xx. fejezet
A Bélyegzési Ceremónia
ár mindenki a Szentélyben várakozott. A kör alakú, kupolás, középkori terem teteje a magasba nyúlt, ezért úgy tűnt, mintha a hatalmas, kovácsoltvas, méteres fehér gyertyákkal megrakott csillárok a levegőben lebegnének. Ez a helyiség volt a Bélyegzési Ceremónia ünnepélyes helyszíne, ahol a kurtizánokat hosszú évszázadok óta megbélyegezték. Valójában misztikus erejű hely volt ez, amely összegyűjtötte környezete energiáit, ezért előszeretettel tartották itt a véráldozatokat és a különféle fekete mágiából táplálkozó szertartásokat is. A Szentély valaha keresztény kápolna lehetett, amelyet a vár építtetője rendelt meg – erre utaltak azok a hatalmas angyalszobrok, amelyek a termet kör alakban védőszárnyaik alá vették, és amelyeket talán már cinizmusból sem bontottak le, miután elfoglalták a birtokot. Mindannyian a fekete kőoltár előtt álltak. A vár népe kíváncsian nyújtogatta a nyakát, hogy jobban lássák az előkészületeket. Az ünnephez méltón vörös bársonyköpenyeket viseltek, amelyek hátát hatalmas, aranyszállal kivarrt iniciálé díszítette. 229
Összetört glóriák – elveszett lelkek
Az E-t formázó betűtestet kígyószerűen tekergő gazdag ciráda vette körül, amely egy tőben ért véget, utalva ezzel a lángoló korbácsra, amely Elijah sajátos erejű fegyvere volt. Az eredeti oltárt Sahranfer leromboltatta, s helyette a Szentély északi fülkéjében található sírköveket nevezte ki áldozati helyeknek, amelyeket maga alakított át kínpadokká. Négy ilyen sírkő volt, amelyek a leghatalmasabb körül kereszt alakban helyezkedtek el. A fülke oldalait alkotó tonnányi sziklafalakba vaskarikákat veretett, amelyekből különféle láncok, kötelek és szegek lógtak ki arra várva, hogy a Mágus által kiválasztott szerencsétleneket a szertartások idejére mozdulatlanságra ítéljék. A sírkő előtt fáklyák égtek, s ahogy alulról megvilágították a monumentális kőtömböket, hátborzongató látványt nyújtottak a sötétben. Elijah Sahranfer mellett állt, és az üresen kongó folyosó felé nézett. Síri csönd honolt a holdvilág által bevilágított oszlopcsarnokon, ám csak idő kérdése volt, hogy a katonák által közrefogott áldozati bárány megérkezzen. Nem így akarta viszontlátni a lányt. Magyarázattal tartozott neki döntéséért, amelyet a közelgő mulatság miatt kellet meghoznia. Mindenki az új kurtizánt akarta látni, akiről tudták, valójában angyal, s ez rendkívüli izgalommal töltötte el a vezéreket, akik ez idáig egyetlen égi társukat sem tudták háremükbe kényszeríteni. Szükség volt tehát a bélyegre, amely azt volt hivatott igazolni a világ felé, hogy a megjelölt préda gazdája jogos tulajdona. Szerette volna felkészíteni a lányt, hogy mi vár majd rá. El akarta mondani, hogy vigyázni fog rá, és nem engedi, hogy baja 230
xx. fejezet: A Bélyegzési Ceremónia
essen, ám az idő rövidsége folytán nem volt erre lehetősége. Sophiel immáron minden gondolatát kitöltötte, s amíg a hadjáraton volt, szinte beleőrült, annyira aggódott érte, noha tudta, várában biztos helyen van. Furcsamód hitt abban, hogy szépséges foglya érez iránta valamit, noha ennek eddig nem sok tanúbizonyságát adta. Mégis, voltak pillanatok, amikor ösztönei azt súgták, Sophiel nem azért borzong meg az érintésétől, mert retteg tőle, hanem azért, mert a lelke mélyén ő is érez iránta valamit… A Mágus eközben türelmetlenül járkált fel s alá a folyosó bejárata előtt. Görnyedt, púpos, csúf testét fekete köpeny alá rejtette, ám gonosz, ráncoktól árkos, hamuszürke arcát és lilába hajló, rémítő íriszét nem tudta eltakarni. Rettenetes látványt nyújtott, de ez nemigen zavarta őt. Tudta, hogy amíg rettegnek tőle, hatalma és egyre gyarapodó ereje megingathatatlan. Időnként megállt, összedörzsölte karomba hajló, emberi végtagokra már alig emlékeztető kezeit, és megnyalta fogatlan szája szélét. – No, és milyen a kicsike? Kipróbáltad már? – sziszegte kéjsóvár, reszelős kígyó-hangján. Elijah feketén nézett a sunyi szemekbe, de nem válaszolt. – No, mondd már! – noszogatta tovább – Milyen volt? Harcias amazon vagy sírós virágszál? – Törődj a magad dolgával, Sahranfer! – vetette oda Elijah, és érezte, nem sok tartja vissza attól, hogy puszta kézzel kitépje a rút vénember szívét. Amaz azonban egyre nagyobb izgalomba került. – Már érzem is az illatát… közeledik – lihegte minden érzékszervét kihegyezve – nagyon édes… nagyon más, mint a többi. 231
Összetört glóriák – elveszett lelkek
Aztán kísérteties hangon felkacagott, amikor meglátta a terembe belépő áldozati bárányt. – … de hisz ez a lány még Érintetlen! Sophiel káprázatosan nézett ki, amint a nagydarab, fekete csuklyás katonák gyűrűjében a szentélybe vonult. Mint valami elérhetetlen, törékeny gyertyaláng. Vérvörös fűzőt viselt, amely kiemelte mesés alakjának minden hajlatát, a végtelenül hosszú, mögötte lobogó szoknyától pedig úgy tűnt, karcsú teste nem is lábakon áll, hanem a föld felett lebeg. Kontyba rendezett, lágy hullámokban leomló, szalagokkal és virágokkal díszített haja koronaként ragyogta be fejét, és teste édes cukorillattal töltötte meg a termet. Bár rab volt, inkább királynőként érkezett. Érezték ezt a ceremóniára összegyűlt emberek is, akik tátott szájjal figyelték az eseményeket. Elfojtott suttogások hallatszottak a csarnok minden szegletéből, a kurtizánok pedig irigy gyűlölettel méregették uruk legújabb zsákmányát. A bátrabb férfiak közül néhányan védelmezőn előreléptek. – Őt nem bélyegezhetitek meg! Hát nem látjátok, hogy nem közéjük való? – Engedjétek szabadon! – Ezt nem tehetitek! A Mágus a lázongó hangok irányába nézett lila ködbe vesző, pásztázó szemeivel, és hirtelen síri csönd telepedett a jelenlévőkre. A pengeszáj halkan mormolni kezdett, s a varázspálcára hajló karmos ujjak különös jeleket kezdtek rajzolni a levegőbe. A jelenlévők nyikkanni sem mertek, úgy bámulták az egyre inkább alakot öltő mágikus szimbólumokat, melyek lassan 232
xx. fejezet: A Bélyegzési Ceremónia
sátáni farkasok alakját vették fel…, s a következő jelre a lázongókra vetették magukat. Tépve szaggatták őket kékes fényben izzó fogaikkal, miközben halálsikolyok töltötték be a kupolát. Távozó lelkük spirális alakban szállt ki porhüvelyükből, egyenesen a Sahranfer markában tartott apró kis üvegekbe. A Mágus pokoli vinnyogással fűszerezett rekedt kacaja lassan elnyomta a halálhörgést, és hamarosan már csak néhány kupac füstölgő hamu emlékeztette arra az itt lévőket, hogy helyükön nem sokkal korábban még hús-vér emberek álltak. Bedugaszolta az immár szivárványszínű fényben tündöklő üvegeket, és dolga végeztével Elijah felé fordult. Elijah nem tudta levenni a szemét a gyönyörű lányról, aki szomorúan viszonozta pillantását, és arcán mélységes fájdalom tükröződött. Sajnálom, súgta neki gondolatban, bár tudta, úgysem hallja. Nem így akartam. – Azt hiszem, – köszörülte meg a torkát a Mágus, és lopva a vár urára sandított – tekintettel arra, hogy ilyen különleges kurtizánra tettél szert, – ezúttal élnék az Első Nász Jogával is. – Ne is álmodj róla! – csattant fel dühösen a Sötét Angyal, és pillantása nem sok jót ígért. Sahranfer összerándult a váratlan választól, majd behízelgő modorra váltott. – Most az egyszer kivételt tehetnénk… A következő pillanatban minden olyan gyorsan történt, hogy a Mágusnak felocsúdni sem volt ideje. Fekete kesztyűbe bújtatott vasmarok ragadta meg a nyakánál fogva, és mint egy rongycsomót, a falhoz vágta. De nem elégedett meg ennyivel, s 233
Összetört glóriák – elveszett lelkek
hogy szavát nyomatékosabbá tegye, kis híján összeroppantotta az öreg varázsló gégéjét, aki sípolva vergődött a szorításban. – Felejtsd el, vagy bevégzed ma a szolgálatodat! – mennydörögte Elijah. Sahranfer érezte, hogy nem feszítheti tovább a húrt, ezért szemeivel igent intett. Majd miután a szorítás engedett, és agg, púpos teste nagyot csattanva a földre hullott, levegőért kapkodva leporolta magát, és kelletlenül nekilátott a szertartásnak. Gyűlölte a Sötét Angyalokat, mert fekete mágiája nem hatott rájuk, és rettegett tőlük, amíg szövetségre nem lépett velük. Az egyezség révén azonban mindketten erősebbek lettek, hisz a Mágus képes volt szembeszállni a Térítők boszorkányaival, cserébe pedig a sötét oldal támogatását élvezhette ördögi tervei megvalósításában. Most azonban bosszankodott. Kellett neki az újdonsült zsákmány, akinek tisztasága beragyogta a szentélyt. Elképzelte, mi mindenre tudná használni az angyallányt, és az élvezettől kicsordult a nyála…, ám ekkor pillantása összetalálkozott a Sötét Angyal gyilkos tekintetével, és gyorsan hozzálátott a ceremóniához. Karmos kezeivel a kötelek felé intett, mire azok maguktól Sophiel csuklóira, bokáira, derekára és nyakára tekeredtek, majd durván ráfeszültek, és a kőtömbhöz szorították a lányt. Ám a Mágus nem elégedett meg ennyivel, varázspálcájával legyintett egyet a kötelek felé, mire azok akkorát rántottak áldozatukon, hogy finom bőrén a hurkok mentén mindenütt kicsordult a vér, és Sophiel fájdalmasan feljajdult. Elijah szeme fenyegetően a Mágusra villant, ám az védekezően felemelte a kezét: 234
xx. fejezet: A Bélyegzési Ceremónia
– Csak biztos akartam lenni benne, hogy nem fog ellenkezni – magyarázkodott. – Akkor tedd a dolgod, aztán tűnj el innen! – hangzott a megvető válasz. A Sötét Angyal egyre nehezebben türtőztette magát. Mindjárt vége lesz. Ne haragudj, kérlek – súgta gondolatban Sophielnek. Remélte, hogy a lány nem gyűlöli meg örökre, és egyszer majd megérti, hogy miért kellett a dolgoknak így történniük. A tehetetlenség érzése maró kínnal töltötte el szívét, s ingerültsége nőttön-nőtt. A Mágus eközben a tömeg felé fordult, és varázspálcája egyetlen suhintásával kioltotta az összes gyertyát. Csupán az oltárt bevilágító fáklyáknak kegyelmezett meg, amelyek fényei az angyallány karcsú testén táncoltak. – Azért gyűltünk itt ma össze – kezdte kenetteljes hangon –, hogy Árnyékföld legújabb asszonyát hivatalosan is befogadjuk. Urunk bélyegzőjének, testébe égetett jele ettől kezdve azt jelképezi, hogy a kurtizán gazdája tulajdona, s annak engedélyével a kastélyban élhet. Ellenszegülése esetén a büntetésről Elijah dönt, akit e pillanattól kezdve Uramnak kell szólítania, és minden kívánságának készségesen eleget kell tennie. A Mágus ezután az oltár mellett álló, vöröses-kék tűzben égő farönkökkel megrakott kőedényhez lépett, és kiemelte belőle a fehéren izzó, díszes E-betűt formázó billogot.
235
