A BULVÁR HATÁSA A TÖMEGKULTÚRÁRA

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK levelező tagozat Public Relations szakirány

A BULVÁR HATÁSA A TÖMEGKULTÚRÁRA

Készítette: Egri Éva Budapest, 2007

TARTALOMJEGYZÉK

I. BEVEZETÉS.................................................................................................................... 4 KULTÚRA, MAGAS KULTÚRA, TÖMEGKULTÚRA, FOGYASZTÓI KULTÚRA............................. 5 A FOGYASZTÓI KULTÚRA TERMÉKE – A BULVÁR ................................................................ 7 A BULVÁRLAPOK ARCULATA ÉS MŰFAJI SOKSZÍNŰSÉGE ................................................... 11 II. A BULVÁR ÉS A TÖMEGKULTÚRA VISZONYÁNAK ALAKULÁSA ............ 13 A BULVÁRSAJTÓ MEGTEREMTŐJE: PULITZER JÓZSEF ........................................................ 14 KIS MAGYAR BULVÁRTÖRTÉNET ...................................................................................... 17 A MAGYAR BULVÁRSAJTÓ ZÁSZLÓSHAJÓJA – A SVÁJCI BLICK.......................................... 24 A NÉPSZABADSÁG BULVÁROSODÁSA ............................................................................... 27 A BULVÁRSAJTÓ HÍREI ...................................................................................................... 30 A hír fogalma ............................................................................................................... 30 A hír értéke .................................................................................................................. 31 Bulvár tulajdonságok................................................................................................... 34 A Blikk olvasói ............................................................................................................. 40 Blikk image-kampány .................................................................................................. 41 A BLIKK ÉS A KÖZVÉLEMÉNY ........................................................................................... 41 AHÁNY MODELL – ANNYIFÉLE EREDMÉNY, AVAGY HATÁSVIZSGÁLATOK A MÉDIÁBAN.... 46 A MAGYAR SAJTÓ NEMZETKÖZI ÉRTÉKELÉSE ................................................................... 52 III. A KUTATÁS EREDMÉNYEINEK ÖSSZEGZÉSE............................................... 54 I. MELLÉKLET ................................................................................................................ 59 II. MELLÉKLET .............................................................................................................. 60 FELHASZNÁLT IRODALOM ....................................................................................... 61

3

I. BEVEZETÉS A rendszerváltás óta eltelt tizenhét esztendő alatt teljes mértékben átstrukturálódott és megváltozott a magyar társadalom kulturális képe. Megváltoztak a kultúra elsajátításának forrásai, a kultúra közvetítésének intézményi hálózata és eszközrendszere, a média tagozódása, jellege és funkciói – és lényeges változásoknak lehetünk részesei és tanúi a társadalom egészének és ezen belül az egyénnek a kultúrához való viszonyulása terén is. Bár a körülírt változások áthatják mindennapjainkat, a társadalmi és a személyes lét minden fontosabb aspektusát, e folyamatoknak sokkal inkább tárgyai, mint aktív alakítói vagyunk. Hogy mi lehet ennek az alávetettségnek az oka? Véleményem szerint az, hogy a jelzett változások felülről vezéreltek, a kultúra és a média „előállítóihoz”, közvetítőihez és ezen belül a sajtóhoz a tőkéhez való viszonyon keresztül, annak mértékében határozhatók meg. E változások hatására korábban nem tapasztalt mértékben nyílt szét az olló az úgynevezett magas kultúra és a tömegkultúra között, miközben a társadalmi-gazdasági alakulat változását követve Magyarországon is mind gyakrabban és egyre nagyobb joggal használják a fogyasztói kultúra meghatározást. Az ország kulturális életében végbement változások teljes körű feldolgozása meghaladja egy szakdolgozat lehetőségeit. Munkámban a média területén végbement folyamatok áttekintésére vállalkozom, mégpedig mindenekelőtt a bulvár megjelenésére, térhódítására, legfontosabb jellemzőire és különösen a tömegkultúrára gyakorolt hatására. A tárgy kutatása során azt tapasztaltam, hogy a kultúra fogalmának használata meglehetősen eklektikus és sokszínű tartalmi meghatározást mutat és ez áll a tömegkultúra, a fogyasztói kultúra és leginkább a bulvár fogalmára is. Mindezekre tekintettel az a véleményem, hogy nem mellőzhető a kultúra fogalomváltozásának rövid áttekintése és a bulvár meghatározásának, jellemzésének feladata.

4

Kultúra, magas kultúra, tömegkultúra, fogyasztói kultúra A kultúra szó latin eredetű: a latin colere (művelni) szóból származik. Kultúra fogalmán legáltalánosabb értelemben „Az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összességét”1 értjük. A megfogalmazásból egyértelműen kitűnik, hogy a kultúra az emberi társadalmak történetének terméke, és mint ilyen, az emberiség történelmi fejlődése által meghatározott. Minden kornak és minden társadalmi-gazdasági alakulatnak megvolt a maga, rá jellemző kultúrája: így teljes joggal beszélhetünk a rabszolgatartó társadalmak kultúrájáról, a felvilágosult abszolutizmus kultúrájáról, az osztályok nélküli társadalom felépítését célul tűző, úgynevezett szocializmust építő társadalmak kultúrájáról – és a polgári társadalom „fogyasztói” jelzővel illetett kultúrájáról is. A kultúra felöleli az adott fejlettségi szintű társadalom művészeti alkotásait és értékeit, világképét, hiedelmeit, a társas kapcsolatok rendszerét, a viselkedési normák összességét és ezek kikényszerítésének módját, az információk megszerzésének, hasznosításának és áramlásának eszközeit és módszereit. A közös kultúra egyúttal kifejezi az emberek összetartozását, és így lehetővé teszi fennmaradásukat is. A különböző kultúrák, valamint ezek változásainak és egymáshoz való kapcsolataik alakulásának a vizsgálatával a kulturális antropológia foglalkozik. Az emberi társadalom fejlettségének azon a fokán, amikor elkülönül egymástól a gazdasági élet és a társadalom művészeti-, tudományos-, szellemi élete, létrejön a „magas kultúra” fogalma. Ide tartozik mindaz, ami a gazdasági élettel szemben az emberi közösség szellemi oldalán áll: a művészi alkotások, a tanulással, a művelődéssel, a differenciált társadalmi élettel kapcsolatos értékek, normák és ezek eszközei, közvetítői és módszerei is. A magas kultúra lényege az alkotás, a törekvés az állandó fejlődésre, az elért eredmények meghaladására, a minőségi kultúrára: ennél fogva kétségtelen, hogy a magas kultúra csak a társadalom kisebb része számára jelent önálló értéket és így a polgári társadalmak, az osztálytársadalom kialakulásához és működéséhez köthető. A magas kultúra tárgyához tartoznak az építőművészet alkotásai, a paloták, és a dómok, Michelangelo és Picasso mesterművei, Mozart, Bach és Puccini partitúrái és ezek előadásai, Széchenyi és Kölcsey munkái és mindaz, ami az emberiség fejlődése során maradandó értékké változott. A magas kultúra igénylője és befogadója készen áll arra, hogy áldozatokat hozzon a 1

Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972, 799.

5

kultúráért: ha kell, lemond az anyagi javakról, hogy kielégíthesse kulturális igényét. Kevesebbet eszik és beéri szerény teljesítményű gépkocsival, csak hogy elutazhasson az emberiség kulturális kincseit megnézni, operabérletet vásárolhasson, vagy otthon tudhassa a legjobb minőségű audiofil berendezést komolyzenei lemezeinek élvezetéhez. A tömegkultúra kifejezés ezzel szemben vitathatatlanul enyhén pejoratív tartalmat hordoz. Ez a nagy tömegek kultúrája. Jelszava: a közönséget ki kell szolgálni a pénzéért. De vigyázzunk! „A valóságban nem a konkrét liftkezelőnek, a valódi utca emberének az ízlése határozza meg a tömegkultúra tartalmi és formai kritériumait, hanem csupán a tömegkultúra menedzsereinek az ő ízléséről alkotott véleménye és meggyőződése.”2 A tömegkultúra termékei tömegtermékek: azoknak a tömegeknek a számára állítják elő őket, akik az élményekben, a szórakozásokban, a kikapcsolódás változatos módjainak keresésében találják meg kulturális étvágyuk kielégítésének módját. A tömegkultúra nem újítani, hanem konzerválni, megtartani akar: minőséget és a befogadók ízlését egyaránt. Legfontosabb jellemzői az eladhatóság és a mennyiség jellemzőinek preferálása: leegyszerűsítve elmondható, hogy a tömegkultúra árú, amit bárki megvásárolhat. „Éppen az a sajátszerűsége, hogy a modern tömegkultúra a vállalkozói versenyszféra intézményi kötelékeiben tenyészik.”3 Az a kultúra – nevezetesen: tömegkultúra – amit kifejezetten fogyasztásra termelnek, és amelyik az azt előállító vállalkozások piaci versenyén keresztül kelt maga iránt igényt és hasznosul: fogyasztói kultúra. Jogos-e a pejoratív kicsengés a tömegkultúra és a fogyasztói kultúra fogalmainak említésekor? Véleményem szerint semmiképpen sem. Az emberi lény kikapcsolódási, szórakozási igényeinek kultúrált kielégítése önmagában nem lebecsülendő vagy megvetendő tevékenység. Gyáni Gábor már idézett, A kultúra adásvétele című írásában szerintem joggal állapítja meg, hogy a rendszerváltást megelőző négy évtizedben a hatalom birtokosai helytelenül igyekeztek a fejekbe sulykolni, hogy a tömegkultúra méltatlan a dolgozó emberekhez, akiket „fel kell emelni” a magas kultúrához.

2 3

Kloskowska, Antonina: Tömegkultúra, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1971, 239. Gyáni, Gábor: A kultúra adásvétele, Budapesti Negyed, 1997. 2-3 szám, 16.

6

Az idézett, közkeletűen a szocializmus építésén keresztül a kommunista társadalom megteremtését célul tűző társadalmi-gazdasági alakulat kultúrpolitikusai a kultúra területén az úgynevezett szocialista embertípus kinevelését tekintették a legfontosabb feladatuknak. „Jól ismert az a tendencia, hogy a kapitalizmus viszonyai között a dolgozóknak a kultúrától való elidegenedése egyre inkább általánossá válik.” – írja Kormos Sándor a Társadalmi Szemle című folyóirat 1981. évi 10. számában.4 A szerző írása végén a szocialista kultúra értékeinek következetes képviseletét szorgalmazza, kissé keserűen állapítva meg, hogy: „A kapitalista tömegkultúra (heteronóm, népszerű, szórakoztató, populáris, stb.) és a nem kapitalista tömegkultúra élő, létező és ható tényezőként van jelen, része a mindennapok kultúrájának… A tömegkultúra ellentmondásos jelenségeire nincs gyors és hathatós terápia. Egy biztos: nem szüntethetők meg ráolvasással, ostorozással.”5 A szocialista embertípus kinevelésére, a „kapitalista tömegkultúra” megváltoztatására irányuló csaknem ötven esztendőn át folytatott, ideológiailag meghatározott és vezérelt erőfeszítések eredménye ismeretes. Meglehet, azért nem koronázta siker az új típusú ember és kultúra kovácsait, mert maguk is tökéletesen tanácstalanok voltak az elérni kívánt célok mibenlétét illetően. Mulatságosan világítja meg ezt a tényt a híres szovjet író, Mihail Solohov egy nyilatkozata: „Szeretném elmondani önöknek annak a történetét, amikor Alexandr Fagyajev barátommal (az Ifjú Gárda című regény népszerű, Sztálin díjas szerzője – Egri Éva) találkoztam röviddel halála előtt… Megkérdeztem tőle, mit felelne arra a nyílt kérdésre, hogy mi a szocialista realizmus? Ezt felelte: -Ha valaki megkérdezné tőlem, azt kellene neki válaszolnom a legőszintébben: az ördög tudja, mi az…”6

A fogyasztói kultúra terméke – a bulvár A bulvár úgy szerzett domináns szerepet a rendszerváltást követő évek magyarországi tömegkultúrájának kiszolgálásában és alakításában, hogy túltengését egyetlen kulturális tényező sem képes ellensúlyozni. Mivel a bulvár, a fogyasztói kultúra egyik legjelentősebb termékeként hétköznapjaink és életminőségünk befolyásolására irányuló realitássá vált, nem nélkülözhetjük természetrajzának tárgyilagos és sokoldalú vizsgálatát. 4

Művészet és politika. Tanulmányok, dokumentumok 1977-1983. Szerk.: Agárdi Péter, Kossuth Könyvkiadó 1984, 460. 5 Idézett mű 469. 6 Aczél, Tamás – Méray, Tibor: Tisztító vihar, AB és Áramlat Független Kiadó, Budapest, 1986, I. kötet 131.

7

A bulvár fogalmának tudományos igényű meghatározását keresve, a Magyar Értelmező Kéziszótár különböző évjáratú kiadásait lapozgatva különös dologra bukkanhatunk. A Kéziszótár legújabb kiadásában tárgyunknál a következő fogalom meghatározás olvasható: „Nagy példányszámú, szenzációt hajhászó napilap. A bulvárlapok összessége.”7 Ha felütjük A magyar nyelv értelmező szótára című, évtizedekkel korábban megjelent kötetet, ennél teljesebbnek és igazabbnak tűnő fogalom meghatározásra bukkanhatunk: a bulvár „A körutak népének ízléséhez alkalmazkodó -hang, -lap, -sajtó, -színdarab.”8 A Magyar szókincstár rövid és velős meghatározásával nem segít a tisztánlátásban. E szerint ugyanis a „bulvárlap: pletykalap”. A bulvár fogalmánál pedig ebben a szótárban csak a „körút” megfejtést olvashatjuk.9 Ha a legfrissebb kiadású Magyar Értelmező Kéziszótár meghatározását kiegészítjük a Magyar szókincstáréval, akkor azt kellene gondolnunk, hogy a bulvár, mint olyan, nem más, mint nagy példányszámú, szenzációt hajhászó napilap, ami egyszersmind pletykák közzétételére szakosodott. Ez az állítás természetesen nem felel meg a valóságnak, mégpedig több okból sem. Véleményem szerint a bulvár lényegesen tágabb fogalmat, a médiatermékek tágabb körét jelenti a nagy példányszámú, szenzációt hajhászó napilapok összességénél. Számomra kétségtelen, hogy a legpontosabb, bár még így is hiányos megfogalmazás a legrégebbi idézett forrásban olvasható. Tekintettel arra, hogy kutatásaim során nem sikerült olyan fogalmi meghatározásra bukkannom,10 amely teljes egészében megfelelne az általam helyesnek tartott megjelölésnek, a következőkben felsorolom azokat a legfontosabb fogalmi jegyeket, amelyek szerintem elválaszthatatlanok a bulvár jelenségtől.

7

Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémiai Kiadó Rt., Budapest, 2003, 157. A magyar nyelv értelmező szótára, Akadémiai Kiadó Budapest, 1959, 740. 9 Magyar szókincstár. Rokon értelmű szavak, szólások és ellentétek szótára, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 1999, 99. 10 Meglepő, hogy az újságíróképzésben előszeretettel használt O’Sullivan, T. – Dutton, Brian – Rayner, Philip: Médiaismeret (Korona Kiadó Kft. Budapest, 2002) című kötetben egyetlen szó sem található a bulvárról, mint önálló minőségről. Pedig a könyv a nyomtatott sajtó témakörén belül kifejezetten bemutat néhány angol bulvárlapot is – figyelmen kívül hagyva azokat a jegyeiket, amelyek megkülönböztetik őket a nem bulvár lapoktól. Ezen a helyen szükséges tisztázni, hogy az angol-amerikai lapkiadás a bulvárt gyakran tabloidként említi: a tabloid a bulvárlapok elfogadott formátuma, tehát kis méretű, könnyen lapozható tömegközlekedési járműveken, a bennük közölt tartalom rövid,lényegre törő, tulajdonságai megegyeznek a bulvársajtóéval. 8

8

Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a bulvársajtó megjelenésével a sajtópiac három jól elkülöníthető szegmens különválásához vezetett.11 A napjainkat jellemző laptípusok: a politikai/minőségi-, a szakosodott- és a bulvárlapok köré csoportosíthatók. A bulvár azonban nem csak nyomtatott sajtóterméket jelenthet, ami jelen dolgozatom tárgyát tekintve igen lényeges szempont. Ha ugyanis mindössze a néhány bulvárlapra szűkítenénk a bulvár fogalmát, akkor a fogyasztóknak csak egy kis részét sorolhatnánk a tulajdonképpeni vásárlói közé. De ez nem felelne meg az objektivitás követelményének, hiszen a bulvárhoz tartozik a bulvárlapokon kívül minden más médium is, amennyiben megfelel az alábbi kritériumoknak: ƒ

Tömeges fogyasztásra szánt média termék, amelynek

ƒ

kiadását (értékesítését) piaci szabályok szerint határozzák meg és amelyik

ƒ

mindenekelőtt a fogyasztók szórakoztatására, szabadidejük eltöltésére szolgál, úgy

ƒ

hogy a közölt tartalom meghatározásánál nem a hírek, témakörök jelentősége, fontossága, hanem mindenekelőtt az érdekesség, a szenzáció bemutatása dominál.

Látható, hogy a bulvár meghatározás joggal alkalmazható a nyomtatott sajtón túl: ƒ

Az elektronikus médiumok: a rádió, a televízió, az informatikai alapú hírközlés, stb. meghatározott termékeire (pl. a Sláger Rádió műsorai, a kereskedelmi televíziók sorozatai és szórakoztató műsorai, a bulvár termékek internetes mutációi, stb.), továbbá

ƒ

a fenti kritériumoknak megfelelő színházi és zenei produkciókra (habkönnyű zenés darabok, lakodalmas rock, stb.),

ƒ

irodalmi termékekre (lektűrök, képregények, stb.) és nem utolsó sorban

ƒ

a filmvígjátékokra is.

Vajon leegyszerűsíthetjük-e a bulvárlapokat (és most már a fogalomhoz tartozónak tekintve az előző felsorolásban megjelölt médiumokat is) egyszerű pletykalapokra, pletykaterjesztőkre, úgy, ahogyan azt a Magyar szókincstár idézett passzusa tartalmazza? Semmiképpen sem. Hiszen a pletyka a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint „Bizalmas, tapintatlan, felelőtlen hír (esztelés)t” jelent.12 Márpedig a bulvár termékek jelentős részét

11

Gulyás, Ágnes: Bulvárlapok a rendszerváltás utáni Magyarországon, Médiakutató Alapítvány, Budapest, 2000, A tanulmány az Alapítvány honlapjáról is letölthető: http://www.mediakutato.hu/cikk/2000_01_osz_/02_bulvarlapok_a_rendszervaltas_utan (2007. március 18.) 12 Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972, 1111.

9

úgy értékesítik, hogy sem bizalmas, sem tapintatlan, sem pedig felelőtlen hírt nem talál bennük a fogyasztó. Érdekességet, szenzációt, annál inkább. A médiumok többsége, amelyeket most az egyszerűség kedvéért a nem bulvár médium megjelöléssel írnék le arra törekszik, hogy a maga profilján belül kiegyensúlyozott arányban tálalja az informatív, a művelődést és az eligazodást segítő, a tájékoztató és a szórakoztató, valamint a speciális igényeket kielégítő tartalmakat (ez utóbbi tárgykörben pl.: Hol áll a hétvégén traffipax? Mit tegyünk a kiskertben, ha jön a tavasz? Stb.). A gondosan méricskélő szerkesztői attitűd alól a legmarkánsabb kivétel: a bulvár. A bulvárlap nem méricskél: mindig olyan tartalommal jelenik meg, amelytől a legnagyobb érdeklődést és a legnagyobb bevételt várhatja. Ha éppen nincs szenzáció- maga állít elő szenzációs hírt: megírja, hogy mennyi költségtérítést vettek fel az országgyűlési képviselők egyetlen számla benyújtása nélkül,13 vagy tehénszemet etet kifejezetten erre a célra kiválogatott – és jól megfizetett – „sztárokkal.”14 Természetesen a bulvársajtó nem zárkózik el alkalmasint az intim értesülések kiteregetésétől, olykor bizonyos tapintatlanságtól sem: de ezek a jellemvonások többnyire nagy adag felelőtlenséggel párosulva inkább az úgynevezett „revolver lapok” állandó tartalmi kísérői. A revolver lapokról ezen a helyen elegendő annyi, hogy elnevezésüket zsaroló jellegüknek köszönhetik.15 A jelenlegi magyar sajtópiacon nem ismerek olyan médiumot, ami megfelelne a revolver lap fogalmának – ezért felesleges erre a torzszülöttre több szót vesztegetni. Csábító lenne teljes körűen számba venni a bulvár kritériumainak megfelelő médiumok összes jellemzőit, ez azonban jelentősen meghaladná a rendelkezésemre álló kereteket. Ezért a továbbiakban kifejezetten a bulvárlapok (és dolgozatom II. fejezetében, a választott tárgy részletes kifejtésekor kifejezetten a Blikk című napilap) tartalmi jegyeinek vizsgálatára szorítkozom.

13

Blikk XIV. évfolyam 24. szám, 2007. január 25. csütörtök: Övék a felelősség. Meg tudják állítani a pénzéhes képviselőket? 1.-2.-3. 14 RTL Klub – A rettegés foka 15 Míg a különböző újságoknál általában a megjelent cikkek adnak okot a figyelemre és a közbeszéd témaválasztására, a revolver lapoknál az az igazi szenzáció, ami „kimarad” a lapból – mert a sebtében megírt cikk érintettjei az „újságíró” érdeklődését követően inkább kifizetik annak „munkáját”, csak hogy ne jelenjen meg az erkölcsi-, vagy egzisztenciális következményekkel fenyegető iromány. A rendszerváltást követően Magyarországon is történt kísérlet ennek a laptípusnak az újjáélesztésére a Kacsa Magazin képében.

10

A bulvárlapok arculata és műfaji sokszínűsége Külső megjelenésüket, tehát tipográfiai arculatukat tekintve a bulvárlapokat első pillantásra meg lehet különböztetni az újságos standok egyéb kiadványaitól. A címoldal harsányságával tűnik ki a sorból: egyetlen más sajtóterméknél sem alkalmaznak akkora betűméreteket, olyan színösszeállítást és képszerkesztést, mint a bulvárlapoknál. A fél kolumnás16 főcímek funkciója kézenfekvő: a potenciális vásárlóközönség egyedei már méterekről jól el tudják olvasni a legújabb bombasztikusan tálalt hírt-, vagy álhírt, ami gyakran lebírhatatlan vásárlási kényszert generál a fogyasztóban. Másrészt ez a laptervezési gyakorlat kifejezetten kedvez azoknak a tömegeknek, akik munkába menet, vagy onnan hazafelé tartva valamilyen közlekedési eszközön próbálják elolvasni az újságot, hiszen egy apró betűvel szedett, a terjedelemhez mérten tartalmasabb nyomdaipari terméket úgyszólván lehetetlen lenne a rázkódó buszon vagy villamoson, a tömeg által lökdösve elolvasni. A bulvárlapok tipográfiai sokszínűsége is a figyelem felkeltésének és megragadásának igényét tükrözi. A vásárló az első pillanatban úgy érezheti, hogy bámulatos események, soha nem hallott hírek birtokosa lehet. Hiszen a hatalmas címsor alatt („Klárika Bécsbe vitte Kordát (68)”) egy jól ismert notabilitás kórházi felvétele látható17, a lap 16. oldalán pedig az elrabolt és megkerült Natascha Kampusch fotóit lehet megszemlélni egy utóvégre teljesen üresnek és tartalmatlannak bizonyuló, de szintén üvöltő címsor alá ragasztott szöveg kíséretében18. Ha átnéztük a lapot, az a benyomásunk támad, hogy voltaképpen nem történt semmi – de nem sajnáljuk a pénzt a vérpezsdítően tálalt illúzióért, amivel csaknem egy negyed órán át kikapcsolódhattunk. Alighanem ez is egyik lényeges tartalmi sajátossága a bulvársajtónak – pénzért illúziót (is) ad cserébe. A beavatottság és a jól értesültség illúzióját, vagy legalább is egy kis kikapcsolódást a mindennapokból, ami bizony mindannyiunkra ráfér. Hiba volna azt hinni, hogy a bulvárlapok műfajilag szürkék, vagy szegényesek lennének. Szó sincs erről. A bulvársajtó jó szakembereket, másutt már bizonyított újságírókat alkalmaz, akik otthonosan mozognak a sajtóműfajok között. A napilap jellegből kifolyólag 16

Kolumna: egy teljes oldal – függetlenül attól, hogy az adott sajtótermék milyen formátumban jelenik meg Blikk XIV. évfolyam 5. szám, 2007. január 6.: Ezt a sebet akkor szerezte Grosics, amikor elájult 1. 18 Idézett lapszám: Nataschát teljesen megváltoztatta a szabadság, 16. 17

11

természetesen a legnagyobb terjedelmet a mínuszos, úgynevezett kishírek foglalják el, de találkozhatunk

a

bulvárlapok

hasábjain

glosszával,

tudósítással,

interjúval,

kis

publicisztikával, olykor tárcával – és néha a sajtóműfajok királyával, a ma már sajnos ritkaságnak számító riporttal is. Érdekes megfigyelni, hogy a nyomtatott bulvár piacán elveszítik egyéni jelentőségüket a szerzők és teljesen alárendelődnek a piaci elvárásoknak. Sok cikk alatt egyáltalán nem olvasható a szerző neve, hiszen a vásárlók nem azért vásárolják a lapot, amiért az igényesebb, irodalmi vagy politikai lapokat, hogy szembesülhessenek egy ismert és esetleg sokra tartott közvélemény formáló (újságíró, szakember, politikus, stb.) személyes véleményével. A bulvárlapok tehát ebben a fegyverzetben lépnek elénk nap mint nap – és példányszámuk alakulása, népszerűségük és mindezeknek köszönhetően a kiadóiknak termelt befektetői nyereség igazolja létjogosultságukat.

12

II. A BULVÁR ÉS A TÖMEGKULTÚRA VISZONYÁNAK ALAKULÁSA Mint már említettem, sokan hajlamosak a bulvárt a talmival, az értéktelennel, az alacsony színvonallal azonosítani – amint láttuk, akad közöttük szótárszerkesztő is, aki egyenesen a pletyka eszközeként, terjesztőjeként azonosítja a bulvársajtót. Ez a felületes és végiggondolatlan ítélkezési kedv él tovább abban a véleményformálói attitűdben, amely a társadalmi élet különböző szintjein és területein tapasztalható kedvezőtlen jelenségeket „elbulvárosodásként” jelöli meg. „A választók jelentős része nem olvas, nem hallgat, nem néz politikai médiumot, csak a bulváron – például a Playboyon – keresztül érhető el számunkra - mondja a 168 óra című közéleti hetilapban Kósa Lajos debreceni polgármester, a vele készített, Bele a bulvárba című interjúban. –A kormánypártok benyomultak a bulvárba, az ellenzék sem finnyáskodhat… A bulvárlapoknak rendszeresen nyilatkozom és a Szulák Show-ban való szereplésem is kiállja a próbát.”19 Kétségtelen, hogy a politikusok, a sportolók, az előadóművészek, vagy éppen a feltörekvő színész generációk képviselői egyre kevésbé válogatnak az eszközökben, hogy minél rövidebb idő alatt minél nagyobb népszerűségre tegyenek szert. Egyesek közülük kiteregetik a magánéletük eseményeit, mint például a magyar liberális párt közelmúltban megválasztott új elnöke, egy miniszteri bársonyszék birtokosa, aki a kereskedelmi televíziók szórakoztató műsoraiban és a bulvárlapok hasábjain vallotta meg érzelmeit minisztériumi beosztottjának, akivel aztán össze is költözködött20. Mások meghökkentő nyilatkozatokat tesznek olyan kérdésekről, amelyekhez voltaképpen semmit, vagy nem sokat konyítanak, mint például a kitűnő műtéti eredményeiről elhíresült sebészorvos, aki minden alkalmat megragad hogy hangot adhasson a kormány politikájával kapcsolatos véleményének21. Mindannyian hallottunk már pályakezdő színészt az emberi sors végső kérdéseiről a leghatározottabban állást foglalni és gyakran elcsodálkozhatunk azon a jelenségen is, hogy a maguk területén világklasszisnak számító sportolók és zenészek milyen

nagy

magabiztossággal

hirdetnek

19

ítéletet

aktuális

politikai

kérdésekkel

168 óra, XIX. évfolyam 16. szám, 2007. április 19. Nagy József interjúja Kósa Ferenc debreceni polgármesterrel Bele a bulvárba címmel, abból az alkalomból, hogy Kósa a Playboy magazinnak adott interjújával megbántotta a politikai élet néhány szereplőjét (1. és 6-8. oldal) 20 Kóka János gazdasági miniszter, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke 21 Dr. Csókai András országosan ismert sebész aktív közreműködője a jobboldali ellenzék holdudvarának, ahol lehet hallatja a politikai álláspontját – amihez természetesen joga van

13

kapcsolatosan. Nos, erre mondják egyesek, hogy elbulvárosodik a közélet. Pedig nem erről van szó. A vázolt magatartásformák nem merítik ki a bulvár ismertető jegyeit, egyet leszámítva: a népszerűség gyors maximalizálásának igényét. Azon túl pedig egyszerűen – és a valóságnak megfelelően – minősíthetjük őket egyszerű ízléstelenségnek, gátlástalanságnak, vagy éppen butaságnak, de akár a közügyekért érzett felelős megnyilvánulásnak is a konkrét körülményektől függően. Az „elbulvárosodás” kifejezés azonban nem helyénvaló. Már csak azért sem, mert a bulvársajtó megszületésének első percétől kényesen vigyázott a saját jó hírére. Olyannyira, hogy napjainkban is a bulvár megteremtőjéről elnevezett szakmai díj, a Pulitzer-díj a legmagasabb szakmai elismerés, amit újságíró valaha is elérhet.

A bulvársajtó megteremtője: Pulitzer József Ebben az esztendőben van éppen 160 éve, hogy 1847. április 10.-én, Makón, egy igen gazdag zsidó terménykereskedő fiaként meglátta a napvilágot a később „new journalism”nak, új újságírásnak nevezett sajtótörténeti korszak atyja, Pulitzer József.22 A díj későbbi névadója szakmai pályafutását tekintve a St. Louis-ban megjelenő német nyelvű újság, a Westliche Post újságírójaként került először kapcsolatba a sajtóval. Heti 10 dollár fizetésért dolgozott, innen küzdötte fel magát és vált a lap egyik tulajdonosává. Az eladott példányszám növelése érdekében korábban ismeretlen újításokba kezdett: a lap száraz, tényközlő stílusát igyekezett érdekessé, szenzációssá változtatni. Felismerte, hogy az emberek nem szívesen áldoznak pénzt unalmas hírekre, ezért a fontos, de unalmasnak tetsző híreket érdekes formában tálalta, ami a példányszám rövid időn belüli megnégyszereződéséhez vezetett. Hasonló sikerrel formálta át az általa megvásárolt The World című lapot, amit korábbi tulajdonosa, egy banktisztviselő azért adott el, mert ő maga is elviselhetetlenül unalmasnak

22

Említést érdemel, hogy Pulitzer emléke – és nem csak a róla elnevezett emlékdíj formájában - ma is élénken él Magyarországon és különösen szülőhelyén. A Szombat című Zsidó Politikai és Kulturális Folyóirat 2007. év április 11.-én megjelent online számában (http://www.szombat.org/ujhirek/0411) címoldalon számolt be arról, hogy Makó önkormányzata április 10.-én megemlékezést tartott a város szülöttéről és a képviselő testület az idei esztendőt Pulitzer Évnek nevezte el.

14

találta. Az adásvételre 1883 májusában került sor, két évvel később pedig a The World Amerika egyik legbefolyásosabb orgánuma lett.23 Pulitzer József annak köszönhette a sikerét és ezen keresztül a vagyonát is, hogy felismerte: a sajtó valódi hatalmat birtokol. Ugyanakkor arra törekedett, hogy lapja ne csak érdekes, de hiteles is legyen. Tudatosan törekedett arra, hogy újságja a társadalmi haladást szolgálja. Riportereit tényfeltáró írásokra ösztönözte, felismerve, hogy a vadkapitalizmus korában a politikai és a gazdasági hatalmat csak és kizárólag a közvélemény ellenőrizheti. Tudta és hirdette, hogy egy ország szabadságának a sajtószabadság a leghitelesebb mércéje. A közszolgálatiság megteremtése területén ő vezette be a tényfeltáró-oknyomozó újságírás műfaját: vallotta, hogy nem kell kitalálni sokkoló híreket, azt kell megmutatni, hogy a társadalom életében léteznek és hatnak sokkoló tények, csak meg kell keresni, fel kell tárni, és be kell mutatni őket. Vetélytársával, William Randolph Hearst-tel vívott csatáját a modern sajtóháború első nagy ütközeteként őriz a sajtótörténet.24 Hearst megirigyelte Pulitzer sikereit és úgy döntött, hogy a saját fegyverével győzi le ellenfelét. A Kubáért vívott spanyol-amerikai háború éppen kapóra jött a küzdő feleknek: Hearst kezdetben arra törekedett, hogy lapja, a Journal gyorsabban tudósítson a háború eseményeiről, mint Pulitzer újságai. Mivel ez nem sikerülhetett, Hearst egyre „zaftosabb” ügyeket kezdett tálalni, ha nem talált ilyeneket, újságíróit

a

háborús

szállítók

összejátszásának

és

adócsalásainak

leleplezésére

mozgósította, majd jelentéktelen ügyeket igyekezett hatalmas szenzációként felszolgálni. Egy egyszerű utcai balesetből Hearst lapjában valóságos katasztrófa lett, a közönséges szerelmi gyilkosság pedig görög tragédiákat idéző sorscsapásként borzolta az újságolvasók idegeit. Hearst nemcsak a példányszám növelése terén akarta lehagyni ellenfelét, hanem lapjának árát is igyekezett Pulitzer újságainál lejjebb szorítani: végül már sárga színű papírra nyomtatta a Journal-t, hogy ezzel is kitűnjön a piacon és példányonként mindössze egy centért árulta a lapot.

23

Egy anekdota szerint (idézi a Friderikusz online: http://www.friderikusz.hu/em/pulitzerj.php3, 2007. 04. 06.) 1885-ben Pulitzer lapja hatalmas szalagcímmel és helyszíni képekkel számolt be az amerikai hadihajó flotta egyik akciójáról. A konkurens, úgynevezett „komoly” lap ugyanerről az eseményről száraz hírközlést adott: 479 példány talált gazdára belőle. A The World-ből negyedmillió példány kelt el. 24 Gombó, Pál: Műfajelmélet, műfajismeret, Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Bálint György Újságíró Iskola, 1981, 21.

15

Pulitzer József egy határon túl feladta a harcot. Ezt a határt ott húzta meg, ahol a hitelesség veszélybe került. Ragaszkodott a tényekhez – és a történtek ismeretében elmondhatjuk, hogy bár ezzel elveszített néhány ütközetet, de megnyerte a háborút. Sajtócézárként a társadalmi elismerést nem vagyona gyarapodásával, hanem a közösségi célokért folytatott következetes munkájával érdemelte ki. Sajtókampányt szervezett a francia nép által ajándékozott Szabadság-szobor felállításához, s ennek révén sikerült összegyűjteni a szobor elhelyezéséhez szükséges talapzat kialakításának költségeit: nevét ma is emléktábla őrzi a szobor lábánál. Kezdeményezte az újságírás egyetemi szintű oktatását, s ebből a célból személyes vagyonából újságíró fakultást alapított a Columbia Egyetemen. Ő volt az első magyar, aki képviselőként bejutott az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusába. A Pulitzer-díj elnyerésének egyetlen kritériuma: a minőség. A minőségnek azonban nem csak a leírt szóban kell megnyilvánulnia, hanem az emberi magatartásban is: így eshetett meg, hogy az első Pulitzer-díjat a New York Times haditudósítói érdemelték ki, akik nem csak tisztességes újságírók voltak, de nem féltek személyes áldozatokat hozni mesterségük, a gyors, pontos és hiteles tájékoztatás érdekében. A díjazottak sorában olyan személyiségek szerepelnek, mint Ernest Hemingway, John Steinbeck és Tennessee Williams, a díjazott lapok közül pedig említést érdemel a The New York Times, amit sokan a világ legjelentősebb napilapjának tartanak és amely így hirdeti magát: „A lap, amely már 61 Pulitzer-díjat kapott.”25 Említést érdemel, hogy Magyarországon 1991 óta ítéli oda egy kuratórium a magyar sajtó legszínvonalasabb tevékenységet végző képviselőinek a Pulitzer-emlékdíjat és a díj odaítélésénél elsőrendű szempont a felelős, hiteles, a társadalmi haladás mellett elkötelezett, pártatlan tevékenység. A Pulitzer-emlékdíj létrehozásának gondolata a rendszerváltás esztendejében, 1989-ben fogant meg egy 1947-ben emigrált amerikai közéleti személyiség, Fábry Pál fejében. Kezdeményezését felkarolta a Magyar Hitelbank, s így minden akadály elhárult a magyar sajtó megújításának támogatását célul tűző elképzelés megvalósítása elől.

25

Joseph Pulitzer-emlékdíj Alapítvány honlapja: http://www.pulitzer.hu/history.html (2007. április 5.)

16

Az elmúlt másfél évtizedben nem csak a hazai újságírás kiemelkedő képviselői részesültek Pulitzer-emlékdíjban (Megyesi Gusztáv, Bodor Pál, Szilágyi János, Kepes András, Baló György, Vitray Tamás, Friderikusz Sándor és mások), de elnyerte az elismerést számos szerkesztőség is (168 óra, Heti Világgazdaság, Szabad Föld, Vigilia, stb.). Érdekes, hogy napjaink magyarországi bulvárlapjai közül még egy sem részesült a díjból – azonban az is bizonyos, hogy bulvárlapjaink még nem érik el azt a színvonalat, amit a díj alapítója kívánatosnak találna.

Kis magyar bulvártörténet A bulvársajtó nem a rendszerváltás eredményeként vetette meg a lábát Magyarországon. Kezdetei egészen az 1880-as évekre nyúlnak vissza, bár a mai értelemben vett bulvárról ebben az időben Magyarországon még nem beszélhetünk. A korszak sajtójának legfontosabb reprezentánsai a külön külön tízezres nagyságrendű olvasótáborral rendelkező, politikai pártokhoz és áramlatokhoz kötődő újságok voltak: a kormánypárt hangja a Pesti Hírlapban szólalt meg (alapításának éve: 1879), a mérsékelt ellenzék álláspontját a Budapesti Hírlap rokonszenve kísérte (alapításának éve: 1881), a függetlenségiek pedig a Budapest című újságot járatták (alapításának éve: 1879). A Pesti Hírlap és a Budapest kiadói vállalkozások pénzén jelent meg, a Budapestet azonban a Rákosi Jenő nevével fémjelzett újságíró csoport finanszírozta: jellemző, hogy a korszak sajtója nem csak hogy nem termelt nyereséget a lapok tulajdonosainak, de Magyarországon abban az időben a nyereséges sajtóvállalkozás egyszerűen elképzelhetetlen volt. Az újságok megjelentetésének gazdasági hátterét a politikai pártokhoz kötődő érdekcsoportok adták össze – a lapok nyeresége tisztán politikai jellegű volt.26 A lapok tartalmát a fentieknek megfelelően elsősorban a parlamenti tudósítások határozták meg, amelyek terjedelme azonban más témák előtérbe kerülésével erősen rövidülni kezdett. A korábbi száraz, tényközlő tudósításokat mindinkább a személyes hangvételű riportok és helyszíni beszámolók váltották fel, amelyekben már nem az éppen napirenden szereplő politikai kérdések, hanem a politikusok személyéhez fűződő érdekességek, intimitások, magánéleti események játszották a főszerepet. A sajtó a hatalmon lévők, vagy éppen a velük szemben állók véleményének egyoldalú közvetítése helyett mindinkább az 26

A magyar sajtó története II/2. 1867-1892, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985, 258-259.

17

olvasók igényeinek feltérképezése és kiszolgálása felé fordult. „Egész új fajú cikkek keletkeztek – regisztrálja panaszkodva Gyulai Pál, amelyeknek nincs egyéb céljok, mint elmés rajzokat közölni a képviselőházról, terjeszteni a folyosó adomáit, humorosan leírni az ünnepélyeket, lakomákat, pártértekezleteket, városi közgyűléseket, utcai és nem utcai botrányokat s gúnyolni sok mindent, olyant is, ami nem éppen gúnyolni való.”27 Az új műfaj a tárca módosulásával jött létre. A tárca hírlapi műfaja már régen létezett és azokra a cikkekre alkalmazták, amelyek a politikai hírektől elkülönítve, a lap oldalának alsó harmadában, vízszintes vonallal elválasztva jelentek meg: eredetileg regényekről írott kritikák, könyvismertetések, tudományos értekezésekről szóló beszámolók adták tartalmi változatosságukat. Míg az újságírók fizetése általában éppen csak a szerény megélhetéshez volt elegendő, a tárca művelői az 1880-as évektől korábban elképzelhetetlenül magasnak számító fizetéseket kaptak: futotta a javuló terjesztési bevételekből. A korszak legjobb újságíróinak - akik egyúttal a hírlapírás megújítói is voltak-, neve ma is ismerősen cseng: a Budapesti Hírlapnál Mikszáth Kálmán, Herczeg Ferenc és Bródy Sándor alkotott maradandó írásokat. Munkálkodásuk nem is maradt eredmény nélkül. Az 1870-es évek sajtóját olvasva úgy tűnhet, hogy abban az időben minden szürkén és álmosan, a maga útján haladt előre, Magyarországon az égvilágon semmi említése méltó esemény nem történt. Az 1880-as esztendőtől kezdődően azonban megjelentek a lapokban a szenzációk: a bűnügyi tudósítások, a vérbő árvízi riportok, 1882-ben pedig korábban soha nem ismert méretű szenzáció szorította ki a politika híreit, a középkori vérvád felélesztésének számító tiszaeszlári per eseményei minden mást felülírtak.28 A sajtó Magyarországon is hatalmi tényezővé

változott:

az

olvasótábor

tömegessé

válása,

a

lapok

befolyásának

megnövekedése, az új eszmék terjesztésének lehetősége és a politikai hatalom feletti nyilvánosság létrejötte adták ennek a hatalomnak az alapjait. Talán nem felesleges megemlíteni: amíg a kiegyezés idején hozzávetőlegesen 200 újság látott napvilágot hazánkban, addig 1913-ban már kereken 2000 hírlap (napilap és különféle szaklap) jutott el az olvasókhoz, közöttük pedig elérte a másfélezret a magyar nyelvű 27

Idézett mű 260. Egy fiatal lány eltűnését a tiszaeszlári zsidó hitközség bűnös mesterkedéseinek eredményeként igyekeztek feltüntetni, azt állítva, hogy a zsidók vallásuk előírásait követve ünnepi ételük elkészítéséhez a lány vérét vették. A hisztéria antiszemita hadjáratban csúcsosodott ki – míg utóbb kiderült, hogy a kislány egyszerűen a Tiszába fulladt.

28

18

sajtótermékek száma. Egyidejű kimutatások szerint a postán szállított hírlapok száma egy esztendő leforgása alatt meghaladta a 216 millió példányt: ez pedig nem kevesebbet jelentett, mint hogy a közvélemény formálásának lehetőségei jelentősen kitágultak – és velük együtt tágultak a hatalom nyilvános ellenőrzésének határai is.29 Bár a XX. század hajnalán már történtek kísérletek Magyarországon is az igazi értelemben vett bulvárlapok (Kis Újság, Magyar Estilap, A Nap, Új Hírek, A Polgár, stb.) megteremtésére, ám ezek jelentéktelen eredménnyel zárultak. Piaci sikert nem értek el és inkább kiadóik okán tartották számon őket, mint a jelentőségük miatt.30 1896-ban néhány hónap eltéréssel két olyan újság is napvilágot látott, amely azzal az igénnyel indult, hogy valódi bulvárlap – azaz tömeglap legyen. A Friss Újság a reggel munkába induló sokaságot, az Esti Újság pedig a hazafelé igyekvő tömegeket tekintette potenciális vásárló közönségének. Mivel ez a tömeg hírlapi előfizetés útján, vagy az üzletek polcaira kitett újságokon keresztül jórészt megközelíthetetlen maradt, a kiadók rikkancsokat alkalmaztak a lapok utcai terjesztésére. A rikkancs elnevezést egyébként Kozma Andor költő és újságíró alkotta az 1890-es években az újságot lendületből, hangos szóval, a fontosabb sugárutakon és közlekedési csomópontokban kínáló árusok megjelölésére.31 Az első igazán sikeres hazai bulvárlap, Az Est első példánya 1910. április 16.-án, szombaton hagyta el a nyomdagépet. A hazai sajtótörténetnek is megvan a maga Pulitzer Józsefe Miklós Andor személyében, aki Az Est alapítója, tulajdonosa és egyúttal főszerkesztője is volt. Miklós a Pesti Napló hirdetési ügynökéből lett rovatvezető. Munkásságának köszönhetően a Pesti Napló közgazdasági rovata nagy népszerűségre tett szert: bevezette a gazdasági riport műfaját, és tudatosan kereste a szenzációkat, hogy minél olvasmányosabbá és szórakoztatóbbá tegye az egyébként száraz közgazdasági híreket. Az általa alapított Est mérföldkövet jelentett a magyar sajtó történetében: ez volt az első igazi értelemben vett magyar bulvárlap. Nem csak azért, mert híreit a bulvárnak megfelelő formában tálalta az olvasóknak és tudatosan törekedett a szenzációk, a nagy tömegek érdeklődését felkeltő ügyek felkutatására, hanem azért is, mert tulajdonosának jelentős 29

Magyarország Története Tíz Kötetben. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978, 1890-1918. I. kötet, 425. Buzinkay, Géza: Bulvárlapok a pesti utcán. Budapesti Negyed 1997. 2-3 szám, 16-17. In: Újságkiadók lapja, 1906. 61-71. szám, 5-6. 31 Dezsényi, Béla – Nemes, György: A magyar sajtó 250 éve, I. kötet, Budapest, 1954, 213. 30

19

piaci sikert hozott. Az Est példányszáma rövid idő alatt csaknem félmillióra növekedett, ami példátlannak volt mondható Magyarországon. Sikeréhez nem csak a Miklós által követett szerkesztési elvek, hanem azok az újítások is hozzájárultak, amelyeket a laptulajdonos bevezetett: ebben a lapban honosodott meg először Magyarországon a fotóriport, a sportrovat. Az Est szerkesztőségében lehetett először az alkalmazott gépírókisasszonyoknak lediktálni a kéziratokat, és a tudósítások gyors vételére három telefonvonalat is fenntartottak. Köztudomású volt, hogy ha bárki képes volt megírni egy érdekes, színvonalas cikket, szinte a biztos honorárium reményében vihette be a szerkesztőségbe. A lap meghatározó cikkeit persze nem akárkik írták: a kor neves újságírói Kéri Pál, Adorján Andor és a leleplező cikkeiről híres Fényes László szállították a vezető anyagok javát. Miklós Andor Pulitzer József lapszerkesztési elveit követte32 – a hitelességet mindenek fölé helyezte, amivel lapja óriási népszerűségén túl határainkon kívül is elismert és gyakran idézett újsággá vált. Móricz Zsigmond a következőket vetette papírra Miklós szerkesztői alapállásáról: „Miklós soha nem hazudott. Soha nem hallottam tőle, hogy mást kell írni, mint ami az igazság. Csak az adagolásra vigyázott. Szerkesztő volt: a legnagyobb szerkesztő zseni, akit valaha is ismernem adatott.”33 Az Est mellett még egy bulvárlapot kell megemlítenünk a második világháború idejéből. Hubay Kálmán szerkesztésében 1936-1944 között jelent meg az Esti Újság, amely Miklós Andor lapjával ellentétben nem törekedett sem tárgyilagosságra, sem a minőségi újságírás öregbítésére. Tárgyául a fajvédelmet választotta és bár példányszáma meg sem közelítette Az Est csaknem félmilliós példányszámát, a maga néhány tízezres nagyságrendjével is éppen elég kártékony és romboló hatású volt. A második világháborút követő években a bulvársajtó minden nemes hagyománya ellenére eltűnt Magyarországról. A szocialista társadalom építésének ideje alatt az egész sajtó – a társadalmi lét összes többi területéhez hasonlóan – a párt teljes körű ellenőrzése alatt állott. A sajtó legfontosabb, elvárt és megkövetelt szerepe és feladata a szocializmus építésének első időszakában az agitáció és a mozgósítás volt a Kommunista Párt által kijelölt, háromés ötéves tervidőszakok feladataira. 1956 előtt mindössze négy országos napilap jelent 32 33

Bár forrásaim között egyet sem találtam ami arra utalna, hogy Miklós ismerte volna Pulitzer munkásságát Buzinkay, Géza: Kis magyar sajtótörténet. Haza és Haladás Alapítvány, Budapest, 1993, 56.

20

meg. Legjelentősebb közülük a Kommunisták Magyarországi Pártjának lapja, a Szabad Nép volt, amelynek olvasása úgy a párttagok mint a párton kívüliek számára erősen ajánlott, tehát kötelező volt. A párt hangjának tömeghatását a munkahelyeken szervezett úgynevezett „Szabad Nép félórák” biztosították, amelyeken a lapban közölt cikkek közös felolvasása, értelmezése, „feldolgozása” zajlott.34 Az 1956-os forradalmat követően a társadalmi konszolidáció eredményeként valamelyest lazult a sajtóval szemben támasztott politikai elvárások szorítása. A Szabad Nép átalakult Népszabadsággá és bár korábbi privilégiumait továbbra is megőrizte35 immár nem számított kötelező olvasmánynak. A forradalmat követően, az MSZMP Budapesti Bizottságának gondozásában új napilap került az utcára: az Esti Hírlap, amit akár a korszak bulvárlapjának is nevezhetünk – bizonyos megszorításokkal természetesen. Az Esti Hírlapban megjelent a Népszabadságból teljesen hiányzó szórakoztató funkció, a közölt írások színesebbek, könnyedebb hangvételűek és – főleg – rövidebb terjedelműek voltak. A lap terjedelmének meghatározó részét itt is azok a hírek alkották, amelyekről a szocializmust építő magyar népnek feltétlenül értesülnie kellett: a pártélet hírei, a mezőgazdasági és az ipari termelés mutatóinak alakulásáról szóló tudósítások – de helyet kapott a lapban a tárcához kétségtelenül hasonlító, igényesebben megírt műbírálat, színikritika, és számos kis színes cikk is. A korszak sajtója a rendszerváltáshoz vezető lassú úton maga is számos formai és tartalmi változáson ment keresztül egészen a bulvár képzetét idéző tartalmak óvatos megjelenéséig. Ezek közül a legemlékezetesebb talán a Reform című Független demokratikus hírmagazin 1998. évi indulása volt. A főszerkesztő, Tőke Péter lapjának külső megjelenéséhez egyértelműen a bulvársajtótól vette a mintát – mindazok számára, akik nem tudtak magyarul, a lap igazi bulvárlapnak tetszhetett: rikító színű címsorok, hatalmas riportfotók tették összetéveszthetetlenné. Első számának címoldalán a következő címsor sokkolta az olvasót: Lemond Gáspár Sándor? A Szakszervezetek Országos Tanácsa rabiátus modorú főtitkárának természetesen esze ágában sem volt lemondania a tisztségéről, de ahhoz, hogy ez kiderüljön, meg kellett vásárolni és el kellett olvasni a Reformot, ami így mégiscsak szerzett néhány kellemes percet az olvasóközönségnek. 34

Balogh Sándor: A magyar népi demokrácia története, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1978 Gulyás, Ágnes: Bulvárlapok a rendszerváltás utáni Magyarországon, Médiakutató Alapítvány, Budapest, 2000, 2.

35

21

A korszak sajtóirányításáról szólva nem maradhat említés nélkül, hogy ezen a területen is érvényesült az MSZMP kultúrpolitikájának 3T elve: volt amit a párt támogatott, volt amit tűrt, és bizony olyasmi is akadt, amit kifejezetten tiltott. Mivel a sajtó hatalmi jellegét a párt pontosan ismerte, olyan szűrőket alkalmazott a sajtóirányítás terén, amelyek szinte lehetetlenné tették a párt politikájával ellentétes tartalmak megjelenését. A pártirányítás érvényesüléséért az MSZMP Központi Bizottság Agitációs és Propaganda osztálya felelt, amely országos hatáskört mondhatott magáénak a sajtó felügyelete területén. A sajtó irányításának állami szerve a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala volt, amely többek között a lapengedélyek kiadása és bevonása feletti formális intézkedési jog gyakorlása mellett megszabta, hogy ki és milyen feltételekkel lehet újságíró gyakornok bármely szerkesztőségben.36 A rendszerváltás időszakában hosszú évtizedek után ismét létrejöttek a bulvár megjelenésének politikai és gazdasági feltételei. Ezek között a pártirányítás, illetve a közvetlen politikai ellenőrzés megszűnése és a piaci viszonyok létrejötte játszották a főszerepet. Megszűnt a politikai cenzúra, a főszerkesztők kinevezésének felügyelete és a lapalapítás

engedélyhez

kötése.

A

Minisztertanács

Tájékoztatási

Hivatalának

megszűnésével a lapnyilvántartás a Művelődési Minisztérium fennhatósága alá került, ahol új lap indításakor mindössze egy formanyomtatvány kitöltésével kellett eleget tenni a bejelentési kötelezettségnek. Az 1986-os sajtótörvényt kiegészítették az 1990. évi XI. törvénnyel, kodifikálva a lapalapítás szabadságát és megszüntetve a sajtószabadság megmaradt korlátait.37 A totalitárius állami berendezkedés38 megszűnésével megteremtődtek a tényleges fogyasztói kultúra kialakulásának feltételei – hiszen a pártállami időszak tömegkultúráját nem lehetett semmiféle tekintetben fogyasztói kultúrának nevezni. „A fogyasztói kultúra nem jelenik meg nem kapitalista társadalmakban: a ténylegesen létező mind szocialista, mind vallási fundamentalista államok esetében például központi jelentőségű a fogyasztás feletti politikai ellenőrzés és annak dekadens kultúrájának elfojtása. Ellenben, amikor e két 36

Az egyetlen újságíró iskola, a Magyar Újságírók Szövetségének Bálint György Újságíró Iskolája csak olyan gyakornokok felvételi jelentkezését fogadta el, akik rendelkeztek a Tájékoztatási Hivatal foglalkoztatási engedélyével: így nem kerülhetett akárki a lapkészítés közelébe, hiszen politikailag megbízhatatlannak számító személy gyakornoki alkalmazását a Hivatal automatikusan elutasította. 37 1990. évi XI. törvény 38 Totalitárius: mert a társadalmi és a gazdasági élet egésze a mindenható párt totális felügyelete és irányítása alatt állott.

22

rendszer bármelyike enyhíti az ellenőrzést, vagy maga a rendszer szétesik - az elégséges technikai és anyagi erőforrások megléte esetén - , a megnövekedett fogyasztó piachoz kötődő vállalkozói szellem is megjelenik.”39 A kedvező fejlemények hatására az országos napilapok száma 1988-1992 között a kilencvenes évekhez viszonyítva csaknem megkétszereződött és időszakonként elérte a 3032 lapot is. A lapok piaci kereslete azonban egy viszonylag rövid és a változások által generált izgalmi időszak lecsengését követően jelentősen megcsappant: a napilapot rendszeresen olvasóknak a lakosság egészéhez viszonyított 1990 évi 81%-os aránya 1998ra 64 százalékra esett vissza. A lappiaci kereslet szűkülése kiélezte az olvasókért folytatott versenyt, ami magától értetődően hozta magával a bulvárlapok megjelenését és számuk növekedését.40 Ezen a helyen nem mellőzhető, hogy néhány szót szóljak a lapok tulajdonformájának megváltozásáról. 1949 és 1998 között az Alkotmányban deklarált sajtószabadság ellenére magánszemély nem birtokolhatott médiumot – így újságot sem. Az országos lapokat az MSZMP jegyezte, illetve néhány tömegszervezet (a Népszavát például a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Magyar Nemzetet a Hazafias Népfront) adta ki. A rendszerváltás időszakában a tulajdonviszonyok teljesen átrendeződtek. Az állam privatizálta az országos napilapok piacát és ennek köszönhetően 1990. végére a legtöbb lap külföldi befektetők tulajdonába került. Számos újságot az azt kiadó szervezet megszűnése tüntetett el a piacról, sokat pedig az a körülmény lehetetlenített el, hogy kiadójuknak az állami dotáció megszűnésével nem maradt pénze lapkiadási tevékenységre. 1991-ben a magyarországi lappiacon a külföldi befektetők aránya 71 százalékos volt, és a külföldi tulajdon a mai napig a média piacának meghatározó jellemzője maradt. A piaci viszonyok létrejöttét követően a gyors egymásutánban megjelenő bulvárlapok dinamikusan növekvő példányszámukkal erős hadállásokat foglaltak el a magyar lappiacon.

39

Slater, Don: A fogyasztói kultúra körvonalai, Replika, 51-52. szám, 2005. november, 199. Gulyás, Ágnes: Bulvárlapok a rendszerváltás utáni Magyarországon. Médiakutató Alapítvány, Budapest, 2000, 3.

40

23

Az első, a bulvár jellemzőinek mindenben megfelelő bulvárlap az 1989. februárjában napvilágot látott Mai Nap volt, amely „Független képes hetilapként” határozta meg magát. Indulását követően rövid idő alatt 100.000 példányra futott fel napi megjelenése, ami ugyan később, más lapok indulását követően visszaesett, de rövid időre így is gazdaságossá tette kiadását és hosszabb távon befektetői haszonnal kecsegtetett. A lap tulajdonosa a Mai Nap Kiadó Rt. volt, amit a Rupert Murdoch-féle News International 1990 januárjában megvásárolt, majd a példányszám csökkenését követően továbbadott egy svájci tulajdonú befektetői csoportnak.41 A Mai Nap példányszámának csökkenését a riválisok megjelenése idézte elő: 1990-ben osztrák tőkével a háta mögött megjelent a Kurír, amely napi 85 ezres példányszámával sok olvasót csábított magához az első magyar bulvárlap közönségéből. A Kurír szerkesztősége, élén Szűcs Gábor főszerkesztővel a jó indulástól valósággal vérszemet kapott és addig példátlan vállalkozásba fogott: Esti Kurír címmel délután is megjelentetett egy lapot. Nem célom a Kurír további sorsának részletes elemzése, de elmondható, hogy a népszerű lap megszűnésének egyik oka éppen a kissé meggondolatlan mértékű befektetés volt. Igazi bulvárlapként, a Postabank befektetéseként indult a bulvárlapok piacán a Hámori Tibor által szerkesztett Pesti Riport is 1991-ben. Hámori Tibor ráadásul átvette Hearst – a dolgozat korábbi részében említett – ötletét és lapját sárga papírra nyomatta. A lap 1992 januárjától Heti Pesti Riport címmel hetilapot is jegyzett, ám az értékesítési adatok nem váltották be a hozzájuk fűzött kiadói reményeket. A Pesti Riport 1993-ban napi ötvenezres példányszámmal büszkélkedhetett – ami azonban kevésnek bizonyult a tartós fennmaradásához.42 A Pesti Riport osztozott testvérlapjának, a Kurírnak a sorsában: a Postabank-botrány kirobbanását követően csendesen megszűnt.

A magyar bulvársajtó zászlóshajója – a svájci Blick Időrendben haladva a következő újdonságot a bulvár piacán az 1994. márciusában jelentkező Blikk jelentette, amit a svájci tulajdonú Ringier Group saját, Svájcban megjelenő és napi 330 ezres példányszámával piacvezető Blick című bulvárlapjának 41 42

Magyar Újságírók Indexe, Info és P. R. Services Kft., Budapest, 1993, 15. Magyar Újságírók Indexe (17. oldal)

24

mutációjaként43 dobott a piacra. A vállalat két bulvárlapot adott ki Kelet-KözépEurópában: egyet a Cseh Köztársaságban, a másikat pedig nálunk, Magyarországon. A kezdetben Pallagi Ferenc által szerkesztett, a hét minden napján megjelenő, a bulvársajtó hagyományait

nyíltan

felvállaló

lap

a

bulvársajtó

zászlóshajójává

növekedett

Magyarországon. A bulvársajtó népszerűségét jelzi, hogy míg 1993-ban a Népszabadság naponta 320 ezer példányban került ki a nyomdából44, a Blikk 120 ezres példányszámát messze meghaladva, a 2006. IV. negyedévi MATESZ Gyorsjelentés szerint a Blikk immár 317 ezer példányt dob naponta a lappiacra a Népszabadság 166.965 példányával szemben.45 A Blikk napjainkra Magyarországon is elismert védjeggyé, a bulvársajtó legkarakteresebb képviselőjévé fejlődött: érdemes néhány szót szólni kiadójáról, a svájci Ringier Groupról. ƒ

A Ringier Kiadó 1993-ban veti meg a lábát Magyarországon, a KÁPÉ című üzleti hetilappal, amely a svájci CASH mutációja, adaptációja.

ƒ

A társaság 1994-ben kezdi meg klasszikus hazai terméke, a Blick magyarországi változatának megjelentetését.

ƒ

1998-tól a Blikk heti hetedik száma is megjelenik a piacon, Vasárnapi Blikk néven, 64 oldal terjedelemben.

ƒ

A Ringier Kiadó Kft. 1999-ben megvásárolja az ország egyetlen és egyúttal legnagyobb sportnapilapját, a Nemzeti Sportot.

ƒ

A 2000. évben a svájci anyacég megvásárolja a Magyar Hírlap részvénytársaságot és vele együtt a Magyar Hírlapot és a Mai Napot.

ƒ

A következő esztendőben a kiadó összevonja a két bulvárlap szerkesztőségét, amellyel a példányszámot tekintve minden korábbi hazai csúcsot megdöntve az év végére megszerzi a legolvasottabb napilap rangot.

43

A mutáció jelzőt a lapkiadás területén egy már meglévő, ám az eredeti tördelését, tipográfiáját, formátumát, címét és szerkesztési elveit követő, más országban, más nyelven megjelentetett lap megjelölésére alkalmazzák. Nem csak a Blick-nek van magyar mutációja: említhetném még a Playboy magazint, a Kiskegyedet, a Readers Digest kiadványait, vagy a Bravót – a sort hosszasan lehetne folytatni. A mutáció azért kedvelt lapkiadási mód, mert csökkenti a kiadó kockázatát. Egy már bevált, bizonyított, nyereséges termék értékesítési lehetőségének kibővítését eredményezi, az esetek túlnyomó többségében sikerrel. 44 Magyar Újságírók Indexe, 16. 45 Magyar Terjesztés Ellenőrző Szövetség (MATESZ) Print – Gyorsjelentés – megjelenésenkénti átlagok, 2006. IV. negyedév (http://www.matesz.hu/data/index.php. 2007. 04.24.)

25

ƒ

2002 újabb előrelépést hoz a cég történetében – és egyúttal a magyar sajtó legújabb kori történetében is: a Ringier 49,6%-os tulajdonrészt vásárol a Népszabadság Rt.ben és megszerzi a Sportfogadás kiadói jogát is.

ƒ

2003-ban a kiadó új üzletágat indít: a Heinrich Bauer Verlag nevű német céggel közösen létrehozza a Magazin divíziót, amely új kiadványok egész sorával lép a magyar médiapiacra (Bravo, Bravo Girl, Tina, Buci Maci és 11 éves szünet után újra indítja a Képes Sport magazint).

ƒ

2004 – a kiadó megszerzi az IM, az Ifjúsági Magazin kiadói jogát, így a többi ifjúsági magazinjával együtt már az ifjúsági lappiac 70%-át látja el olvasnivalóval. A kiadó újraindítja a Mai Napot, saját nyomdaüzemet létesít Nagytétényben és kiadványait fokozatosan a saját nyomdájába viszi. A nyomda kapacitására jellemző, hogy napi 600.000 újságpéldányt állít elő (természetesen külső megrendeléseknek is eleget tesznek, itt nyomtatják például a Napi Gazdaság című lapot is).

ƒ

2005-ben bővül a nőknek szánt lapok piaca a Blikk Nőkkel, a Gazdasági Versenyhivatal döntése értelmében pedig a Ringier érvényesítheti a Népszabadság feletti irányítási jogosultságait a birtokába került 67,7 %-os részvénytöbbség jogán.

ƒ

A 2006. év újabb térnyerést hoz: a Ringier elindítja a hot! című sztármagazinját és felfuttatja a könyvkiadást a Népszabadság égisze alatt.

ƒ

A kiadó portfolióját a gondozásában megjelenő médiumok internetes portáljai teszik teljessé: blikk.hu, nemzetisport.hu, im-net.hu, bravo.hu, nol.hu46

Látható, hogy a svájci – német sajtópiaci befektető csoport a magyar sajtópiac meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát. Gulyás Ágnes már hivatkozott, 2000-ben megjelent tanulmányában (Bulvárlapok a rendszerváltás utáni Magyarországon) még arról írt, hogy a külföldi sajtópiaci befektetők érdeklődését kizárólag a bulvárkiadványokkal megszerezhető gazdasági pozíciók kötik le és ebből arra következtetett, hogy „elsősorban a gazdasági haszon vezette őket, miközben kevésbé vonzotta őket a minőségi – és politikailag gyakran elfogult – lapokba való befektetés lehetősége.”47 A szerző írásának megjelenése óta bekövetkezett fejlemények a vázolt befektetői magatartást tovább árnyalják. Ebből a szempontból kétségtelenül a legjelentősebb változás Magyarország tradicionálisan legnagyobb politikai-minőségi napilapjának, a Népszabadságnak a 46 47

A feltüntetett adatokat a Ringier Kft. internetes címén lehet elérni: http://ringier/hu/ringier.html Idézett tanulmány, 3.

26

felvásárlása.48 Érdekes megfigyelni, hogy a tulajdonosváltás milyen változásokat eredményezett a Népszabadság arculatában és szerkesztési elveiben. Mivel a lap korábbi elnök-főszerkesztője, dr. Eötvös Pál ódzkodott a megszokott stílus módosításától, kevéssel a tulajdonosváltást követően munkahelyet változtatott: történetesen ő lett a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke. Az új főszerkesztő, Vörös T. Károly pontosan értette az új idők szavát és a tulajdonosi szándéknak megfelelő változtatásokat vezetett be az újságnál. Mivel a Népszabadság kétségtelenül a közvélemény és a tömegkultúra egyik jelentős, nagy hagyományokkal rendelkező alakítója, tárgyunk szempontjából érdemes megvizsgálnunk, hogy a bulvárra specializálódott tulajdonos megjelenése a minőségi politikai lapnál milyen módosulásokat eredményezett.

A Népszabadság bulvárosodása A legfontosabb változások a lap tipográfiai megjelenésében figyelhetők meg: minden oldalon színes, gyakran nagy méretű fotók és reklámok uralják a korábbinál szellősebbre, rövidebbre vett szövegek környezetét. Ami néhány évvel ezelőtt még nem fordulhatott volna elő: gyakran magán a címoldalon is nagy méretű hirdetések vonzzák a tekintetet (az Országos Takarék Pénztár arculatváltásakor a Népszabadság dupla címoldallal jelent meg, az OTP új logója teljesen kitöltötte az újság első oldalát). Magában a lapban is gyakran láthatunk teljes oldalas, de akár két kolumnás (kétoldalas) színes hirdetéseket is.49 Ötletesebbek, „blikkfangosabbak” a címsorok is. Például: „Eddig és még egy kicsit tovább”50; „Szabadság az egyetemeknek, korlát a pedagógusoknak”51 ; „Joop ez a Jette”52 ; „Szoptatási rekord”53 A példák tetszőleges számban lennének sorolhatók bármely, a közelmúltban megjelent lapszámból.

48

Felvásárlás alatt azt értem, hogy a Ringier többségi, meghatározó, irányítási és felügyeleti jogokkal párosuló többségi tulajdonrészt vásárolt a Népszabadság Zárt részvénytársaságban. 49 Népszabadság LXV. évfolyam 2007. május 2, 12-13.: a Media Markt színes kétoldalas hirdetése „Mert hülye azért nem vagyok” mottóval) 50 Népszabadság LXV. évfolyam, 2007. május 2, 1. 51 Idézett lapszám, 3. 52 Idézett lapszám, 19. 53 Népszabadság LXV. évfolyam, 2007. május 3, 22.

27

A cikkek terjedelme rövidebbé változott, tördelésük változatosabb: a szerkesztő minden oldalon él a „keretes írás”54 alkalmazásával. A publicisztikákat színes, nagyobb betűvel szedett kivonatok, mondatrészek kísérik a figyelem felkeltése, az oldal mozgalmasabbá, könnyedebbé tétele céljából és olyan rovatok is megjelennek a lapban, amelyek korábban csak az ifjúsági lapokban, vagy a bulvársajtóban voltak megszokottak (pl. Extra/Rivalda rovat).55 A korábbi éveknél nagyobb teret kap az olvasók reagálása, a lap belső munkatársainak írásmódja pedig lazább, polemikusabb, helyenként ironizáló hangsúlyú. Teljesen eltűntek a lap hasábjairól a protokoll írások: azok a cikkek, amelyeknek nem annyira a tartalma volt fontos, hanem az adott írás alapjául szolgáló eseményen megjelenő notabilitások pontos és aprólékos felsorolása politikai tisztségeikkel és társadalmi pozícióik megnevezésével együtt. Mindezek tetejébe a Népszabadság, amely korábban leginkább csak a hírügynökségeket és a nagy világlapokat tekintette hivatkozási alapnak, gyakran hivatkozik cikkei forrásaként a nyomtatott és az elektronikus bulvársajtóra (is).56 Sajnos egyúttal az is elmondható, hogy szinte nem múlik el hét anélkül, hogy a Népszabadságban ne jelenne meg helyreigazítás a korábban közölt cikkek valamely állításával összefüggésben: a pontatlanságért minden bizonnyal a sietség okolható, amely a hírversenyben nem tűr napokig tartó utánjárást egy-egy adat pontosításával, ellenőrzésével kapcsolatosan. Aki előbb hozza a hírt – azt megvásárolják. Aki inkább a megbízhatóságot preferálja – az lemarad és kiesik a fogyasztók érdeklődési köréből. A változások bevezetésével sikerült stabilizálni a lap példányszámát – de a kétségtelen eredmény az olvasók egy részének kicserélődésével járt. Úgyszólván minden lapszámban jelenik meg olyan olvasói levél, amelynek írója nemtetszését fejezi ki a lap új arculatával kapcsolatosan és kilátásba helyezi, hogy nem újítja meg régi előfizetését, vagy a továbbiakban nem vásárolja a lapot. Ezt a rosszallást azonban a szerkesztőségnek vállalnia

54

Keretes írás: egy cikken belül elhelyezett, de önálló keretbe zárt, a cikk tárgyához tartozó, azt kiegészítő rövid szöveg. Funkciója, hogy a tartalom bővítése mellett változatosabbá, érdekesebbé tegye a cikket. 55 Népszabadság LXV. évfolyam, 2007. május 2, 19., Joop ez a Jette: A divatnál maradt, de a maga útját járja a híres német dizájner, Wolfgang Joop idősebb lánya, Jette 56 Népszabadság LXV. évfolyam, 2007. május 3. Magyar szál a Gripen-botrányban? A Hírösszefoglaló alcímet viselő tudósítás a cikk forrásaként a Kitekintő hírportált nevezi meg és nem a Kitekintő hivatkozási alapjául szolgáló svéd távirati irodát.

28

kell, ha nem akar a Magyar Hírlaphoz vagy a Népszavához hasonlóan a jelentéktelenné válás útjára lépni57. A nyomtatott sajtó – és ezen belül a bulvársajtó – példányszámának alakulásáról szólva említést érdemel a GFK Hungária Kft. és a Szonda Ipsos Média-, Véleménykutató és Piackutató Intézet 2006. II. félévi Nemzeti Médiaanalízisének kimutatása, amely szerint a vizsgált lapok az előző évhez viszonyítva átlagosan 20%-os példányszámcsökkenést voltak kénytelenek elszenvedni.58 A magas arányhoz természetesen hozzájárul bizonyos kiadványok megszűnése is: példaként az Újpest című önkormányzati lap említhető, de akad olyan médium is, amelynek alig észrevehetősen csökkent a piaca mint például a Blikknek és akadnak olyanok, amelyek jelentős veszteségeket könyvelhettek el az elmúlt esztendőben- mint például a már említett Magyar Hírlap. A példányszámcsökkenés részben a változatos formában, mind nagyobb példányszámban megjelenő ingyenesen terjesztett újságok térnyerésének59 (Metro, Budapesti Piac, Théma, stb.), részben pedig az internetes tartalom továbbítás terjedésének tudható be. A blikk.hu internetes portál oldalletöltéseinek száma napjainkban 670-720 ezer letöltés körül alakul, az oldalra átlagosan napi 50-56 ezer regisztrált felhasználó jelentkezik be és napi átlagban 66-74 ezer a látogatók, tehát a nem regisztráló, de a látogatók számára is elérhető tartalmakat megtekintő „fogyasztók” száma.60 Az említett tendenciák bizonyosan nem hagyják érintetlenül a sajtópiacot, ami a verseny további éleződésének képét vetíti előre. Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy az újságok internetes változatainak megjelentetése képes mérsékelni a nyomtatott sajtó példányszám vesztése által okozott bevétel kiesést: az internetes oldalak éppen úgy produkálnak hirdetési bevételeket a kiadóknak, mint lapjaik nyomtatott példányainak értékesítése. Manapság a kiadói bevételek közel felét teszik ki a nyomtatott termékek értékesítéséből származó közvetlen,

57

A MATESZ idézett gyorsjelentése szerint 2007. IV. negyedévében a Népszava 38.991 nyomtatott átlagos napi példányszámot ért el: a lap példányszáma 1993-ban A Magyar újságírók Indexe szerint (16. oldal) még 140.000 volt., a Magyar Hírlap példányszámáról, amely időközben Széles Gábor nagyvállalkozó tulajdonába került nincs auditált, tehát hitelesített adat: az egykor befolyásos Magyar Hírlap példányszámát, amely 1993ban még kereken 100.000 volt a Magyar Újságírók Indexének kimutatása szerint (id. mű 14.) a laptulajdonos üzleti titokként kezeli. 58 Nemzeti Médiaanalízis 2006. II. félév. Gfk Hungária Kft. – Szonda Ipsos Médiakutató, Véleménykutató és Piackutató Intézet,Budapest, 2007 59 A MATESZ idézett gyorsjelentése szerint 2006.év 4. negyedévében összesen 244 millió darab sajtóterméket értékesítettek a kiadók, ebből 72 millió darab ingyenesen terjesztett volt 60 Blikk.hu internetes portál: http://blikk.hu/cikk.php?cikk=106 (2007. április 24.)

29

tehát vásárlói bevételek, a fennmaradó rész a médiumokban közölt reklámok közlési díjából folyik be.

A bulvársajtó hírei A hír fogalma „Minden médiaműfaj a hírből építkezik.”61 De mitől hír a hír? A rendelkezésre álló szakirodalom rengeteg lehetséges meghatározást ad a fogalom tisztázására. Nógrádi Gábor62 szerint ahhoz, hogy a hír bekerüljön a médiába két feltételnek kell megfelelnie: 1. figyelemre méltó, a célcsoport érdekeit érintő érdekességet tartalmazzon 2. a médiának szüksége legyen a hírünkre Hasonló igényt fedezhetünk fel az alábbi meghatározásokban is:63 ƒ

„Hír az, aminek a kinyomtatását valaki meg akarja akadályozni, minden más hirdetés.” (W. R. Hearst)

ƒ

„Hír: az a feldolgozott, ellenőrzött, valós információ, amely közérdeklődésre tarthat számot, és nem sért közérdeket és/vagy jogos magánérdeket.” (Havas Henrik)

ƒ

„A hír olyan objektív tényközlés, amely a fogyasztóinak meghatározható körében már létező, vagy maga által keltett tájékozódási szükségletét elégít ki.” (Cserhalmi Imre)

Domokos Lajos szerint64 a hír nem más, mint az első sajtóértesítés egy legutóbb történt, vagy egy most zajló, esetleg egy várható, a média célcsoportjai számára számottevő eseményről, eseménysorozatról, amely válaszol az 5W + 1H képletben kifejezett kérdésekre - Who? (Ki?); What? (Mit?); When? (Mikor?); Where? (Hol?); Why? (Miért?) és How? (Hogyan?). 61

Nógrádi, Gábor: Ide nekem a címlapot is, Budapest, Presskontakt, 2004, 33. Idézett mű 33. 63 Nyárády, Gáborné-Szeles, Péter: Public Relations II., Budapest, Perfekt, 2004, 124. 64 Domokos, Lajos: Press&Pr, Budapest, Teleschola, 2005, 208 62

30

A hír értéke De mitől válik egy hír értékessé a média számára? Mert az nyilvánvaló, hogy a mediátorok erősen szelektálnak, „...szigorúan őrzik a kaput, amelyen át csak az addigi gyakorlat és hagyomány által megszabott témák nyomakodhatnak be a lapba”.65 A hírérték tényezői a következőképpen foglalhatók össze:66 a, a hírrel megcélzott közönség vagy újságíró ƒ

érintettsége,

ƒ

érdekeltsége,

ƒ

földrajzi közelsége;

b, a hírben bemutatott esemény ƒ

aktualitásának mértéke,

ƒ

szereplőinek ismertsége,

ƒ

titoktartamának erőssége;

c, a hír tartalmának az adott közönséghez mért ƒ

tájékoztató,

ƒ

értelmező-magyarázó,

ƒ

szórakoztató jellegének foka

Próbáljuk meg egy konkrét hír esetében elemezni a hírérték tényezőit. A Blikk több napon keresztül foglalkozott a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kaszás Attilával. (A későbbiekben részletesen foglalkozom ezzel a hírrel, ezen a ponton egyelőre csupán a hírérték tényezőire térek ki.) Az eset hihetetlen publicitást eredményezett, sokan a média berkein belül is meglepődtek, mennyire sokkolta a közvéleményt a színész halála. A földrajzi közelség, a hír szereplőjének ismertsége adott: egy magyar színészről, a Nemzeti Színház népszerű tagjáról volt szó, akinek szenvedése, haláltusája abszolút elérhető közelségbe került az olvasó számára. Az egyes cikkek drámai hangvételben bizalmas információt közöltek, bepillanthattunk a színész szakmai, családi életébe, hozzá közelálló embereket szólítottak meg. Valljuk be őszintén: már már túlságosan is részeseivé válhattunk az esményeknek.

65 66

Nógrádi, Gábor: Ide nekem a címlapot is, Budapest, Presskontakt, 2004, 120. Domokos, Lajos: Press&Pr, Budapest, Teleschola, 2005, 224

31

Sztorigyártás A média a „gyarló” ember információéhségére bazíroz, mert hiszen „az ember, ha éppen nem alszik, élete minden percében információkra éhes, akár tud róla, akár nem”.67 Na és persze maga a média is minden eszközzel gerjeszti ezt az információéhséget. A bulvár különösen hajlamos minden eszköz megragadására annak érdekében, hogy növelje a lap eladott példányszámát. Még akár a hír „kozmetikázására” is. Nem elég érdekes a sztori? Akkor azzá kell tenni. Az alábbi történet kiválóan illusztrálja a fent leírtakat (a történetet egyébként évtizedek óta tanítják a világ újságíró iskoláiban). Valamikor az ötvenes években történt, hogy egy vatikáni bíboros a francia fővárosba látogatott. A repülőtéren a fogadására megjelent egyházi személyiségek mellett természetesen ott voltak a sajtó képviselői is, akik igyekeztek valamilyen friss értesüléshez jutni a látogatás célját illetően. Egyikük, egy bulvárlap tudósítója a következő kérdést tette fel a bíborosnak: -Párizsi látogatása alkalmával nyilvános házakat is fel szándékozik keresni excellenciád? A bíboros diplomatikusan kitérő választ adott az otromba kérdésre: -Miért? Hát vannak Párizsban nyilvános házak? Másnap abból az újságból fogyott a legtöbb, amelynek címoldalán a következő szenzációt lehetett olvasni: A VATIKÁNI BÍBOROS ELSŐ KÉRDÉSE A PÁRIZSI REPÜLŐTÉREN! VANNAK-E PÁRIZSBAN NYILVÁNOS HÁZAK?! A bulvár, mint a médiába kerülés lehetséges eszköze Érdemes a kérdést más oldalról is megközelíteni. A publicitás, a médiába kerülés ugyanis életbevágó lehet, így nem véletlen, hogy mostanság a politikai élet vezető egyéniségei is előszeretettel jelennek meg a bulvársajtóban. A megjelenés „önkéntes”, mondhatni irányított formáira gondolok. Eklatáns példája a tömegsajtó információéhségének kiaknázására Horváth Ágnes egészségügyi miniszter megjelenése a Blikkben. A Blikk 2007. április 22.-i számában a következő cikk jelent meg: „Zserbót süt, és hétfőtől miniszterkedik Horváth”. De miért fontos ez? Kit érdekel, hogy milyen konyhatündér a

67

Nógrádi, Gábor: Ide nekem a címlapot is, Budapest, Presskontakt, 2004, 35.

32

leendő egészségügyi miniszter? Anélkül, hogy a probléma mélyére ásnánk, elegendő annyit megjegyezni, hogy Horváth Ágnes nem túlságosan népszerű intézkedéseket irányít és ezzel együtt a közvélemény megítélése alapján negatív figurája az egészségügyben történő eseményeknek. A Blikk cikkei által megpróbál emberközelibbé válni, olyan dolgokat is megtudunk róla, amely abszolút a magánszférába tartozik: nemsokára férjhez megy, miniszteri pozíciója ellenére nem tartja lehetetlennek a gyermekvállalást, főzni ugyan nem tud, de a zserbója fantasztikus és még sorolhatnánk. A hírek, ha nem is tűnnek mindig érdekesnek egy nagyon fontos célt elérnek: tömegekhez jutnak el. Ezen a ponton ismét érdemes idézni Nógrádi Gábor sorait, aki a publicitást a következőképpen fogalmazza meg: „Céltudatosan terjesztett üzenet kiválasztott médiával, hogy egy szervezet vagy egy személyiség iránti érdeklődést fenntartsunk fizetés nélkül.”68 Az egészségügyi miniszter esetében a Blikk kikapcsol az érdemi folyamatokból, a könnyed hangvételű interjút olvasva elfeledteti a közönséggel Horváth Ágnes hivatalos működésének nem túl populáris mozzanatait. A populáris média, esetünkben tehát a bulvár kikapcsol az érdemi folyamatokból, azaz: ƒ

A forma és a tartalom az alsóbb rétegek értékrendjéhez, népszerűségi szempontokhoz igazodik,

ƒ

érzelmi azonosulásra építő, pletykákkal és botrányokkal való szórakoztatás,

ƒ

gyorsan megtérülő hírekre épít: bűnözés, szex, pénz,

ƒ

a populáris kultúra extrém értékeinek és normáinak követése69sem idegen tőle.

„A médiába kerülés tudományára, művészetére szüksége van mindazon szervezetnek cégnek (intézménynek, csoportnak, de még egy közszereplést felvállaló személynek vagy közösségnek is), amelyiknek nincs túl sok titkolni- vagy félnivalója, és amelyiknek fontos, hogy arculatát ilyen módon is formálja, publikálja.”70 A bulvárba való bekerülés azonban nem mindenki számára kívánatos. Jelen esetben nem arra gondolok, hogy az adott személyt negatív színben tünteti fel a sajtó, vagy egy elítélendő eset kapcsán olvashatunk róla, hanem személyes meggyőződésből utasítja el az 68

Nógrádi, Gábor: Ide nekem a címlapot is, Budapest, Presskontakt, 2004, 18. Domokos, Lajos: Press&Pr, Budapest, Teleschola, 2005, 157. 70 Nógrádi, Gábor: Ide nekem a címlapot is, Budapest, Presskontakt, 2004, 15. 69

33

olcsó hírverést. A fenti állítás alátámasztására két ismert személyiséggel készült interjút említenék:71 Vámos Miklós író, Csonka András színész. Utóbbi rendszeres szereplője a populáris médiának, többek között a Blikknek. Havonta többször is olvashatunk róla, néhány cím csupán az említés szintjén: „Csonkáék haknizni járnak”, „Iskolában tornázott Pici”, „Andrea és Pici jóbarátok”, „Csonka Pici: Anyu ezt neked nyertem”. Az index honlapján januárban olvashattunk egy interjút mindenki Picijével, amelyben így nyilatkozott arról, vajon miért tünteti fel legtöbbször pozitív színben a bulvársajtó. „Azt, hogy miért írnak rólam pozitívan, nem tőlem kéne kérdezni. Amennyi ebben az én szerepem, hogy úgy gondolom, minden az életben – és ebbe beletartozik a bulvár is, ami széles spektrumot ölel át – komolyan lehet, és kell csinálni. Ugyanolyan igényesen lehet tevékenykedni akár a művészetek terén, akár más területein az életnek.” A továbbiakban minősíti is a bulvárt: „A bulvár számomra nem egyenlő a gagyival, nem egyenlő az ízléstelenséggel. Ezeket az ismérveket az emberek összekeverik.” Ezzel szemben Vámos Miklós író kizárja életéből a bulvárt, megítélése szerint nincs szüksége a bulvárra, könyvei eladott pédányszámát csak egyféleképpen tudná fokozni: „ha ennél is jobbakat írnék”. Az ő értékrendjében a bulvár nem játszik szerepet. Szégyenletes eseményként idézi fel egy étterem előtt történteket. Mario Vargas Llosa világhírű íróval készült vacsorázni, amikor tőle autogramot kértek, míg a majdnem Nobel-díjas író még a pincérnek sem tűnt fel. „Egy világhírű – majdnem Nobel-díjas író – még nem kapott – nem volt érdekes, de az én képernyő kék vizébe áztatott pofám érdekes volt. Ez mérhetetlenül igazságtalan.”

Bulvár tulajdonságok Az előző fejezetben már több ponton is kitértem a bulvár és azon belül a bulvársajtó jellemzőire, álláspontomat alátámasztva a Blikk napilap cikkeivel. Ezt az irányvonalat követve célom, hogy rendszerezzem a bulvárlapok tulajdonságait, illusztrációként felhasználva a már említett, piacvezető országos napilap témáit.

71

Csonka Andrással készült interjú: http://index.hu/velvet/celeb/hcdb/napcelebje/csonka0124 (2007.01.24.), Vámos Miklóssal készült interjú: http://index.hu/velvet/celeb/vamos1113 (2006.11.14.)

34

-Nyereség orientáltság mindenek felett A Blikk, mint minden nyomtatott sajtóorgánum, nyereségének maximalizására törekszik. Ezt szem előtt tartva meghökkentően szabadon kezeli az általános emberi- és a sajtóra, mint szakmára vonatkozó etikai és erkölcsi szabályokat. Nincs tekintettel az emberi szabadságjogokra, fenntartások nélkül, címlapon közli a vonat által ledarált emberi testmaradványokat ábrázoló fotót csakúgy, mint a haldokló labdarúgóról készült felvételt, vagy a szomszéd nagyfiú által megrontott kislány jól felismerhető fényképét. Egy fontos: a címlapon szenzációnak kell lennie. Ezen a ponton megjegyezném, hogy a gátlások nélküli közlésért nem feltétlenül az újságíró a hibás, a bulvárújság újságírója amúgy is rabszolga, akinek elsősorban a váratlanra, a szenzációra kell figyelnie, ami alkalmanként olyan stresszt jelent, hogy még a pontatlan információközlés is belefér.72 Persze ennek ellenére ne mentsük fel az újságírót, hisz a „megfelelő” hír szállításakor őt is csak a saját eladhatóságának vágya hajtja. Térjünk vissza a címlap fontosságára. Ha a Blikk 2007. évi, áprilisi számait tekintjük, jól követhetők a lap szerkesztésének tendenciózus elemei: vagy egy közismert személyiség, azzal kapcsolatos esemény, vagy egy olyan rendkívüli történés jelenik meg, mely a szenzációéhes olvasóközönség igényeit kielégítheti. Hujber, Győzike, Antal Imre, Szulák Andrea, Gregor Bernadett, Kamarás Iván, Bálint Antónia, Stohl András: csak néhány címlap-alany az áprilisi „termésből”. „Túszdráma a bankban”73, „Ellopták Kádár János koponyáját”74, „Szabadlábon a részeg ámokfutó”75, „Lili életét megmentette Timi halála”76: csupán néhány a szenzációízű címekből. A lényeg: mindenképp valami rendkívüli, lehetőleg közismert személyiség vagy drámai esemény pikáns címlapfotóval való megjelenítése. A potenciális vevő a címlap megpillantásakor találkozik először a lappal, annak témája tehát eldöntheti, megveszi vagy nem. A vizuális elemeknek is kiemelkedő szerepük van, nem véletlen, hogy félkövér, nagyméretű betűk jelennek meg harsány színekkel tarkítva; a Blikk címlapjain sok esetben a fekete és a piros uralkodó. 72

Nógrádi, Gábor: Ide nekem a címlapot is, Budapest, Presskontakt, 2004, 140. Blikk XIV. évfolyam 121. szám, 2007. május 5. 74 Blikk XIV. évfolyam 119. szám, 2007. május 3. 75 Blikk XIV. évfolyam 111. szám, 2007. április 24. 76 Blikk XIV. évfolyam 106. szám, 2007 április 19. 73

35

A hírek szelektálása, egyfajta „fontossági sorrend” felállítása már a címlap esetében megfogható a „Túszdráma a bankban” cím alatt, „Ő halt meg az ugrálóvárban”77 vagy egy másik számban: „Diáklány Hujber szeretője”, alatta: „Agyonütötte Danit a 25 ezer volt”.78 Hogy kinek melyik hír a hír, ki ki döntse el a maga értékrendje szerint. Az viszont biztos, hogy a bulvárlap az olvasó előtt már szelektál és nem feltétlenül az emberi értékek alapján. Jellemző eset a média szenzációéhes, populista megközelítésére egy néhány évvel ezelőtt történt tragikus eset, pontosabban két eset: Jimmy és Sinkovics Imre halála. Mindketten 2001 januárjában haltak meg, s míg a média heteken, hónapokon keresztül boncolgatta „a Király” tragikus távozásának körülményeit, a nemzet színészéről méltatlanul kevés szó esett. Egyébiránt ha most rákeresünk a Blikk weboldalán Jimmyre, csaknem minden hónapra jut egy rá vonatkozó hír, míg Sinkovics neve fel sem merül. -Gátlástalanság A Kaszás-ügy Szakdolgozatomban már korábban említettem Kaszás Attila tragikus halálának a bulvársajtó általi megjelenítését és ezen a ponton visszatérek rá, hisz napokon, heteken keresztül központi témája volt az elemzésem tárgyául választott Blikknek. Az eset eklatáns példája a populáris média gátlástalanságának, a szenzációs történésből mindent kiprésel, ami csak lehetséges. A mediátorok ez esetben hihetetlen szenzitíven érzékelték, hogy a közvélemény mély megdöbbenéssel fogadta a nemzet színészével történteket. Kaszás Attila 2007. április 20.-i rosszullététől kezdve, három nappal később bekövetkezett halálát követően is egészen április végéig csaknem napi szinten jelen volt az újság hasábjain. Csak említés szintjén néhány cím: „Kaszást kómában tartják”79 „Kaszás Attila meghalt”80 „Megérezte, nem tudja felnevelni a fiát”81 „Kaszás Attila búcsúztatása”82 „A Nemzetinél szórták a Dunába a hamvait”83 77

Blikk XIV. évfolyam 121. szám, 2007. május 5. Blikk XIV. évfolyam 120. szám, 2007. május 4. 79 Blikk XIV. évfolyam 78. szám, 2007. március 21. 80 Blikk XIV. évfolyam 81. szám, 2007. március 24. 81 Blikk XIV. évfolyam 85. szám, 2007. március 28. 82 Blikk XIV. évfolyam 105. szám, 2007. április 18. 78

36

Az újság tapintatlan szerkesztési praxisának köszönhetően az olvasó részesévé válik az eseményeknek, a lap a színész haláltusájának minden mozzanatát közvetíti, megszólaltatva mindazokat, akik menet közben „bizalmas” információk birtokába jutottak – Jordán Tamást, a Nemzeti Színház igazgatóját, Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálat Szóvivőjét, a színész kezelőorvosát és még sorolhatnánk. Sokszor lehetetlen párhuzamokat von: Ariel Sharon izraeli miniszterelnök, Toller László pécsi polgármester esetét említve. Szakértők bevonásával latolgatja a színész esélyeit az életbenmaradásra. A tragikus vég megtörténte után következnek a virrasztásról, megemlékezésekről szóló hírek, hosszasan boncolgatják a temetés lehetséges helyszíneit és körülményeit. De a hír még mindig hordoz értékes morzsákat: elő lehet szedni a színész magánéletével kapcsolatos intim anyagokat, szigorúan ügyelve arra, hogy Kaszás Attila feleségével és kisfiával készült fotója is szerepeljen. Hirtelen mindenki bennfentessé válik, már nem is meglepő, hogy a színész meghalt, hisz érezte, hogy nem tudja majd felnevelni a fiát. Mi jöhet még? Természetesen a hozzátartozók, a barátok. Előbbieket érthető okokból nem sikerült megszólaltatni, de azért van aki nyilatkozik: Eszenyi Enikő, a volt feleség, Stohl András a kolléga, a barát. Itt azonban már kezd a hír kimerülni, rövidülnek a cikkek, a téma lekerül a napirendről. De persze nem végérvényesen, ha ugyanis csak parányi esélye van annak, hogy még egy bőrt lehúzzanak róla, megteszik. Két hét elteltével olvashatjuk a „Szívszorító szerepcsere”84 című cikket, melyben Stohl András könnyekkel küszködve számol be arról, hogy átveszi elhunyt kollégája szerepét. Kaszás Attila esete is igazolja a bulvársajtó fő szabályát: cél a közönség lehető legteljesebb kiszolgálása. Számtalan esetet lehetne említeni, mely a tapintatlanság, a magánszférába való belegázolás jegyeit hordozza. Több napon keresztül foglalkoztatta a közvéleményt – legalábbis mind az írott mind az elektronikus média hosszasan taglalta – Hujber Ferenc színész házasságának válsága. Ez esetben a televízió vitte a prímet: a Claudia Show-ban szembesítették a párt a Hujberről készült fotókkal, melyeken intim közelségbe került egy hölggyel, aki sajnálatos módon nem a felesége volt. A képek a VIP magazin lapjain jelentek meg először, de a pár erről külföldi tartózkodása miatt nem értesülhetett, így az amúgy is vélhetően romokban heverő házasságuk újabb sebeket kapott... csak éppen nyilvánosan. De mit lehet ehhez még

83 84

Blikk XIV. évfolyam 112. szám, 2007. április 25. Blikk XIV. évfolyam 126. szám, 2007. május 10., 11.

37

hozzátenni? A Blikk zseniális felfedezést tesz: megtalálja a szeretőt.85 Tehát a hír ugyan már nem újdonság, viszont olyan bizalmas, titkos információkat tartogat, melyek indokolttá teszik megjelentetését. -Rendkívül óvatos politikai szerepvállalás A bulvár nem riad vissza semmitől, szenzáció mindenek felett: ebbe sok minden belefér. Emlékezzünk csak vissza a kormányszóvivői poszt várományosát, Demcsák Zsuzsát érő médiahadjáratra. A heteken keresztül tartó botrányos közlésekben a bulvár nyilván a pikáns hírekre helyezte a hangsúlyt: ha választani kellett aközött, hogy Demcsák fehérneműs fotóit közlik le egy ahhoz kapcsolódó cikkel, vagy mint kétgyermekes családanyát jelenítik meg, nyilvánvalóan az előbbi mellett döntöttek. A média úgy támadta le Demcsák Zsuzsát, hogy közben a magánélet szentsége teljesen háttérbe szorult. „Ha valakinek belegázolnak a magánéletébe, ösztönösen érezzük, súlyos igazságtalanság érte...”86 Márpedig mindenkit megillett annak eldöntése, mennyire engedi be a nyilvánosságot a privát szférájába. „A médiaetika alapvető kérdése a magánélet vonatkozásában az, hogy vannak-e igazolható erkölcsi korlátai a tényfeltáró újságírás révén közzétett tudósításoknak, információknak.”87 Ettől függetlenül a politikához kapcsolódó témák esetében erős visszafogottság jellemzi a populáris sajtót, egyetlen olvasót sem kívánnak elveszíteni a politikai kötődés nyílt felvállalása miatt. Ezért a pártokról és reprezentánsaikról nagyon óvatos, gyakran semmitmondó,

leginkább

a

tényközlésekre

szorítkozó

anyagokat

találhatunk

a

bulvársajtóban. Annál nagyobb örömmel közlik, ha valamelyik politikus mondjuk teniszezni megy, vagy valamilyen rendezvényen pörköltöt főz, vagy esetleg megpróbálja átúszni a Balatont. Visszatérve a Demcsák – ügyhöz, a Blikk április 1-jén megjelent interjúja88 is alátámasztja a fenti állítást, a kérdések megfogalmazásánál tetten érhető az újságíró törekvése: politikai hovatartozástól függetlenül inkább a családot érintő, érzelmi kérdésekre szorítkozik – 85

Blikk XIV. évfolyam 120. szám, 2007. május 4. Krokovay, Zsolt: Médiaetika, Budapest, L’Harmattan, 2003, 111. 87 Idézett mű 115. 88 Vasárnapi Blikk XIV. évfolyam 89. szám, 2007. április 1. 86

38

persze fotókkal megspékelve a sztorit: láthatjuk Demcsák Zsuzsát két gyermekével, illetve férjével. Dolgozatomban már említettem Horváth Ágnes Blikkben történő megjelenéseit utalva arra, hogy mindez nem a véletlen műve, a tömegekhez való eljutást kihasználva próbálják személyét kozmetikázni. A lap április 23.-i cikke89 túlnyomórészt ismét csak magánéleti kérdésekkel foglalkozik – megtudhatjuk, hogy a hölgy menyasszony, imád zserbót sütni, búvárkodni és párjával legutóbb Marokkót fedezték fel. Az, hogy aktuálisan a hét elején nevezik ki egészségügyi miniszternek, a közlés elhanyagolható hányada. -Világnézeti elfogulatlanság A helyzet ugyanaz, mint a politika kezelésével kapcsolatban. A bulvár, ha kell, mélyen hívőnek mutatja magát, de ha kell, akkor tényként közöl az egyházak által elvetett, okkultista, sátánista, vagy bármilyen más világképet tükröző hírt, tudósítást, szenzációt is. Saját világnézeti alapállás nem érhető tetten, hacsak abban nem, hogy mindig annak van igaza, aki fizet (vagyis az olvasónak). -A jelentéktelenség és az ízléstelenség feldicsőítése Manapság mindenki lehet világhírű, ez a bulvár által követett gyakorlatra különösen találóan alkalmazható. Ha valaki kellően deviáns, helyet kaphat a populáris sajtóban. A lényeg: minél inkább térjen el az általánosan elfogadott és megszokott emberi normáktól, valamiképpen sokkolja vagy megütközésre késztesse a közönséget. Győzike akkor is címlapra kerül, ha két kézzel túrja az orrát – pusztán csak azért, mert ő Győzike. Az RTL Klub már több ízben is szerződést kötött a „Sztárral”. Ha az utca emberét megkérdeznénk, szokta-e nézni a Gáspár család életének szövevényes epizódjait, nagyon sok nemleges választ kapnánk. Mégis a közértben, a postán, a fodrászüzletben fültanúi lehetünk olyan beszélgetéseknek, melyek nyilvánvalóvá teszik, hogy bizony bizony sokan figyelemmel kísérik Győzike életét. A média megszerezte és nem engedi el ezt a témát. Ha csak a Blikket nézzük, áprilisban háromszor is címlapra került: „Gáspár Győző öccsének titka” 90„Győzike apját elítélték”91, „Győzike élesre töltött pisztollyal járkál”92. Arról nem 89 90

Blikk XIV. évfolyam 110. szám, 2007. április 23. Blikk XIV. évfolyam 97. szám, 2007. április 10.

39

is szólva, hogy a lap számos olyan hirdetést is közöl, amelyek Győzike csodálatos fotóival igazolják, milyen sikereket lehet elérni a Metabol fogyasztásával. De mi van akkor, ha Gáspárékról egy pillanatra is elfelejtkezne a média? Hát tesznek róla, hogy legyen felhajtás – „kenyeret és cirkuszt a népnek”, ezt már az ókori Rómában is tudták – még szegény Buksi kutyát is feláldozzák az ügy érdekében. Merthogy a família igen szépen profitál a „népszerűségből”, minden egyes cikk, sorozat igen jól hoz a konyhára. Győzike szerepvállalása és média általi futtatása különösen azért sajnálatos, mert alapot ad az amúgy is létező sztereotípiáknak. Illúzió lenne azonban azt remélni, hogy Gáspár úr anyagi érdekeit félretéve ismertségét adott esetben a roma társadalom segítésére fordítaná.

A Blikk olvasói A Blikk saját állítása szerint Magyarország legolvasottabb napilapja, 2007. május 5.-i számában napi átlag 1.089.000 olvasóról ad számot – a Szonda Ipszosz 2006. 1. félévi adatait alapul véve.93 A MATESZ 2007. 1. negyedévi felmérése94 a megjelenési átlagokra vonatkozóan a következő számokat adja: - Blikk nettó nyomott példányszáma: 312.500 - összesen aktívan vásárolt: 235.264 Szép számmal fogytak a Blikk Nők példányai is: 195.019 a nettó nyomott példányszám és 145.547 az összesen aktívan vásárolt. Nem kívánom tovább sorolni az adatokat, az 1. Melléklet lehetőséget ad arra, hogy összevessük az egyes napilapok illetve bulvárlapok példányszámait. A 2. számú Melléklet pedig a napi értékesítési adatokat tartalmazza: a Blikk aktívan vásárolt példányszámai 230.000 körül mozognak.

91

Blikk XIV. évfolyam 99. szám, 2007. április 12. Blikk XIV. évfolyam 118. szám, 2007. május 2. 93 Blikk XIV. évfolyam 121. szám, 2007. május 5., 10. 94 lásd 1. számú Melléklet 92

40

A legújabb felmérések szerint a magazinok sokkal inkább kedveltek a nők körében. Ha a Blikk olvasóközönségét nézzük, nagyobb a férfiak aránya. Nem véletlen tehát, hogy minden egyes címlapon megjelenik egy-egy csaknem teljesen pucér hölgy.

Blikk image-kampány Számos témát, cikket lehetne citálni a fent megjelölt ismérvek alátámasztására, de dolgozatom terjedelmi korlátaira figyelemmel rátérek a Blikk image-kampányára, melyet ez év márciusában hirdetett meg a vezetőség. „A kampány a Blikk megkülönböztető értékeire, a szókimondásra, bátorságra, pártatlanságra épít. A kampány fő üzenete szerint a Blikk felvállalja, hogy megmutatja mindenkinek és mindennek az ”igazi arcát”, őszinte, szókimondó társa lesz az olvasóknak, segít eligazodni a világ dolgaiban.” A kampány szlogenje: „Egy őszinte világban nem lenne ránk szükség. Blikk. Vége a képmutatásnak.”95 A Blikk marketing vezetője azzal indokolja a kampányt, hogy a lap termék-életgörbéje azon

szakaszába

lépett,

amikor

a

további

növekedés

jól

átgondolt

tartalmi

kommunikációval érhető el. Ezzel párhuzamosan pedig megújul a Blikk budapesti kiadása, jobban koncentrálnak a budapesti és a Pest környéki olvasókat érintő hírekre.

A Blikk és a közvélemény Tagadhatatlan, hogy a bulvársajtó „bizonyos hatást” gyakorol a tömegkultúra „bizonyos elemeire”. E hatás érvényesülése megítélésem szerint alig észrevehető, közvetetten és tendenciaszerűen jut kifejeződésre, de hosszabb távon markáns és karakteres változásokat képes generálni. Ezeknek a változásoknak a teljes körű felméréséhez még nem érett meg az idő, hiszen a történelmi távlat igen csekélynek minősíthető. Ennek ellenére úgy vélem, hogy bizonyos, a tömegkultúra egyes vonásait érintő változásokról már lehet mondanivalónk.

95

http://www.hullamvadasz.hu/index.php , 2007. május 9.

41

-Tizenöt perc világhír Véleményem szerint Magyarországon még soha nem bizonyultak annyira igaznak Andy Warholnak, a szlovák bevándorló családból született, neves amerikai művésszé lett popikonnak a szavai, mint napjainkban: „Tizenöt percig bárki világhírű lehet!”96 Bárki „világhírnévre” tehet szert, ha valami olyasmit produkál, vagy olyasmi történik vele, ami megfelel a bulvársajtó állandó és kielégíthetetlen szenzáció igényének. A Blikk XIV. évfolyamának 2007. február 18-án megjelent száma például97 megrendítő tudósítást közöl „Anyu, most elmegyek!” főcímmel. A másfél kolumnás beszámoló fekete alapon negatív betűkkel egy 25 éves fiatalember teljesen értelmetlennek tűnő öngyilkosságáról ad hírt, öt nagyméretű fényképpel. A cikkből nem tudunk meg semmit azon kívül, hogy Zsolt kivetette magát édesanyja nyolcadik emeleti lakásának ablakán, és hogy tettére legközelebbi hozzátartozói sem tudnak magyarázatot adni. A bulvárlap XIII. évfolyamának 2006. december 29-én megjelent száma címoldalán fél kolumnás címsorral tudatja az olvasókkal, hogy „Zoli elveszi az apagyilkos Edinát”.98 A Blikkből mindössze annyit lehet megtudni, hogy a súlyos bűncselekménnyel vádolt Edina 18 éves partnere, Zoli szakácstanuló és égre-földre esküdözik, hogy amint lehet, elveszi szerelmét feleségül. Ez a lapszerkesztési módszer látszólag felértékeli az egyszerű, hétköznapi embereket. A velük megtörtént események tálalásával az utca emberét, a tömegtermék fogyasztót célozza meg, arra a zsigeri kíváncsiságra építve, hogy mi történhetett a szomszéddal, a hozzánk hasonlóval, akivel esetleg magunk is csereszabatosak lehetnénk. -Intim értesülések A Blikk olvasói beavatottnak érezhetik magukat a politika- és általában a felső tízezer világába is, mert a napilap olyan értesülésekkel szolgál olvasóinak ezekből a körökből, amelyeket leginkább a bulvársajtó tart megjelentetésre érdemesnek. Az egyik legérdekesebb, ezt az állítást bizonyító anyag a Blikk 2006. évi, augusztus 13-án megjelent számában olvasható.99 A csaknem egész oldalas fotóval illusztrált interjú címe: „Danks Emese: szóvivő vagyok, nem politikus!” A frissen kinevezett kormányszóvivő a riporter kérdéseire válaszolva meglepő és mulatságos kijelentéseket tesz – ezek azonban nem 96

http://www.index.hu/kultur/klassz/awarhol, 2007. április 3. Hivatkozott lapszám 8-9. oldal 98 Hivatkozott lapszám 1. és 3. oldal 99 Vasárnapi Blikk XIII. évfolyam, 2006. augusztus 13.,6-7. 97

42

kapnak különösebb hangsúlyt a cikkben. Az újságíró rögzíti Danks Emese elszólásait, de további kérdésekkel nem nyomatékosítja őket. Megtudhatjuk például, hogy Danksnak nem idegen az új környezet, mert „az áruházláncnál betöltött munkaköröm miatt már korábban is igen sokat forogtam kormánykörökben.” Hogy mi keresnivalója van egy nemzetközi áruházlánc szóvivőjének, ráadásul igen sokszor a kormánykörökben, az homályban marad, de legalábbis gondolatébresztő jelentőséggel bír. Egy másik kérdésre, amely azt firtatja, hogy igaz-e a pletyka, mely szerint Danks Emese Gyurcsány Ferenc miniszterelnök baráti köréhez tartozik, hasonlóan érdekes választ olvashatunk. E szerint a híresztelés minden alapot nélkülöz, az igazság az, hogy az új szóvivőt a miniszterelnök feleségéhez fűzi jó ismeretség és egy helyre hordják gyermekeiket iskolába. Azt is megtudhatjuk a cikkből, hogy „A parlament különben praktikus, ám fárasztó is”. A sajátos tartalmú kijelentés értelmét a következő idézet sem képes megvilágítani: „Danks a Parlamentben sokat kocog, mert a kormányfő szobája két villamosmegállónyi távolságra van a szóvivő irodájától”. Ez a hír kétségtelenül alkalmas arra, hogy meglódítsa az olvasó fantáziáját: vajon hol helyezkedhet el a patinás ám „praktikus és fárasztó” épületben a szóvivő kabinetje, ha a leírtak szerint kilométerek választják el a miniszterelnöki dolgozószobától? Nem vitás, hogy a kissé gügyögős, de valódi információkkal és a szóvivő intellektuális kapacitásának érzékeltetésére kiválóan alkalmas szóvivői megnyilatkozásokkal szolgáló anyag igazi bulvár remek: más lapban így nem jelenhetett volna meg. Az intim hírek egy másik, a bulvárra jellemző példája a „Padlóra került az egyetlen magyar űrhajós” felcímű, „Végrehajtóé Farkas Berci villája” főcímű tudósítás a jobb sorsra érdemes magyar notabilitás magánéleti problémáiról. Bár a lap munkatársa korrekt módon leírja cikkében, hogy Farkas Bertalan nem kívánt nyilatkozni megkeresésekor, azért a Blikk másfél kolumnán betekintést enged a híresség anyagi ellehetetlenülésébe.100 -Karitatív szerepvállalás Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Blikk a maga eszközeivel igyekszik hozzájárulni a társadalmi szolidaritás napirenden tartásához, erősítéséhez. Gyakran ad hírt önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került családokról, gyűjt rászoruló kisgyermekek külföldi operációjára és világhírű honfitársunk, Puskás Ferenc kórházi kezelésének költségeihez is

100

Vasárnapi Blikk XIV. évfolyam, 2007. január 21., 1. és 10.

43

hozzájárult. 2007. márciusában minden eladott Blikk árából egy forintot utalt át az állami gondozott gyermekek számlájára abból a célból, hogy anyagilag segítse a Nemzetközi Gyermekmentő Alapítvány Nevelőszülői Programját.101 -Közszolgálatiság Véleményem szerint realitásként beszélhetünk arról, hogy a bulvársajtó – ha a műfaj atyjától, Pulitzer Józseftől eltérően nem is ezt tekinti elsőrendű feladatának – közszolgálati szerepet is betölt. Részben azzal, hogy a lehető legmesszebb igyekszik elmenni a sajtószabadság deklarálása által biztosított jogok kihasználásának területén, részben pedig azzal, hogy ezt a szabadságot előszeretettel használja fel a politikai hatalom birtokosaira vonatkozó, olykor a közvélemény sokkolására is alkalmas információk közlésére. Az is gyakran előfordul, hogy a bulvár az általa szállított, politikai vonatkozású szenzációval képes tematizálni a közbeszédet, tehát olyan kérdések széles körű társadalmi megvitatását generálja, amelyek nélküle esetleg nem kaptak volna közfigyelmet. Az elmúlt hónapokban a Blikk számos alkalommal foglalkozott az országgyűlési képviselők költségtérítésének módjával és mértékével, mégpedig olyan erős hatást keltve a társadalomban, hogy témaválasztásával és cikkeivel heteken keresztül foglalkoznia kellett a minőségi – politikai médiumoknak is, ide értve az írott és az elektronikus sajtó csaknem minden orgánumát. Az első, valóságos bombaként ható cikk a Blikk XIV. évfolyam 2007. január 23.-i számában jelent meg, „Felháborító! Képviselők milliókat kapnak utazásra, lakásra. Senki sem ellenőrzi, mire költik a pénzünket” címsorokkal, fél kolumna terjedelemben, pontosan egy tucat, különféle pártokhoz tartozó országgyűlési képviselő fényképével, a lap címoldalán.102 A bulvárlap következő száma már két és fél kolumna terjedelemben közli a fejlemény hírt, mely szerint: „Országos felháborodás. Számoljanak el a képviselők a pénzünkkel!” A lap nem fukarkodik a maró gúnnyal sem: 2-3. oldalán csaknem fél méter hosszúságú, átfutó címsorban a következőket olvashatjuk: „Ez a nagykoalíció! A képviselők együtt védik költségtérítésüket” Bár a címsorok megszövegezése, a lap tördelése, a betűk és a fotók méretezése ennél „bulvárosabb”, tehát figyelemfelkeltőbb már nem is lehetne, a lap összefoglalója alapos, precízen összeállított és táblázatba foglalt számsorokkal megalapozott munka.

101 102

Vasárnapi Blikk XIV. évfolyam, 2007. március 11., 1. Blikk XIV. évfolyam, 2007. január 23. 1.

44

Mindazok, akiket érdekel az országgyűlési képviselők költségtérítésének ügye, haszonnal forgathatják ezt a lapszámot, amelynek tényeit egyébként senki sem vonta kétségbe, Csontos János (MSZP) képviselő kivételével, aki a következőket mondotta a lap munkatársának: „Kis szívem! Hazugság az, ami a lapjukban megjelent. De amúgy nem nyilatkozom.” Csontos hallgatására magyarázattal is szolgál az összeállítás szerkesztője: a honatya a hírcsokorban közölt keretes írás szerint 2002-2005 között 18.1 millió forintot kapott mindenféle számla, vagy elszámolás nélkül: „A honatyától annyit szerettünk volna csak megtudni, mire költötte a pénzt.”103 Talán nem véletlen, hogy a bulvárlap későbbi provokatív reklámkampányában óriásplakáton és reklámfilmben megjelenített „politikus” éppen a Csontos által felvett 18 millió forintos összegről nyilatkozik. A bulvár nem az a laptípus, amely az általa szállított szenzáció piaci hasznosításának területén átengedné másnak a terepet. A lap következő száma változatlanul a képviselői költségtérítés témakörével a címlapon jelent meg. Ezúttal az országgyűlés házelnöke mellett az összes parlamenti párt vezetőjét ott láthatjuk a fekete alapon sárga negatív betűkkel szedett főcím alatt: „Övék a felelősség” – szögezi le a szerkesztőség, majd felteszi a kérdést: „Meg tudják állítani a pénzéhes képviselőket?” Az idézett lapszám 2-3. oldalain egy egy fénykép kíséretében megszólalnak a bulvárlap olvasói is: egy debreceni pultos, egy budapesti fodrász, egy gépkezelő, egy pék, egy kecskeméti könyvelő, egy budapesti hentes, egy debreceni taxis, és más, felháborodott, „egyszerű” emberek.104 A képlet világos: a Blikk az egyszerű emberek oldalán áll, osztozik felháborodásukban – de a terjesztési nyereséget természetesen megtartja a tulajdonosainak… Az óriási sikerre való tekintettel a szerkesztőség nem áll meg ezen a ponton. A kampány óriásplakátjai az ország minden pontján megtalálhatók: a fociedző, amint bevallja, hogy semmit sem tehet a labdarúgásért, de amíg ilyen jól megfizetik, a helyén marad. A színésznő, aki elárulja, hogy filmjének lesz folytatása, amelyben – a rendezővel töltött éjszakán elhangzott ígéret szerint – ismét övé a főszerep. A politikus, aki a kamerák és mikrofonok gyűrűjében rezzenéstelen tekintettel jelenti ki, hogy valóban felvett 18 millió forint költségtérítést, de az ő arcán vastag a bőr. A plakátok mellett a kereskedelmi televíziókban vetített, a leírtakhoz hasonló tematikájú reklámfilmek sulykolják a kampány fő mondanivalóját: aki a Blikket vásárolja, az egy jobb, őszintébb világ mellett teszi le a garast.

103 104

Blikk XIV. évfolyam, 2007. január 24.,1-2-3. Blikk XIV. évfolyam, 2007. január 25.,1-2-3.

45

A Blikkhez – vagy akár más bulvárlapokhoz – köthető, pozitív társadalmi szerepvállalást tükröző kiadói stratégia megnyilvánulására még számtalan példát lehetne találni akár a Blikkben, akár más Magyarországon megjelenő, nyomtatott és elektronikus bulvár médiumokban. De azt hiszem ennyi is elegendő ahhoz, hogy bizonyítva lássuk: a bulvár nem szükségképpen rossz, nem a tömegkultúra elsekélyesítésének és lezüllesztésének eszköze.

Ahány modell – annyiféle eredmény, avagy hatásvizsgálatok a médiában Az előzőekben áttekintettük a magyarországi bulvársajtó újjászületésének legjelentősebb állomásait, és érintettük azt is, hogy a bulvár, mint önálló minőség a közös tulajdonosi kör közvetítésével hogyan foglal el hadállásokat a minőségi sajtó területén. Nem kerülhető meg a kérdés, hogy a tömegsajtónak az a része, amelyet bulvárként azonosítunk – mert hiszen a tömeges fogyasztásra nagyipari méretekben előállított sajtót nyugodtan minősíthetjük tömegsajtónak is – milyen hatást gyakorol a fogyasztókra: magukra az újságolvasókra és tömegeiken keresztül a tömegkultúrára? Kimutatható-e ilyen hatás, vagy nem? A kérdés megválaszolása szempontjából döntő jelentőséggel bír, hogy milyen tudományos igényű elméleti kutatásokra és empirikus vizsgálatokra támaszkodhatunk az úgynevezett hatás- és befogadás-vizsgálatok területén. A leggyakrabban idézett szakirodalmi forrásokat Bajomi – Lázár Péter Manipulál-e a média? című tanulmányában gyűjtötte össze és értékelte105 a lehető legteljesebb formában, ezért a továbbiakban ezt a munkát hivatkozási alapnak tekintem. Bajomi – Lázár két fő csoportra bontja a legfontosabb médiahatás- és befogadáselméleteket: 1. az úgynevezett direkthatás-elméletekre és a 2. korlátozotthatás-elméletekre.

105

Bajomi – Lázár, Péter: Manipulál-e a média? Médiakutató Alapítvány, Budapest, 2006. (A tanulmány letölthető: http://www.mediakutato.hu/cikk/2006_02_nyar/04_manipulal-e_a_media/02.html, 2007. április 2.

46

A direkthatás-elméletek -A lövedékelmélet Kialakulása

az

1920-as,

l930-as

évekre

tehető.

Képviselői

szerint

a

média

felbecsülhetetlenül nagy hatást gyakorol a befogadókra, éppen úgy, mint egy lövedék, amely becsapódik a tömegbe, maradandó változást hozva létre benne. Ez az elmélet a tömegkommunikációt egyirányú folyamatként írja le, amelyben a média felől érkező ingerek közönséghatást váltanak ki, ám a közönségnek nincs módja a visszacsatolásra, passzív elszenvedője a média bombázásának. E nézet legfontosabb képviselője, Harold Lasswell a háborús propaganda elemzésével igazolta állítását, kimutatva, hogy a média képes háborús hisztéria kiváltására. Saját munkásságának bizonyítékát látta abban a pánikban, amely 1938-ban Orson Welles Világok harca című rádiójátékának elhangzásakor tört ki az amerikai hallgatók körében, akik azt hitték, hogy a Földet megszállták a marslakók. -A kultivációs elmélet Az 1970-es évek legnépszerűbb, George Gerbner magyar származású amerikai médiakutató által kidolgozott teóriája ismét a média nagy társadalmi hatását látta igazoltnak. Gerbner a televízió térhódításából kiindulva úgy vélte, hogy a korszerű média hatása hosszú távon nyilvánul meg, mégpedig olyan módon, hogy kiegyenlíti, homogenizálja a társadalomban meglévő eltérő véleményeket. Vizsgálatai során úgy találta, hogy azok az emberek, akik sok időt töltenek a televízió előtt, előbb utóbb magukénak érzik a közvetített értékeket – bármilyenek is legyenek azok. E modell tarthatatlansága abból a tényből fakad, hogy manapság rengeteg televíziós csatorna fogható minden háztartásban. A nézők egyik csoportja állandóan a hírcsatornákat nézi, a másik a szappanoperákat részesíti előnyben, a harmadik a technikai sportokra esküszik, és így tovább. -A hallgatási spirál-elmélet Ennek az elméletnek a kidolgozása Paul Lazardsfeld nevéhez fűződik: e szerint az emberekben erősen hat az „erősebb csapathoz való tartozás vágya”, ami arra készteti őket, hogy a saját esetleges véleményüket elnyomva a többséggel tartsanak. Konformitás érzésük megőrzésének érdekében elhallgatják a saját nézeteiket, csendben maradnak, és így voltaképpen azzal hat rájuk a média, hogy a többségi vélemény látszólagos megfogalmazásával elhallgattatja őket. Ez az elmélet megmagyarázza a „belső cenzor” 47

létjogosultságát

is:

ha

különvéleményemet

megfogalmazom,

elveszíthetem

az

egzisztenciámat, a jövedelmemet, a többiek megbecsülését. Ezért inkább hallgatok. -Framing elmélet Az elméletet legkoherensebb formájában Noam Chomsky és Edward Herman fogalmazta meg: nézetük szerint a tömegeket befolyásoló médiát magát is valakinek befolyásolnia kell. Ez a befolyásoló a gazdasági és a politikai elit, amely éppen a médián keresztül kényszeríti rá akaratát a tömegekre. Ez az elmélet egyszerűen nem vesz tudomást azokról az esetekről, amikor éppen állításaival ellentétes események következnek be: mint például az úgynevezett Watergate-ügy, amelynek kirobbanása szöges ellentétben állott a politikai és a gazdasági döntéshozók aktuális érdekeivel. A framing-elmélet létjogosultságát megkérdőjelezi a technikai fejlődés által előidézett helyzet is, hiszen manapság bárki indíthat újságot, vagy rádióadót, de akár az interneten is eljuttathatja magánvéleményét szélesebb tömegekhez anélkül, hogy akár a politikai vezetőkre, akár a gazdaság képviselőire tekintettel lenne. A korlátozotthatás-elméletek -A kétlépcsős hatás modellje Az 1940-es években a már említett amerikai Paul Lazarsfeld és munkatársai kutatásuk során az Ohio államban 1940-ben lezajlott elnökválasztási kampány hatásait vizsgálták. A kampány alatt hat hónapon át rendszeresen elemezték az emberek politikai preferenciáit és azt találták, hogy azok úgyszólván alig-, vagy semmit sem változtak. Ebből arra következtettek, hogy az emberek aktív és kritikus viszonyban vannak a médiával, tehát a médiától érkező információkat más hatások, mint például a személyes meggyőződésből fakadó nézetek is keresztezik. Eredményeik hatására úgy vélekedtek, hogy a média csak két lépésben, áttételesen befolyásolja a választók gondolkodását: a befogadók környezetében élő, úgynevezett véleményvezérek (akik lehetnek befolyásos ismerősök, vagy tekintélyes családtagok is) hangja többet nyom a latban a média üzeneténél, tehát az ő meggyőzésükkel (első lépés) lehet változtatni az általuk befolyásolt személyek nézetein (második lépés).

48

-A napirend-elmélet Ennek az elméletnek a képviselői szerint a média elsősorban nem azt határozza meg, hogy mit gondoljunk, hanem azt, hogy miről gondolkodjunk. Bernard Cohen és társai úgy gondolkodtak, hogy bár a világban egy időben végtelen számú esemény történik, a média szabja meg azt, hogy mit vesz fel a hírek közé és így mire irányítja a tömegek figyelmét. Ezzel a szelekcióval a szerkesztők fontos szerepet játszanak a valóságról alkotott kép formálásában. Csakhogy a valóságban nem csak a média napirendje működik, hanem például a politikáé (választások, aktuális célkitűzések), a befogadóké és még a gazdaságé is, hiszen nem mindegy, hogy a befogadóknak van-e pénzük a médiapiaci termékekre, vagy nincs. -Használat és kielégülés modell E szerint a korlátozotthatás-elmélet szerint nem a média használja az embereket, hanem az emberek használják a médiát, mégpedig saját céljaiknak megfelelően, saját igényeik kielégítésére. Az emberek aktívan válogatnak: azt az újságot vásárolják, azt a televíziós csatornát nézik, amely a legjobban megfelel egyéni szükségleteiknek – ha valamely médium nem hajlandó kiszolgálni őket, nem pazarolnak rá sem pénzt, sem pedig figyelmet. Ez az elmélet teljesen átrendezte a médiával kapcsolatos kutatásokat: Jay Blumer és Elihu Katz: Mire használja az egyén a kommunikációs eszközöket című, 1974ben publikált munkájának megjelenése óta a kutatók nem a médiának a közönségre gyakorolt hatását vizsgálják, hanem azt, hogy miként használja a közönség a médiát. -A szelektív észlelés elmélete Joseph Klapper nevéhez fűződő elmélet, amely az 1960-as években látott napvilágot. Klapper szerint az emberek szelektív módon válogatják ki azokat a médiumokat, amelyekről tudják, hogy az övéktől eltérő nézeteket képviselnek: ezeket nem nézik, nem olvassák. Szelektív módon észlelik az elhangzó tartalmakat és a nekik nem tetszőket elengedik a fülük mellett, továbbá szelektív módon csak azokra az információkra emlékeznek, amelyekkel egyetértenek, az ellentétes álláspontokat szinte azonnal elfelejtik. Másképpen – ahogy Angelusz Róbert magyar médiakutató fogalmaz -, minél nagyobb a távolság a kommunikátor és a befogadó véleménye között, annál kisebb a véleményváltozás valószínűsége.

49

-A kódolás-dekódolás modell Ez az elmélet ismét a korlátozott hatás iskolájához sorolható. Kidolgozója, Valentin Volosinov nyelvész az 1970-es évek második felében azt a gondolatot vetette fel, hogy korántsem biztos, hogy a média által közvetített üzenet ugyanazt a tartalmat jeleníti meg a befogadónál, mint amit feladója szánt neki. A szövegnek ugyanis nincs a befogadótól független, azaz immanens jelentése, a hírek, információk, kifejezések tartalma a társadalmi interakciók folyamán állandó küzdelem tárgya. Volosinov munkáját folytatva az angol Stuart Hall Kódolás-dekódolás című, 1980-ban megjelent munkájában leszögezte, hogy a jelentés mindig a használat során jön létre – ennél fogva a befogadónak lehetősége van elfogadni, módosítani, vagy elutasítani a média által közvetített értelmezést. Hall elméletét David Morley tesztelte empirikus úton. Néhány tucat, különböző képzettségű és társadalmi státuszú emberrel megnézetett egy televíziós műsort, majd részletesen kifaggatta őket. Azt találta, hogy ugyanazt a műsort egyesek érdekesnek, mások unalmasnak, megint mások vontatottnak, míg néhányan túlságosan gyorsan pergőnek találták. Morley arra a következtetésre jutott, hogy az emberek értelmezési tulajdonságait a nemük, képzettségük, társadalmi pozíciójuk, anyagi helyzetük és politikai beállítottságuk mellett pszichés tulajdonságaik is meghatározzák. -A performatív hatás modellje A kifejezés Csigó Péter magyar médiakutató nevéhez fűződik, aki úgy vélekedik, hogy a néző identitástudata határozza meg azt, hogy a rendelkezésre álló rengeteg televíziós csatorna közül melyiket részesíti előnyben. A döntést mindenekelőtt az határozza meg, hogy a néző képes-e azonosulni a látottakkal, vagy nem. A döntés aktív magatartást, szinte állandó „párbeszédet” tesz szükségessé a befogadó részéről is: el kell tudni döntenie, hogy a maga számára érzelmileg és értelmileg követhetőnek tartja-e a közvetített tartalmat, vagy pedig elutasítja azt. Ma még nem eldönthető, hogy a performatív hatás modellje önálló kutatási irányként érdemes-e a figyelemre, vagy nem más, mint a szelektív hatás modell egy változata. A fentieket összevetve egyértelműen levonhatjuk azt a következtetést, hogy a médiának a fogyasztókra, és általában a tömegkultúrára gyakorolt hatását a várakozásokkal - és a közhiedelemmel - ellentétben nem nevezhetjük ƒ

sem túlzottan nagynak,

ƒ

sem közvetlennek, 50

ƒ

sem pedig egyirányúnak.

Ebből az következik, hogy lehetetlenség előre megmondani, hogy a média milyen hatást gyakorol a fogyasztók magatartására és gondolkodására. A médiának az emberekre gyakorolt hatásáról a kutatók legfeljebb azt merik kijelenteni - írja Bajomi-Lázár Péter -, hogy mint Carroll J. Glynn és Irkwon Jeong amerikai médiakutatók összegzik: „bizonyos médiumok bizonyos üzenetei bizonyos időkben bizonyos hatást gyakorolnak a közönség bizonyos részére”. Mint látható, a média és ezen belül a bulvársajtó hatása olyan bonyolult, áttételes, és annyiféle tényező által meghatározott, ahány befogadóhoz eljut. Az sem kétséges, hogy a különböző korokban ez a hatás jelentős változásokon megy keresztül. Orson Welles hangjátéka ma már semmiféle hatást nem váltana ki azok között a hallgatók között sem, akik nem ismerik a hangjáték amerikai bemutatójának történetét. Az egyik médiumból származó információt az embereknek szinte azonnal módjukban van ellenőrizni egy másik médium által, ami azt jelenti, hogy azonnali és tömeges hatás kiváltására alkalmas hír kevés kivételt leszámítva úgyszólván nem állítható elő többé.106 Sajátos módon, bár a széleskörű és más-más társadalmi viszonyok között, eltérő fejlettségű országokban elvégzett média hatásvizsgálatok egyértelműen cáfolják a médiumok nagy tömegkultúra formáló erejével kapcsolatos vélelmeket, az emberek többsége szentül meg van győződve arról, hogy a média jelentős hatást gyakorol a társadalomra. Ezt a hiedelmet osztja a döntéshozók és a politikusok többsége is, akik lényegesen nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a média különböző szervezetek közbeiktatásával történő folyamatos figyelemmel kísérésének107 a kelleténél. De ne legyünk túlságosan szigorúak. A rendszerváltás óta alig valamivel több, mint másfél évtized telt el. A társadalom és a vezető rétegek kulturális szintje nagyrészt még ma is őrzi azt az attitűdöt, amelyben szocializálódott: a totalitárius állam kulturális attitűdjét. A gazdasági és a politikai hatalom birtokosai mindentől félnek, ami pozícióikat 106

Ilyen azonnali és tömeges hatás kiváltására alkalmas hír lehet például fenyegető járványok elterjedésének, vagy természeti csapás közeledésének híre, esetleg valamely pénzintézet fizetési képességét megkérdőjelező hír – ezek azonban nem a társadalom tudatára, nem a tömegkultúra állapotára hatnak, hanem az emberek ösztöneire, jól felfogott közvetlen érdekeikre. 107 Ide sorolható például az Országos Rádió és Televízió Tanács, vagy a különböző médiumok kuratóriumai, felügyelő bizottságai, stb.

51

megkérdőjelezheti. A többpártrendszerű polgári társadalom szerény hagyományokra tekinthet vissza, értékei nem mindenki számára nyilvánulnak meg és sokaknak nem is jelentenek valódi értéket. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy a döntéshozók a nagy demokratikus hagyományokkal rendelkező országokhoz képest sokkal gyanakvóbbak a frissen kivívott sajtószabadság műhelyeivel, médiumaival szemben.

A magyar sajtó nemzetközi értékelése Szakdolgozatom készítésének utolsó napjaiban, 2007. május 1-jén látott napvilágot a washingtoni, civil szervezetként működő Freedom House (Szabadság Háza) éves jelentése a sajtószabadság nemzetközi helyzetéről.108 A szervezet azért választotta jelentésének közzétételéhez ezt a napot, hogy ezzel is nyomatékosítsa a sajtószabadság nemzetközi napjának, május 3.-ának a jelentőségét. A Freedom House értékelése szerint hazánkban szabadon működnek a független, tehát kereskedelmi – piaci befektetői alapon álló sajtóorgánumok, ám tartalmuk egyértelműen tükrözi az ország politikai megosztottságának képét. A szervezet a vizsgált országokat 0tól 100 pontig terjedő listán osztályozza, ami azt jelenti, hogy a legmagasabb osztályzat felel meg a sajtószabadság legteljesebb mértékének. Magyarország az elmúlt éves teljesítményére 21 pontot kapott, s ezzel olyan országokkal került egy kategóriába, mint Ausztria, Franciaország, Japán és Szlovénia. Térségünkből Magyarországnál magasabb osztályzatot kapott Szlovákia és a Cseh Köztársaság. A Freedom House jellemzése szerint „az 1996-os magyar médiatörvényt sok bírálat érte, részben mivel nem mozdította elő a közszolgálati média szükséges átalakulását. Ehelyett megerősítette a beépült érdekeket, intézményesítette a politikai befolyást, egyebek mellett a felügyelő testületekbe történő politikai és civil kinevezésekkel.” A tanulmány a továbbiakban megállapítja, hogy a magyar sajtót magáncégek birtokolják, a külföldi tőke aránya pedig igen magas mind az országos, mind a helyi médiák területén. A szervezet elismerően állapította meg, hogy a magyar média sokszínűsége változatlanul növekvőben van úgy a nyomtatott, mint az elektronikus média területén. Végezetül tényként közli, hogy

108

Népszabadság LXV. évfolyam, 2007. május 2., 7. A Freedom House a magyar sajtóról.

52

az internet – mint az információkhoz történő hozzájutás és a saját vélemény másokhoz történő eljuttatásának legszabadabb eszköze – széles körben, a lakosság 30 százaléka számára hozzáférhető. Kétségtelen, hogy sokféle szempontból polemizálhatnánk az amerikai civil szervezet jelentésével – ám attól még a tény tény marad: ilyennek látnak bennünket, a sajtóviszonyainkat, a nyomtatott és az elektronikus sajtó szabadságának fokát az Amerikai Egyesült Államokból. Minket és a velünk egy kategóriához sorolt Ausztriát, Japánt, Franciaországot és Szlovéniát is. A Freedom House értékelése szerint a sajtószabadság területén már sikerült utolérnünk ezeket a Magyarország gazdasági lehetőségeivel összemérhetetlen, a tömegek életszínvonala, polgáriasodásának foka szempontjából toronymagasan előttünk járó nemzeteket. Jó lenne remélni, hogy a náluk működő média szabadságfokának elérését követően most már a hozzájuk történő gazdasági felzárkózás ideje is elkövetkezik.

53

III. A kutatás eredményeinek összegzése A rendszerváltás óta eltelt több mint másfél évtized teljesen átformálta a társadalmi felépítményt, nem hagyta érintetlenül a korábbi társadalmi-gazdasági alakulat egyetlen elemét sem. A változások átrajzolták a média tulajdonosi szerkezetét, orgánumainak sajátosságait és olyan sajtópiac létrejöttét tették lehetővé, ami korábban elképzelhetetlen volt. A totalitárius, állampárti – pártállami rendszer összeomlásával létrejöttek a szabad piac feltételei. A szabad versenyre épülő piaci viszonyok megteremtették az információk szabad és ellenőrizetlen piacának kialakulását és megszilárdulását. A média egésze a pártállam évtizedei alatt a kommunista-, majd magát szocialistának nevező párt totális ellenőrzése, felügyelete alatt állott, a médiumok állami és társadalmi tulajdonban voltak: bár a Magyar Népköztársaság alkotmánya deklarálta a gondolati-, a vélemény- és ezzel a sajtószabadság jogát, ezek érvényesülésének konkrét tartalmát a munkásosztály élcsapataként megjelenített uralkodó párt határozta meg. Az érvényes jogszabályok

szigorú

feltételekhez

kötötték

a

lapalapítást,

a

nyomdatermékek

előállításának és terjesztésének minden fázisát és azt is meghatározták, hogy kiből és milyen feltételek teljesülése esetén lehetett újságíró. A párt kultúrpolitikáját a támogatás – tűrés – tiltás hármas elvrendszerének alkalmazása jellemezte. A kor kulturális életét meghatározó politikusok a tömegkultúrát a kapitalista társadalom által determinált, a piaci viszonyok által meghatározott, dekadens és visszahúzó realitásként határozták meg és helyébe a szocialista kultúra megteremtésének célkitűzését állították. Tudták és elismerték, hogy a szocializmus építésének időszakában jelen vannak és hatnak az emberek tudatára a tömegkultúra azonosító jegyei, ám a párt határozataiban következetes harcot hirdettek ezek ellen. Úgy gondolták, hogy a folytonos nevelés hatására kitermelődő, úgynevezett „szocialista embertípus” képes lesz meghaladni a tömegkultúra tartalmi ismérveit és világképének minden eleme közelebb kerül a minőségi, „magas” kultúrához. Ennek a célnak a szolgálatába állították a médiát is és következetesen őrködtek afelett, hogy a rothadó kapitalista sajtópiac eszközei, módszerei és jellegzetességei ne jelenhessenek meg Magyarországon.

54

A társadalom életében bekövetkező változások, így mindenekelőtt az 1956. évi forradalom, majd az új gazdasági mechanizmus meghirdetése lényeges változásokat idézett elő a kulturális doktrínában, így a média területén is. A szabadabb légkör lehetővé tette a nyugaton bevált, korszerű és hatékony médiakészítés bizonyos elemeinek óvatos és szigorú ellenőrzés mellett történő átvételét: így az 1970-es évektől kezdve a szerkesztőségek már nem maradtak teljesen érzéketlenek az emberek kikapcsolódási, szórakozási igényeivel szemben, a lapok hasábjain megjelentek a bulvárra emlékeztető – de a tűrés kategóriájához sorolt szerkesztési, lapkészítési (laptervezés – tipográfia) jegyek. A korszak egészét jellemzi a hatalmon lévők viszolygása a bulvártól, ami nem meglepő, hiszen a bulvár jellegét tekintve szabad, népszerű, szórakoztatásra és kikapcsolódásra szánt médiatermék, amely nem jöhet létre, és nem maradhat fenn szabad piaci versenyre épülő gazdasági berendezkedés nélkül. A bulvársajtó fogalma a szocialista építés évtizedei alatt pejoratív tartalmat kapott és ez a fogalom sokak számára ma is értéktelen, hazudozó, pletykálkodó, a társadalmi tudat, azaz a tömegkultúra szempontjából kártékony sajtóterméket jelent. Dolgozatomban bemutattam, hogy a bulvár fogalma még a Magyar Tudományos Akadémia kiadványaiban sem tisztázott, és olyan tudományos használatra szánt szótár is jelen van a könyvtárak polcain, amely a bulvárt kifejezetten azonosítja a pletykával. Pulitzer József alakjának és munkásságának felidézésével bemutattam a bulvár keletkezésének történelmi körülményeit és a bulvár lényegét. Pulitzer felfogásában a bulvár fogalmától elválaszthatatlan a társadalmi felelősségvállalás és a közszolgálati tevékenység. A műfaj szülőatyjaként számontartott, sajtótörténeti jelentőségű személyiség tevékenysége rávilágított arra, hogy a Pulitzer által hangoztatott eszmények a gyakorlatban valóra válthatók – mégpedig a szabad piac körülményei között és annak szabályaihoz alkalmazkodva. Sajnálatosnak tartom, hogy Pulitzer munkásságának lényege nem tudatosodott a mai magyar közgondolkodásban. Annak ellenére sem, hogy a Pulitzer Józsefről elnevezett sajtódíj a világ legrangosabb, az újságírók által legáhítottabb elismerés, ami csak lapkészítőt és lapkészítő kollektívát (szerkesztőséget) érhet. A bulvárlapok arculatának és műfaji sokszínűségének áttekintése során bemutattam, hogy a bulvár nem jelent színvonalbeli megalkuvást: a jó bulvársajtó maga is minőségi sajtó, annak ellenére, hogy célkitűzésének fókuszában nem az általános műveltség növelésének 55

igénye, hanem a lappiacon elérhető haszon maximalizálása áll. Rámutattam arra is, hogy a bulvár

nem

csak

nyomtatott

sajtóterméket

jelent:

képviselői

megtalálhatók

a

kommunikáció minden területén. Dolgozatomban jelentős teret szántam a bulvár magyarországi történetének. A bulvársajtó olyan hagyományokkal rendelkezik hazánkban, amelyeket érdemes és hasznos lenne ápolni. Ezen a területen különösen Az Est című újság érdemelne több figyelmet, amelynek alapítója, tulajdonosa és főszerkesztője, Miklós Andor hasonló elveket követett, mint kortársa, a magyar származású sajtómágnás, Pulitzer József. A rendszerváltás nyomán megszűnt az állam média-monopóliuma. A médiumok jelentős része külföldi tulajdonba került és a szabadversenyes piaci viszonyok kialakulása régen nem látott pezsgést generált a médiapiacon. Egymás után jöttek létre – és szűntek meg nagyreményű újságok, közöttük az újjáéledt bulvársajtó reprezentánsai, és ismét felütötte fejét a revolverlap gusztustalan képződménye is, amelyet sokan egyszerű tudatlanságból vagy gondolkozási restségből a bulvárral vélnek azonosítani. A magyar lappiac legjelentősebb külföldi befektetői közül a svájci Ringier Group tevékenységén és magyarországi piaci térnyerésén keresztül mutattam be azt a folyamatot, amely napjaink médiapiacának kialakulásához vezetett. A Ringier egy Svájcban már bevált médiatermékét, a Blick című bulvárlap előállítási technológiáját, más szóval: mutációját hozta Magyarországra, ahol ezzel a termékkel, amely nálunk Blikk néven jelenik meg egyszersmind útnak indította a legújabb kori magyar sajtó történetének legnépszerűbb és legnagyobb piaci hasznot biztosító bulvárlapját. A Ringier Group nem érte be a bulvársajtó piacának elfoglalásával: többségi részesedést vásárolt Magyarország legnagyobb példányszámú

politikai

–

minőségi

lapjának

kiadójában

és

lassan

a

piaci

követelményekhez formálta a Népszabadságot is. Dolgozatom áttekintést ad azokról a nemzetközi kutatási eredményekről és nem utolsó sorban elméletekről, amelyek választ adhatnának a média és a tömegkultúra kapcsolatának tartalmi jegyeire: nevezetesen, hogy képes-e jelentős hatást kiváltani a média a tömegek tudatában, gondolkodásmódjában? A különféle vizsgálati teóriák egy valamiben közösek: nem képesek választ adni az előző kérdésre. Az összes kutatási eredmény úgy összegezhető, hogy bizonyos médiák, bizonyos körülmények között, bizonyos feltételekkel 56

bizonyos

hatást

fejtenek

ki

bizonyos

emberekre.

Ez

minden.

Tudományosan

megalapozatlan tehát az a hiedelem, hogy minden rossz, ami a mai magyar valóságot, társas érintkezést, a társadalom tudati, erkölcsi állapotát olyan elkeserítő állapotban mutatja, a médiától – és különösen a bulvársajtótól ered. A társadalom kulturális képét és ezen belül az erkölcsi állapotát, viselkedéskultúráját, művelődési igényeit szórakozási szokásait, kikapcsolódási módszereinek minőségét nem a média és nem a bulvársajtó határozza meg. A fenti, határozott és kellőképpen alátámasztott kijelentés érvényéből semmit sem vesz el az a tény, hogy a bulvársajtónak van „bizonyos” hatása az emberek „bizonyos” csoportjaira, „bizonyos” ügyekkel kapcsolatosan. Erről a kérdésről – bőségesen illusztrálva véleményemet – részletesen írtam. Példákkal mutattam be, hogy a bulvársajtó, és annak legjelentősebb magyarországi reprezentánsa képes pozitív szerepvállalásra is amellett, hogy közben következetesen ügyel piaci érdekeinek érvényesítésére. A Blikk kimutathatóan törekszik a Pulitzer József, vagy akár Az Est legendás kiadója, Miklós Andor által meghatározott és követett társadalmi felelősségvállalásra és a sajtószabadság lehetőségeit felhasználva vitathatatlan szerepet játszik a politikai hatalom ellenőrzésében, a sajtószabadság ügyének érvényesítésében is. Bemutattam, hogy a Blikk publikációi között vannak olyan alaposan megírt, adatokkal alátámasztott, többszörösen ellenőrzött összeállítások is, amelyek valamennyiünk számára fontos kérdésekről fontos következtetések levonására adnak lehetőséget. Dolgozatom végén felhasználtam a Freedom House elnevezésű amerikai civil szerveződés legújabb jelentését a sajtószabadság nemzetközi állapotáról. E szerint hazánk olyan régi demokráciákkal esik egy megítélés alá a sajtószabadság érvényesülését és helyzetét illetően, mint Ausztria, Franciaország és Japán. Meggyőződésem szerint a magam elé kitűzött célt munkámmal sikerült teljesítenem. A dolgozat elkészítése, illetve a felhasznált források tanulmányozása során többször éreztem azt, hogy némely kérdést, a tárgyalt összefüggések, események, minőségek és viszonyok jellemzőit esetleg más módon is meg lehetett volna közelíteni: munkám végén azonban úgy érzem, hogy az általam alkalmazott kutatási módszer, valamint a felhasznált anyagok e 57

dolgozatba foglalt rendszerezése és értékelése, valamint a belőlük levont következtetések alaposak, ésszerűek és megfelelnek nem csak a vizsgált tárgy követelményeinek, de szándékaimnak is.

58

I. Melléklet

Kiadvány címe

168 Óra Best Blikk Blikk Nők Blikk Nők Különszám HVG Magyar Nemzet Meglepetés Metro Népszabadság Népszava Story Színes Bulvár Lap Vasárnapi Blikk Vasárnapi Hírek

Összesen értékesített

Összesen terjesztett

példányszám (db) 46 205 201 975

Összesen aktívan vásárolt példányszám (db) 31 985 159 816

példányszám (db) 33 812 160 008

példányszám (db) 35 057 162 470

312 500 195 019 129 812 109 555 84 122 131 522 326 475 161 172 38 447 404 979 93 084 269 852 69 318

235 264 145 547 91 288 88 551 66 063 100 911 0 126 917 24 289 317 955 66 675 197 522 45 561

235 400 145 562 91 288 90 251 67 084 101 747 0 131 764 25 737 319 614 66 912 197 656 45 561

238 566 147 549 91 729 91 489 68 764 104 447 326 441 139 606 26 350 323 084 67 413 199 034 45 628

Nettó nyomott

Print-Gyorsjelentés - megjelenésenkénti átlagok 2007. I. negyedév

59

II. Melléklet

Kiadvány címe 24 Óra Békés Megyei Hírlap Blikk DélmagyarországDélvilág Dunaújvárosi Hírlap Észak-Keleti Napló Expressz Fejér Megyei Hírlap Heves Megyei Hírlap Kisalföld Magyar Nemzet Metro Napi Ász Napló Nemzeti Sport Népszabadság Népszava Nógrád Megyei Hírl. Petőfi Népe Somogyi Hírlap Színes Bulvár Lap Tolnai Népújság Új Dunántúli Napló Új Néplap Vas Népe Világgazdaság Zalai Hírlap

Hétfő 19 836 28 779

Kedd 19 590 28 692

Szerda Csütörtök 19 607 19 470 28 677 28 604

Péntek Szombat Vasárnap 19 676 19 635 0 28 747 29 405 0

228 971

231 172

234 446

241 928

232 266

242 830

0

50 670 8 000 146 769 19 314 45 442 21 581 75 863 61 621 0 15 728 47 252 81 936 120 114 23 908 8 596 37 211 33 011 66 684 20 108 47 071 27 611 55 655 10 555 54 574

50 303 8 020 146 241 12 747 45 255 21 347 75 719 67 016 0 27 642 47 045 67 617 120 839 23 846 8 459 37 111 32 832 69 487 19 981 46 766 27 309 55 481 10 539 54 502

50 327 7 975 146 094 13 328 45 296 21 286 75 885 61 968 0 14 654 47 052 81 457 121 276 24 910 8 436 37 389 32 889 67 440 19 959 46 896 27 284 55 545 10 561 54 476

50 193 7 944 146 082 11 385 45 106 21 266 75 662 61 889 0 14 983 46 952 78 238 120 167 23 873 8 378 37 230 32 931 68 133 19 966 46 777 27 104 55 477 10 541 54 350

52 531 9 884 150 637 10 550 49 317 21 330 81 555 63 776 0 28 346 53 347 71 559 143 582 23 635 8 432 37 544 33 000 69 150 20 015 46 920 27 233 57 889 10 643 56 770

50 761 7 751 145 709 3 995 44 929 20 215 76 410 79 444 0 18 472 46 944 74 980 134 485 25 535 8 658 37 256 33 032 65 558 20 113 46 922 27 556 55 688 0 54 679

0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 81 956 0 0 0 0 0 59 861 0 0 0 0 0 0

Napi átlag összesen aktívan vásárolt példányszám

60

Felhasznált irodalom A magyar nyelv értelmező szótára, Akadémiai Kiadó Budapest, 1959 A magyar sajtó története II/2. 1867-1892, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985 Aczél, Tamás – Méray, Tibor: Tisztító vihar, AB és Áramlat Független Kiadó, Budapest, 1986, I. kötet Bajomi – Lázár, Péter: Manipulál-e a média? Médiakutató Alapítvány, Budapest, 2006. Balogh Sándor: A magyar népi demokrácia története, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1978 Barbier, Frédéric – Lavenir, Catherine: A média története, Budapest, Osiris Kiadó 2004 Buzinkay, Géza: A magyar sajtó története I., Budapest, Ráció Kiadó, 2005 Buzinkay, Géza: Bulvárlapok a pesti utcán. Budapesti Negyed 1997. 2-3 szám Buzinkay, Géza: Kis magyar sajtótörténet. Haza és Haladás Alapítvány, Budapest, 1993 Dezsényi, Béla – Nemes, György: A magyar sajtó 250 éve, I. kötet, Budapest, 1954 Domokos, Lajos: Press&Pr, Budapest, Teleschola, 2005 Gerbner, George: A média rejtett üzenete, Budapest, Osiris Kiadó, 2000 Gombó, Pál: Műfajelmélet, műfajismeret, Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Bálint György Újságíró Iskola, 1981 Gulyás, Ágnes: Bulvárlapok a rendszerváltás utáni Magyarországon, Médiakutató Alapítvány, Budapest, 2000 Gyáni, Gábor: A kultúra adásvétele, Budapesti Negyed, 1997. 2-3 szám Kloskowska, Antonina: Tömegkultúra, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1971 Krokovay, Zsolt: Médiaetika, Budapest, L’Harmattan, 2003 Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémiai Kiadó Rt., Budapest, 2003 Magyar szókincstár. Rokon értelmű szavak, szólások és ellentétek szótára, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 1999 Magyar

Terjesztés

Ellenőrző

Szövetség

(MATESZ)

Print

–

Gyorsjelentés

–

megjelenésenkénti átlagok, 2006. IV. negyedév (http://www.matesz.hu/data/index.php) Magyarország Története Tíz Kötetben. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978, 1890-1918. I. kötet Magyar Újságírók Indexe, Info és P. R. Services Kft., Budapest, 1993 Művészet és politika. Tanulmányok, dokumentumok 1977-1983. Szerk.: Agárdi Péter, Kossuth Könyvkiadó 1984 61

Nemzeti Médiaanalízis 2006. II. félév. Gfk Hungária Kft. – Szonda Ipsos Médiakutató, Véleménykutató és Piackutató Intézet, Budapest, 2007 Nógrádi, Gábor: Ide nekem a címlapot is, Budapest, Presskontakt, 2004 Nyárády, Gáborné-Szeles, Péter: Public Relations II., Budapest, Perfekt, 2004 O’Sullivan, T. – Dutton, Brian – Rayner, Philip: Médiaismeret, Budapest, Korona Kiadó Kft., 2002

62