A borító és a grafika a szerző alkotása

A romantika szót azért írom le, mert a történetek jól végződnek, mintha mesét olvasnánk. Az olvasó teljesen kikapcsolódhat hiszen egy laza, könnyed olvasmány, amihez nem kell más, csak szabadidő, egy kis olvasási kedv, és a jó hangulat meglesz a végére. Most megszólal egy kritikus bennem: érdekelnek még valakit a mesék? Abban reménykedek, hogy igen, olyan kor nem létezik, ahol elvesztik a varázsukat. Mai mesék, de....

A borító és a grafika a szerző alkotása.

Két romantikus kisregény:

Tartalomjegyzék Új remény...............................................................................................................3 Apró tévedés...............................................................................4 Másik város..............................................................................10 Tom...........................................................................................13 Eva............................................................................................15 Költözés....................................................................................18 Ismerkedés az új környezettel..................................................23 Otthon.......................................................................................26 Yorina álma...........................................................................................................33 A próba.....................................................................................34 A forgatás kezdete....................................................................43 Teljes hajrá...............................................................................50 Az új film.................................................................................62 Újra a forgatáson......................................................................70 Greg..........................................................................................71

A remény nem vész el, csak örizni kell

Kzella T.Király Gizella

Új remény (New hope)

Apró tévedés

Eva szomorúan ült a kis széken és halkan sírdogált, könnyei végigfolytak az arcán, néha a kezével maszatolta el, mint egy gyerek. Hát neki sikerült férjhez menni rendesen és alaposan. Megpróbálta végig gondolni, hol rontotta el. Szülei korán meghaltak és a nagyanyja nevelte. Jó volt az élet vele, soha nem érezte egyedül magát, csak az idő okozott gondot. Késői gyermek, a nagyanyja már benne járt a korban, amikor nevelni kezdte. A nyugdíja elég volt, és a kert is hozott egy keveset, nem voltak gondjaik anyagilag. Mikor meghalt a nagyanyja, akkor lett vége a nyugalomnak. Tervezték, hogy majd ír végrendeletet, de elmaradt és a lakás a törvényes úton elosztódott, az örökösök között. Az egyik idősebb unokatestvére, próbálkozott a többieknél, hogy ne adják el a házat, hisz akkor Eva az utcára kerül. A távolra költözöttek erről hallani sem akartak, ragaszkodtak az értékesítéshez és elkelt a ház. Evát a rokona hívta, hogy egyelőre lakjon náluk, de látta, hogy már két gyermekük van, szűken lennének. Közölte, hogy bérel így kis lakást (a többi öröklött pénzt félretette, a rosszabb időre). Ez az egy rokoni kapcsolata maradt meg, mindig kérték, hogy havonta legalább egy napot próbáljon velük tölteni, hogy a gyerekek, ha nőnek, megismerjék. Ezt megígérte és gyakran volt vendég náluk, velük megmaradt a közeli rokoni kapcsolat. Mikor nagyobb lakásba költöztek, Eva fele pénzét odaadta, kölcsön, hogy ki tudják fizetni a vételárat, nem akarták elfogadni, de erőltette. A kapcsolatukon ez sem változtatott, amíg Adam nem jelent meg az életében. Mikor a barátnője Alexa megemlítette, hogy elhozná a fiúja a barátját, eleinte Eva tiltakozott. Egy ismeretlennel menjen el? – Nem leszel vele egyedül, nincs miért aggódnod. Ha nem tetszik, akkor a film végén elköszönsz, valami ürüggyel – nyugtatta Evát. – Nem fogsz megharagudni? – Ugyan miért? Szabadon dönthetsz, de ha meg sem próbálod, akkor ilyen gond nincs. – Hát, nem bánom. Annyira helyes volt Adam, hogy amikor meglátta, azonnal megdobbant a szíve. A tökéletes férfi lépkedett feléje, közelebb érve, azonban kicsit veszített a varázsából. A haja nem volt annyira jól fésülve, mint ahogy távolabbról látta, a színe sötétebb lett, mikor a napfényről a fák alá ért. A szeme színét még nem látta, de a mozgása ruganyos volt, a léptei lazák. Mellette jött a barátnője Alexa a fiújával, mert megbeszélték, hogy négyesbe mennek moziba. Most itt vannak.

Kicsit még félt az első percektől, mikor közelebb értek, kezdett megnyugodni. A fiú jól néz ki, ha a modora nem tetszik, akkor is kibírja az a két órát a társaságában. Nem volt semmi oka panaszra, kedves és behízelgő modor, csupa szép szavak. Ezek után gyakrabban találkozgattak, Eva örült ennek, mert a magányos estéket már unta és Adam nem volt rámenős, nem akart tőle semmi olyant, amitől Eva tartott. Egy hónappal később megkérte a kezét, ő igent mondott. A házasságkötésre csak Adam néhány rokona jött el. Neki az unokatestvére volt az egyik tanú, a másik a barátnője a fiújával. Már ők is tervezgették a házasságukat. Szép volt az esküvő, a kevés vendéggel. Kicsit furcsa, úgy tudta Adam népes rokonsággal rendelkezik, de azt mondta, az sokba kerülne, ha mindenkit meghívna. Nekik most a lakásra kell a pénzt befizetni, ebbe a magyarázatba belenyugodott. Pedig itt már kérdezni kellett volna, az anyagi helyzetről. Az első napok varázsa lassan oszlott el. Kivette a pénzét, hiszen a lakást már az esküvő előtt elintézte Adam, csak kellett hozzá még egy kevés pénz, és egyenesen oda költöztek. Dolgoztak mind a ketten, Eva fizetése ment a mindennapi apróságokra, Adam azt mondta, az övét egyenesen utaltatják a lakás törlesztésébe. Kérdezte Evát, hogy hol a többi pénze, hiszen úgy tudja, hogy jelentős vagyona van. Közölte, hogy kölcsön adta, ekkor kezdett megismerkedni a férje igazi arcával, elmondta mindennek, felelőtlennek, aki tönkreteszi a jövőjüket. Eva most akarta bevallani, hogy babát vár, de ezt a mondanivalóját megtartotta magának. A férje azt akarta, hogy kérjék vissza a pénzt, mire közölte vele, hogy csak három év múlva tudják visszafizetni, akkorra telik le a hitel. Így beszélték meg, és nem hajlandó előbb kérni. Ezen összevesztek rendesen, pár hétig szót is alig váltottak. Közben megmozdult a baba, be kellett vallani a férjének, aki fölcsattant: – Nem tudtál idejébe szólni? Most már nem lehet elvetetni. – Én nem is akarom. Kapott egy pofont, majd elviharzott a férje, és aznap haza sem jött, ő meg álomba sírta magát. Másnap elmesélte a dolgokat a barátnőjének, aki alig kapott levegőt. Alexa egy éve ment férjhez, de a barátság maradt, kettesbe ritkábban voltak, de néha négyesbe még összejöttek, olyankor Adam a gondos férjet játszotta. Alexa először szóhoz sem jutott, vigasztalta és azt mondta hagyja ott, kérje vissza a pénzét. – Babát várok, apa nélkül nőjön fel? – Jobb lenne neki. – Még megpróbálok várni egy kicsit. – Te tudod, de ha baj lenne, engem mindig megtalálsz. Mindkettőnkre számíthatsz, tudod, hogy a férjem is mellettünk áll. – Tudom. – Én is várandós vagyok, annyira örülünk neki. Már egy csomó holmit

összehordtak a rokonok, ahol kinőtték a picik. Neked mennyi holmid van? – Hát én még…. – Jó, majd elfelezzük az én kicsikémét. Rokonaihoz ritkábban ment, azt mondta kevés az ideje, nem merte bevallani, a férje nem szereti, ha odamegy. Ugyanakkor az anyja hetente jött hozzájuk, ebédre és olyankor többfogásos menüt kellett készíteni, pedig alig jutott rá pénz. Hiába szólt Adamnak, az csak a vállát vonogatta, már kapcsolatuk is alig volt, csak ha a férje ittasan jött haza. Undorral gondolt ezekre az estékre, örült ha kimarad éjszakára. Mikor a kis Tom megszületett, azt hitte változik valami, majd boldog lesz a férje és velük tölti az időt. Nem így lett, még többször kimaradt, és az anyósa is csak morgott, hogy minek az a gyerek. Ő meg türelmesen reménykedett, közbe gyorsan visszament dolgozni, a kicsit vitte magával és leadta egy helyen, ahol a gyermek vigyázással foglalkoztak. Menni kellett, mert a pénz nagyon kevés volt. Mikor a kicsi született, Adam adott egy kis pénzt, de az még a ruhára sem lett volna elég a babának, ha Alexa nem ad babaholmikat, tíalán még nagyobb gondok is kialakulnak. Őrült hogy a pelenkára jutott. Most sem érti, hogy miben hitt, miért reménykedett éveken át. Nem volt ez igazi remény, mert arra vigyázott, babája ne legyen többet. Már elmúlt négy éves Tom, amikor Eva kezdett lázadni a sors ellen. Kisfia okosodott, értelmes gyerekként várható hamarosan ráébred, hogy nincs rendben valami. Kezdett gondolkozni a hogyan továbbon, mert Adam egyre sűrűbben ivott, Eva már csak annak örült, ha nem jött haza időben. A pici is kezdett félni az apjától, ha közeledett hozzá, ösztönösen hátrább húzódott, Adam meg élvezte a gyerek félelmét. Az unokatestvére felajánlotta, hogy már elkezdik a törlesztést, noha pár hónap még hátra volt, a megbeszélt időből. Megkérte őket, hogy ezt ne mondják meg a férjének, bár maga sem tudta, miért akarja eltitkolni. Furcsán néztek rá, de csak egy kicsit, elég sokat láttak, még többet hallottak. Tudták, hogy a férje megcsalja, de azt hitték, hogy ezt nem érezteti Evával, vagy kölcsönösen megegyeztek valamiben, hiszen egyre gyakoribbak voltak a nyitott házasságok. Nem akarták megmondani, hogy ne legyenek egy tönkrement házasság okozói. A pénzt mindig négyszemközt adták át. Eva kezdett ébredezni, a valóságra és észrevette az apró jeleket. Férje többször jött haza úgy, hogy egy hölgy kísérte, és azt mondta, itthon dolgoznak, de nő úgy nézett szét, mint aki itt akar maradni örökre. Akkor már tudta, hányadán áll a férjével, lehet, hogy munkatárs, de több is annál. Mostanában örült, hogy Adam a másik szobába feküdt le esténként. Hát ez nem érdekelte, a kis Tomért mindent kibír, aki egyre több dolgot kezdett a világból látni és felfedezni. Adam sűrűn jött haza italosan. Néha megütötte, de nem a gyerek előtt, Eva mégis attól kezdett félni, hogy egyszer a gyerek előtt is megtörténik. Kettesben ültek a kisszobában Tommal egy apró sarokban, Eva pár plédből valóságos indiánsátrat varázsolt oda. Belül pár kis díszt is rögzített biztosítótűvel,

madártollat, száraz leveleket, amiket séta közbe gyűjtöttek. Tom szeretett itt játszani az építőkockáival, és néha Eva is beült mellé, úgy mint ma. Hallotta, hogy nyílik az ajtó, tudta, hogy Adam érkezett haza. Nem volt egyedül, behallatszottak a hangok, de semmi kedve nem volt kibújni és udvariaskodni. Az anyósa volt a másik hang tulajdonosa. Akkor már ki akart menni, de Tom megfogta a kezét és nem engedte el. Hát gondolta, marad még egy kicsit a gyerekkel. – Látod fiam, még nincs itthon, pedig ez lenne a dolga. Jobb lesz ha megszabadulsz tőle, már nincs részlet a lakáson, nagyon jól megélsz egyedül, vagy Anitával. Tudom, hogy újra összejöttetek. – Ugyan anya, el sem maradtunk egymástól, végig tartott a kapcsolatunk. – Akkor miért? – tárta szét kérdőn az anyja a kezeit. – A pénz, Eva komoly összeget örökölt, fele elég lett a lakásra. Úgy terveztük Anitával, ha meglesz a pénz, elválok, a lakás a nevemen volt a házasságkötés előtt is, így a saját tulajdonom. Ki hinne neki, egy albérletből jött hozzám, csak azt nem tudtam, hogy egy részét kölcsönadta. Így ki kell várni a másik felét, de ha a pénz a kezemben lesz, elválok. – hallatszottak a szavak Adam szájából, flegmán. – A gyerekkel mi a terved? – Ugyan már anya, minek kellene nekem,. – Ebbe igazad van fiam, én is utálom azt a kiskölyköt, olyan nyafka, nem kedves. – Nem baj, majd Anitával adunk neked igazi unokát. – Akkor addig légy óvatosabb fiam, nehogy idő előtt kiderüljön a dolgotok. Én elindulok haza, nem jössz át egy kicsit? – Nem, randevúm van, megyek én is veled a kapuig. Csukódott az ajtó és hallatszott a zár kattanása. Eva csak nézte a kisfia arcán legördülő könnyeket, hányingere volt az undortól, ésrdítani tudott volna, de nem a saját becsapottsága miatt, inkább attól a fájdalomtól, amit a kisfia arcán látott. Magához ölelte a gyereket és kibújt a sátorból. – Anyu, te is utálsz engem? – Hogy gondolhatsz ilyet? Én nagyon szeretlek! – Akkor menjünk innen világgá, örökre. – Megyünk. Felhívta telefonon Alexát, hogy sürgősen kellene, ha ráér. – Gábor is jöjjön? – kérdezett vissza Alexa. – Jöhet, el akarok menni innen, de rögtön – sírta el magát.

– Megyünk máris! Elkezdte csomagolni a saját ruháit és a kicsiét, Tom szó nélkül rakta egy vödörbe, a kedvenc játékait, ami nem volt sok, könnyen összeszedte. Alexa megérkezett a férje kíséretében. Nem kérdeztek semmit. Elkezdték a kocsijukhoz kihordani a táskákat és bőröndöt. – A ruhán kívül nem hozol semmit? – nézett Alexa Evára. – Nem, undorodok ránézni itt mindenre. – Értem. Bezárta az ajtót és a kulcsot a levélnyíláson át bedobta. Alexa a fejét csóválta, de nem mondott semmit, sok mindenre rájött és magát vádolta, amiért bemutatta őket egymásnak. – Sajnálom, hogy összehoztalak benneteket. – Lett belőle jó is. – Hm? – Tom. Erre nem tudott mit mondani, mert a kis Tomot nagyon szerette. Ha átjött hozzájuk a kis Gábor tapsikolt örömében, a két gyerek nagyon szeretett együtt játszani, sokat voltak együtt. – A kis szobába elférsz akármeddig, a kicsivel. Annyira nem lakunk közel Adamhoz, hogy zaklatni merjen – jegyezte meg Gábor. – Nem akarok sokáig a terhetekre lenni, van annyi pénzem, hogy béreljek lakást. – Nem vagy a terhünkre, de ezt úgy is tudod, más a gond – legyintett Alexa a kezével, – Gábor két hónap múlva másik városba kap állást, véglegesen. Nekem is ott lesz az új munkahelyem, már készültem, hogy elmeséljem neked, csak amíg nem volt biztos, addig nem akartam. Várj csak, abba a városba élnek a rokonaid, ha jól emlékszem. Kigondoltam valamit, ha végleg elhagytad Adamot. – Végleg. Mire gondoltál? – Ott is van a vállalatodnak részlege, kérd át magad, megszabadulsz mindentől és teljes biztonságba leszel. Vagy nem szeretnéd? – Nem jön utánam Adam olyan messze, nem érek annyit. – És Tom se jelent annyit neki? – Ő sem, csak egy kis apróság számára. Eva nem bírta tovább, mindent elmesélt erről a napról, közbe bejött Gábor is, de nem szólt bele a mesélésbe. Alexa magához ölelte, nem mondott egy szót sem.

Eva letörölte a pár csepp könnyet, erősnek érezte magát, aki a fiával a világot is megválthatja. Gábor szólalt meg: – Holnap vasárnap, de hétfőn kezdheted az áthelyezést kérni. Alexa belekarolt. – Gyere feküdj le a kisszobába, én majd a két kicsit a gyerekszobába lefektetem. Ma éjjel pihend ki magad alaposan, mert nehéz napok jönnek. – Köszönöm, jó éjszakát! Eva megigazította a párnát, egy kicsit még gondolkozott, közben előkereste a hálóingét a csomagból. Kiment lezuhanyozni, de csak éppen ébren bírt maradni, gyorsan elaludt. A természet a segítségére volt és a szervezete igényelte a pihenést. Reggel arra riadt, hogy csöngettek, és meghallotta Adam hangját az előszobából. Nem félt tőle már, de nem nagyon akart vele beszélni. – Szia Gábor. Eva itt van? – tért egyenesen a lényegre Adam. – Szia, itt. – Haza akarom vinni. – Maradni akar. – Az engem nem érdekel. – Talán inkább Anitát kellene hazavinned. – Te tudtad? Akkor megértesz. – Mit értek meg? – nézett rá kérdőn Gábor – Hát, hogy néha félre lépek. Mit tegyek, ilyen a természetem. – Nem értelek, azt hittem a házasságot komolyan vetted. – Hát persze hogy komolyan, Anita csak a múlt. – Eva kihallgatta a beszélgetésedet az édesanyáddal. – Te neki hiszel? – szólt közbe flegmán. – Mindenképpen, a fiad is elmesélte az én fiamnak – válaszolt Gábor, nehezen türtöztetve magát. – Az nem lehet, észrevettem volna a gyereket. – Menj el Adam. – A barátságunk? – Ezt nevezed barátságnak? Rajtunk keresztül jutottál el Evához. Végiggondoltam, csak akkor kezdtél az igaz barátom lenni, amikor Alexával összejöttem, mindent megterveztél.

– Te meg elhitted! – Háááááát egyszer... Eva közben gyorsan öltözködött, nehogy a hangokra a gyerekek is felébredjenek. Kiment a folyosóra, és közbeszólt: – Menj el Adam, ennyi volt. – Jó, elválhatunk, de nem kapsz semmit tőlem. Eva nem is válaszolt, ment a konyha felé, hogy segítsen Alexának, ne kelljen hallani többet. Az ajtó nyílt, majd becsukódott és Gábor bejött, elétették a kávét, és leültek. – Elment minden további nélkül – jegyezte meg a kávéspoharat felemelve – megpróbáljuk visszaszerezni a pénzed. – Ne, nem érdekel. – És Tom? – Nem kell a pénze, nem akarom, hogy köze legyen a gyerekhez. – Hát te tudod, de jól meggondoltad. – Ezt meg.

Másik város

Egy hét múlva már az új városba volt, örültek neki a rokonok, boldogan fogadták, felajánlották az egyik szobát a házban. – Ne haragudjatok, de szeretnék egyedül lenni a kicsivel. A sógora megszólalt: – Örököltem egy pici házat, de csak két helyiséges. Nem bővíthető, mert az udvarán csak a kocsibeálló van, jelképes kerttel. Ezért nem tudtuk eladni, mert filléreket adnának érte, úgy meg sajnáltam, mert kedveltem a bácsikámat. Nem messze van innen, nézd meg, ha megfelel, lakhatsz akármeddig ott, legalább lesz valaki benne. Csak a számlákat fedezd, de ti ketten nem használtok sokat. Amennyiben nem tetszik, ha kell akkor veszünk fel hitelt, hogy egybe megkapd a pénzed. Tudom nem elég egy beugróra, de ha kicsit nagyobb összeget veszünk fel, akkor sokkal

nagyobbat vehetsz. Majd megadod egyszer a többlet pénzt. – Fölösleges hitelt fölvennetek, ha jó a lakás elég lesz. Megnézhetjük azt a lakást? – tette fel Eva a kérdést. – Persze, ebéd után indulhatunk. A kicsit is hozod? – Igen, hiszen ő is ott fog élni, látni szeretném, hogy tetszik-e neki, az ő véleménye lesz a legfontosabb. Ahogy Tom felébredt az ebéd utáni alvásból, indultak is, kocsival két perc alatt átértek. – Gyalog tíz perc körül van a kicsi lépteivel, . Ha át akartok jönni, és mi is meglátogatunk. Eva nem szólt semmit, a házat nézte. Mint egy kicsi ékszeres doboz, még a kaput sem zárták ki, de már nagyon kedvesnek találta. Belül borostyán futott a kerítésen, egy apró kis négyszögletes tér is be volt futtatva borostyánnal fölülről. Fatörzsből készült ülőhelyek mutatták, hogy kerti pad helyett vannak ott. Parányi virágok voltak a kerítés mellett, de átszott hogy valamikor felakasztva is virágcserepek lehettek, mert a tartók még megvoltak. – Anyu, mint egy saját vár – mosolyodott el a kisfiú lelkes hangon. Ez a mosoly a maradék kétségét is eloszlatta a házzal kapcsolatban, Eva eldöntötte, hogy ez lesz az otthonuk. Bementek a lakásba. Két csöpp szoba volt, az egyikben csak az ágy és a ruhásszekrény fért el, de a hangulatot a borostyánokra néző ablakok adták. Befért volna még egy ágy, látszott, valaha parányi hálószobának használta egy boldog házaspár. Eva úgy gondolta ez tökéletes hálószoba és bőven elég. A másik kicsit tágasabb, nem sokkal, de nagyobb üres területtel és kevés bútor benne, nappali szobának használható. Egy heverő, ahol az ember az ebéd utáni pihenését töltheti, ez a sarok lehet Tom szobája, az egyik felét átalakítva, ahol remekül eljátszik. A másik sarokba egy kis nappali, így ha vendégek jönnek, akkor is látja a kicsit. A csöpp konyha és a zuhanyfülke mosdóval a folyosóra nyílt. Hát ehhez kellett egy nagy adag jóindulat, hogy folyosónak nevezzék, inkább pici beugró helyiség. – Köszönöm, ez tökéletesen megfelel kettőnknek – jegyezte meg elégedetten. – Biztos vagy benne? Ne segítsünk egy nagyobbat nézni? – unokatesvére kérdőn nézett rá. – Ugyan hiszen itt elférünk és nem is lesz nehéz rendbe tartani. – Ez igaz, nem messze van a gyerekek óvodája. Nagyon jó hely, mi is oda hordtuk őket. – Benézek majd oda is. – Ma át is hozhatnánk a holmim nagy részért.

– Nem cseréled ki a bútort? – Fölösleges, a szobákhoz vannak méretezve. Jó állapotúak és tetszenek. Ha nem kell nektek, akkor szívesen megtartom mindet. – Csak nyugodtan bármiben segítünk, ha kell. – Á, sokkal többet kellett takarítanom eddig – borult el az arca egy pillanatra a visszaemlékezéstől. – Majd elmeséled, ha már könnyebb lesz. – Köszönöm, kérdezhetek valamit? – Igen. – Annak idején nektek kellett volna legjobban a pénz, és mégsem akartátok, hogy engem elköltöztessenek. A többiek nem szorultak rá, de nagyon akarták a részüket. – Erre nem tudok mit felelni, az ő nevükben. Nekünk te közeli rokon vagy, hogy jutott volna eszünkbe, hogy kitegyünk az utcára. Menjünk vissza, ha akarod estefelé áthozzuk kocsival a holmidat. Ne cipelj gyalog semmit. Nincsen kocsid? – Nem engedte Adam. A jogosítvány kellett a munkakörömhöz, de nem vezettem sokat. Most gondolkodom, hogy egy kis apró kocsit veszek, némi gyakorló órával. – Hát a gyakorló órába besegít, amelyikünk éppen ráér – mosolyogtak rá mindketten, miközben a gyerekek, beszélgetése hallatszott az apró udvarról. – Köszönök mindent. Eva a köszönetet komolyan gondolta. Kevesen álltak mellette, amikor szükséges volt, csodálatos tudni, hogy vannak barátai és rokonai. Áthordták a holmit és másnap már a saját kis lakását rendezgette miközben Tom az apró kertben játszott. Néha beszaladt, valamit mesélni a lugasról, vagy elújságolni milyen bogarat látott, boldogan mosolygott és rávette Evát, hogy kicsit menjen ki vele. Együtt csodálták meg az apró bogarakat, a virágokon még egy apró lepke is táplálkozott. Most örült Eva igazán a parányi kertnek, eddig Tom keveset volt egyedül a szabadban. Itt bármikor kimehet játszani, behallatszik minden mozdulata, de mégis szabadnak érzi magát. Eva úgy döntött, végleg megtartja a házat, megveszi. Egy szebb élet reménye indult el.

Tom

– Szeretem ezt a kertet és a házat, bár anyu szerint lassan kinőjük, de ezt nem értem. Ha egyszer fölfelé növekszem, hogyan nőhetnénk ki? Ráadásul csak én növekszem, de borzasztó lassan. Túl vagyok az első iskolai éven, de még mindig eléggé lent állok a testmagasságban. Még Gábor is kicsi, egyidős velem, de valamivel magasabb nálam, ami az utcán nem látszik, csak amikor mértek bennünket, akkor mondták. Ő a legjobb barátom, az anyu barátnője az anyukája, így még többet játszhatunk együtt. Szeretünk sétálni, a közelben van egy kis park, oda már egyedül is kimehetünk, mert a felnőttek kilátnak ránk. Ott ismerkedtünk meg Vilmos bácsival, aki mindig ott sétáltatta a kutyáját. Már nagyon idős, így szívesen adta át a pórázt, hogy mi szaladgáljunk a kiskutyájával. Kérdeztük egyszer, hogy milyen fajta a kutyája. – Neki nincsenek neves felmenői, de a lelke és a hűsége nagyon nagy. Egy barátomtól örököltem, amikor elment örökre. Kicsit nézett maga elé, mi meg hallgattunk. Már ismertük az örökre szó jelentését, meghalt a régi gazdája. Nagyon szerettük a kutyát a régi gazdi herlyett is. Mivel közel lakott hozzánk, néha még át is kéredzkedtem egy kicsit, és anyu rövid időre átengedett. Kellemesen beszélgettünk, miközben a kis Fickó lelkesen ugrált körülöttünk. Vilmos bácsinak is apró kertje volt, csak a hátsó fele fás részre nézett, ahol Fickó már ásott magának utat a bokrok közé. – Nem számít, ott senki sem lakik, csak a rossz kis ház áll, a kert elhanyagolt, semmi kárt nem csinál. Anyu megváltozott, mosolyog, mindig van ideje rám, türelmes és kedves velem. Nem tudja, hogy még emlékezem arra a napra, ami után elkezdtünk költözni. Azóta már nem félek senkitől. Óvatos vagyok az idegenekkel, de nem félek. Nem kiabálnak rám, nem ijesztgetnek. Anyu is másabb lett, mintha lett volna régen egy olyan, aki mindig komoly volt, néha félelmet is láttam az arcán. Már nem látszik meg, ha komoly, a szeme akkor sem szomorú. Mesél a munkájáról nekem, apró kis vidámságokat, amikor jövünk haza, soha nem siet. Kérem, hogy nézzünk meg valami kirakatot, vagy egy virágot, és beleegyezik, tökéletes barátok lettünk. Azért nem mesélek neki, arról a régi emlékről, mert azóta sem láttam sírni. Nem is akarom, hogy valaha sírjon, ha megnövök, akkor is én fogok rá vigyázni. Azért érdekes, hogy mostanában gyakrabban beszél egy

munkatársáról, aki férfi. Hogy pontosan mit dolgozik, arra anyu sem tudott felelni. – Van felesége? – kíváncsiskodtam. – Nem tudom. – Gyerekeit sem tudod, hogy vannak-e? – Nem, de azt hiszem egyik sincs neki, vagy nem élnek vele. – Ezt honnan gondolod? – Az ilyen dolgok meglátszanak az emberek külső viselkedésén. – Rajtad is meglátszik, hogy elvált vagy? – Nem is tudom, azt hiszem igen. – Az is, hogy gyereked van? – Azt mindenki tudja a munkahelyemen. Büszkélkedek a fiammal. Mosolyogtam magam elé, el tudtam képzelni ezeket a jeleneteket, a felnőttek érdekesek néha a mesélésekkel. Nem zavart, hiszen ha eltitkolná az anyukám, hogy gyereke van, akkor jobban kellene aggódnom. Így is nyugtalan vagyok, egy kicsit, ez az új barát zavar, akiről anyu mesél. Férfi és az én anyukám egy szép nő, ezt sokszor hallom. Nekem nem hiányzik még egy apa, az az egy is sok volt. Mennyivel boldogabbak vagyunk, azért néha érzem, hogy anyunak hiányzik valaki, egy társ, akivel beszélhet a felnőtt dolgokról. Hallottam már a szerelemről is elég sok dolgot, de reménykedem, hogy az mindig mással történik. Anyu nem mondott olyanokat, hogy az a kollégája szép férfi. Pedig ha filmet nézünk, akkor szokott nyilatkozni a színészekről, főleg Alexa nénivel tudnak erről hosszasan beszélni. Vajon ha felnövök, én is fogok a lányokról beszélgetni Gáborral? Még nem kérdeztem tőle soha ilyen dolgokat, legközelebb ha eszembe jut, megkérdezem. Féltem az anyut, ha még egyszer bántani akarja valaki, megvédem, csak én még kicsi vagyok. Lehet, hogy az a munkatárs nem komoly dolog. Itt tévedtem egy kicsit, már szólt anyu, hogy szeretné ha én is megismerném. Nem tiltakoztam hangosan, csak a lelkem mélyén kiabált egy hang. – Nem akarom soha! Együtt jöttek elém az iskolához, üdvözölt a férfi és én is udvariasan köszöntem. – Dan a nevem, szólíthatsz így és tegezhetsz, ha akarsz. Vigyáztam, ne mutassak előre ellenszenvet, minden rossz érzést, féltékenységet legyűrtem magamban. Lassan sétáltunk, beszélgettek valami számomra érthetetlen dologról, ha jól értettem, egy munkáról, ez alatt ráértem alaposabban megnézni. Nem volt szép és különleges, mint anyu kedvenc színészei. Egyszerű száj, kicsit nagyobb orr az átlagnál. Érdekes volt, hogy kicsit kopaszodott, pedig tudtam, hogy anyunál nem nagyon idősebb. Kicsit megnyugodtam, nem az a szépfiú típus, akinél anyu és Alexa néni is felnéz a tévére, ha nyitva van,

megjegyzéseket is mondanak. Anyu megfogta a kezem és egy kicsit megszorította. Ráébredtem, hogy túl feltűnően figyeltem a vendégünkre, féltem, hogy nekem is beszélnem kell, az most nem sikerült volna, mert torkom összeszorult, mint a lufi, amit felfújás után megkötnek. Láttam anyu rámosolyog Danra, úgy, ahogy rám is szokott, ennek a mosolynak nem lehet ellenállni. Valami kis veszélyt éreztem, de nyíltan nem akartam utálatos lenni, hiszen nem tehet róla, hogy én ösztönösen félek a férfiaktól. Vagyis nem teljesen, hiszen vannak felnőtt barátaim, én azoktól félek, akik az anyukámat akarják. Apu sosem figyelt rám, ha mégis, akkor is mint valami tárgyra, ami útban van(– az a délután, még mindig emlékszem rá, de erről nem meséltem senkinek–) még Gábornak sem, pedig a barátom. Megpróbálok kedves lenni az anyu kedvééért, hiszen olyan boldog mostanában. Csak nehogy bántsa valaki. – Tom van kedved fagylaltozni? – fordult hozzám kérdőn Dan. Most mit mondjak? Ha azt mondom nincs, hazudok, mert szeretem a fagyit, anyut is megbántom, hát menjünk a fagylaltozóba. – Szívesen megyek. A közeli kerthelyiségbe mentünk, itt mindig volt finom fagylalt és lehetett válogatni az összetételben. Dan kihúzta a széket anyunak, de utána nekem is segített felülni. Ilyet még sose láttam aputól. – Mit kértek? – kérdezte és váltva nézett ránk. – Nekem vaníliát kérj, semmi mást. – És neked – nézett újra rám. – Csokit és vaníliát felesbe. Megrendelte a fagylatokat, saját magának valami gyümölcsöset kért, de rábízta a pincérre a többit. Nem viselkedett kihívóan, hangoskodva, én ettől egy kicsit megnyugodtam. Semmiben se emlékeztetett az apura, és kezdésnek ez is elég volt számomra, ahhoz, hogy sokkal udvariasabb legyek. Mikor anyu kiment, akkor pár szót beszélgettünk, de nem éreztette velem, hogy kicsi vagyok. Úgy beszélgetett, mint Gábor bácsi szokott. Lassan érlelődött bennem a belenyugvás, hogy esetleg több lesz az anyunak, mint munkatárs,de nekem milyen szerepem lesz, ezen egyelőre nem is gondolkoztam.

Eva

Eva sokat gondolkodott Danról! Főleg mióta megemlítette, a házasságot, vagy legalább költözzenek össze. Nem tudta, mit tegyen, látta, hogy Adamhoz még

hasonlítani sem lehet, nem a kinézete, hanem a tulajdonságai miatt. Szabályos arcvonásai voltak, a kis kopaszodástól eltekintve, de a belső tulajdonságai még vonzóbbá tették. Nagyon kedvelte, inkább azért aggódott, mert érezte, hogy Tom még nem ajándékozta meg a bizalmával. Megbeszélték hogy várnak még egy fél évet. Ez az időszak mindennapos találkozásokkal volt tarkítva. Eva még nem tudta rászánni magát, hogy Tommal megbeszélje, bár már érezte, nem halogathatja sokáig. Egy estefelé rászánta magát a beszélgetésre: – Kisfiam, szeretnék veled beszélgetni, egy kis személyes dologról. – Jó! Miről? – Danról és rólam, vagyis a kettőnk kapcsolatáról. – Szerelmes vagy bele? – Tom egyenesen rákérdezett, komolyan mint egy felnőtt. – Igen, de te honnan tudod ezt? – Látom. – Neked ellenszenves? – Nem, csak alig ismerem. – Próbálj megismerkedni vele, szóba került, hogy esetleg összeházasodunk. – Ahhoz kell az én döntésem? – Ugyan kicsim, tudod, hogy nem úgy értettem, ha egyáltalán nem akarod, akkor én abba is belenyugszom. – Csak szomorú lennél, – gondolta Tom – újra olyan szomorú, mint régen amikor elköltöztünk. Nem mondta ki ezeket a szavakat, csak átfutottak a fején ezek a gondolatok. Nem akarta, hogy az anyja szomorú legyen, soha többé. – Ugyan anyu, ne aggódj, majd összeszokunk. – Jó kicsim, ne felejtsd el, hogy számomra te vagy a legfontosabb. Tom jobban vigyázott, hogy ne éreztesse a bizalmatlanságot. Dan csaknem mindennap náluk volt, de ez nem volt kellemetlen. Kedvesen beszélgetet velük, néha még Tom is őszintén élvezte a társaságát. Pedig nem változott meg a viselkedése, ugyanolyan volt, mint az első napon. Néhányszor még játszott is az udvaron Tommal, amíg Eva el volt foglalva. Lassan esténként is ottmaradt, és kezdtek egy családra hasonlítani, a kívülállók szemében. Már komolyan szóba került az összeköltözés, mert Eva nem akart egyelőre házasságot kötni és Dan ebbe is beleegyezett. Már eldöntötték az együttlakást, és ekkor derült ki, hogy Dan a szülői házba lakik. Kicsit távolabb, de nem komoly messzeség, onnan is elérhető az iskola és a munkahely. Azt szerette volna, ha odaköltözzenek, mert szerinte ott sokkal több a hely. – A lakást meg adjam el? – kérdezte Eva, magába már dühös lett, ez már az ő lakása volt, a biztos menedék, amihez kötődött.

– Miért kellene eladni? Néha benézünk, van sok jó szomszédod, aki figyel rá. Nem árt megtartani, ha véletlen a vállalatnál valami komoly rendezvény lenne, akkor ide tudunk jönni éjszakára és nem kell vezetni a sötétben. Érzem, hogy ragaszkodsz hozzá, hát tartsd meg. Eva megnyugodott, azonnal elszállt a mérge, nem is gondolta, hogy Dan észrevette a lakás iránti vonzódását. Ha valami gond lenne, bármikor visszajöhetnek ide, erre már Tom is mosolyogni kezdett. Talán az a mosoly tette, de rábólintott, hogy egyelőre elköltöznek Danékhoz. Gondban volt, hiszen egy anyóssal már közel laktak egymáshoz, most meg egy tető alatt? Nem akarta Dant megbántani, de félt. – Ne aggódj, ha nem szeretsz ott lakni, akkor ide is jöhetünk közelre, valami nagyobb lakásba, vagy ebbe, ha ragaszkodsz hozzá. Nekem csak az a fontos, te jól érezd magad. – nyugtatta Dan halk hangon. Eva lenyugodott és megbeszélték, hogy másnap eljön Dan anyja egy kisteher autóval, a fontos dolgokat elviszinni. A hétvégén berendezkednek, mert most nem lehet szabadságra menni. Eva csaknem megkérdezte, hogy miért nem próbálnak erélyesebben kérni, de emlékezett, hogy ezt nem szeretik a férfiak. Nekiláttak csomagolni, amíg Tom még elszaladt Vili bácsihoz, elmesélte, hogy elmennek és nem tudja, mikor látja Fickót. – Nem a világvégére mentek és én bármikor szívesen látlak. Sok élményed lesz, ha jól értettem, amit Dan mesélt, akkor egy farmra a város szélén, és ott sok olyan dologgal találkozol, amiről itt nem is álmodhatsz. Ne gondolj előre rosszra, lehet, hogy nagyszerűen fogod érezni magadat. Emlékszel? Az első találkozásunknál még tőlem is tartottál. – Nem tudom, hogy miért, hiszen nagyon jó barátok lettünk. – Lehet, hogy ott is találsz barátokat. Mi aggaszt téged? – Dan nem, inkább a családja. Az anyja, meg van egy unokahúga, aki szintén ott lakik egészen közel és szabadidejét ott tölti, amíg a szülei dolgoznak. Valami elkényeztetett kislány lehet, hasonló korú mint én. – Ezt miből gondolod hogy kényes? – mosolyodott el az idős férfi. – Mindenki nagyon szereti, csupa jót mondanak róla. – Adj egy kis időt magadnak, megismerni őket. Vilmos is aggódott kis barátjáért, de ezt nem akarta kimutatni. Nem csak az új helytől féltette, inkább a régi tüskéket szerette volna eltüntetni a lelkéből. Érezte, hogy elég sok lehet azokból. – Akkor várlak ám vissza, az iskolából hazafelé is benézhettek. Ha eljöttök Gáborékhoz, akkor is átszaladhatsz pár szóra, én Gáborral fogok közben is találkozni. – részletezte, miközben Fickó igyekezett egy lepkét elkapni. – Most már mennem kell, ha jól látom megjött a teherautó.

– Elkísérjelek? – Nem, majd csak meg egyedül is. Szia Vili bácsi! Tom már szedte is az apró lábait, idős barátja meg féltő szeretettel lesett utána. Sokszor gondolta, hogy beszél Evával a kicsiről, de nem akart beleavatkozni, bár érezte a félelmet és a bizonytalanságot a kicsiben.

Költözés

Tom majdnem nekiszaladt a teherautónak, egy idős nő kapta el, aki ránevetett és ettől az egész arca csupa mosoly lett. Tomra senki nem mosolygott még így. – Szia! Te vagy Eva kisfia? – Igen, anyu bent van. Kihívjam? – Nem kell, mindjárt bemegyünk együtt. Dan már jött is kifelé, Eva kezét fogva. – Korán jöttél anya, még csak egy óra múlva vártunk, valami baj van? – kérdő és aggódó arccal nézett az anyjára. – Előbb végeztem és gondoltam segítek nektek pakolni. – Ő a világ legszebb nője számomra, – Tommal is megismerkedtél.

húzta előrébb Evát. – Látom

– Szervusz, Mary a nevem és tegeződjünk, hiszen rokonok leszünk, ez rád is vonatkozik – fordult Tom felé. – Szervusz, Dan mondta, hogy közvetlen típus vagy, de nem teljesen hittem el neki – válaszolt Eva enyhe zavarban. – Tudok segíteni csomagolni? – Nem készen vannak a csomagok, szeretnénk mi fölrakni, már tudjuk, hogy

melyik a törékeny és hova tegyük. – Jó, akkor kicsit sétálok a fák közt, járatom a lábam. Mary lassan sétálgatott a fák felé és Fickó azonnal odaszaladt hozzá , lelkesen üdvözölte, mosolyogva kísérte el a gazdájáig. Mary leült a padra és amíg a fiatalok pakoltak, beszélgettek, általános és hétköznapi dolgokról. Mire a kocsi tele lett, Vilmos tisztába volt vele, hogy a kicsi jó helyre kerül, nem fognak vele rosszul bánni. Még Eva odaadta a kulcs egy példányát, hogy néha a kertet meglocsolja a szomszéd a kutyasétáltatás közben. Nem kitérő és Fickó szerette ezt a kertet. Dan előre ült, Eva és Tom a hátsó ülésen fogták egymás kezét. Mary közbe beszélgetett hátrafelé is. – Majd meglátod, hogy megfelel-e az a hely, amit kiválasztottam nektek, ha nem jó, lehet rajta alakítani. Később eldöntheted, közösen étkezzünk-e, vagy te magad akarsz a fakanállal bánni. Eva csak bólintott, nem tudott mit mondani látatlanban. – A kicsi a padlásra megy lakni?- kérdezte Dantól az anyja. – Nem beszéltünk még róla. Tom a padlás szóra összerándult és megszorította az anyja kezét. – Tom még kicsi, velünk marad egyelőre – felelte határozottan Eva. Még hogy a padlásra egy gyereket, eszébe villant az anyósa, aki egyszer becsukta a padlásajtót és Tom meg belül volt. Nem szándékosan történt, de azóta Tom a sötéttől félt. – Persze kislányom, ahogy akarod – mosolygott rá Mary a tükörből. Közben nézelődtek, Eva járt már farmon, nem várt csodákat, de hát nem a házak kopottsága dönti el a boldogságot. Végigmentek a városon, mert így gyorsabb volt, mint a külső részen haladni. Gyorsan kiértek és egy kövezett úton mentek tovább, erre Eva még nem járt, nem volt dolga itt. Szép vidék, nem messze látszott egy lakott rész, házakkal és gazdasági épületekkel kicsit távolabb, de mindegyik gondozottnak látszott. Az egyik oldalon egy sokkal nagyobb ház, régi épület, apró kis tornyokkal, mintha emelet lett volna rajta és mellette a kis tornyok. Sok ablak, ami egy hatalmas bekerített területre nyílt. Látszott fönt valami apró kertféle, de azt hamar eltakarták a fák és nem lehetett a területre belátni. Öregek voltak ezek a fák és hatalmasak, ott vitt el az út, nem túl messze, arról leágazott egy kis bekötő út, a házak felé a kerítés mellett. Tom és Eva nézelődtek és gyönyörködtek, milyen csodálatos lehet egy ilyen régi házban sétálni. Befordultak a bekötőúton és Eva tippelgette, hogy melyik házban fognak lakni. A nagy kapu kinyílt távirányítóval, és behajtottak. A régi öreg ház egyik oldalszárnya felé tartottak, majd Dan kiugrott és kinyitott egy kisebb kaput, ami egy garázsba nyílt. Ez a garázs kicsi volt az épülethez képest, legfeljebb két autó fért bele és Mary háttal betolatott a garázsba.

– Gyertek kipakolunk és ebédelünk, majd ebéd után folyatjuk a nézelődést. Biztos nem volt időd ebédet készíteni, itt már készen van – nézett Evára mosolyogvam miközben kiszált a vezetőülésről. Gyorsan lepakoltak a kocsiról és Dan elvitte az autót, míg Mary becsukta a garázst belülről és egy eddig fel se tűnő ajtó felé indult. – Itt keresztül megyünk, arra a részre középen, ahol az ebédlő van kialakítva, én is azon az oldalon lakom. Folyosón mentek át, a régi lakáshoz képest hatalmasnak tűnő épületen. Eva felmérte, a lakást, és kíváncsi volt, vajon ők hol fognak lakni. – Miért kellene akkor Tomnak a padláson aludni, ha elfér a lakásban? Nem szólt egyelőre, csak figyelt. Az ebédlő közepén hosszú asztal, de nem volt teljesen megterítve, csak öt tányér kirakva. Látszott, hogy sokkal többen elférnének. Egy fehér ruhás kislány állt az asztalnál a haja is fehér szalaggal volt lefogva és mint egy kis pánt, keretezte az arcát. Világos haja a barna egyik árnyalatában csillogott, kicsit hasonlított az arca Danra. Tommal egykorú lehetett és nagyon mereven, udvariasan állt. – Ő az unokám, Edna – mutatta be Mary. A kislány kezet fogott mindkettőjükkel és Danra picit rámosolygott. Tom úgy érezte, ellenszenves neki, a fennhéjázó szótlan viselkedés. Még Eva is furcsállta egy kicsit, de nem szólt. Jó étvággyal falatoztak, de egy hang sem volt közben, és mindenki olyan merevnek érezte ezt. A végén Mary több tálban gyümölcsöket rakott fel az asztalra és Dan nem bírta tovább: – Mi történt itt? Hiszen ti folyton beszéltek étkezés közben – kérdőn nézett Ednára. – Tudod Dan bácsi meg kellett ígérnem, hogy az első órában nem rémítem el a családodat. Jól nevelt leszek, mint ahogy egy kislánynak illik, mindjárt letelik az óra – kuncogott. – Akkor mi történik? – kérdezte Eva is elmosolyodva. – Pólót és rövidnadrágot húzok, mert szeretek abba lenni, és majd segítek pakolgatni – kicsit zavarba jött, nem tudta hogyan szólítsa Evát. – Ugyanúgy beszélgethetsz velem, mint Dannal. – De jó. Ránézett Tomra is: – Majd megmutatok neked is sok dolgot, ami érdekel, ugye a lányokkal is szívesen játszol? – Aha – bólintott Tom, kicsit meglepődve a szóáradaton. Közben vége lett az étkezésnek, és elindultak, hogy megnézik a szobát, ahol majd lakni fognak, de még Edna elfutott ruhát cserélni. Gyorsan megjött,

rájöttek, hogy közelre tehette a kedvenc ruhadarabjait, ami egy drapp pólóból és apró mintás rövidnadrágból állt. Csak a szalagot nem vette ki a hajából és már indultak mindnyájan a zegzugos folyosón. – Ne aggódj – szólt Edna Tomnak – nem lehet eltévedni, pár nap kell és mindent ismersz. Ezen már Eva is mosolygott. Átmentek egy ajtón, ami dupla szárnyas volt, mint egy átjáró, nem becsukva, csak a szárnyak látszottak kétoldalt. – Innen gondoltam, hogy a te birodalmad legyen – fordult Mary Eva felé – ha kicsinek találod, akkor esetleg az ajtót kiszedve növelhetjük. – Kicsinek? Hiszen itt még van néhány ajtó. – Nem nagyok ám azok a helyiségek, inkább kis vendégszobák. Benyitott az egyik ajtón: – Ezt gondoltuk hálószobának, be is van rendezve, persze kicserélheted a bútorokat modernebbre, de kezdésnek kell valami. A szoba régi bútorokkal volt ellátva. Óriás fekvőhely, mintha 5-6 személy részére tervezték volna. A szekrények a fal egyik oldalát foglalták el, egy helyen megszakítva egy kis pipere asztalkával ami előtt kényelmes szék kínálta magát. A bútorok díszítése mutatta, hogy értékes darabok. Volt benne egy kandalló is, inkább díszként, mint tüzelni, de a díszítése szemet gyönyörködtető, Eva arra gondolt, szentségtörés lenne tüzet rakni. A csillárra is felnézett, látta, hogy régi fajta, de felfedezte, hogy azért a világítást nem gyertyák adják hozzá, az elektromos kapcsoló látszott az ajtó mellett. Közelebb lépett az ablakhoz, és a kertre látott, ahol éppen a virágok nyíltak. – Gyertek, itt mellette van egy nagyobb szoba, amit nappalinak is tudtok használni. – hallatszott az idegenvezetés Mary szájából. Átmentek egy nagyobb szobába, ahol a bútorok régiek voltak, de ésszerű módon kialakítva a szabad tér. Hatalmas két ablak, közelebb menve látszott, hogy az egyik erkélyes fele ajtó, ki lehetett lépni rajta. Pici kis kis kiugró, és lelépve már a kertbe kerültek, ahova odalátszott egy medence sarka, és megcsillant a vízfelszíne. Eva csak bámult, de közben mentek a folyosó felé és nem akart lemaradni. – Hát a kicsinek itt kell keresni szobát, szemben a hálótokkal nem lesz messze? Benyitottak egy kisebb szobába, hasonló bútorokkal volt berendezve, mint a többi helyiség. – Nem éppen gyereknek való, de majd valamit kitalálunk, hogy ne legyen ilyen felnőttes. – Tom nem a padláson fog lakni? – csodálkozott Edna.

– Nem az messze van, még neki, majd ha megszokik itt. Eva megszólalt: – Most már kíváncsi vagyok arra a padlásra, láthatnánk? Két ajtóval odébb egy kis beugró, messzebbről, mint egy ablak, úgy nézett ki, de közelebb érve látszott, hogy parányi lépcső vezet fölfelé. Elindultak rajta, nem volt túl sok a lépcsőfok. – Itt is akad, egy kis hely, de ezek vendég gyerekeknek való kis szobák. Két ajtó nyílt az egyik oldalra, Mary kinyitotta őket. Éppen egy heverő, szekrény és asztalka fért el. A másik ajtó mögött, egy zuhany fülke és toalett. A harmadik szemben lévő ajtót is kinyitotta és beléptek. Félkörben ablakok voltak, kisebbek, de sok, az egyik oldalon egy földig érő ablak mutatta, hogy ott ki lehet menni. Jobban megnézve látszott, hogy egyik toronyba vannak. – Szemben van az én kis tornyom – mutatott ki Edna – Mi azon az oldalán lakunk az épületnek. Keskeny út vezetett a két torony között, kétoldalt pár virágláda adta az illatokat, lejtősen kialakítva a tető, hogy ha eső jönne a csapadék útja szabad legyen. A szoba berendezése volt a legérdekesebb, játékok voltak polcokra rakva, de gyerek könyvek is akadtak. Középen egy terepasztalon valódi apró épületek között, vasúti sínek kanyarogtak, akadt ott vár és hegy, aluljárókkal váltakozva. A játékokon látszott, hogy nem újak, de gondozottak., a tulajdonos szerette őket valaha. Hátul egy paraván mögött apró hálófülke, a paraván oldala mesealakokkal díszítve. Itt már akadtak firkálások, karcolások, mintha néha fölraktak volna dolgokat és cserélték. – Ez kinek a szobája? – kérdezte Eva. – Az enyém volt – vallotta be Dan – kicsit eleven gyerek voltam. Úgy gondoltuk, hogy ami játék nem kell, azt majd dobozba rakjuk, hogy Tom kedvére be tudja rendezni. Egyelőre csak nappal, följöhet, ha akar játszani. Persze a nappali mellett is alakíthatunk ki egy játszó szobát. Eva kérdőn nézett Tomra. – Az a vonat működik is? – Úgy emlékszem igen, várj, mindjárt áramot adok neki. Bedugta egy magasan elhelyezett konnektorba, majd a kapcsolókkal babrált és megindult az egyik vonat, kicsit várt, majd sípolt vele, mielőtt egy alagútba eltűnt volna. – A többi is működik, van hozzá a polcon egy szakkönyv, mindjárt összeállítjuk. – Na de fiam, nem vagy te már öreg ehhez? Meg a holmikat is össze kell rendezni.

– Igazad van anya, de ezzel játszani soha nem öregszünk meg. Dan Tomhoz fordult: – Majd segítek ami nem megy, meg a fölösleges játékokat elpakolni. – Maradhatnak, tetszenek. – Akkor majd összébb toljuk őket, hogy a tieid is elférjenek, az asztalon meg tudsz használni akár számítógépet is. – Van itt internet? – Persze. – Itt meg déli pihenő is lehet, ha ahhoz van kedved – mutatott a paraván mögé Mary. Benéztek és egy mini hálószoba volt látható. – Kicsit meglepett engem, nekem a padlás mást jelent, sötétséget és elhagyottságot – jegyezte meg Eva halkan. – Pedig ez is padlás, csak toronyszobának kialakítva, messzebbre lehet látni és kedvelik a gyerekek. Most már menjünk és fejezzük be azt a pakolást.

Ismerkedés az új környezettel

Eva és Dan munkába jártak de Tom egyelőre otthon maradt, Ednával és Maryvel. Eva mondta, hogyha nem érzi jól magát, akkor továbbra is mehet oda, ahol eddig vigyáztak rá tanítás után, várjon egy kicsit és majd meglátja. Nem akart vitatkozni az anyjával, de egy félt, hogy útba lesz, vagy lenéző megjegyzéseket hall vissza. Azon elgondolkozott, hogy Edna szeret a nagyanyjával, tökéletesen érzi magát, nem panaszkodik fesztelen és felszabadult. Azt már látta, hogy mozgékony kislány és nem egy nyafka elkényeztetett virág. Talán mégis elviselhető lesz ez a nyár, és utána már jön az iskola, kevesebb idő jut töprengésre. Tom szeretett Ednával játszani, néha futkostak is, mint az egészen kicsi gyerekek, főleg ha lepkét láttak, és meg akarták nézni hova száll le. – Te mindig itt vagy a Maryval? – Tudod a szüleim dolgoznak, néha unalmas volt egyedül, a bébiszitterrel,

akkor inkább a nagyival. Neked volt barátod, ahol laktatok? – Igen. – Akkor miért nem telefonálsz neki és hívod el egy kicsit? Még a nyáron nekem is jön egy barátnőm nyaralni. – Mary mit szólna hozzá? Nekem szokatlan az is, hogy a keresztnevén hívjam. – Akkor hívd csak nagyinak! Nem szokott szólni, csak ha már túl hangosak vagyunk és pont az ablaka alatt. Tom nem értette, hogyan lehet az, hogy valaki vendéget hív oda, ahol ő is vendég. Nagyon hiányzott Vilmos bácsi társasága is, de Fickó még jobban. Azt tudta, hogy Gáborral hamarosan találkozik, mert Eva is mondta, hogy pár napra eljöhetne ide, hogy ismerkedjen a tájjal, amig Alexa néniék valahova mennek, munkaügyben, ahova a gyerek nem túl jó megoldás. Gábor náluk tölti azt az időt. Elképzelte, hogy sétál a réten Gáborral és Vilmos bácsival, Fickó meg körülöttük szaladgál, ettől elhomályosodott a tekintete. Ha az ő rokona lenne Vilmos bácsi, minden más lenne. Nehezen fogadta el, hogy alig van közeli rokona. – Edna, nekem nincsenek is közeli rokonaim. – Miért? Hiszen én is a rokonod vagyok. – Nem úgy. – A rokonság házasság útján lesz. Anyu és apu sem ismerték egymást, most meg az apu anyja is a nagymamám, és vannak unokatestvéreim, ugyanúgy mint te. – Mint én? Engem hoztak a házasságba. – Az anyukád is jött a házasságba, így lett rokon. Ha egyszer lesz még testvéred, az is az unokatestvérem lesz. Ez így működik. Vagy szerinted nem? Esetleg ellenem van kifogásod, – nevetett Tomra – szólj nyugodtan. – Á, eszembe sem jutott. Edna elindult befelé és közbe magyarázott. – Elfelejtettem, hogy megígértük a délutáni gyümölcsszedést a nagyinak. – Én nem ígértem – Mikor mondta, hallgattál, az a beleegyezés jele. Vagy tévedek? Ha nincs kedved, majd kimentelek. – Lenne, csak még sosem csináltam. – Nem nehéz, zárt cipőt és kopott ruhát húzz. – Miért? – Mert elszakad, ha beleakadsz az ágakba.

Tom nem túl lelkesen öltözött. Mi van ha neki ez nem megy? Kiabálni fog rá Mary? Eddig még egyszer sem tette. – Indulhatunk gyerekek? – jelent meg Mary pár kosárral, amiket egy kis kocsin tolt. – A kocsit én szeretném tolni – jegyezte meg Edna. – Azért ne borítsd fel. – Ugyan már, az régen volt, én már értek hozzá. Hatalmas lendülettel megindult, majdnem fölborítva a kosarakat. Ezen mind a hárman nevettek. – Hogy számolok el, ha összetöritek magatokat? – Ugyan nagyi ezt te sem gondolhatod komolyan, mi már nagyok vagyunk, nem kell bébiszitter. Ha féltenének tőled, nem is bíznának rád. – Igaz, tudják, hogy te egyedül is össze tudod törni magad – nevetett Mary. Lassan sétáltak át a réten, nézegetve a különböző színű virágokat. Megállapították, melyik mennyit fejlődött a pár nap alatt, amíg nem voltak a gyümölcsösbe. A kitaposott kis füves úton sok látnivaló akadt. Néha lepke szállt el mellettük, figyelemmel kísérték és a színét nézegették. A gyümölcsöst látták végig, de Tom csak most fedezte fel a kerítés oszlopok mindenféle alakját. – Miért nem egy formák az oszlopok? – Volt egy vihar és a kiserdőben kidöntötte a fákat, akkor találtuk el, hogy bekerítjük a gyümölcsöst. Néha a környékből besétáltak az őzikék és a nyulak, ők nem válogattak, a fiatal fákat megrongálták, és gyümölcsöket összerágták. Az oszlopok nem egyenesek, mégis tökéletesen megfelelnek a célnak, de nekem tetszenek, nem olyan egyhangú. Tom figyelmesen nézegette és felfedezte, hogy minden oszlopon el lehet képzelni, akár mesealakokat is, megértette a lényeget. Bementek a kapun és a sorok között figyelték, hol színesedik már a gyümölcs. – Nagyi, te tudod melyik érik ilyenkor? – Igen, de szeretem nézni, ahogy keresitek az érettet. Közben pakoltak a kosarakba innen is, onnan is. Lassan megteltek. – Elég lesz ennyi? – Igen, csak két napit viszünk haza, nem áll el sokáig, de nincs is rá szükség. Valaki mindig kiszalad szedni frisset. Indulhatunk hazafelé? – Várj egy kicsit, még egy kis egrest is csipegetünk, tudom, hogy éretlen, de akkor is finom – húzta Edna Tomot maga után. – Jó, de én inkább leülök erre a faderékra, amíg visszajöttök.

Több helyen volt eldöntve kisebb fatörzs, most láthatóvá vált, hogy ülőhelynek vannak szét rakva. A két gyerek elment a kerítés egyik oldalához, ott voltak az egres bokrok. Akadt még többfajta bokor, de éretlen volt a termés, nem foglalkoztak vele. Visszafelé már tökéletes egyetértésbe szaladgáltak. Mary kicsit fáradtan üldögélt, gondolkozott. Érezte a kisfiúnál a bizalmatlanságot, az idegenkedést, nem tudta, hogy sikerül – e gyorsan legyőzni. Jó lenne, mert Dan azt tervezi, hogy a nevére veszi, mint sajátot. Ezt még nem mondta Evának korainak tartotta. Előbb a házasságkötést kellene elérni, és később még több unoka is lehet. Ednáék is szeretnének még babát, elég nagy a ház, a gyerekzsivaj csak szebbé teszi. – Csak ez a kicsi ne lenne ennyire bizalmatlan – gondolkozott el. Valamikor bánatot okoztak neki, hogy tehettek ilyent? Közben megjöttek a gyerekek és elindultak hazafelé.

Otthon

Tom Edna szüleit szerette meg leghamarabb, látta, hogy a kislány a szemük fénye, de vele is hasonlóan bántak. Ha együtt játszottak, akkor természetes volt, hogy az uzsonnát ott fogyasztotta, azon az oldalon is volt egy kis konyha. – Az anyukád főz mindennap? – Nem, hiszen dolgozik, néha a munkahelyhez közeli étterembe esznek, és a nagy konyhában mindig van kaja. – Nagy konyhának azt nevezed, ahol mi is étkezünk? – Igen, hiszen legtöbbször mi is ott eszünk. – Mary győzi a főzést? – Nem, van segítsége, csak te nem figyelted még, nem mindig ő főz. – Nem tudtam. – Honnan is tudtad volna, lassan mindent tudni fogsz. A nagyi is dolgozik, csak idehaza, esténként. Tom kezdte érteni, hogy Mary nem egyedül végez mindent, az csak látszat. Nem látszik rajta a büszkeség, hogy hatalmas háza van, a terület is nagy, de azt még nem látta, ígéretet kapott, ha ráérnek, majd bejárják terepjáróval. Mary a

kertben sétált, amikor látta, hogy autó jön, figyelte, hogy hova tart. Látta, kérdezősködik kint, majd jött befelé, nem sietett be, tudta, a folyóson eligazítják, ha vele akar beszélni, nem volt túl nagy kedve látogatót fogadni. A laptopja kint volt és dolgozott egy kicsit, közben a két gyerek a feje fölött a teraszon üldögélt, beszélgetett és a hangok lehallatszottak. Vidám kuncogások tarkították a csivitelő hangokat. A kisfiú is kezdett egyre természetesebb módon viselkedni, mint aki szeret itt élni, és feltalálja magát. Ritkán látszott az a régi szomorúság a szemében. Mary lassan megfordult, és lerakta a laptopját, mert észrevette, hogy a látogató közeledik feléje, egy harminc fölötti férfi, a pontos korát nem lehetett megállapítani. – Jó napot kívánok! – nyújtotta a kezét – …. Adam vagyok. Mary nem értette tisztán a vezetéknevét, de már tudta, hogy ki az, hasonlított a szeme Toméra, ráadásul a hangra a kisfiú kihajolt az erkélyről. Azt a tekintetet nem lehet elfelejteni, rémület és félelem együttese. Észre kellett venni, hogy nehezen győzi le a reszketését, még Edna is észrevette és kihajolt mellette. A szemével intett nekik, hogy maradjanak nyugodtan, miközben kezet nyújtott a látogatónak. – Jó napot! Nem mutatkozott be, ehhez már nem volt kedve, pedig soha nem szokott udvariatlan lenni, de amit most látott, az még neki is sok volt. – Egy nő költözött ide a farmra, egy gyerekkel néhány hónapja, pontosan nem tudom, de azt keresem, de én nem rá vagyok kíváncsi, csak a gyerek érdekel. – Igen ismerem, akiről beszél. Fontos, amit szeretne tőle? Mert jelenleg nincs a közelben. – El akarom vinni a gyereket. – A magáé? – Nem lényeges, az én nevemet hordja. – Eddig nem találkozott vele? – Nem, annyira nem fontos, hogy érthetöbb legyek, megnősültem, és most kiderült, hogy nem lehet közös gyerekünk. A feleségem szerint, mindenkinek van gyereke az ismerőseink körében, kellemetlen, ha látogató jön, azt mondani, nincsen gyerek. Elvisszük ezt a gyereket és kész. – Mit szól az anyja hozzá? – Nem tudja még, de nem érdekel, egy félénk kis liba, úgysem mer ellent mondani nekem. Valami tanyasi tahóval jött össze, még örülhet is, hogy megszabadítom a kölyöktől. Mary nem tudta, mit tegyen, belerúgjon ebbe az emberbe, vagy kiabálja össze a farmot és dobassa ki? Mit érne el vele? Csak a gyerekek ijednének meg.

– Ha nem szereti, minek akarja elvinni? – A feleségem kedvéért, nekem nem hiányzik a gyerek nyafogása, de Anita szerint jobb színben tüntetne fel bennünket. Gyönyörű helyen lakik asszonyom, – nézett körbe a tájon udvariasan – Köszönöm. – Megmutatná hol lakik a volt feleségem? Kérdeztem az udvaron, de csak vállat vonogattak rá. – Én nem vonok vállat, itt lakik. – Hol itt? – Ebbe a házban. – Felfogadta személyzetnek? Hol a szobája? – A ház jobb oldala az ő lakrésze, a fiam az a bizonyos, akivel lakik. – Elnézést, nem tudhattam, hogy lehet az, a fia ilyen jómódúan megelégszik Evával? Sokkal jobb nőt is kapna, gondolom örül majd, hogy a gyerek nem lesz láb alatt. – Nekem tökéletesen megfelel a fiam választása, az unokámról meg nem szeretnék több rossz szót hallani. – Maryból kiszakadtak a szavak, kezdett egyre dühösebb lenni. – Úgyis elviszem. – Aligha lesz belőle valami, azok után, ahogy itt beszélt, még csak nem is láthatja. Úgy tudom soha nem fizetett utána egy fillért sem. – Senki nem hallotta, amit beszéltünk. – Ebben téved, az erkélyen napoznak, még a fia is hallotta. – Nekem nem sürgős, megvárom míg ráunnak a gyerekre, az anyjával együtt, még az is lehet, hogy inkább intézetből hozunk ki egyet. Hátat fordított és köszönés nélkül elment. – Nagyi gyere föl, Tomi sír – szólt le Edna szomorú hangon. – Megyek már kicsim. Sietve ment föl az erkélyre, Edna elébe szaladt: – Elment már? – Igen. Mindent hallottatok? – Igen, de nem akartunk hallgatózni, csak mikor Tom meghallotta a hangját, nem akart elmenni, csak remegett. Később sírni kezdett, akkor megpróbáltam behívni, de nem akart velem jönni. Mint aki megbénult, most meg ül és nem mond semmit.

– Hagyd békén, majd én beszélek vele, ma már nem játszik veled. – Jó, csak ne hagyd sírni. Mary maga sem tudta mit lehet ilyenkor mondani, még nem volt hasonló helyzetben. Ahogy fölért, leült Tom mellé és hallgatott, em talált nyugtató szavakat. Végigsimította a haját és miközben a kisfiú szipogása csendesedett, magához ölelte szó nélkül. – Mary, engem miért nem szeret az apám, úgy mint Ednát a sajátja – hallatszott a halk kérdés Tom szájából – Nem minden ember alkalmas a szülői feladatra, ezt még nem érted, de attól hogy ő ilyen, te remek kis ember vagy. – Tényleg az unokádnak tartasz? Az apu anyja sem örült nekem, nem szeretett. – Ne törődj vele, te már ide tartozol hozzánk – Mary maga se tudta mit mondjon. – Biztos, hogy nem tud elvinni valamikor? – Ne is gondolj ilyenekre, soha nem tud elvinni, erről majd én gondoskodom. Már nem fogta olyan szorosan a kisfiút, kezdett megnyugodni. Nemsokára Eva és Dan is hazaért, Tom úgy ölelte át az anyját, mint aki el akarja veszíteni. – Történt valami, kicsim? Bántott valaki? – kérdezte Eva meglepődve. – Itt volt az apu, el akar vinni. – Ne félj kisfiam, soha nem vihet el. Kérdőn nézett Maryra. – Majd este elmesélem, most a kicsivel foglalkozz. Nagy nehezen megnyugtatta a gyereket és megvacsoráztak és elkísérte a szobájába, megvárta, hogy elaludjon. Közben Mary lent Dannak elmesélte a történteket, megemlítve, hogy tehetnének valamit, az ilyen helyzet elkerülésére. – Nem gondoltár rá újra, hogy örökbe fogadd? – Dehogynem, már Evának is mondtam, csak a megfelelő alkalom kellene, hogy elmondjuk neki. Olyan zárkózott még mindig és én nem akarom elrémíteni. – Á, nem hiszem, hogy megijedne, beszéljétek meg és okosabb leszel fiam. Dan elgondolkozva ment a folyosón, jó lenne már az a házasságkötés, a többi kialakulna. Határozottan ment a szobájuk felé, hogy megbeszélje a dolgokat, igaz hogy megígérte Evának, nem sürgeti, de most mégis jóbb lenne, ha megtörténne. Nem várta meg Evát, elébe ment. Közben Eva elindult lefelé, végre nagy

nehezen elaludt Tom, neki meg a szíve szakadt meg, mert mindent elmesélt a kisfiú. Most örült, hogy nem egyedül kell szembenézni a nehézségekkel. Mikor odaért Danhoz, csak a nyaka köré fonta a karját, de mondani nem tudott semmit, lassan elindultak a könnyei. – Mi a baj drágám? A volt férjeden kívül? – Azon kívül semmi, csak félek, hogy zaklatni fog még párszor – suttogta Eva. – Ezen segítene, ha összeházasodnánk, akkor törvényesen is mellettetek lehetnék, csak te nem akarod. Én megígértem, hogy nem sürgetlek, de.... Eva a könnyein át mosolygott rá: – Sürgess nyugodtan, igent mondok. – Köszönöm! Mikor mondjuk meg a fiunknak? Utána, ha beleegyezik, az én nevemet viselheti. Ha az apja nem akar lemondani, megemlítjük az elmaradt tartásdíjat., és a szép nyilatkozatát sem hagyjuk ki. Ezt elintézi a család ügyvédje, semmi dolgunk nem lesz vele személyesen. – Család ügyvédje? Olyan is van? Eddig nem is gondoltam. – Sok mindent nem meséltem el, hiszen ha nem jössz hozzám, akkor nem számít. – Például? – A vállalat, ahol dolgozunk, anyáé jelenleg, de a jövedelmet mindig háromfelé osztjuk, a beruházások után. A húgom is a cégnél dolgozik, csak másik részen. – Viták is szoktak lenni? – mosolygott Eva csodálkozva. Tudta, hogy Dan nem törődik a pénzzel, most jobban megértette. – Ne is mesélj tovább, mert azt hiszik, a pénzedért megyek hozzád. – Csak a családom számít, ők meg ismernek. – Holnap beszélek Tommal, de nem tudom mit teszünk, ha mégsem akarja, hogy összeházasodjunk. – Nem hiszem, hogy ne akarná, tudja, hogy szeretlek, ez csak papírral lesz szentesítve. Másnap mikor hazaértek, azonnal Tomot kereste Eva. – Gyere menjünk be, szeretnénk beszélni veled. – Jövök! Míg haladtak fölfelé, a gondolataik csapongtak minden irányban, mégis Tom érezte magát rosszabbul. Arra gondolt, odaadják az apjának, valami furcsa törvény miatt, nem túl lelkesen ment az anyja után.

– Üljünk le. Eva elkezdte: – Biztosan eszedbe jutott már, hogy egyszer férjhez megyek, most úgy gondoljuk, hogy ideje lenne törvényesen is végigcsinálni. Csak a te véleményedet is ki akarjuk kérni. – Én ehhez nem is értek, hiszen ti most is együtt vagytok. – Igen, de Dan lenne a férjem, véglegesen. – Felőlem – felelte vállat vonva. – Még van más is, mi lenne ha te is viselnéd Dan vezetéknevét? Örökbe fogadna téged. – Ez komoly? – Persze – bólogatott a férfi az ajtóban megjelenve. – Csodás, akkor te leszel az apukám, és a régi soha nem vihet el. Akarom!!! – kiabált lelkesen. Összemosolyogtak a feje fölött és két oldalról átölelték. Megbeszélték, hogy túl nagy vendégséget nem csinálnak, csak Anitáékat hívja meg Eva és az unokatestvérjét a családjával, Dan meg a húgát és pár munkatársát Lementek és bejelentették Marynek az eseményt és a vendégek létszámát. – Ahogy ti akarjátok. Ebéd lesz, vagy vacsora? Inkább ebéd legyen, majd csinálunk olyan összejövetelt legközelebb, ahol vacsora lesz, de nem a házasságkötéskor. Gyorsan elintézték a papírmunkát, nemsokára megvolt a nagy esemény. Gratulációk és öröm kísérte. Tom Ednával és Gáborral, ment a pár után. – Hallottam, hogy törvényesen is rokonok leszünk. Örülök neki – nyilatkozott Edna. – Én is. Az ebéd remekül sikerült, annyira, hogy beszélgetve el is szaladt a délután. Mire Mary megjegyezte, hogy ezt ő sejtette, kész a vendégszoba, már tegnap óta. A három gyerek lelkesen futott ki a kertbe. Az örökbefogadási papírok is készültek, az ügyvéd szerint nem is volt túl nehéz meggyőzni az apát, hogy lemondjon a gyerekről. Először ugyan pénzekről tett említést, ami neki jár. Mikor kiderült, ha nem akarja, neki kell visszamenőleg fizetni, aláírta a papírt. Minden készen volt és a házasság kötés után, ne sokkal hivatalosan is lezajlott. Tom arcáról lassan fogyott a szomorúság. Két hónap eltelt a fontos esemény óta. Mary napok óta suttogott, hol Ednával, hol Evával, Tom nem értette, hogy mi történik. Még Edna anyukájával is tárgyaltak valami fontos dologról, máskor mindent hallhatott, de most, ha

közeledett, elhallgattak. Nem tudta, hogy mi az a titok, de most nem is érdekelte, az foglalta le, hogy anyja megígérte elmennek a születésnapján, délelőtt vásárolni. Választhat magának ajándékot, már kinézte a játékbolt kirakatába azt, a kerékpárt ami a legszebbnek látszott. Nem figyelte, hogy Ednáékhoz egészen sok autó jött estefelé, csak a reggeli vásárlásra gondolt egész este. Másnap kényelmesen sétálgattak a városba, és megkapta a kiválasztott ajándékát, utána átmentek egy fagyizóba, és leültek és beszélgetni. – Anyu, nem indulunk még haza? – Várj, még vásárolni akarok pár apróságot. Mire hazaértek, dél felé járt az idő, átöltöztek és indultak ebédelni. Olyan csönd volt az ebédlő környékén, mintha ma senki nem akarna enni! Mikor beléptek, felharsant a kiáltás: – Meglepetés!!! Fickó rohant elébe, majd fellőkte az örömtől. Elől Dan állt egy tortával, a gyertyák égtek rajta, mellette Mary. Körülöttük mindenki, aki Tom számára sokat jelentett, Gábor és Edna a szüleivel, Vilmos bácsi a kést tartotta a tortaszeleteléshez. Nem tudott szólni, alig bírta a könnyeit visszatartani az örömtől.

Vége Kzella 2011.

Az álmok azért vannak, hogy az elérésükért megtegyünk dolgokat.

Kzella (T.Király Gizella)

Yorina álma

A próba

Yorina most végzett az iskolával, az érdekelte, hogy hol keresnek pályakezdő mérnököt. Gondolta magában, később még tovább képezi magát, de most pár évet ledolgozik. Nézegette az újságokat és különböző hirdetéseket böngészett. Hátha valahol éppen ma keresnek egy pályakezdőt. Ha nem sikerül, akkor ősszel a nagybátyja építészeti irodájába kezd. Végzett a lapokkal, eredmény nélkül. Hasra vetette magát és az antik építészet titkait tanulmányozta, a képek nézegetése mindig örömmel töltötte el. Sun, kicsit elbeszélgetett a barátnőjével. Hogy vége lett a tanévnek, pár napja, a pihenést összekötötték egy kis tereferével. Nem csak az utolsó napok izgalma volt, közösen felvételiztek a színművészetire és mindketten bejutottak. A nyár örömeit tervezték, sun egy meghallgatásra készült kora délutánra. Anett nem akart elmenni, úgy érezte az a szerep nem neki való. – Nem nagyon válogathatunk kezdőként, én megpróbálom. – Persze, hiszen szerencséd is lehet. Nekem most van az a pár szavas szerepem, de ott kell lenni, nem tudnám összeegyeztetni. – Szia! Kicsit izgulok, de elindulok haza. – Ne tegyél fel túl sok sminket, nem szeretik. – Ne félj, nem fogok, annyira nem akarom a bőröm tönkretenni. Már indult is, a két utcával távolabbi otthonuk felé. Kényelmesen lazán sétált át utcán, a ruhatárát vette számba gondolatban. Azonban a jó időre való tekintettel, nem akarta a válogatást újra kezdeni, hiszen előző este kiválasztotta a kedvencét, amiben mindig remekül érezte magát. Ha most lecseréli, akkor az kihat a hangulatára. Pillanatok alatt elkészült, már csak a nővérének kellett átszólni. Nem ment át, csak a nyitott ablakhoz lépett oda és átszólt a másik szobába, ahol a tárt ablakszárnyak mutatták, hogy van ott valaki. – Yorina nem felejtetted el, hogy mit ígértél? – Mikor? Olyan sokszor ígérek – hangzott a halk kuncogás. – Hogy a mai meghallgatásra elkísérsz. Yorina feje megjelent az ablakban:

– Ne haragudj, ezt tényleg elfelejtettem. Mennyi idő van még? Rögtön átöltözök. – Annyi már nincs, de ne törődj vele, mennünk kell. – Megyek. Már indult is, csak a papucsot cserélte le és a kis táskáját kapta a kezébe. Kopott félhosszú farmernadrágja és lezser pólója nem egy divatos utcai darab, de a vezetői engedélye a táskában volt. A könnyű cipő, a vezetéshez elég. Ahogy kilépett az ajtón, látszott, hogy mennyire hasonlít a másik lányra. Idegen is megállapíthatta, hogy testvérek. Sun vékony és kecses mozgása a magas sarkúban jobban érvényesült, nem volt túl sovány, csak éppen hogy megfelelt a mostani világban. Az arcvonásai szabályosak, hosszú barna haja néhány hullámmal volt szebbé téve, de szabadon lebegett a hátán és az arca mellett. Nem volt szüksége segítségre, hogy szép legyen, a természet bőkezűen bánt vele. Ruhája egyszerű, apró mintás kis nyári darab, ami ebben a melegben több volt, mint elég. Csak a száján fénylett egy kevés szájfény. Yorina arcvonásai hasonlóak voltak, csak a haja teljesen simán hátrafésülve és egy gumigyűrű tartotta egyben. A gyűrű színe a hajával azonos, csak a figyelmes szemlélő vehette észre, első ránézésre, mintha egy hajfürtöt használt volna a célra. A testalkata kicsit teltebb volt, de rásegített a bő póló. Ha a haját átfésüli, pontosan olyan szép lett volna, mint Sun. Ilyenkor a kevés korkülönbség nem látszott meg. Molettnek tartották az ismerősei, de ez nem érdekelte. Egy osztálytársával járt néha el, akit nem zavart a testsúlya, még az sem, ha megjegyzést tettek rá. Még a gimnázium legelején kezdtek együtt tanulni, barátkozni. Nem volt közöttük több a barátságnál, de az tartósnak látszott. Sun, minden álma az volt, hogy színésznő legyen. Eddig nem szerzett jogosítványt, kellett a kísérő. Ezen a nyáron tervezte, hogy megszerzi, de akkor sem ment volna egyedül, ilyen fontos helyre. Szerette a nővérét és büszke volt, hogy az már végzett az iskolával. A forgalmas utcákat kikerülve haladtak át, a város másik felére. Néhol a jelzőlámpák is lassították a haladást. – Nem késel el? – Nem, számításba vettem a közlekedési nehézségeket. Éppen azért kértelek, hogy induljunk el időben. Nem bírtam volna már otthon türelmesen várni. Nagyon szeretném végre kipróbálni magam, nem a nagysága a lényeg. Egy nyúlfarknyi szerep is megtenné, csak hogy lássanak, hátha valaki felfedez. – Fel fognak. Tudod, hogy tehetséges vagy. Yorina ezt nem a szeretet miatt mondta, tehetségesnek találta a húgát. Volt ideje megfigyelni, mert mindig segített neki felkészülni az apró szerepekre. Gyakorolt vele darabokat, hogy könnyebben tanuljon. Lassan megérkeztek, már csak a parkolóhelyet kellett kiválasztani.

– Én megvárlak itt a kocsiban, addig olvasok egy kicsit. Hoztam a kedvenc könyvem. – Ne tedd ezt. Izgatott vagyok ilyenkor, de ha te velem vagy, megnyugtató. Ott is olvashatsz, amíg bent leszek. Kérlek szépen – Sun hangja, szinte könyörgött. – Hogy mit meg nem teszek a kedvedért, – mosolygott a húgára. Nem zavartatta magát, hiszen rá úgysem figyel ott senki. Majd leül az egyik sarokba és olvas, amíg Sun bent lesz. Kedvenc könyvei közül volt a kocsiban mindig tartalék. A régi korok építészeti leírásai, ha elkezdte olvasni, a világ megszűnik számára. Nagyon szerette a húgát és megfigyelte, ha elkísérik, akkor nyugodtabb és bent is jobban sikerül a jelenete. Eddig nem hívták vissza szerepre, de még csak félkésznek számított. Tanult a színművészetin, csak ott sem volt esélye, esetleg ha már nem elsőéves lesz, de onnan még ritkán választanak szereplőket. Pár meghallgatásra elment, közbe szorgalmasan tanult. Szerettet volna egy kis gyakorlatot szerezni, a tanulás mellett. Ahogy benyitottak, Sunnak lehervadt a mosoly az arcáról. Szebbnél szebb lányok ültek sorban és várakoztak. Lehet, hogy már el is késett. Ha ezek bemennek előtte, akkor neki semmi esélye. – Ne aggódj, te is tökéletesen nézel ki – súgta Yorina. Itt nem szerették ha valaki hangosan beszélt, megzavarhatta a benti munkát. – Nem is tudom, hazamehetnénk, a maradék bátorságom is eltűnt. – Szó se lehet róla, ha így elkísértelek, megérdemlem, hogy beleadj mindent. Képes vagy te ennél sokkal többre is. – Csak a te kedvedért. Halkan beszélgettek, általános témákról, közben a válogatás folyt, mindenki érkezési sorrendben ment be. Sunék után nem jött senki. Az is lehet, hogy nem engedtek át többet a portán. Általában meghatározott számú jelöltet engedtek be, ha nem sikerült, akkor másnap folytatódott. Mire elfogyott a jelentkezők nagy része, Sun teljesen nyugodtan viselkedett. Amikor kiszóltak, hogy jöhet a következő és már csak ketten voltak, nyugodtan ment be. Csak a nővére látta, hogy izgul, de ez idegeneknek fel sem tűnt. Yorina elkezdett olvasni és se nem látott, se nem hallott, belemerült a könyvébe. Leírás a régi épületekről és építészeti stílusokról. Néhány kép láttán kicsit elszomorodott, neki soha nem lesznek ilyen lehetőségei. A lelkét is kitette volna, hogy egy olyan munkalehetőséget szerezzen. Tudta, hogy kezdőként örülhet, ha egy építészeti cég alkalmazza, kevés jövedelemmel. Majd ha pár év mögötte lesz, akkor esetleg… Nyílt az ajtó, de nem Sun lépett ki, hanem egy férfi, így visszahajolt a könyvére. Greg Olsen a darab írója, annyira belefáradt, a meghallgatásba, hogy az utolsó

kettőt már nem is figyelte. Inkább a kávéautomatához ment a váróba, és kávét igyekezett elővarázsolni, majd a pohárral a közeli nyitott ablakhoz sétált és kortyolgatta. Az arcán látszott, hogy nagyon rosszkedvű. Mint akinek ma semmi nem sikerült. – Hova lettek az egyszerű lányok, – gondolkodott el – akik nem mesterkélten nyafognak amíg a darabot olvassák. Természetesen viselkednek és nem szégyenlik a saját arcbőrüket. Ez a nap is eredménytelen, a vézna kis jelöltektől már a hátam is borsódzik. – közben a pillantását körbehordozta a termen. Megakadt a szeme az egyetlen bent levő személyen, aki a tekintetét sem emelte fel. Ránézett az olvasó lányra és elmosolyodott. Végre valami értelmes arc, ami nem a sminktől csillog. Nem azért írta meg a könyvet és hagyta, hogy színre vigyék, hogy valami divatbábú adja elő. Egy vézna élettelen báb. Egy érzelmes igazi nő kell, aki belsőleg ragyog. Most, ahogy látta maga előtt az átszellemült arccal olvasó lányt, tudta, megvan a főszereplője. A poharat a kis tárolóba dobta és jókedvűen indult befelé. Beérve intett a szemével, hogy jöhet a következő. Az ajtóhoz közeli nő, megköszönte Sunnak az előadást, majd a szokásos szöveggel (majd értesítjük, ha döntünk) jelezte, hogy végeztek. Sun ezt a szöveget már ismerte és elszontyolodva ment ki az ajtón, a nyílásra Yorina fölnézett és összeszorult a gyomra: szegény kis Sun, akkor most sem sikerült neki. Az ajtón kiszólt a nő, aki eddig beengedte a többieket: – Jöhet a következő. Semmi mozgást nem érzékelt, ezért kinézett. A két kinti lány halkan beszélgetett. Kilépett az ajtón és odaszólt újra. – Indulna, kérem? – nézett Yorinára. – Tessék? Elnézést nem figyeltem oda, hogy mit mondott. – Bejönne végre? – Én nem is azért… Az ajtóban álló nő kezdett mérges lenni. – Indulna végre? Nem érünk rá egész nap – nézett Yorinára. – Én nem… A nő megragadta a karját és betolta az ajtón. Sun elkezdett kuncogni, de megszólalni sem bírt, mert az ajtó már becsukódott. Aztán lehervadt a mosoly az arcáról, mert eszébe jutott, hgy ebbe a kellemetlen helyzetbe ő hozta a nővérét. Yorina nem fog örülni. Bent Yorina csak nézett, fogalma sem volt, mit akarnak tőle. Az egyik férfi a kezébe adott egy lapot, hogy olvassa fel. Már értette, hiszen Sunnal sokat gyakorolt otthon. Olvasni kezdte, nem túl lelkesen, csak ahogy otthon is szokta. Ott is csak Sun kedvéért alakította a szerepet, hát ha itt segít a húgának ezzel. Másikat, egy ismeretlent is a kezébe adtak és mutatták olvassa, Yorina vállat vont

rá, magába már mulatott, de olvasott. – Köszönjük, ennyi megfelel, várna odakint. – A húgommal vagyok. – Akkor ketten is várhatnak, – jegyezte meg az ajtó melletti hölgy. – Mesélj, mit akartak? – kérdezte Sun, kicsit bűnbánó arccal. – Nem mondták, csak olvastattak. – Megyünk? – Nem, azt mondták várjunk egy kicsit. Leültek és vonogatták a vállukat, Sun jobb kedvű és reménykedőbb lett, legalább nem haragszik a nővére. Közben bent zajlottak az események. Greg kifejtette: – Ez az utolsó lány, tökéletes lesz a főszereplőmnek. – Ugyan már, fel sem öltözött rendesen. – Tényleg nem túl divatos, de gondozott és tiszta. A sima olvasással is emelte a film minőségét. Amikor írtam a könyvet, akkor is ilyen alak lebegett a szemem előtt. Az egyik férfi megjegyezte: – Hát ezért nem fog rajongani a közönség. – Ugyan már, dehogynem, ha kell a smink is segít. A rendező nem jutott szóhoz. Annyi szép fiatal lány és pont ez legyen? Csakhogy a szerző beleszólhatott a szereplőválogatásba, kár volt azt a szerződést úgy fogalmazni. Hangosan nem mondta ki ezeket, hiszen akkor Greg a jogot sem adta volna át. Nehéz volt megszerezni tőle, nem akarta, hogy film legyen. – Hát meglátjuk – bólintott belenyugodva – ha mégse sikerül, akkor keresünk másikat, a mostani jelentkezők között elég sok tehetség volt. Az előző is ígéretes és jól mutatna a vásznon. Erre már mindenki megnyugodott, hiszen az a pár forint nem számít, legfeljebb kezdik elölről. Jó a szerző kedvére tenni, mert van még pár írása, de lesz is. – Hívja be – fordult a segédrendezőhöz. – Jöjjön be kérem – nézett Yorinára a nyitott ajtóból. – Én? – Igen. Belépett, de nem tudta elhinni, hogy nem keverték össze a húgával. – Mi a neve, nem látom a lapját?

– Yorina Leeds, a lapom meg azért nincs itt, mert nem is jelentkeztem a meghallgatásra. – Ezt nem értem – nézett rá Greg. – A testvérem kísértem el. – Mindegy, megkapta a főszerepet. – Én, nem is tudom, hogy…. – Meggondolhatja magát, de most dönteni kell. Yorina gondolkozott, jelenleg úgy sincs munkája, miért is ne, esetleg Sunnak is tudna segíteni vele. – Lenne egy kérésem. – Nem korai ez? Azért mondja. – A húgom is legyen a filmben. – Az előző próbálkozó? – Igen. A rendező máris bólintott Greg felé, hiszen a kislány tehetséges és elég sok a mellékszerep. – Rendben, ha magát nem zavarja, ő lesz a szobalánya. – Köszönöm. – Hívd be a másikat is – fordult arra Greg. Sun belépett és kérdőn nézett szét. – Megkapja az első szobalány szerepét a filmben. A ragyogás ami abban a percben szétáradt azon az arcon, mindenkit meglepett, mint aki új életre kelt. Még Greg is rámosolygott, miközben folytatta: – A nővére lesz az, akit segíteni kell öltöztetni és hasonló dolgokat elvégezni körülötte. Ha hazaér, meghallgatni a panaszát, sok türelem és mosoly kell a szerephez, menni fog. Sun csak bólogatott, kicsit csodálkozva. – A többit a segédrendező elmondja maguknak. Az ajtót nyitogató nő intett nekik és átvonultak egy másik szobába. Közben feldolgozta Sun, amit halott. Amit először érzett, az a határtalan büszkeség volt. Az ő nővére, amint a színpadon lesz, ráadásul neki is sikerült kapni szerepet. Eszébe sem jutott irigységet érezni, tiszta lelke csak az örömet érezte. Yorina arcáról nem látszott olyan lelkesedés, mint a húgáéról. Talán ennek is köszönhette, hogy a segédrendező úgy beszélt vele, mint egy gyakorlott színésszel.

– Hat nap múlva indul a forgatás a város külső részén. A díszletek csaknem készen vannak. Kapnak lakókocsit is, ahol öltöznek és pihenhetnek. Ott is alhatnak, ha korán kezdünk. Természetesen csak ön kaphat olyant, ahol teljesen egyedül lesz, – fordult Yorina felé. – A húgának közös lesz, a többi mellékszereplő közül valakivel. – Nem lehetne a húgom velem egy lakókocsiban? Én úgy gondolom ketten elférnénk, nem zavarnánk egymást, és együtt szoktunk tanulni. – Persze lehet – mosolyodott el a nő – engem Leninek hívnak. Sokat dolgozunk együtt, akkor szigorú leszek, de különben ki lehet velem jönni. Könnyebben megy a tegező hangnem, gyertek velem a jelmeztárba, az alapméreteiteket leveszik gyorsan rólatok. Először úgysem a jelmez lesz a legfontosabb. A saját ruháitokba kezdtek gyakorolni. – Leni nem segítenél, hogy milyen ruhát vigyünk magunkkal? Esténként szívesen hazajönnénk, persze alkalmazkodunk a többséghez. – A te ruhád kényelmesnek látszik, olyanokat hozz, amiben könnyen mozogsz még hat óra múlva is. Nem szoktunk órát nézni, forgatás közben. Neked – fordult Sun felé, – a cipőd csak a végleges jeleneteknél kell, a próbákhoz sokkal kényelmesebbet viselj. A ruhád aranyos, de kevésbé szépet vegyél fel, mert tönkre fog menni. Ne értsétek félre, nem a forgatás helyszínére menő ruhákról beszélek, arról amit az alatt viseltek, amikor még nincs fönn a kosztüm. Megérkeztünk – nyitott be egy helyiségbe, ahol egy nő volt és ruhaanyagokat nézegetett. – Szia Leni! Ők? – Greg darabjának a szereplői. A főszereplő Yorina és a húga, a szobalánya Sun. – Sziasztok! Ne aggódjatok, időre kész lesz a ruhátok. Azzal Yorinát kezdte el centiméterrel körbejárni, és megkérte, hogy tolja le a derekáról a nadrágot. Közbe előjött egy másik nő, aki Sunról vette le a méretet. Kicsit zavarba voltak a testvérek, hiszen az otthoni varrónőjük mindig bezárta az ajtót. Sun többször lesett az ajtó felé, amíg észre nem vették. – Ne aggódj, itt mindenki tudja, hogy kopogás nélkül nem léphet be, majd megszokod, nem szoktak leskelődni. Sun elpirult, hát ennyire látszik, hogy kezdő, és hogy lehet, hogy a nővére nem idegeskedik. Alig várta, hogy hazafelé beszélgethessenek egymással. – Mennyi lesz a fizetés, bennt nem kérdeztem meg? – Yorina halkan tette fel a kérdést, nem ismerte az itteni szokásokat. Leni olyan összeget mondott Yorinának, hogy a lélegzete is elállt egy pillanatra. Sun fizetését is közölte, ami hatalmas éljen váltott ki a lányból és őszinte örömtől ragyogott, pedig nem volt annyira nagy összeg.

– Mint egy gyerek – mosolyogva néztek össze a feje fölött. Yorina máris kedvelte Lenit, a jelmezkészítő is kedvesnek tűnt. Nem lesz nehéz a forgatás alatt jól érezni magát. Sejtette, hogy sok munka lesz vele, de ettől nem ijedt meg. Sun meg szeretett szerepeket tanulni, nem lesz semmi gond. Még a szerződést is aláírták, majd elköszöntek és indultak a parkoló felé. – Gondoltad volna nővérkém, hogy pár óra alatt te is a film világába leszel? Kettőnknek sokkal érdekesebb lesz ez az egész, én úgy örülök. – Nem zavar, hogy én lettem a főszereplő? – Ugyan már, mindig mondtam, ahogy velem próbáltál, hogy van tehetséged hozzá, csak nekem nem hitted el. – Mert én nem egy filmsztár alkat vagyok. – Ki mondta ezt? Ha akarnád az lehetnél. Volt ebben elég sok igazság, ha a haját átfésülte és csinos ruhát húzott fel, megfordultak utána a férfiak. Csak őt ez nem foglalkoztatta annyira. Talán ha az egyik épület fordul utána, sokkal nagyobb örömet érez. Most gondolta végig, hogy mibe vág bele. Az építészetet pihenteti, hiszen nem két hónap, amíg a film elkészül. Jól jön majd a plusz jövedelem, de mégsem ez volt a fő ok. Sun kedvéért bármit megtett volna, ha nem vállalja el, nem biztos, hogy pont Sun kerül előtérbe a másik szerepre. Tudta, hogy a húga tehetséges, csak a lehetőség kell. Az volt a baj, az ilyen meghallgatásoknál, hogy a szépségét és nem a tehetségét nézték. Most bizonyíthat és fog is. Ő meg tesz egy kis kirándulást, az élet másik csillogó felén. Nem nagyon értette, hogy miért ő kell a főszerepre, de reménykedett benne, hogy helyt tud állni. Ahhoz elég sokat próbált, hogy az alapgyakorlat meglegyen. Ha meg nem sikerül? Mit veszíthet vele? Annyira elmerült a gondolataiba vezetés közbe, hogy nem nagyon figyelt a húgára. – Mi a baj? Olyan csendben vagy. Csak nem félsz? Az én nővérem nem ijed meg semmitől, az nem te lennél. – Nem félelem ez, de azért nekem is vannak apró aggodalmaim. – Te adod az erőt nekem, ha kell, én is segítek. Kíváncsi leszek, mit szólnak anyuék, ha meghallják. – Azt nemsokára megtudod. – Tudod mit felejtettünk el? – Mit? – Megkérdezni, hogy kikkel játszunk együtt. Engem érdekelne, ki lesz az inas, akivel a legtöbbet leszek együtt. Vajon neked ki lesz a szerelmed a filmben? Valami jóképű és híres színész. – Persze, kismillió sztárallűrrel és affektálással. Hogy mennyire hiányzik nekem az ilyen természetű játszótárs.

Hangosan nevetgéltek, szórakoztató volt, hogy rá sem kérdeztek a partnereik nevére. Úgysem változtathattak volna rajta. Sun sokkal jobban örült, mint a nővére, Yorina meg Sun örömét élvezte. Azért benne is volt öröm, hogy neki sikerül ilyen dolog, amikor nem is akarta. Milyen meglepetéseket tartogat az élet. Ha színésznek indul, talán esélye sem lett volna, hogy bejusson. A szüleik meglepődtek, hogy mindkét gyerekük egy filmben szerepel. Örültek is, nem is. Ismerték a gyerekeiket, tudták, hogy Yorina nem kedveli a csillogást és fényt, inkább a reális dolgok foglalkoztatják. Később az apja meg is kérdezte, négyszemközt. – Kislányom ugye nem csak a húgod kedvéért vállaltad el, te is akarod ezt a munkát? – Először főleg Sunra gondoltam, de az a pénz nekem is jól jön, hizen most végeztem az iskolával. – Képesnek érzed magad rá, hogy eljátszd azt a szerepet? – Persze, annyit gyakoroltam már itthon, hogy semmi nehézséget nem látok benne. Bevallom a kíváncsiság is dolgozik bennem, hogy milyen lehet az a világ. Ne aggódj apa, remekül fogom érezni magam, tudom, hogy ez nem játék, hanem komoly munka, kipróbálom magamat. Az építészeti szerelmem nem veszik el. Pályakezdőként esélyem sincs komoly dologhoz jutni, nem árt egy kis lazítás a hosszú tanulás után. – Lazítás nem lesz, hiszen a szerepet tanulnotok kell. – Az pihenésnek tűnik a kemény vizsgák után. Valóban kemény volt a száraz adatokat megtanulni, amik nem köthetők sehova. Yorina már elgondolkozott azon, hogy mi szükség van az adatokra, a komputerek világában. Bárhonnan lehívhatóak a szükséges számok. Tananyag volt, hát megtanulta, a véleményének meg nem adott hangot, nem a tanárok készítik a tantervet. Sun megjegyezte: – Van kedved egy kicsit tanulni a szövegünket? Most majd visszasegítem, amit eddig te tettél. Közben az én szövegem is rögzül a fejemben. – Jó pár óra nem árthat. A pár órából elég sok lett, mert még az idő múlását is elfelejtették, csak mikor az órára néztek, jöttek rá, hogy fél éjszaka eltelt. Csöndben készülődtek lefeküdni, kicsit álmosan, de elégedetten az első eredményekkel.

A forgatás kezdete

Másnap későn és álmosan ébredtek. Megbeszélték hogy estefelé újra kezdik a tanulást. Sun még délelőtt átment Anetthez és boldogan mesélte el a történteket. – Ez csodás, mintha modern mese lenne, nagyon örülök, hogy bejutottál. A nővéred sikeréhez is gratulálok, de elmondhatnád részletesebben, ez nem adat ismertetés. Sun elmesélte az egész napjukat, a legapróbb részletekig és együtt örültek. Anett rábeszélte, hogy ebédeljen vele és utána elmennek pár kényelmes ruhadarabot keresni a közeli üzletekben. Yorina olvasgatta a szerepét és néha elábrándozott. Milyen szépen van ez a darab megírva, aki az alapötletet készítette, nagyszerű ember, a lelke is benne van az írásban. Egyszerű történet, egy átlagos lányról, aki végzett az iskoláival és elkezdett dolgozni. Fontos beosztásban, de magára oda sem figyelve, a szobalánya rakta ki a ruháit, mert azt sem vette figyelembe. Később megismerkedett egy férfival akinek a kedvéért a külalakját is megváltoztatta. Hosszú bonyodalmas cselekmények után a boldog vége következik. Annyira sablonosnak tűnik az alapja, de ha figyelmesen olvassa el az ember, sokkal több, mint egy romantikus darab. Van mondanivalója a korról és az emberekről, csakhogy ezt is érzékeltetni kellene a szerep megformálásával. Kevés a szöveget megtanulni, elmondani és az utasítások szerint mozogni. Most kezdte érezni a feladat nehézségét, az igazi kihívást. Olvasás közben próbálta elképzelni a szereplő lelkivilágát, amit neki kell megformálni. – Mégsem lesz ez olyan könnyű feladat – motyogta maga elé hangosan. Többször elolvasta, hogy megértse teljes mélységében. Mire Sun hazaért, egy kicsit beleélte magát abba a helyzetbe, ami a szerep megformálásához szükséges. Vagy legalábbis a kezdet megvolt. – Próbálunk? – Persze, vacsoráig, de azt azért ne felejtsük ki, mint tegnap. Mindennap a szereptanulással telt, még hétvégén sem mentek el sehova. Anett csak megértően bólintott, mikor Sun mondta, nem tudja most elkísérni, mert tanulnak. Mire indulni kellett a forgatásra, előtte este összegezték a tudásukat. Sun az összes szövegét fújta, de Yorina is elég jól előadta. Még sűrűn elakadt, de az első negyedrészét kívülről tudta, azért bosszantotta, hogy nem sikerült mindet megtanulni. – Ne aggódj, esténként továbbra is próbálunk, menni fog a többi is. Most jut eszembe, az ilyen szövegeket néha menet közben is átalakítják. – próbált Sun lelket öntei bele.

– Ne is mond tovább, szépen nézek majd ki, ha semmi nem megy. Különben nem idegesítem magam, a súgó is kap fizetést valamiért. Majd arra gondolnak, egy buta liba vagyok. Sun hangosan nevetett: – Még hogy buta, hiszen rengeteget megtanultál ennyi idő alatt. – Te elfogult vagy velem. – Igeeeen! – húzta el a szót Sun – de menjünk vacsorázni, hiszen nem tudjuk holnaptól milyen időbeosztással dolgozunk. Én olyanokat halottam az iskolában, hogy azt sem tudják, mi az időbeosztás és reggeltől-estig dolgoznak. Akkor viszont kicsit nehéz dolgunk lesz. – Főleg nekem, hiszen te közben ledőlhetsz a lakókocsiban. – Nem szívesen hagylak egyedül, gyakran fogom nézni, akkor is ha nem leszek a jelenetben. Rengeteget fogok tanulni ott a játékról. – Csak ne engem figyelj, hiszen én igazi kezdő vagyok – nevette el magát Yorina. Vidáman siettek a vacsorához, a szülők megnyugodva látták, hogy nem viselte meg a lányokat a felkészülés. A vacsora már vidám hangulatba telt el, bár érezték mindannyian, lehet, hogy egy ideig nem lesz közös vacsora. A szülők nem akarták éreztetni, hogy mennyire hiányozni fognak a gyerekek. Vidám kis anekdotákat meséltek a filmekről. – Lányok ideje ágyba menni, reggel korán kell indulni. A kocsit zárjátok be, és ha lehet akkor a parkolóhelyet a lakókocsitokhoz közelre tegyétek. Vagy ha van arra garázs, akkor inkább oda parkoljatok. Tudom, öreg kocsi, de egyelőre nagyon jó ez. – hangzott az apai szigor. – Én szeretem – jegyezte meg Yorina, miközben a szobájuk felé mentek. Elalvás előtt a darab írója járt az eszében, milyen ember lehet? Férfi vagy nő? Milyen jól elbeszélgetne vele. Álmában a moziba ült és saját magát nézte a filmvásznon, ügyetlenül és sután mozgott, mindenki rajta nevetett a nézőtéren. – Micsoda kis ügyetlenség ez a nő. – Vajon kinek volt a rokona? – Mennyit fizetett a szerepért? Ilyen hangok hallatszottak a nézőtéren és Yorina megpróbált a sötétség leple alatt kiosonni a nézőtérről. Már fele útját megtette, mikor kigyulladtak a fények a nézőtéren, minden tekintet őt nézte, gúnyosan és kárörvendezve. – Kislányom, kelj föl, Sun már a fürdőszobába van – keltegette az anyja, többször is. – Én, akkor csak álmodtam.

– Gondolom, de mire elkészültök, menni kell. Korábban keltettelek egy kicsivel benneteket, még itthon megnyugodhattok. – Köszönöm. Azt is hogy fölkeltettél. Yorina az álom hatása alatt, most legszívesebben az egészet visszacsinálta volna. Lassan ébredt rá, hogy csak az álma miatt rossz a hangulata. Hamarosan az is elmúlt, hiszen Sun boldogan szaladgált, néha még az ajtót is becsapta. Ahogy ránézett a folyóson, már neki is mosoly volt az arcán, vidáman szedték össze magukat. A nagy táskákat, már előző nap délutánján a csomagtartóba helyezték. Most csak a pipere cikkek és apró dolgok vártak az elpakolásra. A szövegkönyveket is az útitáskába rakták. Gyors búcsúzkodás után indultak. – Ma meglátjuk ki lesz a partnered a filmben. Nem izgulsz rajta? – Sun kiváncsian érdeklődött, miközben beszállt a kocsiba. – Nem különösebben, annyira intim jelenetek nincsenek, hogy aggódnom kellene. Inkább a természete legyen jó, ne szakítsa meg minden félórában a próbát, mert neki más dolga van. Akkor hamarabb elkészül ez a mestermű. – Neked is tetszik a tartalom? Van mondanivalója, az iskolába néha olyan bugyuta darabokat próbálunk gyakorlásképpen, hogy sikítani lehetne tőle. – Értelmes lehetett az írója – nem részletezte Yori ennél jobban, zavarta, hogy egy ismeretlenért lelkesedik. – Ott ült a próba alatt a többiekkel, egy férfi, közel a harminchoz, de pontosan nem tudtam megállapítani. Yorina elszégyellte magát, hogy még ezt sem vette észre. Annyira nem lehet figyelmetlen. Lassan haladtak át a városon és a forgatás helyszínéhez közeledtek. Több autó haladt arra egymás után, így türelmesen besoroltak, a többiekkel eggyütt. – A mögöttünk ülő kocsiban olyan ismerős a vezető – szólalt meg Sun, hátra figyelve, – már láttam valahol, de nem ugrik be a neve. – Dehogynem – kiáltott fel hírtelen – a moziban láttam, Pabló West a neve. Hogy ez művésznév, vagy igazi, azt nem tudom, de jól néz ki, és színészként remekül alakít. Három filmjéről halottam, kettő eléggé befutott a harmadikban mellékszereplő volt. Biztos ő a főszereplő, nem lehet ilyen szerencsénk, egy olyan személlyel játszunk egy filmben, aki már bizonyított. – Nem rossz, de ne lelkesedj ennyire, ha odaérünk. Ő is csak ember, kár, hogy a darab eredeti írójáról nincs ilyen bőséges információd. – Hogy én milyen feledékeny vagyok, odahaza utána nézhettünk volna annak is. – Megleszünk nélküle.

Lassan a parkolóhoz értek, és látták, hogy van őr, akkor a kocsi biztonságban lesz. Kiszálltak és a csomagjaikkal indultak a lakókocsik irányába. A nevek ki voltak írva egy kis táblára, minden kocsi bejárata mellett. A negyediken szerepelt az ő nevük, és a kulcs az ajtóba volt, szó nélkül bementek. Annyit már tudtak, hogy fél óra múlva kezdenek. Lepakoltak és könnyű pólót húztak, félhosszú vászonnadrággal. Kezükbe a szövegkönyvvel elindultak, amerre a levegőben is volt kamera állás. Sun irányított, mert ők az iskolával, voltak több forgatási helyszínen. Közelebb érve már emberek mozogtak, pakoltak egyelőre bizonytalan dolgokat. Leni meglátta őket, és intett, hogy merre menjenek. – Sun, te egyelőre ülj le a szélén a stábnak, mert még nem kerülsz sorra. Te meg ismerkedj meg a partnereddel, az első jelenettel kezdünk nemsokára. Pabló először Sunra figyelt fel és odatapadt a tekintete hosszan, majd végigmérte Yorinát. – Ha tudod a szereped és nem szoktál hisztériázni, akkor nem lesz gondunk egymással. – Igenis tanár bácsi, mást nem tetszik kívánni – Yorinából kirobbant az elemi erejű nevetés. Ő mint hisztis, aki nyavalyog minden apróságon. – Valami vicceset mondtam – kérdezte Pabló értetlenül. – Egy kicsit, ne haragudj, hogy kinevettelek. – Hanyadik filmed? Még nem láttalak, de mindenkit nem ismerek, nekem a negyedik lesz. – Életem első szerepe. – Ne aggódj, ha tudok segítek, viszont én is kérek egy kis szívességet. – ? – Akivel jöttél, az még szabad, vagy már…. Ne aggódj, nem a film alatt gondoltam jobban megismerni. Majd ha a munkának vége lesz, nem keverem össze a dolgokat. – Az jó. – Nem feleltél a kérdésre. – Szabad, de nem ajánlom, hogy játéknak nézd. Ő a húgom. – Eszembe sem jutott, semmi rossz, ugye nem mondod el neki, hogy érdeklődtem utána? Olyan esdeklőn nézett, mint egy gyerek akit rajtakaptak valami tiltott dolgon. – Megőrzöm a titkodat, a forgatás alatt.

– Kezdhetünk? – hangzott fel a fejük fölött a rendező hangja, a hangszóróból. Leni már ott is volt, mutatta, hogy honnan induljanak. Yorina letette a szövegkönyvet az egyik kis asztalra, ahol a vizeskancsó volt a poharakkal. Pabló sem használta az övét. A jelenetek beállítása után, gyorsan ment a forgatás, volt amit négyszer is újrakezdtek, mire a rendező jóváhagyta. Yorina arcán folyt az izzadtság, Pablónak is melege volt. A statiszták, gyakran adták a papírtörlőt a kezükbe. Két óra múlva, a rendező közölte, hogy vegyék fel a darabbeli ruhákat és induljon az igazi munka. Az öltöztetésnél Sun is odajött egy pohár vízzel, amit Yorina hálásan fogadott. Visszaálltak és folyt a munka. Újabb három óra múlva, Yorina nem tudta, hogy mit tegyen, nem tud a szerepre koncentrálni, ha nem jut el a mellékhelyiségbe. Az egyik újraindításnál felemelte a kezét, mint aki az iskolában van. – Nem lehetne egy kis szünet? – Mi a gond? – kérdezte a rendező föntről – már elfáradt a főszereplő? – Nem az a gondom, de öt percre el szeretnék menni. – Tíz perc szünet – hangzott a hangszóróból – enyhe kuncogás kíséretében. – Valamit rosszul csináltam? – fordult Yorina Pabló felé. – Dehogy, amit kértél az természetes dolog. Bármikor szólhatsz, hogy legyen egy ötperces szünet. Akkor is szólj, ha a véleményed más, mint a rendezőé, nem biztos hogy elfogadja, de mindig érdemes megpróbálni. Yorina elment a mosdó irányába, de mások is leültek pihenni. – Jól választottad ki ezt a lányt – fordult Walter Rendon, a rendező Greg felé. – Honnan tudtad, hogy beválik? Nem nyafog, de nem is szívbajos, ha gondja van, jelzi. Ha minden színész ilyen lenne... – Szeretnéd mi? A végén meg munka nélkül maradnál. Magam sem tudom, honnan láttam, hogy mi van benne, az első pillantásnál éreztem, hogy más és több, mint akiket eddig ismertem. – Ugye, nem akarsz tőle semmit? Nem szeretem a bonyodalmakat. – Most dolgozunk de... Nem mondom, hogy lehetetlen, nagyon tetszik nekem. Megkérnélek, hogy engedd kibontakozni a figurát, amilyennek ő érzi. Ráérünk szólni, ha eltérne nagyon attól, amilyennek megálmodtam. Letelt a tíz perc, de már a helyükön álltak a szereplők. – Kezdünk – harsogott egy hang. Folyt a forgatás, de estefelé Yorina kezdte érezni a fáradtságot. Ahogy végignézett a többieken, úgy döntött nem fog szólni, ő is bírja, ahogy mások. Birta, de a lakókocsiba, már nem érdekelte a Sun által odahozott vacsora, eldőlt ruhástól és azonnal aludt. Sun betakarta és kiment egy kicsit sétálni. Még nem

volt sötét, nézelődött a díszletek között. – Yorina hol van? – lépett mellé Pabló. – A kocsiba maradt. – Beszélnék vele. – Nem fogsz – hangzott a harcias felelet Sun szájából. – Miért nem? – Nem engedem, hagyd pihenni, majd holnap elmondod amit akarsz. – Igazad van, én is elmegyek, jó éjszakát. – Jó éjszakát. – Még hogy beszélni, – füstölgött Sun magában. – Egész nap egy percet sem hagyták pihenni, még jó, hogy holnap már a mellékszereplők is megjelennek. Közben akad egy kis szünete is Yorinak. Sun sem tudta eddig, hogy ez ennyire nehéz szakma. Most kezdte átérezni, hogy mi van a csillogás mögött, nagyon kemény munka. Nem ijesztette el, inkább megerősítette az elhatározásában, hogy hasznos szakmát választott. Bement, megágyazott és felkeltette Yorinát, hogy feküdjön le kényelmesen. Az most csak éppen hogy a zuhany alá lépett és már esett is az ágyba. Reggel könnyebben indultak neki, egy kevés reggeli után. Yorina nem idegeskedett, emlékezett a szövegre és próbálta a főszereplőt olyannak adni, ahogy elképzelte. Dél felé kisebb jeleneteket is vettek fel, ahol neki nem kellett ott lenni. Nem ment messzire, mert Sun is a jelenetbe volt és erőt akart neki adni, de nem volt rá szüksége. Mosolyogva beszélt és még két óra múlva is volt ereje mosolyogni. A pihenőn meg is jegyezte: – Nagyon jól bírod a forgatást. – Ne hidd, csak tegnap láttam, hogy te is kibírtad, akkor én se sülhetek fel. Olyan büszke voltam rád – csillant fel Sun szeme. – Ma meg én vagyok az. – Még lesz egy óra munkám, addig pihenj le, utána mind a ketten a jelenetbe szerepelünk. Majd beszól az ügyelő. – Köszönöm, lehet, hogy alszom pár percet. Yorina bement a lakókocsiba és végigdőlt a heverőn. Úgy érezte öt percig feküdt ott, amikor az ajtón erősen kopogtak. – Jelenet! Aludt egy teljes órát egyfolytába és nappal, ilyen ritkánt történt meg vele. Jókedvűen indult és egészen estig bírta, pihenő nélkül a munkát. A negyedik

napon a rendező megjegyezte, hogy sokkal mosolygósabbnak képzeli el a főszereplőnőt. – Nem tudom van-e min mosolyognia – motyogta Yori maga elé, majd felkapta a fejét. – Mosolygok, de nem folyamatosan, nem létezik olyan nő, aki mindig mosolyog. Nem a filmvásznon van, azazhogy a filmvásznon, de a való életbe az nem… – zavarodott bele a mondandójába, de a rendező bólintott. – Akkor csináld, ahogy gondolod és majd este megnézzük a vágásnál. Holnapra többet tudunk. Mindenki fölkapta egy pillanatra a fejét, mert ez nem volt jellemző Walter Rendonra, a rendező a szigoráról volt híres. A színészek már a nevétől is rosszkedvűek lettek, de soha nem utasították vissza, hogy vele dolgozzanak. A kezéből kikerült alkotások sikert hoztak a színészeknek, a legkisebb mellékszereplő is eltűrte a szigorát. Ez a lány meg alig kezdte el a forgatást, már a saját szájízére kísérletezhet a főszereppel. Hangosan nem mondták ki a véleményüket, de jobban figyelni kezdték, amit előad. Érzékelték, hogy nem játssza a szerepet, inkább beleéli magát, kevesen képesek erre. Pabló volt az egyedüli, aki nem lepődött meg, hiszen az első mondatok után hamar belejött a lány, és látszott van tehetsége, nem is kevés. Akkor miért kellene kizökkenteni a szerepéből, amit jól alakít. Leni a segédrendező is helyeslően bólintott. Nagyon szépen haladnak a forgatással, már késő délutánra tervezték, hogy együtt visszanézik, mi van a vásznon. Mégis hamarabb sor került rá, mert egy átfutó eső megjelent, a szabad ég alatti jeleneteknél. Nem volt értelme átrendezni a díszleteket, az a kevés idő nem számított. Előbb beültek és megnézték, hogy melyik jeleneteket lehet végleg meghagyni. Nagyon szép eredmény mutatkozott. Két jelenetet újra kell venni, az egyiknél az eső előtti szél már leveleket fújt. A másik jelenetben a kertkapu egy kicsit belelógott. Maradhatott volna, de Walter közölte, holnap megismétlik. Senki nem tiltakozott, hiszen az időbe bőven belefér. Ha továbbra is így haladnak, akár egy hónappal is rövidebb lehet a forgatás. Ezt ugyan csak a rendező gondolta, magában elégedetten. – Azért érdekes ez a lány, hogy minden tanulás nélkül alakít. Ugyanakkor a másik is figyelemre méltó. A kis szobalányszerepben is jól érvényre juttatja a szerepet. Ha kiforr, pont olyan lesz, mint nővére, legközelebb figyelni kell a nevükre, a szereplőválogatásoknál. Megjegyzem magamnak Mindenki elégedetten indult a lakókocsija felé a vetítés után, csak a vágók maradtak és a kész részeket rendezték, hogy azokkal már ne legyen semmi gond.

Teljes hajrá Az első pár hét gyorsan elszaladt, senki nem ért rá fölöslegesen. Yorina alig győzte esténként a szövegét tanulni, hogy ne maradjon szégyenben. Sun vele töltötte az estéket, éppen úgy mint odahaza. Egyszer tudtak hazamenni egy napra, amikor nem kerültek bele a jelenetekbe, a szüleik nagyon örültek, hogy otthon vannak, egymás után tették fel a kíváncsiskodó kérdéseket. – Meséljetek valami újat. – Nem túl sok időnk van nézelődni, a jelenetek lefoglalnak. Csak kívülről látszik csupa csillogásnak, a valóságba dolgozunk egész nap. – Megoldjátok lányok én biztos vagyok benne – az édesapjuk hangja olyan meggyőző volt, mintha már túl is lennének az egészen. Yorina pihent és tanulta a szövegét, Sun átszaladt Anetthez de most csak nagyon rövid időre. Anett megígérte, hogy kimegy a forgatásra egyik délután, szétnézni. Ennek nem volt akadálya, mindenki vihetett egy vendéget néha és a lányoknak még egyszer sem volt vendégük. A szüleik még korainak tartották, hogy megnézzék a lányokat, majd, ha a nehezén túl lesznek és teljes lesz az önbizalom. – Akkor soha nem jöttök ki – nevette el magát Yorina – annyira nem leszek magabiztos, mint itthon. – Nem is várjuk el tőled. Az egy nap nagyon gyorsan elszaladt, máris a munka sűrűjébe voltak. Yorina kezdett edzettebb lenni, a hetek múlásával, a szerep is hamarabb megragadt a fejében. Ha Sun nem ért rá, Pabló segített a szöveg tanulásában, azt mondta, így mind a ketten tanulnak egy keveset, Jó barátok lettek, de Pabló betartotta az ígéretét és nem kezdett Sunhoz közeledni, csak mint barát. Néha azért a pillantása ráfordult és olyankor Yorina büszkén nézett a húgára. Pabló nagyon jó partnernek bizonyult, szó nélkül kezdte a jelenetet, ahányszor a rendező kérte. Egyszer Yorina elakadt a szövegben, halkan odasúgta a következő szót, senki nem vette észre és a jelenet végén, mikor Yorina megköszönte, csak annyit mondott: – Legközelebb én kerülhetek hasonló helyzetbe, ezért vagyunk barátok. A két lánnyal egyforma kedves volt, és az ajtóba elköszönt esténként tőlük. Yorina megismerkedett az íróval is, a halk szavú férfi megjelenését örömmel vette. Titokban figyelte, ahogy a barna haját hátrasimítja, szinte összekócolja a bonyolultabb jeleneteknél. A szeme kék, mint a tenger vize, de ha valami nem tetszett, akkor sötétebb színben tűnt elő. Az arca szabályos vonalakkal megrajzolva, az álla egy kicsi gödörrel, ha mosolygott, a füle parányit elállt, az

egyik oldalon, ami arra ingerelte a lányt, hogy odamenjen és visszasimogassa. Lesimította volna a ráncokat a homlokáról, ha valami nem tetszett. Yorinak kedve lett volna elmagyarázni, hogy ezzel a módszerrel gyorsan megráncosodik a homloka végleg. Egy jó fejjel magasabb volt a férfi, de látszott, hogy nem csak az írást műveli, néha mozog is, mert izmok is voltak a testén. A lány szívesen beszélgetett az íróval a darabról, aki, ha szót váltottak, mindig azt sorolta, hogy hogyan képzelte el a főszereplőt, írás közben. Nem jelezte, hogy a lány több lenne, mint bármelyik szereplő. Pedig a jelenetekben majd fölfalta a tekintetével, szerencsére ez nem tűnt fől senkinek. Amikor Anett egyik délután megérkezett, Sun éppen ráért, megbeszélték előre, hogy jó lesz aznap délután. Körbesétáltak a forgatási területen, majd közelebb mentek, ahol Yorinának éppen kedves szavakkal udvarolt Pabló, egy kerítésen keresztül. – Tényleg Pabló West van a nővéreddel? Emlékszem, hogy mondtad, de az nem ugyanaz, mint saját szemmel látni. – Elég jó barátok vagyunk már, bemutassalak neki a szünetben. – Nem, hagyd csak pihenni, nagyon jó a filmekben, megérdemli. Majd lesz még alkalmam vele játszani valaha, vagy hasonló hírességgel. – Most is olyannak a filmjében szerepelsz, nem? – Nem, tegnap befejeztük, jó pihenni egy kicsit. Gyere nézzük a jelenetet, még egy órát maradok, majd megyek haza. Leültek és követték a jeleneteket ahogy következtek. Anett nem győzte dicsérni, hogy Yorina milyen ügyes. – Mintha velünk tanult volna. – Tanult velem minden nap, nem csoda, ha tudja az apró dolgokat is. – Mégis, figyeld meg, egy híres befutott sem csinálná jobban. Büszke vagy rá? – Nagyon. Nézték még egy darabig a jelenetet, majd beszélgetve tovább sétáltak, közben megbeszélték, hogy személyesen mikor tudnak találkozni legközelebb. A programokat tervezték a forgatás végére, ez az idő elég bizonytalan volt, hiszen addigra Anett is kezdhet, egy másik darabban dolgozni. Közben egy kicsit a tanulásról beszélgettek, amíg a forgatás tart, Sun nem megy iskolába, magántanuló lesz és Anett megígérte, hogy hetente küld neki rövid ismertetőt, amikor ráér. Sun elkísérte a barátnőjét a parkolóig, majd elköszöntek és lassan visszaindult. Arra gondolt, szerez valahonnan finom krémfagylaltot, mire leállnak, Yori örülni fog. Sikerült a legközelebbi fagylaltozónál találni jó minőségűt, a tárolóedénnyel sietett vissza, hogy a hűtőbe rakja. Nem túl nagy a mélyhűtő rekesze, befért. Kicsit eldőlt és pillanatok alatt elaludt, mire felébredt,

Yori már a szerepét olvasgatta a kis asztalnál. Tudta kívülről, de a hangulatra akart ráérezni, a megformáláshoz, egészen egyedi gondolatok jöttek elő, olvasás közben. A fagylatot elővették és kiültek a lépcsőre elfogyasztani Pabló meghallotta őket és a fagylaltra azonnal jelentkezett segíteni. Lassan óvatosan csemegéztek, nehogy a hangszálaknak ártson. Greg Orlen távolról figyelte őket, és mikor Sun felé mutatta a fagylaltot, közelebb sétált, csatlakozott hozzájuk negyediknek. Halkan baráti hangnemben beszélgettek, a téma nagy része a darabról és a forgatási időről ment. Egy két emlékezés is előkerült, a pár hét alatt, már akadt néhány elszúrt és viccesnek tűnő élmény. Remekül érezték magukat és amikor a lányok elköszöntek, a két férfi sokáig nézett utánuk, a becsukott ajtó ugyan nem mutatott semmit, de a gondolataik átléptek rajta. Greg halkan megkérdezte: – Yorina tetszik neked? – A barátom, de Sun másképpen hat az érzékeimre. Greg megkönnyebbült sóhajt hallatott és Pablónak most jutott eszébe, hogy a próbákon amíg Yori jelen van, Greg sem megy el. – Értelek már, majd egyszer vége lesz a forgatásnak. – Te is arra vársz? – Igen Yori kérte, hogy addig ne okozzak bonyodalmat. – Majd az utolsó vetítésre együtt meghívjuk őket. – Jó, aludj jól, rögtön reggel lesz és kezdünk. A két férfi elvált és elindultak a lakókocsijaikhoz. Mindkettő a saját gondolataival elfoglalva sétálgatott az estében. Pabló gondolata a másnapi jelenetekhez tért vissza, elalvás előtt, gondolatban átfutott a feladatokon, így sokkal könnyebb volt a koncentrálással a jeleneteket élethűen megalkotni. A rutin magában nem volt elég a sikerhez, a tudását is hozzátette. Talán ezért sikerült a kevés filmmel bejutni, a neves színészek közé, mert a szíve is a filmbe került a tehetsége mellé. Lassan a gondolatai közben elaludt. Greg még ébren álmodozott, egy kicsit, majd abbahagyta, és megpróbált dolgozni, a forgatás idején már egy új könyvön dolgozott. Hogy film lesz e valaha belőle, ezt ő sem tudta. Mint könyv, elég sok örömet szerzett neki írás közben, a gondolatait beleírta, egy kicsit mindegyikhez adott magából. A többit a képzelete segítségével hozta létre, amit a képzelete alkotott, azok hozták meg számára a legnagyobb sikert. A kiadók versengtek a könyvéért, pedig az első milyen nehezen került a könyvesboltokba. Mióta párat filmnek is átdolgoztak, az már a hírnevet is meghozta számára. Addigra az olvasók már ismerték a nevét,a az a siker elég is volt. Mégsem szerette volna, ha a film teljesen átalakítja a könyv történetét, ezért volt személyesen jelen a forgatás alatt, ezzel a feltétellel adta el a jogot a megfilmesítésre. Most csak Yorina zavarta meg a gondolatait, többször mint

szerette volna. Képtelen volt a könyvre koncentrálni, ezért abbahagyta és lefeküdt pihenni. Álmában is megjelent, de nem kedvesen, inkább gúnyos mosollyal nyugtázta, hogy ő nézi. Mikor felébredt folyt a víz róla, megmosakodott és tiszta ágyneműbe feküdt vissza. Mély álomba merülve aludta el, a forgatás elejét. Nem keltették fel, hiszen nem volt semmi új, amihez a jelenléte szükségesnek látszott. Délelőtt tíz órakor került elő a lakókocsijából gondolta, senki nem vette észre a hiányát, pedig Yorina reggel figyelte, de kérdezősködni nem akart. Most amikor megjelent, eltévesztette a szerepét és elbotlott az egyik zsinórban, nem esett el teljesen, de térdre rogyott. Pabló a szerepe szerint térdelt, míg ő körbe járkált egy szobában. Most a látszat szerint Pablóval szembe esett térdre, körülötte mindenkinek mosolyra húzódott a szája. A jelenet humorosnak tűnt és senki nem vette komolyan, nem tettek megjegyzéseket az ügyetlenségére és ezért hálás volt. Rájött, hogy a figyelmét a szerepére kell összpontosítani, ha nem akar köznevetség tárgya lenni. A stáb nem szentelt nagy figyelmet az ügynek, hiszen ez mindennapos volt, hogy valaki bakizott egy kicsit. A forgatás végén Sun rákérdezett: – Mi történt veled? Te nem szoktál ekkora bakikat elkövetni a való életben. – Az író jött meg és rajta felejtettem a szemem. Feltűnő volt? – Nem vette észre senki, sima botlásnak tűnt. Tetszik neked ugye? – Igen, úgy érzem különleges ember. pedig a külseje nem annyira vonzó, engem inkább a belső tulajdonságai csábítanak. Olvastam már tőle könyvet, de csak most jöttem rá. Nem tudom pontosan mi az, ami a figyelmem ráirányítja. – Igy van ez – részletezte, a kezét lebegteve hozzá – én sem tudom, hogy Pablón mi tetszik, minden ami ő, még az is hogy haja olyan ,mint a drót. – Ezt nem is figyeltem meg nála. Baráti szemmel nézve kellemesen lehet vele beszélgetni, jó partner a film próbáin, ennyi elég. Nem akarok tőle többet. – Gregtől többet szeretnél? – Vele sok dolgot elképzelek, nem utasítanák el egy hosszútávú kapcsolatot. Ugyanakkor egy kalandba nem bonyolódnék bele, bármennyire tetszik. Milyen szépen álmodozunk a férfiakról. Lehet, hogy rossz hatással van ránk a film? – Yorina hátrasímította a haját és elmosolyodott. – Vagy hasznunkra válik. Én szerzek szakmai tapasztalatot, de te sem tudhatod, nem ragadsz-e a filmes világban. Tehetséges vagy, de ezt úgy is tudod, ha nem akarsz tanulni már, amatőrként is sokra viheted. – Értelek Sun, de nem szeretném az egész életemben ezt csinálni. Csúnya ilyet mondani, hiszen forgatáson vagyunk, de nem vagyok biztos a dolgomban. Erre a filmre igent mondtam, tehát végig viszem, igaz az is

hogy másikat még nem is ajánlottak fel – mosolyodott el újra. – Építész lehetsz később, évek múlva, de ez egy komoly lehetőség, amit figyelembe kell venned. – Jól van húgocskám, még van időm átgondolni, gyakoroljunk egy kis szöveget, majd lefekszünk. Kiveszik az erőmet az ilyen hosszú napok. Sun kuncogva vette el a kis asztalról a szövegkönyvet és lábát felhúzva, letelepedett a heverőre, majd fennhangon elkezdte a szöveget mondni. Greg sem aludt még, spártai egyszerűséggel berendezett lakókocsija asztalánál ült. Egyedüli luxus kényelmi darabjában, ami egy fotel és egy szék ötvözete volt, kicsit a háttámlája dönthető, a magassága állítható. Mindezt nem vette figyelembe, csak írta a sorokat egymás alá, lassan haladt a művével, máskor sokkal gyorsabban fogytak az üres oldalak. Visszaolvasta az esti írását és bosszúsan felnevetett, a könyv női szereplője teljesen Yorinára emlékeztette. Legyintett egyet, ha így sikerült, maradjon meg a leírás, miután ezt eldöntötte, sokkal gyorsabban száguldott a tolla. Nem akart gépet hozni magával, inkább füzetekbe írt. Utólag vitte gépre, néha agy gépíró rakta fel az alapot és utána javította. Három órán át írt, mire az órára pillantott, rájött, le kellene feküdni, ha nem akar nyúzottan kinézni, hiszen már éjfélen is túl van. Tusolás után már dőlt is el az ágyon és pillanatokkal később mély álomba merült. Álomtalanul aludta végig az órákat, és pihenten ébredt, csak késöbb vette észre, hogy kifordított pizsamában aludt el. Könnyű nyári darab, rövid ujjal és apró alsó résszel, a varrás azonban eléggé feltűnő, ahhoz, hogy észre lehessen venni. Legyintett a szórakozottságára öltözés közben, és jókedvvel indult reggelizni. Yori is a reggelizőhelyen volt, egy asztalnál ült Pablóval és Sunnal, beszélgettek valamiről. Elég sokan voltak jelen és Pabló mutatta az üres negyedik széket. Rájuk mosolygott, köszönt és helyet foglalt. Rágcsálta a pirítóst miközben a napi munkamenet került szóba. Inkább csak bólogatott és evett és néha az asztaltársaira pillantott, de csak rövid ideig, hogy ne legyen feltűnő, legtöbbször Yorinát nézte. A nagyobb jeleneteket már leforgatták, most az apróbb kis jelenetek jöttek, itt már lehetett pihenni, egy-egy új beállításnál. Időben ezek tartottak tovább, a hátteret igazítani kellett és a díszleteket ide oda tolták. Sok jelenetet vettek fel ugyanazon a helyen, csak másik oldalra ment át a stáb. Yorina egy apró kutyával barátkozott, a filmben a saját kutyáját alakította, néha hozzáfut majd a film alatt és az ölébe fog ülni. Ehhez próbálta elmélyíteni a barátságát, jelentős sikerrel, de az idomító, aki egyben a tulajdonosa is volt, a közelben tartózkodott. A kutya nem idegenkedett senkitől, rutinos színész volt, a farok csóválást a gazdája egy intésére mindig csinálta. Gyorsan elszaladt a nap, Yori nem is nagyon érzett fáradtságot. Nem bánta a lazább napot, ha ideje engedte, közben olvasott. A szövegét már tudta, inkább az érzéseket próbálta hozzáadni a karakterhez. Szerepe szerint már szerelemes Pablóba, de ezt elég nehezen tudta alakítani. Úgy segített a dolgon, hogy Greget képzelte maga elé a

szöveg mormogása közben. Eddig nem is gondolta, hogy valaki ennyire fontosnak tűnhet számára, apró és felületes ismeretségei nem mélyültek el ennyire, amit most érzett azt szerette volna megtartani hosszabb időre, akár egy életre. Meglegyezte magát a szövegkönyvvel és felkelt a fatörzsről, ahol eddig ült. Elindult, hogy erőt gyűjtsön a másnapra egy kis sétával. Nem nézett sehova, ment mint, aki egy másik világban él. Lakókocsijába eldőlt egy pillanatra, hogy pihen. Sikerült több órát aludnia, de mikor felébredt, még az álom hatása alatt volt, valamit Greggel és a filmvilággal álmodott, pontosan nem is emlékezett vissza, csak az érzés volt meg, kellemes és megnyugtató, mint mindig, ha a férfinál jártak a gondolatai. Kicsit saját magán is meglepődött, nem volt az az álmodozó típus, most az álmai is saját utat járnak be. Megnézte az óráját és látta, van még két óra szabadideje, elindult a közeli épülethez, ami büfé volt nappal, estefelé valami étterem formát vett fel, hangulatos világítással. Igaz, hogy az asztalok a szabadba voltak, de ez nem zavart senkit. Csak egy szendvicset kért, üdítővel és leült az egyik asztalhoz, amelyet egy lombos fa óvott a naptól. Nagyokat harapott és a kilátásba gyönyörködött. – Szabad? Gyorsan arra fordította a tekintetét, de már a hangból is tudta, hogy ki tette fel a kérdést. Csak bólintani tudott, hiszen a falat még a szájába volt. Greg is egy szendviccsel egyensúlyozott az asztal fölött. – Nem zavarlak meg valamiben? – Á, csak eszek egy kicsit, megéheztem. – Gondolom fogyókúrázol és zavaró az itteni étel? – Nem szoktam. Szerinted kellene? Yori maga is zavarba jött egy kicsit, eddig nem akart tetszeni senkinek annyira. – Ugyan, tökéletes vagy. – Köszönöm, de ne túlozz. – Nem szoktam. A férfi maga elé nézett és hozzá sem nyúlt a szendvicséhez. Végül elhatározásra jutott és megpróbálta szavakba önteni a gondolatait: – Szeretnék veled találkozni, akkor is, ha befejeződik a forgatás. Ha neked is megfelel. – Szívesen. Végigsimította a lány kezét, felállt és indult vissza. – Greg! – szólt utána Yori. – Igen? – A szendvicsed itt felejtetted.

– Nem vagyok éhes, csak beszélni akartam veled. – Akkor egy kicsit még abból is csipegetek – mosolyodott el, és maga elé húzta. A válasz csak bólintás volt és kuncogás hallatszott, ahogy a férfi tovább haladt. Yori boldogan ült az asztalnál és elégedetten, csak néhány szót váltottak és minden sokkal szebb. A másik szendvics felét elfogyasztotta és a két ásványvíz is eltűnt vele. Legszívesebben elment volna sétálni, tele szívvel versenyt dalolni a madarakkal. Esetleg szaladva világgá kiáltani: – Boldog vagyok. Fél órája volt a munkakezdésig, a lakókocsi felé vette az irányt, gyorsan felfrissítette magát és átöltözött a jelenethez. Szerencséjére a sminkesekkel nem sok dolga volt, ráért az utolsó tíz percben érkezni. Csak végigsimította az arcán a pamacsot a sminkes és már engedte tovább. A nap hátralevő részében magától ragyogott. Pault is meglepte, hiszen önmagát felülmúlva alakította a szerepét. Kibírta végig, hogy a pillantását sem fordította a szék felé, amerre Greg ülni szokott. Nem kellett ismételni csak egyszer, mert a kutya nem volt még jelen és senki nem ellenőrizte, ami érthető volt, hiszen későbbre várták a jelenetet, az idomárnak eszébe sem jutott korán és feleslegesen ott lenni. Akinek meg szólni kellet volna, az elment a másik szereplőkért. Még Rendon sem szólt érte, pedig nála hamar elszakadt a cérna. Estefelé hullafáradtan, de elégedetten álltak le a forgatással. – Csodálatosak voltatok – emelkedett fel a rendező a székéből. Mellette Greg mosolyogva bólogatott. – Mi van veled? -– lépett oda Sun Yori mellé – ragyogsz, mint akit valami rendkívüli öröm ért. – Ez igaz, majd este részletezem. Elindultak lemosni a forgatás porát, hogy átöltözve, valami vacsorát keressenek maguknak, de nem akartak elmenni sehova, mert Yori fáradtnak érezte magát. Sun kevesebbet volt a jelenetben, sokkal üdébb és frissebb mozgással viháncolt a lakókocsiban, miközben Yori pár szóval elmesélte a délután történteket. – Akkor már boldog vagy, csak én nem tudok összejönni Paullal. Lehet, hogy bennem van a hiba? Nagyon akarom és lelátszik rólam? – Várd meg a forgatás végét, Paul egy komoly férfi, aki nem keveri a munkát a szórakozással. – Ezt komolyan gondolod, vagy csak lelket öntesz belém? – Tudom, hogy így lesz, kis hitetlen, – intett az ujjával játékosan a húga felé – minden férfi boldog lenne a stábban, ha vele töltenéd a szabadidőd. – Tudom, de engem nem érdekel, na te se panaszkodhatsz, utánad fordulnak sokan.

– Ez csak a főszereplőnek szól, kevés köze van a valósághoz. – Ugyaaan, te mindig túlzol – a salátáról lerázva a vizet, Sun edénybe tette. Közben a vacsorát készítették, Yori húst párolt az egyik edénybe, a másikba a rizst készítette el, amíg a húga salátát állította össze. Nem volt pontosan meghatározva a vacsora neve, inkább a maradékokat szedték össze. – Holnap el kell menni valamelyikünknek, egy kicsit feltölteni a hűtőt, de mehetünk együtt is este, most alig van valamink a mai vacsoránkon kívül. – Menjünk együtt. Kopogás hallatszott az ajtó felől. – Lehet – felelték egyszerre. Paul lépett be, kicsit szégyenkezve megszólalt: – Lányok, nem hiszitek el, de csak kenyerem van és egy negyed vaj a hűtőben, semmi más. A közeli büfé már zárva van, én meg fáradt vagyok távolabbra menni, ti vagytok az egyedüli reménységem. Esetleg innivalóval szolgálhatok, nem alkoholra gondoltam, de nagyon finom és hideg az ásványvizem. Elnevették magukat. – Hozd azt a kenyeret, megosztjuk amink van. A reggeli megteszi a helyi büféből. Sun boldogan kezdett a terítéshez, kis aggodalommal a szívében, mert mi lesz ha nem tetszik a saláta ízesítése. Az anyja mindig azt mondta, a férfiak szeretik, ha egy nő ért a fűszerek használatához. Mire visszajött Paul, már eldöntötte, hogy nem számít az egész, a vendég ne válogasson. Körbeülték az asztalt és háromfelé osztották a hússzeleteket, a rizs bőségesnek látszott, a salátát meg Yori, egyenesen három kis tálba tette. Jóízűen falatoztak, harapva néha a kenyérből. – Finom, nem tudom melyikőtök csinálta a vacsorát, de ízlik. Yori megjegyezte: – Ha te is úgy elfáradtál mint én, akkor mindegy is, csak együnk valamit. – Pedig én bókolni akartam, de alig várom, hogy lepihenjek, mindjárt reggel lesz és kezdődik elölről, nektek sem lehet könnyű, már az elején a mély vízbe kerültetek. – Nem panaszkodunk túl sokat és kész – jegyezte meg Sun két falat között. – Finom volt a vacsora, köszönöm, megyek lepihenni. Jó éjszakát! – Jó éjt! – válaszolták egyszerre mind a ketten. Pillanatok alatt becsukódott az ajtó, látszott, hogy a férfi siet. – Hát ez gyorsan lelépett – nézett utána Sun, nagy szemeket meresztve.

– Ne bántsd én is fáradt vagyok, gyorsan tüntessük el a vacsora nyomát és feküdjünk. – Nem akarom én bántani, hiszen ha rám néz, már el is olvadok – felelte. Közben már az ágyak igazításához láttak, és pillanatok alatt lefeküdtek. Sun egy darabig még ébren álmodozott, de Yori felől az egyenletes szuszogás mutatta, hogy már alszik. Ő is forgolódott még egy kicsit, de hamarosan csak a lélegzete hallatszott. Zajlott a forgatás és az utolsó napokban Paul gyakrabban beszélgetett Sunnal kettesben. A végén egyenesen rákérdezett, elmenne – e vele a partira, mint a partnere. Az igenlő válasz után sokkal boldogabbnak látszott. Greg és Yori már tudták hogy együtt mennek. Pár napon belül otthon voltak, kipihenten és új erővel, Yori csináltatott két új ruhát és a próbált túlesni rajta, mert nem szeretett ilyen dolgokkal foglalkozni, de most nem volt igazi darabja. Sun azt mondta, a bankettra varratott, nem lehet folyton próbára járni. – Annyi helyre nem hív meg senki, hogy ne legyen elég. Közben, napokon át lázban égett, hogy mit vegyen fel a búcsúbulira, Yori és az anyja nem győzték nyugtatni. – Hidd el gyönyörű leszel, nem kell aggódni. – Igen de egy neves színész lesz a kísérőm. – Mindenki tőle fog irigyelni. – Ezt ti se gondoljátok komolyan, inkább tőlem fogják. Te mit húzol fel? – nézett kérdőn a nővérére. – Azt a halvány mogyorószínt, amit most varrattam, mondtam, hogy te is csináltass egyett – Nagyon tetszik a bankettra csinátatott darabom. – Na látod, minden rendben lesz. A szülök már megismerték a két fiatalembert. Paullal szemben voltak fenntartásaik, de lassan belenyugodtak a dologba, látták, hogy Sun a szeme fénye. Greg az első perctől kedvenc lett, talán mert kevésbé volt feltűnő a filmiparban az írók magánélete. Eljött a nagy nap és a lányok elkészültek. – Nagyon szépek lettetek. Olyan férfi nincs, aki nem venne észre benneteket. Ezeket a szavakat Leeds adta elő a lányainak. Közbe megjött Paul autója, mind a négyen egy autóba mennek, ezt már megbeszélték. A két férfi kiszállt és a lányok elindultak kifelé. – Gyönyörűek vagytok. Mindenki minket fog irigyelni–

ezek a szavak

Gregtől eredtek. Paul alig tudott megszólalni, Sun a halványan árnyalt kisestélyiben, akár egy díjkiosztó gálán is megjelenhetett. Nyakába a parányi ékszer alig csillant meg, a kezén is hasonló gyűrűt viselt. Semmi kihívó, mégis gyönyörű. A haja csak egy kicsit feltűzve egyik oldalon, a maga természetes hullámaival omlott le, a szeme csillogása pedig mindent felülmúlt. Yori a világos mogyoró színű ruhában, kecses magassarkúba lépegetett. A haját ő is leengedte a vállára, most látszott, hogy a természet néhány hullámmal megajándékozta, amit eddig rejtett az összefogott frizura. A nyakába keskeny kis lánc csillant meg, közelebb érve látszott hogy egy kő lóg középütt. A külső szemlélő számára látszott hogy testvérek, az arcvonásaik hasonlóságát mindenki észrevehette. Az arcuk ragyogott, a kevés smink akár el is maradhatott volna. Pici kis táska volt a kezükben és egy nagyobb, de zt bedobták az autó csomagtartójába, és készültek beszállni az üdvözlések után. – A táskába mi van? – kíváncsiskodott Paul. – Tartalék cipők, félmagas sarokkal, meg ruha, ha lehűlne a levegő. Mi nem öltönybe vagyunk – hangzott Sun szájából a válasz. A két férfi estélyi öltönyét is megnézték a lányok és néhány dicsérő szó kiszaladt a szájukon. A sötét öltözet gallérja fényesebb anyagból készült, a hófehér ingekkel akár ikrek is lehettek. A kivillanó mandzsetta gombok mutatták, Paul egy kicsit drágábbat választott, Gregé valamivel visszafogottabban csillant meg a kormányon. Beszálltak, Yori előre Greg mellé. – Sofőrt nem hoztatok? – Ha úgy alakul, lehet rendelni telefonon, de nem nagyon szoktam alkoholt fogyasztani. Megérkeztek és parkolás után vonultak befelé a lányok a férfiakba karolva. A belépőjüket leadták és a lányokba most tudatosult, hogy egy zárt világ, ahova mennek. A sok fény és csillogás elvakította őket, soha nem voltak a való életben ilyen impozáns helyen. A filmeken látva az ilyen összejövetelek, nem adták azt a hatást, Sun csak a csodálatot érezte. Yori az első percek után kicsit kritikusabban is megnézte a belső kialakítást, az egyik része tetszett, de kevesebb díszítés, talán többet adott volna a belépőnek. Sokan odanéztek amikor bevonultak. Nehéz volt eldönteni, hogy Pault nézik, vagy a két csinos nőt. Greg kevésbé volt ismert, őt a rendezők tartották számon és a stúdió vezetői. Elvegyültek, de hamarosan összetalálkoztak néhányan a forgatásról és már a film sikere lett a téma. Voltak visszajelzések, látható volt hogy sikerdarab, sokszor fogják leadni. Walter Rendon a feleségébe karolva közeledett, a lányok a bemutatkozás utáni beszélgetésből rájöttek, hogy egy átlagos szépségű, de intelligens nő. Nagyon barátságosan viselkedett és Yorinát megdicsérte külön.

– Láttam a darabot, jó színésznő vagy, még a vége felé is tudtál őszintén mosolyogni. Annyira ismerem a férjem, hajtja a szereplőket, nem szereti a lazaságot, ugyanakkor rád egyszer sem panaszkodott, az egész forgatás alatt elégedett maradt. Már kezdtem féltékeny lenni, voltam kint párszor én is, a háttérből figyelni. Észrevettem, hogy inkább az író a sikeres – mosolyodott el. A mosolytól az arca sokkal szebb és kifejezőbb lett, így már bárkit meghódított. Értették már, hogy mi az a biztos háttér, amiből Rendon erőt gyűjt. Jó néhány új arccal megismerkedtek, Yori tartott tőle, hogy felére sem fog emlékezni. Sun könnyebben boldogult, hiszen egy részét már ismerte, távolról, most bolnagyon örült, hogy ilyen nagy nevek között lehet. Tudta, hogy ez nem neki szól, inkább Paulnak és a nővérének, aki a főszereppel befutott. Kellemesen érezték magukat, mikor a zene megszólalt, elindultak a másik helyiségbe, egy kicsit táncolni. A zenét élő előadók szolgáltatták, fülbemászó dallamot játszottak, tökéletes hangzással. Később az énekes lépett előre és leálltak a tánccal, a férfiak nem nagyon értették mi történt. A dallamok mellé, a lányok nézni is akarták az énekest, középkorú férfi, kicsit őszülő hajjal. Mikor megszólalt a hangja elfeledtette a korát, vagy hogy milyen ruhát visel, csak az számított, ahogy előadta a dalokat. Sun és Yori automatikusan közelebb ment, hogy élvezhessék a teljes élményt. Paul megjegyezte: – A végén féltékeny leszek arra a fickóra és elkapom a sötétben. – Ismered? – Greg is szívesen hallgatta a fülbemászó hangokat. – Igen. Mikor az énekes befejezte, még táncoltak egy keveset, majd visszamentek és még elvegyültek a vendégek között. Yori már unta, de Sun minden percet élvezett, az arca ragyogott, még ismeretlenek is utána fordultak. Szerencsére az egyik sarokban a stáb tagjai gyűltek össze, a filmről beszélgetni. Ők is csatlakoztak, itt már otthonosabban érezték magukat. Mindenki arról beszélt, hogy a film eddig hány helyen került a vászonra és milyenek a statisztikai adatok, a visszajelzések mutatták, hogy sikeres. – Rendon tudja, hogy mit rendez, – hallatszottak a megjegyzések. – A főszereplőket is jól választották ki. – Köszönjük, de csak együtt lehet tökéleteset alkotni. Ez teljesen igaz volt, sok filmnél rontott a minőségen, egy rossz megvilágítás, vagy valami nem odaillő díszlet. Csak, akkor lehet tökéletes a film, ha mindenki beleadja a legjobb tudását. Mindenki tudta ezeket a szabályokat a filmes világban. – Nem is gondoltam, hogy a végére, ilyen családias hangulat alakul ki. Ez

minden filmnél így van? – kiváncsiskodot Yorina. Greg válaszolt: – Ha egy kicsit is jó a film és a hangnem, akkor igen. Voltam olyan forgatáson, ahol a fensőbbséges sztárok levegőnek nézték a stáb többi részét. Ott nem jött létre ilyen hangulat, nem is igazán éreztem jól magam. – Hogy tehetnek ilyet, ha mindenki a maga dolgát végzi? Erre már Paul adta meg a választ: – Néha a neves színészak elfelejtik, hogy nem csak belőlük áll a film. A kisebb szereplőket összekeverik a szobalányukkal, vagy az inasukkal. – Nekem még csak nincs is ilyenem. Akkor nem is voltam jó főszereplő? – kérdőn nézett rájuk Yori, de Sun is figyelmesen nézte őket. – Csak nem várod el, hogy a szemedbe dicsérjünk. Majd ha nem leszel jelen. A beszélgetés témája változatos volt, régebbi filmekről anekdotáztak. Majd megbeszélték, hogy melyik rendező, milyen filmet szeretne forgatni, honnan kapta meg az engedélyt. Melyik író nem engedte, hogy a könyvét feldolgozzák. A szokásos sztárpletykák kevesebb hangot kaptak. Azért a képtelenül nagy összeget kérő színészek neve szóba került, nem dicsérő hangsúllyal, hiszen volt aki már a legnagyobb összegeket is kevesellte. – Egyesek túlértékelik magukat. Valahol azért ők is emberek és nem kellene elfelejteni, hogy a közönségből élnek. Abból a közönségből aki az egekig emelte őket, de le is ejtheti. Ehhez hasonló megjegyzések is előkerültek, a két lány inkább hallgatott és mosolygott, mert ehhez a témához nem tudtak hozzászólni. Méltató szavak is hallatszottak, azokról, akik csodásan alakítanak, de megmaradtak embereknek a realitás talaján. Itt is akadt néhány név szerinti felsorolás, Yori a felét sem ismerte ezeknek a neveknek, Sun súgott, hogy melyik filmben látták őket. Neki könnyebb volt, nem csak a film tartalmát, de a szereplőket is figyelemmel kísérte. Ráadásul az iskolába is meg kellett tanulni, elég sok filmnek a szereplőit, mondanivalóját. Még azt is, hogy milyen díjakat szedtek össze a szereplők, vagy a rendezők. Itt már Greget is említették, mint aki kapott a forgatókönyvért díjat. Egy komolyabbat és pár aprót, Yori csak bámult és rájött, nagyon keveset tud még Greg munkájáról. Azt hogy írt jó néhány könyvet, eddig is tudta, mert olvasott is belőlük. Hogy a filmes világba, hányat használtak fel, eddig fogalma sem volt. Paul csak egy komolyabb díjat sepert be, de a hírnévhez elég. A többi szerep utána kezdett jönni. Mára nem voltak gondjai anyagilag, azon sem kellett aggódnia, hogy nem kap munkát. A lányok többet megtudtak ezen az egy estén, mint az egész forgatás alatt. Szerencsére a két férfi nem volt, az,,én vagyok a valaki’' típusba sorolható, és most is érezték, hogy nem tévedtek a partnerválasztásnál.

Néha szétszóródtak és elszakadtak egymástól. A nőknek is volt apró megbeszélnivalójuk és ezt külön csoportban végezték. Később leültek cseverészni, közben szemmel követték a partnereiket. Észrevették azt, hogy van, aki itt bonyolítja le az apróbb üzleti megbeszéléseket. Szerep ajánlatokat tettek, Greget egy rendező próbálta rávenni, egy új film lehetőségére. A könyvének a jogát akarta megszerezni.,Greg rábólintott, hogy a jövőhéten beszéljék meg, a férfi elégedett arccal halad tovább. Yori ezeket az apró megfigyeléseket is elraktározta, már rájött, ha Greggel szeretné leélni a következő éveket, ezeket a jeleneteket el kell fogadni, a férfi életéhez tartoznak. Az ilyen társasági összejövetelek nagy része, pont ezért van megrendezve. Kirakat, ahol lehet alkudozni, sok mindenre. Ha csak könyvet írna, akkor is az olvasókért tenné. Sun kedvtelve nézte a forgatagot. Az ismerős arcokat nézegette, arra gondolt, majd ha ő is ilyen ismert személy lesz….Akkor gyönyörű ruhákat fog viselni és mindenki őt nézi. Odasúgta Paulnak: – Nézd azt a színésznőt, milyen szép, csodálatos filmjei vannak. Mindenki őt nézi. Az halkan válaszolt: – Sokan megnéznek téged, a ruhád meg tökéletes. Nem túlzottan örülnék a vastag sminknek az arcodon, számomra te vagy a legszebb a teremben. – Elfogult vagy. – Természetesen. Ha melletted vagyok akkor ez a veszély fenn áll. Esetleg ha egy másik szépség mellé állnék, akkor … – Nem ajánlom! Beszélhettek volna hangosabban is, elég nagy volt a hangzavar, mindenki mondta a mondanivalóját. Sun úgy látta, nem sok különbség van a piac hangzavara és ami itt hallatszik összességében. Csak itt a ruházat estélyi és a cipősarkok kicsit magasabbak. Ezt nem mondta Paulnak, nehogy valaki meghallja. Mikor Gregék jöttek arra, hogy mehetnek-e már, egy bólintással beleegyezett.

Az új film

Csöngött a telefon, hangosan és kitartóan, Yori nem mozdult a szobájából, valaki majd felveszi. Kényelmesen elnyújtózva egy heverőn, építészeti magazint

lapozott, és néha a fejét csóválta egy- egy alkotás láttán. A legtöbb azonban nagyon tetszett neki. A telefon újra kezdett csörögni. Már ki akart szólni, hogy valaki vegye fel a családból, mire eszébe jutott, hogy egyedül van odahaza. Szülei dolgoznak, Sun meg próbán van. Elindult, hogy felvegye, kicsit felelőtlenül a vezetékes telefonszámot adta meg pár helyen. A szerelmi harc forgatása óta sok rajongó telefont kapott. Most is fel volt készülve rá, hogy hosszan kell beszélni vadidegennel, sablonos dolgokról, nem tudta lerázni őket, mert senkit nem kívánt bántani. – Halló! – Yorina Leeds? – kérdezte egy női hang. – Igen. Pici szünet következett, majd erőteljesen szólt a kagylóba: – Jorg Vitar titkárnője vagyok, a Prelid filmstúdióból beszélek. Van pár perce? Jó hírű filmstúdió volt, már olvasott is róla és a forgatáson is szedett fel némi filmes ismeretet. Sikerfilmek készültek ott, nem akárkikkel. Sok rendező és színész, akár kevesebb gázsiért is szívesen dolgozott velük. Nem is értette mit akarnak tőle. – Természetesen – válaszolta, pillanatnyi hallgatás után. – Szabad? – Tessék? – Nem játszik jelenleg és szerződése sincs pár hónapra? – Nincs. – Akkor beszélnünk kellene, egy ajánlatról. Megbeszélhetnék, személyesen eljönne ide? – Igen. – Délután három óra? Itt a stúdióban. Nem tudom jelenleg hol van, de legfeljebb holnap reggelig lehet csúsztatni, más időpontra. – Nem szükséges, ott leszek. – Viszont hallásra. Yori mormogott valamit, ami elköszönés lehetett és hallotta, hogy a túloldalon leteszik a kagylót. Kicsit még szorította a sajátját, majd lerakta. A telefon melletti jegyzetfüzetben még telefonálás közben, lejegyezte a férfi nevét és a stúdióét. A címet meg sem kérdezte, tudta, hogy a térképen megtalálja. Most a néven gondolkozott, hallotta már, de hirtelen nem ugrott be hol és mikor. Azért eszébe jutott nagy nehezen, Sun emlegette, mint nagyszerű rendezőt, akinél játszani megtiszteltetés. Persze az is lehet, hogy keveri valakivel. Nem zavarhatja Sunt,

de mintha látta volna a polcán a ki-kicsoda a filmvilágban című könyv, legújabb kiadását. Átszaladt és fellapozta. Jól emlékezett, a rendezők névsorában az első oldalon húsz név volt, Vitar neve a közepe táján jelent meg. Megnézte hányadik oldalon van bővebben leírva és fellapozva olvasni kezdte. Oscart már kapott hat évvel ezelőtt. Jelölésre több filmje is került, de tovább nem jutottakat, szigorú rendező, de csak minőségi filmeket rendez. Sehol egy pornó, de még csak közelébe sem került. Pár név felsorolva, hogy kikkel rendezett és Yorinak elakadt a lélegzete egy pillanatra. Megnézte, hogy jut el egyszerűen a stúdióba és mennyi idő kell. Még volt néhány órája, valakivel szeretett volna beszélni, de kivel, ki ér rá ilyenkor? Paul forgat valahol, Sun próbán van Anettel, Greg is forgatáson van, de hátha eléri. Este szoktak beszélgetni, nappal még soha nem zavarta. – Halló Greg! – Szia drágám, hiányzol! – Nem zavarlak? Pár perc kellene. – Mondd nyugodtan, a forgatás író nélkül is halad. – Felhívott Jorg Vitar irodája. Ismered? – Nem túl közelről, csak hírből. Mit akartak? – Találkozni velem, délután egy megbeszélésre, nem részletezték. – Értem. Nyugodtan menj el, nem az a fajta, aki szereposztódíványt használ. Boldog házasságban él és van egy kislánya, akit imád. – Köszönöm, máris jobb a közérzetem, olyan sok mendemondát lehet hallani a filmes világról. – Nem alaptalanul, de nem mindenki gaz csábító. – Itt vagy te, az első példa – nevetett Yori. – Az más, én egy életre elcsábítottalak, nem csak néhány alkalomra. – Örülök, hogy ezt mondod, eredj dolgozni. – Megyek, de este kivételesen te hívj fel, nem baj ha késő lesz. Tudni szeretném, hogy miről lesz szó. Szeretlek! – Tudom, én is. Igaz volt, a forgatás óta a kapcsolatuk kiteljesedett. Greg említette néha, hogy összeköltözhetnének pár hónap múlva, törvényesen, vagy ahogy Yori akarja. Ő még halogatta, várni akart egy évet, biztos legyen benne, nem csak hirtelen fellángolás az egész. Greg ebbe is beleegyezett, sikerült elérni, hogy a szülei is megkedveljék. Greg társaságában párszor elment, társas összejövetelekre, edzésnek, ahogyan ő nevezte. Nem volt túl lelkes, de azért jól érezte magát, kezdett hozzászokni, hiszen ez is Greghez tartozott.

Most nem törte órákon át a fejét, hogy mit vegyen fel, nem a ruha adta az önbizalmát. Azért néhány minőségi darabot a szekrényébe rakott, de kedvenc farmerját szívesen viselte továbbra is a hétköznapokon. Egyszerűen elővett egy nyári ruhát és a fotelra terítette, hogy amikor indulni akar, csak felveszi és nem akkor töpreng azon ˝vajon mit is vegyek fel˝. Félmagas sarkú szandálját tette mellé, abba vezetni is lehet, de mellette kényelmes. Egy üveg ásványvizet vett elő és a kézitáskája mellé helyezte, amit a kocsiba hagy majd, de útközben jól jöhet. Kényelmesen, bár kicsit késve leült ebédelni. Nem túl sokat tudott enni, kezdett izgatott és kíváncsi lenni. Próbált olvasni egy kicsit, nem sikerült a figyelmét lekötni. Kiment a kertbe sétálni, ott megnyugodott, közben a fölösleges idő is eltelt. Rendbe hozta magát és elindult, ráhagyva egy félóra plusz időt. Szeretett kényelmesen vezetni, a fél városon áthajtva, félszemmel figyelte merre építkeznek, egy helyen kicsit elszomorodott. Kedves régi épület állt ott, most csak a hulladék volt, elbontották. Két – három ilyen épület különösen közel állt a szívéhez. Mindig álmodozott, hogy valaha ilyenbe költözik, tudta, hogy nem rögtön jön össze, hiszen fel is kell újítani az ilyen épületeket. Kicsit bosszús lett magára, amiért nem vette meg a filmért kapott pénzből, most elhatározta, hamarosan szétnéz az ingatlanpiacon. Keres valami kedvére valót nem baj, ha kopott, és kicsi, igazi lakást formáz belőle, kiteljesedhet az építészeti tehetsége. Azért Greget is elhívja a végleges döntés előtt. Megérkezett a stúdió elé, valahogy kisebbnek gondolta, az épületegyüttes nagysága lenyűgözte, az építészeti stílus nem nagyon nyerte meg a tetszését. Mintha a fő cél a csillogás, nem a szépség iránti igényben teljesedett volna ki. A kovácsoltvas kapu kinyílt és behajtott, de pár méterrel odébb sorompó is védte a behajtást, és egy fej nézett ki az egyik apró épületből. Majd kilépett egy egyenruhába öltözött férfi, a ruhája mutatta, hogy a portást és kapuőrt együtt képviseli. – Várják? – Igen, Jorg Vitar. Csak intett és mutatta az irányt, merre menjen az autóval, majd felemelkedett a sorompó és behajtott, kicsit távolabb beparkolt két autó közé az üres helyre. Látott több parkolóhelyet, de nem volt kedve odáig kocsival menni, kiszállt és elindult az épület felé, amit a portás mutatott. Az épületbe lépve hosszú folyosót látott maga előtt, a vége felé elkanyarodva, egy sietős fiatalembert megszólított: – Jorg Vitar irodáját keresem. – Ki van írva a neve – mutatott a háta mögé és ment tovább. A neveket olvasva haladt. A folyosó fala halványzöld színt mutatott, a világos kockákkal a földön, egy kellemes összhangot adott a végighaladónak. Az egyik oldalon ablakok sorakoztak, pár helyen megszakítva, erkélyajtóval, ha valaki sietett, ott is ki lehetett menni az épületből. Nem ment közelebb az ablakokhoz, hogy kinézzen, inkább haladt tovább a folyosón, és végre megtalálta az ajtót, amit keresett. Bekopogott, de senki nem szólt ki, várt egy percet, még egyszer kopogott, válasz nélkül maradt. Lenyomta a kilincset és benyitott. Egy nagy

előtér félébe került, több ajtó nyílt a helyiségből. Székek voltak az egyik oldalon, előttük néhány helyen alacsony asztalka, azokon különféle filmes magazinok letéve, mutatva, hogy a várakozó ott olvasni szokott. Ahogy Yori jobban szétnézett, rájött több helyen is vannak magazinok. Két nagyobb ajtó mellett íróasztalok, mintha onnan csak pár percre tűntek volna el. Unalmában a falakon levő képeket nézegette, filmjelenetek, kosztümös részletekkel, de akadt mai hangulatot árasztó kép is a választékban. Még olyat is látott, ahol forgatási jelenetek voltak és látszott a stáb többi tagja. Az egyiken mintha ismerős arc lett volna, nem ért rá megnézni jobban, nyílt az ajtó mögötte. – Mit keres itt? Ide nem lehet, csak úgy bejönni – hallatszott egy női hang. – Én kopogtam, de senki nem szólt ki – fordult meg Yori. – Akkor sem lehet – rakta le az íróasztalra, a kezében tartott dolgokat, majd felnézett. Kellemes arcú fiatal nő volt, természetes barna hajjal, mely apró tincsekbe körülölelte az arcát, leheletfinom sminkjét, csak szakember fedezhette fel. – Maga Yorina Leeds? – mosolyodott el. – Igen! – Elnézést a letámadásért, már várják, – mutatott a legközelebbi ajtóra. Yori belépett, de már a bent levő is félúton járhatott az ajtó felé, magas és jó kinézetű férfit látott maga előtt, az a fajta, akit megnéznek a nők bármikor. Az öltöny rejtette az alakját egy kicsit, de nem volt benne semmi kifogásolni való. Jobban megnézve, a nyakkendője, kicsit elcsúszott. A bal kezében egy noteszt tartott és mintha menet közben olvasta volna. – Leteremtette?– mosolyodott el, – nincs még rutinja a rajongók lerázásában, csak helyettesít. Yori is elmosolyodott és a kezdeti idegessége, egycsapásra eltűnt. – Üljön le – mutatott egy székre a férfi – rögtön a tárgyra térek. Egy filmről van szó, amiben játszhat, két főszereplős, akciófilm. Egy rendőrnőt alakít, aki a társával nyomoz. Yori meglepődött, de nem tudta, hogy hol a buktató. – Vetkőzni kell? – Tessék? Értem már, szó sincs róla, új arcot kerestem, magát láttam a filmjében. Nézze nem hitegetem azzal, hogy hatalmas sztárgázsit kap, kis költségvetésű filmet tervezek. Az embereknek meg fegyelmezetten dolgozni kell, minden sztárallűr nélkül. Rendon hasonló iskolába járt, mint én, nála dolgoznak az emberek. – Mennyi az a nem hatalmas pénz? Vitar mondott egy összeget, majdnem háromszorosát az első filmnek.

– Nem hatalmas összeg, egy középkategóriás színész kap ennyit, de előlegezem a bizalmat magának. Ha összejön, esetleg másik film is szóba kerülhet. Yori hatalmasnak látta ezt a pénzt, de nem szólt rá semmit. – Van menedzsere? Vele tárgyaljunk tovább? – Vitar hangja kezdett türelmetlen lenni a hallgatás miatt. – Nincsen! Kellene? – Ha lenne, akkor sem fizetnék többet. Így a magáé lesz tisztán, nem kell százalékot fizetnie. – Elolvashatom a forgatókönyvet először? – Természetesen, felelőtlenség lenne anélkül szerződést aláírni, de sokáig nem várok a válaszára. Közben bejött a kinti nő és jéghideg ásványvizet hozott. – Ismerkedjetek össze, azt hiszem az új főszereplőmet látod. A feleségem – intett Yorinak. – Örülök, – nyújtotta a kezét a nő,– megengeded, Lona vagyok? Csak fejbólintással jelezte az igent. – Ne haragudj rám az előszobai malőrért. – Semmiség, ne is törődj vele. – Holnaputánra, legkésőbb várom a válaszát – nyújtott át egy dossziét az asztalon keresztül Vitar. – ha igen a válasz, akkor személyesen jöjjön és aláírjuk a papírokat. Pár hét és indul a forgatás, ha mégsem szeretné, elég ideszólni telefonon, de meglepne, ha nem lenne sikere a forgatókönyvnek. – Jó! Viszontlátásra! Szia Lona! – Viszlát, hívhatod a következőt drágám. Yori hona alatt a paksamétával, ment kifelé, a kilincset átadta egy fiatal nőnek és bólintott hozzá. Kint már többen is ültek és a másik íróasztalnál egy középkorú nő írt valamit. – Yorina! – emelkedett fel az egyik székről egy férfi. Kicsit hasonlított a lányra, ha valaki nagyon figyelmesen nézte, de legalább tíz évvel idősebb kiadásban, a valóságba tizenöttel volt idősebb, az édesanyja testvére. Későn született, a család már nem is reménykedett a második gyermekben. Kicsit el kényeztették a szülei, de büszkék voltak rá. Imádta az unokahúgait, minden hónapba ment ebédre hozzájuk, pár éve már a felesége is kísérte. Elégedett volt a házasságával, csak még nem született babájuk, amit hiányolt.

– Brett, de örülök, hogy látlak. Megölelték egymást. – Mit csinálsz te itt kicsim? – Behívtak, egy filmszerepre kaptam ajánlatot. ,,Akció párban˝ ez a címe – nézett a mappára. – Te is ide vársz? – Igen, de most egy bűnöző szerepét osztják rám. Lehet, hogy együtt dolgozunk? – Elképzelhető. Brett színész volt, a családi legenda szerint Sun pályaválasztásánál ez is szerepet játszott. Nem mesélte senkinek, nyilvánosan, hogy rokonok, saját erőből akart érvényesülni. Brett már túl volt néhány nagyszerű filmen, kicsit beskatulyázták, mint akcióhőst, pozitív tulajdonságokkal. Most, hogy a másik oldalra kerülhet, mint bűnöző, teljes lelkesedéssel jött ide. – Még mindig titkolni szeretné Sun a rokonságot? – Igen, előbb komoly nevet akar. – Mint a nővére? – Ne humorizálj, nekem nem olyan fontos. – Nem értem, hiszen már bemutatkozott, sikere lett, de ha ragaszkodik hozzá, akkor legyen úgy. – Rögtön én jövök. Megvársz? – Nem, megyek haza és elolvasom a forgatókönyvet. – Hétvégén megyünk hozzátok a szokott időben, örömhíreink lesznek. – Várunk. Nem vették észre, hogy a sarokból egy szempár figyelte őket. Amit beszéltek azt nem hallotta, de az ölelést látta, felvillant a szeme és egy kis noteszba jegyzetelt valamit. Óvatosan még egy képet is sikerült készítenie a gépével. Elköszöntek és Yori a parkoló felé indult, majd beült a kocsiba és elmélázott. Imádta Brettet, talán mert midig volt ideje számukra, mesélt a filmekről, kulisszatitkokról, de néha még játszani is beült közéjük. Lassan elindította az autót és a kijárat felé hajtott, ráérősen vezetett, közben gondolkodott, hogy akar-e még egy filmben játszani. Elhatározta, belevág, legalább megismeri Brettet munka közben. Az utcájukba érve, kedvtelve körülnézett, régi házak, amikor még fontos volt a kinézet, nem csak tucatárúként szerepelt az építkezés. Szeretett itt lakni, de erre senki nem tervezte, hogy eladja a lakását. – Nem baj, távolabb is találhatok kedvemre valót, csak legyen elég pénz hozzá. – mondta ki a gondolatát hangosan, miközben a garázsba hajtott. Mindenki odahaza volt, ezért rögtön elmesélte, hogy hol járt, és milyen

eredménnyel, Sun körbetáncolta örömében és a részletekről faggatta. – Miről szól a film? – szólt közbe az apja, kis aggódással a hangjában. – Akciófilm, de többet nem tudok, még nem olvastam el a tartalmát, majd később elolvasom. Brett is ott volt meghallgatáson, lehet, hogy együtt játszunk. – Akkor jó lehet, mert nem megy el silány filmekhez. – Yori, én is beleolvashatok a forgatókönyvbe? – Nyugodtan, akár most is, amíg eszem pár falatot. Vacsorázott, közben beszélgettek, a családról, Brett is szóba került. – Majdnem elfelejtettem, Brették jönnek a hétvégére, valami örömhírrel együtt. A szülei folytatták a megkezdett beszélgetést. – Csak, nem? Olyan régóta akarnak babát, lehet, hogy az örömhír az lesz? Már az örökbefogadás is szóba került közöttük. – Ezt még nem is mondtad. – Elfelejtettem, nemrég mesélték. – Drágám, nem késtek el, a gyerekvállalással? – Ne felejtsd el, hogy az öcsém késői gyerek és a felesége is fiatal. – Na de apa, elméletbe még nekem is lehetne több testvérem – szólt közbe Yori. – Ilyet ne is mondj, elég belőletek kettő. Yori bement a szobájába, ahol Sun még lapozgatott, és megjegyezte: – Nekem nagyon tetszik, de én elfogult vagyok, hiszen minden álmom a filmezés. – Elég szépen haladsz. Ez igaz volt, apróbb szerepet már többet is kapott, kicsit és rövidet, de annak is örült, főleg mert egy időben több darabba is volt, pár szavas szerepe. Úgy látszott, csak a megjelenése számít, a külalakja, abba reménykedett, mire végez az iskolával, komolyabb szerepet is elé dob az élet. Yorinát nem hívták eddig, ő meg nem ment önként a szerepek után. Felhívta Greget, ahogy ígérte és elmesélte neki a szerepet. Azt is hozzátette, még nem válaszolt rá biztosat, előbb szeretné végigolvasni a forgatókönyvet, amit a férfi helyeselt. Kedveskedő szavakat váltottak, halk jó éjt kívántak egymásnak és letették a telefont. Nekiült és olvasni kezdett, mire végzett elmúlt éjfél, jó néhány órával. Megnyerte

a tetszését a darab, a szerep ami rá várt, szimpatikus alakítható figura. Lehetett tanulni hozzá sok szöveget, de beleélte magát a szerepbe és érezte, menni fog. Lefeküdt, hogy pár órát az éjszakából még kihasználjon, esetleg a reggeli órákból is alszik egy kicsit. Reggel pihenten ébredt fel, elindult sétálni, közben a bevásárlást is elintézte. Hazaérve már kezdett tanulni az új szerepére, nehezen képzelte el magát, mint akciósztárt, de a kihívás megmozgatta a képzeletét. Brett megkapta az egyik maffiafőnök szerepét, felhívta és elmesélte megnyugtató volt, hogy nem lesz teljesen egyedül.

Újra a forgatáson

Aláírták a szerződést, készülődtek a forgatásra. Yori napokon át csak a szöveget memorizálta, kicsit szokatlan zsargon szavak akadtak a szerepben, amiket a mindennapokban nem használt. Nehezen tudta megjegyezni őket. Sun tanult vele, ha ráért, nyugtatta, hogy majd rögzülnek a szavak, a próbák alatt. – Szeretnék felkészülten megjelenni, tudom, hogy közben is tanulok, de az alapot már illene előre tudni. – Menni fog. – A forgatás helyszíne egy távolabbi kisváros, onnan nem lehet hazaszaladni pár órára. Kicsit egyedül leszek, még jó hogy Brett is velem lesz. – Ott is remek építményekbe gyönyörködhetsz a szabadidődben. – Milyen igazad van ez nekem eszembe sem jutott, pedig egy remek lehetőség, amit érdemes kihasználni. Már vissza is tért a jókedvem, csodákat fedezhetek fel ott. Viszek magammal fényképezőgépet, ha valami különleges kerül elém, megörökítem. Remek fotókkal térek vissza. Kicsit jobb kedvvel készült elmenni hetekre, majd tovább. Nem volt a pontos idő meghatározva, csak annyi, hogy fél év alatt teljesen készen kell lenni, legalább a

forgatásnak, míg ha az utómunkálatok elhúzódnak tovább, az már belefér a keretbe. Annyit már tudott, ha jól felkészül, akkor rajta nem múlik semmi. Az időjárás és hasonló gondok miatt, meg fájjon más feje. Ha egyszer elkezd a szakmájával foglalkozni, akkor majd a saját határidejével lesz gondja. Most fontos, hogy másokat ne hátráltasson. Mire az indulás napja elérkezett, elég jól ment a szöveg, nyugodtan útnak indult. Este még hosszan beszélgetett Greggel, hiszen a fél év elég hosszú idő. Kapott ígéretet a meglátogatásra, ha már belerázódik és több a szabadideje. Hálás volt a sorsnak, amiért olyan férfival hozta össze, aki ezt is megérti. Lehet, hogy türelmetlen, de nem mutatja. Még van ideje, nincs elkésve a családalapításról.

Greg

Greg sokáig forgatta a kezében és nézte, a borítékból kivett fotókat. A feladó neve helyett ˝Anonymus˝ volt írva. Felbontotta, mert volt egy osztálytársa, aki ezt az aláírást használta tréfából. Arra gondolt osztálytalálkozó lesz, vagy valami rendkívüli összejövetel. Még névtelen levelet soha nem kapott. Mikor megpillantotta a képen Yorinát, már tudta, hogy lesi fotós műveit kapta kézhez. Mindegy volt, már meglátta az elsőt, és végigpörgette a többit is. Mindegyiken szerepelt a lány, egy férfi társaságában. Vacsoráztak együtt, bőségesen terített asztalnál. Az egyiken kicsit régebbi lehetett a fotó, mert hosszabb Yori haja, a filmhez egynegyedét levágták. Azon a képen boldogan ölelik meg egymást. Valami előcsarnok, vagy extrább kivitelű vártóterem lehet, mert látszanak a székek. A többi mind a forgatás idejéből való. Egy helyen Yori vállát fogja át a férfi, ahogy egy ház előtt nézelődnek( pont olyan bizalmasan, ahogy ő is szokta). Elfacsarodott a szíve, nem attól, hogy mást talált a lány, jobban fájt, hogy nem szólt róla, a késői telefonbeszélgetések alatt lett volna rá lehetőség. Már nyúlt a képekkel az iratmegsemmisítő felé, hogy csíkokra vágva tűnjenek el, a feledésbe. A végén inkább az alsó fiókba dobta hátra, és megpróbált a munkájára gondolni. Nem sikerült, egész este nem tudott dolgozni, reggelre eldöntötte látni akarja Yorinát, bármi áron. Majd ott meglátja, hogy megemlítse a dolgot, vagy a tudatlant játssza. Elrakta a képeket a táskájába, egyet zsebre vágott, ahol kettesben vacsoráznak. Bedobta az írásaihoz szükséges dolgokat is a táskájába,

pár ruhadarab mellé. Nem akart hazajönni, akkor sem, ha pontosan tudja az igazságot. Valami kis környezetváltoztatással folytatni kell a munkáját, mert a kiadó szívesen fogadja a könyvét. Kocsiba vágta magát, és nekiindult az útnak, a gondolatai csapongtak, fogalma sem volt, hogy mit tegyen, ha megérkezik. Csak az útra figyelt, a táj elsuhant mellette, anélkül hogy egy pillantást kapott volna. A kisvárosba érve, egy benzinkútnál kért információt és annak alapján indult a forgatás pontos helyszínéhez. Ott már gyakorlottabban mozgott, összetalálkozott egy ismerőssel, aki egyesen a helyszínre kalauzolta. A háttérből figyelte a forgatást, megzavarni nem akarta, Yori a jelenetben egy bűnözőt üldözött, futott, csapzottan az izzadtságtól és kócos hajjal. A jelenetet többször ismételték, majd Yorinát leváltotta egy kaszkadőr, mikor a híd korlátjáról a vízbe kellett ugrani. A lány elindult, útközben egy pohár vizet kapott fel egy kis asztalról és azt kortyolgatta. Greg előrébb lépett a háttérből, a következő percbe már mosoly ragyogott a lány arcán és ölelésre tárta a kezeit. Greg magához szorította, nem tehetett mást. – Csodálatos meglepetést szereztél nekem, köszönöm. Még vissza kell mennem, csak pár perces pihenőm van, várd meg a végét, és együtt töltjük az estét. Közbe már hívólag intettek Yorinak, hogy menjen vissza a helyére. Brettnek odaintett, hogy addig beszélgessen helyette, az bólintott és elindult a férfi felé. – Helló! Te vagy Greg Orlen, ha nem tévedek – nyújtotta a kezét. – Igen. Greg kényszeredetten és elképedve fogadta az eléje nyújtott kezet, a fotón szereplő férfit, de válaszolni alig volt ideje a szóáradatban. – Örülök neked, szeretem ha nő a család létszáma, magam is azon fáradozom, a nevem Brett Arlen. Vigyázz a szemem fényére és akkor barátok leszünk. – Yori rokona vagy? – Az anyja a nővérem. Greg elmosolyodott, közben mintha egy kő gördült volna le a szívéről, a gyomra szorítása is engedett egy kicsit. Milyen szerencse, hogy nem kezdett el idő előtt kérdezősködni. Eldöntötte, hogy ezt el kell mesélni, ha nyugodtan akar aludni. Beszélgettek és közben nézték a forgatást. Többször újrakezdték a jeleneteket, későig elhúzódott, mikor végeztek, Yori szállására mentek, át akart öltözni. Greg kitette a fotókat az asztalkára, Yori felszisszent, de Brett is csóválta a fejét. – Szemétség, amiket művelnek ezek a lesifotósok, már enni sem lehet nyugodtan. Greg rákérdezett: – Mi a baj?

– Látod, nagy adag ennivaló van előttünk, a szerződésünk a testsúlyunk tartására kötelez, a forgatás alatt. Maximum pár kiló eltérés alakulhat ki. Én tudom, hogy ledolgozom, de attól még lehet, kellemetlenségem. Vajon miért küldték el neked? – Mert egy másik férfival voltál. – Igazad van, ez lehetett a cél, beszélek Sunnal, hiszen egész sor félreértés lehet hasonló helyzetekből. – Az én kedvemért fölösleges, elég ha én tudom, az igazat. – Te ezért jöttél ide? – Ez is közrejátszott. – Köszönöm, ez bizonyítja, hogy fontos vagyok neked, azért a bizalmat előlegezd meg jobban. A nap további része, jó hangulatban folytatódott, sétáltak és Yori a helyi nevezetességeket mutogatta, mint egy idegenvezető. Kihangsúlyozta az építészeti alkotásokat. – Kegyelem, én csak egy színész vagyok, semmi több, menjetek csak kettesben, nekem még van egy kis dolgom. Brett otthagyta őket, már előbb is menni akart, de kicsit Greget is szerette volna megismerni. Most elindult a szállása felé. Greg továbbra is figyelmesen hallgatta Yori előadását. – Ötleteket adsz a legközelebbi írásomhoz, remek tájakat és figurákat képzelek magam elé, ezekhez a házakhoz. A régi városrész utcáin sétáltak, míg el nem fáradtak, akkor elindultak haza. Greg a közelbe vett ki szobát az egyik régi panzióban, pár napot itt akart tölteni a városban, közel Yorihoz. Az írás könnyebben ment, egy kis lazítással, egy tóparton végezte, néha csak a térdére fektette a füzetet és úgy írt. A természetes környezetben sokkal gyorsabban haladt. Ha felnézett a fák zöld színe megfogta a tekintetét. keskeny sávon át egy virágos rétre látott, a tó hűs levegője segítette az ihletet. Elnézte a keskeny nádast, ahol a buzogányok egy harcba induló alakzatot képeztek. Néhány vízi virág a ruházaton levő apró díszítést adta a gondolatokhoz. A túlnyílt gyékény, mint foszló zászló, tűnt elő a tömegből, a gyenge szellőmozgás a haladást akarta valóssá tenni. A képzeletet bontó hangulatos helyen sokkal gyorsabban haladt az írással, ha elfáradt ülni, hasra feküdt a színes virágokkal teleszórt füvön, és ott folytatta a munkát. Kis hátizsákjában víz és pár szendvics lapult a füzetek és tollak társaságában. Ha megakadt, csak felnézett a látóhatárra, ahol a kék ég fehér szétszórt bárányfelhőkkel színesítette a zöldet. Pár perc múlva jöttek az ötletek. Egy fa alatt valaki fatörzsekből uzsonnázóhelyet készített. Itt lehetett ülni, mint egy íróasztalnál, de ha eltévedt a tekintet a papírról, csak további ihletet adott. Kicsit

sétálni kellett reggelente, de még ezt sem bánta. Greg két nap alatt, több mint egy heti anyaggal elkészült. Boldogan mesélte esténként Yorinak, mennyire jó ötlet, hogy eljött ide. – Örülök, hogy közel vagy hozzám, maradj ameddig lehet. A panzióba ment be ebédelni, ha nem felejtette el. A tulajdonosnak megdicsérte a táj szépségét, ahol sétálgat és alkot. – Jöjjön csak velem egy kicsit. Pár perces séta után a panzió kertjének a végére jutottak, egy kiskapun átlépve a természetbe voltak egy apró, öreg tölgyerdő mellett. Kis patak futott a fák között, a partján színes virágokkal. Mintha itt nem is-is élnének emberek, nem látszottak letépett virágok, csak néhány állatnyom mutatta, hogy a pataknál isznak. Egy magányos fa alatt, agyonkopott öreg asztal volt, odaillő, fatörzsből készítve, kétoldalán pad, hasonló stílusban. – Ez itt a paradicsom? – Nem egészen, magánterület, természetes formában meghagyva, a családunk tulajdona, de csak kevés vendég kap kulcsot hozzá. Itt nincs zaj, még az unokáim is csendben jönnek erre, hogy ne zavarják az állatokat. Ez a védett birodalmunk, kicsi, de a miénk. – Akkor én mivel érdemeltem ki? – Olvastam pár könyvét, csak nem akartam zavarni, láttam, hogy dolgozni és pihenni jött. A vendégek egy része nem ismeri, a többi pedig nem tolakodó. Itt a kulcs, használja amíg itt van, a barátnője is felüdülhet itt az egész napi hajrá után. A kerítés jelzi, hol van vége a területnek. Van kapu három helyen is, csak mindig zárja be, nem mindenki tiszteli a természetet. – Köszönöm. Greg letette a hátizsákját és sétált fél órát, majd leült írni. A sorok szaporodtak az idő szaladt, de észre sem vette, ha szomjas volt, ivott az üvegből, enni elfelejtett hozni, de nem volt éhes. Egyszer hangot hallott az útról, tíz év körüli fiúcska jött, a karján ebédhordó és egy vizes üveg a kezében. Köszönt és lerakta az asztalra. – A nagyapám küldte az ebédet, mert nem csomagoltak reggel és már délután van. – Köszönöm. A kisfiú a vizet értő kézzel, a patak legszélén a vízbe tette a növények közé, hogy hideg maradjon. A kezével búcsút intett és elindult vissza a keskeny, szinte láthatatlan gyalogúton. Greg kibontotta a több rekeszes ételhordót és a kiömlő illatokra a gyomra is megkordult. A friss levegőn jó étvággyal kezdett falatozni, közben gyönyörködött a körülötte levő tájban. Először gondolt arra. hogy olyan lakást szeretne, ahol a természet is elérhető, egy nagyobb kert formájában. Az evés végén a patakba kezet mosott és folytatta az írást kora estig.

Este boldogan mesélte, hogy nagyon jól halad a munkával. – A táj szépsége és az a tudat, hogy a közelemben vagy, sokat segít. Átfogta a vállát séta közben, de megjegyezte, hogy szívesen feküdne korán, mert kicsit elfáradt. – Ha akarod azért maradhatok még egy kicsit. – Ugyan, pihenj le, én is lefekszem, csak még átfutom a holnapi jelenetet. – Akkor elkísérlek a szállásodig és elmegyek. Az, hogy az éjszakát Yorinál töltse, nem szerepelt a tervei között. A lány is kimerülne és reggelre nem lenne kipihent az arca, azt sem akarta, hogy fölösleges megjegyzéseket tegyenek a film forgatás alatt. Ha tudták is, hogy Yori a barátnője, nem tette szóvá senki. A stáb a filmre koncentrált, nem nagyon figyelték egymás magánéletét, vagy legalább nem mondták ki hangosan. Yori elfáradt, kicsit gyors volt a forgatási tempó, nem okozott teljes örömet az, amit csinált. Minden igyekezetét beleadta, de nem volt elégedett magával. Valami láthatatlan türelmetlenség feszítette belülről, nem tudta, hogy ez kapcsolódik-e ahhoz, hogy Greg a közelben van. A baráti légkör már itt is kialakult, a kezdeti gondok után. A rendőrtársa kicsit nagy sztárnak érezte magát és néha előadott egy két hisztis jelenetet, Yori oda se figyelt rá. Mivel vele sokkal kedvesebbek voltak a kollégák, kárpótolták a nyafogós jelenetekért. Holla nem sokáig hisztizett, később kiderült, hogy barátságos lány. A kérdésre azt felelte ezt az ügynöke tanácsolta, hogy többre viszi ha kéreti magát és nyafogósra veszi a figurát. Yori gyorsan adta a tanácsot kéretlenül is: – Cseréld le, egy normálisra, aki embernek lát téged és nem egy hisztis libának. Van saját stílusod, miért kellene másnak mutatkozni. Én képtelen vagyok erre. – A te tehetségeddel könnyű a dolgod, rámosolyogsz a rendezőre és a tenyeredből eszik. – Nem próbáltam még ki, nem is hiszem, hogy működne. Ezek után gyakrabban beszélgetett Hollával, és kezdett egy nagyon jó légkör létrejönni. A stáb többi része is megkedvelte az új Hollát, közben a film háromnegyede elkészült. A maradék sokkal jobb hangulatban és gyorsan haladt. Yori kezdte otthon érezni magát a társaságba, már azt is tudta, hiányozni fognak, ha vége lesz a munkának. Kicsit nehezen értette meg, hogy lehet megszokni, félévente, vagy évente változnak a kollégai. Nincs idő összehangolódni, mert akkorra elkészül a film, talán a sok szép emlék segít egy kicsit, de az nem az igazi. Most maga sem tudta, hogy várja-e a végét, vagy nem. Egyre ügyesebb lett, kaszkadőrök nélkül is képes volt a kisebb jelenetekre. Meglepődött mennyit tanult a forgatás ideje alatt. Egyszer mindennek vége lesz. Ez a forgatás is befejeződött. A záróbulira Greg társaságába ment el, jóval kevésbé feszélyezetten, mint az első

alkalommal. Közben már mindenki tudomásul vette a kapcsolatukat az ismerősök között. Rájuk mosolyogtak, de minden megjegyzés nélkül. – Látom Vitar örült, hogy eljöttél velem a búcsúparira. Akart valamit? – Csak érdeklődött, hogy az egyik könyvem felhasználva készítenénk-e filmet. – És? – Tehetséges ember, szívesen mondtam igent, a részletek még nem aktuálisak. Ne menjünk el? Látom már te is unatkozol. – Mehetünk. Megmondtam Vitarnak, hogy nem kívánok több filmben szerepelni. – Ez nekem lesz dupla öröm, többet lehetünk együtt. Yori megállt a ház előtt és sokáig nézte. Kopott falfelületek, itt-ott hiányzó vakolat, a lábazat töredezett, egy része levált és eltűnt. A kopasz falak tartós anyagból készültek, az idő nem ártott semmit. Ezt csak a szakember vehette észre, egy amatőr, csak a kopottságát észlelte az épületnek. Az ablakok stabilan állnak, a fölső keret ablakszemei mutatták, hogy ott is lakószobák voltak valaha. Később valaki bedeszkázta, javítás helyett, fölöttük kis díszítések, a lenti ablaksor díszeinek a folytatása. A bejárati ajtó mellett keskeny oszlopok kétoldalt, mint őrszemek, karcsún és barátságosan. Az ajtó fölött is átívelt a mintázat, amit már az ablakoknál is lehetett látni. Az oszlopfőkbe valaki beleálmodta minden örömét, Yori bement a házba a kulccsal, amit a szomszéd adott oda. A belső tér is romos és elhanyagolt kinézetet mutatott, a hatalmas nappaliban levő kandalló azonban jelezte, hogy igényes volt a valamikori tulajdonos. Kiment a kertbe, hogy szemügyre vegye a telket, teljes egészében. Átvágott az elhanyagolt és gazos részeken, itt – ott elvadult rózsa mutatta, egy gondos gazda kezenyomát. Gubancos cserjék között vezetett egy láthatatlan ösvény, egy apró tópartig. A víz szélén pár szál nádat lengetett a szél. Visszanézve látszott, hogy hatalmas öreg, de egészséges fák vannak az elburjánzott területen. Yori már döntött is magában, csak még Greget is rá kell venni, hogy nézze meg. Sikerült rábeszélni telefonon át, hogy fél óra alatt megpróbál odaérni. Addig Yori sétált, majd leült az egyik padra közel a kapuhoz. Greg gyorsan megjött, kicsit fejcsóválva nézte az épületet: – Nem is tudom, legfeljebb újat építünk, ha összedől. Végigmentek a kerten, egészen a tóig. – Ez már tetszik, ha rendbe hozzuk(hozod), nagyszerű lakás lesz. Itt játszhatnak a gyerekeink a kertben. Néhány nap alatt Yori egy saját lakással rendelkezett. Az első építészeti munkája

lesz, később majd jön a többi. Két hónap múlva már rá sem lehetett ismerni a régi házra. Greg szóvá tette, hogy már alkalmas a lakás vendégek meghívására. A lakásszentelést a házasság kötés utáni ünnepséggel kötötték egybe. Mire a vendégek elmentek, két ajánlat is érkezett, lakás kivitelezésre, a jövő építészének. Vége Kecskemét. 2012.