Médiaajánló 2012 A KIADÓ BEMUTATÁSA J
A kiadványaira előfizető szakemberek, illetve cégek száma meghaladja a 40 ezret. Százmilliós nagyságrendű online árbevétellel büszkélkedhet. Számos elektronikus termékén kívül több tucatnyi jogi könyvet és folyóiratot is gondoz. Két nagyobb és számos kisebb cég, illetve portfólió összeolvadásából jött létre.
J
2005 – a cég felvette a legnagyobb kiadványcsalád nevét és CompLex Kiadó Kft.-ként működik tovább. 2011 – a Rodin Management Service Kft. felnőttképzési üzletágának megvásárlásával létrejön a CompLex Kiadó Rodin felnőttképzési üzletága. A Kiadó az Ecovit Kft.-től megvásárolja A könyvelő, A controller, az Áfa-kalauz és a Munka-adó lapok kiadási jogait.
J
A COMPLEX KIADÓ TÖRTÉNETE 1955 – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó (legkorábbi jogelőd, még állami tulajdonban) – röviden: KJK. Rendszerváltás után dolgozói részvényekből Rt.-vé alakult. 1995 – a holland Wolters Kluwer (WK) csoport felvásárolta a cég részvényeinek többségét és még számos kisebb kiadót (Novorg, Napraforgó, Invenció). 1997 – a KJK megvásárolta a Verzál Kft.-től a Hatályos Magyar Jogszabályok folyóirat kiadói jogait. 1998 – egyesült a KERSZÖV Computer Kft.-vel, a másik meghatározó jogelőddel – a népszerű CompLex CD Jogtár akkori kiadójával. A társaság új neve: KJK–KERSZÖV Kft. 2002 – a Kiadó megvásárolta a jól ismert ADÓ lapcsalád kiadói jogait.
MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB JOGI ÉS ADÓÜGYI KIADÓJA
A KIADÓ TULAJDONOSA, A WOLTERS KLUWER
Holland székhelyű nemzetközi kiadó és információs szolgáltató vállalat. A XIX. század végén három családi kiadóvállalat egyesüléséből jött létre. A világ számos országában van jelen, árbevétele 2011-ben elérte a 3,4 milliárd eurót, kb. 19 000 alkalmazottat foglalkoztat világszerte. Vezető pozíciót tölt be egész Európában a jogi és adóügyi kiadásban; Amerikában elsősorban az orvosi, egészségügyi kiadásban és a pénzügyi szolgáltatásokat támogató információszolgáltatásban. Magyarországon az Akadémiai Kiadó Zrt. 75%-os résztulajdonosa.
J
A KIADÓ STRATÉGIÁJA
A cég – hasonlóan a holland anyavállalat stratégiájához – elsősorban a joggal és adózással foglalkozó szakemberek információellátását, idő- és pénztakarékos megoldások szállítását tűzte ki céljául. Ez egyre inkább nem csupán a szakmai tartalmak közvetítését jelenti, hanem a szakemberek munkafolyamatait hatékonyan támogató integrált megoldásokét is. A kiadáspolitika jelentős változáson megy át, a nyomtatott kiadványok szerepét fokozatosan átveszik az elektronikus tartalomszolgáltatási megoldások.
J
Complex Kiadó Kft. 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21–35. Tel.: 06 (40) 464-565 Fax: +36 (1) 464-5657 E-mail:
[email protected] www.complex.hu
A KIADÓ MINT HIVATALOS SZÁLLÍTÓ
A CompLex Kiadó az Országgyűlés Hivatala Magyarország Bíróságai a Köztársasági Elnöki Hivatal Magyarország Ügyészsége a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar hivatalos szállítója.
Médiaajánló 2012 A KIADÓ BEMUTATÁSA J
PARTNEREK Több tízezer vállalkozás az üzleti élet számos területén dolgozók (adótanácsadók, könyvelők, könyvvizsgálók, bankok, telekommunikációs cégek, az ipar és a szolgáltatások területén működő több tízezer kis- és nagyvállalkozás, multinacionális cégek) Jogi szféra (ügyvédek, közjegyzők, bíróságok, ügyészségek) Közigazgatás (minisztériumok, állami szervezetek, önkormányzatok és intézményeik)
J
FŐBB KIADVÁNYOK, SZOLGÁLTATÁSOK Jogtár, Jogtár Plusz és Szakmai Jogtárak: Magyarország legjelentősebb jogi információs rendszerei, adatbázisai. Céginformáció: Céginfó kiadványunk egy olyan gazdasági információs és elemző rendszer, amely átfogó képet ad a magyar gazdaság szinte egészéről. Szakkönyvkiadás: jogi, közigazgatási, számviteli, adózási, személy- és munkaügyi kiadványok. www.complex.hu: ingyenes adatbázisok (jogszabályi és cégadatbázis), fizetős internetes szolgáltatások és szájtok bejárata, valamint elektronikus bolt. ÜgyvédVilág: a Kiadó jogi magazinja. Egy presztízsértékű, izgalmas és teljesen újfajta lap, melynek közönsége sikeres, feltörekvő ügyvédekből, ügyvédi irodákból és ügyfeleikből áll. ADÓ lapcsalád: gyakorlati kérdésekre összpontosító, rendszeresen megjelenő pénzügyi és adózási témájú szaklapok. www.ado.hu: adózási, társadalombiztosítási és számviteli kérdésekkel foglalkozó portál. Szaklapok: jogi, munkajogi, HR, számviteli, adózási, közigazgatási, oktatásügyi folyóirataink, melyek többnyire havi megjelenéssel informálják a szakembereket munkájukat érintő aktualitásokkal. Rodin felnőttképzési üzletág: képzések, konferenciák, rendezvények, ahol személyesen is találkozhatnak azokkal a szakértőkkel, akik a feltett kérdéseikre válaszolnak és lehetőség van a jogszabályváltozásokhoz kapcsolódó információk első kézből való megszerzésére.
J
MENNYISÉGI KEDVEZMÉNYEK HIRDETÉSRE
Éves szerződés esetén a számított kedvezmény már az első hirdetés meg jelenésétől érvényesíthető. Egyéb esetben csak akkor, ha a megrendelő költése elérte a megadott értéket. A kedvezmények a hirdetésnél és a behúzásnál külön számolandók, a kedvezmények össze nem vonhatóak. KEDVEZMÉNYEK
Kulturális együttműködés Társadalmi célú hirdetés (TCH)* Álláshiretés
HIRDETÉS ÉS BEHÚZÁS (%)
85 50 40
*Minden TCH-hirdetés megrendelése esetén a Kiadó jogásza dönt annak valódiságáról.
Amennyiben a hirdető 2013. évben megjelenő hirdetési felületet legkésőbb 2012. október 31-éig megrendeli, úgy e hirdetésre a 2012. évre érvényes Médiaajánlóban rögzített árak és kedvezmények vonatkoznak. Az év végi adójogszabályokat tartalmazó ADÓ-kódexnél mennyiségi kedvezmény nem vehető igénybe, minden hirdetési felületet listaáron számítunk fel. Complex Kiadó Kft. 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21–35. Tel.: 06 (40) 464-565 Fax: +36 (1) 464-5657 E-mail:
[email protected] www.complex.hu
Médiaajánló 2012 ADÓ ÉS SZÁMVITELI SZEGMENS BEMUTATÁSA J
ADÓ SZAKLAP
Az üzleti döntéshozók körében az egyik legolvasottabb szaklap Magyarországon. Magas szakmai hitelesség jellemzi. Havonta neves szerzők elemzéseit közli. Problémák komplex megközelítése, feldolgozása. Olvasói kérdések és szakértői válaszok
J
ADÓ-KÓDEX
Tematikus összeállítások, részletes elemzések Jogszabály-változások bemutatása neves szakértői magyarázatokkal Adóellenőrzés témájú különszámok
J
SZÁMVITELI TANÁCSADÓ
Havonta megjelenő szaklap könyvelőknek, könyvvizsgálóknak A Számviteli tanácsadó célja gyakorlati tanácsokat adni a könyvelőknek napi problémáik megoldásához. A kiadványban mindig megjelenik egy nagyobb terjedelmű, adott problémát részletesen körüljáró cikk (pl. Év végi értékelés a számvitelben), valamint olyan rövid, tömör, 4-5 oldalas összefoglalók egyes témákban (pl. olyan speciális területek számvitele, mint egyesületek, pénzintézetek stb.), amelyeket összegyűjthetnek, eltehetnek, akár saját kiskönyvtárat kialakítva maguknak. J
OLVASÓK JELLEMZŐI
SZAKLAPOK OLVASOTTSÁGA AZ ÜZLETI DÖNTÉSHOZÓK KÖRÉBEN
Magasabb a nők aránya.
50%
Az üzleti döntéshozók, akik a vállalat minden működési területén jelentős döntési jogkörrel bírnak, a beszerzésekben fontos szerepet töltenek be.
40%
A magyar lakosságnál jóval magasabb státuszúak, kiugró az AB státusz aránya. Magas jövedelemmel rendelkeznek, így egyéni fogyasztásuk is figyelemre méltó. A hirdetők által legfontosabbnak tartott 18–49 év közötti korosztályba sorolhatók.
30% 20% 10% Napi Világ- Figyelő NépHaszon gazdaság gazdaság szabadság
HVG
Adó szaklap
0%
AZ OLVASÓK ÖSSZETÉTELE AB
Adólapok
C1 C2
Gazdasági lapok
DE
Lakosság
NV
0
10
20
30
40
50
60
AZ ELŐFIZETŐK ÖSSZETÉTELE KORCSOPORT SZERINT 35% 30% 25% 20%
Complex Kiadó Kft. 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21–35. Tel.: 06 (40) 464-565 Fax: +36 (1) 464-5657 E-mail:
[email protected] www.complex.hu
15% 10% 5% <29 Forrás: Nemzeti Médiaanalízis NOK Olvasótábor Profilok 2011
30-49 35% férfi
50 éves és idősebb
<29
30-49 65% nő
50 éves és idősebb
0%
Médiaajánló 2012 ADÓ ADÓ-KÓDEX A FOLYÓIRATOK HIRDETÉSI FELÜLETEI ÉS ÁRAI
1/1
JUNIOR PAGE
tükörméret: 178x254 mm vágott méret: 210x297 mm kifutó méret: 220x307 mm
méret: 178x170 mm
2/1
Árak: 825 000 Ft + áfa (1 047 750 Ft) B/IV. 705 000 Ft + áfa (895 350 Ft) B/II–III. 970 000 Ft + áfa (1 231 900 Ft) 2/1 színes 560 000 Ft + áfa (711 200 Ft) 1/1 színes 435 000 Ft + áfa (552 450 Ft) 1/1 fekete-fehér
fekvő tükör méret: 178x128 mm fekvő kifutó méret: 215x157 mm álló méret: 85,5x254 mm Árak: 410 000 Ft + áfa (520 700 Ft) színes 260 000 Ft + áfa (330 200 Ft) fekete-fehér
1/3 FEKVŐ
1/4 ÁLLÓ
1/8 FEKVŐ
CSÍK
méret: 178x85 mm
méret: 85,5x128 mm
méret: 85,5x64 mm
méret: 178x40 mm
Árak: 265 000 Ft + áfa (336 550 Ft) színes 210 000 Ft + áfa (266 700 Ft) fekete-fehér J
Árak: 448 000 Ft + áfa (568 960 Ft) színes 348 000 Ft + áfa (441 960 Ft) fekete-fehér
vágott méret: 420x297 mm kifutó méret: 430x307 mm
1/2
Árak: 199 000 Ft + áfa (252 730 Ft) színes* 160 000 Ft + áfa (203 200 Ft) fekete-fehér
Árak: 150 000 Ft + áfa (190 500 Ft) színes* 110 000 Ft + áfa (139 700 Ft) fekete-fehér
Ára: 288 000 Ft + áfa (365 760 Ft)
BORÍTÓ I. KOCKA méret: 45x45 mm
A LAPOK ÜTEMEZÉSE
MEGJELENÉSI HÓNAP
ADÓ LAPSZ.
Január
1–2.
Február
3.
01. 25.
Március
ADÓ KÓDEX
LEADÁS
MEGJELENÉS LAPSZ.
LEADÁS
SZÁMVITELI TANÁCSADÓ
MEGJELENÉS LAPSZ.
LEADÁS
MEGJELENÉS
12. 27.
1–2.
01. 15.
01. 27.
1.
01. 02.
01. 16.
02. 02.
–
–
–
2.
01. 30.
02. 13. 03. 12.
4.
02. 15.
02. 24
3.
02. 29.
03. 09.
3.
02. 27.
Április
5–6.
03. 18.
03. 26.
4.
04. 01.
04. 10.
4.
03. 26.
04. 10.
Május
7.
04. 15.
04. 24.
5.
05. 02.
05. 10.
5.
04. 23.
05. 10.
Június
8.
05. 17.
05. 24.
6.
06. 03.
06. 11.
6.
05. 28.
06. 11.
9.
06. 17.
06. 25.
–
–
–
–
–
–
10–11.
07. 18.
07. 26.
7.
08. 01.
08. 09.
7–8.
07. 02.
08. 10.
Július Augusztus Szeptember Október
12.
08. 15.
08. 24.
8.
09. 03.
09. 10.
9.
08. 27.
09. 10.
13–14.
09. 18.
09. 24.
9.
10. 02.
10. 09.
10.
09. 24.
10. 10.
November
15.
10. 17.
10. 25.
10.
11. 02.
11. 09.
11.
10. 29.
11. 12.
December
16.
11. 19.
11. 26.
11–12.
11. 25.
12. 06.
12.
11. 26.
12. 10.
2013 január
1–2.
12. 18.
12. 24.
13–14.
12. 09.
12. 20.
J
TERJESZTÉSI ADATOK
A KIADVÁNY CÍME
Complex Kiadó Kft. 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21–35. Tel.: 06 (40) 464-565 Fax: +36 (1) 464-5657 E-mail:
[email protected] www.complex.hu
ADÓ szaklap ADÓ-kódex Számviteli tanácsadó J
Matesz által auditált adatok PÉLDÁNYSZÁM
25 500 29 500 2 500
Ára: 199 000 Ft + áfa (252 730 Ft) A közölt árak 2012. december 31-éig érvényesek. Az áfa mértéke 27%.
J
BEHÚZÁS
Behúzás ára: 40 Ft + 27% áfa/db (51 Ft/db) Fóliázás költsége: 9 Ft + 27% áfa/db (12 Ft/db) 20 g felett a postaköltséget a hirdető fizeti. Leadási határidő: a lap meg jelenése előtt 1 héttel. J
FELÁRAK
szövegoldali elhelyezés 20% speciális elhelyezés 10% technikai költség 10%
TECHNIKAI ADATOK
Nyomás: rotációs ofszet / Kötészet: irkafűzés (esetenként gerincragasztás) Raszter borító: 70 (175 lpi) / Raszter belív: 60 (150 lpi) Anyagleadás: elektronikus formában (pdf, cdr, tif, eps, jpg), 300 dpi felbontás
J
KEDVEZMÉNYEK
Hirdetési kedvezményekről érdeklődjön a Kiadónál.
Médiaajánló 2012 A JOGI SZEGMENS BEMUTATÁSA J
ÜGYVÉDVILÁG
A CompLex Kiadó 2007 szeptemberében indította útjára presztízsértékű, izgalmas és teljesen újfajta lapját ÜgyvédVilág címmel. A havonta megjelenő szakmai életmód magazin olvasóközönsége sikeres, feltörekvő ügyvédekből, ügyvédi irodákból és ügyfeleikből áll. A magazin magas színvonalú cikkekben mutatja be az ügyvédi közösséget, ezzel a mindennapi életben hasznosítható szakmai segítséget nyújt az ügyvédek és ügyfeleik számára. A kiadvány nemcsak szakmai, a médiában nagy hírverést kapott vagy fontos jogszabályváltozásokat dolgoz fel, hanem az élet egyéb területén felmerülő érdekességeket is bemutat. Hirdetőinknek lehetőséget biztosítunk bemutatkozó PR-anyagok elhelyezésére is, ezzel is motiválva egy jól behatárolt vásárlóerő minőségi beszerzéseit. A lap felépítésében élesen elválik a szakmai tartalom, és a rovatokba rendezett könnyedebb témák, így: Sport, Szabadidő, Tudomány, Technika, Életmód, Kultúra, Utazás vagy Autó. Portré rovatunkban az ügyvédi társadalom jeles képviselőiről olvashatnak. ÜgyvédVilág Magazinunkat az összes magyarországi ügyvéd kézhez kapja. A célközönség mára már keresi következő lapszámokat. Az idei megrendelések azt tanúsítják, hogy több ügyvédi irodában már az ügyvédre várakozó ügyfelek is olvashatják a magazinunkat. Továbbá Magyarország törvényhozásának tagjai, a politikai döntéshozók, tanácsadóik, valamint a jogi szakterületek személyiségei: bírók, ügyészek, jogtanácsosok, közjegyzők, az ország jogi intézményeinek vezetői, a büntetés-végrehajtási intézmények vezetői és az egyetemi, felsőoktatási oktatókés szinte valamennyi magyarországi egyetemi- és szakkönyvtár olvasótermei. Újdonság 2011-től, a szövegoldal alján kifutó szalag hirdetési forma, melyet 6 db megrendelés esetén, ½ oldal grátisz PR bemutatkozási lehetőséggel egészítettünk ki. Tekintse meg online laparchívumunkat a www.ugyvedvilag.hu címen! Olvasói adatok: Az ügyvédek 95%-a olvassa a lapot. Aktív ügyvédek és ügyvédjelöltek, közel azonos arányban nők és férfiak Igényes, márkahasználók Kultúra iránt nagy érdeklődést mutatnak *Az adatok a GFK 2010-es ügyvédeket célzó kutatásából származnak.
J
TERJESZTÉSI ADATOK
ÜgyvédVilág Példányszám: 10 072 A lap ingyenes. Bírósági Döntések Tára Példányszám: 650
J
BÍRÓSÁGI DÖNTÉSEK TÁRA (BDT)
A CompLex Kiadó 13 éve indította útjára elegáns megjelenésű folyóiratát, a Bírósági Döntések Tárát. A havonta megjelenő kiadványunk publikációs fórumot biztosít a törvényszékek, illetve az ítélőtáblai döntések számára, valamint a mértékadó bírósági döntések közül válogatva, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni. A lap előfizetői a bíróságok mellett az ügyvédek, cégjogászok, közjegyzők és a jogi egyetemek. Olvasói adatok: A bírók 95%-a, az ügyvédek és a jogi karok hallgatói olvassák a lapot. Itt is érvényes a nemek megoszlása azonos arányban nők és férfiak Igényes, márkahasználók Kultúra iránt kimagasló érdeklődést mutatnak J
A LAPOK TECHNIKAI ADATAI
Nyomás: ofszet Papír (ÜgyvédVilág): borító 200 g/m2 műnyomó fóliázva, belív 90 g/m2 műnyomó Kötészet: irkafűzés Raszter borító: 60 (150 lpi) Raszter belív: 54 (135 lpi) Anyagleadás: elektronikus formában (pdf, cdr, tif, eps, jpg), 300 dpi felbontás
J
Complex Kiadó Kft. 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21–35. Tel.: 06 (40) 464-565 Fax: +36 (1) 464-5657 E-mail:
[email protected] www.complex.hu
AZ ÜGYVÉDVILÁG JOGI MAGAZIN INGYENES VERZIÓJA IPAD KÉSZÜLÉKRE
2012. januárjától immár iPad készüléken is elérhető az Ügyvédvilág jogi magazin. A nyomtatott laphoz képest sokkal több képet, interaktív anyagokat talál, kihasználva az eszköz nyújtotta lehetőségeket. Az új eszköz biztosabb, azonnali és pontosan mérhető elérést biztosít az iPad készülékkel rendelkező ügyvédek körében. Ráadásul a magazin bárki számára szabadon letölthető a készülékre, így a célcsoport folyamatosan növekszik. Bővebb információ: http://complex.hu/ipad/ipad_ugyvedvilag_mediajanlo.pdf
Médiaajánló 2012 ÜGYVÉDVILÁG BDT ÜGYVÉDVILÁG IPAD VERZIÓ A FOLYÓIRATOK HIRDETÉSI FELÜLETEI ÉS ÁRAI
1/1
2/1
1/2
vágott méret: 210x297 mm kifutó méret: 220x307 mm
420x297 mm 430x307 mm
ÜgyvédVilág fekvő tükör: 172x130 mm kifutó: 220x153,5 mm Ára: 410 000 Ft + áfa (520 700 Ft)
2/1 átfutó oldal csak az ÜgyvédVilágban rendelhető!
Bírósági Döntések Tára fekvő méret: 170x120 mm Ára: 125 000 Ft + áfa (158 750 Ft)
ÜgyvédVilág Ára: B/IV. 900 000 Ft + áfa (1 143 000 Ft) B/II–III. 755 000 Ft + áfa (958 850 Ft) 1/1 640 000 Ft + áfa (812 800 Ft) 2/1 1 110 000 Ft + áfa (1 409 700 Ft) Bírósági Döntések Tára Ára: B/IV. 270 000 Ft + áfa (342 900 Ft) B/II–III. 225 000 Ft + áfa (285 750 Ft) 1/1 FF 192 000 Ft + áfa (243 840 Ft) tükör: 170x244 mm
méret: 112,5x170 mm
Ára: 470 000 Ft + áfa (596 900 Ft) Csak az ÜgyvédVilágban rendelhető!
I. II.
III.
J
tükörméret: 53x260,5 mm kifutó méret: 71x307 mm Ára: 265 000 Ft + áfa (336 550 Ft) Csak az ÜgyvédVilágban rendelhető!
CSÍK
méret I.: 53x106 mm méret II.: 112,5x50 mm méret III.: 172x32,5 mm
vágott méret: 210x15 mm kifutó: 220x15 mm
Csak az ÜgyvédVilágban rendelhető!
BEHÚZÁS
Behúzás ára: 40 Ft + 27% áfa/db (51 Ft/db), 20 g felett a postaköltséget a hirdető fizeti. Leadási határidő: a lap meg jelenése előtt 1 héttel.
Complex Kiadó Kft. 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21–35. Tel.: 06 (40) 464-565 Fax: +36 (1) 464-5657 E-mail:
[email protected] www.complex.hu
fekvő II.
1/3 ÁLLÓ
1/8
Ára: 135 000 Ft + áfa (171 450 Ft)
fekvő I.
Ára: 288 000 Ft + áfa/db (365 760 Ft) Csak az ÜgyvédVilágban rendelhető és csak csomagban, évi 6 db + grátisz 1/2 oldal PR-cikk
NÉGYZET méret: 53x53 mm Csak az ÜgyvédVilágban rendelhető!
Ára: 74 000 Ft + áfa (93 980 Ft) J KEDVEZMÉNYEK ÉS FELÁRAK
Hirdetési kedvezményekről és felárakról érdeklődjön a Kiadónál.
ÜgyvédVilág fekvő I. méret: 112,5x99 mm Ára: 220 000 Ft + áfa (279 400 Ft) Bírósági Döntések Tára fekvő II. méret: 170x61 mm Ára: 66 000 Ft + áfa (83 820 Ft)
A közölt árak 2012. december 31-éig érvényesek. Az áfa mértéke 27%.
J
A LAPOK ÜTEMEZÉSE ÜGYVÉDVILÁG
ÜGYVÉDVILÁG iPad
BDT
LAPSZÁM
LEADÁS
MEGJ.
LEADÁS
MEGJ.
Január
11. 29.
12. 15.
11. 29.
12. 15.
01. 18.
Február
01. 17.
02. 02.
01. 17.
02. 02.
02. 18.
Március
02. 14.
03. 01.
02. 14.
03. 01.
Április
03. 20.
04. 05.
03. 20.
04. 05.
Május
04. 17.
05. 03.
04. 17.
05. 03.
Június
05. 17.
06. 04.
05. 17.
06. 04.
Július–augusztus
07. 17.
08. 02.
07. 17.
08. 02.
Szeptember
08. 21.
09. 06.
08. 21.
09. 06.
Október
09. 18.
10. 04.
09. 18.
10. 04.
November
10. 15.
11. 05.
10. 15.
11. 05.
11. 22.
December
11. 20.
12. 06.
11. 20. 12. 06.
12. 16.
2013. január
12. 07.
01. 06.
J
LEADÁS
Minden hónap első keddjén
JUNIOR PAGE
1/4 álló
MEGJ.
03. 16. 04. 19. 05. 17. 06. 21. 07. 21. 09. 19. 10. 21.
ÜGYVÉDVILÁG IPAD MEGJELENÉS
FELÜLET
LEHETSÉGES ÁRAZÁSOK
MEGJEGYZÉS
Full sponsor
150–300 ezer Ft
Többszörös kiemelt megjelenés (címlapon, több oldal terjedelemben)
Interaktív
100 000 Ft-tól
Az eszköz lehetőségeit kihasználó interaktív anyag (az ár az elkészítési díjat nem tartalmazza!)
Static többszörös
30 000 Ft-tól
Több oldalas, konvertált print hird.
Static 1/1
30 000 Ft
Konvertált print hird.
Print + iPad verzió csomag
Egyedi megállapodás
PR-cikk
Egyedi megállapodás
A hirdetések technikai paramétereivel kapcsolatos információ: http://complex.hu/ipad/ipad_ugyvedvilag_mediajanlo.pdf
Médiaajánló 2012 A HR ÉS MUNKAJOGI SZEGMENS BEMUTATÁSA J
LEX HR-MUNKAJOG
Szakfolyóirat HR és munkaügyi szakembereknek A HR tartalom mellett szakértő szerzők tollából származó munkajogi tartalom, a jogszabályváltozások folyamatos nyomonkövetése. Korlátlan, ingyenes, online kérdés-válasz szolgáltatás kapcsolódik a laphoz, ahol kérdésére 5 munkanapon belül szakértőink válaszolnak Mert a laphoz egy korlátlanul használható, online kérdés-válasz adatbázis használata is tartozik, ahol témakörök, tárgyszavak vagy tetszőleges szavak szerinti kereséssel böngészhetnek
J
HR VILÁG
A LEX HR-Munkajog negyedévi különkiadása Színes magazin
J
MUNKAÜGYI ÉRTESÍTŐ
A közel 20 éves munkajogi társadalombiztosítási szaklap főszerkesztője, Dr. Pál Lajos, szerzői elismert szakemberek. A munkajogi magyarázatok mellett a peres ügyek is terítékre kerülnek a társadalombiztosítási és közszolgálati aktualitások mellett.
J
HUMÁNPOLITIKAI SZEMLE
A humán erőforrás menedzselés elméleti és gyakorlati útmutatója. A szervezetfejlesztés, a HR tanácsadás, kiválasztás és a közigazgatásban dolgozók munkáját célzottan segíti. Elemzései, tanulmányai, cikkei a mindennapokkal, a humán erőforrás gazdálkodás aktuális kérdéseivel, gyakorlati problémáinak feltárásával foglalkoznak.
Complex Kiadó Kft. 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21–35. Tel.: 06 (40) 464-565 Fax: +36 (1) 464-5657 E-mail:
[email protected] www.complex.hu
Médiaajánló 2012 LEX HR-MUNKAJOG MUNKAÜGYI ÉRTESÍTŐ HUMÁNPOLITIKAI SZEMLE A FOLYÓIRATOK HIRDETÉSI FELÜLETEI ÉS ÁRAI J
BEHÚZÁS
Behúzás ára: 30 Ft + 27% áfa/db (39 Ft/db) Fóliázás költsége: 9 Ft + 27% áfa/db (12 Ft/db). 20 g felett a postaköltséget a hirdető fizeti. Leadási határidő: a lap meg jelenése előtt 1 héttel.
J
Méretek: vágott: kifutó: tükör:
1/1
1/2
Árak: 270 000 Ft + áfa (342 900 Ft) B/IV. 225 000 Ft + áfa (285 750 Ft) B/II–III. 192 000 Ft + áfa (243 840 Ft) 1/1 fekete-fehér
Árak: 125 000 Ft + áfa (158 750 Ft)
Lex HR-Munkajog 210x297 mm 220x307 mm 176x254 mm
Munkaügyi értesítő 210x297 mm 220x307 mm 169x237 mm
Humánpolitikai Szemle 170x240 mm 180x250 mm 140x202 mm
TECHNIKAI ADATOK
Nyomás: rotációs ofszet Kötészet: irkafűzés Raszter borító: 60 (150 lpi) Raszter belív: 54 (135 lpi) Anyagleadás: elektronikus formában (pdf, cdr, tif, eps, jpg), 300 dpi felbontás
1/4
1/8
Árak: 66 000 Ft + áfa (83 820 Ft) fekete-fehér
Árak: 40 500 Ft + áfa (51 435 Ft) fekete-fehér
Méretek: Lex HR-Munkajog álló: 84,25x127 mm fekvő: 176x63,5 mm Munkaügyi értesítő álló: 82x118,5 mm fekvő: 169x59 mm Humánpolitikai Szemle csak fekvő: 140x50,5 mm
J
A közölt árak 2012. december 31-éig érvényesek. Az áfa mértéke 27%.
J
FELÁRAK
szövegoldali elhelyezés 20% speciális elhelyezés 10% technikai költség 10%
J
KEDVEZMÉNYEK
Hirdetési kedvezményekről érdeklődjön a Kiadónál.
A LAPOK ÜTEMEZÉSE LEX HR-MUNKAJOG
LAPSZÁM
MUNKAÜGYI ÉRTESÍTŐ
HUMÁNPOLITIKAI SZEMLE
HR VILÁG
LEADÁS
MEGJELENÉS
LEADÁS
MEGJELENÉS
LEADÁS
MEGJELENÉS
LEADÁS
Január Február Március Április Május Június Július Augusztus
– 01. 25. 02. 24. 03. 26. 04. 25. 05. 25.
– 02. 08. 03. 09. 04. 10. 05. 08. 06. 08.
12. 06. 02. 15. 03. 14. 04. 16. 05. 16. 06. 15.
12. 16. 02. 27. 03. 27. 04. 27. 05. 29. 06. 27.
01. 09. 02. 08. 03. 08. 04. 10. 05. 08. 06. 08.
01. 25. 02. 24. 03. 26. 04. 25. 05. 25. 06. 25.
– – 03. 14. – 05. 15. –
– – 03. 28. – 05. 29. –
07. 09.
07. 23.
08. 13.
08. 24.
08. 08.
08. 27.
–
–
Szeptember Október November December
08. 24. 09. 24. 10. 25. 11. 23.
09. 07. 10. 08. 11. 09. 12. 07.
09. 14. 10. 15. – 12. 03.
09. 27. 10. 26. – 12. 14.
09. 07. 10. 08. 11. 08. 11. 29.
09. 25. 10. 25. 11. 26. 12. 13.
09. 14. – 11. 14. –
09. 28. – 11. 28. –
J Complex Kiadó Kft. 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21–35. Tel.: 06 (40) 464-565 Fax: +36 (1) 464-5657 E-mail:
[email protected] www.complex.hu
Méretek: Lex HR-Munkajog fekvő: 84,25x63,5 mm Munkaügyi értesítő fekvő: 82x59 mm Humánpolitikai Szemle fekvő: 140x25,25 mm
Méretek: Lex HR-Munkajog álló: 84,25x254 mm fekvő: 176x127 mm Munkaügyi értesítő álló: 82x237 mm fekvő: 169x118,5 mm Humánpolitikai Szemle csak fekvő: 140x101 mm
TERJESZTÉSI ADATOK
A KIADVÁNY CÍME
PÉLDÁNYSZÁM
Lex HR-Munkajog
2000
HR Világ
2000
Munkaügyi értesítő
1000
Humánpolitikai Szemle
1000
MEGJELENÉS
Médiaajánló 2012 A KÖZIGAZGATÁSI SZEGMENS BEMUTATÁSA SZPONZORÁLHATÓ RENDEZVÉNYEK J
ÖNKORMÁNYZATI PÉNZÜGY
Az önkormányzatok, költségvetési szervek állandó, valamint aktuális feladatait járja körül a lap. Foglalkozik egyebek mellett a jogszabályváltozásokkal, az időközi mérlegjelentések összeállításának szabályaival, az évközi beszámolóval kapcsolatos feladatokkal, a leltári szabályokkal. Az aktuális feladatok a jogszabályváltozásokból eredően, gyakorlati problémákat kiemelve kerülnek megjelentetésre. Rovatok: Adó Ellenőrzés Önkormányzati gazdálkodás Önkormányzati számvitel Kitekintő J
KÖZBESZERZÉSI SZEMLE
A Közbeszerzési Hatóság szakmai támogatásával Közbeszerzési aktualitások: Az aktuális jogszabályváltozásokról való tájékoztatás, hírek, portrék a közbeszerzés világából. Közbeszerzési jogalkalmazás: A Közbeszerzési Hatóság Jogi Főosztályának havi összeállítása a leggyakoribb kérdésekre adott állásfoglalásokról. A Szakember válaszol című rovat keretében hivatalos közbeszerzési tanácsadók, külső, gyakorlati szakemberek által megválaszolásra kerülnek a
[email protected] e-mail címre érkezett közbeszerzési tárgyú kérdések, továbbá bemutatásra kerülnek a Közbeszerzési Döntőbizottság legfontosabb döntései. Tanulmányok, szakcikkek: A Közbeszerzési Hatóság havi összeállítása a leggyakoribb nemzetközi tárgyban adott állásfoglalásokról, az Európai Bíróság közbeszerzési tárgyú ítéleteiről, illetve a legfontosabb nemzetközi és közösségi jogforrások, dokumentumok átfogó bemutatása, továbbá hazai közbeszerzési szakemberek szakcikkeinek és tanulmányainak publikálása.
J
KÖZIGAZGATÁSI-GAZDASÁGI DÖNTVÉNYTÁR
E majd két évtizede havonta megjelenő jogi szaklap a Legfelsőbb Bíróság egyedi ügyben hozott olyan döntéseit tartalmazza, melyek a jogalkalmazó számára hasznos jogfejlesztő-jogmagyarázó megállapításokat tartalmaznak. A Legfelsőbb Bíróság bíráiból álló szerkesztőbizottság a közigazgatási és gazdasági jog alábbi területeire eső döntésekből válogatnak: adózási ügyek, illetékügyek, vámügyek, igazgatásrendészet, európai uniós támogatások, bírósági felülvizsgálat, ingatlanjog, kisajátítás, építésügyek, fogyasztóvédelem. A lap évente 11 alkalommal jelenik meg, 60 oldal terjedelemben, míg július–augusztus időszakában dupla számmal 120 oldal terjedelemmel. J
ÚJ MAGYAR KÖZIGAZGATÁS
A mindenkori kormányzattól független, a főhatóságokkal együttműködő szakfolyóirat
Complex Kiadó Kft. 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21–35. Tel.: 06 (40) 464-565 Fax: +36 (1) 464-5657 E-mail:
[email protected] www.complex.hu
Fókusz: a gyakorlati közigazgatást érintő aktuális igazgatási kérdések bemutatása Tanulmányok: tudományos elemzések a hazai közigazgatás helyzetéről, kitekintve a kapcsolódó nemzetközi tendenciákra, esetenként a történeti vonatkozások bemutatásával Fórum: a közigazgatási gyakorlat aktuális kérdéseinek rövid ismertetése, lehetőség a közigazgatási szakemberek számára véleménynyilvánításra Felsőbírósági jogesetek: az Európai Unió Bírósága, az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság közigazgatási tárgyú döntései Portrék: a közigazgatás neves személyiségeinek bemutatása Könyvismertető: egy-egy szakkiadvány bemutatása Események: konferencia beszámolók Angol nyelvű összefoglalók: a tanulmányok rövid összefoglalói angol nyelven
Médiaajánló 2012 ÖNKORMÁNYZATI PÉNZÜGY KÖZBESZERZÉSI SZEMLE DÖNTVÉNYTÁR ÚJ MAGYAR KÖZIGAZGATÁS
KÖZIGAZGATÁSI-GAZDASÁGI
HIRDETÉSI FELÜLETEI ÉS ÁRAI
1/2
1/1 Vágott méret: Kifutó méret:
Belívbe csak fekete-fehér hirdetés lehetséges!
210x297 mm 220x307 mm
Önkormányzati pénzügy és Közbeszerzési Szemle Ára: B/IV. 270 000 Ft + áfa (342 900 Ft) B/II–III. 225 000 Ft + áfa (285 750 Ft) 1/1 FF 192 000 Ft + áfa (243 840 Ft) Közigazgatási-Gazdasági Döntvénytár Új Magyar Közigazgatás Ára: B/IV. 135 000 Ft + áfa (171 450 Ft) B/II–III. 112 000 Ft + áfa (142 240 Ft) 1/1 FF 95 000 Ft + áfa (120 650 Ft)
Önkormányzati pénzügy Álló méret: Ára: 125 000 Ft + áfa (158 750 Ft) 74x252 mm Közbeszerzési Szemle Ára: 125 000 Ft + áfa (158 750 Ft) 86x243 mm Közigazgatási-Gazdasági Döntvénytár Ára: 62 500 Ft + áfa (79 375 Ft) Új Magyar Közigazgatás Ára: 62 500 Ft + áfa (79 375 Ft) 83x248 mm
Fekvő méret: 155x126 mm 178x121 mm 170x122 mm 171x124 mm
1/4 ÁLLÓ
1/4 FEKVŐ
Önkormányzati pénzügy Méret: 74x126 mm Ára: 66 000 Ft + áfa (83 820 Ft) Közbeszerzési Szemle Méret: 86x121 mm Ára: 66 000 Ft + áfa (83 820 Ft) Új Magyar Közigazgatás Méret: 83x125 mm Ára: 35 000 Ft + áfa (44 450 Ft)
Önkormányzati pénzügy Méret: 155x63 mm Ára: 66 000 Ft + áfa (83 820 Ft) Közbeszerzési Szemle Méret: 178x60 mm Ára: 66 000 Ft + áfa (83 820 Ft) Közigazgatási-GazdaságiDöntvénytár Méret: 170x61 mm Ára: 35 000 Ft + áfa (44 450 Ft) Új Magyar Közigazgatás Méret: 171x62 mm Ára: 35 000 Ft + áfa (44 450 Ft)
A közölt árak 2012. december 31-éig érvényesek. Az áfa mértéke 27%.
J
FELÁRAK
J
szövegoldali elhelyezés 20% speciális elhelyezés 10% technikai költség 10% J
BEHÚZÁS
Behúzás ára: 30 Ft + 27% áfa/db (39 Ft/db) Fóliázás költsége: 9 Ft + 27% áfa/db (12 Ft/db). 20 g felett a postaköltséget a hirdető fizeti. Leadási határidő: a lap meg jelenése előtt 1 héttel. J
KEDVEZMÉNYEK
Hirdetési kedvezményekről érdeklődjön a Kiadónál.
A LAPOK ÜTEMEZÉSE LAPSZÁM
ÖNKORMÁNYZATI PÉNZÜGY
ÚJ MAGYAR KÖZIGAZGATÁS
KÖZIG.-GAZDASÁGI DÖNTVÉNYTÁR
LEADÁS
MEGJELENÉS
LEADÁS
MEGJELENÉS
LEADÁS
MEGJELENÉS
LEADÁS
MEGJELENÉS
Január Február Március Április Május Június Július Augusztus
01. 11. 02. 10. 03. 10. 04. 11. 05. 11. 06. 10.
01. 26. 02. 28. 03. 25. 04. 22. 05. 22. 06. 24.
– 02. 01. 03. 01. 04. 04. 05. 02. 06. 01.
– 02. 17. 03. 17. 04. 18. 05. 17. 06. 18.
– 02. 01. 03. 02. 04. 01. 05. 03. 06. 02.
– 02. 15. 03. 16. 04. 15. 05. 17. 06. 16.
01. 13. 02. 10. 03. 11. 04. 13. 05. 11. 06. 14.
01. 20. 02. 15. 03. 16. 04. 20. 05. 16. 06. 17.
07. 01.
07. 24.
07. 20.
08. 13.
07. 04.
07. 18.
07. 01.
07. 15.
Szeptember Október November December
09. 09. 10. 10. 11. 10. 12. 01.
09. 26. 10. 27. 11. 26. 12. 15.
09. 01. 10. 03. 11. 02. 12. 01.
09. 19. 10. 17. 11. 17. 12. 19.
09. 01. 10. 03. 11. 30. 12. 22.
09. 15. 10. 17. 12. 14. 01. 13.
09. 10. 10. 12. 11. 12. 12. 13.
09. 15. 10. 17. 11. 17. 12. 16.
J
TERJESZTÉSI ADATOK
A KIADVÁNY CÍME
Complex Kiadó Kft. 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21–35. Tel.: 06 (40) 464-565 Fax: +36 (1) 464-5657 E-mail:
[email protected] www.complex.hu
KÖZBESZERZÉSI SZEMLE
J PÉLDÁNYSZÁM
Önkormányzati pénzügy
3500
Közbeszerzési Szemle
1000
Közigazgatási-Gazdasági Döntvénytár
500
Új Magyar Közigazgatás
500
TECHNIKAI ADATOK
Nyomás: rotációs ofszet Kötészet: irkafűzés/gerincragasztás Raszter borító: 60 (150 lpi) Raszter belív: 54 (135 lpi) Anyagleadás: elektronikus formában (pdf, cdr, tif, eps, jpg), 300 dpi felbontás
Médiaajánló 2012 AZ OKTATÁSI SZEGMENS BEMUTATÁSA SZPONZORÁLHATÓ RENDEZVÉNYEK J
KÖZOKTATÁS SZAKLAP
Munkáltatói és gazdálkodási feladatok, tanügy igazgatás, működési feltételek, munkaügyi jogalkalmazás, tanulói jogviszony, jogok és kötelezettségek témakörében feltett kérdések és az azokra adott szakértői válaszok, havi megjelenés
A folyóirat előfizetői feltehetik a témához kapcsolódó kérdéseiket, melyek emailben és nyomtatott formában a lapban kerülnek megválaszolásra. Pedagógusoknak, intézményvezetőknek, intézményfenntartóknak. Terjesztése postai úton előfizetéssel. Milyen rovatot támogathat a szponzor? Kérdések–válaszok Közoktatási gyakorlat Szakképzési gyakorlat Jó gyakorlat Könyvismertető
Megjelenés: minden hónap utolsó hete (júliusban nem jelenik meg a lap)
Complex Kiadó Kft. 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21–35. Tel.: 06 (40) 464-565 Fax: +36 (1) 464-5657 E-mail:
[email protected] www.complex.hu
Médiaajánló 2012 KÖZOKTATÁS SZAKLAP A KIADVÁNY HIRDETÉSI FELÜLETEI ÉS ÁRAI J
BEHÚZÁS
Behúzás ára: 30 Ft + 27% áfa/db (39 Ft/db) Fóliázás költsége: 9 Ft + 27% áfa/db (12 Ft/db). 20 g felett a postaköltséget a hirdető fizeti. Leadási határidő: a lap meg jelenése előtt 1 héttel.
1/1
1/2
tükörméret: 176x254 mm vágott méret: 210x297 mm kifutó méret: 220x307 mm
álló méret: 84,25x254mm fekvő méret: 176x127 mm
Árak: 515 000 Ft + áfa (654 050 Ft) B/IV. 440 000 Ft + áfa (558 800 Ft) B/II–III. 570 000 Ft + áfa (723 900 Ft) 2/1 színes 330 000 Ft + áfa (419 100 Ft) 1/1 színes 268 000 Ft + áfa (340 360 Ft) 1/1 fekete-fehér
1/4 ÁLLÓ
1/8 FEKVŐ
méret: 84,25x127 mm
méret: 84,25x63,5 mm
Árak: 99 000 Ft + áfa (125 730 Ft) csak fekete-fehér!
J
Árak: 79 000 Ft + áfa (100 330 Ft) csak fekete-fehér!
A LAP ÜTEMEZÉSE
LAPSZÁM
Január Február Március Április Május Június Július–augusztus Szeptember Október November December Január
Complex Kiadó Kft. 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21–35. Tel.: 06 (40) 464-565 Fax: +36 (1) 464-5657 E-mail:
[email protected] www.complex.hu
2/1 vágott méret: 420x297 mm kifutó méret: 430x307 mm
Árak: 199 000 Ft + áfa (252 730 Ft) színes 160 000 Ft + áfa (203 200 Ft) fekete-fehér
A közölt árak 2012. december 31-éig érvényesek. Az áfa mértéke 27%.
J
J
LEADÁS
MEGJELENÉS
01. 21. 02. 21. 03. 21. 04. 21. 05. 21. 06. 21. 07. 21. 08. 21. 09. 21. 10. 21. 11. 21. 12. 14.
01. 28. 02. 28. 03. 28. 04. 28. 05. 28. 06. 28. 07. 28. 08. 28. 09. 28. 10. 28. 11. 28. 12. 21.
KEDVEZMÉNYEK
Hirdetési kedvezményekről érdeklődjön a Kiadónál. J
KÖZOKTATÁS SZAKLAP
FELÁRAK
szövegoldali elhelyezés 20% speciális elhelyezés 10% technikai költség 10%
TECHNIKAI ADATOK
Nyomás: rotációs ofszet Kötészet: irkafűzés Nyomás: rotációs ofszet Kötészet: irkafűzés Raszter borító: 60 (150 lpi) Raszter belív: 54 (135 lpi) Anyagleadás: elektronikus formában (pdf, cdr, tif, eps, jpg), 300 dpi felbontás J
TERJESZTÉSI ADATOK
Példányszám: 1000
Médiaajánló 2012 ONLINE HÍRLEVELEK J
ADÓ ONLINE HÍRLEVÉL
A www.ado.hu weboldal szolgáltatása az ingyenes Adó Online Hírlevél. Célcsoport: könyvelők, adótanácsadók, gazdasági és pénzügyi szakemberek Megjelenés: minden szerdán Anyagleadási határidő: 2 munkanappal a megjelenés előtt Feliratkozók száma: 15 232 (2012. februári adat). J
TÁRCALAP ONLINE HÍRLEVÉL
Ingyenes hírlevél, mely az adott héten megjelent tárcalapok (minisztériumok, országos hatáskörű szervek hivatalos lapjai) rövid tartalmi kivonata. Kiemeljük a meg jelent anyagok néhány fontos, illetve érdekes tartalmi elemét. Megjelenés: minden hétfőn Anyagleadási határidő: 2 munkanappal a megjelenés előtt Feliratkozók száma: közel 3926 fő (2012. januári adat). J
KÖZLÖNY ONLINE HÍRLEVÉL
Az ingyenes elektronikus hírlevél a Magyar Közlöny mindenkori legfrissebb számának meg jelenéséhez kötött. Új jogszabályok, módosult jogszabályok és hatályon kívül helyezett jogszabályok hármas tagolásában soroljuk fel az érintett normák címét, számát és hatálybalépési időpontját – általában azelőtt, hogy a közlöny az előfizetőkhöz eljutna. Anyagleadási határidő: 2 munkanappal a megjelenés előtt Feliratkozók száma: 7867 fő (2012. januári adat). J
MUNKAJOG ONLINE HÍRLEVÉL
Ingyenes hírlevél, mely kéthetente jut el a www.munkajog.hu oldalon feliratkozott olvasókhoz. A hírlevél lényegre törően tájékoztat az aktuális jogszabályváltozásokról, a munkajogi és HR vonatkozású rendezvényekről és egyéb eseményekről. Megjelenés: kéthetente, minden páratlan kedden Anyagleadási határidő: 2 munkanappal a megjelenés előtt Feliratkozók száma: 7165 fő (2012. januári adat). J
JOGTÁR ÖNKORMÁNYZAT HÍRLEVÉL
Jogtár Önkormányzat Hírlevél elektronikus hírlevél havonta tájékoztatja olvasóit az önkormányzatokat érintő jelentősebb jogszabályváltozásokról. Bemutatásra kerül benne a Jogtár egy-egy praktikus funkciója. Mindemellett az aktuális pályázatokkal kapcsolatos tudnivalókról, valamint fontosabb szakmai eseményekre hívja fel a figyelmet, valamint kiadvány- és szolgáltatásajánlót is tartalmaz. Anyagleadási határidő: 3 munkanappal a megjelenés előtt. Feliratkozók száma: 360 fő (2012. januári adat). J
ÉPÍTÉSÜGYI HÍRLEVÉL
Az Építésügyi Hírlevél minden hónap közepén térítésmentesen tájékoztatja olvasóit az építésügyet érintő jogszabályváltozásokról. Az Aktuális rovatban kiemeljük a legfontosabbakat, és figyeljük az összes változást az Új jogszabályok, Módosuló jogszabályok rovatokban. Kiemeljük az Építéstervezés, engedély kivitelezés című gyűrűskönyvet érintő néhány fontos, aktuális változást. Tartalmaz továbbá építésügyi témákat érintő program, kiadvány- és szolgáltatás ajánlót. Célcsoport: építtető, tervező, kivitelező, felelős műszaki vezető, építési műszaki ellenőr, kivitelezési terv tervezője, tervellenőr, tervezői művezetés, építtetői fedezetkezelő, építési hatóság, szakértők, kamarák. Megjelenések: minden hónap 10. környékén Anyagleadási határidő: 2 munkanappal a megjelenés előtt Feliratkozók száma: 2210 fő (2012. januári adat). J Complex Kiadó Kft. 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21–35. Tel.: 06 (40) 464-565 Fax: +36 (1) 464-5657 E-mail:
[email protected] www.complex.hu
KÖZOKTATÁS HÍRLEVÉL
A CompLex Közoktatás Hírlevél a közoktatást érintő jogszabályváltozásokról tájékoztatja az előfizetőket. Az Aktuális rovatban az alábbi tagolással követjük figyelemmel a jogszabályok változását: Új jogszabályok, Módosuló jogszabályok, Előkészítés alatt álló jogszabályok. Az Ajánlóban hívjuk fel olvasóink figyelmét a legújabb szakirodalmakra, rendezvényekre, aktuális pályázatokra és egyéb eseményekre. Megjelenés: Havonta. Anyagleadási határidő: 2 munkanappal a megjelenés előtt Feliratkozók száma: 2563 fő (2012. februári adat).
Médiaajánló 2012 ONLINE HÍRLEVELEK J
SZAKKÉPZÉS HÍRLEVÉL
A CompLex Szakképzés Hírlevél minden hónap közepén térítésmentesen tájékoztatja olvasóit a szakképzést érintő jogszabályváltozásokról. Az Aktuális rovatban az alábbi tagolással követjük figyelemmel a jogszabályok változását: Új jogszabályok, Módosuló jogszabályok, Előkészítés alatt álló jogszabályok, Egyéb hírek, közlemények. Tartalmaz továbbá szakképzést érintő program, kiadvány- és szolgáltatás ajánlót. Megjelenés: Havonta. Anyagleadási határidő: 2 munkanappal a megjelenés előtt Feliratkozók száma: Jelenleg 1431 feliratkozója van (2012. februári adat). J
KÖRNYEZETVÉDELEM, MUNKAVÉDELEM HÍRLEVÉL
A Környezetvédelem, munkavédelem Hírlevél egy kéthetente megjelenő, ingyenes, elektronikus hírlevél, mely lényegre törően, könnyen áttekinthető tartalommal informál a legfontosabb, legaktuálisabb környezetvédelmi, munkavédelmi tárgyú jogszabályokról, és hasznos, aktuális szakmai tartalommal szolgálja Olvasóit. Az Aktuális rovatban szakmai cikkek közül csemegézhetnek, a Jogszabályok rovatban a legfontosabb új, módosított és éppen hatályba lépő környezetvédelmi, munkavédelmi jogszabályok változását követjük nyomon. Az Ajánlóban tájékoztatást nyújtunk a fenti szakterületek aktualitásairól, a legújabb szakirodalmakról, rendezvényekről és egyéb eseményekről. Megjelenés: Kéthetente, minden páros hét hétfő. Anyagleadási határidő: 2 munkanappal a megjelenés előtt Feliratkozók száma: Jelenleg 2326 feliratkozója van (2012. januári adat).
WEBOLDALAK J
www.ado.hu
Adózási, társadalombiztosítási és számviteli kérdésekkel foglalkozó portál. Látogatói pénzüggyel, számvitellel, adózással, társadalombiztosítással foglalkozó szakemberek, valamint a felsorolt témák után érdeklődő laikusok. Látogatottsági adatok: 62 214 egyedi látogató (2012. április)
J
net.jogtar.hu
Látogatottsági adatok: 405 000 egyedi látogató (2012. április)
J
www.rodin.hu
Látogatottsági adatok: 25 000 egyedi látogató (hírek aloldal) (2012. április)
Complex Kiadó Kft. 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21–35. Tel.: 06 (40) 464-565 Fax: +36 (1) 464-5657 E-mail:
[email protected] www.complex.hu
Médiaajánló 2012 SZPONZORÁLHATÓ RENDEZVÉNYEK J
ADÓAKADÉMIA
Rendezvénysorozat adózási és számviteli szakemberek részére. Az ADÓ lapcsalád kiadójaként ADÓakadémia címmel közel másfél évtizede szervezünk szakmai konferenciákat, elsősorban az adózás, társadalombiztosítás és a számvitel aktuális témáiról. Az egy-, illetve kétnapos rendezvények az évközi és év végi jogszabályváltozásokat és azok gyakorlati alkalmazását, adóbevallásokkal kapcsolatos tudnivalókat és teendőket, illetve más fontos és éppen időszerű kérdéseket tárgyalnak. Előadóink a legnevesebb szakemberek, akik az előadások alkalmával konzultációs lehetőséget is biztosítanak a résztvevők számára. A részt vevők száma alkalmanként 100 fő. J
COMPLEX ÜGYVÉDREGGELI
Népszerű szakmai rendezvénysorozat kéthetente, két órában. A szeminárium jellegű előadások mindig aktuális jogi, gyakorlati problémákkal foglalkoznak, a résztvevők aktív közreműködésével. Az előadók az adott terület elismert szakértői. A kellemes helyszín és a szakemberekből verbuválódott törzsvendégeknek köszönhetően a rendezvénysorozat méltán népszerű a budapesti ügyvédek körében. A rendezvényeket a szakmai aktualitások mellett finom reggeli és az udvarias kiszolgálás is népszerűvé teszi. A vendégek létszáma alkalmanként 15–40 fő. J
COMPLEX HR REGGELI
Szakmai rendezvénysorozat havonta, két órában. Aktuális témák, elismert előadók Praktikus információk Konzultációval egybekötött előadások Mindez egy kellemes helyszínen, svédasztalos reggeli mellett Az előadások időtartama: 45 perc. A második 45 perc a konzultáció ideje, amikor a résztvevők feltehetik kérdéseiket, kifejthetik álláspontjaikat, vitába bocsátkozhatnak. J
BÉRMOZAIK – A BÉRSZÁMFEJTŐK TALÁLKOZÓJA
Előadók: közismert szakértők, bérügyi, adózási, számviteli szakemberek A bérszámfejtők napi feladatait érintő éves változásokat összefoglaló rendezvény, ahol konzultációs lehetőséget is biztosítunk. www.bermozaik.hu J
HR MOZAIK – MINDEN, AMI HR
Előadók: HR és munkaügyi szakemberek 2011-ben életre hívtuk Magyarország legtökéletesebb szervezetét: a központi téma egy virtuális cég felépítésén keresztül az alapvető HR-es feladatok megvitatása, a sikeres HR kulcstényezői voltak. 2012-ben elsősorban az új Mt. lesz a középpontban, de sok más, aktuális HR-munkaügyi témával is terítékre kerül. www.hrmozaik.hu J
XI. MAGYAR MUNKAJOGI KONFERENCIA
Ahol a szakma találkozik Időpont: 2012. október 9-11. Helyszín: Thermal Hotel Visegrád Előadók: közismert munkajogi szakértők, szakjogászok Közel tíz éve töretlenül a munkajoggal, munkaüggyel, személyzeti kérdésekkel foglalkozók „fanatikus“ táborának szóló háromnapos előadás-sorozat. A munkaügyi szakma egyik legfontosabb találkozója, ahol 3 napon keresztül oldott környezetben, delikát programok mellett találkozik több mint 300 munkaügyi, személyzeti, HR vezető, vállalati jogtanácsos, ügyvéd. www.munkajogikonferencia.hu J Complex Kiadó Kft. 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21–35. Tel.: 06 (40) 464-565 Fax: +36 (1) 464-5657 E-mail:
[email protected] www.complex.hu
ADÓMOZAIK – ADÓVÁLTOZÁSOK ELSŐ KÉZBŐL
Időpont: 2012. november 26–27. Helyszín: Lurdy Konferenciaközpont Előadók: közismert szakértők, adózási, számviteli, pénzügyi szakemberek Az éves adóváltozásokat összefogó legnagyobb hazai konferencia, ahol két napon keresztül biztosítsuk el kézből a legfrissebb információkat a hozzájuk tartozó magyarázatokkal együtt – rendkívül kedvező áron! www.adomozaik.hu
Médiaajánló 2012 WEBOLDALAK, ONLINE HÍRLEVELEK ÉS RENDEZVÉNYEK HIRDETÉSI ÁRAI J
WEBOLDALAK ÁRAI
HIRDETÉSI FELÜLET
szuper banner
Szuper banner Jobb oldali álló banner 1. Jobb oldali álló banner 2. Jobb oldali álló banner 3. Jobb oldali négyzet alakú banner Fekvő téglalap alakú banner 300x600 pixel
MINDEN OLDALON MEGJELENŐ (ár/Ft/hét)
MÉRET (pixel)
728x90 300x600 180x620 120x620 300x300 468x120
NYITÓ OLDALON MEGJELENŐ (ár/Ft/hét)
NETTÓ ÁR
BRUTTÓ ÁR
NETTÓ ÁR
BRUTTÓ ÁR
260 000 Ft 130 000 Ft 80 000 Ft 75 000 Ft 95 000 Ft 220 000 Ft
330 200 Ft
195 000 Ft 97 000 Ft 60 000 Ft 56 000 Ft 72 000 Ft 165 000 Ft
247 650 Ft
165 100 Ft 101 600 Ft 95 250 Ft 120 650 Ft 279 400 Ft
123 190 Ft 76 200 Ft 71 120 Ft 91 440 Ft 209 550 Ft
A közölt árak egy alkalomra vonatkoznak és 2012. december 31-éig érvényesek! Az áfa mértéke 27%. A minimális rendelési mennyiség 1 hét. A bannerek gif, jpg, swf formátumúak lehetnek és a hirdetési időszak alatt bármikor díjmentesen cserélhetők.
J
HATÁRIDŐK
120x620 pixel
180x620 pixel
Anyagleadás: minden megjelenés előtt minimum 3 nappal, elektronikus formátumban. Megrendelés: minden megjelenés előtt 1 héttel. J
ONLINE HÍRLEVELEK HIRDETÉSI ÁRAI
FELÜLET
EGYSZERI MEGJELENÉS NETTÓ ÁRA
BRUTTÓ ÁR (Ft)
32 000 Ft
40 640 Ft
16 000 Ft 16 000 Ft
20 320 Ft
Hirdetési szöveg 200 karakterig Hirdetési szöveg 200 karakter felett plusz minden megkezdett 50 karakter Hirdetési szöveghez kapcsolódó link
20 320 Ft
A közölt árak egy alkalomra vonatkoznak és 2012. december 31-éig érvényesek! Az áfa mértéke 27%. 468x120 pixel 300x300 pixel
J
KEDVEZMÉNYEK
Kedvezményekről érdeklődjön a Kiadónál.
J
RENDEZVÉNYEK SZPONZORÁLÁSI LEHETŐSÉGEI
Képzéseinken, konferenciáinkon 30–1500 főig változatos megjelenési módokon érheti el célcsoportját. Csomagajánlatok már 100 000 Ft-tól. Alapcsomagjaink: BASIC 1 db molinó/roll-up elhelyezése a konferencia helyszínén szóróanyag elhelyezése a konferencia helyszínén logó elhelyezése a konferencia aloldalán MEDIUM kitelepülési lehetőség /1 db asztal, 2 db szék, áramforrás/ 1 db molinó/roll-up elhelyezése a konferencia helyszínén logó elhelyezése a konferencia aloldalán
MAXIMUM előadás-tartási lehetőség, egyeztetett témában kiállítói hely biztosítása /1 db asztal, 2 db szék, áramforrás/ 2 db molinó/roll-up elhelyezése a konferencia helyszínén logó elhelyezése a konferencia aloldalán
Complex Kiadó Kft. 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21–35. Tel.: 06 (40) 464-565 Fax: +36 (1) 464-5657 E-mail:
[email protected] www.complex.hu
A rendezvényszponzorációs lehetőségeket illető kérdéseivel keresse Szőcs Károly kollégánkat a
[email protected] címen.