A BÁNSÁGI TELEPÍTÉSEK

A

BÁNSÁGI RÖVID

TELEPÍTÉSEK TÖRTÉNETE

KÖZÉPEURÓPA DÉLI KAPUJA

a m a g y a r Alföldet lezáró úgy-

nevezett Bácska és Bánság. A B a l k á n t a történelmi Magyarország természetes déli határvonalai, a Száva, a Duna egy szakasza és a Déli-Kárpátok z á r j á k el Középeurópától. A dunai szakasz fölött Zimonytól Orsováig a m a g y a r Alföld nyit u t a t a Dunamedencébe, ezt a területet a Tisza v á l a s z t j a ketté. A Tisza jobbparti része a Bácska, balparti a Bánság. A B á n s á g o t északon a Maros h a t á r o l j a , Keleten a K á r p á t o k nyúlványaiban vész el. Aki itt a Dunán át tud kelni, szabadon t ö r h e t fel a Dunamedencébe. A délről északra törő hódítók mindíg is ezt a t e r m é s z e t n y ú j t o t t a útvonalat vették igénybe. A B á n s á g t e h á t kulcspoziciót képez. Nemcsak a délről feltörő hódítók igyekeztek megszerezni m a g u k n a k , hanem a Dunamedencében lakó népeknek is érdekükben állott a Bánság szilárd birtoklása, hogy u r a l m u k a t dél felől biztosíthassák. Éppen ezért a B á n s á g a legújabb korig örökös harcok színtere volt. A m a g y a r honfoglalás előtti időkből a B á n s á g legrégebben i s m e r t u r a i a sziggenek voltak. A sziggenek u r a l m á t a dákok váltj á k fel, m a j d Kr. u. 1 0 7 – 2 7 4 - i g a rómaiak birtokolják. A rómaiak u r a l m á t a gótok, hunok, avarok, gepidák, f r a n k o k és bolgárok u r a l m a követte, anélkül, hogy bármely hódító is huzamosabb uralm a t t u d o t t volna biztosítani magának. 895-ben a magyarok foglalj á k el a Bánságot, de alig szilárdították meg uralmukat, m á r i s megkezdődtek az ellenséges támadások. 1089-ben a kunok p u s z t í t j á k végig a Tisza-menti részeket, 1129-ben és 1150-ben pedig a görögök t ö r t e k be és pusztítottak. Az 1241. évi n a g y mongol betörés, a t a t á r j á r á s , a korábbi pusztítások révén m á r a m ú g y i s súlyos csapásokat szenvedett országrészt teljesen feldúlta. A mongoldúlás legsúlyosabb következménye a m á r különben is gyér számú lakosság teljes kiirtása. A t a t á r j á r á s u t á n IV. László, m a j d Róbert Károly kunokat, szlávokat és németeket telepített le a kihalt tartományba. Alig fejeződött be azonban a mongoloktól feldúlt m a g y a r birodalom újjáépítésének nagy műve, m á r i s ú j a b b veszedelem tolta elő árnyék á t a bánsági végeken, a török félhold réme. Az európai hódító ú t r a kelt ozmán hadak 1392-ben jelentek meg először a Bánság h a t á r á n . 1392-től 1552-ig úgyszólván állandó hadszintér volt a Bánság, melynek b i r t o k á é r t változó szerencsével folyt a küzdelem a m a g y a r és török h a d a k között. 1552-ben Temesvár török kézre került. Temesv á r elestétől 164 évig viselte a B á n s á g az ozmán igát, mint török ejalet, m í g Savoyai Jenő herceg 1716-ban fel nem szabadította. A több m i n t másfélévszázados török uralom a l a t t teljesen elnéptelenedett ez a gazdag vidék, melyet azelőtt s ű r ű n népesített be a m a g y a r s á g . A Bánság felszabadítása u t á n készült térkép szer i n t 101 teljesen elhagyott, lakatlan községet és 50 gyéren lakottat

Erdélyi Magyar Adatbank

Oberding József György: A bánsági telepítések rövid története

155

találtak, míg a Hunyadiak k o r á b a n egyedül csak Temesmegyében 29 vár, 22 város és 940 f a l u állott. Sok község nyomtalanul eltűnt e hosszú időszak alatt. A török h o r d á k felégették, a szél és eső pedig eltűntetett minden nyomot, hisz a h á z a k a t a szegényebb emberek m é g ma is vályogtéglából, vagy földből v e r t fallal készítik itt. A felszabadulás u t á n ott talált gyérszámú lakosság zöme még mindíg m a g y a r volt, de egyes helységekbe a török uralom a l a t t a Balkánról felhúzódó szerbek is telepedtek be. A B á n s á g mai elnevezése is ebből az időből származik. Azelőtt a m a g y a r okmányok temesi grófságként említették. B á n j a e területnek sohasem volt, a t a r t o mány f e j e mindíg a temesi gróf címet viselte. Új elnevezésében is egyideig Temesi B á n s á g k é n t szerepelt, m í g ma egyszerűen Bánság lett. A történetírók megdöbbentő képet festenek a felszabadult területről. »A török uralom a l a t t – í r j a Böhm Lénárt – az általános enyészet szomorú képét n y u j t o t t a a Bánság. Elnéptelenedvén, a néptelenség minden balkövetkezménye meglátszott r a j t a . Lakatlan, műveletlen, parlag volt. Sok népes régi hely, melyekről Oláh, magyar történetíró a 16. század első feléből (1536) emlékezik, többé nem létezett, s csak omladékok u t á n következtették, hogy ott 200 év előtt f a l u vagy mezőváros állt. Különösen Torontál megyét talált á k a pasaroviczi békekötés u t á n t ö r t é n t átvétel alkalmával kipuszt u l t n a k s lakosoktól megfosztottnak, az akkori térképek részint posványos, részint homokos térségeket, részint egészen elhagyott s csak kevés lakott helyet m u t a t n a k benne. Egész vidékeken nem hallotta az ember a daloló m a d á r h a n g j á t , sem a magasban repkedő pacsirtát, sem a bokrokat kereső szelid csalogányét, h a n e m ahelyett szarkák, v a r j u k , csókák károgtak, melyeket éjjel a baglyok és kuvikok szomorú h u h o g á s a váltott fel.« 1 A TÖRÖK ALÓL FELSZABADULT BÁNSÁG első kormányzója, gróf Mercy Claudius Florimund tábornok, nagy buzgalommal és eréllyel f o g hozzá, hogy a kihalt helyen új életet teremtsen. A legf o n t o s a b b feladatot mindenekelőtt a terület benépesítése jelentette. E n n e k megoldása pedig nagy gondot okozott, m e r t a török uralom idején nemcsak Délmagyarország, a Bácska és a Bánság, de az egész m a g y a r Alföld, a Duna-Tisza köze, sőt a Dunántúl egyrésze, a tiszántúli Részek és Erdély több vidéke is teljesen elnéptelenedett. A m a g y a r s á g isszonyú vérveszteséget szenvedett abban a küzdelemben, melyet Európa védelmében a törökökkel évszázadokon át f o l y t a t o t t . A törökök kiűzetése u t á n kénytelen volt idegeneket fogadni h a z á j á b a , hogy a gazdasági termelőmunkát ú j r a megindíthassa. Mert m i t értek a hatalmas néptelen területek, ha nem volt munkáskéz, mely megművelje? A földesurak örömmel f o g a d t á k a Balkánról felhúzódó délszlávokat és románokat, akik jobbágyi szol1 Böhm Lénárt: D é l - M a g y a r o r s z á g v a g y az ú g y n e v e z e t t B á n s á g külön történelme, I I . köt., P e s t , 1867. B ö h m m u n k á j á b ó l közlöm M á r i a T e r é z i a é s I I . József t e l e p í t é s e i r e v o n a t k o z ó a d a t o k a t is.


156

Oberding József György

g á l a t r a vállalkozva jelentkeztek. A feudális k o r b a n a földesurak gazdagságát a jobbágyok száma fejezte ki, a földesurak t e h á t nemcsak szívesen f o g a d t á k az idegenből j ö t t jelentkezőket, h a n e m még kedvezmények n y u j t á s á v a l is csábították őket. Mercy tábornok Würtenbergből, Hessenből, Nassauból is hívott be földműveseket s több új községet telepített velük, iparosokat pedig Olaszországból hozott. Mercynek ez az elgondolása, távoli országok népfeleslegének a B á n s á g b a n való letelepítése, új korszak o t nyit Magyarország népesedési történetében, m e r t példáját a földesurak is követik magántelepítések révén, a B á n s á g b a pedig Mária Terézia és II. József uralkodása idején szintén ekkor telepítik Be a ma ott élő németséget. 1737 tavaszán ú j a b b török betörés következik, mely nemcsak megállítja Mercy nagyszabású terveinek továbbvitelét, de minden addigi alkotását is lerombolja. A lakosság a törökök hírére páni félelemmel menekül. A törökök visszaűzése u t á n ismét o t t kellett kezdeni mindent, ahol Mercy kezdette. A f e l a d a t megoldását most m á r a királynő, Mária Terézia veszi kézbe, m a j d halála u t á n fia, II. József f o l y t a t j a . Mielőtt Mária Terézia nagyszabású telepítési mozgalmát megkezdi, ú j a b b balkáni jövevények jelentkeznek és kérnek engedélyt a letelepüléshez. Az új jövevények szerbek, macedóniai görögök, románok és bolgárok. Mint a B á n s á g történetírója, Böhm Lénárt megjegyzi, miként elődeiket, az új jövevényeket is vendégszeretettel fogadták, sok kedvezményben és kiváltságban részesítették. Mária Terézia úgynevezett »gyarmatosítási pátensét«, melyben mind Ausztria, mind a német birodalom területéről földműveseket és iparosokat hív be Magyarországra, hogy azokat főleg a Bánságban, de Magyarország egyéb területén is letelepítse, 1763. f e b r u á r 25-én adta ki. A telepítés lebonyolítására 1766-ban »gyarmatosító bizottmányt« szerveztek, mely Ulmban, Kölnben, F r a n k f u r t b a n , Schweinfurtban és Regensburgban császári biztosokat állított a toborzás irányítására. Ebben az időben a B á n s á g lakosainak a száma mindössze 32.981 katolikus lélek volt. Úgy látszik, hogy a Balkánról bevándorolt görögkeleti vallásúakat nem vették számba. A királynő haláláig nagy számban vándoroltak be és telepedtek le a B á n s á g b a n külföldiek: f r a n k o k , svábok, bambergiek, tiroliak, felsőausztriaiak, felső- és alsórajnaiak, pfalziak, mainziak, luxemburgiak, badeniek, kölniek, hesseniek, nassauiak, breisgauiak, f ü r s t e n bergiek, lotharingiaiak, tireriek, elzászok, schwarzwaldiak, piemontiak, f r a n c i á k , olaszok és spanyolok. A külföldiekhez hasonló mértékben t á m o g a t t á k a szerbek és r o m á n o k betelepedését is. Mária Terézia telepítése a l a t t 1762-től 1772-ig 27 meglevő községet nagyobbítottak m e g hozzáépítéssel és 31 teljesen új községet alapítottak a bevándorlók. A nyugati bevándorlók száma 43.201 f ő r e rúgott, míg a déli népek közül a románoké 181.639, a szerbeké 78.780, a bolgároké 8.683, a cigányoké 5.272 és zsidóké 353 fő volt. A pancsovai, új-palánkai, mehádiai és karánsebesi katonai őrvidék 23 községének a lakosaival összesen 450.000 lélekre n ő t t a Bánság lakosságának a száma.


A bánsági telepítések, rövid története

157

Mária Terézia telepítése mintaszerű volt, a telepesek illetménye, az ú. n. sessio, 37 kat. holdat t e t t ki (24 h. szántó, 6 h. kaszáló, 6 h. legelő, 1 h. belsőtelek). A telepesek lakóházai két szoba konyhával épültek. Az új községeket ellátták templommal, iskolával és ispotállyal. A községek építésére nézve rendelet szabta m e g az utcák szélességét, közkútak elhelyezését, k o r c s m a t a r t á s t stb. A bevándorló telepesek gazdaságának berendezéséhez is segédkezet n y u j t o t t a kincstár, b á r egy bizonyos időn túl m á r csak olyanokat fogadott be a n y u g a t i bevándorlók közül, akik megfelelő vagyont t u d t a k felmutatni. A királynő telepítését fia, II. József, f o l y t a t t a . II. József 1782. szeptember 21-én bocsátotta ki telepítési felhívását a felsőrajnai tartományok népéhez. »Mi, II. József – szól a felhívás – Isten kegyelméből választott római császár, Magyar-, Cseh-, Gácsország és Lodoméria királya stb. ezennel t u d t á r a a d j u k mindenkinek, hogy mi Magyar-, Gács- és Lodoméria országainkban sok üres és puszta földet bírunk, melyeket német birodalmiakkal, leginkább felsőr a j n a i t a r t o m á n y i a k k a l szándékozunk benépesíteni. E végből minden hozzánk bevándorlandó birodalmi családnak, melyek földmíveléssel és kézi mesterségekkel foglalkoznak, milyekre szükségünk van, császári szavunkkal í g é r ü n k : tökéletes vallás- és lelkiismereti szabadságot, házhelyet, földet, lakóházat, igavonó- és tenyészállatot, szekeret, tíz évi adómentességet, a letelepülésig útiköltséget, ellátást, orvosi gyógykezelést stb.« A felhívás eredményeképen közel 3000 család vándorolt be (mintegy 15.000 lélekkel) a német birodalom területéről. Az új telepesek részére 13 meglevő községet nagyobbítottak meg és 14 új községet építettek. A bevándorlók közül földesuraknak is átengedtek telepeseket magántelepítésre. Így Lázár Lukács 100, Kiss Izsák 40 és Karácsony Bogdán 15 telepes családot, Temesvár városa pedig 19 családot fogadott be. 1787. év elején befejeződik II. József telepítése. Ekkor felhívás jelenik meg, hogy további rendeletig megszűnnek a kincstári telepítések, új bevándorlók csak s a j á t költségükön és veszélyükre jöhetnek be, ha magánosok birtokain kívánn á n a k letelepedni. A XIX. sz. elején, bár kisebb mértékben is, de folytatódik a külföldiek betelepülése. 1799-ben f r a n c i a emigránsok kérik a letelepítésüket, 1802-ben 2 – 3 0 0 0 sváb jön be, 1808-ban 80, többnyire Falkensteinből származó családot telepítenek le. A bécsi béke u t á n B a j o r o r s z á g n a k és Franciaországnak átengedett osztrák t a r t o m á nyokból, valamint Horvátországból vándorolnak be németek, akik nem a k a r t a k az új uralom a l a t t élni. Az 1809. évben azonban mégis 1380 ü r e s telek volt a Bánságban, melynek birtokosai vagy elhaltak, vagy e l h a g y t á k földjeiket. Ezeket a telkeket főleg tiroliakkal, innausztriaiakkal, badeniekkel és würtenbergiekkel töltötték be. 1812-ben 56 gottshei család, 1811 és 14 között 141 falkensteini, 23 badenrurlachi és 1816-ban 35 würtenbergi család települ le. N a g y számmal jönnek be csehek is, összesen 3.424 lélek. Az ú j a b b bevándorlás több község megnagyobbítását és új községek építését eredményezte.



158

A MAGYARSÁG nagyobb számú letelepedésének az okát – mint említettük – elsősorban n a g y a r á n y ú elnéptelenedése, néphiánya idézte elő. De az uralkodóház németesítő politikája is közrejátszott. Szekfű Gyula í r j a egy helyen, hogy az egyik telepítési szakértő, Bartenstein még 1755-ben elutasította azt a gondolatot, hogy a Bánságba ismét m a g y a r o k telepedjenek, m e r t »veszedelmes volna a határszéleken ily elégedetlen elemeket t a r t a n i , akik ú j r a fellázadh a t n á n a k , m i n t Bocskay, Bethlen, Rákóczi és Tökhöly«. Ugyanilyen értelemben ír Böhm is a m a g y a r o k iránti bizalmatlanságról: » . . . Károly (lotharingiai herceg) nem bír elég eréllyel, miniszterei á r m á n y a i és ijesztgetései ellenében nem tudott elegendő önállóságot kifejteni, kik azt sugdosták a fülébe, hogy a m a g y a r o k n a k nem kell hinni, hogy a m a g y a r o k n a g y részét még mindíg t i t k o s elégületlenség tölti el, mely a h á b o r ú szerencsétlen fordulatánál a legveszélyesebb következményeket v o n h a t j a maga után.« De a korm á n y z a t magyarellenes m a g a t a r t á s a dacára is alakultak m a g y a r községek, részben a kincstár, részben magánosok birtokain. Igen sok vegyeslakosságú községbe is települnek be magyarok. íróinknál a következő m a g y a r a l a p í t á s ú községekkel találkozunk: 2 A X V I I I . században Monostor Kiszombor Pusztakeresztúr Magyarmajdány

Rábé Klárafalva Végvár Dézsánfalva

A

XIX.

Majláthfalva Magyarszentmárton Udvarszállás Gátalja

Magyarokkal vegyesen Fehértemplom Németlugos Versec Karánsebes Csákóvár Ujbarcelona Becskerek Ópáva Torontáloroszi Kistopoly Kanak Dócz

sz.

Torontálvásárhely Szőreg Törökbecse Ótelek

közepéig Magyarcsernalja Magyarszentmihály Ürményháza Vedresháza

települt községek a XVIII. a XIX. sz. közepéig Pádé Kübekháza Gilád Nagyszilvás Aurélháza Bolgártelep Valkány Deszk Szanád Törökbecse Törökkanizsa Bakóvár Nagykövéres

sz.

elejétől

Nákófalva Vizesd Nagyszeder Buziásfürdő Temesfalva Niczkyfalva Móriczfeld Gyertyámos Daruvár Nagyzám Újvár Jánosföld

2 E r r e v o n a t k o z ó l a g B ö h m m u n k á j a m e l l e t t lásd Bodor Antal: Délmag y a r o r s z á g i t e l e p í t é s e k t ö r t é n e t e é s h a t á s a a m a i k ö z á l l a p o t o k r a , Budapest, 1914., v a l a m i n t Kerék Mihály: A m a g y a r földkérdés, B u d a p e s t , 1939., című munkákat.



159

Magánbirtokosok a következő községek telepítésénél telepítettek m a g y a r o k a t : Lukácsfalva (Lázár Lukács), Alsóittebe (Kiss Izsák), Töröktopolya, Nagybikács, Beodra (Karácsonyi-család), Csóka, Feketetó, Kanizsamonostor, Egyházasbér (Marczibányi-család), Óbéba, Oroszlámos (Gr. Battyhányi erdélyi püspök), Ószentiván, A r a c s (Szeged városa), A r a n y á g (Bydeskuti), Mélynádas (Tormássy), Istvánvölgye (Damaskin), Ólés (Barách L a j o s ) , Maleniczfalva (Gr. Szécsen), Törzsudvarnok (Petrovics József), S z a j á n ( T a j n a y ) , Bocsár (Hertelendy), Torontáltorda (Gr. Pejacsevics), Csősztelke, M a g y a r csernye (Gr. Csekonics), Tóba (Gr. Zichy), Tiszaszentmiklós, Hódegyháza (József n á d o r ) , Ferenczszállás (Br. Gerliczy), P o r g á n y (Gr. Nákó), Szőlősudvarnok (Roggendorf), Györgyháza (Rákóczy Paretich György), T a m á s f a l v a (Bedekovich), Gilád, Nagyszilvás (Vallás- és tanulmányi a l a p ) . A m a g y a r f ő u r a k és nagybirtokosok – mint l á t h a t j u k – igyekeztek ellensúlyozni a külföldiek nagyarányú települését, amilyen mértékben azt a mozgatható m a g y a r népelem lehetővé tette. Kétségtelen, hogy a jobbágyság kötöttsége szintén nehézséget jelentett a belföldi, m a g y a r telepesek nagyobb számban való idehozatalában. Megváltozott a helyzet az 1848. évi m a g y a r szabadságharcot követő 1863. évi kiegyezés után, mikor a m a g y a r alkotmányos élet visszaállt és a m a g y a r élet i r á n y í t á s á t a m. kir. kormány vette át. E k k o r m á r túlestünk a jobbágyfelszabadítás nagy művén. A jobbágyfelszabadítással, valamint a szabad gazdasági rendszerre való áttéréssel j á r ó gazdasági és szociális b a j o k ekkor m á r éreztették h a t á s u k a t . A földművelésügyi kormányzat figyelmét nem kerüli el a telepítésügy, egyelőre azonban a szociálpolitikai és nemzeti követelmények figyelmen kívül hagyásával f o g hozzá a telepítésekhez. E kor első telepítési törvénye 1873-ban lát napvilágot. 1863-tól 1873-ig – mint Bernát Gyula í r j a – a kincstári u r a d a l m a k o n létesült telepes községek »magánjogi célkitűzéssel l é t e s ü l t e k . . . nem birtokpolitikai, vagy szociálpolitikai, hanem pénzügycélszerűségi« elgondolások hozták létre. 3 A kincstári birtokok egyrészét főleg dohánykertészettel foglalkozóknak való kisbérletek ú t j á n hasznosítj á k . Ezidőben alig létesült még egy-két telepes község, azok is főleg a vallás- és tanulmányi alap temesmegyei uradalmain. E z e k : Ötvösd (1868), Józsefszállás (1868) és Magyarpádé (1870). Magántelepítés csak egy történt, 1868-ban, a Sándor közalapítványi bérlő által létesített Torontálkeresztes. A tervszerű telepítés az 1873:XXII. t.-c. l e t t volna hivatva megindítani, de a törvény szűklátókörű intézkedéseket t a r t a l m a zott. Egészséges telepítési folyamat megindítására – mely szabályozása szerint kincstári, vagy magántelepítések révén ment volna végbe – nem volt alkalmas. A telepesek vásárolt földjeiket 20 év a l a t t voltak kötelesek letörleszteni évi 5 százalékos k a m a t t a l . A vételárban szabad alkú alapján egyezkedhettek, mely a kincstári birtokoknál jóval meghaladta a forgalmi értéket. A kincstári 3

Bernát Gyula: Az új M a g y a r o r s z á g a g r á r p o l i t i k á j a . B u d a p e s t , 1938.


160


jószágigazgató ugyanis nem alkú u t j á n , h a n e m egyoldalúan állapít o t t a m e g a feltételeket. A hivatalnokok felfelé érdemeket a k a r t a k k i m u t a t n i s m a g a s szerződési á r a k r é v é n . . . A vételár sok esetben 35%-kal volt több annál, amennyi a helyi viszonyok közt indokolt lett volna. A szerződések megkötésénél nem vették figyelembe a humanizmus, a közerkölcsiség és nemzetiség szempontjait. 4 A telepes birtokok területe sokszor oly kicsiny terjedelemben nyert megállapítást (900 öl a l a t t ) , hogy abból a törlesztést, a közterhek viselését és é l e t f e n n t a r t á s u k a t nem t u d t á k fedezni a telepesek. Még a házépítéshez sem k a p t a k állami t á m o g a t á s t . Üzletszerű volt ez a telepítési akció, semmiben sem hasonlítható Mária Terézia, vagy II. József nagyvonalú telepítéseihez. A nép földéhségét m u t a t j a , hogy mégis jelentékeny új telepes község alakult. Így 1876-ban létesül m a g y a r , szlovák és bolgár telepesekkel Nagyerzsébetlak. Ugyancsak ezidőtájt bővül ki Mokrin német és magyar, valamint Bánlak m a g y a r telepesekkel. 1880-ban a l a p í t j á k német és m a g y a r telepesek Gizellafalvát. 1881-ben létesül Szapáryfalva magyar, 1832-ben Újjózseffalva német telepesekkel, valamint kibővül Ótelek. Fellendíti a telepítéseket 1883-ban a törvényhozásnak a pénzügyminiszter s z á m á r a adott az a felhatalmazása, hogy a kincstári telepváltság tartozások fedezésére 13 millió 600 ezer korona záloglevélkölcsönt vehet fel, valamint az az intézkedés, hogy ettől az időtől a telepesek 3 6 – 4 2 év a l a t t törleszthették a vételárat. Az új rendelkezés u t á n alakul meg 1883-ban m a g y a r s német telepesekkel Bethlenháza, 1887-ben németekkel I s t v á n f a l v a és 1888-ban I z g á r és Érszeg mag y a r telepesekkel. 1891-ben létesül továbbá Újszentes és 1893-ban Nagybodófalva m a g y a r telepesekkel. Ezek a községek a kincstár és részben a vallás- és tanulmányi alap birtokain létesültek. Mint l á t h a t j u k , a telepesbirtokokat szinte egyenlő mértékben j u t t a t t a az állam a m a g y a r és nemzetiségi földigénylőknek, a telepítési akció semmi nemzeti célkitűzést nem r e j t e t t . A telepítéseknél csak az anyagi szempont volt döntő, aki a vételár tíz százalékát le t u d t a fizetni, telephez j u t o t t . A telepesek s z á m á r a n y u j t o t t minden kedvezmény csak annyi volt, hogy k é t - h á r o m évig adómentességet élveztek, viszont kötelesek voltak községházat, templomot, papilakot, iskolát, valamint egyéb középületeket záros határidőn belül s a j á t költségükön építeni, h á z a i k a t t ű z k á r ellen biztosítani. A NEMZETI ÉS SZOCIÁLIS CÉLKITŰZÉSŰ TELEPÍTÉS csak a kilencvenes években veszi kezdetét. Bismarck telepítési politikája, mely az 1886. évi április 26-i törvény a l a p j á n 100 millió m á r k a állami t á m o g a t á s s a l indult meg, a m a g y a r kormánykörök figyelm é t is felhívja. Siettette a kérdés egészséges megoldását a nagy a r á n y o k b a n meginduló kivándorlás is, mely a népesség egyrészének a földnélküliségére utal. A kivándorlás leginkább a színtiszta mag y a r lakosságú vidékek népét apasztotta, úgy, hogy m á r a nemzeti közvélemény is radikális megoldást sürgetett. Így került ismét a közérdeklődés homlokterébe a telepítési kérdés és j ö t t létre az 4

B e r n á t G y u l a e m l í t e t t m u n k á j á b ó l idézve, 129. l.



161

ú j , 1894 :V. t.-c.-kel megalkotott telepítési törvény. A törvényjavasl a t o t a következő indokolással t e r j e s z t e t t é k a Ház elé: » . . . azok a nyomós országos érdekek, melyek hazai közgazdasági, népesedési és nemzetiségi viszonyainknál fogva főleg mezőgazdasági és kulturális szempontokból, valamint a m a g y a r állameszme megszilárdulás á n a k érdekében egy helyesen f o l y t a t o t t és következetes rendszerrel keresztülvitt telepítési politikához fűződnek, nyilvánvalóvá teszik, hogy a telepítés képezi azon egyedüli eszközt, mellyel lehetővé válik nemcsak az ország egyes vidékein a művelhető t a l a j kiterjedése és a mezei munkások száma között tényleg meglevő aránytalanságok kiegyenlítése, hanem életképes telepítvények létesítése által nagyobb területek belterjesebb mezőgazdasági művelés alá vétele s ezzel a mezőgazdasági termelés fokozása is; a telepítés nyujt csak módot a r r a , hogy az iparkodó m a g y a r mezőgazdasági munkások csekélyebb vagyonú részében, fajjellegénél fogva, fokozottabb mérvben meglévő birtokszerzési h a j l a m is kellő kielégítést találjon; végre ez képezi a főeszközt, mely által egyes vidékek helyi bajai hatályosan orvosolhatók.« A törvény indokolása t e h á t kihangsúlyozza a nemzeti és szociális szempontot, de azt távolról sem a k a r j a a nemzetiségek r o v á s á r a érvényesíteni, csupán addig megy el, mint az minden államnak kötelessége nemzetével szemben. A törvény külön szabályozza a magán- és az állami telepítéseket. Az állam, magánbirtokosok és földbirtokkal rendelkező községek telepítéseket h a j t h a t n a k végre, vagy új községek létesítésével, vagy meglevők megnagyobbításával. A telepítőnek a középületek, iskola, egyház épületeinek a céljára a telep összes területének öt százalékát köteles ingyen átengedni. A belső telkek terjedelmének legalább 400 négyszögölnek kell lennie, a külső birtok nagysága 10-től 80 holdig terjedhet. A vételár szabad megegyezés t á r g y á t képezi, de a törvény kötelezi a telepítőt a r r a , hogy házépítési célokra telephelyenkint 400 f o r i n t összegű kölcsönről gondoskodjék, legfeljebb 5 százalékos k a m a t mellett. A magántelepítéshez hatósági engedély szükséges. Az állami telepítés lebonyolítására 3 millió f o r i n t összegű alapot rendelt a törvény létesíteni, melyből a birtokvásárlások, házépítések és t a l a j j a v í t á s o k voltak fedezendők. A vételár első részletének kifizetése u t á n a telepes, a h á t r á l é k bekebelezése ellenében, telekkönyvi tulajdonossá vált. A f e n t i törvény alapján megindított állami telepítések ú t j á n – magántelepítések nem is történtek – a következő községek alakultak, illetve bővültek ki a Bánságban: Temes

megyében:

Sztancsófálva (hozzátelepítés) 1903. Temesrékás ( h o z z á t e l e p í t é s ) 1899.

Torontál Félsőmuzslya, 1905. 1900-ban Nagybecskerek

határá-

Mosnica ( h o z z á t e l e p í t é s ) 1 9 0 3 . Babsa ( h o z z á t e l e p í t é s ) 1 9 0 3 .

megyében: ba telepített lésével.


magyarok áttelepü-


162 Krassó-Szörény Igazfalva, 1893. Facsád ( h o z z á t e l e p í t é s ) 1 9 0 0 – 3 . Bálinc ( h o z z á t e l e p í t é s ) 1 9 0 3 – 4 . Begamonostor (hozzátel.) 1903–4.

megyében: Begahosszúpatak ( h o z z á t e l e p í t é s ) 1909. Nőrincse ( h o z z á t e l e p í t é s ) 1910. Vásáros ( h o z z á t e l e p í t é s ) 1910.

A telephelyek nagysága 1 5 – 3 7 k. hold között változott, átlag 24 k. holdat t e t t ki, a beltelkek n a g y s á g a 6 0 0 – 1 6 0 0 négyszögölre rúgott. A földárak 1 0 0 – 4 0 0 korona között mozogtak. E g y telepesház felépítése 1 3 3 0 – 1 7 0 0 koronába került, ebből az összegből a kincstár 800 koronát előlegezett, a többletet a telepesnek előre kellett lefizetnie. A telepek átlagos vételára 6 0 0 0 – 8 0 6 0 korona között mozgott, amit 50 év a l a t t kellett letörlesztenie négyszázalékos k a m a t t a l , de az első k é t évben tőketörlesztés nem volt, csak a k a m a t o k a t kellett fizetni. A telepes földek háromnegyede szántó volt, melyhez 3–5 hold közlegelő járult. A telepek feléhez még 1 – 3 . 5 hold erdő és helyenkint némi k e r t és szőlőterület is járult. E telepítések alkalmával a k i n c s t á r 1908-ig 140.000 korona költséggel j á r u l t hozzá a középületek költségéhez, a kilencszázas évektől pedig az gondoskodott a telepesházak felépítéséről, aminek költségét a föld vételárával e g y ü t t törlesztették a telepesek. A telepítések szinte kizárólag meglevő községek mellett, hozzátelepítéssel létesültek. E n n e k oka az, hogy a kincstár m á r korábban eladta birtokait s nem rendelkezett oly nagy területekkel, melyek telepítések céljára alkalmasak lettek volna, sőt a legtöbb esetben magának is vásárlás ú t j á n kellett a megfelelő területről gondoskodnia. Rendkívül megnehezítette a telepesek életét, hogy a kilencvenes években a telepes földeket irtatlan erdőterületeken osztották ki. A földek tele voltak tuskóval, gyökérrel, a m i t előbb ki kellett irtani. A telepesek legtöbbször nem é r t e t t e k az irtáshoz és napszámosokat kellett e m u n k á r a fogadniok. »A telepes azt sem t u d t a mihez f o g j o n – í r j a Kerék Mihály – a szántóföldjéről írtsa-e a t u s k ó t és a gyökeret, a házépítéshez való a n y a g o t hordja-e, családját, ingóságait hozza-e előbb, vagy a szántóföldi munkálatokat végezze el. Rendszerint a házépítéssel kezdte el, hogy családjával valahol meghúzódhassék. De mivel ezzel sietni kellett, kénytelen volt ideiglenesen összetákolni valamit; gyakori eset volt, hogy az őszi esős időkben ideiglenes földkunyhókkal kellett megelégednie. Az őszi m u n k á k m i a t t r i t k á n kerülhetett sor istálló építésére és így állatai az udvari szobában teleltek ki . . . Ilyenformán a telepesek egy része évekig alig l á t t a h a s z n á t földjének, s a j á t v a g y o n k á j á t fogyasztotta.« 5 B á r az 1894:V. t.-c. a l a p j á n v é g r e h a j t o t t telepítéseket m á r nagyobb körültekintéssel végezték, m i n t a korábbiakat, még távol álltak attól, hogy a bírálatot k i b í r j á k . Míg Mária Terézia és II. József idejében felszerelt gazdaságokat, az első évben pénzbeli ellátást kapt a k a telepesek, a középületeket a kincstár építette stb., itt a telepeseknek ú g y kellett megküzdeniök a földdel, mint az első foglalók5

I . m . 53. l.


A bánsági telepítések rövid története

163

n a k . N e m sokkal volt kedvezőbb a helyzetük az amerikai vadnyugat o t meghódító telepesekénél. És ezt a liberálizmus r o v á s á r a í r h a t juk. Tisza István miniszterelnök képviselte a legkifejezőbben a k o r szellemét. Az 1900. évi költségvetés parlamenti t á r g y a l á s a alkalmával annak a véleményének adott kifejezést, hogy a tömeges telepítés sokkal nagyobb áldozatot igényel, mint amekkora eredményt el lehet érni általa. A nagy telepítések ideje elmult – mondotta – ma m á r csak a p a r a s z t s á g lépésről-lépésre való birtokszerzését lehet előmozdítani. EZEK UTÁN NÉZZÜK m i t jelentett a m a g y a r s á g számára nemzeti szempontból az inkább kísérletinek nevezhető telepítési akció? A telepítések legfontosabb nemzeti f e l a d a t á n a k az kellett volna lennie, hogy a korábbi, a XVIII. és XIX. századbeli telepítésekből kimaradt m a g y a r s á g jusson országos s z á m a r á n y á n a k megfelelően földhöz a Bánságban, ám ez az elv csak a kilencvenes évektől kezdve nyert érvényesülést, korábban a nemzeti szempontokra való tekintet nélkül e g y f o r m á n telepítette a m a g y a r kormány a nemzetiségeket a magyarsággal. Éppen ezért a telepítések révén alig javult az ottani m a g y a r s á g a r á n y s z á m a . A m a g y a r s á g és a nemzetiségek a r á n y s z á m a a következőképen alakult 1880 óta a községekben (a városok adatainak figyelembe vétele nélkül): 6 megye

év

magyar

német

román szerb s z á z a l é k

más

Torontál

1880 1890 1910

15.7 17.1 21.0

31.0 26.6

15.2 14.5

31.1 32.2

5.6 5.7

Temes

1880 1890 1910

5.4 6.5 11.9

33.7 30.1

42.2 40.1

14.4 14.4

3.2 3.5

Krassó-Szörény

1880 1890 1910

1.9 2.7 7.3

11.8 12.0

76.4 72.1

3.0 3.1

6.1 5.5

A falusi magyarság gyarapodása 30 év a l a t t Torontál megyében 5.3, Temes megyében 6.5 és Krassó-Szörény megyében 5.4 százalékot t e t t ki. A telepítések t e h á t lényegében nem sokat lendítettek a m a g y a r s á g helyzetén, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy a f e n t i g y a r a p o d á s sem tisztán a telepítések révén állott elő. A falusi m a g y a r s á g számát növelte a telepesek mellett a mezőgazdasági munkáscsaládok és uradalmi cselédeknek a természetes népmozgalom f o l y t á n való letelepülése is. 7 6

Bodor Antal: i. m. 49. 1. A bánsági m a g y a r telepes községeknek a r o m á n megszállás alatti helyz e t é r e nézve Dr. Jakabffy Elemér és Dr. Páll György: A b á n s á g i m a g y a r s á g húsz éve R o m á n i á b a n , 1 9 1 8 – 1 9 3 8 . B u d a p e s t , 1939.; Dr. Sulyok István és Dr. Fritz László: E r d é l y i M a g y a r É v k ö n y v 1 9 1 8 – 1 9 2 9 , K o l o z s v á r 1930. és Dr. Oberding József György: A b á n s á g i m a g y a r s á g , B u d a p e s t , 1937. című m u n k á i tartalmaznak adatokat. 7


164

Oberding József György: A bánsági telepítések rövid története

A B á n s á g a legjellegzetesebb m a g y a r telepítési vidék. A kiegyezés óta a Bánságon kívül csak Bácsbodrog megyében létesült állami telepítés u t j á n öt község és egy néhány hozzátelepítés, különösen Erdélyben. Az erdélyi telepítések főleg a bukovinai magyaroknak nem a legjobban sikerült hazatelepítésével állnak kapcsolatban. 8 A m a g y a r telepítési ü g y történetét t e h á t a bánsági telepítésekkel n a g y j á b a n ki is lehet meríteni. Sovány telepítésügyi történetünk szomorúan m u t a t j a , mennyire elhanyagoltuk azt a multban, de intő példa egyben a jövőre nézve is, m i k o r céltudatos telepítések révén hazánk nemzetiségi térképét kell megjavítanunk. OBERDING

JÓZSEF

GYÖRGY

8 A b u k o v i n a i m a g y a r o k n a k az első v i l á g h á b o r ú t megelőző időben t ö r t é n t r é s z l e g e s h a z a t e l e p í t é s é r e n é z v e I. Dr. Oberding József György: A b u k o vinai m a g y a r s á g településtörténeti és társadalomrajzi vázlata, Kolozsvár, 1939. c í m ű m u n k á t .


A BÁNSÁGI TELEPÍTÉSEK

Recommend Documents