Elhangzott:
a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Műszaki Főiskolai Kara „Párbeszéd a műszaki felsőoktatás partnereivel” című konferencián 2007. 05. 03.
A műszaki felsőoktatás helyzete a szakma és az EU követelményeinek oldaláról Dezső Zsigmond okleveles építőmérnök, a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara elnöke Mielőtt a mai előadásomhoz gondolataimat összeszedtem volna számos - a hazai műszaki felsőoktatás helyzetéről és jövőjéről szóló- cikket, tanulmányt olvastam el. Egyrészt, hogy szélesebb körben tájékozódjam, másrészt, hogy gondolataimat az elfogultság bélyegével ne illessék. Ezt kiegészítettem különböző egyetemek és civil szervezetek felméréseiből, valamint konferenciákon elhangzott előadásaiból vett ismeretekkel is. A mérnöki munka szellemi értékekért küzdő alkotó tevékenység, melynek irányítója a mérnök, aki az értelmező kéziszótár szerint: műszaki egyetemen, főiskolán oklevelet szerzett szakember. Mi lehet az elvárás a végzett mérnökökkel, a műszaki felsőfokú oktatással, a mérnökképzéssel szemben ? Hogy: gondolkodó, kreatív, alkotó mérnököket képezzen ! Az ipar is ezt várja el az egyetemektől, hogy felkészült, műszakilag képzett szakemberekkel lássák el. Az igények differenciáltak. Szükség van magas szintű műszaki tudással rendelkező szakemberekre, akik a termékek gyártási folyamatait irányítják, vagy akik a vállalat kutatásifejlesztési tevékenységét valósítják meg. Ahol specialistákra van szükségük, ott a BSc, de néha még az MSc diploma sem elegendő. Ezeken a területeken magas szintű tudással, esetleg PhDfokozattal rendelkező mérnökre van szükségük. Az egyetemek azonban nem vállalkozhatnak arra, hogy lépést tartsanak az ipar szűk, gyakran tiszavirág-életű szükségleteivel. Ehelyett olyan szakembereket kell képezniük, akik alapvető szakmai képzettséggel és nem csupán tanulási képességgel, hanem tanulási igénnyel is rendelkeznek. Mindez azt jelenti, hogy a vállalatok által szervezett szakmai tréningeken és az egyetemek folyamatos továbbképzési kurzusain képesek tudásukat szinten tartani és továbbfejleszteni. Ugyanakkor az is növekvő mértékben nyer felismerést, hogy egy szűk szakmai tudásanyag elsajátítása önmagában nem elegendő. A hallgatókat meg kell tanítani a kritikus és önkritikus gondolkodásra, a hatékony kommunikációra, a szükséges információk megszerzésére, a másokkal való kölcsönös kapcsolatok kiépítésére, a csapatmunka végzésére. Ugyanis ma a nagyteljesítményű munkahelyeket a közös problémamegoldás és együttműködés jellemzi. Az ipar és a felsőoktatási intézmények képviselői között folyamatos párbeszédre lenne szükség, amelynek révén az igényeket és a lehetőségeket jobban össze lehetne hangolni. Az is nagyon hasznos lenne, ha nagy tudású vállalati szakembereket féléves, egyéves kurzusok tartására szisztematikusabban bevonnák az egyetemek egy-egy szakmai területen. Ezáltal a képzés gyakorlatiasabb, életközelibb lehetne ! Ennek a formának a fejlett ipari országokban nagy hagyományai vannak. Nézzük az EU elvárásait. „Oktatás a vállalkozói gondolkodás és cselekvés irányába” ez az EU egyik programja. Mit is jelent ez ? Azt, hogy a vállalkozási gondolkodás és cselekedet tudásának közvetítése és megszerzése kiterjed azon ismeretek, készségek, viselkedések és személyes képességek kifejlesztésére, melyek a tanulók, diákok korával, fejlettségi szintjével összhangban vannak. -Elsődlegesen: a képességek kifejlesztését. A vállalkozói gondolkodás oktatása olyan képességek kifejlesztésére, mint a kreativitás, önállóság. Az oktatásnak tartalmaznia kell projektmunkákat, egyszerűbb esettanulmányok prezentációját és „szellemi műhelyek”, vállalatok látogatását. -Másodlagosan: a személyiség fejlesztését. Alakuljon ki a hallgatók saját szakmai egzisztencia megteremtésére irányuló önállósulási törekvése. Konkrét ismereteket kell adni, hogyan alapít és vezet valaki egy vállalatot, hogyan néz ki egy üzleti terv, vagy egy vállalkozás üzleti esélyeinek elemzése.
Ezeknek az ismereteknek az átadása nem azonos a minimális szakmai tudást is nélkülöző menedzser szakok beindításával. A hangsúly továbbra is a szakmagyakorláson és a személyes képességek fejlesztésén van. Sajnos a mai magyar oktatás mindezektől rendkívül messze áll. A hazai műszaki felsőoktatásban tapasztalunk olyan problémákat, amelyekre akkor is megoldást kellene találnunk, ha nem vezetnénk be a kétciklusú képzést, mely csak a káoszt és a kiszámíthatatlanságot növelte. A legfontosabb problémák az alábbiak: a képzés minőségének romlása, a tömegképzés - elitképzés ellentmondó igényei, jelentős eltérések vannak az egy kreditért megkövetelt hallgatói munka mennyiségében, a munkaerőpiachoz nem jól illeszkedő oktatás, divatos és hangzatos szakok indítása, a képzések nem kellő rugalmassága, nem kellő felkészítés a teljes diplomás életpályára, a gyakorlati képzés teljes hiánya. Minőségi képzés. Minőség, vagy minőségbiztosítás? A felsőoktatás 1990-es években végbement látványos expanziója nem járt együtt átfogó tartalmi, szervezeti megújítással. A felsőoktatási intézményekbe felvételre kerülő hallgatók pontszámait megvizsgálva megállapítható, hogy a reál tudományterületre felvételiző hallgatók pontszámai rendkívül alacsonyak. Ez kihat a képzés színvonalára is. Gyenge eredménnyel felvett hallgatóval nem lehet színvonalas oktatást végezni, jól képzett szakembereket kibocsátani. A felsőoktatási intézmények támogatása normatív alapon történik, döntő a hallgatói létszám. Ha valamely intézmény a szakmai színvonal megtartása érdekében sok hallgatót buktat ki, akkor anyagilag csődbe juthat, és bezárásra kerül. Ez a költségvetési támogatási rendszer a minőségi mérnökképzést megszüntette, helyette a tömegtermelés indult be a szakmai tudásszint lényeges csökkenése mellett. A felsőoktatási intézmények az oktatói létszám megtartásához, illetve a hallgatói létszám biztosításához, nem a széleskörű mérnöki ismeret megadását tekintették célnak, hanem a szakmai specialitások oktatását. Ez azt is eredményezte, hogy a végzett mérnökök elől elvágták a pályamódosítás lehetőségét. A közoktatásnak azonban nem csupán adatokat, hanem készségeket és alapvető értékeket is közvetíteni kell. Ma egy mérnökhallgató úgy kap diplomát, hogy nem hallott sem magyar, sem külföldi nagynevű elődeiről. Aki ma átmegy a szigorlatokon, abból már szinte biztos, hogy mérnök lesz, legalábbis papíron. De hol van ez, a klasszikus értelemben vett mérnöktől? A mérnökképzés jelenlegi szintje ma lényegesen elmarad a 40-50 évvel ezelőtt képzett mérnökök tudásától. Az oktatás minőségének romlása nem csak globális probléma, hisz az azonos szintű képzésre jogosult felsőoktatási intézmények köre kibővült, így a főiskolai szintet meghaladó képzés már nem csupán a korábban okleveles mérnökképzést végző egyetemekre korlátozódik. Újabb intézmények új szakindításai kaptak akkreditációt, melyek sok helyen csak úgynevezett "intercity-professzorok" alkalmazásával volt lehetséges, akik az intézmények között ingázva egyszerre több egyetemen, főiskolán is oktattak, így gyakorlatilag egyik helyen sem voltak jelen. Nem egyszer pedig, csak az akkreditálás idejére „szerződtették” az oktató, majd képzetlenek, vagy más szakterületű „Jolly-Joker”-ek szálltak be az oktatásba, jelentősen tovább rontva ezzel az oktatás minőségét. A fentiek is hozzájárultak ahhoz, hogy a különböző intézmények oktatási minősége között mára már jelentős eltérések alakultak ki. Ez azt jelenti, hogy érzékelhető eltérések vannak az egy kreditért megkövetelt hallgatói munka mennyiségében és minőségében.
Ennek megfelelően már megjelentek a minőségi kifogások a mérnököket alkalmazó szervezetek és kamarák részéről. Az ipar már több szakterületen készít olyan nyilvántartást, melyben rögzítik, hogy mely felsőoktatási intézmények hallgatói nem kívánatosak, a nem megfelelő képzés, az alacsony tudásszint miatt. Ez hátrányosan befolyásolja az oktatási intézmények és a végzett mérnökök megítélését, de nagyfokú felelőtlenség is a hallgatókkal szemben. Sajnálatos módon ezzel a problémával szemben a MAB is tehetetlen. Úgy tűnik, hogy az akkreditációt követően a megkívánt színvonal ellenőrzésére már nincs módja, vagy hatásköre. Így azonban a teljes akkreditációs folyamat hiábavaló ! A felsőoktatás minőségbiztosítása minőség nélkül csupán álarc. Jól tudjuk, hogy az ipari vállalatoknál működő minőségbiztosítási rendszereknek általában semmilyen kihatása sincs a termék, vagy alkotás minőségére. Ráadásul a felsőoktatásban a minőség értelmezése és a minőségbiztosítás megvalósítása rendkívül bonyolult. Így ennek bevezetése csak úgy válhat a felsőoktatás előnyére, ha megtaláljuk és megteremtjük a kapcsolatot az oktatás minősége és a minőségbiztosítás között ! Kíváncsian várom hogyan lehetséges ez ? Gyakorlati képzés A képzések nagy része nem igazodik a piaci igényekhez. A gyakorlati képzés néhol szinte teljesen hiányzik. De nem is lehet megfelelő szintű gyakorlati képzés mérnöki gyakorlat nélküli oktatókkal. Mérnökképzés mérnök nélkül? Lehetséges ez? Nem hiszem, hogy az orvosképzésben a sebészetet olyan orvos oktathatja, aki életében egy műtétet sem látott, nem végzett el, csak könyvből tanulta meg a műtéti eljárásokat. Nem tudom lenne-e olyan vállalkozó személy, aki engedné magát egy ilyen módon képzett orvossal megműteni? Nos ez igaz a mérnökképzés területére is. A felsőoktatási intézményeknél, lehetővé kell tenni, hogy az oktatásba a nagy gyakorlattal rendelkező mérnökök is kellő számban részt vegyenek. A tudományos minősítést nem lehet elsőrendű követelményként előírni. Nagyon sok mérnök elsősorban a szakma gyakorlását tekinti céljának, nem pedig a tudományos minősítés megszerzését. Már csak azért is, mert néhány komolyabb mérnöki alkotás megtervezése, az ahhoz szükséges ismeretek alkalmazása sok esetben tudományos értékkel bír, messze meghaladva a PhD fokozathoz szükséges ismereteket is. Ezeket a szakembereket nem nélkülözheti a műszaki felsőoktatás. Nem lehet azonosan megítélni a humán területek tudományos munkájával a mérnöki tevékenységet. Számos nyugati példa bizonyítja ennek szükségszerűségét. Itt van például Polónyi István, aki megérkezvén Németországba, először a megélhetéséről kellett gondoskodnia, s amikor éppen elkezdte volna a disszertációja megírását, akkor meghívták, majd kinevezték professzornak A dortmundi egyetemen teljesen átreformálta a mérnökképzést, amit később a német nyelvterületen más egyetemek is követtek. Az elméleti szakokat sok gyakorlati vonatkozással párhuzamosan kapcsolta a képzésbe. Véleménye szerint a valóságban műszaki tervezést, csak úgy lehet megtanítani, ha a tervezést, illetve a szakmát az ember maga is aktívan gyakorolja. Menedzser és egyéb divatos, de értelmetlen szakok A műszaki menedzser szakok célja olyan szakemberek képzése, akik alkalmasak a piaci viszonyok között műszaki és menedzseri feladatok megoldására. A szakon végzettek korszerű ismereteik révén, képessé válnak a vállalatgazdasági, vállalkozási folyamatok elemzésére, irányítására, a vállalat-, vállalkozásvezetés irányítási módszereinek és stratégiai kérdéseinek, valamint műszaki tervezési és fejlesztési feladatok megoldására. Nos ez igen jól hangzik, de kérdem én: ez így is van ? Ezt valaki el is hiszi? Példa két álljon itt két végzős véleménye: -Ez évben végeztem műszaki menedzserként, de már a kezdetek kezdetén láttam, hogy nem jól választottam. De megeszem, amit megfőztem, úgyhogy itt állok munka nélkül, míg mások már régen dolgoznak.
Ui: Minden elbeszélgetésemen megkérdezik tőlem: -Ugyan mondja már el nekünk, mit is takar az a műszaki menedzser? Ön most pályakezdőként vezetőállásra pályázik? -Úgy gondolom, hogy a végzettek túlnyomó többsége alkalmatlan a szakmán belüli elhelyezkedésre, főleg az ilyen ebédjegy és büfé szakokon, mint pl. a menedzser. Informatika és idegen nyelv szerepe a műszaki oktatásban A mérnöki munka jelentősége egyre növekszik, ahogyan az élet egyre bonyolultabbá válik. A mai kor mérnöke már olyan „szerszámmal” van felszerelve, mely a jól megfogalmazott algoritmusok folytán természeti folyamatok és hatások önálló elemzésére is alkalmas. De soha nem pótolja, és nem is pótolhatja, a mérnöki alkotásokba rejtett találékonyságot, gondolatokat. Így hát az informatika -akárcsak az idegen nyelvtudás- szükséges, de nem elégséges feltétele a jó mérnöknek. Az informatika és a nyelvtudás ma már nélkülözhetetlen eszköz, de sohasem lehet az oktatásban cél. Sajnos még a Nemzeti Fejlesztési Terv átfogó cél leírásában is, az anyag a tudásalapú társadalmat túlságosan nagymértékben azonosítja az informatikával, pedig ez csak eszköz, melyet a Professzorok Batthyányi Köre is kifogásolt. A Bolognai folyamat hatása, a három szintű - BSc, MSc, PhD - felsőfokú képzés A két-, illetve háromciklusú képzés bevezetésének határozottan nem volt célja a felsőoktatási szakok számának a növelése. A mérnöki alapdiplomát eredményező képzésekkel kapcsolatos elvárások a következők lehetnek: az elméleti alapok megfelelően magas szintű oktatása, a mérnöki szemlélet kialakítása, a problémamegoldó készség fejlesztése, a szakmai elkötelezettség és a folyamatos tanulás iránti igény megteremtése, gyakorlati mérnöki feladatok megismerése, megoldása (pl. szervezési, informatikai, gyártási/kivitelezési, üzemeltetési és az egyszerűbb tervezési feladatok megoldásának begyakoroltatása). Az alapdiplomával -BSc képzés- rendelkezőkről feltételezhető, hogy képesek a megszerzett ismeretek rendszerezésére és alkotó felhasználására is. Ugyanakkor nem várható el az ilyen alapdiplomával rendelkezőktől, hogy a jelenlegi diplomás mérnökök szintjének megfelelő mélységű természettudományos és szakmai alapozó (elméleti) ismereteik legyenek a legkorszerűbb anyagokról, szoftverekről, kutatói, illetve tervezői módszerekről. Az azonban elvárható lenne, hogy alapismereteik birtokában képesek legyenek - adott részterületen - ilyen típusú ismeretek gyors elsajátítására és hasznosítására munkahelyi körülmények között is. Az alapképzésben tehát gyakorlati szakembereket kell képezni ! Nem szabad megengedni, hogy sokféle szakirányú képzés legyen, mert ez a hallgatók számára súlyos hátrányt jelent. Az alapképzésben a mérnöki tudományterületek alapjaival kell megismertetni a hallgatókat olyan szinten, hogy ezt a gyakorlatban alkalmazni tudják. Ezt az alaptárgyak mellett csak gyakorlati tárgyak oktatásával, a mérnöki szemlélet kialakításával lehet biztosítani. Ezt pedig, csak olyan oktatók képesek megtanítani a hallgatókkal, akik a szakterület elismert gyakorló mérnökei. A túlzott képzési specializáció hátrányos azért is, mert a hallgató elől elzárjuk a pályamódosítás, illetve szűkítjük az elhelyezkedési lehetőségét. A tantárgyi követelmények meghatározása sem egyértelmű, mert ki tudja egzakt módon meghatározni mi az, amire az alapképzésben van szükség és mi az, amire a mesterképzésben. A mester képzés -MSc képzés- problémái csak pár év múlva fognak jelentkezni, amikor a hallgatók egy része belép ebbe a képzési rendszerbe. Az alapos és szükséges elméleti képzés a
korábbi évekre alapozva nem lesz könnyű, mert az elméleti tantárgyak oktatásának két oktatási szakaszra történő szétválasztása szinte megoldhatatlan feladat elé fogja állítani az oktatókat. A mesterképzés felsőoktatási folyamatának kialakításával jelenleg nem foglalkozik megfelelő mélységben egyetlen intézmény sem, mivel a probléma csak 2009-2010 évben fog jelentkezni. A műszaki felsőoktatásban a -PhD- képzés is teljesen elszakadt a szakmát gyakorló mérnöki tevékenységtől. Sokkal nagyobb súlyt kellene adni az alkotással való –PhD- szerzésnek (a doktori szigorlatok és nyelvi követelmények megtartása mellett). A képzésben részt vevők a szakma egy nagyon kis részét ismerik meg, nem látják a mérnökök részére lényeges összefüggéseket, de feljogosítást kapnak a szakma oktatására. A tudományos minősítés rendszerét felül kell vizsgálni, mert a mérnöki tudás széleskörű szakmai ismereteket, gyakorlatot igényel és ezt a jelenlegi PhD képzés teljesen mellőzi. Végezetül had idézzek Fritz Leonhardt Ingenieurbau könyvében közel 50 évvel ezelőtt megjelent gondolataiból, melyek megfontolása nélkül a mai magyar műszaki felsőoktatás nem lesz képes megfelelni a kor követelményeinek ! „Ami a tanítást illeti, elöljáróban egy nagyon fontos alapelvet kell figyelembe venni: a mérnöki művészetet csak az tudja tanítani, aki ezt a hivatást sok éven át a gyakorlatban művelhette, mégpedig lehetőleg felelős állásban. … A gyors műszaki fejlődés mellett a tanításban tevékenykedők soha nem hagyhatnak fel azzal, hogy az építési gyakorlattal szoros kapcsolatban legyenek, ezt a kapcsolatot gondozzák, mert e nélkül a tananyag alig néhány év alatt reménytelenül elavulttá válik. Ez azt jelenti, hogy a mérnöki szakokon nem lehet egy olyan egyetemi, főiskolai pályafutás, mint ahogy az a humán területeken gyakori, ahol néhány szakterületet tanul valaki négy vagy öt éven át, lead egy doktori értekezést, azután, mint asszisztens ott marad valamelyik professzornál, hogy a választott szakon doktoráljon. A mi egyetemi életünk szabályai szerint egy fiatal ember már akkor is jogosult az oktatásra, amikor még az élet komolyságát meg sem ismerte. Az ilyen nevelések során számos olyan egyetemi professzort neveltünk ki, akik teljesen életidegenek, és eközben rendkívül beképzeltek saját szakterületüket illetően. Mindig maradnak törekvések, hogy a mérnöki tudományok területén is lehetőség legyen az ilyen egyszínű életpályákra, …Az eredmény általában a vérszegény, elméleti tanítás, mellyel a gyakorlatban semmit se lehet kezdeni. … a mérnök tanítási tevékenységéhez elengedhetetlenül szükséges, hogy mint tanár az egyetemtől független szabad foglalkozású praxist is műveljen, és így ki legyen téve közvetlenül a versenynek, mely kényszeríti őt, hogy minden újdonságot nagy figyelemmel kísérjen és lehetőség szerint maga is új, haladó megoldásokat dolgozzon ki. … A sikeres mérnökhöz mindig kellenek áldozatok és nagyfokú idealizmus, hogy még a tanításra és kutatásra is áldozzon a mérnök. Másrészről viszont nincs szebb, mint a tanulni vágyó és tettre kész szomjúságú fiataloknak a kezébe szerszámot helyezni, hogy a mi hivatásunkat gyakorolhassák. Az ilyen munka feletti öröm remélhetőleg mindig ad elegendő húzóerőt, hogy az iskolában is tevékenykedjünk.” Hát ilyen mérnökökkel kellene az oktatást fellendíteni ! Köszönöm figyelmüket!
