A cikkek természetesen a szerzők tulajdonát képezik.
ROBERT BRUCE
(
[email protected]) http://www.tower.net.au/~rsb.
Robert Bruce egy nemzetközileg ismert gyógyító, író, csináld-magad tudós, és metafizikai kutató. Ingyenes internetes tanácsadó szolgálatot működtet 1993 óta, mindenfajta paranormális (és ilyen irányú fejlesztési) problémákkal kapcsolatban adva gyakorlati tanácsokat. A paranormális tevékenységek „működésének” területére specializálódott, különös tekintettel az asztrálutazásra, az emberi energia-testre, a nem pszichikai látásra, és a pszichikai önvédelemre. Több mint 20 éve dolgozik a paranormális területen, de sohasem fizetségért, inkább mások segítségének céljából, valamint kutatás céljából. Angliában született 1955-ben, de jelenleg Pert napos partjainál Nyugat-Ausztráliában, 9 éves kisfiával, Jesse-vel, és öreg, de különösen bölcs és tiszteletnek örvendő Labradorával, Blue Boy-jal. Jelenleg az „Energia Új Útjai”
(„New Energy Ways”) nevű ígéretes Új
energia-test fejlesztésen (technikán) dolgozik és teszteli, próbálja azt. Ezt az Interneten és könyv formában is közzéteszi majd, még ez év folyamán, amint a teszteknek vége. Robert Bruce fenntart egy népszerű honlapot, „The Astral Pulse” címmel, ezen a helyen: http://www.tower.net.au/~rsb. Itt található sok írott munkája, beleértve a leírásokat, verseket. Mindez ingyen le-tölthető. Robert Bruce e-mail címe:
[email protected]
Asztrálprojekció
ASZTRÁLPROJEKCIÓ I. (fordította: Houdek Zoltán) (
[email protected])
1. Rész. Ez az első része annak a cikksorozatnak, amely az asztrál-világot és a projekciós folyamatot mutatja be. Ne feledjük ennek a változatnak az olvasása közben, hogy ez volt az első írói próbálkozásom, így ennek az írása közben tanultam meg magát az írást. Életem nagy részében az asztrális síkot tanulmányoztam, az asztrális formámban Megkíséreltem - óvatos megfigyelések és kritikai gondolkodásmód útján – megérteni, és - remélem - megvilágítani azt. Kivétel nélkül mindenki elhagyja saját testét alacsony energiájú kivetítés („projekció”) formájában, amikor alszik. Ezt alvás közbeni projekciónak nevezem. Az asztráltest néhány inch-re (1 inch = 2,54 cm) lebeg a fizikai test fölött, akár egy madzagon tartott luftballon. A fizikai test alvási pozícióját veszi fel, és ennél messzebbre nem távolodik. Amikor az asztráltest elkülönült, onnantól képes álmokat létrehozni. Ez az a természetes alvási / álmodási folyamat, amelyet mindannyian ismerünk. Ezalatt a világmindenség (Föld) kollektív (álom-) tudatában vagyunk. Ez az „álom-tó” rétegekre osztható. A személyiségünknek megfelelően (spirituálisan morálisan / stb. fejlett valaki), olyan szintre fogunk megérkezni, amihez leginkább közel érezzük magunkat. Ezeket a szinteket köznyelven „sík” oknak nevezzük, vagy köztes síkoknak. Ezzel a párhuzammal csak az az egy baj van, hogy amikor az egész koncepció lényegét próbáljuk felfogni, teljesen összezavar. Hogyha ötudatunkra ébredünk alvás közben, és afölött valami ellenőrzéshez is jutunk, mint az ún. „tiszta álom” közben, akkor mozoghatunk a szintek között. Habár van egyfajta ellenőrzésünk ilyenkor a szintek megválasztásában, de az igazi vallásélet szintjére nem tudunk kerülni ezzel az asztrális tudattal. Az álom-sík vagy asztrálsík összevissza, minden-a-feje tetején világában találjuk magunkat, ahol minden lehetséges, de semmi sem valószínű illetve elfogadható. Amikor az asztrális énünk „teljesen tudatos” kivetítését végezzük akkor az a valós világba történik, nem pedig valami asztrálvilágba. Ez hosszú ideig félreértésre adott okot. Amit legtöbben asztrálkivetítésnek hisznek, az valójában „tiszta álom”, ami teljesen mást takar. Sok szerző állítja, hogy minden éjjel a világban bolyongunk, asztrálprojekció (AP) segítségével. Ez egyszerűen nem így van. Az asztrális valónkban a világ elég magányosnak tűnik, alig találkozunk másokkal, azok is inkább csak a projekció és a létrehozás köztes állapotában vannak. Ez akkor történik meg, amikor elveszítjük az ellenőrzésünket egy tudatos testen kívüli élmény során. Ezt Alice Csodaországban - effektusnak nevezem. Ez egy hathatós akadály a nem megfelelően gyakorlott elme számára. Az asztrális formánkban egy hihetetlenül erős „teremtő” képességgel rendelkezünk, amit általában álmok létrehozására használunk fel. A fizikai világ bilincseitől megszabadulva egész világot teremthetünk, és gyakran meg is tesszük. Ez a kreatív képesség a probléma, és ez az oka sok, az APval kapcsolatos félreértésnek. Az AP során ugyanolyan természetes akadállyal találkozunk, mint a pszichikai képességek bármely más formájában. Az Alice-effektus a valós világba történő projekció időtartamát legtöbb esetben pár percre korlátozza, kivéve akkor, ha a gondolat- és energiaszintjeink fölött erős kontrollunk van. Ha nem volna ilyen akadály - gondoljunk csak bele -, emberek milliói röpködnének a világon egész nap, nem lenne magánélet, nem lennének titkok. Ez egy boldogtalan világ lenne, amelyben egyikünk sem élne szívesen.
2
Asztrálprojekció
Mi történik egy teljesen tudatos AP során, ha nem tudjuk kontrolálni a tudatunkat és energiá(i)nkat? Igen, az AP egy bizonyos pontja után az élmény kicsusszan az ellenőrzésünk alól, és a jól ismert dolgok rossz helyen kezdenek feltűnni. Ajtók, ablakok, bútorok, új szobák jelennek meg, stb. A tudat-alatti elménk elkezdett „létrehozni”, vagy pedig az élmény átúszik az álom-síkra. Ettől kezdve már semmi sem valós többé, az egész az álom-sík-szintek és a valós világ másolatának a keveréke. Ide vetíthetjük magunkat, és egész addig hisszük hogy ez a valós világ, ameddig valami nagyon oda nem illővel nem találkozunk. Még egy dolog: a szintek keleti koncepciója; a fizikai, asztrális, mentális, buddhikus, atmikus, stb., nagyon is valósak. Kicsit azonban zavarosak ezek, és keverednek az asztrálprojekció nyugati koncepciójával. Ezek a tudatosság különböző szintjei, nem pedig síkok. Amikor AP-t végzünk, nem emelkedik a tudati szintünk, ez ugyanaz, mint amikor ébren vagyunk. Ezek a „magasabb” szintek csak a tudatosság emelésével érhetőek el, nem lehet egyszerűen csak úgy oda projektálni. Ez az AP egy teljesen más formája. Én voltam ezeken a magasabb szinteken, és igen nehéz megmagyarázni, elmesélni, inkább meg kell tapasztalni őket. Normál esetben ezeket a szinteket mély meditáció során tudjuk elérni. Annak érdekében hogy elérjük őket, egy bizonyos képességre van szükség, amely lehet kifejlesztett, vagy velünk született képesség.
3
Asztrálprojekció
2. Rész. Az asztráltest kivetítése (AP, AsztrálProjekció) egy automatikus reflex, a testünkben és elménkben rögzülve. Hogy működésbe hozzuk, három fő feltételnek kell teljesülnie. 1. Annak a képessége, hogy testünket 100%-ig relaxált (ellazult) állapotba hozzuk, miközben ébren maradunk (”öntudatunknál”). 2. Képesnek kell lennünk arra, hogy az (Én) tudatunkat (annak középpontját) 3. Elég mentális és pszichikai energiánknak kell lennie ahhoz, hogy fenn tartsuk az ellenőrzésünket a projekció felett, és ne csusszanjunk át álomállapotba. Ezek együtt működésbe fogják hozni az AP automatikus reflexét egy teljes energiájú AP-hoz. Van néhány kisebb, nem ennyire lényeges feltétel is, amelyek inkább az adott körülményektől függnek. Relaxáció. El kell sajátítanunk egy, a teljes testet ellazító gyakorlatot. Ha már ismerünk egy ilyet, az is meg fog felelni. Üljünk le egy székbe, és lazuljunk el. Kezdve a lábakkal, feszítsük meg majd lazítsuk el őket. Folytassuk ezt a vádlival, combokkal, csípővel, hassal, mellkassal, karokkal, nyakkal és arccal. Néhányszor ismételjük el, mígnem teljesen ellazul egész testünk. Mélyen és lassan kell lélegezni végig a gyakorlat folyamán, hogy tudatosuljon a lélegzet amint belép és amint elhagyja a testet. Képzeletbeli kezek. Képzeljük el, hogy van két képzeletbeli kezünk. Felfele mutató mozgással simogassa magát ezekkel a kezekkel, a lábfejtől felfelé a lábakat, újra és újra, egymás után többször. Próbálja ellazítania őket, és érezze, amint ellazulnak. Ezt a gyakorlatot kell ezután folytatni a törzs középpontjával, különös figyelemmel a csakrákra. Ez a képzeletbeli kéz technika segítségünkre lehet a testünk különböző pontjainak tudat-szintjének megemelésében is. Próbáljon önmagából minél többet (amennyit csak tud) ezekbe a kezekbe helyezni, képzelni. Energia emelés. Amint a lábon felfelé halad a mentális (képzeletbeli) kezeivel, képzelje el, lássa maga előtt amint megfogja, megragadja azt az energiát ami ott áramlik (a lábakban), és próbálja felfelé emelni önmagában. Ez a természetes útja a benne áramló pszichikai- (vagy élet-) energiának. Kis gyakorlással máris érezni lehet, amint ez az energia ott áramlik, folyik, bennünk (rajtunk keresztül). Ez szó szerint feltölt, mint egy akkumulátort. Csakrák. Ezek elhelyezkedése: 1. A gerinc alapjánál, az ánusz és a nemi szervek között. 2. Kicsivel a köldök alatt. 3. „Solar plexus” azaz napfonat, egy tenyérnyivel a köldök felett. 4.
Szív-csakra a mellkas közepe.
5. A torok. 6. Homlok. 7. Korona-csakra, a fej teljes teteje, a hajvonal felett egy kicsivel. Méretük kb., mint a kézfej, kivéve a korona-csakrát, amely nagyobb.
4
Asztrálprojekció
Csakra-stimuláció. A csakrák az energia átalakítás központjai. Minden csakra a bolygó nyers élet-energiáját alakítja át. Az energia-emelés közben, mit a képzeletbeli kezekkel végzünk, képzeljük el amint kinyitjuk a csakráinkat, ezeken keresztül emeljük tovább és tovább az energiát, sorra a következő és következő csakráig, és így tovább. Ezt néhányszor el kell ismételni. Először talán semmit sem fog érezni, de a hatása ettől még megvan. Kis gyakorlás után pezsgés- vagy pulzálás-szerű érzés fog keletkezni a bőr alatt. FONTOS: a gyakorlat után, éppúgy ahogy képzeletben kinyitottuk, be is kell csukni képzeletben a csakrákat. Ellenőrzés. Ezeknek a gyakorlatoknak a során folyamatosan ellenőrizni kell az izmok állapotát, és ha szükséges, újra ellazítani azokat. Általános probléma az energia emelése (testen belül felfelé húzása, emelése) közben, hogy az izmok automatikusan megfeszülnek. Tartsuk észben: ezek a gyakorlatok mentálisak, a testnek közben teljesen ellazultnak kell maradnia. Pont-emelés. Hogy az öntudata pontját meg- (ki-) emelje, képzelje el ma-gát saját maga előtt 1-2 lábnyira (kb. fél méter). NEM egy alakot saját maga előtt. ÖNMAGA van a fizikai teste előtt. Arra gondoljon: a fizikai teste saját maga mögött van. Ez egy kicsit szokatlan, de meg fogja szokni elég hamar. Nem kell megfeszíteni az izmokat ez alatt. A test megpróbál „fizikailag” engedelmeskedni, ezt nem kell hagyni. Mentális (tudat-) állapot. A felszíni gondolatok teljesen ezekkel a gyakorlatokkal lesznek elfoglalva, úgyhogy eddig a pontig semmilyen mentális gyakorlatra nincs szükség. Amikor ellazultnak érezzük magunkat, a test elnehezül, és egy „könnyű „transzba kerülünk. A többi gyakorlatot ekkor el kell hagyni, és a tudatos légzés gyakorlatát kell alkalmazni, hogy elkerüljük a gondolatok elkalandozását. Tudatos lélegzés. Érezze a lélegzetét belégzés közben, és érezze kilégzés közben. Belégzésnél a képzeletbeli kezekkel emeljen energiát az alapcsakrából a szív csakráig. Figyelem: ha ennél a pontnál vibráció kezdődik a testben, ne projektáljon még, hanem mozgassa a kezét egész finoman, és szép lassan térjen vissza normál tudat állapotba. Ezeket a gyakorlatokat naponta kell végezni. Néhányukat bárhol lehet csinálni, ahol van pár perc szabadideje az embernek. Idővel a test (ha erre kondcionálja), gyorsan és könnyen fog válaszolni. Gyakorlással képes lesz arra, hogy a testét TELJESEN ellazítsa csupán pár perc leforgása alatt. Ez a tréning lecsökkenti a teljesen tudatos AP eléréséhez szükséges időt.
5
Asztrálprojekció
1. Fejezet. Ez a rész most már ténylegesen a test elhagyásáról az AsztrálProjekcióról (AP) fog szólni. Ha elolvasta az előző két részt – ez pedig erősen ajánlott -, már lehet bizonyos fogalma az AP folyamatával kapcsolatban. Részletesebben is fogom tárgyalni a kapcsolódó témaköröket, Úgymint: a kettősség, több test jelensége, bénulás, a pszichikus szél, távoli AP, félelem, asztrális szex, etika, belépés más testekbe, asztrális entitások (lények), az AP határai, gondolati formák, gyógyítás, problémák és egyéb témák. Megjegyzés: ez az AP módszer, amit alább tárgyalok, kicsit eltér attól, amit ma az AP alatt értünk. Ez annak a módja, hogyan végezzük az asztrális testünk kivetítését „teljesen tudatosan” (öntudatunknál) a valós világba – nem pedig az asztrális síkra. Ez megegyezik egy biztonságos halál közeli élménnyel. Feltételek. Itt közlöm az AP-hez szükséges IDEÁLIS feltételeket. Némelyikük tetszés szerint variálható vagy módosítható, az adott körülményekhez illetve kinek-kinek saját szükséglete szerint. Szükség van egy csöndes szobára, ahol nem fognak zavarni. Ha gondot okoz a háttérzaj, kapcsoljunk be egy rádiót vagy tévét, és állítsuk két állomás közé („fehér zaj”). Ez el fogja takarni a külső (zavaró) zajokat. Nem ajánlom a zenét. Bizonyosodjunk meg, hogy elég meleg van. (Az AP közben a test veszít hőmérsékletéből). A megvilágítás legyen félhomályos, de semmi esetre sem sötét. Füstölő égetése nem feltétel, de segít a testnek az ellazulásban, illetve segíthet a reflex kiváltásában. Ha füstölőt használunk, az egy olyan illat legyen, amit csak AP közben ‚égetünk, és semmilyen más alkalommal. Szükség lesz egy kényelmes székre, karfával és fejtámasszal. Ez lehet fotel vagy nyugágy is. Sokkal sikeresebb az AP, ha ülő helyzetben végezzük. A széket kicsit hátra kell dönteni, hogy a fej biztosan támasztódjon. Erre a célra megfelel valami támaszték a szék (fotel) első lábai alá. Egy párnára van szükség a lábakhoz, és egy kispárnára vagy törülközőre a nyak mögé. Erre a célra kiválóan megfelel a repülőgépeken használatos nyaktámasz. Addig kell ezekkel variálni, amíg 100%-ig kényelmes testhelyzetet nem érünk el. Figyelem: laza, könnyű öltözetet viseljünk. Ha ágyat kell használni, például betegség, stb. miatt, akkor amennyire étkezéshez szokta, annyira támassza fel magát párnákkal. Fáradtság. A projekcióhoz nem kell túlságosan fáradtnak lenni. A megfelelő állapot amire ilyenkor szükség van, a testgyakorlás, tusolás, esti étkezés majd kb. 1órai pihenés utáni állapot. A legjobb a jó közérzet és frissesség érzése, a túl fáradtság vagy túlságos kimerültség nem megfelelő. Erős testedzést majd tusolást és pihenést ajánlok, így a test fáradt de a tudat friss lesz. Ha gondot okoz a fény, akkor esetleg lehet olyan elsötétítő szemüveget használni, amilyeneket a repülőgépeken adnak alváshoz. Ez praktikus, és nem fogja zavarni a tapasztalást. Megjegyzés: Ha nyál gyűlik össze a szájban, az AP előtt vagy alatt, le lehet nyelni, mozgatni a nyelvet, ez nem lesz hatással az egészre. Ha mozgatni kell a testet, ezt lassan kell tenni, az ellazulás megtörése nélkül. Ha köhögni kell, ezt meg lehet tenni finoman. Megfázás esetén (köhögés, tüsszentés), el kell felejteni az egészet, és inkább aludni. Egy másik érzés ami történhet, a pókháló, ami egy csiklandós érzésként jelentkezik az arcon. Ez normális. Későbbi állapotban, amikor az elnehezülés megkezdődik, figyelmen kívül lehet/kell hagyni. Az ellazulás korai állapotában még meg lehet vakarni az arcot. Az elnehezüléskor hagyja figyelmen kívül ezt az érzést, az hamarosan magától meg fog szűnni. Ez a csakra-energia jele. A KILÉPÉS. Amikor eljön az idő, amit erre kiválasztottunk, formáljunk az AP-ra irányuló ERŐS szándékot, üljünk le a székünkbe, nyújtózzunk, majd helyezkedjünk el kényelmesen. Végezzük el a relaxációs gyakorlatokat és az energia-emelést, egészen addig, amíg az elnehezülést nem érezzük, amint könnyű transzba lépünk. Váltsunk át a tudatos légzés gyakorlatára, és a tudati pontunkat emeljük ki előre („pontemelés”, az előző részben). Maradjunk biztosak a magunk MÖGŐTT elhelyezkedő fizikai testünk felől, és folyamatosan figyeljük a feszültséget (izmok feszességét?).
6
Asztrálprojekció
Egy gyenge lüktetés kezdődik meg belül és körülöttünk. Ez egy sokkal mélyebb vibrációvá fog átváltozni, a csakra-aktivitástól függően. Erős csakratevékenység esetén ez elég ijesztő jelenségnek tűnhet - ha nem tudjuk hogy mi történik ekkor. A szívünk úgy ÉREZZÜK mintha szinte lehetetlen pulzusszámra gyorsulna. Ez NEM a szív, hanem a szív-csakra. Nem kell vele törődni. A következő érzésről van szó: helyezze a kezét a mellkasára, úgy, hogy az ujjvégek a szív fölött legyenek. Ujjaival doboljon a mellkasán, a szív ritmusára. Ezt az ütemet fokozatosan gyorsítsa egész addig, amíg az ujjak olyan gyorsan nem mozognak amennyire csak tudnak. Pontosan ilyen érzés amikor a csakra teljesen aktív állapotba kerül. Változó lehet az érzés, enyhe pulzálástól kezdve, izomrángatózáson keresztül egész egy olyan érzésig, mintha egy izom teljesen megőrült volna. Ezeket a vibrációkat teljesen figyelmen kívül kell hagyni, és nyugodtnak maradni. Elfogadó érzést kell alkalmazni ezekkel szemben. Egy szempillantás alatt kint leszünk! A vibrációk olyan mértékűvé nőhetnek, hogy szinte már alig lehet elviselni, de akkor is figyelmen kívül kell hagyni őket. További projekciók során ez egyre észrevétlenebb lesz, amint a szunnyadó csakráink stabilizálódnak. A zaj és a vibrálás elér egy crescendo-t, amikor hirtelen az AP reflex beindul. Előrefelé hirtelen elhagyjuk a testünket, a gyomorszájban enyhe zuhanó érzéssel. A mély vibrációkat csöndesebb váltja fel, a mellkasunkban. Most lebegünk, néhány lábnyira a fizikai test előtt vagy felett (testhelyzettől függően). Minden gyakorlattal hagyjunk fel, koncentráljunk, és maradjunk nyugodtak. Ez nagyszerű! - gondoljuk - IGEN... megcsináltam! Tudatosan kivetítjük az asztrális testünket, és ez TÉNYLEG jó érzés! Az első alkalmat odakint néhány percesre kell korlátozni, és - higgye el ezt nekem - ez tényleg fontos. Mozogjunk a szobában - lassan. Nincs igazi lábunk, és NE is keressük azt. A gravitáció törvénye többé nem érvényes, úgyhogy legyünk óvatosak. Csak mozogjunk kicsit a szobában, nem kell azon gondolkozni hogy hogyan, csak egyszerűen tenni kell. Gyors lüktetést lehet érezni esetleg a mellkasban amint mozgunk, ez a szívcsakra. Ez, mint egy motor, felgyorsul mozgás közben, majd lelassul egy egész finom dobogássá, amint megállunk. Ez az erőforrás, az energia, ennek az ereje a csakrától függ, és attól, hogy milyen közel tartózkodunk a fizikai testhez. Mindvégig az AP során uralni kell az elménket, nyugodtnak maradni, és nem felizgatni magunkat és túl izgatottá válni. Semmit sem szabad elképzelni, odaképzelni, vagy elvárni és hinni hogy ott van aminek nem kellene ott lennie. Ez alapvető, ha nem akarunk az Alice-effektus hatása alá kerülni. Most szépen mozogjunk visszafelé a testünkbe, azzal a szándékkal, hogy visszatérünk belé. Még új az asztrális forma az Ön számára, és hogyha túl sokáig marad kint, 99% az esélye, hogy elveszti az uralmat „a volán felett”, Alice effektusba zuhan, és semmire sem fog emlékezni. Később messzebbre is lehet menni, de fontos hogy az elsőt ilyen rövidre vegye. A visszatérés egyszerű. Mozogjunk a testbe, mindegy hogy hogyan, és oda fogja magát rögzíteni (a test). A visszatérési-reflex működésbe jön, és - hopp - már vissza is tértünk. KELJÜNK FÖL azonnal, észben tartva, hogy mi történt, és ÍRJUK LE. Az asztrális tudat olyan mint a memória a számítógépben, a fizikai test tudata olyan mint a winchester, és a papír-ceruza pedig a floppylemez. Ha kikapcsoljuk az áramot a számítógépben, a memóriából elvész minden. Ezért kikapcsolás előtt el kell menteni. Azaz le kell írni ami történt. Elég csak néhány gondolatot lejegyezni, az elegendő lesz. Kezdjen egy naplót az AP élményekről. Egy tipikus projekció. Leülök a székembe, kényelmesen, és melegben. AP-t fogok végezni, még ha fene fenét eszik is. MEG FOGOM csinálni! Elvégzem az ellazulási gyakorlatokat, gondosan, mert tudom hogy ez a valódi titka az asztrálkivetítésnek. Képzeletbeli kezeimmel felemelem az energiáimat, hogy aktiváljam a csakrákat. Szépen elkezdenek lüktetni. Jobban koncentrálok a szív-csakrámra, egyre több és több energiát vonva oda a többi csakrán keresztül, egészen addig, amíg egy mély ritmusban nem kezd dobolni, lüktetni. Az elnehezülés érzése vesz rajtam erőt, amint könnyű transzba esem. Nehéznek érzem magam. Az egész arcomat a pókháló-érzés csiklandozza, de nem veszem tudomásul. A fókuszponto(ma)t kiemelem előre. Én vagyok elől, de tudomásom van a saját magam mögött levő fizikai testről is. Mélyen a testemben vibrációk kezdődnek, de a lélegzésemre koncentrálok és a középpontomat (fókuszt) kint tartom. A vibrációk nagyon erőssé válnak, trafóház-generátor dübörgéséhez hasonlóvá, de a figyelmemen kívül hagyom. A gerincem megremeg amint az adrenalin áramlik rajtam
7
Asztrálprojekció
keresztül, de nem törődök vele. A lélegzésre koncentrálok, és arra ahová menni fogok. A szív-csakrám úgy felpörög mintha mindjárt szétvetné magát, de nem ijedek meg mert tudom hogy az nem a szívem amit érzek, hanem a szívcsakra. A dübörgés mély zümmögéssé vált, és hirtelen szabadon emelkedek, enyhe zuhanást érzek. Kilépek, és saját magam előtt állok, néhány másodpercig. A fenébe is, nagyon jó érzés! Körbemozgok a szobában, keresve - kutatva. A kis motor a szívemben (a csakra) hangosabban pörög ha mozgok, mindig a mozgásommal ritmust tartva. KETTÉVÁLÁS. A tudatnak két különálló, de egyforma elmévé történő szét-válása minden alváskor megtörténik, illetve a testen kívüli projekció minden fajtájánál. Ez a szétválás nagyon jó okból történik: Sokat lehet testen kívüli élményekről olvasni, és szinte mindegyik szerző megemlíti ezt szétválásszerű effektust. Ez elég általános, hogy egy testen kívüli élmény során tudatában van az ember mindkét testének. Tudatában van a fizikai testnek is, miközben egy másik, különálló, sokkal finomabb testben létezik. Ennek az oka a telepatikus kapcsolat, ami a két test között mindig fenn áll. Az asztrálprojekció során ez a kapcsolat a fizikai test figyelését szolgálja, így nem (az) sérülhet meg. Amikor projektálunk, az asztrális másunk elhagyja a fizikai testet, és a tudat kettéválik (meghasad). Ez egyik rész az asztráltestben helyezkedik el, a másik pedig a fizikai testben. Amikor az asztrális forma létrejön, a tudatunk pontos másával rendelkezik. Ez minden tekintetben TE vagy, mint egy magnókazettáról készült másolat egy másik kazettán, mind a kettő egyforma, és mind a kettő TE vagy! Gyakran, például alvás közben, ez a két tudat egy telepatikus álom-megosztásban keveredik. A fizikai test tudata is képes álmodni. Ez az álom-keveredés hasonló egy skizofrén álom-emlékhez, amit a tudatosság különállósága (kettőssége) okoz. Aki nem ismerné a skizofréniát (tudathasadás): az ebben a betegségben szenvedőknek egyszerre egyidőben két tudatuk-készletük van (az elméjükben). KETTŐSSÉG. Amikor AP közben az asztrális és a fizikai test egyaránt tudatánál van, és egymásra koncentrálnak viszonylag közelről, egy kétirányú telepatikus kapcsolat jön létre. Ez nagyon zavaró, és nem ajánlom bárkinek, hogy túl gyakran próbálkozzon ezzel. A fizikai ÉN és az asztrális ÉN tisztán fogja látni egymást, ugyanabban az időben. Egymás szemével fogsz nézni, párhuzamosan, egyidejűleg tudatában leszel mindkét látványnak. Mindennek tetejébe, hogy még zavaróbb legyen az egész, szintén tudatában leszel egymás gondolatainak, a sajátodnak éppúgy, mint a másikénak, egyidejűleg. Ez a telepatikus visszacsatolás, hasonló ahhoz, mint amikor két tükröt szembe állítanak egymással, a végtelenség hamis érzetét keltve a nézőben. Ez a kényelmetlen és zavaró állapot elkerülhető, ha nem néz a két test egymásra túl közelről, és nem is gondol egymásra a kivetítés során. Ez bizonyos módon megmagyarázza, hogy miért olyan zavarosak néha az álmaink. A tudat NAGYON jó okból szakad két részre, és a két rész külön-külön funkcionál. Ezt a jelenséget sokszor tapasztaltam a projekcióim során. Azért tanulmányoztam, mert kíváncsi voltam, hogy hogyan érzékelném a fizikai testet ha szoros közelségében lennék annak. Szintén jól összezavarta az emlékeimet, ha kétféle dolgot csináltam egyszerre a projekció során. Tudatában lenni a zajoknak és eseményeknek a házban is és az utcán is, egyidőben. Ezt a kettősséget gyakran tapasztalják akik projekciókat végeznek, de sosem találtak rá magyarázatot vagy értették meg tökéletesen. A kettősség általam történt első megtapasztalása: A székemben meditáltam a tűz mellett, és normál tudatállapotomhoz tértem vissza, amikor az eső dobolni kezdett a tetőn. Feltámadt a szél, és az ablaktáblákat remegtette. Az órára néztem, hajnali három volt. Ez korántsem szokatlan, néha egész éjszaka meditálok. Pihentnek és energiával telinek éreztem magamat. Azt gondoltam magamban: „Sosem projektáltam még az esőben, vajon milyen lehet?” Becsuktam a szememet, és hamarosan kiléptem a fizikai testemből. A falon keresztülmozdulva kijutottam az esőbe. Milyen csodálatos érzés volt! Éreztem ahogy az esőcseppek áthaladnak rajtam. Mindent az eső illata, és nedvesség hatott át, úgy tűnt, ez mégjobban feltölt engem energiával. Fellebegtem a tetőre, leültem a kéményen, és a várost néztem. Figyeltem a tetőkőn táncoló esőcseppeket, ahogy lefolynak az ereszekbe, lecsurognak a csatornákba. A tetőn ülve észrevettem hogy érzem a testemet
8
Asztrálprojekció
lent a székben. Ezt gyakran tapasztaltam, hogy érzem a fizikai testemet, amikor közel vagyok hozzá, de nem akkor amikor ilyen távolságban. Lecsusszanva a tetőn, elhatároztam, hogy közelebbről is megnézem. Hirtelen, éreztem magamat amint átlebegek a falon, csakúgy, mint a székben ülve. ÉN voltam a székben, figyelve magamat amint átlebegek a falon, de szintén ÉN voltam a szék előtt lebegve tíz lábnyi távolságban, amint figyelem magamat a székben ülve. Nem csak hogy összezavarodtam, de elég rosszul is éreztem magam emiatt. Két látványnak voltam tudatában egyidejűleg, két tudatom volt, mind egybekapcsolódva, ez elbűvölő. Értelme is volt: csak azért mert az asztráltestem elkülönült a fizikaitól, azzal attól még miért ne gondolkozhatnék? Az asztrális ÉN-em a szobában mozgott, megfigyelve a testemet a székben, miközben az meg EN-gem figyelt. Eközben továbbra is láttam az asztrális ÉN-emet, még akkor is ha a fizikai testem mögött voltam. Éreztem magamat a székben, amint próbálom követni. Ez komoly erőfeszítést igényelt, mintha nem lenne erőm mozdulni sem. Úgy éreztem, mintha nagyon nagy lennék, és hatalmas nyomás ellenében próbálnék mozogni. A nézőpontomat mozgattam, de én magam egyáltalán nem mozogtam. A tudatom egyidejűleg létezett a fizikai és az asztrális testemben. Ezért volt képes a fizikai ÉN-em látni az asztrális ÉN-emet olyan könnyen, és bármely szögből. A fizikai testem szó szerint megfordult a bőrében. Ez a képesség a szemhéjakon keresztül történő látásra mások által is le lett jegyezve. A fizikai testemet az asztrális formámból figyelve a következő konklúziókra jutottam: Normál alvás ideje alatt az etherikus (fizikai) test, jobb megközelítésben az eneria-test vagy életerőhüvely megnyílik, és úgy működik, mint egyfajta napelem. Kinyílik, szabad lebegés útját engedve az asztrális testnek, miközben ő maga pedig valamiféle energiát (kozmikus energiát?) gyűjt magába az univerzumból. Amikor megnyílik, az összes csakra, (mind a fő- és „mellék” csakrák), kinyílik mint a kerti virágok, elkapva és magába gyűjtve az energiát. Amikor felébredünk, az etherikus test egyesül az asztrális testtel, egy mély (vastag) etherikus hüvelyt (bőrt) alkotva, amely belül tartja a tárolt energiánkat. Néhány forrás alapján 300 csakránk van, ha az összes „mellék” csakrát is számítjuk. Az etherikus test megnyílása, miközben a tudat benne összpontosul, úgy tűnik, szintén felelős azért az érzésért, ami egy hatalmas olvadt érzés és ugyanakkor kicsinység érzésének keveréke. Az érzéseknek ezt a különös keverékét gyakran tapasztalják meditátorok vagy AP-t végző személyek. Úgy tűnik, ilyenkor az etherikus test megnyílik és az Univerzummal „lép kapcsolatba”.
9
Asztrálprojekció
2. Fejezet. Problémák a projekcióval kapcsolatban. Itt néhány, az emberek leggyakoribb projekciós problémáira adott válaszom olvasható. Köszönet azoknak, akik az e-mail-ek százait küldték nekem. Ezek a visszajelzések segítettek nekem, hogy ezt az írást fejlesszem, amely végül mindenkinek segít. Ha írsz nekem, és nem kapsz választ egy héten belül, kérlek küldd el újra az e-mailt. Néha, szándékomon kívül, elvész 1-2 levél. El kellett vetnem a tudatosság pontjának a testből történő kiemelésének a technikáját. A legtöbb ember a vizualizációnak ezt a módját nagyon nehéznek találja, és rengeteg (fölösleges) energiát használ fel arra, hogy ezzel próbálkozzon. Minden AP technikával kapcsolatban a vizualizáció a legnagyobb probléma. Hogy ezen túljuthassak, kifejlesztettem egy egyszerűbb technikát, amely sokkal hatásosabb. A leggyakoribb problémák a következők: 1. Vizualizáció, a testen kívül, közvetlenül önmagunk előtt.
3. Félelem. 4. Emlékezés (hiánya).
2. Bénulás, egy látszólag sikeres projekció után. 1. A vizualizációs probléma. A tudati pontunkat kiemelni a testből vizualizációs módszerrel, az egy egyszerű módja annak, ahogy nyomást gyakorolhatunk az asztráltestre. Ennek sok más módja is van az itt ismertetett módszeren kívül. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb probléma az, hogy el kell képzelnünk magunkat egy más pozícióban, helyzetben, mint amelyben éppen vagyunk. Például, ha lefekszünk, akkor vízszintes a testünk, és utána megpróbáljuk elképzelni magunkat, amint az ágy lábánál állunk, ami viszont egy függőleges helyzet. Ez például az egyik oka annak, amiért az AP székből könnyebben végezhető. Egy székben függőleges a testhelyzet, és függőlegesen is képzeljük el magunkat. Ha most becsukja a szemét, és megpróbálja elképzelni magát amint a földön fekszik, tudni fogja, hogy mire gondolok. Nem ez az egyetlen nehézség. Minden olyan vizualizáció, amelynek során más helyzetben vagy helyen kell magunkat elképzelni mint amelyben épp vagyunk, természettel ellenkező, és éppen ezért különösen nehéz. Úgy hiszem, a legtöbb sikertelenségnek ez az oka. Nagy adag energia pocsékolódik erre, amely sokkal értelmesebben is felhasználható lenne: a projekció ideje alatt. A vizualizáció nagy akadály azok előtt, akik az AP-t tanulják. Sokaknak azért van ezzel problémája, mert azt hiszi, hogy ténylegesen LÁTNIA kell amit vizualizál. Ez nem így van. NEM KELL. Azok akik tudnak vizualizálni, ténylegesen NEM látnak semmit. Ha megtennék onnantól az már nem vizualizáció hanem vízió azaz látomás volna. A vizualizáció egyszerűen annak a képessége hogy valaminek a mását felépítsük ahogy valami kinézne érezhető lenne a lelki szemeink előtt. Közelebbi meghatározás erre az „elképzelés”, mint a „valóság érzékelése”. Sokan, akik azt állítják hogy nem tudnak vizualizálni, képesek fantáziaképeket alkotni. Hogy ezt leküzdjék, kitaláltam a képzeletbeli kezek technikájának ezt a továbbfejlesztett változatát, amelynek során ugyanazt fogjuk elérni. Ha a képzeletbeli kezek relaxációs gyakorlatát sikerült elsajátítania bárkinek, akkor annak az alább leirt technika is gond nélkül menni fog. A KÉPZELETBELI KEZEK ÁLTALI PROJEKCIÓ. Egy kis darab ragasztószalag segítségével ragasszunk egy hosszú szalagot a plafonra az ágy vagy szék (fotel) felett. Ágy esetén olyan hosszúra kell hagyni, hogy a vége a mellkas felett, karnyújtásnyi távolságon kicsivel belül legyen. Szék használata esetén a mellkas magasságában, az Élő test előtt 1 lábnyira (kb. 40cm) legyen a szalag vége. FIGYELEM: ez csak egy vizuális segítség. Mielőtt megkíséreljük következő projekciónkat, próbálkozzunk (hogy hozzászokjunk) a szalag végének az elérésével, nyújtsuk ki a karunkat és fogjuk is meg a végét, többször egymás után, jegyezzük
10
Asztrálprojekció
meg, hogy milyen érzés, jegyezzük meg, hogy pontosan hol is helyezkedik el. Ezt a szalagot arra fogjuk használni, hogy kihúzzuk magunkat a testünkből. Kezdjük el a projekciót a 3. Részben leírt módon. Amikor belépünk a transz állapotba, akkor ahelyett hogy elképzelnénk magunkat önmagunk előtt, használjuk a képzeletbeli kezeinket, és azokkal húzzuk magunkat lépésenként (kezenként) egyre feljebb, ki a testünkből. Nyújtsuk ki a kezünket (a képzeletbeli kezet, természetesen), és képzeljük amint mászunk felfelé a szalagon. Érezzük amint a fizikai testünktől egyre jobban megszabadulunk, minden egyes kézmozdulatnál. Meg kell bizonyosodni afelől, hogy biztosan nem feszítettük meg egyetlen izmunkat sem. Minden akaraterőnkkel erre kell koncentrálni. Miközben a képzeletbeli kezek technikáját alkalmazzuk a projekció során, szintén alkalmazzuk a tudatos légzés gyakorlatát. Ezen a szalagon való felmászás teljesen lefoglalja a tudatot, minden más gyakorlatot mellékessé téve. Ennek segítségével a mentális energia minden egyes „grammját” egyetlen dologra, a projekcióra fordítva, ahelyett hogy a komplikált vizualizációs gyakorlatra pocsékolnánk. Amíg a szalagon mászunk fölfelé, elképzeljük amint megszabadulunk a (fizikai) testünktől. Elképzeljük, amint minden egyes fogással kicsit magasabbra és magasabbra emelkedünk. Érezzük a szabad lebegést. Egy könnyű érzést fogunk tapasztalni a gyomorszájban vagy a napfonatban, amint nyomás helyeződik az asztráltestre. 2. Bénulás látszólag sikeres projekció után. Ez akkor történik, amikor látszólag minden rendben megy, mindent érzünk, ahogy kell, az elnehezülést, a szív-csakra aktivizálódását, vibrációkat, stb., de úgy tűnik, hogy semmi sem történik. Ott fekszik az ember, mozgásra képtelenül, nagyon könnyűnek érezve magát, egy lebegő érzéssel. Ez az ébredési bénulás. Ami ilyenkor történik, a következő: aktiváltuk a projekciós reflexet, az etherikus test megnyílt, de csak részben engedte el az asztrális testet. Ha ez megtörténik, túl lehet rajta jutni, ha növeljük azt az erőfeszítést, amivel a szalag képzeletbeli megmászására koncentrálunk, minden létező energiát erre kell fordítanunk. Ennek elég nyomást kell gyakorolnia az asztrális testre a projekció sikeréhez. Ha mégsem történne meg, akkor pedig valószínű, hogy MÁR projektálltunk, csak az asztráltest a fizikai testen belül maradt. Ha ez történt, és nem lehet kitörni a testből, akkor használni kell. Figyeljünk meg mindent, amit lehet, nézzünk a szemhéjakon keresztül, próbáljunk magunk mögé nézni. Másik lehetőségünk, hogy „tiszta álom”-ba megyünk át. Próbáljunk egy fantáziaképre koncentrálni, vagy egy helyre, ahol szívesen lennénk. Építsük ezt be a tudatunkba, így odajuthatunk. Erről a bénulási állapotról nincs elég tudásom. Ha bárki felfedez valamit, ami segítene ezen a helyzeten, vagy vele kapcsolatos, kérem küldjön nekem egy e-mailt. A tapasztalatait fel fogom használni ennek az írásnak a további verzióiban, így másoknak is segíthetünk. 3. Félelem. Sok ember írt nekem, leírva a projekció közbeni félelemmel kapcsolatos érzéseiket. Ez egyfajta természetes akadály néhány ember előtt, amin túl kell jutni. Néhányan a „Küszöb Lakójá” -nak nevezik. Ez a saját belső félelmeink manifesztálódása, kivetülése, nagyon hasonló egy gyermek sötéttől való oktalan félelméhez. Sokan érzik úgy, hogy valami gonosz vár rájuk, vagy egy ártó szellem próbálja őket megakadályozni a projekcióban. Ezzel bátran szembe kell nézni! Fogjuk fel egyfajta tesztként, vizsgaként, amin át kell menni mielőtt szabadon projektálhatnánk. Ha egyszer már projekttálunk, és szembesülünk vele, látni fogjuk, hogy ez egy üres félelem volt, amit összegyűrhetünk mint egy darab papírt. Életemben már több százszor projektálltam, és az asztrális formámban még sosem támadtak meg engem. Éreztem, mindenesetre, erős félelmet a felfedezéstől, az újtól, amikor először tanítottam magamat a tudatos projektállásra. Ehhez is tartanunk kell magunkat: az asztrális formánkban sérthetetlenek vagyunk, a testünknek pedig kiváló védelmi rendszerei vannak, hogy projekció alatt megvédjenek bennünket. A kiterjesztett etherikus testünk azonnal reagálni fog a legkisebb behatolásra vagy barátságtalan érintésre. Egy másodperc alatt visszaránt, mindegy hogy milyen messzire kalandoztunk.
11
Asztrálprojekció
Módszerek a félelem leküzdésére: napközben kell projektálni hagyjuk égve a villanyokat a házban/lakásban projektáljunk egy barátunkkal (közös projekció) imádkozzunk védelemért akármiféle felsőbbrendű lényhez /istenhez/ hatalomhoz, amiben erősen hiszünk. 4. Emlékezés az élményre. Ha az AP okénak tűnik, de csak arra emlékszünk amint fekszünk az ágyunkon ás végül elaludtunk a probléma az asztrális élményre, tapasztalatra való visszaemlékezéssel van. Ezen a következőképpen lehet segíteni. Amint felébredünk, fel kell ülni, és visszagondolni az emlékekre, visszarángatni őket. Erre minden reggel szánjunk pár csöndes percet. Ez segíteni fog abban, hogy az álmokra és projekciókra jobban visszaemlékezzünk. Ez alatt a csöndes kis idő alatt futtassunk át a gondolatainkon ilyen és ehhez hasonló kulcs kifejezéseket, ameddig valamit nem találunk: Ott sétáltam a... Beszéltem a.... Éppen menni akartam a... Ott voltam a... Arrafelé repültem, ahol... Volt nekem egy... Benne voltam a... Stb. Ezek példák olyan egyszerű mondatokra, emlék-töredékekre, amelyeket meg lehet ragadni. Mindenki próbáljon hasonlókat kitalálni magának. Olyan érzésünk is lehet, mintha egyáltalán semmi nem lenne amire emlékezhetnénk, de próbáljuk erősen, és tényleg tegyünk erőfeszítést rá . Ott vannak (az emlékek), csak ki kell értük nyúlni, meg kell őket találni. Ha már sikerült egy emléktöredéket elcsípni, egyre többet fogunk találni, és egyre több fog meg is maradni. Meg fogunk lepődni rajta, hogy milyen sokra vissza lehet így emlékezni. Fontos rögtön a sikeres visszaemlékezés után le is írni őket. Színesnek és felejthetetlennek tűnnek, de mégis pár perc alatt a semmibe vesznek ha nem írjuk le. Néhány kulcsszó, jegyzet megteszi. Másik segítség az emlékezésben, ha lefekvés vagy az AP végzése előtt poszt-hipnotikus szuggesztiókat adunk magunknak. Ez megerősítés-jellegű formát ölthet. Például: „Mindenre, amit ma éjjel teszem, emlékezni fogok.” - Ezt hangosan ki kell mondani, újra és újra és újra, egészen addig, amíg már majdhogynem rosszul nem leszünk az ismételgetésétől. Végül az is segít, ha minden AP-hez van egy-egy célunk. Valami speciális, amit szeretnénk megtenni. Kombináljuk ezt a megerősítésekkel, így előre programozva magunkat. Például, mondhatjuk ezt: „A strandon leszek, és emlékezni fogok... A strandon leszek, és emlékezni fogok...” Végül: tartsuk észben, hogy az első néhány AP nagyon rövid legyen. Ez nagyon fontos!! Sokkal érdemesebb egy 30 másodperces AP-t végezni, amire emlékszünk, mint egy egész éjszakán át tartót, amit elfelejtünk.
Vége az első résznek.
12
Asztrálprojekció
ASZTRÁLPROJEKCIÓ II. (Testen Kívüli élmények II.)
(fordította: Houdek Zoltán) (
[email protected])
(Szándékos) Testen Kívüli Élmények és az Asztrál-projekció II. Robert Bruce „II. Értekezés az Asztrálprojekcióról” c. műve magyar fordításának tartalomjegyzéke.
13
Asztrálprojekció
1. rész. Ez a kötet az előző kiadvány teljes mértékben újraírt és felülvizsgált változata, amelynek készítése során tekintetbe vettem az azóta kapott visszajelzéseket és hozzáfűzéseket. Saját projektori tapasztalataim alapján megpróbáltam megoldani az embereknek az AP-val kapcsolatosan leggyakrabban jelentkező, alapvető problémáit. Ily módon ez egy interaktív munkává vált, amelyet a sok, e-mail-ben kapott, építő jellegű visszajelzésnek és tapasztalatnak köszönhetek, amelyeket a munkám inspirált az Interneten. Az asztrális dimenziónak és a projekciónak számtalan megközelítése létezik, amelyek elég bonyolultak. Legtöbbjük félreérthető, és össze is zavarhat bennünket. Ez a cikksorozat megpróbálja megvilágítani ezt a témát, és remélhetőleg megmagyarázni ezt az egészet. A teóriák és következtetések, amelyeket itt közreadok, nagyrészt a saját projekciós tapasztalatomból származnak. Ennek a kiadványnak a célja a téma jobb megértetése, valamint egyszerűbb és sokkal hatékonyabb projekciós technikák megismertetése az olvasóval. Az itt tárgyalt elképzelések, ötletek és technikák folyamatosan fejlődnek, így az újabb és újabb felfedezések folytán mindig változhatnak. Mi az asztrális dimenzió? Az asztrális a fizikaihoz legközelebb „eső” dimenzió. Úgy borítja be és hatja át az egész világot (Földet), mint egy hatalmas gondolati (tudat-) háló(zat), felfogva és magában tartva minden gondolatot. Ennek a tartalmát a világ elméinek közös tudata hozza létre. Az összes gondolatot, emléket, fantáziát és álmot tartalmazza, amit a világ élő teremtményei eddig létrehoztak. A gondolatoknak ez a tengere rétegekre, síkokra oszlik, amiket asztrális síkoknak, asztrálvilágoknak vagy asztrális valóságoknak nevezünk. Az asztrális dimenzió asztrális anyagból jön létre, és találóan írhatjuk le gondolati anyagként. Ez a gondolatokra nagyon érzékeny, és bármilyen formába vagy alakba önthető. Ezek a kreációk olyan tökéletesek lehetnek, hogy nem lehet őket megkülönböztetni a valóságtól. Ez legkönnyebben egy, az asztrális anyag, és az előhívatlan, nagysebességű film közé vont párhuzammal magyarázható meg. Amikor a filmet fénynek tesszük ki, amely fényt a kamera lencséje fókuszálja, akkor a valóság tökéletes képmása azonnal beleég a filmbe, a fénynek a filmre gyakorolt kémiai hatása miatt. Amikor az asztrális anyagot kitesszük az elmének a gondolatok által fókuszált hatásának, az asztrális anyag azonnal megformálja a valóság pontos képét, az asztrális anyag és a gondolatok kölcsönhatása következtében. Az asztrális dimenzió bármely kreációjának a minősége, pontossága nagyban függ az azt létrehozó elme erejétől. Álmok. A tudatalatti a következőképpen hozza létre az álmokat: Alvás közben az asztrális dimenzióba érkezünk. A tudatalatti itt bármilyen „forgatókönyvet” létrehozhat. Ez a módja annak, ahogy a tudatalatti elme megoldja a problémákat, és ahogyan a tudatos elmével kommunikál. Komplex gondolatiformák forgatókönyveinek egymásutánját hozza létre, és az asztrális anyagba(síkba) vetíti őket, ahol azok „szilárddá” válnak. A tudatos elme ekkor az álom- állapotban „végigéli”, megtapasztalja ezeket az ott létrehozott történéseket. Ily módon ez olyan, mint amikor egy filmvetítő gép (a tudatalatti elme) vetít képet a filmvászonra (azaz az asztrális dimenzióba). Gondolati (elképzelt) formák. Minden, a valós világban megjelenő új tárgy, objektum bizonyos idő után asszimilálódik az asztrális dimenzióba. Ilyenkor annak a gondolati formája először az asztrálvilágnak a legalacsonyabb szintű részében jön létre, abban, amelyik a legközelebb áll a valós világhoz, és az idő múlásával egyre inkább állandó lesz. Amint a többi gondolati formával is így van, minél több figyelem fordul felé, annál gyorsabban növekszik. Minél magasabbra kerülünk az asztrális dimenzióban (azaz minél messzebb a valós vagy fizikai világtól), annál kevesebb gondolati formát találunk úgy és olyannak, ahogyan azt itt a valós világban ismerjük. A fizikai dolgoknak nagyon sokáig kell hatással lenni rá , ahhoz hogy formát öltsenek, és megtalálhatók legyenek az asztrálvilágban. Próbált már valaha egy idegen házban sötétben közlekedni? Igen, mindenbe beleütközött. De ilyenkor amint otthonossá válunk abban a házban, a minket körülvevő formáknak egy képzeletbeli képe alakul ki bennünk, és így már könnyebben tájékozódunk sötétben is. Minél több időt töltünk ebben a házban, annál erősebb lesz ez a képzeletbeli kép. Ez hasonló ahhoz, amint a gondolati formák növekednek a többi (asztrális) dimenzióban. A gondolati formák fejlődése viszszafelé is hasonlóan működik. Ha egy objektum nagyon hosszú időn keresztül állandó helyen volt, akkor
14
Asztrálprojekció
egy tartós gondolati formává alakult az asztrálvilágban. Ha ezt az objektumot elmozdítjuk vagy elpusztítjuk, akkor annak a gondolati formája még továbbra is megmarad. Ily módon pl. az asztrálvilágban olyan bútorokat találhatunk a lakásban, amelyek igazából nincsenek ott, keveredve a sajátjainkkal. Ez a régebbi dolgok megmaradt gondolati formái miatt lehetségesek, amelyek pl. előző bérlők‚ voltak, stb., és még évekkel azután is a helyükön maradnak, hogy az „eredetijük” elmozdult onnan. A gondolati formák nem követik a mozgásban a „valós párjukat”. Újak kezdenek fejlődni ott, ahová az objektumot mozdítottuk, és a régiek pedig folyamatosan elhalványulnak. Minél tovább van egy objektum állandó helyen, annál erősebb gondolati forma lesz a helyén az asztrálvilágban. Ez az épületekre, építményekre, geológiai tereptárgyakra szintén érvényes. Projektálhatunk egy parkba, és ott akár találhatunk olyan házat, patakot, dombot, ami igazából nincs ott. Ezek valószínűleg léteztek a múltban. Minél magasabbra mozgunk az asztrálsíkok között, annál régebbiek a gondolati formák, és annál távolabbi geológiai időben érezhetjük magunkat. Egy gondolati forma növekedésének az üteme nagyban függ az arra fordított figyelemtől. Például egy milliók által szeretett, ismert, megtekintett és gondolatban gyakran felidézett festmény sokkal erősebb gondolati formával bír, valószínűleg, mint az az egyszerű festmény, ami valakinek a hálószobájában függ, és csak kevesek látják. Az asztrálvilágban tapasztalható gondolati formák száma attól függ, hogy milyen közel vagyunk a valós világhoz. Ha nagyon közel vagyunk, mint például egy valós idejű testen kívüli élmény során, akkor valószínűleg csak nagyon keveset (ha egyáltalán egyet is) fogunk látni. A valósidejű testen kívüli élmény során nem is igazán az asztrálvilágban, hanem az asztrál- és a fizikai dimenzió közötti átmeneti zónában létezünk. Látás az asztráltérben. A fizikai testünk körülbelül 220 fokos szögben lát (a perifériás látással együtt). Tehát csak előrefelé látunk, de hátra, lefelé, fölfelé ugyanabban az időpillanatban nem. Az asztráltestünkben TÖBB mint 360 fokos a látókörünk, és egyszerre látunk minden irányban. Ez a szférikus látás (gömblátás). Az AP során a szokás hatalma alatt állva, csak egy irányba figyelünk, arra, amerre (szerintünk éppen) az „előre” van. Ettől még az összes többi irány látványa is ott van, ugyanabban az időben, csak éppen az agyunk nem tudja ezeket egyidejűleg feldolgozni. Ez az agyba az egész életen keresztül berögződött, frontális látás szokása ellen való. A gömblátás olyan, mintha egy többirányba látó szemünk lenne, amely egyidejűleg lát az összes irányba! Az asztráltestben nincsenek fizikai szerveink, mint amilyen pl. a szem. Ilyenkor a tudatnak egy, a semmiben lebegő, kivetített, nem-fizikai pontja vagyunk. Ilyenkor a gravitáció sem hat ránk, sem más fizikai törvény. Ebben az állapotban nincs le és fel, jobbra és balra, elől és hátul. Csak az életünk során belénk rögződött látásmód az, ami ezt a perspektívát ránk akarja erőltetni az AP során. Fontos a gömblátás megértése, ha hatásosan akarunk működni az asztrálvilágban. Ez főleg akkor van így, amikor valós időben projekttálunk, a valós világhoz közeli síkra. A gömblátás miatt gyakran úgy tűnhet, mintha tükörkép-világban találnánk magunkat, vagy a valóságnak egy megfordított másolatában. Ezt saját magunk okozzuk, amikor elveszítjük az eredeti nézőpontunkat a projekció során. A projekció során egy ponton bármikor dezorientáltakká válhatunk, és a normálistól eltérő nézőpontban találjuk magunkat, amikor gondolkodás nélkül megfordulunk, vagy fejjel lefelé fordulunk. Ez megfordítja a természetes jobb és baloldalt, fel és le irányokat. Arra készteti a tudatalattit, hogy megfordítsa a képet, hogy a normál tudat rendesen működhessen. Mivel az asztrálvilágban nincs fizikai test, nem szükséges megfordulni ha hátra akarunk nézni. Egyszerűen csak a nézőpontot változtatjuk „hátrafelé” - re. Ez, ha mozgás nélkül történik, akkor a tükörkép-effektust okozza. A következő ábra illusztrálja ezt a megfordított nézőpontot (megfordulás nélkül). Vegyük észre, hogy a jobb és bal nem cserélődik fel. jobb | bal (A) <------------+------------> (B) jobb | bal Tehát, amint a nézőpontunk (A)ról (B)re változik (illetve a nézési irány) megfordulás nélkül, a jobb és baloldal nem cserélődik fel. Ez készteti a tudatalatti elmét, hogy kreatív erejét felhasználva kijavítsa a látványt, vagy annak egy részét, azzal, hogy megfordítja azt. Ez könnyebb, és kevesebb gondot okoz a tudatalattinak, mintha el kellene fogadnia a két oldal (örökös) felcserélődését. Hasonló hatást lehet elérni, ha lefekszünk és a fejünk fölé nézünk, vagy pedig fejen állunk, és megpróbáljuk a tárgyak jobb és bal oldalát megfogni. Ez egy kis zavart okozhat a jobb és a bal megítélésében, tehát tudatosan ki kell gondolni, hogy melyik melyik oldal is ebben a megfordított helyzetben. Ez az enyhe kis zavar elég a tudatalattinak ahhoz, hogy valami könnyebben elfogadhatót kreáljon inkább. A
15
Asztrálprojekció
gömblátás megérthető, de attól még zavarba ejthet az AP során, ha elő áll az oldalak felcserélődése. Inkább számításba kell venni, mint küzdeni ellene. Ilyenkor el kell fogadni a tükörképet, és egyszerűen a tárgyak, objektumok elhelyezkedése alapján tájékozódni, nem pedig a saját jobb- és baloldalról való beidegződéseink alapján. Az AP során minden amit látunk, az elme által kerül felfogásra. A tudatalatti számára könnyű dolog az AP folyamán megcsavarni vagy megfordítani a valós világnak a tudatos érzékét, akár részben, akár teljes egészében. Megjegyzés: a megfordított nézőpont jelensége nagyon gyakran megtörténhet bármely projekciónk során. Vizualizációs erő. A tudatalatti elme SOKKAL nagyobb vizualizációs erővel rendelkezik, mint a tudatos elme. Ez körülbelül olyan, mint egy szuperszámítógép egy játék számológéphez képest. Az asztrális dimenzióban, tudatos projekció vagy „tiszta álom” során, amikor a tudatos elme figyel, ez a különbség nagy zavarodottságot okozhat. A tudatalatti végig ott bujkál a felszín alatt a projekció folyamán. Az egész kreatív erő próbál kitörni, hogy létrehozhasson, és amint tudja, meg is teszi ezt. A kreatív erőnek ez a különbsége (a tudatos tudatalatti elme között), kombinálva az egész élet alatt megszokott egyirányú nézéssel az oka az Alice Csodaországban effektusnak. Hadd magyarázzam meg... Vegyük ezeket: 1. A tudatalatti elme hihetetlen kreatív ereje. 2. A tudatos elme gyenge kreativitása. 3. Az asztrális sík érzékenysége a gondolatok iránt. 4. Gömblátás. 5. Jobb és baloldal érzékelésének felcserélődése. És kész is a totális zűrzavar receptje. Az Alice Csodaországban-effektus. Kivetítjük az asztráltestünket, és körbenézünk a szobában. Minden normálisnak tűnik, ám hirtelen észre vesszük, hogy az ajtó rossz falon van... Hogyan? Nézelődés közben ezt az ajtót hátsó nézetben láttuk, felcserélve az agy természetes jobb- és baloldali perspektíváját. Az agy ezt nem tudja feldolgozni, a (ez eddig megszokott) frontális látásmód miatt. A bútorok, ajtók, ablakok helye normális, de hátsó nézetben ez megváltozik. Ez készteti a tudatalattit, hogy létrehozzon egy ajtót ott, ahol - azt gondolja - annak lennie kell. Amikor ránézünk, igazinak tűnik, noha nem kellene ott lennie. És ha egyszer létre lett hozva, ott is marad, mivel az agy számára feldolgozhatatlan lenne ha eltűnne. Szilárd, igazi ajtók végül is nem szoktak csak úgy eltűnni a semmiben a szemünk előtt. Amikor az ajtó rendes helye felé fordulunk, az ott is van, ahogy rendesen. Ilyenkor két, három, vagy akár több ajtónk is lehet egy helyett. Ha a valódi ajtón megyünk át, a ház többi része, remélhetőleg, olyan lesz, amilyennek lennie kell. De ha az egyik „képzelt” ajtón lépünk át, akkor az elménk tudni fogja hogy az nem igazi ajtó, és nem nyílhat a ház bármely valódi részébe, tudja hogy nem lenne szabad ott lennie. Ha kinyitjuk ezt az ajtót, valami mást fogunk ott találni. Általában egy nem létező folyosót vagy átjárót, ami a ház egyéb olyan részeibe vezet, amik szintén nem léteznek. Innentől kezdve, ha ezen az ajtón átlépünk, a Csodaországban találjuk magunkat, ahol minden lehetséges, csak nem túl valószínű. Ilyenkor gyakorlatilag a valóságban nem létező de most létező ajtón keresztül az asztráldimenzióba léptünk be. Ha a tudatalatti elkezdett létrehozni dolgokat, onnantól már nem is fogja abbahagyni. Erre azért van szükség, hogy a tudatos elme elfogadhassa azt az abnormális helyzetet, amibe került. Ennek a kreativitásnak egy bizonyos szintjénél a tudatalatti elveszíti azt (az állapotot), és az asztrálvilág más részeibe kezd utazni. Az AP-nek ennél a pontjánál a valóság teljesen elvész, és helyette az asztráldimenzióba megy át az egész. Az Alice-hatás többféle módon is bekövetkezhet az AP során, a fenti leírás csak egy példa. Az AP-t végző személyek gyakran jelentették, hogy egyszerűen elvesztik fölötte az ellenőrzésüket, tárgyak tűnnek fel, majd el, és egyáltalán, minden nagyon furcsa lesz. Ezt alapvetően a tudatalatti hatalmas létrehozó ereje okozza, amely ilyenkor működésbe lép. Elkezd tárgyakat létrehozni és eltüntetni, majd az asztráldimenzió más területére visz, és egyáltalán, mindent megnehezít szegény (AP-t végző) személy számára. A fenti probléma elkerülése érdekében: koncentráljunk arra amit teszünk az AP során, ne hagyjuk hogy gondolataink elkalandozzanak. Az irányok felcserélődésének problémája a minimálisra csökkenthető, ha mindig az „előre” irányra koncentrálunk, egyszerre csak egy irányba figyelünk. Megforduláskor szépen körbe kell fordulni a figyel-
16
Asztrálprojekció
münkkel, nem pedig egyik pillanatról a másikra a hátsó nézetre váltani. Az asztrálvilág jó hely a nyugalomra, ha komoly terveink vannak. A tudatalatti hatalmas létrehozó ereje, persze, kihasználható. Nagyon értékes eszköz, ha tudjuk, hogyan használjuk fel azt. Ezt a 3. részben fogom körvonalazni, „Virtuális valóság projekció” cím alatt, ahol leírom, hogyan hozzunk létre saját személyes asztrális valóságot. Olvadó kezek. Amikor az asztráltestet kivetítjük, közel a valós (fizikai) világhoz, testünk, mint olyan, nincs. De, mivel a tudatos elme ezt nem tudná feldolgozni, így létrehoz nekünk egyet, az éteri (fizikai) test gondolati formáját. Ha elkezdjük egy testrészünket, pl. a kezünket figyelni, észre vesszük hogy nagyon gyorsan „elolvad”. Sápadtnak és különösnek tűnik, és néhány másodperc múlva az ujjak elkezdenek „olvadni”, mint a hó egy eldobott fáklya alatt. Sápadt kinövésekké fogynak, majd a karok is olvadásnak indulnak. Ez az olvadási hatás általában csak akkor mutatkozik, ha elszántan, szándékosan figyelünk egy testrészt, vagy létrehozunk valamit. A testrészek ily módon történő figyelmes vizsgálata a tudatos elmét használja, ami, mivel gyenge a létrehozó képessége, nem tudja túl sokáig egyben tartani az ”összetett formákat”. Ez okozza az olvadási hatást. Ha az AP során mégis, átmenetileg a testünkre terelődne a figyelmünk, ez az olvadási hatás nem jelentkezik. Létrehozott gondolati forma objektumok. Az AP folyamán a tudatos elménkkel hozhatunk létre tárgyakat. Ezeknek a gondolati formáknak, létrehozott tárgyaknak a tartóssága a kreációs energiánktól, képességünktől függ. Attól is függ, hogy mekkora erőfeszítést áldoztunk a létrehozásra. A fentebb leírt olvadási jelenség mutatkozik bármely, tudatosan létrehozott tárggyal kapcsolatban. Például, ha létrehozunk egy kardot, amint elképzeljük, meg fog jelenni a kezünkben, egy rövid időre. Ezután éppúgy, ahogy a kézzel történt, el is olvad majd. Ha koncentrálunk rá, meg tudjuk tartani a saját alakjában, de amint gyengül a koncentrálás, úgy gyengül maga a kreáció is. Ez hasonló a valós világban végzett vizualizációhoz. Nehéz, és koncentrálni kell, ahhoz, hogy a lelki szemeink előtt valami megjelenjen. Amint a koncentrálás gyengül, úgy halványodik/változik el a képzelt látvány. Ez jól mutatja a tudatos és a tudatalatti elme vizualizációs képessége közötti hatalmas különbséget. Hogy tartós gondolati formát hozzunk létre, ahhoz be kell csapni a tudatalattit. Ezzel a témában, mélyebben, később foglalkozom. Hogyan történik a projekció? Alvás közben, az „éteri test” vagy más néven energiatest (a fizikai testünk maga) töltődik. Kitágul és megnyílik, hogy magába szívja és tárolja az energiát. Az energiatest normális körülmények között ezt csak alvás közben tudja megtenni. Amikor megnyílt(ak), a csakrák folyatják az energiát az energiatestbe, éteri anyag formájában. A feltöltődés alatt az asztráltest különválik, és az asztrálvilágba „utazik”, ahol álmokat hozhat létre és tapasztalhat meg. Ha ez az elkülönülés tudatosan történik, vagy utána ”öntudatunkhoz” (magunkhoz) térünk, akkor bizonyos ellenőrzésünk lesz felette. Ekkor ez egy testen kívüli élmény, asztrálprojekció vagy tiszta álom. A testen kívüli élmény, az asztrálprojekció és a tiszta álom közötti fő különbségek. A testen kívüli élmény. A testen kívüli élmény (továbbiakban OOBE azaz Out Of Body Experience) egy valós idejű projekció, közel a valós világhoz. Gyakran jelentkezik a halálközeli élmény részeként. Ez akkor következik be, ha egy személy egy bizonyos trauma (autóbaleset, sebesülés, szívroham, szülés) következtében a testén kívülre kerül. Az OOBEn keresztülmenő (vagy azt végző) személy tudatában van, valós időben követi a fizikai testét körülvevő világot. Például beszélgetéseket, történéseket. A testbe való visszatérés után sokan ezek közül a személyek közül pontosan leírták a beszélgetéseket és eseményeket. Megjegyzés: Az OOBE picivel különbözik az asztrálprojekciótól és tiszta álomtól, ez a különbség pedig a valós idejű, objektív megfigyelés. Ezt az asztráltest okozza, amely nagy adag éteri anyagot tartalmaz, amely közel tartja a fizikai világhoz.
17
Asztrálprojekció
A valós idejű OOBEt két fő oka lehet. 1. Az illető személy közel áll a halálhoz, vagy ezt hiszi, amelynek következtében nagy adag éteri anyag vezetődik át az asztráltestbe, felkészülésként a halál folyamatára. 2. Az illető személynek aktívak a csakrái, és ugyanazt csinálják. Éteri anyagot vezetnek az asztráltestbe. A csakra-aktivitás lehet veleszületett vagy begyakorlott, tanult tulajdonság. Megjegyzés: Lehetséges a tudatos projekció közben OOBE elérése, ha elég éteri anyagot generálnak a csakrák. Egy OOBE során a valóságot igaziként fogjuk fel (valósnak), az idő pedig „normális” (azaz valós idejű). Gyakorlatilag, amikor a valós világba történő valós idejű projekciót végzünk, mint egy OOBE, ez a projekció valójában a fizikai- és az asztráldimenzió közötti határ-, átmeneti sávot célozza meg. Ha az asztráltest elég éteri anyagot tartalmaz, akkor csak kicsit tud a valóságtól elrugaszkodni. Ez azt jelenti, hogy a projekció valós idejű lesz, és olyan közel történik a fizikai valósághoz/világhoz, hogy megkülönböztethetetlen lesz attól. Megjegyzés: Ezt sokszor kipróbáltam, valós időben kivetítve magamat a környezetembe (pl. utcára, útfelbontásokhoz, balesetekhez, stb.), majd visszatérés után ellenőriztem a megfigyeléseimet. Nagyon erős akadályai vannak a fizikai világba történő, tudatos, valós idejű projekciónak, OOBEnek. Ezek közül egy a generált és az asztráltestbe vezetett éteri anyag mennyisége. Ez a valós idejű projekció (OOBE) idejét a csakra- fejlettség és - ellenőrzés fokának megfelelően határolja be. Az asztrálprojekció (AP) Ez az, amikor az asztráltestet az asztráldimenzióba vetítjük, ahol a dolgok eléggé különböznek a valós világban megszokottól. Az idő nagyban torzulhat. Pl. egy óra az asztráldimenzióban lehet hogy csak pár perc a fizikai valóságban, attól függően, hogy az asztrálvilág mely részében vagyunk. A valóság „folyékony” és változékony. A „tiszta álom” („Lucid Dream”) Erről akkor van szó, amikor egy személy teljes mértékben tudatában van annak, hogy éppen egy álmot álmodik. Akár bizonyosfajta ellenőrzés alá vonhatja az álmot, akár asztrálprojekcióvá alakíthatja ezt a tapasztalatot. A tiszta álom sokkal inkább hasonló az AP-hoz mint az OOBE-hez, mivel az idő itt is torzul. AP vagy tiszta álom? Sok személynek, azok közül akik projekciót végeznek, kihagy az emlékezete a testből való tudatos kilépés előtt, és az asztrálvilágban térnek magukhoz. Az asztráltest elkülönülése után térnek a tudatukhoz, amikor már az asztrálvilágban vannak. Ha elveszítjük a tudatunkat a kilépés alatt, akkor gyakorlatilag tiszta álomról, nem pedig AP-ról van szó. A projekciónak mind a három, fent leírt módja közeli kapcsolatban van, pl. mind a háromnak a során elkülönül az asztráltest a fizikai testtől, és egy, a fizikai testtől külön álló valóságot tapasztalunk meg.
18
Asztrálprojekció
2. rész. Kilépés. Miután a fizikai test elaludt, az asztrális test mindig a fizikai világba kerül, vetítődik ki. Amikor az energiatest kitágul, megnyílik, az asztrális test szabadon lebeg, és éppen a fizikai test felett van, a kitágult energia-test általi befolyás mezején belül. Ezen a mezőn belül, amit drót vagy kábel (az Ezüst Szál) aktivitási térnek is nevezünk, az asztrális test közel marad a fizikai világhoz, mivel az éteri anyag mezejében van. Tudatos asztrálprojekció közben úgy tűnhet, hogy közvetlenül az asztrál-szintre projektálltunk. DE a kezdetnél mindig van egy átmeneti fázis, ahol egy, a fizikai világhoz közeli asztrális formában létezünk. Ez, a bármely projekciónál meglevő, kezdeti állapot kimaradhat a tudatból, ha a projekció pillanatában kihagy az emlékezetünk. A test körüli terület, a Szál aktivitási körén belül, éteri anyaggal van feltöltve, és ezen a területen belül az asztráltest valós időben, a fizikai világhoz közel van tartva. Éteri anyag. Az éteri anyag a bármely élő szervezet által létrehozott életerő-szubsztancia („anyag, lényeg”), amely egyszerűen azáltal jön létre, hogy az adott szervezet ÉL. Ez egy olyan anyag, amely fizikai és az asztrális test között van valahol, részben fizikai és részben asztrális. Ennek az anyaga valahol a fizikai ANYAG és az ENERGIA közötti dolog, és hasonló a közeli „unokatestvéréhez”, az ektoplazmához. Az éteri anyaggal tudományos kutatások is foglalkoznak. Kórházban haldokló emberek ágyát érzékeny és pontos mérlegre helyezték, és EEG valamint EKG gépekre kapcsolták őket. Minden esetben, a halálbeálltának pontos pillanatában egy hirtelen súlycsökkenés következett be, körülbelül egy negyed unciának megfelelő mértékben. (1 uncia = 28, 35g). (28, 35/4=7,0875g) Ezt a halál pillanatában az asztrális testbe vezetett nagy mennyiségű éteri anyag okozza. Ez hasonló ahhoz, amikor a halál közeli élmény során az éteri anyag az asztráltestbe kerül. Ez a hirtelen, nagymennyiségű éteri anyag - átvitel a halál folyamatának a kezdete. Ektoplazma. Az ektoplazmát hasonló módon tanulmányozzuk. Materializációs médiumokat pontos és érzékeny mérlegekre ültettek, ezután megkérték, hogy hozzanak létre ektoplazmát egy másik hasonlóan pontos és érzékeny mérlegre. A médiumokon olyan mértékű súlycsökkenést tapasztaltak, amennyivel nőtt a létrehozott ektoplazma súlya. Amikor a médium eltüntette az ektoplazmát, ugyanolyan ütemben nyerte vissza azt a súlyt. Az ektoplazmát a csakrák hozzák létre. A médium fizikai tömegéből hoznak ilyenkor létre másik anyagot, ektoplazmát. Dimenziók közötti manifesztáció. Bármely nem-fizikai, vagy nem-inkarnálódott entitás, beleértve az asztráltestet, annak érdekében hogy valós időben, a fizikai világhoz közel funkcionálhasson, éteri anyagot kell hogy tartalmazzon. Éteri anyag nélkül a nem-fizikai entitások (lények) visszahalványulnak a saját dimenziójukba, ahonnan erednek. Az éteri anyag csak a fizikai világ élő „lakos” aitól származhat. Energia áramlás. Az ismert „Ezüst Szál” több mint ami csak összekötné a két testet. Ez egy valódi köldökzsinór, ami információt és energiát szállít a fizikai és az „ árnyék”-testek között. Bizonyos projektorok látják, mások pedig nem. Néha a köldöktől, néha a homloktól ered. Az eredete általában a csakra-aktivitástól függ. Amelyik csakra a legerősebb, a legaktívabb, az ellenőrzi az árnyék- testek felé történő energia áramlást. Ezenkívül számít, hogy mit hisz erről maga a projekciót végző személy, és persze a tudatalatti elme kreativitása is. A szál általában ott jelenik meg, ahol azt feltűnni várjuk, a tudatalatti szerint. Amint az asztráltest belép az asztráldimenzióba, kell hogy legyen egy jó asztrális-energia-forrása a csakrák felől, annak érdekében, hogy azzal a dimenzióval szoros kapcsolatban lehessen. A tiszta asztrál-memória (emlékezés az ott történtekre) nagyban függ a rendelkezésre álló energiától. Az asztráltest természetes
19
Asztrálprojekció
környezete az asztráldimenzió. Nem fog az onnan eltűnni pusztán az energia hiánya miatt, mint ahogy a fizikai test sem tűnik át más dimenzióba, pusztán azért mert valaki nem pihent vagy evett eleget. Ettől csak egyszerűen gyenge lesz, és nem tud ott „tevékenykedni”. Ami ebből következik: Az asztrális elmének elég energiájának kell lenni ahhoz, hogy erős, élénk és színes emlékeket adjon. Ezeknek az asztrális emlékeknek elég erőseknek kell lenniük ahhoz, hogy a fizikai agyban kellő méretű „gyűrődést” hozzanak létre, és így a fizikai elme fel tudja őket idézni ébredés után. Például, ha nem alszunk napokig, fáradtak és apatikusak leszünk, és a valósággal való „kölcsönhatásaink” gyengék és hatástalanok lesznek. Ha megnézünk egy filmet ebben az állapotban, akkor csak pár emléket fogunk tudni felidézni róla a későbbiekben. Csak töredékeket. De, ha a filmet kipihenten, frissen és energiával telve nézzük meg, akkor teljesen átéljük és élvezzük, és kristálytiszták lesznek róla az emlékeink. Ez hasonló ahhoz, ami egy alacsony energiájú asztrálutazás során történik. Az asztráltestnek energiahiánya van, és nincs elég benyomása az utazásról. Ez okozza, hogy az emlékei nem lesznek dominánsak, amikor visszatér a fizikai testbe. Amint korábban is említettem, éles, színes és élénk emlékeknek kell lenniük ahhoz, hogy az agy emlékezhessen ezekre. A csakrák használata. A csakrák teljes kifejlesztése, és az ellenőrzésük megtanulása éveket vehet igénybe, a természetes képességeinktől függően. Mindenesetre ez nem gátolhat minket abban, hogy nagyon alapvető, egyszerű módon (máris) használhassuk őket az OOBE-k és tiszta álmok elérésére, már a fejlesztés nagyon korai szakaszában. Az energia-emelés és csakra-stimuláció rendkívül egyszerű és könnyen végezhető gyakorlatok. A megemelt energia automatikusan az asztráltestbe fog áramlani, a projekciót megelőzően és azalatt is végig. Az energia-emelésnek és a csakrákon átáramló energia ellenőrzésének a megtanulása által az álmaink, tiszta álmaink és OOBE tapasztalataink meg fognak változni. Élénkebbek lesznek és felejthetetlen élményeket adnak. Ez bizonyos módon egy második élettel ajándékoz meg bennünket, gazdag, élvezhető tapasztalatokkal, amikből tanulhatunk, és általuk növekedhetünk. Magasabb szintek és azok átmeneti zónái. A lét hét szintjének általánosan elfogadott nevei, az alacsonyabbtól a magasabb felé, a következők: Fizikai, Asztrális, Mentális, Buddhikus, Atmikus, Anupadaka és Adi. Ezek a magasabb szintek hasonlóak az asztrális dimenzióhoz, de a tudatnak sokkal magasabb szintjével bírnak, és teljesen különállnak attól. A különböző szintek között köztes, átmeneti zónák vannak. A különböző dimenziókra és azok átmeneti zónáira jó analógia a Föld légköre. Ha a levegőt vesszük az asztrális dimenziónak, akkor a sztratoszféra lenne az átmeneti zóna, és az űrben lévő vákuum a mentális dimenzió. Egy egyszerű repülőgéppel repülhetünk a légkörben. Ez az asztráltest. A sztratoszférába eljuthatunk egy nagyon erős sugárhajtású géppel, de egy űrhajóra (a mentális testre) van szükség hogy az űrben utazhassunk. Ez megmagyarázza, hogy miért van szükség egy más árnyék-testre ahhoz, hogy a létnek ezekre a különböző síkjaira utazhassunk. Az asztráltest beléphet az asztráldimenzió feletti és alatti átmeneti zónákba, ha megfelelő típusú energiát tartalmaz. Pl. a fizikai és asztrális szint közötti átmeneti zónában való létezéshez az asztrális testnek éteri energiával kell bírnia. Az asztrális/mentális szint közötti létezéshez mentális energiára van szükség. Magasabb szintű projekció. A csakrák feletti megfelelő ellenőrzéssel elegendő energia termelhető ezekhez a magasabb szintekhez. A megfelelő típusú energia létrehozása az ahhoz tartozó szintre fogja emelni a tudatunkat, és energiával tölti fel a megfelelő árnyék-testet. Ez általában a tudat-emelő meditáció és a csakrákon végzett, megfelelően fejlett energia-gyakorlatok segítségével érhető el. A tudatunk ekkor meg fogja tapasztalni a létezésnek azt a szintjét. Ha elég energia áll rendelkezésre, és a körülmények megfelelőek, az adott személy az árny-testét egyenesen annak a természetes dimenziójába tudja vetíteni. A végző személy gyakorlatától és személyes adottságaitól függően, ha egy testet energiával tölt fel és projekttál, ugyanez lehetséges az annál alacsonyabb szintű test(ek)kel is. Az asztráltest magában foglalja a többi árny-testet is, és egy projekció folyamán ki tudja vetíteni a mentális testet a mentális dimenzióba, és így tovább. Ez néha többszörös emlékezést eredményezhet egyazon projekcióval kapcsolatban. Az általános szabály az, hogy amelyik árny-test a legnagyobb energiát tartalmazta, annak lesznek a legerősebb emlékei. Ezekre fog emlékezni az illető, ébredés után. Az asztrális dimenziónál magasabb szintekre történő pro-
20
Asztrálprojekció
jektállás magas szintű gyakorlatot igényel. Profinak kell hozzá lenni az energia-emeléses és csakraellenőrző gyakorlatokban egyaránt, de ez elérhető. Én eddig az Asztrális, Mentális, Buddhikus és Atmikus létezési szintekre projektálltam. Általános hiedelem, hogy emberi lény nem tud az Asztrális, Mentális és Buddhikus szinteknél magasabbra jutni, nem képes elérni az Adi és Anupadaka szinteket. Ezek a szintek is el vannak nevezve és körül vannak írva, tehát valakinek már kellett ott járnia, különben ismeretlenek lennének. Ha felismerjük az elme igazi természetét, megérthetjük, hogy nincsenek határok. Valaha olyat is állítottak, hogy a hangsebességet nem lehet túllépni... Mellesleg: Ezek a dimenziók nincsenek kitáblázva, hogy „Isten Hozott az Asztráldimenzióban!”, vagy „Mentális Dimenzió, figyelem!”. Azokat a szinteket, ahol jártam, az elfogadott neveiken említve fogom leírni. Az Asztrális Dimenzió. Ez egy különös, feje tetején álló világ, amilyet Alice talált Csodaországban. Minden objektívnek, valósnak tűnik, de közben mégis cseppfolyós és változékony. Minden megtalálható itt, szexuális energiával csordultig töltött elemi szintektől kezdve gyönyörű, lelki harmóniával telített helyekig. Az idő itt torzul és kitágul. Az Asztrálvilágban töltött egy óra csak pár perc a valós (fizikai) világban. A valós világhoz képest ez sokkal gyorsabban vibrál, olyan, mintha egy videofilmet húszszoros gyorsítás mellett néznénk, de ez itt fel sem tűnik. Az asztrális álom-tengerek közötti mozgás a projektorok számára elég nehéz, van akinek sikerül, van akinek nem. Nagy gyakorlatot igényel az előre eltervezett asztrálutazás megtétele. Végtelen számú valóság, sík, képzelet és álomsík van ebben a dimenzióban. Amint említettem, ezek rétegződnek, és a megfelelő gondolatok síkjaiban rakódnak le. Alvás közben, vagy tiszta álom során a tudatalatti létrehoz nekünk egy saját álom-tengert, a személyes álomszínházunkkal. Amikor tudatra ébredünk egy álom alatt, ellenőrzésünk alá vonjuk azt. Ez az ellenőrzés az erős tudatalattitól kerül átvételre. Annak erős ellenőrzése nélkül a személyre szabott álom, képzelet meg fog változni. Az asztrál egyéb területeire fogunk kerülni, és a valóság amiben vagyunk, egyéb valóságokkal fog keveredni. Az asztráldimenzióba történő tudatos projekció során annak bármely részébe mehetünk, és elutazhatunk különböző valóságokba, más álomsíkokra, vagy több ilyen keverékét tapasztalhatjuk meg. Erre különböző technikák vannak, de ezek mindegyike valamiféleképpen a tudatalatti „ átverésére” alapul. Némelyik projektor a kezét figyeli, amint olvad, mások körbe-körbe pörögnek hogy felcserélődjön a jobb- és baloldal. Ezek a módszerek mind a tudatalattit csapják be, tévesztik meg, és így jutnak az asztrálsíkra. Nagyon nehéz körülírni azt, hogy mi a módja a szintek közötti mozgásnak, igazából ezt próbálkozások alapján lehet megtudni, saját hibánkból tanulva, próba-szerencse alapon. Meg kell tanulni a tudatalattinkkal bánni, hogy miként csapjuk be bizonyos eredmény elérése céljából. Elképzelt Valóságba történő projekció. Itt egy egyszerű megbízható, saját magam által kifejlesztett módszer a saját személyes képzeletvilágunk megteremtésére. Szerezzünk egy kellemes helyet ábrázoló posztert, fényes és napos helyről szólót. Minél nagyobb annál jobb, de a normál poszter-méret is megteszi. Akasszuk a szoba falára ahol a projekciót fogjuk végezni, vagy egy szomszédos szoba falára. Egy kis spotlámpát irányítsunk a képre, a fő világítás legyen leoltva (spotlámpa helyett egy éjjeliszekrényen használatos lámpa is jó lesz, ha irányítható a fénye). Belépés a képzeletvilágba: Projekció közben mozogjunk a kép felé, üresen tartva elménket (azaz ne gondoljunk semmi másra). Arra se gondoljunk hogy mit is csinálunk valójában, csak figyeljük erősen a képet és mozogjunk annak az irányába. Amint elérjük azt, a tudatalattinkat becsapjuk ezzel, és az kénytelen lesz egy, az ahhoz a poszterhez hasonlatos asztrál-valóságot teremteni. Csak mozogjunk a poszterhez, majd a poszterbe. Ebben a világban minden pontosan olyan lesz, mint a valóságban. Normális, három dimenziós valóságnak fog tűnni, pontos másolatnak, a fizikai valóságtól megkülönböztethetetlennek. A képzeletvilág személyre szabása: Vágjunk ki és ragasszuk oda olyan tárgyak/személyek képét, amelyeket szeretnénk, ha ott lenne velünk a képzeletvilágban, amikor belépünk oda. Ne egyszerűen odaragasszunk egy egész képet; ollóval vágjuk körbe az alakot. Próbáljunk olyan képeket keresni, amelyek a poszter képéhez mérten arányosak. Ha
21
Asztrálprojekció
egy ember képét vágjuk ki és tesszük oda, legyen élő vagy már halott, a tudatalattink annak a személynek egy gondolati formáját fogja ott létrehozni. Ez kiváló módszer arra, hogy az eltávozottakkal kommunikáljunk. Szellemekkel történő kommunikáció. Elképzelésem szerint a tudatalatti létrehozza ezt a gondolati formát az adott személyről. Ez az alak a tudatalatti emlékei alapján „animálható” teljes részletes tökéletességgel. De ha a szeretet is jelen van, akkor ennek az eltávozott személynek a lelke abba a formába „lesz vonva”, és lehetőségünk nyílik az illetővel beszélgetni. Az Akashi felvételek. Ez az asztrális és mentális dimenzió közötti átmeneti zónában található, részben asztrális, részben mentális, és bizonyos módon kiterjed az összes szintre. Ezek a felvételek tartalmazzák az összes, valaha történt eseményt, gondolatot, mit egy hatalmas, mentális emlékezet, képeskönyv. A felvételek a múlt és a jelen eseményeit és gondolatait tartalmazzák. Kicsit olyan is ez, mint a jövőbe látás. Ahhoz hogy valami értelme legyen a felvételeknek, egy kis álomfejtési gyakorlat kifejezetten segít. Ha az Akashi felvételekhez utazunk, a legnagyobb energia által körülvett eseményeket fogjuk látni. Éppen ezért a háborúk, természeti csapások és szerencsétlenségek a legjobban láthatóak. Az őket körülvevő hatalmas energia miatt az összes többi dolog felett állnak, és ezek látszódnak a legjobban. Ha a jövőbe nézünk, a lehetőségek területére, akkor a szimbolizmusnak az aktuális eseményekkel alkotott zavarba ejtő keverékét fogjuk látni. Ezt a jövőkép-szimbolizmust a fő vallások hit-rendszerei okozzák. Emberek milliói évezredeken keresztül hittek jóslatok bizonyos formáiban. Akár a Biblia Jelenések Könyvéről van szó, akár Nostradamus írásairól. Ezek az ősi jóslatok sűrűn át vannak szőve szimbolizmussal. A szimbolizmus meghatározza, hogy hogyan álmodnak és gondolkoznak az emberek a jövővel kapcsolatban. Ez a szimbolizmus viszont az Akashi felvételekben (tekercseken) a jövőbeli események szimbolikus ábrázolásaként jelenik meg. A szimbolizmus nagy segítség az Akashi felvételek „olvasása” közben. Az akashi tekercsek indexként is használhatók. Például, a kicsit később leírt referencia a „Háború Kutyái” könnyen érhető egy jelenlegi háborúként. A Kaszás a halál és a pusztulás egyetemes jelképe. Tehát, ha ilyen típusú, jövőbeli események iránt érdeklődünk, akkor a háborúnak erre a szimbolikus bejegyzésére kell hangolódnunk, azután a kategóriában megkeresni a múlt és a jelen háborúit. Az álomfejtésen kívül nagy segítség lehet némi történelmi, földrajzi, vallásos szimbolika-béli, és háborús vezetőket és államvezetőket illető ismeret. Például, a lejjebb leírt jövő-látomásban, ha ismertem volna azt az embert, aki az ott látott tömeghez szónokolt, és felismertem volna az országot, akkor egy pontos jóslatot adhattam volna, ahelyett hogy utólag legyek bölcs. Beléptem az Akashi tekercsek tudat állapotába. Nagy tömeg– szimbolizmussal találtam szembe magamat. Egyszerre négy dimenzióban láttam. A tudatom ezt nem igazán akarta elfogadni. Háborúkat, szerencsétlenségeket, földrengéseket, vulkánkitöréseket, repülőgépszerencsétlenségeket, gyilkosságokat, stb. láttam, nagyon zavarba ejtő és depresszív élmény volt. Ám a látott szimbólumok egy kis darabkáját felismertem, és erre hangoltam magamat. A Kaszást láttam a Háború Kutyáit pórázon tartva, amely kutyákról több próféta is írt. Ezek a kutyák félelmetes vadállatok voltak, mészárlásra kész állkapcsokkal. Ez a csuklyás alak tartotta őket ellenőrzése alatt, egy gonosz koponyával az arca helyén, egy kaszát hordozva. Amint figyeltem, elszabadította a kutyákat, ezzel egy közelgő háborút jelezve. Erre a helyszínre hangolva magamat, az egész fölött lebegve, éreztem a napsütést és az alattam elterülő város illatát. Egy embert láttam, két hatalmas kard alatt egy emelvényen beszélni, több ezer emberhez intézve szuggessztív szavait. Az egyik kard egy keresztes lovag kardjává változott. Az ember Szaddám Husszein volt, a helyszín pedig Bagdad, az ismeretlen katona sírjánál. Ezt hat hónappal az Öbölháború kitörése előtt láttam. Nem tudtam hogy ki ez az ember és hol is jártam, amíg nem láttam az egészet a televízióban. Az Akashi felvételeket lapozgatva olyan, mintha egy végtelen, mentális fotóalbumot nézegetnénk. Félelmetes mennyiségű látvány és hang bombázza a látogatót, amelyek a múltból, a jelenből és a lehetséges jövőből, származnak. Ezek közül a tekercsek közül ki kell egyet választani, ráhangolódni és megnézni. Ekkor az adott tekercset „végigéljük”, mintha nézőként ott lennénk a helyszínen. Az Akashi tekercsek lekérdezése egyedül is történhet, ha van gyakorlatunk, de ez általában inkább egy gyakorlott lény segítségével történik, aki a létezés egy magasabb szintjéről származik. Ez olyan, mint egy telepatikus idegenvezetés. A hatalmas információmennyiséget kiszűrik az embernek, és a kívánt tekercset érthető formában lejátssza a... könyvtáros. Néhány ember azt állítja, hogy az Akashi felvételek közé érve egy könyvtárat talált ott, valódi könyvekkel. A múlt, jelen és jövő mint szöveg jelent-
22
Asztrálprojekció
keztek a könyvekben. Néhányan azt is állítják, elolvastak egy felvételt, azután beléptek a felvételbe, és első kézből megtapasztalták azt. Ezek mind igaznak tűnnek az Akashi tekercsekkel kapcsolatban. Ezek könyvtáros által vezetett látogatások, ahol az Akashi felvételek valami ismerős, könnyen megérthető és elfogadható dologként kerülnek bemutatásra. A mentális dimenzió. Ez egy látványos dimenzió! Hang-folyamok, a szivárvány színeiben pulzáló fényekkel körülölelve. A gondolatok fények és hangok kaleidoszkópjaként jelennek meg. Az inspiráció kristályosan csillogó ege alatt mész az ötletek mezején. Ha belépünk ebbe a világba, ne is próbáljuk racionalizálni és elfogadni, különben megőrülünk, mert ez az emberi megértés határain túl van. Csak fogadjuk el, hagyjuk sodorni magunkat, és élvezzük! Ez lehet az a dimenzió, úgy hiszem, amit a vikingek az Asgardi „Szivárvány Híd”nak neveztek. Komolyan olyan érzés, mintha egy szivárványon sétálnánk felfelé egy csodálatos szép világba, ahol bizonyára az istenek laknak. Létezzünk itt a csodálatos szépségben. Hagyjuk elszabadulni a gyermeket magunkban, hogy játsszon ebben a csodaországban. Minden valósnak és szilárdnak tűnik. Az idő még jobban eltorzul itt, mint az asztráldimenzióban, a valóság pedig kaleidoszkopikus. A buddhikus dimenzió. Ez egy meleg, absztrakt világ, tökéletes békével és végtelen szeretettel telítve. Ez a színtiszta Fehér dimenziója. Nincs itt más érzékelés, mint a csillogó Fehérség látványa. Ebben a dimenzióban nagyon gyorsan lemondunk a tudatos gondolatokról és az egyéniségünkről/egyediségünkről. Sokáig nem tudunk gondolkodni, ha belépünk ide, és nem is érzünk erre késztetést. Ellenállhatatlan kényszer vonz minket a csöndes nyugalomba. Olyan, mint elveszni egy nagy halom meleg, tiszta gyapjúban. Ebben a világban megszűnünk egyénnek lenni, és AZ EGYNEK A RÉSZÉvé válunk. Szintén megszűnünk férfinak vagy nőnek lenni. Bizonyos értelemben ez olyan, mint a visszatérés az anyaméhbe. Végtelen szerető melegségtől, megértéstől, megbocsátástól és megbékéléstől, MEG-BÉ-KÉ-LÉS-TŐL vagyunk körülvéve és átitatódva. Az idő itt elveszti az értelmét. Ha egyszer belépünk ebbe a világba, soha többé nem akarjuk elhagyni már. És nem is tudjuk elhagyni, egészen addig, amíg a fizikai testünk nem hív és von minket vissza. Ez a lélek megnyugvó- és pihenőhelye. Az Atmikus dimenzió. Ez a dimenzió lehet a szellemvilág. Itt várnak a lelkek azokra, akiket a földi életük során szerettek. Ez a gyülekezés és találkozás boldog helyszíne. Ez az a hely, ahol a lelkek újraegyesülése történik. A Fény ebben a világban a legtisztább, legfényesebb ezüst, fényesebb, mint az ívhegesztés villanása. Olyan fényes, hogy lehetetlennek tűnik ránézni, de emellett és mindennek ellenére, ez egy gyengéd és puha fényesség. Ez az isteni szeretet fénye. Az emberek itt olyanok, mint amilyenek a valós világban voltak, a leggyönyörűbb formájukban. Gyönyörűen ragyognak, a legfényesebb szeretettől körülvéve, a boldogság és gyönyör elképzelhetetlen. Az atmoszféra elektromos és életteli, ugyanakkor mélyen spirituális. Ebben a világban ÉREZNI lehet Isten, mint kézzelfogható, mindent átitató hatalom jelenlétét. A kommunikáció itt magas szintű telepatikus kép- átvitel útján történik, élénk és valós képekkel történik, a beszédet és a gondolkodást teljesen feleslegessé teszi. Az idő itt megáll. A valóság sokkal szilárdabb és valóságosabb, mint a normál valóságban. Ehhez hasonlítva a fizikai világ egy fáradt, apatikus álom, félhalott emberekkel. Egész életemben csak négyszer léptem ebbe a dimenzióba. Mindahányszor megtettem, a legmélyebb tudatosság-emeléses meditációból, az összes csakrámmal nyitva és teljesen aktívvá téve őket sikerült. Szintén extra korona-csakra aktivitást tapasztaltam. Ez olyan érzés volt, mintha ujjak ezrei vibrálnának a fejem tetején körbe a hajvonal felett, mélyen masszírozva a fejemet. Ezzel a négy alkalommal az energiaszint látszólag lehetetlen magasságokra emelkedett bennem, magával víve a lelkemet és tudatomat. Ennek a mélyen misztikus tapasztalatnak a csúcspontján egy hangmagasságában folyamatosan emelkedő, hosszú, tiszta és csupasz zenei hangot hallottam. Ezt a hangot a lényem belső magjában, a szívemben hallottam, amint hív engem és magához von. Erre a hangra koncentráltam. Az erőmnek és energiámnak minden egyes grammjával erre a hangra koncentráltam a tudatomat, és erre projektálltam. Elszakadva a fizikai testemtől egyenesen ebbe a dimenzióba projektálltam. Olyan volt, mint egy nehéz, súlyos függönyön átlépve, áttörve egy másik világba kerülni. Az egész tapasztalat folyamán végig tudatában vagyok a fizikai testemnek, a kettősségnek. Csodálkozással nézek magamra. A fény olyan ezüst és fényes, hogy mélyen a lelkembe ég, és érzem hogy ez egy éltető, gyógyító érintés a bel-
23
Asztrálprojekció
sőmben. Előttem áll régen halott kisfiam. Nyolc éves volt, mikor itt hagyott engem, és most éppúgy néz ki mint amikor elment. Boldogan figyelt, csillogó és fényes szemmel. Magamhoz öleltem és örömkönynyekben törtem ki. Mögé néztem, és csomó embert láttam, akik mind rám vártak. Barátok és családtagok voltak, akiket életem során eddig szerettem és elveszítettem. Sok olyan ember is volt ott, akiket nem ismertem. Azzal együtt ők is ismerősnek tűntek, és mindegyikőjük iránt szeretetet éreztem. Tapsoltak és felugráltak, amint megláttak és üdvözöltek engem. Örömkönnyek, ölelések, csókok voltak ott... Mögéjük tekintve egy természetes szikla amfiteátrumot láttam. A talaj sima szikla, és egy hegygerinc felé emelkedik, néhány száz méterre odébb, és felénk kanyarodik. Ennek a hegygerincnek a tetején az Angyalok. Éppúgy néznek ki, amint Michelangelo lefestette őket. Hihetetlenül szépek, nagy Fehér tollú szárnyakkal, göndör Arany hajjal és Alabástrom bőrükkel. Hosszú szikrázó arany harsonákat fújtak, a magas, tiszta hang innen jött. Ellépve a tömegtől, a nyílt tér felé mentem. Az angyalokra néztem és integettem nekik. A hang kezdett elhalni amint ezt tettem, és az Angyalok leengedték a harsonájukat. Egy végtelen másodpercig csöndben álltam, körülnéztem. Utána minden elhalványult, ahogyan csúsztam, zuhantam vissza a fizikai testembe. Sírtam. Sosem akartam volna visszajönni. Halál. Amikor végleg elhagyjuk fizikai testünket, énszerintem a következő fog történni: Az első néhány napban egy valósidejű projekción esünk túl, közel a fizikai valóság dimenziójához, egészen addig, amíg az éteri erőforrásunk ki nem fogy. Utána a második halálon esünk túl, és belépünk az Asztráldimenzióba. Ott megszabadulunk minden vágyunktól, mivel képesek leszünk mindent megtenni, amit valaha is akartunk. Ezt a tudatalattink hatalmas létrehozó erejével tehetjük majd meg. Itt ezeket a vágyainkat teljesen kiélhetjük, amíg észre nem vesszük, hogy csak illúziók voltak. Ezután levetjük az asztrális testünket és a mentális dimenzióba lépünk be. Itt pereg le előttünk az életünk, megvizsgálhatunk minden történést, érzést, gondolatot. Ezek az emlékek, érzések és gondolatok hozzáadódnak az Akashi Tekercsek anyagához, ami a teljes emberi lét összes, a fizikai világból származó tapasztalatának a felvétele. Levetve a mentális testünket, belépünk a Buddhikus dimenzióba. Itt maradunk egy időtlen(nek tűnő) pihenés erejéig, pihenünk, megbocsátunk, megbékélünk, és: megértjük az ÉN-t. Ebben a világban begyógyulnak a belső sebeink, és a lelkünket átjárja az isteni szeretet. A lelkünk még egyszer teljes egész és tökéletes lesz. Ekkor levetjük a buddhikus testet, és belépünk az Atmikus világba. Itt a szeretteink isteni jelenlététől körülvéve várunk. Azután, egy nap, a lét következő szintjére kerülünk, ahol az élet nagy rejtélye fog lelepleződni előttünk.
24
Asztrálprojekció
3. rész.
PROJEKCIÓS TRÉNING. Az asztráltestnek a tudat teljes megőrzése mellett történő kivetítésének eléréséhez négy fő feltételnek kell teljesülnie. 1. A test teljes, 100%-os ellazítása, miközben ébren maradunk 2. 100%-ig arra kell koncentrálni amit csinálunk 3. Megfelelő mennyiségű energiánknak kell lenni hozzá. 4. Nyomást kell gyakorolni az asztráltestre, hogy az elkülönüljön. Ez a négy dolog együtt testen kívüli tapasztalást fog eredményezni. Alább következnek olyan gyakorlatok, amelyek megtanítanak ellazítani a testet, koncentrálni, kiüresíteni/megtisztítani a tudatot, energiát (energiaszintet) emelni, a csakrákat stimulálni, és belépni a transz állapotba. A TUDAT ELLAZÍTÁSA. Relaxálás (lazítás) Meg kell tanulnunk és el kell sajátítanunk a test teljes ellazításának a gyakorlatát. Ha már ismerünk egyet, az is meg fog felelni. Itt egy nagyon egyszerű gyakorlatot közlök. Üljünk vagy feküdjünk le, és lazítsunk. A lábfejjel kezdve, feszítsük meg majd lazítsuk el az izmainkat. Folytassuk ezt a lábszárral, combokkal, csípővel, hasizommal, mellkassal, karokkal, nyakkal, és az arccal, egészen addig, amíg a teljes testünk mély nyugalomba nem kerül. Ezt párszor csináljuk így meg, hogy biztosan az összes izom ellazuljon. Megjegyzés: a mély fizikai ellazulás a kulcs a transz- állapotba kerüléshez, azaz a mély relaxáció OKOZZA a transz- állapotot. Ha a transz- állapotba kerültünk, akkor az asztráltest kivetítése már viszonylag könnyű dolog. Elmélkedés. Amikor elkezdünk meditálni, a felszínes tudat gondolatai kezdenek majd gyötörni. A felszíni tudat úgy működik, mint egy nagy jegyzettömb. Tárolja az üzeneteket, emlékeztetőket, nyomasztó gondolatokat és problémákat amelyek megoldásra várnak, stb. Folyamatosan dolgozik, SOSEM pihen, gondolatok, gondolatok, gondolatok, mindig, egymás után, és mind figyelemért kiált. Mielőtt megkíséreljük megtisztítani a tudatunkat, a később leírt „tudatos légzés” gyakorlatával, bölcs dolog ezekkel a felszínes gondolatokkal foglalkozni egy kicsit, elmélkedés formájában. Üljünk le kényelmesen, végezzük el a relaxációs gyakorlatunkat, és gondolkozzuk. Semmi több. Csak gondolkozzunk. Válasszuk ki a tudatunkban levő legerősebb gondolatokat, és vizsgáljuk meg őket, próbáljuk megérteni és megoldani azokat. Jegyezzük meg a szót: GONDOLKODNI. Az elmélkedés nem foglalja magában a tudat kiürítését, vagy a vizualizációt. GONDOLKODÁST követel meg, mélyen és erősen, valamiről, hogy egy mélyebb megértést nyerjünk annak a természetéről és arról hogy hogyan érint bennünket. „Tudatos Légzés” Meditáció. Ez a meditáció egy egyszerű formája. Megtisztítja a tudatot, és a tudatosságra összpontosít. Üljünk vagy feküdjünk le, hunyjuk be a szemünket, végezzük el a relaxációs gyakorlatot és tisztítsuk meg tudatunkat. Lélegezzünk mélyeket, lassan, és összpontosítsunk a lélegzetünkre, amint belép a testünkbe és elhagyja azt. Érezzük, amint bejön, és érezzük amint kimegy a levegő. A teljes figyelmünket összpontosítsuk a tüdőnkre, és a légzésünkre. Ez az egyszerű gyakorlat elég arra, hogy lefoglalja a felszínes tudatot. A zavaró gondolatokat határozottan hárítsuk el, amint kezdődnek. Még mielőtt erőt gyűjthetnének ahhoz, hogy megzavarjanak. A tudatos légzés lefoglalja a felszíni tudatot, és lehetővé teszi, hogy egy sokkal mélyebb szinten gondolkozzunk.
25
Asztrálprojekció
Felszíni gondolatok. A zajok nagyon zavaróak, felszíni gondolatokat ébresztenek. Egy autóduda hatására: „Ki az, mi történik?”... Egy ajtónyitás - „Ki jön be, ki megy ki?”... A felszíni tudat mindig nagyon kíváncsi a körülöttünk történő dolgok iránt. Mindent tudni akar, mindenről informálni akar bennünket ami körülöttünk történik. Arra fog késztetni, hogy kinyissuk a szemünket, felálljunk, és megnézzük hogy mi történik. Ne hagyjuk, hogy ez megtörténjen. HASZNÁLJUK ezeket a zavaró, figyelem- lekötő gondolatokat gyakorlásul. Ha megtanuljuk figyelmen kívül hagyni őket, a koncentrációs erőink növekedni fognak. Ezeket a zavaró kis gondolatokat állítsuk meg amint elkezdődnek, még mielőtt gyökeret verhetnének és valami erősebbé fejlődhetnének. Például: „Ki az, mi történik?” -----> „Ki az, m...” „Ki jön be, ki megy ki?” -----> „Ki j”...” Gyakorlattal ezeknek a gondolatoknak az eleje egyre rövidebb és rövidebb lesz, míg végül már csak: „Ki...? ...? ...” és „K...?...?...” és a végén: „...?...?...?...” Sok ember állítja, hogy nem tudja kiüríteni a tudatát, mert az őt körülvevő legkisebb zajok is túl könnyen megzavarják őt. NE HASZNÁLJUNK zenét vagy bármi zajt ehhez a kiürítéshez, CSAK gyakorláshoz. Ez olyan mint a súlyemelés: ha tollpárnákkal edzünk, az erőnk nem fog nőni. Ezt el kell sajátítani, igen nehezen, ha meg akarjuk erősíteni a tudatunkat. Lassan de biztosan el fogjuk sajátítani a tudat teljes megtisztításának a képességét. Ha egyszer ez megvan, akkor egy nagyon értékes mentális eszközt nyertünk vele. Képesek leszünk a figyelmünk 100%- val egy dologra koncentrálni, minden mást TELJESEN kizárva. Néha zajos, körülöttem játszó kisgyerekekkel zsúfolt teremben is sikeresen meditálok transz- állapotban. SEMMI sem töri meg a koncentrálásomat. KONCENTRÁCIÓ. Képesnek kell lennünk teljes mértékben arra összpontosítani és koncentrálni, amit csinálunk. A koncentráció hiánya a projekció sikertelenségének leggyakoribb, egyszerű oka. A projekció teljes menetét befolyásolja, a lazítástól kezdve, a transz- állapoton keresztül magáig a projekcióig. A koncentrálóképességünk kipróbálásához üljünk le és lazítsunk, relaxáljunk. Csukjuk be a szemünket, és tisztítsuk meg a tudatunkat MINDEN gondolattól. Lélegezzünk lassan és mélyen, és minden kilégzés végén számoljunk. A számolástól eltekintve ürítsük ki teljesen, és nézzük meg hogy ez meddig sikerül. Legyünk őszinték magunkkal, mindahányszor egy gondolat jön, kezdjük elölről a számolást. Ha tíznél tovább jutunk, akkor jól csináltuk. De, tíz lélegzet még nem elég. Emiatt azonban ne aggódjunk, ez még javulhat a következő gyakorlatok segítségével. Koncentrációs gyakorlat (1). Visszamaradó kép: lazuljunk el, lazítsuk el a tudatunkat, és nézzünk egy gyertyát vagy izzót. Helyezzük ezt a fényforrást magunk elé, néhány lábnyi távolságba, és folyamatosan nézzük egy vagy két percig. Csukjuk be a szemünket, és koncentráljunk a visszamaradó képre, amely a szemhéjunk mögött fog megjelenni. Próbáljuk olyan sokáig szem előtt tartani, ameddig csak lehet. Használjuk a tudatos légzést a tudat üresen tartására mialatt ezt csináljuk. Próbáljuk „növelni” az utóképet, ahelyett hogy elhalványulna. Koncentrációs gyakorlat (2). Egy pontra koncentrálás: szemeljünk ki egy pontot a falon, és figyeljük. Ne koncentráljunk rá, csak finoman nézzük. MINDEN gondolattól tisztítsuk meg a tudatunkat, és erőszakkal tartsuk is üresen. Koncentráljunk ERŐSEN a tudatos légzésre, mialatt ezt végezzük. Amikor egy gondolatot érzünk formálódni, lökjük el, ne hagyjuk befejeződni! Tartsuk meg ezt az állapotot amilyen hosszan csak tudjuk. Végezzük ezt a gyakorlatot naponta néhányszor, vagy ha lehet, többször. Koncentrációs gyakorlat (3). Energia-légzés: Üljünk le és lazuljunk el. Csukjuk be a szemünket és tisztítsuk meg a tudatunkat. Végezzük a tudatos légzés gyakorlatát, és közben képzeljük el, hogy a levegő, amit BE-légzünk, a kedvenc színünkkel megegyező színű energia, amit pedig KI-légzünk, az szürke, mérgező melléktermékekkel teli. Ez egy megtisztító gyakorlat. A csakráinkat arra ösztönzi, hogy energiát fogadjanak be belégzéskor, és negatív energiát adjanak le kilégzéskor. Megjegyzés: tőlünk telhető legjobban figyeljünk arra, hogy az izmainkat ezek alatt a gyakorlatok alatt ne feszítsük meg, ez mind mentális gyakorlat. A kezdetekkor úgy érezhetjük, hogy a tudatunkat egy
26
Asztrálprojekció
szoros golyóvá kell szorítanunk hogy ne gondolkozzon, de idővel épp az ellenkezőjét találjuk majd igaznak. Amikor hozzászokunk, a tudat kiürítése NAGYON megnyugtató. A transz- állapot. Amikor elérjük a relaxáció mély szintjét, és a tudati nyugalmat, a testünket nagyon, nagyon nehéznek fogjuk majd érezni. Ez az elnehezülés a fő jele annak, hogy az agyhullámaink bétáról alfára váltanak, amint elérjük a transz-állapotot. A transz- állapotot a mély fizikai és mentális relaxáció okozza. Semmi különös vagy természetfeletti nincs ebben. Egyszerűen csak annyit jelent, hogy a testünk alvási állapotba került, miközben a tudatunk teljesen éber. Hogyan lépjünk a transz- állapotba. Végezzük a relaxációs gyakorlatot, és nyugtassuk „le” a tudatunkat a tudatos légzés segítségével. Képzeljük el, amint egy létrán mászunk a sötétben. Ne vizualizáljuk a létrát, csak képzeljük el, hogy érezzük amint ezt csináljuk. Kilégzéskor érezzük, amint egy vagy két lépést teszünk lefelé a létrán a képzeletbeli kezeinkkel (lásd később). Belégzéskor képzeljük el, amint egyhelyben állunk a létrán. Amire szükség van, az egy zuhanó érzés a tudatban. Ez fogja az agyhullámainkat az ébrenléti alfa állapotról alvási (béta) vagy mélyalvási (théta) állapotra változtatni. Amikor az agyhullámunk eléri az alfa állapotot, transzban vagyunk. Ezt annyi ideig csináljuk, ameddig szükség van rá (azaz az ereszkedést). A mélyrelaxációs tapasztalatainktól és gyakorlottságunktól függően változik a szükséges idő hossza. Megjegyzés: Amint az elnehezülést érezzük, fejezzük be a mentális ereszkedést. Ha nem tetszik a létra, képzeljünk el egy liftet, képzeljük el amint kilégzés közben ereszkedünk, belégzéskor áll a lift. Vagy képzeljük el magunkat mint tollpihét, amely kilégzéskor lefelé libben, belégzéskor megáll. Az alacsonyabb agytevékenység eléréséhez mentális zuhanási érzésre van szükség. Ez a zuhanási hatás, a mély relaxációval és mentális nyugalommal kombinálva a transzállapot elérését fogja eredményezni. Nyugodtan használhatunk bármilyen „forgatókönyvet” a zuhanási érzésre. A transz ilyen: minden elcsöndesedik, és úgy érezzük hogy egy sokkal nagyobb helyen vagyunk. Nagyon enyhe zúgás, morajlás érződik a testünkben. Minden különbözőnek tűnik. Olyan, mint a sötétben egy kartondobozt tartani a fejünk fölé: mindennek megváltozik az atmoszférája. Minden homályosnak tűnik. Transz közben minden éles hang olyan, mint egy-egy robbanás, ütés a napfonatunkban. Mély transz. Az elért transz- állapot szintje nagyban függ a relaxációs ill. koncentrálási gyakorlottságunktól, illetve az akaraterőtől. Mélyebb transz eléréséhez (théta szint) sokkal jobban és sokkal hosszabban kell a mentális zuhanás érzetére koncentrálni, a tudatos légzéssel kiegészítve. A transz első szintje (azaz az elnehezülés), már elég mély a projekcióhoz. Erősen ellenzem a mélyebb transz erőltetését az előtt, hogy komolyabb tapasztalataink lennének a transz- állapottal kapcsolatban. Honnan lehet felismerni a transzállapotot? Négy nagyon szembeszökő jele van: 1. Olyan hidegérzetből adódó kellemetlen érzés, amely nem borzongató. Ez folyamatos testhőmérséklet-vesztéssel párosul. 2. Fura mentális közérzet, minden nagyon laaassúúúnak tűnik. A gondolataink, a gondolkodás úgy lelassul, mintha erős fájdalomcsillapító hatása alatt lennénk. 3. A testtől „külön” érezzük magunkat: erős lebegési érzés, és minden nagyon távolinak tűnik. 4. Teljes fizikai bénultság. Megjegyzés: ez a négy dolog EGYÜTT jelzi a mély transzba való belépést. Ne tévesszük össze a könynyű transz jeleit (lebegő érzés, amint az asztrális testünk „meglazul”; testhőmérséklet elvesztése (hoszszabb mozdulatlanság miatt); bénultság érzése (az elnehezülés)) a mély transszal. A mély transz érzése teljesen kényelmetlen, és bármi is legyen az, nem lehet eltéveszteni a jelét. Mély transzba esni nagyon nehéz. Magasan fejlett relaxációs, koncentrációs és transz gyakorlat kell hozzá, plusz sok-sok akaraterő és mentális energia. Véletlenül senki sem fog mély transzba kerülni. A túl mélyre kerüléstől való féle-
27
Asztrálprojekció
lem ellen álljanak itt a következők: Bármikor vissza TUDJUK rántani magunkat. TELJES akarattal arra kell koncentrálni, hogy megmozduljon egy ujj vagy lábujj. Ha elkezdett mozogni egy ujjunk, akkor hajlítsuk be a csuklónkat, mozgassuk a karunkat, azaz „reanimáljuk” a testünket. Fel kell kelni és járkálni pár percig. Ezek mellett a gyakorlatok mellett nem lehet probléma a mély transzba zuhanás. Sok embert láttam meditációs tréningeken, stb., akik könnyű transzba léptek, majd nem tudtak visszajönni. Általában valaki szavakkal (szuggesszióval), vagy csuklómasszázzsal, stb., hozza őket vissza a valóságba. Ez fölösleges, és egy „aszimmetrikus” tréninget eredményez, azaz koncentráció és akaraterő nélkülit. Ezek az emberek csak GONDOLJÁK, hogy nem tudnak visszajönni, ezért nem is próbálják nagyon erősen. Ez arra is jó hogy a csoport figyelmét magukra vonják. Megjegyzés: az elménk különösen erős, és hatalmas érintetlen erőforrásai vannak. MINDENT megtehetek határok nélkül, ha edzésben tartom, kondicionálom és megfelelően motiválom. Az energia-test kinyílása. A transz- állapotba való belépés után egy ponton túl enyhe bénultsági érzés vesz rajtunk erőt. Ez hamarosan egy mélyülő vibrációval és zúgással párosul. Hatalmasnak és olvadtnak/olvadónak érezhetjük magunkat. Ez a vibráció, zúgás, nagyság-érzet annak a jele, hogy az energia-test kinyílik és az asztráltest kezd „meglazulni”. Ez része a normál alvási folyamatnak. Az energiatest megnyílik annak érdekében, hogy feltöltődjön energiával és eltárolja azt. Ez alatt az asztráltest szabadon sodródik. Bizalom a transzban. Sok ember egyszerűen azért rontja el a projekcióját, mert nincsenek hozzászokva a transzhoz. Azt hiszik, ez az asztráldimenzióra rövid ideig nyíló ablak. Ez egyszerűen NEM igaz. Ha mentálisan és fizikailag nyugodtak maradunk a transzba lépés során, akkor órákig is fenntarthatjuk ezt az állapotot. Én rendszeresen töltök néhány órát transz- állapotban, meditáció közben. Ha a transzba lépés pillanatában ezt gondoljuk: „Igen! Megcsináltam! Transzban vagyok! Sietnem kell és gyorsan kilépni belőle...mielőtt vége szakad!” - akkor biztosan elrontjuk. A transznak vége lesz, egyszerűen a túlizgatottság miatt, azaz megtörjük a mentális és fizikai nyugalmat. Jó ötlet hosszabb időt tölteni transzban, pusztán azért, hogy megismerkedjünk vele, mielőtt projektálni próbálnánk. Csak lazítsunk, maradjunk nyugodtak, összpontosítsunk a tudatos légzésre, és tartsuk meg a transzot. Nem lesz vége addig, amíg nem akarjuk. Szokjunk az érzéséhez. Amikor már otthonosak vagyunk ebben, akkor végezzük, transzban, az energiaemeléses és csakra-stimulációs gyakorlatokat, amelyeket később ismertetek. Megjegyzés: 1. Nem SZÜKSÉGES transzban lenni ahhoz, hogy megtanuljuk az energia- és csakra-működést, csak úgy könnyebben megy. 2. A transz-gyakorlás fekve is lehetséges, de jobban megy ülő helyzetben. Az asztráltestünk lazábban fog kötődni transz- állapotban, úgyhogy próbáljuk felemelni az asztrális végtagjainkat, egyszerre mindig egyet. Használjuk ehhez a KEZÜnket, amint azt a következő részben leírom. Összpontosítsunk, és ÉREZZÜK a tudatunkat a karunkban, és lassan emeljük azt külön a fizikai testtől. Enyhe viszketést vagy helyi szédülés-félét érezhetünk ennek során. Emeljük fel az asztrális karunkat, és nézzük meg lecsukott szemhéjunk mögül, de eközben egyetlen izmunkat sem kell mozgatni. Ebben az állapotban képesek vagyunk csukott szemmel látni, de ha ez nem megy, nem kell aggódni, később majd menni fog. Az asztrális karunk felemelése jó gyakorlás a projekcióhoz. Később ezeket a karokat használhatjuk arra, hogy az asztráltestünket kihúzzuk a fizikai testből („kötél-technika”). Képzeletbeli képalkotás. Ez a lokalizált testi tudatosság érzékelése vagy ÉRZÉSE. A kezeink nagyon szorosan kapcsolódnak a testi tudatosságunkhoz. Pontosan tudatában vannak a testünk minden részének. A később leírt képzeletbeli KÉZ ennek a kéz-test tudatosságnak a kiterjesztése. Amikor a tudatosságunkat kell éreznünk, a test bármely pontján, TEGYÜNK ÚGY, MINTHA a kezünk, a valódi kezünk akarná megérinteni a testünknek azt a részét. Ekkor használjuk a tudatot, és ez azt fogja eredményezni azon a területen, hogy elképzeljük amint a képzeletbeli KÉZ ott van. Tartsuk behunyva a szemeinket, és tartsuk a kezünket 40-
28
Asztrálprojekció
50 centire az arcunk előtt. Koncentráljunk, ÉREZZÜK hogy hol van, és ezután próbáljuk látni a csukott szemünk mögött levő sötétségen keresztül. Rakjuk keresztbe a csuklónkat, fordítsuk meg a tenyerünket, hajlítsuk be-ki az ujjainkat. Nézzük erősen és koncentráljunk, mintha a sötétben próbálnánk látni, és halvány mozgó árnyakat fogunk látni ott, ahol a kezünk mozog éppen. Hunyjuk be a szemünket, és érintsük meg az orrunk hegyét a jobb kezünk mutatóujjával. Kiderül, hogy az ujjunkat a test bármely pontjára helyezhetjük, pontosan, miközben a szemünk csukva van. Próbáljuk az igazi kezünket a test különböző pontjaira helyezni. Észre fogjuk venni, hogy mi zajlik eközben az agyunkban. Abban a pillanatban, hogy a mozdulatot elhatározzuk, a testünk kiválasztott pontjának azonnal tudatában leszünk. Menjünk végig ily módon az egész testen, szokjunk hozzá a tudatosság érzéséhez, amelyet ez létrehoz a testünk különböző pontjain. Mi is történik? A tudatunk egy része abba a testrészbe mozdul, és MEGVILÁGÍTJA azt, amelyet meg akarunk érinteni, annak érdekében, hogy a kezet a pontos helyre vezérelje. A tudatunk oda emeli egy részét a saját tudatosságának, és mintegy vezérlőjelként viselkedik a kéz számára. Ez a képesség ALAPVETŐ az energia-munkához és ehhez a projekciós módszerhez. Megjegyzés: nem kell vizualizálni ezt a KEZet, azaz látni azt, vagy képet alkotni róla. Ez teljesen képzeletbeli, nem vizuális kép. Csak úgy kell tenni mintha éreznénk amint csinál valamit a KÉZ, mint amikor gondolatban eltervezünk egy egyszerű mozdulatot. Ezt a technikát eredetileg világtalan emberek számára dolgoztam ki. A világtalanok egyáltalán nem tudnak vizualizálni, ha születésüktől fogva vakok, de a testi tudatosság nagyon kifinomult érzékelésének birtokában vannak. A látó emberek nagy részének problémája van a vizualizáció bármely formájával, és az összes projekciós módszer nagyban függ a vizualizációs képességtől. Ezért kifejlesztettem ezt a technikát, amely NEM függ ettől a képességtől, nélküle is nyomást gyakorolhatunk az asztráltestre, hogy elkülönüljön. Sokkal könnyebbnek és sikeresebbnek tűnik, mint a többi, vizualizáción alapuló technika, ezért azokat el is „dobtam” ezért az egyszerűbb módszerért. Megjegyzés: a világtalan emberek az asztrális formájukban nem vakok. Az asztráltestnek nincsenek szervei mint olyanok, az asztráltest pusztán a tudatosság egy pontja. Az asztráltest, amelynek tudatában vagyunk projekció közben, a tudatalatti elme (annak kreatív képessége által „szolgáltatott”) része.
29
Asztrálprojekció
4. rész. AZ ENERGIA ÁRAMLÁSÁNAK ALAPJAI. A fő csakrák. A fő csakrák elhelyezkedése a következő: 1. Alap csakra (a gerincalapnál, a végbélnyílás és a nemi szervek között). 2. Lép csakra (picivel a köldök alatt). 3. Napfonat csakra (egy arasznyival a köldök fölött). 4. Szív csakra (a mellkas középpontjában). 5. Torok csakra (a torok (gége) alapja, ahol az a mellkashoz csatlakozik). 6. Homlok csakra (pontosan a homlok közepén). 7. Korona csakra (a fej teljes teteje, a haj-vonal felett). A méretük kb. tenyérnyi, kivéve a korona csakrát, amely sokkal nagyobb. Mi a csakra? A csakrák olyan, nem fizikai szervek, amelyek a nyers „Kundalini” energiát egy más típusú, finomabb, jobban felhasználható alakba transzformálják. A csakrák maguk nem tartalmaznak energiát. A puszta energiát a lábfejben és lábakban levő kis csakrák „szedik fel” a Földből, és a fő csakra rendszerbe továbbítják azt. A „Kundalini” energia lényegében tiszta gondolati energia, ami áthatja és egybefogja a világegyetemet. Ez az élő energia sokkal mélyebben kiaknázható az összpontosított, kreatív akarat alkalmazásával. Az emberi testbe vonható, és a csakra-rendszer által egy jobban felhasználható, árnyaltabb energiává alakítható. A csakrák a gerinchez és az idegrendszerhez különböző mirigyeken és idegdúcokon keresztül kapcsolódnak. A teljes csakra-rendszer rendkívül összetett. 3 legfőbb, 4 fő, és több mint 300 kisebb csakra van az emberi testben. A testen kívül is elhelyezkedik néhány nem-fizikai csakra. A csakra-rendszernek és a rendszer hálózatának részletes térképét évezredeken keresztül használták a keleti gyógyításban és miszticizmusban. Pl. akupunktúra. A csakra-rendszert kivétel nélkül minden pszichikai tevékenység során felhasználjuk. Legyen az bármely pszichikai képesség, legyen bármi a kifejlesztésének módszere vagy a leírására használt terminológia, mind ugyanazon módon működik: csakrastimuláció (ingerlés) módszerével. Lehetetlen bármilyen pszichikai képességet kifejleszteni anélkül, hogy először a csakrákat ne stimulálnánk. Ezt sokan elutasítják, és azt állítják, hogy sosem csináltak csakrailletve energia-gyakorlatokat, mégis van valamilyen pszichikai képességük. Egyetértek, sok módja van az önfejlesztésnek, de mindegyik, közvetlenül vagy közvetve, stimulálja a csakra-rendszert. És ne feledjük a természetes adottságokat sem. Sokan aktív csakrákkal születnek, és így veleszületett pszichikai képességeik vannak. A médiumok olyan emberek, akik pszichikai képességeket mutatnak be nem-fizikai szellemi egyedek segítségével. Ez az egyed közvetlenül stimulálja a médium csakráit, egybeolvad a médiummal, így a médiumon keresztül hozva létre pszichikai képességeket. (jövőbe látás, ektoplazma létrehozása, gyógyítás, stb.) Ezért nevezik őket médiumoknak illetve csatornáknak: megvan a képességük arra, hogy rajtuk keresztül a szellemi lények kommunikáljanak vagy fizikai hatással legyenek a valós, fizikai világra. Nem kell ahhoz szellemlénynek lennünk, hogy pszichikai képességeket fejlesszünk ki és használjunk. Ha megtanuljuk használni és ellenőrizni a csakráinkat és energiáinkat, akkor megtehetjük, szellemlények közreműködése nélkül, és az azzal a módszerrel járó kockázat nélkül. Energia-emelés. Üljünk, vagy feküdjünk le, végezzük el a relaxációs gyakorlatunkat, és tisztítsuk meg a tudatunkat a tudatos légzés segítségével. Összpontosítsuk a tudatunkat a lábfejünkbe. Használjuk a KEZÜnket az energia felemelésére a lábfejünkből a lábakon keresztül az alap csakrába. Képzeljük el, amint megragadjuk az energiát és húzzuk felfelé magunkon keresztül. Éppen úgy, mint amikor a KEZeket használtuk a tudatos légzésnél és színes légzésnél, levegőt és energiát vonva a tüdőnkbe. Megjegyzés: próbáljuk elképzelni a KEZEKet, amint a lábunkban vannak, és a törzsünk elülső részéBEN, amint ezt a gyakorlatot végezzük. A tudatos légzést felhasználhatjuk az energia-emelésnél. Húzzuk felfelé az energiát belégzés közben, és tartsuk a helyén kilégzéskor. Végezzük ezt újra és újra, energiát vonva az alap csakrába, legalább néhány percen keresztül. Eközben akár érezhetünk is valamit,
30
Asztrálprojekció
de lehet hogy nem. Attól hogy, nem érzünk semmit, az energia még oda áramlik a gyakorlat során. A felemelt energia mennyisége növekedni fog idővel, amint a csakrák fejlődnek. A lábfejektől a lábakon keresztül az alap-csakrába való áramlás a rajtunk keresztül áramló energia rendes útvonala. Ez az energia stimulálja a csakráinkat, és azok átfogják alakítani ezt a nyers energiát egy másfajta energiává. Ez a transzformált energia azután átáramlik a többi (finomabb, árnyalt) testünkbe, energiával töltve fel azokat. Gyakorlással ÉREZNI fogjuk amint ez az energia áramlik bennünk. Csakra-stimuláció. A csakrák megnyitása: A képzeletbeli KEZet használjuk. Képzeljük el, amint egy zsömlét kézzel felnyitunk azon a helyen, ahol a kívánt csakra van. Nem kell vizualizálni (látni) semmit, csak ÉREZZÜK amint ezt tesszük, mintha igazából tennénk, anélkül, hogy odanéznénk. A csakrák nem-fizikai központok, úgyhogy egy nem-fizikai módszerre van szükség a stimulálásukhoz. Ez elérhető a tudatunk összpontosításával a csakra területén, és a tudatunkat felhasználva annak manipulációjára. Egy lokalizált, mentális „felnyitási” hatásra van szükség a csakrában ahhoz, hogy stimuláljuk; ez az elképzelt zsömle-feltépő mozdulat a képzeletbeli KÉZzel pont jó erre. Ezzel közvetlenül stimuláljuk a csakrát. Megjegyzés: végezzük a fent leírt energia-emelést a csakrák stimulációja előtt. Használjuk a tudatos légzést a KÉZ segítségéül, miközben energiát vonunk mindegyik csakrába. Azaz húzzuk az energiát fölfelé belégzés közben, és tartsuk egyhelyben kilégzéskor, a következőkben leírt csakra-stimulációs gyakorlatok során végig. 1. Alap csakra: emeljük az energiát az Alap csakrához. Használjuk a felnyitására a KEZet. Húzzuk BELE az energiát a csakrába. Ismételjük ezt az első lépést hétszer, gondosan. 2. Lép csakra: vonjuk az energiát fel a lábfejektől az Alap csakrán keresztül a Lép csakrához. Nyissuk ki a Lép csakrát. Ismételjük ezt, a lábtól indulva, háromszor. 3. Napfonat csakra: vonjuk az energiát a lábtól, az Alap és Lép csakrán keresztül a Napfonat csakrához. Nyissuk fel a csakrát. Ismételjük ezt a lábtól kezdve, háromszor. 4. Szív csakra: húzzuk az energiát a lábtól kezdve az Alap, Lép, Napfonat csakrákon keresztül a Szív csakrához. Nyissuk fel a Szív csakrát. Ismételjük ezt háromszor, a lábtól. 5. Torok csakra: húzzuk az energiát a lábtól kezdve az Alap, Lép, Napfonat, Szív csakrákon keresztül a Torok csakrához. Nyissuk fel a Torok csakrát. Ismételjük ezt háromszor, a lábtól. 6. Homlok csakra: húzzuk az energiát a lábtól kezdve az Alap, Lép, Napfonat, Szív, Torok csakrákon keresztül a Homlok csakrához. Nyissuk fel a Homlok csakrát. Ismételjük ezt háromszor, a lábtól. 7. Korona csakra: húzzuk az energiát a Korona-csakrához úgy, mint az előző lépésben. Nyissuk fel a Korona csakrát. Ez a csakra jóval nagyobb a többinél. (A fej teljes teteje a hajvonal felett.) Képzeljük el, hogy van egy sokkal nagyobb, laposabb zsömlénk (akár egy cipó) a fejünk belsejében, és a KÉZzel felszakítjuk ezt a cipót, vagy mintha felnyitnánk a skalpunkat. Ezt a teljes folyamatot ismételjük meg kétszer, a lábtól kezdve. Megjegyzés: próbáljuk minél jobban ellazítani és nem megfeszíteni az izmainkat ezeknek a gyakorlatoknak a során. Ennek ellenére érezhetünk némi belső összehúzódást, egy érzést, ami NEM az izmokból származik, miközben a csakrákat stimuláljuk. Ezek a mirigyek és idegdúcok, amik a csakrákhoz vannak kapcsolva, és a csakra-stimulációra reagálva húzódnak össze. Ez a belső összehúzódás normális. Az Alap vagy Gyökér csakra egy Fő csakra, és a LEGFONTOSABB, amelyet AKTIVIZÁLNI kell. Ez a csakra a kapu a Kundalini energia számára. Ha ez nincs kellőképpen „nyitva”, az energia nem tud a többi csakrába áramolni. Azt tanácsolom, legtöbb időnkben és legtöbb energiánkkal arra koncentráljunk, hogy az Alap csakránkat stimuláljuk, legalább a csakra- fejlesztés kezdetében. Megjegyzés: amikor először elkezdtem az energia-emelést és csakra- stimulációt, sok évvel ezelőtt, nem éreztem SEMMIT pár hónapon keresztül. Ennek ellenére sok ember jelezte számomra, hogy erős csakra-tevékenységet észlelt már az első alkalommal. Néhányunknak több (nagyobb szintű) a természetes csakra tevékenysége mint másoknak. Az ilyen érzékelés hiánya ellenére azonban stimuláljuk a csakráinkat, még akkor is, ha - mint az én esetemben - először semmit sem érzünk. Nem volt SEMMI természetes csakra-tevékenységem és SEMMILYEN pszichikai képességem, amikor elkezdtem az energia-munkát.
31
Asztrálprojekció
Álljunk meg ellenőrizni. Ellenőrizzük az izmainkat. Ha az energia-emelés és csakra-stimuláció közben megfeszítettük volna bármelyiket is, újra lazítsuk el. Az izmaink automatikusan meg fognak próbálni válaszolni az energiaemeléses mentális tevékenységre. Emlékezzünk, ez az egész TELJESEN mentális, a testnek nyugodtnak és ellazultnak kell maradnia. Csakra-érzetek. Az érzetek, amiket a csakrában érzünk, különbözőek, attól függően, hogy milyen fokú aktivitás zajlik bennük. Azaz a fizikai erőnlétünk, természetes képességeink, koncentrációs és relaxációs gyakorlottság mind befolyásolja. A gyengéd melegség-érzettől helyi nyomástól, korgástól (mint a gyomor korgása) a helyi szédülésen, viszketésen, enyhe lüktetésen keresztül az erős dobogásig vagy akár a fentiek némelyikének vagy összességének az együtteséig változhat az érzésünk. Minél erősebb a lüktetés, annál aktívabb a csakra. Ha a kezünket egy aktív csakrára helyezzük, ténylegesen érezni lehet amint a test lüktet. Néhány csakra - amikor aktív - egyéb különös, arra jellemző helyi érzést válthat ki: Alap-csakra: enyhe égést, bizsergést, esetleg görcsöt érezhetünk, mintha túl sokat kerékpároztunk volna. Ha már tökéletesen működik, akkor a lábunk között fogunk lüktetést vagy dobogást érezni, a csakra pontos helyén. Napfonat:(Solar Plexus) csakra: Ez néha légszomj-érzést válthat ki, amely „hiperventilációt” idézhet elő. Ez el fog múlni idővel és gyakorlattal, amint a csakra stabilizálódik. Szív csakra: a szív csakra kiemelten említést érdemlő, mivel néha ijesztő érzéseket képes okozni. Amikor erősen aktív, akkor úgy érezzük, mintha a szívünk hihetetlen pulzusszámmal dobogna. Ez egy erőteljes érzület. Próbáljuk figyelmen kívül hagyni ezt az érzést. Nem árthat nekünk. Ez nem a szívünk, hanem a szív csakránk, aktív állapotban. Tudom, hogy ezt könnyebb mondani mint tényleg megtenni (azaz figyelmen kívül hagyni), de gyakorlással hozzá lehet szokni és meg lehet tenni. Ez a túl gyors dobogás főleg eleinte zavaró. Úgy gondolom, ez esetleg a felfelé áramló energia hiánya miatt van, éppúgy mint egy túl gyorsan mozgó pumpánál, amely a továbbítani való folyadék hiánya miatt túlpörög (levegőt pumpál). A szív-csakra aktívságának az érzése a következőképpen írható le: helyezzük az egyik kezünket a mellkasunkra, az ujjhegyeinkkel középen, a szívünk felett. Az ujjunkkal doboljunk a mellkasunkon a szívverésünk ritmusára. Gyorsítsuk ezt az ütemet egész odáig, aminél gyorsabban már nem is tudnánk mozgatni az ujjainkat. Megjegyzés: a tényleges szívverésünk nem gyorsul ezzel az érzéssé párhuzamosan. Ha szívmonitorra kapcsoljuk közben magunkat, látni fogjuk, hogy a szívverésünk szinte semmit sem változik. Torok csakra: a dobogás a csakrában egy enyhe fojtó érzést kelthet, a torokban elhelyezkedő érzékeny területek miatt. Ez olyan, mint amikor heves érzelmek miatt érzünk „gombócot” a torkunkban. Korona csakra: amikor teljesen aktív, olyannak tűnik, mint ezer, puha, a fejünket belülről masszírozó ujj, és ez az érzés később a homlok felé bővül, magába foglalva a homlok csakrát, amely ennek a része. Ez az érzés, amely miatt a buddhisták „Az Ezerszirmú Lótusz”-nak nevezik. Megjegyzés: némelyik csakrában erősebb, némelyikben gyengébb visszajelzést érezhetünk. A gyengébbekre kell koncentrálni. Ez egyensúlyban tartja a csakra-rendszerben folyó energia-áramlást. Ha kiegyensúlyozatlanok vagyunk, akkor a projekció során az inaktív csakrák hibát okozhatnak, például elszabadulhatunk a testünktől részben, de egy inaktív csakra helyén nem. Ha ez történik, akkor a projekció előtt koncentráljunk az inaktív csakrára. A csakrák bezárása. Bármilyen csakra-gyakorlat után NAGYON fontos bezárni őket, kivéve ha még használni akarjuk, mint a projekció során. Ez a bezárás különösen fontos, ha ÉREZZÜK az erős tevékenységet bennük. Ha a
32
Asztrálprojekció
csakrák nyitva maradnak a normális napi tevékenységeink során, akkor elfolyik az energiánk. Ez fáradtságot, esetleg egészségi problémákat okozhat. Esetleg akaratlanul felhívhatja a nem kívánt asztrális lények figyelmét. A bezárásukhoz egyszerűen meg kell fordítani a folyamatot, addig, amíg meg nem szűnik az aktivitás. Érezzük, amint a KEZÜnk bezárja a csakrákat és az energiát vissza lenyomja. Minél nagyobb aktivitást tapasztaltunk, annál több időt kell fordítani a bezárásra és annak megtanulására. Ha ezután még mindig aktivitást érzünk, akkor az étkezés, és némi (fizikai) testgyakorlás szintén segíthet. Pszichikai képességek. A csakra-gyakorlatok elkezdése után tapasztalhatjuk esetleg, amint pszichikai képességeink növekedésnek indulnak. Ez a csakra-stimuláció természetes „oldalhajtása”, mellékkövetkezménye. Erről és ennek lehetőségeiről később írok. Gyakorlás. Némi relaxációs, tudatos légzési, koncentrálási és mentális KÉZ gyakorlás ideális esetben naponta szükséges. Bárhol és bármikor végezhető, amikor van pár perc szabad időnk. Meddig tart? Sokan kérdezik, „Meddig tart megtanulni a projekciót?” - Az én válaszom: mivel mindenkinek más szintű a természetes képessége és gyakorlottsága, annyi időt fog igénybe venni, amennyire szükség van. Kaptam leveleket emberektől, akik évekig próbálkoztak mindenféle technikákkal, sikertelenül, ezzel viszont az első alkalommal kijutottak. Mások, relaxációs és koncentrációs tapasztalatok NÉLKÜL néhány hónapos gyakorlás után jutnak ki.
33
Asztrálprojekció
5. rész. ASZTRÁL-KÖTÉL. Az új projekciós technika fő alkotóeleme egy láthatatlan, képzeletbeli KÖTÉL amely a mennyezetről lóg. Ezt a kötelet fogjuk arra használni, hogy dinamikus nyomást gyakoroljunk az asztrális test egy pontjára, ezáltal kényszerítve hogy elkülönüljön a fizikai testtől. A KÖTÉL technika hasonló, de sokkal közvetlenebb és ily módon sokkal hatásosabb, mint más passzív és közvetett módszerek, mint a vibrációk magunkba vonása, vagy önmagunk vizualizálása a testünk előtt. A vibrációk magunkba húzásának logikája elég ködös, ha megértjük a projekció működését. A vibráció egy hatás, nem pedig a projekció OKA. Amikor elegendő nyomást gyakorlunk az asztráltest egy bizonyos pontjára ahhoz, hogy megfelelő mértékben „meglazuljon” a fizikai testünktől, az energiatest megnyílik, és energia áramlik a csakrarendszeren keresztül, hogy azután az energiatestben kerüljön eltárolásra. Ez az energiaáramlás a csakrák százain és az azokat összekötő „hálózaton” keresztül, OKOZZA a vibrációt. Ez normál alvási állapot közben is megtörténik, csak nem vesszük észre. NYOMÁS KIFEJTÉSE. A legtöbb passzív, indirekt projekciós módszer szintén gyakorol nyomást az asztráltestre az elkülönülés érdekében, de nagy területen. Szintén kiemelik a tudatosság pontját a testen kívülre, de csak korlátolt mértékben. Minden olyan mentális gyakorlat, amely kívülre helyezi a tudatosság pontját, gyakorol némi nyomást az asztráltestre. A kötélen való, kézről kézre felfelé húzódzkodás egy erős, egy pontban összpontosuló, természetes tevékenység, aminek a végzését könnyen elképzelhetjük. A KÖTÉL -technika az ÖSSZES mentális energiánkat egyetlen, erőteljes, DINAMIKUS tevékenységre összpontosítja, amely így magas szintű nyomást gyakorol közvetlenül az asztráltest egy pontjára. Erre sok más, finomabb módszer is létezik. Ezek közül sokat nem is ismerünk. A legtöbb meditációs gyakorlat például PASSZÍV nyomást gyakorol az asztráltestre. Elképzelhetjük magunkat amint lefelé haladunk egy liftben, zuhanunk, lemászunk egy létrán, vagy csak lebegünk lefelé. Bármi is legyen a technika, az az agytevékenység lecsökkentését szolgálja. Minden, önmagunkban keletkező, belső zuhanási érzés passzív nyomást helyez az asztráltestre, amely lecsökkenti az agytevékenységet és a transz- állapotot „kapcsolja be”, ahol egy mélyebb szintű tudatot fedezünk fel. A befelé zuhanás korlátolt mértékben kiemeli a tudatosság pontját a testből, nagy területen passzív nyomást fejtve ki az asztráltesten, de a projekcióhoz szükségesnek a fordítottját, azaz általános lefelé irányuló nyomást. Ez olyan, mintha az asztráltestünket rá akarnánk bírni hogy ZUHANJON ki a fizikai testünkből magától, azaz a tudatosság pontja ZUHANNI próbál, lefelé. Amit legtöbb ember tesz projektálláskor, az a következő: előrefelé mutató irányú, passzív nyomást fejtenek ki az asztráltestükön, amint elképzelik magukat önmaguk előtt lebegve, és HISZIK, hogy meg fog történni, azaz működésbe lép a projekciós reflex. Vagy pedig megpróbálkoznak egy sokkal közvetlenebb módszerrel, például vizualizálják magukat a testükön kívül, ami nagyon, nagyon nehéz. Nézzünk szembe a tényekkel, az emberek 99%-a nem tud vizualizálni, és az, hogy vizualizáljuk magunkat a testünkön KIVŰL, ÉS a tudatosság pontját ebbe a vizualizációba emeljük, a legtöbb embernek szinte lehetetlen. Másik népszerű módszer vibrációkat vonni a testbe. Ez a módszer kicsit hatásosabb az előzőeknél, mivel a nyomást egy pontban fejti ki, de ez is közvetett mentális módszer, ezért korlátozott hatású. A legtöbb, projektálni tanuló ember sikertelenségéért a fentiek, és az általános információhiány (HOGYAN történik, stb.) a felelős. A passzív nyomást megtartani az asztráltest nagy területén: ez végül aktiválni FOGJA a projekciós reflexet. De ez sok időt vesz igénybe, és mentálisan kimerítő. Ezért a legújabb kutatások segítségével kifejlesztettem egy jobb, gyorsabb, és sokkal dinamikusabb projekciós módszert, amely rendkívül hatásos. Ezt a technikát egyszerűen így nevezem: KÖTÉL. Nem arról van szó, hogy egy képzeletbeli kötél alkalmazása a projekcióhoz egy új ötlet lenne, nem. De a működésének a megértése, áttekintése és ennek a tudásnak az alkalmazása a KÖTÉL technika közben, az az. Ha teljesen megértjük egy dolog működését, akkor azt sokkal hatásosabban alkalmazhatjuk, így jobb eredményekkel. Az új KÖTÉL módszer kiküszöböli a mentális erőforrások „félreirányítását”, és a krónikus mentális energia-vesztést, amelyet a hosszú projekciós gyakorlatok okoznak. A KÖTÉL lerövidíti a projekció kiváltásához szükséges időt, és optimalizálja a rendelkezésre álló energia kihasználását. A sikeres projekció egyik fő „hozzávalója” a megfelelő motiváció. E nélkül a motiváció nélkül nem lesz elegendő mentális energiánk a gyakorlathoz, és vagy belealszunk a projekcióba, vagy nem fogunk rá emlékezni. Ezért fontos, hogy a felkészülésre szánt időt a lehető legrövidebbre vegyük, így az nem lesz egy ijesztő
34
Asztrálprojekció
és mentálisan kimerítő feladat. Az egyik dolog, amiben egy kezdő „projektor” bőviben van, a lelkesedés A lelkesedés puszta mentális energia. A KÖTÉL, és annak a megértése hogy az HOGYAN működik, hasznosítja és sokkal jobban kihasználja ezt az energiaforrást, és nagyban javítja a sikerességi mutatóinkat. Hogyan érezzük a kötelet. Tűzzünk egy hosszabb szalagdarabot a plafonra magunk felett. Lógjon kartávolságban tőlünk, hogy megérinthessük. Nyúljunk érte és érintsük meg gyakran, amíg gondolatban hozzá nem szokunk, hogy hol van. Ez a kötél csak egy képzeletbeli segítség lesz. Az által hogy képesek vagyunk érte nyúlni és megérinteni, hozzászokunk a képzeletbeli, láthatatlan KÖTÉL térbeli koordinátáihoz. Ez ily módon növekedik a tudatunkban és ez által mint gondolati forma is. Így könnyebbé teszi elképzelni, amint a KÖTÉLért nyúlunk és felmászunk rajta, a képzeletbeli KEZeinkkel. Megjegyzés: NEM szükséges ténylegesen vizualizálni, vagy látni a KÖTELet, csak tudjuk hogy hol kell lennie. Ez a módszer egyáltalán NEM igényli a vizualizációt. A KÖTÉLért nyúlás és a rajta való felfelé húzódzkodás a képzeletbeli KEZeinkkel megemeli a testi tudatosságunk pontját: egy, az asztráltestre egy pontban nyomást gyakorló, erős, természetes tevékenység, mozdulat segítségével kiemeli azt a testből. Aktív csakra. Lényeges dolog, ha véletlenül nagyobb az aktivitás a Homlok Csakrában, mint a Szív Csakrában. Ez néha megtörténik. A képzeletbeli KÖTÉL helyzetét változtassuk meg úgy, hogy a karjaink 45 fokos szögben (rézsútosan) legyenek, a fejünk felett. Ha valódi szalagot használunk, mint segítséget, akkor természetesen ezt is helyezzük át, hogy ne a mellkasunk, inkább a fejünk felett végződjék. A KÖTÉL szögének megváltoztatása azt a pontot ahol a nyomást gyakoroljuk az asztráltestre, ily módon feljebb emeli, az aktív csakra irányába. Azaz a nyomás ott fog jelentkezni ezután, így jobb eredményt adva. Bármely esetben a kötelet olyan pozícióba helyezhetjük, amely saját magunknak a legkényelmesebb, legotthonosabb. Fontos hogy a képzeletbeli KÖTÉL szöge és helyzete természetesnek hasson. Próbálkozzunk ezzel a szöggel addig, amíg a megfelelő nem lesz. FELKÉSZÜLT? Az előző részekben leírt ÖSSZES gyakorlat fontos gyakorlási módszer a projekcióhoz, de nincs mindre egyenként szükség a projekció sikeréhez. Ha elvégezzük a relaxációs, tudat-kiürítéses, képzeletbeli zuhanásos, csakra felnyitó és energia-emeléses gyakorlatokat a projekció során, felhasználjuk a mentális energiánkat. Ez mentális kimerülést eredményez, és akaraterő és energia hiányát fogjuk tapasztalni a legfontosabb ponton: a kilépéskor. Az összes gyakorlatot a projekciótól külön kell elvégezni. Ezek „edzési” és gyakorlási feladatok, amelyeket a testünk és elménk feletti ellenőrzés kifejlesztése és a csakrákban történő energiaáramlás növelése érdekében végzünk. Ez hasonló ahhoz, mint amikor egy konditeremben készülünk egy futballmeccsre. Ezeket a gyakorlatokat nem használjuk konkrétan a mérkőzés közben, csak fejlesztik az erőnlétünket, hogy eredményesebben tudjunk futballozni. A tréninget külön végezzük, HACSAK NEM valós idejű projekcióra készülünk, mert akkor a teljes procedúrán végig kell mennünk, és a projekció előtt aktiválni az összes csakrát. A projekció tanulásának fő célja, hogy különválaszszuk az asztráltestünket a fizikai testünktől, miközben teljesen a tudatunknál vagyunk. Minél hamarabb sikerül a teljesen tudatos projekció, annál jobb. Különben még feladnánk, pusztán annak a nehézsége miatt. Emiatt, erősen tanácsolom minden kezdő számára, hogy a legegyszerűbb, leghatásosabb módját válassza a tudatos projekciónak. Ha már egyszer a tarsolyunkban van némi projekciós tapasztalat, utána már tudunk nehezebb, bonyolultabb projekciókat is végezni. A gyakorlatokon végighaladva megtanultuk ellazítani a testünket, megtisztítani a tudatunkat és koncentrálni. Elkezdtük kifejleszteni az „MTT”-t (Mozgó Testi Tudatosság), és annak használatát, azaz a képzeletbeli KEZeinket használva végzünk különböző feladatokat mind a testünkön belül, mind kívül. Szintén elkezdtük felébreszteni és fejleszteni a csakráinkat, hogy erősebb energiaáramlást idézzünk elő, és, remélhetőleg, szakítottunk időt a transzállapot megszokására is. Ez a tudás felkészítette a testünket és a tudatunkat a projekcióra.
35
Asztrálprojekció
Mikor végezzük a gyakorlatokat? Habár a gyakorlatok önmagukban nem kerülnek sorra minden alkalommal a projekció folyamán, rendszeresen szükség van az elvégzésükre, hogy a szükséges tudást és az energiaszintünket fejlesszük, ami a projekcióhoz kell. A relaxáció, koncentráció és mentális nyugalom gyakorlatait naponta javaslom elvégezni. Ezek során a gyakorlatok során használjuk a KEZet. Az energia illetve csakra-gyakorlatokat és a többi gyakorlatot egy héten legalább egyszer végezzük, hogy hatásos legyen. Akár gyakrabban is lehet, de ne próbáljuk túlzásba vinni. Az Ön projekciós folyamata. Nehéz egyetlen általános folyamatot leírni, mivel mindenkinek más fokú a tudása, tapasztalata és természetes képessége. Ez okból egy rugalmasabb folyamatot írok le, és javaslom, mindenki szabjon magának személyre szóló folyamatot amely a saját adottságainak leginkább megfelel. Ne feledjük a régi mondást: „Ami működik, az működik.” Próbálkozzunk addig, amíg a legjobb sorrendet meg nem találjuk, ami a legkönnyebb és leghatásosabb. Elsőként álljon itt a fejlett, valós idejű projekció teljes folyamata. Teljes folyamat. 1. Végezzük a relaxációs gyakorlatot alaposan. 2. A tudatos légzés útján tisztítsuk meg az elménket. 3. Lépjünk transzba a mentális zuhanás módszerének használatával. 4. Végezzük az energia-emelést és nyissuk ki a csakrákat. 5. Húzódzkodjunk fel, ki, a képzeletbeli kötél segítségével. Megjegyzés: 1. A 3. és 4. lépés tetszés szerint felcserélhető, azaz az energia-gyakorlatot a transzba lépés előtt vagy után is végezhetjük. Az energia- és csakra-gyakorlatok sokkal hatásosabbak transzállapotban, de néhány embernek gondot jelent a transz elérése. Ha előbb elvégezzük az energia- gyakorlatokat, az segíthet a transzba jutásban. 2. Ha még ezek után is probléma a transz- állapot előidézése, akkor a 3. pont helyett használjuk a KÖTÉL-mászásos technikát, amíg transzba nem kerülünk. Akkor ne másszunk tovább, és végezzük el a csakra-gyakorlatot mielőtt folytatnánk a folyamatot. Azaz: a 3. pontnál a KÖTÉL segíthet a transz elérésében. A KÖTÉL használata. Ez egy teljes projekciós módszer, amely önmagában is működik, ha megfelelő koncentrációs erő birtokában vagyunk. A kezdőknek azt tanácsolom, koncentráljanak egyedül erre a gyakorlatra, amíg némi tapasztalatra nem tesznek szert. Ez a projekciós módszer egy normál AsztrálProjekciót fog eredményezni. A projekció időtartama (valós idő szerint) az elsajátított csakra-fejlettség és energia- áramlás mértékétől függ. 1) Végezzük a relaxációs gyakorlatot alaposan, amíg teljesen le nem nyugszunk és el nem lazulunk. Ez csak pár percet vesz igénybe. 2) Nyúljunk ki képzeletbeli KEZEINKkel, és húzzuk magunkat kézről kézre felfelé az erős, képzeletbeli KÖTÉLen, ami felettünk lóg. Próbáljuk elképzelni az erős, vastag kötelet a tenyerünkben. Ne próbáljuk vizualizálni ezt a KÖTÉLet! Azt szeretném, ha az egészet sötétben képzelnénk el, amikor amúgy sem látunk semmit, csak tudjuk hogy merre van, és hogy milyen az érzése. A vizualizáció jelentős mentális energiát emészt fel, amelyet sokkal jobban használunk fel akkor, amikor nyomást gyakorlunk az asztráltest egy pontjára. Érezni fogjuk az enyhe belső szédülést ennek a során, a törzsünk felső részében. Ezt az asztráltestre nehezedő dinamikus nyomás okozza. A szédülő érzés az elkülönülő asztráltest miatt van. Ez a szédülés erősödni fog a kötélen felfelé mászva. Nagyon fontos! Megjegyzés: Ezt a szédülő érzést, és bármilyen nyomásra vagy szédülésre utaló érzést, stb., amelyet a KÖTÉLen felfelé mászás mentális tevékenysége okoz, pontosan észre KELL vennünk. Tanuljuk meg a PONTOS mentális módszert, amellyel a szédülést előidéztük. A mentális mászás tevékenységét úgy kell tréningezni, hogy ezt a szédülést okozza. Úgyhogy az első pár alkalommal, amikor ezt a KÖTÉL-
36
Asztrálprojekció
technikát próbáljuk, koncentráljunk a megfelelő mentális tevékenység megtalálására, amellyel ezt megtehetjük. Ha egyszer megtanultuk, mi kell ehhez, és szándékosan újra meg tudjuk tenni, akkor már jutottunk valameddig. HAGYJUNK FIGYELMEN KÍVŰL * MINDEN * ÉRZÉST A PROJEKCIÓ SORÁN, különben megzavar minket, megtöri a koncentrációnkat, és elpusztítja a projekciónk lehetőségét. Koncentráljuk a KÖTÉLmászás egyszerű folyamatára, minden másnak a TOTÁLIS kizárása mellett. Mindenünket ebbe az egy dologba fektessük, de ne feszüljünk meg sehol, ez az egész pusztán mentális gyakorlat. 3) Másszunk tovább, kézről kézre, mindig felfelé, és érezni fogjuk a ránk törő elnehezülést. A nyomás, amit az asztráltestre gyakorlunk, a transz-állapotba fog minket kényszeríteni. Hagyjuk figyelmen kívül, és koncentráljunk arra amit csinálunk. (KÖTÉL!) 4) Másszunk tovább, és érezni fogjuk, amint válaszul megnyílnak a csakráink, de ne álljunk meg. 5) Most vibrációk fognak kezdődni, az egész testünk elkezd vibrálni, és bénultnak érezzük magunkat. Koncentráljunk csak és kizárólag a kötélre, ne álljunk meg. 6) Érezni fogjuk, hogy valami elszabadul a testünktől. Enyhe zúgást tapasztalunk, amint kiemelkedünk a testünkből. A képzeletbeli KÖTÉLÜnk irányába kilépünk a testünkből, és ott találjuk magunkat lebegve. Végül szabadok vagyunk! Megjegyzés: * NE * engedjük meg magunknak a koncentráció megtörését, amikor a vibráció elkezdődik. Ezek természetes HATÁSOK, amelyeket a több száz fő, kis és nagy csakrán átáramló energia okoz a testünkben. Ha mégis megzavarna, áldozzunk több időt a koncentrációs gyakorlatokra, hogy a továbbiakban ne zavarhasson meg. Ha a relaxáció, energia-emelés és csakra-gyakorlat során nem sajátítottuk el megfelelő szinten a képzeletbeli KÉZ technikáját akkor problémáink lehetnek a KÖTÉLEN való felmászással is. Ez nem azt jelenti hogy a csakráinkat meg kell tudnunk nyitni, hogy ezzel a módszerrel projektálhassunk, nem. Csak segít, ha képesek vagyunk rá . Ez a módszer nagyon közvetlen, direkt. Nagymértékben lerövidíti a projekcióhoz szükséges időt! Ha egyszer komolyan elkezdünk a KÖTÉLen mászni, be FOGUNK lépni a transz- állapotba, a csakrák meg FOGNAK nyílni, ELKEZDŐDIK a vibráció, és projektálni FOGUNK, nagyon gyorsan! Ennek a sebessége talán ijesztő lehet az első próbálkozásnál. Minden TÚL gyorsnak tűnik. Ezt azonban meg lehet szokni, és majd értékelni fogjuk, hogy több mentális energiánk marad a projekcióra magára. Ha megfelelő koncentrációs energiánk van, ezzel a módszerrel bármelyik más módszernél gyorsabban kijuthatunk, még akkor is, ha nem sajátítottuk el a mély-relaxációs és transz gyakorlatokat. Amire szükség van, a koncentrációs képességen felül, az az erős mentális tevékenységek kivitelezésének képessége, bármely, ahhoz társuló izom megfeszítése nélkül. Azaz el kell tudnunk különíteni a mentális és fizikai tevékenységeket. Ha nehézség(ek) jelentkez(nek) a KÖTÉL-módszer bármely részével kapcsolatban, akkor elemezzük ki, találjuk meg a problémás részt, menjünk vissza oda, koncentráljunk a kapcsolódó gyakorlatokra, ameddig meg nem oldjuk a problémát. Egy KÖTÉL változat. Megjegyzés: az egyszerű KÖTÉL technika egy jó változata, amikor elvégezzük a gyakorlatok teljes sorát (relaxáció, energia-, csakra-gyakorlat), de elkülönítve a projekciótól. Végezzük el a gyakorlatokat, de ne zárjuk be a csakrákat. Keljünk fel, tartsunk szünetet, helyezkedjünk el kényelmesen, igyunk, stb. Akkor felfrissülve visszatérhetünk az ágyba/fotelba, pár percet relaxálással töltünk, és egyenesen a KÖTÉLhez mehetünk. Ez meg fogja növelni a projekció során rendelkezésre álló csakra-energia mennyiségét. A KÖTÉL működése. A KÖTÉL ma a legdinamikusabb projekciós módszer, és ha egyszer elsajátítottuk, feleslegessé teszi a többi módszert. Szeretném részekre bontva elmagyarázni, mi is történik valójában a KÖTÉL használata közben. A tudat megtisztítása: A KÖTÉL mászása teljes mértékben lefoglalja és kiüríti a tudatot.
37
Asztrálprojekció
Agyhullám tevékenység: A tudat megtisztítása, és a dinamikus nyomás gyakorlása az asztráltestre egy pontban az agyat alacsonyabb aktivitásra kényszeríti. Mély relaxáció: Az agytevékenység lecsökkentése a testet mélyebb szintű ellazulásra készteti. Transz- állapot: Az asztráltestre nehezedő dinamikus nyomás, miközben a fizikai test ellazult állapotban és az agyhullám-tevékenység alacsony szinten van, a testet transz-állapotba KÉNYSZERÍTI. Csakrák: Transz állapotban az asztráltestre ható dinamikus nyomás az energiatestet és a csakrákat megnyílásra KÉSZTETI. Vibrációk: Az energia-test és a csakrák nyitva vannak, és az asztráltestre dinamikus nyomás nehezedik: ez energiaáramlást idéz elő az összes (több mint 300) csakrán keresztül, és vibráló érzést okoz. Elkülönülés: Mindezek után az asztráltestre ható dinamikus nyomás előidézi a fizikai testtől való elkülönülést. Megjegyzés: ha elegendő az asztráltestre gyakorolt nyomás, akkor annak hatására lép ki a fizikai testből, nem pedig a projekciós reflex hatására. Ily módon itt egy „kézi vezérlésű „fizikai/asztrális elkülönülésről van szó. Mit jelent ez? Ahelyett, hogy a projekciós reflex közben a zúgást éreznénk a testünkben, a projekció csúcspontján, és az ágy lábánál állva megjelenni, stb., a testünket abba az irányba hagyjuk el, amerre a KÖTÉLen mászunk. Mennyi időt vesz igénybe? A teljes projekciós folyamat tizenöt perc alatt elvégezhető, én öt perc alatt szoktam megtenni. A módszer lehetővé teszi, hogy az összes rendelkezésre álló energiánkat egy nagy adagban, egy „robbanásban” használjuk fel. Ha nem jutunk ki az első tizenöt perc alatt, akkor kétlem hogy a kísérlet során még sikerülhet. HA ez az eset áll fenn, keljünk fel, tartsunk szünetet és próbálkozzunk később, vagy egyszerűen aludjunk el. A KÖTÉL módszert használva szó szerint elámultam annak könnyűségén és egyszerűségén, amikor először próbáltam. A szokásos projekciós időmet (20-30 perc) lerövidítette kb. 5 percre, normál asztrálprojekció során. Én azonban továbbra is a teljes folyamatot alkalmazom valós idejű projekció során. A folyamatnak ez az elemzése az én saját KÖTÉL-használatomból, és a testemen az elkülönülés közben végbemenő változások alapos vizsgálatából adódó tapasztalataimon alapul. Az első KÖTÉL projekcióm. Álljon itt az én első KÖTÉL próbálkozásom összegzése. Ekkor fejlesztettem ki használható elméletté. Lefeküdtem az ágyamba, az új elméletemre gondoltam. Kidolgoztam egy projekciós technikát, amelyet világtalan emberek használhattak. Egy technikát, amely SEMMILYEN vizualizációt nem igényel. Kitaláltam az érintés érzését, mint az asztráltestre nyomást gyakorló hatás ötletét, mivel ez az érzés nagyon fejlett a világtalan emberek esetében. Ott fekszem pár percig, a fejemben ezt forgatva, miközben általánosan ellazítottam és megnyugtattam magam, készen az elalvásra. Ekkor elhatároztam, hogy kipróbálom, hogy lássam, működik-e. Megjegyzés: nem végeztem szokásos relaxációt, tudat megtisztítását vagy csakra-/energiagyakorlatokat. Csak látni akartam, hogy ezzel a módszerrel tudok-e nyomást gyakorolni az asztráltestemre. Kinyújtottam a képzeletbeli kezeimet és elkezdtem mászni a KÖTÉLen, kézről kézre. Azonnal szédülés érzése fogott el a gyomromban és a felsőtestemben, szédülő érzés a csontjaimban, mint valami viszketés a karjaimban és lábaimban. Bezártam az elmémet, megállítottam minden gondolatot, és az akaratomat a mászási tevékenységre összpontosítottam. Éreztem az asztráltestemre nehezedő hatalmas energiát, az asztrális fejem és felsőtestem elkezdett szabadon emelkedni, próbálva felfelé haladni a KÖTÉLen, az általam létrehozott nyomás irányába. Még húzva magamat felfelé, éreztem amint az agyhullámaim az alfa tartományba zuhannak, és elnehezülés vesz rajtam erőt, amint transzba lépek. Tovább másztam és a transz mélyült, a testem már megbénult. Tovább mászva megnyíltak a csakráim, és elkezdődött a vibráció. Elámultam, még csak pár perce csináltam az egészet! Tovább másztam, és az asztráltestem hamarosan megszabadult a fizikai testemtől. Ez teljesen különbözött bármilyen más projekciótól, amit valaha végeztem. A projekciós reflexnek, úgy tűnik, nem volt ideje működésbe lépni, és kivetíteni engem a testemből. Szó szerint saját magam húztam ki magamat. A fizikai testem felett lebeg-
38
Asztrálprojekció
tem, továbbra is tudatában az ágyban fekvő fizikai testemnek. Keresztülmentem a falon a nappaliba, ahol jóval több fény volt, mint a saját, sötét szobámban. Hirtelen egy különös világban találtam magam. „Hol a francban vagyok?” - gondoltam. Homályos fény volt ott, és körülöttem köd, Egy nagy épület volt előttem, régimódi zsúpfedeles tetővel. A felőlem eső oldala öreg léckerítés durván faragott fából. A kerítésre dőltem és erről az egészről kezdtem gondolkodni. A ház mellett elnézve vízről visszaverődő fényeket láttam. Egy tó volt a ház túlsó oldalán. Ez az egész nem érdekelt, és kezdtem unatkozni, úgyhogy másik valóságba próbáltam mozdulni az álom-síkon. A kezeimre néztem, ez általában működik. Fehér, sápadt, valótlannak tűnő kinézete volt, gyorsan elkezdett olvadni, mint a jég egy fáklya alatt. Az ujjaim hamarosan tömpék lettek, majd elolvadtak a kezeim, és a karjaim követték őket. Próbáltam visszacsinálni. Visszanőttek, amint arra koncentráltam, hogy vizualizáljam ahogy ki kellene néznem, de újra olvadni kezdtek amint abbahagytam a koncentrálást. Azután rádöbbentem, mitől olyan ismerős nekem ez a helyszín, egy festményben voltam! Egy nagy festmény függ a szobám falán, pontosan ott, ahol megpróbáltam átmenni a falon. Ezen a képen szerepel a zsúpfedeles ház faragott fakerítéssel. Egy tó van a ház mögött és kora hajnal van, amikor a nap épphogy elkezdi megvilágítani a dolgokat. Kétségtelen, a képben voltam. Elegem lett, túl fáradt voltam, hogy folytassam a projekciót, vagy bármi mást tegyek. A fizikai testemre összpontosítottam, amelyet még mindig éreztem. A szám és szemem mozgatására koncentráltam, és ez hamarosan visszavitt engem a fizikai testembe. Felültem az ágyamban, és az eseményeken gondolkoztam, mialatt lejegyeztem a tapasztalásom eredményeit. Visszafekve újra megpróbáltam a KÖTÉLmászást. Pár percen belül ismét a testemen kívül voltam. „Ez nagyszerű „- gondoltam! a testem felett lebegtem, és a szobát szemléltem. A homályban láttam hogy a falon egy kép van, az a kép, amelybe az imént véletlenül beléptem. Arrafelé mozogtam, csak hogy lássam, újra megtörténik-e. Amint közelítettem, egyre nagyobbnak és nagyobbnak tűnt, én pedig mintha zsugorodtam volna. Amint odaértem, ahelyett, hogy átmentem volna rajta, beléptem a képbe, és ott voltam újra, ebben a halvány fényben, az öreg háznál és a kerítésnél. Minden valódinak tűnt, a kerítés mintha fából lett volna, még a levegő is más volt, tanyasi szagokat éreztem. Újra elhagytam a képet, és visszatértem a testembe, a jegyzetfüzetembe lejegyeztem mindent. Ott fekszem az éjszaka hátralevő részében, a történteken gondolkozva, ezeknek a következményeit fontolgatva, és a jelentésükön... Így fedeztem fel az Elképzelt Valóság Projekció-t (Virtual Reality Projection, VRP). Ez a technika még csiszolatlan, durva módszer a testre szabott világ létrehozására. További kísérleteket tervezek azonban a közeljövőben, hogy a kisebb hibáit ki tudjam küszöbölni és továbbfejlesszem ezt a technikát. Emlékezés. Bármely tudatos testen kívüli élmény legnagyobb problémája a reá való emlékezés ébredés után. A felejtés ellen amint felébredünk, fel kell ülni az ágyban, és visszarángatni az emlékeket. Üljünk fel, és erősen gondolkozzunk. Minden reggel szánjunk erre pár percet. Ez javítani fogja az álommemóriánkat. Ez alatt a csöndes idő alatt futtassuk végig a gondolatainkat kulcs kifejezéseken, amíg csak nem találunk valamit. Mondjunk ilyeneket: Az órámra néztem és... Ott sétáltam a... Beszéltem... A kezeimre néztem, és... Éppen mentem a... Ott repültem a... Benne voltam a... Ott volt velem... Ezek a kifejezés-példák elvezethetnek az álom-emlékek olyan töredékéhez, amelyből ki tudunk indulni. Készítsünk saját ilyen mondatokat is. Úgy tűnhet, semmi nincs, amire emlékezhetnénk, de próbáljuk keményen, és fektessünk ebbe IGAZI erőfeszítést. Ott vannak, csak értük kell nyúlni és megragadni őket. Ha egyszer megragadunk egy emlékdarabkát, többet és többet és többet fogunk majd találni. Meglepő, hogy mennyi mindenre vissza lehet így emlékezni. Fontos, hogy ezeket leírjuk, amint visszaemlékezünk rájuk. Akkor is, ha többször is megtesszük ezt (az emlékezést) az éjszaka folyamán. Élesnek, tisztának és felejthetetlennek tűnhetnek, de az álom-, vagy asztrálemlékek pár másodpercen belül elmúlhatnak, ha nem jegyezzük fel őket. Csak pár kulcsszót írjunk le, és a többi részt később majd hozzáírjuk. Gyakorlással az asztrális emlékezetünk is fejlődni fog. Bentragadt? Néhányan úgy találják, a testük részben bentragad a projekció során. Kiszabadulnak a testükből, de nem szakad el a fej vagy hasi rész. Ha ez megtörténik, akkor túl nagy nyomás kifejtése (a KÖTÉLen való mászással) akár fizikai fájdalmat és rosszullétet, rossz közérzetet okozhat. Ennek két oka lehet: 1) Ha a hasi területnél ragadtunk bent, akkor ez étkezési alapú probléma, például nagy adag protein vagy húsétel okozhat ilyet. Megoldása: Könnyű ételek fogyasztása; sokat kell enni, de ha-
39
Asztrálprojekció
lat vagy fehér húst (szárnyasok) a vörös hús (sertés, marha) helyett. Kerülni a zsírt, olajat, mogyorót és sajtot. 2) Ha a fejnél ragadtunk bent, vagy annak valamely részénél, akkor ez egy inaktív csakra jele, amelyet valószínűleg energia-blokk okoz. Megoldása: Koncentráljunk ennek a beragadt energiának a megnyitására az energia-gyakorlatok közben. Ha a projekciós folyamat során történik ez, akkor álljunk meg mindennel, nyissuk meg azt a csakrát, transzban leszünk, úgyhogy könnyű lesz. Ha már dolgoztunk rajta egy kicsit, próbáljuk továbbmászni a KÖTELet.
40
Asztrálprojekció
6. rész. Még néhány dolog a KÖTÉLről. A KÖTÉL egy nagyon hatásos projekciós technika, de meg kell tanulni ahhoz, hogy eredményes legyen. Szeretnék néhány dolgot pontokban kifejteni a technikával kapcsolatban, az eddig kapott visszajelzések alapján. 1. NINCS szükség vizualizációra EGYÁLTALÁN a KÖTÉL-technikában. Ez azt jelenti, hogy nem kell közben képet, látványt alkotni magunkról. A KÖTÉLen való mászás maga a mászásnak a mentális próbája, megfelelője. Ez a mentális elpróbálás MAGA a KÖTÉL-technika. 2. Mentálisan fogcsikorgatva kell csinálni, azaz maximális mentális erőfeszítést tenni, mintha igazából egy kötélen másznánk, de anélkül kell ezt tenni, hogy az izmaink részt vennének benne - az EGÉSZ pusztán gondolati. A test nem válaszolhat. Éreznünk kell, hogy nagyon erősek vagyunk, energiával telve, és akár egész éjszaka tudnánk így mászni. 3. Mindenki rájön, hogy egy adott módja a mászásra való összpontosításnak sokkal hatásosabb az asztráltestre történő nyomásgyakorlás terén, mint a többi. NAGYON fontos, hogy észrevegyük és megjegyezzük, hogy mi ez, és megtanuljuk alkalmazni. Ez a mászás hatását a lehető legjobban fokozza majd. Amikor a megfelelő mentális összpontosítást végezzük, egy megfelelő szédülő/zuhanó érzésünk lesz a Napfonatban (Solar Plexus). 4. A KÖTÉL sikeres használatához különösen fontos az EZT célzó döntés. Ez a megerősítés NAGYON fontos a sikerhez. Egy most, -vagy- soha jellegű erőfeszítésre van szükség. Ez a teljes mentális energiánkat egy pontba (a testből való kilépés céljára) összpontosítja. 5. Sokan küldtek nekem a KÖTÉLlel kapcsolatos sikerekről szóló e-mail- eket - gyakoroltak a KÖTÉLlel, aztán hirtelen adtak neki egy esélyt: MEGCSINÁLNI IGAZÁBÓL! A sikernek ez a megerősítése a különbség a valódi testen kívüli élmény és a KÖTÉL segítségével történő gyakorlás (relax, csakra-gyakorlat, stb.) között. Nem tudom eléggé hangsúlyozni a fontosságát ennek a megerősítésnek, jóváhagyásnak, ami a KÖTÉL segítségével történő testen kívüli élmény sikeréhez szükséges. 6. A KÖTÉL használata során teljes mértékben FIGYELMEN KÍVŰL KELL HAGYNI MINDEN FIZIKAI ÉRZÉKELÉST ÉS HANGOT, AMIT HALLUNK. Ha bármily módon reagálunk egy érzékelésre, elveszítjük a mentális energia összpontosítását, és az erőfeszítésünk „felhígul”. A 3. és 4. részben leírt csakra- és energia-gyakorlatok a testben zajló energiaáram stimulálására, a koncentráció, akaraterő és mentális ellenőrzés növelésére szolgál. A projekció valós időtartama lényegesen növelhető az energiaáramlás serkentésével és a tudat jobb ellenőrzésével. Ez a kilépést is megkönnyíti. Akár ÁT IS LEHET UGRANI a gyakorlatokat, és egyenesen a KÖTÉL tanulására koncentrálni. Mindenkinek különböző tudása, természetes képessége és energiaáramlása van. Néhány embernek sok gyakorlásra van szüksége a testen kívüli tapasztaláshoz, másoknak nem. Néhányuk a KÖTÉL technika elsajátításánál a gyakorlást részesítik előnyben a gyakorlatokkal való felkészüléssel szemben. Ha a célunk csak a tudatos testen kívüli tapasztalat, vagy bármely projekció, a legjobb választás a KÖTÉL következőkben leírt, egyszerű használata. A KÖTÉL egyszerű használata. Néhány embernek az a benyomása, hogy a KÖTÉL túl bonyolult. Ez valószínűleg az 5. részben, annak működéséről adott leírásom miatt tűnik így. A KÖTÉL a ma ismert legegyszerűbb projekciós technika. A KÖTÉL legegyszerűbb formájához mindössze a következő két lépésre van szükség: 1. Feküdjünk le, vagy üljünk kényelmes székbe, relaxáljunk és nyugodjunk meg, amint elalvás előtt is, normálisan.
41
Asztrálprojekció
2. Kezdjünk a kötélen mászni. A KÖTÉL egyszerű használata mindössze ennyi. Mivel nem telik el idő a gyakorlatok elvégzésével, a KÖTÉL egyszerű használatának sok előnye van. Lehetővé teszi a teljes mentális összpontosítást. Sok esetben csak ennyire van szükség az első tudatos testen kívüli élményhez. Mivel a KÖTÉL egyszerű használata kevésbé bonyolult, sokkal gyakrabban fogunk próbálkozni a projekcióval, akár fáradtság esetén is - a legjobb, erre való időszakok egyike -, és semmi bonyolulttal nem kell közben foglalkozni. A projekciók gyakoriságának növekedése biztosítja a gyakorlottságot a KÖTÉL -technikában, így a technika hamarabb elsajátítható. TISZTA ÁLOM. Sokan jeleztek az energia- ill. csakra-gyakorlatokat végző emberek közül tiszta álmokat (LD, Lucid Dream). Ez túl gyakran történik meg ahhoz, hogy véletlen egybeesés lehetne. Az energia-/csakragyakorlatok növelik az energia-testbe áramló energia szintjét, és megemelik az álom és testen kívüli tapasztalás idején a tudatosságot és az emlékezést. Kár ezt a nagy energiát elpocsékolni ellenőrizetlen álmokra, úgyhogy én inkább az LD-t javaslom másodlagos célként. Ez egy korai testen kívüli élményt fog adni, és segít fenntartani az érdeklődést amíg meg nem tanuljuk a tudatos kilépés módszerét. LD. Hogy tudatra ébredjünk egy álom közben, be kell magunkat programoznunk arra, hogy álom közben rá ébredjünk, hogy az egy álom, és így ellenőrzésünk alá vonhassuk, azaz tudatossá válhassunk, az álomból tiszta álom lehessen. Ezt legkönnyebben úgy érhetjük el, ha felvesszük azt a szokást, hogy naponta többször ellenőrizzük, nem álmodunk-e éppen, a valóságban vagyunk-e. Valóságellenőrzés. A valóság ellenőrzése az, amikor megállunk egy pillanatra azzal amit csinálunk, és ellenőrizzük a helyzetünk szintjét. Ezt egyszerűen megtehetjük. Mindig ellenőrizzük a valóságot. Kérdezzük meg magunktól: 1. „Ez egy normális szituáció, vagy van benne valami különös?” 2. „Tudok repülni?” Próbáljunk fellebegni. 3. Próbáljuk becsukni a szemünket. Ez áruló jel, mivel az asztrális formánkban nem tudjuk becsukni a szemeinket. Megjegyzés: ennek a valóságellenőrzésnek a szokásunkká kell válnia ahhoz, hogy hatásos legyen. Amikor álom közben csináljuk a valóságellenőrzést, észre fogjuk venni, hogy álmodunk, és ellenőrizni fogjuk tudni az álmot. Ilyenkor fontos hogy megerősítsük magunkban, hogy emlékezni fogunk mindenre. Mondjuk magunknak újra és újra: „Mindenre emlékezni fogok amikor felébredek”. Az LD időzítői. A siker kulcsa a valóságellenőrzéshez egy jó időzítő. Ez bármi lehet, amit sokszor teszünk/észlelünk a nap folyamán. Bármilyen szokásos tevékenység lehet, de van pár ötlet is: 1. Az idő: Ahányszor órára nézünk, ellenőrizzük a valóságot. Jó segítő egy elektronikus óra. Állítsuk be, hogy óránként jelezzen. Amikor jelez, ellenőrizzünk. 2. Kéz: ahányszor a kezünkre figyelünk valamiért, ellenőrizzünk. 3. Dohányzás: a dohányosok minden rágyújtáskor ellenőrizzenek. Rendszeres dohányosok az álmukban is cigarettáért nyúlnak. Megjegyzés: időbe telik az időzítőt megszokottá, szokássá tenni, általában ez pár hét. Szintén segít, ha elalvás előtt megerősítéseket ismétlünk magunknak: „Nem fogok elfelejteni az órámra nézni”. Amikor tudatra ébredünk egy álom során, (LD), egy közös álomsíkon kell, lennünk. Ha ezt egy valós idejű projekcióba akarjuk fordítani, próbáljunk tudatosak lenni a fizikai testünk felől. Ha már érezzük, akkor idővel képesek leszünk a közelébe kerülni. Azonban ez nehéz, és az egész tapasztalásnak véget vethet (felébredésre kényszerít). Javaslom, hogy élvezze mindenki az LD-t, bármi is legyen az. A közös álomsíkok nagyon színes helyek, és sok örömöt tartogatnak. Sokféle különös és csodálatos dolgot fogunk látni, és sokféle kalandot. Megjegyzés: hogy emlékezzünk az LD-re utólag, ne feledjük az LD során időről időre ismételni, hogy az egészre emlékezni fogunk.
42
Asztrálprojekció
Helyváltoztatás. Ha nem tetszik az álomsík ahol vagyunk, vagy valós idejű testen kívüli élményből szeretnénk egy álomsíkra menni, e pár módszer közül bármelyikkel könnyen megtehetjük: 1. Nézzük a kezünket közelről, és figyeljük, amint elolvad (az már azért is megéri, hogy lássuk az olvadó kezek jelenségét). 2. Pörögjünk körbe-körbe, amíg el nem veszítjük a tájékozódásunkat. 3. Vizualizáljunk egy helyet, ahol lenni szeretnénk (azonnali utazás). Ez általában egy olyan álomsíkra visz minket, ami hasonlít a kívánt helyhez. 4. Repüljünk felfelé, amilyen gyorsan csak tudunk. Ha ez mégsem váltana álomsíkot, legalább megtapasztaljuk az űrrepülést (nem vicc!) 5. Repüljünk közel a felszínhez, jó gyorsan, amíg egy kedvünkre való helyet nem találunk. Ez a sebesség miatti elmosódás általában álomsíkot vált nekünk. 6. Mozogjunk egy tükörbe, képbe vagy festménybe. Ez hasonló az elképzelt valóság projekcióhoz. (VRP) Ezek a technikák mind becsapják a tudatalattit az iránytévesztés által, és másik valóságba visznek minket. AZ ASZTRÁLIS FORMÁNK MOZGÁS KÖZBEN. Az első pár projekció során sokak küzdenek mozgási problémákkal. Keresztülmenni egy szobán nagy nehézségeket jelenthet. Az ellenőrzésnek ez a hiánya az asztrális forma szokatlansága miatt is lehet. Ez olyan, mint a súlytalanság. Újra meg kell tanulnunk mozogni. Amikor valós időbe projekttálunk, akkor a tudatnak egy pontja vagyunk, gyengén felépített éteri héjjal körülvéve. A mozgást gondolatok, nem pedig az izmok végzik. Asztrális lendület. Van egy bizonyos lendület az asztrális formában, ami a legtöbb problémát okozza. Ez azután is mozgat minket, hogy elhatároztuk, megállunk. Keresztülvihet minket falon, plafonon is. Ezt a lökést az a gondolat okozza, amellyel a mozgást elhatároztuk. Ha ez túl erős, vagy a mozgás alatt is megmaradt, akkor túl gyorsan, vagy túl messzire fogunk elmozdulni. Csak a gyakorlás tudja megmutatni, hogyan mozogjunk magas fokú pontossággal és kecsességgel. Nagyon nevetséges, komikus dolog megtanulni az asztrális mozgást. Emlékszem hogy a szülőföldemen tanultam ezt, fiatalkoromban. Azzal kezdtem, hogy a házunk körül próbáltam mozogni, és rendszerint pár pillanat alatt a tetőtérben kötöttem ki. Futottam az országúton, hogy némi sebességre tegyek szert, és felszálljak, mint egy repülőgép. De általában sosem voltam tisztában a házak, háztetők helyzetével, különös, idegen házakba kerültem, melléfogva, mint egy részeg ember a súlytalanság állapotában. Vég nélkül kértem bocsánatot az idegenektől, akiknek ki-be lebegtem a házaikba. Hogyan mozogjunk? Az asztrális formában a mozgás mikéntje EGYSZERŰEN CSAK CSINÁLJUK. Nem kell arra gondolni, hogy mit csinálunk, csak CSINÁLNI kell. Legyünk tudatában a tudat által létrehozott mozgásnak. Akarni kell a mozdulatot, a mozgást, a megállást. Ez a legjobb tanács, amit csak adhatok. Ezt csak gyakorlás útján lehet megtudni és megtanulni. Élvezzük! Amikor megtanultuk az alapvető mozgást, semmi nagyra törőt ne tegyünk egy ideig. Maradjunk a talajhoz közel, és tanuljunk meg először a közeli helyeken mozogni. Gyakoroljuk a sebességváltoztatást, amíg elegendő ellenőrzésünk nincs felette. Repülni tanulás. Hasonló módon kell repülni tanulni, mint ahogy mozogni is megtanultunk: a tudat által. Először valami gravitációhoz hasonló hatást tapasztalhatunk. Felrepülhetünk a levegőbe, hogy aztán azon vegyük észre magunkat, hogy megint a földön vagyunk. Ha megfigyeljük, tapasztalni fogjuk, hogy kis repülő-
43
Asztrálprojekció
szökellések sorozatával mozgunk. Ez részben szokás, részben pedig az általános mozgási problémák miatt van. Amint a mozgást okozó mentális akció elakad, visszasüllyedünk a földre. Ez okozza a repülési lökés elmaradását és a gravitáció-szerű viselkedést, ami lehúz végül. Lehet hogy valaki úgy fog próbálni repülni, ahogyan én tettem, nekifutva és a levegőbe emelkedve. Ez nem szükséges. Összpontosítsunk a levegőbe való felemelkedésre. Utána használjuk az akaraterőnket mozgás létrehozására, éppúgy, mint a normális mozgásnál. NINCS gravitáció az asztrális formánkban. Bizonyosodjunk meg erről magunk és semmi idő alatt máris repülni fogunk. Sebesség. Háromféle, S. Muldoon által definiált és általánosan elfogadott sebesség létezik, amelyek pusztán alapvető vezérelvek. Ezek a következők: 1. Séta sebessége. 2. Autó sebessége. 3. Azonnali utazás. Úgy gondolom, ezek a megnevezések az akkori idők jelei. Ezek voltak az akkor ismert sebesség-fogalmak. Manapság, a mozi, a számítógépes játékok és a repülőgépes utazás korszakában a tudatunk alaposan fel van készítve nagyobb sebességek elfogadására is. Gyakorlással és megfelelő mentális ellenőrzéssel a sebességünket szándék szerint TUDJUK változtatni, a sétáló emberétől egész a szuperszonikus sebességig. Ez egyébként nagy probléma a kezdők számára: az irány és a sebesség ellenőrzése. Sokat számít, hogy mennyire stabil a projekció, és mennyire vagyunk tapasztaltak az akaraterő használatában mozgáskor. Azonnali utazás. Általánosan elfogadott, hogy ha egy célt tudunk vizualizálni, akkor azonnal, a gondolat sebességével ott termünk. Én ezt nagyon megbízhatatlannak találtam. Úgy találtam, hogy az azonnali módszer a vizualizáció által létrehozott szubjektív világba visz el minket. Úgy tűnhet, hogy a célnál vagyunk, de kis eltéréseket vehetünk észre az igazi cél és a tartózkodási helyünk között. Az azonnali utazás olyan, mint a VRP, a vizualizációs erőnket használva igazából nem utazunk, hanem létrehozzuk a célnak egy szubjektív másolatát, és belépünk oda. Utazás nagy távolságba. Úgy találtam, hogy célszerűbb a földfelszínt követni, rövidebb utazásoktól egészen néhány száz mérföldes távolságokig. Még akkor is, ha az utazás közben könnyen az Alice-effektus hatása alá kerülhetünk. Ha megtörjük a koncentrációt, átcsusszanunk az álom-síkra. Szigorú mentális ellenőrzésre van szükség, ahányszor csak valós időben utazunk. Hosszú távolságokon nem túl praktikus a felszínt követni. Például a Föld túlsó oldalán levő ország 12, 000 mérföld távolságban van. A hangsebesség hatvannégyszeresével kell ahhoz utazni, hogy 15 perc alatt odaérjünk. Ennél a sebességnél minden elmosódik, a felhők és a felszín tereptárgyai azt okozzák, hogy másik valóságba kerülünk. Minden valós idejű aspektusát elveszti a projekciónk. Megjegyzés: a kezdők csak pár percig tudnak a valós világban, valós időben tartózkodni, ezért a hosszú távú utazást is behatárolja a projekció valós idejű részének időtartama. A távoli utazáshoz a földrajzot kell tanulmányozni. Fel kell tudni ismerni a kontinenseket, óceánokat, országokat, államokat és városokat. Szintén szükséges a célállomás térképét tanulmányozni, és tájékozódási pontokat jegyezni meg. Hogy ide jussunk, ki kell repülni az űrbe, majd a célállomásnál újra belépni a Föld légkörébe. Ekkor a geológiai képződmények alapján már be tudjuk határolni és meg tudjuk közelíteni a célt. Repülés a Föld körül. Ez kicsit nehezebb, mint amilyennek hangzik. Fölmenni oda könnyű, egyszerűen csak fölfelé kell repülni. Viszont megállni a kellő magasságban már elég nehéz. A legtöbb ember, magamat is beleértve, ilyenkor „kilövi” magát még a Naprendszeren is kívülre, néha egyenesen a Galaxisból is ki. Ezt elkerülendő, fontos, hogy kontrolálni tudjuk a sebességünket. Könnyebb dolog először a Holdra projektálni, ily módon lépni ki először az űrbe. Ez egy nagy, látható célpont, ahová másodperceken belül eljuthatunk. Ha már ott vagyunk, nem nagydolog a Föld felé visszaindulni, „Föld körüli pályára állni”, és addig kerin-
44
Asztrálprojekció
geni, amíg meg nem találjuk a célunkat. Az űrben, távol a légkörtől, nem probléma a sebesség miatti elmosódás. Milyen messzire juthatunk? NINCS határ a távolságot, célt, vagy sebességet tekintve. Akár a legtávolabbi galaxisba is elutazhatunk. A gondolat sebessége végtelen. Olyan, mintha a teret összehajtogatnánk, és mozgás nélkül mozognánk benne. Ha látunk valamit, akár ott is lehetünk. Összehasonlításul, a fény sebessége, mint a csiga... gyakran megyek ki meditálni a mélyűrbe, ahol a galaxisok csak mint kis foltok látszanak. Ez könnyű, de az igazi nehézség a visszajövetel, tudatos visszatérés céljával. Ha nincs jó asztronómiai tájékozottságunk nekem nincs - akkor ez elég nehéz. Ennél a sebességnél az Ezüst Szál követése sem célravezető (aki lát egyáltalán ilyet), habár egy alap irányt meg fog adni. Hogy visszatérjünk ilyen távoli projekcióból, hangolódjunk a fizikai testünkre, és legyünk felőle tudatosak. Azután próbáljuk egy testrészünket mozgatni, pl. lábujjat vagy ujjat. Ez vissza fog minket hozni a testünkbe, és a testen kívüli élmény teljes emlékével fejeződik be a projekció. JÖVŐ-SZÉL. Van egy különös jelenség, amellyel időről időre találkozhatunk a projekciók során. Én Jövő-szélnek nevezem. Valahol épp testen kívüli élmény történik velünk, a saját dolgunkkal foglalkozunk, amikor teljesen hirtelen egy ellenállhatatlan erőt érzünk. Érezni fogjuk, amint akaratunk ellenére mozdulunk, általában hátrafelé. Lehet ellene küzdeni egy ideig, de folyamatosan erősödni fog, amíg le nem győz minket, és kilő, a háztetők fölé, az égbe - a jövőbe. Azután, kis idő elteltével egy másik helyen és... időben fogunk visszatérni. Ez gyakran valami ismerős hely. Ott azután elereszt ez az erő, és szabadon barangolhatunk - jól összezavarodva. Találkozhatunk itt olyan emberekkel akiket - még - nem ismerünk, és ők is elég zavartak lesznek. Ez lehet egy helyszín a jövőbeli életünkből, lehet egy szimbolikus látomás, vagy a kettő keveréke. Lehetünk láthatatlan szemlélők, vagy egybeolvadhatunk a jövőbeni énünkkel, és kis ideig a jövőbeni énünk szemeivel láthatunk. Ez akár egy fontos esemény helyszíne is lehet, lehet szerencsétlenség, természetes vagy egyéb, vagy valami szokatlan vagy izgató a világ színpadán. Ezek az események általában nagy mennyiségű energiával vannak körülvéve, ez is lehet a látomás(ok) egyik oka. Csak a következő magyarázatokat tudom erre az egészre adni: 1. A felsőbbrendű önmagunk beavatkozása: valami okból elhatározta, hogy itt az ideje valamit megmutatni nekünk a jövőről. 2. Jövőbe látás: a Szemöldök Csakra jövőbe látó funkciója aktivizálódott, és egy jövőbeni beállításra hangolódott. A tudatosságunk pontját megragadta ez a vízió, és ebbe a vízióba projektál(ód)tunk. 3. A fenti kettő kombinációja - ez tűnik a leglogikusabbnak. Szimbolikus látomások. Ennek a Jövő-szélnek van egy másik hatása is, ami nagyon hasonló a fentiekhez, de a látomás amit megtapasztalunk, szimbolikus, vagy legalábbis szimbolikus megközelítésű, inkább, mintha egy aktuális jövőbeni eseményt vagy helyszínt látnánk. Megjegyzés: A látomások szimbolikus értelmére szeretnék figyelmeztetni. Ha nem ismerjük a szimbólumok jelentését, nagy veszélyt rejthetnek azok az életünkre nézve. Ez a figyelmeztetés általánosan minden jövőbe látási vízióra érvényes, asztrális formánkban akár tapasztaltak vagyunk, akár nem. Például: A jövő-szél elvisz minket egy helyszínre, ahol látjuk magunkat amint sok-sok pénzt nyerünk. Egy asztalnál ülünk, és a Lottónkat ellenőrizzük, hogy nyertünk-e. Látjuk, hogy a főnyeremény tizennyolc millió dollár. Ellenőrizzük a számokat, és kiderül, hogy miénk a nyerő szelvény. Érezzük az izgatottságot, az adrenalin áramlását, elöntenek a meggazdagodás álomképei, és a szívünk felgyorsul az izgalomtól. Ezután a látomás után elkezdjük vásárolni a szelvényeket. Elkezdünk olyan döntéseket hozni, amiben figyelembe vesszük az állítólag majd beütő főnyereményt. Ez helyrehozhatatlan kárt okozhat az életünkben! Elveszítjük az élet értelmét, a motivációt, az ambíciót, azaz felhagyunk a törekvéssel, próbálkozással. Általa azt fogjuk hinni, hogy minden az ölünkbe pottyan, nem is kell tennünk semmit és ennek a primitív hiedelemnek az összes negatív vonzatát is megkapjuk. Ez az életünkre is rányomja bélyegét, ahelyett, hogy teljes életet élhetnénk. Amit a fenti, szimbolikus látomásnál nem vettünk észre: A pénzöszszeg szokatlanul nagy volt, lottón ennyit nem szokás nyerni, különös, vagy ritka esemény lenne. Ezt nevezem JEL KÜLDÉSÉnek, ez például egy időjelzés: amikor ekkora összeg lesz a lottón, akkor fog valami
45
Asztrálprojekció
fontos történni körülöttünk a világban. Ha ismerjük a szimbolizmus működését, a látomás során képesek vagyunk olyan részletek megfigyelésére, amelyek JELként szolgálnak a jövőbeli eseménnyel kapcsolatban. A helyzet, a jelképek, azok kapcsolata (velünk is), a cselekmény, azon belül az események sorrendje, mind fontos, jelentőséggel teli részletek. A félreértés romba döntheti az életünket. Csak tapasztalat és a logika intelligens alkalmazása taníthat meg minket a szimbolikus látomások megfejtésére. Amíg nincs ilyen tapasztalatunk, minden látomást elővigyázattal kell kezelni. Szimbolikus látomások néhány lehetséges oka: 1. A magasabb rendű énünk figyelmeztetése vagy vezető/intő jele. 2. Bizonyítékot kapunk arra, hogy van jövő, végzet, jelentése, célja az életnek. 3. Annak a JELe, hogy ez a látomás egy jó vagy rossz eseményre utal. 4. Ténylegesen nyerni fogunk a lottón. Személy szerint mindig játszom, csak a biztonság kedvéért, de nem vagyok „függő”. Példa a Jövő-szélre. Elhagytam a testemet, és a lakásomban mozogtam. Hirtelen egy erő kezdett mozgatni a szobán keresztül. Próbáltam küzdeni ellene, de erősebb és erősebb lett, végül kivágott a házból, föl az éjszakai égbe. Hamarosan letett, a házamon kívül. Otthagyott, az út közepén állva. Előttem egy hűtőszekrény állt. Ott állt, az úton, nyitott ajtóval. Ahogy megvizsgáltam, kiderült, hogy nem működik. Mögötte egy nagy vöröstégla fal állt, kb. 18-20 méter magas, és kétszer olyan széles. Ebben az utcában nincsenek VALÓS téglafalak. Ekkor észrevettem, hogy a feleségem ott áll mellettem. Odafordultam, és köszöntem neki. Ő nagyon hidegen elköszönt, és megfordult majd elsétált. Zavartan néztem, amint elmegy. Különös módon, ahelyett hogy a házunkhoz ment volna, elfelé ment, és eltűnt a távolban. A látomások jelképrendszerével és természetével kapcsolatos tapasztalataim alapján tudtam, hogy ez mit jelent: a házasságom végét. Nem értettem, hiszen még csak nemrég házasodtunk össze, és nagyon boldogok voltunk együtt. Hogy egy szimbolikus látomást megértsünk, fontos hogy részleteire bontva elemezzük azt. Ennek a látomásnak a 6 meghatározó nézőpontja: 1) A jeladás... (az esemény időpontja) - a hűtő elromlott. 2) A kapcsolatok... (valaki, vagy valami, ami a látomás eseményeit kapcsolatba hozza velem) 1. a feleségem 2. a házamon keresztül történt 3. Saját magamként voltam jelen. 3) A jelkép... (a bekövetkező esemény alapvető természete) - A nagy téglafal. Ez egy akadályt, vagy valaminek a végét jelképezi. A látomásban ez volt az egyetlen jelkép, de egyéb eseményei szintén jelképesek voltak. 4) A jelképes esemény... (ez jelzi a látomás jelentését) - A feleségem elköszönése 5) A jelképek módosítása (Ezek módosítják, vagy - mint ebben az esetben - a jelképes esemény a látomásban). a) A feleségem a háztól eltérő irányba ment, távolodott. b) Addig távolodott, míg végül eltűnt a szemem elől. 6) Az események sorrendje: a) rossz hűtő b) nagy téglafal c) a feleségem cselekményei, VAGYIS: Amikor a rossz hűtőt (jeladás) láttam, megláttam a téglafalat (jelkép) és a feleségemet (kapcsolat), amint elköszön tőlem és távozik (jelképes esemény), a házunktól távolodva, mígnem a távolban eltűnik (jelképek módosítása (pontosítása)). Az látomás időzítése és folyamata fontos a megértéshez. Fontos a látomás felosztása annak alapvető elemeire, és a feljegyzése a naplónkba, amíg még emlékszünk rá. Megjegyzés: egy látomás minden részletének több befolyásoló eleme is lehet. Utólagos bölcsesség... Egy évvel a fenti látomás után más városba költöztünk. A költözés napján egy hűtőszekrényt kölcsönöztem az egyik rokonomtól. A miénk elromlott és szervizben volt. A Kölcsönzött hűtő sem működött. Miután a miénket, megszerelték, a másik hűtő még két és fél évig állt a tornácunkon, elszállításra várva. Tisztán emlékeztem a látomásomra, és tudtam, hogy ez a hűtő az idő-jelzése a bekövetkező eseménynek. Azt is tudtam, hogy minek kell történnie, de őszintén mondom, nem láttam semmi jelét. Egy szép napon azonban eljöttek a hűtőért, és elszállították. Egy hétre rá a házasságomnak vége lett. Hirtelen, véglegesen, és minden előre látható jel nélkül. Utólag vizsgálva kristálytiszta a látomás jelentése. Egy-
46
Asztrálprojekció
szerű és egyben pontos volt. A legtöbb szimbolikus látomás ilyen egyszerű. Figyeljünk arra, nehogy túl sok mindent magyarázzunk egy látomásba, különben annak az igazi jelentése elvész. A látomást mindig bontsuk részeire. Minden résznél tegyük fel a kérdést: 1. „Mit jelent önmagában?” 2. „Mit tesz?” 3. „Mi a legegyszerűbb, legalapvetőbb szimbolikus jelentése?” A válaszokat jegyezzük le, és használjuk a logikát és a józan eszünket. Ez a betekintést fog engedni számunkra a látomás valódi jelentésébe. TÜKRÖK. A tükrök, történelmileg, mágikus eszközök, és más világokba nyíló kapuk. Számos babona és babonás történet kapcsolódik a nemrég eltávozottakra való hatásukról. Miután valaki meghal, a házában levő öszszes tükröt letakarják. Ezt azért teszik, nehogy az eltávozott szelleme megijedjen, amikor a tükörbe néz, de nem látja a tükörképét. Másik ok, hogy megvédjük őket attól, hogy véletlenül egy tükörben csapdába kerüljenek. Ennek van némi logikus magyarázata, ha megvizsgáljuk a projekció működését. A halál, kezdeti állapotban, nagyon hasonlít egy energia-teljes valós idejű projekcióhoz. A legnagyobb különbség, hogy nincs fizikai testünk, ahová visszatérhetnénk. A szellemek normál esetben a fizikai dimenzióhoz kb. egy héten keresztül közel maradnak, valós időben. Ez addig tart, amíg a szellemet a fizikai testhez kötő éteri erőforrások ki nem apadnak. Ezalatt normális, hogy a szellem a rokonai és szerettei között mozog, elbúcsúzik, és létezésének új formájával ismerkedik. Ez az elköszönési folyamat könnyít a halál traumáján, és segít felkészíteni a szellemet a létezés következő fokára. Ami a tükröket illeti: egy új szellem véletlenül beléphet a tükörbe. Ha ez történik, akkor egy tükör-világba lép, éppúgy, mint amikor egy projektor belép egy képbe a VRP (elképzelt valóság - projekció) során. A tükörvilágba kerülve nem tudja, hol van, vagy hogy hogyan kerülhet ki onnan, és a valós idejű itt-tartózkodásának teljes időtartamára ott ragadhat. Ez persze nem fogja negatívan befolyásolni a lélek további utazását. Egyszerűen csak pár napos zavarodottságot okoz, a létezés következő szintjére történő belépés előtt. Ez azonban nagyon zavarba ejtő az utolsó pár, itt töltött napunkban, és beleszól az elköszönési folyamatba. Azt hiszem, innen származnak a régi babonák. Ennélfogva, a projekcióról alkotott megértésem és látásmódom fényében, a tükrök letakarását valakinek az eltávozása után NAGYON jó ötletnek tartom, az elhunyt érdekében. Ezt a biztonság kedvéért jó legalább két hétig csinálni - úgy hagyni. Egy jobb elbúcsúzás. Lehetséges kommunikálni a nemrég eltávozott szellemmel, amíg az a halál utáni, valós idejű barangolásának idejét tölti. Ezt egy le nem takart, a szellem számára ott hagyott levéllel tehetjük meg. Hallanak is minket, tehát a beszéd is hatásos. Úgy gondolom, jó gyakorlat lenne elköszönő leveleket hagyni azoktól, akiket az eltávozott szeretett, a szellem volt szobájának falán. A leveleket hagyjuk kinyitva, minden oldaluk legyen látható, hogy minél könnyebb legyen olvasni.
47
Asztrálprojekció
Az eredeti dokumentumok fellelhetők: Robert Bruce’s Astral Pulse http://www.tower.net.au/~rsb. e-mail címek: Robert Bruce (módszerek kifejlesztője/lejegyzője, eredeti művek szerzője) (
[email protected]) Houdek Zoltán (fordítás) (
[email protected])
48
Asztrálprojekció
Tartalomjegyzék A S Z T R Á L P R O J E K C I Ó ..............................................................................................................2 1. Rész. .....................................................................................................................................................2 2. Rész. .....................................................................................................................................................4 Relaxáció.......................................................................................................................................4 Képzeletbeli kezek. .......................................................................................................................4 Energia emelés. ............................................................................................................................4 Csakrák. ........................................................................................................................................4 Csakra-stimuláció..........................................................................................................................5 Ellenőrzés......................................................................................................................................5 Pont-emelés. .................................................................................................................................5 Mentális (tudat-) állapot................................................................................................................5 Tudatos lélegzés. ..........................................................................................................................5 1. Fejezet. .................................................................................................................................................6 Feltételek.......................................................................................................................................6 Fáradtság. .....................................................................................................................................6 A KILÉPÉS. ...................................................................................................................................6 Egy tipikus projekció......................................................................................................................7 KETTÉVÁLÁS. ..............................................................................................................................8 KETTŐSSÉG. ...............................................................................................................................8 2. Fejezet. ...............................................................................................................................................10 Problémák a projekcióval kapcsolatban. .....................................................................................10 A KÉPZELETBELI KEZEK ÁLTALI PROJEKCIÓ. ......................................................................10 A S Z T R Á L P R O J E K C I Ó II.........................................................................................................13 1. rész. ....................................................................................................................................................14 Mi az asztrális dimenzió? ............................................................................................................14 Álmok. .........................................................................................................................................14 Gondolati (elképzelt) formák. ......................................................................................................14 Látás az asztráltérben. ................................................................................................................15 Vizualizációs erő. ........................................................................................................................16 Az Alice Csodaországban-effektus. ............................................................................................16 Olvadó kezek...............................................................................................................................17 Létrehozott gondolati forma objektumok. ....................................................................................17 Hogyan történik a projekció?.......................................................................................................17 A testen kívüli élmény. ................................................................................................................17 Az asztrálprojekció (AP) ..............................................................................................................18 A „tiszta álom” („Lucid Dream”) ..................................................................................................18 AP vagy tiszta álom?..................................................................................................................18 2. rész. ....................................................................................................................................................19 Kilépés.........................................................................................................................................19 Éteri anyag. .................................................................................................................................19 Ektoplazma..................................................................................................................................19 Dimenziók közötti manifesztáció. ................................................................................................19 Energia áramlás. .........................................................................................................................19 A csakrák használata. .................................................................................................................20 Magasabb szintek és azok átmeneti zónái.................................................................................20 Magasabb szintű projekció..........................................................................................................20 Az Asztrális Dimenzió..................................................................................................................21
49
Asztrálprojekció
Elképzelt Valóságba történő projekció.........................................................................................21 Belépés a képzeletvilágba: ..........................................................................................................21 A képzeletvilág személyre szabása:............................................................................................21 Szellemekkel történő kommunikáció. ..........................................................................................22 Az Akashi felvételek. ...................................................................................................................22 A mentális dimenzió. ...................................................................................................................23 A buddhikus dimenzió. ................................................................................................................23 Az Atmikus dimenzió. ..................................................................................................................23 Halál. ...........................................................................................................................................24 3. rész......................................................................................................................................................25 PROJEKCIÓS TRÉNING. ...................................................................................................................25 A TUDAT ELLAZÍTÁSA. ..............................................................................................................25 Elmélkedés. .................................................................................................................................25 „Tudatos Légzés” Meditáció. .......................................................................................................25 Felszíni gondolatok......................................................................................................................26 KONCENTRÁCIÓ........................................................................................................................26 Koncentrációs gyakorlat (1). ........................................................................................................26 Koncentrációs gyakorlat (2). ........................................................................................................26 Koncentrációs gyakorlat (3). ........................................................................................................26 A transz- állapot...........................................................................................................................27 Hogyan lépjünk a transz- állapotba. ............................................................................................27 Mély transz. .................................................................................................................................27 Az energia-test kinyílása..............................................................................................................28 Bizalom a transzban. ...................................................................................................................28 Képzeletbeli képalkotás. ..............................................................................................................28 4. rész......................................................................................................................................................30 AZ ENERGIA ÁRAMLÁSÁNAK ALAPJAI....................................................................................30 Mi a csakra? ................................................................................................................................30 Energia-emelés. ..........................................................................................................................30 Csakra-stimuláció. .......................................................................................................................31 Álljunk meg ellenőrizni. ................................................................................................................32 Csakra-érzetek. ...........................................................................................................................32 A csakrák bezárása. ....................................................................................................................32 Pszichikai képességek. ...............................................................................................................33 Gyakorlás. ...................................................................................................................................33 Meddig tart?.................................................................................................................................33 5. rész......................................................................................................................................................34 ASZTRÁL-KÖTÉL........................................................................................................................34 NYOMÁS KIFEJTÉSE. ................................................................................................................34 Hogyan érezzük a kötelet. ...........................................................................................................35 Aktív csakra. ................................................................................................................................35 FELKÉSZÜLT? ............................................................................................................................35 Mikor végezzük a gyakorlatokat? ................................................................................................36 Az Ön projekciós folyamata. ........................................................................................................36 Teljes folyamat. ...........................................................................................................................36 A KÖTÉL használata. ..................................................................................................................36 Egy KÖTÉL változat. ...................................................................................................................37 A KÖTÉL működése. ...................................................................................................................37 Mennyi időt vesz igénybe? ..........................................................................................................38 Az első KÖTÉL projekcióm..........................................................................................................38 Emlékezés. ..................................................................................................................................39 Bentragadt? .................................................................................................................................39 6. rész......................................................................................................................................................41 Még néhány dolog a KÖTÉLről. ..................................................................................................41
50
Asztrálprojekció
A KÖTÉL egyszerű használata. ..................................................................................................41 TISZTA ÁLOM.............................................................................................................................42 LD................................................................................................................................................42 Valóságellenőrzés. ......................................................................................................................42 Az LD időzítői. .............................................................................................................................42 Helyváltoztatás. ...........................................................................................................................43 AZ ASZTRÁLIS FORMÁNK MOZGÁS KÖZBEN. .......................................................................43 Asztrális lendület. ........................................................................................................................43 Hogyan mozogjunk?....................................................................................................................43 Repülni tanulás............................................................................................................................43 Sebesség. ...................................................................................................................................44 Azonnali utazás. ..........................................................................................................................44 Utazás nagy távolságba. .............................................................................................................44 Repülés a Föld körül. ..................................................................................................................44 Milyen messzire juthatunk? .........................................................................................................45 JÖVŐ-SZÉL. ...............................................................................................................................45 Szimbolikus látomások................................................................................................................45 Példa a Jövő-szélre.....................................................................................................................46 Utólagos bölcsesség... ................................................................................................................46 TÜKRÖK. ....................................................................................................................................47 Egy jobb elbúcsúzás. ..................................................................................................................47 TARTALOMJEGYZÉK ............................................................................................................................49
51