy magukra öltvén az általa addig kidolgozott legjobb testeket, segítsék a Negyedik Gyökérfaj Manuját munkájában. A legeslegjobb testeket azok kapták, akik már ledolgozták összes karmájukat, mert így elfoglalóik képesek voltak azokat feljavítani, és kihozni belőlük mindazt, amit csak lehetséges. Ezek az Arhátok és tanítványaik a Barhishad-ok, valamint a Harmadik és Negyedik Gyökérfaj Manuinak irányítása alatt működtek, és a hetedik alfajt már az ő segítségükkel fejlesztették ki.

7A hetedik alfaj A hetedik alfaj kezdetben szürkéskék bőrszíne az idők folyamán több árnyalaton át eljutott a szürkésfehérig. A típus arcáról elég jó képet alkothatunk az általuk emelt szobrok alapján, mert ezek közül néhány a Húsvét Szigeteken még ma is megtalálható. E szobrok legtöbbje mintegy 8 méter magas, vállban 2.5 méter széles, és vélhetően hűen tükrözi úgy az arcvonásait mint a méreteit azoknak, akik készítették őket - vagy talán azok őseinek, mert valószínű, hogy ezeket a késői lemúriai-atlantiszi időkben emelték. Az arc hosszú, lópofa formájú volt, az orrhegy kezdetben az arc középvonala fölött, a faj vége felé már pontosan a középvonalon volt. A homlok még mindig csak egy csontredő volt - igaz, az alfaj vége felé már egy kissé magasabbá vált. A hatodik alfajhoz hasonlóan még rajtuk is mutatkoztak a tojásfej-forma elemei, a legszembetűnőbb ilyen a hátrafelé dőlő homlok volt. Vastag, durva ajkuk és széles, lapos orruk kissé szelídebb formában a mai napig fennmaradt ma élő, valószínűleg legközelebbi leszármazottaik, a negroid emberfajok körében. Termetük idővel észrevehetően kisebb lett, és a kezek-lábak formája már eléggé hasonló volt a mai negroid emberfajoknál megfigyelhetőhöz. A hatodik és hetedik alfaj emberei a maguk durva küklopszi módján nagyszerű építészek voltak, emellett már volt némi kezdetleges elképzelésük a művészetről is. Nagy jelentőségű és hosszú ideig fennálló civilizációt teremtettek, és évezredeken át uralták a lemúriai földrészt benépesítő más törzseket. Sőt, mikor napjuk már leáldozóban volt és a fajon a hanyatlás jelei kezdtek mutatkozni, további hosszú haladékot nyertek az első atlantiszi alfajjal, a Rmoahal-okkal kötött vegyes házasságaik útján. És bár leszármazottaiknak számos Harmadik Gyökérfajbeli sajátossága volt, valójában már a Negyedik Gyökérfajhoz tartoztak és így friss erőt nyertek a további fejlődéshez. Ha eltekintünk bőrük ma már ismeretlen, furcsa kékes árnyalatától, külsejük ekkor már nem különbözött nagyon némely mai Észak Amerikai indiánétól. Az első városok Lemúriának a mai Madagaszkárt is magában foglaló nagy kiterjedésű, hegyes vidékén épültek fel. Egy másik nagyszerű város leírását a Titkos Tanítás 3. kötetének 11. Stanzájában találjuk. A város e leírás szerint nagyjából a mai Húsvét Szigetektől 30 mérföldnyire Nyugatra teljes egészében lávatömbökből épült fel, majd sorozatos tűzhányókitörések az idők során 145

elpusztították. A lemúriai fajoknak már nincsenek ma élő képviselői, bár Közép Afrika pigmeusai a jelek szerint a negyedik alfaj régóta elzártan élő utolsó leszámazottai. Az időközben eltelt évmilliók alatt azonban, a haldokló fajok utolsó maradványainál megfigyelhető törvényszerűségnek köszönhetően testméretük az eredeti töredékére zsugorodott. A legtöbb mai negroid emberfajban már van egy jó adag Negyedik (Atlantiszi) Gyökérfajbeli vér. A zuluk például általános testfelépítésük és magatartásuk terén nagy hasonlóságot mutatnak a második atlantiszi alfaj, a Tlavatlik jegyeivel, miközben bőrszínük és némelyikük arcvonásai lemúriai örökségek. A Harmadik Gyökérfaj torzult jegyei felismerhetők még az ausztrál őslakók, az Andaman szigetek lakói, némely indiai hegyi törzs, az afrikai busmanok és több más bennszülött faj embereiben is. A ma ezeket a testeket használó egyedek minden bizonnyal a jelenlegi lánc állati birodalmából emelkedtek ki. Bár működött Lemúrián egy Beavatottak Közössége, ám az nem elsősorban a lemúriaiak érdekében tevékenykedett. Igaz ugyan, hogy azokat a lemúriaiakat, akik elég fejlettek voltak ehhez, Adeptus Tanítók képezték ki, ám ez nem ment túl egyes fizikai jelenségek magyarázatán, mint amilyen a Föld keringése a Nap körül, vagy hogy miért látszik másnak egy tárgy ha felváltva fizikai majd asztrális látással szemlélik. E Közösség elsősorban a Vénuszról érkezettek szolgálatában állt akik amellett, hogy segítették a Föld fejlődését, egyúttal saját fejlesztésükön is munkálkodtak.

146

8XXXIV. A Vénusz Urainak érkezése Elérkeztünk a Föld fejlődésének hosszas előkészületeket megkoronázó legdrámaibb mozzanatához: a Láng Urainak eljöveteléhez. A Barhishad-ok és a Manu egyaránt minden lehetségest megtettek azért, hogy az alkalmas egyedeket arra a szintre emelkedjenek ahol elméjük szunnyadó szikrája lángra lobbantható, hogy az Ego leszállhasson beléjük. Valamennyi lemaradottat felzárkóztatták, így az állati birodalomban már nem maradt több olyan egyed, amely képes lett volna az emberi birodalomba felemelkedni. Az „ajtó bezárulása” a további feltörekvők előtt csak akkor következett el, amikor már nem volt a láthatáron több olyan egyed, amely a hamarosan várható, de minden Fejlődési Rendszerben csak egyszer - annak kellős közepén - alkalmazható óriási lökés megismétlése nélkül képes lett volna az emberi fejlettségi szintet elérni. Egy a bolygók igen különleges együttállása által előidézett nagyszerű asztrológiai esemény bekövetkezését, annak is a Föld mágneses jellemzőit tekintve a lehetséges legkedvezőbb pillanatát tűzték ki az esemény időpontjául. 16.5 millió évvel ezelőtt történt. Már semmi tennivaló nem akadt - eltekintve attól, amit csak Ők végezhettek el. És akkor „a mérhetetlen magasságokból történő gyors ereszkedés miatt fülrepesztő dübörgés, az egész eget betöltő vakító tűzvihar és hatalmas lángnyelvek közepette száguldott át a légen a Tűz Fiainak szekere, a Láng Uraié, kik a Vénuszról érkeztek. Végül a Góbi Tenger Fehér Szigete felett lebegve megállt. A sziget zöldellve, illatos virágok tömegétől ragyogott: új Királyát üdvözlendő a Föld így kínálta fel a tőle telhető legjobbat és legszebbet”. E nagy Lény Sanat Kumara volt, és vele érkezett három Hadnagya, valamint segítőinek csapata. Segítőit a XIX. fejezetben már bemutattuk, és - legalább is amit tudhatunk róla - megtettük ezt a Királlyal és e világban végzett munkájával is. Ezért itt csak arra szorítkozunk, hogy átismételjük és kihangsúlyozzuk a már elmondottakat, elsősorban a most tárgyalt időszakhoz kapcsolódó vonatkozásaira figyelve. A Titkos Tanítás (amint láttuk) úgy írja le Őket, mint akik koncentrálták az elme szikráját az értelem nélküli emberekbe, felébresztve így bennük az értelmet. Ezt úgy kell érteni, hogy Ők magnetikus ösztönzést bocsájtottak ki - úgy sugározva ezt szét az emberekre, ahogy a Nap sugárzik a virágokra, ezáltal maguk felé emelve őket, így segítve elő a bennük szunnyadó szikra fellobbanását és az ezt követő egyéniesülést. H. P. Blavatsky azt mondja, hogy az „elme fiai” közül néhányan maguk is testet öltöttek azok között, akiknek segíteni igyekeztek. A Láng Urai maguk ilyen szó szerinti módon nem öltöttek testet, hisz' H. P. Blavatsky itt a Barhishad-okra gondolt, akik valóban emberi testbe költöztek, és így egy időre maguk is egy bizonyos faj képviselőivé váltak. E Nagy Vezetők önzetlen segítsége nélkül a világ bizony ma nagyon másként festene. Nem csak azért, mert sok millió mai ember még mindig az állati birodalomba tartozna, de azért is mert az emberiség többi része is messze járna még attól a fejlettségi szinttől, amit ma magunkénak tudhatunk. A negyedik körben ugyanis a fő feladat az ember számára a szenvedélytermészet kifejlesztése, és csak a következő, ötödik körben kellett volna erőfeszítéseinket az értelem kifejlesztésének szentelnünk. A Láng Urai által adott ösztönzésnek köszönhetően azonban az értelem fejlődése máris jelentősen előrehaladt, vagyis az Ő segítségük által fejlődésünk egy teljes körrel előrébb tart ahhoz képest, ahol enélkül lenne. Korábban már azt is láttuk, hogy Ők hozták magukkal a Földre a méheket, hangyákat és a búzát.

147

A Láng Urainak érkezéséig a láncközi Nirvánából a hajórakományok vagy szállítmányok egyesével, elkülönülten érkeztek. Ettől kezdve azonban a termékenység minden máshoz hasonlóan gyors növekedésnek indult, ezért flottányi új egyedekre volt szükség ezen új testek belakásához. Ez folyamatosan így is történt, miközben az alacsonyabb fejlettségű egyedek az Érkezéskor már az értelem szikrájával bíró, akkor egyéniesült állati testeket vették birtokba. Így történt, hogy a Láng Urai egy pillanat alatt milliókkal végezték el azt, amit mi a mai napig hosszú nevelés, gondoskodás által érünk el minden egyes egyednél. A Láng Urai nagyjából a Harmadik Gyökérfaj idejének közepén, a nemek szétválásának végeztével érkeztek meg. A XL. ábra mutatja az Érkezést az akkori események viszonylatában. A Logosz tervének része az is, hogy fejlődésének egy bizonyos fokán az emberiség ne támaszkodjon tovább más rendszerekből származó lények segítségére, hanem a maga kezébe vegye sorsának irányítását. Vagyis mivel a Vénusz Urai más világokra távoznak majd, minden jövőbeli Buddha, Manu és Adeptus a mi emberiségünk soraiból kell hogy származzon. Ezzel kapcsolatban talán megemlíthetjük, hogy a világ fejlődését elősegítendő fizikai testüket is megtartó Adeptusok vagy Mesterek száma ma összesen nem több 50-60-nál.

148

9XXXV. A Negyedik (Atlantiszi) Gyökérfaj Sok forrásból szerezhetők ismertek a Negyedik vagy Atlantiszi Gyökérfajról. A mi számunkra e témában klasszikusnak számító mű W. Scott-Elliott-tól az 1896-ban megjelent The Story of Atlantis1 (Atlantisz története) és Lost Lemuria1 (Az elveszett Lemúria). A The Story of Atlantis négy térképet is tartalmaz, bemutatva a Földet: I. térkép: 1 000 000 - 800 000 évvel, II. térkép: 800 000 - 200 000 évvel, III. térkép: 200 000 - 80 000* évvel, IV. térkép: 80 000* - 9 564 évvel Kr.e. * A pontos dátum: Kr.e. 75 025.

Az első térkép által bemutatott időszak alatt Atlantisz Izlandtól néhány foknyira keletre kezdődött és nagyjából a mai Rio de Janeiro területéig terjedt. Magába foglalta Texast és mai Mexikói Öblöt, az Egyesült Államok déli és keleti államait, továbbá a Labrador szigetektől a mai Írországon és Skócián át Anglia északi részét. Délen pedig Brazíliától egészen Afrika Arany Partjáig33 nyúlt el keleti irányban. A második térkép a nagyjából a Miocén korban, 800 000 évvel ezelőtt bekövetkezett első nagy katasztrófát követően mutatja a szárazföldek kiterjedését. Ekkor az északi szárazföldek jelentős része víz alá merült, a kontinens többi része pedig darabokra szakadozott. A növekvő amerikai földrészt egy mély árok választotta el Atlantisz többi részétől, mely akkoriban a mai Atlanti Óceán medencéjét az északi szélesség 50. fokától az Egyenlítőn túl néhány fokig elfoglalta. A világ más részein is jelentős területek süllyedtek el vagy emelkedtek ki az óceánból. Ilyen volt például a mai Brit Szigeteket, Skandináv Félszigetet és Franciaoszág északi partvidékét, továbbá valamennyi közbeeső és sok ezek körüli, tengerrel borított területet magába foglaló hatalmas sziget. A harmadik térkép által bemutatott időszak a szárazföldeket a körülbelül 200 000 évvel ezelőtti második nagy katasztrófát követően ábrázolja (megjegyzendő azonban, hogy ez a második sokkal kisebb hatású volt, mint az első). Ekkor a tulajdonképpeni Atlantisz földrésze két nagy darabra, az északi Ruta és a déli Daitya nevű szigetre szakadt szét. A majdani Észak és Dél Amerika elváltak egymástól, Egyiptom víz alá került, és a Skandináv Félszigetet is magában foglaló rész összekapcsolódott a majdan Európává alakuló szárazfölddel. A negyedik térkép a szárazföldek elhelyezkedését a Kr.e. 75 025-ben történt döbbenetes erejű megrázkódtatást követően mutatja be. Daitya szigete majdnem teljesen eltűnt, Ruta pedig az aránylag csekély méretű, körülbelül az Atlanti Óceán közepére eső Poseidonis szigetévé zsugorodott. A szárzaföldek területe körülbelül megegyezett a ma ismerttel, ám a Brit Szigetek még összekapcsolódott az Európai szárazfölddel, a Balti Tenger még nem létezett, és a mai Szahara sivataga területén az óceán hullámzott. Végül Kr.e. 9 564-ben Poseidonis is elsüllyedt. A Yucatán Félszigeten egykor élő Mayák által kb. 3 500 éve készített és Le Plongeon által lefordított Troano Kézirat34 a következőképpen számol be Poseidonis elsüllyedéséről. „Kan 6. évében, Zac hónapjának 11. Muluc-ján szörnyű földrengések kezdődtek, melyek egészen a 13. Chuen-ig folytatódtak. A sárdombok országa, Mu földje odalett. Miután kétszer magasba emelkedett, egyetlen éjszaka alatt hirtelen eltűnt, miközben medencéjét folyamatosan vulkanikus erők rengették. E koncentrált erők hatására a felszín több alkalommal és különböző területeken magasba emelkedett majd lesüllyedt. Végül a föld megadta magát, és darabokra 33 34

A mai Guinea és Sierra Leone Atlanti Óceáni partvidékéről van szó. (A ford.) A Troano Kézirat ma a londoni British Museum-ban található. (A ford.)

149

szakadva semmivé foszlott tíz ország. Nem voltak képesek már ellenállni a rázkódások erejének, és 8060 évvel e könyv írását megelőzően elsüllyedtek 64 000 000 lakójukkal együtt.” A most említett négy nagyobb katasztrófán kívül még számos kisebb is történt. A „jó törvényt” követő beavatott királyok és papok már jóval azok bekövetkezte előtt tudtak a közelgő felfordulásról. Ezért mindegyikük egy-egy prófétai figyelmeztetés hirdetőjévé, majd végül a vezetőjévé vált egy-egy kivándorló kolóniának. A hét alfaj nevei a következők voltak: 1) Rmoahal 2) Tlavatli 3) Tolték 4) Turáni 5) Ős-sémita 6) Akkád 7) Mongol Az első kettőt kivéve a nevek az etnológusok által e népek fellelt maradványainak, vagy azok egy részének adott neveket tükrözik. Az első kettő pedig azonos azzal, ahogy ezek a népek önmagukat nevezték.

1Az első atlantiszi alfaj: a Rmoahal A Hierarchia feje, Sanat Kumara érkezését követően szinte azonnal megkezdte az előkészületeket a Negyedik Gyökérfaj megalapítására. Ezzel összhangba e negyedik faj Manuja kiválasztotta a legkisebb, legsűrűbb testű és legfejlettebb lemúriaiakat (a negyedik alfaj tagjai közül?) akkor, mikor már Isten Királyaik irányítása alatt álltak, és intézkedett, hogy megfelelő egyedek öltsék fel az így kiválasztott testeket. A jelek szerint számos nehézséggel kellett megbirkózni, olyan törzseket kellett elszakítani, melyeknek tagjai között már hosszú ideje megszokott volt a vegyes házasság, ehelyett soraikból a legjobbakat kiválasztva azokat össze kellett párosítani egy másik elkülönített csoport legjobbjaival. A Manu és tanítványai maguk is testet öltöttek annak érdekében, hogy a fizikai típusokat jobbítsák. Idézzük fel a korábbiakból, hogy a láncközi Nirvánából a Beavatottak és tanítványaik egy csoportja érkezett, és a hatodik lemúriai alfaj testeit felöltve azokat jelentős mértékben tovább fejlesztették. A Manu ezeket a javított testeket is felhasználta céljaira, így hát fejlett egyedek viszonylag nagyszámú csoportja vette kezébe az irányítást, és a dolgok gyorsan haladtak előre. Végül a Manu a hetedik (kékesfehér bőrszínű) lemúriai alfaj - időközben Beavatottak által továbbfejlesztett - testeinek egy csoportját vette alapul az Ő első alfajának, a Rmoahal-nak a megformálásához. Kezdetben csak a Beavatottak csoportjából, valamint ezek tanítványai közül kerültek ki azok, akik e testekbe beköltöztek, de senki azok közül, akik már korábban is a Föld Láncon fejlődtek. A hetedik alfaj tagjainak egy csapatát letelepítették a mai nyugat Nigéria földjén levő területen, mely akkoriban a Jóreménység Fokát és Nyugat Afrika egy részét is magába foglaló szigetkontinens észak-nyugati részén elterülő fennsík volt. A közösséget hosszú időn át elzárták az alacsonyabb fejlettségű típusokkal való keveredéstől, és számban folyamatosan gyarapodott, amíg készen nem állt egy újabb fizikai vérfrissítésre, melyet a Manu feladata volt elindítani. A Manu több lépésben eltüntette a kékes színt népének bőréből. Eközben a bőrszínük előbb

150

bíbor majd vörös lett, és ekkor a hetedik lemúriai alfaj kékesfehérjét hordozó vér bekeverésével megkapta a Rmoahal típust, mely immár igazán emberi külsejű volt és tagjait minden nehézség nélkül el tudnánk képzelni ma közöttünk élőnek. Körülbelül egymillió évig tartott a faj típusának megformálása, hihetetlen alapossággal és aprólékossággal biztosítva a Manunak átadott mintához való nagyfokú hasonlatosságot. Ekkorra mondható el, hogy a Manu véglegesen megalapozta a fajt, és ekkor Ő maga is testet öltött közöttük, majd tanítványait is szólította, hogy saját családjának tagjaiként maguk is tegyenek így, vagyis a faj az Ő leszármazottaitól eredt. Végső soron tehát egy faj Manuja a szó legszorosabb értelmében annak Őse, mert az egész faj fizikai eredete Őhozzá vezethető vissza. A környező népekkel összevetve ugyan messze jobban festettek, ám még magának a Manunak közvetlen leszármazottai sem voltak valami vonzó külsejűek. Kisebb termetük volt azokénál, de nem volt említésre méltó idegrendszerük, asztrális testük pedig alaktalan volt. A Manu maga formálta saját fizikai testét asztrális és mentális teste mintájára, és alakítgatta bőrének színösszetevőit míg az egyre jobban megközelítette a faj számára célként kitűzött színt. Ilyen sok emberöltő telt el, míg végre a negyedik faj birtokba vehette a neki szánt földrészt, Atlantiszt. Ettől a ponttól kezdve viszont megkezdődött a láncközi Nirvánából az egyedek folyamatos beáramlása, hogy elfoglalják a Negyedi Gyökérfajban született testeket. Itt talán azt is megjegyezhetjük, hogy a Negyedik Gyökérfaj Manuja egy a Vénuszról származó Adeptus volt. Hasznos lehet ennél a pontnál néhány szót szánni annak bemutatására, miként fejlődik ki egy gyökérfaj az elődjének tekinthető fajból. Az általános elvnek az látszik, hogy minden gyökérfaj csíráját az előző gyökérfaj neki megfelelő sorszámú alfaja adja. Például egy lánc negyedik gyökérfaja e szabály értelmében a harmadik gyökérfaj negyedik alfajából ered. Az ötödik gyökérfaj a negyedik gyökérfaj ötödik alfajából indult ki, míg a hatodik gyökérfaj kezdeteit az ötödik gyökérfaj hatodik alfajában lehet meglelni. Az elvet a XLI. ábra szemlélteti.

XLI. ábra: Gyökérfajok és az alfajok, melyekből kialakulnak

A Negyedik Gyökérfaj esetében viszont úgy látszik, hogy egészen a lemúriai faj hetedik alfajáig tartott, míg az emberiség testileg elég fejletté vált ahhoz, hogy a Negyedik Gyökérfaj szülőit véglegesen kiválaszthassák.

151

A Rmoahal alfaj úgy 4-5 millió évvel ezelőtt indult útjára. Lemúria akkor még mindig létezett, és Atlantisz területe még nem volt olyan nagy kiterjedésű, amilyenné a későbbiekben vált. A Rmoahal alfaj bölcsője nagyjából az Északi szélesség 7. - Nyugati hosszúság 5. fokánál volt, ami nagyjából a mai Ashanti35 partra esik. Forró, párás éghajlatú, nádas mocsarakkal szabdalt és fülledt őserdőkkel borított területein hatalmas, özönvíz előtti állatfajok éltek. E korszak növényzetének fosszilis maradványai alkotják mai kőszéntelepeinket. A faj kezdetben mahagóni-fekete bőrű volt, és mintegy 3-3,5 méter magas termetük az évszázadok múlásával fokozatosan zsugorodott. Végül Atlantisz déli partvidékeire vándoroltak át, ahol megküzdöttek a hatodik és hetedik lemúriai alfajokkal. Némelyek közülük letelepedtek, és összeházasodtak a fekete bőrű lemúriaiakkal. Mások eljutottak Észak-Kelet felé egészen a legtávolabbi, a mai Izlandot magába foglaló partokig. Ezeknek bőre fokozatosan egyre világosabbá vált, míg végül úgy egymillió évvel ezelőtt már fehér bőrűeknek lehetett tekinteni őket. Eme északi területek meghódítása nem volt folyamatos, mert az embereknek időről időre délebbre kellett húzódniuk a jégkorszakok miatt. Kisebb jégkorszakok mintegy 30 000 évente következnek be, de ezek mellett vannak nagyobb mértékű eljegesedések is. Egy ilyen jégkorszak volt körülbelül 3 millió évvel ezelőtt. Újszülött faj lévén, a Rmoahal-ok nem voltak képesek maguktól egy stabil kormányzati rendszer működtetésére, és civilizációjuk nem is ért el olyan fejlettséget, mint a lemúriai hatodik és hetedik alfajoké. Így hát maga a Manu, illetve más Adeptusok vagy Isten Királyok kormányozták őket. A brachycephalous vagy „kerekfejű” (Furfooz-ban fellelt maradványairól ismert) emberfaj fosszíliái alapján elég jó átlagos képünk lehet a Rmoahal-okról fajuk alkonyának idején. A mai lappok - némi idegen vér bekeveredésétől eltekintve - e faj szétszóródott, leromlott maradványainak leszármazottai. Az előbb említtet kormányzati berendezkedés eredményeként egykori Isten Királyuk emlékezete fennmaradt, és a Rmoahal-ok idővel valóban istenként kezdték tisztelni Őt. Volt némi pszichikus képességük is, így e nép olyan vallást hozott létre, amely ugyan nem volt kifejezetten filozófiai indíttatású, mégis volt benne magasztosság. A későbbi korokban aztán ezek a vallási tételek lassan átadták helyüket egy az ősök vallásos imádatán alapuló hitrendszernek. A Rmoahal-ok a tudományokat és művészeteket csak nagyon kezdetleges fokon művelték.

35

Ma ez a terület Elefántcsontparthoz tartozik. (A ford.)

152

10XXXVI. A második atlantiszi alfaj: a Tlavatli Ez az alfaj Atlantisz nyugati partvidékén alakult ki, ahonnan azután az egész földrészen elterjedt, egészen a mai Grönlanddal határos északi partokig. Bőrszínük vöröses barna volt, termetük pedig erőteljes, keménykötésű, bár nem érte el a Rmoahal-ok magasságát, akiket idővel a távoli északra szorítottak vissza. Főként a későbbi Poseidonis területén elterülő hegyes vidéken telepedtek meg. Törzseiket, nemzetségeiket olyan főnökök illetve királyok vezették, akiket az emberek azért választottak meg, mert őket tartották a legerősebbnek, vagy a legkeményebb harcosnak. Az idők során jelentős közös birodalmat alakítottak ki, egyetlen királlyal az élén, bár ez az uralkodó inkább csak névleges jogkörökkel rendelkezett valódi hatalom helyett. Telepeseik minden irányban szétrajzottak. Ennek és a későbbi Tolték alfajnak a keveredéséből származó faj meghódította a későbbi amerikai kontinens részévé váló nyugati szigeteket, és elérték az akkori legdélebbi, ma Rio de Janeiro környékén levő területeket is. Más törzseik a keleti partokon levő, ma Skandináviaként ismert területeket foglalták el, míg kisebb csoportjaik elérték Indiát is, ahol elkeveredtek a hanyatlóban levő lemúriaiakkal, és ebből alakult ki a Dravidák népe. Valamivel később elfoglalták Dél Amerikát is, így a mai patagóniaik valószínűleg Tlavatlik távoli leszármazottai. A Rmoahal-okhoz hasonlóan ennek az alfajnak is napvilágra kerültek a maradványai Közép Európa negyedkori kőzetrétegeiből, és a dolichocephalous-t avagy Cro-Magnon -i embert ezen alfaj átlagos példányának tekinthetjük az alfaj hanyatlásának idején, míg - Svájcban fellelt maradványaikból ítélve - a „tavi emberek” az alfaj egy korábbi, és nem egészen tiszta vérű ágának képviselői voltak. Az egyetlen ma élő népcsoport melyben a Tlavatlik még viszonylag tiszta vérű leszármazottait megtalálhatjuk, Dél Amerika egyes területeinek barna bőrű indiánjai, míg a burmai és sziámi őslakosok a Tlavatlik és az Ötödik (Árja) Gyökérfaj egyik alfajának keverékei. A Tlavatlik körében tovább élt a Manu áhitatos tisztelete és imádatáta, de velük Adeptus tanítóik már megértették, hogy létezik egy magasztos, mindenek felett álló lény akinek jelképe a Nap. Így alakítottak ki egyfajta Nap-imádat kultuszt, amihez szentélyként dombok tetején, kör alakban felállított monolit kőtömbök szolgáltak. Ezeket úgy állították fel, hogy jelképezzék a Nap útját az égen az év folyamán, de egyben csillagászati megfigyelésekhez is használhassák őket. Ez utóbbihoz a kőtömböket úgy helyezték el, hogy ha a megfigyelő a főoltár mögött állt, akkor a téli napfordulókor a nap az egyik kőtömb felett kelt fel, majd az év haladtával a tavaszi napéjegyenlőség idején a sorban következő felett, és így tovább. A kőköröket távoli csillagképekkel kapcsolatban ennél összetettebb csillagászati megfigyelésekre is használták. A Manu lehozott és testet öltetett a Tlavatlik között néhány a Hold Lánc D (a Hold) bolygójáról származó egyeddel, akik a Hold Lánc negyedik és ötödik körében érték el az egyéniesülést. A művészeteket és a tudományokat a Tlavatlik is csak igen kezdetleges színvonalon művelték.

153

11XXXVII. A harmadik atlantiszi alfaj: a Tolték Ez az alfaj Atlantisz nyugati partvidékéről, valahol a az Északi szélesség 30. foka körzetéből indult útjára. Az e körüli területek, továbbá a nyugati partvidék nagyobbik része az ő fennhatóságuk alá tartozott. Később aztán még tovább terjeszkedtek, keresztülszelve az egész szárazföldet míg végül a keleti partvidéken levő fővárosukból a császár kis híján az egész akkori világra kiterjesztette uralmát. Ezek az emberek élénk vöröses barna bőrűek voltak, vörösebbek, mint a Tlavatlik, már inkább réz-színűek. Az első három alfajt „vörös”, a négy utánuk következőt pedig mint „sárga” fajokat szokás említeni. A Toltékok felemelkedésük idején magas - jellemzően 2.5 méter körüli - termetűek voltak, ami később a ma közöttünk megszokott magasságra zsugorodott. A típus a megelőző két alfajjal összevetve jelentősen javult, vonásai jól formáltak és kiegyensúlyozottak voltak, meglehetősen hasonlóak az ókori görögökéhez. Ez az alfaj hatalmas előrelépés volt, a legnagyszerűbb és leginkább uralomra termett az atlantiszi népek közül. Anyagi bőség és pompa közepette uralkodtak egész Atlantisz felett évezredeken át. Dominanciájuk és életerejük olyan fokú volt, hogy a későbbi alfajok embereinek a velük kötött vegyes házasságokból született gyermekei is gyakorlatilag Toltékok maradtak. Az az igazság, hogy még sok százezer évvel később is őket ismerhetjük fel a Mexikót és Perut nagyszerűen kormányzó uralkodókban (ám még jóval azelőtt, hogy leromlott utódaikat az északról betörő vad aztékok leigázták volna). Kezdetben népük sok apró királyságra aprózódott szét, melyek állandó harcban álltak egymással, és a délen élő lemuriai-Rmoahal keverék néppel. Végül úgy egymillió évvel ezelőtt egy nagy háborút követően az elkülönült királyságok szövetséget kötöttek és egyesültek egy közös uralkodó vezetése alatt. Ezen uralkodók sorában a második maga a Manu volt, aki ekkor lerakta az Arany Kapuk Városának alapjait is, az elsőt a később e nevet viselő városok hosszú sorában. Arról is gondoskodott, hogy ez idő tájt a Hold Lánc D bolygójáról származó, teljesen megformált kauzális testtel bíró egyedek is testet öltsenek. Kiváló tulajdonságaiknak köszönhetően akkoriban a Toltékok voltak az uralkodó faj. Leigázták valamennyi népet, és uralmuk alá hajtották az egész ilágot. Az alacsonyabb osztályok viszont nem voltak tiszta Toltékok. Még magában az Arany Kapuk Városában is csak az arisztokrácia és a középosztály tagjai voltak tisztán Tolték származásúak, míg a többieknek változatos felmenőik voltak, általában a háborúk idején foglyul ejtett és elhurcolt, majd szolgasorba kényszerített nőktől és férfiaktól származtak. Ekkoriban érkezett meg a „Szolgálók” egy csoportja is (lásd a XXV. fejezetet), akik között a Lives of Alcyone (Alcyone életei) c. műben megismert alakok közül megtaláljuk Szíriuszt, Oriont és Leót. Néhányat közülük jövőbeli terveire gondolva mindjárt „megjelölt” magának az Ötödik Gyökérfaj Manuja (Vaivasvata Urunk). Ezért teszi H. P. Blavatsky az Ötödik Gyökérfaj megalapításának kezdeteit egymillió évvel ezelőtti időpontra, noha e legfiatalabb faj őseinek Atlantiszról kivándorlására csak Kr.e. 79 997-ben került sort. Az említett Szolgálók csoportja később két csoportra oszlott, az egyik tagjai 1200, míg a másik kb. 700 évenként öltöttek testet. Az 1200 éves ciklusú csoportban volt két olyan egyed, akik később angol testekben érték el a

154

Mester fokozatot: Sir Thomas More és „Philalethes” avagy Thomas Vaughan. A 700 éves ciklusú csoport csak 400 000 évvel később kezdte meg működését itt a Földön. Az Isteni dinasztia évezredek során át uralta Atlantisz nyugati területeinek szigeteit és a földrész déli részét egészen a keleti partvidékig. A megszokott rend szerint az uralkodó hatalmát fiának adta át, és ha erre szükség volt, a dinasztiát kiegészítették új tagokkal a Beavatottak Közösségéből. Ez volt a Tolték uralkodók aranykora, az időszak, mikor a birodalmat az Okkult Hierarchiával összhangban kormányozták. A kormányzati rendszer ehhez illeszkedően mindenki számára előnyös volt. Virágzott a művészet és a tudomány is, ez utóbbi ráadásul az okkult tudás birtokában hallatlan eredményeket ért el. A vallásos érzület és rituálék ekkor még viszonylag tiszták voltak. Mindent figyelembe véve ez az időszak az atlantiszi civilizáció fénykora is volt. Mintegy 100 000 ilyen év eltelte után megkezdődött a hanyatlás. A császárnak alárendelt uralkodók némelyike, valamint a papok és a nép fiai közül is sokan személyes előnyökért - vagyon, befolyás megszerzése, ellenségeik megalázása és tönkretétele és általában a legkülönfélébb önző, ártó szándékú célok érdekében - felhasználni adottságaikat. Mindez végül az „boszorkányságban” csúcsosodott ki, és az Okkult Hierarchiával fenntartott kapcsolat megszakadásához vezetett. A tudományos eredmények eme megszentségtelenítése, e tudásnak a fizikai világban önző célok érdekében történő, végül az „boszorkányságban” és „fekete művészetben” kiteljesedő felhasználása futótűz gyorsasággal terjedt. A magasabb rendű szellemi irányítás visszavonulásával a Negyedik Gyökérfaj emberében elsődleges szerepkört betölteni hivatott káma (vágy) összetevő egyre jobban eluralkodott. A bujaság, brutalitás, erőszakosság mindinkább általánossá vált, ami visszahatva elősegítette, hogy az állati természet annak legalantasabb formájában fejeződhessen ki. Végül a „fekete művészet” követői felkelést szítottak és saját soraikból választottak uralkodót. Ez hosszú küzdelem és súlyos harcok után elűzte a Fehér Császárt az Arany Kapuk Városából azaz a birodalom fővárosából, és saját magát emelte a trónra. A Fehér Császár északra vonult, rendezte sorait, és egy a hegyes vidéktől délre eső városban, egy hozzá hű Tolték királynál rendezte be székhelyét. A szemben álló felek állandó harcai és a hadseregek pusztító erejének boszorkánysággal tetézése miatt a Fehér Császár támogatói egyre fogyatkoztak. Így érkeztünk el a körülbelül 850 000 évvel ezelőtti állapotokig, mikor már az emberek jelentős része ismerte és aktívan használta a „fekete művészeteket”. Az Arany Kapuk Városa ekkor már a romlottság fészkévé vált, és a dolgok állása rosszról rettenetesre változott. Az északon uralkodó császár és a Beavatott papok már jó ideje tökéletesen tudatában voltak a közelgő katasztrófának. Ezért mindegyikük prófétai figyelmeztetéseket hirdetett, majd egy-egy kivándorlási hullám vezetőjévé vált. A későbbiek során az országok urai heves ellenérzéseket tápláltak e papok által szervezett kivándorlások iránt mert úgy vélték, ezeknek az a célja, hogy országaikat szegénységbe döntse, területeiket elnéptelenítse. Ezért végül már éjjelente kellett a hajókra felszállni. Mintegy 800 000 éve jött el az első nagy katasztrófa ideje, ami a földrészt darabokra szaggatta. Szökőárak egész tartományokat söpörtek el és változtattak néptelen mocsárvidékké, még az Arany Kapuk Városa is elenyészett. A fekete uralkodó és dinasztiájának sorsa megpecsételtetett, és többé nem is tértek vissza. Ez a kegyetlen lecke hatott, és a boszorkányság visszaszorult - egy időre. Mert mindezek

155

ellenére általános igyekezetként fennmaradt a boszorkányságra való törekvés, ami idő haladtával egyre erősebbé vált. Ebben az időszakban történt, hogy a később Julius Caesar néven ismertté vált Corona az Arany Kapuk Városából érkezvén meghódította azt a Tlavatli törzset, amelyben a Szolgálók korábban említett csoportjainak tagjai megszülettek. Kegyesen bánva velük és segítve őket, végül beolvasztotta a törzset a Tolték birodalomba. Egyedek újabb szállítmányai érkeztek sűrű egymásutánban, melyek között a különbség a jelek szerint az egyéniesülés módja volt (lásd A kauzális test c. munka 14. fejezetét), melynek következménye a testet öltések közti időtartamok eltérése. Ugyancsak elkülönültek egymástól a Holdi emberek, Állat-emberek valamint kosárfonatúak csoportjai is. Amint már tudjuk, a 700 éves születési periódusúak első csoportja Kr.e. 600 000 körül érkezett, és a Tlavatlik körében öltött testet. Közöttük volt a törzs főnöke Surya, felesége Merkúr, idősebb fiuk Mars, és leányuk Herkules. Később Mars lett a törzs főnöke, és ekkor szerezte itt a Földön első uralkodói tapasztalatait. Ugyanekkor a Hierarchia feje úgy rendezte, hogy testet öltsön 105 olyan egyed is, akik a Vénuszon a Láng Urainak kedvenc állatai voltak, majd gazdáik iránti erős vonzalmuk által a Vénuszon egyéniesültek és valamennyien az első vagy második sugárhoz tartoztak. Korábban egy a harmadik körből származó, kis létszámú csoport útja az Ötödik Gyökérfajjal kapcsolatos teendőkkel kapcsolatos különleges előkészületek céljából a Merkúrra vezetett. Számukra is ez idő tájt érkezett el az idő visszatérni a Földre - rájuk utalt H. P. Blavatsky amikor a Merkúrról a Földre érkezettekről beszélt. Ettől kezdve a 700 és 1200 éves születési periódusú csoport egy „Klánnak” nevezett formációba tömörült, és általában együtt maradt. Amikor Mars volt a király, az egész Klán egyszerre öltött testet az Arany Kapuk Városában, és így történt az ősi Peruban is amikor ő volt az Uralkodó, a Fehér Sziget közelében elterülő szárazföldön a Manu szolgálatában, valamint a második és harmadik alfaj nagy kivándorlásai idején - hogy csak néhányat említsünk a számos alkalomból. A Teozófiai Társulat ma36 a Klán tagjainak egy újabb találkozási pontja. Úgy 220 000 évvel ezelőtt az Arany Kapuk Városában Mars viselte a megelőző korszakok Beavatottjaitól örökölt „Isteni Uralkodó” címet, és Merkúr volt a Főpap. Ők ketten minden alkalommal együtt érkeztek - egyikük az Uralkodó másikuk a Főpap vagy Tanító feladatát látta el. Úgy látszik, hogy Mars mindig férfi volt, míg Merkúr néhány alkalommal nőnek született. Ebben az életben történt, hogy Ulysses saját élete feláldozásával megmentette Vajra, Mars fiának életét. Mars a következő szavakkal búcsúzott el a haldokló Ulysses-től: „A vér erejénél fogva, melyet én értem és fiamért ontottál, a közöttünk fennálló kötelék soha sem fog elszakadni. Költözz el békességben, hű szolga és barát”. Ez a Mester és tanítványa közötti kötelékké vált, mely eltéphetetlen marad az idők végezetéig. A Toltékok fénykorának idején Atlantisz szárazföldje valószínűleg olyan sűrűn lakott lehetett, mint Anglia vagy Belgium, mivel a világ népessége akkoriban 2 milliárd körül mozgott, szemben a mai 1.2 - 1.5 milliárd37 lélekkel. Főként nyugati irányú hódításaiknak köszönhetően a Toltékok szétszóródtak és virágzó kultúrákat teremtettek a mai Dél- és Észak Amerika területein. A mintegy 14 000 évvel ezelőtti, az Inka uralkodók időszakában tündöklő Perui Birodalomra úgy tekinthetünk, mint az atlantiszi kontinens egykori Tolték birodalma aranykorának pontos, ám halovány mására. A Toltékok legközelebbi ma élő rokonai Észak és Dél Amerika vörös bőrű indiánjai, de

36 37

A könyvet Powell az 1920-as évek végén írta. (A ford.) Az 1920-as évekre vonatkozó adat. (A ford.)

156

természetesen össze sem lehet hasonlítani őket a Tolték fénykor emberével. A Toltékok adták az Egyiptom őslakóival elkeveredő, majd az országot befolyásuk alá vonó kivándorlók első hullámát. Mintegy 400 000 évvel ezelőtt - a saját hazájukban egyre terjedő „fekete művészet” térhódítása miatt - az addig elszigetelt és gyéren lakott - Egyiptom földjére vándorolt a Beavatottak Közösségének egy csoportja, és ott közel 200 000 éven át végezte munkáját. Körülbelül 210 000 évvel ezelőtt az Okkult Közösség megalapította Egyiptom első Isteni Dinasztiáját és a birodalmat, majd ennek kezdeti lépéseként behívta a telepesek első nagy csoportját. Ettől kezdve úgy 200 000 évvel ezelőttig épült meg a két nagy Gizehi piramis, amiket egyrészt állandó beavatási helyszínként és kincstárként használtak, továbbá szentélyként is bizonyos talizmánok őrzéséhez, amelyeknek erejére az országnak a Beavatottak által tudott, hamarosan bekövetkező víz alá merülése idején lesz szükség. Joggal feltételezhető, hogy a Nagy Piramis hatalmas kőtömbjeinek mozgatásához és helyre emeléséhez okkult erőket használtak fel. Sok ezer évvel később Kheopsz rávésette a nevét az egyik piramisra. Körülbelül 200 000 évvel ezelőtt Egyiptom víz alá merült, és hosszú ideig tenger borította. Mikor aztán újra kiemelkedett a vízből, egykor Abesszínia hegyei közé menekült régi lakóinak leszármazottai népesítették be, és érkeztek új atlantiszi telepesek is az akkori világ különböző vidékeiről. A betelepülők jelentős részét a hatodik (Akkád) alfajból származók adták, és ez sokban hozzájárult az egyiptomi típus átformálásához. Ez volt Egyiptom második Isteni Dinasztiájának időszaka, melyben az uralkodók ismét a Beavatottak Közösségének Adeptusai közül kerültek ki. A fekete mágia terjedése végül elvezetett a Kr.e. 200 000 körül bekövetkezett második nagy katasztrófához, és a hatalmas kontinens két földdarabbá, Daitya és Ruta szigetévé zsugorodott. Az ezt követő 100 000 évben Atlantisz virágzásnak indult, és népei lenyűgöző, ám végletekig fényűző civilizációkat építettek fel. A főváros újra az Arany Kapuk Városa volt, és Ruta szigetének nagy részén ismét a Tolték uralkodóház gyakorolta a hatalmat, melynek tagjait szintén megfertőzte a fekete mágia. Meg kell említeni viszont, hogy a Kr.e. 9 564-ben történt, Poseidonis pusztulásával lezárult végkifejletig mindig volt egy Beavatott uralkodó, egy király, de legalább a sziget kisebb-nagyobb részére befolyással bíró valaki, aki a „jó törvényt” képviselte, irányította a „fehér” kisebbséget és amennyire lehetett, ellensúlyozta a gonosz boszorkány-praktikákat. A későbbi korokban e „fehér” királyokat törvény alapján a papok választották meg. A Klán tagjai időnként „fekete művészettel” fertőzött családokba születtek, és néha maguk is flörtöltek, máskor pedig szakítottak azzal. Az alábbiakban röviden felidézünk egy ilyen különösen figyelemre méltó esetet. Úgy 100 000 évvel ezelőtt Corona volt a fővárosban a Fehér Császár , Mars az egyik hadvezére, akinek pedig Herkules volt a felesége. Nagyszabású lázadás előkészületei folytak, melynek vezetője Oduarpa volt, egy különös, nagy tudású, de gonosz ember, a „Sötét Arc Ura”, aki „Pan birodalmából” (ez a görög mitológiából ismert szatírok eredetijének tekinthető) félig ember, félig állat támogatókat szerzett. Oduarpa mint az Éjféli Nap Császára hatalmas hadsereget gyűjtött maga köré. Olyan vallást alapított, melynek központi bálványa ő maga volt, és amely az érzékiséget, a kicsapongást istenítette és az embereket az állatias kielégülés rabjaivá alacsonyította. Az Arany Kapuk Városának Fehér Beavatási Barlangja ellenében ők létrehozták mélyen a föld alatt Pán, a Föld Istene sötét misztériumainak barlangját. A fortélyos és nagyravágyó Oduarpa állott a Fehér

157

Császárral szembeszálló, a birodalom peremvidékein elterülő királyságok szövetsége élén. Az alvilág lakóival kötött egyezsége révén sikerül természetellenesen meghosszabbítani saját életét, és teste köré egy fémes védőburkolatot materializálnia, mely sebezhetetlenné tette őt lándzsa vagy kard döfésekkel szemben. A fekete praktikáktól ösztönösen viszolygó Alcyone-t egy Cygnus nevű leány csábításával mégis sikerült rávenni, hogy egy ilyen alkalomba mégis bekapcsolódjon. Részeges, eszeveszett tivornya következett. A föld gyomrából vad külsejű, szőrös, két karmos lábon járó, hosszú karú, állatfejű és sörényes szörnyetegek sorjáztak elő - nem emberi lények, és mégis rémísztően emberiek. A tivornyázók ezektől italokat és valami kenetet kaptak, melytől kábultan és érzéketlenül a földre roskadtak. Az összekuporodott ember-halmokból ekkor állati formák pattantak ki, asztrális materializációk, vadak és gátlástalanok mint az állat, kegyetlenek és ravaszak mint az ember, melyek szennyes vágyakkal telve vicsorogva és tombolva rászabadultak a külső világra, és orgiájuk végeztével visszatértek emberi formáikhoz. Az ilyen szertartásokkal Oduarpa keményen kézben tartotta az embereket, és hatalmas befolyást szerzett az ember alatti birodalomban is. A saját testőrségének tagjai is ilyen fizikai testté materializált vágy-formák voltak, melyeket a csatában rászabadított az ellenségeire, ahol aztán azok foggal és karmokkal harcolva rémülettel töltötték el a harcoló ellenfél tömegeit, és az elesettek tetemeiből lakmároztak. A Fehér Erők elleni döntő ütközetet az Arany Kapuk Városa mellett vívták meg, melyben Marsot maga Oduarpa ölte meg, míg Herkulest elfogták és darabokra tépték a szörnyűséges állatok. Oduarpa lett az Arany Kapuk Városában a Császár, ám nem sokáig. Vaivasvata Manu hatalmas sereggel támadott rá, elpusztította a mesterséges teremtmény Pán-állatokat, szétszórta Oduarpa hadait majd a saját kezével végzett vele. A Fehér Császár uralmát helyreállítoták a megtisztított Arany Kapuk Városában, ám a gonosz lassan új erőre kapott, és az újraszületett Oduarpa ismét megtámadta és legyőzte a Fehér erőket, és újra a trónra lépett. Ekkor a Hierarchia Feje kimondta az Okkult Kommentárból idézett végzetes szavakat, amiket a ’Vakító Arc Nagy Királya’ - a Fehér Császár - küldött testvér uralkodóihoz: „Készüljetek. Ti, a Jó Törvény követői, kerekedjetek fel és vágjatok át a földrészen, amíg még száraz.” A ‘Négyek Pálcája’ - a Kumarák - felemelkedett. Ütött az óra, a sötét éj készen áll.” A ’Dicső Négy’ szolgái figyelmeztették az ő embereiket, és közülük sokan megmenekültek. Királyaik Vimana-ikon (repülőgépeiken) elérték és a tűz és fém földjére (értsd: keletre és északra) vezették őket. Gázrobbanások, áradások és földrengések elpusztították Daitya és Ruta szigeteit, csak Poseidonis maradt meg. Ez volt a Kr.e. 75 025-ben bekövetkezett katasztrófa. Ekkor Egyiptom ismét víz alá merült, de ez alkalommal csak egy átmeneti időre. Az emberek a piramisok tetején próbáltak menedéket lelni, de az oldalak simasága miatt ez sikertelen próbálkozás volt. Mikor aztán a víz visszahúzódott, a Manetho38 által is említett harmadik Isteni Dinasztia megkezdte uralkodását, melynek első királyai idejéből a Karnaki Templom és sok más, az ősi Egyiptomtól ránk maradt, még ma is álló építmény származik. A két nagy Piramis kivételével Egyiptom egyetlen építménye sem idősebb 80 000 évesnél. Az előbb leírt katasztrófa következtében a Himalája valamivel magasabbra emelkedett, az Indiától délre elterülő területek Egyiptommal együtt a víz alá merültek, ez utóbbiból csak a Piramisok maradtak meg. Az Egyiptomot a mai Algériával és Marokkóval összekötő földnyelv

38

Manetho a Kr.e. 3. században, I. és II. Ptolemaios fáraók uralkodása idején élt pap volt. Neve Aegyptica (Egyiptom története) c. műve által maradt fenn.

158

eltűnt, és a két terület szigetként emelkedett ki a partjaikat mosó Földközi és Szahara tengerből. A Góbi tenger kör formájúvá vált, és a mai Szibéria területe kiemelkedvén elválasztotta azt a északon elterülő Sarki Óceántól. Közép Ázsia megemelkedett, és az özönvízszerű esőzések okozta vízfolyások mély árkokat vájtak a puha talajba. Egyiptomot újabb szökőár sújtotta, mikor Kr.e. 9 564-ben Poseidonis is a hullámokba veszett. Ez a víz alá merülés is csak átmeneti volt, ám Egyiptom Isteni Dinasztiáinak a végét jelentette, mert a Beavatottak Közössége ekkor más vidékre tette át székhelyét. Posidonis népessége vegyes volt, két királyság és egy kis köztársaság osztozott a sziget területén, amelynek északi részén egy Beavatott király uralkodott. Az egykori örökösödésen alapuló uralkodó-kiválasztást a sziget déli részén is felváltotta az emberek általi választás. A kizárólagos fajú dinasztiák napja leáldozott ugyan, de királyok ereikben Tolték vérrel azért időről időre még mindig hatalomra kerültek mind az északi, mind a déli részen, ámbár a déli királyság folyamatosan növelte területét az északiak rovására.

12XXXVIII. Az atlantiszi civilizáció E sorok olvasójának tisztában kell lennie azzal, hogy az atlantiszi faj történetében az Árja Gyökérfajéhoz hasonlóan váltakoztak a fellendülés és a hanyatlás időszakai. Virágzó kultúrjú időszakokat barbárság követett, amikor mindenféle tudományos és művészeti vívmány elveszett. Ám ezeket egy újabb fellendülés követte, és az új civilizáció még az előzőnél is magasabb szintre fejlődött. Az itt következő leírás természetesen egy ilyen virágzó korszakról szól, és bár semmiképpen nem korlátozható egy bizonyos alfajra, mégis elsősorban a valamennyi atlantiszi társadalom csúcspontjának tekinthető Tolték civilizációra érvényes. A kormányzati rendszer egyeduralmon alapult, és az Isten Királyok vezetése alatt az emberek semmilyen más rendszer alatt nem lehettek volna ennél boldogabbak. E rendszert nem egy szűk csoport alakította ki saját előnyeit szem előtt tartva, hanem a bölcsek, mégpedig úgy, hogy mindenki legnagyobb hasznára lehessen. Ezért a társadalmi jólét mérhetetlenül magasabb szinten állott, mint a mai modern civilizációk esetében. A tartományok kormányzói felelősek voltak tartományuk lakóinak jólétéért, boldogságáért, a bűnözést és éhezést pedig az ő hanyagságuk vagy alkalmatlanságuk jeleként értékelték. Az irányítókat főként a magasabb társadalmi osztályok tagjaiból választották, ám nem a származás, hanem a rátermettség számított a kiválasztáskor. Az állami hivatalok betöltésében mit sem számított, hogy nő vagy férfi volt valaki. Ismerték és művelték a zenét, de nagyon kezdetleges szinten, és a hangszerek is primitívek voltak. Minden atlantiszi kedvelte a színeket, és házaikat kívül belül élénk színekkel ékítették. És bár készültek bizonyos fajta rajzok és festett képek, de a festészet mint művészeti ág soha nem fejlődött ki igazán. A szobrászatot viszont széles körben művelték és e művészet magas szintre fejlődött. Elterjedt szokássá vált, hogy aki csak megengedhette magának, felállíttassa saját képmását valamelyik templomban. Ezek többnyire fából vagy kemény, fekete bazalthoz hasonló kőből faragott szobrok voltak, de előfordult sárgarézből, aranyból vagy ezüstből készült is. Az eredmény elég jól hasonlított a modellhez, sőt néha megdöbbentő hasonlatosságot ért el. A legszélesebb tömegekhez eljutó művészeti ág az építészet volt, épületeik arányaikban erőteljesek, óriási méretűek voltak. A házakat még a városokban is egymástól elkülönítve építették, vagy legfeljebb úgy, hogy négy háztömb közrefogott egy központi udvart, melynek közepén szökőkút állt. A tolték házak sajátos jegye volt az épület valamelyik sarkán, vagy valamelyik háztömb

159

közepéből a magasba szökő torony. Felső szintjeire egy a tornyon kívül épült csigalépcsőn lehetett feljutni, és felül hegyes kupola zárta le azt. Ezeket a tornyokat gyakran csillagászati megfigyelőpontként is használták. Egyes házakat faragásokkal, freskókkal vagy festett mintázatokkal díszítettek. Az ablakokat üveghez hasonló de annál kevésbé átlátszó anyaggal fedték be. A belső terekben használtak ugyan bútorokat, ám ezek nem voltak különösebben kidolgozott darabok. Ettől függetlenül az emberek sajátos, de kifinomultan civilizált módon éltek. A templomok óriási csarnokok voltak, még az egyiptomiaknál is hatalmasabbak. A mennyezetet négyszög vagy ritkábban kör keresztmetszetű oszlopok tartották. A romlás időszakában az oldalhajókat számtalan kis kápolna szegélyezte, bennük a fontosabb személyek szobraival, és az e célra szerződtetett papok szertartásos imádattal illették ezeket a képmásokat. A templomoknak is megvolt a maguk tornya és kupolája, melyeket rituális Nap-imádatra és csillagászati megfigyelésekre használtak. A templomok belső tere arany berakásokkal, sőt néha teljes egészében arany vagy egyéb nemesfém burkolattal volt díszítve. Ezek a fémek olyan magánvállalkozásoktól származtak, ahol az alkímiával foglalkozókat alkalmazták. Mivel az aranyat többre tartották az ezüstnél, az előbbit sokkal nagyobb mennyiségben állították elő. Díszítésre és háztartási eszközök anyagaként aranyat, ezüstöt és sárgarezet használtak leginkább. A ceremóniákon kizárólag látványosság céljára szolgáló páncél öltözeteket is csodálatos gazdagon díszítették nemesfém berakásokkal, gyakran az egész páncélzatot nemesfémből verték. Arany sisakok, mellvértek, lábszárvédők csillogtak a harsogó élénkvörös, narancssárga és ragyogó bíbor - színű zubbonyok és harisnyák felett. Az adásvételi ügyletek négyszemközt köttettek, kivéve a városokban, közterületeken megrendezett nagyszabású vásárok esetét. Úgy 800 000 évvel ezelőttig a tolték nyelv általánosan ismert és használt volt, bár távoli vidékeken a Rmoahal és Tlavatli nyelv beszéd formájában továbbra is fennmaradt. Minden atlantiszi nyelv ragozást használt. A tolték nyelv túlélte a sok évezredet, a perui és mexikói idők csekély módosításaitól eltekintve viszonylag tiszta formájában fennmaradt. Minden iskolát az állam alapított és az oktatásban kötelező volt részt venni, de a paraszti vagy kézműves munkát végzők számára az olvasás és írás elsajátítását nem tekintették szükségesnek. A rátermettnek talált gyermekeket 12 éves korban magasabb iskolába íratták, ahol egyéni képességeiknek megfelelően a mezőgazdaság, gépészet, halászat, vadászat, stb. területéhez tartozó ismereteket tanítottak nekik. A növények jellemzőivel és gyógyító tulajdonságaikkal foglakozó tantárgyat rendkívül fontosnak ítélték. Nem léteztek a szó mai értelmében vett orvosok, ehelyett minden ember tudott valamennyit az orvosságokról és a magnetikus gyógyításról. Kémiát, matematikát és csillagászatot is tanítottak, ám ezek oktatásának elsődleges célja a tanuló pszichikus képességeinek fejlesztése és a természet rejtett erőinek megismertetése volt. Ebbe a tárgykörbe tartozott a növények, fémek és drágakövek okkult jellemzőinek megismertetése is, csakúgy mint a kémiai elemek átalakítása alkímia segítségével. Az idő haladtával érdeklődésük középpontjába egyre inkább a személyes erő azon fajtájának kifejlesztése került, melyet Bulwer-Lytton Vril-nek nevezett el, és amelynek működését meglehetős hűséggel írta le a The Coming Race c. művében39. A hanyatlás kezdetétől az uralkodó osztályok a természet-adta készségeket semmibe véve az oktatási rendszert kisajátították maguknak. Az atlantiszi embereknek nem volt absztrakciós készségük, így nem voltak képesek meglátni a jelenségek általános jellemzőit sem. Példának okáért nem volt szorzótáblájuk sem, és az aritmetika az ő számukra valami mágikus dolog volt, amiben a gyerekeknek körülményes szabályrendszereket 39

A hivatkozott mű: Sir Edward Bulwer-Lytton: The Coming Race (1871.) Angol nyelven olvasható (többek között) a http://www.gutenberg.org/etext/1951 oldalon. (A ford.)

160

kellett megtanulni anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben felfogták volna, hogy az egész mire való. Ez számukra azt jelentette, hogy négy csoport (értsd: összeadás, kivonás, szorzás, osztás) rejtélyes szabályt kellett bebiflázniuk 1-től 10-ig minden számhoz. A gyakorlatban viszont a legtöbb számításhoz abakuszt, vagy a japánok és kínaiak által használthoz hasonló számoló keretet hívtak segítségül. Ugyanakkor az atlantisziak nagyon értettek a tények, adatok összegyüjtéséhez, és bámulatos memóriájuk volt. A tisztánlátás gyakori képesség volt, és ez lehetővé tette számukra a természet ma legtöbbünk számára rejtett működésének megfigyelését. Ezért aztán a tudomány szédítő magasságokig hatolhatott és vívmányait elterjedten alkalmazták is úgy a hétköznapok hasznára mint a művészetek céljaira. Olyan ismereteik voltak a természet erőiről, amik mára már elvesztek. Ezen erők egyikét használták mind léghajók és vízi járművek hajtására, egy másik segítségével a gravitáció vonzását taszítóerővé változtatták, amivel aztán gigantikus kőtömböket játszi könnyedséggel emeltek óriási magasságokig. Ezen erők közül a finomabbak nem gépeken, hanem az emberi test alaposan megismert, következetesen fejlesztett képességeit és működését felhasználva az akaraterőn keresztül hatottak. A mezőgazdaságnak igen nagy figyelmet szenteltek, és komoly kísérleteket végeztek mind a növények mind az állatok keresztezése terén. A búzát például földi eredetű fűfélékkel keresztezve létrehozták a zabot és egyéb mai gabonaféléket. Már nem voltak ilyen sikeresek azok a próbálkozások, melyeknek eredményeként a méhekből darazsak, a hangyákból pedig termeszek születtek. Egy hosszúkás, maggal teli, alig valami hússal rendelkező dinnyeféléből ők nemesítették a banánt. A háziállataik között voltak apró tapírhoz hasonló, gyökereken, zöldféléken vagy bármi egyéb útjukba kerülő dolgon megélő állatok, amik így nagyon hasonlóak voltak a mai sertésekhez. Voltak továbbá nagy testű macskaszerű, valamint farkashoz hasonló állataik, ez utóbbiak a mai kutyák elődei. Kordéikat a mai tevékhez hasonló állatokkal húzatták, valószínűleg ezeknek a késői leszármazottai a mai perui lámák. A települések körüli dombokon pedig az ír jávorantilop őse kóborolt még félvad állapotban, de azért már emberi felügyelet alatt. A különböző állatfajták keresztezését és tenyésztését színes fényekkel és mesterséges fűtéssel segítették elő. Elsősorban kétéltűekkel és hüllőkkel kísérleteztek, mert ezek már többé-kevésbé befejezték fejlődési útjukat és közel álltak a fejlettebb madár vagy emlős forma felöltéséhez. Mivel minden típus továbbfejlődése Tőle ered, a Manuval szoros együttműködésben megformálták a háziállatokat, így például a lovat. Ám az Aranykor végeztével, mikor beköszöntött a viszály és háborúskodás kora és az emberek elkezdték egymást prédálni, az állatok megfelelő gondoskodás híján az emberekhez hasonlóan egymást kezdték pusztítani. Némelyiket közülük éppen az emberek tanították meg vadászni - így alakult ki az egykori félig háziasított macskaféléből a mai jaguár és párduc. Úgy látszik, az oroszlán nem vérengző fenevad, hanem kocsik húzására szánt erőteljes segítőtársa lett volna az embernek, ha azok hűen elvégezték volna a feladatot, amit a Manutól kaptak. Az az igazság, hogy ha az emberek elvégezték volna minden ilyen feladatukat, akkor nagyon is elképzelhető, hogy ma már talán nem is léteznének húsevő emlősállatok. A parkerdőkkel övezett Arany Kapuk Városa a keleti parton, az Egyenlítőtől 15 fokra északra feküdt, és a város körüli ligetekben szétszórva álltak a tehetősebb osztályok udvarházai. Nyugat felé egy hegyvonulat látszott, a város vizét onnan nyerték. A város egy körülbelül 150 méterrel a környező síkság fölé magasodó domb oldalára épült. A domb tetején az uralkodó palotája állt annak kertjeivel, melynek közepén vízforrás tört fel, ami ellátta a palotát és a kerteket, majd négy irányban alázuhogott egy az egész területet körülvevő csatornába. Innen négy irányban további csatornák szállították a vizet az alant fekvő városnegyedekbe, majd 161

újabb zuhataggal egy másik körkörös csatornába ömlöttek. Összesen három ilyen közös középpontú, körkörös csatornája volt a városnak - a legalsó még mindig a síkság szintje felett. A legalsó szinten aztán egy negyedik, de már négyszögt alaprajzú csatorna gyűjtötte össze a megmaradt vizet, és elvezette a tengerbe (lásd a XLII. ábrát). A várost a legkülső csatorna vonala határolta, amely nagyjából 10 x 12 mérföld volt. A várost így felosztó három övezet közül a legfelsőben egy körkörös versenypálya és közparkok kaptak helyet, valamint itt álltak az udvari hivatalnokok házai és az ún. „Idegenek Háza”. Ez utóbbit az átutazó idegenek számára építették, akik a Kormány vendégeiként addig maradtak, ameddig kedvük tartotta.

XLII. ábra: Az Arany Kapuk Városának szerkezeti vázlata

A további két övezetben a város lakóinak kertes házai és a különböző templomok álltak. A Toltékok fénykorában nem létezett a szó valódi értelmében vett szegénység, mert még a házi szolgálatra alkalmazott rabszolgák is jól öltözöttek és jól tápláltak voltak. De azért akadtak viszonylag szegényesebb házak az alsó övezet északi részén, valamint a legkülső csatorna és a tenger közé eső területen, ahol az emberek főleg hajózással foglalkoztak és házaik egymáshoz jóval közelebb épültek. Fénykorának delén az Arany Kapuk Városának több mint 2 millió lakója volt, és csodás 162

vízellátása miatt (ami egyébként nagyszerűbb volt, mint bármi hasonló, amit az azóta eltelt korszakban építeni megkíséreltek) úgy is ismerték, mint a Vizek Városát. A vizet nyugati irányból, egy körülbelül 800 méterrel a tenger szintje felett elterülő tóból nyerték, amit egy ovális, 15 x 9 méter keresztmetszetű föld alatti vízvezetéken vittek egy szív alakú, óriási, mélyen a palota alatt levő víztározóba. Innen mintegy 150 méter mély, merőlegesen lefelé a sziklába vájt kürtőn át tört a felszínre a víz a palota kertjében. A központi víztározóból még további vezetékek is kiágaztak a város különböző részei felé, hogy ivóvizet szolgáltassanak és táplálják a szökőkutakat. Az egyes részek ellátását szelepekkel szabályozták. Mivel a víznyomás óriási volt, a vízvezetékek építéséhez használt anyagok teherbírása hihetetlenül nagy kellett hogy legyen. A síkságon épült többi várost hatalmas, vastag fémlemezekkel borított földsáncok védték, melyek lándzsák és nyilak ellen áthatolhatatlan védelmet nyújtottak. A tehetősebb osztályok tagjai kettőtől akár nyolc személyt is szállítani képes léghajókat használtak. Később, a háborúskodás korszakában tengeri csatahajókat meghaladó méretű, akár 50100 harcost szállító léghajókat is építettek. A korai példányok még vékony, impregnált falemezekből épültek, amiben az impregnáló anyag nem növelte lényegesen a súlyt, ám rendkívül megnövelte a fa szilárdságát. A későbbiekben kétféle fehér és egy vörös fémből álló ötvözetet használtak, ami egy alumíniumhoz hasonló, de még annál is kisebb fajsúlyú anyagot adott. Ezt a fémötvözetet kovácsolással a vázszerkezethez alakították, majd a szükséges helyeken összehegesztve végül egységes, tökéletesen sima felületet kaptak, ami a sötétben halványan fénylett, mintha világító festékkel vonták volna be. Alakjuk hasonló volt egy fedélzettel ellátott (vízi) hajóhoz, ám a hajó mindkét végén volt meghajtó és kormányszerkezetük. A léghajókból mérges gázokkal töltött bombákat dobáltak - az erre való utalások megtalálhatók a hinduk Purana-iban és hősi eposzaiban. A korai időszakban e hajókat még a személyes erő - vril - segítségével mozgatták, amit később egy ismeretlen fajta, mechanikus úton hasznosított erő váltott fel. Az erő éterikus eredetű volt, és a forrásául szolgáló generátort egy vastag fémfalú ládában, a hajó középpontjában helyezték el. Az erőt két vaskos hajlékony cső vitte a jármű két végére, és további nyolc kiegészítő cső szállította a fedélzeti felépítmény elé és mögé is - ez utóbbiakat úgy rendezték el, hogy egyik részük kimeneti nyílása lefelé, a másiké felfelé irányult. A hajó felemeléséhez a csövekből a végüket lezáró változtatható keresztmetszetű nyíláson át az erőt lefelé irányították, ami a földnek ütközve elegendő erőt adott az emelkedéshez, miközben a levegő támasztékként szolgált. A hajó előre mozgatásához az erőt 45 fokban lefelé irányították, így egyszerre fenntartva a magasságot és egyben előre mozgatva a hajót. A kormányzást is az említett csövekből irányítottan kiáramló erővel végezték. A legnagyobb elérhető sebesség óránként 100 mérföld körüli volt, a jármű mozgása pedig a függőleges sík mentén hosszú, hullámszerű pálya mentén történt. Nem nagyon emelkedtek 100 méter fölé, mert nagyobb magasságokban a ritkuló levegő már nem adott elég támasztóerőt a meghajtáshoz. De körülbelül 300 méter magas dombok felett még képesek voltak átrepülni. Más hajók elleni küzdelemben is a meghajtáshoz használt erőt alkalmazták, azzal kibillentve egyensúlyából az ellenséges hajót. Voltak a léghajókéhoz hasonló meghajtást használó tengeri hajóik is, de úgy tűnt, a

163

leghatékonyabb ilyen hajtásnak sűrűbb erő-áramlata volt, mint a léghajókon használté. Elég sok bonyolult gépezetet is használtak - igaz, mai szemmel legtöbbjüket esetlennek, durvának mondanánk. Képességeik egy komoly hiányossága a vallás terén mutatkozik meg, amit az egyiptomiak e korszakból örököltek. Nevet adtak szinte minden elemi eszenciának és természet szellemnek, és mindegyikhez tartozott egy annak szóló varázsige is, amivel irányítani tudták. Ezeket mindig alaposan megtanulták, de soha nem jöttek rá, hogy a varázsige mögött minden esetben az emberi akarat munkál, ami ugyanolyan jól működhetne bármiféle varázsige nélkül is. A Halottak Könyve sok ilyet tartalmaz, ezekből csak azokat helyezték el egy-egy halott mellé a sírban, amikről úgy gondolták, hogy az illetőnek majd szüksége lesz rá. A többnejűség különböző időszakokban valamennyi alfaj körében elterjedt volt. A Toltékok köreiben a törvény két feleséget engedélyezett, de az egy feleség igen szokatlan dolog volt. A nőket minden tekintetben a férfiakkal egyenrangúnak tartották, és a vril erő használatában sok nő túltett a férfiakon. A nemeket az oktatásban sem választották szét, a nők még a kormányzatban is szerepet vállaltak, akár mint az Adeptus Uralkodó helyi képviselői is. Vékony, porcelánfehér felületű fémlemezekre írtak, melyeket úgy sokszorosítottak, hogy egy még üres fémlemezt valamilyen folyadékba merítették, majd az eredeti írott példányra fektették. Az atlantisziak ettek ugyan húst, de ők azokat a részeket dobták el, amiket mi megeszünk, és azokat ették (t.i. belsőségeket), amiket mi nem fogyasztunk. Ugyancsak szokás volt vért inni gyakran az állatból kiontott még meleg vért -, de voltak vérrel készült főtt ételeik is. Halat is ettek, bár ezt gyakran a hal már oszladozó állapotában tették. Ettek továbbá kenyeret és gabonából készült sült tésztaféléket is, csakúgy mint tejet, gyümölcsöt és zöldségeket, és a gyümölcslé is gyakran fogyasztott italuk volt. Az Adeptus királyok és uralkodók, valamint a beavatott papok kivétel nélkül vegetáriánusok voltak, az udvari tisztségviselők némelyike azonban titokban evett húsételeket. Egy időben valami rendkívül erős erjesztett italt is elterjedten fogyasztottak, de ezt később törvénnyel betiltották. A Rmoahal-ok és Tlavatlik kardokat, lándzsákat, íjat és nyilat használtak a hosszú szőrű, gyapjas mamutok, az elefántok és vízilovak vadászatához. Abban az időben az élővilág bővelkedett erszényesekben, valamint félig hüllő - félig emlős, illetve félig hüllő - félig madár állatokban. A későbbi időszakokban a robbanóanyagok előállítását a tökéletességig fejlesztették. Voltak ütésre robbanók és használtak időzített robbanószerkezeteket is, de a pusztítást nem a lövedék becsapódása okozta, hanem valamilyen mérges gáz képződése. E pusztító eszközöknek olyan erőteljes volt a hatása, hogy egész harcoló századokat pusztítottak el mérges gázzal töltött bombákkal, amit valami hajítógéppel föléjük dobtak. Voltak továbbá lángoló végű nyilak kötegeit kilövő, és még sok más fegyverük is - ezeket olyan emberek alkották meg, akik nagy jártasságra tettek szert a tudományok magasabb régióiban. A hinduk ősi könyveiben sok ilyennek a leírása megtalálható, amikről azt állítják, hogy valami magasabb rendű Lénytől eredtek. Az elkészítésükhöz szükséges tudást soha nem tették közkinccsé. Az első három alfaj idején az állami pénzverés intézménye ismeretlen volt, ehelyett billogozott, közepükön kilyukasztott fém vagy bőrdarabkákat használtak pénz gyanánt, amiket övükre fűzve tartottak. Minden ember maga készítette ezeket a zsetonokat (de csak annyinak készítésére volt jogosult, amit bármikor be tudott cserélni a birtokában levő értékekre), és úgy használták őket, mint ma az ígérvényeket. Ezek a zsetonok nem forogtak a pénzhez hasonló széles körben, ugyanakkor az elfogadóik - az akkoriban kisebb-nagyobb mértékben mindenki által birtokolt - tisztánlátás útján pontosan meg tudták ítélni bárkinek a valós fizetőképességét, akitől ilyen zsetont kaptak. A későbbi 164

időkben Poseidonis-on már a mai pénzérmékhez hasonlókat használtak, ezekre a nagy déli fővárosból látható hármas hegycsúcs látképét verték. Mivel a Rmoahal-ok és Tlavatlik vadászatból és halászatból éltek, nem volt szükségük földmérési rendszerre sem, habár a Tlavatlik falusi keretek között már megművelték a földet. A népesség növekedése és a civilizáció térhódítása már a Toltékok korai időszakában szükségessé tette egy földbérleti rendszer kidolgozását, de azután jórészt e rendszer kiválóságának köszönhetően a szegénység és nyomor szinte ismeretlen volt. A sziget és termékeinek egészét csakúgy mint a nyájakat és csordákat az uralkodóénak tekintették. Az egyes országrészek királya vagy alkirálya volt felelős a területén a föld megműveléséért, az aratásért, legeltetésért és a mezőgazdasági kísérletekért. Mezőgazdasági tanácsadói járatosak voltak a csillagászatban és széles körben alkalmaztak okkult módszereket a növény- és állatvilág befolyásolására. Akaratukkal képesek voltak esőt támasztani, sőt részben még egy jégkorszak hatását is ellensúlyozni tudták. Itt zárójelben megjegyezhetjük, hogy a mintegy 850 000 évvel ezelőtt, a Toltékok felemelkedésének időszakában bekövetkező jégkorszak Atlantisz túlnyomó részét elnéptelenítette. A téli időszakban az északi részek lakói messze délre, a jéghatáron túlra voltak kénytelenek vándorolni, hogy aztán a nyár beköszöntével visszatérjenek táborhelyeikre vadászni és halászni. Visszatérve a mezőgazdálkodásra, minden egyes művelethez annak rendje és módja szerint kiszámították a megfelelő napot, és a végrehajtás minden részlete szoros felügyelet mellett történt. Bár előfordult termények cseréje, de általában minden országrész a saját termékeit fogyasztotta. Miután a termés egy részét elkülönítették az uralkodó és a központi kormányzat céljaira, a megmaradt termést felosztották az országrész lakói között. A helyi alkirály és tisztségviselői kapták a nagyobb részt, de mindenkinek jutott elegendő munkaképességének és jólétének fenntartásához. A többlet termelésből - legyen szó mezőgazdasági vagy ásványi termékről - mindenki egyenlő arányban részesedett. Ez a rendszer hosszú időn át sikeresen működött, ám idővel hanyagság, az önérdekek hajszolása és luxuscikkek iránt feltámadó vágyak elterjedése miatt hanyatlásnak indult. Az elégedetlenség egyik fő forrása az volt, hogy a pszichikus készségek kifejlesztésében mindig jeleskedő felsőbb társadalmi osztályok ekkorra alacsonyabban képzett alárendeltjeikre ruházták a felsőbb szintű műszaki oktatásban résztvevő gyermekek kiválasztásának feladatát. Ez pedig számos hibát eredményezett, amiért sok ember élethossziglan nem neki való, hozzá nem illő munkát volt kénytelen végezni. Poseidonis késői korszakában a földbérleti rendszert felváltotta a föld magántulajdona, vagyis a mi jelenkori berendezkedésünkhöz hasonló rendszer. Az eredeti földbérleti rendszer maradványai egészen 14 000 évvel ezelőttig, az ősi Peru Inka korszakáig fennmaradtak. Minden föld termésének tulajdonjoga az Inkára szállt, de felét a földet megművelőnek utalták ki, másik felét egyenlő arányban megosztották az Inka és a Nap-imádó vallást fenntartó papság között. A neki jutó részből az Inka gondoskodott a hadsereg és az utak fenntartásáról, valamint az egész kormányzati gépezet működtetéséről. Ez utóbbi egy külön osztály kezében volt, melynek tagjai kultúra és civilizáltság tekintetében messze előtte jártak a népesség döntő hányadának. A nekik jutó - a „Nap földjein” termett - negyed részből a papság fenntartotta saját magát, a közösségek vallási életét, működtette az oktatási rendszer részét képező iskolákat és diákotthonokat, a betegek és munkaképtelenek ellátásának feladatát, továbbá a gondoskodott minden 45 év feletti ember nyugdíjáról - mert úgy tartották, e kortól már jár az embernek a pihenés és szórakozás. A Toltékok idején, egy Adeptus császár uralkodása alatt kialakult egy beavatott papi rend, ami nagy számú okkult tudással bíró Testvért tömörített, és akik ekkor megkezdték a haladást az

165

okkultizmus Ösvényén. Természetesen számuk viszonylag igen csekély volt, és szellemi fejlettség tekintetében a népesség nagy tömegei messze elmaradtak tőlük. A Nap-imádatot vették fel, és a spirituális beállítottságú emberek számára a Nap jelkép volt, ám a tudatlan tömegek nem láttak mást, csak a jelkép külsőségeit. Fenséges templomokat emeltek Atlantisz-szerte a Nap- és Tűzimádat vallásai számára, de a legtöbb ilyen templom az Arany Kapuk Városában épült. Az Istenségnek nem volt szabad semmilyen képmását felállítani, kivéve az egyetlen elfogadhatónak tartott Napkorongot, amit legtöbbször úgy helyeztek el, hogy a tavaszi napéjegyenlőség vagy a nyári napforduló napján ezek fogják fel a kelő nap első sugarait. Ez a rendszer a japán Shinto vallásban még ma is megtalálható, bár Atlantisz lenyűgöző templomait a Shinto templomok remekművű, de minden faragást, festést vagy bármiféle díszítést nélkülöző famunkái váltották fel. A későbbi korszakokban az emberi őstípus képmását helyezték el a templomokban, és ezt mint az Istenség legmagasabb rendű megjelenését imádták. Ám a gonoszság napjai, mikor a faj saját önzése által megnyitott szakadékba hullva pusztul el majd, egyre közeledtek. Az erkölcsi ideálok szemétdombra kerültek ami a spiritualitás meggyalázását eredményezte. Minden ember saját magáért küzdött, és tudását önző célokra használta fel. Dzyan Könyve szemléletesen írja le ezeket az állapotokat: „És akkor a Negyedik gőgjükben felfuvalkodott. 'Mi vagyunk a Királyok. Mi vagyunk az Istenek' ... Hatalmas városokat építettek. Különleges földanyagból és fémekből építettek. A kiokádott tüzekből, a hegyek fehér köveiből és fekete kövekből kifaragták saját képeiket, saját méretükre és hasonlóságukra, és azokat imádták.40” Az önimádat megdicsőülése már nem is volt tovább fokozható. A papság a Nap mellett még más jelképeket is ismert és őrzött, ezek egyike az Egységbe foglalt Hármasság volt. A Hármasság legszentebb jelentését soha nem fedték fel a köznép számára, de a Turániak idejében valami rendellenes módon mégis megjelent a köztudatban a Hármasság, mint a Teremtő, Megóvó és Pusztító kozmikus erők megszemélyesítése. Ezt az elképzelést a Ős-sémiták aztán még alacsonyabb szintre süllyesztették, és megszületett a szigorúan emberi képmásra formázott Atya, Anya és Fiú Hármasság. Volt egy másik fejleménye is a turáni időknek. A boszorkány praktikák gyakorlásán keresztül sokan közülük tudomást szereztek a saját erős akaratuk által életre keltett és irányított nagy erejű elementálok létezéséről. Oly mértékben lealacsonyodtak az emberek, hogy végül a saját gonosz gondolataik által életre keltett félig tudatos lényeket kezdték imádni. A kapcsolódó szertartások kezdettől fogva vérrel bemocskoltak voltak, és minden újabb áldozat tovább fokozta ezeknek a vámpírszerű démonoknak életerejét, mígnem akkora erőre tettek szert, hogy néhány közülük még napjainkban is működik, azóta is kikényszerítve járandóságát védtelen falusi közösségektől. Az ilyen véres szertartások a Turániakon kívül más alfajoknál nem terjedtek el, ámbár az emberáldozat nem volt ismeretlen az Ős-sémiták körében sem. A nagy Tolték birodalom napjaiban Mexikóban a Nap-imádat volt a nemzeti vallás, és jótevőként tisztelt Istenségük, Quetzalcoatl számára csakis virágokat és gyümölcsöket ajánlottak fel. A vad Aztékok bejövetelüket követően hadistenük, Huitzilopochtli tiszteletére bevezették az emberáldozatot, és turáni őseik Atlantisz idejéből eredő elementál-imádata köszönt vissza abban, mikor a Teocali hegy csúcsán szertartásosan kitépték áldozataik szívét. Az atlantisziak körében a szív kiemelkedően fontos jelkép volt, mert jelentései között megtalálható volt az emberi szívhez hasonló lüktetést mutató atom, továbbá a napfolt-tevékenység ciklikus megnyilvánulásai miatt maga a Nap is. Ezen kívül úgy vélték, hogy a Föld maga is lélegzik valamint mozog. És valóban, nemrég a tudósok felfedezték, hogy a Föld felszíne napi ciklikussággal tágul és zsugorodik, ami bizonyos szempontból légzésnek tekinthetünk. 40

A Titkos Tanítás 3. kötet (Antropogenézis), X. Stanza-jának fordítása.

166

Mostanra a tanulmányozó már tisztában kell legyen azzal, hogy az Atlantiszi Gyökérfaj a negyedik lévén, egyben a közép- vagy fordulópontot is jelenti a szellem anyagba történő alámerüléséből és kiemelkedéséből álló ciklusában. Továbbá azzal is, hogy a Káma avagy az ember vágy természete e negyedik gyökérfaj idején éri el kiteljesedését. Ebből eredően azt láttuk, hogy a Káma eredményeként eluralkodtak az alantas, állatias vágyak és kegyetlen szenvedélyek, miközben a már csírázó elme vagy Manasz pusztán eme érzéki vágyak minél rafináltabb kielégítését szolgálta. Mindezeken túl a magasabb rendű dolgok iránti érzékenységüket az anyagba alászállás még nem tompította el egészen, így az előbb leírt visszataszító tulajdonságok még figyelemre méltó pszichikus képességekkel és istenekhez méltó intuícióval párosultak. A fejlett keveseket leszámítva nem rendelkeztek az elvont gondolkodás képességével, de a tárgyi valóság tekintetében az elméjük kitűnően működött. Így aztán a mindennapi élet vonatkozásában magas fejlettségre tettek szert, különösen ha pszichikus képességeiket is felhasználták céljaik érdekében. Természetesen lassanként e pszichikus képességek elhalványultak, az emberek mélyre süllyedtek az önzés és materializmus ingoványába. Bár korábbi fajok is elkezdtek már harcolni egymás ellen, ám az atlantisziak dolgozták ki a szervezett hadviselés alapjait. Azt is mondhatjuk, hogy a viszálykodás lételeme és alapvető jellegzetessége volt a negyedik gyökérfajnak, ezért az egész atlantiszi korszakban a szárazföldön és tengeren vívott háborúk a mindennapok velejárói voltak. A viszálykodás az emberi természetnek olyan mélyen gyökerező jellemzőjévé vált, hogy még az Árja (Ötödik) Gyökérfaj legfejlettebb értelemmel rendelkező tagjai is a mai napig készek háborút indítani egymás ellen. Az ember e harcos természete megdicsőülésének árulkodó jele, hogy királyok és uralkodók ma is illőnek vagy szükségesnek tartják állami ünnepek alkalmával valamely fegyveres testület egyenruhájában megjelenni. Az Atlantiszi Gyökérfaj szent szava a Tau volt, míg az Árja Gyökérfajé az Om. Úgy tartják, hogy a gyökérfajoknak adott szent szavak egymást követő szótagjai az igazi, az egyetlen Névnek. A mai napig létezik az eredetileg még atlantiszi Adeptusok által alapított, Beavatásra felkészítő tanításokat végző okkult Közösség, mely ma is a régi idők rítusait mutatja be, és még az eredeti, oly sok ezer évvel ezelőtt használt, szentnek és titkosnak tekintett atlantiszi nyelvet is tanítja. E Közösség vezetői voltak a XIX. századi spirituális mozgalmak megalapítói. (Ezzel kapcsolatban a tanulmányozó figyelmébe ajánljuk Az asztrális test c. munka XXI. fejezetében írtakat.)

167

13XXXIX. A Tolték Birodalom maradványa, az ősi Peru Kr.e. 12 000-ben A 12 000 évvel Krisztus előtti Peru nagyon hasonlított a Tolték Birodalomra annak fénykorában, mi több, tudatos kísérlet volt arra, hogy bár kisebb méretekben, de újra felépítsék a Toltékok civilizációját. Ezért a perui társadalmi rend bizonyos jellemzőinek leírása egyben példaként szolgálhat az atlantiszi civilizációra általánosságban. A most következő leírás a Man: Whence, How and Whither? (Az emberiség múltja, jelene és jövője) c. mű X-XI. fejezeteinek erősen rövidített változata. A kormányzati rendszer önkényuralmi volt, mivel az Uralkodó - maga a Manu, valamelyik Tisztje, esetleg egy messze magasabb szintekről származó Adeptus - volt az egyetlen, aki egyáltalán tudott valamit, ezért neki kellett mindennek az irányítását kézben tartani. A rendszer alapgondolata a felelősségvállalás volt. Mindenféle rosszra, ami nem volt elkerülhetetlen - például egy munkaképes férfi dologtalanságára, egy gyermek betegségére, vagy az elvárható gondosság hiányára -, úgy tekintettek, mint az irányításon esett szégyenfoltra, a királyság gyalázatára, az Uralkodó személyes becsületén esett sérelemre. A birodalmat tartományokra osztották, melyeket tovább osztottak városokra vagy kisebb kerületekre, majd ezeket még tovább 100 családot magukba foglaló csoportokra, amiket tovább osztottak 10-családos csoportokra. Minden ilyen egység vezetésével erre alkalmas kiválasztott felelősöket bíztak meg, akiknek megbecsültsége az általuk vezetett csoportok tökéletes elégedettségétől és jólététől függött. Az éberséget és kötelességtudatot nem kívülről a törvények kényszerítették rájuk, hanem a kormányzó osztály tagjai körében általános érzés - valami olyasmi, mint egy mai úriember számára becsületé. A kötelességeit elhanyagoló emberre úgy tekintettek, mint valami civilizálatlan alakra, és ahhoz hasonló rémülettel és sajnálattal viseltettek iránta, mint a kiátkozottakra a középkori Európában. Ilyen körülmények között törvényekre szinte semmi szükség nem volt, és börtönök sem léteztek. A Birodalom minden lakója úgy tekintett az életére, mint az egyetlen olyan életre amit élni érdemes. Ha valaki nem teljesítette a kötelességét, az illetékes tisztségviselő feddésben részesítette. Ha a kötelességszegés folytatódott, az csak egyetlen alkalmazott büntetéshez vezetett: száműzetéshez. A tisztségviselőket mint „Atyákat” tartották számon. Gyakorlatilag nem léteztek általuk betartatandó törvények, de vitás esetekben övék volt a döntőbíró szerepe. A tisztségviselők mindig rendelkezésre álltak, és rendszeresen végigjárták az általuk vezetett körzetet, személyesen győződve meg róla, hogy minden rendben megy, és ilyenkor bárki meghallgatást is kérhetett tőlük, ha úgy kívánta. Születések, házasságkötések és halálozások aprólékos pontossággal feljegyeztettek, és ezekből statisztikai kimutatások is készültek. Minden Centúrió egy-egy kis (a későbbi kártya szisztéma ősének tekinthető) táblácskára feljegyezte területe valamennyi lakójának nevét, majd életének minden jelentősebb eseményét. Amellett, hogy a földet gondosan felmérték és kiparcellázták, még az összetételét is megvizsgálták annak érdekében, hogy a legjobban hasznosítható legyen. A föld felosztása gyakorlatilag megegyezett a XXXVIII. fejezetben leírttal. Minden város vagy falu a lélekszámával arányos nagyságú földterületet kapott művelésre. A termény fele az eltartandó személyek arányában a földet megművelőket és családjaikat illette, a másik fél a közösségé volt. A kormányzat mindig kész volt felvásárolni a többlet gabonatermést, amit éhínség vagy más vészhelyzet esetére nagy gabonatárolókban raktároztak. A közösségnek járó fél rész felét (azaz a termés negyedét) a Nap földjén termesztették, amit elsőként kellett megművelni. Ezt követően dolgozhattak az emberek a saját földjükön, míg az utolsó 168

negyedrész a Királynak járt. Ugyanez a sorrendiség érvényesült az öntözés tekintetében is. A kézművesség és bányászat termékeire is a földműveléshez hasonló felosztás volt érvényben. A neki járó negyedrészből működtette a Király a kormányzatot, folyósította a fizetéseket és fedezte a költségeket. Ugyancsak ebből építtetett utakat, hidakat, vízvezetékeket és gabonatárolókat, ez utóbbiakban az egész lakosság ellátásához két évre elegendő gabonát tartottak. Ebből részből fedezte a hadsereg kiadásait is. A Nap földjének termékeiből pedig a papok fenntartották és működtették a a káprázatos Nap templomokat, melyekhez foghatóakat még csak közelítőleg sem építettek azóta a Földön. Az általuk működtetett rendszer ingyenes oktatást biztosított a Birodalom minden fiataljának, beleértve a műszaki képzést húsz éves korig, sőt akár azon túl is. Ugyancsak teljes körű gondoskodást kapott tőlük minden beteg vagy munkaképtelen ember, akiket a „Nap vendégének” tekintettek. Ha pedig a beteg ember történetesen kenyérkereső volt, hát az általa eltartottak is a „Nap vendégei” lettek egészen addig, míg ő rendbe nem jött. És végül a papok biztosították a teljes körű létfenntartást minden 45 év feletti embernek, kivéve a tisztségviselői kar tagjait. A tisztségviselők és papok ugyanis nem vonultak nyugdíjba 45 évesen, hacsak nem voltak betegek, mert úgy tartották, hogy az általuk összegyűjtött tapasztalatok túl értékesek ahhoz, hogy kihasználatlanok maradjanak. Így hát többnyire halálukig dolgoztak. Az eddigiek alapján már nyilvánvaló, miért élvezett elsőbbséget a Nap földjének megművelése, hiszen az így megtermelt rész biztosította a fenntartását vallásnak, oktatásnak, továbbá a betegek és idősek eltartásának. Az egész rendszer olyan kiválóan működött, hogy a szegénység ismeretlen, a kilátástalanság elképzelhetetlen volt, bűnözés pedig jószerivel nem is létezett. Az legsúlyosabb büntetés a száműzetés volt, de még a határok mentén élő barbár törzseket is beolvasztották a rendszerbe amint képesek voltak voltak megértetni velük annak lényegét. Vallásos imádatuk tárgya a Nap volt, de a fizikai nap számukra csak jelképe volt annak, mely mindennek a forrása. Úgy tűnik, nem voltak kiforrott ismereteik az újraszületésről, ám biztosak voltak az ember halhatatlanságában, és úgy tartották, hogy halálával visszatér a Nap Szelleméhez. Vallásuk alapjában véve örömteli eszméken alapult, a gyászt, szomorkodást gonosz és háládatlan viselkedésnek tekintették. A halál számukra ünnepélyes és fennkölt örömmel társított esemény volt. Az öngyilkosságot a legmélységesebb megvetéssel illették, úgy tekintettek rá mint az elképzelhető legnagyobb arcátlanságra, és alig akadt rá példa. Naponta ismételt nyilvános vallási szertartásaikon magasztalták a Nap Szellemet, de nem imádkoztak hozzá. Hódolatuk jelképeként pedig gyümölcsöket és virágokat kínáltak fel a Szellemnek. A szertartások egyszerűek voltak, melyek alkalmával gyakran használtak fel képeket és példabeszédeket. Azt tanították az embereknek, hogy amit a Nap tesz a testükért, ugyanazt megteszi a lelkükért is, és mindkettő folyamatosan hat. Az embereknek pedig törekedniük kell a tökéletes egészségre úgy fizikai mint lelki értelemben, és így maguk is egy kisebb Nappá válva erőt, életet és boldogságot sugározhatnak a környezetükre. Nagyon pontosan ismerték azt a tényt, hogy a jó egészségnek örvendő ember életerőt sugároz magából. Az írás, olvasás és egy sajátos számolási rendszer tanításán felül az oktatás tananyaga tartalmazta a mindennapi élet szabályainak és a mindenkit érintő ismereteket is, ezért bármely 1011 éves gyermeknek elég jó képe lehetett arról, hogyan készülnek a léfenntartáshoz szükséges dolgok, és miként kell a legalapvetőbb munkákat elvégezni. A tanárok és gyerekek a legteljesebb szeretet és vonzalom légkörében működtek együtt. Az iskolai foglalkozások sokáig tartottak, de a tevékenységek olyan szerteágazóak voltak, hogy túlterhelésről szó sem lehetett. Minden gyermek megtanult főzni, megismerte miként lehet megkülönböztetni a mérgező gyümölcsöket a táplálóaktól, megtanultak élelmet és menedéket 169

találni az erdőben, a famunkákhoz szükséges egyszerűbb szerszámok használatát, az építés és mezőgazdaság alapjait, tájékozódni a csillagok és a Nap járása alapján, valamint elképesztő ügyességgel mászni, ugrani, úszni és kenuval bánni. Kiképezték őket elsősegély nyújtásra és gyógynövények ismeretére is. Az oktatás egésze gyakorlati ismeretek átadását célozta, és segítségével a gyerekek kifejezetten jól képzetté és ügyessé váltak. Megtanulták országuk rendjét, és a szokások, szabályok mögött megbúvó okokat is, de kizárólag saját nyelvüket ismerték - ezt viszont kifogástalan pontossággal és tisztasággal, amit nem nyelvtani szabályok megtanulása, hanem gyakorlás útján értek el. Fogalmuk sem volt algebráról, mértanról, vagy történelemről, és saját országukon kívüli területeket tekintve még földrajzról sem. Semmit nem tudtak a kémiáról, a gyakorlati élettel kapcsolatos higiéniáról viszont sokat tanultak. Úgy 12 éves kor körül minden gyermek számára egyértelműen kijelölték az életpályát, majd ezt követően egy annak megfelelő műszaki iskolába irányították ahol a következő 9-10 évét töltötte. Itt is igaz volt, hogy az oktatás jóval inkább gyakorlati mint elméleti alapokon nyugodott. Minden gyermeknek megvolt a lehetősége, hogy olyan oktatást kapjon, ami a kormányzó osztályok tagjai közé emeli, ám ennél a követelmények olyan szigorúak, az elérendő szint pedig olyan magas volt, hogy a túljelentkezés soha nem okozott nehézségeket. Az oktatás középpontjában a mezőgazdaság tudománya állt, de tanultak kézművességet, fémmegmunkálást, gépészetet és építészetet is. A Mezőgazdasági Minisztérium kiterjedt és igen alapos kísérleti programokat indított, melyeknek minden részletét és eredményét írásban rögzítették, majd közhasználatra szánt kivonatát nyilvánosságra is hozták. A találmányokat és felfedezéseket a Kormányzat bőkezűen honorálta, és azoknak költségeit is felvállalva mindig kész volt a szükséges vizsgálatokat elvégeztetni. Az általuk alkalmazott szennyvízkezelési eljárás ugyanolyan hatékony volt, mint bármelyik ma használatos megoldásunk. Gépeik durvábbak, egyszerűbbek, kevésbé pontosan illesztettek voltak a mieinknél, de hatékonyak voltak és ritkán romlottak el. Sok gépet a víz nyomása működtetett, elsősorban az öntözéshez használtak voltak ilyenek. A dombos vidékeket a megművelhetőség érdekében teraszossá alakították. Növénytani ismereteik nagyon széleskörűek voltak, de ezen a területen is csak szigorúan gyakorlati tudásra törekedtek. A növények iránt csak annyiban érdeklődtek amennyire azok hasznosak voltak mint orvosság, élelem vagy festék-alapanyag. Hasonló volt a helyzet a kémiával is, mert bár fogalmuk sem volt atomokról vagy molekulákról, ám nagyon is sokat tudtak az anyagok felhasználhatóságáról terméseredmények fokozása, az ipari felhasználhatóság és hasonló célok érdekében. A csillagászat számukra inkább a valláshoz mint a világi tevékenységekhez tartozó tudomány volt. Tudásuk nem volt valami nagy, de amit tudtak, az megfelelt a valóságnak. Tudták, mi a különbség csillagok és bolygók között, hogy milyen a Föld alakja, ismerték a forgását és az évszakok váltakozásának okát. Az üstökösöket más nagy Lények által az ő Urukhoz, a Naphoz küldött hírnököknek tartották. A Nap és Holdfogyatkozásokat egy hagyományos formula segítségével pontosan előre tudták jelezni. A délidőt az árnyékok hosszának megfigyelésével pontosan meg tudták határozni, és ugyanezt a módszert használták a téli és nyári napfordulók meghatározásához is, melyek különleges vallási ünnepeik voltak. Építészetüket leginkább az óriási méretek és a dísztelen, szerény külső jellemezték. Épületeik nem annyira a szemnek, mint inkább használatra készültek - mai ízléssel aránytalannak kellene mondanunk őket. A felhasznált pillérek vaskosak, gyakran egyetlen tömbből faragottak voltak. 170

Úgy látszik, hogy a boltívet mint olyat nem ismerték, bár nyílások befedéséhez használtak vastag, félköríves alakra hajlított fémlemezre épített lezárásokat, de a szilárdságot elsősorban különlegesen erős ragasztó cementjüktől nyerték. Ezt forrón öntötték a résekbe, és megszilárdulása után a kovakőköz hasonló lett, erősebb mint a kő amit összetartott. Hatalmas kőtömböket vágtak ki és illesztettek össze olyan pontossággal, hogy az illesztési rés alig volt kivehető, mégis meglelték a módját, hogy az illesztékekbe cementet öntsenek. A házak többségét vegyi úton kezelt nagyméretű agyagtömbökből építették, melyeknek szilárdsága alig maradt el a kőétől. A falak rendkívül vastagok voltak és a házakat egy központi udvar köré építették. A külső részeken nagyon kevés díszítést végeztek. A bejárat mindig valamelyik sarkon volt, melyet hatalmas, gyakran finoman kidolgozott díszítéssel ékített kőtömb zárt le, amit ellensúlyokal kiegyensúlyozva úgy használtak, mint egy mai tolóablakot. Később azután a kőtömböket fémlemezek váltották fel. Néhány helyen a súlyos ajtók csapágyakon fordultak el. A nagyobb épületeket jobban díszítették, ehhez véseteket vagy széles fémszalagokat használtak. Olyan robusztusak voltak, hogy gyakorlatilag örök életűeknek számítottak. A szinte teljesen lapos tetőt legtöbbször súlyos kőtömbökből vagy fémlapokból készítették. Fát a tűzveszély miatt alig használtak a házak építéséhez. Állványozást nem használtak, ehelyett földdel töltötték fel az épülő házat a falak felső szintjéig, majd a tetőként szolgáló kőtömböket rájuk fektetve a réseket cementtel öntötték ki. A cement megkötése után a földet kihordták és készen állt a gyakorlatilag egy tömbből álló épületszerkezet. Alig akadt egy emeletesnél magasabb épület, de léteztek furcsa teraszos kiképzésű emelvények, melyeknek alsó szintje például 100m2 volt, és ez a méret a további szintekkel egyre csökkent a felső szinten levő 10m2-es teraszig, ami egy kis szentélyként szolgált a Nap számára. Az összkép olyan volt, mint egy lapos, széles lépcsőkkel emelkedő piramis. Az egyes teraszok szintjéről termek nyíltak, az alsó terasz középpontjában épült földalatti kamrákba pedig egy alagút vezetett, itt tárolták a gabonát és egyéb szükséges holmikat. A Nap Templomai hatalmasak és robusztusak voltak, de mai szemmel nézve arányaikat hosszúságukhoz mérten túl alacsonyak. Belsejüket gyakran szó szerint beborították az akár fél centi vastag arany és ezüst lemezek, melyek vastagságuk ellenére visszaadták a kőbe vésett domborművek finoman cizellált mintázatát. A legszegényebbek házainak kivételével valamennyi lakóház belsejét is fémlemezek fedték, olyan formán mint ahogy ma a tapétát használjuk a falak fedésére. A Király és a Főkormányzók házainak belső terei a templomokéhoz hasonlóan színarannyal burkoltak voltak, a többi ember pedig nagyon szép ötvözeteket használt, melyek alacsony költség mellett is igen mutatósak voltak. A birodalom határai mentén erődítmények láncolata épült, óriási vastagságú, magasba törő, felfelé vékonyodó falakkal. A falak belsejében kamrák meg titkos átjárók épültek, és az itt felhalmozott készletekkel a védők egy hosszú ostromot is kiállhattak minden nehézség nélkül. Az utakat is nagy léptékkel méretezték, könnyedén fittyet hányva a természet által támasztott nehézségeknek. Az egész útfelületet lapos kövekkel burkolták, két oldalát pedig fákkal és illatos cserjékkel szegélyezték. A hidakat tartókonzolok hordozták, vagyis minden újabb szint túlnyúlt az alatta levőn. Mivel nem ismerték a keszonkamrát vagy búvárharangot, hát elterelték az egész folyót, vagy terelőgátat építettek amíg a híd elkészült. Ebből következően jobban kedvelték a töltés építést a hídépítésnél. Öntözőrendszerük elképesztően tökéletes volt. Útjaik és öntözőcsatornáik valószínűleg a világ valaha készült legnagyszerűbb mérnöki teljesítményei voltak. Minden munkát fizetett munkások 171

vagy a hadsereg tagjai végeztek el. Mivel fegyvereik egyszerűek voltak, a katonáknak kevés kiképzésre volt szükségük, így a hadsereg ideje nagy részében közműveken dolgozott vagy közszolgáltatásokat végzett. Soraikból kerültek ki a hírvivők, akik a hivatalos és magán üzeneteket és leveleket hozták-vitték, és ők végezték valamennyi közmű fenntartási munkáit is, de az új építkezésekhez már külső erőket is bevontak. Ha nagy ritkán háborúba keveredtek a kevésbé civilizált törzsekkel, vezérelvük az volt, hogy „soha nem szabad kegyetlenkedni az ellenséggel, mert holnap ő lesz a barátod”. Ilyenkor a lehető legkisebb számú áldozatra törekedtek, mert az volt a céljuk, hogy lehetővé tegyék más törzseknek is a birodalomhoz csatlakozást. A harchoz lándzsát, kardot és íjat használtak, továbbá egy bola nevű eszközt, ami nem volt más, mint két kő- vagy fémgolyó kötéllel összekapcsolva. Ezt ha ügyesen dobták el, rácsavarodott az ember vagy ló lábára és a földre döntötte azt. Erődítményeiket pedig úgy építették, hogy hatalmas sziklatömböket tudtak a támadóikra gördíteni. Használtak ugyan vasat, de nem tudtak acélt készíteni belőle. Többre becsülték a rezet, sárgarezet és a bronz különféle változatait, mert ezeket a már ismertetett kitűnő cementjükkel ötvözve hihetetlen szilárdságot értek el. Ezzel a módszerrel még a csak rézből készített fegyvernek is olyan élet tudtak készíteni, mint a mai legjobb acéloké, de némely ötvözetük szilárdabb volt mint bármilyen ma ismert fém. A vas viszont nem keveredett olyan jól a cementjükkel, ezért nem volt számukra igazán hasznos. A fémmegmunkálást szinte a tökéletességig kifinomulttá tették. Némelyik áttört ötvösmunka annyira finom és fátyolszerű volt, hogy kizárólag légfúvatással lehetett tisztítani, mert a szokásos portalanítási és fényesítési módszerek tönkretették volna . Egyik-másik vésett díszítésük - a mi mai szemünk számára legalábbis - már szinte kivehetetlenül finom volt. Cserépedényeiket vegyi úton kezelt agyagból készítették, ami mély karmazsinvörös színt kölcsönzött ezeknek, majd ezt követően az edényt hihetetlenül finom vonalakkal arany és ezüstberakásokkal díszítették. Másfajta színeket is használtak még, és ha az agyagot cementjükkel keverték, az eredmény majdnem üveghez hasonlóan átlátszó anyag lett, de annál sokkal kevésbé törékeny. Tudtak igen vékony porcelánt is készíteni, amit meg lehetett hajlítani anélkül, hogy eltört volna. Fát nagyon ritkán használtak, ennek szerepét a jórészt a fémek és agyag töltötték be. A festészet eléggé elterjedt volt, de az alkotásokat szilikátszerű, finom krémfehér felületű lapokra készítették melyek hajlíthatók voltak, vastagságuk pedig a jegyzetpapírétól a merev kartonlapéig változott. Festőecsetet egy rostos növény szükséges hosszúságúra szabott darabjaiból készítettek, ennek végét puhára kalapálták, és éles háromszög formára vágták. Az így készült ecsettel a legvékonyabbtól a legvastagabbig minden vonalat meg tudtak rajzolni. Valamilyen hordozóval kevert por alakú festékeket használtak amitől az azonnal megszáradt, ezért az egyszer felvitt ecsetvonáson már nem lehetett változtatni. A színek tisztasága és finomsága minden ma használatos festékén túltett. Fémpor bekeverésével igen gazdag díszítő hatást értek el igaz, az eredményt mai ízléssel kissé talán barbár stílusnak mondanánk. A távolságok érzékeltetése helyes, és a rajzolatok pontosak voltak. Az elkészült képre gyorsan száradó impregnáló szert hordtak fel, amitől a kép védetté vált a napsugárzás, víz és az idő okozta károsodásokkal szemben. Könyveket is a festményekéhez hasonló módon írtak - vagyis inkább vetítettek - ugyanarra a

172

krémfehér anyagra. A könyvek bizonyos számú drótra fűzött vékony lapból álltak, melyek leggyakrabban nagyjából 45 x 15 cm méretűek voltak, amiket így egy 8 - 12 cm mély dobozban tároltak. E több-kevesebb díszítéssel ellátott dobozok legtöbbször egy platinához hasonló fémből készültek. A jelek szerint a könyvnyomtatást nem ismerték, bár egy stencil laphoz hasonló eszközt használtak a hivatalos iratok és hasonlók sokszorosítására. A könyvekhez való viszonyuk viszont nagyon hasonló volt a középkori szerzeteséhez, így egy könyvről másolatot készíteni komoly érdemnek számított. Irodalmuk elég korlátozott volt. Akadt néhány vallási és erkölcsi témájú értekezés, továbbá egykét misztikus írás, de a legnagyobb olvasótábora a közvetlen gyakorlati irányultságú munkáknak volt. Létezett egy a kínai Classic of Purity -hoz nagyon hasonló misztikus könyvük is. Minden foglakozásnak - legyen az kézműves vagy művészi - megvolt a maga szakmai kódexe vagy kézikönyve, amit új és újabb függelékekkel frissítve napra készen tartottak. Így egy perui monográfia bármilyen témában az adott tárgykör gyakorlati ismereteinek gyűjteménye volt, és sűrített formában tartalmazott mindent, ami arról az adott időpontban ismert volt. Volt továbbá egy erkölcsi tanulságokkal szolgáló gyűjtemény jobbára olyan történetekkel, amik leírták hogyan birkózott meg a Király vagy valamelyik tisztségviselője egy vészhelyzettel. Ezek közül sok közszájon forgott és gyakran idézték őket, úgy fogadva el őket mint igaz történeteket, habár némelyik ezek közül talán csak kitalált történet volt. A történetek egyike-másika jó adag izgalmas, de nehezen hihető kalandot tartalmazott, de szerelmes történetek nem fordultak elő bennük. Néhány történetben volt humor is, ám a szó valódi értelmében vett vígjáték ekkor még ismeretlen volt. Nem ismerték még a költészetet sem, de ritmikus, zengzetes hangon előadandó aforizmák már ekkor is széles körben ismertek és gyakran idézettek voltak. A zenéhez használt eszközük a hárfa és egy fúvós, a legkedveltebb pedig egy a harmóniumhoz hasonló hangszer volt. Ennek írógépéhez hasonló billentyűzete egy elmés mechanikus szerkezeten keresztül levegőt fúvatott egy fémnyelvre, ami rezgésbe jőve a hangot adta. A perui zenei-hang skála megegyezett az atlantiszival, de nagyon más volt, mint a miénk. Nem voltak előre megírt darabok, hanem minden előadó maga rögtönözte darabjait. Szobrászatukra a merészség, lendületesség és hatékonyság volt a jellemző, a kecsesség vagy kifinomultság azonban már kevéssé. Durván kimunkált szobraik hatalmas méretűek voltak. Kifinomultság a domborműveken volt megfigyelhető, ezeket általában fémmel burkoltak be. A fiatalkorúak nem házasodhattak, de a felnőtt kort elérve ez elvárt dolog volt, kivéve ha alapos érv szólt a házasodás ellen. Minden esküvőt évente egyazon napon tartottak, amikor is a Kormányzó egy egyszerű nyomtatvány szerinti néhány kérdés feltevését követően a házasulandókat férjnek és feleségnek nyilvánította. Ezután a megváltozott körülményeknek megfelelően megtörtént a földkiutalás. Az állatok húsát nem ették meg, hanem burgonyát, yam gyökeret, kukoricát, rizst és tejet fogyasztottak. Fő tápláléknak a kukoricaliszt és néhány más kémiai anyag keverésével kapott, óriási nyomással magas koncentrációjú tápanyaggá préselt keksz féleség számított. Összetevőinek köszönhetően ez önmagában is teljes értékű tápanyag volt, és az ember így hosszú utazásokra is könnyedén magával vihette élelmét. A nyalókához hasonlóan lassan szopogatva fogyasztották, vagy változatos módon főzve, sütve készítették el. Mivel önmagában alig volt valami íze, gránátalmával, vaníliával, naranccsal, guavával és egyebekkel ízesítették. Olcsón és óriási mennyiségben termelték, és sok ember alig evett ezen kívül egyebet, pedig 173

akadt elég sok másféle ennivaló is. Népszerű volt a kedvenc-állatok tartása, az apró majmok és a macskák voltak a legelterjedtebbek, melyeknek számos mutatós változatát tenyésztették ki. A macskák esetében sikerült egy különleges, élénk kék színű változatot kitenyészteniük. Sokan kedvelték még a madarakat is, és elképzelhető, hogy az amazonasi őserdők élénk színű madárfajainak némelyike az ő ténykedésük eredménye. A gazdagabb úrhölgyek közül többeknek hatalmas, aranydrótból készült röpdéi voltak és sok időt szenteltek kedvenceik odaadásának és értelmi képességeinek fejlesztésére. A nemzeti viselet laza, lebegő, kevés anyagból készített egyszerű ruha volt, többnyire élénk színű szövetből. Ünnepi alkalmakkor a perui tömeg káprázatos látványt nyújtott. A nők kedvence általában a kék köntös volt, hasonlatos ahhoz, amiben a középkori festők Szűz Máriát ábrázolták. E viselet legtöbbször pamutból készült, bár a láma vagy vikunya finom gyapjából szőtt darabok is előfordultak. Rendkívül erős szövetet vegyileg kezelt maguey41 rostokból készítettek. A számoláshoz abakuszt vagy egy másik, a modern japánokéhoz hasonló számolókeretet használtak. Ezeknek egy olcsóbb változata volt egy sor csomózott zsineg, ami valószínűleg az évezredekkel később, a spanyol hódítók által fellelt, még akkor is használatban levő quipu őse volt. Általánosságban nézve, fizikai életük vitán felül rendezettebb és nyugodtabb volt, mint bármelyik általunk ismert időszakban azóta. Az önzetlen munka és kötelességteljesítés terén melynek felhasználója a Kormányzat volt - azóta sem adódtak jobb lehetőségek. A kevésbé intelligens osztályok tagjaitól azonban nem vártak semmilyen szellemi erőfeszítést vagy küzdelmet, habár minden ilyen alkalmat gazdagon honoráltak. A közerkölcs színvonala akkoriban magasabb, és a kötelességtudat is erősebb volt mint manapság. De nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy az általunk vizsgált népcsoport egy olyan faj kései leszármazottja volt, amely ekkorra már régen túl volt fénykorán. Mi pedig egy viszonylag fiatal faj vagyunk, és ridővel még az atlantisziakénál is magasabb szintet kellene elérnünk. Az atlantisziak nem ismertek semmi olyat amit okkultizmusnak hívhatnánk, és fogalmuk sem volt az Univerzum hatalmas tevéről, amint azt a modern teozófia elénk tárja. Ezért mire a mi Ötödik Gyökérfajunk eléri életének ugyanezt a fázisát, fizikai életünk körülményei ugyanolyan jók kell hogy legyenek, mint az atlantisziaké voltak, míg értelmi és spirituális fejlettségünk meg kell hogy haladjon bármit ami az ősi Peruban, Atlantisz eme 14 000 évvel ezelőtti maradványában lehetséges volt.

41

Az agávé cserje egy változata. (A ford.)

174

XL. A negyedik atlantiszi alfaj: a Turáni A negyedik vagy Turáni alfaj a kontinens keleti részéről, a Tlavatlik által lakott hegyektől délre eső területekről indult útjára. Legtöbben közülük Atlantisz középső részén, a Tlavatliktól délre és nyugatra eső területeket népesítette be, megosztozva ezeken a Toltékokkal. Az anyakontinensen soha nem váltak uralkodó fajjá, habár egynémely fajuk és családjuk jelentős hatalomra tett szert. Mindig új területek meghódítására törekedtek, sokuk Kelet felé vándorolt. A Kr.e. 800 000-től 200 000-ig terjedő időszakban a déli régiókban éltek, ott ahol ma Marokkó és Algéria található. Ugyancsak ők népesítették be a Közép-Ázsiai tenger keleti és nyugati partvidékeit. Egy részük még keletebbre vándorolt, velük a mai kínaiak mutatják a legnagyobb hasonlóságot. Egy kisebb csoportjukból alakult ki a kegyetlen Aztékok népe, akik végül leigázták és felváltották a Toltékok utolsó nagy birodalmát. Egy többé-kevésbé feudális rendszert alakítottak ki, melyben minden helyi törzsfő a legfőbb hatalom megtestesítője volt, és a király pusztán primus inter pares volt közöttük, akit egyébként a tanács tagjai néha meg is gyilkoltak, hogy maguk közül egy másikat ültessenek a helyére. Következésképpen felforgató, törvényeket el nem ismerő, kíméletlen, kegyetlen emberek voltak. Mivel az óriási számbeli fölényben levő Toltékoktól a csatákban állandóan vereséget szenvedtek, a népességnövelés érdekében törvénnyel mentették fel a férfiakat családjuk eltartásának közvetlen felelőssége alól, és az Állam minden gyermeket sajátjának tekintett. Ennek következtében a népszaporulat megnőtt és a házassági kötelék feleslegessé vált. A családi élet és szülői szeretet kötelékei semmivé foszlottak, így végül az egész rendszert eltörölték mint működésképtelent. Másféle szocialisztikus megoldásokkal is próbálkoztak gazdasági problémáik megoldására, de azok is hasonlóképpen működésképtelennek bizonyultak. A Turáni volt az első a négy „sárga” alfaj sorában. Nyelvük alapjait a Tlavatliktól vették át, de végül oly mértékben megváltoztatták azt, hogy az eredmény egy egészen más nyelv lett. Egy alkalommal a demokráciával is kísérleteztek, és még képtelenebb végletekig vitték a dolgot, mint azt modern történelmünk legmegátalkodottabb demokrácia-hívei valaha is hirdették. Ez a kísérlet végül az egész alfaj életét káoszba és anarchiába döntötte. Kína a mai napig viseli jegyeit az ezt követő heves reakcióknak, amiknek eredményeként a következő, arisztokratikus kormányzási mód meghonosodott. A Turániaknak igen jól fejlett állatias szenvedélyeik voltak, és elmondhatjuk, hogy sok tekintetben nem voltak éppen kellemes emberek.

175

14XLI. A Turáni társadalom maradványa, Káldea Kr.e. 19 000-ben Mintegy 30 000 évvel Krisztus előtt élt Káldeában egy turáni eredetű, egymással civódó kisebb törzsekből álló nemzet, mely kezdetleges földművelésből élt, és szinte semmit sem tudott építészetről vagy bármiféle kultúráról. Történt aztán, hogy egy - a Manu által Kormányzónak szánt - vezető, bizonyos Theodorus érkezett hozzájuk keletről. Az ő leszármazottai adták az ősi Káldea uralkodóházát, melynek tagjai erőteljes arcvonásaik, bronzbarna bőrszínük és mélyen ülő, villogó szemük adta megjelenésükkel élesen elütöttek alattvalóiktól. E királyi típusról elég jó képet alkothatunk a későbbi babilóniai szobrok alapján, bár a babilóniai időkre már szinte az egész alfajt átformálta az Árja vérrel keveredés hatása. Az itt meggyökerező civilizáció ugyanolyan figyelemre méltó volt, mint a 14 000 évvel ezelőtti perui, bár nagyon különbözött attól. Káldeában a kormányzati rendszer semmi különlegességet nem mutatott. Központi eleme a vallás volt, amely oly mértékben átitatta és uralta az emberek mindennapi életét, hogy azt ma már csak az indiai Brahmin-okéhoz hasonlíthatnánk. A káldeusok vallásos hite komor és misztikus volt, telve a Csillag Angyalok (mi talán Bolygói Logoszoknak neveznénk őket) imádására szánt bonyolult szertartásokkal, emellett része volt egy átfogó, alaposan kidolgozott asztrológiai rendszer is. Az asztrológiával kapcsolatos felfogásuk gyakorlatilag megegyezett azzal amit e könyv XVI. fejezetében leírt elveknek megfelelően a modern teozófia tanít. A tudás a papokhoz valószínűleg a természet nagy törvényeit első kézből ismerő, eredeti nagy Tanítóktól töretlen hagyományok útján jutott el, bonyolult matematikai módszereket igényelt és rendkívül részletes volt. A Naprendszert egyetlen hatalmas Lénynek tekintették, melynek fizikai összetevői adták a Lény fizikai testét, asztrális részeinek összessége az Ő asztrális testét, és így tovább. Az anyag minden egyes osztályát a hét nagy típus vagy Sugár együttesen alkotta, amint azt a XVI. fejezet bemutatja. A káldeusok úgy tartották, hogy az említett hét Sugárból álló, ma általunk elemi eszenciának nevezett tömeg bármelyik Sugárhoz tartozó része bizonyos mértékig egy külön tudathordozót formált - mondhatni egy külön lény volt. És mivel minden emberben van az összes Sugárhoz tartozó anyagból, ebből egyenesen következik, hogy az eme anyagokat irányító nagy Központokban vagy Lényekben bekövetkező bármilyen változás vagy cselekedet hatással van az emberre is - olyan mértékben, amennyi az adott Sugárhoz tartozó anyagból az emberben fellelhető. A Naprendszerben valamennyi ilyen nagy Központnak megvan a maga óriási méretű, gömb formájú befolyási körzete és rendezett periodikus változási mintázata is, hasonlóan például a szívveréshez. Ezek a periodikus változások eltérő gyakoriságúak, együttesen egy bonyolult hatásmechanizmust eredményeznek, és a megfigyelések szerint a fizikai bolygók állása bármely időpontban kapcsolatba hozható a Központok hatáskörzeteinek helyzetével. A káldeusok úgy tartották, e nagy hatáskörzetek kereszteződési pontjaiban keletkezett örvények jelölik ki a fizikai bolygók helyét. Papjaik természetesen felismerték, hogy ezek a hatások alapvető befolyással bírnak az emberekre, ám távolról sem voltak fatalisták. Azt vallották, hogy az ilyen hatások a legkisebb mértékben sem uralhatják az ember akaratát, pusztán a körülményektől függően nehezebbé vagy könnyebbé tehetik számára, hogy bizonyos dolgokat megtegyen vagy ne tegyen meg. Egy igazán erős akaratú embernek semmi szüksége arra, hogy tekintettel legyen arra, milyen hatásoknak van éppen aszcendense, de egy átlagember jól teszi ha megfontolja, miként aknázhatná ki ezeket. 176

Maguk a hatások az elektromossághoz hasonlóan nem tekinthetők sem jónak sem gonosznak, mégis, ha elektromossággal van dolga, a bölcs ember figyel a légköri viszonyokra, és az elvégzendő feladathoz úgy választja meg az időt, hogy a légköri viszonyok a munkájához a legmegfelelőbbek legyenek. Hogy egy egyszerű példával szemléltessük a dolgot: azt tartották, a Mars az asztrális anyagra úgy hat, hogy felkorbácsolja a szenvedélyeket, ezért mikor a Mars hatása erőteljesen érvényesül, az ember nagyobb valószínűséggel van kitéve annak, hogy szenvedélyei elragadják. Egy másik hatás felerősítheti az idegi izgalmakat, és ilyenkor a megszokottnál nagyobb eséllyel alakulnak ki viták, vagyis az emberek hétköznapi, jelentéktelen bosszúságok miatt is könnyen elveszíthetik önmérsékletüket. A papok ezen hatókörzetek helyét és befolyását kiszámítva útmutatást adtak az emberek mindennapi élete számára. Távlati előrejelzéssel nem foglalkoztak, hanem minden év elején összeállítottak egyfajta hivatalos évkönyvet, ami az egész nép életének menetét több-kevesebb részletességgel előírta. Meghatározták a legkedvezőbb időpontot a fő mezőgazdasági munkák számára, a növények és állatok szaporításának idejét, az orvosságok alkalmazásának idejét, stb. Követőiket a mai modern asztrológiában használt kifejezéssel élve „vezérbolygóik” szerint osztályozták. A naptárakban olyan figyelmeztetések szóltak nekik, mint pl. „a hetedik napon azoknak akik Mars hívei, különösen ügyelniük kell az ingerültségre”, vagy hogy „a tizenkettediktől tizenötödik napig szokatlanul megnő a veszélye a vonzalmakban gyökerező elhamarkodott cselekedeteknek, különösen a Vénusz hívei számára”, és ezekhez hasonlók. A Nap látszólagos mozgása által meghatározott bizonyos órákban tartandó imákat mindenki tiszteletben tartotta. Napkeltekor, délben és napnyugtakor a papok meghatározott himnuszokat vagy verses imákat énekeltek a templomokban, és aki megtehette részt vett a szertartásokon, a távolmaradók pedig néhány versszaknyi imát vagy dicsőítést mondtak el. E mindenki által tiszteletben tartott alkalmakon túl valamennyi embernek megvoltak a maga saját imái ahhoz az Istenséghez, akihez születése kapcsolta. Az ilyen imákhoz tartozó időpont a bolygók mozgásának megfelelően változott. A legkedveltebb az volt, amikor a vezérbolygó keresztezte a meridiánt, az ezt követő legnépszerűbb alkalmak pedig annak kelése és nyugvása voltak. Valójában bármikor meg lehetett szólítani a vezérbolygót ha a látóhatár felett volt, sőt vészhelyzetben még akkor is ha a látóhatár alatt járt, csak éppen egészen más szertartással. Talán leginkább különleges kalendáriumnak vagy egy adott időszakra szóló imakönyvnek hívhatnánk azokat a kiadványokat, melyekből minden egyes bolygóhoz készült egy-egy, és minden ember nagyon igyekezett a neki megfelelőt beszerezni. Ezeknek a kalendáriumoknak bizonyos varázserőt is tulajdonítottak, ezért az emberek magukkal hordozták őket. Legyen az bármilyen órában vagy bármilyen lehetetlen körülmények között, amikor elérkezett az ima vagy vallásos meditáció ideje, minden hívő hűségesen elvégezte azt. Úgy tartották ugyanis, hogy háládatlanság lenne nem élni a lehetőséggel, mikor az ő Istenségük ilyen különleges alkalmat kínál arra, hogy áldásában részesüljenek. Káprázatos nyilvános szertartásokat is végeztek. Minden egyes vezérbolygóhoz legalább két ünnepi alkalom tartozott, a Naphoz és Holdhoz pedig kettőnél jóval több. Az ország minden szegletében megtalálható volt valamennyi bolygó Szellemének egy saját temploma, melyet annak a bolygónak a hívei tartottak fenn, de a nagyobb ünnepségek idejére hatalmas tömegek gyűltek össze a főváros közelében épült fenséges templom-együttes körül. E templomok elrendezése olyan volt, hogy zsugorítva, de arányosan jelezte a bolygók méretét és Naptól mért távolságukat. A templomok különböző kivitelűek voltak, de feltehetőleg a legapróbb részletüknek is megvolt a maga jelentősége. Valamennyinek a tetejét színpompásan díszített félgömb alakú kupola fedte, melynek mérete arányos volt az illető bolygó nagyságával. Ebben a templom-rendszerben azt a helyet ahol a Földet megszemélyesítő templomnak kellett 177

volna állnia, a Hold templom foglalta el. Közel hozzá épült fel a Földet jelképező, pilléreken álló, fekete márványból készült kupola, ebben azonban nem volt szentély. A Mars és Jupiter közötti mérethelyesen visszaadott térben nem voltak templomok, de volt számos apró félgömb alakú kupolában végződő oszlop - ezek valószínűleg az aszteroidákat voltak hivatottak jelképezni. A bolygók holdjait arányos méretű mellékkupolák jelezték, és még a Szaturnusz gyűrűit is egyértelműen kivehetően ábrázolták. Bármely bolygó legfontosabb ünnepélyein a hívek a bolygónak szentelt árnyalatú, élénk színű lepleket és palástokat viseltek. A bolygók színei a következők voltak: -

Nap: finom selyem aranyszálakkal átszőve, olyan mintha arany szövet lenne de olyan puha, mint a muszlin.

-

Vulkán: lángszínű, nagyon szembeszökő és nagyszerű.

-

Merkúr: ragyogó narancsvörös némi citromsárga beütéssel.

-

Vénusz: tiszta égszínkék, világoszöld szálakkal átszőve, ami különleges remegő, színjátszó hatást kölcsönöz a szövetnek.

-

Hold: fehér, ezüstszálakkal átszőve, ami bizonyos megvilágításban halvány ibolyaszín árnyalatúvá válik.

-

Mars: ragyogó skarlátvörös erőteljes karmazsinvörössel átszőve, és ez utóbbi bizonyos megvilágításban uralkodó színné válik.

-

Jupiter: ragyogó liláskék apró ezüstös pöttyökkel tarkítva.

-

Szaturnusz: napnyugtakor látható zöld szín, gyöngyszürke árnyalatú szálakkal átszőve.

-

Uránusz: sötét, mélykék - a déli Atlanti Óceán kékje.

-

Neptunusz: egyszerű indigókék, ám erős fényben meglepően gazdag árnyalatú szín.

Az így összeállt és virágkoszorúkkal, szalagokra hímzett strófákkal és feliratokkal ékített hívek menete a templomokhoz vonult, miközben zengő hangon kántálták imáikat. A Napisten ünnepségek jelentették a legkáprázatosabb látványosságot, ekkor az egész gyülekezet, benne minden egyes ember az ő bolygójának színeiben pompázva részt vett a Nap Templom ünnepélyes körmenetében, melyben minden egyes bolygó hívei a bolygónak megfelelő viszonylagos távolságban köröztek a Nap Templom mint középpont körül. A Nap temploma a XLIII. ábrán látható alaprajz szerint épült, ami nem sok magyarázatot igényel. A főoltár mögötti hatalmas, fényesre polírozott homorú tükör fémből, vélhetően ezüstből készült, pormentesen és ragyogó fényesen tartása vallási kötelezettségnek minősült. Az S -- S jelű vonal mentén egy keskeny rés volt a tetőn, és ha egy csillag pontosan a delelőpontján állott, fénye a résen keresztül a tükörre vetült, ami ezt pontosan arra a helyre fókuszálta, ahol a rajz a parázstálat jelöli.

178

XLIII. ábra: A káldeai Templom alaprajza

A parázstálba illatos füstölőanyagot dobva a csillag képe a keletkezett halványszürke füstben lebegve világított. A hívők meghajtották fejüket, és felcsendült a papok éneke - az egész jelenet nagyon emlékeztetett egy katolikus templom úrfelmutatási szertartására. Időnként egy a parázstál felett felfüggesztett síktükröt eresztettek a homorú tükör fókuszpontjába azért, hogy a bolygó képét felfogva azt a templom padlójának egy bizonyos pontjára vetítsék. Erre a pontra olyan betegeket fektettek, akik bajára hitük szerint a bolygó jótékony hatással volt. A XLIV. ábra vázlatosan mutatja ezt az elrendezést.

XLIV. ábra: A tükrök elrendezése a káldeai Templomban

A nyugati oltáron állandóan éget az ú.n. „Hold tűz” melynek csak a tavaszi napéjegyenlőséget megelőző éjszakán volt szabad kialudnia. Az ezt követő reggel a Nap sugarai a keleti oltár felett vágott nyíláson át egy vízzel töltött üveggömbre estek, ami egy pontba koncentrálta a sugarakat, ily módon elérve, hogy a Nap maga lobbantsa lángra újra a Hold tüzet, ami ettől kezdve újabb egy évig égett. A kupola belső felületére az éjszakai égboltot festették, és egy bonyolult mechanikus szerkezet mozgatta a fő csillagképeket rajta, pontosan úgy, ahogy a valóságban is mozogtak. A bolygókat fénylő testek helyettesítették, amiket eredetileg Adeptus tanítók által készített materializációk 179

voltak, és szabadon lebegtek a templom légterében. A későbbiekben ezeket elmés mechanikus szerkezetekkel cserélték ki. A kupola külső felületét vékony rétegben arany borította, amire különös pettyes benyomást keltő mintát vittek fel, nyilvánvalóan azért, hogy a Nap sugarait fűzlevél- vagy rizsszem alakkal jelképezzék. Az épület alatti altemplomot kizárólag a papok használták, meditációkra és önfejlesztésre. Ha szükség volt rá, a fényt kizárólag valamilyen kristályszerű anyagból készült vastag, különféle színű lapokon át engedték be ide, és a kiválasztott csakrákra irányítva serkentették a jövőbelátás, tisztánlátás és intuíció képességeinek kifejlődését. A görög misztériumokból ismert, elektromossággal vagy élet tüzével töltött thyrsus-t vagy üreges rudat is használták itt. A káldeusok számára a „Bolygó szelleme” elnevezés három különböző fogalmat takart. Először a bolygó elemi eszenciáinak összességéből álló „bolygói elementált”, azaz egy alacsony fejlettségi szinten álló, félig tudatos, ám rendkívüli erővel bíró, óriási méretű lényt, mely körülbelül az ember asztrális testében a vágy elementálnak felelhet meg. E bolygói elementálok hatását vagy magnetizmusát próbálták meg a beteg emberekre fókuszálni, illetve talizmánokba zárni. A második értelmezés szerint a Bolygó szelleme a Logoszból áramló tízféle eszencia egyikének közvetítője volt, és egyben a magának a Logosz testének egyik központja. Ebben az értelemben egy Bolygó szelleme a Naprendszerben mindenütt jelenlevő, minden emberen, bizonyos növényeken, ásványokon, stb. keresztül ható lény volt, aki ezeknek sajátos jellemzőiket kölcsönözte. Asztrológiai figyelmeztetéseikben is erre az emberben jelen levő Bolygó szellemekre utaltak. Harmadsorban a Bolygó szellemére úgy tekintettek, mint a szellemek egy egész hierarchiájának fejére, Aki elsősorban maga A Bolygó szelleme, vagy másnéven a Csillag Angyal. Valahogy úgy tekintettek rájuk, mint a keresztények a nagy Arkangyalokra, az Úr trónusa előtt álló hét Angyalra, mint a Logosz isteni erejének hatalmas közvetítőire. Azt mondták, hogy mikor egy csillag képe kirajzolódik az illatos füstben, a tisztánlátók megláthatják a Csillag Angyalt amint csillagának képe a homlokán ragyog. Tanításaiknak egyike azt mondta, hogy meditáció és áhítatos odaadás által ritkán ugyan, de lehetséges volt elérni, hogy az ember a következő életében az általa imádott Csillag Angyal bolygóján szülessen meg, és a templomi feljegyzések között voltak olyanok, amelyek ezt alá is támasztották. Azt mondták, hogy a történelem folyamán egyszer-kétszer ez még magasabb rendű, a Naprendszeren kívüli állócsillagok Istenségeivel kapcsolatban is megtörtént. Az „imádat” kifejezés a káldeusokkal összefüggésben talán nem egészen helytálló. A bennük feltámadó érzést inkább mély vonzalom, hódolat és hűség keverékének mondhatnánk, valami olyannak, mint amit mi érzünk a Bölcsesség Mesterei iránt. Vallásuk kétségkívül nagyon sokat jelentett számukra. A papok a saját területükön igen nagy tudással rendelkeztek. Részletesen tanulmányozták a történelmet és a csillagászatot, és a kettőt egyetlen tudományba olvasztották. Elég jól ismerték a kémiát is, és az így megismert jelenségek némelyikét fel is használták szertartásaik során, például valamely bolygó asztrológiai jelét valamilyen fényesen foszforeszkáló anyaggal rajzolták fel maguk elé a kövezetre. Egyik-másik pap az orvosságokat választotta szakterületének. Azt tanulmányozták, hogy bizonyos csillagállások hogyan befolyásolják hatásukat és jellemzőiket. Mások a mezőgazdaság területére szakosodtak, és alaposan megismerték a talaj összetevőit, a talajjavítás módszereit, a színes fények alkalmazását a növényeken és hasonlókat. Megint mások egyfajta időjárás előrejelző szolgáltatást végeztek, és nagy pontossággal előre jeleztek viharokat, ciklonokat és felhőszakadásokat. Ez később a Kormány hatáskörébe került, és a pontatlan előrejelzésekkel szolgáló papoknak le kellett mondaniuk posztjukról. Óriási jelentőséget tulajdonítottak a szülés előtti időszakban az anyát ért hatásoknak. A várandós 180

nőket a szülést megelőző és az azt követő időszakban is szinte kolostori körülmények között tartották. Az oktatásért nem a papok voltak felelősek, habár számításaik és néha tisztánlátói képességeik segítségével ők határozták meg, hogy egy gyermek melyik bolygóhoz tartozott. Mindegyik bolygóhoz külön iskola tartozott tanulók és tanárok vonatkozásában egyaránt. A képzés ezekben jelentősen eltérő volt és azt célozta, hogy kifejlesszék az előnyös tulajdonságokat, és ellensúlyozzák az adott típusú emberekben meglévő a hiányosságokat. Az elsődleges cél a jellemformálás volt, ismeretek átadását másodlagos dolognak tekintették. A hieroglifákat alkalmazó írást és az elemi számtani műveleteket ugyan megtanították minden gyermeknek, de ezeken túl nem volt semmilyen mai értelemben vett tantárgyuk. A „Mars fiától” , „Vénusz lányától”, stb. elvárt viselkedésformákat leíró vallásos és erkölcsi szabályokat kívülről meg kellett tanulnia mindenkinek. Az irodalom egyetlen témája is ezeknek vég nélküli magyarázata volt, és a gyermekeknek megtanították, miként értékeljék az eme történetekben szereplő hősök tetteit. Éveket töltöttek azzal, hogy megismerkedjenek ennek a Kötelességek Könyve című nehezen emészthető műnek elméleti és gyakorlati vonatkozásaival, miközben a gyermekeknek el is kellett játszaniuk a történetek különböző szerepeit, úgy mint egy színházban. Az iskolai tananyagnak nem volt része a történelem, matematika, mezőgazdasági ismeretek, kémia vagy orvoslás oktatása, de az iskola befejeztével bármelyik fiatal bármelyik kiválasztott területet ismerő pap tanítványául szegődhetett. Az irodalom nem volt valami szerteágazó. A hivatalos feljegyzéseket nagyon gondosan vezették, a földek átruházását bejegyezték, és a visszakereshetőség érdekében a Király rendeleteit archiválták. De az ezekhez kapcsolódó eseményeket nem rendezték össze úgy, hogy azokat történelemnek lehessen nevezni. Szóban mondták el ezeket, valamint bizonyos eseményeket csillagászati ciklusokkal hoztak összefüggésbe, és ennek megfelelően táblázatos formába rendezték őket. A költészetet néhány a világok és az emberiség teremtését szimbolikusan elmesélő, szájról szájra szálló szent történet képviselte, valamint a legendák hőseinek tetteit dicsőítő balladák. Hosszú időn át tartó ragyogás és jólét után a hatalmas Káldeai Birodalom csillaga halványulni kezdett, majd lassan bomlásnak indult, míg végül fanatikus barbárok hordái lerombolták és puritanizmustól fűtött dühükben fenséges templomainak még a nyomait is eltüntették. E pusztítóknak később ugyanilyen sors jutott osztályrészül az északról érkező, hatodik alfajbeli Akkádok kezétől. Ők adták a gyökereit - elkeveredve a régi faj maradványaival és más turáni törzsekkel - a sumér-akkád nemzetnek, mely később felépítette a Babilóniai Birodalmat. Ez a nemzet aztán egyre több árja vérrel keveredett, először arab, sémita, majd iráni alfajokkal, míg végül az általunk történelminek nevezett időkre már szinte semmi turáni jellegzetesség sem ismerhető fel az Asszírok idejében készült szobrokon és mozaikokon látható arcokon. Ez utóbbi faj megpróbálta feleleveníteni a régi idők vallását és bár ez a mai napig megmutatkozik hagyományaikban, igyekezetük szerény eredménnyel járt, mert a Csillag Angyalok eredetileg fenséges kultuszának csak halovány visszfényét sikerült visszaadniuk. Visszatekintve az olyan civilizációkra mint Káldeáé és Perué, melyekben egész nemzetek boldog és vallásos életet éltek, nem szenvedtek a tudatlanságtól és gyötrő nélkülözéstől, hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy az emberiség azóta nem hogy nem fejlődött, hanem éppenséggel visszafejlődött. Csakhogy a fejlődés is törvényszerűen periodikus változások eredménye, és e törvény értelmében személyiségek, fajok, birodalmak és egész világok válnak semmivé - minden forma, legyen bármilyen káprázatos is - pusztulásra van ítélve azért, hogy a benne működő élet növekedhessen és kiteljesedhessen. Mire az Ötödik Gyökérfaj eléri fejlődésének csúcspontját, az atlantiszi faj által elértnél sokkal nagyobb magasságokba kellene hogy emelkedjen. 181

A Káldea civilizációjáról többet megtudni vágyó tanulmányozók a Man: Whence, How and Whither? (Az emberiség múltja, jelene és jövője) c. mű XII. fejezetében további részleteket találhatnak. Ez a fejezet az ottaniak rövidített változata.

182

XLII. Az ötödik atlantiszi alfaj, az Ős-sémita Az Ős-sémiták bölcsője a mai Skócia, Írország és az ezeket körülvevő tenger területén egykor elterülő hegyes vidék volt. E kevesek által vágyott területén Atlantisznak bőségben és nyugalomban éltek, és az agresszív déli királyságok szomszédságában sikeresen megőrizték függetlenségüket - egészen addig míg elérkezett az ő idejük a szétrajzásra és idegen vidékeken való letelepedésre. Nyughatatlan, elégedetlen, szomszédaikkal állandóan harcban álló nép voltak, különösen az őket követő alfaj, az Akkádok erősödő hatalmával szálltak szembe. Hajlamosak voltak a patriarchális kormányzásra, és (többnyire nomád) telepeseik körében szinte kizárólag ez a forma volt használatos. Ettől függetlenül a Kr.e. 800 000 - 200 00 közötti időszakban elég jelentős birodalmat építettek ki, egy időben még az Arany Kapuk Városa is az övék volt. Végül az Akkádok kiszorították őket, az utolsó csapást mintegy 100 000 évvel ezelőtt mérve birodalmukra. A 800 000 - 200 000 közötti időben nyugat és kelet felé is elterjedtek. Nyugat felé oda, ahol a mai Amerikai Egyesült Államok található, és ez magyarázatul szolgál egyes indián törzsekben felismerhető sémita jegyekre. Kelet és észak felé pedig a kontinens északi partvidékére, mely magába foglalta mindazt ami Európából, Észak Afrikából és Ázsiából akkoriban száraföld volt. Az ősi Egyiptom és más szomszédos országok népeit a Sémita vér bizonyos mértékig átformálta. A zsidóktól eltekintve az egyetlen viszonylag tisztán fennmaradt faj az Algéria hegyei közt élő világos bőrű Kabilok népe. E megszokottnak mondható kivándorlás mellett volt egy a Manu által szervezett kivándorlás is, aminek oka az volt, hogy ötödik alfaj lévén, a sémitáknak különleges feladata volt a Manasz, az elme kifejlesztése, és soaikból kellett kiválogatni az Ötödik Gyökérfaj megformálásához csíraként szolgáló magot. Az így elkülönített törzsek a Közép-Ázsiai Tenger déli partjaira vándoroltak, ahol majd az első nagy Árja királyság megszületik. Bár a sémiták a négy „sárga” alfaj sorában a másodikok voltak, bőrszínük mégis viszonylag világos volt. Nyelvüket a Toltékokéra alapozták, de megváltoztatva azt végül egy saját nyelvvé formálták át.

183

15XLIII. A hatodik atlantiszi alfaj: az Akkád A hatodik vagy Akkád alfaj a Kr.e. 800 000-ben lejátszódott nagy katasztrófa után, Atlantisz keleti részéről indult útjára, nagyjából onnan ahol ma Szardínia szigete fekszik. Rövid idő múltával azonban uralmuk alá vonták az akkorra már összezsugorodott kontinenst. Szárazföldön és tengeren is megmérkőztek a sémitákkal, ez utóbbiban mindkét fél hatalmas flottát vonultatott fel. Úgy 100 000 évvel ezelőtt végül legyűrték a sémitákat és uralkodói dinasztiájuk székhelyéül a régi sémita fővárost választották, majd ezt követően évszázadokon keresztül bölcsen kormányozták a birodalmat. Nagyszerű kereskedőknek, tengerészeknek és telepeseknek bizonyultak. Állandó településeken, törvénytisztelő népként éltek, és oligarchikus kormányzati rendszerrel irányították a népet. A későbbi Spártához hasonlóan két király uralkodott egyetlen városban, és jelentős eredményeket értek el mind a csillagászatban, mind az asztrológiában. Kelet felé terjeszkedve megtelepedtek a későbbi levantei partvidéken, sőt elérték Arábiát, Perzsiát, és részt vettek Egyiptom benépesítésében is. A korai etruszkok és főníciaiak - beleértve a kartágói és Sumér-Akkád népet is - ennek az alfajnak oldalági leszármazottai voltak, míg a mai baszkok valószínűleg döntő mértékben Akkád eredetűek. Úgy 100 000 évvel ezelőtt, a korai Akkádok idejében a Beavatottak egyik kolóniája alapította meg Stonehenge-et azon a vidéken, ami akkoriban Európa skandináv partvidéke volt. E papok és követőik az Akkádok egy korai ágához tartoztak, magasabbak, világosabb hajúak voltak, és koponyájuk hosszúkásabb volt mint e terület korábbi lakóinak, akik kevert vérűek voltak ugyan, de főként a Rmoahal-ok leromlott jellegzetességeit mutatták. Stonehenge szándékoltan durva egyszerűsége tiltakozás volt az akkori Atlantisz templomainak pazar, eltúlzott díszítése ellen, melyekben az emberek saját képmásaikat imádták. A sorban harmadik „sárga” alfaj Akkád a Ős-sémitákhoz hasonlóan szintén viszonylag fehér bőrű volt. A Tolték nyelvből kiindulva ők is addig módosították azt, mígnem egy saját nyelvet alkottak belőle. Az összes atlantiszi nyelv ragozást használt. Az Ötödik Gyökérfajban a sémiták és Akkádok leszármazottai vezették be az intonációt a beszédbe.

184

16XLIV. A hetedik atlantiszi alfaj: a Mongol Úgy tűnik, a hetedik vagy Mongol alfaj volt az egyetlen, melynek nem volt kapcsolata az anyakontinenssel. Kelet-Szibériában az Északi szélesség 63. és a Keleti hosszúság 140. foka által kijelölt területről (”Tatárország” pusztáiról) származnak. Közvetlen leszármazottai a Turániaknak akiket fokozatosan egész Ázsia területéről kiszorítottak. Számuk rendkívül gyorsan növekedett, annyira, hogy a mai napig a Föld népességének nagyobbik fele valójában ennek az alfajnak a leszármazottja, habár sok népcsoport esetében a korábbi alfajokkal történt keveredésük oly mértékűvé vált, hogy már alig különböztethetők meg azoktól. A Mongolok nomádok voltak, és az elődeiknek számító kegyetlen Turániakhoz mérten jelentős előrelépést valósítottak meg, hiszen vallásosabbak voltak és fejlettebb pszichikus készségekkel rendelkeztek mint azok. Az általuk bevezetett kormányzati rendszerben szükség volt egy legfőbb fejedelemre, aki egy személyben uralkodó és főpap is volt. Bármilyen hatalmasak voltak is a tatár puszták, a mongol törzsek több alkalommal kirajzottak Észak Ázsiából a Behring szoroson át Észak Amerikába. Az utolsó ilyen kivándorlási hullám a Kitanoké volt mintegy 1300 évvel ezelőtt - ennek nyomait az etnológusok is fellelték néhány észak amerikai indián törzsnél. Egy adag Árja vérrel nemesítve ugyan, de a magyarok is ennek az alfajnak a leszármazottai. A malájok egy másik oldalágat képviselnek, náluk azonban az elerőtlenedett lemúriai fajjal való keveredés következett be. A Mongol az utolsó atlantiszi alfaj, mely erejének még ma is teljében van, sőt valójában még nem is érte el fejlődésének csúcspontját - a japán nemzet még újabb lapokat fog megtölteni a történelemkönyvekben. A Mongolok a Turániakhoz hasonlóan sárga bőrszínűek voltak.

185

17XLV. Az Ötödik (Árja) Gyökérfaj kezdetei A XXVII. fejezetben említtettük, hogy az Ötödik Gyökérfaj Manuja, Vaivasvata Urunk kiválasztott egy az 1200-éves születési priódusú Szolgálókat is magában foglaló egyed-csoportot, melynek tagjaiból az új gyökérfajt kívánta kimunkálni, és akikkel ettől fogva fenntartotta a kapcsolatot. Ez nagyjából egymillió évvel ezelőtt történt. 400 000 évvel később aztán a valószínűsíthető jelöltek egy újabb szűrése következett. A gyökérfaj megalapítása felé az első, döntő lépés azonban körülbelül 100 000 évvel ezelőtt következett el, amikor az ötödik atlantiszi alfaj, az Ős-sémiták egy fehér bőrű törzsét elkülönítették a Ruta sziget északi részének egy hegyes vidékén. Ez az alfaj a hegyes vidékekhez vonzódott, legközelibb megfelelőiknek az Atlasz hegységben élő Kabilok tekinthetők. Vallásuk eltért a síkságon élő Toltékokétól, és ezt a tényt a Manu ki is használta az elszigeteltség biztosítására. Ezt követően a Bodhiszattva (aki nem volt más mint a későbbi Buddha Urunk) új vallást alapított, ennek követői távol kellett hogy tartsák magukat más törzsektől és nem is házasodhattak velük. Azt hirdették az embereknek, hogy irányító Uruk és Királyuk fizikai érzékekkel megismerhetetlen számukra, és hogy majd elvezetik őket az „ígéret földjére”. A zsidó történetek egyes részletei (bár nem az összes) valószínűleg ezekből a tényekből erednek. Kr.e. 79 797-ben már közel volt az az idő, amikor az ötödik alfajt a Sötét Uralkodó befolyása alá vonja. Ekkor a Manu embereivel hajóra szállt és átszelte a Szahara tengert, majd onnan szárazföldön vezette tovább népét Arábiába. A művelethez egy 30 hajóból álló flottát állítottak össze, melynek egyik hajója sem volt nagyobb 500 tonnásnál. Esetlen alkotmányok voltak, hátszéllel elég jól haladtak, de az oldalszéllel nehezen birkóztak meg, esetenként pedig evezőket is használtak. Három fordulóval körülbelül 9000 embert szállítottak át egy állatfaj példányaival együtt, ami keveréke volt a bivalynak, elefántnak és sertésnek - talán tapírhoz lehetne hasonlítani. A 9000 ember 5/6-a az ötödik alfajhoz tartozott 1/12-e Akkád volt, 1/12-e pedig Tolték, de valamennyi csoportba fajuk legjobbjait gyűjtötte össze a Manu. Ebben az időben Egyiptomban egy ragyogó Tolték civilizációt találunk, és amint a kivándorlók áthaladtak az országon, az Egyiptomiak megkísérelték vesztegetéssel rábírni őket, hogy maradjanak náluk. Néhányan engedtek a kísértésnek és maradtak, megtagadva ezzel a Manu parancsát - ők később a Toltékok rabszolgáivá váltak. A többiek a Manuval az élen a mai Szuezi csatorna vonalát követve elérték az Arábiai fennsíkot. Az itteni völgyek öntözés mellett termékenyek voltak, és a vidéket csak szórványosan népesítette be egy fekete bőrű faj. Az egyik völgyben a Szolgálók 1200 és 700 éves csoportjának tagjai nagy számban telepedtek le. Ezek olyan fanatikus hívei voltak a Manunak, hogy magukra vonták az egyiptomiak haragját, akik megtámadták és lemészárolták őket - igaz, végül Vaivasvata Manu kiűzte onnan az egyiptomiakat. Ezután a telepesek egy ideig békességben éltek és különféle, Atlantiszból vásárolt vetőmagokat használva földjeiket művelték. Körülbelül 2000 év alatt létszámuk néhány millióra nőtt. A világ többi részétől egy széles homoksáv választotta el őket, amelyen egyetlen, füvet és vizet kínáló út vezetett keresztül, nagyjából arrafelé, ahol ma Mekka áll. A legkevésbé kívánatos típusok megtestesítőit kivándorlásra kérték, egy ilyen csapat Palesztina déli része felé indult, egy másik Egyiptom déli része felé vette az irányt. Az egyik kolóniában fejlesztették ki a lovat. Hogy az alakulófélben levő embertípust tovább javítsa, néhány alkalommal maga a Manu is testet öltött. A földműveléssel és pásztorkodással foglalkozó nép lélekszáma végül úgy megnőtt, hogy 186

területük túlzsúfolttá vált, amire megoldásként egy nagyszámú csoportot küldtek Afrikába letelepedni. Ez a kolóniát később elpusztították. Néhány évvel a Kr.e. 75 025-ös katasztrófát megelőzően a Hierarchia Fejének utasítására a Manu mintegy 700 főt választott ki saját leszármazottai köréből, és az akkor elfogadottól eltérő nézeteket valló, de szigorú szabályok szerint élő szektává szervezte őket, majd karavánt alakítva Észak felé indult velük (lásd a XLV. ábrát). Útja közben kieszközölte a szabad átvonulást a mai Törökország ázsiai területeit, Perzsiát és más még távolabbi országokat is magában foglaló SumérAkkád Birodalom uralkodójánál.

XLV. ábra: Az Ötödik Gyökérfaj és az első elvándorlás (a második alfajé) Turkesztánban megegyezett az akkor Tibetet is magába foglaló, feudális Turáni Államok Szövetségével, így engedélyt kapott az áthaladásra. Néhány év múltán a karaván elérte a Góbi Tengert, ahol az attól északra elterülő dombok között haladt tovább oda, ahonnan a hatalmas, sekély tengernek egy északi irányú nyúlványa volt. Ekkorra a Lemúriai Csillag már annyira széttöredezett, hogy legközelebbi pontja mintegy 1000 mérföldre volt innen Észak felé. A Manu néhány követőjével egy északkelet felé néző magaslatot foglaltatott el, míg a többséget egy kráterszerű, termékeny horpadásban telepítette le. A délkeleti irányban fekvő Fehér Sziget innen nem volt szembetűnő, csak később, fenséges templomok sokaságával borítottan vált azzá. Ez maradt a telepesek lakhelye egészen a már küszöbön álló nagy katasztrófa bekövetkezte utáni időkig. A felszíni kőzetek úgy rétegződtek, hogy hacsak az egész felszínt szét nem tépik, a földrengések nem okozhattak jelentősebb károkat. Mikor aztán a földmozgások elkezdődtek, a közösséget nem veszélyeztette hatalmas hasadékok vagy felszíni átalakulások keletkezése, bár az embereket alaposan megrémítették az ismétlődő földrengések és bénító rettegéssel töltötte el őket annak gondolata, hogy a légkörbe került finom por felhői miatt egy egész évig nem látható Nap talán már örökre kihunyt. Szakadatlan, özönvízszerű esőzések zúdultak a tájra, az eget gőz és porfelhők takarták el. Semmilyen növény sem volt képes megnőni, ezért az embereknek súlyos nélkülözéseket kellet átélniük. Végül az eredeti 700-ról időközben mintegy 1000 főre duzzadt lélekszámú kolóniából a legerősebbek közül is mindössze 300-an maradtak életben. Öt év múltán új települést alapítottak, és a földmozgások által felszínre vetett szűz termőtalajon, 187

az ismét meleggé vált klímában újra eredményes lett a földművelés. Az addigra már nagyon idős Manu azt az utasítást kapta, hogy népét vigye a Fehér Szigetre. Itt eléje tárták a jövővel kapcsolatos, több tízezer évet felölelő terveket, melyek értelmében népe a Góbi Tenger partvidékén fog élni, ahol naggyá és erőssé fejlődik. Az új Gyökérfajt a Fehér Szigeten kell megalapítani, és a vele szemközti parton egy nagyszerű városnak kell épülnie, melynek terveire is javaslatot tettek. A Góbi Tenger partjától 20 mérföldnyire egy hegylánc húzódott, ennek lábaitól a tengerpartig alacsony dombok terültek el, közöttük négy egymástól teljesen elkülönülő völgy nyúlt le a tengerig. A Manu azt az utasítást kapta, hogy mindegyik völgyben telepítsen le néhány kiválasztott családot, és négy eltérő alfajt formálva belőlük küldje szét őket a világ különböző részeibe. Néhányan kiválasztottai közül a külvilágban kell hogy megszülessenek, majd onnan visszatérve be kell házasodniuk az Ő családjába. Utoljára pedig Ő maga is testet kell hogy öltsön, így betetőzve egy-egy típus tökéletesítésének munkáját. Összesen öt típust kellett kialakítania, az eredeti alaptípust és abból négy új altípust. Kr.e. 70 000 körül a Manu letelepítette népét a tengerparton, ahol falvakat építettek és a következő évezredek során élniük és sokasodniuk kellett. A Királyukként elismert Manu székhelye Shamballa volt. Néhány év múltán a Manu felszólította Jupitert, Corona-t (aki egy jövőbeni életében Julius Caesar lett), Marsot és Vajra-t (a jövőbeni H. P. Blavatsky), hogy a legrátermettebb gyermekek közül válasszanak ki néhányat, és küldjék őket Shamballába. E kiválasztott gyermekek Uránusz, Neptunusz, Surya, Brhaspati, Szaturnusz, Vulkán és Vénusz voltak, ők azóta már valamennyien Mesterré váltak. Kis idővel ezután a Turániak lerohanták a közösséget és sorozatos rajtaütéseikkel végül teljesen elpusztították azt. A megmentett gyermekek leszármazottai azonban egy újabb népes és virágzó civilizációt építettek, mely az elpusztítottnál is magasabb szintre fejlődött. A Szolgálók közül sokan részt vettek ebben, és bár gyakran követtek el ostoba hibákat, mégis szoros kötelék fűzte őket azokhoz, akiket teljes szívvel és hűséggel szolgáltak. A vad Turáni törzsek állandó zaklatásai elleni védekezésként házaikat nagy méretűre, valóságos erődítménnyé építették, és hasonló erődítmény volt minden falu és város is. Idővel ismét egy kisebb nemzet alakult így ki, ám a Turániak újra lecsaptak rájuk, és lemészárolták őket. Ez alkalommal is csak néhány gyermek és dajkáik maradtak életben, akiket még a vész előtt időben Shamballába menekítettek. Ily módon a gyökérfaj alaptípusa érintetlenül megmaradt, és a Manu valamint tisztségviselői is amint lehetett testet öltöttek benne hogy tovább közelítsék azt a célként kitűzött mintához. Érdemes megemlíteni, hogy még a vérszomjas Turániak is mély tisztelettel tekintettek a Fehér Szigetre, és nem próbálták megtámadni. Ha most egy pillanatra visszatérünk a Manu által a 700 kiválasztott kivándorlásakor Arábiában hátrahagyott csoportra, érdemes megjegyezni, hogy ezeknek a leszármazottai lettek a zsidók. E nép történetét egy későbbi fejezetben fogjuk bemutatni.

188

18XLVI. A Híd Városa Az előző fejezet végén leírt leírt pusztítást követően a Manu Marsot elküldte, hogy öltsön testet Poseidonis-on az egyik legjobb tolték családban, és mikor elérte a 25 éves kort, visszahívta. Ekkor Mars feleségül vette a Manu leányát, ezáltal biztosítva az új gyökérfaj számára szükséges pótlólagos adag tolték vért. Ezt a nagyjából Kr.e. 60 000 körüli időpontot tekinthetjük az Árja Gyökérfaj kezdetének, ami valóban sikeres megalapítás volt, mert ettől kezdve nem sikerült kipusztítani többé. A Manu leszármazottai a szigeten maradtak, míg nagyjából 100 főt nem számláltak. Ekkor áttelepültek a szárazföldre és megkezdték a Manu által tervezett város építését - a Városét, amit Ő az új gyökérfaj fővárosának szánt. A város legyezőszerűen terült szét a partvonal mentén, felkapaszkodva a dombokra is egészen 20 mérföldnyi távolságig. A széles utcák mind a Fehér Sziget irányába futottak össze. A város részletes tervei tehát már 1000 évvel azelőtt készen álltak, hogy a majdan benne lakók megszülettek volna. A dombok között találtak fémeket és különféle színű - fehér, szürke, vörös és zöld - követ, valamint gyönyörű bíbor árnyalatú gránitot. Az építők egyetlen családként, örömmel dolgoztak, mert tudták, hogy annak az óhaját teljesítik be, aki egy személyben Atyjuk és Királyuk. Az beépített kövek mérete még a Karnaki Templomhoz használtakét is meghaladta. Görgőkön, gépezetek segítségével mozgatták a néha 45-50 méteresnél is hosszabb tömböket. Hogy a helyükre lehessen emelni őket, a Manu és tisztségviselői okkult erőiket használva mérsékelték a kövek súlyát. Az épületek méretükben az egyiptomiakat idézték, de azoknál jóval könnyedebbnek tűntek a szemlélő számára. Ez fokozottan igaz volt a Fehér Szigeten, ahol a kupolák talapzatuknál kiszélesedve fent csúcsban futottak össze, egy olyan még zárt lótuszbimbó benyomását keltve így, mintha a levelek különös módon két ellentétes irányú spirálvonal mentén lennének felcsavarva. A hatalmas épületek alsó része rendíthetetlenül tömör volt, amire karcsú tornyok és csodásan kecses boltívek épültek, majd az egészet a tündérien szép, lótuszbimbót mintázó kupola koronázta meg. Az építési munkálatok évszázadokig tartottak, de mikor végre elkészültek, a Fehér Sziget csodálatos látványt nyújtott. A sziget felszíne egyetlen pont felé emelkedett, és rajta teljes tömegében fehér márványból épült, arannyal díszített, lélegzetelállító látványt nyújtó templomok álltak. Ezek egyetlen Szent Várost formálva az egész szigetet elborították, középen pedig a hatalmas központi Templom állt. Ennek kupolája egy központi csarnok fölé magasodott, ahol különleges alkalmakkor megjelent a Négy Kumara. Az utcák négyfelé sugárirányban szelték át a várost és a központi templomnál futottak össze, így a város valamennyi utcájának végéről, akár 10 mérföld távolságról is fenséges látvány tárult a szemlélődő elé. Északnyugat felől nézve az egész egy hatalmas szabadkőműves Nagy Szem jelképet formázott, melyben a perspektíva miatt az ívek körnek látszottak és a város sötétebb vonalai szolgáltak pupillaként. A templomokat kívül-belül ellepték a domborművek és faragványok, sok közülük szabadkőműves szimbólumokat tartalmazott. Az egyik faragvány a fizikai és kémiai atomok szerkezetét mutatta be, míg más atomokat és részecskéket (pl. az életerőét) domborműveken ábrázoltak. Ez a birodalom-alapító népnek szánt főváros 1000 esztendeig épült. Rengeteg aranyat használtak fel hozzá, különösen fehér márvány díszítéséhez. Ehhez gyakran használtak drágaköveket is, valamint kalcedon tömböket és egy a mexikói onyxhoz hasonló ásványt. Az egyik kedvelt összeállítás zöld jade kőből és bíborszínű gránitból állott. Festményeket vagy (sík felületre rótt) rajzokat azonban nem készítettek, és ábrázolásaikban nem használtak perspektívát sem. A domborművű homlokzati díszítések mesteriek voltak, és az alakokat 189

gyakran be is festették. A Fehér Szigetet a szárazfölddel egy robusztus de gyönyörű híd kapcsolta össze - erről kapta a nevét is a város: a Híd Városa. Konzolos tartószerkezetű híd volt, végtelenül kecses és számos népes szoborcsoporttal díszített. A rajta átvezető út köveinek hossza 48 méter volt, és ehhez arányos szélesség társult. Kr.e. 45 000-ben e város fénykorát élte. Ez volt a Tibettől a partvidékig, Mandzsúriától Sziámig egész Kelet- és Közép Ázsiát magába foglaló óriási birodalom fővárosa, amely fennhatóságát még Japánra és Ausztráliára is kiterjesztette. A kitörölhetetlen árja vér jegyei még ma is, és még az olyan primitív népeknél is felismerhetők, mint a japán északi területein élt Szőrős Ainus-ok, vagy az ausztrál őslakók. A küklópszi jellegű épületek befejező munkálatait kifinomult pontossággal végezték el, és a felületek nagy részét fényesre polírozták. Azt mondják, hogy még gigantikus romjaik is kivívják a csodálatát azoknak, akik Shamballában ma látják azokat. A Híd is a mai napig áll, bár ma már csak a sivatag futóhomokja áramlik át alatta. Ilyen volt hát a Vaivasvata Manu által tervezett és gyermekei által megépített Város. Sok nagyszerű városa volt Ázsiának, de a Híd városa ragyogásával mindegyiket elhomályosította. És mindig őrködtek felette azok a hatalmas Lények, Akiknek akkor és azóta is a Fehér Sziget a lakhelyük e bolygón, és Akik valamennyi város közül éppen ezt tüntették ki közvetlen jelenlétük folyamatos jótéteményével.

190

19XLVII. Az első árja alfaj: a Hindu (Kr.e. 60 000) A Kr.e. 60 000-ben elvetett aprócska mag a Góbi Tenger környékét sűrűn benépesítő királysággá nőtt, mely lassanként a környező népekre is kiterjesztette befolyását, ide értve a véreskezű Turániakat is, akik egykor oly kegyetlenül lemészárolták elődeiket. Ez a nemzet volt az alap - az eredeti gyökér, melyből a későbbiekben valamennyi ág és alfaj kinőtt, majd szétrajzott a világban. Az alapfajt általában az első alfajnak tekintik, és ebben az esetben az első alfaj a Hindu vagy Hindu-Árja nevet kapta, amivel hangsúlyozzuk azzal az ággal való szoros kapcsolatát, amely később Indiába vándorolt. Ugyanis számos nagy hullámban zajlott le a népvándorlás India földjére, fokozatosan meghódítva és birtokba véve annak területét. Az első alfaj hátramaradottainak utolsó csoportjai csak nem sokkal Poseidonis elsüllyedését megelőzően keltek útra - akkor is azért, mert utasítást kaptak erre, hogy elkerüljék a rettenetes katasztrófa miatt azon a területen bekövetkező pusztulást. Amint hamarosan kiderül, a szülőnek tekinthető faj nem kevesebb mint négy kivándorlási hullámot indított útjára nyugat felé: az elsőből keletkezett a második alfaj, a másodikból a harmadik, és így tovább. A Kr.e. 60 000 - 40 000-i terjedő időszakban a szülő faj óriási fejlődésen ment keresztül és népessége is nagyon megnőtt. Fénykorát 45 000 körül érte el, ekkor meghódította a főként hetedik atlantiszi alfajhoz tartozó mongolok lakta Japánt és Kínát és addig törtek tovább észak és kelet felé míg a hideg útjukat nem állta. Ugyancsak a birodalomhoz csatolták a mai Tajvan és Thaiföld területét is melyeket akkor Turáni és Tlavatli (a negyedik és második atlantiszi alfaj) népek laktak, továbbá betelepültek az akkor még kevésbé felszabdalt Szumátra és Jáva szigetére is. Az esetek nagyobb részében szíves fogadtatásban volt részük, mivel e területek lakói a fehér arcú idegeneket inkább hódolatot érdemlő isteneknek tartották, semmint betolakodóknak akikkel harcolniuk kell. Borneótól keletre, Celebesz szigetén még ma is él egy Toala nevű hegyi törzs, melynek tagjai az itt akkoriban megtelepedő egyik csoport közvetlen leszármazottai. Kirajzottak a maláj félszigetre is, valamint a Fülöp szigetekre, a keleti és nyugati Csendes Óceán szigetvilágára, Új Guineára, az Asztrália felé útba eső szigetekre. és magára az akkor lemúriaikkal még mindig sűrűn benépesített Ausztráliára is. Az egész birodalmat, benne a sok-sok királysággal a Manu tartotta irányítása alatt. Függetlenül attól, hogy épp fizikai testben létezett vagy nem, a királyok az Ő nevében uralkodtak, és Ő időről időre útmutatásokat adott az elvégzendő feladatokkal kapcsolatban. Érdemes kissé elidőzni a faj és civilizációjának általános jellemzői felett. A több százezer évnyi atlantiszi civilizációnak, majd saját Manujának uralma alatt Arábiában és észak Ázsiában eltöltött több ezredévnek köszönhetően a fajról sok mindent lehetett mondani, de azt nem, hogy primitív. Az egész népesség tudott írni és olvasni. Bármi legyen is az, minden munka becsületbeli ügynek számított, amit a Manuért végeztek. Különösen mélyen gyökerezett a faj tagjai közötti testvériség, valamint a nemes egyenlőség és a kölcsönös tisztelet érzése. A személyes érdemek maradéktalan elismerése mellett általános volt a nagy emberek iránt érzett tisztelet és hála, míg a kíméletlen önérvényesítés teljesen ismeretlen volt. Az emberek megbíztak egymásban, és a másik részéről mindig feltételezték a jó szándékot, ezért nem is civakodtak. Nagyon más volt ez mint a nagy atlantiszi civilizáció, ahol mindenki a saját kényelmét kereste, csak magának akart elismerést kivívni, ahol az emberek bizalmatlanul, kölcsönös gyanakvással közeledtek egymáshoz. Az Árjáknál elég volt az adott szó - Árjához méltatlanul viselkedett volna, aki azt megszegi. Úgy látszott, hogy mindenki nagyon sok másik embert ismert és igaz ami igaz, ez egyik feltétele is volt annak, hogy valaki hivatali tisztséget töltsön be. A testvériség érzése azonban nem terjedt ki a nem árja népekre, mint pl. a nagymértékben eltérő 191

jegyekkel és kultúrával bíró Turániakra, mert ezek fortélyosak, dörzsöltek voltak, és nem lehetett megbízni bennük. Ezek iránt az Árják hangsúlyozott és méltóságteljes távolságtartást tanúsítottak, de nem voltak ellenségesek velük, és nem gyűlölték őket. Más népek tagjainak csak az árja házak külső udvarába volt szabad belépni, és a náluk meglehetősen ritkán előforduló idegenek elszállásolására külön házak és udvarok szolgáltak. Más nemzetek feletti uralmukról szólva azt mondhatjuk, hogy bár kegyetlenek vagy elnyomók nem voltak, ám eléggé szigorúan és keményen léptek fel velük szemben. Ha valaki Árja volt, akkor „nemes ember” is volt egyben, és ez a tény bizonyos elvárt viselkedésformák betartását követelte meg. A Manu gyermekei a szó legigazibb értelmében vett arisztokraták voltak, büszkék nemes származásukra és teljes mértékben elfogadva az ebből eredő kötelezettségeiket, vagyis „A nemesség kötelez” mondás számukra nem holmi üres frázis volt. Kultúrájuk könnyed és boldog, a tánc és vidám mulatság mindennapos volt, vallásukban pedig a dicsőítés és hálaadás voltak a fő elemek. Az emberek gyakorta énekeltek dicsőítő ódákat, és tudták, hogy a természet erői mögött a Dévák állnak. Minden reggel örömteli dicsérő énekkel köszöntötték a Hajnal Leányait és a Nap Szelleme volt vallásos imádatuk központja. A Négy Kumarát istenként tisztelték, s az Ő jelenlétüket bizonyára megérezte az a nép, mely oly igazán közelében élt a természetnek, ezért érzékennyé vált és pszichikai képességek fejlődtek ki benne. A Vénusz is vallásos tiszteletük tárgya volt, talán annak a hagyománynak okán, mely szerint a Láng Urai a Vénuszról érkeztek. Magát az égboltot is tisztelték, sőt az Atomot is mint minden dolgok eredőjét, az istenség megnyilvánulását a legapróbb részletben. Legnagyobb vallásos ünnepeikre jó példaként szolgálhat egy alább következő, évente ismétlődő esemény bemutatása. A Híd Városában minden év nyárközepén megtartották a Szent Tűz ünnepségét. Férfiak, nők és gyermekek tömegei vonultak végig kora hajnalban a Híd előtti félhold alakú térséghez összefutó utcákon. A házakon zászlókat lengetett a szél, az utakat virágok borították, és az illatos füstölők fűszerezte levegőben menetelő emberek színes selyemruháit virágfüzérek, koszorúk, korallfüzérek, sőt gyakran ékkövek díszítették. A menetelést fémtányérok csattogtatása és duda-bődülések tették hangulatosabbá. A Hídon már csendben haladtak át és útjuk a Központi Csarnokba vezetett. Ott állt a hatalmas trón, magából a sziklatömbből kifaragva, arannyal és drágakövekkel gazdagon ékítve és aranyozott jelképektől borítva. Előtte állt a magasra tornyozott illatos fahasábokkal megrakott oltár, felette pedig egy a falból kiemelkedő, félgömb alakú óriási Nap. Magasan a csarnok légterében a Vénusz bolygót jelképező test lebegett. Mikor az emberek mind összegyűltek, hivatali palástjában belépett a három Manu. A Mahaguru (a későbbi Gautama Buddha) Vaivasvata Manu mögött foglalt helyet, mögötte állt Surya (később Maitreya Urunk), míg a Három Kumara közvetlenül a Trón mellé állt. Felette a levegőben félkör alakban káprázatos lila és ezüst színű Dévák lebegtek, vigyázóan és szolgálatra készen. A trón körül állók halkan énekelt invokációjukkal hívni kezdték a Királyt, hogy csatlakozzon hozzájuk. Egyszer csak ezüstös hang csendült fel, az arany Nap lángra gyúlt, majd közvetlenül alatta és egyben a trón felett fényes csillag gyúlt ki: a Hierarchia Legfőbb Ura megjelent, helyet foglalt a trónon. Mindenki arcra borult hogy elfedje szemét az Ő jelenlétének vakító fényessége elől. A Király mérsékelte ragyogásának fényét, hogy mindenki láthassa őt, Sanat Kumarát az „Örök Szüzet” ősidők óta változatlan fiatalságának teljes szépségében. (Megjegyzendő, hogy a szanszkrit nyelvből „szűzként” fordított fogalom e nyelvben határozottan férfias értelmezéssel bír.) Ekkor Ő kinyújtotta kezét az oltár fölé, mire azon fellobbant a láng - majd eltűnt. A Csillag

192

kihunyt, a Nap félgömbje pedig már alig izzott, csak a Tűz lobogott tovább. A papok aztán az oltárról fedeles tartókba parázsdarabokat gyűjtöttek és adtak át a különböző Templomok és háztartások számára. A menetek újra összeálltak és nagy örvendezéssel kiözönlöttek a városba. A Szent Tűzet a családi oltárokra helyezték és az elkövetkező egy év során gondosan őrizték. E családi oltárok tüzéből vett parazsat pedig továbbadták azoknak, akik maguk nem tudtak részt venni a ceremónián. Akadtak néhányak, akik elmélyülten tanulmányozták és nagy tudásra tettek szert az okkult tudományok körében annak érdekében, hogy bizonyos területeken a közösség szolgálatának szenteljék tudásukat. Megtanulták a tisztánlátást, hatalommal bírtak a különböző természeti erők felett, képesek voltak akaratlagosan gondolatformákat alkotni, és egy időre elhagyni fizikai testüket ha úgy akarták. Emlékezve az atlantiszi idők gonoszságaira, e tudományok mesterei rendkívül nagy gondossággal választották ki tanítványaikat, és a Manu egyik tisztségviselője személyesen felügyelte az osztályokban folyó oktatást. Újságok helyett a tisztánlátók szereztek be minden szükséges információt a borodalom bármely részéről, úgy ahogy mi rádióhullámok vagy kábelek segítségével tesszük. Néhanapján, ha a Manu nem tudta utasításait valamely távoli kormányzója elméjébe plántálni, egy erre képes tanulót kért fel, hogy hátrahagyva fizikai testét utazzon el asztrális síkon az illetőhöz, majd megérkezve materializálja magát és adja át az üzenetet neki. Így lehetett a Manu a tulajdonképpeni Uralkodó az egész birodalomban. Változatos módszereik voltak az írásra. Például egyik ilyen eljárás során éles heggyel viaszos felületre karcolták az írásjeleket, majd gyorsan megszilárduló folyadékkal töltötték ki a karcolatokat. Gépezeteik egyszerűbbek voltak mint az Atlantiszban ismertek, és több munkát végeztek kézzel mint ott. A Manu nyilvánvalóan igyekezett elkerülni az Atlantiszon eluralkodott túlzott luxust. Kr.e. 40 000 táján a birodalom hanyatlani kezdett, a szigetvilági részek és más külső tartományok függetlenítették magukat és barbárságba süllyedtek. A Manu időnként még ekkor is testet öltött, de többnyire csak a magasabb síkokon keresztül fejtette ki befolyását. A központi királyság azonban még több mint 25 000 évig megőrizte nagyszerű kultúráját, ez idő alatt pedig a későbbi alfajok a világ minden tájára betelepültek.

193

20XLVIII. A második árja alfaj: az Arab (Kr.e. 40 000) Itt volt az ideje, hogy a négy elkülönült völgyben (lásd a XLV. fejezetetben írtakat) a négy új alfaj kimunkálása kezdetét vegye. A nagyszerű árja civilizáció keretei közt fejlődő Szolgálók csapatából a Manu kiválasztott néhány családot, akik készséggel vállalták az úttörő szerepet. Ezek elhagyták a Híd Városát és a vadon felé vették útjukat, hogy megalapítsák az Ő új kolóniáját. A kiválasztottak legtöbbje a Teozófiai Társulat mostani vagy egykori tagjai köréből került ki, akik mindig ilyen úttörő jellegű munkát végeznek, ami ugyan lehet kevéssé vágyott, mégis szükséges - sőt sokak számára kívánatos feladat is. A telepesek leszármazottai harmadik generációjának tagjai között Mars, Merkúr és még néhány más nagy ember is teste öltött hogy a típusnak megadják sajátos jellemzőit. Valamely típus akkor teljesedik ki és éri el virágkorát, amikor a ilyen magasan fejlett egyedek testet öltenek benne. Ezt követően fiatalabb lelkek lépnek színre, de ők érthetően nem képesek ezt magas színvonalat fenntartani. A Híd Városában maradók a völgybe kitelepülőket bolondnak tartották, hiszen a városban a civilizáció igen magas színvonalú volt, és számukra teljesen értelmetlennek látszott elvonulni valami istenhátamögötti völgybe egy másikat felépíteni. Mindezek mellé még ott volt a völgylakók új vallása is, ami megint csak teljesen feleslegesnek és a megszokott valláshoz mérten alacsonyabb rendűnek is látszott. Eltelt néhány évszázad, miközben a völgylakók száma megnőtt, az aprólékos típusfejlesztés tovább folytatódott, mígnem 40 000-ben a Manu úgy döntött, hogy elindítja őket a külvilágba (lásd erről a XLV. ábrát). Mars vezénylete alatt őseik lába nyomát visszafelé követve megtették az utat Arábiáig azzal a céllal, hogy az egykor hátrahagyott arabokat árjásítsák, mert valamennyi atlantiszi faj közül ezek mutatták a legnagyobb hasonlóságot az új alfaj jellemzőihez. Később aztán a Manu személyesen is átvette a vezetést a csapat felett, és az akkor Perzsia és Mezopotámia területét uraló erős, baráti hatalomtól megszerezte az engedélyt, hogy egy gondosan őrzött folyosón keresztülhaladhasson népével az országon. Ez a vándorló csapat 150 000 harcképes korú férfiből, valamint nagyjából 100 000 nőből és gyermekből tevődött össze. Két évvel ezt megelőzően hírnökei útján a Manu már felkészítette érkezésére az arabokat. Némi ellenkezést és bajkeverést követően az arab főnök engedélyezte a látogatóknak, hogy területe határán, egy tágas, elhagyatott völgyben letelepedjenek. Nem kellett sok idő, és a telepesek a völgy közepén folyó patak adta lehetőséget kihasználva az egész völgyben öntözéses gazdálkodást vezettek be. Egy éven belül a megművelt föld jó termést hozott, három éve múltán pedig már virágzó, önfenntartó közösség voltak. Ám az arab főnök nem nézte ezt jó szemmel, és megkísérelte rávenni a Manut, hogy egy szomszédos ellenségét közösen támadják meg. A Manu nem ment ebbe bele, mire az arab főnök addigi ellenségével szövetkezve megtámadta a jövevényeket azzal a céllal, hogy kiirtsa őket. Ám a Manu mindkettejüket legyőzte és megölte, majd maga vette át az uralmat az így egyesített országok felett. A legyőzött népeknek hamarosan sokkal jobban ment a soruk a Manu alatt, aki azonnal meg is kezdte az árjásításukat. Királysága fejlődésnek indult és egyre erősebbé vált amint egyik törzset a másik után olvasztotta be - jobbára az ő hozzájárulásukkal, azaz vérontás nélkül. Negyven évvel későbbi halála előtt már Afrika felső fele az Ő uralma alatt állt. Az alsó fele egy a Lives of Alcyone (Alcyone életei) c. műben Alastornak nevezett vallási fanatikus befolyása miatt fenntartotta különállását. Alastor tanításait a Manu évezredekkel korábban adott utasítására

194

alapozta, mely szerint tilos az idegenekkel házasságot kötni. A déli törzseket tehát a korábbi, ám azóta már új testben fellépő vezetőjükkel való szembenállás egyesítette, és zászlójukon az Ő egykori - a faj tisztaságát megőrzendő adott - parancsa szerepelt. És bár a Manu igyekezett ezen régi követőinek leszármazottait is árjásítani, de ám a hit hogy ők egy kiválasztott nép oly erősen gyökerezett bennük, hogy minden közeledési kísérletét elutasították. Hamarosan részletesebben is bemutatjuk, hogy a zsidók ennek a népnek a leszármazottai lettek. E hosszú küzdelem alatt jött el a Mahaguru (aki egykor majd Gautama Buddha néven válik ismertté) a második alfajhoz, hogy az addig egyeduralkodó réges-régi hitvilág reformjaként meghonosítsa közöttük a vallást, amit Egyiptomban már elterjesztett. Ez mintegy 40 000 évvel ezelőtt történt. Akkoriban Egyiptom egy atlantiszi birodalom része volt és rendkívül magas szintű civilizációt épített ki, hatalmas templomokkal, cizellált szertartásokkal és kifinomult, részletgazdag vallási tanításokkal. Maguk az egyiptomiak is mélyen vallásosak voltak és pszichikus képességekkel is bírtak. Látványos vallási menetek során az emberek tömegei a valóságban is szenvedélyesen átélték Ozirisz halála feletti mélységes gyászukat, és őszintén könyörögtek hogy térjen vissza halottaiból. Ehhez a néphez érkezett hát a Mahaguru, mint Tehuti vagy másnéven Thoth, akit később a görögök Hermész néven tiszteltek. Tanításának lényege a Belső Fényről szólt. A negyedik evangélium soraiban „(Az Ige) az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít ”42) az Ő szavai visszhangzanak. „Én vagyok az a Fény” - ismételtette velük. „ Az a Fény én vagyok. „Az a Fény az igazi ember... A Fény ott van mindenben, jelen van minden sziklában és kavicsban... A Fény az ember élete. Lehetnek fényes szertartások, és bár sokat tehet a pap is hogy segítsen az embernek, mégis ez a Fény minden ember számára közelebb van bármi egyébnél, mert a saját szívében lakozik. A Valóság mindenkihez közelebb áll, mint bármilyen szertartás, hiszen csak magába kell tekintenie hogy meglássa a Fényt. Ez a célja minden szertartásnak, és nem is kell azokat elhagyni, hisz' én nem azért jöttem, hogy romboljak, hanem hogy beteljesítsek. Ha az ember tud, már túllép a szertartáson, egyenesen Oziriszhez, magához a Fényhez, a Fény Amon Ra-hoz, akitől minden elindult és akihez minden vissza fog térni.” Továbbá: „Ozirisz a mennyekben van, de Ozirisz ott van mindannyiunk szívében is. És mikor a szívben lakozó Ozirisz összekapcsolódik a mennyekben lakóval, az ember Istenné, az egykor feldarabolt Ozirisz ismét eggyé válik”. Az uralkodó Fáraónak a következő jelmondatot adta: „Keresd a Fényt,” mert csak az a király lehet jó uralkodó, aki minden egyes emberének szívében felismeri a Fényt. A nép fiainak pedig: „Ti vagytok a Fény. Engedjétek hát ragyogni.” Ezt a jelmondatot vésték a Templom oszlopára, a házak ajtóira, és a Templom oszlopának drágakőből vagy éppen agyagból készült makettjeire is. „Kövesd a Fényt”, szólt egy másik kedvelt jelmondat, amiből később „Kövesd a Királyt” lett. Ez terjedt nyugat felé, és lett a Kerek Asztal jelmondata. Az emberek halottaikról szólva azt mondták „Elment a Fénybe.” Amint már korábban szó volt róla, a Mahaguru végül Egyiptomból Arábiába ment, hogy tanításait a második alfaj népeivel is megismertesse. Térjünk most vissza a második alfaj történetéhez. Néhány évszázad múltával egy nagyratörő uralkodó került a trónra, hadaival az óceánig vonult, és kinevezte magát Arábia Császárának. Ám a déliek egy fanatikus szektája egy durva de tüzes lelkű, nagy meggyőző erővel rendelkező próféta befolyása alatt tiltakozott a szerintük a gonosz győzelmének minősülő lépés ellen, és meghódított szülőföldjüket elhagyva az ellenkező oldalon levő Szomáliai partvidéken telepedtek le. Itt éltek és sokasodtak néhány évszázadon át, mígnem egyszer komoly nézeteltérésre került sor közöttük. A kormányzó próféta belehabarodott egy fiatal néger leányba, és ezt azzal az arcátlan kijelentéssel mentegette, hogy ez valójában nem a más fajúakkal kötendő házasság tilalmának 42

Jn. 1.9 (A ford.)

195

lábban tiprása, mivel a feketék nem többek mint rabszolgák, azaz árucikkek, személyes ingóságok és ezért nem tekinthetők feleségnek. Egy elég jelentős kisebbség fellázadt buja papjuk eme átlátszó szócsavarásos ügyeskedése ellen, karavánt szerveztek, és az Ádeni Öblöt megkerülve a Vörös Tenger partján észak felé haladva végül egyiptomi területre értek. Történetük rokonszenves volt Fáraónak, aki egy távoli vidéket nekik adományozott, hogy ott letelepedjenek. Egy későbbi Fáraó további adókat és kényszermunkát követelt tőlük. Ez ellen lázadva ők ismét vándorútra keltek, ezúttal Palesztinába - és ekkortól már mint zsidókat ismerjük őket, kik azóta is fenntartják meggyőződésüket, hogy ők kiválasztott nép. A Manu visszautasításának karmikus terhe azóta is elkülönülő fajjá teszi a zsidókat, és soraikban ugyanazok az egyedek öltenek testet újra és újra, ahelyett hogy a megszokott módon fajról fajra tovább haladnának. Elképzelhető, hogy tudat alatt bár, de ugyanez állhat a hátterében más fajoknak a zsidóság iránt tanúsított bánásmódjában. Továbbá annak is lehet némi szerepe, hogy a hagyományaikban tovább él a tény, miszerint ők voltak a Manu eredeti kiválasztottjai, és emiatt kissé úgy érzik hogy magasabb rendűek a világ többi népénél. Eredetileg a beduin arabokhoz hasonló nomád törzsként, többnyire rablással és fosztogatással tartották fenn magukat, istenségük pedig bevallottan csak egy törzsi isten volt, aki állandó harcban állt más népek isteneivel miközben szakadatlanul azzal hencegett, hogy hatalmasabb amazoknál. Az általa megkövetelt véráldozatok pedig rangja szerint őt megillető járandóságok voltak. E nyughatatlan, békétlen nép egy részének babilóniai fogságba hurcoltatása a legjobb dolog volt, ami történhetett velük, mert így végre történelmük során első ízben kapcsolatba kerülhettek egy magasan fejlett, civilizált néppel és megismerhették a legfelső, az Egyetlen Isten fogalmát. Megkísérelték hogy saját törzsi istenükkel azonosítsák ez a Legfelső Lényt, és ezzel rengeteg bonyodalmat okoztak. Visszatérvén a fogságból újraírták vallási tanításaikat, és bizonyos mértékig már beleszőtték azokba egy legfelső istenségről alkotott emelkedettebb eszméiket. Mivel pedig a kereszténység Alapítója zsidó testben született meg és a vallásnak minden korábbi tanítója is zsidó volt, a keresztény tanítások egy könyörtelen, engesztelhetetlen istenség képére alapoztak. Pedig számos hiba és nehézség elkerülhető lett volna a keresztény egyházak történetében, ha a kezdeteknél elhagyták volna a primitív zsidó istenségképet, és csak Krisztus tanításaira alapoztak volna, aki Istent a Mennyei Atyaként írta le. A Szomália földjén hátramaradt többség a rabszolgakereskedők állandó sanyargatásai miatt több ezer élettel fizetett, míg végül feladták otthonaikat és az öblön átkelve visszatértek Arábiába. Itt barátságosan fogadták őket, és hamarosan elkeveredtek az ottani népesség többi részével. Bár mind közül ők voltak erre a legkevésbé érdemesek, az „igazi araboknak” nevezték magukat. Egy még ma is élő egyik hagyomány szerint az igazi arabok Ádennél szálltak partra, majd onnan észak felé terjeszkedtek és Arábia déli területeinek honos lakói között még ma is megfigyelhetők az oly sok ezer évvel ezelőtti, negroid fajjal történt keveredés jegyei. Ismeretes továbbá egy olyan legenda is, mely szerint Arábia északi területének arab lakói hosszú időre elvándoroltak Perzsián túl Ázsiába, és visszatérésükkor eme idegen földön eltöltött hosszú távollét számos jelét hozták magukkal. A második alfaj évezredeken át szaporodott és erősödött, és Egyiptom területét kivéve uralmát egész Afrikára kiterjesztette. Idővel Egyiptomot is lerohanták és elfoglalták, majd egy rövid ideig mint a Hyksos dinasztia királyai uralkodtak felette. Ám fénykorukat akkor élték, amikor a nagy Algériai Szigetet uralták, majd a keleti partok mentén egészen a Jóreménység fokáig nyomultak dél felé és megalakítottak egy királyságot, mely magába foglalta a mai Zimbabwe és Dél-Afrikai Köztársaság területéből a Matebele fennsíkot, Transvaal-t valamint a Lorenzo Marques területet. Néhány Arábiai testet öltést követően a Szolgálók bekapcsolódtak e Dél-Afrikai Birodalom építésébe, melynek uralkodója Mars volt. A kedvelt robusztus típusú épületekkel és óriási templomokkal városokat létesítettek, és civilizációjuk vitathatatlanul figyelemre méltó teljesítmény 196

volt. Ám a bennszülött afrikai nép és az Arab hódítók közötti szakadék áthidalhatatlannak bizonyult, így az afrikaiak megrekedtek a kétkezi munkás és a háziszolga feladatainak ellátásánál, és mindvégig alárendelt szerepre kárhoztattak. Az Arabok Afrika nyugati partvidéken is létesítettek telepeket, de itt összeütközésbe kerültek Poseidonis lakóival, és végül fel kellett adniuk a területet. A déli Birodalom erői Madagaszkárt is lerohanták és megkísérelték elfoglalni, de ez csak egy rövid ideig járt sikerrel és akkor is csak a sziget partvidékének egy részén tudták településeiket megvédeni. Mikor pedig Perzsiában a nagy Sumér-Akkád birodalom széthullott apró államocskákra és káoszba süllyedt, egy Arab fejedelem húsz évi küzdelem után a mezopotámiai síkság és a Khorasszan tóig (ennek helyén ma sivatag van) terjedően majdnem az egész Perzsia urának mondhatta magát. De Kurdisztán hegyeit és az ottani hegyi törzsek népeit már nem tudta uralma alá hajtani. Halálát követően a fia tovább növelni nem, inkább már csak megszilárdítani igyekezett a birodalmat. Az néhány évszázadot sikeresen átvészelt, míg végül Arábiában a dinasztián belül szakadás történt, mert az akkori király unokatestvére, Perzsia kormányzója függetlennek nyilvánította magát. Az így általa alapított dinasztia szüntelen háborúskodás közepette mintegy 200 évig volt hatalmon. Ezután ismét a felfordulás és az elaprózódott törzsi hatalmak időszaka következett, amit a Közép Ázsiából gyakorta betörő vad, nomád törzsek támadásai tovább nehezítettek. Az egyik Arab király annak káprázatos kincseit megszerzendő támadó flottát küldött India ellen, de a flottáját elpusztították és katonáit megölték vagy foglyul ejtették. Az Arab Birodalom és Káldea végső összeomlása után sok évszázadnyi vérontás és fejetlenség következett, aminek eredményeként egész országok néptelenedtek el. Végre a Manu úgy döntött, hogy közbelép a megmentésük érdekében, és elküldte hozzájuk harmadik alfaját, mely ezután megalapította a nagy Iráni Perzsa Birodalmat. Az Arab alfajt néha mint Sémitát is említik, bár ez a név eredetileg az ötödik atlantiszi alfajhoz kapcsolódik.

197

21XLIX. A harmadik árja alfaj: az Iráni (Kr.e. 30 000) A második alfaj útnak indítását követően tízezer év telt el, míg a Manu a harmadikat elindította. Ezzel elérkeztünk a Krisztus előtti 30 000. évhez. A Híd Városa ekkor még mindig ragyogott, bár fénye már kissé elhalványult. A négy völgy közül az egyikben a külvilágtól elzártan a harmadik alfaj embereinek megformálása több évszázadon keresztül folytatódott, mígnem erőteljes sajátosságokat mutató jegyeket kezdtek mutatkozni rajtuk. Még Atlantiszon, az eredeti kivándorlást megelőzően a Manu kiválasztott egy kis csoportot a hatodik atlantiszi alfaj, az Akkádok közül, és most munkájában felhasználva azokat a családokat akik leginkább megőrizték Akkád vérvonalukat, elküldte pionírjai egy csoportját testet ölteni ezekben a családokban. Néhányukat még messzebbre küldte azzal a céllal, hogy a távolabbi nyugati országokból friss Akkád vért hozzanak visszatérésükkor. A szaporodó lélekszámú ifjú harmadik alfaj emberei hatalmas birka- és marhanyájaikkal valamint méneseikkel inkább a állattartásban jeleskedtek mint a földművelésben. Az ez alkalomra megjelenését lényegesen módosító Manu az alfaj ötödik generációjában született meg és körülbelül 2000 esztendeig engedte növekedni a népességét, mígnem a fegyverforgató férfiak száma mintegy 300 000-re nőtt. Ekkor elküldte testet ölteni Marsot, Coronát és még másokat is akik kipróbált vezérei lehettek e haderőnek, melynek élére Ő maga állott és a nőket, gyermekeket a völgyben hátrahagyva útra kelt velük. A vándorlás választott útvonala (lásd a XLVI. ábrát) nehéz terepen át vezetett, többek között a Tiensan Hegység hágóin keresztül, majd a Kashgari terület felé fordulva 2800 méteres magasságig emelkedett. Az út egyes részein egy folyó vonalát követték, és ennek során völgyeken és vízmosásokon kellett átküzdeniük magukat. Kitűnő seregével a Manu elözönlötte Kashgart ahol könnyedén legyőzte azokat a nomád hordákat, melyek meg merték kockáztatni hogy megtámadják miközben áthaladt sivatagos területükön. A sereg katonáinak fegyverzete hosszú és rövid dárdából, rövid, erős kardból, parittyából és íjból állt. A rablástól, fosztogatástól és öldökléstől már rengeteget szenvedett falvakban sok helyütt örömmel fogadták a végre rendet teremtő és azt fenn is tartó erős hatalmat.

198

XLVI. ábra: A harmadik és negyedik alfaj vándorlása

Két év sem telt belé és Perzsia különösebb nehézségek nélkül az övék lett, majd ezt követően Mezopotámia is behódolt. A szükséges távolságra egymástól katonai helyőrségeket létesítettek, és a Manu az országot felosztotta főemberei között. Erődök épültek - eleinte földből majd kőből, míg végül a hegyekből kiinduló betöréseket megakadályozandó elkészült egy egész Perzsiát behálózó erődítményrendszer. Nem kísérleteztek a harcos hegyi törzsek leigázásával, de azok gyakorlatilag be voltak zárva saját fellegváraikba, és nem volt módjuk többé fosztogatni a síkságok békés lakosságát. Az északon húzódó Kurdisztáni hegyektől a déli végeken elterülő sivatagig a teljes terület az ő ellenőrzésük alá került. Mikor a helyzet végre stabilizálódott és néhány éve már béke honolt, a Manu hívására útnak indult a völgyben hátrahagyott asszonyok és gyermekek hatalmas karavánja. Az ezt követő 50 éven át a Manu saját közvetlen kormányzása alatt tartotta az újonnan kialakult birodalmat, többször személyesen is meglátogatta, és családjának tagjait nevezte ki élére Kormányzónak. Halála után Mars vette át szerepét, és Corona lett Perzsia független királya. Ettől kezdve a harmadik alfaj hatalma gyorsan növekedett, és alig néhány száz év múltával ők uralták egész Nyugat Ázsiát a Földközi Tengertől a Pamír Hegységig illetve a Perzsa Öböltől az Aral Tengerig. Perzsiában és Mezopotámiában történt letelepedésük idején a harmadik alfaj körülbelül egymillió főt számlált, ám ez a szám gyorsan növekedett és az alakuló nemzet részévé vált a területet addig szórványosan benépesítő lakosság is. Bizonyos változtatásokkal birodalmuk egészen Kr.e. 2 200-ig kitartott, habár természetesen ez a 28 000 év sok bukást és felemelkedést látott. Perzsiának és Mezopotámiának általában külön uralkodója volt, és közülük hol az egyik, hol a másik volt a kinevezett egyesített Uralkodó. Előfordult olyan is, hogy mindkét ország sok kisebb államra bomlott, melyek egyfajta laza feudális szövetség keretében egy közös Királynak tartoztak hűséggel. Egész történelmük során állandó nehézségeik voltak egyfelől a nomád Mongolokkal, 199

másik oldalról Kurdisztán és a Hidukus hegység hegyi törzseivel. Az Irániak hol visszaszorították e vad törzseket, hol visszavonultak előlük. Egy időben még Kisázsia nagy részét is uralmuk alá vonták, és átmeneti településeket építettek ki több, a Földközi Tenger partvidékén osztozó országban is, valamint átmenetileg birtokba vették Ciprus, Rodosz és Kréta szigetét is. De összességében az Atlantiszi Birodalom a világnak ebben a részében túl erős volt számukra, így azzal inkább elkerülték az összecsapásokat. A nyugati vidékeken több alkalommal is összeütközésbe kerültek az erős Szkíta és Hettita szövetségekkel. Egy alkalommal ugyan meghódították Szíriát is, de mivel hasznavehetetlennek találták, kivonultak onnan. Kétszer is összecsaptak Egyiptommal, de annak ellenében nem sokat tehettek. E hosszú korszak legnagyobb részében magas szintű civilizációban éltek, és nagyszerű építészetük számos maradványa fekszik eltemetve a sivatag homokja alatt. Sok különböző dinasztia emelkedett ki soraikból és tarka történelmük során számos eltérő nyelv alakult ki és adta át helyét egy még újabbnak. Mivel hatalmas vad vidék, egyfajta senki földje terült el közöttük, Indiával elkerülték az ellenségeskedést. És mivel Arábia felé is egy áldásosan széles homoksivatag terpeszkedett, hát az sem okozott sok fejfájást nekik. A második alfajhoz viszonyítva jobban kedvelték a letelepedett életmódot, ezért kitűnő szállítmányozóknak, kereskedőknek és kézműveseknek bizonyultak, valamint vallási elképzeléseik is sokkal kiforrottabbak voltak azokénál. A mai párszik legjobb egyedeit szemlélve elég jó képet kaphatunk megjelenésükről. Perzsia jelenlegi lakóiban is még mindig jócskán felismerhetők jegyeik, bár már eléggé átformálta őket a későbbi arab hódítókkal végbement fajkeveredés. A kurdok, afgánok és baluch-ok is - különféle keveredéssel ugyan de mégis - jórészt az ő leszármazottaik. Kr.e. 29 700-ban a Mahaguru (aki később Gautama Buddha lett) az első Zoroaszter testében a harmadik alfajhoz is eljött és megalapította a Tűz Vallását. A Coronát követő tizedik király Mars második fia, Merkúr szemeltetett ki arra, hogy a Legfőbb Tanító, a Bodhiszattva számára tudathordozóként átadja testét. Surya (aki később Maitreya Urunk lett) volt abban az időben a Főpap és az addigi Természet- és Csillag-imádat központú államvallás feje, akiből részben hivatalának, részben királyi gyökereinek köszönhetően ellenállhatatlan erő és tekintély áradt. Merkúr felkészítését dicső feladatára már gyermekkorától megkezdték. A Mahaguru finomabb testeiben érkezett meg Shamballából, és elfoglalta Merkúr testét. Népes menet indult a királyi palotától a város főtemplomához. A Király aranyos napvédő alatt a jobb oldalon haladt, a Főpap pedig gyémántokkal díszített napvédő alatt a bal oldalon. A Herceget pedig arany széken vállmagasságban vitték kettőjük között. A három főalak a templom bejáratához vezető lépcsők előtt megállt, majd a Herceg - aki immár a Mahaguru volt – haladva középen mindhárman felmentek a lépcsőn. Itt Surya kinyilatkoztatta, hogy Aki most itt áll előttük immár nem a Herceg, hanem a Legfelsőbb Lény és a Tűz Fiainak hírnöke, akik a távoli Keleten élnek ahonnan egykor ősapáik útra keltek. Majd mint az államvallás feje, alázatos főhajtással köszöntötte Őt. A Mahaguru pedig szólt a küldetésről mellyel a Tűz Fiai bízták meg, és hogy hozott magával egy jelképet, ami mindig eszükbe juttatja majd Őket. Elmondta nekik, hogy a Tűz a legtisztább az elemek közül, és egyben minden dolgok megtisztítója, ezért mostantól ez legyen számukra a Legszentebb jelképe. A Tűz megtestesítője a Nap, és bár rejtve de mégis ott lángol az ember szívében is. A Tűz meleg, fény, egészség és erő együttesen, benne és általa létezik minden élő és minden mozgás. Elmagyarázta, miként ismerjék fel minden dologban a mélyén rejtező Tüzet.

200

Jobb kezével egy rudat emelt magasra, melyből minden irányba villámok lövelltek szét. Majd a rúddal Kelet felé mutatva valamilyen ismeretlen nyelv szavait kiáltotta, mire az egész égbolt lángba borult. Tűzeső záporozott a fával, illatos füstölőkkel és gyantával megrakott oltárra és a Mahaguru feje felett egy csillag ragyogott fel. A papok és a nép arcra borultak, a Király és Surya pedig hódolattal fejet hajtottak. Ezután a menet visszatért a palotába, az emberek pedig hazavitték a virágokat, amik a tűzeső elmúltával záporoztak az égből, és mint értékes örökséget adták tovább leszármazottaiknak. A Mahaguru meglehetősen hosszú ideig a városban maradt, és naponta ellátogatott a Templomba, hogy útmutatást adjon a papoknak. Azt tanította nekik, hogy a Tűz és a Víz megtisztítója mindennek, ezért ezeket soha nem szabad beszennyezni, és hogy a tűz még a Vizet is megtisztítja. Hogy a Tűz és Víz két Szellem, melyek közül a Tűz az élet, a Víz pedig a forma - és még sok egyebet is. Nem lehetetlen, hogy ebből nőtt ki a későbbi tanítás Ormuzdról és Ahrimánról. Vannak olyan források, melyek szerint Ahrimán eredetileg nem a gonoszság hatalmának megtestesítője volt, hanem az Anyagot személyesítette meg, míg Ormuzd volt a Szellem. A Mahaguru környezetében egy Mesterekből és más, kevésbé fejlett emberekből álló magasztos lelkületű csoport formálódott ki, akikre távozását követően tanításainak továbbvitelét bízta. Távozása az első tanításához hasonló drámai körülmények között történt. Mikor a nagy szószékről utolsó alkalommal szólt az egybegyűltekhez (bár azok nem tudták, hogy ez az utolsó alkalom), emlékeztette őket a tudás megszerzésének és a szeretet gyakorlásának kötelezettségére, majd felszólította a népet hogy kövessék Surya-t, akit maga helyett tanítóként hagy hátra velük. Végül bejelentette hogy búcsúzik, megáldotta őket, majd a keleti égbolt felé kitárva karjait hangosan felkiáltott. Az égből ekkor örvénylő tűzfelhő ereszkedett alá oda ahol állt, beburkolta, majd még mindig örvénylő mozgás közepette a magasba szökkent és a Mahaguruval együtt eltűnt Kelet felé. Útján a Szent Nagyokhoz vele tartott Merkúr is, aki finomabb testeiben szolgálatára készen soha nem távozott mellőle, és egy ideig békében pihent. Távozása után a Csillag imádat nem szűnt meg azonnal, az emberek ugyanis tanításait nem helyettesítőnek, hanem reformnak, kiegészítésnek tekintették, ezért a Hold, a Vénusz, a csillagjegyek és bolygók továbbra is vallásos imádatuk tárgyai maradtak. De a Tűz számukra immár a Nap szent jelképévé vált, és az új vallás nem kiszorította, hanem mintegy keretbe foglalta a régit. Lassanként a Tűz vallása egyre inkább teret hódított, és a Csillag vallás Perzsiából visszaszorult Mezopotámiába, ahol meghatározó vallás maradt, sőt kifejezetten tudományos alapokra helyeződött. Itt érte el az asztrológia tudománya a csúcspontot - olyannyira, hogy döntő befolyással bírt az emberek hivatalos- és magánügyeinek intézésekor. Papjai komoly okkult tudással rendelkeztek, és a Varázsló bölcsessége nagy hírnévre tett szert az egész keleti világban. Perzsiában azonban a Tűz vallása győzedelmeskedett, és a későbbi próféták tovább folytatták a nagy Zoroaszter által megkezdett munkát, felépítve a zoroasztriánus vallást és irodalmat, melynek tanai és művei már korunk emberéhez is eljutottak.

201

22L. A negyedik árja alfaj: a Kelta (Kr.e. 20 000) Kr.e. 20 000 táján az eredeti közép ázsiai faj már jó ideje a hanyatlás korszakát élte, ám a Manu gondoskodott róla hogy a méltóság, erő és erélyesség magvai átmentődjenek a negyedik és ötödik alfajba, melyeknek embereit sokféle válogatott feladattal nemesítette. Az egyik völgyben elkülönített néhányat a Város legkifinomultabb családjai közül, és a településen egyúttal bevezette a népesség osztályokra bontását, ugyanis most a Manu célja az volt, hogy bizonyos új jellegzetességeket fejlesszen ki bennük. Fel akarta ébreszteni a képzelőerőt és művészi hajlamot, a fogékonyságot a költészet, szónoklat, festészet és zene szépsége iránt. Azok tehát, akik ezekre fogékonyak voltak, nem végezhettek földműves vagy egyéb nehéz kétkezi munkát. Bárki, aki művészi tehetség jeleit mutatta, ennek megfelelő különleges bánásmódban részesült és képzésbe kellett bekapcsolódnia. A Manu szintén megízleltette velük a lelkesedést és megtanította nekik a vezetőik iránti odaadást is. Ez az évszázadokon át tartó munka annyira sikeresnek bizonyult, hogy a Kelták e megkülönböztető vonásai a mai napig velünk maradtak. A völgyet gyakorlatilag önálló államként működtették, és a művészetek minden válfaját változatos módokon támogatták. Az idő múlásával az alfaj tagjai kissé önhitté váltak, úgy tekintettek a királyság népének többi tagjára, amit mai szóhasználattal nyárspolgárnak nevezhetnénk. Beképzeltségük nem volt alap nélküli, hiszen ők kifejezetten jó megjelenésű és kulturált, kifinomult ízléssel és fejlett művészi hajlammal megáldott emberek voltak. A Szolgálók nem vettek részt a negyedik és ötödik alfajok megalapításában, mert számos másik országban volt munkájuk, amint ezt a Lives of Alcyone (Alcyone életei) c. mű ismerteti. Kr.e. 20 000-ben, azaz tízezer évvel a harmadik alfaj kirajzását követően a negyedik alfaj azt az utasítást kapta, hogy a Perzsa Királyság északi határa mentén haladva (lásd a XLVI. ábrát) induljon útnak, hogy elfoglalja otthonát a ma Kaukázusnak nevezett hegyek között, ami akkoriban vad, rabló hegyi törzsek által uralt vidék volt. A Manu a Perzsa uralkodóval megegyezett, ami szabad átvonulást és élelmezést biztosított a hatalmas tömegnek és az egyezségnek az is része volt, hogy erős hadsereget adjon melléjük kíséretül, mely segédkezik a hegyi törzsek megbékítésében. A feladat még így sem bizonyult könnyűnek, mert bár szervezett összecsapásokban könnyen legyőzték a törzseket, ám a gerilla hadviselésben azok már sokkal keményebb ellenfélnek bizonyultak. Végül mégis letelepedtek a mai Eriván területén, a Szevanga tó partjai mentén. Számban gyorsan szaporodva az ottani törzseket vagy kiirtották, vagy behódolásra kényszerítették, míg végül az egész mai Grúzia és Mingrelia az ő kezükbe került. A következő 2 000 év alatt elfoglalták Örményországot és Kurdisztánt, valamivel később pedig Frígiát is míg végül a Kaukázust és szinte egész Kisázsiát ők uralták. Hegyvidéki szülőföldjükön megerősödtek és hatalmas nemzetté váltak. Országuk területe olyannyira felszabdalt vidék, hogy az akadálytalan közlekedés lehetetlen volt, ezért nem birodalmat alakítottak hanem egy törzsi szövetséget. Mégg azután is, hogy elkezdték meghódítani a Földközi Tenger partvidékét, úgy tekintettek vissza a Kaukázusra, mint a szülőföldjükre - és az valóban a második bölcsője volt e nagyszerű feladatokra hivatott alfajnak. Kr.e. 10 000-re nyugati irányú terjeszkedésük egy újabb hulláma vette kezdetét. Vándorútjukat az egyes törzsek önállóan tették meg, így viszonylag kis részletekben érkeztek meg a számukra rendelt végső célhoz: Európába. Előfordult ugyan, hogy egy egész törzs útra kelt, de többnyire a törzsek egy része otthon maradt, hogy folytassa a földek megművelését. Ezek más fajok tagjaival vegyes házasságokat kötöttek, és 202

némi sémita vérkeveredéssel az ő leszármazottaik lettek a mai grúzok. A Kelták Kisázsiából Európába érkező első hulláma az ókori Görögök voltak - nem a mi „ókori történelmünk” görögjei, hanem ezek ősei, akiket néha Pelaszgoknak neveznek. Platón Timaeus című művében Critias mesél egy korabeli görög hallgatójának arról a nagyszerű népről, mely az övét megelőzően élt ott. Elmondása szerint ez a nép egymaga verte vissza egy erős nyugati hatalom hatalmas invázióját43, mely pedig minden más népet leigázott míg e nép szét nem zúzta erejét. Ezekhez mérve a mi történelmünk görögjei törpék csupán. Ezektől származtak a görögökkel szembeszálló trójaiak, és a kisázsiai Agadé városának lakói is az ő sarjaik voltak. Hosszú időn át az ő kezükben volt Kisázsia tengerparti része valamint Ciprus és Kréta szigete, a világ e részének tengeri kereskedelme pedig az ő hajóikkal folyt. Krétán évek ezreit átvészelő fényes civilizációt építettek fel, mely még Kr.e. 2 800-ban is virágzott. Elsődleges alapítója Minos volt, egyike e régi görögöknek, még a Kr.e. 10 000-t megelőző időkből. Az ok amiért Európába irányuló vándorlásuk komoly méreteket kezdett ölteni az volt, hogy Poseidonis császára birodalma további kiterjesztésére törekedett. A Földközi Tenger partvidékén és a szigeteken évszázadok óta kisebb nemzetek osztoztak - elsősorban etruszok, akkádok de néhány sémita is akadt, és ezek többnyire békés kereskedő népek voltak. Poseidonis császára úgy döntött, hogy birodalmához csatolja e területeket, majd hatalmas flottával és sereggel megindult ellenük. Legyürte az ellenállást a nagy Algériai Szigeten, végigdúlta a spanyol, portugál és olasz partvidékeket és népeiket behódolásra kényszerítette. Nem lévén megfelelő flottája amivel szembeszálljon vele, Egyiptom is a megadás lehetőségét fontolgatta. A levantei görög tengerészek azonban ellenszegültek akaratának. Noha flottájának csak fele volt kéznél, ezt látva a császár megtámadta őket és hajói ahhoz hasonló módon vesztek oda, ahogyan a spanyol Armada az Anglia elleni invázió alkalmával. A görög hajók kisebbek és gyorsabbak voltak, alacsonyabb volt a merülésük és könnyebben irányíthatóak voltak, mint az órmótlan atlantiszi hadihajók. Ráadásul az időjárás is a görögöknek kedvezett, így a császári flotta veresége megsemmisítő erejű volt. Ezt követően az flotta megmaradt fele ismét támadott, de ezúttal is vereséget szenvedett, bár ekkor már a görögök is súlyos veszteségeket szenvedtek. Az császár azonban megmenekült és Szicíliában partra szállt, ahol is csapatainak egy része állomásozott. A flotta pusztulásának híre azonban felbátorította a leigázott népeket, és azok fellázadtak ellene, olyannyira, hogy a császárnak egész Itálián át kellett verekednie magát, hogy hazatérhessen. Hazaútján magával vitte a helyőrségek katonái, mégis a Riviérára alig néhány kimerült követőjével ért el. Franciaországon át már álruhában menekült, és végül saját királyságának földjére egy kereskedelmi hajón érkezett meg. A császár bosszút esküdött a görögök ellen, ám az elégedetlen törzsek már a saját szigetén is lázadoztak ellene, és többé nem volt lehetősége külföldön katonai akciót kezdeményezni. A görögök sikere nagymértékben megerősítette helyzetüket a Földközi Tenger medencéjében, és a következő évszázad során a partvidék számos helyén alapítottak településeket. Aztán Kr.e. 9 564-ben a Poseidonis elsüllyedését kísérő iszonyatos szökőár elpusztította e települések legtöbbjét, és a megmaradottakat is súlyosan megrongálta. A katasztrófát hihetetlen erejű földmozgások kísérték, melyeknek következtében ekkor vált szárazfölddé a Góbi Tenger és a Szahara Tenger területe is. Sürgős segélykérő üzenetek futottak be a kaukázusi a szülőföldön maradtakhoz, ahol a pusztításnak csak mérsékelt hatása volt, és innen a segítséget hamarosan útnak is indították. A görög települések mind a tenger partján voltak, és bár a szárazföldön beljebb élők tiszteletben tartották a görögöket, nem voltak mind barátságosak irányukban. Mikor végül a görögök nagy részét elpusztította a szökőár, a néhány túlélőnek súlyos zaklatásokban volt része, sőt néha még 43

Angolul olvasható a http://classics.mit.edu/Plato/timaeus.html oldalon. (A ford.)

203

rabszolgasorba is kényszerítették őket a szárazföldön élő törzsek. Amikor a Szahara Tenger medre felemelkedett, vize az Egyiptom és Tunisz közötti területen ahol ma Tripoli áll - át zúdult a Földközi Tengerbe. A parttól távolabbi területeket ez nem sújtotta, de a görögök településeit elsodorta az ár. A nagy Algériai Sziget összekapcsolódott a fő kontinenssel, a Szahara lassan újra visszasüllyedt, és az új szárazfölddel együtt kialakult az Észak Afrika partvidékének ma általunk ismert képe. Szinte az összes kikötő áldozatul esett az árnak, ám oly nagy volt a görögök energiája, hogy néhány év múltán Kisázsia valamennyi kikötője ismét üzemképes állapotban volt és újonnan épített hajók sokasága rajzott szét, hogy ismét felépítsék a görög kolóniákat és felszabadítsák rabságban sínylődő társaikat. Kisajátították az új partvidék valamennyi jobb kikötőhelyét is, és mivel Egyiptom tengeri kereskedelmének nagyobb része már ezt megelőzően is az ő kezükben volt, a Földközi Tenger évszázadokra gyakorlatilag görög uralom alá került. Kereskedelmüket a messzi Kelet felé is kiterjesztették, hiszen egy expedíciójuk egészen Jáva szigetéig jutott, ahol meg is telepedtek és e kolóniával hosszú ideig fenn is tartották a kapcsolatot. A későbbiekben persze meg kellett osztozniuk a kereskedelmen a karthágóiakkal és föníciaiakkal. Ez utóbbi Negyedik Gyökérfajhoz tartozó nép az Ős-Sémiták és az Akkádok (azaz az ötödik és negyedik alfajok) keverékeinek leszármazottaitól eredt. A karthágóiak szintén Akkád eredetűek voltak, amit Arab és némi negroid beütés színezett. A negyedik alfaj Európába vándorlása gyakorlatilag állandósult, ezért elég nehéz az egymást követő hullámokat megkülönböztetni. Ha a görögöket elfogadjuk első hullámnak, akkor az albánokat tekinthetjük a második, az olaszokat pedig a harmadik hullámnak - mindkettő azon a területen állapodott meg, ahol ma is élnek. Némi szünetet követően megindult a negyedik, elképesztő életerőről tanúságot tevő hullám, és tulajdonképpen ebből nőttek ki azok a népek, melyekhez a néprajzkutatók a „kelta” jelzőt társították. Ők lettek az uralkodó népcsoport észak Olaszországban, Franciaország, Belgium és a Brit szigetek egész területén, Svájc nyugati részén illetve Németországnak a Rajnától nyugatra eső területein. Az általunk ismert „ókori görögök” már kevert nép voltak, melynek jegyeit a Kelták első hulláma, a második, harmadik és negyedik hullám telepesei, valamint az ötödik alfaj északról érkező betelepülőinek keveredése együttesen adta. Ez utóbbiaktól ered a görögök között időnként előforduló ritka és sokat csodált aranyszínű haj és kék szemek. Az ötödik hullám gyakorlatilag feloldódott észak Afrikában, és mostanra már oly mértékben keveredtek az Ős-sémitákkal (ötödik atlantiszi alfaj) és Arabokkal, hogy alig-alig lelhető fel nyomuk. Jegyeik azért még felismerhetők a berberek, mórok és kabilok között, sőt még a Kanári Szigetek (mai fogalmak szerinti) őslakói, a guancsok között is - bár az ő esetükben a képet tovább színezi némi Tlavatli vérkeveredés is. Az ötödik hullám elvegyült a negyedikkel Spanyolország területén, és egy későbbi korszakban, azaz csak mintegy 2 000 évvel ezelőtt ők adták az utolsó összetevőt ahho a sokszínű keverékhez, ami az ír népet megalkotta. Ennek egy korábbi elemét a Spanyolországból beözönlő miléziaiak inváziója adta, (e néptől eredt az egy ideig Franciaországot kormányzó Miléziai királyok dinasztiája is) akik - amint ezt hamarosan bővebben ismertetjük - különleges mágiával verték béklyóba a népet. De e nép egy kiváló összetevője a Kisázsiából elinduló hatodik Kelta hullámmal már jóval korábban megérkezett Írországba. Ők eredetileg északnyugat felé tartva addig nyomultak előre míg elérték a Skandináv Félszigetet, ahol bizonyos mértékig elkeveredtek az ötödik, Teuton alfajjal, majd észak felől hatoltak be Írországba, és a történelem mint a Tuatha-de-Danaan-okat ismeri őket, az ír néphagyomány azonban leginkább mint istenekről emlékezik meg róluk. A Tuatha-de-Danaan emberek ovális arcukkal, világos bőrükkel, többnyire sötét hajukkal és 204

mélykék, néha már ibolyaszínű szemükkel kifejezetten szépek voltak. Előfordult világos hajszín szürke szemmel is, de az előbbi típus gyakoribb volt, és az ír parasztokon pontosan ugyanezeket a jellegzetességeket ma is fellelhetjük. Külsejükön túlmenően a Tuatha-de-Danaan emberek még értelmi képességek és spiritualitás tekintetében is messze felette álltak az akkori Írországot benépesítő kevert fajnak, és fennhatóságuk idejét a hagyomány egyfajta aranykorként tartja számon. És valóban, Írország vitán felül magas szintű civilizációnak és filozófiának adott otthont, míg ehhez képest az ezidőtájt sűrű erdőkkel borított Anglia vad, civilizálatlan vidéknek számított. A Spanyolországból betörő és a Tuathat-de-Danaan-okat legyőző Miléziaiak hozzájuk képest sokkal primitívebb fajhoz tartoztak, de megvolt bennük a fiatalság nyers ereje, továbbá felhasználták alapos ismereteiket az alacsony szintű mágia terén is. Golyófejű, darabos, gyakran kifejezetten csúnya külsejű emberek voltak, többnyire fakó, de néha rikítóan vörös hajjal. Ez a típus még ma is szinte érintetlen tisztasággal fellelhető az Írország déli részén élő parasztok körében. Szembeszökő a különbség a hidegvérű angolszászok és a képzeletgazdag, költői lélekkel megáldott írek között. Az átlag angol paraszt szinte kizárólag a fizikai síkon éli életét. Ellenben az ország déli és nyugati részein az átlag ír paraszt életének jelentős részét az asztrális síkon tölti. Gondolatai rendszerint messze, az ősi legendák körül, vagy a szentek, angyalok, tündérek világának történetei között járnak. Az elátkozott politikától teljesen függetlenül egy másik oka is van az íreknél tapasztalt szegénységnek és általában boldogulásuk nehézségeinek. A Miléziaiak egy bűbájjal sújtották őket, melynek eredményeként a faj egy nagyszabású ámítás áldozatává lett. Papjaik az egész ország területét behálózták erőteljesen magnetizált helyekkel, melyek a mai napig sugározzák ezt a régi behatást. A természetszellemek egy bizonyos csoportjának tagjait pedig ellenállhatatlanul vonzzák e helyek, ahol ők maguk is átitatódnak a sugárzással, és ezáltal tömegesen válnak terjesztésének eszközévé szerte az országban, amerre csak járnak. A bűbáj maga kétféle hatással bírt: a széthúzás és a reménytelenség érzése iránti késztetéssel. Célja az volt, hogy az írek soha ne legyenek képesek hatékonyan együttműködni, ehelyett állandóan civakodjanak egymással, továbbá hogy reménytelenségükben ellenállás nélkül alávessék magukat annak akaratának, akinek kezében van, vagy aki örökli eme magnetizmus fölötti uralmat. Tudottan vagy anélkül, de a Római Katolikus Egyház lett ennek örököse és ki is használta mindazt, ami még megmaradt a régi bűbájból, hogy az érintett területeken még csak meg se lehessen kérdőjelezni uralmát. Nagy általánosságban a negyedik alfaj emberei nem voltak magas növésűek, fejük kerek, hajuk és szemük barna volt. Belső tulajdonságaik tisztán tükrözték a Manu évezredekkel korábbi erőfeszítéseinek eredményét, hiszen élénk képzelőerővel, ékesszólással, költői és művészi adottságokkal bíró emberek voltak. Mindemellett készek voltak híven és lelkesen követni vezetőjüket, és bár kudarc esetén hajlamosak voltak átadni magukat a reményvesztettségnek, bátorságuk mégis legendákat szült. Úgy tűnik azonban, szűkölködtek abban, amit üzleti érzéknek nevezhetnénk és előfordult, hogy nem sokat törődtek a valósággal. A Kr.e. 9 564-es katasztrófát követően a régi görögök egy része Hellász területén telepedett le, majd el is foglalták az országot. A mai Athén területén az első város Kr.e. 8 000-ben épült fel. (Az általunk ismert Athén kb. Kr.e. 1 000-ben kezdett épülni, a Parthenont Kr.e. 480-ban emelték.) A Mahaguru itt jött el hozzájuk - ez alkalommal mint Orfeusz, az orfeuszi misztériumok megalpítója, melyekből a későbbi görög misztériumok motívumai vétettek. Kr.e. 7 000 körül végezte munkáját főleg az erdőkben, és tanítványait is oda gyűjtötte maga köré. Úgy jelent meg, mint énekes, aki rajong a természetben zsongó Életért, ugyanakkor idegenkedik a városoktól és az emberek által sűrűn látogatott helyektől.

205

Tanításának eszköze a dal volt, az emberi hang és hangszerek muzsikája. Ő maga egy öthúros hangszert használt (valószínűleg Apolló lírájának eredetijét), zenéjét pedig öthangú skála hangjaiból építette fel. A hangok segítségével alakítgatta tanítványai asztrális és mentális testét, megtisztítva és kitágítva azokat. Ugyancsak hangok segítségével választotta el finomabb testeiket a fizikaitól, így téve szabaddá azokat a magasabb világokban szárnyaláshoz. Zenéje nagyon más volt, mint az első alfaj által alkalmazott, ugyanezt a célt szolgáló monoton, újra és újra ismétlődő hangsorozatok, amit a faj később Indiába is magával vitt. Orfeusz ugyanis dallamokkal dolgozott, mindegyik éterikus csakra felébresztéséhez és aktívvá tételéhez az annak megfelelő dallamokat játszotta. Tanítványainak a zene által alkotott élő képeket mutatott, és a görög misztériumokban ez ugyanígy jelen van, vagyis a hagyomány közvetlenül Tőle ered. Azt hirdette tanítványainak, hogy a hangok mindenben ott vannak, és ha az ember harmóniába hozná magát, megmutatkozhatna általa az Isteni Harmónia, amivel az egész Természetet boldoggá tehetné. Tanai messze földön ismertté váltak. Úgy ismerték mint a Nap Istenét, Phoebus-Apollót, az északi népek mitológiájában pedig mint Baldurt. Így hát a Mahaguru az egymást követő alfajokhoz sorrendben mint Vyasa, Hermész, Zoroaszter, és Orfeusz jött el, és tanai a Napról, Fényről, Tűzről és Hangokról szóltak, miközben ezek mindegyike az Egy Élet - Egy Szeretet egyetemes üzenetét hordozta. Hellászból néhány tanítványa Egyiptomba ment, és ott barátságot kötött a Belső Fény tanítóival, mások pedig egészen Jáva szigetéig eltávolodtak. Csaknem 7 000 év elteltével a Mahaguru utolsó alkalommal jött el réges-régi népéhez, és ekkor történt, hogy elérve a végső megvilágosodást Buddhává vált.

206

23LI. Az ötödik árja alfaj: a Teuton (Kr.e. 20 000) Ha most visszanézünk Kr.e. 20 000 körüli időkig, azt látjuk, hogy az ötödik alfaj megformálása egyszerre indult és párhuzamosan haladt a negyedikével, de eltérő módon. A kezdetekhez ennek az alfajnak az elkülönítésére egy a Híd Városától messze, a Góbi Tenger északi részén található völgyet szemeltek ki. Ide telepített a Manu néhányat a harmadik alfaj legjobbjai közül (akik Perzsiában már alapos felkészítést kaptak), valamint néhány Ős-sémitát Arábiából. A cél érdekében elsősorban magas, szőke hajú férfiakat válogatott ki, és mikor végre Ő maga is testet öltött közöttük, e jellegzetességeket Ő már igen hangsúlyozottan bemutatta saját testén. A tanulmányozó emlékezzen vissza, hogy a Manu nem csak a gyökérfajt, de minden egyes alfajt is saját maga indít útjára azáltal, hogy ő maga az elsők között ölt testet benne, és az általa választott testforma nagyban meghatározza az alfaj egyedeinek jövőbeni küllemét. Az ötödik alfaj erőteljes és energikus volt, jóval nagyobb termetű mint a negyedik. Magas, világos bőrű, hosszúkás fejformával, szőke hajjal és kék szemekkel bíró emberek voltak, akiknek személyiségjegyei is jelentősen különböztek a Keltákétól. Makacs, kitartó természetükben nem sok nyoma akadt a Keltákra jellemző csapongásnak. Erényeik nem annyira a művészetek, hanem inkább a józan ész és üzleti érzék terén mutatkoztak meg - gyakran a durvaságig szókimondó, de mindig az az igazságot és a valóságot szem előtt tartó emberek voltak, akik vajmi keveset törődtek holmi poézissel. A negyedik és ötödik alfajok Kr.e. 20 000-ben egy időben hagyták el a maguk völgyeit, és együtt is keltek át Perzsián (lásd a XLVII. ábrát), ám tulajdonképpeni úticéljuk egészen más volt. Az akkor még csekély lélekszámú ötödik alfaj a Kaszpi Tenger partjai mentén haladva érkezett és le is telepedett a mai Dagesztán területén. Itt évezredeken keresztül lassan növekedett népességük, miközben a Kaukázus északi oldalának lejtőin terjeszkedtek, valamint elfoglalták Terek és Kubán vidékét. Idővel több jól megkülönböztethető típus alakult ki közöttük, majd közel 1 000 évvel a Kr.e. 9 564-beli nagy kataklizmát követően megkezdték nagy menetelésüket a világuralom felé. Ekkorra Közép Európa mocsarai lakhatóvá szelídültek, és a kivándorlók útja északnyugat felé a mai Lengyelországba, Krakkó környékére vezetett. És mivel a lápvidék még nem szikkadt ki kellőképpen, soraikat betegségek ritkították, ezért itt néhány száz évre meg is álltak. Ám végül Krakkó környéke lett az a terület, ahonnan a végső nekirugaszkodást megtették. Az első hullám a mai szláv népeké volt. Egy csapat keleti és északi irányba indult, ezekről nagyjából elmondhatjuk, hogy az ő leszármazottaikból lettek az oroszok. Egy másik csapat inkább dél felé vette az útját, és tőlük származnak a mai horvátok, szerbek és bosnyákok.

207

XLVII. ábra: Az ötödik és az első alfaj vándorlása

A második hullámmal a majdani lettek váltak ki, noha ők nem mentek messzire. Tőlük származnak a lettek, litvánok és poroszok. A harmadik hullám a germánoké volt, vagyis inkább azoké, akiket a mi történelmünk teutonokként ismer. Ők egyfelől Németország déli részét népesítették be, míg más csoportjaik észak felé folytatták útjukat és belőlük lettek a gótok és skandináv népek. A mai történelemből pedig már ismert a skandinávok észak felől Normandiába és a gótok Dél Európába történt behatolása, Ausztráliának, Észak Amerikának és Dél Afrikának az ötödik alfaj általi meghódítása, valamint a saját, egykori gyökereit adó faj által benépesített India feletti dominanciája44. Az ötödik alfaj még adós egy az elődeihez hasonló világbirodalom kialakításával, bár ez valójában már kezdetét vette. Az Észak Amerikai gyarmatokat a XVIII. században Nagy Britanniától elszakító fiaskót ilyen vagy olyan formában helyre lehet hozni az akkor szétszakított felek újraegyesítésével. Lehetségesnek látszik az is, hogy egy ehhez hasonló szövetség alakuljon ki a Teuton alfaj másik jelentős részét megtestesítő Németországgal, ami egy szövetségi alapokon nyugvó birodalomba tömörítené az alfaj nagyobbik részét. A Terv szerint ugyanis rövid időn belül megvalósítandó feladat a Teuton alfaj különféle ágainak egyesítése. Az utóbbi idők történései arra utalnak, hogy India is fel fog emelkedni, és elfoglalja az őt megillető helyet eme Keleten és Nyugaton egyaránt jelen levő és terjeszkedő birodalomban. Miközben az elkövetkező évszázadokban ez a világbirodalom egyre közeledik kiteljesedése felé, elérkezik az idő, amikor a XXV. fejezetben említett, Holdi emberek első rendjébe tatozó zsenik testet fognak ölteni benne, hogy a második, harmadik és negyedik árja alfajok által felépített de már letűnt arab, perzsa és római birodalmakat is túlszárnyalva a tudomány és a művészetek soha nem látott magasságaiba röpítsék az ötödikét, egészen addig, míg végül a letűnt Atlantiszi Birodalom legfényesebb időszakát is elhomályosítja majd. 44

A könyv az 1920-as évek végén íródott, amikor India még a Brit Birodalom része volt. (A ford.)

208

Ha képesek lennének félretenni rivalizálásukat és irigykedésüket és felismervén megragadnák azt, napjainkban nagyszerű lehetőség kínálkozik az angolszász nemzet és az egész Teuton alfaj számára. Ha sajnálatos módon mégis eljátsszák e lehetőséget, már kiválasztatott az utánuk e lehetőséget megkapó másik nemzet. Az ilyen fiaskók annyi késlekedést okoznak ugyan, amíg a második választott nemzetet gyors ütemben felfejlesztik a szükséges szintre, ám néhány évszázad elteltével az eredmény pontosan ugyanaz lesz. A célkitűzés elkerülhetetlenül teljesülni fog. És bár a közreműködök számára nagyon is sokat számít hogy ebben kié lesz a vezető szerep, ám a világ haladásának egésze felől nézve ez teljességgel közömbös. Az Atlantiszi Gyökérfajnál már említettük, hogy az Árja Gyökérfaj szent szava az Om, az Atlantiszié pedig a Tau, és hogy az egyetlen szent Nevet alkotó szótagokat a gyökérfajok egymás után kiejtett szent szavai adják. Mindegyik gyökérfajnak megvan a számára meghatározott, kiformálandó jellemzője. Az ötödik gyökérfaj számára ez a Manasz vagy elme - az a fajta értelem, ami megkülönböztetni képes, ami a dolgok között felismeri a különbséget. Ha már tökéletesen kifejlődött, az értelem az eltéréseket nyugodtan megvizsgálja és tudomásul veszi, pusztán azért hogy megértse őket és meg tudja ítélni, hogy valamely cél eléréséhez melyik a legalkalmasabb. A fejlettség felé vezető út felénél (ahol most tartunk) a legtöbb ember nem annyira megérteni akarja a különbözőségeket, mint inkább szembeszállni velük, sőt gyakran üldözi is azokat akik az övékétől eltérő nézeteket vallanak. Ezt a kezdetleges állapotot persze idővel kinőjük. Az Árja Gyökérfaj kevésbé hajlamos rá, hogy érzékei uralják, viszont nyitottabb az értelem irányításának követésére, és így alaposabb ismereteket és szélesebb körű tudást fog megszerezni. Az Ötödik Gyökérfaj tehát az Isteni természetnek azt az oldalát fejleszti, amit a hinduk Chit-ként, mi pedig intelligenciaként ismerünk.

209

24LII. Az Ötödik Gyökérfaj első alfaja és India elfoglalása (Kr.e. 18 800) A Kr.e. 40 000 - 20 000 közötti időszakban a Nagy Birodalom már hanyatlóban volt. Ez idő alatt a Manu és segítőinek csoportja főként az alfajok megformálásán munkálkodott, és ezekben testet is öltöttek. A Híd Városát körülvevő királyság ekkorra már alaposan összezsugorodott, a Mongol és Turáni fajok pedig függetlenítették magukat tőle. Az emberek már nem építettek, csak tovább éltek ősapáik keze munkájának romjai között. A fejlettebb lelkek már az alfajok körében öltöttek testet, így hát az egykori fényes birodalomban a tanultság szintje folyamatosan süllyedt. A kereskedelem szinte megszűnt, az emberek megelégedtek a földműveléssel és az állattenyésztéssel. Aztán Kr.e. 18 800-ban, mikor az alfajok fejlődése már kielégítő szintet ért el, a Manu óhaja az volt, hogy az eredeti fajt a további fejlődése számára kiválasztott területre, Indiába juttassa. Indiában az akkori civilizáció az atlantiszi volt, ám mostanra már a túlzott luxustól elerőtlenedett, és a Tolték uralkodó réteg kötelességeit elhanyagolva csak a saját érdekeit hajszolta. Ám még sok megmaradt az egykor nemes irodalomból, valamint a valaha nagy hagyományokkal bíró okkult tudásból, és a jövő érdekében mindkettőt meg kellett őrizni. Az ország gazdagságát pazar díszítések hirdették, miközben a harcos szellemnek írmagja sem maradt. A faj egészének kivonása Közép Ázsiából három ok miatt volt szükséges: 1) biztosítani kellett Shamballa magányát, 2) Indiát árja fennhatóság alá kellett vonni, 3) az egész fajt ki kellett vonni a közelgő, egész Közép Ázsiát jelentősen átformáló kataklizma hatása alól. Az alap fajon belül szakadás következett be, mivel akadtak olyanok, akik a tatárokkal vegyes házasságra léptek. Ezeket a szakadárokat az északi hegyekbe űzték, ahol Mars lett a királyuk. Miután álmában elmondták neki a Manu tervének egy részét, Mars Kr.e. 18 875-ben elindult népével India felé (lásd a XLVII. ábrát). Az úton némi harcra is sor került, mert bár ő sosem támadott meg senkit, népét mégis gyakran érte támadás. Egy ideig Viraj vendégszeretetét élvezték, aki ekkor Podishar királyként Észak India nagyobbik részének ura volt, és e szövetséget szorosra fűzte Mars leányának és Podishar fiának házassága is. Dél India akkoriban egyetlen nagy királyság volt, melynek ura Huyaranda vagy Lahira király néven Szaturnusz, a főpap pedig Byarsha néven Surya volt. A király már jó előre értesült Mars népének jöveteléről, és ennek megfelelő szívélyességgel fogadta, majd le is telepítette őket országában. Surya azt is kinyilvánította, hogy a „magas orrú, északról jött idegenek” papi pályára alkalmasak, és hivataluk öröklődéssel száll utódjukra. Az ezt elfogadók papok, a külön kasztba tartozó dél-indiai brahminok ősei lettek. Mások összeházasodtak a Tolték arisztokrácia tagjaival, ily módon árjásítva az egész ország vezető osztályait. Így fokozatosan egész Dél India békésen árja fennhatóság alá került, amit betetőzött a trón megüresedésekor Mars második fiának királlyá választása. Ettől a népvándorlástól kezdődően - mivel az egész ősi alap faj átvándorolt oda - az Indiába bevándorlókat mint első alfajt tartjuk számon. Körülbelül Kr.e. 13 500-ban a Hierarchia Fejétől a Manun keresztül kapott utasításnak megfelelően a dél-indiai királyságból egy expedíció indult Egyiptomba. Mars vezetése alatt útvonaluk Ceylonon át az akkor még csak egy bevágásnak tekinthető Vörös Tengerhez vezetett, ahonnan vízen folytatták az utazást a magasan fejlett kultúrával rendelkező Egyiptomba. Surya - aki Egyiptom főpapja volt - azt tanácsolta a Fáraónak, hogy fogadja szívesen a bevándorlókat. Később

210

pedig az ő közbenjárásának köszönhetően a Fáraó a lányát feleségül adta Marshoz és utódjának is őt jelölte ki. Mindennek az volt a célja, hogy a Fáraó halálát követően árja uralkodóház kerüljön Egyiptom élére. E dinasztia uralkodásának dicsfénye évezredeken át bearanyozta Egyiptom történelmét, egészen Poseidonis elsüllyedéséig, amikor is az ország lakóit Egyiptom földjének víz alá merülése a magasabban fekvő dombos vidékekre kényszerítette. A víz azonban viszonylag hamar visszahúzódott, és ezt követően az ország gyorsan talpra állt. A Maneto által lejegyzett történelem a jelek szerint ennek az uralkodó háznak a kormányzási időszakáról szól. Írásaiban az ötödik dinasztia utolsó királyának, Unasnak uralkodását Kr.e. 3900-ra teszi, ám okkult kutatások szerint ez valójában 4030-ban volt. Ezen árja Fáraók időszakában az egyiptomi iskolák még az addiginál is nagyobb hírnévre tettek szert, és hosszú időn át az egész akkori világban vezető szerepet játszottak az oktatás terén. Egyiptomból az árja vér átkerült több más Észak Afrikai törzsbe is. A Manu ez idő tájt további telepeseket küldött ki Jáva szigete, Ausztrália és a Polinéziai szigetvilág területére is - ez utóbbi magyarázatul szolgál a Polinéziai szigetek barna bőrű népességében megfigyelhető árja jegyekre, melyek szembetűnően megkülönböztetik őket a szomszédos Melanéziai szigetek lakóitól. Időközben az eredeti Árja Gyökérfaj egy újabb hulláma érkezett és telepedett le a mai Pandzsáb tartomány területén, egy másik pedig Asszám és Bengál területét vette birtokba. Egy újabb népvándorlási hullám Kr.e. 17 520-ban indult útnak, és ennek nagyobbik része Mars Kr.e. 18 875ben követett útján haladva biztonságban megérkezett céljához, míg a másik része odaveszett amikor megpróbált átkelni a Khyber Hágón. Kr.e. 17 455-ben Mars egy újabb csapattal indult útnak, melybe ez alkalomra a fellelhető legerősebb és legszívósabb férfiakat válogatta össze. Az asszonyokat és gyermekeket egy Jammu és Gujranwala között megépített erődített táborhelyen hátrahagyva, seregével Mars a majdani Delhi helye felé vette az irányt és felépítette az első várost a későbbi birodalmi főváros helyén amit Ravipur-nak, a Nap Városának nevezett el. Miután a város felépült, az asszonyok és gyerekek őrzőikkel együtt megérkeztek oda, és ezzel kezdetét vette Delhi, a főváros történelme. Kr.e. 15 950-ben a legnagyobb népvándorlások egyike kezdődött meg. Három hadsereget alakítottak ki Mars főparancsnoksága alatt. A bal szárny Tibeten és Bhutánon áthaladva Bengálba tartott, ami egyben a másik két csapat végcélja is volt. A középen haladó sereg Mars vezetésével és Merkúrral mint az ő helyettesével Tibeten és Nepálon áthaladva érkezett meg Bengálba. A jobb szárny Corona vezetésével Kasmíron majd Pandzsábon és a ma Egyesült Tartományok néven ismert területen haladt végig. Corona negyven évet töltött azzal, hogy egy saját királyságot alapítson, és csak akkor érkezett meg Bengálba, mikor a már ott uralkodó Mars öreg ember volt. Az Asszámban már hatalmát megszilárdító Vulkán segítségével Mars sikeresen uralma alá vonta Bengált, és a fővárost az ország közepén jelölte ki. Ebben a hosszú meneteléssel megvalósult népvándorlásban tizen is részt vettek azok közül, akik ma már Mestereké váltak: Mars, Merkúr, Vulkán, Jupiter, Brhaspati, Ozirisz, Uránusz, Szaturnusz, Neptunusz és Viraj. Ebben a feladatban a Szolgálók közül is sokan részt vettek. Ettől kezdve Közép Ázsiából a nép beáramlása - néha csak kisebb csoportok, néha egész hadseregek egyszerre - folyamatossá vált. A korábban érkezett telepesek gyakran ellenségesek voltak velük szemben, az újonnan érkezők pedig fosztogatták elődeiket. Az évezredek során a vándorlások egyik hulláma a másikat követte Indiába. Az árják némelyike tanulmányozni kezdte az általuk gyakran Naga néven emlegetett Toltékok filozófiáját. Az atlantiszi népek alacsonyabb osztályába tartozónak tekintetteket - ezek többnyire a barna bőrű Tlavatlik voltak - Dasya-knak nevezték, míg a fekete bőrű, lemúriai eredetű embereket Daitya-knak és Takshak-knak nevezték, és utálattal tekintettek rájuk.

211

Nagyjából Kr.e. 9 700-ra a Közép Ázsiai királyságot valamennyi lakója elhagyta. A 9 564-ben bekövetkező katasztrofális erejű földmozgások romba döntötték a Híd Városát, és elpusztították a Fehér Sziget templomainak nagy részét is. A kivándorlók utolsó csoportjának nem volt könnyű útja Indiáig, mert mintegy 2 000 évig Afganisztánban és Balukisztánban rekedtek, és sokukat lemészárolták a portyázó mongol csapatok. Végül a még életben maradtak lassanként megtalálták az utat és megérkeztek az addigra már sűrűn lakott indiai síkságra. Megakadályozandó, hogy az árja vér felhígulva az atlantiszi és kevert atlantiszi-lemúriai fajok hatalmas tengerében erejét veszítse, a Manu Kr.e. 8 000 körül ismét bevezette a vegyes házasságok tilalmát, és ennek biztosítására kialakította a kasztrendszert. Először csak három kaszt létezett: 1) Brahmin vagy tiszta árja, fehér bőrrel, 2) Raja, azaz árja és tolték keverék, vörös bőrrel, 3) Vish, vagyis az árja és mongol keveréke, sárga bőrrel. Innen eredt a kasztrendszer eredeti Varnas (színek) elnevezése is. Később azokat, akik egyáltalán nem voltak árják, a Shudra nevet kapták, de még rajtuk is gyakran mutatkozott egy kis árja vér nyoma. A hegyi törzsek közül sokan részben árja eredetűek, némely törzsek pedig - mint pl. a Siaposh és cigány törzsek - egészen azok. A kasztrendszer kialakításában a Manut a Barhishad Pitrik négy osztálya is segítette: 1) A Hold lánc A bolygójáról Bhrigu fiai, a Somapa, Kavya és Saumya Barhishad osztályok tagjai, kiknek kauzális teste már aktív volt. Ők adták chhaya-jukat vagy éterikus testformájukat az akkor testet öltésre felkészült lefejlettebb egyedek finomabb testeinek megformálásához, majd a Brahmin kasztban megszületéshez. 2) Angiras fiai, a Havishmatok, a Hold lánc B bolygójáról, kiknek mentális teste volt a legmagasabb szintű aktív test. Ők adták chhaya-jukat a Kshatriya-k, vagy harcosok kasztjának tagjai számára. 3) Pulastya fiai, az Ayapa-k a Hold lánc D bolygójáról, kiknek asztrális teste volt a legmagasabb szintű aktív test. A Vaisya-k avagy a kereskedők kasztjának tagjai az ő chayya-jukat kapták a testet öltéshez. 4) Vashista fiai (néha Daksha fiaiként is említik őket), a Sukalin-ok a Hold lánc D bolygójáról, akiknek éterikus teste volt a legmagasabb szintű aktív test. Ők adták chhaya-jukat a Shudra kasztba születőknek. Azt mondták, hogy a tisztánlátó számára a finomabb testek látványa azoknak viszonylagos sűrűségével összefüggő jellemző színeivel azonnal elárulta, hogy használójuk melyik kaszthoz tartozik. Ha most visszatérünk az eredeti gyökérfaj vándorlásának történetéhez, akkor azzal kell folytatnunk, hogy egy törzsi csoport saját elhatározásából elszakadt a fősodortól és a Susamíri terület egy völgyében telepedett le, ahol a világ által elfeledve egyszerű pásztorok életét élte soksok évszázadon át. Kr.e. 2 200-ban a mongol törzsek közül egy rendkívüli tehetséggel megáldott katonai vezető lépett színre, akinek vezetésével a mongol seregek végigdúlták Ázsia minden olyan terület, ahová csak eljuthattak - egyebek között a Perzsa Birodalom még mindig létező maradványát is. Végül aztán ezt a tatár vezetőt megfosztották uralmától és hordáit szétszórták, de addigra már csak elnéptelenedett országok maradtak utána. Úgy száz évvel ezt követően az előbb említett völgyben élő árja törzs útra kelt Perzsia felé. Ezek zend nyelvet beszéltek, és Perzsiába érkezésük viszonylagos késői időpontja magyarázatul szolgál

212

az országnak még az utolsó Zoroaszter működése idején is tapasztalható érthetetlenül rendezetlen viszonyaira. A harmadik alfaj mongol mészárlást túlélt és visszatért tagjai elvegyültek ezzel a törzzsel, és ez lett a kezdete a későbbi, történelmünkből is ismert Perzsa Birodalomnak.

213

25LIII. A hatodik árja alfaj Az Ötödik Gyökérfaj hatodik alfaja gyors ütemben kialakulóban van Ausztáliában és Amerikában, illetve egyes képviselői megjelentek már az óvilág országaiban is. A legutóbbi háborúban megöltek közül sokan már újra testet öltöttek, ám nem látszik jele annak, hogy korábbi hazájukat felcserélnék az új országokban színre lépésért. Az új alfaj azon tagjai, akik korábbi országukban maradnak, a régi elvek és megcsontosodott szokások miatt valószínűleg komoly nehézségekkel kell hogy megbirkózzanak majd. A jelenlegi Teozófiai Társulat tagjai közül sokan az új alfajban születnek majd meg, míg mások inkább korábbi helyükön maradva segítik az ötödik alfajt tökéletesedése felé vezető útján. Megint mások az ötödik gyökérfaj fejlődésének csúcspontja idején testbe költöző nagy lángelmékkel tartanak. Lehetséges, hogy a hatodik alfaj pályájának delén képes lesz rá, hogy az ötödik alfaj fejlődését olyan irányba térítse, aminek következtében a történelem során első alkalommal jut egy fajnak osztályrészül a nyugodt és méltóságteljes hanyatlás a termékeny és tisztelettel övezett aggkor felé. Ez lehet a jutalma a sötétség erőivel megvívott küzdelemnek, és olyan lehetőségek feltárásának, amelyeket eddig a gyökérfaj egyik alfaja sem vitt végbe. Az új alfaj céljainak megfelelően a test formáját, az érzelmeket és az elmét természetesen át kell alakítani, és ennek érdekében a Manu elméje és akarata a magasabb síkokon már megkezdte a modellhez igazítás munkáját. Ilyen az új korszak gyermekeiben a fizikai jellemzők változtatása (bárhol legyenek is az erre fogékonyak), és ugyancsak ennek szellemében a Testvériség fizikai világban működő ifjabb tagjai is feladatul kapták, hogy amikor csak lehetséges ezek a gyermekek megkapják az új típusnak szánt tanítást és felkészítést. Bár ez a munka még csekély mértékű és szórványos, ám eljön az idő, amikor óriási méreteket ölt majd, míg végül néhány évszázad múltán a hatodik alfaj jól felismerhető és csodálatra méltó eredményeket felmutató csoporttá alakul, miközben a világ tovább folytatja az ötödik alfaj tökéletesítését, míg csak az el nem éri fejlődésének csúcspontját. Az új alfaj természetesen az ötödik alfajból sarjad ki, és az új jellemzőket tagjaiban egyesével kell majd kifejleszteni. Ez a felkészítési folyamat hosszadalmas és könnyen lehet hogy több életet is felölel majd. Az új alfaj még kiteljesedettségében sem lesz egységes küllemű. Nagy átlagban hosszúkás (dolichocephalous45) koponyaforma jellemzi őket, de lesznek közöttük szőke és barna hajú, valamint kék és barna szemű emberek is. Bár az asztrális és mentális adottságok a lényegesebbek, de gyakran csak a fizikai jegyek alapján lehetséges a felismerésük. Talán a legszembetűnőbb jellegzetességük a finom, szépen formált kezek és lábak, vékony ujjakkal és ovális körmökkel. A kéz ujjainak vékonysága különösen szembeszökő oldalról nézve. Bőrük felülete tiszta és finom, soha nem durva. Három arctípus létezik: 1) kifejezetten ovális formájú, magas homlokkal, 2) valamivel kevésbé hosszúkás formájú, széles homlokkal, 3) brachicephalous fejformájú, de ez utóbbi elég ritka. (Megjegyzés: a brachicephalous fejforma esetében a koponya szélessége négyötöde a hosszának.) Ugyancsak van egy jól felismerhető arckifejezés, amit ha a megfigyelő figyelmesen vizsgálódik, hamarosan elkezd felismerni. Az alábbi szavakat 1923-ban Pape kapitány intézte beszédében a British Association tagjaihoz, amikor az általa ausztrál-amerikainak elnevezett fajról tartott előadást: „A koponya általában boltozatos formájú, különösen annak elülső része. Nem találni körükben olyat, amit „alacsonyan ülő 45

Hosszúkás koponyaforma, melynél a koponya legnagyobb szélessége nem éri el legnagyobb hosszúság 80%-át. (A ford.)

214

fülnek” szokás nevezni. A szőrzet és a bőr finom, a szemek fénylők, értelmet sugárzóak, nem dülledtek. Az orrnyereg jól kiemelkedik, az ajkak érzékenyek és mozgékonyak, a szemöldök kiugró, hangsúlyos. Az elülső agykoponya jól fejlett, az arcforma-típus háromszögletű, de nem éles sarkokkal, az általános testfelépítés pedig harmonikus, arányos, egészséges - távolról sem 'csupa agy, semmi test' benyomást keltő. Az új faj gyermekeinek pszichológiai jellemzői közül említésre méltóak az együttérzésre való hajlam, a szenvedők iránt érzett szánalom, a lényeges elvek könnyed felismerésének képessége, gyors intuíció, alaposság, érzékenység, jól fejlett igazságérzet, a papagájszerű intelligencia teljes hiánya, és a készséges segítségnyújtás másoknak. Ugyancsak jellemző rájuk a durva ételek elutasítása, és általában ritka közöttük a nagyétkűség, bármilyen ételről legyen is szó. Egyéb tekintetben olyanok mint a többi gyermek, de nagyon nagy szükségük van együttérzésre és megértő tanárokra.” Lelkületük különleges ismertetőjegye az egységtudat - az, amit Testvériségnek neveznek, ami a könyörületesség és önmagunk feladásának alapja. Tulajdonképpen ez az a lelki jellemző, amire szükség van, mert meglehet ugyan, hogy kisebb mértékű előrelépés lesz az értelmi fejlődés terén, ám a lélek egyesíti azt, amit az értelem szétválaszt. Ha túljutunk ezen a fokozaton, a széles látókör, nagyvonalú szabadság és egymás elfogadása általánossá fog válni. A szűk látókörűség, kirekesztés, az elkülönülésre törekvés, a hasonlóságok helyett a különbözőségek hangsúlyozása éles ellentétben áll e kialakuló újfajta tudatossággal. Az idegrendszer kifinomultabbá válik, így - bár ez nem jár együtt szükségképpen a betegségre való hajlammal - nagyobb megpróbáltatásokat okoz a megrázkódtatások és sérülések elviselése. Az új fajhoz tartozó gyerekek könnyen elveszíthetik lelki egyensúlyukat és mások számára érthetetlenül súlyos szenvedést élhetnek át. Emiatt a sok mai nagyvárosokban fellelhetőnél sokkal gyengédebb és harmonikusabb környezetben kívánatos felnevelni őket. Az elkülönülést erősítő, azt kívánatosnak tekintő viszonyok (versengés, harc, ellenséges magatartás az egyéni és üzleti életben, stb.) mind-mind pusztítóan hatnak a kialakulóban levő kifinomult idegrendszerre, vagyis az új faj kívánatos fejlődéshez ennek az idegrendszernek valami jóval harmonikusabb környezetre van szüksége. A hatodik alfaj fő célkitűzése a sok egyedi egységbe foglalása egyetlen cél elérése érdekében, nem pedig egyvalakinek az uralma a többiek felett annak érdekében, hogy az ő akarata érvényesüljön. A vezető szerepeket betöltők az irányítást nem akaratuk, hanem szeretetük, együttérzésük és megértésük segítségével gyakorolják. A hatalom és erő jele a gyengédség lesz, és a hatalommal bírók nem más csoportok kárára és ellenében, hanem azokkal együtt működnek majd. A hatodik alfaj előhírnökei ki fognak tűnni a látszólag ellentétes irányzatok egyesítésének képességével - azzal, hogy összebékítik a különböző véleményeket hangoztató, ellentétes szellemiségű embereket, és képesek a legmeghökkentőbb érvekkel és látásmóddal egy közös nevezőre hozni őket. Az ötödik alfajban oly gyakran türelmetlenséget kiváltó gyengeség jelei a hatodiknál inkább együttérzést és védelmezést eredményeznek. Az alacsony fejlettségű szellemiséggel gyakran együtt járó halovány, érzelgős szimpátia valójában nem nevezhető együttérzésnek, hiszen nem jár vele a gyógyítás, segítségnyújtás, és védelmezés lehetősége, ereje. Az igazi együttérzés segíteni is képes. Olyan érzelem amit tudás kísér, melynél a gyógymódot a körülmények ismerete alapozza meg. Ahogy már említettük, ez lesz a hatodik alfaj legszembeszökőbb sajátossága. Az új alfaj bizonyos fokú pszichikus képességekkel is rendelkezni fog. Ehhez az agyalapi mirigy a mainál jobban kifejlődik és egy újabb érzékként fog működni, amivel az ember képessé válik az asztrális síkról érzelmeket éber tudatállapotában is felfogni. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a hatodik alfajban megjelenik az intuíció és bölcsesség, így egyesítve az ötödik alfajból az értelmet a negyedik alfajból az érzelmekkel, kiemelve mindkettőből azt amiben a legsikeresebbek. E fejezet elején már esett szó arról, hogy az új faj sok egyede a Teozófia Társulat jelenlegi tagjai közül kerül ki. E társulat nemes célkitűzése nem elsődlegesen a szellemi képességek kiteljesítése 215

(bár annak kétségkívül megvan a maga fontossága), hanem inkább hogy felébressze a fogékonyságot a buddhikus síkról eredő befolyások iránt. Amikor ezt elérjük, az intuícióval kiegészült szeretet harmóniát és testvériséget teremt, és a magasan fejlett értelmet egy ezeken az eszméken alapuló társadalom építésének szolgálatába állítja. A Társulat pedig - közelebbi kapcsolatban lévén a magasabb síkokkal - felettébb érzékenyen reagál arra, ha egy újabb „Emberfia” avagy Világtanító lép a színre hogy kihirdesse üzenetét a világnak. Tagjait az első hullámban éri egy ilyen nagyszerű esemény hatása, ami új erővel tölti el a szervezetet. Munkája megsokszorozódik és szétterjed a világban, ami megmutatkozik majd úgy a taglétszám növekedésében, mint a testvériség érzésének megerősödésében.

216

26LIV. A Hatodik és Hetedik Gyökérfajok A Terv fő vonalainak megfelelően a Hatodik Gyökérfaj az Ötödik Gyökérfaj hatodik alfajából fejlődik majd ki. Idővel egy olyan új kontinens lesz az otthona, amely lassanként - egyik darabkája a másik után - már emelkedik ki a Csendes Óceánból. Sok ezer év múlva Észak Amerika darabokra szakadozik, és a mostani nyugati partvidék (ahol a hatodik alfaj hazája formálódik) az újonnan kialakuló kontinens keleti partjává válik. Miközben az új Gyökérfaj magjául szolgáló kicsiny közösség formálódik, az Ötödik Gyökérfaj tündöklése a tetőfokára hág, és minden elképzelhető pompa és dicsőség megadatik számára. A kis közösség a világ szemében vezetőjükhöz kutyahűséggel ragaszkodó félbolondok sajnálatra méltó gyülekezete lesz. Mars (ma Morya Chohan) lesz a Hatodik Gyökérfaj Manuja, és Merkúr (ma Koot Hoomi Chohan) annak Bodhiszattvája. Elsődleges célja, az okkult igazság terjesztésén túlmenően a Teozófiai Társulatnak van egy másik fontos feladata is: összekapcsolni azokat az embereket, akik kellően érdeklődnek az okkultizmus iránt, és emellett rendelkeznek azokkal a különleges tulajdonságokkal, amik a Manut segíthetik az új alfaj megformálásának munkájában. Számukra alapos önképzésre lesz szükség, ami feltételezi a legmagasabb szintű áldozatkészséget és önfeladást, csakúgy mint a megingathatatlan bizalmat Vezetőik bölcsességében. Az okkultizmus tanulmányozói számára ismert, hogy a tisztánlátás kifinomult magasabb rendű képessége által néha lehetséges a jövőt megismerni, mégpedig esetenként figyelemre méltó részletességgel. C. W. Leadbeater püspök azt állítja, hogy eme képessége által elég sokat megismert a Hatodik Gyökérfajt magjául szolgáló kolónia majdani megalakulásának körülményeiről. A Man: Whence, How and Whither? (Az emberiség múltja, jelene és jövője) című műben nagyon érdekfeszítő és részletes beszámolót találunk arról, hogy mit látott, és a jelen fejezet tartalma is erre épül. A most következő leírás abból csak a leglényegesebbekre szorítkozik, ezért további részletekre áhítozóknak az eredeti mű tanulmányozását javasoljuk. A magként szolgáló kolónia Kalifornia déli részén telepedik meg, nagyjából 700 év múlva. A cél érdekében egy hatalmas, gyönyörű birtokot vásárolnak, amin a Manu és Tisztjei irányításával egy főtemplomból vagy katedrálisból, könyvtárakból, múzeumokból és városházából, valamint az ezeket körülvevő mintegy 400 lakóépületből álló fenséges épületegyüttest emelnek. Rengeteg bonyolult gépezetet is beépítenek, ám a telep lakói gyorsan megtanulják, hogyan készítsenek el és javítsanak meg bármit amire szükségük lehet, így a külvilágtól függetlenné válhatnak. Ettől függetlenül a közösség fenntartja a kapcsolatot a külső világgal azért, hogy megismerjék az új felfedezéseket, találmányokat és a gépi berendezésekkel kapcsolatos további fejlesztéseket. A Manu maga is testet ölt, hogy megformálja a típus számára a fizikai testet - olyanná, amilyen a Hatodik Gyökérfaj emberéről a Logosz elméjében megszületett gondolat forma. Úgy 150 év alatt a település lélekszáma mintegy 100 000 főre duzzad, akik kevés kivételtől eltekintve valamennyien a Manu közvetlen leszármazottai. Maga a Manu 12 gyermeket nemz, akik valamennyien a 12 csillagjegy egyikének jegyében születnek meg. A csecsemőhalandóság ismeretlen, és a sokgyermekes családok jelentik a megszokott, jellemző életformát. A közösség jelképes adót fizet az ország kormányzatának, ezért cserébe gyakorlatilag függetlenséget élveznek, amit az is lehetővé tesz, hogy megalakulását követően hamarosan önfenntartóvá válnak. A külvilág nagy tisztelettel tekint rájuk, és a közösség tagjainak életviszonyait gyönyörűnek, életüket pedig érdekesnek találják, ugyanakkor szükségtelenül

217

egyszerűnek és önmegtagadónak, sőt néha furának is tartják azt. Látogatóknak szabad a bejárás, de a kolóniához tartozók nem köthetnek házasságot kívülállókkal. A közösség tagjai a kiválasztottak kiválasztottjai, akik tökéletesen tisztában vannak vezetőjük, a Manu új faj megalapítását célzó munkájával, és feltétel nélküli odaadással támogatják ebben. A Manu élvezi legteljesebb bizalmukat, és alapos önképzésük eredményeként megtanulták, hogyan tegyék félre a saját személyiségük által diktált késztetéseket annak érdekében, hogy az Ő óhajait maradéktalanul képesek legyen teljesíteni. A Manu szava és ítélete megkérdőjelezhetetlen. Tanácsadó testülete mintegy tucatnyi magas fejlettségi szinten álló tanítványból áll, akik közül néhányan már Ashéka Adeptusok. A közösség jólétét és működési hatékonyságát erősítendő állandóan új kísérletek folynak. A Tanács tagjai képesek önállóan működni az alacsonyabb síkokon, legalább is a kauzális testig bezárólag. Ezért állandó kapcsolatban állnak egymással, mondhatni folyamatosan üléseznek, akár még napi igazgatási feladataik ellátása közben is. Sem törvényszék sem rendőrség nem létezik, mert hiszen nincs sem bűncselekmény sem erőszak. Az egyetlen büntetés a közösségből kitaszítás lenne, de senki még a legcsekélyebb kockázatát sem vállalná egy ilyen büntetésnek. Mivel a közösség minden tagja legalább valamilyen mértékig rendelkezik pszichikus adottságokkal, valamennyien képesek bizonyos szintig figyelemmel kísérni azoknak az erőknek a működését, amikkel dolguk van, és fel tudják mérni, hogy a Manu és tisztjei milyen óriási mértékben előttük járnak fejlettségben. A vallásos nézetek megegyeznek azokkal, amiket ma teozófiának nevezünk, azzal a különbséggel, hogy sok olyan kérdés amiről ma csak felületes, hiányos tudásunk van, számukra már alaposan és részleteiben is ismert. A halál utáni élet tényei és a magasabb világok valósága tapasztalatokkal alátámasztott tudásnak számít szinte mindenki számára. Akadnak olyanok, akik a magasabb rendű filozófia és metafizika útjait járják, ám a többség vallásos érzelmeit szívesebben juttatja kifejezésre a különböző templomokban, amiket hamarosan be fogunk mutatni. Az emberek alapvetően gyakorlatias beállítottságúak, számukra tudomány és vallás tökéletes összhangban van egymással, és mindkettőnek egyetlen célja, hogy a közösség javát szolgálja. Közülük sokaknak szokása üdvözölni a felkelő napot, melyre úgy tekintenek mint az Istenség testének egy központjára. A Dévák a vallásos élet részei és megszokott dolog látogatásuk az emberek körében, akiknek sok előnye származik a velük való állandó kapcsolatból, a tőlük származó útmutatásokból. Ami azt illeti, a Dévák rendszeresen teljesítenek szolgálatokat a Főpap (a mai Koot Hoomi Chohan) irányításával aki mind a vallási, mind az oktatási területek első számú felelőse. A templomi ceremóniáknak négy típusa létezik, és ezek működtetése a Dévák első számú feladata. E négy ceremónia mindegyikének fő célkitűzése, hogy megmutassa minden embernek a saját útját, amit követve a legkönnyebben eljuthat Istenhez, és amin keresztül az isteni befolyás is a legkönnyebben elérheti őt. A négyféle ceremónia négy ilyen utat jelöl ki, ezek sorrendben: 1) vonzalom, 2) áhítat, 3) együttérzés és 4) az értelem útja. A cél pedig az, hogy az egyes emberben leginkább uralkodó jellemzőt felébresztve azon át tudatos kapcsolatba hozza őt a Logosz ugyanezen oldalával, hiszen az nem más, mint a Logosz egyik kifejeződése. Minden szertartás azt célozza, hogy meghatározott és kiszámított hatást keltsen az egyes emberben. Ennek érdekében az egy adott évre eltervezett szertartások (sőt az egymást

218

követő évekéi is) gondosan megtervezett módon igazodnak a gyülekezet átlagos fejlettségi szintjéhez azzal a céllal, hogy annak tagjait bizonyos idő alatt egy előre kitűzött fejlettségi szintig emelje. A Vörös avagy vonzalom Templomokban főként a színeket alkalmazzák, és ezek elsősorban a hívők asztrális és buddhikus testeire hatnak. Az ilyen templomok épület kör alakú, és legnagyobbrészt nyitott a szabad természet felé. A hívők lehunyt szemmel a padlón ülnek, és mentális látásuk előtt a színek sorozatát vetítik le, melyben a színek sorrendje mindig személyre szabott. Ez egyfajta bevezető imádságnak minősül, és elsődleges célja, hogy a hívő számára a szükséges nyugalmat megteremtse, rendezze gondolatait és ráhangolja őt a környezetére. A szertartás kezdetekor a Déva egy megdicsőült emberi formát magára öltve egy piramis vagy kúp alakú, finom, áttört díszítésű emelvény csúcsán állva, ragyogó élénkvörös színű köntösben materializálódik az épület középpontjában. A Déva ekkor feje felett ragyogó színekből álló fénysávot kezd villogtatni, mely nem más mint egy a Dévák szín-nyelvén kifejezett gondolat, az éppen megkezdődő szertartásnak mintegy szöveges leírása vagy vezérfonala, mely látható és egyben érthető is az egybegyűltek számára. Ekkor valamennyi jelenlevő a látottak egy kicsinyített mását kivetítve maga elé a légben, leutánozza a Déva színsávját, majd a Déva saját színformáján keresztül kiáraszt egy befolyásáramlatot, mely az általuk létrehozott kicsinyített színsávokon keresztül felemelő hatásával eljut valamennyi résztvevőhöz. A szertartást vezető Déván keresztül magasabb rangú Dévák köréből még további befolyás is áramlik a résztvevők felé. A Déva hatalmas auráját élénkvörös színű fény tengere tölti be, majd kiárad a jelenlevőkre, érzelmeiket felébresztvén azt a legmagasabb fokú vonzalmat váltja ki belőlük, amire egyáltalán képesek. A következő lépésben a Déva megfordítja az erő-áramlás irányát, az összes beérkező tüzes áramlatot összegyűjti magában, majd mint valami szökőkutat, az egészet egyben átadja a várakozó Dévák körének, akik szintén továbbítják azt a sugaruknak megfelelő vezető Dévának. A vezető Déva összegyűjti az ilyen áramlatokat a világ minden tájáról, és egyetlen nagy folyóvá egyesíti azokat, mely az Istenség lábai körül folyik. A Logosz azonnal válaszol, és a fő Déván át egy hatalmas erő-áramot indít el vissza, a megáldandó emberek felé. Nagy vonalakban ez a vallásgyakorlás naponta ismétlődő módja, mely jótékony hatását egészen biztosan nem csak a szertartások egyes résztvevőire, de az egész környékre is kifejti. Néha a Déva egyfajta szín-misét is bemutat, többnyire egyetlen kiejtett szó nélkül. Ilyenkor a színek egymásba olvadnak-áttűnnek és bemutatják a szeretet hatását a többi emberre. A szertartás alatt végig különféle illatos füstölőket alkalmaznak, melyek főként a buddhikus testre fejtik ki hatásukat. A Kék avagy áhítat Templomokban főként hangokat használnak, ám a szertatás fő elvei nagyon hasonlóak a Vörös Templomnál bemutatotthoz, csak itt színek helyett zenét használnak közvetítő eszközként. Mindenki magával hozza a saját egyéni módon magnetizált hangszerét, ami talán egy kör alakú, fényes fémből készült húrokkal szerelt hárfához hasonlítható, és ezen játszanak illetve ezen át kapják meg a spirituális befolyást. A templom egész légköre átitatódik a Gandharvas vagy zene-Dévák által, ezért minden hang megsokszorozódik olyan módon, hogy társul mellé számtalan földöntúli szépségű fel- és alharmonikus hang is. A Kék Templom ugyancsak elsősorban az emberek asztrális és buddhikus testeire hat. A Sárga vagy intellektuális Templomokban a szertartás felépítése hasonló, és a mentális formák vagy alakzatok létrehozására épül. A szertartás hatását leginkább a résztvevők mentális és kauzális testeire fejti ki, miközben azok átadják magukat a legmagasabb szintű intellektus fehéren izzó erejének. Az intellektuális erőfeszítés következtében a szertartás résztvevői előbb eljutnak a megértésig, és ekkor erős nyomás következtében áttörnek az intuíció világába, miközben néhányuk még testét is elhagyja, mások pedig egyfajta Samadhi46 állapotába kerülnek. 46

Teljes körű, extatikus transz állapot, melyben az ember képes tökéletesen uralni valamennyi fizikai és mentális adottságát. Ez egyben a jóga legmagasabb foka is. (A ford.)

219

Valamennyi Templomban nagy hangsúlyt kap az akarat fejlesztése, melynek hatása nagyon jól látszik a kauzális test erőteljes izzásán. Ugyancsak hatással van mindez a mentális testekre, sőt még a fizikai agyra is, ami úgy tűnik jóval nagyobb méretű, mint az Ötödik Gyökérfaj emberénél. A Zöld avagy együttérzés Templomokat a Karma Jóga megfelelőinek tekinthetjük, a Kék és Vörös Templomoké a Bhakti Jóga, míg a Sárga Templomok megfelelője a Jnana Jóga. A Zöld Templomokban a szertartás a gyakorlati tevékenységre koncentrál, és a hívők itt különböző terveket dolgoznak ki a világ változatos módon történő megsegítésére, amiben irányítóik és vezetőik a Gyógyító Dévák rendjének tagjai. Ahogy már említettük, minden ember a számára legnagyobb vonzerővel bíró Templom segítségét veszi igénybe, mivel a fejlődés útján előrehaladás szempontjából nincs különbség egyik vagy másik Templom között. Mi több, időnként előfordul, hogy valaki, aki többnyire az egyik Templomot látogatja, egy ideig valamelyik másikba jár. Akadnak néhányan, akik egyik Templomba sem járnak, de emiatt nem tartják őket vallástagadónak vagy bármi módon alább valónak azoknál, akik rendszeresen járnak szertartásokra. Az egészet egyszerűen vérmérséklet kérdésének tekintik és teljes a szabadság, a másság elfogadása. Koot Hoomi Chohan, aki mint már mondtuk a fő felelőse a közösség minden vallási és oktatási tevékenységének, sorban meglátogatja valamennyi Templomot, és ilyen alkalmakkor átveszi a vezető Déva szerepkörét. A közösség számára az oktatás elsőrendű fontossággal bír. A színektől kezdve a fényen, hangon, formákon át az elektromosságig mindenféle segédeszközt felhasználnak ehhez, és az oktatásban nagy szerepet vállaló Dévák emellett a célok érdekében még a természetszellemek egész ármádiáját is bevonják. A tanárok valamennyien tisztánlátók, az viszont mit sem számít, hogy nők vagy férfiak. Egyes órák megtartásához a Dévák gyakran fizikai testet öltenek, de úgy látszik, hogy nem vállalnak kifejezett vezető szerepet egy adott iskola irányításában. Mivel az emberek mindegyike halálát követően azonnal újra testet ölt, a legtöbben közülük rendelkeznek több-kevesebb emlékkel előző életükből, így még a legkisebb gyermekek is tökéletesen tisztában vannak a közösség céljával és igyekeznek új tudathordozóikat olyan gyorsan irányításuk alá vonni, ahogy csak tudják. Nagy figyelmet fordítanak a képzelet fejlesztésére és emellett a vizualizációt is alaposan begyakorolják. A számolás nagyban egyszerűsödik - a decimális rendszer használatos mindenhol, és a számításokat vagy táblázatokat tartalmazó könyvek vagy számológépek segítségével végzik. A helyesírás a kiejtés szabályaihoz igazodva fonetikus, és az íráshoz a mai gyorsíráshoz hasonló írásjegyeket használnak, amikkel legalább olyan gyorsan lehet írni, mint ahogy az átlagember beszélni tud. A nyelv angol, de jelentősen átalakított. Történelmet senki nem tanul, legfeljebb egyes érdekfeszítő történeteket, ám minden házban megtalálható kivonatosan az egész történelem. Földrajzot tanítanak ugyan, de csak annyiban, amennyiben a tananyag az emberi fajokkal és azok jellemző tulajdonságaival kapcsolatos. Általában senki sem veszi a fáradságot, hogy olyan dolgok megtanulásával töltse idejét amiket néhány perc alatt egy szakkönyvben megtalálhat, vagyis az oktatás szigorúan a célszerűséget tartja szem előtt. Az átlagos 12 éves gyermek emlékszik mindenre amit korábbi életében tudott, még talizmánokat is alkalmaznak annak érdekében, hogy segítsenek neki visszaemlékezni elmúlt életeire. A templomokban számukra kialakított szertartások keretében a gyermekek énekelnek és hangszereken játszanak, ami biztosítja könnyed, játékos és kellemes fejlődésüket. A nyílt mezőn

220

ugyancsak eljátsszák, ahogy a bolygók a Nap körül mozognak. És bár eközben kitűnően szórakoznak, nagyon jól tudják mindennek a vallásos hátterét és célját is. Egy másik tánc az Életnek a Hold Láncról a Föld Láncra átkerülését játssza el. Minden tudnivalót ilyen módon adnak át a gyermekeknek, azaz félig játék, félig vallási szertartás formájában. A gyerekek finom, de mégis ragyogó színű ruhákban járnak, és az általuk eljátszott bonyolult fejlődési utak megtanítása sok gyakorlást és fegyelmet követel meg tőlük, ők mégis nagy élvezettel teszik a dolgukat. Így tehát az oktatás és vallás oly mértékben összekapcsolódik, hogy nagyon nehéz lenne különválasztani azokat. A szülői szerep vállalása megállapodást jelent valamennyi érintett fél között, a halál pedig általában elhatározott dolog. A betegségeket gyakorlatilag kiküszöbölték a közösség életéből, ezért ritka balesetektől eltekintve senki sem hal meg öreg kora előtt, és míg az hasznos eszköz számukra, nem dobják el testüket. Senki sem látszik öregnek addig, míg el nem éri a legalább nyolcvan éves kort, ugyanakkor sokan több mint száz évesek. Mikor valaki úgy érzi, erői elfogyóban vannak, kiválaszt magának egy apát és anyát akikről úgy gondolja hogy megfelelőek lesznek számára. Ha ebben egyetértenek, átadja nekik saját személyes talizmánját, és elküldi nekik azon személyes tárgyait amiket következő életébe át akar vinni. A személyes talizmán legtöbbször valamilyen drágakő, amit teljesen átitatott az illető magnetizmusa, és amely kapcsolódik valódi, magasabb rendű énjének nevéhez - sőt, ezt a nevet sokan már földi életükben is viselik. Ha az ember be kívánja fejezni életét, egyszerűen elhagyja élni akarása és rövid időn belül - legtöbbször álmában - békésen kialszik élete gyertyája. Gyakori eset, hogy a halálra szánt következő szüleihez költözik, és utolsó napjait náluk töltve az ő házukban éri a halál. Nem létezik semmiféle temetési szertartás, és a barátok sem gyűlnek össze. A tetemet egy edénybe helyezik, ahol sav és valamilyen elektromossághoz hasonló energia együttes hatására finom szürke porrá válik. Általános szabályként elmondható, hogy az emberek karmikusan szabadon választhatják meg következő születésük körülményeit, bár ha nem ért egyet ezzel, a Manu néha beavatkozik és megváltoztathatja a tervet. A szülők általában úgy rendezik a dolgot, hogy két három év időközzel a születések között tíztizenkét gyermekük szülessen, nagyjából azonos számban fiúk és leányok, akik között a kettős, de még a hármas ikrek sem számítanak ritkaságnak. Ne látni bénákat vagy torzult testű embereket, a csecsemőhalandóság ismeretlen, és a gyermekszüléssel járó kínok olyan csekély mértékűre csökkentek, hogy már említést sem érdemelnek. Az emberek a mostanihoz hasonlóan élik meg a szerelmet és egész életükre kötnek házasságot, ámbár a közösség iránt érzett kötelességtudat még ilyen esetekben is erősebb mint az egyéni vonzalom vagy ízlés. A közönséges szexuális vonzalmat uralmuk alá hajtották, a gyermekek számára egészséges testek megteremtése egyformán vallásos és mágikus cselekedetté nemesedett, a házasságot pedig ennek kereteit megteremtő intézménynek tekintik. Házasságot kizárólag a Manu által szentesítve lehet kötni, és ebben szinte egyedül az eljövendő utódok szempontjai számítanak. Gyakori eset, hogy egy házasulandó párra máris két vagy három Egó várakozik, hogy gyermekükként mielőbb testet ölthessenek. A házasság monogám, és bár a megállapodás kölcsönös egyetértéssel felbontható, válás nem fordul elő. Az esetek nagy részében a házasság egész életen át tart, de ha véget ér bármelyik fél szabadon alakíthat újabb kapcsolatokat. A legerősebb kötelék valószínűleg a szülők és gyermekeik között alakul ki. Ugyanazon típushoz tartozó emberek általában nem kötnek házasságot, kivéve ha valamely Templom számára a

221

Déváknak oda illő gyermekeket kell kiképezniük. Az elképzelhető legnagyobb megtiszteltetésnek számít a Manu családjában megszületni, de persze gyermekeit ő maga választja ki. A Tanács tagjai kizárólag férfiak, és a Manu irányítása alatt kísérleteket folytatnak azzal a céllal, hogy elméjükkel formáljanak meg testeket. Akadnak ugyan közöttük néhányan sötétebb hajjal és szemmel, valamint kreolos bőrszínnel, de a faj általánosságban fehér bőrű. A férfiak mind 180 centiméternél magasabbak, és a nők is közel ilyen magasak. Mindegyikük izmos, arányos testalkatú, könnyed, kecses mozgásuk még igen előrehaladott korban is megmarad. A településeknek mind megvannak a maguk Templomai, középületei és iskolái, lakóházaik pedig parkok és kertek között ritkásan szétszórva találhatók. A lakóházak és más épületek is többnyire teljesen nyitottak a szabad tér felé, ám a tetőt tartó pillérek közötti térrész valamilyen anyaggal lezárható, amely tetszés szerint átlátszóvá tehető. Szembeötlő építészeti sajátosság a sokféle méretű és formájú kupola alkalmazása. Sehol nem láthatók sarkok, minden szoba vagy terem kör vagy ovális alakú. Minden ház tele van virágokkal és szobrokkal, és mindenfelé bőségesen látni vizet. Éjjel pedig a házak kupolái tetszés szerint választható színű fényt sugározva tündökölnek az éjszakában. Bútort nagyon keveset látni, az emberek a párnákon ülnek vagy fekszenek a márványból vagy más tükörsimára csiszolt kőből készült padlón. A ruhák az Indiában vagy az ókori Görögországban viselthez hasonlók - egyszerűek, finom vonalúak és kizárólag ragyogóan tiszta, élénk színűre festett len vagy pamutvászonból készülnek, melyeket mindkét nem egyaránt visel. Általában semmit nem hordanak a lábukonn vagy a fejükön. A közösség minden tagja vegetáriánus és többnyire a szabad ég alatt működő éttermekben étkeznek. Étrendjük a nagy mennyiségben termesztett friss gyümölcsökön alapul, ezenkívül változatos színű és ízesítésű főtt ételeket is fogyasztanak. A tenger vizéből lepárlással óriási mennyiséget sótalanítanak és bőségesen juttatnak belőle mindenhová, ahol szükség van vízre. Az ivóvízhez a szükséges ásványi anyagokat hozzáadva biztosítják, hogy az gyöngyöző és szomjúságot oltó legyen. Minden háznak alap felszereltségéhez tartozik egy teljes körű enciklopédia, amiben tömören de a szükséges részletekkel együtt megtalálható minden, ami akkoriban tudott. A minden Templom mellett megtalálható körzeti könyvtárakban van egy még részletesebb enciklopédia, mely már tartalmazza minden könyv kivonatát, amit bármely tárgykörben valaha is írtak. A British Múzeumhoz mérhető nagyságú Központi Könyvtárban pedig fellelhetők maguk a könyvek is, mind eredeti nyelven, mind pedig az akkor használatos rövidített írásmódú angol szöveggel. A napilapokat egy a telefon és a magnetofon együtteséhez hasonló készülék helyettesíti. A fontosabb híreket tömören megfogalmazva eljuttatják minden házba, és a központi irodát felhívva bárki hozzájuthat a teljes szövegű változathoz. Ilyenkor mindazt ami a témában elérhető, kábelen elküldik a házhoz, ahol az kinyomtatható. Ugyanezt az eljárást és eszközt használják akkor is, ha a házi enciklopédiát újabb lapokkal szükséges bővíteni. Ha a Manu időnként rendeleteket és tudnivalókat hirdet ki a központi Templomban, szavait az összes többi templomban egy időben hallhatják.

222

Az állatok és növények tanulmányozása soha nem jár együtt elpusztításukkal, ehelyett a cél érdekében tisztánlátást alkalmaznak. A múzeumokban életnagyságú modelleken mutatják be az összes emberi fajt mely valaha is élt a földön, sőt még azokat is akik más bolygókon éltek. Minden egyes ilyen modellhez ábrák társulnak, melyek bemutatják, miben különböztek egymástól magasabb rendű tudathordozóik. Hasonló modellekkel szemléltetik a jövőben várható fejlődés jó részét is. A betegség ismeretlen lévén nincsenek egészségügyi intézmények sem, mindössze sebészet a nagy néha előforduló balesetek miatt. A nagy gonddal kialakított múzeum minden valaha létezett művészetet és mesterséget bemutat, továbbá temérdek gépezet modelljét is, közöttük jó néhányat az atlantiszi időkből. A történelmet közvetlenül az Akasha Krónikákból írják, és fő vonalait a fontosabb események helyszíneiről a Krónika alapján készített képekkel teszik szemléletessé. A krónikából egy erre a alkalmas gép láthatóan és hallhatóan felidézi bármelyik kiválasztott történelmi eseményt. Csillagászati megfigyeléseket továbbra is végeznek, és létezik olyan gépezet is, mely képes megjelölni bármelyik égitest pillanatnyi helyzetét. Csillagászati ismereteik közül sok a Déváktól származik, ám ezeket a közvetlen megfigyelésekből eredő tudástól elkülönítve kezelik. A kémia terén az ismeretek óriási mértékben gyarapodnak és immár kiterjednek az elemi eszenciára is, ami már átmenetet jelent a Dévák és természet szellemek birodalmába. A talizmánokért felelős kormányzati szervezet égisze alatt bármely pszichikusan érzékeny ember túlléphet a modellek tanulmányozásán, és pszichometrikus módszerek által a valóságot önmagában veheti szemügyre. A szóbeli oktatást legnagyobbrészt a leírt ismeretek elolvasása váltja fel. A festészet pusztán mint szabadidős pihenő tevékenység létezik. Az élet minden apró részletét áthatja a művészet, még a legegyszerűbb, legapróbb tárgyak is gyönyörűen kidolgozottak. Nincsenek színházak, mert ez ősi művészetet idejétmúltnak és gyerekesnek tekintik, a művészi táncokat és felvonulásokat pedig a vallási élet részeként tartják számon. A játékos sportokat, az atlétikát és tornát széles körben űzik férfiak és nők egyaránt. Sok mindent közvetlen akaraterővel végeznek el, és a természetszellemek komoly szerepet töltenek be a közösség életében. Az üzenetek továbbítása telepatikusan történik, ami leggyakrabban az e területen jobb adottságokkal rendelkező gyermekek közvetítésével történik. Amint már említettük, a közösség gyakorlatilag önellátó, hiszen csak régi kéziratokat, könyveket és művészi tárgyakat hoznak be a külvilágból. Ezekért azzal a pénzzel fizetnek, amit a közösséget meglátogató turisták és vendégek hoznak be, mert a közösségen belül nem használnak pénzt. Drágaköveket és aranyat alkímiai módszerekkel állítanak elő, és néha ezekkel is fizetnek az importált javakért. Mindenki szabadon választhatja meg, milyen munkát végez a közösség számára. Az oktatás ingyenes, de egyetemi képzést csak azok kapnak, akik ezt hasznosítani is tudják majd, illetve szükséges ahhoz a munkához melyre vállalkoztak. Mindenki megkap egy bizonyos számú zsetont, amivel élelmet és ruhát szerezhet be magának. A gépesítettséget olyan tökélyre fejlesztették, hogy például a ruhákat gyártó üzemek szinte hangtalanul működnek és többségében fiatal lányok irányítják működésüket. Ekkorra már az egész világon beszüntetik a hő mint energiaforrás felhasználását. Első lépésként a bolygó teljes vízenergia potenciálját használják ki villamosenergia termelésére, amit aztán hatalmas távolságokra is veszteség nélkül szállítanak. Ezt később felváltja a fizikai atomokban levő erő - ugyanaz az erő, melyet Keely47 dinaszférikus erőnek nevezett el - energiatermelésre való 47

John Ernst Worrell Keely (1827 -1898). Az Egyesült Államokban élt, rendkívüli éleslátással és tehetséggel bíró feltaláló, akit kora és környezete alig értett meg, sőt mindent megtettek ellehetetlenítésére és tönkretételére. Mégis,

223

felhasználása, amit aztán ingyenesen és korlátlan mértékben juttatnak el bárkihez a világon, és bármilyen célra mindazokhoz, akiknek szüksége van rá. Por és piszok gyakorlatilag nem fordul elő, így az üzemek éppen olyan tiszták és gyönyörűek, mint a lakóházak. A szokásos napi munkaidő 3 óra, és a gépek többnyire önműködőek. Az éttermekben a teljes személyzet váltásokban dolgozik. Még maga a főzés is nagyrészt gépekkel, önműködően zajlik, így a művelet karok mozgatására és gombok megnyomására korlátozódik. Durva vagy piszkos munka már nem létezik, és senki nem tekinti méltóságán alulinak egyetlen munka elvégzését sem. A bányászat mint ilyen megszűnik, hiszen szinte bármit elő lehet állítani alkímiai módszerekkel. Számos új ötvözetet is feltalálnak. Minden mezőgazdasági munkát gépek végeznek, legnagyobb részt önműködően. Még a gépeket is gépek készítik. Emésztő és csatorna helyett a házakban egy vegyi átalakító található, ami minden hulladékot szürke, hamuszerű porrá változtat. Mivel gyakorlatilag semmi dolguk nem lenne, háztartási személyzet sincs. Ha mégis szükséges, az emberek segítenek egymásnak. A közösség életelve az, hogy élvezzük a dolgokat, nem az hogy birtokoljuk őket, így hát kevés magántulajdonú dolog létezik. Ám ha valaki mégis elő kíván állítani magának valamit, az ehhez szükséges eszközöket megszerezheti, ha cserébe dolgozik a közösségért. Az utcák nem a mai értelemben vett utcák, hanem inkább parkon átvezető utak. Az úttest egy darabból álló, gyönyörűen polírozott kő, gránitszerű szemcsés mintázattal és márványhoz hasonló felülettel, színe hol halvány rózsaszín, hol sápadt zöldes árnyalatú. Hogy patyolat tiszták maradjanak, minden reggel vízzel árasztják el felületüket. Ahol csak emberek járnak, a talajt sima kőburkolat vagy fű fedi, ezért mindenki mezítláb jár. A házak bejárata előtt egy sekély, folyóvizes lábmosó szolgál a belépni kívánók lábának megtisztítására és hűsítésére. Minden háznak van néhány könnyű, rugalmas keréken guruló, finomművű fémvázas járműve, amik leginkább fürdőszékhez hasonlíthatók. Nagy sebességgel és tökéletesen simán lehet velük közlekedni, energiájukat az univerzális energiaforrásból való feltöltéssel nyerik. Nehéz szállítójárművet alig látni. Bár a világ többi részén használnak repülőgépeket, a közösség tagjai nem kedvelik a légi közlekedést. Úgy gondolják, hogy az embernek ehelyett inkább képesnek kellene lennie asztrális testében a kívánt helyre utazni. Az iskolai oktatásban szerepel egy, az asztrális test kivetítésével foglalkozó tantárgy is. A klíma szinte ideális, igazából nincs is tél. Mindenfelé virágok pompáznak, és az egész területet öntözik, még ott is ahol nem ültetnek virágokat. A meleg-igényes növényeket apró, meleg levegőt kibocsájtó fúvókákkal veszik körül, melyek az univerzális energiaforrásból annak hő formájában merítenek. A világ többi részén is óriási az előrelépés. Európa szövetségbe tömörül, melynek központi képviselő testülete irányítja az ügyeket, és az egyes országok Királyai egymást váltják annak elnöki posztján. E változások a huszadik század során valamikor kezdődnek meg, és keresztülvivőjük az (a Világtanítóval szinte egy időben színre lépő) egykoron Julius Caesar-ként megismert, ám akkor újra testet öltő ember lesz. Caesar ráveszi az országokat, hogy ne háborúzzanak, és a korábban fegyverkezésre költött összegeket inkább szociális jóléti célokra fordítsák, beleértve ebbe a nyomornegyedek eltüntetését és a városok nagyarányú fejlesztéseit. Segítségül csatlakozik hozzá egy csoport rendkívüli képességű ember, közöttük Napóleon, Scipio Africanus, Akhbar és mások is. A szövetség alakuló ülésére Caesar egy körkörös üléstermet építtet sok-sok ajtóval, amiken át mindenki egyszerre léphet be, így jelezve, hogy egyetlen nagyhatalom sem részesülhet előnyben személye később Nikola Tesla-éhoz hasonló legendás hírnévre tett szert. Kutatási eredményeinek egy részét már a modern tudomány is bizonyította és szabadalmak is kötődnek hozzájuk, más részét még nem sikerült reprodukálni. Az érdeklődők számára az (angol nyelvű) http://www.keelynet.com/keelyhistory.htm oldal lehet további ismeretek kiindulópontja. (A ford.)

224

másokkal szemben. Mindezen változások nagyrészt a világra köszöntő új korszaknak tudhatók be, melynek nyitánya a Világtanító érkezése és tanításai. Vizsgált korszakunkban a világ vallásai mind az Ő tanításain alapulnak majd, és bár az emberek általában idejét múltként tekintenek rájuk, azért a korábbi vallások közül néhányan tovább élnek még. A dolgok menetében általában nagy javulás áll be. Mindössze egy kisebb fegyveres erő marad, melyet rendfenntartási célokra tartanak meg. A szegénység gyakorlatilag megszűnt, a nyomornegyedek helyén parkok és kertek díszlenek. Az átalakított angol nyelv a maga gyorsírásszerű írott formájával és sok betűszóval kiegészítve használatos világszerte kereskedelmi, de irodalmi nyelvként is, és gyors ütemben váltja fel a különböző országok nyelvét. Példaként említhető, hogy a legtöbb könyv ezen a nyelven jelenik meg, továbbá a más nyelveken írt kiemelkedően jó könyvek fordításai is. A közösségben a könyveket sápadt tengerzöld színű papírra sötétkék betűkkel nyomtatják, mivel ezek olvasása kevésbé megterhelő a szemnek, mint a fehér alapon fekete betűkkel nyomtatotté, és ez a módszer terjed a világ többi részén is. A civilizált magatartás és életmód az egész világon elterjedté vált, ennek következtében nem találni a szó igazi értelmében vett vadembereket. Valamennyi nemzet továbbra is büszke saját magára, ám már nem tartanak egymástól. Megszűnik a kölcsönös gyanakvás, és így a testvériség egyre nagyobb teret nyer. A bűnözés jelentősen visszaszorul, részben mivel az emberek sokkal többet tudnak, de főleg mert sokkal megelégedettebbek. Az új vallás széles körben hódít és hatása nagyon erős. Teljes egészében tudományos alapokon áll, így tudomány és vallás - bár két külön dolog marad, de - már nem állnak ellentétben egymással. Az emberek megvitatják egymás közt a különféle lelki közösségek és szellemi vezetők tanításait, és jókat civakodnak egymással azon, vajon biztonságos-e erre vagy arra a lélekre hallgatni, vagy maradjanak meg azoknál, akiket az adott időszak vallási tekintélyei eredetiként garantálnak számukra. Iskolákat mindenfelé találni, de ezek - a prédikátorokat képzőktől eltekintve - nem az Egyház irányítása alatt állnak. Nem lévén szegénység, nincs szükség karitatív tevékenységre sem. A kórházakat a kormányzatok üzemeltetik. Minden létszükségleti cikk termelését szabályozzák, ezért ezek körében nincs jelentős áringadozás sem, ám a luxuscikkek, művészi tárgyak és hasonlók kereskedelme magánkézben van. A földterületek nagy részét névlegesen a Király birtokolja. Egyenes ágon örökölhető ugyan, de csak a hatóságok hozzájárulásával. A bányászat jelentősen visszaszorult, és Európa északi részén levő bányák nagy részét egyenletes hőmérsékletük miatt légúti megbetegedéseket kúráló szanatóriumok használják. A fémeket nagy mélységekből hozzák fel, a munkát szinte kizárólag gépek végzik. A vasat a jelenleginél sokkal kevesebb nehézség árán állítják elő. Angliában minden valós hatalom a Király kezében van. Nincs parlament, de létezik egyfajta népszavazás intézménye. Mindenkinek joga van felvetni kérdéseket, amik azonnal figyelmet is kapnak. Az uralkodói cím továbbra is örökletes, az egész Brit Birodalom egyazon Királyt ismeri el uralkodójának. Némely tartomány kormányzójának hivatala szintén öröklődéssel száll át, az ezeket betöltő személyek többé-kevésbé alkirályoknak tekinthetők. A nyílt tűzet és a füstöt mindenhol betiltották. Az univerzális energiának betudhatóan a legtöbb dologhoz a jelek szerint valamilyen csap megnyitásával lehet hozzájutni. A városok ugyan nagyobbak a maiaknál, de a sok parknak és kertnek köszönhetően sokkal szellősebben építettek. Hollandiában az öntözőrendszert nagymértékben tökéletesítették, az egész víztömeg naponta

225

cserélődik, és a használt vizet messze a tengerbe vezetik ki. Festékanyagokat, élelmiszereket és egyéb termékeket nyernek a tengervíz lepárlásának melléktermékeként. Az utcákon trópusi fafajták nőnek, melyeknek fokozott melegigényét az univerzális energia hő formájával biztosítják. Eleinte az utcákat befedték és fűtötték, de az univerzáli energia bevezetésétől kezdve ezeket a tetőket megszüntették. Úgy tűnik, hogy Kína civilizációja nem sokat változott, bár a felszínen sok minden másnak látszik. India alapjaiban szintén változatlan maradt, a feledhetetlen falu még mindig falu, de már nincsenek éhínségek. Az ország maga két vagy három nagy királyságra oszlik, de továbbra is a Brit Birodalom része. Sokkal gyakoribb a fehér fajokkal történő vegyes házasság, és a kasztrendszer már nagyrészt a múlté. Tibet megnyitja kapuit és repülőgépekkel is megközelíthető, bár a ritka levegő és nagy magasság miatt gyakran még ezek is nehezen jutnak oda. Közép Afrika sok nagyszerű szállodájával Svájchoz hasonló hellyé válik. A Teozófiai Társulat továbbra is létezik, de mivel az elsőt már nagyrészt elérte, erőfeszítéseit a második és harmadik célkitűzésére koncentrálja. Egy nagy központi Egyetemet tart fenn, ágazati egységekkel szerte a világ számos országában. A jelenlegi Központi épületet egy lenyűgöző szépségű, hatalmas kupolával megkoronázott palota váltja fel, melynek középső része a Taj Mahalhoz hasonló, de annál jóval nagyobb. Az okkult kémiával egy külön osztály foglakozik, és szemléltetés céljára gyönyörű modelljeik vannak. A Titkos Tanítás még mindig létezik, és ezt is lefordították az univerzális nyelvre. A Társulat fontos szerepet tölt be a világ tudományos életében, és különleges területek hosszú sorának szakértője, melyeket a jelek szerint semmilyen más szervezet nem oktat. Hatalmas mennyiségű irodalom köszönhető a szervezetnek, mely emellett ébren tartja az érdeklődést a régmúlt vallások és elfeledett dolgok iránt. Kiadványai között szerepel nagy formátumú tankönyv jellegű művek hosszú sorozata, melyeket talán a korunkban „A Kelet Szent Könyvei” címmel kiadott sorozat könyveihez mérhetnénk. Az irodalmi szekció hatalmasra duzzadt, és egy világméretű szervezet központja. Adyar továbbra is a munka központja és egyben zarándokhely is. Olcott ezredes - aki Manu tisztségviselőjeként Kaliforniában működik - továbbra is a Társulat tiszteletbeli elnöke, és legalább kétévente egy alkalommal ellátogat a központba. Annak ellenére, hogy a Dél Kaliforniában fejlődő közösségben élők közül szinte mind a 100 000 ember valamikor már tagja volt a Társulatnak, továbbra is hatalmas létszámban végzik a munkát Adyar-ban és a többi központban szerte a világon. A közösség életében nagy hangsúlyt fektetnek a kifinomult intelligencia, a magas fokú találékonyság és sokféle egyéb készség fejlesztésére. De mindezek hasznavehetetlenek lennének az azonnali engedelmesség és az egész Tervet folyamatosan alakító és állandó figyelemmel kísérő Mesterek iránti feltétel nélküli bizalom nélkül. Mindazokra, akik csatlakoznak a közösséghez, testet öltések gyors egymás utánjai várnak, melyek során újra és újra meg kell tenniük mindent, hogy testeiket mind hasonlatosabbá tegyék a Manu által eléjük tárt modellhez. Ez bizony kemény, embert próbáló munka, ám feltétlenül szükséges az új típusú emberiség magjául szolgáló faj kimunkálásához. Az e munkához való önkéntes csatlakozás lehetősége nyitva áll mindenki előtt. Az ebben a fejezetben leírtak mindössze a Hatodik Gyökérfaj kezdeti időszakáról szólnak, ami nagyjából annyit árul el e faj egészének történetéről, mint amennyit sejteni engedett világ mai vezető erejének tekinthető Ötödik Gyökérfajról az a néhány ezer ember, akik egykor Ruta

226

szigetének délkeleti, az óceán hullámai által mosott partján gyülekeztek hogy útra keljenek Ázsia belseje felé. Nem tudjuk, mennyi idő múltán szaggatják darabokra Amerikát a földrengések és tűzhányókitörések, melyek ugyanakkor az Csendes Óceán mélyéről felszínre emelik azt a földrészt, ami a Hatodik Gyökérfaj hazája lesz. Az új földrész fokozatosan fog kiemelkedni, és az egykor Lemúriaként ismert kontinens ismét megfürdik a Nap sugaraiban. Mert való igaz, a Hatodik Gyökérfaj életének színterét nagyjából az egykori Lemúria körvonalai fogják határolni. És persze a Hatodik Gyökérfajnak is meglesz a maga hét alfaja, melyek közül a hetedik fogja a magot szolgáltatni a Hetedik Gyökérfaj megszületéséhez. Ez természetesen már a Hetedik Gyökérfaj Manujának munkája lesz, aki magától értetődően szintén létrehozza e gyökérfajon belül is a szokásos hét alfajt. De erről a munkáról még semmit nem tudunk. A Hetedik Gyökérfaj fő célja a Sat, avagy tiszta létezés kiteljesítése lesz. Ez az Isteni életnek az az aspektusa, amit az Atya fogalmával társítunk, Aki teremtő és pusztító is egyben, és Akit a hinduk Matadeva néven tisztelnek. Miután a Hetedik Gyökérfaj is bejárta a maga útját, a Föld - a szokásos magként hátramaradóktól eltekintve - kiürül és az élet fő áramlata tovább halad a Merkúrra. Az ottani élet a földinél valamivel kevésbé lesz a sűrű anyaghoz kötve, az átlagos tudatszint pedig kissé tágabb lesz, hiszen ott az emberiség átlagos fejlettségű tagjai is rendelkeznek majd azzal a képességgel, amit ma éterikus látásnak neveznek. A Merkúrról az élet áramlat a szokásos rendben tovább halad az F és G bolygókra, majd ezt követően kezdetét veszi az ötödik kör, amit a maga idejében követni fog a hatodik és hetedik kör. Ennek végeztével a Föld lánc bolygói felbomlanak, és a fejlődés a következő lánccal - sorrendben az ötödikkel - folytatódik.

227

27LV. Élet a Marson és Merkúron A jelenlegi életviszonyok a Marson távolról sem kellemetlenek. Mivel kisebb méretű a Földnél, mint bolygó gyorsabban éli az életét. A harmadik kör idején mikor az emberiség ott tartózkodott, felszínének túlnyomó részét víz borította. Most, hogy a saját élettartamához mérten már öreg napjaiban jár, felszínén már alig találni vizet. Nagy területek immár világos narancs színű homokkal borított sivatagok, ami messziről szemlélve jellegzetes színét adja a bolygónak. Megfelelő öntözés mellett ezek a sivatagok valószínűleg elég termékenynek bizonyulnának. A bolygó jelenlegi csekély számú lakóját a belső körben oda érkezettek adják, akik az egyenlítői vidéken élnek, a hőmérséklet itt a legmagasabb, és akad elegendő víz is. Habár az előzőekben elmondottak szerint a jelenlegi emberiség fejlettebb tagjai közül sok nem fordult meg a Marson amikor az élethullám legutóbb áthaladt rajta, a túlnyomó többség számos testet öltést élt végig ott, és ennek számos emléke maradt meg a bolygón, melyeket a jelenlegi lakók alaposan ki is használnak. A sarki jégsapkák szélének évszakonkénti olvadásából származó vizet hasznosító csatornarendszert a holdi emberek második rendjébe tartozók építették meg, amikor legutóbb a bolygón jártak. A csillagászok által néha észlelt kettős vonal oka, hogy a fő csatornából történő esetleges túlcsordulások idején a második csatorna felfogja és elvezetve hasznosítsa a túlfolyt vízmennyiséget is. Maguk a csatornák nem láthatók a Földről, csak az azokat szegélyező zöldellő öv. A bolygó lakott részein az éghajlat igen kellemes. A nappali hőmérséklet 21 Celsius fok körüli igaz, éjjel általában valamivel fagypont alá csökken a hőmérséklet. Felhők szinte alig akadnak, így ritkaság az eső vagy hó. A Mars lakói külsőleg meglehetősen hasonlóak hozzánk, bár magasságuk 145 cm körüli, és arányaiban testük szélesebb, mellkasuk pedig jókora térfogatú. Vannak közöttük szőkék és barnák, néhányuk bőre halvány sárgás árnyalatú, ezeknek haja fekete. Ám a többségnek sárga árnyalatú a haja és kék vagy ibolyaszínű a szeme. Többnyire élénk színű ruhákban járnak, lábukon néha fém szandált vagy papucsot hordanak, de a legtöbben mezítláb járnak. Imádják a virágokat, falvaik és városaik szinte kertnek tekinthetők, a házak is legfeljebb egy emeletesek. Az épületek falai valami olyan anyagból készültek ami talán színezett üveghez hasonlítható, felöleti hornyolása olyan, hogy bentről tökéletes a kilátás, de kívülről nem látni be a házakba. Az építkezéshez használt elemek anyagát formába öntik és hagyják megkötni. Az ajtók nyitáskor mindkét irányban hátrasiklanak a falba, és fémből készülnek - csakúgy mint valamennyi bútor és szerelvény. Csak egyetlen nyelv használatos, melyet a végsőkig leegyszerűsítettek. Valamilyen - talán telefonhoz hasonlítható - dobozba beszélnek, miközben egy szerkezet kis fémlapra rögzíti a szavakat, amiről az ezt olvasni tudók felidézhetik a kimondott szavakat. Mivel írásuk igen bonyolult, gyorsíráshoz hasonló jeleket használ, kézzel történő lejegyzésük ennél sokkal nehézkesebb feladat. A könyveket is ezekkel a gyorsírási jelekkel készítik, fém tekercsekre igen apró jelekkel, amit - miközben az önműködően, tetszőleges sebességgel tekeredik - nagyítóval kell olvasni.

228

Gépek hajtására kizárólag elektromos áramot használnak, és sokféle munkát megkönnyítő gépezetet alkalmaznak. Az emberek nagy általánosságban kifejezetten lusták, hanyagok. A munka jelentős részét jól betanított háziállatok végzik. Egyetlen teljhatalmú uralkodó irányítja az egész bolygót, de az uralkodói szerep nem örökölhető. A többnejűség megszokott, de a gyerekeket nevelés és oktatás céljára átadják az államnak, így a legtöbben nem is tudják kik a szüleik. A gyerekeket beállítottságuknak megfelelően körültekintően csoportosítják és tanítják, közülük a leginkább rátermettek az irányító osztály tagjaivá válnak. Az ő soraikból választja ki a Király minden hivatali poszt betöltőjét, és közülük nevezi ki az utódját is. A betegségeket megszüntették, és tulajdonképpen még öregnek is alig-alig érzik magukat. Ha az élet iránti vágy kihuny bennük, meghalnak. Néha előfordul, hogy valakit a saját kérésére fájdalommentesen halálba segítenek. Egyáltalán semmilyen vallás nem létezik közöttük. Nincsenek templomok, papok, sem egyházi hatalom. A közvélekedés szerint semmi sem igaz addig, míg tudományosan nem igazolták. Olyasmiben hinni, ami így nem igazolható nem csak ostobaság, de mivel veszély jelent a társadalmi békére, kifejezetten bűncselekménynek számít. A múltban a Mars-béliek hozzánk hasonlóan sokat szenvedtek a vallási üldöztetésektől, és úgy döntöttek, hogy többé ilyen nem fordulhat elő. Ennek tudható be, hogy azóta az anyagi tudomány és a józan ész ural mindent. Ennek ellenére sok száz év óta létezik a Marson egy titkos testvériség, melynek tagjai nem csak hogy hisznek a fizikai feletti világokban, de a gyakorlatban is meggyőződtek azok létezéséről, hiszen közvetlenül tanulmányozták a mesmerizmus és spiritualizmus témakörét és eközben közülük sokan komoly erőkre tettek szert. E titkos társaság feje a mi egyik Mesterünk tanítványa. A mostanra már széles körben elterjedt társaság létezése hivatalosan nem ismert a hatóságok előtt, ám gyanítják azt és tartanak is tőle, mert ha bármelyik gyanúba keveredett tagnak bántódása esett vagy igazságtalanul elvették az életét, hogy-hogy nem, akiknek ebben része volt rejtélyes módon és korán távoztak az élők sorából. Így hát uralkodóvá vált az a hozzáállás, hogy biztonságosabb békén hagyni a szervezet gyanúba keveredett tagjait mindaddig, míg nyíltan nem hirdetnek olyan felforgató tanokat, amik veszélyesek lehetnek a materializmus szerinti jó erkölcsre. E titkos társaság tagjai közül néhányan megtanulták, hogyan kell átjutni a Marsot a Földtől elválasztó űrön, és megpróbáltak megmutatkozni spiritualista szeánszokon, illetve képesek voltak gondolataikat írók és költők elméjébe plántálni. Kiszorítva a barátságtalan és áthatolhatatlan erdőségekbe, de még mindig léteznek azon vadembereknek a leszármazottai akik itt rekedtek, mikor az élethullám legutóbb továbbhaladt a Marsról a Földre. Fejlettség tekintetében alacsonyabb szinten állnak, mint bármely a Föld felszínén ma élő faj, de valamennyire emlékeztetnek az egyikre azok közül közül, melyek a belsejében fejlődnek. Ami a Merkúrt illeti, mostanáig kevés kutatás célpontja volt, ezért alig tudunk róla valamit. Bár a Nap látszólagos átmérője a Merkúron legalább hétszer akkora mint a Földről nézve, a forróság mégsem túl erős, mert a légkörében egy gázréteg a hősugarak legnagyobb részétől megvédi a felszínt. Ha egy vihar egy pillanatra felszakítja ezt a gázburkot az ott áthatoló közvetlen napsugárzás minden útjába kerülő életet elpusztít és minden éghetőt hamuvá perzsel. A bolygó lakói hasonlítanak hozzánk, bár ők is kisebb termetűek. A házak küszöbe jócskán a felszín felett van, de mivel a tömegvonzás ezen a bolygón kisebb mint a fele a Földön érezhetőnek, mindössze egy enyhe rugaszkodás szükséges hogy átlépjenek rajta. Minden ottani ember születésétől kezdve rendelkezik éterikus látással.

229

28LVI. Utószó Ez a kötet egy öt részből álló sorozat végére tesz pontot, melynek első eleme a The Etheric Double (Az éterikus testmás48) volt, amit sorrendben követtek a The Astral Body, (Az asztrális test49), The Mental Body (A mentális test50) és a The Causal Body and the Ego (A kauzális test és az ego51) címűek. A sorozat egésze egyfajta enciklopédiának készült, amely összefoglalja modern teozófia mondhatni - szerkezeti vonatkozásait. Az egész sorozat megírásával az volt cél, hogy a tanulmányozó az információk egy szerkesztett rendszerét kapja kézhez, melyhez az anyagot a jelenleg legjobbnak tartott írók munkái szolgáltatták - közülük is főként Dr. Annie Besant és C. W. Leadbeater püspök könyvei. Az igazat megvallva mind az öt kötet főként a Teozófiai Társulat azon tagjainak (no meg a hozzájuk hasonló nézeteket vallóknak) készült, akik az okkultizmus témakörének e két íróját a terület megbízható szaktekintélyének ismerik el. Állításaikat tehát megbízható forrásból származóként szándékosan szó szerint értelmeztük, és kísérletet sem tettünk mérlegelésükre vagy bizonyításukra. Amint a sorozat egy másik kötetében már rávilágítottunk, H.P. Blavatsky írásaira csak néha-néha történik hivatkozás. Ez azonban a legkevésbé sem az ő művei értékének lebecsülése miatt van így, hanem inkább e sorok írója bevallottan hiányos ismereteinek tulajdonítható, mert nem volt sem ideje sem elegendő tudása H.P.B. hatalmas életművének áttanulmányozására, és a bennük fellehető óriási ismerethalmaz e sorozatba történő bekapcsolására. Ezzel a munkával egy másik, nagyobb tudással rendelkező embereknek kell majd megbirkóznia. Az öt kötetből álló sorozat tehát alapvetően szerkesztett információk halmaza, melyeknek forrását a tanulmányozó az Irodalomjegyzékben meglelheti. E sorok írója csak ritkán engedte meg magának, hogy saját gondolatait vagy vélekedését is beleszője a könyekvbe, bár erre természetesen gyakran érzett késztetést. Áttekintve az elmúlt közel öt év munkájának eredményét, a sorozatnak ebben a záró fejezetében talán megbocsájtható, ha az író néhány saját eszmefuttatását is az olvasó elé tárja. Számba véve az Ember néven ismert szellemi lény anyagi világban való működésével kapcsolatos ismeretek óriási halmazát, természetes hogy az elmét lenyűgözi a fejlődés tervének döbbenetes léptéke. Feltartózhatatlan és méltóságteljes az nagy menetelés, mellyel a természet isteni célkitűzései felé halad, miközben látszólag mit sem törődik az e mögött rejlő munka mennyiségével és az időtávlatokkal, melyek a mi egyelőre még emberi képzelőerőnket messze meghaladva, félelemmel vegyes tisztelettel töltenek el minket. Oly hihetetlen, nagyszerű fenséggel végzi munkáját a Természet, oly káprázatos a cél melynek érdekében gyermekeit életre hívja! Bármily vaskosnak tűnik is az ember természetéről és az általa élt világról a részleteknek ez az öt kötetből álló válogatása, mégis - amint azt minden tanulmányozó nagyon is jól tudja - mindez nem több, mint néhány felszedett homokszem az Igazság végtelen óceánjának partjáról. Annyira apró és töredékes ez a tudás - az ember néha nem állhatja meg hogy eltöprengjen: megéri egyáltalán időt és energiát pazarolni arra, hogy egy maréknyi szilánkot összekaparjunk a lehetséges ismeretek végtelen tömegéből? De talán jobban tesszük, ha értékmérőnek nem az ismeretek puszta mennyiségét tekintjük (hisz’ az nyilvánvalóan elhanyagolható), hanem inkább annak milyenségét, fő irányultságát. Mert ez alkalmas arra, hogy alapvetően megváltoztassa életfelfogásunkat, és betekintést enged egy - ha úgy 48 49 50 51

Megrendelhető a Magyar Teozófiai Társulattól, vagy letölthető annak honlapjáról (www.teozofia.hu). (A ford.) Megrendelhető a Magyar Teozófiai Társulattól, vagy letölthető annak honlapjáról (www.teozofia.hu). (A ford.) Letölthető a Magyar Teozófiai Társulat honlapjáról (www.teozofia.hu). (A ford.) Magyar fordítása (A Kauzális test címmel) letölthető a Magyar Teozófiai Társulat honlapjáról (www.teozofia.hu). (A ford.)

230

akarjuk - mindannyiunkra váró hihetetlenül káprázatos jövőbe, melynek ismerete arra ösztökél minket hogy úgy éljünk mint az az Isten aki (valójában mindannyian) vagyunk. A múlt tanulmányozásának értékességét - legyen az bár távoli, sőt épp azért mert távoli, és még akkor is ha első pillantásra alig látszik bármiféle „gyakorlati” haszna ennek - csodálatosan érzékelteti Hilaire Belloc a The Old Road (A régi út) című munkájában, ahol így ír: „Ha az ember nagyon távoli múlthoz kapcsolódó dolgok tanulmányozására adja a fejét, nem pusztán a kíváncsiság kielégítésének vagy haszontalan igazságok felderítésének vágya űzi, hanem valami olyan cél elérésére való törekvés, mely a Történelem ismeretét régmúlt korok óta az emberek belső szükségletévé tette. A Múlt megismerése által valahogy többé válunk. Kizárólag jelenben élt életünk nem más mint hártya, mely a múlt megismerésén keresztül egy újabb dimenzióval gazdagodik - mintegy testet ölt ezáltal. A lélek jut táplálékhoz. Tisztelet, tudás, biztonságérzet és a szülőföld szeretete mind megerősödnek a múlt megismerésére törekvőkben. Sejtések és előérzetek megerősítést nyernek. Nagyszerű érzés látni, amint a jól ismert bűnök elnyerik méltó jutalmukat a lassan forgó kerék fogai között, melynek mozgásából alig valami érezhető villanásnyi emberéletünk alatt. Úgy is mondhatnánk, hogy a történelmi távlatok ismerete adhatja meg az ember számára egy teljes, befejezett élet képét. Legyen hát ez a tudás mindannyiunknak vigasz mindazért, ami halandó, vagy befejezetlenül, félbehagyva maradt.” A jövőt illetően a Teozófiai Társulat talán azzal tette a legnagyobb szolgálatot a világnak, hogy hozzáférhetővé tette a tudást azokról a fejlettségben előttünk járó emberekről, akiket Mestereknek nevezünk. Természetesen ma már sokan vannak úgy a Társulatban mint azon kívül is, akik saját tapasztalataik alapján is megerősíthetik, amit kiváló okkultisták állítottak e nagyszerű és szeretetre méltó Lényekről és a világ szolgálatát célzó munkájukról. Egyesek már maguk is egyre növekvő mértékben képesek részt vállalni ebből a munkából azáltal, hogy „gyakornokaivá” válnak e Mestermunkásoknak, kiknek munkájáról C. W. Leadbeater így ír: „Ez az emberiség fejlesztését szolgáló munka a legkáprázatosabb feladat az egész világon. Számunkra, akik már kifejlesztettük a magasabb síkokon is éber tudat képességét, néha megadatik, hogy egy futó pillantást vethessünk erre a hatalmas Tervre, egy pillanatra fellebben előttünk a fátyol egy parányi sarka. Nem ismerek semmit, ami izgalmasabb, a figyelmet jobban lekötni képes lenne. Lélegzetelállító e Terv nagyszerűsége, felfoghatatlanul hatalmas íve, de még ennél is borzongatóbban csodálatos nyugodt méltósága, és beteljesedésének kétségbevonhatatlan bizonyossága. Nem egyének, hanem nemzetek a bábuk ezen a sakktáblán, ám sem nemzetek, sem egyének nem kényszerülnek eljátszani valamely szerepet. A lehetőség adatik meg számukra. Ha egyén vagy nemzet nem óhajt élni azzal, mindig vár egy másik mögötte, aki vagy amely készséggel helyére lép és betölti az üresedést.” (The Inner Life (A belső élet) I. kötet). A tanulmányozónak nem szabad téves következtetésekre jutnia az eddig végzett - szükségképpen hézagos és korlátozott kiterjedésű - okkult vizsgálódásokból és azt képzelnie, hogy az e könyvben említett néhány csoport (pl. a Szolgálók) bármelyike bármiféle értelemben a legfontosabbika lenne fejlődési rendszerünknek. Ezek a csoportok pusztán azért kaptak szerepet a történetben, mert az a még viszonylag kis számú ember aki e témába betekintést nyert, maga is tagja volt e csoportoknak. Lehet - sőt szükséges is - hogy más csoportok ugyanilyen, vagy talán még fontosabb szerepet kapnak, mint a Szolgálók és a többi ismertetett. A Szolgálat útja sok ösvényből áll. Ki merné azt állítani, hogy az egyik vagy másik ösvény jobb vagy kívánatosabb a másiknál? Mindegyikük egyazon célhoz vezet, és a Monádoknak kétségkívül jó okuk van rá, ha a jelen fejlődési periódusban az egyiket vagy a másikat választják. Vannak akik azért kell éljenek, hogy másokat segítsenek és szolgáljanak mert ez az alaptermészetük, és ők - azaz a Monádjuk - ezt a vonalat választotta számukra. Mások egész életükben a tudást szomjazzák, és meg akarják ismerni a világ összes csodáját, e fantasztikus univerzum számtalan varázsát és rejtélyét. Nekik is ez az alaptermészetük. Hát akkor vajon a Tudás Istene alább való mint a Szolgálat Istene? Megint mások nem tekintik életük fő céljának a 231

szolgálatot, de nem korlátozzák magukat a tudás megszerzésére és használatára sem. Meglehet, ehelyett ők a tökéletességet akarják megtapasztalni életükben, és e tökéletességgel akarják az Élet Istenét kifejezni. De akadnak közöttünk olyanok is, akik életük mottójául azt az ősi mondást választják, mely szerint önvalónk lényege a boldogság, az üdvözült állapot. Ők azt keresik, hogyan segíthetnék a Boldogság Istenét abban a szent törekvésében, hogy megteremtse, fenntartsa és elmélyítse valamennyi élőlény boldogságát. No és ott van a Szeretet Ösvénye. Mit is mondhatnánk erről? Ez lenne valamennyi közül a legnagyszerűbb - mindig és minden ember számára? Létrejöhetett volna a Világegyetem elmondhatatlanul bonyolult rendszerével, és elérhetné valaha is maradéktalan kiteljesedését a Szeret és csakis Szeret által? Nehéz kérdések ezek, és a bölcs ember még itt is tartózkodik a dogmatizmustól, nehogy olyan elképzelésekhez ragaszkodjon, melyek még nem a teljes igazságot tárják elénk. Ha az Élet lehetőségei végtelenek dicsőségben, erőben, cselekvésben és boldogságban, bizonyára lehetnek - sőt kell legyenek - olyanok, akik az Élet tökéletességét, kiteljesedését, magával az Élettel eggyé válást ezeknek útján járva keresik - vagy bármilyen más úton mely az Élet többi, határtalan és végtelenül változatos kifejeződéseihez vezet. Végezetül hadd mentegetőzzön az író, mert ebben a számos apró részletet és hatalmas időtávlatokat is magába foglaló, egyedül és segítség nélkül végzett munkába hibák (túlhangsúlyozás vagy kihagyás formájában egyaránt) előfordulhatnak. Ha a tanulmányozó találkozna ilyennel, e mű összeállítója megkéri hogy értesítse erről azért, hogy a későbbi javított kiadásokban a hiba már ne okozzon zavart.

232