.PÉTER VLADIMIR.
.A búbosbankától a Kétfej‹ sasig. Kusza gondolatok fémpénzekr√l és egyebekr√l egy hivatásos tervez√m∫vész és amat√r állampolgár tollából
G
junk életalkalmasságát, túlél√képességét épp az szavatolja, hogy találékony és alkalmazkodóképes. Ez nemzetünkre állítólag fokozottan érvényes. Tehát az ilyen apró kényelmetlenség sem fog ki rajtunk. Ügyeskedünk, ügyesedünk, egyéni trükköket agyalunk ki, hogy használni tudjuk a használhatatlant, csak sok legyen bel√le, a többit bízzák ránk. Talán már neve is van a huncutoknak, flitter, Bodpikkely, szarany stb. Szólások születnek: „forgatja, mint Mari néni a tízest”, meg „hasonlít, mint húszas a százasra”, ilyesmik. És ez így is van rendjén, élünk, szórakozunk, tojunk rá. Essen szó mégis a „rajzolatról” is, érint√leg, emlékeztet√ül. Annak is a mikéntjér√l és nem a témájáról egyel√re. A kitüntetett témát a tervez√ oly módon ülteti át, ahogy ezt a múlt században végezték volna el, fáradt-poros (porosz) domborm∫ elven, a térbeli jelenséget redukálva, laposítva, stilizálva. Ráadásul rosszul, sokkal szakszer∫tlenebbül, mintha akkor készült volna, amikor ez a szemlélet és ábrázolási technika fénykorát élte: össze-vissza maszatolva a téri mélység különböz√ rétegeit, megoldatlanul hagyva az elmetszést, a torzó elv jól ismert, immár tankönyvi szabályait megszegve, ügyetlenül és bután vegyítve-kutyulva a dekoratív és valóságelv∫ ábrázolási kánonokat, rendszereket. És senki ne gondolja, hogy ezzel a létrehozók arctalan társulata századvégünk újeklektikus divathullámának óhajtott volna f√t hajtani, hisz azt sem tudták, eszik-e vagy isszák azt. De nem folytatom (szakmai fórumnak a katedra alkalmasabb és hatékonyabb), ezúttal más foglalkoztat. Nevezetesen maga a témaválasztás érdekel. Nem kérdéses, hogy els√sorban az érték, a számokkal jel-
ondolataim – kuszaságuk mellett – látszólag még céltalanok is, hiszen az új magyar forgalmi fémpénzek csikorgó új demokráciánk apró kellékeiként hétköznapjaink állandó epizodistáivá, betokosodott szálkáivá váltak, tehát idejétmúlta a külalakjukról elmélkedni. Biztosan fontosabb téma lenne a fent említett darabok értékével, pontosabban értéktelenségével foglalkozni. Ahhoz viszont még annyit sem értek, mint formájukhoz. És – noha tervezésük idején éppen eleget háborogtam hiába –, máig is foglalkoztat a téma, keresem a megfejtést, a kulcsot, mely az egyedi eseten túl magyarázza a történteket. Pontosabban egy ritka és alkalomszer∫ eseménysor kapcsán megpróbálnék megfogalmazni és továbbadni némely vázlatos felismerést, mely – ha nem is feltétlenül az adott tárgyban de – továbbgondolható, hasznosítható lehet. Megkockáztatom, lehet√ség kínálkozik arra, hogy egy jelentéktelennek látszó kudarc, kudarcocska kapcsán t∫n√djünk – immár a szakmai, nem a publikumra tartozó szempontokon túllépve – a szárnyaikat próbálgató új(fent) demokratikus alapon szervez√d√ társadalmi képz√dmények gesztusairól, mimikájáról. Azért megengedek magamnak némi kárörvend√ kajánságot. Az mára már nyilvánvaló – nagy klasszikusunkkal szólva –, hogy alaposan el lett itt csellózva valami. Hiszen mindannyian dühödten forgatjuk forintjainkat, vérmérsékletünk szerint pokolra kívánva azokat, akik ezt m∫velték velünk. És nem is az ábrák, rajzolatok gyenge volta a méreg tárgya, hanem egy használatra szánt tárgyegyüttes, termékcsalád, szerszám, nyilvánvaló funkcionális alkalmatlansága derül ki permanens ügyetlenkedésünkb√l. Jól van, hagyjuk, azért nagy baj nincs, fa-
105
Péter Vladimir
1
2
4
3
5
zett címlet az els√dleges. Ez a tulajdonképpeni funkció, hiszen csereeszközr√l van szó, közmegegyezésen nyugvó értékhelyettesít√ eszközr√l. A pénzdarab anyagi értékének már régen semmi köze az átválthatóságához. Szándékát illet√en tartós viszonylatot is kellene sugallnia. Amint ez a viszonylat felborul, azonnal szemétté válik, és el√kerül a jól bevált természetes váltópénz-konzerv, a tojás, mely mindig alkalmas értékalapegység, csereeszköz volt vészterhes id√kben. Tehát civilizációs találmány a pénz, közösség alkotta elvont dolog. És mi a kerete, tokja a közösségnek, amióta nem az er√ szabályozza az élet koordinátáit, mióta kiválasztott hivatásos csoport vállalja az irányítás technikáját? Az ország talán? Csudát. A történelem tanúsága szerint nagyon is képlékeny formáció az ország. Az Állam az, ami vizsgálatunk tárgyát létrehozta, m∫ködteti. Amint a szervezett közösség s∫r∫södik, folyamatos egyezkedésen, alkudozáson csiszolódó játékszabályokkal, rögtön megjelenik a pénz is. Még a legrövidebb élet∫ államszer∫ alakulatok is els√ dolgukként megalkotják elvont csereeszközüket (fogolytáborok, gettó, tejcsarnok
6
egylet, h∫béres nagybirtok, mókus-√rs stb.). Tehát az érték mellett itt van a másik igazi téma, az értéket szavatoló, hitelesít√ mindenkori állam. Ez ugye elég magától értet√d√en hangzik még egy nem bet∫n edzett közl√ tollából is? Nem is mernék ilyen banalitást leírni, ha nem mondana ennek ellent az a jelenség, mely egyre nyilvánvalóbb. Könynyen tudomásul venném, ha itt csupán egy helyi és alkalmi idétlenkedés esett volna meg, de minden jel arra mutat, hogy nem err√l van szó. Nevezetesen, hogy az állam attribútumai helyett az ország vélt-valós arculatát jelképez√ természeti és emberalkotta képz√dményei jelennek meg pénzeken. Azoknak az új-régi államoknak a pénzein, amelyek közelmúltunk és napjaink olykor viharos, de inkább kényszeredett változásaiban formálódnak. Akár rendelkeznek saját állami históriával, akár nem, majd mindegyik az illusztráló, ábrázoló, látványelv∫, földrajzi-ismeretterjeszt√ megoldást választotta. Az meg külön személyiség- és csoportlélektani elemzést tenne lehet√vé, hogy a kitüntetett jelenség, holmi, lény, micsoda lett végül is. Nem vállalkozom rá, nem értek hozzá, csak elképedt ámulattal nézem a fau-
106
A Búbosbankától a Kétfej∫ sasig
107
Péter Vladimir
108
A Búbosbankától a Kétfej∫ sasig
nának és flórának, építményeknek, szobroknak, tárgyaknak ezt a bizarr kavalkádját. Döbbenetem mellett persze érzem, hogy régi ismer√seim ezek, de nem azonnal jöttem rá, honnan ismerem. Aztán bevillant: hát persze, a bélyegekr√l! Természetesen – sok egyéb mellett – azt is gy∫jtöttem gyerekkoromban. És ami engem mint gyereket leny∫gözött és elvarázsolt, azok éppen az ilyen típusú bélyegek rajzolatai, témái voltak. Színpompás pillangók, madarak, növények, virágok, állatok, pálmafák, havas hegycsúcsok és végtelen sivatagok. Aztán különös emberfajták, fegyverekkel. És romok, szobortöredékek, piramisok, kincsek. Emellé f∫szeres illatú országnevek párosultak, Ciprus, Nyassza, Palesztina, Pápua, New Guinea, Zanzibár, Madagaszkár. Arra is emlékszem, milyen érdektelennek találtam Anglia, Svájc, Franciaország, Svédország bélyegeit. Csak címerek, koronák, uralkodók profilja, zászlók és bet∫k. Az egyedüli érdekes ezekben az volt, hogy borítékon érkeztek nagy ritkán, és le kellett áztatni √ket, míg az el√bbieket celofánstanicliban árulták a November 7. téren, a Filatéliában. Postát sosem láttak. Ma már tudom, mit√l volt ez a különb-
ség. Mit takart, leplezett a színpompás kirakat, hogy a vonzó turisztikai látványosságok mögött nyomor és kiszolgáltatottság, gyarmati lét és szánalmas önazonosság-keresés rejt√zött. Valódi állam nem lévén, jelrendszer, mely az államiságot jelentené, sem létezett. Teljesen közömbös ett√l kezdve, hogy milyen ábrázolási rendszerben történik a megvalósítás, milyen ízlés, m∫veltség, hagyomány, technológia nyújtja a termék esztétikai fedezetét. Ezért sem könny∫ ezek után egyszer∫en kinyilatkoztatni, hogy tessék szépen az ország elasztikus látvány- és hagyománykincsét az ismeretterjeszt√ kiadványok, alsóelemista tankönyvek és turisztikai brosúrák szférájában tartani, az állam, annak eszköztára és szimbolikája másról kell hogy szóljon: a jogról, a törvényr√l, a hatalmi rendszerr√l, az intézményi biztonság, megbízhatóság és kiszámíthatóság építményér√l, mely az állampolgár megbízása alapján annak emberhez méltó életét hivatott egyengetni. A fogalmi z∫rzavar érdekes módon nem csupán a fent említett államokra jellemz√. Az Európai Unióra, igen, arra a sóvárgottra gondolok, és az új bank-
7
8
9
10
109
Péter Vladimir
jegyeik körüli csöndes botrányra. A reprodukciók tanúsága szerint ezek meglehet√sen zavarosak lettek, híven tükrözve mind az alkalmazott grafikának, mind az „uniós gondolatnak” az állapotát. Fémpénz tervet még nem láttam, de rosszat sejtek. Születhetik-e megnyugtató tárgy olyan elvek megjelenítésére, olyan funkciók szolgálatára, amelyek kereteiben nem sikerült megegyezni, melyen minden megbízó-résztvev√ mást ért, a hangsúlyokat máshova helyezi? A hír, mely szerint választott ábrázolatokban véletlenül az egyik ország (!) rekvizitumai túlsúlyba kerültek, és emiatt a többi protestált, igen mulatságos. Jól példázza, mi történik, ha nem a funkcionális és az önálló jelképrendszer szempontjai a meghatározók, ha a nemzeti és az állami néz√pontok összekeverednek. Ha a téma gazdái maguk sem tisztázzák, mit akarnak. Ha a politika a szakma elé tolakszik. És annak a veszélyét is jelzi, ha a tervez√m∫vész a hierarchia alsóbb fokára kényszerül. Meggy√z√désem, hogy az alkalmazott m∫vésznek a tervezend√ tárgy koncepciójának kialakításában is alkotó részt kell vállalnia. Ügyes kez∫ rajzoló, érmész, tehetséges szobrász, fest√, mind kevés a tárgyalkotáshoz. Vagy sok. A tervez√nek egyesítenie kell az invenciót és a tudatos állampolgári magatartást.
Zseniálisnak szabad, de m∫veltnek, tudatosnak, szakmailag képzettnek, a feladattal szemben alázatosnak lennie kötelez√.
V
ajon nem tévedek mégis? Vajon ez a meglep√ következetesség, amelyet a magam módján megkíséreltem láttatni, és felhívni a figyelmet a megítélésem szerinti alapvet√ tévedésre, nem jelenti-e egy újfajta felfogás térhódítását? Nevezetesen, hogy a klaszszikus és messzi múltú államok önképét nem lehet és nem szabad mintának tekinteni, és teremtsük meg a magunkét? Hogy kilétünk bemutatására tárgyi és földrajzi környezetünk rekvizitumai a legalkalmasabbak? Nos, miel√tt hagynám magam elbizonytalanodni, mégis van egy vizsgálati segédeszköz, amely meggy√z igazamról. Ez pedig a szakma, a plasztikai nyelv, el√adásmód és eszköztár, mely példáim tanúsága szerint éppen olyan ócska és ásatag, mint a gondolkodásmód, mely kiválasztotta, és nyilván el√nyben részesítette más törekvésekkel szemben. (Lásd forintpályázat.) A historizáló, a tudományoskodó, a nemzeties-territoriális, a didaktikus témák szükségképpen rendelik magunk mellé a sajátságos m∫fajtól idegen díszít√szobrászi et∫döket. A tárgyak vizsgálata során tisztán kirajzolódik a háttérb√l irányító,
11
12
14
13
15
110
A Búbosbankától a Kétfej∫ sasig
16
17
tudálékos, régi típusú ideológus zsarnoki képe, és a régi reflexek szerint m∫köd√, alázatosan kivitelez√ m∫vész-technikus jószándékú igyekezete. Ebb√l, mint kit∫nik, csak rossz származik. És vegyünk észre még valamit. A motívumok buja változatossága ellenére van mégis valami azonosság; mindegyik kicsinyített képe, jól-rosszul ábrázolt mása egy valóságos létez√ modellnek, holminak, lénynek, jelenségnek. Tehát megjelenítésének nincs és nem is lehet más eszköze, mint a hagyományos leképezési módok valamelyike, a kínos naturalizmustól az ügyefogyott stilizálásig. Nincs lehet√sége tehát a szabad plasztikai felfogásnak, az autonóm kompozíciónak, a tárgy sajátos funkcióját szolgáló invenciózus tervez√i teremt√ magatartásnak.
Nagy kár. Ugyanis igen ritka alkalom szalasztódott el. Nem gyakran alakulnak, alakulnak át operett-országok államokká, új szellemmel, és persze új pénzekkel.
UTÓIRAT
F
elbujtásomra barátaim lázas gy∫jt√portyába fogtak. Ennek gyümölcse az itt szerepl√ néhány példa. Tegnap kézhez kaptam egy észt ötkoronást. Egyik oldalán egész elfogadható új-régi címer. Izgatottan megfordítom, mi van a hátoldalán? ◊zike! Keblünkre, brúder!
Képmagyarázat
És itt a fecske (3), pillanatfelvétel, az id√ megdermed. Kísérlet arra, hogy a téri mélység pár tizedmilliméter vastagságúra redukálódjon, ezúttal is sikertelenül. Már szegény Ferenczynek sem sikerült. Persze értem én a „m∫vészi kihívást”, csak azt nem tudom, mit keres ez egy sok milliós példányszámú használati tárgyon, és f√leg mi köze a szlovén, horvát, magyar, szlovák, cseh, ukrán stb. államhoz, bankhoz, értékhez stb. De söpörjünk pár vonást a saját portánk el√tt is. Ez is madár (1), kínos, leltárszer∫, a részletekben elvesz√ ábrázolás, kis jóindulattal is csak hármas, a fatörzs viszont, melyen valahol elveszett egyensúlyát igyekszik visszanyerni, egyenesen lidércnyomás. Ahogy iszonytató a gázlómadár (2) tócsája is, a G bet∫b√l kinöv√ sással. Zarándokkereszt (11), madonna (13), komor vár és büszke bérc (14, 15). Ennyit mutat a sóvárgott önálló államiság? Archeológia és natura? Elég lesz ez barátaim?
Botanika és ornitológia emitt (6, 7, 8, 16), repül√, úszó és ugró teremtmények amott (1, 2, 3, 4, 5). És persze házak, városképek, terek (14, 17). Tudom persze, hogy ritka és védett növények, állatok, m∫emlékek és emlékm∫vek mindahányan, büszkeségünk tárgyai. Meg kell √ket örökíteni, miel√tt ellopják, pusztulni hagyjuk, kiirtjuk, tönkretesszük. Kicsinyes, naturalista stúdium, szerencsétlen obligát aszimmetrikus kompozíció, félbemaradt általánosítás, bátortalan stilizálás. Tetejébe tudálékos latin felirat, vajon mi a csudának (4)? Azért álljon itt jó példa is: svéd öt √re (9, 10). Semmi különös látszólag, csak egyszer∫, kortalanul elegáns, szikár, arról szól, amir√l kell. Országnév, államforma, pénznem, címlet, kibocsájtási év, verdejel. Nyugodt, nagyvonalú, végtelenül kiegyensúlyozott kompozíció, virtuóz plasztikai megoldás, minden negatívban van, bemélyed, tehát sohasem kopik le. Irigy vagyok. ◊sszlovák idol (12). „Mink már akkor is itt voltunk, bronzkori szlovákok, becsületes, termékeny nép.” A rajzolat természetesen ügyesen félretolva, ahogy illik, vidékies modernséggel. Kétdimenziós absztrakció jobbra (bet∫ és szám), nyomorúságos térábrázolás balra, egyazon felületen.
111
