A drogozás útvesztői. Válogatott tanulmányok Rácz József Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Főiskolai Kar, Budapest, 2001. Tartalomjegyzék Elõszó I. Az epidemiológia kvalitatív módszerei 1. Marginális ifjúsági szubkultúrák tagjainak drogfogyasztása 2. "Pörgés" és "punnyadás" I. Alkohol- é droghasználók szociálpszichológiai és etnográfiai vizsgálata a Jereván-lakótelepen (Hoyer Máriával) 3. "Pörgés" és "punnyadás" II. Alkohol és droghasználók szociálpszicholgóiai és etnográfiai vizsgálata a Jereván lakótelepen (Hoyer Máriával) 4. "Pörgés" és "punnyadás" III. Alkohol- és droghasználók szociálpszichológiai és etnográfiai vizsgálata a Jereván lakótelepen (Hoyer Máriával) 5. Drogfogyasztók kortárs kapcsolatainak elemzése: A szociálpszichológiai és az etnográfiai perspektíva II. Drogos karrier és társas kapcsolatok 1. A drogfogyasztó magatartás kialakulása. A drogfogyasztás és a fokozott alkoholfogyasztás kialakulásának társas környezete egy empirikus vizsgálat alapján 2. A drogos karrier kialakulása. Drogdependens és alkoholdependens személyek társas kapcsolatainak összehasonlító vizsgálata 3. Drogepidemiológiai vizsgálat kábítószer-bűncselekmények miatt elítéltek körében 4. Drogos karrier és társas kapcsolatok az 1990-es évek elejéig. Összegzés III. Drog és társadalom 1. Drogfogyasztás és kultúra 2. A drogozás útvesztői (Szabó Gabriellával) 3. Pedagógus szerepzavarok a drogproblémák iskolai kezelésében. Pedagógus drogtréninggel szerzett tapasztalataink (Szabó Gabriellával) 4. Kötélhúzás a kriminalizáció és a medikalizáció között a magyarországi drogpolitikában (Fridli Judittal és Frech Ágnessel) 5. Multikulturalitás és ártalomcsökkentés. Beszámoló angliai tanulmányútról
6. Könyvismertetések: Elizabeth Ettore és Elianne Riska: Nemek és hangulatok. Pszichotróp anyagok és a társadalom. (Gendered moods. Psychotropics and society.) Routledge, London, 1995. Gerald J. Stahler (Guest Editor), Barry Stimmel (Editor): Hajléktalan pszichoaktív-anyag használók körében végzett intervenciók hatékonysága. (The effectiveness of social interventions for homeless substance abusers.) The Haworth Medical Press. An Imprint of The Haworth Press, Inc., New York, 1995. Michael Rutter és David J. Smith (ed.): Pszichoszociális zavarok fiataloknál. Idõbeli trendek és okok. (Psychosocial disorders in young people. Time trends and their causes.) Academia Europaea, John Wiley and Sons, Chichester, 1995. Tim Rhodes and Richard Hartnoll (eds.): AIDS, drogok és prevenció. Az egyéni és a közösségi akciók lehetőségei. (AIDS, drugs and prevention. Perspectives on individual and community action.) Routledge, 1996, London. Neil McKeganey és Marina Barnard: AIDS, drogok és szexuális kockázat. Élet a határon. (AIDS, drugs and sexual risk. Lives in the balance.Hiba! A könyvjelző nem létezik. Open University Press, Buckingham, 1993 (first published 1992)
Előszó A droghasználat a többségi társadalom számára elítélendő, „deviáns” magatartásforma. A droghasználatot, vagy az azzal szorosan összefüggő cselekményeket sok országban törvényileg tiltják, és valamilyen módon szankcionálják. A „rejtett” droghasználó populáció kifejezést abban az értelemben alkalmazzák a szakirodalomban, hogy a droghasználók bizonyos csoportjai, így az intravénás használók, a prostituáltak, egyes kisebbségi csoportok tagjai stb. a társadalmi intervenciók számára nehezen hozzáférhetők, legyen szó pl. epidemiológiai kutatásról, megelőzésről vagy kezelésről. A HIV/AIDS robbanás és a „rejtett” droghasználók jelenléte indította arra az 1980-as években a kutatókat, hogy olyan módszereket alkalmazzanak, melyekkel ezek a csoportok elérhetők, kockázati magatartásformáik tanulmányozhatók, végül pedig a módszer alkalmas arra is, hogy prevenciós üzeneteket juttasson a célcsoport tagjai közé. Erre az etnográfia módszerei bizonyultak a leginkább megfelelőnek. Az etnográfiát már korábban is alkalmazták droghasználó csoportok tanulmányozására (lásd például a chicagó-i iskola „városi néprajz” jellegű kutatásait a kábítószer-használattal összefüggésben az 1920-30-as évektől), kiterjedt alkalmazása mégis a 80-as évek közepétől kezdődött el. Az etnográfia, vagy a tisztább fogalomhasználat miatt, a kvalitatív kutatások, a droghasználókkal „természetes környezetükben” veszik fel a kapcsolatot, és megkísérlik értelmezni a jelenségeket, ahogy az azokban résztvevő emberek jelentést tulajdonítanak e jelenségeknek. A „hagyományos” etnográfia több éves megfigyelési periódusai helyett, amikor egy-egy kultúra felépítését és jelentésrendszerét kívánták feltárni a kutatók, ebben az esetben néhány hónap alatt „csak” bizonyos, körülhatárolt jelenségeket igyekeztek az etnográfiai képzettségű kutatók megismerni (innen is az etnográfia helyett a kvalitatív kutatások elnevezés preferálása). A cél annak feltárása, milyen szociális jelentést tulajdonítanak az aktorok – a droghasználók – viselkedésüknek és életstílusuknak, valamint cél azoknak a szociális folyamatoknak és kontextusoknak a leírása, melyekkel, illetve melyekben ezek a jelentések kialakulnak és reprodukálódnak. Az I. fejezetben (Az epidemiológia kvalitatív módszerei) bemutatott vizsgálataim során – ezek egy részét Hoyer Máriával végeztem – a kvalitatív kutatások szemléletét igyekeztem alkalmazni: vagy az adatgyűjtés idején, vagy a továbbiakban is, az információk feldolgozása során. A kutatásokra a MTA Pszichológiai Intézet keretében került sor. Az első kutatás még az 1980-as évek elején-közepén történt: a történeti vonatkozásai mellett talán azért lehet érdekes ez a vizsgálat, mert az itt kapott droghasználati arányszámok lényegesen nem különböznek a 90-es évek végén végzett diszkó és parti-kutatásokétól (Demetrovics Zsolt kutatásai). Különbség – lényeges különbség – van viszont a jelenség kiterjedése, és persze, a használt drogok között. A droghasználók társadalmi összetétele alapvetően nem különbözik a 90-es évek speciális ifjúsági színtereinek szereplőiétől. Különbség van a jelenség kiterjedése között, ahogy említettem, de különbözik a jelenség társadalmi megítélése, és ami talán most fontosabb, a kortárs közösség megítélése (noha a „társadalmi” és a kortárs közösségbeli megítélés nem választható el élesen egymástól). A másik vizsgálatsorozat egy budapesti, szlamosodó lakótelepen készült, módszertanában – az előzőhöz képest – kiérleltebb eszközökkel, a résztvevő megfigyelés szisztematikus alkalmazásával. Az olvasó a konkrét módszertant és a résztvevő megfigyelést végző munkatársaink nevét az egyes „pörgés és punnyadás” tanulmányoknál találja meg. Az összeállítás II. fejezetében (Drogos karrier és társas kapcsolatok) kandidátusi értekezésem eddig nem megjelent részeivel találkozhat az olvasó. Mint az a kis számú személyt felvonultató vizsgálatokból is látszik, pénz akkoriban nemigen volt ilyen típusú vizsgálatokra. Ez pedig már az 1990-es évek eleje! A tudományos közösség és más pályázható források fölött
rendelkezők támogatáspolitikája nemcsak mai szemmel volt elhibázott, de a kábítószerproblémák robbanására már akkor (miként évekkel korábban is!) számítani lehetett: Magyarország nem lesz kábítószer-problémáktól mentes sziget Európa közepén. Ma ennek az a szomorú aktualitása, hogy a döntéshozók, legalábbis egy részük, hasonló „vakságot” mutat a HIV/AIDS probléma iránt (és más szexuális úton terjedő betegségekkel és fertőzésekkel kapcsolatban, melyek a szexuális út mellett injekciós droghasználattal is terjednek). A „Drogepidemiológiai vizsgálat kábítószer-bűncselekmények miatt elítéltek körében” írás arról a ma sokszor elfeledett tényről tanúskodik, hogy már az 1980-as években is kerültek viszonylag nagyszámban bíróság elé, illetve büntetés-végrehajtási intézetekbe droghasználók – közel 90%-ban fogyasztók (köztük szipusok)! Hogy milyen eredménnyel, az a későbbi fejleményekből kiderült – lásd a kábítószer-probléma súlyosbodását a 80-as évek végén, majd egy egész „új” forma megjelenését a 90-es években. Persze, könnyű ma okosnak lenni, mondhatná bárki. Azonban sok jogász és segítő szakember azt a nézőpontot képviselte akkor is, amiket a történések később sokszorosan igazoltak. Hiszen már akkor is rendelkezésre álltak külföldi tapasztalatok, melyek a drogkérdés kezelésének sikeresebb és kevésbé sikeres útjait jelenítették meg a szakemberek számára. A III. fejezetben (Drog és társadalom) néhány általánosabb kérdéssel foglalkozom. A válogatás címadó tanulmánya is ebben a fejezetben olvasható. Akkor, 1992-ben gondolatainkat Szabó Gabriellával így fogalmaztuk meg: „Az anyagozás labirintusában tévelygő drogos ma még Magyarországon csak nehezen talál olyan segítséget, mely őt ebből kivezeti. A "segítség" a drogost sokszor csak átvezeti az anyagozás labirintusából a terápiák útvesztőibe. Ez utóbbi labirintusnak nemcsak a drogos, hanem a segítője is foglya lehet. Nemcsak a drogost, hanem a drogos segítőjét is elutasítják a pszichiátriai osztályról azzal, hogy ott csak elmebetegekkel foglalkoznak, a nevelési tanácsadóból vagy a családsegítőből azzal, hogy ők nem pszichiátriai intézmény, stb. Ezzel együtt a segítőt nem tartják szakembernek, illetve kompetensnek, így szabadulnak meg tőle… Nem tartjuk véletlennek, hogy drogosokkal szerzett tapasztalatainkat a labirintus hasonlat segítségével tudjuk kifejezni, és azt sem, hogy a szakemberekkel és a segítőkkel kapcsolatban ugyanez a kép jelenik meg előttünk. A labirintus ugyanis pszichológiailag nemcsak az útvesztőt, a bolyongást és a tévelygést jelenti, hanem a föld alatti vándorlást, a pokoljárást, az alvilág (a tudattalan) felfedezését, a meghalás és az újjászületés processzusát és rítusát is. A labirintusképnek ezek a vonatkozásai a drogos életének, a drogos és a segítő ("lélekvezető") kapcsolatának már mélyebb sajátosságait mutatják, nem pusztán csak az intézményi útvesztőt, melyben a drogos is, segítője is kereng. A hasonlat tovább alakítva, a mesterséges útakadályoktól és zsákutcáktól, azaz a jelenlegi intézmény- és jogszabályrendszer akadályozó hatásaitól megtisztított labirintus már ténylegesen lelki labirintus lehet. A drogos már nem a társadalomból kirekesztett, veszélyes kórt terjesztő, érinthetetlen pária, hanem szenvedésében megérthető ember. Kínlódásában, kiszolgáltatottságában, függőségében és útkeresésében magunkra ismerhetünk még akkor is, ha mi nem a drogtól függünk és nem a drognak vagyunk kiszolgáltatottak, és életünk fonalát más labirintusban követjük.”
Az olvasóra bízzuk annak eldöntését, hogy a „terápiák útvesztői” hasonlat ma mennyire áll meg Magyarországon. Egy másik, talán vitára ingerlő írás a „Drogfogyasztás és kultúra”, szintén 1992-ből. Ennek olvasása kapcsán sok mai problémára ismerek, pl. a droghasználat kérdésének leegyszerűsítő kriminalizációja és/vagy medikalizációja kapcsán. Itt áttörést jelenthet az Országgyűlés óriási többsége által 2000-ben elfogadott „Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására” című dokumentum, mely – egyebek között - a multidiszciplináris megközelítést célozza, valamint a társadalom különböző, szakértő és nemszakértő csoportjai közötti párbeszédet és együttes cselekvést. Ettől a határozattól és a benne foglaltak végrehajtásától remélni lehet, hogy a probléma társadalmi üggyé válik, szűk szakmai belügy(ek) helyett. A tanulmányok között az egyik pedagógusokkal szerzett tapasztalatainkkal foglalkozik, egy, a pedagógusok számára kidolgozott tréningsorozat kapcsán. A pedagógusok
szerepe az egészségfejlesztésben és a drogprevencióban mára közismert és elfogadott. Az „érzékenyítő”, helyi drogpolitika kialakítását megcélzó tréningsorozatot ma is folytatjuk, kibővítve, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Addiktológiai Tanszéke keretében, már néhány száz pedagógust elérve. Végül, néhány könyvreferátum következik, melyek a Szenvedélybetegségekben, illetve az Addiktológiában jelentek meg.
Marginális ifjúsági szubkultúrák tagjainak drogfogyasztása Tanulmányunkban spontán, marginális ifjúsági csoportosulások, ifjúsági szubkulturák tagjainak drogfogyasztásával (DF) foglalkozunk. Fogalomhasználatunkban a spontán nem egyszerűen a szerveződés és a társválasztás szabadságát jelenti, hanem a (felnőtt) társadalmi intézményrendszertől viszonylag független szerveződési mechanizmust (Boros és Kéri, 1984., Braungart 1984. a, b). Ezzel szemben állnak az intézményi kontroll alatt szerveződő "támogatott" (sponsored) csoportok. A marginális kifejezés pedig azt jelenti, hogy a fiatalok, illetve csoportjaik a (felnőtt) társadalmi intézmény-rendszer normáin, értékein és szerepein kívül helyezkednek el, illetve azokkal gyenge kapcsolatban állnak (Hirschi, 1969, Wehlage, 1983). Mérei szerint "minden szociálpszichológiai tér, minden emberi csoportosulás az integráció foka szerint is tagolódik. Egy kevésbé integrált tartozmány: a perem" (Mérei, 1981, 23. o.). A perem nem homogén, az életvezetési szabálytalanságnak, a kontúrhelyzetnek, a kallódásnak és a devianciának a változatai különíthetők el. Különbség van az integrációtól való "leágazás" és annak "deklarációja" mértékében. Az e változatokhoz tartozó személyeknek különböző lehetősége van az integrációba való visszatérésre. Mérei szempontjait (leágazás, deklaráció) eggyel kell kiegészítenünk, ez pedig a társadalmiintézményi reakció, a minősítő folyamat (Becker, 1963.) Ez jelentősen megszabta, hogy kik kerülnek a marginális spontán csoportokba, és azok története, szerveződése hogyan alakul. Az előzőekben jellemzett csoportosulások körében az intézményi szelekció hatásától mentesen végeztük vizsgálatainkat. Így nagyszámú olyan drogos fiatallal is kapcsolatba léptünk, akik sem kórházba, sem az igazságügy vagy a gyermek- és ifjúságvédelem intézményeibe nem kerültek be. Lehetőségük nyílt a drogfogyasztók, illetve a drogfogyasztás természetes társas közegben történő vizsgálatára. Módszertan Vizsgálataink során spontán, marginális csoportosulások körében részt vevő megfigyelést és félig strukturált szociológiai mélyinterjúkat készítettünk. A félig strukturált szociológiai mélyinterjúk a családi körülmények, életút és csoportba kerülés, illetve csoporttevékenységek témaköreit ölelték fel. Az interjúk - néhány kivételtől
eltekintve, lásd később - intézményeken kívül, a szorosabb értelemben vett "terepen" készültek. Az interjúkészítés meleg, empátiás légkörben történt. E légkör kedvezett az intim életesemények, társadalmi elítélés alá eső cselekmények elmondásának, de kemény adatok nyerésére csak kevéssé volt alkalmas. Célunk az volt, hogy az alanyok egy-egy kérdésre minél többet szabadon beszéljenek. Interjúalanyaink majd mindegyike bevonható volt ilyen exploratív beszélgetésbe, de ezután a kemény adatokat már nehéz volt megkérdezni. Összesen alig néhány fiatal utasította vissza az interjúzást. Az interjúkat képzett személyek készítették. Néhány kivételtől eltekintve az interjúkat magnóra vettük és vagy a teljes anyagot legépeltettük, vagy csak bő tartalmi kivonatok készültek a kazettáról. Az adatokat az interútervhez illeszkedő szempontrendszer segítségével gyüjtöttük ki, majd kódoltuk. Az adatokat az MTA Pszichológiai Intézetében számítógéppel összesítettük. Az 1980-85 vizsgálat helyszínei, illetve a tanulmányozott csoportok: A "helyszín" és a "csoport" sok esetben megegyezik egymással (pl. Z. tér és Z. téri csoportosulás), más esetekben azonban nem. Ilyen pl. az ábrahámhegyi kutatóbázis helyszíne, ahol több csoportosulás tagja is megfordult (lásd a 6., 12., 13., 14. pontokat). 1. Z. tér: itt 1980-ban készítettünk interjúkat. Később a téri aluljárós csoportosulás néhány tagja egy Csöves Klubba került, illetve lakóközösséget alkotott, ahol a későbbiekben szintén végeztünk vizsgálatokat. E ponthoz 58 interjú készült. Az itt említett csoportosulásról, illetve klubról leírás olvasható. Rácz és mtsai. 1981., Rácz, 1985., Rácz, 1986., Horváth, 1985. 2. A d.-i utcasarki társadalom és klub tagjaival 1982-ben készültek interjúk (14 interjú). A klubról leírás olvasható. Rácz, 1986. 3. A tatabányai "csövesek" és az ottani Csöves Klub tagjaival 1982-ben és 1985-ben készültek interjúk (17 interjú). A klubról leírás olvasható. Gerevich és mtsai, 1982., Rácz, 1986. 4. Veszprémi narkósok és egy ottani klub tagjai. A 4 interjú 1983-ban készült, a klubról leírás olvasható. Gyenge, 1983., Rácz, 1986. 5. Egy budapesti lakótelepi művelődési ház előterében, illetve a környező lakótelepen találkozó fiatalok, akik többsége magát punknak vallotta (11 interjú). 6. Más budapesti punkok - többségük egy, Budapest punk-életében központi szerepű, laza csoportosulásnak (egy-kétszáz fős) volt tagja (29 interjú).
7. Két vidéki város punk fiataljai, akikkel 1983-ban, illetve 1985-ben készültek interjúk (20 interjú). 8. Egy budapesti divatos diszkóban 1984-ben készült interjú (5 interjú). 9. Olyan állami gondozott vagy a rendőrség által "átmeneti szállásra" bevitt fiatalok, akik valamilyen "csöves" csoportosuláshoz tartozónak mondták magukat, narkóztak, illetve megszöktek és csavarogtak. Az interjúk 1982., 1983-ban készültek (13 interjú). 10. Olyan vidéki, városi diák-fiatalok, akik "csöves" csoportosuláshoz tartozónak vallották magukat. Ezek 1983-ban készült interjúk (összesen 11). 11. Egy vallási közösség tagjaival készült interjúk közül azokét használtuk fel, akik megtérésük előtt "hippi", "csöves" csoportosuláshoz tartoztak, csavarogtak, narkóztak. Az interjúk 1984-85-ben készültek (6 interjú). 12. Egy budapesti, belvárosi laza csoportosulás tagjai vagy kisebb belvárosi csoportok tagjai, illetve olyan személyek, akik idejük túlnyomó többségét a Felszabadulás téren töltötték, ha szorosabban nem is kapcsolódtak az egyik előző csoportosulás baráti-haveri köréhez sem. 1984-ben készült interjúk (12 interjú). E körről leírás olvasható: Rácz, 1985. 13. Külvárosi teres, illetve volt teres, jelenleg egy lakótelepi vendéglő körül csoportosuló drogos fiatalok. Az interjúk 1984-ben készültek (9 interjú). 14. Az országban sok helyen készült interjúk tartoznak ebbe a csoportba. Az interúk rockkoncertekre látogató, csavargó, csövező fiatalokkal készültek, akik jellegzetes csoportokba nem voltak máshova bevonhatók. Az interjúk 1981-84 között készültek (összesen 11 interjú). 15. "Narkósnak" soroltunk be minden olyan fiatalt, akik narkóztak, de már lényegében elvesztették baráti-haveri körüket és egyetlen csoportosuláshoz sem tartoztak. Kórházról kórházra jártak vagy magányosan otthon éltek esetleg a városban csavarogtak. Néhány interjú kórházban, detoxikálóban készült, a többi lakáson. Az interjúk 1981-85 között készültek (14 interjú). Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a fent említett kivételektől (nevelőintézet, középiskola, detoxikáló, elmeosztály) eltekintve az interjúk nem intézményekben, nem intézményi közegben készültek. Ebbe beleértjük a különböző "csöves", "narkós" stb. klubokat is, mert ezek fiataljait - formális tagságról nem lehet beszélni - sem az intézményrendszeren keresztül közelítettük meg. Az interjúk többsége egy alkalmi interjúzó helyen, a szabad ég alatt, presszóban, de többnyire lakásban készült.
A továbbiakban a könnyebb kezelhetőség érdekében a fenti 15 csoportot 4 csoporttá vontuk össze. Az összevonáshoz nem a helyszínt hanem a csoportot tekintettük döntőnek. Így a következő interjúalany-csoportokat kaptuk. 1. Csövesek (Z. tériek, rock-koncertre járók és az országban csavargók közül: 1., 14. pont), összesen 60 interjú. 2. Egyéb csövesek, éspedig csöves klubok, azok peremtagjai és utcasarki társadalmak fiataljai (2., 3., 4. pontok és az 1. pontból is), összesen 37 interjú. 3.Punkok (5., 6., 7. pontbjól), összesen 60 interjú. 4. Egyéb marginális csoportok fiataljai, összesen 77 interjú. A későbbiekben négy csoport közül a "csövesekkel" és a "punkokkal" fogunk majd részletesebben foglalkozni. A következőkben a fiatalokat drogfogyasztási szokásaik szerint különítettük el. Így a következő típusokat határoltuk el: sohasem drogos (ND), kipróbáló, aki 1-2-szer próbálta ki a drogokat (KP), alkalmi (AD), és rendszeres drogos (RD). Utóbbi naponta-kétnaponta használta a drogokat (nemcsak dependens, kényszeres használók kerültek ebbe a csoportba). 11 megkérdezett személy drogfogyasztásáról nincs biztos adatunk (NA). A továbbiakban ezeket néha két nagy csoportba vonjuk össze. Ezek: a nem-drogosok (ND + KP) és a drogosok (AD + RD). A nem drogosok száma 107, a drogosoké 116. Mivel e két szám közel egyforma, az elemzésben sokszor az abszolút számokat (tehát a személyek számát) hasonlítjuk össze és eltekintünk a százalékoktól. Eredmények Interjúalanyaink családi körülményei: A drogos fiatalok közül többen születtek Budapesten, illetve élnek jelenleg is ott (1. és 2. táblázat). A fiatalok születési helye
1. tábla
Születési hely
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
Budapest
30
19
21
49
(7)
126
nagyváros
19
3
8
11
(2)
43
falu, 19
8
5
14
(-)
46
kisváros, tanya nincs adat
5
4
2
6
(2)
19
Összesen:
73
34
36
80
(11)
234
A fiatalok jelenlegi lakóhelye
2. tábla
Lakóhely
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
Budapest
32
21
27
63
(9)
152
nagyváros
23
4
4
8
(1)
40
kisváros,
16
9
5
7
(-)
37
nincs adat
2
-
-
2
(1)
5
Összesen
73
34
36
80
(11)
234
falu, tanya
A 3. táblázat adatai szerint a drogos és a nem-drogos fiatalok azonos aránya nevelkedett olyan családban, ahol két szülő élt együtt (illetve szülő + nevelőszülő). A rendszeres drogfogyasztókra az állami gondozásban töltött hosszabb-rövidebb életszakasz jellemző. (Az egyszülős családban való felnövekedés a ND és az alkalmi drogos csoportra jellemző). A fiatalok nevelkedése
3. tábla
Nevelkedés
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
családban nevelkedettek
42
20
19
49
(8)
138
egyik szülő
14
6
10
5
(2)
37
ebből: anya
(11)
(4)
(8)
(5)
(2)
(30)
(3)
(2)
(2)
(-)
(-)
(7)
apa
szülő és egyéb rokon
7
2
2
6
(-)
17
szülő és állami gondozás
10
6
5
20
(1)
42
ebből csak állami gondozás
(2)
(2)
(-)
(5)
(-)
(9)
Összesen:
73
34
36
80
(11)
234
A fiatalok nevelkedésére jellemző többi adatot a 4. táblázat mutatja. A csoportok között a válás szempontjából nincs különbség, a rendszeres drogosoknál az apa halála gyakrabban fordul elő, és a 6 év alatti szülővesztés pedig a drogot nem fogyasztókra jellemző. Kiegészítő adatok a nevelkedés jellemzőihez
4 tábla
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
válás
36
16
19
37
(5)
113
nincs adat
1
2
-
3
(1)
7
anya halála
2
1
-
4
(-)
7
apa halála
3
5
2
9
(2)
21
nincs adat
-
-
1
-
(1)
2
6
3
19
(4)
53
6
év
alatti 21
szülővesztés nincs adat
3
2
4
9
(1)
21
Összesen:
73
34
36
80
(11)
234
Az 5. táblázat adataihoz a FEOR-kategóriáit használtuk fel, több összevonást alkalmaztunk. A tábla az apák foglalkozását mutatja. A két drogos csoportban magasabb a szakértelmiségi + ügyviteli alkalmazott + alsó- és középfokú szakember foglalkozású apák aránya. A drogot nem fogyasztó két csoportban a munkás származású apák nagyobb arányban fordulnak elő. Az apák foglalkozása
5. tábla
Foglalkozás
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
vezető-irányító+felsőfokú
5
4
1
6
(1)
17
szakember szakértelmiségi+közép-
12
3
10
21
(5)
51
26
16
16
21
(-)
62
betanított+segédmunkás
10
1
2
7
(2)
22
egyéb
4
2
3
2
(-)
11
nyugdíjas+leszázalékolt
7
4
3
7
(1)
22
nem ismeri
1
-
1
2
(-)
4
ninvs adat
8
4
-
13
(2)
27
összesen:
73
34
36
80
(11)
234
alsófokú
szakember+
ügyviteli alkalmazott közvetlen termelésirányító +szakmunkás
Az anyák foglalkozásának eloszlása (6. táblázat) az apákéhoz hasonlít: a két drogfogyasztó csoportban az értelmiségi, ügyviteli alkalmazott anyák, de a szakmunkás foglalkozásúak is magasabb arányban fordulnak elő, a segédmunkások száma pedig kevesebb. A családi "devianciák", beilleszkedést megnehezítő problémák (7. táblázat) a drogosok 2 csoportjában magasabb arányban fordultak elő, mint a nem-drogosok csoportjaiban (69, illetve 59%). A "devianciák" halmozódása a drogosok között valamelyest nagyobb, a nemdrogosok csoportjaihoz viszonyítva (26, illetve 22%). A drogos csoportokban az alkoholizálás, narkózás, szuicidium, disszidálás fordult elő
Az anyák foglalkozása
6. tábla
Foglalkozás
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
értelmiségi+közép- és
16
3
8
15
(4)
46
ügyviteli alkalmazott
11
5
12
19
(1)
48
szakmunkás
10
5
10
11
(-)
37
alsófokú szakember
segéd- és betanított
13
8
2
9
(3)
35
egyéb
1
-
-
-
(-)
1
nyugdíjas+leszázalé-
11
8
4
12
(2)
37
nem ismeri
-
-
-
2
(-)
2
nincs adat
11
4
-
12
(1)
28
Összesen:
73
34
36
80
(11)
234
munkás
kolt+htb.
Családi "devianciák" Egy személy családja több kategóriában is előfordulhat
7. táblázat
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
alkoholizálás
20
11
12
31
(2)
76
narkózás
-
-
-
4
(-)
4
szuicidium
3
4
5
7
(-)
19
ideg-elmebeteg
4
6
1
8
(-)
19
súlyos szomatikus 6
1
2
2
(1)
12
Családi "devianciák"
bet. börtön
6
1
1
2
(2)
18
nincs "dev-" a
23
10
8
22
(5)
68
disszidálás
2
1
5
9
(1)
18
nincs adat
19
7
7
13
(1)
47
családban
Családi "devianciák"
7/a. tábla
Halmozódás
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
Egyféle deviancia
20
10
14
27
(4)
75
Két vagy többféle
11
7
7
18
(1)
44
nagyobb számban, míg a nem-drogos csoportokban a súlyos szomatikus betegség és a börtön. A rendszeres drogfogyasztók családjában a narkózás és az ideg-elmebetegség fordult elő gyakrabban, mint a többi 3 csoportban. A 8. táblázat a családokban uralkodó nevelési légkört mutatja, több bontásban. A rendszeresen drogfogyasztókra a hideg-elhanyagoló (de különösen a hideg) légkör a jellemző. Ezzel szemben az alkalmanként drogozókra a meleg-korlátozó légkör jellemző. A drogot egyáltalán nem fogyasztó csoportra a meleg-engedékeny légkör a jellemző a többivel összehasonlítva. Nevelési légkör a családban
8. tábla
Nevelési légkör
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
elhanyagoló, hideg-
15
8
8
42
(4)
77
meleg-korlátozó
12
3
12
5
(2)
34
hideg-korlátozó
21
8
7
18
(2)
56
meleg-engedékeny
18
9
8
9
(2)
46
brutális
3
1
-
3
(-)
7
nincs adat
4
5
1
3
(1)
14
összesen:
73
34
36
80
(11)
234
engedékeny
Az adatok alapján tehát a kétféle drogos csoport között is különbség van, a rendszeresen fogyasztók jelentősen eltérnek a kevesebbet fogyasztóktól. Az interjúalanyok egyéni jellemzői, az életutak néhány tulajdonsága: Az életkor előrehaladtával a drogosok, azon belül is a rendszeres drogfogyasztók aránya nő, a drogot nem
is próbáltaké pedig csökken. Az alkalmi fogyasztók számának maximuma 18-20 éves kor között van (9. táblázat). A fiatalok életkori megoszlása
9. tábla
Életkor
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
-17
37
12
9
23
(3)
84
18-20
30
12
19
25
(4)
90
21-
6
10
8
32
(4)
60
ebből 27-
(1)
(2)
(2)
(6)
(1)
(12)
összesen:
73
34
36
80
(11)
234
A nemek megoszlása az egyes csoportok között lényegében nem különbözik (10. táblázat). A fiatalok nemek szerinti megoszlása
10. tábla
Nem
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
Fiú
56
30
29
64
(10)
189
Leány
17
4
7
16
(1)
45
Összesen:
73
34
36
80
(11)
234
A lakás minősége alapján főként a rendszeres drogosok térnek el a többiektől: nagyobb arányban csöveznek, mint a többiek, beleértve az alkalmiakat is (11. táblázat). A fiatalok lakásminősége
11. tábla
Lakásminőség
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
otthon, szülőknél, v. ro-
53
23
20
37
(7)
140
5
2
5
7
(-)
19
konoknál saját lakás vagy élettársnál
albérlet, munkásszállás
10
-
2
11
(3)
26
5
9
9
22
(1)
46
kideríthetetlen
-
-
-
3
(-)
3
Összesen:
73
34
36
80
(11)
234
vagy nevelőotthon alkalmi vagy rendszeres csövezés
A fiatalok foglalkozása tekintetében a rendszeresen narkózók élesen elütnek a többiektől: körükben magasabb a nem dolgozók és a kvalifikálatlan munkát végzők aránya: a drogot egyáltalán nem fogyasztók körében pedig több iskolással találkozunk. Az alkalmi drogosok körében is kevesebben voltak az iskolába járók (12. táblázat). A fiatalok foglalkozása
12. tábla
Foglalkozása
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
szellemi foglalkozás
2
3
3
5
(1)
14
szakmunkás
8
6
6
10
(1)
31
segéd- és betaní-
15
5
8
22
(2)
52
egyéb
-
-
-
1
(1)
2
leszázalékolt
1
-
-
4
(-)
5
iskolába jár
38
12
9
13
(4)
76
nem dolgozik
4
7
8
22
(2)
43
kideríthetelen
5
1
2
3
(-)
11
Összesen:
73
34
36
80
(11)
234
tott munkás
A rendszeresen drogozók között van a legtöbb leszázalékolt is. Megyjegyezzük, hogy az alkalmi munkát végzők is legnagyobb arányban a rendszeres drogozók csoportjában fordultak elő (8 fő), míg a másik három csoportban csak 2-2 fő volt.
A fiatalok iskolai végzettségét tekintve a drogos csoportokra - különösen a rendszeres fogyasztókra - a több félbehagyott középfokú iskola jellemző, illetve kisebb mértékben a magasabb szakközépiskolai, gimnáziumi arány. A rendszeres drogozók között különösen a szakmunkásképző félbehagyása feltűnően gyakori (13. táblázat). A fiatalok iskolai végzettsége
13. tábla
Iskolai végzettség
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
8 általános (és plusz-
44
13
15
33
(5)
110
szakmunkásképző
11
6
5
9
(-)
31
szakközépiskola
2
2
2
7
(2)
15
gimnázium
7
3
2
10
(2)
24
félbehagyott középfokú
(3)
(1)
(2)
(12)
(1)
(19)
szakközép
(4)
(1)
(2)
(4)
(-)
(11)
gimnázium
(-)
(2)
(5)
(1)
(-)
(8)
főiskola, egyetem, ill.
1
3
3
3
(1)
11
nincs adat
1
3
-
1
(-)
5
Összesen:
73
34
36
80
(11)
234
tanfolyam
iskola, ebből szakmunkásképző
félbehagyott felsőokt.-i intézmény
A továbbiakban interjúalanyaink néhány "deviáns" mgatartásformáját tekintjük át. A rendszeres drogfogyasztók körében magas az "antiszociális" cselekmény miatti büntetés: 34% kapott (börtön, rendőrhatósági figyelmeztetés és -felügyelet, stb.) büntetést (14. táblázat). A fiatalok antiszocialitása
ND
14. tábla
KP
AD
RD
NA
Összesen:
antiszocialitás
8
7
8
27
(3)
53
hiányzó adat
-
-
1
1
(-)
2
az összes személy
73
34
36
80
(11)
234
miatti büntetés
A fiatalok által alkalmazott drogozási formák abban különböznek, hogy a rendszeres drogosoknál a szipózás és a szipó + gyógyszerkombináció használata magasabb arányú az alkalmi fogyasztókhoz viszonyítva. A "fű" (marihuana) az alkalmiakra jellemzőbb (15. táblázat). Drogozási formák
15. tábla
Droghasználat
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
szipu
-
9
5
15
(-)
29
gyógyszerek
-
12
35
35
(1)
64
szipu+gyógy-
-
7
5
18
(1)
30
-
-
1
2
(-)
3
fű
-
3
8
6
(-)
17
nincs adat
-
1
-
-
(7)
8
az összes
73
34
36
80
(11)
234
szerek intravénás alkalmazás
személy
A fiatalok alkoholfogyasztását tekintve a legtöbb rendszeres alkoholfogyasztóval a rendszeres drogosok körében találkoztunk. A két drogos csoportban a rendszeres alkoholfogyasztók aránya 58%, a két nem-drogos csoportban pedig 31% volt. A kipróbálók körében jóval magasabb (50%) volt a rendszeres alkoholfogyasztók száma, mint a ND csoportban (21%) (16. táblázat). A fiatalok ivási szokásai
16. tábla
Ivási szokások
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
alkalomszerűen
20
6
11
7
(3)
47
rendszeresen
15
17
18
48
(4)
102
nincs adat
3
-
-
3
(4)
10
az összes interjú-
73
34
36
80
(11)
234
alany
A fiatalok pszichés problémáit mutatja a 17. táblázat. A szuicidkísérletek, kórházi kezelések számát tekintve a rendszeresen drogozók vezetnek. Ugyanez érvényes szubjektívebb kategóriánkra, a "súlyosabb pszichés problémára" is (ennek részletes elemzését egyelőre nem végeztük el). Az alkalmi fogyasztók közt is ez utóbbi kategória a leggyakoribb. A kipróbálók szuicidkísérleteik magas számával emelkednek ki. A drogfogyasztó fiatalok, közülük is a rendszeresen drogozók körében a "deviáns" magatartás-formák sokszor halmozottan fordulnak elő. A fiatalok pszichés problémái Egy személy több kategóriában is előfordulhat!
17. tábla
Pszichés problémák
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
szuicidkísérlet
5
6
4
22
(2)
39
kórházi kezelés
4
3
1
28
(1)
37
súlyos pszichés
13
1
17
28
(1)
60
nincs adat
26
12
8
8
(4)
58
az összes interjú-
73
34
36
80
(11)
234
4
1
3
22
(1)
31
zavarok
alany egy személy több kategóriában való előfordulása
Interjúalanyaink személyes jellemzői között kell megemlítenünk jövőképüket. Az interjúkban ezt a kérdést különös hangsúllyal kezeltük, de ehelyütt csak vázlatos ismertetés adható, inkább csak az érzelmi előjeleket (optimista-pesszimista) tekintjük át. A két drogos csoport tagjai 48%-ban (51 fő) pesszimisták saját vagy a társadalom sorsával kapcsolatban. Ugyanez a másik két csoportban 36% (36 fő). A drogosok különösen a társadalom sorsával kapcsolatban pesszimisták (a két drogos csoportban: 19 fő, a két nem-drogos csoportban: 9 fő), illetve hangsúlyozzák hogy "nincs jövő", (11 drogos, 3 nem-drogos). A saját sorssal kapcsolatos pesszimizmus a csoportok között nem különbözik (10 drogos, 9 nem-drogos). Némileg a jövőképhez kapcsolódhat a nyugatra távozás tervezése is. Főként a disszidálás került ebbe a kategóriába, de sokan csak hosszabb időre akartak Nyugatra mennni. Ebben is a drogosok (és különösen a rendszeres fogyasztók) vezetnek: 29% (27 fő), a nem-drogosok között pedig 18% (12 fő). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy sok megkérdezettről nem volt erre vonatkozó adat. A csoportosulásokba kerülés útja: A következő részben interjúalanyunknak azt az útját mutatjuk be, amelyen keresztül különböző jellegű kortárs csoportokba, szubkulturális társulásokba kerültek. Először azt nézzük meg, hogy az ilyen csoportosulásokba való csatlakozás hogyan történt. A drogosok - különösen az alkalmiak - inkább egyedül kerültek az érintett szubkultúrákba, a kipróbálók pedig társaikkal (18. táblázat). A fiatalok szubkulturális csoportokba kerülése Csoportokba kerülé-
18. tábla
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
társakkal
29
19
6
32
(6)
92
egyedül
27
10
26
34
(4)
101
nem kategorizálható
17
5
4
14
(1)
41
sük módja
vagy hiányzó adat A csoportosulásokba, a társadalom peremére kerülés sajátos útjait jelentik az otthonról való szökés (a két drogos csoportban 18 fő, a másik kettőben: 9 fő); a vidékről hirtelen, talajtalanul a városba kerülés (14, illetve 9 fő) az idősebb fiatalok erőteljes hatása (32, illetve 18 fő); a 12
éves kor előtti csavargás, jellegzetes kortárscsoport tagság (25, illetve 14 fő), a vidékről való nem hirtelen felkerülés (költözés, iskolaváltás) (13, illetve 5 fő). A sodródás oka gyakran a drogozás, ivás, csövezés, kisebb szabálysértések elkövetése volt, de előfordulhatott a kortárscsoportok "egyszerű" váltogatásában is (48, illetve 34 esetben). Fenti tényezők általában a rendszeres drogosok között magasabb arányban fordultak elő. A fiatalok által a leginkább hangoztatott csoportba kerülést előidéző motívum a közösségkeresés volt (a drogos és nem-drogos csoportok között egyenlő arányban: 76, illetve 74 esetben). Megpróbáltuk körülhatárolni a kulturálisan tartalmas, önkifejező programok iránti vágy megnyilvánulásait, ez a drogosok között volt erősebb (35 esetben, a nem fogyasztóknál pedig 28 főnél). Elkülönítettünk egy olyan vágycsoportot is, mely csak az érzéki kielégülésre - szexualitás, agresszió kiélés, ivás, drogozás - irányult, tehát a "hedonisztikus" vágyakat. Ez a drogosok körében volt magasabb (50 fő a 34-hez), különösen a rendszeres drogosoknál. Végül a fiatalok azonosság-keresését is igyekeztünk megragadni, azt a folyamatot, melyben egyéni és vagy csoport-idenitásukat próbálják kialakítani. Az identitás-keresés verbálisan és explicite is többé-kevésbé kifejezett megnyilvánulásait vettük ennél a kategóriánál figyelembe. Mind a két drogos csoportban magas aránnyal találkoztunk (összesen 50 személynél, 44%-nál), míg a nem-drogos csoportokban ez a szám 27% (27 fő) volt. Megjegyezzük még, hogy egy személy a fenti kategóriák közül többen is előfordulhatott. A drogos fiatalok közül 35 személynél a csoportosulás materiális életkeretéül is szolgált, azaz ellátta őket szállással, étellel, droggal, pénzzel vagy munkalehetőséggel. Nem-drogosok között 18 ilyen fiatal volt. Arányuk különösen a rendszeresen drogozók körében volt magas (36%, 28 fő). A fiatalok életében a csoportosulások további szerepére utal az, hogy tagjaik milyen helyet foglalnak el. Az interjúkban kibontatkozó csoportkép alapján durván becsülni lehetett, hogy alanyunk inkább centrális vagy inkább perifériás helyet foglal el. Ugyanígy azt is becsülni tudtuk, hogy alanyunk hosszabb ideje, rendszeresen részt vesz a csoport tervékenységében, annak stabil tagja vagy pedig csapódó (aki alkalomszerűen vagy akár véletlenül került a csoportosulás holdudvarába).
A csoportbeli helyzetüket tekintve a rendszeres fogyasztók különülnek el a többiektől, körükben a perifériás helyzet a gyakoribb (48 fő). Kortárscsoportjukat tekintve a két drogos csoportból 51 fő centrális helyzetű (a nem fogyasztók közül pedig 37 személy). Az arány az alkalmi fogyasztók között (21 fő) a legmagasabb. A stabil - csapódódimenzió mentén a drogosok a stabil póluson helyezkednek el (69 fő), bár a nem fogyasztók közül is többen stabilak, mint csapódók (48 fő a 41-hez), (csapódó drogos pedig 36 fő volt). A következőkben azt nézzük meg, hogy a fiatalok milyen utat jártak be a csoportosulások között. Először azt tekintsük át, hogy milyen szubkultúrákba sorolhatók a vizsgált fiatalok. A drogosok
inkább
"csövesek",
illetve
"egyéb
marginálisok"
voltak
(19.
táblázat).
Megjegyezzük, hogy a 19. táblázatban szereplő csoportkialakítások önkényesek, több megfigyelési csoport összevonásából származnak! A fiatalok szubkulturális csoportokba sorolása
19.tábla
Csoportok
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
"csöves"
13
12
11
22
(2)
60
"egyéb csöves"
19
8
3
7
(-)
37
"punk"
20
6
13
17
(4)
60
"egyéb marginális"
21
8
9
34
(5)
77
Összesen:
73
34
36
80
(11)
234
A továbbiakban már nem a mi csoportosításunkat használtuk fel, hanem a fiatalok saját önmeghatározását - ha volt ilyen. Ha nem, akkor csoporttársaira adott meghatározását, vagy a környezet - akár előítélettel is kiegészített - meghatározását (de amit szintén az interjúalany mondott el) fogadtuk el. Adataink szerint a rendszeres drogosok leginkább a "csöves csavargó - teres" hármas valamelyikeként határozzák meg magukat. Ezt követi a "punk" meghatározás, arányában ez az alkalmiaknál a legmagasabb. Kiemeljük még, hogy a fenti meghatározásokat sokan, különösen a drogot nem próbálók mellőzik (20 táblázat).
A fiatalok csoporttipusai Saját önmeghatározásuk szerint
20. tábla
Csoporttípus
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
csöves-csavargó-
17
9
7
31
(2)
66
punk
15
6
13
19
(3)
56
"más", "üldözött"
4
8
5
6
(2)
25
egyéb
10
1
5
17
(1)
36
átlagos
22
5
4
6
(3)
40
értékelhetetlen
5
3
2
1
(-)
11
Összesen:
73
34
36
80
(11)
234
teres
A 21. táblázathoz a korábbi csoportokat nem szubkultúra terminusokban határoztuk meg, hanem a találkozási helyük, az ismeretségük jellege szerint: lakóhelyi, iskolai, koncert, aluljárós. A drogosoknál, közöttük is különösen a rendszeres fogyasztóknál az erxtenzívebb, anonímabb, felszínesebb ismerkedési lehetőséget nyújtó koncerten, aluljáróban történt a csoportokhoz való csatlakozás.
A fiatalok korábbi csoportjainak jellege Korábbi csoportok
ND
21. tábla
KP
AD
RD
NA
Összesen
9
7
22
(1)
65
jellege lakóhely(+egyéb, pl. 26 koncert) iskola
13
6
3
5
(5)
32
aluljáró(+egyéb)
7
5
10
29
(1)
52
koncert
3
3
4
14
(1)
25
egyéb (pl. az or-
-
-
-
2
(1)
3
21
9
9
7
(2)
48
73
34
36
80
(11)
234
szágban való csavargás, narkózás nem volt korábbi csoportja, v. nincs adat Összesen:
A fiatalok csoportosulások között megtett útját több szempont szerint is összegeztük. Így a periféria-centrum irányában, illetve a kisebb csoportokhoz, mint végső csoporthoz való csatlakozás szempontjából. A 22. táblázat adatai alapján megállapíthatjuk, hogy a drogosokra a mozgás, a sodródás jellemző. A perifériáról a centrumba "mozognak", de ha a periférián vagy a centrumban kerültek csoportjukhoz, és ott is maradtak ebben a vonatkozásban, sokan akkor is továbblépnek kisebb csoportok felé. A kisebb csoporthoz való tartozás, mint a csoportkarrier vége, szintén a drogosokra jellemző (és legkevésbé a drogot nem is próbálókra).
A fiatalok csoportváltozásai
22. tábla
Csoportváltozás
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
periféria
29
4
7
16
(-)
56
periféria-centrum
6
5
3
23
(2)
39
centrum
10
7
12
21
(1)
51
út vége a kisebb
10
7
12
25
(2)
56
9
6
3
4
(6)
28
csoport nincs adat
A csoportosulások jellemzői: A következő részben az egyes interjúkból néhány, a csoportosulásokra jellemző adatot emeltünk ki. Megkíséreljük rekonstruálni, hogy az egyes csoportosulásokat mi tartja össze, mi a bekerülés feltétele, a csoport tagjai milyen társadalomképet vallanak, és a csoportnak milyen "kristályosodási pontjai" vannak. A csoportosulások összetartó erejének felvázolásakor a következőket vettük figyelembe: 1. a szerzevődéshez
szükséges
külsődlegestényezőket
(p. találkozóhely, szabadidőeltöltés
hasonlósága), 2. a tagok közös, aktív tevékenysége, 3. közös életformaelemek (pl. közös csövezés, narkózás), 4. klubhoz tratzó szerződési és tevékenységformák, 5. ideologikus tényezők, pl. közös ön- és csoportmeghatározások, társadalomkép (23. táblázat).
A csoportosulások összetartó ereje
23. tábla
Összetartó erő
ND
KP
AD
RD
NA
Összesen
hasonló
7
4
5
22
(-)
38
22
11
8
18
(3)
62
életforma
7
3
2
19
(1)
32
életforma+hason-
2
-
6
1
(1)
36
12
6
8
8
(1)
36
15
3
3
6
(2)
29
önmeghatározás+tá rsadalomkép szabadidő-eltöltés, találkozóhelyeken való együttlét
ló társ.kép közös tevékenység (+egyéb) klub-+egyéb
A drogosokra, főként a rendszeres fogyasztókra az ideologikus elemek és az életforma hasonlósága jellemző, míg a drogot nem fogyasztókra pedig a külsődleges vonások és a klubhoz kapcsolódó tevékenység. A csoportosulásokra való bekerülés feltételiből az életforma fontosságát emeljük ki, ez volt a leggyakoribb (76 főnél) említésre méltó adat. Aránya a rendszeres drogosoknál volt a legnagyobb (34 főnél). A csoportosulások érték- és normakészletéből megkíséreltünk néhány központi helyzetű értéket megragadni, mely közül a többi elhelyezkedik, szerveződik, mely köré a több "kikiristályosodik". Ennél Miller (1958) "focal concern" meghatározását használtuk fel. A vizsgálataink során alkalmazott pontokat a későbbiekben összevontuk a következőkbe: 1. közösségi témák, 2. agresszió-férfias témák, 3. közös kreativitás (p. zenekar), 4. drogtéma.
A közösségtémák a nem-drogos csoportoknál voltak gyakoribban (43 fő, a drogos 28 főhöz), az agresszió-férfias témák a drogosoknál 21 főnél), a drogtémák pedig természetesen csak a drogosoknál (25 főnél) fordultak elő. A következő adatsor a fiatalok, illetve csoportjaik társadalomképére vonatkozik. az adatok semmi mást nem jelentenek, csak annak a benyomásunknak az ellenőrzését, hogy a fiatalok ha egyáltalán megfogalmazzák társadalomképüket - maguk körül valamilyen társadalmi csoport vagy réteg hatalmát érzékelik, és ettől valahogyan meg akarnak szabadulni. A szűkebb csoport által gyakorolt hatalmat több drogos fogalmazza meg, mint nem-drogos (26 drogos, 16 nem-drogos). Ennek felszámolásaként felmerül a szabadság, egyenlőség szükségessége drogosoknál kifejezetten (11 drogos, 6 nem-drogos), az anarchia szükségessé (9 drogos, 6 nem-drogos), és adiktatúra (pl. fasizmus) szükségessé - főként drogosoknál (7 drogos, egy nem-drogos). A nem-drogosokra jellemző még az elégedettség is (12 nem-drogos, 7 drogos). A nem-drogosok közül több fiatalt e kérdés nem érdekelt vagy távol tartják magukat e problémától (32 nem-drogos, 13 drogos). Összevont mutatók: a következőkben három összevont mutatót alakítottunk ki. A "marginális" szűkített mutató összegezte a csövezésnek, a foglalkozásnélküliségnek, kvalifikálatlan munkakörben végzett munkának, illetve a csoportosulásnak materiális életkeretet adó jellemvonásait, a bővített mutató pedig ezeken kívül a félbehagyott iskolát és aluljáróban, illetve koncerteken történő csoportválasztást. A "deviancia" mutató az antiszocialitást, a rendszeres alkoholfogyasztást, öngyilkossági kísérletet és a pszichés rendellenesség miatti kórházi kezelést összegezte. A szubkultúrális csoportokba való "involválódás" pedig azt jelentette, hogy a megkérdezett csoportosulásokba való bekerülés feltételeként, illetve a csoportosulás összetartó erejeként a közös önmeghatározást vagy az életforma, társadalomkép, hasonlóságát jelölte meg (és nem a közös szabadidőeltöltést, találkozóhelyeken való együttlétet). Bővített formájában ez még az öndefiníció meglétével is kiegészült. A mutatókat kétféleképpen állapítottuk meg. Egyik esetben - ekkor az egyes jellemzőket "bévített" formában vettük figyelembe - a jellemzőket összegeztük és az egy főre eső arányt állapítottuk meg (24. táblázat). Itt tehát nem vettük figyelembe, hogy egy személy több jellemzőben is pozitív értéket ad. A másik esetben - egy egyben a "szűkített" alkalmazás is
volt - ha egy személy 2 vagy több jellemzővel is rendelkezett, külön feltüntettük és ennek megfelelő súlyozással szerepeltettük (az együttjáró előfordulások számát a megfelelő számmal - 2, 3, 4-gyel beszoroztuk). Egy főre jutó marginalitás, deviancia és involváció (Egy személy több értékes is felvehet!)
ND
KP
24. tábla
AD
RD
átlag az összesnél
"Marginalitás"
0,68
1,24
1,53
1,93
1,35
"Deviancia"
0,44
0,97
0,86
1,56
0,99
"Involváció"
1,05
1,44
1,83
2,09
1,63
Ebben az esetben is az egy főre jutó arányt állapítottuk meg (25 táblázat). Egy főre jutó marginalitás, deviancia és involváció (súlyozásssal)
ND
25. tábla
KP
AD
RD
átlag az összesnél
"Marginalitás"
0,45
0,85
0,81
1,06
0,76
"Deviancia"
0,49
0,97
0,83
1,45
0,96
"Involváció"
0,45
0,50
0,77
0,91
0,68
A mutatók alapján megállapítható, hogy legkifejezettebb mértékben a rendszeres drogosok térnek el a többi csoporttól. Közöttük a leggyakoribb a marginalitás, a deviancia és az involváció. Az eltérés a "deviancia" mutatóban a legkifejezettebb. A nem-drogosoktól akipróbálókon keresztül az alkalmi drogosokig azonban nem "rosszabbodik" minden mutató egyformán. A drogot sohasem próbálók csoportmutatói azonban minden esetben a legkedvezőbbek.
A következőkben a rendszeres drogfogyasztók csoportjából kiemeltük a "csöves" és a "punk" szubkultúrákba tartozó intejúalanyokat és összehasonlítottuk az összevont mutatók alapján (26. táblázat). "Csöves" és "punk" rendszeres drogfogyasztók összevont mutatói (súlyozott értékek)
26. tábla "Csövesek" (21 fő)
"Punkok" (17 fő)
"marginalitás"
1,81
0,82
"Deviancia"
2,33
2,65
"Involváció"
0,48
1,18
A "deviancia" mutatóban a "punkok" nagyobb értéket értek el, ennek oka az egyes deviancia féleségek halmozódása. A másik két mutató szerint a rendszeresen drogozó "csövesek" marginálisabbak, a "punkok" pedig a szubkulturális csoportosulásokba jobban involválódottak (természetesen abban az értelemben, ahogy ezt a kifejezést használjuk). Megbeszélés A
vizsgálatba
bevont
234
fiatal
50%-a
alkalmi
vagy rendszeres
drogos
volt.
Összehasonlításként megjegyezzük, hogy Erdélyi és mtsai (1982) bűnelkövető fiatalok között 43%-ban (mintájukba egy nagyobb létszámú drogos csoportosulás tagjai is belekerültek!), Farkasinszky (1985) szegedi középiskolások között 1,6%-ban talált drogosokat, Aczél (1986) nevelőintézeti fiatalok között 21%-ban, Gryneusz és Pressing (1986) nevelőintézetből, illetve otthonról szökött fiatalok között 16, illetve 10%-ban, Elekes (1986) budapesti középskolások között, nem reprezentatív mintán 1,4%-ban szipuzókat és 4%-ban gyógyszerezőket talált. Az idézett adatok szerint a mi vizsgálati körünkben a legnagyobb gyakoriságú a drogfogyasztás, ez a kör a drogfogyasztókat be is fogadja és a drogfogyasztást el is terjeszti. Az általunk tanulmányozott szubkultúrák tagjaik számára státuszt adtak és lehetőséget identitás problámáik megoldására, melyeket konvencionális keretek között nem kaptak meg. E megoldási kísérletek útja "mágikus" szintű (Brake, 1980) volt, azaz az öltözködésen,
csoportidentitáson, csoportalakuláson keresztül vezetett, távol a formális intézmények státusz, szerep és identitás-rendszerétől. A szubkultúrák lehetővé tették a DF szokás- és szabályrendszerének megtanulását, beleértve a társadalmi kontroll eszközeinek semlegesítését is, pl. rejzőködés, drogbeszerzési procedurák, alibi munkahelyek szerzése, az egészségügy manipulálása, stb. A drog (főként gyógyszer és "fű") beszerzésével kapcsolatban munkamegosztáson alapuló kapcsolatrendszer jött létre, azonban ebben nagyobb számban fix szerepek (pl. kereskedő, stb.). 1980-ban a DF - szinte a hatástól függetlenül - egy "jó balhé", illetve az ehhez való eljutás eszköze volt, 1985 körül viszont a mindennapi élettevékenységek lebonyolításának szerves része lett. Az ekkori drogos élménybeszámolókat át- meg átszövik az egészségüggyel való kapcsolat kifejezései (pl. elvonó, detox, betegállomány, ideggondozó narkománia, intravénás, tű, stb.). Kérdésfeltevésünk a továbbiakban arra irányult, hogy milyen különbség van az ugyanolyan csoportosulásokban részt vevő drogos és nem-drogos fiatalok között. A családi szocializáció jellemzői közül kiemeljük, hogy a narkósoknál több állami gondozottal találkoztunk (de a KP-k között is több volt, mint az AD-oknál). A 6 éves kor alatti szülővesztés a ND csoportban volt magasabb arányú. A családok nevelési légköre a drogosok esetében összességében a hideg, elhanyagoló volt, ugyanakkor az AD-oknál meleg korlátozó. A drogos csoportoknál a "kivonulás" jellegű családi "devianciák" halmozódtak (fokozott
alkoholfogyasztás,
szuicidium,
disszidálás),
míg
a
nem-drogosoknál
a
böntöbüntetés. Az adatok alapján nem lehet egy DK - RD irányú fokozatos "romlásról" beszélni, hanem inkább különböző szocializációs mintázatok rajzolódnak ki. Az egyes csoportok életkori megoszlása egymástól eltérő: az egész minta életkor megoszláshoz viszonyítva a ND-k aránya gyorsabban csökken az életkor előrehaladtával, a RD-k aránya fokozatosan emelkedik, a KP-k az egyes életkori csoportokban nagyjából hasonló arányt képviselnek, az AD-k pedig a 18-20 éves korcsoportban felülreprezentáltak. 24 éves kor fölött a fiatalok alig maradnak e szubkultúrális csoportosulásokban, de még a maradók közül sem lesz mindenki RD. A bemutatott adatok keresztmetszet-jellegűek, de az egyes interjúk és megfigyeléses tapasztalataink is arra utalnak, hogy a KP - AD - RD utat nem szükségszerűen járja mindenki végig, ennek egyes állomásain meg lehet állni, továbbá a rendszeresből alkalmi használó is válhat, illetve ND is. Ezek az adatok is arra utalnak, hogy a
DF nem irreverzibilis, egyirányú folyamat, tehát a betegség vagy bűnöző modellel melyekben ez implicite vagy explicite benne van - emiatt sem írható le. A drogos és nem-drogos csoportok közötti különbségre utaló adatok leginkább az életúttal kapcsolatosak. Így a drogosokra, azokon belül is különösen a RD-kra jellemzőbb, hogy csöveznek, nem dolgoznak vagy segédmunkásként dolgoznak, többen félbehagyták középfokú iskolai tanulmányaikat, míg a nem drogosokra a nagyobb arányú középiskolai végzettség jellemző. Az AD és RD csoportoknál a "deviáns" viselkedésformák nagyobb arányban és halmozottan fordulnak elő. A narkósok jövőképe pesszimistább és közülük többen akarnak Nyugatra távozni. A drogosok valamivel nagyobb arányban kerültek egyedül a szubkultúrális csoportokba (a többiek inkább kisebb csoportokban), közöttük több szőkés fordul elő, többen már 12 éves koruk előtt is csavarogtak. A csoportosulásokban betöltött helyüket inkább centrálisnak észlelték és e csoportok állandó tagjai voltak. Magukat nagyobb arányban jellemezték valamilyen szubkultúra terminusban. Az egyes interjúk alapján e fiatalok csoportosulásokhoz csatlakozása inkább aluljárókban, rock-koncerteken történt, a nemdrogosok pedig inkább iskolai kortárscsoportokhoz csatlakoztak. Jellemző volt, ahogy a drogosok egyik csoportosulásból a másikba sodródtak, sokszor ennek egy periféria - centrum iránya is volt, és az út vége gyakran valamilyen kisebb létszámú csoport volt. A csoportosulások gyakran e fiatalok materiális igényeit is kielégítették. Az egyes csoportosulások jellemzőit is vizsgáltuk. A drogosok csoportosulásaik összetartó erejeként nagyobb arányban említettek hasonló önmeghatározásra, társadalomképre és életforma meglétére utaló jellemzőket, míg a nem-drogosok a közös szabadidő-eltöltést, találkozóhelyeken való együttlétet említették. Hasonló volt a helyzet a csoportosulásokba való bekerülés feltételeinél is. A drogosoknál a a közös témák a drog megszerzése, fogyasztása körül mozogtak, a nem-drogosoknál pedig a közösség szerveződése, tevékenysége körül. Adataink szerint a különböző családi szocializációs mintázatok eltérő típusú DF-ra, és eltérő eséllyel hajlamosítanak, pl. a gyakoriság, kezdés időpontja, szubkultúrális kontextusa tekintetében. A DF előrehaladásával a drogfogyasztók egyre hasonlóbakká válnak: margianlizálódnak és csoportválasztásaik is hasonlóbbak. A drogosok a formális intézmények kortáscsoportjaiban nem találják helyüket, de sokszor még ezekben aspontán csoportokban sem. Rájuk Cloward és Ohlin kifejezésében (1960) a "kettős kudarc" jellemző. S DF több
"deviáns" viselkedéssel együtt jelentkezik, ezektől elkülönített kezelése nem is tűnik indokoltnak. Sokkal inkább egy probléma-viselkedésről (Jessor és Jessor, 1977) beszélhetünk, amelynek fő motívuma a nonkonvencionalitás (Donovan és Jessor, 1985). Ha a "deviáns" viselkedés, esetünkben a DF, egy bizonyos szintet meghalad, pl. a fiatal kényszeres, dependens fogyasztó lesz, akkor még ezekből a csoportokból is kiesik és izolálódik. Ebben nagy szerepe van a társadalmi kontroll intézményei előli rejtőzködésnek is. A továbbiakban három összevont mutatót alakítottunk ki. A DF szerinti csoportosításnál a RD-k mind a három mutatóban jelentősen eltértek a többiektől (különösen a "devianciában"), míg a KP-k és az AD-ok kevéssé különböztek. E mutatók alapján két jellegzetes szubkultúra RD fiataljait hasonlítottuk össze. Az egyik a "csövesek" voltak, akik laza, nagy létszámú csoportosulásokat alakítottak ki belvárosi terekhez kapcsolódóan 1980 körül, a másik pedig a "punkok" voltak, akik az 1980-as évek elején kisebb létszámú, szoros állandó csoportokat alakítottak ki. A "csöveseknél" a "marginalitás", a "punkoknál" viszont az "involváció" mutató volt kifejezettebb. A jellemzést kiegészítve "csöveseknél" a családi szocializáció több, látványosabb kisiklásával találkoztunk (állami gondozás, szülővesztés 6 éves kor alatt, elhanyagoló családi légkör). A "punkoknál" anyjuknál egyedül nevelkedő fiúval korlátozó családi miliővel találkoztunk. E két különböző kontextusban jelentkező RD-t két elmélet segítségével magyarázzuk. A "csövesek" nagyobb szocializációs zavara, a szülőkhöz fűződő gyengébb szociális kapocs (bond), majd pedig ugyanennek a jelentkezése kortársaikkal kapsolatban is, beilleszthető a társadalmi kontroll (Hirshi, 1969, Wehlage, 1983) elméletbe. A "punkok" kisebb családi szocializációs zavara, a szülőkhöz és a kortársakhoz fűződő erősebb kapcsolódás a "differenciális asszociáció (Sutherland, 1924, Hawkins és Fraser, 1985) elmélet segítségével értelmezhető. A DF az előző elmélet értelmében a konvencionális társadalmat képviselő szignifikáns másokhoz való kapcsolat hiánya, lehetetlensége miatt alakult ki, az utóbbi teória pedig a szereptanulásra helyezi a hangsúlyt (ilyen szerepek hozzáférhetők). A két elmélet szerint tehát a családi és a kortárscsoportokbeli, másodlagos szocializáció megteremtheti a DF (és más "deviáns" viselkedés) előfeltételeit. Egyelőre csak hipotézis szinten fogalmazzuk meg azt a benyomásunkat, hogy a "csöveseknél" a drog, a csoportosulásokban szociális kenőanyagként funkcionált. A "punkok" megjelenése idején a látható DF már nagyobb veszélyekkel járt, így olyanoknál került előtérbe DF alkalmazása, akik súlyosabb és a "csövesekkel" összehasonlítva más jellegű személyiség és identitás problémákkal küzdöttek, akiknél a drog a személyiség kötőanyagaként jelent meg.
A DF különböző típusait különböző elsődleges és másodlagos szocializációs hatások alakítják ki és az így kialakuló DF magatartás jelenségébe beleértjük a kontrolláló társadalmi reakciókra
adott
választ
is.
A
társadalmi
intézményrendszer
minősítésével,
sztereotipizálásával, diferenciálatlan repressziójával a "deviáns" viselkedések kialakulását és halmozódását gyorsíthatja. Az intézményrendszer a társadalmi felelősségnek a drogfogyasztó egyénre hárításával szándékával éppen ellentétes célt ér el: megfosztja az egyént a változtatni tudás erejétől, a kérdésben vállalható személyes felelősségtől. Éppen ezért szükséges lenne a DF erkölcsi megítélés alóli felszabadítása ( szekularizációja ), dekriminalizációja és demedikalizációja. Irodalomjegyzék B. Aczél A : Speciális nevelőotthonok és zárt intézetek növendékeinek életútja és az intézményrendszer hatékonysága. A társadalmi beilleszkedés zavarok kutatása. tájékoztató Bulletin, 1986/6.: 199 - 243. Becker HS : A kivülállók. Tanulmányok a deviancia szociológiai problémaköréből, 1963. In.: Andorka R.-Buda B.- Cseh-Szombathy L. (szerk.) : A devináns viselkedés szociológiája. Gondolat Könyvkiadó, Bp. 1974. 80-114. o. Boros L. és Kéri L. : Az ifjúság politikai szocializációja. In.: A magyar ifjúság a 80-as években. MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete, Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1984. 176-200. o. Brake M.: The sociology of youth culture and youth subcultures. Routledge and Kegan Paul, London, 1980. Braungart RG.( 1984 a ) : Historical generations and generations units : a global pattern of youth movements, J. Pol. Milit. Sociol., 1984/12: 113-135 Braungart RG. ( 1984 b) : Historical generations and youth movements: A theoretical perspective. Research in Socia Movements. Conflict and Change, 1984/6 :95-142. Clovard R. és Ohlin L.: Delinquency and opportunity, Free Press, New York, 1960. Donovan JE. és Jessor R.: Structure of problem behavior in adolescence and young adulthood J. Consult. Clin. Psychol., 1985/53,6: 890-904. Elekes Zs.: 14-18 éves fiatalok ivási szokásai, dohányzása és kábítószerfogyasztása. Alkohológia, 1986/17,1: 20-24. Erdélyi I., Magyar M., Pick I., és Zeisler J.: Euforizáló szerekkel való visszaélés és fiatalkori bűnözés. Alkohológia, 1982/ 13,3: 142-153. Farkasinszky T.: Szóbeli közlés " Ifjúság és narkománia " tudományos ülés, Szeged, 1985.
Gerevich J., Benkő B., Falusi J., Kardos F., Kovács P., és Salamon H.: Mentálhigiéniai kísérlet a közművelődésben. Alkohológia, 1982/13,4: 211-214. Gryneus E. és Pressing L.: Intézetből és otthonról szökött fiatalkorúak pszichologiai vizsgálata I. Háttértényezők. Magyar Pszichológiai Szemle, 1986/27,1: 28-44. Gyenge Zs.: A " body building " mint megelőzés és rehabilitáció. Alkohológia, 1983/14,2: 88-90. Hawkins JD. és Fraser MW.: Social network of street drug users: a comparison of two theories, Soc. Work Res. Abstr., 1985/21,1 : 3-12. Hirschi T.: Causes of delinquency, Berkeley, Univ. of Calif. Press, 1969. Horváth A.: " Közönyösek ". Csövesekkel készített mélyinterjúk feldolgozása, különös tekintettel a középfokú oktatásra. Alkohológia, 1985/ 16,3: 24-34. Jessor R. és Jessor SL.: Problem behavior and pszychosocial development, Academic, New York, 1977. Mérei F.: A peremhelyzet egyik változata: a szociálpszichológia kontúr. Magyar Pszichológiai Társaság V. Orsz. Konf., 1981, Előadások, Szociálpszichológia Szekció, 23-30. o. Miller WB.: Lower class culture as a generating milieu of gang delinquency J. Soc. Issues, 1958/14: 5-19. Rácz J.: Sajátos szubkulturális miliöben jelentkező drogfogyasztás példája: egy aluljárós csoportosulás narkózási szokásai Alkohológia, 1985/16,2: 8-19 Rácz J.: Ifjúsági szubkultúrákat intézményesítő törekvések Kultúra és Közösség, 1986/3:3-16. Rácz J., Kéthelyi J., Harangozó J., Göncz D., Horváth Á. és Szombathi Zs.: Az úgynevezett csöves jelenségről egy fővárosi aluljáró fiatalokból álló csoportosulásának vizsgálata alapján ( kézirat ). KISZ KB IKCS , Bp ., 1981. Sutherland EH.: A differenciális asszociáció elmélete, 1924, in: Andorka R.-Buda B.-CsehSzombathy L.: A deviáns viselkedés szociológiája, Gondolat Könyvkiadó, Bp., 1974, 159-163. Wehlage GG.: The marginal high school student: Defining the problem and searching for policy, Children Youth Serv. Rev., 1983/5:321-342.
Rácz József és Hoyer Mária: "Pörgés" és "punnyadás" I. Alkohol- é droghasználók szociálpszichológiai és etnográfiai vizsgálata a Jereván-lakótelepen Tanulmányunkban egy budapesti, külvárosi lakótelep drogfogyasztó fiataljainak etnográfiai vizsgálatával foglalkozunk. A tanulmány első részében a kutatás módszertanát
és
az
alkohol-,
valamint
a
drogfogyasztással
kapcsolatos
tapasztalatainkat ismertetjük, a második részben pedig a tanulmányozott fiatalok tevékenységeit mutatjuk be, különös tekintettel a csoportos erőszakra. Végül a tanulmány harmadik része a résztvevő megfigyeléssel kapcsolatos tapasztalatainkat összegzi, és ez a rész tartalmazza a kutatás diszkusszióját is. A következőkben röviden az etnográfikus megismerés néhány kérdését mutatjuk be Hammersley és Atkinson (1983) áttekintő monográfiája alapján. Az etnográfia hasonlóan hozza létre tudományos fogalmait, mint ahogyan az emberek mindennapi életük során jelentést tulajdonítanak a körülöttük lévő világnak. Sok kutató ezt az etnográfia alapvető erősségének, mások pedig legnagyobb gyengeségének tartják. Utóbbiak szerint az etnográfia szubjektív tudomány, csupán csak idioszinkratikus megfigyelések halmazát gyüjti össze. Az etnográfia egyes, elfogult művelői szerint pedig ez az egyetlen olyan társadalomtudomány, mely valódi megértést hoz létre, szemben a művi, "arteficiális" módszerekkel (kérdőívekkel, survey-kkel). Az etnográfia a reflexivitást igen lényeges módszertani eszközének tartja. Ugyanis a kutató is része annak a szociális világnak, melyet tanulmányoz: ehhez felhasználja tudását, mely a mindennapi világból származó, commonsense tudás. Azonban a kutató egyrészt tisztában van azzal, hogy ez a tudás hibás lehet, másrészt pedig ezt a tudását szisztematikus analízisnek teszi ki, melynek talál legfontosabb jellemzője a kétség. Tehát a szubjektivitás és a reaktivitás nem hiba, hanem éppen ellenkezőleg, a kutatás egyik legfontosabb módszere. A reaktivitás nemcsak a kutató és a "valóság" irányú kapcsolatban érvényes (bár tudjuk, hogy a "valóság" része a kutató is), hanem a "valóság" - kutató irányú kapcsolatban is. Azaz pl. nem tekinthető hibának, ha azt vizsgáljuk, hogy az adott kutató közeledésére, személyiségére hogyan reagál a "vizsgált közeg", mert ez a
reakció irányadó lehet arra vonatkozóan is, hogyan reagálnak más, külső tényezőe, illetve hogyan reagálnak a vizsgált személyek egymásra. Az etnográfia mint kvalitatív társadalomtudomány már a 30-as évektől jelentős szerepet tölt be a drogfogyasztók tanulmányozásában. Az első, modernnek nevezhető etnográfiai munka a droghasználattal kapcsolatban 1937-ben jelent meg (Dai, 1937) és az ópiátfüggőség kérdésével foglalkozott Chicagóban. A szerző a chicagói szociológiai iskola terepkutatási módszerét kombinálja a pszichoanalitikus megközelítéssel. Az ópiáthasználatnál maradva, szintén etnográfiai kutatásból származik Linsesmith (1947) megközelítése, miszerint az ópiátaddikció jelentését befolyásolja, hogy bűncselekményként vagy betegségként értelmezzük. Az 50-60-as években a foglalkozási modellek mintájára ezen a területen is megjelent a "karrier" kifejezés, és a szociológusok a "deviáns karrier" folyamatát kísérelték leírni. Marihuana-fogyasztókkal kapcsolatos megfigyeléseit ezzel a karrier-modellel igyekezett magyarázni Becker (1953). a mertoni elmélet hatására fogalmazta meg Cloward és Ohlin (1960), hogy a droghasználat a kettős kudarcot elszenvedett fiataloknál jelentkezik (azaz azoknál, akik sem a konvecionális, sem pedig az erőszakos vagy haszonszerző bűnöző tevékenységbe
nem
tudtak
beilleszkedni),
egy
visszahúzódó
szubkultúra
formájában. Az 1960-as években, a droghasználat szélesebb körű elterjedésével az etnográfiai megközelítés elmozdult a droghasználat mint patológiás viselkedés koncepciójától a drogozás mint státusz-növelő tevékenység felé. Ez utóbbi bizonyos közösségekben volt megfigyelhető, ahol az ucai akciókat és a kockázatos viselkedéseket nagyra értékelték. A droghasználat is ezek egyikeként fogható fel (pl. Blumer, 1967). Az 1970-es években a "drogos szubkultúrák" jelensége helyett bizonyos közösségi kontextusban élő droghasználók kutatása került előtérbe. A kutatások szerint nem egy-egy drog körül alakul ki speciális szubkultúra, hanem egy-egy társadalmi csoport demográfiai jellemzői szerint különbözik a drogok használata. Az etnográfia arra is alkalmasnak bizonyult, hogy új drogok használatáról elsőként számoljon be (pl. Feldman és mtsai, 1979).
Az 1980-as években az utcai drogterjesztés- és kereskedelem, illetve a kezelésből kikerült (vagy oda be sem került) drogosok életének tanulmányozása vált az etnográfiai kutatás fő témájává (pl. Adler, 1985, Hanson és mtsai, 1985). Az 1990-es évek sajátossága pedig az AIDS terjedése az intravénás droghasználók között. Az intravénás drogozás jellemzői etnográfiai módszerekkel kiválóan tanulmányozhatók (pl. fecskendő-megosztás a társak között). Az etnográfiai megközelítés előretörésének másik oka az volt, hogy a módszer alkalmas prevenciós-felvilágosító üzenetek célba juttatására, illetve a hatás monitorozására (pl. az említett fecskendőmegosztással kapcsolatban lásd Wiebel, 1988, korábbi vizsgálatát). az 1980-as évektől tehát az etnográfia tudományos szerepe és módszertana átértékelődött (Feldman és Aldrich, 1990). Mint említettük, ennek az volt az oka, hogy az AIDS-fertőzés terjedésében különösen veszélyes rizikócsoportot jelentő nagyvárosi, fiatal intravédás droghasználók lényegében csak az etnográfia módszerével érhetők el. Tehát csak "természetes környezetükben", a nagyvárosok belterületének utcáin, drogos helyszínein. A kapcsolatfelvétel sem képzelhető el valamilyen szokásos kérdőív- vagy interjútechnikával. Újdonság az is, hogy szemben a korábbi időszak esetenként sok éves megfigyeléseivel, az etnográfiai módszerek időben lerövidültek, és ma szinte a legrövidebb idő alatt a legtöbb lényeges információt adó tudományos módszerekké váltak az említett esetben. Ez azt is jelenti, hogy az etnográfiának a vizsgált társadalmi csoport egész kultúráját megismerni szándékozó probémafelvetése leegyszrűsödött a droghasználat, azon belül is például az intravénás droghasználat, illetve a szexuális kapcsolatok vizsgálatára. A hazai, droghasználókkal kapcsolatos etnográfiai kutatások között megemlítjük Rácz (1987) vizsgálatait, ahol a szerző utcai ifjúsági szubkultúrák tagjainak drogfogyasztását vizsgálta, elsősorban a kortárs kapcsolatos kontextusában. A szerző összehasonlította az ugyanabban a kortárs közegben élő nem-drogos és drogos, illetve különböző gyakorisággal drogot használó fiatalok csoportjait. A rendszeres droghasználók jól elkülönültek a fiatalok más csoportjaitól.
Elekes (1991) vizsgálatsorozata is foglalkozott utcai droghasználókkal. a kutatás eredményei szerint a drogozás önmagában nem jelentett problémát a fiatalok életében, a droghasználat egy alternatív éltforma kisérőjelensége volt. A kutatásban a társas viszonyok, elsősorban a kortárs kapcsolatok vizsgálata képezte a szociálpszichológiai megközelítést. Ehelyütt csak utalunk a tanulmány egyik szerzőjének a drogfogyasztók társas kapcsolataival foglalkozó irodalmi összefoglalójára és kutatásaira (Rácz, 1993). A kortárs csoportok működési mechanizmusait, továbbá a résztvevő megfigyeléssel mint
módszerrel
kapcsolatos
kérdések
egy
részét
pedig
pszichoanalitikus
szempontok szerint próbáltuk elemezni. Itt elsősorban Foulkes (lásd Roberts, 1992) és Bion (1959) csoportanalitikus leírásait, illetve az elsősorban Kernberg (1975) nevével fémjelzett tárgykapcsolat-elméletek fogalomrendszerét használjuk. Problémafelvetés
Kutatásunk célja lakótelepen élő 16-22 éves fiatalok alkohol- és drogfogyasztási szokásainak tanulmányozása volt.1 A témakörrel összefüggésben tanulmányozni kívánuk, hogy: a) az alkohol- és a droghasználatnak milyen szerepe van a fiatalok egymáshoz fűződő viszonyában, a szerhasználat miként befolyásolja a kortárscsoportok kialakulását, b) milyen szubkultúrális tevékenységekkel találkozunk, illetve ezek hogyan függnek össze a szerhasználattal, c) a külvilág (család, iskola, egészségügyi és szociális intézmények) hogyan reagálnak a fiatalokra, különös tekintettel a szerhasználatra, d) a
résztvevő
megfigyelői módszernek milyen
hozadéka van a fiatalok
kapcsolatrendszerének megismerésében. A vizsgálat céljára egy olyan lakótelepet választottunk, ahol a fiatalkori problémák a devianciák, beleértve a droghasználatot is, halmozódást mutatnak. A lakótelep ökológiailag egységként kezelhető, tehát a terepkutatás számára jól megközelíthető. A konkrétag kiválasztott lakótelep mellett az szólt, hogy olyan "kapuőrrel" találkoztunk, aki a kutatási terephel való hozzáférést megkönnyítette
számunkra (lásd később). A kiválasztott lakótelep esetében néhány előzetes információ
is
rendelkezésre
állt
a
lakótelepen,
fiatalok
körében
végzett
egészségügyi, szociológiai és mentálhigiénés vizsgálatok formájában. A terepkutatás módszertana A helyszín A Jereván-lakótelep (fantázianév) az egyik budapesti külső kerületben terül el. a főként családi házas beépítésű - kerület lakossága 103 ezer fő, ebből a Jerevánlakótelepen 20 500 fő él. A vizsgálatsorozat keretében a lakótelepen élő 14-20 éves fiatalokkal foglalkoztunk. A 14-18 éves korosztályból 1500 személy él a lakótelepen, a fiatal felnőtt korosztályra vonatkozóan nem állnak rendelkezésre adatok. A lakótelep 1978-80 között népesült be, a főváros nyomornegyedeit ekkor szüntették meg és - a többnyire nagy családokat idetelepítették. A lakások 60 százaléka tanácsi lakás volt. A családok legnagyobb része sokgyermekes. Ők kapták meg az itt épített, viszonylag nagyméretű (60-73 m2 ) összkomfortos lakásokat. A lakótelep egy főútból és három keresztutcából áll. a lakótelepen kizárólag 10 emeletes panelházak találhatók. Nagy különbségek vannak az önkormányzati (volt tanácsi) és az öröklakások között, de az egyes önkormányzati lakótelepi szektorok között is: néhol a lépcsőházakat nem lehet zárni, kitörtek az ablakok, nincs világítás, a falak összefirkáltak, a vakolat lehullott, mindenütt piszok. Máshol zártak a lépcsőházak és néhány helyen még virágot is ültettek, az ablakokat rendszeresen tisztítják. A vizsgálatunkban résztvevő fiataloktól megtudtuk, a lakótelepen az előbbi "lerobbant" környékek annyira veszélyesek, hogy sötétedés után, de sokszor már nappal sem tanácsos arra járni. A lakótelepet részben kertvárosi beépítettségű környék, részben pedig szintén lakótelep veszi körül, e lakótelep házai azonban 2-4 emeletesek. A Jereván-lakótelep a környezetétől építészetileg is jól elkülönül. A tízemeletes házak földszintjein az utóbbi években sok kis üzlet jelent meg, ezek többsége élelmiszer-kereskedelemmel és alkoholárusítással foglalkozik. A lakótelepek sivárságát sokan bemutatták már. Ez a "sivárság" és a Jerevánlakótelepre jellemző "lepusztultság" azonban egyfajta üzenetet is hordoz.
A következőkben György Péter (György és ifj. Durkó, 1993) néhány megállapítását idézzük a lakótelepek keltette érzésekkel, szimbolikus üzenetekkel kapcsolatban. A lakótelep "az átlátható és üres terek egyszerű, monoton ritmusának terepe amelyben talán a mindent átható transzparencia a legriasztóbb" (51-52.o.). A lakótelepen lakókra jellemző, hogy "nem ők" vigyázzák saját életterüket, hanem őket vigyázza az állam: többek között, roppant hatásos módon, a lakótelep térszerekezete által. A lakótelep a szocializmus melting pot (olvasztótégely - R.J. - H. M.) vágányak terepe" (53. o.). A lakótelepeken szinte teljesen eltűnik a magántér, a lakók nem kerülnek személyes viszonyba az általuk használt térrel. A lakótelepek viszonylag új házai máris lerobbantak. "Új és máris szétvert környezetben élni sajátságos kultúrális identitást teremt, a tradíciók devián elsajátítását, amely mélységesen demorilázáló2 (75. o.) A lakótelep lakói, "akik nem az ellenőrzés alanyai, hanem tárgyai csupán, soha nem éhetik át a külső környezetük otthonosságát, a hazatérés alapvető fontosságú élményét. Nem találkoznak az "én utcám2, a "mi udvarunk" élményével, a privát szférához vezető út tradicionális grádicsaival. A lakótelepen a lakásajtó a semmibe nyílik, az egyes lakások mint kabinok lebegnek az űrban" (77. o.). A Jereván-lakótelepen egy olyan szociológiai vizsgálat készült, mely jelen tanulmányunk számra releváns értékű. Ez a lakótelep központi részén található ún. dolgozók általános iskolájának tanulóival foglalkozik. Itt olyan 14-20 éves fiatalok tanulnak, akik valamilyen ok miatt nem fejezték be az általános isikolát. az iskola "hagyományosan", nevében dolgozók általános iskolája, valójában a tanulók közül senki sem dolgozik. a tanítás délután van, a tanulók sokszor déletőtt-dél-körül kelnek, és tanítás után belevetik magukat a lakótelep éjszakai életébe. A kerületi Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi szolgálat munkatársai 1993-ban kérdíves felmérést végeztek az iskola 160 tanulója között. A 110 értékelhető kérdőív alapján a vizsgálatot végzők néhány fontosabb megállapítását idézzük: 66 gyerek él csonka családban, 16 gyerek családjában követtek el a szülők öngyilkosságot vagy öngyilkossági kísérletet. 18 családban valamelyik szülő rendszeres alkoholfogyasztó, 8 családban mindkét szülő naponta részeg. 14 családban volt valamelyik szülő börtönben, 9 családból áll valamelyik szülő pszichiátriai kezelés alatt. 39 fiatal naponta az utcán csavarog. Évente 12-15 tanuló követ el valamilyen, rendőrségileg
is nyilvántartott bűncselekményt (súlyos és könnyű testi sértést, garázdaságot, rablást, lopást, gépkocsi-feltörtést, stb.). Résztvevő megfigyelés A vizsgálat 1993 szeptemberétől 1994 márciusáig tartott egy nyolc fős munkacsoport részvételével, melynek tagjai nagyobbrészt főiskolások voltak. Ők a kutatásban résztvevő megfigyelőként tevékenykedtek.2 A résztvevő megfigyelők a kutatás kezdetekor egy háromnapos tréningen vettek részt, ugyanekkor ismerkedtek meg a jegyzőkönyvvezetés szempontjaival is. A megfigyelés napi rendszerességgel történt (beleértve a hétvégeket is). A megfigyelők párosával keresték fel a lakótelepet a délutáni-esti órákban. Pénteken és szombatos a megfigyelési időszak gyakran a hajnali órákban ért véget. A kutatás 122, 210 oldal jegyzőkönyvet eredményezett. A kutatás végén huszonhárom interjú is készült. Az interjúk féligstruktúrált interjúk voltak, a családi és a kortárs kapcsolatok feltérképezését szolgálták, valamint kérdéseket tartalmaztak arra vonatkozóan is, a fiatalok hogyan észlelték és hogyan fogadták a résztvevő megfigyelőket. A terepkutatás lefolytatása szempontjából két szakasz különíthető el: a terephez való hozzájutás, majd a terepen történő tevékenykedés, azaz kapcsolatok és szerepek kialakulása. A továbbiakban e két szempont alapján mutatjuk be a vizsgálat szakaszait. A terrephez történő hozzáférés: kutatásunkban egy "kapuőr" és egy "szponzor" játszott meghatározó szerepet. A "kapuőr" teszi lehetővé a kutatási terepre történő bejutást, ami a lakótelep esetén nem könnyen körvonalazható szerep. a lakótelepi fiatalokkal való kapcsolatba lépés céljából egy ún. dolgozók általános iskoláját választottunk ki. Feltételeztük, hogy itt sok
problémás
fiatalt
találunk,
akik
elvezetnek
az
informális
lakótelepi
csoportosulásokhoz. Az iskolába való bejutáshoz azonban hivatalos ajánlóra volt szükségünk.
Ez a "kapuőr" tette lehetővé a lakótelepre mint kutatási terepre történő bejutást, illetve konkrétan is rá hivatkozva tudtunk eljutni az említett "dolgozók esti iskolájába". A kapőr a kerületi tiszti főorvos volt. Ebben az iskolában talákoztunk már az első látogatásunkkor a "szponzorunkkal", Cücüvel. A szponzor teszi lehetővé, hogy a vizsgálni szánt fiatalokkal felvegyük a kapcsolatot, de ezen túlmenően is segítséget nyújt, pl. különösen érdekes személyekkel hoz össze, tanácsokat ad a követendő viselkedést illetően, háttérinformációkkal lát el, stb. Később az a 100-150 főből álló csoportosulás lett a kutatás legfőbb célcsoportja, melynek kulcsfiguráival Cücü ismertetett össze bennünket. Utóbb ebből a csoportosulásból más "szponzorok" is kikerültek. A kapcsolatfelvételre vonatkozóan más kísérleteket is tettünk, pl. az utcán ismerkedtünk. Ezek azonban nem vezettek tartós kapcsolatokhoz. Munkánk során, beleértve a kapcsolatfelvételt is, soha nem titkoltuk, hogy kutatásról van szó, résztvevői pedig kutatók. E szerepvállalásnak az etikai okokon túlmenen az is célja volt, hogy a kutatók képesek legenek elhatárolódni a "barátkozástól", és a "segítő" szereptől. Ez a két szerep volt ugyanis az, melyek felé a szerephatárok fenntartása a kutatás során a legnagyobb nehézséget jelentette. A terepen kialakuló szerepek és kapcsolatok: A résztvevő megfigyelőnek egyszerre kell a vizsgált csoportba bekerülni, belátást nyerni és ugyanakkor külső pozícióját is megőrizni. Ez a "kint is vagyok, bent is vagyok" helyzet a marginalitás koncepciójával írható le (ahol ez tehát a résztvevő megfigyelőre vonatkozik). másképpen fogalmazva, a megfigyelőnek a csoport által elfogadott, de inkompetens, marginális csoporttaggá kell válnia. A résztvevő megfigyelés természetes határa a törvénysértés, ahova a megfigyelő nem követheti a vizsgált csoportot. Esetünkben ez elsősorban a drogozásra, a verekedésekre és a lopásokra vonatkozott, melyekre a fiatalok többször "csábították" a megfigyelőket. Ahogy említettük, esetünkben a "barát" és a "segítő" szerep jelentette azt a kihívást, mellyel
a
résztvevő
kialakulásának
megfigyelők
elkerülését
a
szolgálták
legtöbbször a
résztvevő
találkoztak.
E
szerepek
megfigyelőknek
tartott
stábmegbeszélések. Itt egyes konkrét helyzeteket és kapcsolatokat tudtunk közösen elemezni és a lehetséges stratégiát próbáltuk kialakítani.
Tapasztalatok Személyek Szociális háttér: a kutatás során 23 interjú készült, a terepkutatás azonban ennél jóval szélesebb kört érintett. A 23 személy némiképp reprezentálja a többieket, ezért a háttéradatok bemutatásánál ezekre az interjúkra szorítkozunk. A fiatalok között 22 fiú és egy lány volt. 13-an 15-18 évesek, a többiek 18-22 évesek voltak. Nagyobbrészt tanulók (15-en), négyen nem dolgoztak, egy-egy alkalmazott, illetve alkalmi munkavállaló volt. A 19 ismert apából kilenc fizikai munkás, négy pedig nyugdíjas és rokkantnyugdíjas, négy alkalmazott, két vállalkozó és egy egyéb foglalkozású volt. Az anyák között, a húsz ismert esetben 12 alkalmazottal, két rokkantnyugdíjassal, három háztartásbelivel, két vállalkozóval és egy fizikai munkással találkoztunk. Az interjúalanyok közül húszan fogyasztanak többé-kevésbé rendszeresen alkoholt, 17-én
dohányoznak,
13-an
kipróbálták
a
szerves
oldószereket,
öten
a
harihuanát/hasist, egy-egy személy pedig a gyógyszereket, illetve egyéb drogokat. (A droghasználattal kapcsolatban részletesebb, struktúrált interjúk is készültek, ezek feldolgozása azonban még folyamatban van.)
Kapcsolatok a szélesebb társadalommal: az iskolába járó fiataloknál az iskolának sajátos
szocializációs
szerepével
találkoztunk.
A
fiatalok
életében
a
szakmunkásképző intézet, mely munkanélkülieket képez és amely lényegében nem támaszt
követelményeket
a
fiatalokkal
szemben,
az
alulteljesítésre
és
a
reményvesztettségre szocializál. A kutatásunkban érintett játszóteres csoportokat a lakótelepi közvélemény, beleértve a jelenségben nem érintett kortárs közvéleményt is, elítéli és fenyegetőnek tartja. Jórészt őket teszik felelőssé a lakótelep rossz közbiztonságáért. A fiatalok öltözködésére a heavy metal, a rocker és a rap stílusirányzatok jellemzők: a fiúknál farmernadrág, kívül hordott kockás ing, dzseki, kapucni, rövidre vágott haj,
fülbevaló, néha orrtű és baseball-sapka. A megjelenésnek sokszor militáns jellege van (terepszínű nadrág, katonai - bomber - dzseki). Az egyik csoportot a résztvevő megfigyelők így jellemezték: "terepszínű dzseki, farmes, vasalt cipő, rövid haj, baseball-sapka. Brutálisnak tűnnek." (12. 11) A fiatalok egyértelmű szubkultúrális önmeghatározással nem rendelkeztek. Azonban egy-két skinhead, illetve magát fasisztának tartó fiú is tagja volt a játszóteres csoportosulásnak. A vizsgálatban érintett fiatalok elkülönültek a lakótelep diszkós kortárs csoprotjaitól, illetve a lakótelep távolabbi tájain találkozgató, külsőre hasonló jellegzetességeket mutató csoportosulásaitól. Ez az elkülönülés részben egy kategorizációs mozzanatton alapult (ők nem olyanok, mint mi), részben pedig geográfiai különbségeken: a lakótelepen belül az egy szomszédsági környezetből kikerülő fiatalok alkottak egy lazább csoportosulást. A leglélesebb különbség azonban a lakótelepen kívüli csoportokkal szemben mutatkozott meg: a skinheadekkel, a csövesekkel, a rockerekkel szemben. Ez a különbözés és másság a velük szembeni területvédelemben, illetve agresszibóan is megnyilvánult. Alkohol- és drogfogyasztás A játszóteres csoport életében az alkoholfogyasztás mindennapos. Jelentős különbség van azonban az elfogyasztott alkohol mennyiségében. Ha a fiataloknak kevés pénzük van, kevés alkoholt fogyasztanak. Ilyenkor a hangulatuk is rosszabb. Ha sok pénzük van, sok alkoholt isznak és jó hangulatban vannak. Előfordul azonban az is, hogy túl sok alkoholt isznak. Ilyenkor a fiúk nagy része részeg, beszélgetni sem tudnak egymással, csak támolyognak egymás mellett. A 122 jegyzőkönyvben (122 napon) 75 esetben (azaz 75 napon, 61 százalék) fordul elő az alkoholfogyasztás. Részegség 39 esetben (39 napon, 32 százalék) fordul elő. Ha éppen nem isznak vagy nem részegek, az alkoholfogyasztás és a részegség mint beszédtéma akkor is megjelenik.
A következőkben a résztvevő megfigyelők jegyzőkönyveit, illetve az elkészült interjúkat idézzük. Az idézetek illusztrációként szolgálnak egy-egy témakör érzékletesebb bemutatásához. "Kisebb, 4-5 fős csoportokban beszélgetnek. A csoportok között nagy az átjárás. Ha valakit nem érdekel a téma, illetve nincs mondanivalója, kereső mozgásba kezd, csapódik, figyel. És közben iszik." (01.22.) Az alkoholfogyasztás sokszor összekapcsolódik az erőszakkal (lásd később!) és a szexualitással, többnyire az alkalmi szexuális kapcsolatokkal. "Me: Általában piás szoktál lenni, amikor szeretkezel? - Amikor jön egy nő, eleve be kell, hogy basszak. Me: Mert ha nem, akkor? - Akkor nagyon rosszul érzem magam. Ha piás vagyok, szájba nyomom még az anyját is. Nekem ne próbáljon meg szabadkozni, baszd meg! Na, ha piás vagyok, sokkal jobb a helyzet." A drogfogyasztás ritkábban kerül említésre. A drogozás 22 esetben beszédtéma, illetve a 122 jegyzőkönyv között 40 esetben (azaz 40 napon) fordul elő maga a drogozás ténye. Dominál a ragasztózás és a marihuána-használat. A beszélgetésekben sokszor megjelennek drogos (elsősorban ragasztós) élmények. Ismét a résztvevő megfigyelőket idézzük a drogos élmények leírásával kapcsolatban: "Mintha egy tejszínhabos, gyümölcsös perecet adna neki egy nő." "Süllyedni kezd vele a talaj, ő ordít, leveszi fejéről a zacskót, kiszáll." "Számítógépes játékban vesz részt (a gépben van és őt lövik.)" "Sokszor mintha kettéválna. Látja magát, amint sír, és ahogy a homokozóban süllyed egyre." Részlet egy interjúból: "Szívunk ott bent a bokorban és hallok egy nyikorgást, tök brutális nyikorgást és odanézek. És a Kisberk így fel van kötve. De szabályosan akasztófa alatt az erdőben. Sámli alatt és a cetli a nyakában és egy toll a kezében .Néz és így áááá! Mindenkinek kiabáltam, hogy te hülye állatok, buzik, faszok,
barmok. Elkezdtem rohanni, hogy szólok az anyjának. Elértem oda a túloldalra a sarokra, ahol most megy a Trabant, és akkor így nézem, hogy nincs a kezemben a zacskó. Eldobtam. Bassza meg, ez csak egy hallucináció volt. S mentem vissza. De a Makiék jól megszívattak. Szívnak benn a bokorban, mondom, Maki, idejövök közétek. Nem lehet, mert itt vannak a darazsak. Hát ilyen hidegben hol vannak már a darazsak?! Fölnéztem, egy ilyen darázs volt, mind az az amerikai Maci rajzfilm ilyen szszsz. Fölvillant a lámpa, körbe! Ilyenkor nincsenek is darazsak...! Az élmények sokszor egy-egy népszerű, gyakran gyerek- vagy ifjúsági film vagy könyv történetét követik. Részletek egy interjúból: "ülünk a bokorban és éreztem, hgoy rajtam keresztül a Répába megy egy ilyen fény, egy sugárzás. Répának kezdett így kidülledni a szeme, és sápadt és sorvadt össze." Kokó közbevág: "Láttad azt a filmet, melyik filmben volt az? Emlék-más! Igen, amikor kidülled a fejük". "Szívunk tovább, erre hirtelen nagy durranás, minden és fut felém egy ilyen gőzölgő tigris. Köszönöm! Tudod, mint az űrből jött le, és így füstölt még. Répával idéztük meg. "A dzsungel könyvéből" és ott rohant felém a tigris-gecci. Mi meg ott kerestük, cic, cic, cic? Gyere ide! Bagira, gyere ide!" "A múltkor Gumimacikat álmodtam és utána arra ébredtem fel, hogy sok-sok pók, körbe vagyunk véve, meg minden." Az egyik résztvevő megfigyelő jegyezte fel: "Beszélgetés közben marihuánás élmény tűnik elő. Egyszer. Cigarettában. Mintha spirálalak ment volna a szemükön át agyukba. (A Mézga sorozat egy képét hasonlították hozzá, hanggal együtt.)" (11. 05.) A fokozott alkohol- vagy droghasználat sokszor eredményez felfokozott hangulatot, "pörgést", mely később, visszatekintve is kívánatos állapot marad. "Cs: Milyen gyakran volt ez, hogy ilyen túl sokat ittál?
- Nem tudom. A múlt évre nem nagyon emlékszem már. Vagyis arra nem emlékszem, hogy hányszor pörögtem be. Cs: Hetente volt, vagy havonta? - Hetente. A drogozás néha rejtőzködő, sokszor azonban a többiek jelenlétében történik. Egy résztvevő megfigyelő jegyezte fel: "Általában többen, nyittot térben csinálják (a ragasztózást). Kezdetben 15-17-en is szívtak. Most viszonylag rendszeresen kb. 10. Az élményekről gátlástalanul beszéltek. Ha akarnának, mindent be tudnának szerezni - mondja H. (hasist a Z. térről, illetve üzleteltek már vele) - de a fő jellemző a Plmatex és a csavarlazító. Amikor van, akkor szívnak." (09.25.) "Maki 17 óra körültől kb. 19 óráig kisebb-nagyobb megszakításokkal szív, a már megfigyelt technikával, de nem olyan feltűnően, mint előzőleg Kis B. A pulóvere alá rejti a "jó anyagot" (kellemes, selmyes, puha tapintású). 6-8 belégzés után abbahagyja. Először guggol, majd a ping-pong asztalon. Végül félrevonul és addíg szív, míg hallucinál: tornyot épít és azt kérdezi ER-től (megfigyelő), látja-e? A tizedik emeletről valaki le akar ugrani, s ő ordít. Majd féljózan állapotban megkérdezi tőlünk: "Tényleg kiabáltam?" Szondi és Kis B. a félemeleten szív. Mindkettőn a jellegzetes tünetek. Ugyanez már Gáboron nem látszik, igaz, ő csak kettőt szippantott." (10.07.) A drogozás fokozza, sőt esetenként kialakítja a csoportszolidaritást - a nagyobb társas alakzatokon belül kisebb alcsoportok kialakulásához vezet. A drogosok más módon is igyekeznek a többiektől elkülönülni, pl. öltözködésükkel. Valószínű azonban, hogy alapvetően inkább egy elkülönülési tendenciáról van szó, aminek a droghasználat is részét képezi, mint arról, hogy a droghasználat maga hozná létre a különbséget. "A kalandok egyfajta összetartást is jelentenek (aki nem vett részt, azt informálják). Érezzük az alcsoportokat. Életkor és tevékenység szrint is. Taxi is, Zsolt is, Cücü is más kategória. A szívók szintén. Ez utóbbiak utalásszerű kommunikációja (mielőtt elmennek) feltűnő. Drogkészítésben tájékozottak, bár eleinte tagadták. (Pl. Taki: "Az,
á, ninccs!) B., Cagi, Hínár és még egy kopasz fiú biztosan ragasztóznak. Talán Palmatex. Külsőleg is eltérők. Az idősebbek: kecskeszakáll, rövid haj, orrtű, fülbevaló, punk-szerűek. Azt gondoljuk, ők szívnak. A többiek változatos öltözetűek. Zsolt nagyon divatos (Reebok cipő, Lee farmer, kockás ing, sapka)." (09. 18.) A drogozás nemcsak alcsoportok kialakulásához járulhat hozzá, hanem a fiatalok közötti személyes, intim kapcsolatokat is lehetővé teszi, illetve legitimálja. Részlet egy interjúból: "Nem, általában, ha közöset akarunk álmondi, azt úgy szoktuk, hogy fölhúzzuk a gatyát, és így összeérintjük a lábunkat és megfogjuk egymás kezést is. Megbeszéljük, hogy miről akarunk álmodni és csak arra gondolunk, érted? És bejön. Ja." Megfigyelhető, hogy a drogok között presztizsrangsor alakul ki. A ragasztó a sor legalján helyezkedik el. Ezt az is mutatja, hogy az egyik csoportosulásban (ahol nincsenek ragasztószer használók) a ragasztózás a cigányokhoz, mint alacsony presztizsű csoporthoz kapcsolódik. "Amikor a kábítószerre terelődött a szó, azt mondták, hogy csak a Cs. utcaiak drogoznak, ők nem. Bádzsó szerint főleg a cigányok ragasztóznak, "attól ilyen büdösek", a Cs. utcaiak inkáb LSD-t, kokaint, hasist szívnak ("van ott minden"). A csoport jól láthatóan, egyöntetűen elutasította a drogfogyasztásnak ezt a formáját, az alkoholfogyasztást azonban természetesnek tekinti." (09. 30.) Itt egy előítéletes sztereotípi működéséről van szó, hiszen a ragasztózás valójában nem (csak) a cigányoknál fordul elő, hanem a Jereván-lakótelep más csoportjainál is, pl. az említésre kerülő Cs. utcaiaknál is.
Rácz József és Hoyer Mária: "Pörgés" és "Punnyadás" II. Alkohol és droghasználók szociálpszicholgóiai és etnográfiai vizsgálata a Jereván lakótelepen A tanulmány első részében (Rácz és Hoyer, 1995) összefoglaltuk az etnográfiai kutatás1 módszertani vonatkozásait és ismertettük a fiatalok alkohol-, valamint droghasználatával kapcsolatos tapasztalatainkat. Összefoglalóan felidézzük, hogy Budapest egyik külvárosi lakótelepén féléves etnográfiai kutatást végeztünk. Ennek fő módszere a naponkénti rendszerességgel végzett résztvevő megfigyelés volt.2 A résztvevő megfigyelők jegyzőkönyvet vezettek, a következőkben ezekből a jegyzőkönyvekből idézünk. A kutatás záró szakaszában féligstruktúrált interjük is készültek, amelyek afiatalok családi és életútbeli jellemzőit tárgyalták. Néhány alkalommal ezekből az interjúkból is idézünk. A vizsgálat célcsoportja 16-20 éves fiatalok voltak, akik a Jereván lakótelep (fantázianév) játszóterein találkoztak. Mintegy 100-150 főt érintett a kutatás: a résztvevő megfigyelők kb. ilyen számú fiatallal találkoztak munkájuk során, ebből mintegy 50-60 fiatallal többé-kevésbé rendszeresen. Napi tevékenységek A szakmunkásképző iskolába járó fiatalok délelőtt iskolában voltak, majd délután 4-5 órától kezdtek gyülekezni a lakótelep egyik játszóterén. A "csúcsidőszak" 6-8 óra között volt, ilyenkor voltak a legtöbben a találkozóhelyen. Néha, főleg télen a ngy hideg miatt, kisebb csoportokra oszlottak, és egyes lépcsőházakba vonultak a fiatalok. A csoportosulás fiatalabb tagjainak 9-10 óra között haza kellett menniük, így ez idő tájt a létszám csökkent. Az együttlét ideje attól is függött, sikerült-e pénzt szerezni és azon alkoholt venni. Ha igen, az együttlét az éjszakába nyúlt. Az iskolába járó fiataloknak is egy jelentős része sokat hiányzott (néha több napot, hetet is egybefüggően). Ilyenkor délelőtt aludtak és az esti együttlét meghosszabbodott.
Külön témakörként kell megemlíteni az üzletelést, mely egyfajta "szürke" tevékenység, átmenet a legális és az illegális között. Az üzletelés szinte bármire kiterjedhet: a szülőktől kapott tárgyak eladásától kezdve az általuk megjavított vagy átalakított műszaki cikkek eladásáig. Az üzletelésbe azonban sokszor bizonytalan eredetű, illetve tudottan lopott holmik is bekerülnek. Az üzletelés egy speciális fajtája a drogokkal történő kereskedés. Ebben még csak néhány fiatal vesz részt, az üzlet marihuána és hasis adásvételét jelenti, viszonylag kis tételben. A hétvége (péntek és szombat) a lakótelepről való eljárás ideje volt. Ilynekor délután 6-8 óra között gyülekeztek, majd rock-koncertre mentek vagy pedig törzshelyüket keresték fel, az egyik belvárosi heavy metal rock klubot. Itt hajnalig maradtak. A vasárnap a pihenés ideje volt, ilyenkor este is csak kevesen találkoztak a játszótéren. A hétvége. Koncert és rock-diszkó A következőkben a résztvevő megfigyelők jegyzőkönyveiből idézünk. Mint említettük, a fiatalok pénteken és szombaton rendszeresen diszkóba vagy koncertje jártak. A koncert és diszkó szoros tartozéka az alkoholfogyasztás. A másik leggyakrabban használt drog a kender/marihuána. A tánc az este egyik legfontosabb tevékenysége, amiben szinte kizárólag fiúk vesznek részt. A következőkben a tánc leírása következik, ahogy a résztvevő megfigyelők látták. A rock-diszkóról: ha a fiatalok a kedvenc punk vagy rap számukat hallják, csoportosan (1015-20 fiú) nyomulnak a táncolásra kijelölt helyre, amely úgy néz ki, mint egy szabályosan körülkerített aréna vagy ring. A fiúk teljesen kiszorítják az ott táncolókat. Ha vége van ennek a zenei blokknak, mások felváltják őket, pl. a rockerek, akik az előbbi csoporttól eltérően, fejüket és hosszú hajukat sajátosan rázva táncolnak. Most következzen a leírás:
" A tánc félelmetes. Úgy érzem magam, mint egy arénában: csak nem állatokat, hanem embereket terelne be. Zene, tánc, vibráló fények... Olyan az egész, mint egy rituális tánc. Golding. A legyek urá-ra emlékeztet. Fantasztikus és mégis félelmetes. Nem nagyon beszélgetünk... Zsong a fejem. Jó volna szabadulni. A villamoson megkönnyebbülés." "Próbálok azonosulni a punk zenével, valami érdekeset felfedezni. Őrült dübörgés. A fiúk ugrálása, mozgása kis túlzással a brazil őserdők bennszülött táncára emlékeztet. Fantasztikusak a fények. Ez engem is tűzbe hoz. Táncolunk, de már Doors zenére ... Elkülönül az aréna a pihenő résztől. A fiúk csak punk zenére táncolnak. Ugráló, kaparó mozgások, közben ki-ki néznek felénk. Körben helyezkednek el. Szinte csak ők táncolnak erre a zenére. Aztán pihenés." (09.18.) A rock-koncertről: "A környék kertvárosi jellegű. A leendő közönség békésen szórakozik. Csak egy-két fiatal részeg. Idősebbek (20-22 év) is vannak. Változatos öltözék (hosszú haj, farmer, bő rövidnadrág, bomber, tüske haj)... Bemegyünk... A Slogan-Screen zenéjét nem szeretik. A lényeg: a Leukémia. Rövid beszélgetések az előtérben. Egyöntetű vélemény: jól érzik magukat. Mi is... Indul a Leukémia A korlátról ugrálnak a közönségbe. Az alapmozgás ugyanaz, mint a rock-diszkóban. óriási esések, véletlenszerű egymásba rúgások, de mindez nem számít. Most létráról ugranak. Ez a mozgásfajta: páros lábon szökdelés, karlengetés és az ugrálás óriási energiát emészt fel. Értem a zenei brutalitás és a mozgás összefüggését. Erre csak így lehet. S hogy mennyire vigyáznak a másikra. Kissé félrehúzódva figyelünk. A zenét nem, de a mozgást élvezem. Az együttes énekese is ugrik. A szöveg érthetetlen, triviális a számok közötti szöveg. De ha egészében vizsgálom, érthető minden. Erő, energia, erő. Feszültségindukáló- és levezető. Az ösztönökre hatni, ez a lényeg. Koncert után... fáradtak, izzadtak, de jól érzik magukat. Viccelődés, ugratás." (09.24.) A diszkóban a csoport egyszerre veszi birtokába a táncra kijelölt helyet. A felugrálások, tömegbe ugrások ellenére a csoporton belül eltűnnek az egyéni különbségek, mindenki egyformán, a csoport részeként táncolt, elmerül a csoportban. Ezt fejezi ki az egyik résztvevő megfigyelő kutatási beszámolója is:
"Úgy látom, jól érzik magukat. Mi hamarabb fáradunk, telítődünk. Összehasonlítjuk a tegnapi jazz-programot (a résztvevő megfigyelők saját programja, asztaloknál, zenét hallgatva, halkan beszélgetve, jól tagolt környezetben) az ittenivel (tömeg, összeérő testek, óriási füst, monoton zene, melyet időnként vált csak fel egy-egy régi ritmusosabb). lehet, hogy minket ez frusztrál, míg nekik a tömegben való feloldódás, ahol a testek egymásnak adják a feszültséget, ad enyhet mindennapjaik nehézségei után. Ez a folyamatos tagolatlanság, az eltűnés viszont gerjeszthet exhibicionista törekvéseket, s mivel szublimált feszültség-elvezetéseket nem tanultak meg, így "primitívebb" módon, s így teátrálisabban jelentkeznek. Eltűnés és önérvényesítő akarat gyüttese." (10. 30.) A megfigyelő itt egy kettős dinamikát ír le: eltűnés, elmerülés a csoportban, melyre "teátrális" elkülönböződési kísérletek épülnek rá. Csoportos erőszak és rongálás A játszóteres csoportosulás életében az erőszaknak kiemelkedő szerepe van. A jegyzőkönyvek között 17 esetben (17 napon, 14 százalék) fordul elő valamilyen, személyek ellen elkövetett csoportos erőszak, és további 21 esetben (17 százalék) mint beszédtéma szerpel a személyek elleni erőszak (egy korábbi verekedés emlegetése vagy pedig készülődés egy újabbra). Dominál a csoportok közötti erőszak említése (a csoportosuláson belüli erőszak említése ritkább). A következő két interjúrészlet a verekedések gyakoriságára hívja fel a figyelmet. Az interjúrészletek nemcsak arra utalnak, hogy a verekedések gyakoriak, hanem arra is, hogy a fiatalok életének és tevékenységének szokásos részét képezik. "Ri: Az elmúlt egy évben hányszor verekedtél? - Nem tudom. kb. 20-25. Amiben csak segédkeztem, azt nem tartom számon. Ri: Az utóbbi egy hónapban vol-e verekedésed? - Hogyne lett volna. Kétszer verekedtem. Ri: És a verekedés mi volt?
- Egy az X. lakótelepen, a másik meg a metrón, amikor a Toába belekötött egy gyerek. Az oka az egyiknek az volt, hogy mert ismerőst ütöttek, am ásik meg megint csak az volt, hogy tök nyilvános helyen leszállt egy régi ismerősöm a buszról, és beszarik, úgy menekül. R.: Ez kapcsolatban állt valamelyik droggal? - Nem. Én mindig józan voltam." "Cs: Most jönnek azok a kérdések, hogy másik személyt "valakit". Bántottál másik személyt? - Persze. Cs: Amikor először történt, akkor hány éves voltál? - 1991. január 25-e. Az volt az első komolyabb, de lőtte volt még egy párszor, hogy komolyabban bántottam valakit. 15 éves voltam, amikor először megvertem egy velem egykorú, egy súlycsoportú gyereket, de nagyon. Úgy megvertem, hogy nem bírt felállni. A saját vérét prüszkölte, fúj! De csak azért bántottam, mert kicsit alkoholos voltam, születésnapom volt és nem szerette volna, ha arra megyek, amerre ő. Cs: Az elmúlt egy évben hányszor volt ilyesmi? - Elég sokszor. Egyszer elejtették ellenem a vádat. Csináltam balhékat: garázdaság, súlyos testi sértés, könnyű testi sértés, maradandó testi sértés, amit viszont nem tudnak rám bizonyítani, mert nem kaptak el. Cs: Hányszor volt ilyen az elmúlt évben, mondjuk havonta? - Havonta? Minden hétvégén. Cs: Mik voltak ezek? - Meccsről jöttünk haza vidékről, vagy itt Pesten meccsről jöttünk hazafelé, és másik szurkolótáborral összeverekedtünk. A várost szétvertük. Aki velünk szembe jött az utcán, megvertük. Nálunk ez egy miden hétvégés dolog, hogy valakit vagy valamit szétverünk. Olyan nincs nálunk, hogy egy emberre öten mennek, hanem egy embernek egy a párja, egy ember egy embert fog megverni. Cs: Az utóbbi egy hónapban volt-e ilyen? - Volt. Cs: Hányszor? - Egyszer. Megverték az egyik havert. Erre mi kimentünk Kispestre, jól megvertük őket, hazajöttünk, hú, de fainok voltunk, és kész. Cs: Piás voltál akkor is?
- Volt bennem, de nem voltam nagyon részeg. Olyan szalonspicces alak voltam. Jókedvem volt és kész." A verekedések célcsoportjait nehéz meghatározni, szerepelnek köztük csövesek, skinheadek, cigányok. Lényegében minden olyan fiatalkorú csoport érintett, amely nem a Jereván lakótelephez tartozik. A lakótelepen belüli csoportos erőszak ritkább, és azt nem is tartják "igazi" verekedésnek, csak amolyan, "nézeteltérésnek". A verekedések során készülnek az eseményre, felfegyverkeznek, illetve olyan helyszíneket keresnek fel, ahol egyes "célcsoportok" felbukkanása valószínű. "Óriási a mozgás. Mody Dick-re (koncert) lejmolni, bunyózni készülnek. A beszélgetések magas érzelmi hőfokon, erős indulati töltéssel zajlanak. Ki mit hoz: baseball ütő, háromeres kábel, biciklilánc, vasrúd. Hazamennek és vissza, de megállapíthatatlan, valóban van-e náluk valami... A csöveseket a villamoson akarják elkapni. A hogyanra rengeteg ötlet... Egyszer csak felállunk és megyünk. Ez is félelmetes. Ez a nyomulás. Rengetegen vagyunk. Lányok is... Emelkedik a feszültség. C., M., Sz. megrugdaltak néhány csövest. Keresik őket." (09. 25.) A verekedéseknek általában van valamilyen ürügye, ami a fiatalok szerint is csupán ürügy. "Megállunk a havas sétányon. Cagi egy kb. két éves sérelmét akarja egy fiún megtorolni. Nem üt, de Krisztián, Csaba, Gyuri, Zsánmár és Szaba igen (aztán Cagi is). Tömegverekedés. Gábor óriásit kap. Csaba és Gyuri egymást védve "Bántottad a testvéremet?" kiáltásokkal ütnek. Szaba-Zsánmár, Csaba-Gyuri ütnek, rúgnak valakit. Krisztián az autóból próbál kiszedni valakit. Aztán vége. Rövid futás segy rémhírre (hívták a rendőröket). Néhány skinheadba akarnak belekötni (K: "ott a cipőm és a dzsekim"), de ez nem válik tetté. A metrónál K. két skinhead fiúba köt bele. üti, köpködi őket. Alig lehet lefogni. Többen ugrálnak, szórakoznak. Jutkát piszkálják, köpdosik, lekurvázzák." (11. 13.)
Vannak kimondott szabályok, pl. az egy az egyhez arány a verekedésnél, azonban ezt sokszor nem tartják be, sőt inkább az ellenkezője szerint szervezik az akciót: nagy fölényben támadják meg az "llenfelet". Az akció szervezése során a számbeli fölény a csoport erejének kifejeződéses is: egy-egy verekedéshez melyik csoport hány személyt tud kiállítani, mozgósítani. A csoporthatárok ilyenkor nem játszanak lényeges szerepet, illetve bizonyos fölérendő szempontok érvényesülnek, pl. nem egy konkrét játszóteres csoportból toboroznak, hanem más csoportokból is vagy a Jereván lakótelepről, mert úgymond a lakótelep becsületét kell megvédeni. A verekedéssel járó akciók örvényszerű lefolyást mutatnak, melybe egyre többen, egyre mélyebben involválódva kapcsolódnak be. "Karácsony előtt egy nappal. Az ünnepről, a hagyományokról kérdezősködöm. A forma megmaradt (fenyőfa, beigli, pulyka, sütemények), csak a tartalom veszett el. Kettősséget érzek: nem fontos, nem érdekli őket, s valahol mégis ott van ezeknek a napoknak az izgalma. Az ajándékozás, a kaphatok én is, adhatok öröme. Talán próbálkoznak megteremteni, a hangulatból visszadni valamit. Sikertelenül. A fiúk, mintha hétköznap lenne, lejönnek, de ezekben a napokban kevesen élnek az utcán. Otthon és unalom. Ez is a kettősséget, a próbálkozást, a görcsöket mutatja. Az ünnep is görcsös gombóc. Feszültek. Valamit tenni akarnak. Aktívabban. Most éppen csöveseket verni a Pe-Csá-ban... K-nak problémája van az ottani (közeli lakótelepÜ csoportból eggyel. Kata szítja a tüzet: menjünk át, hívjuk le és megvered. Nagy G. és Péter is "beleszólnak". Egyre több ötlet. K-n látszik, nem izgatja annyira a dolog. Nincs alkohol, így nem oldódott fel. Végül elindulunk. Péter többször telefonál az ellenfél lakására. Szidalmazza a családot, hívja a fiút, kérjen bocsánatot K-tól. A lépcsőházba kijönnek, az egyik a ház elé is, felmérni, hányan vagyunk. Egyikőjük segítségért szalad. Mintegy félórás közjáték után kb. nyolc-kilencen jelennek meg. Köztük két idősebb férfi. Így aránytalan a játék. Elkezdődik a vita, a szidalmazás. K-ék elmondják, kivel van problémájuk. Ő nem nagyon akar harcba bocsájtkozni. Nem engedik
külön őket, mikor egymásnak rontanak, az egyik idősebb (részeg) férfi megrúgja k-t a földön. Még valaki beleszól. A dolog nagyon tisztázatlan. Úgy állnak, hogy minket kizárjanak a történésekből. Melák is kap az egyik férfitól. Nem üt vissza. Valahol tiszteli benne az idősebbet. K. hősiesen küzd egy másikkal, de mindig odamegy valaki és beleszól. "Nem fer a játék." Velem is próbálkoznak. A kérdésre más választ adok, a megszólító zavarba jön és otthagy. Idegen vagyok. Valószínűleg beszállnék, ha lenne valami. De nincs. K-t elkergetik, minket megfenyegetnek: ismernek minket ("hülye ragasztósok"), felbérelnek embereket és kezünket-lábunkat eltörik. Menjünk innen! A felbujtó, Kata ER-rel (megfigyelő) a kb. 10 perces aktus alatt tőlünk 50 m-re, a félhomályban áll. Nem merte vállalni, amit K. igen. Visszamegyünk. Nagy indulati feszültség a vereség miatt. Az bosszantja őket, hogy nem mert az ellenfél nyíltan, egyenesen megnyilvánulni. Mintegy 15 percet beszélünk az eseményekről (K. közben a sebeit vizsgálja), amikor megjelennek Krisztiánék. Őket már emlegettük: pont akkor nincsenek itt, amikor fontos lenne. Krisztinán: Hol a K.?! Megvertek? Ki? Hol? Gyerünk, mindenki! - és visszamegyünk. A buszon az egyik fiútól hallották, mi történt. A PeCsa-buli sikertelen volt, mindenki hazament, így feszültségeik nem vezetődtek le. Majd most? Az események nagyon gyorsan zaljanak. Krisztián telefonál, majd a lépcsőházhoz megyünk. Kinyitják az első ajtót, a második zóna. Mögötte apa és fia. Hínár üvölt. Gyere ki, te geci! Széverem a pofádat! A férdi nevet. Hínár egyetlen rúgással széttöri az ajtó üvegét, Krisztiánnal behatolnak és megverik a két embert. Maki még berúgja a másik ajtó üvegét is (az úton husánggal jön, de mint mindig, most sem jut szóhoz), aztán eljövünk. Valaki a rendőrséggel rémíszt, így menekülünk. Mindenki izgatottan beszél a történtekről Igazunk volt, stb. Csabával találkozunk. Szerinte a közeli kocsmában még van ellenfél. Indulunk. A kocsmában Hínár és Krisztián tart terepszemlét. Pók apja is ott iszik. Ellenség nincs. Úgy érzem, itt még történni kell valaminek. A sétányhoz megyünk. Krisztiánék betörnek az iskolába. Fáztak. Iskolai felszereléseket (füzet, vonalzó, toll) hoznak ki és osztanak szét. Lassan szétoszlunk. (12. 23.)
A verekedéses akcióknak (azaz amikor megtervezett csoportos erőszakos cselekményről van szó) többnyire sajátos lefolyása van: fantáziálás-tervezés egy-két napon át, készülődés (felfegyverkezés, a csoporttagok összeszedése), az akció, a visszatérés (vesztesen vagy győztesen), majd a verekedés sztorijának előadása több napon keresztül. Ezeknek az akcióknak sokszor vanvezetője (a jegyzőkönyvben is emlegetett Krisztián), aki egyébként nem vezetője a csoportnak (más helyzetekben nincs is ilyen), sőt mégcsak nem is magasabb presztizsű csoporttag. Van olyan csoportos erőszak, ami hirtelen, előkészület nélkül történik, pl. a csoport tagjait egy másik csoport megtámadja. A csoportos erőszak törvénye szerint minden akciót a másik csoport részéről bosszú követi. Akció és bosszú kibogozhatatlan láncolatot alkot. A fiatalok így állandóan az agresszor/áldozat szerep között billegnek. Ha másik csoport tagjai nem is ismerik fel őket, öltözködésük elég ürügy lehet a verekedés kiprovokálásához. De egy általuk kezdeményezett verekedésnél sem lehet tudni a végeredményt, lehet, hogy "áldozatként" kerülnek ki belőle. Az agresszor/áldozat szerepeket egészíti ki a rendőrséggel folytatott viaskodás, amikor a fiatalok az "üldözött" szerepbe kerülnek. Az erőszak egy másik formája a rongálás, ami lehet egyéni vagy csoportos, de sokkal gyakoribb az utóbbi forma. Az első interjúrészlet az egyéni, a második a csoportos rongálásra hoz fel példákat. "Cs: Mit rongálták meg? - Kirakatüveget. Mindent, amit akkor láttam. Autókat. Apróbb dolgokat. Nekem az autó és a kirakatüveg "apróbb dolgok". Meg még volt egy kuka, metró-kocsi, busz, villamos, ilyesmik. Cs: Az elmúlt hónapban voltak ilyen rongálások? - A lépcsőházunk. "Véletlenül" kiugrottam az ablaküvegen. Cs: Piásan? - Igen Bevertem az ablaküveget. Befejeltem az ablaküveget piásan. Józanul ki az a hülye, aki nekimegy 5 mm-es dróthálós üvegnek?! Józanul én biztos, hogy nem mennék neki." "Ri: Rongálás? Hányszor volt a tavalyi évben?
- Ha azt is beleszámolom, hogy berúgtunk egy telefonfülkét, összetörtünk egy üveget, akkor az rengeteg. Kb. 100... Ri: Rongálás (az előző hónapban)? - Tízszer. Ri: Ez a rongálás mi volt? - A villamoson a kapaszkodókat lerugdostuk, székeket, üvegeket kiütni. Törés-zúzásban aktívan részt veszek. Ri: Ez a múlt hónapban volt? - Volt a múlt hónapban is. Amikor a diszkóból jövünk hazafelé, akkor a villamost mindig helybenhagyjuk szegényt." Az erőszak áthatja a fiatalok mindennapi életét: a családi verekedésektől a filmek, dalszövegek, lemez- és CD-borítók erőszakos jeleneteiig. Ismét György Pétert idézzük. "A lakótelepek világában élők számára nem különösen távoli az embergépek bankákkal vívott harcairól szóló képregény, sőt nagyon is ismerősek azok a rajzok, amelyeken a tagolt tér helyén pusztán monoton betonfalak és a semmiben villódzó lakások kabinfényei láthatók.
A
gadget-kultúra
kultuszában
gyakran
a
fenyegetés
és
fenyegettség mindennapi
tapasztalatának kiélési formáját láthatjuk" (György, 1993). Részlet egy résztvevő megfigyelő feljegyzéséből: "megdöbbentő képeket (egy angol együttes: Cargass (?) lemezborítóját), dalszövegeket mutatnak (két félig megnyúzott orvos ugyanígy csonkolt fekvő nőből egy gyereket húz elő. Háttér: akasztott, nyúzott gyerekek. Dalcím: fordított végélnyílás. A lényege: az emésztő traktus működése, illetve ennek összehasonlítása a külvilággal.)" (11.05.) Erőszak és alkohol/dorghasználat Az alkoholfogyasztás sokszor összekapcsolódik az erőszakkal. A következőkben két interjúból, egy jegyzőkönyvből, majd újra egy interjúból idézünk. Az idézetek célja az erőszak és az alkoholfogysztás közötti kapcsolat illusztrálása.
"Me: És az eltelt évben volt (verekedés)? - Tavaly volt. Be voltam baszva. Nyáron berúgtam, odamentem egy emberhez, mondom neki: a kurva anyádat, és szájbarúgtam. Olyan kedvem volt éppen." "- De előfordult, hogy bepiáltunk és elmentünk verekedni poénból." "Később kiderült, délután már nagy ivás ment, demizsonban 20 liter bor volt. Cs. részegen kötött bele valakibe, talán régebbi sérelmeit hívta elő. Az ügy meglehetősen zavaros volt. Hétvőn 9.00 órára a rendőrségre kell menniük. Cs jobb szeme fölött ütésnyom. a kihívott egyik rendőr ütötte meg. Tart a hétfői naptól. Indulunk a kispesti lakótelepre. nagy a harag, legalábbis annak látszik. Elképzelhető, hogy a hetek során összegyűlt feszültség levezetéséhez jó ürügy a "Zsánmár-ügy" (egy előző verekedés). Kispesten megindul a vadászat. "Tré van!" felkiáltán után lerohanó támadás. Pók-Szondi elkapnak egy fiút (kb. 150 cm magas, 14-15 éves fiú), nagyon megverik. Melákék is "kezelésbe" vették ellenfelüket. Rúgják, ütik, ahol érik. Aztán további vadászat, futások, kiáltások. Közben megjelenik egy fehér Opel, benne egy hatalmas fickó, aki kiszáll, ordít, hogy takarodjuk, és megüti Nagy G-t. Szétválunk Mi Nikivel, Mariannal és Takáccsal "A sétálók" című jelenettel igyekszünk a lakótelepről távozni. Az opelosok elkapják Hínárt és Makit (50 méterre tőlünk). A lakótelepen elmondják: pisztollyal fenyegették őket. Szabát is elkapták. Ő gyanútlanul elmondta, miért jöttünk. Fenyegetés. A főúton találkozunk, ahonnan gyalog, illetve villamossal megyünk. Döme egy vües skót viszkit szerez, Krisztián betöri a villamoskocsi ablakát. Nincs győzelmi mámor. Érzik, erre választ fognak kapni." (02. 04.) "Cs: Ez mikor volt először? - 1991. január 25-én vittek el először a rendőrök alkoholos állapotban, verekedésért: súlyos testi sértésért, garázdaságért és maradandó testi sértés miatt. Ez volt az első, de nem az utolsó! Cs: Az utóbbi egy évben hányszor volt ilyen? - Nagyon sokszor. Alkohol miatt nagyon sokszor volt ilyen problémám. Cs. Havonta hányszor? - Nem tudok számokat. Havonta kétszer, háromszor. Cs: Az elmúlt egy hónapban hányszor? - Februárban? Egyszer. Jobban mondva: kétszer, mert egyszer elvittek a L-ról, utána meg innen a lakótelepről, lakásról vittek el, mert nem jelentem meg idézésen és akkor is alkohol állapot miatt nem jelentem meg."
A bemutatott példák ellenére az alkoholfogyssztás és az erőszak között egyértelmű kapcsolatot nehéz felfedezni, sok fiatal az erőszakos akció előtt józan marad, hogy legyen ereje a verekedéshez. Máskor az "ellenfél" váratlanul támadja meg a csoportosulás tagjait, és akkor éppen józanok. "De nem az ivástól függ, hogy én verekszem. Tegyük fel, hogy egy idegen horda odajön hozzánk és belénk köt. Nem hagyjuk magunkat, nyakonvágjuk úgy, hogy a franc megeszi." Az esetek többségében viszont a verekedést hosszab-rövidebb alkoholizálás előzi meg. Az alkoholizálás részét képezi a verekedésre való felkészülésnek. Más drogot a fiatalok az erőszakos akciók előtt ugyanakkor nem használnak. Semittevés A külföldi szubkultúra-irodalmból jól ismert (Corrigan, 1976), hogy a különféle szubkultúrális csoportosulások fő tevékenysége a "semmittevés". Ez a mi kutatásunknál is megfigyelhető volt. A csoportosulások tagjai összejönnek, találkoznak egymással, anélkül azonban, hogy valamilyen konkrét, tervezett céljuk lenne. A hétköznapok nagy része ilyen "semmittevéssel" telik. Ilyenkor beszélgetnek, tréfálkoznak, egyik játszótérről vagy lépcsőházból átmennek egy másikra, lődörögnek, megvárnak valakit (közben mások elmennek, úgyhogy őket is meg kell várni), egyáltalán várnak arra, hogy valami történjen. Ez a "semmittevés" alapvető jelentése. valami történjen, ugyanakkor bármi megtörténhet. A "semmittevés" nem egy teljesen passzív állapot, hanem a csoportosulás alaptevékenysége, alapjárata. A különféle akciók mintegy ezt egészítik ki, ehhez járulnak hozzá. A "semmittevés" során a fiatalok nem tervezik meg, hogy pl. verekedni fognak vagy ablakokat betörni. Ha mégis megtörténik ilyen, az "spontán" módon jön létre, unaloműzés gyanánt. Ha semmi nem történik, és alkohol sincs, az a "punnyadás", kedvetlen unatkozás. A "punnyadás" mintegy ellenpólusát jelenti a "pörgésnek", ami egy fokozott tevékenységet, jó hangulatot jelent, általában - de nem feltétlenül - alkohol vagy ragasztó jelenlétében. "Punnyadás van" - így Szaba. Nincs pénz.
Maki: "Fújni kéne!" - mondja. (Ragasztózás). "Egy kis hó kellene (és mutatja aszívás mozdulatát), vagy marihuána!" Helyeselnek, de miből? Szaba is maga alatt van. Nem az a vidám, szókimondó, kedves. Megkeseredett, csalódott. Együtt szenvedünk, s mivel nincs más megoldás, Pók és Szaba eljönnek a metróhoz. Szaba felveti a diszkót (Csaszli, J. ott van), aztán ezt elvetik. Talán megvárják őket. Mit lehet itt csinálni? "Punnyadás van!" (02. 12.) A "pörgés" és a "punnyadás" jelenségére a továbbiakban még visszatérünk.
Rácz József és Hoyer Mária: "Pörgés" és "punnyadás" III. Alkohol- és droghasználók szociálpszichológiai és etnográfiai vizsgálata a Jereván lakótelepen A tanulmány első részében (Rácz és Hoyer, 1995a) összefoglaltuk az etnográfiai kutatás1 módszertani vonatkozásait és ismertettük a fiatalok alkohol-, valamint droghasználatával kapcsolatos tapasztalatainkat. A tanulmány második részében (Rácz és Hoyer, 1995b) pedig a lakótelepi fiatalok napi tevékenységeit, a csoportos erőszak és a rongálás néhány vonatkozását említettük. Külön kitértünk az erőszak és az alkohol/droghasználat kapcsolatára. Összefoglalóan felidézzük, hogy Budapest egyik külvárosi lakótelepén féléves etnográfiai kutatást végeztünk. Ennek fő módszere a naponkénti rendszerességgel végzett résztvevő megfigyelés volt.2 A résztvevő megfigyelők jegyzőkönyvet vezettek, a következőkben ezekből a jegyzőkönyvekből idézünk. A kutatás zárószakaszában féligstruktúrált interjúk is készültek, melyek a fiatalok családi és életútbeli jellemzőit tárgyalta. Néhány alkalommal ezekből az interjúkból is idézünk. A vizsgálat célcsoportja 16-20 éves fiatalok voltak, akik a Jereván lakótelep (fantázianév) játszóterein találkoztak. Mintegy 100-150 főt érintett a kutatás: a résztvevő megfigyelők kb. ilyen számú fiatallal találkoztak munkájuk során, ebből mintegy 50-60 fiatallal többé-kevésbé rendszeresen. A résztvevő mgfigyelők és a a fiatalok A résztvevő megfigyelők feladata nemcsak az, hogy kapcsolatba lépnek olyan fiatalokkal, akikről egyébként nehéz lenne információt szerezni, illetve olyan helyszíneket keresnek fel, ahova másként nehéz eljutni. A résztvevő megfigyelők feladata az is, hogy saját szerepükön, kapcsolatrendszerükön és saját élményeiken keresztül elősegítsék annak a társas közegnek a megértését, amelyben mozognak. A következőkben a résztvevő megfigyelők saját szerepeit és élményeit próbáltuk meg tipizálni. Az így kialakított típusok közül hármat mutatunk be. Az első élménytípus a fiatalokhoz mint csoporthoz való személyes kapcsolatra utal. A másik példa a lakótelep és a játszóteres csoport "érzelmi mátrixát" érzékelteti, melynek a résztvevő megfigyelők is tagjai. A harmadik élménytípus pedig szintén ezt az utóbbit mutatja be, de egy
speciális szemszögből, mégpedig a résztvevő megfigyelők-kutatásvezetők viszonya alapján. Ez utóbbi egyfajta leképeződése, áttétele a résztvevő megfigyelők-lakótelepi fiatalok viszonynak. A befogadás: a résztvevő megfigyelők és a játszóteres fiatalok kapcsolatának legfontosabb mutatója, hogy mennyire fogadták el a megfigyelőket. Az elfogadás mozzanata - és az ekkor megjelenő kritériumok - a játszóteres csoport normáira utalnak, ti. a befogadás az ezekhez a rejtett normákhoz való alkalmazkodás függvénye. A beilleszkedés tényét illusztrálja a következő interjúból vett részlet, melyet egy résztvevő megfigyelő készített. (Az intjúk végén olyan kérdéscsoport szeepelt, ami a résztvevő mgfigyelők-fiatalok kapcsolatot járta körül.) "Ri: Hogyan látod a mi kapcsolatunkat veled? - ... Ahhoz képest, hogy nemrég jöttetek ide, ahhoz képest elég gyorsan illeszkedtetek. Én speciel nem vettem észre, hogy valakinek baja lenne veletek. Sőt." A beilleszkedés kritériumait illusztrálják a következő idézetek két interjúból.. "Cs: És te hogyan látod, hogy mi itt ülünk, és az neked milyen? Mit csinálunk mi itt? - Nem tudom. Cs: De úgy mások vagyunk, mint a többiek? Például? - Hát, a ... (résztvevő megfigyelő) már kezd átalakulni. Már iszik velünk, meg poénkodik, meg minden. ... (másik résztvevő megfigyelő) is, néha iszik a borból ... A másik interjúrészlet: "M: És valami közös élményt el tudsz-e mondani velünk kapcsolatban? - Persze, amikor lent voltunk Egerben, jól bebasztunk, mint a ló. Mondjuk a ... (résztvevő megfigyelő) nem annyira volt bebaszva, de én! Meg szilveszterkor. Halál jó volt a ... (résztvevő megfigyelőkkel) lenni. Meg amikor lejöttök a dicszkóba. Csak az a baj, hogy ültök egész végig. ... (résztvevő megfigyelő) viszont szokott velünk táncolni."
Az interjúrészletek a közös poénkodást, a táncolást és az alkoholfogysztást tartalmazzák. Ez a három dolog a játszóteres csoportosulás életében fontos szerepet tölt be mint közös tevékenység. Ha valaki ezekben részt vesz, akkor a csoport befogadja. A csoportosulás tagjai a verekedésekben való részvételre is biztatták a résztvevő megfigyelőket. A megfigyelők ebben - természetesen - nem vettek részt, mégis, ez a befogadásukat nem befolyásolja: Hasonló volt a helyzet a drog- (marihuána, ragasztó) használattal kapcsolatban is. Ezek a megfigyelések az alkohol- és a droghasználat különbségeire utalnak: a két tevékenységet más-más norma szabályozza. A játszóteres csoporton belüli beilleszkedés (maga a szóhasználat is) és a közös tevékenységekben való részvétel az elvárt konformitásra utal. Akonformitás másik mutatója, hogy a csoport tagjai - miként egymást is - puszival köszöntették és buliba, diszkóba hívták a megfigyelőket már az ismeretség korai fázisában. Ezek a szokások egyben a csoporthatárok állandó kijelölései is. Ugyanakkor ez a konformitás nem jelenik meg mindenki számára egyformán. Van olyan fiatal, aki számára a normák "gyengébbek", azaz nem azt várja el a csoporthoz csatlakozótól, hogy közös tevékenységekben részt vegyen, hanem csak azt, hogy személyes kapcsolatokon keresztül a csoport egy tagjához kapcsolódjon, "valaki valakije" legyen. Részlet egy interjúból: "Cs: Ezt te hogy láttad, hogy szobmaton mi is ott voltunk a diszkóban? - Hát az olyan, hogy lejönnek az emberek és minket nem zavar, hogy ott vagytok. Hát érdekel?! Nem zavar, lejöttök. Oda bárki lejöhet. Nincs megszabva, hogy ki jöhet le. Azért van különség. Nem ismerek ott mindenkit. Cs: Amikor először lejöttünk? - Akkor se. Amikor ti jöttetek, a ... (résztvevő megfigyelők) ismertem már. Azt hittem, hogy a Jutkáékkal vagytok. Nézem, kik ezek. Ha már itt vannak, köszönni illik..." Az "érzelmi mátrix" ... a második élménytípus a lakótelep és a játszóteres csoport "érzelmi mátrixát" muttja be, azt az érzelmi viszonyulást, ami a résztvevő megfigyelőkben a fiatalokkal kapcsolatban a kutatás során kialakult.
Részlet egy résztvevő megfigyelő jegyzőkönyvéből, a jegyzőkönyvnek abból a részéből, mely a megfigyelők aznapi érzelmeire, a fiatalokkal kialakított aktuális viszonyára vonatkozik (a jegyzőkönyv-séma megfogalmazása szerint: "saját szerep"): "Saját szerep: reggel és délelőtt bizonytalan voltam. Ennek okát abban láttam, nem tudtam eldönteni:
kimenjünk-e
vagy sem.
Moziba,
színházba
szerettem
volna
elmenni.
Kikapcsolódni, lazítani, felejteni, törölni. Aztán a Keleti pu-nál Toába ütközünk, aki megerősíti M. tegnapi hívását. Akkor menjünk. Megbeszéljük Toával. Közben arra gondolok, lehet-e ebban valami sorsszerű. Akár valamiféle íratlan szabályként: a lakótelep nem enged. Talán József Atttilának van igaza az "így mindegyik deterninált" keménységével? Mindegy. Veszünk Ferinek valamint, mégiscsak születésnap, aztán meglátjuk." (11. 05.) A résztevő megfigyelők érzései (a megszabadulás vágya és "a lakótelep nem enged" érzése) a játszóteres csoport érzelmi klímájára utalnak: a személyes kapcsolatok és az állandóan a társadalmi normasértések határán mozgó tevékenységek valósággal szívó hatást gyakorolnak a megfigyelőkre (és ebből következően feltehetően a csoporttagokra is). Ez különösen akkor feltűnő, ha a megfigyelőknek azokra a szorongásaira és elszigeteltségérzésére gondolunk, melyek a fiatalokkal való kapcsolatba lépés után, de még a személyesebb viszonyok kialakulása (az "áttörés") előtt jelentkeztek. Amikor a későbbiekben arról írunk, hogy a játszóteres csoport milyen kompenzációs és pótlólagos szocializációs hatást fejt ki tagjaira, akkor erre a szoros érzelmi kapcsolatra (is) gondolunk. Ez a zárt érzelmi millió szembenáll a sivárság, a reménytelenség és a magárahagyottság érzésével, amiket a lakótelep generál. Résztvevő megfigyelők és kutatásvezetők: a résztevő megfigelők harmadik élménytípusa erre a kapcsolatra vonatkozik. Ez a kapcsolat bizonyos értelemben leképezi a megfigyelők-lakótelepi fiatalok viszonyát. A megfigyelők ugyanis a lakótelepen "gyüjtött" érzéseiket a munkacsoport-megbeszéléseken csoportkeretek között jelenítették meg. Ez a csoportkeret alkalmassá vált a lakótelepi fiatalokkal kapcsolatba kialakult érzelmi konfliktusok modellálására, értelmezésére és bizonyos mértékű feldolgozására.
A terepmunka kezdeti szakaszában a résztvevő megfigyelők erős szorongásokról számoltak be, nagyon féltek az elutasítástól. Gyanakodtak, s az volt a benyomásuk, mintha szándékosan elkerülnék őket a lakótelepi fiatalok. Amikor megtörtént az "áttörés" és létrejöttek az első kapcsolatok, a szorongásuk jelentősen csökkent. A résztvevő megfigyelők nem egyforma ütemben haladtak a kapcsolatfelvételben, és ez feszültséget okozott közöttük, rivalizálni kezdtek. A hetenként tartott kutatási megbeszélések során rejtetten kezdtek megjelenni olyan elvárások, hogy a kutatás vezetői segítsenek azoknak, akiknek nehezebben megy, adjanak konkrét tanácsokat. a kutatásvezetők ekkor úgy jelentek meg, mint akik mindent tudnak és mindenre képesek. Akiknek sikerült az áttörés, azok egyre beljebb kerültek kapcsolataikban, és jóllehet "bandafigyelőknek" tartották őket, mégis csoporttagként bántak velük (pl. találkozásokkor puszit kaptak, megkínálták őket cigarettával, itallal, buliba hívták őket). Ez a bevonódás odáig fokozódott, hogy később egyre több csoportnormát akartak érvényesíteni a fiatalok a résztevő megfigyelőkkel szemben (pl. felszólították őket, hogy vegyenek részt a verekedésekben). A résztevő megfigyelők egyre nehezebben viselték el ezt a csoportnyomást, és egy diszadaptációs szindróma (Hammersley és Atkinson, 1983) tünetei jelentek meg (félelem, inkompetencia érzése, düh és frusztráció, ambivalens érzések a vizsgált személyekkel kapcsolatban, hol utálták, hol meg szerették őket). A megfigyelők egyre frusztáltabbak lettek a lakótelepen zajló eseményektől. Több véres verekedésnek voltak tanúi, ahol őket is megfenyegették. A kutatásvezetők határozott utasítása ellenére is újra belekerültek ilyen veszélyes helyzetekbe, s "mintha" nem tudtak volna kiszállni. A megfigyelők utólag azt mondták, ezt azért nem tehették, mert úgy érezték, cserbenhagyták volna a csoportot. A megfigyelői szerephatárok kezdtek elmosódni, egyre inkább a "barát" szerep kezdett felülkerekedni a megfigelői szerep rovására. Ahogy csökkent a távolság a megfigyelők-lakótelepi fiatalok között, úgy nőtt meg a megfigyelők-kutatásvezetők között. A kutatásvezetők ekkor egyre inkább úgy jelentek meg, mint akik tehetetlenek, rosszindulatúak, akik készakarva viszik bele a megfigyelőket a veszélyes helyzetekbe, közben pedig "megfigyelik" őket.
Megjelent olyan ambivalens érzés is, hogy miközben a megfigyelők egyre nagyobb tehernek érezték a kutatást és a fiatalok problémáit, képtelenek voltak kiengedni ("a lakótelep nem enged"). Kezdett kialakulni egy túlzott bevonódási helyzet, amit a megbeszélések sem tudtak feloldani. Ugyanakkor ez a bevonódási helyzet a kutatásvezetők számára nehezen volt érzelmileg követhető, megérthető. A kutatásvezetők fokozatosan rájöttek arra, hogy a megfigyelők saját személyes érzéseiket nehezen tudják elkülöníteni a kutatás során bennük megjelenő érzésektől. Sajátjukként élték meg azokat a rossz érzéseket, amelyek a lakótelepi fiatalokkal való kapcsolatukból származtak, és mindezt a kutatásvezetők felé továbbították, velük kapcsolatban élték meg, tőlük kérték számon, őket hibáztatták miattuk. Korábban a megfigyelőknek a kutatással kapcsolatos nehézségei voltak a stábmegbeszélés témái, ebben az időszakban a kutatásvezetőkkel való elégedetlenségük volt terítéken. Gyanakvóak lettek a kutatásvezetőkkel szemben, mintha ők a megfigyelőket figyelnék meg. Haraggal reagáltak a legkisebb változtatásra is, úgy érezték, a kutatásvezetők nem értik meg őket. A megfigyelők segítséget kértek a kutatásvezetőktől, ám amikor a kutatásvezetők ezt szerették volna megadni, nem fogadták el. Egy olyan helyzet kezdett kialakulni, amelyben úgy tűnt, mintha a megfigyelők a kutatásvezetőknél mindig mindent jobban tudnának. A megfigyelők a kutatásvezetők felelősségérzetét provokálták (pl. távozó két társukkal kapcsolatban), miközben nem "fogadtak szót". Ezzel párhuzamosan a résztvevő megfigyelők elhagyottnak, reménytelen helyzetben levőnek érezték magukat, akik nem tudnak szabadulni a lakóteleptől és akiket a lakótelepi történések szó szerint - megbetegítenek. Ugyanakkor a kutatásvezetőkben is megjelenő aggodalom, düh, inkompetencia- és frusztráltság érzése jelente, hogy a kutatás eredetileg meghatározott keretei egyre nehezebben tarthatók. A helyzet feloldásához a kutatásvezetők erőteljesebb fellépése és a kutatási keretek újraértelmezése vezetett el. A résztvevő megfigyelőkkel kötött új szerződés segített a kutatás realitásában elhelyezni a résztvevő megfigyelői szerepeket, és segített a kutatás folytatásában, majd befejezésében. A résztvevő megfigyelői csoport konflikutsaira a következőkben még visszatérünk.
Diszkusszió A kortárs mező és az alkohol/droghasználat A vizsgálatban érintett fiatalok életében a kortárs csoportoknak óriási jelentősége van. A családi és az iskolai szocializációs tényezők hiányát a kortárs csoport próbálja pótolni. A kortárs csoportok jelentősége 12-14 éves korban kezd fokozódni, majd az általános iskola befejezését követően ugrásszerűen megnő. Az általunk tanulmányozott játszóteres csoportosulás életében mintegy 100-150 fiatal vett részt, rendszeresen kb. 50-60. Valójában kortárs csoportról vagy csoportosulásról nem lehet beszélni, mert ez a sok fiatal több kisebb csoporthoz tartozott, de ezek a csoportok is könnyen változtak, a tagok hosszabb-rövidebb ideig más csoportba kerültek. A csoportok összetételére nagy hatással volt, hogy éppen mit csináltak: hétvégeken, amikor koncertre vagy más diszkóba mentek, többen voltak, mint hétköznap. Valójában a kortárs csoport vagy csoportosulás helyettinkább kortárs mezőről lehet beszélni, mely a fiatalok otthonon és iskolán kívüli - ténylegesen a leghosszabb időintervallumot jelentő - tevékenységeit keretbe foglalja. A kortárs mező egyrészt a társas kapcsolatok, másrészt pedig a társas tevékenységek keretét adja, még akkor is, ha az utóbbi jórészt a "semmittevést" jelenti. De ez a társas mező szolgál keretéül a deviáns viselkedéseknek is, a korábban részletezett alkohol- és drogfogyasztásnak, a verekedésnek, a kisebb lopásoknak, rongálásoknak. Az alkohol- és droghasználattal kapcsolatban tapasztaltuk, hogy ebből a mezőből indul ki és ebben a mezőben válik a mesélés, a sztorizás tárgyává. Még a rejtőzködő drogozás esetén is az élmények egy jelentős rész "becsatornázódik" ebbe a kortárs mezőbe. Ugyancsak ez a mező elégíti ki a felfokozott aktivitást ("porgés") és a szélsőségesen passzív állapotban is itt vannak a fiatalok ("punnyadás"). Az előző esetben a csoport törvényszerűen megszerveződik valamilyen tevékenység-tengely körül, az utóbbi esetben pedig a mező mintegy mozaikjaira hull. Ez a kortárs mező maga alakít ki egy olyan milliőt, mely nemcsak az egyéb szocializációs ágensnek (család, iskola) hiányát van hivatva pótolni, hanem a lakótelepi élet sivárságát és reményvesztettségét is enyhíteni igyekszik.
A résztvevő megfigyelők érzéseiből következtethetünk arra, hogy a kortárs mező milyen szoros érzelmi klímát alakít ki tagjai számára (lásd a résztvevő megfigyelők szorongását és gyanakvását a bekerülés előtt, majd később a csoport szívó hatását). A kortárs mező tagjainak tevékenységei közé tartozik az alkohol- és droghasználat. Az egyes szerek használata eltér egymástól: a ragasztószer használat elsősorban a hallucinációk szolgáltatta élmények, valamint a kisebb alcsoportok kialakulása szempontjából fontos, a marihuána-fogyasztás sokszor a koncesrtre járás kelléke, annak hangulati előkészítését szolgálja, az alkoholhasználat pedig egyszerre több funkcióval is rendelkezik. Kisebb mennyiségben "oldottabbá" teszi a társas együttlétet, hangulatilag előkészíthet társas akciókat (pl. koncert, diszkó, verekedés), nagyobb mennyiségben pedig önálló "programponttá" lép elő. A cél ilyenkor a teljes részegség, ami később szintén sztorizás tárgyává válik. A fokozott alkohol-, illetve a droghasználat ugyanabban a kortárs mezőben jelentkezik. Nem arról van szó, hogy egy "külső" társaság jeleníti meg, váltja ki a drogozást, "sodorja bele" a fiatalokat, hanem ugyanaz a lakótelepi csoportosulás. De még ilyen esetben is a fiataloknak lehetőségük van arra, hogy ne vegyenek részt a fokozott alkohol-, illetve droghasználattal kapcsolatos tevékenységekben. Azért írunk "tevékenységekről", mert nem pusztán a szer alkalmazásáról van szó, hanem egy tevékenység-rendszerről,
ami
a
pénzgyüjtést,
vásárlást,
a
szer
alkalmazását,
az
alcsoportképződést, az élménymesélést, sztorizást is magában foglalja. A kortárs mező lazán struktúrált, mert kisebb-nagyobb csoportosulásokat tartalmaz és különbségek vannak az egyes fiatalok presztizsében, véleményformáló hatásában, státuszában is. A presztizst az életkor, a férfiasság, az erő, a verbális készség, az alkohol/drogfogyasztás, az üzletelésben mutatott jártasság befolyásolja. (Ehelyütt részletesen nem elemezzük a fiúklányok kapcsolatát, illetve ennek a struktúraképződésben játszott szerepét). Seltzer (1982) szemléletes kifejezéseket használ a kortárs mező - vagy ahogyan ő nevezi, a kortárs aréna - tulajdonságainak leírására. Az "elsődleges kortárs aréna" a serdülőkor első szakaszában alakul ki, és az erre a fejlődési időszakra jellemző struktúra-nélküliséget pótolja érzelmileg a fiatalok számra. Az "aréna" az egymással harcban álló érzelmek miatt kapta nevét. A barátok az intrapszichés konfliktusok megszemélyesítői: pl. az agressziót X., a félénkséget Y., illetve a vele való kapcsolat személyesíti meg.
A serdülőkor második szakaszában a "másodlagos kortárs aréna" alakul ki. Ez már speciálisabb társválasztást jelent, annak megfelelően, hogy a fiatal mivé akar válni. Ennek az időszaknak a kortárs csoportjai kisebbek, a tagok egymáshoz hasonlóbbak: ugyanakkor könnyebb egyik csoportból a másikba kerülni, mert a csoportnak nincs olyan óriási érzelmi súlya (a serdülő személyisége ekkor már fejlettebb, struktúráltabb, terherbíróbb). A Jereván-lakótelep fiataljai esetében a kortárs mező az elsődleges és a másodlagos kortárs aréna keverékének fogható fel. A fiatalok szociális környezete ugyanis olyan nagyon struktúrálatlan, személyiségük és a világ kapcsolatában annyira a jelen áll előtérben, hogy a struktúrálatlanság mint veszélyforrás sokkal tovább megmarad. Ezzel szemben a kortárs kapcsolatok védelmet nyújtanak. A kortárs kapcsolatok kialakulásában az alkohol/droghasznáalt egyik mechanizmusát láttuk az eddigiekben
(csoportképződés,
közös
diskurzusokban
való
részvétel).
Egy másik
mechanizmus az érzések egyfajta regresszív kifejezése, másképpen fogalmazva, egy olyan kognitív helyzet előidézése, melyben "elfogadható" az intimitás, a függés vagy éppen az agresszió. A kortárs mezőben a kortársakkal való identifikáción alapuló további identitásfejlődés korlátozott, hiszen a kortárs mezőn belül túlsúlyban vannak a normasértő, deviáns irányba sodródó modellszemélyek. Jelentős egyéni különbségek vannak abban, hogy ki milyen mértékben vesz részt a kortárs mező tevékenységeiben, illetve egyáltalán mire használja azt: pl. időtöltésre, azonosulási csoportként, az identitás vagy konkrétabban a férfiasság kialakulásának eszközeként. A kortárs mező, illetve az azon belül kialakuló alcsoportok normáit a résztvevő megfigyelők befogadásán keresztül tanulmányoztuk. Ha valaki kívül van ezen a társas mezőn, teljesen átélheti kirekesztet, magányos és kiszolgáltatott helyzetét. A bekerülés több lépésben történhet, ezek a lépések azt is jelzik, mennyire, milyen mélységben lesz valaki a kortárs mező tagja. A kortárs mezőbe kerüléshez először elegendő, hogy "valaki valakije" legyen, tehát egy ismerőssel rendelkezzen. Későb a kortárs mező egy alrendszerébe, azaz egy kisebb csoportba történő
bekrüléshez
már
specifikusabb
normáknak
kell
megfelelni:
a
résztvevő
megfigyelőknél a táncolásban, poénkodásban, ivászatban való részvételt láttuk megjelenni.
Később - erre szintén a megfigyelők esetéből következtethetünk -, következik a verekedésekben történő részvétel vagy a drogozás. Azonban ezek egyike sem nélkülözhetetlen a befogadáshoz, hiszen találkoztunk olyan, magasabb presztizsű fiatallal is, aki nem verekedett és nem drogozott. A megfigyelt játszóteres csoportosulás esetében két belsőbb maggal találkoztunk. E két mag szerkezete, sőt egyáltalán léte nem volt nyilvánvaló, a résztvevő megfigyelők is csak egy idő után ismerték meg őket. ez a két mag rejtett szimpátia-választásokat, illetve gy presztizsrangsort tükrözött. A kortárs mező a nemek szerint is struktúrált, a fiúk fontosabb szerepet játszanak, míg a lányok inkább preifériásabb helyzetűek. A fiúk nem is tartják őket magukkal teljesen egyenrangúaknak. Ezt a különbségtételt a női résztvevő megfigyelők saját magukkal kapcsolatban is tapasztalták. A devián irányú sodródás Mint láttuk, a tanulmányozott fiatalok életében a deviáns cselekményeknek kitüntetett szerepe van: a fokozott alkohol- és drogfogyasztásról, illetve az erőszakról az eddigekben szó volt. A szubkultúra-elméletek kilasszikusai közé tartozó "sodródási elmélet" (Matza, 1964) a többségi normáknak megfelelő és az attól eltérő, törvénysértő tevékenységek váltogatására vonatkozik: a fiatalok hol az egykből sodródnak a másik felé, hol pedig fordítva. A sodródás félúton helyezkedik el a "szabadság" és a "kontroll" között. A szubkultúra - Matza szerint - bizonyos "élvezeti" értékekek testesít meg, pl. az izgalomkeresést, a keménységet, a férfiasságot. Ezen az ún. domináns kultúrából sem hiányoznak, csak ott rejtettek, a háttérben maradnak. A szubkultúra ezeknek az értékeknek a karikatúraszerű megjelenését szolgálja. Az, hogy alaki mennyire "sodródik bele" a nemkonvencionális tevékenységekbe, függ attól, hogy milyen családi és iskolázottsági háttere van, milyen remélt jövőbeli lehetőségei vannak az iskolázottság, munkavállalás, családalapítás tekintetében (a normasértő tevékenységekkel szemben milyen "ellenerök" működnek). A Jereván-lakótelep fiataljai esetében ezek az "ellenerők" meglehetősen gyengék: a fiatalok életkorának előrehaladásával nem a konvencionális tevékenységek kerülnek túlsúlyba (ahogy a sodródási elmélet állítja az "átlagos" serdülőkkel kapcsolatban), hanem a normasértők.
A "sodródás" egyik látványos megnyilvánulása a hétköznap-hétvége közötti mozgás: a hétvége általában a nem konvencionális tevékenységek túlsúlyra jutását jelenti a "konvencionális" hétköznapokkal szemben. Ugyanez érvényes a "pörgés" és "punnyadás" időszakaira, ahol a "pörgés" a nem konvencionális tevékenységek felé való elbillenést jelenti. Szegénynegyed-mentalitás és az alkohol/droghasználat A Jereván-lakótelepen a fiatalok és családjaik életét átszövi egy sajátos érzelmi hangulat, melyet szegénynegyed-mentalitásnak neveztünk el. Ez az egresszió rejtett és nyílt formáit, az önpusztítást, az önsorsrontást, az elkeseredést, a lemondást, a reménytelenséget, a kiúttalanságot és a jövőnélküliséget jelenti. Ezek között az érzések között néha a csodára várás, a "felsőbb hatalmak" (önkormányzat, minisztérium) általi mindent megoldó közbeavatkozást vágya is megjelenik. Ezekhez az érzésekhez hasonlók - mint ahogy ezt bemutattuk - a résztvevő megfigyelőknél is megjelentek. Az elkeseredés, a lemondás, a kultúrálatlanságérzés, a fásultság a lakótelepi fiatalokkal kapcsolatba kerülő humán szakembereknél is megtalálható. Ilyen érzéseket akkor tapasztaltunk, amikor a lakóteleppel kapcsolatban álló humán szakembereket kerestünk meg (körzeti orvosokat, családgondozókat, pszichológusokat, tanárokat), illetve amikor a körzeti orvosokkal kapcsolatban az ÁNTSZ-hez beérkezett panaszleveleket néztük át. Az említett érzések alól a segítők sem tudják magukat kivonni, legfeljebb elhárítják azokat maguktól. Az eredmény a kiégettség, közös, amikor a segítő lemond a segítés lehetőségéről. Ezt a szegénynegyed-mentalitás és a viktimizáció jelenségét két irányból közelítjük meg. Először a lakótelepi közösségre kifejtett hatásával foglalkozunk. A külföldi tapasztalatokból tudjuk (pl. Fatela, 1992), hogy az áldozattá válás felfokozott észlelése a szolidaritás további gyengülésén keresztül valóban fokozza a bűncselekmények számát. A bűncselekmények számának növekedése hozzájárul ahhoz, hogy első menetben a tehetősebb lakók elköltözzenek. Így egy szlamosodási spirál indul be: a tehetősebben elköltöznek és mindig rosszabb helyzetű rétegekből érkezik az utánpótlás. A Jereván-lakótelepen ez a szlamosodási spirál már előrehaladott állapotban van. a lakásárak és bérleti díjat itt a legalacsonyabban a fővárosban, folyamatos az elköltözés is.
A külföldi tapasztalatok arra is figyelmeztetnek, hogy a második lépésben a vállalkozók távoznak a negyedből: egyrészt mert nincs fizetőképes kereslet, másrészt pedig veszélyben vannak az üzleteik, bármikor kirabolhatják őket. A szegénynegyed-spirál végeredménye egy olyan nyomornegyed, ahol gyakorlatilag nincsenek közösségi szolgáltatások, a lakók munkanélküliek vagy segélyezettek. A fiatalok számára az egyetlen közösségi organizációs forma a drogterjesztő vagy esetleg más kriminális hálózatba történő bekapcsolódás (Fatela, 1992). A Jereván-lakótelep még nem tart itt. Megfigyelhető azonban, hogy mind a kriminalitás területén (lásd "szürke" üzletelés), mind a drogterjesztés vonatkozásában az illegális szervezetek kezdeményei már létrejöttek. A helyzetet tovább rontja, hogy a vizsgálatunkban szereplő fiatalok jó részének nincs esélye a szakmunkásképző intézet befejeztével a munkavállalásra: sokat nem is törekednek erre. A lakótelepről való elköltözésnek, máshol történő családalapításnak sincs sok esélye. Ezután a szegénynegyed-mentalitás és a viktimizáció pszichológiai, szociálpszichológiai hatásaival foglalkozunk, az alkohol/dorghasználattal összefüggésben. A lakótelepen tapasztalt érzéseket, mint amilyen a reménytelenség, kiszolgáltatottság, tehetetlenség, minden hatalomtól és erőtől való megfosztottság érzése, már többször említettük. Lényegében a viktimizáció fogalma is ezeket adja vissza, egy leegyszerűsített konkrét, egy adott bűncselekménnyel összefüggő - formában, az áldozattá válástól való félelem alakjában. Mindez a személyes érzéseknek elsősorban egy külső, interperszonális formáját jelenti. Idetartoznak még a kontrollálhatatlan érzések, elsősorban az agresszióval kapcsolatban. Ugyanennek az érzés-komplexumnak egy belső, intrapszcihés része az üresség, a kiürültség és az unalom érzése. Utalunk a "punnyadás" jelenségére, amikor ez a "semmi", ez a "dögunalom" plasztikus formában megjelenik. (Persze, az érzéseknek ilyen külső-belső csoportosítása meglehetősen mechanikus: pusztán a szemléletesebb leírás kedvéért használjuk ezt a megkülönböztetést.) Ezekkel az érzésekkel szembenáll a "pörgés" állapota, ami - elsősorban, de nem kizárólagosan - az alkohol/drogfogyasztáshoz kötődik, de a csoportos verekedések idején is megfigyelhető. Ebben az állapotban a fiatalok megszabadulnak az előbbiekben említett rossz érzésektől, mégpedig mind ezek külső (interperszonális) és belső (intrapszichés) vonatkozásaitól. A "pörgés" a hatalom, az erő, a mindenre képesnek lenni érzését adja, illetve megszünteti az unatkozás ürességét és kialakítja az érzelmek kontrollálhatóságát.
E két állapot dinamikus egymásba alakulásánál figyelembe kell venni a külvilággal való kapcsolatot is. A fiatalok életében szinte állandóan jelen van a többi csoport léte, amelyeket maguktól megkülönböztetnek és negatívan értékelnek, és mint láttuk, ez a negatív mgkülönböztetés nagyon sokszor a fizikai agresszióig is kiterjed. Állandóan szükség van ilyen összehasonlítási csoportra, és a tapasztalatok szerint erre a célra szinte bármilyen lakótelepen kívüli csoport megfelelhet. A következőkben a "pörgést" és "punnyadást" pszichodinamikai szempontok szerint próbáljuk meg elemezni. A két, sajátos hangulati-tevékenységi szituáció két én-állapotként is felfogható. A két állapot között egy primitív hárítómechanizmussal, a hasítással teremthetünk kapcsolatot. Ebben a felfogásban a "pörgés" reprezentálja a "minden jó" érzését (hatalom, kontroll, erő, integráltság), a "punnyadás" pedig a "minden rossz" állapotot (kiszolgáltatottság, üresség). Ugyancsak hasítással értelmezhetjük a külső csoportokkal kapcsolatos érzelmeket. A saját csoport reprezentálja a "minden jó" érzéseket, míg a külső csoportra a negatív tulajdonságok vetülnek ("minden rossz" érzések). A két állapot - a "minden jó" és a "minden rossz" állapot - dinamikusan egymásba alakulhat. Ezt a "pörgés" és "punnyadás" esetében láttuk, de a saját csoport-külső csoport vonatkozásában is találkoztunk ezzel, pl. egy vereség hatására a másik csoport ereje félelmetesen megnövekedett és a saját csoport összezsugorodott, szinte megszűnt létezni. Hasonló ehhez az üldözött-üldöző szerepek billegése (hol a saját, hol a külső csoport kerül egyik vagy másik szerepbe). A "pörgés" és a "punnyadás" jelensége a megfigyelőknél is tapasztalható volt. A játszóteres fiataloknál az alkoholfogyasztás elősegíti e kettős állapot fennállását, felerősíti a két állapot közötti hasítás működését. Ugyanakkor a nagyobb mennyiségű alkohol-, illetve a ragasztószerhasználat semlegesíti, eltünteti ezt a két szélsőséges állapotot. Az alkoholhasználat egy társas kontextusba (kortárs mező-lakótelep) épül. Ez - és nem pusztán az elfogyasztott alkohol mennyisége - meghatározza, hogy az alkohol milyen hatásai kerülnek előtérbe (a stimuláló vagy pedig a szedatív). A résztvevő megfigyelői szerep pszichodinamikai elemzése Ahogy korábban említettük, a résztvevő megfigyelők feladata nemcsak az , hogy kapcsolatba lépnek olyan fiatalokkal, akikről egyébként nehéz lenne információt szerezni, illetve ilyan
helyszíneket keresnek fel, ahova másként nehéz eljutni. A résztvevő megfigyelők feladata az is, hogy saját szerepükön, kapcsolatrendszerükön és saját élményeiken keresztül elősegítsék annak a társas közegnek a megértését, amelyben mozognak. A tanulmányban beszámoltunk arról, hogy a résztvevő megfigyelők bevonódásán keresztül a játszóteres csoport milyen normáira lehet következtetni. Egy másik gondolatkör a résztvevő megfigyelők-kutatásvezetők kapcsolaton keresztül próbálja meg elemezni a megfigyelők tapasztalatait. Ebben az esetben a résztvevő mgfigyelők csoportját a csoportpszichológia és a csoportanalízis felől értelmezzük: az itt megjelenő konfliktusokat
megpróbáljuk
a
megfigyelők-fiatalok
viszonyra
vonatkoztatni
és
pszichodinamikai szempontok szerint elemezni. Véleményünk szerint a megfigyelők csoportja a lakótelep érzésvilágát, az általunk szegénynegyed-mentalitásnak nevezett jelenséget is - "laboratóriumi" körülmények között láthatóvá teszi. A résztvevő megfigyelőket tehát csoportonként kezeltük. A kutatás során - ahogy erről szó volt - azt tapasztaltuk, hogy kezdetben dependencia alakult ki a kutatás vezetőivel szemben, majd következő lépésben a megfigyelők "fellázadtak". Hasítás lépett fel, mely részben a jelen és a múlt között működött (a résztvevő megfigyelők nem akartak tudni
a korábbi
megállapodásokról), részben pedig a lakótelep és a munkacsoport között. A munkacsoport jelenítette meg a "minden rossz" állapotát, míg a lakótelep a "minden jó" érzéseit. A megfigyelők és a kutatásvezetők hangulati és érzelmi életében is megjelent a "pörgés" és a "punnyadás" jelensége. A két állapot felléptét is a hasítás jelenségével magyarázzuk: az erő és aktivitás pozitív élményű átélése váltakozik a kiürültség, energiátlanság, elhagyottság negatív élményével. (Csak megjegyezzük, hogy a helyzt kialakulását elősegítette a résztvevő megfigyelői szerepben eleve megjelenő kettősség, a "kint is vagyok, bent is vagyok" állapota.) A kutatás középső szakaszában végül a résztvevő mgfigyelők elhagyottnak, reménytelen helyzetben levőnek érezték magukat, akik nem tudnak szabadulni a lakótelepről, és akiket a lakótelepi történések - szó szerint megbetegítenek. Mint említettük, a kutatási keretek újraértelmezése, egy új szerződés megkötése segített a kutatás realitásában elhelyezni a résztvevő mgfigyelői szerepeket.
A résztvevő megfigyelői csoport működését Bion (1959) jól ismert csoportanalitikus modelljével értelmezzük. Bion szerint ugyanis minden csoportban két viselkedésmód figyelhető meg. A munkacsoport szintjén a csoport reális feladatával foglalkoznak a tagok. A tudattalan szintjén viszont bizonyos hallgatólagos feltételezések (alaptevések, basic assumptions) szerint viselkednek, mintha pl. függnének valakitől vagy menekülnének valaki elől. Ezek a feltételezések nem tudatosak. A jelen esetben a kutatással reálisan foglalkozó munkacsoport és a tudattalan szintjén mozgó függőségi csoport kétféle viselkedésmódjával találkoztunk. Tehát a főggőség és függetlenség konfliktusa rajzolódott ki: a résztvevő megfigyelők üzenete az volt, hogy "ne hagyjatok magamra, mert félek, de ne szóljatok bele abba, amit csinálok!". A kutatásvezetők alapkonfliktusa pedig az volt, hogy vajon megengedőek legyenek-e vagy inkább autoriterek. A keretek újraértelmezése után újra a munkacsoport-viselkedésmód jellemezte a stábot. Véleményünk szerint a résztvevő megfigyelőkkel kapcsolatban leírt jelenségek, a dependencia-csoport, valamint a hasítások megjelenése a játszóteres csoport tagjai pszichés működésmódjának leképeződése, annak kiegészítője. A dependencia (függés és függetlenség, hatalom és kiszolgáltatottság) úgy is, mint serdülőkori konfliktus (hiszen a játszóteres csoport tagjai serdülők voltak), úgy is mint az alkohol/drogfogyasztókra jellemző kapcsolati dinamika, végül úgy is, mint a szegénynegyedmentalitással kapcsolatban leírt tehetetlenség- és kiszolgáltatottság-érzés és annak átfordítása ("pörgés" és "punnyadás") leképeződött a megfigyelők és kutatásvezetők csoportjában, sőt annak központi dinamikai elemét adta. A dependencia és a szegénynegyed-mentalitás ilyen "laboratóriumi" megtapasztalása fontos kiindulópont lehet ahhoz, hogy megértsük a szegénynegyed-tipusú lakótelepeken élő emberek helyzetét és megértsük a velük kapcsolatba kerülő segítők lelkiállapotát, kapcsolatuk dinamikáját. Úgy véljük, hgoy ez mindenféle mentálhigiénés intervenció alapja. Hiszen ha nem vagyunk tisztában azokkal a kölcsönhatásokkal, amik a mentálhigiénés program megvalósítói és a lakók között egyfelől, illetve - és ez sokszor háttérbe szorul - maguk között a program megvalósítói között létrejönnek, tehát e tényezők figyelembe vétele nélkül a program nem fog eredményesen működni.
Drogfogyasztók kortárs kapcsolatainak elemzése: A szociálpszichológiai és az etnográfiai perspektíva Összefoglalás A szerző tanulmányában a drogfogyasztás kialakulásával és fennmaradásával foglalkozik a szociálpszichológia és az etnográfia szemszogéből. A szociálpszicholgóiai kutatások közül kiemeli a kortárs hatásokat, ezeken belül is a kortárs klaszter jelenségét. Az etnográfiai megközelítés
szempontjából
hangsúlyozza
az
ilyen
irányú
kutatások
szerepének
átértékelődését az 1980-as évek óta. Kulcsszavak: drogfogyasztás-szociálpszicholgóia-etnográfia-serüdlőkor Az 1980-as évtizedben a drogdependencia diagnózisában és a kórkép leírásában egyre nagyobb teret kaptak a pszichoszociális tényezők. Ezt a hangsúlyeltolódást a DSM-III-R dependencia-megfogalmazása is tükrözi (1): például a szerepkövetelményeknek való meg nem felelés, a drog megszerzésével és bevételével kapcsolatos idői tényező vagy a szociális kontextustól függő veszélyes droghasználat. A pszichoszociális tényezők különösen két kutatási iránynál kapnak különös jelentőséget. Az egyik vizsgálati terület a droghasználat megjelenése a serdülőkorban, amikor a társas tényezők kiemelt fontosságúak. A másik irány a különösen veszélyeztetett, ugyanakkor a kutatás vagy a preventív intervenciók számára nehezen hozzáférhető (úgynevezett rejtett) droghasználó populációk tanulmányozása. Ezekben a szubkultúrákban a droghasználattal kapcsolatban sajátos társas kapcsolatrendszerek alakulnak ki. Mindkét kutatási irány aláhúzza a társas kapcsolatok közül a kortársak szerepét: legyenek azok barátok, egy kortárscsoport vagy egy szubkultúra tagjai. Ezeknek a személyeknek a közvetlen hatása sokkal erőteljesebb, mint a család vagy más szocializációs intézmény befolyása. Tanulmányomban ezért a kortársak hatásával foglalkozom, miközben egyfelől a serdülőkori drogfogyasztás kialakulását, másfelől pedig a "rejtett" populációk droghasználatát ismertetem.
A
két
vizsgálati
irányhoz
két
különböző
módszertani
megközelítés
tartozik,
a
szociálpszichológiai és az etnográfiai perspektíva. A szociálpszichológiai perspektíva Szociológiai és szociálpszichológiai kutatások bizonyítják, de a mindennapi tapasztalat is alátámasztja, hogy a serdülőkori drogfogyasztás kialakulásában a kortársak kulcsszerepet játszanak. Ha a megkérdezett fiatal barátai drogoznak, nagy valószínűséggel a megkérdezett személy droghasználatából következtetethetünk barátai drogozására (2). Ez az összefüggés két időpontban elvégzett vizsgálatokra is érvényes: a drogozó barátok előrejlzik a megkérdezett személy későbbi droghasználatát (3). A megkérdezett személy és a barátok droghasználat oksági kapcsolatának irányával a késbőbiekben foglalkozom! Az előzőekben említett kapcsolatok feltárására különösen az útelemzés matematikai modellje alkalmas, ahol matematikai statisztikai módszerrel oksági modelleket lehet felállítani, illetve tesztelni. A következtetések levonására a legalkalmasabbak a longitudinális kutatások, amikor két végy több időpontban történik adatfelvétel, egy-egy időpont között általában félév - 5 év telik el. A kortársak szerepe a droghasználat kialakításában Elliott és mtsai 3 éves longitudinális vizsgálatának megállapítása szerint a serdülőkori deviáns magatartások (köztük a drogfogyasztás) kialakulásának közvetlen előzménye a deviáns kortársakkal kialakuló szoros kapcsolat volt. Ez a tényező közvetlen hatással volt a deviáns magatartásokra, és a többi faktor (például szocializációs problémák) csak ezen keresztül fejtette ki hatását (4). Needle és mtsai témával kapacsolatos összefoglalójukban 14 kutatás tapasztalatait összegzik. A vizsgálatok szerint a barátok droghasználata előrejelzi a megkérdezett szeméyl drogfogyasztását. A magyarázatokban a kutatók általában a szociális tanulás elméletét
fogadják el: az utánzás és a megerősítés (a társak általi elfogadás, illetve az elfogadás internalizálásának) szerepét (3). Más kutatások azt is feltárták, hogy a társak hatása a drogos karriernek csak bizonyos szakaszában érvényesül, illetve akkor kifejezetten hat. Kandel "lépcső-" vagy "fejlődési modelljében" csak a harmadik lépcsőben, a marihuana-kipróbálás idején jutnak szerephez a társak, sem előtte (a sör-bor és a cigaretta-töményalkohol stádiumban), sem pedig utána (az illegitim droghasználatnál (5). Gerevich és Bácskai ötödik osztályos általános iskolai és első osztályos középiskolások között azt tapasztalták, hogy a droghasználat (a dohányzástól a kábítószerekig) pozitív összefüggést mutatott a kortárs kötődések erősségével (6). Saját vizsgálataimban is úgy találtam, hogy a droghasználat kialakulása szempontjából veszélyeztetett serdülőkori csoportok (melynek tagjai kipróbálásszerűen használtak már drogot) számára a kortárs, ezek között is adeviáns társkapcsolatok fontosabb szerepet töltöttek be, mint a hasonló szociodemográfiai helyzetű, nem veszélyeztetett serdülők esetében (7). Elsősorban áttekintő jellege miatt említem meg White és mtsai serdülőkkel végzett longitudinális kutatásait. Vizsgálódásaik a droghasználat mellett a kriminalitásra is kiterjedtek (8). Tapasztalataikat az 1. ábrán foglalják össze. 1. ábra barát - - - - - - - - - - - - - - -
kérdezett személy
droghasználata - - - - - - - -
droghasználata
F
B
C
barát - - - - - - - - - - - - - - - kérdezett személy kriminalitása - - - - - - - - - - kriminalitása barát droghasználata - kérdezett kriminalitása: D barát kriminalitása - kérdezett droghasználata: E
Eredményeink szerint a hatások erőssége a kövtkezőképpen alakult: legerősebb a barát droghasználat - kérdezett személy drogozás, majd a barát - kérdezett kriminalitás következik. Ez erősebb a barát droghasználat - barát kriminalitás és krdezett droghasználat - kérdezett kriminalitás hatásnál, mely utóbbi kettő egyforma erős. E kettőnél gyengébb a barát kriminalitás - kérdezett droghasználat, és a leggyengébb hatás a barát droghasználat kérdezett kriminalitás.
A>B>F=C>E>D A szerzők konklúziója szerint egyes kortárs csoportok a kriminalitáson, mások pedig a droghasználaton keresztül fejezhetik ki devianciájukat. Ez egy közös etiológiai faktort is jelenthet. Az is elképzelhető azonban, hogy a fiatalok "kikeresik" azokat a kortársaikat, akikkel legjobban egyeznek normáik és viselkedésük, és azokkal alkotnak egy csoportot. Farrel és mtsai keresztmetszeti vizsgálatai szerint a droghasználat kialakulásában a kortárs hatások a következőket jelentik: (1) a barátok elfogadó viszonyulása a droghasználathoz: (2) a barátok droghasználata: és (3) az a drogok használatára vonatkozó késztetés, ami a barátoktól érkezik (9). A "kortárs klaszter" elmélet Oetting és Beauvais szerint a különféle pszichoszociális jellemzőknek a droghasználat kialakulására kifejtett hatásában a kortársakkal kapcsolatos változók a kovariancia mintegy felét adták. A szerzők vizsgálatából az is kiderült, hogy a serdülőkori drogozás alapvetően a kortárs kapcsolatok függvénye. A többi pszichoszociális jellemzőnek csak olyan mértékben volt hatása, amennyire elősegítették vagy megakadályozták, hogy a fiatalok drogos kortársakkal alakítsanak ki kapcsolatokat (10). Az említett szerzők szerzők szerint nem egyszerűen a kortársak, vagy a "barátok", de még csak nem is a "legjobb barát" hatásáról van szó, hanem némileg másról. A legtöbb serdülőnek van ey úgynevezett kortárs klasztere, "kiscsoportja", mely kisebb és körülhatároltabb, mint egy kortárs csoport. Két-három-négy, egymással szoros kapcsolatban álló serdülőről van szó (függetlenül attól, hogy a fiatal kit tart "barátjának" vagy kire alkalmazza ezt a kifejezést).
A szerzők konklúziója szerint ez a kortárs klaszter az, ami közvetlenül összefüggésbe hozható a droghasználat kialakulásával. Ennek megfelelően tehát a szülők vagy az iskola csak közvetve befolyásolja a drogfogyasztás kialakulását, méghozzá a barát (a kortárs klaszter tagja) megválasztásán keresztül. Ugyanígy, azok a tényezők, melyek a családi és az iskolai beilleszkedést befolyásolják, ezeken, majd a kortársak kiválasztásán keresztül jutnak lényeges szerephez a droghasználat kialakulásában. Ahogy a kortárscsoporttal, most ezzel a kisebb kortárs klaszterrel kapcsolatban is felvetődik a kérdés, hogy a serdülőt mennyire befolyásolja ez a társas környezet. Másképpen fogalmazva, a serdülő "passzív" személy-e, akit társai a droghasználatra késztetnek (kortárs szocializációs hipotézis). Ezzel szemben áll a szelekciós elmélet, mely szerint a fiatalok olyan kortársakat, barátokat választanak maguknak, amilyen irányba a későbbiekben elmozdulni akarnak (tehát a drogozás iránti vágy, kíváncsiság, érdeklődés előbb jelenik meg, melyet első lépésben a droghasználó baráti kör kiválasztása, majd második lépésben maga a drogfogyasztás követ). A sokszor egymásnak is ellentmondó adatok leginkább egy olyan képet rajzolnak fel, melyben a serdülők nem "passzív", kortárs és baráti hatásoknak kitett "áldozatok", hanem köztük és kortársaik, illetve barátaik között kölcsönös, interaktív kapcsolatok működnek. Ez azt jelenti, hogy a kortársak is hatnak a serdülőre, de ő is befolyásolni tudja a hozzá közelállók véleményét és viselkedését, illetve magukat a személyeket is (meg- és kiválasztásuk útján) (7, 11, 12, 13). Veszélyeztetett serdülőkori csoportok A serdülőkori drogfogyasztás kialakulásának többszörös fejlődési út (pathway) modellje értelmében egyre több tényező hat. Ezek a kockázati faktorok. A drogfogyasztás kialakulása és mértéke egyenesen arányos a kockázati tényezők összegével (14), vagy egy másik adat szerint exponenciális arányával (9). Az utóbb említett vizsgálat 11 releváns kockázati tényezőt állapított meg, ezek közül három a barátoknak a drogfogyasztással kapcsolatos viszonyát írta le.
A kockázati tényezők dinamikus kapcsolatban állnak a droghasználattal: annak mind okai, mind pedig következményei. Ez azt jelenti, hogy a több kockázati tényezőnek kitett serdülők nagyobb valószínűséggel fordulnak dorogokhoz. Ha a drogfogyasztás elkezdődött, akkor a nagyobb arányú droghasználat (különösen a sor- és borfogyasztás), nagyobb arányban teszi ki a fiatalokat a kockázati tényezők hatásának, droghasználó barátokat választanak maguknak, normasértő tevékenységekben vesznek részt (15). A kockázati
tényezők alapján körülrajzolhatók veszélyeztetett csoportok, ahol a
drogfogyasztás megejelenése vagy kifejezettebbé válása várható. A megjelenés és a kifejezetté válás között fontos különbséget tennünk, hiszen vannak olyan adatok, melyek az experimentális droghasználat hátterében (akár előidéző okként, akár következményként) nem utalnak magatartászavarokra vagy patológiás jellemzőkre (16, 17). Kortárs hatások és a drogok kínálására adott válasz Mivel a droghasználat kialakulásában a kortársak ilyen jelentős szerepet játszanak, ezért a kortársak szerepét a prevencióban is igyekeznek figyelembe venni. Oetting és Lynch is felhívják arra a figyelmet, hogy a hatékony prevenciónak a kortárs "kiscsoportot" (kortárs klasztert) érintenie kell (13). A prevenciónak ki kell terjednie a kortárs klaszter drgokkal kapcsolatos normáira és attitűdjeire, valamint a fiatalok egymáshoz fűződő viszonyára. A szociális hatásokkal foglalkozó kutatások ennél konkrétabban fogalmaznak. Itt azt a rendkívül gyakorlati problémát vizsgálják, hogy a serdülő fiatal hogyan mondjon "nemet" barátainak vagy kortársainak, akik drogot kínálnak neki. A probléma abból adódik, hogy a kortársak - mint láttuk - rendkívül nagy befolyást gyakorolnak a fiatalokra. Ezért az adott fiatal, még ha el is utasítja a drogfogyasztást, egy ilyen "kínálási" szituációban nem szívesen mond nemet, főleg nem egyszerű "nemet". A visszautasító fiatalok ugyanis megpróbálnak egyensúlyt találni a kínálás visszautasítása és a kínálóval megtartani kívánt viszony között. Ez a bonyolult folyamat (nemet mondani, de közben jó kapcsolatban maradni a kínálóval) már egy sor készség meglétét feltételezi:
tervezés, döntéshozás, kommunikáció, asszertivitás, a kínáló perspektívánjának átvétele, a korábbi sikeres vagy sikertelen próbálkozások értékelése, stb.(18). A nemet mondás és a visszautasítási készség használata tekintetében különbség van az alkohol és az illegális drogok között (18). Mivel az alkohol társadalmilag ismert és elfogadott szer, a kínálás egyszerű, de a visszautasítás bonyolult, ugyanis valamilyen magyarázatra van szükség. Ezzel szemben a társadalmilag nem elfogadott szereknél a kínálás egészül ki valamilyen magyarázattal (például "ettől jól fogod magad érezni"), és a visszautasítás lehet jóval egyszerűbb. Az iskolai prevenciós programok hatáselemzése arra utal, hogy az olyan programok, melyek a kortársak együttesét célozták meg, vagy a programban kortárs vezetők, kortárs tanácsadók is szerepet kaptak, eredményesebbek voltak az információközpontú vagy attitűd befolyásoló, vagy akár az önismeret-fejlesztő programoknál is. Szintén eredményesebbek voltak azok a programok, melyek visszautasítási technikákat tanítottak meg: hogyan lehet nemet mondani a kortársak kínálására (19,20). Ezek a visszautasítási technikák alapvetően két lépésre építenek: (1) "áll meg!" és (2) "gondolkodj!", azaz ne válaszolj rögtön a kínálásra, döntsd el, hogy az mire vonatkozik (elfogadható, például csoki, és nem elfogadható, például drog), mi lehet a kvöetkezménye, milyen más alternatíva van a kínálóval közös tevékenységre, és csak az együttműködés elmaradása esetén mondj nemet. A nemet mondást komplex folyamatként kezelő készségfejlesztő stratégiák azért is eredményesebbek, mert a kínáló részéről a rábeszélés és a nyomásgyakorlás többnyire az első kínálásra adott "nem" válasz után következik (20). Az etnográfiai perspektíva Az amerikai Drog-abúzus Nemzeti Intézet (National Institute on Drug Abuse, NIDA) 1990ben tanulmánykötetet jelentetet meg "Kutatjási monográfiák" sorozatában az etnográfia és a droghasználat tárgyában (21). A megközelítés ilyen kiemelt kezelése is aláhúzza az etnográfiai kutatások 1980-as évekbeli térhódítását. Mint ahogy a későbbiekben erre utalok, az etnográfia
volt ugyanis az AIDS 1980-as évekbeli terjedése idején szinte az egyetlen olyan módszer, mely képes volt megismerni és bemutatni egyes fő rizikócsoportok, így az intravénás és a prostituált droghasználók életét, valamint azt a folyamatot, ahogyan drogfogyasztásuk összekapcsolódott a HIV-vírus terjedésével (22). Az említett úgynevezett rejtett populációk csak a későbbiekben váltak más módszerekkel is elérhetőkké és kutathatókká (ha ez egyáltalán megtörtént). A droghasználat jelentése az etnográfia szemszögéből Az etnográfia hasonlóan hozza létre tudományos fogalmait, mint ahogyan az emberek mindennapi életük során jelentést tulajdonítanak a körülöttük lévő világnak. Sok kutató ezt az etnográfia alapvető erősségének, mások pedig legnagyobb gyengeségének tartják. utóbbiak szerint az etnográfia szubjektív tudomány, csupán csak idioszinkratikus megfigyelések halmazát gyüjti össze. Az etnográfia egyes, elfogult művelői szerint pedig ez az egyetlen olyan társadalomtudomány, mely valódi megértést hoz létre, szemben a művi, "arteficiális" módszerekkel (kérdőívekkel, survey-kkel) (23). Az etnográfia a reflexivitást igen lényeges módszertani eszközének tartja, mert feltevése szerint a kuttó is része annak a szociális világnak, melyet tanulmányoz. A reflexivitás és a reaktivitás nemcsak a kutató és a "valóság" irányú kapcsolatban érvényes (bár tudjuk, hogy a "valóság" része a kutató is), hanem a "valóság" - kutató irányú kapcsolatban is. Azaz nem tekinthető hibának, ha azt vizsgáljuk, hogy az adott kutató közeledésére, személyiségére hogyan reagál a "vizsgált közeg", mert ez a reakció irányadó lehet arra vonatkozóan is, hogyan reagálnak más, külső tényezőre, illetve hogyan reagálnak a vizsgált személyek egymásra. Az etnográfiai mint kvalitatív társadalomtudomány már az 1930-as évektől jelentős szerepet töltött be a drogfogyasztók tanulmányozásában. Az első, modernnek nevezhető etnográfiai munka a droghasználattal kacspolatban 1937-ben jelent meg (24), és az ópiátfüggőség kérdésével foglalkozott Chicagóban. Szerzője a chicagói szociológiai iskola terepkutatási módszerét kombinálja a pszichoanalitikus megközelítéssel.
Az ópiáthasználatnál maradva, szintén egy etnográfiai kutatásból származik megállapítása, miszerint az ópiátaddikció szociális jelentését befolyásolja, hogy bűncselekményként vagy betegségként értelmezzük (25). Az 50-60-as években a foglalkozási modellek mintájára ezen a területen is megjelent a "karrier" kifejezés, és a szociológusok a "deviáns karrier" folyamatát kísérelték meg leírni. Marihuána-fogyasztókkal kapcsolatos megfigyeléseit ezzel a karrier-modellel igyekezett magyarázni Becker (26). Azt vizsgálta, hogy a testi-leki hatások milyen csoportos tanulás eredményeként alakulnak ki, és hgoy a marihuána-szívás élményét, valamint a "marihuánásnak lenni" állapotát a marihuánás szerep és karrier fogalma mennyiben befolyásolja. A mertoni anómia-elmélet hatására fogalmazta meg Cloward és Ohlin, hogy a droghasználat a kettős kudarcot elszenvedett fiataloknál jelentkezik (azaz azoknál, akik sem a konvencionális, sem pedig az erőszakos vagy haszonszerző bűnöző tevékenységekbe nem tudtak beilleszkedni), egy visszahúzódó szubkultúra formájában (27). Az 1960-as években, a droghasználat szélesebb körű elterjedésével az etnográfiai megközelítés elmozdult a droghasználat mint patológiás viselkedés koncepciójától a drogfogyasztás mint státusz-növelő tevékenység felé. Ez utóbbi bizonyos közösségekben volt megfigyelhető, ahol az utcai akciókat és a kockázatos viselkedéseket nagyra értékelték. A droghasználat is ezek egyikeként fogható fel. (28). Epidemiológia Az 1970-es években a "drogos szubkultúrák" jelensége helyett bizonyos közösségi kontextusban élő droghasználók kutatása került előtérbe. A kutatások zerint nem egy-egy drog körül alakul ki speciális szubkultúra, hanem egy-egy társadalmi csoport demográfiai jellemzői szerint különbözik a drogok használata. Az etnográfia arra is alkalmasnak bizonyult, hogy új drogok használatáról elsőként számoljon be (29).
Az 1980-as években az utcai drogterjesztés- és kereskedelem, illetve a kezelésből kikerült (vagy oda be sem került) drogosok életének tanulmányozása vált az etnográfiai kutatás fő témájává (30, 31). Az 1980-90-es évek legfontosabb jellemzője az AIDS terjedése az intravénás droghasználók között.
Az
intravénás
drogozás
jellemzői
etnográfiai
módszerekkel
kiválóan
tanulmányozhatók. Ilyen a "fecskendő-megosztás" jelensége, melyet különböző kapcsolati jellemzőkkel hoztak összefüggésb, például a drogfogyasztók presztízsével (32). Szintén az AIDS terjedése volt az oka, hogy a droghasználókra kiterjedő kutatások a későbbiekben a kondomhasználattal kapcsolatos problémákat is magukban foglalták. Ahogy korábban a droghasználat "jelentését" kutattták, most ez történt az óvszer-használattal összefüggésben is. A megállapítások szerint például különféle kisebbségi kultúrákhoz tartozó droghasználóknál a kondom szociális jelentése eltérő volt. Ennek a megállapításnak az a gyakorlati jelentősége, hogy magyarázatot ad arra, e kultúrák tagjai miért nem használtak óvszert, illetve hogy mennyire értették meg és fogadták el a kondomhasználattal kapcsolatos prevenciós propagandát (33). Etnográfia és precenció Az 1980-as évek óta tehát az etnográfia tudományos szerepe és módszertana átértékelődött (34). Mint említettem, ennek az volt az oka, hogy az AIDS fertőzés terjedésében különösen veszélyes rizikócsoportot jelentő droghasználók lényegében csak az etnográfia módszerével voltak elérhetők. Újdonság az is, hogy szemben a korábbi időszak esetenként sok éves megfigyeléseivel, az etnográfiai módszerek időben lerövidültek, és ma szinte a legrövidebb idő alatt a legtöbb lényeges információt adó tudományos megközelítéssé váltak az említett esetben. Ez azt is jeneti, hogy az etnográfia a vizsgált társadalmi
csoport egész kultúráját megismerni
szándékozó problémafelvetése leegyszerűsödött a droghasználat, azon belül is például az intravénás droghasználat vagy a szexuális kapcsolatok kutatására.
Van az etnográfiának még egy előnye, mely látszólag technikai sajátosságnak tűnik. Az etnográfia mindig is kiemelten kezelte a megfigyelések leírását, azaz azt a folyamatot, ahogyan az etnográfusok tapasztalataikat érthetővé teszik a hallgatóság (egy másik kultúrában élő szakemberek) számára. Ez az előny a prevenciós üzenetek érthetővé és elfogadhatóvá tételében, illetve ennek hatáselemzésében jelent meg. Hiszen itt is egy másik (szub)kultúrát kell érthetővé tenni a szakemberek számára, majd pedig a szakemberek prevenciós üzeneteit "visszafordítani" a (szub)kultúra felé. Az etnográfiai megközelítés tehát alkalmas prevenciós-felvilágosító üzenetek céljajuttatására, az üzenetnek a befogadó (szub)kultúrális közeg érték- és normarendszerének megfelelő módosítására, illetve a prevenciós hatás monitorozására (35). Utcai szubkultúrák és a droghasználat jelentése A következőkben az ifjúsági droghasználó szubkultúrák egy speciális típusával foglalkozom, az utcai drogos szubkultúrákkal. Ezek viszonylag jól körülhatárolható, sajátos viselkedés-, érték-, és normarendszerrel rendelkező csoportok. Amerikai etnográfiai megfigyelések szerint e szubkultúrán belül van egy középponti szerep, az utcai drogos szerepe, mely a drogfogyasztás (a legtöbbet vizsgált esetbn elsősorban a heroin) köré rendeződik. Egy személy minél jobban eleget tesz e szerep követelményeinek, annál nagyobb a presztizse a szubkultúrán belül. A szerepet teljesítő egyén társas és egyéni megerősítésbn, jutalomban részesül környezete tagjaitól, illetve saját magától. Különösen a "kezdők" számára a szerep követelményeinek történő megfelelés - a kapott minősítések miatt - nagyobb kielégüléssel jár, mint maga a droghasználat (36, 37, 38). Az utcai drogos szerepe bizonyos normák és értékek felmutatását is magában foglalja, így például a hidegvérűséget, "flegmaságot", középosztály-ellenséget, jártasságot mások becsapásában "átverésében". Minél nagyobb a szerep iránti elköteleződés, annál nagyobb mértékű a drogfogyasztás. Ha az egyén az utcai drogos szerepében szerepfeszültséget él át, azaz például a szerep összeütközésbe kerül más, nem drogos szerepével (például diákszerep) vagy költségessé válik a szerep vállalása (mind anyagilag, mind szociálisan), akkor az egyén feladja a szerepét (37).
A polidroghasználat e szerep szempontjából veszélyes, mert a szubkultúra érték-, norma- és jutalmazási rendszerét szétrombolja. Ilyenkor a fiatalok könnyebben válnak izolált drogfogyasztókká, akiknek a drogozás teljes életterüket kitölti (38). Az utóbbi években az ilyen utcai drogos szubkultúrák tanulmányozásának Európában is megnőtt a jelentősége, különösen ami a lakótelepek dezorganizált világát illeti. Például a Párizs környéki nagy lakótelepeken is megfigyelték, hogy abban a szociális környezetben, ahol majdnem mindenki munkanélküli és a lakótelepen szinte semmilyen szociális szolgáltatás sincs, a drogos szubkultúra az egyetlen szociálisan szervezett szféra. A fiatalok számára csupán ez az a tevékenységkör, mely tagjainak társas kapcsolatokat és perspektíváját nyújt, azaz védelmet a társadalmi dezorganizációval szemben (40). 1980 és 1985 között munkatársaimmal vizsgálatokat végeztem utcai ifjúsági szubkultúrák körében (41, 42). A vizsgálatba bevont 234 fiatal 50%-a (116 személy) alkalmi vagy rendszeres drogfogyasztó, további 34 személy pedig kipróbáló volt. Tapasztaltaim alapján nem lehetett egy nemhasználó - rendszeres használó irányú fokozatos "rosszabbodást" megrajzolni, hanem az egyes droghasználó csoportok esetében különböző szocializációs mintázatok hatottak. A drogfogyasztás
előrehaladásával
a
droghasználók
egyre
hasonlóbbakká
váltak:
marginalizálódtak és csoportválasztásaik is uniformizálódtak. A drogosok a formális intézmények kortárscsoportjaiban nem találták helyüket, de sokszor ezekben az utcai csoportokban sem. Etnográfia és epidemiológia Az etnográfiai vizsgálatok jelentik a veszélyeztetett, "rajtett" droghasználó csoportokkal kapcsolatban az epidemiológiai adatfelvétel legkönnyebben kivitelezhető formáját. Ilyenkor a közösségi epidemiológiai egyik módszeréről van szó (43), hiszen az adatfelvétel egy város(rész) egy bizonyos lakossági csoportjára, közülük is például a "rejtett" droghasználó populáció tagjaira vonatkozik.
Az ilyen vizsgálat megcélozhatja például az intravénás droghasználatot vagy a "nagy kockázatú" (high risk) szexuális viselkedéseket (44), vagy a droghasználó viselkedés életkorbeli kezdetét (onse) (45), illetve a droghasználat intenzitását és időbeli kiterjedését (46). Saját vizsgálatomban egy budapesti lakótelep alkohol- és drogfogyasztó fiataljainak szokásrendszerét vizsgáltam (47). A fiatalok alkohol- és drogfogyasztása sajátos eseményekhez és szociális kontextusokhoz társult. Az alkohol- és droghasználat jelentése részét képezte a szociális környezet "nyomornegyed-mentalitásának", azaz a sivársággal, kiszolgáltatottság-érzéssel és agresszióval kapcsolatos szociálpszichológiai folyamatoknak. A drogos karrier újrafogalmazása Moore "Lisa" estében egy fiatal felnőttkorú droghasználó nő 6 évét követi végig. A nő marihuána-fogyasztóból amfetamin-használó lett, aki maga is foglalkozott drogok adásvételével (48). Lisa 6 éves karrierje során különféle droghasználó csoportokkal találkozott, elsősorban olyan fiatalokkal, akik diszkókba, éjszakai mulatókba jártak, alkalmi munkát végeztek, illegális drogterjesztéssel foglalkoztak. Moore tapasztalatai szerint Lisa esetében ezeknek a laza drogos baráti társaságoknak a középponti tevékenysége a droghasználat- és terjesztés volt. Ez azonban csak mint szabadidős tevékenység játszott szerepet: amellett, hogy a fiatalok ilyen csoportokban részt vettek, megőrizték "külső" kapcsolataikat barátaikkal, párkapcsolataikkal, azonkívül tanultak, a családjukkal éltek. Az egyes drogos körök között a kapcsolat a szociális hálók kutatásából ismert "gyenge kötések" biztosították, azaz például a drogvásárláskor kialakuló átmeneti, felszínes találkozások. A drogos karrier ezek között a csoportok, drogos körök közötti mozgást jelentette, amikor "rosszabbodásról" lényegében nem lehetett beszélni. Mivel Lisa különböző városokban és különböző körülmények között alakította ki ismételten drogos kapcsolatrendszerét, illetve vált tagjává ilyen laza drogos köröknek, ezért Moore szerint újra kell gondolni a szociális környezet (setting) és a kortársak csoportos befolyásolása
(peer pressure) szerepét. Lisa ugyanis a különféle drogos és nem-drogos személyek és tevékenységek között választott, és végül is maga alakította ki életútját. A szubkultúra felfogásokkal szemben itt a "gyenge kötések" révén olyan személyek között alakultak ki kapcsolatosk, akik között egyébként semmilyen szociális vagy kultúrális hasonlóság nem állt fenn. A szerző megállapításai szerint a drogosok Lisa által reprezentált típusa tehát nincs bezárva egy szubkultúrába, hanem a társadalom gazdag kapcsolatrendszeréből alakítja ki saját köreit, droghasználattal jellemezhető társas hálóit. Ezek tagjai azonban nem csak drogot fogyasztanak, hanem megőrzik más tevékenységeiket is. Moore tanulmánya elméleti megállapításai mellett azért is fontos, mert illusztrálja, hogy az etnográfia nem csak egy közösség, hanem egy egyéni életút bemutatására és értelmezésére is alkalmas módszer.
Adler PA (1985): Wheeling and dealing: An ethnography of an upper-level drug dealing and smuggling community. Columbia University Press, New York.Hiba! A könyvjelző nem létezik. Alberts JK, Hecht ML, Miller-Rassulo M és Krizek RL (1992): The communication process of drug resistance among high school students. Adolescence, 27, 105, 203-227. American Psychiatric Association (1987): Diagnostic and Statistical Manual, IIIrd ed., revisited, (DSM-III-R), American Psychiatric Association, Washington, DC. Becker HS (1953): Becoming a marijuana user. American Journal of Sociology, 59:235-242. Blumer H, Sutter A, Ahmed S és Smith R (1967): Add Center Project Final report: The world of youthful drug use. University of California, Berkeley, CA. Cloward RA és Ohlin LE (1960): Delinquency and opportunity: A theory of delinquent gangs. Free Press, Glencoe, IL. Dai B (1937): Opium addiction in Chicago. Commercial Press, Shanghai. Dembo R, Williams L, Wothke W és Schmeidler J (1994): The relationships among family problems, friends' troubled behavior, and high risk youths' alcohol/other drug use and delinquent behavior: A longitudinal study. The International Journal of the Addictions, 29,11:1419-1442.
Elliott D S, Huizinga D és Agenton S S (1985): Explaining delinquency and drug use, Sage Publ. Beverly Hills. Farrell AD (1993): Risk factors for drug use in urban adolescents: A three-wave longitudinal study. The Journal of Drug Issues, 23,3:443-462. Farrell D, Danish S J és Howard C W (1992): Risk factors for drug use in urban adolescents: Identification and cross-validation, American Journal of Community Psychology, 20,3:263-286. Fatela M J (1992): The disintegration of social fabric in large conurbations in France, Paper presented for Working party on the relationship between disintegration of the social fabric in large conurbations, the underground economy and the development of drug use, Strassbourg, 2122 Sept. Feldman HW, Agar MH és Beschner G (1979): Angel dust: An ethnographic study of PCP users. Lexington Books, Lexington, MA. Feldman HW és Aldrich MR (1990): The role of ethnography in substance abuse research and public policy: Historical precedent and future prospects. in: Lambert EY (ed.): The collection and interpretation of data from hidden populations. NIDA Research Monograph 80. DHHS Pub. No. (ADM)90-1678. Supt. of Docs., US Govt. Print. Off., Washington, DC, 12-30. Fendrich M, Goldstein P, Tarshish C és Belluci P A (1992): Longitudinal measurement of substance use in ethnograpic samples, Journal of Community Pcychology, 20:326-342. Gerevich J és Bácskai E (1994): Protektív és rizikó-prediktorok a drogfogyasztás kialakulásában. Psychiatria Hungarica, 9,3:231-240. Giordano P C, Cernkovich S A és Pugh M D (1986): Friendships and delinquency, American Journal of Sociology, 91,5:1170-1202. Gutierres SE, Molof M és Ungerleider S (1994): Relationship of "risk" factors to teen substance use: A comparison of abstainers, infrequent users, and frequent users. The International Journal of the Addictions, 29,12:1559-1579. Hammersley M és Atkinson P (1983): Ethnography. Principles and practice. Tavistock Publications, London. Hanson B, Beschner GM, Walters JM és Bovelle E (1985): Life with heroin: Voices from the inner city. Lexington Books, Lexington, MA. Hecht ML és Driscoll (1994): A comparison of selected communication, social, situational, and individual factors associated with alcohol and other drugs. The International Journal of the Addictions, 29(10), 1225-1243. Kandel D B (1978): Convergences in prospective longitudinal surveys of drug use in normal populations, in: Kandel D B (szerk.): Longitudinal research on drug use: Empirical findings and methodological issues, Hemisphere-Wiley, Washington, DC, 3-38.
Kellam S G és Rebok G W (1992): Building developmental and etiological theory through epidemiologically based preventive intervention trials, in: McCord J és Trembly R E (szerk.): Preventing antisocial behavior: Interventions from birth through adolescence, Guilford, New York, 162-195. Lambert EY (ed.)(1990): The collection and interpretation of data from hidden populations. NIDA Research Monograph 80. DHHS Pub. No. (ADM)90-1678. Supt. of Docs., US Govt. Print. Off., Washington, DC. Lambert EY és Wiebel WW (1990): Introduction. In: Lambert EY (ed.): The collection and interpretation of data from hidden populations. NIDA Research Monograph 80. DHHS Pub. No. (ADM)90-1678. Supt. of Docs., US Govt. Print. Off., Washington, DC, 1-3. Lindesmith AR (1947): Opiate addiction. Principia Press, Bloomington, IN. Lucchini R (1985): Young drug addicts and the drug scene. Bulletin of Narcotics, 37,2-3:135148. Mikulich S K, Young S E és Crowley T J (1992): Acquisition rates of ten drug classes: Conduct disordered boys, College on Problems of Drug Dependence 54th Meeting, Keystone, Colorado, Abstracts p.11. Moore D (1993): Beyond Zinberg's 'social setting': a processural view of illicit drug use. Drug and Alcohol Review, 12:413-421. Needle R, McCubbin H, Wilson M, Reineck R, Lazar A, Mederer H (1986): Interpersonal influences in adolescent drug use: The role of older siblings, parents, and peers, The International Journal of the Addictions, 21,7:739-766. Newcomb M D, Maddhahian E, Skager R és Bentler P M (1987): Substance abuse and psychological risk factors among teenagers: Association with sex, age, ethnicity, and type of school, American Journal of Drug and Alcohol Abuse, 13:413-433. Oetting E R és Beauvais F (1986): Peer cluster theory: Drugs and the adolescent. Journal of Counseling and Development, 65,1:17-22. Oetting E R és Beauvais F (1987): Peer cluster theory, socialization characteristics, and adolescent drug use: A path analysis, Journal of Counseling Psychology, 34,2:205-213. Oetting ER és Lynch RS (megjelenés alatt): Peers and the prevention of adolescent drug use. Pivnick A (1993): HIV infection and the meaning of condoms. Culture, Medicine and Psychiatry, 17:431-453. Ramos R (1990): Chicano intravenous drug users. In: Lambert EY (ed.): The collection and interpretation of data from hidden populations. NIDA Research Monograph 80. DHHS Pub. No. (ADM)90-1678. Supt. of Docs., US Govt. Print. Off., Washington, DC, 128-145.
Rácz J (1993): A droghasználat társas közege és a drogos karrier: szociálpszichiátriai vizsgálódások magyarországi drogfogyasztók körében. Kandidátusi disszertáció. Budapest. Rácz J (1992): Drug use by the members of youth subcultures in Hungary. The International Journal of the Addictions, 27,3:289-300. Rácz J (1987): Marginális ifjúsági szubkultúrák tagjainak drogfogyasztása. Alkohológia, 18,2:1-12. Rácz J és Hoyer M (1995): "Pörgés" és "punnyadás" I-III. Alkohol- és droghasználók szociálpszichológiai és etnográfiai vizsgálata a Jereván lakótelepen. Szenvedélybetegségek, megjelenés alatt. Shedler J és Block J (1990): Adolescent drug use and psychological health: A longitudinal inquiry. American Psychologist, 51:327-330.
Stephens RC (1985): The sociocultural view of heroin use: Toward a role-theoretical model. Journal of Drug Issues, Fall:433-446. Stephens R C, Levine S, Ross W (1976): Street addict values: a factor analytic study, Journal of Social Psychology, 99:273-281. Tobler NS (1986): Meta-analysis of 143 adolescent drug prevention program: Quantitative outcome results of program group. Journal of Drug Issues, 16,4:537-567. Tortu S, Beardsley és Deren S (1992): AIDS risk among female sexual partners of injection drug users: Implications for prevention, College on Problems of Drug Dependence 54th Meeting, Keystone, Colorado, Abstracts p.61. White H R, Johnson V és Garrison C G (1985): The drug-crime nexus among adolescents and their peers, Deviant Behavior, 6:183-204. Wiebel WW (1988): Combining ethnographic and epidemiologic methods in targeted AIDS interventions: The Chicago Model. in: Battjes RJ és Pickens RW (szerk.): Needle-sharing among intravenous drug abusers: National and international Perspectives. NIDA Research Monograph 80. DHHS Pub. No. (ADM)88-1567. Supt. of Docs., US Govt. Print. Off., Washington, DC, 137-150. Young J (1971): The drugtakers, Paladin, London.
A drogfogyasztó magatartás kialakulása A drogfogyasztás és a fokozott alkoholfogyasztás kialakulásának társas környezete egy empirikus vizsgálat alapján Bevezetés A drogos karrierrel foglalkozó elméletek, de a kutatási eredmények is, kiemelt szerepet tulajdonítanak a kortársaknak és a kortárscsoportoknak a deviáns viselkedés és különösen a drogfogyasztás kialakulásában. A vizsgálatokban azonban nem válik el élesen, hogy a drogfogyasztás kialakulása milyen együttjárásos kapcsolatban van: a, a kortársak, b, a kortárscsoportok, vagy c, a - főként kortársakból álló szubkultúrák drogfogyasztásával; mi a közvevítő tényező: a, a kortársak droghasználó viselkedése (megkérdezésük alaapján regisztrálva), b, ennek a megkérdezett célszemély általi észlelése, vagy c, a kortársak érték- és normarendszere, ill. a droghasználattal kapcsolatos attitődje; milyen oksági\időbeli kapcsolat alakul ki, a kortárs hatások: a, valóban megelőzik-e időben, ill. oksági értelemben az adott személy drogozásának kialakulását vagy pedig b, a fiatal olyan személyeket választ magának, akik drogoznak (és esetleg ez a választás már akkor bekövetkezhet, mikor az adott fiatal még nem drogozik, de a későbbi életútját ugy "tervezi" bizonyos értelemben, hogy drogozni fog). A legtőbb vizsgálat a drogozás kialakulásával kapcsolatban kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a kortárs prediktorok vizsgálatának, melyek alapján a célszemélyek droghasználata előjelezhető. A ma már klasszikusnak számító munkák közül például KANDEL (1973) a marihuána használat legjobb prediktorának a kortársak droghasználatát találta (akár a megkérdezett, akár kortársai beszámolóját vette alapul). JESSOR és JESSOR (1978) szintén a kortársak hatását tapasztalta serdülőknél a maruhuánafogyasztás elkezdésével kapcsolatban. Egy másik vizsgálatban DONOVAN és JESSOR (1978, 1983) a drogzás különböző mértéket találta eltérő alkohol- és marihuánahasználó serdülőknél. Más kutatásokat idézve, BRYAM és FLY (1984) szerint a fiatalok alkoholfogyasztása korrelált kortársaik alkoholfogyasztásával. BARNES és WELTE (1986) szerint a serdülők hetenként "részeggé" váló barátai előjelezték a megkérdezett alkoholfogyasztását vagy absztinens voltát, de nem befolyásolták a naponta elfogyasztott alkohol mennyiségét. BLOUNT és DEMBO (1984) szerint a barátok alkohol- és marihuánafogyasztása jelentős, független tényező a fiatalok saját alkoholfogyasztásában. DOWNS (1987) már különbséget tett a "legközelebbi" barát és a többi alkoholfogyasztása között, és csak őket találta lényegesnek a fiatalok alkoholfogyasztásának előjelzésében. A kortársak normáinak hatását szintén többen vizsgálták. A drogozással szembeni elfogadó normák pozitívan viszonyultak a vizsgálati
személyek drogfogyasztásához (pl. DONOVAN és JESSOR, 1978, ROONEY, 1982, NEWCOMB és mtsa, 1987). BIDDLE és mtsai (1980) középiskolások körében állapították meg, hogy a kortársnormák az idősebb fiatalokra hatnak, de a fiatalabbakra nem. Útelemzéssel megállapították, hogy az alkoholfogyasztással kapcsolatos kortársnormák a megkérdezette normáin keresztül befolyásolták az alkoholfogyasztást. A kortársak alkoholfogyasztása - a magatartás -, azonban erőteljesebb hatással bírt, mint a normáik. ROONEY (1982) szerint csak a legközelebbi barát normájának van befolyása a fiatalok alkoholfogyasztására, a többieknek nem. A közvetlen alkoholhasználat itt is jelentőseb hatással rendelkezett, mint a norma. WHITE és mtsai (1986) vizsgálatai szerint viszont a kortárs normák erőteljesebben befolyásolták a fiatalok saját droghasználatát, mint a kortársaik tényleges droghasználata. NEEDLE és mtsai (1986) témával kapcsolatos összefoglalójukban 14 kutatás tapasztalatait összegzik. A kutatások a legkülönfélébb legális és illegális drogra terjedtek ki, serdülő fiatalokkal kapcsolatban. A kutatások mindegyike - és ez témám szempontjából különösen fontos - nem-klinikai populációkkal történt. A vizsgálatok szerint az a serdülő, akinek a társai drogot használnak, nagyobb valószínüséggel fog maga is drogot használni, mint az, akinek a társai nem használnak, továbbá a kortársak hatása erőteljesebb, mint a szülőké. A magyarázatokban a kutatók általában a szociális tanulás elméletét fogadják el: az utánzás és a megerősítés (a társak általi elfogadás, ill. az elfogadás internalizálásának) szerepét. NEEDLE és mtsai (1986) saját vizsgálataikban szintén a kortársak normáinak és droghasználatának fontosságát tapasztalták. STEIN, NEWCOMB és BENTLER (1987) 8 éves követéses vizsgálatukban, az útelemzés módszerét felhasználva a kortárs drogfogyasztás és a későbbi kannábisz és "kemény drog" (heroin, kokain stb.) használat direkt összefüggését állapították meg. KANDEL és ANDREWS (1987) féléves követéses vizsgálatában, szintén az útelemzés matematikai modelljét felhasználva azt tapasztalták, hogy a fiatalok kortársainak alkohol- és marihuánahasználata befolyásolta a fiatalok drog iránti attitődjét és használatát. Eredményeiket a szerzők a szerep-modellel és a szignifikáns mások utánzásával magyarázták. Saját kutatásaimhoz közel áll McKIRNAN és JOHNSON (1986) vizsgálata, akik "utcai" csoportokból kikerülő 16-17 éves fiatalokkal foglalkoztak, összesen 66 személlyel. Az "utcai" személyek alkoholfogyasztása, az alkoholhasználat okozta problémáik, továbbá marihuánafogyasztásuk szorosan kapcsolódtak kortársaik droghasználatához. Más kutatások azt is feltárták, hogy a társak hatása a drogos karriernek csak bizonyos szakaszában érvényesül, ill. akkor kifejezettebben hat. KANDEL (1978) ma már klasszikusnak számító, és a dolgozatban is több helyen idézett "lépcső-" vagy "fejlődési modelljében", ahol az első lépés a sör-bor kipróbálás, a második a cigaretta-töményalkohol, a harmadik a marihuána és a negyedik az illegitim drogok stádiuma, tehát ebben a modellben a társak hatása a harmadik, marihuána-kipróbálási
stádiumban érvényesül, és nem a többiben. A kortárs hatás mind a használatot, mind a drogozással szembeni attitődöt magában foglalja. A drogok alkalmazásának sorrendjére vonatkozóan hasonló modellt írt le DONOVAN és JESSOR (1983). A szerzők szerint a "legsulyosabb" (vagy legalábbis a legritkábban használt) drog mint a heroin, használata implikálja az összes kevésbé súlyos drog használatát. A szerzők fiatalok 4 éves longitudinális vizsgálatán alapuló megfigyelései a következő droghasználó szekvenciát írták le: alkoholhasználat, marihuánahasználat, problémaivás, tablettahasználat (receptre kapható gyógyszerek), kokain és heroin stádium. A stádiumok egymásutánisága, és az, hogy minden következő stádium magába olvasztja a megelőzőeket, a Guttman-skálának (hozzáadódó értékek) megfelelő eloszlást rajzol ki. Hasonló modellt tapasztalt SORENSON és BROWNFIELD (1989), akik azonban a Guttman-skála első két stádiumában levő használókat nem tudták egymástól elkülöníteni, ezért a skálát ehelyütt összevonták. Tehát az ő skálájuk a következő: I. stádium: absztinensek vagy csak alkoholhasználók; II. stádium: alkohol- és marihuánahasználók; III. stádium: alkohol-, marihuána- és súlyosabb droghasználók; IV. stádium: a legsúlyosabb droghasználók (akik mindenféle drogot használnak). A kortárs hatásokat más megközelítésből vizsgálta SMEJA és ROJEK (1986). Különbséget tettek szubkultúra és ellenkultúra között, az alapján, hogy a megkérdezett mennyire fogadja el az amerikai társadalom konvencionális értékeit. 1 éves, főiskolásokkal végzett követéses vizsgálatukban a marihuánafogyasztás a "szubkultúrális" értékekkel függött össze (azaz a konvencionális társadalom alapvető értékeinek elfogadásával, ami a marihuánafogyasztás elfogadásával egészült ki), míg az illegitim drogok használata az "ellenkultúrális" értékekkel. Utóbbi pl. az iskolai előmenetel elutasítását, nonkonform értékek vállalását (szembenállás a szülőkkel és a társadalommal, elidegenedés, a környezet számára nem elfogadható öltözködés) és a drogok árusítását jelentette. A szerzők konklúziója szerint, lehet, hogy a marihuánafogyasztás egykor "ellenkultúrális" jelenség volt, mára azonban az amerikai fiatalok konvencionális életének része lett, legfeljebb szubkultúrának lehet nevezni. Némileg ehhez a megközelítéshez áll közel OETTING és BEAUVAIS (1987a, b) vizsgálata és problémakonceptualizálása. ők ugyanis megkülönböztetik a "kortárscsoportot" mint egy általános kontextust (ez majdnem olyan mint egy szubkultúra), amelyben speciális társas tényezők jönnek létre és fejtik ki hatásukat a fiatalokra: a "peer cluster-ek". Ezek a kortárscsoportok kisebb, zárt egységei mint pl. a fiatal "bandája" vagy olyan diádjai mint a legjobb barát vagy az együttjárásos kapcsolatok. Ezeken az egységeken belül a droghasználat fontos szerepet játszhat a csoporttagság és a csoportidentifikáció kialakításában. Az utóbbi tényezők felelősek valójában olyan jelenségekért, mint pl. a "kortárs nyomás" szociálpszichológiai folyamata. Egy ilyen egységben a fiatalok hasonló értékeket és normákat vallanak a magukénak, az egység minden tagja aktív résztvevő a közös normák és értékek alakításában, továbbá a végeredményként előálló viselkedés meghatározásában és kivitelezésében,
így pl. a drogfogyasztásban. A szerzők előfeltevéseit - a kortárs egységek szerepére vonatkozóan - igazolták vizsgálataik, melyeket 11. és 12. osztályos diákokkal végeztek. A családi és az iskolai környezet, ill. szocializáció hatásai - útelemzéssel vizsgálva - a kortárs egységen keresztül fejtették ki hatásukat, míg ennek közvetlen, direkt hatása volt a fiatalok drogfogyasztására. Problémafelvetés Az eddig bemutatott kutatások két irányú problémát vetnek fel. Az egyik elméleti jellegő: vajon melyik elmélet bír nagyobb magyarázó (ill. a teóriákra jellemző mutatókat figyelembe véve, prediktív) erővel. Másként fogalmazva, milyen társas tényezők játszanak lényeges oksági vagy akár (csak) együttjárásos szerepet a drogozás kialakulásában. A másik probléma első pillantásra módszertaninak tőnik: mit és hogyan vizsgálunk. A kérdés azonban elvezet oda, hogy mennyire tudjuk megragadni azt a tényezőt, mely előidézi, ill. közvetíti a hatást, azaz a kortárs környezet melyik eleme a vizsgálódás tárgya: a szubkultúra, a kortársak normarendszere, drogok iránti attitődje, tényleges droghasználata, vagy nem a kortársak úgy általában, hanem a kortársakon belül egy szorosabb társas egység ("peer cluster"), vagy éppen a legszorosabb barát (azaz egy személy) előzőekben felsorolt jellemzői. Láthatjuk, hogy a módszertani probléma valójában nagyon is szorosan kapcsolódik az "elméleti", a lényeges kérdéshez. Saját vizsgálatom tervezésénál három inspiráló kutatással találkoztam. Az egyik a már ismertetett OETTING és BEAUVAIS (1987), a másik GIORDANO, CERNKOVICH és PUGH (1986) tanulmánya volt (a harmadik pedig a társas hálókkal foglalkozik, erre később térek rá). Utóbbi szerzők 942, 12-19 éves fiatallal készítettek interjút. Ennek során a megkérdezettek felsorolták barátaikat, majd a barátaikkal összefüggő szociálpszichológiai tényezőket választották ki egy lista alapján (l. később!). A fiatalok között az általuk elkövetett antiszociális cselekmények súlyossága szerint tettek különbséget, és a barátok említett jellemzőinek eltéréseit vizsgálták. A szerzők a baráti kapcsolatot komplex szociális kapocsként írják le (itt a társadalmi kontroll elméletekre ismerhetünk), mely a szociális csere(exchange)-elmélet alapján mőködik. A csere-elmélet kitőntetett szerepet tulajdonít a jutalmaknak és a reciprocitásnak, de figyelembe veszi a kapcsolat kiegyensúlyozatlanságát (pl. a konfliktust, a problémák ellenére fennmaradó lojalitást) is. Mindezen tényezők felhasználásával alakította ki GIORDANO és mtsai (1986) azt a szempontrendszert, melyet a baráti kapcsolatok értékelésére alkalmaztak struktúrált interjúikban. A szerzők, egyébként nem meglepő tapasztalatai szerint a baráti kapcsolatok és a deviancia kölcsönkapcsolata nem írható le sem a leegyszerősített szociális kontroll, sem pedig a romantikus szubkultúra elméletekkel. A baráti kapcsolatok a legkonformabb serdülő csoport számára voltak a legkevésbé fontosak, és a legdeviánsabb csoport számára a legfontosabbak, azonban itt az egyén és a csoport között egy kölcsönös
kapcsolatrendszer mőködött (és nem egyirányú egyén - csoport vagy csoport - egyén hatás). A szerzők a baráti kapcsolatokat azonban - szerintem - meglehetős szabadossággal kezelik: miután összegyőjtötték interjúalanyaiktól barátaik nevét, összességükben a barátokra vonatkozóan - úgy általában - tették fel kérdéseiket. Ezt a problémát saját vizsgálatomban úgy igyekeztem megoldani, hogy mintegy GIORDANO és mtsai (1986), valamint OETTING és BEAUVAIS (1987a, b) módszereit ötvöztem: GIORDANO-ék kérdéseit tettem fel egy olyan kortárs "egységre" (clusterre) vonatkozóan, melyet a fiatalok maguk definiáltak. Ezt az "egységet" a továbbiakban társas alakzatnak nevezem. Ez lényegében kortárs csoport, de attól abban tér el, hogy szubjektíve, az egyén által definiált határa van (szemben pl. egy iskolai osztállyal vagy egy teres kortárscsoporttal) és más csoportoktól elkülönül (tehát pl. egy iskolai osztályban több ilyen alakzat lehet). A társas alakzat a szociometria hasonló jellegő formációitól abban tér el, hogy a fiatal saját, egyszemélyes észlelésén és definícióján alapul, kortársakra vonatkozik, és egy személy több ilyennel is rendelkezhet. A társas hálók megközelítése szempontjából is a kortárs lét az egyik fontos megkülönböztető tényező, a másik pedig az, hogy a fiatal észlelése szerint szociális környezetében megkülönböztethető, ill. elkülöníthető, körülhatárolható csoportot jelent. Csoportszerősége abban rejlik, hogy közös időtöltés, ill. visszatérően közös tevékenységek végzése kapcsolja össze a tagokat (legalábbis a megkérdezett személy percepciója szerint). Vizsgálatom számára a harmadik kiindulópont HAWKINS és FRASER (1985) kutatása volt utcai drogos fiatalokkal (l. még HAWKINS és FRASER, 1987 és FRASER és HAWKINS, 1984). ők szintén két elmélet, a differenciális asszociáció és a szociális kontroll elmélet érvényességét hasonlították össze egocentrikus társas hálók vizsgálata alapján. A szerzők konkluziója - ismételten - nem meglepő. Mindkét elméletnek vannak olyan elemei, melyek az utcai drogosok társas rendszerét magyarázhatják. Ez a társas rendszer egyaránt tartalmaz a drogfogyasztás irányába és attól elfelé húzó hatásokat, továbbá a társak, ill. a kapcsolatok percepciója ambivalens (ami szintén nem meglepő, ha szemléleti keretet váltunk, és a pszichopatológia jól ismert tapasztalataira gondolunk). Az utóbb említett vizsgálatban is, de pl. GIORDANO és mtsai (1986) kutatásában is megjelent két-két elméletcsoport, a szociális kontroll és a differenciális asszociáció, ill. a szubkultura elméletek. A két elméletcsoport (az utóbbi kettőről most összevontan beszélek) mintegy két szélső pontból közelít a droghasználókhoz: a szociális kontroll elméletek szerint a droghasználó (miként minden más deviáns) magatartás inadekvát szocializáció eredményeként áll elő és egy kóros állapotról van szó, mely témánk szempontjából fontos módon - kapcsolati zavarokkal írható le. Ezzel szemben a másik két elmélet szerint a droghasználat konvencionális szocializáció eredménye, mely a normál folyamatoktól csak tartalmában különbözik: a droghasználat ugyanolyan viselkedés, mint a "normál", nem droghasználó.
A két elméleti megközelítést most az utcai droghasználó fiatalok társas hálói szempontjából operacionalizált formában mutatom be. Ez a vizsgálatom számára hipotézisként szolgált (ehhez felhasználtam HAWKINS és FRASER, 1985, munkáját is): a differenciális asszociáció\ szubkultura elméletek feltevései 1. a normállal megegyező nagyságú network 2. a network főleg drogosokból áll 3. tagjai elfogadóak a droghasználattal szemben 4. a drogos szubkulturának\asszociációnak megfelelően kevés színtérről kikerülő tagok 5. közelebbinek, szorosabbnak érzett kapcsolatok 6. a tagok sokféle tevékenységet végeznek közösen 7. a networknek nagy a denzitása (a tagok kölcsönösen ismerik egymást) 8. a network hierachikus (mint a hasonló korú fiataloké, akik képesek differenciált módon percipiálják networkjük tagjait) 9. stabil, hosszú ideje tartó kapcsolatok 10. gyakori interakció
a szociális kontroll elméletek feltevései kisebb network nemcsak drogosokból áll tagjai nemcsak elfogadóak a droggal szemben többféle helyről kikerülő tagok távolabbi, szegényesebb kapcsolatok a tagok külön-külön végzik szociális tevékenységeiket kicsi a denzitása (a tagok alig ismerik egymást) a network nem hierarchikus, a tagok nem differenciált társészlelésre rövid, átmeneti kapcsolatok ritka interakció
Végül említést kell tennem a szubkultúra fogalomról, hiszen a fokozott alkohol- és drogfogyasztás kialakulását marginális, "utcai" szubkulturális csoportosulások között vizsgálom. A marginális ebben az esetben a konvencionális társadalommal, annak szerep-, érték-, norma- és identitásrendszereivel gyengén kialakult vagy megszakadt kapcsolatokat jelenti, az ifjúsági szubkukltúra pedig a fiatalok elkülönülő, alternatív problémamegoldási próbálkozásaira vonatkozik. Ezek nem a társadalom elsődleges intézményeit érintik, hanem azoktól távol helyezkednek el: öltözködésben, hajviseletben, csoportidentitásban stb. nyilvánulnak meg. Mindezt ki kell egészítenem a társadalmi reakció szerepével, mely az ifjúsági szubkultúrákat körülhatárolja és minősíti. Ezzel azonban strukturálja is azokat, mert azoknak a társadalmi reakcióval szemben is ki kell alakítaniuk kollektív problémamegoldási formáikat. A vizsgálni kívánt utcai szubkultúrális csoportosuklásokkal kapcsolatban egy olyan hipotézis fogalmazható meg, hogy vajon ezek a
szubkultúrák valóban léteznek-e abban az értelemben, hogy hatásuk megmutatkozik a bennük résztvevők kapcsolati strukturájában is. Ezt általánosságban úgy fogalmazhatom meg, hogy a szubkultura tagjai közötti interakciók sőrőbbek-e, mint a szubkulturatagok és a nem szubkulturatagok közöttiek. A szubkulturák egyébként valóban léteznek, hiszen a viszgálati személyek vizsgálatba kerülésnek ez az egyik kritériuma. De a szubkulturák felépülése szempontjából különbség lehet pl. a csak a társadalmi reakció által konstruált szubkulturák, ill. a fiatalok pusztán önmeghatározáson (de nem személyes kapcsolatokon) alapuló szubkulturái és a személyes kötődéseken alapuló szubkulturák között. Az önmeghatározáson alapuló szubkultura-modellek az közös idetifikációra helyezik a hangsúlyt, míg a személyes kapcsolatokat előtérbe állítók a kohézióra (a szociális identifikációs vs. kohéziós szubkultura-modellekről l. RÁCZ, 1989c, 1990b, 1992c, d). Kutatásomban a fokozott alkoholfogyasztás (mint legális drog) és az illegitim drogfogyasztás kialakulását tőztem vizsgálatom tárgyául. E viselkedésformaként koncipiált jelenségek kontextusául egyrészt a társas alakzat mint a kortárs csoporton belül, a vizsgálati személy percepciója szerint létrejövő társas formáció, másrészt a társas háló szolgált (mely szintén a megkérdezett definíciója szerint veszi számba a fontos személyeket, most már nemcsak a kortárs környezetből). Célom a fokozott alkohol- és drogfogyasztás kialakulásának nyomonkövetése volt egy hosszmetszeti vizsgálatban, marginális, utcai ifjúsági szubkultúrában. Összehasonlítási csoportként - elsősorban a társas alakzatok változása miatt, mely az életkorral is összefügg - pedig korban, nemben és szociokultúrális háttérben hasonló fiatalokat választottam. Elővizsgálat Az elővizsgálatban 20 "marginális" és 20 szakmunkástanuló fiú vett részt. A fiatalok hasonló szociokultúrális háttérből származtak. A vizsgálatban a későbbiekben használt interjús módszert próbáltuk ki. Az elővizsgálat legfontosabb eredménye az volt, hogy a fiataloknak nem egy társas alakzata volt, melyet a tübbitúl elkülönülőnek és körülhatásolhatónak észleltek, hanem több. Így pl. a marginális fiatalok több lakóhelyi vagy utcai, teres kortárs csoportot megneveztek, melyek tagjai voltak és amelyek egymástól elkülönültek (a fiatalok percepciója, ill. meghatározása szerint). Ugyanígy a szakmunkástanulók is több társas alakzat tagjaként percipiálták magukat: pl. az iskolai osztályból vagy a sportkörből kikerülő csoportok, vagy a szórakozás, szabadidőeltöltés, az előzőektől különböző társas alakzatai tagjaként, vagy pedig mindezek tagjaként, egyszerre. Az eredmény nyilvánvalónak tekinthető, mégis az általam ismert szerzők ezzel, ebben a formában nem foglalkoztak. OETTING és BEAUVAIS (1987a) elmélete szerint egy fiatalnak csak egy kortárs egysége lehet, míg kortárscsoportból több is. Az elővizsgálatból viszont az derült ki, hogy a fiatalok nem tudtak választani két - vagy több -
kortárscsoport formációjuk között, és egyforma erősnek észlelték részvételüket azokban, ill. egyformának azok fontosságát. Személyek A vizsgálatban marginális ifjúsági szubkultúrák tagjai és szakmunkástanuló fiatalok vettek részt. A szubkultura és a marginális fogalmával a problémafelvetésnél foglalkoztam. Az ott kifejtettek operacionalizálva, a vizsgálatba kerülés kritériumaként azt jelentették, hogy olyan fiatalokkal készültek interjúk, akik valamilyen jellegzetes, utcai ifjúsági szubkultúra tagjai voltak, saját vagy a környezetük meghatározása alapján. Konkrétan olyan skinhead és heavy metal szubkultúrákba tartozó fiatalok kerültek a vizsgálatba, akik egy külvárosi lakótelep közterein, ill. két központibb elhelyezkedéső téren találkoztak (ezekben az esetekben is olyan fiatalokra esett a választásunk, akik külvárosi lakótelepen laktak). Mindhárom esetben tehát utcai csoportosulások tagjairól volt szó. A skinhead (ebben az időben, 1989-ben és az érintett fiataloknál) és a heavy metal az utcához és a rockzenéhez kapcsolódó ifjúsági szubkultúrát jelentett, amint erre korábbi vizsgálatom is utalt (RÁCZ, 1989). A vizsgálatból kizártuk azokat a fiatalokat, akik nem végezték el az általános iskola 8 osztályát, akik pszichiátriai kezelés alatt álltak, akiket antiszocialitás miatt szankcionáltak (nevelőintézet, javítóintézet, börtön) ezzel a súlyosabb antiszocialitást igyekeztünk kizárni, továbbá a nevelőintézetben nevelkedő állami gondozott fiatalokat. Ezek a fiatalok ugyanis speciális szubkultórát jelentenek. A kizáró kritériumokkal az volt a célom, hogy mind szociokultúrálisan, mind pedig pszichiátriai értelemben szélső értékektől mentes, homogén csoportot kapjak. Az üsszehasonlítási csoport tagjainál is ugyanezek a kategóriák jelentek meg mint kizáró kritériumok. A szakmunkástanuló fiatalokat úgy igyekeztünk kiválasztani, hogy a marginális csoport tagjaihoz hasonló szociokultúrális helyzetőek legyenek, azaz a két vizsgálati csoport minél inkább homogén legyen ebben a tekintetben. Ezért a szakmunkásképző intézeti presztizs-rangsor szerinti közepes helyzető (víz- és gázszerelő), külvárosi szakmunkásképző intézetekbe járó fiatalokat választottunk. Mind a két csoport tagjai 16 évesek és fiúk voltak. Előző tapasztalataim szerint a nemek közötti szubkultúrális karrier nagymértékben különbözik, ezért látszott célszerőnek csak fiúkat választani - ráadásul az utcai, rockzenéhez kapcsolódó szubkultúrális csoportosulások tagjainak nagy része is fiú. (Megjegyzem, hogy ha a nemek közötti szocializációban mégsincs különbség, az a vizsgálat eredményeinek interpretálhatóságát nem rontja.) A 16 éves kort azért választottam, mert a szubkultúrális karrier ez időtájt (15-17 éves korban) lényeges változásokat mutathat, még viszonylag rüvid idő alatt is. A két vizsgálati csoport ilyen nagymérvő homogenitására azért is szükség volt, mert az anyagi erőforrások csak 40-40 fiatal követéses
vizsgálatát tetták lehetővé, és értelmezhetőségét kívántam javítani.
a
homogenitással
az
adatok
Módszer és a vizsgálat lefolytatása A vizsgálat módszere struktúrált interjú volt, mely személyes, bizalomteli kapcsolat kialakítását igényelte, különösen a marginális fiatalokkal. Ebben az esetben az interjúra előkészítő beszélgetés(ek) után került sor. A kapcsolatfelvétel az említett külvárosi lakótelepen a helyi ifjúsági iroda segítségével, ill. a két belvárosi téren spontán módon történt. Az ifjúsági iroda segítségét is csak a kapcsolatfelvételnél vettük igénybe, egyébként ragaszkodtunk ahhoz, hogy a kapcsolat az intézményes kontextustól mentes legyen. Természetesen interjúalanyaink tudták, hogy egy vizsgálatban vesznek részt, melynek célja a fiatalok társas szokásainak feltárása. A marginális fiatalok közül senki nem utasította vissza a vizsgálatban való részvételt (ez a tapasztalatunk lényegében az előző utcai vizsgálatommal is egybevág), a szakmunkástanulók között volt néhány, akik visszautasították az interjút. Utóbbi interjúk a szakmunkásképző iskolákban készültek, négyszemközti helyzetben. Az interjúkat két csoport készítette (l. a Köszönetnyilnánítást !). Az egyik professzionális kérdezőbiztosokból (szociológusok) állt, ők a szakmunkástanulókkal foglalkoztak, a másik csoportot pedig egyetemi és főiskolai hallgatók és tanárok képezték. Az utóbbi csoport kontaktusteremtő képessége és munkájának színvonala - a marginális fiatalokkal! - messze felülmúlta a "professzionális" csoportot. Előfordult, hogy a marginálisokkal foglalkozó csoport tagjainak személyes biztonságukat is kockáztatniuk kellett; egy esetben az egyik interjúzót egy utcai csoport tagjai megverték (nem az interjúalany köréhez tartozó fiatalok !)1. A struktúrált interjú részei: A fiatalok alkohol- és drogfogyasztására vonatkozó kérdések érintették ezek gyakorisági előfordulását, ill. a részegség gyakoriságáról tartalmaztak kérdést. A deviáns, ill. szubkultúrális, normasértő viselkedések előfordulásáról és gyakoriságáról egy listát használtunk (ez az alkohol- és drogfogyasztást nem tartalmazta). Ezt ELLIOTT, HUIZINGA és AGETON (1985), valamint KAZDIN és ESVELDT-DAWSON (1986) listáinak felhasználásával állítottam össze. A későbbiekben a listáből egyetlen összpontszámot nyertünk. Ebben a kategóriábaan olyan viselkedésformák szerepeltek, mint verekedés kortárssal, verekedés
1
Ez a tapasztalatunk is rávilágít arra, hogy miért nem terjedtek el a veszélyeztetett csoportokat a saját "természetes környezetükben" megkeresõ kutatások Magyarországon.
felnőttel, lopás (pénz vagy más), betörés, verbális aagresszió, iskolakerülés, lógás, csavargás stb. A társas alakzat(ok)kal kapcsolatban megkérdeztük a fiatalokat, hogy hány, körülhatárolható és egymástól elkülönülő társas alakzatuk van; azaz hány olyan, kortárs fiatalokból álló csoportjuk van, amelyekkel rendszeresen együtt vannak, ill. valamilyen közös tevékenységet végeznek velük. (Megjegyzem, hogy a definíció látszólagos bonyolultsága ellenére a fiatalok általában könnyen megértették, hogy miről van szó.) A továbbiakban ezek észlelt képét vizsgáltuk. Ha a fiataloknak egy ilyen társas alakzatuk sem volt, akkor a következő kérdések kimaradtak. Ha több is volt, akkor a kérdéseket külön-külön feltettük mindegyikre vonatkozóan. A társas alakzatok észlelt képe: a kérdéssort GIORDANO, CERNKOVICH és PUGH (1986), bőnöző fiatalok baráti kapcsolataivalfoglalkozó kutatása alapján állítottam össze. A csereelméleten alapuló kategóriarendszer figyelembe vette a társas kapcsolat jutalom vonatkozását, reciprocitását (pl. egyén --- társas hatás és fordítva, identitástámogatás) és egyensúlytalanságát (pl. konfliktus). 1. Kontaktus, involváció: a társas alakzatban eltőltőttidőt, a találkozások gyakoriságát, a társas alakzat élettartamát jelentette, összesen 4 tétel. 2. Csoportidentitás: a társas alakzattal kapcsolatos csoportidentitás észlelt kialakulása (pl. van-e valamilyen meghatározásotok magatokról; különböztö-e jellegzetesen a többi fiataltól), összesen 5 tétel. 3. Autoritás: a társas alakzaton belüli vezető, véleményformáló személyek jelenléte (pl. van-e a csoporton belül olyan személy, akinek hallgatsz a szavára; van-e a csoporton belül vezér vagy vezető), összesen 2 tétel. 4. Jutalom: a társas alakzattal kapcsolatos "külsődleges jutalmak (eszközjellegü dolgok biztosítása, segítség az isdkolai munkában, beszélgetés feszültségokozó témákról) és "belsődleges" jutalmak (önfeltárás és bizalom, ill. a törődés észlelése). (Pl. mit gondolsz, törődik-e veled a csoportod; ha bajban vagy, szoktál-e hozzájuk fordulni; szoktál-e és ha igen, milyen gyakran, a következő témákról beszélgetni a csoportodban: arról, hogy megértenek-e a szüleid, szexuális problémákról stb.; kisegít-e a csoportod pénzzel, itallal, ruhával stb.). Összesen 16 tétel. 5. Elégedettség: a társas alakzattal kapcsolatos elégedettségérzés, egy tétel (mennyire vagy elégedett a csoportoddal). 6. Identitástámogatás: önmegerősítés, identitás támogatás a társas alakzat által (csak akkor lehetek az, aki vagyok, ha tagja vagyok a csoportomnak, egy tétel). 7. Társas alakzat --- Egyén hatás: a társas alakzat észlelt hatása a megkérdezettre (gyakran azért teszek meg dolgokat, mert a csoportom megteszi; mert így népszerő lehetek a csoportomban; mert a csoport rábeszél; összesen 6 tétel). 8. Egyén --- Társas alakzat hatás: a megkérdezett észlelt hatása a társas alakzatra (előfordul, hogy olyasmire is rábeszélem a többieket, amit egyébként nem tennének meg; egy tétel). 9. Konfliktus, egyensúlyhiány: a társas alakzaton belül észlelt konfliktus, jelentős, csoportszintü egyensúlyhiány (nem veszik figyelembe
véleményemet a csoportban; másképpen gondolkodom, mint a többiek; olykor vitatkozom velük; olykor dühös vagyok rájuk; nagy a versengés a csoporton belül; összesen 6 tétel). 10. Státusz: a társas alakzat nyújtotta szociálpszichológiai státusz (csoporttársaid felnéznek rád; megbecsülnek téged; sokra tartanak; csoporttársaid között középponti helyzető vagy; összesen 5 tétel). (Megjegyzem, hogy az autoritás ás a státusz HAWKINS és FRASER, 1985, vizsgálata nyomán került a szempontjaim közé.) A fenti tételekre 1-2 (igen-nem), ill. 1-5-ig terjedő pontozással lehetett válaszolni (a megkérdezett mennyire tartja magára nézve érvényesnek az állítást). Az egyes elkülönülő tételekkel a későbbiekben nem foglalkoztunk, csak az összevont értékkel. Szerepek: megvizsgáltuk, hogy négy szerep vonatkozásában a megkérdezett fiatalok hogyan látják magukat társas alakzatukban, a családban és az iskolában. A négy szerep a következő volt: szervező, vezető, kompromisszum megfogalmazó és érzelmi összetartó (sokszor te találod ki, hogy mit csináljatok, te szervezed meg a közös akciót; te határozod meg, te döntöd el, hogy mit csináljatok, és a többiek hallgatnak rád; te hozod össze a szélsőséges véleményeket, összeütközések esetén te szolgáltatsz mindenki számára elfogadható megoldást; széthúzásban, vitában te fogalmazod meg, hogy ti mégis együttvagytok, ki kell békülnötök). Az előző változókat a későbbiekben összevontuk, így az egyes szereptípusok közötti különbségek eltőntek, tehát csak a szerep jellegzetes megnyilvánulását vettük figyelembe (tekintet nélkül arra, hogy milyen szereptípusrúl van szó). A "Húsz Állítás Teszt" rövidített változatával (mely tíz állítást tartalmazott) a speciális szubkultura identifikációt kifejező állításokat használtuk fel a vizsgálat során: pl. Én skinhead vagyok, Én rocker vagyok stb. A társas hálóra vonatkozóan a megkérdezett személyekkel egy 1520 perces interjút készítettünk. A név-generáló módszert használtuk, melyet utcai drogos fiatalokkal kapcsolatban HAWKINS és FRASER (1985) írt le (l. még HAWKINS és FRASER, 1987, FRASER és HAWKINS, 1984). Ez a megkérdezett személy családi, iskolai(munkahelyi) és különféle szabadidős, szubkultúrális tevékenységeit és színtereit érintette. (Az interjú során már kiderült, hogy a megkérdezett fiatal milyen szubkultúrális tevékenységekben, ill. milyen társas alakzatokban vesz részt). Az interjúalany által elmondott neveket (keresztnevekről, becenevekről van szó) egy őrlapon rögzítettünk, melyet a kérdezett átnézhetett és kiegészíthetett. Így próbáltuk az általa fontosnak tartott személyek számát és jellemzőit megismerni. Fontos személynek csak azokat fogadtuk el, akivel a megelőző két hónapban a megkérdezettnek szemlélyes kapcsolata volt. A fontos személyek észlelt képe a következő jellemzőket jelentette: a fontos személyek száma a fontos személyek neme életkora a kérdezetthez viszonyítva
a fontos személy milyen szociális szférából került ki: családtag, iskola-munkahelyi társ, társas alakzatbeli társ, egyéb ismerős az ismerettség időtartama a találkozások gyakorisága a fontos személy észlelt közelsége a megkérdezett szerint (1-től 5-ig) a fontos személy státusza (alacsony, egyenlő, magas) a megkérdezett bajban számíthat-e rá drogfogyasztó vagy sem Egy származtatott mutatót is előállítottunk, mely az egy napra számított találkozások gyakoriságát adja meg, szintén az előzőekben ismertetett bontásban. Szociodemográfiai adatok: a megkérdezett, ill. családja szociodemográfiai adatait is rögzítettük, ennek a két vizsgálati csoport összehasonlítása szempontjából volt jelentősége. Magnetofonos interjúk: 10-10 esetben 15-20 perces magnetofonos interjúk is történtek a vizsgálati személyek társas alakzatainak jellemzőiről és a társas alakzatok változásairól. A teljes interjút minden esetben kiegészítette az interjúzó összegzése a megkérdezett személy társas alakzatairól, ill. magáról a kérdezettről és az interjúról. A vizsgálat lefolytatása: a vizsgálatra egy éves követési idő alatt került sor. Az egy éves követési időt azért választottam, mert eddigi tapasztalataim szerint ennyi idő alatt már értékelhető változások történhetnek a fiatalok alkohol- és különösen drogfogyasztásában, ill. a szubkulturális karrierjében. Természetesen magának a karriernek a vizsgálata ennyi idő alatt nem lehetséges, de az egyes tényezők változása és egymáshoz viszonyított elrendeződése már jelentős különbségeket mutathat. Az egy éves követési időnek végül technikai okai is voltak, mimnként a populációk nagyságának megválasztásának is (40-40 személy). Az anyagi finanszírozás elégtelensége ugyanis nem tette lehetúvá hosszabb idúszak kialakítását, mert akkor - a lemorzsolódás miatt - nagyobb létszámú induló populációkat kellett volna alkalmazni. Az egy éves követési időszak alatt háromszor került sor a fiatalok megkeresésére és az interjú elkészítésére. Az első megkeresés 1989 májusában tértént, a második 1989 novemberében, a harmadik 1990 májusában. T1
T2
T3
A második, ill. a harmadik alkalommal felvett interjúban szereplő, a devianciákkal, az alkohol- és drogfogyasztással kapcsolatos kérdések az előző megkeresés óta eltelt időszakra vonatkoztak. Az interjúk átlagosan 2-3 óra hosszúak voltak (plusz a magnós interjúk). Az interjúk adatait kódoltuk, majd számítőgépes rögzítést követően dolgoztuk fel. A feldolgozást T1 időpontban BMDP programcsomaggal
Sipos Mihály (MTA Pszichológiai Intézet), T2 és T3 időpontban Groszman Magda (BME Oktatáskutató Intézet), végül pedig Bódi Anikó (MTA Pszichológiai Intézet) SPSS programcsomaggal végezte. Eredmények Szociokulturális háttérjellemzők A 40 marginális fiatal és a 40 szakmunkástanuló életkora különbözött, mert a másodéves szakmunkások között 17 évesek is voltak. Így az életkoruk átlagosan mintegy 4 hónappal magasabb volt a másik csoportnál. Ez a különbség azonban a kérdésfeltevés szempontjából elhanyagolható. A két vizsgálati csoport, t-próbákkal számolva, nem különbözött a szülők foglalkozását, iskolai végzettségét, a megkérdezettek testvéreik számát, az együttélő személyek számát, a lakás szobaszámát, továbbá a családi jövedelem nagyságát, a családok hőtőszekrénnyel, autóval, telekkel való ellátottságát tekintve (p<0,05). A két csoport között az évismétlések, iskolaváltások tekintetében sem volt különbség. A marginális fiúk között több volt a dolgozó, ill. a foglalkozásnélküli (a másik csoportban nyilvánvalóan ilyenek nem voltak). A marginálisok magasabb komfortfokozatú lakásban laktak, a szakmunkástanulók között pedig több volt a vidéki lakos, de ők is Budapesten jártak iskolába. Kiindulási, T1 adatok A két vizsgálati csoport alkoholfogyasztása nem különbözött jelentősen (átlagosan két-három naponta fogyasztottak alkoholt). A Mellékletben található ábra az alkoholfogyasztás gyakoriságát mutatja a 3 időpontban, a két vizsgálati csoport közötti összehasonlításban (1\1. ábra). A marginális fiúk inkább valamelyik társas alakzatuk tagjaként fogyasztottak alkoholt, míg a másik csoport tagjai nem így. A marginális fiatalok közül 2, a szakmunkástanulók közül 3 kipróbálta a drogfogyasztást (l. a Melléklet összevont ábráját!, 1\2. ábra). Az összevont deviáns, ill. szubkultúrális viselkedésformákat tartalmazó mutató (ebben az alkohol- és drogfogyasztás nem szerepelt) a marginális fiúknál p<0,00001 szinten magasabb volt (l. a Melléklet összevont ábráját!, 1\3. ábra). A társas alakzatokkal kapcsolatban azt tapasztaltuk, hogy a marginális fiúk szignifikánsan több társas alakzattal rendelkeztek, mint a szakmunkástanulók (l. a Melléklet összevont ábráját!, 1\4. ábra). társas alakzatok száma 0 1 2 3 4 marginálisok 1 10 20 8 1 szakmunkástanulók 7 24 5 4 0 (t-próba=4,36, DF=78, p<0,001)
A következőkben a fiatalok által elsőnek és másodiknak megnevezett társas alakzatokról származó megállapításokat vettük figyelembe, az összevont táblázatokat a Melléklet tartalmazza: a 3 időpontban a két vizsgálati csoport között, ill. a két egymást követő időpontban (T1 - T2, ill. T2 - T3) egy-egy vizsgálati csoporton belül (1\5 1\9. ábra, ill. a szignifikáns különbségekhez tartozó átlag, szórás és t-próba értékek a táblázatokat követően). A szerepek eltéréseit szintén az előző táblázat mutatja (1\5 -1\9. ábra és a megfelelő adat-táblázatok). A szubkulturális identifikáció mérésére használt Húsz Állítás Teszt csak a marginálisoknál jelzett ilyet, 14 esetben. A társas háló vonatkozásában is kialakultak egyes különbségek a vizsgálati csoportok között (l. a Melléklet összevont ábráit a 3 időpont és a két vizsgálati csoport összehasonlítása szerint, 1\10 - 1\11. ábra). a fontos az egy napra személyek száma (SD) jutó találkozások száma (SD) marginálisok 9,725 (4,11) 3,339 (1,79) szakmunkástanulók 8,275 (4,21) 2,687 (1,41) nem szignifikáns nem szignifikáns T-próbákkal számolva a marginális fiúk több férfival, több, náluk egy vagy két évvel idősebb személlyel, több baráttal és több olyan fiatallal találkoztak, akik társas alakzatuk tagjai voltak. Továbbá a fontos személyek közül többet ismertek egy éven belüli időtartam óta, és a megnevezett személyek közül többel találkoztak napi rendszerességgel, többüket jellemezték velük egyenlő státuszúnak, továbbá tőbb drogos volt a társas hálójukban. A szakmunkástanulóknál több, náluk több mint 2 évvel idősebb személy szerepelt, a fontos személyek nagyobb része (a marginálisokkal összehasonlítva) került ki a családjukból, ill. nem a társas alakzatukból (hanem egyéb színterekről). Több fontos személyük volt, aki a közeliség dimenzióban a közepes, hármas pontszámot kapta (1\12, ill. a táblázatot követő másik táblázat, ahol az egyes értékek szerepelnek, majd ezt a találkozások sőrőségével kapcsolatos adat-táblázat követi). T2 megkeresés A második megkeresés során 34 marginális személlyel és 33 szaklmunkástanulóval készítettük el az interjút. Az eltelt félév alatt a marginális fiúk gyakrabban fogyasztottak alkoholt, mint a szakmunkástanulók. A különbség azonban kismértékő: a leggyakrabban ivók (naponta, hetente 2-3-szor és hetente) száma a marginálisoknál 11, a szakmunkástanulúknál 7 személ (t-próbával a különbség nem szignifikáns; l. a Melléklet összevont ábráját!, 1\1. ábra). A gyakori részegség számában már volt eltérés: 15 marginális és 4 szakmunkástanuló számolt be arról, hogy az eltelt félévben többször volt részeg.
A drogok kipróbálása az eltelt időszakban nagyobb különbséget mutat: a marginálisoknál 10, míg a másik csoportban csak 2 ilyen fiú fordult elő (l. a Melléklet összevont ábráját!, 1\2. ábra). Az eltelt félévre vonatkozó deviancia-mutató nagy különbségre utal: a marginálisoknál egy főre 9,8 "egység" jut, a másik csoportnál csak 1,1 (l. a Melléklet összevont ábráját!, 1\3. ábra). A társas alakzatok számában változás történt: a marginálisok előnye a társas alakzatok számát illetően csökkent (1\4. ábra). társas alakzatok száma 0 1 2 marginálisok 1 16 17 szakmunkástanulók 13 14 6 (t-próba=4,25, DF=65, p<0,01 ) A társas alakzatok között kialakult eltéréseket mutatja a Melléklet táblázata (1\5 - 1\9. ábra és a hozzájuk tartozó adat-táblázatok). Ugyanez az ábra mutatja a szerepekkel kapcsolatban kialakult különbségeket is. A szubkulturális identifikáció mérésére használt teszt a marginálisoknál, 14 esetben jelzett ilyen megfogalmazást. A társas háló jellemzőiben is különbségek alakultak ki (l. a Melléllet ábráját!(1\10 - 1\11). a fontos az egy napra személyek száma (SD) jutó találkozások száma (SD) marginálisok 8,324 (4,28) 2,344 (1,59) szakmunkástanulók 8,030 (4,00) 1,496 (1,29) nem szignifikáns p<0,019 A fontos személyek közül a marginális fiúk több náluk fiatalabbal, több baráttal, több társas alakzatukbeli fiatallal, több egyéven belüli ismerőssel találkoztak, és ezek a találkozások naponta, hetente és havonta gyakoribbak voltak, mint a másik vizsgálati csoportnál. A szakmunkástanulóknál ezzel szemben több náluk több mint két évvel idősebb személy ás több családtag szerepelt (Melléklet, 1\12. ábra és az ábrát követő adat-táblázatok). A T3 felvétel A harmadik alkalommal 34 marginális és 13 szakmunkástanuló fiúval találkoztunk. A marginálisok közül még kettőről volt tudomásunk: az egyik börtönbe került, a másik pedig külföldre távozott. A szakmunkástamnulók közül azért csak ennyit sikerült utolérni, mert az egyik interjúzó nem folytatta tovább az interjúzást, így az általa ismert személyek kiestek a vizsgálatból. Mivel az első alkalommal véletlenszerő volt, hogy melyik szakmunkástanuló melyik interjúzóhoz kerül, feltételezni lehet, hogy a mintából való kiesés véletlenszerően történt.
Az alkoholfogyasztás szempontjából a marginálisok gyakrabban ittak alkoholt (p<0,05). A gyakorisági megoszlás a következő volt: a marginálisoknál naponta ivott 8, 2-3 naponta 6, hetente 9, a szakmunkáatanulóknál pedig ugyanez 1, 1 volt (a 13-ból). (A különbség szignifikáns, l. a Melléklet összevont ábráját!, 1\1. ábra.) Az eltelt félévben többszöri részegség 19 marginálisnál és 2 szakmunkástanulónál fordult elő. A drogfogyasztás szempontjából a marginálisok közül 7 új kipróbálóval találkoztunk (közülük négy 2-3-szor próbálta ki, egy pedig a megkérdezés időpontjában is drogozott), a szakmunkástanulóknál pedig csak egy új kipróbálóval (l. a Melléklet összevont ábráját!, 1\2. ábra). A marginálisoknál az eltelt félévre vonatkozóan a deviáns viselkedésformák előfordulása egy személyre 10 egység volt, a másik cvsoprotnál pedig 3,7 (l. a Melléklet összevont ábráját!, 1\3. ábra). A társas alakzatban is különbségek alakultak ki (l. a Melléklet összevont ábráját!, 1\4. ábra). A társas alakzatok számában a marginálisok és a szakmunkástanulók közötti különbség eltőnt. társas alakzatok száma 0 1 2 3 4 marginálisok 4 23 6 1 0 szakmunkástanulók 3 4 5 0 1 (t-próba=1,0, DF=45, p=nem szignifikáns) A társas alakzat észlelt képében sehol sem alakultak ki jelentős kölünbségek a két vizsgálati csoport között (1\5 - 1\9. ábra és az őket követő adaat-táblázatok). A szubkulturális identifikáció a teszt eredménye szerint hétre csökkent. A társas háló jellemzőiben is különbség jött létre (l. a Melléklet összevont táblázatát, 1\10 - 1\11. ábra). a fontos az egy napra személyek száma (SD) jutó találkozások száma (SD) marginálisok 6,088 (3,34) 1,684 (1,34) szakmunkástanulók 5,308 (2,25) 0,828 (0,74) nem szignifikáns p<0,009 A marginális személyek közül többen említettek a fontos személyek között náluk fiatalabbakat, 1-2 évnél hosszabb ismeretségeket, több, napi és hetenkénti gyakoriságú találkozásokat és több egyenlő státuszú személyt. A szakmunkástanulók pedig több olyan fontos személyt említettek, akik a családból kerültek ki L. a Melléklet 1\12. ábráját és az utána következő adat-táblázatokat). A három időpont (T1, T2, T3) összehasonlítása
A Melléklet összevont ábrái mutatják a 3 időpont között a két vizsgálati csoport viselkedését. Az alkoholfogyasztásban a két vizsgálati csoport között T3 időpontban alakult ki szignifikáns különbség: a marginálisok alkoholfogyasztása nőtt (a szakmunkástanulóké pedig kis mértékben csökkent T1 és T2 között). Érdekes, hogy bár T2 időpontban a két csoport alkoholfogyasztási gyakorisága nem tért el, de a marginális fiúk többször számoltak be részegségről Melléklet, 1\1. ábra). A drogfogyasztást kipróbáló marginális személyek száma is magasabb, mint a szakmunkásoké, de mindkettőé viszonylag azonos mértékő T2 és T3 időpontban (Melléklet 1\2. ábra). A deviancia-mutató végig magasabb a 3 időpontban a marginális csoportban (Melléklet 1\3. ábra). A társas alakzatok számában T1 és T2 időpontban tapasztalt különbség T2-re csökkkent, majd T3 időpontra eltőnt a két vizsgálati csoport között (Melléklet 1\4. ábra). A társas alakzatok szerkezetében beálló változások a marginálisoknál, a T1 - T3 időpont között bekövetkező folyamatos csökkenéssel magyarázható (Melléklet 1\5 - 1\9. ábra és az utánuk következő adat-táblázatok). A szakmunkástanulók társas alakzatainak száma két szomszédos időpontot össszehasonlítva, nem változott. A szubkulturális identifikációra utaló kifejezések a Húsz Állítás Tesztben T2 és T3 között a felére csökkentek a marginális csoportban. A társas hálóban bekövetkező változások egyfelől mind a két csoportban megjelentek: a network tagok számának és a velük való találkozások gyakoriságának csökkenésében (Melléklet 1\10. ábra). A változások elsősorban a barátok arányának csökkenésében azonban a marginális személyeknél, és különösen T2 és T3 között feltőnőbbek (Melléklet 1\11. ábra). A találkozások sőrősége a marginális személyeknél a másik csoporthoz viszonyítva folyamatosan növekedett (miközben a network-tagok száma csökkent, l. ismét az 1\10. ábrát!). A Melléklet 1\12. ábra összevontan mutatja a network-jellemzők változásait a három időpont, egyfelől, és a két vizsgálati csoport között, másfelől. Ezt egy adat-táblázat követi, ahol az egyes értékeket tőntettem fel. Ezt egy olyan adatsor követi, ahol az előző jellemzők szerepelnek, de most már nem network-tagokra, hanem a találkozási sőrőségre vonatkozóan. A legutolsó táblázat (1\13. ábra) egy többváltozós vriancia-analízis eredményeit tartalmazza. Az egyes network-tagok vonatkozásában csak azokat a jellemzőket tőntettem fel, ahol az eltérés szignifikáns volt: vagy a két vizsgálati csoport összehasonlítása szerint, vagy a 3 időpont szerint, vagy pedig e két tényező interakciója szerint (a megfelelő F és p értékeket is tartalmazza a táblázat). A legfeltőnőbb tendencia mindenütt a networktaagok csükkenése T1 és T3 között, szinte minden jellemző tekintetében.
Diszkusszió
A fokozott alkohol- és drogfogyasztás kialakulását vizsgáltam két csoportban: "utcai" ifjúsági szubkultúrákhoz tartozó, "marginális" fiúk és összehasonlítási csoportként szereplő szakmunkástanuló fiúk között. A két vizsgálati csoport tagjai 16 évesek voltak, és főbb szociokulturális jellemzőikben nem tértek el lényegesen egymástól. Különbség volt azonban abban, hogy a marginálisok között voltak foglalkozásnélküliek és dolgozók is. A vizsgálat strukturált interjús módszerrel történt, három időpontban: az első időpontot (T1) követően félévvel később (T2), majd ismét félévvel később (T3). Elsőként az a kérdést vizsgálom, hogy vajon az utcai szubkultúrális csoportosulásokhoz tartozó fiúk esetében ez a kapcsolati strukturájukban is megnyilvánult-e, vagy ennek valamilyen más összetevője lehet fontos: a közös identifikáció vagy éppen a közös negatív identifikáció, a társadalmi reakcióra válaszként adott csoportképződés stb. (pl. TURNER, 1987; CAMPBELL, 1987; KAPLAN és FUKURAI, 1992; RÁCZ, 1990b). Egy hazai vizsgálatot idézve, ANGELUSZ és TARDOS (1991) a szubkultúra alatt "latens interakciós csoportokat" ért, melyek "mint sajátos környezetek, kontextusok gyakorolnak hatást tagjaikra" (id. mő 37.o.). A szubkultúra "makro-networkként" is felfogható, mely a tagok pozícionális hasonlóságán alapulva a csoporttagok között gyakoribb interakciót hoz létre, mint a csoporttagok és a csoporton kívüliek között. Véleményem szerint az ifjúsági szubkultúra, abban az értelemben, ahogy a fogalmat én használom, nem feltétlenül jelent gyakoribb interakciót a tagok között, mint a tagok és a nem szubkultúra tagok között. Ez a szubkultúra típus ugyanis sokszor nem a kapcsolatokon, hanem az azonos önmeghatározáson és a társadalmi minősítő folyamatok elleni küzdelmen alapul. Az ifjusági szubkultura vizsgált típusa, az utcai szubkultura azonban már megfelelhet ennek a kapcsolati strukturát érintő kritériumnak. A kérdést két oldalról, a társas alakzatok és a társas háló strukturáján keresztül vizsgálom. A fiatalok az interjú során meghatározták, hogy hány olyan csoportjuk van, amelyek kortárs fiatalokból állnak, továbbá amelyek egymástól elkülönülnek, amelyekre igaz, hogy tagjaival rendszeresen együttvannak, ill. közös dolgokat csinálnak. A társas alakzat és a baráti kör között különbség van, hiszen ennek tagjai nem feltétlenül a megkérdezett személy barátai, ill. a barátai nem feltétlenül taagjai a társas alakzatnak. A meghatározás látszólagos bonyolultsága ellenére a fiatalok könnyen meg tudtak ilyen csoportokat, társas alakzatokat határozni. A két vizsgálati csoporttal más-más interjúzók készítették az interjúkat; tapasztalataik mégis hasonlóak voltak a társas aalakzatok meghatározásával kapcsolatban. Nagyságrendi eltérés nem alakult ki sem a
két vizsgálati csoport, sem a három vizsgálati időpont között a társas alakzatok számát tekintve. Egy fiatal több társas alakzatot is meghatározhatott. A legtöbb a négy társas alakzat volt, egy-két esetben. A szakmunkástanulók általában az egyik ilyen társas alakzatot az iskolai osztályukból határolták körül, a másikat pedig tipikusan vagy a sportkörükből vagy a szabadidős tevékenységeik társas közegéből (pl. azokból, akikkel diszkóba jártak). A marginálisok közül azok, akik iskolások voltak, gyakran választottták szintén az iskolai osztályukból az egyik társas alakzatot (általábaan a másodiknak). Másik társas alakzatnak sokszor egy lakótelepi "vegyes" csoportot (ill. annak egy részét) választották, melynek tagjai a lakótelep fiataljai közül kerültek ki és egy következőnek egy skinhead csoportot. A két csoport között vagy volt átfedés, vagy nem. E csoportokon belül húzták meg a társas alakzatok határát, hiszen nem biztos, hogy az egész csoportot a társas alakzatuknak tartották. Többnyire azonban e szélesebb csoport határa azonos volt a társas alakzat határával. Az interjúzók számára sokszor problémát jelentett e társas alakzatok közötti különbségtevés, számukra ezek egymásba átfolytak. Ilyenkor az interjús módszer lehetővé tette a társas alakzatok határainak tisztázását. Máskor az is kiderült, hogy a társas alakztoknak fantáziatagjai vannak - azaz olyan tagok, akik valójában nem tagjai ezeknek, de létező személyek. A szubkultúra-irodalomból ismert (YABLONSKI, 1962), hogy ezeknek a fantázitagoknak milyen jelentős szerepük van e szerveződések kialakulásában és mőködésében. A marginálisok több társas alakzatot neveztek meg, a két vizsgálati csoport közötti, a T1- és T2-beli különbség azonban T3-ra eltőnt. Ennek oka a marginálisok társas alakzatainak folyamatos csökkenése volt, míg a másik vizsgálati csoport társas alakzatainak száma (két-két szomszédos időpontot összehasonlítva) lényegesen nem változott. Ehhez illeszkedik az a megfigyelés, hogy a marginális fiatalok explicit szubkulturális identifikációja (amikor az "Én ... vagyok" tesztben valamilyen szubkultura-terminusban határozták meg magukat: pl. skinhead, rocker stb.) a T1 - T2-es értékről (14-14) a felére csökkent T3-ra. Az alkoholfogyasztás színtere(i) a marginálisoknál a társas alakzat(ok) volt(ak), míg a szakmunkástanulók máshol is fogyasztottak alkoholt. Az alkoholfogyasztás T1 és T2 időpontban a két vizsgálati csoportban nem különbözött, csak T3-nál alakult ki szignifikáns eltérés: a marginálisok gyakrabban ittak. A marginális csoporton belül a gyakoribb ivás az utolsó félévben jelent meg (tehát T2 és T3 között). Mind T2-ben, mind pedig T3-ban a marginális fiataloknál gyakoribb volt a részegség előfordulása. A droghasználatot kipróbálók nagyobb számban a marginálisok közül kerültek ki T2 és T3 időpontban (T1 idején több szakmunkástanulóü próbálta ki a drogokat, mint marginális, azonban a különbség nem szignifikáns). A marginálisok az összesített devianciamutatókban mindvégig jelentősen (p<0,0001) meghaladták a szakmunkástanulókat (mivel csak
összpontszámot számoltunk, így különböző súlyosságú kategóriák kaptak azonos pontértéket, ezért a pontszám három időpont közötti ingadozása nehezen értékelhető). A társas alakzatok jellemzői összefoglalóan arra utalnak, hogy ezek a marginális fiatalok életében fontosabb szerepet töltenek be: általában magasabb értéket kaptak T1 és T2 időpontban. Ezek közül aaz értékek közül különösen a csoportidentitást és a jutaalom skálák értékeit emelem ki. (Melléklet 1\5. ábra). T3-nál azonban a különbségek eltőntek. Ennek oka a marginálisok lecsökkent értékei voltak, hiszen a szakmunkástanulóknál nem tapasztalható ilyen változás, ők stabilabban észlelik társas alakzataikat (avagy maguk a társas alakzatok is stabilabbak). A marginális fiatalok társas alakzatukról kialakult percepciójának változása összefüggésbe hozható azzal, hogy náluk a társas alakzatok száma is erőteljesebben változott; mindkét hatás az utolsó félévben következett be. A társas hálókkal kapcsolatban utalok ANGELUSZ és TARDOS (1991) vizsgálatára, akik 20 év alatti fiatalok esetében átlagban 7,4 személyből álló hálókkal találkoztak; a hálók tagjainak 42%-a a barátismerős kategóriából került ki. Saját vizsgálatomban a hálók nagyobbakk voltak, ami elsősorban módszerbeli különbségekre utal. Ennél már értékelhetőbb, hogy a vizsgálati körömben a network-tagok magasabb arányban kerültek ki a barátok közül. A társas hálókról kialakuló kép bizonyos network-jellemzőkben különbséget hozott létre a két vizsgálati csoport között. A network-tagok összlétszáma azonban a két vizsgálati csoportnál egyforma volt, mind a három időpontban. Mindkét csoportnál egy folyamatos csökkenést tapasztalunk a network-tagok számában és a velük való találkozás sőrőségében Melléklet 1\10. ábra). A marginálisok számára a barátok, ill. a társas alakzatból kikerülő kortársak fontosabb szerepet töltenek be (többen vannak), mint a másik csoportnál (Meléklet 1\11. ábra). Az társas alakzatból kikerülő fontos személyek száma, ill. a máshonnan kikerülő (pl. család) fontos személyek alacsonyabb aránya és a találkozások gyakorisága arra utal, hogy a marginálisok jobban be vannak zárva társas alakzataikba, azok kizárólagosabb szerepet játszanak életükben. (Ez persze nem a szubkulturára, úgy általában igaz, hanem csak ezekre a társas formációkra.) A T3 időpontban itt is változás tapasztalható: a barátok száma egyenlő lesz a szakmunkástanulók barátaival (sajnos, közvetlenül a társas alakzatból kikerülők arányára vonatkozóan nincs adatom). Lecsökken a friss (fél-egy éves) ismerettségen alapuló fontos személyek száma, akik pedig jelentős szerepet játszottak a marginálisok társas kapcsolataiban. Ugyanakkor megnő a régi ismerettségből származő network-tagok szerepe. Ezek az adatok megint arra utalnak, hogy valamilyen lényeges változás történt a T2 és T3 időpont között. Ehhez adalék lehet az interjúzók megfigyelése, akik azt tapasztalták, hogy e két időpont között a marginális fiatalok utcai csoportosulásai felbomlottak, átrendeződtek, vagy - gyakrabban megszőntek, ill. a fiatalok már nem vettek részt ezek életében. Sokan úgy
fogalmaztak, hogy "kinőtték" ezeket a csoportokat, oda már csak "kisfiúk" járnak. Szubkulturális önmeghatározásuk is megváltozott. A fiatalok szabadidőtöltési helyszíne (az emlegetett terek) is megváltozott, általában már ilyen rendszeres, visszatérő találkozási helyszínük nem volt. A csoportosulások felbomlásának már T2 idején is voltak jelei, azonban ekkor még a társas alakzatok - legalábbis a fiatalok percepciója szerint léteztek. A percepció hangsúlyozása azért is fontos, mert mint említettem, a marginális fiatalok és az interjúzók észlelése eltért egymástól a társas alakzatok vonatkozásában. Tehát mind a társas alakzatokkal, mind pedig a networkstrukturákkal kapcsolatos adatok szerint a kortárs kapcsolatok fontosabb szerepet játszanak a marginális fiatalok életében. Azt is tudjuk, hogy a kortársak-barátok náluk utcai csoportosulásokból kerülnek ki, tehát az is megállapíthaató, hogy az utcai szuybkulturák fontos szerepet töltenek be ezeknek a fiataloknak a kapcsolatrendszerében. Az adatokból az is látszik, hogy e szubkulturák szerepe T1 és T3 időpont között megváltozott. Mindez azért is érdekes, mert T1 és T3 időpont között a marginális fiatalok alkoholfogyasztása és "részeg-állapota" gyakoribbá vált, és többen kipróbálták a drogokat (és néhányan alkalomszerően, visszatérően használták is azokat). Felvethető az a hipotézis, hogy a társas kapcsolatok átalakulása, a társas alakzatok és a társas háló változásai, leépülésre utaló jegyei és a fokozódó alkohol- és a kezdődő droghasználat összefüggnek egymással. Ezen kívül jelentkezik egy, feltehetően az életkorral öszefüggő hatás, mely szintén a társas kapcsolatok átalakulására utal: a network-tagok számának és a találkozások sőrőségének csőkkenése, ami viszont mindkét csoportnál megfigyelhető és egyforma mértékő (Melléklet 1\10. ábra, 1\13. ábra variancia-analízis adatai). Csoportszinten további tényezők is összefüggésbe hozhatók a fokozódó alkoholhasználattal, ill. a drogfogyasztás kipróbálásával. A marginálisok deviancia-mutatói már T1 időpontban magasabbak. Ez a viselkedési és beilleszkedési problémák prediktív szerepére utal, amit nagyon sok vizsgálat megerősített. Csoportszinten a fokozott alkoholfogyasztás nem utal erős előjelző kapcsolatra a drog-kipróbálással, azonban a "részegség" igen. A network-tagok drogfogyasztása sem bizonyult prediktívnek a célszemélyek droghasználatára vonatkozóan; ennek oka feltehetően az, hogy Magyarországon a droghasználat még nem terjedt el széleskörően. Előzetes hipotéziseimnak megfelelően megvizsgáltam a szociális kontroll és a differenciális asszociáció\szubkultura elméletek magyarázó szerepét a társas alakzatok, ill. a társas hálók vonatkozásában. A két vizsgálati csoport network-naagysága nem tért el egymástól, a marginálisoknál több olyan személy volt, aki a - többnyire utcai - társas alakzataikból került ki (T3 időpontra vonatkozóan nem rendelkezem adattal), jelentősebb szerepet játszanak a baarátok (ez a különbség T3-ra megszőnik), gyakoriak aa találkozások. A hipotéziek között szereplő operacionalizálás szerint a felsorolt tényezők inkább a differenciális aassociáció\szubkultura elméletekből következnek. A szociális kontroll
elméletek tényezőit emelik ki viszont a következő eredmények: a frissebb ismerettségek túlsúlyaa (ez a különbség T3-ra eltőnik), a közelebbi kapcsolatok hiánya, a network nem hierarchikus volta (ez egyfajta differenciálatlanabb társpercepcióra vonaatkozik), a network-strukturák nagyobb variabilitása. Amint azt várni lehetett és az idézett kutatások is utaltak rá, egyik elmélet - leegyszerősített változata - sem alkalmas önmagában magyarázni az utcai, marginális szubkulturákhoz tartozó fiatalok társas kapcsolatait. A társas alakzatok, ill. a network-ök változásai (és varianciái) a három időpont között instabil kapcsolatokra utalnak. Különösen feltőnő ebből a szempontból a T2 és a T3 időpont közötti változás. Ezek az adatok a szociális kontroll elméletek diszfunkciós kapcsolataaira vonatkozó állításait erősíthetik meg. A társas kapcsolatok más mutatói - pl. elégedettség, bajban számíthat rá - a társas kapcsolatok fontosságára hívják fel a figyelmet. A marginális fiataloknak többnyire rossz a kapcsolatuk a szüleikkel és családtagjaikkal. őket mintegy helyettesítik a networkjükben a barátok. Az adatok alapján úgy tőnik, probléma inkább akkor alakul ki, ha ezek a barátok is kiesenek a társas hálókból, vagy pedig a marginális fiatalok kerülnek ki korábbi - akár utcai, szubkulturális- csoportosulásaikból. Erre a fokozódó alkoholfogyasztás, a részegség előfordulása és kisebb mértékben a droghasználat megjelenése utal. A baráti kör hatása sem egyértelmő. Pl. többnyire a társas alakzatban fordul elő marginális fiataloknál az alkoholfogyasztás, ugyanakkor amikor ezek felbomlanak, akkor az alkoholhasználat tovább nő. Ezekből az eredményekből az a következtetés vonható le, hogy ugyanaz a tényező protektív és veszélyeztető szerepet is betölthet.
A drogos karrier kialakulása Drogdependens és alkoholdependens személyek társas kapcsolatainak összehasonlító vizsgálata Bevezetés A drogfogyasztás fennmaradása, a drogos karrier indulása magatartásszinten arra az id_re tehet_, amikor a droghasználat gyakorivá és viszonylag rendszeressé válik. Pszichiátriai szemszögb_l közelítve, ezt az állapotot a dependencia kifejezés írja le, méghozzá ennek az a kiterjesztése, amit a DSM-III-R, ill. az BNO-X. használ. A dependencia szindrómának ez a kiterjesztése implikálja a társas kapcsolatokban is beálló változásokat: a droghasználattal (megszerzés, alkalmazás, negatív küvetkezmények elkerülése) összefügg_ kapcsolatok felértékel_dése más kapcsolatok, ill. személyek rovására. A droghasználat kialakulásának mind a "lépcs_-" vagy "fejl_dési út" modellje, mind pedig a kockázati tényez_k figyelembevételén nyugvó megközelítése koncipiál valamilyen súlyosságot: az egyén fokozódó involvációját a droghasználatba, a drogozáshoz társuló egyéb problémák jelentkezését. Az el_bbi modell egy meghatározott szekvencia végigjárását feltételezi, a másik pedig ugyan többféle egyéni utat is elfogad, de a "súlyosságot", az involváció mérétékét összefüggésbe hozza a kockázati tényez_k számával (töbnyire egyszer_ összegével). A súlyosságnak pedig a társas kapcsolatokkal is valamilyen összefüggésben kell állnia. Az empirikus megközelítés számára többféle lehet_ség kínálkozik. A legjobb módszernek természetesen a prospektív longitudinális vizsgálatok adódnak, ezek azonban meglehet_sen költségesek. A retrospektív adatokon nyugvó megközelítés mellett a másik szóbajöhet_ eljárás a különböz_ típusú, ill. eltér_ súlyosságú droghasználók keresztmetszeti összehasonlítása. Magyarországon a droghasználat viszonylagos újdonsága és kisebb mérv_ elterjedtsége, kiegészülve egy másik szenvedélybetegség nagymérték_ elterjedtségével, egy kézenfekv_ vizsgálati lehet_séget kínál: a drogfogyaszt_k és az alkoholhasználók összehasonlítását. Én is ezt a lehet_séget választottam. A vizsgálat hipotézise az, hogy a droghasználat súlyosabb deviancia, mint az alkoholhasználat. Ennek egyaránt oka lehet a droghasználat nem konvencionális volta (szemben még a fokozott alkoholhasználattal is) és az egyes drogokkal szemben gyorsabban kialakuló dependencia. Utóbbbi nyilván nem választható el élesen a konvencionális elfogadottság kérdésétól, hiszen a dependencia kifejezést viselkedés szindrómának tartom, és például a drogszerz_ viselkedés módja - részben az id_tartama is - és a konvencionális elfogadottság egymással szorosan összefügg. A "lépcs_-" vagy "fejl_dési" modellek szerint a droghasználat az alkoholhasználat "után" következik, a drogproblémákkal küzd_ személyeknek alkoholproblémáik is vannak (vagy voltak). A másik megközelítés, a kockázati tényez_k elve szerint pedig minél több
veszélyeztet_ tényez_ van, annál súlyosabb a kialakuló állapot, azaz a drogozás, ill. a hozzá társuló problémák megjelenése (alkoholproblémáktól függetlenül). Hipotézis szinten a "súlyosabb" megfogalmazható más deviáns magatartásformák társulásával, szociális beilleszkedési zavarokkal, pszichiátriai problémákkal járó állapotként, ill. mindezek eredményeként valamilyen speciális szerep kialakulásaként. Ez lehet az "utcai" drogos szerepe, de lehet beteg-szerep vagy b_nöz_-szerep. Ez az állapot befolyásolhatja a társas kapcsolatok strukturáját. A b_nüz_, de különösen a beteg-szerep a társas kapcsolatok min_ségének romlását, besz_külését feltételezi, míg az utcai drogos szerepe nem feltétlenül, vagy ha igen, csak egy id_ után. Itt megint utalnom kell a dependencia szindróma kifejezésre, és arra, amit az implikál. Tehát lehet olyan droghasználat, mely nem alakítja ki a drogkeres_, drogszerz_ stb. viselkedést, valamint a többi szociális, lelki konzekvenciát (a DSM-III-R esetében ekkor nem beszélümk pszichoaktívszer-függ_ségr_l). Ugyanígy az alkalmi használat sem jár együtt ilyen viselkedésekkel, még akkor sem, ha az veszéllyel jár (pl. az ittas vagy drogos állapotban történ_ járm_vezetés, a DSM-III-R féle abúzus). Magyarországon egy drogos-alkoholista összehasonlításnak azért is van értelme, mert még a szakmai közvélemény is sokszor úgy érzékeli, hogy a drogosoknak (a fiatalkori illegitim szerhasználóknak) nincsenek alkoholproblémáik, s_t nem is fogyasztanak alkoholt, ezzel is megkülönböztetva magukat a feln_ttekt_l. Ezt különösen az utcai drogos szubkulturák esetében tartják általánosnak. A szubkulturákkal kapcsolatban a másik kérdés, hogy a drogos karrieren haladó droghasználó vajon egyre jobban involválódik-e egy szubkulturába, vagy éppen ellenkez_leg, egyre jobban kikerül abból. A kérdésfeltevésnek persze csak ott vamn értelme, ahol legalábbis egy ilyen szubkultura körvonala létezik (tehát pl. Budapesten, az utcai szubkulturák esetében, ahol a droghasználat meglehet_sen elterjedtnek mondható, l. RÁCZ, 1987, 1992b; ELEKES, 1991). Magyarországon az alkoholhasználattal kapcsolatban speciális típusokat írtak le, mind az általános népességben, mind speciális populációk körében (pl. különböz_ típusú egészségügyi kezelésbe kerültek köre: "önkéntesek", "kötelezettek" és "detoxosok", CSERNE és ELEKES, 1986a,b). A kérdés újabb összefoglalóját l. KEREKES, 1993. Alkoholisták és drogdependensek összehasonlításával egy helyütt találkoztam (CSERNE és HOYER, 1990), a vizsgálat célja a két betegcsoport tárgykapcsolatainak összehasonlítása volt. Öszefoglalva, a vizsgálat hipotézise az, hogy a droghasználók sulyosabb állapotot jelenítenek meg, mint az alkoholhasználók, egyenl_ mérték_ dependencia esetén. Ez azt is jelenti, hogy a drogos karrier "gyorsabb", "összenyomottabb" lefutású, mint az alkoholos. A drogos karriernek a társas kapcsolatok "lepusztulásával" kapcsolatban kifejtett hatása azonban nem egyértelm_. Feltehet_en a családi, iskolai-munkahelyi kapcsolatok aránya gyorsabban és jobban lecsökken, mint az alkoholdependenseknél, de a drogozás szubkulturális
jellege miatt is a baráti-kortárs kapcsolatok nem feltétlenül károsodnak. Pontosabban feltételezhet_, hogy bár a kapcsolatok száma esetleg nem változik, de tartalmuk, érzelmi h_fokuk igen: sivárabbak, szegényesebbek lesznek. A szociális kontroll elméletek ilyen feltevései szemben állnak a szubkultura\differenciális asszociáció megközelítésével, mely a drogos barátokkal kialakuló gazdagabb kapcsolatokat állítja. A társas kapcsolatok speciális összetev_jével, a szociális hálókkal kapcsolatban utalok az el_z_ fejezetben tett összehasonlításra a két elméleti vonulat között (HAWKINS és FRASER, 1985, nyomán). A szerz_k tapasztalatai szerint a drogdependensek networkje (14,4 személy) kisebb az egészséges személyeknél. Ugyancsak ez a szerz_páros két drogdependens csoportot is összehasonlított: ópiát és nem-ópiát dependenseket. A két utóbbi csoport network-nagyságában nem volt különbség, azonban több networkjellemz_ben igen: els_sorban az utcai, krimenes tevékenységekben és a heroinhasználatban való involváltság tekintetében, továbbá a családi és más, "konvencionális" tevékenységekben való kisebb mérték_ részvétel, ill. a kisebb mérv_ alkohol- és marihuánahasználat vonatkozásában. A szerz_páros is, másokhoz hasonlóan, kiemelt jelent_ség_ kérdésnek tartja a drogdependensek társas kapcsolatait: eredményes terápia és rehabilitáció csak akkor képzelhet_ el, ha a kezelés a drogosok társas kapcsolatait is befolyásolja, ha a drogosok kikerülnek drogos kapcsolatrendszerükb_l. Problémafelvetés A vizsgálat célja a drogos karrieren haladó személyek összehasonlítása egy, a magyar társadalomban konvencionálisabbnak számító alkoholos karrieren futó személyekkel. A karrier mint szociológiai kifejezés részben fedi a viselkedést el_térbe állít_ dependencia szindrómát (ha annál tágabb értelemben is használom); a depnedencia fogalomnak az az el_nye is megvan, hogy pszichiátriai szempontból egységesebben meghatározható. Jelen összehasonlító vizsgálatom ugyanis csak akkor éri el a célját, ha olyan drog-, ill. alkoholhasználó személyeket hasonlít össze, ahol a dependencia mint diagnózis felállítható. Egyes kutatások felteszik ugyanis (empirikus adatok alapján), hogy a dependencia kialakulása és a dependencia nyomán létrejöv_ orvosi, pszichoszociális következmények egymástól matematikai értelemben függetlenek (EDWARDS és GROSS, 1976; KOSTEN és mtsai, 1987). KOSTEN és mtsai (1987) vizsgálatai szerint ez a megállapítás mind a DSM-III-R szerinti, mind pedig az EDWARDS és GROSS (1976) szerinti dependencia-szindrómára érvényes (EDWARDS és GROSS kritériumai lettek a BNO-X. számára kiindulópontok). A két diagnosztikus kritériumrendszer továbbá lényegében egymást fedi. Tehát a vizsgálatom szempontjából a dependencia diagnózisának megállapítása lényeges, mert a karrier különbségeit csak ezután lehet megfelel_ érvényességgel meghatározni.
Személyek A vizsgálatban 20 alkoholdependens és 20 drogdependens személy vett részt. A vizsgálatba kerülés kritériumai a következ_k voltak: megfelel_ diagnózis (l. kés_bb!), megkezdett vagy folyamatban lev_ kezelés alkohol-, ill. drogproblémák miatt, férfi nem, 19-30 éves életkor. Kizáró tényez_k voltak: elmebetegség (elmebetegség miatti pszichiátriai kezelés) és értelmi fogyatékosség, súlyosabb antiszocialitás (antiszocialitás miatti börtönb_ntetés, amivel a komorbid antiszociális személyiségzavart is igyekeztünk kizárni), születést_l, ill. kisgyermekkortól tartó állami gondozás, nem befejezett általános iskola vagy 12 osztálynál magasabb iskolai végzettség, több mint egy éves foglalkozás-, ill. munkanélküliség, kiemelked_en jó vagy kiemelked_en rossz anyagi körülmények. Az életkori kritériumot nem sikerült az alkoholdependens csoport esetében tartani, ezért itt a fels_ korhatárt kénytelenek voltunk 35 éves korra emelni. A kritériumok megválasztásával az volt a célunk, hogy szociodemográfiailag egymáshoz minél inkább hasonló csoportokat alakítsunk ki. A drogdependens csoport vonatkozásában a diagnózist a DSM-IIIR (AMERICAN PSYCHIATRIC ASSOCIATION, 1987) alapján állítottuk fel. A diagnózis minden esetben fedte a BNO-IX. Gyógyszerfügg_ség (304.) diagnózisát is (a DSM-III-R diagnózis azonban ennél pontosabb volt). A diagnózison belül a kis esetszám miatt a használt szer alapján nem tettünk különbséget, de a használt szert természetesen rögzítettük. Az alkoholdependens csoportnál a diagnózist EDWARDS és GROSS (1976), ill. MEYER és KRANZLER (1988) kritériumai alapján állítottuk fel. (Ez a kritériumrendszer szolgált alapul a Beteségek Nemzetközi Osztályozása-X. változatának el_készítéséhez, KOSTEN és mtsai, 1987. A BNO-X. a vizsgálat id_pontjában még nem volt hozzzáférhet_). A diagnosztizálásra kerül_ esetek minden esetben kielégítették a BNO-IX. Alkoholfügg_ségi szindróma (303.) kritériumait. Az eltér_ diagnosztikai kritériumok alkalmazását azért tartottam indokoltnak a két vizsgálati csoport esetében, mert az EDWARDS és GROSS (1976) által leírt szempontrendszer egyrészt tartalmazza a DSMIII-R kritériumait (KOSTEN és mtsai, 1987), másrészt azoknál szigorúbb, azaz sz_kebb körre érvényes (MEYER és KRANZLER, 1988). Tehát a diagnózis felállítása súlyosabb alkoholdependenciát igényel, és a leírás specifikusabban határozza meg az alkoholdependencia szindróma kritériumait. A szigorúbb kritériumokat azért tartottam szükségesnek, mert az alkoholdependencia a vizsgálati személyek általam tervezett életkoránál általában id_sebb korban jelentkezik. Ha tehát fiatalabbakat vizsgálok szigorúbb kritériumokkal és a drogdependensekkel összehasonlítva mégis találok kölünbséget, akkor az az eredmények értékelhet_ségét javítja.
Módszer és a vizsgálat lefolytatása A vizsgálat helyszíne a Nyír_ Gyula Kórház Drogambulanciája volt. A vizsgálati személyekkel a félig-struktúrált interjúkat egy ebben jártas klinikai pszichológus végezte el (Tremkó Mariann), és _ állította fel a megfelel_ diagnózisokat is. Ehhez segítségül szolgált az alkohol\drogdependencia súlyosságát értékel_ skála (l. kés_bb!), mely egy félig-strukturált interjún alapul. A drogdependens csoportba tartozó személyek az ambulancia újonnan jelentkez_ páciensei közül kerültek ki, akik tisztában voltak azzal, hogy egy vizsgálatban vesznek részt. Az alkoholdependens csoport tagjai a Nyír_ Gyula Kórház és a Pomázi Munkaterápiás Intézet páciensei közül kerültek ki, akik a vizsgálatban való részvételért anyagi ellenszolgáltatásban részesültek (5oo Ft-ot kaptak). Mint már jeleztem, nehézséget okozott a megfelel_ kritériumokkal (els_sorban az életkori és antiszocialitásra vonatkozó kritériumokról van szó) rendelkez_ alkoholdependens csoport kialakítása, ezért náluk az életkori határt 30 éves korra kellett emelni. A vizsgálathoz kapcsolódó kérd_ívet, ill. teszteket a Drogambulancia szociális munkás munkatársai vették fel a vizsgálati személyekkel. A félig-struktúrált interjú alapján állítottuk fel a megfele_ diagnózisokat (l. Melléklet!), ill. állapítottuk meg a droghasználatot értékel_ skála pontértékeit ("Drug Taking Evaluation Scale", HOLSTEN és WAAL, 1980, fordította a Klapka utcai Drogambulancia munkacsoportja). A skála (a továbbiakban HW skála) négy alskálát tartalmaz: 1. A drogabúzus sulyosságának skálája 2. A munka, a tanulás skálája 3. A szociális beilleszkedés skálája 4. A pszichés állapot skálája. Utóbbit a Droagambulancia munkacsoportja SPITZER és mtsai (1990) által kidolgozott ?????????I.Változat skálával helyettesítették, mely a magyar viszonyokra alkalmazhatóbbnak bizonyult. Mind a négy skála klinikai leírásokat tartalmaz, 9 súlyossági fokozatra osztva. Az 1-3 a "normál sáv" (tanácsadás), a 4-6 a "tüneti sáv" (ambuláns kezelés) és a 7-9 pont a "betegség sáv" (intézeti kezelés). A skálát a Mellékletben közlöm. A vizsgálati személyekkel felvettük a szociodemográfiai adatokat és az életútjukra, drogkarrierjükre vonatkozó kérd_ívet. Ez a jelenlegi és gyermekkori lakóhelyükre, iskolai végzettségükre, szakképzettségükre, munkaviszonyukra, ill. foglalkozásukra, jövedelmi viszonyaikra, nevelkedési jellemz_ikre, szüleik foglalkozására és iskolai végzettségére, az eredeti család jövedelmi viszonyaira vonatkozott. A drogkarrier érintette az els_ dohányzás, alkohol és drogfogyasztás id_pontját, az alkohol- és drogfogyasztás jellemz_it (szer min_sége, mennyisége, a fogyasztás rendszeressége, színtere), a kezelés(ek) jellemz_it, az öngyilkossági kísérletekre vonatkozó adatokat, az antiszocialitásra, ill. a b_ncselekmények sértetti voltára utaló kérdéseket.
Ezután a társas háló interjúra került sor. Ez egy rövid, 15-20 perces félig-struktúrált interjú volt a vizsgálati személyek által megnevezett fontos személyekr_l, az interjút megel_z_ két hónap személyes kapcsolatai tekintetében. A kapcsolati háló-interjút HAWKINS és FRASER (1985, 1987), valamint FRASER és HAWKINS (1984) útmutatásai szerint végeztük el, és az általuk használthoz hasonló módon kategorizáltuk a megnevezett fontos személyeket. Ugyanezt a módszert használtuk az el_z_ kutatásomban is, a módszer leírását ott adom közre. A fontos személyek jellemz_i: a fontos személyek száma neme életkora a szociális színtér, ahonnan kikerülnek: család, iskola-munkahely, baráti kapcsolat alkohol, ill. drogfogyasztás a kapcsolat id_tartama a találkozások gyakorisága a közeliség jellemzése (1-t_l 5-ig pontozva) a státusz jellemzése (alacsony, egyenl_, magas) bajban számíthat-e rá a drogfogyasztással szembeni attit_dje: pozitív, semleges, közömbös a fontos személyek egymás közötti személyes kapcsolata (denzitás) Végezetül egy származtatott mutatót is számoltunk, mely a találkozások egy napra es_ s_r_ségét adta meg (a találkozások gyakorisága alapján súlyozva). A vizsgálati személyekkel Rorschach-teszt és MMPI is készült, továbbá egy TAT képr_l történetet mondtak, ill. drogos\alkoholos élményeikr_l kérdeztük _ket. Ez utóbbi vizsgálati anyaggal jelen tanulmányban nem foglalkozom. A vizsgálat összesen mintegy 4-6 órán át tartott, az interjúkat és a kérd_ívet 2-3 ülésben vettük fel. Eredmények 1. Szociodemográfiai adatok A szociodemográfiai adatok önmagukban keveset jeleznek, hiszen a két vizsgálati csoportot meghatározott kritériumok szerint állítottuk össze, így csak azt van értelme vizsgálni, hogy az egymáshoz hasonló csoportok képzésének szándékát mennyire sikerült valóra váltani. A két vizsgálati csoport életkor-átlaga különbözött egymástól: az alkoholdependensek magasabb életkorúak voltak. A két csoport különbségének átlaga mintegy 5 év. A drogdependens csoport tagjai közül szignifikánsan többen laktak gyermekkorukban Budapesten, ill. laknak ma is ott. E csoport tagjainak magasabb az iskolai végzettsége is: a szakközépiskola jellemz_ rájuk, míg a másik csoportra a szakmunkásképz_. A két csoport az iskolaváltások, változtatások tekintetében nem különbözött.
A foglalkozással, ill. a munkaviszonnyal összefügg_ adatok alapján a két vizsgálati csoport a munkaviszony jellegében, a szakképzettségben és a munkahelyek számában nem különbözött. A havi jövedelem tekintetében sem alakult ki különbség. Az alkoholdependens csoportnál viszont szignifikánsan több fizikai dolgozóval találkoztunk. A családi állapottal kapcsolatos kérdések nem mutattak ki különbséget a két csoport között, egyedül, ill. a szül_kkel is ugyanannyian élnek. A megkérdezettek apjának foglalkozása nem, anyjuk foglalkozása viszont eltért szignifikáns módon a két csoport között: a drogdependens csoportban több szellemi dolgozó, alkalmazott, ill. értelmiségi anya volt. Ugyancsak ennél a csoportnál volt magasabb az apa és az anya iskolai végzettsége (több az egyetemet végzett szül_; a különbség mintegy négy osztály). Nem volt különbség a testvérek, ill. a vizsgálati személyek saját gyerekeinek számában. Nincs különbség abban, hogy a vizsgálati személyeket ki nevelte (többnyire az édesszüleik), és a szül_k közötti viszonyban sem. A gyermekkori, ill. a jelenlegi lakás nagyságában nincs különbség, szignifikáns eltérés alakult ki viszont a lakás komfortfokozatát illet_en: a drogosok magasabb komfortfokozatú lakásban élnek. Az adatok alapján megállapíthatom, hogy a két vizsgálati csoport életkora szignifikánsan különbözött, a drogdependens csoport magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik, jelenlegi és gyermekkori lakóhelyüket tekintve többen élnek, ill. éltek Budapesten, magasabb szüleik iskolai végzettsége és anyjuk foglalkozása is eltért. A munkaviszony jellegében is különbség alakult ki, továbbá a lakásuk komfort fokozatában. Összefoglalásként megállapítható, hogy a drogdependens csoport tagjai valamelyest magasabb társadalmi státuszúak, mint az alkoholdependens csoport tagjai, minden el_zetes igyekezetünk és sz_résünk ellenére. 2. Az alkohol- és a drogkarrier jellemz_i Az alkoholdependens és a drogdependens csoport tagjai hasonló életkorban kezdtek el dohányozni (13,84, SD=3,72 év, ill. 13,79 SD=3,14 éves korban, a különbség nem szignifikáns). Ugyancsak nem különböznek egymástól a jelenlegi dohányzás el_fordulási gyakoriságában sem (az alkoholdependensek közül 18, a másik csoportból 17 személy dohányzik). Az els_ alkoholfogyasztás életkorában sem különbözik a két csoport, az alkoholdependensek 15,79 évesen (SD=3,46), a másik csoport 14,263 évesen (SD=1,33) próbálta el_ször az alkoholt. Az els_ drog kipróbálásában sem különböznek azok, akik próbálkoztak drogokkal: az alkoholdependens csoportból négyen voltak ilyenek, 14,75 évesen (SD=1,26), a másik csoport átlaga pedig 16,42 év (SD=1,64) volt. A két csoport nem különbözik a fogyasztott alkohol fajtájában (els_sorban töményalkohol), nincs különbség az egy évvel ezel_ttti italfogyasztás gyakoriságában sem (többnyire naponta-naponta többszöt ittak alkoholt). Ugyanez a jelenid_re már nem volt érvényes! A két csoport tagjai ritkábban fogyasztottak alkoholt, de a drogdependensek a másik
csoporthoz képest még ritkábban, ill.több volt közöttük a nem fogyasztó (a különbség szignifikáns). Ugyanez a tendencia volt érvényes a szubjektíve elismert "részegség" el_fordulásánál: a két csoport ebben nem különbözött egymástól (korábban napi részegség volt, a jelen id_ben pedig vagy nem fordult el_ vagy ritkábban). Az egy évvel ezel_tti id_szakban a drogfüggö csoport tagjai jellemz_en polidrogfogyasztók voltak, ezt a jelen id_ben - jellemz_en - a stimulánsfogyasztás váltotta fel. A korábbi átlagosan 2-3 naponkénti drogozás gyakrabbá vált és naponkénti, naponta többszöri rendszeresség_ lett. Inkább el_térbe került az orális szerhasználat, az intravénás szerhasználat rovására. A két vizsgálati csoportban a szerfogyasztás színtere különbözik: a drogdependens csoport tagjai inkább otthon vagy találkozóhelyen, ill. változó helyeken drogoznak, a másik csoport tagjai inkább változó helyeken, ill. vendégl_ben fogyasztanak alkoholt. A szerhasználat társas környezete nem különbözik: inkább baráttal vagy változó módon fogyasztják a megfelel_ szert. Az alkohol-, ill. drogfogyasztás miatti els_ kezelés életkora a két csoport között jelent_s (Melléklet, 2\10. ábra, p<0,000) különbséget mutatott: az alkohol8 dependenseknél erre 25,75 évesen (DS=4,494), a drogdependens csoportnál pedig 19,65 évesen (DS=1,967) került sor, 16, ill. 17 személynél (a többieknél a jelenlegi kezelés az els_ kezelés is egyben). A kezelés gyakorisága nem különbözött a két csoportnál (átlagban 2-3 kezelésre került sor, de mindkét csoportban 3-3 személynél több mint h é t kezelés történt). A kezelés jellege szerint drogosoknál inkább ambuláns vagy ambuláns és egyéb (pl. detoxikációs), az alkoholdependenseknél inkább bentfekvéses kezelés (vagy bentfekvéses és egyéb) történt. Az egyes kezelési kategóriákra elvégzett khi-négyzet próba a bentfekvéses kezelésekben adott különbséget: az alkoholdependens csoport tagjai több ilyen kezelésben vettek részt, míg a detoxikáció, ill. az ambuláns kezelésben nem alakult ki eltérés a két vizsgálati csoport között. Külön kiemelem a nem kezelt, szubjektíve súlyos intoxikációk számát. Az alkoholdependenseknél 4, a másik csoportnál 11 (!) esetben került erre sor, 1-2 alkalommal, a két csoport közötti eltérés nem szignifikáns. Ugyanígy megnéztük a nem kezelt öngyilkossági kísérletek számát is (megintcsak a szubjektív önbevallásokon alapulókat, az alkoholdependenseknél 4, a másik csoportban 5 ilyen esettel találkoztunk). A két csoport nem tért el jelent_s mértékben egymástól. Az els_ öngyilkossági kísérlet a drogdependens csoportnál korábban következett be (10 esetben) 17,8 éves (DS=2,898) korban, az alkoholdependenseknél 5 esetben, 23,0 éves korban (DS=1,225) (p<0,002, Melléklet, 2\11. ábra). Az antiszocialitásra vonatkozó mutatók a két csoport között lényegesen eltértek: az alkoholdependenseknél több ittas vezetés, a drogdependenseknél pedig okirathamisítások szerepeltek. Az antiszocialitás mennyisági viszonyaiban viszont nem volt eltérés. A viktimizációt érint_, a b_ncselekmények sértettjére vonatkozó információk
alapján az alkoholdependenseknél 5, a másik csoportban 3 ilyen személy fordult el_.
A dependencia skálák (a DSM-III-R és EDWARDS és GROSS, 1975, alapján) el_fordulási gyakoriságát a Mellékletben tüntettem fel. A dependencia skálák és az alkohol-, ill. drogkarrier kapcsolatát el_ször khinégyzet próbákkal vizsgáltuk. Az alkoholdependens csoportnál az 1. dependencia skála (EDWARDS és GROSS, 1975, az ivási repertoár sz_kítése) az egy évvel ezel_tti alkoholfogyasztás gyakoriságával függött össze: a gyakrabban ivók inkább nulla értéket vettek fel (khi-négyzet=8,32, DF=2, p<0,0156). A többi skála nem mutatott kapccsolatot az alkoholkarrier jellemz_ivel. A drogdependens csoportnál a 4. dependencia skála (DSM-III-R, gyakori intoxikáció\megvonásos állapot) a jelenlegi alkoholfogyasztás italfajtájával hozott létre különbséget (khi-négyzet=12,98, DF=3, p<0,00467), ill. a jelenlegi alkoholfogyasztás gyakoriságával (khinégyzet=7,769, DF=3, p<0,051): mindkét adat úgy értelmezhet_, hogy a nem alkoholfogyasztók nulla értéket vesznek fel. Kisebb mértékben a 6. dependencia skála (folyamatos szerhasználat) az egy évvel ezel_tt (khinégyzet=7,58, DF=3, p<0,0555) és a jelenleg fogyasztott drog típusa szerint (khi-négyzet=8,69, DF=3, p<0,0337) hoz létre különbséget (a politoxikománok és az ópiát használók inkább egyes értéket kapnak).
Az alkohol-, ill. drogfogyasztás sulyosságát mér_ (HW) skála értékeit összehasonlítottuk a két vizsgálati csoport között t-próbával. Csak a 2. alskála (a tanulás és a munka alskálája) vonatkozásában alakult ki szignifikáns különbség: a drogdependens csoport tagjai magasabb (=kedvez_tlenebb) értéket értek el (p<0,05). Az alkohol-, ill. drogfogyasztást értékel_ (HW) skálára, a két vizsgálati csoport esetében elvégzett faktoranalízis szerint a négy alskála az els_ faktorban jelenik meg, és ez a faktor felel a variancia 49,9%-áért. Az alkoholdependens csoportra elvégzett faktoranalízis hasonló eredményt adott (ez az egyetlen faktor a variancia 56,6%-áért felel). A drogdependens csoportra elvégzett faktoranalízis szerint viszont a 4. alskála (a pszichés állapot skálája) a második faktorba került. Az els_ faktor a variancia 48,1%, a második a variancia 25,4%-áért felel. A négy drogfogyasztást értékel_ (HW) skálával elvégzett varianciaanalízis csak a drogdependens csoportban adott szignifikáns eredményeket. A 2. alskála (a munka és a tanulás skálája) a drogfogyasztás társas környezete szerint hozott létre különbséget (F=3,667, DF=2, 16, 18, p<0,0489; a baráti körben fogyasztók magasabb=kedvez_tlenebb értéket értek el, Melléklet, 2\13. ábra).
A 3. alskála (a szociális beilleszkedés alskálája) pedig a drogfogyasztás színtere szerint hozott létre különbséget (F=4,414, DF=2, 16, 18, p<0,0298; a legmagasabb=legkedvez_tlenebb értéket az otthon fogyasztók érték el, Melléklet, 2\14. ábra). A négy drogfogyasztást értékel_ (HW) skálával elvégzett regresszióanalízisek csak a drogdependens csoportnál, és csak a 2. skála (a munka és a tanulás skálája) és az els_ kezelésbevétel id_pontja között adott szignifikáns nagyságú, pozitív regressziót (R-négyzet=0,4071, B=0,887324, beta=0,587427 p<0,0446, Melléklet, 2\15. ábra). A továbbiakban különböz_ mutatókat számoltunk az els_ alkoholés drogfogyasztás, az els_ öngyilkossági kísérlet és az els_ kezelésbevétel között. Az els_ kezelésbevételt_l a vizsgálati személyek jelenlegi életkoráig eltelt id_ a két csoport esetében nem mutatott különbséget (utalok arra, hogy a drogdependensk fiatalabbak!). Az els_ alkoholfogyasztástól az els_ kezelésbevételig terjed_ id_szak az alkoholdependens csoportnál szignifikánsan hosszabb (átlag=9,6 év, SD=4,7), mint a drogdependenseknél (átlag=5,9 év, SD=2,7) (p<0,011). Az els_ alkoholfogyasztás és az els_ öngyilkossági kísérlet között eltelt id_ a drogdependens csoportnál p<0,001 szinten rövidebb (6,3 év, SD= 4,1; ugyanez az alkoholdependenseknél 11,6 év, SD=4,6). Kiszámítottuk az els_ anyaghasználattól (akár alkohol, akár drog) az els_ kezelésbevételig eltelt id_t. Ez a drogdependens csoportnál p 0,011 szinten rövidebb volt (5,9 év, SD=2,7; az alkoholdependenseknél ez 9,6 év, SD=4,7) (l. a Melléklet 2\2. ábráját!).
3. A társas háló jellemz_i A két vizsgálati csoport a megnevezett társas személyek számát tekintve
nem
különbözött
egymástól
t-próbával
számítva
(alkoholdependensek átlaga: 3,4211 SD=2,388, drogdependensk átlaga: 5,3158 SD=3,544, t=-1,93 DF=36 p<0,061). A két vizsgálati csoport networkjeinek denzitása nem különbözött egymástól (a mutatót ugy számoltuk ki, hogy a megvalósult személyes kapcsolatokat elosztottuk a lehetséges kapcsolatok számával). A mutató az alkoholdependenseknél 1,0 volt (SD=0,614), a drogdependenseknél pedig 0,73 (SD=0,23). A legnagyobb különbség abban alakult ki a két vizsgálati csoport között, hogy network-tagjaik honnan kerültek ki: a családból vagy a baráti körb_l (Melléklet, 2\17. ábra).
Ha a társas háló jellemz_ib_l egy származtatott változót állítottunk el_ az egy napra jutó találkozások gyakoriságát alapul véve, akkor a két vizsgálati csoport több szempontból különbözött egymástól. Az egy napra jutó találkozások száma az alkoholdependens csoportnál 0,897368 (SD=1,26777), a drogdependens csoportnál pedig 2,224737 (SD=1,53928) volt. A különbség t-próbával p<0,006 szinten szignifikáns (t=-2,90 DF=36). A következ_kben az egy napra jutó találkozási gyakoriságot, pontosabban ennek százalékos eloszlását vizsgáltuk a különböz_ networkjellemz_knek megfelel_en. A két vizsgálati csoport összehasonlítását tpróbával végeztük el. Egyenl_ státuszú személyekkel - százalékosan is - a drogdependens csoport tagjai gyakrabban találkoztak (ill. több volt az egy napra es_, ilyen státuszú személyekkel folytatott találkozásuk). Kisebb mértékben ugyan (p<0,059), de szintén gyakrabban találkoztak e csoport tagjai olyan személyekkel, akikre bajban számíthattak. Illegitim drogossal és a drogozással szemben pozitív attit_d_ személlyel is gyakrabban találkoztak a drogdependens csoport tagjai. A network-tagok átlagos életkora a két csoport között nem különbözött: az alkoholdependenseknél 38,71 (SD=13,5), a drogdependenseknél 31,87 (SD=5,8) év volt. A network-komponensek aránya: Drogdependensek Alkoholdependensek családból kikerül_ tagok 33,23% 65,49% p<0,011 munkahelyr_l 2,78% 0,74% nem szig. baráti körb_l 63,99% 33,77% p<0,020 alkoholfogyasztó 15,61% 36,50% 3,65% p<0,000
iskolából-
20,52% nem szig. drogfogyasztó
Faktoranalízis A network-jellemz_kre faktoranalízist is végeztünk, mind a két vizsgálati csoport adatainak felhasználásával. Ehhez el_ször egy "eredet" változót állítottunk el_ a családból és a baráti körb_l történt kikerülés leírására, hiszen az eloszlásból látszott, hogy ezek nem független változók módjára viselkednek: egy fontos személy vagy innen, vagy onnan került ki. A változóképzésnél elhagytuk az iskola-munkahelyr_l kikerül_ személyeket alacsony számuk miatt. A 12 network-változóra kapott rotált faktorstrukturában négy faktor jelent meg, melyek az össz-variancia 68,7%-áért feleltek.
Az els_ faktor (Eigenvalue=3,632, a variancia 30,3%-át magyarázza) öt változót tömörített és egy családi, a szerhasználattal szemben egy szupportív háttérváltozóként fogható fel: attit_d (pozitív érték a drogokkal kapcsolatos elutasítás), a drogfogyasztás (negatív értékkel, tehát a nem-fogyasztókról van szó), az alkoholfogyasztás (szintén negatív értékkel), az "eredet" (a pozitív érték a családtagok magas arányára vonatkozik a barátokkal szemben) és a közeliség (a negatív érték a közeli kapcsolatokat jelenti). E faktor, kisebb mértékben ugyan, de kapcsolatot tükröz az id_sebb, a vizsgált személyek által hosszabb ideje ismert szerepl_kkel (ha a családra gondolunk, ez nem meglep_). E személyekkel azonban a vizsgálati személyek gyakrabban találkoznak, és közülük több a n_. Meglep_ viszont, hogy bár kis mértékben, de a bajban számíthat rá mutatóval negatív összefüggés alakult ki: tehát ez a tényez_ nemcsak független a családi kapcsolatoktól, azokkal még negatív viszonyban is áll. A második faktorban (Eigenvalue=1,981, a variancia 16,5%-áért felel) három változó szerepel és a network id_i dimenzióját ragadja meg: a fontos személyek kora, a kapcsolatok id_tartama és a talkozások gyakorisága (negatív értékkel, azaz a ritkább találkozások szerepelnek itt). Az id_beli jellemz_k az el_z_ faktorhoz hasonlóan bizonyos családi tényez_kre utalnak. Érdekes összefüggés alakul ki az alkoholfogyasztással: a faktor pozitív kapcsolatot mutat vele. Kisebb mértékben, de a magasabb státusz is megjelenik ennél a faktornál. A harmadik faktorban (Eigenvalue=1,451, a variancia 12,1%-át adja) két változó szerepel: a bajban számíthat rá és a státusz (a pozitív érték a magasabb státuszú személyeket jelenti). Ebben a faktorban szintén szupportív tényez_k jelennek meg, ezek azonban a szerhasználat szempontjából aspecifikusak és attól függetlenek. Ez a faktor a barátokra és a férfiakrautal, továbbá kis mértékben pozitív összefüggést ad a droghasználattal. Végül a negyedik faktorban (Eigenvalue=1,178, a variancia 9,8%-át adja) a network nagysága és a fontos személyek neme szerepel (a negatív érték a több férfit jelenti), a nagyobb network több férfival jár együtt. A barátok itt is megjelennek. A két vizsgálati csoportra elvégzett diszkriminancia analízis egy diszkrimináló függvénnyel különítette el a két csoportot (Eigenvalue=0,8199, p<0,0083). Ebben különösen magas értékkel szerepel a fontos személyek (tehát a network-tagok) drogfogyasztása, kora, "eredete" (a családb_l vagy a baráti körb_l kerülnek ki), a kapcsolat id_tartama, a bajban számíthat-e rá jellemz_je, kisebb mértékben pedig még a közeliség, a drogfogyasztás iránti attit_dje. Wilks' Lambda droghasználat életkor az ismerettség
0,6640 15,18 0,8088 7,09
F
p 0,0005 0,0123
id_tartama "eredet"
0,8609 4,84 0,0356 0,8494 5,321 0,0282
Az els_nek elvégzett faktoranalízis után egy másodikat is végeztünk. Ennek oka az volt, hogy a droghasználó network-tagok nagyon jelent_s szerepet töltöttek be a faktorstruktura kialakításában, és méginkább a két csoport közötti diszkriminancia-analízis eredményében. Ez fontos megállapítás, mert felhívja a figyelmet a droghasználó networktagok lényeges szerepére a drogdependens személyek életében. Kiváncsiak voltunk azonban arra, hogy a két vizsgálati csoport közötti különbség akkor is kialakul-e, ha ezt a speciális tényez_t figyelmen kívül hagyjuk. (Ez a faktoranalízis azonban tartalmazta a denzitás mutatót.) A 12 változóval végzett faktoranalízis 4 faktort eredményezett, melyek az össz-variancia 68,9%-át fedték le. A rotált faktorstruktura a következ_ eredményt adta. Az 1. faktor (Eigevalue=3,268, a variancia 27,2%-át adja) egy család-szegmensre vonatkozott. Ezt a network-típust az egymást kölcsönösen ismer_ személyek (a denzitás pozitív értéke), a n_k, a családból kikerül_ és a közeli kapcsolatok jellemzik. Ez a faktor összefügg a drogfogyasztás elutasításával ésa hosszabb id_tartamú kapcsolatokkal is. A 2. faktor (Eigenvalue=2,281, a variancia 19%-át adja) a kapcsolatok id_i dimenzióját ragadja meg: hosszan tartó kapcsolatok, id_sebb személyekkel, akikkel a megkérdezett interjúalanyok ritkábban találkoztak. Feltehet_en itt is egy család-szegmensr_l van szó. Ezt alátámasztják a kisebb érték_ összefüggések, a családra és a n_kre utaló mutató pozitív értéke, a magas státusz érték, az alkoholfogyasztással szembeni elutasítás és a bajban számíthat rá negatív értéke, amit már az el_z_ faktoranalízisnél is tapasztaltunk. A 3. faktor (Eigenvalue=1,481, a variancia 12,3%-át adja) a droghasználattal szemben elutasító attit_döt, a nem-alkoholfogyasztó személyeket és a network-nagyságot egyesíti egy háttérváltozóban. A faktor összefüggése az "eredet" változóval ismét családi kapcsolatokat elent. A 4. faktor (Eigenvalue=1,233, a variancia 10,3%-át adja) a bajban számíthat rá és a magas státuszú network-tagokra vonatkozik. A faktor más változókkal kialakuló kapcsolata arra utal, hogy ez a network-típus férfi network-tagokra jellemz_, akik a barátok közül kerülnek ki, közelebbi kapcsolatokról van szó és inkább kisebb társas hálókról. A két faktoranalízis meglehet_sen hasonló faktor-strukturát hozott létre. A különbségekb_l kiemelem, hogy a nemek szerepe megváltozott: az
els_ faktorszámításnál a férfi network-tagok a network-nagysággal egy faktorba (az utolsóba) kerültek: a nagyobb network több férfival járt együtt. A második faktoranalízis szerint viszont a n_k megjelentek az els_ faktorban. A network-nagyság a drogozást elutasít_ és alkoholt nem fogyasztó típusba került (3. faktor) . Az ismételten elvégzett - a droghasználatot nem tartalmazó diszkriminancia-analízis szignifikáns szinten elkülönítette a két vizsgálati csoportot (a számításba bevettük a denzitás mutatót!). A diszkriminanciafüggvény sajátértéke 2,702 volt, p<0,0027.
Wilks' Lambda életkor az ismerettség id_tartama "eredet"
0,7280 10,83
F
p 0,0026
0,7771 8,32 0,0073 0,7974 7,37 0,0111
Regresszió-analízisek A drogdependens csoport esetében a drogfogyasztás súlyosságát mér_ (HW) skála egyes alskálái szerint többféle regresszió is kialakult a network-jellemz_kkel. A 3. alskála (szociális beilleszkedés) negatív kapcsolatot mutatott az ismerettség id_tartamával, ha az 11-20 év között volt (Melléklet, 2\18. ábra) és a nem droghasználó network-tagok számával (Melléklet, 2\19. ábra). Tehát magasabb skálaértéknél (rosszabb állapot) e személyek száma csökken. Hasonló összefüggés jelent meg a 2. alskála (munka-tanulás) és azoknak a személyeknek a száma között, akire az interjúalany bajban számíthat (Melléklet, 2\16. ábra). Felhívom a figyelmet a 2. alskála már említett másik regressziós kapcsolatára, az els_ kezelésbevétel idejével. A két ábrán egymás mellett látszik, hogy a bajban segít_ szerepl_k számának csükkenésével a kezelésre kés_bbi életkorban kerül sor. Az els_ öngyilkosság idejével a network-tagok közül a legközelebbinek érzett személyek száma n_ (Melléklet, 2\20. ábra). Ez azt jelenti, ha kés_bb kerül sor az öngyilkossági kísérletre, akkor több közeli network-tag van. Az alkoholdependens csoporton belül elvégzett többszörös regresszió-analízisek szerint a drog\alkoholfogyasztás súlyosságát mér_ (HW) skála 3. alskálája (szociális beilleszkedés) negatív kapcsolatot mutatott a közeli kapcsolattal (a közeliség skálán kettes értéket kapott
személyek, Melléklet, 2\21. ábra) és a 2. alskála (munka-tanulás) a magas státuszú kapcsolatokkal (Melléklet, 2\24. ábra). Ez azt jelenti, hogy rosszabbodás esetén e kapcsolatok, ill. személyek száma csökken. Ugyanakkor a 3. alskála a magas státuszú személyekkel pozitív kapcsolatot adott (Melléklet, 2\23. ábra): rosszabbodás esetén e személyek aránya n_ (szemben a 2. alskálával). Ugyanitt az egyenl_ státuszú személyek száma csökken (Melléklet, 2\22. ábra). Az el_z_ekben bemutatott regressziók a szignifikáns érték_eket mutatják; a nem szignifikáns kapcsolatokat nem t_ntettem fel (l. még Melléklet, 2\25. táblázat).
Diszkusszió Alkohol- és drogdependens vizsgálati személyeket hasonlítottam össze. A vizsgálati személyek alkohol-, ill. drogfügg_ diagnózisát féligstruktúrált interjú seggítségével állítottuk fel (EDWARDS és GROSS, 1975, és a DSM-III-R alapján). Az alkoholdependenseknél használt diagnosztikai kritériumrendszer a DSM-III-R-nél szigorúbbnak tekinthet_ (MEYER és KRANZLER, 1988). Az alkoholdependens csoport tagjai jelenleg is kezelés alatt álltak, a drogdependensek a vizsgálat id_pontjában kerestek terápiás segítséget (de nem els_ alkalommal). _ket egy terápiakeres_ (treatment-seeking) populáció tagjaiként kezelhetjük. A vizsgálat célja az volt, hogy hasonlóképpen szerhasználó karrieren mozgó, hasonló diagnózisú (dependencia), szociodemográfiailag hasonló személyek jellemz_it vessem össze egymással. A szerhasználói karrier ebben az esetben azt jelentette, hogy a vizsgált személyek mindegyike a dependencia diagnózisával rendelkezett. A célom az volt, hogy ezen a kritériumon belül, ennek megléte esetén milyen különbségek alakulnak ki az alkohol- és a drogdependensek között. Az el_zetes tervekkel szemben az életkori kritériumot meg kellett változtatni, így az alkoholdependens csoport tagjai mintegy 5 évvel id_sebbek lettek. A drogdependensek magasabb társadalmi státuszú környezetb_l kerültek ki és iskolai végzettségük is magasabb volt. A szerhasználói karrier A szerhasználattal kapcsolatos karrierb_l kiemelem, hogy a két csoport tagjai egymáshoz hasonló életkorban kezdtek el dohányozni, alkoholt- és drogot használni (utóbbi csak a drogot kipróbáló alkoholdependensekre igaz). Jelenleg is hasonló arányban dohányoznak. Az egy évvel ezel_tti alkoholhasználat gyakoriságában sem tért el a két csoport, továbbá a korábbi és a jelenlegi "részegség" gyakoriságában. Ez arra utal, hogy korábban a drogdependensek is "kemény ivóknak" min_sültek (GOODWIN, 1989, meghatározása szerint az számít ilyen
alkoholfogyasztónak, aki majdnem mindennap fogyaszt alkoholt és havonta többször válik ittassá). Ez az összefüggés arra utal, hogy a droghasználat mintegy hozzáadódott a fokozott mérték_ alkoholfogyasztáshoz. Jól ismert, hogy a különböz_ drogdependensek körében milyen gyakori az alkoholdependencia mint komorbid betegség (l. err_l RÁCZ, 1988a, összefoglalóját). Feltehet_, hogy a gyakoriság mértéke a hozzáférhet_ drogoktól, ill. a hozzáférés lehet_ségét_l is függ. Különbség volt viszont a jelenlegi alkoholhasználat gyakoriságában (az alkoholdependensek többet ittak), ill. abban, hogy a drogdependensek közül többen nem ittak alkoholt (vagy ha igen, ritkábban). A napi, naponként többszörös droghasználat kiszorította vagy lecsökkentette az alkoholfogyasztást. Ezzel ellentétes tapasztalatról számolt be pl. ANGLIN, HSER és McGLOTHLIN (1987), akik a heroin-addikció kialakulása el_tt férfiaknál a többféle szerrel történ_ kisérletezésben nem figyeltek meg eltérést (viszont n_knél igen). A szerz_k eredményei, miként más, a droghasználat fennmaradásával, a drogos karrier kialakulásával kapcsolatos kutatás, a magyar helyzetre alig alkalmazható. Ennek f_ oka, hogy Magyarországon hiányzik a kiterjedt droghasználó (pl. heroin- vagy kokainfogyasztó) szubkultura, ennek terjeszt_rendszerével. E szubkulturának (ill. az ehhez köthet_ tevékenységeknek, pl. drogterjesztés, kriminalitás) jelent_s szerepük van a drogdependencia és a dependens életvitel kialakulásában. Ez a megfigyelés, hogy az alkoholfogyasztás csökkenése mellett a drogozás gyakrabbá és kizárólagosabbá vált, magyarázható úgy, hogy az alkoholhasználat\droghasználat arányának az utóbbi felé billenése vezethetett a drogdependenseknél a kezelés-kereséséhez (a kezelés-keresés motivációja nem képezte a vizsgálat tárgyát). Más vizsgálatokból is ismert, hogy a kezelés-keresés egyik f_ motivációja lehet a droghasználattal kapcsolatos problémák halmozódás, ill. a drogfogysztás feletti percipiált kontroll elvesztése (pl. POWER, HARTNOLL és CHALMERS, 1992). A szerhasználói karrier bemutatását folytatva, jelent_s különbség alakult ki az els_ kezelésbevétel id_pontjában: a drogosoknál korábban került sor kezelésre. A kezelések számában nem volt különbség (megjegyzem, hogy a drogosok mintegy öt évvel fiatalabbak!); a típusát illet_en csak a bentfekvéses forma tért el, ami az alkoholdependensekre volt inkább jellemz_. A drogosok fiatalabb korban követték el els_ öngyilkossági kísérletüket, és több ilyen történt az életükben. A fokozott alkoholfogyasztás és az öngyilkossági kísérletek együttjárásáról sok hazai vizsgálat beszámolt; ez az adat a drogdependencia és a szuicid kísérletek együttjárására hívja fel a figyelmet: az együttjárás hamarabb - fiatalabb életkorban - bekövetkezik. Az alkohol\drogdependencia súlyosságát mér_ (HW) skála szerint a szerhasználat (1. alskála), a szociális beilleszkedés (3. alskála) és a pszichés állapot (4. alskála) mutatói nem különböztek a két csoport között. Ez ismét csak arra utal, hogy hasonló állapotú két vizsgálati csoporttal
folytattuk le a kutatást. Itt megint számításba kell venni, hogy a drogdependensek 5 évvel fiatalabbak, tehát 5 évvel "hamarabb" jutottak abba az állapotba, ahova az alkoholdependensek. A skálák faktoranalízisének érdekessége, hogy a drogdependenseknél a 4. alskála (pszichés állapot) különálló faktorban jelentkezik, független a többi három skála értékét_l. A két vizsgálati csoport csak a 2. alskálában (a munka és a tanulás skálája), a drogosoknál adott rosszabb értékeket. Ez azért érdekes, mert az utóbbi csoport tagjai magasabb iskolai végzettséggel rendelkeztek. Az életkori különbségek és ez az utóbbi adat arra utalnak, hogy a drogdependenseknél felgyorsul a szerhasználattal összefügg_ karrier: hamarabb jutnak olyan állapotba, amely kezelést tesz szükségessé. Másként fogalmazva, hamarabb jutank el abba a stádiumba, ahova az alkoholdependens csoport tagjai csak kés_bbi életkorban. Hogy itt nem pusztán eltér_ betegség-percepcióról van szó, pontosabban nem arr_l, hogy kisebb probléma esetén is már kezelést keresnek, azt valószínüsíti, hogy az alkohol\drogdependencia súlyosságát mér_ (HW) skála 3 alskálája nem mutatott különbséget a két csoport között, s_t a 2. alskála még rosszabb értéket is adott a drogdependenseknél (a tanulás és a munka alskálája). Ez a különbség a drogosok magasabb iskolai végzettsége ellenére alakult ki. Ezt úgy magyarázom, hogy a magasabb iskolai végzettség azt jelenti, hogy e csoport tagjainak van honnan, látványosan romlaniuk (a magasabb társadalmi presztizs_ családra vonatkozó adat is erre utalhat). Az alkohol- és a droghasználat közötti kapcsolat szempontjából érdekes a dependencia skálák (DSM-III-R) összefüggései az alkoholhasználattal (a drogdependens csoportnál). A DSM-III-R szerinti dependencia skáláknál a 4. és a 6. skála adott más jellemz_kkel összefüggést. Ebb_l érdekes a 4. skála (intoxikációk) kapcsolata az alkoholfogyasztással; a nem fogyasztók inkább nulla értéket vettek fel. Ez arrra utal, hogy megfelelés van az alkoholos és a drogos intoxikációk között. (A 6. alskála, a folyamatos drogozás a politoxikománokra, ill. az ópiáthasználókra volt inkább érvényes, feltehet_en az er_teljesebb fizikai dependencia miatt.) Hasonló kapcsolat az alkoholdependenseknél nem volt, az _ dependencia skáláik csak egy esetben mutattak összefüggést az alkoholfogyasztás mennyiségi jellemz_ivel: az EDWARDS és GROSS (1976) szerinti 1. dependencia skála az egy évvel ezel_tti alkoholfogyasztás gyakorisága szerint mutatott különbséget, ami a gyakoribb ivás rendszertelenségére utal, arra, hogy elmaradt az ivási repartoár besz_külése. Az alkohol\drogdependencia súlyosságát mér_ (HW) skálával kapcsolatban, az egy-egy vizsgálati csoporton belül tapasztalt összefüggések szerint a két csoport eltér. A csoportok közötti különbséggel az el_z_ekben foglalkoztam. Drogdependenseknél a 2. alskála (munka és tanulás) rosszabb értéke a baráti körben drogozókra, a 3. alskála (szociális beilleszkedés) rosszabb értéke az otthon drogozókra érvényes. A különbség jelent_s, mert éppen itt húzódik a skála két sávja, az ún. ambuláns és az ún.
intézeti kezelést igényl_ sáv közöti határ, tehát a barátok között, ill. a másik esetben az otthon drogozók már a súlyosabb sávba esnek. Az összefüggések ellentétes szerepet tulajdonítanak egyfel_l az iskolamunkahely és a barátok, másrészt a szociális beilleszkedés általánosabb jellemz_i és az otthoni környezet között. Akik kihullanak az iskolamunkahely világából, azoknak ott a baráti kör, esetleg éppen a baráti kör az oka a megromló intézményi kapcsolatoknak. Akiknek viszont általában károsodik a beilleszkedésük, azoknak csak az otthoni környezet marad. A 2. alskála az els_ kezelés id_pontjával pozitív regressziót adott: a rosszabb értékek a kés_bbi életkorban történt els_ kezelésbe kerülésnek felelnek meg. Ez az eredmény összefügghet azzal, hogy közben csökken azoknak a fontos személyeknek a száma, akikre számíthat. Alternatív magyarázat lehet a baráti kör felértékel_dése: éppen emiatt nem jutnak kezelésbe. A társas hálók A társas hálók terjedelmével kapcsolatban felt_n_, hogy milyen kicsik ezek a hálók. FRASER és HAWKINS (1984) droghasználók társas hálói kapcsán tíz személy feletti network-ökkel találkozott. Vizsgálati személyeik utcai drogos szubkulturák tagjai voltak, és ott a szubkultura egy kifejlett kapcsolat- és informális "üzlet" rendszert jelent. Magyarországon ilyen még nem alakult ki. ANGELUSZ és TARDOS (1991) társas hálókkal kapcsolatos kutatásaiban átlagosan 6,1 f_s network-öket figyelt meg (a budapesti átlag 6,7 f_ volt). A szegényes kapcsolati sávba (1-4 network-tag) tartozó személyek aránya 36% volt. Mivel a network-vizsgálatokban nem azonos módszerrel végzett adatfelvételekr_l van szó, a különböz_ kutatások összehasonlítása nagy óvatosságot igényel. Felmerül természetesen a helytelenül végzett network-interjú lehet_sége. A nem kielégít_en végzett név-generálás lehet_ségét nem zárja ki, de el_fordulásának valószin_ségét csökkenti, hogy a network-ök szerkezete, típusa, a két vizsgálati csoport között kialakuló jellegzetes különbségek (pl. a családtagok és a barátok vonatkozásában) nem utalnak egy-egy életszféra "kihagyására" az interjúból. A társas háló interjúkat hárman végezték, és a fontos személyek számát illet_en hasonló arányokat kaptak. A két vizsgálati csoport között jelent_s különbségek alakultak ki a társas hálók szerkezetében. A fontos személyek száma nem, de a velük való találkozás gyakorisága eltért: a drogosok s_r_bben találkoztak network-tagjaikkal. A network-tagjaik közül is több volt a velük egyenl_ státuszú, az olyan, akire bajban számíthattak, az illegitim drogfogyasztó és az olyan személy, aki elfogadó módon viszonyult a drogozáshoz. Ha a találkozási s_r_séget tekintem, akkor a drogos személyekre jellemz_ volt, hogy kevesebb családtaggal, de több baráttal találkoztak.
Több drogossal is találkoztak, míg az alkoholfogyasztó network-tagoknál ilyen különbség nem alakult ki. A két szerhasználó csoport a network tagok jellemz_i tekintetében különbséget adott. A barátok, ezek közül is a drogos, ill. a droghasználatot támogatók jelent_sebb szerephez jutottak a drogdependens csoportnál, míg az alkoholfogyasztó network-tagok egyenl_ arányban fordultak el_. Tehát a droghasználat, most már a network-tagok vonatkozásában is, az alkoholhoz képest egy további, hozzzáadódó tényez_nek t_nik. Az alkoholdependenseknél a családi kapcsolatoknak jut nagyobb szerep. Az adatokból az is látszik, hogy önmagában az alkohol\drogfogyasztás színteréül szolgáló baráti kör milyen keveset jelent (emlékeztetek arra, hogy egy az értékel_ skála egyik adata szerint az otthon drogozó drogosok súlyosabb értéket értek el). A network-jellemz_k finomabb elemzése viszont már egyértelm_en a baráti-haveri-kortárs kapcsolatok fontoságára hívja fel a figyelmet a droghasználat szempontjából. A társas hálókra elvégzett faktoranalízisek arra utalnak, hogy network-ök típusaiban a családi-szegmensekre utaló változók többbféleképpen, egymástól függetlenül jelennek meg. Ez a család tagjainak (apa, anya, különböz_ nem_ testvérek) eltér_, egymástól független hatására hívja fel a figyelmet. Az alkoholfogyasztás köt_dhet a családi-rokoni kapcsolatokhoz, de a droghasználat nem. Az azonos nem_ (férfi) barátokkal kialakuló kapcsolatoknál inkább megjelenik a "bajban számíthat rá" változó, ami feltehet_en a drogfogyasztással (és nem az alkoholfogyasztással) kapcsolatos "bajokat" jelenti. Ugyaez érvényes a magas státuszúként percipiált network-tagokkal kapcsolatban is. Felt_n_, hogy ez a "bajban számíthat rá" jellemz_ elválik a családi kapcsolatoktól, s_t bizonyos család-szegmensekkel inkább - ugyan kis mérték_ - negatív összefüggésben áll. Ez figyelemreméltó összefüggés akkor is, ha feltehet_en a "baj" a droghasználattal függ össze és egy bizonyos önsegít_ jellege van (persze, nem a drogozás megsz_ntetése irányában, hanem a negatív konzekvenciák elkerülése érdekében). A network-tagok jellemz_i alapján végzett diszkriminancia-analízis szignifikáns szinten elkülönítette a két vizsgálati csoportot, akkor is, ha a droghasználó társakat elhagytuk a számnításból. A különbségtétel szempontjából a családi vs. baráti kapcsolatoknak volt dönt_ szerepe. Ez különösen igaz akkor, ha eltekintünk a network-tag életkorára és a kapcsolat id_tartamára vonatkozó adatoktól, melyek nagy valószín_séggel az alkoholdependens csoport magasabb életkorával állnak összefüggésben (az _ családi kapcsolataik egyben - az életkoruk miatt - hosszabbak is). A vizsgálati csoportok közötti összehasonlítást elhagyva, a csoportokon belül a network-tagok jellemz_i összefüggést mutattak az alkohol\drogdependencia súlyosságát mér_ skála egyes alskáláival. A 2. és a 3, alskála negatív regressziót adott három network jellemz_vel a drogdependens csoportnál, és kett_t az alkoholdependens csoportnál. Ez
azt jelenti, hogy az állapot súlyosabbá válásával (a munka és tanulás, valamint a szociális beilleszkedés skálákról van szó) csükken bizonyos network-tag típusok aránya. E tagok - miként az a faktoranalízisból is tudható - szupportív szerepet töltenek be. E tendencia alól kivételt jelentett az alkoholdependenseknél kialakuló pozitív regresszió a magas státuszú személyekkel. A két alskála (a 2. és a 3.) ellentétes viszonya a magas státuszú személyekkel kapcsolatban azt jelentheti, hogy a munkával kapcsolatos magasabb státuszúakat más típusú, esetleg segít_ személyek váltották fel. A következ_kben a szociális kontroll, ill. a szubkultura\differenciális asszociáció elméletek magyarázó hatását vizsgálom a korábbiakban leírt hipotézisnek megfelel_en, melyeket azzal egászítem ki, hogy a drogdependens csoport súlyosabb szocializációs zavart jelent, mint az alkoholdependens. Tehát rájuk nézve a szociális kontroll elméletek szerint "rosszabb" társas kapcsolatok a jellemz_ek, mint a másik csoportra, míg a másik két elmélet szerint ez nem így várható. A két vizsgálati csoport közötti különbségek egyik elmélettel sem magyarázhatók kizárólagosan. Az egyforma nagyságú network-ök, a drogos network-tagok és a barátok gyakoribb el_fordulása (a családi szerepl_k rovására) a differenciális asszociáció\szubkultura elméletek mellett szólnak. A szociális kontroll elmélet szerint alakul viszont a közeliség (a drogosok távolabbinak érzik network-tagjaikat), a nem gyakoribb találkozások száma, a kapcsolatok hosszának azonossága, az azonos denzitás és a hierarchikus newtwork-felépülésre (státusz) utaló adatok hiánya. A bemutatott adatok az elméletek leegyszer_sített alkalmazása ellen szólnak; továbbá a drogdependensek "rosszabb" mutatói az alkoholdependensekhez képest nem egyszer_en mennyiségi, összeadódó módon alakulnak ki. Egyes területeken kifejezettebbek a különbségek: pl. a drogos kapcsolatok szaporodása vagy a családi kapcsolatok leépülése terén. De itt, az ezzel együttjáró baráti kapcsolatok számának növekedése kompenzációként fogható fel.
4.
A
társas hálók összehasonlító vizsgálata: a veszélyeztetett fiatalok és a dependens személyek network-jeinek elemzése
Bevezetés és problémafelvetés, vizsgálti személyek
A két ismertetett empirikus vizsgálatban a társas hálókat hasonló módszerrel vettük fel; a kiinduláshoz használt szakirodalmi hivatkozás is
azonos volt. Ebb_l kínálkozott az a lehet_ség, hogy e csoportok társas hálóit összehasonlítsam. A feltevésem az volt, hogy a "marginálisok" a dependens-csoportok "el_zményeként" foghatók fel, a két csoport közül is inkább a drogdependensekkel mutatnak több hasonlóságot. Az els_ vizsgálatban szerepl_ "marginális" fiatalok most mint az alkohol-, ill. a droghasználat szempontjából veszélyeztetett utcai csoport jelenik meg, az alkohol-, ill. a drogdependensek pedig olyan személyekként, akiknél kialakult a dependencia és már egy szerhasználói karrierre kerültek. A drogdependensek tagjai egy laza budapesti drogos szubkulturának, és életükben "utcai" szubkulturális el_zmények is megtalálhatók. az összehasdonlítást megkönnyítette, hogy mind a három vizsgálati csoport tagjai férfiak, hasonló szociokulturális hátter_ek, és a vizsgálatb kerülés (pontosabban a kizárás) kritériumai is ngyjából hasonlók voltak. Jelent_s életkori különbség van azonban közöttük. A marginális fitalok T2 adatait használtam fel, ekkor a fiúk 17 évesek voltak. A másik két csoport életkora pedig: drogdependenseknél a többség 22-25 éves, az alkoholdependensek pedig 26,5-31 éves. Az egyes vizsgálati csoportoknál összevont változókat állítottunk el_: a network-nagysága, a network-személyek neme, a kikerülés helyszíne (család, iskola-munkahely, baráti kör), a találkozások gyakorisága, a közeliség, a státusz és a bajban számíthat rá tulajdonságok tekintetében. Eredmények és diszkusszió Az egyes változók között t-próbákat számoltunk 2-2 csoport összehasonlítása alapján. Ennek összefoglaló táblázatát mutatja a Melléklet 3\1. ábra. Összességében a marginálisok magasabb értékeit emelem ki. A családb_l, ill. a baráti körb_l kikerül_ network-tagok vonatkozásában a marginálisok köztes helyet foglalnak el a két dependens csoport között. A 3x10 network-változóra elvégzett faktoranalízis 3 faktort rajzolt ki, mely az össz-variancia 60,6%-át adja.. Az 1. faktor (Eigenvalue=1,64088, a varincia 23,4%-át adja) egy család-szegmensre vonatkozik: a családból kikerül_, közelinek percipiált személyek, és n_k alkotják els_sorban. A 2. faktor (Eigenvalue=1,52343, a variancia 21,8%-át adja) a találkozási s_r_ség és a bajban számíthat rá kett_sével jellemezhet_. Itt inkább férfiak jelentek meg és nagyobb netwok-ök. A 3. faktor (Eigenvalue=1,07940, a variancia 15,4%-át adja) a network-nagyságot és a státuszt egyesítette: nagyobb network és magasabb státuszú személyek. A faktor a családi változókkal mutatott összefüggést. A faktor-struktura alapjában nem tér el az eddig tapasztaltaktól. A "bajban számíthat rá" jellemz_ megint külön faktorba került a családszegmensekhez képest. A diszkriminancia-analízis szerint az els_ függvény szignifikáns mértékben elkülönítette a dependens csoportoktól a marginálisokat
(Eigenvalue=1,99776, p<0,0000). A Wilks' Lambda értéke szerint szignifikáns eltérés alakult ki a network-nagyság, a találkozási gyakoriság és a bajban számíthat rá értékeinél. Mind a három érték a marginálisoknál volt nagyobb. A második diszkrimináló függvény nem különítette el a két drogos csoportot szignifikáns módon. Összefoglalóan megállapíthatom, hogy bizonyos mértékben a marginális csoport köztes helyet foglal el a két dependens csoport között: els_sorban a családból vs. a baráti körb_l kikerül_ network-tagok vonatkozásában. A diszkriminancia-analízis viszont élesen elkülönítette _ket a két dependens csoporttól, míg utóbbi kett_t nem. A diszkriminanciaanalízis szempontjából dönt_nek a találkozások s_r_sége, a networknagyság és a bajban számíthat rá jellemz_ volt lényeges. Feltehet_, hogy a network egyik szupportív tulajdonsága a network nagyságával, ill. a network-tagokkal történ_ gyakori kapcsolatokkal is összefügg, függetlenül attól, hogy a célszemély hogyan észleli a networktagot: a státusz vagy a közeliség alapján. Utóbbiak inkább a családszegmensekkel álltak kapcsolatban. Tehát olyan kép valószín_síthet_, hogy a network nagysága és a ta lálkozások gyakorisága egy szupportív jelleget ad a network-nek, és ett_l elkülönülnek a családi jellemz_k, továbbá az érzelmi viszonyulások (közeliség).
Irodalomjegyzék Aczél B (1986): Speciális nevelôotthonok és zárt intézetek növendékeinek életútja és az intézményrendszer hatékonysága, Tájékoztató Bulletin, 1986\6:199-243. American Psychiatric Association (1987): Diagnostic and Statistical Manual, IIIrd ed., revisited, (DSM-III-R), American Psychiatric Association, Washington, DC. Andorka R, Buda B és Cseh-Szombathy L (1974): A deviáns viselkedés szociológiája, Gondolat, Bp. Angelusz R és Tardos R (1991): Hálózatok, stílusok, strukturák, ELTE Szociológiai Intézet és Magyar Közvéleménykutató Intézet, Bp. Anglin D M, Hser Y I és McGlothlin W H (1987): Sex differences in addict careers.2. Becoming addicted, American Journal of Drug and Alcohol Abuse, 13,1&2:59-71. Anglin D M és Speckart G (1988): Narcotic use and crime: A multisample multimethod analysis, Criminology, 26,2:197-233. Bailey S L és Hubbard R L (1991): Developmental changes in peer factors and the influence on marijuana initiation among secondary school students, Journal of Youth and Adolescence, 20,3:339-360. Barnes G M és Welte J W (1986): Patterns and predictions of alcohol use among 7th-12th grade students in New York state, Journal of Studies on Alcohol, 47,1:53-62. Bayer I (1989): A kábítószer, Gondolat, Bp. Becker H S (1963): The outsiders. Studies in the sociology of deviance, The Free Press, New York Benneth H S és Ferrell J (1987): Music videos and epistemic socialization, Youth and Society, 18,4:344-362. Berger P L és Luckmann T (1966): The social construction of reality, Doubleday and Co., Garden City, New York. Biddle B, Bank B és Marlin M (1980): Social determinants of adolescent drinking, Jornal of Studies on Alcohol, 41:215-241. Blaze-Temple D és Kai Lo S (1992): Stages of drug use: A community survey of Perth teenagers, British Journal of Addiction, 87:215-225. Blount W R és Dembo R (1984): The effect of perceived neighborhood setting on self-reported tobacco, alcohol, and marijuana use among inner-city minority junior high school youth, The International Journal of the Addictions, 19,2:175-198.
Boda L (1988): Az igazságügyi orvosszakért_ dilemmája, A jog és terápia összefüggései kábítószerfogyasztók kezelésében, Kriminológiai Közlemények, 25:47-53. Boyle M H, Offord D R, Racine Y A, Szatmari P, Felming J E és Links P S (1992): Predicting substance use in late adolescence: Results from the Ontario Child Health Study Follow-Up, American Journal of Psychiatry, 149,6:761-767. Brake M (1980): The sociology of youth culture and youth subcultures, Routlege and Kegan Paul, London. Brewer D D és Miller M L (1990): Bombing and burning: The social organization and values of Hip Hop graffiti writers and implications for policy, Deviant Behavior, 11:345-369. Bryam O W és Fly J W (1984): Family structure, race, and andolescents'alcohol use: A research note, American Journal of Drug and Alcohol Abuse, 10:467-478. Burr A (1983): The Piccadilly drug scene, British Journal of Addiction, 78:5-19. Cohen S (1972): Moral panics and folk devils, MacGibbon and Kee, London. Csepeli Gy (1986): Alfred Schütz tudásszociológiája, Valóság, 39,5:50-63. Cserne I és Elekes Zs (1986a) : Társadalmi beilleszkedési zavarok az alkoholbetegek különféle csoportjainál I., Alkohológia, 2:1-19. Cserne I és Elekes Zs (1986b) : Társadalmi beilleszkedési zavarok az alkoholbetegek különféle csoportjainál II., Alkohológia, 6:17-32. Cserne I és Hoyer M (1990): Drogfogyasztó és alkoholfügg_ betegek tárgykapcsolatainak összehasonlító vizsgálata (el_zetes közlemény), TBZ Drogkutatási Alirány, Pilisszentkereszt, 120. Dasgupta S, Friedman S R, Jose B et al (1992): Risk factors for HIV-1 infection among street recruited iv drug users in New York City, College on Problems of Drug Dependence 54th Meeting, Keystone, Colorado, Abstracts p.61. Dembo R, Grandon G, La Voile L, Schmeidler J és Burgos W (1986): Parents and drugs revisited: Some further evidence in support of social learning theory, Criminology, 24,1:85-104. Dembo R, Allen N, Farrow D, Schmeidler J és Burgos W (1985): A causal analysis of early drug involvement in three innercity neighborhood settings, The International Journal of the Addictions, 20:1213-1237. Dielman T E, Butchart AT, Shope J T és Miller M (1990-91): Environmental correlates of adolescent substance use and misuse: Implications for prevention programs, The International Journal of the Addictions, 25,7A&8A:885-880.
Dishion T J és Loeber R (1985): Adolescent marijuana and alcohol use: The role of parents and peers revisited, American Journal of Drug and Alcohol Abuse, 11,1:11-26. Donovan J E és Jessor R (1983): Problem drinking and the dimension of involvement with drugs: A Guttman Scalogram analysis of adolescent drug use, American Journal of Public Health, 73,5:543-522. Donovan J E és Jessor R (1978): Adolescent poblem drinking: Psychosocial correlates in a national sample study, Journal of Studies on Alcohol, 39,9:1506-1524. DOWNS W R (1987): A panel study of normative structure, adolescent alcohol use and peer alcohol use, Journal of Studies on Alcohol, 48,2,:167-175. Durkheim E ([1895], 1964): The rules of sociological method, Free Press, New York. Durkheim E ([1883], 1947): The division of labour in society, Free Press, Glencoe, Ill. Durkheim E ([1897], 1982): Az öngyilkosság, Közgazdasági és Jogi Könykiadó, Bp. Edwards G és Gross M M (1976): Alcohol dependence: provisional description of a clinical syndrome, British Medical Journal, 1:1058-1061. Eggert L L és Herting J R (1991): Preventing teenage drug abuse - Exploratory effects of network social support, Youth and Society, 22,4:482-524. Elekes Zs (1991): Drogjelenség különféle megközelítésben, kandidátusi értekezés. Elekes Zs (1986): 14-18 éves fiatalok ivási szokásai, dohányzása és kábítószerfogyasztása, Alkohológia, 17,1:20-24. Eliade M (1987): A szent és a profán, Európa, Bp. Elliott D S, Huizinga D és Agenton S S (1985): Explaining delinquency and drug use, Sage Publ. Beverly Hills. Erdélyi I, Magyar M, Pick I és Zeisler J (1982): Euforizáló szerekkel való visszaélés és a fiatalkori b_nözés, Alkohológia, 13,3:142-153. Erdélyi I (1987): Fiatalkorú narkománokkal szerzett tapasztalatok, Szociálpolitikai Értesít_, 1:213-249. Farkas G (1981): Epidémiai adatok a kábító hatású anyagok használatáról, Alkohológia, 12,2:92-95. Farkasinszky T és mtsai (1989): Narkomán serdül_k és fiatalok ellátása során szerzett tapasztalatok és következtetések, Alkohológia, 20,1:3-16. Farrell D, Danish S J és Howard C W (1992): Risk factors for drug use in urban adolescents: Identification and cross-validation, American Journal of Community Psychology, 20,3:263-286.
Fatela M J (1992): The disintegration of social fabric in large conurbations in France, Paper presented for Working party on the relationship between disintegration of the social fabric in large conurbations, the underground economy and the development of drug use, Strassbourg, 2122 Sept. Fendrich M, Goldstein P, Tarshish C és Belluci P A (1992): Longitudinal measurement of substance use in ethnograpic samples, Journal of Community Pcychology, 20:326-342. Fraser M W és Hawkins J D (1984): The social networks of opioid abusers, The International Journal of the Addictions, 19,8:903-917. Garfinkel H (1956): Conditions of successful degradation ceremonies, American Journal of Sociology, 61:421-422. Gerevich J és Veér A (szerk.): A kábítószer kihívása, Gondolat, Bp. Gerevich J (1992): Az addiktív drogfogyasztás kialakulásának strukturális modellje, kandidátusi értekezés. Giordano P C, Cernkovich S A és Pugh M D (1986): Friendships and delinquency, American Journal of Sociology, 91,5:1170-1202. Goffman E (1961): Asylums, Penguin, Harmondsworth. Goode E (1989): The American drug panic of the 1980s: Social construction or objective threat, Violence, Aggression and Terroris, 3,4:327-348. Goodwin D W (1989): Alcoholism, in: Kaplan H I és Shaddock B J (szerk.): Comprehensive textbook of psychiatry, Williams and Wilkins, Baltimore, 5th ed., 686-698. Group for the Advancement of Psychiatry, Commitee on Alcoholism and the Addictions (1991): Substance abuse disorders: A psychiatric priority, American Journal of Psychiatry, 148,10:12911300. Grynaeusz E és Pressing L (1986): Intézetbôl és otthonról szökött fiatalkorúak pszicholôgiai vizsgálata, I. Háttértényez_k, Magyar Pszichológiai Szemle, 27,1:28-44. Hall S, Critcher C, Jefferson T, Clarke J és Roberts B (1978): Policing the crisis, McMillan, London. Hammer T és Vaglum P (1990): Use of alcohol and drugs in the transitional phase from adolescence to young adulthood, Journal of Adolescence, 13:129-142. Hammersley R és Forsyth A, Morrison V és Davies J (1989): The relationship between crime and opioid use, British Journal of Addiction, 84:1029-1043. Harrison L és Gfroerer J (1992): The intersection of drug use and criminal behavior: Results from The National Household Survey on Drug Abuse, Crime and Delinquency, 38,4:422-443
Hawkins J D és Fraser M W (1987): Social networks of drug abusers before and aafter treatment, The International Journal of the Addictions, 22,4:343-355. Hawkins J D és Fraser M W (1985): Social network of street drug users: a comparison of two theories, Social Work Research and Abstracts, 21,1:3-12. Hernádi M (1984): Fenomenológiai törekvések a szociológiában, in: Hernádi M (szerk.): A fenomenológia a társadalomtudományban, Gondolat Budapest, 9-42. Holsten F és Waal H (1980): The DTES - Drug Taking Evaluation Scale. A simple scale for the evaluation of drug taking behaviour, Acta Psychiatrica Scandinavica, 61:275-305. Jaffe J H (1989): Drug dependence: opioids, nonnarcotics, nicotine (tobacco), and caffeine, in: Kaplan HI és Shaddock BJ (szerk.): Comprehensive textbook of psychiatry, Williams and Wilkins, Baltimore, 5th ed., 642-686. Jensen G F és Brownfield D (1983): Parents and drugs: Specifying the consequences of attachment, Criminology, 21:543-554. Jessor R (1987): Problem-behavior theory, psychosocial development, and adolescent problem drinking, British Journal of Addiction, 82:331-342. Johnson B D, Wish E D, Schmeiler J és Huizinga D (1991): Concentration of delinqent offending: Serius drug involvement and high delinquency rates, The Journal of Drug Issues 21,2:205-229. Juhász P és Peth_ B (1983): Általános pszichiátria, Medicina, Bp. Kandel D B (1978): Convergences in prospective longitudinal surveys of drug use in normal populations, in: Kandel D B (szerk.): Longitudinal research on drug use: Empirical findings and methodological issues, Hemisphere-Wiley, Washington, DC, 3-38. Kandel D B, Kessler R és Margulies R (1978): Antecedents of adolescent initiation into stages of drug use: A developmental analysis, Journal of Youth and Adolescence, 7:13-40. Kandel D B és Andrews K (1987): Processes of adolescent socialization by parents and peers, The International Journal of the Addictions, 22,4:201-205 Kandel D B (1973): Adolescent marijuana use: Role of parents and peers, Science, 181:1067-1070. Kaplan H B és Fukurai H (1992): Negative social sanctions, self-rejection, and drug use, Youth and Society, 23,3:275-298. Kazdin A E és Esveldt-Dawson K (1986): The interview for antisocial behavior: Psychometric characteristics and concurrent validity with child psychiatric inpatients, Journal of Psychopathology and Behavioral Assessment, 8,4:289-303.
Kellam S G, Werthamer-Larsson L, Dolan L J, Brown C H, Mayer L S, Rebok G W, Anthony J C, Laudolff J és Edelsohn G (1991): Developmental epidemiologically based preventive trials: Baseline modeling of early target behaviors and depressive symptoms, American Journal of Community Psychology, 19,4:563-584. Kellam S G és Rebok G W (1992): Building developmental and etiological theory through epidemiologically based preventive intervention trials, in: McCord J és Trembly R E (szerk.): Preventing antisocial behavior: Interventions from birth through adolescence, Guilford, New York, 162-195. Kerekes M F (1993): Pszichiátriai epidemiológiai módszerek felhasználása a korszer_ addiktológiában, Országos Alkohológiai Intézet, Bp. Kokkevi A (1990): Illicit Drug Use among Adolescents in Western European Countries, in: Stefanis C N et al. (szerk.): Psychiatry: A world perspective, Volume 1, Elsevier, 1156-1162. Kolozsi B (1992): Deviancia, Gondolat, Bp. Kopp M és Skrabski Á (1992): Magyar lelkiállapot, Végeken Alapítvány, Bp. Kosten T R, Rounsaville B J, Babor T F, Spitzer R L és Williams J B W (1987): Substance-use disorders in DSM-III-R, British Journal of Psychiatry, 151:834-843. Lachmann R (1988): Graffiti as career and ideology, American Sociological Journal, 94,2:229250. Lemert E M ([1964], 1974): Társadalmi struktura, kontroll és deviáció, in: Andorka R, Buda B és Cseh-Szombathy L(szerk.): A deviáns viselkedés szociológiája, Gondolat, Budapest, 64-79. Lévai M (1990): Kábítószer-b_ncselekmények miatt elítéltek kriminológiai vizsgálata, TBZ Drog-kutaatási Alirány, El_tanulmányok, Pilisszentkereszt, 113-136. Lévai M (1992a): A kábítószer-visszaélés és a b_nözés összefüggései egy empirikus vizsgálat alapján, in: Gerevich J és Veér A (szerk.): A kábítószer kihívása, Gondolat, Bp., 111-139. Lévai M (1992b): Kábítószerek és b_nözés, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp. Marsh P, Rosser E és Harré R (1978): The rules of disorder, Routledge and Kegan Paul, London. Masten A S és Garmezy N (1985): Risk, vulnerability, and protective factors in developmental psychopathology, in: Lahey B B és Kazdin A E (szerk.): Advances in clinical child psychology, Vol 8, Plenum Press, New York, 1-51. Matza D (1969): Becoming deviant, Prentice Hall, Inc. Englewood Cliffs, N.J. McCoy C B, Wetherby N, Shapshak P et al. (1992): Combining field, laboratory and intervention strategies for HIV prevention, College on Problems of Drug Dependence 54th Meeting, Keystone, Colorado, Abstracts p.61.
Meade A C és Mardsen M E (1981): An integration of classic theories of delinquency in: Meade A C (szerk.): Youth and society. Studies on adolescent deviance, Inst. Juv. Res., Chicago. Meier R F és Johnson W T (1977): Deterence as social control: the legal and extralegal production of conformity, American Sociological Review, 42,2:292-304. Merton R K (1980): Társadalomelmélet és társadalmi struktúra, Gondolat, Budapest Meyer R E és Kranzler H R (1988): Alcoholism: Clinical implications of recent research, Journal of Clinical Psychiatry, 49,9 (Suppl): 8-12. Mikulich S K, Young S E és Crowley T J (1992): Acquisition rates of ten drug classes: Conduct disordered boys, College on Problems of Drug Dependence 54th Meeting, Keystone, Colorado, Abstracts p.11. Miller W P (1958): Lower-class culture as a generating milieu of gang delinqunecy, Journal of Social Issues, 14 (Summer):15-19. National trends in drug use and related factors among American high school students and young adults, 1975-1986 (1987): U.S. Department of Health and Human Services, ADAMHA. Needle R, McCubbin H, Wilson M, Reineck R, Lazar A, Mederer H (1986): Interpersonal influences in adolescent drug use: The role of older siblings, parents, and peers, The International Journal of the Addictions, 21,7:739-766 Newcomb M D, Maddhahian E, Skager R és Bentler P M (1987): Substance abuse and psychological risk factors among teenagers: Association with sex, age, ethnicity, and type of school, American Journal of Drug and Alcohol Abuse, 13:413-433 Nurco D N, Hanlon T E, Kinlock T W és Duszynski K R (1988): Differential criminal patterns of narcotic addicts over on addiction career, Criminology, 26:407-23. Nurco D N, Hanlon T E, Mitchell B B, Kinlock T W és Slaght E (1991): A classification of narotic addicts based on type, amount and severity of crime, The Journal of Drug Issues, 21,2:429-448. Oetting E R és Beauvais F (1987a): Common elements in youth drug abuse: Peer clusters and other psychosocial factors, in: Peele S (szerk.): Visions of addiction. Lexington Books, D.C.Heath and Co., Lexington, Massachusetts, Ch 7. Oetting E R és Beauvais F (1987b): Peer cluster theory, socialization characteristics, and adolescent drug use: A path analysis, Journal of Counseling Psychology, 34,2:205-213. Oetting E R, Swaim R C, Edwards R W és Beauvais F (1989): Indian and Anglo adolescent alcohol use and emotional distress: Path models, American Journal of Drug and Alcohol Abuse, 15,2:153-172.
Oross J (1991): Itthontalanul. A hajléktalanok Buda_rsi Rehabilitációs Otthonáról, Országos Alkohológiai Intézet, Bp. Osgood D W, Johnston L D, O'Malley PM és Bachman J G (1988): The generality of deviance in late adolescence and early adulthood, American Sociological Review, 53:81-93. Pataki F és mtsai (1986): Társadalmi beilleszkedési zavarok Magyarországon, Kossuth, Bp. Pearson G és Twohig J (1976): Ethnography through the looking-glass, in: Hall S és Jefferson T (szerk.): Resistance through rituals, Hutchinson, London, 119-125. Pedersen W (1991): Mental health, sensation seeking and drug use patterns: a longitudinal study, British Journal of Addiction, 86:195-204. Platt A M (1969): The child savers: The invention of delinquency, University of Chicago Press, Chicago. Hirschi T (1969): Causes of delinquency, University of California Press, Berkeley. Pombeni M L, Kirchler E és Palmonari A (1990): Identification with peers as a strategy to muddle through the troubles of the adolescent years, Journal of Adolescence, 13:351-369. Popper P (1986): Gyermek- és serdül_korú devianciák háttere és prognózisa, TBZ Bulletin 6., 105-148. Power R, Hartnoll R és Chalmers C (1992): The role of significant life events in discriminating help-seeking among illicit drug users, The International Journal of the Addictions, 27,9:10191034. Rácz J (1989a): A drogfogyasztás sémájának társadalmi konstrukciója Magyarországon, Alkohológia, 20,1:28-34, Másodközlés: In:Illyés S és Darvas Ĺ (szerk.): Beilleszkedési zavarok. Szöveggyüjtemény (Bárczi Géza Gyógypedagógiai Tanárképzô Föiskola), Tankönyvkiadó, Bp., 1991, I. kötet, 217-226.p. Rácz J (1988a): A drogfogyasztó magatartás, Medicina Kiadó, Bp. Rácz J (1990a): A magyarországi kábitószerezés koncepciói, Esély, 4:37-43. Rácz J (1990b): A '80-as évek ifjúsági szubkultúrái Magyarországon, Valóság, 33,11:69-82. Rácz J (1993): A serdül_- és fiatalkori alkohol- és drogfogyasztás és az iskolai prevenció kapcsolata, Addictologia Hungarica (megjelenés alatt). Rácz J (1988b): A személyiségjogok kérdése a drogfogyasztók terápiájában, In: A jog és a terápia összefüggései a kábitószerfogyasztók kezelésében (szerk.:Lévai M), Kriminológiai Közlemények 25., MTA Kriminológiai Társaság, Bp., 57-66.
Rácz J (1991): Deviance-construction in Stalinist societies: A critical analysis, Deviant Behavior, 12:311-323. Rácz J (1992a): Drogfogyasztás és kultúra, Kritika, 6:13-14. Rácz J (1992b): Drug use by the members of youth subcultures in Hungary, The International Journal of the Addictions, 27,3:289-300. Rácz J (1986): Fiatalok marginális helyzetü csoportjainak tanulmányozása, Társadalomtudományi Közlemények, 16,3:404-414., Másodközlés: In:Illyés S és Darvas Ĺ (szerk.): Beilleszkedési zavarok. Szöveggyüjtemény (Bárczi Géza Gyógypedagógiai Tanárképzô Föiskola), Tankönyvkiadó, Bp., 1991, I. kötet,217-226. Rácz J ([1989], megjelenés alatt): Ifjúkori problémaviselkedések és a "pszi-intézményegyüttes kapcsolata", Magyar Pszichológiai Szemle.
Rácz J (1989b): Ifjúsági szubkultúrák és fiatalkori "devianciák", 'Animula Könyvek', Magyar Pszichiátriai Társaság, Bp. Rácz J (1992c): Ifjúsági szubkultúrák és fiatalkori devianciák (Tanfolyami jegyzet), Bárczi Géza Gyógypedagógiai Tanárképzô Föiskola, Bp. Rácz J (1989c): Ifjúsági szubkultúrákkal kapcsolatos szociális és közösségi mentálhigéniés intervenciók, In: Gerevich J (szerk.): Közösségi mentálhigénie, Gondolat Könyvkiadó Bp., 154-160. Rácz J (1992d): Kortárscsoportok és politikai szocializáció, In: Csepeli Gy, Kéri L és Stumpf I (szerk.): Ĺllam és polgár. Változás és folytonosság a politikai szocializációban Magyarországon, MTA Politikai Tudományok Intézete, Magyarországi Politikai Képzési Központ Bp., 201-212.p. Rácz J (1987): Marginális ifjúsági szubkultúrák tagjainak drogfogyasztása, Alkohológia, 18,2:1-12. Rácz J (1985): Sajátos szubkultúrális miliôben jelentkezô drogfogyasztás példja: egy aluljárós csoportosulás narkózási szokásai, Alkohógia, 2:8-19. Rácz J és Forgács É (1988): Az iskola hatása marginális ifjúsági csoportokra, Pedagógiai Szemle, 10:919-929., másodközlés: in: Vastagh Z (szerk.): A nevelés szociális alapjai (f_iskolai jegyzet), Kaposvár-Pécs, 1992, 116-124. Rácz J, Fridli J és Frech Ĺ (1989): Kriminalizáció és medikalizáció a drogfogyasztás hazai megítélésében, Psychiatria Hungarica, 4:331-338. Rácz J, Göncz D és Kéthelyi J (1984): A Z. téri "csövesek". Egy szociológiai vizsgálat tapasztalataiból, Világosság, 25,11:674-682. Rácz J és Szabó G (1992): A drogozás útvesztôi, Kritika, 8:35-37.
Robertson J J, Koegel P és Ferguson L (1989): Alcohol use and abuse among homeless adolescents in Hollywood, Contemporary Drug Problems, 16: 415-453. Roone J F (1982): The influence of informal control sources upon adolescent alcohol use and problems, American Journal of Drug and Alcohol Abuse, 9,2:233-245. Schur E M (1979): Interpreting deviance, Harper and Row, New York. Segal B (1991): Adolescent initiation into drug-taking behavior: Comparisons over a 5-year interval, The International Journal of the Addictions, 26,3:267-279. Shaffer J W, Nurco D N , Ball J C, Kinlock T W, Duszynski K R és Langrod J (1987): The relationship of preaddiction characteristics to the types and amounts of crime commited by narotic addicts, The International Journal of the Addictions, 22,2:153-165. Shaw C R és McKay H D ([1942], 1969): Juvenile delinquency and urban areas, rev ed., University of Chicago Press, Chicago. Smart R G és Adlaf E M (1991): Substance use and problems among Toronto street youth, British Journal of Addiction, 86:999-1010. Smeja C M és Rojek D G (1986): Youthful drug use and drug subcultures, The International Journal of the Addictions, 21,9&10:1031-1050. Spinner G F és Leaf P J (1992): Homelessness and drug abuse in New Haven, Journal of Hospital and Community Psychiatry, 43,2:166-168. Sorenson A M és Brownfield D (1989): Patterns of adolescent drug use: Inferences from latent stucture analysis, Social Science Research, 18: 271-290. Spitzer R L et al. (1990): Structured Clinical Interviews for DSM-III-R. Patient Edition, Version 1.0, American Psychiatric Press, Washington, DC. Stein J A, Newcomb M D és Benter P M (1987) : An 8-year study of multiple influences on drug use and drug use consequences, Journal of Personality and Social Psychology, 53,6: 1094-1105. Stepehens R C, Levine S, Ross W (1976): Street addict values: a factor analytic study, Journal of Social Psychology, 99:273-281. Stephens R C (1982): The concept of 'self' in adolescent drug abuse tehories, Youth and Society, 14,2:213-234. Sutker P B, McCleary G E és Allain A N Jr (1986): Adolescent alcohol abuse, Advances in adolescent mental health, Volume 1, Part B, 195-253. Thio A (1978): Deviant behavior, Houghton Mifflin Co., Boston.
Thorley A (1981): Longitudinal studies on drug dependence, in: Edwards G és Busch C (szerk.): Drug problems in Britain, Academic Press, London. Thrasher F M (1927): The gang, University of Chicago Press, Chicago. Tortu S, Beardsley és Deren S (1992): AIDS risk among female sexual partners of injection drug users: Implications for prevention, College on Problems of Drug Dependence 54th Meeting, Keystone, Colorado, Abstracts p.61. Urberg K A (1991): Locus of peer influence: Social crowd and best friend, Journal of Youth and Adolescence, 21,4:439-450. Vingender I (1992): A kábítószer-fogyasztás jogi konzekvenciái. Az ügyészi szakaszban megrekedt és bírósági ítélettel végz_dött drogügyek társadalmi kérdéseinek összehasonlító elemzése, in: Gerevich J és Veér A (szerk.): A kábítószer kihívása, Gondolat, Bp., 87-110. Vingender I (1990): Kábítószerrel való visszaélés és káros szenvedélykeltés miatt elítéltek szociológiai jellemz_i, TBZ Drog-kutaatási Alirány, El_tanulmányok, Pilisszentkereszt, 71-81. Walton P (1973): The case of the Weatherman: Social reaction and radical commitment, in: Taylor I és Taylor L (szerk.): Politics and deviance, Penguin, Harmondsworth. White H R (1992): Early problem behavior and later drug problems, Journal of Research in Crime and Delinquency, 29,4:412-429. White H R, Johnson V és Horwitz A (1986): An application of theree deviance theroies to adolescent substance use, The International Journal of the Addictions, 20:853-861. White H R, Johnson V és Garrison C G (1985): The drug-crime nexus among adolescents and their peers, Deviant Behavior, 6:183-204. WHO (1992): International Classification of Diseases, X revision, WHO, Geneva. WHO (1977): International Classification of Diseases. Manual of the International Statistical Classification of Diseases, IX revision, WHO, Geneva. Whyte W F ([1943], 1969): Az utcasarki társadalom, In: Huszár T és Sükösd M (szerk.): Ifjúságszociológia, K_zgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 187-315. Winfree L T, Theis H E, Griffiths C L (1981): Drug use in a rulal America, Youth and Society, 12,4:465-489. Yablonski L (1962): The violent gang, Penguin, Harmondsworth. Young J (1971a): The drugtakers, Paladin, London.
Young J (1971b): The role of the police as amplifiers of deviance, negotiators of reality and translators of fantasy, in: Cohen S (szerk.): Images of deviance, Penguin, Harmondsworth, 2761. Zöld B (1992): Önkép és társas hálók: problémaviselkedés társas közegben, Pszichológia, 12,2:233-247.
Drogepidemiológiai vizsgálat kábítószer-bűncselekmények miatt elítéltek körében Összefoglaló A vizsgálatban a szerző az 1980-88 között kábítószer-bűncselekmény miatt bíróság elé került 512 személy adatait dolgozta fel. Erre az időszakra nézve a mintavétel 94%-os. A drogepidemiológiai vizsgálat célja az elítéltek drogfogyasztási típusainak jellemzése és ezek összevetése volt a bűnözéssel és a társas kapcsolatokkal. A vizsgálat tárgya az elítéltek bírósági aktája volt, melyeket tartalomelemzéssel dolgozott fel a szerző. Az adatok elemzése faktoranalízissel történt. Az eredmények szerint a drogfogyasztás és a bűnözés kapcsolata kismértékű, és csak néhány, a droghasználatot leíró faktorhoz társul. A vizsgálatban érintett személyek baráti kapcsolatai szerint a kriminalizáció többnyire, de nem kizárólagosan hátrányos helyzetű, utcai kortárs csoportokat érint. Ennek során sokszor kriminalizálódnak egyes - a drogfogyasztást is magukban foglaló - életkori és szubkulturális sajátosságok. Az elítéltek nem tekinthetők valamilyen drogos karrier "végállapotában" lévőknek: sem súlyos droghasználók, sem veszélyes kriminalitásuk, vagy a kettő ötvöződése révén. A kriminalizáció nem egy hosszú és eredménytelen egészségügyi karrier folytatása más eszközökkel. Kulcsszavak: epidemiológia - drogfogyasztás - kábítószer- bűncselekmény A droghasználattal foglalkozó szakirodalom egyik legtöbbet vizsgált kutatási témája a droghasználat és a bűnözés kapcsolata. A bűnözés-droghasználat kapcsolat jellege, oksági vagy nem oksági volta, az oksági kapcsolat iránya további kérdéseket vet fel. Ha a bűnözés kategóriájából elhagyjuk a drogterjesztéssel kapcsolatos tevékenységeket, akkor maga a droghasználat-bűnözés kapcsolat általános érvényessége is megkérdőjelezhetővé válik (pl. Nurco, Hanlon, Kinlock és Duszynszki, 1988, Anglin és Speckart 1988, Inciardi és Pottieger 1991). Az általános érvényű kapcsolat megkérdőjelezése ellenére igaz, hogy az Egyesült Államokban egy viszonylag kis létszámú fiatalkori populáció (a teljes populáció 5%-a) mutatja mind a
súlyos drogos viselkedésformákat, mind pedig a legveszélyesebb kriminalitást (Johnson és mtsai, 1991). A droghasználat és a bűnözés kapcsolatának kutatása lehetséges orvosi kezelésbe (pl. Nurco és mtsai, 1991) vagy börtönbe került droghasználók (pl. Hammersley és mtsai, 1989), illetve az általános populáció droghasználó körében (pl. Harrison és Gfroerer, 1992). A különböző mintavételek során más-más szelekciós hatásokkal kell számolnunk, melyek az eredméynek átutalását keretek közé szorítják. A droghasználat és a bűnözés kapcsolatának finomabb elemzését teszi lehetővé a típusalkotás, mely a különféle bűncselekmény-típusokat, továbbá az elítéltek szociodemográfiai jellemzőit veszi figyelembe (pl. Nurco és mtsai, 1991). Eben az esetben már találkozunk olyan elítélt típusokkal, ahol a drogfogyasztás mellett a bűnözés nem jelentkezik vagy csekély mértékű. Utóbbi kérdésfeltevéshez sorolható a társas kapcsolatok vizsgálata, mely a droghasználat és a bűnözés jelentkezésének körülményeivel foglalkozik. A vizsgálatok egyértelműen a kortárs kapcsolatok fontosságát hangsúlyozzák mindkét viselkedésforma közvetlen kialakulásában (pl. Osgood és mtsai, 1988, Elliott, Huizinga és Ageton, 1985). Az idézett szerzők a bűnözésdroghasználat közötti kauzális kapcsolat értelmezése helyett mindkét viselkedésformát ugyanazon általános deviancia-szindróma megnyilvánulásának tartják. A magyar szakirodalomban a droghasználat és a kriminalitás kapcsolatos Lévai (1992/b) tárgyalja részletesen. A szerző egy 1980-85 között, fiatalkorú bűnelkövetők körében végzett vizsgálata alapján megállapítja, hogy a 453 megkérdezett fiatalból 123 fő (27%) volt drogfogyasztó (ebbe a kategóriába beletartozik a 23 kipróbáló is). A drogfogyasztás tipikus helyszíne - miként a kipróbálásé is - a csoport, a "haveri-baráti kör" volt. A
szerző
következő
kutatásában
drogfogyasztó
betegeket
kezelő
egészségügyi
intézményekben 1980-89 között megfordult pácienseket, pontosabban azok kórrajzait vizsgálta. 476 kórrajzból 377-et talált a vizsgálat szempontjából használhatónak. Ebből 140 fő (37%) legalább egyszer követett el bűncselekményt, az összpopulációból pedig 44 fő (34%) droggal összefüggő bűncselekményt követett el (pl. okirathamisítás, gyógyszertári betörés
vagy bűncselekmény a drog hatása alatt). A szerző megállapítása szerint a droghasználat kialakulásában a kortárs csoportoknak volt döntő szerepük (Lévai, 1992/b). Jelen kutatás célja a kábítószer-bűncselekmények miatt elítéltek epidemiológiai vizsgálata volt. A kábítószer-bűncselekmények miatt elítéltek vizsgálata érintette a büntetőpolitika (elsősorban a hatályos BTK és a bíróságok ítélkezési gyakorlata) működésének feltárását is. A tárgyalt időszakban a BTK 282.§.: visszaélés kábítószerrel, és a BTK 283.§.: kóros szenvedélykeltés volt hatályban. Előbbi a kábítószerel, illetve az ún. veszélyes pszichotrop anyaggal körténő visszaélést (készítés, tartás, forgalomba hozás) bűntette (a jogalkalmazó a csak fogyasztással megvalósuló cselekedetet is büntetni rendelte). A BTK 283.§. a kábító hatású anyagokkal foglalkozik, melyek között szerepelnek a ragasztószerek is. A jogszabály megfogalmazása szerint ha nem is a ragasztószer-használatot, de a fiatalkorú ragasztózáshoz való segítését bünttőjogilag üldözni lehetett (így pl. egy ragasztózó társaság tagjai "körbe" büntethetőkké váltak). Jelen vizsgálat magában foglalta, hogy a droghasználó populáció mely tagjait és a drogos karrier milyen pontján érte el a kriminalizáció (jelesül a bírósági ítélkezés). Tehát egy speciális populáció jellemzőit vizsgálom, olyan személyeket, akik egy intézményes szelekción estek át: a rendőrségi vizsgálaton (ez azt jelenti, hogy a droghasználattal összefüggő viselkedésükből rendőrségi ügy lett), majd az ügyészségi vádemelésen, és végül bíróság elé kerültek. Ebben az értelemben a vizsgált személyek a drogos karrier egyik kriminalizált típusát jelentik (a másik típus az a droghasználó, akit nem kábítószer-bűncselekmény miatt ítéltek el, de drogot fogyaszt, utóbbi csoportról Lévai (1992/b) munkájának ismertetése kapcsán említést tettem). A kutatás érintette az elítéltek szociodemográfiai jellemzőit, kriminológiai tulajdonságait, társas kapcsolatait és a droghasználat, illetve a drogos karrier összetevőit. A kutatás tárgya az 1980-1988 között elítéltek bírósági aktája volt. Időközben a kutatásból több publikáció is megjelent, ezért egyes kérdések kapcsán ezekre hivatkozom (Lévai, 1992/a, b, Vingender, 1990, 1992).
Jelen kérdésfelvetésem a következő tényezők feltárására irányul: 1. ebben a kriminalizált droghasználó populációban megjelenik-e a speciális drogkriminaliztás (=drogterjesztés), 2. megjelenik-e a droghasználat összekapcsolódása más típusú kriminális cselekedetekkel, azaz nem kábítószer-bűncselekményekkel, 3. megjelenik-e a drogos karrier egy "idői metszete", amikor olyan súlyos a droghasználat, hogy a társadalmi intervenciónak csak ez a formája lehetséges, 4. milyen a pszichiátriai - elvonó - kezelések előfordulása ebben az utóbbi populációban (azaz amikor már a pszichiátriai kezelésektől nem várható tartós eredmény és a droghasználat a társadalmi együttélést veszélyezteti), 5. milyen társas kapcsolatrendszer alakul ki a droghasználattal összefüggésben: a droghasználat megjelenésekor és a drogos karier kialakulásakor (van-e ebben valami speciális, pl. egy drogos szubkultúra létezése). Módszer Aa vizsgálatban érintett személyek 1980 és 1988 között kábítószer-bűncselekményekkel kapcsolatban bíróság elé került személyek aktáit dolgoztuk fel, összesen 512 személy anyagát. Az adatfelvétel az adott időszakra nézve az összes ilyen ügyben elítélt 543 fő 94%-át érintette, így lényegében teljeskörűnek mondható. A vizsgálatban érintett személyek szociológiai jellemzőit Vingender István (1990, 1992) dolgozta fel, kriminológiai és kriminálmorfológiai jellemzőit pedig Lévai Miklós (1990, 1992/a, b). A vizsgálat lefolytatása A kábítószer-bűncselekmények miatt elítéltek bírósági aktáinak feldolgozása egy előre megszerkesztett szempontrendszer segítségével történt. A szempontrendszer 187 kérdésből áll, mely 324 változót eredményezett. Ennek első blokkja foglalkozott a szociodemográfiai
adatokkal, a második a droghasznál jellemzőivel (e két blokkot Bácskai Erika állította a harmadik a kriminálmorfológiai jellemzőkkel (a jelenlegi és az esetleges korábbi bűncselekmények vonatkozásában: összeállította Lévai Miklós), a negyedik a társas kapcsolatokkal, végül az ötödik az elmeszakértői vélemény megállapításaival (utóbbi két blokkot
én
állítottam
össze).
Az
elmeszakértői
véleményekkel
egy
következő
tanulmányomban foglalkozom. A feldolgozást végzők ennek a szempontrendszernek a segítségével gyüjtötték ki az adatokat. Az adatokat a bírósági akták különböző részei tartalmazták: nyomozati jegyzőkönyvek, szakértői vélemények, a tárgyalás(ok) jegyzőkönyve, az ítélet indokolása, stb. Az általam tárgyalt adatokat elsősorban a nyomozati jegyzőkönyv és az elmeszakértői vélemény tartalmazta. A vizsgálat2 lefolytatásával kapcsolatban is utalok Lévai (1992/a, b) munkájára. Az adatok egy- és kétszempontú feldolgozását a NEVI Drogprogram munkatársai végezték (Vingender István és Bartók János) SPSS programcsomaggal, a többszempontú elemzést pedig Vargha András (ELTE BTK Általános Pszichológiai Tanszék) készítette el a BMDP statisztikai programcsomag felhasználásával. Eredmények Az elítéltek közel 90%-a fogyasztó volt, mindössze 7,6%-ukat ítélték el terjesztésért (azonban az adatokból valószínűsíthető, hogy ők is fogyasztottak drogokat). A feldolgozás elején a 324 változóból kiválasztottuk azt a 88-at, amelyik a drogfogyasztás módjával, körülményeivel közvetlen kapcsolatban volt, majd ezeken faktoranalízist (főkomponensanalízis varimas forgatással) végeztünk. Figyelembe véve, hogy az 1-nél nagyobb sajátértékű faktorok között igen gyakran találhatók szakmailag jelentéktelen konstrukciók is (vö Kline és Barett, 1983), a forgataandó főkomponensek számát a Cattellféle Scree-próbával határoztuk meg (Cattell, 1966). Ez próba hét szignifikáns faktort jelzett
2
1
A kábítószer-bűncselekmények miatt elítéltek bírósági aktáinak feldolgozására a "Társadalmi Beilleszkedési Zavarok Komplex elemzése" című kutatás "Drogkutatási alirány" keretében került sor. A témavezető dr. Frech Ágnes, majd dr. Lévai Miklós volt, a munkacsoport tagjai pedig Bácskai Erika, dr. Gerevich József, Vingender István és jómagam voltunk.
így a forgatásra az első hét főkomponenset választottuk ki. Ezek az összvariancia 39,22%-át magyarázták. A jelen tanulmányban nem tárgyalt készempontos elemzések is felvetették azt a lehetőséget, hogy a vizsgálati személyek mintájára az első drogfogyasztás időpontja szerint erősen struktúrált. Ez a hatás sok egyéb tényezővel kapcsolódhat, ezért a hatások tisztább elválasztása érdekében megismételtük a faktoranalízist, most már az "első droghasználat időpontja" változó nélkül. Ismét a 7 faktoros struktúrát választottuk. Ezt a 7 faktor a variancia 39,01%-át magyarázta és struktúrája is nagyon hasonló az előző faktorelemzésben kapotthoz. A következőkben ezt a rotált faktorstruktúrát mutatom be. 1. sz. táblázat
faktor
a magyarázott variencia
a variencia kumulált aránya
carmines
az adatállományban a fakt . állományban
1
5.21
0.10
0.26
2
3.37
0.17
0.44
3
2.93
0.23
0.59
4
2.53
0.28
0.71
5
2.01
0.32
0.81
6
1.99
0.35
0.91
7
1.83
0.39
1.00
theta
0.82
2. sz. táblázat Rotált faktorsúlyok
Faktor1
Faktor2
Faktor3
Faktor4
Faktor5
Faktor6
Faktor7
K.RAGOLD
-0.84
0.00
0.00
0.00
0.00
0.00
0.00
DJM.HAMI
0.76
0.00
0.00
0.00
0.00
0.00
0.00
K.HYSZAJ
0.68
0.00
0.00
0.00
0.00
0.00
0.00
DJM.MAS
-0.61
0.00
0.00
0.00
0.00
0.00
0.00
KFH.REJT
-0.52
0.25
0.00
0.28
0.00
0.00
0.00
DJ.BARAT
0.00
0.71
0.00
0.00
0.00
0.00
0.00
DJM.KAMP
0.36
0.61
0.00
0.00
0.00
0.00
0.00
MPS.MINT
0.00
0.53
0.00
0.00
0.00
0.00
0.00
KOV2KONY 0.00
0.00
0.67
0.00
0.00
0.00
-0.26
KOV1KONY 0.00
0.00
0.64
0.26
0.00
0.00
0.00
MPH.SZOC
0.00
0.00
0.62
0.00
0.00
0.00
0.00
I.KONFLI
0.00
0.00
0.58
0.00
0.00
0.00
0.00
MPS.SZOC
0.00
0.00
0.54
-0.27
0.00
0.00
0.00
MPH.KIVA
0.00
0.00
0.00
0.67
0.00
0.00
0.00
MPS.KIVA
0.00
0.27
0.00
0.64
0.00
0.30
0.00
I.JO
0.00
0.00
0.00
0.50
0.00
0.00
0.00
Prolesz2
0.00
0.00
0.00
0.00
0.62
0.00
0.00
DJ.MAGA
0.00
0.00
0.00
0.00
0.57
0.00
0.00
Prolesz1
0.00
0.00
0.00
0.00
-0.53
-0.34
0.00
rkfgyak3
0.00
0.31
0.00
0.00
0.53
0.34
0.00
MPH.RABE
0.00
0.00
0.00
0.00
0.00
0.72
0.00
MPS.RABE
0.00
0.00
0.00
0.00
0.00
0.69
0.00
KOV2MIND 0.00
0.00
0.00
0.00
0.00
0.00
0.47
0.00
0.00
0.00
0.46
0.00
0.00
0.47
K.KEMDRO 0.00
0.00
-0.27
0.45
0.00
0.00
0.44
DJM.KESZ
MPS.MAS
0.00
-0.34
0.00
0.00
0.00
0.00
-0.42
K.GYALKO
0.00
0.00
0.00
0.00
0.00
0.00
0.40
MPH.PSZI
0.00
-0.29
0.40
0.00
0.00
0.00
0.00
I.KELL
0.00
0.00
0.00
0.00
0.00
0.48
0.00
KFH.OTTH
0.00
-049
0.00
0.00
0.00
0.00
0.00
DJM.VASM
-0.29
0.00
0.00
0.00
0.48
0.00
0.00
I.FESZUL
0.00
0.00
0.44
0.30
0.00
0.00
0.00
Rövidítések a 2. táblázathoz K.RAGOLD: a "lebukáskor" ragasztót és oldószert használt,
DJM.HAMI: a droghoz jutás módja hamisítás, K.GYSZAJ: a "lebukáskor" gyógyszert használt szájon át, DJM.MAS: a droghoz jutás módja más, KHF.REJT: a kábítószerfogyasztás helyszíne a rejtekhely, DJ.BARAT: a droghoz jutás módja a barát, KFH.BARK: a kábítószerfogyasztás helyszíne a baráti kör, DJM.KAMP: a droghoz jutás módja, hogy magyar állampolgártól kapta, MPS.MINT: miért próbálta először a saját bevallása szerint - mintakövetésből, KOV2KONY: általában a kábítószerfogyasztás következménye, hogy könnyebbé teszi az életet, KOV1KONY: az első drogfogyasztás következménye, hogy könnyebbé teszi az életet, MPH.SZOC: miért próbálta először a hivatalos iratok szerint - szociális okból, I.KONFLI: az elkövető ideológiája szerint a drogozás konfliktusoldó, MPS.SZOC: miért próbálta először saját bevallása szerint - szociális okból, MPH.KIVA: miért próbálta először saját bevallása szerint - kíváncsiságból,
MPS.KIVA: miért próbálta először saját bevallása szerint - kíváncsiságból, I.JO: az elkövető ideológiája szerint a drogozás egyszerűen csak jó, prolesz2: próbált leszokni, de nem sikerül, DJ.MAGA: droghoz jutás módja: maga szerezte, prolesz1: sikeresen próbált leszokni, rkfgyak3: rendszeres kábítószerfogyasztás gyakorisága: hetente 1-2x vagyritkábban, MPH.RABE: miért próbálta először a hivatalos iratok szerint- rábeszélték, MPS.RABE: miért próbálta először saját véleménye szerint - rábeszélték, KOV2MIND:
általában
a
kábítószerfogyasztás
következménye,
hogy
könnyebbé
feszültségmentessé teszi az életet, DJM.KESZ: droghoz jutás módja: maga szerezte, K.KEMDRO: a "lebukáskor" "keménydrogot" (esetünkben töbnyire mákteát) használt, MPS.MAS: miért próbálta először saját véleménye szerint egyéb ok miatt, K.GYALKO: a "lebukáskor" gyógyszer+alkohol kombinációt használt, MPH.PSZI: miért próbálta először a hivatalos iratok szerint - pszichológiai ok miatt, I.KELL: az elkövető ideológiája szerint a drogozás szükséges ("kell"), KFH.OTTH: a kábítószerfogyasztás helyszíne az otthon, DJM.VASM: a droghozjutás módja: vásárolta megyartól, I.FESZUL: az elkövető ideológiája szerint a drogozás feszültségoldó.
és
1. faktor: "gyógyszerhasználat": a gyógyszerhasználat és a recepthamisítás jellemző erre a faktorra (a ragasztóhasználat negatív értéket kap). A helyszínnél a rejtekhely negatív értékkel szerepel. 2. faktor: "társas droghasználat": ennél a faktornál nem az otthoni droghasználat jellemző, hanem a baráti kör a meghatározó: a baráttól kapott drog, a barátok közötti droghasználat, a mintakövetés és a drog kapása (tehát pl. nem vásárolta). 3.faktor: "lelki okok miatti gyógyszerezés": a gyógyszerhasználat jellemző, és ez az egyetlen alkalom, amikor nem társul hozá recepthamisítás! A droghasználat motivációi többrétűek: megkönnyebbülés előidézése, szociális és lelki okok, konfliktus-, és feszültségoldás. 4. faktor: "kíváncsi mákteázás": a kíváncsiság a legjellemzőbb erre a faktorra, és az, hogy a drog egyszerűen csak "jó". A drog típusára a maga készítette "keménydrog" (azaz esetünkben a máktea) a jellemző. 5. faktor: "visszaeső droghasználat": az érintettek próbáltak leszokni, de ez nem sikerült. A drogfogyasztás ugyanakkor viszonylag kisebb gyakoriságú. A droghoz saját maguk által jutottak az érintett személyek, de vásárlással is megszerezhették. 6. faktor: "befolyásolt droghasználat": a droghasználathoz vezető motívum a legjellemzőbb erre a faktorra: az érintetteket rábeszélték a droghasználatra (a hivatalos iratok és saját megfogalmazásuk szerint is). A droghasználat szubjektív szükségességében csak az jelenik meg, hogy az szükséges ("kell"). 7. faktor: "könnyebbség és feszültségoldás": a faktorba a magakészítette "keménydrogok", azaz elsősorban a máktea tartoznak, de ezzel együtt a gyógyszer+alkohol kombináció is jellemző (ebben tér el a 4. faktortól). A droghasználat motívumai között a könnyebbség elérése és a feszültségoldás szerepel. A továbbiakban ezeket a faktorokat használtuk fel elemzéseinkhez. Először is egyszempontos varianciaanalízissel megvizsgáltuk, hogy a faktorok szintje függ-e a nemtől. Ezután a kvantiatív jellemzőkre páronkénti korrelációkat számítottunk a faktorok, illetve a változók között. Végül a kvalitatív adatokkal egyszempontos variancia-analíziseket végeztünk a faktorokra, mint függő változókra (a kvalitatív független változó szerint definiált csoportok faktorátlagainak összehasonlítására). A továbbiakban a dolgozat témájával összhangban a társas kapcsolatok szerepének tárgyalására szorítkozom tanulmányomban.
A hét faktor és a nemek közötti összefüggés A variancia-analízisek szerint két faktorban alakul ki a nemek szerinti bontásban különbség. A varianciák szignifikáns eltérését a Levene-teszt szignifikáns értéke jelente, a Welch, illete a Brown-Forsythe teszt alapján. Az 1. faktorban a nők magasabb értéket értek el, mint a férfiak (F[1,430]=7,23; p=0,0080). Az 5. faktorban a férfiak értek el magasabb értéket (F[1,430]=9,59; p=0,0036). A korrelációkat szintén a nemek szerinti bontásban mutatom be. A korrelációs mátrixokat a 3. és a 4. táblázat tartalmazza; az elemszámok nagymértéjű különbözősége miatt (különösen a nőknél) a korrelációs együtthatóknak a szignifikanciához szükséges minimális nagysága más és más lehet! A faktorok szignifikáns korrelációi férfiak Az 1. faktorra a magasabb életkor (r=0,39; p<0,001) és a magasabb iskolai végzettség (r=0,37; p<0,001) jellemző korrelációk alapján. A 2. faktor esetében egy nagyjából hasonló erősségű, de fordított irányú kapcsolat figyelhető meg (az életkora r=-0,47, az iskolai végzettsége r=0,23, p<0,001). Más faktornál e két tényezővel nem alakult ki szignifikáns korreláció. 3.sz. táblázat. Korrelációs mátrix férfiaknak (leírást lásd a szövegben)
fak1
fak2
fak3
fak4
fak5
fak6
fak7
BARATVAN
-0,03
0.44***
-0.29**
-0.05
0.07
-0.09
-0.04
BARATKÖR
-0.10
0.25**
-0.10
0.10
0.20
-005
-0.02
BARTALGY
0.40***
-0.02
0.19*
0.16*
-0.24**
0.04
0.07
ELSOPKOR
0.30***
-0.35***
0.07
0.05
-0.14
-0.02
0.01
RKFGYAKO
-0.32***
0.46***
-0.28**
0.17*
0.22**
-013
-0.03
RKFHANY
0.14
0.33**
0.53***
0.16
0.14
-0.2*
-0.02
HANYBUNT
0.03
-0.24
0.32*
-020
0.20
0.11
0.19
SZABVESZ
-0.41
-0.51*
-0.25
0.45*
-0.03
-0.06
0.09
MASBUNCS
-0.08
0.12*
-0.18**
0.14**
-0.18**
0.07
0.01
HANYMASB
0.17
-0.14
0.02
-0.05
0.17
0.01
0.21*
HANYMASI
0.17
0.17
0.01
0.02
0.13
0-06
0.22
HANYKEZE
0.33***
-0.17*
0.27**
-0.05
0.12*
0.08
0.10
* p<0.05 ** p<0.01 ***p<0.001
Az 1. faktor a barátokkal kapcsolatban csak egy szignifikáns értéket adott: a korreláció a ritkább találkozásokra utal. Ugyanez a faktor az idősebb kori kipróbálást valószínűsíti, továbbá a gyakoribb, rendszeres használatot és a nagyobb számú kezelést. A 2. faktorral a barátokra vonatkozó kérdések több és magas (p<0.001) korrelációt adtak: sok barát, nagyob baráti kör jellemző. A barátokkal találkozás gyakorisága azonban nem jellemző. A droghasználat fiatalabb kor óta, de ritkábban történik, jellemző a gyakori, de alkalomszerű használat. A 3. faktor a barátok létszámát illetően negatív korrelációt mutatott, a találkozások gyakorisága pedig a ritkább találkozásokra utal. A droghasználat rendszeresebb és gyakoribbak a kezelések is. A 4. faktor esetében fellépő korrelációk a barátokkal való ritkább találkozásra utalnak és a ritkább droghasználatra. A barátokkal való gyakori találkozás jelent meg az 5. faktorban is, továbbá a ritkább droghasználat, de több kezeléssel; ugyanakkor a baráti kör jellemzői egy lazább csoportosulásra utalnak (ellentétben azzal, ahogy a 2. faktornál láttuk). A korábbi kábítószeres-bűncselekmény egyedül a 3. faktorral adottszignifikáns pozitív korrelációt. A szabadságvesztés büntetés a 4. faktorral adott pozitív korrelációt.
A nem drogos bűncselekmények a a3. és az 5. faktorral adtak pozitív korrelációt (a táblázatban ez negatív értékkel jelenik meg!), de a bűncselekmények száma csak a 7. faktorral. A 2. és a 4. faktornál pedig a bűncselekmény hiánya jelent meg a korrelációs kapcsolatban. A kezelések száma az 1., 3. és az 5. faktorral korrelált pozitívan, a 2. faktorral pedig negatívan.
Nők
4. sz. táblázat. Korrelációs mátrix nők*
fak1
fak2
fak3
fak4
fak5
fak6
fak7
BARATVAN
0.01
0.62***
-0.50**
-0.22
0.04
-0.26*
-0.06
BARATKÖR
-0.18
0.51***
-0.43
0.12
0.06
-043**
0.06
BARTALGY
0.01
-0.08
-0.09
0.01
-0.23
0.03
0.04
ELSOPKOR
0.28*
-0.58**
-0.13
-0.13
-0.17
-0.00
-0.27*
RKFGYAKO
-0.43*
0.48**
-0.24
0.32
0.34
-012
-0.05
RKFHANY
0.01
0.03
0.36
-0.13
0.20
-0.50
0.08*
HANYBUNT
-0.20
0.54
-0.13
0.13
0.14
0.13
-0.10
SZABVESZ
-0.35
0.88
-0.71
0.34
-0.21
-0.65
-0.33
MASBUNCS
-0.04
0.14
-0.06
0.18
-0.04
0.25*
0.09
HANYMASB
0.08
-0.03
-0.05
0.39
-0.47
-0.16
-0.37
HANYMASI
0.03
0.29
-0.40
-0.25
-0.67
-0.43
-0.18
HANYKEZE
0.24
0.02
0.37
-0.14
0.11
0.11
0.20
*p<0.05 ** p<0.01 ***p<0.001 Rövidítések a 3. és 4. táblázathoz
BARATVAN: vannak-e barátai (: magányos, 2: egy-két barát, 3: sok); BARATKÖR: baráti kör hány tagból áll; BARTALGY: milyen gyakran találkozott a barátaival (1: mindennap, 2: hetente 1-2x, 3: havonta1-2x, 4: ritkábban); ELSOPKOR: első fogyasztáskor hány éves volt; RKFGYAKO: rendszeres kábítószer-fogyasztás gyakorisága (1:naponta többször, 2: mindennap, 3: hetente 1-2x, 4: havonta 1-2x, 5: ritkábban); RKFHANY: rendszertelen kábítószer-fogyasztás hányszor ( 1: 3-nál kevesebbszer, 2: 3-10, 4: 20-nál több); HANYBUNT: korábban kábítószeres ügyben hányszor indult az elkövető ellen eljárás;
SZABVESZ: a korábbi szabadságvesztés időtartama; MASBŰNCS: korábban nem kábítószeres ügyben indult-ellene eljárás; HANYMASB: nem kábítószeres ügyben korábban hányszor indult ellene büntetőeljárás; HANYMASI: korábban nem kábítószeres ügyben hányszor ítélték el; HANYKEZE: hánszor kezelték drogfogyasztás miatt. 5. sz. táblázat A faktorok és egyes változók között kétszempontos variancia-analízisek. Csak a szignifikáns eltérések szerepelnek A barátok milyen társas alakzatokba szerveződnek:
fak1 férfi
nő
1. Egy szoros -026 0.24
fak4 férfi
nő
fak5 férfi
nő
-0.22 -0.30
0.45 -0.02
-0.15 0.13
0.49 0.30
-0.03 -0.47
0.33 0.73
0.15 0.11
0.02 -1.00
-0.07 0.00
-0.07 -0.14
-0.46 -0.90
nem p<0.0392 változó p<0.0183 interakció n.s.
nem n.s. vált. p<0.0035 intra. n.s.
nem p<0.0003 vált. p<0.0002 intera. n.s.
baráti társaságban 2.
Egy
laza
társaságban 3. Különbözőbe 4. Csak duális kapcsolatok
Vannak-e barátok között kábítószer-fogyasztók:
fak2
fak5
férfi
nő
férfi
nő
1. Van
0.35
0.35
0.07
-0.35
2. Nincs
-0.98
-0.17
-0.13
-1.15
nem n.s. változó p<0.002 interakció n.s.
nem változó interakció
n.s. p<0.0047 n.s.
A barátok közül szerepel-e valaki a társtettesek között:
fak2
fak4
fak5
férfi
nő
férfi
nő
férfi
nő
1. Igen
0.39
0.40
0.08
-0.10
0.14
-0.26
2. Nem
-0.17
-0.01
0.14
-0.63
-0.13
-0.91
nem n.s. változó p<0.0012 interakció n.s.
nem p<0.0100 változó n.s. interakció n.s.
nem p<0,0023 változó p<0.0170 intera. n.s.
Milyen hatású szert használt először:
fak1 férfi
fak2 nő
férfi
nő
1. Ragasztót, oldószert
-0.97
-0.93
0.24
0.41
2. Gyógyszert szájon át
0.75
0.67
-0.01
-0.40
3. Gyógyszert intravénásan
0.66
0.47
-0.05
0.31
4. Gyógyszert alkohollal
0.29
0.20
0.40
1.29
5. Kemény drogot
-0.06
0.49
-0.70
0.25
nem változó interakció
n.s. p<0.000 n.s.
nem változó interakció
p<0.0100 p<0.0001 p<0.0280
fak3
fak4
férfi
nő
1.Ragasztót, oldószert
-0.14
0.32
-0.18
-0.39
2. Gyógyszert szájon át
0.30
0.25
0.02
-0.18
3. Gyógyszert intravénásan
0.44
0.46
-0.29
-0.10
4. Gyógyszert alkohollal
0.08
0.87
0.26
-0.39
5. Kemény drogot
-0.46
-0.83
1.11
0.61
nem változó interakció
n.s. p<0.0000 n.s.
férfi
nem változó interakció
fak5
nő
n.s. p<0.0000 n.s.
fak7
férfi
nő
1.Ragasztót, oldószert
0.24
0.00
-0.19
0.15
2. Gyógyszert szájon át
0.17
-0.24
-0.12
-0.30
3. Gyógyszert intravénásan
-0.89
-1.00
-0.12
-0.15
4. Gyógyszert alkohollal
0.34
-0.49
1.93
1.98
5. Kemény drogot
-0.06
-0.41
0.87
0.35
nem változó interakció
p<0.410 p<0.0002 n.s.
férfi
nem változó interakció
nő
n.s. p<0.0000 n.s.
Korábban kábítószer-bűncselekmény miatt indult-e eljárás?
fak1
fak2
férfi
nő
1. Igen
0.98
0.28
-0.23
-0.51
2. Nem
-0.15
0.22
0.07
0.01
nem n.s. változó 0.00091 interakció n.s.
férfi
nő
nem n.s. változó 0.0205 interakció n.s.
fak5 férfi
nő
1. Igen
0.38
-0.45
2. Nem
0.37
-0.24
nem 0.0017 változó n.s. interakció n.s.
fak1
fak4
férfi
nő
férfi
nő
1. Igen
0.03
0.29
-0.17
-0.58
2. Nem
-0.14
0.21
0.13
0.06
nem 0.0428 változó n.s. interakció n.s.
nem n.s. változó 0.0162 interakció n.s.
fak5
fak6
férfi
nő
férfi
1. Igen
0.35
-0.17
-0.07
0.46
2. Nem
-0.02
-0.27
0.08
-0.11
nem változó interakció
0.023 n.s. n.s.
nő
nem n.s. változó n.s interakció 0.0358
A 2. faktorral a barátok létszámára vonatkozóan alakult ki erős korreláció, a találkozások számára vonatkozóan azonban nem. A 3. és a 6. faktor vonatkozásában negatív korrelációk jöttek létre: tehát a kevés barát, az izoláció a jellemző. A kipróbálás kor az 1. faktorral adott pozitív, a 2. és 7. faktorral negatív korrelációt. A droghasználat gyakoriságának korrelációja 2. faktorral a ritkább droghasználata utal, míg az 1. faktornál a gyakoribb droghasználatra. A több kezelés az 1. és a 3. faktorra jellemző.
A nem-drogos bűncselekmények a 6. faktorral adtak szignifikáns negatív korrelációt, ami a bűncselekmények előfordulására utal! Más esetekben nem kaptunk szignifikáns korrelációt. A faktorok függése a kvalitatív változóktól Férfiak és nőt esetében (5. táblázat): A feldolgozásnál használt kétszempontos variancia-analízis (egyik szempont a nem, a másik pedig a vizsgált kavalitatív változó) eredményeiből a nem és a vizsgált változó hatására egyaránt következtethetünk. Itt is érvényes az, amit korábban a variancia-analízisről leírtam: a szórásokat a Levene-teszttel hasonlítottuk össze. Ennek szignifikáns eltérése esetén a Welch, illetve a Brown tesztet alkalmaztuk. Az 1. faktorral kapcsolatban kialakuló szignifikáns különbségek (p<0,05): a barátok társas alakzatba szerveződése különséget hoz létre. A faktorra legjellemzőbb a se nem szoros, se nem laza, hanem "különböző" baráti kör. Itt a nemnek is volt szignifikáns hatása: a nőknél még a szoros baráti kör is jellemző. A változó és a nem szerinti bontás között interakció nem volt. Az elsőnek kipróbált szert illetően is szignifikáns eredményt kaptunk: legjellemzőbb a gyógyszer (szájon át vagy intravénásan), a legkevésbé jellemző pedig a ragasztó. Itt a nemnek nem volt hatása. Mindkét nemnél jellemző, hogy a korábbi kábítószeres bűncselekmények magasabb arányban kapcsolódnak össze ezzel a faktorral. A 2. faktorral kapcsolatban a barátok drogfogyasztásával összefüggésben alakult ki szignifikáns összefüggés. mind a nőknél, mind a férfiaknál jellemző a drogfogyasztó barát. A barátok közötti elkövetőkkel kapcsolatban is különbség jött létre: mindkét nemnél jellemző az elkövető a barátok között. Összefüggött az elsőnek használt szer a 2. faktorral kapcsolatban, mely többnyire férfiaknál a gyógyszer+alkohol kombináció, illetve ragasztó volt, nőknél ugyanez, de a két nem között
szignifikáns eltérés alakult ki: nőknél jellemzőbb volt a "kemény drog" (esetünkben a máktea), illetve az intravénás első droghasználat; férfiaknál ez nem volt jellemző. Ez a faktor jellemzően a korábbi kábítószer-bűncselekmények hiányával függött össze. A 3. faktorral kialakult kapcsolatok tekintetében szintén az elsőnek használt drog esetében jött létre különbség: a leggyakoribb a gyógyszer szájon át történő kipróbálása volt (nőknél még a ragasztó is, a nemek közötti különbség azonban nem szignifikáns). A 4. faktorral kialakuló kapcsolatok között a bennünket érdeklő kérfések tekintetében három különbség alakult ki. Az első a baráti kör szerveződésére vonatkozik: a laza szerveződés a jellemző mindkét nemre. Jellemző, hogy a barátok között a férfiaknál nincsenek elkövetők, szemben a nőkkel. Ugyanakkor a változó fő hatása, illetve nemmel való interakciója nem volt szignifikáns. Az elsőnek fogyasztott szer alapján jellemzőnek a "kemény" drogot (máktea) mondhatjuk mindkét nemnél. Ez a faktor a kroábbi, nem kábítószeres bűncselekmények hiányával mutatott összefüggést. Az 5. faktorral szintén a baráti kör szerveződése teremt kapcsolatot: férfiaknál a szoros kör a jellemző. Ez nőknél is így van, de nem a duális kapcsolatok jellemzők, hanem a különböző baráti társaságokba való tartozás (a nemek közötti különbség szignifikáns). Jellemzően a barátok között drogfogyasztók vannak. Férfiaknál ezenkívül elkövetők is vannak a barátok között, nőkre ez kevésbé igaz (az eltérés szignifikáns). Az elsőnek használt drogra a gyógyszer+alkohol kombináció a jellemző (és másodikként a ragasztó). A 6. faktornál nem alakult ki szignifikáns eltérés. A 7. faktornál az elsőnek használt drog tekintetében alakult ki szignifikánsan jellemző mintázat: mindkét nemnél a gyógyszer+alkohol kombináció a jellemző. A korábbi kábítószeres, illetve nem-kábítószeres bűncselekmények vonatkozásában a nemek között több helyütt alakult ki szignifikáns kapcsolat. Ezeket az adatokat szintén az 5. táblázat tartalmazza! A változók egymás közötti korrelációi férfiak
A rendszeres drogfogyasztás és a barátok száma között negatív irányú kapcsolat volt3 (=0,26, n=154, p<0,001): a gyakoribb droghasználat kevesebb baráttal járt együtt. Ugyanennek egy másik összetevője: a rendszeres droghasználat és a barátokkal való találkozás közötti kapcsolat: minél gyakrabban használ drogot, annál ritkábban találkozik a barátaival (r=0,27, n=102, p<0,01). A fiatalabbkori drog-kipróbálás a barátokkal való sűrűbb találkozásokkal (r=0,30, n=174, p<0,01) és nagyobb létszámú, lazább baráti körrel járt együtt (r=0,22, n=267, p<0,001). Nők Nem alakultak ki az érintett jellemzőkben szignifikáns korrelációk. Diszkusszió A vizsgálatban 1980-88 között kábítószer-bűncselekmény miatt bíróság elé került 512 személy adatait dolgoztuk fel, a bírósági akták elemzésével. Az időszakra nézve a mintavétel 94%-os. A bemutatott kutatással kapcsolatban megjelent publikációkra ezúton is hivatkozom (Lévai, 1990, 1992/a, b; Vingender, 1990). Az adatoknak az ismertetett módon történő kigyüjtése és feldolgozása természetesen számos problémát rejt magában; pl. a hivatalos iratok esetleg egymástól is eltérő képet festhetnek a drogosról - és akkor még nincs arról szó, hogy ez a kép érvényes-e. Más lehet pl. a drogos saját motivációja a droghasználatával kapcsolatban, amit ő maga fogalmaz meg (de ezt is a hivatalos iratok tartalmazzák), mint a "hivatalos" ok-tulajdonítás, amit a szakértő fogalmaz meg. A szempontrendszer különbséget tett a droghasználat szubjektív motivációi kapcsán olyan tényezők között, mint a motiváció, a droghasználat kipróbálásának oka, ideológiája, következménye, stb. Mint a feldolgozásból is látszik, ezek a tényezők egészleges természetűek, inkább csak egy többszörös attribúciót tükröznek: az elítélt, a hivatalos iratot fogalmazó és végül a kódoló attribócióját. Ezek azonban valamint tükröznek: vagy az egyént vagy a környezetet teszik felelősség (tehát amikor az ok az egyében található, legyen az akár lelki, akár szociális ok 3
Itt, és a következő alkalommal a korrelációk iránya a megadott számnál nem irányadó, mert a droghasználat és a barátok száma, illetve a találkozások gyakorisága nem egy irányban nő vagy
vagy ettől eltérően, valamilyen környezeti tényezőt valószínűsítenek: a barátok, a kortársak hatását). Ezért ilyen esetben csak a több változó együttes előfordulásával kapott eredmények értelmezhetők. Most rátérek a problémafelvetésben megfogalmazott kérdések megválaszolására a faktoranalízis eredményeinek felhasználásával. 1. Az elítéltek között a terjesztők, illetve a fogyasztók+terjesztők alacsony előfordulása a speciális drogkriminalitás (=terjesztés) hiányára hívja fel a figyelmet. A korábbi kábítószeres bűncselekmények a 3. faktorral mutattak szignifikáns korrelációt, míg a variancia-analízisek szerint több ilyen bűncselekmény elkövetése az 1. faktorhoz társul (itt jelent meg a recepthamisítás is!). 2. Nem-kábítószeres bűncselekmények: a drog megszerzése érdekében sok elítélt követett el bűncselekményt a jelenlegi eljáráshoz tartozó módon (a nem kábítószer-bűncselekményt is elkövető 300 személy 53%-a; ez az összes elítélt 41%-a). Ez arra utal, hogy a droghasználat már összekapcsolódik a kriminalitással. Ha ehhez hozzávesszük Lévai (1992/b) kezelt drogosokra vonatkozó adatát, hogy körükben a droghasználattal összefüggő bűncselekményt (kábítószer-bűncselekmény és drogszerző bűncselekményt) elkövetők aránya 11,7%, a megállapítás még inkább igaznak bizonyul: a droghasználóknak van egy bizonyos köre, amely bűncselekményeket követ el a drog megszerzése, illetve droghoz jutás érdekében. Ez a kör hasonló a nyugati irodalomban szereplőhöz, annál azonban arányát -és persze számát - tekintve kisebb. Egy másik eltérés, hogy a nem kábítószer kriminalitás (legyen az akár drogszerző, akár más) nem társult jellegzetes droghasználói típussal: bár több faktorban megjelent, azonban kis korrelációkról van szó és a variancia-analízisek eredméyei sem támasztják alá a faktorok szoros kapcsolatát a nem-kábítószeres bűnözéssel. 3. Idői jellemzők: a rendszeres droghasználat előfordulása kb. az elkövetők 50%-ánál volt tapasztalható, ami heti 2-7 alkalmat jelenett. Az elkövetési idő lényegében 2 év alatt volt (az ítélet szerint), tehát a droghasználat időtartama nagyon rövid, sokéves, évtizedes drogos karrierek nem alakultak ki. A kriminalizálás hamar bekövetkezik. csökken!
Ennek fényében különösen feltűnő az előbbi, a drog megszerzésével kapcsolatos kriminalitásra utaló adat. Eszerint tehát már néhány éves droghasználat ilyen nagy arányban (közel 40%-ban) kriminalitáshoz vezet. Az elítéltek nem tekinthetők valamilyen drogos karrier "végállapotában" lévőknek: sem súlyos droghasználatuk, sem veszélyes kriminalitásuk, vagy a kettő ötvöződése révén. 4. Pszichiátriai kezelések. csak az elkövetők 26%-át érintették. Ezek a kezelések az absztinencia kialakulása szempontjából lényegében eredménytelennek mondhatók (de a vizsgálat arra nem alkalmas, hogy megállapítsa, hogy ezek a kezelések miért nem voltak hatékonyak, illetve mely kezelések lettek volna hatékonyak). A kezelések alacsony aránya, valamint az "elkövetési idő" rövidsége arra utal, hogy kriminalizáció nem egy hosszú és eredménytelen egészségügyi karrier folytatása más eszközökkel. Ez különösen akkor tűnik igaznak, ha arra gondolunk, hogy a gyakorlatban mit jelent egy ilyen kezelés: többnyire néhány napos kórházi tartózkodás. 5. Társas kapcsolatok: a fiatalkori (17-18 év alatti) ragasztószer-használat, illetve korai kipróbálás kortárscsoporthoz kötött jelenség: szinte kizárólag ilyen kontextusban fordul elő. A droghasználatot elősegítő hatásokat azonban közvetíthetik a kortársak személyes (érzelmi) kapcsolatok útján (2 faktor), de a kíváncsiság vagy a társas befolyás révén is (4., 6 faktor). Végül a kortárs, illetve baráti kapcsolatok alakulásáról egy figyelemre méltó összefüggés. a droghasználat kifejezettebbé válásával a baráti kapcsolatok gyérülnek. A droghasználat ilyen kortárs beágyazottsága nem meglepő, a hazai kutatások közül összhangban áll az utcai szbkultúrák tagjaival szerzett tapasztalatokkal (Rácz, 1987, 1992; elekes, 1991), és a bűnelkövető fiatalok között, valamint drogproblémák miatt egészségügyi intézményben kezelt páciensekkel végzett vizsgálatok adataival (Lévai, 1992/b). Összegzésképpen a vizsgálatban érintett személyek baráti kapcsolatairól egy olyan kép vázolható fel, mely szerint a kriminalizáció többnyire, de nem kizárólagosan, hátrányos helyzetű utcai kortárs csoportokat érint. A büntetőeljárás során sokszor kriminalizálódnak egyes - a drogfogyasztást is magukban foglaló - életkori és szubkultúrális sajátosságok, mint a kíváncsiság (4. faktor) vagy a kortárs befolyás (6. faktor). Ez azt jelenti, hogy ezek a tényezők a kábítószeres bűncselekménnyel látszólag oksági kapcsolatba kerülnek és így mintegy üldözendővé válnak.
Drogos karrier és társas kapcsolatok az 1990-es évek végén Összegzés 1, Az utcai droghasználó szubkultúrák helyzete A dolgozatban bemutatott empirikus vizsgálatok egyfajta mellékterméke, hogy sok információm győlt össze a budapesti, utcai, drogfogyasztó ifjúsági szubkulturákról. Ezzel kapcsolatban természetesen más források is rendelkezésemre álltak (pl. az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet Pszichoterápiás Ambulanciáján végzett drogrendelés tapasztalatai). Most csak a legutóbbi néhány esztendő változásait foglalom össze. Ezeket azért tartom fontosnak, mert véleményem szerint a hazai drog-szcénában alapvető átalakulások zajlanak. Most jön létre az a helyzet, ami a nyugat-európai és észak-amerikai országokban a korábbiakban kialakult. A következőkben leírtakkal kapcsolatban, sajnos, empirikus összehasonlításokkal nem rendelkezem, így csak a saját tapasztalataimra hivatkozhatom. 1. A használt drogok: a 80-as évek elején a Parkant és a Gracidint felváltották az intravénásan is használt kodein-származékok, ill. kodeinnyugtató kombinációk. A ragasztószerek elterjedtsége azonban változatlan maradt. A 8o-as évek közepén - a jelenség fokozódó kriminalizálására is adott válaszként - a "máktea" (ópiáttartalmú házi készítmény) terjedt el, legalábbis a budapesti droghasználó szubkulturában. Az utóbbi évek változása a heroin, az amfetamin-származékok ("speed") és a trópusi kenderfélékből (azaz magasabb hatóanyagtartalommal rendelkező) marihuána megjelenése és viszonylag szélesebb körő elterjedése volt. A szerves oldószerek tekintetében főleg egyes sprék hajtógázai használatosak. A változások a drogokkal próbálkozóknál is megjelennek: a gyógyszerrel történő próbálkozásokat felváltják a marihuána, az LSD és az amfetamin-származékok, a szerves oldószerek pedig változatlanul megmaradnak. A drogoknak e csoportja hasonló ahhoz, amit SEGAL (1991) "kipróbáló" drognak nevez (az LSD kivételével), melyek közös tulajdonsága az olcsóság és az euforizáló hatás ("olcsó csúcsélmény", "olcsó high", ahogy a szerző nevezi). 2. A pénz megjelenése: az amfetamin-származékok, a heroin és a marihuána viszonylatában megjelent a pénz. Ez azt jelenti, hogy eddig a droghasználó szubkulturaa tagjai között cserekereskedelem volt, ami lényegében pénz nélkül zajlott; ha valaki pénzért jutott hozzá a szerekhez, az egyfajta "körön kívüliséget" jelentett. A pénz megjelenéséről a szakirodalom alapján tudjuk, hogy destruálja a társas kapcsolatokat, üzleti viszonyokat alakít ki, üzleti stratégiával és profitszerzéssel, ennek megfelelően pedig megjelenik a drogkereskedő ("dealer") szerep. A drog- üzlet tartalmazza az erőszakot és a drogok terjesztését, ami a droghasználók elsőrendő krimenes
tevékenysége (pl. HARRISON és GFROERER, 1992; NURCO és mtsai, 1991). 3. A kereskedők, ill. a terjesztők megjelenése: a korábbi cserekereskedelmen alapuló viszonyok rögzített szerepeken és munkamegosztáson alapuló kapcsolatokká alakulnak át. A terjesztő erőteljesebb függésbe kerülhet a terjesztő-hálózattól, mint a drogtól (FATELA, 1992). A terjesztők megjelenése (elsősorban a használóterjesztőről, "user-dealer", van szó) speciális mentálhigiénés problémákat vet fel (kezelés, rehabilitáció). 4. Megnőtt a drogpiac, azaz az utcai árusítás megjelenésének a valószínősége: a nyugat-európai nagyvárosok tapasztalata arra utal, hogy ez minőségi fordulatot jelent a droghasználat strukturájában. 5. A rock-zenéhez, ill. az "underground-hoz" kötődő szubkulturák intézményrendszere (szubkulturális intézményesülés, szubinstitualizáció) kialakultabb, mint a 80-as évek közepén-végén volt. Ez az intézményrendszer (elsősorban klubok, szórakozóhelyek) kevésbé stigmatizált, mint korábban. E szcéna némely utcai csoportosulást "felszívott". Ugyanakor szélesebb körben jelentek meg hajléktalan vagy munkanélküli fiatalokból álló utcai csoportosulások is. Itt a kockázati tényezők halmozódnak. Ezek a fiatalok a kriminalitás felé sodródnak, és a korábbi vizsgálatok (pl. LÉVAI, 1992a,b) is utalnak a kriminalitás és a droghasználat - ugyan még kis mértékő -összekapcsolódására. Ezek a tényezők várhatóan befolyásolják az utcai szubkulturák tagjainak életét, társas kapcsolatait, valamint a drogos karrier kialakulását.
2. A drogfogyasztás és a drogos karrier kialakulása a társas kapcsolatok tükrében
A dolgozatban bemutatott empirikus kutatások közül az első utcai, ifjúsági szubkulturák körében vizsgálta a fokozott alkoholfogyasztás és az experimentális droghasználat kialakulását. A második a drogos karriert vizsgálta pszichiátriai szempontból drogdependens személyeknél. Mindkét kutatás az érintettek alacsony száma miatt inkább csak elővizsgálatnak ("pilot study") tekinthető, azonban a vizsgált és az összehasonlításra használt csoportok jellemzői meglehetősen homogének voltak. Ez az eredmények interpretálhatóságát - az adott körben - javítja. A vizsgálatokban (a célcsoport és az összehasonlításként tekintett csoport vonatkozásában) azonos nemő, azonos korú és hasonló szociokulturális jellemzőjő személyek szerepeltek. A harmadik vizsgálat (ez as előző összehasonlító vizsgálat miaatt négyes számmal szerepel) a drogos karrier szempontjából speciális csoporttal foglalkozott: a kábítószer-bőncselekmények miatt elítéltekkel (ill. bőntetőeljárásban szereplő személyekkel).
A vizsgálatok célja a drogozás és a drogos karrier társas kontextusának feltárása volt. Ezt kiegészítette a kábítószerbőncselekmények miatt elítéltek drogepidemiológiai jellemzőinek összekapcsolása a társadalom kriminalizációs folyamataival. A következőkben tapasztalataimat néhány pontban foglalom össze (a részleteket illetően utalok a megfelelő vizsgálatokra). 1. A fiatalkori droghasználat társas beágyazottsága A fiatalkori (értem ez alatt a serdülőkortól a fiatal felnőttkorig terjedő szakaszt) drogfogyasztásban a társak szerepe meghatározó. Ez még akkor is így van, ha a hatás iránya, a kauzalitás kérdése nem egyértelmő: a barátok alkohol- és különösen droghasználata befolyásolja-e a célszemélyeket, vagy utóbbiak választanak-e maguknak drogozó barátokat. Az első vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy a fokozott alkoholés az experimentális droghasználat megjelenésében nem általában a barátok vagy a szubkultura, hanem ennél kisebb kortárs egységek játszanak szerepet. A kortárs csoportok (legyenek azok iskolaiak vagy utcaiak) a fiatalok percepciója szerint kisebb, egymástól elkülönülő társas alakzatokra bomlanak, pontosabban a fiatalok kortárs - és kortárs csoport kapcsolataikat ilyen "egységek" alapján percipiálják. Ez hasonló OETTING és BEAUVAIS (1987a,b) kortárs csoport egység ("peer cluster") felfogásához, és annak a drogozás kialakulásában betöltött szerepéhez. A drogfogyasztás kialakulásában egy iskolán belül is többféle kortárs csoport formációt figyelt meg URBERG (1992), melyek a drogozással kapcsolatban közös belső normarendszert alakítanak ki. Az adatok alapján összefüggés feltételezhető e társas alakzatok felbomlása, ill. a szubkulturális identifikáció gyengülése, továbbá a barátok szerepének csökkenése (utóbbit tükrözik a network-adatok) és a fokozódó alkohol- és droghasználat között. A kapcsolat irányára vonatkozóan azonban nem tehetek érvényes megállapítást. Az alkohol- és a droghasználat növekedése más devianciák szempontjából is veszélyeztetett csoportnál jelent meg. A marginális fiatalok jobban bezártak társas alakzataikba, a network adatok és társas tevékenységeik alapján is. A barátok aránya, a velük való találkozás, a társas alakzatba "zártság" feltehetően szocializációs\kapcsolati zavart tükröz, de egyfajta kompenzációt is nyújt más kapcsolatok hiányáért. Ebből a szempontból az erősebb kapcsolatok, a társakkal, ill. a csoporttal kialakuló erős identifikáció jobb prognózist jelent a serdülőkori fejlődés számára, még "utcai" csoportok esetében is (POMBENI, KIRCHLER és PALMONARI, 1990). Az alkohol- és drogdependensek már egy későbbi szakaszt mutatnak, életkoruk is magasabb. A drogdependensek életében is fontosabb szerep jut a baráti-kortárs kapcsolatoknak, mint a másik csoportnál. A drogdependencia súlyosbodása eltérően befolyásolja a szociális kapcsolatokat, azaz a vizsgált társas hálók jellemzőit. A két csoportot a drogos barátok jelentősen elkülönítik egymástól; ezenkívül a
kortárs\családi kapcsolatok aránya döntő. A barátok elősegítik a drogozást, de egy segítő, kompenzációs szerepük is van. A kábítószer-bőncselekménuyek miatt elítélteknél is megjelenik a kortársak-barátok fontossága, elsősorban a fiatal, 18 év alatti személyeknél. Elsősorban a 2. faktor ("társas drogozás") vonatkozásában egyértelmő a drogozás és a baráti kör összekapcsolódása, de ez a tényező megjelenik a 4. ("szubkulturális kiváncsiság") és a 6. ("befolyásolt drogozás") faktorban is. A drogozás kifejezettebbé válásával azonban a baráti kapcsolatok fontossága (a baráti kör nagysága, a találkozások sőrősége) csökken. Ez más körben szerzett tapasztalataimmal is egyezik (RÁCZ, 1987): utcai csoportosulásoknál a rendszeres drogos "kihullik" előző kapcsolataiból. 2. Szociális kontroll és szubkultura\differenciális asszociáció
elméletek
Az első két vizsgálat társas kapcsolatokra és társas hálókra vonatkozó adatai egyik elmélet kizárólagos hatását sem támasztják alá. Ez az irodalmi adatok fényében sem meglepő. A társas kapcsolatok kifejeznek egy szocializációs\kapcsolati zavart (szociális kontroll elméáletek), de ugyanakkor egy kompenzációs, segítő, a veszélyeztető tényezőket bizonyos mértékig pufferoló, szupportív hatást is. Például az iskolai-munkahelyi beilleszkedésben rosszabb értéket mutató drogdependenseknél fontosabbak lesznek a barátok (pontosabban csak az együttjárásos, és nem az idői\oksági kaapcsolatot valószinősíthetjük), de a drogozás is a barátok körében zajlik. Vagy, a barátok drogoznak, de bajban számítani lehet rájuk. Ugyanakkor a szubkultura elméletek romantikus képe sem igazolódott a szoros, meleg "utcai" kapcsolatokról: a marginális személyek társas alakzatai felbomlanak, társas hálójukból a barátok eltőnnek, a kapcsolatok nem időtállóak. Az egyirányú, célszemély --® barátok, barátok --® célszemély (azaz a kortárs hatás és szocializáió, ill. a szelektív asszociáció) viszonyulásokat is cáfolják az adatok. Például ilyenek a marginális személyek közvetlen válaszai ezekre a kérdésekre vagy hasonlóképpen értelmezhető a társas hálókban megjelenő differenciált észlelés (a közeliségre vagy a státuszra vonatkozóan). Feltehető, hogy inkább reciprok hatásokról van szó, a kizárólagos, egyirányú viszonyok helyett (ELLIOTT, HUIZINGA és AGETON, 1985; GIORDANO, CERNKOVICH és PUGH, 1986; FARRELL, DANISH és HOWARD, 1992; BAILEY és HUBBARD, 1991) 3. Az alkohol- és a droghasználat viszonya A "lépcső-" vagy "fejlődési-modell" szerint a különböző szerek használata egy meghatározott szekvenciát követ, a kockázati tényezők megközelítése szerint pedig ezek egyfajta összege aklakítja ki a súlyosabb drogozást (vagy más devianciát). Az első modell nem tőnt érvényesnek a marginális csoport esetén; az alkoholhasználat csak a T3 időpontban emelkedett meg, de a drogot kipróbálók száma már a T2 időpontban is. De mindkét csoportnál a drog
kipróbálás követte az alkoholhasználatot; és nem is egyszerő alkoholkipróbálásról van szó, hanem viszonylag gyakori alkoholizálásról. A következő vizsgálat drogdependens csoportjában a két szer használata összekapcsolódott; a korábbi adatokat figyelembe véve a drogdependensek "kemény ivók" (heavy drinker) voltak és ebben nem különböztek az alkoholdependensektől (!). A vizsgálat időpontjában fokozódó droghasználatuk mintegy kiszorította az alkoholhasználatot. Feltehető bizonyos megfelelés az alkoholos és a drogos intoxikációk között is. A drogdependensek életútja, a drogos karrier gyorsabb lefutást mutat, egy "összenyomottság" jellemzi az alkoholdependensekhez viszonyítva. Korábbi vizsgálatom is arra utalt, hogy a drog és az alkoholproblémák együttesen jelentkeznek (RÁCZ, 1987). A drogdependenseknél a drog "hozzáadódása" az alkoholhoz a netwok-tagok vonatkozásában is megjelenik; network-tagjaik alkoholfogyasztása nem kisebb az alkoholdependenseknél, csak ők még drogot is használnak. Mindkét vizsgálati csoport majdnem minden tagja dohányzott. A kábítószer-bőncselekmények miatt elítéltek 21%-ának voltak aalkoholproblémái (hogy milyenek, arról nincs információm) és 31%-ukról tudjuk, hogy dohányoznak. 4. A problémaviselkedések kérdése A problémaviselkedések halmozódást mutatnak: a marginálisoknál a szakmunkástanulókhoz képest gyakoribbak a deviáns, ill. a szubkulturális magatartásformák, T2, T3 időpontban pedig a drog-kipróbálás és az alkoholfogyasztás is. A drogdependensek alkoholproblémáit említettem, de az öngyilkossági kísérletek is gyakoribbak náluk, és fiatalabb korban jelentkeznek. A beilleszkedési problémák az élet minden területén megjelennek; az alkoholdependensekkel összehasonlítva azonban csak az iskola-munkahely tekintetében kifejezettebbek. (Ugyanakkor a pszichés hatások függetlenül alakulnak a drogozás következményeképpen előálló állapottól.) A kábítószer-bőncselekmények miatt elítélteknél más bőncselekmények is előfordulnak, olyanok is, amelyek a droggal nem hozhatók kapcsolatba. A problémaviselkedések drogozással összefüggő formái a fiatalkorban fordulnak elő; gyakoriságuk az elítélt populációnál az életkorral csökken. 5. A drogfogyasztó magatartás koncepciója A drogfogyasztó magatartás (RÁCZ, 1988a) koncepciója használható fogalomnak tőnt a drogproblémák tanulmányozása során. A deviancia elméletekből átvett makrotársadalmi devianciadefiniálás szerepének fontosságát aláhúzzák az utóbbi néhány év fejleményei. Módosulóban van a tömegkommunikáció drogfogyasztó imázsa, a BTK elismerte bizonyos körben a drogfogyasztás betegség-
jellegét, a pszichiáterek egyes csoportjai kezdik elfogadni a "kontrollált dependencia" (a szubsztitúciós kezelés) lehetőségét. A mikrotársadalmi jelentéskonstrukció oldaláról is változások tapasztalhatók: a drogozáshoz kapcsolódó szimbolikus lázadás szerepe háttérbe szorult, felértékelődőben a rekreációs - ideológiamentes próbálkozás-kísérletezgetés. Az utcai szubkulturák kapcsán említettem a legfontosabb változásokat; ez a jelentés szempontjából ez a drogozás fogalmának kibővülését jelenti a "terjesztés" és a "kereskedés" felé, ugyanezeknek a szereplőknek a megjelenésével. A drogozás, vagy legalábbis a róla szóló diskurzus a fiatalok mindennapi életének része lett. Ez például a prevenciós programok szintjén azt jelenti, hogy nem drogok elleni küzdelem folyik, hanem a drogokkal való együttélést tanítják meg, úgy, hogy a fiatal nemet tudjon mondani a használatra (de ez feltételezi, hogy a fiatal környezetében ott van a drog!) A fogalom kapcsolata a problémaviselkedés koncepcióval segíthet elhelyezni a jelenséget a serdülőkori, ill. fiatal felnőttkori fejlődésben, annak egy alternatíváját képezve (DONOVAN és JESSOR, 1985; JESSOR, 1987). Szociálpszichiátriai és szociálpszichológiai szempontból - és nem utolsó sorban figyelembevéve a mindennapi szóhasználatot - indokoltnak látszik az alkoholhasználattal és a (különösen az illegitim) droghasználattal összefüggő jelenségek megkülönböztetése. Ez még akkor is így van, ha mindkettő hátterében ugyanaz a dependencia (vagy dependenciaszindróma) húzódik meg (abban a viselkedéses értelemben, ahogy a DSMIII-R és az ICD-X. használja a kifejezést). 6. A drogos karrier koncepciója Ez a fogalom a rendszeresebbé váló droghasználattal kezdődő folyamatot fedi. Vizsgálataim közül az egyik esetben ennek megállapításához a drogdependencia pszichiátriai kritériumát használtam fel, és ezután igyekeztem ezt az állapotot jellemezni alkoholdependens személyekkel összehasonlítva. A két karrier-tipus között különbséget találtam: a drogos karrier egyfajta "felgyorsulást", "komprimáltságot" mutatott: korábbi kezelésbevétel, az életkorhoz viszonyítva gyakoribb kezelések, korábbi és gyakoribb öngyilkossági kísérletek, az alkoholfogyasztás súlyosabbá válása (annyira, mint az alkoholdependenseknél), gyorsabb szociokulturális hanyatlás, végül a családi network-komponensek leépülése. Az elítélteknél a fenti, "pszichiatrializált" karrrierrel szemben egy kriminalizált karrierrel találkozunk: a droghasználathoz kapcsolódó (beleértve magát a bőntetőjogilag bőncselekménynek számító droghasználatot is) vagy attól független bőncselekményekkel. A hét faktor által jellemezhető droghasználó típusok különféle tényezők együttjárására utalnak: a kortárs-szubkulturális, a rejtőzködő vagy az öngyógyító karrierekre. Utóbbiaknál a lelki problémák és a kezelések eredménytelensége vezethetnek végül a kriminalizációhoz.
Megállapítható, hogy a kriminalizált drogos karrierek szempontjából a hátrányos helyzető és az utcai szubkulturákban résztvevő fiatalok veszélyeztetett helyzetben vannak. 7. A kriminalizáció - medikalizáció kérdése Véleményem szerint Magyarországon a 80-as évtizedben a drogpolitika első számú eszköze a kriminalizáció volt; még a tömegkommunikációban is. (Ami nem volt szokatlan a társadalmi problémák kezelésében, l. RÁCZ, 1991). 1993-ban a BTK módosítása elvileg új helyzetet teremtett (mely a gyakorlatban mást jelent, tehát a kriminalizáció folytatódik. Ennek tárgyalása azonban a dolgozat kompetenciakörét meghaladja). A kriminalizáció - medikalizáció témaköréhez az empirikus vizsgálatok alapján az elmeszakértői véleményekkel kapcsolatos tapasztalatokat főzöm. Az én interpretálásomban amikor az elmeszakértők egy orvosi vizsgálattal megállapítják, hogy a vizsgált személy drogdependens, tehát pszichiátriai rendellenességben szenved, akkor paradox módon bőnösségét bizonyítják. Bőnös, hiszen drogfogyasztó, és maga a fogyasztás is bőncselekmény. Természetesen az elmeszakértők a vonatkozó szabályok (BTK, Legfelsőbb Bíróság VI. Bőntető Elvi Döntése) szerint járnak el. Sok esetben az elkövetők állapotát olyannak ítélték, mely a beszámíthatóságot korlátozza. Az adatok szociológiai és szociálpszichológiai elemzése azt mutatja, hogy a "korlátozás" megállapítására bizonyos droghasználó típusok esélyesebbek. Tehát a droghasználatnak bizonyos tényezők együttjárása esetén nagyobb valószinőséggel lesz az a következménye, hogy az elmeszakértő az elkövető állapotát a beszámítási képesség szemőpontjából korlátozónak fogja értékelni. Én ebben az aktusban egy medikalizációs lépést látok, egy betegség megállapítása történik a kriminalizáció "rovására", aminek következménye an az ítélet kiszabására. Az újabb elmeszakértői vizsgálatok arra utalnak, hogy jóval gyakrabban kerül sor a korlátozás megállapítására (azonban az adatok nem hasonló forrásból valók: az első esetben bírósági szakaszból a második esetben vizsgálati szakaszból). 8. Szociálpszichiátria és drogpolitika, szociálpszichiátriai intervenció és prevenció A vizsgálatsorozat is aláhúzta azt a tényt, hogy a drogproblémák összekapcsolódnak olyan egyéb tényezőkkel, melyek a mentálhigiéne és a szociálpszichiátria illetékességi körébe - is - tartoznak. Elsősorban a serdülőkori veszélyeztető tényezőkre gondolok és ezek halmozódására egyes csoportoknál; a dolgozatban az utcai ifjúsági szubkulturákról volt szó. A már kialakult dependencia, ill. drogos karrier esetén pedig a droghasználó betegség-karrierje és szociális problémáinak halmozódása is gyorsabb, mint a "konvencionális", és a pszichiáterek előtt is jobban ismert alkoholnál. A kriminalizált popuklációnál pedig jelentős
mértékben olyan csoportokat valószínősítek, ahol egy pszichiátriai állapot, pszichiátriai ill. rendellenesség kriminalizációja történik. Ezek a tapasztalatok kijelölik a szociálpszichiátriai intervenció és prevenció célcsoportjait a droghasználattal kapcsolatban. Véleményem szerint a keresletcsökkentő drogpolitikai stratégiák kedveznek mind a szociálpszichiátria és a közösségi mentálhigiéne, mind pedig - nem utolsósorban - a droghasználó személyek érdekeinek. KöSZöNETNYILNáNíTÁS Ezúton is köszönetem fejezem ki dr. Buda Bélának és dr. Pataki Ferencnek, akik a disszertáció alapjául szolgáló kutatások és tanulmányok elkészítéséhez, korábbi írásaim megjelenéséhez nyújtottak számomra segítséget. A disszertációban leírt kutatásokban nagyon sokan közreműködtek. Közülük néhányat névvel is megemlítek, így köszönve meg segítségüket. Az ifjúsági szubkultúrákkal kapcsolatos vizsgálatot Göncz Dániellel, Harangozó Judittal és Kéthelyi Judittal kezdtem el, 1980-ban. Az egy éves, követéses vizsgálatban a "marginális csoport" tagjaival Ambrus Judit, Csata István, Lengyel Istvánné, Tóth József és Várterész Éva interjúzott. Az interjúzás során néha még személyes biztonságukat is kockáztatni kellett, ezért külön köszönetet mondok nekik. A szakmunkástanuló csoporttal a vizsgálatot Fábiánné Borsos Gabriella, Fábián Péter, Kőhegyi Kálmán és Kömőves Ágnes végezte. Az alkohol- és drogdependens csoportokkal kapcsolatos kutatás a Nyírő Gyula Kórház Drogambulanciáján folyt. Köszönetet mondok az ambulancia vezető főorvosának, dr. Cserne Istvánnak, hogy a vizsgálatot lehetővé tette és tanácsaival segítette munkám. Az interjúkat Tremkó Mariann pszichológus készítette, a kérdőíveket pedig az ambulancia munkatársai vették fel, Márta Istvánné vezetésével. Az elkészült vizsgálati anyagot Kiss Katalin kódolta. A kábítószer bűncselekmények bírósági ügyeivel kapcsolatos vizsgálat a "Társadalmi Beilleszkedési Zavarok" kutatás Drog-aliránya keretében történt, alirányvezető: dr. Gerevich József és dr. Veér András. A kutatás témavezetője dr. Frech Ágnes bíró, majd dr. Lévai Miklós bőntetőjogász volt. A munkacsoport tagjai Bácskai Erika (aki a kódolási munkákat vezette), Vingender István és jómagam voltunk. Az elmeszakértői véleményeket a Közép-Európa Egyetemen folyó kutatás keretében gyűjtöttük össze. A munkacsoport tagjai Fridli Judit szociológus, dr. Pelle Andrea ügyvéd és én. Az elmeszakértői vélemények tanulmányozását dr. Varga Tibor, az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet igazgatója tette lehetővé. Az adatokat Kiss Katalin kódolta. Külön köszönetet mondok Fridli Juditnak, aki a 80-as évek végén és a legutóbbi időben ismét - ráirányította figyelmem a drogfogyasztás jogi szabályozásának problémáira.
Meg kell köszönnöm Bódi Anikó matematikusnak a segítségét, aki a "követéses vizsgálat" és a két, klinikai csoport adatainak matematikai statisztikai feldolgozását végezte. Az anyag összeállításában Kovács Zsolt segített. Végezetül köszönetet mondok minden olyan drogosnak és nem drogosnak, aki a kutatásokban mint "vizsgálati személy" vagy mint "interjúalany" vett részt, továbbá minden olyan szakembernek és egyetemi, ill. főiskolai hallgatónak, aki a kutatás valamelyik fázisában segítségemre volt. A kutatássorozat nem jöhetett volna létre a különböző pályázatok, alapítványok nyújtotta segítség nélkül (bár néha úgy éreztem, éppen ezek ellenében jött létre, amikor is váratlanul a szerződött összeget a felére csökkentették vagy éppen megszőntették a folyósítását). A támogatók között szerepel a MTA "Fiatal kutatók pályázata", a "Magyar Tudományért" Alapítvány, az Országos Tudományos Kutatási Alap, a MTA-Soros Alapítvány, a "Társadalmi Beilleszkedési Zavarok" kutatás "Drog-aliránya", a Fővárosi Önkormányzat Kutatási Alapja, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet és a Tini-Lánc Alapítvány. Az illusztris lista nem a kutató vagy a kutatás támogatottságát tükrözi, hanem a finanszírozás elaprózottságát.
Drogfogyasztás és kultúra Magyarországon a lakosság mentálhigiénés állapota tragikusan rossz. Az alkoholfogyasztás és az öngyilkosság pusztításához képest a drogfogyasztás méreteiben ugyan kevésbé veszélyes ma még -, azonban ez a jelenség sűrítve muttja a mentálhigiénés problémák egyik közös vonását: az intézményi-intézményes kezelés megoldatlanságát, a működő intézmények alacsony hatékonyságát. Írásomban ennek okára keresek választ. Mielőtt a jelenlegi drogproblémákkal foglalkoznék, röviden összefoglalom, hogy a kérdésnek milyen kezelési formái alakultak ki Magyarországon. A pszochoaktív szerek fogyasztása a '60-as évek végén jelent meg szélesebb körben a fiatalok között. A rendelkezésre álló gyér adatok a '70-es évek második felében ugrásszerű növekedésre utalnak. Ebben az időben a "szakma" (értem ezen erre az időszakra vonatkozóan a pszichiátriát, a pedagógiát és a kriminológiát) a jelenség felbukkanását és a drogozás néhány társadalmi és egyéni velejáróját regisztrálta. Ugyanakkor a politikai indíttatású tiltás egészen 1985-ig megakadályozta a jelenség ismertetését a közvéleménnyel. Ez a tilalom (mely a kutatásra is kiterjedt) a "szakmán" belül a publikációk elapadásához vezetett. Az egyetlen társadalmi méretű kezelési mód a jelenség bűncseslekménnyé nyilvánítása volt (az 1978-as, 1980-as, 1981-es jogi aktusokkal). A '80-as évtizedforduló környékén a drogfogyasztás a robbanásszerűen feltűnővé váló csöves fiatalokhoz kapcsolódott, és a közvélemény drogos imázsa (mert a közvélemény azért tudomást szerzett a problémákról) a csöves, csellengő, lakás és munka nélküli, szegény, esetleg állami gondozott fiatalokat jelentette. A publikációs tilalom 1985-ös megszüntetése tömegkommunikációs lavinát indított el. A drogfogyasztás sorozatos újrafelfedezése azt a látszatot keltette, hogy a drogosok száma ugrásszerűen nő. A központi, állami válasz ismét a kriminalizáció volt (a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása a fogyasztás büntethetőségéről a kényszergyógyítás elrendelhetősége). Az ekkor megjelenő, drogosokkal foglalkozó könyvekben túltengenek a drogosokat mint bűnözőket bemutató írások. Az utóbbi években, miközben egyre inkább mindennaposság válnak a kábítószercsempészéssel és bűnözéssel kapcsolatos magyarországi hírek, ismét egyfajta kriminalizáció jelenik meg: miközben az állami szervek erőfeszítései - a fokozódó külföldi nyomás miatt - az illegális kereskedelmet célozzák és a retorikában a kábítószer-bűnözés elleni harcra és háborúra hívnak fel, addig a "belső" magyarországi droghelyzettel nem törődnek. Természetesen ilyen intézkedésekre szükség van (ha nem is feltétlenül a harc és a háború
jegyében), de ezek egyfajta figyelemterelő funkciót töltenek be, háttérbe szorítják a hazai drogfogyasztókkal folytatott nem szenzáció- és nem botrányközpontú munkát. A drogfogyasztás imázsa kapcsán utaltam arra, hogy a drogozás elleni küzdelem szimbolikus síkra terelődve alkalmas egyes társadalmi csoportok és rétegek ellen morális, kriminalizációs és medikalizációs repressziókra (tehát a drogozást mintegy ürügyként felhasználva e csoportok
tagjait
morálisan
elítélik,
bűnözővé
és/vagy
beteggé
minősítik).
A
drogfogyasztásnak az adott társadalmi kontextustól függően mindig van egy olyan jelentése, mely a pszichoaktív szerektől és azok fogyasztásától elvonatkoztatható. A legutóbbi időkben a drogfogyasztás a fiatalok beilleszkedési nehézségei és perspektívavesztése mellett a fiatalok társadalmi kezelhetetlenségének és befolyásolhatatlanságának is szinonímájává kezd válni. Egyes, kedvezőbb pozíciójú társadalmi csoportokban a drogfogyasztás pedig egy értékátalakulás kísérőjelensége. Erről az értékátalakulásról ma még keveset tudunk, inkább a veszteség- és a hiányoldal a feltűnőbb, de kétségtelenül megjelenik benne a nagyobb nyitotság és a nagyobb tolerancia is. Kedvezőtlen, hogy a nagyobb nyitottság és tolerancia a drogok kipróbálására is kiterjed. Ez az értékváltozás összességében nem negatív irányú, de akár tömeges méretekben is kitermelheti azt a drogfogyasztótípust, amelynek nincsenek feltűnő módon sem cslaádi, sem egzisztenciális, sem beilleszkedési vagy pszichiátriai problémái, mégis - látszólag indokolatlanul - drogozik. Ez a gondolat már átvezet ahhoz a kérdéshez, hogy vajon mennyire súlyos a hazai drogfogyasztás. A drogfogyasztás súlyossága A drogfogyasztók számáról ma sem állnak rendelkezésre részletes adatok, országos reprezentatív felmérések sem utalnak a drogozás gyakori előfordulására. Mégis, a közvéleményben és a szakmában kialakult egy súlyosságérzés, veszélyérzés, amit nem lehet a tömegkommunikáció számlájára írnunk. Szerintem ennek a veszélyérzésnek több összetevője van. Az egyik ilyen kipróbálók számának növekedése vagy - és ezt biztosabban állíthatom - a kipróbálás lehetőségének és alkalmainak bővülése, a veszélyeztetett fiatalkorú népesség számának gyarapodása. A másik probléma a súlyosan dependens fiatalok számának növekedése a drogos populáción belül, illetve - ezt megint csak biztosabban állíthatom - sok drogosnál a dependenciához társuló egzisztenciális és pszichiátriai problémák halmozódása, a droghalálok gyakoribbá válása. A veszélyérzetét tovább fokozza a heroin és a kokain
szórványos megjelenése. Ez különösen súlyosnak tűnik, ha a szociokultúrális szempontból kiemelkedően jó státusú csoportok válnak ebből a szempontból érintetté (például jóhírű belvárosi gimnáziumok tanulói). A probléma súlyosságának érzetét keltik, hogy ezekben az esetekben nincs könnyen elérhető, stigmatizáció-mentesen segítséget nyújtó, a drogos állapotának súlyosságát is figyelembe vevő kezelőhálózat. Ugyanez vonatkozik a tanácsot kereső vagy segítséget kérő szülőkre és pedagógusokra, akik gyerekük vagy tanítványuk vélt vagy valódi drogozása miatt adódnak. Ha valaki drogosokkal foglalkozik, állandóan szembekerül az intézményi impotenciával: a drogos fiatalokat és a felvilágosítást kérőket nem tudja adekvátan ellátni vagy megfelelő módon továbbirányítani, nincs országosan elterjedt prevenció, nincs utógondozás, hiányzik az érdekelt intézmények közötti kooperáció, de sokszor az elemi kapcsolat is. Drogokkal nemcsak specializált intézmények foglalkoznak, hanem pszichiátriai intézmények, nevelési tanácsadók, családsegítő központok is. Míg egyes intézményekben viszonylag eredményes munka folyik, addig nagyon sokban egyenesen megtagadják a drogosokkal történő kapcsolatfelvételt. Valójában az ott dolgozók jóindulatán múlik, segítenek-e egy-egy drogosnak (vagy drogost menedzselő szakembernek), vagy sem. Nem biztosított a drogosok személyiségjogainak védelme, adatainak titkossága. A drogfogyasztás büntethetősége miatt a drogambulanciák és segítő közösségek lényegében illegálisan működnek (hiszen a drogost fel kellene jelenteniük). Megoldatlan ezeknek az intézményeknek a finanszírozása is. Ezek a hiányosságok nemcsak a drogosokra, hanem a mentálhigiénés problémákkal küszködő fiatalok sokkal szélesebb táborára is érvényesek. Sőt, ezek a hiányok a lakosság mentálhigiénés problémáinak még szélesebb körére is lényegében igazak, ezért is tartom a drogfogyasztást ezek sűrített kifejezésének.
A szakemberek helyzete Ahogy korábban írtam a '70-es évek közepén a "szakma" (akkor a pszichiátria, a pedagógia és a kriminológia) regisztrált a drogfogyasztás megjelenését, és hozzákezdett a probléma feldolgozásához. Ez a kísérlet politikai tiltások miatt hosszú időre megszakadt, illetve a '80-as évek elején a közvéleménytől elzártan folytatódott. A tiltás egyik legfájdalmasabb következménye, hogy az új fejleményekre nem lehetett más szakmák művelőinek a figyelmét felhívni. Gondolok itt szociológusokra, történészekre, esztétákra, filozófusokra, az
újságírókról nem is beszélve. Talán ezért is tűnik ma a drogosokkal folytatott munka sokszor annyira belterjes, szakmai ügynek. A '80-as évek eleje-közepe táján az eddigi "diffúz" szakma helyett viszonylag nagyobb számban jelennek meg olyan szakemberek, akik elsősorban drogosokkal foglalkoztak. Drogambulanciák, drogosokkal foglalkozó egyházi csoportok és prevenciós programok alakultak ki. Ma azonban az akkor kialakult szakemberkör alig bővül, a kör meghatározó személyiségei pedig jellemző módon jórészt pszichiáterek. A kialakult szakembergárda sajátos helyzetben dolgozik. Az egészségügyön belül és az orvostudományok között Magyarországon az egyik legalacsonyabb presztízsű, legperifériásabb helyzetű épp a pszichiátria. A drogosokkal foglalkozó addiktológia, vagy más néven narkológia, e periférián is az egyik leghátrányosabb helyzetű: periféria a négyzeten. Talán ez a helyzet is okolható azért, hogy a magyar drogszakembereknek nem sikerült az orvostársadalmat maguk mellé állítaniuk, és a '70-es évek végétől domináns kriminalizáció ellensúlyaként egy határozott medikalizációs stratégiát megvalósítaniuk (azaz a drogost betegként elfogadtatni az orvosokkal, majd a szélesebb társadalommal). Ennek oka volt persze az is, hogy az egészségügyben gyökerező - mint írtam, többnyire pszichiáter - drogszakemberek szintén berzenkedtek attól, hogy e területen reprodukálják a hazai egészségügy, illetve pszichiátria intézményeit, szakmai emberi kapcsolatait. A drogkérdések feltérképezésének a '80-as évek elején-közepén alternatív pszichiátriai, sőt erőteljes társadalomkritikai irányultsága volt. A drogintézmények kialakítása akkor egy alternatív pszichiátriai kísérletet is jelentett volna, mely rést üthetett volna a pszichiátria intézményrendszerén (is), ahogyan azt akkoriban gondoltuk. A '80-as évek végétől a központi kormányzat részlegesen elismerte a drogproblémák létezését, és kezelésükre bizonyos pénzeszközöket is biztosított. Mivel a pszichiátria, sőt a mentálhigiéne területén fejlesztésre alig vagy egyáltalán nem nyílt lehetőség, ezeknek a pénzeknek a megszerzése a fejlesztés szinte egyetlen lehetőségévé vált. Boldog-boldogtalan pályázott - és pályázik - a drogosok kezelésére való hivatkozással anyagi támogatásért, amiből a drogosok tényleges kezelésére igen kevés jut. A drogszakemberek - részben a "periféria a négyzeten" helyzetük, részben az állami támogatásért folytatott versenyfutás miatt is - komoly szakmai-tudományos presztízst és indentitást óhajtottak maguknak kialakítani. Írásom egyik központi és az egyik legvitathatóbb gondolata, hogy a szaktudás felhalmozódása, a komoly prezstízs és a határozott identitás
helyett egy szakmai-tudományos mítosz jött létre a drogproblémákkal kapcsolatban. A szakemberek egy része még abban is érdekelt volt, hogy a helyzet súlyosságát hangoztassa, a drogosok számbeli növekedésére, az iskolás gyerekek "beetetésére" hivatkozva központi, állami beavatkozást sürgessen. Véleményem szerint az említett mítosz az egészségügyön és az orvostársadalmon belül kialakult helyzet megváltoztatására nem volt alkalmas, hiszen szakmailag továbbra is komolytalannak tartják ezt a munkát. Viszont ez a mítosz "elbűvöli" a közvéleményt, és távol tartja a segítőkész érdeklődőket. Az a tapasztalatom ugyanis, hogy sokan foglalkoznának drogosokkal, ha másért nem is, mert napi munkájuk során rákényszerülnek. Olyan foglalkozások művelőire, illetve olyan személyekre gondolok, akik a pszichiátria felől nézve - és a helyzetre jellemző szakkifejezést használva - "nonprofesszionálisok" vagy "paraprofesszionálisok", azaz nem pszichiátriai képzettségű szakemberek vagy éppen volt drogosok, hanem a téma iránt érdeklődő, segítőkész "laikusok". Vitathatatlan, hogy a speciális szakmai feladatok specialistákat igényelnek, viszont a drogfogyasztók "karrierjének" viszonylag kevés pontján van szükség addiktológus vagy narkológus szakembere. (Ha nem medikális modellben gondolkodunk, akkor esetleg egyáltalán nincs ilyenre szükség. Viszont az is igaz, hogy Magyarországon egyszerűen nem létezik a drogosokkal foglalkozó szakképzett segítő, a "tanácsadó" consuelor szakmája.) A "szakma" nyitotságára és "külső" szakemberek beáramlására azért is szükség van, mert míg a lassú szakmai-tudományos építkezés mintegy lineáris fejlődést mutat, addig a drogproblémák súlyossága exponenciálisan nő (megint nem elsősorban a drogosok számára, hanem a probléma intézményi kezelhetetlenségére utalok). A "szakma" kívánatos nyitottságának másik oka a drogproblémák kultúrális jellegében gyökerezik. Drogfogyasztás és kultúra A drogfogyasztás imázsában egy rejtett kultúrális megkülönböztetés húzódik meg, és ez egyben a fiatalok problémájának kezelhetetlenségét is jelenti. A drogfogyasztás egyéni vagy társadalmi kezelése azonban nem szolgálhat a represszió eszközéül. Kriminológiai vagy orvosi kérdés helyett kultúrális prolbémának tartom, hogy a drogfogyasztás funkcióját társadalmi szinten miként ítéljük meg: akár pótvilágba menekülésként, akár ellenrealitás, ellenkultúra felépítéseként vagy a mindennapok szerves részét képező - egyébként káros öngyógyításként vagy alternatív problémamegoldásként.
Ha a drogozás ma még nem is, de a drogokkal kapcsolatos vélemények, hitek és tévhitek, értékek és "ellenértékek" már most is a fiatalok világának részét képezik. A drogfogyasztásról hallottak igazak az alkoholfogyasztásra, sőt a dohányzásra is, melyek viselkedésszinten jelen vannak a fiatalok között. Az alkohol- és a drogfogyasztás problematikájának társadalmi kezelésmódja tehát mindenképpen kultúrális kérdés (is). Az intervencicók és a megelőzés tervezésekor hasznosabb a puszta drogozás helyett a drogfogyasztó személyiségével, a drogozás kultúrális beágyazottságával
és kultúrális jelentésével foglalkozni. Ezt ki kell
egészíteni az alkoholfogyasztás és és a dohányzás témájával, valamint a gyógyszerekhez való viszonnyal. Hangsúlyt kell kapnia annak a ténynek, hogy a drogokhoz (és most ideértem az alkoholt, a nikotint, a nyugtató és altató, szorongáscsillapító gyógyszereket) való hozzáférés formái társadalmi csoportonként különbözőek, és ugyancsak szociális különbségeket mutat a hozzászokás, illetve a problémadrogozás (mint veszélyesebb tipusú droghasználat) kialakulása.
Mondjunk nemet! Figyelembe véve a mai tendenciákat, azzal kell számolnunk, hogy "versenyhelyzet" alakul ki, ahol a drogmentes élet a fiatalok számára nem a normális (különösen nem számszerűen, mert például az Egyesült Államokban több fiatal kipóbálta a drogokat, mint amennyi nem), hanem egy lehetséges alternatíva. A drogfogyasztás kérdését nem lehet azzal elintézni, hogy "kóros", "patológiás", hanem a drogozás jelentette csábítást kell hasonlóan csábító megelőző és terápiás programokkal ellensúlyozni. Fel kell készülni a kipróbálási alkalmak - a kínálások mindennaposság válására. Ilyen helyzetekben a drogokról szerzett tudás, valamint veszélyeik ismerete nem elegendő (mint ahogy az alkohol és a nikotin esetében sem az). Ezért azt kell megtanulni, hogyan mondjunk nemet a kínálásra. Azok a prevenciós programok - mint például a Magyarországon terjedőben levő amerikai Shef-program -, melyek a nemet mondást előtérbe állítják, a drogmegelőzést egy szélesebb problémamegoldó, készségfejlesztő és pozitívénképkialakító tréningprogramba ágyazzák. Egy ilyen tréningprogram oktatása a hagyományostól eltérő iskolai kultúrát, tanár-diák viszonyt feltételez, továbbá a tanárok részéről eleve meglevő nyitottságot igényel. A prevencióból a hagyományosabb, "poroszosabb" iskolák sem maradnak ki, hiszen esetükben egy másik, Magyarországra szintén adaptált módszer használható.
Az előbb említett tréningprogram a kínálási alkalmakat valóban a fiatalok mindennapi életének részeként mutatja be, a gyerekek különféle helyzetekben játsszák el a kínálási alkalmakat és gyakorolják be a nemet mondást. A betegségmodell megközelítésétől eltérően itt nem a veszélyek önmagukban riasztanak el a droghasználattól, hanem a visszautasítás egy kommunikációs kultúra része. A visszautasítás ugyanis nem pusztán a "nem" kimondását jelenti, hanem egy néhány mondatos párbeszéd kezdeményezését. Itt kerül sor a helyzet tisztázására, következményeinek számbavételére, az alternatívák ajánlására, és csak ezután következik a "nem". A "nem" után a felek közötti kapcsolat nem szakad meg, a résztvevők a "nem"-mel nem válnak elszigeteltté (akár a kínálóra, akár a visszautasítóra gondolunk). A drogozástól eltérő problémamegoldó módszerek elsajátítása pedig szintén a kultúra részét képezik. A drogfogyasztás tömegkommunikációs bemutatása esetén hasonló a helyzet. Nyilván a médiákból nem fog eltűnni a szenzációközpontú bemutatás, de számot kell vetni azzal, hogy a helyzet súlyosságának tragikus bemutatás és a szakemberek részéről a kompetencia állandó hangoztatása a félelemkeltésen és az elbizonytalanításon kívül másra nem alkalmas (a félelem és az elbizonytalanodás pedig a helyzet romlásához járul hozzá). A kábítószercsempészésekről, súlyos és megrendítő esetekről szóló híradások ugyanis anélkül teszik megszokottá és mindenapossá a drogozást, hogy szabadítást kínálnának. Úgy vélem, hogy a sikeres essetek nagyobb hangsúlyú bemutatása a társadalom tagjait jobban mozgósítja a drogproblémák kezelésére és megoldására. Ehhez persze sikeres esetek is kellenek! Az állami egészségügy ma még szinte képtelen arra, hogy - különösen súlyos esetekben - eredményt érjen el. Az írás zárógondolataként visszatérek a kezelést végző szakemberek sanyarú helyzetére, alacsony presztízsére és nem kielégítő munkaörülményeire (amelyek a páciens felől a terápiás körülmények lehetetlen állapotát jelentik). Alig látok esélyt arra, hogy a szakemberek szakmán belüli erőfeszítései lényeges eredményt érhetnek el. Javulást csak akkor remélhetünk, ha a drogkérdésekről a társadalom különböző csoportjai között párbeszéd kezdődne, ha a drogproblémából szakmai kérdés helyett társadalmi ügy válna.
A drogozás útvesztői Szabó Gabriellával A drogfogyasztással kapcsolatos előző írásunkban (Kritika, 1992. június) a szakma felől közelítettünk és a szakma problémáit tárgyaltuk. Most magukkal a drogfogyasztókkal foglalkozunk, az ő sorsukat, útjukat igyekszünk követni. a drogosok útja a drogoskarriek. A drogoskarrier kifejezésen a drogozás következtében kialakuló társadalmi minősítést és annak következményeit értjük. A drogos szerepébe, és később, ha szabadulni akar ebből a helyzetből, egyre nagyobb erőfeszítéseket kell tennie, végül pedig ez a szerep személyiségét és identitását elnyeli. A drogost társadalmi státusától, szociális identitásának jellemzőitől környezete és a társadalmi intézményrendszer sokszor fokozatosan, máskor - például egy elvonókúra alkalmával - egy csapásra fosztja meg. A drogoskarrier másik fontos összetevője maga a drogozás, vagy ahogyan a drogosok nevezik, az anyagozás. Az anyagozás előbb-utóbb elválik azoktól a körülményektől, melyek kialakulását elősegítették, legyenek ezek akár a drogos személyiségében, a családjában vagy a szélesebb társadalomban. az anyagozás önálló életet él. A drogos először "él és anyagozik", később "azért él, hogy anyagozzon", majd "anyagozik, hogy éljen", végül pedig "anyagozik, hogy meghaljon". A drogoskarrier egyenes vonalú út képzetét kelti, ahol a drogfogyasztó állapota egyre súlyosbodik, környezete - és saját maga is - a drogost egyre reménytelenebb és kirekesztettebb helyzetben lévőnek látja. A drogos egyre inkább csak egy "ócska narkós" lesz, és semmi más. A drogoskarrier azonban nem egyenes vonalú és nem visszafordíthatatlan. az út elején még viszonylag könnyen vissza lehet fordulni, és később is van lehetőség a változásra változtatásra. Sokan próbálkoznak is ezzel, különböző formában megpróbálják anyagozásukat befolyásolni, csökkenteni, esetleg az anyagozás mellett "normális" életet igyekeznek élni, vagy kísérletet tesznek a leszokásra, elvonókúrákon vesznek részt, stb. Ezek a próbálkozások a narkóskarrier részét képezik, de elágazásként, párhuzamos utakként vagy akár sikertelenség esetén - zsákutcaként is felfoghatjuk őket. A drogosok környezete - értjük ezen társaikat, családtagjaikat, de a társadalmi intézményrendszer képivselőit is - a kiútkeresést eltérő módon segíti vagy akadályozza. Az egyenes út helyett az egész folyamat sokkal jobban emlékeztet valamiféle bolyongásra, útkeresésre. Drogosokkal folytatott beszélgetések nyomán ez a történéssorozat a labirintus, illetve a labirintusbeli bolyongás, kiútkeresés képzetét keltette bennünk. A labirintus nemcsak
a drogosok szféráira terjed ki, hanem a velük foglalkozni hivatott intézményrendszer útvesztőire is. A következőkben drogosokkal készített beszélgetésekből ragadunk ki néhány részletet, ezeket használjuk illusztáricóként a drogoskarrier bemutatására, annak érzékeltetésére, hogy a drogosok hogyan találnak vagy nem találnak maguknak kiutat az anyagozás labirintusából. Kipróbálás, rászokás, függőség A címben felsorolt három fogalom három egymástól független jelenséget takar, melyek azonban sokszor sorba rendezhetők. A kipróbálás általában nem egyszeri alkalmat jelent: sokan többször is kipróbálnak valamilyen drogot, mások többféle szerrel kísérleteznek, megint mások előszöri ismerkedés után esetleg egy-két évvel újra "kipróbálják" az anyagot. A kipróbálás-kísérletezés így - egy meghatározás szerint - akár tízszeri alkalmat is jelent. Ebből következik, hogy még többszöri kipróbálás után sem feltétlenül folytatódik a drogfogyasztás. A kipróbálók egy része rászokik a szer(ek) használatára, náluk lelki (vagy bizonyos anyagok esetén: testi) függőség alakul ki. "... hogy miért csináltam?! Akkor jöttem el otthonról, ők voltak a barátaim, és ők rendszeresen csinálták". "... együtt vagyunk húszan, közösen csináljuk. Körbejár a zacskó, vagy ha van más - ez a ritkább -, és mindenki szív, nem maradhat ki senki." "...ketten-hárman kijártunk a közeli erdőbe, volt egy törzshelyünk, ott szipuztunk. Ott nem zavart minket senki, nyugodtan álmodozhattunk, lejátszódhattak velünk a hallucinációk." "... volt, hogy a barátommal csináltam, de legtöbbször egyedül. Nem mindenre emlékszem, ami a bódultságban lezajlott velem, de tudom, hogy jó érzés. Az álmok, a vágyképek közeliek, boldognak érzem magam." "... otthon nem változott semmit a helyzet. A veszekedések, ivások, agressziók mindennaposak voltak. Jó volt máshol lenni, jó volt teázni (azaz mákteázni), ami megnyugtatott, kikapcsolt, kicsit elfelejtette velem ezeket." "... ha belőttem magam, tudtam, kommunikálni. Feldobott voltam, hülyéskedtem, hamar központba kerültem, szerettek, kedveltek a többiek." A függőség kialakulásakor a fő cél már nem önmagában a megváltozott érzelmi vagy tudatállapot elérése, hanem az elvonási tünetek elkerülése. A mindennapos életvitelhez van
szükség a drogra. Mindehhez a drogosnak egyre nagyobb mennyiségű vagy egyre erősebb szerre van szüksége, de éppen "mindenevővé" is válhat, aki minden elérhető szert bevesz vagy bead magának. "...kezdetben egy deci máktea bőven elég volt ahhoz, hogy megnyugodjak. Ma napi 30-40 gubóból főzök (1 liter) és mellé Noxyront szedek." "...eleinte sziputam, de ezt hamar abbahagytam, mert kipróbáltam gyógyszereket, mákteát, és emelett maradtam." "...kipróbáltam mindent, de maradtam az ópiátoknál. Mákteát ittam és intravénásan lőttem magamnak, illetve gyógyszert szedtem mellé." "...a mákteázásom 10 gubóval indult (1 liter vízhez), ma 200-nál járok, mellé Hydrocodint is szedek." Az anyagot be is kell szerezni. Ez lehet legális vagy illegális - a kettő közötti különbség a kockázatban, a hozzáférhetőségben és az árban van. A ragasztók, lakkok, spray-k, egyes gyógyszerek legálisan beszerezhetők, más szerek recepthamisítással vagy az illegális kereskedelemből. Az egyik leggyakrabban használt szer, a máktea alapanyaga, a mákgubó ugyan elvileg legálisan beszerezhető, de Budapesten csak néhány virágboltban lehet vásároni és csak beavatottaknak - igaz, ők többszázas kiszserelésben kapják. "...megőrülök attól a gondolattól, hogy holnapra nincs anyag. Hogy biztosan, meg tudom-e szerezni. Állandó félelem és rettegés ez...". "... annyi pénzem mindig van, hogy vegyek egy flakon csavarlazító sprayt. 100 Ft-ot kibírok, összetarhálom, ha kell." A beszerzés hamarosan a drogos élettevékenységének, mindennapjainak egyik legfontosabb és időben is a legterjedelmesebb részét képezi. Ismerősök, barátok, találkozóhelyek sokaságát kell végigjárnia az anyagért. Korábban egy laza narkós szubkultúrán belül ingyen hozzá lehetett jutni az anyaghoz, legfeljebb egyszerű cserekereskedelemmel (például receptet adni tablettáért). Ma már ezen a lazán meghatározható körön belül is megjelent a pénz. az amfeteamint, a heroint, a hasist, de még a marihuánás cigarettát is pénzért kell venni. A pénz megjelenése átformálja az eddigi laza kapcsolatokon alapuló szubkultúrát. Megjelenik az eladó és a vevő viszony, a vevő kizsákmányolása és a pénzért elkövetett bűncselekmények típusa. Tavaly és ebben az évben a
budapesti laboratóriumokban előállított amfetamin esetében szinte egy-két hét alatt jött létre egy egész eladóhálózat. Ugyanez volt a helyzet egy tavaly nyári, Budapest élállomású heroinszállítmány esetében: napok alatt kialakult egy terjesztő és egy fogyasztói kör. Nemcsak a kereslet vonzza a kínálatot, hanem az anyag hozzáférhetősége is kialakítja a maga fogyasztói körét. A környezet reakciói A közvetlen környezet - szülők, osztálytársak - gyakran évekig nem veszi észre a fiatalok drogozását. Ha észreveszi, többnyire akkor sem tud vele mit kezdeni. 2...eleinte nem tudta sem az apám, sem az anyám, aztán vagy két év múlva jöttek rá, mikor nagyon rosszul lettem és elmondtam nekik." "...anyám találta meg a fecskendőkt, meg az otthon lévő anyagokat, rögtön kidobta és nem szólt egy szót sem." "...amikor elkezdtem, senki sem sejtette a családban, aztán amikor rájöttek, anyám sírt, kétségbeesett, apám nem szólt semmit, azt mondta, magamnak keresem a bajt." "...az anyám segíteni akar, de nem tudja, hogyan." A midennapi problémák megoldásához a drogos ismeretségi kör tagjai azonban segítséget tudnak nyújtani. A legtöbb esetben a drogos egyre jobban bevonódik egy ilyen körbe, és ezzel párhuzamosan egyre periferikusabb helyzetbe kerül családjában, az iskolában vagy a munkahelyén. A következő lépésben pedig - amely nem szükségszerű, de gyakori - ezekről a helyekről ki is záródik. Ez azt jelenti, hoy kitúkeresése során számos, mondjuk úgy, kovencionális út lezárul előtte. Egy ideig még próbálkozhat ilyen irányban, például esti sikolára jelentkezik, csökkentett idejű, vagy alkalmi munkát vállal, stb., de előbb-utóbb felhagy ezekkel a kísérletekkel. "...tíznél több munkahelyem volt, majdnem mindenhonnan a betegségem miatt jöttem el vagy küldtek el." "...három munkahelyem volt, hamar beilleszkedtem, de az egyik megszűnt, a másik helyen kiraktak, mikor megtudták, hogy drogozok, a harmadikról én jöttem el." "...van egy feleségem, egy kislányom, el kellett költözzek tőlük. Ők nem drogoznak. Most hol itt alszom, hol ott".
"...a Hajléktalanok Otthonában lakunk, nincs munkánk, nincs lakásunk, nincs semmink, senkink, csak a szipuzás a miénk." Marad a narkós szubkultúra és marad az anyag. Ez az élet azonban számtalan "kellemetlenséggel" jár. A félelem a rendrőségtől a drogosok mindennapi életének szerves része. A jelenleg hatályos Btk. a drogfogyasztást (és nemcsak a kereskedelmet) ugyanis bünteti. "...többször törtek ránk a lakásomban, kábítószer után kutatva." "...volt, hogy bevittek előzetesbe és minden ok nélkül jól összevertek, rohadt narkósként kezeltek, aztán mintha mi sem történt volna, kiengedtek." "...egy barátom látta a dossziémat a rendőrségen, minden részletesen, precízen le volt írva. Döbbenetes. Semmilyen dolgom még nem volt velük. Azóta nagyon félek. Bármikor elkaphatnak." "...Szegeden dr. Farkasinszky Teri néni (a Szegedi Drogambulancia megalapítója) temetésén nem mertünk végig ott lenni, a rendőrök nem a szertartást filmezték, hanem a drogosokat." A rendőrség azok útját is elzárhatja, akik úgy érzik, kijutottak a labirintusból. A rendőrök drogokat és drogos társakat keresve házkutatást tarthatnak náluk, beidézhetik őket, régi ügyeikre hivatkozva sakkban tarthatják őket. Droghalál Drogosok körében egyes adatok szerint a halálozási statisztika 6-8-szor magasabb, mint a hasonló korú átlagnépesssében. A drogfogyasztóknál gyakoribb az öngyilkosság, a baleset, az erőszakos cselekmény ldozatává válás, és természetesen a túladagolás, de más betegségek halálos lefolyása is. Ragasztószer-használóknál fulladásos halál vagy a realitáskontroll eltűnése miatti balesetes halál fordul elő. (Például egy fiú azt hitte, tud repülni, és leugrott a tizedik emeletről.) Máktea-, illetve gyógyszerhasználóknál úgynevezett hirtelen halál tapasztalható, amikor a háttérben közvetlen szervi halálokot nem lehet megállapítani. A drogos szervezet általános leromlása miatt egyéb betegségek is halálos kimenetelűek lehetnek, mintha a szervezet a labirintusbeli bolyongás radikális megszüntetése mellett döntene. A rendőrség csak azokat az eseteket sorolja a droghalál fogalmába, ahol a haláleset a drogfogyasztással direkt, látható módon van kapcsolatban, Így a legtöbb haláleset a statisztika elől rejtve marad.
Különösen riasztó, amikor valaki több hónapos, éves absztinencia után hal meg, például hirtelen visszaesés miatti túladagolásban (azaz a szokásos adagját veszi be, de időközben a hozzászokás megszűnt). Másik ijesztő eset, amikor valaki egészségügyi intézményben hal meg, mint például az a 17 éves fiú, aki belőve egy belgyógyászatra került, de ott súlyosabb mérgezést nem állapítottak meg. Megfigyelést rendeltek el és a fiút reggel a kórteremben holtan találták. A droghalál a környezetben sokféle reakciót vált ki. A hozzátartozók tagják a droggal való kapcsolatot - "az orvos szívelégtelenséget állapított meg. Az én fiam természetes halállal halt meg" -, máskor az orvosokat teszik felelőssé a halálért. A drogos társak egy része elfogadja a halált - "elege volt, nem akart így megöregedni" -, mások azt gondolják, barátjuk egy másik világban él tovább vagy más alakban reinkarnálódik. a hosszabb ideje anyagozók szinte mindegyike átélte már egy közelebbi távolabbi drogos ismerős halálát. Maga a drogos élmény, de kiváltképp a túladagolás vagy az elvonás tartalmazza a halálélményt. A leszokás pedig olyan, mint egy kicsit meghalni és utána újjászületni. A narkós szubkultúrák fölött mindig ott lebeg a halál. A halál és a halálmény a mindennapi élet szerves tartozéka. A narkósok sokszor bizalmi kapcsolatra igyekeznek lépni a halállal, meg akarják szelídíteni őt, kacérkodnak vele, máskor meg nem vesznek tudomást az anyagozásban rejlő, lassú pusztulást előidéző hatásokról. A halál így egyszerre kiszámíthatatlan véletlen és felismerhető, kalkulálható következmény. A halállal kapcsolatos gyermeki és gyerekes fantáziák, koravén tapasztalatok átjárják a narkós szubkultúrákat, és egy olyan világot alakítanak ki, mely elijeszti a kívülálló - esetleg segíteni szándékozó személyeket. Szabadulási kísérletek A beszerzés reménytelensége, az elvonási tünetek, az anyagozás előidézte kiszolgáltatottság, a környezet reakciói motiválttá tehetik a drogos a leszokásra, a labirintusból történi kiszabadulásra. "...elegem van. Nem bírom ezt az örökös hajszát az anyag után. Az állandó gondolatot, mi lesz, ha nem tudok szerezni?!" "...nem bírtam elviselni a fájdalmaimat. Nem tudtam és nem akartam velük együtt élni."
"...szédültem, remegtem, reszkettem, rángatózott a szám, begörcsölt a nyakam, epilepsziás rohamaim is voltak, kibírhatatlan volt." A leszokási kísérletek - más lehetőség híján - többnyire pszichiátriai osztályokhoz kötődnek. "...nyolcszor voltam kezelésen, általában kórházban, egyszer 1 hónapig, egyszer pedig 3 hétig voltam absztinens. Aztán visszaestem." "...ötször voltam kórházi elvonókezelésen, egyszer egy napon rövid absztinencia követte, egyébként semmi eredménye nem volt." "...kilencszer voltam kórházi elvonáson, egyszer 4 hónapig bírtam drog nélkül, aztán visszaestem." "...több mint tízszer voltam kórházban, leszokási kísérlettel, egyszer sem sikerült. Semmi értelme nem volt. Sőt, néha az volt az érzésem, hogy ők nem akarják, nekik mindegy, hogy én leszokom vagy nem." Ezek az "elvonókúrák" sokszor csak néhány napig tartanak, és - nem meglepő módon többnyire eredménytelenek. Képzeljük csak el azt a drogost, aki több mint tízszer határozta el, hogy leszokik, bement a kórházba, elvonási tünetei voltak, próbálta az életét megváltoztatni, majd valami miatt a kórházból kiadták az útját, vagy maga távozott. És kezdődött minden újra előlről. Az elvonókúrák követkeménye az, hogy a drogosokban - és a szakemberekben is! kialakítják azt a véleményt, hogy az anyagozásról nem lehet leszokni, a kórházak, az egészségügy pedig nem tud segítséget nyújtani. A drogambulanciák, ssegítőszolgálatok mellett nem működnek nappali szanatóriumok, nincs osztályos terápiás háttér sem. A drogosok egy-egy terápiás ülés után ugyanabba a közegbe mennek vissza, ahonnan jöttek. A narkós szubkultúra ugyanakkor nem nagyon tolerálja az absztinenseket. Az absztinencia elérésénél csak az új élet kezdete nehezebb. Az anyagozás testi-lelki következményei még évekig kísérthetnek. "...három éve vagyon absztinens, mégis mindig kell, hogy legyen nálam öt forint, hogy ha feszült vagyok, vagy komoly problémáim adódnak, fel tudjam hívni azt az embert, akire bármikor számíthatok." "... nyolc éve drogmentesen élek, mégis néha ugyanazokat a szörnyű elvonási tüneteket érzem a testemben, mint amikor anyagoztam." A környezet a drogost absztinensen is narkósnak tartja. "...jó pár éve a absztinens vagyok, mégis megélhetési gondjaim vannak, nem tudok elhelyezkedni, mert nem vesznek fel sehova."
"...drogmentesen élünk, mégis gyakoriak a rendőri razziák, kábítószer után, kábítószeresek után. Megaláznak, gyötörnek minket a rendőrök." A drogfogyasztás azonban - absztinenciákkal és visszaesésekkel keveredve - 5-10-15 éven keresztül is kíséri a drogost. Ma a fiatalkori drogfogyasztásnak szinte a leggyakoribb következménye az alkoholra való áttérés, amit a környezet jobban elfogad, és ami jobban illeszkedik a társadalmi tradíciókhoz. A drogos mentesül a negatív reakcióktól, a szerváltást sokszor gyógyulásként éli meg. Úgy érzi, kiszabadult a labirintusból, holott csak egy másikba lépett. Ugyanez fordítva is lejátszódhat. Alkoholisták - sokszor az elvonókúra hatására - az alkohol helyett nyugtatókra szoknak ár. A váltást itt is gyógyulásként értékelik (többnyire a kezelők is!). Egyedül nem megy! Bármennyire naív ez a szlogen, mégis jól kifejezi a kóros droghasználat egyik fontos tulajdonáságát: egyedül nem lehet leszokni! Ez olyannyira így van, hogy sokan a kóros droghasználat kritériumai közé is besorolják ezt a jellemzőt: külső segítség nélkül szinte törvényszerű a visszaesés. A drogos többnyire hosszabb, néhány hónapos, éves előzmény után sokszor maga keres segítséget. Szó volt arról, milyen kicsi az esélye, hogy hozzájut ehhez. A környezet reagálása persze többféle lehet. Sokszor észre sem veszi a drogozást (ami egyáltalán nem könnyíti meg a drogos helyzetét, sőt!), majd titkolhatja, később a kezelés hatását próbálhatja meg - nem feltétlenül szándékosan - lerontani. Máskor az első gyanú esetén szakember segítségét veheti igénybe - sajnos, ilyenkor többnyire arról van szók, hogy a környezet, például a szülők vagy tanárok, a problémától is, a drogostól is és a felelősségtől is szabadulni igyekeznek. Ilyenkor a drogos a kezelést kényszernek érzi, a kezelőben pedig hatósági személyt lát. Előfordulhat, hogy a segítő még soha nem találkozott drogossal, így legjobb igyekezete ellenére is kialakul a "vak vezet világtalant" helyzet, ahol most már együtt bolyonganak a terápiás útvesztőben. Vannak persze olyan esetek is, ahol hozzáértő segítővel kerül a drogos kapcsolatba, és számítani lehet a környezet megfelelő támogatására, a segítő folyamatba való aktív bevonódására is. Nemcsak a drogosnak "nem megy egyedül" hanem a segítő sem tud eredményt elérni a közelebbi-távolabbi környezet részvétele és segítsége nélkül. Így például a
szülőkkel foglalkozás még akkor is eredményes lehet, ha a drogos egy darabig nem vesz részt a terápiában, sőt még csak nem is otthon lakik. Veszély esetén maguk a drogosok is kereshetnek segítséget tásuknak (ha aztán az absztinenst már esetleg nem is tolerálják). Ma még Magyarországon drogos önsegítő csoportok - a Névtelen Narkósok csoportjától eltekintve - lényegében nem működnek. Külföldi tapasztalatok alapján az önsegítő csoportok tagjai és a volt drogos segítők már az első találkozáskor olyan kapcsolatot tudnak kialakítani a drogosokkal, mely megkönnyíti a drogos és a szakmai intézmény közötti kapcsolatfelvételt. Hiszen a drogos ilyenkor egy hozzá hasonló személlyel találkozik, aki egykor olyan volt, mint most ő, olyan utat járt be, amilyet ő és olyan kiutat talált, amilyet neki kell. A terápiás útvesztő Az anyagozás labirintusában tévelygő drogos ma még Magyarországon csak nehezen talál olyan segítséget, mely őt ebből kivezeti. A "segítség" a drogost sokszor csak átvezeti az anyagozás labirintusából a terápiák útvesztőibe.Ez utóbbi labirintusnak nemcsak a drogos, hanem a segítője is foglya lehet. Nemcsak a drogost, hanem a drogos segítőjét is elutasítják a pszichiátriai osztályról azzal, hogy ott csak elmebetegekkel foglalkoznak, a nevelési tanácsadóból vagy a családsegítőből azzal, hogy ők nem pszichiátriai intézmény, stb. Ezzel együtt a segítőt nem tartják szakembernek, illetve kompetensnek, így szabadulnak meg tőle. Ma még drogosokkal kapcsolatban ritkábban fordul elő - annál gyakrabban alkoholistáknál -, hogy az anyagozó "magával ragadja" a segítőt saját útvesztőjébe, a segítő saját személyes életét és saját személyiségét feladva függő helyzetbe kerül a drogostól. Írtunk a "vak vezet világtalant" helyzetről, amit a drogosok egy idő után felismernek, és elveszik bizalmukat a kezelő iránt (aki csak "kísérletezik" rajtuk). Nem tartjuk véletlennek, hogy drogosokkal szerzett tapasztalatainkat a labirintus hasonlat segítségével tudjuk kifejezni, és azt sem, hogy a szakemberekkel és a segítőkkel kapcsolatban ugyanez a kép jelenik meg előttünk. A labirintus ugyanis pszichológiailag nemcsak az útvesztőt, a bolyongást és a tévelygést jelenti, hanem a föld alatti vándorlást, a pokoljárást, az alvilág (a tudattalan) felfedezését, a meghalás és az újjászületés processzusát és rítusát is. A labirintusképnek ezek a vonatkozásai a drogos életének, a drogos és a segítő ("lélekvezető") kapcsolatának már mélyebb sajátosságait mutatják, nem pusztán csak az intézményi útvesztő, melyben a drogos is, segítője is kereng.
A hasonlat tovább alakítva, a mesterséges útakadályoktól és zsákutcáktól, azaz a jelenlegi intézmény- és jogszabályrendszer akadályozó hatásaitól megtisztított labirintus már ténylegesen lelki labirintus lehet. A drogos már nem a társadalomból kirekesztett, veszélyes kórt terjesztő, érinthetetlen pária, hanem szenvedésében megérthető ember. Kínlódásában, kiszolgáltatottságában, függőségében és útkeresésében magunkra ismerhetünk még akkor is, ha mi nem a drogtól függünk és nem a drognak vagyunk kiszolgáltatottak, és életünk fonalát más labirintusban követjük.
Pedagógus szerepzavarok a drogproblémák iskolai kezelésében Pedagógus drogtréninggel szerzett tapasztalataink Rácz József és Szabó Gabriella Az (illegitim) drogfogyasztás terjedése érezhet_en egyre nagyobb aggodalmat vált ki a pedagógusok körében. Egy budapesti középiskolások között végzett reprezentatív vizsgálat szerint 1992-ben a fiatalok 13%-a az életében legalább egyszer fogyasztott legitim drogot (azaz valamilyen pszichoaktív gyógyszert), nem orvosi alkalmazás keretében. 11,6%-uk pedig életében legalább egyszer használt már illegitim szert (marihuanát, ópiát- és amfetaminszármazékot, szerves oldószert) (Elekes, 1993). Pedagógusokkal szerzett tapasztalataink szerint sok tanár úgy véli, hogy nem tudja felismerni a droghasználatot, nem tudja, mit kell a drogfogyasztóval tenni, hova kell irányítani. Ha még nincs is drogprobléma az iskolában, sok pedagógus aggódik, hogy rövidesen lesz, s_t, esetleg már most is van, csak nem veszik észre. Ezek az igények hívták életre azt a pedagógus tréningprogramot, melyet az iskolai drogproblémákkal kapcsolatban dolgoztunk ki. A tréninget eddig hat esetben szerveztük meg, kb. 90 résztvev_vel, akik nagyobbrésze pedagógus volt (de a résztvev_k között volt más, fiatalokkal foglalkozó szakember is).
A program kiindulása Az iskolai drogprevenció egyik legfontosabb eleme a pedagógusok felkészítése. Az Európai Közösség témával foglalkozó tanácskozásán (Európai Konferencia, 1991) az ajánlások között szerepelt a tanártréning, mint a drogprevenció nélkülözhetetlen eleme. Nyugat-Európában a drogproblémák jelentkezése idején, az 1960-70-es években els_sorban az egyedi tanár, illetve az egyedi iskola összefüggésében jelent meg a drogprobléma. Az utóbbi évtizedben azonban a komplex pszichoszociális megközelítés került el_térbe, amely az egyén, a környezet és a droghasználat között interaktív, kölcsönös viszonyt feltételez, és nem pusztán a drogokból és a drogok biológiai hatásából indul ki. Így a droghasználat kérdése, illetve a drogprevenció egy szélesebb egészségfejleszt_ megközelítésbe épül. Ebben kiemelt szerepe van a tanároknak, annak, hogy a tanárok hogyan képzelik el a droghasználatot és a droghasználót, milyen fogalmakat használnak a jelenség leírására. Azok a magyarázó sémák m_ködnek eredményesebben, melyek a droghasználatot a serdül_kori fejl_désben, a serdül_ és a környezet közötti dinamikus interakcióban ragadják meg (Susman és mtsai, 1993). Ebb_l következ_en a prevenció célja sem lehet egyes, egymástól és a serdül_kori fejl_dést_l elszigeteltként konceptualizált "problémaviselkedések" egyfajta kiiktatása a fiatalok életéb_l. Ehelyett a hangsúly a serdül_kori fejl_dés egészén és teljes keresztmetszetén van; a cél az egészségfejlesztés, a pozitív készségek kibontakoztatása, és nem a negatív viselkedések egyszer_ "megel_zése" vagy "megsz_ntetése". Az itt leírt koncepciók azonban olyan befogadó közeget igényelnek, mely a droghasználattól - mint viselkedést_l - nem "retten meg", nem érzi magát eszköztelennek és tehetetlennek. Azaz a témát a mindennapi pedagógiai munka részének tekinti. A következ_kben bemutatott tréningprogram különbözik az egy-egy, speciális drogprevenciós kurrikulumhoz kidolgozott programoktól (Rácz, 1993). Céljai tekintetében leginkább a külföldön elterjedt ún. awareness (érzékenységfokozó, problematizáló) tréningekhez áll közel.
A program koncepciója Tapasztalataink alapján a pedagógusok a droghasználattal kapcsolatban sok ismerettel rendelkeznek. Err_l azonban sokszor _k maguk nincsenek meggy_z_dve. Mivel az illegitim és a legitim droghasználat nem választható el egymástól (pl. a függ_ség kérdésében, a kortársak szerepében), különösen nyilvánvaló ez az állítás, hiszen a dohányzással, alkoholfogyasztással kapcsolatban mindenkinek vannak "közeli" (sokszor személyes) élményei. Ezek a tapasztalatok részben - átvihet_k az illegitim szerekre is, noha sok vonatkozásban eltérések is vannak. Sok ismeret - és téves hiedelem - származik a tömegkommunikációból, ismeretterjeszt_ kiadványokból is. Mindezek miatt a tréning alapvet_ kiindulása, hogy azokból az ismeretekb_l és tapasztalatokból építkezzünk, melyekkel a pedagógusok már rendelkeznek. Ezeket az ismereteket azonban szükség szerint kiegészítjük, korrigáljuk. A tréning célja, hogy a pedagógus végiggondolja, személy szerint milyen szerepe van az iskolai drogproblémák kezelésében: mi várható el t_le mint pedagógustól (pl. információnyújtás), és mit akar vagy tud _ személy szerint felvállalni, ami viszont már nem lehet intézményes elvárás (ilyen a segít_ szerep). Ha valaki erre a segít_ szerepre vállakozik, végig kell gondolnia, hol húzódnak ennek a határai, mire tud vállalkozni és mire nem. A program a droghasználatot nem valamilyen extrém viselkedésnek vagy szituációnak fogja fel, hanem olyan iskolai helyzetnek, amelyre a pedagógiai módszerek alapjában véve alkalmazhatók. A tréningprogram a dramatikus megjelenítés, a készségfejlesztés és az ismeretközlés (szeminárium és konzultáció) elemeit ötvözi. F_ hangsúly a dramatikus megközelítésen van, mert ez lehet_séget ad eddig ismeretlen szerepek, élethelyzetek kipróbálására, a szerepekb_l adódó érzések átélésére. A program felépítése A minimálprogram három részb_l áll. Mindegyik rész 4 órás id_tartamú; az egyes részekre általában három egymást követ_ nap kerül sor. Els_ nap: "Én és a drogok" Az els_ nap a csoportmunkához elengedhetetlen szerz_déskötéssel kezd_dik, mely során tisztázzuk a csoporttagok és a vezet_k elvárásait. A vezet_k elvárása a csoporttitkot és az aktív részvételt jelenti. Az "én és a drogok/drogos" viszonyt dramatikusan jelenítjük meg. El_ször egy játékkal lehet_séget teremtünk, hogy minden pedagógus végiggondolja, hogyan is viszonyul most, a tréning elején a drogproblémákhoz. Ezután egy dramatikus megjelenítés segítségével minden csoporttag a elrendez egy drog - drogos - pedagógus viszonyrendszert. Csak példaként említünk meg néhány visszatér_ szituációt. Van aki számára a drog a veszélyes, ami - szinte személyes tulajdonságokkal felruházva - magához öleli és fojtogatóan körbefonja a drogost. A pedagógus saját szerepe a drog eltávolítását jelenti (pl. a drogot megszemélyesít_ csoporttag "elhúzását" a kapcsolatból). Más számára a drogos az, aki vágyódik és "nyúl" a drogért. Itt a saját szerep aktivitása nem a drogra, hanem a drogosra irányul, néha úgy, hogy a pedagógus magát kínálja fel a drog helyett.
A pedagógus szerepében sokszor megjelenik a drogost "megment_ er_szak", vagy az "ellencsábítás", a drog említett "pótlása", hogy megszakítsa a drog-drogos köt_dést. De a tehetetlenségérzés is láthatóvá válik, vagy az, hogy a pedagógusnak - saját megítélése szerint nincs szerepe a drogos - drog kapcsolatban. Ez úgymond a "szakember" dolga. A drogos, vagy akár a drog szerepének átélése néha egészen katartikus. Sokan életükben el_ször próbálták egy drogos helyébe "beleélni" magukat. Ilyenkor kiderülhet, hogy a drogfügg_ség kérdése mennyire nem az "akaraton" múlik, és mennyire szoros lehet a drogos köt_dése a droghoz. A játékot követ_en sajátélmények fogalmazódnak meg. Itt általában a dohányzásal kapcsolatos függ_ség-élmények szoktak megjelenni: milyen nehéz a leszokás, mennyire megmagyarázhatatlan érzés a függ_ség, milyen sokáig jelentkezhetnek elvonási tünetek, mennyire nem racionális dolog a rászokás, milyen rossz élmény volt az els_ cigaretta, mely után mégis kialakult a rendszeres dohányzás. Rendszeresen el_jön az a kérdés is, mi van, ha a pedagógus dohányos és arról beszél, hogy a diákok ne dohányozzanak. A drogokkal kapcsolatos információs rész érinti a Magyarországon használt f_bb drogokat, els_sorban az illegitim szereket. A csoporttagok általában meglep_dnek azon, hogy várakozásaikkal ellentétben milyen sok ismerettel rendelkeznek. De az ismeretek "tévhitekkel" keverednek, melyek tisztázása szükséges: pl. a marihuána veszélyességével vagy akár veszélytelenségével kapcsolatban, a függ_ség kialakulásának módjával összefüggésben (elegend_-e ehhez egyetlen heroin injekció?) stb. Második nap: "A drogos karrier" Egy játék segítségével "megelevenednek" drogos személyiségek, élettörténetek. A pedagógusok maguk mondják el egy-egy fantázia (vagy ritkábban valóságos) drogos szerepében, hogy kik _k, hogy néznek ki, milyen a viszonyuk családtagjaikkal, az iskolával, hogyan kezdtek el drogozni és aztán mi történt velük. A csoportvezet_ részletez_ kérdései (pl. "milyen ruha van rajtad?", "van-e fülbevalód?") a beleélést segítik. Minden csoporttag a drogos karrier különböz_ állomását képzeli el, mi történt a drogossal az els_ drogfogyasztás után egy hónap, egy év, öt év múlva. A csoport fantáziájára bízzuk a "végkifejletet": súlyos, reménytelen állapotú drogost látunk magunk el_tt, vagy pedig olyat, aki eredményes leszokás után drogmentessé vált és visszailleszkedik a társadalomba. Ez a játék a drogos karrier állomásainak összerakásán túl arra is alkalmas, hogy ki-ki rálásson, hogy milyen forgatókönyv él a fejében a drogosok sorsáról, leszokási, gyógyulási esélyér_l. A másik játék mintegy él_ben közelít a drogos karrierhez. Akciójáték keretében egy rövid, megadott történetet folytatnak a csoporttagok. A kiindulási történet: egy tanuló, akit az iskolában - pl. a vécében - drogfogyasztáson értek. A csoporttagok három kiscsoportot alkotnak: a kortársak (barátok és osztálytársak), a tanárok (igazgató, osztályf_nök, szaktanárok), valamint a más feln_ttek (szül_k, pszichológus, rend_r, önkormányzati hivatalnok stb.). A játék alapja a rögtönzés, hiszen a három kiscsoport által továbbsz_tt folytatásból csak egy, általában összetett történet valósulhat meg. Az eljátszásban mindenki részt vesz. A történet gombolyítása sodró és többnyire nagyon reális, még akkor is, ha senkinek nem volt a csoportból drogossal közvetlen tapasztalata. Gyakori elem, hogy a drogost ment_vel kórházba szállítják, máskor drogambulanciára kísérik. Közben összeül a tanári értekezlet, behívják a szül_ket, kiszáll a rend_rség stb. Ezt a játékot is megbeszélés követi. Szinte mindegyik történet alapélménye, amit a pedagógus szerepet játszó csoporttagok fogalmaznak meg: a tehetetlenség. Nem tudják - és a
játékban ezt el is játszák, át is élik -, hogy mit kell tenni, mi történhet, kinek kell szólni (pl. drogambulancia, rend_rség, iskolaorvos). Ugyanakkor a játékban résztvev_knek sok illúzióval kell leszámolniuk: az iskolaorvos "éppen" nincs az iskolában, a drogambulancia nem tud "kiszállni", a ment_s úgy ítéli meg, nincs szó életveszélyr_l és az iskolában hagyja a drogost, a szül_t nem lehet elérni, vagy ha igen, nem tör_dik a gyerekkel, "csináljon valamit a pedagógus". Tehát kiderül - miként a valóságban is -, hogy a pedagógusok az iskolában alapvet_en csak magukra számíthatnak. Nincs helyettük más, aki a helyzetet megoldja. Ez még akkor is így van, ha pl. a drogost elviszi a ment_, mert akkor a többi gyerekkel és a szül_kkel nekik kell közölni, mi történt; aztán a drogost el_bb-utóbb kiengedik, és akkor megint csak a pedagógusnak kell vele "valamit csinálni". A játék abban az értelemben szokott megdöbbent_ élményt adni, hogy a pedagógus ugyan - látszólag - tehetetlen és eszköztelen, de más szakember hozzá képest még kevesebbet tud tenni. Ennek egyszer_en az az oka, hogy a "szakember" (pl. a pszichológus, a drogambulancia munkatársa) egyszer_en nincs jelen, amikor baj van. Másik eset, ha a fiatal eljut a "specialistához", akkor a segít_ kapcsolat kialakítása id_t vesz igénybe (ugyanakkor a személyes kapcsolat már esetleg adott a pedagógus - fiatal viszonyában). Tehát aki a legközelebb áll a "problémához", az a pedagógus. Neki van még a legtöbb esélye a beavatkozásra. Lényegében nem kell egyebet tennie, mint egy más pedagógiai krízis szituációban. Ilyen helyzetekkel kapcsolatosan pedig szinte minden csoporttagnak van valamilyen tapasztalata. Harmadik nap: A pedagógus és a segítés Bár az el_z_ két napon is megjelentek olyan helyzetek, amikor a pedagógusnak közbe kell avatkoznia, ezen az utolsó napon a csoporttagok végiggondolják, meddig terjed a pedagógus kompetenciája, és személy szerint az _ kompetenciájuk a drogos esetekkel, problémákkal kapcsolatban. Ehhez ismertetjük azokat a lehet_ségeket, ahova egy pedagógus probléma esetén fordulhat: drogambulanciák, pszichoterápiás rendelések, krízisügyelet, nevelési tanácsadó, pszichiátriai ambulancia, telefonos tanácsadás. Elmondjuk azt is, hogy az egyes helyeken milyen terápia folyik, az ottani szakemberek mire vállalkoznak, meddig terjed az _ kompetenciájuk, hogy történik a kapcsolatfelvétel és a beutalás. Azok a lehet_ségek, amelyeket a drogfogyasztókkal kapcsolatban a mai magyar intézményrendszer (akár egészségügyi, akár szociális vagy gyermekvédelmi) kínál, elég kiábrándítóak. Azzal is tisztában kell lennie a pedagógusnak, hogy az elképzelt "szaksegítség" igénybevétele néha többet árt, mint használ (és nemcsak a drogosnak, hanem az egész iskolának is). Az is kiderül, hogy az elképzelt "szaksegítség" (pl. rend_rség kihívása) helyett milyen más alternatívák lehetségesek. Ha a csoporttagoknak volt már kapcsolata drogossal, akkor ezt esetmegbeszélés-szer_en feldolgozzuk - szintén dramatikus módszerrel. Ha még nem volt ilyen kapcsolat, akkor ismét csak dramatikus eszközökkel megnézzük, milyen pedagógus szerepekre (készségekre) van vagy lenne szükség ahhoz, hogy egy ilyen drogos tanítvánnyal eredményesen foglalkozzanak. Most néhány gyakran el_forduló problémát idézünk. Az egyik ilyen a titok kezelése: a drogos titka vajon megosztható-e a szül_vel, az igazgatóval, az iskolán kívüli szakemberrel? A drogost saját és osztálytársai érdekében el kell-e távolítani az iskolából? Meddig terjedhet a padagógus segítése: beszélget vele, elküldi/elviszi szakemberhez, a szül_kkel folytat több alkalommal beszélgetést? Dohányzó pedagógus válalkozhat-e drogprevenciós program oktatására? Hogyan tud hiteles és "objektív" lenni az a pedagógus, akinek a családjában
alkoholista van? Hogyan viszonyuljon a tantestület a drogoshoz, ha a tantestületben is van ilyen (pl. alkoholista, gyógyszerez_) pedagógus? Ezekre a kérdésekre nem tudunk univerzálisan használható recepteket adni, hiszen ezt nem is lehet. Mindig a konkrét helyzetet kell megvizsgálni, a konkrét pedagógust és az _ személyes lehet_ségeit, hogy mire tud vagy éppen akar válalkozni az adott iskolai környezetben. Meg kell vizsgálni a konkrét drogost és kapcsolatát a szül_kkel, valamint pedagógusával, továbbá az iskola - várható - viszonyulását, az adott tantestület lehet_ségeit stb. Ez az esetmegbeszél_ rész néha Bálint-csoport jelleget ölt, ahol a pedagógusok személyes érzelmei és viszonyulásai, illetve ezek felismerése határozza meg, hogy mit tud kezdeni valaki egy drogossal. Néha az érintett pedagógusok úgy érzik, hogy egy több alkalomból álló esetmegbeszél_ vagy egy önismereti csoport segítheti _ket az ilyen problémák megoldásában. Végül a három napos programot csoportos értékelés zárja. A tapasztalatok összefoglalása A három részb_l álló pedagógus drog-tréningprogrammal szerzett f_ tapasztalatunk, hogy a drogfogyasztókkal kapcsolatos "bánásmódot" leginkább az hátráltatja, hogy a pedagógusok számára új, ismeretlen jelenségr_l van szó, melyr_l - többnyire - félelmetes fantáziáik vannak. E fantáziák közelítése a valósághoz, és az információk hozzásegítik a pedagógusokat, hogy reálisabb viszonyt alakítsanak ki a drogfogyasztókkal vagy a veszélyeztetett fiatalokkal. A tréning legfontosabb eredményének azt tekintjük, ha a pedagógus a harmadik nap végén saját motiváltságát végiggondolva, meghatározza saját helyét, szerepét, kompetenciahatárait, feladatait az iskolai drogproblémák kezelésében. A reális viszony kialakításában a csoporttagok számára az egyik legfontosabb segítség a többi csoporttag visszajelzése róluk a konkrét dramatikus gyakorlatok során. Egy másik segítség az egy-egy helyzettel kapcsolatos sajátélmény, illetve a többi csoporttag probléma-megoldásának figyelemmel kísérése. Ezzel saját problémamegoldó repertoárjuk b_vül. Tapasztalataink szerint az el_z_ekben vázolt felépítés_ tréning hatékony eszközökkel segíti a pedagógusokat a drogproblémák egyénre szabott kezelésében, akár a pedagógusra, akár pedig a droghasználóra gondolunk az "egyénre szabott" kifejezésnél. Hivatkozások Európai Konferencia (1991): Drug prevention in schools. Commission of the European Communities, Lübeck-Travemünde. Rácz J (1993): A serdül_kori- és fiatalkori alkohol- és drogfogyasztéás és az iskolai prevenció kapcsolata. Szenvedélybetegségek (Addictologia Hungarica), 1,5:335-347. Susman EJ, Koch PB, Maney DW és Finkelstein JW (1993): Health promotion in adolescence: Developmental and theoretical considerations. In: Lerner RM (szerk.): Early adolescence. Perspective on resistance, policy, and intervention. Lawrence Erlbaum Ass., Publ., Hillsdale, New Jersey.
Kötélhúzás a kriminalizáció és a medikalizáció között a magyarországi drogpolitikában Rácz József, Fridli Judit és Frech Ágnes A címbeli "kötélhúzás" félrevezető kifejezés, ugyanis a metafora nagyjából hasonló erősségű feleket feltételez. A kriminalizáció és a medikalizáció tekintetében ez közel sincs így. Előadásomban a hazai drogpolitikában a kriminalizáció évtizedek óta tartó dominanciáját mutatom be. Az előadás keretei nem teszik lehetővé a drogpolitika teljes spektrumának bemutatását, ezért annak csak öt metszetével foglalkozom. Elöljáróban felhívom a figyelmet az amerikai drogpolitika történetéből Peyrot (1984) nyomán arra a jelenségre, hgoy a drogfogyasztók megítélésében az Egyesült Államokban az 1960-as években jelentős változás következett be. A droghasználót addig bűnözőnek tartották, ettől az időtől kezdődően pedig betegként kezelték. Peyrot szerint ennek nem(csak) a tudományos ismeretek változása volt az oka, hanem ez egyrészt az orvostársadalom megszerveződésének és a liberális jogászok harcának volt az eredménye. A koncepcióváltás másik oka az volt, hogy középosztálybeli családok körében is tömegesen jelent meg a drogozás, és ezek a családok elég erős nyomást tudtak kifejteni, hogy kerekeiket ne bűnözőként, hanem betegként kezeljék. Most rátérek a magyarországi drogpolitika, illetve a drogosok társadalmi kezelésének bemutatására.
I. A mindennapi gyakorlat szintje Fridli Judittal és Pelle Andreával átnéztük az 1990-92-es évek kábítószerrel való visszaélés miatt indított büntetőügyeit (Fridli, Pelle és Rácz, 1993). A rendőrségi szakaszban lezárult ügyek között több olyan esettel találkoztunk, amikor valakit droghasználat, illetve drogos intoxikáció gyanújával egészségügyi intézetbe szállítottak, és a kezelőorvos rendőrségi feljelentést tett. Két ilyen esetben például a rendőrség be is szüntette a nyomozást a cselekmények a társadalomra való csekély fokú veszélye miatt. Véleményem szerint ilyen esetben, bár a jogi helyzet sem tisztázott (lásd hivatalos személy, hatóság kötelezettségei), itt egyfajta "fantomjog" munkált, a kezelőorvos azt hitte, hogy bűncselekményről van szó és drogos páciensét fel kell jelentenie. Nyilvánvaló, hogy ilyen
esetben a drogos és a kezelőorvos között a kezeléshez szükséges bizalmas légkör nem alakulhat ki (és ez hatással lehet más esetekre is). A drogambulanciák gyakorlata egyébként arra utal, hogy soha nem indult eljárás munkatársaik ellen azért, mert nem jelentették fel pácienseiket. I. Tömegkommunikáció A 80-as évektől megfigyelhető a magyar tömegkommunikációban, hogy a drogost elsősorban bűnözőként, másodsorban betegként és bűnösként mutatják be (Rácz, 1990). A 80-as évek második felében megjelent témával foglalkozó nagy példányszámú könyvek is ebbe a tendenciába sorolhatók (p. Nagy és Lovass, 1985, Tolnai, 1986, Ambrus 1988). Az 1990-es években ez a kép kiegészült a kábítószer-kereskedő figurájával és a kábítószerbűnözéssel. Hollósi György alezredes, az Országos Rendőrfőkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer-bűnözés Elleni Osztály vezetője nyilatkozta, "aki az első marihuánás cigarettát elszívja, az már petenciális bűnelkövető, hiszen a rávalót valamiből elő kell teremtenie. És a kábszeres az esetek többségében fogyasztását bűncselekmény elkövetéséből származó pénzből finanszírozza" (Magyar Narancs, 1993. 02. 04. 15. ol.) III. Jogalkotás Ehelyütt részletesen nem kívánok a büntetőjog változásával foglalkozni, csak tételesen felsorolom a droghasználat kriminalizációjának állomásait. 1978-as BTK: megfogalmazódott a kóros szenvedélykeltés paragrafusa, mellyel a szipusok váltak "keresztbe-büntethetővé". 1986. VI. Büntető Elvi Döntés, mely a fogyasztást is bűncselekményként értelmezte, valamint meghatározta a csekély és a jelentős mennyiség fogalmát (a csekély mennyiség olyan "csekély", hogy azt egy rendszeres drogos napi adagja meghaladja), 1987. évi III. Tv. 11. elrendelhetővé vált a drogosok kényszergyógyítása, 1987. évi EÜM rendelet: a kábítószer-használók is kötelezhetők gyógykezelésre, 1993-as BTK módosítás: a büntetési tételek növekedtek, a jelenleg is érvényes csekély mennyiségnél válik csak lehetővé az "elterelés", azaz a kezelésbe irányítás. Ha a csekély
mennyiség mértéke meg is változik, az "elterelés" az akár csak próbálkozók kezelésbe irányításával további problémákat vet fel. IV. Nemzetközi szerződések Magyarország előszeretettel csatlakozik - atöbbi kelet-európai országgal együtt - a kriminalizációt, a "kábítószerek elleni háborút" meghirdető nemzetközi szervezetekhez és szerződésekhez. A nyugat-európai országok ilyen módon exportálják azt a kriminalizációs gyakorlatot, amit saját országukban már meghaladtak (lásd ezzel kapcsolatban Cohen, 1993. áttekintő tanulmányát). V. Az elmeszakértők működése Véleményem szerint a kriminalizáció és a medikalizáció közötti kötélhúzás leginkább itt tettenérhető. A bíróság előtt ugyanis az elmeszakértőnek nyilatkozni kell (ha van egyáltalán kirendelt szakértő), hogy a drogfogyasztónál fennállt-e valamilyen kóros elmeállapot, és az befolyásolja-e a beszámíthatóságot. Azaz - leegyszerűsítve a kérdést - a drogos bűnös (a beszámítási képessége ép) vagy beteg (a beszámítási képesség korlátozott, ennek egyik oka lehet a függőség vagy az elvonási tünetegyüttes). 1980 és 1989 között több mint 500, kábítószer-bűncselekmény miatt bíróság elé került esetből 247 esetben rendeltek ki elmeszakértőt. 25%-ban (60 esetben) állapította meg a szakértő, hogy az elkövetőt elmbeállapota korlátozta a beszámítási képességben (nem feltétlenül a droghasználat miatt!) (Rácz, 1993). 1989 és 1992 között 47 esettel találkoztunk, ahol a büntetőeljárás valamelyik szakaszában elmeszakértőt rendeltek ki. Ezeket a szakértői vizsgálatokat két szakértő végezte. Az egyik 38 esetből 22 esetnél (58%), a másik pedig 9 esetből 2 esetben (22%) állapította meg a beszámítási képesség korlátozását (ismét nemcsak a droghasználattal összefüggésben!) (Fridli, Pelle és Rácz, 1993) Utóbbi kutatás során olyan esetekkel is találkoztunk, amikor egyszer az elmeszakértő a függőség súlyos foka miatt állapította meg a beszámítási képesség korlátozását, máskor pedig orvosilag ugyanolyan mértékű (pl. kórházban szomatikus elvonási tünetekkel kezelt drogos) függőség esetén nem véleményezte azt.
Bizonyos értelemben az elmeszakértői vizsgálat egyfajta bizonyítékául szolgálhat, hogy a vizsgált személy drogfüggő, tehát bűnöző. Az orvosi vizsgálat így paradox módon a bűnösség bizonyítékául szolgál, még ha ez jogilag nem is felhasználható (a bíróság nem veheti figyelembe a vizsgált személy önminősítését). Ezenkívül az elmeszakértői vizsgálat, mint orvosi vizsgálat keretében kivizsgált és írásba foglalt adatok átkerülnek a rendőrség, ami további problémákat vet fel. Összegzés A kriminalizáció és a medikalizáció küzdelme a magyar drogpolitikában az előbbi túlsúlyát jelenti, és félő, hogy ebben a BTK 1993-as módosítása sem hoz létre lényeges változást. A droghasználat kriminalizáció/medikalizáció dichotómiát tükröző felfogása helyettaz utóbbi években a nemzetközi drogpolitikában új koncepciók jelentek meg. Ezekre már csak azért is érdemes odafigyelni, mert a medikalizáció sem tekinthető a drogproblémák egyedül üdvözítő megoldásának. Ezeknek az új koncepciók a veszélycsökkentő, illetve ráfordítás-haszon elemzésen alapuló politikák. Miközben a társadalmat igyekeznek megvédeni a drogok jelentette vezélytől, a drogost is megvédik a kriminalizáció és a medikalizáció által ráháramló veszélyektől. Ezek a drogpolitikák jellemzően nem országos vagy nemzeti szinten gondolkodnak (noha egy általános drogpolitikába illeszkednek), hanem regionális, helyi, városi szinten működnek, és nagy önállóságot élveznek az országos/nemzeti/nemzetközi drogpolitikáktól. Ezzel az új szemléleti kerettel háttérbe szorulhat az a leegyszerűsítő és akadémikus szemlélet, mely a droghasználót betegként vagy bűnözőként minősíti.
Multikulturalitás és ártalomcsökkentésHiba! A könyvjelző nem létezik. Beszámoló angliai tanulmányútról
1994 októberében és novemberében két hónapos tanulmányúton vettem részt Londonban, a Soros Alapítvány és a Tini-Lánc Alapítvány támogatásával. A tanulmányút célja elsősorban az angliai drogfogyasztás és drogpolitika helyzetének vázlatos megismerése, valamint az ifjúsági konzultáció (counselling) lehetőségeinek tanulmányozása volt. Ifjúsági konzultáció (counselling) A konzultáció (counselling) abban az értelemben, ahogyan Angliában használják, lényegében a tanácsadás és az ambuláns pszichoterápia területét öleli fel. Ez alól kivételt képeznek a súlyosabb mentális rendellenességek. A határ a konzultáció és a pszichoterápiának nevezett tevékenység között nehezen definiálható; utóbbi kifejezés inkább a súlyosabb mentális rendellenességeket és a kórházi kontextust jelöli. Az általam meglátogatott Westminster Pastoral Foundation (WPF) egy jótékonysági intézmény, mely konzultációt és pszichoterápiát szolgáltat érzelmi, pszichológiai és kapcsolati problémák esetén. A szolgáltatás mindenki számára hozzáférhető, életkorra, osztályhelyzetre, kulturális háttérre, nemre, lakóhelyre, családi állapotra, testi állapotra és szexuális orientációra való tekintet nélkül, de az intézmény anyagi lehetőségeinek függvényében. Az említett szolgáltatások mellett az intézmény képzéssel is foglalkozik. A WPF eredetét és alapítóját tekintve egyházi intézmény, azonban a vallásos hovatartozás és orientáció nem befolyásolja a konzultációt. A kliensek, miként a konzulensek is, akármilyen kulturális háttérből származhatnak. A WPF-en belül külön munkabizottság foglalkozik az egyuenlő lehetőségek megfelelő biztosításával. Az egyenlő lehetőségek keretében dolgoztak ki tréningprogramot süket konzulensek számára, illetve kezdeményeztek megkereső (outreach) tevékenységet fekete és más etnikai kisebbségekkel kapcsolatban, hogy őket is be tudják vonni a konzultációt igénybevevők közé. Az intézmény egy évben 1 764 klienssel találkozik és mintegy 30 ezer órányi egyéni, család- és pár-, illetve csoportos konzultációt biztosít számukra. Kollegámmal, Piszker Ágnessel együtt lehetőségünk nyílt a konzulens (counsellor) képzésbe megfigyelőként bekapcsolódnunk. Ez azt jelentette, hogy a leendő konzulensek önismereti csoportját megfigyelőként kísérhettük figyelemmel mintegy másfél hónapon át, egy tükör mögött ülve. A konzulens képzés első szakasza 30 alkalomból áll. Ennek az első résznek a feladata, hogy a jelöltek megismerkedjenek az alapvető counselling készségekkel és koncepciókkal. A hallgatók a szemináriumokkal párhuzamosan önismereti csoporton vesznek részt (mely csoportanalitikus szemléletű csoport). A képzés második szakasza a diploma megszerzését szolgálja. Ez elsősorban olyan szakemberek számára ajánlott, akik humán szakemberekként dolgoznak, pl. tanároknak, nővéreknek, körzeti orvosoknak, egyházi segítőknek, szociális munkásoknak. A képzésben jelentős szerepet kap a szupervízió mellett végzett konzultációs munka.
A képzés harmadik szakaszában specializálódni lehet a pszichodinamikus konzultációra. Itt már egyéni terápiában is részt kell venni a jelölteknek. A képzések gyakorlati része a WPF keretében zajlik. Ahogy az intézmény munkatársai hangsúlyozták, a képzésben levő és fizettség nélkül dolgozó konzulensek jelentősen megkönnyítik a WPF számára, hogy eleget tudjon tenni a 90-es évek kihívásának. Ez a kihívás pedig nem más, mint hogy egyre nő a konzultációt igénybevenni szándékozó, de fizetni nem tudó kliensek köre. Ugyancsak a nem fizettségért dolgozó ("önkéntes") munkatársak bevonása tette lehetővé 1993-ban, hogy a WPF egy drop-in központot tudott nyitni fiatalok számára, akik nem tudják kivárni az intézmény várakozási idejét (ami 9 és 16 hét között változott). Ami engem a WPF működésében megragadott, az az önismereti csoportot megfigyelő konzulens-jelöltek csoportja volt. Azzal, hogy a jelöltek egy teljes önismereti csoport-periódust tükrön keresztül megfigyelnek, majd minden csoportülés után tapasztalataikat a csoportvezetővel elemzik, nagyon sok konkrét, pragmatikus ismeretet szereznek a csoportanalitikus csoportozásról. Ehhez persze arra is szükség van, hogy a csoportvezetők vállalják a megfigyelés jelentette kihívást. Érdekes volt, ahogy a pszichoanalitikus, pszichodinamikus elméleteket a konzultáció gyakorlatában alkalmazzák. Ebből a szempontból is különösen érdekes volt egy olyan intézmény meglátogatása, ahol súlyosabb pszichiátriai rendellenességekben szenvedő klienseket kezeltek bentlakásos formában, több éves kezelési idővel (Arbours). A bentlakás nemcsak a kliensekre, hanem a terapeutákra is érvényes volt. A terápiás közösségi modellt pszichoanalitikus keretben alkalmazták; a kliens ("vendég") és terapeuta ("bentlakó"), valamint a szupervizor(ok) közötti viszonyt (viszonyokat) az áttételi folyamatok keretében elemezték. Az általam meglátogatott többi konzultációs központban (King's Corner Counselling Centre, Alone in London) is feltűnt, hogy a munkatársak mennyire reálisan csak arra vállalkoznak, amire lehet: amire anyagi támogatást kapnak, amire adottak (vagy megszerezhetők) a feltételek (pl. egy-egy szolgáltatás beindításánál, új klienskör bevonásánál). London egyik problémás kerületében, ahol sokféle etnikai kisebbség él, működik egy multikulturális konzultációs központ (UpperMost Multicultural Counselling Centre). Éppen a helyi adottságok miatt hívták életre ezt a konzultációs központot. Ahogy a munkatársak hangsúlyozták, a multikulturalitás nemcsak a kliensek problémáiban jelenik meg (nem brit vagy angol hátterű kliensek, eltérő kulturális hátterű házaspárok, illetve családok stb.), hanem a stáb összetételében is. A multikulturális stáb nagyobb eséllyel képes arra, hogy a kliensek multikulturális hátterét megértse és a rendszerelmélet szerint számukra visszajelezze. A rendszerszemléletű visszajelzés azt jelenti, hogy a stáb videón keresztül figyeli a terapeuta munkáját (akár egyéni, akár pár- vagy családi foglalkozásról van szó), majd a kliens(ek) előtt megbeszéli a problémát, lehetőség szerint minnél több interperszonális, kulturális vonatkozát említve (pl. a családtagok, barátok, szomszédság szerepét kiemelve, mint potenciális erőforrások a problémamegoldás segítésében). Számomra újszerű és érdekes volt a team-munka ilyen "nyilvánossága", ugyanakkor a kliensek számára tényleg sokféle választási lehetőség megjelenítését jelenthette. Rövidterápia Alkalmam volt résztvenni egy megoldás-központú rövidterápiás konferencián, melyet a módszer kidolgozója, Steve de Shazer tartott (Richard Gollner, a szervezőbizottság tagja jóvoltából). A módszert az 1980-as években dolgozta ki az amerikai de Shazer. A módszer alapelve, hogy minden lelki probléma jelentkezésekor - még a lelsúlyosabb esetben is - mindig vannak kivételek, amikor a probléma nem vagy enyhébben jelentkezik,
legyen ez a "kivétel" néhány perc vagy néhány óra, vagy több hónapig-évig tartó probléma esetén akár csak egy-két nap. A terápia célja e "kivételek" szabállyá tétele. Ez azt jelenti, hogy meg kell ismerni, hogyan jelentkezik a "kivétel" (azaz a jobb állapot), a kliens miről ismeri fel, milyen körülmények között észleli, mit szokott tenni ilyenkor stb. A terápia során a klienssel nem a problémáról beszélgetnek (szóba sem kerül, hogy milyen lelki vagy más okai lehetnek a problémának), hanem ezekről a "kivételekről", melyek nem mások, mint megoldások, melyekhez a kliens már eddig is, önerejéből eljutott. Ebből a szempontból kitűntetett szerepe van a terápiára való jelentkezés és az első ülés között eltelt időnek, melyet az első alkalommal részletes explorációnak vetnek alá, éppen ilyen "kivételeket" keresve. A gyógyulás ugyanis már ekkor, a terápia előtti szakaszban megkezdődött. A terapeuta munkáját élő szupervíziós stáb segíti. A kliens a foglalkozás végén házifeladatot kap, ami a "kivételek" szaporítását szolgálja (anélkül azonban, hogy ezt megmondanák a kliensnek, hogyan tegye ezt). A terápia általában 3-5-7 alkalomból áll. De Shazer egyéni, házaspár és családterápiákról is beszámolt, a legkülönfélébb lelki és kapcsoati problémák esetén. A meglehetősen karizmatikus de Shazer szerint a módszer minden esetben alkalmazható, nincs kontraindikációja sem, mivel mindig a kliens már meglevő öngyógyító képességére (megoldás-központú erőfeszítéseire) épül. Több példa hangzott el alkohol- és drogfogyasztók kezeléséről is, ahol sikerrel alkalmazták a módszert (a részegen vagy drogos állapotban megjelenő kliens sem okoz problémát). Ártalomcsökkentés Az ártalomcsökkentés (harm reduction) az angol drogpolitika egyik lényegi sajátossága. Természetesen nagy különbség van abban, hogy az egyes szolgáltatások mennyire élnek ezzel a módszerrel. Az általam meglátogatott, drogosokkal foglalkozó szolgáltatások egy részének működésében előtérben állt az ártalomcsökkentés. Az Angel Drug Project London egyik problémás kerületében található, ahol nagyszámú etnikai kisebbség él. Az "önkéntes" (non-profit) szektorhoz tartozó intézményben nővérek, szociális munkások és konzulensek dolgoznak. Feladatuk a legális vagy illegális drogokat használó egyénekkel és közösségi csoportokkal történő foglalkozás. Ennek érdekében nemcsak az intézmény területén fogadnak drogosokat (illetve családtagokat és a drogosok barátait), hanem a bíróságon, a helyi börtönben, iskolákban, helyi kórházakban, más szociális szolgáltatásoknál. Ezzel a független szolgáltatással szemben a Healthy Options Team (HOT) egy kórház részeként működik, de elhelyezését tekintve különálló módon, szervezetileg önálló egységként. Érdekessége ennek a szolgáltatásnak, hogy bár egy kórházhoz kapcsolódott, az ártalomcsökkentés mégis munkájuk alapelve. Sőt, a drogosokkal és a helyi közösséggel való jobb kapcsolattartás miatt a szolgáltatás droghasználó drogmunkásokat is alkalmazott (tehát olyanokat, akik jelenidőben is használtak drogokat). Ennek azt a magyarázatát adták, hogy a jelenlegi droghasználó pontosan ismeri az utcai droghelyzetet, ismeri a terjesztőket, a drogosokat, és így sokkal élőbb kapcsolatot tud kialakítani a drogosokkal. Ezek a droghasználó drogmunkások sokkal több klienssel létesítenek kapcsolatot, "hoznak" a szolgáltatással kapcsolatba, mint más szociális munkások. Azt azért meg kell jegyezni, hogy ez a modell nem általános, és a többi szolgáltatás nehezen fogadja be a drogos drogmunkásokat. Ezzel kapcsolatban a HOT vezetője azzal érvelt,
hogy ők legalább tudják és figyelembe tudják venni munkatársaik droghasználatát, míg más szolgáltatásoknál szintén vannak drogfogyasztó munkatársak, ha ugyan arról a többiek nem is tudnak. Ugyanehhez a megközelítéshez tartozik, hogy a HOT jó kapcsolatban van a drogterjesztőkkel is, akik sok klienst küldenek hozzájuk. Arra a kérdésemre, hogy miért érdekelt egy terjesztő abban, hogy a vevőit hozzájuk küldje, azt válaszolták, hogy a terjesztő is a helyi közösség tagja, aki szívén viseli a helyi közösség tagjainak egészségi állapotát. A "lelketlen", csak a pénzre menő terjesztő egy olyan tömegkommunikációs sztereotípia, ami nem feltétlenül igaz a gyakorlatban. A szolgáltatás új klienseinek 95%-át terjesztők vagy más, a helyi közösségben kulcsszerepet betöltő droghasználó küldi hozzájuk. Mindkét szolgáltatásnál az ártalomcsökkentés a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem az absztinencia a cél, hanem a veszélyesebb droghasználati formák visszaszorítása. Tehát az injekciózás helyett az orális alkalmazás, ha ez nem valósítható meg, akkor a biztonságos injekciózás (sterilitás, megfelelő vénák és megfelelő szúrási technika) megtanítása a cél. Ezt részben gyakorlott nővér tanítja meg, részben kiadványokban ismertetik a fiatalokkal. Ez utóbbiak nyelvezete, ábrái is olyanok, amelyek közelállnak a drogos fiatalok kultúrájához. Az ártalomcsökkentés másik nagy területe a biztonságosabb szex propagálása és megtanítása. Ez részben a nem-penetratív szexuális kapcsolatok előtérbehelyezését jelenti (pl. masszázs, kölcsönös maszturbáció), részben a gumióvszer használatát. Itt megint kiemelem a szóróanyagok nyelvezetének, grafikai megjelenítésének kérdését, ami ismét olyan, ami közeláll a fiatalok szóhasználatához, kultúrájához. A helyi közösség (azaz a szolgáltatás körül elterülő lakókörnyezet) mindegyik szolgáltatásnál fontos szerepet tölt be - a droghasználót ennek részeként kezelik. Ez különösen ott fontos, ahol nagylétszámú etnikai kisebbség él. Pl. egy mentálhigiénés nappali szanatóriumban (Lambo Resource Centre) tartott "nyitott napon" a droghasználattal kapcsolatban külön kiemelték a kokain és a crack terjesztés közösségpusztító hatását (ami eltér a heroinhasználat és -terjesztés közösségre gyakorolt hatásaitól). A következő, meglátogatott intézmény a Release volt. Ez egy nemzeti drog- és jogi tanácsadó szolgálat, mely 1967-ben alakult. Megalakulása válasz volt azoknak az embereknek a problémáira, akik illegitim droghasználatuk vagy más más életstílusbeli, viselkedési másságuk miatt a hatóságokkal kerültek szembe. Ebben az értelemben a Release része volt az akkori ellenkulturális, alternatív mozgalmaknak. Azóta biztosít a Release 24 órás telefonszolgálatot drogproblémákkal kapcsolatban. Ezek nagy része jogi tanácsadás. Megjegyzem, hogy a 24 órás szolgálat során a hajnali órák különösen fontosak, mert sokszor ekkor kerülnek a rendőrségre a droghasználók, akik ekkor hívják fel a Release-t. A telefonszolgálat mellett a Release aktívan kiveszi a részét az angol drogpolitika alakításában mint nyomásgyakorló csoport, mely az ártalomcsökkentést hangsúlyozza és a drogok legalizálását célozza meg. Mivel fenntartási költségeik nagy részét a kormányzattól kapja, cserében tartózkodnak attól, hogy maguk demonstrációkat szervezzenek, de ilyenekhez minden szakmai támogatást megadnak. Rendszeresen jelentetnek meg olyan szakértői anyagokat, amelyekben álláspontjukat fejtik ki. Nem a drogfogyasztókkal foglalkozik, de e témakörhöz tartozik a DrinkLine telefonszolgálat. Ez egy éve alakult; alkohollal kapcsolatos problémák esetén hívható országosan, az esti órákban. A hívásokra képzett önkéntesek válaszolnak. A tréningcsoport vezetője külön kiemelte, hogy milyen jelentős szerepet tölt be a telefonvonal olyan alkoholfogyasztók információval való ellátásában, akik nem fordul(hat)nak egészségügyi intézményekhez. Ilyen példa az iszlám alkoholfogyasztók, akik ha segítséget
keresnének, az a helyi közösségben rögtön elterjedne és szankciókat váltana ki. Másik nagy csoport az egészségügyi és szociális szakemberek, akik nem akarnak kollegáikhoz fordulni, és akik inkább megkeresik az anoním telefonszolgálatot. A telefonszolgálat jelenleg esetkezelésre nem tud vállalkozni, csak információkat közöl az alkoholizmus kialakulásáról, fokozatairól, arra vonatkozóan tesz becslést, hogy a hívó alkoholfogyasztása az alkoholizmus szempontjából veszélyeztető-e, illetve információkat közöl a szóbajöhető egészségügyi és egyéb szolgáltatásokról a hívó lakóhelyén vagy ahhoz közel. Néhány megjegyzés a nem-egészségügyi szolgáltatásokról: az egymáshoz földrajzilag közel elhelyezkedő, de profiljukban eltérő szolgáltatások (pl. az egyik az intravénás drogosokkal, a másik a HIV-pozitívokkal, a harmadik a jogi kérdésekkel stb. foglalkozik) fontosnak tartják az együttműködést. Ennek legfontosabb formája az ún. nyitott napok mellett, amikor szakmai látogatókat fogadnak, a munkatársak "átdolgozása", tehát az, amikor a munkatársak több szolgáltatásnál is dolgoznak. Ezeknek a szolgáltatásoknak az a legfontosabb szerepe, hogy a "frontvonalban" tevékenykednek, aktív stratégiával keresik meg a drogosokat a helyi közösség színterein, továbbá olyan rétegekkel is kapcsolatba kerülnek, melyek az egészségügyi ellátásból valamilyen okból kiszorulnak, pl. nincs körzeti orvosuk vagy nem tartják vele a kapcsolatot, nem tudnak vagy nem akarnak hónapokig várni a detoxikálásra vagy a methadon fenntartó kezelésre, illetve nem akarnak leszokni vagy methadon kezelést vállalni. A hagyományos értelemben vett, egészségügyi szolgáltatások közül meglátogattam a Nemzeti Addiktológiai Központot (National Addiction Centre), a Maudsley Hospital drogosokat kezelő részlegeit (Community Drug Team, Methadon Maintenance Clinic) és a Riverside Mental Health Trust Substance Misuse Service Központi Értékelő Egységét. Az egységekben multidiszciplináris team-ek működnek, pszichiáterrel, pszichológussal, szociális munkással és egyenlő részvevőként általános vagy pszichiátriai nővérekkel. Az esetgazda is az előző körből kerülhet ki, a pszichiáter a szupervíziót, illetve az egység összehangolt működését biztosítja. Széleskörű az együttműködés más szolgáltatásokkal és intézményekkel is (pl. a körzeti orvosokkal, de erre az angol drogpolitika gyakorlata miatt is rákényszerülnek). Az általam meglátogatott egységeknél az absztinencia is csak egy lehetséges alternatíva. Methadon ügyben (szükséges-e a fenntartó kezelés, mekkora legyen a dózis) igyekeznek figyelembevenni a kliensek/paciensek igényeit is, és ezt nem tekintik úgy, hogy a paciens és a kezelőorvos között dúló "csatát" a paciens nyerte meg, és a kezelőorvos "gyenge" volt a paciens manővereivel szemben. A methadonkezelést úgy tekintik, hogy az még mindig sokkal jobb, mint ha a drogos folytatná illegitim és veszélyes droghasználatát, mindenféle intézményi elérhetőségen kívül. Az intézmények sorában meg kell említenem a Nemzeti Addiktológiai Központot (National Addiction Centre), mely klinikusok, kutatók és oktatók network-szerűen szervezett intézménye. Az Addiktológiai Tudományok Székháza (Addiction Sciences Building) külön épületben található, ahol a nemzeti központ kutató-, oktató- és adminisztrációs részlegei kerültek elhelyezésre. Klinikai szolgáltatásait több alkohológiai és drogdependencia osztály jelenti, melyek különböző kórházaknál találhatók. A központ munkatársi gárdája is három kórházból, illetve klinikáról kerül ki.
Az információs intézmények közül kapcsolatba kerültem a SCODÁ-val és az ISDD-vel. A SCODA (Standing Conference on Drug Abuse) egy nemzeti koordinációs testület a drogterületen dolgozó szakmai szervezetek és szakemberek számára. A SCODA célja, hogy a droghasználók igényeit magas szintű szolgáltatások elégítsék ki. Ennek érdekében kooperációra törekszik az egyes szolgáltatások és szakemberek között, továbbá befolyásolni kívánja a kormányzati drogpolitikát. Információkat és tréningprogramokat szolgáltat tagjai (elsősorban tagszervezetei) illetve a szélesebb közvélemény számára a tömegkommunikáció útján a droghasználattal összefüggő kérdésekben. Csak néhány példát emelek ki a SCODA tevékenységi köréből: a lakosság és/vagy a szakemberek felől jövő telefon és levélbeli megkeresésekre válaszol (évi 20 ezer telefonról és 15 ezer levélről van szó), egy külön projekt keretében befolyásolni kívánja a helyi hatóságokat, hogy milyen feltételekkel biztosítanak anyagi forrásokat a droghasználók, iletve a velük foglalkozó szolgáltatások számára, szerződéstervezeteket dolgoz ki az anyagi forrásokat biztosító szervezetek és a drogszolgáltatások közötti megegyezéssel kapcsolatban, egy másik projekt célja, hogy széles körben elfogadják a drogmunkások szakmai kompetenciáját (pl. azáltal, hogy a Nemzeti Foglalkozási Képzettségek közé bekerültek a drogmunkások is), külön projekt foglalkozik a bebörtönzött droghasználókkal (akik a börtönbn is drogoznak), drogmunkások számára speciális fórumokat szervez (pl. a fekete drogmunkások számára), közösségi fórumokat szervez a droghasználat/HIV témakörében, illetve ilyen fórumokon képviseli tagszervezetei érdekeit. Az Institute for the Studying Drug Dependence (Drogdependenciát Tanulmányozó Intézet) egy másik, jótékonysági alapon működő információs központ, mely elsősorban könyveket és információs anyagokat ad ki, szakembereknek, droghasználóknak, családtagoknak stb. Információs magazinja a "Druglink", mely szakmai fórumként is szolgál. Könyvtárában nagyon sok publikáció hozzáférhető a droghasználatot és a kapcsolódó területeket illetően. Informálódás céljából mindkét intézményt tudom ajánlani. Címük: ISDD, illetve SCODA (egy épületben találhatók), Waterbridge House, 32-36 Loman Street, London SE1 0EE. Végül köszönetem szeretném kifejezni az utazást támogató Soros Alapítványak és a Tini-Lánc Alapítványnak, valamint dr. Buda Bélának, aki a londoni kapcsolatok kialakításában segített.
Alkohol- és drogfogyasztás a gyermek- és serdülőkorban és az iskola prevenció Összefoglalás A szerző először áttekinti a gyermek- és serdülőkori alkohol- és drogfogyasztás magyarországi helyzetét. Ezután a droghasználat kialakulásával kapcsolatos főbb oksági elméletek ismertetése következik. A szerző az iskolai prevenciós programok felépítéséből különösen az iskolai oktatással, a tanárokkal és a szélesebb környezettel kialakított viszonyukat emeli ki. A szerző a prevenciós programok közül elsősorban a kortárshatásokat megcélzókat hangsúlyozza hatékonyságuk és olcsóságuk miatt. Az általános prevenciós programok mellett újabban a speciális, veszélyeztetett csoportokat megcélzó programok is megjelentek. Ezek az alkoholisták gyerekeivel, az antiszociális és az iskolából távolmaradó, szökött gyerekekkel foglalkoznak. Végül a Magyarországon használt programok közül három, a NEVI, Drogprogram, a CHEF Alapítvány "Egészséged testben, lélekben" és a DADA programja kerül bemutatásra. A tanulmányt a hazai körülményeknek megfelelő programok tervezéséhez használható javaslatok zárják. Kulcsszavak: alkoholfogyasztás, drogfogyasztás, serdülőkor, iskolai prevenció, deviancia I. A téma körülhatárolása Tanulmányomban a drogfogyasztás iskolai prevenciójával foglalkozom. A drogfogyasztás egységes prevenciója mellett koncepcionális és gyakorlati érvek egyaránt szólnak. A kultúrálisan elfogadott szerek nagyobb veszélyt okoznak, mint az illegitim szerek, sőt az utóbbiak veszélyességét is nemegyszer meghaladja az egészségügyben használt, receptre felírható gyógyszerek veszélyessége. A magyar közvéleményben nem tudatosult még az, hogy a recepre kiváltható szerek is veszélyesek (lásd Elekes országos vizsgálata, Elekes, 1991). A drogfogyasztás egységes prevenciója tükrözi ezt a szemléletváltást. Természetesen az egyes szerekkel kapcsolatos prevenciós célkitűzés más és más: az alkohol esetében a szociálisan elfogadott fogyasztás a cél, a dohányzásnál és a többi szernél pedig a használattó történő tartózkodás.
A drogfogyasztás kialakulása a serdülőkorban más, problémaviselkedésnek vagy deviáns magatartás-formának tartható jelenséggel szorosan összefonódik, ezért a drogprevenció egy általános deviancia-prevenció része lehet. Megjegyzem, hogy a prevenció a dolgozatban a caplani elsődleges prevenciót jelöli (a káros drogfogyasztás elterjedésének csökkentését). A prevenció újabb, egészleges szemlélete szerint a megelőzés nemcsak véd valami rossztól, hanem a fogalom pozitíve is meghatározható: egészségmagatartás, illetve a pszichoszociális jólét kialakulásának elősegítését jelenti. II. Magyarországi helyzetkép Kopp Mária és Skrabski Árpád (1992) 1983-ban 2000 diákot kérdeztek meg egy mentálhigiénés felmérés keretében. A megkérdezettek a magyar tanulóifjúságot területileg reprezentálták. A szerzők 1988-ban a 16 éves kor feletti lakosságot reprezentáló 21 ezer személyt kérdeztek meg. 1988-ban a 20 év alatti fiatalok 18 százaléka mondta magáról, hgoy egy-egy alkalommal rendszeresen 1 dl tömény alkoholt, 6 százalékuk pedig több alkoholt is fogyaszt. Rendszeresen tömény alkoholt fogyaszt a 20 évnél fiatalabb fiúk 26 százaléka és a lányok 20 százaléka. Fokozott mértékben fogyaszt gyógyszert (=az előző évben emiatt betegállományban volt) a 15-29 évesek 0,4 százaléka, ez országosan 8000 fiatalt jelent. Nehéz élethelyzetekben evésbe-ivásba, fokozott gyógyszerfogyasztásba menekül saját bevallása szerint a 20 év alatti fiút 16 százaléka és a lányok 12 százaléka. (Ez megfelel a stresszkezelés=coping egyik jellemzőjének.) Aszmann Anna és Mándoki Rózsa 11-15 éves tanulófiatalokat kérdeztek meg két, egészségmagatartással kapcsolatos felmérés keretében. 1986-ban és 1990-ben került sor a kérdezésre 5 és 6 ezer fiatallal (Simon, 1988, Aszmann, 1992). A szerzők a dohányzással kapcsolatban megállapítják, hogy a naponta dohányzók aránya, 6,7 százalékról 7,6 százalékra emelkedett, a hetente dohányzók száma változatlan (3,2, illetve 3,4 százalék), az alkalomszerűen dohányzók száma pedig ismét valamelyest nőtt (6,2, illetve 7,0 százalék). Különösen a szakmunkástanulók, illetve az alacsony iskolai végzettségű szülők gyermekei vannak a dohányzás szempontjából veszélyeztetett helyzetben. A gimnazisták 7, a szakmunkástanulók 13 százaléka fogyaszt naponta vagy hetente rendszeresen alkoholt. Több mint 3 alkalommal volt részeg a gimnazisták 16, a
szakmunkástanulók 27 százaléka. 1986-ban az összes megkérdezett tanuló 1 százaléka fogyasztott naponta alkoholt és 7 százaléka hetenként. Ezen belül a fiúk aránya közel háromszor akkora, mint a lányoké. A gyakori alkoholfogyasztás közrejátszik az erőszakos viselkedések, a balesetek, az öngyilkossági kísérletek és egyéb deviáns magatartásmódon előfordulásában, és rontják az egyén kapcsolatát a családi és az iskolai környezettel. Az alkoholfogyasztás gyakorisága és a lerészegedések előfordulása a középiskolás korú tanulóknál ugrásszerűen megnő. A gyógyszerszedési szokásokkal kapcsolatban megjegyzem, hogy 1986-ban alvási nehézség, illetve idegesség miatt a 11 éves fiúk és lányok 2,6, illetve 2,7 százaléka, a 13 éves fiúk és lányok 1,8, illetve 6,8 százaléka szedett valamilyen gyógyszert. Legtöbb alkalommal a szakmunkástanulók szedtek gyógyszert. Néhány kisebb, nem reprezentatív felmérés szerint középiskolások között az illegitim drogfogyasztás 3,5-7 százalékban fordult elő (Kisszékelyi, 1979, Rácz és mtsai, 1980, Zseni, 1983, Elekes, 1986). Az illegitim drogfogyasztás néhány veszélyeztetett csoportban a következő arányokban fordult elő: budapesti nevelőintézeti fiatalok között 21 százalékban (Aczél, 1986), fiatalkorú bűnelkövetők között 27 százalék (Lévai, 1989, 1991), marginális, utcai ifjúsági szubkultúrák tagjai között 50 százalék használó és 20 százalék kipróbáló (Rácz, 1988). Gerevich és mtsai (1992) kérdőíves felmérése szerint ötezer általános és középiskolából 10 százalékban küszködnek az illegitim drogok jelentette problémákkal és 1 százalékban találtak is valamilyen illegitim drogot az iskolában. Az illegitim drogfogyasztás e szórványos adatai arra utalnak, hogy a jelenség létezik a magyar középiskolások (sőt már az általános iskolások) között. Prognózis: már a jelenlegi tendenciák is arra utalnak, hogy az illegitim drogok (elsősorban marihuána, a hasis, az amfetaminok) nagyobb mértékben hozzáférhetővé válnak a fiatalok körében, és kipróbálásuk, illetve használatuk is növekszik. Várható, hogy egyes szerek (pl. marihuána) kipróbálása szélesebb körben előfordul majd, ugyanakkor bizonyos veszélyeztetett helyzetű infjúsági csoportokban az alkalmi, sőt a rendszeres droghasználat is terjedni fog (receptre felírt gyógyszerekkel, mákteával,
heroinnal, amfetaminokkal kapcsolatban). A
drogpiac (illetve a terjesztők, árusok) megjelenése újabb veszélyforrást jelent. A várhatóan növekvő intravénás használat (pl. heroin, amfetamin) az AIDS terjedése szempontjából is veszélyes.
A nyugati országos tapasztalataiból tudjuk, hogy az illegitim drogfogyasztás növekedését rendőri akciók, büntetőjogi rendelkezések nem tudják megakadályozni. III. A drogfogyasztás kialakulásának oksági modelljei 1. Szociális kontroll elmélet: az egyént környezetével kialakult kapcsolata védi meg a drogfogyasztástól. A szociális kapocs fogalma a konvencionális intézményrendszert képviselő, az egyén számára különösen fontos személyekkel kialakult kapcsolatot, majd az érzelmi-kognitív elköteleződést jelenti, mely után kialakul az intézményi (pl. iskolai) szerepekbe történő bevonódás. A szociális kapocs kifejlett formájában a konvencionális értékekkel, attitűdökkel történő azonosulást is jelenti. Az elmélet kiemelt fontosságot tulajdonít a szülőkkel, tanárokkal, osztálytársakkal, illetve a drogos kortársakkal kialakított érzelmi kapcsolatoknak, továbbá a droghasználattal kapcsolatos attitűdnek. 2. Szubkultúra elméletek: a drogfogyasztás egy ifjúsági szubkultúra részjelensége adrogozásban részt vevők szocializációja tehát nem feltétlenül kóros vagy megakadt. A drogfogyasztás különböz szociális jelentést nyerhet: a lázadás és a másság kifejezője lehet. A drogfogyasztás része a kollektív problémamegoldásnak. Az elméletnek kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a kortársak, illetve a barátok drogozásának, illetve drogokkal kapcsolatos attitűdjének. 3. Szociális tanulás elméletek: A drogozás egy tanulási folyamat eredménye. A drogos ilyen mintát mutató személyektől (szülők, barátok) tanulja ezt a viselkedésformát. Sokszor a tanulás nem magára az adott drog fogyasztására vonatkozik, hanem a problémák "kémiai" megoldásának lehetőségére, a drogozással szerezhető jutalmak (pozitív érzések) elérésére, illetve a rossz érzések (frusztráció, szomorúság) elkerülésére. 4. A stresszlerendezési (copint) elméletek: a drogozás átalakítja a stresszleküzdési eszközrepertoárt, a pozitív értések könnyű, és "rövidrezárt" elérésével feleslegessé teszi a kognitív, iletve a problémaközpontú lerendezést. Ez a stresszmegoldás ugyancsak kiiktatja a támogató társas rendszerek hatását, illetve hiányát. 5. Integrált elméletek: egyszerre több tényező egymás utáni, illetve egymás melletti hatásával számolnak A longitudinális, követéses jellegű vizsgálatok különösen alkalmasak az ilyen együttjárások, illetve oksági kapcsolatok felderítésére.
Összefoglalásképpen az integrált modellekről megállapítom, hogy a drogozás kialakulásában a serdülőkor egyes szakaszaiban más-más tényezők hatnak (például máskor és más módon érvényesülnek a családi és kortárs hatások). Különösen két oksági kapcsolatra hívom fel a figyelmet, melyek egyben prediktív jelek is: a megelőző drogfogyasztás és a társak drogozásának (illetve a drogozás elfogadó attitűdjének) szerepére. Fenti modellekkel kapcsolatban utalok 1988-ban megjelent könyvemre, ahol ezeket részletesebben ismertetem (Rácz, 1988). Az újabb kutatásokkal kapcsolatban pedig lásd pl.: (Pedersen, 1991, Bailey és Hubbard, 1991, Eggert és Herting, 1991, Dielman és mtsai, 1991). IV. Iskolai prevenciós programok 1. A tanárok szerepe a megelőzésben A tanárok az elsődleges megelőzésben vesznek részt. Ezenkívül lényegében két eset van, amikor bekapcsolódhatnak a másodlagos megelőzésbe: amikor egy elvonókúrán résztvett fiatalt vissza kell illeszteni az iskolai közösségbe, illetve ha a tanárok az iskolán kívül töltenek be valamilyen segítő szerepet (pl. szülőcsoportokat vagy tanácsadást szerveznek, lásd később!). Mielőtt a tanárokra háruló konkért feladatokról szó esne, röviden meg kell említeni a tanárok és a prevenciós programok közötti kapcsolat néhány általános vonatkozását: az érintettség és a felelősség kérdését. Tapasztalataim szerint a tanárok közül sokan elmondják, hogy ők még nem találkoztak drogosokkal, és a megelőzés különben sem az ő feladatuk, hanem a "szakembereké". Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy nemcsak illegitim szerekről van szó (és így már minden tanár érintetté válik a tanítványain keresztül), továbbá még az illegitim szerek gyors elterjedése is várható (lásd a Prognózis című részt!). A gyerekekkel a tanárok találkoznak a legtöbbet a "szakemberek" közül, és az iskolás gyerekekkel iskolai körülmények között történő bánáshoz és foglalkozáshoz ők értenek a legjobban. A prevenciós programok súlyponti része - mint majd látni fogjuk - nem a drogokkal kapcsolatos információ, hanem e tudás átadásának módja. Ezt a tanárok képesek a legmegfelelőbben megtenni. Az érintettség azt is jelenti, hogy a tanár egészséges és produktív életstílust mutat tanítványai felé (lásd pozitív prevenció!). Ez elvezet a felelősség kérdéséhez. Ha a tanár nemcsak információátadó
személyként, hanem nevelőként is meghatározza magát, akkor a céljai között nemcsak a gyerekek elvont tudásának gyarapítása szerepel, hanem az egészséges és produktív életvitel kialakítása is. A továbbiakban a tanár feladatairól, illetve prevenciós tevékenységéről lesz szó. A leírásban részletesebben két forrást használtam fel: Servais (1991): "A drogproblémák átfogó megelőzése. Gyakorlati kézikönyv tanárok, nevelük és szülők részére" című könyvét és az ENSZ "A drogabúzus megelőzése: közösség akcióban, a pedagógusok szemszögéből" című kiadványát (ENSZ, 1990/a). Az előbbi könyv magyarul is hozzáférhető. A tanárok a prevenció során három csoporttal kerülnek kapcsolatba: 1. a tanárokkal, 2. a diákokkal, 3. a diákok szüleivel. A tanároknak először saját magukkal kell foglalkozni. Egy alapképzés keretében meg kell ismerniük saját drogfogyasztási szokásaikat és problémamegoldó készségeiket. Szükség esetén változtatniuk kell drogfogyasztási (illete az ezzel összefüggő problémamegolddó) szokásaikon. Máskor el kell sajátítaniuk azt a képességet, hogy ha pl. dohányoznak és nem tudnak leszokni, akkor erről a gyerekeknek őszintén és hitelesen tudjanak beszélni. A következő lépés a tanárkollegákkal kapcsolatos kooperációt jelenti. A prevencióval foglalkozó tanárnak képesnek kell lennie, hogy a drogkérdést kollegái között felvesse, elfogadtassa velük a prevenció jelentőségét és az adott program elépítését. Nyitottnak kell lennie arra, hogy kollegái esetleg megkeresik őt saját drogfogyasztásuk ügyében. Alkalmasnak kell lennie teammunkára, ahol több tanár vesz részt a prevenciós program megszervezésében és oktatásában. Ha magába a prevenciós programba több tanár kapcsolódik be, célszerű egy tanár-koordinátort megbízni a megelőzési program összefogásával és szervezésével, a munkát pedig egy team keretében érdemes végezni. Ez a team kapcsolatokat épít ki iskolán kívüli szervezetekkel (pl. Nevelési Tanácsadó, mentálhigiénés szolgálatok) és konzultációkkal esetmegbeszélő csoportokkal segíti a tanárok munkáját. Angliában például felvilágosítást összefogó koordinátorokat alkalmaznak egy-egy oktatási önkormányzat területén, központi költségvetésből. A koordinátor feladata a prevenciós tananyag kialakítása, az aktuális segédanyagok, demonstrációs anyagok összegyüjtése, eljuttatása a prevenciót végző tanárokhoz és a tanárok képzésének (elsősorban a gyakorlati képzésről van szó) megszervezése (UK action on drug misuse, 1990 Tackling drug misuce, 1988). A tanárok feladata a diákokkal sokrétű. Diákjaik számára a tanároknak információt kell átadniuk a drogokkal kapcsolatban (1), segíteniük kell őket abban, hogy nemet mondjanak a
drogokra, ha valamilyen élethelyzetben találkoznak velük (2), megfelelően kezelni tudják testi és lelki fejlődésüóket (3), kialakuljon az önbizalmuk (4), képesek legyenek önmaguk nevelésére és értékelésére (5), és végül kritikai attitűdöt alakítsanak ki bennük a tömegkommunikáció hatásaival, különösen a reklámmal szemben (6) ENSZ-anyag, 1990/a). A konkrét módszerekkel a későbbiekben foglalkozom. A diákok szüleivel kapcsolatban a tanároknak el kell érniük, hogy hozzájáruljanak gyerekeik részvételéhez a prevenciós programban. Távolabbi célként a szülők saját drogfogyasztásával is foglalkozni kell, illetve azzal a kérdéssel, hogy a szülők hogyan alakítják gyerekeik drogfogyasztási szokásait (pl. altatók, nyugtatók adásával, saját dohányzásukkal, stb.) A szülőkkel kapcsolatban a tanárok feladata lehet, hogy szülőmozgalmak elindítói legyenek, illetve
ilyenekben
szerepet
vállaljanak.
Az
alulról
szerveződő
(ún.
grass-roots)
szülőmozgalom külföldön jelentős szerepet játszik a drogokkal kapcsolatos megelőzésben, különösen az utóbbi tíz évben (ENSZ-anyag, 1990/b). A szülőmozgalmak hármas célt tűznek maguk elé: együtt lenni és együtt tenni, megfelelő ismeretek birtokába jutni és minél több embert (a szakemberektől a szülőkig) bevonni a prevencióba, mely így az egész helyi közösséget érinti. A szülőcsoportok szerveződhetnek a gyerekek baráti köréhez tartozó fiatalok szüleiből, a szomszédsági csoportokból, egy iskolához tartozó gyerekek szüleiből, illetve speciális csoportokból (pl. bizonyos szabadidős tevékenységben részt vevő gyerekek születiből) és végül szervezhető olyan szülőkből is csoport, akik már szembekerültek gyerekeik révén drogproblémákkal. A hivatkozott ENSZ-anyag a szülőmozgalmakkal kapcsolatban két természetes szövetségesről ír, akikkel a szülőcsoportnak célszerű a kapcsolatot felvenni. Ezek a helyi rendőrség képviselői és a tanárok. 2. A gyakrabban használt iskolai prevenciós programok és azok hatékonyságvizsgálata A serdülőkori drogprevenciós programok legnagyobb hatékonyságvizsgálatát Tobler (1986) évgezte el, aki 143 programot a metaanalízis matematikai módszerével hasonlított össze. (Ez azt jelenti, hogy a szerző a hatékonysági, "kiemeneti" adatokat - melyek valamilyen kontrollcsoporttal történő összehasonlításból származtak - nem külön-külön nézte meg a
zegyes programokra vonatkozóan, hanem a 143 programból egy közös statisztikai mezőt hozott létre, és azon belül vizsgálta az egyes programok hatékonyságát). A következőkben inkább magukkal a programokkal foglalkozom, és nem a metaanalízissel. Tobler a 143 programot öt alapvető modelitásra bontotta fel. Csoportosítását mutatja az 1. ábra . 1. ábra Prevenciós programok A) Közvetlen (a drogosokkal kapcsolatos tudás
B) Közvetett (nincs benne a drogokkal kapcsolatos tudás)
1. Csak tudás 2. Kortárs programok átadás
a) visszautasítási 3. Tudás és 4. Csak érzelmi 5. Alternatívák készségek érzelmi nevelés nevelés a) tevékenységek b) szociális készségek b) kompetenciák
Az egyenletes modalitások, azaz programtípusok részletesebben: 1.Tudásátadás: a feltételezés szerint a tudás (azaz a drogokkal kapcsolatos jogi, biológiai és pszichológiai információ) növelése a drogokkal szemben negatív attitűdöt alakít ki, mely a drogfogyasztás csökkenéséhez vezet. A programok főbb módszerei, a tanárok előadása drogoktól, az osztályban folyó csoportos megbeszélés, elrettentő előadások. 2. Érzelmi nevelés: elsősorban veszélyeztetett csoportokkal kapcsolatban alkalmazzák. A cél az önértékelés, az önbizalom kiépítése és növelése, eszközei az érzések és értékek "tisztázása", csoportos megbeszélése, elfogadó, empátiás szociálpszichológiai légkör kialakítása az osztályban, illetve az iskolában. (A módszerek közvetlenül nem foglalkoznak a drogokkal.) 3. Kortárs programok: a feltételezés szerint a kortársak csoportos befolyásoló ereje ("csoportnyomása") alapvetően befolyásolja a drogos nem-drogos viselkedést. A cél a pozitív
kortárshatások kialakulásának elősegítése, módszerei a kortársközpontú nevelés, kortárs tanácsadás, kortárs segítés, a kortársak részvételének bátorítása a prevenciós programokban. a) Visszautasítási technikák: ezek a programok a kínálásra nemet mondani technikáját tanítják meg, csoportos asszertív tréningekkel, kortárs szerepmodellek felhasználásával, esetleg speciális viselkedésegyüttesekre vonatkozóan, például az ivás+vezetésre. b) Szociális készségek: a feltételezés szerint az interperszonális készségek hiánya az egyéni komptenciaérzésen keresztül hozzájárul a drogfogyasztás kialakulásához. A cél tehát e készségek, illetve a kompetencia fejlesztése. Az ilyen programok módszerei: kommunikációs készségek fejlesztése, asszertivitás-növelés, a szociális visszacsatolás és szociális modellek felhasználása, illetve a kompetenciafejlesztés területén a pozitív önértékelés, pozitív érzések, az önelfogadás kialakítása, szorongáscsökkentés, a stresszhelyzetekkel történő megküzdés (coping) elősegítése. 4. Tudásátadás és érzelmi nevelés:a feltételezés szerint az értékek és attitűdök megváltozása az egyén szükségleteinek figyelembevételén át a döntéshozás átalakulásához, így a drogfogyasztási szokások módosulásához vezet. az ilyen programok módszerei az önelfogadás javítása, értéktisztázás, a problémamegoldó készségek javítása. A súlypont az egyének döntéshozatali folyamatain van. 5 Alternatívák a) Tevékenységek: a feltételezés szerint a pozitív tevékenységek lehetősége nagyobb vonzerőt jelent, mint a drogozás. A módszerek között ifjúsági központok munkájába, önkéntes tevékenységekbe történő bevonódás, érdekes foglalkozások választása szerepelnek. b) Kompetencia: a feltételezés szerint a mindennapi életvitelt lehetővé tevő, alapvető készségek hiánya alacsony önértékeléshez és kevés élettapasztalathoz vezet, ezek pedig elősegítik a drogozás kialakulását. A hiánypótlás pl. olvasás- és írástanítást, egyes foglalkozási-szakmai készségek elsajátítását, kalandos tevékenységek (pl. hegymászás, barlangászás) bátorítását jelenti. Tobler (1986) az egyes prevenciós programok eredményességét öt változó mentén vizsgálta. Ezek a következők: 1. A drogokkal kapcsolatos tudás, 2. attitűdök: a drogokkal kapcsolatban, illetve a drogokkal kapcsolatos értékek is idetartoznak,
3. a használat jellemzői (az alkoholtól kezdve az illegális drogokig), 4. készségek: az önértékelésre, az asszertivitásra, illetve a problémahelyzetekkel kapcsolatos döntéshozatalra (pl. nemet mondani a kínálásra) vonatkozóan. 5. viselkedés: a) közvetlen információk, a tanároktól, a szülőktől, a rendőrségtől, illetve kezelőintézményektől származó információk alapján, b) indirekt információk: osztályzatok, iskolai előmenetel, hiányzások. Ezek a drogfogyasztással korrelálnak (bár a kapcsolat közvetettsége miatt ez nehezen vizsgálható). Tobler (1986) összegzése szerint a 143 serdülőkor prevenciós program hatékonysága az előbbiekben felsorolt eredményességi ("kimeneti") mutatók alapján 30 százalékos. A legeredményesebb (és egyben a leghatékonyabb) programtípusnak a kortársprogramok bizonyultak (44 százalékos hatékonyság). ezek ún. alacsony intenzitású programok, azaz az ilyen típusú programok többsége 1-9 órás volt, illetve a programok hatásukat az első 1-9 óra alatt fejtették ki (a leghosszabb programok 40 óránál is hosszabbak voltak). Ennek az adnak a költség szempontjából van kiemelkedő jelentősége. Mindezek alapján Tobler az iskolai prevenciós programok számára a kortársközponttú megközelítés bevonását javasolja. Tobler (1986) idézi Resnic (1983) összefoglalóját, aki a dohányzás elleni programokat tekintette át. Az idézett szerző szerint a leghatékonyabbak a "Nemet mondani"-technikák, melyek szintén kortárs típusúak. A használatban mutatkozó javulás attidűdváltozás nélkül jött létre! Tobler (1986) az alternatív programokat is eredményesnek találta veszélyeztetett fiatalokkal mint speciális célcsoportokkal - kapcsolatban. Ezek azonban hosszú és költséges programok, így csak szűk körben használhatók. Egy másik - már "szokásos" - hatékonyságvizsgálatban Sexter és mtsai (1984) többféle iskolai prevenciós módszert hasonlított össze. Az összehasonlítás középpontjában maguk a konkrét módszerek álltak, és nem olyan absztrakt modalitások, mint az előző szerzőnél. A szerzők öt típusú prevenciós tevékenység összehasonlítását végezték el. Ezek a következők voltak:
1. Tanácsadás: információ- és alternatíva-szolgáltatás a drogokkal kapcsolatban. A cél a tanulók önmegvalósításának javítása. 2. Szülői hatékonyságnövelés: a szülőket megtanítják arra, hogy képesek legyenek odafigyelni gyerekeikre - vagy más gyerekekre -, és tudjanak tanácsot adni nekik. Ezzel a szülők nevelési készségeit javítják. 3. Kortárscsoport: a kortárscsoportot három témakörben használják fel: az érzelmek közös megbeszélésében, átélésében, a problémamegoldás folyamatában és a kockázatvállalásban. A cél az, hogy a tanulók megtapasztalják kortársaik lelki támogatását. 4. Hálózat: Ez részben egyfajta "pajtás-rendszert", azaz egy idősebb mentor-kortással való barátkozást jelent, aki a tanulót segíti, részben pedig csoportos problémamegbeszéléseket. A tanulók így jobban ráláthatnak problémáikra és a "pajtás" segítheti őket ezek megoldásában. 5. Humanisztikus nevelés: ez értéktisztázást és rendszerezést, véleményformálást és döntéshozatalt jelent, illetve a módszer mindezek jobbítását célozza meg. A cél a tanulók önismeretének és önértékelésének növelése, illetve javítása. A vizsgálatban összesen 1276 diák vett részt, átlagos életkoruk 12,7 év volt. Az adatok szerint (a drogfogyasztásra vonatkozó adatokat összevetve a prevenció előtti és utáni állapotot) a szülői hatékonyságnövelés és a kortárcsoport modellek a kontrollcsoporthoz képest jobb eredményt produkáltak az alkoholfogyasztásban. A tanácsadás- és a hálózatmodellek nem különböztek a kontrolltól (ahol nem volt prevenció), míg a humanisztikus nevelés a kontrollnál rosszabb eredményt hozott. A kontrollcsoport modell volt az, mely az egyéb drogok terén (ideértve a szeres oldószereket, a marihuánát) is jobb eredményt adott a kontrollcsoporthoz képest. A kortárscsoport modellen belül különösen két tevékenység volt eredményes: amikor a diákok egyéni beszélgetésen vehettek részt a prevenciós team tagjaival, illetve az ún. "pajtás-rendszerben", amikor minden tanuló egy idősebb segítő kortársával beszélhette meg a problémáit.
Rhodes és Jason (1988) a szociális készségfejlesztés és a közösségi akciók szempontjából foglalják össze az iskolai drogprevenciós módszereket. Összegzésük lényegében nem tér el az előzőekben bemutatott módszerektől, csak gyakorlatiasabb. 1. Szociális asszertivitás tréning: a tréning feltételezése szerint az alacsonyabb szociális kompetenciájú tanulókra nagyobb hatással van szüleik, illetve kortársaik drogfogyasztása, mely hatást egyéb tényezők (rossz énhatékonyság, hiányos társas támogatás, stb.) még fokozzák. Az asszertivitást fejlesztő program tíz, ötvenöt perces foglalkozásból áll, ahol a tanulók megismerkednek a drogok hatásaival, a drogozás következményeivel, megtanulnak nemet mondani és ellenállni kortársaik, a felnőttek és a reklámok drogozás felé terelő hatásainak. 2. Kognitív viselkedéses készségfejlesztő tréning: a stressz leküzdésének (coping) eszközrepertoárját bővíti. A program nyolc, egyenként egyórás foglalkozásból áll, ahol előtérben a problémamegoldó stratégiák, illetve a problémás helyzetek vannak. A cél az, hogy könnyen elsajátítható módszerekkel a diákok megtanulják, hogyan szabadulhatnak meg a stressztől, a szorongástól és a kortársak káros befolyásától. A tréning modellkövetésből, szociális visszacsatolásból és megerősítésből, valamint helyzetgyakorlatokból áll.
3. Életkészségek fejlesztése: a módszer az önértékelést növeli, segít ellenállni a kortársak befolyásának (p. ellenvélemény kialakításával, a csábítás identifikálásával, kommunikációs gyakorlatokkal). A program fél éves időtartamú. A közösségi programok közül most csak eggyel foglalkozom, mely az idézett szerzők saját programja. A program 1977 óta fut az Egyesült Államokban, ma már több mint 70 helyen. A program lényege, hogy kiválasztott fiatalok egy hétvégi tréningen vesznek részt egy iskolán kívüli helyen (amelyre többféle szervezet biztosít számukra ösztöndíjat). A tréning lényegében asszertivitást fokozó tréning, illetve ismereteket közös a drogozással kapcsolatban. A hétvége után a tanulók visszatérnek iskoláikba, ahol ezután egy 10 foglalkozásból álló szociális készség-fejlesztő tréningen vesznek részt mint instruktorok (a tréningen az iskola
összes diákja részt vesz). A hétvégén résztvett diákok drogellenes napokat, drogmentes diszkókat, futóversenyeket szerveznek, illetve a fiatalabbak részére bemutatókat tartanak. Az utóbbi tevékenységekbe a tanárokat, a szülőket és a helyi közösség kulcsszemélyeit is bevonják. 3. A prevenciós programok és az iskola oktatás A prevencióval kapcsolatos ismeretanyagot integrálni lehet a már okttott tantárgyak anyagába (Servais, 1991). Például a magyaróra keretébe illeszkedhet, hogy a tanulók egyes drogproblémáikról
fogalmazást
készítenek
vagy
sajtóelemzést
végeznek,
irodalmi
olvasmányokon keresztül közelítenek például az alkohol hatásához. A biológia keretében a drogok idegrendszeri, illetve szomatikus hatásaival foglalkozhatunk. A hittan vonatkozásában a drogozás és az élet értelme, a drogozás mint menekülés kérdéseivel foglalkozhatunk. A továbbiakban Servais (1991) a középfokú oktatás ciklusaira kidolgozott belgiumi prevenciós munkatervet ismerteti. A program általános felépítése a következő. Első lépésben a szervezeti előkészületeket kell megtenni (az igazgató, a tanár-kollegák, a külső segítő intézmények munkatársainak bevonása, a tanár-koordinátor megbízása). A prevenciós akció előtt az adott iskolai osztályban fel kell mérni a tanulók véleményét, attidűdjét a drogokkal kapcsolatban. Ezután ezeket a véleményeket kell megcélozni, és a diákokkal, illetve a szülőkkel szoros kooperációban kell azokat megvizsgálni, illetve szükség szerint módosítani. Servais módszerét ehelyütt részletesen nem ismertetem, a módszer folyamatábráját a Mellékletben mutatom be. A progam zárószakasza az értékelés: az osztály és az iskola szintjén, illetve a prevencióban részt vevő tanárok tapasztalatainak összegzésével. Az egyik ENSZ-anyag (1990)/a) néhány ország iskolai prevenciós programjából villant fel példákat. Svájcban például 7-9 éves gyerekek játékos formában ismerkednek meg a választás, a döntéshozás és a konfliktusmegoldás egyszerűbb formáival (hatszor 1-3 órában). Erre a gyakorlatsorozatra épül 10-14 éves korban már a drogokkal történő találkozáskor felmerülő problémák kezelése (a dohányzással és az alkoholfogyasztással kapcsolatban), például a fogyasztás okairól, a drogok történetével kapcsolatos információk közlésével. A programba írásos anyagok segítségével a szülőket is bevonják. 13-16 éves korban pedig már az illegális
drogokkal történő találkozást készítik elő, hogy az ilyen találkozás ne vezessen fogyasztáshoz. A foglalkozások (összesen 6 óra) például a drogfogyasztás motívumait és a valós szükségletek elrejtését, a drogozás következményeit tárgyalják. Franciaországban a prevenciós programok írásos anyagok elterjesztését tűnik ki fő célul, továbbá a tanárdiák viszony javítását. A bizalmas tanár-diák viszonyon alapulva, sdrogproblémák jelentkezése esetén a tanár a szociális munkáshoz irányítja tanítványát. A prevenció másik színtere az ún. egészségklub, melyet a tanárok szerveznek tanítványaiknak. Sok tanár tagja speciális precenciós társaságoknak. Angliában kormány, illetve az oktatási és kutatási minisztérium kezdeményezett 1986-ban egy széles körű prevenciós kampányt. Az egyes oktatási önkormányzatok felvilágosítással foglalkozó koordinátort alkalmaznak, aki az iskolai prevenciót, illetve a tanárok képzését szervezi. Az angol nemzeti tanterv része a drogfogyasztással kapcsolatos ártalmak megismertetése. 1989-től a belügyminisztérium központi, illetve helyi prevenciós teameket szervezett, melyek a helyi közösség drogfogyasztását hivatottak csökkenteni. Tevékenységük a közösségi akciók sokféleségét ölelik fel. A prevenciós kampány részét képezik írásos, illetve oktatási anyagok, brosúrák, videófilmek készítése és terjesztése az országban. Külön foglalkoznak a veszélyeztetett, már drogot használó fiatalokkal. Külön prevenciós oktatási anyagokat készítettek például a 14-18 éves iskolások számára, mely a tanár-tréninghez szükséges anyagokkal egészül ki. A drogozással akapcsolatos ismeretanyag a tanárképzés része lett. Az országos felvilágosító mozgalmat végül a hatékonyságvizsgálat, illetve a drogozással kapcsolatos kutatások egészítik ki (UK action on drug misue, 1990, Tackling drug misuse, 1988). 4. Iskolai prevenciós programok tervezése és szervezése
Az iskolai prevenciós programok szervezése gondos előkészítést igényel. Ki kell tűzni a program céljait, meg kell határozni a használatos prevenciós módszereket, ki kell alakítani és ki kell képezni a prevenciós személyzetet, illetve a precenciót végző tanárt fel kell készíteni, el kell fogadtatni a programot a tanárkollegákkal és a szülőkkel, lehetőség szerint kapcsolatokat kell kiépíteni mentálhigiénés szakemberekkel is, végül előre meg kell tervezni a kiértékelést.
Felkészítő tanártréning szervezése A tréning először a drogokkal kapcsolatos speciális ismeretekről szól, majd három lényeges területtel foglalkozik: a tanár személyisége, a személyközi kommunikáció és a diákok személyisége
alakításának
lehetősége
(ENSZ-anyag,
1990/a).
az
interperszonális
kommunikáció a mentálhigiénés szakemberekkel történő kapcsolatfelvételt is tartalmazza. A diákok személyiségének alakításával kapcsolatban kiemelt jelentőségű a krízishelyzetek, illetve a figyelmeztető jelek felismerése. A tanártréningnek nem célja, hogy a tanárok drogszakértők legyenek, az ezzel kapcsolatos várakozásokat, illetve félreértéseket a tréning elején tisztázni kell. Folyamatos esetmegbeszélő csoport A prevencióban részt vevő tanárok többnyire igénylik, hogy lehetőségük legyen folyamatos, esetmegbeszélő jellegű csoportokban történő részvételre.
A team-munka Mint ahogy erről szó volt, a prevencióban részt vevő tanároknak - esetleg egy tanárkoordinátor segítségével - célszerű teamben dolgozniuk. Ez a team több iskola tanárjaiból, szülőkből, illetve a területen működő mentálhigiénés segítő intézmények szakembereiből áll. Az egyik ENSz-anyag (1990/a) javasolja, hogy a team-ben tanulók is részt vegyenek, akik egy bizonyos érettséget, illetve a programban történő előrehaladást elértek (mintegy kortárs segítő szerpet töltenek be). Kiértékelés A prevenciós program kiértékelését a programban részt vevő tanár végezheti: például kérdőíves módszerrel összehasonlítja tanítványai drogokkal kapcsolatos ismeretanyagát, attitűdjét és használói viselkedését a program végrehajtása előtti szinthez képest. A kiértékelés
történhet az osztályban csoportos megbeszélés formájában, ahol a diákok elmondják véleményüket a programról. A kiértékelést iskolai szinten, illetve - ha több iskola és más intézmény is részt vesz a programban - regionális szinten is el lehet végezni. Ilyenkor már célszerű olyan szakembereket felkérni, akik a kiértékelésben járatosak. Kockázati csoportok, veszélyeztető állapotok A prevenciót végző tanár feladata, hogy identifikálja a címben megjelölt fiatalokat, illetve állapotokat (pl. hiányzók, az iskolából "lógók", stb.). A téma jelentősége miatt ezekkel külön foglalkozom. V. A drogfogyasztás iskolai kockázati csoportjai, illetve a fontosabb veszélyeztető állapotok A kockázati csoportok, ileltve a veszélyeztető állapotok felismerése A longitudinális vizsgálatok szerint a drogozást elkezdő gyerekek egy része felnőttként is folytatja drogfogyasztását. A prevenciós programok szempontjából jó lenne tudni, kik azok, akik később drogozni fognak. Más vizsgálatok arra utalnak, hogy ha valaki többféle problémaviselkedést (lád később!) mutat és korábban involválódil azokba, szintén veszélyeztetve van a drogozás kialakulása és fennmaradása szempontjából. Ezek a csoportok speciális prevenciós technikákat igényelnek (szemben az "átlagos" iskolai populációval). Az újabb prevenciós erőfeszítések arra utalnak, hogy a kockázati csoportokra kifejlesztett programok eredményesebbek, mint az átlagos iskolai populációt megcélzó, "aspecifikus" programok. Ezért a címben megjelölt jelenségekkel részletesebben foglalkozom. A körülhatárolás módszerei A kockázati csoportok, illetve a veszélyeztető állapotok körülhatárolásához többféle módszer áll rendelkezésre: önkitöltős tesztek (elsősorban tünt-, illetve problémaorientált listák), tanár-, illetve szülő-kérdőívek, a rendőrségtől, illetve a mentálhigiénés intézményektől származó
információk. A felmérés természetesen lehet részletesebb is, a pszichológiai tesztekig és a klinikai interjúig terjedően. A gyakorlatban azonban az egyszerűbb módszerek is elegendőek, amikor tehát nem a kezelésbe vétel a cél, hanem csak a célzott prevenciós programba való beválogatás. Rhodes és Jason (1988) egy többszörös szűrőmódszert dolgozott ki ezzel kapcsolatban. A tanárok kitöltenek a gyerekekről egy rövid kérdőívet, mely a gyerkek drogozásával (illetve feltételezett
drogozásával), illetve iskolai
beilleszkedési
zavaraival foglalkozik.
A
problémásnak bizonyuló gyerekek szüleivel készül a következő, rövid interjú (az előzőhöz hasonló tárgyban). E két szűrő elégséges a kockázat csoportok kiszűréséhez.
A legfontosabb kockázati csoportok 1. Alkoholistsa szülők gyermekei Ehelyütt nem foglalkozom azzal, hogy a szülői alkohol, illetve drogfogyasztás mint etiológiai faktor hogyan játszik szerepet a gyerekek várható drogfogyasztásában. Ezzel kapcsolatban csak egy összefoglaló ábrát közlök (2. ábra). Részletesebben a gyerekek iskolai problémáit tárgyalom. Korai figyelmeztető jelek (Kumpfer, 1987): a) a gyerekek úgy érzik, hogy nem tartoznak az iskolához és ezzel párhuzamosan úgy érzik, kortársaik kirekesztik őket, b) a gyerekek nem szeretik az iskolai munkát és az iskolai tevékenységeket, c) a gyerekek sokat hiányoznak, csavarognak, d) tanulmányi ésviselkedési problémák az iskolában, e) a gyerekek közül sokat speciális osztályokba helyeznek át, korrepetáláson, stb. vesznek részt, ) sok iskolai kudarc és az iskolai tanulmányok korai félbehagyása. A fejlődési problémák - iskolai kudarc - az iskola félbehagyása során nagymértékben összefügg a serdülőkori drogozással. Korai antiszociális viselkedés: az antiszociális viselkedés többnyire megelőzi a későbbi serdülőkori - drogozást (Elliot és mtsai, 1985, Kandel, 1978). A drogozás egy általános devianciaszindróma része lehet, illetve a problémaviselkedések közé tartozik (Jessor és Jessor,
1977). A problémaviselkedések általában halmozottan lépnek fel (köztük az antiszocialitás legkülönbözőbb formái) és közös gyökerük a pszichoszociális nonkonvencionalitás (Donovan és Jessor, 1985, Jessor, 1987). Ez többek között abban is megnyilvánul, hogy a fiatalok számára a tanulmányi előmenetel és az iskolai jelenlét súlya és jelentősége csökken, a tanárokkal és iskolatársaikkal szembeni attűdjük negatív lesz. Kognitív rendellenességek: az alkoholisták gyerekeinél a verbális kifejezés problémáit, illetve tanulási nehézséget tapasztaltak (lásd Kumpfer, 1987). Gyakori például, hogy az ilyen gyerekek nem készítik el a házi feladataikat (ez persze más gyerekeknél is előfordulhat). Ma még nem tisztázott, hogy például ez utóbbi esetben mennyire tanulási nehézségről, vagy a szülői szupervízió hiányáról, illetve a szülő értékek és attitűd hatásáról van szól. A tanulmányi problémák késésekhez, hiányzásokhoz vezetnek, majd serdülőkorban drogozáshoz, illetve a tanulmányok félbeszakításához. Drogfogyasztás: alkoholisták gyerekei serdülőkorban korábban kezdenek inni és többet isznak kortársainál (lásd Kumpfer, 1987, összefoglalóját). Alkoholista szülők gyerekeinél az előzőekben felsorolt hatások egy vulnerábilitásszindrómához, illetve egy veszélyeztetett gyermekszemélyiséghez vezetnek. Az alkoholizáló szülők, és ezzel együtt a család meggyengült szerepe nem tudja ellensúlyozni e szindróma, illetve személyiség negatív hatásait, így egy pozitív visszacsatolási láncon keresztül egyre nagyobb a valószínűsége a serdülőkor drogfogyasztás kialakulásának. Az alkoholisták gyerekeivel kapcsolatos prevenciós programok az előzőekben felsorolt tanulmányi és viselkedési problémákat célozzák meg, mindig egyben a szülők bevonásával is. Szükség esetén egyéb szakemberek mozgósítására is sor kerülhet.
2. Kötelességmulasztó és antiszociális gyerekek Longitudinális vizsgálatok alapján a gyermekkori (10 éves kor alatti) antiszociális, illetve disszociális jelenségek összefüggést mutatnak a serdülőkori drogfogyasztással, annak is
második fázisával, az ún. cigaretta-tömény alkohol fázissal (Kandel, 1978). Az első sör-bor, a harmadik a marihuána, a negyedik pedig az illegitim drogok fázisa. Korábban említettem, hogy a serdülőkori problémaviselkedések koncepciója (Jessor és Jessor, 1977, Jessor, 1987), illetve a adeviancia-szindróma (Elliott és mtsai, 1985) felfogása szerint a drogozás (itt a többé-kevésbé rendszeres, illetve visszatérő dorogozásról van szó) és az antiszocialitás korrelál egymással. Az antiszociális viselkedés megelőzi a drogozás (tehát a viszonylag rendszeres drogozás) kialakulását (pl. Elliott és Huizinga, 1984, Elliott és mtsai, 1985). Az antiszociális viselkedés csúcsa 15-17 éves kor között van, míg a drogozás a korai huszonéves korban éri el maximumát. Az antiszocialitás így egy későbbi drogozás prediktora. Feltehető továbbá, hogy hasonló etiológiai faktorok, illetve kockázati tényezők játszanak szerepet mind a két fajta viselkedés megjelenésében. A következőkben azokkal a kockázati tényezőkkel foglalkozom Hawkins és mtsai (1987) összsefoglalója nyomán, melyek az iskolai prevenció szempontjából fontosak. 10 éves kor alatti antiszociális viselkedés: a viselkedési jelek minél korábban jelentkeznek, annál korábban fog elkezdődni - nagy valószínűséggel - a drogfogyasztás. Iskolai kudarc: mind az antiszociális, mind a drogfogyasztó viselkedés prediktora. Az iskola első három évében tapasztalt tanulmányi zavarok azonban nem prediktorok, sokkal fontosabb ezen időszakban az agresszivitás és az iskolai tevékenységekben és elfoglaltságokban vállalt szerepet. Mindezek a későbbi drogozással, mind pedig az antiszocialitással összefüggést mutatnak. Kortárs hatások. a drogos, illetve az antiszociális kortárs kapcsolatok előjelzői és elősegítői a megfelelő viselkedések kialakulásának. Attitűdök és értékek: korábban szó volt az iskolai elköteleződés hiányáról. Vannak más tényezők is, melyek mind az antiszocialitás, mind a drogozás kialakulásában hasonlóképpen szerepet játszanak: elidegenedés a többségi normáktól, lázadásra és normanélküliségre vonatkozó készség, a tradicionális autoritás elutasítása, alacsony vallásosság, a függetlenség iránti fokozott igény és a devianciákkal szembeni nagy tolerancia.
Személyiségtényezők. ezek között kiemelkedő jelentőségű a figyelemzavar hiperaktivitással vagy anélkül (lásd még Rácz, 1987), a szenzációkereső személyiség diszpozíció és bizonyos kognitív deficitek. utóbbiak közül az alacsony vrbális teljesítmény játszik különösen fontos szerepet a tárgyalt viselkedések kialakulásában. Hawkins és mtsai (1987) összefoglaló megállapítása szerint a későbbi drogozás, illetve antiszocialitás kialakulásában a viselkedési és az interperszonális tényezők fontosabb szerepet játszanak, mint a személyiségtényezők. Az antiszocialitás kialakulásában szerepet játszó tényezők hasonlók egyes magyarországi vizsgálatokhoz - azzal a különbséggel, hogy nálunk a drogozás kialakulását a kutatások nem érintették. A Társadalmi Beilleszkedési Zavarok című kutatási főirány keretében például Popper (1986) a következő deviáns karriert írta le: 1. nem specifikus pszichés tünetek, 2. deviáns veszélyezettség (beilleszkedési nehézségek az iskolában), 3. predeviáns-deviáns állapot, és végül 4. a környezettel történő totális szembefordulás, szélsőséges öndestrukcióval párosulva. Az antiszocialitás és a drogfogyasztás kapcsolatára hívja fel a figyelmet B. Aczél (1986), Elekes (1991) és Rácz (1987) keresztmetszeti vizsgálata. A témakörrel kapcsolatos prevenció az iskola elsős-másodikos tanulóit veszi célba, a szülők bevonásával igyekeznek a gyerekek interperszonális készségein és tanulási eredményein javítani, illetve más szakember bevonásával személyiségproblémáikat kezelni (elsősorban kognitív-viselkedés technikákkal). A speciális prevenciós módszerek közül csak egyet emelek ki, éspedig az általános és középiskolás tanulók megismertetése a jogrendszerrel, az igazságügy és a rendőrség működésével (rendőrök és jogászok bevonásával, Hawkins és mtsai, 1987). 3. Iskolából távolmaradó, szökött, csavargó gyerekek
Az iskolából való igazolatlan hiányzás ("lógás") és az otthonról szökés a serüdőlkorban összefüggést mutat a drogozással: egyrészt a távolmaradás prediktora a későbbi drogozásnak (és egyéb deviáns viselkedésnek), másrészt a távolmaradók, illetve az otthonról szököttek körében gyakoribb a drogozás (pl. Sommer, 1985. Jessor és Jessor, 1977. Swadi, 1992). Az iskolából hiányzók esetében azonban különbséget kell tenni az igazolatlan hiányzók esetében azonban különbséget kell tenni az igazolatlan hiányzók ("lógósok") és az iskolafóbiások között. Az igazolatlan távolmaradásban, illetve a szökésben - különböző mértékben - többféle tényező játszik szerepet: az iskolával szembeni negatív beállítottság, beilleszkedési és más viselkedési problémák, érzelmi nehézségek (szorongás, depresszió és agresszó), valamint különböző családi hatások, mely utóbbiakkal ehelyütt nem foglalkozom. A szökött, csavargó gyerekeknél állapotukat viktimizációs előzményként is felfoghatjuk a drogfogyasztással kapcsolatban (Whitbeck és Simons, 1990). Néhány magyarországi vizsgálat is foglalkozik az igazolatlan hiányzás, szőkés, illetve csavargás, valamint a drogfogyasztás kapcsolatával (Grynaeusz és Pressing, 1986, Rácz, 1987, Rácz és Forgács, 1988). A címben megjelölt fiatalokkal kapcsolatban speciális prevenciós és intervenciós technikáknak van helye, ahol a szülőkön kívül más szakemberek, illetve intézmények bevonása is szükséges (pl. szociálpolitikai, ifjúságvédelmi és mentálhigiénés intézmények, speciálisan a szökött, csavargó gyerekekkel foglalkozó szolgáltatások, védett szállások munkatársai). VI. A Magyarországon használt iskolai prevenciós módszerek Tudomásom szerint Magyarországon viszonylag szélesebb körben 3 iskolai drogprevenciós rendszert használnak. 1. A NEVI Drogprogram által adaptált kölni iskolai programot a Drogprogram munkatársai 1988-tól alkalmazzák iskolákban (Bácskai, 1990). A program az 5-8. osztályig, illetve a középfokú oktatás első 2 évében zajlik, ey-egy félévben kb. 6 órában, többnyire osztályfőnöki
órák keretében. A program négy témakört tartalmaz: a drogozással, az alkohol-, a gyógyszerés kábítószerfogyasztással kapcsolatban. A kísérleti programban 27 általános és középiskola 101 osztályának 2889 tanulója vett részt. A program eredményességéről adatok még nem állnak rendelkezésre. A program célja az információközlés, az egyes drogok használatának, a használat motívumainak és következményeinek ismertetése és bemutatása például szerepjátékokkal. A program egyes témaköreivel kapcsolatban magyar adaptációk állnak rendelkezésre, melyek a NEVI Drogprogram (újabb nevén NEVI drogmegelőzési Módszertani Központ és Ambulancia) és a Szenvedélybetegek Megelőzéséért Egyesület címén (Bp., Erőmű u. 8. 1117) beszerezhetők. 2. A Chef Hungary Alapítvány által adaptált amerikai program, az "Egészséged testben, lélekben" című prevenciós csomag az óvodától a főiskoláig, illetve egyetemig használható. A mintegy 1600-1700 iskolában futó program egyrészt a drogokkal és azok hatásával kapcsolatos információt közöl a korosztályi sajátosságoknak megfelelően, másrészt önismereti, valamint problémamegoldó és kommunikációs készségfejlesztő tréningelemeket is tartalmaz. E tréningek középponti vonulata a nemet mondani a drogokra (illetve nemet mondani minden "zűrös", problémás csábításra). A program a "nemet mondani" mellett pozitív
problémamengoldási
formákat
is
begyakoroltat
dramatikus
játékokban
és
helyzetgyakorlatokban. A program megszervezésében kiemelt szerpet kapnak a kortárs segítők, akik a tanár munkáját segítik. A tanárok felkészítését tanártréning segíti és folyamatos esetmegbeszélésre is lehetőség van. A programot osztályfőnöki órák, de méginkább speciális foglalkozások, szakkörök keretében lehet a legeredményesebben megszervezni. A prevenciós programcsomag beszerezhető a Chef Hungary Alapítvány címén (1025 Bp., Szépvölgyi út 14/b).
3. A DADA program 1992-ben került bevezetésre néhány iskolában a rendőrség által. A program a drogabúzussal és az AIDS-szel foglalkozik, az iksolai osztályfőnöki órákat egyenruhás rendőrök tartják. A program "aspecifikus" célja ugyanis a fiatalok és a rendőrség közötti kapcsolat javítása, a rendőrséggel kapcsolatos attitűdök pozitív befolyásolása. A felsorolt három iskolai prevenciós program mellett működnek már az országban különböző kortárs segítő programok, melyek részét képezi a drogprevenció is (pl. a Tini-Lánc Alapítvány vagy a Zalaegerszegi Drogambulancia programja). A kortárs segítők képzésüket követően az iskolákban is tevékenykedni fognak.
VII. Javaslatok A továbbiakban néhány javaslatot fogalmazok meg, melyeket a szakirodalom áttekintése és saját tapasztalataim alapján fontosnak tartok. 1. A drogokkal kapcsolatos iskolai prevenció általános és integrált legyen: a drogozással alkoholfogyasztással, gyógyszer- és kábítószerhasználattal (és utóbbi kapcsán az AIDS-szel is!) foglalkozzon a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően, lehetőség szerint a szülők bevonásával. A prevenciót már az alsós korban (sőt egyes aspecifikus elemeit óvodás korban) célszerű elkezdeni. 2. A drogokkal (a dohányzástól a kábítószerekig) kapcsolatos alapvető információknak be kell épülniük a Nemzeti Tantervbe. Az információ nemcsak a biológiai hatás ismertetését jelenti, hanem a drogozás motívumairól, a drogozás lelki, szociális hatásairól, lelki, szociális és jogi következményeiről is szól. Az ennél részletesebb prevenciós programoknak fakultatívoknak kell lenniük, hiszen az e programokban igényelt technikák (pl. dramatikus játékok, helyzetgyakorlatok, tréningek) a hagyományos magyar tanár-diák kapcsolatba nem könnyen illeszthető be. Ezért - is - meg kell hagyni a tanár választási szabadságát: mi az, amire a tanár vállalkozni tud és miben segíti, illetve akadályozza őt az adott iskolai közösség.
A fakultatív prevenciós programok fontos eleme, hogy szerepeljen benne a kortárs hatások feldolgozása, a nemet mondás készségének kialakítása. A szélesebb körű prevenciós programok számára, melyek a tanulók összetételével, problémamegoldási készségeivel is foglalkoznak, feltehetően nem lesz elegednő az osztályfőnöki óra kerete. Célszerű lenne megtalálni azokat a formákat, amelyekkel az iskola az ilyen plusz tevékenységet végző tanárokat támogatni tudja (pl. órakedvezmény, a specializáció elősegítése, jövedelemkiegészítés), illetve amilyen kereteket az iskola rendelkezésre tud bocsátani (pl. szakkör, egészség-klub, "Mondj nemet a drogra" klub, stb.). Az országban eddig használt iskolai prevenciós programok közül a NEVI programja inkább információközlő, a hagyományosabb iskola miliőbe is beilleszthető. A Chef program ezzel szemben egy új típusú tanár-diák kapcsolatot feltételez és célkitűzései is tágabbak, mint csak információt közölni a drogokról: a tanulókat hozzásegíti önismeretük és problémamegoldó készségeik fejlesztéséhez. 3. Az iskolai prevenciós programokat koordinálni kell: országos szinten a MKM, NM és a Kábítószerügyi Tárcaközi Bizottság támogatásával - de nem irányításával. Érdemes megfontolni egy Nemzeti Koordinációs Bizottság felállítását az említett főhatások, illetve szakmai szervezetek képviselőiből, mely áttekintené a Nemzeti Tanterv és az oktatási szervezetek, illetve a prevenciós programok közötti lehetséges kapcsolatokat, illetve információs szervként koordinálná a programok elterjesztését. Ugyanez regionális szinten is célszerű lenne, olyan szakemberek bevonásával, akik a gyakorlatban dolgoznak a prevencióban. Ezeknek a regionális, illetve helyi prevenciós teameknek más, mentálhigiénés szakemberek is tagjai lennének. Az iskolai prevenció mellett, azt kiegészítve ezek a teamek helyi tömegkommunikációs, illetve közösségi akciókat szervezhetnének, összefoghatnák a helyi közösség ez irányú humán szolgáltatásait. Ezen a szinten az iskolai prenció már részét képezné a helyi közösség általános drogprevenciójának (beleértve az elsődleges, a másodlagos és a harmadlagos prevenciót is).
4. Ahaogyan az előző pontban erről szélesebb értelembe szó esett, az iskolai prencióhoz is szükséges
egy kölcsönös
információátadás
a
helyi
mentálhigiénés,
gyermek-
és
ifjúságvédelmi, szociálpolitikai intézmények szakemberei, illete a tanárok között. 5. Ugyan ma még Magyarországon az Általános prevenciós programok bevezetése van napirenden az "átlagos" ifjúsági populációval kapcsolatban, mégis fel kell készülni a veszélyeztetett csoportok speciális prevenciójára is. 6. Nagy szerepet kell biztosítani társadalmi szervezeteknek: non-profit alapítványoknak, egyesületeknek, szülő-egyesületeknek, kortárs segítő csoportoknak, stb. Ezeket szükség esetén szakmailag segíteni kell, illetve kooperációra van szükség ezeknek és a prevenciót végző tanárok között. Megfelelő pályázati és finanszírozási rendszerrel is segíteni lehet e szerveződések munkáját. 7. A tanárok prevenciós munkáját elősegítő prevenciós tanártréningekre, esetmegbeszélő csoportokra van szükség, illetve a prevenciós ismereteknek (beleértve egyes tréningtechnikákat is) be kell épülniük a tanárképzés és - továbbképzés anyagába.
Az addiktológiai konzultáció Hiba! A könyvjelző nem létezik. és konzultáns képzés dr. Rácz József és Kastaly Ildikó A szenvedélybetegségek komplex szociális, testi és lelki problémát jelentenek, amellyel a hazai egészségügyi és szociális intézményrendszer képtelen megbirkózni. Az alkohol- és drogfogyasztás növekvő statisztikai adatai is jelzik ezt. Az egészségügy, azon belül is a fekvőbetegellátás strukturája e téren elavult, a kezelőszemélyzet hagyományos munkamegosztása (orvos - ápoló - gondozó) nem felel meg a modern követelményeknek. Ugyanakkor a prevenció területén nagyon sok feladatkör nincs lefedve, azaz nincsenek olyan képzett szakemberek, akik az elsődleges megelőzés területén dolgoznának, vagy a másodlagos megelőzés területén (főként a relapszus prevenciónál) könnyítenék meg az orvosok munkáját. Mindezek miatt indokoltnak érezzük Magyarországon a külföldön elterjedt addiktológiai konzultáció (counseling) mint szakma és mint foglalkozás meghonosítását4. Több éves előkészületet követően 1996 februárjától megindítjuk az első magyarországi alkohol- és drogkonzultációs (counseling) képzést a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán. A képzés elsősorban abban tér el az eddigi hasonló hazai próbálkozásoktól (lásd alább!), hogy diplomát ad. A képzés jelenlegi formájában posztgraduális, levelező képzés. Az addiktológiai konzultáció fogalma Magyarázatra szorul az "addiktológus konzultáció" fogalma, hiszen egy olyan szakterületről van szó, melyet így, ebben a formában és ezzel a névvel Magyarországon ma még nem jegyeznek. Ez annak ellenére így van, hogy már eddig is folytak Magyarországon olyan programok, melyek a szenvedélybetegek nem-orvosi kezelését célozták meg, és amelyek közel álltak a "konzultáció" tevékenységéhez5. 4
Magyarországon a tanácsadás/konzultáció (counseling), mint sajátos segítõ kapcsolat, viszonylag újdonságnak számít. Ez annak ellenére így van, hogy a Gödöllõi Agrártudományi Egyetemen 1992 óta és jelenleg az ELTÉ-n is folyik ilyen jellegû képzés, továbbá a Bárczi Géza Gyógypedagógiai Tanárképzõ Fõiskolán pedig elõkészítés alatt áll. Elsõsorban a pályaválasztási tanácsadás témakörében magyar nyelvû jegyzetek is hozzáférhetõk. 5
Tudomásunk szerint három ilyen program mûködött, illetve mûködik. Az elsõ a "narkológiai tanfolyam, ami az 1980-as évek vége óta kerül megrendezésre a NEVI Drogprogramja és az Orvostovábbképzõ Egyetem keretében dr. Gerevich József vezetésével; a másik pécsi, alkoholbetegekkel foglalkozó, családi konzultáns képzés (a Magyar Családterápiás Egyesület keretében) dr. Kelemen Gábor irányításával; végül a harmadik az akupunktúrás detoxikáció módszerét is használó képzés, mely az International Center for Addictions and AIDS Training (illetve az University of Albany és University of Rochester) keretében, a Soros Alapítvány támogatásával folyt.
Visszatérve az addiktológiai konzultációra, a fogalommal kapcsolatban először az addikciók területe szorul pontosításra. A képzés a legszélesebb körben elterjedt addikciókkal foglalkozik, azaz az alkohol- és drogfüggőséggel, vagy másként fogalmazva, a pszichoaktívszer dependenciával (tehát a túlzott alkoholfogyasztástól kezdve a dohányzáson és gyógyszerfüggőségen át egészen az illegális szerek használatáig). Az addikciók köre az említettnél jóval tágabb. Ez alatt a címszó alatt szokás manapság összefoglalni a táplálkozási betegségek, illetve kóros állapotok és szokások egy részét, a játékés munkaszenvedélyt, a szexaddikciókat, a kodependenciát, a kényszeres és rögeszmés állapotokat és betegségeket stb. Mégis, a képzés anyagának összeválogatásánál megmaradtunk az alkohol és más drogok addikciójánál, figyelembevéve elterjedtségüket és azokat a problémákat, melyekkel a szakemberek a leginkább találkoznak. Részletesebb magyarázatot igényel a "konzultáció" kifejezés is. Ezzel az angolszász nyelvterületen elterjedt "counseling" (ez az amerikai forma, az angol szó a counselling) fordítása. Magyarországon ezt a szót szokás "tanácsadásnak" is fordítani. Az említett Egészségügyi Főiskolai képzés tervezésekor úgy döntöttünk, hogy a tanácsadással szemben inkább a konzultáció kifejezést használjuk. Ezt a szót annak ellenére jobbnak találtuk, hogy maga is idegen kifejezés. Úgy éreztük, hogy ez a szó már meggyökerezett a magyar nyelvben (és könnyebben is kiejthető, mint a counseling). Alapvető előnye a tanácsadás kifejezéssel szemben az, hogy a segítő kapcsolat oda-vissza irányuló kommunikációját és szimmetrikusabb viszonyát feltételezi, nem pedig a folyamat közvetlen, egyirányú, egyszeri jellegét. Mindez a "counseling" alapvető sajátossága, hiszen nem egyszerű felvilágosításról, információadásról, vagy különösen nem utasításról, de mégcsak nem is javaslat megajánlásáról van szó. Különbséget kell tennünk a konzultációs készségek használata és maga a konzultáció között (előbbit pl. tanárok, orvosok, lelkészek használhatják saját munkájuk eredményesebbé, humánusabbá stb. tétele érdekében anélkül, hogy szűkebb értelemben konzultációról lenne szó) (McLeod, 1994). A téma egyik szakértője (Cavanagh, 1982) a következőképpen határozza meg a konzultáció fogalmát: "a konzultáció azt a kapcsolatot jelenti, mely egy képzett segítő és egy segítséget kereső személy között jön létre. A kapcsolatban mind a segítő készségei, mind pedig az általa kialakított atmoszféra segíti a klienseket, hogy megtanuljanak magukkal és másokkal olyan viszonyt kialakítani, mely a fejlődésüket elősegíti" (Cavanagh, 1982, 1. o.). A szerző külön kiemeli, hogy a konzultáció tanulási folyamat, mely során a segített személy adaptív viselkedéseket tanul meg, miközben maladaptív viselkedései a háttérbeszorulnak. Fontos megjegyzeni, hogy ezek a maladaptív viselkedések egyaránt lehetnek kórosak vagy normálisak, az a lényeges, hogy a személy szükségletkielégítését és fejlődését gátolják. A "fejlődés" itt három értelemben is szerepel. Az egyik jelentése az intra- és interperszonális kompetencia növekedésére utal. A szó második jelentése a személyiség általános fejlődését tartalmazza - tehát azt, hogy a konzultáció nem egyenlő a tünetek egyszerű megszűntetésével. Végül a kifejezés harmadik jelentése azt igyekszik visszaadni, hogy nemcsak betegek, hanem egészségesek is kapcsolatba kerülhetnek a konzultációval. A "fejlődés" ilyen tág értelmezése különösen fontos az addikciók témakörében, hiszen sokszor igen nehéz meghúzni a normál tartományba tartozó (pl. "szociális ivó) és a beteg 1995-ben az Addiktológiai Szakmai Kollégium is ajánlásokat fogadott el a konzultáció (counseling) témával kapcsolatban, dr. Kelemen Gábor elõterjesztésében.
("alkoholista") közötti határt; a határmeghúzásba számos kulturális norma és más tényező is belejátszik. A "fejlődés" mint célkitűzés mind a "normál", mind a "betegség" sávba tartozó kliensek esetén reális megközelítés lehet. Az addiktológiai konzultáns feladata A konzultánsok feladata sokrétű és munkájuk a problémák multidimenzionális megközelítését teszi szükségessé. Így feladataikat a következőkképpen lehet összefoglalni (az összefoglaláshoz felhasználtuk dr. Kelemen Gábor említett Addiktológiai Szakmai Kollégiumi előterjesztését is, továbbá lásd: Rácz, 1995). 1. Résztvesznek a közvetlenül hozzájuk forduló szenvedélybetegek és családjaik segítésében: - ez feltételezi, hogy a konzultánsok egyéni kezelési tervet tudjanak készíteni, mely az orvosi kezelések, pszichológiai és szociális szolgáltatások igénybevételét, valamint a kliens ilyen irányú motiválását is tartalmazza. Mindehhez a konzultánsnak ismernie kell a rendelkezésre álló terápiás rendszereket és módszereket, hogy kliensének a legmegfelelőbbeket tudja javasolni; - szükséges az is, hogy a konzultáns képes legyen multiprofesszionális (orvosból, pszichológusból, szociális munkásból, ápolóból álló) munkahelyi team vagy esetkezelő csoport tagjaként dolgozni (ehhez megfelelő ismeretekkel és készségekkel kell rendelkeznie). 2. A konzultánsok megtanulnak hatásosan foglalkozni azokkal a kliensekkel is, akiket a munkahelyükről vagy az igazságszolgáltatás felől (pl. ittas vezetés miatt) irányítanak hozzájuk. 3. A konzultánsok megtanulnak a szenvedélybetegek családjaival és önsegítő közösségeivel foglalkozni; támogatják ezeket a szociális rendszereket abban, hogyan segítsék a szenvedélybetegek felépülését. A konzultánsok megismerkednek a leginkább elterjedt önsegítő módszerrel, a Névtelen Alkoholisták ún. tizenkét lépéses programjával. 4. A konzultánsok megismerik a közösségi megelőző és beavatkozó programok szervezését és hatékonyságvizsgálatát, valamint kapcsolatot alakítanak ki a különböző egészségügyi, szociális és önkormányzati intézmények között. Ezekből a feladatokból következik, hogy az addiktológus konzultáns nagyon sok területen hasznosíthatja tudását. Az egészségügyön belül pszichiátriai és alkohológiai osztályokon és részlegeken, pszichiátriai és alkohológiai, illetve TÁMASZ szakambulanciákon, de belgyógyászati oztályokon is, továbbá az alapellátásban is, a háziorvos munkatársaként. Itt különösen a TÁMASZ (Területi Általános Megelőző Addiktológiai Szakszolgálat) intézményekre hívjuk fel a figyelmet. Az addiktológus konzulens munkájára szükség lehet a szociális szférában, családsegítő intézetekben, a hajléktalan- és a munkanélküli ellátásban. Külön terület az igazságüggyel összefüggő szolgálatok kérdése (pl. ittas vezetés, kábítószer-bűncselekmények). Úgy véljük, hogy az addiktológus konzultáns ismereteit az elsődleges prevenció területén, tehát az iskolákban, a tisztiorvosi szolgálatban, az önkormányzatok munkatársaként stb. különösen jól tudja kamatoztatni. Végül, említést kell tennünk az olyan speciális, szenvedélybetegeket ellátó bentfekvéses vagy ambuláns programokról, melyek külföldön az addiktológiai (különösen az alkohológiai) segítés jó részét adják (de amely intézmények Magyarországon még hiányoznak). Ezek a relapszus prevencióval foglalkoznak, elsősorban az ún. 12 lépéses programok alapján (mint amilyet a Névtelen Alkoholisták, a Névtelen Narkósok, a Névtelen Kokainisták stb. szervezetei alkalmaznak) és az említett önsegítő csoportokkal szoros integrációban működnek.
Reményeink szerint a főiskolai képzésen (is) keresztül sikerül a (szakmai) közvéleménnyel elfogadtatni, hogy az addiktológiai konzultáció önálló szakterület, művelője pedig önálló munkára is képes szakember. Ezt az elkülönülő és önálló tudást a diploma is kifejezi, mely a szakma és a szakember presztizsét emeli, a szakterület önálló fejlődését megkönnyíti. Ezt a tényezőt azért tartjuk fontosnak, mert a szenvedélybetegek Magyarországon stigmatizált helyzetben vannak, és ez mintegy átsugárzik a velük foglalkozókra is. Az önálló szakmává válás (és ennek szimbolikus kifejeződése, a diploma) e nehézségek leküzdését megkönnyítheti, miként ezt külföldi példák is bizonyítják. Ugyanakkor az addiktológus konzultáns facilitálhatja olyan multiprofesszionális munkacsoportok, vagy akár külön intézményben dolgozó szakemberek közötti funkcionális hálózatok kialakulását, melyekre az addikciók több szakmát felölelő kezelésében elengedhetetlenül szükség van.
A konzultáns felkészítés a különféle szervezeti-intézményi keretben folyó munkára A kliens és a konzultáns között megjelenő folyamatokra hatással vannak a konzultáns és az intézmény közötti kapcsolatban történő események (pl. egy autoratív, paternalisztikus intézmény a konzultánsokat is hasonló kliens-kapcsolatok irányába befolyásolja). További problémák lehetnek, amivel a konzultánsok várhatóan Magyarországon is találkoznak majd a jövőben, a nonprofesszionális és a professzionális konzultánsok közötti összeütközések, szerepzavarok. Ezt még fokozhatja, ha Magyarországon is egyre többen lesznek az olyan konzultánsok, akik maguk is szenvedélybetegek voltak, és jelenleg gyógyult (pontosabban "száraz") alkoholistaként foglalkoznak sorstársaikkal. Az alkohol- és drogterületre végül különösen jellemző az ún. kiégési szindróma rendkívül gyors kialakulása (érzelmi kiürülés, állandó fáradtságérzés és folyamatosan alacsony motiváció jelentkezése). Mindezen tényezők jelentkezésére már a képzés folyamán fel kell készíteni a hallgatókat, és arra is, hogyan tudják ezt a későbbiekben elkerülni vagy kivédeni: hogyan lehet a konzultációs intézmény belső folyamatait vizsgálni, hogyan lehet stábmegbeszéléseket, szupervíziót, továbbképzést szervezni. A konzultáció etikai vonatkozásai és a képzés A szakmai etika kérdése olyan problémákat vet fel például, hogy kinek az alkalmazásában áll a konzultáns? A kliens vagy a társadalom alkalmazásában, szolgálatában? Ez azt jelenti, hogy meg lehet-e szegni a kliensnek tett bizalmi fogadalmat, illetve milyen körülmények között lehet ezt megtenni (a társadalom védelme ebben az értelemben egyenlő azzal, hogy a konzultáns a "társadalomé"). Mi a helyzet akkor, ha pl. a munkahely fizeti a konzulenst? Ekkor kinek az érdekeit kell képviselnie, a munkaadóét vagy a munkavállalló kliensét? Nyilvánvalóan a képzés során ezeket a problémákat fel kell vetni, és választ is kell találni rájuk. A képzés gyakorlati felépítése A nemzetközi képzési követelményeket (tartalmi és mennyiségi mutatók) figyelembevéve a HIETE Egészségügyi Főiskolai Karán a következő óraszámokat határoztuk meg:
elmélet (lásd a későbbi tantárgyfelsorolást): gyakorlat (szeminárium): sajátélmény csoport: konzultációs technikák: szupervízió mellett folytatott terepgyakorlat: A képzésre jelentkezőknek felsőoktatási diplomával kell rendelkezniük. Előnyben részesülnek azok, akik intézményes keretek között szenvedélybetegekkel foglalkoznak (akár egészségügyi, akár más intézményekben). A jelentkezők felvételi beszélgetésen vesznek részt. (Megemlítjük, hogy az amerikai előírások szerint a konzultáns képzésre jelentkezőnek minimum egy éve alkohol- és drogmentesnek kell lennie.) A képzés szakmai felépítése Az addiktológiai konzultánsképzés kidolgozásában a következő szakemberek vettek részt: Hoyer Mária (Nyírő Gyula Kórház Drogambulancia) Kastaly Ildikó (HIETE Egészségügyi Főiskolai Kar) Komáromi Éva dr. Kurimay Tamás (SOTE Oktatókórház) dr. Rácz József (MTA Pszichológiai Intézet). A tantárgyi programok összeállítását a következő munkatársak végezték: Elekes Attila: Kommunikáció és Szociálpszichológia Fonyó Ilona: Konzultáció dr. Fórizs Éva: Rehabilitáció Gácsi Erika: Családi szociális munka Gárdai Miklós: Etika Hoyer Mária: Magatartástan Kastaly Ildikó: Devianciák szociológiája Komáromi Éva: Fejlődéstan dr. Kurimay Tamás: Családterápia és Rendszerelmélet dr. Pelle Andrea: Jog dr. Rácz József: Addiktológia és Prevenció dr. Tariska Péter: Pszichopatológia Vingender István: Családszociológia Az oktatási anyagok véleményezői: dr. Buda Béla főorvos dr. Kelemen Gábor főorvos dr. Tringer László egyetemi tanár A képzés előkészítését lehetővé tevő FEFA pályázat ajánlói: dr. Füredi János egyetemi tanár dr. Tringer László egyetemi tanár Minden közreműködőnek köszönetünket fejezzük ki értékes hozzájárulásáért! Hivatkozások
Cavanagh ME (1982): The counseling experience. A theoretical and practical approach. Brooks/Cole Publishing Company, Monterey, California. McLeod J (1994): An introduction to counselling. Open University Press, Buckingham. Rácz J (szerk.) (1995): Addiktol;_i szöveggyűjtemény az addiktológiai konzultáns képzésben résztvevők számára. HIETE Egészségügyi Főiskola, Budapest.
Elizabeth Ettore és Elianne Riska: Gendered moods. Psychotropics and society. Routledge, London, 1995. p. 177 ISBN 0-415-08214-5Hiba! A könyvjelző nem létezik. A szerzďk feminista megközelítésbďl tárgyalják a szerintük egyik legfontosabb egészségügyi kérdést: a pszichotróp gyógyszerhasználatot. A szerzďk szóhasználatában a pszichotróp gyógyszer a minor trankvillánsokat (szorongásoldókat, altatókat, nyugtatókat) jelenti. Ezek a stresszel történď megbirkózás és a rossz hangulatok legyďzésének kémiai formáit jelentik, melyek legálisak, és a hozzájukférés - a könyv által tárgyalt esetekben - orvosi vizsgálat, illetve felírás útján történik. E szerek fogyasztói között a legtöbb országban és lényegében a gyógyszerek bevezetése óta, a nďk kétszer akkora arányban szerepelnek, mint a férfiak. Bár erre a különbségre több szerzď is felfigyelt és megpróbálta magyarázni, azonban a nemi problémákra érzékeny (gendersensitive) tárgyalásmód a szakirodalomból mindmáig hiányzik. Ezt a speciális tárgyalásmódot többek között az igényli, hogy hosszú idďn keresztül a betegséggel foglalkozó kutatásokat a Parsons-i funkcionalizmus uralta. Ez pedig mind a betegszerepet, mind az orvos, mint az elďbbi szerepet legitimáló szereplďt maszkulin terminusokban írta le; a nemi különbségek elsikkadtak. Késďbb az orvos számára tipikus problémát jelentď páciens a középkorú nď lett (a beteg-szerep a nďkhöz kezdett kötďdni). A nď mint "tipikus" beteg egyébként furcsa ellentétben állt azzal a megfigyeléssel, hogy - mindezek ellenére - a nďk tovább élnek, mint a férfiak. A nemi különbségekre érzékeny kutatási megközelítés a nďket (illetve a nemi különbségeket) "láthatóvá" tette az egészség-betegség kérdéskörben, sďt problematizálta is ezt a területet. Ez azt jelenti, hogy a nemi kapcsolatokat és különbségeket nem tekinti eleve adottaknak, hanem rákérdez társadalmi eredetükre és a különbözés kialakulásának folyamatára. A szerzďk kiindulási hipotézise az, hogy a pszichotróp gyógyszerhasználatban megmutatkozó nemi különbségek a nemnek mint társadalmi intézménynek egy konkrét megjelenési formája. A szerzďk irodalmi áttekintése szerint, mint ahogy említették is, a kérdéskör megfelelď érzékenységÖ magyarázatával nem találkoztak. µltalában a kutatók olyan jellegÖ értelmezéseket adtak a pszichotróp gyógyszerek eltérď nembeli arányú fogyasztására, hogy a nďk szabadabban átélhetik és kifejezhetik érzéseiket (mind a pozitívakat, mind a negatívakat), amiket az orvosoknak is könnyebben elmondanak. Az orvosok erre (mármint a negatív érzésekre és hangulatokra) "adekvát" megoldásként közérzetjavító gyógyszereket írnak fel. A gyógyszerhasználat így a nďi nemi szerep egyik összetevďje. A szerzďk egydimenziós megközelítésnek tartják azt, amikor a nemi szerepeket és különbségeket természetesnek és adottnak veszik, pl. a nďket passzívnak és expresszívnek tartják stb. Ehhez tartozik még az aktor individualizálása (csak egyénként veszik figyelembe), és a nemi hovatartozás (a nem ebben az esetben nem biológiai kategória, hanem szociális konstruktum) elhanyagolása. A szerzďk saját kutatásként két vizsgálatról számolnak be. Az egyik vizsgálatuk a skandináv régióban megjelenď orvosi folyóiratok pszichotróp gyógyszerekkel kapcsolatos hirdetéseivel foglalkozott. A másik pedig egy finn városi régióban zajlott, ahol a szerzďk arra voltak kiváncsiak, miben tér el a nďk pszichotróp gyógyszerhasználata a férfiakétól (tehát nem pusztán a mennyiségi különbségek érdekelték ďket, melyek Finnországra amúgy sem jellemzďk szemben az angol, amerikai kutatásokkal). A szerzďk vizsgálati alanyaik saját megfogalmazásait idézik, ahogy írják, "belülrďl" próbálták leírni ér megérteni a nďk gyógyszerhasználatát. Az orvosi lapok hirdetéseinek érdekessége, hogy nem közvetlenül a használót (a "beteget") célozzák meg, hanem a gyógyszereket felíró orvosokat. Az angolszász (elsďsorban
amerikai) szaklapokban kezdetben (a 60-as években) a pszichotróp gyógyszerreklámok fďként nďket ábrázoltak, ez késďbb kiegyenlítďdött, sďt a 80-as években bizonyos férfi dominancia is megfigyelhetď. A 70-es években a trankvilláns reklámok a "depressziós háziasszonyok" kontextusában jelentek meg. A 90-es években az altatók-nyugtatók reklámjait a nďi ábrázolások dominálták, ahol a nďk különbözď szerepekben jelentek meg (háziasszony, dolgozó nď stb.). A férfiakra vonatkozó trankvilláns reklámok megmaradtak a "férfi és munkahelye" témakörben. A szerzďk saját vizsgálataikban a 70-es évek amerikai trendjéhez hasonló tendenciákat találtak: nďi dominanciát (ez akkor érdekes, ha számításba vesszük, hogy pl. Finnországban nincs különbség a férfiak és a nďk pszichotróp gyógyszerhasználatában). A "modern szerep" csak a nďk vonatkozásában jelent meg: az aktív, középosztálybeli nď a gyógyszer segítségével képes fenntartani nďi függetlenségét. A nďk "megnyugtatása", "lenyugtatása" helyett a fď témává a nďi depresszió kezelése kezdett válni a 90-es években.A szerzďk felvetik azt a hipotézist, hogy a pszichotróp gyógyszerek a társadalmi normákhoz való konformitás megteremtésével ígérik a boldogság elérését (pl. az asszertív nď mint ideál megjelenése a szenvedď, önmagát feláldozó nďi példakép helyett). A gyógyszerhasználókkal végzett vizsgálat 43 férfira és 57 nďre terjedt ki. Mindannyian hosszú ideje (átlagosan 3 évnél hosszabb ideje) használtak pszichotróp gógyszereket (többnyire egynél többet, naponta). A gyógyszerhasználók beszámolói (narratívumai) alapján éles nemi különbség rajzolódott ki: a férfiak a gyógyszerhasználatot a munkájukkal hozták összefüggésbe, míg a nďk valamilyen fizikális betegséggel. A nďkre jellemzď volt, hogy az önkontroll és a normáknak megfelelés (mint társadalmi értékek) követelményeinek kevésbé tudtak megfelelni, pontosabban, jobban átérezték ezt a diszkrepanciát és jobban szenvedtek emiatt. Ez vezetett aztán a pszichotróp gyógyszerhasználathoz hosszú távon is. A szerzďka drog karrier fogalmát használják, azonban azt is egy kiegészítésssel: a droghasználat (akár a legális, akár az illegális) bizonyos életciklus(ok)hoz kötďdď, átmeneti jelenség. Maga a droghasználat sokféle jelentéssel birhat, és ezek az életciklus folyamán változhatnak. A szerzďk konklúziója szerint a nďk sokkal könnyebben kerülhetnek "dependens" státuszba: nemcsak a drogtól, hanem az egészségügy gyógyszert felíró orvosaitól, környezetük gyógyszerszedésüket ismerď voltától is "függnek". A "dependencia" azonban azt is lehetďvé teszi számukra, hogy bizonyos rossz közérzetektďl megszabaduljanak, küzdjenek a "nďi idegesség" ellen és a társadalmi elvárásoknak megfelelď önkontrollra tegyenek szert. A könyv bevallottan is feminista megközelítésbďl foglalkozik a pszichotróp gyógyszerhasználattal, mely elsďsorban a nďkre jellemzď. A kiterjedt, kritikai irodalomfeldolgozáshoz képest kicsit erďtlennek érzem a saját vizsgálatokat, fďleg a hosszú használók beszámolóira alapozott kutatás konklúzióit. Ennek ellenére, a "nemi érzékenység" hangsúlyozása véleményem szerint a kémiai függďségek kutatásába új szempontokat hoz be éppen azzal, hogy természetesnek tekintett különbségeket kérdďjelez meg, illetve ismert jelenségeket más kontextusba helyez. Ögy pl. a gyógyszerhasználók nemi megoszlása (mellyel számtalan vizsgálat foglalkozik) nem pusztán demográfiai különbség lesz, hanem a szociálisan konstruált nem(iség) egyik megnyilvánulása, egyik "mÖködése". A könyvet a kritikai társadalomtudományok iránt érdeklďdďknek ajánlom, még azoknak is, akiket a droghasználat nem foglalkoztat különösképpen. Természetesen ajánlom a könyvet a drogterületen dolgozó szakembereknek is, azzal a javaslattal, hogy mindennapi tapasztalataikat kicsit más nézďpontból gondolhatják át.
Gerald J. Stahler (Guest Editor), Barry Stimmel (Editor): The effectiveness of social interventions for homeless substance abusers. The Haworth Medical Press. An Imprint of The Haworth Press, Inc., New York, 1995. p. 208 ISBN 1-56024-807-6Hiba! A könyvjelző nem létezik. Hajléktalanok körében a pszichoaktív szerhasználat, pontosabban az abúzus és a dependencia az 50%-ot is elérheti. Ugyanakkor a hajléktalanok sok más szempontból is segítségre szoruló népességet alkotnak. E segítségre szorultság mellett azonban a hajléktalan létb_l következik, hogy a különféle szolgáltatásokat éppen ez a csoport képes a legkevésbé igénybevenni: nagy a mobilitásuk, rosszul alkotnak kapcsolatot bármely segít_ vagy terápiás személyzettel, egyid_ben sokféle segítségre/szolgáltatásra szorulnak, egyéb mentális problémáik is lehetnek, végül pedig a segít_/terápiás személyzet _ket tartja a legkevésbé "kívánatos" klienseknek. Az amerikai kábítószerabúzussal foglalkozó hivatal (National Institute on Drug Abuse) 1987-ben és 1990-ben programot keydeményezett annak vizsgálatára, hogy milyen terápiás eljárásokba vonhatók be a szerhasználó hajléktalanok. Az els_ hullám vizsgálatainak célja a használható kezelési alternatívák kialakítása volt, míg a második már célzottan ezek hatékonyságával foglalkozot. Az ismertetend_ könyv e második hullám projektjeivel foglalkozik. Az említett NIDA támogatás elnyerésének feltétele volt, hogy a projektvezet_k kísérleti elrendezést használjanak (azaz a kezelt populációhoz véletlenszer_en egy kontroll mintát is hozzárendeljenek), egy közös tesztbattéria használata, valamint egy legalább féléves követési id_szak. Fontos szempont volt az is, hogy a kezelt populáció nagysága meghaladja a száz f_t. A könyvben közölt tanulmányok végeredményképpen három kérdésre kerestek választ: - a kezelés hatékonysága - a szolgáltatás "dózishatása" - a sikeres kezelés kliens jellemz_kkel összefüggésbe hozható prediktorai Az els_ tanulmány a "progresszív függetlenség" modelljét alkalmazta, azaz az egyéni kezelés a terápia el_rehaladtával egyre inkább a kliens felel_sségének, függetlenségének elérését célozta meg. Egy másik vizsgálati csoportba kerültek azok a kliensek, akiknél az el_z_k mellett még a lakáskörülményekkel is célzottan foglalkoztak, míg a kontroll csoportba azok kerültek, akik csak a szokásos gondozásban részesültek. Mindkét kísérleti csoport tagjai jobb ereményeket mutattak, mint a kontrollcsoport tagjai. A következ_ tanulmányban a vizsgálati csoport tagjai 90 napos bentlakásos kezelésben vettek részt (a bentlakás ebben az esetben hajléktalanszállót és nem kórházat jelentett!), kiegészítve egy hat hónapos utógondozással, a kontroll csoport pedig megint a szokásos gondozásban részesül_ kliensekb_l került ki. A kutatók mindkét vizsgálati csoport esetében eredményekr_l számoltak be, noha azok a beavatkozásos csoport esetében markánsabban voltak (mind a droghasználat, jelen esetben crack kokain használat, mind pedig a megfelel_ lakáslehet_ségek igénybevételét tekintve). A következ_ vizsgálat nem talált jelent_s különbséget a négyszint_ (négy különböz_ intenzitású) beavatkozás között: 1. intenzív esetkezelés + konzultáció + lakóhely biytosítás, 2. közepes intenzitás + közösségi támogatás + lakóhely biztosítás, 3. alacsony intenzitás + lakóhely biztosítás, 4. szokásos gondozás (kontroll csoport). Hasonló eredményeket adott az a vizsgálat is, ahol hajléktalan anyákat gyermekükkel együtt kezeltek bentlakásos terápiás közösségben és nem bentlakásos formában (kontroll csoport). Az el_z_ekhez hasonlóan, itt is történt javulás a szerhasználat tekintetében, de a két vizsgálati csoport között nem alakult ki számottev_ különbség.
A "terápiás dózis" kérdése a könyvben bemutatott vizsgálatokban mint a kezelési modellben való maradás id_tartama jelent meg (minél hosszabb id_t tölt valaki egy terápiás intézményben, annál nagyobb "terápiás dózist" kap, tehát annál nagyobb - a feltételezés szerint a javulás mértéke). Egy vizsgálat szerint, ha egy hajléktalan kokainista intenzíven vesz részt egy kezel_programban a kezdetekben, akkor valószín_ a javulás nagyobb mértéke. Ezt egy másik vizsgálat is meger_síti, azzal a kiegészítéssel, hogy az eredmények romlanak, ha az intenzív terápiát abbahagyják a kezel_program befejeztével. A harmadik kérdésre három kutatásban is választ kerestek: milyen kliens tulajdonság befolyásolja egy-egy program eredményességét. Egy ilyen "kézenfekv_" kliens jellemz_ a motiváltság. Valóban, mint ahogy a kutatások kimutatták a hajléktalan szerhasználók esetében is, minél motiváltabb egy kliens, minél inkább hajlandó és készen is áll a változásra, annál hosszabb id_t tölt el a terápiás programban (lásd "terápiás dózis"!) és annál jobb eredményeket ér el. Egy másik "kézenfekv_" kliens jellemz_ a szerhasználat id_tartamára é intenyitására vonatkozik. Ha egy hajéktalan (miként egy más szerhasználó is) kevesebbszer és rövidebb ideje használ valamilyen pszichoaktív anyagot, akkor az alkalmazott terápiás formától függetlenül jobb eredményt ér el. Tehát mindegy, hogy bentlakásos intéyményben, hajléktalan szállón intenzíven, vagy hajléktalan szállón a szokásos módon gondozzák, a kevésbé súlyos drogkarrierrel rendelkez_ jobb eredményeket fog elérni. Ugyanezt egy másik vizsgálat is meger_sítette: a néhány hónapos bentlakásos kezelés nem adott jobb eredményt az egyszer_ detoxikálásnál, illetve azok értek el jobb eredményt (bármelyik vizsgálati csoportba is tartozzanak), akik drogos karrierje kevésbé volt hosszú/súlyos, illetve - és ez új eredmény -, akiknek magasabb volt az iskolai végzettsége. Az el_z_ekben ismertetett vizsgálatok alapján néhány következtetés levonható. A hajléktalanokkal foglalkozó, pszichoaktív anyaghasználattal kapcsolatos programok akkor hatékonyak, ha nemcsak a drog kérdésével, hanem más igények/szükségletek kielégítésével is foglalkoznak (pl. lakhatás, jövedelemtámogatás, foglalkoztatottság). Mindenféle kezelési modellben magas a hajléktalanok "kiesése", azaz gyakrabban fejezik be id_ el_tt a kezelést. Ez az id_ el_tti befejezés a motivációval függött össze a leginkább. Tehát érdemes a kliensek motivációját felkelteni, ehhez szükség van olyan kezelési formákra, melyek nem igényelnek túlzott bevonódást a kliensekt_l. Kés_bb, ha ebben a kezelési formában a kliensek eredményt értek el, motivációjuk n_ni fog, és akkor már lesz értelme intenzívebb, de ugyanakkor nagyobb elvárást támasztó terápiás formákba bevonni a hajléktalan klienseket. Felt_n_ volt, hogy a kezelés formája, az alkalmazott modell milyen csekély mértékben befolyásolta az eredményességet. Ennek oka lehet, hogy a "kontroll csoportok" nem igazi kontrollok voltak, ahol semmiféle terápia nem volt, hanem általában a "szokásos" gondozás jelentette a kontroll szituációt (tehát nem a "semmivel" történt az összehasonlítás). Egy másik magyarázat abból indul ki, hogy ezek a hajéktalan kliensek akkor kerültek terápiába, amikor az életük legválságosabb szakaszába jutottak. Innen már csak kifelé/felfelé vezethet az út, és szinte mindegy hogy ez az út milyen terápiás közegben indul el. A kezelés befejezésekor általában jó eredményeket értek el az egyes programok, ám az eredményesség az id_vel csökkent, ha abbahagyták a kezelést. Ebb_l az következik, hogy folyamatos, állandó gondozásra, utógondozásra van szükség ennél a klienskörnél. Ennek nemcsak a droghasználat problematikájával kell foglalkoznia, hanem a lakáshelyzettel, a kliensek szociális izolációjával is. Végül, a hajléktalanok nem tekinthet_k homogén csoportnak, pl. az iskolai végzettség szerinti csoportosításuk más-más terápiás eredményességet produkálhat.
A könyv f_ üzenete az, hogy a hajléktalan szerhasználó emberek jelentik a drog- és alkoholprolémákkal foglalkozó szakemberek számára az egyik legnagyobb kihívást, hiszen ennél a populációnál a szociális és pszichológiai problémák halmozódnak. Éppen ezért nem mindegy, hogy a velük kapcsolatos terápiás formák milyenek, mennyire tudnak ezeknek a komplex elvárásoknak megfelelni. A könyvben közölt taulmányok szerint azonban ez csak megfelel_ hatékonyságvizsgálatok után állapítható meg. A könyvet ajánlom drog- és alkoholhasználókkal foglalkozó szakembereknek, valamint a hajléktalan ellátásban dolgozó munkatársaknak is, els_sorban azoknak, akik a terápiás eljárások hatékonysága (úgy is mondhatnánk most, hogy a terápiák "értelme", "haszna") iránt érdekl_dnek, vagy maguk is hatékonysávizsgálatot szándékoznak végezni. A könyv bemutatja ezek elvégzésének legfontosabb formáit, az egyes vizsgálatok kapcsán ismerteti a legfontosabb kritériumokat, amiknek egy-egy ilyen kutatásnak meg kell felelnie. Ezeknek a hatékonyságvizsgálatoknak véleményem szerint Magyarországon is eljött az ideje, az anekdotikus, szubjektív "eredményességi" beszámolók nem pótolják a szisztematikus analíziseket, legyen szó hajléktalan vagy más szerhasználó kliensek/betegek terápiájáról.
Michael Rutter és David J. Smith (ed.): Psychosocial disorders in young people. Time trends and their causes. Academia Europaea, John Wiley and Sons, Chichester, 1995. 843 p. ISBN 0-47195054-8Hiba! A könyvjelző nem létezik. A kötet az "Academia Europaea" keretében készült, melynek az egyik szerz_ (Michael Rutter) alapító tagja volt 1988-ban. Az "Academia" keretében alakult Tanulmányi Csoport feladata a nemzetközi együttm_ködés kialakítása a tudományos kutatások területén, valamint független tanácsadó testületként a kormányok ellátása információkkal. Az "Academia" egyik legfontosabb területének a pszichoszociális megbetegedések nemzetközi kutatását tartja. A kötet ennek a közös er_feszítésnek a gyümölcse. A kötet szerz_inek célja az elmúlt 50 év trendjeinek összehasonlítása a pszichoszociális megbetegedések tekintetében. Ezek alatt értik a szerz_k a kriminalitást, az öngyilkosságot, a depressziót, az étkezési zavarokat, az alkohol- és pszichoaktív drogok használatát. A szerz_k els_sorban a serdül_- és fiatalkori zavarokkal foglalkoznak; egyéni és társadalmi okokat keresnek. A II. világháború utáni id_szak gazdasági, társadalmi és politikai okait eemzik; az okok számbavételénél hasznos segítség a nemzetközi összehasonlítás: hasonló tényez_k hasonló vagy eltér_ konzekvenciához vezetnek-e az egyes országokban (persze ez csak a hasonló országok közötti összehasonlításokra igaz). A szerz_k f_ célja többtényez_s, többfázisú (az életkori szakaszoknak megfelel_) oksági kapcsolatok keresése a pszichoszociális zavarok kialakulásában. A kötet népes szerz_gárdája el_ször sorraveszi a családi, életszínvonalbeli, morális változásokat Európában az elmúlt 50 évben, majd a megcélzott megbetegedésekkel foglalkoznak: a fiatalkori kriminalitással, a droghasználattal, a depresszióval, az étkezési zavarokkal és az öngyilkossági magatartásokkal. Mindenütt id_sorokat elemeznek, és ezeket próbálják társadalmi-gazdasági változásokkal összevetni Európa országaiban. A pszichoaktív-anyag használattal kapcsolatos id_trendek alapján pl. megállapítják, hogy nem tételezhet_ fel egyetlen olyan tényez_, mely a változásokat magyarázná. A droghasználat növekedéséért és csökkenésért nem ugyanaz a hatóer_ felel_s. A növekedésben közrejátszhatott a társadalom szekularizációja és urbanizájiója, a fiatalok feletti társadalmi kontroll csökkenése, az autoritás figurák szerepének leértékel_dése a fiatalok közrében, a családalapítás kés_bbi életkorra tolódása, a fiatalok által elkölthet_ pénzmennyiség növekedése, valamint a szabadid_ növekedése. A csökkenésben nem ugyanezen tényez_k játszottak szerepet, csak fordított el_jellel, hanem egészen mások: a drogok (beleértve az alkoholt is) árával, törvényi szabályozásával, adózásával kapcsolatos politika változása, a veszélyeztetett populáció létszámának csökkenése, a droghasználattal járó negatív tapasztalatok (akár személyes, akár a média által közvetített) növekedése. Felmerül az a kérdés, hogy a csökkenésben szerepet kapó válzotások valóban azok között is kifejtették-e hatásukat, akiknek a legsúlyosabbak a pszichoaktív-anyag használattal kapcsolatos problémáik (de akik viszonylag kis társadalmi csoportot jelentenek), vagy pedig azok körében csökkent a szerhasználat, akik amúgy sem voltak túlságosan involváltak a droghasználatba. A szerkeszt_k konklúziója szerint, noha az elmúlt 50 évben az életszínvonal javult, a pszichoszociális megbetegedések aránya inkább növekedett (míg a testi egészség jellemz_i inkább javultak). Bár a hátrányos helyzethez sok pszichoszociális betegség kapcsolódik, a rosszabbodó életszínvonal önmagában nem magyarázza ezek növekedését. Ugyanis akkor növekedett a pszichoszociális betegségek száma, amikor az életszínvonal általánosságban javult. Még
azokban az országokban, ahol a társadalmi egyenl_tlenségek a leger_teljesebben növekedtek, ott sem volt syoros kapcsolat a betegségek növekedésében. Fordítva, önmagában a jólét növekedése sem befolyásolja a pszichoszociális zavarok szintjét, s_t esetenként nagyobb lehet_séget teremt a kriminalitásra, az alkohol- és droghasználatra. A munkanélküliség kockázati tényez_ lehet, de pl. a magas munkanélküliségi ráta nem magyarázza a pszichoszociális zavarok növekv_ el_fordulását a II. világháború óta. Az 1950-60as években a munkanélküliségi ráta alacsony volt, amikor a pszichoszociális megbetegedések ugrásszer_en n_ttek, míg a 70-80-as évek magas munkanélküliségi rátája nem befolyásolta a pszichoszociális zavarok el_fordulását. Bár a rossz izikai, szomatikus állapot kockázati tényez_ lehet, a javuló fizikai állapot a pszichoszociális betegedések növekedésével párosult. A családi élet problémái összefüggést mutatnak a pszichoszociális megbetegedésekkel, de feltehet_, hogy a szül_k közötti viszály, a szül_i szerepeknek való meg nem felelés és a szül_i támogatás hiánya sokkal fontosabb szerepet játszik, mint a válás (mint "egyszer_" statisztikai mutató). A serdül_kor váltoyó jelentése, meghosszabbodása, a serdül_k nagyobb önállósága a feln_ttekt_l, a független serdül_kori szubkultúra kialakulása növelte a kockázati tényez_k számát, de ezek a jelenségek feltehet_en direkt kapcsolatban nem állnak a pszichoszociális zavarok emelkedésével. Nem tisztázott a tömegkommunikáció szerepe sem. Feltehet_, hogy van alamilyen hatása (pl. agressziót közvetít_ filmek stb.), de ez a hatás egyéni tényez_kt_l, valamint pl. a film szerkezetét_l, ábrázolásmódjától is függ. Ugyancsak nem világos a kép a morális változások tekintetében. Talán az egyéni elképzelések iránti nagyobb respektus felel_s lehet a pszichoszociális zavarok emelkedésében (de a szerz_k óva intenek olyasmi kimondására, hogy az elmúlt évtizedekben "morális hanyatlás" történt volna). Végül még egy tényez_t emelek ki a szerkeszt_k felsorolásából. Ez a fiatalok növekv_ igényszintjével kapcsolatos, melyet egyre kevésbé tudnak kielégíteni. Ennek (és nem pusztán az életszínvonal változásának) szerepe lehet a pszichoszociális megbetegedések számának alakulásában. A könyv befejez_ részében a szerkeszt_k további nemzetközi összehasonlító elemzéseket javasolnak, más országok (pl. Japán, Egyesült Államok) bevonásával. Ha a statisztikai adatgy_jtésben is hasonló elveket lehetne követni (pl. a depresszió fogalmának vagy az egyes b_ncselekmények meghatározásakor), akkor a nemzetközi összehasonlítások még izgalmasabbak lehetnének. A könyvet a fiatalokkal foglalkozó szakembereknek ajánlom, els_sorban azoknak, akik tudományos munkát is végeznek. A nemzetközi összehasonlítás, valamint az 50 éves távlat olyan tényez_k lehetséges szerepére is felhívja a figyelmet, melyeket hajlamosak lennénk ignorálni. Ez a megállapítás fordítva is érvényes: a "legújabb" magyar társadalmi problémákról kiderülhet, hogy azok már évtizedekkel ezel_tt is megjelentek, és akkor - más országokban milyen hatást váltottak ki. A tényez_k ilyen távlatos áttekintése hazai kutatásokat is inspirálhat. Javaslom még a könyvet olyan egyetemistáknak, f_iskolásoknak, akik az igjúság problémái iránt érdekl_dnek, vagy tanulmányaik során azzal foglalkoznak.
Tim Rhodes and Richard Hartnoll (eds.): AIDS, drugs and prevention. Perspectives on individual and community action. Routledge, 1996, London, New York, 240 pp., ISBN 0-41510203-0 (hbk), 0-415-10204-9 (pbk), 15,99 GBP A kötet a közösségi HIV prevenció kimunkálásával, elméletével és kutatásával foglalkozik nemzetközi szerzőgárda felvonultatásával. A közölt írások elsősorban az egyéni akciók és a közösségi-alapú beavatkozások hatásait vizsgálja az AIDS megelőzésben. A speciális közösségek (melegek, droghasználók, prostituáltak) köréből gyűjtött etnográfiai és epidemiológiai adatok pedig arra keresnek választ, hogy a preventív intervenciók hogyan befolyásolják a célszemélyek individuális magatartását, továbbá közösségi és szociális környezetüket. A kötet 14 írásból áll, mindegyik a HIV megelőzés egy-egy speciális kérdésével foglalkozik. Tim Rhodes bevezető fejezetében a HIV prevenció elméleti kérdéseivel és megközelítési formáival foglalkozik. A korábbi, egyén-központú egészségfejlesztési (health promotion) megközelítést az 1990-es évekre felváltotta az egyéni viselkedésváltozást célként kitűző, de a közösségi és szociális környezet hatásaival is számoló, „szektorközi” megközelítés. Az egyének egészség-választása ugyanis nem pusztán kognitív folyamat, hanem abban szociális tényezőknek is szerep jut (gondoljunk a szociális normák befolyásoló szerepére). A közösségi preventív akcióknak így tehát pl. e normákat is meg kell célozniuk (pl. a biztonságosabb szexualitással kapcsolatban) és normaváltozást kell elérniük. A közösség akciók sokszor azonban egyfajta aktivizmus jegyeit mutatják (a célpopuláció tagjaiból szervezett érdekvédelmi csoportok politizálása miatt), így feszültség alakulhat ki e megközelítés és a „mainstream” prevenció között. A közösségi megközelítések másik lényeges vonása, hogy azok előkészítésében, kivitelezésében és a hatás mérésében elsősorban kvalitatív epidemiológiai módszerek (elsősorban a résztvevő megfigyelés) jönnek szóba. A bevezetést követő első fejezet a tűcsere témakörét foglalja össze. A kezdeti tűcsereprogramok a „tudás és eszköz” megközelítésen alapultak, azaz az intravénás droghasználók kapjanak megfelelő tudást a HIV vírus terjedésével és az AIDS kialakulásával kapcsolatban, és kapjanak megfelelő eszközt e probléma megelőzésére (tűt és fecskendőt). A szerzők szerint ez ugyan individualisztikus és leegyszerűsítő megközelítés, mégis egyrészt eredményes volt (Angliában az 1980-as évek közepének 60-90% közötti közös tűhasználata a 90-es évek
elejére 20% alá csökkent), másrészt radikálisan megváltoztatta az intravénás droghasználóról kialakult képet. Azaz még az intravénás drogos is képes racionális döntéseket hozni egészségét illetően, tehát felelős személy („egészség-tudatos droghasználó”). Nem önmagában a droghasználat a problematikus, hanem annak ártalmas következményei. A droghasználókkal kapcsolatos szemléletváltozás megjelenik a „drogmunkások” nyelvében is: a klienseket „képessé” kell tenni (enabling - nem a szó szokásos addiktológiai értelmében), fel kell ruházni megfelelő készségekkel (empowering); a szolgáltatásnak „hozzáférhetőnek” és „felhasználóbarátnak” kell lenni. A szakmai megbízhatóságnál fontosabb az „utcai hitelesség”. Richard Hartnoll és Dagmar Hedrich az AIDS megelőzésnek frankfurti példáját mutatják be. Fraknkfurtra az 1980-as évek végéig a drog és prostitúció kérédésének restriktív, rendőri „megoldása” állt az előtérben. Az AIDS nagymértékű terjedése a városban és a fokozódó rendőri akciók eredménytelensége 1988-ban a várost új drogpolitika kialakítására késztette. A cél most már nem a drogkérdés felszámolása volt (ami lehetetlennek bizonyult), hanem az „együttélés a drogaddiktokkal” (ahogy az új program címe is fogalmaz). Ez különböző ártalomcsökkentő módszerek bevezetését és elterjesztését jelentette (metadonkezelés, tűcsere, krízis-szolgálatok, stb.). Az új drogpolitika eredményesnek bizonyult; széles droghasználó populáció vált elérhetővé és valamilyen segítő formába bevonhatóvá. A „kemény” adatok szintjén nehéz bizonyítani az eredményességet, tény azonban, hogy a drogos halálesetek száma csökkent (az 1991-es 147-ről és az 1992-es 127-ről 68-ra 1993-ban és 60-ra 1994-ben), és stagnál a HIV pozitív droghasználók aránya is. A következő fejezetben Sheila Henderson az Ecstasy fogyasztóit vizsgálja, méghozzá elsősorban a nőket. A vizsgálatra Manchesterben került sor. A szerző főbb megállapításait idézve, az Ecstasy megjelenése megváltoztatta a női droghasználó szokásokat: míg korábban a nők droghasználata „deviáns”, „marginális” jelenség volt, mely így vagy úgy a férfiakhoz kötődött (barátjuk drogos volt, a prostitúcióhoz kapcsolódott a droghasználat, férfi dealertől szerezték be a drogot), addig az új típusú droghasználó nő nem deviáns és marginális, hanem a mainstream ifjúsági kultúra tagja, aki rekreációs célból használja az Ecstasyt, aktív döntéshozást követően. Az Ecstasy-használat átalakította a nők szexuális szerep- és viselkedésrepertoárját: a párkapcsolatokon és direkt szexualitáson alapuló ifjúsági kultúra és drogfogyasztás helyett a nem egy partnerre irányuló „érzéki”, közvetlenül szexuális magatartásokat nem tartalmazó
kultúra jelent meg. A szexualitás helyett a csoporthoz tartozás és a széles skálájú érzéki tapasztalatok keresése jelent meg (köztük pl. az autoerotizmus). A szerző szerint mindezt a kulturális közeget jelenti a „tánc szcéna” és az Ecstasy mint „táncdrog” használata. Ez a „normalizáló”, depatologizáló értelmezés azért fontos, mert a hagyományos prevenciós technikák csődöt mondanak egy ilyen kulturális kör tagjainak elérése során (mert már elérni sem lehet őket az egészség-betegség fogalompár asszociációs körével). A prevenció legfontosabb színterei a bárok, a kávézók, a ruha- és CD-butikok, eszközei pedig a partira szóló meghívókhoz hasonlító szóróanyagok, melyek a biztonságos droghasználatról és az elérhető szolgáltatásokról tartalmaznak információt. A bemutatandó kötet további részei a melegek, a prostituáltak és az intravénás droghasználók körében végzett, speciális megelőző tevékenységeket mutatja be. Mindenhol érvényesülni látszik a közösségi megközelítés: egy-egy célközösség normáinak átalakítása (a puszta viselkedésváltoztatás helyett), a célközösség tagjainak bevonása az intervenció kivitelezésébe (pl. sorstárs edukáció formájában vagy „benszülött” megkereső munkások alkalmazásával vagy korábbi használókból álló projektvezető stáb kialakításával), az elfogadható és a nem elfogadható kockázat közötti határ meghúzása stb. A kötet szemlélete - valószínűleg nemcsak Magyarországon - vitát provokáló. Mindenesetre a szerzők törekedtek a világos fogalmi meghatározásokra, gyakorlati példák sorának bemutatására. A könyvben foglalt tapasztalatok minden vita ellenére felfrissítően hathatnának a magyarországi HIV és drogprevencióra. A kötetet a HIV és drogprevenció területén dolgozó szakembereknek ajánlom, elsősorban szociális munkásoknak, konzultánsoknak, „drogmunkásoknak” (drug worker). A kötet nyelvezete könnyen érthető (noha néhol túlzottan elméletieskedő), a példák szemléletesek.
Neil McKeganey és Marina Barnard: AIDS, drugs and sexual risk. Lives in the balance.Hiba! A könyvjelző nem létezik. Open University Press, Buckingham, 1993 (first published 1992), 133 o. A könyv a címben jelzett kérdésekkel foglakozik egy Glasgow-ban folytatott kultúrális antropológiai vizsgálat kapcsán. A szez_k f_ érdekl_dési köre az injekciós droghasználat és az AIDS terjedésének már eddig is jólismert összefüggései. Hogy a könyv mondandóját Magyarországon is értékeljük (ahol még nem ismerünk HIV+ droghasználókat), egy adatot említek meg a szerz_k bevezet_jéb_l. Manipur (India) városában 1989-ben az injekciós droghasználók között nem találtak HIV+ személyt. 1990 júniusára a HIV el_fordulása elérte az 54%-ot! A t_- és fecskend_csere fontos szerepet játszik a HIV terjedésében. E viselkedésformát az AIDS szempontjából nagy kockázatú viselkedésnek tartják. A szerz_k kiindulása az, hogy itt nem elszigetelt egyes viselkedésformákról van szó, hanem e jelenségek részét képezik az injekciós droghasználók mindennapi szociális és kultúrális életének. Ma a szexuális terjedés talán fontosabb szerepet tölt be a HIV fert_zés terjedésében, mint az injekciós használat. Ebb_l a szempontból a n_k veszélyeztetettebb helyzetben vannak, mint a férfiak. A droghasználó n_knél ez a veszély a duplájára n_. Ez részben a saját droghasználatuknak köszönhet_, részben annak, hogy férfi partnerük nagyobb valószín_séggel lesz injekciós droghasználó. A fert_zöttség - és terjedés - szempontjából kiemelt jelent_ség_ek a prostituált n_k, különösen azok, akik injekciós droghasználók. A szerz_k e bevezetés után saját vizsgálataikat ismertetik. Glasgow mintegy 1,2 millió lakosságú angliai város, ahol az injekciós droghasználat az 1980-as években jelent meg robbanásszer_en. 1985-ben mintegy 5 000, ma pedig kb. 9 500 injekciós használó van a városban. A szerz_k interjúkat készítettek Glasgow bels_ városrészeiben, így egy helyi gyógyszertárban (amely injekciós felszereléseket árult), egy t_csere állomáson, egy AIDSambulancián és drogosztályokon (összesen mintegy 200 interjú). Utcai interjúk is készültek prostituált férfiakkal és n_kkel (összesen mintegy 250 ilyen interjú). A szerz_k részletesen leírják a nyomornegyed érzelmi mili_jét, ahol a tanulmányozott drogosok nagyobb része él. A lakosság, és különösen a drogosok egyik f_ jövedelemszerz_ tevékenysége a lopás és a "seftelés". Az elkeseredettség és kiábrándultság érzése és a droghasználat szorosan összekapcsolódik, de nem lehet azt mondani, hogy az egyik okozná a másikat (vagy éppen fordítva). Nagyrészt a szül_k is használnak drogokat, vagy alkoholisták. A szerz_k vizsgálták a t_- és fecskend_ megosztás jelenségét. Tapasztalataik szerint ez egy szélesebb társadalmi mintázatba épült, nevezetesen a kölcsönös támogatás és szomszédság rendszerébe, ahol mindent megosztanak egymással az emberek. A csre nem véletlenszer_, hanem szelektív tevékenység. Elkülöníthet_ a külcsönadás és a kölcsönvétel (nem ugyanaz a személy ad kölcsön, aki kölcsönvesz). A megkérdezett személyek 60%-a állította, hogy az utóbbi id_ben megkérték, hogy adja tovább injekciós felszerelését, és 25%-uk pedig használta más felszerelését. A csere vagy megosztás a leggyakrabban szexuális partnerek között fordult el_, ezt pedig a "legjobb barátok" közötti tevékenység követte. A harmadik leggyakoribb el_fordulás a kis mennyiség_ drogért cserébe adott t_/fecskend_ megosztás volt. A csere és megosztás a legnagyobb arányban a börtönben és a bentfekvéses drogelvonó osztályokon (!) fordult el_, ahol a legnehezebben lehetett steril eszközökhöz jutni.
A csere és megosztás akkor is el_fordult, ha a drogosok tisztában voltak a HIV átadás veszélyével (úgy általában), de még akkor is néha, ha konkrétan tudták, hogy akit_l kapják, az HIV+. A szerz_k konklúziója szerint a csere és megosztás nem deviáns (fokozottan kockázatkeres_ vagy veszélyeztet_) viselkedés, hanem a drogosok más, "normál" viselkedéséhez teljesen hasonló tevékenység (ami el_fordulását, motivációit és szándékait illeti). A szerz_k külön fejezetben foglalják össze az injekciós droghasználók heteroszexuális szokásait. Ezeknek az injekciós droghasználóknak nincs több szexuális partnerük, mint a többségnek (szemben a velük kapcsolatos sztereotípiákkal). A megkérdezettek általában tisztában voltak a HIV fert_zés szexuális úton való terjedésével, azonban err_l sokkal kevesebbet beszéltek, mint az injekciós terjedésr_l. Hasonló szociális normák akadályozták meg, hogy a n_k kondomot hordjanak magukkal (holott a használatukra felkészültek, csak nem akarták, hogy más lássa a táskájukban). Az óvszerhasználatot általában a hosszútávú kapcsolatokban kerülték, az intimitás veszélyeztetése miatt. A megkérdezettek inkább tisztában voltak azzal, hogy megkaphatják a fert_zést (_k veszélyben vannak), mint azzal, hogy _k is továbbadhatják (_k veszélyeztet_k). A szerz_k hangsúlyosan kezelték a prostitúció kérdését. Véleményük szerint a város utcai prostituált n_inek felével tudtak interjút készíteni. Ezek közül a n_k közül 60%-ban voltak injekciós használók! A droghasználó prostituáltak több id_t dolgoztak, hogy finanszírozni tudják droghasználatukat. De a több pénz a droghasználat további fokozásához vezetett. Az óvszerhasználat általánosnak volt mondható a prostituáltak üzleti kapcsolataiban (de nem a "privát" kapcsolataikban). Ez azonban nem volt igaz a férfi prostituáltakra. A prostituált n_k sokkal jobban tudták kontrollálni klienseikkel a kapcsolatot (a szexuális kapcsolat helye, ára, formája, az óvszerhasználat), mint a férfi prostituáltak. Az injekciós droghasználók ritkábban használtak óvszert (ennek f_ oka, hogy az óvszer nélküli szexért több pénzt kaptak, amire nagyobb szükségük volt, elvonási tüneteik jelentkezésekor). A HIV pozitív injekciós droghasználók élete elkeserít_, hiszen egy elkerülhetetlen halálos veszély tudatában élnek. Általában még a témát is kerülni igyekeznek beszélgetés közben. Az interjúk nyomonkövették a diagnózisalkotás folyamatát. A sz_r_vizsgálatra általában valaki más miatt mentek el a droghasználók: egészségügyi vagy börtönszemélyzet, neminjekciózó családtag. Sokan azt hitték, HIV negatívok, hiszen a környezetükben az, akivel az injekciós eszközöket megosztották, negatív volt. Az eredmény megtudása shock-szer_ élménnyel járt, amit csak állanód drogozással lehetett tudomásulvenni (tehát a drogozás ekkor még fokozódott is). A diagnózist általában titokként kezelték, amit legfeljebb csak a legsz_kebb családi vagy baráti kör tudhatott meg. A droghasználat, s_t az injekciózás is, tovább folytatódott. Ha megkérték, hogy adja oda a használt injekciós eszközöket, néhányan közölték, hogy pozitívak, mások azonban valamilyen kifogást mondtak vagy megpróbálták elejét venni ennek a szituációnak, és mások jelenlétében nem injekciózták magukat. A szerz_k könyvük végén összefoglalták tapasztalataikat és ajánlásokat fogalmaztak meg egy lehetséges drogpolitikával kapcsolatban. Ismét hangsúlyozták, hogy az injekciós droghasználók viselkedése mennyire "normális" (beleértve az injekciós eszközök megosztását is). Megállapították, hogy a HIV-vel és az AIDSszel kapcsolatos tudás önmagában nem elegend_ a kockázatos viselkedések elkerüléséhez. A legnagyobb szükség helyi intervenciókra lenne, amelyek a t_- és fecskend_megosztást, valamint a kondomhasználatot céloznák meg.
A szerz_k jónak találják a t_csere programokat, csak az egészségügyi kontextust érzik akadálynak. Hasznosnak tartják a sterilizációs felvilágosításokat, a fert_tlenít_ oldatok terjesztését is. Az injekciós droghasználat jelentette probléma f_ megoldását azonban a gazdasági változásokban látják, melyek pozitív jöv_képet adhatnak a nyomornegyedek fiataljainak is. A könyv a városi etnográfia módszereivel dolgozik, és így közelíti meg az egyébként nehezen elérhet_, bels_városi injekciós droghasználókat, valamint a prostituáltakat. Ismételten bizonyítja, hogy a puszta adatokra koncentráló bemutatás a folyamatok lényegét hagyja figyelmen kívül (pl. az injekciós eszközök megosztása nem "deviáns" viselkedés, hanem széleskör_en támogatott normatív viselkedés). Eredményes intervenció csak ilyen tapasztalatok birtokában képzelhet_ el. A könyv hiányosságának tartom, hogy viszonylag kevés benne a szerz_k saját megfigyelése (a leírások, idézetek interjúkból származnak). Keveset foglalkoznak az interjúzók droghasználók között kialakuló kapcsolatok leírásával és értelmezésével. A kutatás els_sorban leíró jelleg_, az értelmezések tekintetében a szerz_k sok nyitott kérdést hagynak az olvasóra. A könyvet a társadalomtudományok és a társadalmi problémák iránt érdekl_d_ szakembereknek és egyetemi hallgatóknak ajánlom. Ehhez hasonló vizsgálatokra Magyarországon is szükség lenne, hiszen a magyarországi injekciós droghasználatról keveset tudunk, annak a prostitúcióhoz való kapcsolódásáról pedig szinte semmit.
