A diktatúra közgazdaságtana is becsődölt Már nemcsak ruha, de bőr sincs a királyon. Azt már 2008-ban beismerte Soros György, hogy a diktatúra ideológiai gondolkodási módjának befellegzett1. A Lisszaboni Szerződés és a magyarországi (tévesen Alkotmány nevű) 1949. évi XX. tv. tarthatatlanságának nyilvános beismerésével a diktatúra jogi gondolkodási módjának bukása vált nyilvánvalóvá2. A diktatúra a tegnapi hírekben beismerte, hogy a gazdasági gondolkodási módját meghatározó közgazdaságtannal tovább zuhan a Sötét Kor felé3. Ezzel teljessé vált a gondolkodási mód általános bukásának beismerése, és beigazolódott, hogy a következmények feltárása nem eredményezi azok feloldását, az ok megszüntetése nélkül4. A diktatúra közgazdaságtanának legfőbb hibája az, hogy az emberrel nem foglalkozik, munkaeszköznek tekinti, amit piacon lehet pénzért adni-venni, mint a kalapácsot. A szocialista-kommunista diktatúra egyenruhába öltöztet, az egyéniséget nem veszi észre, minden kalapácsnak egy ára van, a liberális-kapitalista diktatúra pedig az embert (és az őt képviselő államot) alárendeli a pénz érdekeinek. Az egyre nagyobb „kizsákmányolási ráta” folyamatosan szélesíti az érték és az értékteremtés közötti távolságot, mert „a tőke célja, hogy minél több profitot termeljen, felhalmozza önmagát, s nem azért nem önkorlátozó, mert gonosz, hanem mert ez a természete.”5 A diktatúra közgazdasági gondolkodói már önmagukat sem értik, már nem tudnak magyarázatot sem adni az eseményekre, nemhogy irányítani tudnák azokat. Szajkózzák az eddigi „varázsszavakat”: - az exportot erőltetik, „ahelyett, hogy a saját keresletüket tartanák karban”6, hiszen már nincs hova exportálni és lassan nincs mit kivinni az országokból7; - államkötvény, az ország eladósodással történő tulajdonba vételének eszköze, ami helyett az állam önszervezése kellene8, - pénz kell ahhoz, hogy államkötvényt lehessen venni, vagy befektetéssel teljessé tenni az országok kifosztását, ha nincs elég, akkor létre kell hozni, ezzel konvergálva (közelítve) a fedezet nélküliséghez, ami most már egyre inkább tarthatatlan, ezért felmerül az arany9, mint fedezet visszaállításának szükségessége – bár az ezt hangoztatók épelméjűségét a diktatúra közgazdaságának irányítói kétségbe vonják3. Akik bíznak a hatástalan varázsszavakban, azok értetlenül állnak a diktatúra közgazdasági gondolkodásmódjából eredő következmények előtt: - devizaháború6, amelyet a spekuláció utolsó reményének tart arra, hogy ne következzék be közgazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás; - válság továbbélése10, államcsőd11, amely következménye annak a hitvallásnak, amelynek elsőként fellegzett be1, ami nem más, mint a liberalizmus alapeszméje, a gazdaságnak alárendelt állam, vagyis a kínálat által manipulált kereslet, - a közgazdasági barbi-trükkök hatásának vagylagossága, ami most Magyarországon a költségvetéssel kapcsolatban vált alapkérdéssé: a költségvetési hiánycél azoktól a bevételi tételektől függ, amelyek teljesülésére az államnak csak közvetett befolyása van12.
- 2 A diktatúra gondolkodási módja (paradigmája) három részének bukása természetessé teszi a hatalomgyakorlás módjának változását is. A bukottat felváltó gondolkodási mód nem diktatúra, tehát nincs szüksége az „oszd meg és uralkodj rajta – divide ez impera” társadalomrombolásra, vagyis a pártrendszerre. Ez most először fogalmazódott meg a „tudományos” köztájékoztatásban (médiában), mint az arisztotelészi társadalomszervezés választható lehetősége (alternatívája) a hégeli mellett: „… a számtalan csoportból álló, számos érdekkel átszőtt társadalom hogyan képes (képes-e egyáltalán) önmaga, a politikai osztályok közreműködése nélkül megfogalmazni, artikulálni a közérdeket. S vajon a valami úton-módon kikristályosodó „népakarat” győzelme valóban mindenkor és mindenben – mondjuk, például a halálbüntetés, az abortusz, a szexuális szabadság, a vallások, a kisebbségek vagy az eugenika ügyében – a köz javát szolgálja/szolgálná-e? Mostanában Magyarországon mind több ellenzéki véleményformáló és szabadgondolkodó apellál a társadalomra, mintegy neki tulajdonítva a politikai igazságot. A társadalom (újra)felfedezését leginkább persze az a felismerés szülte, hogy „parlamenti eszközökkel nincs esély az új rendszerváltó offenzíva befolyásolására, fékezésére – nemhogy lépései megakadályozására. Nem a nagypolitikai szférában, hanem magában a társadalomban szerveződhetne hatékony ellenerő, mozgalom” … azt még azok is beláthatják, akik nem a kormány engesztelhetetlen ellenségei és nem feltétlenül óhajtják a szocialisták visszakerülését a hatalomba, hogy az artikulált korrekciós nyomás mindenkinek sokkal jobb lenne, mint az artikulálatlan ellenszegülés.”13 A szerző azért tamáskodik akkor, amikor kételkedik a társadalomnak a közérdeket artikulálni (tisztán kifejezni) tudó képességében, mert nem ismeri (vagy tagadja, hogy ismeri) a Szent Korona Értékrend gondolkodási módját, ami a józan paraszti észjárást követi, vagyis érzi a szentkoronaiságot akkor is, amikor még csak búvópatakként él benne (Bálint Sándor). Ez a gondolkodási mód természetes („a köz javát szolgáló”) megoldásokat ad a szerző által példaszerűen felsorolt kérdésekre is [halálbüntetés, abortusz, szexuális szabadság, vallások, kisebbségek, eugenika (öröklődő testi és szellemi tulajdonságok javítása érdekében végzett beavatkozás)]. Ezzel a gondolkodási móddal képes a hatékony ellenerővé szerveződött társadalom tisztán (artikuláltan) megfogalmazni és hatalomra juttatni (nem „korrekciós nyomást” alkalmazni) a Szent Korona Értékrendet. ______________________________ Amikor a diktatúra gondolkodási módjának (paradigmájának) mindhárom elemét a diktátorok is bukottnak tekintik, akkor minden normálisan gondolkodó embernek tudomásul kell vennie, hogy a gondolkodási mód (paradigma) váltás elkerülhetetlen, és nekünk, magyaroknak teljesíteni kell Küldetésünket, amit a Teremtőtől az Istenszülő feladatai egy részének ránk kegyelmezésével kaptunk, akár tudunk róla, akár nem, akár akarjuk, akár nem (Molnárfy Tibor gondolata).
- 3 Nem lehet senki előtt sem kétséges, hogy a Szent Korona Értékrend az egyetlen gondolkodási mód, amely megalapozhatja a Krisztusi Világosság Világtörténelmi Korszakát és elhárítja annak veszélyét, hogy a Homályos Kort Sötét Kor váltsa fel3. A gondolkodási mód (paradigma) váltást először önmagában kell megélnie mindenkinek14. Ehhez szükséges ismerni a leváltott (diktatórikus) és a leváltó (közszabadságra épülő) gondolkodási mód közötti különbséget, a három alapvető részterületen15. Amikor a magyar ember önmagában már megélte a gondolkodási mód (paradigma) váltást, annak részleteit megismerve alkalmazására is képes további ismeretszerzéssel, például a gazdasági (közgazdasági) paradigmaváltás részleteivel16. Ennek megvalósításához kérem a Magyarok Istenétől mindannyiunk számára az erő, a megvilágosodás és kitartás kegyelmét. Így lesz! Kelt Szegeden, 2010. Enyészet havának 9. napján. A krisztusi örök értékend szerinti magyar szeretettel: Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája 1
Soros úgy látja: a neoliberális gazdaságpolitikának befellegzett, s ha nem lesz sokkal szigorúbb az államok pénzügyi szabályozása, akkor a mostani válságot újabb és újabb lufik kipukkanása követi majd. Soros: akár profitálhat is a válságból Magyarország - hirtv.hu 2008. november 11. 22:05 http://www.hirado.hu/Hirek/2008/11/11/21/Soros_akar_profitalhat.aspx 2
A jogrendszer is összeomlott - http://szkszhu.szksz.com/IBSZ101108.html
3
Paul Krugman úgy véli, a Világbank elnöke, Robert Zoelick a legenyhébb kifejezéssel élve a világ legbutább emberének bizonyult azzal, hogy az aranysztenderdhez való visszatérést ajánlotta. az Egyesült Államokban jelenleg folyamatosan csökken az infláció, követve Japánt, amely szintén a deflációs spirál felé csúszik. Ezzel párhuzamosan többek között a kínai keresletnek köszönhetően fokozatosan emelkedik az arany ára. Krugman szerint ez egyértelműen jelzi, hogy erőteljes deflációs nyomás érvényesülne, ha bevezetnék az aranysztenderdet. Ebben az esetben tovább nőne a kereslet a nemesfém iránt, de – teszi fel a kérdést Krugman – kérdés, hogy mit akar megoldani Zoellick az arany támogatásával. "A közgazdaságtan tovább zuhan a Sötét Kor felé" "A Világbank vezetésével tovább zuhanunk a Sötét Kor felé!" - 2010. 11. 8. 15:54 http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/a-vilagbank-vezetesevel-tovabb-zuhanunk-a-sotet-kor-fele-332579 csökken az újraelosztás mértéke, de még így is a GDP 36 százalékát vonja el az állam. A JP Morgan elemzése szerint Magyarország alapvető költségvetési helyzete nem javult, annak ellenére sem, hogy a kormány elkötelezte magát a hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alatti jövő évi államháztartási hiány mellett. A bejelentett intézkedések csökkentik ugyan a rövid távú finanszírozási igényt, ám szerkezeti jellegű kiigazítás hiányában növelik a hosszabb távú fenntarthatósági aggályokat Érezhetően javít a havi háromszázezer forintnál magasabb jövedelműek és az adózó gyerekesek helyzetén. A legtetemesebb a havi hatszázezer forint fölöttiek - jelenleg az összes adófizető 3,4 százaléka - látványos pozíciójavulása lesz. Ki jár jól az adóátrendezéssel?
- 4 -
Ugyanakkor a nyugdíjjárulék fél százalékpontos emelése után a gyermektelen 280 000 forint alattiak terhelése növekszik majd. Jövőre valamelyest az infláció fölött emelkedik az egészségügy támogatása, mégis az egész terület, de különösen a szakrendelő intézetek részesedése a bruttó hazai termékből minden korábbinál alacsonyabb lesz. Három évvel ezelőtt a nyugdíjasok 3 százalékos gazdasági növekedés és 3,5 százalékos infláció mellett közel ötszázalékos nyugdíjemelést kaptak volna, most 3,8 százalékos a javasolt emelés. Változatlan marad a családi pótlék, de általában is csökken a különböző segélyek reálértéke. Összegszerűen ugyan gyarapodnak az oktatás, az egészségügy, a nyugdíjrendszer pénzei, ám minden látványosabb reformlépés nélkül is csökken az állam jóléti kiadásainak részesedése a bruttó hazai termékből 1,22 százalék ponttal, mindösszesen 347 milliárd forinttal továbbra is marad a báziselvű fűnyírás: kevesebb embernek kell elvégezni lényegében ugyanazt vagy több munkát. Az önkormányzatok illeték- és kommunális adóbevételének csökkenését kompenzálva összegszerűen növekszik a helyi hatalom költségvetési támogatása, ám ezzel együtt is jelentősen csökken az önkormányzatok részesedése a bruttó hazai termékből. A váltig reformszólamok lázában égő, ám ténylegesen keveset cselekvő baloldali kormányokhoz képest Orbán Viktor egészen másként hirdeti meg a maga forradalmát. Szótárából hiányzik a megszorítás kifejezés, ám ettől még az új kormány bőven él a közvetett megszorítások eszközével A most háttérbe szorított, de finanszírozási rendszerükben nem megújított területek, az egészségügy, a közoktatás intézményei idővel zajosan követelhetik a náluk égetően hiányzó pénzeket. A Fidesz mindenhol államosít és központosít, ebből hosszabb távon aligha lehet olcsó közigazgatás. A nyugdíj-megtakarítások folyó költségvetési felhasználása nélkül jövőre valójában hatszázalékos lenne az államháztartási hiány. Kellő gazdasági növekedés hiányában, a különadók fenntartása nélkül három év múlva nehezen lesz finanszírozható a költségvetés. A hagyományos közgazdaságtan nem ígér túl sok jót az új gazdasági iránynak, de sok függ a világgazdaság jövőbeli növekedésétől is. "Orbán szótárából hiányszik a megszorítás szó, mégis él vele" - 2010. 11. 8. 11:29 http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/orban-szotarabol-hianyszik-a-megszoritas-szo-megis-el-vele-332546 4
Megjegyzés Drábik János 2010. október 22-én elmondott beszédéhez http://szkszhu.szksz.com/IBSZ101026.html 5
Zsákutcában vagyunk, a kiutat egy második munkaerőpiac, a pénzügyi szektor újraszabályozása, a nem piaci szolgáltatások fejlesztése, a jóléti vívmányok megőrzése és a kiszolgáltatott rétegek meghallgatása, nem mellesleg hiteles médiaábrázolása jelentheti Most azon a ponton állunk, ahol mindenképpen váltásra lesz szükség. A tőke célja, hogy minél több profitot termeljen, felhalmozza önmagát, s nem azért nem önkorlátozó, mert gonosz, hanem mert ez a természete. A vállalkozások úgy maradnak életben, ha növelik a lekötött tőkére jutó nyereségüket, ha leszorítják az egységnyi költséget, benne a bért” „A nyolcvanas évektől nő az úgynevezett kizsákmányolási ráta” 430 ezer (egyes becslések szerint a válság kapcsán már 600) gyermeket érint a szegénység, 1,7 millióra becsülhető azoknak a száma, akiknek 90 napon túli tartozása van, s 900 ezren vannak BAR-listán. Míg a városban a lakhatás elvesztése jelenti az egyik legnagyobb veszélyt, addig a falvakban a szolgáltatások kikapcsolása fenyegeti a szegényeket Nem mutatnak a jogaikért harcoló szegényeket, sokkal inkább félelmet keltő riportokat láthatunk, amely a társadalmat arra sarkallja, hogy kontrollt várjon, gyakoroljon Felejtsük el a nyugati jólétet, szegények lettünk? - 2010. november 08., hétfő, 15:15 http://hvg.hu/itthon/20101108_szegenyseg#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsl etter2010_11_09&utm_content=topbox 6
.... a világgazdaság növekedésének fellendítése iránti elkötelezettségüket hangoztatták ugyan, de nem rejtették véka alá az államháztartási hiány csökkentésével kapcsolatos nézetkülönbségeiket. A G20 azonban nem hagyhatta figyelmen kívül a növekedés fenyegető egyik legnagyobb veszélyt, az államháztartási hiány könyörtelen növekedését a világ legnagyobb gazdaságaiban. "2013-ig a felére csökkentsék az államháztartási deficitet, és kezdjék meg csökkenteni - 2016-ig - az adósságnak a hazai össztermékhez viszonyított arányát" (Stephen Harper kanadai miniszterelnök) "Európa egyes részeit" és Japánt illetően megjegyezte: "még nem láttak ezen országok részéről egységes politikát, amely meggyőzné a világot arról, hogy belső kereslet okozta erőteljesebb növekedés lesz ezekben az országokban".
- 5 -
(Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter) az eladósodás és a deficit csökkentésének szükségességét, s azt, hogy ezt az egyes országok helyzetének figyelembe vételével, pragmatikusan tegye. (Nicolas Sarkozy francia elnök) az európaiakat bírálta. A pénzügyminiszter aggodalmát fejezte ki, hogy exportjaikkal a nagyobb növekedést produkáló feltörekvő piacokra számítanak, ahelyett, hogy a saját keresletüket tartanák karban. "A növekedés élénkítése helyett ezek az országok a költségvetés kiigazításával foglalkoznak, s ha exportálnak, ezt a kiigazítást a mi kárunkra teszik" (Guido Mantega brazil pénzügyminiszter) G20: egyetértés a növekedésben, megosztottság a deficitet illetően - 2010. június 27. 08:25 http://mti.hu/cikk/486409/ 7
Az európai gazdaság lendülete ugyan megtorpanni látszik – a második negyedéves, négy éve nem látott ütemű gazdasági növekedés után a harmadik negyedévben a feldolgozóipar bővülése is lassult, a német export volumene pedig júliusban és augusztusban is csökkent az előző hónaphoz képest –, Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke továbbra is úgy látja, hogy a kilábalás megalapozott. Az EKB állampapír-vásárlási programja ugyanakkor még tart – hangsúlyozta Trichet a csütörtöki sajtótájékoztatón. Az EKB ez idáig mintegy 63,5 milliárd euró értékben vásárolt állampapírokat. A Kormányzótanácsban akadnak ellenzői is a programnak: Axel Weber Bundesbank-elnök, akit a jövő októberben nyugdíjba vonuló Trichet posztjára a legesélyesebbnek tartanak, már többször jelezte: a kötvényvásárlásban rejlő kockázat nagyobb, mint a belőle származó haszon. Az EKB kormányzótanácsa a legkevésbé sem egységes a válságból való kilábalás esélyeit illetően. Ezt mutatja az alábbi idézetek is: Mario Draghi: „A folyó fizetési mérlegek egyre kevésbé vannak egyensúlyban, a szabadon lebegő árfolyamú devizák szenvednek (…) a globális válságból való kilábalás veszélyben van.” Jürgen Stark: „Az eurózóna egyes országaiban jelen lévő kockázatok és bizonytalanságok ellenére közel vagyunk egy önfenntartó fejlődéshez.” Axel Weber: „Bár még messze vagyunk attól, hogy kijelentsük: a válságnak vége, nem lenne bölcs, ha az intézkedések visszavonásával a válság végéig várnánk.” A távozó jegybankelnök emel kamatot, vagy az utódja? - Dilemmák az EKB-ban - 2010. november. 08 http://ecoline.hu/piac/20101108_ekb.aspx a vezető gazdasági térségek közül éppen a fejlettekkel adódnak problémák. A fogyasztás ugyanis még mindig nem képes a korábban betöltött szerepét ellátni a növekedésben, mivel a foglalkoztatás alacsony szinten stagnál. az USA számára különösen fontos, hogy saját devizája, a dollár gyengüljön, hiszen az exportot csak így képes támogatni. És ez utóbbi momentum a döntő! A lépés tehát logikus, de nem éppen „sportszerű”, miután a legutóbbi, alig csak néhány hete befejeződött G-20 csúcstalálkozón a résztvevők abban állapodtak meg, hogy ez egyes tagok nem lépnek meg a saját devizájukat gyengítő lépéseket… Dúl a devizaháború! - Hova fektessük a pénzünket? - 2010. november. 08 http://ecoline.hu/piac/20101108_privatbank.aspx Szeptemberben a kivitel éves növekedési üteme 18,3, a behozatalé 18,2 százalékra lassult az augusztusi 35,1, illetve 30,8 százalékról euróban számolva - közölte első becslése alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Lassult az export és az import éves növekedési üteme - 2010. 11. 9. 09:39 http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/lassult-az-export-es-az-import-eves-novekedesi-uteme-332663 8
A múlt hét második felében feljegyezett 1,4200 fölötti szintekről hétfő kora délutánra 1,3900 közelébe esett az EURUSD kurzus, miután az európai adósságproblémák ismét a felszínre kerültek. Ezúttal Írország került a befektetők célkeresztjébe, az ír vezetés már arról beszél, hogy minden eszközzel meg el kell kerülni a görögtípusú csődöt. a 7,5 százalék fölötti kötvényhozam már egy olyan szint, amely mellett képtelenség finanszírozni a hamarosan a GDP 100 százalékára ugró államadósságot.
- 6 -
Zuhan az euró - Küszöbön az államcsőd Írországban? - 2010. november. 08 http://ecoline.hu/penzugyek/20101108_ir_kotveny.aspx Az amerikai jegybank kötvényvásárlási programja nem csak a nagyobb nemzetgazdaságok vezetőit osztja meg, de a Fed Nyíltpiaci Bizottságában is kelthetett némi ellentétet a döntés A Fed egy hete jelentette be, hogy felújítja kötvényvásárlási programját, amelynek keretében 600 milliárd dollárt költ el a következő 8 hónapban az amerikai állampapír piacon (ahol ezen kívül még 300 milliárd dollár is megjelenik a lejáró jelzálog fedezeti kötvényekből befolyó összeg átcsatornázása miatt). A mennyiségi lazítás második felvonását azóta többen kritizálták, főleg az USA kereskedelmi partnerei, akik a dollár gyengülése miatt versenyhátrányt szenvedhetnek, illetve a program miatt megnövelt pénzmennyiség beáramlása miatt inflációs hatástól tartanak. A Fed néhány tagjának sem tetszett az újabb pénzpumpa - 2010. november. 09 http://ecoline.hu/penzugyek/20101109_fed.aspx Bár Írországban nem kapkodnak az államkötvények után, az Egyesült Államok jegybankja, a Federal Reserve (FED) mintegy 600 milliárd dolláros kibocsátással próbál életet lehetni az ország gazdaságába, a japány jegybank hasonló lépésre szánta el magát. Az ír érdektelenség az eurózóna többi országára negatív hatással lehet A szigetországban megnövekedett bizonytalanság az egész eurózóna számára rossz hírt jelent, az ír finanszírozási helyzet megoldása ugyanis könnyen az IMF által életben tartott Görögország példáját követheti. Rossz hír az eurózónából: nem veszik az ír kötvényeket - 2010. 11. 8. 09:11 http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/rossz-hir-az-eurozonabol-nem-veszik-az-ir-kotvenyeket-332531 Washington legutóbb bejelentett pénzpumpája nem más, mint közvetett devizamanipuláció, amely nem csupán inflációt gerjeszt, hanem világgazdasági katasztrófával fenyeget a Fed kötvénykibocsátás gyakorlatilag egy ellenőrizhetetlen pénzpumpa, amely egyelő a közvetett devizamanipulációval. A lépés devizaháborút és kereskedelmi protekcionizmust idéz elő, amely a válságban egyébként is meggyengült világgazdaság fellendülését nagymértékben gátolja. nagy nyomást jelent az olyan országok számára, amelyek jelentős külföldi adósságállománnyal rendelkeznek. Ezek közül a legnagyobb éppen Kína, amelynek adóssága szeptember végi adatok szerint 2650 milliárd dollár. Világgazdasági katasztrófával fenyeget Kína a Fed döntés után - 2010. 11. 8. 13:28 http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/vilaggazdasagi-katasztrofaval-fenyeget-kina-a-fed-dontes-utan332563 9
A nemesfém közel 5 százalékkal drágult, amióta a Fed a múlt szerdán bejelentette, hogy 600 milliárd dollár értékben készül kincstárjegyet vásárolni. Az ezüst ára is újabb, 30 éves csúcsot ért el, és 28,18 dollár volt. A piaci hangulaton nem segít az sem, hogy a hétvégi G20 találkozót megelőzően egyre éleződik a feszültség az árfolyamháború kapcsán. Kína azt állítja, hogy tervgazdaságra próbálja rávenni az Egyesült Államok, amikor a jüan árfolyamának módosítását kéri tőle. Történelmi csúcson az arany, padlót foghat az euró - 2010. 11. 9. 09:58 http://www.vg.hu/penzugy/devizapiac/tortenelmi-csucson-az-arany-padlot-foghat-az-euro-332666 10
Az adósságban úszó országok komoly költségvetési kiigazításokat hajtottak végre: a gazdaság nem indult növekedésnek, a kilábalást az erős euró is sújtja. A megszorítások ellenére az országokat igen kockázatosnak ítélik meg. A görög és spanyol gazdaság problémákkal néz szembe: a megszorítások hatására lassul a gazdaság, és mélyül a szuverén adósságválság. Kétsebességű Európa képe rajzolódik ki: az adósságtehertől szenvedő államokban megnövekedtek a hitelfelvételek költségei, miközben a növekedés nem talált magára. „Ez egy nagyon aggasztó trend. A kisebb euróövezeti országok kemény költségvetési megszorításokat kell végrehajtaniuk” – mondta Vincent Chaigneau, a Societe Generale londoni elemzője. Az országoknak meg kell emelniük bevételeiket, mely nem segíti a gyengélkedő gazdaságot a kilábalásban, miközben tartaniuk kell a költségvetési hiánycélt Mélyül az eurózóna válsága - 2010. 11. 8. 14:12 - http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/melyul-azeurozona-valsaga-332568 Papandreou korábban közölte, hogy rendkívüli választást ír ki, ha pártjának jelöltjei nem kapnak egyértelmű támogatást a vasárnap tartott szavazáson, amelyen 13 regionális kormányzóról és 325 polgármesterről döntöttek. Ám Antonis Samaras konzervatív vezető megfogalmazása szerint "a kormány nem kapta meg a biankó csekket, amit kért. A zsarolás nem vált be".
- 7 -
A kormány a májusi hitelválság enyhítésére megszorító intézkedések bevezetésének sokaságát vállalta be a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió közös, 130 milliárd eurós kölcsönmentőövéért cserében. A megszorító intézkedések keretében több ezer, rövid távra szerződtetett dolgozót bocsátottak már el, akiknek a jelenlegi válságos helyzetben aligha van esélyük az újbóli elhelyezkedésre. Görögországban 12 százalékos a munkanélküliség a legfrissebb adatok szerint, s a legkritikusabb helyzetben a 24 év alatti álláskeresők vannak. "A zsarolás nem vált be" - Athén folytatja - 2010. 11. 8. 11:07 http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/a-zsarolas-nem-valt-be-athen-folytatja-332543 Több elemző katasztrófahelyzetnek minősítette az előre hozott választás lehetőségét, felhívták azonban a figyelmet: a kormány támogatottsága sem garancia a sikerre. A stabilitás megőrzése az első lépés volt, de a legnehezebb feladat az eddigi politika folytatása és a hiány szintjének stabilizálása lesz – figyelmeztetnek. Szintén fontos jele a bizalom hiányának az ott alacsonynak számító 60 százalék körüli részvételi arány és az, hogy a szavazók közel tizede érvénytelenül voksolt a kormányprogram elleni tiltakozása jeléül. Marad a görög kormány - 2010. 11. 10. 07:30 - http://www.vg.hu/kozelet/politika/marad-a-gorog-kormany332600 Kormányválság és előre hozott választás lehet az eredménye a Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök és egykori szövetségese, Gian-Franco Fini közötti politikai csatározásnak. Fini a kormányfői poszt elhagyására szólította fel Berlusconit vasárnap. Olasz kormányválság fenyeget - 2010. 11. 10. 07:30 - http://www.vg.hu/kozelet/politika/olasz-kormanyvalsagfenyeget-332633 A növekedés tizenegyedik hónapja tartott a tavalyi visszaesés után, de a szlovák statisztikai hivatal kedden megjelent közleménye szerint az ütem lassul: augusztusban 16,3 százalékos, júliusban 16,9 százalékos volt az éves többlet. Tavaly szeptemberben 7,4 százalékkal kevesebbet termelt a szlovák ipar, mint egy évvel azelőtt. 2009-ben 4,7 százalékkal csökkent a szlovák GDP, idén az első negyedévben 4,8 százalékkal, a második negyedévben 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Szlovákiában lassult az ipari termelés - 2010. november 09., kedd, 10:10 http://hvg.hu/gazdasag.nemzetkozi/20101109_szlovakia#utm_source=ECO&utm_medium=listing&utm_campai gn=hvgonline A bevételeknél hatalmas kiesést okoz az egykulcsos szja bevezetése és a gyerekkedvezmény növelése, a társasági adó 10 százalékos, kedvezményes sávjának kiterjesztése, valamint a munkaadói járulékoknál bevezetett plafon. Emiatt – s mert nincs kiadáscsökkentés – az idei 400 milliárd forint (főleg ágazati különadó) után jövőre már 1200 milliárd forintot elérő rendkívüli bevételeket építenek be a költségvetésbe. Ez egyrészt az egyéni nyugdíjpénztári tagdíjak (360 milliárd forint) eltereléséből, másrészt a tb-rendszerbe visszalépőktől remélt vagyonátadásból származik, mivel ez utóbbiból 530 milliárd forint folyó bevétellé minősítése és azonnali felélése történik meg. Kérdéses, hogy ezt az elszámolást megengedi-e az EUROSTAT. Szakmai szempontból az áthozott vagyonnal teljes egészében az államadósságot kellene csökkenteni, már csak azért is, hogy az állam távlatilag képes legyen az átlépők majdani nyugdíjainak nyugdíjpénztárak helyetti finanszírozására. A GDP arányában 2,94 százalékos hiánycél formálisan ugyan megfelel a piaci elvárásoknak, s (minimális eltéréssel) az elfogadott konvergencia programnak, de a közpénzügyek mélyén egyensúlyi szempontból kedvezőtlen fordulat megy végbe. Az ipari termelés a legnagyobb európai gazdaságban az augusztusi 1,5 százalékos bővülés után 0,8 százalékkal visszaesett az előző hónaphoz képest – jelentette be hétfőn a berlini gazdasági minisztérium. Nagyon nem ezt várták a német ipartól - 2010. november. 08 http://ecoline.hu/piac/20101108_nemet_ipari_termeles.aspx Egynapos sztrájkot hirdetett meg a közszolgálati dolgozók számára december 8-ára a legnagyobb cseh szakszervezet a kormány megszorító csomagja elleni tiltakozásul. Sztrájkfelhívás Csehországban - 2010. 11. 10. 07:30 - http://www.vg.hu/kozelet/politika/sztrajkfelhivascsehorszagban-332635
- 8 -
Bő két éves csúcsra emelkedett hétfőn az olaj ára az ázsiai kereskedésben. Egy kőolajért – decemberi szállításra – napközben közel 87,5 dollárt kellett fizetni, ilyen magasságokban pedig utoljára 25 hónapja, azaz közvetlenül a Lehman összeomlást követően állt a jegyzés. A dollár erősödését ugyanakkor nem a globális hangulat javulása, hanem az európai romlása okozta. Elemzők szerint a Portugáliával kapcsolatos aggodalmak miatt gyengült az euró, s csúszott vissza az EUR/USD 1,4 alá. Huszonöt hónapos csúcson az olajár - 2010. november. 08 - http://ecoline.hu/piac/20101108_olajcsocs.aspx Előfordulhat, hogy Romániának el kell halasztania az euróövezethez való csatlakozás időpontját, amennyiben a lakosság nem támogatja a fiskális konszolidációra irányuló törekvéseket az elkövetkező hónapokban A lakosságon múlik, hogy lesz-e euró 2015-ben Romániában - 2010. november. 08 http://ecoline.hu/piac/20101108_jegybank_roman.aspx 11
Mivel a kormányzat az adócsökkentés végrehajtása érdekében a jövőt súlyosan megterhelő antireformokat, illetve elszámolási trükköket alkalmaz, a magyar gazdaságba vetett befektetési bizalom jelentősen erodálódhat. Ha a konvergenciaprogramban, de legkésőbb a 2012-es költségvetési javaslat benyújtásakor nem sikerül a költségvetés fenntarthatóságának hiteles – mindenekelőtt a kiadások átalakításával történő – bizonyítása, a magyar államadósság piaci finanszírozása jelentősen megdrágul, sőt, 2012-ben – a megugró törlesztési kötelezettségekre tekintettel – ismét ellehetetlenülhet Ha így folytatódik, újra államcsőddel számolhatunk – GKI-gyorselemzés - 2010. november 08., hétfő, 16:21 - http://hvg.hu/gazdasag/20101108_gki_koltsegvetes_gazdasgpolitika_elemzes 8. jegyzet. 12
a nemzetközi hangulat továbbra is negatív, és a dollár erősödésével párhuzamosan minden térségbeli deviza gyengült, a forint ugyanakkor kissé alulteljesítő régiós társaival szemben. Ehhez, az elemzők szerint az is hozzájárult, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfői közlése szerint az államháztartás első tíz havi, 1.132,7 milliárd forintos hiánya az éves előirányzat 131,1 százaléka volt. Elszállt a forint - 2010. november 09. 10:02 - http://www.hirado.hu/Hirek/2010/11/09/09/Elszallt_a_forint.aspx A költségvetési hiánya októberben tovább növekedett: az éves előirányzat 131,1 százalékára, 1132,7 milliárd forintra. A frank ennek hatására 205 fölé került, fél 6 után 205,34 forint az alpesi deviza. Ekkor az euró 275,3 forintba került. Zuhanni kezdett a forint a költségvetési hiány közzététele után - 2010. 11. 8. 17:37 http://www.vg.hu/penzugy/devizapiac/zuhanni-kezdett-a-forint-a-koltsegvetesi-hiany-kozzetetele-utan-332590 Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – egyenlege október végén 1132,7 milliárd forintos deficitet mutat, mely az éves előirányzat 131,1 százalékát teszi ki. Az NGM közleménye felhívja a figyelmet arra, hogy első tíz hónap egyenlege nem tartalmazza a bankadó második részletéből decemberre várt közel 90 milliárd forintos bevételt, a távközlési-, kiskereskedelmi- és energetikai szektort érintő válságadók decemberi esedékességű bevételeit (161 milliárd forint), továbbá a magánnyugdíjpénztári tagok után az év utolsó két hónapjában a Nyugdíjbiztosítási Alapba várt bevételeket (60 milliárd forint). Ezekkel a bevételekkel megbízhatóan tartható az idei pénzforgalmi, valamint a 3,8 százalékos eredményszemléletű hiánycél. Óriási lyuk tátong a büdzsén - 2010. 11. 9. 09:00 - http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/oriasi-lyuktatong-a-budzsen-332660 A KT megállapítja: ha a kormány tervezete szerint kellő számú magánpénztári tag lép át (529 milliárd bevétellel számol a kormány ebből adódóan) az állami pillérbe, akkor tartható a költségvetés belső egyenlege, ellenkező esetben nem. A KT hasonlóan nagy kockázatnak tekinti azt, hogy az ilyen módon keletkezett többlet elszámolható-e bevételként. Ha nem számolható el, abban az esetben a belső tételek egyenlege nem teljesül. KT: 700 milliárdos lyukat ütnek adótörvények 2013-14-ben KT: Csökkenhet a munkanélküliség, tartható a hiánycél - 2010. 11. 8. 14:47 http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/kt-csokkenhet-a-munkanelkuliseg-tarthato-a-hianycel-332572
- 9 -
a kormányzat ragaszkodjon a három éves ideiglenes válságadókhoz, s ne hosszabb időtávon számoljanak a többletbevétellel. elengedhetetlen, hogy az eddigi intézkedéseket strukturális reformokkal is kiegészítsék. Ráadásul a reformfolyamatoknak mielőbb el kell indulnia, ha Magyarország fenntartható fiskális politikát szeretne kialakítani. igyekezzen bővíteni az adózok körét, s törekedjen hatékonyabb kommunikációra a befektetőkkel, annak érdekében, hogy a jövőben a mostanihoz hasonló intézkedések elkerülhetőek legyenek. Üzenet a Fidesznek: Kommunikáció, reformok és mielőbb - 2010. november. 08 http://ecoline.hu/piac/20101108_amcham_valsagado.aspx 3. jegyzet, 10. jegyzet, 11. jegyzet 13
Kell-e tartania a Fidesznek a társadalomtól? - 2010. november 02., kedd, 06:22 - 2010. november 02., kedd, 06:22 - (Magyar Tudomány, 2010/10) - Zádori Zsolt http://hvg.hu/sorkoveto/20101102_fidesz_es_a_tarsadalom_sorkoveto 14
A gondolkodási mód (paradigma) váltást először önmagában kell megélnie mindenkinek! http://szkszhu.szksz.com/IBSZ101104.html 15
a./ Ideológiai paradigmaváltás Miért Szent Korona Értékrend és miért nem Szent Korona Tan? - http://szkszhu.szksz.com/Alap1.pdf, http://szkszhu.szksz.com/Alap1.doc 1. rész - http://www.youtube.com/watch?v=c_P1CUD5xt0 2. rész - http://www.youtube.com/watch?v=Si4IOEBLmGU 3. rész - http://www.youtube.com/watch?v=VOeu263iIzc 4. rész - http://www.youtube.com/watch?v=6_8dxbsYwLA 5. rész - http://www.youtube.com/watch?v=XnICkAeAGyI 6. rész - http://www.youtube.com/watch?v=8g0cfgmj4EE 7. rész - http://www.youtube.com/watch?v=98lL5UWmex4 b./ Jogi paradigmaváltás Az EU-alapelvek és a szakrális alapú alkotmány alapelvei http://szkszhu.szksz.com/Alap2.pdf, http://szkszhu.szksz.com/Alap2.doc 1. rész - http://www.youtube.com/watch?v=n-iCoki7mg0 2. rész - http://www.youtube.com/watch?v=JlpqbNuHRG4 3. rész - http://www.youtube.com/watch?v=xld9ECT7uXc 4. rész - http://www.youtube.com/watch?v=wgwjfJcNN6U 5. rész - http://www.youtube.com/watch?v=fCa4L9OsmjE 6. rész - http://www.youtube.com/watch?v=3xxMV0Xcgic c./ Gazdasági paradigmaváltás Miért konföderativitást megengedő szabadság és miért nem föderatív függőség? http://szkszhu.szksz.com/Alap3.pdf, http://szkszhu.szksz.com/Alap3.doc 1. rész - http://www.youtube.com/watch?v=jcH3vstxOoA 2. rész - http://www.youtube.com/watch?v=6-I0IR8_I4s 3. rész - http://www.youtube.com/watch?v=1pCOT9pCmAY 4. rész - http://www.youtube.com/watch?v=yQoHKbxfrYo 5. rész - http://www.youtube.com/watch?v=pAeDlTMWqrw 6. rész - http://www.youtube.com/watch?v=ZlAqZ46il6w 7. rész - http://www.youtube.com/watch?v=kGrCZoheK60 8. rész - http://www.youtube.com/watch?v=0Qa90krYHVE 9. rész - http://www.youtube.com/watch?v=ih-_sgvDgQE 16
„Gazdaság általános jellemzői” (http://szkszhu.szksz.com/gazdasag.html) és az „Államháztartás (költségvetés)” (http://szkszhu.szksz.com/koltsegv.html).