A BÁNYABEZÁRÁSOK TÁRSADALOMFÖLDRAJZI KÖVETKEZMÉNYEI NÉHÁNY KÖZÉP-EURÓPAI ORSZÁG PÉLDÁJÁN Siskáné Szilasi Beáta1 1. Bevezetés A bányabezárások következményei igazán jól csak úgy értelmezhetőek, ha megvizsgáljuk a bányászat által előidézett változásokat az adott ország, megye, vagy település életében. A nagyüzemi bányászat megindulása három fő területen okoz jelentős változásokat a települések szintjén. Az egyik a szakképzett munkaerő biztosítására behívott bányászok által előidézett társadalomföldrajzi változások, ami a népességszám növekedésében, az etnikai, vallási, nyelvi és kulturális jellemzők átalakulásában mutatkozik meg. A másik a települések alaprajzának és funkcionális szerkezetének változása a bányászlakások építésével. A harmadik terület pedig a települések ellátottsági mutatóinak, infrastruktúrájának átalakulása, fejlődése. Ezek a változások minden olyan település esetében nyomon követhetők, ahol a bányászati tevékenység volt az egyetlen, vagy a legjellemzőbb foglalkoztatási ágazat. A bányák működésének megszűnésével a fent említett mutatók megváltoznak, mivel a korábbi fejlődést és a fejlesztések nagy részét biztosító anyagi háttér is megszűnik. A településeken élőket legérzékenyebben a biztos munkahelyek eltűnése érinti, ami azért okoz nagy megrázkódtatást, mert helyben nincs általában egyéb lehetőség az elhelyezkedésre. 2. A kutatás célja, módszere A bányabezárásokhoz kapcsolódó problémák már az 1960-as évek óta jelen vannak Európa-szerte, különösen érzékelhetőek a változások a szén- és ércbányászat esetében. Azért választottam a két mintaterületet az ércbányák közül, mert Rudabánya esetében már jól követhetőek, az eltelt idő tekintetében, a bezáráshoz kapcsolódó folyamatok, Ausztriában pedig az összehasonlításhoz Bad Bleiberg volt a legmegfelelőbb, hiszen nagyságát tekintve Rudabányával azonos népességszámmal bír. A szénbányászat általános jellemzésére azért térek ki, mert a korábban bezáró ércbányákból sokan a még működő szénbányákhoz kerültek át, így volt ez a Borsodi Iparvidék esetében is. Amikor a bányák beszüntetik működésüket természeti (pl.: meddőhányók kezelése, talaj- és vízszennyezés, illegális hulladéklerakók) és társadalmi (pl.: infrastruktúra romlása, bányászlakások amortizációja, növekvő munkanélküliség, valamint jelentős elvándorlás) gondok jelennek meg. Ezek közül a természeti problémák kezelésére készülnek tervek, valamint törvényi szabályozás kötelezi az üzemeltetőt a rekultiváció elvégzésére. A társadalmi problémák megoldására, vagy enyhítésére azonban nincs törvény által előírt program, a legtöbb bezáráskor készülő dokumentumban csak számszerűen jelennek meg a munkaerő jellemzői és csak ritkán végeznek úgynevezett utókövetést. A vizsgálatok célja ezért, hogy a figyelmet legalább olyan mértékben ráirányítsa a társadalmi problémákra, mint amennyit a természeti jellemzők kapnak. A változások térbeli és időbeli megjelenítéséhez a társadalomföldrajzi elemzések olyan keretet adnak, melyben a bevezetésben említett területek mindegyike megjeleníthető.
1
MSc, tudományos segédmunkatárs, Miskolci Egyetem, Társadalomföldrajz Tanszék 3515, Miskolc-Egyetemváros,
[email protected], telefon: 46/565-111/1743
1
A kutatásban két mintaterület részletes összehasonlító jellemzésére került sor, az egyik Rudabánya és társközségei, a másik Bad Bleiberg (Ausztria, Karintia). A települések élete az ércbányászathoz kapcsolódott, Rudabánya esetében 1985-ig, a vasércbányászat megszűntéig, Bad Bleiberg ólom- és cinkbányászata vonatkozásában pedig 1993-ig. A Leobeni Egyetemen eltöltött félév során olyan szakirodalmi anyagokat kaptam, amik lehetővé tették a vizsgálatok kiszélesítését. Ennek következtében szeretném a két nagy vesztes, a szén- és az ércbányászat, általános helyzetét bemutatni, ezen belül részletesebben a két mintaterületet. A kutatásokat több szinten végeztem el, egyrészt az általános statisztikai adatok szintetizáló összegyűjtésével, ezzel párhuzamosan a témára vonatkozó szakirodalmi anyagok rendszerezésével próbálok általános, átfogó képet nyújtani az egyes országok jellemzőiről. Másrészt a két mintaterület esetében részletes statisztikai elemzés történt, ezt követte a települések morfológiai fejlődésének bemutatása, a nagyüzemi bányászat megindulásától egészen napjainkig. A két mintaterület esetében a mélyebb szintű empirikus vizsgálat elvégzésére csak Rudabánya és társközségei esetében kerület sor, mivel Ausztriában a pár hónap alatt nem sikerült megoldani a vizsgálat teljesítését. A település vezetőivel készült interjúk, valamint a terepbejárás elvégzése mind a négy településen megtörtént. Az adatok feldolgozását több számítógépes program segítségével végeztem el, az általános statisztikai elemzésekhez az Excel és a Grapher programokat használtam, míg az empirikus vizsgálat eredményeinek megjelenítéséhez az SPSS (Statistical Package for Social Sciences) adatelemző, statisztikai programot. A tematikus térképek pedig a MapViewer program segítségével készültek. 3. A szén- és ércbányászatban végbement átalakulások Közép-Európa néhány országában A szénbányászat megítélése jelentősen megváltozott az elmúlt évtizedek során, ennek oka az energiapiacon végbement súlypontváltozás, melynek következtében a szén kiszorult az energiatermelő ágazatokból. A világ energiapiacát figyelembe véve elmondható, hogy a népességnövekedés és a gazdasági folyamatok a fejlődő- és felzárkózó országokban az energiakereslet erőteljesen növekedését idézték elő, ezért a gazdasági centrumok versenye és az energiatartalékok felhasználása növekszik. A szén kiváltása azonban problémákba ütközik, hiszen az olaj- és gázforrások 80 %-a a Közel-Keleten és az egykori Szovjetunió utódállamaiba koncentrálódik. Az atomenergia felhasználása sok országban ellenállást vált ki, nehezen fogadják el, míg a megújuló energiaforrások csak járulékos felhasználást nyújtanak jelenleg. Az energiakínálat bővítése hatalmas beruházásokat kíván, az előrejelzések szerint 2020-ig csaknem 30 000 milliárd dollárt, aminek biztosításához jóval magasabb energiaárakra lesz szükség, mint manapság (http://www.nrw-online.de/bergbau/). A szénkereslet világszerte emelkedik, a Nemzetközi Energia Ügynökség jelentése szerint az 1996-2010 közötti időszakban csaknem 60 %-os növekedést fog mutatni. Összességében azt mondhatjuk, hogy bár a szén megítélése változott, mégsem lehetett igazán visszaszorítani az energiatermelésben a felhasználását, és a bányák folyamatos bezárásával egyre nehezebb a háztartások és az energiaipar igényeit kiszolgálni. Az UNECE (United Nations Economic Commission for Europe) felmérést végzett, amelyhez hat bázis indikátort használtak fel melyek sorrendben a következők: • a széntermelés értéke, • a bányák száma, • az alkalmazottak létszáma, • állami támogatás mértéke, • a termelés növekedése, • valamint a beruházások értéke. 2
Ezt a vizsgálatot 1990 és 2000 között végezték, megvizsgálva az indikátorok dinamizmusát, változásának mértékét. A vizsgálatban több ország vett részt, ezek közül kiemelném a következőket: Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia. Az indikátorok közül három szerepel az elemzésben a széntermelés értéke (1. ábra), a bányák számának alakulása és az alkalmazotti létszám változása. 1. ábra A széntermelés alakulása 1990-2000 között (Millió tonna) Figure 1. Coal production 1990 to 2000 (in Mt) 160 140 120 100 80 60 40 20 0
1990
1993
1995
1997
1998
1999
2000
Csehország
101
85
75
73
67
58
65
Magyarország
17,6
14,6
14,6
15,6
15
14,5
13,8
Lengyelország
147
130
135
137
121
109,1
102,2
Szlovákia
4,8
3,5
3,8
3,9
4
3,7
3,6
Szlovénia
5,1
4,9
4,7
4,9
4,9
4,6
4,6
Csehország
Magyarország
Lengyelország
Szlovákia
Szlovénia
Készítette: Siskáné Szilasi Beáta Forrás: Ch., Griffiths, 2002
A széntermelés alakulását vizsgálva azt láthatjuk, hogy a nagyobb mennyiséget termelők esetében (Csehország, Magyarország, Lengyelország) jelentős mértékben csökkent a bányászott szén mennyisége, míg Szlovákia és Szlovénia esetében ez az arány csak kis mértékű változásokon ment keresztül a 10 év alatt. Ennek oka, hogy az adott országok gazdasága és energiatermelése jelentős mértékben a szénre támaszkodott és a 10 év túl rövid periódus ahhoz, hogy egyéb energiaforrásokkal teljesen ki tudják váltani a szén szerepét. Ausztria esetében hasonló folyamatok jelentek meg, míg 1990-ben 2 millió tonna fölött volt a termelt szén értéke, addig 2001-re ez 1,7 millió tonnára esett vissza, Ausztria esetében a szén és lignit felhasználás, a gazdasági fejlettség következtében, már visszaszorult az energiaiparban és a háztartásokban is (H., WAGNER, 2001). A termelés értékének csökkenése, azonban a technikai és technológiai fejlődés következtében nem mutat olyan drasztikus változást, mint a bányák számának, vagy az alkalmazotti létszámnak az alakulása (2. ábra, 3. ábra). A diagram elemzésekor az első, ami feltűnik, hogy Szlovákia és Szlovénia esetében a bányák száma nem változott, 5 illetve 3 bánya működött 1990-ben és 2000-ben is. A legnagyobb változást ebben a tekintetben is Magyarország esetében figyelhetjük meg, hiszen 3
a tíz év alatt a bányák száma 73 %-kal csökkent. Csehországnál ez az arány 66 %, míg Lengyelországban 42 % volt. A bányák bezárásának általában gazdasági okai vannak, nagymértékű állami támogatással képesek csak fenntartani a termelést, amit 1990 óta jelentősen csökkentettek. 2. ábra A szénbányák számának alakulása 1990-2000 között Figure 2. Number of Coal Mines 1990 to 2000 70 60 50 40 30 20 10 0
1990
1993
1995
1997
1998
1999
2000
Csehország
47
35
26
19
18
16
16
Magyarország
41
26
23
19
18
17
11
Lengyelország
70
68
65
56
53
53
41
Szlovákia
5
5
5
5
5
5
5
Szlovénia
3
3
3
3
3
3
3
Csehország
Magyarország
Lengyelország
Szlovákia
Szlovénia
Készítette: Siskáné Szilasi Beáta Forrás: Ch., Griffiths, 2002
A 3. ábra elemzésekor azt láthatjuk, hogy az alkalmazotti létszám csökkenése szintén Magyarországon volt a legdrasztikusabb, hiszen itt 1990-től 77 %-kal csökkent a bányászatban dolgozók létszáma. Hasonlóan gyors és erőteljes volt a foglalkoztatottak számának csökkenése Lengyelországban, ahol ez az érték 60 %, illetve Csehországban, ahol ez a változás 63 %. Szlovákia és Szlovénia esetében az alkalmazotti létszám csökkenése jóval kisebb mértékű volt, hiszen Szlovákiában 47 %, míg Szlovéniában 45 %. Az alkalmazottak elhelyezésére általában úgynevezett szociális csomagokat, vagy programokat dolgoznak ki, melyek fő célja, hogy csökkentsék a negatív szociális hatásokat. A legfontosabb intézkedések a következők: • azok, akik elhagyják a bányászati szektort szociális segélyt, vagy végkielégítést kapnak, amíg találnak új munkát, de nem tovább, mint 24 hónapig • tanfolyamokat tartanak a dolgozóknak, hogy változtathassanak a végzettségükön, és így az átképzés segítségével találhassanak új munkát a bányászati szektoron kívül • akik vállalják, hogy 24 hónapon belül új munkát szereznek, egyszeri segélyben részesülnek • azok is egyszeri segélyt kapnak, akik esetleg a fent említett lehetőségeket nem akarják kihasználni, vagy valami egyéb módját választják a munkakeresésnek. 4
Lengyelországban ezzel a szociális csomaggal 1998-2001 között 66,6 ezer munkás kapott előnyt és segítséget az elhelyezkedéséhez (POLISH ORGANIZATION COMMITTEE, 2002). A legnagyobb gondot természetesen az jelenti, hogy a munkások általában alacsonyan kvalifikáltak, ami megnehezíti az elhelyezkedésüket. 3. ábra A szénbányászatban foglalkoztatottak létszámának alakulása 1990-2000 (1000 fő) Figure 3. Changes the quantity of employees in mining industry 1990 to2000 (thousands) 390 360 330 300 270 240 210 180 150 120 90 60 30 0
1990
1993
1995
1997
1998
1999
2000
Csehország
110
88,6
80,5
69,7
65,5
44
41
Magyarország
49
26
23
19
18
17
11
Lengyelország
388
319,6
274,5
243,3
207,9
173,6
155
Szlovákia
15,1
15,5
10,1
10
9,8
8,8
8
Szlovénia
7,6
6,3
5,5
5,4
5,2
5,1
4,2
Csehország
Magyarország
Lengyelország
Szlovákia
Szlovénia
Készítette: Siskáné Szilasi Beáta Forrás: Ch., Griffiths, 2002
Az ércbányászatban szintén tapasztalható a súlyponteltolódás, hiszen az egykor gazdasági mérőszámnak is tekinthető vasérc szerepe jelentősen visszaesett hasonló a helyzet az egyéb fémércek, mint a réz, ólom, nikkel és cink, bányászatának esetében is. Európában a hosszú múltra visszatekintő kiaknázás és felhasználás vezetett oda, hogy manapság a bányák nagyobb része kimerült, vagy kimerülőben van, illetve ennek következtében jelentősen megnőtt a kitermelés költsége. Világszerte csökkent a kereslet az ércek iránt, ami a világpiaci ár csökkenését vonta maga után. Ilyen körülmények között a nagy gazdasági veszteséggel termelhető európai ércek nem tudták felvenni a versenyt az olcsóbb ércet termelő országokkal. Nagy növekedés figyelhető meg a kínálati piacon, hiszen Ausztráliában és Kanadában, az Egyesült Államokban, illetve Kínában és Dél-Amerikában jelentős nagyságú és könnyebben kitermelhető bányákat nyitottak és nyitnak ma is. Ezek a bányák a nyomott árak és a szállítási költségek mellett is képesek gazdaságosan termelni, ezért az európai piacok ellátásában nagy a részesedésük. A Bad Bleiberg-ben működött ólom-cink bánya esetében például ugyanannyiba került a helyben termelt érc 20 km-re szállítása a kitermelés költségeit is figyelembe véve, mintha Ausztráliából hajón vitték volna oda az ércet.
5
Magyarország esetében, az Országos Érc- és Ásványbányák adatait figyelembe véve, az említett okok miatt jelentősen visszaesett az alkalmazotti létszám az ércbányászatban (4. ábra). 4. ábra Az érc- és ásványbányászatban alkalmazottak létszámának alakulása Magyarországon 1950-1988 Figure 4. Changes the quantity of employees in ore mining in Hungary 1950 to 1988
8000
7000
6000
5000
4000
3000
2000
1000
0 1950 Iparág,vállalat
1955 Rudabánya
1960 Hegyalja
1965
1970
Recski Ércbánya
1976 Gyöngyösoroszi
1980 Dunántúl
1985 Úrkút
Készítette: Siskáné Szilasi Beáta Forrás: Kun B. in: 25 éves az OÉÁ, 1989
Az ábra tanulsága szerint az ércbányászat válsága valóban hamarabb indult meg, mint a szénbányászaté, hiszen Magyarország esetében, az OÉÁ nyilvántartása szerint, 1950-ben még 58 bánya működött, melyek közül 22 földalatti művelést végzett. 1985-re azonban már csak 30 működő bányát regisztráltak, melyek között csak 7 tartozott a földalatti művelésűek közé. Ebben az évben fejezte be működését Rudabánya is, és Bad Bleiberg a bizonyíték arra, hogy a folyamat nem állt meg, hanem tovább folytatódik. 4. A bányabezárások társadalomföldrajzi jellemzése két mintaterület alapján Rudabánya és társközségei (Felsőtelekes és Alsótelekes) Borsod-Abaúj-Zemplén megye ÉNy-i részén, a történeti borsod-gömör-tornai hármashatár közelében találhatóak. Bad Bleiberg Ausztriában, Karintia tartományban, a Villach-i járásban fekszik, az osztrák-olaszszlovén hármashatár közelében. A szén-és ércbányászatban bekövetkező változások jelentős mértékben érintették a településeket és tágabb környéküket is. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 1990-ben, a
6
bányászatban foglalkoztatottak létszáma még 15 597 fő volt, ez az érték 2001-re nagymértékben lecsökkent, 1277 főre. Bad Bleiberg esetében is elmondható, hogy a bányászatban foglalkoztatott munkaerő jelentősen lecsökkent, míg az 1991-es évben ez az érték 388 fő volt, addig 2001-ben már csak 86 fő. A bányászat és a bányabezárások jellemzése a bevezetésben említett vizsgálati területek bemutatásával történik. 4.1. A népességszám alakulása a vizsgált települések esetében Rudabánya és Bad Bleiberg esetében szoros kapcsolat mutatható ki az alkalmazotti létszám és a települések népességszámának alakulása között (5.ábra, 6. ábra). Felsőtelekes és Alsótelekes lakosságszámának alakulásához szintén hozzájárult a bányászat, de nem olyan jelentős mértékben, mint Rudabányánál. 5. ábra Rudabánya népességszámának és a bánya alkalmazotti létszámának alakulása 1885-1985 között Figure 5. Change of population and number of employees in Rudabánya 1885 to1985 JELMAGYARÁZAT Rudabánya népességszáma Alkalmazotti létszám
4000 3500 3000 2500 2000 1500 1000 500
1980 1985
1970
1960
1949
1941
1930
1920
1910
1900
1885 1890
0
Készítette: Siskáné Szilasi Beáta Forrás: KSH statisztikai évkönyvek, Bányabezárás dokumentációja
Rudabánya és társközségei életében két jelentősebb időszakban növekedett a népességszám az alkalmazotti létszámhoz kapcsolódóan, az egyik ilyen periódus a nagyüzemi bányászat kezdetét, 1880-at, követően jelentkezett. A helyiek nem tudták biztosítani a
7
bányászat számára szükséges munkaerőt, hiszen Rudabánya ekkor még csak 655 fős lélekszámmal, Felsőtelekes 345 fővel, míg Alsótelekes 264 fővel bírt. Az itt élők főképp mezőgazdasággal foglalkoztak, ezért szakképzett, bányaműveléshez értő szakmunkásokra volt szükség. Ezeket más bányavidékekről hívták ide, a legtöbben Dobsinából és Szepes megyéből jöttek. A születések számának emelkedése és a nagymértékű bevándorlás következtében 1900-ra már Rudabányán 2301 fő, Felsőtelekesen 478 fő, míg Alsótelekesen 317 fő élt, akik nagy része már a bányánál dolgozott. A trianoni határváltozások, valamint a két világháború során a bánya alkalmazotti létszáma erősen megcsappant, aminek következtében Rudabánya népességszáma csökkent, 1930-ban már csak 2142 lakosa volt. A két kisebb lélekszámú település népességszámában nem következett be ilyen nagy mértékű népességfogyás, hiszen 1930-ra Felsőtelekest 619-en, míg Alsótelekest 379-en lakták. A következő jelentős munkáslétszám növekedés 1960-tól indult meg, ekkor azonban már jórészt szakképzetlen munkások érkeztek ide, akik előzőleg az ország mezőgazdasági vidékein dolgoztak. Ez volt Rudabánya történetében az utolsó, jelentős mértékű bevándorlás, aminek következtében 1970-ben 3941 fővel elérte népességmaximumát. A szomszédos települések közül Felsőtelekes népességszáma szintén ekkor a legnagyobb, 957 fővel, míg Alsótelekes már 1960-ban elérte a legmagasabb népességszámát 390 fővel. 1970 után megindult a bánya gazdasági gondjainak hírére a településekről az elvándorlás, így a dolgozói létszám és a három település népességszáma mai napig csökkenő tendenciát mutat. Rudabányát, a 2001-es népszámlálás adatai alapján, 2916 fő lakja, azonban a születések csökkenő száma és az elvándorlás alapján a tendencia tovább folytatódik. Felsőtelekes esetében szintén jellemző a népesség számának csökkenése a 2001-es adatok alapján 820 fő lakja a falut. Alsótelekes van a legrosszabb helyzetben, mivel itt természetes fogyásról beszélhetünk már régóta, ezt még súlyosbítja a jelentős elvándorlás, a falu népességszáma 2001-ben 161 fő. A folyamat megállításához mindenképp megfelelő munkahelyekre lenne szükség, hiszen az 1985-ös bányabezárás óta nincs a településeken elhelyezkedési lehetőség. Bad Bleiberg esetében a népességszám növekedése a korai időkben némiképp eltérően alakult, mivel itt a bányászat már 1867-óta szervezett formában működött (6. ábra). Ezt megelőzően kisebb, különálló szervezetek bányászkodtak a településen, akik létrehozták a BBU-t (Bleiberger Bergwerks Union), vagyis a Bleibergi Bányák Szövetségét. A település népességszáma már 1880-ban csaknem annyi volt, mint Rudabányáé az első jelentősebb bevándorlás idején, vagyis 3848 fő. Az alkalmazotti létszám is ekkor volt a legmagasabb, 1500 fővel. 1934-ig ettől kezdve az alkalmazotti létszám folyamatosan csökkent, a mélypont 1931ben jelentkezett, ekkor kénytelenek voltak 75 főt elbocsátani, közülük 55 férfi, 2 nő volt és 18 egyéb alkalmazott, ezzel a dolgozók létszáma, 1934-re, 799 főre csökkent. A település népességszáma is folyamatos csökkenést mutat, ebben az időben 3226 főt számlált. Bleiberg esetében a második világháború kitörése kétféleképpen érintette a települést, egyrészt a termelést itt is fokozták, hiszen stratégiai szempontból az itt termelt ólom, cink és molibdén ércek fontosak voltak. Másrészt sok munkást el kellett küldeniük a háborúba küzdeni és így sokkal nehezebbé vált a termelési szint tartása. A helyzet csak 1946-ra kezdett rendeződni, amikor újabb konjunktúrát kapott az üzem, de a viszonyok csak 1951-re rendeződtek, így a település lakói ekkor már 3771-en voltak. 1960-ra, Rudabányával csaknem azonos értékkel, Bad Bleiberg is elérte népességének maximumát, 3958 fővel, amihez a munkáslétszám második jelentősebb emelkedése is kapcsolódott, bár ennek mértéke már nem érte el az 1880-as értéket. A technikai fejlődés következtében a termelés mértékének növeléséhez már nem volt szükség az alkalmazotti létszám fenntartására, így a dolgozók létszámát fokozatosan
8
csökkentették. Ezzel összefüggésben a népességszám is csökkent, 1980-ra már csak 3442 fő élt itt. A nyolcvanas években a bánya már jelentős veszteséggel működött, az állam ekkor még hajlandó volt gazdasági támogatást nyújtani a bányának, figyelembe véve a munkaerőpiaci helyzetet. 6. ábra Bad Bleiberg népességszámának és a bánya alkalmazotti létszámának alakulása 1880-1991 között Figure 6. Change of population and number of employees in Bad Bleiberg 1880 to1991 JELMAGYARÁZAT Bad Bleiberg népességszáma Alkalmazotti létszám
4000 3500 3000 2500 2000 1500 1000 500
1991
1981
1971
1961
1951
1934 1939
1923
1910
1900
1890
1880
0
Készítette: Siskáné Szilasi Beáta Forrás: Statistik Austria, BBU Chronik, 1998
A bánya bezárása ezt követően már biztossá vált, ezért 1986-tól kezdve az alkalmazotti létszám folyamatos csökkentése mellett a termelést növelték. A bezárást megelőző időszakban, 1991-ben, a lakosság száma 3141 főre csökkent, az alkalmazotti létszám pedig 130 főre. 1993-ra már minden gazdaságilag hasznosítható ércet kinyertek, és a Bad Bleiberg-ben működő bánya kimerült, a művelést megszűntették, 117 alkalmazottal. Ezt követően az elvándorlás mértéke, valamint a születések számának csökkenése következtében 2001-re a település lélekszáma 2753 főre csökkent. 1880 óta ekkor fordult először elő, hogy Bad Bleiberg népességszáma alacsonyabb, mint Rudabányáé. Összesítve tehát megállapítható, hogy a hetvenes évektől kezdve már érzékelhetőek a bányászat intenzitásának csökkenésével megjelenő és meginduló negatív hatások, ami az alkalmazotti létszám csökkenésén keresztül a népességszám apadását, a korszerkezet torzulását és a természetes szaporodás átváltását okozta természetes fogyássá.
9
4.2. A települések alaprajzának változásai Alsótelekes legfőbb jellemzője, hogy zsákutcás helyzetben lévő település, a megközelítése két irányból lehetséges, Szuhogy és Rudabánya-Felsőtelekes felől. Egy jelentős főutcája van a településnek, ahol összesen 200 ház található, közülük több épület az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején épült keresztcsűrös épület. Ezek egy része üresen áll, vagy megvásárolták hétvégi háznak Az épületek másik csoportja 1950-1970 között épült, úgynevezett „kocka ház”. A bánya hatása itt mutatható ki a legkisebb mértékben, hiszen itt soha nem épültek bányász-sorházak. A település fejlődéséhez a bánya mégis hozzájárult, telek illetve építési segély adásával. Templomát 1941-ben építették, mellette még látható a régi harangláb. Jelenleg az épületek nagyon alacsony áron adhatóak csak el, ezért azok a családok is megpróbálják megtartani a szülői házakat, akik esetleg már más településen élnek. Felsőtelekes esetében a település egy része kifejezetten a bányának köszönhető, a neve is mutatja, hogy nem saját, hanem ún. kincstári pénzből épült, ezért mai napig „Kincstár”-nak hívják a helybéliek. Ezen a részen van egy harang, amely a bányászokat hívta munkába. A lakótelep 1902-re készült el, amikor 3 épülethez még 2 lakóházat is építettek, amelyek közül az egyik 12, a másik 14 lakásos volt. Az építkezések célja, hogy a bánya északi részén is gondoskodjanak letelepített, állandó munkásokról. A másik épület a településen, amely a bányászathoz köthető a művelődési ház, amelynek homlokzatán ma is látható a bányászok jelképe a „pickhammer”. A legrégibb épületek itt is az 1900-as évek elején épültek, a házak nagyobbik része azonban az 1950-1970 közötti időszakban épült. 1990 óta a településen új lakások építésére csak ritkán kerül sor, ha mégis, akkor ezek szociális támogatás segítségével készült épületek. Itt is jellemző, hogy a lakások felvásárlási ára nagyon alacsony. Rudabánya alaprajzának alakulásába már jelentősebben beleszólt a bánya, hiszen a munkások letelepítéséhez szükség volt lakások építésére. Eleinte az olcsón megvásárolható, nagyrészt régi kohósalakkal feltöltött völgyfenék területén építettek munkáslakásokat. Ezek még nem állandó jellegű épületek voltak, hanem négylakásos faházak, melyek FelsőAusztriából érkeztek előre kiszabva. 1898-ban határozták el 100 munkáslakás építését az állandó bányamunkások létszámának növelése céljából, melyből még abban az évben 27 el is készült (PANTÓ E. et al., 1957). A folyamatos építkezések következtében 1943-ra a társulati lakások megoszlása a következő volt: 14 tisztviselői lakás, 17 segédtiszti, 38 egy helységből álló munkáslakás, 207 1 szoba, konyha, kamrás lakás, és 2 darab 2 szobából, 1 konyhából és kamrából álló épület. Ezekben összesen 14 tisztviselő, 15 segédtiszt és 311 dolgozó lakott. Voltak azonban, akik saját tulajdonú lakásban éltek Rudabányán és a környező községekben, közülük 3 segédtiszt volt és 416 dolgozó (PANTÓ E. et al., 1957). 1949-51 között a bányász kislakásépítési akció keretében 33 kertes, szoba-konyhás ház épült, majd 1953-ban befejezték, a dúsítóművel kapcsolatos beruházások keretében, négy tizenhatlakásos tömb építését (CSÉFALVAY Z.-KOCSIS K., 1990). A hatvanas évek végétől kezdve a gazdasági gondokhoz kapcsolódóan, a bányászlakások építése is háttérbe szorult. 1980-tól a településen alig épültek házak, azok is saját költségen, vagy szociális támogatással készültek. Az egykori bányászlakások jelenlegi állapota rossznak mondható, hiszen a lakosság megélhetési gondjai nem teszik lehetővé a lakások folyamatos felújítását. Bad Bleiberg 902 méteres tengerszintfeletti magasságban fekszik, ami jelentősen meghatározza a település arculatát. A hat kilométer hosszú útifalu öt különálló településrészre bontható, ezek a következők: Kadutschen, Hüttendorf, Bad Bleiberg, Bleiberg-Nötsch, végül Bleiberg-Kreuth. A bányászkodás kezdeti idejében a településrészeken különálló szervezetekhez tartozó bányászok laktak és dolgoztak.
10
Az épületek számára vonatkozó adatok, településrészenként feltüntetve, az 1831-es felmérésből maradtak fenn. Ebből kiderül, hogy a településrészeken összességében már ekkor 556 épület volt, melyek megoszlása a következőképp alakult: Kadutschen
28 ház
Hüttendorf
78 ház
Bleiberg
99 ház
Nötsch
81 ház
Kreuth
270 ház
Az épületek nagy része egyemeletes volt, a tetőt cserép borította általában, de egy részüket zsindely is. A házak legtöbbjének csak földszinti része ismert, amelyek teteje szintén cseréppel, zsindellyel, vagy csak egyszerűen deszkákkal fedték be. A legtöbb épületről ekkoriban elmondható, hogy jó állapotban voltak és a berendezésük alapján is érezhető volt a tulajdonosok jóléte (M., STUPNIK - J., ZAWORKA, 1985). Jelenleg Bad Bleibergben 882 lakóház található, melyek közül a legtöbb, 258, 1919 előtt épült. A bánya fénykorában ez volt az első jelentősebb építkezés, ezt követően 1919-1944 között az építkezések üteme lelassult, ezért, ebben az időszakban mindössze 48 lakást építettek. A második világháború után ismét lendületet vett a bányászat, ezzel összefüggésben az építkezések üteme is. 1945-1960 között az épített lakások száma 201 volt, majd a második fénykorát a település fejlődése 1961-től 1980-ig élte, amikor 246 lakást építettek a völgyben élők. Ezt követően a bányászat gazdasági gondjai és a meginduló elvándorlás visszavetette a lakásépítések intenzitását, mivel 1981-et követően már csak 129 lakás épült a településen. Az egykori bányászlakások kezelése ma a BBU utódszervezetéhez tartozik, ennek köszönhetően próbálják az állagukat megtartani, ahol megoldható, ott felújításokat is végeznek. Ezeket a felújított, komfortosabbá tett lakásokat bérlakásként kiadják, bár a bányabezárást követően a bérlakások iránti igény visszaesett, így a felújított, egykori bányászlakások jó része ma üresen áll, mivel a bérleti ár magas. 5. Összegzés A bányabezárások okaként megjelenik a bányák kimerülése csakúgy, mint a bányászott nyersanyag gazdasági megítélésének megváltozása, valamint a kitermelés költségeinek az elfogadható mérték fölé emelkedése. A legsúlyosabb problémát az okozza, hogy a működésüket beszűntető bányákból kikerülő, elbocsátott alkalmazottak számára nehéz az újrakezdés, nehezen találnak új munkahelyet. A probléma kezelése a volt szocialista országok esetében eltérően alakult 1990 előtt és után. 1990 előtt a munkanélküliség mai értelemben nem létezett, ezért a bányák bezárásakor a felszabaduló munkaerő elhelyezését mindenképp meg kellett oldani. Mivel a fokozatos létszámleépítésre nem került általában sor, hirtelen kellett eltérő képzettségű emberek számára biztosítani a további foglalkoztatás lehetőségét. Első lépésben azt vizsgálták meg a vállalatok vezetői, hogy kik azok, akik koruk, vagy földalatti munkahelyen eltöltött hosszú szolgálati idejük alapján korkedvezményes, vagy rendes nyugdíjazásukat kérhetik. Ezt követően személyi pótlékot kaptak azok, akiket egyik üzemből a másikba csoportosítottak át a bányán belül, míg a bezáráshoz kapcsolódó műszaki előírásokat teljesítették. Akik az egyes üzemektől más vállalathoz kerültek át jövedelem-kiegészítést kaptak, mely csak arra volt elég, hogy az átmeneti időszakot átvészeljék. Az ércbányászat esetében ez általában a még működő szénbányákhoz való átszerződést jelentette, ma már tudjuk, hogy ezzel csak pár évre elodázták a munkahelyük végleges elvesztését, hiszen mára ezek a szénbányák is beszűntették 11
működésüket. Végkielégítést azok a dolgozók kaptak, akiket tovább már nem tudtak foglalkoztatni, valamint 10 év földalatti munkaviszonnyal rendelkeztek, de még nem voltak nyugdíjazható korban. 1990 után a munkanélküliségi ráta emelkedéséhez a bányászatban, vagy kohászatban dolgozók jelentősen hozzájárultak, ezzel súlyos terhet róva az aktív keresőkre és az államra. A gondok enyhítésére ma is alkalmazzák az egyszeri segélyeket, juttatásokat, valamint átképzési programokat indítanak. A bányáknál azonban mindig szükség volt segéd- és betanított munkásokra, akik alacsonyan képzettek, általában általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, így átképzésük és számunkra az új munkahely biztosítása is nehézségekbe ütközik. A települések szintjén a legfőbb gondot az jelenti, hogy a bánya által biztosított munkahelyeket máig nem sikerült pótolni. Azok a dolgozók, akiknek távolabbi településen, általában a közeli nagyobb városokban, sikerült új munkát találni, rövidebb-hosszabb ideig ugyan vállalják az ingázást, de egy idő után elköltöznek a munkahelyükhöz közelebb lévő településekre. Ez a bányásztelepülések számára jelentős népességszám csökkenést okoz, és mivel nem tudnak a képzett, diplomás fiatalok számára sem elhelyezkedési lehetőséget biztosítani, ezt a társadalmi réteget is elveszítik. Az elvándorlások következtében megfigyelhető a korszerkezet jelentős torzulása, ami a települések elöregedését vonja maga után. A bányák bezárásával és az általuk nyújtott gazdasági támogatások és fejlesztések megszűnésével a települések veszítenek népességvonzó adottságaikból. A bányászok bérezése mindig is kiemelt volt a többi gazdasági ágazathoz viszonyítva, ma ennek csak nyomai láthatók a településeken, hiszen jelenleg ezek az emberek nyugdíjból, rokkantsági ellátásból, esetleg munkanélküli segélyből élnek. Az önkormányzatok próbálkozásai eddig még nem hoztak sikert, bár közös összefogással szeretnék megoldani az összes hasonló helyzetben lévő és élő bányásztelepülés sorsát. IRODALOM • • • • • • • •
•
CH. GRIFFITHS (2002): Restructuring of the Coal Industries in the Economies in Transition An Overview of the Last Decade - Minerals & Energy, Vol. 17 No. 2., pp. 3-14 CSÉFALVAY Z.- KOCSIS K. (1990): Rudabánya funkcionális-morfológiai szerkezete - in.: Cséfalvay Z. szerk.: Visszaszámlálás Rudabányán, Budapest, pp. 51-59 H. WAGNER (2001): Developments in the Austrian Minerals Industry - BHM 146. Jg. Heft 7 & 8, pp. 222-229 KUN B. (1989): Munkaerő-gazdálkodás – in.: 25 éves az Országos Érc-és Ásványbányák, OMBKE Bányászati Kiadóiroda, pp. 79-82 M. STUPNIK – J. ZAWORKA (1985): Bad Bleiberg einst und jetzt - Buch- und Offsetdruckerei, Villach, pp. 44-47 PANTÓ E.- PANTÓ G.- PODÁNYI T.- MOSER K., szerk. (1957): Rudabánya ércbányászata - Budapest, pp. 66-101 POLISH ORGANIZATION COMMITTEE (2002): Restructuring and privatization process of hard coal mining industry in Poland between 1990-2002 an overview of gained experience – The 83th Meeting of the International Organizing Committee of the World Mining Congress, pp. 10-22 http://www.nrw-online.de/bergbau/
12
