A birtokminimum kérdéséhez. Két éve annak, hogy nálunk is felszinre került a mozgalom, mely a földbirtok fölött való szabad rendelkezés megszoritásában panaceát vél találni a kisbirtokos jelen válságos helyzete ellen. Ha a magyar földet a magyarságnak megtartani, - a kisbirtokosok elszegényedését, pusztulását megakadályozni akarjuk: okvetlen szükségesnek vélik a birtokminimum hívei, hogy oly törvén alkottassék, mely meghatározza a birtok azon legkisebb mennyiségét, mely többé osztály alá nem vehetı, el nem idegeníthetı. E kivánsághoz az amerikai „homestead”törvény behozatalának óhaja is főzıdik legujabban. A mozgalmat a sopronmegyei gazd. egyesület inditotta meg; mely azon alapon, hogy 60 községben győjtött adatok szerint 1867 óta az egész telkek 47 százalékkal kevesbedtek, míg az egytizenhatod telkek ugyanazon idı óta tízszeresökre felszaporodtak; 1881-ki közgyülésén elhatározta volt, hogy tekintettel a földmívesosztály elszegényedésére, a törvényhozó testülethez emlékirat intéztessék aziránt, „hogy a, telki állományok eldarabolása beszüntettessék s egy osztozási.minimum tüzettessék ki”. A szövetségbe lépett gazd. egyesületek mult évi májusban tartott nagyülése e kérdést maga részérıl is napirendre tőzvén, a birtokminimum behozatalának szükségességét határozatilag kimondta. Anélkül, hogy már elızetesen a birtokminimum mellett vagy ellen állást foglalnánk, e határozat kimondását sajnáljuk, mert legalább is korainak tartjuk. Gazd. egyesületeink tagjai (mintegy 15.000) hazánk gazdaközönségének eltünı részét teszik. A szövetkezésbe lépett, illetve ez elsı nagyülésén képviselt egyletek oly kis számot tettek, hogyha még a szavazatokat nem olvassuk is, hanem mérlegeljük: nem tapasztaljuk azon súlyt, melylyel hason enunciatiókat el kell látni, mielıtt világgá bocsátjuk. A szövetségbe lépett gazd. egyesületek olyannyira kivánatos prestige-e nem nyerhet azáltal hogy a vita mindekkoráig az akadémikus discussió szinvonala fölé nem emelkedett: jóformán teljesen hiányozván a statistikai anyag, melynek kérlelhetlen logikája lehetne meggyızı erıvel. a birtok minimum elleneseire. A jelen viszonyok közt, ha mielıbb el nem érjük, hogy az országos statisztikai hivatal a kivánt értelemben győjti és közrebocsátja a pro vagy contra bizonyitó anyagot, a vita teljes elposványosodásától tartok. Részemrıl tartózkodtam volna. e kérdéshez egyáltalában hozzászólni, ha e lapok szerkesztıi egy e mozgalomról írt tájékoztató czikk közlését szükségesnek nem vélik. Jelen soraim czélja tehát elsı sorban a tájékoztatás, fentartván magamnak, hogy egyes, itt csak röviden fölemlitett eszmémet adandó alkalommal bıvebben kifejtsem. „In der Vergangenheit Erkenntniss, ruht der Gegenwart Verständniss” - mondja Unger. E nézetet vallom magam is. Azért a multból mindenekelıtt konstatálni kivánom azon két egymással homlokegyenest ellenkezı irányt, melyek a földbirtok tulajdonjogát ill.etıleg már régebben észlelhetünk. Az egyik a „szabadságot”, a másik a „megkötöttség” jelszavát hordja zászlaján, és mindegyik az általa ajánlott irányt hirdeti egyedül üdvhozónak. Egyideig úgy látszott, hogy a szabadság jelszavát lobogtatóké a hatalom és a dicsıség; de ujabban számos téren egy - hogy úgy mondjam – reactionarius áramlat érezteti magát, mely egyes jelenségeket, mint a földbirtok eladósodását, eldarabolását felkapva, jelenségeket okokul állítva: orvoslást keres és vár az államhatalom egyes erıltetett törvényhozói actusaitól. A higgadtabbak mindazáltal ragaszkodnak azon álláspontukhoz, hogya népéletet egészében kell felfognunk, mielıtt bármely irányban lépéseket teszünk; sıt akadnak egyes konok szellemek is, kik a szınyegen forgó kérdéseket nem mint az általános hanyatlás okait, hanem mint annak csakis jeleit kivánják tárgyaltatni, és keveset vagy éppen mitsem remélnek a változott irott betü malasztjától, hanem egyedül a nép diaetitikájában keresnek orvoslást.
Amint Európa a középkori feudális viszonyok nyügeibıl kibontakozni kezdett, a korát megelızı elmélet a személyes szabadság után a földbirtok minden terheitıl való felszabadulását s a földtulajdonnal való szabad rendelkezést állitotta oda a haladó kultura postulatumául. Kimondta, hogy pusztán a földtulajdonnal való föltétlen szabad rendelkezés biztosítja annak legmagasabb jövedelmezıségét. Ily irányban írtak és hatottak a mult század végén Németországban Justi, Hildebrand, Mek, Wöllner, és apostoloskodott az osztrák-magyar monarchiában a Sonenfelsianusmus is. Századunk elsı felében, a nagy franczia forradalom eszméiben, a haladás ideálját vélték feltalálni a nemzetek legjobbjai. Nálunk is a haza bölcse: Deák, csak úgy mint az új rend leggeniálisabb elıharczosa: Kossuth, a szabad birtokért szálltak ki a síkra. Másfelıl azonban mind maga a franczia forradalom, mind pedig principiumainak a gyakorlatban való érvényesülése könnyen megérthetıen visszatetszéssel fogadtattak a világi és egyházi aristokratia, valamint híveinek részérıl. İk a jelen állapotuknak, felfogásuk szerint, iszonyaiból csak oly módon véltek szabadulhatni, ha a társadalom mindahhoz visszanyúl ismét, amit a másik tábor hite szerint az „idı, a népek éktelen viharja elfujt; mint egy porszemet”. A bölcsek nemzete e téren is csodavirágokat hajtott. Erre nézve elég, ha Müllerre utalok, ki az úgynevezett restauratió-politikát a nemzetgazdaságtanba ,becsempészni kivánta; miután szerinte az állam erkölcsi hatalma s állása csak úgy hozható tőrhetı viszonyba a magántulajdon és haszon érdekeivel, ha a középkori formákat újból felkaroljuk! S ha fölemlitem Harthausen bárót, ki az orosz birtokközösségeket oly normának vallja, melyet a modern kormányoknak mint mintegy evangeliumot hirdetni kell: „Wie eine Offenbarung Gottes.” A szabad rendelkezés megszoritását hirdetı német, aristokratát ezért el is érte méltó büntetése: honfitársai az agrarsocilaisták közé sorolják, mint holmi Herzent vagy Aksakovot,mibıl kitetszik, hogy nemcsak a szegénység, hanem a hóbor is furcsa hálótársakhoz juttathatja az embert. Les extrèmes se touchent. A szélsıségek ma újból érintkeznek és elég ridegen, állnak egymással szemben. Míg a, franczia eszméken táplálkozó liberalismus az individualismust a gazd. életben is érvényesiteni óhajtja s folyvást azon reménykedik, hogy az egyéniség felszabadulásával az önmegtartóztatás és helyes fölismerés is egyensúlyba fog jutni; addig másfelıl mind hangosabbá válik a másik tábor: hol leplezetlen, hol egész nyiltan azt hangoztatva, hogy a kisbirtokos oly lény, mely soha nagykoruságot el nem érhet, mely állami gyámság nélkül meg nem élhet, melynek állitólagos haladása bukásra vezet, mely a modern kor eszközeit csak önmaga ellen fordítja; miért is péld. a váltóképességnek a kisgazdától. való megvonása reá nézve valóságos jótéteményül jeleztetik. Ismert dolog, hogy Francziaországban a középkori megkötöttségbıl való kibontakozás túlrohamosan ment végbe. Malthus meg is jövendölte annak következtében, hogy Francziaország 100 év mulva épp oly szegény, mint vagyonilag egyenlı leend, s a francziaországi reactió X. Károly idejében több erılködést tett a földbirtok mobilizálása ellen. Idınként egy-egy a pusztában elhalló hang figyelmeztetett késıbb is a mobilizálásból eredı veszélyekre, mint az a famosus czikkiró, ki 1839-ben e kiáltást hallatta: „La division du sol à été poussèe à l' infini; la Françe semble tomber en poussiere.” Nem maradt el a „gründlich” német szomszéd sem, ki -mint Türke: „Die heillosen Folgen der Bodenzersplitterung” czimü 1854-ben megjelent mővében -egy franczia sajtóhiba alapján messzemenı combinatiókba bocsátkozott azon tény fölött, hogy Francziaországban már csak 20.000 hektárt mívelnek maguk a tulajdonosok. Maguk a francziák ellenben tántoríthatlanul hívei maradtak azért a földtulajdon szabadságának; s az egy Fourrieren kivül, kit mainap a socialisták sem vesznek komolyan, rendületlenül tagadásba vették a földbirtok állitólagos atomizálásából az országra háramló bajokat. Nemcsak egy Chaptal, Dimoyer, Gasparin, Troplong, Dupin, de Fracy, Rossi stb.,
hanem az 1880-ki gazdák congressusa is a mobilizálhatás mellett foglalt állást; jóllehet, hogy a franczia földbirtok 1865-ben már 14 millió kézben volt elosztva, holott 30 évvel azelıtt, midın féltették, hogy porba dıl: még csak 10.8 millió kézben volt földbirtoka., Ugyanezen idıben csupán Magyarországon 2 millió földbirtokost mutat ki a m. kir, pénzügyi miniszterium egyik munkálata; az 1870-ki népszámlálás a magyar korona összes országaira nézve is csak 1,975,000 birtokost állapít meg. A kis Belgiumban, melynek területe .csak mintegy egy tized része a hazánkbelinek: a birtokosok száma 1876-ban 1,131.112-ıt tett; 1845 óta azok száma 24 %-al öregbedett és ugyanezen idı alatt a katasteri parcellák száma is 13%-al növekedett. 1876-ban nem kevesebb mint 6,447.237 parcelIát olvastak; 100 kat. holdra eszerint 218 parcella esik! És ott senki sem panaszkodik az atomizálás fölött; Laveleye tanubizonysága szerint: az elaprózás semmi irányban nem gátolta eddig a kultura elıhaladását, mire vonatkozólag írja: „le morcellement n'a nuit en aucune façon au progrès de la culture. Le cri d'alarme si souvent répété: „Le sol' s'émiette et tombe en poussière” ne s'y est pas encore fait entendre. Le question, que je sache n' a jamais été posée.” Még ha megengednık is, hogy 36 millió parcellára van osztva földbirtokunk: akkor is egy-egy részletre több esik egy holdnál. Valóban, a kassai kereskedelmi és iparkamara hét felföldi megyébıl, melyekben a kisbirtok túlsúlyban van, a birtokrészletek átlagos nagyságául 1.67 kat. holdat mutat ki. De ha egész Magyarországot tekintjük: 1867-ki m. kir. pénzügyminiszteri munkálat szerint 17.82 hold termı terület esnék egy-egy birtokosra. Érdekes egy pillantást vetni a birtokmegosztás arányára, mint ez Belgium és Francziaországban elénkbe tárul; összehasonlitásban azon számokkal, melyeket a pénzügyi igazgatóságok szolgáltattak be a pénzügyi miniszteriumnak, anyagot szolgáltatván kitünı statistikusunk: Keleti Károlynak a „Hazánk és népé”-ben közölt érdekes összehasonlitásokhoz. E szerint az összes birtok ,százalékaiban kifejezve teszen: A kisbirtok Középbirtok Nagybirtok.
Belgium 92.7.25 0.75
Francziaország 75.48 19.75 4.77
Magyarország 31.6 29.0 39.4
De itt meg kell jegyeznünk, hogy Belgium és Francziaországban a kisbirtok fogalmába bevonattak a 10 hektárt meg nem haladó gazdaságok; középbirtokoknak a 10-40 hektárnyiak, nagybirtokoknak a 40 hektárt meghaladók; míg Keleti az elsı kategoriába a 30, a másodikba a 300-1000 holdig terjedıket foglalta össze s mi a nagy- és legnagyobb birtokot (10.000 holdon felül) együttesen mutattuk ki. E kimutatásból csak az olvasható ki, hogy a nagybirtok nagy túlsúlyban van a kisbirtok fölött, és hogy panaszra csak a középbirtok aránylag csekély volta fölött lehetne ok. Tudjuk azonban, hogya szempontok, melyek Belgium és Francziaországban a birtokfeldarabolást károsnak nem mutatják, nem alkalmazhatók e kérdés megitélésénél. hazánkban is, Mi csak a többoldalu illustratió kedvéért -anélkül, hogy messzebbre menı következtetésekbe bocsátkozni akartunk volna – konstatáljuk a tényeket; áttérve most Németországra, melyet a birtokminimum behozatalának hívei például. szeretnek emliteni. Poroszország a legnagyobb megaláztatás napjaiban egy oly nagy horderejü lépésre határozta magát, minı nálunk 1848-ban az úrbériség megdöntése volt. Frigyes Vilmosnak 1811. szeptémber 11-én kiadott edictje: „Wegen der Beförderung der Landescultur”, ugyanis a jobbágynépre is kiterjeszté az örök-birtokjogot, és felruházta a föltétlen rendelkezési joggal is, mely ez edict szavai szerint: „a legbiztosabb és legjobb mód a földbirtokosoknak az adósságtól való megóvására, egyszersmind legállandóbb és
legelevenebb ösztönt nyujtja a birtokok javitására, s leghathatósabban mozdítja elı azon czélzatot, hogy minden földbirtok mívelés alatt tartassék”. A szabadelvü Hardenberg nézeteinek utóbb Rau és Bülau nemzetgazdák, valamint a gyakorlat embere: Koppe is lelkes híveül tüntek fel; de a reactió sem maradt ki sokáig. A junkerek pártja csakhamar kikelt Hardenberg ujitási viszketege ellen, mely „aus dem alten, ehrlichen Brandenburgischen Preussen einen neumodischen Judenstaat”-ot csinált. Maga Stein is, a kitünı államférfiu, élete utolsó szakában mind jobban elhidegült a földbirtok mobilizálása iránt; és fıleg azon tünıdött, hogy „alle Bauern zu Taglöhnern theoretisirt, und statt der Hörigkeit an die Grundherren, eine viel schlimmere Hörigkeit an die Juden und Wucherer eintreten möchte”. A negyvenes években kiütött parasztzavargások ujabb tápot adtak a jelen államrend iránti elégedetlenségnek, és elıkészitették a talajt Rodbertus nézeteinek terjedésére; mely szerint a mozgóvá vált földbirtokkal nemzeti lét legbiztosabb támasza s alapja megrendül és a felmondható jelzálogos teher súlyosabban érezteti magát, mint hajdanta a jobbágyi szolgáltatások. Amint a német agrariusok Rodbertus járadék-elvét elsajátitották, ezek révén hozzánk is átszivárogtak azon eszmék, melyek a földbirtok további mobilizálásának megakadályozását állam-mentı eszmeként hirdetik. Ausztriában az 1679-ben hozott tractatus de juribus incorporalibus a földbirtokosok belátását, a telkek elaprózhatását illetıleg miben sem szoritotta meg. Csak midın a földmegadóztatással új adórendszer hozatott be, merült fel 1750 körül a rendelkezési jog némi megszoritása; mely elıbb az alsó-ausztriai rectificatiós patensekben (1750. julius 2, és 1752. november 8-án), utóbb 1781. november 1-jén hozott törvényben lelt kifejezést, melynek 1. §-a értelmében a paraszttelkek szabad adás-vevését azon telekrészek kivételével megengedi, melyek valamely házhelyhez tartozók; mire nézve az 1787. ápril 3-ki patens magyarázólag kimondta, hogy azon telkek bestiftet-tek, melyek a katasterben valamely fekvıséghez hozzáirattak és közvetlenül odatartozók, attól el nem választhatók. Feltünınek tetszhetnék, hogy ily törvényt hoztak akkorában, midın Sonenfels a nagyuradalrnak dismembratióját, a közös legelık felosztását és a parasztilletıségnek több gyermek közt való szétosztását, a gazdálkodás minden akadályának (robot, vadászati jog, conscriptió stb.) egy lehetıleg csekély mértékre való redukálását ajánlotta az államhatalomnak, és ennek nyomában Ausztriában egész kisirodalom keletkezett a birtokszétdarabolás elınyeirıl. Ez iratok egyik legérdekesbje: a Reisigl F. Antalnak Salzburgban 1752-ben „Laudato ingentia rura, exiguum colito” jeligével ellátott értekezése: „Von der Verstückung der Giiter”. De nem szabad felednünk, hogy a megoszthatóságnak némi megszakitásáról az államhatalom, az adóképesség megóvásán kivül, a jogositottakat illetı tartozmányok kellı szolgáltatása érdekében sem mert lemondani. Ezen nézpont vezérelhette törvényhozásunkat is, midın az 1836-ik évi IV. t.-cz. 9-ik §ában a részletes eladást a földesúr beleegyezésétıl tette függıvé; az ugyanezen évi V. t.-cz. 4ik §-ában pedig az úrbéres telkeknek csak ½ és ¼ telkekre való szétdarabolását engedte meg, meghagyván azonban a már elosztott telkeket kisebb részleteikben. Az atomizálás réme, úgy látszik, csak a nemesi kisbirtok sorsát illetıleg tünt fel ama kor lelki szeme elıtt, mint már Stein is azon nézetet hangoztatta, hogy az oszthatóság megszoritása nélkül a földtulajdonon alapuló nemesség pusztán czímmé és szolgálati nemességgé fajuland. Széchenyi 1839-ben talán ez eszme befolyása alatt indítványt is tett, hogy alkottassék a nemes-birtokra nézve minimum-törvény, mivel annak alsóbb osztálya birtokának nagy elaprózása miatt nagyoll elaljasodik. S ki tagadhatná, hogy a kisebb nemességnél a birtok elaprózása már akkorában az infinitumig - a hét szilvafáig - terjedt. Erre nézve éppen a
sopronymegyei nemesi községek szolgáltatják a legértékesebb anyagot, melyhez magam is szolgálhatnék családi irományaimból több adatot. De a nagy Széchenyit indítványa alapján nem volna jogosult a mainapi minimum-hivek elıhirnökeül vallani. A „Hitel”-ben például azon hiányok közé -melyek a gazdát vagy egészen tehetetlenné teszik, vagy minden iparkodásainak ellenszegülnek -a roboton és dézmán kivül a birtokok oszthatatlanságát is említi; sıt egyhelyütt (Hitel 93. lap) így kiált fel: „Legyenek Smith és Young hamvai ezernyi áldással üdvözölve; az ı erıs eszök és fáradhatlan vizsgálataik gyümölcse már hazánkban is lassan pirosodni s érni kezd! S így a birtokok elosztásáról se újat, se jobbat nem tudván mondani, még a nálam lélekben sokkal tehetısb sem,. mindenkit az emlitettek munkáira utasitok.” De nem-folytatom, mert hazánk e nagy látnok férfiával azt tartom: „Körülményeinkrıl ne itéljünk mások szerint, hanem mint magunk szemléljük; nem amint mondják, hanem úgy amint azokat találjuk.” Nem állunk a merev tagadás álláspontján, valamint távol vagyunk tıle, Pankloszként, a jelen állapotokat kifogástalanoknak tartani; sıt készségesen beismerjük az úgynevezett agrarpártok mőködésének bizonyos jogosultságát. De a jelen bajainkból csak úgy remélhetünk orvoslást, ha minden túlhajtástól tartózkodunk, mely hamis praemissákból kiindulva, helytelen következtetésekre jut és segélynyujtás helyett a bajt csak fokozhatja. Széchenyi Kálmán gróf, a sopronymegyei gazd. egyesület kitünı elnökének nemes intentióit amily nagyra becsüljük, kifogás alá vonhatónak sem tartjuk, hogy napirendre hozta a birtokminimum kérdését; de; mint már jeleztük, a magyar gazdák egy töredékének ide vonatkozó határozatát elsietettnek tartjuk Ausztriában a „Bestiftungszwang” 1868-ban meg lın szüntetve; hazánkban csak 1871 óta vehetett nagyobb mérveket a volt úrbéri telkek elaprózása; s ennek a tagositás hiányaival oka, hogy ma Ausztriában vagy 50 millió, nálunk mintegy 35 millió részletet képez a földbirtok. A részbeni megkötöttségre természetszerüen a telekfeldarabolások, melyek szükségessége talán régebben elı volt készítve, gát hiányában túlrohamosan következtek: be. Mielıtt azonban e mozgalom elıreláthatólag némi csendesebb menetet vett föl, már felhangzott, a vészkiáltás a birtok tulságos atomizálása felıl. Ha az osztrák parasztok egy része ujabban egy követ fuj az urakkal, kiknek egyik programmpontja: laudatur temporis acti lenni, azt épp oly kevéssé tekintjük érvnek a birtokminimum behozatala melletti, mint azon ellenkezı nyilatkozatokat, minık sajtónkban felhangzottak ellene való argumentumul. Ha a minimum mellett állást nem foglalunk, annak oka nem elmélete „Principienreiterei”-ben rejlik, - hanem abban, mert nagyon kevés meggyızı erıvel bir reánk nézve mindaz, mit a birtokminimum hívei szükségességének és gyakorlati voltának indokolására ezideig csatasíkra állitottak. A sopronymegyei gazd. egyesület a birtokfeldarabolást kitüntetı anyaggyőjtést a néptanitókra bízta, s a czélzatosság látszatát sem kerülte ki azon kérdés fölvetésével: hány telek találtatik zsidó-kézen. A politikai világban azonban rendszerint beáll azon eset, mi a physikaiban: hogy valamely dolog képe eltorzul, ha tulságosan közelrıl tekintjük. Az iparilag elıhaladt Soprony megyében a telkek eldarabolása csak a kultura mozgása lehet. De különben Soprony megyében a telkek elaprózódása már régebben is nagymérvü volt, meg nem gátolván, hogy e megye azért folytonos haladást mutathasson. Mi itt Mosony megyében bármily súlyosnak ismerjük is a földnép állapotát, annak okát nem a telkek elaprózódásában kereshetjük, mely itt igen csekélymérvü maradt, hanem számos egyéb körülményekben.
Ezek közül ismerünk olyanokat, melyek megváltoztatása a közel jövıben nem várható; tehát csak a jámbor óhajok kategoriájába tartoznak, mint a közterhek csökkenése, melyekre nézve a hadsereg létszámának leszállitása a leghatékonyabb eszköz lehetne. De a közterheknek jogosabb és eszélyesebb megosztása már oly palliativ módszer volna, mely a közelégültséget hathatósan éleszthetné; azon közelégültséget, mely a termelı-osztályoknál annyira hiányzik, és melynek egyik fıoka, hogy a röghöz való vonzalom is kihalófélben van, mint azt éppen Mosony megye mutatja, hol a földnép fölkerekedik, új hazát keresendı túl a tengeren; nem mert földje annyira eldarabolt, hogy rajta a megélhetés lehetısége megszünt volna, hanem mert megelégelte a közvetlen és közvetett adók terhét s a véradót, az igazságszolgáltatás hiányos és drága voltát, az adóbehajtások szigorát s a polgárok oly sokoldalu vexatióit, mivel törvényhozásunk megszerencséltet. S megjegyzendı, hogy nem az atyafiságos osztozkodások és pörlekedések által elszegényedett magyar községek lakói azok, kik a kivándorlók fıkontingensét szolgáltatják, hanem azon községek lakói, melyekben a szokásos örökösödési rend a káros elaprózásnak gátolója. Mielıtt oly kétélő fegyverhez fognánk, mint a magánjogi viszonyokba való oly mély belenyulás: minta birtokminimum- és homestead-törvény behozatala volna, mely a földbirtokot a hiteltıl teljesen elzárná; még számos más teendı áll elıttünk, melylyel a létezı bajokon segíthetünk. Ilyen a kényszertagositás, melynek keresztülvitele- nélkül általában nem képzelhetı oly radikális intézkedés behozatala, mint a házi tőzhely törvénye. Mily jótékony hatása volna a helyesen keresztülvitt tagositásnak, nem kell bizonyítgatni; de fölemlitést érdemel, hogy számos helyen a keresztülvitt tagositás csak névleg az, akár újból kezdjék, hogy jótékony hatása legyen! Ott van elıttünk a községi legelık megosztásának kérdése is, valamint birtokegyesitéseknél a szomszédi elıjog kedvezményének megállapitása. Ott a hitelügy rendezése! Mily zajjal inscenáltatott a kisbirtokosok hitelegyesületének szervezése, és mily kevéssé felel meg a hozzákötött várakozásnak, hogy. a kigazdát olcsó hitelhez segíti. Akkor, midın a :Rodbertus nyomaiban járó dr. Stein még a földhitelintézetek 5 %-os kölcsöneit is drágálja, mert szerinte a földbirtok Európában az ilyen terheket sem birhatja el huzamosban: a kisbirtokosok hitelegyesülete a kisgazdákat oly törlesztési kölcsönökkel boldogítja - Major Pál kimutatása szerint, - hogy még a koncessionált uzsoraintézeteknek mondott vidéki takarékpénztárak is olcsóbb kölcsönöket nyujtanak. A telekkönyvi intézménynél létesitendı némi változások is - melyekre más alkalommal fogunk kitérni - szintén orvoslatot nyujthatnak; sıt a birtok-örökösödési jog terén történendı módositásokba, kivált az abintestato örökösödés esetén, életbeléptetendı intézkedésekbe is belenyugodnánk, ha ezek nem erıszakos átültetései a német parasztbirtokokon való örökösödés szabályainak megfelelne. Szóval, számos intézkedésseI javíthatunk kisbirtokosaink jelen állapotain; de a czélba vett radikális-kura mellett állást foglalni - addig, míg a diagnosist teljes lelkiismeretességgel meg nem ejtettük - veszélyes és végzetesnek tartjuk, Mert aki ily módon orvosol, az figyelembe sem véve, hogy kuruzslónak mondják: a legnemesebb szándék mellett valószinüleg megöli a beteget. — Dr. Rodiczky Jenı,
