NITZINGER NOÉMI:
A BÜKKI VASKAPU-BARLANG CSIGAMARADVÁNYAI Készült: 2004-ben 1. A lelőhely és a vizsgált anyag A "Vaskapu-barlang"-nak nevezett sziklamélyedés (1. kép) Felsőtárkánytól ÉNYra, mintegy 3,5 km-re található (1. térkép). Az üregből az 1930-as években MOTL MÁRIA tárt fel pleisztocén ősmaradványokat. A "barlang" melletti sziklafal repedéseiből (2. kép) az elmúlt 10 év során HÍR JÁNOS és MÉSZÁROS LUKÁCS több alkalommal gyűjtött be fosszília-tartalmú agyagos üledéket (MÉSZÁROS 1999). Az ásatási munkákban iskolánk tanulói is részt vettek (3. kép). A feltárt kartszüregek közül a 2., 5. és 6. számmal jelöltek
üledékei
tartalmaztak
ősmaradványokat.
A
begyűjtött
mintákból
az
ősmaradványokat (csontokat, fogakat, csigaházakat) iszapolásos eljárással nyerték ki. A jelen dolgozat az 5. sz. lelőhely csigamaradványait mutatja be (4. kép). A korábbi kutatók által megiszapolt és kiválogatott házakat a jelen dolgozat szerzője önállóan határozta meg és írta le. Az itt bemutatott eredmények eddig nyomtatásban sehol sem jelentek meg.
1. kép A Vaskapu-barlangnak nevezett sziklaüreg
2. kép Az ősmaradvány tartalmú üledékek a Vaskapubarlang fölötti sziklafal repedéseiből kerültek elő
3. kép A feltárási munkákban iskolánk tanulói is részt vettek
4. kép Az 5. sz. lelőhely a sziklafal nehezen megközelíthető részén található
2. Korábbi eredmények MÉSZÁROS (2003) szerint a 2. (5. kép) és 6. lelőhelyek faunája egykorúnak és ökológiai szempontból hasonlónak tűnik. A rendkívül gazdag (több ezer példányt számláló) anyagban számos csiga, kétéltű, hüllő, madár és emlős faj található. Feltűnő a sok pocokmaradvány (6. kép) és általánosságban elmondható, hogy bár jelentős a nyúlalakúak, denevérek és a rovarevők előfordulása is, az emlősfaunában a rágcsálók dominálnak. Az állatközösség leginkább a felső Würm együttesekkel (elsősorban a Bivakbarlang
és
a
Pilisszántói-kőfülke
maradványai)
mutat
rokonságot,
és
a
felső
pleisztocénnek ahhoz a kb. 13 ezer évvel ezelőtti szakaszához kapcsolódik, amelyet az utolsó komoly lehűlés jellemez (Pilisszántói szint). A 2. és 6. lelőhelyekről a hidegtűrő fajokon kívül a kőszáli kecske (Capra ibex), havasi nyúl (Lepus timidus), mormota (Marmota marmota), havasi pocok (Microtus nivalis), és a havasi cickány (Sorex alpinus) maradványai is előkerültek. Ezek az állatok ma elsősorban a Kárpátokban és az Alpokban 2-3000 m tengerszint fölötti magasságban, jóval a zárt fenyőerdők zónája fölött fordulnak elő. Ugyanakkor a fauna erdei elemeket is tartalmaz. MÉSZÁROS (2003) feltételezi, hogy a 13 ezer éve bekövetkezett lehűlés hatására a középhegységi
magasságú Bükk
vegetációja a mai
magashegységekéhez vált
hasonlóvá. A mai sarkvidéki jégtakaróhoz közelebb fekvő Skandináv-hegységhez hasonlóan a hegyvidéki növényzeti övek lejjebb helyezkedtek el, mint az Alpokban és a Kárpátokban (7. kép). Mindez az "alpesi" fauna bevándorlását vonta maga után. A Vaskapu 2. és 6. lelőhelyek karsztüregei nagyjából a fenyőerdők zónájának felső határához közel helyezkedhettek el, ezért a kitöltések mind az erdei, mind az alhavasi élővilág fajait tartalmazzák. Mivel azonban a fauna felhalmozódásához a nagy területet bejáró
ragadozó
madarak
zsákmányszerző
tevékenysége
nagymértékben
hozzájárulhatott, a lelőhely közvetlen környezetének biotópja egészen pontosan nem állapítható
meg.
Az 5. számú fauna (9 csiga-, 1 béka-, 1 madár-, 1 denevér-, 1 vakond-, 1 cickány-, 2 pocok-, 1 egérfaj) a legkevésbé gazdag a feltártak közül. A MÉSZÁROS (2003) által meghatározott emlősfajok (Apodemus sylvaticus, Myodes glareolus, Neomys fodiens, Pipistrellus pipistrellus, Talpa europaea) holocén felhalmozódásra utalnak, és erdős vegetációt jeleznek (7. kép). A vízicickány (Neomys) jelenléte arra utal, hogy a lelőhely környezetében tiszta, felszíni vízfolyás is előfordulhatott.
5. kép A 2. sz. lelőhelyet a talaj szintjén találták meg
6. kép A lelőhelyen nagy számban fordultak elő a rágcsáló maradványok
3. Rendszertani rész Az anyagból 9 csigafajt sikerült elkülöníteni, közülük ötön fordultak elő kellő számban
a
határozást
segítő
bélyegek.
A
leírásokban
szereplő
morfológiai
szakkifejezéseket PINTÉR (kézirat) és SOÓS (1943) alapján használom. Osztály: GASTROPODA Rend: STYLOMMATOPHORA Család: ENDODONTIDAE Nemzetség: GONIODISCUS Faj: Goniodiscus perspectivus Vizsgált anyag: 2 ép egyed. Háza lencseszerűen lapított. A kerülete tarajos, a taraj fölött alig domború, alatta behomorodott, majd lapos ívben hajlik a rendkívül tág, tányérszerű, az összes kanyarulatokat láttató köldök felé. Tekercse nagyon alacsony, néha egészen lapos, csak a csúcsa emelkedik ki boltozatosan. 6 egyenletesen növekvő kanyarulata közül a felsők mérsékelten domborúak, az alsóbbak lapítottak. A két embryonális kanyarulat kivételével az egész héj finoman, szabályosan bordázott. A bordák alacsonyabbak a Goniodiscus rotundatusénál. A szájadéka részaránytalan, a taraj felé kihegyesedő levél alakú.
1. ábra Goniodiscus perspectivus dorsalis- és ventralisnézetben (a vonal 1 cm-t jelez mindig)
Család: ZONITIDAE Nemzetség: EUCONULUS Faj: Euconulus trochiformis Vizsgált anyag: 1 ép egyed Háza gömbded-kúpos, szélesebb, mint amilyen magas. Köldöke egy kis rés, de jórészt még ezt is eltakarja a szegély egy kis kitüremkedése. 6, nagyon domború, mély varattal elválasztott kanyarulata felette lassan növekszik. Szájadéka ellipszis alakú, jóval szélesebb, mint amilyen magas.
2. ábra Euconulus trochiformis ventralisnézetben
Nemzetség: OXYCHILUS Faj: Oxychilus cellarium austriacum Vizsgált anyag: 7 ép; 2 töredékes maradvány. Elegendő
bélyeg
állt
rendelkezésre,
így
ez
volt
az
a
forma,
amelyet
a
legpontosabban. meg lehetett határozni. Háza majdnem lapos, alig kiemelkedő, gyengén boltozott tekercsű. Majdnem sima, nagyon fényes. Felül sárgás szaruszínű, alul világosabb, kékesfehér. Köldöke tág, tölcsérszerűen szélesedő, az összes kanyarulatokat láttatja. 5, sekély varattal elválasztott kanyarulata közül a belsők lassabban, a külsők gyorsabban növekszenek. Felül mérsékelten domborúak, az utolsó kissé lapított, tekintélyesen kitágul, így a szájadék táján kétszer, vagy valamivel többször szélesebb a megelőzőnél. Szájadéka félhold alakúan kivágott, szélesebb, mint amilyen magas. Család: PUPILLIADE Nemzetség: VERTIGO Faj: Vertigo angustior Vizsgált anyag: 1 sérült egyed. Elegendő bélyeg híján (a szájadék eltömődése miatt) az egyed háza illetve annak mintázata alapján lett meghatározva. Háza nagyon kicsiny, balra csavarodott, jellemzően tojásdad alakú. Szabályosan vonalkázott, különösen a középső kanyarulatai. 6, kevésbé domború kanyarulatból áll.
3. ábra Vertigo angustior oldalnézetben
Család: CLAUSILIIDAE Nemzetség: LACINIARIA Faj: Laciniaria cana Vizsgált anyag: 2 töredékes maradvány. Háza orsó alakú, kevéssé hasas. Sűrűn bordázott; egyes bordák vagy bordacsoportok lekopása következtében nem ritkán sávozott. Tarkója nagyon tarajos. Szájadéka körte alakú, alul lekerekített, oldalról összenyomott hosszúkás. Az egész szájadéktáj tetemesen előrenyúlt, s szegélye peremmé türemkedett ki.
4. ábra Laciniaria cana a szájadék irányából ábrázolva
4. Ökológiai következtetések A meghatározott fajok közül a Goniodiscus perspectivius hegyvidéki erdőkben kövek és lehullott lombok alatt él, míg az Euconulus trochiformis korhadt fa és fakéreg alatt is él. Az Oxychilus cellarium austriacum szintén hasonló környezetben illetve erdőkben és bozótban, árnyékos kőrakásokban, barlangokban és pincékben is él. A Vertigo angustion nedves, hűvös réteken fordul elő. LEHMANN szerint lombos erdőkben, bozótos helyeken a földön, moha, lehullott lomb és törmelék alatt is található. A síkság és az alacsony hegyvidék állata. A Laciniaria cana sziklákon, falakon, fák oldalán él. A csigafauna tehát hűvös, nedves hegyvidéki erdőt jelez, ami összhangban van MÉSZÁROS (2003) megállapításaival, aki a gerinces faunák alapján a fenyőerdők felső zónáját mutatta ki a lelőhelyen. A leírások alapján a 7. kép mutatja hogy milyen lehetett a környezet a maradványok felhalmozódása idején.
7. kép A maradványok felhalmozódása idején ilyen lehetett a lelőhely környéke 5. Felhasznált irodalom - MÉSZÁROS, L. Gy. (1999): Uppermost Pleistocene shrews (Mammalia, Soricidae) from Vaskapu Cave, Northern Hungary. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis, Sectio Geologica, 32: 49-56. - MÉSZÁROS, L. (2003): Felső würm "alpesi" fauna a bükki Vaskapu-barlangból. 6. Magyar Őslénytani Vándorgyűlés, 2003, p. 21. - SOÓS, L. (1943): A Kárpát-medence Mollusca-faunája, MTA, Budapest, p. 1-478. - PINTÉR, L.: Gastropoda határozás. Kézirat. Ferences Gimnázium, Szentendre, p. 1-18.
